Ennek a műnek

TEXT-HTML

változata az adatbázisokba történő indexelést szolgálja, a

benne található szakkifejezések internetes keresését segíti elő.

 

Az ezotéria kivitelezése

olvasásra szolgáló Word- és

platformfüggetlen nyomtatást lehetővé tevő PDF

változata az alábbi honlapról tölthető le:

https://kunlibrary.net

 

A Word-ös változat azoknak előnyös, akik szerkeszteni szeretnék a szövegállományt, vagy fel akarják nagyítani a benne található képeket. Teljes méretben történő kiemelésük csak itt lehetséges. (Kattintsunk a képre és a Ctrl + C billentyűkombinációval másoljuk Vágólapra. Utána nyissuk meg a Paint programot, és a Ctrl + V billentyűkombinációval küldjük a képszerkesztő munkalapjára. Végül mentsük el JPEG formátumban.)

Olvasásra a PDF formátum a legalkalmasabb. Ez a változat ugyanúgy fog meg­jelenni, ahogy én kiszerkesztettem. A Word különböző változataival ellentétben itt nem csúszkálnak el az oldalak, a képek nem torlódnak a lap aljára. (A Word minden változata másként szerkeszti a dokumentumot. Ennek oka, hogy az elválasztó segédprogram folyamatosan korszerűsödik. Emiatt egy Word 2003-ban kiszerkesztett 600 oldalas dokumentum Word 365-ben megnyitva több mint 20 ol­dallal rövidebb lesz, melynek következtében az eredeti szövegmező teljesen szétesik. A PDF dokumentum azonban nem változik, és a világ minden számítógépén, sőt tableten is megnyitható. A Word-el ellentétben itt betűtábla problémák sem lépnek fel, mivel ez a formátum magával viszi az összes felhasznált fontot. A képek teljes méretben történő kiemelésére, és a szövegmező korlátlan mértékű nagyítására azonban nem alkalmas. Az URL-ek viszont PDF-ben is aktiválhatók, ezért gond nélkül kattinthatunk a webcímekre, és rákapcsolódhatunk az Internetre. Azért is érdemes a Word-ös és PDF-es változatot tartalmazó tömörített mappát letölteni, mert ebben olyan segédanyagok is találhatók, amelyek jelentősen megkönnyítik a könyv használatát.

A HTM változatot ne használjuk olvasásra, mert ebben nincsenek képek. Emiatt jelentős többletinformációtól és esztétikai élménytől fosztjuk meg magunkat. Ebben a Google kereső számára készített változatban a lábjegyzetek is csak körülményesen (végjegyzetek) formájában használhatók. A szövegformázások jelentős része is eltűnik, emiatt a szövegállomány nehezen olvasható. Az ömlesztett szövegállományban az egyes fejezetek megtalálása sem könnyű, mert a tartalomjegyzék oldalszámjelölő mezői nem működnek. Összességében ez a változat nem nyújtja a könyvolvasás élményét, és rongálja a szemünket.

 

Kun Ákos

 

Ezotéria kivitelezése

 

 

(I. kötet)

 

 

 

 Mottó: „A tudás gyökere olykor keserű,

             de a gyümölcse édes.”

                                    

 

 

 Kezünkben tartjuk,

vagy a markunkba ragadtuk a világot?

 

 

Ezt a könyvet a nagyvilágban szétszóródott magyarok figyelmébe ajánlom, hogy ők is megismerhessék az óhaza ezotéria terén elért eredményeit.

Ez a mű azonban más nemzetek számára is hasznos lenne. Anyagi helyzetem viszont nem teszi lehetővé műveim széles nyilvánosság elé tárását. Ezért a világhálón keresztül fordulok a külföldi érdeklődőkhöz: Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek az ismereteknek különféle nyelvekre történő lefordítását és Internetre való felrakását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Könyvtáramat nonprofit alapon működtetem, ezért az idegen nyelvű változatok letöltése is ingyenes lesz.

Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019  UniCredit Bank. Közreműködésüket előre is köszönöm.

Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is hozzájuthassanak ezekhez a művekhez és a bennük található hasznos infor­mációkhoz, ez úton keresek olyan ismert hazai és külföldi kiadókat, akik vállal­ják könyveim nyomdai megjelentetését. Ajánlataikat az alábbi e-mail címre továbbíthatják: info@kunlibrary.net vagy kel@kunlibrary.net

 

 

A hátsó borító szövege (1. Kötet):

 

Ez a könyv a szerző korábbi, hasonló tartalmú műveinek folytatása. Az „Ezoterikus körkép”-ből megismerhettük az ezotéria alapjait. „Az ezotéria kiteljesedése” a bonyolult kérdésekre is választ ad. A jelenlegi mű főként az ezotéria eredményeinek gyakorlati megvalósításával foglalkozik. Ennek so­rán praktikus tanácsokat kaphatunk legfontosabb feladatainkkal, a tudati felvilágosítással, és a bű­nözés visszaszorításával kapcsolatban. Ezek közül legjelentősebb a készpénz megszüntetése, egy új mone­táris rendszer bevezetése. Az utakon tapasztalható áldatlan állapotok megszüntetésének leg­ha­téko­nyabb módja, a luxusadó bevezetése. A munkaerő-használati adó az idősebb korosztály fog­lal­koz­ta­tási gondjait oldaná meg. A műszaki érdeklődésűek megtudhatják, hogy milyen tennivalók vár­nak ránk az ezoterikus kutatások terén. Végül ebben a kötetben szó esik az elektroplan megvalósításának leg­cél­sze­rűbb mód­já­ról, melynek során megismerhetjük a Tesla-konverter rekonstruálásának egy könnyen járható útját.

 

 

Megjegyzés:

 

A gyors kiprintelhetőség elősegítésére ez a mű A/4-es formátumra tördelve került fel az Internetre. Annak érdekében, hogy minden karakter az eredeti formájában jelenjen meg, a Szövegszerkesztési ismeretek című könyvemnél található betűtáblákat másoljuk be a Windows operációs rend­szer Fonts mappájába. Kinyomtatás előtt a Normál nézetet állítsuk át Oldalkép, illetve Nyomtatási elrendezés nézetre, és ellenőrizzük a sorok hézagmentességét. Ha a megnyitáshoz használt programból hiányzik a magyar elválasztó szótár, a tördelés nem tud érvényesülni. Ez esetben a szövegállományt újra kell tördelni. (Töltsük fel a hézagos sorokat, a lap aljára tolódott címsorokat pedig küldjük át a következő oldalra. Kevesebb gondunk lesz az elválasztással, ha a Kun Elektronikus Könyvtár Kellékek mappájából betöltjük az MSHY_HU.USR elválasztó kivételszótárt az Office à Proof mappánkba.) Az Office 97 – 2003 szövegszerkesztő programok és a Windows 98 – Windows XP operációs rendszerek kez­dők számára is érthető formában leírt kezelési szabályaival, valamint a házilagos könyvgyártással foglalkozó művem szintén az alábbi webhelyen található: https://kunlibrary.net

 

ELŐSZÓ

 

Ez a könyv „Az ezotéria kiteljesedése” című művem folytatása. Fő feladata a gyakorlati tanácsadás. Különféle ötletekkel, javaslatokkal megpróbál segíteni a jelenlegi bajainkon. Ezek a tanácsok sokakat hátrányosan fognak érinteni, így ez a mű feltehetően nem fog osztatlan elismerést aratni. Az átalakulás, az új útra lépés azonban áldozatokkal jár, ami azt jelenti, hogy ennek a folyamatnak lesznek vesztesei is. A nyertesek, a megmenekülők száma azonban jóval nagyobb lesz, ezért vállalnunk kell a tisztulással, lemorzsolódással járó veszteséget. Ha majd tetőfokára hág az életünk minden szféráját felforgató változás, gondoljunk arra, hogy ennek drasztikus módja, az apokalipszis sokkal nagyobb pusztítást vitt volna végbe a világunkban.

A magyar könyvszakma műveim iránt tanúsított nagyfokú közönye folytán egyelőre ez a kötet sem fog nyomtatásban megjelenni. Az elmúlt hónapokban folytatott nagyarányú szponzorkeresési akció is eredménytelen maradt. Az ipar, a kereskedelem, a szolgáltató szektor és a bankszféra intézményei, vala­mint a különböző kormányhivatalok vezetői merev elutasítással reagáltak a kérvényeimre. A több mint 60 címzett közül csupán Dr. Fülöp László, a Hemotrade Kft. ügyvezető igazgatója tanúsított megértést a törek­véseim iránt. Pénzt azonban ő sem tudott adni, mert a közgyűlés leszavazta a támogatásomat javasló indítványát. Így egyetlen lehetőségem maradt művem nyilvánosságra hozására, hogy kiszerkesztés után felküldtem az Internetre, ahol a következő címen érhető el: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/ezoterik/ezkivit Nyelv: WinWord 8.0 és RTF formátum, WinZip-el tömörítve.

 

Budapest, 2000. november

 

Sajnos az Interneten közzétett felhívásom is hatástalan maradt. Eddig senki sem jelentkezett, hogy haj­landó lenne könyvem nyomdai megjelentetését támogatni. Időközben elkészült művem tovább bő­vített változata, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a korábbi helyen található meg. A tar­talom jelentős bővítésén kívül tipográfiai átalakításokra is sor került, ami nagymértékben ja­vította az olvasha­tóságot, és a külalak színvonalát. A könyvemben említett termékek beszerzésének meg­könnyí­tése érde­kében több helyen feltüntettem a gyártó cég nevét, címét és telefonszámát. A félreértések elkerülése ér­dekében ezek az ajánlások nem fizetett hirdetések. Csak olyan árucikkekre, illetve szol­gáltatásokra hív­tam fel a figyelmet, amelyek jelenleg a legjobbak, a legmegbíz­hatóbbak, és az áruk is elfogadható.

A hétjegyű buda­pesti telefonszámok előtt nincs feltüntetve a körzetszám, ezért vidé­ki hívásoknál tár­csázzuk elé az 1-es számot. Mobiltele­fonnál és vidéki telefonszá­moknál a zárójelbe tett számot csak belföldi hívásnál kell alkalmazni. Külföldről történő telefonálás esetén a távhívószám vezetékes telefonoknál (00-36)-ra, míg mobiltelefonoknál (+36)-ra módosul. Sajnos a gazdasági recesszió következtében nálunk is sorra szűnnek meg a vállalkozások. Ezért mielőtt elindulnánk a megadott címre, hívjuk fel a céget telefonon, hogy létezik-e. Az is előfordulhat, hogy idő­közben elköltöztek. Főleg a régebbi kiadást használóknak célszerű ezt megtenni. A megadott címeket, telefonszámokat igyekszem rendszeresen felfrissíteni, de a nyomtatásban megjelent könyveken utólag már nem tudok változtatni. Művem elektronikus változatában az egyes címek Könyvjelzőkkel vannak ellátva. Ezáltal az Ugrás ablakkal egy pillanat alatt megtalálhatók.

 

Budapest, 2001. szeptember

 

A rendszeres bővítések sorozata 2002-ben sem szakadt meg. Erre azért is szükség van, mert az Internetről történő letöltések növekedése azt jelzi, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a természetes gyógymódok, és az ezoterikus jelenségek iránt. Világunk rohamos pusztulása láttán mind többen látják be, hogy megmenekülésünk egyetlen lehetősége az ezotéria által feltárt jelenségek kihasználása. Támogatás hiányában azonban továbbra sincs lehetőség művem nyomdai megjelentetésére. A jelen helyzetben csupán azzal tudom segíteni az olvasóimat, hogy kiszerkesztettem az anyagot A/4-es formátumra. Így otthon kiprintelve és spirálkötéssel összefűzve legalább jegyzetként forgatható. Különböző stílusok alkalmazásával szebb és olvashatóbb lett a szövegállomány. Képernyőn történő olvasás esetén lehetőség van az automatikus témakeresésre. A Tartalomjegyzékben csak rá kell kattintani a keresett címszó oldalszámára, és a szövegállomány ott nyílik meg.

A formai átalakításon és tar­talmi bővítésen kívül ez a változat egy újabb fejezettel is gyarapodott. Ebben további adalékokkal és friss hírekkel egészülnek ki a korábbi témák. A III. fejezetben megtalálható annak az UFO-hajtó­műnek a működési mechanizmusa is, amelyet egy Földön kívüli civilizáció mutatott meg nekünk. Nagy előnye ennek az antigravitációs erőgépnek, hogy rendkívül egyszerű a felépítése, és nem igényel elektromos gerjesztést. Ezért megbízható, és olcsón elő­állít­ható. A higanycirkulációs motorhoz, a gyűrűs reaktorhoz és a kristályos hajtóműhöz képest szinte alig tartalmaz valami alkatrészt. A három imbolygó kúpból és két mágneskorongból álló szerkezet az ellenirányú gerjesztés tipikus példája. A kaszkádba kapcsolt elemek oly mértékű energiasokszoro­zódást váltanak ki ebből a szerkezetből, amely több tonnás járművek magasba emelésére is képes. Csekély önsúlya tovább szélesíti a felhasználási területét. Miután semmi olyan tartozéka nincs, amelyet ne tudnánk előállítani, bármikor elkezdhetjük a sorozatgyártását. Csupán a vezérlési módját kell megismerni, kitapasztalni, hogy navigálni tudjunk vele.

 

Budapest, 2002. augusztus

 

Ebben az évben művem kiegészült egy újabb fejezettel. A IV. fejezet megírását, előzőektől való elkülönítését az utóbbi hónapokban tapasztalt negatív fejlemények tették szükségessé. Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a bajokból való kilábalás során ez az ország a nem az előre menekülés útját választotta. Már csak abban bízom, hogy az itt leírtak ráébresztik az embereket helytelen viselkedésükre, és az utolsó percben még elkerülhető a katasztrófa. Szerencsére nem szemléli mindenki közönyösen ezt a folyamatot. Olvasótáborom növekedésével olyanok is vannak, akik hajlandóak segíteni a munkámat. Ez úton köszönöm Papp Gábornak Dombóváron, hogy a még szélesebb körű tájékoztatás érdekében felhívta a figyelmemet különböző cikkekre, tanulmányokra és egyéb publikációkra.

 

Budapest, 2003. május

 

Sajnos könyvem kiadásának ügye semmit sem mozdult előre. Továbbra sincs támogató, aki hajlandó lenne hozzájárulni a nyomdaköltséghez. A címzettek újabban már nem is válaszolnak a leveleimre, holott a kormányhivatalok számára törvény írja elő, hogy kötelesek reagálni az állampolgárok beadványaira. A jelenlegi szocialista kormány Környezetvédelmi Minisztériuma már arra sem méltat, hogy elutasítsa a kérvényemet. Mindezek ellenére tovább folyt ennek a művemnek is a bővítése, kiegészítése, melynek eredményeként már minden lényeges információ megtalálható benne, amit az ezotéria eredményeinek gyakorlati megvalósíthatóságáról jelenleg tudunk. Mivel az egyre nehezedő gazdasági helyzetben nem várható, hogy a legfrissebb változat nyomtatásban is megjelenjen, elkészítettem a PDF formátumát, és felraktam a honlapomra. Ez a kivitel főleg azok számára előnyös, akik a Linux és Open Office programcsomagot használják. Ezek az ingyenes szoftverek ugyanis nem képesek a Word bonyolult formázásait tökéletesen átvenni, ezért szétzilálódik a szövegállomány. A PDF változatot már csak rá kell küldeni a nyomtatóra. Minden ugyanúgy fog megjelenni, ahogy kiszerkesztettem.

Feltétlenül kétoldalasan nyomtassuk ki, mert így is legalább 2 cm vastag, és több mint 1 kg súlyú vaskos kötet lesz belőle. Ha a nyomtatónk nem rendelkezik lapfordító rekesszel, a printelést két lépés­ben végezzük. (Először a páratlan, majd a páros oldalakat nyomtassuk. Nyissuk le a ingyenesen letölt­hető Adobe Reader program File menüjét, adjuk ki a Print parancsot, és a Print beviteli sávba állít­suk be az Odd Pages Only[1] utasítást. Utána fordítsuk meg a lapokat, és az Even Pages Only[2] utasítás kiadásával folytassuk a printelést.) Ezt követően vigyük el egy könyvkötőhöz, vagy mi is összefűzhet­jük a Szövegszerkesztési ismeretek című művem II. fejezetében leírtak szerint. Ez a változat biztosan nem fog szétesni, lapjaira hullani. Az acélkapcsok a lapok elrongyolódásáig kitartanak. A kötésnél tegyünk eléje és mögéje is egy üres lapot, majd ragasszunk rá egy színes kartonpapírból hajtogatott borítót.

 

Budapest, 2004. március

 

Miután hat éve nem adtam hírt könyveim helyzetéről, sokan érdeklődnek, hogy van-e valami változás. Nos az elmúlt évek alatt semmi sem változott, sőt a helyzet sokkal rosszabb lett. Politikusaink egymás ócsárlásával és korrupciós ügyleteik bonyolításával vannak elfoglalva, így nem érnek rá a természet megmentésével, az ország felemelésével foglalkozni. A gazdasági világválság miatt magánszemélyek támogatásában sem reménykedhetek. A szponzorálás világszerte rohamosan csök­ken, már a gazdagok is félnek a bizonytalan jövőtől. Támogatás hiányában pedig nem tudok továbblépni. Korábbi pénztartalékaim elfogytak, ezért újabb magánkiadásra nem vállalkozhatok. Miután nem csak hétköznapokon, hanem hétvégeken is megállás nélkül napi 14 órát dolgozom, így állást sem tudok vállalni, hogy így próbáljak némi pénzt összegyűjteni a nyomdaköltség fedezésére. Erre már koromnál és fokozatosan romló egészségi állapotomnál fogva sincs esélyem. Közel 20 éve munkanélküli vagyok, és egy fillér jövedelmem sincs. Nyugdíjra sem számíthatok, mivel a két évtizednyi kihagyás miatt a minimál nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel sem rendelkezem. 

A kilátásaim tehát nem túl jók, pedig ezekre a művekre mindenkinek égetően szüksége lenne. Sok olyan ötlet, tanács található bennük, ami segítene megoldani az energiaválságot, megszüntetné a környezetszennyezést, és kiemelné az emberiséget a jelenlegi erkölcsi válságból. De azok, akik ezt elősegíthetnék, nem törődnek a világ bajaival; akik meg aggódnak miattuk, azoknak nincs pénzük. Így csak a csodában reménykedhetek. Mindezek ellenére alkotókedvem nem csökkent, műveim az elmúlt években is tovább bővültek, tökéletesedtek. Kiadó hiányában azonban továbbra is csak elektronikus formában olvashatók. A saját könyvtáraimon, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtáron kívül már a Magyar Digitális Könyvtárból és a Book and Walk e-könyv áruházból is letölthetők. Bár érdeklődőkben nincs hiány, műveim könyvesboltokban továbbra sem szerezhetők be. A Book & Walk elektronikus könyváruháznak adott interjúban részletesen kifejtettem mindazon nehézségeket, amelyek szinte lehetetlenné teszik könyveim nyomdai megjelentetését. Akit érdekel, ezen a címen elolvashatja: http://blog.bookandwalk.hu/?s=kun+%C3%A1kos&submit=Keress%21

 

Budapest, 2010. március   

 

Sajnos az elmúlt évtizedben sem történt előrelépés műveim nyomdai megjelentetése és gyakorlati hasznosítása terén. Ennek ellenére töretlenül dolgoztam tovább, ami tovább rontotta könyvkiadási esélyeimet. A rendszeres bővítés és frissítés következtében ugyanis az összes művem meglehetősen terjedelmessé vált. Ezért mostanában a hazai könyvkiadók akkor sem tudnák kiadni a műveimet, ha akarnák. A szakácskönyvem pl. A/4-es formátumban 1200 oldalas lett, benne közel 1000 recepttel. A/5-ös formátumban, normál könyv alakban ez 1600 oldalt tesz ki. Két kötetben megjelentetve is lexikon vastagságú könyvek lennének belőle, ami több mint 20 ezer forintba kerülne. A jelenlegi gazdasági helyzetben ki tud ennyit fizetni egy könyvért? Ezért továbbra is marad az online terjesztés, az internetes letöltés. Ez viszont jól alakul. Csak az én honlapomról, a Kun Elektronikus Könyv­tárból eddig három millióan töltötték le a könyveimet. Ehhez jön még a Magyar Elektronikus Könyv­tár, a Magyar Digitális Könyvtár és egyéb honlapok letöltési mutatói. Több honlapra is felrakták a könyveimet, sokszor engedélyem nélkül. Olvasói táborom is széleskörű. A világ 103 országából látogatják a könyvtáramat.

Mivel a nyugati országokban a magas életszínvonal következtében még nem jelent gondot egy könyv megvásárlása, gondoltam lefordíttatom a műveimet. Ez azonban a korábbinál is nagyobb aka­dályba ütközik. A sok szakkifejezés miatt a műfordítók továbbra sem vállalják a fordítást, a szakfordítók pedig még drágábban fordítanak. Immáron 5,7 forintot kérnek egy leütésért. (A szóközöket is fizetni kell.) Ezzel a tarifával a négy ezoterikus könyvem csupán három nyelvre történő fordítása 50 millió forintba kerülne. Mivel ennyi pénzem nekem sosem lesz, csak egy lehetőségem ma­radt, hogy a külföldi könyvkiadókkal és a lehetséges szponzorokkal megismertessem műveim tartalmát, az ingyenes gépi fordítás. Tíz évvel ezelőtt a Google-, a Bing- és a DeepL programok fordítása nevetség tárgya volt. A mesterséges intelligencia bevetésével azonban ugrásszerű javulás állt be ezen a téren is. Most már az általuk produkált fordítás elfogadható minőségű. Nem tökéletes, de érthető. A várt hatás azonban elmaradt. A külföldi könyvkiadók sem tülekednek az ajtóm előtt.

Legnagyobb fájdalmam, hogy ötleteim gyakorlati megvalósítása sem mozdul előre. Annak ellenére, hogy a globális felmelegedés és a klímaösszeomlás következtében küszöbön áll a természet tönk­remenetele. Ehhez járulnak a járványok, a terrorizmus és a gazdasági leépülés. A baj minden téren olyan nagy, hogy rajtunk már csak a paradigmaváltás segíthet. Ennek elősegítése érdekében ki­gyűj­töt­tem könyveimből mindazokat az ötleteket, információkat, amelyek ezt elősegíthetnék, és hét témakörre osztva felraktam a honlapomra.[3] Ezeket is lefordítottam angol, német és francia nyelvekre. Áttörést azonban ez sem hozott. Csupán a kínaiak csaptak le rá. 2021 júniusában Kínából 99 GB-nyi anya­got töltöttek le a könyvtáramból. Visszajelzés azonban nem érkezett tőlük.

 Úgy tűnik, hogy a gyakorlati megvalósítás is rám vár, ami nem esne nehezemre, mivel évtizedeken át fejlesztőmérnökként tevékenykedtem. Tíz találmány és egy komplett tűz- és betörésvédelmi termékcsalád megalkotása után van némi gyakorlatom ezen a téren. A fejlesztéshez (laborbérlet, mű­szerek-, alkatrészek beszerzése) azonban pénz kell. Nekem ugyan nincs, de az államnak van. Az Európai Unió nemrég több ezer milliárd forintnyi támogatást folyósított Magyarországnak zöldberuházások finanszírozására. Gondoltam ebből jut nekem is. Ezért levelezésbe kezdtem a minisztériumokkal és vezető egészségügyi szervekkel.

Ez a kezdeményezésem is totális kudarcba fulladt. Mindenütt merev elutasításban részesültem. Számolatlanul szórják a pénzt elavult technológiák hazai telepítésébe (napelem parkok, gázvezeték-építés, atomerőmű, stb.), de amire leginkább kellene, arra nem adnak egy fillért sem. Az „Ezoterikus világ” levelezési rovatában olvasható vá­laszokból egyértelműen kiderül, hogy mi a baj velem és a műveimmel. Az összes hivatal arra hivatkozva utasította el a kérésemet, hogy az ezotéria kóklerek és sarlatánok által művelt áltudomány, és szélhámosokat nem támogatnak. A tudósoknak világszerte sikerült elhitetniük a politikusokkal, hogy az ezotéria áltudomány, ezért kibontakozását nem szabad támogatni. Inkább pusztuljon el a világ, de „szélhámosokkal” nem szövetkeznek.

Hát itt tartunk most. Időközben elkezdődött az Apokalipszis. Az első lovat, a pandémiát már ránk engedték, de mi nem teszünk ellene semmit. Pedig már ez is óriási veszteséget okozott nekünk mind emberéletekben, mind anyagiakban. A java azonban ezután vár ránk. Hátra van még hat ló. Az egyre súlyosabb csapásokat kivédhetnénk, de mi cselekvésképtelenek vagyunk. Balga birkanyáj módjára vonulunk vágóhídra. A támadások kivédésére rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre, de egyiket sem használjuk ki. Csak egy dologban vagyunk aktívak. A sátáni sugallatoknak engedelmeskedve módszeresen romboljuk magunk körül a világot. Lábbal tapossuk több évezredes erkölcsi értékeinket, és profitéhségünk által vezérelve kíméletlenül kizsaroljuk, tönkretesszük a természetet.

 

Budapest, 2021. július   

                                                                                                                                          A szerző

 

 

Frissítés: 2022. július 21.

 

A frissített változat a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthető le.

Cím: https://kunlibrary.net

A Kun Elektronikus Könyvtár a Magyar Elektronikus

Könyvtár­ból is elérhető, a letölteni kívánt mű weblapjának

FORRÁS mezejére kattintva.

 

A https://kunlibrary.net honlapról tölthető le a 672 egzotikus        gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó 33 nyelvű album legfrissebb változata is, 13 464 képpel illusztrálva. Terjedelme: min. 900 MB.

Ugyanitt érhető el az 550 kontinentális zöldségeket és gyümölcsöket

ismertető 33 nyelvű album rendszeresen frissített változata, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz. Terjedelme min. 660 MB.

Ezen a honlapon található egy könnyűzenei slágerlista is, amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza. Az

előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva

meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg 8375 dal található

ebben a gyűjteményben, több mint 57 944 változatban.

 

 

 I. FEJEZET

 

Ez a művem egy könyvtrilógia harmadik tagja. Az „Ezoterikus körkép”-ből megismerhettük az ezotéria alapjait. Tisztáztuk az alapfogalmakat, és választ kaphattunk mindazon kérdésekre, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy valaki tájékozódhasson ezen a szakterületen. „Az ezotéria kiteljesedése” a bonyolult kérdésekre is választ ad, és az elméleti ismeretek terén eljuttatja az olvasót arra a szintre, ahol ma a szakemberek állnak. A jelenlegi mű főként az ezotéria eredményeinek gya­korlati megvalósításával foglalkozik. Mivel ez a folyamat még csak az elején tart, nézzük meg hogyan kellene elkezdeni ismereteink kamatoztatását, mi a legelső és legfontosabb feladatunk.

 

Tudati fejlődés

 

Először is el kell döntenünk, hogy mi a cél. Romba döntsük a világunkat, vagy túléljük ezt a válságos időszakot? Ha az előbbi, akkor semmit sem kell tennünk. Hagynunk kell, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, ugyanis jelenlegi fejlődésünk a pusztulás, a megsemmisülés irányába visz minket. Ha ez a jövő nem felel meg nekünk, akkor sürgősen el kell kezdenünk világunk átformálását. Ennek során legelső és legfontosabb feladatunk a tudati felvilágosítás. Tudatosítani kell az emberekkel életük célját, értelmét, hogy ne tehetetlen porszemként hányódjanak a világban. Ha rádöbbennek lelkük örökkévalóságára, és tisztába kerülnek az élet valódi értékeivel, akkor nem lesznek többé kitéve a démoni erők kénye-kedvének. Nem követik vakon az ösztöneiket, megszűnik a „föld­­hözragadtságuk”. Kevésbé lesznek manipulálhatók, önálló személyiségként döntenek a saját sorsukról. A tudati felvilágosultság megszünteti a boldogtalanságot, az elidegenedést, az elmagányo­sodást. Az emberek nyitottak és megértők lesznek egymás iránt. Ezzel egyidejűleg az élet minden területén ismét előtérbe kerülnek a valódi értékek. Mind kevesebben választják a bűnözés útját megélhetésük biztosítása érdekében. Az embereknek fontosabb lesz lelki tisztaságuk megőrzése, mint a testi jólétük.

Jelentősen átértékelődik a szegénység fogalma is. Szabad akaraton alapuló élet­mód­választás esetén a szegénység nem szégyen lesz, hanem erény. Most még képtelenségnek tűnik, de a tudati felvilágosítás általánossá válásával a gazdagok irigyelni fogják a szegényeket, hogy vállalni merték a fejlődésnek ezt a sok szenvedéssel járó intenzív módját. Sorsunk alakulását, esetleges testi-szelle­mi fogyatékosságainkat nem istencsapásként fogjuk megélni, hanem egyfajta leckeként, életeink végtelen láncolatának próbaköveként. Egy angyali üzenet szerint: „Az emberiség nagy vál­tozás előtt áll. Át kell formálni a világot, és ezt saját magunk megváltoztatásával kell kezdenünk.” Azért is fontos a tudati felvilágosítás, hogy kialakuljon az emberekben az együvé tartozás, a testvériség érzése. Ez esetben megszűnik a háborúskodás a világban, senki sem fog kezet emelni a másikra.

Tulajdonképpen gondolkodásmódunknak ez utóbbi téren történő átalakulása a legfontosabb feltétele a továbblépésnek. Eddig azért nem kaptuk meg az emberi fejlődés negyedik szintjéhez szükséges technikai ismereteket, mert ezek birtokában kiirtottuk volna egymást. A szubatomi energiarészecskékben rejlő mérhetetlen erőt és lehetőséget nem a természet megmentésére és civilizációnk felemelésére használtuk volna, hanem a világ népeinek kegyetlen elnyomására, az emberiség megsemmisítésére. A sugárfegyverek, az időbombák és egyéb rendkívül hatékony tömegpusztító eszközök felelőtlen birtoklása következtében addig háborúskodnánk egymással, amíg a fajunkat maradéktalanul kipusztítanánk. Vélt vagy valós sérelmeink alapján ezt már most is megtehetnénk, mivel a rendelkezésünkre álló atomfegyver-arzenál a korábbi leszerelési egyezmények ellenére még mindig harmincszorosa annak, mint amennyi a földi élet megsemmisítéséhez elegendő. Eddig az tartot­ta vissza a nagyhatalmakat egy újabb világháború kirobbantásától, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem csak az ellenséget, hanem a támadó felet is elpusztítja. A sugárfegyver azonban csak a célpontot semmisíti meg, a tágabb környezetet nem. Nem szennyezi el a talajt, a levegőt és az élővi­zeket. Csak a bevetés helyén várható évekig tartó terméskiesés, a környezeti katasztrófa nem eszkalálódik. Nem pusztul el az egész élővilág az összecsapás utóhatásaként, így a tudati felvilágosultság jelenlegi szintjén semmi sem riasztaná el az emberiséget a felelőtlen alkalmazásától.

De nem csak önmagunk létét veszélyeztetnénk, hanem kozmikus szomszédainkét is. Szubatomi meghajtású interplanetáris űrhajóinkat teleraknánk fegyverekkel, és elkezdenénk más civilizációk meghódítását, a tejútrendszer gyarmatosítását. Ez a perspektíva egyáltalán nem vonzó a körülöttünk élő magasabb fejlettségű fajok számára. Ezért sem sietnek a segítségünkre, ez az oka a rejtőzködő magatartásuknak. Amíg tudatilag nem növünk fel a kozmikus embertípusra jellemző szintig, addig nem fogadnak be minket maguk közé. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy nem kapjuk meg azt a technikai segítséget, amelyre égetően szükségünk lenne környezetünk, és ez által az egész emberiség megmentése érdekében. Ebből is látható, hogy mennyire fontos gondolkodásmódunk átalakulása. A tudati fejlődés felgyorsulása létkérdés számunkra.

Miután Isten elhárította fejünk felől a meteorit-becsapódás veszélyét, és sorsunk alakítását a kezünkbe adta, most versenyt futunk az idővel. Egyfelől az ökológiai katasztrófa, másfelől a bűnözés rohamos növekedése szorongat bennünket. Külső segítségre nem számíthatunk, magunk erejéből kell eljutnunk a megmenekülésünket jelentő „new age” korszakba. Eközben sok szenvedés és nagy zűrzavar vár ránk, de ezeket az áldozatokat, megpróbáltatásokat vállalnunk kell, hogy szebb legyen a jövőnk, illetve, hogy egyáltalán legyen jövőnk. A tudati fejlődés az a küszöb, amit átlépve megnyílik előttünk az ajtó. Ha ezt a lépést sikerül megtennünk, többé nem hagynak bennünket magunkra. Mind a túlvilági erők, mind a Földön kívüli civi­lizációk megadják nekünk a továbbfejlődésünkhöz szükséges segítséget. Tevékenységünk segí­tése, figyelemmel kísérése azért is elkerülhetetlen, mert a szub­atomi világ kellő szakértelem nélküli manipulálása nem csak a mi civilizációnkat veszélyezteti, hanem beláthatatlan következményekkel járhat az egész univerzumra nézve.

A segítségnyújtás valószínűségét erősíti meg a bennünket leggyakrabban látogató 16 Földön kívüli civilizáció egyikének üzenete: „A Földet elkerülhetetlen katasztrófa fenyegeti, ha az emberek nem változtatnak jelenlegi életmódjukon. Azért jövünk közétek, hogy újfajta életmintát mutassunk az emberiségnek. De ezek a változások olyan nagymérvűek és drasztikusak lesznek, hogy csak a leg­erő­sebbek és legkiválóbbak képesek alkalmazkodni hozzájuk. A célunk, hogy megosszuk veletek a tudást, melynek segítségével megismerhetitek és megérthetitek az energia világát. Szándékunkban áll megváltoztatni a világot, hogy az univerzumban közelebb kerüljenek egymáshoz a katasztrófát túlélt bolygók. Mindnyájatoknak új életet, új életformát mutatunk és adunk; bevezetünk benneteket a tudás csodálatos világába.”

Az apokalipszis elkerülése, és az oly sokat emlegetett Vízöntő korszakba való megérkezés után először spirituális vívmányokat kapunk, melyek alkalmazásával képesek leszünk társadalmunkat a normális követelményeknek megfelelően átrendezni. Ezt követően nyílik meg az út az új tudományos és technológiai ismeretek közlése, sugallata előtt, ami lehetővé teszi számunkra, hogy eljussunk az uni­verzum távoli tájai felé. Ha tudatára ébredünk a civilizált világ valódi értékrendjének, akkor koráb­bi értelemben mi is istenekké válunk, hiszen uraljuk majd a teret, az időt, az anyagot és az energiát. De ehhez erkölcsileg is fel kell nőni. Mi eredendően képesek vagyunk arra, hogy mindazon parapszichológiai erőket életre hívjuk (pl. telepátia, teleportáció, levitáció), amelyeket a Földön kívüli civilizációk rutinszerűen használnak, csak mi ezeket a képességeket elfelejtettük. Újra kell tanulnunk mindezt, és képesek is leszünk rá. Ezt követően az állati ösztönök kiélésének korából a józan belátás korába, a hatalom korából az együttműködés korába lépünk. Ez azonban csak tudati felvilágosítással teremthető meg.

 

Helyzetünk ismeretében a legcélszerűbb lépés az lenne, ha minden erőnket ennek a feladatnak a megoldására koncentrálnánk. Ilyen törekvés azonban egyelőre nem tapasztalható a világban. Csupán spontán megnyilvánulások fordulnak elő ezen a téren. A jelenlegi körülmények között nem is számíthatunk jelentős változásra, hiszen hivatalosan támogatott, kampányszerű tudati felvilágosítás egyetlen országban sem folyik. A reinkarnáció sem része az iskolai tananyagnak. A szelídségre, az erőszaktól való tartózkodásra való nevelés ugyancsak nem jellemző a jelenlegi oktatási rendszerünkre. Ennek ellenére valami megindult a társadalmunkban. Az emberek lelkének legmélyén kezd kihajtani a jobb, szebb világ iránti vágyakozás csírája. Már mindenkinek kezd elege lenni az erőszakból, a szexuális szabadosságból, az önzésből, az érzelem nélküli rideg világból, ahol egyetlen értékmérő a pénz. Tudatuk mélyén érzik az emberek, hogy ez az út sehová sem vezet. Az univerzális értékrendtől való eltávolodás, a több ezer éves erkölcsi értékrend lábbal taposása csak zűrzavart és boldogtalanságot szül.

A változások előszele legmeggyőzőbb módon a sajtóban érhető tetten, olvasói levelek formájában. A hivatásos újságírók még idegenkednek ettől a témától, de attól már nem zárkóznak el, hogy olvasóik ilyen jellegű élményeit a nyilvánosság elé tárják. A Nők Lapja pl. így számolt be egy terhes nő életszemléletének spontán átalakulásáról: „Amikor gyereket vártam, elkezdődött bennem valami fontos változás. Folyamatosan adnom kellett a testemből, az egészségemből, féltve őrzött szépségem­ből. Amikor a baba megszületett, hirtelen még többet kellett adnom. El kellett felejtenem azt a szót, hogy: Én. Ekkor tanultam meg, hogy sokkal többet kell adnom magamból, mint amennyi egyszerűen jólesik. Nagyon nehéz küzdelem volt önmagammal, de amikor véget ért, minden könnyebb és egyszerűbb lett. A gyermekem hirtelen nem ordította át az éjszakát. Ez a tapasztalat átformálta az emberekkel való kapcsolataimat. Félretettem a hiúságomat, az önbecsülésemet, és adni kezdtem. Ezt követően csodálatos dolog történt, a környezetemtől sorra visszakaptam mindent, amit adtam.”

A transzcendentális változások iránt fogékonyabb nők tehát már kezdenek rájönni, hogy mi a követendő irány, természetadta szerepüket miként tudják legeredményesebben betölteni. A jó irány­ban történő elmozdulás bizonyítéka szexuális igényeik megváltozása is. Különböző sajtótermékek tudósításait összegezve így számolnak be az újságírók erről a jelenségről: „Új dimenziók a szexben! A minőség fontosabb! Elérkezett a gyengédség iránti vágy időszaka! Elsősorban a nőknél, de a férfiaknál is megfigyelhető, hogy a legszelídebb érzés szinte alapszükségletté vált. Az elmúlt évtizedekben a szexuális csúcsteljesítmények hajszolása extázisba hozta ugyan a testet, de a lélek kielégí­tetlen maradt. Manapság mind több ember kezdi felfedezni a test és a lélek egységét, nem csak a gyógyításban, hanem a szexben is. Ennek tudható be, hogy egyre nagyobb az igény a gyengédség, a lelki szerelem iránt. Ennek módja az összebújás, a simogatás, a kedveskedés, az érzelmek kinyil­vá­nítása. A nők számára eddig is fontosabb volt az elő- és utójáték, mint maga az aktus.

Az 1960-as évek által propagált szexuális szabadosság, a gyakori partnerváltás, a gyors aktusok csak ideig-óráig voltak képesek csillapítani a szexuális éhséget. Az eredmény csupán pillanatnyi mámor volt, ami nem érintette meg a lelket. A teljességre törekvő nők most testileg-lelkileg is szeretnék jól érezni magukat a szerelmi kapcsolataikban. A gyengédség nem csupán valami kívánatos plusz, hanem alap­feltétele lett az érzéki mámornak, a tökéletes feloldódásnak. Csak így gerjed fel teljes mértékben a vágy, ettől válik a szexuális együttlét igazán élvezhetővé. Az érzelmek kinyilvánítása elengedhetetlen, mert csak ez töltheti meg mély tartalommal az intim órákat. Ez a törekvés végre a férfiakat is felszabadítja a teljesítménykényszer terhe alól, hiszen a férfiasság fokmérője már nem a mennyiség, hanem a minő­ség. A szexuális hódítások hosszú lajstroma ma már nem előny­nek, hanem hátránynak számít.”

A feminista, hímsoviniszta pengeváltásoktól hangos világunkban szinte üdítően hangzik, hogy a gyengédség iránti vágy a hálószobán kívül is jelentkezik. Apró figyelmességekkel halmozzák el egymást a partnerek. Minden nap egy szál virág vagy egy kis nassolnivaló csemege, illetve pár szerelmes sor könnyen észrevehető helyekre tűzött cédulákra írva. Meglepő mellékterméke ennek a jelenségnek, hogy a nők már nem sietnek. Nem az első férfit akarják, hanem a legjobbat. Egyre többen őrzik meg a szüzességüket tudatosan a nagy „Ő” számára. Inkább hosszabb ideig elviselik a kielégítetlenséget, minthogy olyan férfival álljanak össze, aki szégyellnivalónak tartja a szelíd szexet. Mind többen vallják, hogy nekik csak egy férfi kell, az igazi; és nem dobják oda magukat az első jöttmentnek csak azért, mert most ez a módi. Szükség is van erre a példamutatásra, mivel az erkölcsi szabadosság mértéke szexuális téren is minden határt túllépett. Jellemző a jelenlegi helyzetre, hogy egy menyasszonyi ruhák kölcsönzésével foglalkozó vállalkozó nemrégen így fakadt ki: „Át kell állnunk kismama szabású ruhák készítésére, olyan sok a várandós menyasszony.” Természetesen ez a fazon is az ártatlanság szimbólumának tekintett fehér anyagból készül, mert a kuncsaftok ezt igénylik.

A szexuális szokásokon túlmenően az életmód is változóban van. A New York-i Tendencia Kuta­tó Intézet szerint mind több az olyan ember, aki önként egyszerű életmódot folytat. Elegük van a kör­nye­zetszennyezésből, a tömegtermelésből, a számítógépes forradalomból, és egy romlatlan, tiszta élet reményében kivonultak a társadalomból. Viselkedésük megváltozása arra a gondolkodásmódra vezethető vissza, hogy a természettel harmóniában, azt nem kifosztva kell élni; és hagyni, hogy mások is békében élhessenek a saját életterükben. Az ilyen családok főleg falvakba, tanyákra menekülnek a városból. Ott kézművességgel, állattartással foglalkoznak. Ezek az emberek azt vallják, hogy nem érdekli őket a pénz, a státusz, a karrier, a hatalom. Újabban már egy szervezet, a Rainbow Family fog­ja össze a hasonló gondolkodású embereket, családokat, és segíti őket életmódjuk kialakításában.

A pénzzel kapcsolatos felfogás is átalakulóban van. Ez már a sokak által neveletlennek és elkényeztetettnek nevezett ifjú nemzedéknél is megfigyelhető. Kétségtelen hogy a gyerekek világára nagy hatást gyakorol a pénz, a reklámok által sugallt hamis értékítélet, de nem mindenkire jellemző ez az életszemlélet. Ennek bizonyítéka az alábbi eset is: Gazdagék gyereke végignézett az osztály leg­szegényebb gyerekén, és fitymálóan megjegyezte: „Az összes ruhája nem ér annyit, mint az én márkás cipőm,” Erre a szegény fiú csak annyit mondott: „Úgy látom, hogy benned meg a cipőd ér a legtöbbet.”

Ez a fajta gondolkodásmód és viselkedés ma még csak kevés emberre jellemző, a társadalom túlnyomó részét még nem érintették meg ezek az eszmék. A terjesztésük azonban már megindult. Az élvhajhász életmódra buzdító bulvárlapok szerkesztői ugyan még messze elkerülik ezt a témát, de az ezoterikus folyóiratok már elkezdték az újkor követelményeihez igazodó elvek népszerűsítését. Cikkeikben mind gyakrabban találkozhatunk efféle felhívásokkal: „A tiszta szeretet által vezérelt erkölcsiség inspirálja minden tettünket!” A jövőt vázoló írásokból megtudhatjuk, hogy ezen az úton haladva hová jutunk. A végtelen önzésen, haszonlesésen alapuló jelenlegi társadalmunk után egy olyan korba érkezünk, ahol: „Az emberek cselekedeteiket alárendelik a kollektív érdeknek, ugyanakkor az egyén teljes szuverenitást élvez. A siker, a hatalom, a pénz lényegtelen lesz számunkra. Ezeket a dolgokat csupán eszközként fogjuk használni, és nem tulajdonítunk nekik túlzott jelentőséget.”

A XXI. században a sok hamis csillogás mögött rátalálunk az élet lényegére. A következő század embere pszichikai erejét saját méltóságának megőrzéséből, és mások méltóságának tiszteletben tartásából meríti. Nem fogja többé embertársait kihasználni, legázolni, megalázni. A társa nem „harci kutya” lesz, aki a legkisebb súrlódás esetén a „torkának ugrik”, hanem lényének kiegészítője, törekvéseinek segítője. Ráébredünk arra, hogy a férfi és a nő egységet alkot. Soros összetartozásukat a teremtés alaptörvénye, a dualitás szabja meg. A duális egység teljessége iránti vágyakozás már ma is gyakran megérinti a magányos embereket. Az isteni állapot utáni sóvárgás időnként mindkét nemből feltör. Ezekben a ritka pillanatokban, lelkük távoli társa iránti vágyakozásban igen szép időszakot élnek meg egymással azok a partnerek is, akik csak a jelenlegi életükben kapcsolódnak egymáshoz.

Az ezotéria eszméinek terjesztői nem feledkeznek meg a Teremtőhöz vezető út egyengetéséről sem: „Aki Isten közelébe akar jutni, annak saját magában kell a hozzá vezető szűk ösvényt megtalálni.” Sokak számára meghökkentő az a kijelentésük, hogy: „A szerencse és a boldogság is mérgezett, ha nem telt be a szenvedés mértéke.” A racionális megközelítés számára most még teljességgel abszurd az a megállapításuk is, hogy: „A szenvedés az az energia, amely az ércből ki­választja az aranyat, igaz énünket. A szenvedés a kudarc, a szegénység, és az üldöztetés által igaz magatartásra tanít bennünket.” Dicséretes dolog a tudati felvilágosítás szorgalmazásának ez a megalkuvást nem tűrő módja, de ma még nem várható áttörés ezen a téren. Mire vágyik jelenleg az egyszerű halandó? Békére, boldogságra, örömre, kielégülésre, teljességre. Önkifejezésre a munkában, szeretetre az életben, és egészségre a testében. Szenvedésre nem. Még akkor sem, ha ez a lelki fejlődését szolgálja. Ahhoz hogy erre is vágyjon, még sok munkára, és a jelenleginél is intenzívebb felvilágosító tevékenységre lesz szükségük az újkor apostolainak.

 

A bűnözés felszámolása

 

Nagyrészt a tudati felvilágosulatlanság következménye civilizációnk legnagyobb rákfenéje, a bűnözés is. Itt nem csupán bűnelkövetőkről, hanem egy rendkívül bonyolult és összetett problémáról van szó, melynek megoldása nem tűr halasztást. Az egyértelműen látszik, hogy a bajok legfőbb forrása a pénz minden eddigi mértéket meghaladó hatalma a világ felett. A bűnözés mindent elsöprő áradatán kívül ennek tudható be az elanyagiasodás, az emberi kapcsolatok beszűkülése, az erkölcsi értékrend felbomlása, és a nyomor fokozódása is. Ha sikerül eljutnunk a hőn áhított Vízöntő korszakba, akkor 100-150 év múlva, a pénz megszűnésével eltűnnek ezek a problémák. Ennek az időszaknak a végigszenvedése azonban nem szükségszerű. Ezek a gondok már most is megszüntethetők lennének. Ennek módja nem is olyan nehéz.

Mivel ma még elképzelhetetlen, hogy mindenki önként, belső késztetés által indíttatva a képességei szerint vegye ki részét a munkából, így azt sem lehet bevezetni, hogy a szükségletei alapján része­süljön a javakból. A „bőség kosarára”, a pénz felszámolására tehát még várni kell, ennek ellenére már most megszüntethető lenne a pénz uralma a világ felett. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint a pénzügyi alapok megváltoztatására. Létre kell hozni egy új monetáris rendszert, ahol a kész­pénz­forgalmat egy jól nyomon követ­hető kompenzációs rendszer váltaná fel. Ennek alapja a folyószámla lenne, amelynek megnyitását minden állampolgár és vállalkozás számára kötelezővé kellene tenni. Az átutalási betétszámla születésétől kezdve végigkísérné az egyént, így akár személy­azonosító számként is használható lenne. A vállalatok, illetve magánszemélyek által előállított ter­mékek, szolgáltatások, vagyis a létrehozott többletérték ára nem pénzben jelenne meg a folyószám­lákon, hanem kredit (követelés, jóváírás) formájában. A vásárolt áruért, az igénybe vett szol­gálta­tásért sem pénzzel (bank­jeggyel, érmével) kellene fizetni, hanem debit (tartozás, megterhelés) for­májában. Az egyenleget köz­ponti számítógépek tartanák nyilván, az igénybevétel pedig chip­kár­tyá­val működtetett automatákkal történne.

Tulajdonképpen ebben a Neal Donald Walsch által felvetett rendszerben semmi új nincs, mivel a jelenlegi mágnesszalagos hitelkártyarend­szer lényegében ugyanígy működik. Évti­zedekkel ezelőtt készpénzkímélés céljából vezették be, és azóta meghódította az egész világot. (Jelenleg kb. 5 milliárd bank­kár­tyát használnak a különböző országok­ban.) A mechanizmus tehát adva van, sőt be is van járatva. Egyetlen apró hiá­nyos­sága, hogy vi­­szonylag egyszerű a hamisí­tása, de ez a probléma a mágnescsík mik­rochippel való helyet­tesítésével könnyen megoldható. Nagy előnye ennek a fizetési módnak, hogy a bűnüldöző szervek szá­mára átláthatóvá, könnyen ellenőriz­hető­vé teszi a bemenő és a kimenő pénzeket. A folyószámla el­lenőrzése által nem csak azt lehet kide­ríteni, hogy a tulajdonosa hon­nan kapott pénzt, hanem azt is, hogy mire költötte. Egyetlen hátránya ennek a rend­szernek, hogy nem egyeduralkodó. Mellette létezik a készpénzfizetés lehetősége is, ami mó­dot ad a pénzügyi visszaélésekre, a bű­nö­zésre. A készpénz megszüntetésével azon­ban ezek a gondok egy csapásra kiküszö­bölhetőek lennének, mert a lopott, rabolt értéktár­gyakat nem tudnák eladni, és nem lehetne sikkasztani sem. Az illegális eredetű javakért az orgazda csak debittel tudna fizetni, amivel a bűnözők semmire sem mennének. Ezek a tranzakciók ugyanis a központi számítógépen keresztül percek alatt felderíthetők lennének, és a rendőrség még az adás-vétel lebonyolítása napján letartóztatná a gyanúsítottakat. Értelmetlenné válna az adócsalás is, mivel a letagadott jövedelmet nem lehet zsebre vágni, a hatóság elől elrejteni.

A debit ugyanis nem nyilvánul meg anyagilag, hanem egy fogalom, amely kizárólag a saját rend­szerében működőképes. A debit (betéti) kártya leolvasásának technikai feltételei azonban nem minde­nütt adottak. A piacon pl. a 80 éves nénit nem lehet arra kötelezni, hogy vegyen magának egy bankkártya-leolvasó automatát, és azt magával cipelje azért, hogy a kertjében termett néhány kiló zöldséget és gyümölcsöt eladhassa. Arról nem is szólva, hogy ezeken az elárusítóhelyeken nem áll rendelkezésre telefonvonal, és többnyire villanyáram sem, amihez a készüléket csatlakoztathatnák. Mobiltelefonnal kombinálva áthidalható ugyan ez a probléma, de ez még drágábbá és bonyolultabbá tenné a kártyaleolvasó használatát. Ezekben az esetekben az eladó igényelhetne a banktól egy névre szóló csekktömböt. Az egyes szelvényekre ráírná az áru megnevezését, mennyiségét és árát, majd feltüntetné a vevő debitkártyájának számát. Ezt követően aláírattatná vele a csekket. Ezután semmi mást nem kellene tenni, mint az egyes szelvényeket vagy a betelt tömböt bevinni a bankba, ahol a rajta szereplő összeget a nevére írják.

Különösebb többletmunkával és -költséggel ez nem járna, mert a jelenleg érvényben levő rendeletek is számlaadásra kötelezik a piaci árusokat. A különbség csupán az lenne, hogy a kiállított szám­lán szereplő áru átvételét a vevő az aláírásával igazolná. Mivel a fenti ügylet bizalmi alapon bonyo­lódik, a vevő felelősséggel tartozik, hogy az elköltött összeg rendel­ke­­zé­sé­re álljon a bankban. Ellen­kező esetben büntetőjogi eljárást indítanak ellene. Annak érdekében, hogy a jóhiszemű eladót ne ér­je kár, a bank a csekken szereplő összeget minden esetben kifizetné, és azt az aláírójától utólag behaj­taná. Ez a rendszer az adócsalást is lehetetlenné tenné, mivel az eladó által eltitkolt számlát a bank nem írja jóvá. Ez a korábban kifizetődő manipuláció most olyan követ­kezményekkel járna, mintha az eladó az árut elajándékozta volna. A kereskedőknek tehát elemi érde­kük lesz, hogy a kiállított számlákat hiánytalanul leadják a bankban, ahol az adóhatóság ezek alapján bármikor ellenőrizheti a forgalmukat.

A leegyszerűsített fizetési mód másik alternatívája az elektronikus pénztárca. Ehhez már szükség van egy elemmel működő kis kézi készülékre, amellyel az eladó leemeli a vételárat a vevő kártyájáról. Ez esetben nem egy számlatömböt mutat be a kereskedő a banknak, hanem a kalkulátorhoz hasonló méretű készülékből kiemelt memóriát (flash kártyát). Tulajdonosa az elektronikus pénztárcának nevezhető chipkártyát a pénzlehívó automatákká átalakított utcai pénzkiadó automatákból töltheti fel. Csak addig lehet használni, amíg a rátöltött összeg el nem fogy rajta. Olyan, mint a jelenlegi telefonkártyák. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy nem kell a számlavezető bankkal kapcsolatot létesíteni. Nincs szükség telefonvonalra, a vevő fizetőképességének ellenőrzésére. Ez a kártya egészen kis összegű vásárlásoknál is gazdaságos, mert a fizetést nem terheli a magas kommunikációs költség. Ezzel a kártyával lehetne fizetni (menetjegyet váltani) a tömegközlekedési járműveken, vagy telefonálni az utcai fülkékben. Egyelőre azonban csak az egyetemeken használják ezt a rendszert. A diákok a diákigazolványként szolgáló chipkártyájukkal különféle szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Ezzel fizetnek a büfékben, a fénymásolásért és az egyetem területén vásárolt könyvekért, újságokért. Széleskörű elterjesztése most folyik. Franciaországban már 2 éve működik a Moneo elektronikus pénztárca rendszer, és az ügyfelek kezdik megszeretni azt a kényelmes fizetési módot. Sajnos a jelenlegi feltöltős chipkártyák nem személyhez kötöttek, ezért elvesztésük esetén illegális használatukat nem akadályozza jelszó. Emiatt úgy kell vele bánni, mint a készpénzzel. Vigyázni kell rá, és nem szabad nagy összeget tartani rajta. A nagy vásárlásokat debit-, illetve hitelkártyával kell bonyolítani.

A monetáris alap megváltoztatása, a pénz szimbolikussá tétele az elektronikus bankrendszert is biz­tonságossá tenné. A hitelkártya-manipulációk korábbi módjait a készpénz megszüntetése eleve értelmetlenné teszi, ez a rendszer azonban lehetőséget teremt a biztonság további fokozására. Megfelelő programozással az is meggátolható, hogy a számítógépes kalózok a betétszámlán szereplő összeg átírásával bosszúból kifosszanak, vagy alaptalanul gazdagítsanak valakit. Mivel ebből a rend­­szerből nem lehet pénzt kivenni, így a számokkal történő manipulálás megakadályozása érdekében nem kell mást tenni, mint utasítani a számítógépet, hogy kizárólag átutalásra szóló parancsot fogad­jon el. Így bárkinek a bankszámláján csak akkor történhet mozgás, ha a pénz valakinek a szám­lájá­ról jön, vagy egy másik ügyfél számlájára megy. Nem keletkezhetnek fantom összegek sen­kinek a kárára, vagy előnyére.

Ma már az is könnyen megoldható, hogy a számítógép kizárólag a számlatulajdonostól fogadjon el átutalásra szóló megbízást. Ezt az úgynevezett biometrikus azonosítók teszi lehetővé. Ezek közül legígéretesebb az ujjlenyomat-azonosító készülék, melynek legújabb (könnyen és viszonylag olcsón gyártható) generációja éppen elfogadására vár. A szakemberek a japán Sony cég konstrukcióját tart­ják legalkalmasabbnak a gyakorlati bevezetésre. Az általuk kifejlesztett tenyérnyi méretű ujjlenyomat-érzékelő a bőr elektromos ellenállását is méri, így levágott ujjal sem hozható működésbe. Hasz­nálata annyira biztonságos, hogy a jelenleg alkalmazott ötféle azonosító rendszer mindegyikét kiváltja, feleslegessé teszi. Az ujjlenyomat-azonosítás ugyanis annyira biztonságos, hogy 64 milliárd embernek kellene élnie a Földön ahhoz, hogy két azonos ujjlenyomatot találjunk.

Lengyelországban már működnek ujjlenyomat-azonosításon alapuló ATM-ek. A csalás elkerülése végett a leolvasó nem csak az ujjlenyomatot vizsgálja, hanem bőr redőzetét, és az ujj érhálózatát is. Használat után pedig egy törlőeszköz megtisztítja az érzékelőt, letörli róla az ujjlenyomatot. Nagyon ígéretesnek tűnik egy dél-koreai mérnök találmánya is, amely nem a bőr­fodrokat vizsgálja, hanem az ujj verejtékmirigyeinek elhelyezkedését. Az eljárás iránt óriási az érdeklődés a bankok részéről, mivel ez a fajta azonosító rendszer nagyságrendekkel olcsób­ban meg­valósítható, mint az ujjlenyomat-anali­zálás.

A személyazonosítás másik útja a skót kutatók által kifejlesztett Stella íriszazonosító berendezés. Ez esetben egy minikamera lefényképezi a kártyatulajdonos szemét, és a szivárványhártyáján látható jellegzetes színfoltok alapján összehasonlítja a központi számítógépben tárolt képpel. A 250 azonosítási pont ellenőrzése közben a biztonság fokozása érdekében egy beszédszintetizátor segítségével beszélteti az ügyfelet. A kapott válaszokat hanganalizátorral kielemzi, és csak akkor hajtja végre a kért banki műveletet, ha a számlatulajdonos hangja is megegyezik a számítógépben tárolttal. A hanganalízis pontossága ugyan csak 1:50, de biometrikus érzékelőkkel kombináltan alkalmazva már ez is két nagyságrenddel növeli a biztonságot. Időközben más vállaltok is bekapcsolódtak az ügyfél részéről semmilyen közreműködést nem igénylő íriszazonosító eljárás fejlesztésébe. A japán OKI cég Iris PassR-S rendszere 1 méter távolságról is képes rögzíteni az előtte álló szivárványhártyájának mintáját, és a képet speciális íriszkóddá alakítja át. Miután a kód tárolása csupán 512 bájtnyi memóriát igényel, az ellenőrzés nem tart tovább 2 másodpercnél.

Az íriszfelismerő rendszer nem a retina fényképét hasonlítja össze az eredetivel. A szivárványhártya képét a kis gödröcskékkel, árkokkal, a szövetek szálaival háromdimenziós kontúrképpé alakítják, majd digitalizálják. A szín nem számít, a biometrikus rendszer csak a mintázatra figyel. Ezek a jellemzők az embrionális fejlődés nyolcadik hónapjában fejlődnek ki, és többé nem változnak az életünk során. Az írisz színe viszont változhat a különböző betegségek kifejlődése, illetve megszűnése folytán. (Erre épül az íriszdiagnosztika, amelynek semmi köze az íriszazonosításhoz.) A digitalizálással kapott 2048 számjegyű kódot hasonlítják össze az adatbázisban tárolttal. Ha az összehasonlított kódok legalább 75%-ban egyeznek egymással, akkor mindössze egy az egymilliárdhoz a valószínűsége annak, hogy a rendszer téved. A 7 milliárdból tehát csupán egyetlen embernél fordul­hat elő, hogy a szeme alapján tévesen azonosítsák. Azonban ennek esélye is csupán 1%. Mivel a Föl­dön kb. 14 milliárd szem van, ez a módszer meglehetősen biztonságosnak mondható.

Még a vakok is azonosíthatók ily módon, ha van szivárványhártyájuk. Az íriszt semmilyen műtéttel, lézersebészeti eljárással nem lehet megváltoztatni. Az életkor, a növekedés, a testméret­vál­to­zás sem befolyásolja. Az íriszazonosítás hanganalizálás és arcforma vizsgálat nélkül is biztonságosabb, mint az ujjlenyomat-összehasonlítás. Az íriszen ugyanis több mint 200 egyedi jellemző található, míg az ujjlenyomat csupán 60-70 azonosításra alkalmas elemet tartalmaz. Az összetéveszthetet­len biometriai jellemzőkkel rendelkező szivárványhártya felkeltette a bankszakmán kívül tevékenykedő biztonságtechnikai szakemberek figyelmét is. A retinaszkennert újabban védett objektumok beléptető rendszerénél, légitársaságoknál és a hivatalok személynyilvántartásánál is alkalmazzák.

Térhódításához jelentősen hozzájárul, hogy semmilyen együttműködést nem igényel a vizsgálandó sze­mélytől. Még arra sincs szükség, hogy belenézzen a kamerába, mert az előtte álló készülék akkor is képes használható íriszképet készíteni róla, ha mozgatja a szemét vagy a fejét. Ezek az eljárások a nemzetközi terrorizmus visszaszorítására is alkalmasak lennének. Széleskörű használatukat azonban nem csak anyagi nehézségek gátolják. A nyugati országok személyiségi jogokat védő törvényei nem teszik lehetővé büntetlen előéletű állampolgárok ujjlenyomatainak központi tárolását. Német­országban pl. a Külügyminisztérium még azt is ellenzi, hogy a gyanús útlevelekről fotókópia készüljön. A beutazó vízumot kérők adatlapjait sem lehet egy évnél tovább tárolni. Az íriszvizsgálattal kapcsolatos aggályok sorában nem kis szerepet játszik, hogy a szivárványhártya tájékoztatást ad az illető betegségeiről, sőt a drog- illetve alkoholfüggőségéről. A legújabb személyazonosító módszer a retinavizsgálat, amely a szem hátsó falán található vérerek mintázatát figyeli. A leolvasó fej kis intenzitású infravörös sugarakkal világítja át a szemfeneket, és a visszaverődő fénynyalábokból képet készít a retinahártya láthatatlan erezetéről. Terjedését gyorsítja, hogy a retinaazonosítás biztonsága két nagyságrenddel meghaladja az íriszvizsgálatét.

A legújabb biometrikus azonosító eljárás az érhálózat-elemzés. A japán Fujitsu cég által kifejlesztett PalmSecure készülék valójában nem más, mint egy apró infravörös kamera, melynek fókusztávolsága 3-4 centiméterre van beállítva. Kezünket fölé tartva érzékeli a tenyerünk érhálózatából kisugárzódó hőt. Minden ember tenyerén más-más irányba futnak a bőr alatti erek. Még az egypetéjű ikreknél sem egyezik meg az értérkép. Regisztrálás során a szerkezet több mintát is vesz tőlünk, és ezekből képez egy átlagot. Utána már csak fölé kell tartanunk a tenyerünket, és másfél másodperc alatt kész az azonosítás. Mivel nem kell hozzáérnünk, ez az eljárás higiénikusabb is, és az érzékelő sem koszolódik el. Megbízhatósága igen jó. Véletlen elfogadási aránya, vagyis tévesztése 0,08 ezrelék, ami az íriszazonosítás pontosságát is meghaladja. Nem véletlen, hogy Japánban már több bank is bevezette ezt a rendszert.

A legmegbízhatóbb azonosítás az auravizsgálat lesz. Ehhez azonban még nincs megfelelő érzékelőnk. Ennek ellenére már most is alkalmazhatnánk a testünkből kiáramló specifikus energiasugárzást azonosításra. A minden embernél eltérő frekvenciaspektrumú szubatomi energiasugárzás ugyan­­is elnyelődik a vízben is, amitől megváltozik a struktúrája. Ennek kimutatásához nincs szükség bonyolult érzékelőre, mert az elpárolgott vízcseppek után visszamaradó alakzat is őrzi a vízmolekulák energiaspecifikus átrendeződését. Erre Bernd Kröplin professzor jött rá a Stuttgarti Egyetem Repülési és Űrhajózási Intézetében. Kísérletei során csapvízből és különböző források vízéből egy-egy cseppet helyezett üveg tárgylemezre. Megvárta, amíg a vízcseppek felszáradnak, majd ultramikroszkóppal megvizsgálta, hogy milyen alakzat marad vissza utánuk. A csepp szélén egy finom karika alakult ki, benne egy vastagabb gyűrű, ami lehet világos vagy sötét, rojtozott, csipkés, tüskés szélű, foltos vagy pettyes, stb. Ez egy érdekes természeti jelenségnek tűnt, amelyből hasonló következtetést lehetett volna levonni, mely szerint nincs két egyforma hópehely a világon.

 A kísérlet azonban nem állt meg itt, hanem váratlan fordulatot vett. Kiderült, hogy a száradási alakzat eltérő mintázatot mutatott, amikor ugyanabból a csapvízből más-más személy cseppentett az üveglemezre. Ellenőrzésként egy kísérletsorozatot hajtottak végre, melynek során megállapították hogy egy egyetemista csoportból mindegyik diák eltérő gyűrűképet hagyott maga után. Az igazi meglepetés azonban akkor érte őket, amikor rájöttek, hogy a kísérlet megismétlése során mindenki­nél ugyanolyan, rá jellemző cseppkép alakult ki. Ennek oka, hogy testünk energiakisugárzása nem változik, az ujjlenyomathoz hasonlóan életünk végéig ugyanaz marad. Az azonosításhoz természete­sen nem a vízcseppmintákat kell megőrizni, hanem a róluk készített fotókat. Ezekről egy számító­gépes analizáló program az ujjlenyomat-vizsgálathoz hasonlóan kiválasztja a legjellemzőbb ponto­kat, és ezeket összehasonlítja a többi vízcseppminta jellemző pontjaival. Az eredményt egy pillanat alatt közli, ami lehetőséget teremtett egy új, csalhatatlan biometrikus azonosító létrehozására. Testünk energiakisugárzása ugyanis semmilyen módon nem változtatható meg, és bioenergiát csak az élő test sugároz ki magából. Ezért ezt az azonosító rendszert nem lehet megtéveszteni, a csalás lehető­sége kizárt. Ez az eljárás ugyanolyan megbízható, mint a genetikai vizsgálat, de sokkal gyorsabb, és nagyságrendekkel olcsóbb.

 

Az átállás tökéletesítése érdekében meg kellene szüntetni a nemesfémek és a drágakövek értékmérő szerepét is, a továbbiakban az arany, ezüst, platina, a gyémánt és egyéb nemes kristályok csupán ipari nyersanyagként lennének nyilvántartva. Ez persze nem jelentené azt, hogy a ritkafémeket és ásványokat többé nem lehetne ékszerként hordani, de a forgalmuk kizárólag folyószámlán keresztül bonyolódna. Kezdetben előfordulna ugyan, hogy valaki valamilyen szolgáltatást mondjuk egy aranygyűrű ellenében végezne el, de az illető hamar rájönne, hogy ezt a gyűrűt nem lehet eladni, így tulajdonképpen nincs forgalmi értéke. Ahhoz, hogy bármilyen vagyontárgyunkat el tudjuk adni, előbb nyilvántartásba kellene vetetni. Az új monetáris rendszert megelőző kötelező vagyonnyilatkozat legalizálná a már meglevő javakat, és ezt követően új vagyontárgyakat már csak eredetigazolás esetén lehetne nyilvántartásba vetetni, és értékesíteni. A készpénz megszüntetésével felszámolhatók lennének a pénzkiadó automaták, és a bankpénztárak is. Ez a bankok számára tetemes megtakarítást jelentene, az ügyfeleknek pedig többé nem kellene attól tartaniuk, hogy pénzfelvétel során kilesik, majd az utcán követve leütik, és kirabolják őket. A most divatos hitelkártya-manipu­lálás is értelmet­lenné válna, mert a fő motiváció, a készpénzhez jutás lehetősége megszűnne. A szá­mítógépes kredit-átirá­nyí­tásnak egyébként sem lenne értelme, mivel kereső­programokkal utólag könnyen megálla­pítható lenne, hogy az átutalt jóváírás mely számlára vándorolt. Más terhére sem lehetne árut venni, mert a számítógép minden ügyletet dokumentál, illetve megőriz a memóriájában, így azt is, hogy ki, mit, hol és mikor vásárolt. Ebben a rendszerben az adórendőrség nyomozói egy rutinellenőrzéssel bárkiről hamar kideríthetik, hogy jövedelmi viszonyai alapján joga van-e az általa igénybe vett javak élvezetére.

Az anyagi indíttatású bűnözés, a pénzügyi visszaélések megszűnésén kívül ez a rendszer számtalan járulékos előnnyel rendelkezne. Először is meg lehetne szüntetni a bankjegy- és érmegyártást. Világviszonylatban az így megtakarított költség dollármilliárdokra rúgna. A készpénz felszámolásával megszűnne a világszerte nagy kárt okozó bankjegyhamisítás. A bűnözők elesnének ettől a jövedelemforrástól is. (A bankjegyek és a pénzérmék megszűnésével civilizációnk megszabadulna a vírusos és bakteriális fertőzések legfőbb terjesztőjétől. A legújabb egészségügyi felmérések szerint ma már az emberiség 90%-a magában hordozza a herpesz I, 70%-uk pedig herpesz II. vírust. Ez a döbbenetes arány főként a pénz fogdosásának, kézről-kézre adásának tudható be. A pénz a legfőbb terjesztője a kötőhártya-gyulladás kór­okozójának, valamint a hepati­tisz-B vírusnak is. Jelenleg az emberiség 10%-a fertőzött ezzel a ví­russal. Kínában ennél is rosszabb a helyzet. A világ legnépesebb or­szágában minden ötödik ember magában hordozza a hepatitisz-B vírust. Rohamosan terjed a hepa­titisz-C vírus is, amelynek nincs el­lenszere. Jelenleg 170 millió em­ber hordozza magában ezt a halálos vírust világszerte. Gyógyí­tásának egyetlen módja a máj­át­ültetés. De honnan vegyenek ennyi egészséges májat, és ki vi­se­li a műtétek köl­t­sé­geit?)

Ezen túlmenően megszüntet­he­tők lennének a bankok, a biztosí­tó intézetek, az adóhivatal és az illetékhivatal. Ezeket a feladato­kat egy központi elszámolási hi­vatal látná el, intelligens progra­mokkal feltöltött nagy teljesít­mé­nyű számítógépek segítségével. Ezek minden beérkező jövedelem­ből automatikusan levonnák a ha­tó­ságilag megállapított adót, ille­­téket, és az eladott termékek va­lamint szolgáltatások után jár­ó forgalmi adóval együtt átu­talnák a kincstár számlájára. El­maradna a jövedelmek be­val­lásával, a for­galmi adók vissza­igénylésével járó űrlapok gyár­tá­si költsége is, nem szól­va a ki­tölté­sükre fordított munka­órák­­ról. Lényegesen gördüléke­nyeb­bé válna a nyugdíj- és egész­ség­biztosítási járulékok besze­dé­se, és a kifizetések intézése. A leegyszerűsített államap­pa­rá­tus jóval olcsóbbá tenné a költségve­tési szervek fenntar­tását is, és emellett lehetet­len­né válna a korrupció, a politi­ku­­sok háttérben folytatott pénz­ügyi manipulációi.

A pénz felszámolásával meg­szűnnének a valuta- és deviza­árfolyamokra irányuló speku­lá­ciók, sőt az infláció is. A gazdaság erősödése, illetve gyengülése nem az ország pénznemének árfolyamváltozásában nyilvánulna meg, hanem a kreditek és a debitek egymáshoz viszonyított arányában. Ha jól megy a gazdaság, akkor több kredit jelenik meg a vállalatok, illetve a polgárok számláján, míg pangás esetén a debit mennyisége növekedne. Így automatikusan visszaszorulna a vásárlóerő, ami megakadályozná a felelőtlen költekezést. Ez alól a költségvetés sem mentesülne, ezáltal az államháztartás is ugyanolyan racionálisan működne, mint az állampolgárok háztartása, ahol csak annyit költ­hetnek, amennyi a családi kasszába befolyik. Az ily módon történő gazdaság­szabályozás az egyszerűségén és átláthatóságán kívül abszolút igazságos is lenne, mivel nem a kisemberekre hárítaná át a betegeskedő gazdaság talpra ­állításával járó terheket, hanem jövedelméhez mérten mindenki kivenné a részét az áldozatvállalásból.

Mindezek alapján valószínűleg sokan ellenezni fogják ennek a rendszernek a bevezetését, de ők lesznek kevesebben. A becsületes emberekből álló többségnek ugyanis nincs semmi vesztenivalója. Ők a jelenlegi rendszerben is eleget tesznek állampolgári kötelezettségeiknek, így az új elszámolási mód semmi­lyen hátrányt nem jelentene számukra. A társadalom egészének is előnyös lenne az új monetáris rendszer, mert alkalmazásával csillagászati összegeket lehetne megtakarítani, amit a szegények, az elesettek megsegítésére fordíthatnánk. Ez tovább csökkentené a bűnözést, ami a vártnál jóval hamarabb elvezetne bennünket egy új, igazságos és békés társadalom megvalósulásához. Ennek alapját az az elv teremti meg, mely szerint mindenki oly mértékben részesedik a javakból, amennyit letett a társadalom közös asztalára. Ez a rendszer még nem az igazi, de mindenképpen igazságosabb, mint a jelenlegi. Az anyagi javak halmozását, a harácsolást ez a mechanizmus sem tudja megszüntetni, de megszabadítja az emberiséget a bűnözéstől, és rövid időn belül lehetővé teszi a jóléti állam létrehozását.

Tulajdonképpen ez a rend­szer már most is bevezethető lenne, mivel az átálláshoz szük­séges min­den technikai feltétel adva van. A részletek kidol­go­zása ugyan még várat magára, de a pénz­ügyi szakemberek szá­mára ez nem jelent kü­lö­nösebb gon­dot. A legnagyobb problémát az okozza, hogy ez a rendszer csak akkor válik ha­tékonnyá, ha az egész vilá­gon egyszerre vezetik be. Rész­leges beveze­tése esetén ugyan­is meg­in­dulna a javak átme­ne­kítése a pénzt használó or­szá­gokba, il­letve ezeknek az or­szá­gok­nak a bankjegyei az al­világ fizető­eszközeivé válná­nak a pénzt nem használó ál­la­mok­ban is. A készpénz fel­szá­mol­ha­tósá­gát mi sem bi­zo­nyítja jobban, minthogy a rész­vénypiacon már végbe is ment a papír alapú részvények meg­szüntetése. A tőkepiaci tör­vény előírása alap­ján 2004-ben bevonták a nyomdai úton elő­állí­tott értékpapírokat, és ki­­lyu­kaszt­va, felülbélyeg­zés­sel ér­vény­telenítették őket. A de­ma­terializált részvények elekt­ro­nikus adattá váltak, egy érték­pa­pírszám­lára kerültek. A részvényeket betéti számlán tartók ezt a változást észre sem vették, míg a részvényeiket otthon tárolók beszolgáltatták papírjaikat a brókercégeknek, illetve a dematerializá­lás­­sal megbízott pénzintézeteknek. Mivel ez a változás nem érintette a tulajdonosi jogokat, mindenki bele­nyugodott. Ugyanez várható a papír- és fémpénz megszüntetése esetén. Aggódnivaló­juk csak azok­nak lesz, akik illegálisan szerezték a pénzüket.

A készpénz felszámolása azzal az előnnyel is járna, hogy megszűnne az illegális bevándorlás a kredit-debit rendszerhez csatlakozó államokba. Ehhez csupán egy rendeletet kell alkotni, mely szerint bankszámlát csak személyi igazolvánnyal és állandó lakhellyel, illetve munkavállalási engedéllyel rendelkezők nyithatnak. Ily módon az illegális bevándorló nem jut pénzhelyettesítő bankkár­tyához. Ha pedig nincs pénze, nem tud vásárolni, és előbb-utóbb éhen hal. Bűnözés útján sem ké­pes a megélhetését biztosítani, mert az elrabolt értéktárgyakkal egyetlen boltban sem lehet fizetni. Az ugyan előfordulhat, hogy egy orrgazda vagy egy mindenre elszánt műgyűjtő átveszi őket, és cse­rébe megengedi a bankkártyája használatát, de az ujját nem tudja vele adni, és ujjlenyomat-vizsgálat nélkül a kártya használhatatlan. Az ily módon történő törlesztés csak úgy valósulhat meg, hogy az orrgaz­da minden egyes vásárlásnál és személyes szolgáltatás igénybevételénél (pl. hajvágásnál) jelen van. Ezzel azonban bűnjelek és tanúk sokaságát hagyja maga után, ami felhívja a bűnüldöző szervek figyelmét. A lebukás szinte elkerülhetetlen, mert ha az imént említett fodrászban felmerül, hogy miért kell egy felnőtt embernek más bankkártyája terhére hajat vágatni, és erre a kérdésre az illetékeseknél keres választ, máris megjelenik a rendőrség az orrgazda lakásán, ahol szerencsés esetben még az ellopott tárgyakat is megtalálják.

Ilyen körülmények között az engedély nélküli bevándorlónak arra sincs lehetősége, hogy visszautazzon a hazájába, mert ezekben az országokban menetjegyet vagy üzemanyagot is csak bankkártyára adnak. Sorsa az őrizetbe vétel, a bűnügyi nyilvántartásba való bekerülés, és a kiutasítás. Ezután már arra sincs lehetősége, hogy bevándorlási kérvényt benyújtva jusson be az országba, mivel egyetlen állam sem engedélyezi a területén korábban bűncselekményt elkövetők letelepedését. Ebben a pénzügyi rendszerben a korábban illegálisan bevándoroltak, az országban bujkálók is „láthatóvá” válnak a hatóságok számára. Nekik azonban lehetőségük nyílik arra, hogy az ad­dig szerzett jövedelmük felhasználásával még a készpénz megszüntetése előtt elhagyják az országot. Ezt azért is célszerű megtenniük, mert amennyiben a korábbi munkáltatójuk továbbra is igényt tart rájuk előfordulhat, hogy kijárja a munkavállalási engedélyüket, ami egy idő után végleges letelepedést is eredményezhet. A legális bevándorlás engedélyezésére minden esélyük megvan, mivel a nyugati or­szá­gok lakossága rohamosan csökken, emiatt mind nagyobb számban lesz szükségük importált mun­kaerőre.

A készpénz megszüntetése nem egy futurisztikus álom, mert Svédország már most is egy készpénzmentes gazdaságról vizionál. Azt a tervet dédelgetik, hogy teljesen megszüntetik a készpénzfizetést. A svéd városokban mindenütt lehet plasztikkártyával fizetni. Már a templomok is kártyaleolvasókkal gyűjtik az adományokat. A buszokon szintén kártyával fizetnek. Amíg nálunk 25 %-ra tehető az elfogadási arány, Svédországban 2012-ben már a háztartások 85%-a használt hitelkártyát.[4] Amerikához hasonlóan az üzletek többségében el sem fogadnak készpénzt. Sőt akadnak városok, ahol a bankfiókok sem fogadnak el készpénzt. A készpénz kivezetése, a digitális gazdaságra való átállás a bűnözés visszaszorításában eredményezne ugrásszerű javulást. Ez már most is megmutatkozik, mert amíg 2008-ban 110 bankrablás történt Svédországban, addig 2011-ben csupán 16.

 

A bűnözés felszámolásának leghatékonyabb módja, hogy a készpénz megszüntetésével értelmetlenné tesszük az anyagi indíttatású bűnelkövetést. (Világviszonylatban nem kis összegekről van szó. Statisztikai becslések szerint a bűnözők bevétele évente 1000 milliárd dollárra tehető.) Ennek megvalósításához azonban legfelső szinten hozott politikai döntésekre, és a nemzetközi pénzügyi világ összefogására van szükség. A bűnözést megelégelő államok és helyi közösségek azonban már most is alkalmazhatnak egy célravezető módszert, a megszégyenítést, ami a pénzszerzésre irányuló ak­ció­kon kívül más bűncselekmények esetén is igen hatásos. Ezt a konstruktív módszert már a középkorban is gyakran használták, gondoljunk csak a városok főterén történt kalodába zárásra. (A hűtlenségen tetten ért asszonyokat is kalodába zárták, méghozzá pőrén, hogy nagyobb legyen az elrettentő hatás. Képzeljük el, ha ma is alkalmaznák ezt a módszert. Nem csak a főtéren, hanem minden utcasarkon állna egy kaloda, és állandó lenne a kihasználtságuk.)

A XX. században azonban mindinkább előtérbe kerültek az emberi jogok, így a bűnözők személyiségi jogai is. Ennél fogva a megszégyenítésnek ezt az eszközét már csak a diktatórikus rendszerek enged­hették meg maguknak. A kommunista országokban napirenden volt az eltévelyedettek „pellengérre állítása”. Bevett szokás volt, hogy a bolti szarkák nevét kiírták a bejárati ajtó melletti faliújságra. A hajdani Leningrádban a megszégyenítendő alkoholisták nevét felfestették a víztorony oldalára. Egyszer az elvtársak megkérdezték az éppen oda látogatott amerikai küldöttségtől, hogy mi a véleményük erről. „Rendkívül érdekes megoldás” – felelték.

Úgy látszik, idegenkedésük ellenére valahol a tudatuk mélyén megragadt az amerikaiakban ez a módszer, mert később ők is elkezdték alkalmazni. Az Egyesült Államokban egy futballstadion vezetője megbundázta a meccs előtti sorshúzást, és úgy intézte, hogy a kisorsolt gépkocsit az anyósa nyerje meg, aki aztán átadta neki a nyereményt. Amikor az eset kiderült, a helyi bíróság mellékbüntetésként arra ítélte a férfit, hogy szabadságának visszanyerése után jelenjen meg a következő évi bajnoki döntőn egy olyan pó­ló­ban, amelyre ezt a feliratot festették rá: „Az előző sor­solást megbundáztam. Aljas hazug, csaló, tolvaj va­gyok.” A példa követőkre talált a jog­alkalmazásban. A Maryland állambeli Salisbury-ben egy asszonyt, aki alig 10 dol­lár­nyi benzin tankolása után fi­zetés nélkül távozott arra ítélt a bíró, hogy egy táb­lá­val a nyakán álljon ki a ben­zinkút elé. A táblára ez volt írva: „El­kaptak, mert ben­­zint loptam.” Büntetését fo­kozta, hogy az esetről hallva szá­mos szülő elvitte cse­me­téjét a töltőállo­máshoz, hogy er­kölcsi érzé­két fejlessze. Ott aztán a bűnösre mutogatva nyomatékosan felhívták gyermekük figyelmét arra, hogy tanuljon a pórul járt asszony példájából, és sohase orozza el azt, ami a felebarátjáé. A kisvároson átutazók sem állták meg megjegyzés nélkül a látványt. Egyikük megjegyezte: Mi az, visszatért a középkor?

A közlekedési rendőrök is megunták a sok szabálytalankodást, és újabban sokkoló megoldásokat alkalmaznak. Kanadában, aki biztonsági öv nélkül vezet, annak hullaházban alkalmazott, lábujjra akasztható azonosító cédulát osztogatnak. A szabálytalankodó hazaviheti, és kipróbálhatja, hogyan fog kinézni a saját lábujján. De ez még nem minden. Addig nem engedik útjára a megdöbbent vezetőt, amíg ki nem tölti rajta a Név, A legközelebbi hozzátartozó és Az elhalálozás oka rubrikákat. Így ha továbbra sem csatolják be az övet, a hullaházban tevékenykedőknek már nem kell az adminisztrálásukkal foglalkozni. A bűnözés visszaszorításnak másik útja a visszaesők szigorú büntetése. Amerika több államában alkalmazzák a „harmadszorra kiestél” szabályt. Akit harmadszor ítéltek el, annak nincs több „dobása”. Ezt követően már akkor is életfogytiglanra ítélik, ha csak áruházi lopáson érik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban 2,1 millió embert tartanak fogva, vagyis minden 138-ik amerikai rács mögött ül. (2010-ben nálunk is bevezették a „Három csapás” törvényt. A bíróságoknak nincs lehetőségük mérlegelésre. Aki harmadszor is lebukik, azt életfogytiglani börtönre ítélik.)

Már a narkósok, prostituáltak és az illegális lakásfoglalók kiűzésével sem bajlódnak a rendőrök. Eddig havonta küldtek egy felszólítást a jogcím nélküli lakóknak, hogy hagyják el a bitorolt ingatlant. Ezt követően polgári peres eljárást indítottak ellenük, és csak évek múlva, az érvényes bírósági határozat megszületése után tudták őket kilakoltatni. De nem sokra mentek vele, mert másnap visszaköltöztek. Feltörték a hatósági pecsétet, és elfoglalták a lakást. A közüzemi szolgáltatások kikapcsolása sem jelent megoldást, mert tűzveszélyes eszközökkel világítanak, és az alapvető higiéniai követelményeknek sem tesznek eleget. Ezáltal bármikor felgyújthatják vagy megfertőzhetik a környéket. Egy dél-karolinai város seriffje egyszerűen megoldotta ezt a problémát. Már az első helyszínelésnél kiűzi a renitenskedőket bűzös borzzal. Nem valódi borzokat visz magával, hanem a szintetikusan előállított váladékukat, spray formájában. Szétpermetezi a lakásban, és mindenki hanyatt-homlok menekül. Az elviselhetetlen bűz hetek múlva is megmarad a lakatlan házban, így mesze elkerülik a bűnözők a korábban felszámolhatatlan rejtekhelyeket. Az új-zélandi gyártó eredetileg kóbor macskák elrettentésére fejlesztette ki orrfacsaró készítményét, de bűnözők kiűzésére is jól alkalmazható. Richland megye rendőrfőnöke büszkén újságolta az újságíróknak, hogy eddig már 11 helyen vetették be a borzillóolajat nagy sikerrel.

Az előbbi büntetésmódnál tulajdonképpen nem a megszégyenítés a legelviselhetetlenebb, hanem a nyilvánosságra hozatallal együtt járó kiközösítés. Normális körülmények között a megszégyenített embereket nem csak a társadalom, hanem a család is kiveti magából, és miután az ember közösségi lény, nincs nagyobb büntetés számára, mint hogy kitaszítják természetes közegéből. Ehhez persze az szükséges, hogy a bűnelkövetés mindenütt szégyen legyen az emberek szemében, és ne virtus. Ahol bocsánatos cselekménynek számít a bűnözés, ott sohasem fognak megszabadulni a bűnözőktől. A jelenlegi agyondemokratizált világunkban a börtön szanatóriummá, menedékházzá, és a bűnözők „szakmai továbbképző intézményévé” vált. A börtönbüntetésnek ma már nincs semmi visszatartó ereje. Igazi büntetés csak a család, a környezet, a társadalom megvetése lehet. Nem elég lecsukni, fizikailag elkülöníteni a bűnözőket, erkölcsileg is éreztetni kell velük, hogy ha erre az útra tévednek, nincs többé helyük a tisztességes emberek alkotta társadalomban. A kiközösítést, a semmibevételt régen is nehezen viselték az emberek. Egy ókori bölcs így fakadt ki a könyörtelen elutasítás láttán: „Légy legalább az ellenségem!” Egy társadalomban üldözöttként élni még mindig jobb, mint nyugalomban, de számkivetve. Kiközösítés, erkölcsi megsemmisítés nélkül a bűnözés elleni harc eredménytelen marad.

 

A Gonosz hatalmát is csak az iránta mutatott közönnyel és megvetéssel törhetjük meg. Ezt kell tenni bűnözőkkel is. Jelenleg ennek a folyamatnak éppen az ellenkezője zajlik. Ahelyett, hogy megvetnék az emberek a köztörvényes bűnözőket, követendő példaképet csinálnak belőlük. A média, a szenzációéhes újságírók rávetik magukat minden jelentősebb bűncselekményre, és reflektorfénybe állítják az elkövetőt. Tisztességes emberek egész életen át végzett becsületes munkával összesen nem kapnak annyi figyelmet, mint amennyit egy fülön csípett zsebtolvaj elkönyvelhet magának, ha írnak róla az újságok, vagy beszámol az eseményről a rádió, illetve a televízió. A nagy gazemberekből meg egyenesen nemzeti hőst csinál a társadalom. Ha elkapnak egy régóta körözött gonosztevőt, miközben üdül a jól felszerelt börtönben, elkezdi írni az emlékiratait. Erről értesíti az ügyvédjét, aki nyomban összehív egy sajtótájékoztatót, és még el sem készült a „mű”, máris akad olyan kiadó, aki 180 millió forintot kínál érte. Teheti, mert biztos benne, hogy nagy példányszámban el tud­ja adni ezt a könyvet. Eközben a tudományos szakírók, az élet útvesztőiben irányt mutató művek alkotói éveken át kilincselnek anélkül, hogy kiadóra lelnének. Ha az élelmesebbje talál is valakit, aki hajlandó megjelentetni a könyvét, nem sok jóra számíthat. Rendszerint 60-80 ezer forint honoráriummal „kiszúrják a szemét”, és közlik vele: örüljön, hogy egyáltalán kiadják a művét. Amikor a szerencsésnek mondott szerző kiszámolja, hogy az évtizedeken át, óriási műgonddal kidolgozott alkotása mennyi hasznot hozott, kiderül, hogy 1 forintos órabérért dolgozott.

Ezzel szemben a nyolc általános iskolát végzett banditák néhány hét alatt összecsapott firkálmányaiért sorban állnak a kiadók és a filmgyárak. Nem baj, hogy elolvasni sem lehet, mert tele van he­lyesírási és fogalmazási hibákkal. Majd szereznek egy „négert”, aki néhány ezer forintért átfésüli, „fogyasztható” állapotba hozza a gyűrött, pecsétes füzetlapra firkált ákombákomokat. Eközben az ügyvéd már szervezi a sajtókampányt, ahol közli, hogy a busás honoráriumból meg tudják fizetni az okozott kárt, és ez esetben „más elbírálást érdemel” a védence. Ez a számítás többnyire be is válik, így a néhány évre csökkentett büntetés letöltése után az áldozataival könyörtelenül elbánt gazember irodalmi babérokkal felékesítve, és gazdagon távozik a börtönből. Ezt követően már azt a luxust is megengedheti magának, hogy tisztességes életvitelt folytasson, mivel a több százmilliós vagyon jóval nagyobb annál, mint amennyit korábban fegyveres rablásokkal szerzett magának. Mindemellett fürdik a dicsfényben, mert a média sztárt csinált belőle. Különféle fogadásokra jár, ahol magas rangú politikusokkal parolázik. Senkinek sincsenek fenntartásai vele szemben, senkit sem érdekel, hogy az egész bűnüldöző rendszert közröhej tárgyává tette. Országos vezetők arra gondolnak: nem árt egy kis népszerűség, bármi áron is. A nem egészen önzetlenül tevékenykedő ügyvéd lelkiismere­te is nyugodt marad. A nyilvánosság előtt azzal ideologizálja meg mítosz- és profitgyártó ügyködését, hogy: „Ja kérem, ez a kapitalizmus”. Az időközben megjelent mű pedig már tankönyvként is szolgált. Egy fiatalkorú pl. ennek alapján fosztott ki a minap egy vidéki pénzintézetet.

A nyugati országok bűnözőinek akkor sem kell aggódniuk a megélhetésük miatt, ha túlságosan lusták ahhoz, hogy életrajzi regényt írjanak. Szabadulásuk után várja őket a magas nyugdíj. Egy holland börtönben raboskodó pe­­­do­fil rablógyilkost „pszicho­lógiai okokból” százszá­zalé­ko­san mun­kaképtelennek nyilvá­ní­tottak, ezért havi 600 ezer fo­rintnak megfelelő összegű nyug­díjat fo­lyó­sítanak neki. Nyilván na­­gyon meg­viselte az öt gyerek puszta kézzel való megfoj­tá­sa, és ez vezetett a lelki zava­rá­hoz. A sorozatgyilkosságért csu­pán 20 év börtönbüntetést ka­pott. A rács mögött teljes ellátás­ban részesül, így most nincs szük­sége a bankszámláján gyar­a­podó pénzre. 2012-ben fog sza­badulni, és akkor 144 millió forint vár rá. Ily módon igyek­szik feledtetni ve­­le a társa­da­lom a „nehéz éve­ket”, így biz­to­sítja számára a nyu­godt öreg­séget. A holland igaz­ság­szol­gál­tatás már több tucat lelki okok­­ból leszázalékolt bűnö­zőből csi­nált ily módon millio­most.

Amerikában a börtön réme sem fenyegeti a bűnözőket. Az igazságszolgáltatás elkerüléséhez nem kell más, csak egy dörzsölt ügy­véd, aki végtelenségig el­nyújtja az ügyet. Az ügyvédek törvénnyel folytatott packázá­sa már odáig fajult, hogy új­ratárgyalták egy floridai férfi perét, mert az esküdtszék túl sok tagjának neve kezdődött „G” betűvel. Az esküdtszék tizenkét tagja közül hétnek a vezetékneve volt G-kezdő­betűs, amit a fegyveres bűnö­ző védője nagyon arány­ta­lan­nak talált. Azzal érvelt, hogy védencének alkotmá­nyos joga sérül, ha az esküdtszék össze­tétele nem reprezentálja a tár­sadalmi csoportok valódi meg­oszlását. A bíró helyt adott a panasznak, az ügyet újratárgyalták, ami a vádlott felmentésével ért véget.

 

Az erkölcsi érzék hiányát illetően a külföldi bulvárlapok és kiadók is túltesznek a hazaiakon. A CKM magazin pl. több oldalt szentelt a XX. századi kannibalizmusnak. A horrorisztikus részleteket élethűen érzékeltető leírások egyike a venezuelai Dorangel Vargasról szól, aki tavaly 10 embert gyilkolt és evett meg az Andokban. Az újságíró által a konyhaművészet költőjének titulált Vargas kényes ízlésével tűnt ki a társai közül. A tudósítás szerint jobban kedvelte a férfiak húsát a nőknél. „Érzékeny szájpadlása csak a finom, egészséges és tápláló emberhúst képes elviselni.” A megbotránkoztatás fokozása érdekében szó szerint idézte a gyilkos nyilatkozatát: „Mindenki ehet, sőt mindenkinek muszáj emberhúst ennie, csak jól meg kell mosni és tisztítani.” A tanácsadás azzal folytatódott, hogy: „A kéz és lábfej sose kerüljön a fazékba.” Aztán azzal dicsekedett, hogy tökéletes szószt készít a nyelvből, a szemből pedig kiváló ízű és egészséges levest tud főzni. „Egy francia szakácsnak is becsületére válna!” Most életfogytiglani börtönbüntetését tölti és könyvet ír. Szakácskönyvet. A fentiek alapján sejthetjük, hogy milyen alapanyagokból. Ennek ellenére már több kiadó is jelezte érdeklődését a mű iránt, akik dollármilliókkal kecsegtetik Vargast. De öröme nem teljes, egyre csak azt hajtogatja: „Minek nekem az a sok dollár, itt a börtönben egy gramm emberhúst sem vehetek rajta.”

Azt is megtudhatjuk ebből a cikkgyűjteményből, hogy a világ kannibalizmusának igazi csillaga a japán Issey Sagawa, aki miután megölte majd elfogyasztotta a barátnőjét, tengernyi pénzt keresett, és világhírnévre tett szert. Találkozása későbbi áldozatával ártatlanul és romantikusan kezdődött, közösen verseket olvastak. Közben agyonlőtte a holland lányt, akivel a párizsi Sorbonne-on tanult. Aztán feldarabolta, és egyes testrészeit megette. Annak ellenére, hogy letartóztatták, nem állították bíróság elé, mert a francia hatóságok elmebetegnek nyilvánították. Ezt követően „gyógykezelés céljából” hazaszállították Japánba, ahol családi kapcsolatainak köszönhetően „teljesen egészségesnek” bizonyult. Szabadsága visszanyerése után Sagawa valóságos hőssé vált. A média sztárt csinált belőle. 5 könyvet, köztük 2 párizsi útikalauzt írt, amelyekért tekintettel a szerző nevére szinte verekedtek a kiadók. Később tévésztár és különféle szadomazochista filmek főszereplője lett. Hazájában gomba módra szaporodnak a rajongóit tömörítő klubok, így nem csak a pénze sokasodik, hanem a hírneve is egyre nagyobb lesz. Csodálkozunk, hogy ilyen körülmények között mind több ember válik bűnözővé? Miért válassza valaki a társadalmi érvényesülés szenvedésekkel teli, lassú útját, amikor jóval könnyebben és gyorsabban magasabb szintre juthat. Az ehhez szükséges mintákat a média futószalagon szállítja. A vádakra, mely szerint így kitanítják, rossz útra terelik az olvasóikat, azt válaszolták, hogy az ő kötelességük a tájékoztatás. A híreket nem ők csinálják, ők csak tudósítanak róla. Vagyis teszik a dolgukat.

Ennek megfelelően igen részletesen tálalták azt a hírt is, hogy van aki a hullákat kedveli. Jáva szigetén, Purballingga megye egyik falujában meghalt egy 80 éves asszony. A temetés után a családtagok észrevették, hogy valaki megbolygatta a sírt. Balsejtelmük beigazolódott. A kiásott koporsóból hiányzott a tetem. A rendőrség egy helybeli férfi házában találta meg a holttestet, felaprítva. A wokban és a dunsztos üvegekben másoktól származó emberi maradványok is voltak. A vádlott vallomása szerint eddig három embert evett meg. Az öregasszonyon kívül megölt és megevett két betörőt is. Áldozatainak húsát általában nyersen fogyasztotta el. Úgy gondolta, hogy így természetfeletti erő költözik belé, és megbékél a lelke. Egy belső hang azt súgta neki, hogy legalább két embert kell megennie ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Az egyik rabló péniszét levágva kiszárította, és a nyakába akasztva amulettként hordta. A kihallgatáson nem észleltek nála elmebetegségre utaló jeleket. Tökéletesen tisztában volt tettével, és cselekedetét természetesnek tartotta.

Az alábbi történet hírügynökségi továbbítása a belga sorozatgyilkosságokon edződött európai újságírókat is megdöbbentette. Ez persze nem tartotta őket vissza abban, hogy hetekig cikkezzenek róla. A lelkük mélyén azonban érezték, hogy itt már nagy baj van, világunk tényleg a teljes rothadás felé tart. A pokoli indíttatású rituálé életben maradt főszereplőjét felelősségre sem tudták vonni, mert tettére nem találtak paragrafust. A civilizált országokban csak a halottgyalázást bünteti a törvény, az emberevést nem. Pedig ez történt Németországban, a XXI. század elején. A horror színhelye egy idilli kisváros, Rotenburg volt. Tiszta, rendezett utcák, vidám emberek. Bármerre néz az ember, mindenütt a kultúra és a polgári jólét megnyilvánulásaival találkozik. Az ódon, jól kar­bantartott házak között állt egy 35 szobás kúria, nagy kerttel. Egy kedves, szolgálatkész, középkorú férfi lakta. Az anyját haláláig kitartóan ápolta, gyermek, és kutyabarát. Komputerszakértőként tevékenykedett. Szakmáját még a katonaévei alatt, a Bundeswehrben tanulta. Ott példás karriert csinált, 12 év alatt a főtörzsőrmesterségig vitte. Megbízható, rendes munkatársnak, fegyelmezett katonának tartották. Leszerelése után a civil életben kamatoztatta tudását. Anyagi gondjai nem voltak.

A történet másik főszereplője egy berlini mérnök, aki a Siemens cégnél dolgozott, igen magas beosztásban. Egy fejlesztőrészleget vezetett. Munkatársai szakmai zseninek tartották. Kettős életéről a környezete semmit sem tudott. Szabadidejében ugyanis gyakran látogatta a berlini szadoma­zochista bordélyokat, és ismert ügyfele volt a nyugat-berlini vasútállomás férfiprostituáltjainak. Anyagi gondjai neki sem voltak. Vezető mérnök­ként havi 10 ezer eurót keresett. Így megengedhette ma­g­á­nak, hogy luxuslaká­sá­ban méregdrága kompu­ter­rend­szert építsen ki. Szen­ve­dé­lyes internetező volt, gyak­ran böngészett a vi­lág­há­lón. Eközben talált rá a kö­vet­kező hirdetésre: „Ke­­re­­sek egy jó testi fel­épí­té­sű, 18-30 év közötti fér­fit, aki beelegyezik, hogy le­vágjam és megegyem.” Hü­­­lye vicc, gondolhatná bár­ki, aki találkozott már az In­ter­netre felrakott sok mar­­­ha­sággal. Nincs olyan őrült, aki komolyan venne egy ilyen dőreséget. De akadt. A hirdető az előbbiekben említett komputerszakértő, az áldozat szerepére vál­lal­kozó pedig a berlini mérnök volt.

Amikor összejöttek és megkötötték a vérfagyasztó alkut, kidolgoztak egy ördögi forgatókönyvet. E szerint a főtörzsőrmester lemetszi a mérnök nemi szervét, és azt megsütve közösen elfogyasztják. Ezt követően késszúrá­sok­kal végez a megcsonkított áldozattal, majd feldara­bol­­ja, és megeszi. Így is tör­­tént. A komputerszakér­tő kú­­­riá­jának pincéjében kü­­lön mé­szárszéket rende­zett be hen­tes­szer­szá­mok­kal és hús­­kam­pók­kal a ret­tenetes szín­­játék­hoz. A for­gató­könyv­­­höz hoz­zá­tar­to­zott a rituálé videosza­la­gon való rögzí­té­se is. A rend­őrség rá­­­talált a 4,5 órás vér­fa­gyasz­tó fel­vé­­tel­re. Ami­kor leját­szot­ták, a nyomo­zást veze­tő ren­dőr­­tiszt rosszul lett a látvány­tól. A mara­dék em­berhús a hűtő­szek­rényben várt to­váb­bi fo­gyasztásra, akku­rá­­tu­san mű­anyag zacs­kók­ba porci­óz­va. A cson­tok és a ko­po­nya a kertből került elő, egy kis halom alá ás­va. Az emberevő gyilkos már a következő áldozatát ke­res­te, amikor lecsaptak rá a rendőrök. Tettét egy per­cig sem ta­gadta, sőt ártat­lannak val­lotta magát. Vé­gül is em­ber­ölésért ítélték el. Megúszta 8,5 évi börtönbüntetéssel, de jó magaviselet esetén már 5 év után szabadon engedik. A bíróság azért nem vette figyelembe a kannibalizmust, mert „ez a büntetőjog egy olyan határterülete, ahol nincsenek tapasztalatok”. Sokat elárul társadalmunk jelenlegi erkölcsi állapotáról, hogy a hirdetésre 200-an jelentkezzetek áldozatként, 30-an az iránt érdeklődtek, hogy részt vehetnek-e a lakomán, 15-en pedig nézőnek ajánlkoztak.

 

Nehogy azt higgyük, hogy egyedi esetről van szó. 2012 májusában egy japán férfi levágatta a péniszét és a heréit, majd megfőzve felszolgálta egy vacsorapartin. A Tokióban rendezett sajátos vacsorán nagyjából 70 fizetővendég vett részt. Mao Szugijama akár kétéves börtönt is kaphatnak tettéért, valamint szeméremsértés címén 7 millió forintos bírságot fizettethetnek vele. Szugijamát és társait az egyik tokiói kerület polgármestere jelentette föl az eset után, azonban a vacsoravendégekkel szemben nem indult eljárás, mert Japánban nincs betiltva a kannibalizmus.

[

Korunk leghatékonyabb fegyvere, a média. Akár rossz, akár jó célokat akarunk szolgálni, az írott és elektronikus sajtó faltörő kosként vág utat nekünk. Ugyanakkor kétélű fegyver is, amely gyakran a használóját sebesíti meg. Többször előfordult már, hogy valaki a média segítségével próbált az elszenvedett sérelmeiért elégtételt venni, de éppen ellenkező hatást ért el vele. Erre legismertebb példa a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” című könyv megjelentetése, amely méltán vívta ki egy zsidó hitközség vezetőjének tiltakozását. Ezt a cári titkosszolgálat által összeállított hamisítványt egy csőd szélén álló kis kiadó jelentette meg annak reményében, hogy ezzel talán helyreállíthatja megrendült anyagi helyzetét. A kiadó vezetőjének nem sokáig fájt a feje emiatt, mert ahogy meg­érkezett a feljelentés a Legfőbb Ügyészséghez, és erről a sajtó tudósított, az emberek megrohanták a könyvesboltokat, és napok alatt az utolsó darabig felvásárolták a készletet. A nagy keresletre való tekintettel megindították az újranyomást, ami azt jelenti, hogy több tízezer darabot fognak eladni egy olyan színvonaltalan fércműből, amelyből normál körülmények között száz darabot sem vettek volna meg.

A rendőrség elrendelte ugyan a nyomozást a kiadó vezetője ellen „izgatás és gyűlöletkeltés” címén, de nem sokat tehetnek ellene. Átmenetileg felfüggesztették a nyomdai munkálatokat is, de a jogi szakértők szerint a végleges betiltásnak igen kicsi az esélye. Egy demokratikus országban ugyanis az alkotmány biztosítja a véleménynyilvánítási és a sajtószabadságot, ami azt jelenti, hogy a magánvéleményét nem csak szóban terjesztheti bárki, hanem ki is nyomtathatja. Ráadásul itt nem is új gondolatokról volt szó, hanem egy múlt században született konspirációs jelentésgyűjteményről, amelyet azóta jó néhány országban, több tucat kiadó jelentetett meg, különösebb következmények nélkül. A véleménynyilvánítási szabadság korlátozása azért sem járható út, mert könnyen ki lehet játszani. A gyűlöletbeszéd elleni perekben mit fog kezdeni a bíróság a kódolt, de mindenki által desifrírozható szöveggel, a kétértelmű kijelentésekkel. Hogy lehet valakit elítélni azért, mert kijelentése helytelenül is értelmezhető. A vádlott ügyvédjének csak annyit kell mondani, hogy: Rossz az, aki rosszra gondol – és máris lesöpri a vádat az asztalról.

A nyugati államok törvényei oly mértékben liberálisak, hogy teret engednek olyan nézeteknek is, amelyek nem egyeznek a többség véleményével, sőt évezredes erkölcsi értékeket sértenek. Talán azért teszik ezt, mert ezzel akarják bizonyítani, hogy az ő demokráciájuk annyira erős, hogy ezt is kibírja. Így jelenhetett meg náluk minden gond nélkül Hitler: Mein Kampf-ja, és Sztálin emlékiratai. Ezeknek az országok­nak a vezetői ugyanis bíz­nak polgáraik józan ítélő­képességében, és úgy gon­dolják, hogy egyetlen nor­mális ember sem veszi ko­molyan ezeket a tévesz­mé­ket. A világban történtek meg­értéséhez, a vélemé­nyek sokszínűségének meg­isme­réséhez azonban szük­ség van ezeknek a mű­vek­nek a nyilvánosság elé tá­rására is. Mellesleg eze­ket a köny­veket pár évvel ez­előtt ná­lunk is meg­jelen­tették, min­den különösebb vissz­hang nélkül. A kutya sem törő­dött velük, évekig poro­sod­tak a könyves­bol­tok pol­ca­in. Valószínűleg ez a sors várt volna a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” című kiadványra is, ha egy túlbuzgó vallási vezető nem veri fel a port körülötte. Lehet, hogy nálunk nem lesznek olyan elnézőek a bírák, és a kiadót – a látszat kedvéért – némi pénzbüntetésre ítélik, de ez nem fog elégtételt szolgáltatni az oly sokat szenvedett zsidóságnak. A számukra sértő sajtótermék megjelenésének média segítségével történő akadályozásával éppen ellenkező hatást értek el.

Súlyosbítja a helyzetet a botrányos ügyek nyilvánosság elé tárásának szinte minden esetben fellépő kísérő jelensége: a to­vábbgyűrűzés. A „Cion böl­cseinek jegyzőkönyve” fel­hívta a hatóságok figyel­mét a Hitler által írt „Mein Kampf”-ra is. En­nek kö­vet­keztében eljárást indí­tot­tak a megjelentetését végző két kiadó ellen, és el­koboz­ták a megmaradt pél­dá­nyo­kat. Ily módon sike­rült az emberek figyelmét fel­hívni erre a műre is. Eb­ben a hely­zetben teljesen mind­egy, hogy milyen íté­let szü­letik, az érdeklődés óriási mér­tékben meg fog nőni e fa­siszta propaganda-kiad­vány iránt is. Ha a bíróság felmentő ítéletet hoz, akkor a kiadók árasztják el a pia­cot újabb példá­nyok­kal, ha pedig betiltják a to­vábbi megjelentetését, ak­kor szamizdatként fog ter­jedni. Mellesleg a „Cion bölcseinek jegy­ző­könyve” esetében ez már meg is történt. A rendőrség tájékoztatója szerint az eljárás megindítását követő 1 hónap alatt több kalózkiadás jelent meg. Most keresik azokat, akik reprint kivitelben újra kiadták a be­tiltott művet. Ismerve az al­világ szervezettségét, en­nek sikere erősen kétséges. Mindezek tetejébe már az Internetre is felkerült ez a könyv. Méltó társa lesz a csőbomba házilagos készítését, valamint a szakszerű kábítószer-adagolást bemu­ta­tó műveknek.

Feltehetően hasonló sors vár a „Mein Kampf”-ra is. Ha a hatóságoknak ezt si­kerülne megakadályozni, a beindult negatív folya­ma­tot ez sem állíthatja le. Ez esetben a már eladott pél­dá­nyok kelnek vándorútra. Közismert tény, hogy egy-egy botránykönyv kézről-kézről jár. Ha csak néhány száz darabot adtak el belőle, a tartalmuk ily módon több tízezer emberhez is eljuthat, ami azt jelenti, hogy a lakosság jelentős része megfertőződik a bennük foglalt fajgyűlölő eszmékkel. A sok alaptalan állítás és rágalom valószínűleg még több embert fog zsidógyűlölővé tenni, ami minden bizonnyal nem hiányzik ennek a hányatott sorsú népnek.

Hasonló a helyzet az uszító szólamokat tartalmazó szélsőséges folyóiratokkal. Ezek a kiadványokat olyan kevesen olvassák, hogy nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Akik járatják ezeket a lapokat, azoknak semmi újat sem mond a tartalmuk, mert ők már te­lítve vannak az önmaguk által gyár­tott gyűlölködő eszmékkel. Baj csak akkor keletkezik, ha egy kí­vülálló kezébe kerülnek. A fajgyű­lölő és ki­sebbségellenes néze­tektől mentes olvasó természetesen fel­háborodik ezeknek a köröknek a vélemény­al­kotásáról, és demokra­tikus érzel­mei­től vezéreltetve moz­gó­sítja a ható­ságokat. Ez esetben már a rendőr­ség és az ügyészség is kénytelen foglalkozni a leírtakkal, amiről azon­nal hírt ad a média. A nyomtatott és elektronikus sajtót ugyanis a bot­rányok éltetik. Ma­napság csak az számít hírnek, ami felkorbá­csol­ja az indulatokat. Így a hírszer­kesz­tők azonnal rávetik ma­gukat min­den információra, ami botrány­gya­nús. A szokásos napi hí­rek senkit sem érdekelnek, ezek­kel nem lehet nö­velni az eladott példányszámot, a hallgatottsági-, illetve nézettségi indexet. A tiltakozás tehát a korábbi beidegződések útját járva nyilvánosságra kerül, amire széles néptömegek figyelnek fel. Innentől kezdve beindul a negatív spirál. A kíváncsiság emberek tízezreinek figyelmét irányítja rá ezekre a szennylapokra, és innentől kezdve azok is rendszeresen olvassák, akik korábban a létezésükről sem tudtak.

Vigyázni kell tehát sérelmeink nyilvánosság elé vitelével, mert a média mozgósításával egy olyan bombát biztosítunk ki, amely könnyen lehet, hogy bennünket fog megsemmisíteni. Ma egy olyan világban élünk, amelyben a Sátán kihasznál minden alkalmat, hogy civilizációnkat a porba sújtsa. A saját magunk által alkotott törvé­nyeket fordítja ellenünk, az álta­lunk működtetett fejlett infrastruktúra ma­­nipulálásával teremt olyan hely­ze­tet, hogy alantas szándékait ér­vény­­re juttassa. Szép dolog a de­mok­rá­cia, nagyszerű találmány a fejlett hír­közlés, de körültekintően kell bán­ni vele. Észre kell venni, hogy ezek a vívmányok nem csak használnak, hanem árthatnak is nekünk. Az imén­­ti példák is mu­tatják, hogy a túlvilági gonosz erők milyen kör­mön­font módon mani­pulálják a tár­sa­dalmunkat, a lehető legrosszabb irányba. Ez el­len legt­öbbet az új­ság­írók tehetnek, akik mielőtt „meg­­­lo­va­golnak” egy hírt, vé­giggondol­nák, hogy milyen kö­vetkezmé­nyek­kel jár annak nyil­vánosságra hoza­ta­la a társadalomra nézve. Ők azok, akiket a démoni erők rábírnak a fejlődés lassítására, megakadályozására is. Ha valaki egy pozitív gondolatot, egy előrevivő eszmét szeretne a média se­gít­ségével győzelemre juttatni, kü­lönféle félelmeket keltenek a köz­reműködésre felkért újságírók fe­jében. A legtöbbször azonban erre sincs szükség, elég ha nem­tö­rő­döm­­ségre ösztönzik őket, vagy fel­keltik bennük a minden em­berben fellelhető lustaságot, és má­ris vak­vágányra futott az ügy. Ez a hoz­záállás sajnos mérhetetlen ká­ro­kat okoz a világban, de a földi életről, a fizikai létről alkotott ismereteink csekély volta követ­kez­tében ez ma még nem tudatosult az érintet­tek­ben.

A „hírgyártók” magatartása csak a tudati felvilágosodás előreha­la­dásával fog megváltozni. A lélek­mérgezés kiszélesedése ellen azon­ban az átlagpolgár is sokat tehet az­zal, hogy nem engedelmeskedik a felbujtó késztetéseknek. Ha képe­sek vagyunk az indulatainkon ural­kodni; ha a felháborodásunk nem lépi át a bennünket körülvevő családi-, baráti-, szakmai közösséget, akkor a gonosz erők nem érik el céljukat. Alkalmazzuk azt a taktikát, amit ők használnak velünk szemben, a pozitív meg­­­­nyilvánulásaink agyonhallgattatása során. Ne hagyjuk magunkat provokálni, ne fújjuk fel a jelentéktelen ügyeket, és főleg ne vonjunk bele olyanokat, akik semmit sem tudnak tenni a káros jelenség felszámolása érdekében. Egy ügy csak akkor válik jelentőssé, ha jelentőséget tulajdonítunk neki. Az érdektelenség a negatív törekvéseket is képes elsorvasztani. Cselekedni akkor kell, ha tettlegességig fajul a dolog. Az erőszakos megnyilvánulások elfojtása is könnyebbé válik, ha nem támaszkodnak széles néprétegekre. Elszigetelődés esetén a társadalom pusztító sejtjei nem képesek tovább fertőzni, és felszámolásuk után sem keletkeznek újabb gócok. Vészterhes világunkban a médiának nem fékezhetetlen fenevadként, hanem józan közéletformálóként kellene tevékenykednie.

 

Előrevivő adópolitika

 

Már az eddig olvasottak alapján is látható, hogy milyen összetett és bonyolult problémákat kell megoldaniuk a jövő szakembereinek. A legnehezebb feladat azonban a törvényalkotókra vár, mivel nekik rendkívül sok szempontot kell figyelembe venniük ahhoz, hogy pozitív, előremutató törvények, a társadalmi fejlődést elő­segítő rendelkezések szülessenek. A jövőben a törvényalkotás nem abból fog állni, hogy: „Üres az államkassza, nosza vessünk ki egy új adót!” A körültekintés nélkül, esztelen módon meghozott törvé­nyek növelik ugyan az állami be­vételeket, de ellehetetlenítik a tár­sadalom jelentős hányadát. Erre legjobb példa az ÁFA-törvények hazai megalkotása volt. Amíg Ausztriában és más nyugati orszá­gokban a tejet és tejtermékeket nem terheli forgalmi adó, addig nálunk még a tehén alól elvett fel­dolgozatlan nyers tejre is akkora adót vetnek ki, mint a luxusélelmiszerekre. Ennél fogva az utóbbi években a hazai tejfogyasztás a rendszerváltás előtti szint kétharmadára esett vissza. A szegény családok már évek óta nem tudnak tejet, tejtermékeket venni a gyermekeiknek. Ez a növekedés, egészségmegőrzés szempontjából alapvetően szükséges élelmiszer a lakosság egyharmadának megfizethetetlenné vált. Nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy belássuk, milyen következményekkel fog ez a helyzet járni a jövő generációjának életképességére nézve.

Negatív kihatásait tekintve leg­alább ekkora baklövés volt a köny­vek megadóztatása. Ez a külföl­dön is nagy megütközést kiváltott intézkedés oda vezetett, hogy a la­kosság kétharmada számára már nem csak a színház, a mozi és a különféle kulturális rendezvények váltak hozzáférhetetlenné, hanem a könyvek is. Köztudott tény, hogy világszerte mind kevesebbet ol­vas­nak az emberek. Ennek kö­vet­keztében egyre műve­letle­neb­bek, egyre tájékozatlanabbak, és ez­ál­tal egyre kiszolgáltatottabbak lesz­nek. Felvilágosultság, a világ dol­gaiban való jártasság, más né­pek szokásairól való informáltság hi­án­yában ezek az emberek könnyen manipulálhatóvá válnak. Aki nem rendelkezik szilárd kulturális ala­pok­kal, hamarabb állítható társa­dalmilag káros eszmék szolgálatába, ami az erkölcsi értékrend további pusztulását eredményezi.

Ráadásul az öngyógyító, az egészséges életvitelt elősegítő könyvekre is kiterjesztették a for­galmiadó-kötelezettséget, így az emberektől elvették az egészségmegőrzés egyetlen lehetőségét is. Az államilag finanszírozott hiva­ta­los gyógyítás nem sokat törődik az egészségmegőrzéssel. Ők az em­bereket többnyire csak akkor veszik kézbe, amikor már meg­betegedtek. A természetgyógyász-rendelők szolgáltatásai és egyéb betegségmegelőző kúrák az át­lag­emberek számára megfizet­he­tet­lenek. Ez külföldön is így van, de ott legalább rendelkezésre áll az ezzel foglalkozó szakiro­da­lom; így aki akarja, öntevékeny mó­don is elsajátíthatja ezeket a mód­­szereket. Az autodidakta kép­zés útján történő gyógyulás azért is le­­hetséges ezen a téren, mert sok eset­ben a természetgyó­gyá­szok sem gyógyítanak. A páciens alapos vizs­­gálata, vagyis beteg­ségeinek fe­lmérése után olyan életmód­prog­ra­mot állítanak össze, amely­nek kö­ve­tésével a beteg önmagát gyó­gyítja meg.

Nálunk azonban az állam eltorlaszolta ezt a kiutat. Olyan drágává tette a könyveket, hogy az egészségmegőrzésnek, az öngyógyításnak ez a módja sem áll az emberek rendelkezésére. Külföldön másként ítélik meg ezt a helyzetet. Nagy-Britanniában pl. nem vetnek ki fogyasztási adót a könyvekre, napi­lapokra, folyóiratokra, sőt még a ké­pes magazinokra sem. A mindenkori kormányok azzal indokolják ezt a ha­tározatot, hogy „a tudást nem szabad megadóztatni”. Filozófiájuk, hogy egy jól működő társadalom elképze­lhetetlen jól informált lakosság nél­kül. Nálunk viszont 15% ÁFA-t ve­tettek ki a könyvekre és a folyó­ira­tokra. (Nem csak a bulvársajtóra, ha­nem a tudományos szakfolyóira­tokra is.)[5]

Ezekből az esetekből is látszik, hogy egy-egy rosszul meghozott tör­vény milyen károkat tud okozni a világban. Ennek elkerülése érdeké­ben politikusainknak alaposabban át kel­lene gondolniuk, hogy milyen szabályzókat vezetnek be a társadalomban. A mainál is nehezebb dolguk lesz a jövő politi­kusainak, mivel nekik komplex törvényeket kell alkotniuk, olyanokat, amelyek nem csak a meg­célzott vonalon eredményeznek pozitív változást, hanem az élet szinte minden területén. Az adó­bevételeket növelő rendelkezéseket, pl. úgy kell meghozniuk, hogy az ne csak az államkincstárt gyarapítsa, hanem előnyös hatást gyakoroljon a környezetre, az arányos közteherviselésre, és más szférákra. Itt van pl. a gépkocsiforgalom feltartóztathatatlan növekedése, a környezetszennyezés ka­tasz­trofális helyzete, a fokozatos elszegényedés, és a költségvetési hiány megállíthatatlan növekedésének komplex problémája.

 

Rövidlátó politikusaink ezt a problémakört eddig meglehetősen egy­ol­dalúan, és önző módon pró­bálták megoldani. Az államkincstár felduzzasztására olyan adókat vetettek ki, amelyek a gazdagokat és a szegényeket egyaránt súj­tot­ták, a környezetvédelemmel pe­dig egyál­­ta­lán nem törődtek. A ter­mészet meg­mentése érdekében nem igye­kez­tek korlátozni a gép­ko­csi­hasz­ná­latot, mert ez őket, és a ro­ko­ni-, ba­ráti körüket is hátrányosan érin­tette volna, így nem cso­da, hogy nap­jaink közleke­dése kaoti­kus­sá vált. Arról nem is szólva, hogy az iszo­nyatos mértékű gépkocsi­forga­lom mind szennye­zet­­tebbé teszi a le­ve­gőt, és ezen ke­resz­tül a talajt, vala­mint az élő­vize­ket. Az Egész­ség­ügyi Világ­szerve­zet (WHO) fel­mé­rése alapján egyér­tel­mű­vé vált, hogy ma már nem az ipari üzemek szennye­zik a környe­zetet leg­na­gyobb mértékben, hanem a gép­járműforga­lom. Nap­ja­ink leg­na­­gyobb és legve­sze­­del­me­sebb kör­nyezet­szennyezője az autó. Az autók kipufogógázai bomlasztják tovább a freonok és egyéb ipari gázok által kikezdett ózonlyukat felettünk, ráadásul mind több ember válik áldozatává a közlekedési baleseteknek. (Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a levegőszennyezés következtében évente 3 millió ember hal meg. Háromszor annyi, mint közlekedési balesetekben.)

Ebből a helyzetből egyértelműen következik, hogy túlélésünk érdekében radikálisan csökkenteni kell a gépkocsiforgalmat. Ezt azonban nem lehet tiltó rendelkezésekkel megtenni, mert ez csorbítaná az emberi szabadságjogokat. Gazdaságilag sem lenne előnyös a drasztikus forgalomkorlátozás, mivel jelentősen csökkennének az állami bevételek. Ez esetben egy komplex törvény megalkotására van szükség, amely oly módon korlátozza a gépkocsiforgalmat, hogy annak a többség számára csak előnyös következményei legyenek. Ennek a törvénynek az alapja egy új adó bevezetése lenne, amely kimondja, hogy akinek a munkájához, megélhetéséhez nincs szüksége gépkocsira, aki kedvte­lésből vagy azért tart autót, mert megengedheti magának, az fizessen utána luxusadót.

A gép­kocsi­tartás nem előfeltétele a normális életvitelnek. Nélküle is jól meg lehet lenni. Aki úgy érzi, hogy nem tud autó nélkül élni, vagy a kivagyiság által vezérelve így akar kitűnni a tömegből, az a vételáron túlmenően teremtse elő a fenntartásához szükséges összeget is. Az üzemeltetési költségbe ezentúl ne csak az üzemanyag ára, a biztosítási díj, és a szervizelési költség tartozzon bele, hanem ez az újfajta adó is, amely segít kiegyenlíteni a társadalmi igazságtalanságokat, és jó irányba tereli a világ fejlődését. Az életszínvonal emelkedésével az autó divatcikké vált. A mobilitás, a szabadság jelképe lett. A divat követése az öltözködésben is nagy anyagi áldozatokat köve­tel. Akkor fizessenek az autó­hóbort követő is. Felületes ítél­kezők esetleg azt mondhatnák, hogy ez az új adó tovább fogja rontani a sze­gényebb rétegek gép­kocsiszer­zési esélyeit. Ez a vád azonban nem felel meg a való­ságnak. A szegények autóvá­sár­lását első­sor­ban nem az adók, ha­nem az aut­ók magas ára, és a drága benzin teszi lehetet­len­né. Akinek a va­gyoni helyzete azon a határon áll, hogy éppen a luxusadó aka­dályozza a gépko­csi­tartásban, az mondjon le más kedv­telé­sé­ről, és ily módon te­remtse elő a különadó fedezésére szolgáló összeget. Tudomásul kell venni, hogy a passzióból történő gép­kocsitartás luxus, amelyért áldozatot kell hozni.

Kétségtelen, hogy autót továbbra is csak a tehetős rétegek tudnak majd tartani, de erről nem ez a törvény tehet. Ez az új adónem azonban képes lesz a vagyoni különbségekből eredő feszültségeket enyhíteni azáltal, hogy a gazda­gok által befizetett összegeket az állam oly módon csoporto­sít­ja át, hogy annak a szegények is hasznát látják. A jövedelemará­nyos köztehervise­lés teljesebbé tételének érdekében a luxusadó mértékének megállapításánál fi­gye­lem­be kell venni a gépko­csi­tulajdonosok vagyoni helyzetét is. Ez esetben nincs szükség bi­zony­talan alapon álló jövede­lem­igazolások beszerzésére, mi­­vel a tágas, nagy sebességű, il­letve nagyobb komfor­t­foko­zatú járműveket többnyire a tehe­tő­sebb rétegek vásárolják. Így ele­gendő az egyes gépkocsi­tí­pu­­s­ok­ra szorzószá­mokat meg­álla­píta­ni. A felár meghatározásánál szakértői véleményre sincs szük­ség, mert a gépjárművek gyári ára híven tükrözi az értéküket. A befizetendő díj megállapításánál nem szabad figyelembe venni a gépkocsi korát, mivel a használt autó ugyanúgy koptatja az utakat, ugyanúgy (sőt jobban) szennye­zi a levegőt, mint az új. A lu­xus­adó alapja tehát minden eset­ben a szóban forgó gépkocsi­típus új ára lenne. Mellesleg ez a közlekedésre is pozitív hatást gyakorolna, mert arra ösztö­nö­zné a leendő autótulajdonoso­kat, hogy ne roncsokat, hanem új, korszerű, biztonságos sze­mélygépkocsikat, illetve szál­lító­járműveket vásároljanak.

Miután a komplexitásnak elő kell segítenie az államgépezet fokozatos leépítését is, ezt az adót oly módon kell kivetni, hogy egyúttal minden más kap­csolódó adó megszűnjön. A lu­xusadót úgy tanácsos kikalkulálni, hogy magába foglalja a súlyadót, az úthasználati díjat, a környezetvédelmi adót, a kötelező biztosítás díját, és minden egyéb gépkocsival kapcsolatos fizetnivalót. Ennélfogva aki befizeti a luxusadót, automatikusan tagjává válik az általa megjelölt biztosítási intézetnek. Így nem fordulhatna elő, hogy egy baleset ártatlan elszenvedője azért nem kap kártérítést, mert a vétkes fél „elfelejtette” befizetni a kötelező biztosítást. A biztosítóknak is előnyösebb ez a megoldás, mivel nem az ügyfelektől kell havi részletekben beszedni a díjakat, hanem megkapják az államtól egy összegben. A luxusadónak tartalmaznia kellene a gépjárművek időszakos, kötelező felülvizsgálati díját is. Ennélfogva senkinek sem állna érdekében, hogy elbliccelje a zöldkártya beszerzését, így még kevesebb lenne a műszakilag meg nem felelő gépkocsi a forgalomban. Ezen adónemek összevonása azzal az idő- és idegkímélő előnnyel is járna, hogy a gépkocsitulajdonosok­nak mind kevesebb alkalommal kellene érintkezniük a hatósá­gok­­kal. Az egy helyen történő befi­ze­téssel, illetve banki átutalással végső soron lehetővé válna az ügyintéző apparátus egyszerűsí­t­hetősége, nem kellene annyi szer­­vezetet fenn­tartani a különböző adónemek nyilvántartására és be­szedésére.

Ennek az összevont adónak a behajtásánál természetesen foko­zott szigorral kell eljárni, mert a befizetés elmulasztása káros kö­vetkezmények egész sorát válta­ná ki. Ezért ebbe a folyamatba célszerű lenne bekapcsolni a köz­lekedésfelügyeletet. A rend­őrség csak akkor adna ki rend­számot az új gépkocsira, illetve a használt autó forgalmi engedélyét csak abban az esetben írnák át, ha a tulajdonos igazolná, hogy az első havi luxusadót befizette. Ettől kezdve az adóhivatal ellenőrizné, hogy minden hónapban befolyt-e a kivetett összeg, és ha nem, felkérnék a rendőrséget, hogy a nem fizető tulajdonos járművét vonják ki a forgalomból.

A luxusadó következetes beszedése azért is fontos, mivel ez az adónem szabályozó szerepet töltene be a világban. Ez esetben a fő cél nem az állami bevételek növelése, hanem a környezetszennyezés csökkentése, az élővilág, a természet megmentése. Ez csak oly módon érhető el, ha mind ke­vesebb gépkocsi járja a világ útjait. Ennek elérése érdekében a luxusadó mértékét mindaddig növelni kell, amíg a gépkocsiállomány nem kezd el lassan apadni. Az ily módon befolyt többletösszeget pedig a tömegközlekedés fejlesztésére kell fordítani, hogy tovább csökkenjen a környezetszennyezés, és a forgalmat akadályozó zsúfoltság. Tömegközlekedési eszközökkel ugyanis azonos távolság megtétele csupán egyhuszadnyi üzemanyagot, és egytizedrésznyi helyet igényel, mint saját járművel. A személygépkocsik szá­mának csökkenése azért is sür­­gető, mert mint tudjuk ma már túlnyomórészt a gép­jár­mű­vek felelősek az üveg­ház­ha­tás fo­kozódásáért. Amíg 1990-ben a közlekedésből szárma­zó szén­dioxid-kibo­csátás 58% volt, 2000-ben ez az arány el­érte a 75%-ot.

Az esélyegyenlőség bizto­sí­tása miatt is szükséges a tö­megközlekedés bővítését, il­letve megteremtését szorgal­mazni, mert a lakosság egy­harmada vagy túl fiatal vagy túl öreg ahhoz, hogy volán mögé üljön. Ha nem teszünk semmit ezen a téren, idővel polgárjogi prob­lé­mák is fel­me­rülhetnek. Az életüket fél­tő, türelmüket vesztett emberek a társadalmi igazságosságra hivatkozva fel fogják tenni a kérdést, hogy: „Ki­nek az érdeke fontosabb, a többségé vagy a kisebbségé? Miért kell a gépkocsit tartó kisebbség kényelméért a többségnek elviselnie a gépjárművek okozta környezet­szennyezés követ­kez­ményeit, az utak zsúfoltságából ere­­dő balesetveszélyt, és a zajártal­mat?” Az indulatok elszabadulása és a do­hánygyárak ellen indított kárté­rítési perek mintájára kezdeményezett vég­eláthatatlan jogi eljárások csak a ­sze­mélygépkocsi-állomány radikális csök­ken­tésével, a helyzet normali­zá­lásával kerülhetők el. (Japánban a nagy­városi polgárok beperelték az autó­­gyárakat, amelyek kénytelenek vol­tak 1,2 mil­liárd jen kártérítést fi­zetni. A további pereskedések elke­rülése ér­de­kében a gép­kocsigyártók 3,3 milliárd jen ado­mányt ajánlottak fel a tokiói aszt­más betegek kezelésére.)

Ha a hatóságok nem haj­landóak foglalkozni ezekkel az ügyekkel, akkor mind gyakoribb lesz az önbíráskodás. Tulajdonképpen ez a folyamat már meg is indult. 2004 novemberében valaki szöges vasdarabokat szórt az M5-ös autópályával párhuza­mosan futó 5-ös számú mű­útra. Mi­után a helybeliek hiába tilta­koztak a meg­növekedett ka­mionforgalom ellen, az egyik lakos „kézbe vette” a dolgokat. Az éj leple alatt vas­csö­vekből applikált szögeket szórt az útra. Egyet­len nap alatt 20 teherautósofőr tett fel­je­lentést a helyi rendőrka­pi­tány­ságon, hogy a fémtüskék ki­lyukasztották jár­művük ke­re­két. A tettest nem sikerült kézre keríteni. (Aki látta, az se igyekezett felfed­ni a ki­létét.) Ezért a Fuva­rozó Vál­lal­kozók Országos Szö­vet­sé­­ge kiadott egy köz­le­ményt, amelyben kérik az érin­tette­ket, ne veszélyez­tes­sék hegyes vasdarabokkal a közlekedés biztonságát, és elítélték a tiltakozás ilyen mód­­ját. Az akciónak azonban meg lett az eredménye. Az eset után hirtelen megnőtt a kamionsofőrök díjfizetési kedve. Többségük ma már a számukra épített autópályát használja, mentesítve az elkerülő út mentén lakókat a zaj- és környezetszennyezéstől.

A viszály elmérgesedése gyors hatósági intézkedésekkel most még megelőzhető lenne. Az állam azonban adóbevételeit féltve semmit sem hajlandó tenni ebben az ügyben. Így mind több helyen a polgárok veszik kezükbe az ügyet. Az Egyesült Államok Palm Springs kör­ze­tében pl. a helyi lakosok úgy véde­keznek a településükre zúduló for­galom ellen, hogy minden útke­resz­teződésbe közlekedési lámpát sze­rel­tek. A hosszabb útszakaszokat zeb­rákkal szabdalták fel, és a gyalogos átkelőhelyeket is lámpák védik. Ezt követően az út­vonal összes lámpáját piros hul­lám­ra han­golták. Így a száz­méteren­ként meg­állni kényszerülő ka­mionok legköze­lebb alaposan meg­gondolják, hogy arra menjenek. In­kább választják a közeli autópályát, és kifizetik az út­használati díjat. Ez az önvédelmi rend­szer azonban csak ak­kor hatékony, ha az autóút összes te­lepülése csatlakozik ehhez a mozga­lomhoz. Ekkor a bel­terü­leti forgalmat szolgáló útvonalon va­ló áthaladás akár duplájára növel­heti a menetidőt és az üzemanyag-fel­használást, ami már a távolsági fuvar­oztató cégek ve­zetőit is megfontolásra készteti. Ez ellen a kez­deményezés el­len az állam semmit sem tehet, mert a közlekedési lámpák felállítása és mű­ködtetése az önkormányzatok feladat. Az igazi megoldás azonban a gépkocsik számának csökkentése, és az útadó megszüntetése lenne.

A gépkocsik számának csökkené­sé­vel a forgalmi dugókon, a zsúfolt­ság­ból, idegességből eredő balesete­ken kívül meg­szűn­nének a parkolási gondok, és végre a gyalogosok is szabadon közlekedhetné­nek, mert nem állnák el út­­jukat a járdán parkoló gép­járművek. A kisma­mák­­nak sem kelle­ne az utcán tol­ni­uk a babakocsit azért, mert az autók a jár­­dán ter­pesz­kednek. Újab­ban a bi­cik­li­sek is gátolják a gya­lo­gos­for­gal­mat. Ke­rék­pár­utak híj­án, sok he­lyen rá­en­ged­ték a bicik­li­for­gal­mat a jár­­dák­ra. Mind töb­ben pa­nasz­kod­nak ami­att is, hogy a gya­logosok már a ki­jelölt gya­­logát­ke­lőhe­lyeken sem tud­nak köz­­le­kedni. Ha oda­ér­nek egy zeb­rához és az út túlsó oldalára sze­ret­nének átjut­ni, akkor rendszerint se elő­re, se ol­dalt nem me­hetnek, mi­vel a bo­nyolult balra kanyarodási mű­vele­tek biztosítására mindkét irány­ban tilosat mu­tat a lámpa. Ha végre át­vált az egyik, ak­kor sem indul­hat­nak el, mert a jobb­ra, kis ívben kanya­rodó jár­művek ezt lehetetlenné teszik. Mire elfogy­nak a gépkocsik, átvált a lámpa piros­ra. Akkor sem járnak jobban, ha ilyen irányú forgalom nincs, mivel a közle­kedési lámpákat gyakran úgy állítják be, olyan kevés időt hagynak az átkelésre, hogy csak futva lehet átérni a zebrán. Aki nem elég fürge, azt a türelmetlen autósok elgázolják a zebra közepén. Nem véletlenül tartják sokan, hogy a gyalogosokat másodrendű állampolgárként kezelik. Büntetik őket azért, mert nincs kocsijuk. A gépkocsigyártás mérséklődé­sé­­vel nem fenyegetne ben­nünket a világ nyersanyag­készleteinek idő előtti ki­merülése sem. Még az autó­használattal felhagyóknak is előnyös lenne ez a vál­to­zás, mert a gyaloglás vagy a kerék­párra való át­szállás meg­szünteti a mozgásszer­vi panaszokat, segít meg­őrizni az egész­sé­get.

Paradox módon hangzik, de ez az újfajta adó vég­ső soron maguknak a gép­kocsitulajdonosoknak is hasznos lenne. A luxus­adó várhatóan igen magas összege ugyanis arra ösz­tö­nözné az érintetteket, hogy mihamarabb alkal­maz­­zák azokat az új meghaj­tási módo­kat, amelyek meg­szabadítják őket az üzem­anyagköltségtől. Ez lökés­sze­rűen felgyorsítaná az „in­gyenenergiával” mű­kö­­dő mo­torok fejlesztését. A szub­­atomi energia fel­hasz­nálá­sán ala­puló gépjármű­meg­hajtás radi­ká­­lisan csök­­ken­tené a környe­zet­szennye­zési gondjain­kat, mert az emberiség megszaba­dulna a legfőbb szennyezőtől, a robbanómotoroktól. Em­ber, állat, nö­vény egyaránt fel­lélegezne. Et­­től kezdve egy új korszak kez­dőd­ne a Föld élővilágában. A vil­lany­mo­torral hajtott, kon­ver­teres táplálású gépjárművek örökre mentesítenék az emberiséget a kipufogógáz okozta légszennyezéstől. Erre sokan mondhatnák, hogy ez már megvalósult, mert a gombamód szaporodó elektromotoros gépkocsik évek óta róják útjainkat. A jelenlegi villanyautók azonban csak lokálisan tiszták, globálisan nem. Az akkumulátoruk feltöltéséhez szükséges villamos energiát ugyanis többnyire hőerőművekből nyerik.

A globális levegőtisztulásból nemrég egy kis ízelítőt is kaptunk. A New Scientist tudósítása szerint a 2003. augusztusi áramkimaradás nyomán jelentős mértékben javult a levegő tisztasága az Egyesült Államokban. Mint ismert az USA északkeleti és Kanada délkeleti területein néhány napra leálltak az erőművek a nagy meleg miatti túlfogyasztás miatt. A meteorológiai mérések szerint a leállást követő éjjel a levegő széndioxid-tartalma 90%-kal, az ózon pedig 50%-kal csökkent. Ezzel egyidejűleg 40 kilométerrel nőtt a látótávolság az érintett területen. Ez csupán 3 nap eredménye. Képzeljük el mi lesz akkor, ha az összes erőmű leáll a világon. Emellett megszűnik a gépjárművek szennyezőanyag-kibocsátása is. Olyan kristálytiszta lesz a levegő, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Mindez nem vágyálom. A megvalósítása csak rajtunk múlik.

Az üzemanyag megszűnése népgazdasági szinten is előnyös lenne. Az állam ugyan jelentős forgalmi adótól esne el, de az energia az állami intézményeknek, gépjárműveknek sem kerülne semmibe, ami kompenzálná a veszteséget. A benzinkutak megszűnése pedig világszerte óriási nyersanyag-megtakarítást eredményezne. Az üzamanyagtöltő-állomások felszámolásával megszűnik a rákkeltő hatásuk is. A Journal of Environmental Medicine[6] tudományos folyóiratban megjelent felmérés szerint a benzinkutak és autójavító szervizek közelében élő gyerekek között négyszer akkora a leukémia kialakulásának veszélye, mint korosztályuk másutt élő tagjainál. Ennek oka a gázolajból kipárolgó benzol rákkeltő hatása. Villanymotoros meghajtású gépkocsit jelenleg is gyártanak, de ezek nem tekinthetők globálisan emissziómentesnek. Hiába táplálja őket akkumulátor, ha a feltöltésükhöz szükséges áramot környezetszennyező barnaszénerőművekkel állítják elő.

A kőolajtermelő országoknak ez az átállás nem tetszene ugyan, de csak addig, amíg nem tudatosulna bennük, hogy az általuk birtokolt szénhidrogénekre a vegyiparnak továbbra is szüksége lesz. Csupán annyi változás várható, hogy a világ kőolajkészleteit nem fogjuk 30-40 év alatt energiatermelés céljából elégetni, így a vegyipar 2-300 év múlva is tud majd műanyagot gyártani. Azért sem szabad a kőolajat gépjárműhajtásra használni, mert a robbanómotorok meglehe­tő­sen alacsony hatásfokkal nyerik ki a szénhidrogénekből az energiát. Ennek következtében a civili­zációnk által üzemeltetett gépjárművek évente 560 millió tonna üzemanyagot égetnek el. A vegyipar ennek a mennyiségnek csak egy töredékét használja fel. Emiatt az olajkitermelő országok jövedelme csökkenni fog ugyan, de legalább az utódaiknak is lesz miből megélni, nem fenyegeti őket az olaj­kutak kimerüléséből eredő elszegényedés. A világon jelenleg 200 millió tonna műanyagot gyártanak évente, de ez a mennyiség folyamatosan nő. Jellemző a műanyagok térhódítására, hogy egy 1 tonnás gépkocsiban 200 kg műanyag van. Alapanyagának 90%-át kőolaj képezi. Műanyagot ugyan alkoholból, illetve etilénből is elő lehet állítani, de jóval drágábban, mint kőolajból. A kőolaj-finomítás végtermékére, a pakurára is szükség lesz még egy darabig, mert ebből készülnek az aszfaltutak.  

A társadalmi folyamatok jó irányba terelése érdekében a luxusadót nem célszerű kiterjeszteni minden gépjárműre. Általános mentességet kell biztosítani a tömegközlekedési járművek (vonatok, autóbuszok, villamosok, trolik, metró, elővárosi gyorsvasút stb.), a teherszállító járművek (kamionok, tehergépkocsik stb.), a haszongépjárművek (mezőgazdasági gépjárművek, úttisztító járművek, szemétgyűjtő járművek stb.) valamint a taxik és a rokkantak által használt járművek számára. Nem kellene fizetnünk a különböző szervizek szakembereinek, a szerszámaikat gépkocsival helyszínre szállító iparosoknak, és a kereskedelmi ügynököknek sem. Ennek a kategóriának a körét tovább kell bővíteni mindazokkal, akiknek a munkavégzése, a megélhetése a gépkocsihasználattól függ. A vállalkozók azonban – a visszaélések elkerülése érdekében – csak akkor mentesülnének a luxusadó megfizetése alól, ha a tárgyév végén érvényes adóbevallást nyújtanak be, és az általuk fizetett jövedelemadó meghaladja a luxusadó összegét. Ennek az előírásnak a hiányában előfordulhatna, hogy egyesek olyan cégeket hoznak létre, amelyeket nem működtetnek. Ezek a fantomcégek csupán azt a célt szolgálnák, hogy kibújjanak a gépkocsiadó fizetése alól. Mentesülnének a luxusadó megfizetése alól azok is, akik más módon, mint gépkocsival nem tudnak kimozdulni hazulról, mivel a környezetükben nincs tömegközlekedés. Erre azért is szükség van, mert a helyzetváltoztatás szabadsága alap­vető emberi jog, senkit sem lehet „röghözkötöttségre” kárhoztatni.

Az adómentességet azonban nem szabad ajándékba adni, mert ez egyes rétegek alaptalan gazdagodását eredményezné, ami nem segíti elő a társadalmi feszültségek enyhülését. A világ majd minden országában veszteségesen üzemeltetett tömegközlekedési járművek esetében nincs mit tenni, mivel ezek nem képesek csökkenteni a tarifákat. Más a helyzet a nyereséges taxizással, a teherfuvarozással és a vállalkozásokkal. Az ő esetükben csak azzal a kikötéssel szabad eltekinteni a luxusadó meg­fize­té­sétől, ha ezzel az összeggel csökkentik a fuvardíjakat, illetve a szolgáltatásaik árát. Ezáltal csökkenne az infláció, és a szállítási költségek mérséklődése élénkítőleg hatna a gazdaságra. Ennek az előírásnak a végrehajtásánál nincs szükség szigorú ellenőrzésre, mert ha a kedvezményezetteknek csak a fele betartja a rendelkezést, akkor a többi kénytelen lesz követni őket. A törvénytisztelő vállalkozók ugyanis letörik az árakat, így a piacgazdaság törvényei kikényszerítik, hogy a vonakodók tábora is jobb belátásra térjen. Az árcsökkentést az tenné lehetővé, hogy a kedvezményezett járművek tulaj­donosainak a későbbiekben nem kellene fizetniük súlyadót, és a kötelező biztosítást sem. Az ebből eredő hiányt az államháztartás a passzióból gépkocsit tartók luxusadójából pótolná. Az adómentes­séget biztosító engedélyt az önkormányzatoknak kell kiállítani, max. 1 éves időtartamra. Erre azért van szükség, mert a helyi viszonyokat csak az adóalanyokkal közvetlen kapcsolatban álló hatóságok ismerik, központilag nem lehet egyénekre lebontott rendelkezéseket hozni.

 

Ennek az új adónemnek a bevezetése valószínűleg nem fog osztatlan elismerést aratni a társadalomban. A hátrányosan érintett szemé­lyek­nek azonban el kell gondolkodniuk azon, hogy mi a fontosabb számukra, a vagyonuk, vagy az életük. A gépkocsi­eladások száma roha­mo­san nő, minden évben közel 10%-kal emelkedik a for­galomban levő autók szá­ma. Ha ez így megy tovább, akkor nem lehet kimenni az utcára, mert min­dent ellepnek a gép­kocsik. Annyi lesz az autó, hogy már parkírozni sem tud­nak. A köz­­lekedésük is lehetetlenné vá­lik, mivel nem tudnak egymástól moz­dul­ni. Az utak teljes felületét ellepik. Több órás dugók ala­kulnak ki, a közúti köz­lekedés teljesen megbénul. Szakér­tői becs­lések alapján a forgalmi dugók mi­atti torló­dások, le­állások világvi­szony­lat­ban évi 100 mil­liárd dollárnyi vesz­teséget okoz­nak. Nem is szólva az uta­kon vesztegelő több millió gépjármű ál­tal kibocsátott szennyezőanyagról. Sta­tisz­tikai becslé­sek szerint jelenleg 34 milliárd liter üzemanyagot pazarolnak el a gépjárművek világszerte a forgalmi dugókban. Az araszoló járművek motorját nem lehet leállítani, mert ha valaki ezt megteszi, az utána veszteglők dudakoncerttel fejezik ki méltatlankodásukat amiatt, hogy nem gurult előbbre, nem töltötte ki az előtte képződött néhány centiméternyi hézagot.

Ráadásul a káosz és az elvisel­hetet­len forgalom következtében még több ember fog meghalni az utakon. A sta­tisztikai kimutatások szerint világ útjain naponta 3000 ember hal meg, és min. 30 ezren megsérülnek. Az elmúlt 100 év alatt, vagyis amióta autózunk 25 millió ember vesztette életét az uta­kon. A gépkocsiállomány növekedésével ez a szám meredeken emelkedni fog. A biztosítótársaságok számításai szerint az elkövetkező 35 évben 50 millió ember fog meghalni közlekedési bal­esetek­ben, annyi mint a II. világ­háborúban. Nem szabad elfeledkezni a közlekedési balesetek okozta károkról sem, melyek jelentős része szintén a zsúfoltságnak tudható be. Csak Magyar­országon évente 100 milliárd forint kár keletkezik a személygépkocsik és egyéb gépjárművek által okozott balesetekből. Ez több mint amennyi a bűncselekményekből származik. A világ más országaiban is hason­ló a helyzet. Ehhez jön még a járulékos veszteség. A Világbank adatai szerint a közúti balesetekből és halálozásokból eredő termeléskiesés min. 500 milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak. A forgalomtelítődés, a gyakori dugók járulékos következménye lesz, hogy a mentők, tűzoltók, rendőrség nem tud a baleset helyszínére jutni, ami további károkat, tragédiákat okoz.

Ezen túlmenően oly mértékben elszennyeződik a levegő, hogy tönk­remegy az élet minden megnyíl­vá­nulása. Először a növények, majd az állatok, végül a közle­ke­dési bal­esetek és a különféle betegségek ál­tal megkímélt emberek fognak el­pusztulni. Ennek mód­járól a szak­iro­dalom részletes tájé­koz­tatót nyújt, így senkinek nem lehetnek kétségei a helyzet ko­moly­ságát il­letően. (A szabadenergia birtokba­vételével a környezet­védelmi gond­jaink idővel enyhülni fognak ugyan, ez esetben azon­ban a gépkocsik száma fog ug­rás­sze­rűen megemel­kedni. Üzem­anyagköltség híján ugyanis azok is vásárolnak maguknak autót, akiket addig a magas benzin- és olajárak tartottak vissza a gép­kocsi­haszná­lattól.) Ilyen körülmények között van értelme a pénzünk miatt ag­gódni? A világot meg kell menteni, és ez áldozatokkal jár. A szegé­nyeknek nincs rá pénzük, az ál­lam­kassza szinte mindenütt üres, így nincs más lehetőség, mint a gaz­da­goknak kell belenyúlniuk a zse­bük­be.

Egyébként a közlekedés terhei­nek jövedelemarányos elosztása ma sem szokatlan jelenség. Finn­or­szág­ban a közlekedési kihágásokért nem egységes tarifájú büntetést rónak ki, hanem meg­vizs­gálják a szabálysértő jövedelmi viszonyait. Bekérik az adóhiva­taltól az előző évi adóbe­vallá­sát, és a jövedelme arányában szabják meg a büntetést. Ebből kifolyólag nemrég egy húsipari vállalkozót 160 ezer euró (44 millió forint) büntetésre ítéltek sebességtúllépésért. (Egy rövid útszakaszon a megengedett 25 km/h sebesség helyett 50 km/h-val haladt.) Az Interneten üz­letelő Jaakoo Rytsola szintén gyorshajtásért fizetett 80 ezer euró (20,1 millió forintos) bün­tetést. A Nokia cég egyik veze­tője sem járt sokkal jobban. Egy kis forgalmú útkereszte­ző­désnél figyelmen kívül hagyta a közlekedési lámpa piros jel­zését. Ezért a tettéért 35 ezer euró (9,2 millió forint) bünte­tést róttak ki rá. Kínában úgy próbálják a gépkocsik mérték­telen szaporodását fékezni, hogy aki új autót vesz, annak a vételár felét kell kifizetni a rendszámtábláért. Ez azonban nem más, mint burkolt áremelés. A vételár 50%-os megemelése nem riasztja el a gazdagokat a gépkocsivásárlástól. A megoldás a folyamatos teherviselés, a luxusadó bevezetése lenne.

 

A városi közlekedés elvisel­hetőbbé tételének, a tüle­ke­dés mérséklésének már most is alkalmazott módja a „rendszámért bérlet” ak­ció. Belgium flamand részén az elmúlt másfél évben több mint 16 ezer ember adta le gépko­csi­já­nak rendszám­tábláját. Cserébe maguk és családtagjaik ingyen bérletet kaptak az ottani tö­megközlekedési vállalat, a De Lijn helyi jártaira. A családi au­tó leállításáért ingyen­bérlet ak­ció során a családtagokkal együtt immáron 21 ezer ember utaz­hat ingyen Belgiumban. Az ezzel já­ró terheket természe­te­sen nem a közlekedési válla­lat, hanem a költ­ségvetés állja. A belgák úgy gon­dolják, hogy megér nekik ennyit a levegő tisztábbá válá­sa, a zsú­foltság és a zajszennyezés csökke­nése. Mel­lesleg ilyen akció már Bu­da­pes­ten is volt. Aki otthon hagyta az autóját, az ingyen utazhatott a tömeg­köz­leke­dési járműveken. Ez azon­ban csak 1 napig tar­tott. Az autó­mentes napot ugyan ná­lunk is meghirdetik minden év­ben, de ez a kezdeményezés Magyarországon süket fülekre talál. A nyugati nagyvárosokkal ellentétben Budapest gépkocsiforgalma ezen a szeptemberi napon még 1%-kal sem csökken.

A városi közlekedés normalizálásának drasztikus módját választotta Ken Livingstone, London főpolgármestere. 2003-ban hozott egy intézkedést, mely szerint a belvárosba csak 8 font illeték ellenében lehet behajtani. Mindenki azt hitte, hogy bele fog bukni a kezdeményezésébe. A „dugóadó” azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ma már naponta 400 ezer ember hagyja otthon a gép­kocsiját, és veszi igénybe a tö­megközlekedési eszközöket. Eh­hez persze korszerűsíteni kellett az utasszállító járműveket. Elter­jesztették az arrafelé ismeretlen csuklós buszokat, bővítették a busz­­sávok hálózatát, és sűrítették a járatokat. Emellett kedvez­mé­nyes bérleteket és gyűjtőjegyeket veze­t­ek be. Jelentősen gyorsította a jegykezelést az előre meg­vált­ható vonaljegy is. Mindezek kö­vet­kez­tében ma már naponta 1,1 mil­lióval több ember szál fel buszra. Napközben 40 ezerrel ke­ve­sebb autó hajt be a belvárosba, ami né­mileg mérsékli ugyan az üzle­tek forgalmát, de megszűntek a dugók. A korábbi 4,6 helyett közel 12 km/h sebességgel lehet haladni a belvárosban. A reggel 7-től este 7 között kirótt behajtási illeték jelentősen csökkentette a levegőszennyezést és a zajártalmat is. A kedvező tapasztalatok alapján már 15 ország 34 nagyvárosa tervezi a behajtási illeték bevezetését. Edingburg, Stockholm, Helsinki, Göteborg, Prága, Barcelona, Milánó, Torino, San Francisco és Sao Paulo már meghozta szükséges intézkedéseket, és elkezdték a tömegközlekedés fejlesztését. Oslo, Bergen és Trondheim pedig már be is vezette a dugóadót. A városi behajtási díjat egyébként először Szingapúrban vezették be 1975-ben. Azóta is kitűnően működik. Nélküle megbénulna ennek a rendkívül sűrűn lakott ázsiai városállamnak a közlekedése.

Ez a megoldás azonban csak tüneti kezelés. Csupán enyhít a gondokon, de nem eredményez gyö­keres változást. A legcélravezetőbb az önmegtartóztatás lenne, ha az emberek belátnák, hogy az élet értelme nem az élvezetekben való tobzódás. Ebben a szellemben cselekedve lemondanának azoknak a javaknak a birtoklásáról, amelyek kárára vannak a világnak, amelyek mások testi épségének veszélyeztetését, és életterünk pusztulását eredményezik. Ha nem hajlandóak lemondani a rendelkezésükre álló javak élvezetéről, akkor vállalják a vele járó fokozott terheket. Tudomásul kell vennünk, hogy a jövő igazságos társadalmában mindenki az elfogyasztott javak, az igénybe vett szolgáltatások arányában részesül a terhekben. Aki nagyobb mértékben veszi igénybe a természet javait, a világ erőforrásait, annak több adót kell fizetnie utána, vagyis a pénzével enyhítenie kell a túlfogyasztással okozott kárt.

[

Társadalmunk mind súlyosabbá váló problémája a munkanélküliség. A teljes foglalkoztatottság hiánya az idősebb korosztály esetében nyilvánul meg legdrasztikusabban. Náluk a munkanélküliségi ráta lassan megközelíti a 100%-ot, ami abból adódik, hogy nyugdíjkorhatár felé közeledve sehová sem veszik fel őket. Az előrehaladott korúak gyakori egészségügyi problémáit tekintve ez a folyamat még érthető is lenne, de újabban már a középkorúakat is kezdi leírni a munkaerőpiac. Éppen abban a korban, amikor szakmailag a csúcson vannak, amikor a maximumot tudják nyújtani maguk­ból. Nem csak nagy szakmai tapasztalattal, hanem kellő életbölcsességgel is rendelkeznek, így váratlan helyzetekben sem veszítik el a fejüket. Ráadásul ebben a korban már családi gondok sem hátráltatják őket. Miután a gyermekeik felnőttek, túl vannak a betegségeikkel és az iskoláztatásukkal kapcsolatos problémákon, így teljes mértékben a munkájuknak tudják szentelni magukat. A munkaerőpiac azonban nem tart rájuk igényt. Az ok: fiatal, rugalmas, dinamikus kollektívát akarnak kialakítani, ami dicséretes dolog, de nem mindig célravezető. Kétségtelen, hogy az előnyös külső, a csinos arc vonzza a vásárlókat, az ügyfeleket, az idősebbek azonban jobban felismerik a kockázatokat. Pillanatok alatt átlátják a legbonyolultabb helyzeteket is, és nagy biztonsággal el tudják dönteni, hogy mit szabad csinálni, és mit nem. Emellett jobban tudnak bánni az emberekkel, és jobb a munkamoráljuk is. Nem kis szerepe van még az idősebb korosztály mellőzésében annak a szempontnak, hogy a fiatal kollégáknak jóval kevesebb fizetést kell adni, mint a több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakem­bereknek.

Ez az önös érdek azonban társadalmi szinten igen nagy veszteséget okoz. A nemzetgazdaságnak óriási kár a származik abból, hogy a termelőüzemek és a szolgáltatók a nagy tapasztalatokkal rendelkező ereje teljében rendelkező munkaerőt nem használják ki. A társadalmi erőforrások maximális kiaknázása érdekében nem engedhető meg, hogy 40-45 éves korban a „szemétre hajítsák” az embereket. Ráadásul egyre rosszabbá válik az eltartott-eltartó arány. A népesség fokozatos fogyásával pár éven belül már 1:1 lesz a dolgozó/eltartott arány, ami a leggazdagabb államok nyugdíjrendszerét is finanszírozhatatlanná fogja tenni. Ebben az ütemben haladva 2050-re a nyugdíjasok jelenlegi 10%-os aránya 21%-ra nő.

Ennek megakadályozására célszerű lenne bevetni a munkaerő­használati adót. Ennek lényege, hogy a munkaadónak a fiatal munkaerő után adót kellene fizetnie az államnak. Ez a munkabérek után fizetendő járulék fordított arányban állna az életkorral. 25-30 év között 15%, 30-35 év között 10%, 35-40 év között pedig 5% lenne. A rendszer hatékonyabbá tétele érdekében az állam a befolyó pénzt nem tenné „zsebre”, hanem ebből támogatná az idősebb kor­osz­tály foglalkoztatását. A 40-45 év közöttiek után még nem adna támogatást, de itt a munka­erőhasználati adó is 0% lenne. Az a munkáltató azonban amely 45 és 50 év közöttieket foglalkoztat, a munkabérként kifizetett összeg után 5%, az 50-55 év közöttiek esetén 10%, az 55-60 közöttiek esetén 15%, a 60-65 év közöttiek esetén pedig 20% dotációt kapna. Nálunk jelenleg az aktív korúak csupán 56 százalékának van állása. Ez az európai viszonylatban rendkívül rossz arány az idősebb korosztály munkaerőpiaci mellőzésének, és a részmunkaidős foglalkoztatás hiányának tudható be. Ez utóbbi a gyermekes anyák elhelyezkedését nehezíti meg. Emiatt a nők foglalkoztatási aránya az 50%-ot sem éri el. Miután a fia­talok és az egyedülállók nagyobb számban vannak jelen a munkaerőpiacon, mint az idősebbek és a kisgyermekes anyák, az utánuk befizetett adó bőven fedezi a két legmellőzöttebb réteg foglalkoztatására kifizetett támogatásokat. A költségvetésnek tehát semmibe sem kerülne a munkaerőpiac ily módon történő kiegyensúlyozása. A 25 év alattiak foglalkoztatását nem szabad adóval terhelni, mert ez gátolná a pályakezdők elhelyezkedését.

Ezek az adószázalékok csupán irányadók, pontos értéküket a statisztikai adatok figyelembevételével kell kialakítani. Oly módon célszerű meghatározni őket, hogy a társadalom minden korosztályában százalékosan ugyanakkora legyen a munkanélküliség. Ez esetben az államnak nem sok intéznivalója lenne ezzel az adóval. A vállalatok és vállalkozások ugyanis gazdaságossági okok miatt úgy választják majd meg az alkalmazottaikat, hogy ugyanannyi legyen köztük a fiatal, mint az idősebb munkatárs, így az adó és a dotáció kiegyenlíti egymást. Ez az új adónem tehát már azáltal betöltené a szerepét, hogy megszületik, a végrehajtására az esetek többségében nem lesz szükség.

Persze az igazi megoldás az lenne, ha a munkáltatók felfedeznék az idősebb korosztályban rejlő értékeket, és nem kényszer hatására alkalmaznák őket. Ennek már vannak jelei. Amíg nálunk a 60 éven felüli munkavállalók aránya 13%, Svédországba 63%. A többi jóléti állam is jócskán megelőz bennünket ezen a téren. Japánban ez az arány 60%, Svájcban 56%, az USA-ban pedig 54%. Az Egyesült Államokban mind több az olyan tartalmú hirdetés, hogy: „Munkatársakat keresünk negyven felett.” Ők már felfedezték, hogy az idős ember jó munkaerő. Nem azt nézik, hogy hány éves, hanem hogy mit tud, mennyi hasznát lehet venni. Az is köztudomású, hogy a nagy cégek főnökei mellett ősz hajú igazgatótanács áll rendelkezésre ötletekkel, trükkökkel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel. Nekünk azonban nem kell a tapasztalt munkaerő. Mint minden negatív statisztikában ezen a téren is élen járunk.

Magyarországon az 55 és 64 év közöttiek foglalkoztatási aránya 24%. Ennél is rosszabb a helyzet Olaszországban, ahol csupán 18%. A szenvedés, az átélt érzelmi válságok is növelik a munkaerő értékét. Angliában és az Egyesült Államokban 500 menedzser és üzletember bevonásával végeztek egy munkaerő-értékelő vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy azok a hölgyek, akiket megviselt a válással járó érzelmi válság több mint kétszeres teljesítményt nyújtanak, mint a boldogságban úszó kolléga­nőik. Pontosabbak, fegyelmezettebbek, és minden energiájukat a munkájukra fordítják. Lehet, hogy nincs messze az idő, amikor a következő hirdetést olvashatjuk: „Elvált asszonyt keresünk, kiemelt fizetéssel”.

Mellesleg a fenti módon felszámolható lenne a munkavállalók más csoportjait sújtó diszkrimináció is. A demokratikus társadalmakban jelenleg törvényi szabályozással próbálják a munkaerőpiacon tapasztalt igazságtalan megkülönböztetéseket megakadályozni. Ennek következtében ezekben az államokban törvény tiltja, hogy a munkáltatók beírják az álláshirdetéseikbe, hogy férfiakat vagy nőket szeretnének alkalmazni. A nyugati országokban már ott tartanak, hogy a munkaadó azt sem kérdezheti meg, hogy hány éves a pályázó, van-e családja, férje, felesége, gyermekei. A problémák ily módon történő megoldása azonban korlátozza a szabad versenyt. A munkáltatónak alapvető joga eldönteni, hogy a pénzéért kit alkalmazzon. A versenyszférában tevékenykedő vállalatok nem jótékonysági intézmények. A konkurenciával folytatott kemény küzdelemben csak úgy tudnak helyt állni, ha feladataik ellátására a legmegfelelőbb embereket veszik fel. Az egyes rétegek mellőzéséből eredő feszültségeket nem adminisztratív eszközökkel kell felszámolni, hanem olyan szabályzókkal, amelyek elejét veszik az egyenlőtlenségek kialakulásának. Ennek legegyszerűbb módja az előzőekben ismertetett kompenzációs rendszer alkalmazása. Amennyiben a statisztikai kimutatások szerint pl. a gyermekes anyák hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, akkor az alkalmazásukra hajlandó vállala­tokat dotációban kell részesíteni. Ennek mértékét pe­dig addig kell növelni, amíg a kisgyermekes-, illetve a gyer­me­küket egyedül nevelő mun­kanélküli anyák számaránya el nem éri a más társadalmi cso­portokra jellemző szintet.

[

Ezen a módon megoldható len­ne a nyugati világ másik nagy gondja is, a népess­ég­csök­kenés. Ismert tény, hogy az élet­szín­vonal növekedése, az elké­nyel­mesedés és az ön­meg­va­lósítás előtérbe kerülése fo­ko­zatosan csökkenti a háza­so­dá­si, gyermekvállalási ked­­vet. En­nek első jele az „egyke” kor­szak volt, ami­kor a szülők csak egy gyerek felnevelésére vál­lal­koztak. A mos­tani fiata­lok jelentős része pedig egyál­talán nem akar gyereket, min­den figyelmüket a karrier­épí­tésre fordítják. Ezt könnyen megtehetik, mert a fogamzásgátló módszerek széleskörű elterjedése és az abortusz állami engedélyezése már nem kényszeríti a nőket gyermekszülésre. (Magyarországon eddig 6 millió magzatelhajtás történt. Ez 250-szerese annak, ahányan a mohácsi vészben elpusztultak.) A gyer­mektelenségi adó is megszűnt, ami anyagilag sem ösztönzi a fiatalokat gyermekvállalásra. A családcent­ri­kus fiatalok sem tudnak több gye­­reket vállalni, mert a jelen­legi támogatási rendszer ezt nem te­szi lehetővé. Az állam által fo­lyósított családi pótlék a ne­ve­lési költségnek csupán a tö­re­dékét fedezi, így a sok­gye­re­kes családok egyre jobban el­sze­gényednek. Minél több a gye­rek a családban, annál na­gyobb nélkülözés vár rájuk. A nemzet kihalásának elkerülése éreké­ben hozott áldozatukat a tár­sa­dalom azzal honorálja, hogy nyomorba taszítja őket. Eközben a minden pénzüket önmagukra költő egyedülállók vígan élik az életüket.

Ennek a visszás helyzetnek a felszámolása érdekében célszerű lenne bevezetni a gyermektelenségi adót. Ezt minden munkaképes korú férfira és nőre kivetnék, akinek nincs gyereke. Ez az összeg azt a célt szolgálná, hogy a társadalmi igazságosság jegyében mindenki hozzájáruljon a jövő nemzedékének felneveléséhez. Az utódokról nem gondoskodók nyugdíját ugyanis valakinek meg kell termelni, a jövő társadalmát valakinek működtetni kell. Ez az utánunk következő generáció feladata lesz, amelynek felnevelését nem lehet a nagycsaládosok nyakába varrni. Ennélfogva a gyermektelenségi adó sem az államkasszát gyarapítaná, hanem a társadalombiztosítási intézményekhez kerülne, akik kiutalnák a nagycsaládosok számára, hogy méltó körülményeket teremthessenek a jövő nemzedékének felneveléséhez. Ennek a törvénynek a megalkotása során természetesen figyelembe kell venni a biológiai adottságokat is. Így a 45 év feletti nők és az 55 év feletti férfiak mentesülnének a gyermektelenségi adó fizetése alól. Nem szabad kivetni ezt az adót a 25 év alatti fiatalokra sem, mert ez gátolni őket tanulmányaik folytatásában, az önálló egzisztencia megteremtésében. Az adó mértékét ez esetben úgy kell megállapítani, hogy egy gyermek után csak egy házaspár mentesüljön az adófizetés alól. Az örökbe adott gyerek után a vér szerinti szülők ne kaphassanak mentességet.

Azt is meg kell akadályozni, hogy egyesek nyerészkedésre, önmaguk eltartására használják fel a különböző címeken kapott hozzájárulásokat. Ezért rendeletben rögzíteni kell, hogy családi pótlékot csak munkaviszonnyal rendelkezők, illetve a munkanélküli ellátásban részesülők kaphatnak. A munkahelyi hiányzások, a gyakori kilépések megelőzése érdekében elő kellene írni, hogy a családi pótlék a ledolgozott napok arányában jár. Ezzel megakadályozható lenne a színlelt munkavállalás, vagyis az a jelenség, hogy valaki csak azért vállal 1-2 napos alkalmi munkát, hogy hozzájusson a havi gyermeknevelési juttatáshoz. Ennek az adónak a bevezetése valószínűleg azoknak fog a legkevésbé tetszeni, akiknek valamilyen oknál fogva nem lehet gyerekük. Másként fogják azonban megítélni a dolgot, ha ezt az elvonást nem adónak, hanem befektetésnek tekintik. A társadalmi munkamegosztás egyfajta módjának, amelyben mások gondoskodnak annak a nemzedéknek a megteremtéséről, amely nyugdíjas korukban eltartja őket, és biztosítja szükségleteik kielégítését. Ezzel kapcsolatban minden bizonnyal sokan felhozzák majd érvként, hogy őket nem kell eltartani. Évtizedeken át fizetik a társadalombiztosítási járulékot, így életük alkonyán ezt kapják vissza nyugdíjként. Ez valóban így van. A nyugdíjjárulékkal azonban csak a jogot vásárolják meg az ellátásra, és nem a gondoskodást. A pénzt nem lehet megenni. Hiába van meg ez az összeg a bankban, ha nincs aki élelmiszerré, ipari termékké, szolgáltatássá alakítsa. A statisztikai számítások szerint, ha ilyen ütemben csökken a születések száma Európában, 2300-ra a 60 éven felüliek jelenlegi 10%-os aránya 38%-ra növekedik. Ha kihal a társadalom, még az sem lesz, aki házhoz kézbesítse a nyugdíjakat, vagy átutalja a bankszámlára.

[

Ésszerű adópolitikával meg lehetne akadályozni a multinacionális vállalatok elvándorlását is, amellyel egy-egy nemzet egész ipa­rát teszik tönkre. Először Észak-Amerikából és Nyugat-Európá­ból költöztették át a termelő üzemei­ket a kommunista diktatúra alól fel­sza­ba­dult kelet-európai álla­mok­­ba. Újabban innen is továbbviszik őket Kí­­nába, ahol a munkabér a kelet-euró­painak a fele. Ez a fi­zetés egyébként az amerikai mun­kabér 5%-a, így nem csoda, hogy a globális vállalatok sora telepítik át a nemrég létesített üzemei­ket Kínába. Ezáltal nem csak a csúcs­­technológiától, a technikai fejlő­dés le­hetőségétől fosztják meg a régió or­szá­gait, hanem munka­nél­küliek tízez­reit hagyják maguk után. Miután a Ke­let-európai álla­mok mindegyike va­­lósággal kiá­rusította az országot, a jól menő gyárakat eladták a külföldi ma­mutvállala­toknak, megszűnt a nem­zeti ipa­ruk. Emiatt az elbocsátott, ut­cá­ra tett embereket nem tudják fog­lal­koz­tatni. Most már arra sincs le­he­tő­sé­gük, hogy legalább a bel­földi keresletet kielégítsék a ko­ráb­bi kors­ze­rűtlen termékekkel. Ezek ugyan nem érték el a világ­színvonalat, de ol­csók voltak, és biztosították a tel­jes fog­lalkozta­tást az országban. Most vi­szont a családtagokat beleszámítva több százezer ember süllyed a nyo­mor­­­ba, ami radikálisan csökkenti a vá­­sárló­erőt. Ezáltal a gazdaság egy olyan ne­gatív spirálba kerül, ami a priva­ti­záció után nem­zeti tulaj­don­ban maradt vál­la­latokat is tönkre­teszi. A költ­ség­vetési szerveknél is leáll a mun­ka, mert bevételek hí­ján, az óri­ási költ­ségvetési hi­ány követ­keztében az ál­lam nem tud­ja ki­fizetni a munka­bé­reket. Ennek ered­­mé­nyeként az egész ország mun­ka­nél­kü­livé válik.

Ezt a teljes leépüléssel fenye­gető fo­lyamatot csak egy módon tudják a munkahelyeket vesztett országok ki­vé­deni, a további elvándorlásokat meg­akadályozni, ha az importált termé­kek­re munkabér-kiegyen­lítő adót vet­nek ki. Ki kell számolni, hogy a meg­vá­sárolni kívánt termék mennyibe kerülne, ha náluk állítanák elő, ezt össze kell vet­ni a Kínából im­portált olcsó termék árával, és a különbözetet a munka­bérre ra­kódó egyéb költségekkel együtt rá kell terhelni védővámként. A kínai munkások jelenlegi havi­bére 70-80 euró (18-20 ezer fo­rint). Ez tizedrésze a nyugat-eu­ró­pai munkabéreknek. A mun­kabér-kiegyenlítő adó elvenné a multinacionális válla­latok kedvét a vándorlástól. Ezt köve­tően nem azt néznék, hogy hol ol­csóbb a munkaerő, hanem azt, hogy hol jobbak, kedvezőbbek a gyártás feltételei. A munkabér-kiegyen­lí­tő adó megszüntetné a gyer­mek­munkát is. Indiában pl. a magánkézben levő textilgyárakban félig meztelen testű gyerekek halásszák ki a szövetet a vegyi anyagokkal teli tartályokból. Napi 10-12 órát dolgoztatják őket vegyszer­gőzzel telített sötét műhelyekben, a felnőttek munkabéré­nek feléért.

Amíg a visszaköltözés nem tör­ténik meg, az így befolyt össze­get a nem­zeti ipar fejlesztésére, a hiányzó tech­nológiák megvásár­lá­sára kell fordí­tani. Az ily mó­don előállított termék nem lesz ugyan olyan olcsó, mint a Kíná­ban előállított, de legalább mun­kát ad az embereknek, meg­aka­dályoz­za a gazdasági össze­om­lást. Ez az el­járás azonban csak akkor válik ered­ményesé, ha a vé­dővámot az érintett országok mindegyike bevezeti, külön­ben nem jön létre a kívánt vissza­ren­deződés. Mivel licencként nem szok­ták a legújabb fejlesztési ered­mé­nyeket, az élvonalbeli technológiát el­adni, az otthon előállított termék va­lószínűleg világszínvonalú sem lesz. Erre azon­ban nincs is mindig szükség. Csupán egy példát felhozva: a számítógépiparban a legkorszerűbb winchester kapacitása jelen­leg 2 TB. Erre a terjedelemre azonban a nyugati országok technikai csodákat kedvelő és előszeretettel vásárló fogyasztóinak sincs szükségük. Nálunk az átlagfelhasználónak bőven megfelel a másodvonalbeli 500 GB-os merevlemez is, melynek gyártástechnológiája könnyen beszerezhető a világpiacon.

Így semmi akadálya sem lenne a székesfehérvári IBM üzemben megszüntetett merevlemezgyártás újraindításának. Ezáltal ismét lenne munkája az elbocsátott 3800 munkásnak. Az épület is ott áll üresen. Csupán a kutatóintézetek igényelnek nagykapacitású tárolókat, de az a néhány darab, amely­re nekik szükségük van, külföldről könnyen importálható. A munkabér-ki­egyenlítő adó azonban csak akkor fog pozitív hatást gyakorolni a gazdaságra, ha a felügyeleti szervek megakadályozzák a belföldön előállított termék ármanipulációját. Amennyiben a hazai gyárak monopolhelyzetüket kihasználva a védővámmal megemelt import termék árához igazítva forgalmazzák készítményeiket, ez a fogyasztók megkárosítását eredményezné. Ilyenkor átmenetileg fel kell függesz­teni a védővámot, és be kell engedni az országba a jó minőségű és olcsó külföldi terméket, ami nagyon hamar jobb belátásra téríti a nyereségüket ily módon növelő hazai gyártókat.

Idővel a kezdeti lemaradás is behozható lenne. A gyártásra telepített fejlesztés ugyanis előbb-utóbb korszerű eljárások kifejlesztését eredményezné, ami később lehetővé tenné világszínvonalú termékek előállítását is. Sehol sincs előírva, hogy haladó gondolatok, nagyszerű ötletek csak a nagy világcégek laboratóriumaiban születhetnek. Sőt, a technika történetét ismerve ennek éppen az ellenkezője igaz. A világraszóló eredmények szinte mindig a kis műhelyekben, a sok nehézséggel küszködő országokban születtek. Egy idő után az is előfordulhat, hogy azok a cégek jönnek hozzánk licencet vásárolni, akik annak idején cserbenhagytak bennünket. Ehhez azonban technikai kultúrára van szükség, ahol a jövő műszaki szakemberei felnevelődnek. Ahol nincs önálló nemzeti ipar, ott nincs fejlődés sem. A multinacionális vállalatoknak olcsó bérrabszolgákra van szükségük, és nem helyettük gondolkodó, föléjük magasodó mérnökökre. Ezért nem fognak nekünk kreatív szakembereket kinevelni. A jelenlegi helyzetben a korábban képzett mérnökeink is elmennek, sorra hagyják el az országot, mert a privatizációs divathullám áldozatául esett nemzeti ipar hiányában nem tudunk nekik képzettségüknek megfelelő munkát és életszínvonalat biztosítani. A privatizációs bevételek kézen-közön elfolytak, vagy a költségvetés feneketlen zsákjába kerülve semmivé váltak. Csak most kezdünk rádöbbenni arra, hogy a rövid távú célok érdekében kiárusított gyáraink a túlélés lehetőségétől fosztottak meg bennünket.

Az állami vállalatok felszámolásának másik égető következménye, hogy megszűnt a szakmunkásképzés. Szakmunkásokat nem lehet kizárólag iskolákban, osztálytermekben, laboratóriumokban képezni, mint a mérnököket. A szakmai gyakorlat megszerzéséhez műhelyre, gyárakra, jól felszerelt, korszerű üzemekre van szükség. Hiába az elméleti képzés, ha az iskolapadból kikerült szakmunkás azt sem tudja, hol kell bekapcsolni egy esztergapadot. A szakközépiskola, illetve iparitanu­ló-iskola képtelen megoldani a szakmai képzést, mert nem tudnak beszerezni több száz millió forintos NC-vezérlésű szerszámgépeket, vagy egy vaskohót. Emiatt meg fog szűnni a szakmunkás-után­pótlás. Az idősebbek nyugdíjba mennek, utánpótlás pedig nincs. A multinacionális vállalatok nem képeznek szakmunkásokat, mert nekik kész szakemberek kellenek. Ha ezt nem találják meg, odébb vándorolnak, elmennek egy másik országba. Pl. Kínába, ahol nem történt rendszerváltás, nem verték szét az állami vállalatokat, nem kótyavetyélték el az államvagyont.

A védővám intézménye egyébként nem új dolog. Az Európai Unió pl. a tömbön kívüli országokból származó termékeknél jelenleg is alkalmazza. Az ipari nagyhatalmak esetén azonban a nagytőke nyomására, valamint a gazdaság liberalizációjára hivatkozva megszüntették az áru szabad áramlásnak korlátozását. Ezáltal valósággal tönkretették a nemzeti iparukat, melynek következményeit már most is több millió munkanélküli érzi a bőrén. Az előbbi korlátozáshoz hasonlóan a védővám megújított rendszere sem maradna meg sokáig. Ahogy a befolyó összegekből létrehozott belföldi vállalkozások fokozatosan kielégítik a helyi keresletet, mind jobban csökken az olcsó bérmunkával termeltető multik rendelésállománya. Ez választás elé állítaná őket: vagy tönkremennek, vagy a krónikus munkanélküliséggel küszködő régiókban létrehoznak egy-egy gyáregységet a helyi igények kielégítésére. Így a megtermelt áru belföldinek számítana, és nem kell utána semmilyen vámot fizetni. A profitjuk sem csökkenne jelentősen, mivel a vámmentes, olcsó árut nagy mennyiségben el lehet adni. Miután munkát, jövedelmet biztosítottak a helybelieknek, potenciális vásárlókká válva lenne aki megvegye a termékeiket.

Így egy idő után beállna az egyensúly. Megszűnne a nyomor, a létbizonytalanság, és a fejlődő országok technikai lemaradása. Csupán a multinacionális vállalatok profitja csökkenne kissé. Ennek következtében a csúcsvezetők és a legkisebb fizetésű alkalmazottak közötti jövedelemkülönbség nem 200-szoros lenne, hanem csak 20-szoros. A jelenlegi profithajszát ugyanis nem a veszteséges gazdálkodás megszüntetése motiválja. A mamutcégek vezetői azért akarnak több haszonra szert tenni, hogy még nagyobb legyen a saját és a részvényeseik jövedelme. Ebben a törekvésükben nincsenek tekintettel senkire és semmire. Önző céljukat el is fogják érni, ha az érintettek, a folyamat vesztesei nem tesznek ellene semmit.

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

„Az ezotéria kiteljesedésé”-ben megismerhettük az Bioptron lámpa jótékony hatását a szervezetre. Lézerfénnyel azonban még a polarizált fénynél is nagyobb gyógyhatás érhető el. A lézergenerátorok nem csak egyirányú, hanem azonos frekvenciájú, úgynevezett monokromatikus fényt bocsátanak ki. A természetgyógyászatban a piros színű fényt kibocsátó lézerdiódák terjedtek el, mivel az iparban alkalmazott argongázos generátorok, valamint a biztonságtechnikában használt infradiódák túl erősek erre a célra. Egyetlen piros fényt biztosító diódát alkalmaznak a lézeres akupunktúrában, valamint a moxakezelés legmodernebb formájában is. Biofotonmérései alapján Fritz-Albert Popp professzor néhány évvel ezelőtt felfedezte, hogy a sejtek energiaszintjét nem kizárólag a meridiánokon keresztül lehet növelni, hanem közvetlen besugárzással is. Ez esetben a lágylézerkezelés nagy felületen történik, hogy a piros fény minél több sejtet stimuláljon. Ehhez a német Dieter Jossner találmányát használta, amely nem más, mint egy félkör alakú lámpatest, piros fényt kibocsátó lézerdiódákkal kirakva. A tenyérlézer kb. 10 darab egymástól meghatározott távolságban elhelyezett dió­dát tartalmaz, míg az arc és a nagyobb testfelületek kezeléséhez 128 darab diódát magába foglaló lám­patesteket alkalmaznak.

Az ily módon előálló 50 cm hosszú és 20 cm széles fénynyaláb jól használható a neurodermitisz és a pikkelysömör kezelésére. Igen gyorsan gyógyul tőle a lábszárfekély, bezárulnak a régóta nyitott, behegedni nem akaró sebek. Hasonlóan jótékony hatást gyakorol a lágylézer a herpesz által ki­vál­tott sebekre, és az influenzára. Alkalmazásával a többi vírusos megbetegedés is már korai stádiu­mában lezárul. Ennek oka, hogy a piros fényfürdő hatására erősödik az immunrendszer, nő a vörös­vértestek aránya, és gyorsul a sejtosztódás is. Emellett oldódnak az izomgörcsök, enyhülnek a migrénes fájdalmak, és újra kinő a haj. Erre a célra olyan lámpatestet használnak, amely ide-oda pásztáz, hogy minél több sejtet érjen a fény. Kemoterápián átesett betegeknél 4-10 alkalommal történt kezelés esetén mérséklődött a hajhullás. Akik a terápia előtt veszik igénybe a lézeres kezelést, azoknál a hajhullás teljesen el is maradhat. A lágylézer oly mértékben megnöveli a sejtek energia­fel­vételét és vérellátását, hogy az érelmeszesedés, a cukorbaj és a baktériumfertőzések miatt elhalt szö­vetek (az úgynevezett nekrózisok) is elevenné válnak. Lábujjelhalás esetén is újraéleszthetők a szövetek, de akadt olyan beteg, akit lábának amputálásától mentett meg a fénykezelés.

A közepes felületű lézerrel jól gyógyíthatók a rándulások, a vérömlenyek, ficamok és gyulladások. A teniszkönyök 10-15 kezelés után eltűnik. Jól bevált ez a módszer szemödéma, akut arcüreg­gyulla­dások, gyerekek hiperaktivitása, valamint a szájnyálkahártya gyulladásainak kezelésénél is. Orosz klinikákon lágylézeres terápiával már asztmát, gyulladásos bélbetegségeket, gyomorfekélyt, ízületi- és anyagcsere-betegségeket is gyógyítanak. Ezt az teszi lehetővé, hogy a monokromatikus fény kedvező hatást gyakorol az egész szervezetre. Dieter Jossner szerint gyakorlatilag nincs olyan betegség, ame­lyet a lézerterápia ne enyhítene. Popp professzor egy érdekes felfedezéssel is gyarapította ezirányú ismereteinket. Vizsgálatai során megállapította, hogy ha zavar lép fel a sejtben, megnövekszik az energiakibocsátása, egészen az elhalásáig. A sejt a maradék energiáját egyetlen utolsó fellobbanásban kisugározza. (Mellékesen megjegyezve lehet, hogy ez a jelenség okozza azt, hogy a haldoklók többsége közvetlenül a halála előtt felélénkül, és sokkal jobban érzi magát.) A lézerkezelés azonban pótolni tudja az energiaveszteséget, így a sejtnek lehetősége nyílik önmaga megújítására. A lézerterápia a beteg sejtek energiaszintjét a két-háromszorosára is képes megnövelni.

A lágylézer-terápia kiváló eredményei nem a placebohatáson alapulnak. Ezt az időközben végzett állatkísérletek egyértelműen igazolják. A dakszlik bénulását okozó porckorongsérv pl. hagyományos módszerekkel nem kezelhető, lézerrel azonban könnyen elmulasztható. Ez a módszer megkímélte az ínhüvelygyulladásban szenvedő lovakat is attól, hogy hat héten át az istállóban álldogáljanak. Anti­bio­tikumokat és egyéb gyulladásgátlókat sem kellett adni nekik. Mind embereknél, mind állatoknál a nagy felületű lézer­kezelés hatására az ínysérülések és -gyulladások is kétszer-há­rom­­szor gyorsabban gyógyultak a szokásosnál. Ezzel jelentősen ler­övidíthető az az időszak, ami alatt a páciens csak folyadékot fogyaszthat. A módszer kidolgo­zói szerint azonban az ily módon elérhető gyógyulások csak akkor válnak tartóssá, ha az illető ter­mészetes életmódot folytat. Nem fogyaszt húst, nincsenek káros szenvedé­lyei, és sokat mozog; főleg a na­pon, mivel a nap ha­sonló hatást gyakorol a bőrre, mint a lézer­fény. Egyébként a lágylézer ma­gyar találmány. Az elvét Mester Endre professzor dolgozta ki. En­nek ellenére ná­lunk nem terjedt el. Mint a legtöbb találmá­nyunk­ra, erre sem tar­tottunk igényt. Külföldön azonban annál na­gyobb sikert ért el ez az eljárás. Nyugat-Európában már erre alapozó kórházi osztályok is mű­köd­nek.

[

Dr. Mester Endre professzor, 1966-ban egy orvosi hetilapban publikálta eredményeit. Itthon azonban nem kellett senkinek. Legalábbis egy darabig, mivel ebben az esetben is megismétlődött az jól ismert jelenség, hogy miután az egész világban elterjedt a magyar találmány, végül mi is beálltunk a sorba, utolsóként. Több évtizedes késéssel a lágylézer terápiát mi is elkezdtük alkalmazni. Nálunk nem ide-oda pásztázó sugárforrást készítettek belőle, hanem egy rúd alakú lámpát, egyetlen diódával a végén. A Safe Laser-nek nevezett készülék kifejlesztője Dr. Rózsa Károly volt. A vörös színű lézerdióda, a két ceruzaelem és a tápáramkapcsoló fémhengerbe helyezése nem okozott problémát. A gondot az okozta, hogy ezzel a kézben tartott eszközzel könnyen a magunk vagy mások szemébe világíthatunk, ami szemsérülést okoz. Ezt a veszélyt a fejlesztő úgy hárította el, hogy a lézersugarat egy lézerdióda elé helyezett összetett lencsével kissé szétszórta.

 A Safe Laser három változatban kapható. A Safe Laser 30 típusú készülék meglehetősen gyenge, ezért legtöbb helyen a Safe Laser 150 SLL típust alkalmazzák, melynek teljesítménye 150 mW. (Leginkább egy kisméretű rúdlámpához hasonlít.) Alkalmazási területe igen sokrétű:

Ø   fül-orr-gégészet

Ø   allergia (szénanátha, fülgyulladás, garatgyulladás, stb.)

Ø   sebgyógyítás (lábszárfekély, felfekvés, sebek, égési sérülés, herpesz, övsömör, gyulladáscsökkentés, visszér, stb.)

Ø   kozmetika, bőrgyógyászat (bőrgyulladás, akné, övsömör, ekcéma, herpesz, kopaszodás, ránc­talanítás, stb.)

Ø   sportmedicina (sportsérülések, izomfájdalmak, fájdalomcsillapítás, stb.)

Ø   reumatológia (ízületi fájdalmak, -gyulladás, gerincfájdalmak, meszesedés, stb.)

Ø   fogorvoslás, szájsebészet (fogínysorvadás, szájüregi gyulladás, afta, stb.)

Ø   állatorvosi praxis (fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, sebgyógyítás, biostimuláció, stb.)

Az orrlyukba tolható sugárszűkítő adapter segítségével az orr nyálkahártya bevilágítására is alkalmas. Mivel az orr nyálkahártyáján legvékonyabb a bőr, itt érhetők el leghatékonyabban a vérerek. A vér kezelésével, energetizálásával csökkenti az infarktus, sztrók, trombózis kialakulásának valószínűségét, és gyógyítja a szénanáthát, csökkenti a vércukorszintet. A Safe Laser 150 SLL ára: 189 000 Ft. Részletes ismertetése az Interneten több webhelyen is megtalálható. Ezek egyike itt olvasható: https://www.egeszsegbolt.hu/termekek/31852/safe_laser_150_sll_lagylezer_keszulek_ajandek_orrkezelovel/

Legnagyobb teljesítményű változata az 1 db infra lézerdiódát és 4 db piros lézerdiódát[7] tartalmazó Safe Laser 500. Teljesítménye 500 mW. Ezzel már mélyrétegű gyógyításokat is végezhetünk, mert a láthatatlan fényt kibocsátó infravörös lézerdióda sugara 8 cm mélyen is érezteti gyógyító hatását. Így kiválóan használható különféle mozgásszervi betegségek gyógyítására. Gyulladáscsökkentő hatása folytán csillapítja a fájdalmat, és gyorsítja az izmok, inak, ízületek gyógyulását. Az ízületi porcfelszínek és a porcok regenerálásra is alkalmas. A gerincoszlop betegségei (pl. a lumbágó) kezelhető vele. Fogászati kezelések, szájsebészeti műtétek, fogbeültetés után a lágy- és csontszövet gyógyulását felgyorsítja. Fog implan­tátumok körül segíti a hámtapadást (csontosodási fázis) akár az arcon átvilágítva is. Ára web­áru­házakban: 399 000 Ft. Részletes ismertetése ezen a weblapon található: http://www.safelaser.hu/index.php/2015-03-19-09-46-12/keszulekek?id=16 Ez a változat már nem ceruzaelemmel, hanem beépített akkumulátorral működik, amelyhez töltőt is mellékelnek. Mindhárom változatot egy hatalmas faládában szállítják, ami meglehetősen sok helyet foglal a szekrényünkben.

[

Az előző két könyvben részletes képet kaphattunk a jelenleg ismert természetes gyógymódokról, de ezekből nem derült ki, hogy milyen módon kellene ezeket széles körben alkalmazni. Mivel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a sze­líd gyógymódok terjedését sem­mi sem képes megakadályozni, az egészségügyi hatóságoknak fel kellene készülniük ezek intéz­ményesítésére. Felhasználva a kí­nálkozó lehetőséget, a természet­gyógyászati eljárásokat nem a korábbi betegellátó rendszerbe kel­lene beillesz­teni, hanem létre kel­lene hozni egy új, alapjaiban meg­reformált rendszert. Erre el­ső­sor­ban a ki­adások csökkentése érde­kében lenne szükség. Ez a gyó­gyító eljárás ugyanis lehető­séget ad az egész­ségügyre fordí­tott for­rások radikális csökken­tésére, ami a költségvetési egyen­súly meg­őrzése, meg­teremtése érdekében a világ minden álla­mában égető szükséglet. Beve­zetése jelentős kockázattal sem jár­na, mivel egy kipróbált rend­szer, a jól bevált kí­nai módszer átvételéről van szó.

Ennek lényege, hogy a kínai orvos évente négyszer berendeli a körzetébe tartozó családok tag­jait, és alaposan meg­vizsgálva őket felméri szervezetük bio­energia-szintjét. Ezt követően har­monizálja a meridiánrend­sze­rü­ket, helyreállítja szerveze­tük energiaegyensúlyát, meggá­tolva ezzel a kezdődő beteg­sé­gek ki­fejlődését. Szükség esetén mé­reg­telenítő teákat, immun­rend­szer-erősítő gyógy­füveket vagy egyéb természetgyógyá­szati kú­rát ír elő. Ha mindezen óvin­tézkedések ellenére valaki meg­betegszik, akkor az orvos­nak ki kell mennie a pácien­séhez, és kö­teles őt ingyen meg­gyó­gyí­tani. A kínaiak ugyan­is úgy gon­dolkodnak, hogy azért bete­ged­tek meg, mert az orvo­suk nem végzett ala­pos munkát, nem de­rítette fel a lappangó betegségüket. Ilyenkor úgy járnak el, mint a rossz munkát végzett iparossal; visszarendelik őt, és a saját költségére kijavíttatják vele a hibát. A betegellátási pénztár évről évre rohamosan növekvő hiányán túlmenően azért is szükség lenne a reformra, mert egy WHO-felmérés szerint a magyar egészségügy fejlettsége a 105. helyen áll a világ országainak rangsorában. Olyan országok is megelőznek bennünket ezen a téren, mint Afganisztán, Mongólia vagy Botswana. Amíg Japánban a várható élettartam 74,5 év, nálunk csupán 64,1 év. A kínai orvoslás szerint a gyógyítás legalacsonyabb szintje, akkor kezelni a bajt, amikor már kialakult.

Miután a betegségmegelőzés költsé­ge csupán töredéke a gyó­gyításra fordí­tott összegeknek, en­nek a módszernek a beveze­tésé­vel akár egy nagyságrendnyi csö­k­­kentést is el lehetne érni az egész­­ségbiztosítási kiadásokban. Hor­­ri­­bi­lis összegeket lehet meg­taka­rítani azáltal is, hogy a termé­­sze­­tes gyógymódok al­kalma­zá­­sánál nincs szükség méreg­drága gyógy­sze­rekre. A bioener­gia in­gyen van, helyreállítása, fokozá­sa nem igé­nyel költséges eszkö­zöket, így a beteg­ellátó in­téz­mények dologi kiadása mini­má­lisra csökken. Eb­ben a rend­szer­ben a biztosító fi­zetné a meg­elő­zéssel kapcsola­tos kiadá­sokat, a gyógyítással kap­cso­­latos költ­­sé­­gek pedig a házi­or­vosokat és a kór­házakat terhel­nék. Ez alól csak ak­kor mente­sülnének, ha a betegség bi­zo­nyít­hatóan a páci­ens hibájából kö­vet­kezett be. Ilyen ok lehet egész­ség­romboló életmód (pl. ivás, do­hányzás, ká­bítószer-fogyasz­tás, hely­telen táp­­lál­kozás) folyta­tása, vagy az óvat­lan maga­tartás kö­vet­keztében fellépő bal­esetek. Ekkor a páciensnek kell fiz­etnie a gyógyításával járó összes költséget, ami rákényszerítené őt, hogy törődjön az egészségével, a biztonságával. Rá­éb­resz­tené az embereket arra, hogy fele­lős­ség­gel tartoznak saját életükért. A je­lenlegi egészségbiztosítási rendszer nem csak pazarló, hanem igazságtalan is. Mi­után minden gyógyítással kapcso­latos költsé­get megtérít, egyáltalán nem ösz­tönzi az embereket egészségük meg­őr­zésére, azt pedig aki ezt megteszi bünteti azzal, hogy vele is ugyanakkora járulé­kot fizet­tet, mint felelőtlen embertár­sai­val. A jö­vő igazságos társa­dalmában nem lehet egymás rovására élni. Aki felelőtlenül él, vagy nem képes magán uralkodni, annak tudomásul kell venni, hogy nem csak a másokban, hanem a saját magában okozott kárt is meg kell térítenie, ennek költségét nem varrhatja a társadalom nyakába.

[

1999 végén Magyarországon is hivatalos gyógymóddá nyilvánították a homeopátiát. Jövőre nálunk is elkezdik egyetemi kereteken belül oktatni ezt a gyógymódot, a már praktizáló orvosok pedig szakvizsgát tehetnek homeopátiából. Ezzel egyidejűleg engedélyezték a gyógyszertárak számára a homeopátiás szerek forgalmazását. Egyébként Magyarországon korábban sem volt ismeretlen a homeopátia. Ezt a kezelési módot Bakody József honosította meg nálunk az 1831-32 évi kolerajárvány idején, nagy sikerrel. 1263 betegből 1188-at sikerült kigyógyítani a kolerából, míg a hagyományos módszerekkel kezelt betegek 90%-a belehalt a betegségbe. Eredményei külföldön is feltűnést keltettek. Az 1860-as években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották Európában, ami azt eredményezte, hogy a klasszikus orvoslással egyenrangúvá vált. A budapesti orvosi egyetemen két homeopátiás tanszék létesült, és a két világháború között három homeopátiás gyógyszertár is működött a fővárosban. 1935-ben Budapesten tartották a 10. nemzetközi homeopátiás kongresszust. A kommunista diktatúra azonban derék­ba törte ennek a gyógymódnak a karrierjét. A hatalom ateista alapon álló urai az összes ezoterikus jelenséggel együtt a homeopátia gyakorlását is betiltották. Erre egyébként sem lett volna mód, mivel a gyógyszergyárak államosításával megszüntették a homeopátiás szerek előállítását is. Fél évszázadnak kellett eltelni ahhoz, hogy a tiltást visszavonják, és végre nálunk is elfoglalja ez a gyógy­mód a méltó helyét.

 

Boldogságkeresés

 

Az előző két könyvben részletes képet kaphattunk a boldogság fogalmáról, és arról, hogy a jelenlegi körülmények között miért válik ez az érzés sok ember számára elérhetetlenné. Most olyan ötletek, felismerések, praktikus tanácsok következnek, amelyek segítenek megváltoztatni ezt az állapotot. Alkalmazásukkal könnyebben fogunk boldogulni ezen a téren, mert tisztában leszünk a korlátainkkal és a lehetőségeinkkel. A legtöbb embernek a párkapcsolatok rendezettsége jelenti a boldogságot. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, de gyakran eredménytelenül. A kezdeményezés során a férfiakat éri a legtöbb kudarc, mert még mindig nem vették tudomásul, hogy ezen a téren a nők döntenek. Sok férfi azt hiszi, hogy ő választotta ki a neki tetsző nőt, holott ez éppen fordítva történt. A párkapcsolat létrejötte nem az aktív férfinak, hanem a passzív nőnek köszönhető.

Kirsten Kruck, a Max Planck Intézet viselkedéspszichológusa szerint: „A nők a megpillantást követően a másodperc ezredrésze alatt döntenek a férfi sorsáról. Kb. 1 perc elteltével számíthat rá a »teremtés koronája« hogy számára is megnyilvánuló módon észreveszik őt, és akkor megkockáztathat néhány kihívó pillantást a hölgyre. Ha pedig megjelenése és viselkedése megnyerő, úgy a második percben már kinyithatja a száját. A harmadik percben az is eldől, hogy szóba jöhet-e a férfi, mint szerelmi partner, vagy sem.” A józan ész alapján döntő férfiak számára az a legérthetetlenebb ebben a folyamatban, hogy az első látásra, egy szemvillanás alatt meghozott ítélet a legtöbb esetben később sem változik. Egy Goethétől származó aforizma így fejezi ki ezt a jelenséget: „A nő mindig megmarad első érzésénél”. Hiábavaló a férfi imponálási igyekezete, sorsa az első 3 percben eldől. Negatív döntés esetén az „erősebb nem” legkitartóbb képviselőjének ostroma is hidegen hagyja a nőt. Kevésbé rámenős férfiak eddig sem jutnak el, mert mire rászánják magukat a megszólításra, a nő már döntött, és egy kurta „nem”-mel elintézi a dolgot. Ez persze csak az érdek nélküli, szívből jövő kapcsolat­teremtésre igaz. Amennyiben a döntést a pénz, az anyagiak befolyásolják, akkor minden másként alakul. Ilyenkor a több millió éven át kialakított természetes ösztönök háttérbe szorulnak, és a nők úgy viselkednek, mint a prostituáltak.

Lelki kisugárzásunk életünk más terén is hasonlóan gyors döntést vált ki embertársainkból. Személyzetisek munkáját tanulmányozó kutatók szerint a beszélgetés első 15 másodpercében eldől, hogy a munkaadó hajlandó-e alkalmazni a jelentkezőt a meghirdetett állásra. Az önéletrajznak, a szakmai tapasztalatnak csak akkor van jelentősége, ha a munkaadó pozitív döntést hozott. Ezt követően a biztonság kedvéért ellenőrzi a pályázó szakmai alkalmasságát, mert ha a választottja nem tudja ellátni leendő munkakörét, akkor a gazdasági érdek felülkerekedik az egyéni érzelmeken. Szimpátia nélkül azonban hiábavaló minden igyekezet, mert a munkáltatók nem szakértelmet vásárolnak, hanem egyéniséget. Az előbbi ugyanis hamar elavul. Az ember viszont megmarad lelkének minden megnyil­vánulásával, amelyet aztán viselkedésnek, képességnek, intelligenciának, szorgalomnak, toleran­ciának, együttműködő-képességnek és még sok egyéb olyan tulajdonságnak nevezünk, amelyek döntően befolyásolják egy ember munkahelyi alkalmazhatóságát.

Sok férfi számára érthetetlen a nők eltérő viselkedése, és ezt lelki okokra vezetik vissza. A legújabb tudományos kutatások azonban kiderítették, hogy ennek nagyon is valós okai vannak. Az élettani vizsgálatok feltárták, hogy a nők beszédközpontjában 25%-kal több sejt van, mint a férfiakéban. Ennek tudható be, hogy a nők verbális képessége jóval fejlettebb, mint a férfiaké. Ugyancsak 25%-kal több sejtet találtak a nők megfigyelőközpontjában, ami arra ad magyarázatot, hogy miért tudnak egy pillantás alatt mindent felmérni, ha belépnek egy helyiségbe, vagy megpillantanak egy férfit. Képességek tekintetében tehát meghatározó jelentősége van az agysejtek megoszlásának. Hiába nagyobb a férfiak agyveleje 150 cm³-rel, ha a többlet nem ott halmozódik fel ahol kellene, nem tudnak versenyre kelni a nőkkel. Svéd kutatók szerint a nők arcfelismerő készsége is jobb, mint a férfiaké. Ennek nemükből eredő okai vannak. Az anyák évmilliókon át gyerekeik szemét figyelték, ha valami baj volt. A szem ugyanis abban az esetben is tájékoztat a problémáról, ha a gyerek még nem tud beszélni. Ez a szemkereső képesség tevődött át később az arc figyelésére.

Némi vigaszt nyújt a férfiak számára, hogy nekik viszont fejlettebb a cselekvőképességük. Amíg a nők lassan döntenek, és nehezen szánják el magukat a cselekvésre, a férfiak gyorsan és határozottan lépnek fel. Ennek oka is a múltba keresendő. A család védelme, a külső támadások elhárítása a férfiak feladata volt, így az ő adottságaik ezen a téren fejlődtek. Ugyancsak a régmúltból eredő munkamegosztásnak tudható be a férfiak jobb tájékozódási képessége. Az élelmiszer előteremtése során sokszor kilométereken át kellett üldözni a vadat, és utána haza kellett találni az erdőből Ez az évmilliók át folytatott tevékenység kellőképpen kifejlesztette a férfiak térbeli eligazodó-készségét. A nők viszont szinte egész életüket otthon töltötték, így nem tudott kifejlődni bennük a térképszerű tájékozódási képesség. Ennek tudható be, hogy ha egy nő elindul a számára ismeretlen városban, egy idő után nem talál haza, vagy ha egy forgalmas téren feljön a metró-aluljáróból, fogalma sincs róla, hogy hol van. Eligazító táblák nélkül képtelen lenne eldönteni, hogy melyik lépcsőn kell felmenni, ha el akar jutna a tér másik sarkára. Nem véletlenül született ez a vicc a nőkről:

−  Ha a tizedik emeletről leveti magát egy férfi és egy nő, melyik ér hamarabb földet?

−  A férfi! A nő ugyanis útközben eltéved.

Amerikai kutatók nemrég felfedezték, hogy a nők látószerve is fejlettebb. Színesebben látnak, mert a szemük több árnyalatot képes megkülönböztetni. Ez a képességük is az evolúció során fejlődött ki, mert segítette őket a gyűjtögetésben. Az Arizonai Egyetem tudósai különböző kontinenseken 236 ember DNS-ét vizsgálták meg. Ennek során kiderítették, hogy a vörös színtartomány érzékeléséért felelős OPN1W jelű gén az X kromoszómán található. Mivel a nők szervezetében ez a kromoszóma két példányban van jelen, finomabban érzékelik a vörös színtartományt, mint a férfiak. Ezért ősanyáink jobban boldogultak az érett gyümölcsök, bogyók gyűjtögetésében.

[

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek IV. fejezete részletesen foglalkozott az emberiség különböző szintekre jutásával, attól függően, hogy ki mely szférából érkezett. Az olvasottak tükrében sokan megpró­bálnak náluk fejlettebb emberekkel kapcsolatot keresni, ami nem minden esetben célravezető. Ennek okát könnyen beláthatjuk, ha megnézzük, hogy milyen cél vezérli az egyes szférabeliek életét. Az első négy csoportba tartozók életviteléről sokat tudunk, hiszen ide tartozik az emberiség 95%-a. Az alsóbb szférabeliek fő törekvései, ösztöneik kiélése, az anyagi világhoz való kötődésük jól ismert. Ennek ellenére nem ők használják ki leginkább a fizikai világ nyújtotta lehetőségeket. Itt a Földön teljes életet az ötödik szférabeliek élnek. Munkájuk, választott hivatásuk mellett ragaszkodnak a családhoz, a gyerekekhez és minden értelmes célhoz, amit a fizikai élet nyújthat az embernek. Ők azok, akik leginkább képesek élvezni az életet. Az étkezésben ínyencek, a szeretkezésben mesterek. Nem vélet­len, hogy oly kívánatosak embertársaik szemében, és oly sokan szeretnének szert tenni az ezen a szinten állókra. Az ötös szférabeli nők tulajdonságait, életvitelét legjellemzőbb módon Nastassja Kinski amerikai színésznő, és Szily Nóra magyar tévériporter testesíti meg[8].

E szint felett már ne keressenek maguknak társat azok sem, akik a legértékesebb partnerre vágynak. Nem azért, mert a hatos és hetes szférából jöttek olyan kevesen vannak, hogy úgy sem találnának rájuk, hanem azért, mert nem érdemes. A hatos szférabeliek kizárólag a munkájuknak élnek. Mindent, így a családi életüket, a boldogságukat is a hivatásuknak vetik alá. Életüket küldetésük teljesítésének minden áron való vágya vezérli. Nagy áldozatokkal jár egy ilyen emberrel együtt élni, az ösztönvilág rabjai meg se próbálkozzanak vele. A hetes szférabeliekkel azért nem érdemes kapcsolatot teremteni, mert születésük pillanatától kezdve halálra vannak ítélve. Az ő sorsuk a keresztre feszítés, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek életük derekán mártírhalált fognak halni. Mostanában természetesen nem keresztre feszítés útján végzik ki őket, hanem a kor ítélkezési szokásainak megfelelően. Ennek legjellemzőbb példája Tóth Ilona szigorló orvos halálra ítélése, akit az 1956-os magyar forradalom mártírjaként ártatlanul akasztottak fel. Jézushoz hasonlóan ő sem védekezett a rágalmak ellen. Minden vádat magára vállalt, hogy ezzel is mentse a társait. Hetedik szférabeli férfi már alig található a Földön. A nagyravágyó nőknek azért sem célszerű utánuk kutatni, mert velük eleve nem lehet egy életre szóló házasságot kötni. A kívülálló szemével nézve tiszteletre méltó dolog lehet egy világhírű személy özvegyének lenni, ha valaki a szenvedésekkel teli élet után képes elviselni az évtizedekig tartó magányosságot. A túl nagy megtiszteltetésnek örvendő ember özvegye ugyanis nem mehet újra férjhez anélkül, hogy cselekedete ne lenne közmegvetés tárgya.

A partnerkapcsolat szempontjából legvonzóbb ötös szférabeliek ma sem mennek ritkaságszámba, de az igazi aranykoruk korábban volt. Az ötödik szférából (korábban már említett történelmi okok miatt) a XIX. század elején kezdtek tömegesen leszületni a lelkek a Földre. A folyamat a XX. század kezdetéig, kb. 100 éven át tartott. Az 1970-es, ’80-as évekig tevékenykedtek nálunk jelentős számban. Ebben az időszakban meghatározó szerepet töltöttek be a kultúrában, a sportban, az iparban, a tudományos életben, sőt a politikában is. Nem véletlen, hogy a világ ez alatt a másfél évszázad alatt fejlődött a legtöbbet. Ennek a korszaknak az utolsó képviselői közül Magyarországon Tolnay Klári, Amerikában pedig Katharine Hepburn a legismertebb. Mellesleg az ötös szférába tartozók igen fejlett kommuni­kációs képességgel rendelkeznek. Igazi társasági emberek. Érdemes odafigyelni arra, amit mondanak, és ahogy mondják.

Érdekes módon ez a készség már nem mutatkozik meg a hatos szférában. Itt a Földön az ezen a szinten állók kommunikációs készsége többnyire le van blokkolva. Ennek feltehetően az az oka, hogy az ügy amit képviselnek, nem tűri a szószátyárkodást. A hatos szféra­beliek túlságosan fajsúlyos dolgokkal foglalkoznak, amelynek idő előtti nyilvánosságra kerülése zavart okozna. Ezt ők maguk is érzik, ezért igyekeznek a háttérben maradni. A velük együtt élők azt tartják róluk, hogy csak akkor beszélnek, ha mondanivalójuk van. A hetes szférabeliek nem küsz­köd­nek ugyan gátlásokkal, de ők meg rébuszokban beszélnek. A példázatok, szójátékok, a mondat végi rímek igen magas röptűvé teszik a beszédüket, és ez a nyelvezet az egyszerű emberek számára érthetetlen. A kifinomodott ízlés megmaradt ugyan a hatos szférabelieknél is, de ez a típus már a gasztronómiai élvezetekről is képes lemondani, ha érdekei, küldetésének teljesítése ezt kívánja. A hetes szférából érkezett lelkek minden tekintetben puritán életmódot folytatnak, nekik a földi világ által kínált élvezetek semmit sem jelentenek. A szexnek is eltérő módon hódolnak a különböző szférákból jöttek. Az alsóbb szinteken állóknál vad és fékezhetetlen. A felsőbb szinteken ez a tevékenység erősen elnyújtott, és inkább hasonlít a kozmikus egyesülésre, mint az állati párzásra. A hetedik szférabeliek már képesek lemondani a szexuális élet nyújtotta örömökről is. Ők többnyire úgy távoznak ebből a világból, ahogy jöttek, szűzen.

Ahhoz, hogy a magasabb szférabeliek eleget tudjanak tenni küldetésüknek, megfelelő társra, önzetlen segítőkre van szükségük. A nagyravágyó emberek (különösen a ragadozó típusú nők) azonban kifejezetten vadásznak rájuk. Esélyeiket növeli, hogy a primitív emberek sokszor igen előnyös külsővel rendelkeznek. Erre szükségük is van, mert az eszükkel, intelligenciájukkal nem tudnának érvényesülni az életben. Belső értékek híján boldogulásuk egyetlen lehetősége a szépségükből, a tökéletes testükből eredő helyzeti előnyük kihasználása. Miután a magasabb szférabeliek is hús-vér lények, így gyakran beleesnek ebbe a csapdába, ami nem csak a munkájukat gátolja, hanem pokollá teszi a magánéletüket is. Mint a továbbiakban látni fogjuk, az ilyen szerencsétlen kapcsolatok tragédiával is végződhetnek. A magasabb szférabeliek életének zátonyra futása csak egy módon kerülhető el: fokozott éberséggel, a partnerek gondos megválogatásával. Érdekes módon a kirívóan magas szintkülönbségtől később a fejlődésben alacsonyabb szinten álló partner is szenved. Tanulságképpen nézzük meg, hogyan nyilatkozott erről a helyzetről egy primitív lélekkel rendelkező nő Jane Sacks: Rendes fiú című könyvében.

Elöljáróban az írónő leszögezi, hogy regénye hősnője a végén kinyírja az összes rendes udvarlóját. Ehhez a végkifejlethez egy tudatalatti késztetés, a kiforratlan lelkek sajátos gondolkodásmódja, ösztönvilága vezetett. Az események nyomon követésével egyre világosabbá válnak a folyamat moz­gatórugói. A főszereplő kendőzetlen stílusú kitárulkozása alapján egyértelművé válik, hogy a vele kapcsolatba lépők élete törvényszerűen alakult így. A primitív lelkekben uralkodó vad ösztönöket nem lehet elnyomni, hosszú távon nem lehet rajtuk uralkodni. Minél tovább elfojtják őket, annál pusztítóbb lesz a kitörésük. Az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Minél magasabb szinten áll a másik, annál kirívóbbá válik az ő primitívsége, ami elemi erővel irritálja őt. Ezért a torzult lelkű személy mindig azok ellen rohan ki, akik a legkedvesebbek, a leginkább nagylelkűek vele szemben, mert ezek higgadtsága, nyugalma és tartása mellett még kiáltóbb az ő érzelmi zűrzavara. Mivel nem képes elérni az ő szintjüket, előbb tudat alatt, később már tudatosan is a saját érzelmi mocsarába próbálja lerántani őket. A végleges megoldást abban látja, hogy elpusztítja az útjába kerülő fejlett lelkeket, így próbálván megszabadulni az eléje tartott „tükörtől”. Ez nem csak a nőknél van így, hanem a férfiaknál is. Aki látta a „Szelíd motorosok” című filmet Peter Fonda főszereplésével, az érti, hogy miről van szó.

A fenti regény hősnője így magyarázta azt a sajátos belső késztetést, ami őt ide vezette: „Péter jóravaló gyerek volt. Szeretetre méltó, figyelmes, alkalmazkodó, nem követelőző, és mindig nagyon igyekezett, hogy a gyönyörök netovábbját nyújtsa az ágyban. Ennek ellenére már alig vártam, hogy lerázhassam.” Az írónő szerint sokan kérdik tanácstalanul: Vajon miért nem vonzódom a derék férfiakhoz? Miért van az, hogy amikor a véletlen egy jótét lélekkel hoz össze, a kezem-lábam töröm, hogy megszabaduljak tőle? A főszereplő szerint: „Mert álmosító az ilyen fazon társasága, és az ember könnyen beleragad, mint a dongó a mézbe. A legtöbb lány inkább korommal kenné be a képét, ócska ruhát húzna magára, mintsem hogy szóba álljon egy efféle talpig becsületes muksóval. Nem arról van szó, mintha a rend, a tökéletesség ezen őrei egytől egyig szerencsétlen fráterek volnának. Szó sincs róla. Nem mind olyan unalmas fej, mint ahogy hírlik. Jártam már rendes ürgével, aki egy világlap külföldi tudósítója volt. A másik kabarészínészként aratott tapsviharokat, sőt akadt köztük menő dzsesszgitáros is. Az illedelmes fiúk kiváltják belőlünk, hogy viszonzásképpen mi is nyájaskodunk, vagy épp fordítva, pimaszkodunk velük, mert nem tudjuk elviselni a szakadatlan béketűrésüket, a kikezdhetetlen jó kedélyüket, állandó derűs nyugalmukat. Vagy a legjobbat, vagy a legrosszabbat, de mindenképpen a legkibírhatatlanabbat hozzák ki belőlünk. Én többnyire a negédeskedés hibájába esem. Amint egy ilyen előzékeny hapsi társaságába kerülök, azonnal átveszem a stílusát, és kibújik belőlem a tündibündi. Elveszítem az egyéniségemet, a valódi énemet. A barátnőmmel tár­salogva fesztelenül érzem magam, nem győzök poénkodni, csúfondároskodni. Disznó vicceket me­sélek, gátlástalanul kipakolom a gonosz pletykákat. Szelíd kis barátaim ekkor rám sem ismernének. Ilyenkor jól érzem magam. Talán ezért menekülök a jámbor fickók elől a barátságtalanok karjába.”

A regény véres kezű hősnője végül egy durva bérgyilkosban találta meg a hozzá illő férfit. „Ugyanazért kedvel engem, amiért én is kedvelem a kiállhatatlan tagokat. Az ilyeneknek meg lehet mondani az igazat. Nem kell attól tartani, hogy a harmatos lelkük kikészül, ha mondjuk kedvem szottyan belerúgni a metró lépcsőjén előttem vánszorgó tuskóba, vagy ha a vágyamat keresetlen sza­vakba öntve alpári módon fejezem ki magam. Számomra rém unalmas dolog a rendes fiúk pátyol­gatása. Tárasságukban nem tehetem meg, hogy böfögjek, szellentsek, vagy ha úgy tartja kedvem, törjek-zúzzak.” Ebből is látszik, hogy nem lehet egy lelket kirángatni abból a világból, ahová tartozik. Akár önmaguk, akár mások próbálkoznak ezzel, az eredmény csak látszólagos és átmeneti lesz. A szerepjátszás nem tarthat sokáig, mert valódi énje elemi erővel húzza őt vissza arra a szintre, ahonnan jött. Ha kell, rombol, gyilkol, de vissza akar térni arra a fokozatra, ami őt meg­illeti. Neki az az otthona, oda tartozik. Ösztönösen érzi, hogy ha nem tombolja ki magát, ha nem teljesedhet ki a maga primitív szintjén, akkor később sem lesz képes elmozdulni erről a fokozatról.

A tombolás mértéke nagyban függ a primitív ember hatalmától. Egy zsarnok esetében ez az ösztön már népirtásban nyilvánul meg. Teljhatalmát kihasználva a diktátor tűzzel-vassal irtja a nála különbeket. Ennek tudható be a pokolból nyakunkra küldött zsarnokok népirtása is. Sztálin sem volt képes elviselni a nála értelmesebb embereket, ezért módszeresen irtotta a nemzet kiválóságait. A Szovjetunió által megszállt területeken is ezt tette. Leggyalázatosabb tette a lengyel értelmiség lefejezése, amit azzal tetézett, hogy a mészárlást rákente a németekre. Csak a kommunizmus bukása után derült ki, hogy 1940-ben, Katyńban 20 ezer mérnököt, orvost, tanárt és egyéb értelmiségit gyilkoltak meg az NKVD tisztjei. Pol Pot is ezt tette Kambodzsában. A vörös khmerek hatalomra jutása után 1975 és 1979 között a gerillavezér 2 millió embert öletett meg csak azért, mert nem tudta elviselni, hogy különbek nála. A 8 milliós Kambodzsa teljes értelmiségi rétegét kiirtotta vagy éhhalálra kárhoztatta.

A primitív emberek sajátos jellemzője még, hogy nem szeretik a zenét. A zene ugyanis harmóniát, kiegyensúlyozottságot, tökéletességet közvetít a hallgatója felé. Minél színvonalasabb a szétáradó muzsika, annál jobban irritálja őket. A komolyzenétől kifejezetten iszonyodnak. Csak a vad, disszonáns, csörömpölős „zenét”, a fülsértő lármát, a dallamtalan üvöltést kedvelik. Az ő lelkivilágukat ugyanis ez tölti ki, így örömüket is ebben lelik. Kedvelt műfajuk még a gagyipop. Ők te­rem­tették meg korunk könnyűzenei életének sajátos jelenségét: a papírzsebkendő-sztárokat. A színvo­naltalan lelket csupán a színvonaltalan, tukci-tukci zene tudja szórakoztatni. Csökevényes agyuk csak a zsibbasztást tűri, a tágítást nem. A lélekemelő, igényes zene menekülésre készteti őket. Őket csak a majomzene szórakoztatja. Partnereik kiválasztásában is hasonló irányelveket követnek. A primitív nők nem szeretik az okos, intelligens férfiakat. Ők a laza, pörgős, jó dumájú, sármos férfiakat keresik. A belső értékekkel nem törődnek, mivel ilyesmivel ők sem rendelkeznek. Azért is kerülik az értékes embereket, mert mellettük görbe tükörként nyilvánul meg a primitív lelkük, saját belső ürességük.

Jellemző megnyilvánulása ennek a világnak, hogy a bunkók mindenkit tegeznek. A magázódás során ugyanis önkéntelenül meg kellene adni a másiknak egy bizonyos tiszteletet, amitől ők irtóznak. Nem tudják elviselni, ha valaki különb náluk. Mindenkit le akarnak rángatni a saját szintjükre. A neoliberalizmus lázában égő Svédországban már nem csak az időseket, hanem a királyt is tegezik. Mellesleg a primitív ember nem tűri a tanácsadást sem. A jóindulatú útmutatást személye iránti támadásnak tekinti. Azt hiszi, hogy ostobának nézik, ezért mondják meg neki, hogy mit tegyen. Miután tisztában van vele, hogy szel­lemi képességei enyhén szólva kívánnivalót hagynak maguk után, dühbe gurul, és gorombáskodni kezd a jótevőjével. Ilyenkor két dolgot tehetünk. Vagy elviseljük a mocskolódásait, sőt sok esetben a tettlegességbe torkolló reagálását; vagy sorsára hagyjuk őt, és engedjük, hogy az óhatatlanul elkövetett hibái által a saját kárán tanuljon. Ez esetben azok a szenvedések segítik a fejlődését, amelyeket a hozzá hasonló szintű emberekkel összetűzésbe kerülve él át.

 

Fejlődésünk buktatói

 

A statisztikai adatok szerint ma a 45-65 év közötti – érettségivel nem rendelkező – férfiak halálozási aránya majd kétszerese az érettségizetteknek. Nyugaton szintén jókora a szakadék a társadalom különböző rétegei között. Angliában egy segédmunkás 10 évvel hamarabb hal meg, mint egy diplomás. Még akkor is, ha nem iszik, nem dohányzik. A magatartástudományi kutatások szerint ennek oka az egyén személyiségében keresendő. Minél műveltebb, minél iskolázottabb valaki, annál tudatosabban keresi a helyes életmód kialakításának lehetőségeit. Igyekszik megszabadulni a káros szenvedélyeitől, és fokozatosan áttér a helyes táplálkozási módra. Egészségének tudatos kímélése, megőrzése mellett elsajátítja a stresszoldó, konfliktuskezelő technikákat. Helyzeti előnyét kihasználva ezt már gyermekkorban, a családban, a többnyire értelmiségi szüleitől tanulja meg. Az alacsony iskolai végzettségűek azonban általában tanulatlan szülők gyermekei, akik jóval kevesebb ismerettel rendelkeznek ezen a téren. Egy magas szinten álló társ, egy kulturált élettárs még sokat segíthetne rajtuk, de érthető okokból senki sem szeret lefelé házasodni.

A hátrányos helyzetűek tehát a tudatlanságuk, a tanulatlanságuk áldozatai. Az iskolai nevelés is sokat javíthatna ezen a helyzeten, de az iskolákban ma még nincs életvezetés tantárgy. Sokszor maguk a tanárok sem tudják, hogyan kellene élni a világban. Aki nem hozta magával a családi környezetből, az azt sem tudja, miként kell kulturáltan kifejezni a nemtetszését. Gyanakodva kezeli mások övétől eltérő szokásait, véleményét. Az ismeretlenről eleve rossz szándékot feltételez. Az ebből eredő konfliktusok gyakran torkolnak fizikai összetűzésekbe, ami szintén rontja az alacsonyabb sor­ban élő népcsoportok túlélési esélyeit.

Az iskola nem ismeri fel, hogy ennek a rétegnek a gyermekei otthon nem sajátították el ezeket a készségeket, ezért ahelyett hogy megtanítaná rá őket, folyamatosan bünteti a beilleszkedésre képteleneket. Az ebből eredő stressz, kisebbrendűségi érzés már kezdettől fogva hátrányos helyzetűvé alacsonyítja őket. Ebből a helyzetből aztán később sem tudnak kitörni. Már kora gyermekkorban kialakul bennük a krónikus stresszállapot, ami arra késztet, hogy a deviánsnak minősített valóban deviánssá váljon. Ilyen körülmények között az egyén minél hamarabb szabadulni akar az iskolától. Már 14 éves kora előtt kimarad az oktatásból, vagy nem akar tovább tanulni. Ezzel egész életére elvágta magát azoknak a magas szintű ismereteknek a megszerzésétől, amelyek segíthetnék őt az átlagéletkor elérésében. Magas szintű képzés hiányában csak rosszul fizetett munkát végezhet, vagy egészségre ártalmas munkakörülmények közé kerül. Az alacsony jövedelme miatt nem tudja megfizetni a meglehetősen drága táplálék-kiegészítőket, ezért előbb-utóbb hiánybetegségek is kialakulnak nála. Kilátástalannak tűnő helyzetét mértéktelen evéssel, alkoholfogyasztással, dohányzással próbálja feledtetni. Az ebből eredő elhízás és szenvedélybetegségek azonban még elviselhetetlenebb helyzetbe sodorják.

Egy széleskörű ismeretekkel rendelkező értelmiségi viszont át tudja minősíteni, újra tudja értékelni a helyzetét. A legkilátástalanabbnak látszó problémát sem tartja eleve megoldhatatlannak. Tisztában van vele, hogy a kihívások, a konfliktusok a személyiség fejlődésének legfőbb hajtóerői, de csak akkor, ha képesek vagyunk a kezelésükre. Így a nehéz élethelyzetekből, a reménytelennek tűnő szituációkból is sikerül kievickélnie, nem adja meg magát a „sorsnak”.

Ez a jelenség szorosan összefügg a lelki fejlődéssel. A magasabb szinten álló lélek már sok nehéz helyzetet élt át az előző életeiben, így szert tett némi rutinra a gondok elhárításában. Ahogy a Biblia írja: „Az eszes meglátja a bajt, és elrejti magát; a bolondok pedig nekimennek, és kárát vallják.” Úgy is felfogható ez a jelenség, hogy az alacsony szinten álló lélek nem rendelkezik megfelelő tapasztalatokkal az életről, így szinte belső kényszert érez a tapasztalatgyűjtésre. Önkéntelenül is belesodródik az „élet sűrűjébe”, hogy az átélt szenvedések által fejlődhessen. Ebből egyesek azt a következetést vonhatnák le, hogy nem tehetünk semmit az alacsonyabb néprétegek felemelése érdekében, hiszen ez a sorsuk. A származásukból eredő körülményeiken valóban nem sokat változtathatunk, de az iskolai nevelés jelentősen csökkenthetné a lépéshátrányukat. Fejlődni nem csak állati szenvedések közepette lehet, hanem kulturáltan, emberhez méltó körülmények között is. Aki nagyon mélyre süllyed, annak nem fejlődik, hanem megtörik a lelke, és ezáltal még mélyebbre zuhan. A követező életében alacsonyabb fokra sorolódik, még rosszabb körülmények közé születik le. Össztársadalmi méretekben ez a jelenség jelentősen lelassítja civilizációnk fejlődését, amelynek végső soron mindnyájan kárát látjuk.

[

Jól jellemzi a társadalom peremén élők sorsukba való beletörődését Koblencz Zsuzsa cikke, amely a Népszabadságban jelent meg Horvátné ágya címmel:

Ha a bevált sémákat tekintjük, semmi nem indokolja, hogy Horvátné ágyának históriáját a nyilvánossággal megismertessük. Horvátné ugyanis nem afféle szépasszony, akinek ágya izgalmas eseményekkel hozható összefüggésbe. Nem is fiatal már. Elmúlt ötven, s egy vállalkozó kertészetében dolgozik 10-12 órát is naponta, hogy a nyugdíjhoz a jogosultságot megszerezze. Horvát úr rokkantsági járadékot kap. Evégett időről időre meg kell jelennie a felülvizsgálaton, ahol megállapítják, javult vagy romlott-e az állapota. Horvát úré garantáltan romlik. Két éve azzal bocsátotta útnak a felülvizsgáló főorvos, hogy a mája szinte alig működik, s ha nem hagy fel a pálinkázással, hát fél év múlva – vagy még hamarabb – búcsút inthet az árnyékvilágnak. Horvát úrban azonban ott munkálhat valami őserő, mert bár a leletei egyre rosszabbak, ő maga úgy él, mint akit nem legyinthet meg a halál. Igényei már nincsenek, egyedül a napi pálinkaporciójához ragaszkodik.

Horvátné ehhez rég hozzászokott, de neki vannak még igényei. Egy új ágyról kiváltképpen sokat álmodott az utóbbi hónapokban, de a félretett pénzhez – amiből szűkösebb napokon gyakorta le kell csípni valamennyit – nem mert erőteljesebben hozzányúlni. Egészen addig, amíg a két héttel ezelőtti nagytakarítás napja el nem érkezett. Akkor ugyanis olyan dühvel taszította félre az anyjától örökölt, kiszolgált rekamiét, hogy annak egy csöndes nyekkenéssel kitört a lába. Ez a sötétbarna és zöld csíkokkal díszes rekamié kihúzott állapotában igyekezett jól szolgálni a házaspár éjszakáit, de hivatásának egyre kevésbé felelt meg. De mint említettük, Horvát úrnak nem voltak igényei. Ezért a kitörött lábra is csak rálegyintett: eszében sincs azzal kínlódni, hogy visszaszögelje, de különben sem lehetne, mert szilánkosra tört a vége. Végül azt javasolta, rakjanak a láb helyére téglát. Horvátné hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a javaslat hallatára először kétségbeesetten elkezdjen jajveszékelni, vagy hozzon be egy téglát, és azt teljes erőből vágja hozzá tökéletlen hites urához. Végül kiviharzott a konyhába, elővette rejtekhelyéről a pénztartalékot, s azonmód, takarításhoz való ruhában elindult ágyat venni.

Fenyőbútorról ábrándozott mindig, de előbb végigzarándokolta a kisváros mindhárom bútorüzletét, hogy másféle ágyakat, heverőket is szemrevételezzen. Nem hitt a szemének, amikor az utolsó boltban azt látta, hogy épp a fenyőbútorokra hirdettek akciót. A dupla ágyat tizenkilencezer-kilencszázért kínálták. Nagy lélegzetet vett, és megfogadta, hogy ágy nélkül innen semmilyen körülmények között nem távozik. Tíz perc múlva azonban már erős kétségei voltak elhatározását illetően. Kiderült, hogy az akciós vételár csak az ágykeretre vonatkozik. Ehhez meg kell még vásárolni a beléje helyezhető deszkasorokat, valamint két matracot is. Házhoz szállítással együtt végül 62 ezer forintba került az ágy.

Horvátné egyedül rángatta a fészer mögé a kiérdemesült rekamiét – amibe majd beleszakadt. Horvát úr eközben a kocsmában időzött. Az asszonynak az ágyvégekkel is meggyűlt a baja. Mire az egyiket sikerült beakasztania, a másik kidőlt. De mindenképpen látni akarta az összerakott szép, új ágyat, úgyhogy még akkor sem adta fel, amikor az alacsonyabb támla rádőlt a lábfejére. Leült, halkan sírdogált egy kicsit, aztán folytatta az összeszerelést. Este szó nélkül feküdtek le. Horvát úr nem tett semmilyen észrevételt, Horvátné pedig, amikor épp nem jutott eszébe a pénz, boldognak és szinte elégedettnek érezte magát. Éjfél elmúlt már, amikor robajra ébredt. Férje alól egy lendületes megfordulást követően kidőltek a deszkák. Horvát úr ott ült a padlón, a kettéhajlott matrac alján, és éktelenül káromkodott.

Segítsél már – kiabálta. – Fáj a vállam, nem bírok kikapaszkodni, nem látod! Az asszony felkelt, kirángatta a férfit a gödörből, és összerakta újból az ágyat. Másnap éjjel mindez megismétlődött, mert az átkozott ágydeszkák ugyanúgy kicsúsztak. Harmadnap elment reklamálni az üzletbe. Kijött az asztalos, aki mindent rendben talált. Semmi nem volt rövidebb vagy hosszabb a kelleténél, nem lehetett mit kijavítani. Az ördög bújik éjszakánként az ágyba – kacsintott az asztalos, mielőtt távozott. Negyednap Horvát úr megint a padlón találta magát, de most már bömbölt, mint a sebesült tigris, és fejszével akart nekimenni az ágynak. Reggelre kelve Horvátné kiment a sufniba, ahol egy csúf, öreg de masszív szekrényben tárolták a szerszámokat. Leakasztotta a két szekrényajtót, becipelte a szobába, s keresztben ráfektette az ágydeszkákra, majd rájuk helyezte a matracokat. Éjjel csend volt, nem mozdult semmi, Horvátné könnytelen szemmel meredt a sötétbe, miközben arra gondolt: „Van egy 62 ezer forintos ágyam, és szekrényajtókon alszom.” Amikor már azt lehetett hinni, hogy elaludt, Horvát úr felmordult: „Ennyi idő alatt már megtanulhattad volna asszony, hogy vehetünk mi százezerért is ágyat, nekünk csak rosszabb lesz.” Mi valahogy ilyennek születtünk. Ez volt az a pont, amikor Horvátné hangosan felzokogott.

 

Érdekes hírek

 

A reform gondolatoknak tág teret engedő Egyesült Államok az ítélkezés terén is sok meglepetéssel szolgál. Új-Mexikóban egy helyi bíró új fejezett nyitott a büntetés-végrehajtásban. A precedens jogalkalmazás alapján a törvényszegőket ezután thai chi meditációra is ítélhetik az egész országban. A liberális szellemiségű Santa Fé bírónője, Frances Gallegos választás elé állítja a fiatalkorú bűnözőket: vagy börtönbe vonulnak, vagy elsajátítják, és folyamatosan gyakorolják ezt az egészségmegőrző és meditációs gyakorlatokból álló módszert. Elmondása szerint a hagyományos bűnmegelőző, bűnleszoktató módszerek megbuktak, és ennek legszembetűnőbb jele a visszaesők nagy aránya. A bírónő előzőleg kikérte a keleti gyógyászatban jártas pszichológus, Mark De Francis véleményét. Azóta szent meggyőződése, hogy az ázsiai hagyományok megtanítják az embereket lecsendesedni, „megtalálván a külső ellenség helyett a belsőt”, hogy az elítélt azzal „viaskodjon”. Ha így haladunk tovább, nemsokára az Agykontroll is a büntetés-végrehajtás része lesz. A gyakorlatokon elsajátított mély meditáció rádöbbenti a bűnözőket ember mivoltukra, és jó útra téríti őket.

[

A ma használatos biometrikus azonosító módszerek közül a legelterjedtebbek ujjaink bőrlécrend­szerét ellenőrzik. Nem véletlenül. Ezek az egyénre jellemző, megismételhetetlen kombinációt alkotnak, ami megfelelő készülékkel meglehetős biztonsággal azonosítható. Osztrák fejlesztők azonban tovább tökéletesítették az ujjlenyomat ellenőrzését. Az általuk kifejlesztett bőrbe látó NANO leolvasó módszer nemcsak az ujjak felszíni mintázatát, hanem a bőr alatti szövetrétegek egyedi jellemzőit is felismeri. A Nanoident nevű cég mérnökei szerint az ujjakat azonosító jelenlegi készülékek általában csak a bőr külső felületét pásztázzák végig, így akár meg is téveszthetők, például másról levágott, illetve szilikonból előállított műujjakkal. A bőr alá látó szkennerek azonban az ilyen trükköket kiszűrik. A leolvasó szenzora ugyanis több különböző hullámhosszú fénysugarat bocsát ki, és ezáltal 4 mm mélységig feltérképezi a bőr alatti területeket is. Így azonosítja például az erek lefutását, sőt, színe alapján a vér hemoglobintartalmát is megméri. Egyértelművé válik tehát, hogy élő ujjról van-e szó, vagy sem.

Ennek a módszernek az alkalmazása nagymértékben fokozza a rá épülő biztonsági rendszerek megbízhatóságát. A Nanoident fejlesztői most azon dolgoznak, hogy az azonosítót különféle elektronikai eszközökbe építsék be. Fő céljuk a képernyőfelületekbe integrálás, hogy a PDA-k, a notebookok, vagy az asztali PC-k felhasználói jogosultság-ellenőrzéséhez ne legyen szükség külön eszközre. Ezt követően nem kell leolvasó készüléket alkalmaznunk ahhoz, hogy beléphessünk a számítógépünkbe. Elég a monitor sarkára helyezni az ujjunkat, és máris végbemegy az azonosítás.

[

Az ezoterikus kutatások melléktermékének tekinthető az a diagnosztikai megfigyelés, mely szerint a különböző frekvenciájú agyhullámok termelődése erősen függ az életkortól. Egy újszülött 6 hónapos koráig általában fele-fele arányban produkál delta és théta hullámokat. 1 és 3 éves kor között már a théta dominál. Ezt követően a delta hullámok fokozatosan csökkennek, és helyette megjelennek az alfa és a béta hullámok. 17 és 60 év között a delta hullámok eltűnnek, az alfa és a béta hullámok aránya pedig azonos lesz. 60 éves kor felett a béta hullámok dominálnak, és már csak kevés alfa mérhető. Főként annak tudható be az időskori álmatlanság, és hogy a csecsemők oly mélyen alszanak. Erre vezethető vissza az energiahiány, az időskori elerőtlenedés is.

[

A felkelő nap országában a szerzetesek már a középkorban azt tanácsolták a betegségből lábadozóknak, az ideg- és elmebetegeknek, hogy hallgassák a természet hangjait; a víz csobogását, a rovarok zümmögését, a szellő suttogását, a madarak énekét. Japánban a pszichológusok kezdeményezésére két éve működik egy különleges telefonvonal, amelyen a Hokkaido-szigetek élővilágának „zenebonáját” hallgathatják az érdeklődők. Egy közvélemény-kutatás szerint ez a szolgáltatás igen nagy népszerűségnek örvend; esténként japánok milliói tárcsázzák az ismert számot, hogy belehallgassanak a természet varázserejű muzsikájába. A telefonszolgálat sikerét megirigyelték a zeneműkiadók; és kazettán, valamint CD-n is megjelentették a biozenét, amely a zeneboltok sikerlistáján tavaly az élre került.

[

Brain training

Szeretné megtudni, hogy hány éves az agya? Az alábbi angol nyelvű utasításokkal ellátott kínai honlapon megtudhatja. A tesztet a Start gombbal lehet elindítani. Utána visszaszámlálás következik, és megjelenik néhány szám karikákba írva. A számok csak egy pillanatra láthatók. Ez alatt meg kell jegyezni a sorrendjüket és a helyzetüket. Aztán visszajönnek a karikák, számok nélkül. Most növekvő számsorrendben rá kell kattintani a karikákra. Ha nem sikerül eltalálni a helyes sorrendet, megjelenik egy „X” törlő jel. Egymás után tízszer lehet próbálkozni. Utána a program átlagszámítást végez, és kiírja, hogy hány éves az agyunk. Az eredmény megbízható, akár tudományosnak is tekinthető. (Ne felejtsük el, nem a számokat kell megjegyezni, hanem a sorrendjüket, arra kell emlékezni, hogy növekvő sorrendben hol helyezkednek el! A szabályok pontos ismerete azért fontos, mert ezt a tesztet nem célszerű megismételni. Másodszorra ugyanis már könnyebben megjegyezhetők a számok helyzete, ami meghamisítja az eredményt.)

Webcím: http://flashfabrica.com/f_learning/brain/brain.html

 

Egy szakemberek által összeállított teszttel az IQ szintünket is megállapíthatjuk. Ennek során 30 tesztábra feladványát kell megoldani, és a műveletre fél óra áll rendelkezésünkre. Előre haladva az ábrák egyre bonyolultabbak, de nem megoldhatatlanok. A helyes részábra kiválasztásához logikus gondolkodásra van szükség. Ha rájövünk a meglevő részábrák közötti összefüggésre, akkor könnyen kitaláljuk, hogy melyik hiányzik belőle. (Hasonlítsuk össze őket balról jobbra, majd fentről lefelé.) Sajnos a bizonyítvány kiállítása pénzbe kerül. 2000 Ft-ot kell elküldeni SMS-ben az üzemeltetőnek. Ennek ellenére már közel 3 millióan vették igénybe ezt a szolgáltatást. A numerikus intelligencia IQ tesztje webkapocsra kattintva a matematikai képességünket is tesztelhetjük. (Az előbbi díj kifizetése után ezt a tesztet már ingyen használhatjuk.) Mivel ezen a téren évtizedek óta világméretű felmérések folynak, megtekinthetjük azt is, hogy az egyes országok lakosságának mekkora az IQ szintje. Webcím: http://www.iq-teszt-2012.hu/hu-HU/default.aspx

 

Az Interneten található tesztekkel a reflexünket is ellenőrizhetjük. Nyissuk meg az alábbi webcímen található tesztábrát: http://people.inf.elte.hu/csala_g/MultitaskingTest.htm A bal egérgombbal kattintsunk a piros négyzetre, és ide-oda mozgatva próbáljuk elkerülni a kék négyzetekkel, illetve téglalapokkal való ütközést. Az ábra fekete széléhez sem érhetünk hozzá. Nem lesz könnyű, mert közben a kék négyzetek is összevissza mozognak. A közismerten jó reflexszel rendelkező vadászpilóták sem tudják két percnél tovább csinálni ezt a tesztet. (Ne kapkodjunk, mert akkor biztosan ütközni fogunk. Itt nem gyors mozdulatokra, hanem jó manőverezési készségre van szükség. Most szabad gyakorolni. Ha már jól kiismertük a működését, végezzünk még egy próbát. Autóvezetőknek kifejezetten hasznos a gyakorlás.)

[

A lélek nem csak korlátlan parapszichológiai képességekkel rendelkezik, hanem a memóriája is tökéletes. Mindent megőriz, mindent elraktároz, amit valaha hallottunk, láttunk, éreztünk. Ez azonban a mindennapi életünkben inkább káros, mint hasznos, mivel nehezíti agyunk aktuális teendőkre való koncentrálását. Ezért a bal agyfélteke csak az eseményekből leszűrt tanulságokat kapja meg a lélek által uralt jobb agyféltekétől, illetve olyan kulcsfontosságú információk, benyomások rögzülnek benne, amelyekre a mindennapi életében elengedhetetlenül szüksége van. Vannak azonban olyan emberek, akik az átlagosnál nagyobb mértékben állnak kapcsolatban agyuk jobb féltekéjével, és ezáltal különböző parapszichológiai képességekre tesznek szert. Ez a kapcsolatteremtés részlegesen (pl. a memóriára kiterjedően) is megnyilvánulhat.

Ezt bizonyítja Daniel McBride hihetetlen képessége. Ez az angol férfi mindenre emlékszik, ami valaha történt vele, vagy csak megfordult a fejében. Nyilvános fellépései során egyszer megkérdezték tőle, hogy mikorra esett egy bizonyos 15 évvel ezelőtti esemény. Amikor McBride azt felelte, hogy péntekre, a kérdező a fejét rázta. Nem igaz, mert csütörtökre. – mondta. Péntekre a házasságkötésének időpontja esik. Erre előszedték a régi naptárakat, és kiderült, hogy McBride-nak volt igaza. A férfi képességei nem korlátozódnak dátumokra. Mi sokszor azt sem tudjuk, hogy tegnap mit ebédeltünk. Ő viszont tisztán emlékszik rá, hogy az elmúlt 40 évben mit evett reggelire, ebédre, vacsorára. Csak ki kell keresni a naptárban egy dátumot, és megmondja, hogy milyen napra esik, s mi volt a napi menü. Ezen túlmenően arra is tökéletesen emlékszik, hogy milyen műsort hallott aznap a rádióban, mit nézett meg a televízióban. Még az időjárást is fel tudja idézni. Gondolkodás nélkül megmondja, hogy az elmúlt 40 év bármely napján milyen volt az idő. Válasza pontosan megegyezik a meteorológiai feljegyzések aznapra szóló jelentésével.

McBride nem áll egyedül ezzel a képességével. A német Uli Vogel pl. úgy olvas, hogy valósággal lefényképezi agyával az oldalakat. Találomra kiválasztottak egy 500 oldalas könyvet, és elolvastatták vele. Nem olvasott lassabban, mint bárki más. Aztán nyilvánosság előtt megkérték, hogy ismertesse a tartalmát. Erre szóról szóra felmondta az egész könyvet. A kétkedők a kezükben tartották a művet, és betűről betűre ellenőrizték az előadást. Csupán 12 apró hibát ejtett. Eddig 1529 könyvet olvasott el, és mindegyiknek minden mondatára emlékszik. Rendkívüli képességei ellenére buszsofőrként dolgozik, mert irtózik az értelmiségiek társaságától. A dán Per Jensen azokra emlékszik rendkívül jól, akiket 5 éves kora után látott, illetve amit hallott. Próbaként elvitték egy színházba, de nem a darab szereplőire kellett visszaemlékeznie, és nem is a párbeszédekre, illetve a hosszú monológokra. A szünetben bemutattak neki 393 találomra kiválasztott nézőt. Másnap megkérték, hogy írja le ezeknek a néhány másodpercig látott embereknek a kinézetét. Közülük 389 személy külsejét tökéletes hűséggel ismertette. A maradék 4 néző visszaidézése során is csak jelentéktelen hibákat ejtett.

[

Az ezotériától hideglelést kapó hivatalos tudományt egy újabb titokzatos eset bosszantja. A Csád Köztársaság és Szudán határán, a Szaharában található egy oázis, ahol különleges datolya terem. A kereskedőkaravánok gyakran megállnak a Fayar-oázisban, hogy kipihenjék magukat. Friss gyümölcsre vágyva a datolyafák termésével üdítik fel magukat. A helybeliekkel elbeszélgetve feltűnt nekik, hogy milyen sok közöttük az okos gyerek. Szinte mindegyikük valóságos zseni volt, annak ellenére, hogy soha nem jártak az oázison kívül. A 2001. október 24-én arra járt karaván elhíresztelte az esetet a csádi fővárosban is, ahonnan tovább került a szomszédos országokba. A szóbeszéd a BBC egyik tudósítójának az érdeklődését is felkeltette, aki egy színes riport formájában széles nyilvánosság elé tárta az IQ-növelő datolyáról szóló beszámolót. Fokozta a rejtélyt, hogy az oázisban járt kereskedők is feltűnő változást tapasztaltak agyuk működében. Miután visszaérkeztek az útról, úgy vágott az eszük, mint a beretva. Négy kereskedőből kettő már a megérkezése után igen jó üzleteket kötött. A harmadik felhagyott a kereskedéssel, mert a csádi fővárosban kapott egy nagyon előnyös állást. A negyedik is pályát változtatott. Távolból elkezdett spekulálni a pretoriai és párizsi tőzsdéken. Néhány nap alatt valóságos „részvényrablást” hajtott végre, soha nem látott hozamözönben volt része. Érthetetlen módon mindig megérezte, hogy másnap hogyan alakulnak a részvényárfolyamok, és ennek megfelelően vásárolt, és adott el papírokat. Az előrejelzései soha sem csalták meg.

Mivel a nem mindennapi datolya híre nagy port vert fel az egész világon, a kairói egyetem kutatócsoportot küldött a Fayar-oázisba. Miután a kutatók sok viszontagság után megérkeztek a helyszínre, elkezdték felmérni az ott lakók szellemi képességeit. Döbbenten állapították meg, hogy a többségükben teljesen iskolázatlan, analfabéta felnőttek intelligenciahányadosa jócskán felülmúlta a környező országokban lakókét. Ennél is nagyobb volt a csodálkozásuk, amikor a gyerekeket vizsgálták meg. A 21 fiú és lány IQ-ja elérte a zseni szintet. Közülük a legfiatalabb 9, míg a legidősebb is csak 16 éves volt. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a hihetetlen eredmények a helyben termő datolya fogyasztásának tudhatók be. Vittek is belőle mintát Kairóba, de a vegyelemzések semmiféle különleges anyagot nem mutattak ki benne. Erre meglehetősen hosszadalmas és költséges, atomi részecskékre is kiterjedő vegyelemzésnek vetették alá őket. Mindhiába. Semmi olyan anyagot vagy izotópot nem találtak benne, ami a más helyen termelt datolyákból hiányozna.

Időközben olyannyira elterjedt a csodadatolya híre, hogy a környező országokban lakók valósággal megrohamozták a kis oázist. Sokan csak azért indultak el, hogy a varázsdatolya magját megszerezzék. 2002 őszén a szudáni kormány már azt fontolgatta, hogy az egész környéket zárlat alá veszi, és katonai kordont von köré. Ebben csak az akadályozta meg, hogy Szudán és Csád között a mai napig nincs pontosan kijelölve a határvonal. A régi gyarmati térképeken csupán tíz kilométeres pontossággal határozható meg, hogy hol húzódik a határ. Ezért a csádi kormány is magáénak vallja a Fayar-oázist. Mellesleg a „datolya ügy” kipattanásáig senki sem törődött ezzel a területtel. Mivel ezen a környéken nem található semmilyen ásványkincs, mindkét kormányt hidegen hagyta az ott lakók sorsa. Ők maguk sem tudták, hogy mely ország polgárai. Talán éppen a felfokozott intelligenciájuknak tudható be, hogy ebből a helyzetből sokszor hasznot húztak. Mindkét országból beszerez­ték a szükséges papírokat, majd amikor Szudánból érkeztek hozzájuk hivatalnokok, csádinak; míg a csádi bürokraták előtt szudáninak vallották magukat. Az idegenek előtt pedig Fayar-oázis­beliként mutatkoznak be.

Mivel a vegyelemzések nem tárták fel a titok nyitját, egy dél-afrikai amatőr kutatócsoport azzal a céllal érkezett a helyszínre, hogy tanulmányozzák az oázis kútjainak vizét. A kudarc után ugyanis sokan arra gondoltak, hogy az agyműködésre gyakorolt kedvező jelenség nem a datolyának, hanem az ivóvíznek tudható be. A karavánok vándorai, a kereskedők ebből is bőven ittak, így akár ez is okozhatta az intelligenciahányadosuk növekedését. A csalódás csak fokozódott, amikor ez a feltételezés is megdőlt. A magukkal hozott műszerek kimutatták, hogy ebben sincs semmilyen szokatlan anyag. A biztonság kedvéért azért küldtek belőle mintát egy dél-afrikai laboratóriumba. A központi vizsgálat eredménye ugyanaz lett. Az összes ásványanyagból pontosan annyi van benne, mint Szahara többi oázisának vizében. Közben a legokosabb fayari gyerekeket elvitték Kamerunba. Közülük az egyik arab fiú két hét alatt úgy megtanulta az ottani hivatalos nyelvet, a franciát, hogy az újságírók összes kérdésére válaszolni tudott. Egy másik 11 éves gyerek minden intelligenciatesztet ragyogóan teljesített, amit csak kitaláltak az értelmi képesség mérésére. Két gyerek eljutott Európába is. Egyikük a párizsi Sorbonne egyetemen tartott előadást 40 kiválasztott pszichológusnak, agykutatónak és a viselkedéstan elismert szaktekintélyeinek. A másik fiút Londonba vitték, ahol mindössze 28 nap alatt elsajátította az űrfizika és az űrhajózástan alapjait.

Ezek az esetek tovább fokozták az érdeklődést az oázis iránt. Amerikai kutatókban felmerült, hogy az olajfák körüli talajban van valamilyen gázszivárgás, és ez stimulálja az agyműködést. Mindjárt be is mutattak egy gázkeveréket, ami ilyen hatást vált ki. A helyben elvégzett ellenőrzés azonban botrányos eredményre vezetett. Az önként jelentkező egyetemi diákok a gáz kismértékű belélegzése után egyáltalán nem úgy viselkedtek, mint akinek megnőtt az értelme. Éppen ellenkezőleg. Ostobán nevetgéltek röhögtek, sőt ugattak. A sok kudarc és tanácstalanság folytán a kutatókat már valósággal sokkolja a datolyaügy. A leginkább az zavarja őket, hogy az UFO-jelenséghez hasonlóan nem tudják „szőnyeg alá seperni” az egészet, mert ma is létezik, és bárki által ellenőrizhető a hatása.

Lehet, hogy nem alaptalan az aggodalmuk, mert ez esetben is egy ezoterikus jelenséggel van dolguk. Ezt a sajátos hatást feltehetően egyfajta földsugárzás váltja ki, ami csak itt nyilvánul meg. A speciális frekvenciaspektrumú mágneses sugarak elnyelődnek a talajvízben, ami a fákba felszívódva bekerül az oázis egyetlen gyümölcsébe, a datolyába is. Minden bizonnyal ez okozza az agysejtek nagy hatásfokú, rendezett működését. Jelentős lépés lenne az ügy kivizsgálásában, ha mind a datolyából, mint az ivóvízből nagyobb mennyiséget átszállítanának egy másik kontinensre, és ott önként jelentkezőkön kipróbálnák a hatását. Ha náluk nem, vagy kevésbé érzékelhető az intelligenciahányados növekedése, akkor egyértelműen a helyi földsugárzás váltja ki ezt a hatást. Ennek elemzése azonban még várat magára, mivel jelenleg nem rendelkezünk olyan műszerrel, amellyel a Yang jellegű éteri sugárzást mérni tudnánk.

[

Nemrégiben egy új gyógymód indult hódító útjára Németországban, a hidegkamrás terápia. Az első hidegkamrát 1984-ben nyitotta meg egy Bad Seebruch-i orvos, Reinhard Fricke. A kamrá­ban ‑110 ^oC-os hideg van, amely egyébként hasonlatos a naprendszerben uralkodó átlaghőmérséklethez. A gyógyulni vágyók fürdőruhában és arcuk elé kötött maszkkal lépnek be a kamrába. Fagyveszély nem fenyegeti őket, mert csupán 2-3 percet töltenek bent. Mozogni sem szükséges, csupán szaporábban kell venni a levegőt. A garatnyílásban keletkező pára megfagyását az orr- és szájvédő maszk akadályozza meg. A sokkszerű hideg hatására a beteg izmai ellazulnak, és az ízületei mozgékonyabbá válnak. Ennek következtében javul a vérellátása, melynek eredményeként kimosódnak az ízületekben és egyéb testszövetekben felhalmozódott mérgek. Ennélfogva ez a gyógymód elsősorban a reumásokon, a pikkelysömörben és a neurodermitiszben szenvedőkön segít. Ígéretes eredményekkel jár depresszió, idült alvászavar és fejfájás esetén is. Nem ajánlott viszont magas vérnyomás, szervi szívbaj, vérellátási zavarok, allergiás rohamok, hidegre való túlérzékenység, valamint vese- és hólyagbántalmak esetén. A kezelés 10-12 napig tart, és naponta kétszer (reggel és délben) kell alkalmazni. A tapasztalt betegek szerint az alacsony hőmérséklet csak az első három alkalommal kellemetlen. Egyetlen hátránya ennek a minden mellékhatástól mentes kúrának, hogy kissé drága. Egyébként az egész testre kiterjedő hidegkamrás terápia japán találmány. Még az 1980-as évek elején fejlesztették ki, de a hideget gyógyászati célra már az ókori görögök is alkalmazták. Jelenleg hozzánk legközelebb Ausztriában alkalmazzák ezt az eljárást, a tiroli Bad Häringben és a karintiai Bad Eisenkappelben.

[

A fogszuvasodás elkerülésének leghatékonyabb módja a megelőzés. A rendszeres fogmosás, a cukros ételek fogyasztásnak mellőzése nagyban hozzájárul a fogak épségének megőrzéséhez. A fogromlás azonban ennél összetettebb probléma. Nagyban befolyásolja a nyomelemhiány, a fluor elég­telen bevitele is. Ezért egyes országokban, pl. Svájcban fluorral dúsítják az ivóvizet, és a kisgyerekeket rendszeres fluorpótlásban részesítik. A kutatók rájöttek arra is, hogy a fogromlásban nagy szerepet játszanak a baktériumok, amelyek tejsavat termelve megtámadják a fogzománcot. A bostoni Forsyth Intézetben élelmiszerbe kevert vakcinával tették harcképtelenné a sterptococcus mutáns baktériumot. Ez a kórokozó egy olyan ragasztóanyagot termel, amely a mikrobát a foghoz tapasztja, így segítve elő a romboló tevékenységét. Az ellenanyag csak a ragasztó-kiválasztást akadályozza meg. Alkalmazását másfél éves kortól javasolják. Egy floridai orál-biológus szerint genetikailag módosított streptococcusokkal kell kiszorítani a szájüregben egyébként honos normál baktériumokat. Ezek nem termelnek tejsavat, így megszűnne a fogzománc-károsító hatásuk.

A legújabb kísérletek már a biológiai fogpótlást tűzték ki célul. Egy washingtoni laboratóriumban kihúzott bölcsességfogakból nyert őssejtekkel kísérleteznek. A sejttenyészet tápoldatához csontképzésben nélkülözhetetlen anyagokat is adagoltak, majd kísérleti állatok ínye alá ültették őket. Két hónap múlva a kihúzott fog helyén valódi csatornával rendelkező fognyúlvány képződött. Kár, hogy a kutatóink nem olvassák az ezoterikus irodalmat, mert akkor tudnák, hogy ez a cél egyszerűbben is elérhető. Az állkapocs koncentrált energiával való besugárzása szintén képes megindítani az új fog sarjadását. Egyébként ez természetes körülmények között is végbemegy. A több száz évig élő Földön kívüli civilizációknál kb. 120 évente lezajlik egy teljes fogváltás. A sejtekhez hasonlóan a fogak sem örök életűek. Egészséges életvitel esetén is tönkremennek, mert elkopnak, besárgulnak. Amíg a testsejtjeik hétévente cserélődnek le, a fogak megújulására az 1000 éves élettartamuk alatt, a tejfogváltással együtt max. nyolcszor kerül sor.

Mindez nem vonatkozik a „kis szürkékre”. Nekik ugyanis nincsenek fogaik. Testük szauroid jellegéből és növényevő táplálkozásukból eredően az ő rágószervük egy-egy patkó alakú kemény íny, ami a sejtmegújulással együtt frissül fel. Érdemes még megemlíteni a Földön is sokáig honos több mint 3 méter magas óriásokat. Fajuk utolsó példánya kb. 3000 évvel ezelőtt pusztult ki, illetve erkölcstelen, élősködő életvitelük miatt kiirtották őket a bennünket felügyelő Földön kívüli civilizációk. Az ő fogazatuk dupla soros volt, ami azt jelenti, hogy alul és felül is 2 × 16, azaz 32 foggal rendelkeztek. A nagyobb testtömeggel járó többszörös mennyiségű táplálék elfogyasztása ugyanis alaposan igénybe vette a rágószervüket, és a fokozott követelményt az evolúció csak a fogak megkettőzésével tudta kielégíteni. Náluk tehát minden fog mellett állt egy másik is. Emellett mind a kezükön, mind a lábukon hat-hat ujjal rendelkeztek. Mellesleg ilyen koponyákat, fogmaradványokat, csontvázakat mind nagyobb számban találnak a régészeink, de mint minden megmagyarázhatatlan jelenséget, ezt is elhallgatják.

[

Az Egyesült Államok második legnagyobb kórházában hivatalosan is be­vezették a kézrátétes gyógyítást. Az első próbálkozások 30 évvel ezelőtt kezdődtek. A „csendes forradalom” elindítója egy fiatal amerikai ápoló­nő, Dolores Krieger volt, aki folyamatosan képezve magát meredek ívű karriert futott be. Ma már professzorként tevékenykedik, és eddig 80 ezer ápolónő sajátította el a vezetése alatt ezt a módszert. A New York-i Columbia Presbyterian Hospital alternatív gyógyászati osztályának vezetője, Jerry Withworth maga is végez kézrátételes energetikai kezeléseket. A kórház 1400 ággyal és 3000 alkalmazottal rendelkezik. Az intézményen belül önálló osztálya van a komplementer medicinának, 55 munkatárs­sal. A gyógyító érintésnek nevezett módszert elsősorban krónikus hátfájás, migrén, stresszbetegségek és szorongásos zavarok esetén alkalmazzák, de jó eredményeket értek el vele a daganatkezelésben, és az idősgondozásban is. Újabban bypassműtéteknél is használják. Miközben a sebészek a beteg felnyitott mellkasában dolgoznak, a gyógyító érintéssel foglalkozó nővér a páciens fejénél ül, és köröző mozdulatokat tesz a feje fölött. Ez az eljárás segít a betegnek ellazulni altatás közben, és megőrzi az energiamezejét. Gyakran kezeli a szívpumpában levő vért is, mert a bioenergiával dúsított vér növeli a páciens erőnlétét, és lerövidíti a lábadozás időszakát.

A tudományos áttörést egy kaliforniai tanulmány megjelenése eredményezte, amely a klasszikus kettős vakteszt alkalmazásával egyértelműen bebizonyította a gyógyító érintés hatásosságát. A vizsgálat során a módszer kiemelkedően sikeresnek bizonyult a sebgyógyítás felgyorsításánál. Ezzel együtt csökkent a szövődmények száma, és enyhültek az operáció utáni fájdalmak. Eddig több ezer beteg részesült ilyen jellegű kiegészítő kezelésben. A gyógyítók Taj chi[9] és Chi kung[10] gyakorlatok végzésével őrzik meg, illetve növelik szervezetük bioenergia-szintjét. Nálunk ennek a fajta kezelésnek a bevezetése egyelőre elképzelhetetlen, az amerikai kórházakban azonban haladnak a korral. Alkalmazásba vételénél nagy szerepet játszott az is, hogy ez az eljárás rendkívül olcsó, mondhatni semmibe sem kerül. Ezt, valamint az eredményeket látva ma már a világ 68 országában tanítják ezt a módszert, Franciaországtól kezdve Finnországon és Iránon át egészen Kenyáig. Terjedését az is elősegíti, hogy a kézrátétes gyógyításnak mind az öt földrészen ősi hagyományai vannak.

[

Az akupunktúra és a homeopátia után az Agykontrollal is kezd megbarátkozni az orvostudomány. Ez a változás az általuk végzett tudományos vizsgálatoknak köszönhető. Lassan rájönnek arra, hogy az Agykontroll nem világnézet, hanem egy tudományosan megalapozott problémamegoldó módszer. Mentális technikacsokor, melynek megalkotását az emberi elme néhány alapvető működési törvényének felismerése tette lehetővé. A kísérletek célja nem az autogén módszerek hatékonyságának bizonyítása volt, de az eredmény egyértelműen igazolta az agy minden irányú teremtő erejét. Amerikai kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy az agy képes-e növelni az izomerőt. Csak nehéz tornagyakorlatokkal tudjuk izmaink erejét növelni, vagy képzeletben elvégzett gyakorlatokkal is. Gueng Yue az Ohio-i Cleveland Klinikai Alapítvány orvosa abból indult ki, hogy miután az agy irányítja az izmok működését elektromos jelek segítségével, a gondolatban küldött utasítás is képes aktiválni a neuronokat. Az izmok idegsejtjeinek ingerlése fizikai mozgás nélkül is kiválthatja a kívánt fiziológiai folyamatot.

A vizsgálatokba egy fiatalokból álló tízfős csoportot vontak be. Feladatuk az volt, hogy hetente öt alkalommal gondolatban feszítsék meg a bicepszüket olyan erősen, ahogyan csak tudják. A kutatók a tréning alatt rögzítették az alanyok agyának aktivitását, és hogy biztosan ne feszülés okozza az izomerő-növekedést, nyomon követték a kar izomsejtjeinek elektromos aktivitását is. A program során kéthetente mérték az önkéntesek izomerejét, amely néhány heti képzeletbeli torna után 13,5%-os növekedést mutatott. A kísérlet abbahagyása után ez az állapot még három hónapon át fennmaradt. A kontrollcsoport tagjainál, akik nem vettek részt semmilyen tornában, semmiféle változást nem tapasztaltak. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy ha rávesszük az agyunkat, küldjön minél erősebb utasítást a szóban forgó neuronokhoz, az önmagában is erősíti a környező izmokat. A tudósítás azzal zárult, hogy hamarosan bezárhatnak a fitnisztermek, és elkezdődik a lusták diadalútja.

Ha kutatóink így haladnak tovább, a későbbiek során még nagyobb meglepetésben lesz részük. A kísérletek agyfrekvenciára koncentrálásával kiderül majd, hogy nincs szükség elektromos impulzusok gondolatban való küldésére sem. Elég, ha lecsökkentjük az agyfrekvenciánkat, és elképzeljük a kívánt hatást. A hit és a vágy megléte esetén az elvárás megteremti számunkra az eredményt. Ez már egy szabályos Agykontroll gyakorlat. Innen már csak egy lépés a szubjektív világ felfedezése, a parapszichológiai erők mozgásba hozása. Nagy megrökönyödést fog kiváltani annak felismerése, hogy pusztán a gondolatainkkal mi mindent tudunk elérni. Agyfrekvenciánk lecsökkentése által birtokba vehetjük az egész univerzumot, kihasználhatjuk azokat a fizikai jelenségeket, amelyekről egyelőre tudomásunk sincs. A szubjektív világ megismerését a véletlen is segíti. Svájci ideggyógyá­szok akaratlanul „halálközeli élményt” idéztek elő egy nőnél. Az agyához elektródokat kötöttek, hogy megállapítsák pontosan hol keletkeznek az epilepsziás rohamai. A német Bild der Wissen­schaft-Online beszámolója szerint valahányszor a jobb agyfélteke gyrus angularus nevű agytekervényét ingerelték, a betegnek olyan érzése volt, mintha elhagyná, és felülről nézné a testét. Úgy tűnik, hogy az agynak ez a része lélekkiléptetést vált ki. Ingerlése által a lélek elhagyja a testet, az elek­tromos sokkolás időtartamára különválik tőle.

[

Amerikában a David Lipscomb University két munkatársa érdekes következtetésekre jutott az emberek világnézetének alakulásával kapcsolatban. Az összegyűjtött adatokból az derült ki, hogy akiket eddigi életükben nem ért megrázkódtatás, azok világnézetüket tekintve szabályos képet mutattak. Sem a vallás, sem az ezotéria iránt nem érdeklődtek különösebben. A parajelenségek létezését illetően különösen kétkedőnek bizonyultak a vallásos emberek. Ám azoknál, akiknek az élete az utóbbi időben kellemetlenül alakult, merőben más kép rajzolódott ki. Az ateisták elkezdtek érdeklődni Isten, és a paranormális jelenségek iránt. A hit révén próbáltak fogódzót, kiutat találni az összekuszált életükből. A meglepetést azonban nem ez okozta, hanem a hívők reagálása. A sorscsapások hatására a vallásos emberek hite gyengült a földöntúli lények mindenhatóságában, és mind job­ban megnyíltak a földi világgal szorosabb kapcsolatban álló ezotéria világa előtt. Mindez arra utal, hogy a nem várt események bekövetkezte elbizonytalanítja az embereket eddigi világszemléletük helyességét illetően, és sokszor öntudatlanul elkezdenek más magyarázatok után kutatni. Ez a jelenség azonban csak a „vasárnapi” hívőkre jellemező. A szilárd hittel rendelkezők, valamint a fa­na­tikusok Istenbe vetett bizalmát a különféle megpróbáltatások nem gyengítik, hanem erősítik. Ők to­vábbra is elutasítják a parajelenségeknek még a gondolatát is, semmilyen módon nem hagyják meggyőzni magukat ennek a világnak a létezéséről.

[

Csak az az ember válhat minden csábítás ellen felvértezetté, aki átkelt a szenvedély világának minden tüzén. Nehéz a szenvedélyek rabságából szabadulni. Ez sokszor a szenteknek sem sikerül. Pál apostol így vallott erről: „Akarom ugyan a jót, de a rossz cselekszik bennem.” Az átlagember meg sem kísérli szenvedélyei leküzdését. Egy kanadai férfi pl. 20 hónapos börtönbüntetésének 24 hónapra való felemelését kérte, mert a 2 évnél kevesebb időtartamra ítélteket a helyi börtönbe zárják, ahol nem lehet dohányozni. A legalább 2 évre ítélt veszélyes bűnözőket viszont központi börtönben őrzik, ahol engedélyezett a dohányzás. Fellebbezésének eleget tett a bíróság. Nagy örömére a súlyosbított ítélet lehetővé tette számára a dohányzást.

[

Dr. Mitch Krucoff, az észak-carolinai Durham Duke University orvosa meglepő tanulmányt tett közzé. 150 akut szívbántalmakban szenvedő beteget öt csoportra osztott, és azt vizsgálta, hogyan csökkenthető bizonyos beavatkozások, pl. a szívkatéterezés kockázata. A páciensek első csoportja szo­kásos kórházi kezelésben részesült. A második, harmadik és negyedik csoport emellett relaxációs gyakorlaton, imaginációs terápián, valamint érintésterápiás foglalkozáson vett részt. Az ötödik csoportba tartozó betegek semmit sem csináltak. Csupán az különböztette meg őket az első csoport­tól, hogy imádkoztak értük. Világszerte több ezer keresztény, buddhista és zsidó hívet kértek fel arra, hogy imádkozzanak ezeknek a betegeknek a gyógyulásáért. A kutató orvos legnagyobb megdöbbenésére a legjobb eredményeket ez a csoport produkálta, ráadásul a gyógyulás is itt volt a leggyorsabb. Szakmai körökben is nagy megrökönyödést váltott ki ez a fejlemény, ezért az orvosok elhatározták, hogy a kutatást nagyobb csoportokkal tovább folytatják.

Ennek során egy holland professzor arra is rájött, hogy a különböző módon végzett imádkozás közül a kézrátételes imádság a legnagyobb hatású. Ő magas vérnyomásban szenvedő betegeket osz­tott három csoportra. Az első csoport tagjaiért név szerint, de távollétükben imádkoztak. A második csoport tagjainak gyógyulásáért a templomban kézrátétellel imádkoztak. (A fohászt mondó személy a beteg fejére, vállára tette a kezét.) A harmadik csoport is megkapta azokat a hipertónia ellenes szereket, mint az első kettő, de értük nem imádkozott senki. Ők a jelenleg általánosan alkalmazott gyógyító eljárásban részesültek. A professzor nem akart hinni a szemének az eredmény láttán. A második csoport tagjai kiugróan magas arányban gyógyultak meg. Valamivel szerényebbek voltak az első csoport mutatói, míg a leggyengébb eredményt a kizárólag gyógyszeres kezelésben részesültek produkálták.

Ezzel párhuzamosan a Johns Hopkins Egyetem tudósai kimutatták, hogy a rendszeresen templomba járó emberek ritkábban betegednek meg, mint azok, akik messze elkerülik Isten házát. Más vizsgálatok szerint az imádság lelki erőt ad, csökkenti az aggodalmat, az élettel szembeni elégedetlenséget. Az imádság enyhíti az alkoholizmust, a depressziót és a kábítószer-függőséget is. A legmegle­pőbbek azonban a dohányzásról leszoktató klinikák jelentései voltak, amelyek szerint „az erősen vallásos résztvevők között a gyógyultan távozók aránya rendkívül magas volt”. Ebben nem a hívők akaratereje játszott szerepet, mert a saját bevallásuk szerint ugyanolyan gyarló módon viselkedtek, mint a többiek. Egészen más vezette őket sikerre. Egyikőjük ezt nyilatkozta: „Az erőt ehhez teljes egészében kívülről kaptam”. Az imádság mellett a könyörületesség is segít. A Miami Egyetem vizs­gálatai szerint az AIDS-betegek közül jóval kedvezőbb azoknak az állapota, akik gyakorolják a vallásukat, és önkéntesként segítenek a többi betegnek.

A kutatók zavarát nem kis mértékben fokozták azoknak az orvoskollé­gáknak az élménybeszámolói, akik különböző kórházakban tevékenykedve azt tapasztalták, hogy imádkozó betegeik sorra épültek fel a gyógyíthatatlannak nyilvánított betegségekből. Mivel semmi­lyen természeti törvénnyel nem voltak képesek megmagyarázni a történteket, gyógyulásukat csodá­nak tekintették. Olyan is akadt közöttük, aki a meglepetéstől erre a kijelentésre ragadtatta magát: „Az ima az egyetlen erő a világon, amely látszólag képes legyőzni a természeti törvényeket.” Ha ezek a vizsgálatok és felismerések a tudomány más területeire is átterjednek, ez alapjában fogja megingatni a materialista életszemléletet. A bizonyítékok láttán ateista tudósaink a végén még kénytelenek lesznek elismerni, hogy Isten létezik.

[

Hitetlen tudósainknak nem csak Isten létezésével kell megbarát­kozniuk. Előbb-utóbb kénytelenek lesznek elismerni a Földön kí­vüli civilizációk létét is. Erre a gabo­naköröket vizsgáló tudóstár­saik késztetik őket. A hivatalos tu­do­mány évti­ze­deken át nem vett tu­domást a földön­kívü­liek látoga­tá­sairól, itteni tevékenységükről. Így a gabonakörök formájában el­jut­­tatott üze­­neteik is teljesen hi­de­gen hagyták őket. Nap­jainkra azon­­ban oly nagy lett a felhajtás a ga­bo­na­körök körül (Amerikában már egy nagy­szabású filmet is for­gattak erről a té­má­ról), hogy lép­ni kell­ett ebben az ügyben. Gon­dol­ták, megvizsgálják ezeket a kö­röket, és kiad­nak egy tudo­má­nyos cáfo­­latot, ami egyszer s min­denkorra véget vet ennek az „áltudo­má­nyos hisztériának”. A dolog azon­ban for­dítva sült el. A vizsgálat nem a várt eredményt hozta. Ki­derült, hogy mégsem tré­fás ked­vű ha­misítók csínytevésről van szó, hanem, érthetetlen fizikai jelenségek” sorozatáról.

 A kételkedés zsilipét egy fiatal tudósnő, Diane Conrad nyitotta meg. Geológiai tudását felhasználva mintát vett az egyik gabonakör talajából, és otthon analizálta. Legnagyobb meglepetésére üle­dékes kőzetre jellemző tulajdonságokat fe­dezett fel rajta. Ezeket olyan meleg kőzetek ton­nái hoz­zák létre, amelyeket a Föld magjának hője elő­kezelt. A gabonakörön kívüli talaj azon­ban tel­esen normálisnak mutatkozott. Nyi­lat­­kozata szerint: „A körön belüli talaj 600-800 ^oC-os hőségnek volt kitéve. Érthetetlen azon­ban, hogy eközben a nö­vé­nyek nem égtek el, sőt még csak meg sem pör­kö­lőd­tek. Pedig ilyen hőmér­sék­leten minden nö­vény hamuvá válik.” Egy San Diego-i ku­ta­tó­in­tézetben megismétel­ték a vizs­gálatot. A kutatók nem akar­ták el­hinni, hogy fel­színi talajmintáról van szó, mert sza­k­mai ta­pasztalataik szerint a rá jellemző tulaj­don­sá­go­kat csakis olyan üledék­kőze­tekben tud­ták kimutatni, amelyek évmilliókon át magas hő­mérsékletnek és nyomásnak voltak kitéve.

Robert C. Reynolds a Dartmouth College vi­lág­hírű professzora is megerősítette a vizsgálat ered­ményét. Jelentést azzal zárta, hogy. „Jelen tudásunk alapján nem vagyunk képesek meg­ma­gya­rázni ennek a geológiai anomáliának a ke­let­kezését.” Ezt követően W. C. Le­ven­good bio­fi­zikus meg­vizsgált néhány ga­bo­nakörből származó kalászt. Megdöb­bent, amikor a nö­vények szárán levő cso­mókban gombos­tű­fej­nyi lyukakat fedezett fel. Úgy véli, hogy a hir­telen felmele­gedés követ­kez­tében a szalma­szál­ban le­vő ned­vesség gőzzé ala­kult. Ez kitá­gította a szárat. A nagy anyag­sű­rűségű cso­mó­kat azon­ban nem tudta a gőz tá­gítani, ezért lyu­­kakat vág­va rajta eltávozott. Sej­tése szerint „nagy intenzitású mikrohullámú ener­gia” le­het a tettes, mert is­mereti sze­rint csak ez az ener­gia hevít belülről ki­felé. A gabo­na­körön kívüli szal­maszálak­ban ezeket a lyukakat egy esetben sem tudták ki­mu­tatni. Levengood azt is meg­vizsgálta, hogy a „mik­rohullámú su­gár­zás” be­folyá­solta-e a mag­­képző és zsendülési képes­séget. Nagyon meg­lepődött, amikor azt tapasz­talta, hogy a be­sugárzott magvak 50%-kal gyak­rabban csí­ráz­tak ki, mint a körön kívüli kalászok magvai. Ráadásul a különös hajtások sokkal jobban tűr­ték a víz- és fényhiányt, mint a kont­roll cso­port tagjai.

Ez az eredmény felkeltette a farmerek és nagy­­­birtokosok figyelmét is. Közbenjárásukra a Pine­landiai Biofizikai laboratóriumban kidol­goztak egy új eljárást, amit MIR-nek nevez­tek el. A mo­lekuláris impulzusválasz egy olyan sugár­ke­ze­lés, amely ugyanazt a hatást váltja ki, mint amit a gabonakörökben ész­lel­tek. A kísérleti gaz­dasá­gokban már nagy­üzemi méretekben folyik a nor­málisnál gyor­sabban növő gabo­na­magvak tesz­tel­ése. Ezek az eredmények a The Sunday Times kultu­rális mellékletében jelen­tek meg 2002. szep­tember 15-én. A cikk cí­me ez volt: „Valami elkezdődött, amit nem lehet többé meg­állí­tani!” Ma már több helyen folynak ilyen kí­sér­letek. Angol kutatók ta­pasz­talata szerint, hogy a szubatomi ener­giá­val kezelt mag­vak ötször gyorsabban kezde­nek el csírázni és növekedni, mint a kezelet­lenek. Sok­kal na­gyob­bá és egészsége­sebbé, a kár­tevőkel szemben ellenállóbbá vál­nak. Bő­vebb termést hoznak még akkor is, ha az át­lagos­nál jóval kevesebb vizet és fényt kap­nak. Ennek a felismerésnek a felhasz­ná­lásával ki­etlen pusz­taságokat, sőt a sivata­gokat is ter­mővé lehetne tenni, ami meg­szün­tetné az éhín­séget a fej­lődő országok­ban, Af­ri­ka félsi­vatagos terüle­tein. Ők is ké­szí­tettek egy olyan készüléket, amellyel az UFO-su­gárzást mes­ter­ségesen is elő lehet elő­állí­tani. Az „ion-laviná”-nak nevezett ge­nerátor jelen­leg sza­badalmaztatás alatt áll.

Úgy tűnik, hogy civilizációnkban a para­digmaváltás kiváltója, fő motorja nem a tu­domány, és nem a politikusok lesznek, ha­nem a haszon­szerzés. Amennyiben a pénz­ügyi befektetők meglátják a parajelen­ségek­ben az extraprofit lehetőségét, azonnal mellé­állnak. Ha a tudomány nem hajlandó elismer­ni a jelenség létét, akkor átnevezik. (Jelen esetben a mág­neses energiával való kezelést „molekuláris impulzusválasz”-nak keresztelték el.) Így mindenki megnyugodott, és a hatóságok sem tudnak piszkálódni. Aki kételkedik a minő­sítésben, bizonyítsa be, hogy itt egy úgynevezett paraje­lenség alkalmazásáról van szó. Ehhez nem rendelkezik sem műszerek­kel, sem megfelelő ismeretekkel. Ebből is látszik, hogy nem tudjuk megtagadni ön­magunkat. A pénzért, a többlethaszonért mindenre képesek vagyunk. Még a végén a ter­mészetet is megmentjük a pusztulástól. De csak akkor, ha meggazdagodhatunk rajta.

 

Könyvajánlat

 

A korábbiakhoz hasonlóan itt is egy olyan könyvről lesz szó, amely nem mostanában született, de tartalma aktuálisabb, mint valaha. A címe: Az igazság fényében, a szerzője: Abd-Ru-Shin. (Ez írói álnév, amely valójában egy német szerzőt takar.) A háromkötetes mű első kötete az erkölcsi romlás érzékeltetésével kezdődik: „Viharos gyorsasággal pusz­tulnak az erkölcsi értékek. A ko­rábban csak undort és megvetést ki­váltó dolgok nagyon gyorsan termé­szetessé váltak, és ma már senki sem bot­rán­kozik meg rajtuk.” Anél­kül, hogy az erkölcscsősz szerepébe es­nénk, idéz­zük egy híres színésznő­ kijelen­té­sét ennek a megállapításnak az alá­tá­masztására. Amikor megkér­dezték tő­le az újságírók, hogy magas jöve­del­me és a világhírnév birto­kában mi szüksége volt arra, hogy a Playboy ma­­gazin­ban pucéran muto­gassa ma­gát, ezt válaszolta: „Valami újat akartam adni magamból a rajongóimnak”. Tettével kapcsolatban a legcse­kélyebb mértékű erkölcsi gátlás sem merült fel benne, és ami a rajon­góit illeti, ők sem botránkoztak meg ezen a dolgon.

Aki akarja, már egyetemi szinten is űzheti ezt a mesterséget, mivel az Egyesült Államok egyik felsőfokú tan­intézményében fakultatív tárgy­ként ok­tatják a sztriptízt. A diák­lányok tucat­jával jelentkeztek erre a szakra, és mint leendő csa­ládanyák, nagyon megörül­tek ennek a lehe­tőségnek. Tényleg igaz, hogy az ilyesmi ma már ter­mészetes­nek mond­ható. Ebben az egészben nem a meztelenkedés a kétségbeejtő, mert egy szép női testben nincs semmi ki­vet­nivaló. Maga a jelenség ad okot az aggodalomra. Már azok sem tartják szükségesnek az erkölcsi értékek meg­­tartását, akiknek ez köteles­ségük len­ne. A nemzet példaképei is úgy vi­selkednek, mint az átlag­em­ber. Ahe­lyett, hogy erkölcsi iránymutatást, cselekvési modellt szol­gál­tatnának, mindinkább utat engednek állati ösz­tö­neiknek, és lassan negatív példa­kép­pé válnak. Ez züllesztő hatást gya­korol a társadalomra, mivel az egy­szerű embereknek példaképekre, bál­ványokra van szükségük, viselke­dési mintára, amit követhetnek. A nega­tív példák emberek tömegét tévesz­tik meg, és térítik rossz útra.

Az átlagemberek tömege termé­szetesen boldogan követi eszmény­ké­peit, sőt túl is tesznek rajtuk. Eköz­ben olcsó filozófiát gyártanak a ne­mi ösztönből fakadó kilengéseik meg­ideologizálására, hogy leplezve vagy leplezetlenül mindig új tápot adjanak a számtalan alakot öltő vágy­nak. Eb­ben készségesen segíti őket a bulvársajtó, amely buzgón hangoztatja, hogy: „A vágynak ellenállni egészségtelen!” – amit jól megfizetett „szakértőkkel” bizonyítanak. Az erkölcstelenség korszelleme áthatja a művészeteket is, ami tovább fokozza ennek a kóros jelenségnek a terjedését. Nem véletlen, hogy manapság gyakran találkozunk efféle filmkritikákkal: „Ebben a modern szerelmi történetben a fiatalok összetalálkoznak, majd a harmadik menet után már be is mutatkoznak egymásnak. A szülői ház, a társadalmi kapcsolatok ábrázolása ezúttal kissé háttérbe szorul, de bőséggel kárpótol minket, hogy a szerelmesek már a film má­sodik percében egymásra lelnek, mint a nyulak.”

Jellemző a közízlésre, hogy Lon­don színházi világában viha­ros si­kere van egy meg­lehetősen groteszk produkciónak. Két ausz­trál ko­mikus kasszasiker-rekor­dokat dön­tö­get virtuóz hím­vessző mutatvá­nyai­val. A pé­nisz­panto­mim­nak is ne­vezhető produkció megnyitásaként letolják nad­rág­jukat, majd saját kezűleg mintázzák meg egyebek közt a Loch Ness-i szörnyet és az Eiffel-tornyot abból, amijük van. A tudósító a végén záró poénként megjegyzi: „Ezek után otthon nyil­ván már csak a pizzai ferde toronyra futja.” Az anyagiak terén ennél is lazábbak az erkölcsök. A mi­nap pl. Németországban fele­lősségre von­tak egy is­mert sportvezetőt, hogy már egy évtizede évi 300 ezer DM fi­zetést vesz fel szaktaná­csa­dó­ként, holott 1995 óta egy sor­nyi tanácsot sem láttak tőle. A bűnbánat legcsekélyebb jelét sem mutató sportszakember ezt nyilatkozta az ügyet firtató új­ságíróknak: „Mindenki ott ka­szál, ahol tud; én sem vagyok ellensége a pénznek.” Egy olasz politikus 200 km/h sebességgel száguldott az autópályán a for­galommal szemben. A rendőr­ségen így védekezett a nős honatya: „A szeretőmhöz siettem. Ötven éves vagyok, és jogom van hozzá!” Ilyen laza erköl­csök mellett lehet-e csodál­koz­ni azon, hogy a bűn, az erőszak, a korrupció teljesen elönti a világot, a környezet gátlástalan szennyezése pedig civilizációnknak már a létét is veszélyezteti.

Erkölcsi értékrendünk megsemmisülése a mindennapi életünkben is lépten-nyomon tetten érhető. Régen, főleg vidéken a kenyér nemcsak táplálék volt, hanem az élet szimbóluma. Mielőtt megszeg­ték, a késsel keresztet karcoltak rá. Ha egy darabja leesett az asztalról, felvették, és megcsókolták. Azóta sokat változott a világ, de sajnos nem a kívánatos irányba. Nemrég a Rózsadombon az egyik Mercedes kereke egy vekni kenyérrel volt kitámasztva. Nem ritka az sem, hogy a gye­rekek egy­másnak rugdos­va fo­cilabdának használják a meg­száradt kenyeret. Még az elő­ző generáció is azt tar­totta, hogy tilos eldobni a kenyeret. Csak annyit sütöttek, illetve vettek belőle, amennyi elfo­gyott. Amíg korábban a ke­nyér szentnek, az éhínségtől megmentő tápláléknak szá­mí­tott az emberek szemében, ma már annyi becsülete sincs, mint a kukába hajított rothadt al­mának. Ugyanezt tesszük min­den értékkel, ami körül­vesz bennünket. A pénzen kí­vül sem­mit sem tisztelünk. Kultúránk meg­őrzésének elengedhetetlen feltétele hagyományaink tisztelete. Kulturálatlan viselkedésünk, elálla­tiasodásunk törvényszerű kö­vetkezménye múltunk semmi­be­vé­tele, legszentebb ha­gyo­mányaink lábbal taposá­sa.

Hogy ez a folyamat hová ve­­zet, arról a könyv további ré­­szében olvashatunk. A szer­ző szerint jelenlegi magatar­tásunk alapján elkerülhetetlen az apo­­kalip­szis, Isten bea­vat­kozása életünk to­vábbi mene­tébe: „Kö­zel az isteni igaz­ság­szolgáltatás. A tisztulás meg­indult. Minden a Fény elé ál­lít­tatik, hogy meg­­nyilvá­nul­jon a valódi értéke, és meg­íté­l­tessék. A Fény a legrej­tettebb dolgokat is fel­tár­ja, hogy min­den a maga va­­ló­ságában megmutat­koz­­zék. Ez­­által mindenki szá­mára vi­lágossá válik, hogy mi a Jó, és mi a Rossz.” Lelep­leződ­nek az üres sza­vak is. Egy­értelművé vál­nak politi­ku­sa­ink és egyéb felelős ve­zető­ink könnyel­­mű ígérge­té­sei. Ki­­derül, hogy a de­­magóg szó­noklatok mögött egyé­ni ér­­dekek húzódnak meg. Az országos vezetők túl­­nyo­mó része csak zse­bé­nek de­gesz­re tömésével tö­rő­­dik, míg a másik ré­sze a hatalom­vá­gyát igyekszik ki­élni. „Elér­ke­zett a szám­adás időszaka. Minden­ki­nek felel­nie kell a tettéért, bűnhődnie kell a hamisságáért, bűnös cseleke­de­téért. Rosszul sáfárkodtunk a ránk bízott értékekkel, a vi­lággal. Isten türelme immár el­fogyott. Szent haragja lesújt a bű­nösökre, azokra, akik az em­beriséget saját érdekükben ma­ni­pulálták, kihasználták. Is­ten felnyitja mindenkinek a sze­mét, hogy az emberek meg­lás­sák azokat a téves néze­te­ket, tanokat, amelyek elhomályosítják, be­mocs­kolják a szent igaz­ságokat. Hamarosan ránk köszönt a felismerés ideje, és ami téves, megdől. A világosság felé történő mozgásban szét fog zúzódni, el fog égni minden, ami nem viseli el a sugárzást. De ami a fénnyel összhangban van, az kivirul és megerősödik.

A Rossz szabadon engedése most mindent a túlérésig fokoz, hogy azután megrothadva nyilvánvalóvá váljon, hogy mi az, ami pusztulásra ítéltetett. Ezáltal felszabadul a Jó, és teret kapnak a pozitív törekvések. Eközben be fogjuk látni, hogy milyen kicsik és erőtlenek vagyunk a Teremtőhöz képest. Világossá válik mindennek a tarthatatlansága, amit az ember eddig alkotott, szem­beötlően napvilágra kerül tehetetlenségünk bizonyítéka.” Korábban oly nagyra tartottuk magunkat, hogy még a természetet is le akartuk igázni, ami később teljes katasztrófába sodort bennünket. Mindezek tetejébe még azt is elvártuk, hogy a Mindenható megáldja tákolmányainkat. Elvakultságunkban Isten nevét is belekevertük a környezetromboló praktikáinkba. Papjaink szentelt vízzel locsolták meg a természetet károsító létesítményeinket, sőt még a fegyvereinket is megáldották.

„Most életünkkel fizetünk azért, mert nem engedtük az isteni törvények érvényre jutását, és beszennyeztük, tönkretettük a világunkat. Háborúk, tűzvész, éhínség, földrengések, járványok, valamint az időjárás szélsőséges megnyilvánulásai egyre több ember életét fogják kioltani, és az anyagi kár is mind nagyobb lesz.” 2003-ban csupán a rendkívüli kánikula következtében 21 ezer ember halt meg világszerte. A bűnözés, a terrorizmus is egyre nagyobb súllyal telepszik ránk. A bűnelkövetők arctalanná, elérhetetlenné válnak, ami nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy ennek a folyamatnak az igazi irányítói nem itt, hanem a túlvilágon keresendők. A sok tragédia, a mind nagyobb veszteség megtanítja a gazdagokat nélkülözni, a hatalmasokat rettegni, és a hitetleneket hinni. „Már vasmarokkal szorít bennünket korábbi tetteink minden következménye. Ekkor beindul a nagy változás, meg fog tisztulni a Föld, és az egész világ. A megtörtek Istenhez fognak fordulni, mert már csak benne reménykedhetnek. Belátják, hogy a Teremtés Isten akaratából keletkezett, és csak az ő törvényei által működik. Fennmaradásunk egyetlen lehetséges útja, az univerzális törvények követése.

A folyamat végén a Sátán és csatlósai 1000 évre megkötöztetnek, hogy béke és rend legyen a világban. Az elkövetkező 1000 év az emberiség iskolája lesz, ahol meg fogjuk tanulni, hogyan kell civilizált emberekhez méltó módon gondolkodni, cselekedni, élni. Csak ezáltal tudjuk teljesíteni a ránk bízott feladatokat, csak így tudjuk betölteni a szerepünket az univerzumban, és csak így lehetünk maradéktalanul boldogok a saját életterünkben. Ebben az időszakban egyedül Isten akarata fog uralkodni. Ez alatt nem csak tanulni fogunk, hanem megtudjuk azt is, hogy mit is ér a mi hatalmunk az övéhez képest, és mi a különbség az általunk létrehozott, s az általa újrateremtett világ között. Ez az iskola azért nyúlik olyan hosszúra, hogy utána már ne hibázzunk. A rendelkezésünkre álló 1000 év alatt oly mértékben meg kell szilárdítanunk az erkölcseinket, annyira meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat, hogy többé ne süllyedhessünk vissza arra a szintre, ahol most állunk.” Ez esetben ugyanis civilizációnk végleg megsemmisíttetik, nem lesz többé helyünk a Föld felszíni világában. Ekkor már nem segít a kérés, a jajgatás, hiszen egy évezredet kaptunk a felemelkedésre. Menthe­tetlenül eltűnünk mi is a szakadékban, és átadjuk helyünket egy új, életképesebb civilizációnak.

 

A new age a kereszténység legnagyobb kihívása

 

Nincs olyan mozgalom a világon, amely különböző körökben nagyobb vitát váltott volna ki, mint a new age[11]. Ahogy ennek a rovatnak a címe is mutatja, a nyugati egyházak is intenzíven foglalkoznak vele. Keresztény szakírók szerint: „A new age nem más, mint a keleti miszticizmus, a nyugati mate­rializmus, a tudomány, a babonák, a fizika, a metafizika, az ősi bölcsesség és a modern gondolko­dásmód suta keveréke. A legegyszerűbb lenne, ha mi keresztények a new age mozgalmát naiv és ártalmatlan tévedések gyűjteményeként fognánk fel, és úgy tennénk, mintha nem is létezne. Nekünk azonban ezt a mozgalmat nagyon komolyan kell vennünk.”

John R. W. Stott így foglalta össze ennek okát: „A new age érdeklődésének középpontjában az ember személye áll. Isten helyett az emberi ént tapasztalja meg, sőt mi több, az embert istenként tiszteli. Azt hirdeti, hogy az embernek tudatára kell ébrednie isteni természetének, fel kell élesztenie szunnyadó képességeit. A new age követői szerint az újjászületés nem az erkölcs és a viselkedés megváltozását jelenti, hanem az emberi tudat átalakulását, az ember Istentől származó képességeinek felfedezését, fejlesztését. Az ember vétke azonban nem a tudatlanság, hanem a bűn! A segítség pedig nem a bensőnkből érkezik, hanem kívülről. Az igazi evangélium, a hamisítatlan örömüzenet nem azt hirdeti, hogy az embernek tudatára kell ébrednie saját isteni természetének, hanem hogy Jézus Krisztus eljött közénk, hogy megmentse a bűnösöket. Választanunk kell a két egymással ellentétes evangélium között. Az egyik oldalon a new age hamis evangéliuma áll, melynek középpontjában az én személyem, lehetőségeim foglalnak helyet; a másik oldalon pedig az igaz evangélium áll, amely Istenre összpontosít. Az Atyára, aki szeret, a Fiúra, aki meghalt értem, és a Szentlélekre, aki bennem él, és új emberré formálhat engem. A két evangélium összebékíthetetlen. A valódi újkort Jézus Krisztus hozza majd el újbóli földre jövetelével. A new age csupán hamisítvány, csalás!”

David Marshall egy egész könyvet írt erről a témáról A new age a kereszténység legnagyobb kihívása címmel, amelyet ezekkel a kijelentésekkel vezet be: „A new age veszélyeit nem ismerte fel a nyugati világ. A kereszténység meglepően naivnak és tájékozatlannak bizonyult. A keresztény teológusok ugyan tekintélyes számú könyvet jelentettek meg az újkor mozgalma ellen, de sajnos elsősorban az érzelmeikre támaszkodtak. Ideje azonban alaposan tanulmányozni ezt a mozgalmat, és megcáfolni a téves információkat. A keresztényekre nagy küzde­lem vár. Hitünk ellenségei nem csak az egyházon kívül, hanem már az egyházon belül, az egyház testéből is támadást indítottak ellenünk. A new age sikerének egyik titka, hogy sokoldalú, érdeklő­dése nem ismer határokat. A mozga­lomnak számos működési területe, arculata és korszaka van. Egyes szervezeteinek, pl. a Greenpeace mozgalomnak léteznek látszatra ártalmatlannak tűnő elemei is. Ezzel szemben kifejezetten káros területe az okkultizmus, amely milliókat csalogat a mágia sötét világába. A XX. század végén a nyugati társadalom legnagyobb problémája, hogy az emberek mindent elhisznek, amit elég meggyőzően és magabiztosan tálalnak fel nekik. A new age beépült Hollywoodba, a televízió műsorpolitikájába, a nyomtatott kiadványok világába, a kereskedelembe, és az üzleti életbe is. Irányítója lett minden eszköznek, amely valamilyen módon befolyásolhatja nézeteinket és viselkedésünket, hiszen a felsorolt intézményektől függ jövőnk, karrierünk és anyagi helyzetünk. A new age arról akar meggyőzni bennünket, hogy a Jézus által képviselt Halak korszakot a Vízöntő korszaka fogja felvál­tani, és a fordulat forradalmibb lesz a reneszánsz s a reformáció által előidézett változásoknál is. Át fogja alakítani az élettel és bolygónk jövőjével kapcsolatos hagyo­mányos felfogásokat. Fel­vetném azonban a kérdést, va­jon a keresztények csakugyan készek feladni Jézus Krisztus vallását?”

A válasz megadása előtt a szerző ismerteti a new age ke­letkezésének körülményeit, fel­tárja a gyökereit. Ezeket a hin­duiz­mus­ban és a buddhiz­mus­ban találja meg, melyekről el­mondja, hogy gyors terjedésük titka: nagyon könnyen alkal­maz­kodnak bár­mely ország kultúrá­jához és vallásához. A new age kifejezés 1977-ben keletkezett, így a ta­nok egyvelege végre ne­vet ka­pott. Keresztény kuta­tók viszont kiderítették, hogy már 1966-ban, egy nemzetközi hindu konfe­ren­cián elfogadták az egész világot átfogó hindu evangelizáció ter­vét. A gurukat választották ki első evangelizátoruknak, akik ezt követően tömegesen vándo­rol­tak a nyugati országok nagy­vá­rosaiba, hogy népszerűsítsék a keleti tanokat. Követőik tábora rohamosan növekedett, így az 1979-es hindu világkong­resszu­son az elnök ezt nyilatkozta: „Nyugaton folytatott missziónk fantasztikus sikereket ért el. A hinduizmus a világ uralkodó val­lásává válik, a kereszténység napjai meg vannak számlálva.”

Ezt követően a szerző kitér saját tapasztalataira ezen a téren. Nem tagadja, hogy a new age hívei nagyon kedvesek tudnak lenni. „Gondot fordítanak az emberek jólétére, egészségére. Természetbarátok. Már maga a mozgalom neve a new age, vagyis »új kor« is buja völgyek, dús lombú erdők, cso­dálatos naplementék, és más vonzó természeti látványosságok képzetét varázsolja elénk. A valóság azonban az, hogy a new age szoros kapcsolatban áll a spiritizmussal, a varázslással, és csak egy lépés választja el a sátánizmus­tól.” Elfogultságában odáig ra­gadtatja magát, hogy a jógát is az emberiség megrontójának ne­vezi: „A jóga minden fajtája meg­fosztja az embert a logikus gondolkodás képességétől, agy­mosást végez, így lehetővé teszi a démonoknak, hogy uralmuk alá hajtsák az emberi elmét.” En­nek folyamatát ily módon vá­zolja: „A meditáció célja a jó­ga­gyakorlatok során az elme ki­üre­sítése. Ez nagyon veszélyes fo­lyamat. Hasonló egy ajtó ki­nyi­tá­sá­hoz. Amikor ez az ajtó kinyí­lik, bármi behatolhat az agy­ba. Az ember többé nincs abban a helyzetben, hogy ellenőrzése alatt tartsa az eseményeket.” Rosszal­lásának fokozásaként megjegyzi még: „A jóga legnagyobb csalá­sa, hogy manapság egyszerű testgyakorlatként népszerűsítik. A new age mozgalom híveinek nagy része éppen a jóga közve­títé­sével kerül az okkultizmus hálójába.”

Ennek az ellenszenvnek feltehetően az az oka, hogy a Hatha jóga által előírt testhelyzetek eredetileg szakrális szimbólumok voltak, melyek segítségével a gyakorlatozó meghatározott hindu istenségek­hez fordult. Őket imádva hívta le az erejüket, és kérte a segítségüket. Ez tény azonban önmagában nem teszi elítélendővé ezt a módszert, mivel semmi bizonyíték sincs arra, hogy ezek az istenek ártani akarnának nekünk. A brahmanizmus többistenhite ellen sem lehet kifogásunk, hiszen a keresztény vallásban is számos angyal, arkangyal, kerub és szeráf segíti a Teremtőt. Felépítését tekintve a brah­ma­nizmus csupán annyiban tér el a kereszténység által hirdetett mennyei hierarchiától, hogy ők a mindenható Brahma segítőit magasabb tisztségre emelték. Az egyes vallások esetén nem azt kell nézni, hogy minek nevezik az isteneiket, mert minden fohász, minden ima ugyanahhoz az istenhez, a Mindenhatóhoz jut el. A túlvilágról érkezett segítség megítélésének legfontosabb szempontja, hogy hon­nan, melyik oldalról jött. Jó, vagy a gonosz erők állnak-e a szolgálatukban.

A TM-meditációt azzal vádolják, hogy a mantrák egy-egy démon nevét jelentik. Ez azonban szintén nem bizonyítható. Ezek az ősi szanszkrit szavak isteni eredetű lények nevét is jelölhetik. Egyébként a démonvilágban sem minden lény ártalmas. A természetet irányító; a fákban, felhőkben, erdőn, mezőn élő dévák többnyire jóindulattal viseltetnek az emberek iránt. Amíg az életterünket átszövő láthatatlan világo­kat alaposan meg nem is­merjük, addig nem tu­dunk határozott véle­ményt mon­dani ezekről a dolgokról. A keresztény oldalról hir­detett szemellenzős véle­mény fejlődésünkre nézve legalább olyan káros, mint az álpróféták szem­fényvesztő, romlásba dön­tő tevékenysége. A XX. század végére szinte ki­bogozhatatlanul összeke­veredtek az értékek a vil­águnkban, így az alapta­lan, elhamarkodott vádas­kodások nem segítenek. A szétválogatás, a meg­tisztítás, a rendcsinálás csak közös erővel, összefogással lehetséges.

Ez a munka azonban nem lesz könnyű, mivel a new age-et behálózó, az eszményét be­szennyező tanok képviselői ke­mé­nyen védeni fogják elfoglalt he­lyüket az új világban. Az egy igaz Isten mellett el­kö­telezett hívők csak össze­fogással aka­­dályozhatják meg a káros esz­mék tér­hódítását. A keresz­té­nyek viszont ahelyett hogy egye­­sítenék erőiket, egyre in­kább szét­forgácsolják ön­ma­gukat. Mind több kis­egyházra oszla­nak, mi­köz­ben egymást szapul­ják. Az ad­ventisták és a baptisták pl. nem tekintik igaz hitűeknek a kato­li­ku­sokat, mert ők nem szom­­baton tartják a heti pi­he­nőnapot, hanem vasár­nap. Az evangé­li­kusoknak az a bajuk a római katoliku­sokkal, hogy elvesznek a ceremóniákban ahelyett, hogy az evangéliumban leírtakra kon­centrálnának. Ezek a látszat­prob­lémák, az infantilis huzako­dá­sok meggyengítik őket, és el­terelik a figyelmüket az igazi ellenségről, a vilá­gunkat méte­lyező démo­ni erők áldatlan tevé­keny­ségéről.

Visszatérve a new age bírálatához hasonlóan le­súj­tó a szerző véleménye az asztrológiáról. Érveinek alátámasztására hossza­­san sorolja a jövendőmondó asztrológusok baklövéseit. Efeletti ujjongása minden bizonnyal kisebb volna, ha tisztában lenne vele, hogy jövőnk alakulását a szabad akarat is befolyásolja. Emiatt még Isten sem tudja pontosan megmondani, hogy milyen jövő vár ránk. A planétaállások csak tendenciákat valószínűsítenek, amelyek vagy megvalósulnak, vagy nem. Az egyes égitestek által kisugárzott szubatomi energiahullámok ereje oly csekély, hogy fizikailag senkit sem képesek semmire sem kényszeríteni. Ezek a sugarak a lélekre és a tudatalattira hatva befolyásolnak minket, de ezt a késztetést a tudatos bal agyfélteke bármikor leállíthatja, vagy akár az ellenkezőjére is változtathatja. Az asztrológiától való elrettentés fokozására végső érvként még felhozza, hogy a Biblia szerint: „A csillagok vizslatói sugallataikat a démonoktól kapják. Ez a fajta közvetítés csak előjátéka a lelkekkel való szorosabb kapcsolatnak, ami később megszállottsághoz vezet.”

Nem ilyen egységes a kép az ezotéria más területein. A természetes gyógymódok terén a new age ellenzői sokkal engedé­kenyebbek. Elítélik ugyan a távol-keleti gyógymódokat, így pl. a tudományosan elismert akupunk­túrát, de helyeslik a homeopátia és a vegetarizmus terjedését. Engedékenységük nyomaté­kosítására felhozzák még: „Naivitás lenne azt gondolni, hogy a new age mozgalmában minden rossz és gonosz.” Elismerőleg szólnak arról, hogy a new age iránt érdeklődő eljut oda, hogy „legalább foglalkozni kezd a lelkével”. Módszerei lehetővé teszik a pozitív önkép kialakulását. Tagadhatatlan haszna new age-nek, hogy kivezeti az embereket az ateizmusból. A legnagyobb hasz­na azonban az, hogy felébreszti az egyén felelősségtudatát; rámutat arra, hogy a környezetvédelem egyetemes emberi feladat; és elő­segíti a világbékét.

Ezt követően a modern gon­dolkodás számára is elfogadható érveket sorol fel a szerző annak alá­támasztására, hogy milyen tár­sadalmi jelenségek járultak hoz­zá a new age terjedéséhez. Az első a materializmus elleni lá­zadás volt. A materializmus sok kárt tett az egyházaknak, mert háttérbe szorította a vallást, de az 1990-es években ismét di­vatossá vált lelki dolgokkal fog­lalkozni. Habár mindenki szor­galmasan hajlongott tovább a Mammon előtt, a II. világháború utáni évtizedek radikális anyagi­assága ellenállást váltott ki a társadalomban. A különféle gaz­dasági „izmusok” növelték ugyan az életszínvonalat, de nem tud­ták kielégíteni az emberi lélek vágyait. Emiatt a nyugati országok polgárai megcsömörlöttek a materializmustól, és tömegesen csatlakoztak az ezoterikus tanokhoz. A materializmus lehetővé tet­­te ugyan az anyagi világ él­ve­zetében való elmerülést, de az üres­ség, a gyökértelenség érzé­sét hagyta maga után. A gyökér­telenség, a sehová sem tartozás érzésével szemben a new age azt a tudatot fejlesztette ki az egyén­ben, hogy egy vég nélküli lánc része, amely hozzákapcsolja őt minden idők lelki megvilágosodást elért tanítóihoz. Az embernek szüksége van egy beépített útjelzőre. A materializmus azonban nem jelöl ki semmilyen irányt. Aki követi ezt az irányzatot, egy idő után rájön, hogy végállomás sincs. Minden siker viszonylagos, és az eredményeknek nincs semmi jelentő­sé­gük, mert az egész élet értel­met­len. Az emberek azonban sem­mitől sem rettegnek jobban, mint attól a gondolattól, hogy az éle­tüknek nincs értelme. Ha fel­éb­red bennük a gyanú, hogy cél nél­kül élnek, kapva kapnak az élet értelmének bármilyen ma­gya­­rázatán.

Nem kis mértékben járult hoz­­zá az ezoterikus gondolatok el­fogadásához az elveszettség ér­zése. Az 1960-as és ’70-es évek nemzedékei társadalom­elle­nes lázadásuk során felelőtlenül eltaposták a keresztény hagyomá­nyok és a korábbi erkölcsi ér­tékrend még megmaradt korlá­tait is. Így a továbbiakban nem maradt semmi útjelző, fogódzó a modern kor embere számára. Sú­­­lyosbította a helyzetét az el­ma­gá­nyosodás. A falusi közös­sége­ket felváltották az urbánus köz­pon­tok, ezért a nemzedé­kek­re épülő családi kapcsolatok felbomlottak. Az egyén elszigeteltté, társtalanná vált. Az ember azonban társas lény, vágyik arra, hogy tartozzon valakihez vagy valamihez. Így kapóra jöttek a különböző izmusok, valamint a new age mozgalom, amely ráadásul önmegismerést és felvilágosítást is ígért. Az 1980-as évekre a hagyományos erkölcsi normák darabokra törtek. A szexuális forradalom ledöntött minden korlátot az érzéki vágyak gátlástalan kiélése előtt. A szabadosság azonban egy idő után csömört váltott ki, az erkölcsi összeomlás pedig zavart és nyugtalanságot okozott. Ennek az életér­zésnek a következményeként mind intenzívebbé vált az önmarcangoló aggodalom, a szörnyű kétségbeesés, a tudathasadás, a stressz, az önmagunkkal való meghasonlás érzése. „Mindez olyan körülményeket teremtett, amelyben minden életcélt és önmegismerést ígérő mozgalom sikert arathatott volna. Ez esetben a társadalmi válságot a new age használta ki.”

A bírálatokat összegezve a keresztény szakírók a new age mozgalmat a csalás háromszoros hitvallásának nevezik. „Az első csalás a reinkarnáció tana, amely szerint nincs halál, az ember folytonos újraszületésre ítéltetett (a hinduizmus szerint kárhoztatott).” Tagadják, hogy a reinkarnáció nyo­mai fellelhetők lennének a Bibliában. Jézusnak azt a kijelentését, hogy „a Messiás eljövetelét meg fogja előzni Illés eljövetele” ezzel a ködös elmélettel próbálják félremagyarázni: „A zsidó hitben élt a megtestesítő személy képe, aki Isten választottja, és aki Isten akaratát képviseli, vagy a választott népet, vagy mindegyiket. Ilyen szereplők a Bibliában Ádám és Éva, Mózes, Dávid király, Illés pró­féta, s a várt Messiást is részben ilyen megtestesítő személynek képzelték. A korporatív személyek között kapcsolatot éreztek; őket összetartozónak, részben felcserélhetőnek is hitték. Egymás és a Messiás előképének tartották őket. Jézus tehát nem arra gondolt, hogy Illés lelke újra leszületett volna Jánosban, hanem arra, hogy az új prófétát megtestesítő személyiségen ugyanaz a karizma jelent meg, amely már Mózest is felkereste küldetésre.” Ez a bonyolult és kissé zavarosnak tűnő fejtegetés valószínűleg nem sok embert fog eltántorítani a reinkarnációs magyarázattól. No de most lássuk a következő „csalást”.

A második, hogy: „Az ember önmagát Istenhez hasonlítja, olyan képességeket hív elő magából, amelyek Istenhez teszik hasonlóvá.” Ennek kétségbe vonása azért érthetetlen, mert a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy „Isten az embert saját képmására teremtette”. Ha pedig önmagát másolta, nem zárható ki, hogy a testi adottságaival együtt a pszichikai képességeit is átadta. Ha ez nem így lenne, akkor nem érkeznének hozzánk ilyen üzenetek a túlvilágról: „Minden képességetek Istentől származik, ezért használjátok azokat a legjobb tehetségetek szerint.” A harmadik csalás, hogy: „Saját énünk megismerése juttat el bennünket a megváltásig.” Ennek következtében az emberiség képes lenne elkerülni önmaga elpusztítását. A tudati felvilágosítás lehetőséget ad a túlélésre, az apokalipszis elkerülésére. Ezt az állítást nem csupán a meggyőződésük mondatja a new age híveivel. Az utóbbi időkben napvilágra került ősi információk (pl. holt-tengeri tekercsek, Mózes első öt könyvébe kódolt rejtett üzenetek, több ezer éves múltra visszatekintő indián legendák) mind azt sugallják, hogy a II. évezred végére jósolt katasztrófa nem elkerülhetetlen. Ezt a tényt azonban a keresztény hívők nem hajlandóak elismerni. A bizonyítékok tanulmányozására irányuló ösztönzéseket azzal a sommás kijelentéssel utasítják vissza, hogy: „Nem sok értelme van a hitnek, ha az ember örökké kételkedik.”

A bigott, szemellenzős emberek, a fanatikus hívők egyáltalán nem törődnek a tényekkel. Elolvasni sem hajlandóak a világ keletkezésével és működésével kapcsolatos tudományos felismeréseket. Egyfolytában a Bibliát lobogtatják, hogy csak az létezik, ami abban le van írva. Nem képesek felfogni, hogy ez a mű majdnem 4000, illetve 2000 éve született, így eleve nem lehetnek benne korunk felismerései. Arra hivatkoznak, hogy a Biblia a jövőnkkel kapcsolatban is tartalmaz utalásokat. Arra azonban nem gondolnak, hogy ezek a jóslatok jövőnknek egyfajta, legvalószínűbb alakulására vonatkoznak. Megrögzötten hisznek az apokalipszis bekövetkeztében. Szinte epekedve várják, hogy jöjjön már a megsemmisülés (amit ők természetesen elkerülnek, mert a kiválasztottak táborába fognak tartozni). Meg sem fordul a fejükben, hogy Istennek nem célja az értelmetlen pusztítás. Ha egy kis reményt lát a megtérésre, akkor kész megkegyelmezni nekünk. Ninive lakóit sem pusztította el, pedig már kimondta felettük az ítéletet. A megbánás, bűnös életmódjuk feladása megmentette a város lakóit. Isten nem fogja csak azért is elpusztítani a világot, hogy neki legyen igaza. Ha látja, hogy jó útra tértünk, van remény a megváltásunkra, akkor rajtunk is meg fog könyörülni.

Nem zárható ki, hogy már a „mentőcsónakot” is elküldte hozzánk, de a szemellenzős hívei nem hajlandók belekapaszkodni. Úgy viselkednek, mint az együgyű parasztember a bajban. Azok kedvéért, akik nem ismerik a történetet: „Árvíz van. János bácsi a háza tetején ül, már a derekáig ér a víz. Arra jön egy csónak, fölkiabálnak az öregnek: János bácsi! Jöjjön kimentjük! Nem, nem – mondja az öreg. Vigyáz énrám a Jóisten. Egy idő után János bácsit teljesen ellepi a víz, és megfullad. A túlvilágon panaszra megy az angyalokhoz: Azt ígérték, vigyáz rám az Úristen! Szent Péter válaszol: János bácsi, küldtünk egy csónakot…!”

 

Modern hit

 

A Biblia meglehetősen régi alkotás. Mint tudjuk, az Újszövetség közel kétezer éves, az Ószövetség pedig még ennél is régebbi, kezdete az i. e. 1900-ra tehető. Ábrahám és Jézus születése között 3×14, azaz 42 nemzedéknyi idő telt el. Természetes tehát, hogy a Biblia meglehetősen régi beszéd­stílus szerint, és az akkori kornak megfelelő ismeretek alapján írta le azokat a törvényeket, amelyek mind a mai napig igazgatják az életünket. Ez persze nem von le semmit a Biblia értékéből, de a modern ember számára sokszor érthetetlen nyelvezete számos embert elriaszt attól, hogy tanulmányozza a régi korban íródott szent könyveket. A Biblia modern nyelvjárásnak megfelelő átfogalmazására senki sem vállal­kozik, de nincs is rá szükség. A helyszín, a szituáció ugyanis megváltoztathatatlan, az ókor eseményeit lehetetlen az atomkorba áthelyezni. Szeren­csére az elmúlt évszázadok során a Biblia szelleme már kellőképpen belénk ivódott, a generációkon át tartó vallásos nevelés kiváltotta azt a hatást, amelyet Isten az alaptörvények átadása, és Jézus küldetése által kívánt elérni. Ezért a ma embere már más jellegű vallást igényel. Civilizált társadalmunk számára már magától értetődőek azok az erkölcsi és egészségügyi tilalmak, amelyekre az ókori népeket még meg kellett tanítani. Az atomkor emberét viszont egyre több olyan hatás éri, amellyel nem tud mit kezdeni. A régi törvények az új problé­mákra már nem adnak választ, új törvények pedig nem léteznek, így sehol sem tudja azokat elsajátítani.

Ezt felismerve nagyon valószínű, hogy a vallás néhány évtized múlva gyöke­resen át fog alakulni, a régi értékeket megtartva modern nyelven, modern isme­retekkel kiegé­szítve fogja az embereket a korunkhoz igazított erkölcsi törvé­nyekre, a korszellemnek megfelelő magatartásra oktatni. Feltételez­hető az is, hogy a jövőben a hit nem fog szorosan a templo­mokhoz kötődni. A felvilá­gosult ember nem külsőségekben lesz vallásos, hanem lélekben és tetteiben. Tudniillik nem attól lesz valaki igaz hívő, hogy állandóan a templomokat bújja, és „szent fazék” módjára fűnek-fának papol a hitről. Az ilyen emberek hitvallása Istenről nem más, mint szájgyakorlat. Ma még sokan vannak, akik „vizet prédikálnak, és bort isznak”; azaz térden állva ájtatoskodnak Isten előtt, a templom falain kívül viszont saját családtagjaikat is meg tudnák fojtani egy kanál vízben. Isten az álszenteskedőket megveti, számára igaz értéket csak a lélek mélyén rejlő és a csele­ke­detekben megnyilvánuló hit jelent. Az sem mindegy, hogy cselekede­teink milyen indíttatásúak. Nem kevés azoknak az embe­reknek a száma, akik csak azért tesznek jót vagy kerülik a rosszat, mert szolgalelkűek. Olyanok is akadnak, akik juta­lom­ként a Mennyországba szeretnének jutni, vagy egyszerűen gyávák, és félnek Isten bünteté­sétől. A maguk hasznát keresők, a meghunyászkodók imája abból áll, hogy égnek fordítják a szemüket, és kuncsorognak: „Uram segíts meg!” Ezután kenetes ábrázattal várják a mennyei erők támogatását, és a Paradicsomba való bebocsáttatást. Üdvözülésre azonban csak azok számíthatnak, akik minden­féle befolyás nélkül, önös érdekektől mentesen, meggyő­ződésből szolgálják az Urat.

Nem ritka jelenség a vakbuzgóság, amikor valaki a forma ketrecébe zárva mutogatja magát, mint igaz hívőt. Ez a hamis igyekezet csak arra jó, hogy a többieket elkápráztassa. Azt a benyomást akarja kelteni a környezetében, hogy ő példa­mutató buzgalommal teljesíti a szent kötelességeket, hiszen betart minden apró-cseprő formai részletet. Az alázatos hűség azonban sokszor csak álca, amely leplezi a hamisságot, a bűnös vágyakat és törekvéseket. Ez a folyamat egyébként nagyon hosszú múltra tekint vissza a keresztény egyházakban. A formarögzítésben már a zsidó farizeusok odáig ju­tottak, hogy szinte lépni sem tudtak anélkül, hogy ahhoz valami kapcsolódó törvényt hozzá ne ren­deljenek. Mindenféle általuk kitalált szabályzattal és részletekkel terhelték önmagukat s népüket ahelyett, hogy az igazi, szent törvények benső lényegét élték volna meg. Aki nem fért bele az általuk kreált formába, az ellen tűzzel-vassal küzdöttek. Rövidlátó­ságuk odáig ragadtatta őket, hogy magát a Megváltót is kiközösítették a zsidó gyülekezetből.

A kereszténység kezdetén még volt némi értelmük a dogmáknak, mert a Római Birodalom bukását kísérő zavaros időkben megóvta az eszmerendszert a felhígulástól. Később azonban az egyházi vezetők sok vitás kérdésben egymással sem jutottak közös nevezőre, és éppen azt felejtették el, ami a hit lényege: az Istenhez fordulást. Egy idő után hitvitáik eldöntésében nem a Mindenhatótól kértek tanácsot, nem belőle merítkeztek, hogy megvilágítsa elméjüket, hanem elvesztek a liturgiák, a keretek, a formák között. Istennek szóló fohászaik során egyre inkább a formát élték meg, és nem a lényeget. Saját tekintélyüket, önnön szavukat megkér­dő­je­lezhetetlenné tették, így minden, amit kinyilvánítottak, az ő látásmódjukat, önös érdekeiket tükrözte vissza. A hitbéli dogmákhoz mind inkább hozzátapadt az egyházi méltóságok erőszakos törtetése, gőgje, benső énjük tökéletlensége. A középkorban már annyira belerögzültek saját dogmáikba, hogy elvesztették valódi hitüket, és már csak külsőségekben szolgálták az Urat. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a szeretet és Isten nevében elítélték hittársaikat, ezreket idéztek az inkvizíció elé, megkínoztak és élve elégettek mindenkit, aki megingatta a formák mindenhatóságát.

Ilyen körülmények között törvényszerűnek mondható, hogy az addig egységes keresztény egyház bomlásnak indult. Az egyház­szakadás, a reformáció, kisegyházak ala­pítása és a new age mozgalom által propagált modern hitvallás mind arra figyelmeztetnek, hogy senki sem sajátíthatja ki magának a hitet. Ez az örök érték mindig újabb és újabb formát és keretet keres magának, hogy tartalmával a maga szintjén mindenkit éltethessen. A formák és előírások szaporodása, az egyes hittételek önkényes kiegészítése az évszázadok során mind bonyolultabbá tették a vallásgyakorlást. A komplikált és nehezen érthető téziseket tartalmazó tan azonban nem igazi vallás, hanem az egyházi szervezetek által kitalált elméleti okoskodás. Az isteni eredetű vallás egyszerű elvekből épül fel, hogy bárki könnyen megérthesse, és magáévá tehesse. A jelenlegi vallásokat papjaik olyan szövevényessé és nyakatekertté tették, hogy nem csoda, ha manapság alig akad hívük. Az emberiség túlnyomó részét tehát jelenleg a különféle egyházak fosztják meg a vallás igazi értelmétől, a hittől.

Kezdetben a vallás kereteinek megteremtése azt a célt szolgálta, hogy azok az egyszerű emberek is hozzá­férhessenek a hit lényegéhez, akik csak formákhoz kötötten képesek élni. A külsőségek segítették őket, hogy a tartalomból minél többet magukba emelhessenek. Korunk embere azon­ban a hitet már önmagában is képes megélni. Az ima lényege az Istenre hangolódás, és mindegy, hogy milyen külsőségek között hangzik el. Az Istenről mit sem tudó primitív dzsungellakók imái ugyanúgy eljutnak hozzá, mint a muszlimok napi ötszöri letérdelés so­rán elküldött fohászai, ha előtte békét terem­tenek a lelkükben, és nem éreznek gyűlöletet mások iránt. Mert nem a szavak, hanem a benső töltés az, ami meghallgatásra talál. Őszinte, szívből jövő imádság esetén a felszál­ló fohá­szokból, gondolatokból, sóhajokból fel­erősödve kiválik a lényeg, ami a legnagyobb tá­volságon is áthatol. Az átélés nélkül eldarált ima azonban süket fülekre talál, áhítat hiányá­ban hatástalan marad.

Az imádság azért is fontos, mert az angyalok kéretlenül nem avatkoznak bele az életünkbe. Az őrangyalok megvédenek bennünket minden olyan veszedelemtől, ami nincs előírva a sorsunkban. A karma ellen nem tehetnek semmit, de a véletlen bajokat, baleseteket elhárítják a fejünk fölül. Önmagunktól szintén nem tudnak megvédeni minket, mivel mindenkinek jogában áll elrontani a saját életét. A számunkra biztosított minden irányú szabadság folytán nem csak előre, hanem visszafelé is fejlődhetünk. (Ha nekünk úgy jó. Az ostobaságaink következményeitől sem védenek meg minket, hogy tanuljunk belőlük.) Sorsunk jobbá tétele érdekében azonban sokat tehetnek. Ezt viszont kérni kell. Maguktól nem teszik meg. Azért sem, mert ok nélkül nem avatkozhatnak senkinek az életébe. Ha egy ateista úgy véli, hogy a saját erejéből is boldogul a világban, ennek kipróbálásában, megtapasztalásban nem zavarhatják meg. Akarata ellenére senkit sem rángathatnak előre a fejlődés útján. Ki kell nyilvánítanunk, hogy szükségünk van a segítségükre, nem bánjuk, sőt elvárjuk a közreműködésüket.

A kérés azonban hiábavaló, ha nem érdemeljük meg a segítséget. Aki Isten segítségével akar előbbre jutni, annak Istenek tetsző életet kell élni, és fohászkodnia kell a jóindulatú szellemekhez. A szívből jövő ima, a pozitív célokat szolgáló kívánság előbb-utóbb meghallgatásra talál. Egyetlen fohász többnyire nem használ. Ahhoz, hogy az angyalok lássák az eltökéltségünket, szándékunk komolyságát, kitartóan kell imádkozni. A hőn óhajtott cél elérése érdekében türelmesnek kell lennünk. A fizikai világban sem kapunk meg mindent azonnal. Mindenért meg kell küzdeni, szenvedni. A túlvilágon sem szórják két kézzel az ajándékot. Ennek a szférának a segítségét is ki kell érdemelni. Csak a Sátán teljesíti azonnal a kívánságunkat, de abban nincs köszönet. Mindennapi tetteinkkel, viselkedésünkkel, Isten iránti elkötelezettségünkkel méltóvá kell válni a segítségnyújtásra, ami kitartó kérés, megszólítás esetén nem marad el.

Gyors segítség csak akkor érkezik az isteni szférától, ha másokért imádkozunk. A mások érdekében folytatott önzetlen ima tízszer olyan hatékony, mint amikor saját magunkért imádkozunk. Ez a cselekedet ugyanis a nagylelkűségnek egy olyan ritka megnyilvánulása, amit nagyra értékelnek a túlvilágon. Kevesen képesek olyan emberért könyörögni, akihez nem fűződik rokoni, baráti vagy valamilyen érdekkapcsolatuk. Ebben az elidegenedett világban senki sem törődik az embertársával, felebarátjával, így ez a fajta ima felértékelődött az angyalok és a fénylények szemében. Ilyenkor arra is ügyelnünk kell, hogy erről a közreműködésről később sem szerezhet tudomást az illető. Az általunk kieszközölt túlvilági segítséget nem válthatjuk „aprópénzre”. Soha, semmikor nem közölhetjük vele, hogy szerepünk volt a megsegítésében. Azért sem, mert erről nem szerezhetünk bizonyosságot. Ezekre a titkokra csak a túlvilágon derül fény.

Az imába való belemerülés, a révület sok rokon vonást mutat a meditációval. A jól imádkozó em­ber sokszor ugyanazt kapja, mint a meditáló: mennyei ener­giát, amellyel feltöl­tekezve meggyógyul a teste, és kívánságának megfelelően alakul a környezete. Ez a változás azáltal következik be, hogy a magunkba fogadott isteni energia megnöveli a hitünket, amely képes arra, hogy mozgó­sítsa a világunkban tevékeny­kedő jóakaratú erőket. Ezek a lények arra is képesek, hogy megvédjenek bennünket a gonosz erők felénk nyúló csáp­jaitól, és harmóniával eltöltve, boldoggá tegyenek minket. Miután az ima tudományos hatásmechanizmusát az ókori emberek nehezen értették volna meg, Isten a formák megteremtésével sietett a segítségükre. Kérésük meghallga­tásaként olyan feltételeket szabott, hogy azok teljesítése közben lélekben megtisztulva, és kellő áhítattal közelítettek a mennyek országához. Amikor valaki letérdel, és összekulcsolja a kezét vagy homlokával a földet érinti, vagyis meghajol annak hatalma előtt, akitől segítséget kér, az olyan alázatot él át ezáltal, ami elősegíti az imája célba juttatásához szükséges áhítat elérését.

Ám a formák lassan kiüresedtek, elveszítették tartalmi lényegüket, és azt a szellemiséget, ami eredetileg éltette őket. A rituálék megmaradtak ugyan mint vázak, de ezek már csak arra jók, hogy a forma börtönébe zár­ják a hívőket. Miközben a halottá vált liturgiákat erősítgetjük ebben a szűk ket­recben, eltűnik a vallás igazságtartalma, elmarad az isteni üzenet megszentelő­dése. Ilyen körülmények között érthető, hogy a templomba járás elvesztette spirituális értelmét, és közösségi eseménnyé vált. A gyülekezet tagjait nem a vallás mély értelme foglalkoztatja, hanem az, hogy vajon mit szólnak a ­többiek, ha nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően cselekszem. A hit sem képes már betölteni eredeti szerepét, mert napjainkra érzelgős ájtatosság lett belőle.

Meglehetősen groteszk megnyilvánulása a katolikus egyháznak a bűnbocsánat intézménye is. A bűnbe esett hívő elmegy a templomba, meggyónja bűneit, mire a pap Isten nevében megbocsát neki. „Mondj el tíz Miatyánkot, tíz Üdvözlégyet, adakozz bőkezűen az Úr házának, és bűneid alól felmentést nyersz!” Aztán a hívő nyugodtan folytathatja bűnös életét. Egy idő után, ha ismét sok van a rovásán, megint elmegy a templomba, meggyónja bűneit, meghallgatja a pap korholását, majd otthon elmormolja néhányszor a Miatyánkot, és az Üdvözlégy Máriát. Ezzel újra tisztára mosta a lelkét. Ez olyan, mint egy pénzbedobós automata. Meghatározott tarifáért a bűnök töröltetnek. Nem sokban különbözik a középkorban árusított „búcsúcédulától”. Akkor az is elég volt, ha a bűnös kinyitotta az erszényét, penitenciát nem róttak ki rá. Ez az egész nem más, mint bohóckodás. A mély megbánás, a rossz cselekedet jótettekkel való ellensúlyozása képes ugyan törölni a büntetést, de néhány imádság gyors elhadarása nem mentesít bennünket bűneink következményei alól.

Nem kevésbé ártalmas a bűnbeesés megítéléséhez való hozzáállásunk. A keresztény egyház tanításai szerint: „Tiltás nélkül nincsen bűn.” Ennek alapján a felvilágosítás, az erkölcsi prédikáció kifejezetten káros. Erről a visszás helyzetről szól az a klasszikus történet, amelyben a misszionárius erkölcsös életre tanítja a kannibálokat. Az egyik megkérdezi: „Mondd, ha nem tudom, hogy az emberevés bűn, akkor is bűnös lennék?” Erre a pap: „Ha nem tudod, hogy bűn, amit cselekszel, Isten előtt ártatlan vagy.” Kár, hogy nem így van. A túlvilágon is hasonló törvények uralkodnak, mint a mi világunkban. Eszerint: „A törvény nem tudása nem mentesít annak következményei alól.” Ezért is olyan fontos a felvilágosítás, az ezoterikus tanok, a transzcendentális világ megismerése. Nézzünk csak körül a világunkban, hogy mennyi szerencsétlen ember szenved körülöttünk. Mivel nincsenek tisztában a karma törvényeivel, sejtelmük sincs róla, hogy mi az oka balsorsuknak. Oktondi állat módjára szenvednek, holott ha tudatában lennének tettetik következményeinek, el is kerülhetnék a bajt.

Úgy látszik a katolikus egyház képtelen tanulni a hibáiból. Luther Márton idején a búcsúcédulák árusítása újabb egyházszakadáshoz vezetett. A görögkeleti egyház létrejötte után sorra születtek meg a reformeszméket valló keresztény egyházak. Megszűnt a katolikus egyház egyeduralma a nyugati világban. A bűnbocsánat jelenlegi intézménye pedig az ezoterikus eszméknek, a buddhista vallásnak nyitott utat Európában. A brahmanizmuson alapuló buddhizmus ugyanis nem terjeszt tév­eszméket. Nem vezeti félre az embereket, nem sza­porítja a bűnlajstromukat alaptalan megbocsátások­kal. A vallás nagyban befolyásolja az emberek élet­felfogását. Olyan az életünk, amilyen az életfilozó­fiánk. Amíg a kereszténység leplezi, a brahmaniz­mus felfedi az élet titkait. Ezért tartják sokan olyan vonzónak a keleti bölcsességet. Egyébként a budd­hizmus valójában nem vallás, hanem egy olyan fi­lozófia, amely arra int, hogy vállaljunk felelősséget az életünkért. A buddhista eszméket valló kínaiak azt mondják, hogy: „Az embert nem az ég pusztítja el; Magunkat öljük meg azzal, hogy az örök törvé­nyeket áthágjuk.” Ebben a hozzáállásban nyoma sincs az isteni megbocsátásnak. Ez az életta­pasz­talatokon alapuló mondás egyértelműen arra utal, hogy minden bűnükért fizetni kell, senki sem men­tesít bennünket tetteink következményei alól. Hiába „nyerünk” tehát bűnbocsánatot lelkünk földi gondozójától, az égi Atyát ez nem kötelezi sem­mire.

A jelek szerint hamarosan ezek a problémák is megszűnnek, mert mind kevesebben érzik szükségét annak, hogy templomba járjanak. A világ­sajtó keresztény egyházakat bíráló cikkeiből kide­rül, hogy a nyugat-európai országokban a lakosság 4-5%-a jár csak templomba. Orosz­országban ez az arány még ennél is kisebb, csupán 2%. Csak Németországban évente 300 ezren fordítanak hátat az egyháznak. Az újságírók már arról cikkeznek, hogy az európai templomok turistalátványossággá váltak, egy letűnt korszak emlékei. Egyre több ember fordít hátat a hit­köz­ségének függetlenül attól, hogy melyik társa­dalmi osztályba tartozik. Sokak számára a vallás már nem hit, hanem hovatartozás kérdése. Pedig a ke­reszténység a legfőbb világvallások közé tartozik. A világon 1,7 milliárd ember hisz Istenben és Jé­zus tanításaiban.

Nem csak a fiatalok ábrándulnak ki intézmé­nyesen a vallásukból, hanem az idősek is. Az angol The Guardian című újság megállapítása szerint: „Ahogy az idősek előrehaladnak a korban, úgy csökken az Istenbe vetett hitük.” Ez a megállapítás megdöbbenést okozott az egyházi vezetőkben is, mert eddig az öregeket tartották egyre fogyatkozó létszámú gyülekezetük oszlopos tagjainak. Svédországban ennél is rosszabb a helyzet. 1947-ben a lakosság 87%-a hitt Istenben, 2001-ben már csak 46%. Sokan azzal indokolják távolmaradásukat, hogy az egyházak nem tudnak segíteni napi problémáik megoldásában. A papok meg azt mondják, hogy ez nem az ő dolguk. Érdekes módon az irodalomban nem következett be ez a hanyatlás. Az utóbbi 20 évben a különböző regényekben, színdarabokban, tanulmányokban és a sajtóban többet írtak Jézusról, mint a megelőző 2000 évben összesen. Ez is azt jelzi, hogy az embereknek nem Is­tennel, a Megváltóval vagy a hittel van problé­májuk, hanem a hitterjesztés módjával. A keresz­tény egyházak begyöpösödött középkori hagyo­mányai, a megújulás hiánya idegeníti el az embere­ket a vallástól.

Mivel a történelmi egyházak nem tudnak, és nem is nagyon akarnak magyarázatot adni korunk rohamosan szaporodó kihívásaira, az emberek el­fordulnak a vallástól. Sokan nem tapasztalják, hogy szellemileg gazdagabbá vagy felvilágosul­tabbá válnának azzal, hogy templomba járnak. A kiábrándult hívők egy csoportja így nyilatkozott: „Egy idő után teljesen hidegen hagytak bennünket az üres szavak, a gépiesen végzett szertartások. Nem véletlen, hogy mind többen térnek át más hitre, válnak buddhistává vagy mohamedánná. Az afrikai-, ázsiai- és latin-amerikai országokban élők pedig tömegesen térnek vissza törzsi és kultikus hitrendszerükhöz. A kereszténység sokuk számára már csak lepel, amely mögött bálványimádás fo­lyik, sámánista szertartások zajlanak. Egy ausztrál napilap, a The Age kétségét fejezi ki amiatt, hogy ezek a pótmegoldások kielégítenék az emberek lelki szükségleteit. A keresztény egyházakról szó­ló beszámolójukat ezzel zárják: Ez lenne a meg­oldás? Nyilvánvalóan nem. A tarthatatlan helyzet láttán mind egyértelműbbé válik, hogy ezen a téren is radikális változtatásokra van szükség.

Az Istennel való kapcsolat helyreállítása érde­ké­ben a jövőben meg kell szabadulnunk a kiüresedett formáktól, és vagy újakat kell létrehozni he­lyettük, vagy tudatosítani kell az emberekben, hogy a saját templomát mindenki magában hordja, és ma már nincs szükség erre a támaszra. Új, mo­dern formák teremtése esetén viszont olyan kere­tet kell alkotni, amely racionális alapon élteti a lényeget, az Isten és ember közötti szent kapcsolatot, s mindenki számára segít azt belső természetében átélni. Jézus már kétezer évvel ezelőtt megjövendölte ennek a kornak az eljövetelét. A Biblia szerint így szólt a szamaritánus asszonyhoz. „Mondom néked asszony, eljön az idő, amikor az emberek Istent nem a templomokban fogják keresni, hanem a lelkükben és az igazságban imádják.” A harmadik évezred minden tekintet­ben meg fogja változtatni az emberek életét, de hitre mindig szükség lesz, és mindig lesznek, akik a hitet hivatásszerűen fogják tanítani, mert az emberi humánum nem terjed magától, azt terjeszteni kell. A vallásos tárgyú könyvek hangvétele is előre­láthatóan meg fog változni. A jelenlegi sokak által kenetteljesnek, hozsannázónak tartott stílus köz­érthetővé, kevésbé szenteskedővé válik, és egyre inkább tudományos alapon fogja megközelíteni a hitet. Univerzális ismereteink kiszélesedésével a tudás jobban elő fogja segíteni Isten tiszteletét, mint a hit. Ezt követően az emberek megszaba­dulnak téveszméiktől, dogmatikus nézeteiktől.

A vallás tehát nagy valószínűséggel nem fog megszűnni, csak az egyház szerepe és jellege változik meg. Az sem zárható ki, hogy az egyes vallások értékes tanait összegezve idővel létrejön egy egységes világvallás a Földön. Ez az ökumenikus vallás mentes lesz minden korábbi szertartástól, és tevékeny­ségét nem korlátozzák többé áthághatatlan vallási dogmák. Az emberiség a vallásnélküliségből haladt a fetisizmuson (egyes tárgyak bálványként való tisztelete), a totemizmuson (egyes növények és állatok tisztelete) át előbb a politeizmus (többistenhit), majd a monoteizmus (egyistenhit) felé. Most éppen a vallási fejlődés legmagasabb foka, a Mindenható általános elismerése előtt állunk. Az EGY tiszteletével megszűnik a Teremtő különféle neveken való említése, ami a világvallások egyesülését fogja eredményezni.

Ennek hatására valószínűleg megszűnnek a hitbéli ellentétek, és a Föld nem egy országában még ma is dúló vallásháborúk, mert az emberek rájönnek arra, hogy minden vallásnak egy közös istene van, és a hit lényege nem a vallásgyakorlat módjában keresendő. Mindnyájan ugyanahhoz az Istenhez imádkozunk, csak másképpen. Egyes egyházi csoportosu­lások szemellenzős önteltsége te­hát alaptalan. Egyik vallás sem alábbvaló a másiknál, mivel mindegyik ugyanannak az igazságnak a kifejezője. Minden vallás az Igazság része, a nagy egészből ragad ki részleteket. A vallásos hit lényegét a halálközeli élményt átélt személyek tudják a legpontosabban megfogalmazni, akik szerint: Isten felette áll minden vallás­nak, mert Isten maga a vallás. A religio sem vallást jelentett eredetileg, hanem kapcsolódást, az EGY-be való visszatérést.

Földünkön több ezer vallást, és vallási csoportosulást tartanak nyilván. Ezeknek hívei semmiben sem értenek egyet egymással, de abban igen, hogy csak egy Isten létezik. Az évezredek óta folytatott ellenségeskedés fő oka az, hogy ezt az istent mindegyik vallás másként nevezi. Pedig a nevének semmi jelentősége sincs, mert ugyanarról a személyről van szó. Miközben a keresztények vagy az iszlám hívei az egy igaz Istenről beszélnek, rá gondolnak. A vita, veszekedés, ellenségeskedés, erőszakos hittérítés arra vezethető vissza, hogy másként hívják. Az egyszerű hívő azt hiszi, hogy a másik vallásnak más istene van, mert nem úgy nevezik, mint az övét. Ez a nézeteltérés, feszültségforrás azonban könnyen feloldható. Hívjuk Istent mi is úgy, ahogy a Földön kívüli civilizációk: EGY-nek. A világot irányító különböző rendű és rangú istenek is ezt tanácsolják nekünk. Amikor kérni akarunk tőlük, azt mondják, hogy imáinkat ne hozzájuk, hanem a Mindenhatóhoz intézzük. Nem ő fog segíteni rajtunk, de hozzá kell fordulnunk. Az istenek és az angyalok ugyanis tisztában vannak azzal, hogy az univerzumot a Mindenható teremtette. Belőle származik minden, ami létezik. Ő a legtökéletesebb, a leghatalmasabb, így mindenki aki alatta áll, őt szolgálja. A galaxisokat, naprendszereket, élő bolygókat irányító fénylények, vagy ha úgy tetszik a szentlelkek is. A bennünket felügyelő fejlettebb civilizációk sem vitatják az EGY létét, és szükség esetén ők is hozzá fohászkodnak.

Nekünk is ezt kellene tennünk, és akkor egy csapásra megszűnnének a világban a vallási villongások, és közös egyetértésben tisztelnénk a legfőbb istent, a Mindenhatót. Ha nevet adnánk Istennek, azzal kinyilvánítanánk, hogy sok isten van, és közülük mi azt az egyet tekintjük teremtőnek. Ezzel azonban nem a Mindenhatót imádnánk, hanem egy alattvalóját, egy segítőjét, valamely fejlettebb civilizáció vezetőjét, aki annak idején eljött hozzánk, hogy terjessze a hitet a Földön. Ő azonban nem isten, még ha istennek szólíttatta is magát, mert mindenható isten csak egy van. Az EGY azonban nem képes minden ember ügyében személyesen eljárni, mert az univerzumban min. 125 milliárd galaxis, csillagrendszerenként legalább 200 milliárd csillag, és ötször ennyi bolygó van. A földönkívüliek szerint ebből a nagyságrendileg 10²³ (100 000 000 000 000 000 000 000) bolygóból több mint 70 millión élnek értelmes lények.[12] Ha ők is annyian vannak mint mi, akkor a Mindenhatónak  500 000 000 000 000 000 ember életét kellene a nap minden percében figyelemmel kísérni.

Emellett segítenie kell alacsonyabb rendű élet fejlődését. A földönkívüliek közlése szerint a tejút­rendszerben kb. ezer élettelen égitestre jut egy olyan csillag, amely életet hordoz, azaz valamelyik bolygóján kifejlődött az élet. Az élő bolygók közül csak minden kétezerötszázadikon alakul ki intelligens faj. Ezt az adatot az univerzumra vetítve a világegyetemben 40 trillió, azaz 40 000 000 000 000 000 (4 × 10¹⁶) élő bolygó van, vagyis olyan égitest, amelyen az élet valamilyen megnyilvánulása megfigyelhető. Ráadásul ott vannak a párhuzamos univerzumok, melyekből min. 12 van, de a számuk elérheti a 36-ot is. Ezekre legalább annyi figyelmet kell fordítani, mint ránk. Nyilvánvaló, hogy ez képtelenség. Ennek a feladatnak az eredményes ellátásához a Mindenhatónak segítőkre van szüksége. Az elvi irányítást a különböző szinteken álló fénylények látják el. Mi azonban velük nem találkozhatunk, mert láthatatlanok. Az általunk korábban látott istenek valójában nálunk fejlettebb civilizációk küldöttei voltak. Ők is a Mindenható segítői, és a Teremtő felhatalmazása alapján joguk volt magukat istennek neveztetni. Azt azonban sohasem kérték tőlünk, hogy őket imádjuk. Mindegyikük arra tanított bennünket, hogy az egy igaz Istenhez fohászkodjunk.

A zsidó népet irányító isten is azért nem volt hajlandó elárulni nevét Mózesnek, hogy az általa kiválasztott nép ne hozzá, hanem a legfőbb istenhez imádkozzon. Mi azzal követtük el a hibát, hogy mindenáron meg akartuk tudni a Mindenható nevét. Elődeink azzal érveltek, hogy ha nem ismerik valakinek a nevét, nem tudnak közeledni a viselőjéhez. Neki azonban nincs neve. Miután tovább erőltettük a megszólítását, elárulták, hogy a saját nyelvükön mit jelent a Mindenható. Mivel a hit terjesztését kontinensenként, földrajzi régióként más-más civilizáció végezte a Földön, nyilvánvaló, hogy más neveket mondtak nekünk. Igaz isten azonban csak egy van, ezért minden vallás meg volt győződve arról, hogy az övé a valódi. Ez még önmagában nem lett volna baj, de a legfőbb vallási vezetők híveik számára kötelezően előírták, hogy az általuk igaznak tartott hitet tűzzel-vassal terjesszék a más vallású „hittelen pogányok” között. Ez vezetett a katolikus egyház által Szentföldre indított keresztes hadjáratokhoz, Spanyolország mórok általi meghódításához, és Kelet-Európa török megszállásához. Ázsiában sem volt jobb a helyzet, mert ott is számos vallás vetélkedett a hívekért, a lelkek „megmentéséért”. Ennek során több száz millió ember életét oltották ki.

Mindez egy félreértés miatt történt. Évszázadokon át gyilkoltuk egymást értelmetlenül, sőt ma is ezt tesszük. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem isten nevéhez ragaszkodunk, hanem annak kinyilvánításához, hogy csak egy igazi isten létezik. Ezzel más vallások hívei is mélyen egyetértettek volna. Az iszlám és a kereszténység esetében a kölcsönös megértést a közös alapok is elősegítik. Mind a muszlimok, mind a keresztények hisznek az első emberpár, Ádám és Éva isten általi teremtésében, és mindkét vallás hívei Ábrahámot tartják ősatyjuknak. A Biblia és a Korán tartalma is nagyon hasonló. Mindkét mű szeretetre, megértésre, példamutató életmódra ösztönzi híveit. Az ellentétek a későbbi vallásértelmezésből, és Isten eltérő nevéből adódtak. Az alsóbb rendű istenek imádata azért is veszélyes, mert sok közöttük a hamis isten. Ne feledjük, hogy Lucifer is isten. A pokol küldöttei, a mágia gyakorlói istenként imádják a Sátánt. Ők hozzá fohászkodnak, tőle remélnek segítséget. Az EGY azonban mindezen istenek felett áll, és megtartó képességéhez semmi kétség sem fér. Igaz szándékának, végtelen szeretetének fényes bizonyítéka az univerzum léte, sok millió civilizáció megteremtése, és fejlődési feltételeik biztosítása. Így nekünk is őt kell Urunknak tekintenünk, mert ő az, aki mindenek felett áll. A névvel pedig nem kell törődni. Azért sem, mert egyébként is számtalan neve lesz az Úrnak, mivel az „Egy” minden nyelven mást jelent. Ez is azt bizonyítja, hogy nem az elnevezésen van a lényeg, hanem azon, hogy nevének kiejtése során kire gondolunk.

A megreformált Szentírással együtt ki kellene adni egy bibliamagyarázatot is. Különösen az Ószövetség de az Újszövetség is te­le van olyan tanításokkal, amelyek ma már érthetetlenek. Példaként kiemelve egyet a XXI. század em­bere már nem tud mit kezdeni Mó­zesnek azzal az intelmével, hogy: „Ne főzd meg a gödölyét az ő anyja tejében!” Először is azt sem tudja, hogy mi az a gödölye. Ha veszi magának a fáradságot, és ki­nyo­mozza a kihalt szavak lexi­ko­nában, akkor sem lesz tőle oko­sabb. Arra gondol, hogy itt va­lami állatbarát rendelkezésről van szó. Mó­zes azonban nem az állatvédő egye­sü­let ókori elnöke volt. Ő egy pogány ri­tuálétól óvta a né­pét. A kecskegida any­jának tejé­ben való megfőzése hozzá­tarto­zott az ókori né­pek termékenységi rítu­sá­hoz. Ak­koriban ez az intelem na­gyon is ak­tuális volt, hiszen Mózes távol­lé­tében az Isten által igaz hitre térített zsidó nép egy része is el­kezdte imád­ni az aranyborjút. Ma már a bál­ványimádás is leegyszerű­södött. Ko­runk emberének nem kell lexikonokban kutatni egykori po­gány szertartások után. A mi ge­ne­rációnkban szin­­te min­denki Mam­mont, a pénz istenét imád­ja.

Egyébként az univerzális vallás nem ide­gen tőlünk, már régóta van­nak hívei itt a Földön is. Az iráni eredetű bahái[13] vallás 1844 óta hirdeti a sokféle hiten keresztül meg­valósuló új egységes vallást. Lev Tolsz­toj a vallás legnag­yobb és legtisztább formájának nevezte. Az alapító neve után baháinak nevezett vallás nem szűkült le földrajzi ré­giókra, mint a kereszténység, az isz­lám vagy a budd­hizmus. Az egész világon vannak hí­vei. Az En­cy­clo­pedia Britannica szerint a keres­z­ténység után a bahái a leg­kiter­jed­tebb vallás a vilá­gon. A Föld 250 országában vannak jelen, és írá­sai­kat eddig 750 nyelvre for­dították le. Kis közösségeik több mint 110 ezer városban és faluban találhatók meg. Az Egyetemes Vallás hí­veinek nin­cse­nek papjaik, mert azt tartják, hogy korunk embe­re már képes felkutatni Isten ki­nyilatkoztatásait, és határoz­ni tud az élet dolgairól. Ennek szel­le­mében nem térítenek, senkit sem próbálnak meg rávenni arra, hogy a különféle istenek feletti EGY-et tisztelje. Az érdeklődőknek azt mondják, hogy az igazságot mindenki maga keresse. Az egyes vallásokon és felekezeteken felülemelkedve önállóan kell eljutni a Mindenhatóhoz.

A bahái hívők nem isznak alko­holt, és nem fogadnak el ado­mányokat kívülállóktól. Hisz­nek a túlvilágban, és a leg­na­gyobb e világi bajnak az elő­ítéletek által vezérelt gondol­ko­dást, cselekvést tartják. Más vallá­sokhoz képest a bahái a türelemről szól, és nem a ki­rekesztésről. Leg­főbb erkölcsi értékük az előítélet-mentesség ember és ember között, a férfi és a nő egyenjogúsága. Temp­lomaikban nincsenek szer­tar­tá­sok. Imaházaik sincsenek, csu­pán az öt kontinensen építettek egy-egy szen­télyt, ami azt szim­bolizálja, hogy az egész vilá­gon jelen vannak. Ezekbe a díszparkkal körülvett kupolás épü­letekbe bárki beléphet, senki elől nincsenek elzárva.  Köte­le­ző litur­gia helyett ki-ki a na­ponta elmon­dott imák, medi­táció, a böjt és az aktív társa­dalmi szolgálat révén ke­rül közvetlen kapcsolatba Istennel. A szkeptikusok szerint ennek a vallásnak az eszmerendszere nem más, mint vágyálom, hiú ábránd. Ennek ellenére senki sincs, aki ne szeretné, hogy meg­­való­sul­jon.

Mint minden vallás, a bahái alapítói és kezdeti hívei is ál­landó üldöztetésnek voltak ki­té­ve. Először azt hirdették, hogy minden vallás alapja közös, hisz azok ugyanattól az istentől származ­nak. Ennélfogva elítél­ték a val­lásháborút. Ezt még elnézték nekik a hatóságok, ám amikor azt kezdték el prédikálni, hogy minden ember egyenlőnek szü­letett, letartóztatták, bebörtö­nöz­ték, megkínozták, majd nyil­vá­nosan kivégezték őket. A va­gyo­ni egyenlőség, a másokon gya­korolt hatalom megszűnésének már a gondolata is meg­bocsát­hatatlan bűnnek számí­tott az uralmon levők szemé­ben, és a XIX. század közepén irtóhad­járatot folytattak elle­nük. Ennek során több mint 20 ezer bahái hívőt gyilkoltak meg az inkvi­zíciót is megszégyenítő módszerességgel. A mártírok vére azonban ezúttal sem folyt hiába. Az Egye­temes Vallás nem szűnt meg, a bahái hit új erőre kapott, és ma már 7 millió hívük van világszerte. Az Egyetemes Vallás tanításai szerint el fog jönni a „megígért” aki egyesíti majd a világvallásokat. Isten küldötte a „rejtőzködő” a korábbi próféták (Ádám, Mózes Buddha, Zarathusztra, Jézus és Mohamed) munkáját folytatja. A bahái vallási alapítója Abdul Baha 1913-ban nálunk is járt, és azt nyilatkozta, hogy: „Budapest lesz az egyik központja Kelet és Nyugat egyesülésének, ebből a városból fog szétsugárzódni a világosság más helyek felé.”

 

Környezeti ártalmak

 

Az antibébi tabletták ösztrogéntartalma után világszerte egyre növekvő mértékben találnak gyógyszergyári hatóanyagokat a folyókban, tavakban, talajvízben, és rajtuk keresztül az ivóvízben. Először a berlini vezetékes ivóvízben fedeztek fel klórfibrinsavat. Ezt a szert az orvosok írják fel a vérzsírok csökkentése céljából. Mivel a jóléti társadalmakban mind többen szorulnak fogyókúrára, rohamosan nő a fogyasztó tablettát szedők tábora is. Számos gyógyszer hatóanyagát a páciens szervezete nem, vagy csak részben bontja le. Így a vizelet és a széklet által kikerül a környezetbe. A tisz­títóberendezések ezeket a vegyszereket nem képesek kiszűrni, ezért bejutnak a folyókba, onnan pedig a nagyvárosok ivóvizébe. A szemétlerakókból is jelentős mennyiségű gyógyszermaradvány szivárog a talajba, mivel sokan egyszerűen kidobják a lejárt szavatosságú orvosságokat. Ezek a mérgek már lehatoltak a talajvízig, így az ásványvízforrások is veszélybe kerültek. A bajt fokozza, hogy a jelen­leg gyártott 45 ezerféle orvosságban közel 3 ezer hatóanyag van, és ebből a legmodernebb elemzési módszerekkel is csupán 60-at tudunk kimutatni. Ezek között leginkább gyulladásgátlók, citoszta­tikumok, röntgenkontraszt anyagok, szintetikus hormonok (fogamzásgátlók, szteroidok) és antibiotikumok találhatók. A maradék 98% gyógyszeralapanyag is beszivárgott az élővizekbe, de az arányukat nem ismerjük. Csupán a hatásuk alapján következtethetünk a létezésükre. (Budapesten évente 20 tonna gyógyszer kerül a Dunába.) A legnagyobb veszélynek ez esetben is a folyóvizekben élő halak és vízinövények vannak kitéve. Pusztulásuk immáron megállíthatatlanná vált, amit tovább fokoz az ipari szennyvíz folyókba engedése.

 

„Az ezotéria kiteljesedésé”-ben riasztó híreket olvashattunk a halak nemének megváltozásáról. Ugyanez a folyamat megy végbe a szárazföldön, az élővizek közelében élő békák között is. Őket nem a fogamzásgátló- hanem a gyomirtó szerek „férfiatlanítják” el. Amerikai toxikológusok szerint ezt a jelenséget a világ legszélesebb körben használt gyomirtó szere, az atrazin okozza. Ez a vegyszer az Egyesült Államok egész területén veszélyezteti a vadon tenyésző békákat, ami hozzájárulhat a kétéltűek világszerte tapasztalható visszaszorulásához. Az atrazin teszi ki az USA-ban alkalmazott gyomirtók mintegy 40%-át, és az ország gabonatermő területének háromnegyedén használják. Az amerikai környezetvédelmi minisztérium most azt mérlegeli, hogy betiltsa-e ennek a gyomirtónak a használatát. A Kalifornia Egyetemről endokrinológusa, Tyrone Hayes figyelmeztetett először az atrazin veszélyeire. Kutatócsoportja 2002. elején kimutatta, hogy a hím békák már az ivóvízben hivatalos engedélyezett koncentráció 1/30-ánál is feminizálódnak az atrazintól. Az atrazinnak kitett hímekben petefészek vagy több here fejlődött ki, továbbá beszűkült a gégefőjük. Erre az ellenvéleményen lévők azt hozták fel, hogy a vizsgálat csak egy speciális, laborcélokra tenyésztett afrikai fajra, a karmosbékára terjedt ki, így nem lehet általánosítani. Ekkor Hayes és csoportja megvizsgálta az Egyesült Államokban honos összes vadon élő békát is. A kutatási eredmények szerint az atrazin rájuk is ugyanolyan káros, mint afrikai sorstársaikra, amiből arra lehet következtetni, hogy a világ más tájain élő kétéltűekre is ártalmas.

Ezt követően a kutatócsoport szaklapokban is beszámolt róla, hogy az atrazin károsítja az ivarmirigyeket, az északi leopárdbékák hímjeit pedig hermafroditává teszi. Az atrazin használatának mérséklése sem segít, mert a labortesztek szerint az ivarmirigyekkel kapcsolatos elváltozások alacsony koncentrációnál még súlyosabbak voltak. Valószínűleg azért, mert az endokrinrendszer a hormonokat utánzó parányi koncentrációjú vegyszerekre van ráhangolva. A környezetvédelmi tárca úgy döntött, hogy felülvizsgálja az atrazinkockázatot, de az ilyen felülvizsgálatok gyakran éveket vesznek igénybe. Ha Hayes-nek igaza van, és már rendkívül alacsony koncentráció mellett is káros hatások lépnek fel, akkor csak a teljes betiltás lehet hatásos. Egyébként az amerikai hatóságok ezzel csak követnék számos európai ország példáját, amelyek már évekkel ezelőtt tilalmi listára helyezték ezt a vegyszert.

 

Civilizációs létünknek, mindennapi életvitelünknek szinte nincs is olyan megnyilvánulása, ami ne okozna kárt a környezetünknek, ne járulna hozzá a természet pusztulásához. Sokan nem sejtik, hogy az általunk keltett zajnak a madarak pusztulásában is nagy szerepe van. Angliai természetvédők figyeltek fel arra, hogy az énekesmadarak a városokban és a főközlekedési utak mentén egyre inkább elnémulnak. Ennek elsősorban nem az az oka, hogy a benzingőz megtámadja a torkukat, és berekednek, hanem az utcai zaj. A közlekedési eszközök okozta lármában nem hallják a másik hang­ját. A városi forgalom állandó zajában elvész a hímmadarak párcsalogató éneke, és nem hallják meg a közeledő ragadozókat és az erre figyelmeztető füttyöket sem. Ennélfogva az egymást követő utódok nem tudják eltanulni szüleik énekét. A némaságra ítéltetés meghiúsítja a párkeresést is, ami fokozza az énekesmadarak kihalási ütemét.

Az évszakok eltűnése a költöző madarakat is megzavarja, ami gyakran vezet tömeges madárpusztuláshoz. Európából afrikai telelőhelyére tartott 200 gólya, és út közben leszálltak az izraeli Dimona vegyi üzem egyik savtároló medencéjére megpiheni. Az összes madár azonnal elpusztult. A szerencsétlenség oka, hogy a gólyák túl korán keltek útra, és a vegyihulladék-tárolók még nem voltak lefedve. A költözés időtartamára ugyanis a madarak vonulási útvonalába eső, veszélyes anyaggal teli medencéket letakarják. A gólyák szaporodása nem tud lépést tartani pusztulásuk mértékével. Ma már a tanyavilágban is alig látni gólyát. Gyermekeink, unokáink már csak a mesekönyvből ismerhetik meg ezt a népi folklórhoz szorosan kötődő madarat.

Nem jártak jobban azok az amerikai pelikánok sem, amelyek a szárazság miatt az élelemben szegény nyugati partvidékről az ország belseje felé igyekeztek. A kiszáradástól és súlyos legyengüléstől szenvedő barna pelikánok éltető enyhülést adó víztükörnek nézték az autóutak tűző naptól csillogó forró betonfelületét. A hőségtől vibráló betonon történt landolás végzetessé vált számunkra. Több mint 30 madár nem élte túl a fájdalmas sérüléseket. A 43 °C-os hőségben felforrósodott útfelület által visszatükrözött napsugarak délibábszerűen megtévesztették őket.

A városi fények is pusztítják az állatvilágot. A Földközi-tenger görögországi partvidékén tömegesen pusztulnak a teknősbékák az égre irányított lézerfények miatt. A homokos parton lerakott tojásokból kikelt kisteknősök ösztönösen a legvilágosabb fényforrás, a tenger habjai felé indulnak el. Ez a természetes közeg biztosítja számukra a táplálékot és a növekedés lehetőségét. A városi fények azonban megzavarják őket. A tengerpartokra épített szórakozóhelyek, diszkóklubok neonfényei és lézeres attrakciói megtévesztik a kis állatokat, ezért ellenkező irányba indulnak el. Víz hiányában aztán kiszáradnak, vagy megeszik őket a tengeri madarak, illetve a kóbor kutyák. A fényszennyezés, az éjszakát nappallá változtató mesterséges világítás az emberekre is rossz hatást gyakorol. A felmérések szerint alvászavart, magas vérnyomást, cukorbetegséget, sőt rákot is okozhat. Az élővilágnak szüksége van a világosság és a sötétség váltakozására. Ha az éjszakából nappalt varázsolunk, testünkben sok életfontosságú folyamat megzavarodik, pl. a hormonháztartásunk. A nemrég Izraelben végzett kutatások eredménye kifejezetten aggasztó. Kiderült, hogy éjszaka erősen kivilágított környéken az emlőrák előfordulásai aránya 37%-kal magasabb volt, mint a sötétebb városnegyedekben élők között.

Életmódunk nem csak pusztítjuk az állatvilágot, hanem fokozatosan lesilányítjuk a génállományukat. Az 1970-es években felfigyeltek a kutatók arra, hogy az állatvilág méretrekordjai egyre csökkennek. A trófea értékét az állatnak, illetve agancsának, agyarának a mérete adta, következésképpen előbb azokat vadászták le. Egyes állatok, így pl. a krokodilok és óriáskígyók egész életükben növekednek; tehát a kapitális, így legidősebb példányok elejtésével a megmaradt fiatalabbaknak egyszerűen nem volt elég idejük nagyra nőni, mivel – mint soron következő legnagyobbakat – őket is kilőtték.

E folyamat más módon is az állatok méretének csökkenéséhez vezet. Ha a legnagyobb példányokat kilövik, akkor azok már nem szaporodnak, a megmaradt, genetikailag csökkent értékű példányoknak az utódai viszont kisebbek lesznek. A nyakló nélküli trófeavadászat végül egyes állatfajok elkorcsosodásához vezet. Az afrikai elefántoknak nemcsak a mérete lett egyre kisebb, de egyre több az agyar nélküli példány is. A ragadozók mindig a beteg, gyenge és fiatal egyedeket iktatják ki, és a legéletrevalóbbak, legerősebbek maradnak életben. Az emberi vadásztevékenység pedig pontosan ellenkező irányú a természetes kiválasztás folyamatával.

A fényszennyezés a növényvilágra is károsan hat. Eddig kevés figyelmet fordítottunk az éjszakai beporzókra. A növények beporzása ugyanis éjszaka is zajlik. Éjszaka csaknem 300 rovarfaj látogat kb. 60 növényfajt. Svájci kutatók figyeltek fel rá, hogy a mesterséges fénnyel megvilágított területeken 62%-kal csökkent az éjszakai beporzók látogatottsága. Ezt a kiesést pedig a nappali beporzók nem képesek pótolni. A gyümölcstermő növényeknél emiatt 13%-kal csökkent a hozam. Az utóbbi 20 évben 70%-kal nőtt a fénykibocsátás, és a szűnni nem akaró reklámőrület következtében ez az érték folyamatosan nő.

 

Greta Thunberg a copfos Messiás

Mivel az idősebb korosztályt nem nagyon izgatja a globális felmelegedés, a klímaösszeomlás, a klímavédelem ügye átkerült a fiatalok kezébe. Ők ugyanis a zsigereikben érzik, hogy ez a játszma az ő bőrükre megy, ők lesznek a kárvallottai. Világszerte tiltakoznak szüleik természetromboló tevé­kenysége ellen. Már vezérük is akadt, aki nem más, mint Greta Thunberg, az ökológia „Jean d’Arc”-ja. Sokak szerint ez a 16 éves svéd lány egy népi hős, akit a sors arra rendelt, hogy a végveszélybe került emberiség lelkiismeretévé váljon. Pályafutása 2018-ban kezdődött, amikor elindult otthonról a hátitáskájával. Iskola helyett azonban a Stockholmi Parlament felé vette útját, ahol leült, kibontott egy transzparenst, és magányosan sztrájkolni kezdett. Azt hirdette, hogy addig nem megy iskolába, amíg a felnőttek meg nem oldják a klímaválságot, és a többi fiatalt is erre buzdította. A fiatalok sok helyen, sok minden ellen tiltakoznak, nem sok eredménnyel. A felnőttek nem veszik komolyan a lázadó ifjúságot. Csak legyintenek, amikor látják elszigetelt utcai demonstrációjukat. Sokan azt várnák, hogy Greta is hamar rájött, hogy ily módon tiltakozva sokáig nem fog iskolába men­ni, de nem ez történt.

A botrányéhes média felkapta ezt az ügyet, és országos szenzációt kreált belőle. Pártfogói is akadtak, akik tiltakozásából világszenzációt csináltak. Beindult a gépezet, melynek eredményeként az ENSZ klímacsúcsán is felszólalt.[14] Nem fogta vissza magát. 2019 őszén a ciklámenlila blúzt viselő kamaszlány könnyek között, ha­ra­­gosan vágta a világ vezetőinek sze­mé­­be: „Elloptátok a gyerekkoro­mat! Hogy merészeltétek? Aztán így foly­tatta: „Nekem nem kell a maguk re­ménye. Nem akarom, hogy remény­kedjenek. Azt akarom, hogy pánikol­janak! Azt akarom, hogy úgy érez­ze­nek, ahogy én érzem magam min­dennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.” Ezzel a kendőzetlen vádjával a 16 éves Greta Thunberg a klímamozgalom sztárjá­vá vált. Szélsőséges provokáló stílu­sa kiemelte őt a nála sokkal ko­mo­lyabb és szakmailag képzettebb kör­nyezetvédők közül.

A „klímaapostol”, illetve a háttérstábja által rendezett tüntetéseken hasonló korú rajongók sikongató tömege fogadja. 2019-ben több mint egymillió­an vettek részt egy általa szervezett demonstrá­ción. Ő lett a klímaaktivisták legfőbb megmondója. Diadalútja töretlen, neve eggyé vált korunk klí­mamozgalmával. 2020-ban megkapta az egymillió dollárral járó portugál Gulbenkian-díjat. Az indoklás szerint azért, mert „képes volt mobilizálni a fiatal generációt a klímaváltozás elleni küzdelem érdekében, és állhatatos küzdelmet folytat a jelenlegi helyzet megváltoztatásáért”. A teljes összeget eladományozza olyan szervezeteknek és projekteknek, amelyek a frontvonalon dolgozó élharcosokat, és az ökológiai válság által sújtott embereket segítik.

 

Kényes témák

 

Ebben az újonnan indított rovatban úgynevezett kényes témák kerülnek terítékre. Olyan problémák, amelyeket korunk álságos humanizmusa igyekezett a „szőnyeg alá seperni”, agyonhallgatni. A visszásságok feloldását célszerű tanácsok fogják követni. Akadnak majd akik kíméletlennek, gúnyolódónak, sőt vérlázítónak találják ezeknek az intelmeknek a fogalmazási módját. Olyanok is lesznek, akik a későbbiekben terítékre kerülő rendellenességeket antidemokratikus, fajgyűlölő és egyéb jelzőkkel fogják illetni. Ezek a vádak azonban alaptalanok. A szókimondó stílus célja nem az indulatok felkorbácsolása, hanem a felrázás, a gondok súlyosságának érintettekkel való beláttatása. Ahhoz hogy a világunkat gyökeresen megváltoztassuk, jobbá tegyük, a korábban tabutémának tekintett problémákat is fel kell vetni, és meg kell oldani. Csak úgy lehet helyükre rakni a dolgokat, ha teljes mélységében feltárjuk a kedvezőtlen jelenségeket, és indulatoktól menetesen megvitatjuk káros hatásukat. Egy feszültségekkel terhelt társadalomban nem lehet békében, biztonságban élni, mert a felszín alatt halmozódó indulatok bármikor lángba boríthatják az egész világot.

A hatékony fejlődés előfeltétele a harmónia, a kiegyensúlyozottság megteremtése, ami szükségessé teszi a rejtett problémák feltárását, megoldását is. Ahhoz hogy meg tudjuk oldani a gondjainkat, előbb szembe kell nézni velük. Hibáink palástolása, álcázása csak elodázza a megoldást, tovább növeli a feszültségeket. A konfliktusok felszámolásának első lépése, hogy kíméletlenül fel kell tárni a helyzetet, nevén kell nevezni a dolgokat, mert e nélkül nem tudunk lehatolni a bajok gyökeréig. Remélhetőleg a leginkább érintettek is belátják majd ennek szükségszerűségét, és energiájukat nem a tiltakozás különféle módjaira fogják pazarolni, hanem arra, hogy a sokak által kimondatlanul is bírált hiányosságaikat megszüntessék. Ezzel önmaguknak használnak a legtöbbet, de általuk a különböző népcsoportok közötti megértés is fokozódni fog. Most lássunk egy kis ízelítőt abból, hogy ebben a témakörben milyen hangvételű írások várhatók a későbbiek során.

A fogyasztói társadalom anyagi világra koncentráló beállítottsága, a különféle termékeket ránk erőltető erőszakos reklámpropaganda, valamint a felszínes, csak a külsőségekkel törődő szemléletmód eredményeként mind több ember tekinti élete fő cél­jának testének kényeztetését. Különösen a nők járnak élen testük dédelgetésében, piperézésében. Ezáltal rengeteg időt és pénzt vonnak el a valóban fontos teendőktől. Földi létünk legfontosabb célja, hogy fej­lődjünk, és ennek eszköze a testünk. Isten azért adott testet nekünk, hogy használjuk. Ne kíméljük tehát, ne féljünk attól, hogy elhasználódik. Ha tönkremegy se kár érte, hiszen sorsa úgyis a pusztulás. Csupán arra ügyeljünk, hogy életünk végéig kitartson. Ezért sem­mi értelme sincs testünk kényeztetésének, Kinek kí­méljük magunkat, a nyüveknek? Azért futkosunk egyik kozmetikai szalonból a másikba, hogy az agyon­piperézett testünkön a férgek nagyobb étvággyal csám­csoghassanak?

A fizikai test rendeltetése a lélek szolgálata. Arra való, hogy eszközként használjuk földi küldetésünk során. Azért van, hogy elősegítse lelki fejlődésünket. Ne kíméljük tehát. Használjuk rendeltetésszerűen. Életünk végén aztán levetjük, és kapunk helyette másikat. Egy újat, még tökéletesebbet. Testünk nem azáltal szolgál bennünket jól, ha mindentől megkímélve életünk végéig fitt és fiatalos marad. Figyelmünket ne a ráncok és az ősz hajszálak elleni harcra összpontosítsuk, hanem arra, hogy földi porhüvelyünk jól szolgáljon bennünket. Ezért nyugodtan strapáljuk. Csupán arra ügyeljünk, hogy ép és egészséges maradjon. Ne fél­jünk az öregségtől, a természetes elhasználódástól, mert testünknek ez a sorsa. Szerepét akkor tölti be optimálisan, ha a lehető legnagyobb hatásfokkal ki­használjuk. Utána vessük a szemétre, mivel nincs már rá szükségünk.

 

A tudomány fetisizálása

 

Érdekes megnyilvánulása az emberi léleknek, hogy minél kevésbé ért valamit, annál jobban tiszteli. Az emberek azt hiszik, hogy ha valami bo­nyolultan hangzik, akkor komoly dologról van szó. Hogy mi az oka ennek, nem tudni. Talán a lelkük mélyén szégyellik, hogy keveset tudnak a világ dol­gairól. Az érthetetlen szavak, mondatok sokasodá­sával mind inkább elhatalmasodik rajtuk a tudatlanság érzése, ezért hajlamosak hitelt adni a számukra felfoghatatlan magyarázat előadójának. Ez az önmaguk alulértékeléséből eredő reakció aztán lejutott a tudatalattiba, és ösztönszerű viselkedéssé vált. Ennek tudható be, hogy az újkor embere nem becsüli a világos, egyértelmű magyarázatokat, az egyszerű és könnyen megvalósítható megoldásokat. Ennek a jelenségnek számtalan megnyilvánulását örökítette meg a tudománytörténet. Ezek egyike a cseh fiziológus, Johannes Evangelista Purkinje esete, aki már 1823-ban felvetette, hogy a teljesen egyedi ujjlenyomat alkalmas lenne a személyazo­nosság cáfolhatatlan bizonyítására. Ötletét azonban nem fogadták el, mert túl egyszerűnek és ért­hetőnek találták. Ráadásul a gyakorlati megvalósítása sem jelentett gondot. Ha valamely módszer igénybevételéhez nincs szükség bonyolult és drága műszerekre, berendezésekre, akkor nem tekintik tudományosnak; nem alkalmazzák. Ez az eljárás csak azt követően kapott polgárjogot a bűnül­dözésben, amikor egy angol tudós, Sir Francis Galton tanulmányt írt róla. Ebben mind a tíz ujjra részletes osztályozó rendszert állított fel. Ezt még megtoldotta egy kriminalisztikai értekezéssel is, amellyel mind a szakmai bürokraták, mind a széles nyilvánosság előtt kellő tekintélyt szerzett az ügynek.

A tudományos világ annyira beleszeretett ebbe a módszerbe, hogy a XX. század végén kifejlesztett teljesen új személyazonosító módszert, a DNS-analízist is erről nevezték el. A „DNS-ujj­le­nyomat” vizsgálatnak azonban semmi köze sincs az ujjaink begyén található bőrfodrok analizálásához. Bonyolultsága és magas költségei miatt biometrikus azonosítóként sem alkalmazzák. A módszert Alec Jeffrays angol genetikus fedezte fel. Felismerése azon alapul, hogy a dezoxiribonukleinsav bizonyos részei nem génként, működnek, hanem csupán ismétlődnek a DNS mintában. Ezeknek a miniszatelliteknek az elrendeződése szintén személyre szabott, csak egypetéjű ikreknél azonos. A vizsgálathoz elég egyetlen sejtet szerezni a gyanúsított testéből, ami nem is olyan nehéz. Bűncselekmények esetén szinte mindig visszamarad a helyszínen egy lehullott hajszál, egy vérnyom, egy sérülés következtében kiszakadt bőrfoszlány vagy sperma, amely tökéletesen megfelel mintának. A végeredmény száz százalékosan biztosnak mondható, ezért a későbbiekben apasági kereseteknél is alkalmazni kezdték.

 

A tudományos magyarázat istenítésének újabb bizonyítéka, az az újságcikk, amely az ezüstről, mint fertőtlenítőszerről ad hírt. Az indiai Ajurvéda tanításai szerint a tiszta ezüst és arany vízbe helyezve fertőtlenítő hatást vált ki. Ez így túl egyszerűen, ráadásul misztikusan hangzik. Hogyan? Miként? Miért? – tették fel a hitetlenek a kérdést. Mivel nekik tetsző válasz nem kaptak, nem is vették komolyan az ősi tanítást, nem foglalkoztak vele. Több ezer év elteltével napjaink kutatói is felfedezték ezt a jelenséget, és miután tudományos köntösbe öltöztették, már mindenki elhiszi, sőt a sajtó is hírt ad róla. A tudományos szakzsargon szerint megfogalmazott változat így hangzik: „A kolloid halmazállapotú ezüst egyaránt rendelkezik antibiotikus és immunerősítő tulajdonságokkal, de a vízben oldódó pozitív ezüstionok a fertőzéstől való védelem mellett konzerváló anyagként is beválnak. Csírátlanító hatásának köszönhetően a sárgás színű ezüstoldat a fogpótlások és a kontaktlencsék tisztítására is alkalmas. Ha növényekre locsoljuk, elpusztítja a kártevőket, a víztartályokat pedig megszabadítja a baktériumoktól.”

 

A tudomány fetisizálásában maguk a tudósok járnak élen. Náluk az átlagember számára érthetetlen magyarázatokhoz való ragaszkodást szakmai gőg, egzisztencia-féltés és egyfajta társadalmi elithez való tartozás vágya magyarázza. Ennek tudható be, hogy mindent túlkomplikálnak. Nem tudják elviselni, ha valami pofonegyszerű, és könnyen érthető. Degradálónak érzik magukra nézve, ha a tudomány rejtelmeibe bárki beleláthat; ösztönszerűen ódzkodnak minden olyan elmélettől, ami egy laikus számára is azonnal felfogható. Ezért még a legegyszerűbb dolgokat is igyekeznek agyon­bonyolítani, hogy kellően „tudományos” legyen, hogy ne essen csorba a tudomány magasztos tekintélyén. Ami mindenki számára világos, az alantas, azzal nem érdemes foglalkozni; vagy ha muszáj, akkor gyártani kell hozzá egy bonyolult elméletet, hogy csak a „beavatottak” értsék meg. Különben mi értelme lenne a több évtizedes tanulásnak, a diplomák és doktorátusok halmozásának.

 

Energiatermelésünk megreformálása

 

A hagyományos és az alternatív energiaforrások szorgalmazói közötti versengés egyre jobban kiéleződik. Napjainkra ez a csendes vetélkedés elkeseredett küzdelemmé vált. Az indulatok elszabadulása érthető, mert a tét igen nagy. A bioszféra megmentésén túlmenően hatalmas profit forog kockán. A legfrissebb (1997-es) adat szerint a világ összes villamosenergia-termelése 13 949 TWh. Ennek 38,3%-át (5337 TWh) a szénfűtésű erőművek termelik meg. Az atomerőművekből az összes villamos energia csupán egyhatoda, 17,2% (2393 TWh) származik. Ezután következnek a vízi erő­művek 18,3%-kal (2556 TWh). A gázfűtésű erőművek 15,5%-ban (2159 TWh), az olajfűtésűek pedig 9,2%-ban (1282 TWh) veszik ki részüket a villamosenergia-termelésből. A legkevesebb villamos energiát, 1,5% a megújuló energiaforrások szolgáltatják (211 TWh). Környezetszennyezés szempontjából ennél is rosszabb a helyzet a világ összes energiafelhasználása terén. (Ebben benne van a gépjárművek által elhasznált energia, a fűtésre fordított energia stb.) 1997-ben az emberiség teljes energiafogyasztása 8743 Mtoe volt. (Million tonnes of oil equivalent = millió tonna kőolaj­egyenértékű energiamennyiség. Forrás: IEA – World Energy Outlook 2000.)

A Földön fellelhető energiahordozók közül legnagyobb mértékben a kőolajat használjuk. Ez az összmennyiség 40,5%-át (3542 Mtoe) teszi ki. Ezután jön 25,8%-os részesedéssel (2256 Mtoe) a szilárd tüzelőanyag (szén, fa és egyéb fosszíliák) alkalmazása. (Ennek 84%-át a tűzifa teszi ki, ami nem más, mint hulladék faanyag hagyományos kéményes kályhákban való elégetése. Eközben szűretlenül dől a füst a levegőbe.) A gázfelhasználás 21,9%-os aránnyal (1911 Mtoe) csupán a harmadik helyen áll. Ezt követi 7,1% részesedéssel (624 Mtoe) az atomenergia. A vízi erőművek az összes energiának csak a 2,5%-át adják (221 Mtoe). Legkisebb mértékben a megújuló energiahordozók veszik ki részüket a teljes energiatermelésből. A nap-, a szélenergia, a metanol (metil-alkohol), a növényi olaj (biodízelolaj) stb. csupán 2,2% (189 Mtoe) erejéig járul hozzá a világ energiaszükségletének kielégítéséhez. Az iparilag fejlett országokban élők számára ezek a számok aránytalannak tűnnek, mivel náluk a villamos energia túlnyomó része vízi- és atomerőművekből származik, és alig használnak fosszilis tüzelőanyagot. A világ háromnegyedét kitevő fejlődő államokban azonban csak szilárd fűtőanyag áll rendelkezésre, a pénzhiány, és az infrastruktúra fejletlensége nem teszi lehetővé a korszerű energiatermelő módszerek alkalmazását.

Sok környezetvédő ennek örül, pedig a jelenleg használt erőművek közül az atomerőművek szennye­zik legkevésbé a környezetet. 1990-ben 420 atomreaktor működött világszerte. Ebből 112 az Egyesült Államokban, 56 Franciaországban, 47 pedig a volt Szovjetunió tagállamaiban. Azóta a számuk lassan csökken, mivel a környezetvédők ellenállása miatt nem építenek újakat, a régieket pedig fokozatosan leállítják. Pedig a korszerű, nyomott vizes hűtőrendszerű reaktorok kellő biztonsággal üzemeltethetők, így alaptalan a félelmük a nukleáris energiahordozóktól. Az atomerőművek ellen tiltakozók arról is elfeledkeznek, hogy az erőmű sugárzó hulladékát elzárva, felügyelet alatt tartják, így a többi erőmű melléktermékével ellentétben nem kerül ki a környezetbe. Az viszont kétségtelen, hogy bonyolultságánál fogva az összes energiatermelő eljárás közül az atomerőmű építése igényli a legnagyobb beruházást, ami csak több évtized alatt térül meg.[15]

Az atomerőmű-építés ellen szól az üzemeltetési kockázat bővülése is. Újabban reaktortámadások miatt bekövetkező robbanástól is tartani kell. További rizikófaktor a kiégett fűtőelemek szaporodása. Minél több országban működtetnek atomerőműveket, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a terroristák plutóniumhoz jutnak, amit „piszkosbomba” előállítására használnak. Nem kis veszélyt jelent az atomhatalmak számának szaporodása. Az eddigi tapasztalatok szerint a békés célú atomenergia-kutatás szinte mindig atomfegyver előállításába torkollott. Az atomhatalmak számának szaporodása tovább fokozza a fegyveres konfliktusok kirobbanásának, egy esetleges atomháború ki­törésének kockázatát. A végtelenségig ez az energiaforrás sem áll rendelkezésünkre, mivel az atomerőművekben jelenleg használt Urán 235-ös izotóp csak 100 évre elegendő.

Nem kis gondot okoz a kiégett fűtőelemek tárolása, deponációja, ami tovább növeli az ily módon termelt villamos energia árát, és súlyosan veszélyezteti a környezetet. (1990-ig 120 ezer tonna fűtőelemet használtak el a reaktorokban, és mennyiségük évente 12 ezer tonnával nő. A benne található izotópok azonban nem égnek el maradéktalanul. A kiégett fűtőelem minden tonnája 180 millió curie sugárzó anyagot tartalmaz. Veszélyességére jellemző, hogy aktivitása csak 10 ezer év múlva csökken az egészségre veszélytelen szintre, és 241 ezer év alatt bomlik le teljesen. Nem oldja meg a problémát a kiégett fűtőelemek dúsítása sem, mert a fel nem használt izotópok ennek során is megmaradnak. Csupán egy esetet említve, az amerikai Hanfordban nemrég lebontott plutónium erőműből 22 ezer tonna nagy aktivitású, és 500 ezer tonna kis aktivitású hulladék maradt vissza.) Óriási hátránya még ennek a fajta energiatermelésnek, hogy a magfúzió hatásfoka kisebb mint 1%, a radioaktív anyagnak csupán 0,7% alakul át energiává. A többi energiatermelő módszer hatásfoka magasabb ugyan, de ezek meg közvetlenül terhelik a környezetet. Az elmúlt évtizedek során igen nagy mértékben járultak hozzá a levegő- az élővizek és a talaj elszennyeződéséhez, az erdők tönkre­meneteléhez. A primer energiahordozók mennyisége is rohamosan fogy, ezen az úton haladva né­hány évtized múlva nem lesz mivel üzemeltetni a hagyományos rendszerű erőműveinket.

Az atomerőművek üzemeltetése is hamarosan lehetetlenné válik. Nemrég derült ki, hogy a globális felmelegedés nem várt következménye, hogy pár év múlva le kell állítani az atomerőműveinket. A levegő átlaghőmérsékletének rohamos növekedése miatt nyáron, a kánikulában oly mértékben felmelegednek a folyók, hogy ne képesek hűteni az atomreaktorokat. Ezért azok megszaladhatnak. Az erőműrobbanás megakadályozása érdekében 2018-ban Franciaországban már két atomerőművet is leállítottak.[16] A veszteséget hőerőművek beindításával lehet ugyan pótolni, de a széntüzelésű erőművek tovább növelik a globális felmelegedés mértékét, ami azt eredményezi, hogy az atomerőművek az év túlnyomó részében használhatatlanok lesznek. A folyók melegedéséhez maguk az atomerőművek is jelentősen hozzájárulnak. Hűtővízként történő alkalmazásuk során az erőművek 20 kilométeres körzetében hőcsóva alakul ki, ami pusztítja a halakat és károsítja a folyóparti élővilágot.

Ezt az energiatermelés jövőjét meghatározó szakemberek is tudják, ezért figyelmük mind inkább az alternatív energiaforrások felé irányul. Köztük is első helyen szerepelnek a megújuló energiaforrások, mivel ezek sohasem apadnak el, és felhasználásuk nem veszélyezteti a környezetet. Környezetvédelmi szempontból a legtökéletesebb és legbiztonságosabb energiaforrás a napenergia. Annak ellenére, hogy a nap sugarainak csupán 0,01 százaléka ér el hozzánk, évente olyan nagy mennyiségű energia érkezik a Földre, amennyit 60 milliárd tonna kőolaj elégetésével tudnánk csak előállítani. A Nap egy év alatt 175 trillió kWh energiát sugároz a bolygónkra. Ennek nagy része visszaverődik a világűrbe, a többi a földgolyót melegíti, és fenntartja az életet. 30 billió kWh-át használ fel a fotoszintézis, melynek következtében a növényzet évente 200 milliárd tonna szén-dioxidot nyel el a légkörből. Az emberiség villamosenergia-termelése 14 billió kWh évente. Ez azt jelenti, hogy a megmaradó napenergia 1 ezreléke is fedezné a szükségletünket. Amennyiben az 1%-át használnánk fel, és ezt is csak 5%-os hatékonysággal, akkor a világon minden ember annyi energiát fogyaszthatna, mint a gazdag országok tehetős polgárai.

Ennek műszaki feltételei már régóta adottak, mivel az évtizedekkel ezelőtt gyártott szolárcellák is képesek voltak 8-9%-os hatásfokkal villamos árammá alakítani a napenergiát. Az átállás azonban nem történt meg, melynek fő oka a szolárcellák meglehetősen magas ára. Az utóbbi években bekövetkezett nagyságrendnyi árcsökkenés ellenére a szénhidrogének elégetéséből nyert energia még mindig jóval olcsóbb, mint amit a szolárcellák szolgáltatnak. Ráadásul a napelemek rengeteg helyet foglalnak. Ezért jobbára épületek energiaellátására használhatók. Nem kis mértékben rontja a használhatóságukat, hogy kizárólag napfényes időben működnek, így nem biztosítható velük a folyamatos áramellátás. Ez az üzemmód csak akkumulátorok közbeiktatásával valósítható meg, ami még drágábbá teszi az általuk biztosított áramot.

Jelentősen hátráltatja az alkalmazásukat az is, hogy a rájuk telepedő por, korom, madárpiszok, valamint a szmog akadályozza a működésüket. Mivel nagy felületről van szó, a hatásfokcsökkenés meghaladhatja az 50%-ot is. A fényérzékeny felületre rakódott piszok rendszeres tisztítással eltávolítható ugyan, a napelemcellákat azonban többnyire épületek tetejére szerelik, ami nehezíti a megközelítésüket. A központi napenergia-hasznosítás megvalósíthatatlan. Ha az egész emberiség energiaigényét csak napenergiával próbálnánk kielégíteni, akkor a sivatagban, ahol legnagyobb a tartós napsütés valószínűsége 350 km hosszú és 200 km széles zónát kellene napelemekkel beborítani. Ennek az országnyi méretű napelemtáblának az előállítási költsége a világ összes országának 2 teljes évi GDP-jét emésztené fel. A hatásfok növelésével járó méretcsökkenés sem oldotta meg ezeket a gondokat. A kaliforniai Spectrolab kifejlesztett egy szuper napelemet, mely az elnyelt fény 36%-át alakítja át elekt­romossággá. Ennek előállítási költsége azonban nagyon magas. Emellett speciális hűtést igényel. A levegő, illetve a hűtővíz cirkuláltatása elviszi a többletáramot. Az alkalmazott tech­no­lógia rámutatott arra is, hogy ezen az úton járva nem lehet jelentős mennyiségű energiát termelni. Hiába alkalmaznak speciális, a napsugár teljes spektrumát elnyelő réteget, a többletenergia túlhevíti, hűtés nélkül tönkreteszi a fényérzékelő réteget.

Ismert még a napkollektorok használata, amikor üveg- vagy fémlemezek között vizet áramoltatnak, amely a napsugarak hatására felmelegszik. Az így nyert többletenergiát hőcserélőn keresztül nyerik ki; illetve közvetlenül, meleg víz előállítására használják. Ez az eljárás sem terjedt el széles körben, mivel a hőkinyeréshez bonyolult és drága gépészeti berendezések szükségesek. Nem kis mértékben hátráltatja az alkalmazását, hogy télen, amikor a legnagyobb szükség lenne az általa termelt energiára, akkor szolgáltatja a legkevesebb hőt. Ennélfogva használata csak a szubtrópusi- és a trópusi országokban számottevő, ahol főleg vízmelegítésre használják. Elméletileg egyszerűen, és időjárástól függetlenül juthatunk hőenergiához a geotermikus erőművekből, de ez a megoldás is igen nagy beruházást igényel. Ahhoz hogy a földkéreg alatti izzó magmához eljussunk, a szárazföldön 30 km, a tengerek fenekén 6 km mélyen kell lefúrni. Emellett a kiépített csőrendszer karbantartása, valamint a víz keringetését biztosító szivattyúk üzemeltetése sem olcsó. További gond, hogy nem tudnak mit kezdeni a föld mélyéből feltörő nagy sótartalmú vízzel. Az erőműből kikerülő lehűlt vizet jobb híján a legközelebbi folyóba engedik, ami környezetszennyezést vált ki. Az okozott kár miatt Ausztriában leállították a Fürstenfeld-i geotermikus erőművet. A döntéshez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a geotermikus erőmű hatásfoka csupán 10%, ami meg sem közelíti a hagyományos hőerőművek hatásfokát.

Legrégebben alkalmazott megújuló energiaforrásunk a szélenergia. Földünkön egyetlen nap alatt 500 ezer TWh villamos energiának megfelelő szélenergia keletkezik a különféle légmozgások következtében. Ennek csupán 2%-át hasznosítjuk a jelenlegi eszközeinkkel. A tengeri közlekedésben évezredek óta használjuk a szélenergiát a vitorlás hajók erőforrásaként. Villamos áram termelésére azonban csak az 1973-as olajválság óta alkalmazzuk számottevő mértékben. 1990-ben már 50 ezer szélerőmű működött szer­te a világon. A kaliforniai szélvitorlák több mint 2 millió megawattóra vil­lamos energiát termelnek évente. Németország jelenleg 13 ezer megawattnyi szélerőmű-kapa­citással rendelkezik, ami a paksi atomerőmű termelésének hétszerese. Környezeti ártalommal itt sem kell számolni, a beruházási költség azonban ez esetben is magas. (Egy 84 m magas, 2 MW-os szélerőmű megépítéséhez 990 tonna betonra és 270 tonna acélra van szükség, ami megegyezik egy közepes hosszúságú vonatszerelvény súlyával. A legújabb 2 MW-os, 200 méter magas és 127 méter lapátátmérőjű szélerőműbe pedig 1500 köbméter betont és 180 tonna acélt építettek be.) Így csak ott érdemes szélturbinákat felállítani, ahol állandóan fúj a szél (pl. a tengerpartokon, magas hegyeken), és a sebessége meghaladja a 25 km/órát. Dániá­ban az összes energiamennyiségnek már a 20%-át szélerőművek állítják elő. A szél azonban nem fúj mindig, ezért a szélerőművek képtelenek biztosítani a folyamatos áramellátást. További terjedését nem csak az állandó széljárás hiánya gátolja, hanem a lakosság ellenállása is. Fő­leg a sűrűn lakott Hollandiában a közelben élő emberek mind nagyobb ellenszenvvel viseltetnek a szélturbinák iránt. Az ok, hogy sziszegő hangjuk, és a lapátokon villódzó napfény nagyon zavarja őket. A műszeres mérések eredményei szerint a turbinák ultrahangot is keltenek, ami szintén hozzájárul a környéken lakók rossz közérzetéhez. Újabb vizsgálatok szerint a szélerőművek zajának infratartománya is van, ami észrevétlenül károsítja a szervezetet. Az állatvédőknek sem tetszik a szélkerék, mert a madarak nekirepülnek, és elpusztulnak. Ausztrál ornitológusok panaszkodnak, hogy a tengerparton felállított sok száz szélturbina húsdaráló módjára pusztítja a vándormadarakat és a sirályokat.

A legkisebb befektetést a biomassza hasznosítása igényli. A növényekbe és a növényi maradványokba zárt napenergia vagy közvetlenül kerül felhasználásra úgy, hogy elégetik, és a keletkezett hővel melegítenek; vagy metángázt, metanolt[17], illetve biodízelolajat állítanak elő belőle, amit a gépjárművek robbanómotorjában mozgási energiává alakítanak. Nagy előnye ennek a fajta üzemeltetésnek, hogy a motor jóval kevesebb szennyező anyagot bocsát ki, mint a kőolajszármazékokkal üzemeltetett gépjárművek. További előnye még, hogy a biomassza is megújuló energiaforrásnak minősül, ami azt jelenti, hogy sohasem merül ki, évről-évre újratermelődik. A baj csak az, hogy viszonylag kevés biomassza áll rendelkezésre. Ahhoz hogy a világon minden egyes gépjárművet bioalapú üzemanyaggal lássunk el, a mezőgazdaságilag művelhető földterület túlnyomó részén alkoholt, illetve olajat biztosító növényeket kellene termelnünk. (A manapság oly divatos terepjáró autó egyszeri teletankolásához 204 kg kukoricát kell bioüzemanyaggá feldolgozni, melynek tápanyagtartalma egy felnőtt ember egész évi szükségletét fedezné.)

A bioalapú üzemanyagok általános elterjedését az is gátolja, hogy repülőgépek hajtására alkalmatlanok. A repülőgépek ugyanis olyan magasságban közlekednek, ahol a környezeti hőmérséklet –50 ^oC-ra is lecsökkenhet, és a bioüzemanyag ilyen alacsony hőfokon besűrűsödik, megdermed. Az is gond, hogy a biológiai eredetű anyagok túl sok oxigént tartalmaznak, ami súlytöbbletet jelent. A kerozin teljes kiváltása is lehetetlen lenne. A Virgin Atlantic légitársaság 2008-ban próbarepülést végeztetett. A London-Amszterdam közötti meglehetősen rövid útra 22 tonna üzemanyagot tankoltak egy Boeing-747-es gépbe, melynek 5%-a bio eredetű volt. Aztán kiderült, hogy ennek a csekély mennyiségű alternatív hajtóanyagnak az előállításához is 150 kókuszdiót használtak fel. Majd kiszámolták, hogy a teljes mennyiségű üzemanyag kiváltásához 3 millió darab kókuszdióra lenne szükség. És ez csak egyetlen repülőgép üzemanyag-szükséglete egy nyúlfarknyi távolságra.

Nem segíti elő az átállást az sem, hogy a szénhidrogén alapú üzemanyag előállítási költsége a kőolaj magas ára ellenére is kisebb, mint a metanolé, illetve a biodízelolajé. Ez a fajta energiaforrás csak akkor lenne versenyképes, ha az egyes államok lemondanának az üzemanyagokra kivetett igen magas forgalmi és jövedéki adókról, amire nem nagyon hajlandóak. Ennek eltörlése a legtöbb országban meglehetősen nehéz helyzetbe hozná az évtizedek óta deficites költségvetést. Jelenleg az üzemanyag árának 70%-a az államkasszát gyarapítja. A dízelolaj árában pl. 20% a fogyasztási- és 50% a jövedéki adó. Ezért üldözik a hatóságok azokat, akik a gépkocsijukba repceolajat öntenek. 1 liter repceolaj kiskereskedelmi ára 0,7 euró, míg a dízelolaj töltőállomáson fizetendő ára 1,2 euró. Kétségtelen előny viszont, hogy a biodízelolaj ára az országban marad, és előállítása munkahelyeket teremt a mezőgazdaságban. Mindemellett kevésbé szennyezi a légkört. A politikusok azonban nem a jövőre, hanem a közelgő választásokra gondolnak. Veszteséges államháztartással nem lehet hatalmon maradni.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az évelő növényként termeszthető energiafű sem. Energiafű 1,5-2 méter magasra nő, és fűtőértéke nagyobb, mint a barnaszéné. A hektáronként 10 tonna termésű energiafű iránti lelkesedés olyan nagy volt, hogy már nálunk is 1 millió hektáron tervezték a termesztését. A hőerőművek üzemeltetői azonban hamar lehűtötték a kedélyeket, mert kiderült, hogy gyors növekedése során az energiafű olyan agresszív vegyületeket is magába épít, melyek a tüzeléskor korrodálják a kazánt, és még a fánál is jobban szennyezik a légkört. A központi fűtéses családi házak kazánjaiban sem alkalmazható. Igaz, hogy nagyobb a fűtőértéke, mint a fáé vagy a barnaszéné, de sok salak marad vissza utána. Ezért a hagyományos kazánokban, hőerőművekben nem használható. Hosszú távon megoldhatatlan problémát jelent a rengeteg salak és hamu tárolása. Építőipari alapanyagként sem tudjuk használni, mert a salakbetonra egyszer már ráfizettünk. Világszerte igen nagy károkat okozott ennek a francia találmánynak az alkalmazása. A 40-50 évvel ezelőtt salakbetonból épült házak idő előtt elkezdtek repedezni, és felújításuk illetve lebontásuk milliárdokba került.

A gazdák sem lelkesednek már érte, mert rájöttek, hogy ez az agresszív növekedésű, a talajba mély gyökereket eresztő növény valósággal kiszipolyozza a földet. Ezt követően jött az energiafűz, amely naponta 3 centimétert növekszik, és a dugványok 4 hónap alatt három méteresre nőnek. Mivel évelő növény 30 éven át újrahajt, csak aratni kell. Termése három év után már meghaladhatja a hektáronkénti 40 tonnát is. Szennyvíz-tisztításra is alkalmas. Évente hektáronként 20-30 tonna szennyvíziszapot képes feldolgozni. Ráadásul jó mézelő növény. Aprítás után szárítják, majd elégetik. Nagy előnye, hogy égéskor a széndioxid-kibocsátása alig 1 %, a keletkezett hamut pedig az ültetvények trágyázására lehet használni. Az energiafű, energiafűz, energianád és energianyárfa közös hátránya azonban, hogy nagy területeket vesz el a mezőgazdasági termeléstől, ami felhajtja az élelmiszerárakat. (AZ Egyesült Államokban az évi kukoricatermés 46%-át etanolgyárakba szállítják.) A vízgazdálkodásra szintén rossz hatást gyakorol a bioüzemanyag. A környezetvédők közül is csak kevesen tudják, hogy 1 liter repceolaj előállításához 14 ezer liter, azaz 14 köbméter vízre van szükség. A biomassza elégetése növeli belvízveszélyt is. Régen a fák nyesedékét, a növények fel nem használt részeit komposztálták, és a talajba fogatták. Ettől a termőföld lazává, vízáteresztővé vált. Most viszont minden növényi hulladékot elégetnek, energiát termelnek vele. A talajerő-utánpótlást pedig műtrágyával oldják meg. Emiatt a termőföld összetömörödött. Kevés csapadékot képes elnyelni, ami növeli az árvízveszélyt és a belvizes területek nagyságát.

A megújuló energiaforrások hasznosításának jelenleg legelterjedtebb módja a vízi erőmű. Igen nagy mennyiségű villamos energiát lehet vele előállítani, de roppant nagy beruházási költséggel. Alkal­mazásának azonban nem ez szab határt, hanem a duzzasztógátak létesítésével járó nagyarányú környezet-átalakítás, és a folyóvíz szintjének megváltozása. Miután a duzzasztómű gátolja a víz szabad folyását, így előtte nagyon magas, utána pedig nagyon alacsonnyá válik a vízszint, ami felborítja a folyómedernek és környékének ökológiai egyensúlyát. Veszélybe sodorja a mezőgazdasági termelést, a vadgazdálkodást, és létükben fenyegeti a folyó árterébe települt védett növényeket, madarakat. Nem szerencsés megoldás a folyó elterelése, egy duzzasztás céljára szolgáló mesterséges csatorna létrehozása sem, mert ez esetben oly kevés víz jut az eredeti mederbe, hogy aszályos időben akár ki is száradhat. A probléma egész Földünkre kiterjedő hatását jól érzékelteti az az adat, mely szerint eddig 45 ezer duzzasztógátat építettünk a világ folyóin.

 Az utóbbi évek kutatásai azt is kiderítették, hogy főleg a melegebb éghajlatú országokban a vízi erőművek tározójából jelentős mennyiségű üvegházhatást kiváltó gáz szabadul fel, így ez a fajta energiatermelés sem tekinthető teljesen ártalmatlannak. A vízi erőművek csak bő vizű hegyvidéki folyókra telepítve váltak be. Ausztria pl. az Alpokból alázúduló folyók energiáját kihasználva érte el, hogy energiaszükségletük 70%-át megújuló energiaforrásból fedezik. Nálunk ez az arány 3,4%.

A megújuló energiaforrások kihasználásának sajátos módja, tengeri árapály erőművek létesítése. Ez esetben a turbinák működtetéséhez szükséges vízmennyiséget az apály és a dagály közötti tengerszintkülönbség adja. Annak érdekében, hogy ez minél intenzívebben érvényesüljön, az erre a célra tervezett úszó szerkezetet minél távolabb kell lehorgonyozni a parttól. Az árapály erőmű tehát nem más, mint egy mini vízi erőmű. A legnagyobb problémát itt is az üzemeltethetőség szakaszossága, és a magas beruházási költség okozza[18]. Ez esetben a villamos áram akkumulátorokban való tárolása sem biztosítja a szünetmentességet, mivel a megtermelt energiát valahogyan partra kell juttatni. A feltöltött akkumulátorok partra szállítása, és az üresek visszajuttatása nem jó megoldás, mert tartalék-akkumulátorokat igényel, és a szállítási költség is növeli a megtermelt energia fajlagos előállítási költségét. Egyetlen ésszerű módszer a keletkező áram közvetlen elvezetése, ami kábelen át történhet. A több kilométer hosszú szigetelt kábel lefektetése azonban sokba kerül, és viharok esetén könnyen elszakadhat. A világ jelenleg legmodernebb árapály erőműve Norvégia partjainál üzemel. Évente 700 MW áramot termel, a hagyományos vízi erőműveknél háromszor drágábban. A mini erőmű beruházási költsége 80 millió koronába került, és csupán 30 lakást képes árammal ellátni. Gondot okoz a karbantartása is, mert ezt csak búvárok végezhetik. Az állatvédők sem örülnek neki, mert a turbinák forgó mozgása sok élőlény pusztulását okozza.

Amerikában a Golf-áramlásból próbálnak energiát nyerni. Ez a hatalmas tengeráramlás 300 millió hektoliter vizet hajt előre másodpercenként. A Floridai Atlanti egyetem kutatócsoportja már el is készítette ennek az erőműnek a kísérleti példányát. Az 5 millió dolláros állami támogatással létrehozott turbinát 10 méterrel a víz felszíne alá helyezték, ahol legnagyobb az áramlás. A kísérlet azonban kudarccal végződött. A 2 millió dollárt érő berendezés Oregon partjainál a tengerfenékre süllyedt. Az állatvédők ez esetben is aggódnak, hogy a forgó lapátok valósággal bedarálják majd a kisebb halakat, amely odavonzza a tengeri ragadozókat. Ez valóságos vérfürdővé változtatná a tengerpartokat.

Ennél is esztelenebb megoldás a hullámgenerátor, ami a hullámok mozgási energiáját alakítja át elektromos energiává. A megoldás lényege, hogy a tengerek, óceánok partján építenek egy me­dencét, a felszín fölé 5 méterrel. Amikor jön a hullám, belecsobban a medencébe, ahonnan lefolyva meghajtja egy áramtermelő turbina kerekét. A dán partoknál üzembe helyezett prototípus 3-as erősségű szél esetén 4 MW energiát termel, és 4,3 millió euróba kerül. Izzadságszagú próbálkozásaink legújabb terméke a sóerőmű, amely a sós tengervíz és az édesvíz közötti nyomáskülönbséget használja villamos energia előállítására. A tengervíz és a folyóvíz vegyítésével ugyanis energiát lehet termelni, ha nem is sokat. Éveken át tartó költséges kutatásokkal sikerült olyan membránt kifejleszteni, amely erőművi alkalmazásra is megfelel. A nemzetközi erőfeszítés eredményeként megszületett első sóerőmű Oslo közelében fog felépülni, 13 millió eurós költ­séggel.

Nem nagy jövő vár a naperőműre sem. A délnyugat-ausztráliai Mildura hegység közelébe tervezett óriás építmény nem más, mint egy felszálló levegős szélerőmű. Két fő egységből áll. Az egyik a lábánál elterülő 5 km átmérőjű üvegkupola, a másik a közepéből felnyúló kémény. Az energiatermelés a talpánál 170 méter széles, és 1000 méter magas kéményben megy végbe. A beeső napfény hatására felmelegszik az üvegkupola alatti levegő, és miután könnyebbé válik a környezeténél, felfelé áramlik a kürtőben. Mivel a környező levegő hőmérséklete 100 méterenként 1 ^oC-kal csökken, annál nagyobb lesz az áramlási sebessége, minél magasabb a kémény. Az 1 km-nél magasabb kürtő építésének azonban technológiai akadálya vannak, és fennáll a veszélye annak is, hogy egy nagyobb szélvihar ledönti. Nagy magasságban ugyanis nem csak a léghőmérséklet csökken, hanem nagyobb a szélnyomás is. A jelenleg kivitelezhető 1 km magas kéményben 55 km/h sebességgel áramlik a levegő, amely 5 db energiatermelő turbinát hajt meg. Az áramtermelő generátorok a torony aljában helyezkednek el, és 200 MW teljesítményt szolgáltatnak. Ha nem süt a nap, akkor a levegő melegítéséhez szükséges hőt a kupola alatti hatalmas víztároló szolgáltatja. A víz által nappal elnyelt hőenergia éjszaka kisugárzódik, és kisebb teljesítménnyel ugyan, de tovább hajtja a turbinákat. Az ötlet kézenfekvő, érthetetlen, hogy eddig senkinek sem jutott az eszébe. A primer energia ingyen van, a rendszer károsanyag-kibocsátása nulla, hatásfoka azonban csupán 3-4%. Jelentős mértékben hátráltatja a szélcsatornás naperőmű terjedését a tetemes építési költség is. Emellett kizárólag a trópusokon valósítható meg. Nagy helyigénye, a rendelkezésre álló termőföld szűkössége miatt csak a sivatagok jöhetnek szóba a telepítésénél. A mérsékelt vagy a hideg égöv alatt olyan rossz a hatásfoka, hogy a beruházási költség sem térül meg.

A megújuló energiaforrások fentiekben ismertetett hasznosítási módjainak közös jellemzője a magas kitermelési költség, és az áramellátás folyamatosságának hiánya. Az utóbbi hátrányon átmeneti tárolókkal lehet ugyan segíteni, de ezek tovább rontják a gazdaságosságot. A villamos áram tárolása ugyanis meglehetősen költséges művelet. Ezt a vezetékes árammal ellátott háztartásokban is nap mint nap tapasztaljuk, mivel a hordozható készülékeket csak szárazelemről, vagy akkumulátorról lehet üzemeltetni. A legkirívóbb árkülönbség az egyszer használható telepeknél tapasztalható. Jellemző a szárazelemek áraránytalanságra, hogy amíg 1 kilowattnyi hálózati áramért 30 forintot fizetünk, addig ugyanez az energiamennyiség gombelemekből kinyerve kb. 1 millió forintba kerül. Még a jóval nagyobb kapacitású rúdelemek használata is min. ezerszer annyiba kerül, mint a vezetékes áram. A legalább 500-szor feltölthető korszerű akkumulátoroknál ez az arány már csak tízszeres. Ez az olcsósága azonban relatív, mivel a hermetikusan zárt, minőségi akkumulátorok ára meglehetősen magas, nem is szólva a feltöltésükhöz szükséges készülékekről. Ahhoz hogy alkalmazni tudjuk, előbb meg kell őket vásárolni, ami nem kis beruházást igényel. Erőművek esetében a megfelelő tároló­kapacitás biztosítása csillagászati összegeket emészt fel, amit tovább tetéz az akkumulátorok karbantartását, és cseréjét végző személyzet munkabére.

Mindezen problémák kiküszöbölésére a NASA szakembereiben felötlött, hogy a napenergia-hasznosítást ki kellene telepíteni a világűrbe. Ott ugyanis soha sincs éjszaka, és felhők, valamint időjárási szélsőségek sem zavarják az energiatermelés folyamatosságát. Ezen túlmenően légköri szennyezéssel, valamint az ózonréteg árnyékoló, szűrő hatásával sem kell számolni, ami együttesen azt eredményezi, hogy a Föld légkörén kívül nyolcszor akkora a hasznosítható energia, mint talaj­közelben. A napelemeket geostacionárius pályára állított műholdakra szerelnék rá, és az energiatovábbítást is úgy oldanák meg, hogy ne legyen időjárásfüggő. Az ötlet kivitelezhetőségét jelentős mértékben könnyíti, hogy a jelenlegi korszerű szolárcellák hatásfoka eléri a 20%-ot is. Ennek ellenére még így is több ezer tonnányi napelemet kellene kijuttatni a világűrbe egy-egy naperőmű létrehozásához. Le lehetne ugyan csökkenteni a szükséges szolárcella-felületet, ha a fénysugarat homo­rú tükrök segítségével fókuszálva juttatnák rá. Ennél a módszernél azonban megoldhatatlan nehézséget okoz, hogy a nem hasznosuló hő túlmelegíti, károsítja a napelemeket.

A tokiói Shimizu cég ennél is tovább ment. Olyan naperőművet akarnak építeni a Holdon, amely 11 ezer km hosszú és 400 km széles lenne. Ez a napelemekből álló óriási gyűrű körbefogná az egész Holdat. A Luna Gyűrű teljesítménye 13 ezer terawatt lenne, ami az USA teljes áramtermelésének a háromszorosa. Gigantikus méreténél fogva ennek a tervnek a megvalósítása csillagászati összegeket emésztene fel, nem is beszélve a szállítással, összeszereléssel járó nehézségekről. Összehasonlításképpen a világ jelenlegi legnagyobb napelemparkja a Kaliforniába telepített Topaz 2,5 milliárd dollárba kerül, holott csupán 0,55 terawatt teljesítményű.  

További gondot jelent, hogy a megtermelt villamos energiát a légköri viszonyoktól függetlenül el kell juttatni a Földre. Ezt először oly módon szándékoztak elérni, hogy mikrohullámokká alakítva lesugározzák egy hegytetőre vagy lakatlan sivatagba telepített antennarendszerre. Az antennák által összegyűjtött energiát aztán megfelelő berendezésekkel váltakozó árammá alakítanák át, és betáplálnák a nagyfeszültségű villamos hálózatba. A rendkívül erős mikrohullámú sugárzás azonban feltehetően a mobiltelefonokhoz hasonló egészségkárosító hatást gyakorolna az antennarendszer közelében élőkre, és nagy valószínűséggel zavarná a telekommunikációs műholdak adását is. Ezért úgy döntöttek, hogy lézersugarak formájában fogják az energiát lesugározni a Földre. Megfelelő biztonsági zóna kijelölése esetén ez az eljárás már nem okozna egészségkárosodást, de ennek a megoldásnak meg jogi akadályai vannak. Az Oroszországgal kötött csillagháborús egyezmény tiltja nagy teljesítményű lézerágyúk világűrbe telepítését. Az űrtechnikán alapuló energiatermelés megvalósításának legna­gyobb akadálya azonban az, hogy az ily módon előállított áram nagyon drága lenne. A rendszer kitelepítési költségeit is beleszámítva 1 kilowattóra energia előállítása a jelenlegi ár 8-10 szeresébe kerülne. Ez esetben tehát az energia­ellátás folyamatossága átmeneti tárolók nélkül is biztosítható, de tovább­ra is fennmarad a gazdaságtalan üzemeltetés problémája.

Végkövetkeztetésként megállapítható, hogy a világon jelenleg használt energiatermelési rendszerek egyike sem tökéletes. Nem megoldás a szénre, mint energiaforrásra való visszatérés sem. A még ki nem bányászott szén, olaj és földgáz fűtőértéke 4000 milliárd tonna szénnel egyenértékű, ami jó néhány évtizedig fedezné az energiaszükségletünket. Ha azonban ezeket a környezetszennyező tüzelőanyagokat mind elégetnénk, a légkör széndioxid-koncentrációja megháromszorozódna, és az üvegházhatás következtében oly mértékű olvadás következne be a sarki jégsapkákban, hogy az óceánok vízszintje 10 méterrel emelkedne. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődés sem hozott megnyugtató megoldást. A korszerű energiatermelő módszerek legnagyobb fogyatékossága, hogy sokba kerül a működtetésük. Az energia­termelés környezetszennyező hatását már ki tudjuk küszö­bölni, de nem tudjuk lecsökkenteni a folyamat által igényelt ráfordításokat. Ennek következménye a magas energiaköltség, amely mind nagyobb súllyal nehezedik az emberekre.

Az elavult technológiák fejlesztése már fogyasztói oldalon is megnyilvánult. A túlbuzgó kutatók újabban már az embereket is munkára fogják. Ausztrál fejlesztők kidolgoztak egy újfajta nyomásérzékelő lapot, amely a billentyű alá helyezve áramot termel a noteszgép gombjainak nyomogatása közben. Az így nyert áram azonban a számítógép energiaszükségletének az egytizedét sem fedezi. Mások az érintőképernyők használatakor fellépő nyomóerőből kívánnak áramot előállítani. Már a betegeknek sincs nyugtuk. Egyes kutatók felvetették, hogy a szívritmusszabályzók pulzusaiból is nyerhetnének energiát. Ha így haladunk pár év múlva a szánkba is raknak egy generátort, hogy rágás közben áramot termeljünk. Erotikusan túlfűtött ötletelők szerint jobban járnánk, ha nyomásérzékelő lepedőt helyeznénk az ágyakba. Fiatal házasok esetén az egy éjszaka alatt megtermelt árammal másnap az ebédet is megfőzhetnék. A cipőtalpba épített piezoelektromos energiakeltő már évek óta létezik, így a járásunk már kihasználható. Most már a céltalan téblábolásunk sem teljesen haszontalan. Hát idáig jutottunk. Bohócot csinálunk magunkból, hogy ne kelljen az ingyenenergiát használni.

Napjainkra a megélhetési gondok okozta feszültség ugyan­­olyan égető problémává vált, mit a kör­nyezetszennyezés. A jelenlegi energiatermelő és energiahordozó rendszerek környezetkímélővé alakítása olyan szintet ért el, hogy a szennyező anyagok további csökkentése már csak igen költséges eljárásokkal lehetséges. A technika jelenlegi szintjén megvalósítható fejlesztések többsége már megtörtént. Sem a hőerőművek kéményének szűrését, sem a robbanómotorok károsanyag-kibo­csátását nem lehet számottevő mértékben tovább csökkenteni. A pótmegoldások sem vezetettek eredményre. A szennyező anyagok nulla szintre csökkentéséhez radikális változtatásra, paradigmaváltásra van szükség az energiaiparban. Érthetetlen, hogy ebben a vészterhes időben senki nem gondol az ingyenenergia kiaknázására. Az alternatív energiaforrásokat kutató szakemberek sorra veszik az összes lehetséges megoldást, csak egy dologra nem gondolnak: az univerzumban mindenütt jelen levő végtelen mennyiségű szubatomi energiarészecskékre. Annak ellenére, hogy bőséges szakirodalom áll a rendelkezésükre, eszükbe sem jut kiszabadítani az anyagba zárt energiát. Nem érdekli őket a környezetkímélő ingyenenergia. Ennek oka, hogy nem hisznek a létezésében.

 

Ennek a hitetlenségnek, szűklátókörűségnek tudható be, hogy az űrkutatásban sem jutnak előbbre. Azzal ők is tisztában vannak, hogy jelenlegi rakétáink alkalmatlanok a kozmosz meghódítására, mégsem hajlandóak az egyedül lehetséges megoldást, az antigravitációs hajtóművet alkalmazni. Helyette különféle kényszermegoldásokat találnak ki. A kínai kutatók pl. gőzgéppel akarnak közlekedni a világűrben. A pekingi Tsinshua Egyetem tudósai vízgőzhajtást fejlesztettek ki a műholdak számára. A kísérleti stádiumban levő hajtómű két egymásba ragasztott kerek szilíciumlapkából áll, melyek felülete kb. 2 cm², és 5 mm vastagok. Az egyik korong tartalmazza az üzemanyagtartályt és a gőzfejlesztő kamrát, a másik pedig a kivezető szelepet. A vizet elektromos ellenállással forralják fel a gőzfejlesztő kamrában. A keletkező gőz nagy nyomással kiáramlik, és ennek során reakcióerő lép fel. A kísérleti üzemben a prototípussal 28 m/s sebességet értek el. Egyébként jelenleg a napszelet használják hajtóerőként. A fény nyomása azonban alig haladja meg a tízmilliomod grammot négy­zetdeciméterenként. A napvitorlások vitorláit ultrakönnyű anyagból készítik, hogy ki tudják használni a részecskenyomást.

Nem sokkal ésszerűbb megoldást kínál a NASA nukleáris programja. A hírek szerint az amerikai űrhajózási hivatal a jövőben atoműrhajóval kívánja leváltani a kémiai hajtóművel üzemeltetett rakétáit. A Prometheus-terv keretén belül megvalósítandó nukleáris reaktor létrehozására 800 millió dollárt kértek a Kongresszustól. A kilövésnél tervezett megoldásnál az uránium-dioxid üzemű RTG (Radioizotóp Termoelektronikus Generátor) 2500 ^oC-ra melegítené fel a fedélzeti tartályokban tárolt hidrogént. A forró gáz a légkörből származó oxigénnel elegyedve 4000 ^oC-os lánggal égne. Kint az űrben ionhajtómű hajtaná a rakétát, ahol a töltött részecskék felgyorsításából eredő impulzusnyomaték szolgáltatná az ehhez szükséges erőt. Az ionhajtóművekben elektrosztatikus térben gyorsítják fel az elektromos töltésű atomokat (ionokat), a kiáramló anyag rakétaelven fejti ki a tolóerőt. A hajtóanyagot (argon, nitrogén, higanygőz vagy levegő) először ionizálják, az atomot vagy molekulát legalább egy elektronjától megfosztják, majd az ionnyaláb az egy-két ezer voltos feszültség hatására 20-100 km/s sebességre gyorsul fel. Más hajtóművek tolóerejéhez, a földi rakétaindításoknál használt megoldásokhoz képest az ionhajtómű tolóereje is nagyon kicsi. Hatása mindössze akkora, mintha lágy szellő legyezné az arcunkat.

A NASA egyébként 1965-ben már fellőtt egy maghasadást hasznosító rakétát. Ezekben a mini reaktorokban azonban csak passzív maghasadás történt. A radioaktív plutónium 238 izotóp bomlásakor keletkező hőt használták hajtásra. Ezek a mini rakéták ugyan­úgy működnek, mint a sugárhajtású repülőgépek. A folyékony nukleáris üzemanyagot használó rakéta kifejlesztése még várat magára. A Szovjetunió viszont már 33 ilyen kísérletet végzett az 1950-es ’60-as években. A kísérleteknek műszaki és politikai nehézségek vetettek véget. Ők már rájöttek, hogy ezen az úton nem lehet áttörést elérni az űrkutatásban (Ennél az öszvér megoldásnál már az egyes földönkívüli civilizációk által szorgalmazott folyékony nukleáris energia is jobb hatásfokú. A szakirodalom szerint ennek megvalósítási módját betáplálták néhány elrabolt ember fejébe, ami megfelelő időpontban tudatosulni fog bennük. Alkalmazása azonban nem kötelező. Más civilizációknak köszönhetően ma már tökéletesebb, hatékonyabb, és a környezetre kevésbé veszélyes megoldások is rendelkezésünkre állnak.)

Ezek a szánalmas erőlködések azt bizonyítják, hogy a világ tudósai képtelenek elszakadni a hagyományos technológiáktól, alkalmatlanok egy gyökeres változtatás keresztülvitelére. Pedig a küszöbön álló technikai forradalomból kimaradó országok, nem csak gazdaságilag fognak hátrányt szenvedni. Nemzetbiztonsági szempontból még nagyobb veszély leselkedik rájuk. Egy esetleges ka­tonai konfliktus esetén úgy fognak járni, mint annak idején a fél Európát meghódító Napóleon. A jól ismert anekdota szerint Napóleon kidobatta dolgozószobájából Robert Fultont, a gőzhajó feltalálóját. Ábrándozónak, képzelgőnek tartotta; úgy vélte, hogy a gőzhajó megalkothatatlan. Tévedésének meg is lett az eredménye a trafalgari tengeri ütközetben. Itt nagy szüksége lett volna a min­den irányú manőverezési készségre. Köz­tudott, hogy hajói azért pusztultak el, mert a nem megfelelő szélirány következtében nem tudtak eltávolodni az angol hajók ágyútüzé­nek ható­körzetéből.

 

Kiútkeresés

 

Hiába csatlakozott már 186 állam az ENSZ 1992-ben elfogadott klímaegyez­mé­nyéhez. Ehhez csatolták 1997-ben a Kiotóban aláírt jegyző­könyvet, amely a szinten tartáson túlmenően kismértékű csökkentést is előírt. Ez utóbbi szerződést egyelőre csak 119 állam ratifikálta. A Rio-i konferencián, végre azt is elismerték a po­li­tikusok, hogy: „Az emberi tevékenység felelős az éghaj­latváltozásért.” Ennek ellenére nem történt semmi. A politi­kusok és az akadé­mi­kusok nem a kiváltó ok megszüntetésén fá­ra­doz­nak, hanem azzal van­nak elfoglalva, hogy rész­letesen feltárják a klímaváltozás ha­tásait, és felkészüljenek rá. A Magyar Tudo­mányos Aka­démia „az extrém időjárási viszo­nyok­hoz va­ló alkalmazkodást” javasolja. Az ENSZ „Kör­­nye­zet és fejlődés” címmel meg­ren­de­zett kon­ferenciáján azt is kinyil­vá­ní­tották, hogy: „Az erőforrások kiszipo­lyozása visszafor­dít­hatatlan folyamatokat indított el, tehát las­sí­tani kell. Át kell váltani a fenn­tartható fej­lődés ütemére.” A modern ipari társadalom részt­ve­vői szüntele­nül azon fára­doznak, hogy növel­jék az élet­szín­vonalat, de ezáltal élet­minősé­gük állan­dó­an romlik. A Föld erőfor­rásainak egyre na­gyobb mértékű kihasz­nálá­sa ugyanis tönkre­teszi a bioszférát, amitől lakhatatlanná válik az életterük. Nem kis mér­tékben járul hozzá kör­nyezetünk pusztulá­sá­hoz a közöny. Az a min­denütt tapasztalható jelenség, hogy az ember­ek nem érzik magu­kénak a világot. Csak a leg­szűkebb környezetükkel, jobbára a család­juk­kal törődnek. Ami ezen kívül esik, az nem érdekli őket. Jól érzékelteti ezt a helyzetet ez a Goethétől származó meg­jegyzés: „Egy tűz martalékául esett tanya emberi tragédia, míg az, hogy »pusztul a szülőföld« üres frázis.”

Egy ENSZ felmérés szerint a világot évente több milliárd dollár veszteség éri a klíma­vál­tozás okozta károk miatt. 2003-ban a klí­ma­változás okozta károk összege elérte a 60 mil­liárd dol­lárt. Az eddigi növeke­désalapú fej­lő­déssel szemben a fenntartható fejlődés elve ki­mond­ja, hogy: „A gazdasági növekedés nem öncélú, hanem a társadalom, a közös­ségek és az egyé­nek érde­két kell szolgálnia. A növe­kedés érde­ké­ben nem szabad a földi ja­vakat és erőforrá­sokat ter­mészetes újraterme­lő­désüknél gyor­sab­ban kihasználni. A jelen generációk fo­gyasz­tása nem terjedhet ki azokra a korl­áto­zottan ren­del­kezésre álló ja­vakra, melyekre a jövő generá­ció­inak is szük­ségük van. A gaz­daság fejlesz­tése nem okozhat visszafordít­hatatlan ká­rokat a bioló­giai-természeti környe­zet­ben.”

A későbbi környezetvédelmi kon­fe­renciák által kidolgozott cselekvési tervet azonban nem követte gyors és egyetemes végrehajtás. Főleg a legnagyobb szennyezők, a nagyhatal­mak igye­­keznek kibújni a vállalt kötele­zett­ségek alól. Gaz­dasági érdekiekre hivatkozva meg­tagadták a szerző­dé­sek ra­tifikálást, a kor­láto­zá­sok be­veze­té­sét. A 119 csatlakozó ál­lam kö­zül csu­pán 56 tartja be a vállalt köte­lezett­sé­geit. Ezek egyébként olyan cse­ké­lyek vol­tak, hogy a kiotói egyez­mény­ben rögzített kvó­ták is csupán 5%-kal tud­ták volna visszafogni a glo­bális fel­me­legedés ütemét. (A NASA műholdfelvételei sze­rint az elmúlt 134 év 10 legmelegebb éve kö­zül 9 a XXI. századra esik. A rekordot 2010 vezet, amikor a világon az átlaghőmérséklet 14,6 °C volt.) A Grönlandon végzett mélyfúrásokból származó mintákból a tudósok megál­lapították, hogy az el­múlt 650 millió év alatt soha nem volt olyan magas az üveghatást keltő gá­zok szintje a légkörben, mint napjainkban. A fo­lya­mat leál­lítá­sához, il­let­ve vissza­fordítá­sához az ipa­ri és me­zőgazdasági ter­melést a je­len­legi szint 50%-ára kellene csök­kenteni, amelyre egyetlen kor­mány sem haj­lan­dó. Ez ugyanis olyan el­lá­tási, meg­él­he­tési gondokat okozna, amely tö­me­ges felkelésekbe, lázadá­sok­ba tor­­koll­na. Nem is szólva a tőkés befek­tető csoportok ellenállásáról, a pénz­ügyi vi­lág irá­nyí­tóinak rosszallá­sáról. A pro­fit­érdekelt vállalkozások nye­re­sé­gük növekedésének mérsék­lé­sé­be sem haj­landóak beleegyezni, nem­hogy a vesz­teséges termelésbe, gyá­rak, üze­mek be­zárásába, a termőföld egy ré­szé­nek par­lagon hagyásába. Ar­ról nem is szól­va, hogy a nagyarányú munka­nélküliség a társadalom álta­lános el­sze­gényedéséhez, nyomorhoz, éhín­ség­hez vezetne. Összeomlana a tár­sadalombiztosítási rend­­­­szer, meg­szűn­nének a nyugdíjkifizetések, az adók elmaradása miatt pedig műkö­dés­kép­telenné válna az államgépezet. Egyet­len közgazdász sem tartja kivite­lezhe­tőnek ezt az alternatívát. Ilyen radi­kális változás csak a külső körülmények durva megváltozása, valamilyen katasztrófa esetén következhet be. Normál körülmények között, magunktól sohasem fogunk ilyen nagyarányú korlátozó intézkedé­seket hozni.

Ezért más kiutat kell keresni. Nem jelent megoldást a cinikus tudósok javaslata sem. Egy magyar fizikus így nyilatkozott erről a jelenségről: „Én szeretem a klímaváltozást. Drasztikusan határt szab az emberi önhittségnek. Végre nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy majd kitalálunk valamit. Globális ka­tasztrófák helyrehozására ugyanis nin­csenek módszereink. Egyet­l­en út áll előttünk, a technikai civili­zációból át­lépni a zöld civilizációba. Úgy kell élnünk, mint az őzikék.” Az ideális megoldás azonban nem ez. Nem fej­lőd­hetünk visszafelé. Nem kerül­he­tünk vissza az állatvilágba azért, hogy meg­mentsük a környezetünket. Akkor minek fejlődtünk idáig. Ma­rad­tunk volna a fán, a majmok között, és ak­kor most nem lenne semmi bajunk. Leg­alábbis környezet­szennye­zési gon­­dokkal biztosan nem kellene szembe­néz­nünk. Fejlődni azonban elő­re kell, és nem hátrafelé. A módszer is adva van: Követnünk kell az előttünk járó, ná­lunk fejlettebb civilizációk példáját. Közülük nem mindegyik pusztította el önmagát, eredeti életterét. Az univer­zumban jelentős számban találhatók ka­tasztrófát túlélő bolygók is. Kép­vi­selőik gyakran látogatnak a Földre, és eközben megpróbálnak segíteni nekünk.

Tanácsaik azonban süket fülekre ta­lálnak. Pedig az egyedül üdvözítő út, a kozmikus energia kihasználása, és a tudati felvilágosítás. Az éteri energia felhasználása semmilyen szennyezés­sel nem jár, a legcsekélyebb mérték­ben sem terheli a környezetet. Nem rabolja ki a Föld nyersanyagkészletét, mivel nem a Földön, hanem az uni­ver­zumban található, végetlen mennyi­ség­ben. John Wheeler amerikai fizikus szerint az éter energiasűrűsége 10²⁷ joule/cm³. Einstein tömeg-energia kép­letével kiszámítva ez 10⁹⁴ gramm/cm³-re adódik, ami döbbenetesen nagy ér­ték. Azt jelenti, hogy az éterben 10⁴⁰-szer több energia van, mint a világ­egyetem összes galaxisában és csilla­gában. Az igénybevétele sem okoz problémát, csupán ki kell nyújtanunk a kezünket érte. Felhasználásával mind az iparban, mind a mezőgazdaságban tovább növelhetők a termelési mutatók. Anélkül fejlődhetünk, növekedhetünk tovább, hogy ez a környezetünket terhelné.[19] A tudati felvilágosítással egyéb problémáink is megoldódnának. Megszűnne vagy legalább egy nagyságrendekkel csökkenne a bűnözés. Alább hagyna pénzhajhászás, csillapodna az emberekben a harácsolási vágy. Előtérbe kerülnének a valódi értékek, visszaállna a korábbi erkölcsi értékrend. Tartalmasabbá, élhetőbbé váló világunkba mind nagyobb számban születnének vissza a régi korok értékes lelkei, kiváló személyiségei. Ők képességeik, nagy tapasztalataik révén tovább javítanák életünk minőségét, és egy újabb aranykor köszöntene ránk. Semmi mást nem kellene tenni, mint végre elindulni ezen az úton. Ennek egyetlen akadálya: a megvalósíthatóságába vetett hit hiánya.

Megnyugtató és végleges megoldást azonban csak a pénz megszüntetése fog hozni a társadalomban. A közgazdászok azonban a pénz nélküli világot utópiának tartják. Pedig nem is olyan megvalósíthatatlan. A nálunk fejlettebb Földön kívüli civilizációk mindegyike túl van már a pénz mozgatta világon. A hírek szerint a pénz nélküli társadalom nagyon is jól működik: A tőlünk 10 fényévnyire élő Iarga civilizáció képviselői szerint a pénz nélküli társadalom csak kétféleképpen valósítható meg. Az egyik, hogy mindenki ugyanannyit birtokol; a másik, hogy senki sem birtokol semmit. Az utóbbi sokkal hatékonyabb. Nincs veszekedés, nincs gyanakodás, és nem kell nyilvántartani, hogy kinek mije van. Az Iargán semmiért sem kell fizetni, csak regisztráltatni kell az áru elvitelét, a szükségletek kielégítését. A ház, az autó, a műtárgy csak bérelhető, nem kerül használója birtokába. A regisztráció azonban életfogytiglan szól, vagyis lényegében olyan, mintha a használója a tulajdonosa lenne. A halála után a javak visszaszállnak az államra. Így semmit sem lehet örökölni, a családtagoknak átadni. Nincs vagyongyarapodás, nem alakulhatnak ki oligarchák. Mivel mindig minden elérhető, nincs szükség arra, hogy a lakosság készleteket halmozzon fel otthon. Ezért az áruelosztó helyekről a polgárok csak annyi élelmiszert, használati tárgyat visznek el, amennyire szükségük van.

[

Groteszk megállapítás, de jelenleg a tudomány fejlődésének legádázabb ellenzői a tudósok. A hivatásos tudósok gördítik a legnagyobb akadályt a tudomány fejlődése elé azzal, hogy nem hajlandóak tudomást venni azokról a tárgyi bizonyítékokról, amelyek ellentmondanak az általuk felállított elméleteknek. Az akadémikusok közül senki sem meri kimondani, hogy paradigmaváltás nélkül nem képes a tudomány megújulni, előrelépni. A térről, az időről, az anyagról és az energiáról merőben új nézetekre van szükség, különben sohasem fogunk a jelenlegi szintről elmozdulni, feljebb emelkedni. A tudomány csak abba az irányba fejlődhet, amit ma ezotériának, parapszichológiának, ufológiának neveznek, de tudósaink ezeknek a szakterületeknek már az említéstől is hideglelést kapnak. Ez a gonosz erők műve. Az elmúlt évtizedek alatt a Sátánnak sikerült elhitetnie az emberiséggel, hogy láthatatlan világ nem létezik, és nincsenek általunk még fel nem fedezett fizikai törvé­nyek. A kétkedőket, a józan gondolkodásúakat pedig azzal hallgattatta el, hogy nevetségessé tette a szellemvilággal, a földönkívüliekkel foglalkozókat. Meghazudtolta azokat, akik a létezésükkel kapcsolatos bizonyítékokkal álltak elő.

Ezért a tudósok már a saját szemüknek sem hisznek, vagy ha hisznek, gondosan titkolják. Félnek a nevetségessé válástól, a tudományos világból való kiközösítéstől. Legfőképpen azonban az állásukat, az egzisztenciájukat féltik. A világgazdasági válság, a természet pusztulása, az időjárási szél­sőségek miatt mind több ember veszti el az állásását, és válik munkanélkülivé. Jövedelem hiányában nem tudják fizetni a lakásrezsit, a korábban felvett hitelek törlesztését, ezért egy idő után hajléktalanná válnak. A munkanélküli a családját sem képes eltartani, nem tudja a gyerekeit iskoláztatni, ami egy értelmiségi szülőnek nagy csapás. Ez a sors egyetlen normális ember számára sem kívánatos, ezért mindenki meghunyászkodik. A még állásban levők túlélésre rendezkedtek be, és igyekszenek elkerülni a feletteseikkel való konfrontációt. Ez a félelem annyira beidegződött a kutatókba, hogy időközben öncenzúrázássá vált. Már akkor sem mernek előállni az új felismerésekkel, ha az kedvező fogadtatásra találna. Ez a körülmény negatív visszacsatolásként hat, és lebénítja a megújulásra törekvők maroknyi táborát is.

Ebből a helyzetből csak a politika tudná kirángatni a tudományt, hatalmi eszközökkel. Jelenlegi politikusaink azonban ugyanúgy rettegnek a paradigmaváltástól, egy merőben új világ megismerésétől, mint a tudósok. De ez nem mindig volt így. A német birodalmi álmokat kergető Hitler olyan politikus volt, aki komolyan vette a kozmikus üzeneteket, és az okkult tudományok alkalmazásából katonai fölényt szeretett volna kovácsolni. Német kutatók összegyűjtötték a könyvtárakban fennmaradt ősi kódexeket. A náci vezetők expedíciókat küldtek Kínába és Tibetbe, ahonnan 146 ezer ősi könyvvel, kódexszel, térképpel és papirusztekerccsel tértek vissza. Ezeket az iratokat különféle ezoterikus társaságok vizsgálták át, és a megszerzett ismereteket rendszerezésében, kiegészítésében médiumok segítették őket. Igyekezetüket látva a földönkívüliek is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. Az Aldebaran csillagrendszer egyik bolygóján élő civilizáció felajánlotta segítségét a gyakorlati kivitelezésben. Ennek eredményeként egymás után épültek meg azok a korong alakú járművek, amelyek mind jobban hasonlítottak a valódi UFO-khoz.

Hitler azonban elvesztette a háborút, és a szövetséges légierő megtorló bombázásai megsemmisítették a földi UFO-kat, valamint a fejlesztésükkel, gyártásukkal kapcsolatos dokumentációt. Ezzel is úgy jártunk, mint a Tesla-konverterrel. Egyszer már működött, aztán összetörtük, és most kezdhetünk mindent elölről. Ez esetben az újrakezdést az is nehezíti, hogy a náci Németországnak már az említése is „vörös posztó” a jelenlegi demokratikus társadalmakban, így komolyan egyetlen politikus sem mer az általuk elért eredményekre hivatkozni. Pedig a saját érdekünkben meg kell tanulni különválasztani a fasiszta politikát az általuk elért műszaki haladástól. Hitler és az általa alapított Nemzeti szocialista Párt vezetői valóban fasiszta tömeggyilkosok voltak, de ezért az általuk elért, kikényszerített tudományos eredményeket nem kellene megbélyegezni. Különben úgy járunk, mint az angol hadvezetés a 70 évvel ezelőtti csúcstechnológiával. Mint ismeretes az angol hírszerzés már 1938-ban hozzájutott a német hadiipari fejlesztésekhez, de a sugárhajtóműves vadászrepülőgép, a radar, a rádióirányítású szárnyas bomba, a ballisztikus rakéta, az éjjellátó készülék, a katapultülés és még sok más találmány kiverte a biztosítékot az öntelt katonai elemzők fejében. Ezért az „oszlói jelentést” egy hibbant agyú diktátor habókos lázálmának nyilvánítottak. Még a V1 és V2 rakéták Londonba történt becsapódása sem józanította ki a brit hadvezetést.

Ma már ezek az eszközök a hadviselés, és a honvédelem mindennapi eszközeinek számítanak. De erre 80 évet kellett várni. Ha akkor az angol és amerikai katonai szakértők komolyan veszik és alkalmazzák a német hadiipari fejlesztéseket, akkor most jóval előbbre tartanánk. Ugyanez a helyzet Hitler ufóival. Tudósaink úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Azt gondolják, hogy egy őrült diktátor kiszabadította a szellemet a palackból, ezért minden igyekezetükkel próbálják visszatuszkolni. Ahelyett, hogy hinnének benne, és folytatnák a félbemaradt kutatásokat. Ez esetben számíthatnánk a földönkívüli civilizációk segítségére is. Manapság sokan nehezményezik, hogy a kezdeti aktivitás után a földönkívüliek hátat fordítottak nekünk. Mind kevesebb az ufómegfigyelés, a harmadik típusú találkozás. Erről azonban mi tehetünk. Miben segítsenek, ha nem csinálunk semmit? Világunkat az egy helyben toporgás, a szerencsétlenkedés, a tehetetlenség jellemzi. Csak egy valamihez értünk, a siránkozáshoz, a nyavalygáshoz, a tehetetlenkedéshez. Dönteni, cselekedni senki sem mer. Eközben világunk mind jobban pusztul, egyre mélyebbre süllyedünk a saját piszkunkban.

 

Láncra vert intelligencia

 

A nyugati országokban közismert a fejvadász cégek tevékenysége, akik nagyvállalatok megbízásból felkutatják a legalkalmasabb embereket a kulcspozíciók betöltésére. A kreatív elmékért, a színvonalas munkaerőért folyó harc egyre élesedik. A multinacionális cégek már az egyetemek padsoraiban kiszemelik maguknak a tehetséges diákokat, és magas ösztöndíjakkal igyekszenek magukhoz láncolni őket. A diploma megszerzése után az átlagjövedelem többszörösét biztosítják számukra, így a kutatóintézetek és a költségvetési szervek számára szinte lehetetlenné teszik az utánpótlás biztosítását. Ráadásul a több éve náluk dolgozó munkatársakat is elszipkázzák, magas bérajánlatokkal magukhoz csábítják. Az állam nem tud versenyezni a multik tőkeerejével, képtelen horribilis jövedelmeket biztosítani az alkalmazottai számára. (Amerikában ma egy menedzser százszor annyit keres, mint egy állami hivatalnok.) Színvonalas munkaerőre, kreatív elmékre azonban az űrkutatásban és a hadseregben is szükség van, ezért megszerzésük érdekében újabban a törvénytelen eszközöktől sem riadnak vissza. A belügyi apparátus lehetőségeit kihasználva elrabolnak, majd nyomtalanul eltüntetnek nagy tudású szakembereket, specialistákat. A legújabb esetről Peter Van Dyke számol be a Hihetetlen folyóirat 2005. áprilisi számában (54-55. oldalak):

Eugene Wilson a híres Yale Egyetemen végezte tanulmányait, méghozzá nem is akárhogy. A tanárok ideális diáknak, a társai pedig követendő mintaképnek tekintették. A fiatalember harmadéves volt, és természetesen minden tantárgyból jelesre vizsgázott. Ehhez az eredményhez jelentősen hozzájárult, hogy a Lockhead-Martin repülőgépgyár által biztosított magas ösztöndíj következtében nem voltak anyagi gondjai. Nem kellett mellékállás után szaladgálnia, újságkihordással és egyéb tevékenységgel biztosítania a megélhetését. Minden erejét és idejét a tanulásra fordíthatta. A szorgalomhoz kiváló tehetség párosult, így a tanárai nagy jövőt jósoltak neki. A jóslat be is vált, csak nem egészen úgy, ahogy ő azt elképzelte. Az egyetemet ugyanis nem fejezhette be, a doktorátust nem szerezhette meg, pedig az ehhez szükséges tudás már akkor a kisujjában volt.

Tanulmányai megszakadásának oka, hogy Eugene Wilson 2002 novemberében egyszerűen eltűnt. A szokásos emberrablás kizárható volt, mert családja nem volt tehetős, így nagy váltságdíjat nem remélhettek volna az elrablói. Az önpusztítás, bűncselekményekbe keveredés miatti lemorzsolódás sem jöhetett szóba, mivel soha nem voltak zavaros ügyei. Nem járt tépős bulikra, nem randalírozott, és kerülte a kábítószeres összejöveteleket. Szinte mindig otthon vagy az egyetemi könyvtárban ült, és tanult vagy könyveket, tudományos szakfolyóiratokat olvasgatott. Jó kedélyű, kiegyensúlyozott diák volt, és az eltűnése előtti napokban semmi sem utalt arra, hogy valamilyen gondja, baja lenne. Személyes tárgyait, ruháit, könyveit is hiánytalanul megtalálták a szobájában. Ez arra utal, hogy nem önként távozott, nem utazott el sehová, mert nem vitt magával semmit. Az iratait sem. Az édesanyja egy darabig azt hitte, hogy emberrablók hurcolták el, de hiába várta a zsaroló telefonhívásokat. Senki sem jelentkezett. Ezért a következő fél évben privát nyomozásba kezdett, melynek során sikerült felderítenie fia utolsó napjának egyes mozzanatait. A tanúk egyike beszámolt róla, hogy eltűnése napján, november 26-án délután 3 órakor egy országúti McDonald’s étteremből sétált ki, és beszállt egy fekete Buickba. (Az Egyesült Államokban ez a gépkocsitípus tölti be azt a szerepet, amit Európában a Mercedes. A kormányhivatalok előszeretettel használják ezt a márkát. Itt is fekete színben rendelik meg, mint nálunk a minisztériumok.) A gépkocsiban rajta kívül három ismeretlen férfi tartózkodott., és semmi nem utalta arra, hogy erőszakot alkalmaztak volna.

Ennél több információra nem tudott szert tenni, mert az FBI néhány nap után berekesztette az utána való nyomozást. A bejelentést tartalmazó akta pedig elveszett. A kongresszusnak, illetve a képviselőknek küldött leveleit a címzettek meg sem kapták, szőrén-szálán „elvesztek” a postán. Bárhová fordult egy láthatatlan falba ütközött, amely nem engedte továbblépni, nem hagyta, hogy fényt derítsen a rejtélyre. Irene, az édesanya már kis híján megőrült a tehetetlenség miatt, amikor kapott egy telefonhívást. Egy ismeretlen férfi azt közölte vele, hogy a fia remekül van, és fontos kutatásokban vesz részt. Végül figyelmeztette, hogy magánnyomozása veszélyezteti az állambiztonságot, és ezzel saját magát is bajba sodorhatja. Irene nem tudott belenyugodni abba, hogy a fiát egy állami szervezet csak úgy elrabolta, és szigorúan titkos kutatásokban használja. Felsejlett benne, hogy ha az állam így biztosítja maga számára a kimagasló tehetségeket, akkor nem ő az egyedüli áldozat.

Ezért kiterjedt kutatásokat folytatott, melynek során kiderült, hogy sok száz fiatal tehetség tűnt el hasonló módon. Alaposan feltérképezte a médiában ismertetett hasonló eltűnéseket, majd kapcsolatba lépett a családtagokkal. Az azonos módszer alapján gyanítható volt, hogy ezeket az elrablásokat egy erre a célra létrehozott titokzatos szervezet hajtja végre. Az is kiderült, hogy nemcsak az Egyesült Államokban történek ilyen esetek. Világszerte előfordulnak hasonló eltűnések, jó néhány különleges képességekkel rendelkező személy vált „kámforrá” az elmúlt évtizedekben. Leginkább a korunk technikai színvonalát jóval meghaladó találmányok kiötlői tűnnek el, de nincsenek biz­ton­ságban a kiemelkedően magas intelligenciahányadossal rendelkezők sem. Az elkeseredett anya a nyomozása során rengeteg esetet és tanulságos, árulkodó részletet derített fel, amelyeket két év után nyilvánosságra hozott. Saját kiadásában megjelentett könyvébe rámutatott arra, hogy itt egy államilag irányított agyelszívási programról van szó. Okos, tehetséges fiatalemberek, akik fényes karrier előtt állnak egy adott szakterületen, egyszer csak nem mennek haza. Nem jelennek meg az órákon, semmilyen életjelt nem adnak magukról. Elrablásuk során rendre megjelenik egy fekete Buick típusú gépkocsi, benne marcona férfiakkal. Mivel hivatalosan igazolni tudják magukat, az áldozataik gyanútlan beszállnak. A „kis elbeszélgetés” után azonban már nem engedik haza őket.

Könyvének megjelenése után, 2004 szeptemberében Irenehoz hívatlan látogató csengetett be. A férfi az FBI munkatárasaként igazolta magát, és egy fél órás beszélgetés so­rán tájékoztatta az édesanyát arról a prog­ramról, amelyben a fiát alkalmaz­zák. Az ügynök elmondása szerint a fiát is elrabló szervezet nemzetközi, és azért hozták létre, hogy kimagasló képességű embereket kutasson fel, és állítson az ország, illetve a világ szol­gálatába. Mindez komoly állambiz­tonsági érdek részét képezi. A sza­badpiacon ugyanis nem tudnak hozzá­jutni tehetséges fiata­lokhoz, mert a multinacionális cégek elhalásszák elő­lük a legjobb szakem­be­reket. A szeré­nyen pénzelt, állam­kincs­tári forrásból tevékenykedő intézmé­nyek képtelenek versenyezni az extra­profittal rendel­kező világcégekkel. Alacsony bevéte­lei miatt az állam szinte esélytelen ebben a küzdelemben. Már pedig a honvédelem, az űrkutatás, a világban betöltött nagyhatalmi pozíció megtartása érdekében éppen az állami kutatá­si intézményeknek lenne szük­ségük a legtehetségesebb emberekre. Az állambiztonság és a tudományos haladás ugyanis előbbre való, mint a profithajsza, de ezt a multik nem ké­pesek belátni.

Ezért az 1960-as években vezető politikusokban megfogalmazódott a gondolat, hogy akit pénzzel nem tud­nak megszerezni, azt erőszakkal kény­szerítik arra, hogy az államnak dol­goz­zon. Ez persze nem jelenti azt, hogy rabszolgaként dolgoztatják, kizsige­re­lik őket. Jó körülmények között élnek szigorúan titkos, még az állami szer­vek által is ismeretlen létesítmé­nyek­ben, amelyek mélyen a föld alatt van­nak. A „láncra vert elmék” tehát titkos föld alatti laboratóriumok­ban tevé­kenykednek, és mivel túl sok is­me­rettel rendelkeznek az ott folyó dol­gokról, szinte semmi esélyük arra, hogy valaha is felengedik őket a fel­színi világba. Aki nagyon tiltakozik a sorsa ellen, annak hangulatjavító drogokat adnak be, de az FBI ügynök ál­lítása szerint ez a módszert nem sze­retik alkalmazni, mivel ez a haté­kony­ság rovására megy. Az elkábított nem képes megfelelő színvonalon al­kotni. A legtöbb esetben azonban erre nincs szükség, mivel ezeknek a spe­cialis­ták­nak a többsége munkamániás, és nem sokat törődik az életkörülményei­vel. A feladat szép és érdekes, és annyira belemerülnek a munkájukba, hogy azt a szerény fizetésüket sem tudják elkölteni, amit kapnak. Egyébként is lent minden szükségletüket kielégítik. Az ilyen emberek a felszíni világban sem nagyon tudnak mit kezdeni a jövedelmükkel, mert „nem érnek rá élni”. Aki fiatalon nem szokja meg a jólétet, annak később már nem hiányzik. Egy idő után számukra a boldogság forrása az alkotás, az önkiteljesítés lesz. Erre pedig ezeken a helyeken korlátlan lehetőség nyílik.

Irene nem sokat tudott kezdeni a kapott információkkal, mert az ügynök neveket, helyszínt nem említett. Csupán annyit mondott búcsúzóul, hogy egyszer még büszke lesz a fiára, majd ha azt látja a tévében, hogy amerikaiak teszik a lábukat a Marsra. Az anya azonban nem hatódott meg, és tovább folytatta a nyomozást, hogy kiderítse, hol van a fia. Ezen túlmenően minden elképzelhető fórumon hangoztatta, hogy amerikai kormányhivatalnokok tehetséges embereket rabolnak el, és rákény­szerítik őket bizonyos programokban való részvételre. Ekkor az illetékesek megelégelték az asszony tevékenységét, és 2004. október 24-én Eugen Wilson anyja is nyomtalanul eltűnt. Senki sem tudja hová lett. A hivatalos nyomozás eredménytelen maradt. Csak a kis példányszámban megjelentetett könyve maradt meg utána. Ismerősei mind a mai napig találgatják, mi történt vele. Likvidálták, vagy levitték őt is a föld alá, és most együtt él a fiával?

Mindezek hallatán sokakban felmerülhet, mi szükség van erre. Hogy lehet ilyen kegyetlen és eszetlen módon megoldani a társadal­mi problémákat. Csak egy bürokrata képes ilyen megoldások kiötlésére. Min­den épeszű ember belátja, hogy a mai terrorveszélyes világban elsőrendű fon­tosságúvá vált az állambiztonság. A tudományos haladás, a jelenleg állami­lag finanszírozott űrkutatás is megkí­vánja a legjobb koponyák alkalmazá­sát. De ezeket az embereket másként is meg lehet szerezni. Ha államérdekből ki lehet sajátítani telkeket, ingatlano­kat, akkor miért nem lehet ezt megten­ni a munkavállalókkal, egyes szakem­berekkel is. Miért van szükség az el­rablásukra. Persze egy ilyen törvény megalkotásakor rögtön felmerülnek az alapvető emberi jogok. Az, hogy az ember nem egy darab föld, vagy egy épület, amit csak úgy el lehet venni. Ez igaz, de ha egyszer el kell venni, akkor melyik megoldás a jobb? Nyomtalanul eltüntetni, vagy közölni vele és a családjával, hogy a társadalomnak szükség van a munkájára. Az elraboltak családtagjai nem azért vannak elkeseredve, mert a fiúk az államnak dolgozik. Még csak nem is a versenyágazatoknál alacsonyabb fizetést sérelmezik. Kétségbeesésük oka, hogy nem tudják mi lett a gyermekükkel. Elrabolták, megölték vagy láncra vert rabszolgát csináltak belőle? Ha tudnák, hogy hol van, és legalább írásban érintkezhetnének vele, mindjárt más lenne a helyzet.

Egyébként változik a világ, és emiatt változni fog a jelenlegi megítélési mód is. Ma már a multinacionális cégeknek sem megy olyan jól. A dekonjunktúra, az alacsony fizetőképes kereslet következtében sorra mennek tönkre a nagyvállatok is. A tartósan munkanélküliek tábora minden országban több milliósra duzzadt. Ilyen körülmények között egy biztos állami állás, egy stabil jövedelem szinte kí­vánatossá válik a munkavállaló szá­mára, még ha nem is olyan nagy a fizetés, mint amit jelenleg a multik fizetnek. Viszont nem fordulhat elő, hogy egyik napról a másikra utcára rakják. Emellett rendkívül érdekes, színvonalas munkát végezhet. Nem jól jövedelmező kacatot, különböző divatterméket kell fejlesztenie nyug­díjig, hanem csúcstechnológiát. Ezt előbb-utóbb az elraboltak is belátják. A zseni egyre jobban belemerül a munkájába, és az évek múlásával már akkor sem merül el az élvezetekben, ha ezt anyagilag megengedhetné ma­gának. Sajnálja rá az időt. Úgy gon­dolja, hogy ennél hasznosabb, értelmesebb dolgokkal is foglalkozhat. A nagy tehetségű emberek azért születnek a Földre, hogy segítsék az emberiség fejlődését. De erre nem lehet erőszakkal kényszeríteni őket. Normális körülmények között önszántukból is hajlandóak feláldozni az életüket.

Mellesleg erre a humanizált kisajátítási rendszerre sem lenne szükség, ha a politikusok bölcsebben irányítanák az országot. Hol van az előírva, hogy az államnak kell magára vállalni az űrkutatás költségeit? Azért, hogy utána az iparvállalatok profitálhassanak belőle? Közismert, hogy az űrkutatásban elért eredmények néhány év után megjelennek a polgári életben is, közszükségleti cikkek formájában. Egy példát kiragadva: annak idején mennyivel járult hozzá a Du Pont cég a NASA költségvetéséhez, hogy kifejlesszék a teflonbevonatot. Pedig igen nagy hasznuk származott belőle. Eddig több száz millió leragadásgátló serpenyőt forgalmaztak világszerte ennek a technológiának az átvételével. Miért nem azok fizetik az űrkutatás költségeit, akiknek ebből a legtöbb hasznuk származik. Ha nem akarnak űrkutatással foglalkozni, akkor fizessenek kutatási adót a várható eredmények fejében. Az így befolyt kutatási hozzájárulásokból már az állam is meg tudná fizetni a jó szakembereket, és semmi szükség nem lenne az erőszakos elvitelükre, a „láncra verésükre”.

 

Technikai újdonságok

 

Az orosz űrhajósok sorra döntik meg az űrben tartózkodás korábbi rekord­ide­jét. Az űrkutatási szakemberek nagy gondja azonban az egészség fenntartása. A több hónapos, sőt a későbbiek során várhatóan több éves űrben tartózkodás során elkerülhetetlen, hogy egészségügyi zavarok lépjenek fel. Mivel nem ad­hat­nak minden űrexpedícióhoz orvost, ki kellett fejleszteni egy öndiagnosz­tizáló és öngyógyító készüléket, melynek segítségével a legénység minden egyes tagja saját magát gyógyíthatja. A széles körű kutatás eredménye a Prognosz-A diagnosztikai készülék lett, melynek működési mechanizmusa a kínai akupunktúra által feltárt testmeridiánok vizsgálatán alapul. Ez a bejelentés orvosi szenzációnak számít, mivel most fordult elő először, hogy hivatalos elismerést nyert egy határtudományos energetikai és diagnosztikai eszköz. Az alapkutatás során az orosz tudósok alaposan tanulmányozták az összes öngyógyító módszer hatásosságát, és a végén arra a meggyőződésre jutottak, hogy mind közül a legmegbízhatóbb és leghatékonyabb a meridián-diag­nosz­tika. Ez a módszer már korábban is ismert volt, hiszen „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben részletesen tárgyalt BICOM és MULTICOM-technika is ennek alkalmazására épül. Ez a biorezonancián alapuló műszer azonban túl bonyolult, túl nagy, túl nehéz; így a kutatók visszanyúltak az alapokhoz, és ezek tanulmányozásával létrehoztak egy speciális, űrbéli használatra is alkalmas készüléket.

Az 1980-as évek elején kezdődött alapkutatás során tüzetes vizsgálatnak vetették alá a Voll-féle elektroakupunktúrát, a Nakatani-féle Ryodoraku detection, illetve a szintén japán Motojama-féle Standard AMI eljárást, valamint az orosz Necsuskin által kidolgozott Test-1 Karat nevű módszert. Ennek során kiderült, hogy mindegyik eljárás során a mérőáram, valamint a mérőelektróda szöveti elváltozásokat okozott a bőrön. A vizsgált akupunktúrás pont felett ödémák, és kismértékű véralvadás keletkezett. Ezen túlmenően a bőrfelület és a kollagénrostok pont formában szétoszlottak, és kóros elváltozások keletkeztek a sejtek erőműveiben, a mitokondriumokban. Meglepő módon a mito­kondriumok sérülései a meridiánokhoz hozzárendelt szervekben nagyobbak voltak, mint az aku­punktúrás pontokban. Ennek a káros jelenségnek a megszüntetése érdekében az elektroakupunk­túra orosz változatánál csökkentették a mérőáramot, és kifejlesztettek egy újfajta tesztelektródát, amely egy tokba szerelve mindig azonos nyomást gyakorol a bőrre. A diagnosztizálás ez esetben is a meri­diánok (kéz- és lábujjainkon levő) kezdő és végpontjainak mérésével történik. A meridiánok töl­töttségi szintjének ily módon való megállapítása után lehet áttérni a gyógyításra, az egyes akupunk­túrás pontok elektrostimulációs kezelésére.

Ezen a téren is lényeges változás következett be, mert jelentősen növelték a kezelési ajánlatok számát. Ehhez előzőleg 1500 egészséges, és 22 ezer beteg ember bőrellenállását mérték meg, és értékelték ki. Az összesen 12 millió mérési eredményt összevették a kínai akupunktúra tanításaival, és egy számítógépes program segítségével igen részletes, szinte minden betegségre kiterjedő terápiát, kezelési javaslatot dolgoztak ki. A Prognosz-A készüléket először Volkov és Atkov kozmonauták próbálták ki. A tapasztalatokat leszűrve létrehozták a továbbfejlesztett változatát, amely 1994-ben és ’95-ben fényesen bizonyította ennek az eljárásnak a hatékonyságát. Ekkor egy Mars expedíció előkészületeként Poljakov 432 napot töltött a MIR űrállomás fedélzetén. Visszaérkezése után az űr­hajós – a több mint 1 évig tartó súlytalanság és mozgáshiány ellenére – saját lábán hagyta el a földre ereszkedett űrhajót, és néhány nappal később megjelent Moszkva melletti munkahelyén. Az utólagos orvosi ellenőrzés egyértelműen megállapította, hogy a Prognosznak köszönhető, hogy Polja­kov e rendkívüli igénybevétel után is egészséges maradt.

A Prognosz-A eredetileg egy titkos világűrtechnikai-fejlesztés része volt, de az enyhülés következtében néhány darab eljutott belőle a nyugati országokba. Német orvosok kipróbálták a mindennapi gyógyításban is, és tapasztalataik szerint remekül megállja a helyét a diagnosztikában. Még azok az orvosok is alkalmazzák, akik a hagyományos gyógyszeres kezelés hívei, mivel az egyes szervek állapota ez úton is kimutatható. Ha a beteg szerv gyógyulása megindul, ez a hozzá tartozó meridiánokban szintén megmutatkozik. A készülék alkalmazásának csak bizonyos mozgásszervi és idegrendszeri zavarok szabnak határt.

 

A világűrben tartózkodás számtalan bonyodalommal jár, melyek közül legnehezebben leküzdhető a gravitáció hiánya. A súlytalanság elkerülhetetlen következménye a csontritkulás. Amíg a Földön egy csontritkulásban szenvedő beteg évente átlag 2% csonttömeget veszít, addig az űrben a csontrendszer leépülése elérheti a 20%-ot is. A nehézségi erő hiányának ennél is súlyosabb következ­ménye az izomsorvadás. Mint az előzőekben láttuk Poljakov a bioenergia fokozásával, testmeri­diánjainak karbantartásával próbálta megfékezni, késleltetni ezt a folyamatot. Ennek a módszernek az alkalmazása azonban nem könnyű. Megfelelő anatómiai ismeretek hiányában nem érhető el vele a kívánt hatásfok. Poljakov orvos volt, így neki nem okozott gondot a tünetek közötti összefüggések felismerése, szervi panaszainak kezelése. Ezért továbbra is szükség van a korábbi kondicináló módszerekre. Ezek közül leghatékonyabb a több órán át végzett fokozott testedzés. A szívműködés megváltozása ellen azonban ez sem segít. Gravitációs vonzás hiányában a vér felszökik a felsőtestbe, melynek következménye magas vérnyomás, és vesekőképződés. Ennek elhárítására szolgál a vá­kuum­nadrág, amely a felsőtestből az alsóba szívja a testfolyadékot. Nagy hátrányuk ezeknek a kényszermegoldásoknak, hogy meglehetősen fárasztóak, és sok időt igényelnek, ami hátráltatja a munkavégzést. A testedzés járulékos hátránya még az izzadság, ami a súlytalanság állapotában meglehetősen kellemetlenül nyilvánul meg. A keletkező verejtékcseppek felületi feszültsége miatt a kiizzadt víz az űrhajósok testéhez tapad. Az időveszteséget csak némileg enyhíti, hogy a súlytalanság állapotában a szervezetnek elegendő 4-5 óra alvás is.

A súlytalanság a tisztálkodást is rendkívüli módon megnehezíti. A mosakodásnál vagy zuhanyozásnál a vízcseppeket azonnal el kell távolítani a testfelületről, hogy ne szabaduljanak el, és ne lebegjenek az űrkabinban. Tisztálkodás közben az űrhajósoknak orrcsipeszt kell viselniük, nehogy egy belélegzett vízcsepp a tüdejükbe jusson. Még a fogmosás sem történhet akárhogy, a porlasztás veszélye miatt csak habzásmentes fogkrémet alkalmazhatnak. Az étkezés is nagyon nehézkes. A kozmonauták csak tubusba, műanyag zacskóba, illetve konzerves dobozba zárt ételt fogyaszthatnak. Inni is csak tubusból lehet, de kizárólag szívószállal, hogy a vízcseppek ne repüljenek szanaszét. Az is nehezíti az étkezést, hogy a rakomány súlyának csökkentése érdekében a szilárd élelmet dehidratálják. Emiatt fogyasztás előtt vizet kell adni hozzá, hogy ehető állagú legyen. Ilyen körülmények kö­zött még az olyan prózai dolgok is akadályba ütköznek, mint a WC-használat. Gravitáció hiányában a székleteltávolítás nem megy magától. Ezt a közönséges halandó számára természetesnek tartott erőt a vécékagylóba épített vákuumszivattyú pótolja. A vizeleteltávolításnál is szükség van vákuumra a folyadékcseppek összegyűjtéséhez. Ezt a tevékenységet egyébként meghatározott időközönként kell végezni, mert a súlytalanság állapotában a hólyag nem működik természetesen, nem jelzi hogy megtelt.

Sajnos ezen az állapoton az űrkutatásban tapasztalható nagyarányú fejlődés sem tudott segíteni. A világ első űrállomása a szovjet gyártmányú Szaljut-1 volt, amit 1971-ben állítottak Föld körüli pályára. A Szaljut-2 nem sokkal az indítás után megsemmisült. A Szaljut-3 és 5 katonai rendeltetésű volt. A Szaljut-4 és 6 alapvetően civil feladatokat látott el. Az 1982-ben felbocsátott Szaljut-7 jóval fejlettebb volt elődeinél. Mindkét végén ellátták dokkoló berendezéssel, hogy az utánpótlást és személyzetet szállító Progressz teherűrhajó könnyebben kapcsolódhasson hozzá. Ezzel párhuzamosan folyt az amerikai űrprogram. A nagy vetélytárs 1973-ban juttatta ki az űrbe a Skylab űrállomást. A kozmonauták a holdutazásnál jól bevált Apolló űrhajók segítségével három egymást követő turnusban használták, és rendkívül értékes tudományos megfigyeléseket végeztek rajta. Pályafutását 1979-ben fejezte be, amikor a Föld légkörébe kerülve elégett. A harmadik generációs MIR-űrállo­mást az oroszok fejlesztették ki, és 1986-ban állították Föld körüli pályára. Modern energiaellátó egységgel és kutató eszközökkel látták el, s a lakómodulja is kényelmesebb volt. Ez az űrlaboratórium már hat dokkolóval rendelkezett. A hozzájuk csatlakozó zsilipkamra lehetővé tette a rendszeres űrsétákat is. 5 éves időtartamra tervezték, de 14 évig szolgált eredményesen. Végül 2001-ben a Csen­des-óceán hullámsírjába irányítva fejezte be pályafutását.

Ezt követően a két megsemmisült űrállomás szerepét egy nemzetközi vállalkozásban létrehozott objektum, az Alfa űrbázis vette át, amelyen főleg amerikai és orosz űrhajósok teljesítenek szolgálatot. Időközben beindult az űrturizmus is. Mivel a rendszerváltás utáni gazdasági nehézségek Oroszországot sem kerülték el, űrkutatásra is kevesebb pénz jutott. Az orosz űrkutatási hivatal úgy hidalta át ezt a nehézséget, hogy megfelelő kiképzés után hajlandó civileket is felvinni az űrbázisra. Az egyhetes űrutazás 20 millió dollárba kerül. Eddig főleg amerikai milliomosok vették igénybe ezt a szolgáltatást. Köztük a magyar származású Charles Simonyi, aki Korábban a Microsoft vezető szoft­verfejlesztője volt. Az ő nevéhez fűződik az Office programcsomag, a világszerte használt Word és az Excel programok kifejlesztése.

Ez a nagyméretű és tágas űrállomás nagyban feledtette a kezdeti nehézségeket, de nem küszöbölte ki a súlytalansággal járó problémákat. A korszerű egészségfenntartó eszközök, berendezések csak késleltetni tudják a szervezet leépülését, és továbbra is megmaradtak a gravitációs vonzás hiányával járó kényelmetlenségek. Ezeket a gondokat csak egy módon lehet felszámolni: mesterségesen gerjesztett gravitációs erővel. Erre a célra legalkalmasabb szerkezet az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében ismertetett Yin jellegű energiasűrítő lenne, amely a jármű padlózatát gravitációs mezővel sugározza be. Ezáltal megszűnne az utastérben a súlytalanság, ami lehetővé tenné, hogy az űrbázis személyzete kint a kozmoszban is a földi körülményeknek megfelelően dolgozzon. A különböző kényelmetlenségek elkerülésén túlmenően nem lenne szükség speciális rögzítő szerkezetekre sem, amelyek a súlytalanság következtében előálló lebegést, elmozdulást akadályozzák meg. A gravi­tációs erő mester­séges pótlása főleg hosszú utazások esetén lesz elengedhetetlen, hogy a jövő űrhajósai már ne legyenek kitéve helyrehozhatatlan egészségkárosodásnak.

Ennek a problémának a megoldására egyébként már korábban is születtek elképzelések, de ezek nem tökéletesek. Az egyik javaslat szerint az űrhajónak 1 g gyorsulással kellene haladnia a csillagközi térben, és az így fellépő tehe­tetlenségi erő pótolná a földi gravitációt. Ez az eljárás azonban csak a fénysebesség megközelítéséig alkalmazható. Ezt követően 1 g-vel lassítani kell az űrhajót, hogy a fékezéskor fellépő közegellenállás vegye át a gravitációs vonzóerő szerepét. Így azonban jelentősen lecsökkenne az utazási sebesség. A másik elképzelés szerint a saját tengelye körül forgatni kellene a rakétát, és az eközben fellépő centrifugális erő pótolná a gravitációs kisugárzás hatását. Ez már életképesebb javaslat, de ahhoz hogy kellő mértékű tehetetlenségi erő lépjen fel, óriási, űrbázis méretű rakétára van szükség. Hátránya még ennek a módszernek, hogy miután nem valódi gravitáció keletkezik, nem lép fel a Földön megszokott Coriolis-erő, ami hosszú távon szintén élettani problémákat okozhat.

Ennél jóval egyszerűbb a Yin energiasugárzók használata, amelyek bármilyen méretű űrhajóban ellátják a feladatukat. Ez az egység jelentős mértékben növelni fogja a jármű manőverezési képességét is. A padló által kifejtett gravitációs vonzás stabilizálja az űrhajó belső terét. Így ha oldalára fordul vagy hirtelen a feje tetejére áll, a személyzet ebből semmit sem fog érzékelni, sőt még a berendezési tárgyak sem mozdulnak el a helyükről. A mesterséges gravitáció olyan viszo­nyokat teremt a járműben, amilyen a Földön uralkodik. Geometriailag a földgolyó túloldalán élők is fejjel lefelé helyezkednek el hozzánk képest, ezt mégsem így érzékelik. Egy jól megkonstruált űrhajóban a kozmoszhoz hasonlóan nincs „felfelé” és „lefelé”, pontosabban mindig arra van lefelé, ahonnan a gravitációs erő hat ránk.

Időközben az is kiderült, hogy az űrhajósok egészségét a föld mágneses erővonalainak hiánya is befolyásolja. A világűrbe kilőtt első asztronauták rejtélyes fizikai és pszichés zavarokkal küszködve tértek vissza. A vizsgálatok kiderítették, hogy hiányzott nekik a bolygónk felszínén uralkodó mágneses erővonalsugárzás. Ezt követően mágneses teret generáló tekercseket szereltek az űrhajókba, amitől megszűntek a panaszok. Ez a probléma tehát megoldódott, ami azt bizonyítja, hogy a világűrben is biztosítani lehet a Földön megszokott életkörülményeket, csak előbb rá kell jönni létrehozásuk módjára.

[

Az előző kötetekben részletesen megismerhettük az egyiptomi Nagy Piramist, és az általa kiváltott fizikai hatást. Az elmúlt évtizedekben sokan megpróbálták ezt a rejtélyes jelenséget kicsinyített másolatokkal előállítani. Most egy különleges megoldásról, a sokszorosított piramiseffektusról lesz szó. Mint a legtöbb zseniális találmányt, ezt is a véletlen szülte. Sok feltalálóhoz hasonlóan Oláh Gábort is erősen foglalkoztatta a Kheopsz fáraóról elnevezett piramis titka. Sehogy se fért a fejébe, hogy a gúla, mint geometriai alakzat olyan energiát sugároz ki magából, amely jótékony hatást gyakorol az élő szervezetre. Miért nem csinálja ugyanezt a kúp, a kocka vagy a henger? Elhatározta, hogy tüzetesen utánanéz ennek a dolognak, ezért diósdi kertjében épített egy kicsinyített változatot, amit az egyik szilvafa törzse köré telepített. Nem is olyan sokára meglepő eredményre figyelt fel. A fa levelei kifényesedtek, permetezés nélkül eltűntek róla levéltetvek, és a gyümölcse szebb, ízletesebb lett. Nem messze ott áll tőle a másik szilvafa, mint kontrollfa, amit bizony permetezni kellett, különben a férgek ették volna meg az egyébként meglehetősen satnya termését.

Ekkor jött a nagy ötlet: Ha ez az alakzat ilyen csodás hatást gyakorol az élővilágra, akkor több piramis még erősebb effektust tudna kiváltani. Na persze nem a korábban elkészített méretben, mert ennek elhelyezéséhez az egész kert is kicsi lenne. Ezért a feltaláló elkezdte az egymás mellé helyezett piramisok méretét csökkenteni. Végül arra az eredményre jutott, hogy a hatás sokkal inkább függ a piramisok számától, mint a méretétől. Ebből kifolyólag egészen parányi, ujjbegy méretű piramisokat készített, amelyeket csúcsukkal lefelé állítva szőnyegszerűen egymás mellé rakott. Megszületett a lappiramis. A végleges, 60 országban szabadalmaztatott változat már műanyagból készült, és úgy néz ki, mint egy lábtörlő, amely nem csak hosszában, hanem keresztben is rácsozva van. Kipróbálásánál a kísérleti „alany” egy félig elszáradt fenyőfa volt. Körberakta a fa alját lappiramisokkal. A prototípus nem okozott csalódást. A fenyő erőre kapott, és hamarosan kizöldültek az alsó elszáradt levelei is.

Ezt követően gyümölcsös- illetve zöldséges ládák aljára helyezte a lapokat. A következmény most is meglepő volt. Az ömlesztett tárolás ellenére a ládákban levő krumpli, alma és hagyma még hónapok múlva sem romlott meg. Az apró piramislenyomatokból kiáramló Yang jellegű szubatomi energia hatására a sérült darabok nem kezdtek el rothadni, nem fertőzték meg a többit, hanem összeaszalódtak. Az erjesztett silótakarmányok penészesedését is sikerült vele elkerülni. Az is kiderült, hogy a lapok fölé helyezett must nem erjed meg, ami határtalan távlatokat nyit a gyümölcslé-konzerválás terén. A lappiramisra állított ásványvizes palackok, nemes borok, gyümölcslevek élvezeti értéke is nő. Igen jó eredménnyel használható a lappiramis borsó, bab, lencse és egyéb magvak előcsíráztatására. Az ily módon vetett növények intenzív fejlődésnek indulnak és többet teremnek. A kártevőkkel szemben is ellenállóbbak. A magvakat egy műanyag tálcán vagy papírlapon szétterítve legalább 48 órán át tároljuk a lappiramis mintázott oldala felett, és utána vessük el. Valószínűleg a gyógynövény-forgal­mazás veszi majd legnagyobb hasznát annak a felfedezésnek, hogy a lappiramis felett szárított fű zöld marad, zöld széna keletkezik.

A lappiramisok felett áramoltatott vezetékes ivóvíznél fertőtlenítő hatást figyeltek meg, és jobb lett az íze. Az élővizek tisztítására, megmentésére is alkalmas a lappiramis, mivel tavak fenekére fektetve megakadályozza az algásodást. Szennyvíztisztításra is kiválóan használható. Ha a tározót belülről lappiramisokkal bélelik ki, akkor a szennyvíz oly mértékben megtisztul, hogy átlátszóvá válik. Emellett jelentős szagtalanító hatás is tapasztalható. A lappiramissal kibélelt házi szennyvíz­tisztító berendezés 9 hónap alatt szagmentes tiszta vízzé alakítja a szennyvizet. Emellett a zsíros, olajos szennyeződések kevésbé tapadnak a mosdók, kádak, lefolyócsövek falára. A szennyvíztisztító körül egy 20 méter átmérőjű körben 2-3 gauss térerősség mérhető. Ezen a területen a növényzet is üde és zöld. Ez a berendezés fürdőmedencék vizének kezelésre is alkalmas. A pozitív töltésű mágnesezett vízben különlegesen jó érzés fürödni. Az aktivált fürdővíz nem csak a közérzetet javítja. Elősegíti a vízben oldott ásványanyagok beépülést a szervezetbe, miközben fokozza a bőrön keresztül a salakanyag-kiválasztást. Meglepő a lappiramissal kezelt öntözővíz harmatvonzó hatása is.

A folyamatos fejlesztés, a felgyülemlett tapasztalatok további kamatoztatása egy újabb terméket is eredményezett. A szennyeződések eltávolítása során az energianyalábok vas- nitrát- és ammóniamentesítést is végeznek a vízben. Ehhez nem szükséges semmiféle vegyszer, drága szűrőberendezés, és nincs hulladékvíz-kibocsátás sem. Ez a felismerés vezetett a víztisztító berendezés létrehozásához. A feltaláló által konstruált egyszerű tisztító berendezés nem nagyobb egy százliteres tartálynál, és napi ötszáz liter tiszta, rendezett molekulaszerkezetű „élő” vizet szolgáltat. A víztisztító berendezés tehát a szennyvíztisztító továbbfejlesztett változata.

Van, aki az automata mosógépe forgódobját béleli ki lappiramissal, és mosó-, valamint öblítőszer nélkül mos kitűnő hatásfokkal. Ennek magyarázata nagyon egyszerű. A mágneses kezelés ugyanis csökkenti a víz felületi feszültségét. Minél kisebb a víz felületi feszültsége, annál inkább képes behatolni a szövet pórusaiba. A tisztítást nem a mosószer végzi, hanem a víz. A pórusokon átáramló víz választja le a szálakra tapadt szennymolekulákat, és magával viszi. Így minél kisebb pórusokba képes behatolni a víz, annál tisztább lesz a ruha. Mosószerre csak az olajos szennyeződéseknél van szükség, hogy a szennyezőanyag vízben oldhatóvá váljon. Mellesleg ugyanez a helyzet az ultrahangos mosógépnél is, ahol a víz apró buborékokra oszlatását nagyfrekvenciás hang­hullá­mok végzik. Ennél a fajta mosásnál vízlágyítóra sincs szükség, mert az éteri szubatomi energiasugárzás hatására a víz ásványisó-tartalma fehér porként kiválik, és a szűrőben leülepedik. Még a vízkő is levált a fűtőspirálról a mágneses sugárzás következtében.

Ez adta az ötletet az automata mosógépek kívülről történő vízkőmentesítésére. Köztudott, hogy a vidéki ásott kutakban található víz igen kemény. A kiemelésére szolgáló búvárszivattyút szinte évente kell javítani vagy cserélni, mert elvízkövesedik. A kútba épített lappiramis azonban kicsapja az ásványanyagokat a vízből, és ezáltal a víz megtisztul, megszűnik a lerakódás. Ezzel a módszerrel a mosógép is könnyen vízkőmentesíthető. A lappiramist kívül az oldalára erősíteni, vagy ha a mosógép a fal mellett áll, a falra kell ragasztani. Ezt követően nem képződik sem a fűtőbetéten, sem a forgódobon vízkő. Nincs szükség méregdrága vízkőmentesítő adalékanyagra, nem kell négy-öt­évente hívni a szerelőt, hogy cserélje ki a tönkrement fűtőbetétet. A lappiramis a falak megbontásmentes víztelenítésére is alkalmas. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a fal elé lappiramisokat állítani, egymás mellé. Az apró piramisokból kiáramló pozitív szubatomi energia semlegesíti a kapilláris erőt kiváltó koncentrált negatív szubatomi energiát, vagyis a mikrogravitációt. Ezáltal a talajból nem tud felszivárogni a nedvesség, a fal csontszárazzá válik.  

 Következő lépés az emberre gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Ehhez már természetgyógyá­szokat kellett bevonni, akik pácienseik beteg testrésze alá helyezték a lapokat. A pozitív változások ez esetben is hamar megmutatkoztak. Egy minden éjjel ágyba vizelő kisfiú fekhelye alá lappiramisokat raktak, és már az első éjszaka után száraz lepedőn ébredt. A felnőtt betegeknél prosztatabántalmakat, magas vérnyomást, verőérszűkületből eredő lábfájást és ízületi bántalmakat szüntetett meg. Ezen túlmenően fokozta a nyiroknedv keringését, felgyorsította az anyagcserét, és megszüntette a székrekedést, valamint az ödémát. Kedvező hatást gyakorolt a cukorbetegekre, a depressziós betegek­nél pedig javította a kedélyállapotot. Daganatos megbetegedéseknél általános fájdalomcsillapító hatást is tapasztaltak, és javult a gyomor- és lábszárfekélyek, valamint a felfekvések okozta sebek gyógyu­lási aránya. Az akupunktőrök megfigyelték, hogy ezek a lapok javítják a kezelés hatásfokát. Igen nagy előnye ennek az eljárásnak, hogy otthon is alkalmazható. Ágy alá, szék alá, lábunk alá vagy a hátunk mögé helyezve pihenés, tévénézés közben is gyógyíthatjuk magunkat. Van aki kocsijának ülése alá rakja, hogy utazásai során kúrálja magát. A példát az egészséges emberek is követték, mert azt tapasztalták, hogy a hosszú utak során kevésbé fáradnak el, és vezetés közben jobban tudnak koncentrálni. A pozitív energiát kibocsátó piramisszőnyeg közömbösíti a káros földsugárzásokat is, ami megvédi a vezetőt az ebből eredő közúti balesetektől.

Arra azonban ügyeljünk, hogy a lappiramis ugyanúgy működik, mint a nagy piramisok. Ezek is az éteri energiát gyűj­tik össze. A lappiramis is ezt teszi, ezért akinek Yang energia-túltengésből eredő betegsége van, azon nem fog segíteni a piramisok aljából kisugárzódó energia. Sőt, a betegsége még súlyosbodhat is. Ebben az esetben alkalmazzunk magnetopresszúrát. Ez a két kezelési mód jól kiegészíti egymást, mivel a mágnesrúddal Yin és Yang jellegű energiát egyaránt be lehet bevinni, és ki lehet vonni. Az egyes szervek, illetve meridiánok energiaállapota csak biorezonanciás méréssel állapítható meg, illetve az akupunktőrök érdiagnosztikával következtethetik ki. Ha ezek a lehetőségek nem állnak rendelkezésünkre, nem marad más, mint a próbálgatás.

A lappiramisok iránt egyre nagyobb az érdeklődés, már külföldön is kiterjedt vizsgálatokat folytatnak vele. A laboratóriumi műszeres vizsgálatok kimutatták, hogy a felette tárolt víznek megnő az elektromos vezetőképessége, a pH-értéke, és megváltozik a felületi feszültsége. Egy szenzációs jelenségre is felfigyeltek a kutatók: hosszabb idő után a víz egy része oxigénre és hidrogénre bomlik. A lappiramissal kezelt víz oldott oxigéntartalma 1-2 nap alatt 6-8-szorosára növekszik. A pí-vízhez hasonlóan ennek a víznek a fogyasztása is javítja az életfunkciókat, és segíti a szervezet méregtelenítését. Éjszakai gyógyításra is használhatjuk a lappiramist. A fekvő helyzetben történő kezelés legegyszerűbb módja, hogy a fejünk elé tesszük a lappiramist, illetve az ágy végébe állítjuk úgy, hogy a talpak felé nézzen. Ehhez az 560 mm hosszú változatot célszerű használni. A 300 x 170 mm méretű lappiramis a kezek kezelésére, a tenyérrel történő energiafelvételre szolgál.

A pénztárcánkat is előnyösen befolyásoló tapasztalat, hogy a lappiramissal kezelt víz hamarabb felmelegszik. Ez a jelenség annak tudható be, hogy a pozitív szubatomi energiaáramlás semlegesíti, csökkenti a gravitációs erőt, jelen esetben az anyagi részecskék közötti mikrogravitációt. Ennek hatására az atomok rezgése intenzívebbé válik, ami hőt kelt az anyagban. Ezt a kedvező hatást leginkább vízzel fűtött radiátoros rendszereknél használhatjuk ki. Lakásunk alapterületét felmérve 60 négyzetméterenként szerezzünk be egy L-25 típusú lappiramist, és helyezzük a radiátor mögé úgy, hogy a mintás (piramisozott) oldala a radiátor felé nézzen. Pár napon belül a cirkuláló víz feltöltődik szubatomi energiával, és kb. 10%-kal csökken a fűtésszámlánk. Ugyancsak kutatói tapasztalat, hogy a lappiramist környezetünket besugárzó körtérsugárzóvá is átalakíthatjuk. Ennek módja, hogy a közepére egy fémgömböt (jobb híján egy fémgőzölt karácsonyfadíszt) teszünk. Ilyenkor nem csak felfelé érvényesül a harmonizáló hatása, hanem oldalirányban is.

Aki a későbbiek során is szeretné figyelemmel kísérni ennek a találmánynak az alkalmazási lehe­tőségeit, a http://www.lappiramis.hu weboldalon juthat hozzá a legfrissebb hírekhez. Jelen esetben a siker titka, hogy a feltaláló nem bízta szabadalmát másokra, hanem létrehozott egy saját vállalkozást, és ő maga kezdte el gyártani a találmányát. A lappiramis anyagának és méretének egyébként nincs jelentősége. Azért készül műanyagból, mert ezt lehet a legegyszerűbben és leggazdaságosabban gyártani. Az alkalmazás megkönnyítése érdekében a lapokat 560 x 300 milliméteres méretben állítják elő, hogy könnyen variálhatók legyenek. Készítenek kör alakú változatokat is, virágcserepek alá. Az időközben gyógyászati segédeszközzé nyilvánított lappiramisról további információkat a Gyógyító Lappiramis Alapítványtól kaphatunk. A lappiramisok is itt rendelhetők meg, különböző mé­retekben. Címük: 2049. Diósd, Kőbányai út 10. Pf. 17. Tel: (06)-23-545 050, fax: (06)-23-380 011, e-mail: lappiramis@freemail.hu  Honlap: www.extra.hu/lappiramis Az alapváltozatok az Ufó­ma­gazin szerkesztőségéhez tartozó Stúdió könyvesboltban is beszerezhetők. Az 560 x 300 mm méretű lappiramis ára 3500 Ft, a 170 x 300 mm-esé 1500 Ft, az Ø 225 mm-es korongé 1900 Ft, az Ø 175 mm-esé pedig 1500 Ft. Címük: 1138. Budapest, Népfürdő u. 15/D, Tel: 359 6461. E-mail: ufomagazin@chello.hu (A Véső utca végén van.) Használat előtt mindkét oldalát meleg mosószeres vízzel sikáljuk le, mert a fröccsöntés során használt síkpor rátapad a ruhánkra.

[

Ugyancsak magyar találmány az energiaspirál. Ennél a változatnál egy műanyag korongon 240 apró piramis található, spirál alakban elrendezve. Erre a kialakításra az a felismerés vezette rá a feltalálót, hogy a nagy piramisokban nem homogén sugárzás, hanem csúcsból kiinduló, tölcsér alakú energiaörvény alakul ki. Először ő is épített egy nagyméretű piramist a kertjében. A belefektetett páciensek komoly betegségekből gyógyultak ki, de a faépítmény nyáron meleg, télen pedig hideg volt. Ekkor jött az ötlet, hogy készít egy 32 cm átmérőjű korongot, amit a fájós testrészre lehet helyezni. Ezen az energia örvénylő áramlását a mini piramisok spirális elrendezése hozta létre. A hatás fokozása érdekében a két műanyag korong közül az egyik piramisaiba mágnest, a másikba rezet tett, melyek stimuláló, illetve nyugtató hatást váltanak ki. (Bővebb információ Csapó György: Csontkovácsolástól az energiaspirálig című könyvében található. Tel: 06-1-222-85553 és 06-30-973-7729. Honlap: http://www.energiaspiracsapo.hu)

 

Kiegészítések

 

Az „Ezoterikus körkép”-ben és „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben tárgyalt témák nagy érdeklődést váltottak ki az olvasók körében. Személyes tapasztalatok híján nem mindenki tudta maradéktalanul elfogadni ezeket a megszokottól eltérő eszméket, merőben új ismereteket. Egy dologban azonban megegyezik a véleményük, szeretnének még többet megtudni az ezotéria titkaiból. Sajnos ebben a témakörben az információk nem jönnek „csőstől”, de innen-onnan érkezik egy-egy új gondolat, ami hasznos kiegészítője lehet a korábban elmondottaknak. Az is előfordul, hogy olyan negatív megnyilvánulás üti fel a fejét, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Lássuk most az egyes témákat teljessé tevő ismereteket, illetve a káros „kinövéseket” kritizáló megjegyzéseket.

Az ezotéria avatott szakértői szerint a „new age”, vagyis az emberi fejlődés sokak által várt új korszaka a XXI. század elején fog elkezdődni. Most lépünk rá arra az útra, melynek végén „homo noectius”-szá (magas szintű ismeretekkel rendelkező fajjá) válunk. Ettől kezdve gyökeres változások várnak ránk, amelyek vagy kivezetnek bennünket jelenlegi bajainkból, vagy olyan büntető jellegű túlvilági késztetések követik egymást, melyek civilizációnk pusztulását eredményezik. Ennek a változásnak az előszele elérte a sajtót is, így már a konzervatív beállítottságú lapok is igyekeznek megbarátkozni az ezotéria tárgykörével. A merészebbek már tanfolyamot is tartanak, több lapszámon át igyekeznek beavatni olvasóikat a transzcendentális ismeretekbe. Nem mindegy azonban, hogy kitől tanulunk. Egy ismert női magazin, pl. ilyen tanácsokkal látta el olvasóit az inga használatával kapcsolatban: „Ha az inga vízszintes irányba leng ki, akkor az nemet jelent. A függőleges irányba való kilengés pedig igent jelent.” Amennyiben a vízszintes irányú kitérés előre-hátra, vagy oldalirányú lengést jelent, akkor vajon mit jelent a „függőleges irányú” kitérés? Le-felugrálást? Na de olvassuk tovább a precízkedéssel egyáltalán nem vádolható alkalmi tanfolyamvezető okítását: „Ha jobb oldali forgásba kezd, az nagyon pozitív jelzés.” Ezek után mit csinál akkor, ha kevésbé pozitív válaszról van szó? Előre-hátra leng? Balra nem foroghat, mert az negatív választ jelent.

Az egészségügyi felvilágosítás terén sem jobb a helyzet. Egy másik női magazin pl. a természetgyógyászattal foglalkozó rovatában ezt írta a tejről: „Ha megkóstolnánk a frissen fejt tejet, valószínűleg sokaknak nem ízlene. A nyers tej minden bizonnyal meg is savanyodna, mire a háztartásokba kerülne. A tejet ezért különböző technikai eljárásokkal teszik tartósabbá és ízletesebbé.” Ilyen ostobaság terjesztése mellett nem csoda, hogy képtelenek vagyunk visszatérni a természetes táplálkozásra. E cikk szerzője soha életében nem ivott még nyers tejet, mert akkor tudná, hogy a zamata össze sem hasonlítható a pasztőrözött tej ízével. Az általa említett technikai eljárások egyike a szeparálás, melynek során mindent kivonnak belőle, ami finommá és tartalmassá teszi a tejet. A felhasznál­hatóság időtartamát illetően a gyárilag „tartóssá” tett tej már másnap megsavanyodik, míg a nyers tej négy napig is eltartható a hűtőben.

Tanulni kizárólag profiktól érdemes. Kerüljük a műkedvelőket, mert ők csak összezavarnak bennünket. Szép dolog a lelkesedésük, de hiányos tudásukkal, kidolgozatlan módszereik továbbadásával többet ártanak, mint használnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakma legjobbjai mindent tökéletesen tudnak. Ők sem ismernek mindent, és van amit ők is rosszul tudnak. Ez azonban nem az ő hibájuk. Fejlődésünk jelenlegi szintjén még meglehetősen hiányos a tudásunk. A Földön kívüli civilizációk, illetve a túlvilági lények kimozdíthatnának ugyan bennünket a jelenlegi szintről, mivel nagyságrendekkel többet tudnak erről a témáról mint mi, de egyelőre nem sietnek a segítségünkre, nem árasztanak el bennünket információval. Így kénytelenek vagyunk a saját tapasztalatainkra hagyatkozni, és apró szilánkokból összeállítani az ezotéria tudományának szövevényes, s nehezen kirajzolódó képét. Ezért sem érdemes amatőrökhöz fordulni, mert ők nem látják át az egyes jelenségek közötti összefüggéseket, és még azt a kevés tudást is eltorzítják, ami a rendelkezésünkre áll. Arról a veszélyről nem is szólva, hogy az értelemzavar fogalomzavarral fog párosulni bennünk, mivel a laikus előadók műszaki képzettség hiányában „konyhanyelven”, homályos utalásokkal igyekeznek megfogalmazni olyan jelenségeket, amelyek pontos meghatározása a mérnököknek, fizikusoknak is komoly fejtörést okoz.

[

Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetéből megismerhettük civilizációnk várható jövőjét. Ebből tudjuk, hogy a világ két részre fog szakadni: a fejlődést vállalókra, és a leszakadókra. Ez a folyamat már megindult, szembeötlő nyo­mai nap mint nap megnyilvá­nul­nak a világban. Az elmúlt évek során egyes országok a szegény­ség, a nyo­mor, a kilátástalanság, a teljes le­csúszás térségévé vál­tak. Városa­ik zsúfoltak, mocsko­sak, büdösek; mindent eláraszt a nyo­mor és a bűn. Ennek nyomá­ban jár a rettegés, és a közbiz­ton­ság teljes hiá­nya. A lehetetlen helyzet kiala­ku­lásához hozzájá­rult a ré­gió elitje is, akik kivo­nultak a vá­rosokból, és a zöld­övezetekbe, kül­világtól el­zárt lakó­parkokba köl­töztek. Ott­honaikat mágneskár­tyás belép­te­tő rendszerrel, biztonsági sze­mély­zettel, és modern vészjelző berendezésekkel védik a nemkí­vánatos behatolóktól. Csak időn­­ként me­rész­kednek be kívülről átláthatatlan ablakú luxusautói­kon a városba, és egy lépést sem tesznek gyalog. Testőrökkel tar­tatják távol maguktól a koldu­sok, zsebtolvajok és egyéb mo­lesztálók hadát. Aki teheti, me­nekül ezekről a helyekről. A fia­tal diplomások külföldre vándorolnak, így senki sem ma­rad, aki felemelhetné ezeket a nemzeteket, megfordítaná ezt a folyamatot.

A legszomorúbb, hogy az ifjú­ság számára a züllés, a leépülés útjára lépett országok nyomora termé­szetes és megszokott. Nem szúr szemet nekik az elszegényedés, a tömeges lemorzsolódás. Felnőtt egy nemzedék, aki nem ismeri a szociális felelősséget. Korunk fia­tal nemzedékében fel sem merül a kérdés, hogy minderről ki tehet. Sze­rintük a koldus koldusnak szü­letett, és nem szükséges emberszámba venni. Sok fiatal így is cselekszik. Otromba szórakozá­sa­ik gyakori célpontjai a hajlékta­la­nok. Kíméletlen zaklatásaik egyi­ke így zajlott le Budapest utcáin: Egy 20 év körüli ficsúr aprópénzt kotort elő a zsebéből, majd a se­gítségnyújtás látszatát keltve rátá­madt az út szélén kéregető haj­léktalanra. „Itt egy húszas, de az­tán dolgozz nekem! Mondd utá­nam: Dolgozni fogok! Dol-goz-ni! A negyvenes évei­ben járó gör­nyedt koldus megadóan tűrte a láthatóan jól szituált suhanc lec­kéz­tetését. A minden emberi méltóságától megfosztott áldozat alázatos tekintete láttán a szülei által elkényeztetett fajankó vérszemet kapott, és felordított: Mondd már te tetű! Dol-goz-ni fogok! Itt egy húszas kapd el! Újrakezdési segély – hajította feléje a pénzérmét. A mögötte álló haverjai hangos röhögése közepette megjegyezte még, hogy: Meg ne lássunk itt még egyszer! Könnyen kihúzhatod a gyufát.

Ami azt illeti a társadalom egé­sze sem tanúsít könyörületes ma­ga­tartást a hajléktalanokkal szemben. „Több millió földönfutó? Hadd fusson! Amíg össze nem tapossa a gondosan ápolt gyepe­met, amíg nem kerül a szeme elé, nem érdekel.” – mondják sokan. Az emberek túlnyomó részét a legcse­kélyebb mértékben sem ér­dekli a lecsúszott réteg sorsa. Sen­­ki sem törődik vele, hogy éhez­nek, vagy télen tucatjával fagy­nak meg az utakon. Csak az új­ságok adnak ró­luk hírt néha. Az egyik napilap­ban pl. ez olvas­ha­tó: Fe­lfal­tak a ku­tyák egy hajlék­talant! A 45 éves férfi egy elha­gyott, le­bontás­ra ítélt házban húz­ta meg magát, ahol kóbor kutyák szét­mar­can­gol­ták. Te­­temét csak két hét után találták meg, erősen osz­ló állapot­ban. A vizsgálati je­len­tés szerint a fe­jét, a bal lábát és a bal karját et­ték meg a vele egy he­lyiségben tartóz­kodó kutyák. A szakértők a hely­színen talált lerá­gott csontok­ból ar­ra kö­vet­kez­tettek, hogy az áldozat előzőleg kutyahúst evett. A fejlő­désben hát­rább levő orszá­gokban ennél is döbbenetesebb ál­lapotok ural­kod­nak. A szegénység diktálta szük­ség egyik groteszk megnyil­vá­nulása annak az indiai férfinak az esete, aki azért feküdt a vonat elé, mert nem volt pénze elüszkö­södött lábának amputá­lá­sára. A sajátos műtét végbement ugyan, de a szerencsétlen ember csaknem belehalt a súlyos vérveszteségbe, a gázolás okozta sokkos állapotot pedig sokáig nem tudta kiheverni.

 

Egészen más a helyzet a fejlő­dés útját választó államokban. A kiindulási körülmények ugyanazok: lepusztult városrészek, elköltöző lakók, szegénység. Ezek az országok azonban nem hagyják, hogy városaik az enyészet martalékává váljanak, a körülmények nyomorba taszítsák a lecsúszó rétegeket. Nagyarányú beruházásokkal megmentik az „elszlumosodott” városnegyedeket, lehetőséget adnak az ott élőknek a visszakapaszkodásra. A folyamat elindítója a brit kormány volt, amely a londoni dokknegyed megmentése érdekében létrehozta a Városi Fejlesztési Bizottságot. A nyersanyag­igényes iparágak visszaszorulásával elkerülhetetlenné vált a londoni dokkok bezárása. Ennek következtében megállíthatatlanná vált a hanyatlás a kikötőnegyedben. A munkanélküliség ugrásszerűen megemelke­dett, maga után vonva a társadalmi feszültségek növekedését. 1968 és 1981 között a foglalkoztatottak száma 100 ezerről 27 ezerre csökkent. A helyzet már robbanással fenyegetett, amikor a kormány elha­tározta a dokknegyed rehabilitálását. Első lépésként kisajátították és megtisztították a kikötőnegyedet. Utána megépítették a városrészt átszelő főutat, majd a London City repülőteret. Az építkezést irányító Városi Fejlesztési Bizottság következő lépése egy keskeny nyom­távú vasút, a Docklands Light Railway tervének lépcsőzetes megvalósítása volt. Az első szakaszt 1987-ben adták át a forgalomnak, és 1998-ban, a befejezésekor már naponta 70 ezer utast szállított. A vasút kiépítésé­ben a legmo­dernebb technikát alkalmazták, a szerelvények automatikusan, számítógép-irányítás­sal közlekednek.

Ehhez persze vonzóvá kellett tenni a negyedet. Az elköltözés megállítása, illetve az újonnan beköltözők számának növelése érdekében 1981 és 1998 között 22 ezer új lakást építettek. Azért hogy a „lelakást”, az újbóli lepusztulást megakadályozzák, a bérlőknek lehetővé tették, hogy otthonaikat jutányos áron megvásárolják. Miután az épületek 45%-a magántulajdonba került, most már jobban vigyáztak rá a lakók. A vonzó, egyedi városkép kialakítása érdekében a meglevő épületeket nem rombolták le, hanem újjáépítették. A tönkrement ipari épületek homlokzatát és építészeti stílusát megtartva folyt az építkezés. Ily módon egykori raktárépületekben luxuslakásokat alakítottak ki. Az életminőség javítása céljából megtisztították a vízfelületeket, majd 160 ezer fát ültettek el, és 18 természetvédelmi területet hoztak létre. A beköltözők számának növelése érdekében sok új munkahelyet teremtettek. Ezt a csúcstechnológiát képviselő cégek, és a bankok odacsábításával érték el. A gazdasági élet fellendítését 2,3 millió négyzetméter alapterületű irodahelyiség felhúzása segítette elő. Ezeknek a korszerű, tágas irodáknak a bérleti díja jóval alacsonyabb volt, mint a Cityben, így olyan neves cégek telepedtek le, mint a Texaco, a Morgan Stanley, a First Boston Credit Suisse, a Citybank és a Bank of China. Őket követték a neves sajtóorgánumok: a The Sun, a The Telegraph és a The Guardian. Ma már több mint 2500 cég képviselteti magát a megújult kikötőnegyedben.

A városrész rehabilitálása és a nagyszámú új munkahely folytán a lakosság létszáma 40 ezerről 80 ezerre nőt. Korösszetételük is igen kedvező. A letelepedők többsége a fiatal felnőttek közül kerül ki. Sok közöttük a yuppie (fiatal értelmiségi). Ez azonban csak a kezdet, az előrejelzések szerint az építkezések befejezése (2020 táján) már 120 ezren fognak itt élni, a foglalkoztatottak száma pedig eléri a 175 ezret. Ehhez természetesen tovább kell növelni a szolgáltató egységek számát. Ezek színvonalára jellemző, hogy már most is több szupermarket üzemel a negyedben, és jelentősen bővült az egészségügyi s az oktatási hálózat. Közel 4 millió fontos költséggel 5 új egészségügyi központot építettek, 6-ot pedig felújítottak. Az elmúlt 17 évben 11 általános iskolát, valamint 2 új középiskolát alapítottak, és 8 átképzési központot hoztak létre. Több mint 4 millió fontot költöttek az iskolák számítógépekkel való felszerelésére. Ennek köszönhetően ma itt a legmagasabb a 100 tanulóra eső számítógépek aránya az Egyesült Királyságban. A szellemi infrastruktúra növelése érdekében ide helyezték az új londoni egyetemi campust, az University of East London-t is. A létesítményt 1999-ben vette birtokba 3000 hallgató. A fejlesztési tervekben az újabb bevásárló-, és szórakoztató központokat egy kiállítócsarnok és egy szálloda is kiegészíti.

A terület gazdasági fellendüléséhez jelentős mértékben hozzájárult a turizmus növekedése. A nagy múltú negyedet több mint 10 múzeum, 50 étterem és pub, továbbá számos színház és éjszakai klub működtetésével tették vonzóbbá az idegenforgalom számára. A kikötő korhű fel­újítása; valamint a számtalan evési-, ivási- és szórakozási lehetőség következtében a turisták száma 1997-ben 1,6 millióra emelkedett. A látvá­nyosságok számának gyara­pítása érdekében 2000-ben ide helyezték a 800 millió fontos költséggel felépített Millennium Dome-ot. Mind­ezeket hallva azt gondolhatnánk, hogy sokba került ez a városatyáknak. Ez azonban nem így van. A dokkfelújítási program kifejezetten nyere­sé­ges­nek bizonyult a költség­vetés számára. Az állam az építkezések lebonyolítására 1,7 milliárd font támogatást biztosított a Városi Fejlesz­tési Szövetségnek. Ehhez já­rult még 280 millió font­nyi saját bevétel a telekeladások után. A beruházási költség azonban sokszorosan megtérült, mivel az előnyös működési és letelepedési lehetőség, valamint a különféle ked­vezmények hatására a magánszek­tor 1980 óta 9,1 milliárd fontot fek­tetett be a kikötőnegyedbe. A nye­reséget tovább növeli, hogy 1999-ben tőzs­dére vitték a beruházást vég­ző cég részvényeit, ami to­vábbi 551 millió font bevé­telt eredmé­nyezett.

 

A hazai állapotokat te­kint­ve úgy tűnik, hogy mi fej­lődésünk ellenke­ző irány­ba halad. Körül­ményeink ar­ra utalnak, hogy nem sokat törő­dünk az élet­terünkkel. Jól érzékel­teti ezt a helyzetet Zé­tényi Lilinek, a Nők Lapja fő­szer­kesztő­jének alábbi cik­ke: „Minden évben elmond­juk, leírjuk. Ké­rünk és kö­nyör­günk. Vá­do­lunk, szi­dunk és dicsérünk. Félő, hogy egy­szer csak meg­­un­juk, belefára­dunk, felad­juk. Félő, hogy már fel is ad­tuk. Hogy már senkit sem ér­dekel. Le­gyin­tünk: ez egy ilyen or­szág. Igény­telen és lusta. Nemtö­rő­döm és pisz­­kos. A polgár pedig öl­be tett kézzel szidja a szomszéd­ját, a szom­széd felmenőit, a kor­mányt, a minisztert, az ön­kor­mány­za­tot, az időjárást, a ma­gyarok iste­nét. És a tera­szán, a kert­jében, a háza előtt bur­jánzik a gyom, hegyekben áll a sze­mét. Már észre sem ve­szi. Meg­szokta, talán már meg is szerette, ez az ő kis hazája. Ahol direkt jól érzi magát.

A polgár bejárta Európát, látta a gemütlich osztrák fal­vakat, a tüch­tig német váro­sokat, de mindez nem sok nyo­­­mot hagyott benne. Egye­­dül Svájc hozta ki a sod­rá­ból: „Nem normálisak ezek a svájciak. Ha a házad előtt álló fáról csak egy gallyat lemersz vá­gni öregem, már feljelent a szomszéd” – há­borgott a mi­nap az ut­cánk­ban egy nagy­han­gú polgár­társ. „Azok tel­jesen át van­nak esve a ló túlsó oldalára” – fűzte hozzá bölcsen. Mi meg jól itt ma­radtunk a ló egyik oldalán. Mert a ma­gyar már csak ilyen öntud­atos, nyakas fajta. Neki aztán ne mondja meg senki, mit csináljon, s mit ne. Hiá­ba, a vérbő kuruc virtust nem lehet elfojtani. Takarít­sanak a halvérű labancok, ha nincs jobb dolguk. Ebben a kér­dés­ben teljes az össznépi egység, egy húron pendül a szegény és a gazdag.

A szegényebb országok­ban is gyönyörűen rendben tar­tott díszparkok várják a sétálókat. Nálunk a valaha park­nak ne­vezett szemetes, kutyapisz­kos bozótosok törött padjain a hajléktalanok vertek tanyát. Budaligeten ötven-hat­van­mil­lióért árulnak egy át­la­gos há­zat, átlagos telken. Te­he­­tős környék, ám a hival­ko­dó paloták és a pe­dig­rés ku­tyák által őrzött par­kosított kertek mellett szeré­nyebb há­zak is találhatók szép szám­mal. Hétvégén aztán a pol­gá­rok fogják a szemetet, a ré­gi rekamiét, a kiszuperált hű­tő­szek­­rényt, a törött WC-csé­szét, és gondosan elszállítják a város ha­tárán túlra – úgy öt­ven méterre, és teljes nyu­ga­lom­mal lerakják az er­dőn át ka­nyargó, Solymár-kerek­hegy fe­­lé vezető út mellé, a budai táj­védelmi körzet kel­lős kö­­ze­pére. Te­szik ezt po­fátlan gát­­lás­talan­ság­gal, fé­nyes nappal. Tra­bantosok és audi­sok nagy ma­gyar egyetértés­ben. Auszt­riá­­ban egy szeméttelep tisz­tább, mint ná­lunk az átlagos tu­ristaút a hegyek­ben.

Most akkor kinek beszül­jünk mi a parlagfűről? Beteg gyerekekről és szenvedő fel­nőttekről? Kinek me­séljünk, hogy szégyen és gyalázat az, hogy Magyarország a parlag­fű európai epicentruma? Ki­nek magyarázzuk, hogy a „Tiszta udvar, rendes ház” felirat nem valami elavult mar­haság? A rendben tartott ház az ott lakó emberek lelkének tükre. Az otthon azonban nem ér véget a kert­kapunál. Az utca, az erdő, a mező, a fo­lyók, a tavak is a hazánk. Hogyan tudatosítsuk az em­berekkel, hogy a gon­dozott ut­ca, falu, város az egész nem­zet cégére. Akinek rendetlen a háza, piszkos a por­tája – akár a kerítésen innen, akár túl – an­nak piszkos és zava­ros a lelke is. Angliában, de a szomszédos Ausz­triá­ban is minden ablakban vi­rágok nyí­lnak, minden talpalat­nyi föl­det kertté varázsolnak. Ná­lunk fillérekbe kerül a virág, az er­ké­ly­lá­dák többsége még­is kopaszon ár­válkodik.

Hogyan értessük meg azt, hogy amit Angliában, Német­or­szág­ban és a világ sok orszá­gá­ban már több száz éve tudnak, hogy a sze­gény­ség nem ment­ség? Sőt, hogy a szegénynek (le­gyen az em­ber vagy ország), sok­­­kal job­ban kell ipar­kodnia, szor­goskodnia. Hogy igen­is: se­gíts magadon, mert akkor, de csak­is akkor, talán az Isten is meg­segít. Mert ha vala­ki, bár fizikailag képes lenne rá, de nem segít ma­gán, az más­tól sem ér­demel se­gítséget. De siral­mas, meg­vetni va­ló az a gaz­dag, aki csak fito­g­tatja vagyonát ahelyett, hogy jó példával járna elő. Ahogy a sze­gény embert nem magasz­tosítja fel a szegénység, úgy al­jasítja le a kosz és a ren­det­lenség a gaz­da­got is. Mert ugyanaz a sár tapad a Tra­ban­tokra és a Mer­ce­de­sek­re. A mi sarunk. Kedves pol­gár­tár­sak! Ugye tud­játok, hogy a sze­méttel és gyo­mok­kal sze­gé­lyezett, sá­ros, kátyús utak bizto­san nem Euró­pába vezetnek!”

Magyarország Európa leg­ked­vezőbb klímájú országa. Itt te­rem az egész kontinen­sen a leg­fi­no­mabb zöldség-gyümölcs, a leg­acé­losabb bú­za, itt érlelődik a világ leg­jobb bora. Nálunk talál­ható Európa leg­na­gyobb felületű, für­dőzésre is al­kalmas tava. Rá­adá­sul itt van a világon a legtöbb gyógy­víz, amely­nek mellesleg a 10%-át sem hasz­nál­juk ki. Emel­lett termál­víz­ben, és egyéb ás­vány­­kin­csekben sem szű­kölkö­dünk. Sze­­rencsés ge­oló­gia adott­ságú or­szá­gunk­ban több mint 70 ezer ter­mál­kút ta­lálható. Meleg­víz-forrá­sainkat geo­termikus ener­gia­ként is könnyen hasz­nosít­hat­juk, mert nálunk a fu­ratban le­felé haladva két­szer olyan gyorsan melegszik a földkéreg, mint Európa más országaiban. A Kár­pátok hegy­láncai által körül­övez­ve védve vagyunk az Atlanti-óce­án felől betörő szélviha­rok­tól, életeket kioltó fer­geteges ha­va­zásoktól, esőzé­sek­től. Nálunk még nem pusztultak ki maradék­talanul az őshonos növények, és a folyó­vizeinkben is találhatók halak, nem úgy, mint Nyugat-Eu­rópa országai­ban. Erdeink fái is többnyire egészségesek, a fejlett ipari ál­la­mok által keltett savas esők nem okoztak bennük helyrehoz­hatatlan károkat. Itt a legma­ga­sabb a mező­gazdasági művelésre alkalmas te­rület aránya. Ennek ellenére fo­lyókkal, tavakkal szab­dalt síkvidé­keinken nem ritkák a dombok, sőt a hegyek sem. Fő­városunk is pá­ratlan környe­zet­ben fekszik. Közé­pen kettészeli a Duna, melynek jobb partján a dimbes-dombos Buda, bal part­ján pedig a lapályos Pest terül el. Úgy látszik, Európa leg­hosszabb folyója is a kedvünkbe akart járni, mert a főváros kellős közepén egy festői szépségű szige­tet alakított ki nekünk. (A város alatt létrehozott egy még nagyob­bat, amit mi üdülőpark helyett gyár­negyedként használunk.)

Mindent egybevéve egyáltalán nem panaszkodhatunk a sorsra, hogy szűkmarkúan bánt volna velünk. A Kárpát-medence természeti adottságai alapján minden lehetőségünk megvan rá, hogy Kánaánná alakítsuk ezt az országot. De mi nem földi Paradicsomot, hanem trágyadombot csinálunk belőle. Semmire sem becsüljük Isten ajándékát, azt, hogy nekünk adta a Föld egyik legszebb vidé­két. Viselkedésünk alapján ne csodálkozzunk rajta, hogy fokozatosan el fogjuk veszíteni ezt az országot. A Teremtő annak adja ezt a tájat, aki törődik vele, aki gondját viseli, aki hajlandó meg­becsülni páratlan adottságait. Olyan gazdát keres neki, aki nem hagyja, hogy az itt felhalmozódott mér­hetetlen érték ebek harmincadjára jusson, bennünket pedig vagy kiebrudal innen, vagy szolgasorsra kényszerülünk. Újkori hódítókban biztosan nem lesz hiány, mert a történelmünk során számos ország fente a fogát erre a területre. A középkorban, a megszálló török hadsereg egyik vezére így kiáltott fel, amikor beleharapott a nálunk termett őszibarackba: „Semmirekellő hitvány ember az, aki ily gyümölcsöt termő föld birtoklásáért nem kockáztatja az életét!”

Már némi ízelítőt is kaptunk abból, hogy milyen sors vár ránk. Az egyik napilapunk riportja szerint így bánik az újsütetű német földbirtokos a magyar napszámosaival: „Egy uborkaültetvényen dolgoztunk, ahol emberszámba sem vettek bennünket. A német munkafelügyelő ott járt mögöttünk, és aki felnézett, annak lenyomta a fejét, hogy az uborkát nézze. Egy nagy gép ment a sorok között, és kétoldalt kinyúltak a szárnyai. Arra hasalt rá 12-12 ember. A tűző napon szinte égette a testünket a felforrósodott fémszerelvény. A kezünk a földön volt, és ahogy ment a gép kap­kodtuk az uborkát, és dobáltuk a fu­tószalagra. Ha egy ott maradt, a né­met ordított. Ha több is a soron ma­radt, fizetés nélkül elzavarták az em­bert. »Nichts Robot!« – üvöltötte a német, és könyörtelenül kirúgta azt, aki hibázott. Napközben csu­pán egy­szer kaptunk egy 15 perces pi­henőt. A meleg­ágy­ban, a fólia alatt volt a szállásunk. Férfiak és nők ve­gyesen, egy lavór volt a fürdőszoba.” Egy másik vállalkozónál gyü­möl­csöt kel­lett szedni: „Ha va­laki bele­ha­ra­pott a barackba, a főnök kikö­pet­te vele. Amikor nem volt köztünk, távcsővel figyelt minket.” Így jár az, aki nem becsüli a sajátját, az új tulajdonos majd megbecsülteti vele. Aki ma nem használja ki a lehetőségeit, attól hol­nap a szá­jába vett falatot is elvonják.

Ugyanez a nemtörődömség ta­pasztalható a társadalomban is. Az emberek nem csak a környe­zetükkel, hanem a környezetük­ben élőkkel sem törődnek. Senkit sem érdekel, hogy a több mint 5 millió munkaképes lakosságból már 1,8 millió munkanélküli. Sen­kit sem za­var, hogy csa­ládok száz­ezrei nélkü­löz­nek, gyerekek tíz­ez­rei éheznek. Ke­zün­ket-lábunkat törve igyek­szünk az Euró­pai Unióba, mi­közben a saját portán­kon sem tudunk rendet te­rem­teni. Po­litikusaink ahe­lyett hogy a ki­útkere­séssel foglalkoznának, ál­lan­dó­an ci­va­kod­nak, minden­féle csip-csup ügye­ken vesze­kednek. Nem is sejtik, hogy milyen közel állunk a teljes gazda­sági össze­omláshoz. Ha egy társadalom nem rendelkezik sta­bil gazda­sági ala­pok­kal, könnyen moz­gósít­ható tar­ta­lé­kok­kal, bármi­kor megtör­ténhet a bukás. Mi­vel a rend­szerváltás után ki­áru­sí­tot­tuk az országot, és fel­szá­moltuk a nagy­­­üze­mi gaz­dál­kodást, nincs önálló nem­­zeti ipa­runk és életképes me­ző­gaz­­da­sá­gunk. Ennek kö­vetkez­té­ben tel­jesen ki vagyunk szol­gál­tatva a mul­ti­nacio­nális vál­la­latok kénye-kedvé­nek.

Ebben a helyzetben bár­mi­kor kiala­kul­hat egy bizal­mi vál­ság, és a tőke teljesen kivo­nul az országból. Már ed­dig is sok gyárat köl­töz­tettek át Kíná­ba, a gazda­sági le­épülés láttán pedig a ma­gas adó­kedvez­mé­nyekkel itt ma­rasz­talt külföldi cégek is to­vább­áll­nak. Az össze­om­lás ha­tárán a la­kosságot is elfogja az ide­ges­ség. Ilyen­kor elég egy rém­hír, és az emberek meg­ro­han­ják a ban­kokat, hogy kime­­ne­kítsék a meg­taka­rí­tott pén­züket. Mi­vel a ban­kok sem ren­­del­kez­nek ele­gendő tő­ke­tar­ta­lék­kal, kény­te­lenek lesz­nek be­zár­­ni. Ez a gaz­da­ság min­den szfé­rá­já­ban páni­kot kelt, és meg­indul a hiper­inflá­ció, mely­nek hatására a gaz­dagok is el­­vesztik pén­züket, és az egész tár­sadalom elszegé­nyedik. Ar­gentí­ná­ban két év­­vel ez­előtt még sen­ki sem gon­­dolta, hogy gimná­ziumi iga­zga­tók és főköny­velők fog­nak a ku­kában ko­to­rász­ni, hogy így pró­­bál­ják éle­lem­mel el­látni a csa­lád­ju­kat.[20] Ha nem hasz­náljuk ki a le­he­tő­sé­ge­inket, ha nem te­remtjük meg a gaz­da­ság számára a kiugrási lehetősé­get, pár év múlva mi is erre a sorsra jutunk.

[

Mindkét előző könyv részle­te­sen tárgyalta a szponzorálást, a vele kap­csolatos visszásságokat, és szabá­lyo­kat. Ezek a ke­mény törvények jó né­hány naiv adakozó kedvét elvették et­től a tevékenységtől. Ez pedig nem szeren­csés fejlemény, mert ez a tö­rekvés civi­lizációnk fej­lődé­sének el­e­n­gedhetetlen fel­té­te­le. A segít­ség­nyúj­tás szük­sé­ges­sé­ge bele van kal­kulálva tör­té­nelmünk alakulásába, egy­más tá­­mogatása nélkül nem ju­tunk se­hová. Ennek bizonyí­tására szám­­talan példát lehetne fel­hozni. Egyet kiragadva kö­zülük hová jutott volna Richard Wag­ner, Liszt Ferenc és a bő­kezű ada­ko­zó II. Lajos bajor király tá­mo­gatása nél­kül? Vajon nap­­jaink operakedve­lői élvez­het­nék ze­néjét, ha korának me­cé­násai nem tá­mo­gatták volna őt? Az alkotó em­berek több­sége meg­l­ehe­tősen élhe­tetlen. Csak egy dologban kiváló­ak, az al­kotásban. Ha tökéletesek vol­ná­nak, akkor nem em­berek, hanem is­tenek lennének. Az istenek azonban nem a Földön élnek. Nekik már nincs szük­ségük arra, hogy fizikai testben fej­­lődjenek.

Általános adottságaikat illetően a zsenik még az átlagembereknél is ala­csonyabb szinten állnak. Ennek oka, hogy akinek Isten va­la­miből sokat ad, azt más téren vissza­veszi. Persze akadnak kivé­te­lek, uni­ver­zális zse­nik, de ez na­gyon ritka je­lenség. Ki­vá­ló­ság­aink zöme sok em­beri gyar­ló­ság­gal küzd, sőt né­hányuk le­küzd­hetetlen szen­ve­dé­lyek­kel ter­helt. A közmondás sze­rint: „A tehetség előbb-utóbb kihar­col­ja az érvény­re ju­tását.” Va­ló­ban így van, ha csak a sors ál­tal emelt aka­dályo­kat kell le­győznie. Ha vi­szont egy egész nem­zettel, sok mil­lió ember ér­tetlen kö­zönyével, rossz­indu­la­tú pac­kázá­sával, ellenséges ma­ga­tar­tásával kell szem­be­száll­nia, akkor nem sok esé­lye van a sikerre. Ennek a túl­erőnek a le­küz­­désére sen­k­iben sincs elég ener­gia, ki­tartás. Hi­ába segítik a túl­vi­lági erők, többévi, évti­zednyi küz­delem után feladja a harcot. El­fogy az ereje, és fel­hagy a küz­de­lemmel. Ily mó­­don sok kivá­ló­ságot veszít el a világ. Ha az al­kotás az alkotó hi­bájából nem jut érvényre, akkor egy idő után egy másik kiválasztott révén újra lehető­séget kapunk a kidolgozására, a gya­korlatba való átültetésére. Ez azonban nagy idővesz­teséggel jár, ami lassítja a fejlődésünket. Mindennek elejét lehet venni a jól átgondolt, ál­dozat­kész szponzorálással.

Mellesleg ha az alkotás a környezet ellenállása, a világ közömbössége folytán nem képes átkerülni a gyakorlatba, akkor a túlvilági erők nem adják át az ötletet másnak újbóli kidolgozásra. Ennek oka, hogy a mű készen áll, bármikor felhasználható. Ha ezt az illetékesek nem hajlandóak meg­tenni, akkor azon a szakterületen megáll a fejlődés. Mindaddig, amíg jobb belátásra nem térnek, egy helyben fognak toporogni. Ennélfogva ha egy szakmában már évtizedek óta nem történt lényeges előrelépés, a más szakterületeken tapasztalható áttörés elmaradt, akkor az ott tevékenykedőknek jó okuk van gyanakodni, hogy ez a saját hibájuknak, nemtörődömségüknek tudható be. Amennyiben alaposan szétnéznek a világban, előbb-utóbb megtalálják a továbblépéshez szükséges láncszemet, vagy sokszor ugródeszkát, ami aztán a kívánt magasságba repíti őket. Ezt követően nem árt, ha az illetékesek magukba szállnak, és elgondolkodnak azon, hogy az új eredmények iránti közönyükkel vagy sok esetben az évtizedekkel korábban felajánlott érték visszautasításával, illetve figyelmen kívül hagyásával mekkora kárt okoztak a saját cégüknek, és rajta keresztül az egész világnak.

A Teremtő minden esetben megadja nekünk mindazon szellemi értékeket, amelyek a továbbhaladásunkhoz szükségesek. Ő azonban nem személyválogató, illetve a célnak leginkább megfelelő személyt nem a mi elképzeléseink szerint jelöli ki. Isten az emberiséget egységes közösségként kezeli. Ha mi nem alkalmazkodunk ehhez, és visszautasítjuk az általa kiválasztott személy fáradozásának eredményét, mert nem a honfitársunk, vagy nem szakmabeli, akkor önmagunkra vessünk. A szűklátókörűség, a faji-, nemzetiségi- vagy vallási elő­ítéletek ára a tespedés, a bénultság lesz. Sok esetben azonban en­nél is egyszerűbb okra vezethető vissza egy-egy korszakalkotó alkotás, talál­mány visszautasítása. Nagyon gyakran előfordul, hogy az elbíráló azért aka­dályozza meg az ötlet alkalmazásba vé­telét, mert a feltaláló nem hajlandó őt megvesztegetni, nem ajánl fel száza­lé­kos részesedést a szabadalom hasz­nából.

Isten a küldetésre szánt embereket nem a tetszetős külsejük, a társadalmi hovatartozásuk vagy a nemzetiségük szerint választja ki, hanem a szán­dé­kaik, a céljaik, a vágyaik és az erköl­cseik alapján. Sokszor a képesség­nek sincs szerepe a kijelölésben. Ennek oka a Bibliában található. Felvilágosult tu­dósaink nem nagyon forgatják ezt a mű­vet, pedig modern világunk problé­mái­ra is magyarázatot találnának benne. Sőt az ősi írások tanulmányozása elvezethetné őket a bajok gyökeréhez is. Lássuk, mit ír a Biblia a Teremtő sajátos szelekciós tevékenységéről: „Azokat választja ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket; Azokat, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; Azokat, akik a világ szemében nem előkelőek, sőt lenézettek, hogy egyetlen ember se dicsekedhessen az Úr színe előtt.” Ezért ne utasítsunk el soha senkit, amíg a munkáját meg nem tekintettük. Ne azt nézzük, hogy ki alkotta a művet, hanem azt, hogy mit alkotott.

Ezért nincs értelme a titkos kutatásoknak sem. A legzseniálisabb ötletek gyakran a legegyszerűbb emberektől származnak. Az az ország, amely elhallgatja a fejlesztési eredmé­nyeit, a saját fejlődését lassítja. Egy föld alá kényszerített kisszámú cso­portnak kell kikínlódnia azokat az ered­ményeket, amelyeket a széles népré­tegek túlvilági erők által támogatott ki­választottjai játszi könnyedséggel össze­hoznak. Egy nagy közösség mindig több­re képes, mint egy szűk embercsoport. Azért is érdemes a nyilvánosságot be­vonni a kutatásokba, mivel a kívülállók gyakran hamarabb meglátják a problémákat, mint az abba beletemetkezők, így könnyebben jutnak el a megoldásig is. Arról nem is szólva, hogy a siker nemcsak a szürkeállományon múlik. Széleskörű pszichológiai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a magas IQ csak 20%-ban járul hozzá a szakmai sikerekhez. A további 80%-ban az op­timizmus, a késztetés, az önbizalom, az indulatok féken tartása, az együttérzés, a türelem, a kap­csolatépítő képesség, a hit, a remény és mindenekelőtt a szorgalom segít.

A hivatásos tudósok sok esetben azért sem képesek kiugró teljesítményt produkálni, mert a kreativitás nem egyen­lő a tudással. Hiába van valakinek a kisujjában a szakma minden csínja-bínja, hiába elismert szakértője vala­mely tudománynak, ha nincs egy önál­ló gondolata, nem fog forradalmian új eredményeket elérni. A felfedezéshez, a korszakalkotó találmányok világra hozatalához nem annyira lexikális tu­dás, mint újszerű gondolkodás szüksé­ges. Összefüggéseket kell találni egy­mástól független dolgok között. Ami­kor kialakul egy új tudomány para­digmarendszere, akkor valóban a nagy tudású szakembereké, a specialistáké és a hangyaszorgalomé a főszerep. Egy idő után azonban egyre több lesz az adott rendszerbe nem illeszthető jelen­ség, kísérleti eredmény, amelyek elkezdik feszegetni a tudományág megcsontosodott kereteit. Ekkor jön el a szabályokat felrúgó zsenik és polihisztorok kora, a nagy szintetizáló elméké, akik végrehajtják a paradigmaváltást. Ezen a téren azért vannak előnyben a jól felkészült autodidakták és a kívülállók, mert mentesek az adott tudomány dogmáitól, így képesek a dolgokat újszerűen megközelíteni. Ez a képesség szintén isteni ado­mány, amely csak egy adott szituációban, a probléma felvetésekor mutatkozik meg.

Ennél is nagyobb lehetőség rejlik a küldetéssel rendelkező emberek elméjében. Egy-egy világrengető alkotás vagy találmány nem véletlenszerűen születik. Ennek megtörténte bele van építve a történelmünkbe, és a túlvilági hatalmak gondosan kiválasztják azt a lelket is, akinek ezt a feladatot majd végre kell hajtani. A korszakalkotó művek létrehozására csak az képes, aki az ehhez szükséges inspirációt megkapja a túlvilágról. Ezt a helyzetet így magyarázta Jézus a Bibliában: „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a kiválasztottak.” Ennek a jelenségnek legismertebb megtestesítője Leonardo da Vinci. Semmilyen iskolát sem végzett, mégis ő volt az emberiség legnagyobb polihisztora. Találmányainak, felfedezéseinek, műalkotásainak számát és jelentőségét mind a mai napig senki sem tudta túlszárnyalni. Pasteur sem volt orvos, mégis az orvostudomány legnagyobbjai között tartják számon. A titokban tartott kutatásoknál ezek a jelenségek kihasználatlanok ma­radnak, a nyilvánosságra hozatal hiánya miatt a társadalom rejtett erői nem képesek aktivizálódni. A titoktartást elrendelő nagyhatalmak tehát éppen attól a lehetőségtől fosztják meg magukat, amely ugrásszerű változást eredményezhetne az adott szakterületen.

 

Sajnos nem csak mi emberek, hanem a gonosz erők is sokat ártanak nekünk ezen a téren. Paradox módon ezt gyakran úgy teszik, hogy segítik egyes találmányok érvényre jutását. Legjellemzőbb erre egy magyar fiatalember közelmúltban nyilvánosságra hozott találmánya. Ez a nagyon hamar világszabadalommá vált ötlet nem más, mint egy autópályák mentén álló óriás hirdetőtábla, amely elé a feltaláló egy póznára erősített repülőgépmodellt erősített. Az úton haladó járművekből nézve a parallaxis elv alapján úgy tűnik, mintha a repülőgép a táblára festett háttérben repülne. A tudósítás szerint ezt a szabadalmat 43 országban kezdték el alkalmazni egyszerre. Ez esetben nem az ötlet egyszerűségével van baj, mert a legzseniálisabb találmányok mindig egyszerűek, hanem a világban kiváltott következményeivel. Az ilyen jellegű ötletek gyors sikere annak tudható be, hogy rengeteg időt, pénzt és energiát vonnak el a gazdaságból, s lekötik a szakmai kapacitást, ami még nehezebbé teszi a valóban értékes találmányok érvényesülését. A gyors alkalmazásba vétel elősegítésének oka pedig a jelen esetben az volt, hogy ez az ötlet még hatékonyabbá teszi a határtalan fogyasztásra ösztökélő reklámkampányokat, ami sietteti az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét a Földön.

Ezzel szemben az igazán értékes, a világot előrevivő ötletek csak nagyon nehezen jutnak érvényre. A sötét erők ellenállása, a démoni hatalmak minden kitörési lehetőséget elfojtó ármánykodása következtében a pozitív változást kiváltó találmányok csak több évtizednyi gyötrődés, szenvedés árán képesek érvényre jutni. A forradalmi változásokat előidéző ötletek azonban többnyire még ilyen áron sem valósulhatnak meg. Ezekben az esetekben a pokoli erők minden eszközt megragadnak, hogy a jobbító gondolatot csírájában elfojtsák, a megvalósulását drasztikusan megakadályozzák. Ezekről az ügyekről sokszor csak annyit tudunk, hogy léteztek ilyen kezdeményezések, de a kidolgozójuk nem járt sikerrel. Az ilyen helyzetekben az is előfordul, hogy a sátáni erők az ötlet érvényre jutásának megakadályozásán túlmenően a feltaláló életét is kioltják. Sajnos ezt a folyamatot gyakran az isteni erők sem állíthatják le, mert a túl korán jött, vagy túl nagy változást eredményező kezdeményezések felborítanák a történelmünket, ami fejlődésünk harmóniájának biztosítása érdekében nem engedhető meg. Ilyenkor a pokol Istentől elrugaszkodott angyalai kedvükre kitombolhatják magukat, és még az írmagját is kiirtják a nagyságrendnyi javulás lehetőségének.

Ezeknek az akcióknak bennünket is közelről érintő legújabb áldozata ifj. Bóday Árpád, aki a napokban hunyt el embertelen szenvedések közepette. „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben részletes képet kaphattunk Bóday Árpád és fia ezoterikus kutatásokban betöltött ígéretes szerepéről. Miután az apa egy hirtelen rátört betegségben meghalt, ifj. Bóday Árpád vette át a szerepét. Éveken át tartó megfeszített munkával sikerült a szabadenergia-hasznosító szerkezeteket reprodukálnia, sőt alkotott egy új készüléket is, a reflexrezonanciás transzformátort. Ezt az állandó mágneseket és tekercseket tartalmazó többletenergia-termelő áramkört a televízió is bemutatta. A „Tiltott találmányok” című film levetítése után hamarosan meghalt a 27 éves lánya. Nem sokkal később ő is életveszélyes helyzetbe került. Éppen készült kiállni a garázsból, amikor egy teherautó padlóig nyomott gázpedállal elzúgott előtte. Életét az mentette meg, hogy a zajt hallva hirtelen lefékezett. Néhány hónappal később egy piros lámpa előtt várakozott, amikor hátulról teljes sebességgel belerohant egy másik autó. A kocsija totálkáros lett, de ő szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Ezt követően hasgörcsök törtek rá. Kezdetben gyomorrontással kezelték, később azonban kiderült, hogy rákja van. A rosszindulatú daganat eltávolítása után kemoterápia következett a szokásos rosszullétekkel, ami miatt nem tudott tovább dolgozni. Félévnyi kínlódás után egy orosz természetgyógyászhoz fordult, aki teljesen rendbe hozta. 2000 tavaszán az összes lelete negatív lett, ezért nekilátott újra a munkának. Néhány hónap múlva azonban rosszul lett. Rohamosan fogyni kezdett, a bőre sápadttá vált, és beszélni is alig tudott. Amikor a barátai megkérdezték tőle, hogy átadta-e munkája eredményét valakinek, csak annyit mondott: „minden összeomlott”. Az ő esetében biztos, hogy a démoni erők tevékenységéről van szó. Nálunk ugyanis a kutya sem törődik az ezoterikus kutatásokkal, senki sem hisz ezekben a dolgokban, így senki sem üldöz senkit ilyen jellegű tevékenység miatt. A pokol urai azonban nagyon jól tudják, hogy környezetünk megmentésének, az apokalipszis elkerülésének ez egy járható útja, így mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne tudjunk végigmenni rajta.

 

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek IV. fejezetében szó esett a gonosz erők kedvelt zavarkeltő mód­sze­réről, az információk fel­­hí­gítá­sá­ról. Ennek sajátos mód­ja a Sátán­nak az a törekvése, hogy mos­ta­nában rendkí­vüli mér­ték­ben tá­mo­gatja a nyomtatott és elekt­ro­nikus mé­dia tevékeny­ségét. Az újonnan megjelenő könyvek soha nem tapasztalt mértékű nö­veke­dé­sének, vala­mint a szin­­te zsinór­ban születő új folyó­iratok és új­ságok ala­pí­tásának az a rejtett cél­ja, hogy az iga­zán ér­tékes, hasz­nálható is­me­retek el­vesz­sze­nek az in­for­má­cióten­ger­ben. Tisztában van ve­le, hogy az embereknek se tü­relmük, se pénzük nincs ahhoz, hogy át­rágják magukat a nyom­tatott sajtó által termelt papír­he­gy­e­ken, hogy a sok os­toba és tar­tal­matlan habla­tyo­lás kö­zött meg­­­keressék azt a pár sort vagy néhány oldalt, ami való­ban a hasznukra válna. Sajnos egye­lőre semmi sem képes gá­tat vet­ni ennek a folya­matnak, mert az utóbbi időben ránk zú­dult szín­vo­naltalan lel­kek ára­data igény­li a szenny­irodalmat. Ennél fog­va meg­veszik ezeket a kiadvá­nyokat, eltartják az előállítói­kat.

Hasonló célokat szolgál a könnyűzenei műveket és kü­lönféle filmalkotásokat rög­zítő kazetták, CD-k, video­lemezek min­dent elsöprő ára­data, amit csor­dulásig tetéz a számítógépes já­tékprog­ramok vég nélküli folya­ma. Már az ut­cán járva sem fi­gyelünk a kör­nye­ze­tünk­re, mert fülünk­ben lóg a walk­man, a disk­man vagy az MP3 zsi­nór­ja, és dob­hár­tyán­kat pró­bára téve zsib­basztja agyun­kat a zene. Igen sok időt rabol el tőlünk korunk leg­újabb divatja, a mobiltelefon is. Miután ál­lan­dóan kéznél van, gyak­­ran hasz­nál­juk. A leg­több esetben azon­ban nem folyik rajta más, mint értelmetl­en fe­csegés. Már 6 mil­liárd ember­nek van mobil­te­le­fonja világszerte. Sokaknak nem is egy, hanem kettő-há­rom. Idő­közben megje­lentek a négy­sávos készülékek is, ame­lyek a jelen­leg használt összes frekvencia­sávot átfogják. De minek annak az egész vilá­gon mindenütt hasz­­nál­ható te­lefon, aki hülyeségeket beszél raj­ta? Ennél is időfecsérlőbb te­vé­keny­ség az SMS-ezés. 2012-ben több mint 2000 milliárd (2 × 10¹²) SMS-t továbbítottak vi­lág­szerte. Ezeknek a rövid szö­veges üzeneteknek azonban a 80%-a nem volt más, mint fia­ta­lok idétlen játszadozása, egy­más idejének értelmetlen tékozlása. Csupán a telefontársaságoknak származott hasznuk belőle, ez a méregdrága játék csak őket gazdagítja. A műszakilag tájékozottabbak már „képben utaznak”. Általuk készített videofelvételeket töltenek fel különböző videomegosztó oldalakra, amelyeket aztán „kandikamera” szintjén álló kukko­lók töltenek le. Ezekben a 10 perces felvételeken többnyire csak primitív bunkók blőd ökör­ködései, gyomorforgató idét­lenkedései láthatók. Ráadásul általában alacsony felbontá­sú mobiltelefonnal (MMS) készí­tik őket, így a képminőség is csapnivalóan rossz.

Legújabb őrület az inter­ne­tes blog. Régen a titokban ve­zetett bőrkötésű napló a fiatal lányok féltve őrzött kincse volt. Még az anyjuk sem pillant­ha­tott bele. Manapság több ezren küldik világhálóra a naplóju­kat, szemérmet­le­nül vi­­­lág elé tárják magán­életük leg­inti­mebb részleteit is. A blog jellem­zője még a szerkesztetlen tartalom, ellen­őrizetlen infor­má­­ciók, plety­­ká­lás és rémhír­ter­jesz­tés. Jár­vány­­szerűen ter­jed. 2007-ben már több mint 100 mil­­lió blo­got tartottak nyil­ván vi­lág­­szer­te. Szá­muk öthavonta dup­lázódik. Lét­­rehozóik több­nyi­re olyan gra­fo­má­niások vagy feltű­né­si visz­keteg­ségben szen­ve­dők, akik két értelmes mon­da­tot sem tudnak le­ír­ni, ezért vélemé­nyük kinyil­vá­­ní­tására a média nem tart igényt. Élet­ben tartóik ha­son­lóan szín­­vo­nal­ta­lan embe­rek, akiket el­len­­­áll­ha­tat­la­nul vonz a pri­mi­tívség, az igény­­telenség, a tar­talmat­lan­ság. Eze­­ket a be­szá­molókat több mil­lió­an ol­vas­­sák, naponta köve­tik a fejlemé­nye­­ket ahelyett, hogy a sa­ját magán­éle­­tükkel foglalkoz­­ná­nak.

A sátáni indíttatású időrablás legújabb talál­mánya a Facebook, az Instagram, a Viber és a TikTok. A Face­book jelentéktelen emberek os­to­ba szórakozása. Miután senki sem figyel rá­juk, ezen a fóru­mon próbálják egymást fontos­sá tenni. Ehhez valódi érték­kel nem rendelkező láj­kokat használnak. A lájk­va­dászat, a magamuto­ga­­tás, a szemérmet­len kitárulkozás, az idétlen meg­nyilvánulások kukkolása idővel mániá­vá válik náluk, és minden ide­jüket elrabolja. Közben ezré­vel jelölnek be ismeretlen ismerősöket a külön­böző közösségi oldalakon. Két lájkolás között bárgyú vigyorral bámulják a baki videókat. (Ez nem minden fórumozóra jellemző. A Facebook­nak számos olyan használója is van, akik kény­szerből választják ezt a fórumot. Mivel az inter­netezők többsége itt szerzi be a napi híreket, itt keresi meg azokat a szolgáltatásokat, árucikkeket, melyekre szüksége van, kénytelenek a vállalko­zásukat a Facebookra is felvinni. A saját honlapjukon ugyanis csak kevesen találnak rájuk.)

A figyelemelterelésben ve­zető szerepet játszik a média. A kereskedelmi tévécsatornák valódi hírek helyett álhírekkel traktálják a nézőket. Minden­ki tudja, hogy civilizációnk vészterhes időket él át. Ennek ellenére a kereskedelmi tele­víziókban az a fő hír, hogy bé­bizsiráf született az állatkert­ben, vagy valamelyik celeb ré­szegen randalírozott a kocsi­já­val. Aztán beleborult az árok­ba, de megúszta néhány karcolással. Egy huszadrangú színésznőcskét pedig ismét eljegyezték, és negyedik válása után talán újra férjhez megy. Efféle hírekben nincs hiány, mert a semmiféle érdemi teljesítményt felmutatni nem tudó médiasztárok nagy örömmel teregetik ki jelentéktelen életük minden mozzanatát a nyilvánosság előtt. Ma­napság a deviancia az érték, az őszinte, tiszta, romlatlan lé­lek pedig abnormális.

Ez a műsorszerkesztési mód azt eredményezi, hogy eltere­lik az emberek figyelmét az igazán fontos dolgokról, az ország, a világ bajairól. Így a naphosszat tévé előtt ülők nem kezdenek el gondolkod­ni, nem keresnek összefüg­gé­seket az események között, és nem jutnak valóságfel­is­merő következtetésekre. A fon­tos hírek elhallgatása, a figye­lem elterelése a politikában is jól bevált módszer az embe­rek le­butítására. Már egymás felvi­lágosítására, felrázására sincs lehetőség, mert a leg­több csa­ládban két-három té­véké­szü­lék van, és minden családtag más műsort néz.

A helyzetet tovább rontja, hogy az információ rohamosan növekvő mennyisége között elvesznek a valódi hírek. Az álhírzuha­tag egy idő után megszünteti az egészséges érdeklődést a nézőkben. A végén annyira fá­sulttá, depresszióssá vál­nak, hogy már nem csak a világ­gal, hanem önmagukkal sem törődnek. Ennek ered­ménye a jelenlegi korszellem, a nihiliz­mus, melynek üze­nete, hogy a világ üres, érté­kek nincse­nek, sem­minek sem­mi értel­me, ne higgyünk sem­miben és sen­kiben. A kezdetben elfogu­lat­lan tájékoz­tató és színvona­lasan szóra­koztató televízió így változott át fondorlatos, agy­mosó gé­pezetté. Lerom­bolja az em­berek gondolko­dási ké­pessé­gét, és agyatlan zom­bi­vá vál­toztat bennünket. Ráa­dásul a több száz tévécsa­tor­nából éj­jel-nappal ránk zúduló masz­lag egy perc nyugalmat sem enged, ami lehetetlenné teszi a befelé fordulást, az önma­gunkban való értékkeresést. Mi­vel napjainkban teljes in­t­en­zitással folyik a lelkek meg­szerzéséért folytatott küz­de­lem a két világ között, a démo­ni erők minden esz­köz­zel meg­­pró­bál­ják lefog­lalni az em­be­reket, hogy ne maradjon ide­jük a befelé for­du­lásra, a he­lyes élet­módra ösz­tönző isteni su­gal­latok meg­hallgatására. Az állandó zaj­ban és játéklázban élő ember­hez nem jutnak el a túl­világi sugallatok. A nap min­­den per­cében lefoglalt el­me nem ké­pes reagálni a ma­ga­sabb rendű eszmékre, mert ezek a gon­dolatok kis intenzitással ér­keznek hoz­zánk. Érzékelésük előfelté­tele a külső- és belső csend megteremtése, amire manap­ság egyre kevesebb le­hető­ségünk van. Már azok sem képesek önmagukban elmé­lyedni, akik szeretnének rá­han­­­golódni az isteni üzene­tekre. Az utcáról beszivárgó közlekedési zaj, a percenként szirénázó mentő- tűzoltó- és rendőrségi autók, valamint a szomszédban vagy a közeli szórakozóhelyen dübörgő zenegép nem enged egy perc csendet sem nekünk.

Már az utcán sem tudunk nyugodtan végigsétálni, mert lépten-nyomon headsetes mobiltelefonálók jönnek velünk szemben. Úgy viselkednek, mint az eszelős futóbolondok: senki sincs mellettük, mégis hangosan beszélnek, miközben hevesen gesztikulálnak. Az egyáltalán nem zavarja őket, hogy senkit sem érdekel a ma­­gánéletük. Nem törődnek vele, hogy hangoskodásukkal másokat zaklatnak. Ugyanez a helyzet a tömegközlekedési járműveken. Azok az emberek, akiket ha leszólítanánk, még a nevüket sem lennének hajlandóak elárulni, mobiltelefonjukat szorongatva gátlástalanul harsogják a körülöttük állók fülébe magánéletük legtitkosabb részleteit. Nincs menekvés, már egy talpalatnyi hely sincs, ahová elbújhatnánk, ahol nyugalomra lelhetnénk. A pokol angyalai elviselhetetlenül felgyorsítják az élet ritmusát, lehetetlenné teszik az élmények feldolgozását, a belső csend megteremtését.

A szószátyárkodás a múltban is sok gondot okozott nekünk. Bölcs elméink többször figyelmeztettek bennünket az üres, tartalmatlan beszéd veszélyeire. Még egy közmondás is született ezzel kapcsolatban: „Sok beszédnek sok az alja.” Történelmünk nagy tanítói a szócséplés drasztikus következményeire is felhívták figyelmünket. Jézus intelme manapság időszerűbb, mint valaha: Mondom néktek, minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.” (Mt. 12-36) Buddha pedig ezzel az intelemmel látott el bennünket: „A helyes beszéd azt jelenti, hogy nem fecsegünk fölöslegesen, hosszan, semmitmondóan csak azért, hogy hallhassuk a saját hangunkat.”

 

Visszatérve a könyvnyomtatásra, az értéktelen művek eladhatóságát jelentős mértékben növeli a vásárlók felületessége is. Mindenki szereti az esztétikus kivitelt, ezért a vevők a leglátványosabb borítójú könyveket veszik először kézbe, és többnyire már nem is válogatnak tovább. Ennek oka, hogy a könyvek olyan drágává váltak, hogy sokan már csak ajándékként vásárolják. Ez esetben legfontosabb a külső megjelenés, a csomagolás. A megajándékozott biztosan nem fogja ott helyben kiol­vasni a könyvet, így örömének mértéke a mű külső megjelenésétől (a szép borítótól, a papírminőség­től) függ. Ezt a helyzetet kihasználva a tőkeerős kiadók a silány, tartalmatlan könyveket is színes, att­raktív borítóval látják el, hogy ily módon sózzák rá a felületes vásárlókra. Eközben az értékes mű­vek előállítói be kell hogy kell érjék a kezdetleges nyomdai kivitellel, mert nincs pénzük a színvo­nalas megjelentetés finanszírozására. A többnyire fekete-fehér kartonborító természetesen nem teszi kívánatossá ezeket a könyveket, így a vásárlók kézbe sem veszik őket. Ennélfogva hiába a magvas tar­talom, ezek a művek nem jutnak el az olvasókhoz, mondanivalójuk nem válik a világ hasznára. Ilyen körülmények között arra sem lehet számítani, hogy majd a következő művével nagyobb szerencséje lesz a szerzőnek. A terjesztő ugyanis a bizományi értékesítésre átvett könyveket eladhatatlanná nyilvánítva visszapostázza, ami nem csak erkölcsileg, hanem anyagilag is tönkreteszi a szerzőt.

Ennek hallatán bizonyára sokakban megfogalmazódik: „Mi értelme van ennek a nyűglődésnek? Keressenek ezek a szerzők is egy tőkeerős kiadót, aki majd az ő művüket is megjelenteti megfelelő nyomdai kivitelben.” Ez a gondolat természetesen a sikertelen írókban is felvetődik, de a pokol angyalai megakadályozzák a tartalmas művek normális úton történő nyilvánosságra jutását. Kezdetben olyan gondolatokat ültetnek el az elbírálók fejében, hogy egy ismeretlen hazai szerző művét nem lehet kellő példányszámban eladni. Ha az első könyves szerző nem hajlandó írói álnevet felvenni, nem képes arra, hogy egy jól hangzó angol álnév mögött meglapulva szélhámoskodjon, akkor már meg is pecsételte a sorsát. Ez után következik az a sablonos műbírálat, hogy: „A műve semmi újat nem tartalmaz, így nem látszik jól eladhatónak”. Amennyiben ezt a kritikát komolyan veszi, és elkezdi bővíteni a könyvét, még leküzdhetetlenebb csapdába esik bele. A vastag kéziratot meglátva a további kiadók már szóba sem állnak vele, arra hivatkozva, hogy egy ilyen terjedelmes mű anyagilag tönkreteszi őket. Innentől kezdve arra sincs reménye, hogy talál magának egy szponzort, aki majd fedezi, illetve megelőlegezi a nyomdaköltséget. A gazdag emberek ugyanis vagy lusták, vagy rendkívül elfoglaltak, ennél fogva nincs türelmük, illetve idejük arra, hogy egy több száz oldalas művön „átrágják” magukat. Meg sem kísérlik, hogy megismerkedjenek a tartalmával, ezért kapásból visszautasítják a kérést. Ezzel a kör bezárul, marad a házilagos előállítás, az ebből adódó színvo­naltalan kivitel, és a fentiekben részletezett kudarc.

Ugyanez a helyzet az Internettel is. A számítógépes világháló önmagában hasznos dolog, de mi­után bárki bármit felhelyezhet rá, nyakló nélkül jelennek meg rajta olyan információk (pl. hirdetések, brosúrák, hivatalos jegyzékek stb.), amelyek senkit sem érdekelnek. Jelenleg 230 milliárd weblap található az Interneten, és szakértői előrejelzések szerint ez a szám jövőre 250 milliárdra növekedik. A forgalom is szédületes. A statisztikai kimutatások szerint az Internet adatforgalma min­den évben megduplázódik. 2010-ben 241,4 exabájtnyi adatot küldtek fel, és töltöttek le a számí­tógépes hálóról világszerte. Ebben az adattengerben képtelenség megtalálni a hasznos isme­reteket. Az érdeklődők a jelenlegi állapot láttán hamar feladják a reményt, és meg sem próbálják átválogatni ezt az irdatlan információhalmazt. Ez a káros folyamat csak önkorlátozással, józan belátással fordít­ható vissza, ami attól függ, hogy az érintettek belátják-e az értékmentés szükségét.

 

Mindezen nehézségekkel nem kell szembesülniük azoknak, akik tévtanokat hirdetnek. Az ő könyveik akadálytalanul jelennek meg. A világunkat jelenleg uraló erők gondoskodnak róla, hogy ezek a művek ne maradjanak kiadatlanul. Ezek az írások ugyanis folyamatosan táplálják a fejlődésünket visszahúzó törekvéseket. Egy ilyen forrásműnek tudható be, hogy újabban a „Tényeket Tisztelők” tiszteletre méltónak éppen nem nevezhető Társasága intenzíven foglalkozik a Bermuda-háromszög rejtélyével. Találtak a szakirodalomban egy számukra kedvező teóriát, amelynek a meglovagolásával, úton-útfélen való hangoztatásával igyekeznek elbizonytalanítani az embereket. Egy magyar kutató korábban kiderítette, hogy a tengerfenékből sok helyen metángáz szivárog ki, ami elnyelődik a vízben. Ezáltal a víz fajsúlya lecsökken, ami a rajta úszó testek elsüllyedését eredményezi. Sokan hallottak már róla, hogy a Holt-tenger vizébe nem lehet belefulladni. Magas sótartalma miatt ugyanis olyan nagy a fajsúlya, hogy az emberi test nem süllyed el benne, hanem lebeg a felszínén. A gázbuborékokban gazdag vízben viszont az édesvízben úszó testek, pl. a fából készített hajók is elsüllyednek. Az acéllemezekből készített nagy vízkiszorítású csatahajók elsüllyedéséhez azonban vagy nagyon intenzív gázképződés­re, vagy nagy kiterjedésű gázmezőre lenne szükség. Ilyen extrém gázképződést a világ egyetlen óceánjában sem figyeltek meg, és egyetlen bizonyíték, beszámoló sem létezik arról, hogy gázzal telített, buborékos vízben hajók süllyedtek volna el. Mindez csak feltételezés, habár a fizikai alapjai valósak. Csak soha nem történt meg. Ahhoz hogy ez bekövetkezzen, a hajónak le kellene horganyoznia a térségben. Ezt azonban egyetlen épeszű kapitány sem teszi meg. Így mire elsüllyedne, már kijut a veszélyes zónából. A Bermuda-háromszög­ben azonban nem csak hajók, hanem repülő­gépek, sőt egy vadászrepülőgépekből álló egész raj is eltűnt. Ők is a gázbuborékok miatt zu­hantak a tengerbe? Erre az ellentmon­dásra még nem talált magyarázatot az ellen­druk­kerek tábora.

 

A világunk megrontására törekvő erők a figyelmünk elterelésén, a dezinformációk ter­jesztésén, és a tévhitek támogatásán kívül elő­szeretettel alkalmazzák a lejáratás módszerét is. Erre a célra felelőtlen embereket, tréfás kedvű, meg­gondolatlan fiatalokat választanak ki. Kezdet­ben csak búzatáblákba taposott ha­misított ga­bonaköröket készítettek, és jót rö­högtek azo­kon, akik bedőltek a csalásnak. A „lóvátétel” akkor kezdett károssá válni az egész társa­da­lomra néz­ve, amikor az ezo­te­rikus kutatások lejáratását tűzték ki célul. Egy fizikusnak ké­szülő diák csínytevése előtt ala­po­san tanulmányozta „az ufóhívők lelki moz­gatórugóit, és a csészealj-babona terjeszté­sé­nek módsze­reit”. Ebből azt a követ­keztetést vonta le, hogy „a százszázalékos hatás eléré­séhez szük­ség van egy háttérben meghúzódó össze­es­küvésre. Az sem árt, ha a mű tele van tudomá­nyoskodó, vagy a tudományosság lát­szatát kel­tő kifejezé­sekkel”. Ennek meg­felelően fantá­ziadús törté­nete azzal kezdődött, hogy betört a NASA tit­kos adatbankjába. Két napig próbál­kozott, mi­re sikerült feltörni a rendszerüket. Fáradozását siker koronázta, mert hozzájutott egy szigorúan titkos infor­máció­hoz, mely szerint a Galileo űrszonda értelmes élet nyo­mait fedezte fel a Jupiter egyik hold­ján. Mindezekhez kreált egy képet is az égitest felszínéről. Valódi információ híján ezt úgy oldotta meg, hogy egy olcsó fényképező­gép­pel felvételt készített a sülés közben meg­szi­lárduló piskótatészta felületéről. Előtte tésztaszaggatóval kusza vonalakat, az Európa hold felszínét imitáló rajzolatokat alakított ki rajta. A „tudományos jelentés” szövegét saját maga által kreált szakkifejezésekkel spékelte meg. A „titkos honlap” tartalmát az angol tanárával lefordíttatta, a fotókat pedig bárki által hozzáférhető dokumentumokból összeollózott „hivatalos fejléccel” ellátva be­szken­neltette egy ismerősével.

Aztán az egészet flopi lemezen elküldte két szakfolyóiratnak, amelyek hamarosan le is közölték. Kísérőlevelében számítógépes ka­lóznak adta ki magát, és „a NASA bosszú­jától tartva” eleve kizárta a személyes ta­lál­kozás lehetőségét. A nagyobb nyomaték ked­véért egy kis bizonytalanságot is vitt a dologba. A „jó barát” aláírással ellátott leve­lében megjegyezte, hogy „nem biztos az egészben. Ő nem űrkutató, ezért kéri, hogy vizsgálják meg a szerzett információ szakmai hitelességét”. A döntnök szerepét a szerkesz­tőkre bízta, és nem is csalódott a „több éves szakmai tapasztalatra épülő maga­biztos­ságuk­ban”. A rászedett újságírók mentségére legyen mondva, hogy 10-30-szoros nagyításban a leghétköznapibb tárgyakról is „vadre­gényes” képet lehet készíteni, olyan fotókat, amelyek­ről az avatott szakértők sem tudják meg­mondani, hogy mit ábrázolnak. Ezután következett a leleplezés. Jutalmul a fiatalember meg­kapta a Szkeptikusok Társaságának külön­díját, amelyet a hírhedt bűvész, James Randi alapí­tott „parafe­nomének és más sarlatánok le­lep­lezésére”. A díj átvételekor a kárör­vendő hall­gatóságnak elmondta, hogy „kisebb korá­ban ő is érdeklődött a repülő csészealjak iránt, s kíváncsisága csak akkor alakult át egészséges szkepticizmussá, amikor fizikatanárának köszönhetően jobban megismerte a természet törvényeit.” Mindezek következményeként ma már egyetlen újság, folyóirat sem hajlandó ezzel a témával komolyan foglalkozni. Sikerült elérni, hogy az ezoterikus kutatásokban valódi eredményeket elérők sehol sem tudják nyilvánosságra hozni a felismerései­ket. A jelenlegi helyzetben egy újságíró sincs, aki hitelt adna az állításaiknak. Így világunk megmentésének még az a hajszálnyi esélye is megszűnt számunkra, amelyet a magányos feltalálók megszállottsága, esetleges sikere jelentett számunkra.

A szabadenergia kutatásának is sokat ártanak a szélhámosok, az ezotéria lejáratói.  Többségük nem is sejti, hogy honnan ered az indíttatás. Ők ezt a tréfát csupán mulatságos átverésnek szánják. Áldatlan tevékenységük eredménye a YouTube-on tekinthető meg[21]: Free Energy Generator. Webcímek:

http://www.youtube.com/watch?v=KvRMptdaqOk&feature=player_embedded

http://www.youtube.com/watch?v=skAePZGgpAA&feature=fvwp&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=EYnWWyAuVIk&NR=1&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?v=l1h5wjpD098&feature=endscreen&NR=1

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=-x07DpvzunE&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=R_966UC1QhQ&NR=1&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?v=5SUvGpRdvj4&NR=1&feature=endscreen 

 

A sátáni erők fejlődésünk lassítására, világunk romlásba döntésére gyakran alkalmazzák a fe­szültségkeltésen alapuló bomlasztás módszerét is. Ennek sikerét arra alapozzák, hogy az elszabadult in­­dulatok rendszerint fékez­hetet­le­nek. Egy középkori megfigyelés sze­rint, ha va­lahol valami jó készülődik az emberek között, ott se­gítőleg meg­je­lennek ugyan az an­gyalok, de ezt az ör­dögök tüstént megnesze­lik, és seregestől odaron­ta­nak a készülő jóra, hogy rosszra fordítsák, magá­ból kiforgassák, lét­rejöttét meg­aka­dá­lyozzák. Különö­sen ünnepek előtt nő meg az effajta indíttatású békét­len­ségek száma, mert a gonosz erők tisztában van­nak vele, hogy az emberek ebben az idő­szakban a legsebezhetőbbek. Ilyenkor várják el egymástól a leg­több szeretetet, és ha helyette sértéseket kapnak, veszekedésben van részük, az olyan tüskét szúr a szívükbe, ami egy életen át fáj nekik.

A szavaknak hatalmas erejük van. Egyetlen sza­vunkkal boldoggá vagy bol­dogtalanná tehetünk bár­kit; Egyetlen hanyagul odave­tett mondatunkkal egy élet­re a mélybe taszíthatunk vagy felemelhetünk akár­kit. Ne enged­jünk tehát a sátáni késztetésnek; vegyük észre, hogy a készü­lődő bé­kétlen­ség az alvi­lági erők provo­ká­ciója. Ves­sünk gátat ön­ma­­gunk pusz­tító indula­ta­inak; ne hagy­juk, hogy a gonoszt szol­gáló szel­le­mek erőt ve­gye­nek raj­tunk. A fe­lénk ára­dó sértésekre a sze­retet hang­ján válaszoljunk. Tűrjünk, sőt ha kell nyeljünk, és ha elég kitartóak, állhatatosak leszünk, akkor káros követ­kez­mények nélkül vonul­nak el a „viharfelhők” fe­lőlünk. Másnapra már el is felejtjük az egészet, mert a feszültségkeltés nem belő­lünk származott, ha­nem csak általunk próbált érvényre jutni, amit önura­lmunkkal sikerült meg­­­aka­dályoznunk. Az ily módon megnyert „csaták” fokoza­tosan gyengítik a fekete se­reg uralmát fe­lettünk, és mind inkább kiszabadul a világ a Sátán karmai közül.

A feszültségkeltés má­sik módja, hogy az egy­mással szoros kapcso­lat­ban álló, és valamilyen jó ügyön munkálkodó embe­rek között különböző fél­reértéseken alapuló lát­szat­­problémákat idéznek elő. Ennek hatására az ön­ma­gát alárendeltnek vélő fél­­ben alaptalan képzelgé­sek alakulnak ki a másik­kal szem­ben. A kiszolgál­ta­tott­ság, a mellőzés, a sem­mi­bevevés, a lenézés fel­té­­te­lezése, vagy a hiúságá­ban való sértettség idővel haragot vált ki a lel­kében, és támadásra in­gerli. A má­sik fél el tudná ugyan osz­latni ezeket a téves gon­do­latokat, de a külső erők ál­tal terem­tett kényszer­hely­­zetből adódó­an erre nincs lehetősége. Csak akkor jut tudomására a dolog, ami­kor az üzleti, érzel­mi vagy egyéb par­tnere nyíl­tan nekitámad. Sajnos ezek az inzultusok rendsze­rint dü­hös vesze­kedésbe tor­koll­nak, ami nem egyszer a kap­csolat megszakítását ered­­mé­nyezi. A megrágalmazott fél ugyan­is a nyilvánvalóan hamis vádak hatására ugyan­csak elvesz­ti a fejét, és ő is elkezd go­rombáskodni. Ebben a hely­zetben az sem se­gít, ha si­kerülne tisztáz­ni a vádak alap­talanságát, mi­vel a köl­csönös sértege­tés olyan in­du­latokat vál­tott ki mind­kettőjükben, amely nem te­­szi lehetővé a megbocsá­tást. Ilyenkor már azzal sem tö­rődnek, ha elveszítik a ko­rábban kiépített kapcso­la­tok minden gyümölcsét, mert az indulat elborítja az agyu­­kat, ami kizárja a logikus gondolkodást. A világun­kat mételyező fekete sereg szin­te kéjelegve figyeli eze­ket az oktalan acsarkodá­so­kat, és megelégedetten nyugtázzák, hogy mi is az „ő malmukra hajtjuk a vizet”.

Erről persze nincs tudo­másunk, mert nem látjuk őket. Rejtőzködő magatar­tá­suk fő oka, hogy tevé­kenységük így válik igazán hatékonnyá. Tisztában van­nak vele, hogy ateista vilá­gunkban az emberek nem csak Istenben, hanem a po­kol létezésében sem hisz­nek, ami az ő kezükre ját­szik. Aki nem fél az elkár­hozástól, az nem tart bűnei következményeitől sem, ezáltal könnyen elveszejthető, birtokba vehető a lelke. Amennyiben megmu­tat­koznának a fizikai világ­ban, ez zavart keltene az emberekben, és sokan el­gondolkoznának rajta, hogy mégiscsak létezik a túlvilági létnek ez a nem éppen kellemes szférája. Ez fékezően hatna a bű­nös hajlamok kiélésére, ami jelentősen rontaná a Sátán pozícióját a lelkek megszerzéséért folyta­tott harcban. Ezzel a hely­zet­tel már az ókori görö­gök is tisztában voltak. Ezért így imádkoztak: „Zeusz atyánk! Milyen sok szenvedésétől válthatnád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi.” A rejtőzködő taktika annyira hatékony, hogy az emberek többsége tudomást sem vesz erről a világról. A „Tanulmány az európai értékekről” cí­mű nemzetközi kutatás eredményei szerint az emberek 70%-a hisz Is­ten létezésében, 44%-uk a mennyország lété­ben, és csak 28%-uk hisz abban, hogy van pokol.

A pokol urának mind közül a legnagyobb csel­vetése tehát, hogy tagad­ja a saját létezését. En­nek tudható be, hogy olyan sikeresen képes rombol­ni a világunkat. Életünk­nek nincs már egyetlen szférája se, aho­vá ne ha­tolt volna be. Munkálko­dá­sa nyomán az emberi­ség norma- és érték­rend­szere teljesen fel­borult. Ördögi su­gal­la­tok ha­tás­ára meglé­kel­tük a házas­ság in­téz­ményét, zátony­ra fut­tat­tuk a val­lást, és lábbal tapossuk a tár­sa­dal­mun­kat megtartó több ezer éves erkölcsi értékeket. Mind­ezek követ­kezmé­nyeként a bűnözés soha nem tapasztalt mértéket öltött. Megron­tónk tevé­kenységének fő motor­ja az emberi hitetlenség és fel­vilá­gosu­latlanság. Úgy tűnik, hogy ez a hely­zet nem egy­hamar fog meg­változni. Min­denesetre nem ártana, ha az érintettek elgondolkoznának azon, hogy: Mi van akkor, ha ez a világ mégiscsak létezik? Ez esetben meg­éri néhány évtizedig élvezni a bűnös úton szerzett anyagi javakat, vagy a becstelen módon gyakorolt hatalom előnyeit, ha utána a pokol tüzére vettetve örök időkig kell senyvedni miatta?

 

Sajnos a bennünket látogató Földön kívüli civilizáció között is akadnak ellenséges magatartást tanúsítók. Olyan lények, akik nem szeretnék, ha túl gyorsan zárkóznánk fel hozzájuk. Ennek megfelelően mindent megtesznek fejlődésünk lassítása érdekében. Különösen a kilétük felderítésére, technikai eszközeik megismerésére irányuló törekvéseinket igyekeznek hátráltatni. Ennélfogva előszeretettel gátolják az ufológiai kutatásokat, az UFO-berepülések nyilvántartásával foglalkozó szervezeteket. Ezek a manipulációk nem képzelgések, mivel jól dokumentálható, sőt sok esetben műszeres mérésekkel igazolható zavarokról van szó. Kezdetben furcsa, diagnosztizálhatatlan betegségeket keltenek az ufókutatással foglalkozók szervezetében. Gyakran előfordul, hogy a munkatársak levelei nyom nélkül eltűnnek a postán. A dematerializált küldemények természetesen nem érnek cél­ba, így válasz sem érkezhet rájuk. Szinte mindennapos esetnek számít, hogy fontos dokumentumok, eszközök tűnnek el az irodából, majd később a leglehetetlenebb helyekről kerülnek elő; onnan, ahová normál körülmények között nem juthatnak.

Újabban a mobiltelefonok működését is akadályozzák. Ők ugyan már nem használják az általunk alkalmazott távközlési technikát, de jól ismerik, hiszen korábban ők is átestek a technikai fejlődésnek ezen a szakaszán. Ezért nagy szakértelemmel, és célirányosan cselekednek. Használ­aton kívüli időszakban a készüléket átteleportálják a saját világukba, majd átprogramozzák. Ez a művelet csak a kimenő és bemenő hívások korlátozására szorítkozik. Nem teszik tönkre a telefont, mert akkor a tulajdonos lecserélné, hanem csak a hírközlő funkcióját nehezítik meg. Gyári hibáról sem lehet szó, mivel a bizonyítékként szolgáló példány még garanciális volt. A szervizszakemberek sem tudtak a hibára magyarázattal szolgálni. Nyilatkozatuk szerint olyan opciókat töröltek ki a készülékből, amire a használó képtelen. Az effajta beavatkozás bonyolult számítógépes dekódolást igényel, amelyre még ők sem mernének vállalkozni. Nem ritka jelenség az UFO-megfigyelések bejelentésére szolgá­ló telefonvonalak lebénítása. Ennek célja az elérhetetlenség képzetének keltése. Így próbálják elven­ni az amatőr ufókutatók kedvét ennek a jelenségnek a figyelemmel kísérésétől. Ez a módszer arra is alkalmas, hogy a különböző típusú találkozásokat nyilvántartó irodákat komolytalanná tegyék, és ezáltal az emberek figyelmét más irányba tereljék. A munkakapcsolatok befagyasztása egy idő után lehetetlenné teszi ezeknek a szervezeteknek a működését, amit tovább fokoz az emberi hitetlenség.

 

Egyébként a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító civilizációk nem is tagadják a szán­dékaikat. A harmadik típusú találkozásokból eredő egyik üzenetük így szól: „Régóta harcolunk a Földért más civilizációkkal, és nem engedjük, hogy segítsenek nektek. Egyedül pedig nem vagytok képesek semmire. Nekünk csak jó, ha háborúztok, és pusztítjátok egymást. A szeretet nálunk nem számít semmit. Megnyugodva tapasztaljuk, hogy ti sem vagytok egységesek ebben a dologban.” Csupán egyetlen vigasztaló hír számunkra, hogy a Földön kívüli civilizációk sem tehetnek meg mindent. Az ufókutató irodák munkatársainak tapasztalatai alapján egy bizonyos ponton túl a pozitív túlvilági erők közbelépnek, és visszafogják a kellemetlenkedő látogatókat.

[

Tovább fokozódtak az ellentétek a reklámfronton. A multinacionális cégek erőszakos hirdetéseikkel behatolnak az emberek életének szinte minden szférájába. Az összes fennálló lehetőséget megragadják, hogy vásárlóikat még intenzívebb fogyasztásra sarkallják. Ezzel egyidejűleg mind kevesebb figyelmet fordítanak a kispénzű emberekre, a leszakadók folyamatosan növekvő táborára. Ezeket az embereket azonban nem szabad leírni, semmibe venni. Már csak azért sem, mert egyáltalán nem biztos, hogy a társadalomnak az az értékesebb része, akik ma győztesként ünneplik magukat. Civilizációnk értékítélete idővel változni fog. Nem csak azokat fogják emberszámba venni, akik luxusautókon járnak, magánrepülőgépen száguldoznak, gyémántokkal kirakott mobiltelefonon társalognak, héttornyú, úszómedencés kastélyokban laknak, lakásméretű fürdőszobáikban aranycsapokat tekergetnek, és baldachinos ágyaikban selyempizsamában alszanak. A jelenlegi pénzközpontú világunk által favorizált erények az örök emberi értékek megismerése, az erkölcsi értékrend helyreállítása után a szemétre kerülnek. Az univerzális értékrend kiselejtez mindent, ami talmi, ami anyagi; a világi hívságoknak nem tulajdonít jelentőséget. Egyedül a lelki-szellemi kvalitások maradnak fenn a rostán. Olyan értékek, amelyeket csak kitartással, fáradozással, és szenvedések árán lehet megszerezni. A pénzért vásárolható kiválóság senkit sem fog érdekelni. Így a jövőben az ember értékét nem a vagyoni helyzete fogja meghatározni, hanem lelkének fejlettségi szintje, és szívének tisztasága.

 

Budapest, 2000. június

 

 

II. FEJEZET

 

A felügyeletünket ellátó földönkívüliek szerint civilizációnk egy olyan fordulat előtt áll, ami hihetetlenül gyorsan fog végbemenni, és a világ társadalmát a felismerhetetlenségig megváltoztatja. Ez a fordulat a XXI. század elején veszi kezdetét, és sokan nem fognak neki örülni, mivel apokaliptikus jellegű felfordulást okoz. Ezek a változások elkerülhetetlenek lesznek, mert a jelenlegi zsákutcából nincs más kivezető út.

Neves gazdaságkutatók prognózisa alapján: „A paradigmaváltásba bekapcsolódó államok nagy előrehaladásra tesznek szert; a hitetlenek, a betokosodott gondolkodásúak, a váltásra képtelenek pedig menthetetlenül lemorzsolódnak, elbuknak. Az elkövetkező néhány évben dől el, hogy mely országok, cégek határozzák meg a csúcstechnológia irányát. Kik lesznek a gyártók, kik a beszállítók, és kik a fogyasztók. Azok, akik drága pénzen megveszik azt, amit ők is előállíthattak volna otthon, sa­ját munkaerővel, ha idejében felébrednek.” Belőlük kerülnek ki az igazi vesztesek, akik az elavult technológiájuk révén egyre lejjebb csúsznak a fejlődésben, és egy idő után már nem lesz pénzük az élvonalbeli termékek megvásárlására sem. Végül az evolúció veszteseiként, nemzeti létükkel fizetnek a nemtörődömségükért, a helyüket pedig rugalmasabb, életképesebb népcsoportok veszik át. Tra­gi­kus sorsukért kizárólag önmagukat okolhatják, mert ebben a versenyfutásban mindenki egyszerre rajtolhat. Mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy elinduljon ezen az úton, és sen­ki sem jut helyzeti előnyhöz. Így aki nem akar ebbe a folyamatba bekapcsolódni, vagy lemarad, az ma­gára vessen.

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

Mind az „Ezoterikus körkép”, mind „Az ezotéria kiteljesedése” részletesen foglalkozott a különféle böjtkúrákkal. Tisztításra azonban nem csak a bélrendszer szorul, hanem legfőbb méregtelenítő szervünk, a máj is. Agyonmérgezett, vegyszerekkel telített világunkban különösen fontos a máj időnkénti kitisztítása. Ennek leghatékonyabb módja, a gyümölcslével kombinált olajkúra. Ehhez az amerikai biofizikus, Dr. Hulda Clark által kifejlesztett eljáráshoz csupán két nap szükséges. Először egy nagyobb gyógyszertárban szerezzünk be 40 gramm keserűsót és egy csomag (6 db) 500 milligrammos ornitinkapszulát, majd vásároljunk egy kis üveg tiszta (lehetőleg szűz) olívaolajat, valamint egy friss grépfrútot és egy citromot. Az első nap béltisztítással kezdődik. Felkelés után még elfogyaszthatunk egy húsmentes könnyű reggelit, de ezt követően csak vizet ihatunk. Délután 2 órától már ez is tilos. Este 6 órakor igyunk meg 2 dl keserűsóoldatot. (Előzőleg 40 gramm keserűsót oldjunk fel 8 deciliter csapvízben, és tegyük a hűtőbe.) 8 órakor igyunk meg az oldatból 2 deciliternyit. Este 10 óra előtt préseljük ki a grépfrút és a citrom levét, és egy teaszűrőn átengedve szabadítsuk meg a rostoktól. A kb. l,5 deciliternyi tiszta gyümölcsléhez keverjünk ugyanannyi olívaolajat. Ennek legcélszerűbb módja, hogy egy jól záródó befőttesüvegben jól összerázzuk. Menjünk el WC-re, és 10 órakor igyuk meg a vízszerű olajos keveréket, és közben szedjük be a 6 db ornitin­kapszulát. A folyadék elfogyasztása ne tartson 5 percnél tovább. Ezt követően feküdjünk le. Helyez­kedjünk el hanyatt fekve, s minél kevesebbet mozogjunk. Másnap reggel ne keljünk fel 6 óra előtt. (Ha nincs akadálya, az egész napot ágyban tölthetjük.) Ébredés után ismét igyunk meg 2 dl keserűsóoldatot, majd két óra múlva egy újabb, most már az utolsó adagot.

A kúra során az olajos keverék kihajtja a májból a lerakódásokat, amelyek a belekbe ürülnek. A májból távozó salak szemmel láthatóan különbözik a széklettől; többnyire grízszerű, olykor borsó nagyságú, zöldes színű porózus anyag. Ehhez az eredményhez azonban némi türelemre is szükség van. Aki korábban soha nem végzett semmilyen májtisztítást, annak kéthetes szünetek beiktatásával négy-öt alkalommal is meg kell ismételni ezt az eljárást, amíg ez a folyamat megindul, és már nem ürülnek salakanyagok a szervezetéből. A májlebenyek ugyanis nem egyszerre, hanem egymás után tisztulnak meg. Az első kúra gyakran nem hoz látható eredményt, mert a máj belsejében rengeteg salakanyag rakódik le, és ezektől nem lehet egyik napról a másikra megszabadulni. Pozitív változásra csak később számíthatunk. Egy-egy kúra végén még nem lehet visszaállni a szokásos táplálkozásra. Második nap este csak kevés gyümölcsöt fogyaszthatunk. Ekkorra már elmúlik minden, kúrával járó kellemetlen érzés (émelygés, hasmenés). Mivel a méregtelenítés után enyhe bélhurut léphet fel, ezt az eljárást nem ajánlatos böjtkúra idején végezni. Eddig már több ezer ember alkalmazta ezt a kúrát, és még senki sem számolt be komplikációkról. Ennek ellenére az érzékeny gyomor-nyálkahártyával vagy epekővel rendelkezőknek, illetve bélvérzéssel járó betegségekben szenvedőknek nem ajánlják ezt a módszert.

[

Sokan szenvednek ízületi gyulladásban, reumában és köszvényben, pedig az ízületek megtisztítása még könnyebb. Egy zacskó (0,5 dg) babérlevelet forraljunk 5 percig 3 dl vízben, majd a forró főzetet öntsük termoszba, és tartsuk lezárva 3-4 órán át. Ezután szűrjük le, és negyedóránként apró kortyokban fogyasszuk el. Tilos a teát nagy kortyokban vagy egyszerre meginni, mert ez belső vérzést okozhat! A kúra 3 napig tart, súlyos esetben 2 hét múlva ismételjük meg. Az első évben kéthavonta végezzünk tisztító kúrát, a továbbiakban elég évente egyszer.

[

A daganatos betegségek gyógyításában is fontos szerepet töltenek be a böjtkúrák. Ezek közül legismertebb a Gerson-diéta, amelynek részletes leírása „Az ezotéria kiteljesedése” IV. fejezetében található. Most ismerkedjünk meg a másik legfontosabb módszerrel, a Breuss-kúrával. Ez az eljárás kidolgozójáról, dr. Rudolf Breuss[22] osztrák természetgyógyászról kapta a nevét. Breuss a korábbi koplalókúrákat gyógyfüvekkel kombinálta. Módszere alapvetően azon a felismerésen alapul, hogy az éhezés során a szervezet mindent felemészt, ami nem tartozik a testhez. A rákos daganat a szervezettől elkülönülve él, ezért a sejtjei léböjtkúrával elpusztíthatók, megemészthetők. A daganatos sejteket a fehérje táplálja, zöldségléfogyasztás esetén azonban a külső fehérjetáplálás megszűnik. A szervezetnek viszont szüksége van fehérjére, ezért elkezdi a számára idegen és felesleges ráksejteket felbontani, és a fehérjeállományukat felhasználni. A zöldséglével, valamint különféle gyógynövényekkel végzett böjtkúra alatt napi 2,5-3 liter folyadékot kell elfogyasztani.

Gyógyteakészítésre legalkalmasabb a zsurlófű, csalán, porcsinfű és orbáncfű keveréke. A vese mű­ködésének fokozására alkalmazzák még a zsályát, a méregtelenítés elősegítésére pedig gólyaorr­füvet. A sejtlégzési zavarok elkerülésére a körömvirágtea a legalkalmasabb. A zöldséglevet három­ötödrész céklából, egyötöd rész sárgarépából, egyötödrész zellergumóból, és kevés retekből, valamint közepes méretű burgonyából nyerik ki. A lékészítés itt gyümölcscentrifugával történik. (Erre azért van szükség, mert minden negyed liter lében még 1 evőkanál üledék található, amely tápláléka lehet a daganatsejteknek.) A zöldséglé kiegészíthető kevés savanyúkáposzta-lével is. A kúrához ez esetben is kizárólag vegyszermentes biozöldségek használhatók. A zöldséglevet kanalanként, lassan kor­tyolgat­va kell lenyelni. A diéta 42 napos időtartama alatt semmit sem szabad enni. A kúra befeje­zése után csak lassan lehet visszaállni a szilárd ételek fogyasztására. A diétát követő 2-4 hétben na­ponta még 6 dl zöldséglé bevitelére van szükség, hogy a szervezet a daganatsejtek maradványait is kitakaríthassa a szervezetből. A tapasztalatok szerint műtét és sugárkezelés előtt nagyobb hatékony­sággal alkalmazható ez a kúra, mint utána. Közvetlenül műtét után nem is tanácsos belekezdeni a Breuss-kúrába. A szervezetnek 2-5 hónapos várakozásra van szüksége, hogy kipihenhesse a vegy­szeres kezelés, és a sugárterápia okozta sokkot.

[

Ismét reneszánszát éli a piócákkal történő gyógyítás. A XIX. század derekán a köpölyözéssel együtt nagy divat volt a piócák alkalmazása. Nem csak népi gyógymódként ismerték. A londoni kórházakban akkortájt évente 7 millió piócát használtak fel. Jellemző a piócakúra népszerűségére, hogy a 10-20 cm hosszú orvosi piócák porcelánedényekbe rakva minden patika pultján megtalálhatók voltak, és tucatszámra vásárolták őket. A fejfájástól kezdve az elhízásig mindenre alkalmazták, pedig csak vérkeringéssel kapcsolatos betegségek, és légzési nehézségek ellen hatásos. Ez a gyűrűs férgek családjába tartozó, undorító kinézetű, nyálkás tapintású állatka azáltal fejti ki gyógyító hatását, hogy vérrel táplálkozik. Régebben, amikor még a szabad vizek tele voltak vele, gyakran rátapadtak a fürdőzők lábára is. (Mellesleg korábban ily módon gyűjtötték őket.) Testük elől szívó-, hátul tapadó korongban végződik. Amíg nem ismerték fiziológiai hatását úgy tartották, hogy a pióca kiszívja a rossz vért, és helyette friss egészséges vér képződik. Valójában ennél összetettebb hatást gyakorol a vérkeringésre. Annak érdekében, hogy zavartalanul teleszívhassa magát vérrel, a pióca 12-féle vegyi anyagot termel ki magából. Ezek közül a hirudin és a hemetin véralvadásgátló hatást fejt ki. Ez biztosítja a vérlecsapolás folyamatosságát az állat számára. Eközben nyálkamirigyeiből érzéstelenítő anyagot is kiválaszt, hogy áldozata ne érezzen fájdalmat, ne próbálja meg eltávolítani az élősködőt. Fertőzésveszélytől nem kell tartani, mert antibiotikumokkal is elárasztja az általa keltett sebet. Valójában ezt is a saját érdekében teszi, hogy a testébe került vér ne romoljon meg az emésztés során. Egy jóllakott pióca akár fél évig is képes fenntartani magát a bélrendszerében tárolt kb. 1 köbcentiméternyi vérből. Annak érdekében, hogy minél hamarabb teleszívhassa magát, értágító anyagot is juttat a sebre.

Tulajdonképpen ennek az igyekezetnek a közvetett hatása segíti elő legnagyobb mértékben a betegek gyógyulását. Az erek kitágításával ugyanis felgyorsul a páciens vérkeringése, ami kimossa az érintett szövetekben megrekedt méreganyagokat. Segít a sérült szövetekben pangó vér eltávolításában is. Az ortopédiában, a leszakadt végtagok visszavarrása során, valamint a plasztikai sebészetben gyakran előfordul, hogy a rendkívül vékony hajszálereket nem sikerül tökéletesen összeilleszteni. A vértolulás egy idő után üszkösödést vált ki, amit oly módon akadályoznak meg, hogy a pangó vért piócákkal leszívatják. A megindult vérkeringés idővel regenerálja az ereket, ami friss oxigénnel látja el a sejteket. Ezáltal a szövetelhalás folyamata leáll, és a beteg meggyógyul. Attól függően, hogy mely testtájra helyezik, a pióca 10 perc és 2 óra közötti időtartam alatt szívja tele magát vérrel, majd jóllakottan leesik. A nyálmirigyei által kiválasztott vegyületek azonban még ezt követően is éreztetik hatásukat. A véralvadásgátló anyagok befolyása következtében a fogazott állkapcsával ejtett seb még legalább 10 órán keresztül vérzik, tisztul. Ezért helyezzünk rá nyomókötést. Mellékhatásként viszketés léphet fel, de ez kamillás borogatással megszüntethető. Ha a kezelést 4-5 napon át ismétlik, ez a mesterséges vérára­mol­tatás képes fenntartani a vérkeringést a beteg testrészben a regenerálódás időszaka során. (Ez alatt új, működőképes hajszálerek képződnek a szövetekben.) Különösen zúzódásos sérüléseknél fontos a megrekedt, oxigénhiányos vér lecsapolása, ami jelentős mértékben csökkenti a fájdalmat is.

Sajnos manapság már nem olyan könnyű ezt a fajta kezelési módot igénybe venni. A XX. század elején, az intenzív gyűjtés és a fokozódó környezetszennyezés hatására az élővizekből kipusztultak a piócák. Ezért ma már mesterséges körülmények között tenyésztik őket. A világ legnagyobb piócatenyészete Angliában található, Hendyben. A Swansea közelében üzemeltetett farmon évente 80 ezer csillogó, fekete színű férget tenyésztenek. Érdekessége ennek a folyamatnak, hogy a növekedési szakaszban már nem táplálják őket, hogy az eladott piócák kellő étvággyal vessék magukat a betegekre. Legnagyobb felvevő piac a plasztikai sebészet. Erre a célra 30 ezer darabot adnak el. Kb. 20 ezer darabot vásárolnak a kutató intézetek, hogy a bennük található értékes vegyületeket kinyerjék, és gyógyszerként forgalmazzák. Az igény egyre nagyobb rájuk, amihez az is hozzájárul, hogy ma már csak egy alkalommal használják őket. Az AIDS, a hepatitisz és egyéb fertőző betegségek veszélye miatt úgy kezelik őket, mint az egyszer használatos orvosi fecskendőt; használat után azonnal eldobják, elpusztítják. Miután a piócák mind nagyobb szerepre tesznek szert a természetes gyógymó­dok­ban, ne idegenkedjünk tőlük. A felhelyezésük során az általuk kibocsátott érzéstelenítő vegyület következtében semmit sem érzünk a harapásukból. (Előtte a kezelt felületet öblítsük le tiszta vízzel.) Leszedni sem kell őket, mert miután jóllaktak maguktól lepottyannak.

[

A kiegészítő természetgyógyászati módszerek közé tartoznak a népi gyógymódok is. A gyógyításnak ez a legkézenfekvőbb módja meglehetősen összetett. Többnyire a fitoterápián (gyógyfüvek alkalmazásán) alapul, kiegészítve a vízkúra módszereivel, de sok benne a mágikus elem, a pogány szertartások maradványai, és a kuruzslás is. Ezek az avatatlanok kezében teljesen hatástalan módszerek azonban egyre inkább feledésbe merülnek. Vannak viszont olyan eljárások, amelyek generációról generációra öröklődnek, annak ellenére, hogy meglehetősen drasztikusak. Ennek oka a rendkívüli hatékonyságuk, amely éppen a kíméletlen alkalmazásuknak tudható be. A szemléltetés kedvéért lássunk két betegségmegelőző módszert közülük. Az alkohol és a dohányzás egészségkárosító hatása a társadalom minden rétegében ismert, és az is köztudott, hogy ezekre az önpusztító szenvedélyekre a legtöbben fiatal korban tesznek szert. Ezt a veszélyt minden bizonnyal minden józanul gondolkodó szülő igyekszik elhárítani. Ennek módja a felvilágosítás, a szelíd meggyőzés.

Ez azonban nem mindig használ, mivel a csábítás ereje nagyobb, mint a szülők elrettentő érvei. Ilyenkor sokan a jól bevált ősi módszerekhez folyamodnak. Ennek lényege, hogy vesznek 1 dl vodkát, és beletesznek néhány zöld mezei poloskát (málnásokban könnyen található). Lefedve néhány napig áztatják, majd amikor már kibírhatatlan szagot áraszt, leszűrve megitatják a jó szóra nem hajló kamasz gyermekükkel. Ez a kotyvalék olyan erős undort vált ki belőle, hogy garantáltan soha életében nem nyúl a „pohár után”. Bélfertőzéstől nem kell tartani, mert az alkohol megöli a vírusokat és a baktériumokat.

A dohányzásról való leszoktatásra is kialakult egy hasonlóan durva, de hatékony módszer. Amikor a szülő azt tapasztalja, hogy a gyermeke többszöri figyelmeztetés ellenére is így próbálja bizonyítani „felnőtté válását”, vesz egy doboz filter nélküli, erős (kapadohányból készült) cigarettát, és az utolsó szálig elszívatja vele. Mire a végére ér, az élettől is elmegy a kedve, nemhogy a dohányzástól. Betegségektől (tüdő- vagy tüdőráktól) itt sem kell tartani, mivel ez a fajta egészségkárosodás csak tartós dohányzás esetén alakul ki. Demokratikus érzelmektől túlfűtött társadalmunkban ezek a módszerek embertelennek tűnnek, és sokan elítélik őket. Kivéve azokat, akik annak idején a szenvedő alanyai voltak ennek az eljárásnak. Érdekes módon ők harag helyett hálával gondolnak szüleikre, akik első próbálkozásuk alkalmával örökre elvették a kedvüket egészségük ily módon való károsításától.

[

Az életmódunkat meghatározó szigorúság nem csak a szeretteinkkel szemben kifizetődő. A káros szenvedélyektől menteseknek is van mire ügyelniük. A jóléti társadalmakban szinte minden embert fenyeget egy alattomos kór, az elhízás veszélye. Szerencsére mind többen vannak, akik felismerik az indokolatlan testsúlygyarapodás egészségkárosító hatását, és fogyókúrába kezdenek. Ennek a világméretűvé szélesedő kampánynak a láttán született az az új keletű vicc, mely szerint ma már az egész emberiség éhezik. Az egyik fele azért, mert nem jut elegendő ennivalóhoz; a másik fele pedig azért, mert fogyókúrázik. Ez a megállapítás azonban túlzás, mivel egyelőre jóval többen vannak azok, akik nem törődnek vele, hogy felesleges kilókat hordoznak magukon. Ennek tényét támasztják alá az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai, mely szerint a különböző országokban a lakosság 36-63%-a túlsúlyos, és közülük 7-22% elhízott. Egyébként mint minden rossz dologban ezen a téren is mi tartjuk a világcsúcsot. Az 1998-as felmérés szerint nálunk a túlsúlyosok aránya: 63%, az elhízottaké pedig: 20%. Emellett a magas vérnyomásban szenvedők aránya 29%, ami 70%-kal magasabb az európai uniós átlagnál.

Sajnos a túltápláltak száma az egész világon rohamosan növekedik. Jól mutatja ezt az az adat, hogy az elmúlt évben csupán az Egyesült Államokban 400 ezer zsírleszívást hajtottak végre. A 290 millió amerikai csaknem kétharmada túlsúlyos. Közülük 4 millió szélsőségesen elhízottnak minősül, több mint 50 kg a súlyfeleslegük. A túlsúllyal összefüggő betegségek kezelése 39 milliárd dollárba kerül az államnak, illetve az adófizetőknek. Az elváltozásokkal kapcsolatos összes egészségügyi kiadások elérik a 75 milliárd dollárt. Ehhez járul még a kieső munkaerő miatti mintegy 25 milliárd dollárnyi kár. Ennél is nagyobb veszteség, hogy évente 300 ezer ember hal meg a helytelen életmód miatt. Az utóbbi 10 év statisztikáját alapul véve a WHO szakem­berei kiszámították, hogy ha ez a tendencia nem fordul meg, akkor a jóléti államokban 2030-ra min­den ember túlsúlyos lesz. Ennek tudható be, hogy manapság több ember hal meg túltápláltságban, mint éhezés következtében. Nem zárható ki, hogy egy tudat alatti késztetés is szerepet játszik ebben a kedvezőtlen folyamatban. Az emberek érzik, hogy közeleg a végpusztulás, ezért a teljes meg­semmisülés előtt igyekeznek minél többet befalni, behabzsolni, magukba tömni ebből a világból. Egyébként valószínűleg ez motiválja az élvezetek minden eddigi mértéket meghaladó hajszolását is.

A kialvatlanság is hozzájárul az elhízáshoz. Amerikai tudósok felmérése szerint az elmúlt 40 évben az Egyesült Államokban felnőtt lakosság a korábbi napi 8 és fél óra helyett már csak napi 7 órát alszik. Emiatt magasabbá vált mind a felnőttek, mind a gyerekek testtömeg indexe. Az alvás és az éhségközpont szabályozása között ugyanis szoros összefüggés áll fenn. Kimutatták, hogy ha egy héten keresztül valaki napi 4 órával alszik kevesebbet, mint az életkorából adódóan szükséges lenne, akkor a jóllakottságot jelző hormon, a leptin vérszintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin vérszintje pedig növekedik. Ezzel együtt csökken a szövetek inzulin iránti érzékenysége. A felborult anyagcsere-háztartás végső esetben 2-es számú cukorbetegséget, magas vérnyomást és metabolikus szindrómát okoz.

A 2-es számú cukorbetegség kialakulásában a zsírsejteknek is nagy szerepük van. A sovány emberek testében levő zsírsejtek nagy mennyiségű adiponektin hormont termelnek, ami utasítja a szervezete, hogy a vérből glükózt kell felvenni, és zsírrá kell alakítani, vagyis a sovány testet fel kell hizlalni. A kövér emberek zsírsejtjei viszont arra kész­tetik a szervezetet, hogy a vér glükóztartalmát ne vegyék fel, ne növeljék az egyébként is nagy zsír­készletet. A felhalmozódott glükóz a vérben marad, és előidézi a 2-es számú cukorbetegséget. Sajnos a fenti tendencia nem­csak az USA-ban, hanem az összes fejlett országban, így nálunk is egyre inkább észlelhető.

Azt hogy ki tekinthető túlsúlyosnak régen nagyon egyszerű volt meghatározni. Az ideális testsúly a test­magasság centiméterekben mért értékének 1 méter feletti része volt, levonva belőle férfiaknál 10-, nőknél 15%-ot. Eszerint egy 180 cm magas férfi normális testsúlya 80-10% = 72 kg. Mivel a Broca-képlet alkalmazása az alacsony termetűeknél túl szigorúnak bizonyult, a szak­emberek bevezették a „testtömeg-index”-et. Az angol nevének rövidítése alapján BMI-nek nevezett értéket úgy kapjuk meg, hogy a kilogrammban mért testsúlyunkat elosztjuk testmagasságunk méterben mért értékének négyzetével. Ezzel a képlettel számolva a fenti test­tö­meg-index: 75/1.85² = 21,9 lesz. Ez önmagában nem sokat mond. Az értékeléshez tudnunk kell, hogy ha a BMI értéke nem éri el a 18,5-öt, akkor az illető alul­tápláltnak minősül. 18,5 és 25 között normál testsúlyú, 25 és 30 között túlsúlyos, 30 felett pedig elhízott.

Ennek alapján ki-ki eldöntheti, hogy időszerű-e va­lamilyen fogyókúrába belekezdeni. Kedvcsinálóként ér­demes megemlíteni, hogy az orvosok szerint minden egyes leadott kiló 3-4 hónappal hosszabbítja meg az életünket. Akik 10 kilót is leadnak a feleslegből, azokat 20%-kal kevesebb baleset éri, és 30%-kal kisebb náluk a cukorbetegség veszélye. 40%-kal csökken annak az esé­lye is, hogy emésztőrendszerben kialakuló rákot kapnak. Ezen túlmenően 10 Hgmm-rel csökken a szisztolés, és 20 Hgmm-rel a diasztolés vérnyomásuk. Ugyancsak 10%-kal mérséklődik a koleszterinszintjük, és 50%-kal alacsonyabb éhgyomri vércukorértékkel kell számolniuk. Megéri tehát gondot fordítani a testsúlyunkra, mert ez esetben is az egészségünkről, és az életünkről van szó. Ennek veszélyét jól érzékelteti a philadelphiai kutatók által vég­zett vizsgálat, mely szerint 5 kg súly­több­let 8%-kal, 10 kg pedig már 18%-kal növeli meg az idő előtti elhalálozás kockázatát. 20 kg esetén ez az érték 45%, míg 40 kg körül eléri a 100%-ot. Ez azt jelenti, hogy a 40 kg feletti súlytöbblettel ren­del­kezőkre annyi veszély leselkedik, hogy gyakorlatilag bármely pilla­natban meghal­hatnak. Addig is számtalan meg­aláztatást, és különféle hátrányt kell el­szen­vedniük. Ezek egyike, hogy egyes amerikai légitársaságok pótdíjat akarnak kérni a túl­súlyos utasoktól. Ennek mértéke nem cse­kély, két jegyet kell venniük. A társadalomnak is rengeteg kára származik az elhízás egész­ségkárosító hatásából. A statisztikai adatok szerint csupán az Egyesült Államokban évi 139 milliárd dollár vesz­teség keletkezik az elhízásból eredő betegségek kezelése, és a kieső munkaidő miatt.

Lehet, hogy a testtömeg-indexnek is be­al­konyul, mert egy londoni egyetem szakértői azzal a javaslattal álltak elő, hogy ezentúl a derékbőség és a testmagasság arányát vegyék figyelembe. 3000 ember 20 éven át tartó vizs­gálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a derékbőség-test­magas­ság arány a legjobb elhízás mutató. Az optimális derékbő­ség-ma­gasság arány: 0,5. Ez azt jelenti, hogy egy 170 cm magas nő tartsa derekát 85 cm alatt, ha azt akarja, hogy életkilátásai jók le­gyenek. A felmérés arra is fényt derített, hogy a 0,8-as arány nőknél 9,5 férfiaknál pedig 16,7 évvel rövidíti meg az életet.

[

A testsúlycsökkentésnek számtalan módja van. Közülük a leghatékonyabbakat az „Ezoterikus körkép” II. fejezetéből már ismerjük. Különösen nagy népszerűségnek örvendenek azok a módszerek, melyeknek alkalmazása nem igényel számottevő erőfeszítést. Ezek egyike az amerikai test­kontrolldiéta. Világszerte több millió ember követi a szabályait anélkül, hogy pontosan ismernék a működési mechanizmusát. Időközben egy német orvos megtalálta a tudományos magyarázatot a módszer fogyasztó hatására. Dr. Martin Noelke[23] szerint az ételszétválasztó diéta hatására jelentős mértékben csökken a vér inzulinszintje. Ez azért fontos, mert az inzulin nem csupán a vércukor szintjét szabályozza, hanem egyúttal a zsírszövetek képződéséért és gyarapodásáért is felelős. Különösen fehérjedús táplálkozás esetén alacsony az inzulinszint, ráadásul étkezés után tovább fennmarad a telítettségérzet. Szénhidrátok (cukrok, sütemények, különféle édességek) fogyasztása esetén viszont erőteljesen emelkedik az inzulinszint. Ennek hatására néhány óra múlva jelentősen csök­ken a vér cukortartalma, aminek farkaséhség lesz a következménye. Az elviselhetetlen éhségérzet csillapítása többlet kalória-bevitelt eredményez, melynek végeredménye az elhízás. A fogyni vágyók tehát kerüljék a cukrozott ételeket, italokat; fehér kenyér helyett pedig teljes kiőrlésű lisztből ké­szült kenyeret egyenek. Ennek rosttartalma csökkenti az inzulintermelést, és meg­hosszabbítja a jóllakottság érzetét.

Azért is könnyű a Testkontroll előírásait követve fogyni, mert aki nem reggelizik, soha nem érez éhséget, pedig az átlagnál kevesebbet eszik. Ennek oka szintén az inzulinszint alacsony értékében keresendő. Mivel az emésztés természetes folyamatát, a reggeli tisztulást nem zavarja meg a táplálkozás, a hasnyálmirigynek nem kell inzulint termelnie, és nem kerül többletcukor a vérbe. Így az emésztés befejeződése után nincs ami lecsökkenjen, és maró éhségérzetet váltson ki. Valójában a vércukorszint állandósulása teszi lehetővé a fogyást vagy a testsúlymegtartást. Az elhízás fő kiváltója ugyanis a csillapíthatatlan étvágy, az egyfolytában való evés, nassolás. Nem attól lesz valaki kövér, mert szénhidrátdús vagy zsíros ételeket eszik, hanem attól, hogy sokat eszik. Akkor sem fog meghízni, ha kizárólag süteményeken vagy tejszínhabbal dúsított tortán él, ha keveset eszik belőle. A háj az ételfeleslegből képződik. Ettől a tehertől szabadítja meg híveit a Testkontroll azáltal, hogy megszünteti az éhségérzetet.

Köztudott, hogy fogyás szempontjából fontos a rendszeres testmozgás is. Dr. Noelke ezzel kapcsolatban is szolgál egy figyelemre méltó felismeréssel. Aki különösen eredményes szeretne lenni, jól teszi, ha éhgyomorra végzi a testedzést, mert ilyenkor meglehetősen alacsony a vér inzulinszintje. Ennek hatására sem a gyakorlatok végzése közben, sem közvetlenül utána nem kínoz bennünket az éhségérzet, ami azzal a következménnyel jár, hogy a mozgás során ledolgozott súlyfelesleget nem ellensúlyozza egy azonnali táplálékfelvétellel járó kalória-bevitel. Ezzel a módszerrel egyébként kivédhető a jojó-effektus, azaz a fogyást követő gyors elhízás is, ami a régóta fogyókúrázók réme. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl soha nem ehetünk édes, cukrozott ételeket. Módjával fogyaszthatunk édességeket is, de a Testkontroll szabályai szerint a fehérje- illetve szénhidráttartalmú ételeket szét kell választani, és az eltérő jellegű étkezések között legalább négy órának kell eltelnie. A fő étkezések között friss gyümölcsöt célszerű fogyasztani. A nyers gyümölcs magas enzimtartalma azonban erjedést válthat ki a gyomorban. Teljes mértékben mentesülünk az ebből eredő kellemetlen tünetektől, ha gyümölcsöt kizárólag reggel, illetve délelőtt eszünk. Ennek a tanácsnak a követése azzal az előnnyel is jár, hogy igazodik a szervezet táplálék-feldolgozási fázisaihoz, ami további fogyást ered­ményez, illetve minden különösebb fáradozás nélkül segít megőrizni az ideális testsúlyt.

Ezek a módszerek hatásosak ugyan, de lassúak és drágák. A fogyás, a test­súlycsökkentés leghatékonyabb és leg­olcsóbb módja to­vábbra is a kopla­lás. A radikális meg­oldás hívei sze­rint a legjobb fogyó­kúra a szegény­ség. A szegény em­ber­nek nem az a gondja, hogy mi­ként fogyjon le, ha­nem az, hogyan töltse meg a hasát. Aki tehát nem tud parancsolni ma­gának, nem tudja meg­állni, hogy fe­lesleges élelmisze­reket vásároljon, adja oda a pénzét a sze­gényeknek. Ha nem lesz pénze, nem tud enniva­lót venni magának. Ezért kénytelen-kelletlen lefogy. A sze­gény ember pedig végre jóllakik. Így mindketten jól járnak. Mér­ték­tartás te­kintetében pél­dát vehetnénk az ál­latokról. A vörösbegy pl. ponto­san annyit eszik, amennyi test­sú­lyá­nak fenn­tartásához szükséges. Hi­ába szó­runk elé jobbnál jobb magva­kat, hogy lak­mározhasson, csak annyit csi­peget fel belőle, amennyit a szer­ve­ze­te fel tud használni. Ösztönösen tudja, hogy a túl­súly lelassítja a repü­lését, ami csökkenti a túlélési esé­lye­it.

Az ember is tisztában van ve­le, hogy a kövérsége je­len­tősen veszé­lyezteti az egész­ségét, és a bizton­sá­gát, de nem törődik vele. A dohá­nyos sem hi­szi el, hogy sú­lyos érszűkületét a ni­kotin okoz­za. Még akkor sem, ami­kor az egyik lábát ampu­tál­ják. To­vább do­hányzik, mond­ván: ez az egyetlen örö­möm az életben. Aztán a má­sik lába következik. Végül az élete. Könnyebb hiteget­nünk ma­gun­kat, eltorzítani a va­­lóságot, csak ne kelljen ön­ma­gunkba néz­ni, és változtatni addigi szoká­sa­inkon, életünkön. Senki sem is­meri be szívesen, hogy tévedett, hogy élete nem más, mint ostoba döntések, cselekedetek sorozata. Arra is képtelenek vagyunk, hogy meg­osszuk javainkat szűkölködő embertársainkkal. Szerzeményeinkhez annyira ragaszkodunk, hogy a szó szoros értelemben magunkba gyömöszöljük. Inkább belebetegszünk, de akkor sem adjuk oda a felesleget a rászorulóknak.

[

A (túl)fogyasztó társadalom (tudományos ne­vén a moho sapiens shopiens) egyre aggasztóbb jellemzője a kóros elhízás. Soha a történelmünk során nem voltunk olyan kövérek, mint manapság. Holnap pedig még kövérebbek leszünk. 2010-es adatok szerint a 7 milliárdnyi lakosságból 1,5 milliárd túlsúlyos vagy kövér. Az Európai Unió 27 tagállamában a felnőttek 60%-a és a gyerekek 20% túltáplált. Ennél is súlyosabb a helyzet az Egyesült Államokban. Amerikában 1980 és 2000 között megduplázódott az elhízottak száma. Azóta ez a probléma szó szoros értelemben még „súlyosabbá” vált. Az amerikai gyorséttermi ételek mérete az 1950-es évek óta megnégyszereződött. Ami nagy méret volt, az lett mára a normál adag. Ma már a mo­zi­pénztáraknál is lavórnyi popcorn és üdítők, fánkok gar­mada vár a nézőkre. Régen azért jártak moziba az em­berek, hogy megnézzenek egy jó filmet. Mostanában azért, hogy zabáljanak. Olyan a nézőtér, mint egy disz­nóhizlalda. A széksorokban nem lehet hallani a szereplők párbeszédét a hangos csámcsogástól és szürcsöléstől. Az éttermekben is jóval nagyobb adag ételt tesznek elénk, mint amire szükségünk van. Mivel a szem mindig éhesebb, mint a száj, megesszük az egészet. Egyébként is, ha már kifi­zettük, nem menjen kárba. A jól neveltek is ezt teszik, mert otthon megtanulták, hogy nem illik ételt hagyni a tányéron. A tévéreklámok szintén túlfogyasztása buzdí­tanak: Vegyél kettőt, egy áráért! vagy: Fizess kettőt, és hár­mat kapsz!

A tömeges méretű elhízás miatt a repülőgépek üzemanyag-felhasználása 350 millió gallonnal emelkedett. A többletkiadás fedezésére az amerikai repülőtársaságok súlydíjat készülnek kivetni a kövér utasokra. Erre az emberi jogok védelmezői táma­dásba lendültek. Szerintük a légitársaságok szándéka a „beteg emberek diszkriminációja”. A munkaerőpiacon is hátrányt szenvednek a túlsúlyos emberek. Vagy keveseb­bet keresnek, vagy fel sem veszik őket, mert a mun­ka­adók azt feltételezik róluk, hogy lustábbak, mint a sová­nyak. A túlsúlyos emberek gyakrabban válnak bűncselekmények áldozatává is. Ennek ellenére nem történik sem­milyen hat­hatós intézkedés ezen a téren. Sőt, az érintettek minden igyekezetükkel megpróbálják elterelni a figyel­met erről a súlyos társadalmi válságról.  Mivel Ameriká­ban már a po­pu­láció fele elhízott, jelentős szerepet töltenek be a közéletben. Fokozódó társadalmi erejükkel elérték, hogy a médiából száműzzék a kövér szót. Helyet­te a teltkarcsú, a molett, a duci kifejezéseket kell használni.

Az életszínvonal is jelentős mértékben befolyásolja az elhízást. Akinek nincs pénze egészséges ételekre, rossz minőségű, zsíros, kalóriadús élelmiszert fogyaszt, mert ezek olcsóbbak. A középkorban a gazdagok voltak kövé­rek, mert ők megengedhették maguknak, hogy korlátlan mennyiségű ételt fogyasszanak. Ma már a szegények kö­vérek. Ezt támasztja alá az OECD statisztikája szerint az európai országok közül az elmúlt húsz évben Magyarországon nőt leginkább (15,3%-kal), és Svájcban a legkevésbé (2,7%-kal) az elhízottak száma. A vásárlási láz is jelentősen hozzájárul a túltápláltsághoz. A szupermarketekben önfeledten görgetjük magunk előtt a moho sapiens elengedhetetlen mindennapi kellékét, a fogyasztói társadalom telhetetlen ördögszekerét. Közben nem gondolunk arra, hogy nem csak a testünk, hanem a lelkünk is telítődik önpusztító mohósággal. Képtelenek vagyunk belátni, hogy a vesztünkbe rohanunk. A testünkkel együtt a szellemünk is elhájasodik, és a lomhaság a tunyaság nem engedi, hogy kihátráljunk ebből a zsákutcából.

Orawecz Éva Csilla – Nők Lapja, 2013. augusztus 28. (14-17. oldalak - részlet)

[

A modern ember egyre kevesebbet mozog. Korunk technikai vívmányai mentesítenek bennünket minden megerőltető és kellemetlen munkától. Nekünk már nem kell rőzsét gyűjtenünk az erdőben, hogy meg ne fagyjunk; nem kell tehenet tartani és naponta kétszer megfejni, hogy tejhez és tejtermékekhez jussunk. Nem az ud­va­ri kerekes kútból hordunk be vi­zet a lakásba, mert már bent van, csak meg kell nyitni a csapot. Ré­gen, ha valami hiányzott a ház­tartásból, akkor gyalog vagy ma­xi­mum kerékpáron mentünk el a boltba, most meg már a szom­széd­ba is kocsival járunk. Mind­ezek következményeként alig moz­gunk valamit. A legtöbb ember számára a napi mozgás kimerül a tévétől a hűtőszekrényig tartó stafétában, hogy az egyes műsorok alatt mi­nél több nassolnivalót tömhessen magába. Ma már akkor sem kell felállnunk a fotelból, ha csatornát akarunk váltani számtalan híra­dás­technikai készülékünk vala­me­lyikén, mivel ez távirányítóval is elvégezhető. Még a fogmosás so­rán sem kell mozgatnunk a kezün­ket, mert ettől is menetesít ben­nünket az elektromos fogkefe.

Mindezek következtében egyre enerváltabbak, egyre betegebbek leszünk.[24] Az emberi test ugyanis mozgásra, és nem tespedésre te­remtetett. Szervezetünk nem gép, amely a mozgástól elkopik. Ép­pen ellenkezőleg; minél többet mozgunk, annál erősebekké vá­lunk. A biológiában alapszabály, hogy egy szerv teljesítő­ké­pes­sé­gét igénybe­vételének minősége és mennyi­sége szabja meg. Kb. 600 vázizmunk van, melyek 6 milliárd izo­mrostból állnak. Ha ezeket nem mozgatjuk meg na­ponta, nem terheljük meg kellő­képpen, fokoza­tosan elsorvadnak. A mozgás­hi­ány gyakori követ­kezménye még a csontritkulás. A kalcium ugyan­is még abban az esetben sem épül be a csontja­inkba, ha kellő mennyiségben áll rendelkezésre. Eh­hez szükség van a csontváz megterhelésére. A szer­vezet csak ak­kor kezdi el a kal­cium fokozott beépítését a csontokba, ha érzi, hogy szükség van a szilárdabb váz­­ra, vagyis ha kellő megter­he­lés­nek tesszük ki a testünket. Nyilvánvaló tehát, hogy egészségünk fontos előfeltétele a mozgás. Ha modern világunk menetesített bennünket a létfenntartással járó napi mozgástól, akkor más módon terheljük meg magunkat. Ennek legegyszerűbb és bárki által kivitelezhető módja a séta, a kocogás. A sétálás az ember minden egyes izmát meg­mozgatja, ráadásul a friss levegő felüdíti a szervezetet. Nyugalmi ál­lapotban a hajszálerek közül csak ke­vés van nyitva, de erőteljes mozgás hatására, ötvenszer annyi nyí­lik meg, és oxigénben dús vér­rel látja el a szöveteket. Intenzív test­edzéskor az izmainkon át­áram­ló vér 15-20 szorosára is nőhet. Ezen­kívül működésbe lépnek az izzadság­mirigyek is, melyek a bő­rön ke­resztül rengeteg mérget ké­pesek el­távolítani a szervezetből.

Nem mindegy azonban hogyan sétálunk. Az egyik kirakattól a má­sikig tartó kényelmes vánszorgás nem sokat segít. Lépjünk ki ál­landó, erős tempóval, felemelt fej­jel, és hátrahúzott vállal. (6 km/h sebességgel haladjunk. A normál gyalogos tempó sebessége 3 km/s.) Különösen jót tesz a séta étkezés után, mivel a mozgás jobban segíti az emésztést, mint a szundikálás. Aki a kocogás mellett dönt, vigyáz­zon, hogy ne erőltesse túl a szívét. (Hasonló veszélyt rejt magában a túlzásba vitt aerobic is.) A naponta legalább 1 órát sétálók, illetve fél órát kocogók egyre kevésbé érzik magukat fáradtnak, elgyötörtnek, és enyhülnek az emésztési zavaraik (gyomorégés, szék­re­kedés, aranyér). Csökken a cukorbetegségre való hajlam is, megszűnik a szívritmuszavar által keltett intenzív szívdobogás, a légzőszervekkel kapcsolatos megbetegedések (pl. a légszomj) és a duzzadt ízületek. Erősödik tőle az immunrendszerünk, kevésbé leszünk fogékonyak a stresszre, a magas vérnyomásra, és az intenzív mozgás biztosítja a kiegyensúlyozott éjszakai alvást is. Ezen túlmenően lazítóan és kiegyenlítően hat a kedélyre, növeli a szellemi teljesítőképességet, fokozza az önbizalmat és az akaraterőt. Ez a hatás azonban csak akkor nyilvánul meg kellő mértékben, ha nem „walkman”-nel a fülünkön sétálunk. mert testi funkcióink hatékony javulásának előfeltétele a szellemi ráhangolódás. A zene szintén alkalmas arra, hogy megnyugtassa az idegeinket, de eltereli az agy figyel­mét a vele párhuzamosan végzett tevékenységről. A mirigyek fokozott működése következtében a naponkénti séta fiatalító hatást is kivált. Javul a testtartásunk, és még az arcszínünk is meg­változik tőle. Ezt az életmódot követve egyre kevésbé lesz szükségünk orvosra, gyógyszerekre, ami jótéko­nyan befolyásolja a pénzügyi helyzetünket is. Egy idő után elmondhatjuk, hogy két ingyen dolgozó, és bármikor elérhető orvosunk van: a jobb- és a bal lábunk.

Az intenzív gyaloglás tudományosan kidolgozott módszere a Power Walking. Ennek gyakorlása már jelentős mértékben különbözik az egyszerű sétálástól. A Power Walking edzés során 45-90 percen át hosszú lendületes lépésekkel kell haladni, karunk erőteljes mozdulataival segítve a lábmunkát. Farizmunkat fokozottan megfeszítve, a comb- és lábizmaink intenzív használatával ed­zünk. Jel­legét tekintve hasonló, mint a kocogás, csak éppen a mozdulatok tökéletesen kontrolláltak, és nem jár az egész test folyamatos rázkódásával. Szabályos kivitelezési módja a következő: Nyújtott térd­del lépjünk ki a sarkunkra, majd a lábfejünket a talpunkon át gördítsük az ujjainkra. (A lekerekített sarkú és orrú edzőcipő jelentős mértékben könnyíti ezt a fajta járást.) Karjainkat a lépéseinkkel szinkronban erőteljesen lendítsük előre-hátra. Az alkarunkat be is hajlíthatjuk, de „bokszoló” mozdulatokra nincs szükség. Járás közben tartsuk feszesen a farizmunkat. Az aerobic-kal és a kocogással ellentétben a Power Walking csupán kismértékben megerőltető a csontok és az ízületek számára. A terhelés foka a megtett távolsággal könnyen szabályozható. 5 km/h haladási sebességgel már elérhetjük a kívánt hatást. (A normál gyaloglás sebessége: 3 km/h.) Előnye még ennek a testedző mód­szernek, hogy bármikor és bárhol végezhető, és még pénzbe sem kerül. Nem kell méregdrága kon­ditermek nyitvatartási idejéhez és órarendjéhez igazodni.

Egyszerűsége ellenére a Power Walking igen hatásos zsírégető módszer. Sokkal jobban fogyaszt, mint az aerobic és a megerőltető sportok, mert a zsír elégetéséhez oxigénre van szükség, s a kifáradástól kapkodva lélegző ember kevés levegőhöz jut. Túl nagy megerőltetés esetén a szervezet egyébként is könnyebben lebontható szénhidrátot használ energiaforrásként, a zsírpárnák pedig megmaradnak. Mérsékelt megterheléssel tehát hatékonyabban fogyhatunk, és nem erőltetjük túl a szívünket, ízületeinket. Regenerálódásra sincs szükség. Egy kiadós séta után nem kimerülten érkezünk haza, hanem frissen és felüdülve. Ezért előszeretettel alkalmazzák a kismamák is a terhesség alatt, és szülés után. 8 km megtétele esetén az energialeadás elérheti az 5-600 kalóriát is. Emellett intenzíven edzi a láb és a far izmait, s a porckorongok anyagcseréjének fokozásával segít megőrizni gerincünk épségét. Ezen túlmenően jelentős élettani változásokat idéz elő. Növeli a szervezet vitalitását, javítja az emésztést, csökkenti a koleszterinszintet, mérsékli a csontritkulást, s véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Ráadásul alvásunk ez esetben is mélyebb és pihentetőbb lesz, szellemileg frissebbé válunk. Hasonlóan jótékony, regeneráló hatást gyakorol a szervezetre a rendszeres úszás. Akinek módjában áll, naponta keresse fel a lakásához közeli uszodát, mert semmi sem edzi úgy a szívet és a tüdőt, mint az úszás; ráadásul ez a tevékenység is megmozgatja minden izmunkat.

[

A hegyekben élők között mind jobban terjed a Nordic Walking. Ennek a Finnországból származó testedző gyaloglásnak az a jellegzetessége, hogy két teleszkópszerű botot használnak hozzá. A túrázással ellentétben itt a botot nem a test megtámasztására, a lábízületek kímélésére használják, hanem a felső test megmozgatására. A kéz a botot csak elrugaszkodáskor markolja szorosan, majd azonnal ellazítja a fogást. A kar- és a vállizomzat megfeszítésének és ellazításának folyamatos váltakozása a teljes felsőtest vérellátásának jelentős növekedését eredményezi. A csípő előrelendülésével a lépéshossz automatikusan megnő, ezáltal a járás tempója gyorsabb, mint hagyományos túrázáskor. A légzés módja is más. Az „északi gyaloglás” során két lépésen keresztül az orron át kell belélegezni, majd három lépésen keresztül a szájon át fújjuk ki a levegőt. Az AMAS 2000 tanulmány készítői szerint az NW gyakorlóinak nem csak a testsúlyuk és zsírtömegük csökken, hanem javul a vércukor- valamint a vérzsírértékük. Egyúttal nő a vörösvértestjeik száma, és a fokozott oxigén­beáramlás következtében javul a sejtek energiatermelése. Csökken a trombózis kialakulását segítő anyagok mennyisége, és csillapodnak a krónikus fájdalmak, megszűnik a kimerültség, a lehangoltság. Aki szeretné elsajátítani ezt a módszert, 1300-2000 méter magas hegyekbe utazzon, mert ebben a magasságban a tiszta levegő önmagában is pozitív hatást gyakorol az egészségre.

Az NW tréningnek Ausztriában van a legtöbb híve, az osztrák túraútvonalakon lépten-nyomon találkozhatunk a gyakorlóival. A Power Walking és a Nordic Walking széleskörű elterjedése jelentősen javíthatná a halálozás statisztikát is. Köztudott, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekben elhunytak száma mindenütt a világon vezeti a halálozási mutatókat. A magatartástudományi kutatások szerint a keringési megbetegedéseket nem csak a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a helytelen táplálkozás váltják ki. A minden mindennel összefügg elve alapján ebben más okok is szerepet játszanak. A szívinfarktus sok esetben a stresszre, a tartós reménytelenségérzésre, a kontrollvesztés állapotára, a kilátástalan jövőre vezethető vissza. Az otthonról való kimozdulás, a test- és léleküdítő mozgás sokat javíthatna a jelenlegi helyzeten.

[

Manapság kevesen használják a káposzta csodás gyógyító hatását. Pedig ez már az ókorban ismert volt. Alkalmazása annyira népszerű vált, hogy egy száz évvel ezelőtti orvosi könyv ezt állította róla: „A káposzta az lesz a gyógyászatban, mint a kenyér a táplálkozásban.” Aztán az egész világon eluralkodott a kemizálás, és a népi gyógymódokat kiszorították a szintetikus gyógyszerek. A rómaiak hat évszázadon át univerzális gyógyszernek tekintették a fejes káposztát. Jóformán nem is ismertek más gyógyszert. Belső és külső tisztítószerként, borogatásként, és sebek kezelésére használ­ták. Alkalmazásának technikája azonban csak a XIX. század végére finomodott ki. Dr. Blanc nagy si­kerű könyve összegzi az addig összegyűlt tapasztalatokat, kiegészítve a szerző saját eredményeivel. Idézve a könyvből. „Egy teljesen betokosodott és kiürülésében gátolt tályogot kellett kezelni a beteg lábszárán. Az elsőként alkalmazott réti zsálya hatástalannak bizonyult. Másodikként a káposztalevelet próbáltam ki. Már félnapos kezelés után megdöbbentő és csodálatos javulást tapasztaltam. Megindult a gyógyulás. A bőr és a daganat, amely eddig kifejezetten száraz jellegű volt, hir­telen elkezdett bőven nedvedző, bűzös folyadékot kiválasztani, amely már az első órákban nagy mennyiségű tisztátalanságot mosott ki a sebből. Miután a borogatásokat folytattam, a tályog szélei besüppedtek, és szép rózsa­szí­nűvé váltak. A láb, amely előzőleg vörös és dagadt volt, újból felvette normális színét és formáját. Vé­gül a tályog elhegesedett úgy, hogy a seb rendkívül szép és tiszta volt.”

A kísérletező doktor ezután orbáncot, különféle sérülések okozta sebeket, lázat kezelt e növény leveleivel, nagy sikerrel. Azt tapasztalta, hogy a káposztalevél szinte kiszívja a testből azokat az anyagokat, amelyek a betegséget kiváltották. Meglepetten tapasztalta, hogy a káposztaleveles borogatás megszünteti az arc- és fogfájdalmakat, a reumás panaszokat és a zsigeri gyulladásokat is. A sikeren felbuzdulva aprólékosan kidolgozta a borogatás leghatékonyabb módszerét. Először is a káposztalevelet mindig frissen, és nyers állapotban kell használni, minden adalék nélkül. A fejes káposzta vastag, zöld, külső levelei a leghatékonyabbak. (Természetesen gyógyászati célra csak vegyszermen­tes biokáposzta használható, melyeket előtte meg kell mosni. Ha nem tudunk biokáposz­tához hozzá­jutni, menjünk ki a piacra, és az őstermelőktől vásároljunk fejes káposztát. Mivel az egyéni gazdáknak nincs pénzük drága vegyszerekre, az általuk termelt zöldség is olyan, mit a bio. Mindenesetre kérdez­zünk rá, hogy alkalmaztak-e vegyszereket az előállítása során.)

Ha széles borogatást akarunk készíteni (pl. hasra, hátra, vállra), akkor a leveleket hagyjuk egyben. A levél szárát távolítsuk el, a hátoldalából kiemelkedő középső vastag erét pedig egy éles késsel fa­ragjuk le. Utána fektessük deszkára, és egy tiszta dunsztosüveggel hengereljük át, hogy a bordái, ere­zete összezúzódjon, lággyá váljon. Felrakás előtt mártsuk kézmeleg vízbe, és belső felületét a keze­lendő felületre simítva több réteget helyezzünk egymásra. Végül a pakolást kötéssel rögzítsük. Ha a gyulladt felület kicsi, a leveleket vágjuk hosszabb-rövidebb csíkokra, és ezeket helyezzük fel. Sebeknél és tályogoknál óvatosan járjunk el. Erre a célra fiatal növények leveleit válasszuk, és a levél középső erétől jobbra s balra 3-4 cm széles csíkokat vágjunk belőle, különböző hosszúságban. Utána a csíkokat tetőcserépszerűen helyezzük fel. Így a seb mindenütt érintkezik a káposztával, és a váladék a csíkok között el tud távozni. Ügyeljünk arra, hogy gyűrődés ne képződjön, mert ez fájdalmat okoz­hat.

A borogatást normál körülmények között reggel és este cseréljük, de ha intenzív a váladékképző­dés, gyakrabban is frissíthetjük. Közben figyeljük a levél elszíneződését. Ha a káposztalevél 12 óra múlva is megtartja a zöld színét, tovább használható. Amennyiben bebarnul, akkor a genny nagyon erős méreganyagokat tartalmaz. Ez esetben gyakrabban kell cserélni a borogatást. Ha a levél sárga, száraz és hervadt lesz, akkor a betegség nagyon makacs, a méregkiválasztódás még nem indult meg, vagy az előző borogatások hatására már meggyógyult a seb. Ezt viszont minden esetben tisztulás előzi meg. E nélkül nincs gyógyulás. A káposzta nem csak gyógyítja, hanem enyhíti is a gyulladást. Tisz­tulás előtt azonban fokozódhat a fájdalom, ami a méregkiválási folyamat megindulásának tudható be.

[

A természetes gyógymódok más bajokra is hatékony írt kínálnak. Főleg azokra, amelyek szoros összefüggésben állnak a környezetszennyezéssel, az élelmi anyagok beltartalmi értékének csökkenésével, és a stresszel. Közülük kiemelkedik a hajhullás, a kopaszodás, ami általában a férfiaknak okoz gondot. Legtöbbször a progeszteron (a férfi nemi jelleg kialakításáért felelős) hormon túlzott terme­lődése az oka, amely csak hormonkezeléssel, ösztrogén (nőihormon-adagolással) szüntethető meg. A természetes gyógymódok hívei használjanak poloskafüvet (Cimicifuga racemosa). A bochumi egye­tem kutatói szerint ennek a gyógynövénynek az ösztrogénhez hasonló hatóanyaga képes megállítani a hormonzavarból eredő hajhullást Nők is alkalmazhatják. A kihullott haj azonban a hormonkezeléstől még nem nő vissza. Főleg akkor nem, ha a kopasz fejbőr már kifényesedett. Sok esetben azonban vitamin- vagy ásványanyaghiány okozza a haj­hullást, ami nőknél is gyakran előfordul. Mivel a kopa­szodás első jelei egyetlen férfit sem töltenek el örömmel, a nők pedig egyenesen tragédiának tekintik, számos csodaszer került forgalomba, amelyek megpróbálják meggátolni a folyamatot, sőt nem egy közülük a kihullott fejszőrzet újbóli kinövését ígé­ri. A többségük azonban teljesen hatástalan.

A bőrápoláshoz hasonlóan ez esetben is a régi, jól bevált módszerek, az otthon is fellehető nyersanyagok hoznak csak javulást. A hajszálerek kihullásának fő oka, a hajhagymák elégtelen tápanyag­ellátása. Ez megszüntethető lenne, ha naponta megmasszíroznánk a fejbőrünket, vagy ha nem a ma­napság divatos műanyag fésűvel, sündisznó kinézetű fémszálas kefével igazgatnánk a frizuránkat, hanem sűrű szőrkefével alaposan (előre majd hátra) átkefélnénk. (Ötvenszer a tarkótól a homlokig, és ötven­szer vissza) A fejbőr bizsergése jelzi, hogy jó munkát végeztünk. Műanyag- vagy fémszálas kefét semmiképpen se használjunk erre a célra, mert felsérti a fejbőrt. Nem használ a hagymáknak a fejbőr zsírosodása, korpásodása sem, mert elzárja az oxigéntől. Ezért legalább hetente egyszer mos­sunk hajat. (Nem elég egyszer megmosni, mert első alkalommal csupán a felületi szennyeződés oldódik le ró­la. Csak a következő mosásnál tisztul meg a haj töve is. Egyetlen mosással azt érjük el, hogy a ha­junkra tapadt szennyeződést beledörzsöljük a hajhagymákba.

Ha már megindult az intenzív hajhullás, sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mert a betegségek gyógyítása mindig több időt vesz igénybe, és többe kerül, mint a megelőzés. Amennyiben szervezetünk nem szenved vitamin- és nyomelemhiányban, tehát egészségesen táplálkozunk, akkor fel kell élénkítenünk a hajhagymák vérellátását, hogy a hajszálerek elegendő tápanyagot tudjanak szállítani a haj gyökerének. Naponta legalább kétszer dörzsöljük vagy keféljük át a fejbőrünket. Ezt addig végez­zük, amíg kipirosodik. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne sértsük meg a hámréteget, mert akkor a bőr kisebesedik. A hajszálerek megnyitása után a hajhagymák hozzájutnak a normális működésükhöz szükséges tápanyagokhoz, mely által fokozatosan regenerálódnak. A meglevő hajszálak nem hullanak ki olyan hamar, a már kihullottak pedig újból kinőnek. Először csak kis pihe látszik belőlük, majd fokozatosan megerősödnek. Ez folyamat azonban csak több hetes türelmes kezelés után indul meg. Az egészséges hajhagymák ősz hajkorona esetén is sötét színű, vastag, fényes hajszálat növesztenek.

A hajszálerek megnyitásának hatékonyabb módja, hogy hidegen sajtolt, szűz olívaolajat vagy gyógyszertárakban beszerezhető tiszta ricinusolajat dörzsölünk a fejbőrünkbe. Az olaj felpuhítja a fej­bőrt, így a hajszálerek elegendő vért tudnak szállítani hajhagymákhoz. (Este, lefekvés előtt papír­zsebkendővel dörzsöljük le az olajat, és mosószappannal mossuk meg a kezelt bőrfelületet, hogy ne szennyezze be az ágyneműt. Sampont ne használjunk erre a célra, mert beszívódó vegyianyag-tar­talma nem használ az éledező hajhagymáknak. Ha nem akarjuk, hogy reggelre összevissza álljon a ha­junk, ajánlatos megfésülni, és megszárítani.) Egyébként a természetes életmód hívei nem használnak vegyszerekkel és mesterséges illatanyagokkal preparált gyári samponokat. A hajukat háztartási bol­tokban beszerezhető közönséges mosószappannal mossák. Ennek nátronlúgtartalma tökéletesen eltá­volítja a szennyeződést a hajról, és nem mérgezi hajhagymákat. Nincs benne se festő-, se illatanyag, mint a pipereszappanokban. Ráadásul az agyonreklámozott divatos samponok árának csupán negye­débe kerül.

Mivel korunk embere nagyüzemi módszerrel termesztett vitamin- és ásványanyaghiányos zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt, szükség van a hajhagymák tápanyagokkal való ellátására is. Erre legalkalmasabb az almaecet. A biológiai érlelésű 5%-os almaecet több mint 20-féle vitamint és ásványanyagot, valamint sok fontos enzimet tartalmaz. Szinte minden megtalálható benne, amire a szervezetnek szüksége van. Igen gazdag káliumban, foszforban, kalciumban, de vas, klór, nátrium, magnézium, kén, fluor, valamint szilícium is található benne. Minden, ami a vegyszerekkel agyonmérgezett talajon termelt zöldségben, gyümölcsben már nincs, vagy csak alig van meg. B12 vitamin azonban nincs benne. Ezért a kúra ha­tékonyságának növelése érdekében ajánlatos időnként tojássárgájával is átdörzsölni a fejbőrt. (Van, aki mézet is kever a tojássárgájához.) Jelentősen növeli a felszívódás hatékonyságát a torma. Ha fris­sen reszelt tormát is teszünk a tojássárgájába, a torma sziningrintartalma intenzíven csípi, marja a bőrsej­teket, mely által kitágul a fejbőr, és utat enged a hajszálereknek. Emellett számos vitamint és ásvány­anyagot, míg az olívaolaj további fontos anya­gokat (polifenolt, antioxidán­sokat) juttat a hajhagy­mákba. (A tormát csokoládéreszelőn pépesítsük. Erre a célra csak vegyszermentes háztáji tojás használ­ható.) Az egyes nyersanyagok össze is keverhetők, így kevesebb munkát és időt igényel a bedörzsö­lésük.

Ez a mixtúra valójában nem más, mint a világszerte ismert Bánfi hajszesz alapja. Feltalálója Bánfi József több éves munkával kísérletezte ki ezt a receptet, miközben kipróbált minden környezetében fellelhető növényi és állati nyersanyagot. Célszerű az eredeti receptet használni, mert a drogériákban és bioboltokban kapható változat már csak ennek a masszának az alkoholban tartósított kivonatát tartalmazza. Ez gusztusosabb ugyan, de lényegesen gyengébb, így jobbára csak féléves kezelés után mutatkozik a kívánt hatás. (Torma helyett jól használható a csalán szeszes kivonata is. Ezt alapos mosás után még frissen fel kell aprítani, majd 2 heti szárítást követően 40%-os szeszbe kell áztatni. Az üveget légmentesen lezárva 3 hétig sötét helyen tartsuk, és naponta legalább egyszer rázzuk fel. Leszűrés után önmagában is alkalmazható véráramlásserkentőként. Bedörzsölés után több órán át a fejen kell hagyni, hogy hatóanyagai felszívódjanak.) A kúra hatékonyságának növelése érdekében a legtöbb hajnövesztő szer használati utasítása dunsztkötést ír elő. (A hajszesszel bedörzsölt fejbőrt fehér pamutkendővel át kell kötni, és egy úszósapkához hasonló műanyag sapkát kell ráhúzni. A fej pelenkával vagy frottírtörölközővel való betakarása a megfázástól is védi a fejbőrt.) Kapható Bánfi hajszesszel dúsított sampon is, de ennek a hatása még az előbbinél is gyengébb.

Napjaink legnépszerűbb hajnövesztő szere a Varga-cseppek, ami szintén egy magyar feltaláló 12 éves kutatómunkájának eredménye. Ez a 19 gyógynövényből álló speciális keverék nem csak a hajhullást állítja le, hanem 2-3 hónap alatt új hajat növeszt, és megszünteti a hajzsírosodást, illetve a korpásodást is. A visszajelzések alapján a kúraszerű használók 95%-ánál abbamaradt a hajhullás, és a haj megerősödött. Ma már 26 országban használják a Varga Miklós által kikísérletezett hajcseppet. Információ: Tel. +36-70-384 2841. Nálunk patikában és gyógynövényboltokban kapható.

 

Felvilágosult gyermeknevelés

 

„Az ezotéria kiteljesedésé”-ben több helyen is szó volt a fiatalok nevelési módjáról. Legtöbb problémát a nyakló nélküli televíziózás okozza, az a világszerte tapasztalt jelenség, hogy az elfoglalt szülő a tévékészülék elé ülteti gyermekét, és engedi, hogy válogatás nélkül minden műsort végignézzen. Ebből aztán igen komoly problémák, sőt nem egy esetben tra­gé­diák származnak, mivel a gyerek nem tud különbséget tenni a látottak, és va­lóság között. Egy 9 éves gyereknek alapvetően mást jelent a valóság, mint a felnőtteknek. Teljes történeteket össze­illeszteni és értelmezni csak 13-14 éves korától képes az ember, bonyolultabb eseménysorozatok értelmezésére pedig kizárólag a fel­nőttek képesek. Jelentősen rontják a gyerekek valóságérzetét az akciófilmek, ahol a hősök a legna­gyobb balesetekből is ép bőrrel, sértet­lenül sétálnak ki. Nem csoda, hogy ezek után ők is elkezdenek vagdal­koz­ni. Gyilkos szerszámokkal, sőt sok eset­ben valódi fegyverekkel támadnak tár­saikra, ab­ban a hiszemben, hogy semmi bajuk sem történik. Hogy mennyire nin­csenek tisztában a valódi fegyverek ve­szélyességével, arra legjellemzőbb pél­da annak az amerikai kisfiúnak az ese­te, aki miután szitává lőtte az osz­tály­társát ártatlanul azt mondta: „Nem hit­tem, hogy ettől meghal.” A következményektől sem félnek, hiszen a „hősökre” nem büntetés vár, hanem felmagasztalás. Egyébként sem kell tartaniuk a büntetéstől, mert a kiskorúak javító-nevelő intézete minden országban dugig van telve, és a hosszú várólista miatt végül is hazaküldik őket. A javítóintézeteknél is rosszabb megoldás a kiskorúak börtöne, mert itt profi bűnözők veszik kézbe őket, és képzésükkel biztosítják az utánpótlást. Ez a közeg egész életre meghatározza a sorsukat, örökre a bűn fogságában maradnak.

A problémát tehát már látjuk, a gyökerét is feltártuk, de semmit sem teszünk ellene. Mindenki arra vár, hogy majd csak történik valami, idővel jobbra fordulnak a dolgok, de a híradások ennek éppen ellenkezőjéről szólnak. Az Egyesült Államokban pl. az elmúlt 2 év alatt már a 13. tömeg­gyilkosságot követték el fiatalkorúak, mivel senki sem hajlandó kivenni a fegyvert a kezükből, sen­­kinek sincs ide­je arra, hogy elkezdje ne­vel­ni őket. Nem érünk rá a gyermekeinkkel fog­lalkozni, mert látástól vakulásig haj­tunk, hogy meg­kapjon mindent, amit csak kér. Ke­zün­ket, lábunkat törjük azért, hogy elké­nyez­tessük őket; de semmit sem te­szünk annak érde­ké­ben, hogy embert farag­junk belőlük. Jelen­tő­sen ne­hezíti a szem­léletváltás bekö­vetkezését, hogy a so­kak számára példaképül szol­gáló sztá­rok sincsenek tisztában a gyer­mekne­velés helyes módjával. Ezt bizo­nyítja egy is­mert filmszínész nyilat­ko­zata: „Gye­rek­koromban sokat nélkülö­ztem, ezért el­határoztam, hogy az én gye­rekeim min­denből a maximumot kap­ják.” A gye­re­keiket kényeztetőknek eszük­­­be sem jut, hogy a nélkülözések, csalódások, szen­­­vedések csináltak belőlük embert; há­nyat­­tatá­sokkal teli életük eredmé­nyez­te a ki­tar­tá­su­kat, a szívósságukat, a küz­dő­képes­sé­gü­ket, vagyis mindazon tulaj­donsá­gai­kat, me­lyeknek a sike­rei­ket kö­szönhetik. Elkényeztetett utó­da­ikból vi­szont semmi sem lesz, mert a jómód, a gondtalan élet nem sarkallja őket képes­ségeik fejlesztésére.

[

Köztudott, hogy teljesítményori­en­tált világban élünk, és életünk minden mozzanatát ennek az elvárásnak ren­deljük alá. A jelenlegi követelmény­rendszer fokozott súllyal nehezedik a felnövekvő nemzedékre. A karrierépítés már az iskola-előkészítővé torzult óvo­dákban elkezdődik. Újabban a 4-5 éves gyerekek sem játszhatnak önfe­ledten, mert folyik az „életre való felké­szí­té­sük”. A vad hajsza azonban az elemi iskolában indul be igazán. 6-7 éves gyerekek testsúlyuk egynegyedét is elérő 6-8 kilós táskák alatt görnyedeznek, mivel már a betűvetés elsajátításának időszakában annyi plusz terhet raknak rájuk, ami egy tucatnyi könyv magukkal cipelését teszi szükségessé. Az iskolai órák után nem mehetnek haza, mert otthon nincs aki vigyázzon rájuk. Így irány a napközi. Onnan rohanás a szakkörbe és különféle különórákra, nehogy az érvényesülésért folytatott világméretű versenyben lemaradjanak. Ez a hajsza csak fokozódik a középiskolában, és a felsőfokú tanulmányok végzése so­rán. Mire a mai fiatalok megszerzik a diplomájukat, illetve a diplomáikat – mert mostanában egy dip­lomával már nem sokra lehet menni – idegbeteggé válnak. Nem is csoda, hiszen évtizedeken át nem volt egy perc nyugalom sem az életükben. A nyári vakációk alatt sem tehették amit akartak, mivel vártak rájuk a képességfejlesztő táborok. Soha nem tudtak csendet teremteni önmagukban, nem ma­radt idejük a befelé fordulásra, önmaguk megismerésére. A világot sem volt alkalmuk meg­ismerni, mert az iskolákban nem tanítják az univerzum valós működtető erőit, a háttérből irányított életet maguk az oktatók sem ismerik. Ennélfogva valójában semmit sem tudnak a világról, a sok bizonyítvány és oklevél ellenére halvány sejtelmük sincs arról, hogy mi történik velük, mi folyik körülöttük.

Még a látható világ működésével sincsenek tisztában, mivel ezt csak könyvekből, filmekből, színdarabokból lehetne megismerni. A túlterhelt diákok azonban a kötelező olvasmányon kívül nemigen tudnak más könyvet a kezükbe venni, és moziba, színházba, operába is csak elvétve jutnak el. De ha még szakítanak is időt egy-egy tanulságos regény elolvasására, nem mennek vele semmire, mert arra már végképp nincs idejük, hogy eltöprengjenek a tartalmán. Teljesítmény-centrikus környezetük nem engedi a befelé fordulást, az elgondolkodást, a részletekben való elmélyülést. Lépést kell tartani a többiekkel, újabb és újabb ismereteket kell befogadni. A rájuk zúduló információözönnel azonban nem jutnak sehová, mivel nem látják az összefüggéseket a tanultak között. Az iskolákban „tanulógéppé” váltak, és nem gondolkodó emberré. Így nem csoda, hogy az életbe kikerülve nagy csalódás éri őket. Hamar rájönnek arra, hogy amit az iskolában tanítottak nekik, annak túlnyomó részére semmi szükség sincs a gyakorlatban. Amire viszont szükségük lenne, arra nem tanították meg őket. Az „élet iskolájában” a legelemibb ismeretekkel sincsenek tisztában. Miután nincsenek felvértezve a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben, már az első apró akadályban elbotlanak, és sokszor olyan súlyos lelki sérüléseket szereznek, ami egy életen át elkíséri őket.

A szakmai nehézségeken túlmenően magánéleti problémák is keserítik mindennapjaikat, mert ezen a téren még az iskolai tanulmányaikra sem támaszkodhatnak. Az iskolában nem élni tanítják meg a gyerekeket, hanem érvényesülni. Ma egyetlen iskola egyetlen tananyaga sem szól létünk értelméről, emberi mivoltunk céljáról; arról hogy honnan jöttünk, hová tartunk, és mi a dolgunk itt a Földön. Ennélfogva arról sem kapnak tájékoztatást, hogy miként tudják megállni helyünket az életben. Ezen a téren még az igazodás, a minta követése sem segít, mivel ma már nincsenek példaképek. Akiknek azzá kellene válniuk, mindegyre negatív üzeneteket küldenek a környezetüknek, cselekedeteik alapján inkább elrettentő példaként szolgálnak. A reklámok által sugallt felszínes értékek pedig hazug, illúziókkal teli életmodelleket kínálnak.

Mindezek következtében egyre szaporodnak a kétségeik az élet értelmével kapcsolatban. Mind több fiatal jut arra a meggyőződésre, hogy fizikai létének semmi értelme, indoka sincs. Egy idő után meg is tesz mindent annak érdekében, hogy kivonja magát ebből a világból. Először csak a feledés, az átmeneti kikapcsolódás reményében nyúl az alkoholhoz, a drogokhoz. Később az élvezetek rabjává válik, mivel ebben látja a testi lét egyetlen célját, magyarázatát. Ez az életmód azonban erkölcsi zülléshez, egészségének teljes leépüléséhez vezet, amelynek elkerülhetetlen következménye a földi világból való távozás. Ily módon több millió fiatal vész el a társadalom számára szerte a világon. Semmivé válik a sok tanulás, a szülők erőfeszítése, az iskoláztatásukra fordított tetemes állami kiadás. Mindez azért, mert nem vagyunk hajlandóak megismerni a valós világot, nem vesszünk tudomást a körülöttünk zajló események rejtett összefüggéseiről.

A technikai fejlődés terén nagy lépésekkel haladtunk előre. Az „élet tudományában” azonban semmit sem fejlődtünk. Sőt határozottan visszafejlődtünk. Háromezer évvel ezelőtt, a görög bölcsek tevékenységének időszakában az emberek sokkal okosabban éltek, mint most. A jelenlegi generációk az életben való eligazodásban annyi segítségre sem számíthatnak, mint az elődeik. A saját tapasztalataik és a történelem viharai által éretté vált dédszülők, nagyszülők kihalnak, így már az sincs, akitől kérdezhetnének. Így az élet nagy kérdéseire, hogy: „Ki vagyok én? Hogyan képzelem el az életemet? Kivel akarok együtt élni, és hogyan? ” – mindenkinek magának kell megtalálnia a választ. A mai fiatalok a saját kárukon jönnek rá arra, hogy milyen úton kell, illetve kellett volna járni. Addig azonban annyi hibát, olyan végzetes tévedéseket követnek el, melyek csapdájából nem tudnak szabadulni.

 

Boldogságkeresés

 

Több évezredes elnyomatásuk után a XX. század meghozta a nők számára az egyenjogúságot. A demokratikus országok mindegyike széles körű jogokat biztosít a nőknek szabadságuk, függetlenségük megvédésére, a korábbi megaláztatások elkerülésére. Öntudatos hölgyeink élnek is ezzel a lehetőséggel, sőt sokak szerint már visszaélnek vele. Viselkedésük arra enged következtetni, hogy „átestek a ló túlsó oldalára”. Újabban ugyanis mind több férfi tapasztalja, hogy a nők üldözési mániában szenvednek. Az emancipáció élharcosainak tekintett amerikai nők pl. már a férfiak létezésében is szexuális molesztálást vélnek felfedezni, és vélt sérelmeik orvoslására rögtön ügyvédért szaladgálnak. Panaszaik minden esetben meghallgatást nyernek, mivel az Egyesült Államok jogrendszere kezdettől fogva nagy hangsúly fektetett a kisebbségek, az elnyomottak védelmére. Ebben a helyzetben a gyanúba kevert férfi könnyen pórul járhat, még akkor is, ha teljesen ártatlan. Ennek láttán a férfiak többsége már azt is meggondolja, hogy egyáltalán megjelenjen-e nők társaságában. Ilyen körülmények között kihuny a szexuális érdeklődés a nemek között. Kialszanak az erotikus szikrák, már csak a régi, romantikus regények emléke marad a meghitt szerelmi vallomás. Az emancipáció, a női egyenjogúság vadhajtásai közepette a férfiaknak már nem tanácsos észrevenni a nők ösztönös szexuális jelzéseit, mert nem tudni, hogy reagálnak rá. A jogi procedúrák veszélyének tudatában úgy érzik, hogy semleges neművé kellene válniuk ebben a világban. Már ott tartunk, hogy egy idegen férfiszemből kipattanó szikra, az egymásra vetett pillantásból eredő ártatlan bizsergés is tabuvá vált. Eltévelyedett világunk messzire űzte tőlünk Erost.

Ez a helyzet nem csak a férfiakra gyakorol káros hatást. A nemek közötti jó értelemben vett feszültségre a nőknek is szükségük van. A váratlan szituációkban fellobbanó ösztön, a testbeszéd formájában megnyilvánuló vágy stimulálja a hölgyek nőiességét. Ez boldogabbá, lendületesebbé, magabiztosabbá teszi őket. Ha szexuális téren vonzónak, izgatónak érzik magukat, ez kihat életük minden területére. Mind a munkahelyi, mind az otthoni teendőikben sokkal lendületesebbek, eredményesebbek lesznek. Nem véletlen, hogy mostanában a munkáltatók túlnyomó része kifejezetten támogatja a munkahelyi flörtöt, még ha ez néha bonyodalmakat is okoz. Egy nőnek nagy szüksége van környezete elismerésére, és ennek leghatékonyabb módja, ha ezt a másik nemtől kapja meg. Ebből ered, hogy sok nő meglehetősen kihívóan öltözködik és viselkedik, mert ösztönösen érzik, hogy csak a férfiakkal együtt alkothatnak egészet. Nélkülük csupán félembernek számítanak, minthogy valójában azok is, hiszen a földi világban kénytelenek nélkülözni a duálpárjukat. A nők új ke­letű ellenséges magatartása a társadalomra nézve is hátrányos. Jelenlegi viselkedésük nem csak a férfiakat teszi érzéketlenné, közömbössé, hanem kihat rájuk is. Ha egy nőnek huzamosabb időn át nincs lehetősége a romantikus hangulat átélésére, a nőiségével való azonosulásra, akkor eltompul benne a szexuális vágy. Ez pedig tovább csökkenti a már így is meglehetősen alacsony házasodási kedvet, és a népszaporulatot.

 

Ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az emancipáció jelentős mértékben hozzájárult a családok széteséséhez, gyermekeink két­ség­beejtő nevelési hiányosságaihoz. Az is világosan látható, hogy ez a tendencia nem fog meg­for­dulni. A nők nem szán­dékoznak visszatérni a családi fészekbe, nem vállalják töb­bé hagyományos sze­rep­körük be­töl­tését. Női mivoltuk kitel­je­sítése he­lyett az önmegvaló­sítás korábban ki­zárólag férfiak ál­tal járt útját vá­lasz­tották. Karrier­épí­tésbe kezdtek, és társadalmi szin­ten elismert sike­rekre vágy­nak. Emel­lett sok pénzt akarnak keresni, hogy teljes mértékben füg­get­lenít­sék ma­gu­kat a férfi­aktól. Ennek azon­ban ára van, amit nem csak ők fizetnek meg, hanem a társadalom is. Amikor a férfiakkal azonos bért köve­teltek a munkahelyeiken nem számoltak azzal, hogy ennek tel­jesítése után a velük szemben támasztott követelmény is azo­nos lesz. Munkahelyi feladataik mellett ugyanis továbbra is ter­he­li őket a családi teendők elvégzése, a háztartás vezetése, a gyerekek nevelése. Mivel mindkét tevékenység ellátása teljes embert kíván, képtelenek megfelelni az elvárásoknak. Az emancipáció tehát nem fel­sza­badította a nőket, hanem po­kollá tette az életüket. Ebben a helyzetben nem tehetnek mást, mint ott lazítanak, ahol kisebb az ellenállás: fokozatosan elha­nyagolják az otthoni felada­tai­kat. Mind kevesebb gondot for­dítanak gyermekeik nevelésére, a „családi tűzhely” megőrzé­sé­re, aminek végső soron a tár­sadalom látja kárát.

Ez a probléma admi­nisz­tra­tív eszközökkel nem oldható meg, mert nem lehet kényszer hatására gyereket nevelni. Ezen az áldat­lan állapoton csak úgy lehet vál­toztatni, hogy csökken­teni kell a nőkre nehezedő ter­heket. Erre kínál­ko­zik egy ké­zenfekvő meg­ol­dás is: a nagy­csa­ládok újbóli feltámasz­tása. Az el­múlt évtize­dekben az ipa­ro­so­dás, a vi­dékről történő tömeges fel­költözés, va­lamint a függetlenné vá­lás téves ér­tel­­me­zése következté­ben a fia­talok elsza­kadtak a szü­lőktől. En­nél fogva a gyer­mek­ne­ve­lés terhe is teljes egészében rájuk há­rult, mi­vel a sokszor több száz ki­lomé­ter­nyi­re élő nagyszü­lők­nek nem volt mód­juk ebbe bese­gíte­ni. Pedig a nagy­ma­mák és nagypapák szíve­sen fog­lal­koz­nának az unokáikkal, és ez­zel je­lentős terhet vennének le az el­foglalt szülők válláról. A nemzedé­kekre épü­lő családi kap­cso­latok fel­bomlása azon­ban lehe­tetlenné teszi en­nek az évez­redeken át alkalma­zott, és jól be­vált rend­szer­­nek a szol­gála­tunkba ál­lí­tását.

 

 

 

Az idősebb családtagok ne­ve­­lés­be való bekapcsolása azért is előnyös lenne, mert ők már kellő ismerettel rendelkeznek ezen a téren. A fiatal szülők többsége még maga is gyerek. Nagyon cse­kély élettapasz­ta­latuk van. Soka­sod­nak bennük a kérdések, ame­lyek válaszra várnak. Még ön­ma­gukat sem fedezték fel, és máris másokat kellene rávezet­niük a helyes életútra. Tulaj­don­képpen még ők is nevelésre szo­rulnak, de már az utódaikat kell ne­vel­niük. A legtöbbjük csak akkor lesz ehhez elég bölcs, tü­relmes, meg­értő és sze­retet­tel­jes, ami­kor a gyermekei már ki­repültek a csa­ládi fészek­ből. Ilyen kö­rül­mé­nyek között nem csoda, hogy a fiatal szülők túl­nyomó része el­rontja utódai ne­velését, mivel huszonéves kor­ban még ők maguk sem tudják hogyan kellene ezt csinálni. Nem egy esetben a saját életük mel­lett tönkreteszik a gyerme­keikét is, mert élettapasztalat híján nem képesek a sorsukat befo­lyásoló erők által állított csap­dákat kike­rülni. 40-50 éves korukban már tisztában vannak vele, hogy mit és hogyan kellett volna tenni, de ekkor már késő. A gyermeknevelés időszakának valójában akkor kellene kezdődnie, amikor manapság véget ér. A fiatal szülők azért sem tudják kielégítő módon nevelni az utódaikat, mert leköti őket a család eltartásával, az anyagiak előteremtésével járó gondok. Elrontott gyermekeik azután a rossz tapasztalatokat továbbadják az utódaiknak, mivel ezt a példát látták maguk előtt. Ez rohamosan csökkenti társadalmunk életképességét, erkölcsi tartását, amit tovább fokoz az elkényeztetett és neveletlen gyerekek tömege.

Növeli a gondokat, hogy az idősek semmibevételével, családból való kirekesztésével el­vesztet­tük társadalmunk éltető gyökereit. A gyökértelen generáció pedig érzelmi és lelki szegénység­ben fog felnőni. Társadalmunk megfiatalításával elvesztettük annak sokrétűségét, gazdagságát és erejét is. Pedig örök igazság, hogy az erő az egységben rejlik. A különállás gyengévé és kiszolgáltatottá teszi az embert, a közösséget; s kétségbeesett küzdelemre, kilátástalan szélmalomharcra ítéli. Ez a katasztro­fális helyzet csak a nemzedékek együttélésével, a természetes családi kapcsolatok helyreállításával számolható fel.

Sokan úgy próbálják áthidalni ezt a problémát, hogy kitolják a gyermekvállalás időszakát. Ez azonban nem jelenet megoldást, mivel a 40 éves kor felett szülő nőknél már rengeteg komplikáció lép fel, melynek eredményeként fogyatékos gyerekek születnek. Ellene szól ennek a döntésnek a rövid élettartamunk is. Egy 50 éves szülő már 70 éves, amikor a gyermekei még iskolába járnak, így könnyen előfordulhat, hogy nem lesz aki felnevelje az utódait. Akkor távozik az élők sorából, amikor a gyermekeinek a legnagyobb szükségük lenne szüleik támogatására. A pályakezdés, az életbe való beilleszkedés nem megy segítség, és jó tanácsok nélkül. Arról nem is szólva, hogy az unokák is szeretnék megismerni a nagyszüleiket, és igényelnék a szeretetüket. A gyermeknevelés, a példamutatás fizikai megpróbáltatásokkal is jár, amihez fiatal, életerős emberek kellenek. Az sem szerencsés dolog, ha a huszonéves gyerekek­nek a szórakozás, párválasztás helyett idős, beteg szüleik gondozásával, ápolásával kell tölteniük a szabadidejüket. Az egyetlen jó megoldás te­hát a természetes kötelékek hely­re­állítása a családban. Vissza kell hozni a nagycsaládok jól bevált rendszerét, amelyben mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért.

Egyébként a nálunk fejlettebb Földön kí­vüli civilizációk is ezt a módszert alkalmaz­zák. Ők úgynevezett nagy közösségekben nevelik a gyermekei­ket, amely több család együtt­­éléséből jön létre. Ezek­ben a nemzet­sé­gekben a szülők bármikor felkeres­hetik az utódaikat, és bármennyi időt eltölthetnek velük. A gye­rekek tehát nincsenek elszakítva a szülőktől, de a nevelésük az idősebb generációra van bízva. Olyan kiforrott, bölcs em­berekre, akik már túl vannak az önmeg­valósításon, és egyetl­en feladatuk, hogy tu­dásukat, tapaszta­la­tai­kat, hagyo­mányaikat to­vábbadják a fiatal nem­zedéknek. Ez­által ők is megbecsült tag­jaivá válnak a társa­da­lomnak. Nem kezelik őket számkivetettként, mint mi. Nem for­dulnak el tőlük, nem hányják a sze­mükre, hogy ők csupán eltartottak. Nem írják le az öregeket, mert tisztában vannak a ben­nük rejlő értékek nélkülözhetetlenségével. Mind­ezek figye­lembe vételével náluk az idő­sek nagy meg­be­csülésnek örvendenek. Tisz­telik őket áldozatkész­ségükért is, azért, hogy egy élet küzdelme után nem önmagukkal törőd­nek, hanem hajlandóak magukra vállal­ni a fiatal nemzedék felnevelésének nem kis gondját.

 

A nagycsaládok rendszerének vissza­állításával a nőkre nehezedő teher jelentős mértékben csökkenni fog. Az így felsza­baduló időt valószí­nűleg karrierépítésre, az utolsó „bástya”, a legfelső hatalmi po­zíciók meghódítására fog­j­ák fordítani. Ez nem is lenne olyan nagy baj, ha az eman­cipáció azt a célt szolgálná, amit a túl­világi hatalmak el akartak érni vele. A nők XX. század végére időzített hata­lomát­vétele nem spontán megnyilvánulás ered­mé­nye, hanem egy lehetőség világunk megmen­tésére. A társadalom védekezése az ag­resszív, mindent rom­ba döntő férfiak mentalitása ellen. A terv azonban nem vált be, mivel az emancipált nők többsége olyan lett, mint a férfiak: erő­szakos, har­cias, do­mi­náns. Sőt törtetés és kíméletl­en­ség tekinte­tében még a férfiakon is túl­tesznek. Külö­nösen kimagasló a pénz­hez, a jóléthez való ragaszkodásuk. Irgal­mat­lanul meg­ragadnak mindent és mindenkit, amiből pénzt lehet csinálni, nagy hang­súlyt fek­tetnek a testi jólétükre. Ezen a téren jóval erkölcs­telenebbek, mint a fér­fiak. Semmi sem ide­gesíti őket jobban, mint az anyagi bizony­ta­lan­ság. A szerelemért sokszor fel­áldozzák önmagukat, de semmi sincs a világon, ami­ért az egzisztenciá­jukat felál­doznák. A férfi ké­pes arra, hogy a becsü­lete, a jövője érde­kében mindent oda­dobjon, a nő azonban ezt nem teszi meg. A pén­zét, a vagyonát, a jussát tíz köröm­mel védi.

Ez a késztetés alighanem az ösztöneiből fakad. Mivel évmilliókon át neki kellett a gyermekeit etet­ni, ruházni, felnevelni, a saját bőrén érezte, hogy mi­lyen az, amikor a szerencsétlen körülmények foly­tán ezt nem tudja megtenni. Gyakran előfordult, hogy a férfi, akinek gondoskodnia kellett volna a családjáról napokig, sőt hetekig nem tért haza. Ilyenkor a gyermekei a szeme láttára haltak éhen. Ezek a tragédiák oly mély nyomot hagytak benne, hogy akaratlanul törekszik az anyagi biztonságra. Mivel a civilizált országokban ma már senkit sem fenyeget az éhenhalás veszélye, ez az ösztön harácsolásban, az anyagiak mindenek fölé helyezésében nyilvánul meg. A sok pénz, a fokozott biztonság ezután elkényelmesedéshez vezet, ami a tespedés meleg­ágyává válik a társadalomban. A végeredmény a fejlődés le­las­sulása, vagyis az az állapot, amely annak idején a matriarc­hátus meg­szű­néséhez vezetett. A nők tehát még át sem vették a hatalmat, máris előkészítették az újkori matriarchá­tus bukását.

A fejlődéshez ugyanis rugal­mas­ságra, kockázatvállalásra, és nagyfokú lemondásra van szük­ség. Ez utóbbi tulajdonság ugyan korábban magvolt a nők­ben, de mostanában mind keve­sebb az olyan nő, aki hajlandó lenne bár­miről is lemondani az élet­ben. Ezek az elvárások ki­egé­­szül­nek a new age követel­mé­nyeivel: az önzetlen szere­tettel, az embertársaink iránti törő­déssel, toleranciával. A nők ezen a téren is nagy gyakorlatra tet­tek szert az évezredek során. Ezért is kapták meg a lehető­séget a világ megmentésére; az erőszak, a mindent elöntő bru­talitás mocsarából való kieme­lésére. A hatalomváltás során azonban úgy tűnik, hogy ezek az erények is eltűntek a nőkből, és viselkedésükkel sorozatosan azt bizonyítják, hogy nem képesek eleget tenni küldetésüknek.

A józanul gondolkodó nők már érzik ennek veszélyét, és mintegy „mentőövként” hangoztatják társaiknak: „A férfiak legyenek továbbra is a teremtés koronái, de mi legyünk a teremtés mozgatórugói. Nem a férfiak túlszár­nya­lásá­ra kell törekednünk, ha­nem önmagunk kiteljesítésé­re.” Sza­va­ik azon­ban a „falra hányt bor­sónak” bizonyultak, mivel az egyenjogúságukat ki­har­colt nők újabban már nem csak a férfiak szerep-körét vet­ték át, hanem a rossz szoká­sai­kat is. A dohány­zást, az al­ko­hol­fogyasz­tást, a ká­­bítószer-él­ve­zetet, a ká­rom­ko­­dást és a sze­xuális sza­ba­dos­sá­got. Mind több az olyan nő, aki nyílt szexuális ajánlatot tesz a neki tet­sző fér­finak, és való­ság­gal az ágyá­ba vonszolja őt. Már a tar­tós kap­csolataikat sem az érzel­meik vezérlik. Az eman­­ci­pált nők manapság csak azért tartanak maguk mellett férfit, mert a hiányuk leértékeli női mivol­tukat. Hosszú távon hajadon­nak len­ni a társadalom jelenle­gi értékítélete alapján a nő képességeinek fogyatékossá­gá­ra utal. Egyébként elhanya­gol­ható tényezőnek tekintik a fér­fit az érvényesülésért foly­tatott kőkemény küz­delemben. Ennek során már nem csak a vi­selkedésük hasonlít a férfiak­hoz, hanem a kül­sejük is. Vetélytársaikhoz hasonlóan a nők is kopaszodnak. Mind több vezető beosztású nő szenved diffúz hajhullásban. A fejtető ton­zú­ra­szerűen kialakuló hajritkulása eddig csak a fér­fiakra volt jellemző, és a férfi nemi hor­mon, a tesztoszteron váltotta ki. Ennél is meg­lepőbb tény, hogy ma már több nő hal meg szívinfarktusban, mint férfi. A nőknél az „üz­let­asszony-betegség” mögött pszichés ténye­zők húzódnak meg, amelyek a feminin és a maszkulin szerepek keveredéséből származ­nak.

Mivel a férfias helytállás nagyfokú önbizal­mat igényel, mostanában tömegesen plaszti­káz­tatják magukat, hogy keményebbé, kihí­vóbbá és dögösebbé váljanak. A vonzó külső számukra nagyon fontos, mert lelkileg rend­kívül sebezhetők. Ha egy férfit becs­mérelni kezdenek, nem veszi nagyon a lelkére, mivel az elő­ző életeiben hozzászokott a meg­alázó helyzetekhez. Az otthon védelmét élvező nő azonban nem volt kitéve a társadalom kénye-kedvének, a rosszin­du­la­tú alakok szidalmai­nak, ócsár­­lá­sának. Csak a családjában kel­lett megfelelnie az elvárások­nak. Emancipáció azon­­ban le­bon­totta ezt a védőburkot, így most ezen a téren is helyt kell állniuk. Ez azért sem könnyű, mivel köztudott, hogy a nők ha­ma­rabb öregszenek, mint a fér­fiak, és ennek meg­nyilvá­nu­lásai to­vább növelik sebez­hetősé­gü­ket. Az ebből eredő lelki bizonytalanság emancipációs törekvéseik fokozására ingerli őket, mivel tisztában vannak vele, hogy céljaikat csak fiatalon, szépségük teljében érhetik el. Az idő rövidsége miatt az eddigieknél is könyörtelenebb módszereket alkalmaznak.

Ennek a jelenségnek a nyoma már a sajtóban is fellelhető. Az olvasói levelek alapján meg­álla­pítható, hogy ez a helyzet nem arat osztatlan si­kert a „gyen­gébb nem” körében sem. Meg­l­epő, hogy ép­pen a nők kriti­zálják ezt a folyamatot a leg­in­tenzívebben. Egyi­kük ezek­kel a szavakkal adott hangot a nemtet­szé­sének: „Nem az a baj, hogy a férfiak hatalma meg­­tört, hanem az, hogy a he­lyü­ket átvevő nők semmivel sem kü­lönbek náluk. A leg­többjük meg­lehetősen agresszív, tör­tető, kíméletlen. Mind a csa­ládban, mind a tár­sa­da­lom­­ban uralomra vágynak, és a hata­lomért foly­tatott harc­ban min­dent legázolnak. Női mivol­tuk­ból kifordulva szinte kéjes él­vezettel tapossák el a férfiakat maguk körül, és »kard­csörte­tő« kijelen­téseikkel lépten-nyo­mon hangoz­tatják le­szá­molási szán­­dé­kaikat.” Nem zárható ki, hogy ebben a vi­sel­ke­désben szerepet játszik egy tudat­alatti kész­­­tetés is. Most akarnak törleszteni mind­azon meg­aláztatásokért, ame­lye­ket a történelem során a fér­fiaktól elszenvedtek.

Mindezen hibák következ­mé­­nye­ként a vezető pozícióba ke­rült nők sorra buknak el. Emiatt késik a túl­világi erők által előké­szített és meg­jövendölt női ha­talomváltás. Vilá­gunk látha­tat­lan irányítói úgy lát­ják, hogy a férfiak paródiájaként vi­selkedő nők nem méltók a támo­gatásukra. A szelídség, az együtt­érzés és a nagyfokú erkölcsi érzék helyett még a férfiaknál is kímé­letlenebb módon bánnak ember­tár­sai­k­kal. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy rohamosan fogynak a férfiak. A WHO felmérései szerint a 15-44 éves kor­osz­tályból elhunytak jelentős ré­szének halála vezethető vissza lelki zavarra. A depresszió okozta megbetegedések főleg a férfiakat sújtják. Ennek oka az átalakuló társadalom okozta stresszhelyzetben keresendő. A nők előretörése, a férfiak leértékelődése ma már világjelenség. Az ezzel járó jövedelem-lemaradást, a dominancia-sorrendben való hátrább sorolódást azonban a férfiak nehezen tudják feldolgozni. A több ezer éves értékrend felborulása, a viszonylagos lemaradás lelki átélése pszichés zavarokat idéz elő náluk. Az agresszív hajlamú férfiak azonban nehezen nyugszanak bele ebbe a helyzetbe. Hímsoviniszta ösztöneik sokszor tragikus következményeit legérzékletesebben a „Végső hajsza” című amerikai film érzékelteti, Victoria Principal főszereplésével.

A nemi erőszak, a szexuális zaklatás is viszályára fordult. Már nem csak a férfiak provokálják a nőket. A fiatal lányok félig letolt nadrágban és a köl­dököt szabadon hagyó pó­ló­ban közlekednek az ut­cán, mert most „ez a divat”. A feszes nadrág alatt mad­zagbugyi, hadd guvadjon a férfiak szeme. A strandon egy szál tangában feszíte­nek a hölgyek. Ha nem elég domborúak az idomaik, test­­ékszerek­kel és tetoválá­sok­kal igyek­szenek magukra irányítani a férfiak figyel­mét. A koz­metikai iparral és a kirívó di­vattal támo­ga­tott nő sze­xuális tárgy­ként kínálja, to­lakodóan mutogatja ma­gát, de ha nem az áhított testi és anyagi paraméte­rek­kel rendelkező hím közelít hozzá, sértetten és sértően hárít. Csak olyan férfi jöhet szá­mításba, aki Sylvester Stal­lone testével, Stephen Haw­king eszével és Bill Gates bankszámlájával ren­delke­zik.

Esélyeik növelése érdekében szépségversenyeken mutogatják bájaikat. Feszes trikóban forgolódva, csábos pillantásokkal kelletik magukat bíráik előtt. A formás idomaikat mutogató nőknek vajon miért nem jut eszükbe az egyenjogúság? Testük „húspiacra” bocsátása nem számít az emberi méltóság megalázásának? Az ókorban a rabszolganőket mustrálták így, de akkor a fogaikat is megnézték. Félmeztelen testük kukkolása csak akkor vált ki bennük felháborodást, ha ezt egy valaki teszi. Ha több millióan csorgatják a nyálukat, az nem zavarja őket. Manapság kissé furcsán értelmezik a nők az emancipációt. Azért harcoltak egy évszázadon keresztül az egyenjogúságért, hogy aztán önként megalázzák magukat?

A feminista túlkapások odáig fajultak, hogy korunk szüfrazsettjei átírták a Bibliát. Kiadtak egy olyan változatot, ahol a mindenható Atyát „Atya-Anyának” nevezik. Mivel más téren is hasonló állapotok uralkodnak, segítség helyett efféle rosszallások érkeznek hozzánk a túlvilágról: „A világ, amely egykor otthonos volt számotokra időközben idegenné vált, egyre nagyobb szakadék választ el benneteket tőle. Morálisan annyira csődbe jutottatok, hogy már képtelenek vagytok különbséget tenni, mi az ami ront, és mi az ami javít a helyzeteteken. Így aztán valósággal elvesztitek a fejeteket, és esztelenül cselekszetek. Helyzetetek a szó szoros értelmében drámai.”

Ez a megállapítás némileg ellentmond az I. fejezet elején vázolt pozitív fejleményeknek. Ennek a kettősségnek az oka a viselkedésünk által kiváltott bizonytalanság. A pozitív és a negatív megnyilvánulások váltakozva ütik fel a fejüket, és nem egyszer harcban állnak egymással. Így még mindig nem dőlt el a sorsunk. A jelenlegi zűrzavarban nem állapítható meg világosan, hogy a bukás vagy a megmenekülés irányába kormányozzuk civilizációnk hajóját. Sokat segítene ezen a helyzeten, ha tudatossá válna az emberekben ez a folyamat, így ki-ki eldönthetné, hogy melyik oldalra kíván állni. A tudatos cselekedetek következtében egyértelműen láthatóvá válna a segítők és a hátráltatók aránya. Ennélfogva ha más nem is történne, a létbizonytalanságunk biztosan megszűnne.

 

Érdekes hírek

 

A világ vallásainak szinte mindegyike a patriarchátus idején alakult ki. Ezért természetes, hogy a férfit tekintették a teremtés koronájának, és a nő létrehozása csak utólag, többnyire a férfi kívánságára történt. A keresztény kultúrkörben élők úgy tudják, hogy ez a folyamat a Paradicsomban zajlott, ahol az Úr az Ádámból vett energiából alkotta meg Évát. Az „édeskettesben” töltött boldogság azonban nem sokáig tartott, mert Éva leszakította a tudás fájának gyümölcsét, melynek következtében kiűzettek a Paradicsomból. Ettől kezdve korántsem volt olyan harmonikus a kapcsolat férfi és nő között olyannyira, hogy a nemek közötti harc napjainkra már háborúsággá fajult. Ez az ellentét más vallások teremtéstörténetében is fellelhető. Igen érdekes történet formájában örökíti meg ezt a brahmanizmus.

Brahma először megteremtette a férfit. Amikor az asszonyra került volna sor, már nem maradt semmije. Ezért összegyűjtötte a napsugár hevületét, a felhők mélabúját, a szél kiszámíthatatlanságát, a tűz forróságát, a jég hidegségét, a virágok törékenységét, a méhraj zümmögését, a méz édességét, a gyémánt keménységét, a galamb turbékolását, a nyúl félénkségét, a tigris kegyetlenségét, a páva hiúságát, a daru képmutatását, a szarka fecsegését, és a gólya hűségét. Mindezekből megalkotta a nőt, és a férfinak adta. A férfi azonban egy hét múlva visszament Brahmához: „Oh Isten, a lény, akit nekem teremtettél, megmérgezi az életemet. Szüntelenül fecseg, elrabolja az időmet, minden semmi­ségért zsörtölődik, és folyton unatkozik. Vedd vissza tőlem!” Brahma megértően bólintott, és vissza­vette az asszonyt. Egy hét múlva ismét jött a férfi, és panaszkodott: „Oh Isten, amióta visszaadtam neked az asszonyt, életem nagyon unalmas. Egyedüllétem alatt folyton arra gondolok milyen csodálatosan táncolt és énekelt. Nem tudom elfelejteni milyen pajkosan nézett rám a szeme sarkából, mennyire értett a játékhoz, és hogyan feküdt a karjaimban, Add vissza kérlek!” Brahma teljesí­tette a kívánságát. Az újabb boldogság egy hétig sem tartott. Már három nap után visszament a férfi Brahmához: „Oh Isten, már magam sem tudom, hogy mit tegyek. De abban biztos vagyok, hogy több a bánatom miatta, mint az örömöm. Kérlek, szabadíts meg tőle!” Brahma haragos lett: „Boldogulj vele, ahogy tudsz!” A férfi siránkozott: „De képtelen vagyok vele élni.” „És épp oly ke­vés­sé tudsz nélküle élni.” – szólt Brahma, és eltűnt.

[

Annak ellenére, hogy mind több információval rendelkezünk erről a szféráról, a legtöbb ember nem hisz a túlvilági lények létezésében. Pedig ők minden igyekezettel megpróbálják felhívni a figyelmünket a jelenlétükre, életünk irányításában betöltött szerepükre. Eközben arra is fény derült, hogy fejlett humorérzékük van. Egy román asszony így imádkozott a Teremtőhöz az évek óta pártában levő lányai érdekében: „Adj Uram nekik egy udvarlót!” Adott. Csak később derült ki, hogy mindkét lánynak ugyanaz a fiú udvarolt. Volt is nagy veszekedés belőle.

[

Jellemző a romlottságunkra, hogy már a szentéletű embereket is kigúnyoljuk. Az egyik kereskedelmi rádió megemlékezett Szent Tekláról, akit fiatalon máglyahalálra ítéltek az ókori Görögországban. Közel kétezer évvel ezelőtt tekintélyes és gazdag szülők lányaként kereszténnyé lett, és szüzességi fogadalmat tett. Pedig nem volt híján a szépségnek, és számtalan kérője akadt. A sok csá­bítás ellenére azonban tartotta magát az elhatározásához. Jegyesének kérése, szüleinek rábeszélé­se, sőt bántalmazása sem ingatta meg döntésében. Ez a kor szokásainak megfelelő, kicsapongó éle­tet élő emberek szemében elfogadhatatlan volt, ezért úgy próbáltak megszabadulni a paráznaságuk­ra emlékeztető tiszta lánytól, hogy meg­rágalmazták, és máglyára hurcolták. A meggyújtott tűz azonban csodálatos módon kialudt alatta. A műsorvezető erre megjegyezte, hogy „valószínűleg nem véletlenül”. Ezzel arra akart utal­ni korunk sajátos felfogásában, hogy biztosan frigid volt. A szíve és egyéb szervei helyén jégcsap nőtt. Mellesleg a meghiúsult máglyahalál után ki­éhez­tetett vadállatok elé vetették a szent­életű lányt, de ők sem bántották.

[

Az új mexikói Santa Fé-ben ma is csodájára járnak egy rendkívüli szak­mai bravúrral készült csigalépcsőnek. A várost 1610-ben alapították a spa­nyo­lok. Azóta több katolikus templom is épült itt. 1873-ban egy gótikus stí­lu­sú kápolna építé­sébe kezdtek, de be­fejezni nem tudták, mert a francia építőmestert, P. Mouly-t lelőtte egy féltékeny férj. A kápolnából már csak a föld­szintet és a karzatot elválasztó lépcső hiány­zott. Az új építésvezető azonban túl szűknek találta a helyet egy csigalépcső számára. Az apácák viszont nem akartak létrán felmászni a karzatra, ezért 9 napig imádkoztak Szent Józsefhez, az ácsok védőszentjéhez, hogy adjon tanácsot az építőknek. Az imádkozás kilencedik napján egy sovány ember jelent meg öszvérháton a zárda előtt. Bár csak fű­résszel, kalapáccsal és fejes vonalzóval ér­kezett, vállalta a csigalépcső megépítését.

Az ismeretlen ács néhány hónap alatt el­készítette a csigalépcsőt anélkül, hogy egyet­len szöget vagy csavart felhasznált volna hoz­zá. Az idegen nem mutatkozott be az apá­cáknak, és mielőtt kifizethették volna eltűnt Santa Fé-ből. Amikor elkezdtek nyomozni utána, a helyi fatelep tulajdonosa azt állította, hogy senki sem vásárolt tőle csigalépcsőhöz szükséges anyagot. Az is kiderült, hogy Új-Mexikóban ilyen keményfa nem is található. A legnevesebb amerikai építészek csodálattal beszélnek erről a lépcsőről, amit ma is használnak. Eddig nem találtak magyarázatot arra, hogy az ács kizárólag fából miként készíthetett ilyen csodálatos hajlatokat. A tripla csavarral megépített lépcső olyan karcsú, hogy szinte át lehet ölelni. Mégis rendkívül stabil, az elmúlt 120 év alatt karbantartásra sem volt szükség. Emellett igen szép, finom vonalú, kecses alkotás. Ezt a bonyolult alakzatot a XX. század mesterei fémöntvényekből is nehezen tudnák megépíteni.

[

Isten a balesetekben sem hagyja cserben híveit. Tennesse állam hegyi útjain kanyarogva szakadékba zuhant egy egyházi kórust szállító autóbusz. A fiatalokból álló „Isten Hangjai” nevű kórus tagjai azonban sértetlenül megúszták a balesetet. A jármű 70 méteren át sodródott a szakadék aljáig, ahol teljesen szétroncsolódva ki is gyulladt. Ám akikor a por elült, és a füst elszállt a 37 lány és fiú épségben mászott ki a roncsok körül. Elmondásuk szerint egy különös megnyugtató fényben voltak, amelyet azóta életüket megmentő „Isten fényének” neveznek. Mire a mentőalakulat a helyszínre ért, a kórustagok már visszamásztak az útra, és egyházi dalokat énekeltek. Rex Hudderly önkéntes men­tő szerint: „Könnyű volt megtalálni a helyszínt, mert »csak a fényt kellett követnünk«. De amint odaértünk, eltűnt a rejtélyes fényjelenség. Valóban istenadta csoda, hogy egyetlen áldozat sem volt.”

[

Csodák tehát ma is történnek. Ennek ellenére mind több az ateista. Szemléletük nagyon hasonlít a cserebogarakéhoz. Köztudott, hogy a cserebogár csak egy arasznyi távolságra lát. Így a világot is ennek alapján ítéli meg. Egy példabeszéd szerint két cserebogár beszélget. Az egyik azt mondja, hogy ő hisz az emberek létezésében. Erre a másik azt válaszolja, hogy nincsenek emberek, mivel ő még nem látta őket. Az ember meg bölcsen hallgat, mivel minkét cserebogár a tenyerén van. Isten az ateistákat is a tenyerén hordozza, de beszűkült gondolkodásmódjuk miatt ők ezt képtelenek belátni.

Már a papok sem hisznek maradéktalanul Istenben. Egy 52 éves dán férfi ezt nyilatkozta az egyik hetilapnak: „Nem lehet komolyan venni az olyan gyermekmeséket, mint a világot teremtő Isten, a feltámadás, meg a mennyei manna. Én egy percig sem hittem el ilyesmit. Őszintén szólva ez a témakör nem is érdekel.” Ez a kijelentés nem keltett volna feltűnést, ha egy átlagember mondja, hiszen ebben a hitetlen világban sokan vallanak hasonló nézeteket. A megrökönyödést az váltotta ki, hogy ezt a nyilatkozatot Thorkill Grosböll lelkész és hittantanár tette. Helsingör püspöke azonnal felfüggesztette állásából a papot. Szerencséje, hogy nem a középkorban hangoztatta ezt a hitvallást. Ma már nem jár érte se kiátkozás, se máglyahalál. Grosböll csupán gondolkodási időt kapott nézeteti felülvizsgálatára, és a bűnbánatra.

[

A norvég főváros Gamble kerületének tanácsa engedélyezte, hogy az ateista szövetség hangszóró­kon is kinyilvánítsa meggyőződését. A kérelem alapjául az az indoklás szolgált, hogy a mohamedán hívek számára a müezzin naponta többször is szétkürtöli, hogy: „Allah akbar” – vagyis „Nagy az Isten”. Az ő kiáltványuk így szól: „Nincs Isten”.

[

Az oslói ateisták erőlködése valószínűleg hiábavalónak bizonyul, mert a jelenlegi trend a vallásosság irányába mutat. Újabban már a bulvárlapok is egyre többet foglalkoznak a hittel. Érdeklődésüket azonban nem a vallásos meggyőződésük motiválja, hanem az aktuális divathullám. Miután a pornó, a horror, a szadizmus, a terrorizmus és egyéb állati cselekedetek témáját kimerítették, nem tudnak újat nyújtani az olvasóiknak. Előfizetőik megtartása érdekében kénytelenek „új vizekre evezni”. Most éppen a hit van soron, a vallásos emberek meggyőződését próbálják áruvá silányítani. Eközben sok olyan felfedezést tesznek, ami számukra meglepő. Elmélyült ismeretek terjesztésével nem vádolható magazinjaink egyike pl. ily módon összegezte a hittel kapcsolatos ismereteit.

1. Csökkenti a stresszt: 7000 személyen végzett vizsgálat azt mutatta, hogy a hívőket sokkal kevésbé nyomasztják pénzügyi, egészségügyi és hétköznapi problémák, mint a „hitetlen” társaikat.

2. Jótékonyan hat a vérnyomásra: A rendszeresen imádkozók vagy meditálók kevésbé hajlamosak agyérgörcsre, és a keringési rendszer betegségeire.

3. Serkenti az immunrendszert: Egyes kutatók szerint a hívőknél alacsonyabb a szervezet immunrendszerét támadó káros anyagok szintje. Idős korukban is mozgékonyak, és friss marad az elméjük.

4. Javítja a hangulatot: A vallásos családokban nevelkedő lányok 60%-kal kevesebb esélyük van a depresszióra, pánikbetegségekre.

5. Jót tesz a házasságnak: Több tanulmány is rámutatott arra, hogy az istenfélők között harmonikusabb a házastársi kapcsolat, kevesebb a válás.

Lehet, hogy az emberek unalmukban ismét vallásosak lesznek. Folyton új élményekre vágynak, és jobb híján most éppen a hittel próbálkoznak. Amit a papok és a hittérítők évezredek alatt nem tudtak elérni, azt most egy divathullám megteremti. Ha így megy tovább, még a megrögzött bűnözők is hinni fognak Istenben, mert most éppen ez a módi.

[

Az újsütetű hívőket már csak egy dolog aka­dályozza az Istenhez for­dulásban, az időhiány. A 26 éves Monica Ballarini azonban erre a problé­má­ra is talált egy sajátos meg­oldást, a bérimádkozást. Az olasz hölgy az általa létrehozott Paradicsom Ügynökség keretén belül bárkiért hajlandó imád­kozni, aki az előre meg­szabott tarifát kifizeti. Aki azt kéri, hogy vala­mely nap imádkozzon ér­te reggel és este, az 25 ezer lírát fizet. A kilenc­napos ájtatosság 40 ezer, a teljes rózsafüzér elimád­kozása pedig 50 ezer lí­rába kerül. Ezek alap­szol­gáltatások, ennyi pénzért csak otthon teljesíti a rendelést. Ha azt kérik, hogy valakinek a sírjánál imádkozzon, akkor kiszál­lási díjat számol fel. Kívánságra házhoz is megy. Ebben az esetben külön pótlékot fizettet a ké­nyel­mes kuncsafttal. A megbízásból imádkozó vállal­kozó ötletének életképessé­gét azzal magya­rázza, hogy: „Az élet vi­haros tempót diktál. Haj­tani kell mindenért, és közben már nem jut idő az Istenhez fordulásra. Én azonban megszaba­dí­tom az embereket et­től a kötelezettségtől, fel­vál­la­lom he­lyet­tük az imád­kozás ter­hét,” Kreativitá­sából né­hány szívhez- vagy in­kább lelkiismeret­hez szó­ló reklámszlogen­re is fu­totta: „Gondolj ar­ra, hogy csak egy lelked van! Mi lesz, ha elkár­hozol? Ha nincs időd a megmen­tésére, hívj engem; a többi az én dol­gom!” Az élelmes vállal­kozó kez­de­ményezése ki­tűnő üz­letnek bizonyult. Már az elején megrohanták őt az emberek rende­léseikkel. A nagy sikerre való tekintettel úgy dön­tött, hogy Internetre viszi az ügynökségét.

[

Annak ellenére, hogy a katolikus egyház töme­gével veszíti el híveit, püs­pökei egyre nagyobb luxusban élnek. Franz-Pe­ter Tebartz-van Elst limbur­gi püspök például 31 mil­lió eurós palotát épít­tetett magának. A 10 mil­liárd fo­­rintos rezidencia az ere­de­tileg tervezett összeg több mint tízszereséből jött ki. Egyetlen fürdőkád beépí­tése 15 ezer euróba (4,4 millió forintba) ke­rült. 350 ezer euróba (150 mil­lió forintba) kerültek a be­épített gardróbok, de van benne 25 ezer eurós (7,3 millió forintos) asztal is. Csak a saját lakosztálya 900 millió forintnak meg­felelő euróból jött ki.

(Cak azért került töb­be, mert a püspök koráb­ban úgy nyilatkozott, hogy „nem vágyik grandiózus életstílusra”. Az épületkomplexushoz szauna, kandalló, borospince, drágakövekkel díszített ereklyetartók, szobrok és fűthető tető tartozik, amely leolvasztja a személyes használatra szolgáló püspöki kápolna tetejéről a havat és a jeget. A rezidenciához kis park is tartozik, ahol a püspök esténként sétálgat, miközben olvassa a breviáriumot. Ez sem volt olcsó: 783 ezer euró­ból, azaz 230 millió fo­rintból készült el.

Az 1300 négyzetméter alapterületű kastély alatt földalatti folyosók is találhatók „logisztikai okok­ból” A számlát természetesen nem a saját, hanem az egyház pénzéből egyen­lítette ki. Mindezt annak ellenére tette, hogy egyházmegyéjének forrásai meglehetősen szűkösek. Nincs elég pénz a templomok, plébániák karbantartására, fenntartásra. Sok helyen már a fűtési költséget sem tudják előterem­teni. Drasztikus költségcsökkentő intézkedéseivel a katolikus napközi költségvetését is megnyirbálta. Szükség is van a szigorra, mivel rezidenciájának negyedévi fenntartási költsége 200 000 euróra rúg. (Sokba kerül a főépület és a kiszolgáló épületek rezsiköltsége, a sofőr és a cselédként szolgáló apácák munkabére, stb.) 

Palotáját magas kőfallal vetette körül, hogy megóvja magát az irigy pillantásoktól. A légi felvételek azonban leleplezték üzelmeit. A luxuskölteke­zés miatt a rezidencia előtt felháborodott hívek tüntettek, és az ügyben vizsgálatot indított a német katolikus egyház is. A bot­rány olyan nagy volt, hogy a limburgi püs­pö­köt magához rendelte Ro­bert Zollitsch érsek, a né­met egyház feje.  A püspök ró­­mai útjára demonst­ratívan a legolcsóbb utazási formát választotta, de ezen a téren sem volt mindig ilyen szerény. Volt, hogy első osztályon repült Indiába, hogy szegény gyerekekkel találkozzon. A jum­bo jeten pezsgővel, ka­vi­árral várták, és egy ágy is rendelkezésre állt, ha le kívánna pihenni. Ezt később es­kü alatt kétszer is ta­gadta, amiért a Spiegel pol­gári pert indított ellene. Hí­vei is elfordultak tő­le azzal vádolva, hogy „vi­zet pré­dikál, és bort iszik”. Egyik karácsonyi beszédében ezt prédikálta híveinek: „Aki megtapasztalja a szegénységet, fel fogja felfedezni magában az igaz Isten nagy­ságát.” Úgy tűnik ő még távol áll ettől a felfedezéstől, mert eddig csak a szemével tapasztalta meg a szegénységet.

[

Amerikában egy Salt Lake City-i mormon püspök hajléktalannak öltözött, és karácsony előtt kiállt a templom elé. A miséről érkező hívek közül legalább néhányan azt mondták neki, hogy menjen odébb a templom elől. A legtöbben azonban egyszerűen nem vettek róla tudomást. A püspök még egy maszkmestert is megkért, hogy tegye felismerhetetlenné az arcát. Később egy helyi tévének mesélte el, milyen érzés volt hajléktalannak lenni:

−  Odaléptem hozzájuk, és boldog hálaadást kívántam. Nem kértem tőlük semmit, de tudomást sem vettek rólam. Nagyon meglepő volt.

Azt mondta, leginkább még a gyerekek arcán tűnt úgy, hogy szeretnének segíteni. Aztán a mise alatt odasétált a pulpitushoz, s lerántotta magáról az álszakállat és a szemüveget. A hívek állítólag nagyon elszégyellték magukat, a püspök pedig reméli, hogy mindenkit sikerült elgondolkodtatnia.

[

A rendszerváltozás után Kelet-Európában ugrásszerűen megnőtt a különböző egyházak tagjainak száma. Szlovákiában pl. a 2001-es népszámlálás során kiderült, hogy a polgárok 84%-a valamilyen valláshoz tartozónak vallja magát. Ez meglehetősen magas szám ahhoz képest, hogy a kommunista diktatúra évtizedei alatt főbenjáró bűnnek számított a vallásosság. Ján Bunčák szociológus azonban rámutatott arra, hogy: „Ez a változás nem a hitnek, hanem a konformizmusnak, a társadalomba való beilleszkedés vágyának tudható be. A diktatúra bukása után kiment a divatból az ateizmus. A polgári demokratikus rendszerek viszont helyénvalónak tartják, sőt elvárják, hogy valaki valamilyen valláshoz tartozzon. Ezeknek az embereknek a túlnyomó része azonban egyáltalán nem hisz Istenben. Csupán a beilleszkedés, az érvényesülés vágya mondatja velük, hogy vallásosak. Azt is elvárják, hogy az általuk választott egyházak a lehető legkisebb mértékben szóljanak bele az életükbe.” Az új keletű hívők számát jelentősen gyarapítja a köpönyegforgatók, az elvtelen haszonlesők hada, akiknek mindegy, hogy milyen eszmét szolgálnak, csak jól járjanak. Ezek a gerinctelen csúszómászók voltak az előző rendszer kiszolgáló is. A nagyobb konc reményében buzgón tagadták Isten létét, most pedig elsőként vallják magukat vallásosnak.

Sajnos ez nem egyedi eset. Világjelenségről van szó, ami a kommunista diktatúrák bukása után Kelet-Európában csúcsosodott ki. Mivel Isten jelenléte nem kézzelfogható, örök kérdés a létezése. Van, de nem látjuk; létezik, de nem becsüljük; hiánya esetén azonban pánikba esünk. Ma már az ateisták is kezdenek elbizonytalanodni ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mind nagyobb az óvatos „kétkulacsosok” tábora, akik így vélekednek: „Érdemes hinni benne. Ha nincs Isten és hiszel benne, nem veszítesz semmit. Ha van és hiszel benne, mindent megnyerhetsz”. Kár, hogy az ilyen hit Isten szemében fabatkát sem ér. A Mindenható híveitől teljes elkötelezettséget, és feltétlen hitet vár el, bármiben higgyen is az illető. A megalkuvók, a színlelők, a „vizet prédikálók és bort ivók” nem számíthatnak isteni meghallgatásra, ezektől az emberektől elfordul a Teremtő.

[

A felvilágosodás kora eltávolította az embereket Istentől. A művelt emberek, a tudósok szinte mindegyike ateistává vált. Az egzakt módszerekhez való ragaszkodás száműzte a hitet az életükből. A materialista szemlélet, a tudományos gondolkodás azonban ahelyett hogy eltávolítaná, egyre közelebb viszi őket a Teremtőhöz. Az anyagi világ rejtelmeibe való belemerülés során olyan dolgokat ismernek meg, amelyek korábban a hit, a vallás tárgykörébe tartoztak. A saját útjukon haladva lépésről lépésre felfedezik Istent, és az ő csodálatos világát. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy minden út hozzá vezet. Ennek a folyamatnak legújabb állomása egy olyan felfedezés, amely a neuro­teológia kialakulásához vezetett. Ennek az új tudományágnak az alapjait amerikai kutatók rakták le, akik nemrég felfedezték, hogy agyunknak van egy különleges területe, amelynek segítségével kapcsolatot tartunk a természetfeletti erőkkel. A philadelphiai egyetemen végzett kísérletek során komputertomográffal vizsgálták, hogy az emberek imádkozás közben agyuk mely részét használják.

A laboratóriumba különböző vallású egyházi személyeket (görögkeleti papokat, ferencesrendi apácákat, buddhista szerzeteseket) hívtak meg, és megkérték őket, hogy magukban imádkozzanak. A rétegröntgen-felvételek egyértelműen kimutatták, hogy valamennyi imádkozó agyának ugyanaz a része vált aktívvá, míg a többi terület nem dolgozott. Mindez a tomográf képernyőjén úgy vált láthatóvá, hogy az aktiválódott rész piros színűvé változott, és nagyon erősen világított. A vizsgálatot vezető Andrew Newberg professzor „isteni középpont”-nak nevezte el ezt a területet, ami teljesen kikapcsolta a hétköznapi gondokkal foglalkozó agyrészeket. Ez lehetővé tette, hogy az imádkozók kizárólag Istenre gondoljanak, kizárva tudatukból a külvilágot. A tudósok szerint a vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy az emberi agy anatómiailag képes arra, hogy kapcsolatba lépjen a Mindenhatóval. Ez az adottság minden emberben megvan, csak sokan nem használják ki.

[

2002-ben már 2262 nyelven adták ki a Bibliát világszerte. A Szentírás eddig 3 milliárd példányban jelent meg a világ országaiban. Ez a szám azonban kissé csalóka. Nem azt jelenti, hogy ennyien el is olvassák ezt a művet. Franciaországban pl. 250 ezer Bibliát adnak el évente, és ennek csak 2%-át olvassák rendszeresen. A nagy példányszám annak tudható be, hogy a Biblia lakberendezési tárggyá vált. A nyugati szállodák minden szobájának tartozéka a Biblia. Ha igényli a vendég, ha nem, ott áll az éjjeli szekrényén. Sokan el is viszik emlékbe. (Nem azért, hogy otthon elolvassák, mert ha ezt tennék, felhagynának a lopással.) Emiatt gyakran kell pótolni, ami tovább növeli az eladott példányszámot.

[

Az elmúlt évek legnagyobb egyháztörténeti szenzációja a kumráni tekercsek megtalálása és feldolgozása volt. A tudósok után a teológusok is komoly érdeklődést mutatnak iránta. Alapos tanulmányozás után a Vatikán hivatalosan is elismerte, hogy a benne foglaltak hitelesek. A holt-tengeri tekercsek Kr. e. 170 és Kr. u. 68-ban keletkeztek, tehát régebbiek minden korábbi biblikus forrásnál. Ennélfogva ezek a dokumentumok jóval pontosabban ismertetik az ótestamentum és az újtestamentum egyes részleteit, mint ahogy azok a Bibliában le vannak írva. Ezt felismerve a katolikus egyház a Szentírás átdolgozására készül. Gianluigi Boschi domonkos rendi szerzetes, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem docense elmondta, hogy ezt a Modenában rendezendő nemzetközi konferencián fogják hivatalosan bejelenteni. Az átszerkesztést a jeruzsálemi Ecole Biblique e Archeologiqe szakértőire bízták, akik azonban felhívták a figyelmet arra, hogy nem fogják átfogalmazni a szent szöveget. A Bibliát csupán új elemekkel, pontosításokkal egészítik ki, ami lényegileg nem változtatja meg az üzenetét. Ha így haladunk tovább, előbb-utóbb bekerülnek a Szentírásba a hittudósok által lenézett „gnózisok” is, mert kiderül róluk, hogy nem hamisításokról, hanem valódi közlésekről van szó. Az igazi áttörést azonban majd a kronovizor széleskörű alkalmazása hozza meg ezen a téren, mivel ezzel a készülékkel feleleveníthetővé válik Mózes és Jézus minden szava, a velük történtek minden mozzanata.

[

Ily módon rekonstruálható lesz az eredeti, csonkítatlan Biblia, amely jobban igazodik majd korunk szövevényes társadalmához, és képes lesz választ adni modern életünk létkérdéseire is. Jézus eredeti tanításainak hirdetésével a hívek ismét visszatérnek majd a templomokba. Erre az egyházak megrendült anyagi helyzete miatt is szükség lenne. A jelenlegi, lényeget nélkülöző hittételek hangoztatása ugyanis elvette az emberek kedvét a templomba járástól, és ezáltal csökkent az adományok mennyisége is. Így sok helyen már a templomok fenntartási költségének előteremtése is gondot okoz. Ez a jelenség főleg az Egyesült Államokban érezteti hatását. Ezért az amerikai egyházak rákényszerültek arra, hogy üzleti tevékenységbe kezdjenek. A The Wall Street Journal-ban megjelent tudósítás szerint kereskedelmi tevékenységük a templom előterében folytatott kávé- és fánk­árusí­tás­tól, a templom teraszán berendezett éttermek működtetéséig terjed. A Florida állambeli Jackson­ville-ben egy egyház bevásárlóközpontot nyitott egyik templomának szomszédságában. Található itt utazási iroda, szépségszalon, és amerikai ételspecialitásokat kínáló étterem. Már meg is ideolo­gizál­ták ennek a tevékenységnek a helytállóságát. Vaughn McLaughlin[25], az egyház alapítója és püspöke ezt mondta: „Jézus azt akarja, hogy használjuk és kamatoztassuk a tőle kapott ajándékokat. A „kamatoztatás” egyre jobban megy, mivel 2000-ben már több mint 2 millió dollár bevételt hozott.

[

Egy évnyi misére járásra ítéltek egy ifjút Chilében, mert meglopott egy templomot. A 18 éves férfi gázpalackokat próbált zsákmányolni, ám tetten érték. A bíróság ítélete szerint minden misén részt kell vennie a következő 12 hónapban, és emellett be kell segítenie a templom takarításába, meg egyéb egyházi munkákba.

[

Mint ahogy az egyéneket, a társadalmat is levizsgáztatják az égiek a nagy sorscsapások előtt. Még mielőtt átbillenne a mérleg nyelve, adnak egy utolsó esélyt a megmenekülésre. Ha elbukunk, nem nyújtanak nekünk segélykezet, hanem hagyják, hogy elnyerjük méltó büntetésünket. 1940. február elején az Athén-Korinthosz autóbuszjárat egyik megállójában felszállt egy sovány és gyönge, de eleven tekintetű öregasszony. Mikor a jegy árát kérték tőle, csak állt a sofőr mellett kitágult szemekkel, értetlenül. Minthogy nem volt pénze, a kalauz a következő megállónál leszállította. Ez éppen az eleusziszi megállóban történt. Alig hogy leszállt róla az öregasszony a busz motorja leállt. A sofőr hiába próbálta újra és újra elindítani. Egy idő után a türelmetlen utasok már kezdték sejteni, hogy ez nem véletlenül történt. Egyiküknek mentő ötlete támadt: adják össze a pénzt, hadd jöhessen velük a szegény öregasszony is. Ő azonban nem szállt fel az időközben működőképessé vált buszra, hanem így szólt hozzájuk: „Ezt hamarabb meg kellett volna tennetek, de ti önzők vagytok. Ha már itt vagyok, mondok még nektek valamit. Bűnhődni fogtok azért, ahogy éltek, még füvetek és vizetek sem lesz!” Alighogy befejezte a baljóslatú fenyegetést az öregasszony, eltűnt. Az utasok szeme előtt semmivé vált. Csak bámulták a megváltott jegyet, mert átadni már nem tudták.

Az athéni sajtó részletesen ismertette és megvitatta az esetet. A hozzászólók közül sokan idézték Homérosz sorait, Démétér istennőhöz írt himnuszából. Démétér miután megtudta, hogy Zeusz megengedte Hádésznak leánya, Perszephoné elrablását, nem tért vissza az istenek közé az Olimposzra, hanem 9 napig az emberek között bolyongott, majd Eleusziszba ment. Ott ráncos bőrű öregasszony képében, szegényes öltözetben jelent meg. A király legkisebb fiának dajkája lett. A királynő e szavakkal fogadta: „Szemedben látszik a nemesség és a méltóság.” Később a számára épített szentélybe költözött, és szörnyű éhínséggel fenyegette meg az isteneket és az embereket, hogy visszakapja elrabolt leányát. A keresztény középkorban is megjelent Eleusziszban. A feljegyzések szerint athéni öregasszony volt, aki a leányát kereste, mert elrabolták. Feltűnése mindig összefüggésben állt valamilyen társadalmi megrázkódtatás eljövetelével. A legutóbbi látogatása után nem sokkal Görögország is belekeveredett a II. világháborúba, amelyből kilábalva egy katonai diktatúrába csöppent.

[

Világunk rohamos pusztulásának okait kutatva elgondolkodtató Jézus panasza, amely a lübecki dóm falán olvasható:

 

MESTERNEK neveztek, és mégsem kérdeztek engem.

VILÁGOSSÁGNAK hívtok, és nem láttok engem.

IGAZSÁGNAK hívtok, és nem hisztek nekem.

ÚTNAK hívtok, és mégsem jártok ezen az úton.

ÉLETNEK hívtok, és nem vágyódtok utánam.

Azt mondjátok, hogy BÖLCS vagyok, és nem követtek engem.

Azt mondjátok, hogy SZÉP vagyok, és nem szerettek engem.

Azt mondjátok, hogy GAZDAG vagyok, és nem kértek tőlem.

Azt mondjátok, hogy ÖRÖK vagyok, és nem kerestek engem.

Azt mondjátok, hogy IRGALMAS vagyok, és nem bíztok bennem.

Azt mondjátok, hogy NEMES vagyok, és nem szolgáltok nekem.

Azt mondjátok, hogy IGAZSÁGOS vagyok, és nem féltek engem.

 

HA MINDEZÉRT ÖRÖKRE ELVESZTEK EGYKOR,

NE VÁDOLJATOK ENGEM!

[

Amikor Mark Twain 1881-ben Montrealba látogatott megjegyezte, hogy: „Az ember nem tud elhajítani egy követ anélkül, hogy ne törné be vele egy templom ablakát.” A montreali The Gazette című újság szerint: „Manap­ság a temp­lomokban kialakított lakások ablakait tör­né be vele.” Ennek ellenére a város még mindig 600 imádkozó hellyel büszkél­kedhet. További 100-nak az eladása azonban már tervbe van véve. Az egyik­ben pl. pizzéria fog működni. Mont­real érseke elmondta, hogy 1960 óta nem ke­vesebb mint 25 katolikus egyházkö­zös­séget osz­lattak fel. Kanadában a katoliku­sok száma 1871 és 1971 között 1,5 millió­ról majd­nem 10 millióra nőtt. Mostanra azonban a templomba járók száma nagy­mértékben csökkent. 1970-ben a francia lakosságú Québec tar­tományban a hívek 75% járt rendszeresen templomba. Ma csupán 8%-uk. Ők is ál­talában egyedül­álló, idős em­berek, akik így próbálják enyhíteni a ma­gányukat. Egy angliai közvélemény-ku­ta­tás során megkérdezték a templomba já­rókat, hogy miért mennek Isten házába. A legtöbbjük azt válaszolta, hogy ott lelnek társaságra. Nem csak hí­vőkből van kevés, hanem pa­pokból is. A fiatalok perspektí­vátlannak tartják ezt a pályát.

[

Ennél is rosszabb a helyzet Japánban. Az Asahi Shimbun című újság felmérése szerint arra a kérdésre, hogy: „Ön hívő, vagy érdekli valamennyire a vallás, illetve valamilyen hit?” – a férfiaknak csupán 9%-a, a nőknek pedig 10%-a válaszolt igennel. Még csekélyebb az érdeklődés a vallás iránt a fiatalok között. A 20-as éveikben járó nőknek csupán 6%-a volt hívő. Az 1978-as adatokkal összeha­son­lítva a japánok vallás iránti érdeklődése a felére esett vissza. Ennek a lesújtó ered­ménynek az a fő oka, hogy a buddhizmus, illetve ennek japán ága a sintoizmus nem egyistenhiten alapul. Mint tudjuk Buddha nem isten volt, hanem egy szentéletű földi ember. A brahmanizmusban vannak ugyan igazi istenek is, de ők meg túl sokan vannak. Nem tudják az emberek, hogy kihez imádkozzanak, kitől várhatnak se­gítséget mindennapi bajaikban. Megoldást jelentene a Mindenhatóhoz való fohászkodás, de sokan nem hisznek abban, hogy Isten teremtette a világot. Ateista nézeteik szerint a földi élet az evolúció következménye. Ezáltal kizárják Istent a világukból.

Az ateizmus miatt a kereszténység sem tudott igazán gyökeret verni ebben az országban. A lakosságnak csupán 0,8%-a vallja magát kereszténynek. Csak egy valami terjed Japánban: a nyugati stílusú esküvő. A 2001-ben kötött házasságoknak már a 61%-a zajlott a katolikus egyház ceremóniája szerint. Ez a jelenség azonban nem más, mint egy divathullám, a nyugati életvitel, szokások másolása. A hitnek, a meggyőződésnek semmi szerepe sincs benne. A nyugatmajmoló pároknak nem a kereszténység által kínált szentségekre van szükségük, hanem a kiszolgáltatásukkal járó külsőségekre, a látványos ünnepségre. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a szertartást nem felszentelt papok, hanem nyugati származású polgári személyek végzik, akik csak a külsőségekre ügyelnek. A keresztény értékrendre nem kíváncsi sem az ifjú pár, sem a vendégsereg.

 

A new age a kereszténység legnagyobb kihívása

 

A fundamentális keresztények gyakran vetik a new age-hívők szemére, hogy az általuk alkalmazott kurzusok, szeánszok, spirituális beavatási szertartások és természetgyógyászati kezelések sok esetben pszichés zavarokat okoznak. Egyeseknél ez oly mértékű lehet, hogy az illető kórházi kezelésre szorul. Az utólagos vizsgálat azonban kideríti, hogy ezeknek az embereknek szinte mindegyike valamilyen okkultista szertartáson, mágikus beavatáson vett részt, vagyis nem Istennel, illetve a Magasabb Intelligenciával lépett kapcsolatba, hanem a sátáni erőkkel. A new age eszméi ugyanis szinte átlát­ha­tat­lanul összekeveredtek az okkultista-, spiritiszta tanokkal, és jelenlegi ismereteink alapján szinte lehe­tet­len megszabadítani ezt a mozgalmat a mágikus elemektől. Ez a feladat azonban nem halogat­ható sokáig. A paradigmaváltás után ránk váró új korszakba csak tiszta eszmékkel léphetünk be. Nem mételyezhetnek bennünket sátánista tanok, a régmúltból átöröklődött mágikus praktikák. A világ csak Isten segítségével menekülhet meg a pusztulástól, a démonvilágtól semmilyen támogatást sem várhatunk ezen a téren.

Meg kell tisztítanunk a new age eszmék meglehetősen széles palettáját, és a mágia körébe kell száműznünk minden olyan eljárást, tanítást, ami nem állja ki a megtartó erők próbáját. Ez a válogatás nem lesz könnyű, mert nincsenek egyértelmű szabályok, melyekhez igazodhatunk, sőt még egy hiteles mérce sincs, amivel összevethetnénk a különböző módszereket, áramlatokat. Egy támpont azért akad: A démoni hatások eleinte okozhatnak örömet, gyógyulást, összeszedettséget, földöntúli izgalmat; ám egy idő után fokozatosan megjelenik a zavar, nyomottság, békétlenség, félelem, rettegés. Az ily módon szerzett testi gyógyuláson, szellemi gyarapodáson soha sincs áldás. A sátáni erők­kel való érintkezés előbb-utóbb megbosszulja magát, a kezdeti pozitív hatások ellenkezőjére fordulnak. Ezzel szemben az isteni hatások kezdetben kelthetnek ugyan félelmet, meglepetést; idővel azonban béke, öröm és lelki megerősödés lesz a gyümölcsük. Az isteni erők közvetítéssel szerzett gyógyulás tartó­san megmarad, illetve a rendelkezésünkre bocsátott módszerrel folyamatosan gon­doskodhatunk testi erőnk fenntartásáról. A szellemi útravaló pedig a felszabadultság és a végtelen sze­retet érzését kelti bennünk mind önmagunk, mind mások iránt. A jóakaratú erőktől származó segít­ség nem távolít el bennünket Isten világától, hanem egyre közelebb visz hozzá. A démoni hatás viszont fokozatosan lehúz bennünket a félelem, a zavarodottság, az örökös nyugtalanság világába. Egy olyan örvénybe sodródunk általa, amelyből nincs menekvés, melynek végén a pusztulás vár ránk.

A mágikus praktikák gyakorlása kezdetben látványos eredményeket produkál, de később megbosszulják magukat, mert működtető erői magukkal ragadnak bennünket, és soha nem szabadulhatunk testet-lelket sorvasztó hatásuktól. Ezekben az erőkben a megtévesztés sötét lelke működik, amely végül minden jó szándékot visszájára fordít. Ne vegyünk tehát részt semmiféle asztaltáncoltató, szerelmi kötést létrehozó, halottidéző rituálén; még akkor se, ha ez manapság oly divatos dolog, mert ezáltal lassan, észrevétlenül belesodródunk az okkult erők hálójába, és mire feleszmélünk, már nem tudunk kiszabadulni belőle. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a fehér mágiaként feltüntetett módszerek kipróbálása nem jár semmi kockázattal. A kezdetben ártalmatlannak tűnő játékban már benne van a fekete mágia szellemisége, így szinte elkerülhetetlen a következő lépés megtétele. Különösen veszélyes a vudubábukkal való játszadozás. Az ezeket működtető erők ugyanis valóban léteznek, és ha a célszemély védelem alatt áll, vagyis nem képesek a feladatukat végrehajtani, akkor visszatérnek, és a folyamat elindítóját ölik meg. A Biblia sem mulasztja el megemlíteni, hogy: „Amit bármilyen mágia által megnyerünk, azt hétszer, hetvenhétszer fogjuk elveszíteni.” Valódi érté­ket csak tiszta forrásból nyerhetünk. Ez megtisztít, és életet ad nekünk. A mágia azonban fokozatosan elsorvaszt bennünket, és tönkreteszi az életünket.

 

Ennek módjáról igen tanulságosan számol be egy olvasói levél, amely Gál Péter: „A new age keresztény szemmel” című művében jelent meg. Az áldozat egy fiatal nő, aki egy álpróféta „fényadó” kurzusán vett részt, ahol ingával mérték az „erőt”. Idézzünk egy részletet a beszámolóból: „Már a tanfolyam kezdetén nagyon furcsán éreztem magam. Közérzetem elképesztő gyorsasággal romlott. Tudtam, hogy valamilyen rossz dolog történik velem, és tenni kellene ellene valamit, de nem volt hozzá erőm. Előadás után csak ültem a padon, és néztem magam elé. A többiek odajöttek hozzám és kérdezgettek, hogy mi a bajom, nem szoktam én ilyen lenni. Semmi értelmes magyarázatot nem tudtam adni sem magamnak, sem másoknak állapotom romlásáról. Nem volt semmi látható jele a bennem zajló változásnak. Csupán abban voltam biztos, hogy hirtelen eltűnt belőlem valami. A következő előadáson már a többiek is fejfájásra, rosszullétre panaszkodtak. Ekkor barátságosan, jó szándéktól vezérelve megpróbáltam figyelmeztetni a tanfolyamvezetőt erre a káros hatásra, de ő levegőnek nézett. Úgy viselkedett, mintha ott sem lettem volna. A kurzus végére az egész csoport rettenetesen fáradt, kimerült lett. Nem tudom, hogy a többiekkel mi történt ezután, de az én életem egyre rosszabbul alakult. Szerencsétlenségek sorozata zúdult rám.

Először a barátom hagyott el, aki számomra a legfontosabb volt. A szakítást eredményező feszültség olyan fondorlatos módon alakult ki közöttünk, mintha összeesküvést szőttek volna ellenünk. Ez azonban lehetetlen, mert a környezetünkben senki sem ismerte a magánéletünket olyan részletesen, hogy hibáinkat, emberi gyarlóságainkat ennyire hatékonyan ellenünk fordítsa. Aki ezt tette, az oly mélyen belelátott a lelkünkbe, olyan hibákat is észrevett bennünk, amelyekről magunknak sem volt tudomásunk. A gyógyíthatatlan lelki sebet sorozatos testi sebek követték. Egymás után zúdultak rám a különböző bajok, nyavalyák: láz, nátha, nőgyógyászati problémák, balesetek sorozata, kutya­harapás stb. Volt olyan, hogy megálltam egy autó mögött, és a kipufogócső abban a pillanatban a lábamra durrantotta az összes szemetet, ami éppen benne volt, és örök emlékként beleégette a lábszáramba. Baleset, kórház, kezelés és újabb balesetek váltották egymást. A bőrgyógyászatra már szinte hazajártam. Közben minden ok nélkül kialakult egy porckopás a térdemben. Ettől alig tudtam menni. A munkám persze olyan volt, amihez sokat kellett utazni. Autóm akkor már nem volt, mert előtte akárhányszor beleültem, elromlott. Ha csak pár kilométert mentem vele, akkor defektet kaptam. Ha viszont hosszabb távra merészkedtem, már karburátort, dinamót vagy egyéb drága alkatrészt kellett cserélni benne. Anyagilag teljesen tönkrementem. Pedig nem kerestem rosszul, de a teljes fizetésemet elvitte valamilyen váratlan kiadás. Csupán néhányat említek közülük: A virágmagok nem keltek ki a kertemben, a kutyám és a macskám elpusztult, a lakásomban az összes vízcsap egyszerre elromlott, a kulcsaimat teljesen érthetetlen körülmények között elveszítettem. Amikor fontos lett volna, hogy pontos legyek elkéstem, mert elnéztem az órámat. Ennek módja is felfoghatatlan. Más magyarázat nincs, mint hogy érzékcsalódás áldozata lettem. A buszt állandóan lekéstem, mivel indulás előtt mindig történt valami váratlan dolog.

Egy idő után már dolgozni sem tudtam. Mindent fel kellett adnom, majd mindent el kellett adnom, hogy valamiből megéljek, mert semmi esélyem sem volt rá, hogy leszázalékoljanak. Ilyen in­dokkal az embert nem szokták munkaképtelenné nyilvánítani. Aztán elfogytak a tartalékaim is, és nem tehettem mást, mint vártam, hátha történik valami. De ekkorra már nem csak körülöttem volt káosz, hanem bennem is. Szellemileg kezdtem leépülni. Képtelen voltam elviselni a környezetemet, a házat, amelyben laktam. Iszonyodtam mindentől. Reggelente már fel sem öltözködtem. Lassan a legegyszerűbb dolgok elvégzésére sem voltam képes. Olyan indulatok költöztek belém, amelyeket korábban sohasem tapasztaltam: féltékenység, irigység, gyűlölet. Úgy éreztem, hogy hamarosan meg fogok bolondulni. Orvoshoz nem mertem fordulni, mert attól tartottam, hogy bevisznek a pszi­chi­átriai intézetbe, ahonnan soha többé nem jövök ki normálisan. Biztos voltam benne, hogy rajtam már nem segíthet senki sem. Magamban sem bízhattam, hiszen már nem is létezett az a valaki, aki korábban voltam. Csak ültem és vártam a csodára, de az nem jött. Ekkor már arra gondoltam, hogy nem vagyok életképes, így teljesen helyénvaló, hogy elpusztuljak.”

Ez a történet végül kedvező fordulatot vett, mivel a sokat szenvedett nőt egy katolikus pap megszabadította a rontástól. A beszámoló végét idézve: „Utána olyan fáradt voltam, hogy három napig nem tudtam felkelni az ágyból. Amikor egy másik pap javaslatára megkeresztelkedtem azt hittem, hogy az ördög a fejemre borítja a házat azért, hogy ezt megakadályozza. De nem ez történt. Ez volt az első nap, amikor ismét rendben mentek a dolgok, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Ezután már csak a Jóisten csodálatos gondviselésében volt részem. Egy csapásra megszűntek a bosszantások, az akadályok, a rossz érzések és a balesetek. Elmúlt a testi fáradtság és gyengeség. Hosszú idő telt el mire megszoktam, hogy kétévnyi szenvedés után újra normális emberként élhetek.”

 

Sajnos kisebb pszichés zavarok és rosszullétek az igaz eszméket hirdető, a valódi értékeket közvetítő tanfolyamokon is előfordulhatnak. Ezek az esetek azonban többnyire arra vezethetők vissza, hogy az illető pszichikailag nem volt elég érett a magasabb rendű ismeretek befogadására. Az is előfordulhat, hogy miután a démonvilág nem nézi jó szemmel emberek nagyszámú csatlakozását a civilizációnk fejlődését elősegítő eszmékhez, a kevésbé elszántakat ily módon próbálja elrettenteni erre irányuló szándékuktól.

A korábban ismertetett módszereket tehát nem kell elvetni, hanem meg kell tisztítani a sátáni befolyástól. Ezek nagyon hasznos eljárások, de óvatosan, kellő kö­rültekintéssel kell őket alkal­maz­ni, hogy ne váljunk általuk a po­koli erők áldozatává. Haszná­latuk legbiztonságosabb módja, hogy kérjük hozzá a Mindenható jóindulatát és segítségét. Isten és angyalai is hasonló módon gyógyítanak, mint az Agykontroll „Elmetükre” gyakorlata, csak lát­hatatlan módon. Jézus is gyakran alkalmazta a kézrátételes gyó­gyítás módszerét. Ez a képesség is eredhet a Sátántól. Ennek bizo­nyítéka egy magyar asszony, aki kézrátétellel gyógyított. Félt azon­ban a saját képességeitől, ezért a vallásban keresett fogódzót. Amint megtért Istenhez, a gyógyító ké­pessége megszűnt. Miért ruház fel néha pozitív képességekkel is egyes embere­ket a Gonosz fejedelme? Ennek az a magyarázata, hogy időnként a démonvilág szolgálói is megbe­te­gednek, és őket is velük gyó­gyíttatja.

Működési mechanizmusukat illetően ezek az eljárások beleil­leszkednek az univerzális rendbe. A végkifejlet azonban attól függ, hogy melyik oldalról jön a segít­ség. Áldás csak az isteni eredetű gyógyításon van. A démonoktól szár­mazó segítség csak kezdet­ben okoz megkönnyeb­bülést, a vé­gén azonban sokkal rosszabb állapot­ba kerülünk, mint amilyen­ben voltunk. A Sátánnak ugyanis nem az a célja, hogy segítsen és megtartson minket, hanem hogy megszerezze a lelkünket. A saját szolgálatába akar állítani ben­nünket, ezért eleinte teljesíti a kívánságainkat. Ha úgy akarjuk, átmenetileg meg is gyógyít min­ket, de egy idő után átveszi a hatalmat felettünk. Mind inkább az ő akarata érvényesül, és ha ez nem sikerül neki, akkor elpusztít bennünket. Aki a legkisebb jelét tapasztalja annak, hogy bármely módszer alkalmazása során a démoni erők irányítása alá ke­rült, hagyja abba a gyakorlását. Ez esetben imádkozzunk Istenhez, és kérjük, hogy szabadítson meg bennünket a Gonosztól, és ez úton kérjük a gyógyulásunkat. Az imádság az egyet­len transzcendentális eljárás, amelyhez nem tud közel férkőzni a Sátán, így kellő kitartás esetén biztosak lehetünk benne, hogy fohászunk meghallgatásra talál.

Sajnos a későbbiek során ezek a problémák sűrűsödni fognak. Ennek oka, hogy a mágia már az iskolákba is beszivárgott. Egy általános iskolákban használt alternatív olvasókönyv 18 oldalon át ismerteti a fekete mágia mód­sze­reit. Ily módon tanítja erre a 10 éves gyerekeket: „Ha egy od­zsib­vé indián valakinek rosszat akar, fából elkészíti ellenségének ki­csinyített mását, és tűt szúr a szo­bor fejébe vagy szívébe; eset­leg nyilat lő bele abban a hitben, hogy amikor a hegye belefúródik a képmásba, erős fájdalom kelet­kezik ellensége testének megfe­le­lő részén. Ha kifejezetten az a szándék, hogy a szóban forgó sze­mélyt megölje, akkor bizonyos má­gikus szavakat mormolva elégeti a bábut.” Ezt követően áttérnek a gyakorlati megvalósításra: „Sze­rezz némi mennyiséget kiszemelt áldozatod körméből, hajából, szem­öldökéből, nyálából stb., hogy a test minden része megfelelően kép­viselve legyen, és ezekből, valamint vadméhek által elhagyott lépből kiszedett viasszal készítsd el az illető képmását. Lámpa fölé tartva 7 éjszakán át perzseld lassan a figurát, és mondd: nem viasz az, amit perzselek, X.Y. mája, szíve és egyéb testrésze az, amit perzselek. A 7. perzselés után égesd el a figurát, és áldozatod meghal.” Bravó, hadd tanuljon a gyerek! Nincs még elég erőszak a világban, gondoskodjunk az utánpótlásról. Ennek leghatékonyabb módja, hogy a jövő nemzedékét a Sátán szolgálatába állítjuk. Már az iskolában elkezdjük ördögpalántává nevelésüket, hogy aztán soha többé ne tudjunk megszabadulni a romboló erőktől, a démoni hatalomtól. Még 10-15 év és fekete mágusok fogják kormányozni a világot. Hogy hová? Természetesen a pusztulásba, a totális megsemmisülésbe, mivel ez az út elkerülhetetlenül oda vezet.

 

Ördögűzés

 

Az előzőekben láthattuk, hogy a gonosz erők mennyi kárt és szenvedést képesek előidézni környezetünk manipulálásával. Igazi gyötrelem azonban azokra vár, akiknél a rontás belülről indul ki. Ilyenkor a sátáni lény beköltözik áldozata testébe, és átveszi felette az uralmat. Lelkének háttérbe szorításával teljes mértékben uralja a megszállott szervezetét. Ezáltal tág tere nyílik arra, hogy szabadon kiélje alantas ösztöneit. Ráadásul mindezt más kárára, mivel a kívülállók a fizikai test eredeti birtokosának tulajdonítják a botrányos viselkedést, az elkövetett bűnöket. Sajnos az üldöztetés gyak­ran tragédiával végződik, mert a démoni lény addig hajszolja áldozatát, amíg az önkezével véget nem vet szenvedéseinek. Gyakran megesik az is, hogy súlyos bűncselekményre készteti áldozatát, hogy a rászabott büntetés által kivonja őt a társadalomból. Sok bűnöző gyilkol emiatt anélkül, hogy tisztában lennének befolyásolt állapotukkal. Egy rokkant embert bestiális kegyetlenséggel meg­gyilkolt fiatalember pl. azt nyilatkozta, hogy: „Valami furcsa érzés járt át, ami arra késztetett, hogy újra és újra lesújtsak”. Mások még a biztatást is hallják a fejükben, hogy: „Öld meg, Öld meg!”

Az esetek egy részében azonban előfordul, hogy a családtagoknak, közvetlen hozzátartozóknak gyanússá válik a hirtelen bekövetkezett magatartás-változás, és szakemberhez fordulnak segítségért. Ha a beteg megfelelő pszichiáterhez kerül, az hamar kideríti, hogy nem szokványos elmebetegséggel áll szemben. Sokat azonban nem tud tenni, mert az inkorporációra szakosodott terapeuták is csak ártatlan szellemeket képesek kiűzni a testből. Az általuk alkalmazott regresszív hipnózissal csupán azokat a szellemeket tudják távozásra bírni, akik túlságosan kötődnek a földi világhoz, és oly módon próbálják meghosszabbítani az ittlétüket, hogy élő emberek testébe költöznek. A gonosz lel­keket nem lehet meggyőzéssel jobb belátásra bírni. Ezekben az esetekben csak az ördögűzés segít.

Ezt a mesterséget nem pszichiáterek gyakorolják, hanem papok, a Vatikán közvetlen felügyelete alatt. A hivatalos jogosítvánnyal rendelkező ördögűzők egyike a Rómában tevékenykedő Gabriele Amorth atya, aki nap mint nap birokra kel a Sátánnal. Elmondása szerint az elmúlt másfél évtizedben több mint ötvenezerszer mondta el az ördögűző imádságot, négy-ötezer ember baján segítve. Szavait idéz­ve: Párbeszédet folytatok az ördöggel, amely olykor befészkeli magát az emberbe, és csak alapos felkészültséggel lehet szembeszállni vele. Nyilatkozatából megtudhatjuk, hogy nem győzi a sok munkát. A „munkaerőhiány” abból ered, hogy három évszázaddal ezelőtt, a felvilágoso­dás előretörésével a katolikus egyház szinte teljesen felhagyott az ördögűzéssel. Hozzájárult ehhez a döntéshez, hogy korábban ártatlan emberek ezreit küldték a máglyára; olyanokat, akik önhibájukon kívül kerültek a sátáni erők befolyása alá. A megbánás folyamata oda vezetett, hogy a XX. századra, amikor a Sátán teljes erőbedobással próbálta az emberiséget romlásba dönteni, alig akadt valaki, aki szembeszállhatott volna vele. Az 1980-as években az egyház felismerte a helyzet tarthatatlanságát, de ekkor már csak néhány ördögűző volt Itáliában. Mostanra a számuk háromszázra növekedett, mégis túlterheltek. Ennek oka, hogy mind több felkérés érkezik hozzájuk külföldről. Németországban, Ausztriában, Spanyolországban vagy Portugáliában pl. egyáltalán nincsenek ördögűzők, így az ott élők kénytelenek Róma segítségét igénybe venni. Egyébként Magyarországról is sok kérés érkezik hozzájuk. Maga Amorth atya 1980-ban még csak 20 ördögűzést végzett Olaszországban, 2000-ben pedig már 300-at, és az igény egyre nő. Az utánpótlás biztosítása érdekében a római Georgiana Egyetemen már külön tantárgyként oktatják az exorcizmust. Valamivel jobb a helyzet az ortodox egyház fenn­hatósága alá eső országokban, mert ezekben az államokban sohasem szűnt meg az ördögűzés gyakorlata.

Amorth atya szerint: „Az ördög kétféle módon fejti ki tevékenységét. Az első a közönséges módszer, amikor folyamatosan kísérti az embert. Megpróbálja eltávolítani Istentől, és eljuttatni oda, ahol maga is lakozik, a pokolba. Különleges eszközöket is alkalmaz. Ezek egyike, hogy kínokat, zavarokat okoz különféle varázslatokkal. Előfordul azonban, hogy megszállja az embert, és az ő száján keresztül beszél. Amikor egy megszállotthoz intézem szavaimat, gyakorlatilag az ördöggel folytatok párbeszédet.” Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján választja ki az ördög áldozatait ezt válaszolta: „Négy ok miatt válhat valaki célponttá. Az első, amikor visszafordíthatatlanul megátalkodik a bűnben. Ez a legritkább. A második eset sem túl gyakori. Ennek során Isten hagyja, hogy az ördög kínozza a kijelölt személyt, mert az átélt szenvedések intenzívebbé teszik a lelki fejlődését. Történelmünk során sok szent életű ember jutott erre a sorsra. Testüket képes volt ugyan meggyötörni a Gonosz, de a hitüket megacélozta. A harmadik ok korunk divathóbortja, az okkultizmus terjedése. Manapság mind többen foglalkoznak mágiával, kártyavetéssel, és egyéb praktikákkal. Sokan járnak spiritiszta szeánszokra, sátánimádó szertartásokra abban a reményben, hogy különleges képességekre tesznek szert. Eközben nem is sejtik, hogy ajtót nyitnak a démonvilág számára, és teljesen kiszolgáltatottá válnak. Amíg az előző három esetben az áldozat maga tehet arról, hogy a Sátán hatalmába kerül, a negyedik csoportba tartozók vétlenek. Ártatlanul szenvednek mások rosszakarata miatt. Ma már számtalan lehetőség van arra, hogy valaki felkeressen egy mágust, varázslót, boszorkányt; aki kellő fizetség ellenében rontást idéz elő a mit sem sejtő célszemélynél.

Ennek megfelelően az ördögűzés mindig azzal a kérdéssel kezdődik, hogy: ki küldött ide? Ezeket a megátalkodott lelkeket persze nem könnyű szóra bírni, de ha Krisztus nevében szólítom fel őket, kénytelenek válaszolni. Igen ám, de összevissza hazudoznak. Arra a kérdésre, hogy valójában ki is ő általában igazat felel, de amikor a megbízó nevét firtatom mellébeszél, megpróbálja összezavarni a dolgokat, és sokszor ártatlanokat kever gyanúba.” Mint az „Ezoterikus körkép” V. fejezetéből is tudjuk a szertartás a Római rituálé szabályai szerint zajlik, ami nem teljesen veszélytelen. Az ördögűző a jóindulatú szellemek védelme alatt áll ugyan, de figyelmetlensége által őt is érheti baj. Amorth atya egyszer elfelejtette lekötözni egy dühöngő megszállott lábát. „Akkora rúgást kaptam, hogy eltört, és negyven napig gipszben volt a lábam. Nem csoda, hogy sok pap azért nem mer ördögűzést vállalni, mert fél a bosszújától, az őrjöngő kitöréseitől. Pedig nem szabad tartani tőle. Minél kevésbé félünk, annál könnyebben tudunk elbánni vele. A kitartásunkat is alaposan próbára teszik ezek a megátalkodott lények. Nem egyszer előfordul, hogy a kiűzött lélek újból visszatér. Néha évekig is eltart, amíg sikerül véglegesen elzavarni az ördögöt.”

Az ördögűzés igénybevétele sem egyszerű dolog. Csak azok kerülhetnek a hivatásos gyakorlói elé, akik átestek a szükséges orvosi vizsgálatokon. Nehéz ugyanis szétválasztani a pszichés betegségeket az ördögi rontástól. Ezért az eljárás elkezdése előtt minden esetben meggyőződnek róla, hogy az alany viselkedésében bekövetkezett változás nem pszichiátriai okokra vezethető vissza. Ennek során elmeorvosok véleményét kérik ki. Folytatva Amorth atya élménybeszámolóját: „Akit megszállt az ördög, annak fájdalmi vannak, de nem tudja pontosan meghatározni szenvedései jellegét. Gyakran előfordul, hogy epilepsziára jellemző tünetek észlehetők rajta. A leggyakoribb árulkodó jel azonban az, hogy undort érez minden iránt, ami szent. Ha megáldom dührohamot kap, a földön fetreng. Egy fiatalember családja nem tudta, hogy mi történt a fiúkkal, amikor egyik napról a másikra furcsán viselkedett. Abbahagyta a tanulást is, és nem volt hajlandó kimozdulni hazulról. Az apjának akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor kiejtette a száján, hogy »Ave Maria«. Erre a fiú pánikszerűen felugrott azt kiáltva: Apa azonnal hagyd abba. A megszállottság előrehaladott állapotában fékezhetetlen düh tölti el, ha egyházi szentséget lát. Ezzel együtt roppant mértékben megnő a testi ereje. Az ördög a nőket is hihetetlen testi erővel ruházza fel. Egy megszállott fiatal nő vonagló, csapkodó végtagjait pl. hat férfi sem tudta lefogni, és férfi hangon kezdett el beszélni. Ráadásul olyan nyelven, amelyet korábban még csak nem is hallott.

Olyanok is vannak, akiken a megszállottság csak rövid ideig vesz erőt. Amikor érzi, hogy jön a »roham« kimegy a mosdóba, vár negyedórát, s ha visszatér senki sem vesz észre semmit. Súlyos ese­tekben a megszállottak olyan nyelveken is értenek, amelyeket soha nem tanultak. Egy ördögűzésen több különböző nemzetiségű pap gyűlt össze. Én a megszállott asszonyt latinul kérdeztem, a paptársaim pedig németül, héberül, arabul, koreaiul, ki-ki az anyanyelvén. Ő pedig mindegyikre olaszul válaszolt. Pontosan az adott kérdésre. Fordításra, tolmácsolásra nem volt szükség. (Ez feltehetően nem az ördögök műveltségének, hanem telepatikus képességüknek tudható be.) Néha előfordul, hogy a démon érthetetlen nyelven szólal meg. Ha ilyenkor megkérdezem milyen nyelv ez, azt feleli: az ördögök nyelve.

Az ördögűzés során gyakoriak a látványos jelenetek is. Egy szakavatott paptársam zárt templomban próbálta kizavarni a Gonoszt, néhány családtag jelenlétében. Egyszer csak a fiú teste felemelkedett a székről. Egyre feljebb került, fejével már a templom plafonját érintette. A hozzátartozók nagyon megijedtek. Mi lesz ha lezuhan, és összetöri magát? A pap nyugalomra intette őket. Ezt követően a test szép lassan visszaereszkedett az ülőhelyére. A fiú mosolyogva ébredt, nem emlékezett semmire sem. Ennél is látványosabb jelenet, amikor a megszállott a legelképesztőbb tárgyakat hány­ja ki magából. Hosszú szögeket, kötélcsomókat, fából és műanyagból készült állatfigurákat. Magam is őrzök ilyen tárgyakat. (Ezeket valószínűleg nem nyelte le előzőleg az áldozat, hanem a torkában keletkeztek, materializálódás útján.) Gyakran előfordul, hogy távoli és elrejtett dolgokról is tudomása van.” Végezetül azt is megtudtuk, hogy az alvilág képviselői nem csak egyéneket képesek megszállni, hanem néha egész embercsoportokat is. „Egyszer egy egész iskolai osztályt kellett »gyógyíta­nom«. De gyakori az is, hogy egy ország vezetőit kerítik hatalmukba. Meggyőződésem, hogy ördög szállta meg annak idején Hitlert és Sztálint is.” (Mellékesen megjegyezve erre nem volt szükség, mert ők maguk is sátáni eredetű lények voltak. Az ezoterikus szakirodalom több helyen is meg­említi, hogy Hitler maga volt az Antikrisztus. Sztálinról is köztudott volt, hogy az egyik kezén hat uj­jal született, ami a démonológia tudománya szerint egyértelműen utal a hovatartozására.)

Bár az ördögűzés szertartása látszólag nem más, mint imádkozás, nem ajánlatos kísérletezni vele. A mélyen vallásos ember képes ugyan távol tartani az ördögöt magától, de semmiképpen ne vállalkozzon az ördöggel való párbeszédre. A zsoltárok éneklése, a rózsafüzér mondása közben történő kikérdezés nagy felkészültséget igényel. Éppen ezért a Vatikán Hittani Kongregációja előírja, hogy csak az foglalkozhat ördögűzéssel, aki erre az illetékes püspöktől működési engedélyt kap. A jóváhagyás kiadását hosszú tanulás és tapasztalatszerzés előzi meg. Elöljárója azonban még ekkor sem biztos abban, hogy a tanítvány a gyakorlatban is képes lesz megállni a helyét. Ezért sokszor ezekkel a szavakkal bocsátja útjára: Próbálj meg magad boldogulni! Alapvető szabály, hogy az ördögűzést végző papnak sohasem szabad rögtönzött imát mondania, hanem a Biblia meghatározott részeiből kell idéznie. A Szentírás ugyanis „vörös posztó” az ördögök szemében, iszonyodnak minden sorától. Az előadásmódnak pedig eksztatikusnak kell lennie, hogy az alany kellően felfokozott állapotba kerüljön. Minden izgatottabb, annál kevésbé érzi jól magát a megszálló szellem benne. A sok kellemetlen hatástól fenyegetve érzi magát, és kimenekül áldozata testéből.

Amennyiben minden jel arra vall, hogy valamely hozzátartozónknak szüksége lenne kiűzetésre, forduljunk a katolikus egyház helyi képviselőihez. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a papok, püspökök túlnyomó része nem hisz abban, hogy az ördög megszállhatja az embereket. Kitartó kereséssel azonban el fogunk jutni ahhoz a személyhez, aki majd útba igazít bennünket. A Vatikánban azonban annyira komolyan veszik a Sátán és a Gonosz szellemek létezését, hogy nemrégen módosították a négy évszázaddal ezelőtt elfogadott exorcizmus szertartáskönyvét. Ebből az is kiderül, hogy a démonok bukott angyalok, akik rendkívüli képességű és intelligenciájú szellemi lények. Egyébként II. János Pál pápa is végzett már ördögűzést. A szentszéki hivatalából visszavonult Jacques Martin emlékiratai szerint erre először 1982-ben került sor. A másik két eset az ezredfordulón történt. Mindhárom esetben fiatal nőkből űzte ki a Gonoszt.

1982-ben, a dél-amerikai körútja során egy földön fetrengő nőt vett kezelésbe, aki miután letépte magáról a ruháit, a testét kezdte el marcangolni. 2000 szeptemberében a Szent Péter téren egy nem evilági hangon és nyelven sikoltozó nőből űzte ki a démont. Több tucat szemtanú elmondása szerint csaknem félórás megfeszített koncentrálással járó munkával érte el azt, ami előzőleg a Nemzetközi Ördögűző Szövetség fejének nem sikerült. Harmadik alkalommal egy 24 éves nőn segített, akire egy román árvaházban találtak rá, teljesen beszámíthatatlan állapotban. A belé költözött gonosz lélek tökéletes latinsággal küldte el a fenébe a papokat, majd férfihangon tovább szidalmazta a pápát. II. János Pál később élete legnagyobb kihívásaként írta le ezt az esetet. Nem ez volt azonban a legnevezetesebb egyházfői ördögűzés. A II. világháború idején XII. Pius pápa többször is megpróbálta kiűzni az ördögöt Hitlerből, de nem sikerült. Egy idő után fasiszta diktátor sejtette, hogy valami nincs rendben vele. Egyre inkább megerősödött benne a gyanú, hogy megszállták a démoni erők, ezért közvetlenül a római pápához fordult segítségért.

A katolikus egyház nem véletlenül vállalta magára ezt a feladatot. Mint látni fogjuk Jézus is gyakran űzött ki démonokat megszállt emberekből. Részéről elég volt néhány szó, hogy kiutasítsa őket. Mivel a tanítványainak azt parancsolta, hogy az ő nevében hasonlóképpen cselekedjenek, a római kereszténység azóta is tisztének érzi ezt a feladatot. A középkorban a szentek is gyakran végeztek ilyen szertartásokat. A II. században élt Szent Jusztin elmondása szerint ez számukra nem jelentett túl nagy megerőltetést. A szent embereknek ugyanis már a „puszta érintése és lehelete” is hatásosnak mutatkozott. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy ők közelebb álltak Istenhez, az őt szolgáló angyalokhoz. A sikeres ördögűzéshez ugyanis szükség van az ő segítségükre is. Ennek felismerése vezettet oda, hogy az 1999-ben megújított Római Szertartáskönyv már kifejezetten előírja, hogy „Tartózkodni kell a Sátán felesleges nevén nevezésétől, sőt még a neki szóló, korábban bevett parancsolgatást is minimálisra kell csökkenteni. Inkább Istent kell kérni az ügyben való közbenjárásra.” Az új szertartáskönyv már mentes olyan tévedésektől is, hogy az epilepsziát és a skizofréniát ördögi megszállásnak tekintse. Azért is fontos az előzetes pszichikai vizsgálat, mert ezek a betegségek hasonló tüneteket váltanak ki.

2000 évvel ezelőtt Jézus is foglalkozott ördögűzéssel. A Biblia szerint, amikor a Galileai-ten­ge­ren áthajózva a Gadarénusok földjére látogatott, találkozott az úton egy emberrel, akit megszállt az ördög. Nem is egy, hanem több pokolból szabadult szellem költözött bele, amitől fékezhetetlenül vaddá és kegyetlenné vált. Már hosszú ideje meztelenül járt, és az emberektől távol, a sírboltokban lakott. A megszállott – felismerve Jézusban Isten fiát – lábai elé vetette magát, és könyörögve kérte, hogy szabadítsa meg őt gyötrelmeitől. Jézus megparancsolta a légiónyi tisztátalan léleknek, hogy menjenek ki ebből az emberből. Ők erre rimánkodni kezdtek, hogy ne parancsolja vissza őket az alvilágba. A mellettük levő hegyen legelészett egy disznónyáj, és a gonosz lelkek azt kérték, hogy azokba mehessenek. A disznóknak azonban nem tetszett az új irányítás. Nagyon megrémültek a pokolfajzatoktól, és pánikszerűen rohanni kezdtek. Egy szakadék szélére érve lezuhantak, és belefulladtak az alatta levő tóba. Így a gonosz lelkeknek vissza kellett menni oda, ahonnan jöttek.

A későbbi századokban is feljegyeztek olyan eseteket, amikor a gonosz szellem állatokat szállt meg. Az 1980-as években egy Moszkva környéki faluban a pravoszláv egyház helyi képviselője kutyán hajtott végre ördögűzést. Az állat addig úgy viselkedett, mintha megveszett volna, de az orvosi vizsgálat kizárta a fertőzés gyanúját. A korábban igen barátságos kutya mindenkinek nekitámadt. Órákig őrjöngött, így gazdája kénytelen volt kikötve tartani a magából teljesen kifordult ebet. Mivel nagyon szoros érzelmi szálak fűzték hozzá, nem akarta elpusztítani. Ezért végső elkeseredésében meglepő dologra határozta el magát: ördögűző papot hívott. Az eljárás sikeresnek bizonyult, a kutya ismét kezes báránnyá változott.

Minél fejlettebb a lélek, annál könnyebben megy neki az ördögűzés. A hetedik szint felett álló lelkeknek már olyan nagy hatalmuk van az alantas világ felett, hogy az ördögi szellem puszta szavukra távozik a megszállt testből. Ezt bizonyítja a „néma lélek” kiűzésének története az Újszövetségből. Egyik útja során így szólította meg Jézust egy reményt vesztett apa: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, és amikor megragadja, úgy leteperi, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Jézus így szólt a körülötte összegyűlt emberekhez: „Ó hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig tűrlek még titeket? Hozzátok őt elém!” Odavitték, és amikor az alantas szellem érzékelte a Meg­váltó jelenlétét olyan görcsös rohamot váltott ki a fiúban, hogy földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus megkérdezte az apától: „Mióta van ez így vele?”

– Gyermekkora óta. Ezért ha lehet, segíts rajta, szánj meg minket! Lehetséges-e nekem?

– Minden lehetséges annak, aki hisz!

Erre az apa felkiáltott:

– Hiszek! Segíts a hitetlenségemen.

Jézus odament a fiúhoz, és rászólt a tisztátalan lélekre:

– Te néma és süket lélek! Megparancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé ne menj bele!

Ekkor a fiú még egyszer megrázkódott, és a megszálló szellem távozott belőle. Ezt követően a tanítványai megkérdezték tőle:

– Mi miért nem tudtuk kiűzni?

Jézus így válaszolt:

– Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.

A megátalkodott démoni lelkeket tehát csak az isteni szinten álló szellemek képesek eltávolítani, akiket imádság útján lehet elérni, közreműködésre bírni.

 

Fejlődésünk buktatói

 

Az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében elhangzott, hogy a tudományos haladás egyik kerékkötője az információrobbanás, vagyis az a sajátos helyzet, hogy idő hiányában a kutatók nem tudják feldolgozni a mind nagyobb mértékben rájuk zúduló ismereteket. Az információrobbanás okozta káosz azonban már az átlagembert is mind jobban idegesíti. Manapság már nem csak a munkahelyünkön, hanem otthon is szinte megszámlálhatatlan adatszolgáltató készülék vesz körül bennünket. A rádió, a televízió, a különféle hirdetések, a teletext, a kábeltévé-hálózat szerteágazó szolgáltatásai, a számítógépen olvasható adattárolók, pendrájvok, az Internet, a fax, a telefon, a mindenhová magunkkal hurcolt mobiltelefon szünet nélkül ontják ránk a híreket. Az ismeretterjesztő műsorokat tartalmazó hang- és videokazetták, a CD-, DVD- és MP3 lemezek, valamint a Flash memóriának nevezett mozgó alkatrész nélküli digitális tárolók elárasztanak bennünket információkkal. Szakértői vé­lemények szerint az emberiség az elmúlt 10 év során több tudást gyűjtött össze, halmozott fel, és tett széles körben hozzáférhetővé, mint a megelőző 2500 év alatt összesen. Ennek eredménye, hogy a XX. század végén megjelent a homo digitális, aki a nap minden percében információ-közvetítő eszközein csüng, és úgy érzi, markában tartja a világot.

Ez az állandó készenlét azonban meglehetősen fárasztó, ezért világszerte megfigyelhető egy új jelenség, az információstressz. A technostressznek is nevezett jelenséget tovább fokozza a nyugtalanság érzése. Ez abból fakad, hogy mostanában mind több ember ismeri fel, hogy a rájuk zúduló ismeretek nem teszik okosabbá, sem határozottabbá, sőt egyre jobban elbizonytalanítják őket. A mindenhonnan felénk áradó információk ugyanis a legtöbbször meglehetősen felületesek, és nem egyszer egymásnak ellentmondóak. Szerzőik nem rendelkeznek alapos tudással, nem képesek lehatolni a problémák, jelenségek gyökeréig, így az esetek túlnyomó részében nem kapunk mást, mint tetszetős köntösbe öltöztetett halandzsát, bő lére eresztett maszlagot. A nagy felhajtással közzétett „nesze semmi, fogd meg jól” információk sorozatos csalódást okoznak az embereknek. Arról nem is szólva, hogy rengeteg pénzt, időt és energiát követel a figyelemmel kísérésük. Nem véletlen, hogy az „információ-fogyasztásban” élen járó menedzserek szerint az új ismeretek jelentős része nem éri meg azt a pénzt, amibe kerül.

A felmérések alapján az is kiderült, hogy a túl sok hír és adat miatt a vezetők nehezen jutnak elha­tározásra, s fontos döntéseket halogatnak. Úgy érzik, hogy ítélőképességüket mind jobban befolyásolják, elhomályosítják a külső hatások. Sokuknál már kezd kialakulni az úgynevezett Informa­tion fatique syndrom[26] (Információ-fáradtsági tünetcsoport), amely zavartságban, koncentrációs nehézségekben, kimerültségben és közömbösségben nyilvánul meg. Az átlagemberek emellett még a tájékozatlanságtól is szenvednek. Kellő szakértelem és pénz hiányában nem tudják megkeresni az igazán fontos tudnivalókat. Hiába a hírek özöne, a kulcsfontosságú ismeretek rejtve maradnak előttük. De ha szert tudnak tenni minden hozzáférhető információforrásra, akkor sem mennek vele sokra, mert a rengeteg eléjük szórt adatot nem tudják feldolgozni, hasznosítani, és életük szolgálatába állítani. Mindezek alapján az összegzéssel, a lényeg megkeresésével foglalkozó tudományos szakértők tevékenységét célszerű lenne kiterjeszteni az átlagfogyasztóknak szánt információk feldolgozására is. Ezáltal megállíthatóvá válna a technostressz káros folyamata, és visszatérne az emberek tudományba vetett hite.

A legtöbb gondot a számítógépes világhálón felhalmozódott adattenger kezelése okozza. Ha ezt a problémát nem oldjuk meg, akkor olyanná válik az Internet, mint egy hatalmas könyvtár, amely nincs felkartonozva. Így az olvasó kénytelen minden egyes könyvet leemelni a polcról, és oldalanként átböngészni, hogy hozzájusson a keresett információhoz. Nyilvánvaló, hogy ez az út nem járható; szakképzett „könyvtárosokra”, a weboldalak dzsungelében otthonosan mozgó szakemberekre van szükség; akik utat mutatnak nekünk, elvezetnek bennünket a használható hírforrásokhoz. Ezt a feladatot nem lehet keresőprogramokkal megoldani, mert ezek csak arra képesek, hogy a beírt kulcs­szavak alapján egy listát produkáljanak. A feltüntetett dokumentumok legtöbbje azonban hasz­nálhatatlan. A számítógép szakmailag nem képes minősíteni a rajta tárolt anyagot, ez emberi közreműködést igényel. Jelenlegi számítógépeink intelligenciaszintje a nullával egyenlő, így nem várható el tőlük semmiféle minőségi osztályozás. A szelekciót csak több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, nagy tudású specialisták képesek elvégezni. Igazi áttörés azonban akkor várható ezen a téren, ha a végső értékelésben a bölcsek és a zsenik is részt vesznek, mivel az összefüggések bonyolult láncolatát csak ők képesek átlátni.

[

Az előző két kötetben több helyen is foglalkoztunk a piacgazdaság visszásságaival, a gazdagok és szegények között egyre mélyülő szakadékkal. Most nézzük meg, miként vélekednek erről a témáról a szakemberek. Pete Péter közgazdász szerint: „A piacgazdaságon alapuló gazdasági rendszer betegségének alapvető oka a kereslet hiánya. A multinacionális vállalatokban koncentrálódott gazdasági és szellemi potenciál, valamint a profithajsza a munka termelékenységének soha nem látott növekedését eredményezte. Ebből ki­folyó­lag mindig több munkahely szűnik meg, mint amennyi keletkezik, az egyes országokban és régiókban. Tehát a fog­lalkoztatottak száma folyamatosan csök­ken, a munka­nélkülieké pedig nő. A mun­kanélküliség aztán tovább növeli a ke­reslethiányt, ami költségve­tési hiány­hoz, az állami támogatások csökkenésé­hez vezet. A fenti leépülési folyamat következté­ben a tőkések egyre kevésbé ta­lálnak a reálszférában befektetési lehető­ségekre, ezért létrehoztak ma­guknak egy virtuális gazdaságot, ahol semmit sem termelnek; csupán tőzsdei, pénzpiaci spe­­kulációk­kal próbálják elnyerni egymás vagyonát. A tőke mind nagyobb hánya­da áramlik ide, és a spekulá­ciók által ger­jesztett áringadozások a reál­gaz­da­ság bi­zonytalanságát is növelik. Túl nagy pénzek forognak a látszólagos gazdaságban, ami azzal a veszéllyel jár, hogy egy rosszul sikerült pénzügyi tranz­akció a rendszer összeomlásához vezethet.” Hiába életképes a kapitalizmus, hiába virágzik a reálgazdaság, a spekulációs tőke oly nagy súllyal nehezedik rá, hogy bármikor szétrombolhatja. Elég egy tőzsde­pánik, és nem csak a bróker cégek, a különféle befektetési alapok, valamint a bankok mennek tönk­re, hanem a termelő üzemek és szolgáltató egységek is. A pénzügyi bizonytalanság ugyanis rohamo­san csökkenti a keresletet, ami a reálgazdaságot is rövid idő alatt csődbe juttatja.

[

Más közgazdászok azzal egészítik ki a világunkban tapasztalható gazdasági rendellenességek sorát, hogy a túlfogyasztás rengeteg kárt okoz az egyénnek és a társadalomnak. Ma egyre kevesebb ember dolgozik, de ők egyre több időt töltenek munkával. A csökkenő szabadidejükben aztán kapkodó túlfogyasztással igyekeznek kárpótolni magukat az elvesztegetett életükért, egészen a csömörig. A túlfogyasztás nem kevésbé ártalmas megnyilvánulási formája az utánzó- és a presztizs­fo­gyasztás, azaz olyan státuszszimbólumok vásárlása, amellyel a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünket jelezzük embertársainknak. Az értékek és a divat gyors változása, valamint a rohamos technikai fejlődés miatt a megszerzett javak hamar elavulnak. Ezért az emberek egyre újabb és újabb termékek vásárlására kényszerülnek az identitásuk megőrzése végett. Ezáltal életüket az anyagi javak utáni hajsza, a „mókuskerék pörgetése” tölti ki. A he­do­nista mókuskerék hajtásával azonban nem lehet előbbre jutni. Ez a tevé­keny­ség kifárasztja az egyént és a tár­sadalmat anélkül, hogy boldogabb len­ne tőle. Találóan jellemzi világunkat egy indiai jógi véleménye a nyugati ci­vilizációról: „Gyönyörű emberek, gyö­nyörű autókban rossz irányba haladnak, mivel mindnyájan azt hiszik, hogy a megszerezett tárgyak, a külcsín hozza meg a boldogságot.”

A világ különböző fejlettségű or­szágaiban végzett statisztikai felméré­sek szerint a boldogságot nem az anya­gi javak minél nagyobb mértékű birtok­lásával érhetjük el. Az alapszükségletek kielégítésén túl már kevés összefüggés mutatkozik a fogyasztás abszolút mértéke, és a boldogság között. Ennek oka, hogy anyagi helyzetünket mindig a társadalom többi tagjához mérjük. Hiába él valaki jól, ha a körülötte élők jobban élnek. Az anyagi helyzetben megmutatkozó különbségek váltják ki az utánzó fogyasztást. A tömegek számára a felsőbb osztályokba tartozók fogyasztási szintje az eta­lon, ami szükségtelen fogyasztást generál. Az utánzó- és a presztizsfogyasztás nem valódi szükségleteket elégít ki, hanem csupán státuszszimbólumként szolgál. Ezzel próbáljuk jelezni a társadalomban elfoglalt helyünket embertársainknak. Jelenlegi fogyasztásaink zömére tehát nem az igényeink késztetnek bennünket, hanem a tudati beállítottságunk.

Az egész történelmünket végigkísérő mértéktelen szerzésvágy mára már intézményesült az egész világban. A média, a reklámok, a különböző intézmények naponta sulykolják be­lénk, hogy csak a fogyasztási javak mértéktelen birtoklása tehet bennünket boldoggá. Már a gyermekeinkbe is ezt ne­velik bele az iskolában. Lassan elértük, hogy a harácsolási vágy az emberi természet alapvető jellemvonása lett. Régen a test vágyainak kordában tartása, a káros gondolatok csapongásának megfékezése erénynek számított. Ma már ösztöneik gátlástalan kiélésére büszkék az emberek. Nem divat az önmegtartóztatás. A mértéket vesztett ember egyfolytában tobzódik az élvezetekben: agyonzabálja magát, mértéktelenül italozik, sportot csinál a szexből.

Statisztikai kimutatások szerint 1950 óta az emberek több árucikket vásároltak, és több szolgáltatást vettek igénybe, mint civilizációnk egész korábbi történetében. (Ma már több mint 1 millió termék között válo­gat­hatunk a boltokban.) A kö­zépkori asz­­kéta életszemlélettől alapo­san eltá­volod­va átestünk a „ló túlsó ol­da­lá­ra”. Pedig léteztek jól működő, hosszú távon fenn­maradt társadalmak rendkívül alacsony anyagi igények mel­lett is, mint pl. a gyűj­tögető-, halászó-, vadászó őskö­zös­ségek. A pénzt és a magántulajdont nem ismerő emberek semmivel sem vol­tak boldogtalanabbak, mint mi, sőt a ren­delkezésre álló leletek azt bizonyít­ják, hogy ná­lunk jóval ki­egyensú­lyo­zot­tab­ban él­tek.

A jelenlegi túlfogyasztás nem szol­gá­ja a javunkat, sőt kifejezetten kárt okoz nekünk. A föld-, a természet ki­zsa­rolása, az ásványkincsek pazarlása, a környezetszennyezés mind nagyobb mé­rtékű növekedése ökológiai katasztró­fával fenyeget. Arról nem is szólva, hogy mértéktelen fogyasztásunkkal a következő nemzedékek életlehetőségeit csökkentjük. Azok a nyersanyag- és energiaforrások, amelyek jelenleg a mi luxusigényeinket elégítik ki, az utánunk jövők létfeltételét teremthetné meg. Ha nem gondolunk az utódainkra, ha alapvető szükségleteik kielégítését is lehetetlenné tesszük, vajon meddig marad fenn a civilizációnk? Elengedhetetlen tehát a fogyasztás önkéntes mérséklése. A mohó fogyasztás ördögi légköréből nehéz kilépni, de be kell látnunk, hogy jelenlegi életmódunkkal a vesztünkbe rohanunk.

Ennek a szemléletváltásnak már vannak követői. Az Egyesült Államokban lassan tömegessé válik az „önkéntes egyszerűség” mozgalom. Követői nem akarnak kivonulni a társadalomból, hanem józan, mértéktartó életmódot kívánnak folytatni. Szó sincs lemondásról, aszkézisről. Ők csupán a luxust nélkülözik. Az anyagi értékek helyett a lelki értékeket helyezik előtérbe. Ez nagyobb boldogságot biztosít számukra, létük kiteljesedését eredményezi. Emellett jóval egészségesebbek is. Kevésbé fenyegeti őket a túltápláltságból eredő magas vérnyomás, szerzett cukorbetegség, és a rák. Az egyéni kezdeményezések azonban nem képesek jelentős változást előidézni. Elengedhetetlen az állami szerepvállalás ebben a folyamatban. Olyan szabályozásra van szükség, amely a javak újrael­osztását, a fogyasztás csökkenését eredményezik. A jövedelemkülönbségek csökkenése nem ösztönzi az embereket túlfogyasztásra, megszűnik az utánzó fogyasztás. A presztizsfogyasztás felszámolása érdekében pedig széleskörű tudati felvilágosításra, államilag szorgalmazott tájékoztatásra van szükség. A diktatórikus módszerek elkerülése érdekében minden korlátozó intézkedést széleskörű, nyilvános társadalmi párbeszédnek kell megelőznie. Elengedhetetlen a példamutatás is. Ez a folyamat csak akkor válhat sikeressé, ha hirdetői, képviselői és irányítói személyes életvitelükkel is példát mutatnak.

[

Jelentősen nehezíti soraink rendezését, hogy az emberek nem találják helyüket a világban. Minden feladatra megvan a megfelelő ember. Csak nem áll a helyzet a magaslatán, nem tesz eleget a kötelezettségének. Elmerül a karrierépítésben, vagy az egzisztenciális fennmaradásért foly­tatott küzdelemben. Elfeledkezik a túlvilágon vállalt küldetéséről. Mások az „isteni jelre” várnak. Azt hiszik, hogy ők fogják meg­váltani a világot jelenlegi bajaiból, és nem értik, hogy a Teremtő miért nem szólítja fel őket szent feladatuk elvégzésére. Hamvas Béla szerint: „A legtöbb ember csak egy kis feladattal születik a világra. Sokan azonban valami nagy dolgot keresnek, mert azt hiszik, hogy a feladatok óriásiak.” A feladatok valóban óri­ásiak, de ezek fel vannak osztva rész­fe­la­da­tokra. Így egy-egy embert viszonylag ke­vés tennivaló terhel. Ha mindenki el­végezné, ami a dolga, akkor nagy tettekre lennénk képesek. Az emberek többsége azonban azt a csekély szerepet sem hajlandó eljátszani, amit a Földre születése előtt magára vállalt, illetve azt a kevés feladatot sem végzi el, amit kiróttak rá.

[

Sok feszültséggel terhelt a mun­kaerőpiac is. A középrétegek el­sze­gényedése, a ke­reslet fo­kozatos szűkülése következtében év­ről év­re csökken a foglalkoz­ta­tot­tak szá­ma. Tovább te­tézi a ba­jokat a bér­rab­szol­gaság sajátos, ezred­vé­gi meg­nyilvánulása, amely kü­lö­nö­sen az idősebb korosztályt, és a dip­l­omásokat sújtja. Ez a mul­ti­nacionális vállalatok által általá­nosan alkalmazott rend­szer főként a fejlődő orszá­gokban ére­zteti ha­tását, mivel az alacsony mun­ka­bérek kö­vetkeztében a nagy vi­lág­cégek mind na­gyobb szám­ban te­le­pítik ter­melő­egy­sé­gei­ket ezek­be az országokba. En­nek a mun­káltatói rendszernek fő sajá­tos­sága a szak­mai ta­pasz­talatok semmibe­vé­te­le. Egy rab­­szolga akkor ér a legtöbbet, ami­kor ereje teljében van. Nem vé­letlen, hogy fejlődő or­­szá­gok­­ban a 20’-as, 30’-as éveikben járó mun­kavállalókat fize­tik meg a leg­jobban. A rabszolgák ki­válasz­tásánál az élet­erő, a mun­ka­bírás a legfontosabb szem­pont. Élet­ta­pasz­talatokra, szak­mai gya­kor­latra nincs szükség, mert a kreativitást igény­lő fe­la­da­to­kat a mun­kál­tató ott­hon vé­gez­teti el a hon­fi­tár­saival. Ezek­be az országokba már kész tech­nol­ógiát visz, ame­lynek a működ­te­tése csu­pán jól begyakorolt moz­du­la­tokat, és nagy teher­bírást igé­nyel. Ehhez kellenek a fiatal, egész­­séges rabszolgák. Gondol­koz­ni nem kell, ezt meg­teszik he­­lyet­tük a mun­ka­adóik.

Hasonló okok miatt irtóz­nak a több­dip­lo­más emberektől is. Túl­képzettnek nyil­vá­nít­va nem veszik fel őket. Régen a rab­szol­gák írni-olvasni sem tud­tak, hogy jobban kordában tudják tartani őket. Most meg 2-3 diplomával és nyelvvizs­gapapírral „okvetetlen­kednek” olyan vállalatoknál, ahol nem gondol­kodó emberekre, ha­­nem a robotoknál is olcsób­ban dolgozó enge­delmes rab­szol­gák­­ra van szük­ség. Ilyen kö­rül­mé­nyek között nem vé­letlen, hogy a 40 év feletti dip­lo­mások át­lagban 15%-kal ke­ve­seb­bet ke­resnek, mint a pálya­kez­dő tár­saik. Az élet­böl­cses­ség, a szak­mai ta­pasz­talat, a perspektívák­ban való gondolko­dás ugyanis hát­rál­tat­ja a munkát, csökkenti a ter­melé­kenységet. Az újító öt­let­ek meg­zavar­ják a ter­me­lés fo­lya­ma­tos­sá­gát, fenn­aka­­dást okoz­nak a be­já­ratott gé­pe­zet­­ben. Így nem vé­let­en, hogy a mun­­­kál­ta­tók igye­kez­nek meg­sza­ba­dulni a „kerék­kö­tők­től”, és ez is jelentősen hoz­zá­járul az idő­sebb kor­osztály nagy­­­fokú mun­kanél­küliségéhez. Mi­­után a fejlő­dő or­szágok szűk lá­tókörű politi­ku­­sai korábban ki­árusították az orszá­got, eladták a független iparvállalatokat, a krea­tív munkaerő nem talál ma­gá­nak állást. Ennélfogva a nagy szak­mai tapasztalatokkal ren­de­lkező és kellő anyagi megbecsü­lésre vá­gyó szakemberek számá­ra nincs más kiút, mint a kü­lföld­re ván­dor­lás.

[

A tudomány jelenlegi állás­pontja szerint minden ember ártatlannak születik. A bűnö­zők erkölcsi, fizikai torzulásaiért kizárólag a neveltetésük felelős. A gyakorlat azonban rácáfol erre a feltevésre. A kansasi Menninger Klinikán F. Hacker és kutatócsoportja egy fiatalkorú gyilkost pszic­ho­te­rápiás kezelésnek vetett alá. Bi­zonyos idő elteltével gyó­gyultnak nyilvánították, és el­bocsátották. Alig hogy kien­gedték, újabb gyilkosságot kö­vetett el. Amikor már negyed­szer ismétlődött meg ez az eset, a kutatók arra a meg­győ­ződésre jutottak, hogy mégsem születik minden ember ártatlannak. Vannak megátalkodott gonosz lelkek, akik bűnös hajalmokkal jönnek a világra. Rajtuk a nevelés sem segít, legfeljebb kissé vissza­fogja őket. A viselkedéstudomány művelőit már nem sok választja el attól a felismeréstől, hogy a pokol küldöttei nem tagadják meg önmagukat, bárhová születnek, nagyon hamar megmutatkozik rajtuk a valódi énjük.

Ezeket az embereket az sem változtatja meg, ha kiemelik őket a környezetükből, és egy „rendes” családban jó nevelést kapnak. A gondos nevelés nem képes a lelküket meg­változtatni. Erre jellemző példa egy 21 éves lány esete, akit 1 éves korában eldobott magától a sú­lyosan alkoholista anyja. A 20 éven át folytatott áldozatos nevelést azzal hálálta meg, hogy fagyálló folyadékot töltött nevelőanyja ásványvizes palackjába. Az asszony néhány óra múlva már borzalmas kínok között fetrengett. Ekkor sem gondolta meg magát, nem hívott orvost, szenvtelenül nézte a haláltusáját. Tettének oka: a nevelőanyja nem adott neki elég pénzt. Az ismert magyar színésznőt, Soproni Ágnest is azért gyilkolta meg a fia és felbérelt barátja, hogy megszerezze anyja vagyonát. A fiú walkmant hallgatott, miközben a barátja brutálisan megölte az anyját, majd együtt feldarabolták a szerencsétlen nőt. Az ateista szakértők azon vitatkoznak, hogy genetikai öröklődés, vagy a környezeti tényezők hatnak-e erősebben a személyiségfejlődésre. A lélekről, eredetéről nem vesznek tudomást, mert hivatalosan nem létezik. A pszichológusok beszélnek ugyan róla, de ők a psziché alatt nem egy önálló aszt­rál­lényt értenek, hanem az egyén szellemi alkatát, érzésvilágát és gondolkodásmódját.

Hiába igyekszik a jog és a demokratikus közfelfogás minden embert azonos mércével mérni, nem vagyunk egyformák. Eredetünk, a túlvilágon korábban elfoglalt helyünk alapján rendkívül különbözőek vagyunk. Egyes kriminológusok azzal próbálják magyarázni a bűnözők hajlamait, hogy: „Viselkedésük a társadalmi normák kulturális közvetítésének zavaraiból ered.” Mások a szegénységre, a hátrányos szociális helyzetre hivatkoznak. Ez a feltételezés azért nem állja meg a helyét, mert nem minden halmozottan hátrányos helyzetű gyerekből lesz bűnöző. Sokan közülük értékes emberekké válnak. Sanyarú sorsuk nemhogy rontott, hanem kifejezetten javított a jellemükön. Az átlagnál állhatatosabbá váltak, a sok megpróbáltatás szigorú erkölcsi értékrendszert alakított ki bennük. Ez annak tudható be, hogy ők már korábban legyőzték magukban állati ösztöneiket, és olyan szintre emelkedtek, ahol képesek voltak ellenállni környezetük visszahúzó erőinek.

Miután a láthatatlan világok létét nem vagyunk hajlandóak elismerni, a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni, hogy társadalmunk homogenitása téves feltevés. Ennek a fajta tapasztalatszerzésnek az eredménye az a szociológusok által kialakított nézet is, mely szerint: „Napjaink széthullóban levő plurális közösségeiben az áldozatkész, szociális magatartásforma egyre inkább háttérbe szorul. A társadalom erkölcsi törvényeit betartó egyedeken mind több szociálparazita élősködik.” Konrad Lorenz Nobel-díjas etológus megdöbbentő hasonlatosságot vélt felfedezni társadalmunk állapota, és egyes állatfajok viselkedése között. Ez nem éppen hízelgő ránk nézve, és nem is megnyugtató. Az állatvilágban ugyanis ez a fajta életforma csak addig folytatható, amíg az áldozatok kihalnak. Ezt követően az élősködők is elpusztulnak.

 

Környezeti ártalmak

 

A bioszféra helyzete még a gazdaságnál is labilisabb. Ahelyett hogy világméretű összefogással kilábalnánk az általunk ásott gödörből, egyre mélyebbre süllyedünk. Köztudomású, hogy a globális felmelegedés legfőbb kiváltó oka a Földet körülvevő ózonréteg rohamos pusztulása. Erre először a föl­dön­kívüliek hívták fel a figyelmünket, még az 1980-as évek derekán. Miután tudósaink műszeres meg­figyelései igazolták a veszély fennállását, a hír nyilvánosságra került. Ezt követően a szakértők és a közvélemény nyomására politikusaink kénytelenek volta lépni ebben az ügyben. Intézkedéseiknek köszönhetően betiltották, és néhány év alatt megszüntették az ózonréteget leginkább károsító ve­gyü­letek gyártását. A probléma azonban ezzel nem szűnt meg, mivel a tilalom nem mindenkire vonat­kozik. A montreali egyezményt aláíró 165 ország közül többen 10 éves haladékot kaptak, hogy legyen idejük az átállás megszervezésére. Kína viszont nem erre fordította az ily módon nyert éveket, hanem felfuttatta ezeknek az anyagoknak a gyártását, így mára már ők váltak a világ legnagyobb halon- és freontermelőjévé.

A belföldi igények kielégítésén kívül a világ minden részébe exportálják ezeket a környezetromboló termékeket. Az ENSZ környezetvédelmi szakemberinek megállapítása szerint Kína halon­exportja 1997-re 14-szeresére nőtt. Jelenleg a világban gyártott összes CFC harmadát, a halonnak pedig a 90%-át ők termelik. Mivel az egyezmény ezeknek a vegyületeknek nem csak a gyártását, hanem a forgalmazását is tiltja, az értékesítés a feketepiacon történik. Ily módon évente 30 ezer tonnányi freon kerül a nyugati országokba a régi típusú hűtőszekrények, klímaberendezések és kórházi fagyasztókamrák javításához. Hasonló a helyzet az oltógázként használt halonnal. Mindezek ellenére Kína rendszeresen felveszi az átálláshoz biztosított segélyt abból az alapból, amit a montreali jegyzőkönyvet aláíró országok hoztak létre. A vizsgálatok során kiderült, hogy az 1 milliárd dolláros alap felét Kína kapta, amit a gyártás bővítésére használt. Ezek után érthető, hogy minden erőfeszítés ellenére miért nőtt a világ CFC-termelése 55%-kal, halontermelése pedig 10%-kal.

 

Környezetszennyezési szempontból a lakosság óriási száma is sok megpróbáltatást tartogat a világ számára. Ezek egyike, hogy Kínában, a 400 millió kerékpár országában mind többen vásárolnak gépkocsit. A motorizáció folyamatát a nyugati autógyárak is elősegítik azzal, hogy a minél magasabb profit érdekében milliószámra exportálják termékeiket Kínába. Újabban a szállítási költségek csökkentése, valamint az olcsó munkaerő kihasználása érdekében egymás után hoznak létre helyi összeszerelő üzemeket is. 1970-ben még csak 600 ezer gépkocsi üzemelt ebben az országban, ma már 10 millió felé közelít a számuk. Mellékesen megjegyezve a többségük ólmozott benzint használ. Mivel semmi sem utal rá, hogy ez a növekedés idővel lelassulna, előbb-utóbb el fogják érni Japán motorizációs szintjét. Ez esetben Kína napi kőolajfogyasztása 60 millió hordó lesz, ami megközelíti a világ jelenlegi teljes termelését. A világ jelenlegi kőolajfogyasztása napi 87 millió hordó.[27]

Ez a folyamat már vészes sebességgel zajlik. Amíg az elmúlt 40 évben Európa kőolajfogyasztása 164%-kal emelkedett, Kínában 1010%-kal nőtt a kőolajszármazékok iránti igény. Ezzel együtt rohamosan nő India kőolajfogyasztása is. Amíg Luxemburgban 1000 lakosra 636 gépkocsi jut, Kínában még csak 6. Mi lesz, ha Kína is eléri ezt a szintet? 1999-ben a Kínai Kommu­nista Párt kiadta a jelszót: 2020-ra meg kell négyszerezni a gazdaság teljesítmé­nyét! Ha a gazdaság növekedése és a nép­szaporulat ilyen ütemben halad tovább, Kína 40 év alatt eléri a nyugat-európai életszínvonalat, és az ország lakossága 1,5 milliárd lesz. Ekkor 900 millió autót fog­nak üze­mel­tetni. Ez másfélszerese a világ jelenlegi teljes gépjármű­állo­mányának, ami azt je­lenti, hogy kb. 30 év múlva Kína egymagában elhasználja a világ teljes kő­olaj­termelését. Mi jut akkor nekünk? Bír­ják-e az olajkutak a meg­nö­vekedett ki­termelést? 40 év múlva 2,5-ször annyi kő­olajra lesz szükség, mint most, miközben szakértők szerint a Föld kőolajkészlete csupán 40 évre elegendő. Nem is szólva a többi kon­tinensnyi mé­retű ország (pl. In­dia, Orosz­ország) üzem­anyagigényéről. Orosz­­­or­szágban 10 év alatt megduplá­zó­dott a személygépkocsi-állomány. Jelenleg 1000 lakosra 152 autó jut. Ez csupán egy­negyede a nyugat-euró­pai szintnek. Így van mit behozniuk, és ebben senki sem gá­tolhatja meg őket.

A környezetben okozott károkhoz ha­sonlóan ezt már nem tudjuk tovább pasz-szol­ni a következő generációnak. Ez a hely­­zet ugyanis nagyon hamar tudatosul­ni fog az olajpiac részt­ve­vőiben, ami példátlan, évről évre elvisel­hetetlenebb áremelke­dést fog kiváltani az üzem­anyag-forgalmazásban. A szállítási és közle­kedési költségek ebből eredő drasz­tikus emelkedése pedig hiperinflációt indít el, ami tönkreteszi a világgazdaságot. En­nek előszele más most is érződik. 2008 júliusában elérte a 147 dollárt a kőolaj hor­dónkénti világpiaci ára, ami ed­dig még nem fordult elő a történelemben. Egy év alatt 60%-kal nőtt a nyersolaj ára. Gazda­sági elem­zők már most kongatják a vész­ha­ran­got, pedig ez csak a folyamat kezdete. Ha ez így megy tovább az átlagautósnak nagyon hamar szembe kell néznie az „Eszünk vagy vezetünk?” kérdéssel. Ennek a nö­ve­kedési ütemnek későbbi mérséklődé­se azért sem vár­ható, mert Ázsiában nem is­merik az ener­gia­taka­rékosság fogalmát. Az ázsiai orszá­gok­ban egy­ség­nyi GDP elő­állításához több mint három­szor annyi ener­giát használnak fel, mint Nyu­gat-Euró­pá­ban.

Kína tehát néhány évtized múlva egy­ma­ga el­fogyasztja a világpiac teljes kőolaj­kész­letét. Jól mutatja a növekedés mértékét, hogy Kína kőolaj­fo­gyasztása 2003-ban 30%-kal, 2004-ben pedig 40%-kal emelkedett. Ebben a helyzetben a nyugati orszá­gok üzem­anyag­igényét csak úgy lehet ki­elé­gíteni, hogy duplájára emelik a kitermelt olaj mennyi­ségét. Ekkor azonban a föld alatt rejlő kő­olaj­készlet nem 40, hanem csupán 20 évre lesz elegendő. Mit fogunk tenni ezután? A kínai la­kosság önmér­sékletére nem számíthatunk, már csak azért sem, mert milyen alapon várják el a gazdagságban tobzó­dó, ener­gia­pazarlást folytató nyugati országok, hogy a fejlődő világ ne ugyan­ezt tegye. A legnagyobb gond azonban az, hogy a fej­lődő országok felzárkózásával a kör­nye­zet­szennye­zés mértéke is legalább két­sze­resére nö­ve­kedik. Az üvegházhatás már most is elvi­sel­hetetlen időjárási szélsőségeket ered­ményez, és későb­biekben el­ke­rül­hetetlenül öko­ló­giai katasz­trófához vezet. Egyes mete­orol­ógusok szerint ez normál körülmények között 15 év múlva be­következik. Vajon mennyi időnk van hátra, ha a felmelegedés mértéke duplájára nö­vekedik? A jelenlegi növekedés ütemének gör­béje is expo­nenciálisan változik. Mivel minden esélyünk meg­van rá, hogy a felmelegedés ennek a görbének az üteme szerint folytatódik, még ebben az évszá­zad­ban 5-8 ^oC lesz az átlaghőmérséklet-emel­kedés. Vajon hogyan fog ala­kulni ez a görbe, ha 15 év múlva a kiindulási érték duplájára növe­kedik. A hatás felér majd egy katlannal. Ez eset­ben a XXI. század végét már senki sem fogja megérni.

Egyébként ez a hatalmas ország az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásában már most is a feketelista élén áll. Az ENSZ legutóbbi, bonni konferenciáján széles körben ismertté vált, hogy Kína északi részén, mintegy fél Európa nagyságú területen füzérszerűen égnek a kőszénbányák. A szakértők szerint 5000 km hosszúságban évente 200 millió tonna szén ég el, és az égéstermékként keletkező szén-dioxid teljes mennyisége a légkörbe kerül. A tüzek túlnyomórészt öngyulladással keletkeznek. Sok közülük már évszázadok óta ég, és oltása lehetetlenek tűnik. A világ legjobb minőségű feketeszenében, az antracitban megállíthatatlanul marja előre magát a tűz, hogy égését tápláló oxigénhez jusson. Már a felszíni kőszénlelőhelyeken is keletkeztek tüzek. Ezek egyike 20 kilométer hosszan ég. A talaj alatt égő tüzek óriási erejű detonációval is fenyegetnek, mert a metánnal keveredő levegő sújtólégrobbanást okozhat.

Mindezek ellenére nem Kína a világ legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátója, hanem az Egyesült Államok. Az USA 1 milliárd tonna szén-dioxidot termel évente, ami az egész világ által kibocsátott mennyiség egyötöde. Ezt ők is tudják, és tisztában vannak ennek következményeivel is, még sem kívánnak változtatni a kialakult helyzeten. Az amerikai politikusok az egymást követő környezetvédelmi konferenciák egyikén sem voltak hajlandók a levegőtisztulást elősegítő korlátozó intézkedéseket aláírni, illetve ratifikálni. Ehelyett egyes országokra lebontott levegőszennyezési kvótákat szorgalmaznak, és abban spekulálnak, hogy majd pénzért megvásárolják az iparilag fejletlen államokra eső kihasználatlan részt. Ez nagy felháborodást váltott ki a szerződést aláíró több mint 160 állam­ban. Félelmük nem alaptalan, mivel az Egyesült Államok lakossága a világ népességének csupán 5%-a, mégis a levegőszennyezés 25%-áért felelős. (Időközben a kvótarendszer megvalósult, és jelenleg nagyban folyik az egyes országokra kiosztott levegőszennyezési értékek adásvétele. Már Magyarország is bekapcsolódott ebbe a szégyenletes folyamatba. 2006 decemberében a magyar állam 1,2 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő értéket kínált fel egy nemzetközi aukción. Ebből is látszik, hogy mennyire nem vesszük komolyan a természet megsemmisülését. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megszüntetni a környezetszennyezést, üzletet csinálunk az önpusztításunkból.)

Azért is érthetetlen az USA ódzkodása a kiotói egyezmény által előírt 5%-os széndioxid-csök­ken­téstől, mert amerikai kutatók nyilatkozatai szerint vajmi keveset ér. Azonnali 50%-os visszafogásra lenne szükség az 1990-es szinthez képest. (Az 1992-ben Rio De Janeiro-ban elfogadott ég­haj­lat­vál­tozási alapegyezmény előírása szerint az 55 résztvevő államnak 2000-ig az 1990-es szintre kellett vol­na csökkentenie az üvegházhatást kiváltó gázok termelését. 2010-ig pedig évente 5%-kal csökkenteni kellene ezt az értéket. A vállalások első feléből semmi sem teljesült. 10 évvel az egyez­mény aláírása után az Egyesült Államok szennyező­anyag-kibocsátása 13%-kal, a világátlag pedig 8%-kal haladta meg az 1990-es értéket.) Ennek alapján a Greenpeace aktivistái úgy minősítették az 1997 született kiotói jegyzőkönyvet, amely „egy hamarosan tragédiába torkolló bohózat újabb állomása”. Bezzeg nem voltak ilyen restek a politikusok a 2009-es bankválság idején. Nem véletlenül mondják a Greenpeace aktivisták, hogy ha a természet egy bank lenne, akkor a kormányok már rég megmentették volna.

Az egyezmény aláírásának megtagadásában minden bizonnyal szerepet játszott az energiaügyi minisztérium döntése, mely szerint a következő két évtizedben 150 új szénerőmű épül az Egyesült Államokban. Amerika tehát nemhogy csökkentené az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátását, hanem jelentősen növelni fogja a légkör szén-dioxid-tartalmát. Döntésüket azzal indokolták, hogy az ország szénvagyona 300 évre elegendő, míg a kőolaj egyre drágább, és a világ kőolajkészlete max. 40 évig tart ki. Az amerikai politikusok döntésben nem kis szerepet játszott, hogy a szénre épülő energiatermelés rengeteg munkahelyet teremt, és jelentősen növeli a kormánypárt szavazótáborát. Csupán az ad némi reményt a helyzet jobbra fordulására, hogy 2007 tavaszán az amerikai legfelső bíróság a szén-dioxidot környezetszennyező gázzá nyilvánította, így az amerikai környezetvédő hivatal (EPA) korlátozhatja a gépjárművek által kibocsátott káros anyagok mennyiségét. Sokak szerint Bush elnök is változtatni fog a hozzáállásán. Ennek oka a hiúság. Nem akarja, hogy a neve úgy kerüljön be az ország történelmébe, hogy ő volt az egyetlen elnök, aki semmit sem tett a környezetvédelemért.

Egyébként a többi nyugati ország is alaposan kiveszi a részét a környezetszennyezésből. Az Agenda 21 (az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája) megállapítása szerint a Föld lakosságának csupán 20%-a él a fejlett ipari államokban, mégis ők a felelősek a szennyezőanyag-kibo­csá­tás 80%-áért. Környezetvédelmi szempontból szerencsésebb Kína energiaprogramja. A kínai energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy a villamos energia iránti fokozott igény kielégítésére 30 új atomerőművet szándékoznak építeni. Egy atomerőmű építési költsége 2 milliárd dollár. Az összesen 60 milliárd dollár előteremtése nem okoz gondot, mert jelenleg Kína rendelkezik a világ legnagyobb valutatartalékával. Hatalmas mennyiségben áramlik a külföldi tőke az országba, melynek következtében a kínai gazdaság évi növekedése elérte a 10%-ot. Kínában jelenleg nem az a gond hogyan élénkítsék a gazdaságot, hanem ellenkezőleg: hogyan fogják vissza. Európában viszont leállt a békés célú atomenergia-program. Az utóbbi években a zöld mozgalmak nyomására az Unió egyetlen államában sem építettek új atomerőművet. Ausztriában törvény mondja ki az atomerőmű-építés tilalmát. Helyette gázturbinás erőművekkel kívánják kielégíteni a növekvő energiaigényt.

 

Nem kevésbé sietteti az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét, hogy néhány évtizede megjelent a gyilkos alga szárazföldi megfelelője, a mikonia. Eredetileg Dél-Amerikában ütötte fel a fejét, és hihetetlen gyorsasággal terjeszkedik. Fél év alatt egy négyzetkilométeres területet képes benőni. A földről felkapaszkodik a magas fákra is, megfosztva a leveleket a naptól és a levegőtől. Az 1970-es években egy tévedés folytán átkerült Indonéziába, majd onnan a szél szállította tovább kis ejtőernyőre emlékeztető magvait Délkelet-Ázsiába. Már Kína déli részét is elérte. Linding-sziget egykor gazdag növényvilágát és banánültetvényeit 12 év alatt elpusztította. A kínai botanikusok szerint: „A helyzet egyre súlyosabb.” A gyomirtók és egyéb vegyszerek hatástalannak bizonyultak a mikoniá­val szemben. Hiába ásták fel a talajt az egész körzetben, az élősködő pár hónap múlva újra felütötte a fejét.

Hasonló gondokat okoz a medúzák elszaporodása. Japánban már a halászat fennmaradását fenyegeti. Mind gyakrabban fordul elő, hogy a teljes fogás 1-2 méter átmérőjű, 5-6 méter farokkal rendelkező medúzákból áll. A Földközi-tengerben sem jobb a helyzet. Olasz halászok naponta több száz kiló medúzát halásznak ki. Tengerbiológusok megdöbbentő felfedezése, hogy az Adriai-ten­ge­ren és egész Olaszország körül áthatolhatatlan falat alkotnak a medúzacsoportok. A medúzainvázió miatt egymás után zárják be a strandokat. A medúzák ugyanis jóval veszélyesebbek, mint a cápák, amelyek csak nagyon ritkán merészkednek partközelben. A semmitől sem tartó medúzák évente 70 ember halálát okozzák. Csalánsejtjeik váladékával megmérgezik áldozatukat. Féktelen szaporodásuk oka a túlhalászás, és a környezetszennyezés. Természetes ellenségüket, a tonhalak és a kardhalak már a kihalás szélén állnak. Mivel még sok helyen tisztítatlanul engedik a tengerbe szennyvizet, nagymértékben elszaporodtak a planktonok, melyek a medúzák fő tápláléka. Számuk ma már eléri a több milliárdot, és a mikoniával együtt lassan átveszik a hatalmat az óceánokban.

Megállíthatatlannak bizonyult a Föld elsivatagosodása is. A közép-afrikai országokban nem tesz­nek ellene semmit. Pénz és eszközök hiányában tehetetlenül szemlélik életterük rohamos pusztulását. Dél-Amerikában már gondolkodnak a nyugati szakértők által felajánlott őserdő-visszatelepítő programok alkalmazásán, miután rájöttek, hogy a természettől korábban elrabolt talaj nem alkalmas mezőgazdasági művelésre. Pár év után kimerül, majd kiszárad, és elhomokosodik. Így a megélhetési gondjaik nemhogy enyhültek volna, hanem tovább fokozódtak. Most már fa sincs, amit eladhatnának. A tervszerű erdőgazdálkodás lehetősége is megszűnt számukra. Kínában már elin­dítottak egy prog­ramot az elsivatagosodás feltartóztatására. Itt elsősorban az északi országrészen évente 30-40 alkalommal végigsöprő homokviharokat kívánják elkerülni. Kína területének 27,5%-a sivatag, és évente 2500 négyzetkilométerrel „gyarapodik” a mezőgazdaságilag művelhető vidék kárára. (1994-ben ez az érték még csak 17,6% volt.) A három nagy sivatag közül az egyik Pekingtől mindössze 180 kilométerre található, és minden évben 1,8 kilométerrel közelebb kerül a fővároshoz. Egy-egy nagyobb szélvihar esetén már most is hetekig porfelhőben úszik a város, az emberek csak orruk elé kötött kendőben tudnak kimenni az utcára.

Vannak olyan területek, ahol 200 napja nem esett egy csepp eső sem, miközben a hőmérő higanyszála eléri a +40 ^oC-ot. Az aszály következtében az ivóvízkészlet is rohamosan apad. Peking környékén évente 1-2 méterrel csökken a talajvíz szintje. Az utóbbi 30 évben 80 méternyi volt a szintcsökkenés. A fővárost övező falvakban folyók, kutak száradnak ki, a zöldterület eltűnése miatt pedig éhen halnak a jószágok. Ennek a jelenségnek tudható be, hogy Észak-Kína több városában szigorú víztakarékossági intézkedésekre kényszerültek. Van ahol napi 6 órára korlátozzák a vízhasználatot. Tiencsinben megtiltották az autómosók működését, és a vízkvótát egy háromfős család esetében havi 8 m³-ben állapították meg. Az indiai főváros, Delhi vízkészletei is kimerülőben vannak. 1977-ben még csak 6 métert kellett leásni a föld alá, napjainkban egyes helyeken 35 méteres kutakat is fúrnak. A problémát az jelenti, hogy míg a városnak 3,3 millió liter vízre van szüksége naponta, mindössze kétmillió liter áll rendelkezésre. És a helyzet csak rosszabbodni fog. Az észak-indiai Gujarat tartományban a talajvíz évente 6 méterrel süllyed. A dél-indiai Tamil Naduban a kutak 95%-a kiszáradt. Ezeken a területeken 75 millió ember él. Nem jobb a helyzet Oroszországban sem. Vlagyivosztokban már annyira lecsökkent a várost ellátó kutak vízszintje, hogy az előbbinél is szigorúbb vízkorlátozást vezettek be. Naponta csak 4 órán át folyik víz a csapokból, a központi melegvíz-szol­gáltatás pedig megszűnt. A megfelelő fürdési és tisztál­kodási lehetőségek hiányában a városban terjed a kiüté­ses tífusz hordozójaként ismert ruha­tetű.

Minden csepp víz számít Törökországban is, ahol 2007 nyarán heteken át tartó vízkorlátozást vezettek be, két napra teljesen elzárva a vizet ötmillió ankarai és tizenegymillió isztambuli elől. Mivel a tározókban 4 százalékra esett vissza a vízkészlet, Törökország gátak­kal próbál meg vízhez jutni. Így viszont Szíria és Irak nem jut elég ivóvízhez. Amikor a károsult országok külképviseletei felelősségre vonták Szulejmán Demirel miniszterelnököt, ezt mondta: „Az országunkban eredő folyók a határig hozzánk tartoznak, és csak azután a szomszéda­inkhoz. Azt teszünk vele, amit akarunk.” Sú­lyos vízpro­blémákkal küzd Egyiptom, Szudán, Pakisz­tán, Irán, Szaúd-Arábia, Irak, Izrael, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnam és Szíria is. Jelenleg a Földön 1,1 milliárd em­bernek nem jut tiszta ivóvíz, a vízhiány pedig 2,6 mil­liárd ember mindennapjait keseríti meg. A Dél-Afrikai Köztársaságban úgy próbálták csökkenteni a vízfogyasztást, hogy privatizálták a vízműveket. Az új cégtulajdonos első dolga az volt, hogy elzáratta azoknak az embereknek a csapjait, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy kiegyenlítsék vízszámláikat. Ezt követően a helybeliek jobb híján szennyezett vizet kezdtek fogyasztani. Emiatt kolerajárvány tört ki, ami 32 ember életét követelte.

Nem kímélik Kínát az árvizek sem. Miután legnagyobb folyójuk a Jangce vízgyűjtő területén kiirtották a fákat, a hegyekből lezúduló esővíz akadálytalanul ömlik a folyóba. Ez olyan magasságba duzzasztja a Jangce vízszintjét, hogy elkerülhetetlenül átszakadnak a gátak, és a min. 45, de néhol 80 méter magas víztömeg percek alatt több millió hek­tárnyi mezőgazdaságilag művelt terü­le­tet önt el. Ezek az évente menet­rend­szerűen ismétlődő áradások azon túlmenően, hogy dollármilliárdokra rúgó károkat okoznak, emberek ez­rei­nek életét oltják ki. A fák vissza­tele­píthetőségének esélye egy­re kisebb, mivel a nagy sebességgel lezúduló víz magával vi­szi a he­gyek termőtalaját is. Új talaj­rétegre pedig nem számít­hat­nak, mert a geológusok szerint 400 év kell ah­hoz, hogy a Föld kérge 1 cm-rel vasta­godjon. A mezőgazdasági mű­veléshez azonban min. 30 cm vas­tag humusz­rétegre van szükség, ami 12 ezer év alatt alakul ki.

Mellékesen megjegyezve a rabló­gazdálkodásnak ez a nem várt követ­kezménye nem csak Kínát, hanem a világ majd minden orszá­gát sújtja. 1960-ban még csak 7 millió em­bert érintettek világszerte az ára­dások, napjainkban 150 mil­lió ember szenved miattuk évről évre. Hiába fordítanak egyre nagyobb gon­dot a védekezésre. A ma­gyar kor­mány pl. évente több milliárd forintot költ a Tisza gátjainak magasí­tására, még­sem képes megakadályozni az ár­víz­katasztrófákat. A Kárpátokból aka­dálytalanul lezúduló víz ugyanis óri­ási mennyiségű hordalékot visz ma­gával, amely minden egyes áradás so­rán legalább 10 cen­ti­mé­terrel meg­emeli a folyó fenék­szintjét. Így ennek a folyamatnak sohasem lesz vége. Nem égig érő gátakkal kell az árvi­zek ellen vé­dekezni, hanem vissza kell te­le­píteni a hegyoldalakra a tarra vá­gott erdőket, hogy a fák meg­kös­sék a vi­zet. Jelentős mér­ték­ben hozzájárult az árvizek gya­kori ki­alakulásához a kemi­zá­lás is. A mé­rések szerint ugyanis az agyon­vegyszerezett talaj jóval ke­ve­sebb vizet képes fel­szívni.

 

Mindezen bajokat tovább sú­lyos­bítják az erdőtüzek. Orosz­or­szágban gyakorlatilag minden év­ben hatal­mas területek pusztulnak el, mert pénz hiányában egészen őszig, vagy­is az esős, havas időszak beáll­táig nem tudják megfé­kezni a lán­gokat. Jelenleg Szibé­ria déli ré­szén tombol a tűz. A tik­kasztó hőség és az erős szél kö­vetkez­té­ben már 78 ezer hek­tár er­dő vált a lángok martalé­kává. A Burjátfölddel határos terüle­ten a tavasz kezdete óta 119 tűzgócot ész­­lel­tek. A károk többsége az em­beri felelőtlenségnek tudható be. Az égő cigarettacsikken és a tűző na­pon fó­kuszáló lencseként műkö­dő eldobott üres üvegeken, vala­mint a hanyagul eloltott tábor­­tüzeken túl­menően nem egyszer szándékos tűz­gyújtás követ­kez­té­ben harapóznak el a lángok. A minap az Egyesült Álla­mokban tört ki egy meg­fékez­hetetlen er­dő­tűz ami­att, mert egy nemzeti park vezetője avarégetést rendelt el erős szélben. Az új-mexikói erdő­tűz­ben több ezer hektárnyi erdő pusz­­tult el, és 4 város, köztük az atom­kutatás köz­pontja, Los Alamos is porig égett. A kár elérte az 1 mil­liárd dollárt.

1997-ben az indonéz sziget­vi­lág szinte egészét, valamint Ma­lajziát, Szingapúrt és a Fülöp-szi­ge­teket is beborította annak az erdőtűznek a füstje, amit azért gyújtottak, hogy a kivágott fák rönkjeit és az aljnö­vényzetet el­égessék. Itt is a dzsungel egy ré­szének mezőgazdasági mű­velésre való „felszaba­dítása” folyt, de a tűz nem állt meg a tarra vágott erdő határán, hanem tovaterjedt, és a maradékot is felemésztette. Az oltás hiábavalónak bizonyult, a tüzet csak hetek multán a monszunesők tudták megfékezni. A menekülő lakosság közül 4 ember meghalt, 32 ezer pe­dig súlyos légzőszervi megbete­gedést szenvedett. Az igazi tragédia azonban csak ezután kezdődött. Az áthatolhatatlan füstköd miatt a Má­lakká-szorosban három hajószeren­csétlenség is tör­tént, melynek kö­vetkeztében 28 tengerész eltűnt. A híradások szerint feltehetően a cápák áldo­za­tai­vá váltak. A kontinensnyi mé­retű füstfelhő következtében irá­nyít­ha­tatlanná vált és lezuhant az indonéz légitársaság egyik repü­lőgépe is. A rajta tartózkodó 234 ember közül senki sem élte túl a szeren­csétlenséget. A robbanás olyan nagy erejű volt, hogy 100 embert ott a helyszínen temettek tömeg­sírba, mert nem tudták össze­szedni a marad­ványaikat. A meteorológiai megfigyelések alapján ez az ökológiai katasztrófa nem csak a helyi lakosságot viselte meg, hanem globális kihatásai is voltak. A biológusok szerint az élővilágot is jelentős veszteség érte, mivel az indonéz őserdőkben sok olyan növény- és madárfaj él, amelyek most jóvátehetetlenül elpusztultak. Szakértői becslések szerint bolygónkon 14 millió növény- és állatfaj él. Közülük eddig 1,7 milliót határoztak meg. Hogy a fennmaradó közel 12 millióból most mennyi semmisült meg, azt senki sem tudja.

 

Ahhoz hogy ez a helyzet meg­változzon, először el kellene is­mer­niük a hatalmon levőknek is, hogy a bioszféra nagy veszély­ben van. A jelek szerint ez végre megtörtént. A minap 154 ország több mint 1700 szakértőjének rész­­­vé­telé­vel lezajlott az ENSZ ég­hajlatváltozással foglal­ko­­zó ta­­nácskozása. A francia­orszá­gi Lyon­ban tartott klí­makonfe­ren­cia össze­­hí­vá­sát az ENSZ glo­bális fel­me­le­ge­déssel fog­lal­kozó ku­ta­tó­cso­portja szor­gal­maz­ta. Je­­len­tésük szerint a XXI. szá­zad vé­gére 2-6 ^oC-kal emel­ked­het a Fö­ldön az átlag­hő­mér­séklet, ha az üveg­ház­ha­tást fokozó gázok ki­bo­csá­tá­sá­nak jelenlegi mér­té­két nem sike­rül csökkenteni. „Az egész embe­riség léte többé-ke­vésbé ezen a két fokon mú­lik” – hang­sú­lyoz­ta Lionel Jos­pin francia kormány­fő. Meg­nyi­tó­beszédében kiemel­te még, hogy: „A fejlett országoknak hatékony és szigorú intézke­dést kell hozniuk az ener­gia­felhasználás korlátozására. Az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának csökkentése nél­kül továbbra is aszályokra, árvi­zekre és járványokra kell szá­mítani.” Gerhard Schröder német kancellár már egyenesen így fo­galmazott a legutóbbi Föld-csúcson: „A klíma­változás immár nem borúlátó prog­nózis, hanem keserű valóság.”

A vezető éghajlatkutatók és a meteorológusok is szakítottak vég­re nyilatkozataik hagyományos óva­tosságával. P. Ewins[28] és J. Ba­ker[29], az angol és az amerikai mete­oro­lógiai szolgálatok vezetői felhívták a figyelmet arra, hogy boly­gónk gyorsan melegszik, és ezért az emberi tevékenység a felelős. A váratlan fordulat mögött az utóbbi évek tudo­mányos jelentéseinek be­ható tanulmányozása áll. Ezek azt bizonyítják, hogy a bajok fő for­rása a fokozott szén-dioxid kibo­csátás. Az ipa­ro­sodás kezdete, azaz 1860 és 1960 között 100%-kal nőtt a légkör szén­dioxid-tartalma. 1960 és 2000 között 20%-os volt a nö­ve­ke­dés. Jelenleg tehát 30%-kal több szén-dioxid van a leve­gőben, mint kellene. A God­dard[30] Intézet vezető­jé­nek Dr. J. Hansennek[31] ku­ta­tásai rámu­tattak arra is, hogy az elmúlt év­tizedek felmele­ge­dé­séhez nagy­­mértékben hozzá­já­rult a leve­gő emelkedő ózon-, metán-, klo­ro­fluor-kar­bo­nát, va­lamint korom­részecske-tartalma is.[32] A glo­bális felmelegedésre utal az a műholdas megfigyelés is, mely szerint az északi fél­tekén egyre hosszabb a vege­tá­ciós időszak. Európában a ta­vasz egy héttel korábban, az ősz pedig tíz nappal később kö­szönt be.

Úgy tűnik, hogy itthon is „meg­tört a jég” ezen a téren. Mi­­ka János az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elismerte, hogy az utóbbi években közzétett számítógépes jelentések alábecsülték a várható hőmérséklet-emelkedést. Megemlítette még, hogy a klímaváltozás legszem­be­tűnőbb hatása az óceánok víz­szintjének növekedése. „A XIX. század vége óta mérik hivata­losan a tengerszintet, ami nap­jainkig 26 centiméterrel lett ma­gasabb. A XX. században 17 cen­timétert emelkedtek az óceá­nok, és a XXI. század végére további 60-80 centiméter vár­ható. Jelenleg a vízfelszín felső, néhány százméteres rétege me­legedett át. Lejjebb még nem mutatható ki számottevő hőmér­séklet-emel­ke­dés. Ha viszont a mostani tendencia folytatódik, akkor az alsó vízrétegek felme­legedése következté­ben évszá­zadok múlva is növekedni fog a tengerek vízszintje. Az óceán­okban akkumulálódott hő még akkor is fenntartja a sarki jég­hegyek olvadását, ha időközben megszüntetjük a levegőszennyezést.” Az ebből eredő veszély érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy az Antarktisz fő jégtömb­jének térfogata 25,9 millió köbkilométer. Ha a sarkvidéki hósapkák gleccserei megolvadnak, csupán ez az egy jégtömb 65 méterrel emeli meg az óceánok szintjét. Először azonban a mintegy 3,4 millió köbkilométernyi kisebb jégtömbök fognak megolvadni, de már ez is 8,5 méteres vízszintemelkedést okoz.

Ennek hatására az alacsonyan fekvő országok (pl. Hollandia, Egyiptom, Banglades, Florida), és sok nagyváros (köztük New York, London, Sydney, Mexikóváros, Bankok, valamint a világörökség részének tekintett Velence) teljesen eltűnnek, a tengerfenékre süllyednek. Aki kíváncsi rá, hogy milyen lesz az időjárás 2050-ben, tekintse meg az OzonNetwork által készített futurisztikus időjárás-jelentést. Webcím: http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/idojaras-2050-9zX5kCV3RJTziSbz Ne higgyük, hogy ez csak vicc, fél évszázad múlva ez lesz a szomorú valóság. A politikusok és a tudósok persze nem hajlandók tudomásul venni a ránk váró fenyegető veszélyt, ezért nem is tesznek ellen semmit. Ezt a helyzetet figurázza ki az angol Monty Python társulat az Erik a Viking – Atlantisz elsüllyed című filmjükben. Azt a jelenet mutatják be, amikor az atlantisziak nem képesek felfogni a tényt, hogy a sziget elsüllyed. Most mi is ugyanezt tesszük. A rövid kis videó ezen a címen tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=3uB3cOb5i3w

Az IPCC mezőgazdasági munkacsoportja szerint már 1 méteres tengerszint-emelkedés 5 millió négyzetkilomé­ternyi területet áraszta­na el a világ mélyföldjeiből, el­pusz­­títva az összes termőföld egy­har­ma­dát. Emellett 100 millió ember kény­szerülne környezete elhagyására. Bang­­la­des esetében ez a termőterület egy­negyedének elvesz­té­sét, és a népe­sség 30-35%-ának kitelepítését jelen­tené. Bangladesben már 1,5 mé­teres szintemelkedés is 17 mil­lió em­bert űz el a szülőföldjéről. Egyip­tomban en­nél is rosszabb állapot ala­kulna ki, mivel a Nílus-delta már 0,5 méteres szintemelkedés után víz alá kerül, és miután az ország termő­földjeinek túl­nyomó része itt talál­ható, a parasz­tokat nem lenne hová költöztetni. Nem is szólva a termő­földek elvesz­tésével járó éhínségveszélyről. A kontinensek összterületéhez képest a tengerek által elnyelt terület nem tűnik ugyan nagynak, de mindjárt más a helyzet, ha figyelembe vesszük a lakosságot is. A világ népességének majdnem fele a tengerpartok közelében él, így az emberiség életterének fele megsemmisül.

Hollandia anyagi helyzete lehetővé teszi ugyan a már most is meglevő gátak magasítását, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy egy nagyobb vihar hatására ezek a falszerű építmények egy ponton átszakadnak, és akkor szinte egyik percről a másikra a fél országot elönti a víz. Nagyobb mértékű tengerszint-emelkedés esetén Kelet-Anglia, Dél-Lousiana, Latin-Amerika észak-keleti partvidéke és Indo­nézia egyes részei is veszélyeztetett területekké válnának. A kis szigetországok (pl. a Maldív-szige­tek, Vanatu és Kiribati) pedig teljes egészében elmerülnének az óceánban. A Maldív-szigetek lakói már befogadó országot keresnek maguknak. Az itt élő 300 ezer ember számára új termőterületeket vásárolnak Indiában, Srí Lankán és Ausztráliában. Ők lesznek a világ első klímamenekültjei. Költözésük néhány év múlva esedékessé válik.

Az üvegházhatás is fokozza a jéghegyek olvadását. A jég és a fehér hó ugyanis visszaveri a napsugarakat, de ha csökken a jéggel borított terület, fokozódik a tengerek melegedése. Ettől még gyorsabban olvadnak a jégmezők, így a két jelenség egymást gerjeszti. Az Északi-sark körüli jégtakaró 1980-ban még 7,8 millió km² volt, 2010-ben már csak 4,9 millió km². Az elmúlt 5 évben 2 billió tonna jég tűnt el a Sarkvidékekről. A legrosszabb a helyzet Grönlandon, ahol évente 100 milliárd tonna jég olvad el. Jelentősen hozzájárul a vízszintemelkedéséhez a hőtágulás is. Ha levegő átlaghőmérsékletet 1 ^oC-kal nő, a víz térfogata 1 ezrelékkel nagyobb lesz. Ez a változás csekélynek tűnik. Az óceánok átlagos vízmélysége azonban 4 km, így ez a tágulás már 4 méterrel növeli a tengerszintet. A tengerszint emelkedésével nem csak a tengerparti országok mélyföldjei kerülnek víz alá. A kontinensek belsejében is hasonló sorsra jutnak az alacsonyan fekvő államok. Az ok nagyon egyszerű. Az óceánok vízszintemelkedése következtében a folyók vize nem tud lefolyni a tengerekbe. A torkolati öblök visszaduzzasztják a folyókat, így a vizük megreked a lapályos területeken. Először csak az ártereket lepi el az egyre gyülemlő víz, majd egész országok fulladnak a mocsárba.

Közép-Európában Magyarországnak van a legnagyobb esélye arra, hogy víz alá kerüljön, mert egy idő után az egész Kárpát-medence megtelik a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva lefolyni nem tudó vizével. Csupán néhány domb, és hegycsúcs emelkedik ki hazánkból jelezve, hogy itt egykor egy virágzó ország állt. Nekünk tehát fokozottan érdekünk a globális felmelegedés megállítása. Ennek ellenére mi törődünk vele a legkevésbé. Ilyen hozzáállás mellett nem ártana elgondolkodnunk azon, hogy 50-100 év múlva hová fogunk költözni, ki fog bennünket befogadni? A szomszédaink? 10 millió embert egyébként sem tud egyetlen ország sem letelepíteni. Még a velünk szimpatizáló államok is csak néhány ezer menekültről tudnak gondoskodni. Mivel ez az állapot tartósnak ígérkezik, szétszóródásunk elkerülhetetlen következménye lesz a beolvadás. Nem is olyan sokára nemzeti létünk megszűnésével fogunk fizetni a jelenlegi közönyünkért.

 

Az ökológiai katasztrófa elhárítása nem csak a kormányok feladata, hanem mindenki érdeke és kötelessége. Ezen a téren a magánsze­mé­lyek is sokat tehetnek. Az átlag­polgár kezében nincsenek ugyan hat­­hatós eszközök, de óriási szám­ará­nyuk következtében mégis meg­ha­tározó szerepük van ebben a folya­matban. Különösebb erőfeszí­tés­re sincs szükség a természet meg­óvása érdekében, elég ha odafigye­lünk a mindennapi teendőinkre. A levegő-, a talaj és az élővizek szennye­zett­sége már azáltal is jelentős mér­ték­ben csökkenthető, ha a napi be­vá­sárlásaink során előnyben része­sít­jük a környezetbarát termé­­keket. Az üdítőitaloknál pl. válasszuk a vissza­váltható palackba töltött kivi­telt. A műanyag flakonok ugyanis nem bom­­­­­­lanak le a természetben, elégetésük pedig ózonréteg-károsító CFC-kibo­csá­tással jár. (Csupán nálunk évente 1200 millió műanyag palackot dobnak ki a sze­métbe.) Szorgal­mazzuk a befőttesüvegek újbóli visszaváltását. Ne vegyük meg azoknak a cégeknek a gyárt­mányait, akik nem vállalják a göngyöleg visszaszállításával és tisztításával járó többletköltséget.

Az üvegpalackok visszaváltható polietilénpalackokkal való helyettesítése nem jelent megoldást. Az üveg negyvenszer újratölthető, a műanyag maximum tízszer. Ezután ugyanúgy eldobják, mint a vissza nem váltható műanyag göngyöleget. Az üveget viszont összegyűjtik, és beolvasztják. De ha nem, az sem baj, mivel a kvarc nem árt a talajnak. A föld kérgének 12%-át ez az anyag alkotja. Az üdítőitalgyártók azért ragaszkodnak annyira a műanyag palackhoz, mert törhetetlen, és szinte súlytalan. Ezért olcsóbb a szállítása, egyszerűbb a mozgatása. Ez utóbbin azonban könnyen lehet segíteni. Hollandiában kifejlesztettek egy kisebb fajsúlyú üveget, amely harmadával könnyebb, és előállításának anyag- valamint energiaigénye is kisebb a hagyományosnál. Kerüljük a fémdobozba kisze­relt söröket, gyümölcskonzerveket; a tubusos, flakonos ízesítő anyagokat is. Ezeket üvegbe is lehet tölteni, ami visszaváltva egyáltalán nem szennyezi a környezetet. Ezzel anyagilag is jól járunk, mert a dobozos sörök árának negyedét a díszes fémdoboz előállítási költsége teszi ki.

Egyébként nálunk a rendszerváltás előtt nemzetközi viszonylatban is példaszerűen működött a visszaváltás. Az élemiszercsomagoláshoz használt összes palack és öblösüveg háromnegyede betétdíjas rendszerben forgott. Aztán jöttek a multinacionális cégek, és a lobbizás az éppen ügyeletes kormányoknál, melynek eredményeként először a dunsztosüvegeket dobatták ki a háziasszonyokkal. Utána az üvegpalackok visszaváltását tagadták meg. Ma már a márkás borokon kívül szinte semmit nem töltenek üvegbe. Már a sört is eldobható fémdobozban forgalmazzák. A gyártók és a kereskedők buzgólkodása oda vezetett, hogy a visszaváltható göngyöleg aránya egy évtized alatt 75%-ról 15%-ra esett vissza. Az üdítőitalgyártásból pedig teljesen eltűnt a visszaválthatóság. Az élelmiszeripar a csomagolás költségeit a vevőre, a hulladékkezelését pedig az államra hárította át.

Gyűjtsük össze a ránk zúdított rek­lámkiadványokat, és a kiolvasott újsá­gokkal együtt juttassuk el az ipari­hul­ladék-felvásárló telepekre. Ha nincs időnk az elszállítására, akkor se dob­juk a kukába, hanem tegyük ki a kapu elé. Sok haj­léktalan abból él, hogy összeszedi és eladja az újrahasz­nosít­ható anyago­kat. Jellemző ezeknek a több­nyire szí­nes prospektusoknak, szó­rólapok­nak a mennyiségére, hogy csu­pán a fővá­rosban naponta 100 tonnát osz­to­gat­nak szét belőle az utcán, il­letve gyö­möszölnek postaládákba. Az éven­­te 70 ezer tonna papírt igénylő reklám­kiadványok előállítására na­pon­ta 150 millió forintot fordítanak a cé­gek, és ehhez hozzájön még a ter­jesz­tés költ­sége. Évenként legalább egy­szer ren­dez­zünk nagytakarítást a pin­cé­ben, pad­­láson; és dobjuk ki a mű­kö­désképtelen használati eszközöket, be­ren­de­zési tár­gyakat. Ezekben nagyon sok új­rahasz­nosítható anyag van, ami nagy­mérték­ben csökkenti az új termé­kek előállí­tásával járó környezet­szennye­­zést. Egy alumínium alkatrész öntésé­hez pl. 95%-kal kevesebb energia szük­séges, ha nem bauxitból gyártják, ha­nem begyűj­tött fémhulladékból. A nagy­takarítást érdemes összekötni az önkormányza­tok által minden évben meghirdetett lomtalanítási akciókkal. Ilyenkor in­gyen elszállítjuk a járdára kitett ócs­kaságokat.

1 kg kifehérített papír előállításához 2,2 kg fa, 35 liter víz és 8 kWh energia szükséges. A papír újrahasznosítása során elmarad a fehérítés, és csak feleannyi energiára, valamint tized annyi vízre van szükség a gyártásnál. Papír alapanyag helyett újra alkalmazni kellene a mosható textíliát. Jelen­leg csupán kényelmi okokból évente több millió tonna papírpelenka, papír zsebkendő, papírtörölkö­ző és papírszalvéta kerül a szemétbe. (Egy átlagos csecsemő a pelenkázási időszak alatt 1 tonnányi papírpelenkát használ el. A benne levő műanyag, latex és abszorbens zselé lebomlási ideje min. 100 év a szeméttelepen.) Az irodai papírfelhasználás csökkentése terén is van mit tennünk. Csak az Európai Unió brüsszeli irodájában naponta 16 tonna papírt használnak fel a különböző jelentések elkészítéséhez. Központi adatnyilvántartással, az euroképviselők WLAN-kártyás hordozható számítógépekkel való el­látásával a papírfogyasztást tizedére lehetne csökkenteni. A rengeteg papír mellett évente több száz tonna nyomdafestéket is megtakaríthatnánk, és jóval kevesebb nyomtatóra, fénymásoló-, valamint iratmegsemmisítő gépre lenne szükség.

A lakásban tevékenykedve kapcsoljuk le a nem használt lámpákat. Egy 100 W-os izzó napi 24 órás égetése 1 év alatt 800 kg széndioxid-kibocsátást eredményez a táplálását végző hőerőmű üzemeltetése által. Éljünk a korszerű, ener­gia­ta­ka­ré­kos termékek nyújtotta elő­nyök­kel, és cseréljük le a huzamosabb időn át használt izzólámpáinkat kompakt fény­csövekre. Szakértői számítások szerint teljes élettart­ama alatt egyetlen kompakt lám­pa is több mint 350 kilogrammal ké­pes csökkenteni a széntüzelésű hő­erőmű széndioxid-kibocsá­tá­sát. Az áruk ugyan magas, de a fogyasz­tásuk csupán egyötöde az ugyan­annyi fényt biz­tosító izzólám­pákénak, ezért át­lagos használati idő mellett 2-3 év alatt megtérül az áruk. (A kontaktlámpa energia-megtakarí­tása 80%, ami azt jelenti, hogy egy 100 W-os izzólámpának megfelelő fényerősséget kibocsátó kompaktlámpa csupán 20 W-ot fogyaszt.) Miután az élettartamuk elérheti a 8 évet is, ezt követően a meg­takarítás már a mi pénztár­cán­kat duzzasztja. Középületek ab­laktalan helyiségében, ahol éj­jel-nappal égetik a lámpát, a meg­térülési idő: fél év. Ügyel­jünk arra, hogy a kompakt fény­cső nem bírja a gyakori ki-be­kap­csolgatást, ezért csak ott alkalmazható, ahol legalább 2-3 órán át egyfolytában szükség van világításra. Rövid időre nem érdemes lekapcsolni, mert a bekapcsolása annyi energiát emészt fel, mintha 20 percen át folyamatosan égett volna. Mel­lesleg a hagyományos izzó­lám­pát sem érdemes percenként ki-bekapcsolgatni, mivel a hideg izzószál névleges áramfo­gyasztásá­nak tízszeresét veszi fel.

A szobai világítás kialakításánál vegyük figyelembe azt is, hogy egy 100 W-os izzólámpa több fényt ad, mint 4 db 25 W-os. Ez nem jelenti azt, hogy a sokágú díszes csillárjainkat ki kell hajítanunk, de huzamosabb ideig ne használjuk őket. Munkához, olvasáshoz helyi fényforrást alkalmazzunk. A közvetlen megvilágítás (állólámpa, olvasólámpa) jobb látási iszonyokat teremt, és kíméli a szemet. Az óriási energia-megtakarítás láttán az Európai Parlament bürokratái úgy döntöttek, hogy 2012 után megtiltják a hagyományos izzólámpák gyártását és forgalmazását. Ez nem szerencsés döntés, mert a szegény emberek nem tudják megfizetni a kompakt lámpák több ezer forintos árát.

Egészségvédelmi szempontból sem tanácsos az izzólámpák használatának megtiltása. A kompakt fénycsövek kevés áramot fogyasztanak ugyan, de nagyfrekvenciás elektromágneses teret keltenek maguk közül. Ez 30 cen­timéteren belül még a TCO ál­tal megengedett értéket is túl­lépi. Villogása pedig árt az ide­geknek. Kompaktlámpák­nál meg­emelték ugyan a táp­áram válta­­kozó frekvenciáját 100 Hz-ről 5 kHz-re, de ez csak mér­sékelte a fénycsövek egész­ség­károsító hatását. Hosszabb idő után a kom­paktlámpák mel­lett tartózkodók is fejfájásra pa­naszkodnak. En­nek oka, hogy a szem nem ér­zékeli ugyan a nagyfrek­ven­ciás villogást, de az agy ideg­sejtjei igen. Ezért az olvasó­lám­pákban való hasz­nálatát ke­rüljük. Erre a célra halogén­iz­zót vásároljunk. En­nek a fajta izzólámpának na­gyobb az ener­giahasznosító ha­tásfoka a kö­zönséges izzólámpánál, ezért engedélyezték a további gyártását. (A hagyományos izzólámpa hatásfoka csupán 2-3%, míg a halogénlámpáé ennek kétszerese. Az új fejlesztésű fémhalogén izzók hatásfoka azonban eléri a 30%-ot is. Ezek belül egy speciális bevonat segítségével visszareflektálják a keletkezett infravörös fény jó részét az izzószálba így csökkentve a hulladék hő keletkezését és javítva a hatékonyságot. Ez a technológia azonban meglehetősen drága, ezért ezek az izzók harmadannyiba kerülnek, mint a márkás kompakt lámpák. Emiatt nem nagyon érdemes használni őket, mivel a kompakt lámpa élettartama jóval hosszabb, minimum négyszerese a halogénlámpának.)[33]

Kompakt lámpákból csak a 12 ezer üzemórásakat érdemes megvenni. A 3 ezer üzemórás olcsóbb ugyan, de ennek élettartama csupán háromszorosa a normál izzónak. Ennek ellenére tízszer drágább. Ilyen rövid idő alatt a fogyasztáscsökkenésből eredő megtakarítás nem sokkal múlja felül az árkülönbözetet. A minőségi kompaktlámpa négyszer annyi ideig használható, és az ára csupán háromszorosa a felfűtés-szabályozó elektronikát nem tartalmazó olcsó hamisítványoknak. A hosszú élettartam persze rizikóval is jár, mivel egy esetleges gyári hiba jelentősen lerövidítheti a termék hasz­nálhatóságát. A nagy világcégek termékeinél azonban ennek igen kicsi a valószínűsége. Egyéb­ként normál izzólámpákból sem érdemes olcsó, távol-keleti hamisítványokat venni, mert ezek gyen­ge minőségű wolframszálból készülnek. Ezért az élettartamuk csupán 500 üzemóra, az áruk viszont alig valamivel kevesebb, mint az 1000 óráig használható márkás változatoké.

Mellékesen megjegyezve az izzólámpák élettartama is megnövelhető, de ennek nálunk rendelkezésünkre álló módját nem érdemes alkalmazni. Szakmai körökben köztudott, hogy a tápfeszültség csökkentésével arányosan nő az izzólámpák élettartama. Fele feszültségen üzemeltetve kétszer annyi ideig égnek. 460 V-os izzólámpát azonban nem gyártanak. Így kettőt kellene sorba kapcsolnunk ahhoz, hogy ezt a célt elérjük. A dupla időtartam után azonban a két lámpa nagyjából egyszerre ég ki, így mindkettő cserére szorul. Emiatt mi semmit sem takarítunk meg. Az Amerikában élők azonban jól járnának a külföldön forgalmazott 230 V-os izzólámpákkal. Arra azonban ügyeljenek, hogy a szükséges névleges teljesítménynek a kétszeresét szerezzék be, mert az Egyesült Államokban honos 110 V-os hálózati feszültségen a fényerő felére csökken.

Egyébként a tápfeszültség-csökkentés módszere főleg a biztonságtechnikában terjedt el, mert itt alapvető a kijelző egységek hosszú élettartama, a karbantartási idő minimumra csökkentése. Ma már azonban csaknem mindenütt LED-eket (világító diódákat) használnak erre a célra, melyeknek élettartama szinte korlátlan. A fogyasztásuk is igen alacsony. Fényerejük azonban csekély, ezért világítani nem lehet velük. Vannak ugyan próbálkozások, amikor 20-25 db LED-et egy csokorba kötnek, amivel elérik egy 15-25 W-os izzólámpa fényerejét, ezek a fényforrások azonban nagyon drágák. A minőségi kompaktlámpáknál is kétszer-háromszor többe kerülnek. Viszont fele annyit fogyasztanak, mint a kompakt fénycső. (3 W fogyasztással 75 W-nyi fényt adnak.) A wolframszála izzólámpák fényárama 16 lumen/watt, a neoncsöveké 60 lm/W, a LED-lámpáké 360 lm/W. Élettartamuk pedig min. 20 év. (Hideg környezetben: pl. éjszakai világításnál, vagy kis teljesítményű lámpáknál élettartamuk elérheti a 100 000 órát is. Ez napi 6-8 órás használat esetén 30-40 év. Ezért a lámpatesttel együtt árult LED lámpákba már nem tesznek foglalatot, hanem beforrasztják őket. Ez az eljárás csökkenti az érintkezési hibákat, és a gyártási költséget.) A kompakt lámpával ellentétben a gyakorik ki-bekapcsolgatás nem rövidíti az élettartamukat. Fényük vibrációmentes, és természetes. A fehér LED színhőmérséklete a Naphoz hasonló, ezért kellemes a szemnek. (A megfelelő színhőmérséklet biztosítására csak a márkás típusok képesek. A Sylvania, Philips és Cree LED lámpáinak CRI-je, vagyis Color Rendering Index-e elérheti a 80, sőt a 95-ös értéket is.) Végered­ményben megéri használni őket. Megtérülési idejük ugyan hosszú, elérheti a 10 évet is, de utána még legalább 10 évig használhatók. Idő előtti meghibásodással sem kell számolni. A LED ugyanis úgy viselkedik, mint a többi félvezetőeszköz, ha az elején működik, továbbra is fog. 

 

Tetemes beszerzési költségük azonban sokakat visszariaszt a használatától. A kompaktlámpától is idegenkednek, de nincs más választásuk, mert az Európai Unió betiltotta a hagyományos izzólámpák gyártását és forgalmazását. A kompakt lámpák gyártóinak fő érve, hogy lumineszcens csővel szerelt lámpáik élettartama tízszerese a hagyományos izzószálas lámpának. Erről a lépéshátrányról azonban a hagyományos izzók gyártói tehetnek. A profithajsza, a környezetvédelemmel nem törődő szűklátókörűség áldozatává váltak. A XX. század elején, a Millner Tivadar által tökéletesített wolframszálas izzólámpa élettartama még 2500 óra volt. Így évekig működtek, nem szorultak cserére. A gyér forgalom nem tetszett a gyártóknak, ezért 1924-ben a világ vezető villanykörte előállítói összegyűltek Genfben, ahol felosztották egymás között a világpiacot. A Phoebus[34] csoport abban is megállapodott, hogy izzólámpáik élettartamát lecsökkentik 1000 órára. A profithajsza fokozódásával a XX. század második felében ez az élettartam is tovább csökkent, mivel megjelentek a piacon az olcsó távol-keleti termékek. Sokan örültek a 20-30% árcsökkenésnek, de nem jártak jól, mert ezek az izzólámpák csak 500 óráig működtek. Az átlagfelhasználó nem is sejti, hogy az izzólámpák élettartama szinte végtelen. Amerika Ohio Shelby[35] nevű városkájában 1895-ben készült egy villanykörte, amit 1901-ben a livermore-i[36] tűzoltóállomáson valaki becsavart a foglalatba, és azóta folyamatosan ég, több mint 110 éve. Sokan nem hitték el, ezért évekig webkamerával figyelték, és az Interneten bárki ellenőrizhette, hogy nem történt lámpacsere. Egy idő után azonban megszűnt ez a szolgáltatás, mert tönkrement a webkamera. Az izzólámpa azonban most is ég. Sorozatban sajnos nem lehet gyártani, mert feltalálója, Adolpher Chaillet magával vitte a sírba találmányának előállítási módját.

A háztartási készülékek lecserélésénél szintén kellő gonddal járjunk el. Ne csak a tetszetős külsővel törődjünk, hanem nézzük meg a termék áramfogyasztását is. Az energiatakarékos készülékek, berendezések a hagyományos típusok energiaszükségletének sokszor csak a felét fogyasztják. Ez­ál­tal az értük fizetendő magasabb ár most is néhány év alatt megtérül. Ezt követően környezetkí­mé­lő dön­tésünkből már közvetlen hasznunk is származik, ami villanyszámlánk hosszú időn át tartó je­lentős apadásában nyilvánul meg. Rengeteg áramot takaríthatunk meg, és jelentősen meghosszabbít­hatjuk villanybojlerünk élettartamát is, ha évente legalább egyszer megszabadítjuk a vízkőtől. Az egyedi gázfűtéssel rendelkezőknek lehetőségük van arra, hogy csak azt a helyiséget fűtsék, amelyben tartózkodnak. A gázkonvektor nagyon hamar felfűti a szobát, így nincs értelme állandóan +20 ^oC felett tartani a nem használt helyiségek léghőmérsékletét. A szellőztetésnél célszerű kereszthuzatot csinálni. Így percek alatt kicserélődik a levegő anélkül, hogy a falak lehűlnének. Száraz levegőjű la­kásokban ajánlatos párologtatót használni, mert nagyobb pártartalomnál melegebbnek érezzük a le­vegőt. Ezen túlmenően a légutaink sem száradnak ki, nem gyötör bennünket állandó köhögési inger.

A levegőszennyezés csökkentése érdekében, ha csak lehet, hagyjuk otthon az autót, és használjuk a tömegközlekedési eszközöket. A személygépkocsik többsége kihasználatlanul, egy-két utassal fut. Egy ember saját autóval történő utazásához hússzor annyi energia kell, mintha tömegközlekedési eszközt venne igénybe. Még nagyobb a különbség a vasúti személyszállításnál. Egy személygépkocsi átlagos energiafelhasználása férőhely-kilométeren­ként 790 kilojoule. Ugyanez az érték a vasúti személyszállításnál csupán 250 kilojoule. A vasúton történő utazás egy főre vetített energiaigénye tehát még harmada sincs a személyautónak. Még kedvezőbb az arány a vasúti teherszállításnál. A vasútnál már csak a folyami teherszállítás olcsóbb, de ez lassú és korlátozott az útvonala.

Növeli a gondokat, hogy a rohamosan növekvő gépkocsiállománynak nincs elegendő parkolóhely. Ezért az autók a járdákat is elfoglalják, így a gyalog járó többség sem tud közlekedni. Egyébként a saját gépkocsi tartása a tulajdonosoknak sem előnyös. 1 kilométernyi út megtétele saját autóval ötször annyiba kerül, mint tömegközlekedési járművekkel. Erre rájön még a gépjárművezetői engedély megszerzésével és időszakos meghosszabbításával járó költség, a regisztrációs adó, súlyadó, kötelező biztosítás díja, műszaki vizsga díja, szervizköltség, autómosó díja, autópálya használati díj, parkolás díj, stb. Tetemes kiadás az önkéntes biztosítás havonta fizetendő díja is. Ennek hiányában autónk ellopása esetén a veszteség teljes mértékben bennünket terhel, és a mi hibánkból magunknak okozott keletkezett kár sem térül meg. A legnagyobb költség azonban az amortizáció. Ahogy kigördülünk az új gépkocsival az autószalon kapuján, máris 25%-ot vesztett értékéből a jármű, mivel használt árucikkek után nem kell ÁFA-t fizetni. A vevő nem téríti meg nekünk az államnak juttatott forgalmi adót.

Ha a lakhelyünkön nincs tömegközlekedés, vásároljunk üzemanyag-takarékos gépkocsit. Statisztikai becslések szerint, ha minden egyes autó csak 1 literrel kevesebb üzemanyagot égetne el 100 kilométerenként, akkor az éves széndioxid-kibocsátás 3,3 millió tonnával csökkenne, ami annyival járul hozzá a levegő tisztábbá válásához, mintha két 350 megawattos hőerőművet leállítanánk. A vízpazarlás megszüntetése érdekében szereljünk fel víztakarékos zuhanyfejet. Egy hagyományos zuhanyrózsán percenként 18 liter víz távozik, a víztakarékos fejen viszont csak 9 liter. Ezáltal egy négyszemélyes család egy év alatt min. 70 ezer liter vizet takaríthat meg. A hagyományos WC-tartályt is cseréltessük ki szabályozhatóra. A féltöltés gomb használatával egy négyfős családban az éves megtakarítás 30 ezer liter víz. Ezzel nem csak a környezetünket kíméljük, hanem anyagilag is jól járunk. Az együttesen 100 köbméternyi megtakarítás a jelenlegi víz- és csatornadíjakon számolva félhavi nettó átlagbérnek felel meg.

Reméljük, hogy nálunk is hamarosan kötelezővé válik a nyugati országokban már általánosan alkalmazott szelektív hulladékgyűjtés. Az újrahasznosítható anyagok iparba való visszaáramoltatása nem csak a környezetszennyezést csökkenti, hanem rengeteg víz, energia- és nyersanyag-megtakarí­tással jár. Különösen ügyeljünk a veszélyes hulladékok elkülönítésére. Az erre a célra létrehozott tározóba dobott szárazelemek, akkumulátorok nem a szeméttelepre kerülnek, hanem a vegyihulla­dék-égetőkbe. A hagyományos és kompakt fénycsövek sok újrahasznosítható anyagot is tartalmaznak, amelyeket égetés előtt kinyernek belőle. A vegyelemzések kimutatták, hogy a talajvíz nehézfém-szennyeződésének negyede kadmiumból, fele pedig ólomból származik. Azokból a fémekből, amelyek a kidobott elemekben, akkumulátorokban, fénycsövekben koncentráltan megtalálhatók. A már lejárt szavatosságú gyógyszereket se dobjuk a kukába, hanem adjuk le valamelyik patikába; ők gon­doskodni fognak a szakszerű megsemmisítéséről. A gépkocsiból leengedett fáradt olajat, és a tönkrement akkumulátort a benzinkutaknál adhatjuk le. (Sokan nem is sejtik, hogy 1 liter olaj 1 millió liter ivóvizet képes ihatatlanná tenni.)

Jelentős mértékben csökkenthetjük a hulladékhegyeket, ha vásárlásaink során nem tartunk igényt a díszcsomagolásra. Saját fogyasztásra szolgáló termékek esetén kérjük meg az eladót, hogy csak a legszükségesebb mértékben csomagol­ja be őket. Minél többen hagyják ott a felesleges dobozokat, szalagokat és rek­lámszatyrokat a boltok­ban, annál ke­ve­sebbet kell rendelni, gyártani belő­lük; és kidobásukkal sem terheljük a kör­nyezetet. Mellesleg a csomagoló­anya­gok árát is velünk, vásárlókkal fi­zette­tik meg. Minél többet használnak belő­le, annál többe fog kerülni egy-egy áru­c­ikk. A gyorsan fogyó termékekből ve­gyünk utántöltős kivitelűt. Persze a ke­reskedők nem szívesen mondanak le a csomagolóanyagok reklámhordozó sze­repéről. Emiatt világszerte percen­ként félmillió, évenként pedig 456 mil­liárd műanyag szatyrot viszünk ha­za évente. Ennek a problémának az át­hi­da­lására is van megoldás. A kor szük­ségleteire fig­yelő vállalkozók ugyanis már elkezdték gyártani a burgonyake­ményítőből (so­la­niumból) készített bevásárlózacskókat. Ránézésre nem különböznek a PVC tasakoktól, de a környezetben napfény és csapadék hatására lebomlanak, és bomlástermékeik sem szennyezik a talajt.

A műanyag reklámtasakok milliárdszámra történő felhalmozódása, szemétre hányása ellen igen hatékony az ír módszer is. Írországban 2002 tavaszán bevezették a „szatyoradót”. A bolti eladó minden reklámzacskó után, amelybe az egyébként becsomagolt árut beleteszi köteles 22 eurócentet (mintegy 60 forintnyi összeget) felszámolni a vevőnek. Erre a vásárlók mindjárt észbe kaptak. Ettől kezdve szinte senki sem kérte az egyébként teljesen haszontalan műanyag tasakot. Senki sem akart olyasmire pénzt adni, amit hazaérve úgyis a szemétbe hajít. A reklámszatyor-felhasználás néhány hét alatt 94%-kal csökkent. Tajvanon 2001-től kérnek pénzt a műanyag zacskókért. Dániában már 1994-ben adót vetetettek ki mindenféle csomagolóanyagra, mely által 66%-kal visszaszorult a forgalmazásuk. Itt a szupermarketeknek kellett a termékdíjat fizetni. 2002-ben Banglades még drasztikusabb intézkedést hozott. Ők egyszerűen betiltották a polietilén gyártását. Az ok nagyon ésszerű. Az emberek naponta 10 millió zacskót dobtak el, amelytől eldugultak a csatornák. Emiatt minden év­ben árvizek keletkeztek a fővárosban, mivel a lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem tudott lefolyni.

Az Amerikában használt papírzacskókra való átállás nem megoldás. Az irdatlan mennyiségű nejlonszatyor kiváltásához ugyanis hatalmas erdőket kellene kivágni, hogy biztosítsák hozzá a cellulóz-alapanyagot. Ezen túlmenően a papírgyártás rendkívül vízigényes művelet, és több széndioxid-kibocsátással jár, mint a PVC-gyártás. Ráadásul a papír hulladékégetőkben történő megsemmisítése szennyezi a levegőt, dioxint termel. Az egyetlen megoldás, a takarékoskodás. Ha piacra, áruházakba megyünk, vigyük magunkkal a vászonból, műbőrből, bőrből készült bevásárlótáskát, a nejlonzacskókat pedig ne dobjuk el egyszeri használat után. Ha elszennyeződött öblítsük ki, és addig használjuk, amíg tönkremegy. A csomagolóanyag megadóztatásával meg lehetne szüntetni a túlzásba vitt díszcsomagolást is. A legtöbb áruházban a csomagolást is becsomagolják, így minden árucikk kibontása után dupla mennyiségű csomagolóanyag vándorol a szemétbe. Különösen az apró aján­déktárgyaknál tapasztalható az agyoncsomagolás. Újabban az órát, ékszert, kozmetikai cikkeket hatalmas díszdobozba rakják, hogy jobban mutasson. Mintha a mérete szabná meg egy ajándék értékét. Ezeket a túlkapásokat csak egy módon lehet megszüntetni: szigorú és következetes adóztatással, olyan mértékű termékdíj bevezetésével, amely mind a gyártó, mind a kereskedő, mind a fogyasztó kedvét elveszi a nyersanyagpazarlástól, a környezetszennyezéstől.

A környezetszennyezést büntető termékdíj nálunk sem ismeretlen, csak kevesen tudnak róla. Az állam már évek óta tetemes adót vet ki a természetkárosító árucikkek előállítóira. Ez azonban beépül az árba, így nem képes betölteni valódi szerepét, a környezetszennyezés csökkentését. A termékdíjat nem a gyártóval kell megfizettetni, mert ők gyártási költség formájában áthárítják a fogyasztókra, hanem közvetlenül a vevőkkel. Ha a vásárló látja, hogy mekkora felárat kell fizetni egy környezetkárosító termékért, legközelebb meggondolja, hogy melyiket vegye: a környezetkímélőt, vagy a környezetszennyezőt. A reklámzacskók osztogatásának visszaszorítása azért is kívánatos, mert komoly pusztítást végez az állatvilágban. Nagy részük a szelek szárnyán útra kel, és előbb a kerítéseken, fákon, majd a tengerpartokon kötnek ki. Ott a szatyorlufi bekerül az óceánokba, ahol lenyelik a halak és a madarak. 2002-ben Normandia partjainál egy elpusztult bálna gyomrából 800 kg műanyag zacskót és egyéb csomagolóanyagot szedtek ki. Megbecsülni sem lehet azoknak a tengeri emlősöknek, teknősöknek és madaraknak a számát, amelyek emiatt a nyílt vízen hullik el. Jellemző a helyzetre, hogy csupán az Egyesült Államokban évente 14 milliárd műanyag zacskót dobnak ki.

Ha valamely használati tárgyunk elromlik, ne dobjuk ki, hanem javíttassuk meg. Minden ruhaneműt, szerszámot, készüléket addig használjunk, amíg lehet, hogy utódainknak ne jelentsen megoldhatatlan gondot iparuk nyersanyagokkal való ellátása. Hogy ez a probléma mennyire valós, azt jól mutatja az Egyesült Államok Bányászati Hivatalának jelentése, mely szerint rézből 14, ólomból pedig már csak 4 évre elegendő érckészlet található az országban. Különösen sok textilalapanyag takarítható meg a gyermekruhák célszerű felhasználásával. Miután a kisebb gyerekek hamarabb kinövik a ruháikat, mint ahogy elhasználódnak, ne dobjuk el őket. Adjuk tovább a rászorulóknak, vagy cserélgessük a rokonság körében. Érdemes körülnézni a saját ruhásszekrényünkben is. Ha valamely holminkat már évek óta nem vettük fel, nagy valószínűséggel soha nem is fogjuk. Ezért aján­dékozzuk oda a jótékonysági szervezeteknek. Ők eljuttatják az adományokat a fejlődő országokba. Ezekben a régiókban sok száz millió ember él, aki csak a használtcikk-kereskedésekben vásárolt, illetve a szeretetszolgálatok által adományozott holmikkal tudják megoldani önmaguk és családjuk öltöz­ködési gondjait.

A túlságosan elhasználódott ruhákat sem kell kihajítani. A természetes alapanyagúak kiválóan megfelelnek törlő- vagy felmosórongyként. Még a kopott fogkefét sem célszerű eldobni, mert olyan kis rések is kitisztíthatók vele, ahová a szokványos takarító eszközökkel nem lehet benyúlni. A fiatal generáció már nem ismeri a stoppolást. Ha elszakad a ruhája egyszerűen kidobja. (A rövidáruüzletekben már évek óta nem lehet stoppolófát kapni. A fiatal eladók azt sem tudják, mi az. Az idősek pedig úgy néznek a fejlődésképtelen vevőre, mint aki az őserdőből jött.) Sokan szemétre hajítják a megunt holmit még akkor is, ha az kifogástalanul működik. Az indok: „Megengedhetem magamnak, hogy újra cseréljem.” De vajon a természet meddig engedi meg, hogy túlhajtott iparunk, kaotikussá duzzadt közlekedésünk és rekordtermést hajhászó mezőgazdaságunk évente 23 milliárd tonna méreggel, a lakosság pedig 12 milliárd tonna háztartási szeméttel szennyezi a környe­zetet?

Apróságnak tűnik, de a sok kicsi sokra megy elve alapján a kis javításokkal is jelentősen csökkenthetjük a szeméthegyeket. Pl. sokan kidobják a különböző színű filctollakat, ha már nem lehet velük írni. Aztán vesznek helyette újat. Pedig még hónapokig használhatnák. A gyártó ugyanis teletölti festékkel a filctollakat. Egy idő után azonban kiszáradnak, elvesztik nedvességtartalmukat, és a bennük levő festék nem tud felszívódni. Ekkor ne dobjuk ki, mert félperces munkával meghosszabbíthatjuk az élettartamát. Húzzuk le róla az írófejet, rázzuk ki belőle a festéktároló filcpatront, és a végébe csurgassunk pát csepp vizet. Illesszük az elejébe az írófej festékfelszívó filctüskéjét, és szereljük össze a tollat. Néhány óra múlva a víz átnedvesítik az egész szerkezetet, és olyan lesz a filctollunk, mintha új lenne. Ezt a műveletet még egyszer megismételhetjük, mert csak utána kezd el a festék fogyni a tollunkból. Különösen olyan családokban érdemes ezt az eljárást alkalmazni, ahol több iskoláskorú gyermek van. 2-3 gyereknél az általános iskola nyolc éve alatt több ezer forintot takaríthatunk meg ezzel a módszerrel.  

Szintén apróságnak tűnik, de éves viszonylatban sok pénzt és időt lehet takaríthatunk meg a felesleges gombfelvarrások elkerülésével is. Egy többgyermekes családban egy év alatt több tucat gombot kell visszavarrni különböző színű, ma már olcsónak egyáltalán nem mondható cérnával. Mindez könnyen elkerülhető, ha kooperálunk a gyártókkal. Ezek a gombok ugyanis a legtöbbször nem a mi hanyagságunk miatt esnek le, hanem a nem megfelelő gyártástechnológia következtében. a gombgyártók a rögzítéshez szükséges lyukakat utólag fúrják  a termékeikre, mert így olcsóbb az előállításuk. A költségek további csökkentése érdekében a lyukak szélét nem sorjázzák. Ezek az éles szélek aztán nagyon hamar elnyírják a cérnát, és leesik, sőt sokszor elveszik a gomb. Vehetünk helyette másikat, ha kapunk. Arról nem is szólva, hogy a legtöbb gomb akkor esik le, amikor a legjobban sietünk.

Mindez a bosszúság és többletköltség könnyen elkerülhető, ha visszavarrás előtt sorjázzuk a gombot. Vegyünk elő egy hegyes kést, illesszük a lyukakba, és elől is, hátul is néhányszor forgassuk meg benne a hegyét. (Ne nyomjuk erősen, mert akkor átszakadnak a lyukak közötti hidak.) A sorjázott gomb háromszor annyi ideig marad a helyén, mint a félkész gyári gomb. Tovább növelhetjük a tartósságát, ha nem pamut-, hanem műszálas gépcérnával varrjuk fel őket. A műszála cérna drágább ugyan, de tartóssága többszörösen felülmúlja a pamutcérnáét. Mosás közben nem szívja magába a vegyszeres vizet, ezért nem kopik, nem roncsolódik. Néhány év alatt megtérül az ára.

elentős mértékben lehetne csökkenteni a hulladékhegyeket, a konyhai edények felújí­tá­sá­val. Jelenleg évente több száz millió lá­bast, fazekat és serpenyőt dobnak ki a házi­asszonyok, mert le­pattant a zománcuk, vagy elkopott bennük a leégésgátló bevonat. Kis­vállalkozók ezeket össze­gyűjthetnék, és újra­zomácozhatnák. Ezek­nek a fémedé­nyek­nek ugyanis semmi bajuk sincs, csak gyá­rilag olyan vékony zománcot tesz­nek rá, hogy 1-2 év alatt lekopik, és min­den leég benne. Újra­zomán­cozva azonban még évekig használ­ha­tók len­nének, nem kel­lene a szemétre hányni, és újat vá­sárolni helyettük. Ehhez túl nagy beru­há­zásra sincs szük­ség, mert a mázégetés egy fa­ze­kasok által használt kemencében is meg­oldható. A kopott teflon­edé­nyek fém­tisztára csiszolása és szilikon­bevonattal való ellátása pedig még tar­tósabbá is tenné a ser­penyőket. Ez az üveg­szerű bevo­nat ugyanis keményebb, mint a tef­lon, rá­adá­sul nem mér­gezi a szerve­zetet.

A kiolvasott újságokat, folyóiratokat sem kell azonnal a szemétre hányni. Sok olyan kis­nyugdíjas él a környezetünkben, akik szí­vesen el­olvasnák őket. Ajánljuk fel a rászoruló is­merőseinknek, vagy kérjük el az illető szer­kesztőségektől azoknak a címét, akik ilyen ké­réssel fordultak hozzájuk, és küldjük el nekik a felesleges sajtótermé­keket. A határon túl élő magyaroknak nyelvük megtartása érdekében is nagy szükségük lenne a régebbi lapszá­mok­ra. Nehéz anyagi helyzetük folytán nem tud­nak előfizetni a számukra drága kül­földi la­pokra. A szemétpostának nevezett sok reklám­kiadvány­tól és áruajánlattól úgy szaba­dulha­tunk meg a legeredmé­nye­sebben, ha az önkor­mányzatnál letiltatjuk lakcímünk kiadását. Ez esetben a Bel­ügy­minisz­térium, illetve a Lak­cím­nyil­ván­tartó Hivatal nem szerepeltet ben­nünket a kereskedelmi célokra árusított cím­lis­tákban. A fenti gondok további eny­hítése ér­de­kében ne vásároljunk sem­milyen felesleges árut. A lakásunkba felhalmozódó sok kacat csak arra jó, hogy legyen miről letörölgetni a port. Aján­dékba se vegyünk olyan dolgokat, amelyeket mi sem tartanánk meg szí­ve­sen. A tehetősek sokat te­hetnének a tró­pusi őserdők meg­mentéséért, ha nem vásárolnák meg a ma­hagóni- ében- és tikfából gyártott méregdrága bútorokat, hanem hazai fából készültet ven­nének.

Családi házaknál a szerves hulladék újra­hasznosításának legszerencsésebb módja a komposztálás. A lekaszált fűből, a levágott hajtásokból, az ősszel lehulló levelekből is kitűnő trágya készíthető a virágos kertünkbe. A karácsonyt sem kell illúzióromboló mű­fenyővel ünnepelni, mert már mindenütt kap­ható földlabdával együtt kiemelt cserepes fenyő, amelyet utána kiültethetünk a kertünk­be. Sok helyen kölcsönözhetünk is cserepes fenyőt, betétdíj ellenében. Így anyagilag is jobban járunk, mert a legnemesebb fenyőfajta kölcsönzése sem kerül többe 1000 Ft-nál. Az igaz, hogy az élő fenyő nem magasabb 1 méternél, de hol van az előírva, hogy egy ka­rácsonyfának a plafonig kell érni. A kör­nyezetkárosító növényvédő szerek ránk nézve is veszélyes mérgek, helyettük használjunk természetes alapú permetszereket. Ennél is kíméletesebb eljárás a vetésforgó és növény­társítás ősrégi módszerének visszaállítása.

A lakáskarbantartás során is kerüljük az egészségkárosító vegyszereket. Ma már kaphatók vizes alapú festékek, amelyek nem igényelnek allergiát kiváltó, ráadásul tűzveszélyes hígítókat. Kozmetikai szerek vásárlása esetén kerüljük a hajtógázos permeteket. Gumiballonnal ellátott pumpás kivitelűt válasszunk, mert ez levegővel műkö­dik. A golyós dezodor sem járul hozzá a légszennyezéshez. Ha légfrissítőket, illatosító szereket vásárolunk jusson eszünkbe, hogy ezek nem természetes alapanyagból készülnek. Használatuk során vegyszergőzt lélegzünk be, ami lerakódik a tüdőben, májban. A vászonzacskóba töltött szárított levendula vagy rózsaszirom tovább megtartja illatát, mint a szintetikumok, és olcsóbb is. A falra akasztott szárított virágszirmokon kívül igen hatékony szagtalanító szer még a tányérba öntött és a helyiség közepére helyezett ételecet, vagy egy szál égő gyertya. Ezekkel az egyszerű eljárásokkal a dohányfüstöt, és a frissen festett szobában terjengő festékszagot is hamar megszüntethetjük.

Azzal is csökkenthetjük szervezetünk méregterhelését, ha gyári termékek helyett természetes alapanyagokból álló, magunk által előállított kozmetikumokat használunk. Friss zöldségből, gyü­mölcsből, növényi olajokból, nyers tojásból, biológiai eljárással erjesztett ecetből, nyers tejből előállított tejtermékekből, frissen szedett gyógynövényekből és egyéb otthon fellelhető alap­anyagból igen hatékony bőrápoló krémet, pakolást lehet készíteni. Ezeket az évezredek óta használt, és jól be­vált alapanyagokat az ipar azért nem tudja alkalmazni, mert könnyen romlanak. Azonnali felhasználás esetén azonban ez nem jelent gondot. A mosó- és mosogatószerek között ma már szép számmal találhatók foszfátmentes, és biológiailag lebomló alapanyagúak. A legkevésbé azonban a korábban használt mosószerek (mosószóda, mosószappan, kenőszappan) ártanak. A szappanpehely az élővizekben teljesen lebomlik. Kemény víz esetén lágyítószerként fele mennyiségű mosószódát kell hozzáadni. A lereszelt mosószappan gyapjú, lenvászon, sőt selyem mosására is alkalmas. Ezen a módon azonban csak színtartó textíliát lehet mosni.

Indiában és Nepálban ősidők óta mosódióhéjat használják ruhák mosására. A benne lévő sza­ponin vízzel érintkezve úgy hat, mint a szappan. A mosódióhéjat a nyugati világban is használják szappan gyártására, de csak adalékanyagként, vegyszerekkel elegyítve. A mosódió ezzel szemben 100 százalékosan természetes, vegyszer nélküli tisztítószer. Készíthető belőle sampon, szappan, mosogatószer, általános tisztító- és növényvédő szer is. Hatékonysága felveszi a versenyt bármely hagyományos vagy öko mosószerrel. Használatával hosszabb ideig élénkek maradnak a színek, mint a hagyományos mosószerekkel. Biológiailag teljesen lebomlik. Az elhasznált mosódiót egyszerűen kidobják, illetve komposztálják. A legcsekélyebb mértékben sem szennyezi a környezetet. További előnye, hogy a hagyományos mosószerekkel ellentétben nem habzik. (Fehér ruhákhoz használjunk hozzá nátrium-perkarbonátot, ami megakadályozza, hogy ruháink beszürküljenek, meg­­sárguljanak.)

Egyébként az igazán környezetkímélő megoldás az ultrahanggal tisztító (kavitá­ciós) mosógép lesz. Ez a Japánban már kapható, és a III. fejezetben részletesen ismertetett berendezés langyos vízben, ultrahanggal gerjesz­tett légbuborékok összeomlása által távolítja el a koszt a textíliából. Addig is használjunk természetes mosószereket, de igen jó eredményt lehet elérni a szubatomi energiasugárzással történő szennyeltávolító módszerrel is (lásd I. fejezetben a Lappiramisnál). Tisztítószereket is elő lehet állítani otthon fellehető, vagy gyógyszertárak­ban beszerezhető kevésbé veszélyes vegyszerekből (pl. timsóból, bóraxból). Részletes tanácsok „A Reformételek ínyen­ceknek” című könyv I. - II. és IV. fejezeteiben találhatók. (lásd Edények tisztításánál.)

Rovarirtó spray használata helyett sokkal jobb megoldás, ha szúnyoghálót szerelünk fel az ablakokra. A csúszó-mászó rovarok, valamint a rágcsálók lakásba települése ellen legjobb módszer a gyakori takarítás, a higiénia. Az apró rovarok gyakran költöznek be a tapéta mögé is. Emiatt célszerűbb a falakat festetni. A penészedés elkerülése érdekében természetes alapanyagú, légáteresztő festéket alkalmazzunk. A mellékhelyiségek festésére legjobb alapanyag a mészhidrát. A molyok elriasztására se használjunk vegyszereket, (pl. az undorító szagú naftalint), mert a szárított levendula egész éven át képes távol tartani ruhásszekrényünktől ezeket az alattomos kártevőket. Mellesleg a fitotékákban, illetve a gyógyszertárakban levendulaolajat is vásárolhatunk. Öntsünk belőle néhány cseppet egy kis csomó vattára, és tegyük a szekrény mélyébe. Végezetül sokat segít környezetünkön a jártunkban-keltünkben tanúsított kulturált viselkedés: a szemetelés mellőzése, a növények kímélése, a természetes közegükben élő állatok békén hagyása, és a tűzgyújtástól való tartózkodás. Kevesen tudják, hogy már egy eldobott cigarettacsikk is 5 évig fertőzi a talajt, illetve az élővizeket, egy darab hungarocell pedig 1000 év alatt bomlik le a természetben. Ne feledjük, a természetet nem szavakban kell óvni, hanem tettekben. Hiába beszélünk környezetvédelemről, ha mi magunk nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a természet megmentése érdekében.

 

 állami intézmények tehetnek a bioszféra megóvása, egészségünk megvédése érdekében. A nyugati országokban már el is kezdődött ez a folyamat. Legnagyobb haladást a hulladékkezelés terén érték el. Ennek tudható be, hogy a nyugat-európai országokban már megoldódott a „szemétügy”. Ők már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy a hulladék nem szemét, hanem értékes és szinte kimeríthetetlen nyersanyagforrás. Nálunk évente 5 millió tonna szemét keletkezik. Ezt hulladéklerakóban tároljuk, majd szemétégetőkben megsemmisítjük. Ez a hulladékkezelés legkártékonyabb módja.[37] A szeméttárolók tönkreteszik a tájat, mérgezik a talajt és az élővizeket, a hulladékégetők pedig szennyezik a levegőt. Nem is szólva az illegális hulladéklerakók okozta károkról, amelyből a szemétszállítási díjak emelkedése, és a hatósági ellenőrzés lazasága folytán egyre több van országszerte. Az EU-tagállamok is hasonló gondokkal küszködtek másfél évtizeddel ezelőtt. Erre kitalálták a hulladékpiramist, melynek következetes alkalmazása megszüntette a környezetszennyezést, és járu­lékosan jelentős gazdasági hasznot eredményezett.

A módszer lényege, hogy a hulla­dékkezelést a legalsó szinten kell kez­deni, és csak akkor lehet feljebb lép­ni, ha ott már minden lehetőség ki­merült. A legalsó szint a hulladék ke­letkezésének minimalizálása. Ez ért­hető, hiszen ha nem keletkezik hulla­dék, kezelni sem kell. Ennek az elv­nek alapján a fejlett nyugati or­szá­gok adókkal és kedvezményekkel érik el, hogy a lakosság minél keve­sebb szemetet termeljen. Ezek a sza­bályozók olyan jól működnek, hogy Németországban és Finnországban már nem található a boltok­ban el­dob­ható csomagolású üdítőital. A bün­tető adók miatt a gyártóknak nem éri meg a nálunk szinte egyedural­kodó eldobható PET palackokat hasz­nálni. Ezekben az országokban már az önkiszolgáló éttermekben sem tá­lalják az ételeket kidobandó hungaro­cell tálcákra, hanem elmosható por­celántányérokat alkalmaznak.

A következő szint az újrahaszno­sítás. A kampány jelszava: Amit csak lehet, mindent újra fel kell használni! Pl. az újságokat, kartondobozokat és egyéb papírhulladékot nem égetik el, hanem ismét papír lesz be­lő­le. A mű­anyaghulladék­ból újra mű­anya­got gyár­tanak. A vissza­maradt szennye­ződés miatt ez az alap­anyag már nem al­kalmas élelmiszerek csomagolására, de kitűnően megfelel építőipari alkal­ma­­zásra. Az újrahasz­nosítás előfelté­te­le a szelektív gyűjtés. Elkülönítve kell gyűj­teni a papírt, a mű­anyagot, a fé­met és a szer­ves hulladé­kot. Ezeket a papír­gyá­rak, műanyag-feldolgozó üze­mek, vala­mint a vas- és színesfém-feldolgozó kohók jó pénzért megve­szik. A szerves hulladékot pedig kom­posztálják, és az ily módon kelet­ke­zett humuszt szintén értékesítik. Csak a nagy energiatartal­mú, nehezen feldol­gozható sze­mét ke­rül az égetőkbe. A hul­ladék­ler­akókba azt a szemetet viszik, amelyet az al­sóbb szinteken nem sikerült újra­hasz­nosí­tani, ártalmatlaní­tani. Ez az összes hulladéknak csupán a töredéke. Így nem keletkeznek szeméthegyek. Nem kell ötévente új lerakóhelyekről gon­dos­­kod­ni. Nem kell egész völgyeket szeméttel betemetni, és nem veszélyeztetik a környező lakosság egészségét sem.

A szelektív hulladékgyűjtés beveze­téséhez azonban bizonyos kulturáltsági szint szükséges. Amíg a polgárok nem látják be ennek elke­rülhetetlenségét, és a hatóságok nem biztosítják az ehhez szükséges technikai feltételeket, nem vár­­ható el áttörés ezen a téren. Az ön­kén­tes ala­pon történő sze­lektív hul­ladék-gyűj­tés nem oldja meg a prob­lémát. Még a meg­­rögzött kör­nye­zet­védőktől sem vár­­ható el, hogy a saját költségükre több kilométeren át szál­lít­sák a szétválogatott hulladé­kot, amíg Budapest 13 hulladék­gyűjtő ud­varának valamelyikébe el­jut­nak. Az is meg­le­hetősen rombolja a sze­lektív hulladék­gyűjtési kedvet, ha a lakos­ság azt látja, hogy megáll a sze­me­tes kocsi az utca vé­gén, és az általuk gon­do­san konté­nerekbe vá­loga­tott hul­la­dékot egybe­öntik, majd a leg­köze­lebbi a szemét­te­lep tetejé­re hány­­ják. Ez ugyanis ol­csóbb, mint vissza­­jut­tatni a gyártóhoz. A gyá­rak sem szív­e­sen fo­gadják a hulla­dékot, mert ipari nyers­anyagból ol­csóbban elő tud­ják állítani a termé­keiket. Az újra­­­hasz­no­sítás csak akkor lenne számukra kifizetődő, ha az új termék előállí­tását környezetszennyezési adó terhelné.

A lakosságot pedig az önkor­mányzatok tudnák rászorítani a sze­lektív hulladékgyűjtésre. A nyugati országokban nem szállítják el a szétválogatatlan szemetet. Ők már ott tartanak, hogy a vissza nem vált­ható üvegpalackokat is háromfelé válogatják. Külön konténerbe kell dobni a zöld, a fehér és a barna üvegeket. Egyébként a nyugati országokban már oly mértékben leegyszerűsítették a szelektív hulladékgyűjtést, hogy ez semmilyen többletterhet nem ró a lakosságra. Nem hoznak létre konténerszigeteket, ahová a lakóknak el kell cipelniük a papírral, üveggel, műanyaggal és egyéb elkülönített szeméttel töltött szatyraikat. Bécsben, a kapualjakban található egyszínű gyűj­tőedényeket különböző színű „Papír” – „Üveg” – „Műanyag” – „Fém” feliratú gyűjtőedényekkel cserélték le. Ezeket aztán a közművállalat külön-külön kocsival üríti, fajtánként gyűjtik be. A háziasszonyoknak is kevesebb gondot okoz a szemét szétválogatása, mert már megjelentek a többrekeszes szemétvödrök. Ezeket csak ki kell bélelni különböző színű nejlonzacskókkal, és megtelve már vihetők is az azonos színű kukákba. Ilyen egyszerű.

Svájcban az emberek öntudata olyan magas szintű, hogy figyelik egymást. Ha azt látják, hogy a szomszédjuk az újságot bedobja a komposztálandó szerves hulladék közé, legközelebb már a köszönését sem fogadják. Megvetik a kulturálatlan, a környezetükkel nem törődő embereket. Arra sincs mód, hogy a szétválogatott szemetet mások kukájába csempésszük. A nyugati nagyvárosokban sokan lakattal zárják a szemetes edényeiket. A szemétszállítási díj ugyanis függ a hulladék mennyiségétől. Ez a rendszer is azt szolgálja, hogy a háztartások minél kevesebb szemetet termeljenek. Ne hordjanak haza felesleges csomagolóanyagot, és a beszerzett tartós fogyasztási cikkeket addig használják, ameddig csak lehet. A felvilágosítás, a különböző reklámok is sokat segíthetnek ezen a téren. Portugáliában néhány éve vezették be a szemét elkülönítve gyűjtését. A meggyőzés sajátos eszköze egy tévéreklám volt, amit hónapokon át vetítettek. Ebben egy csimpánz rakosgatta a szétválogatott szemetet a megfelelő kukákba, majd megjelent egy felirat: „Próbálja meg, talán önnek is sikerül!”

 

Az élelmiszerpazarlás megszüntetése érdekében nálunk is be kellene vezetni az Olaszországban már jól bevált „last minute” piacokat. A Bolognai Agrártudományi Egyetem kezdeményezésére évek óta sikeresen működnek ezek a piacok. Működtetői összegyűjtik a szupermarketek lejárati időhöz közeli termékeit, és féláron eladják a szegényeknek, a munkanélkülieknek, a kisnyugdíjasoknak. Nem kis mennyiségről van szó. Csupán Olaszországban 1,5 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe csupán azért, mert lejárt a szavatossága. A szavatossági idő lejárta azonban nem azt jelenti, hogy másnap az élelmiszer megromlik. Továbbra is ehető marad, de a szigorú fogyasztóvédelmi előírások miatt már nem forgalmazható. A szavatossági idő lejárta azt jelenti, hogy a gyártó meddig garantálja az áru kifogástalanságát. A lejárt szavatosságú élelmiszer ezt követően is ehető marad, csak fokozatosan lebomlanak az ízanyagai, csökken a vitamintartalma. Egy éhezőnek azonban még mindig jobb csökkent beltartalmú élelmiszert fogyasztani, mint éhen halni. Ezen a piacon különböző rendezvényeken megmaradt ételek is kaphatók. Nem a tányérokról lesöpört maradékok, hanem a vendégek által el nem fogyasztott fogások. A rászorultak ily módon teljes mértékben használható tisztítószerekhez is hozzájuthatnak. Ez a piac arra is jó, hogy a kereskedők megszabaduljanak a felesleges készleteiktől. A szezonvégi kiárusításból visszamaradt árucikkeket itt adják el töredékáron. Ezáltal nem terheli őket a raktározás költsége, és lesz hely az új árukészletnek.

A last minute piaccal mindenki jól jár, mert a még ehető élelmiszer nem kerül a szemétbe, nem terheli a környezetet, és túlélést biztosít a rászorulóknak. A boltoknak azért előnyös, mert mentesíti őket az elszállítás, a megsemmisítés költsége. Azok  a cégek amelyek csatlakoztak a kezdeményezéshez, a last minute piac bevezetése óta 39%-kal csökkentették a selejtnek nyilvánított áruk elszállításával, bezúzásával vagy újrahasznosításával járó kiadásaikat. Emellett örömmel ölti el őket a tudat, hogy segítettek a rászorulókon. A kívülállók még nem döbbentek rá arra, hogy a jelenlegi világgazdasági válságban őket is csak egy hajszál választja el attól, hogy munkanélkülivé váljanak. Ezután ők is csak leértékelt árut tudnak vásárolni, ezért elemi érdekük lenne a selejtezésre kerülő termékeik last minute piacokra irányítása. Ennek a kezdeményezésnek a világméretűvé szélesítésével az éhínség is felszámolható lenne.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének felmérése szerint jelenleg világviszonylatban 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe évente. (Ez az emberiség összfogyasz­tásának egyharmada.) Csupán az Európai Unióban egy év alatt kidobott élelmiszerek elszállításához 3 millió teherautóra lenne szükség, melyek konvojba állítva körbeérnék az Egyenlítőt. Ezzel a 90 millió tonna ennivalóval a világ összes éhezőjét jól lehetne lakatni. Nálunk is több mint 1 millió tonna élelmiszer megy kárba évente. Ez a piac védőhálóként is felfogható, mert nem engedi a munkaerőpiacról kiszorultak teljes leépülését, hajléktalanná válását. Innen még vissza lehet kapaszkodni a társadalomba. Átmeneti nehézségek után sokan állást találhatnak maguknak, és folytathatják a régi, megszokott életüket. Az államnak is fokozottan támogatni ezt a kezdeményezést, mert így nem csökkenne olyan drámaian az adófizető polgárok száma, nem fenyegetne a népesség teljes elnyomorodásának réme, és csökkenne a környezetszennyezés.

A politikusok azonban nem törik magukat agyon, hogy ezt a globális problémát megoldják. Ezért egyelőre csak civil kezdeményezésekről lehet hallani. Mind többen vannak, akik élelmiszer-feleslegüket felajánlják a környék szegény családjainak. Érdekes az egyház kezdeményezése. A vidéki nagyvárosok templomkertjeiben felállítottak egy nagy zöld ládát, amelybe mindenki beteheti az élelmiszerfeleslegét. Az arra rászorulók pedig kivehetik belőle. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy így a rászorulók névtelenek maradhatnak. A szegények nagy része ugyanis szégyelli a szegénységét, ezért nem kér segítséget. Egyelőre csak bolti eredetű, le nem járt szavatosságú élelmiszereket lehet az gyűjtőládákba betenni. Ez azonban túlzott óvatosság. Miért ne adhatná oda egy háziasszony az ünnepek után megmaradt süteményét a rászorulóknak? Annyi felelősségérzet van az emberekben, hogy szándékosan nem mérgezik meg egymást. A romlott élelmiszert kidobják, és nem adják oda senkinek. Ha mégis, aki kiveszi, nyilván megkóstolja, mielőtt megenné, és ha romlott, eldobja. Még mindig jobb és kulturáltabb megoldás az ételmaradékot ezekből a gyűjtőládákból kivenni, mint a kukákból, a szemét közül kikotorni.

 

A szolidaritás hűtőszekrénye nevet viseli az a közelmúltban elindult spanyolországi kezdeményezés, amelynek keretében utcán elhelyezett hűtőszekrényben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára. Az első hűtőszekrényt az észak-spanyolországi Galdakao önkéntes egyesülete helyezte el a városka egyik utcáján még április végén. Eredeti céljuk az volt, hogy csökkentsék a még fogyasztható, feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét, és így kevesebb hulladék keletkezzen. A szervezők számításai szerint az első öt hét alatt százkilónyi élelmiszer került a köztéri hűtőbe. A kezdeményezés sikeres, nemcsak azért, mert a hűtő minden nap megtelik és ki is ürül, hanem azért is, mert az emberek arra használják, amire való, senki nem rongálta meg – mondta Álvaro Sainz ötletgazda, aki szerint néhány hét alatt arra is felfigyeltek, hogy főként a rászorulók veszik ki az élelmiszert a hűtőből. Ez utóbbi keltette fel a kelet-spanyolországi Murciában élő Juan Miguel Varea figyelmét, aki már kifejezetten a szegényeknek akart segíteni azzal, hogy egy élelmiszergyűjtő hűtőt helyezett ki boltja elé egy héttel ezelőtt. A kutyakozmetikát üzemeltető férfi elmondta: van néhány élelmiszerbiztonsági előírás a hűtőkkel kapcsolatban, minden ételt jól be kell csomagolni és fel kell tüntetni rajta, hogy mikor készítették. Ő maga a környék éttermeit is meggyőzte arról, hogy tegyék be a hűtőbe a megmaradt ételeket ahelyett, hogy kidobnák. Az eredeti ötlet Berlinből származik, ahol mintegy 20 köztéri hűtőszekrény van városszerte.

Népszabadság, 2015. június 17. (14. oldal)

 

Sok országban megállíthatatlannak tartják a környezetszennyezés növekedését. A tapasztalatok azonban ennek ellenkezőjét bizonyítják. Ennek a káros folyamatnak a feltartóztatása csak elhatározás, és határozott intézkedés kérdése. A környezetszennyezés visszaszorítását szorgalmazó országok jelentős részeredményeket értek le ezen a téren. Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal vizsgálatai is ezt bizonyítják. Az EPA felmérései szerint 1978-ban 4,7 millió gyerek vérében haladta meg az ólomszint az egészségre veszélyes szintet. A 2000-ben végzett második vizsgálat megállapította, hogy ez a szám 300 ezerre csökkent. A kedvező változás annak köszönhető, hogy 1973 és 1995 között sikerült teljesen megszüntetni az ólomadalék használatát a benzinben. Emellett az 1990-es 64 millióról 38 millióra csökkent azoknak a háztartásoknak a száma, amelyekben ólomalapú festéket használtak. A felmérés kiterjedt a passzív dohányzás gyerekekre gyakorolt hatására is. A kiskorúak vérének ólomszintje 1988 és 2000 között 20%-kal csökkent. Ez a cigaretták minőségi javulásának, a füstszűrők általános elterjedésének tudható be.

Sajnos a kedvező tapasztalatokhoz számos kedvezőtlen is társult. A jelentésből ugyanis az is kiderült, hogy minden 12. fogamzásképes korú nő vérében a higany szintje meghaladja azt az értéket, amely már veszélyezteti a magzat agyának normális fejlődését. Az Egyesült Államokban 5 millió lányt és asszonyt érint ez a probléma. Ha a higanyból 5,8 részecske jut a vér egymilliárd egységére, a születendő gyermeknek kisebb lesz az IQ-ja, és zavarok keletkezhetnek a szem- és kézmozgás össze­hangolásában. Ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek a halfogyasztók, mivel az élő­vizek szennyezettsége következtében feldúsul a húsukban a higany. A higanykibocsátás három legfőbb forrása: az erőművek, valamint a városi- és az orvosi hulladék. (Csupán az Egyesült Államokban a széntüzelésű erőművek évente 50 tonna higanyt pumpálnak a légkörbe, ami bekerül a felszíni vizekbe, majd belemosódik a tengerekbe.) A korszerűtlen energiatermelés, és a hulladékégetés következtében ezen a téren nem tudtak haladást elérni. Ugyancsak az ingyenenergia felhasználásának halogatása, a szénhidrogének energiaforrásként való alkalmazásának tudható be, hogy két évtized alatt 3,6%-ról 8,7%-ra nőtt az asztmás gyereke száma. 2001-ben már 6,3 millió asztmás gyereket tartottak nyilván Amerikában. Köztudott, hogy az asztma fő kiváltó oka a levegőszennyezés. Az is megállapítást nyert, hogy jelenleg a levegő legnagyobb szennyezője a gépjárműforgalom. A robba­nómotoros gépjárművek kipufogógázai beszivárognak a lakásokba is, lehetetlen elmenekülni előle. Amíg az illetékesek nem szánják el magukat radikális intézkedésekre, nem tiltják meg a levegőszennyező gépjárművek használatát, addig ez a helyzet nem is fog megvál­tozni. Javulás csak akkor következik be ezen a téren, ha az autógyárak rákényszerülnek a szenny­e­zés­mentes motorok gyártására.

Ez azonban önmagában még nem szünteti meg a környezetszennyezést. Ahhoz minden téren átfogó intézkedésekre lenne szükség. Ennek elindításához, véghezviteléhez viszont nincsenek meg a feltételek. Hiányoznak a felvilágosult tömegek, akik kikövetelnék a reformokat, és nincsenek megfelelő szakemberek, akik végrehajthatnák a szükséges változtatásokat. Ezeket az embereket először ki kellene nevelni. Már az általános iskolában el kellene kezdeni a környezettudatos nevelést, hogy felnőtté válva minden ember számára magától értetődő legyen a természet megóvása. A jelenlegi ok­tatási rendszer azonban még az általános műveltséget sem képes biztosítani a jövő generációjának. Ennek okára a későbbiekben részletesen kitérünk. Sokat elárul azonban iskolai képzésünk alap­ál­lásról az éppen aktuális jelszó. A XIX. században ez volt kiírva az osztálytermek falára: „A tudás ne­me­sít!” A XX. században változott a nevelési elv. A mi tanáraink már ezt hangoztatják: „A tudás hatalom!”

A környezetvédelem terén a nagyhatalmak tudnának a legtöbbet tenni, de a közoktatást tekintve náluk a legrosszabb a helyzet. A New York – Daily News-ban megjelent beszámoló szerint: „Az amerikai fiatalok siralmasan keveset tudnak. 11%-uk nem találja meg az Egyesült Államokat a világtérképen. Ha pedig egy feliratok nélküli térképet raknak eléjük, a felének fogalma sincs, merre keresse New York-ot. Amikor a hírekben szereplő országokról kérdezték őket csak 13%-uk tudta hol van Irak, és csupán 17%-uk találta meg Afganisztánt a térképen. Pedig honfitársaik százai estek el ezeknek az országoknak a felszabadítása során. A világ legnagyobb víztömegét, a Csendes-óce­ánt a 18-24 éves amerikaiaknak csak a 71%-a találta meg a földgömbön.”

A felmérés nyilvánosságra hozása után John Fahey, a National Geographic Society elnöke így fakadt ki: „Ha a fiatalok nem tudják mi hol van a térképen, és nincsenek tisztában a körülöttük zajló eseményekkel, hogyan érthetik meg azokat a kulturális, gaz­­dasági és környezetvé­delmi gondokat, melyekkel küsz­kö­dik a világ?” Vala­mivel jobb volt az ered­mény a nyu­gat-európai diá­kok kö­ré­ben. Az 56 kérdésből ál­ló tesztet 3250 ameri­kai, brit, francia, japán, ka­na­­dai, mexikói, német, olasz és svéd fiatal töltötte ki. A maximálisan elérhető pont­­szám 42 volt. Ezt a szintet Svédország közelítette meg ­na következett Németor­szág és Olaszország 38 pont­tal. Az amerikaiak csak 23 pon­­tot értek el, így az utolsó előttiek lettek. Egyedül Mexikót előzték meg, ahol 21 pontos eredmény született.

Nagyon megnehezíti problémáink megoldását, hogy az emberek nem ismerik az univerzum, a világ, sőt a saját testük működését sem. Ez nem csak az átlagemberek esetében van így. A diplomás szakembereknél sem jobb a helyzet. Az amerikai Harward Egyetem frissen végzett diplomásai közül kiválasztottak 23 nem fizika szakos személyt, és megkérdezték tőlük, hogy miért van nyáron meleg, télen pedig hideg. A helyes választ csupán ketten tudták. Hasonló tapaszta­la­to­kért nem kell Amerikába menni, mert más orszá­gok­ban sem jobb a helyzet. Az életét irá­ny­ító, befolyásoló jelensé­gekről a legtöbb em­bernek sejtelme sincs. Sőt szép számmal akadnak olyanok, akik nem is akarnak tudo­mást szerezni ró­luk. Még a gondolatát is el­utasítják an­nak, hogy va­la­ki meg­pró­bálja kizökken­teni őket be­szűkült világnézetükből. At­tól tartanak, hogy az új in­formációk hatására össze­zavarodnak bennük a dol­gok, és nyomasztó, szoron­gató érzéseik támadnak. A legtöbb ember ugyanis akkor érzi magát biztonságban, ha a nézetrendszere szilárd, rendíthetetlen, és útmutatóként szolgál. Nem baj, ha az általa vallott elvek nem felelnek meg a valóságnak. A lényeg, hogy higgyen bennük, és támaszkodni tudjon rájuk.

Ez az elzárkózó gondolkodásmód az oka annak is, hogy a legtöbb ember nem vásárol meg olyan újságot, nem vesz meg olyan könyvet, melynek tartalma ellenkezik a nézeteivel. Életkorunk elő­rehaladtával is egyre merevebbé válik a nézetrendszerünk. Minél idősebb valaki, annál jobban lecsökken a szellemi befo­gadó-képessége. Ez alól a zsenik sem kivételek. Szá­mos világhírű tudós tette nevetségessé magát be­gyö­pösödött nézetei hangoz­ta­tásával. A szaktudomá­nyok képviselői sem jár­nak élen az új információk befoga­dásában. A legtöbb tudós, kutató szakismerete meg­le­hetősen alacsony szinten áll. Még a töredékét sem tudják annak, amit tudniuk kellene a szakterületükről. Nem segíti elő ismereteik gyarapítását, hogy mere­ven elzárkóznak az új gon­do­latoktól, nem fogadják el mások ötleteit, elgondolásait. Ez az ostoba viselkedés nem egyszer em­be­ri gyarlóságra, az irigység, az önzés meg­nyilvánulására vezethető vissza. A val­lá­sos emberek többnyire mentesek az ef­féle magatartástól, de ők sem tudnak többet világnézetük alapjairól. Ugyan­olyan tájékozatlanok vallási kérdé­sek­ben, mint a természettudományok műve­lői a világ dolgokban. Rendíthetetlen vi­lágnézetük alapját az adja, hogy hisz­nek abban, amit a vallásuk tanít. Ilyen kö­rülmények között valóban nehéz el­vár­ni az emberektől a környezettudatos gon­dolkodást és cselekvést.

[

	Bokorbab		Káposzta		Fejes saláta		Paradicsom		Spenót
	ÖKO	KEM	ÖKO	KEM	ÖKO	KEM	ÖKO	KEM	ÖKO	KEM
Nátrium	40,5	15,5	60	17,5	71	16	23	4,5	96	47,5
Kálium	60	2	13	2	169	1	68	1	117	1
Kalcium	73	10	42	7	37	6	36	3	88	12
Magnézium	0,36	0,22	0,38	0,18	0,43	0,22	0,35	0,16	0,52	0,27
Foszfor	10,5	4,04	10,4	6,12	24,5	7,01	14,2	6,07	28,6	12,4
Vas	69	6	48	0,4	60	3	53	0	32	0,3
Réz	99,7	29,1	148	23,7	176	53,7	148	58,8	237	84,6
Mangán	60	14,8	43,6	13,6	49,3	13,1	59,2	4,5	204	46,9
Kobalt	73	0	42	0	37	0	36	0	88	0,2
Bór	227	10	94	20	516	9	1938	1	1584	49
Hamuzsír	8,6	0,9	20,4	0,8	12,2	0	6,5	0	69,5	0

 „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek III. fejezetéből megtudhattuk, hogy a kemi­zálás következtében                                                                                          

                                                           1. táblázat

milyen arányban csökkent a különféle zöldségek-gyü­möl­csök vitamintartalma. Ennél is nagyobb csök­kenés tapasztal­ha­tó az ásványi anya­gok terén. Ez úgy de­rült ki, hogy a Rut­gers Egyetem kutatói

elhatá­roz­ták, hogy utánajárnak ennek a do­log­nak, és tudo­má­nyos mérésekkel dön­tik el a vitát. Az ökotermékek előállítói és fogyasztói ugyan­is váltig állít­ják, hogy a vegyszer­mentes zöldség-gyü­mölcs bel­tar­talmi ér­té­ke össze sem hasonlítható a nagy­üzemi módsze­rek­kel „gyártottal”, míg a két­kedők azt han­goztatják, hogy a „bio sem kü­lönb”. A vizsgálatokhoz öt­féle zöld­séget vásá­rol­tak a szuper­mar­ketek­ben, majd az öko­boltokban. Aztán ne­ki­álltak elemezni a mintákat. A ku­ta­tók sej­tették, hogy a vegy­szer­me­netes tala­jon előállí­tott öko­termé­kek jobb minő­ségű­ek lesz­nek, mint a műtrágyával, gyom­irtó- és permet­sze­rekkel átitatott földeken ter­melt ha­gyo­má­nyos termékek, de a vég­­ered­mény őket is meglepte. Az öko­ló­giai módszerekkel termelt spenót vas­tar­talma pl. 97%-kal haladta meg a kemizált spe­nótban talál­ható mennyiséget. Kobaltból pedig 99%-kal mértek többet az öko­spenótban. Ezen túlmenően szá­mos nyom­elem meg sem található a vegysze­res termékben, míg az ökotermékek bő­sé­gesen tartal­mazták ezeket a rendkívül fontos ásványi anyagokat is. (Egyébként összesen 65 mikroelem létezik, és ebből 53 ta­lálható a táplálékban.) A biozöld­ségek, -gyümölcsök állaga is jobb. A bio­para­di­csom szá­razanyagtartalma pl. 55%-kal haladta meg a vegyszeres tár­sáét. A mérések azt is kiderítették, hogy a ha­gyományos termelési eljárás során alkalmazott mérgek jelentős mértékben felszívódtak a növényekbe, és ezek né­melyike kifejezetten rákkeltő hatású.

A gabonaféléknél sem jobb a helyzet. A termőföld kalciumtartalma 200 év alatt harmadára apadt. A nyomelemek mennyi­sége a bú­zában 50%-kal, az ár­pában 60%-kal, a kukoricában pedig 80%-kal csök­kent az elmúlt 30 évben. Ugyan­ebben az idő­szakban a sárgarépa 40%-ot, a tej pedig 95%-ot veszített a vita­mintar­tal­má­ból, mi­közben a vegy­­sze­rek mennyi­sége sok­szo­rosára nőtt ben­nük. 30 évvel ezelőtt tehát egy pohár (2,5 dl) tejben annyi vitamin volt, mint most 5 literben. Ezért szen­ved szinte min­denki vitaminhiány­ban. Hi­ába eszik sokat, csak hízik tőle. Nem tud annyit enni, hogy a hi­ány­be­teg­ségek el­­ke­rül­jék. Ahhoz, hogy hozzá­jussunk a szük­séges mennyiségű C-vitaminhoz pl. sza­mócából napi 2 ki­lo­grammot kellene meg­ennünk. A szer­vezet által igényelt napi 400 mg E-vi­tamin is csak 3 liter étolaj­ban található meg, melynek elfogyasz­tá­sa kép­telenség. Részben ez az oka az elhí­zásnak is. A szer­vezet­nek szük­sége van vita­mi­nokra, ásvány­anya­gokra, ezért arra ösz­tönzi az egyént, hogy egyen töb­bet. Így próbál hozzá­jutni a számára lét­fon­tossá­gú anya­gok­hoz. A többlet­kaló­ria az­tán zsír for­májában rárakó­dik a tes­tére. A kör­nye­zetbarát ter­me­lés, állattartás azon­ban so­kat javított ezen a téren is. A bio­tejben 40-100%-kal több alfa-linolsav ta­lál­ható, mint a hagyományos tejben; míg a konjugált linolsav értéke 20-90%-kal volt ma­gasabb. Az 1. számú táblázatban rész­leteiben is tanulmányozhatjuk a vizs­­gálati eredményeket, az ökológiai mód­szerekkel és a kemizált talajon termesz­tett zöldségek ásványanyag-tartalma közötti különbséget. (A mennyiségek ppm-ben vannak megadva, szárazanyagra vetítve.)

Könyvajánlat

 

Az élet valódi célját és értelmét csak az általunk primitívnek tekintett bennszülött törzsek ismerik. Ők közvetlen kapcsolatban állnak a teremtővel, és tökéletes összhangban élnek a természettel. Ezen a téren sokat tanulhatnánk tőlük, ha nem lennénk annyira eltelve önmagunkkal, és a technikai fejlődésben elért látszateredményeinkkel. A természetközeli népek romlatlan életfelfogása és hihetetlen képességeik leginkább az ausztrál bennszülöttek vándorló törzseinél tanulmányozható. Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak című könyve hiteles képet rajzol erről a világról, és számos megszívlelendő üzenetet juttat el hozzánk.

Ezek egyike, hogy: „A mi életterünkben sok a felesleges cselekvés. Létezésünk szinte minden percében természetellenes, átmeneti, felszínes, tetszetős külsejű, de lényegtelen dolgokat művelünk. Nagyon keveset törődünk örökkévaló lelkünkkel, és belső fejlődésünkkel.” A helyes cselekvés mód­ja a szellemvilágtól tudható meg. A túlvilággal való kapcsolatfelvétel azonban csak elménk lecsendesítésével lehetséges. „Az ember nem hallhatja meg a Teremtő hangját, ha megállás nélkül beszél.” A törzs tagjai meditáció révén lépnek kapcsolatba a Mindenhatóval. Mi hangosan, kifelé imádkozunk, megpróbálunk párbeszédbe elegyedni az Úrral. Ők ennek ellenkezőjét teszik. Hallgatnak, figyelnek. Megtisztítják magukat minden zavaró gondolattól, és befogadásra készen várnak. Meggyőződésük, hogy a hang nem beszédre való. „Az ember a szívével és a gondolataival fejezi ki magát.” Csak meg kell tanulni olvasni a jelekből, amíg nem nyerjük vissza telepatikus képességünket. „Ha beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang nem szócséplésre való, hanem éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál.”

Ehhez a gondolathoz kapcsolódik, hogy: „A dolgok iránt táplált érzelmeinknek nyoma marad. Rögzülnek testünk minden sejtjében, beépülnek személyiségünk, gondolataink, örökkévaló énünk gyökereibe.” Ennek tudható be az elvakultság, a gyűlölködés, az irigység és egyéb negatív érzelmeink eluralkodása rajtunk. Ez az oka annak is, hogy a terrorista nem gondolkodik. Annyira gyűlöli embertársait, hogy nem az esze, hanem a zsigerei irányítják. Minden porcikáján úrrá lesz a rombolás ösztöne, így egész lényét a pusztulás szolgálatába állítja. Érdekes módon ítélik meg a bennszülött törzsek a világban betöltött szerepüket: „Mindnyájan egyek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem különbözünk egymástól. Minden ember egyedi. Nem tölthetjük be ugyanazt az űrt. Minden egyes léleknek megvan a maga külön helye az élet szövedékében. Bármerre tehetünk kitérőt, de előbb-utóbb visszakerülünk a saját helyünkre. Van aki nem lép le a kitaposott ösvényről, más meg szeret fáradságos kerülő utakon járni. A cél azonban ugyanaz marad, csak a megközelítési módja változik. Az embernek az a célja, hogy végigjárja az életútját.” A nyugati társadalmakban élő emberek azon vitatkoznak, hogyan nevezzék Istent, milyen templomba járjanak, melyik napon és milyen szertartás szerint imádkozzanak. Elmélkednek Jézus tanításain, keresik az igazságot. Holott a legfőbb igazság az, hogy: „Ha megsértünk valakit, magunkat sértjük meg; Ha segítünk valakit, magunkon segítünk. Nem az a fontos, hogy mit adunk és kinek. A feltétlen szeretetteli segítés érzését kell átélni. Ha meglocsoljuk a tikkadt növényt, megitatjuk a szomjhalállal küszködő állatot, azzal ugyanolyan közel kerülünk a Teremtőhöz, mint amikor ételt-italt adunk a rászoruló embertársunknak.”

Ezek a mély emberi bölcsességek az utolsó pillanatban lettek megörökítve, mivel a sivatagba száműzött bennszülöttek a kipusztulás szélén állnak. Halálra ítéltük őket a környezetszennyező életmódunkkal. Ennek ellenére az agóniájuk során nem önmagukat siratják, hanem az emberiség fennmaradásért aggódnak. Testámentumszerű üzenetük így szól: „Mi a Mindenható igaz népének törzse elhagyjuk a Földanyánkat. Nem közömbös azonban számunkra az itt maradók sorsa. Könyörgünk, lássátok be végre, hogy mit tesz a ti életmódotok a vizekkel, az állatokkal, a levegővel, mit csináltok önmagatokkal. Könyörgünk, hogy rátaláljatok a helyes útra, és ne engedjétek elpusztulni a világot. Most még visszanyerhetitek az igaz létezés sérthetetlen szellemét. Még van idő, hogy kellő figyelemmel és törődéssel véget vessetek a bolygón tomboló pusztításnak, de mi már nem tudunk tovább segíteni nektek. A mi időnk lejárt. Megváltoztak az esőzések, megindult a felmelegedés, és látjuk, hogy évről évre fogyatkoznak a növények, az állatok. Tovább már nem tudunk emberi formát adni lelkünknek, mert hamarosan víz és élelem nélkül marad a sivatag, és mi kénytelenek leszünk a szellemünket kivonni a testünkből.” Hát ezt tettük a világgal. Előbb a gyengéket, a védekezésre képteleneket pusztítjuk el, majd önmagunkat.

Ennek ellenére nem ítélnek el bennünket. „Imádkozunk értetek, és feloldozunk benneteket. Imádkozunk, hogy szándékaitok, cselekedeteitek és értékítéletetek ne kerüljenek egymással ellentmondásba, és minél hamarabb megértsétek, hogy minden teremtmény egységes egészet alkot. Könyörgünk, hogy ne romboljátok tovább a Földet, ne pusztítsátok el egymást. Imádkozunk, hogy legyenek köztetek elegen, akik képesek változtatni a dolgokon. Nem ítéljük el a korszerű találmányaitokat sem, sőt becsülendőnek tartjuk az emberi önkifejezés vágyát, a találékonyságotokat és merész vállalkozásaitokat. Tudásszomjatokat azonban úgy kellene kielégítenetek, hogy az minden élőlény javára szolgáljon. Reméljük, hogy megváltoztatjátok az anyagi javak fontosságról vallott nézeteiteket, és felismeritek a világ valódi értékeit. Lehetőségeitek felismerésével és kihasználásával méltó otthont teremthettek a Föld minden lakójának.”

[

Most foglalkozzunk egy régi adóssággal. Sok szó esik mostanában az egészséges táplálkozásról, az elfogyasztott étel szervezetünkre gyakorolt hatásáról. Ennek során mind többen tapasztalják, hogy egészségünk megőrzésének leghatékonyabb módja a friss gyümölcs és a nyers tej, valamint a manipulálatlan tejtermékek fogyasztása. A hazai szakirodalom is tele van az enzimekben gazdag egyszerű ételek, a házi készítmények, valamint a kovásszal sütött korpás kenyér magasztalásával. Ennek során azonban elfelejtik megemlíteni, hogy mindezen ismeretek kinek köszönhetők. Nem beszélnek róla, hogy az általuk hangoztatott tanácsok már száz évvel ezelőtt rendelkezésünkre álltak. Felismerőjük és terjesztőjük a hazai vegetarizmus apostola, Bicsérdy Béla volt. Az idős emberek azonban még jól emlékeznek rá, nem véletlenül nevezik a vegetáriusokat bicsérdistáknak. Ez megjelölés a fiatalok számára úgy hangzik, mintha egy szekta tagjai lennének, pedig bicsérdizmus csupán a külföldön kibontakozott természetes táplálkozási irányzatok hazai megteremtőjének nevére utal. Bicsérdy Béla a XX. század elején alaposan tanulmányozta az összes egészséges táplálkozási módot, és ezekből leszűrte a valóban hasznosakat.

Tapasztalatait, saját testén kikísérletezett módszereit az 1920-as években írt „Az élet könyve I.- II. kötet” és az 1930-as években megjelent, s ugyancsak több kiadást megért „A halál legyőzése” című könyveiben tette közzé. Emellett rendszeresen tartott nyilvános előadásokat, és az otthonában is szívesen fogadta a gyógyulásra, táplálkozási tanácsra vágyókat. Tevékenységének híre messze földre eljutott, és külföldről is sokan felkeresték. A két világháború között valóságos kultuszt teremtett a táplálkozás terén. A hivatalos orvosi körök ellenséges magatartása ellenére, mind többen követték az általa javasolt életmódot, és hetek alatt megszabadultak az orvosok által gyógyíthatatlannak nyilvánított betegségeiktől. A jelenlegi generáció számára azonban Bicsérdy Béla neve semmit sem mond. Ennek oka, hogy a kommunista diktatúra alatt az ő könyveit is begyűjtötték magyarországi könyvtárakból, és az ezoterikus szakirodalommal együtt maradéktalanul megsemmisítették. 1995-ben azonban egy tanítványa változatlan utánnyomásban újból kiadta őket. Így az ezoterikus könyvesboltokban ismét kaphatóvá váltak. A könyvtárakban is megjelentek újra, így ki is kölcsönözhetők. (Mivel nem mindenütt található meg, többnyire csak könyvtárközi kölcsönzéssel lehet hozzájutni.)

Kissé régies fogalmazásmódja nem akadályozza művei megértését. Lényeglátása, szókimondó stílusa szinte magával ragadja az olvasót. A meggyőzés érdekében kendőzetlenül számol be a húsevőket gyötrő nyavalyákról. Az „Élet könyve” II. kötetében így ír a megrögzött húsevőkre váró szenvedésekről: „A leölt állatokból származó hússal folyatott táplálkozás az emberi szervezet megfertőzésének legundorítóbb és egyben legveszedelmesebb fokozata. A bibliai »Ne ölj« parancsolat megsértése miatti büntetést a sors a legrémesebb következmények formájában zúdítja az emberre. A vérükben kínos vonaglások közt fetrengő, ártatlanul elpusztult állatok elhomályosodó szemeiken át rettenetes átkot sugároznak ránk, melynek beteljesedése a kaotikus ember összeomlásában mutatkozik meg. De milyen ez az összeomlás? A démonvilág rázúdítja szervezetére a népét, a halál hűséges szolgáit; mindenféle formájú férgek, polipok, hidrafejű szörnyek, végtelen hosszúságú, örökké telhetetlen galandférgek, giliszták, milliárdszámra keletkező erjedési és rothadási baktériumok formájában. Ezek az élősdiek rávetik magukat bélcsatornánk nedveire. Felszívnak minden jót belőlük, és amit nem tudnak feldolgozni, abba beleoltják az alsórendűségüket. Az undorító szervezetükben keletkező fekáliákat ott ürítik ki, ahol tanyáznak, a húsevők testében. A túltáplált szervezet elhízik, és húsevéssel terhelve állandó bélrenyheségben szenved. A belek perisztaltikus mozgásnak megszűnése az élősdiek valóságos eldorádójává avatja a vastagbelet.

A húst nem fogyasztó emberek testébe is bejuthatnak az élősdiek, de csak akkor indulnak fejlődésének, ha több tápanyagot vesz magához, mint amennyi életfunkciói fenntartásához szükséges. A főleg szezongyümölcsön, -zöldségen élő ortodox vegetárius szervezetében semmilyen élősdi nem keletkezeik, vérnedvei a bejutó petéket is elpusztítják. A kizárólag nyerskosztos ember testében a káros bélmikrobák sem tudnak elszaporodni. A gyümölcsevők szervezete a fertőző kórokozókkal szemben is ellenállóvá válik, szinte sohasem betegszenek meg. Vitalitásuk, munkaképességük igen nagy mértékben megnő. 40-50 kilométert is képesek egyfolytában gyalogolni, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. A külsejük is teljesen megváltozik. Hajuk selymes, fényes lesz. Megszűnik a korpásodás, a hajhagymák regenerálódnak, hajuk ismét kinő. Sok esetben az őszülés is megszűnik, illetve mérséklődik. Szemük fénye karbunkulusként[38] tündöklik, arcuk rózsássá, pirospozsgássá válik. Lerí róluk, hogy majd kicsattantak az egészségtől.

Évezredekkel ezelőtt élt eleink még kizárólag nyers gyümölcsöt, és odvas fák belsejében talált mézet fogyasztottak. Az enzimekben gazdag, vitamindús, méregmentes táplálék megőrizte egészségüket, és megóvta sejtjeiket az idő előtti öregedéstől. Lucrétius a több száz évig élt palaszgok életmódját hexameterekben örökítette meg: „Hősi lelküket, az ellenségre lesújtó erős kart az erdők vörösen csillámló almái adták. Táplálékaik közül ezt mindegyiknél többre becsülték. Lábaik gyorsasága soha sem csökkent, kitartó futásban legyőzték a szarvast is. Kronosz világában évszázadok teltek, de daliás termetük hüvelyknyit sem rokkant.” A római gladiátorok többsége is vegetárius volt. Hús helyett árpát ettek, mert ez kedvező hatást gyakorolt izmaik növekedésére.

A Bicsérdy műveiben található olvasói levelek is igen meggyőzőek. A beszámolók stílusa félelmetes szemléltető erővel bizonyítják, hogy milyen károkat okoz a szervezetben az egészségtelen táplálkozás. Döbbenetes képet kapunk arról is, hogy az orvosok tájékozatlansága, a gyógyszerekkel való mérgezés szinte tömeges népirtást eredményezett az akkori társadalomban. A beszűkült gondolkodásmód és az egzisztenciaféltés emberek ezreit küldte a halálba, a tudomány nevében. Borzasztó, hogy ez a helyzet azóta sem változott. Ma is az orvosok a húsfogyasztás legfőbb szorgalmazói, holott elsődleges feladatuk nem a gyógyítás, hanem az egészségügyi felvilágosítás, a betegségek megelőzése lenne. Mivel a táplálkozástudomány az elmúlt évszázad során nem sokat fejlődött, napjainkban is érdemes megfogadni a vegetarizmus atyjának tanácsait, és főleg az emésztőszervi betegségek terén rábízni magunkat a természet gyógyító erejére.

Az erdélyi származású Bicsérdy Béla művei már száz évvel ezelőtt rámutattak arra, hogy a tudatlanság zavaros vizében bőséges zsákmányra lel a halál. A növekvő szellemi nyomor azonban a testi nyomorúságnál is több áldozatot követel. A sóhaj, a jajszó, a káromkodás nem segít rajtunk. Az emberek már nem hallják a természet szavát, így nincs ami megóvja őket önmaguktól, zabolátlan ösztöneiktől, a rohamosan pusztuló környezet káros hatásától. A növény, az állat összhangban él a természet erőivel, az ember azonban eltávolodott tőle. Félrevezette a tudása, a látszateredmények. Régen az ember harmóniában élt a mindenséget fenntartó fizikai erőkkel. Ostoba, gőgös magatartásunk; fennhéjázó vagdalkozásaink, és az igaz értékekkel szemben tanúsított nemtörődömségünk azonban vakvágányra terelte a fejlődésünket. Ezáltal megbomlott a természet egyensúlya körülöttünk. Az evolúció viszont nem tűri meg a selejtet, az öntörvényű, életképtelen vadhajtásokat elpusztítja. A káros burjánzások csak átme­netileg képesek vegetálni, előbb-utóbb az enyészet lesz úrrá rajtuk.

Ez vár az emberiségre is. Szánalmas eredményeinkkel, izzadságszagú technikai vívmányainkkal együtt eltűnünk mi is a civilizációk süllyesztőjében. Más úton haladva jóval előbbre tartanánk a fej­lődésben, és nem várna ránk elkerül­he­tetlen bukás. Ez az út visszavezetett vol­na bennünket a hosszú élet igaz forrásához is, és most nem lenne annyi testileg-lelkileg beteg ember. Ne­künk azonban nem kellett az igaz út. Be­szűkült gondol­kodásmódunk egy általunk kikövezett kacskaringós útra ve­zetett ben­nünket, ahol az univerzum tör­vényeinek lépten-nyomon való megsérté­se emberek százmillióinak szenvedését és értelmetlen halálát okozták a tör­téne­l­münk során. Há­borúk, járványok, szé­les néptö­me­gek el­nyomorodása képe­zik kaotikus fejlődé­sünk mérföldköveit. Mi­közben ál­lan­dóan keressük a boldog­ságot, tévesz­méinket kö­­vetve rab­szolga­láncot ková­cso­lunk ma­­gunk­nak.

Civilizációs „vívmányaink” már annyi­ra körbefonják életünket, hogy képtele­nek vagyunk szabadulni tőlük. Látvá­nyos, csil­logó-villogó technikai csodáink csak arra jók, hogy unos-untalan használatuk még jobban eltávolítsa az embere­ket a megtar­tó erőktől. A velük való ját­sza­do­zások kö­zepette nem marad idejük ar­ra, hogy el­gondolkodjanak a világ álla­potán, saját sor­suk útvesztőin. Így már semmi sem képes rádöbbenteni őket arra, hogy teljes sebes­séggel rohanunk a sem­mi­be. Sohasem fo­gunk rájönni, hogy a természet összhang­ja nem ismer szenve­dést, és nem tűr meg nyomort. Jelenlegi szenvedések­kel teli életünk kibillent fej­lő­désünknek tudható be. Erről a kivált­ságos helyzetben élők nem akarnak tu­domást venni, az alul­ma­radtak pedig sem­mit sem tudnak tenni el­lene. A kínszenvedésekre, lassú halálra ítélt nyomorgók száma azonban egyre nő, mert ennek a folyamatnak a végállomásá­ra érve mindenkire pusztu­lás vár. Mivel az általunk követett fej­lődési irány kizsákmányolja, rombolja a természetet, a termé­szet védekezésként bennünket fog elpusz­títani. Egyesek bőségben való dúskálása te­hát csak át­meneti állapot, az általános romlás sen­kinek sem kegyelmez. Az általunk ko­vácsolt múlt és jelen lesz a végzetünk.

 

Modern Taigetosz

 

Számtalan esetben tapasztalatuk már, hogy a természet rendjébe való beavat­kozás káoszt és pusztulást eredményez. Földünk élőlényei közül csupán az ember képes arra, hogy manipulálja a környezetét, és a jelek szerint ezt a lehetőséget alaposan ki is használja. Sajnos leg­többször nem a maga javára. A környezetszennyezésen, a növény- és állatvilág tönkretételén túlmenően önmagának is árt. A helytelen táplálkozás, az egészségkárosító életvitel következtében tönkreteszi a szervezetét, és idő előtt kiselejteződik a világból. Önmagunk megnyomorításának azonban van egy sokak által kifogásolt módja is, amikor orvostudományunk fejlettségét kihasználva eleve életképtelen emberek megszületését segítjük elő. Az állatvilágban az evolúció farkastörvényei gondoskodnak róla, hogy kizárólag a legegészségesebb, a legéletképesebb egyedek maradjanak fenn. A természet szigorú tör­vényei, a faj fennmaradásának védelmében kialakult könyörtelen szelekció kiselejtezi a hibás szapo­ru­latot. A betegnek ítélt utódokat világra jöttük után a szüleik magukra hagyják, vagy elpusztítják. Az ókorban, a szigorú elveikről híres spártaiak ezt az államfilozófiai szintre emelt szelekciót úgy oldották meg, hogy minden újszülöttet be kellett mutatni egy erre a célra létrehozott testületnek. Amennyiben a vének tanácsa nem találta a gyermeket teljesen egészségesnek, akkor a Taigetosz hegyéről lelökve halálra ítélték.

A modern kor álságos humanizmusa azonban ezeket a módszereket mélységesen elítéli, és az ellenkező végletbe terelte a kiválasztódás folyamatát. Szinte mániákus igyekezettel segítjük elő testileg, szellemileg sérült embertársaink világra jöttét. Törvényeinkbe foglaltuk, hogy az élet védelme mindennél fontosabb, közben egészséges és életképes fajtársaink millióit gyilkolják le különböző bűncselekmények és helyi háborúk során. Az életképteleneket viszont minden erőnkkel védjük, támogatjuk; mit sem törődve vele, hogy ezzel jót teszünk-e nekik. Jogilag is erősen megkérdőjelezhető ez a magatartás, ugyanis minden embernek joga van a teljes értékű élethez, de vajon milyen esélyei vannak ezen a téren annak, aki testi- vagy szellemi fogyatékossággal terhelten érkezik erre a világra? Manapság az érvényesülésért folytatott öldöklő küzdelem, a kíméletlen egzisztenciaharc az egészséges emberek jelentős részét is kiselejtezi. Ilyen körülmények között mire számíthat az, aki testi-szellemi adottságai miatt el sem indulhat ebben a versenyben? Ráadásul meg is alázzák őket, mert a társa­da­lomtól elkülönítve önmaguk közötti versenyre késztetik őket (pl. paraolimpiát rendeznek számukra) és megpróbálják elhitetni velük, hogy ők is ugyanolyan hasznos tagjai a társadalomnak, mint az egészséges társaik. Meg sem próbálják rádöbbenteni őket jelenlegi hátrányos helyzetük valódi okára, így életük végéig szenvednek anélkül, hogy magyarázatot találnának sanyarú állapotukra.

Tovább súlyosbítja ezt a problémát, hogy az élet árnyékos oldalkán élő embertársaink száma folyamatosan nő. Ehhez jelentős mértékben hozzájárul az orvostársadalom magatartása is. Az élet védelmére tett esküjük sajátos értelmezése folytán mind több életképtelen csecsemőt mentenek meg. Fejlődésünkből önkényesen kikapcsolják az evolúció törvényeit, az évmilliók óta eredményesen működő természetes kiválasztódást. Azt a fejletlen újszülöttet, aki normál körülmények között elpusztulna, orvosaink sokszor emberfeletti küzdelmek árán megmentik, világra segítik, hogy aztán testi-szellemi fogyatékosságait továbbadhassa utódainak. Jelenleg ott tartunk, hogy már 500 gramm alatti újszülöttet is megmentenek csupán azért, hogy újabb szakmai rekordot állítsanak fel. (2004-ben az Egyesült Államokban egy 25 hetes csecsemőt segítettek világra 244 gramm súllyal. A világcsúcsot olasz orvosok tartják, akik egy 285 grammos csecsemőt segítettek a világra három és fél hónaposan. Megszületése után a súlya 235 grammra csökkent, és elfért az orvosok tenyerén.) Itt már nem az egészséges koraszülöttek kötelező megmentéséről van szó, hanem szakmai rivalizálásról, mit sem törődve ennek következményeivel.

Ráadásul mindezt annak ellenére teszik, hogy a Földön túlnépesedés van, amikor a mezőgazdaság a jelenlegi népességet sem képes ellátni élelemmel, a környezetszennyezés pedig már olyan szintet ért el, hogy ökológiai katasztrófa fenyeget. A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közölt tanulmány szerint: „1961-ben 70%-át éltük fel annak, amit a Föld egy év alatt képes előállítani. 1999-ben már 120%-át, ma pedig már 130%-nál tartunk.” Ha a jelenlegi 2,68-as termékenységi szint fennmarad, 2300-ban 134 milliárd ember fog szorongani a Földön. Életben maradásukra azonban nem sok remény van, mivel bolygónk 9 milliárdnál több embert a jelenlegi szinten sem képes élelemmel és tiszta vízzel ellátni. Az általunk használt környezetkárosító technológiák mellett max. 7-800 millió ember élhetne a Földön anélkül, hogy tovább növekedne a környezetszennyezés.

A bajokat csak tetézi, hogy sok esetben érzelmi alapon döntenek az életképtelen csecsemők meg­mentéséről. Ezek a megnyilvánulások aztán tovább növelik a társadalombiztosítás szinte már elviselhetetlen terheit. A beavatkozást végzők azzal indokolják tettüket, hogy „az emberélet megmen­tése során semmi sem lehet drága”. Ez az ideológia azonban kissé sántít, mert miközben csillagászati összegeket költenek életképtelen egyedek megmentésére, évente 30 millió épkézláb ember hal éhen a világban. Az érzelmi indíttatású értelmetlen áldozatok mintapéldája az a japán eset, amikor egy sugárfertőzést szenvedett személy kórházi ápolására 1,5 millió dollárt költöttek, holott már a bekerülésekor tudták, hogy az illető menthetetlen. Az életképtelen csecsemők világra segítésének kórházi költsége csak a töredéke annak, amit ezeknek az embereknek az életben tartására kell áldoznia a társadalomnak. Az álhumánum élharcosai erre azt szokták felhozni, hogy: „Érdemes a társa­dalomnak ezt az áldozatot meghozni, hiszen ezek az emberek boldogok.” Állításuk alátámasztására hátrányos helyzetűek sokaságát szólaltatják meg, akik valóban boldognak és megelégedettnek vallják magukat. Az egészséges emberek azonban tudják, hogy ez nem más, mint az életösztön megszólalása. Miután a sérültek más életet nem ismernek, így ahhoz ragaszkodnak, ami jutott nekik. A szerencsés csillagzat alatt születettek viszont tisztában vannak vele, hogy a teljes élet nem ilyen, így nem lenne szabad fajtársainkat korlátok közötti életre kényszeríteni.

 

Mivel ez a téma meglehetősen kényes, és a legtöbb embert igen érzékenyen érinti, eddig csak szakmai körökben vitatták meg a problémákat. Civilizációnk jövőjéért aggódó tudósok megállapítását idézve: „Manapság semmiféle kiválasztódás, kiválogatás nem érvényesül az emberi faj védelmében. Az emberi humanitás, és a szociális gondoskodás következtében életben tartjuk azokat a fajtársainkat is, akik a társadalom segítségére, állandó támogatására szorulnak. Sőt mindent megteszünk annak érdekében, hogy önmagunkat reprodukálva utódokat hozhassanak létre. Egy természetes populá­cióban a kedvezőtlen genetikai tényezőket a szelekció kiküszöböli. A természetes szelekció nem csak a fajok fejlődéséhez, hanem a fennmaradásához is szükséges. Az emberiség időzített bombája, hogy egyre több genetikai hiba halmozódik fel fajunkban.” Egyes kutatók szerint: „Ha ez így megy tovább, 200 év múlva minden ember betegen születik meg.” Az elmúlt évtizedek során az emberiségnek sikerült saját kezébe venni a törzsfejlődését, de vajon képes-e megfelelő mederbe terelni a menetét? A tudósok általános véleménye alapján nem. A jelenlegi körülmények, az ebben a témában uralkodó közhangulat, valamint az érintettek és a hozzátartozóik mind szélesebb táborának rosszalló véleménye ezt nem teszi lehetővé.

Ennek oka az eugenika múltjában keresendő. Az „eugenika” kifejezést az I. fejezetben már említett brit természettudós, Sir Francis Galton alkotta, aki mellesleg Charles Darwin rokona volt. Ennek a görög eredetű szónak a jelentése: jó születésű, nemes öröklődésű. A növény- és állatvilágban alkalmazott eljárásokból kiindulva Galton úgy gondolta, hogy az emberiséget is meg lehetne nemesíteni hasonló módszerekkel. Széles körben hangoztatott véleménye szerint: „Ha a lovak és szarvasmarhák tenyésztésére fordított pénznek és erőfeszítésnek csak a töredékét áldoznánk az emberi faj nemesítésére, az géniuszok áradatát eredményezné.” A XX. század elején Galton eszméi rendkívül népszerűek voltak az egész nyugati világban. Politikusok, tudósok, köztiszteletben álló akadémikusok serege osztotta a véleményét. Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke pl. így vélekedett erről a témáról: „A társadalomnak nincs joga tűrni, hogy a korcsok fajtája szaporodik. Ha lennének olyan földművesek, akik tétlenül néznék, hogy jószáguk legjobbjai nem szaporodnak, és az egész szaporu­lat a legsilányabbaktól származik, elmebetegnek tekintenék őket. Egy szép napon rá fogunk jönni, hogy a jobbik fajtából származó példás állampolgároknak az az elsődleges kötelességük, hogy utódokat hagyjanak maguk után ezen a világon, és azt is megértjük majd, hogy nincs jogunk fenn­tartani a silány fajtához tartozó állampolgárokat.”

Ezt követően sorra jelentek meg a plakátok ilyen feliratokkal: „Meddig aggódunk még mi amerikaiak disznóink, csirkéink és marháink vérvonala miatt, miközben gyermekeink leszár­mazását a véletlenre bízzuk.” Ennél is konkrétabb utalás volt olvasható a vásárokon, kiállításokon felállított táblákon: „A kóros emberi jellemvonások, mint pl. a gyengeelméjűség, a bűnel­kö­vetés, az elmezavar, az alkoholizmus, a butaságból eredő nincstelenség, és sok minden más is örökletes a családon belül. Pontosan ugyanúgy öröklődik, ahogy a tengerimalacok esetében a szín.” Itt már sejthető, hogy ez a mozgalom hová fog vezetni, milyen eszmékben fog kicsúcsosodni. A szavakat nemsokára tettek követték. A „nemkívánatos elemek” tízezreit sterilizálták Észak-Ame­rikában és Európában is. Missouri államban pl. olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely meg­­követelte azok sterilizálását, akiket emberölés, szexuális erőszak, útonállás, csirkelopás, bombamerénylet vagy autólopás mi­att ítéltek el. Gazdasági és hadászati érdekek is ösztönözték a fajtanemesítést. A római birtokokon hétköznapi dolognak számított a rabszolgatenyésztés, vagyis a legtöbbet érő rabok pá­roztatása. Nagy Sándor legjobb katonáit kö­telező jelleggel boronáIta össze a legszebb perzsa asszonyokkal, és birodalma megszilárdítását a ké­sőbb születő utódoktól várta, akik­ből a tervek szerint tökéletes har­cosokat neveltek volna.

Mindez azonban csak előgyakorlat volt ahhoz képest, ami a náci Németországban folyt. Hitler és pribékjei már a pályafutásuk kezdetén 225 ezer emberen végeztettek el kényszersterilizálást. Az akció elsődleges célpontja az elmebetegek, a bűnözők és a homoszexuálisok voltak. Ezt követően meghir­det­ték a felsőbbrendű faj világuralmát, amelyet egyetlen nemzedék alatt akartak megteremteni. Miután nyilvánvaló volt, hogy a sterilizálás ilyen rövid idő alatt nem tudja „megtisztítani” a társadalmat, drasztikusabb eszközökhöz nyúltak. Aki nem tartozott az általuk felsőbbrendűnek tartott egészséges, szőke, kék szemű árja populációhoz, (pl. a zsidók, a cigányok, a nyomorékok), azokat egyszerűen kiirtották. Erre a célra halálgyáraknak nevezett koncentrációs táborokat hoztak létre, ahová Európa más országaiból is milliókat deportáltak. A náci rémuralom barbár tettei után nem csoda, hogy az eugenika, a tudatos embertenyésztés visszataszító eszmévé vált a demokratikus országokban élők számára, és sokan abban reménykedtek, hogy ezt a tudományágat eltemették azokkal a milliókkal együtt, akik a nevében meghaltak.

Az eugenika eszméjének elásásával azonban nem szűnt meg a probléma. Jobb híján ismét felvetődtek a régi megoldási javaslatok. 2300 évvel ezelőtt Platon ezt írta az Állam című művében: „A legkiválóbb férfiaknak és nőknek minél gyakrabban kell közösülniük, a legsilányabbaknak pedig éppen ellenkezőleg.” Ez azonban nem megy meggyőzéses alapon. Akkor meg ki és hogyan fogja eltiltani a „silányakat” ettől a cselekedettől? Ezek az emberek többnyire nagy szegénységben élnek, és egyetlen örömforrásuk a szex. Erre sokakban felmerült egy másik ókori módszer gondolata, hogy akkor vizsgáljuk meg az utódokat. Igen ám, de mi történjen a „selejtesnek” ítélt egyedekkel? Egyéb­ként sincs olyan szervezet, magánszemély a világon, aki magára vállalná a döntőbíró szerepét, és elvégez­né a szelekció feladatát. Erre nincs is szükség. Nem a spártaiak Taigetoszát kell visszahozni, ahol a vének tanácsa által életképtelennek talált csecsemők befejezték rövid életüket, hanem hagyni kell a természet, az evolúció érvényre jutását. Ennek során a legnehezebb feladat az orvosokra vár. Alapjai­ban meg kell változtatniuk az életről, a szakmai tisztességről alkotott felfogásukat. Az érzelmek helyett az erkölcsi érzéknek kell átvenni az emberéletek feletti döntést. Az írott szabályokon kívül minden szakmának megvan a maga íratlan erkölcsi kódexe. Az életmentésre felesküdtek esetében ezt ki kellene egészíteni azzal, hogy: Van-e joga az orvosnak valakit eleve csökkent értékű életre ítélni? A természet egyértelmű választ ad erre a kérdésre. Az evolúció, az univerzum törvényeinek engedel­mes­kedve csak a teljes értékű életet tűri meg.

 

Ez a jelenség a közvéleményt is megosztja. Különösen az érintett nők nyilvánítanak határozott véleményt erről a beavatkozásról. A Nők Lapjának írt olvasói levelek[39] alapján még bonyolultabbá válik ez a kérdés. Mi a jobb nekünk, ha a természet szigorú rendjét, a kíméletlen szelektálást kö­vetjük, vagy ha az érzelmeink irányítják a döntéseinket? Ez a dilemma még súlyosabban jelentkezik társadalmi szinten. Utóbbi esetben ugyanis fennáll génállományunk leromlásának és fajunk elkor­cso­sodásának veszélye, míg a kíméletlen szelekció lehetetlenné teszi a karmikus adósságok ledol­gozását. Ha valaki olyan bűnöket követett el előző életében, melyek következményeként most nyo­morék testben kell leszületnie a Földre, hogyan fogja ezt megtenni, ha nem hagyjuk. Hiába vállal­nák ezt a terhet a vele karmikus közösséget alkotó családtagok, ha egy szigorú törvényt követve a ve­zeklő lelket születése után rögtön visszaküldik. Lásuk most a hozzászólásokat:

„Én is koraszülött vagyok. Amikor Judit arról beszélt a cikkben, hogy három napig nem volt ereje megnézni a gyerekeket, felháborodtam, majd arra gondoltam, mi lett volna, ha az én édes­anyám is ezt teszi? Amikor 1981-ben, a 28. terhességi héten egy „vetélés” következtében meg­szü­let­tem, 40 centi és 950 gramm voltam. Világrajövetelemet három agyvérzés, légzésleállás és a ref­lexek teljes hiánya kísérte. Ha édesanyám is hisz az orvosoknak, akik közölték vele, hogy két hétig ne élje bele magát, hogy gyereke van, akkor hol lennék én most? Úgy gondolom, nem lennék gaz­dagabb két diplomával és két nyelvvizsgával. Ne higgye, hogy bántani akarom vagy akár elíté­lem Juditot. Csak úgy gondolom, van, lehet más út is. Az én példám igazolja, hogy igen, érdemes meg­menteni, vagy megpróbálni megmenteni az ilyen kis súllyal születetteket is. Ha akkor az orvosok nem tesznek meg mindent, ma nem vagyok. El is határoztam, ha egyszer férjhez megyek, meg­hí­vom őket az esküvőmre!”

„Az orvosok nem médiasztárok, hanem szakemberek, hippokratészi esküt tett gyógyítók, akik életeket tartanak a kezükben. Ha egy kisbaba többszöri újraélesztésre szorul, akkor megkérdezhetik a szülőket, hogy ha újra válságos állapotba kerülne, kívánják-e az újraélesztést. Tudni kell, hogy kevés szülő akarja ezt, mert nem ellensége saját gyerekének. Csak hát itt jönnek a csodák. Az is kis súlyú, válságos állapotba került, száz bajjal küzdő kis élet nem akar kihunyni, hanem elkezd élni. Lehet, hogy kacskalábú lesz, lehet, hogy pokol lesz az élete, neki is és a szüleinek is, de ezt az életet már nem lehet megszakítani. Nincs gomb, amit meg lehet nyomni, és kész, vége. Ellenkezőleg! Ilyenkor történik a csoda. A kis jövevény olyan kórságokat él túl és olyan krízisekből támad fel, amibe egy felnőtt belehalna. A szülők többsége ilyenkor odatelepszik az inkubátor mellé, és mesét olvas, verseket mond, énekel, dünnyög, és csak akkor sír, amikor kilép a klinika ajtaján. Ilyenkor egy iszonyú küzdelem indul el, olyan küzdelem, amit nem lehet, egy újságcikkben „bármi áron”-nak nevezni, és azt sugallni, hogy ezek a szülők önzésük, meggondolatlanságuk miatt tartanak élet­ben minőségi életre képtelen utódokat. Nem. Ezek a gyerekek azért maradnak életben, mert élni akar­nak. Minden transzcendencia és spirituális maszlag nélkül állítom, hogy küldetésük van, még­pedig egyetlen küldetésük, az, hogy az egészséges emberek, családok megtanulják becsülni a saját életüket, és hozzájuk viszonyítva érezzék magukat szerencsésnek, kiválasztottnak. Létezik a beteg gyerekeket nevelő szülőknek egy igen nagy csoportja, akik igenis boldogok. Boldogok, mert él a gyerekük, és boldogok, mert leküzdötték magukban azt az iszonyú csalódást, amit a velük történt tragédia okozott. Életük, küzdelmük példaértékű, róluk kellene írni sokat, sokszor, színesen, és akkor a társadalmi intolerancia is oszladozni kezdene.”

„Nekem is két halmozottan sérült kicsi lányom van. 34. hétre születtek, de az orvosi késlekedés következtében nem időben császároztak, és ez a lányaim életébe került. Nem szó szerint, de a vegetálás nem élet, és erre lassan rámegy a családi életünk. Nehéz dönteni, amikor az inkubátor felett állsz, és potyognak a könnyeid. A gépek csipogására, zajára összerezzensz, és naponta várod a csodát. Még most is nehéz erre visszagondolni. Az anya, szülő életet ad, és a gyermekei életébe boldogságot akar hozni, nem fájdalmat, kínt. Nehéz megbirkózni azzal a tudattal, hogy én mit adtam a gyermekeimnek: csövek a testükben, gyógytorna, fájdalom, kín, szenvedés. Egy anyának ezt végignézni maga a pokol. Ha valaki felvilágosított volna, hogy a dobogó szív még nem jelent életet, és döntési jogom van, akkor én is lekapcsoltattam volna a gépeket.”

 „Teljesen átérzem Judit helyzetét. 22 évvel ezelőtt, a 25. hétre ikreim születtek, és néhány óra múlva meghaltak. Elgondolkoztam azon, ők döntöttek így, vagy valaki más. Valami hasonlót éltem meg, mint Judit. Minden értelmetlenné vált egyszerre. Én is azt látom, hogy orvosi szenzáció, ha megmentenek egy félkilós gyereket. A koraszülött életét megmentették, de tönkretettek négy életet. Nemrégiben láttam a televízióban egy filmet, ahol a halmozottan sérült ikergyerekeit nevelő fiatal nő el akarta hitetni a világgal és saját magával, hogy boldog, ahogy egyik gyerekét a másik után vonszolja, az egész napja az etetésükkel, a gondozásukkal telik el. Én azt gondolom, hogy a természet bölcs, és nem kell beavatkozni a dolgába. Nem véletlen, ha egy baba idő előtt kéredz­kedik a világra, és életképtelensége folytán kiselejtezi önmagát. Ők nem az életre születnek, hanem teret engednek az életnek. Ezt akkor nagyon nehéz elfogadni, de ez a törvény. Számomra félelmetes és hátborzongató, ha arra gondolok, mi lett volna, ha életben maradnak a babáim! Mit veszítettem volna! Az ikrek után három évre született egy fiam, és egy évre rá követte őt az öccse. Gyönyörű, életerős, okos fiúk, 17 és 18 évesek. Sokáig nem tudták, hogy előttük születtek az ikrek, de egyszer elmondtam nekik, és kétségbeesett tekintettel szögezték nekem a kérdést: „Ha élnének, akkor mi nem lennénk?” Nem lennének. Helyettük lenne két beteg gyerekem, megtört, boldogtalan életem, tönkrement házasságom. Én nagyon hálás vagyok a kis angyalkáimnak, hogy szárnyakat növesz­tet­tek, és elhagyták ezt a világot. Olyan szeretetet érzek irántuk, mint a fiaim iránt, és nincs nap, hogy ne gondoljak rájuk. Nagyon megköszönöm nekik, amit tanítottak nekem. Az alázatot az élettel szemben, hogy jó, türelmes anyjuk lettem a testvéreiknek. Ha élnének, akkor most nem levelet írnék, hanem esetleg pelenkáznám a 22 éves gyerekeimet. Ehelyett most alkotó munkát végzek, ne­velem a fiaimat, nőként is teljes életet élek, boldog vagyok. Mindezt a két apróságnak kö­szönhetem, vagy ki tudja, kinek? Hálás vagyok. Szerencsés vagyok. Így van jól.”

 

Civilizációnk tehát nem a természetes kiválasztódás útját választotta. Az orvosok a szülőkkel kar­öltve küzdenek minden életképtelen csecsemőért, és ez a harc csak akkor ér véget, ha az orvostudomány jelenlegi fejlettségi szintje már nem elegendő az életmentésre. Ennek ellenére mégis érvényre jut egyfajta kiválasztódás, amit a szülők irányítanak. Fajunk elkorcsosodásának védelmében nem az évmilliók óta jól működő rendszert állítottuk vissza. Kihasználva a tudomány rohamos fejlődését az egyén saját kezébe vette a társadalom sorsát, genetikai állományának alakulását. Az emberi genom feltérképezése a XX. század végére olyan körülményeket teremtett, hogy az emberek maguk dönthe­tik el, hogy ebbe a szelekciós folyamatba melyik oldalon kívánnak részt venni. A tudósok tehát akar­va-akaratlanul létrehozták a modern Taigetosz intézményét, ahol a döntőbíró szerepét a szülők töltik be.

Ez a fejlemény korábban következett be, mint vártuk. A kutatók az 1990-ben indított Humán Genom Program befejezését 2005-re ígérték, de már 2000 nyarára készen lettek vele. Az emberi sejt mintegy 60 ezer gént tartalmaz. A tulajdonságainkat meghatározó gének a kromoszómákban helyez­kednek el. Az embernek 46 (23 pár) kromoszómája van. A kromoszómák dezoxiribonukleinsavból épülnek fel, és kettős spirált alkotnak. A DNS-spirálnak is nevezett genetikai anyagunk kb. 2 méter hosszú, és 3,2 milliárd bázist tartalmaz. Az első 1 milliárd bázis sorrendjének feltárásához még 4 év kellett. Időközben azonban olyan rohamosan fejlődött a számítástechnika, hogy az utolsó 1 milliárd­dal már 4 hónap alatt végeztek. A 100 gigabyte-nyi adatból álló genom szekvenálása 10 évet vett igénybe, és 3 milliárd dollárba került. A számítástechnika rohamos fejlődése következtében 2015-ben ehhez már csak 40 óra kellett, és max. 2500 dollárbaba került. A nagyfokú idő- és költségcsökkenés lehetővé tette a betegségek genetikai hátterének kiderítését. Ehhez a kutatóintézetekben hetente ezer gonomot elemeztek. Több ezernyi minta elemzése esetén kiderül, hogy mely genetikai eltérések közösek bennük. Így a jövőben egy rutinvizsgálattal könnyen megállapítható, hogy a páciens milyen betegségekre hajlamos.

Az emberi géntérkép felvázolása szinte forradalmasította az orvostudományt. Alkalmazásával egymás után derül ki, hogy sok betegségünknek genetikai oka van. Azt már régen tudjuk, hogy a velünk született betegségek túlnyomó része (pl. a Down-kór, a nyitott szívűség vagy a gerinchasadék) genetikai hibára vezethető vissza. Most azonban beigazolódott, hogy a szerzett betegségek többsége is genetikai okokból bekövetkező hajlam eredménye. Így pl. a korai kezdetű szívinfarktus, a magas vérnyomás, az agyvérzés, az epilepszia, a különféle rákok, az Alzheimer kór, a vese- és végtag rendellenességek, a korai elmeszesedés, a cukorbetegség, a szürke hályog, az izomsorvadás, a szklerózis multiplex, a skizofrénia, de még a depresszió egyes változatai is genetikai rendellenességre vezethetők vissza.

A vizsgálatok azt is megállapították, hogy minden 500-adik ember hordozza magában azt a hibás gént, melynek hatásaként a sejtjei nem képesek felvenni és elemészteni az ártó koleszterint, az úgynevezett LDL-t. Ennek eredménye a korai szívinfarktus, ami 45 éves korig 90%-os eséllyel bekövetkezik. Európában és Észak-Amerikában évente 200 ezer ember hal meg emiatt. A feltárt tények láttán sokan gondolkodóba estek, és már magzati stádiumban kérik a leendő gyermekük genetikai vizsgálatát. A magzati diagnosztika spektruma ma már nem csak a meglevő, hanem a várható betegségekre is kiterjed. Az elkészült géntérkép a genetikai hajlamot is feltárja, és 200 betegséget képes azonosítani. Ennek alapján a szülők eldönthetik, hogy megtartják-e rendellenes, illetve a jövőben súlyosan megbetegedő magzatukat, és vállalják az ezzel járó egyéni, családi és társadalmi terheket; vagy kérik a terhesség megszakítását. Jelenleg a párok döntő többsége az utóbbi megoldást választja, ezért évről évre drasztikusan nő a genetikai okok miatt elpusztításra ítélt mag­zatok aránya.

A modern Taigetosz áldozatainak száma azonban tovább fog növekedni, mivel elkészült a legújabb diagnosztikai program, amely a betegségeken túlmenően egyéb hajlamokat is feltár (pl. a homo­szexualitást). A kutatók a géntérkép felrajzolása során 1900 káros tulajdonságot eredményező gént találtak, amelyek előfordulhatnak az emberben. Ha a genetikai szűrést ezekre a génekre is ki fogják terjeszteni, akkor szinte egyetlen tökéletes magzatot sem fognak találni. Félő, hogy ez oly mértékű terhesség-megszakítást fog eredményezni, hogy szinte senki sem fog gyereket szülni. Ezt a félelmet támasztja alá, hogy nemrégiben készítettek egy tesztet, amelyben a genomprogram után érdeklődő fiatal házasoknak többek között ezt a kérdést tették fel: Megtartanák-e a magzatot, ha kiderülne róla, hogy homoszexuális lesz? A megkérdezettek 97%-a nemmel válaszolt. Még szerencse, hogy ezt az eljárást nem 500 évvel ezelőtt dolgoztuk ki, mert akkor most történelmünk szegényebb lenne Lenardo da Vincivel, Michelangelóval, Shakespeare-rel, Csajkovszkijjal, és még hosszan sorolhatnánk kiváló művészeink nevét. Érzelmi alapon nem tanácsos a megszületést sem kikényszeríteni, sem megakadályozni. Csak Isten tudja, hogy kinek kell megszületni, és kinek meghalni. Ha Önöknek lenne egy rokonuk, egy nyolcgyerekes nő, aki ismét terhes és gyermekei közül 3 süket, 2 vak, 1 szellemileg visszamaradt, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanák-e neki az abortuszt. Ha igen, ezzel a hozzáállással másfél évszázaddal ezelőtt megölték volna Beethovent.

Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy jó szándékkal sem szerencsés dolog a természet rendjébe történő önkényes beavatkozás. A genomtérkép alkalmazásával átvesszük az irányítást saját civilizációnk felett anélkül, hogy tisztában lennénk a teremtés lényegével. Könnyen lehet, hogy ez az önkényes lépés nem elősegítője, hanem gátlója lesz a fejlődésünknek. A testi-szellemi tökéletességre törekvés közepette elvész az igazán nagy érték, a kreativitás. Közismert, hogy a lángésznek, a világra szóló tehetségnek hatalmas teherrel kell megküz­denie, hogy érvényesülhessen az életben. Ha a jövő nemzedékét megszabadítjuk a testi-lelki szenvedés terhétől, akkor megszűnik a motor, ami győzelemre segítené őket. Gigászi erő csak ugyan­akkora ellenerő hatására alakulhat ki. Akinek nem kell szembeszállnia semmilyen nehézséggel az életé­ben, abból semmi sem lesz.

Ez a több ezer gén vizsgálatára kiterjedő program egyébként már arra is alkalmas, hogy felismerje a kivételes muzsikusi, és matematikai adottságokat. Ennek a vizsgálatnak a költsége még kissé magas, de az árak ezen a téren is rohamosan csökkennek. E tömeges megmérettetés ellen az orvosok egy része tiltakozik, és nem hajlandó részt venni a leendő gyermekek terhesség-megsza­kí­tás­sal történő halálra ítélésében. Szerintük helyesebb lenne, ha minden fogamzás lombikbébi-mód­szerrel történne, mert akkor még a beültetés előtt 32 sejtes magzatállományban el lehetne végezni ezt a vizsgálatot. A humánus genetikai védelemnek egyébként már korábban is voltak hívei. Az előzőekben említett Francis Galton, a humángenetika megalapítója szerint a kiváló képességű szülőknek kellene több gyermek nemzésére és felnevelésére vállalkozni. A XX. század elején élt tudós elképzelése azonban utópiának bizonyult, mert az azóta eltelt időszakban a családonként gyermekszám 11-ről 1,4-re csökkent. Ennek oka a civilizálódással járó önzés, és elkényelmesedés.

 

Erre alapozódnak azok a vélemények, melyek szerint könnyen meg lehetne oldani a világ túlnépesedési gondjait. A szakemberek számítása szerint 6 ezer évvel ezelőtt még csak 12 millió ember élt a Földön. Jézus születésekor is csupán 300 millió ember alkotta az emberiséget. 1500 évvel később, Amerika felfedezésekor még mindig csak 500 millióan voltunk. 1900-ban alig 1,5 milliárd ember lakta a Földet. 1960-ban is csupán 3 milliárdnyian voltunk. 2000-re elértük a 6 milliárdot, és ebből 5 milliárd a fejlődő országokban él. Egyes országok lakossága 20 évente megduplázódik. Ha a jelenlegi ütemben szaporodunk tovább, akkor a statisztikai számítások szerint 2030-ra kétszeresére nő az emberiség létszáma, azaz 12 milliárdnyian leszünk. Nyilvánvaló, hogy ennyi embert képtelen lesz eltartani a bolygónk, hiszen már a jelenlegi terheket sem bírja. Nem véletlen, hogy a médiá­ban gombamód szaporodnak az olyan írások és nyilatkozatok, amelyek a túlnépesedéssel járó veszélyek rémképét vetítik elénk. Már a politikusok is elkezdték kongatni a vészharangot.

Egyes országok esetében az intelmek meghallgatásra találtak. A világ legnagyobb népességű országa, Kína pl. szigorú születésszám-szabályozást vezetett be. Meghirdették az „egyke” programot, melynek lényege, hogy azok a családok, akik csak egy gyereket vállalnak, előnyben részesülnek a foglalkoztatásnál, a lakáskiutalásnál, sőt szociális segélyre is jogosultak. Ennek ellenére Kína lakossága néhány év alatt 1 milliárdról 1,3 milliárdra nőtt. Az ok meglehetősen sajátos. Az ázsiai országokban a lányt nem tekintik gyereknek, így sok szülő vállalva az anyagi hátrányokat addig próbálkozik, amíg fiúgyermekük nem születik. Indiában semmiféle korlátozás nincs érvényben ezen a téren. Így ebben az egy évtizeddel ezelőtt még 600 milliós országban ma 1,1 milliárdnyian élnek. Az afrikai országokban még rosszabb a helyzet. Ott a férfiasság jelének számít, hogy kinek hány gyereke van. Errefelé elutasítják a különféle védekezési és családtervezési módszereket is, mert a fehér emberek kitalációjának tartják, amellyel korlátozni akarják az őslakosság szaporodását. Ezen a kon­tinensen újabban már az apácák is szülnek. Ők ugyanis szexuális szempont­ból nem jelentenek fer­tőzésveszélyt, így tömegesen erőszakolják meg őket.

A világ sorsáért aggódók tehetetlenül nézik ezt a folyamatot, és senki sem tudja, hogy mit lehetne tenni ellene. Pedig a megoldás roppant egyszerű. Jelenleg két dolog szabályozza az emberiség létszámát: Nyugaton az önzés, a kényelemszeretet, valamint az önmegvalósítás előtérbe helyezése; a fejlődő országokban pedig az éhhalál, és a betegségek miatti korai elhalálozások. Nyilvánvaló, hogy nem ez utóbbi szabályozó fokozott érvényre jutásának az elősegítése az ideális megoldás. Sokkal humánusabb rendezési mód a nyugati világban zajló népességcsökkentő folyamat elindítása, a nega­tív demográfiai mutatókat eredményező jelenség kiváltó okainak meggyökereztetése. Gondoskodni kell róla, hogy a fentiekben említett ösztönök, társadalmi jelenségek a fejlődő országokban is műkö­désbe lépjenek. Hozzá kell segíteni a harmadik világot ah­hoz, hogy náluk is jelentős mérték­ben nö­vekedjen az életszínvonal. Ki kell terjeszteni rájuk is a magas fokú oktatást, és a széles körű egész­ség­ügyi ellátást. A jólét aztán ott is ma­gával hozza az önzést, az önmeg­va­lósítás mindenek fölé helyeződé­sét.

Az igazi áttörést azonban az te­remtené meg, ha a harmadik világban élő nők számára is lehetővé tennék az emancipálódást. Az egyen­jogúság, az önmegvalósítás lehe­tő­sége belő­lük is kihozná a karrieriz­must. Ennek következtében egyre többet foglal­koz­nak majd önma­gukkal, és mind kevésbé hajlandóak megosztani éle­tüket az utódaikkal. Ha majd ők is tanulnak, állást vál­lalnak, önálló ke­re­settel rendel­kez­nek, függetlenné vál­nak a férfiaktól. Ettől kezdve nem kényszerülnek rá többé, hogy egész életüket a háztar­tásban töltsék, férjük és gyermekeik szolgálatában. Maguk fogják meg­ha­tározni a sorsukat, és nyugati társ­nőikhez hasonlóan ők is arra fognak törekedni, hogy minél kevesebb ter­het vegyenek a nyakukba. Miután a legtöbb terhet, a legnagyobb kötött­séget a gyermeknevelés jelenti, a fejlődő világban is drasztikusan csök­kenni fog a népszaporulat. Ehhez hoz­zájárul még az új tudományos ered­mények (pl. a genom­térkép) alkalm­azása, így ha nem vigyáznak 50-60 év múlva őket is a kihalás veszélye fogja fenyegetni.

Az életszínvonal emelkedésével megszűnik az egzisztenciális kény­szer, ami korábban házasságra kény­szerítette a fiatalokat, összetartotta a családokat. Jelentős mértékben csök­kenti a családalapítási kedvet a szing­li életmód is. A kere­setek növe­ke­dé­sével mind több fiatal engedheti meg magának, hogy saját lakást ve­gyen, saját háztartást ve­zes­sen. Az ön­ál­ló­ság, a függet­len­ség sok előnnyel jár, de van egy nagy hátrá­nya is. Az én­centrikus életmódot folytatók nem ta­nulnak meg alkal­maz­kodni, mert nin­cse­nek rákény­sze­rül­ve ar­ra, hogy má­­sokkal együtt élje­nek. En­nélfogva kép­telenek tar­tós kap­cso­latot kiala­kítani. Belera­gadnak ebbe az álla­pot­ba, ami azzal a kö­vet­kez­ménnyel jár, hogy nem ala­pítanak csa­ládot. Így nem szület­nek gyere­keik sem. Az ön­zésük, a ké­nye­lem- és szabadság­szeretetük szin­­tén a né­pes­ség csök­kenéséhez ve­zet.

 

Kényes témák

 

Az előző fejezetben megkezdett sorozatot egy újabb kényes témá­val, gyermekeink elkényeztetésével foly­tatjuk. Az „Ezoterikus körkép”-ből és „Az ezotéria kiteljesedésé”-ből meg­ismerhettük ennek követ­kez­mé­­nyeit, pl. a fiatalkori bűnö­zés, az ön­gyilkos­ságok, a kábítószer-él­vezet és egyéb szenvedély­beteg­sé­gek meg­ál­lítha­tat­lan növekedését. Azt is meg­állapí­tottuk, hogy gyermekeink elzüllése csak a szigorú nevelési elvek vissza­állításával szüntethető meg. A követ­kezetes, számon kérő nevelés elen­ged­hetetlen feltétele annak, hogy rend­re és fegyelemre szoktassuk őket. A ki­tartásuk és az életrevalóságuk foko­zása érdekében abba kell hagynunk a kényeztetésüket, dédelgetésüket is. Ezen a téren példát vehetnénk az ösztönösen cselekvő állatvilágról. A szárcsák egy fészekaljba 9-12 tojást raknak. A kiköltött fiókákat azonban a szülők nem babusgatják, hanem módszeresen gyötörni kezdik. A csőrükkel lenyomják őket a víz alá. A fojtogatást csak a legellenállóbbak élik túl. A család­ból csupán 3-4 fiókát nevelnek fel, a legegészségesebbeket. Így biztosítják fajuk fennmara­dását, azt hogy az utódaik is képesek legyenek megfelelni a természet farkastörvényeinek. Sokak szerint lehet, hogy az állatvilágban ez a helyzet, de mi nem vagyunk állatok. Valóban nem, mi sokkal rosszabbak vagyunk náluk. Egyetlen állat sem képes olyan kegyetlenül elbánni a fajtársaival, mint az ember. Irgalmatlanul leszámolunk mindenkivel, aki az utunkban áll; vélt vagy valós ellenségeinknek nem kegyelmezünk. Egy ilyen társadalomban csak a legéletképesebb emberek tudnak talpon maradni, érvényesülni; agyonkényeztetett utódaink a vesztesek, az elbukottak táborát fogják gyarapítani.

Álhumanista nézeteink nem csak az egyén életképességét fenyegetik, demokratikus érzelmeink helytelen irányultsága egész civilizációnk létét veszélyezteti. Az előzőekben részletesen kifejtett okokra hivatkozva az emberiség szándékosan gátolja fajának természetes kiválasztódását. Ezen a téren sem vesz példát az állatvilágról, ahol az evolúció törvényei még zavartalanul érvényesülnek. Csak egy példát kiragadva a macska pl. megeszi az életképtelennek ítélt kölykét. Az ember elborzadva nézi ezt a könyörtelen szelekciót, és a humanizmus álcája mögé bújva megmenti és felneveli életképtelen utódait is. Mindezt arra hivatkozva tesszük, hogy az evolúciós lánc csúcsán állva sikerült felülemelkednünk az állatvilágon. Ennélfogva meg vagyunk róla győződve, hogy ránk már nem hatnak a természet törvényei. Ebben a tudatban élve és cselekedve fel sem merül bennünk, hogy jelenlegi hozzáállásunkkal módszeresen lerontjuk, lesilányítjuk fajunk génállományát. Az élet védelmének jelszava mögé bújva egyre betegebb, egyre életképtelenebb nemzedéket nevelünk fel. Nem ártana, ha tudatosodna bennünk, hogy az emberiség elkorcsosodásának elkerülhetetlen következménye a kipusztulásunk. Az evolúció törvénye alól mi sem vonhatjuk ki magunkat.

 

A XX. század viszonylagos genetikai csendjét még csak a klónozott birkák bégetése verte fel. Ezt követte a XXI. század elején az emberek klónozásával kapcsolatos vita kiéleződése, amely alaposan megosztotta a társadalmat. A félelem eloszlatása érdekében a világ szinte minden államában megtiltották az emberi sejtekkel történő genetikai kísérleteket. Ennek ellenére egy olasz professzor bejelentette, hogy 200 önként jelentkező nő mesterséges megtermékenyítését klónozás útján kívánja végrehajtani. A hír óriási botrány váltott ki, és tovább növelte az emberek „sorozatgyártásával” kap­csolatos aggályokat. Válaszlépésként mind az amerikai, mind az olasz hatóságok megtagadták a szükséges engedélyek kiadását, mire a professzor úgy döntött, hogy egy nemzetközi vizeken lehorgonyzott hajón fogja elvégezni a műtéteket. A törvényen kívül helyezésnek, az egyes államok rendelkezéseitől való mentesülésnek ezt a módját jelenleg nem tiltja semmilyen nemzetközi egyezmény, és erre a közeljövőben nagy valószínűséggel nem is fog sor kerülni. Ennek oka, hogy egy ilyen egyezmény lehetetlenné tenné a nemzetközi vizeken és a felségterületen kívüli légtérben végzett kémkedést is, ami nemzetbiztonsági szempontból igen hátrányos lenne a nagyhatalmak számára.

Az olasz professzor elhatározását egyébként nem a szenzációhajhászás, egy újabb szakmai bravúr elérése motiválta. Ő csak segíteni szeretne azokon az asszonyokon, akiknek azért nem lehet gyerekük, mert a férjük ivarsejtjei életképtelenek. Ezt a problémát oly módon kívánja áthidalni, hogy a teljesen egészséges feleségek petesejtjét a terméketlen férjek valamely testsejtjével termékenyíti meg úgy, hogy kicseréli azok genetikai állományát. Miután a lombikban megtermékenyített, és a méhbe beültetett petesejtben csak a férfi génjei találhatók meg, ez az eljárás klónozásnak minősül. Ez váltotta ki a nemzetközi felháborodást. A hisztériakeltés azonban teljesen alaptalan, mert ez az eljárás jogilag nem más, mint a mesterséges megtermékenyítésnek egy újabb módja. Aggodalomra csak azoknak a nőknek, illetve házaspároknak van okuk, akik részt vesznek ebben a kísérletben. Az indulatok felkorbácsolás során ugyanis arról mindenki elfeledkezett, hogy fejlett élőlényeknél a testsejtekkel történő klónozásnak van egy kellemetlen mellékhatása is, az idő előtti öregedés. Az első klónozott birka megszületése és alapos vizsgálata után Ian Wilmut bejelentette, hogy Dolly kromoszómáin olyan szerkezeti elváltozások láthatók, amelyek az öreg állatokra jellemzőek. Erre utal az is, hogy olyan ízületi problémákkal küzd, mint az idős fajtársai. A hasonló módszerekkel világra segített társainál pedig halmozottan fordulnak elő légzési-, vérkeringési nehézségek, és idegrendszeri zavarok. Eszerint a klónozott állat életkora nem a bejegyzett születési idejével azonos, hanem annak az állatnak az életkorával, amelyből létrehozták.

Ez a jelenség valószínűleg az emberek klónozása során is fellép, így könnyen előfordulhat, hogy az ily módon születő csecsemők sejtjei 30-40 éves apjuk testsejtjeivel azonos korúak lesznek. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek felnőtté válva már 50-60 évesek lesznek. Így alig hogy elkezdik az életüket, már be is fejezik, mert idő előtt elhunynak különféle aggkori betegségekben. Ezt a kísérletet tehát egyelőre csak néhány esetben szabadna elvégezni, és az utódok több évtizednyi megfigyelése, vizsgálata után lehetne rendszeresíteni. Ez az eljárás azonban nem tekinthető eleve kilátástalannak. Az eddigi tapasztalatoktól függetlenül elméletileg nem zárható ki a siker, mivel ez a megtermékenyítési mód a természetben is előfordul. A szűznemzés során minden 1 millió nő közül egy a saját testsejtjei által termékenyül meg, ami azt eredményezi, hogy egy vele minden tekintetben megegyező kislányt szül. Ez esetben a 20-30 éves korkülönbség mindvégig megmarad. Anya és lánya úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, csak az életkoruk különböző. Ez a folyamat azonban természetes körülmények között megy végbe, így a mesterséges beavatkozás sikerét illetőn nem lehet belőle messzemenő következtetéseket levonni. Ezért erre a kísérletre egyelőre csak kalandor természetű párok vállalkozzanak.

Az emberek klónozásának megtiltása azért sem célravezető, mert ezzel a „föld alá” kényszerítenénk ezeket a kezdeményezéseket. A genetikai kísérletek folytatása a maffia, és különféle szekták irányítása alá kerülne, és ez esetben valóban semmi sem mentené meg az emberiséget a kis Hitlerektől, Sztálinoktól, illetve különféle elvetemült bűnözők sokszorosításától. Ez csak úgy kerülhető el, ha az állam nem engedi ki a kezéből a „gyeplőt”. A genetikai kísérletek feletti ellenőrzés megtartásának egyetlen módja, hogy engedélyezik. Nem a kísérletezést kell megtiltani, hanem azt, hogy az eredményeket rossz célra használják. Az emberi sejtekkel végzett genetikai kísérletek nem kerülhetők el, nem állíthatók le, mert ez hozzátartozik a fejlődésünkhöz. Az evolúciós fejlődés során egyetlen lépcsőfokot sem lehet kihagyni, átugrani; a tudományos fejlődést nem lehet megakadályoz­ni. A nálunk fejlettebb civilizációkhoz hasonlóan nekünk is az a sorsunk, hogy átéljük a fejlődés­nek ezeket a buktatóit. Ha tetszik, ha nem, ezen a téren is széleskörű tapasztalatokra kell szert tennünk. A számunkra kijelölt úton haladva mi is el fogunk jutni oda, ahová az elődeink Egy idő után párosítani fogjuk az emberi sejteket az állati sejtekkel, és különféle kimérákat, kentaurokat, vízi sellőket hozunk létre. A tiltakozók már csak abban reménykedhetnek, hogy addigra az űrkutatásunk olyan szintet ér el, hogy eljutunk nálunk fejletlenebb bolygókra, és ezeket a lényeket ott fogjuk szabadon engedni. Annak idején velünk is ezt tették, amelynek számos történeti bizonyítéka van.

Az ókori történetíró Béroszosz arról számolt be, hogy egy Belusz nevű „istenség” különféle borzalmas lényeket hozott létre, amelyeket a „megkettőzés” elvének alapján teremtett. Tevékenysége nyomán kétszárnyú emberek jelentek meg a Földön, néhányon négy szárny is volt. Szép számmal akadtak köztük olyanok, akiknek egy testük volt, de két fejük; az egyik férfi a másik női arccal. Különböző szerveiket és testrészeiket tekintve egyaránt rendelkeztek hím- és nőnemű jelleggel. Más emberi alakok is megjelentek, némelyek kecskelábakkal és kecskeszarvakkal. Egyeseknek lópatájuk volt, míg mások tompora a lovakéhoz volt hasonlatos. Csak elölről néztek ki úgy, mint az emberek, alakjuk leginkább a hipokentaurokra ütött. Emberfejű birkákat is lehetett látni, valamint halfarkú, nagytestű kutyákat, de voltak emberek és más állatok kiknek feje és teste a lovakéhoz volt hasonlatos, míg farkuk úgy nézett ki, mint a halaké. E lények ábrázolása mind a mai napig fennmarad a babilóniai Belusz templom falain, és bárki által megtekinthető.

 

A földönkívüliek orvostudománya

 

Az előző kötetekből megismerhettük a nálunk fejlettebb Földön kívüli civilizációk néhány gyógyító eljárását, köztük az agyműtétet. Emellett bemutatták nekünk a rákgyógyítás általuk alkalmazott módját is. A műtétet egy végső stádiumban levő amerikai asszonyon hajtották végre, akinek a teste telis-tele volt áttételekkel, így a halála bármikor várható volt. Ez azonban nem történt meg, mert egy UFO-elrablás során meggyógyították. Helen eredetileg csípőcsontrákban szenvedett. Az operáció nem járt sikerrel, mivel áttételek képződtek a hasnyálmirigyén. Az újabb műtét során kiderült, hogy az áttételek időközben elborították a többi belső szervét is. Ennek láttán – mint ilyenkor szokásos – félbeszakították az operációt, és bevarrták a hasát. Miután a kemoterápia sem segített megmondták neki, hogy búcsúzzon el a hozzátartozóitól, mert hamarosan meg fog halni. Ekkor már iszonyú fájdalmai voltak, és alig vonszolta magát. Otthon fekve várta a halált. Eközben egy éjszaka felébredt, mert úgy hallotta, hogy a nevén szólítják. Ezt követően ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy kocsiba üljön, és a sötét éjszakában elinduljon az ismeretlen hang által sugallt helyre. Kb. 5 kilométernyi út megtétele után nagy meglepetésére a megjelölt helyen egy UFO-t látott lebegni a talaj felett. Miután megállt előtte, az óriási méretű járműből fémes anyagú, testhez álló ruhát viselő alakok léptek ki, és felvitték a fedélzetre. Felfektették a műtőasztalra, és megvizsgálták az egész testét. Ehhez egy kisméretű, fordított gomba alakú műszert használtak. Miután néhányszor végighúzták rajta a vörös fényt kibocsátó műszert közölték vele, hogy rákos a bal melle, a mája, a jobb veséje, a hasnyálmirigye és az epéje is. A diagnózis felállítása után egy fájdalmas kezelés következett.

Először egy fémtálcához hasonló eszközt alkalmaztak. Ezt a két végén levő nyéllel kb. tízszer végighúzták a teste felett. Eközben Helen borzalmas hőséget és iszonyú fájdalmat érzett. Mint később elmondta, csak azért volt képes a megpróbáltatásokat elviselni, mert előzőleg a földi orvosok ször­nyűbb dolgokat is műveltek vele. A kezelés következő fázisában az idegenek valamiféle bíborszínű folyadékot fecskendeztek a hasüregébe. Ezután néhány deciliter igen sötét színű vért csapoltak le tőle. Majd injekciók következtek, amelyeket a hasüregébe, és a két oldalába adtak be. Az injekciózás után műszerekkel átvizsgálták az egész testfelületét, és közölték vele, hogy meggyógyították. Felöltözhet a kezelésnek vége. Végül a lelkére kötötték, hogy semmiféle orvosságot ne szed­jen be többé, tekintse magát gyógyultnak. Még mielőtt elbocsátották, elővettek egy égi térképet, és megmutatták, hogy honnan jöttek. Helen csak annyit tudott megjegyezni belőle, hogy valahonnan az Orion környékéről.

A fura eljárás után hazahajtott, és kimerülten ágynak dőlt. Másnap reggel igen rosszul lett, gyötrőbb fájdalmai voltak, mint korábban. Éjszakai kalandját elmesélte az aggódó fiának, aki nem hitt neki, ezért felkereste az említett helyszínt. Ott minden kételye eloszlott, amint meglátta a hatalmas kör alakú lenyomatott, és a sajátos módon megperzselődött növényzetet. Helen gyógyulásának utolsó fázisa meglehetősen rendhagyóan zajlott. Délután rossz szagú, ronda, fekete folyadékot hányt ki magából. Ijedtében azonnal elrohant a kórházba. Az orvosok közölték vele, hogy ez annak a jele, hogy hamarosan meghal. A következő két napon borzalmasan rosszul volt. Többször is elvesztette az eszméletét. Az orvosok megpróbáltak fájdalomcsillapítókat beadni neki, de ő az intelemre emlékezve nem vette be őket. Ezt követően azonban fordulat állt be az állapotában. Az ápoló személyzet vára­kozása ellenére a beteg nem halt meg, sőt egyre jobban lett. Három nap múlva pedig teljesen meggyó­gyult. Az orvosok megvizsgálták, és nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a szervezetében nyoma sincs a ráknak. Miután hazament Helen úgy érzete magát, mint aki sohasem volt beteg.

A fenti kórtörténet minden tekintetben tökéletesen dokumentált. Mind a beavatkozás előtti leletek, mind az utólagos vizsgálatok eredményei utólag is ellenőrizhetők. Azóta 25 év telt el, és Helen még mindig életben van. Makkegészséges. Ez az eset nem egyedülálló. John E. Mack amerikai tanszékvezető professzor az utóbbi évtizedekben több száz eltérítéses gyógyítást vizsgált ki. Akadt köztük tüdőgyulladásos eset, fehérvérűségben szenvedő beteg és izomsorvadás is. Ez a szám nem is olyan nagy, ha azt nézzük, hogy statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban eddig több mint 5 millió embert térítettek el a Földön kívüli civilizációk. A legtöbbször csupán megvizsgálják őket, de ha komolyabb betegséget fedeznek fel náluk, általában meg is gyógyítják a fedélzetre hurcoltakat.

Az iménti esetben azt is sejteni lehet, hogy a műtét során milyen eljárást alkalmaztak. A fémtálcaszerű szerkezet egy szubatomi energiasugarakat kibocsátó eszköz lehetett. Az általa keltett hőhatásból arra is következtetni lehet, hogy Yin jellegű koncentrált energianyalábokat bocsátott ki. Ezzel pusztították el a ráksejteket. Ezt követően ki kellett takarítani a szervezetből az életképtelenné vált sejteket. Erre szolgált a hasüregbe adott bíborszínű injekció. A vérbe felszívódott salakanyagot ott a helyszínen lecsapolták, a gyomorban összegyűltet pedig később a beteg kihányta. A belekben levő ráksejtmaradványok feltehetően a széklettel távoztak. Miután a ráksejtek egy idő után megtámadják és elpusztítják az egészséges sejteket, minden bizonnyal szükség volt sejtregenerálásra is. Valószínűleg ezt a célt szolgálták az utólag beadott injekciók. Más ufo-s esetek tanulmányozása is megerősíti, hogy a fejlett civilizációk szinte mindegyike rendelkezik olyan speciális folyadékkal, amely képes az elpusztult sejteket az étertest alapján regenerálni. Ennek megtörténte után következett az alapos műszeres vizsgálat, amely megállapította, hogy minden az elvárásnak megfelelően alakult.

Ez a történet is azt bizonyítja, hogy a rák nem legyőzhetetlen betegség. Még a végső stádiumban levők is tökéletesen meggyógyíthatók, csak be kellene végre látnunk ennek lehetőségét, és el kellene indulni a szubatomi energiasugárzással történő kezelés útján. Erre biztatnak bennünket a bolygószomszédaink által tartott bemutatók is. A felügyeletünket ellátó, nálunk fejlettebb civilizációk nem azért vannak itt, hogy minket gyógyítsanak. Ha ez lenne a dolguk, akkor tömegével végeznék az efféle műtéteket. Ők csupán azért gyógyítanak meg néhány száz gondosan kiválasztott személyt, hogy felhívják a figyelmünket az előttünk álló lehetőségre, az igazán hatékony módszerekre.

 

Az ezotéria műszaki alapjai

 

Alig van olyan iparág a világon, amely az elmúlt évtizedekben gyorsabban fejlődött volna, mint a telekommunikáció. Az elektromágneses jeltovábbításban a hosszú- és a középhullámot vettük először birtokba. Az ily módon történt hírközlés nagy előnye, hogy az alacsonyfrekvenciás hullámok követik a föld görbületét, ezért csak az adó teljesítményétől függ, hogy milyen messze hatolnak el a jelek. A rövidhullámú sáv meghódítása csak ezután következett. A késés oka, hogy a hírközlési szakemberek kezdetben nem sokra tartották ezt a hullámsávot, ezért átengedték a rádióamatőröknek. Később azonban megbánták a tettüket, és szinte teljes egészében visszavették tőlük ezt a sávot. Véleményük megváltozását az amatőrök páratlan sikerei váltották ki. Amíg a hosszú- és középhullámú adókkal csak több száz kilowattnyi energiával lehet egy közepes méretű országot besugározni, addig a rádióamatőrök a saját maguk által barkácsolt, tízmilliwattnyi energiát kibocsátó készülékeikkel körbesugározták az egész világot. Ezt a forradalmi változást előidéző eredményt az ionoszféra felfedezésével érték el. Rájöttek arra, hogy ha a jeleket nem vízszintesen sugározzák ki, hanem ráirányítják a Földünket körülvevő elektromos töltésű védőrétegre, akkor az szinte teljes egészében visszaverődik onnan, méghozzá olyan szögben, amilyen szögben ráirányították. Így csupán irányítás kérdése, és az adás a világ bármely országába eljuttatható. Mindezen előnyök láttán a rövidhullámú sáv annyira telítődött, hogy az egymás melletti adóállomások már zavarták egymást. Ekkor a tehetősebb államok elkezdték növelni adótornyaik teljesítményét, hogy túlharsogják éterbeli szom­szé­daikat. Ennek az lett a következménye, hogy a kisebb adóállomások vételi lehetősége teljesen leromlott. Ezen az áldatlan állapoton egy darabig nemzetközi egyezményekkel próbáltak segíteni, amely megszabta, hogy egy-egy ország maximum hány adóállomást működtethet, és milyen frekvencián.

Az új adóállomások létesítése iránti igény azonban rohamosan növekedett, és egyúttal megnőttek a sugárzás minőségével szemben támasztott követelmények is. Ezért a hírközlési szakemberek elkezdtek egyre rövidebb hosszúságú hullámokat alkalmazni. Az ultrarövidhullám alkalmazásba vételével jelentősen kiszélesedett az átvihető sáv, ami lehetővé tette a képtovábbítást, azaz a televíziózás megteremtését is. A nagyobb sávszélesség a hírtovábbításban is radikális gyorsulását eredményezett. Az URH sávban viszont az elektromágneses hullámok nem követik a Föld görbületét, hanem egyenes vonalban terjednek. Ennek következménye, hogy 70-80 kilométernél távolabbról nem foghatók, mivel az elhajló földfelszín következtében nagyobb távolságokról már nincs „rálátás” az adótoronyra. Nagy hátrányuk még a nagyfrekvenciás elektromágneses hullámoknak, hogy nem csak a fémek, hanem terjedelmes objektumok (pl. hegyek, magas betonépületek) is leárnyékolják őket. Nyilvánvaló volt, hogy ez ellen tenni kell valamit; annál is inkább, mert ez esetben az adóteljesítmény növelésével sem lehet növelni a besugárzott terület nagyságát. Kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy irányítsák az ultrarövid hullámokat is az ionoszférára, és az majd eljuttatja nagyobb távolságokra. Ez a kozmikus sugárzások ellen védő vékony reflexiós réteg azonban nem túl stabil. Amíg rádióadások esetén az interferenciák csupán a hangerő időnkénti elhalkulásában majd felerősödésében nyilvánul­nak meg, a széles sávú jeltovábbításban elvesznek a jelek, és összetörik a kép.

Erre jött a zseniális gondolat, hogy hozzunk létre mesterséges reflektort. Ennek az ötletnek lett az eredménye a hírközlési műhold kifejlesztése. Rakétával történő világűrbe juttatásuk után Föld körüli pályára állították őket, és szinkronizálták a keringési sebességüket, hogy állandóan felettünk legye­nek. Ettől kezdve felülről sugározták az adott területre az elektromágneses jeleket. Ennél a hír­közlési módnál már nincsenek vételi problémák, eltekintve attól a néhány perctől, amíg egy szakadó esővel kísért viharfelhő átvonul felettünk. Az összefüggő vízréteg ugyanis szintén leárnyékolja a mikro­hullámokat, ahogy a földön a hegyek. Az adásidő túlnyomó részében azonban tökéletes vételi minő­séget biztosít. Ennek ellenére ennek a rendszernek is megvannak a hátrányai. A távközlési műhold meg­lehe­tősen drága és sérülékeny. Egy nagyobb meteorzápor könnyen tönkreteheti a parabolaantennáját, nem is szólva a táplálását végző napelemszárnyakról. Nem kis hátránya még az egyre nagyobb frekvenciájú távközlésnek, hogy a mikrohullám károsítja az egészséget. Ez leginkább a mobil­telefonok használata során nyilvánul meg. A fő gond azonban az a jelenlegi hírközlési rendszerrel, hogy lassú. Földi viszonylatban ez nem nyilvánul meg, mivel a fénysebességgel történő jeltovábbítás még a legtávolabbi kontinensen sem okoz érzékelhető késést. Interplanetáris kommunikációra azonban alkalmatlan, mert a legközelebbi bolygószomszédaink is min. 10 fényévnyire vannak tőlünk, ami azt jelenti, hogy a válaszra 20 évet kellene várnunk. Már a jelenlegi űrhajóinkkal való kapcsolattartásnál is sok nehézséget okoz ez a módszer, mivel a naprendszeren belül is több órás késéssel kell számolnia a földi irányító személyzetnek.

A teljesség kedvéért meg kell még említeni, hogy a fenti problémák részbeni kiküszöbölésére született egy új megoldás is, a DAB. Ez nem más, mint a hosszú- közép- és rövidhullámú adások digitalizálása. Ennél a rendszernél a stúdió által elkészített műsort nem 4,5 kHz sávszélességű analóg jelek formájában sugározzák ki, hanem digitális jelekké alakítják oly módon, hogy a vevőkészülékben történő visszaalakítás során közel 20 kHz- re nőjön a sávszélesség. Ezzel a módszerrel tehát az URH-sávot megközelítő hangminőséget lehet elérni az alacsony hullámhosszúságú sávokban is. Emellett az átalakított adótoronnyal egyszerre két széles sávú, illetve négy hagyományos hang­minőségű műsort lehet az éterbe sugározni, és lehetőség van egy sor technikai jellegű információ továbbítására is. Mindezen előnyök ellenére az új rendszer nem terjed kellő mértékben. Nem az adóállomások átalakítási költsége a legnagyobb probléma, mert közszolgálati csatornák esetében ennek terheit az állam átvállalja. Sokkal nagyobb gond, hogy a jelenlegi vevőkészülékek nem alkalmasak digitális jelek vételére. A hallgatók csak akkor tudják fogni ezeket az adásokat, ha lecserélik a készülékeiket. Erre pedig kevesen hajlandók, mivel az analóg és digitális jelek feldolgozására egyaránt alkalmas rádiók meglehetősen drágák. Az alacsony érdeklődés következtében a gyártók sem nagyon igyekeznek elárasztania a piacot kombinált készülékekkel. Összegzésként megállapítható, hogy igazi áttörés ezzel a módszerrel sem érhető el. Hosszú távon ez a rendszer sem oldja meg a műsorszórásra rendelkezésre álló sávok túlzsúfoltságát, és nem növeli meg a vételkörzetet sem. Csupán a korábbi adások hangminősége javul.

Mindezen hátrányok ismeretében a telekommunikációs szakemberekben egyre erőteljesebben fogalmazódik meg az igény egy olyan rendszer iránt, amelyben a jeltovábbító hullámokat nem lehet leárnyékolni, terjedésük nem távolságfüggő, azaz térerejük nem gyengül számottevően a távolsággal, és sebességük nagyságrendekkel meghaladja az elektromágneses hullámokét. Emellett nem okoznak egészség­káro­sodást; a kisugárzásukhoz és vételükhöz szükséges berendezések, készülékek pedig egyszerűen és olcsón gyárthatók. Hadászati célra történő alkalmazás esetén járulékos igény még, hogy ezeket a hullámokat hagyományos eszközökkel ne lehessen lehallgatni és megzavarni. Nos mindezen elvárá­soknak eleget tesznek a szubatomi energiahullámok. Kutatásuk, rendszerbe állításuk egyetlen aka­dálya, hogy keletkezésük, működési módjuk szoros kapcsolatban áll az ezoterikus jelenségekkel, már pedig jelenleg egyetlen komoly szakember sem engedheti meg magának, hogy ilyen „tudománytalan” dologgal foglalkozzon.

Az élet azonban ismét megtréfálta a fizikusokat, mert akaratlanul felfedezték, hogy bizonyos hullámok a fénynél is nagyobb sebességgel kommunikálnak egymással. Ez a hír a döbbenet erejével hatott a tudományos világra, pedig ennek a jelenségnek a tanulmányozásával már Einstein is foglalkozott az 1950-es években. A részecskefizika eme sajátos megnyilvánulásának lényege, hogy ha egy fénykvantumot kettéhasítunk, a szétválasztott elemeik minden változásban követik egymást. Ami az egyikkel történik, ugyanazt teszi a másik is. A legmeghökkentőbb ebben a jelenségben az, hogy az egymástól sokszor száz méterre is eltávolodó részek közötti információáramlás a fénysebesség többszörösével zajlik. A tudósok egy csoportja szerint a sebességkülönbség eléri a 10¹⁴ értéket. De mi az információhordozó? Csak egy valami lehet: az éter. Kizárólag a fénykvantumnál nagy­­ságrendekkel kisebb szubatomi energiarészecskék képesek a fénynél nagyobb terjedési sebességre. Ezt azonban nem lehet elismerni, mert akkor fenekestől felfordulna a fizika. Minden eddigi teória megdőlne, és minden jelenséget új alapokra kellene helyezni. Ezért tudósaink egyelőre hallgatnak, a nagyközönség előtt nem terjesztik a felfedezésüket.

Pedig nem ártana mihamarabb áttérni az újfajta telekommunikációra, mert nemrég kiderült, hogy az elektroszmog nem csak az embereknek, hanem a növényeknek is árt. Erdészek és környezetvédelmi szakemberek felmérése alapján erdeink kétharmada beteg. Annak ellenére, hogy mind több szénfűtéses erőmű kéményeire kerül filter, és mind több a katalizátoros autó az utakon a helyzet nem javul. Egy német mérnök szerint ennek oka a károsító hatások halmozódása. Erdeink megállíthatatlan pusztulásához nem csak a légszennyezés, hanem a rádióhullámok és a mikrohullámú sugárzás is hozzájárul. A Siemens cég fejlesztőmérnökének vizsgálatai kiderítették, hogy a legtöbb kár azokban az erdőkben keletkezik, amelyek közvetlenül nagy teljesítményű radar- vagy más irányított antennájú berendezés sugármezejébe esnek. Ilyen helyeket főleg a volt NDK határ menti területein lehet találni. Wolfgang Volkrodt, a berlini Humbold Egyetem növénybiológusa laboratóriumi körülmények között is igazolta a helyszíni mérések helytállóságát. Az elektromágneses sugárzásnak kitett növényekben bizonyos frekvenciájú és idejű rezgések hatására savas hidrogénionok szabadultak fel. A növény víztartalmából kiváló savas ionok bekerülnek a talajba, és elsavanyítják az erdőket. Ugyanazt a hatást váltják ki, mint a savas esők. A környezetszennyezés megszüntetésével tehát nem tudjuk megmenteni erdeinket a pusztulástól, a bioszféra védelme érdekében meg kell szüntetni az elektroszmogot is.

[

Az újfajta telekommunikáció legreményteljesebb eszköze a Tesla[40]-konverter. A Tesla-, illetve Moray[41]-koverter rekonstruálása nem ördöngös feladat. Ehhez csupán a működési elvét kell tisztázni. A megépítése ugyanis gyerekjáték. Az általunk jelenleg használt elektromágneses, valamint a tisztán mágneses hírközlés közötti eltérés titka a gerjesztés, a jeltovábbítás módjában rejlik. A mi rádió- és tévéadóink transzverzális (keresztirányú) hullámokat keltenek az éterben, és erre szuper­ponáljuk (ültetjük) rá az információt (hangot, képet). Ezek a hullámok azután a vevőkészülékben ugyanolyan szabályos színuszjeleket keltenek, mint amit az adó kisugárzott. Nagy hátránya a transzverzális jelnek, hogy lecseng, megjelenése után egyre kisebb amplitudójú lesz, majd elhal. Ezért gondoskodni kell a jelek folyamatos generálásáról, hogy ne csökkenjen a térerő, és ezáltal a vevőkészülékben a hangerő. Mivel a transzverzális hullámok intenzitása a távolság négyzetével arányosan csökken, a vivőhullámok szinten tartása is igen nagy energiát igényel. Ezek a hatások együtt azt eredményezik, hogy a hosszú-, illetve középhullámú adóállomásaink táplálásához egy kisebb erőműre van szükség. (Jelenleg néhány grammatomsúlynyi elektront rángatunk ide-oda az antennának nevezett több tonnás acélkolosszusainkban, megawattnyi energiabefektetéssel.)

 Ez azonban a kisebbik baj. Sokkal több gondot okoz a jeltovábbítás lassúsága. Az űrutazások során megengedhetetlen a több órás, hónapos vagy sokszor éves késleltetés. Csak akkor válhat eredményessé egy űrmisszió, ha az asztronauták, késedelem nélkül kapcsolatba tudnak lépni az anyabolygóval, ha folyamatosan tartani tudják velünk a kapcsolatot. Erre azonban a transzverzális jeltovábbítás alkalmatlan. Ennek oka a rezgéskeltés- és a jelérzékelés módja. A jelenlegi fejlettségi szintünkön mi még transzverzálisan terjedő elektromágneses hullámokat használunk hírközlése. Ennek lényege az elektromos gerjesztés. Mind az adó- mind a vevő oldalon létrehozunk egy párhuzamos LC-kört, amelybe elektronokat cirkuláltatunk. Ezek a rezgőkörök szép szinuszos hullámokat állítanak elő nekünk, de lassan. Ezekre ültetjük rá a hasznos jelet. Ahogy elindul az első jel az adóból, egy pillanat alatt megjelenik a vevőben, de az nem képes érzékelni. Az adóállomásra hangolt modulátorkör működéséhez ugyanis szabályos szinuszhullámra van szükség, vagyis meg kell érkeznie a jel koordináta tengely alatti negatív tartományának is. Ez pedig úgy alakul ki, hogy felgerjesztett rezgőkör induktivitásából kiáramlanak az elektronok a vele párhuzamos kötött kondenzátorba. Ehhez azonban idő kell. Mivel az elektronok áramlásának sebessége nem haladja meg a fény sebességét, az ily módon gerjesztett hullámok terjedési sebesség sem lépi át ezt az értéket.

Lényegesen más a helyzet a longitudinális (hosszanti irányú) hullámokkal történő jeltovábbításnál. Bár ezeket a hullámokat is elektronáramlás gerjeszti, az elektronoknak csak a jel előállításában van szerepük. A jelek továbbítását az éter végzi. Ezért nincs szükség nagyfrekvenciás vivőhullámra. A longitudinális adónak nincs elektromágneses erőtere sem. Így nincs, ami a vételi szint alá csökkenjen. Ebből eredően a longitudinális vagy skaláris jelek előállításához nagyságrendekkel kevesebb energiára van szükség, vagy nagyságrendekkel messzebb jutnak el. A tisztán mágneses jeltovábbítás hatótávolságát tovább növeli, hogy a longitudinális hullámok intenzitása a távolság arányában csak lineárisan csökken. Ebben a rendszerben is szükség van rezgőkörre, mert az adónak a jelet meghatározott frekvencián kell kisugároznia, a vevőnek pedig rá kell hangolódnia erre a frekvenciára, hogy megtaláljuk a bennünket érdeklő adást. Ebből az adásból azonban hiányzik a jelek negatív tartománya. A párhuzamos LC-kör csak a pozitív jeltartományt sugározza ki. Így valójában nem történik elektromágneses gerjesztés, nem alakul ki az adóantenna körzetében térerő. (Így elmarad az általuk keltett elektroszmog is. Nem károsodik az egészségünk, nem rongálódik a bioszféra.) Csupán az történik, hogy az egymás után kisugárzott jelek szaporán lökdösik az étert. Ezek a mozgások a szubatomi energiarészecskék révén továbbadódnak, és egyenes irányban eljutnak a vevőig. Ebből a haladási módból ered ennek a hullámnak a neve is.

A vevőantennába megérkezve a szubatomi energiarészecskék mozgásba hozzák a szabadelektronokat, amely felgerjeszti a vevő oldali LC-kört. Az elektromágneses gerjedés azonban itt sem kívánatos jelenség. Ezért gondoskodni kell róla, hogy a jelerősítő fokozatokba csak a longitudinális jelek jussanak el. Erről itt is egy leválasztó, negatívtartomány-eltávolító dióda gondoskodik. Ez a megoldás látszólag nagyon hasonlít a detektoros rádió kapcsolási rajzához. Ebben az áramkörben azonban a dióda nem jelszétválasztó, hanem demodulátor szerepet tölt be. A megfelelő frekvenciára (adóállomásra) hangolt párhuzamos LC-körről leválasztja a hasznos jel pozitív tartományát. Vagyis azt, amire szükségünk van. A többit tehát feleslegesen sugározzuk ki óriási energiabefektetés révén. Az éteri jelérzékelésnél a diódát nem a rezgőkör után kell rakni, hanem a rezgőkörbe, az induktivitás és a kapacitás közé. Ez esetben csak a longitudinális jelek képesek rezgésbe hozni az áram­kört.

Ezáltal a vevőáramkör a szó szoros értelmében életre kel. Nem csak a longitudinális adót tudja érzékelni, hanem elhangolva képes észlelni az éteri mozgásokat, az élővilág minden rezdülését. Sőt a túlvilági szellemek közlését is lehet vele fogni. Ezzel az áramkörrel rá lehet kapcsolódni a Magasabb Intelligencia számítógépére, és onnan adatokat lehet lehívni, korábban rögzített eseményeket lehet megtekinteni. (A kronovizorban is ezt az áramkört alkalmazzák bemeneti vevőként. Utána átalakítják a longitudinális jeleket transzverzálisra, hogy a jelenleg használt tévékészülékünk antennabemenete érzékelni tudja.) Ezzel a módszerrel a Földön kívüli civilizációk adásai is lehallgathatók. (Feltéve, ha körkörös kisugárzót használnak. Ha nem, akkor csak abban az esetben érzékeljük a jeleiket, ha az adójuk és az anyabolygójuk közé ékelődünk. Ennek valószínűsége azonban igen kicsi. A SETI rendkívül kiterjedt megfigyelő rendszerével viszont megvan rá az esélyünk, hogy valahol éppen a jeleik útjába keveredünk.)

Ehhez azonban előbb át kell alakítani a vevőinket longitudinális hullámok észlelésére. Az általunk használt elektromágneses rendszerben ugyanis fizikai lehetetlenség a mágneses impulzusok érzékelése. Még a csillagrobbanások gigantikus erejű longitudinális hullámait sem tudjuk észlelni. Az első impulzus felgerjeszti ugyan a megfelelő frekvenciára hangolt párhuzamos LC-kört, de ezt követően nem érkezik meg a legerjesztő impulzus, a jel negatív tartománya. Ehelyett egy újabb gerjesztő impulzus érkezik. Így modulátor nem képes rezgésbe jönni. Teljesen lebénul. Nem indul meg a modulátor áramkörben az elektronok induktivitásból kondenzátorba való áramlása, nem jön létre oszcilláció. Ezért nem tudnak a SETI programban részt vevők egyetlen értelmes jelet sem regisztrálni a világűrből, holott szinte elárasztanak bennünket a különböző helyekről érkező mágneses hullámok. A transzponálást elősegítő oszcillátor rezeg ugyan, de erre itt semmi szükség sincs, mivel a longitudinális jeltovábbításban nincs nagyfrekvenciás vivőhullám, így a jelfeldolgozáshoz sem kell középfrekvenciás generátor. (Ezek az áramkörök a longitudinális adó és vevőáramkörökből teljes egészében elhagyhatók.) A Tesla-féle hírközlési rendszerben nincs szükség frekvenciaváltásra. A kellő érzékenység, a jó zajtényező és a szelektivitás szuperheterodin vételi eljárás nélkül is biztosítható.

Érdekes módon hírközlő eszközeink agyonbonyolítása fordítva nem okoz gondot. A transzverzális hullámok ugyanis az éteri részecskék mozgatása által longitudinális hullámokat is elindítanak, amit a mágneses alapon álló hírközléssel rendelkező civilizációk jól érzékelnek. (Azért is, mert az elektromágneses hullámok rossz terjedési tulajdonságai miatt legalább ezerszer nagyobb intenzitással sugározzuk ki őket, mint amire szükség lenne a Tejútrendszerben való észlelésükhöz.) A Földön kívüli civilizációk tehát a mi rádió- és tévéadásaink mindegyikét képesek fogni. Ráadásul nem késleltetéssel, hanem azonnal. Az elektromágneses sugarak és a szubatomi energiahullámok terjedési sebessége közötti kb. 12 nagyságrendi különbség miatt a tőlünk 1000 fényévnyire levő bolygók lakói is ugyanakkor élvezik vagy szidják a műsorainkat, amikor mi. Tehát a longitudinális jeltovábbítás legnagyobb előnye a rendkívül nagy terjedési sebesség. Ebben a rendszerben 100 ezer fényévnyi távolság megtételéhez csupán 1 másodpercre van szükség. A másik nagy előnye a leárnyékolhatatlanság. A szubatomi energiarészecskék minden anyagon könnyedén áthatolnak, így nem kell tekintettel lenni a földrajzi viszonyokra, a terepakadályokra. Így egyetlen adóval akár az egész Földet besugározhatjuk. Mindezt minimális energiaigénnyel. A földgolyón is akadálytalanul áthatolnak a mágneses hullámok, és nincs szükség egy erőműre az adótorony gerjesztéséhez.

Az éter rezdüléseinek, az alacsony intenzitású mágneses impulzusok észlelésének azonban van egy fontos feltétele, a dióda nulla küszöbfeszültsége. Az univerzum megnyilvánulásai, a túlvilági szellemek közlései, a földönkívüliek kommunikációja ugyanis olyan kis intenzitással történik, hogy a jelenlegi 0,6-0,7 V-os küszöbfeszültségű diódáinkon nem képes átjutni. Ezért a hagyományos germánium és szilícium alapanyagú egyenirányító diódákkal semmire sem megyünk. Ehhez az áramkör alacsony küszöbfeszültségű Esaki- vagy backward diódát kell használni. Az alagútdiódák nagy előnye még, hogy nem csak egyenirányítanak, hanem erősítenek is. Megsokszorozzák a rajtuk áthaladó elektronok számát, ezáltal még intenzívebbé válik a jel.

Tesla ezt a jeltovábbító eljárást az „individualizáció technikájának” nevezte. Így írt róla 1899-ben: „Ez a találmány egyszerű hangoláson alapul. Lehetővé teszi a jelek, üzenetek titkos vagy ex­kluzív továbbítását úgy aktív, mint passzív vonatkozásban. Minden jel egyéni és vitathatatlan identitás, és gyakorlatilag korlátlan azon állomások vagy készülékek száma, melyek egymás zavarása nélkül egyidejűleg dolgozhatnak.” Ez az ismertetés is egyértelművé teszi, hogy a mágneses hullámok longitudinálisan terjednek, vagyis lehallgathatatlanok. Az ily módon történő jeltovábbítást csak akkor lehetne lehallgatni, ha beékelődnénk az adó és a vevő közé. Ehhez azonban ismerni kell mind az adó, mind a vevő pontos helyét. Mivel ezek a jelek a tér bármely irányába haladhatnak, szinte kizárt, hogy találkoznak, zavarják egymást. Nyilvánvaló, hogy műsorszóró állomások létesítése esetén ez a fajta sugárzás nem megfelelő. Erre a célra gömbsugárzót kell használni, ami az adást minden irányba közvetíti, bárki számára foghatóvá teszi.

Ez esetben azonban már szükség lesz a mágneses hullámtartomány felosztására, frekvenciaengedélyek kiadására is, hogy az egyes adások ne zavarják egymást. A hírközlést szabályozó hatóságoknak nem lesz túl sok dolguk ezzel, mert valószínűleg minden adóállomás megtarthatja azt frekvenciát, amit jelenleg használ. A változás csupán annyi lesz, hogy ezentúl nem transzverzális, hanem longitudinális hullámokat sugároznak ki. Ez azzal az előnnyel jár, hogy nem lesz szükség sávszélességre. Ezért az egymás mellett sugárzó adóállomások száma nagyságrendekkel megnőhet. A tévéadók gond nélkül sugározhatnak 3D-s vagy holografikus műsorokat is, mert a jeltöbblet nem a sávszélességet növeli, hanem az egymást követő impulzusok (digitális adásnál bitek) sűrűségét. Mivel a mágneses hullámok áramlási sebessége több mint tizenkétszerese az elektromágneses hullámnak, nem okoz problémát az információhordozó impulzusok sűrítése. Ehhez csupán a modulátorfrekvenciát kell megnövelni. A több száz gigaherz frekvenciájú jelek most nem gyengülnek rohamosan a távolság növekedésével, térbeli akadályok sem gátolják a hullámok terjedését, és egészségkárosodással sem kell számolnunk, mert a mágneses hullámok nem váltanak ki elektroszmogot. A longitudinális jeltovábbítás további előnye, hogy rendkívül stabil. Nem függ a légköri zavaroktól, az időjárástól (heves zivatar estén nem szűnik meg az adás, mint a jelenlegi műholdas tévécsatornáknál), és az ionoszféra ingadozása sem befolyásolja. Miután minden anyagi részecskén áthatol, nem törődik a fizikai világ változásaival. A Föld görbületi sugara sem befolyásolja az adó hatótávolságot, mert a longitudinális mágneses hullámok áthatolnak a földgolyón.

Erre a jeltovábbítási módra egyébként nagyon hamar rá fogunk kényszerülni, mert az elektromágneses rádióhullámok frekvenciáját nem lehet a végtelenségig növelni. Ennek oka, hogy egy bizonyos határon túl az elektromágneses hullámok fénysugárként viselkednek. A még mikrohullámnak tekinthető jel határfrekvenciája 3 GHz. E felett bizonytalan a terjedése. Az 5 GHz-es jelek már nem képesek áthatolni az épületek falán. Ráadásul a frekvencia növelésével egyre többe kerül a lefedettség biztosítása. A 4G mobiltelefon széleskörű elterjedésének is az a fő akadálya, hogy kétszer annyi átjátszó toronyra van szüksége, mint amennyit a 1,8 GHz-es rendszer igényel. A frekvencia növelésének egyébként nincs akadálya, mert a korszerű galliumarzenid chipek képesek a jelenleginél jóval nagyobb frekvenciájú rezgés előállítására is. A vezérlőtechnikában is nagy hasznát veszik majd a longitudinális jeltovábbításnak. Alkalmazásával megszűnik a különféle rendszerek közötti interferencia. A gépjárművédelem is biztonságosabbá válik. Az egyirányú jeláramlás következtében a közelben parkoló autóról nem lehet lehallgatni a távirányítós központi zárak nyitó kódját. A jövőben a tolvajok kódlehallgatással már nem tudják hatástalanítani a rádiófrekvenciás élesítésű vészjelző készülékeket.

 

Ha nem hírközlésre használjuk a Tesla-konvertert, hanem energiatermelésre, akkor létezik egy másik eljárás is az energiarészecskék megsokszorozására: a szolitonos gerjesztés. „Az ezotéria kiteljesedésé”-ből tudjuk, hogy a szoliton egy olyan impulzus, amelynek a lefutási meredeksége nagyobb, mint a felfutási ideje. (A fordítottja is előfordulhat.) Ekkor a fémes vezetőben eltérő sebességgel történik a szabadelektronok gerjesztése, ami megnöveli a helyüket elfoglaló éter be-, illetve kiáramlási sebességét az anyagban. Emiatt a hirtelen gyorsulásra késztetett szubatomi energiarészecskék nekiütköznek a fémes vezető atomjainak, és újabb elektronokat választanak le a legkülső elektronhéjukról. Ezek az elektronok összeadódva többletenergiát eredményeznek. Mivel a kölcsönös indukcióval ellentétben a longitudinális hullámokat kibocsátó és érzékelő rezgőkörökben a gerjesztett feszültség és a gerjesztett áram iránya megegyezik, létezik egy harmadik megoldás is az energia növelésére: az önindukció. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a szekunder körbe beiktatni egy spirálisan kialakított tekercset. Ekkor az egyes impulzusok többletenergiát keltenek a tekercs többi menetében, és a gerjesztő energia megsokszorozódva halad tovább.

Az adóként kialakított Tesla-konverter is használható energiaelőállításra. A longitudinális hullámok által keltett többletenergia ugyanis kisugárzódva kumulálódik (összeadódik). Ezt a jelenséget kihasználva Tesla longitudinális hullámokkal fénygömböket hozott létre, vagy fényleni kezdett a terem. Olyan nagy mennyiségű energiát halmozott fel a légtérben, amely ionizálta, plazmává alakította a levegőmolekulákat. A New Yorkban, Londonban, Párizsban, Philadelphiában, St. Louisban széles nyilvánosság előtt folytatott előadások során bemutatott egy gázkisüléses fénycsőhöz hasonlító, igen nagy fényerejű lámpát is. Ennek az volt a jellegzetessége, hogy csak egy tápvezeték csatlakozott hozzá. (Ez valójában egy antenna volt, ami a fénycsőbe vezetve besugározta a belső terét longitudinális hullámokkal.) Ezzel Tesla tudtán kívül létrehozta a veszteségmentes világítást is. A longitudinális hullámok ugyanis hőveszteség nélkül gerjesztették a fénycső belső oldalára felvitt fluoreszkáló réteget. (Mi még száz év után is ott tartunk, hogy az izzólámpáinkba táplált energiának csupán 1%-a, míg fénycsöveinkben a 10%-a hasznosul fényként. A többi hővé alakul, veszendőbe megy. Különösen kellemetlen ez a jelenség a film- és tévéstúdiókban, ahol a rossz hatásfokú lámpák pokoli hőséget teremtenek. A több száz °C-os hőmérséklet hamar tönkreteszi az izzólámpát is, ami hatalmas robbanással kiég.) Tesla mágneses impulzusokkal gerjesztett lámpája viszont sosem megy tönkre. Miután nem tartalmaz izzószálat, nincs ami elromoljon benne. Ha levegő kerül bele, az sem teszi működésképtelenné, mert nem vákuumban meginduló elektronemisszió gerjeszti a fénykibocsátó réteget, hanem szubatomi energiarészecskék. Valószínűleg ez lesz a jövő ideális fényforrása. Az ára sem lesz magas, mivel a szolitonos gerjesztés elektronikai kialakítása nem bonyolultabb, mint a kompakt lámpáé.

Ezzel az energiakeltési móddal megvalósítható lenne Tesla nagy álma, a vezeték nélküli energiatovábbítás is. Ezt azonban nem célszerű megtenni, mert olyan erős elektromágneses sugárterhelést hozna létre, ami kipusztítaná a bioszférát. Az éteren át továbbított energia ugyanis nem csak a fémes vezetőkben indukál áramot, hanem az elektrolitokban is. (Tesla Colorado Springs-i laboratóriumának körzetében több kilométeres távolságban felizzottak a kikapcsolt villanylámpák.) Mivel az emberi test 70%­-ban sós vízből áll, bennünk is elindul egy káros gerjesztési folyamat, ami különféle betegségeket (leggyakrabban vérrákot) okoz. Az intenzív mágneses gerjesztés rákos elváltozásokat hoz létre az állatokban és a növényekben is. Az energiát tehát nem szabad sem az éteren át, sem távvezetéken továbbítani, mert néhány száz méteres körzetben a nagyfeszültségű távvezeték is rákos megbetegedést idéz elő az élő szövetekben. Az energiát a helyszínen, a felhasználónál kell előállítani, és minél rövidebb vezetéken eljuttatni a terheléshez, vagyis az áramfelvevő készülékbe.

Erre kiválóan alkalmas a Tesla-konverter, mert kicsi, viszonylag könnyű, és olcsó az előállítása. Így akár minden egyes fogyasztót külön generátor táplálhat. A tápáramkör a fogyasztó készülékházába is beépíthető. Ezáltal tápcsatlakozó zsinórra sincs szükség. Ily módon mentesülünk a szobánkat keresztül kasul átszelő tápvezetékek által kisugárzott elektroszmogtól is. Ez az áramellátási rendszer tehát nem csak olcsóbb, hanem az egészséget is kíméli. A rádió-, tévé- mobiltelefon- és egyéb mikrohullámú adótornyok leszerelése, a villamos távvezetékek eltüntetése által szebb lesz a táj, és élhetőbbé válik a környeztünk. A villanyvezetékekkel együtt a gázvezeték is lekerül az épültetek faláról, így a házak visszakapják természetes kinézetüket. Nem lesz többé gázrobbanás, megszűnnek az elektromos zárlat okozta tüzek. Visszatér az évezredekkel ezelőtti harmonikus természet anélkül, hogy le kellene mondanunk a civilizációs vívmányainkról.

Tesla longitudinális hullámkeltőjének, valamint longitudinális hullámérzékelő és energiasokszorozó áramköreinek kapcsolási rajza szabadalmi leírásaiban tanulmányozható. Ezek az áramkörök kiemelve megtalálhatók Egely György: Tiltott találmányok, és Borotvaélen című könyveiben is. Aki teljes terjedelmében szeretné megismerni Tesla és Moray angol nyelvű munkáit, annak nem kell a könyvtárakat és a szabadalmi tárakat végigböngészni, mert ezt Varsányi Péter már megtette. Az óriási munkával és nagy anyagi áldozatok árán létrehozott gyűjteménye a http://www.Tesla.hu honlapon tekinthető meg. A beszkennelt oldalak GIF formátumban vannak el­mentve. A szöveg egy része OCR (karakterfelismerő) programmal elektronizálva lett, sőt a legfontosabb szabadalmi leírások le vannak fordítva magyarra. (Ilyen átfogó gyűjtemény még sehol a világon nem készült. Itt megtalálható a két feltaláló összes könyve, cikke, találmányi leírása. Az anyag jelenleg is bővül, kiegészül az utólag feltárt, korábban ismeretlen írásokkal.)

 

Jövőnk alakulása

 

Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetében logikai alapon feltártuk a jövőnket, vagyis azt a sorsot, amely akkor vár ránk, ha kihasználjuk, illetve ha figyelmen kívül hagyjuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Most nézzük meg milyen jövő vár ránk az elkövetkező századokban élő személyek elmondása szerint. Ezek a – Gyöngyösi Anna és Szabó Szilárd: Sok életem, sok halálom című könyvében közölt – rövid élménybeszámolók progresszív hipnózis során születtek, vagyis olyan tudatállapot eredményei, amikor jelenben élő emberek későbbi életeikről számoltak be.

Kezdjük a kellemesebb fejleményekkel. Néhány évtized múlva gyökeresen meg fog változni az ezotéria megítélése. Az ezotériára és a paranormális jelenségekre alapozódva létrejön egy új tudományág, amely rendkívüli felfedezések tömkelegével fogja meglepni az emberiséget. Az ezoterikus eszméket forrásként felhasználó kutatások eredményei nagyban hozzá fognak járulni a világban történő események egységben látásához. Feltárul előttünk az univerzum szabályos struktúrája, ahol a befolyásoló erőnek, a végrehajtásban közreműködő energiának és a bölcsességnek különböző szintjei léteznek. Új technikai eszközeinkkel bármikor kapcsolatba léphetünk a világunkat irányító, felügyelő fénylényekkel, és tanácsot kérhetünk tőlük. Helyzetünk ahhoz lesz hasonló, mint amikor több ezer évvel ezelőtt az „istenek” még közöttünk jártak, és bármikor érintkezhettünk velük. Parapszichológiai képességeink is oly mértékben fejlettek lesznek, hogy közvetlenül érezni fogjuk azoknak az erőknek a munkálkodását, amelyek a tökéletesség felé visznek minket. Ekkor már nem megérzésnek vagy hetedik érzéknek fogjuk ezt a jelenséget nevezni, mert mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy szoros kapcsolat áll fenn a látható és a láthatatlan világ között. Azzal is tisztában leszünk, hogy ez a kapcsolat semmire sem kényszerít bennünket. Életünk minden pillanatában a hatása alatt állunk ugyan, ennek ellenére továbbra is megőrizzük a függetlenségünket.

Folytatva a jövőnkből érkezett híradásokat száz év múlva már nem lesz szigorúan vett munkaidő. Az élet, a munka és a szórakozás egységes keretben történik. Az emberek kötetlen munkaidőben dolgoznak. Ha sok tennivaló gyűlik össze, akkor csak azzal foglalkoznak; a pihenés, a szórakozás kárára. Máskor meg huzamosabb időn át lazítanak. A pihenés azonban nem lustálkodás lesz, hanem aktív tevékenység. A szórakozásban is a célszerűséget keressük. Olyan dolgok iránt fogunk érdeklődni, amelyek által tanulhatunk, fejlődhetünk. Az ókori bölcsekhez hasonlatossá válunk, akik azt hangoztatták magukról, hogy akkor dolgoznak legintenzívebben, amikor látszólag semmit sem tesznek. Ilyenkor ugyanis szabadon szárnyal a fantáziájuk, és ennek során ötlenek fel bennük a legértékesebb gondolatok. A jövőben tehát életünk minden percét a tökéletessé válás iránti vágy hatja át. Haszontalan dolgokra, ostoba, értelmetlen cselekedetekre nem pazarolunk többé időt. Rájövünk arra, hogy az idő mekkora kincs; és minden erőnkkel igyekszünk a rendelkezésünkre álló életünket tartalommal megtölteni.

Ez a viselkedési mód azonban csak a szellemileg emelkedett emberekre lesz jellemző. Sajnos ők fogják alkotni a kisebbséget. A népesség növekedésével rohamosan nőni fog a primitív emberek száma. Ennek oka, hogy a szellemi megvilágosodás nem fogja megérinteni a lakosság egészét. Emiatt az erőszak, a brutalitás terjedése globális problémává válik. A felvilágosulatlan, neveletlen emberek tömege nem lesz képes beilleszkedni a társadalomba. A kívül rekedtek a jelenleginél agresszívebbé válnak, és állati ösztöneik kiélésében különféle eszközök igen széles tárháza áll majd a rendelke­zésükre. A jelenleg ismert mechanikus és vegyi fegyverek mellett alkalmazni fogják a később felfedezésre kerülő pszichogén fegyvereket is, ami igen sok gondot fog okozni a világban.

A feljegyzések alapján úgy tűnik, hogy a túlnépesedés problémája sem fog megoldódni. A jövőben is Elő-India lesz a világ legintenzívebben szaporodó régiója. Egyre nagyobb gondot fog okozni az emancipáció fokozott térhódítása. A nők tömeges egyenjogúsítása a fejlődő országokban is végbemegy, ami tönkreteszi a férfiak és a nők kapcsolatának több ezer éves struktúráját. Ez a helyzet egész világra kiterjedő fenyegetettséget fog kiváltani a férfiakban, ami általános kisebbrendűség-érzetet kelt bennük. Ettől a nők sem válnak boldogabbá, mert az egyensúly felborulása az élet semmilyen területén sem vezet eredményre. A természet is egyre jobban elhasználódik, mert az elmulasztott fejlesztések következtében ezen a téren sem leszünk képesek áttörésre.

Az elhangzottakat tekintve a jövőnk alapjában véve meglehetősen lehangolónak tűnik, de ne felejtsük el, hogy a prekognición alapuló jóslás mindig a jelen eredményeire épül. Nem tartalmazza a kihasználatlanul hagyott lehetőségeket. Így tulajdonképpen a legrosszabb változat tárul fel előttünk, vagyis egy olyan jövő, ami amikor következik be, ha semmit sem teszünk civilizációnk felemelése érdekében, csupán „sodortatjuk magunkat az árral”. Hogy a valódi jövőnk milyen lesz, az csupán rajtunk múlik. A XXI. század kezdetén igen nagy lehetőségek kerülnek a kezünkbe, melyek kihasználása esetén a fentiekben vázolt gondok néhány évtized alatt megoldódnak, és nem kell tovább cipelnünk őket a későbbi századokba. Mi sem bizonyítja jobban kidolgozásuk szükségességét, mint annak a jövőbeli kutatónak a panasza, aki így foglalta össze majdani bajaink okát: „Nagyon sok adatot tártunk fel, de ezek nem világosították meg az igazi összefüggéseket. Nincs meg a Kulcs, a Nagy Igazság. Nincs meg az a fundamentális elv, amelynek segítségével a remélt káprázatos fejlődési ív megteremthető lenne. Vannak ugyan részeredmények, de nincs meg a teljesség, az összesség.”

Ez az idő múlásával egyre égetőbbé váló probléma a jelenlegi nemzedék mulasztásának tudható be. Mi vagyunk azok, akik elmulasztjuk a „Nagy Igazság” felismerésének, és alkalmazásba vételének a lehetőségét, amely aztán rányomja bélyegét civilizációnk további pályafutására. A XXI, XXII, és XXIII. században élő nyilatkozók egyértelművé tették azt is, hogy ezeket az eredményeket nem korunk filozófusaitól várták, hanem az ezotéria művelőitől. Egyikük így foglalta össze a tudomány akkori állását: „Az ezredfordulón olyan felfedezések születtek, amelyek elhomályosították a korábbi eredményeket. Az új felismerések két tudományágból származnak: egyrészt a fizikából, másrészt az ezotériából. Az ezotériára alapozó, a paranormál jelenségeket kutató és azt forrásként felhasználó irányzat nagyon sokat tett azért, hogy az egységben látás, és a világrend értelmezése megtörténhessen.” A megkezdett munkát kellene most folytatnunk, hogy a jövő nemzedéke ne féleredményeket kapjon tőlünk, hanem kerek, egésszé formált eszméket, évszázadok múlva is jól használható elméleteket.

Ránk különösen nagy lehetőségek várnak ezen a téren, mert egy 2241-ből származó amerikai nyilatkozó szerint: „Az új világrendet megteremtő ezoterikus felismerések Közép-Európából, ezen belül Magyarországról származnak”. Ennek a helyzetnek a kialakulását támasztja alá a mennyei kórus dalban kifejezett buzdítása is, amelyet Molnár Editen keresztül juttattak el hozzánk pár évvel ezelőtt. A teljes üzenet szövege a szerző „Az égi mester válaszol” című művében található. Idézzünk belőle egy részletet: …„S mert sugaraink másik végén ti vagytok, úgy árasztjuk rátok a fényt, hogy sugarazzatok! Sugárzó Magor, magok, magyarok. Fáklyahordozók! Sötétben kell világítanotok! Élő tűzoszlopok! Tűzzé, fénnyé váljatok! Tükrözzétek vissza a Napot, mert magatokban, a magokban ti magyarok hordozzátok a holnapot. Kapaszkodjatok! Belénk kapaszkodjatok! S ők belétek, ti élő létrafokok. Vigyétek őket feljebb, akár a hátatokon! Maradjatok szabadok! És szabadítsatok! A szabadító hat általatok. Mert míg szólni kell, a szabadság a titok. Ám a szabadból az AD a holnapotok. Adjatok, hogy Újat kaphassatok!”.

Ez a dicshimnusznak is beillő üzenet meglehetősen rejtélyesen hangzik. Nem lehet azonban teljesen alaptalan, mert a British Museum-ban őrzött 81-7-27,130 jelzésű ékírásos szövegrészleten a kö­vetkező felirat olvasható: MAH-GAR (szanszkritül: a tudás népe). Az is különös, hogy a holt-ten­geri tekercseket készítő esszénusok vallási csoportja „mah-gar”-nak nevezte magát. Honfoglaló elődeink valószínűleg sokkal többet tudtak az eredetünkről mint mi, mivel a krónika szerint István ki­rály azzal az üzenettel menesztette követeit II. Szilveszter pápához, hogy az „ő nemzetsége már régóta áhítozik a keresztény hitre”. Azért kéri a koronát a pápától „mert elei ismerték Jézust”. Ma már a nyelvészek is hajlanak arra, hogy máshol keressék a gyökereinket. A genetikai kutatások ugyan­­is bebizonyították, hogy a finnugor nyelvcsaládhoz tartozás téves feltevés volt. A világ népeinek napjainkban zajló genetikai feltérképezése egy­értelműen kimutatta, hogy semmi közünk sincs a finnekhez. Mi magyarok leginkább az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó népekkel állunk genetikai rokonságban, akik az Arab-félsziget felől áramlottak Ázsiába, majd onnan Európába.

Sokan megütköznek rajta, hogy mit kerestünk mi ezen a népek bölcsőjének tekintett félszigeten, hiszen a történelemkönyvekben az áll, hogy a Volgába torkolló Káma mentéről vándoroltunk be a Kárpát-medencébe. Az eredetünkről azonban nem írnak semmit a tankönyvek. A Bibliában viszont az olvasható, hogy: „Khús nemzé Nimródot. Ez kezde hatalmassá válni a Földön. Hatalmas vadász volt ő az Úr előtt. Azóta mondják azt: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén. Arról a földről ment Assúrba, és építette Ninivét, Rehóbót-Írt, Kelahot és Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között. Utána következik a leszármazottak feltüntetése, ami a következő megjegyzéssel zárul: „Ezektől ágaztak szét a népek a földön az özönvíz után.” (1 Móz 10, 8-12). A Tarihi Üngürüsz azt is megemlíti, hogy „Nimródnak két fia volt, Hunor és Magor, akinek az utódai a hunok és a magyarok.” Az ókori Mezopotámia területén sok olyan ékírásos táblát találtak, amelyeken szerepel Nimród neve, akit a sumérok NIB-ÚR néven említenek. (NIB = párduc, Úr = úr) A nagy Vadász vagy Hős Párduc névvel illették az égbolt leghatalmasabb csillagképét, az Oriont is. Sok mindent elárul a magyarokról, a magyar nyelv eredetéről, ősi múltunk egész világon fellehető nyomairól Bolyki Tamás cikke, amely a Színes UFO 2004. júniusi (22. oldal) és augusztusi (26-27. oldalak) számaiban jelent meg. Elektronikus formában is letölthetők a magazin honlapjáról. Cím: http://szinesufo.hu (A továbblépéshez kattintsunk a folyóirat címlapjára, majd a forgó UFO-ra.)

A magyar nyelv különlegességét már külföldön is kezdik felismerni. Egy svéd kutató főorvos 62 éves korában meglátott egy József Attila költeményt. Ove Berglund nem beszélt magyarul, de nagyon megragadta a vers és a szavak képe. Megkért egy magyart, olvassa fel neki. El volt ragadtatva tőle, és már sejtette, hogy „a magyar az istenek nyelve, amit azért teremtettek, hogy az emberek verseket írjanak rajta”. Pedig egyetlen szót sem értett belőle. Aztán elmondták neki, miről szól, és akkor már tudta, hogy a ráköszönt a végzete, és le kell fordítania ezeket a műveket. Túl a hatvanon beleásta magát a magyar poétika irodalmába, bevágta a verstant az ókori görögöktől a maiakig, és amikor – magyar nyelvtudás nélkül – megismerte a magyar nyelv struktúráját, ismét egy megdöbbentő kijelentést tett: „A magyar nyelv az emberi intelligencia csúcsterméke”. Megszállottként fordított. Hét év alatt hatkötetnyi magyar versfordítást adott ki. Horace Engdahl – a svéd irodalom atyaistene, a Nobel-díjat odaítélő Akadémiai bizottság vezetője – levélben méltatta Berglund kiemelkedő műfordítói teljesítményét, és a magyar irodalom svéd nyelvű tolmácsolásában elért utolérhetetlen érdemeit. A hazánkban tanuló külföldi diákok is dicsérik a magyar nyelv dallamosságát, pontosságát, gazdagságát. Véleményüket ezen a néhány perces videoklipen hallgathatjuk meg. Web­­cím:  http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=EOlVMjPNYCk

[

Amerikában egy asszony beszámolt a 14 éves korában átélt halálközeli élményéről. A klinikai halál beállta után egy fénylénnyel találkozott, aki három sínpárt mutatott neki, amelyek a jövőbe vezettek. A sínek az emberiség sorsát jelképezték, és mindegyik a dolgok másfajta elrendeződésére utalt. Az „A” jövő akkor valósult volna meg, ha 3000 évvel ezelőtt, a görög bölcsek tevékenységének fénykorában bizonyos dolgok megtörténtek volna. Ez esetben a béke és a harmónia jövője várt volna ránk (vallási háborúk és Krisztus-alak nélkül) egészen 1956-ig. Miután ezt a sorsdöntő lépést nem tettük meg, a kínálkozó lehetőséget nem használtuk ki, jövőnk átkerült a „B” vágányra. Ez az ismert történelmünk, sok-sok háborúval és Megváltással. 1956-tól azonban a „B” vágány elágazik, és vele párhuzamosan kialakul egy „C” vágány is. A „B” és „C” vágány párhuzamosan fut, mindkettő ugyanoda visz, de a „C” tele van zökkenőkkel, akadályokkal, és értelmetlen áldozatokkal. Az évtizedekkel korábbról származó profetikus jövendölés szerint az emberiség jövője akkor kerül át a „C” vágányra, ha nem fogadja el a kínálkozó lehetőséget, amiért semmi mást nem kell tennie, mint kinyújtania a kezét. A XX. század végének egyre sűrűsödő katasztrófáit tekintve úgy tűnik, hogy civilizációnk, ha nem is tudatosan, de a „C” vágányra irányította a jövőjét. Mindenesetre vigasztaló, hogy a „B” és a „C” vágányok között meghatározott időpontoknál váltók vannak, ami azt jelenti, hogy ha akarjuk, bármikor visszatérhetünk a simább utat biztosító „B” vágányra. Az viszont rejtély, milyen történelmi fordulat áll az 1956-os csomópont mögött. Ebben az évben két említésre méltó esemény történt a világban; a szuezi válság, és a magyar forradalom.

Egy másik amerikai asszony halálközeli élménye is hasonló jövőképről árulkodik. Ő azt az üzenetet kapta, hogy: „A tudat végső kifejlődése felé haladunk, és célunkat vagy egészen könnyen, vagy sok-sok kemény lecke árán érjük el. De miénk a választás.” Más források is megerősítik, hogy számunkra ez az út van kijelölve. A médiumokon keresztül érkező túlvilági üzenetek szerint: „A küldött tanácsot maradéktalanul sajátítsátok el, mert a ti megmenekülésetek a tudásban rejlik.” Nincs előttünk egyetlen akadály sem, önmagunkon kívül. A kor parancsára felpattant minden zár, kitárult minden ajtó univerzális jövőnk előtt. Csak rajtunk múlik, hogy megtesszük-e a new age korszakába vezető utolsó lépcsőfokot.

Ezeknek a fordulópontoknak, illetve váltóknak a hátterét egyelőre homály fedi, de a lexikonok életrajzi adatait tanulmányozva még 2500 évvel ezelőtt is lehetőségünk lett volna a klasszikus görög bölcsek által elszalasztott lehetőséget bepótolni. Ez az 500 évvel későbbi lehetőség Püthagorasz nevéhez fűződik. A görög származású tudós matematikával és asztronómiával foglalkozott, és i.e. 500 körül halt meg. Miután hazájából száműzték, Itáliába menekült, de tanai miatt ott is állandó támadásnak és üldöztetésnek volt kitéve. Fiatal korában sokat utazott, bölcsességét Egyiptomban szerezte. Ő volt a reinkarnációs tan európai megteremtője. Fennen hirdette, hogy a lélek halhatatlan, és a fizikai halál után újra testet ölt. Ezért az ember legfontosabb feladata, hogy földi életében tisztán tartsa a lelkét. Őt magát Apollón isten reinkarnációjának tekintették. Az ókor hedonista nézeteket valló hatalmasainak azonban nem tetszettek ezek az elvek, ezért tanítványaival együtt elüldözték Görögországból. Itáliába menekült, de erkölcsi újjászületésre ösztönző tanításai itt sem arattak osztatlan elismerést. Miután iskolájának vallás-erkölcsi tanai már a politikát is befolyásolták, halála után a tanítványait lemészárolták, és iskoláját feloszlatták. Bár nézetei Platon és Arisztotelész gondolkodására is nagy hatást gyakoroltak, a pitagoreizmus csupán néhány évtizeddel élte túl a tudós halálát. Utána ismét előtérbe került a barbár viselkedés, és az „egyszer élünk, használjuk ki” szemlélet.

Mivel a korabeli társadalom nem engedte érvényre jutni ezt a fajta bölcsességet, megakadályozta a védikus életelv terjedését, köztudatba való beépülését, a teremtőnek most már elkerülhetetlenül át kellett írnia civilizációnk „forgatókönyvét”. A feladat végrehajtását egy másik Földön kívüli fajra bízta, akik a görög istenekkel ellentétben már nem a tudományt, hanem az istenfélelmet hívták segítségül bűnöző hajlamaink visszaszorítására. Ők 500 évvel később egy Megváltót küldtek a Földre, aki tanításaival már jóval eredményesebben tudta féken tartani állati ösztöneinket, a keresztény erkölcs két évezreden át hatékony nevelési elvnek bizonyult. Mára azonban ez a módszer is hatástalanná vált. A XX. században mind nagyobb teret nyert az ateizmus, az emberek nem hisznek Istenben, a túlvilágban, így nincs már semmi, ami meggátolná az elállatiasodásunkat. Ezt látva a Teremtő úgy döntött, hogy elpusztítja ezt a világot, és az Apokalipszis lezajlása után új világot teremt számunkra, ahová csak a kiválasztottak kerülhetnek.

[

Ahogy terjednek az ezoterikus ismeretek, egyre többen kérdezik, hogy mikor veszik már fel velünk a kapcsolatot a Földön kívüli civilizációk? Mikor állnak már ki a nyílt színre? Mikor mondják azt, hogy itt vagyunk! A híres bolgár jósnő, Vanga Dimitrova szerint az emberiség csak 2190 körül fog kapcsolatba lépni az első Földön kívüli civilizációval. Ez azonban túl távolinak tűnik. Ha néhány éven belül elkezdjük az ezoterikus fejlesztéseket, pár évtized múlva olyan szintre érünk, hogy elkerülhetetlen lesz a beavatkozásuk. Ha ezt nem teszik meg, ha nem veszik át az irányítást, olyan veszélyessé válik a tevékenységünk, hogy akár a naprendszert is szétrobbanthatjuk. Ez senkinek sem lenne jó, ezért muszáj lesz ide jönniük, és felvilágosítani bennünket a ránk leselkedő veszélyekről. A szubatomi energiarészecskékben olyan hatalmas erő rejtőzik, ami segítség nélkül nem válhat a javunkra. Ha elpusztítjuk magunkat, a bennünket felügyelő Földön kívüli civilizációk fejlődését is megakadályozzuk. Ők azáltal fejlődnek, hogy segítenek a kevésbé fejlett fajoknak felemelkedni.

Eddigi rejtőzködésük oka nem a technikai fejlettségünk alacsony szintje, hanem a tudati felvilágosultságunk hiánya. Amíg nem válunk kellően nyitottá az általuk képviselt értékek befogadására, addig nem sok értelme van foglalkozni velünk. Ez azonban állítólag néhány évtizeden belül megtörténik. Így nem kell két évszázadig várni a nagy találkozásra. Egy Bashar (Hírnök) nevű földönkívüli tájékoztatása szerint a tudati átalakulás 2001-ben már elkezdődött nálunk. A Darryl Anka kontakt által közvetített üzenet úgy folytatódott, hogy ez a folyamat 2013-ban fog beérni. Mind több ember ismeri fel a spirituális erőket, és veti el a materiális szemléletet. Amikor a számuk eléri a „kritikus tömeget”, robbanásszerű átalakulás megy végbe körülöttünk. A változás első jelei 2005 és 2007 között mutatkoznak meg. 2013-ban az emberiség gondolkodásmódja gyökeresen megváltozik. 2029-ben már minden egyes ember elismeri a Földön kívüli civilizációk létét, 2037-ben pedig létrejön a „világok egyesülése”.

Feltehetően ennek a folyamatnak a része a francia űrkutatási központ váratlan döntése. Az amatőr UFO-kutatók évtizedek óta panaszkodnak, hogy a titkosszolgálatok világszerte nyomtalanul eltüntetik a balesetet szenvedett Földön kívüli járművek minden maradványát. A szemtanúkat pedig vagy megfélemlítik, vagy mindenféle ködösítéssel, félremagyarázással nevetségessé teszik. Ezért képtelenek bebizonyítani az állításaikat, nem tudják meggyőzni az embereket a földönkívüliek létezésről. Ezt a folyamatot szakította meg a CNES 2007 tavaszán. Március 23-án a francia űrkutatási központ vezetői úgy döntöttek, hogy felhagynak a további titkolódzással, és világelsőként nyilvánosságra hozzák a rendelkezésükre álló összes UFO-aktát. Az elmúlt 50 év alatt francia terület felett 1650 azonosítatlan repülő objektumot észleltek. Az esetek egyharmad részére a tudósok sem tudtak magyarázattal adni. A jegyzőkönyvek nem csak szemtanúk beszámolóit, hanem fotókat, rajzokat, videofelvételeket és szakértői véleményeket is tartalmaznak. A dokumentumokra oly sokan voltak kíváncsiak, hogy a nyitás napján a rendszer összeomlott. A szerver túlterhelése csak pár nap múlva szűnt meg, amikor a látogatók meggyőződtek róla, hogy nem átmeneti engedékenységről van szó, az akták tartósan fennmaradnak az Interneten. Ráadásul bárki ingyen hozzájuthat a teljes archívumhoz. A jegyzőkönyvek a http://www.cnes-geipan.fr honlapon tanulmányozhatók.

A franciák után a britek is közzétették titkos ufóaktáikat az Inteneten. A Brit Védelmi Mi­nisz­té­ri­um jelenté­sei a Nemzeti Ar­chívum internetes oldalán váltak el­érhetővé minden érdeklődő szá­mára. Bőven van miből válogatni. Az elmúlt 30 évben brit ügynökök 7000 esetben nyomoztak. Az archívumot létrehozó Di 55 titkosszolgálati osztály azért kezdte el kivizsgálni az UFO-berepülése­ket, mert attól féltek, hogy a repülő tárgyak mögött a Szovjetunió vagy más „ellenséges” államok kémakciói rejtőznek. A jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy a brit parlament többször is foglalkozott az ufókérdéssel. Nemzetvédelmi szempontból a MOD[42] is vizsgálta ezeket a berepüléseket, de mivel az égen megjelenő tárgyak nem je­lentettek veszélyt, ezért csak kevés esetet elemeztek behatóan. A brit ufóakták 1200 jelentését bárki megtekintheti a Nemzeti Archívum honlapján. Webcím: www.nationalarchives.gov.uk

2009-ben nyilvánosságra kerültek az ír hadsereg által 37 éven át vezetett ufóakták is. Az ír parlament által hozott törvény arra kötelezte a védelmi minisztériumot, hogy fedje fel titkait. A dokumentumok 1947 és 1984 között egy sor igen figyelemreméltó észlelést írnak le. Mivel Írország nem foglalkozik űrkutatással, a felgyülemlett anyaggal nem tudtak mit kezdeni. Ezért 1984-ben felhagytak az UFO-esetek további kivizsgálásával. Az írek után a brazilok is léptek. 2010 szeptemberében a brazil kormány utasította a légierőt, hogy tegye elérhetővé az azonosítatlan repülő objektumokról szóló beszámolókat. A hadsereg által évtizedeken át őrzött dokumentumokat a Nemzetei Archívumnak kell átadniuk, ahol a nagyközönség bármikor hozzáférhet. Ezen túlmenőleg kötelezték a légierőt, hogy az ezután dokumentálásra kerülő észleléseket, képeket, videókat feldolgozás után szintén át kell adniuk a Rio de Janeiróban található archívumnak. Brazília után Argentína, Mexikó, Equador, Belgium és Dánia is abbahagyta az UFO-kkal kapcsolatos titkolózást.

A francia és brit UFO-akták nyilvánosságra hozása után megnyíltak a zsilipek. 2007 őszén az amerikai asztronauták sorra ismerték el, hogy szinte mindegyikük találkozott az útja során idegen járművekkel, rejtélyes fényjelenségekkel. 1969. július 21-én az első Holdra szállást több Földön kívüli civilizáció is figyelemmel kísérte. A látóhatáron szinte fél karéjban álltak az UFO-k, és figyelték minden mozdulatukat. Ezért az Apollo-11 legénysége csak 5 órás várakozás után mert előjönni a leszálló kabinból. A földi irányító központ csak azt követően engedélyezte a Holdra lépést, miután meggyőződtek róla, hogy az idegen járművek nem tanúsítanak ellenséges magatartást. Erről azonban az űrhajósoknak hallgatniuk kellett. Évtizedeken át titkolóztak, félrevezették az embereket. Mára azonban megelégelték a hazudozást, és sorra nyilatkoznak, élményeikről könyvet írnak. Ezt a kitárulkozást már a NASA sem bánja, úgy látszik nekik is elegük van a hallgatásból. Ezt követően a CIA volt igazgatója adott interjút. Bár 2010-ben letelt a számára előírt 50 évnyi titoktartási idő, nem engedték nyilatkozni. A fenyegetés azonban már nem érdekelte. Miután halálos beteg úgy gondolta, hogy neki már nem tudnak ártani. Az 51-es bázison rejtegetett UFO-król és földönkívüliekről szóló riport ezen a videón tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=HGd4i0T84vM

Az orosz űrkutatók is beszédessé váltak. Nekik igen különös élményük volt, mely fölött a mindmáig nem tudtak napirendre térni. Mint tudjuk az oroszok tartják az űrben tartózkodás világrekordját. Hosszú hónapokat töltenek a Föld körül keringő űrállomáson, és ez igen csak megviseli őket mind fizikailag, mind idegileg. Így nem csoda, hogy nem hittek a saját szemüknek. 1984 nyarán a Szaljut-7 űrállomás legénysége meglepő jelentést továbbított a földi irányításnak. A jelentés szerint az űrállomás narancsszínű fényekben úszik, és angyalok veszik körül. A meglepő közlést ellenőrizve az űrhajósok megerősítették, hogy az űrállomás ablakán kinézve az űrben valóban 7 angyal látható, amint a Szaljut·7-et körbevéve lebegnek az űrben. Olyanok voltak, mint az emberek. Arcuk és testük emberinek tűnt, de szárnyaik voltak, és barátságosan mosolyogtak az űrállomás lakóira, majd kb. 10 perc múlva eltűntek. Oleg Atkov parancsnok, Vlagyimir Szolovjov illetve Leonyid Kizim kozmonauták már 155 napja tartózkodtak az űrben, ezért eleinte azt hitték megbolondultak. A földi irányítók szerint a látomás a hónapokig tartó űrrepülés egyfajta mellékhatása lehet, ami tömeghallucinációt idézett elő náluk. Ettől megnyugodtak, de 2 héttel később újabb űrhajósok csatlakoztak a legénységéhez. Szvetlana Szavitszkaja, Igor Volk és Vlagyimir Dzsanibekov a Szojuz T-12 űrhajóval érkezett, és hamarosan ők is furcsa élményben részesültek. Lényegében megismételték űrhajóstársaik korábbi jelentését. Az űrállomást narancsszínű fények vették körül, majd ismét megjelentek a mosolygó angyalok, akiket ezúttal mind a hat kozmonauta alaposan megfigyelhetett. Mindez egyértelművé tette, hogy a korábbi eset sem lehetett a hosszú távú űrutazás által előidézett tömeges hallucináció, hiszen a Szojuz T-12 kozmonautái még csak órákat, töltöttek az űrben.

 

Az amerikai és orosz hivatalos szervek azonban továbbra sem hajlandók elismerni a földönkívüli civilizációk, valamint a túlvilági lények létezését, pedig ők rendelkeznek erről a legtöbb bizonyítékkal. Titkaikat szigorúan őrzik. Nem látják be, hogy ennek éppen az ellenkezőjét kellene tenni. Mi sem bizonyítja jobban a nyakló nélküli titkosítás értelmetlenségét, mint a WikiLeaks eset. Mint ismeretes a WikiLeaks portál alapítója, Julian Assange 2010-ben nyilvánosságra hozta az amerikai külügyi apparátus külföldi követekkel folytatott levelezését. (Máig ismeretlen bennfentesek 250 ezer levelet juttattak el hozzá.) Mivel ezeket a bizalmas jelentéseket titkosan kezelték, napvilágra kerülésük óriási botrányt váltott ki kormánykörökben. Ezért az Egyesült Államok hivatalosan kérte a Londonban tartózkodó Assange kiadatását, és értésére adták, hogy amint a kezükbe kaparintják, ízekre szaggatják.

A kiszivárogtatás okozta kár azonban korántsem bizonyult akkorának, mint azt a diplomaták gondolták. Az átlagember véleménye szerint ez az egész ügy nem más, mint egy kémfilmparódia. A nyilvánosságra került információk gyakorlatilag semmilyen következménnyel sem jártak. Még komoly sértődésekről sem lehetett hallani a bírálatok célpontjaiként szereplő külföldi diplomaták részéről. A közvéleményt pedig egyáltalán nem izgatta ez az eset. Kiderült, hogy az embereket a legkevésbé sem érdekli politikusaik idétlenkedései, ostoba kiszólásai. Ez pedig az egész titkosítási rendszer értelmetlenségét és feleslegességét bizonyítja. Mind több ember számára nyilvánvaló, hogy a szolgálatok azért kreálnak titkokat, hogy aztán legyen mit megvédeni, illetve megszerezni. Az öncélúan létrehozott titkok csupán arra alkalmasak, hogy indokolni lehessen a megszerzésükkel kapcsolatos magas költségeket. Így a titkosszolgálatok egyre nagyobb szeletet hasíthatnak ki a költségvetésből.

Ezt felismerve néhány skandináv ország, Svédországgal az élen minimumra csökkentette a titkosítható információk körét. Az átláthatóság és a költségvetés csökkentése érdekében kötelezővé tették minden hivatalos okirat, feljegyzés, sőt még az állami szervek közötti e-mail forgalom Interneten való közzétételét. Ettől nem omlottak össze a skandináv államok. Nem váltak sem ellenséges hatalmak, sem bűnszövetkezetek áldozatává. A titkolódzás, a titkok felfedői elleni eljárás azért sem célszerű, mert ez a kisemberek szemében hőssé magasztosítja az elkövetőt. Csodálni fogják őt, hogy volt mersze szembeszállni a világ legnagyobb hatalmával.

A WikiLeaks ügy egyetlen maradandó következménye, hogy sokan részvétet éreznek Assange iránt. Úgy vélik, hogy a londoni hatóságok az amerikai külügyminisztérium nyomására tartják őt jóval szigorúbb körülmények között, mint a többi őrizetest. Magánzárkáját csak fél órára hagyhatja el naponta, nem nézhet tévét, nem használhatja a könyvtárat, és nem érintkezhet a többi rabbal. Amerikai nyomásra utal az a tény is, hogy a Visa és a MasterCard bankkártya-kibocsátók és a PayPal internetes pénzforgalmi szolgáltató blokkolták a WikiLeaks-nek címzett pénzátutalásokat. A fontoskodó diplomaták Assange anya­gi ellehetetlenítésével próbálnak megszabadulni tőle és a WikiLeaks-től. A hírre a hackerek megtámadták a MasterCard weboldalát, amely másnap elérhetetlenné vált. Emellett hathatós szakmai támogatást nyújtottak a WikiLeaks portálnak, hogy a hatóságok ne tudják törölni a világhálóról. Miután a korábbi szerverükről kitiltották, áttükrözték a fórumot más szerverekre. A folyamatos klóno­zás következtében néhány nap alatt már 750 szerveren lehetett elérni a WikiLeaks honlapot.

Ezzel az üldözési hadjárattal tehát csak azt érték el, hogy most már az egész világ tudomást szerzett erről a „Robin Hood” portálról. Említésére azok is felkapják a fejüket, akik korábban azt sem tudták, hogy a WikiLeaks létezik. Így ha valami gyanús politikai manipulációról hallanak, első dolguk lesz, hogy felkeresik a WikiLeaks portált. Így remélhetőleg Amerikában is visszaszorul a különféle szolgálatok titoktartási mániája, és végre mindenki számára átláthatatlanná válik tevékenységük. Ezen az úton haladva előbb-utóbb nyilvánosságra kerülnek az amerikai UFO-akták is.

  Szerencsére erre nem kellett sokáig várni. 2015 elején végre az Egyesült Államok is rászánta magát, hogy megnyissa az UFO aktáit. (Nem az összeset. Most még csak a légierő 1947 és 1969 között keletkezett aktáit tárták a nyilvánosság elé. Azonban már ez is tetemes mennyiség. Összesen 12 618 aktáról van szó. További akták itt azért nincsenek, mert az USA légiereje 1969-ben lezárta a Project Blue Book Collection nevű gyűjteményt. Ez a gyűjtemény a Sign, a Grudge és a Blue Book titkosítás alól feloldott anyagát tartalmazza.) A Project Blue Boook Collection-ban elképesztően sok UFO eset leírása található. Milliók tanulmányozzák ezeket az aktákat az Interneten. Csak azt nem érti senki, hogy miért kellett erre ennyi ideig várni. A földönkívüli civilizációk létezésével kapcsolatos tények és bizonyítékok nyilvánosságra hozása ugyanis nem okozott sem tömeghisztériát, sem pánikot. Eddig is mindenki tudta, hogy léteznek UFO-k és nálunk jóval fejlettebb földön­kívüli civilizációk.

 

Kiútkeresés

 

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek III. fejezetében mélyrehatóan megismerhettük az ezoterikus kutatások elkezdését hátráltató körülményeket. Remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, ezért most vegyük sorra, hogy mik a legfontosabb teendőink ezen a téren. Ahhoz, hogy a kapott információk, sugallatok feldolgozása egyáltalán elkezdhető legyen, először is új szakkifejezéseket kell alkotni. Ez nagyon fontos, hiszen e nélkül még beszélni sem tudunk a problémákról. Legfontosabb lépés szétválasztani a pozitív és a negatív jellegű szubatomi energiasugárzást. A szakirodalom eddig mindkét energiasugárzást egy kalap alá vette, és bio­energiaként, pránaként, fluidumként, ódként, állati magnetizmusként, orgon-, tachion-, meg vákuumenergiaként említette, vagy „PSI” kifejezésekkel illette. Ez a pontatlanság azonban a továbbiakban nem engedhető meg, mivel akadályozza a jelenségek mélyebb megértését. A negatív szubatomi energiasugárzás jelölésével nincs különösebb gond, hiszen erre már régóta van egy általánosan ismert szavunk: a gravitáció. Miután a pozitív szubatomi energiasugárzás eddig ismeretlen volt számunkra, így tudományos szakkifejezést sem alkottunk rá. Ennek hiányában célszerű lenne átvenni az elődeink által használt szanszkrit nyelvű szakszót: a „vril”-t[43]. Ez a származá­sát tekintve feltehetően Földön kívüli eredetű kifejezés megle­hetősen rövid, bármely földi nyelven könnyen kiejthető, és nem valószínű, hogy jobbat tudnánk alkotni helyette.

Egészségügyi szempontból szűkség lesz egy további osztályozásra is az energiafajtákban. A különböző földsugárzások azt bizonyítják, hogy egyes energiahullámok pozitív, míg mások negatív hatást gyakorolnak a szervezetre. Ez a jelenség már évezredek óta ismert. A kínaiak pl. az életet adó energiát „chi”-nek, míg a pusztító energiát „cha”-nak nevezik. Ezen túlmenően nevet kell adni a különböző jellegű energiarészecs­kéknek. A negatív jellegű sugárzás esetén ez nem jelent gondot, mert a gravi­tációs vonzást előidéző energiarészecskéket a fizikusok „graviton”-nak hívják. De vajon minek nevezzük a pozitív jellegű szubatomi energiarészecskéket? Ez a probléma már korábban is felmerült. Egy neves amerikai csillagász, Capt J. T. T. matematikai kutatásai során sokat foglalkozott az éter terjedési sebességével. Ő a graviton mintájára az éteri részecskét „éteron”-nak (angolul etheron) nevezte. Ha már itt tartunk nem ártana valami könnyen használható nevet adni a szubatomi energiarészecskék áramlási sebességének is. Mint tudjuk ez egy igen nagy érték, ráadásul km/h-ban kifejezve nem is kerek szám. Ezért a könnyebb hivatkozás érdekében a hangsebességre alkalmazott Mach-értékhez hasonlóan célszerű lenne egy rövid szakkifejezéssel illetni ezt a sebességet is. Amíg nem találunk rá jobb szót, használjuk a „Star trek” című filmsorozatból ismert „warp” kifejezést.

A terminológia megteremtése után az elméleti kutatók legfontosabb ­feladata az alapok tisztázása lenne. Ennek során ki kellene deríteni, hogy valójában mi a gravitáció, hogyan nyilvánul meg az „energiahiány kisugárzódása” az anyag­ból. Ezen a téren egyelőre csak az ősi misztikus tanokra támaszkodhatunk. A zsidók ősi szent könyve, a Kabbala pl. ezt írja erről a témáról: „Semmi sincs nyugalomban. Minden mozog, minden rezgés. Minden ki- és beáramlás.” Ennek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a gravitáció nem más, mint az éter beáramlása az anyagba. Az anyag létrejöttekor keletkező szubatomi energiahiány folyamatos kiegyenlítődése, az éter atomokba való beáramlása hozza létre a gravitációs kisugárzást. A negatív energiasugárzás tehát egy virtuális jelenség; valójában nem más, mint az éteri energiarészecskék ellenkező irányú áramlása. (Ez a fajta képzettársítás egyáltalán nem szokatlan a fizikában. A félvezető technikában pl. a pnp struktúrájú félvezető eszközök működési mechanizmusát pozitív töltéshordozókkal magyarázzák. Pozitív töltéshordozók azonban nincsenek, amit mi annak nevezünk az ellenkező irányú elektronáramlás. Bevezetésük indoka: ezáltal könnyen érthetővé válik a pnp típusú tranzisztorok működése.)

Természetes körülmények között az éteri részecskék ellenkező irányú áramlása igen csekély. Abban az esetben azonban ha az atom többletelektronra tesz szert, ez a hatás fokozottan megnyilvánul, amit negatív részecskesugárzásnak nevezünk. Ennek mértéke nagyságrendekkel nagyobb, mint az atom termé­szetes gravitációs kisugárzása. Ha ez nem így lenne, akkor az anyag nem lenne képes gyakorlatban hasznosítható pozitív részecskesugárzást sem kibocsátani magából, ami abban az esetben jön létre, amikor az atomot megfosztjuk egy elektronjától. Ezeknek az atomi állapotváltozásoknak eddig csak az elektromos kihatásaival (negatív és pozitív töltésként betöltött szerepével) törődtünk. Ennek oka, hogy a részecskesu­gárzás csak koncentráltan nyilvánul meg észrevehető mértékben. A tisztán szubatomi energiasugárzás alapvető jellemzője még, hogy longitudinális úton terjed. Az elektromágneses hullámokkal ellentétben nincs transzverzális összetevője.

A jövő fizikusaira vár annak a titoknak a megfejtése is, hogy tulajdonképpen mi alkotja az elektromágneses erővo­nalakat. Azt sem ártana tudni, hogy a részecskesugárzás az elektromágneses erővonalkeltés kísérő jelensége, vagy éppen fordítva van, a fémes vezető két végéből kiáramló részecs­kesugárzás hozza létre az elektromágneses erővonalakat. A méltatlanul háttérbe szorított angol tudós, Oliver Heaviside[44], a vektoranalízis megteremtője már a XIX. század végén rámutatott arra, hogy a mágneses energia valójában nem a drótban, hanem a drót körüli mágneses térben mozog. Felismerésével azonban senki sem törődött. A fizikusok mind a mai napig Maxwell húsz, időben változó egyenletét használják, holott Heaviside vektoraival a mágneses erőterek két egyenlettel is leírhatók. Ráadásul ezekben az egyenletekben csupán néhány tag van, ami sejtetni engedi, hogy az elektromosság gyökere a mágnességben rejlik.

Ennek a rejtélynek a tisztázását jelentős mérték­ben megkönnyíthetik az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében vázolt elvek. Ezekből kiderül, hogy mind a galvanikus-, mind az induktív úton előidézett erővonalkeltésnek két módja van. A galvanikus kapcsolat útján kiváltott indukció hagyományos módja a szabadelektron-keltés egy fémes vezetőben, amely kísérőjelenségként gyenge, alig észrevehető részecskesugárzást eredményez. Lényegesen nagyobb a részecskesugárzás a nagyfeszültséggel gerjesztett fémes vezetőkben, illetve tekercsekben. Ennek ellenére ezeket a nagy hatásfokú induktivitásokat a továbbiakban is főleg villamos erőgépként alkalmazzuk. Más a helyzet a galvanikus kapcsolat nélküli elektromágneses erővonalkeltésnél. Az indukció jól ismert módjánál (transzformátor, hagyományos villamos gépek) szintén elenyésző részecskesugárzás keletkezik. Az általunk még nem alkalmazott formájánál, a mágnesek ellenirányú forgatása során azonban oly nagy mértékű részecskesugárzás jön létre, hogy ezeket a szerkezeteket már szubatomi energiaforrásként fogjuk használni. Ez esetben az elektromágneses erővonalak válnak kísérő jelenséggé, bár az intenzitásuk ugyancsak nagy lesz. Ez a zavaró jelenség azonban különböző technológiai megoldásokkal (bifiláris tekercselés, toroid alakú tekercskiképzés, Klein-alakzat alkalmazása) megszüntethető.

A vizsgálódást a hagyományos ferromágneses anyagok beható tanulmányozásával ajánlatos kezdeni. Először is azt kellene tisztázni, hogy az állandó mágnesekben mi hozza létre a mágneses kisugárzást. A szakirodalom a mágnesség eredetét az úgynevezett doménekre vezeti vissza, amelyek egy­fajta rendezett mágnesességű szigetetek. Normál állapotban ezek a kis mágneses szigetek összevissza állnak, emiatt a fém nem mutat mágneses tulajdonságokat. Egy erős külső mágneses tér hatásá­ra azonban ezek a kis szigetek egy irányba rendeződnek, és úgy is maradnak. Ettől a ferromágneses anyag permanens mágnessé válik. De honnan ered a domének mágnesessége? Mit sugároznak ki magukból? Mi van a doménekben, Dipólusok? És mi alkotja a dipólusokat? Monopólusok? Ennek kimutatására már történtek kísérletek, de egyelőre nem sikerült lehatolni a mágnesség gyökeréig. Nem kevésbé izgalmas feladat lesz annak a jelenségnek a szubatomi gyökereit megtalálni, hogy miért nem mágnesezhető a réz, az alumínium, és miért mágneseződnek ellenkezőleg a diamágneses anyagok? Igazi rejtély a mágneses sugárzás kristályosodásra gyakorolt hatása. Orosz fizikusok rájöttek, hogy a mágneses sugárzásnak kitett rossz minőségű olvadt nyersvas tulajdonságai sokkal jobbak lesznek a megszilárdulása után, mint a drága ötvöző anyagokkal készített minőségi acélé. Érdemes lenne szubatomi alapon megvizsgálni az elektrosztatikus vonzás mibenlétét is.

A fémek eltérő fizikai tulajdonságai más meglepő jelenséget is produkálnak. Ismert tény, hogy a különböző fémekben különböző mennyiségű töltéshordozók vannak kiegyenlített állapotban. Az vi­szont már kevésbé ismert, hogy az eltérő ekvipotenciális felületek elektrolit nélkül is képesek áramot termelni. A különböző fémekből (pl. alumíniumból és rézlemezből) készült kondenzátor fegyverzetei között feszültség mérhető. Kellően nagy kapacitás esetén a műszer belső ellenállásán keresztül megindul az elektronáramlás. Ez nem sztatikus feltöltődés, mert akárhol, akárhányszor kisütjük a kondenzátort, magától feltöltődik. A mindenütt jelen levő elektromágneses hullámok, vagy az elektroszmog sem okozhatja ezt a jelenséget, mert akkor is fellép, ha a kondenzátort Fraday-kalitkába helyezzük, és leföldeljük. Ez a fajta kondenzátor tehát nem sűríti, tárolja az elektronokat, hanem termeli. 1-2 V –os értékre töltődik fel. Ez a feszültség már alkalmas lenne a folyadékkristály kijelzésű órák működtetésére.

Ez a fizikai jelenség hagyományos, vagyis azonos anyagú fémlemezekből készült kondenzátorban is fellép, ha két különböző dielektrikumot használunk szigetelőként. Érdemes lenne ezzel a jelenséggel is behatóan foglalkozni, és megvizsgálni az egyéb területen való gyakorlati alkalmazhatóságát. A kísérletezés során figyelembe kellene venni Maxwell megjegyzését, mely szerint a kondenzátorlemezek között nem csak az elektronok töltéstároló képessége játszik szerepet, hanem az általuk keltett mágneses mező is. Lehet, hogy ez az oka ennek a furcsa, érthetetlennek tűnő jelenségnek, amelyről korunk fizikusai eddig nem vettek tudomást. Nem ártana ezt az effektust alaposan megismerni, és a benne rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználni. A tapasztalatok alapján kifejleszthető olcsó és korlátlan időtartamú tápegység ígéretes megoldás lenne a jövő csupán gerjesztést igénylő készülékeinek működtetésére.

Célszerű lenne fényt deríteni az Oliver Crane által felderített anomáliára is, hogy nem mindegy milyen irányban forgatunk meg egy mágnesrudat a hossztengelye körül. Egyik irányban kétszer annyi idő alatt gyorsul fel, mint ellenkező irányba forgatva. (A motor irányváltása, tengelyének ellenkező irányba forgatása nem befolyásolja a jelenséget, mert akkor is ez az eredmény, ha a mágnesrudat fordítjuk meg.) Úgy tűnik, mintha a mágnesrúd körüli erőtér a hossztengelyre merőlegesen állandóan keringene, és egyik irányban az éteri részecskék ellenében forogna. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az állandó mágnesek körüli erőtér is forog, vagyis az éter valóban spirál alakban örvénylik, ez a jövő villamos gépeinek fejlesztésében be­láthatatlan távlatokat nyit Ez esetben a permanens- és az elektromágnes kombinációjával akkor is áramot tudunk termelni, ha nem forgatjuk. A mozgó alkatrészt nem tartalmazó generátor oly mó­don hozható létre, hogy a tekercselését aszim­met­rizáljuk, hogy a benne keletkező töltések ne tudják kiegyenlíteni egymást. Ennek megvalósítására már történtek próbálkozások az úgynevezett ferde tekercseléssel. Ennél is nagyobb hatásfok érhető el akkor, ha két ellenkező pólusú mágnes közé vastag rézlemezt teszünk, és a mágneseket még szemben is forgatjuk. Ez esetben a lemez két széle között már tekintélyes áramot indukálhatunk. (Ebben nagy valószínűséggel a mágnesek ellenirányú forgatása közben fellépő töltéssokszorozódásnak, részecskesugárzásnak is része van.) Érdekes mérési eredmény az is, hogy miután a gravitáció szintén mágneses tér, a vonzáskörében mozgó testek körül kialakul egy dinamikus gravitációs mező, amely időben ugyanúgy változik, mint az indukció.

Tovább boncolva ezt a témát, a fizika története nem más, mint folyamatos kísérlet a természeti jelenségek leírásának egységessé tételére. Az olyan alap­vető fogalmakat, mint a tér, az idő, a tömeg és az energia mélyenszántó elméletek kap­csolják össze egymással. Napjainkra annyira felerősödött a leírásmód egyszerűsítésére való törekvés, hogy sok tudós szerint csupán egy lépésnyire van tőlünk a fizika gyökeresen új, globális leírási módja, az úgynevezett „Min­denség elmélet”. A Mindenség- vagy más megfogalmazásban egyesített tér- és időelméletben a természet valamennyi kölcsönhatását, az anyag összes részecs­kéjét, a teret és az időt egyetlen formulába írhatnánk le, és ez nagy valószínűséggel egy meglehetősen egyszerű egyenlet lenne. Ehhez az univerzális képlethez a négy alapvető kölcsönhatás egyesí­tésével juthatunk el. Ezt az a felismerés teszi lehetővé, hogy az elektromágnesség, a tömegvonzás, a magerő és az egyes atomi részecskék, valamint az atomok között fellépő mikrogravitáció, közismert nevén kohéziós erő ugyan­arra az alapra, a szubatomi ener­giaré­szecskék kölcsönhatá­sá­ra vezethető vissza. Eddig négy különböző kölcsönhatást tartottak nyilván a fizikusok, de tulajdonképpen csak egy alap­vető szupererő, az éteri energiarészecskék négyféle megnyilvánulásáról van szó.

Ami azt illeti, már eddig is történtek próbálkozások ennek a négy erőnek az egységesítésére. A szuperhúrelmélet viszont túl­komplikálja a dolgot; a szubatomi energiarészecskéket parányi ide-oda tekergőző húroknak képzeli, és rendkívül szöve­vé­nyes fej­tegetésekkel próbálja a négy erőt közös alapra hozni. A valóság azonban ennél gyaníthatóan sokkal egy­szerűbb, mert a természet nem szereti az agyonbonyolított helyzeteket. Nem zárható ki, hogy az erős kölcsönhatás, vagyis a magerő nem más, mint az atomon belül, a nukleonokká tömörült szubatomi energiarészecskék között megnyilvánuló gravitációs vonzóerő, a gyenge kölcsönhatás pedig az egyes atomok, molekulák közötti tömegvonzás, a kohéziós erő. Az elektromágnesség egy fémes vezetőn belül a gravitációs és éteri kisugárzás egymásra hatásaként alakul ki. Tehát a három gravitációs kölcsönhatáshoz hasonlóan az elektromágnesség is félig gravi­tációs sugárzás, a gravitáció pedig feltehetően az éteri részecskék anyagba irányuló áramlásának tudható be. Csupán annyiban különbözik az éteri részecskéktől, hogy az anyagba zárva spirális mozgásának iránya ellenkező lesz. Ne balra, hanem jobbra (az óra járásával megegyező irányba) fordul.

Egyébként a közös alapra való visszavezetés nem új gondolat. Az alkímia alapí­tó­jának tartott Hermész Trisz­megisztosz már 4000 évvel ez­­előtt leírta, hogy minden for­ma egyetlen gyökér manifesz­táló­dása. Erre már korunk fi­zi­ku­sai is kezdenek rájönni. Ennek eredményeként a gyen­ge és az elektromágneses köl­csönha­tást összevonták, és elekt­ron­gyenge kölcsönhatásnak ne­vezték el. Ezért újabban már csak három kölcsönhatás léte­zik. A kvantumfizikával fog­lalkozó kutatók jobban tennék, ha átállnának az éter kutatására, megfogadva az Ummo bolygóról érkezett idegenek tanácsát. Az ummiták szerint: „Az újabb és újabb szubatomi részecs­kék utáni kutatás puszta illú­zió. Ezek a részecskék ugyan­is egyetlen alapvető részecske különböző megnyilvánulásai. Ezek a megnyil­vánul­ások mind­össze a vizsgálati kö­rülmé­nyektől és az alkalma­zott ener­giavektortól függnek.”

Valószínűleg szubatomi szin­ten lehet csak kideríteni a hő­energia keletkezésének mód­ját, azt, hogy a hőátadásnál mi készteti az anyagot melege­dés­re, vagy hűlésre. Az ener­gia keletkezésének boncolása tá­gabb értelemben is szüksé­ges, mivel Richard Feyn­man és R. Leighton szerint: „A fi­zika mai állása szerint nem tudjuk mi az energia. A fizika­köny­vek az energiát többnyire mun­ka­végző képességként de­fini­ál­ják. Nem firtatják a mibenlé­tét, hanem csupán tényként ke­­zelik az energia­meg­maradás té­telét, és ezzel el is intézik a té­mát. Az energia eredetét, ki­né­zetét, megjelenési formá­ját te­hát a fizikusok sem ismerik. En­nek oka, hogy az energiá­val kapcsolatos fogalmaink a mec­hanikából erednek, abban gyö­kereznek. Ennélfogva az ener­gia fogalmának meghatá­ro­zá­sánál képtelenek vagyunk el­sza­kadni az anyagi világtól. Beszűkült gondolkodásunk következtében nem tudunk eljutni az energia eredetéhez, a szubatomi energiarészecskékhez.

Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból igen hasznos lenne alaposan megvizsgálni, hogy mely anyagok gravitációs vonzása növekedik meg elektromos gerjesztés hatására. Rendkívül izgalmas feladat lesz az atlantiszi technika rekonstruálása, vagyis azoknak a természetes kristályoknak a megtalálása, amelyek protonsugárzás hatására koncentrált vril energiát képesek kibocsátani magukból. A kutatásokat célszerű lenne kiterjeszteni olyan kristályok keresésére is, amelyek nem mágneses sugarakat, hanem látható fényt árasztanak ki magukból. Ezek létezésére több forrás is utal. A Biblia szerint a bárka befejezése után az Úr egy „világító gyöngyszemet” adott Noénak, és „a fény forrása önerejéből ragyogott fel”. A Gilgames-eposz szerint a sumérok túlélését biztosító „nyílás­mentes” hajóból sem hiányzott az a titokzatos fényforrás, amit Enki isten adományozott nekik. Dél-Amerikába történt átkelésükkor a jeremidák is 16 „világító követ” kaptak az Úrtól, kettőt mindegyik hajóba. Ezek a kövek az átkelés 344 napja alatt „önmaguktól ragyogó világítást” biztosítottak a lezárt hajókban. Geszer kánnak, a nagy mongol eposz hősének jurtájában is éjjel-nappal világított egy „csodatevő kő”. Nem csak fényt szolgáltatott, hanem recsegéssel vagy erős ropogással jelezte, ha a tulajdonosára veszély leselkedett.

Megfelelő ismeretek hiányában a néhány ezer, illetve több mint 10 ezer évvel ezelőtt élt emberek a „világító kövek” soha ki nem hunyó fényét csodának minősítették. Csodáról azonban most sem beszélhetünk. Ezek a kristályok a mi fénycsöveinkhez hasonlóan működhettek. A gerjesztő elektronok szerepét a kristály magjából kiáramló szubatomi energiasugárzás tölthette be, a látható fényt szolgáltató fluoreszkáló réteg pedig egy speciális kristályréteg lehetett a mágneses mag körül. Elektronok hatására látható fényt kibocsátó kristályt már ismerünk, gondoljunk csak a LED-ekre (galliumarzenid- vagy újabban szilícium alapanyagú diódákra). A számtalan ásvány és kristály között biztosan akad olyan is, amely nem elektromos-, hanem mágneses gerjesztés hatására bocsát ki fényt magából. Eddig csak azért nem találtuk meg, mert nem kerestük, nem volt szükségünk erre az eszközre. Gyakorlati szempontból legalább ennyire hasznos lenne azoknak a kristályoknak a megtalálása, amelyek láthatóvá teszik a mágneses sugarakat. Kiindulási alapként csupán annyi információ áll rendelkezésünkre, hogy egy angol orvos, dr. Kilner a XX. század elején észrevette, hogy az aura láthatóvá válik, ha dicyaminnal bevont üveglapon át nézi. Azt is tudjuk, hogy az emberi aurából kilépő bioenergia hatására a cinkszulfid látható fényt bocsát ki magából.

A tobozmirigy kapcsolatban áll a szem fényérzékeny ideg­hártyájával, a retinával. Ismert élettani tünet, hogy ha a reti­nát éjszaka fény éri, néhány percen belül jelentősen csökken a melatonin koncentrációja. Ennek hatására felébredünk. A melatoninszint azonban a látható tartományon kívüli fénysu­garakkal (pl. ultraibolya fénnyel) és elektromágneses, sőt mágneses mezőkkel is befolyásolható. Ebből az következik, hogy az élő és élettelen testek aurá­jának mágneses kisugárzása is megjelenik a retinán, és eljut a tobozmirigybe, de ez nem továbbítja az agy látóközpontjába. A mágneses mező érzékelésének bizonyítására kerülő úton, a melatoninszint mérésével jutottunk el, de ennek a végeredmény szempontjából nincs jelentősége. Sajnos az idegingerület továbbítása agyunk közép­pont­jában, ennél a rejtélyes kis szervnél megáll. A kapott információ továbbadásának előfeltétele: agyfrekvenciánk lecsökkentése. Ennek általunk ismert egyetlen módja: meditációs gyakorlatok végzése. Az agyfrekvencia csökkentésének képessége azonban csupán az emberiség 5%-ának adatott meg. A többiek vagy ­nagyon nehezen érik el ezt az állapotot, vagy egyáltalán nem képesek előidézni a kívánt hatást. A technika segítségé­vel viszont áthidalható lenne ez a probléma, és mindenki számára hozzá­fér­hetővé válna az éteri világ tanulmányozása.

Ennek módja, hogy ki kell fejleszteni egy olyan lencsét, amely az „Ezoterikus körkép” V. fejezetében már említett módon a mágneses hullámokat áttranszformálja a látható fény tartományába. Ezt a fogantyúval ellátott vagy szemüveg­keretbe illesztett lencsét csak a szemünk elé kellene emelni, és bárki képes lenne arra, hogy felderítse lakóhelyének egészségkárosító energiazónáit, vagy meg­vizsgálja belső szerveit, tanulmányozza meridiánrendszerének energiaelosz­lását, illetve ellen­őrizze aurájának épségét. Nem zárható ki, hogy ezzel az eszközzel a szellemvilág is láthatóvá válik, így az állatokhoz hasonlóan, számunkra is megadatik az abszolút világban való tájékozódás lehetősége. Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, módszeres kutatásra van szükség. Először meg kell vizsgálni az összes természetes kristályt és azok oxidjait, illetve egyéb vegyületeit, majd ki kell válogatni közülük azokat, amelyek mágneses sugárzás hatására látható fényt bocsátanak ki magukból. Utána fokozatos tisztítással és ötvözéssel létre kell hozni egy olyan kristályt, amelyen átnézve éles, kontrasztos kép tárul elénk.

Természetesen ez a sok kitar­tást igénylő munka nem hoz azonnal tökéletes eredményt, de az egymást követő finomítások, továbbfejlesztések remélhetőleg eljuttatnak bennünket arra a szintre, ahol a Földön kívüli civilizációk állnak, vagyis mi is létre tudunk majd hozni olyan csodakristályt, illetve varázstükröt, melyekről „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek I. fejezetében volt szó. Ez a cél valószínűleg hamarabb elérhető lenne egy speciális, széles frekvenciasávban üzemelő videokamera kifejlesztésével, de a bioenergia-érzékelő monokli nem fogyaszt áramot, könnyen magunkkal vihetjük, és az előállítási költsége is jóval kisebb lesz.

A gyors diagnosztizálás és a hatékony gyógyítás érdekében ennek az eszköznek a kifejlesztését célszerű lenne haladéktalanul elkezdeni, előtte azonban meg kellene próbálni egy ennél is égetőbb probléma megoldását: a rák legyőzését. Ez a feladat is a fizikusokra, illetve a mérnökökre, technikusokra vár. Az „Ezoterikus körkép”-ben már említett eszköz kivitelezése rendkívül egyszerű. Egy nagyméretű, magas permeabilitású vasmagra a világon jelenleg gyártott legvékonyabb zománcozott rézhuzalból rá kell tekercselni annyit, amennyi elfér rajta. Gondos szigetelés után az ily módon létrehozott elektromágnest akkora egyenfeszültséggel kell gerjeszteni, amekkorát a tekercs melegedés nélkül elvisel. Ezután orvosok közreműködésével irányítsuk az eszközt a rákos sejtekre. Ha az elektromágnes által keltett térerő elegendően nagy, akkor valószínű, hogy a Yin vagy a Yang végéből kibocsátott mágneses sugarak másodpercek alatt életképtelenné teszik, elpusztítják a rákos sejteket. A kísérlet sikere esetén a vizsgálatot ki kell terjeszteni a fertőző vírusok, baktériumok ily módon való elpusztíthatóságára is. Amennyiben a mágneses kisugárzás intenzitása nem elég nagy ehhez, akkor a rúdmágnes helyett Klein-alakzatot kell használni.

Ezzel a módszerrel kapcsolatban sokakban felmerülhet, hogy a homogén mágneses besugárzás elpusztítja szervezetünk jótékony baktériumait is. A bélrendszer nyálkahártyájának minden négyzetcentiméterén több millió jótékony baktérium él, amelyek az emésztéshez és az anyagcseréhez nyújtott segítségen kívül fontos szerepet töltenek be az ellenálló képesség kialakulásában. Az 500 különféle baktérium együttes száma eléri a 100 billiót, összsúlyuk pedig a 6-7 kilogrammot. Ugyan­csak sok fertőzésvédő baktérium található a száj-, az orr- és a garatüregben. Ezek a testünkkel szövetségben álló parányi lények nem csak az idegen kórokozók, hanem az allergének ellen is védenek bennünket. Ez a számarányukat tekintve 100 billiónyira becsült bacilus-hadiflotta naponta vív harcot értünk, az egészségünk fenntartásáért, a jó közérzetünkért. Ezen túlmenően fontos vitaminokat (pl. B12-, H- és K-vitamin) állítanak elő, és aminosavakat bontanak le. Ezeknek a baktériumoknak az elpusztítása tehát komoly zavarokat idézne elő az egészségünkben.

Ez azonban elkerülhető frek­ven­cia­specifikus besugárzással. A szabadenergia­keltésben alapvető szabály, hogy a készüléket a saját rezonanciafrekvenciáján kell működtetni, mert ekkor lesz a hatásfoka a legnagyobb. Ez az élő sejteknél is így van. Minden szerv, szövet, sejt a saját maga által kibocsátott rezgésre a legérzékenyebb. Ha a kórokozó rezgéseinek megfelelő frekvenciájú mágneses hullámokkal sugározzuk be a sejtjeit, nagyságrendekkel nagyobb energiát vesznek fel. Ezáltal már igen gyenge mágneses sugárzással is elpusztítható a parazita. A besugárzás ugyanis aszimmetrikusan történik (vagy a Yang, vagy a Yin összetevőt növeli meg), ezáltal felborul az energiaegyensúly, ami a sejt pusztulását ered­ményezi. A jótékony sejtek, baktériumok erre a kis energiabehatásra nem reagálnak, így nem éri őket károsodás.

Ezt az eljárást már a gyakorlatban is alkalmazzák. Az amerikai biofizikus, Dr. Hulda Clark kísér­letei alapján kifejlesztett szinkrométer a BICOM és a MULTICOM készülékekhez hasonlóan használható, és igen hatásos a borrelia, a helicobacter pylori, a szemölcsvírusok és egyéb paraziták célzott elpusztításában. A Zapper néven forgalmazott biofrekvenciás generátor pedig rákgyógyításra is alkalmas. Hatásfoka azonban nem százszázalékos, mivel Dr. Clark nem longitudinális mágneses hullámokat használ a mikrobák elpusztítására, hanem elektromos áramot. Nagyfrekvenciás egyenáramot. A nagyfrekvenciás áram azonban a skinhatás következtében nem hatol be a testbe, hanem a felszínén, jelen esetben a bőrön át halad. Emiatt ez a módszer kiválóan alkalmas különböző bőrbetegségek gyógyítására vagy apró élősködők (pl. fejbőrön megtelepedett atkák, körömgombák, herpesz vírus) kiirtására. A bélben tanyázó mikrobákat (pl. candida gomba) azonban már nehéz elpusztítani vele, mert a nagyfrekvenciás áram olyan mélyre nem tud lehatolni.

Sokat javítana a készülék hatásfokán, ha nem négyszögjeleket, hanem szolitonhullámokat használnának gyógyításra. A négyszöghullám is meredeken fut le, ezért valamilyen mértékben létrejön a szolitonhatás, de a jel felfutása nem természetes. A Rife által alkalmazott eljárásnál nem volt ilyen probléma, mert a mágneses hullámok akadálytalanul áthaladnak az anyagon, így bejutnak a test belsejébe is. Egyébként Nikola Tesla is használt longitudinális lökéshullámokat rákgyógyításra, kitűnő eredménnyel. Kár, hogy időközben abbahagyta ezeket a kísérleteket, mert a villamos energia távvezeték nélküli továbbítását fontosabb feladatnak tartotta.

Mivel az összetettebb élőlények, így a növények is rendelkeznek fajtaspe­cifikus energiakisugár­zás­sal, longitudinális mágneses hullámokkal könnyen megoldható lenne a gyomnövények vegyszermentes kiirtása is. A parlagfüvet pl. csak be kellene sugározni a rá jellemző energiaspektrumú szubatomi energiával. A technikai kivitelezés egyszerűsítése érdekében ezt oly módon is el lehet érni, hogy vízzel elnyeletjük ezeket az energiahullámokat, és az így kezelt vizet kiöntözzük a fertőzött területre. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nemcsak a gyomnövény pusztul el, hanem gyökere is. Ezáltal az évelő növények a következő évben sem tudnak kihajtani, végleg megszabadulhatunk tőlük. Eközben a többi növényt nem éri semmi károsodás. Úgy reagálnak erre a fajta vízre, mintha közönséges öntözővíz lenne.

A szubatomi energiasugárzás fokozásával a homogén energiakeltő alkalmas lenne az izmok megmerevítésére, a test lebénításra is. Ennek a rendfenntartó, terroristaelhárító alakulatok látnák nagy hasznát, mivel a rúd alakban kiképzett elektromágnes bevetésével a gyanús személyek mozgásképtelenné tehetők. A bűnözők gépkocsival sem tudnák megközelíteni vagy elhagyni a helyszínt, mert a sugárfegyver gépkocsira irányításával leállna a gyújtás, mozgásképtelenné válna a jármű. Az öngyilkos merénylők sem tudnák többé ártatlan emberek életét kioltani, mivel a koncentrált szubatomi energiasugár inicializálja a robbanóanyagokat, így még a célpont elérése előtt felrobbannának a testükre erősített detonátorokkal együtt.

Sugárágyúként kialakított nagyméretű elektromágnesekkel jó eredményt érhetnénk el a tűzoltásban is. A koncentrált szubatomi energiasugárzással történő tűzoltás nagy előnye, hogy a vízzel illetve a habbal ellentétben nem okoz kárt a környezetben. Anélkül fojtja el a tüzet, hogy bármiben kárt tenne. Mivel ez esetben nincs szükség oltóanyagra, az oltás órákon át folyamatosan végezhető. Ennélfogva nélkülözhetetlen szerepe lesz az erdőtüzek helikopteres elfojtásában. (A sugárágyú által kibocsátott koncentrált energiarészecskék távol tartják a levegőmolekulákat a tűztől, ezáltal nem jut oxigén-utánpótláshoz.) A hagyományos oltási móddal szemben jól érzékelteti ennek a módszernek a fölényét, hogy szakértők szerint egy négyzetcentiméter erdőtűz végleges eloltásához 10 liter vízre van szükség. Ezzel szemben egyetlen UFO-hajtómű egy egész körzetet képes zajtalanítani. Ez a jelenség nem más, mint a külső levegőrétegektől való elzárás, ami egyben az oxigén-utánpótlás megszűnését eredményezi. Mivel a szubatomi energiasugárzás mélyen behatol a talajba is, ezen a módon el lehetne fojtani a bányatüzeket, meg lehetne gátolni a föld alatti tőzeg és szénrétegek égését.

Közbiztonsági szempontból sürgősen fel kellene mérni, hogy egyes természetes és mesterséges anyagok milyen frekvenciaspektrumú szubatomi energiát bocsátanak ki magukból, hogy a mérnökök megkezdhessék azoknak az érzékelőelemeknek a kifejlesztését, amelyek alkalmasak a robbanó- és kábítószerek helyi, valamint műholdas felderítésére. A mágneses kisugárzást érzékelő műholdak képesek lennének az ellopott gépkocsik felkutatására is. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint az autók alvázát és motorját eltérő frekvenciaspektrumú szubatomi energiasugárzással felmágnesezni. Ilyen nyom­követő módszer jelenleg is működik, ennél azonban egy mini rádióadót építenek a gépkocsiba, ami megfelelő detektorokkal felderíthető és hatástalanítható. Akkor is megbénul a GPS követőrendszer, ha az ellopott gépkocsit zárt kocsiszekrényű kamion platóján vontatják el, vagy ha szét­szerelésig konténerben tartják, mert a fémház leárnyékolja a rádióhullámokat. A szubatomi ener­giasugarak által alkotott kód azonban nem árnyékolható le, és csak a gépkocsi beolvasztásával, vagyis a teljes megsemmisítésével szüntethető meg.

A közfogyasztású termékek esetén már el is kezdték ennek a megoldásnak az első változatát gyártani. A Flying Null[45] cég által kifejlesztett eljárás során egy miniatűr mágnesfilmdarabkát rejtenek el a terméken, vagy a csomagoláson. Miután a mérete a hajszál vastagságának csupán egytizede, így láthatatlan, szabad szemmel felfedezhetetlen. Ha valaki nagyítóval megtalálná, akkor sem tudja az áru megrongálása nélkül megsemmisíteni, mivel +300 ^oC-os hőmérsékletet, és bármekkora nyomást kibír. Parányi mérete ellenére számos adatot hordoz az áru eredetének származásának, típusának igazolására. Egy apró leolvasó készülékkel bármikor ellenőrizhető, hogy márkás termékről, vagy hamisítványról van szó. Ez a parányi bélyeg azonban csak igen kis intenzitású mágneses jeleket képes tárolni, és magából kisugározni. Az áru teljes tömegének felmágnesezése, szubatomi energia­nyalá­bok­kal történő kódolása viszont már olyan erős kisugárzást eredményez, amely nagyobb távol­ságokból, illetve műholdakról is érzékelhető lesz.

A természetes kisugárzás érzékelésén alapuló módszerrel könnyen kimutatható lenne a növények, állatok és embe­rek fertőző betegségei is, mivel minden egyes kór energiaképlete kisugárzódik a szervezetből. Az ismert és ismeretlen kórokozók életképtelenné tételére az előbbi kísérletek alapján minél hamarabb meg kellene alkotni a szubatomi germicidlámpát. Erre elsősorban a közegészségügyi intézményekben lenne szükség. 2002-ben csupán nálunk 112 kórházi járványban több mint 2000-en betegedtek meg. Közülük 14-en meghaltak. 2003-ban már az első félévben 26 halálos kimenetelű fertőzést jelentettek. Hiába a gyakori nagytakarítás, a fertőtlenítés, a vírusok, baktériumok egyik betegről másikra való terjedését nem tudják megakadályozni. Különösen a speciális, kizárólag kórházi betegeknél jelentkező MRSA járvány aktív. Nem véletlenül vélekednek sokan úgy, hogy „Ha meg akarsz betegedni, feküdj be egy kórházba.” Aki csak kivizsgálásra jelentkezik valamelyik gyógyintézetbe, nagy esélye van arra, hogy megbetegszik, és élve nem jut ki onnan. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet tarthatatlan, hiszen a kórházakat nem azért hozták létre, hogy beteggé tegye az embereket, hanem hogy meggyógyítsa a betegségben szenvedőket.

Szinte minden szakterületet érinteni fog annak a bonyolult és igen fontos kérdésnek a tisztázása, hogy az egyes parapszichológiai jelenségek pontosan ­milyen frekvencián hozhatók létre. Inspirálóként idézzünk egy túlvilági üzenetet ezzel kapcsolatban: „Ha tudnátok, hogy mi mindenre képes az elme, nem győznétek betelni a benne rejlő csodával és erővel.” A következő üzenet remélhetőleg a kutatások gyorsaságára gyakorol majd kedvező hatást: „Ha előhozzátok magatokból azt, ami bennetek van, meg fog menteni titeket; De ha nem hozzátok elő, megöl benneteket.” Ezen túlmenően a bio­lógusoknak minél előbb meg kellene találniuk azt a kis szervecskét a vegetatív idegközpontban, amely központilag szabályozza a szervezet bioenergia-ellátását. Ennek stimulálásával életünk végéig megőrizhetnénk az egészségünket, ami jelentős mértékben növelné az emberi boldogságot. A kutatás során ajánlatos lenne tanulmányozni azt a készüléket, amelyet Igna­tyenko, az orosz para­fe­nomén készített. Ez a speciális műszer 15 másodperc alatt 100-200 szorosára növeli a páciens bioenergia-szintjét, amitől képessé válik betegségei leküzdésére. Amikor a beteg a bal kezét a „bioener­getikai információs generátor” mínuszjellel ellátott bemenetére, a jobbat pedig a pluszjelűre teszi, az energianövekedés automatikusan megindul.

A természet bonyolult készülékek nélkül is lépes gyógyítani. Ezt a különböző vízér- és földsugárzások által végzi. A hatás nem a sugárzás jellegétől függ. A Yin és a Yang jellegű mágneses kisugárzás egyaránt lehet gyógyító és ártó. Az ezoterikusok szerint a balra forduló vízerek és mágneses örvények (ley-vonalak) ártanak, a jobbra fordulók viszont gyógyhatást fejtenek ki. Ha ezek az örvények keresztezik egymást, a kisugárzás olyan erőssé válik, hogy percek alatt képesek meggyógyítani valakit, vagy megnövelik a bioenergia-szintjét. Ezekre a helyekre a geomantiában jártas őseink hatalmas kőoszlopokat állítottak, hogy lehetővé tegyék a gyógyító energia földfelszínre hozatalát. A föld mélyéből azonban akkor is kisugárzódik a pozitív energia, ha nem csapoljuk meg, ha nem koncentráljuk kihegyezett kőoszlopokba. Ebben az esetben a gyógyhatás csak több órás felettük tartózkodás után nyilvánul meg. Őseink oly módon hívták fel ezekre a helyekre az arra járók figyelmét, hogy földhalmot alakítottak ki felette. Ezt a szerepet töltötték be Európában a kurgánok, nálunk pedig a kunhalmok.

Ennek az ősi tudománynak a feltárása során meg kell vizsgálni a Hartmann- és Curry-háló által keltett sugárzásnyalábok forgási irányát is, mert ezek szinte mindig betegséget okoznak. Ezeknek a feledésbe merült ismereteknek a felelevenítésére azért van szükség, hogy a káros sugárzásokat átpolarizálhassuk. Erre megvan a lehetőségünk, mert régen a beavatottak erre a célra bizonyos köveket használtak, amelyeket a vízfolyásokba helyeztek. A kutatásba célszerű lenne mikrobiológusokat is bevonni. Köztudott, hogy nálunk minden molekula DNS-ének csavarvonala jobbsodrású. Balra csavarodó DNS-molekulák a Földön nincsenek, más bolygókon viszont előfordulnak. Velük karöltve ki lehetne deríteni, hogy a balra forduló mágneses örvények nem azért váltanak ki káros hatást a szervezetre, mert forgásuk iránya ellentétes a szervezetünket alkotó molekulák csavarvonalával? Káros sugárzásuk megrongálja a DNS-t, ha pedig a sejtek DNS-e tönkremegy, megbetegszik az általuk alkotott szerv is.

Érdekes lenne kideríteni azt is, hogy a kómában levőkkel telepatikus úton érintkezésbe lehet-e lépni. Ha igen, akkor ezen az úton ki lehetne hozni őket ebből az állapotból. Ezen a módon beszédbe lehetne elegyedni az állatokkal. Ezekből a beszélgetésekből sok meglepő dolog derülhet ki. Hamar rájönnénk, hogy az állatok nem is olyan ostobák, mint gondolnánk. Sok olyan dolgot tudnak a világról, amelyről nekünk fogalmunk sincs. A velük való beható beszélgetés során az is kiderülhet, hogy az állatoknak, sőt a növényeknek is van lelkük. A fejlődés ugyanis egy nagyon lassú és keserves folyamat. A Mindenható által teremtett lélekcsírák először élettelen tárgyként (pl. kövekként) vesznek részt a világban, aztán növényi, majd állati testet kapnak. Az állati világból kiemelkedve válhatnak csak emberré, ahol szintén hosszú fejlődési folyamat vár rájuk, míg végre megszabadulnak a fizikai léttől. Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor a húsevők nagy lelki válságba kerülnek, mert egyértelművé válik számukra, hogy ezzel az étkezési móddal nem csak az egészségüket veszélyeztetik, hanem kannibálokká válnak. Milliószámra gyilkolják le a fejlődésben alattuk álló fajtársaikat, kozmikus testvéreiket, hogy a húsukat felfalhassák.

 

Ha az alapvető kölcsönhatások megismerésén túljutottunk, belemerülhetünk az ezotéria sűrűjébe, és elkezdhetjük az összetett jelenségek boncolgatását is. Ezek közül talán legizgalmasabb az időgép működési mechanizmusa, vagyis annak kiderítése, hogy milyen fizikai jelenségek teszik lehetővé a visszafelé történő utazást az időben. Annyit már tudunk az időgépről, hogy a teleportációhoz hason­lóan itt is szükség van koncentrált szubatomi energiasu­gárzásra. Az éteri energia sűrűsödése teszi lehetővé testünk atomjainak lebon­tását, vagyis a dematerializációt. Teleportáció és időutazás ugyan­is kizárólag étertestben lehetséges, fizikai testünket csak az új helyszínen nyerjük vissza, remateria­lizálódással. De vajon hogyan kapcsolható ehhez a folyamathoz az idő? A törzsanyag VI. fejezetében láttuk, hogy az idő viszonylag könnyen manipulálható, de mi teszi lehetővé a visszafelé való haladást benne? Addig zsugorítjuk, amíg átfordul negatívba, és visszafelé kezd el múlni? Az idő zsu­gorítása földi viszonylatban is könnyen megvalósítható. Nem kell hozzá más, mint egy pozitív szubatomi energiát (vrilt) kibocsátó sugárforrás, amely egy adott térben semlegesíti a Föld gravitá­ciós kisugárzását. A gravitáció teljes lenullázása esetén oly mértékben összezsugorodik az idő, mint az abszolút világ tér és idő nélküli szférájában. Ennek pontos értékét nem tudjuk, de ha a Védák könyvében rögzített ismeretek megbízhatóak, akkor az „Ezoterikus körkép”-ben már kiszámított módon arra az eredményre juthatunk, hogy az istenek világának egyet­len másodperce alatt a földi világban éppen 100 ezer év telik el.

Ez az időzsugorodás az éter normál sűrűsége mellett, gra­vitációmentes térben jön létre. Vajon mi történik az idővel az éteri energia sűrítése esetén? Lecsökken nullára? És mi lesz utána, visszafelé kezd el haladni? Ennek a jelenségnek az ellenőrzése nem okoz problémát, mivel a teleportáció az éteri részecskék sűrítése útján jön létre, így ha az energiakoncent­ráció meghaladja a gravitáció sem­legesítéséhez szükséges értéket, akkor ez egy ponton befolyással lesz az idő múlásának irányára is. Az idő ily módon való manipulálása tehát külön erőfeszítésbe sem kerül, hiszen a teleportáció létrehozásához szükséges energiakoncentráció kihat az időre is. Csupán változtatni kell az értéket aszerint, hogy milyen messze akarunk visszajutni az időben.

A harmadik típusú találkozásokból leszűrt tapasztalatok szerint a jövőbe történő utazás koncentrált Yang jellegű energiasugárzással váltható ki. Minél intenzívebb Yang energia veszi körbe az egyént, annál jobban összezsugorodik az idő a besugárzott térben. Eközben a külső térben a szokásos intenzitással telik az idő. Így amikor kikerül a pozitív mágneses térből, a jövőben találja magát. Hogy pontosan hány évvel, évszázaddal jut előre az időben, az a Yang energia sűrűségétől függ, vagyis attól, hogy milyen mértékben semlegesíti a gravitációt. Ebből a fizikai jelenségből az a logikus következtetés vonható le, hogy a múltba a Yin energia koncentrálásával juthatunk el. A negatív mágneses térben ugyanis kitágul az idő, miközben a külső térben a szokásos tempóban halad. Kikerülve belőle egy korábbi időszakba, a múltba jutunk vissza.

A gond csak az, hogy az intenzív gravitációs térben rohamosan öregszünk. Így ha több évszázaddal korábbra akarunk visszautazni a történelmünkbe, már csak az elhalt testünk, a mumifikálódott tetemünk található a negatívan befolyásolt térben. A múltba átteleportált személyek élménybeszámolója alapján azonban ez nem történik meg. Ők az időutazás során semmit sem öregedtek. Az intenzív gravitációs mező ily módon való alkalmazása képes ugyan időeltolódást előidézni, de csak a külvilág számára. A besugárzás megszűnése után környezetünk betekinthet a mi jövőnkbe, megszemlélheti a gyors öregedésünk jeleit, vagy az elhalt testünket. Az öregedés csak egy módon iktatható ki a folyamatból, a fizikai test lebontásával.

Amennyiben az intenzív Yin jellegű besugárzás dematerializálja a fizikai testet, tetszés szerint növelhető a gravitáció. Az étertest ugyanis nem öregszik. A múltba való megérkezés után már csak rematerializálni kell az étertestet. Ezt azonban ebben az állapotban nem tudjuk megtenni. Ehhez külső segítségre, a túlvilági lények közreműködésére van szükség. Ők azonban nem segítenek, mivel fizikai testben való megjelenésünk esetén fennáll a veszély, hogy beavatkozunk az események menetébe, ami megváltoztatná a jövőnket. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy miért nem találkozunk senkivel a jövőnkből. Néhány száz év múlva az időutazás rutinművelet lesz. Tulajdonképpen már mi is megtehetnénk, de fizikai testben sem mi, sem az utódaink nem jelenhetnek meg a múltban. Lehet, hogy most is tömegével tartózkodnak a világunkban a különböző korokból érkezett időutazók, és figyelnek minket. Mást ugyanis nem tehetnek, mivel az étertest nem képes hatni a fizikai világra.

Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy a múltba került személyek fizikai testben szemlélhették meg történelmünk valamely szakaszát. A körülmények azonban arra vallanak, hogy ebben az esetben nem ők kerültek a múltba, hanem a környezetük, a tér változott meg, amelybe beléptek. A szak­irodalom által említett emlékezetes esetek egyikében két angol hölgy a versailles-i kastélyba tartva besétált a XVIII. századba. A turistaútjuk során nem változott meg az egész világ, csak egy kis tar­tománya. A környezet ugyanolyan maradt, mint volt. Ezt a feltételezést támasztja alá az az élmény­beszámoló, amikor egy angol férfi a picéjében római katonák vonulását látta. Ő be sem került ebbe a térbe. Kívülről, megszokott környezetéből figyelte a csatában elfáradt, meggyötört légiósok mene­telését. Annak a világnak egy kis szeletét vehette szemügyre, amely 2000 évvel ezelőtt a pincéje helyén volt. Nem zárható ki, hogy a valódi időutazás során, az étertestben történő múltba lá­togatás esetén is szükség van a túlvilági intelligencia közreműködésére. Dolgunk végeztével ugyan­is vissza kell jutnunk a jelenkorba, vagyis relatíve a jövőbe. Fizikai test hiányában az ehhez szük­séges Yang-energiasűrítést mi nem tudjuk elvégezni. Nem is szólva az irányítás nehézségéről. Nem a közeljövőbe, nem is a közelmúltba kell megérkeznünk, hanem pontosan abba a korba, ahonnan el­indul­tunk. Nem tévedhetünk egy napot sem, mert az is befolyással lehetne az életünkre, a világunk­ra. Az időutazást fizikailag lehetővé tevő energia ilyen pontos adagolására mi képtelenek lennénk.

Ufológiai ismereteinket is jelentősen gyarapíthatnánk, ha tudományos módszerekkel megvizsgálnánk mi történt Dél-Franciaországban, a Bálványok mezején. Első látásra ez a terület a Hold kietlen tájaira emlékeztet. Talaja terméketlen; se fű, se bokor nem nő rajta; mintha valami rejtélyes erő ezt a földet örök időkre felégette volna. Ilyen hosszú ideig tartó pusztító hatást azonban a közönséges tűz nem tud létrehozni. Erre csak a koncentrált szubatomi energiasugárzás képes. Ha már itt tartunk, nem ártana elgondolkodni azon sem, hogy mennyiben befolyásolja az univerzum kialakulását, periodikus megújulását, hogy a „Nagy Bumm” előtt az óriási mértékű gravitációs kisugárzás következtében szinte a végtelenségig kitágul az idő a szingularitás közvetlen közelében, majd az anyag szubatomi energiává való átalakulása után egy pillanat alatt szinte nullává zsugorodik. Vajon okoz­nak-e eltolódást az időtengelyen ezek a gigantikus erejű energiasugárzások, az átalakulóban levő univerzum átmenetileg vissza­kerülhet-e a múltba, vagy előrejuthat-e a jövőbe? Ezeknek a problémáknak a felvetése meglehetősen sci-fi-szerű, de foglalkoznunk kell velük, mert itt nem fantazma­góriáról, hanem létező fizikai jelenségekről van szó, ame­lyeket a töretlen fejlődésünk érdekében meg kell ismernünk.

 

Technikai újdonságok

 

Az emberiség ősrégi vágya a repülés csak a XX. század elején valósult meg. Sajnos azóta a sugárhajtómű kifejlesztésén kívül nem történt túl nagy haladás ezen a téren. Repülőgép-konstruk­tőreinkben fel sem merül a Földön kívüli civilizációk által használt antigravitációs hajtómű kifejlesztésének gondolata. Ez azért is érthetetlen, mert a II. világháború alatt német mérnökök már jelentős eredményt értek el ezen a téren. (Ennek részletes ismertetését lásd „Az ezotéria kiteljesedése” II. fejezetében.) A hagyományos (Bernoulli-törvényen alapuló) repülési mód megreformálására, olcsóbbá, zajtalanabbá környezetkímélőbbé tételére azonban számtalan próbálkozás történt. Ezek közös ismérve az elektromos árammal történő hajtás. A repülés történetének elmúlt 94 éve alatt már többször felmerült a villanymotor hajtóműként való alkalmazása, mivel kis helyet foglal, nem túl nehéz, és nem kelt olyan fülsiketítő zajt, mint a belsőégésű motorok. Ráadásul nem szennyezi a levegőt. Fizikailag a környezetszennyezés fő oka, hogy a robbanómotorok hatásfoka 15%, míg a villanymotorok a beléjük táplált energia 95%-át hasznosítják, mozgási energiává változtatják. Megkonstruálásuk sem okoz problémát, mert a hajtóművekbe szerelt villanymotorok tengelyére erősített légcsavarok elegendő tolóerőt képesek biztosítani a legnehezebb utasszállító repülőgép felemelésére is. A közönséges asztali ventilátorokhoz hasonlóan működő csőlégcsavarok a levegősugarat összefogják, és egy hátraterelő burkolaton át hozzák létre az angolul „fan”-nek nevezett tolóhatást.

A baj csak az, hogy a nagy teljesítményű villanymotorok táplálásához sok áram kell, amit a legmodernebb akkumulátorok sem képesek órákon át biztosítani. Ráadásul az akkumulátorok rendkívül terjedelmesek, súlyosak és drágák. Az 1970-es években egy osztrák fejlesztésű légcsavaros kisgép odáig jutott el ezen a téren, hogy 10 perc alatt 1800 méter magasra emelkedett. Ezt követően kimerültek az akkumulátorai, és vitorlázó repüléssel kényszerült leszállni. A kiútkeresés másik ága a napelemes táplálás. Itt már biztatóbbak az eredmények, de az üzemszerű használatot egy leküzdhetetlen akadály hátráltatja, az időjárás. Ezt jól példázza, hogy a McCready[46] által épített igen könnyű, a szárnyait borító napelemek által szolgáltatott árammal hajtott kisrepülőgép vakító nyári napsütésben átrepülte a La Manche[47] csatornát. De visszatérni már nem tudott, mert időközben beborult az ég, és a szolárcellák nem tudtak elegendő áramot termelni a hajtóműnek. Ezért a konstruktőrök most egy új áramforrásra „vetették ki a hálójukat”, az üzemanyagcellára.

Az üzemanyagcella vagy más néven tüzelőanyag-cella tulajdonképpen nem új találmány, mivel az űrkutatásban már régóta használják a rakéták áramellátásának biztosítására. A polgári életben azonban csak most kezdték el alkalmazni. Működési módját a Nobel-díjas Walther Nernst[48] fizikus már 1894-ben leírta. Az eljárás tulajdonképpen nem más, mint az elektrolízises vízbontás fordítottja. Az üzemanyagcella szerkezete hasonlít az akkumulátoréra. Legfőbb tulajdonsága, hogy a bevezetett üzemanyagot anélkül alakítja át elektromos árammá, hogy előbb hőenergia keletkezne belőle. Emiatt igen magas a hatásfoka. Az üzemanyagként használt cseppfolyós hidrogén a cella platina bevonatú anódjára jut, ahol elégése közben oxidálódik, és alkotóelemeire: protonokra, valamint elektronokra bomlik. Az ily módon keletkező pozitív atommagok a katódra vándorolnak. Ott a pozitív hidrogénionok egyesülnek a katódon képződő negatív töltésű oxigénionokkal. A negatív elektróda a redukcióhoz szükséges oxigént az égés táplálására oda vezetett levegőből vonja el. Mivel az anódon és katódon keletkezett részecskék ellentétes töltésűek, az elektródalemezek között feszültség keletkezik, ami a rákapcsolt terhelésen keresztül elindítja az elektronáramlást. Némi gondot jelent, hogy egy elektródapár csupán 1 V feszültség generálására képes, de ez a probléma több elektródalemez sorba kapcsolásával megoldható. Melléktermékként csupán víz keletkezik.

Az üzemanyagcella nagy előnye, hogy zajtalan, semmiféle szennyező anyagot nem bocsát ki, nincsenek mozgó, karbantartást igénylő alkatrészei, és a hatásfoka elérheti a 80%-ot is. Önmagában véve tehát ideális áramforrásnak tűnik, de az alkalmazását több nehézség is hátráltatja. Ezek egyike, hogy a cseppfolyós hidrogént tároló tartályok igen nagy helyet foglalnak. Az elektroplan-nak nevezett villanymotor-meghajtású repülőgép prototípusában a hidrogéntartályok az utastér csaknem felét elfoglalják. Ennek egyik oka a hidrogén viszonylag alacsony fajlagos energiatartalma. Emiatt a ben­zintankkal azonos méretű gázpalackkal felére csökken a jármű hatótávolsága. Komoly problémát okoz az is, hogy a folyékony hidrogént állandóan -253 ^oC-on kell tartani, miközben a cella üzemi hőmérséklete több száz ^oC-os. Az ehhez szükséges fagyasztó-berendezések sokba kerülnek, és szin­tén nagy helyet foglalnak. Arról nem is szólva, hogy jelentős mennyiségű áramot fogyasztanak.

Nem kis gondot okoz a tartály hőszigetelése. Erre a célra kettős falú palackot használnak, ahol a falak közti rést 70 réteg alufóliával és üveggyapottal töltik ki. Mivel a gépkocsi tartályát az állásidő alatt is hűteni kell, ez jelentős többletenergiát igényel. Ennek tudható be, hogy a gépkocsihajtásban nem terjedt el az üzemanyagcella használata. Az üzemeltetéshez szükséges segédberendezések ugyanis nem csak a csomagtartót, hanem az utasteret is teljesen kitöltötték. A kísérleti példányban még az autó vezetője melletti ülés is tartályokkal volt tele. Ennek ellenére egy töltéssel csupán 45 kilométernyi utat lehetett megtenni. Időközben ez a helyzet jelentősen javult. 2015-ben már egy feltöltéssel 700 kilométert képesek megtenni a hidrogénautók, és a tankolásuk is csak 3 percig tart. Ennek ellenére továbbra sem várható a tömeges elterjedésük. A töltőállomás ugyanis rendkívül drága. Egy hidrogénkút létesítése csaknem 1 milliárd forintba kerül.

A tüzelőanyag-cellák legújabb generációja nem hidrogénnel, hanem földgázzal működik. A földgázt tartalmazó palackot nem kell hűteni, ezért kevesebb helyet foglal, de ez az autó nem sokban különbözik a propán-bután gázzal hajtott gépkocsiktól. Ez esetben már légszennyezés is fellép, mert a földgáz elégetése során szén-dioxid, nitrogén-dioxid és kén-dioxid is felszabadul. Egyetlen előnye ennek a meghajtásnak, hogy amíg a gázturbinás motorok hatásfoka max. 45%, a földgázzal üzemeltetett tüzelőanyag-celláé meghaladja az 50%-ot. Amennyiben a kiáramló forró gázt rávezetik egy áramtermelő turbinára, akkor a hatásfok eléri a 60, sőt a 70%-ot is. Ez a rendszer azonban annyira bonyolult, hogy csak erőművek esetén valósítható meg. A tüzelőanyag-cellás erőművek elterjedését viszont az igen magas beruházási költség hátráltatja. A köztudottan drága atomerőmű létrehozása ennek az összegnek a kétharmadába, míg a szénerőműé csupán egyharmadába kerül.

Természetesen gépkocsikban sem lehet olcsóbban alkalmazni ezt a meghajtást. Az első üzemanyagcellás gépkocsi előállítási költsége tízszerese volt a hagyományos robbanómotorosnak. Azóta csökkentek ugyan az árak, de még most is jóval felülmúlják a benzin- illetve dízelmotoros gépkocsikét. (Jelenleg kétszer annyiba kerülnek, ami hidrogéntartály tárolási nehézségén kívül az üzemanyagcellák biztonságossá tételének tudható be.) Ez a piacképesség szempontjából nem éppen kedvező helyzet alapvetően azokra a kiszolgáló egységekre vezethető vissza, amelyek megteremtik a hidrogén üzemszerű tárolásának feltételeit. Az üzemanyag-hőmérséklet -253 ^oC alatti tartásának oka nagyon prózai. Ha a folyékony hidrogén felmelegedik, akkor gázzá alakul, és felemeli, léghajóként kirepíti a járművet a világűrbe. Az üzemanyag folyékony állapotban való tartása azért is elengedhetetlen, mert gázhalmazállapotban több ezer köbméteres tartályt igényelne. Ráadásul télen nem használható, mert –20 ^oC alatt az üzemanyagcella működésképtelenné válik. Emellett akkor is fogy az üzemanyag, amikor a gépjármű áll. A hidrogén ugyanis rendkívül illékony gáz. A hűtés ellenére 2-3%-a elpárolog. Nem váltak be a hidrogénelnyelő fémhibridek sem. A legkedvezőbb tulajdonságú nátrium-alumínium vegyületek is legfeljebb saját súlyuk 8-9%-ának megfelelő mennyiségű hidrogént tudnak megkötni.

Ezen túlmenően van egy negyedik, szerencsére nem túl gyakran előforduló prob­léma is ezzel a hajtással. Az üzemanyagcellás repülőgép lezuhanása esetén a megmenekülésre még annyi esély sincs, mint a kerozin-meghajtású repülőgépeknél. A hidrogén ugyanis az összes éghető anyag közül a leglobbanékonyabb, így már egy kis szikra esetén is úgy járna a repülőgép, mint annak idején a Hindenburg léghajó. Mivel a hidrogén égése oly heves, hogy robbanás formájában megy végbe, lakott településre zuhanás esetén a környező épületeket is miszlikbe aprítja. Ennek tudata nem csak az utasok pszichéjét befolyásolná károsan, hanem megviselné a lakosságot is. Az emberek úgy éreznék magukat, mintha naponta több ezer repülő bomba körözne a fejük felett.

Nagyban nehezíti az üzemanyagcella alkalmazását az a sajátossága is, hogy viszonylag hosszú bemelegedési időre van szüksége. Bekapcsolása után nem ad azonnal áramot. Az sem járható út, hogy állandóan működtetjük, és csak a villamosáram-vételezés időtartamára kapcsoljuk rá a terhelést. A Tesla konverterrel ellentétben az üzemanyagcellának primer energiára (hidrogénre, metanolra) van szüksége, ami akkor is fogy, ha nem használjuk fel az általa termelt áramot. Nem bírja a teljesítményingadozást sem. Az akkumulátorral szemben nincs tartalékkapacitása. Csak annyi áramot tud szolgáltatni, amennyit termel. Ha megnő a terhelés, lecsökken az üzemi feszültsége, amit kevés fogyasztó képes elviselni. Ez csak oly módon küszöbölhető ki, hogy egy nagy kapacitású kondenzátort, vagy akkumulátort a tüzelőanyag-cella és a fogyasztó közé iktatunk, ami tovább drágítja a használatát. Tartalékenergia a Tesla-konverterben sincs, de ezt a készüléket túl lehet méretezni. Ha a csúcsteljesítményre tervezzük, akkor nem kell számolni feszültségeséssel. Az üzemeltetése során ez nem jár semmilyen költségnövekedéssel, csupán az előállítási ára nő kissé. Az üzemanyagcella széleskörű elterjesztése azért sem megoldás, mert ha minden gépkocsiba beépítenénk, a katalizátorként használt platina földi készlete 15 év alatt kimerülne. Ezt követően a vegyipar is lebénulna, mivel nagyon sok kémiai reakció csak platinakatalizátorral indítható el.

Nem vált be a hagyományos robbanómotorok hidrogéngázzal történő üzemeltetése sem. A hidrogént ez esetben is –253 ^oC alá kell hűteni, az égés során keletkező nitrogén-dioxid miatt pedig a dugattyús motor nem teljesen emissziómentes. Mivel a hidrogén fajlagos energiája kisebb a szénhidrogéneknél, ennek az eljárásnak az alkalmazása fel sem merült a repülőgépeknél. A nagyméretű üzemanyagtartály és a terjedelmes hűtőrendszer ez esetben is kiszorítaná az utasokat a gépből. Erről az oroszok közvetlen tapasztalattal is rendelkeznek. Ők évtizedek óta intenzíven foglalkoznak alternatív meghajtású repülőgépek fejlesztésével. Erőfeszítéseik egyik eredménye a Tu-154-H típusú repülőgép, melynek középső hajtóműve nem kerozint, hanem folyékony hidrogént éget el. A hidrogéntároló tartály és a hűtéséhez használt berendezések azonban úgyszólván az egész utasteret kitöltik.

Ezért a hidrogén alkalmazása kizárólag országúti, illetve vízi járműveknél jöhet szóba. Egyelőre csak néhány autógyár laboratóriumában kísérleteznek vele, de a levegőtisztaság terén ez a módszer sem fog áttörést eredményezni. A hidrogénnel hajtott gépkocsi környezetkímélő ugyan, de a vízbontáshoz, vagyis a hidrogéngyártáshoz szükséges áramot ma még többnyire levegőszennyező hőerőművekkel állítják elő. A valós levegőszennyezés ennél sokkal nagyobb, mivel jelenleg szénhidrogénekből nyerik ki a hidrogént. A hidrogén vízbontással történő gyártásához ugyanis nagyon sok áram kell. A kőolaj, illetve a földgáz elégetésével olcsóbban lehet hidrogénhez jutni. A vele járó levegőszennyezés mér­téke azonban csaknem eléri a szénégetéses gázfejlesztő technológia szintjét. (A XIX. században és a XX. század első felében mindenütt a világon kőszénből nyerték ki a hidrogént. A városi gáznak is nevezett hidrogént csak néhány évtizeddel ezelőtt váltotta fel a nagyobb fűtőértékű metángáz.) Alternatív megoldásként szóba jöhetne még a hidrogén levegőből való kinyerése. Mint ismeretes a légkör igen nagy mennyiségű hidrogén tartalmaz. Ennek kivonása és cseppfolyósítása azonban még a vízbontásnál is energiaigényesebb művelet.

Mindezen nehézségek láttán a konstruktőrök új utakat kerestek. Jelenleg a levegőszennyezés visszaszorítására leginkább elterjedt megoldás a hibridautó. Ennél a konstrukciónál a városi közlekedésben villanymotor, az országúton pedig benzinmotor hajtja a járművet. Az öszvérmeghajtás hátránya a magas ár. Ez esetben két autót kell egy karosszériába beépíteni. Ennek ellenére a káros­anyag-kibocsátás max. 50%-kal csökken. Ez az érték azon­ban csak akkor érhető el, ha a villanymotort tápláló akkumulátort napelemekkel vagy más meg­újuló energiaforrásból származó árammal töltjük. Amennyiben hőerőművekkel termelt áramot hasz­nálunk erre a célra, akkor ez az autó csupán elsődlegesen tekinthető környezetkímélőnek. Hiába az igyekezet, ezen az úton haladva csak annyit érünk el, hogy a gépjárművek helyett erőművek fogják szennyezni a levegőt.

Ebből kifolyólag a tüzelőanyag-cellás táplálás sem teremt számunkra kiutat, mivel az üzemanyagként használt hidrogént ipari méretekben csak hagyományos erőművek által szolgáltatott árammal lehet előállítani. Környezetvédelmi szempontból nem jelent előrelépést a metanollal működő üzemanyagcella sem. Ez az Oláh György Nobel-díjas kémikus által javasolt megoldás mentesít bennünket a hidrogén tárolásával járó nehézségektől, de hatásfoka egyelőre nem éri el a hidrogéncelláét. Robbanásveszéllyel sem kell számolni, a metanol azonban ugyanúgy szennyezi a levegőt, mint a szénhidrogének (benzin, dízelolaj). A metilalkohol elégetése során ugyanis nem csak víz keletkezik, hanem szén-dioxid is, ami továbbra is gerjeszti a globális felmelegedést. A hibridautó pedig csak látszatmegoldás, a levegőszennyezés problémáját ez sem oldja meg.

A nagy repülőgépgyárak jobban tennék, ha a tüzelőanyag-cellás meghajtásra szánt összeget a Tesla-konverter rekonstruálására fordítanák. Ez a törekvés még akkor is ered­ménnyel járna, ha egyelőre nem sikerülne olyan diódát találni, amely nulla küszöbfeszültség mellett negatív belső ellenállással rendelkezik, vagyis erősítőhatást fejt ki az áramkörben. Ez esetben az első, antennás fokozatot egy jelgenerátorral lehetne helyettesíteni. A tovább fokozatok „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben közölt működési mechanizmus alapján hagyományos alkatrészekből is megépíthetők. A teljesítményfokozatok gerjesztésének optimális módját egy laboratóriumi szignálgenerátorral lehetne kikísérletezni. Amint sikerült megállapítani az éter által szolgáltatott jelek alakját és rezonancia-frekven­ciáját, a szignálgenerátor egy pár voltos amplitúdójú oszcillátorral helyettesíthető. Ennek az egyszerű, néhány milliwattnyi teljesítményt szolgáltató generátornak a táplálását egy alkáliföldfém-elem 4 évig, egy lítiumelem pedig 10 évig tudná biztosítani. A „üzemanyagköltség” tehát úgyszólván a nullával lenne egyenlő.

Az egymást követő erősítő fokozatok már bőröndnyi méret esetén is kilowattnyi villamos energiát eredményeznek, egy asztalnyi méretű konverterből pedig megawattnyi energia vehető ki. Ez könnyen elférne a repülőgép farokrészében, és nem foglalná el az utastér jelentős részét, sőt a csomagtér is szabadon maradna. Nagy hatásfokú elektromotorokat alkalmazva azonban nem is lenne szükség ekkora teljesítményre, mivel ezeket a motorokat csak gerjeszteni kell, áramot alig fogyasztanak. (Azt azonban meg kell vizsgálni, hogy a hajszálvékony huzalból készült tekercselés bírja-e a fel- és leszálláskor fellépő rázkódásokat.) Nagy előnye lenne még ennek a táplálási módnak, hogy a repülőgép esetleges lezuhanása esetén sem a hajtómű, sem a konverter nem gyulladna ki, így az utasok jelen­tős része életben maradna. A sérülések súlyosságának csökkentése érdekében ez esetben már érde­mes lenne alkalmazni a gépkocsiknál jól bevált légzsákos védelmi rendszert az ütközési energia elnye­lé­sére. Kényszerleszállás előtt sem kellene az üzemanyagot a légtérbe vagy a tengerbe engedni, ami to­vább csökkentené a környezeti terhelést. Később, amikor majd sikerül kifejlesztenünk a megfelelő diódát az első fokozathoz, már az elemmel táplált oszcillátoros gerjesztésre sem lesz szükség, mert ezt a feladatot átveszi egy szigetelt drótdarab, amit a repülőgép törzsének a tetejére célszerű erősíte­ni.

 

Kiegészítések

 

Az I. fejezethez hasonlóan ebben a rovatban ismét a korábban tárgyalt témák kiegészítésére kerül sor. Az információ már akkor is érték volt, amikor még nem létezett információs társadalom. A gyors lábon járó hír képes volt csaták, uralkodók, sőt egész birodalmak sorsát eldönteni. Sokak számára a meggazdagodás lehetőségét teremtette meg. A legenda szerint Rothschild báró felfogadott egy magánfutárt, aki lélekszakadva vitte a hírt Waterloo-ból a doveri sziklákon várakozó báróhoz. Napóleon győzelmén vagy vereségén sok múlott a londoni tőzsdén. Miután a báró vágtató lován fél órával hamarabb ért Londonba, mint a hivatalos jelentés, óriásit „kaszált” a tőzsdén. Napóleon legyőzhetetlennek tűnt az angolok szemében is, így senki sem mert a vereségére spekulálni. Rothschild báró azonban a megszerzett információ birtokában semmit sem kockáztatott. Egész vagyonát befektette, és a többszörösét nyerte vissza.

Egyébként a tőzsde világában ma is attól függ a meggazdagodás vagy a tönkremenetel, hogy ki és mikor jut hozzá a dolgok menetét befolyásoló információhoz. A különbség csak annyi, hogy most nem órákon, hanem perceken múlik az események alakulása. Az igazán hasznos hírekhez azonban egyre nehezebb hozzájutni. Egyrészt azért, mert gondosan titkolják az avatatlan szemek és fülek elől. Másrészt amiatt, mert a szabadon hozzáférhető értékes hírek elvesznek az információtengerben. Az elmúlt évtizedek során olyan óriási tömegű információ halmozódott fel a médiában, és az ismeretek tárolására, továbbítására szakosodott intézményekben, melynek feldolgozására egy ember képtelen. Rendkívüli mértékben megnehezíti a válogatást az is, hogy egy-egy szenzációnak beállított hírről később bebizonyosodik, hogy vaklárma volt; miközben a valódi értéket hordozó információk a közöny, az érdektelenség mocsarában fuldokolnak. Senki sem figyel fel rájuk, nem kerülnek avatott szakértők szeme elé.

Ez a jelenség óriási károkat okoz a társadalomnak. Nem csak a fejlődést lassítja, hanem a fennmaradásunkat is megkérdőjelezi. Ennek az állapotnak a tarthatatlanságát felismerve a nyugati országokban egy új szakma kezd kibontakozni: az információvadász. Azt már megszoktuk, hogy léteznek fejvadászok, akik busás jutalék ellenében felkutatják, és megszerzik megbízóik számára a legmegfelelőbb szakembereket. Az információvadászok nem kémek. A szabadon hozzáférhető hírforrásokat (könyvtárakat, hírügynökségi jelentéseket, bankok, kutatóintézetek, termelő vállatok éves jelentéseit, valamint az internetes honlapokat) böngészik át, módszeresen. Egy szűk szakterületen specializálják magukat, így nem kerüli el a figyelmüket egyetlen jelentős hír, információmorzsa sem. Egyelőre nem nyugdíjas szakértők végzik ezt a munkát, hanem főállású specialisták, akik jól megélnek belőle.

Remélhetőleg a jövőben nem csak nekik és megbízóiknak válik hasznára ez a tevékenység, hanem az egész világnak. Különösen a környezetvédelem terén lenne szükség a közreműködésükre. Ezen a szakterületen ugyanis óriási mennyiségű hasznos információ hever parlagon, ami egy hozzáértőnek kész aranybánya, a világ számára pedig a túlélés lehetősége. Azért is szükség lenne információvadászokra, mert jelenlegi állapotukban a nyilvántartások használhatatlanok. A statisztikusok ugyanis ontják az adatokat életünk szinte minden megnyilvánulásról, de nincs aki rendszerezze őket. Így sokan panaszkodnak, hogy: „Fuldoklunk az adatokban, de nem találjuk az információt.” Hiányoznak azok a szakemberek, akik képesek felismerni az egyes adatok közötti összefüggéseket, akik ki tudják emelni az adattengerből a valóban fontos információkat. Az adatbányászat során összegyűlt ismerettömeg ijesztő káosza adatbázis-kezeléssel, szakértői rendszerek alkalmazásával tudásbázissá szelídíthető. Ennek módjáról már több szakkönyv is született. Ezek közül a legsikeresebb Pieter Adriaans – Dolf Zantige: Adatbányászat című műve.

[

Az I. fejezet végén szó esett a szponzorálás szükségességéről, az alkotók támogatásáról. Ez azonban még nem old meg minden problémát, mivel sok esetben nem csak az alkotó szorul segítségre, hanem maga az alkotás is. A feltalálók, felfedezők zöme ugyanis csapnivalóan rossz menedzser. Ötleteiket, szellemi eredményeiket képtelenek átültetni a gyakorlatba. Már pedig e nélkül a legragyogóbb alkotás is kárba vész, semmivé válik a befektetett sok munka, erőfeszítés. Ennek meg­akadályozása szintén a szponzorokra vár. Ezen a téren sem célravezető a szűkkeblűség. Ha azért nem támogatunk egy hasznos találmányt, mert nem akarjuk, hogy az alkotója a mi pénzünkön meggaz­dagodjon, tévúton járunk. A tudósok, feltalálók túlnyomó része nem azért dolgozik megszál­lottan, hogy meggazdagodjon vagy világhírűvé váljon, hanem azért, hogy elősegítse az emberiség fejlődését.

Ennek a magatartásnak legjellemzőbb képviselője: Wilhelm Conrad Röntgen. Szerénységére jel­lemző, hogy az általa felfedezett röntgensugarakat nem önmagáról nevezte el, hanem X-sugaraknak hívta. Hiányzott belőle minden feltűnési vágy, ő volt a szerény – sokak szerint élhetetlen – tudós mintaképe. Miközben találmánya az egész világon óriási sikert aratott, ő a legkisebb mértékben sem akart hasznot húzni belőle. (Pedig a gyártók 30%-os részesedést ajánlottak neki.) Még csak nem is szabadalmaztatta. Korszakalkotó eredményéért nem fogadott el pénzt, sőt visszautasította a felkínált nemesi címet is. A Nobel-díjat is úgy kellett rátukmálni. A díjjal járó pénzt természetesen azonnal átutalta egy alapítványnak. Felfedezésének sikere rendkívüli módon zavarta. Őt csak egy dolog érdekelte: az elméleti fizika. A haszonlesés távol állt tőle. Bertrand Russel, angol matematikus és filozófus sem fordított túl nagy gondot az anyagiakra. Amikor a pénz fontosságáról faggatták, ezt mondta: – Sem Mózest, sem Krisztust, sem Gandhit nem tudnám elképzelni tele pénztárcával. Amikor 1950-ben megkapta a Nobel-díjat, a vele járó csekket évekig használta – könyvjelzőként. Az igazán nagy tudósok a hírnévnek sem tulajdonítanak jelentőséget. Halála után Einstein Nobel-díját egy ócska, kacatokkal teli fiókból halászták elő.

Ez az eset is azt bizonyítja, hogy mennyire beszűkült módon kezeljük a támogatásra szoruló embertársainkat. Azt hisszük, hogy amikor másokon segítünk, vele teszünk jót; holott valójában a világon segítünk, ami előbb-utóbb visszahat ránk is. Erre a Biblia is felhívja a figyelmünket. Jézus tanításait idézve: „Nem azért kell adakozni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, és így a javak kiegyenlítődjenek.” Ha elősegítjük mások érvényesülését, kibontakozását, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy rajtunk is segítsenek. A szerencse forgandó. Aki ma gazdag, holnap könnyen szegénnyé válhat. Egy szegény társadalomban azonban nincs, aki segítse a bajba jutottakat. Nem ártana tehát összefüggéseiben szemlélni a világot, és átértékelni a szponzori tevékenységet.

A rászorulók segítésével ugyanis nem másokon, hanem önmagunkon segítünk. Az ebből származó haszon végül nálunk csapódik le. Az igazán nagy embereket egyáltalán nem érdekli a pénz. Nem egy közülük el sem fogadja a felajánlott támogatást. Erre élő példa korunk matematikuszsenije, az orosz Perelman. Az 1966-ban született matematikus korunk száz legzseniálisabb tudósát tartalmazó listán a 9. helyen áll. Őt nemcsak a pénz hagyja hidegen, hanem a hírnév is. Kerüli a nyilvánosságot, nem vállal közszereplést. Szentpétervári otthonában is hiába keresnénk. Hol itt lakik, hol ott. Postaládája degeszre van tömve, mert azt sem üríti ki. A küldemények között több olyan értesítés is akad, mely szerint sürgősen vegyen át egy „legmagasabb kormányzati szintről érkezett táviratot”. Amikor végre megtalálták, az édesanyjánál lakott. Arcát sűrű, fekete szakáll övezte, középkék kötött sapkát, ezeréves, egyszerű dzsekit viselt, a cipőfűzője pedig kibomlott. És nagyon hosszúak, legalább három centiméteresek voltak a körmei. A közértből jövet megállt egy pillanatra. Ekkor kérdezte meg a riporter:

−  Hallotta-e, hogy a világ egyik legzseniálisabb emberének tartják?

−  Nem hallottam, nem vagyok zseni – válaszolta ingerülten.

−  Nem lehetne, hogy beszélgessen velünk egy kicsit? – kérdezte tovább a riporter.

−  Lehet, de nem most – mondta Perelman –, s becsukta előtte a kaput.

2006-ban három másik matematikus mellett Perelmannak ítélték a Fields-érmet, a matematikai Nobel-díjként emlegetett elismerést. Sir John M. Ball, a Nemzetközi Matematikai Unió akkori elnöke otthonában, Szentpéterváron próbálta rábeszélni a díj elfogadására, de két nap és tízórányi vita után feladta. A kollégái által „a világ legintelligensebb emberének” tartott Perelman nem fogadta el az elismerést. Akkor éppen kiábrándult a matematikából. Egyébként Budapesten tűnt fel, amikor 1982-ben minden feladatot tökéletesen megoldva aranyérmet nyert az itt rendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Az 1980-as évek végén kandidátusi fokozatot szerzett a Leningrádi Állami Egyetem matematikai és mechanikai karán. Aztán Oroszországban, majd az Egyesült Államokban számos egyetemen dolgozott vendégkutatóként. 1996-ban azonban feladta állását, hogy nyugodtan dolgozhasson. Az utána következő évek is kemény munkával teltek.

Ennek eredményeként 2010 márciusában neki ítélték a Millennium díjat. Külföldi matematikusok két év ellenőrzés után állapították meg, hogy „helyesnek tűnik” a Poin­ca­ré[49]-probléma Perel­man által közzétett bizonyítása. A probléma egyike a hét „millenniumi” feladványnak, amelyek megoldásáért a bostoni Clay[50] Matematikai Intézet 1-1 millió dollárt ajánlott fel. Ezek egyike a Poincaré-probléma, amelynek bizonyításával az orosz matematikus állt elő. Perelman nem kérkedett a megoldással, azt sem tartotta szükségesnek, hogy szakfolyóiratban publikálja. Egyszerűen föltette az Internetre az általa helyes megoldásnak vélt levezetést, hogy matematikuskollégái ellenőrizhessék azt. Végül igazolták. Őt azonban ez az elismerés nem izgatta. Sőt a megoldásért járó egymillió dolláros jutalmat is visszautasította. (Egyébként Perelmannak már több nemzetközi díjat odaítéltek, ő azonban nem jelent meg az átadóünnepségeken, és a pénzjutalmakat sem vette át.) Szomszédai „akusztikai terroristának” tartják, mert gyakran hallgat zenét, elképesztő hangosan.

Magyarországon is él egy hóbortos megjelenésű különc matematikus. Szemerédi Endre a kibernetika, ezen belül a gráfelmélet legismertebb szakértője. A matematikának ezt az ágát kissé leszólták a matematika más területének művelői mondván, hogy ehhez csak furfang kell, komolyabb tudás nélkül. Szemerédi akadémikus tételei azonban csattanós választ adtak nekik, melyeket néhány éve matematikai analízisben is felfedeztek. Azóta nincs olyan konferencia, ahol a főbb előadások ne Szemerédi Endre tételei közül forognának. Munkássága eredményeként 2008-ban neki ítélték a Rolf Schock-díjat. Ezt a nemzetközi elismerést ugyanúgy a Svéd Akadémia ítéli oda, mint a Nobel-díjat. Előtte az Amerikai Matematikai Társulat Leroy P. Steele díját kapta meg. Szemerédi Endre New Jersey állam Rutgers Egyetemének professzora. Fizetéséből jól megél, ezért a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Kutatóintézetében betöltött professzori állásáért nem vesz fel fizetést. Nincs rá szüksége. Rendkívül egyszerű, természetközeli életvitelt folytat. Gyakran kivonul az erdőbe, gondolkodni. Kitüntetései és világhírneve ellenére még ma is egy 15 éves kék orkándzsekiben jár. Hazafelé menet egy hajléktalanszálló előtt visz el az útja. Egy esős napon is felfelé baktatott, amikor egy fedélnélküli megállította, és jóindulatúan figyelmeztette, hogy ne menjen tovább, mert telt ház van.

 

Ezek az esetek is azt bizonyítják, hogy nem mi teszünk szívességet azzal, hogy a nagy szellemi teljesítményre képes embereket támogatjuk. Ők ugyanis többnyire fütyülnek a pénzünkre. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy milyen körülmények között élnek. Így sokszor nem elég rászánnunk magunkat a támogatásukra, hanem még rájuk is kell tukmálnunk a pénzünket a tudomány előrehaladása érdekében. A leendő szponzorok számára legnagyobb nehézséget a műszaki alkotások elbírálása jelenti. Különösen vonatkozik ez az ezoterikus felismerésekre. A közgondolkodás ezen a téren még meglehetősen beszűkült, ennélfogva sokan nem fogadják el a szubatomi energiarészecskéken alapuló ötletek, találmányok létjogosultságát. A paradigmaváltás azonban a küszöbön áll, elkerülhetetlenül be fog következni, ezért az elbírálók jól gondolják meg, hogy mit mondanak, mit írnak, és mit tesznek ezekben az ügyekben. Felelőtlen kijelentéseikkel és döntéseikkel könnyen elérhetik, hogy nevetség tárgyává válnak, az utókor évszázadokon át gúnyolódni fog rajtuk. Az igazi pofont azonban a tudománytól kapják. Rupert Sheldrake jóslata szerint: „Hamarosan épp tudományos felfedezések fogják igazolni mindazt, amit az ezotéria már évezredek óta tanít.” Annak idején főleg az elektromosság hasznossága, és a mikrobák létezésének elfogadása jelentett gondot a társadalomnak. Ezen a téren a vezető politikusok és élenjáró tudósok is olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, amelyek ma közröhej tárgyát képezik a médiában. Elrettentő példaként most lássunk néhány „gyöngyszemet” az emberi ostobaság megnyilvánulásaiból.

Kezdjük mindjárt egy témába vágó kijelentéssel, ami John Henry Newman[51]-tól származik: „A fizika az anyaggal kezdődik és végződik, sohasem hágja át a szellem küszöbét.” Az ateista tudósok napjainkban is tapasztalható gőgjének legjellemzőbb története Laplace[52] esete, aki Napóleonnak aján­lotta könyve első kiadását. A császár így reagált a kötetre: „Monsieur Laplace! Azt mondták nekem, hogy a világegyetem rendszeréről írta ezt a hatalmas művet, de egyetlen egyszer sem említi meg benne a Teremtőt.” A kor leghíresebb francia tudósa nem jött zavarba, hanem fölényesen ezt vá­laszolta: „Nem volt szükségem létezésének feltételezésére.” A hitetlenség a fizikai törvények eseté­ben sem volt kisebb. Még a XIX. század matematikusai is arra a következtetésre jutottak, hogy a vonat nem haladhat gyorsabban 34 km/h sebességnél, mert a levegő annyira összesűrűsödik benne, hogy az utasok megfulladnak.

Száz éve sincs, hogy tekintélyes tudósok bebizonyították, hogy egy tárgy, amely nehezebb a levegőnél, sohasem lesz alkalmas repülésre. A repüléssel kapcsolatos kételyeket az első vitorlázó gépmadarak levegőbe emelkedése sem tudta eloszlatni. Foch francia marsall pl. így vélekedett erről a dologról 1911-ben: „A repülőgépek érdekes játékszerek, de sohasem lesz katonai jelentőségük.” (Rá két évre a Wright testvérek megépítették az első motoros, légcsavaros repülőgépet. Alig hogy elkezdték használni, kitört ez I. világháború, melyben fontos szerepet kaptak a katonai repülőgépek.) Ennél is nagyobb pesszimizmus nyilvánult meg az űrutazás esetében. Amikor a német Hermann Oberth 1917-ben megalkotta a rakétaelméletét, egy tudós kollégája még 1957-ben is így nyilatkozott róla: „Az asztronautika egy lépcsőfokon áll az asztrológiával.” Négy év múlva elindult az első szputnyik a világűrbe. Ami azt illeti a rakétakutatás atyja sem volt túl optimista az űrhajózás gyors megvalósíthatóságát illetően. „Rakétával a bolygóközi térbe” című könyvében azt vallotta, hogy az űrrepülés tervét valószínűleg röviddel az emberiség kihalása előtt lehet csak megvalósítani. A greenwichi[53] csillagvizsgáló igazgatója sir Harold Spencer Jones[54] 1957-ben kijelentette: „Az ember soha sem fogja a lábát a Holdra tenni.” 12 évvel később az Apollo-11 űrhajó leszállt a Holdra, és a legénysége ott hagyta lábnyomát kísérő égitestünk porában.

Korunkra vonatkozóan pontos jóslatok is születtek, de ezeket senki sem hitte el. Még a tudományos fantasztikus könyvek egykori terjesztői sem. 1863-ban Jules Verne[55] kiadója Pierre Jules Hestel[56] azzal utasította vissza az író Párizs a XX. században című könyvét, hogy. „Az ön próféciáit úgy sem fogja elhinni senki.” Pedig ez a regény több valósnak bizonyult jóslatot tartalmazott, mint az összes többi műve együttvéve. Megálmodta pl. az automobilt, az automatizált mozdonyt, az elektromos világítást, az Eiffel-torony megépítését, és a faxot. A „Párizs a XX. században” először 1994-ben jelent meg. Több mint 130 évig pihent egy páncélszekrényben elzárva. Jellemző Verne jóslatainak pontosságára, hogy az 1865-ben megjelent Utazás a Holdra című regényében megjövendölte, hogy a repülő járműveket alumíniumból fogják gyártani, az első rakéták fellövéséhez, a súlytalanság kipróbálásához pedig állatokat fogunk használni. A kilövés helyét Floridába helyezte, mindössze 134 mérföldre a jelenlegi amerikai kilövőállomástól, Cape Canaverel[57]-től.

Amikor Edison 1879-ben feltalálta a szénszálas izzólámpát, a gázművek részvényei egy éjszaka alatt leértékelődtek. Ennek ellenére a londoni parlament egy vizsgáló bizottság véleménye alapján ezt a nyilatkozatot tette közzé: „A házi csatlakoztatás az elektromos fényhez tiszta agyrém.” Lehet, hogy Lord Kelvin is tagja volt a szakértőkből álló bizottságnak, mert a repülés lehetetlenségének bizonyításán kívül gyakran hangoztatta még, hogy: „A Röntgen-féle sugaraknak nincs jövője, és a rádió komolytalan dolog.” A kiváló fizikus ezzel a véleményével nem volt egyedül, mivel maga Heinrich (Rudolf) Hertz, az elektromágneses sugárzás elméletének kidolgozója is úgy vélekedett, hogy: „A távoli rádiókapcsolat megteremtése lehetetlen, mert ehhez kontinensnyi méretű reflektorok kellenek.” A számítógépeknek szintén nem jósoltak nagy jövőt. Az IBM cég alapítója, Thomas Watson is azt hangoztatta, hogy: „A világon soha nem lesz egyszerre öt számítógépnél többre szükség.” (Jelenleg csak személyi számítógépekből 500 milliót használnak szerte a világon. Csupán nyolc nagyságrendet tévedett.) Ken Olsen a Digital Equipment Corporation[58] alapítója azt bizonygatta a Világ Jövője Társaság konferenciáján, hogy a háztartásban semmi szükség sincs számítógépre. Mentségére legyen szólva, hogy később megváltoztatta a véleményét. Ő volt az első szakember, aki tudatosan törekedett arra, hogy a fejlesztések fő szempontja a számítógépek méretének csökkentése legyen.

A telefonnak sem jövendöltek sokkal nagyobb karriert. Amikor az egyik amerikai város polgármestere először hallott a telefonról, óriási lelkesedésben tört ki: „Már látom az időt, amikor minden városban lesz egy ilyen készülék.” Jelenleg majd minden családban van telefon. Sokszor nem is egy, hanem kettő, és az összevissza rohangáló családtagok zsebéből is kikandikál egy-egy mobiltelefon. 2021-ben a mobiltelefon-előfizetők száma világszerte meghaladta a 6 milliárdot. Ezek 60%-a internetezésre, médialejátszásra és fényképezésre is képes okostelefon. Ennek a szédítő karriernek a láttán nem is gondolnánk, hogy annak idején a telefon gyártását el sem akarták kezdeni. Amikor Graham Bell bemutatta találmányát a Western Union elnökének, W. Norton ezzel a megjegy­zéssel utasította vissza: „Mit kezdjünk ezzel a játékszerrel?” A konzervatív Anglia még kevésbé lelkesedett a telefon feltalálásáért. A Királyi Posta főmérnöke gőgösen kijelentette: „Lehet, hogy az amerikaiaknak szükségük van telefonra, de nekünk nincs. Nálunk van elég kifutófiú, akik házhoz viszik az üzeneteket.” Az angol kocsigyártók szövetségének elnöke pedig ekképpen vélekedett kollégái előtt az akkor feltalált autóról: „Nagy bolond az, aki azt gondolja, hogy ennek bármilyen kihatása lehet a lovas kocsik piacára.” Meggyőződése az óceán túlsó partján sem ment ritkaságszámba, mert a tömeggyártást elindító Henry Ford ügyvédje, H. Rackham, is azt tartotta az autóról, hogy: „A lónak van jövője, az autóra viszont senki sem fog emlékezni.”

Hasonlóan mulatságos eset, hogy 1931-ben a hangosfilm megjelenése után Charlie Chaplin ezt nyilatkozta a sajtónak: „Még 6 hónapot adok a szövegelőknek, de legfeljebb l évet. Aztán végük van.” D. F. Zanuck, a 20^th Century Fox[59] elnöke pedig így vélekedett a televízióról 1946-ban: „Elég lesz 6 hónap, hogy az emberek belefáradjanak ennek a televíziónak nevezett fadoboznak a nézésébe.” Sajnos nem így történt; Sokunk életét egyre inkább ennek a „fadoboznak” a kukkolása tölti ki. Ha már a kultúránál tartunk, a politikusok is számtalan ostoba nyilatkozatot tettek az elmúlt évtizedek során. Főleg a diktatúrák szerették bírálni az új művészi irányzatokat. Az 1950-es években ezt írta egy magyar újság az éppen kibontakozó rock zenéről: „Ez a zene a gazdag és a jólétben megcsömörlött amerikai fiatalok és az angol dandyk rákfenéje. Ügyetlenül összetákolt dalok, mely néhány visszatérő rímből, hangutánzásból, ördögi kádenciából és notóriusan ismétlődő dallamokból állnak.” Nem sok jövőt jósoltak neki.

Nem is olyan régen a Francia Tudományos Akadémia tagjai azt hangoztatták, hogy: „Égből hulló kövek pedig nincsenek.” Azóta a tudomány bebizonyította, hogy vannak, és ezek a meteorok. 1912-ben Alfred Wegener előadást tartott a Majna-Frankfurti Geológiai Intézetben geológusok és földrajztudósok között a kontinensvándorlásról. Eközben a Porosz Tudományos Akadémia alelnöke azzal a felkiáltással rohant ki a teremből, hogy „ilyen őrültséget nem hallgatok tovább”. Ma már az általános iskolában is tanítják a lemeztektonikát, a kontinensvándorlást. Ein­stein nevéhez is fűződik egy baklövés. „Az atomenergia az emberiség számára nem hasznosítható, mert nem tudjuk szabályozni.” Szűk­látó­körű­ség terén azonban Charles Duell[60] amerikai gyáros viszi el a pálmát azzal az 1892-ben tett kijelen­tésével, mely szerint: „Mindent feltaláltunk már, amit fel lehetett találni.” Száz évvel ezelőtt a legtöbb tudós a fizikát lezárt tudománynak tekintette. Albert Michelson[61] hozzátette még: „Ezek a törvények olyan szilárdan megalapozottak, hogy még annak a lehetősége is rendkívül csekély, hogy valaha kiegészítésre szorulnak.”

A „Már mindent feltaláltunk!” nézet oly annyira általánossá vált, hogy az 1880-as években több francia tudós azzal a javaslattal fordult a parlamenthez, hogy szüntessék meg a szabadalmi hivatalt. Elvégre mi értelme van fenntartani egy költséges intézményt, amikor további szabadalmi bejelentésekre már nem lehet számítani. A híres osztrák fizikus, Ernst Mach 1913-ban így nyilatkozott: Nem hisztek az atomok létezésében. Miért, maga már látott olyat? Hiszem, ha látom. Épp úgy nem tudom elfogadni a relativitáselméletet, mint az atomok létezését és más efféle dogmákat. Olyanok is akadtak, akiknek az ostoba fennhéjázás az életükbe került. Rudolf Virchow[62] pl. oly ádázan támadta orvos­­kollégáját Robert Kochot, hogy nem habozott egy szelet lépfene-baktériumokkal megkent kenye­­ret megenni annak bizonyítására, hogy nem léteznek mikroorganizmusok. A „kis állatkák” eldöntötték a vitát a vehemens intrikus pechjére.

Sajnos ennek a hozzáállásnak ártatlan kismamák ezrei is áldozatul estek. Most már tudjuk, hogy a gyermekágyi láz kialakulásának oka a kórházi orvosok fertőzésveszélyről alkotott szemellenzős vélekedése volt. Semmelweis Ignác fertőtlenítésre ösztökélő javaslatát ezzel a megjegyzéssel utasították vissza: „Nem hiszek a baktériumokban, mivel sosem láttam őket.” Mellesleg ez a helyzet kísértetiesen hasonlít a jelenlegire. Korunk tudósai azért nem hisznek a szubatomi energiarészecskék létezésében, mert nem látják őket, jelenlegi eszközeikkel nem tudják kimutatni a létezésüket. Mindezek alapján nem véletlenül jelentette ki Max Planck, hogy: „A tudós nagysága ma még azon méretik meg, hogy mennyi ideig képes gátolni a tudomány fejlődését.” A józan észre, a belátásra sem lehet számítani. A tudomány berkeit alaposan ismerő Planck[63] szerint: „A tudományos viták nem úgy dőlnek el, hogy a helytelen nézeteket valló fél belátja a tévedését, hanem úgy, hogy kihal az a generáció, amely nem képes az új gondolatok befogadására.” Egyébként Max Planck tudomá­nyos pályafutása is csaknem kútba esett. A XIX. század végén egy professzor azt tanácsolta neki, hogy ne foglalkozzon az elméleti fizikával, mert a fizika tudománya le van zárva. Szerencsére nem fogadta meg a tanácsot, és a XX. század elején megalkotta a kvantumelméletet. Ezzel forradalmasította a fizikát. Egyébként a tudományos forradalmak akkor szoktak bekövetkezni, amikor vezető fizikusok elkezdik hangoztatni, hogy már nincs mit felfedezni a fizikában.

Korábban a drótnélküli információközlés, vagyis a rádiózás, televíziózás alapjainak megteremtése is hasonló veszélyben forgott. A XIX. század közepén egy kisfiút elvittek a szülei egy ismert fizi­kus professzorhoz, hogy segítsen a pályaválasztásban. Érdekli őt a tudomány és a zene is – mondták a tehetséges gyerek szülei. A nagy tudós ezt a tanácsot adta: „Legyen inkább zenész, mert a tudományban már minden lényeges dolgot felfedeztek.” A fiút Heinrich vagy másik keresztnevén Rudolf Hertznek hívták. Szerencsére ő sem fogadta meg a fizika akkori tudorának tanácsát. Pályafutása során bebizonyította az elektromágneses hullámok létezését, és meghatározta terjedésük alapvető törvényeit. Ezzel megnyílt az út a modern, egész világra kiterjedő hírközlés előtt. A hálás utókor pedig róla nevezete el a frekvencia mértékegységét. Így lett a rezgésszám alapegysége a Hertz (Hz).

Túlzónak bizonyult jövendölésekben sincs hiány. Már kacagni sem tudunk azon a jóslaton, mely szerint 1965-ben komoly tudósok azt állították, hogy 2000-ben az emberiség legfőbb problémája az unalom lesz. Annyi robot vesz majd körül bennünket, hogy senki sem fog dolgozni. Ezzel szemben manapság mindenki többet dolgozik, mint 40 évvel ezelőtt. Ennek ellenére rosszabbul élünk. A drága robotok helyet mi váltunk bérrabszolgákká, minimálbérért robotoló, jogfosztott páriákká. Az unalom pedig a legcsekélyebb mértékben sem fenyeget bennünket. Ebben a lőporfüstös, bombamerényletektől visszhangzó világban azt sem tudjuk hová bújjunk, hogy legalább az életünket megmentsük. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, újabb 40 év múlva ősközösségi szintre fogunk visszasüllyedni. A futurológiai jóslatokkal ellentétben nem a csillagok irányába haladunk, hanem visszafelé fejlődünk, az állatvilág szintjére süllyedünk. Az „utolsó időkben” nem az foglalkoztatja az embereket, hogy mikor jutunk el legközelebbi csillagra, hanem az, hogy „megérem-e a holnapot?”

[

Az ezotéria által nyújtott fejlődési lehetőségek, megoldási módszerek közül legnagyobb érdeklődést a technikai vívmányok váltják ki. „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek I. fejezetében ismertetett kro­novizor igen nagy népszerűségnek örvend. Ennek oka, a sokoldalú alkalmazhatósága. Különö­sen a bűnüldözés terén ígér sokat ez a készülék, amire itthon is nagy szükség lenne, mivel a rend­szer­váltás után csupán egy dologban értük utol a nyugati országokat: a bűncselekmények számában. Az utóbbi időben azonban a főváros egyes területein jelentős javulás m­u­tatkozott. Budapest bűnnel leg­inkább fertőzött területe a VIII. ke­rület. Sokan kétszer is meggondol­ták, hogy át merjenek-e vág­ni a Rá­kóczi téren. A rendőrség tehetet­lennek bizonyult, az önkormányzat úgy­szintén, a környé­ken lakók pe­dig már az idegroham szélén álltak.

Ekkor létrehoztak a kerület főút­vonalain egy térfigyelő rendszert. Az első ütemben 14 köztéri kamera kezdte el a működését. Később újabb 50 kamerát szereltek fel a Józsefvárosban, Ezek egymást is fi­gyelték, nehogy le tudják sze­­relni őket. Ettől kezdve a zárt lán­cú te­levízió központban ülő rend­őrök éjjel-nappal ellenőrizték az utcákon-tereken járkáló embereket. Minderről tájékoz­tatták a lakossá­got. Az eredmény vára­kozáson fe­lüli volt. A kamerák felsze­relése után egyetlen gépkocsit sem lop­tak el a környékről. Az autófeltörések száma is rohamosan csökkent. Aki meg­­próbálkozott vele, azt a kame­ra­lánc se­gít­ségével 2 percen belül elfogták. A prostitúció és az erő­szakos bűncselekmények száma is meredeken zuhanni kez­dett. Még a zsebtolvajok is messze el­kerülik a környéket. A legjobban azon­ban a hírhedt Havanna lakó­te­lepen vált be a térfigyelő rendszer. Amióta beka­me­rázták Budapestnek ezt a lepusztult, elszlumosodott ne­gyedét, 90%-kal csök­kent a bűn­cselekmények száma.

 

Ennél is látványosabb ered­mény-nyel járt Monaco bekame­rázá­sa. A szomszédos országok polgárai mos­tanában „Big Brother” her­ceg­ség­ként emlegetik Monacót. Ber­nard Thibault főfelügyelő szerint ez a rosszmájú­ság az irigységre vezet­hető vissza. A hercegség határait jelző közúti tábla alá ugyanis nyugodtan kitehetnék a „bűnözésmentes övezet” feliratot. A Földközi-tenger menti miniállamban ismeretlen jelenség az utcai drogkereskedelem, a köztéri prostitúció vagy az Európa déli tájain előszeretettel alkalmazott, mopeddel végrehajtott „letépős” táskarablás. A betörések száma alig haladja meg a 20-at, s évente legfeljebb 10 autót lopnak el. Ilyen statisztikákról a francia rendőrök még álmodni sem mernek. A 20 lakóra méretezett börtönben elsősorban fehérgalléros, azaz pénzügyi csalásért, visszaélésért elítélt bűnözők ülnek. A helyi lapban bűnügyi híreket csak azon oldalon érdemes keresni, ahol Nizza vagy más környékbeli francia település eseményeiről tudósítanak. A monacói rendőrség vezetője szerint ez a valóban irigylésre méltó helyzet az ország bekamerázásának tudható be. Az első berendezések még a nyolcvanas évek elején jelentek meg, majd a folyamatos fejlesztések révén immár közel 250 „elektronikus szem” pásztázza éjjel-nappal a közterületet. Mindezt kiegészítik a magántulajdonú lakóépületekben, bankokban, üzletekben felszerelt és őrző-védő cégek által üzemeltetett kamerák, melyek képeibe a rendőrségnek is bepillantása van.

A legérdekesebb az, hogy ez az állandó megfigyelés a monacóiakat egyáltalán nem zavarja. Sőt, a felső tízezer, a szórakoztatóipar és a sport milliomos sztárjai is mind többen telepednek le ebben az országban. Nem csak az adómentesség vonzza őket, hanem annak tudata, hogy itt biztonságban vannak. Az utcai forgalmat 24 órán át figyelő kamerákat a monacóiak biztonságuk zálogának tekintik, amellyel megtanultak együtt élni. A polgárokat szoros felügyelet alatt tartó „Nagy Testvér” éppen úgy hozzátartozik Monaco imázsához, mint a Grimaldi család tagjainak pletykalapokban bőségesen tárgyalt magánélete. A monacói rendőrség épületének második emeletén működő megfigyelő központ leginkább egy tévéstúdióhoz hasonlít. Három műszakban hat-hat rendőrtiszt figyeli a falon egymás mellett sorakozó képernyőket. Ha a több mint hetven monitor valamelyikén gyanúsat észlelnek, a videojátékokból ismert botkormány segítségével azonnal „rázoomolnak” a kiszúrt személyre vagy járműre. A kamerák minőségére jellemző, hogy a rendszámok pillanatok alatt leolvashatóak velük. A monacói rendőröket forró drót köti össze a marseille-i és a nizzai kollégákkal. Így pil­lanatok alatt lenyomozhatják, hogy a gyanús gépkocsi vagy motor lopott-e. Az igazoltatott személy kamerával figyelt arcáról pedig percek alatt eldönthetik, hogy az illetőt körözik-e Franciaország­ban.

Az utcai igazoltatás egyébként is bevett gyakorlat Monacóban, akárcsak a hercegség fő közlekedési csomópontjain felvigyázó „posztos” rendőr. Az állandó közterületi jelenlétnek és a kamerás rendszernek nem csak megelőző, hanem, elrettentő szerepe is van. Az erődemonstrációval a monacói bankokat, kaszinókat vonzónak tartó bűnözőket akarják jobb belátásra téríteni. A hercegség biztonsági helyzetét ismerve nem is próbálkoznak semmiféle rablással. Azért sem, mert jól tudják, hogy riasztás esetén nem sok esélyük van a menekülésre. Az utakat igen gyorsan le tudják zárni, a tenger felől pedig egy őrhajó zárja el az illegális be- és kijutás lehetőségét. A polgári és személyiségi jogok védelmezői által „rendőrállamnak” tartott hercegség védelmi mechanizmusa nem olcsó mulatság. Egy új kamera beszerzése és felszerelése, az optikai kábelek kiépítése 38-53 ezer euróba kerül. Az éves karbantartás a beszerzési ár 10%-át teszi ki. A kis fejedelemség azonban gazdag állam, így megengedhetik maguknak a nyugalom luxusát. Az egy lakosra jutó bruttó hazai össztermék meghaladja a 24 ezer eurót, így a jövedelmükhöz képest nem kell túl nagy áldozatot hozniuk.

Költséges kiépítése ellenére a köztéri megfigyelés az egész világon rohamosan terjed. Az ok, a rendkívüli hatékonysága. A kamerás figyelőrendszer az 1970-es évek végén indult hódító útjára az ágazatban ma is éllovas Egyesült Államokból. New York városának Manhattan negyedében közel 2500 utcai kamera található. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) aktivistái szerint a metropoliszban minden embert naponta átlagosan 75 különböző kamera rögzít. Ez azonban a sze­mélyiségi jogaikra közismerten nagy hangsúlyt fektető amerikaiakat is egyre kevésbé zavarja. A bűnözéstől való félelem, a szeptember 11. trauma és a televíziókat elöntő valóságshowk nyomán a közvélemény az Atlanti-óceán túlsó partján sem ágál már a folyamatos kamerás megfigyelés el­len.

Nagy-Britanniában az elmúlt három év alatt megnégyszereződött a figyelő kamerák száma. Jelenleg 4 millió ilyen készüléket üzemeltetnek a szigetországban, amellyel Monaco után Európa leg­jobban ellenőrzött államává váltak. Ennek a kiemelkedően magas megfigyelési aránynak az eléré­séhez nagyban hozzájárult, hogy a britek 90%-a támogatja kamerák nyilvános helyeken való felállítását. A londoni utcai kamerák már beszélni is tudnak. Ha valaki eldob egy cigarettacsikket, megszólal felette a hangosbeszélő, és felkéri, hogy vegye fel. Az illető először megdöbben, majd rendszerint engedelmeskedik a felszólításnak. Felveszi a csikket, és elviszi a legközelebbi szeméttartóba. Ausztriában a bekamerázási arány csupán 24%, nálunk pedig még ennél is alacsonyabb. Úgy látszik nekünk még több takargatnivalónk van, vagy rosszak a történelmi tapasztalataink a meg­figyelések terén. Franciaországban két Párizs környéki település szintén a videokamerás rendszert választotta. Az önkormányzat döntése azonban nem aratott osztatlan elismerést a 40 ezer lakosú településen. A személyiségi jogok véd­elmében fellépő magánszemé­lye­ket és civil szervezeteket az egyik pol­gármester azzal intézte el: nem hajl­andó időt vesztegetni idealistákkal folytatott tárgyalásra, amikor olyan prioritásról van szó, mint a közbiz­tonság. A város­atyák az önkor­mány­zati tulajdonban levő lakóépületek bejára­tainak, lép­cső­házainak video­megfigyelésével kí­ván véget vetni az emberek mo­lesztálásának, a fiatal­korú bandák rémuralmának.

A biztonságra törekvés a francia ingatlanpiacon is érezteti hatását. Egy luxus lakópark építői azzal hir­detik az általuk kínált háza­kat, hogy a területet 300 videoka­mera és infra­vörös behatolás­ér­zé­ke­lő véde­l­m­ezi. A környékbeli fal­vak­ban fel­há­bo­rod­va figyelik a feuda­lizmus ko­rát idéző épít­ke­zést, amely a he­lyiek sze­rint a gazdagokat egy jól védhető várkastélyba zárja el a sze­gény kül­világtól. A kamerás meg­figyelés és az abból eredő bizton­ságérzet iránt azonban már a kevés­bé jómódú kö­rökben is mutatkozik igény. Toulo­use egyik külvárosá­ban, az alsó kö­zéposztály számára épült lakópark­ban a bejára­tot és a lépcső­házakat pásztázó ka­merák az alap­felszereléshez tartoz­nak. A la­kó­park kábeltévés-háló­za­tának egyik csa­tornája élőben közvetíti a képeket, vagyis a lakók a fotelből ellenőrizhetik, hogy ki csen­get a kapubejárónál. Az itt élő gyer­mekes családok, nyugdíjasok nor­mális, hétköznapi dolognak tekintik a kamerákat, amelyek egyáltalán nem zavarják a privát életüket. Becslések szerint a közel hatvanmilliós Fran­ciaország köz- és magánterületein 1,3 millió zártláncú videokamera működik. Jeeg a francia lakosság 10% él 24 órás non­stop megfigyelés alatt. Az Egye­sült Államokban ez az arány 25%.

 

Ebből is látszik, hogy milyen óriá­si szerepe van a megfigyelő rend­sze­rek létének, működésük tudatoso­dásának. Még ilyen kezdetleges, ember által alkotott tökéletlen ka­meralánc is csodákra képes a bű­nözés visszaszorításában. Akkor mi várható egy olyan rendszertől, amely a Föld minden egyes pontját min­den pillanatban figyeli, és minden megnyilvánulást rögzít, ami a boly­gónkon történik. Az ily módon tárolt mozgóképek színesek és térhatásúak, a hang sztereó vagy inkább kvadrofon minőségű, és még a szagokat, ízeket is érezni lehet. Egy ilyen tökéletes adatrögzítő rendszerbe bekapcsolódva még azt is megtudhatjuk, amire nem vagyunk kíváncsiak. A Magasabb Intelligencia számítógépei annyi adatot gyűjtenek rólunk, amelynek a töredéke is elegendő lenne ahhoz, hogy bármely cselekedetünk, sőt még a gondolataink is bármikor rekonstruálhatók legyenek. A szubato­mi energiahullámok terjedésén alapuló megfigyelőrendszer elől elbújni sem lehet, mert éjszaka, sőt épületek, tárgyak takarásában is működik. Lehetetlen kikerülni, kijátszani. Életünk minden pillanata örök időkre rögzítve van.

Az adatgyűjtés, -rögzítés színvonala olyan magas, hogy egyelőre kihasználni sem tudjuk. Nincsenek olyan eszközeink, készülékeink, amelyekkel minden információt maradéktalanul át tudnánk venni. Jelenleg csak a képet és a hangot tudjuk feldolgozni, és azt is csak kétdimenziós, illetve mono formában. Ennek minősége azonban már így is olyan tökéletes, hogy a tévedés valószínűsége kizárt. Ennek a szolgáltatásnak az igénybevételével nem fordulhatnának elő olyan tévedések, mint a németországi „kolbászüldözés”. 2003 februárjában 1 helikopterrel és 10 rendőrautóval vettek üldö­zőbe egy gépkocsit az autósztrádán, mert egy arra haladó úgy látta, hogy lőfegyverrel babrálnak benne. Kiderült, hogy a telefonos riasztás vaklárma volt. A jármű piszkos ablakain át egy darab kol­bászt néztek pisztolynak. Ezek a nevetséges baklövések tovább rongálják a rendfenntartó testületek amúgy sem magas tekintélyét. Nem is szólva a téves riasztások okozta felesleges kiadásokról, ami súlyosbítja a szűkös költségvetésből eredő pénzügyi gondjaikat. Ennél a rendszernél viszont a hozzáférés semmibe sem kerül. Nem kell költenünk sem a megfigyelő rendszer kiépítésére, sem a hasz­nálatba vételére. Ingyen van, csak kapcsolatba kell lépni a rendszerrel. Ennek módja is adva van, a kronovizor már 30 éve a rendelkezésünkre áll. Ez a rendszer a hírszerzésben is előnyösen használható. Nincs szükség költséges besúgóhálózat kiépítésére, és veszélyes beépülésekre. Segítségével könnyen figyelemmel kísérhető a terrorszervezetek min­den szervezkedése, megmozdulása. Egyetlen probléma, hogy nem merjük használni.

Használatbavételének jogi akadályai is vannak. Emiatt a jelenlegi térmegfigyelő és átvilágító esz­közeinket sem tudjuk teljes mértékben kihasználni. Az első átvilágító eljárás a Röntgen-sugár volt, amelyet egészségkárosító hatásánál fogva csak csomagba rejtett fegyverek, robbanóanyagok felderítésre használtak. Az infravörös kisugárzáson alapuló hőfényképezés azonban veszélytelenül alkal­mazható embereknél is, mivel nem bocsát ki semmilyen sugarat. Ez a passzív eszköz az élő szervezetből kisugárzódó hőt érzékeli. Ugyancsak nem jelentenek veszélyt az egészségre a radarérzékelők. Ezek az aktív érzékelők mikrohullámokat bocsátanak ki, és a különböző anyagok által eltérő mértékben visszavert sugarakat képpé alakítják. A nagyfrekvenciás hullámok 20 cm vastag falon is képesek áthatolni, de a fémek leárnyékolják őket. Ez a tulajdonság azonban hasznos is lehet, mert alkalmazásával motozás nélkül is ellenőrizni tudják a mellette elhaladó személy ruházatának tartalmát; a zsebekbe rejtett vagy testre rögzített fémtárgyakat, fegyvert. Széleskörű elterjedését azonban akadályozza a jog. Amikor a rendőrség hőfényképezéssel felderített egy illegális marihuána-ter­mesztő laboratóriumot, az amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az akció törvénytelen volt, mivel megsértették vele a vádlott magánélethez való jogát. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy otthonában, családi házának pincéjében, tetőterében bárki, bármilyen bűncselekményt folytathat. Akár a vi­lág megsemmisítését is előkészítheti, mert senki sem tehet ellene semmit. Személyiségi jogaira hivatkozva a törvény kiáll mellette, védelmet nyújt számára üzelmei zavartalan folytatásához.

[

Az „Ezoterikus körkép” VI. fejezetében szó esett arról, hogy Ábrahám idejében még személyesen adták át nekünk az „istenek” a fejlődésünkhöz szükséges ismereteket. Később már csak „küldemények” formájában segítettek bennünket (lásd VII. fejezetben). A közvetett felvilágosítás azonban mind a mai napig tart. Ugyanezt a módszert követték a modern kor „istenei”, a földönkívüliek. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még meg kellett győzni az embereket a Földön kívüli civilizációk létéről, egymást érték az UFO-észlelések. A különböző típusú találkozások száma azonban fokozatosan csökkent. Minél közelebb kerülünk a megoldáshoz, az általuk használt technika felismeréséhez, annál kevésbé mutatkoznak előttünk. Miután már csak egy hajszál választ el bennünket a pa­radigmaváltástól, alig látni UFO-kat az égen. Ennek tudható be, hogy csaknem 50 évnyi tevékenykedés után beszüntette működését a Brit Repülő Csészealj Hivatal. Az ok: nincs mit megfigyel­ni. Fénykorában 1500 munkatársa volt ennek az intézménynek világszerte. Az 1950-es években he­ten­te legalább 30 jelzést kaptak azonosítatlan repülő tárgyakról; mára jó, ha havonta egyet. Az észlelések számának radikális csökkenése nem magyarázható az emberek érdeklődésének csökkenésével, mivel soha ne hittek annyian a földönkívüliek létezésében, mint manapság. Hasonló sorsra jutottak a szakfolyóiratok. Európában az elmúlt évek során megszűnt a francia, a lengyel, a szlovák, a román, valamint az orosz UFO-s magazin, s komoly gondjaik vannak az olasz és német testvérlapoknak.

A bolygónkon élő és tartózkodó fejlettebb civilizációk most várnak, és figyelnek. A döntő lökést nem ők akarják megadni ennek az ügynek, hanem tőlünk várják. Kíváncsiak rá, hogy a kritikus szin­tet elért ismereteink birtokában mit lépünk, illetve lépünk-e egyáltalán. Ha nem, akkor átengednek bennünket a pusztulásnak. Kiválogatják, és magukkal viszik civilizációnk legjobbjait, a nagy többséget pedig sorsukra hagyják, hadd pusztítsák el végleg önmagukat. Ha megtesszük a kezdő lépést, akkor személyesen is megmutatkoznak előttünk. Felfedik kilétüket, és átveszik az irányítást a szubatomi energiarészecskékkel, a részecskesugárzás kihasználásával kapcsolatos fejlesztéseink felett. Erre szükség is van, mivel kellő ismeret és tapasztalat hiányában akár a bolygónkat is szétrobbanthatjuk ezzel az erővel. Ez esetben a fejlődésünk üteméhez igazított tanácsadás már nem oldható meg távirányítással. Ennek a technikának a bonyolultsága, és egész univerzumra kiható veszélyei elengedhetetlenné teszik, hogy rajtunk tartsák a szemüket, és szükség esetén azonnal beavatkozzanak.

A rejtőzködő magatartás részét képezi az is, hogy a balesetet szenvedett, lezuhant járműveket nyomtalanul eltakarítják. Mire a szemtanúk és a hatóságok a helyszínre érkeznek, láthatatlan UFO-kon föléje repülve dematerializálják a roncsokat. A mostanában tapasztalható szigorú nyomeltakarítást feltehetően az is motiválja, hogy már kezdjük sejteni járműveik részegységeinek működési mechanizmusát, és nem akarják megkönnyíteni a helyzetünket. Az is lehet, hogy ezt a tevékenységet egy erre a feladatra specializálódott egység végzi. A Földön kívüli civilizációk között ugyanis olyanok is vannak, akiknek egyáltalán nem áll érdekükben a fejlődésünk. Semmiképpen nem szeretnénk, ha kilépnénk a kozmoszba, és harcba keverednénk velük. A harmadik típusú találkozásokból ismertté vált nyilatkozataik szerint legszívesebben elpusztítanának bennünket, de ezt a többi Földön kívüli civilizáció nem engedi meg nekik. Így most a láthatatlanná tett UFO-anyahajóikkal a bolygónk körül keringenek, és arra várnak, hogy elpusztítsuk önmagunkat, szabaddá tegyük számukra a Földet. Eközben állandó megfigyelés alatt tartanak bennünket, és minden lehetséges eszközzel akadályozzák a fejlődésünket.

 

Budapest, 2001. szeptember

 

     

 

Kun Ákos

 

Az ezotéria kivitelezése

 

 

(II. kötet)

 

 

 

 

                  Mottó: „Korunk embere nem hisz a pokolban,

         csak megvalósítja.”

                                                                                                                   Feleki László

 

 

 Kezünkben tartjuk,

vagy a markunkba ragadtuk a világot?

 

A hátsó borító szövege (2. Kötet):

 

Ez a kötet rámutat arra, hogy jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Nem csak önmagunkat pusztítjuk egyre eszelősebben, hanem a környezetünket is. Ennek legújabb állomása a Golf-áramlás leállása, melynek következtében Európa északi államaira új jégkorszak vár, míg a trópusi államokat az elsivatagosodás teszi lakhatatlanná. Viselkedésünk láttán a Mindenható elszabadította az „Apokalipszis lovait”. Már közel van a végkifejlet, Isten büntető bolygója, a Nibiru. Ezért megindult a katasztrófa előtti válogatás, a Bibliában leírtak szerint mindnyájan „megmérettetünk”. A helyüket, életcéljukat nem találó emancipált nők szemét a IV. fejezet nyitja fel. Itt ismerhetjük meg az antigravitációs hajtóművek leg­egy­szerűbb, és legolcsóbb változatának működési elvét is. Végül a Földön kívüli civilizációk rádöbbentettek bennünket arra, hogy űrkutatásunk nem más, mint óvodás gyer­mekek nevet­séges ját­sza­do­zása. A mind gyakoribb balesetek, tragédiák oka, hogy az űrkorszak kezdete után fél évszázaddal még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a kozmoszba.

 

III. FEJEZET

 

Azt mondják, hogy a XXI. század első évtizede a döntéseké. Az elkövetkező években olyan döntéseket kell hoznia az emberiségnek, amelyek rendkívüli mértékben befolyásolják a jövőjét. Ne feledjük! A meg nem hozott döntések is döntések. A nemtörődömség, a hitetlenség, az új felismerések figyelmen kívül hagyása beleragasztja civilizációnk „szekerét” a jelenlegi kátyúba, ami a bukásunkat fogja eredményezni.

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

A rohanó élet, a türelmetlenség a medicinára is átterjedt. Arra törekszünk, hogy ezt a helytelen gondolkodásmódot, hajszolt életritmust ráerőszakoljuk a gyógyulási folyamatokra is. Nem hagyjuk, hogy a szervezetünk önmagát gyógyítsa, különféle vegyszerekkel, antibiotikumokkal megpróbáljuk a gyógyulást felgyorsítani. Ezzel a kétes értékű tevékenységgel azonban nem sokat nyerünk, viszont annál többet veszítünk. Orvosi körökben ismert mondás, hogy: „A náthá­ból gyógyszerrel 1 hét, gyógyszer nélkül 7 nap alatt lehet felgyógyulni”. Az antibiotikumok nyak­ra-főre való szedésével csak azt érjük el, hogy a szervezetünk immúnissá válik velük szemben, és amikor valóban szükség lenne rájuk, nem tudnak hatni a fertőző mikrobákra. Ráadásul a rezisztens vírusokat, baktériumokat cseppfertőzés útján továbbadjuk, és egyre több lesz a semmivel sem kezelhető betegek száma.

Ugyancsak sok kárt okoz a lázcsillapítók használata. Sok anya enyhe hőemelkedés esetén is azonnal lázcsillapítót ad a gyerekének, meggátolva ezzel, hogy a beteg szervezete a testhőmérséklet megemelésével elpusztítsa a mikrobákat. A lázcsillapítók és antibiotikumok együttes alkalmazásával lehet, hogy meggyógyul a gyerek, de a legkisebb meghűlés vagy fertőzés esetén ágynak esik, mert nem hagytuk az immunrendszerét megerősödni, a szervezete nem képes ellenállni a kórokozóknak. Az ember akkor válik egészségessé, a betegségekkel szemben ellenállóvá, ha az immunrendszere fokozatosan erősödik. Ezt a különböző gyermekbetegségek átvészelése alakítja ki, így egyáltalán nem baj, ha a gyerekünk megbetegszik. Azért is fontos az immunrendszer edzése, mert a fehérvérsejtek megjegyzik az egyszer már átélt betegségek kórokozóit. Így újbóli támadásuk során azonnal támadásba lendülnek, és anélkül hogy tudnánk róla, ártalmatlanná teszik a betolakodókat. Ennek köszönhető, hogy a gyermekbetegségeket csak egy alkalommal kapjuk el. Ezért a magas lázat a jól bevált hideg vizes borogatással, vagy hideg (folyamatosan lehűtött vizű) kádfürdővel kell csökkenteni. Lázcsillapítót csak tartósan fennálló, vagy igen magas (40 ^oC feletti) láz esetén kell alkalmazni, a test túlhevülésének elkerülése érdekében.

Mind gyakoribb jelenség az is, hogy a szülők karrierféltésből alkalmaznak gyógyulásgyorsító mód­szereket. A hétvégén megbetegedő gyermeküknek benyomnak egy lázcsillapító kúpot, hogy hét­főn becsempészhessék a bölcsődébe, óvodába, ne kelljen vele otthon maradni. Ez a nagyfokú fe­le­lőtlenség a későbbiek során fogja megbosszulni magát. Önmagunkat be tudjuk csapni, de a természetet nem. Ezek a manőverek oda vezetnek, hogy a bujkáló kór benne marad a gyerekben. Az orvostudomány korábbi tapasztalatai alapján köztudott, hogy a legegyszerűbb nátha is komoly szövődményeket okozhat, ha nem kúrálják ki. Amennyiben a betegség megjelenése után azonnal lázcsillapítót vetetünk be a gyerekkel, akkor a szervezete nem tudja legyőzni a kórokozókat. Tovább lap­pan­ganak benne. Pár nap múlva újra kitörnek rajta, de az ismételt lázcsillapító következtében továbbra sem pusztulnak el. Ez a folyamat végül oda vezet, hogy szövődmény alakul ki, az egyébként ártal­matlan vírus szívizomgyulladást okoz. A baj háromnapos otthonmaradással, a beteg gyerek ápolá­sá­val megelőzhető lett volna, de manapság sok szülőnek fontosabb a karrierje, mint a gyereke egész­sége. Sajnos a jelenlegi kórházi gyakorlatra is jellemző a lázfóbia. Ha a betegnek 37,4 ^oC-os hő­emelkedése van, a nővér már hozza is a lázcsillapítót. Nem engedik a beteget meggyógyulni. Mire hazaengedik, kimarja a gyomrát a sok vegyszer. Örülhet, ha megússza a kezelést gyomorfekély nél­kül.

Nem kis méretékben gátolja a gyerek immunrendszerének megerősödését a nyugati országokban mind inkább megnyilvánuló piszokfóbia. Sok szülő valósággal idegrohamot kap, ha a gyereke egy piszkos tárgyat vesz a kezébe, vagy ha a játszótéren, homokozóban némi föld, illetve homok kerül a szájába. Az aggodalom abból a szempontból helytálló, hogy a többnyire fertőzött talajtól a gyerek nagy valószínűséggel megbetegszik, de ha nem hagyjuk, hogy megbetegedjen, akkor mitől fog megerősödni a természetes védekező rendszere? Az a gyerek, akit a „széltől is óvnak”, akit soha nem engednek megbetegedni, annak nemhogy megerősödni, de kialakulni sem tud az immunrendszere; ami felnőtt korára (amikor már nem lesz aki lépten-nyomon vigyázzon rá) igen nagy veszélyt jelent számára. A szülők otthon is agyonfertőtlenítik a lakást, nehogy a padlón játszva „megfertőződjenek” a gyermekeik. Ennek folytán azonban nem egészségesek, hanem egyre betegebbek lesznek. Tehát nem csak a koszos, hanem a túl tiszta lakás is kiváltó oka lehet az allergiának.

Ezt felismerve angol orvosok „piszokinjekcióval” oltják be az asztmás gyerekeket. A „kosz” hasznosságát már a tudomány is hangoztatja. Német, osztrák és svájci egyetemek közös vizsgálatai kimutatták, hogy azoknak a parasztcsaládok gyermekei, akiket első életévükben az anyjuk naponta legalább 20 percre magával vitt az istállóba, gyakorlatilag védettek az allergiával és az asztmával szemben. Az agyonfertőtlenített városi lakásban nevelt gyerekek immunrendszere viszont annyira gyenge, hogy a legártalmatlanabb kórokozó is ledönti őket a lábukról. A rossz állapotban levő immunrendszer depressziót is kiválthat. A gyenge immunrendszer ugyanis nem képes elegendő szero­tonint előállítani, melynek hiánya a depresszió egyik oka.

A fertőzések elleni túlzott védekezés autoimmun-betegséget is kiválthat. Amennyiben a szervezet nem képes nap mint nap megküzdeni a mikrobákkal, akkor önmaga ellen fordul. Elkezdi támadni a saját egészséges sejtjeit. A „steril” gyerekkornak azonban van egy veszélyesebb következménye is: a rákkal szembeni csekély ellenállás. Amerikai orvosok által végzett felmérések szerint a rákos betegek többsége nem esett át a szokásos gyermekbetegségeken. A láz ugyanis a kezdődő rák sejtjeit is elpusztítja. A gyors, magas lázroham felturbózza az immunrendszert, és ennek során sok mindent eléget. Valósággal nagytakarítást végez a szervezetben, elpusztítja az oda nem való idegen sejteket. Közbevetőleg megjegyezve az immunrend­szer milliárdnyi különböző immunsejtből és antitestekből áll. Egy felnőtt ember esetében ez kb. 2 kilogrammot tesz ki, feltéve, ha hagyjuk kialakulni őket. Az agyondédelgetett gyerekek közül felnőtt korban sokan meghalnak olyan betegségekben, amelyeket az ép immunrendszerű emberek könnye­dén átvészelnek. Nem véletlen, hogy régen a szegény gyerekeknek „kutya bajuk” sem volt. A nyomorral küszködő szüleiknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy gyermekeik minden apró sérüléseire, hasfájására, nyavalygására figyeljenek, így jobb híján a természet gyógyította őket. Ettől olyan erőssé vált a természetes védekező rendszerük, hogy sokan közülük még télen is mezítláb jártak, mégsem betegedtek meg.

Ez a spártai nevelési mód persze veszélyeket is hordoz magában. Ha a betegség nem az elvárható módon zajlik, ha a gyerek nincs túl rajta néhány nap alatt, vagy ha gyanús tünetek (pl. tetanuszfertőzésre utaló bőrfoltok) jelennek meg a testén, azonnal orvoshoz kell fordulni. Kullancscsípés esetén sem árt az orvosi vizsgálat, de nem érdemes túldramatizálni a dolgot. Igaz, hogy világszerte 30 ezer ember fertőződik meg a Lyme kórokozójával, de a kullancs 24 órán át csak szívja a vért. Így a benne levő fertőzött vér nem kerül a szervezetbe. Amennyiben otthon alaposan átvizsgáljuk a gyerek bőrét, és a kullancsot szakszerűen eltávolítjuk, akkor igen kicsi a fertőződés veszélye. (Mindenesetre a sokat túrázó családok jól teszik, ha jó előre beszerzik a gyógyszertárakban kapható kullancskanalat, hogy ne utólag kelljen szaladgálni érte. Aki nem bízik a kézügyességben, haladéktalanul vigye el a gyereket az orvosi ügyeletre.) Ennél is kisebb veszélyt jelent a kutyaharapás, mivel a városokban nagyon ritka a veszett kutya. A veszettség elleni szérumot háromszor kell beadni, és miután ez kisebb fajta fertőzést kelt a szervezetben, igen nagy sokkot okoz a gyereknek. Így sok szülő inkább vállalja a kockázatot, vagy mindenáron megpróbálja felkutatni a sérülést okozó kutya tulajdonosát, hogy rendelkezik-e oltási bizonyítvánnyal. Mindezen izgalmak könnyen elkerülhetők, ha megtanítjuk gyermekeinket az állatokkal szembeni helyes viselkedésre, és szabadban tett túrák esetén a célszerű öltözködésre. A kisebb betegségekből tehát nem érdemes ügyet csinálni, a súlyos betegségekkel szemben pedig legjobb módszer a megelőzés.

[

Az immunrendszer erősítésének van egy sajátos módja is, a sajátvér terápia. A sajátvér terápia (SVT) nem új eljárás. Évtizedekkel ezelőtt nálunk is gyakran alkalmazták. Az antibiotikumok és a szteroidok azonban kiszorították. Az SVT az immunrendszer erősítése révén fejti ki gyógyító hatását. Erről először G. Bier számolt be 1905-ben, csonttörések gyors gyógyításával kapcsolatban. A saját vér immunstimuláló hatása a beteg vénájából levett vér visszainjekciózásával alakul ki. A visszaadás a farizmába, vagy a bőr alá történik. Azt nem tudjuk, hogy milyen alapon fejti ki hatását, de miután beteg saját vére kerül vissza, ezért az eljárás teljesen veszélytelen. Hatásfoka növelhető, ha a levett vért különféle gyógynövényekkel, szervkivonatokkal kombinálják. Újabban oxigénnel dúsítják a visszaadandó vért, ami mobilizálja az érfalra tapadt koleszterint, és normalizálja a vér­zsírszin­tet. (A sportolók doppingolásra használják ezt az eljárást, mert az oxigénnel dúsított vér növeli az izomerőt.) A természetgyógyászok daganatos betegek immunrendszerének erősítésére is alkalmazzák az SVT-t. Ismert még a homeopátiás eljárás, amikor a levett vérből energetizált cseppeket készítenek. Ezt a különleges homeopátiás szert immungyenge gyereke kezelésére fejlesztették ki. A sajátvér terápia fő alkalmazási területe az allergiák, bőrgennyesedések (akné, furunkulosok), ekcémák, pszoriázis, krónikus légúti fertőzések, asztma és daganatok utókezelése, de gyakran használják reumás ízületi gyulladás kezelésére is. Ezt az eljárást szintén kúraszerűen célszerű alkalmazni, egy-két injekció nem hoz kielégítő eredményt.

[

A XIX. század legdivatosabb méregtelenítő eljárása a Kneipp-féle ülőfürdő volt. A XX. században a bőrön át történő méregkiválasztás szerepét a finn eredetű szauna vette át. Sajnos csak kevesen tudták alkalmazni, mivel meglehetősen beruházás-igényes. Lényegesen többen hozzájuthatnak a XXI. század találmányához, az infraszaunához. Közkedveltségét fokozza a kis mérete. Amíg a hagyományos szaunában tartózkodók 80-90 ^oC-on olvadoznak, az infrakamrában 40-70 ^oC-os meleg van. Így izzadás közben kevésbé terhelődik a szív. A kisugárzott hő összetétele is kedvezőbb. A szoláriumhoz hasonló fénycsövekből a napsugárzással megegyező összetételű infrasugarak áradnak a kabinba. Ettől a bőr egyenletesen felmelegszik, és a pórusok kitágulnak. Az infrasugarak a vérerekkel átszőtt bőrrétegen át 4 cm mélyen hatolnak a testbe. Ott hőenergiává alakulnak, és a véráram útján gyorsan eloszlanak az egész testben. A felmelegedés hatására gyorsul a vérkeringés, ami­től fokozódik a sejtek anyagcseréje. A kiválasztódási folyamat felélénkülése következtében intenzí­vebbé válik a salakanyag-eltávolítás. Sok savas anyag távozik a szövetekből a bőrön át, mely által csökken a szer­vezet pH-értéke. A pH-szint optimalizálódása miatt enyhülnek, vagy akár meg is szűnnek a gyulla­dásos betegségek, testünk immunrendszere aktiválódik. Öngyógyító erőink növekednek, a vegetatív funkcióink stabilabbá válnak.

Az infraszauna használata nagyon egyszerű. Csupán 15-20 percet kell a telefonfülkénél nem sokkal nagyobb méretű kabinban eltölteni, majd rövid hidegzuhany, és legalább fél órás pihenés következik. Az izzasztást érdemes még egyszer megismételni. Szaunázás előtt itt sem szabad inni, hogy a sűrűsödő vér minél mélyebb szövetekből tudja kiszívni a salakanyagot. Utána viszont sokat kell inni, hogy az utánverítékezés és a bővebb vizeletürítés a vérben maradt méreganyagokat is eltávolítsa. Az infraszaunában a vérben felgyülemlett salakanyagok bőrön át történő távozása is másként zajlik. Amíg a száraz szaunában a verejtéknek csupán 3%-a salakanyag, és a 97%-a víz, az infrakamrában 80% vizet vesztünk. A maradék 20% a megnyíló faggyúmirigyeken át koleszterin, tejsav, zsírfelesleg, nehézfémek és egyéb méreganyag formájában távozik a szervezetből. Ily mértékű salakanyag-eltávolítást csak a maratoni futáshoz hasonló megerőltető testedzéssel lehetne elérni, melynek elviselésére kevés ember képes. Emellett 6-800 kcal energiát égetünk el, kényelmesen, ülő testhelyzetben.

Az infraszauna nem csak egészségünk megőrzésére, immunrendszerünk erősítésére, a gyulladások, az allergia megszüntetésére alkalmas, hanem hatékony stresszoldó kúra is. A pikkelysömör, ak­né, ekcéma és egyéb betegségek gyógyítására is kiváló. Sokan használják a narancsbőr kezelésére, a bőr feszesebbé, üdébbé varázsolására. A mozgásszervi problémákkal küszködőknek is hatásos kiegészítő terápiája. Ez a kúra a vérnyomásingadozásban és visszérbetegségekben szenvedőkre is kevésbé veszélyes, mint a hagyományos, magas hőmérsékletű szaunákban tartózkodás. A szaunázást érdemes egy alapos masszázzsal összekötni, amely tovább fokozza a hatást, és oldja a stresszt. Nálunk is készítenek infraszaunát, és többféle méretben rendelhető meg. Érdeklődés: Studio Vitalis kft, 9400. Sopron, Batsányi u. 9. Tel: (06-99)-505 962. Honlap:  http://www.cegbongeszo.hu/term-ceg-hu/Goztuskabin-4394.htm Alkalmi kúraként is igénybe vehető az infraszauna oxigénterápiával, hypoxittréninggel és komplex cellulitkeze­léssel kombináltan. Bejelentkezés: Tel. 345 8562 és 345 8566.

[

Jelenleg világszerte több milliárd dollárt költenek allergia elleni szerekre. Az erre a célra szolgáló hisztaminkészítmények azonban nem gyógyítják az allergiát, hanem csak a tüneteit enyhítik. A hisztamin pedig beépül a májba, ami egy idő után súlyosan károsítja ezt a létfontosságú szervet. A baleseti statisztikák elemzése során kiderült az is, hogy az antihisztamin álmosító hatása miatt több ezren haltak meg az utakon, sőt nem egy repülőgép zuhant le azért, mert a pilóta útközben elaludt. Az allergia tünetei csak egy módon enyhíthetők mellékhatás-mentesen: a bioenergia egyensúlyba hozásával. Ennek ősi módja az akupunktúra. Ez a módszer viszont nagy szakértelmet igényel, ezért házilag nem alkalmazható. Otthon is használható azonban a bioenergia-szabályozás legújabb eljárása, a magnetopresszúra. Az ehhez szükséges mágnesrúd pár ezer forintért beszerezhető, és életünk végéig kitart. Nem használódik el, nem megy tönkre. Alkalmazása rendkívül egyszerű, és nem igényel külön időt. Nem kell eljárni kezelésre sem. Olvasás vagy tévénézés közben is alkalmazható. Nem okoz fájdalmat, fertőzést, és nem hagy maga után maradandó nyomot, bőrsérülést. Néhány heti használat után tartós javulás, sőt végleges gyógyulás is elérhető vele. A kezdőknek ehhez már csak egy bőrellenállás-mérőt kell venni, hogy megtalálják a meridiánpontjaikat. Ennek megvásárlása sem jelent túl nagy anyagi terhet, mert az előállítási költsége nem több néhány ezer forintnál.

A meridiánpontokat hegyes tárgyakkal, ujjal, ultrahanggal, lézerfénnyel és árammal is lehet ingerelni. Nagy hátrányuk ezeknek a módszereknek, hogy a kezelés egyoldalas. Csupán beadni lehet velük energiát, elvonni nem. A manapság méregdrágán árusított elektrostimulációs készülékektől sokan csodát várnak, holott még a meridiánok teljes körű kezelésére is alkalmatlanok. Teljes, tehát energiaelvételt is lehetővé tevő kezelést csak mágnesrúddal lehet végezni. A mágnesterápia nem ismeretlen eljárás a gyógyításban. Korábban is alkalmaztak permanens mágneseket az egészség helyreállításra, de nem meridiánpontokat kezeltek vele, hanem a beteg szervet sugározták be. A polaritásra sem ügyeltek, mivel nem voltak tisztában a mágnesterápia működési mechanizmusával. Ha nem használt a kezelés, maximum annyit tettek, hogy fordított pólussal megpróbálták még egyszer a besugározni a testrészt. Fogalmuk sem volt arról, hogy milyen kölcsönhatás megy végbe a szervezetben áramló bioenergia, és a mágneses monopólusok között. Az „Ezoterikus körkép” azonban feltárta ezt a kapcsolatot, így már semmi akadálya sincs a különféle mágnesek tudatos használatának. Az akupunktúrás pontok legtökéletesebb befolyásolási módja a megnetopresszúra. A meridiánokban ugyan­is szubatomi energia áramlik, ami nem más, mint Yin- és Yang jellegű mágnesáram. Ennélfogva a mágneses bipólusnak tekinthető mágnesrúd alkalmazása a kezelés természetes és leghatékonyabb módja.

A magnetopresszúrával könnyen felszámolható egy másik népbetegség is, a krónikus székrekedés. A helytelen táplálkozás, a mozgáshiány következtében világszerte több száz millió ember szen­ved ebben a civilizációs betegségben. Más megoldás híján a legtöbbjük hashajtót szed. A statisztikai felmérések szerint az emberiség jelenleg több pénzt költ hashajtókra, mint vitamintablettákra. Pedig ezekből is rengeteg fogy. A hashajtók szedése szintén számos mellékhatással jár, ráadásul fenn­áll a hozzászokás veszélye. Emiatt fokozatosan emelni kell a dózist, ami végül tönkreteszi a bélflórát. Minderre semmi szükség sincs. Az emésztőrendszer működése ugyanis energiaegyensúlyunk megbon­tásával fokozható, illetve lassítható. Így a hasmenés is megszüntethető.

A székreke­dés több­nyire a vastagbél meridián 2-es (szedáló), 11-es (tonizáló) és a gyomorvezeték St-25-ös, valamint a vesemeridián 1-es (szedáló) pontjainak ke­zelésével szüntethető meg. Attól függően, hogy ez a három meridián energiával telített vagy energiahiá­nyos, a mágnesrúd Yang, illetve Yin végét kell rászorítani ezekre a pontokra. Miután mind a négy pont ülő testhelyzetben is elérhető, ez a kezelési mód szintén könnyen, akár tévénézés közben is alkalmazható. A székrekedés és a vele járó aranyér megszüntetésének leghatékonyabb módja a vastagbélvezeték tonizáló pontjának (LI-11) kezelése.[64] Mivel a bajt többnyire energiatelítettség okozza, a mágnesrúd Yang (fehér) végével vonjunk ki energiát ebből az akupunktúrás pontból. Amennyiben ez nem használ, vegyük kezelésbe a vastagbél meridián szedáló pontját (LI-2) a mágnesrúd Yin energiát kisugárzó fekete végével. Az aranyér gyakori kiváltó okat a vastagbél-kiöblösödés, és az ebből eredő székrekedés. Ezt többnyire a gyomor meridián telítettsége okozza. A túltöltést a szedáló pont kezelésével szüntethetjük meg. Nyomjuk a mágnesrúd (fekete) végét az (St-45) ponthoz. Ha bármelyik pont kezelésénél rosszabbodást tapasztalunk, ne keseredjünk el. Ez jó jel, megtaláltuk a hatékony pontot. Ilyen­kor semmi mást nem kell tenni, mint megfordítani a mágnesrudat, és folytatni a kezelést.

Jellemző ennek a módszernek a hatékonyságára, hogy túlkezeléssel hasmenés is előidézhető vele. Az évek óta fennálló székrekedés az ellenkezőjére is fordítható, minden káros következmény nél­kül. Ez lehetővé teszi a gyors anyagcsere általi fogyást. A vastagbél meridián energiatúltengésének vagy hiányának rendezése megszünteti a végbélkiöblösödést is. A székrekedés kellemetlen kísérő jelensége az aranyér a lép-hasnyálmirigy vezeték szedáló pontjának kezelésével is felszámolható. Az aranyér és a székrekedés megszüntetése érdekében jó eredményt lehet elérni a GV-1 pontból történő energiaelvonással is. A farkcsont alatti mélyedésbe nyomjuk bele a mágnesrúd Yang (fehér) végét.

A krónikus székrekedés oka lehet még a fokozott vizeletkiválasztás. Ilyenkor a vesék szinte percek alatt kihajtják a szervezetbe került folyadékot. A víz nem jut el a vastagbélbe, és kiszárad a végbél. A belek perisztaltikus mozgása nem képes érvényesülni, nem tudja a salakanyagot eltávo­lítani a szervezetből. A vese zavart működése sokszor annak tudható be, hogy a székünk egy vízér felett van, és a belőle kiáramló Yin sugárzás elvonja az energiát vesemeridiánokból. Ez ellen a vesevezetékek szedálásával (K-1 pontba való energiabeadással) védekezhetünk. Ezt a kezelést mindaddig folytassuk, amíg a vizelési inger 4-5 óránként jelentkezik. A vesevezeték energiaáram­lásának helyreállításával a megivott folyadék nem szalad át rajtunk, nem távozik pár perc múlva vizeletként a szervezetből, hanem jut belőle a végbélbe is, ahol felhígítja a székletet. Ez a kezelés a prosztata­gyulladásban szenvedőknek is jót tesz, mert csökkenti a WC-re szaladgálások számát.

Ezek a módszerek azonban csak akkor segítenek, ha ép a bélflóránk. Egy komoly betegség esetén alkalmazott antibiotikus kezelés nem csak a fertőző baktériumokat pusztítja el, hanem a bélflóra hasznos baktériumait is. Ez szintén krónikus székrekedést okoz. Ezzel az orvosok is tisz­tában vannak, ezért az antibiotikum mellé felírnak bélflóra-visszatelepítő tablettát, illetve folya­dé­kot is. Ha ezt elmulasztották, mi is gondoskodhatunk emésztésünk rendezéséről. Erre a célra nem érdemes használni az agyonreklámozott Normaflore probiotikumot, mert ez csak egyféle baktériumot (Bacillus clausii) tartalmaz. A bélflóra tejes helyreállításához komplex spórákra van szükség. Erre legalkalmasabb az orvosok által is ajánlott Protexin Balance, amely hét probiotikus baktériumot tartalmaz. Vény nélkül kapható. A 60 db kapszulát tartalmazó doboz ára: 3700 Ft. (Nem muszáj elhasználni az összeset. Ha rendeződött a probléma, a maradékot tegyük el. Szükség esetén később folytathatjuk vele a kezelést.)

A természetgyógyászok a Probiosan probiotikumot ajánlják. A Probiosan édesvízi Chlorella pyrenedoisa algát tartalmazó, inulinnal valamint hatékony probiotikus anyagokkal (Lactobacillus acidophilus és Enterococcus faecium baktériumokkal) gazdagított bioinformációs készítmény. Jótékonyan hat az emésztésre, valamint elősegíti a bélmikroflóra regenerálódását. Korlátozza a bélgyulladást, székrekedést vagy a hasmenést okozó patogén baktériumok tevékenységét. Erős méregtelenítő hatása van, és hatékonyan alkalmazható a különböző allergiákkal és a fáradtsággal szemben. Össze­tett hatása annak tudható be, hogy a Probiosan szerves kötésű B-vitaminokat, C- és E-vitamint, ásványi anyagokat és nyomelemeket (foszfor, kálium, magnézium, kalcium, vas, mangán és cink), aminosavakat, rostokat és klorofillt is tartalmaz. A bélflóra regenerálásán kívül ösztönzi az immunrendszer működését, csökkenti a koleszterinszintet, javítja a bélrendszer kiválasztó tevékenységét. A 90 darabos Probiosan tabletta gyógynövénybolti ára 5200 Ft. Az Interneten is megrendelhető. Ingyenes szállítással 4900 forintba kerül: Webcím: http://www.herbaline.hu/emesztes-gyomor-bel/probiosan-tabletta-90db?gclid=CPDk9sC0os0CFdEy0wodz-kNGA Ajánlott adagolása: napi 3 tabletta, étkezés után.

Továbbfejlesztett változata a Probiosan Inovum kapszula, amely a bélflóra regenerálására 10 fajta baktériumtörzset tartalmaz. A probiotikus és prebiotikus baktériumok mellett inulin, béta-glükánok és kolosztrum található benne. (Az inulin a vastagbélben úgynevezett prebiotikumként, azaz a probiotikumok tápanyagforrásaként működik. Segíti a jótékony baktériumok növekedését, szaporodását és kolonizációját, és megakadályozza a káros baktériumok sokasodását. Szervezetünk nem képes lebontani, ezért egyfajta rostanyagként támogatja a megfelelő székletürítést, mindemellett erősíti az immunrendszert. A késői laskagombából kivont béta-glükánokkal megelőzhetjük a fertőző betegségeket, köztük a gombás fertőzéseket. A kolosztrum előtej, amely a gyermek megszületése után termelődik a tejmirigyekben. Erősíti az immunrendszert és a pszichikai ellenálló-képes­séget. Emellett pontosítja a tájékozódó képességet, és élesíti a látást.) A Probiosan Inovum a vastagbél, a vékonybél, a húgyhólyag, a máj és az epehólyag energetikai pályáit is harmonizálja. A 60 kapszula gyógynövénybolti ára 5500 Ft. Az Egészség Plázában 4950 forintba kerül. Cím: 1024. Budapest, Retek utca 19. Tel: 06 (70) 639-3928. Vidékre 900 forintért házhoz szállítják. Webcím: http://www.egeszsegplazabudapest.hu/emesztes-gyomor-bel/energy-probiosan-inovum-kapszula-60db Egyébként ezek a bélflóra regeneráló spórák hasmenés esetén is hatásosak. (Alkalmazásuk előtt olvassuk el a mellékelt tájékoztatót!)

A széklet felpuhulásával megszűnik a szelesség. Az emésztés élénkülésével megszűnnek az aranyeres panaszok, és megindul a fogyás is. A derekunkra rakódott zsírpárnák fokozatosan leapadnak. Ennek előfeltétele azonban, hogy ne együk túl magunkat. Az anyagcserénk fokozódásával járó étvágynövekedés fülakupunktúrával csökkenthető. A vesemeridián az allergia gyógyí­tásában is csodákra képes. Ha már végigpróbáltuk a szakirodalom által ajánlott összes pontot, vegyük kezelésbe a vesemeridián végpontját. A 27-es pontba történő energiabeadás, illetve energiaelvétel egyik napról a másikra megszünteti, illetve elviselhető szintre csökkenti a virágporal­lergiánkat.

A magnetopresszúra a cukorbetegség leküzdésében szintén segít. Mint később látni fogjuk, a másodlagos cukorbetegség fő kiváltó oka az elhízás. A túlzott szénhidrát-, és zsírfogyasztás következtében a szervezet érzéketlenné válik a hasnyálmirigy által termelt inzulinnal szemben. Így nem képes a szükséges cukorfelvételre serkenteni a sejteket. Ezáltal az emésztőrendszerben levő sok cukor és szénhidrát nem tud lebomlani, és zsírrá alakul a szervezetben. Ez ránk rakódva tovább fokozza az elhízást. Mellesleg ez a fő oka annak is, hogy sok ember 40-50 éves kora után elhízik. Semmivel sem eszik többet, mint korábban, de a hasnyálmirigy kimerülése és az általa termelt hormonnal szembeni érzéketlenség miatt a táplálék szénhidrát-tartalma nem tud kellő hatékonysággal lebomlani, és zsír formájában elraktározódik a szervezetben. (Mellesleg a zsírlerakódás fokozódásának másik oka a pajzsmirigy hormontermelésének csökkenése, ami gyomormeridián 2-es pontjának tonizálásával fokozható.)  

A magas inzulinszint miatt a sejtek védekezni kezdenek a beléjük pumpált túl sok cukor ellen, és kialakul az inzulinrezisztencia, vagyis a sejtek ellenállnak az inzulin sejthártya nyitogató kísérleteinek. Ám mivel az agy érzékeli, hogy a vérben ott a sok cukor, utasítja a hasnyálmirigyet, hogy még több inzulint termeljen. A sejtek viszont egyre jobban ellenállnak. Egy ponton aztán a hasnyálmirigy feladja a küzdelmet, és a tartósan magas vércukorszint elkezdi káros hatását (vakság, érszűkület, stb.). A lép-hasnyálmirigy meridián tonizálá­sával, az energiaszint növelésével azonban a hasnyálmirigy működése fokozható. Így megindul a lassú fogyás, ami diétával párosítva megszünteti a cukorbajt is.

Azok kedvéért, akiknek még nem voltak ilyen problémáik érdemes megemlíteni, hogy a hasnyálmirigy egy hosszan elnyúló szerv a gyomor alatt, melynek fő feladata az inzulin nevű hormon termelése. Az inzulin segítségével a sejtek felveszik a vérben feloldott cukrot, hogy aztán energiaforrásként használják fel. Inzulin nélkül a cukor nem tud felszívódni a szervezetben, csak pang a vérben. A vércukorszint növekedése egy bizonyos szint felett súlyos rosszullétet (kómát), végül halált okoz. Ezt az állapotot hiperglikémiának nevezik. Az alacsony vércukorszint, a hipoglikémia is problémát okoz. Ez azonban nem halálos, többnyire szédülést vált ki, és kevés szőlőcukor fogyasztásával megszüntethető. Emiatt a cukorbetegeknek nem csak napi inzulininjekcióra van szükségük, hanem rendszeresen (naponta hatszor) enniük kell egy keveset, hogy vércukorszintjük 4-8 mmol/liter között legyen.

Az 1-es számú, vele született cukorbetegséggel szemben a 2-es számú, szerzett cukorbetegség következményei nem ilyen veszélyesek. Kezeléséhez többnyire inzulininjekcióra sincs szükség. Ez a betegség a súlyfelesleg leadásával, egészséges táplálkozással és sok mozgással jól kézben tartható. Ha súlyosabb a helyzet, sokat segít az akupunktúra, illetve a magnetopresszúra. Cukorbetegség esetén leghatékonyabb kezelési pontok a gyomor meridián: 36 és 38, a húgyhólyag meridián: 60 és 64, valamint az epehólyag meridián: 34-es pontja. Ajánla­tos bevonni a kezelésbe a lép-hasnyálmirigy meridián 6-os pontját is, ami a szakirodalom szerint a cukorbaj fő gyógyító pontja.

A hasnyálmirigy kezelésénél két dogra kell ügyelni. Ha acetonszagú a verítékünk (a hónaljunk), az orrváladékunk vagy a vizeletünk, akkor a hasnyálmirigy nem elég aktív, túl sok a cukor a vérben. A hyperglikémia tipikus tünete még a gyakori és nagy mennyiségű vizelés, a fáradékonyság, valamint az éjszakai vádligörcsök. (Bonyolítja a diagnózist, hogy férfiaknál prosztatanagyobbodás, nőknél pedig inkonti­nencia esetén is gyakori a vizelés. Ezekben az esetekben azonban viszonylag kevés vizelet ürül, és nem keletkezik szomjúságérzés.) Ha szédülünk, vagy éjszaka izzadunk, akkor sok az inzulin a vérünkben. Hipoglikémia esetén gyors segítségként ekkor is jól jön a szőlőcukor-tabletta, vagy egy kanál méz[65]. (Ebben az esetben sem biztos, hogy cukorbetegséggel állunk szemben, mert szédülést okozhat az alacsony vérnyomás, vagy a hirtelen vérnyomáscsökkenés is. Az éjszakai izzadás pedig klimax idején gyakori. Hirtelen vérnyomáscsökkenésből eredő szédüléskor segít, ha leülünk és felpolcoljuk a lábunkat.) A különféle meridiánok eltérő módon szabályozzák a hasnyálmirigy inzu­lintermelő hatásfokát. Ezért a kezelés módját és ideális helyét csak próbálgatással tudjuk meghatározni. Ha súlyosabbá válik az állapotunk, fordítsuk meg a mágnesrudat, és ellenkezőleg kezeljük a meridián­pontot. (Nagyon fontos, hogy egyszerre csak egy pontot kezeljünk, és jegyezzük fel, hogy melyik pontot és hogyan kezeltük. Figyelmetlen, felelőtlen kezelés esetén nem tudjuk helyrehozni a bajt. Ilyenkor már csak a szőlőcukor vagy az inzulininjekció segít.)

A 2-es számú cukorbetegség sajnos egy alattomos, lappangó kór. A betegek fele nem is tud róla. Ezért nem árt figyelni a szervezetünket. Ha 40 éves kor felett gyakran izzadunk, szédülünk, vagy zsibbadnak a lábujjaink, haladéktalanul vizsgáltassuk ki magunkat, méressük meg a vércukorszintünket. Az idejében felismert cukorbetegség jól kezelhető, de ha már elkezdenek feketedni a lábujjaink, már csak az amputálás mentheti meg az életünket. Az akupunktúrás kezelés önmagában nem megoldás, mert a hasnyálmirigyet nem lehet a végtelenségig terhelni. A cukorbetegséget kiváltó okokat kell megszüntetni, tartós gyógyulás csak egészséges életmódra való átállással lehetséges.  Az egészségtelen életmód miatt a 2-es számú cukorbetegek száma az egész világon drámaian növekszik. Az akupunktúrával szemben a magneto­presszúra nagy előnye, hogy lehetőséget ad a szedáló pont ellenkező előjelű kezelésére. Jelen esetben ez igen hasznos, mivel a bokánál található Sp5 pont szedá­lása (a mágnesrúd Yin végével történő energia­elvo­nás) nem csak a lép-hasnyálmirigy meridián energiaszintjét növeli, hanem megszünteti az aranyeret és a székrekedést is. Ezáltal mérséklődik a zsírfelhalmozódás, ami kevesebb terhet ró a hasnyálmirigyre. (Mivel az Sp5 szedáló pont, ellenkezőleg kell kezelni. Ha tonizáljuk, csökken a hasnyálmirigy energiaszintje, ha szedáljuk, akkor nő.)

A cukorbetegség leküzdésében szükség van a szervezet fokozott vitaminozására is. Különösen a C-vitamint kell pótolni, mert a magas vércukorszint gátolja a sejtekbe jutását. A C-vitamin pótlása lassítja a cukorbetegség szövődményeinek kialakulását is, és mérsékli a glukóz szorbittá alakulását. Ez segít megtartani az érfalak rugalmasságát. Egy perui gyógynövény a Pasuchara (Szent Róbert gyógyfű) alkalmazásával kevésbé fenyeget bennünket a hasnyálmirigy kimerülése, a 2-es számú cukorbetegség kialakulása. Hatóanyaga gátolja az inzulin fehérjékhez való kötődését. Ezáltal több aktív inzulin marad a vérben. Emellett javítja a sejtek cukorfelvételének hatékonyságát, ami csökkenti a vér cukortartalmát. Cukorbetegeknél alkalmazva jelentősen mérsékelhető a beadandó hormon adagja. Különösen hatásos a diabéteszt megelőző állapot, a cukorintolerancia megszüntetésére.

A legolcsóbb megelőzési mód azonban a helyes táplálkozás, és a sok mozgás. A cukorbetegek többsége 2-es számú cukorbetegségben szenved. Ez fajta cukorbetegség viszont jól kezelhető. Kezdeti stádiumban könnyen visszaszorítható, sőt megszüntethető. Aki érzékeli magán a cukorbetegség kezdeti jeleit, az felejtse el a húst[66], a cukrot, a fehér lisztet és az alkoholt. A szervezetet mérgező hús helyett fogyasszon szóját, finomliszt helyett pedig használjon teljes kiőrlésű lisztet. Aki a teljes kiőrlésű lisztet korpa ízűnek tartja, vásároljon Graham-lisztet.[67] Édesítőszerként pedig használjon gyorsan lebomló mézet. (Ezeknek az élelmiszer-alapanyagoknak a magas vitamin- és ásványanyag­tartalma egyéb betegségeinkre is jótékony hatást gyakorol.)

Nagyon fontos még a visszafogott táplálkozás és a sok mozgás. A 2-es számú cukorbetegségben szenvedők nagy része elhízott. Betegségük kialakulásának fő oka a kövérség, a zsírpárnák formájában megnyilvánuló súlyfelesleg. Amíg ettől a tehertől nem szabadítják meg a testüket, állapotuk minden kezelés ellenére súlyosbodni fog. A hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel megpróbálja ugyan a zsír formájában elraktározódott szénhidrátfelesleget lebontani, de ez a kimerüléséhez vezet. A hasnyálmirigy kimerülés esetén pedig kialakul az 1-es számú cukorbetegség, ami elkerülhetetlenné teszi a rendszeres inzulinadagolást. Az 1-es számú cukorbetegség pedig súlyos szövődményekhez vezethet, melynek következménye érelmeszesedés, magas vérnyomás, impotencia, vakság, lábamputálás és mindezek következményeként 10-15 éves élettar­tamcsökkenés lehet. 

A magneto­presszúra igen ha­tékonynak bizonyult még a lumbágó és a migrén kezelésében. Nagy előnye a magneto­presszúrának, hogy semmilyen mellékhatása nincs, és nem áll fenn a hozzászokás veszélye. Ártani sem tudunk vele, mert ha túl sok energiát vittünk be, illetve vontunk ki, a mágnesrúd megfordításával a felesleg elvonható, illetve a hiány pótolható. (A megneto­presszú­ra működési elve, és alkalmazási szabályai az „Ezoterikus körkép” I. – II. – III. és VI. fejezeteiben található.)

Ugyancsak sokakat érintő időskori betegség a prosztatanagyobbodás. 50 év felett minden második férfi jóindulatú prosztatanagyobbodásban szenved, 70 év felett pedig alig akad olyan férfi, akinek ne lennének ilyen gondjai. A gyakori vizelési inger, és a vizelet égető, csípő érzése azonban könnyen megszüntethető a befogadó vezeték 2-es és 3-as pontjainak kezelésével. A gyógynövények közül a kisvirágú füzike[68] a legalkalmasabb ennek a betegségnek a gyógyítására. Igen hatékony még a hidegen sajtolt tökmagolaj, amely legegyszerűbben nyers tökmag formájában fogyasztható, de kapszulázva gyógyszertárakban is kapható. A legújabb kutatások szerint a prosztatanagyobbodás megakadályozására leghatékonyabb növény a fűrészpálma vagy más néven amerikai törpepálma[69]. Hatása azon alapul, hogy csökkenti a tesztoszteronszintet, ami a prosztatanagyobbodás fő okozója. A terméséből készült gyümölcskivonat nem drága. A 90 db kapszulát tartalmazó Saw Palmetto (90 kapszula) ára 2370 Ft. Gyártó: VitaKing. Házhoz szállítás esetén legolcsóbban a Gyógyexpressz webáruházban szerezhető be. Cím: http://www.argep.hu/trend/SAWP/Saw-palmetto-vitaking.html (Egy kapszula hatóanyag-tartalma: 540 mg.) Klinikai vizsgálatok alapján rendszeres szedése 50%-kal csökkenti az éjszakai vizelések számát, és 40%-kal mérsékli a hólyagban visszamaradt vizelet mennyiségét. A tesztoszteronszint csökkentésével mellékhatásként fokozza a természetes hajnövekedést, segít megőrizni a hajat. Ráadásul serkenti az immunrendszer működését. Az sem közömbös előnye, hogy a törpepálma-fogyasztás nem okoz szexuális zavarokat. A gyógyszerekkel ellentétben nem idéz elő impotenciát és libidócsökkenést. A tapasztalatok szerint még hatékonyabbá válik a fűrészpálma, ha szelénnel és likopinnal kombinálva szedik.[70]

Amennyiben a prosztatanagyobbodás más betegségekkel (pl. veseelégtelenség, húgyhólyaggyulladás, magas vérnyomás, mozgásszervi panaszok, kopaszodás[71], őszülés) társul, akkor komplex gyógymódra van szükség. Erre a célra legalkalmasabb a 15-féle gyógynövényt tartalmazó Renol. Bioinformáci­ós, széles spektrumú, regeneráló készítmény, amelyet a fitoterápia, az aromaterápia, a kristályterápia és a biorezonancia legújabb ismeretei alapján fejlesztettek ki. Ezt a magas koncentrációjú terméket (30 ml koncentrátum egyenértékű 400 ml klasszikus kivonattal) különleges technológiával állítják elő. Nem tartalmaz alkoholt, cukrot, ezért cukorbetegek is használhatják, és nincs benne semmilyen mesterséges adalékanyag vagy színezék. Kizárólag a legtisztább forrásokból származó gyógynövényekből speciális úton nyert kivonatot tartalmaz. A Renol illóolajai (karda­mom, citrom, ánizs, kámfor, gyömbér, grépfrút, vasfű, guajak­fa, boróka, kubebabors, mandarin) elő­nyösen egészítik ki a 15-féle gyógynövény harmonizáló és regeneráló hatását, jótékonyan befolyásolják a vizeletkiválasztó rendszer és a nyirokrendszer működését, illetve a vérnyomást. A Renolban lévő, ásványi anyagokból származó információk sorában többek között megtalálhatók a jáspis, a molda­vit, a fluorit és az ezüst rezgései.

A Renol elsősorban a vese, a húgyhólyag, a lép és a hármas melegítő ín-izomzat energetikai pályáját, valamint a szívburok oldalágát harmonizálja. Így elősegíti azoknak a problémáknak a megoldását is, amelyek az említett meridiánokkal kapcsolatban álló szervek nem megfelelő működéséből erednek. (Például a vese- és a húgyhólyag-meridián elégtelen működése összefügg a torokgyulladással, híg orrváladékkal, orrvérzéssel, könnyezéssel, magas lázzal, nyugtalansággal, szívfájdalommal, hideg lábakkal, gerinc- és ízületi fájdalommal.) Adagolása során tartsuk be a mellékelt tájékoztatóban leírtakat. Használat előtt a készítményt minden alkalommal alaposan fel kell rázni (legalább 21-szer). Ezzel dinamizáljuk az információs összetevőket, és növeljük a szer hatékonyságát. Az Energy Pentagram által gyártott Renol csepp fitotékákban szerezhető be. Legolcsóbban az Egészség Plázában kapható. Ára 7125 Ft. Cím: 1024. Budapest, Retek utca 19. Tel: 06 (70) 639-3928. Vidékre 900 forintért házhoz szállítják. Webcím: http://www.egeszsegplazabudapest.hu/vese-hugyutak/renol-koncentratum-30ml?gclid=CIGVnrPjos0CFcrjGwodxHAAnw

A prosztatanagyobbodás közvetlen oka nem a tesztoszteronszint növekedése, hanem a tesztoszte­ron dihidrotesztoszteronná alakulása, amiért az 5-alfa-reduktáz enzim a felelős. A dihidrotesztoszte­ron váltja ki a prosztatanagyobbodást, sőt a hajhullást is. A fejtetőn, homlokon, halántékon lévő hajhagymák ugyanis dihidrotesztoszteron (DHT) érzékenyek. Hatására idővel elvékonyodnak, végül teljesen eltűnnek. A hajhullás felgyorsul, mert a hajszálak növekedési fázisa egyre rövidebb lesz. Tehát a kopaszodás megállítása, hatékony visszafordítása az 5-alfa-reduktáz enzim blokkolásával vagy a DHT eltüntetésével lehetséges. A tesztoszteron vegyszeres csökkentése, blokkolása nem jó megoldás, mert létfontosságú a szervezet megfelelő működéséhez. Ha a hajhullás nem vitaminhiány vagy valamely gyógyszer mellékhatásaként állt elő, akkor, szinte biztos, hogy a DHT okozza. Férfiak esetén az esetek 95 százalékában androgén alopéciáról (AGA) van szó. Már ránézésre is könnyen megállapítható a hajhullás oka. Foltos hajhullás esetén valamilyen betegség áll a háttérben. A dihidrotesztoszteron által kiváltott androgén alopécia tipikus megjelenési formája a homlokon vagy a fejtetőn történő kopaszodás, ami 60 éves kor felett minden második férfinál beindul. Ezzel együtt megjelennek a prosztatanagyobbodás okozta vizelési problémák is.

[

A legújabb kutatások kiderítették, hogy nincs értelme különféle „csodaszerekkel” kísérletezni, mert ezek többsége teljesen hatástalan. Férfiak esetén a kopaszodás oka szinte minden esetben az androgén alopécia, ezért a hajhagymák különféle szerekkel, kivonatokkal való táplálása tejesen hatástalan. Ez a típusú hajhullás nők esetén is előfordul, de náluk nem kopaszodás, hanem diffúz hajhullás (hajritkulás, hajszálvékonyodás) formájában nyilvánul meg. A menopauza beálltával ugyanis a szervezetükben leáll a progeszterontermelés, így nincs ami közömbösítse a nők testében is megtalálható tesztoszteron hormont. A 5-alfa-reduktáz enzim blokkolásának jól bevált szere a minoxidil, 5%-os oldatban. Több változatban forgalmazzák. Legolcsóbb és leghatékonyabb (nem 2%, hanem 5% hatóanyagtartalmú) a Foligain P5. Ára 6.300 Ft. (3 x 60 ml flakont tartalmaz, ami 3 havi adag.) Rendelés: http://www.drogeriaplusz.hu/foligain_p5 (Naponta kétszer kell használni. Reggel és este, elindulás, illetve lefekvés előtt fél órával.) A minoxidol segítségével megállítható az androgén allopáciából eredő kopaszodás, de van egy hátránya. Ha egyszer elkezdjük használni, nem lehet abbahagyni. A kezelés leállítása után ugyanis visszaáll az eredeti állapot. Részletes tájékoztató a hatásmechanizmusról: http://drogeriaplusz.hu/?module=cikkek&cat=&cikk_id=3 További tájékoztatás: http://drogeriaplusz.hu/?module=cikkek&cat=&cikk_id=4

Szerencsére megszabadulhatunk ettől a tehertől. Egy kínai származású amerikai professzor ugyanis megtalálta a dihidrotesztoszteron természetes közömbösítő szerét egy kínai gyógynövényben[72]. Szülőfalujába hazalátogatva feltűnt neki, hogy senki sem szenved hajhullásban és őszülésben. Még a 90 éves embereknek is dús, sötét hajkoronájuk van. Hosszú faggatózás után rokonai elárulták az általuk használt gyógynövény nevét. Amerikába visszatérve dr. Ai Xin Chan hosszas kísérletezésbe kezdett, és 20 éves kutatómunka eredményeként létrehozta a FulFix hajnövesztőt. Ez a komplex szer fő hatóanyaga mellett különböző más gyógynövény-kivonatokat, valamint vitaminokat és aminosavakat is tartalmaz, ezért a kiserkent haj a kezelés abbahagyása után sem hullik ki. Használata elkerülhetővé teszi a méregdrága hajhagyma-átültető műtétet. A 100%-ig természetes szérum nem tartalmaz semmilyen vegyi anyagot (szulfátot, szintetikus illatanyagot, szintetikus festéket, formaldehidet, kőolajszármazékot, tartósítószereket). Forgalmazáshoz az összes hatósági engedélyt beszerezték. A szer minden teszten jól szerepelt.

Használata során először a fejbőr szöveteit normalizálja, majd csökkenti a DHT szintjét. Aztán a hajtüszők elkezdik elraktározni a vitaminokat és enzimeket, hogy a haj növekedni tudjon. Eredményeként új, egészséges hajszálak serkennek, amelyek sokkal erősebbek, vastagabbak lesznek, mint a korábbi haj. A hajnövekedés is felgyorsul. Minderre nem kell évekig várni. Egy hónap után megáll a hajhullás, és elkezdődik az új haj serkenése. Az eredeti hajszín is helyreáll, és a hajszálak fényessé, ragyogóvá válnak. (Csak az új hajszálak színeződnek vissza. A régi hajszálak kihullása után azonban az egész hajkorona visszanyeri eredeti színét.) Emellett nedvesen tartja a hajat a gyökerektől a hajvégekig, ezért nem lesz töredezett. A fejbőr sem zsírosodik be olyan hamar.

Különleges összetétele folytán ez a szer nem olcsó. Egy 50 milliliteres palack 10 600 forintba kerül. Rendelési cím: http://www.fulfixcomplex.com/hu5FvcQwe/ Futárposta viszi házhoz, a szállítás ingyenes. Két darab vásárlása esetén az ára palackonként 9200 Ft, míg három darab vásárlása esetén palackonként 84 300 Ft. Rendelési cím: http://www.fulfixcomplex.com/hu2ZaSrRQ/step2.php A szóróflakonos szérumot hetente kétszer kell használni, hajmosás után. Előtte jól rázzuk fel. A törölközővel megtörölt vizes fejbőrbe kell bedörzsölni, és nem szabad leöblíteni. (Utána a megszokott módon száríthatjuk, formázhatjuk a hajunkat.) A kúra teljes időtartama 2-3 hónap. A szer hatékonyságára jellemző, hogy a szállító 100%-os visszafizetési garanciát vállal rá.

Aki ezt a termékismertetőt elolvassa, azt gondolhatja: Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Igaza van. Az ezotéria, a természetgyógyászat sikamlós terület. Ezért ebben a szakmában sok a szerencselovag, a szélhámos. Leleplezésük nagyon nehéz, mert ezen a szakterületen nincsenek egzakt módszerek, melyekkel a valótlan állítások egyértelműen kiszűrhetők lehetnének. Így mindenki azt mond, amit akar, a becsapott páciens pedig utólag már futhat a pénze után. Csupán egy módon győződhetünk meg egy termék használhatóságáról, ha az Interneten átböngésszük a független blog­bejegy­zéseket. Ne a termékismertetők után található blogokat, mert ezeket barátokkal, ismerősökkel, illetve bértollnokokkal íratják, jó pénzért. Ezekben az egekig magasztalják a terméket, hogy minél többen megvegyék. A fogyasztók által írt, elfogultsággal nem vádolható honlapokon található blog­bejegyzésekből azonban kiderül, hogy a Fulfix is egy nagy átverés. Csak azért hagytam meg itt, hogy lássuk, hogyan zajlanak ezek a manőverek. A független vélemények között csupán egy-kettő található, akik azt mondták, hogy valamit használt. A többi hozzászóló szidta, és teljesen hatástalannak tartotta.

A Nők Lapja Café vitafórumán az egyik hozzászóló alaposan utánajárt a dolgoknak, és egy tucatnyi országban elolvasta a blogbejegyzéseket. Kiderült, hogy mindenütt szóról szóra az amerikai blogok szövege olvasható. A hihetőség érdekében a hozzászólók angol neveit lecserélték helyi nevekre. A forgalmazó még azt a fáradságot sem vette, hogy országonként más-más szöveggel etesse a népet. A „blogozók” arcképét azonban lecserélték Internetről leszedett helyi lakosok képeire. Azonban itt sem voltak elég körültekintőek. Az egyik képen ugyanis egy jól ismert pedofil bűnöző látható. (A Google képtárában ezt találták meg a legkönnyebben, és nem vették maguknak a fáradságot, hogy a hozzá tartozó honlapon elolvassák, hogy valójában kiről van szó.) Az üzletmenet fellendítése érdekében időnként egy-egy hazai hírességet is rávesznek arra, hogy jó pénzért dicsérje a terméküket. Arra azonban ügyelnek, hogy olyan dús hajú médiasztárt válasszanak, akinek semmi szüksége hajnövesztő szerre. Így a kipróbálás során nem jön rá, hogy őt is átverték. A saját tapasztalatom is ezt a sajnálatos tényt támasztja alá. Én négy palackkal vásároltam ebből a csodaszerből, és ezt negyvenezer forintom bánja. Egyetlen egy új hajszálam sem nőtt tőle, sőt még az a pár szál hajam is kihullott tőle, ami a fejem tetején díszelgett. A hatóságok semmit sem tudnak tenni ellenük, mert ez a szer egyetlen boltban, patikában sem kapható. A gyanútlan megrendelőknek házhoz szállítják.

A ricinusolajat viszont sokan dicsérik. Ez a patikában kapható filléres szer intenzív hajnövekedést vált ki. Persze ez sem mindenkinél, de egy próbát megér. Először forró vízbe állítva fel kell melegíteni az olajat, kb. 20-30 millilitert. (Állítsuk bele az olajosüveget a tűzről levett forró vízbe.) Utána vigyük fel a haj tövére, dörzsöljük bele a fejbőrbe, majd húzzunk úszósapkát vagy egy nylon zacskót a fejünkre. (Van, aki egy tojássárgáját is kever az olajba.)[73] Végül tekerjük körbe felmelegített törölközővel, és néhány óráig hagyjuk rajta. (Kezelés előtt nem kell megmosni a hajunkat. Ha a dunsztkötés alatt erőteljesen bizsereg a fejbőrünk, ez jó jel.) A kezelés után babasamponnal kétszer megmosva távolítsuk el az olajat a hajunkról. Ezt a kezelést hetente egyszer kell végezni. Már néhány hét után szép fényes és puha lesz a hajunk, s megindul a hajnövekedés. A sűrű olaj nem tömíti el a hajhagymákat, ezért egy idő után új hajszálak is nőnek a kopaszodó területen.[74] Kemoterápia után is nagyon hatásos. Csodákra azonban a ricinusolaj sem képes. Ha a fejbőr már kifényesedett, ott már csak a hajátültetés segít. (A médiasztárok szempillanövesztésre is használják a ricinusolajat. Este, lefekvés előtt fültisztító pálcikával felviszik a felső és az alsó szempillájuk, tövére, és másnap reggel lemossák. Felülről kenegessük, hogy a szemünkbe ne kerüljön. Néhány heti kezelés után több millimétert nőtt a szempillájuk.)

Az ezoterikus ismeretek gyarapodásával mind többen vannak, akik piramisvízzel kezelik a kopasz fejbőrüket. Megbízható forrásból vásárolnak egy mini piramist. Betesznek alá egy pohár vizet, és pát nap múlva ezzel az energetizált vízzel naponta háromszor bedörzsölik a fejbőrüket. Ettől néhány hét után felélednek a hajhagymáik, és újra kinő a hajuk. Mások megisszák ezt a vizet. Ez is hasonló hatást gyakorol a hajhagymákra.

Az őszülés visszafordítására is létezik egy egyszerű és olcsó megoldás, a kókuszolajos bedörzsölés. Ezt az ősi, házilagos módszert a Srí Lankán (Ceylon) élők több száz éve használják, amitől gyönyörű a hajuk. Tartós alkalmazása esetén a haj kevésbé töredezik, kevésbé hullik és lelassul az őszülés. Használata rendkívül egyszerű. Hajmosás előtt melegítsük fel a kókuszolajat, és masszírozzuk be a hajunkba. Ne csak a fejbőrbe, hanem a hajszálainkba is. Hagyjuk rajta legalább 10 percig, majd mossuk le meleg vízzel. Ha hajunk túl zsíros maradt, kíméletesen mossuk meg samponnal. Néhány hét után már szemmel látható lesz az eredmény.

[

Angelina Jolie elárulta fantasztikus fogyásának titkát – áll a Facebookon is terjedő, hírnek álcázott hirdetésben. A titok nyitja persze nem más, mint az amerikai doktor csodaszere, a Nidora, amelyet most bárki megrendelhet, akciós áron. Azt hihetnénk, senki sem dől be egy olyan ajánlatnak, amely heti nyolc kiló fogyást garantál, amelyhez hangsúlyozottan nem kell más, mint a csodapor, amely elveszi az étvágyat, mozgásra semmi szükség. A színésznő és a mellé tett számtalan „civil” –  akik természetesen szintén e szernek köszönhetően fogytak tíz-húsz kilót néhány hét alatt annak sulykolása, hogy erre bárki képes és még az önbecsülést is visszaadja –, sok naiv olvasót elcsábított.

A közösségi oldalakon, fórumokon az elmúlt másfél-két hétben több topikban kitárgyalták az érdeklődök és a pórul járt vásárlók a termék használhatóságát. A reakciókból egyértelműen kiderült, nincsenek elégedett vásárlók. Mit lehet tenni? Nagyjából semmit. A csodaszert áruló Nidora LLC nevű cég 2012-ben jött létre és Wilmingtonban van bejegyezve. Tulajdonosi háttere nem ismert, magyarországi fiókteleppel nem rendelkezik. Sem telefonon, sem levélben nem lehet kapcsolatba lépni a társasággal, kizárólag e-mailen érhető el. A terméket utánvéttel kell kifizetni, s aki hajlandó volt odaadni érte az akciósan „csak ma” 10 600 forintot, az azt már soha nem fogja visszakapni – hiába emeli ki csupa nagybetűvel a garantált pénzvisszafizetés lehetőségét a cég.

A hatóságok sok mindent nem tehetnek, hiszen nem gyógyhatású készítményről és nem magyar cégről van szó. A gyógyhatású szereket az Országos Élelmezés és Táplálkozástudornányi Intézetnél kell bejelenteni az első forgalomba hozatal előtt. Ez alól hangzatos szövegekkel lehet kibújni. Tipikusan ilyen a kezelés megkezdéséhez ajánlott készítmény vagy a közérzetjavító, illetve ehhez hasonló kifejezés. Tulajdonképpen a gipszet is el lehetne adni, csak jó szlogent kell találni hozzá – érzékeltette egy szakértő, mennyire könnyű átverni a fogyasztókat kamu termékekkel. A már kifizetett vételárat lehetetlen visszaszerezni, hiszen nem magyar cégről van szó – persze még ez esetben is elég nehézkes volna a behajtás.

A wilmingtoni cég mögött ugyanakkor biztosan magyar magánszemélyek állnak. A fogyasztóvédőkhöz a Nidorával kapcsolatban eddig nem érkezett bejelentés, s általában hasonló termékekkel kapcsolatban is csak évi öt-tíz jelzés jön, tudtuk meg a hatóságtól. Ennek valószínűleg nem az oka, hogy nincs kifogás, hanem inkább az, hogy a fogyasztók tisztában vannak azzal: reménytelenül át lettek verve. Amit a hatóságok tehetnek, az legfeljebb a megelőzés: minek szabad hinni, és adott terméknél mire kell figyelni. Mert rosszabb esetben betegséget is okozhat egy-egy termékösszetevő.

A fogyasztók becsapására számos trükk és eszköz bevethető. A cégek akár több embert is foglalkoztathatnak csak azért, hogy a különböző fórumokon, csetszobákban gyártsák a pozitív üzeneteket, siker sztorikat és jó tapasztalatokat – számolt be egy hasonló terméket értékesítő cég korábbi alkalmazottja. A Nidora is rengeteg pozitív történetet mutat be, hivatalosnak tűnő weboldaláról és a kritikák javát eltüntetik. Rossz tapasztalat nincs, csak enyhén kritikus hangvételű hozzászólás. A cég hirdetése ráadásul több weblapról is bejön, ezek között olyan függetlenség látszatát keltő cím is van, mint effektivfogyas.hu vagy e-dieta.net. Ezek egyébként semmilyen tartalommal nem rendelkező fantom weblapok, csak a hirdetés érhető el valamennyi menüpontból.

Népszabadság, 2014. május 19. (9. oldal)

 

Agykontrollsikerek

 

A gyakorlati tapasztalatok alapján a fizikailag alkalmazható gyógymódok közül a mag­neto­presszúra a leghatékonyabb, az autogén módszerek között pedig az Agykontroll a leg­tö­kéletesebb. Mind többen sajátítják el, és használják ezt az eljárását mindennapi problémáik megoldásra. Amíg a fizikai gyógymódok csak a test regenerálására alkalmasak, az Agykontrollal egyéb gondjaink is megoldhatók. Széleskörű hatékonyságának bizonyítására idézzünk néhány olvasói levelet az Elixír magazin Alfajárók című mellékletéből.

 

Kezdjük egy fiatal újságírónő élménybeszámolójával: „Éppen egy évvel ezelőtt a férjemmel egy öreg Trabantban érkeztem a tanfolyamra, a táskánkban néhány vajas zsemlével, és otthon elkészített teával. Kiadós veszekedés után voltunk, mert naponta anyagi gondokkal néztünk farkasszemet. Csu­pán tervekkel és ábrándokkal rendelkeztünk, a megvalósulás legcsekélyebb reménye nélkül. Ráadásul egészségügyi problémákkal küszködtem, pajzsmirigy-műtét előtt álltam. Gyakori láz, ízületi fáj­dalmak, hormonális problémák, depresszió gyötört. A pajzsmirigyem extrém méretűre nőtt, már nyelni is alig bírtam. A járás nehezemre esett, nagyon meghíztam, a legegyszerűbb fizikai megterhelés is kimerített. Népszerű magazinoknak dolgoztam ugyan, de anyagilag nem voltam sikeres a mun­kámban. Írásaim komoly szakmai sikert és olvasói elismerést hoztak, de a csekély honoráriumok a költségeimet sem fedezték. Már azon gondolkoztam, hogy abbahagyom az egészet, és három eltartandó gyer­mekemre való tekintettel elhelyezkedek valahol titkárnőként, egy közepes fizetés reményében.

Ekkor jutott eszünkbe az agykontrolltanfolyam. Gondoltam mit veszíthetünk. Házaspárként még kedvezményt is kaptunk a részvételi díjból. Az első »házi feladat« az volt, hogy fogalmazzuk meg, és írjuk le a céljainkat. Akkor még játéknak tekintettem a dolgot, és arra gondoltam: Ha már játszom nagyvonalú leszek. A józan ész határain belül kívánhatok bármit? Jó akkor leírom és kiteszem a falra, hogy főszerkesztő vagyok a saját lapomnál. Nincs kiadóvállalatom? Nincs bankbetétem, gazdag rokonom? Hitelképes sem vagyok? Nem baj, hiszen játszom, és a játékban ugye minden lehetséges. Naponta a céljaimmal keltem, feküdtem. Rendszeresen végeztem a gyakorlatokat. Agykontrollt végzett barátainkkal kis csoportot alkottunk, és hetente összejártunk gyakorolni. Mások számára nevetségesnek tűnő álmainkat osztottuk meg egymással. Közös programozással bátorítottunk mindenkit. Erősítettük egymásban a kitartást, a hitet és az erőt.

A dolgok egyszer csak megváltoztak körülöttünk. Szaporodtak a »szerencsés véletlenek«, a kisebb célok hamar elérhetővé váltak. Egyikünket kigyógyítottuk az influenzából, aztán álmatlanságot szüntettünk meg, fogyást idéztünk elő, házassági konfliktusokat rendeztünk, és elértük egy adóhivatali büntetés elengedését. Ezt követően komolyabb célokat tűztünk ki magunk elé. Persze nem vártuk, hogy ölünkbe hulljon a siker. Én is napról napra intenzívebben, és egyre nagyobb örömmel dolgoztam. Terveket készítettem, embereket kerestem fel, tanácsokat kértem, gondolkodtam, és köz­ben szor­galmasan végeztem az Agykontroll gyakorlatokat. Nem bántam meg. Nagyszerű dolgok tör­téntek velünk az elmúlt évben. Saját lapot alapítottam, melynek meglehetősen találó címére is az Agy­kontroll segítségével tettem szert. Főszerkesztőként tehetséges embereket foglalkoztatok. A férjemmel saját kiadóvállalatot hoztunk létre. Minden nap élvezettel és elégedetten teszem a dolgomat. Vállal­kozásunk napról napra gyarapszik, kiváló megbízásokkal látnak el bennünket komoly üzletemberek. A bevételekből folyamatosan építjük a következő lépcsőfokokat, és gyarapítjuk családunk bőségét. Sorra valósultak meg az egy évvel ezelőtt kitűzött céljaim. A semmiből indultunk. Csak hitünk és ötleteink voltak, és csupán az Agykontroll állt mellettünk. Sokan, akik az elején kinevettek bennünket, most sorra keresnek fel, és azt kérdezik: Hogyan?

Az egészségi állapotom már a tanfolyam ideje alatt jelentősen javult. A pajzsmirigyem teljesen visszahúzódott. A depresszióm eltűnt. Fizikai és szellemi teljesítőképességem jelentősen megnőtt. Már 8 kilóval vagyok könnyebb, műtétről szó sincs, tejesen egészségesen dolgozom napi 10-12 órát. Kapcsolataim mind családon belül, mind a tágabb környezetemben sokkal rendezettebbek. Nyugodtabb, megértőbb, megfontoltabb lettem. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, akiktől sokat tanulhatok. Mindig azt vonzom magamhoz, aki magán- és üzletemberként a következő lépcsőfokot segíti megmászni. Mostanában ha valami problémám adódik, szinte csak meg kell rendelni a megoldást, és már jön magától. Szükségem van egy építkezési vállalkozóra? Lekésem a buszt, stoppolok, és egy építkezési vállalkozó vesz fel. Mire odaértünk, már meg is kötöttük az üzletet. Szükségem van egy új ügyfélre? »Véletlenül« a kezébe kerül a lapom, megkeres, és máris megkaptam a megbízást. Tanácsra van szükségem a továbbképzéshez? Meghívást kapok egy tanfolyamra, ahol éppen a legmegfelelőbb információkat kapom. Kevés a tudásom egy feladat megoldásához? Szinte azonnal a kezembe kerül egy könyv, amelyből pótolhatom a hiányosságaimat. A legjobb dolog, amit önmagamért tehetek: az Agykontroll rendszeres használata. Ha változtatni akarunk az életünkön, azt belül, a fejünkben kell elkezdeni. Erre ébreszt rá bennünket az Agykontroll.”

 

Más családok egzisztenciájában is jelentős fordulatot hozott az Agykontroll: „Egy bútoripari vállalatnál dolgoztam tisztviselőként, minimálbérért. Két diplomával rendelkező feleségem munkanélküli volt, és így neveltük két kiskorú gyermekünket. Az ő 5000 forintos munkanélküli segélye semmire sem volt elég. Ezért nyugdíjas szüleim támogattak bennünket még 5000 forinttal. Emellett az anyósoméknál laktunk, négyen egy szobában. Sehogy sem sikerült kitörni ebből a lehetetlen helyzetből. Évekig próbálkoztam munkahelyváltással, de eredménytelenül. Elkeserítő és kilátástalan helyzetemben nem egyszer gondoltam arra, hogy ennyire jutottunk féléletnyi munkával. Akkor jött az Agykontrolltanfolyam. A szorgalmas programozás eredménye az lett, hogy hat hónap után sikerült munkahelyet változtatnom. Először titkár, majd ügyvezető igazgató lettem. A feleségem egy évvel később végezte el a tanfolyamot. Három hónap múlva már egy ismert újság rovatvezetőjeként dolgozott. Nyomasztó anyagi gondjaink megszűntek, magasabb életminőségbe léptünk.”

 

A legtöbben egészségük visszaszerzésére használják ezt a módszert. Kilátástalan esetekben szinte felülmúlhatatlan a hatása, mivel a gyógyíthatatlan betegségek terén az Agykontroll csodákra képes. A sok közül lássunk pár példát erre is: „Nyolc éve küszködöm pszoriázissal (pikkelysömör). Eddig már vagyonokat költöttem arra, hogy kigyógyuljak belőle. Két hete elkezdtem programozni az Elmetükre-technikával, hogy elmúljon a betegségem. Jelenleg teljesen tünetmentes vagyok. Az életvitelem, a táplálkozási szokásaim nem változtak, a káros szenvedélyem ugyanúgy megvan. Semmi mást nem tettem, mint programoztam. Most már hiszem és tudom, hogy egészségem helyreállításhoz az Agykontroll az út.”

Rengeteg embernek okoz gyötrelmet egy másik nehezen gyógyítható bőrbetegség, az ekcéma is. Egy agykontrollos így szabadult meg ettől a nyavalyától: „10 éve tartó kínzó ekcémám mindkét lábfejemet beborította. Nagyon sokat szenvedtem vele, mert csúnyán gennyedzett, állandóan kirepedezett, csupa seb volt. Orvostól orvosig jártam vele, különböző gyógyszerekkel és krémekkel kezeltem, de a sebeimet semmi sem mulasztotta el. Amikor visszamentem felülvizsgálatra, a legtöbb helyen azt mondták, hogy tanuljak meg élni vele. Volt olyan telem, hogy nejlonzacskót kellett a lábamra húzni, hogy csizmába bujtatva be tudjak járni a munkahelyemre. Hála azonban az Agykontrollnak, már hosszú ideje teljesen tünetmentes vagyok. Az Elmetükre-technikával és a laboratóriumomban gyógyítottam magam. Képzeletben lézeres kezelést, és különböző borogatásokat alkalmaztam.”

 

Az alkoholisták és a „láncdohányosok” is végleg megszabadulhatnak a szenvedélyüktől:

29 éves vagyok. Már tizenéves koromban rászoktam az italra. A lakóhelyemen rengeteg alkoholista él. Munkatársaim többsége sem veti meg a piát. Az agykontrolltanfolyam elvégzése előtt már komoly egészségügyi problémákkal küzdöttem. Többször kezeltek Tegretollal, Rivotrillal, de sajnos a kezeléseket követően hamarosan újra inni kezdtem, és mindig többet. A Rendőrtiszti Főiskolán pedig elértem a mélypontot. Alkohol nélkül egyetlen napot sem tudtam elképzelni. Egy budapesti rendőrtisztházaspártól hallottam először az Agykontrollról, ők javasolták, hogy végezzem el a tanfolyamot. 2006 áprilisában ezt meg is tettem. Itt ismertem meg a szokáskontrollt. 2006. május másodikának reggelére programoztam, hogy akkortól nem kívánom a piát. Sikerült! (A sikeres programozás ellenére teljes absztinenciát javaslok hasonló helyzetben lévő társaimnak, mert véleményem szerint kis mennyiség elfogyasztása után is bekövetkezhet visszaesés.) A tanfolyam előtt három italfajtát kombináltam: sör, whisky és mézes pálinka. Minden nap kikészültem, sokszor a barátaim vittek haza. Ma már egyáltalán nem iszom és a dohányzásról is leszoktam, pedig naponta több mint két dobozzal szívtam. A főiskola befejezése után szeretném e témakörben bővíteni az ismereteimet. Célom, hogy egyre több olyan embernek tudjak segíteni, akik hasonló problémákkal küzdenek.

 

Mind több áldozata van a kábítószer-élvezetnek. A közfelfogás szerint ebből a függőségből nincs menekvés. Pedig van: „Az 1960-as évek elején sokan kísérleteztek a tudatállapotot megváltoztató szerekkel, mint pl. az LSD, és a marihuána. Ki akarták deríteni, hogyan működik az agy. Én is közéjük tartoztam. Ám annyira hozzászoktam a szerekhez, hogy végül a heroin karjaiban találtam magam. Sok éven át naponta kellett beadni magamnak nem egyszer napi 200 dollár értékű adagot. Valósággal a kábítószer rabjává váltam. Létezni sem tudtam nélküle. Egy idő után már nem a feldobottság miatt injekciózza magát az ember, hanem azért, hogy egyáltalán életben maradjon. Közben számtalan orvoshoz fordultam, pszichiáterhez is jártam, kórházba is befeküdtem. Mindenütt könyörögtem, hogy szabadítsanak már meg ettől a szenvedélytől. A költséges elvonókúrák ellenére sehol sem tudtak velem jelentős eredményt elérni. A drogklinikák betegeinek 95%-a egy idő után újra a kábítószernél köt ki. Ekkor láttam meg egy újsághirdetést a Silva-féle Agykontrollról. Ott tanítottak meg a saját agyam irányítására. Ezzel a módszerrel 30 nap alatt meg tudtam szüntetni a heroin iránt érzett csillapíthatatlan vágyamat. Azóta »tiszta« vagyok. Már évek óta nem nyúlok kábítószerekhez. Mellesleg a heroin után a dohányzásról is leszoktam az Agykontroll segítségével.”

 

A legtöbb siker a rákgyógyítás terén születik: „A meditálás mindennapjaim részévé vált. Ennek hatására ige jó volt a közérzetem. Egy rutinvizsgálat során azonban kiderült, hogy a jobb oldali petefészkemnél egy 5 cm átmérőjű ciszta található. Nagyon megijedtem. Az ismerőseim próbáltak megnyugtatni. »Nem nagy dolog, majd megműtenek.« Mit mondjak, 23 évesen nem erről álmodoztam. Amint megtudtam a diagnózist, reggel és este gyógyítottam magam. Lementem szintemre, és elképzeltem, hogy egy ágyon fekszem, és egy röntgenszerű gép hajlik a hasam fölé, ami gyógyító lézerfényt bocsát ki. Láttam, mint a cisztám napról napra zsugorodik, majd végül eltűnik. Két hét múlva kíváncsian mentem az orvoshoz, ahol valóban csoda történt. A doktor hitetlenkedve meredt az ultrahangos vizsgáló készülék képernyőjére, és így szólt: Nincs itt semmi!”

Egy erős dohányos nem volt képes felhagyni káros szenvedélyével, annyit azonban megtett az egészsége érdekében, hogy rendszeresen eljárt tüdőszűrésre. 24 évi dohányzás után kb. 1 cm átmérőjű csomót találtak a bal tüdejében. Sürgősen beutalták mammográfiás vizsgáltra. Ő azonban nem ment el. Helyette elkezdte önmagát gyógyítani a nemrég elsajátított Elmetükre-technikával. Egy év múlva újra hívták vizsgáltra. Amikor elárulta, hogy nem ment el kezeltetni magát, a doktornő csodálkozott rajta, hogy még él. Elővette a friss röntgenfelvételt, és kereste a tovább növekedett csomót. Egy idő után megszólalt: „Nem találom. Nem értem hová lett”. Én tudom – feleltem. „Agykontrollal elmulasztottam”. Nagyon elcsodálkozott.

 

Kiderült, hogy a jobb vesémben rosszindulatú daganat van. Azonnal műteni kellett. Vasárnap már a kórházban feküdtem, s másnapra, hétfőre tűzték ki a műtétet Vasárnap jött az altatóorvosnő, felkészíteni a műtétre. Meglátta az agykontrollos könyvemet és CD-met. Megkérdezte: Elvégezte a tanfolyamot? Mondtam, igen. Erre megkért, segítsek a nagy műtétemnél az orvosoknak, mivel nagy vérveszteség várható. Három adag vért rendeltek a műtéthez. Tudni kell, hogy ráadásul vérszegény voltam. Programoztam, hogy nincs nagy vérveszteség, és minden rendben zajlik. Programoztam és programoztam. A műtét után mondja az adjunktus úr: Ilyent még nem láttunk Nagy műtét volt, mégis alig láttunk vérzést! Nem kellett vért adni! Faragó Margit.

 

Akkor sem reménytelen a helyzet, ha valaki már fél lábbal a sírban van: „Többliternyi folyadék gyülemlett fel a mellkasomba, ami miatt majdnem megfulladtam. A kórházi CT-vizsgálat kétökölnyi méretű daganatot mutatott ki a hasamban. Ráadásul a magas lázam miatt nem tudtak megműteni. Közben a daganatom érezhetően nőtt. Más akkor a volt, mint egy gumilabda. Nem sok jóval kecsegtetett az a körülmény sem, hogy testvéreim közül többen daganatos betegségben haltak meg. Két nővérem mellrákban, három másik testvérem pedig hasi rákban hunyt el. Mindnyájan a negyvenes-ötvenes éveikben jártak. Csak akkor csillant fel némi remény, amikor az orvosaim azt mondták: Talán még ki lehet venni a daganatot. A műtéti altatásból felébredve az első kérdésem az volt: Sikerült? Sajnos nem! – hangzott a válasz. Felnyitották a hasamat, majd rögtön vissza is varrták. A hasi tumor annyira összekapaszkodott a környező szervekkel, hogy képtelenség volt kioperálni. Hazaküldtek meghalni.

Mielőtt elvittek volna, megkérdeztem a doktor urat, árulja el, hogyan néznek ki a rákos sejtek. (Végső kétségbeesésemben ugyanis elhatároztam, hogy magam próbálkozom a gyógyításommal. Régebben olvastam az Agykontroll című könyvet, így tisztában voltam vele, hogy ez nem lehetetlen.) Az orvos azt felelte, hogy leginkább a buborékokhoz hasonlítanak. Mivel akkor már le tudtam menni alfa szintre, lelki szemeimmel láttam, hogy nagyszájú falósejtek egymás után kapják be ezeket a buborékokat. A tökéletesebb programozás érdekében megkértem a fiamat, hogy szerezze be nekem az alapgyakorlatról szóló kazettát is. Az Elmetükre-technikával elképzeltem magamat, hogy keményen dolgozom otthon a kertben. Kapálok, majd össze-vissza futkározok a kutyámmal. Közben levegőt is alig tudtam venni, és a mellkasomban a folyadék folyamatosan újratermelődött. Ennek ellenére még véletlenül sem mondtam, hogy lehetetlen. Állapotom ellenére képzeletben egész­ségesnek láttam magam. Egy idő után tényleg éreztem, hogy »nap mint nap egyre jobban és jobban vagyok«.

Ezért elhatároztam, hogy elvégzem az agykontrolltanfolyamot. Akkor már 15 kilót fogytam, és annyira gyenge voltam, hogy a fiamnak kellett elvinnie. Erős fájdalmaim miatt fájdalomcsillapítót is kellett szednem. Ott tanultam meg igazán programozni. Ezt követően rohamos javulás ált be az állapotomban. A következő CT-vizsgálaton már a nyomát sem találták a ráknak. Az igaz, hogy szinte egyfolytában programoztam. Nem volt vesztegetni való időm, mert a testvéreimmel két-három hónap alatt végzett a rák. A laboratóriumomban egy speciális tust alkottam, amiből lézersugarak jöttek ki. Amikor az orvosom meglátta a felvételt, összecsapta a kezét, és azt mondta: Ez világcsoda! Ilyen még nem volt, hogy valaki ennyire súlyos, operálhatatlan hasi tumorból egy-két hónap alatt rendbe jöjjön. Aztán hozzátette még, hogy erről tanulmányt fog írni.”

 

Talán a legszörnyűbb eset ez volt: „Kint voltunk a telkünkön. Egész nap főztem, takarítottam, tettem a szokásos dolgomat. Jó volt a közérzetem, nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Betegségem első jele akkor mutatkozott, amikor éjjel kimentem a fürdőszobába, és az ajtó előtt elájultam. Hamar magamhoz tértem, és mivel ismét jól éreztem magam, nem hívtunk orvost. Továbbra is a megszokott módon teltek a napjaim. Három nap múlva azonban már a vécéről sem tudtam felállni, olyan iszonyatos fájdalmaim voltak. Úgy éreztem, kiszakadnak a beleim. Szerencsére a mentőautó percek alatt kiért. A kórházban rögtön rohantak velem a röntgen osztályra. Mind az ultrahang vizsgálat, mind a hasi röntgen negatív lett. Az állapotom azonban olyan rohamosan romlott, hogy az orvosok azonnali hasműtétet javasoltak. A feltárás során megszületett a diagnózis is: teljes bélelzáródás, és a vastagbélben egy szétszakadt sérv.

A műtét után megkönnyebbültem, úgy gondoltam túl vagyok rajta. Két nap múlva azonban ismét erős fájdalmaim voltak. A kezelőorvosom azt mondta, hogy tűrjek nyugalommal, később jobb lesz. Én tűrtem, de a beleim nem. Egyik pillanatról a másikra sugárban kezdett ömleni az orromon, a számon a bélsár. Üvöltöttem, és fuldokoltam. Szétszakadtak a két napja műtött beleim. Aki élt és mozgott körülöttem, rohant. Futva vittek a műtőbe. Az újabb több órás hasi műtét alatt kétszer beállt a klinikai halál. A következő napot az intenzív osztályon töltöttem, morfiumtól kábán. Ekkorra már a kislányom kivételével a családom is lemondott rólam. Tele voltam aggatva csövekkel, szondával, és folyamatosan kaptam a morfiumot. A környezetemből csak egy-egy pillanatra észleltem valamit. A szám félrecsúszott, a nyelvem kilógott. 36 kiló szerencsétlenség voltam. Egy hét után is csupán néhány percre tértem észhez. Ennek során történt, hogy az orvosok megálltak az ágyam végénél, és azon tanakodtak, hogy ismét meg kellene műteni, de akkor már műhasfal kell, amit nem fogok kibírni. A beszélgetést hallva akadozó nyelvvel megszólaltam: Mához egy hétre hazamegyek.

Szánakozva néztek rám, és szóltak a nővérkének, hogy hozzon még egy adag morfiumot. Ezt azonban már nem engedtem beadni. Bár elmondta, hogy e nélkül mi vár rám, tudatában akartam lenni annak, hogy mi történik velem. Azért is szükségem volt az éber állapotra, mert a kislányom szinte mindig velem volt, és tartotta bennem a lelket. Egyfolytában programozott a gyógyulásom érdekében. Olyan eltökélt volt, hogy egy idő után már hittem neki, bíztam benne. Vágytam a gyógyulásra, és kész voltam a vele való együttműködésre. Élni akartam. Ezért is mondtam az orvosaimnak, hogy meg fogok gyógyulni. Tudtam, hogy nem fekhetek itt bábként, nagyon meg kell dolgoznom a felépülésért. Amíg nem voltam tudatomnál, a lányom egyoldalúan beszélgetett velem. Csupa pozitív dolgokat mondott nekem, biztatott a gyógyulásra. Reggel 7-től este 8-ig vigasztalt, hogy: Ne add fel! Egyre jobb színed van. Vagy: Már csak két napot kell aludnod, hogy kivegyék az első csövet belőled. Amikor úgy érezte, hogy már összecsuklik a fáradtságtól, segítségül hívta az agykontrollos társait, akik távprogramozással közreműködtek a gyógyulásomban.

Ahogy tisztult az elmém, egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy valamit nekem is tennem kell magamért. Miután a kislányommal együtt én is elvégeztem az agykontrolltanfolyamot, nem okozott nehézséget a programozásba bekapcsolódni. Már hajnalban elkezdtem, és napi 6-7 órát dolgoztam magamon. Kis manó képében végigjártam a beleimet, és feltérképeztem a kárt. Aztán különböző módszerekkel (takarítóként, festőként) elkezdtem rendet csinálni a szervezetemben. A szükséges eszközök képzeletbeli megteremtése során rábíztam magam a megérzéseimre. Próbáltam minden negatív gondolatot, kétséget kizárni az agyamból. Az eredmény nemsokára megmutatkozott. A lányom segítségével, szondákkal és csövekkel feldíszítve kimentem a folyosóra. Az éppen akkor odaért professzori vizit dermedt arccal meredt ránk. Másnap a kislányom egy négylevelű lóherével nyitott be a kórterembe. »Neked találtam« – és a kezembe nyomta.

Az orvosok továbbra is értetlenül, hitetlenkedve, de csodálattal nézték furcsa sétáimat a folyosón. A következő héten már drukkoltak is nekem, hogy az adott napon tényleg haza tudjak menni. Estére azonban begennyesedett a sebem. Napi háromszori tisztításra volt szükség, amikor elérkezett az előre beharangozott időpont. A kezelőorvos szinte sajnálkozva mondta, hogy »azért ne keseredjen el, a sebe gyorsan gyógyul, ezért ha nagyon akarja, holnap már hazamehet. Amit ön csinált, az már így is maga a csoda«. Egy óra múlva nyílt a kórterem ajtaja, és az osztályos orvos a következőket mondta: Elnézést asszonyom, de nagy baj van. – Majd kivert a hideg verejték. Mi jöhet még? Nem volt még elég? Aztán így folytatta: Hat rohamkocsi érkezett egy tömegbalesetből. Szükségünk lenne az ágyára. Emiatt mégis csak hazakerültem az általam megjövendölt napon. Az orvosom ellátott instrukciókkal és gyógyszerekkel, majd végül átölelt, és ezt mondta: Én nem tudom, hogy mit csinált, azt sem, hogy hogyan, de csodálom önt. Otthon teljesen felépültem, és ma már a halálos betegségem csupán egy kellemetlen emlék.”

 

Olyanok is vannak, akik öntudatlanul alkalmazzák az Agykontrollt, anélkül hogy korábban hallottak volna róla. A laikus alkalmazás is hatásosnak bizonyult:

 

Gabriella, egy kétgyermekes anyuka, aki az egészségügyben dolgozott, fürdés közben furcsa csomót vett észre a mellén. Mint nem sokkal később kiderült, emlőrákja volt. A műtét, a többszöri kemoterápia és sugárkezelések ellenére a rák tovább terjedt a testében. Egy év múlva áttétet találtak a veséjében, a tüdejében, és az agyában is. A 179 centiméter magas fiatalasszony 32 kilósra fogyott. Morfiumon élt, az orvosok nem adtak neki többet néhány napnál. Gyermekei jövőjére gondolva azonban elhatározta: meggyógyul. Kérte, hogy adjanak neki kevesebb morfiumot, hogy írni tudjon. 773 darab A5-ös méretű iskolásfüzetet írt tele ezzel a szóval: „meggyógyulok”. Bárki érdeklődött a hogylétéről, csak annyit felelt: meggyógyulok. Minden nap többször elképzelte, ahogy vidáman hintáztatja gyermekeit a közeli játszótéren. Megmagyarázhatatlan módon a daganatok lassan eltűntek a szervezetéből. Később visszament a szakemberhez, aki a rákot diagnosztizálta nála. Az orvos nem akart hinni a szemének. Azt hitte, hogy kísértetet lát. Gabriella jelenleg boldog és egészséges családanya, aki korábban nem gyakorolta az Agykontrollt, ám később elment egy tanfolyamra, és a módszer lelkes híve lett. Hiszi, hogy agyunk programozható, és a pozitív megerősítések segítségével mindenki gyógyíthatja magát, avagy egyszerűen csak szebb lehet az élete. Minden napot hálaadással kezd, és minden terve megvalósításához az Agykontroll segítségét veszi igénybe.

 

Szakmai körökben is nagy port kavart az az eset, amikor egy sánta nő ezzel a módszerrel 4 centiméterrel meghosszabbította a lábát: „Csípőbetegségem miatt két nagy műtétet hajtottak végre rajtam gyerekkoromban. Ennek során a bal csípőízületemet merevíteni kellett. Mindezek hatásra 17 éves koromra 4 centiméterrel rövidebb lett a bal alsó végtagom. Mivel a beteg oldalon kevésbé nő a csont, az orvosok azt mondták, hogy ez a helyzet csak rosszabbodni fog. Húsz éven át éltem így, és hordtam állandóan magasított talpú ortopéd cipőt. Ilyen állapotban érthető, hogy mindjárt az elsők között elvégeztem az agykontrolltanfolyamot. Éreztem, hogy rajtam csak ez segíthet. Minden áron meg akartam szabadulni a testi torzulásomtól, mivel az állapotom szörnyű terhet jelentett számomra. A megszerzett tudás, és az elszántság végül is meghozta a várt eredményt. Másfél éves kitartó programozás eredményeként fokozatosan megszűnt a két lábam közötti hosszkülönbség.

Reggel, délben, este, sőt sokszor még éjszaka is programoztam a célom elérése érdekében. Egy idő után azt vettem észre, hogy az ortopéd cipőim zavaróan »magassá« váltak. Úristen! Nő a beteg lábam! – hasított belém a gondolat. Egyébként fél évig semmi változás sem történt, mert nem tudtam magam egészségesen elképzelni. Lelki szemeimmel görbének, rövidebb lábúnak láttam magam. Csak kis lépésekben, apránként sikerült megváltoztatni a magamról kialakított képet. Olyan mélyen gyökerezett bennem a »nyomorék Gabi« énkép, hogy sokáig még alfában sem sikerült hibátlannak látni a testemet. Amikor elkezdtem hinni állapotom megváltoztathatóságában, még mindig csak képzeletben tudtam szebben járni. Az Elmetükre-technika, és a laboratóriumi képernyő alkalmazása akkor hozott jelentős javulást, amikor már képes voltam magam egészségesnek elképzelni. Miután a lelki szemeimmel láttam, hogy olyan csodálatosan járok, mint egy zerge, a valóságban is könnyebb lett a járásom. A végén lekaptam a lábamról a cipőt, és örömömben sírni kezdtem az előszobai tükör előtt. Szembe néztem magammal, és azt mondtam, hogy: Ez nekem többé nem kell! Ezt követően elégettem mind a nyolc ortopéd cipőmet. Néhány milliméternyi különbség még van ugyan a két lábam hossza között, de ez már nem akadályoz abban, hogy normál cipőket hordjak. Melegen ajánlom mindenkinek az Agykontrollt, mert ez egy igazi kincs.”

 

Nem kevésbé meghökkentő Székács Ferenc egri asztalos története, akit Vallon úti műhelyében dolgozva csonkolásos baleset ért. Bal kezének nagyujja a megmunkált deszkával együtt a gyalugép alá csúszott, és az levágott belőle egy centiméternyi darabot. Székács úr nem nyugodott bele, hogy rokkanttá vált, hanem Agykontroll-ismereteit felhasználva öngyógyításba kezdett. Az Elmetükre technikát alkalmazva ujjának hiányzó része visszanőtt. Alig két hónap alatt új csonthártya és köröm képződött rajta. A levágott ujjbegy étertestére visszamaterializálta a hiányzó szöveteket. A korábbi és az új röntgenfelvételek egyértelműen igazolják a „csodát”. Az orvosok érdeklődésére elmesélte, hogy mindezt az Agykontrollnak köszönheti, majd hozzátette, hogy „ez a tanfolyam volt élete legjobb befektetése”. A róla szóló riportból az is kiderül, hogy az orvostársadalom és a gyógyszergyártó lobbi azért nem támogatja az Agykontroll széleskörű terjedését, mert ez rontja az „üzletüket”. Ha az emberek önmagukat is meg tudják gyógyítani, sőt sokkal többre képesek, mint az orvosok, akkor a betegellátásban dolgozók munkanélkülivé válnak. Ennél is megbocsáthatatlanabb következmény, hogy a befektetők elvesztik a gyógyszergyártásból eredő hatalmas profitjukat.

 

Nem mondható mindennaposnak ez a gyógyulási mód sem: „1992-ben egyszerre kaptam szívinfarktust és tüdőembóliát. Az agykontrolltanfolyamot 1993-ban végeztem el. Ez volt életem legjobb befektetése. Minden nap legalább egyszer elcsendesedek, relaxálok, de napközben többször is elmondom magamban gondolatban azt a megerősítést, hogy: Egyre jobban vagyok! Azóta semmi problémám a szívemmel. 1994-ben egy rutinvizsgálaton kiderült, hogy a koleszterinszintem 8,6 ami igen magas. Azonnal elkezdtem tevékenykedni a képzeletbeli laboromban. Gondolatban borecetes infúziót adtam be magamnak, és azzal mostam át az ereimben csörgedező véremet. Ezt a játékot naponta többször is megismételtem. A negyedik napon, amikor éppen alfában voltam, és elkezdtem alkalmaznia a borecetes infúziót, hirtelen erős vizelési ingerem támadt. Olyan intenzív nyomást éreztem a hólyagomban, hogy abba kellett hagyni az alfázást. Szaladtam a WC-re, és ahogy megindult a vizeletem olyan érzésem támadt, mintha sűrű olajat pisilnék. Kb. 1 dl, sűrű, sárga, olajos vizelet csillogott a kagylóban. Alig tudtam kisikálni utána a vécécsészét, olyan csúnya nyomot hagyott benne. Néhány nap múlva visszamentem az orvosomhoz, hogy ellenőriztessem a koleszterinszintemet. Az eredmény 6 mmol/l lett! Az orvos kérdőn nézett rám: – Hát ezt hogy csinálta? Azóta időnként – amikor éppen eszembe jut – tisztogatom a véremet és az ereimet. Jelenleg 5,0 a koleszterinszintem. Mindez annak ellenére történt, hogy a táplálkozásomat nem változtattam meg. Most is ugyanazt eszem, mint amikor még magas volt a koleszterinszintem.”

 

Az Agykontroll az allergia felszámolása terén is igen hatékonynak bizonyult. A legtöbb siker a virágporallergia megszüntetése során történt. A legérdekesebb esetekről azonban az ételallergiával kapcsolatban számoltak be: „Gyermekkorom óta allergiás voltam a tojásra. Eleinte kis mennyiséget még fel tudott dolgozni a szervezetem, csak akkor keletkeztek rajtam kiütések, ha sokat ettem belő­le. A helyzet azonban idővel egyre súlyosabbá vált. Annyira, hogy már az orvosok által felírt gyógy­szerek sem segítettek. Ekkor, végső elkeseredésemben elővettem a régebben már olvasott Silva-köny­vet, hogy megpróbálkozzak az Agykontrollal. Az Elmetükre-technikát alkalmazva a képernyőmön naponta háromszor megjelenítettem egy nagy adag tojásos ételt, amit képzeletben jóízűen fala­toz­tam. Aztán láttam magam, hogy a bőröm másnap is ugyanolyan sima, nem jelenik meg rajta kiütés. Emellett képzeletben olyan injekciókat adtam be magamnak, amelyek segítették feldolgozni a fehérjét. Egy hónap múlva kíváncsi voltam az eredményre. Megettem egy adag tojásos ételt. Nagy meglepetésemre a szervezetem nem reagált rá. Ezt követően még két ízben programoztam, majd befejezésül képzeletben kezet fogtam a tojásokkal, és örök barátságot kötöttünk. Már évek óta nyugodtan ehetek bármilyen tojásos ételt. A tojásfehérje feldolgozása ma már semmilyen gondot nem okoz a szervezetemnek.”

 

Komplex betegségek esetén sem reménytelen a helyzet: „28 éves koromban gyógyíthatatlan betegségem alakult ki. Bőr-, ízület- és vesekárosodás okozta tünetektől szenvedtem. Vérképem borzasztóan rossz volt. Féléves kórházi kezeléssel sem sikerült megállítani a további romlást, ezért leszázalékoltak. Alig kezdtem el dolgozni, máris nyugdíjas lettem. Rokkantnyugdíjas. Az orvosom azt tanácsolta, hogy tanuljak meg élni ezzel a betegséggel. Én azonban nem tudtam belenyugodni ebbe a helyzetbe, és folyton-folyvást a gyógyulás lehetőségét kerestem. Amikor megjelentek az Agykontroll és a Gyógyíthatsz című könyvek, rögtön lecsaptam rájuk. Elolvasásuk után azt gondoltam, hogy: Istenem! Ha ennek csak a fele igaz, nyert ügyem van! Nem csak a fele volt igaz, hanem minden. Sőt a leírtaknál többet is elértem. Ezen az úton elindulva legyőztem minden betegségemet. Hitemnek és a programozásoknak köszönhetően ma már nem szedek gyógyszereket, és a leleteim kiválóak. Az orvosom azt mondta, hogy még ilyet nem látott. Visszamentem dolgozni, és senki sem hiszi el rólam, hogy milyen beteg voltam.”

 

Vicces történetekben sincs hiány: „Korábban gyakran mondogattam, hogy: Ha én ezt megoldom, abba biztosan belekopaszodok. Nem csoda, hogy a hajam nagyon hamar elkezdett hullani. A különféle vizsgálatok nem tudták kideríteni az okát. A vitamintabletták szedése semmit sem segített. Később, agykontrollosként már rádöbbentem gondom valódi okára. Sürgősen abbahagytam a negatív programozást, és Elmetükre-technikával naponta háromszor programoztam magamnak, hogy a hajam dús, erős szálú. Sikerült! Üstököm ismét a régi.” Az Agykontroll a férfiak házimunkára serkentésére is alkalmas: „Kíváncsiságból elkezdtem programozni a férjemet. Ő német fiú, foglalkozása favágó. Vidéken lakunk, és itt nem szokás, hogy a férfiak házimunkát végezzenek. Ennek ellenére többször elképzeltem alfában a 100 kilós »erdei mackó« férjemet az én kis köténykémben, amint mosogat. Három nap múlva így brummogott hozzám: Olyan fáradtnak nézel ki kicsim, ma én mosogatok. Nyolc éve vagyunk házasok, és ez idő alatt ez volt az első alkalom, hogy az ő kezébe járt szaporán a mosogatószivacs. Remélem nem utoljára.”

 

Külföldről is érkeznek beszámolók. Egy Torontóban élő asszony így bánt el az epekövével: „Gyakran kínzott az epegörcs. Végül nem bírtam tovább, be kellett mennem a kórházba. Ott reggeltől késő délutánig vizsgáltak, majd közölték velem, hogy epekövem van. Hazaküldtek mondván, hogy keressek egy sebészt, és operáltassam meg magam. Egy ilyen komoly műtét errefelé nem olcsó dolog. Miután már régóta készültem haza, nem halogattam az utazást. Műtétre azonban Magyarországon sem volt szükség. Otthon hallottam erről a kurzusról, és elvégeztem. Utána elképzeltem, hogy kapszulákban kis manókat nyelek le. Az első csákánnyal szétverte a nagyobb köveket. A később érkező törpék egyre kisebbre törték azokat, majd az utolsó kávédarálóval porrá őrölte. Így a kövek könnyen távoztak az epehólyagomból.” (Mellesleg ugyanezt meg lehet tenni vesekövek esetén is.)

Ha nem túl nagy a kő, ki is csalogatható: „Vesemedence-gyulladással bekerültem a kórházba, ahol a röntgen két meglehetősen nagy követ mutatott ki a vesémben. Az orvosok műtétet javasoltak. Én azonban 10 nap haladékot kértem, és a fiatal orvosok legnagyobb derültségére már a kórházban neki­álltam a programozásnak. Alfa állapotban megkerestem a két követ, és rábeszéltem őket, hogy jöj­jenek ki, mondván »Jóval kellemesebb itt kint a fényben, mint ott bent a sötétben«. Eléjük álltam, és mutattam a vesevezetéken át a kivezető utat. A húgyhólyagomba érve félreálltam, és vártam mi tör­ténik. A két vesekő engedelmesen követett. Még a kristályosan csillogó felületüket is láttam, amikor belepottyant a hólyagomba. Ezt közöltem az orvosommal is, aki mosolyogva küldött ellenőrző rönt­genre. A felvételt vizsgálva döbbenten állapította meg, hogy a kövek már nincsenek a vesében. Ezt követően hazamentem, és háromnapi koncentrált agykontrollozás után a kövek a WC-kagylóban kö­töttek ki.

A csontritkulásommal kapcsolatban is biztató eredményt értem el. Miután már nyugdíjas vagyok, a háziorvosom évente elküld általános kivizsgálásra, ahol nagyfokú csontritkulásra derült fény. A csontvesztés közel 45%-os volt, ami nagyon veszélyesnek számít. Mint köztudott a csontritkulás gyógyíthatatlan betegség, egyelőre csak az állapotromlás állítható meg. A kapott hormontartalmú tabletta is csak lassította a további leépülést. Mivel nem vágytam arra, hogy hátralevő éveimet ágyban vagy tolószékben töltsem, elkezdtem újra programozni. Megmagyaráztam a testemnek, hogy mi a baj, és megkértem az egészségemre felügyelő kis katonákat a közreműködésre. Rávettem őket, hogy árgus szemekkel figyeljék a gyógyszer működését, hogy csak ott fejthesse ki a hatását, ahol kell. Semminemű mellékhatást nem engedélyeztem. Utána képzeletbeli műszerembe betápláltam az ideális csontsűrűséget. Aztán beállítottam a programot, hogy mindaddig építi és szaporítja a csontsejteket, amíg ezt a szintet el nem éri. Felszólítottam szervezetem dolgos kis törpéit, hogy szorgalmasan gyűjtsék össze a rossz helyre rakódott meszet, és keverjék össze a laboratóriumomban található jó fajta csontenyvvel, valamint a szükséges szerves anyagokkal, és kis kannácskáikkal öntözzék be a porózus csontrészekbe. Jelen pillanatban ott tartok, hogy a csontritkulás 15%-kal csökkent.”

 

A legnagyobb kétkedést orvosi körökben váltja ki az Agykontroll: „A méhszájamon keletkezett hámfelrakódás miatt állandó orvosi ellenőrzés alatt álltam. Az orvosom már korábban is gyakran mondogatta, hogy jó lenne ezt eltávolítani, mert komoly betegség alakulhat ki belőle. A műtétnek azonban még a gondolatától is irtóztam, azért húztam-halasztottam a dolgot. A következő felülvizsgálaton azonban közölte velem az orvosom, hogy a felrakódás tovább nőtt. Ezért nem szabad tovább várni, mert fennáll az elrákosodás veszélye. Megijedtem, de haladékot kértem, hogy megpróbálhassam Agykontrollal rendbe hozni magamat. Orvosom furcsán nézett rám. Miután hosszú ideje barátok is vagyunk, így fogalmazott: Ági! Ennél értelmesebbnek gondoltalak! Ennek ellenére elkezdtem programozni, de valahogy nem teljes gőzzel. Az egy hónap múlva végzett kontrollvizsgálat nem mutatott javulást, így a műtét elkerülhetetlennek tűnt. Ettől pánikba estem. Nagy nehezen kiharcoltam még egy hét haladékot, és most már teljes odaadással programoztam a gyógyulást.

A laboratóriumi képernyőmön egy lézerkészüléket képzeletem el, ami fokozatosan elvékonyította a hámfelrakódást. Eközben gyakran elképzeltem magam tejesen gyógyultan, egészségesen. Elérkezett az utolsó kontrollvizsgálat ideje. A nőgyógyászom már notesszel a kezében várt: – Ágika, melyik napon fekszel be a kórházba? –Talán előbb meg kellene vizsgálnod! Nem sok értelmét látta, de a kérésemre megtette. Rutinszerűen kereste a kóros elváltozást, de nem találta. Először a szemüvegét törölte meg, majd a vizsgálóműszer lencséjét. Végül ezt mondta: Ez érthetetlen, de hála Istennek tejesen rendben vagy! Határtalan volt az örömöm. Egyszerre két sikert értem el. Nemcsak a műtétet úsztam meg, hanem felkeltettem az orvosom érdeklődését is a Silva-módszer iránt.”

 

A sok szülés következtében köldöktől lefelé megnyílt a hasfalam, és már kezdett továbbszakadni felfelé is. Arról nem is beszélve, hogy kialakult egy hüvelykujjbegynyi köldöksérv is. Minden olyan orvosi vizsgálatnál, amikor a hasamat is megvizsgálta az orvos közölte, hogy meg kellene operáltatnom, mert tovább fog szakadni. Ez a negatív „programozás” még siettette is a folyamatot, mert amikor hasizomerősítő felüléseket végeztem, kezdett valami kitüremkedni és furcsa, izomrepedésszerű tüneteket észleltem. Megvallom megijedtem. Nekiláttam a helyreállításnak. Szintemre mentem, és elképzeltem egy „varrókészletet”, ami az emberi test varrására alkalmas. Amikor annak ide­jén varrni tanultam, mutattak nekünk egy kelmeegyenesítő öltést, ami a széthasadt ruhadarab megjavítását szolgálja. Ezzel az öltéssel kezdtem képzeletben kijavítani a hasfalamat. Az öltés kezdeténél és végénél hagytam egy-egy cérnadarabot azzal a céllal, hogy szükség esetén még tudjak feszíteni a varráson. Még kb. három alakommal mentem alfába, és húztam szorosabbra az öltést. Kis idő múlva ellenőriztem szintemen a szétvált izomszélek összeforrását, és amikor már befejezettnek láttam a gyógyulást, kiszedtem a „varrást”. Nem sokkal később észrevettem, hogy a köldöksérvem is teljesen elmúlt, visszahúzódott! A következő vizsgálaton, ahol az orvos megtapogatta a hasamat, és megnyugodva közölte: „Látom, megfogadta a tanácsomat, és végre megoperáltatta a hasfalát.” Ekkor azonban hirtelen elakadt a szava, mert nem látott műtéti heget. Eldicsekedtem a módszerrel. Nagyon csóválta, hitetlenül rázta a fejét, de az eredmény ott volt, megkérdőjelezhetetlenül.

 

A legtöbben a fogorvosi kezeléstől félnek: „Az Agykontroll megismerése előtt a fogorvosi szék számomra az univerzum legkerülendőbb pontja volt. Most már más a helyzet. Nyolc fogamra kellett koronát rakni. Amíg korábban a fúrógép hangjától is pánikba estem, most injekció nélkül csiszolták le az összes fogamat. A fájdalmat Agykontrollal szüntettem meg. A doktor úr nagyon csodálkozott rajtam. Az egyik fogamat azonban menthetetlennek ítélte, és ki akarta húzni. Kértem, hogy várjunk még vele pár napot, valamit ki akarok próbálni. Látta, hogy nagyon ragaszkodom a természetes fogaimhoz, ezért próbatömést alkalmazott. Az eljárás nem vált be, ettől még érzékenyebb lett a fogam. Ekkor bedobtam apait, anyait. Három este alkalmaztam az Elmetükre-technikát. Képzeletben átlátszóvá tettem a szuvas fogamat, majd feltöltöttem tisztító folyadékkal, ami feloldotta a tönkrement fogbelet. Aztán képzeletben egy injekciós fecskendővel leszívtam a zavaros folyadékot. A nyolcadik leszívás után megtisztult a fogam, és megszűnt a fájdalom. A doktor úr hiába ütögette a fémszondájával, egyáltalán nem fájt. Bár már hallott az Agykontrollról, nem akarta elhinni, hogy én hoztam rendbe. De a probléma megszűnt, így ezt a fogamat is véglegesen betömhette, és felrakhatta rá a koronát.”

 

Ha valamelyik eljárás nem válik be, ne keseredjünk el. Próbálkozzunk más módszerrel. Egy fiatal nő félholtan feküdt a kórházban. A korábban tanultak alapján oly módon próbálta gyógyítani heveny vastagbélgyulladását, hogy törpék tisztítják, súrolják a beleit. Ennek során azonban nem javult az állapota. Ezt követően megváltoztatta a gondolati képet, ám az új módszer sem hozott eredményt. Ekkor az jutott eszébe, hogy háborút indít a kórokozók ellen. Ellazulva, mély tudatszinten naponta küldte csatába seregeit, és színes képek formájában vizualizálta a küzdelmet. Az érzékletes megjelenítés sikerrel járt. Orvosai legnagyobb meglepetésre nemsokára gyógyultan távozott a kórházból.

Egy másik hölgy is csak harmadik nekifutásra ért el sikert. Először ő is a kis törpékkel próbálkozott, akik üvegmosó kefével tisztogatták az ereit. Bár kitartóan programozott, a kívánt javulás mégsem mutatkozott. Erre módosított a stratégián, de mindhiába. Végül az az ötlete támadt, hogy minden egyes vörösvértestét megkérte: a beteg ereken keresztülutazva gyógyítsák azokat. Ezt követően gyorsan visszahúzódtak a hatalmas, dudoros visszerei a lábán.

 

Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a gyógyító eljárásnak valamilyen mértékben összhangban kell állnia azzal az eljárással, amit a láthatatlan segítőink hajtanak végre rajtunk a tényleges gyógyításunk során. Azt nem várják el tőlünk, hogy pontosan tudjuk, hogy a betegségünket hogyan kell gyógyítani, de azt igen, hogy legalább hasonló módon imitáljuk a menetét. Pl. ha vészes vérszegénységben szenvedünk, hiába küldjük a kis törpéket ereket takarítani, mert nem a vérereinkkel van a baj. A vashiány pótlása, a vörösvértestek szaporítása ily módon nem oldható meg. Aki idegenkedik a hagyományos orvosi kezeléstől, annak is célszerű legalább egy kivizsgáláson részt venni, hogy tudja mi a baja. A pontos diagnózis tudatában sokkal könnyebb kidolgoznia a célravezető stratégiát, mint a vaksötétben tapogatózni. Ha végképp nem boldogulunk, kérdezzük meg a laboratóriumi tanácsadóinkat. Ők tudják, hogy mi a megoldás.

A balesetek megelőzése érdekében is érdemes pontosan programozni, nehogy úgy járjunk, mint ez az aggódó szülő: „A feleségem új autót vett, és a 17 éves fiam elkérte tőle kipróbálásra. Miután csupán 3 napja rendelkezik jogosítvánnyal, nagyon nyugtalan voltam, hogy valami baja esik. Mivel nem sikerült lebeszélnem a sétakocsikázásról, lementem alfába, és azt programoztam, hogy sértetlenül hazaér. Így is lett. Neki nem esett semmi baja. A kocsin azonban két horpadás volt. Azt ugyanis elfelejtetem programozni, hogy az autó is épségben maradjon.”

 

Vigyázzunk, mert az Agykontrollban a negatív programozás is hat. Jóval intenzívebb, mint az önszuggesztió:

„Agykontrollt végzett kolléganőmet tanfolyamra küldték, de a vizsgáktól nagyon félt. Reggel, induláskor az járt a fejében, bárcsak eltörné a kezét, akkor nem tudna tesztet írni. Túl jós sikerült a programozás. Az Oktatási Központ lépcsőjén legurulva nem csak a kezét, hanem a lábát is eltörte…”

 

Különösen fontos a körülmények pontos megismerése elveszett tárgyak, állatok, személyek keresése során. Ezt támasztja alá az alábbi beszámoló is: „Vidékről hívtak fel telefonon, hogy segítsek egy elveszett kutya megtalálásában. Gazdája elkeseredettségét átérezve elkapott a »vadászösztön«. A telefonkagylót a kezemben tartva alfába mentem, és kértem a kutyus adatait. Soha nem jártam az illető lakhelyén, ennek ellenére bevillant egy utcarészlet, amit részletesen leírtam a telefonálónak, és megjelöltem, hogy melyik ház, melyik lakásában található a jószág. Fél óra múlva újra hívtak. Minden stimmelt, az utca, a ház, a lakás, a kutya fajtája. Csak éppen nem ez volt a keresett eb. Kiderült, hogy rosszul adta meg a kutya életkorát. Újabb esettanulmányba kezdtünk. Most másik kép, egy játszótér ugrott be. Ezt is részletesen ismertettem. Még azt is elmondtam, hogy a mérleghinta egyik végén hiányzik a faülőke. A cím közlésekor azonban zavarba jöttem, mert az illető azt állítot­ta, hogy azon a környéken nincs is játszótér. Ennek ellenére elment a megadott címre. Fel-alá járkált a környéken, majd benézett egy sövénykerítés mögé. Ott meglátta az általam említett játszóteret, a mérleghintával, és a hiányzó faülőkével együtt. Azért nem tudott róla, mert ez a kis játszótér egy katonatisztek számára épített lakónegyedben állt. Ott búslakodott a kutyája egy fa alatt. Mindketten örömmámorban úsztunk, amikor visszahívott.”

 

Imádom a lovakat, és sokat járok közéjük. Egy alkalommal egy csikó ki volt kötve, mert kólikától szenvedett. Vergődött. Az állatorvos nem sok reményt fűzött az életben maradásához. Hazasiettem, a laboromba mentem, és gyógyítani kezdtem. Bementem a belébe, ahol egy sötét fal fogadott. Csákánnyal bányásztam a falat, nagyon sokáig. Már azt gondoltam, nem jó helyen járok, amikor egy pici lyukon fényességet láttam. Sikerült az akadályt megszüntetni. Kitalicskáztam a „cuccot” a végbeléhez, majd kimostam a beleit. Ennek végeztével láttam, hogy boldogan ficánkol. Felhívtam a gondozót, mi van a lovacskával. Képzeld, éjjel 2 órakor kimentem megnézni, s életemben annyi trágyát nem láttam, mint amennyi kijött ebből a lóból. Azóta is jól van és egészséges: Márta.

 

Az Agykontrollal állatokat is lehet gyógyítani: „Szandra lova megbetegedett, kólikás lett. Az állatkórház orvosa így szólt a szomorú lányomhoz: »Mit akar, Nem látja, hogy a ló haldoklik? Kár bele a gyógyszer!« Az orvos magatartása rettenetes dühöt váltott ki belőlem. Utólag azonban örülök neki, mert ha normálisan viselkedik, valószínűleg elfogadom a tényt, hogy az állat menthetetlen. Így azonban harcba szálltam vele. Azonnal elkezdtem agykontrollozni. A laboratóriumomban napi 12 üveg infúziót adtam neki, az ultra tanfolyamon tanult módon. A kislányom pedig reggel 7-től este 10-ig egyfolytában pozitív állításokat mondott a lónak. Kézrátételes gyógyítást is alkalmaztunk. Reikisek távkezelték, az ivóvizét programoztuk, majd Elmetükre technikát alkalmaztunk. Lovunk anyagcseréje teljesen felborult a betegségtől. A trigliceridszintje 0,5 helyett 13, a pulzusa pedig 30 helyett 120 volt. A vércukra felment 9-re. Háromhetes küzdelem után azonban meggyógyult, boldogan vittük haza. Ezt követően az állatok gyógyítását tovább folytattuk. Eddig öt reménytelennek tartott lovat mentettünk meg. Azt tapasztaltuk, hogy a hatékony programozáshoz tudnunk kell milyen laborértéket akarunk elérni. Csupán az a kívánság, hogy a „laborérték jó legyen” nem elegendő. Újabban az ügetőre vagy az állatkertbe bennünket hívnak, ha nagy a baj. A történtek hatására az Üllői úti Lókórházban már két állatorvos is elvégezte az Agykontrolltanfolyamot.”

 

Egyik kedvenc ismerősöm családjában élő cicus úgy ugrott le a szekrényről, hogy megütötte magát. Egyre rosszabbul volt. Nem evett, nem mosakodott, ami a cicáknál rossz előjel. Jó néhány nap múlva vitték csak orvoshoz, aki megállapította, hogy eltört a gerince. Mivel nem vitték orvoshoz most már olyan helyzet alakult ki, hogy még műtéttel sem tud segíteni. Egyet lehet tenni, el kell altatni, mert a teljes lebénulás vár a cicára. A család hallani sem akart erről! Ekkor szereztem tudomást az esetről. Nekem is van cicám, így el tudtam képzelni, mit éreznek. A következőt tettem: laboratóriumomban megjelenítettem a törött gerincű állatot, majd a törés két végét alaposan megcsiszoltam, hogy jó érdes legyen a felület. Ezt követően „bioragasztóval” bekentem, majd összenyomtam, végül rugalmas kötszerrel körbefogtam őket.

Naponta ellenőriztem, hogy nem mozdult-e el a két felület, és megigazítottam a kötést. Mindezt egészen addig, amíg már azt nem érzékeltem, hogy a törött rész masszívan összeragadt. Ekkor elképzeltem, hogy megindul a csontképződés, és a cica szervezete átvette a gyógyulás további irányítását. Nem szóltam az ismerősömnek, csak vártam a híreket. Kb. 2 hét múlva kaptam az elsőt, a cica eszeget, és ami nagyon fontos: mosakszik. Hiszen ha nagy a baj, a macska nem mosakszik. Tovább tevékenykedtem alfában. Hamarosan újabb hír érkezett: vánszorogva ugyan, de már néhány lépést megtett. Ekkor árultam el, hogy gyógyítom. Nem akarom szaporítani a szót, most hétvégén már arról számoltak be, hogy a cica remekül van, és már a kedvenc székébe is fel tud ugrani.

 

Ne feledkezzünk el a rendszeres továbbképzésről, tudásunk fejlesztéséről se. Ismereteink kibővítésének leghatékonyabb módja az Ultra tanfolyam elvégzése. A 2 napos továbbképző tanfolyamon megtudjuk, hogy melyek az igazán hatékony programozás titkai; Mik az egészség helyreállításának lelki vonatkozású titkai. Megtanulhatjuk még hogyan oldhatunk meg 72 óra alatt megoldhatatlannak tűnő helyzeteket; Hogyan lehet az Agykontroll alapjaira másokat is megtanítani; Miként lehet tárgyakat mentális energiával feltölteni; Hogyan lehet csapvízből gondolati úton döbbenetesen hatásos gyógyszert előállítani; Miként lehet a kezünkből kiáramló energiával fantasztikusan hatékonyan gyógyítani; Hogyan lehet pecek alatt maximálisan energikussá válni; Miként lehet távolról, egyszerre több tucatnyi ismerőst gyógyítani; Beszélgetés közben hogyan lehet szubjektív kommunikációval hatni a beszélgetőpartnerünkre, és így segíteni neki; Végül azt is elsajátíthatjuk, miként lehet elérni, hogy az adósunknak eszébe jusson megadni a tartozását; Továbbá hogyan vonzhatjuk magunkhoz azokat az érdeklődőket, akiknek a leginkább szükségük lenne az eladásra kínált ingatlanunkra, vagy az általunk gyártott termékekre, illetve szolgáltatásainkra. Az Ultra tanfolyamra csak az Agykontroll tanfolyamot végzettek jelentkezhetnek. A részvételi díj kb. fele az alaptanfolyam díjának.

A kazettákon forgalmazott tanfolyamokból is sokat profitálhatunk: „Megvettem az Elménk univerzális ereje című kazettasorozatot. Tudtam, hogy bízhatok az ajánlásukban, mert amit eddig tanítottak, az úgy működött, ahogy ígérték. Azt azonban nem sejtettem, hogy egy szuperszonikus repülőt kapok! Olyan gyors és hatalmas pozitív belső változásokat indított le bennem, hogy időnként csodálkozva kérdem magamtól – Valóban én vagyok ez az ember?”

 

Mint tudjuk az Agykontrol szabályait könyvből is el lehet sajátítani, de a tanfolyamot végzett ismerősünktől is megtanulhatjuk: „Egy fiatal kollégám megkérdezte tőlem, hogyan szabadulhatna meg a pattanásaitól. Ránézve kisé zavarba jöttem. Az arca, a nyaka, a homloka zsúfolásig tele volt pattanásokkal. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy több száz pattanás csúfította el az arcát, és közülük sok gennyes volt. Azt válaszoltam, hogy »programozz magadnak gyógyító vizet«. Röviden elmondtam a módszert, aztán meg is feledkeztem a dologról. A másnapi értekezleten odajött hozzám a barátom és megkérdezte, hogy láttam-e a fiatal kollégát. Igen látom, ott ül előttem – válaszoltam. – De láttad az arcát? Felálltam, és odamentem a fiúhoz. Csaknem tátva maradt a szám. Olyan tiszta és sima volt az arcbőre, mint a baba popsija. Orvosilag elképzelhetetlen, hogy valakinek egyetlen éjszaka alatt ennyire rendbe jöjjön a bőre. Ilyen súlyos bőrbajok után még teljes gyógyulás esetén is marad valami nyom vissza. A csúnya hegek azonban teljesen begyógyultak. Álmélkodva kérdeztem, hogy mit tett az arcával. Megfogadtam a tanácsodat – hangzott a válasz. Megmostam az arcomat életenergiával telített vízben, és ettől teljesen elmúltak a pattanásaim. Erre csak annyit tudtam kinyögni, hogy én nem azt mondtam, hogy meggyógyulsz, hanem azt, hogy ez talán segít. Ő azonban nagyon hitt ennek a módszernek a hatékonyságában. Gondolom előtte más sok mindent kipróbált, és ez volt az egyetlen reménye. A hit pedig mint tudjuk önmagában is hegyeket mozgat. Hátha még Agykontrollal is kombinálják.”

 

Az elfáradt szervek energiával való feltöltése meghosszabbítja az életünket. Néhány éve barátnőm édesanyját szívinfarktus érte. Beszállították a kórházba. Sűrűn egymás után még három infarktus következett. A kezelőorvos közölte, hogy sajnos tehetetlenek, és a beteg élete már csak néhány óra. Ezért értesítették a családtagjait, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Ekkor hívott a barátnőm, és kérte a segítségemet. Azonnal alfába, illetve a laboromba mentem, és megjelenítettem az idős asszonyt. Vizualizáltam a szívét. Olyan volt, mint egy élettelen, nehéz kődarab. Aztán elkezdtem beszélni hozzá, hogy: „Még nincs itt az ideje, hogy befejezd az életedet. A családnak szüksége van rád, az unokáid kicsik még, kell nekik a nagymamai szeretet” Hozzátettem, hogy: „Az történjen, ami mindenki számára a legjobb.” Ezzel egyidejűleg az Ultra tanfolyamon tanult módon feltöltöttem a szívét energiával. Erre a kezemben tartott szív hirtelen kitágult, mint amikor valaki mély levegőt vesz, majd „kiengedte a levegőt”. Utána nagyon lassan elkezdett pulzálni. Kezdetben csak gyengén, majd egyre lendületesebben dobogott. Amikor meggyőződtem róla, hogy szabályosan és egyenletesen dolgozik, visszatettem a szívet a helyére, kikísértem Joli nénit a laboromból, kijöttem alfából, és izgatottan vártam a fejleményeket. Este 7 órakor, amikorra az orvos jelezte a szomorú véget, csörgött a telefon. A gyomrom összeugrott. A barátnőm hívott. Köszönés nélkül belekiáltotta a telefonba: „Úgy is tudom, hogy te csináltál valamit, mert anyu egyszer csak megszólalt, hogy enne egy kis húslevest.” Hamarosan kikerült az intenzív osztályról, és a mai napig köztünk él. Azóta a barátnőm és a családtagjai is elvégezték az Agykontroll tanfolyamot, és sikerrel alkalmazzák a tanultakat.

 

Az apró sikerekről szóló beszámolóknak se szeri, se száma: „Két éve ínhüvelygyulladást kaptam, melynek következtében csúnya dudor éktelenkedett a kezemen. Annyira szégyelltem, hogy társaságban eldugtam a kezemet. Mivel ez nem lehet megoldás egy életen át, elkezdtem programozni. Néhány nap után arra ébredtem, hogy eltűnt a dudorom. A fiam a mai napig csóválja a fejét, ha a kezemre néz.”

A sokféle gondok egyike így nyert orvoslást: „A lábkörmeim nagyon gombásak voltak. Alfában, a laboromban különleges gyógyszert kotyvasztottam, amivel naponta kenegettem a körmeimet. Persze csak képzeletben. Igaz hogy 8 hónapig tartott a gyógyulás, de sikerült. Újra felmerek venni vékony harisnyát.”

A csontritkulás megszüntetése sem lehetetlen. 28 éve rendszeresen járok reumatológiára és gyógyfürdőkbe, csontritkulás és meszesedés miatt. Két évvel ezelőtt 164 centiméterről 158 centiméterre mentem össze, és egy púp nőtt a hátamon. Háromszori Elmetükre gyakorlat után azonban kiegyenesedett a hátam, és megszűnt a púpom. Amikor elmentem megröntgeneztetni, a kezelőorvosom nagyon csodálkozott a változáson. A magasságom újra 164 cm.”

 

Sajnos elég rossz a csontrendszerem, hosszú évtizedes huzavo­na, szenvedés után belementem, hogy meg­operálják a gerincemet. Attól kezdve évente vettem részt fürdőkúrákon speciális gyógy­kórházak­ban, hogy többet ne keljen átélnem a sok szenve­dést. Egyik alkalommal egy csontsűrűség-vizs­gálatot is végeztek, és megállapították, hogy beindult a csontritkulás. Ez a 40-es éveim ele­jén történt. Egy pillanatra megijedtem, majd eszembe jutott, hogy „hát miért vagyok én agykontrollos? Itt a következő feladat!” Le­mentem szintemre, kivetítettem magam elé a csontvázamat, és elképzeltem, hogy az olyan, mint egy lisztszíta, ezernyi, parányi lyukkal. Majd hívtam az apró manókat, akik az égből lekért, csodálatosan összeállított anyaggal el­kezdtek dolgozni. Mindegyik lyukacskát beta­pasztották, majd az anyagot szépen elsimítot­ták. Csak néztem, hogy milyen gyönyörű lett a csontvázam. Sehol semmi hiba! Ezt követően visszahelyeztem csontvázamat a testembe. Nagyszerű érzés volt tudni, hogy immár egészséges vagyok, és ezt százszázalékosan el is hittem!

Egy ideig még naponta eszembe ju­tott, hogy teljesen egészséges a csontvázam, majd el is felejtettem. Egy év múlva megint mentem fürdőkúrára, ahová vinni kellett a régi leleteket. Újra elrendelték a csontritkulás-vizs­gálatot. Majd visszavittem a leletet a főor­voshoz, aki csak nézte, és elkezdett érdeklőd­ni, hogyan élek. Sokat mozgok, úszom, mit eszem? Nem értettem, mire a sok kérdés, majd azt mondta, hogy hihetetlen, de a csont­rendszerem állapota sokkal jobb, mint az előző évben volt. Ilyen nem szokott előfordulni. Amikor befejeződött a fürdőkúra, a kerületi orvoshoz is vissza kellett vinni a zárójelentést és leleteket. Újra elkezdődött a kérdésözön, mert ő is észrevette a változást. Tehát mindenkit csak biztatni tudok, hogy alkalmazza a tanfolyamon elsajátított techniká­kat, segítsen magán és embertársain!

 

Aki már szenvedett égési sérülést, az tudja igazán értékelni ezt a csodával határos gyógyítási módot: „Tavaly végeztem el a tanfolyamot. Nem sokkal utána lobogó, forró vízzel leforráztam a kezem. Azonnal azt mondtam magamban: Elmúlt, nem fáj! Nem hólyagosodott fel, nem lett vörös, mintha semmi sem történt volna. Este a családom tagjai sem tudták megmondani, melyik kezemmel történt a baleset.”

Az Agykontroll alkalmazása nincs korhoz kötve. Gyerekek is nyugodtan használhatják: „Az unokám 8 éves kislány, és elvégezte a gyermekagykontroll-tanfolyamot. Azóta hatalmasat változott, természetesen előnyére. Önbizalma megnőtt, és nagyon jó tanuló lett. Dolgozatírásnál sikeresen alkalmazza a Három Ujj technikát. Osztályából azóta sok gyerek elvégezte a kurzust, és osztályfőnökük rendkívül büszke a tanítványaira.”

 

14 éves voltam, amikor az orvosok pajzsmirigy-nagyobbodást, valamint göbös elváltozásokat diagnosztizáltak nálam. Állandó hormonkezelést írtak elő, és a műtét is szóba került. Mivel anyukám Agykontroll-tanfolyamot végzett úgy döntött, hogy ne szedjem tovább a gyógyszert. Helyette minden este agykontrolloztunk. Ott ült az ágyam mellett, és kérte, hogy behunyt szemmel képzeljem a nyakamat szobornak, amiről együtt lesimogatjuk „lefaragjuk” a strúmámat, ami egyre kisebb lesz, végül egészségessé válik a pajzsmirigyem. Megmondom őszintén nem igazán hittem abban, hogy ez használ, sőt néha kifejezetten untam. Anyu azonban kitartó volt. A legközelebbi kontrollon a dok­tornő alig hitte el, hogy valaha is bármilyen panaszom volt. Most én járok Agykontroll-tan­folyamra az anyukámmal, és ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy meggyógyított.

 

A gyerekek gyógyításra is használják ezt a módszert: Benjámin fiam 2001 decemberében, 7 és fél évesen végezte el a gyermekagykontrollt. 2002 márciusában egy térdprobléma miatt végzett röntgenvizsgálat kapcsán kiderült, hogy a sípcsontjában galambtojásnyi ciszta van, ami miatt előjegyezték műtétre. Azt tanácsolták, ne is menjen iskolába, mert ha megműtik, úgyis ismételnie kellene a tanévet. Benjámin senkinek sem árulta el, hogy elmetükre-technikával a laborjában (titkos kuckójában) gyógyítja magát. Három hónap múlva összepakoltuk a kórházban szükséges ruhákat, és bementünk az Ortopédiai Klinikára. Feltűnt, hogy a fiam milyen nyugodt, sőt engem nyugtatgatott, hogy ne izguljak, jó lesz a röntgene. Az összes orvos összeszaladt, mert eltűnt a cisztája! Akkor árulta el, mit csinált. Többet kontrollra sem kellett mennünk.

 

Kisfiam két hónapos korában elájult. A kórházban a kivizsgálás során megállapították, hogy percenként 300-at ver a szíve. Ennek okát az egyhónapos vizsgálat sem tudta kideríteni, Ekkor erőt ettem magamon, és a kórház folyosóján szintemre mentem. Az orvosnak elmondtam, hogy az esettanulmány során lelki szemeimmel egy kis húskinövést láttam a szíven belül. Az orvos persze nem hitte el, de azért ultrahanggal másnap megvizsgálta a kisfiam szívét. Kiderült, hogy igazam volt, egy 8 × 2 mm-es szívizomkinövés okozza a bajt. Az orvos közölte, hogy szívműtétre van szükség. Ijedtségemben – több társammal együtt – programozással 8 hét alatt eltüntettük a kinövést. Az orvosok ezt már végleg nem értették. Fiacskám ma már 4 éves, s a pszichikus gyógyítás óta egyszer sem jelentkezett rosszulléte.

 

Azok is képesek Agykontrollal gyógyítani magukat, akik még soha sem hallottak erről a módszerről. Egy kislány a leukémia egyik kivételesen súlyos formájában szenvedett. Az orvosai közölték a szüleivel, hogy maximum két hete van hátra. Ekkor a gyerek azt találta ki, hogy minden este, fürdéskor elképzeli, hogy a kádban levő víz az élet vize, ami a bőre apró lyukacskáin keresztül beáramlik a testébe, és ő meggyógyul, életre kel. Az orvosok értetlenül állnak a tény előtt, hogy a kislány még mindig él, és leletei hónapról hónapra jobbak lesznek.

 

Emilyvel könnyekkel küszködve közölte az orvosa, hogy agydaganata van. A röntgenfelvétel azt is kimutatta, hogy a műtéti beavatkozásra nincs lehetőség. Betegsége annyira előrehaladott állapotban van, hogy már csak két hete van hátra. A fiatal amerikai nő maga is meglepődött azon, hogy milyen higgadtan vette tudomásul az iszonyatos bejelentést. Bár kifelé menet kissé elsírta magát, de a kocsiban már határtalan nyugalom árasztotta el a testét és a szellemét. Minden pénzét kivette a bankból, repülőre ült, és Kalkuttába utazott. Egy olcsó külvárosi szállodában kivett magának egy szobát 13 napra. Maga sem tudta, hogy pontosan mit miért tesz, mégis elképesztően magabiztosnak érezte magát. A padlóra feküdt, majd mormolni kezdte magában, hogy meg akar gyógyulni. Időnként felkelt, megtornáztatta elzsibbadt tagjait. A negyedik napon zsongást érzett a fejében, mintha meleg vízbe mártott kendőt tekert volna köré. A 13. nap hajnalán olyan erősnek és egészségesnek érezte magát, mint még soha korábban. Hazautazott, és kérte orvosát, hogy ismét röntgenezze meg. Az új felvételeken a kóros elváltozás nyomát sem lehetett látni.

Emily később is eredményesen alkalmazta az „Elmetükre” gyakorlat autodidakta úton elsajátított módszerét. Egy motorbaleset során alaposan összetörte magát. A kórházban azt mondták neki, hogy legalább 3 hónapig nem kelhet fel. Erre elkezdte alkalmazni a jól bevált módszert. 9 nap múlva saját lábán távozott a kórházból. A hölgy mit sem tud az Agykontrollról. Gyógyulását annak tulajdonítja, hogy: „Irtó erős az akaratom. Indiában öntudatlanul cselekedtem, a kórházban viszont már direkt hipnotizáltam magam. Erősen, nagyon erősen gondoltam az összezúzott tagjaimra, és egy vörösen izzó burkot képzeltem köréjük. Közben pedig halálos lelki nyugalommal ismételgettem, hogy meg fogok gyógyulni. Szerintem az ember képes tudatosan hatnia testére. Remélem, hogy előbb-utóbb sokan jutnak ennek a képességnek a birtokába. Nincs ebben semmi varázslat, nem csupán a test hat a lélekre, hanem a lélek is a testre.” Nos, hát így is lehet magyarázni José Silva öngyógyító módszerének hatásmechanizmusát.

 

Sokan küzdenek látási problémákkal, és mind többen költenek egy vagyont a lézeres szemműtétekre. Az agykontrollosok másként járnak el: „14 éves koromtól szemüveget hordtam, és négyévenként egyre erősebb lencsét írt fel az orvosom. Az agykontrolltanfolyam elvégzése után két és fél hónapig programoztam ez ügyben. Elképzeltem, hogyan működik az egészséges szem, vizualizáltam magamat szemüveg nélkül, és alfában sokszor átéltem annak örömét, hogy nagyszerűen látok messzire. Mivel a vágyam és az elvárásom nagyon erős volt, elértem a célomat. Egy idő után döbbenten vettem észre, hogy tökéletesen látok szemüveg nél­kül is.”

Súlyosabb esetekben is érdemes próbálkozni: „Az egyetemi éveim alatt derült ki, hogy belső szemtengelyfer­dülé­sem van. Erre mindkét szememre cilinderes szemlencsét írtak fel. A későbbiek során e nélkül az utcára sem tudtam kimenni. A tanfolyam elvégzése után elkezdetem alkalmazni az »éleslátás« cseppeket, illetve azt programoztam magamnak, hogy minden pislogás után a szemem olyan jól fókuszál, mint egy fényképezőgép. Ma már szemüveg nélkül is jól látok. Megvizsgáltattam a szemem mű­szerekkel is. Megállapították, hogy a rövidlátásom és a szemtengelyferdülésem megszűnt. Amikor elárultam a fő-orvosnak, hogy minek köszönhetem a gyógyulásomat csak annyit mondott, hogy: Rómába is száz út vezet.”

 

Úgy tűnik, hogy költséges fogyasztószerekre sincs szük­ség: „Amikor az agykontrolltanfolyamra jelentkeztem 100 kilogrammnál is többet nyomtam a mér­legen. A meg­szer­zett tudás birtokában rögtön elkezdtem prog­ramozni. Egy év alatt több mint 20 kilogrammot fogy­tam. Elme­tükre-techni­kával értem el a célomat. Pozitív állí­tást is hasz­­náltam. Minden étkezés előtt elmondtam, hogy a most el­fo­gyasz­tan­dó ételből a szervezetem csak annyit hasz­­nál fel, amennyi az egészséges működéshez szükséges. Azó­ta is tartom a súlyomat.”

Valószínűleg a hajfestékgyártásnak is bealkonyul: „El­kezdett őszülni a hajam, és a bajuszom is. Nekifogtam prog­ramozni, hogy sötétebb legyen. 2 hónap után a baju­szom már befeketedett. Mintha befestettem volna.”

 

Az Agykontroll a rég várt gyermekáldást is meghozza: „34 évesen mentem férjhez. Hét éven át hiába vártuk a gyermekáldást. A kórházi kivizsgáláson közölték velünk, hogy immunológiai okok miatt soha sem lehet gyerekünk. Ezt követően állított be a férjem az Agykontroll és a Gyógyíthatsz című könyvekkel. Azonnal tanulmányozni kezdtem őket. Amikor először programoztam, a virápor­allergiámat akartam megszüntetni. Legnagyobb meglepetésemre nem a kívánt kép jelent meg, hanem egy édes kisbabát láttam magam előtt. Rögtön hagytam az allergiámat, és a teherbeesésem ügyében kezdtem el szorgoskodni. Képzeletben egy egész hadsereget mozgósítottam a méhemben, akik mindenféle technikai újdonsággal nekiláttak engem gyógyítani. Ez a csata háromnegyed óráig tartott. Utána feltettem a kérdést a tanácsadóimnak, hogy mi legyen az elpusztult ellenféllel. Azonnal megkaptam a választ, hogy végezzek hüvelyöblítést. A szintemről kijőve ezt meg is tettem. Pontosan 9 hónap múlva megszületett az egészséges Bálint fiam. Amikor 3 éves lett, mind gyakrabban mondogatta, hogy szeretne egy »rózsaszínű« kistestvért. Ekkor megint rászántam egy órát a programozásra, és 9 hónap után megszületett Anna lányom, aki rózsaszínűbb már nem is lehetett volna. A terhességem alatt ezzel a technikával azt is megtudtam, hogy milyen nemű a magzat. A tanfolyamot csak jóval később végeztem el, két döbbenetes sikerrel a hátam mögött.”

 

A szülő nők is gyakran alkalmazzák ezt a módszert: „Első gyermekem születésekor borzasztóan féltem a szülési fájdalomtól. Úgy döntöttem, hogy teszek ellene. Ellazult állapotban elképzeltem, hogy egy nagyon rugalmas gumicsövet, amin keresztül minden ellenállás nélkül megszületik a gyer­mekem. Gondolatban egész terhességem alatt dédelgettem ennek a könnyű szülésnek a gondolatát. Éjjel egyperces fájdalmakra ébredtem, amelyek valójában nem fájtak, csak a méhösszehúzódások miatt nem tudtam kényelmesen feküdni. Rohantunk a kórházba, és úgy szültem meg a babát, hogy szinte észre sem vettem. Az orvos nem akarta elhinni, hogy egy órával az első gyermekem megszületés előtt én még békésen aludtam az ágyban, és semmilyen fájdalmat nem éreztem.”

 

Gyerekek gyógyításnál nagyon fontos a fájdalomcsillapítás is: „Óvónő vagyok, és egyszer az udvaron az egyik 3 éves kislány elesett. A fehér harisnyája kiszakadt, és azonnal vérezni kezdett a térde. Föléje tettem a kezemet, és a kesztyűérzéstelenítést alkalmazva ezt mondtam: Elmúlt! Nem fáj! Nem vérzik! A kislány abbahagyta a sírást, és kérte, hogy nézzük meg a térdét. A seb rózsaszínű volt, és egyáltalán nem vérzett. Boldogan elmosolyodott, és így szólt: Ezek szerint csak a harisnyám vérzett.”

Már a nagymamáknak sem idegen az Agykontroll: „A napokban történt, hogy a másfél éves unokám megfogta a forró kályhacsövet, mire majd elájult a fájdalomtól. A kesztyűérzéstelenítés technikájával pár perc alatt szó szerint meggyógyítottam.”

 

Az Agykontroll elsajátítása nem függ a kortól. Gyerekek is elvégezhetik a tanfolyamot. Még hozzá nem is akármilyen eredménnyel. Erről számol be egy hálás mama:

Nagyon köszönöm, hogy ilyen örömben részesítettétek a lányomat, Esztert. A gyerektanfolyam óta nem bír magával Hol az ébredését állítgatja, hol azt látom, hogy a három ujja össze van téve, hol meg törökülésben ül a szobájában csukott szemmel. „Ez az én gyerekem?” – kérdezgetem magamtól. Aki eddig úgy tett-vett, sürgölődött, mint a sajtkukac; ha valakivel beszélgettem folyton belebeszélt, stb. Teljesen kicserélték! Most megvárja, amíg befejezem a mondókámat. Nem hisztizik a húgával, hanem kedvesen, kérve szól hozzá, ha nem tetszik neki valami. Őrületes! Titkon reméltem, hogy a tanfolyam elvégzése után lesz rajta változás, de hogy ekkora, azt még álmomban sem reméltem!

 

Gyógyítani nem csak önmagunkat lehet, hanem másokat is. Így azok számára is elérhető ez a módszer, akik nem végezték el az agykontrolltanfolyamot, vagy nem képesek alfába merülni: „Az egyik unokám koraszülöttként, nyolc hónaposan jött a világra, nagyon betegen. Az aorta nagymérvű szűkülése következtében semmi esélye sem volt az életben maradásra. Négynapos korában egy speciális mentőautóval, inkubátorban, lélegeztető gépen tartva vitték a fővárosba megoperálni. A műté­tet követő éjszaka leállt a szíve. Újraélesztették, majd ötnapos korában újabb műtét következett, mivel időközben az aorta másik ága is beszűkült. Az operációk után mindössze 1720 grammra csökkent a súlya. A fiam és a menyem teljesen össze volt törve. Amikor visszaszállították a helyi kórházba, megállapították, hogy az agykamrákban nagy mennyiségű agyvíz van. Ekkor újra a fővárosba vitték, hogy az agyát lecsapolják. Közben tüdőgyulladást kapott, ami késleltette a műtétet. Amikor visszahozták jobboldali lágyéksérve lett, amit itt operáltak meg. Alig hogy túljutottunk ezen, a bal oldalán is lágyéksérv keletkezett, amit már csak a fővárosban tudtak megoperálni. Viszonylagos felépülése után közölték velünk, hogy a szív két pitvara között 5-6 milliméteres lyuk tátong. Ezt már nem tudtuk elviselni. Úgy döntöttünk, hogy az agykontrollosokhoz fordulunk. Egy havi találkozójuk során nyolcszázan programozták az unokám gyógyulását. Állapota rohamosan javult. A kontrollvizsgálaton nem találták a szívén a lyukat. Végre élet költözött bele. Igaz hogy 16 hónapos kora ellenére úgy néz ki, mint egy 8-9 hónapos gyerek, de már formálja a szavakat, saját erejéből hasra fordul, és a karjaival kitámasztja magát. A legjobb úton halad, hogy felépüljön, és normális emberé fejlődjön.”

 

A gyógyíthatatlannak hitt cukorbetegség ellen is sikerrel vehetjük fel a küzdelmet: „A bátyámnak sorozatosan 19 mmol/l körül volt a vércukorszintje. Ezért beutalták a kórházba, hogy inzulinra állítsák át. Nagyon sajnáltam őt, mert a másik bátyámnál láttam, hogy ez mennyi kényelmetlenséggel, és kötöttséggel jár. Másnap reggel elmentem a templomba, meggyóntam, megáldoztam, és imádkoztam a testvéremért. Utána hazamentem, és leültem meditálni. Soha ilyen jól még nem sikerült a relaxálás. Megjelent előttem a bátyám fehér hasnyálmirigye, csúnya, nagy fekete foltokkal. Megkértem a mindig segítőkész manócskáimat, hogy csiszolják le a fekete foltokat, amit azok meg is tettek, és az így hófehéren csillogóvá vált. Utána meglátogattam a testvéremet a kórházban. Ezzel fogadott: Képzeld, lement a cukrom 3,6-ra! A biztonság kedvéért még pár napig bent tartották, majd hazaengedték. Megúszta a mindennapi szurkálást. Nem mertem elárulni, hogy mit tettem, mert féltem, hogy kinevet. Én azonban szilárdan hiszem, hogy az imádság, és az Agykontroll segítetett rajta.”

 

Testvérem alkoholista volt. Elmetükre-technikát alkalmaztam, és éjszakai gondolati üzenetküldést. Természetesen orvoshoz is vittem, és ő szintén le akart szokni az alkoholról. Az éjszakai üzenetküldésben nagyon szépen beszéltem vele, és próbáltam elmagyarázni, hogy miért lenne neki jó, ha nem inna alkoholt. Öt éve egy csepp alkoholt sem iszik, még a pálinka szagától is undorodik! Ez kb. fél éves, kitartó programozás eredménye. Nagyon örül az egész család, a nővérem élete teljesen megváltozott! Hozzáteszem, keményen ivott, töményet is, és naponta többször.

 

 

Van aki csak azért végzi el a tanfolyamot, hogy valakin segítsen: „A kurzusra jelent­kezésem oka, hogy a fiamon szerettem volna segíteni, aki már nyolc éve lisztérzékeny volt. Nem sokkal az agykontrollos kezeléseim megkezdése után már bármit ehetett. Hála Istennek és az Agykontrollnak, azóta is tökéletesen jól van.”

Mind több családban okoz gondot a gyerekek allergiája: „A lányom súlyos porallergiában szenvedett. Teljesen bedugult az orra. Már mindent megpróbáltunk, de csak a száján keresztül tudott levegőt venni. Sok kínlódás után lementem alfába, és egy képzeletbeli kis járművel behatoltam a légúti rendszerébe. Megdöbbentő látvány fogadott. A járatot szorosan a falához tapadó paplanszerű szövet zárta el. Szívós munkával elkezdtem ezt az anyagot a kezemmel leválasztani az orrüreg faláról. Egy órán át kínlódtam vele. Ezt követően teljesen megdöbbentem, amikor a kislányom boldogan újságolta, hogy már kap levegőt az orrán keresztül.”

 

Segíteni bárkin lehet, nemcsak a családtagokon: „Kolléganőm egyik reggel szinte derékszögbe görbülve nyitott be hozzám. Lumbágó – válaszolta kérdésemre. Ritkán jön, de ha elkap, két hétig fogva tart. Este képzeletben beinvitáltam a laboromba. Gerince úgy jelent meg, mint egy bonyolult elektromos rendszer, rengeteg piros és kék dróttal. Az egyik kék drót kilazult a helyéről, és beszorult. Az elmetükre-technikával alkotott csavarhúzóval kipiszkál­tam, majd visszaillesztettem a helyére. Meghúztam a csavarokat is, hogy szorosan tartsanak. Még gépzsírral is bekentem, hogy jobban forogjanak a csigolyák. Ezután elképzeltem a kolléganőmet, amint kiegyenesedik, örömében ugrál, és azt mondja: Elmúlt a lumbágóm! Másnap egyenes derékkal érkezett, és amikor megkérdeztem hogy van, ugrálni kezdett, majd felkiáltott: Elmúlt a lumbágóm!”

 

A gyógyító képességnek hamar híre megy: „A szomszédom megkért, hogy segítsek a 13 éves kislányán, aki leukémiás. Megrázott a dolog, mivel ez én lányunokám is ennyi idős. Az esettanulmány során egy kórházi ágyba kapaszkodó, sovány, kopasz, teljesen leromlott fizikai állapotú kislány jelent meg előttem. Intuitív vérvizsgálata 18 ezer fehérvérsejtszámot mutatott ki. Laboratóriumomban csontvelőcserét végeztem, és »fehérvérsejtcsapdát« operáltam a májába, hogy a véráramba csak 4 ezer egészséges sejt jusson. A többi pedig a véren és a vesén át távozzon a vizelettel. Aztán az Elmetükre képernyőjén elképzeltem őt, amint hosszú, fekete, göndör hajjal mosolyogva tesz-vesz, jól érzi magát. Ezt a programozást néhány hónapon át folytattam. Ennek köszönhetően már jól van, és a vérképe is remek.

A gyors segítség is gyakran elkel: „Egyik reggel a kolléganőm kétségbeesve keresett fel: „Lányának elfolyt a magzatvize, de a baba még mindig nem fordult meg, ezért az orvos császármetszést határozott el. Azonnal szintemre mentem, és beszéltem a babával. Elmondtam neki, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha megfordulna, és természetes úton jönne a világra. El is képzeltem, hogy megfordul, és megszületik. Két óra múlva a boldogságtól sírva újságolta a kolléganőm, hogy a kisbaba megfordult, és gyorsan megszületett. Az orvos azóta sem érti a dolgot.”

 

Úgy is meggyógyíthatunk valakit, hogy nem ismerjük, soha nem láttuk: „A tanfolyam utolsó napján esettanulmányi feladatként egy 50 év körüli hölgy vizsgálatát kaptam. Az azonosítás­nál sikerült 100%-os találatot elérnem, és utána gyógyítottam is őt a laboromban. Kellemes érzés fogott el közben. Egy hónappal később az Agykontrollklubban egy asszony lépett elém, és közölte, hogy ő volt az, akit gyógyítottam. Elmondta, hogy 20 éve fájó ízületei tökéletesen rendbe jöttek, és ezt nagyon-nagyon köszöni. Amit ekkor éreztem, az szavakkal leírhatatlan. Szívből kívánom ezt az érzést minden agykontrollos társamnak.” Akinek egyetlen agykontrollos ismerőse sincs, az Interneten kérhet segítséget. A http://www.esettanulmanyok.hu honlapon sok agykontrollos gyógyítja ismeretlen embertársait. A nyitó oldal tetején kattintsunk az Eset megadása webkapocsra, és töltsük ki a megjelenő űrlapokat. A gyakorló agykontrollosok a Feladványok kérése webkapoccsal megnyitható oldalon kérhetnek esettanulmányt, vagyis gyógyítandó beteget. Az esetmegadás végén célszerű a kérdőív URL címét kimásolni a böngésző címsávjából. Ezzel ugyanis a későbbiek során módosíthatjuk a diagnózist, illetve gyógyulásunk után törölhetjük magunkat a nyilvántartásból.

Egy tanárnő a diákjainak segít ezzel a technikával: „A továbbképzés során elvégeztem a Taníthatsz jobban! nevű tanfolyamot. Biológia-kémia szakos tanárnő vagyok, és középisko­lában tanítok. Ez a két tudományág nem tartozik a diákok kedvenc tantárgyai közé. Ezért gyakran előfordult az órán, hogy nem figyeltek, vagy beszélgettek. Amikor elkezdtem alkalmazni a tanultakat, megszűntek a fegyelmezési gondok. Minden órámat azzal kezdem, hogy relaxáltatom a diákjaimat. Alfában elképzeltetem velük a megtanulandó tananyagot. Azóta gyorsabban haladunk a tanulásban, és a dolgozatok átlaga két egész jegyet javult. Dolgozatírás előtt most már kifejezetten követelik a 2-3 perces relaxációt, hogy nyugodtabbak legyenek, és jobban produkáljanak. A tanulóknak annyira tetszik ez a tanítási módszer, hogy a máskor lustálkodók is úgy jelentkeznek, majd kiesnek a padból. Egyébként én is jobban élvezem az órákat, és napi 6-7 óra tanítás után sem érzem magam fáradtnak.”

Még hatékonyabbá válik a tanár-diák együttműködés, ha a tanuló is elvégezte az agykontroll­tanfolyamot: „Dolgozatot írtunk matekból. Az óra végére nagyon elfáradtam, és már nem volt kedvem kiszámolni a hiányzó részleteket. Ezért összeérintettem a három ujjamat, és a szintemen képzeletben megkérdeztem a tanító nénitől, hogy mit kell beírnom. Ő gondolatban »válaszolt«, én meg beírtam az így kapott számokat. A legjobb az volt, hogy amit a szintemen tudtam meg, az pontos volt, amit kiszámoltam, abban viszont akadtak hibák.”

 

Mások közreműködésének eredménye ez a siker is: „Lányom panaszkodott, hogy a főnöke – aki igen jómódú vállalkozó – soha nem ad jutalmat, akármennyire is jól végzik a munkájukat. Karácsony előtt 3 héttel elkezdtem az illetővel a laboratóriumomban kedvesen beszélgetni. Elmondtam neki, hogy milyen rendesek és szorgalmasak a beosztottai, s hogy az ő munkájuk révén jut nagy jövedelemhez. Javasoltam, karácsony előtt jutalmazza, meg őket. Így ő is jól jár, mert még odaadóbban fognak dolgozni, ami még több hasznot hoz neki. (Egyébként a szóban forgó főnökkel személyesen soha nem találkoztam.) Háromszor hívtam be így a laboromba, és ott 2-3 percig beszélgettem vele. Az eredmény: Karácsony előtt 2 héttel 10-50 ezer forintos pénzjutalmakat osztott szét az alkalmazottainak, és a nőknek még ajándékkosarat is mellékelt.”

 

A hivatalos tudomány természetesen az Agykontrollt is elutasítja, ezt a módszert is kuruzs­lásnak, szélhámosságnak nyilvánítja. Az orvostudomány képviselőit azonban gyakran zavarba hozzák az eredményei: „Kisfiam kéthónapos korában elájult. A kórházi kivizsgálás során megállapították, hogy időnként 300 a pulzusa. Ezt követően egy hónapig vizsgálták, de nem tudták kideríteni a baj okát. Amikor értesítettek, hogy vigyem haza, a kórház folyosóján szintemre mentem. Utána elmondtam a vizsgálatot végző orvosnak, hogy az esettanulmány során lelki szemeimmel egy kis húskinövést láttam a szíven belül. Nem hitte el, amit mondtam, de azért ultrahanggal megvizsgálta a fiam szívét. Kiderült, hogy igazam volt, a jelzett helyen egy 8 × 2 mm-es szívizomkinövés okozta a bajt. Ezt követően nem engedtem, hogy megműtsék. Nekiálltam, és programozással nyolc hét alatt eltüntetem a kinövést. Utána visszamentünk felülvizsgálatra. Az orvosok ekkor már végleg nem értették, hogy mi történt. Fiam most 4 éves, és azóta egyszer sem jelentkezett a betegsége.”

 

A különféle esettanulmányok összegzése után szinte mindenkiben felmerül a gyanú, hogy itt komoly erők tevékenykednek a háttérben. A túlvilági szellemek, az őrangyalaink szinte arra várnak, hogy segíthessenek nekünk. A sorozatos sikereknek híre megy, és valósággal kiprovokálják a rászorulókból a segítségkérésnek ezt a módját. A láthatatlan szellemvilág közvetlenül nem avatkozhat ugyan bele az életünkben, sőt tudati fejlődésünk jelenlegi szintjén már arra sincs lehetőség, hogy látható formában megnyilvánuljanak előttünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Az erre szolgáló módszerekkel bármikor kapcsolatba léphe­tünk velük. Az egész emberiséget ma már nem oltalmazzák, de az arra érdemesektől továbbra sem tagadják meg a segítséget. Ez a fajta segítségnyújtás sohasem harsány, és tolakodó. Nem erőszakol ránk semmit, és a legkevésbé sem tuszkolja a szánkba a „sült galambot”. Csupán lehetőséget teremt nekünk a cselekvésre, az általuk előidézett helyzeti előny kihasználására.

Megnyilvánulási módját egy vidéki építkező esete is jól érzékelteti: „A tetőszerkezeti munkánkhoz szükségem volt egy kihúzható, hosszú létrára. A szomszédomnál érdeklődve kiderült, hogy ilyen csupán egy van a faluban, a helyi asztalosnál. Miután nemrég költöztem ide, senkit sem ismertem. Ilyen körülmények között csak egy módon léphettem vele kapcsolatba, Agykontrollal. Leültem az előszobám pamlagára, és szintemre jutva előadtam a kérésemet. Kb. 20 perc után azzal a biztos tudattal tértem vissza az éber állapotba, hogy ezt lerendeztem, a gond meg fog oldódni. Így tettem a dolgomat tovább. Másnap reggelizés közben hallottam, hogy egy autó a házunk előtt pöfékelve megállt. Tulajdonosa többször is megpróbálta beindítani, de nem boldogult vele. Erre kiszállt belőle, és felnyitotta motorház­tetőt. Kimentem, hogy segítsek neki. A bemutatkozásnál kiderült, hogy a helyi asztalossal van dolgom. Rögtön kapcsoltam, és közöltem vele, hogy a kocsinak semmi baja. A lefulladás egészen más okra vezethető vissza. Hitetlenkedve csukta le a motorház fedelét. Még nagyobb volt a csodálkozása, amikor a kocsi az első pöccentésre beindult. Ezt követően előadtam a kérésemet. A létrát természetesen megkaptam, és eggyel gyarapodott az ismerőseim száma a faluban.”

 

Egy osztrák barátommal pár éve elterveztük, hogy egyik vasárnap Ausztriában megmásszuk a Schneeberg-et. Az autót a hegy északi olda­lán hagytuk és megindultunk gyalog felfelé. Elég sok időbe telt mire felértünk, ugyanis bele-bele feledkeztünk a csodálatos tájba, és hát én elő­ször vettem részt ilyen túrán. Majd amikor felér­tünk a kb. 2100 méter magas hegycsúcsra, egy kis ebéd, pihenő után máris jöttünk vissza, de ekkor már a kis hegyi vonattal, mely kb. 5 km/h-s sebességgel közlekedett lefelé a déli oldalon. Jól elszámoltuk magunkat az idővel. Ami­kor leértünk, taxival kellett visszamennünk az ­északi oldalhoz a kocsiért, majd irány Sopron, a vasútállomás, mert az esti vonattal mindenképpen el kellett jönnöm, hogy hétfőn munkába tudjak állni. Több mint 100 kilométerre volt Sopron, és az autóban egyre mond­ta a közlekedési híradó, hogy „Achtung, Ach­tung, stb. Magyarország felé sokat kell várakoz­ni a határnál!” Barátom javasolta, hogy maradjak Ausztriában, és másnap jöjjek haza, de én kér­tem, hogy csak figyelje az utat és vezessen.

El­kezdtem a programozást, melynek során alfában tisz­títottam az utat, az államhatárt. Csodák csodája, sen­ki sem volt a határnál, simán átmentünk. Bará­tom csodálkozott, de megjegyezte, hogy hiába a sietség, mert a vonat 15 perce elment. Én csak kértem, hogy vezessen! Megérkeztünk a pályaudvarhoz, ránézett az órájára és mondta, hogy nincs értelme kiszállni. Szóltam, hogy vegyük ki a csomagot és fussunk a vonathoz. Határozottságomat látva szó nélkül tet­te, amit mondtam. A pályaudvaron az ajtónál álló vasutastól megkérdeztem, hogy a Budapest felé elment-e már a vonat? Azt felelte: nem, mert elromlott a mozdony!? Ekkor még megvet­tük a jegyeket, megkerestük a vonatot, felszáll­tam rá, és máris fütyült a kalauz. Elindult a szerelvény. Ba­rátom álmélkodva integetett, és viccesen felkiabált, hogy intézzem el, hogy visszafelé is üres legyen a határ. Gyorsan leül­tem, alfába merültem, és kitisztítottam neki a határt. Amikor hazaértem, barátom felhívott, és csodálkozva mesélte, hogy a határ visszafelé is üres volt.

Még azt szeretném elmondani, hogy a programozásnál nem én választottam meg a módot, ho­gyan érjem el a vonatot. Jó agykontrollos lévén nem tettem volna ilyent. Én csak nagy hittel tudtam, hogy elérem a vonatot. A többit az égiekre bíztam. Tökéletesen működött a HIT, VÁGY, ELVÁRÁS hármas. Köszönöm Istenem a bi­zonyságot! Amit nagyon akarunk, azt el is érhet­jük, és mint láthatjuk rövid idő alatt.

 

Ma már olyanok is vannak, akik komplex módszerként alkalmazzák ezt az eljárást, életük szinte minden problémáját Agykontrollal oldják meg. Az Agykontroll parapszichológiai képességekkel felruházó hatását támasztja alá a következő történet: „Egy varrodád üzemeltetünk, és egyik délután nem indultak el a gépek. Ki kellett hívni a szerelőt. Sokáig kereste, de nem találta a hibát. Kínlódása láttán gondoltam lemegyek alfába, és megvizsgálom a berendezést. Megérzésem azt súgta, hogy a főkapcsolóban van a hiba. Elmondtam a férjemnek, aki idegesen leintett, hogy ne okoskodjak. A szerelő este tízkor feladat a küzdelmet, nem boldogult a feladattal. Megkértem, hogy mielőtt elmegy, szedje szét a kapcsolót. Szétbontotta, és megtalálta benne a hibát. Egész éjjel dolgoztunk, és behoztuk a lemaradást.

A másik sikerélményem az öreg falióránkhoz fűződik. Szintemre mentem, és kitisztítottam a poros alkatrészeket. A családom tudomást szerezve a próbálkozásomról feszülten figyelt. Kinevettek, mert nem történt semmi. Az óra továbbra is állt. Erre kimentem a konyhába. 10 perc múlva utánam kiabáltak, hogy jöjjek azonnal, mert az óra megindult. Azóta is egyfolytában jár.”

 

Aki nem képes magán ily módon segíteni, mások közreműködését kéri: „Felhívott egy kedves ismerősöm, és megkért nézzem meg mi a hiba a családi házuk fűtésrendszerével, ugyanis időnként leáll. Amikor alfában megnéztem a házat, láttam a délre néző szobaablakot, és a ház északi részén a kazánt. Megvizsgáltam a vízvezetéket, és az kattant be, hogy kitűnő. A termosztát működését is jónak találtam. Amikor a kazánt vizsgáltam azt érzékletem, hogy a meleg víz nem tud továbbmenni, kb. 1 méter magasból visszaesik. Nem értek hozzá, de bekattant, hogy az a kifejezés, hogy „tűszelep”. Fogalmam sem volt, hogy van-e ilyen alkatrésze a kazánnak. Mindenesetre közöltem az ismerősömmel, hogy mire jutottam. Hamarosan jött a köszönő telefon, hogy valóban a tűszelep volt a rossz, és már meg is javították.”

 

Az Agykontroll határtalan lehetőségeivel tisztában levők már szerelőt sem hívnak az elromlott készülékek javításához: „Kapcsolóhiba miatt két éven át csak úgy tudtuk a tévénket elzárni, hogy a hálózati csatlakozóját kihúztuk a konnektorból. A tanfolyam elvégzése után lementem alfába, és megkerestem a hibát, majd nekiálltam a képzeletbeli megjavításának. A kontakthibás érintkező felületet »összeforrasztottam«, és képzeletben többször kipróbáltam, hogy működik-e az ily módon megreparált kapcsoló. Úgy láttam minden rendben van. Ezt követően kijöttem béta szintre, és a valóságban is kipróbáltam, hogy működik-e a kapcsoló. Működött!!! Döbbenetes élmény volt. Fél évig hibátlanul látta el feladatát, majd megint elromlott. Ekkor ismét »gyógyítottam« a laboromban, és azóta kifogástalanul működik. Ezt követően már minden elromlott készüléket így javítottam. A tévékapcsoló után sikeresen rendbe hoztam a hűtőszekrényt, a hajszárítót, a magnót, a villanybojlert és a telefonüzenet-rögzítőt.”

 

Egy vidéki utam során hangoskodó, kulturálatlan társaság ült körém, akik primitív viselkedésükkel nagyon zavartak. Gondoltam zenehallgatásba menekülök előlük, de lemerült az iPodom. Nagyon mérges lettem, hogy ilyen nincs. Nem létezik, hogy akkor hagy cserben, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Kezembe vettem, lementem alfába, és elkezdtem tölteni az akkumulátorát. A művelet olyan jól sikerült, hogy az 5 órás utat végig bírta. Később felkeresett a barátnőm, hogy köny­velő apjának a számítógépe elromlott, és senki sem tudja megjavítani. Már több szervizben is voltak, de nem tudnak segíteni. A merevlemez ment tönkre, amit ki lehet ugyan cserélni, de a régi lemezről az adatokat nem tudják átmásolni. Itt csak egy adatmentő cég segíthet, de az meg százezrekbe kerül. Erre nincs pénzük, ezért bajban vannak, mivel az elmúlt évek teljes könyvelése rajta van. Nagy pácba került a család, és én voltam az utolsó reményük. Látva a helyzet komolyságát mondtam, hogy ígérni nem tudok semmit, de ami tőlem telik, azt megteszem.

Amikor elhozták a tönkrement winchestert fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele. Gondoltam nincs mit vesztenem. Kezem közé vettem, és alfában elkezdtem energiával besugározni. Közben elképzeltem, hogy újra működik. Amikor visszaadtam, én lepődtem meg a legjobban. A számítógépbe rakva elindult a lemez. Meglett rajta az összes adat. Örömkönnyekkel a szemükben kérdezték, hogyan csináltam. Miután nem tudtam rá válaszolni, azt mondtam, hogy csupa szívből. Tanulva az esetből a megnyílt merevlemezről azonnal biztonsági másolatot készítettek. Jellemző ennek a módszernek a hatásosságára, hogy a megjavult merevlemezt nem kellett lecserélni. A mai napi működik.

(Megjegyzés: A tárgyenergetizálást az Ultra tanfolyamon tanítják. Így aki kedvet érez hozzá, ott elsajátíthatja. Arra azonban ne számítsunk, hogy ezt a módszert pénzért, vállalkozói alapon is használhatjuk. Istennel ugyanis nem lehet üzletet kötni, még kevésbé közös vállalkozást indítani. Az elromlott készülékek nem attól javulnak meg, hogy valaki besugározza őket szubatomi energiával. Ezzel csupán a szándékunkat nyilvánítjuk ki a szellemvilág felé, hogy szeretnénk, ha ez a készülék megjavulna. A javítást magasan fejlett szellemek végzik, ha jónak látják. Mivel egy bonyolult készülék, berendezés hibájának a felderítése sok időt, vesződséget és nagy szakértelmet igényel, feltehetően nem folytatnak hibakeresést. Inkább visszamennek az időben arra az időpontra, amikor a készülék még jól működött, és áthozzák az étertestét. Aztán átmaterializálják a javítandó tárgyat, amely ily módon pillanatok alatt, szinte varázsszóra megjavul.)

 

Az újsághirdetés is kimegy a divatból. A szüleim lakást szeretnének venni. Gondoltam, mi lenne, ha alfában adnék fel hirdetést. Lementem a laborba, és háromféleképpen küldtem hirdetést: palackpostával (mivel tengerparton van a laborom); postagalambbal; és e-mailben, a képzeletbeli képernyőmön át. Két nap múlva, laboromba érve borítékot „találtam” az asztalomon. A benne lévő papíron egy nevet, telefonszámot, valamint lakásadatokat (alapterület, szobaszám, cím, ár stb.) „láttam”. Ezeket az adatokat feljegyeztem immár valódi papírra, majd megmutattam anyának. Ő föltárcsázta a számot. Egy hölgy vette fel a telefont. Anya mondta, hogy kit keres, mire a hölgy:

– Igen, én vagyok.

– Nem tudom, jó helyen érdeklődöm-e lakásvásárlás ügyében?

– Igen, jó helyen.

Kiderült, hogy a lakás minden adata egyezett az általam a laborban látottakkal! Látni kellett volna anya arcát... A hölgy végül megkérdezte, honnan tudjuk a telefonszámot és az adatokat, mert még nem is hirdették meg, hiszen csak most épülnek a lakások. Még az ár is stimmelt!

 

Az agyunkkal az időjárást is befolyásolni tudjuk: „Az egyik legnagyobb élményem az időjárás megváltoztatásával kapcsolatos. Egy táborban vakációztam. Sátorban aludtunk, és bizony nagyon hűvös volt a levegő. Az égen sötét felhők gyülekeztek, és nem úgy nézett ki, hogy a rossz idő hamar elmúlik. Ekkor leültem a szemközti hegyoldalra, és a szintemre menve elhatároztam, hogy a táborozás idejére szép időt programozok. Ellazulás után gondolatban tűzijátékként szétszóródó virágokkal lőttem szét a felhőket. Ahogy a gyakorlat végére értem, kisütött felettünk a nap, és a felhők körben széthúzódtak! Olyan volt, mintha mesefilmet látnék! Ezt követően máskor is próbálkoztam hasonló gyakorlatokkal, de azt tapasztaltam, hogy az elvárás csak akkor teljesül, ha nagyon fontos a cél elérése; Ha nincs más megoldás, és az ügy érzelmileg is érint. Hiába szeretném, hogy az eső elálljon, ha a közelben található erdészház, ahová behúzódhatok. Általunk is kivitelezhető, egyszerű, kézenfekvő megoldás esetén nem működik a dolog, máskor viszont azonnal.”

 

Egy „álomkórban” szenvedő hölgy az Ébredéskontrollnak vette legnagyobb hasznát: „Nagyon sokat alszom. Már az is előfordult, hogy 32 órából csak 5-öt töltöttem ébren, Miután egyedül élek az volt a legnagyobb problémám, hogy nincs aki reggelente felrázzon. Négy ébresztőórát használtam, amelyek különböző időpontokban csörögtek, csipogtak, zörögtek. Miután ezek sem tudtak észhez téríteni, vettem egy ébresztős rádiót. Még így is sokszor egy órás késéssel érek be a munkahelyemre. Nálam úgy kezdődik a reggel, hogy az első vekker reggel ötkor szólal meg. Ezt követi a rádió, hogy a hangosra állított műsor hallatán elkezdődjön az ébredés folyamata. Ennek ellenére mindig visszaalszom. Ezért félóránként megszólaló újabb ébresztőórák igyekeznek kiverni az álmot a szememből. Így nem csoda, hogy szinte mindig elkések a munkahelyemről. Ezen a tarthatatlan állapoton segített az Agykontroll. Beprogramoztam magamnak, hogy a megadott időpontban ébredjek fel. Azóta magától felpattan a szemem anélkül, hogy egyetlen vekker is megszólalna. Csodálatos! Mindez csendben, észrevétlenül zajlik, nem kapok frászt a csörömpöléstől.”

 

Alfában a nekünk kárt okozókat is jobb belátásra lehet bírni: „Nemrég ellopták az öcsém lezárt Yamaha típusú robogóját az udvarunkból. Elmetükre-technikával vizualizáltam, hogy megkerült a járgány, és éjszakánként kitartóan üzentem szubjektív kommunikációval. Szeretettel kértem az eltulajdonítót, hogy adja vissza a motorkerékpárt. A következő szombaton egy ismeretlen férfi telefonon közölte, hogy a postaládába bedobott kulccsal a megadott helyről elhozhatjuk a motort. A vizualizált cél valósággá vált, a robogó újra az udvarban áll, a család nagy örömére.”

 

A szubjektív kommunikáció az agresszióval szemben is eredményes. Sokan használják szomszé­daik lecsendesítésére: „A mellettünk levő bérházban lakik egy részeges, munkanélküli fiatalember. Egész nap bömbölteti a zenét. Este 10 óra után is olyan hangerővel hallgatja, hogy a lakók nem tudnak aludni. Ezért gyakran kihívták a rendőrséget. Az egyik veszekedés, kiabálás után eszembe jutott a tanfolyamon tanult szubjektív kommunikáció. Elalvás előtt beprogramoztam magamnak, hogy ak­kor ébredjek fel, amikor a rendzavaró fiatalember a legfogékonyabb a gondolati üzenetvételre. Hajnali 4 órakor ébredtem, és gondolatban beszéltem vele. Egyenlő félként kezelve őt azt mondtam neki, hogy »Jó lenne, ha halkabban hallgatnád a zenét. Akkor a rendőrség nem zaklatna állandóan, és a környékbeliek is jobban szeretnének«. Szeretettel, és segítőszándékkal javasoltam, hogy szerezzen be egy fejhallgatót. Az üzenetküldést követő napokban csend lett. Öt nap múlva azonban megint hangosan szólt a zene. Ekkor gyorsan a szintemre mentem, és üzentem neki, hogy ezt már egyszer megbeszéltük, legyen szíves lehalkítani a magnót. Még kis sem jöttem alfából, amikor teljesen megszűnt a zenebona. Ezt követően soha többé nem volt gond a hangerővel.

A legérdekesebb ebben az egészben az, hogy egy héttel később odajött hozzám egy 25 év körüli srác, és zavartan megkérdezte, hogy szeretem-e a kemény stílusú zenét. Elmondta, hogy ő az, aki mindig nagyon hangosan hallgatta a számokat. Szeretne ezért bocsánatot kérni, és ígérte, hogy többé nem teszi. Nagyon meglepődtem, mert senkinek sem beszéltem a programozásról, és a fiatalembert sem ismertem személyesen.” Ez is azt bizonyítja, hogy itt nem telepátiáról van szó. A szubjektív kommunikáció során a lelkünk kivetül a testünkből, és szemtől szembe találkozik a másik féllel. Így nem csoda, hogy a beszélgető partnerünk felismer bennünket.

 

A kisebbik lányom 14 éves sem volt még, amikor egy 21 éves kábítószeres srác zaklatni kezdte. Heteken át mindennap követte, és egyre durvább volt vele. Már a rendőrség segítségét kértem, de azt mondták, nem tehetnek semmit, amíg tettlegességig nem fajul a dolog. Akkor jutott eszembe, hogy éjszaka üzenjek a fiúnak. Elmondtam, hogy nem haragszom rá, de nagyon kérem, ne zaklassa többé a lányomat, búcsúzzon el tőle békével. Igyekeztem szeretettel megfogalmazni a kérésemet. A lányomnak nem szóltam, de másnap már alig vártam, hogy hazaérjen az iskolából. Csodálkozva mesélte, hogy a fiú bocsánatot kért tőle, és azt mondta, többé nem fogja zaklatni. Azóta sem láttuk.

 

Ma már nyugdíjas tanár vagyok, de az agykontrolltanfolyam elvégzésekor, 1991-ben, még taní­tottam. Az iskolánkban az volt a szokás, hogy becsengetéskor az osztályok a folyosón sorakoztak. Az én folyosómon két nyolcadik osztály (kb. 60 kamasz) tartózkodott, és üvöltött, mint a sakál. Már vagy 3 napja azt programoztam, hogy ha összeteszem a három ujjamat, akkor a gyerekek csende­sed­jenek el. Ahogy mentem órára, kb. a folyosó közepén eszembe jutott: kipróbálom, működik-e már a módszer. Összeérintettem a három ujjamat. Abban a pillanatban olyan csönd lett, mint amikor a karmester leinti az énekkart. A gyerekek csendben bevonultak az osztályba, nekem pedig a fü­le­mig szaladt a szám a boldogságtól.

 

Már a bűnüldözés sem folyik a megszokott módon: „Rendőr vagyok, és néhány hónapja agykontrollos is. Egyik éjjel ügyeletes voltam, és álmosan vártam, hogy végre megvirradjon. Egyszer csak kétségbeesett férfi rohant be az őrsre. – Segítsen biztos úr! Ellopták a teherautómat! Tele van almával. Valamilyen műszaki hiba miatt néhány kilométerenként leállt, és csak negyedóra múlva indult el újra. A város határában ismét lerobbant. Otthagytam, s elmentem telefonálni szerelőért. Mire visszamentem már csak hűlt helyét találtam a lezárt járműnek. Ráadásul a kesztyűtartóban hagytam 300 ezer forintot! Nyugodjon meg uram – feleltem. Megkísérlek Agykontrollal utánajárni a dolognak. (Mit mondjak, furcsán nézett rám a pasas.) Laboromba mentem a tanácsadóimmal konzultálni, akik egy szóval feleltek a kérdésemre: szegfű. Menjen a Szegfű utcába! – mondtam a csodálkozó sofőrnek. Kissé megnyúlt képpel távozott. Gondolom még nem volt része efféle rendőri intézkedésben. Néhány óra múlva egy láda almával állított be, amit a kapitányság dolgozóinak hozott köszönetként. Megtalálta a kocsiját a megadott helyen. A jelek szerint a tolvajnál is lerobbant a járgány. Ahhoz már nem volt mersze, hogy ő is szerelőt hívjon. Inkább otthagyta. És micsoda mázli! Elfelejtette átkutatni a járművet. Nem nézett be a kesztyűtartóba sem, így a pénz is megmaradt. Az eset óta még nagyobb kedvvel gyakorlok.”

 

Újabban már rendőr sem, kell a bűncselekmények felderítéséhez: „Betörtek a nővérem üzletébe. Akkoriban váltottak alkalmazottakat. Egyiküket sem ismertem. Nővérem megkért, nézzem meg alfában ki követte el a rablást. Csupán annyit közölt, hogy betörtek az üzletbe. Szintemre mentem, és azt láttam, hogy éjjel a templomnál egy magas, szőke hajú nő áll, majd elindul a bolt felé. Kulccsal ment be oda. A cipőjét letette, mivel esett az eső. Gondolkodás nélkül, egyenesen a márkás ruhákhoz ment. Vállfástól elrakott néhányat. Utána a pult mögé lépett, de onnan nem vett el semmit. Ezt követően kijött az üzletből, és visszazárta az ajtót. Amikor ezt elmondtam a nővéremnek, azonnal beültetett a kocsiba, és elmentünk a boltba. Mindhárom alkalmazott bent dolgozott. Egyikükben felismertem az alfában látott személyt. Kiderült, hogy a legapróbb részletekig minden úgy történt, mint ahogy a szintemen láttam!”

 

A profi agykontrollosok gyakran tesznek említést efféle jelenségekről: „A rendszeres agykontrollozás kapcsán igen erős látnoki képesség fejlődött ki bennem. Ha valaki beszél egy személyről, megmondom hogy néz ki az illető. Azt is előre megérzem, hogy melyik focicsa­pat hány gólt fog rúgni. Emiatt gyakran kérdezik a véleményemet a gyerekeim. Ilyenkor a két kezemen összeteszem az első három ujjamat, várok egy fél percet, és a gondolat beugrik.”

Szép számmal akadnak olyanok is, akinek az életét menti meg a gyakorlás során kifejlődő megérzés: „Egy alkalommal munkába menet egy kukoricás mellett vezetett az út. Egyszer csak beugrott egy kép, hogy őzike. Azonnal rátapostam a fékre. Tévedtem. Nem őzike volt, hanem egy hatalmas szarvas ugrott elő, és rohant át előttem az úton.”

A tanfolyam után kifinomult veszélyérzet már egy egész család életét is megmentette: „Hazafelé tartottunk a kocsival. Szakadt az eső. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy meg kell állnom, mert történni fog valami. Kiszálltam és körbejártam az autót, hogy talán valami műszaki zavar támadt. Elromlott valami alkatrész, ami végzetes balesetet okozhat. Ránézésre azonban minden része hibátlannak tűnt. Aztán egy éles fékcsikorgásra figyeltünk fel. A következő kanyarban egy őrült tempóban száguldó srác megcsúszott a kocsijával, és átvágódott a mi oldalunkra, és két fa között landolt. Apám sápadtan szólalt meg: Ha nem állsz meg, ez pontosan nekünk jön.”

 

Egy másik agykontrollos megérzése a szeretteire korlátozódik: „A tanfolyam elvégzése óta megérzem a férjem és a lányom érkezését. Szinte látom a fejemben, hogy most fordul be a sarkon, most megy el a szomszéd előtt, majd a kapuhoz ér. Abban a pillanatban valóban kinyílik az ajtó, és megérkezik. Számomra ez igen felemelő érzés.” Olyan agykontrollosról is tudunk, aki időutazást élt át az ellazulás során: „Miközben az ideális partner megtalálása érdekében programoztam, eszembe jutott egy szimpatikus férfi ismerősöm. Szerettem volna megtudni, hogy milyen lenne vele élni. A szintemen azonban nem a valószínűsíthető jövő jelent meg, hanem a múlt. A Rousseau korabeli Franciaországban találtam magam, ahol boldog házasságban éltem ezzel a férfival. Egy kastélyban laktunk, és sok gyerekünk volt. Most már értem, hogy miért érzem magam ennek a férfinak a társaságában úgy, mintha évszázadok óta ismernénk egymást. Ebből a kapcsolatból olyan intenzitással áradt a harmónia, hogy napokig úgy éreztem, mintha a föld felett lebegnék. Ezt mások is észrevették, mert ösztönösen jöttek hozzám a belőlem kisugárzódó energiával feltöltődni.”

 

A makkegészséges és sikeres emberek jobb híján elveszett tárgyak keresésére használják ezt a technikát: „A feleségem elvesztette az egyik kedvenc fülbevalóját. Kétségbeesve panaszolta, hogy nincs meg. Ez azért volt számára annyira fájó, mert nem csak egy ékszerről volt szó, hanem egy pótolhatatlan emlékről. Nagyon megsajnáltam őt. A szintemre mentem, és elképzeltem, hogy megtalálom a fülbevalóját. Utána kocsiba ültem, és elindultam azon az útvonalon, ahol a feleségem szokott járni. Hopp, egyszer csak megálltam az autóval. Magam sem tudom, hogy miért éppen akkor. Kiszálltam, és ott hevert az úton. Csak le kellett hajolnom érte. Feleségem öröme határtalan volt.”

A rejtélyes megtalálási esetek szinte vég nélkül sorolhatók: „Franciaországban töltöttük a szabadságunkat. Az egyik benzinkútnál tankolva csak 20 kilométer után vettem észre, hogy nyitva van a tank. Visszamentünk, hátha ott maradt a tanksapka. Nem volt náluk, így valahol útközben veszíthettük el. De hol? Több városon is keresztülhajtottunk, és az útelterelések miatt azt sem tudtam, hogy merre jártunk. Kiszálltam és idegesen vakargattam a fejemet. Erre a feleségem megszólalt, hogy nyugodjak meg, majd ő lemegy alfába, és megkeresi. Egy szavát sem hittem, amikor közölte, hogy egy térnél hagytuk el. Más választás nem lévén elindultunk vissza, és egy nagy térnél, az egyik kanyarban azt mondta, hogy itt van, ez az a hely. Kiszálltunk, de sehol sem találtuk. Végül az úttesttől 10 méterre leltünk rá, egy messziről láthatatlan gödörben. Az éles kanyarban lerepülve gurult ilyen távol. Hagyományos módon, az utat végigvizslatva sohasem találtunk volna rá.”

 

Az állatok megrendszabályozására is alkalmas ez az eljárás: „Van egy madarunk, egy kakadu. Nagyon szeretjük, de egy idő után már azon gondolkoztunk, hogy visszaadjuk a tenyésztőnek, mert egész nap rikácsol. Tegnap alfába merülve megüzentem neki, hogy szeretjük, de ha továbbra is így ordítozik, el kell búcsúznunk egymástól. Este, amikor hazaérkeztem némán üldögélt a kalitkájában, és egész este meg sem szólalt.”

Ezen a módon a szomszédok állattartásából eredő problémák is könnyen leküzdhetők: „Panelházban lakunk. A felettünk lakó lány vásárolt egy kiskutyát. A kutyus éjszakánként sírt, ugatott, hiányolta az elszakított családját. A vékony falak miatt mi sem tudtunk aludni. Elhatároztam, hogy lemegyek alfába, és szeretettel elbeszélgetek vele. Szintemre jutva megüzentem neki, hogy »Az új gazdádnál nagyon jó helyed van. Szeret téged. Ha félsz ugorj be az ágyába. Biztosan nem fog érte haragudni.« Másnap megszűnt a nyüszítés. Amikor összetalálkoztam a gazdájával a lépcsőházban, érdeklődtem a kutyája felől. Megtudtam, hogy Szundi most már megnyugodott. A múltkor váratlanul beugrott az ágyába, és azóta együtt alszanak. Pedig van neki saját kosara is.”

 

Vidéken élünk, és anya tyúkokat is tart. Húsvét közeledtével azonban nem igazán akartak tojásokat tojni, így a mami többször is üzent nekik, hogy jobb lesz ha tojnak, mert ha nem, hamarosan a fazékban végzik... Nos a pipik hogy, hogy nem, de megfogadták a jó tanácsot, és az azóta minimum napi 8 tojás kerül a kosárba!

 

A jobb belátásra bírás nem minden állatnak tetszik: „Anyukámnak van egy önérzetes és erőszakos macskája. A legkellemetlenebb szokása az volt, hogy egész éjszaka mászkált a lakásban. Emiatt anyukám nem tudott rendesen aludni. Az agykontrolltanfolyam elvégzése után megüzentem a macs­kának, hogy maradjon nyugton a lakásban, hagyja anyukát aludni. Másnap reggel megkérdeztem, hogyan viselkedett a macska. Anyukám örömmel újságolta, hogy reggel fél hétig aludt, mint a bunda. Úgy látszik, hogy az állatoknak nincsenek kétségeik ennek a jelenségnek a létéről, sőt azt is pontosan tudják, hogy kivel állnak szemben. Ennek tudható be, hogy a mi macskánk zokon vette a lelkére beszélést, mert amikor a közelébe mentem, két napig felállt a szőre, és karmolt, harapott. Később azonban megbékélt velem. Most már jó barátságban vagyunk, és anyukámnak nyugodtak az éjszakái.”

 

A szubjektív kommunikáció nem csak az állatokra, hanem a növényvilágra is hat. Ennek bizonyítéka egy amatőr kertész esete, aki nem akarta elhinni, hogy a növényekkel lehet beszélgetni: „Amikor azt hallottam a tanfolyamon, hogy a növényeket is növekedésre lehet bírni kedveskedéssel, szeretettel, azt mondtam, hogy: Ez kamu! Hülyeség! Ennek ellenére később kipróbáltam. Volt néhány satnya kis virágpalántám, amelyeket éppen ki akartam dobni. Ekkor eszembe jutott az Elmetükre-technika. Kárörvendve gondoltam arra, hogy ezeken már az efféle csoda sem tudna segíteni. Már előre mosolyogtam rajta, hogy mekkora felsülés lesz ebből. Megvallom őszintén, hogy még elő is segítettem a kudarcot. A négy satnya palántát kiültettem kertem napfényszegény, árnyékos, és soha nem trágyázott végébe. Aztán nap mint nap kuncogva mentem el mellettük. Jót derültem rajta, hogy az egyiket még a vakondok is kitúrta. Na gondoltam, most majd elválik, hogy mire képes az Agykontroll. A tanultak szerint elkezdetem őket becézgetni. Reggelente munkába menet elköszöntem tőlük, hazaérve pedig üdvözöltem, és simogattam őket. Nem kapáltam, nem öntöztem, csak biztattam őket a fejlődésre. Ennek ellenére a kis korcsok gyors növekedésnek indultak. Mint a mellékelt fényképen is látható, három hónap múlva már kétszer akkorák lettek, mint a gondosan ápolt társaik. A levelik is üdébbek, zöldebbek, majd kicsattannak az egészségtől. Csak azt tudnám, hogy mitől, hiszen még vizet sem adtam nekik. Az irántuk érzett szereteten kívül semmit sem kaptak.”

 

Akár beszédbe is elegyedhetünk a növényeinkkel: „Egyik virágom majdnem elpusztult. Lementem szintemre, és megkérdeztem tőle mi a baja. Ez a szó ugrott be »mész«. Kis meszet kevertem a földjébe, és teljesen rendbe jött.”

A kertünkben tengődő gyümölcsfára is hatást gyakorolhatunk: „Van egy 9 éves almafám, amely még soha nem termett. A télen eszembe jutott, hogy valamit csinálni kellene vele. Az Elmetükre-technika fehér keretes képében elképzeltem, hogy tele van virágokkal, és később gyümölccsel. Így is történt. Tavasszal a fám hófehér ruhába öltözött, és most roskadoznak az ágai a gyümölcstől. Finom savanykás almát termett. Permetezés nélkül, gyönyörű egészséges gyümölcs piroslik rajta.”

 

2005-ben költöztünk. Új házunk kertjében van egy barackfa, amely az előző tulajdonos elmondása szerint már 12 éve nem terem. 2006 márciusában, az Agykontroll-tanfolyamon a sárgabarackfa virágba borulását programoztam. Még most 2008-ban is esszük a terméséből készített lekvárt. Tavaly nem termett egy szemet sem. Így kénytelen vagyok újra programozni, mert már fogytán a lekvár.

 

Két cseresznyefa áll a kertünkben. Az egyik tavasszal, amikor virágoztak, erős fagy pusztított mifelénk. Gondolatban elképzeltem, hogy kellemes hőmérsékletű energiabúra védi a fagytól az egyik cseresznyefát. A környéken az évben sehol, senkinek sem termett cseresznyéje. A nem programozott fánkon sem volt termés. Amelyikre viszont naponta gondoltam szeretettel, és kellemes hőmérsékletű energiaburát képzeltem köré, az rengeteg, nagy szemű cseresznyét hozott!

 

 Nem mindennapi eredményről számolt be egy fiatalasszony is: „Nekem az életmódomat változtatta meg az Agykontroll. A rossz szülői példa hatására már 14 éves koromban elkezdtem inni és dohányozni. Ráadásul szüleim állandó veszekedése miatt nyugtatókat szedtem. Mindemellett rám tört a depresszió. A közérzetem pocsék volt, a munkahelyeimről gyakran kirúgtak, sehol sem találtam megnyugvást. 24 évesen férjhez mentem, hátha ez segít. Nemsokára teherbe estem, de csak a szülésig, illetve a szoptatás végéig tudtam megállni, hogy nem ittam. Aztán sajnos visszaestem, sőt még súlyosabb állapotba kerültem. A végén az önpusztító életmódba csaknem belehaltam, és a gyereknevelésben sem tudtam helyt állni. Ekkor a férjem válaszút elé állított. Vagy elvégzem az Agykontroll tanfolyamot, vagy elválik tőlem. Bár nem hittem benne, beiratkoztam erre a kurzusra.

Nem bántam meg. A hatására teljesen megváltoztam. Többféle programozási módszerrel sorra szüntettem meg a bajaimat, életemet megkeserítő szenvedélyeimet. Először az ivást hagytam abba. Az italnak még a gondolatát is megutáltam. Utána leszoktam a dohányzásról, és abbahagytam a nyugtatók szedését. Ezek után elmúlt a depresszióm, és a házasságom tökéletesen rendbe jött. A munkahelyemen vezető beosztásba kerültem, a kisfiamnak pedig igyekeztem a lehető legjobb anyukája lenni. Nem csak én lettem kiegyensúlyozott és boldog, hanem másokkal is sokkal kedvesebb és megértőbb lettem. Majdnem mindent elveszettem, de az Agykontroll segítségével visszakaptam az életemet, és a férjemnek is lett végre egy igazi, rendes felesége. Köszönöm.”

 

Végül zárjuk az élménybeszámolókat néhány nem mindennapi esettel, ami megerősíti, hogy az Agykontroll számára nincs lehetetlen: „A tanfolyamon hallottam, hogy egy sánta nő lábhosszabbítással hozta rendbe a járáshibáját. Én a nemi szervemmel értem el ugyanezt. Kicsi volt. Sokat gondoltam a célomra, gyakran programoztam, hogy nagyobb legyen. Kitartásomat siker koronázta. Nagyon vágytam a célom elérésére, és most büszke vagyok az eredményre. Nem kell többé szégyenkeznem a „férfiasságom” miatt. Hidd el! Nyugodtan tedd közzé!”

 

Nem reménytelen a mellnövelés sem: „Két évvel ezelőtt a 35. születésnapomon kissé szomorúan tapasztaltam, hogy a testem követi az idő múlását, ellentétben a lelkemmel. Miután két fiút tápláltam anyatejjel, ez a melleimen is meglátszott, amit egyébként soha nem bántam. Nem keseredtem el, inkább elindultam vásárolni. Megláttam egy gyönyörű kebelféket, ami a mellemnek nagy volt. Mivel kisebb számút nem lehetett kapni, hát megvettem. Képtelen voltam otthagyni a szép ruhadarabot. Útközben arra gondolta, hogy most kipróbálom a jó öreg Agykontrollt, hátha segít. Esténként a szintemre mentem, és elkezdtem a kebelfeszítő és -növesztő programot. Laboromban a mini hadseregem a mellizmaimat erősítette. Az izmokat először átvizsgálták, helyenként izomerősítő kotyvalékkal bekenték, majd trambulinként használva ugráltak rajtuk, így erősítve őket. Elmetükre technikával elképzeltem, hogy 2-3 hét elteltével kebleim egyre feszesebbek, és gyönyörűen gömbölyödnek a csodamelltartómban. Naponta testápoló folyadékkal is bekentem őket, és közben elképzeltem, hogy egyre erősebbek, keményebbek.

Az eredmény döbbenetes lett. Párom szerint sokkal feszesebb a mellem, mint egy húszéves lányé. Édesanyám egyszer öltözködés közben meglátott, és ijedten csapta össze a kezét: Éva! Csak nem plasztikáztattad a melleidet? Az 5 centiméterrel nagyobb melltartó most éppen jó. A programozást azóta csak a fürdés utáni mellbalzsamozásra korlátoztam, és időnként felkeresem a laboromat. Ott átvizsgál a hadseregem, és szorgos segítőim apró korrekciókat végeznek. A 38. születésnapomhoz közeledve maximálisan elégedett vagyok a melleimmel. Sokkal feszesebbek, mint tinédzserkoromban voltak. Most indítom a fenékfeszítő programomat.”

A meditálásoknak, az agykontrollgyakorlatoknak van egy pozitív mellékhatása is: „Amióta használom az Agykontrollt, a kisugárzásom is más lett. Ezt az állatok és a növények is megérzik, az emberekről nem is beszélve. Másként viselkednek velem. Azelőtt védtelenséget sugároztam, ami ebben a »civilizált« világban a legtöbb emberből agresszivitást vált ki. Régen anyu kimenekítette a virágokat a szobámból, mert elpusztultak. Most meg behordja őket hozzám, mert valóban gyönyörűen virítanak itt. Talán ők is érzik ezt a nyugalmat, és szeretetet, amit a rendszeres meditálás hozott ki belőlem.” Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az Agykontroll nem csodaszer, de általa csodákra lehetünk képesek.

 

Az egészségtelen életmód meghatározása

 

A betegségek visszaszorítását, az egészséges életmód szorgalmazását felfogásbeli különbségek is hátráltatják. Hol húzzuk meg a határvonalat a káros szenvedélyek megítélésében? A kábítószer-élvezetnél, az alkoholfogyasztásnál, a dohányzásnál, a húsevésnél? Mik azok a szenvedélybetegségek, amelyeknek a káros következményeit a társdalom még el tudja viselni? Korábban csupán a kábítószer-élvezet volt az a szenvedély, amit mindenki egyöntetűen elítélt, és minden józan ember visszautasított. Mára némileg javult a helyzet, mert az ivás és a dohányzás a pár évvel ezelőtti megtűrt kategóriából átkerült a hivatalosan üldözendő szenvedélyek közé. Miután a kormányok rájöttek arra, hogy a szesz- és dohányáruk után kivetett jövedéki- és fogyasztási adó az emberek egészségében okozott kárt sem fedezi, korlátozó intézkedésekkel próbálják visszaszorítani ezen szenvedélyek rabjainak számát. Törekvésük mellett teljes mellszélességgel kiállnak az orvosok is, mivel ők közvetlen közelről tapasztalják az alkoholfogyasztás és a cigarettázás következményeit.

Nem ilyen egyértelmű a kép a húsevés terén. Ez esetben a hivatalos körök még nem látták be, hogy ez az újkorban széles körűvé vált táplálkozási szokás milyen kárt okoz a szervezetben. Az orvostársadalom sem egységes a húsevés ártalmainak megítélésében. A rákos betegek számának meredek emelkedése ellenére sok orvos még most is elengedhetetlennek tartja a húsfogyasztást mondván, hogy a szervezet csak ily módon jut elegendő fehérjéhez, és B12 vitaminhoz. Ez persze nem igaz, mert mint tudjuk a szója 2,5-ször több fehérjét tartalmaz, mint a hús, B12 vitamin pedig a tojássárgájában és számos növényben is található. Ugyanakkor elismerik, hogy a vastagbélrák túlnyomórészt a helytelen táplálkozásnak tudható be.

Nem tartják tudományosan megalapozottnak azt a széleskörű tapasztalatokon alapuló felismerést sem, hogy a cukorbetegség fő kiváltó oka a túlzott fehérje- és szénhidrátfogyasztás. A cukorfogyasztás, a finomított fehér liszt használata teszi az egészséges embereket cukorbeteggé. A folyamatot sietteti a kemizálásból eredő nyomelemhiány, az a mind inkább megnyilvánuló jelenség, hogy a méreganyagokkal telítődött talajból nem képesek az ásványi anyagok felszívódni a zöldségbe-gyü­mölcsbe. Különösen a cink és a króm elégtelen bevitele befolyásolja hátrányosan az inzulin termelődését és hasznosulását a szervezetben. A cukorbetegség másik kiváltó oka a húsfogyasztás, és a túltápláltság. Tulajdonképpen nem a hús váltja ki a 2-es számú, vagyis a helytelen táplálkozásból eredő cukorbetegséget, hanem a hús zsírtartalma. A húsban jelentős mennyiségben megtalálható állati zsiradék telített zsírsavtartalma megnöveli a koleszterinszintet, és a szénhidrátok túlzott fogyasztásával párosuló magas koleszterinszint vezet cukorbetegséghez.

A 2-es számú diabétesz kialakulásához a XX. század divatja, a gyakori étkezés is nagymértékben hozzájárult. Az orvosok által még ma is propagált napi ötszöri étkezés ugyanis megemeli a vérben a trigliceridszintet, és inzulinrezisztenciát okoz. A túl gyakori étkezés a májat zsírkiválasztó géppé változtatja. A közvetlen kiváltó ok a szervezet természetes szabályzó mechanizmusának felborulása. Minden étkezésnél inzulin kerül a vérbe. Ez a hormon nem csak a glukóz-anyagcserét szabályozza, hanem étkezés után megállítja a máj zsírkibocsátását, védve az ereket a zsírplakkok lerakódásától. A gyakori evéssel, a különféle sznekkek csipegetésével azonban folyamatosan inzulin áramlik a májba, melynek hatására érzéketlenné válik a hasnyálmirigy szabályozó hormonjával szemben. Miután nem hagyjuk pihenni, a zsírfeleslegtől étkezési szünetekben megszabadulni, felborul a természetes ritmusa. Úgy próbál védekezni a megállás nélküli táplálkozás ellen, hogy a mind nagyobb mértékben felhalmozódó zsírt folyamatosan kibocsátja magából. Ezt észlelve a hasnyál­mi­rigy még több inzulint termel, hogy megállítsa a májat. Erre a máj a trigliceridtermelés fokozásával reagál, ami inzulinrezisztenssé teszi az izom- és zsírsejteket is. A hyper­inzulinizmus oda vezet, hogy a szinte szünetmentes étkezések során elfogyasztott zsírok nem bomlanak le, hanem zsírpárnák formájában elraktározódnak.

Ezzel egyidejűleg a túltöltődött zsírsejtek zsírsavakkal árasztják el a vért. A telített zsírsavak aztán eldugaszolják a vérereket, melynek egyik következménye a magas vérnyomás, a szívtrombózis. Emellett mintegy védekezésként elkezdik gyilkolni a hasnyálmirigy inzulinkiválasztó sejtjeit, így próbálván leállítani a gerjesztés folyamatát. Az eredmény az lesz, hogy az inzulinszint lezuhan, és még az étkezési szünetekben is magas lesz a vér cukortartalma. A folyamat rohamléptekkel halad előre, és nagyon hamar kialakul a szerzett cukorbeteg­ség. Ekkor már hiába változtatunk az életmódunkon, mert a hasnyálmirigy elhalt sejtjeit nem lehet regenerálni. A végkifejlet után már csak a napi több­szöri inzulininjekció tartja életben a túlz­ott táplálkozás és a mozgáshiány ál­dozatát. Ha ezt nem kapja meg, kó­má­ba zuhan, ami gyors intézkedés hi­ányá­ban a halálát okozza. A cukor­be­te­geknek a természetes úton történő gyó­gyu­lásra sincs esélyük, mivel az egyen­letes vércukorszint biztosítása ér­dekében na­ponta legalább öt­ször kell enniük, vagy­is most már éle­tük vé­géig olyan táp­lál­kozást kell foly­tat­ni­uk, ami a beteg­ségüket kivá­ltot­ta. Mel­lesleg az érin­tet­tek 95%-a 2-es szá­mú cu­kor­be­teg­ség­ben szenved. Je­len­leg 246 mil­l­ió cukor­beteg van a vi­lágon, és az előre­jel­zések szerint számuk 2025-re 380 mil­li­ó­ra nő.

[

A fejlett ipari országokban az elha­lálozások okai között jelenleg a ne­gye­dik helyen tartják számon a gyógy­szerek mellékhatásait. Emiatt a gyógy­szer­gyá­rak ellen indított pe­rek rohamo­san sza­porodnak. A gyógy­szer­vegyé­szek és a be­fektetők is egy­re megold­hatat­la­nabb jo­gi, etikai és tudományos kon­f­lik­tu­sok­kal szembe­sülnek. Tu­­domá­nyos szem­pontból mind nyil­vánvalóbbá vá­lik szá­­­munkra, hogy az általuk kínált vegy­sze­rek csak a szimptómákat szün­­­te­tik meg, illetve csil­lapítják, de nem pusz­­títják el a be­tegség gyökerét. Eti­­kai szem­szög­ből vizsgálva ezen a hely­zeten azért sem tudnak vál­toz­tat­ni, mert a be­tegség terjedése, a be­te­gek számá­nak nö­veke­dé­se alap­felté­te­le az iparág nö­veke­dé­sé­nek. Ez a hely­zet azon­ban előbb-utóbb a gyógy­­szer­gyár­tók meg­ha­­son­­lásához vezet, mert kö­zü­lük mind töb­ben jönnek rá arra, hogy nekik va­ló­jában nem az az ér­de­kük, hogy az em­be­reket gyógyít­sák, ha­nem az, hogy még betegebbé tegyék. Erre pedig ki­válóan alkal­ma­­sak a jelen­legi ve­gyi ala­pú gyógy­sze­rek, mivel az ere­deti be­tegségre utaló tü­netek csilla­pí­tása mellett szá­mos mel­lék­hatást vál­ta­nak ki a szer­ve­­zet­­ben. Ezekre az or­vo­­sok még több gyógyszert írnak fel, ami hosszú tá­von biztosítja a gyógy­szeripar fenn­­maradást, és fejlő­dését.

Az orvosok többsége pedig cin­kos­­ságot vállalt a gyógyszer­ lobbi­val. Nem gyógyítják meg a beteget, ha­nem kezelik. Életben tartják, mert az elhúzódó gyógyítás sok pénzt je­lent. Olyanok, mint az ügy­védek. Gaz­dag ügyfeleik perét év­tizedekig el­nyújtj­ák, mert belőlük élnek. Ha fél év alatt meg­nyerné­nek egy pert, fel­kopna az álluk. Aki nem tart velük, azt ki­kö­zösítik, ellehetet­lenítik, elüldö­zik er­ről a pályáról. Ré­gebben draszti­ku­sabb módszerek alkalmazásától sem riadtak vissza. A né­met szár­ma­zású dr. Max. Gersont pl. pá­lyá­ja csú­csán megmérgezték új hazá­jában, Ameriká­ban. Az volt a meg­bocsát­hatatlan bű­ne, hogy gyó­gyí­tani akart. Ennek a rend­­szernek azonban már jól látha­tók a korlátai. Az évről évre nö­vek­vő gyógy­­­szer­fo­gyasz­tás oly nagy ter­het ró a tár­­sadalom­biz­to­sí­tásra, ami össze­­om­lás­sal fenyegeti. Emellett az agyon­mér­ge­zett emberek egyre bete­geb­bek lesznek, mind na­gyobb a mun­kaidő­ki­esés­ből eredő nép­­gazda­sági kár.

Az orvostudomány kb. 30 ezer be­tegséget, szindrómát tart számon, és ez a szám folya­ma­tosan növek­szik. Nem csak a gyógyszergyártók, ha­nem az orvosok érdeke is az, hogy a be­tegek száma növekedjen. Ma már alig van egész­sé­ges ember. A Der Spiegel című folyóirat szerint a 83 milliós Né­met­­országban, a világ egyik leg­gaz­da­­gabb és egész­ség­megőrzésre leg­töb­bet költő álla­má­ban a 20 leg­gya­ko­ribb kórfor­má­ban 200 millió­an szen­vednek. Tehát át­­lagosan 2,5 be­tegség jut minden egyes állam­pol­gárra. Má­sutt sincs más­képp, csak a szegé­nyebb álla­mok nem képesek finan­szírozni, gyógyí­tani a beteg­sé­gek mindegyikét. Nem tudnak eleget ál­dozni a csontsűrű­ség­mérésre, a csont­ritkulás megaka­dá­lyo­zására. A ko­leszterinszint csök­ken­­tésére, a dep­resszió visszaszorí­tá­sára, a premen­stru­ációs szindróma ke­­zelésére, a női és férfi klimakté­ri­um tü­neteinek eny­hítésére. Az eh­hez szük­séges méreg­drága mérőmű­sze­rek és gyógyszerek beszerzését csak a gazdag országok engedhetik meg maguknak. Így a kevésbé szerencsés helyre született emberek kénytelenek együtt élni a náluk is jelentkező bajokkal.

Nem kis mértékben járult hozzá az egészségpénztárak csődjéhez a táppénzzel való visszaélés. Németországban pl. kihasználva az állam nagyvonalúságát sokan Mallorcán, illetve a Kanári-szige­teken „kúráltatták” magukat. Egy német férfi bordélyházi számláját akarta kifizettetni a társadalombiztosítással. Amikor megtagadták a költségtérítést, felháborodottan közölte, hogy: „A testi-lelki jólétéhez szüksége volt a szexre.” Ezt követően bíróság elé vitte az ügyet. A bíró úgy döntött, hogy az örömtanyai kiadásait az amúgy is magas szociális segélyéből kell kigazdálkodnia. Erre a férfi fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. Németországban egyébként a munkanélkülieknek a lakástól a berendezésen át a születésnapi pénzajándékig minden alanyi jogon jár még akkor is, ha egymás után utasítja vissza a felkínált állásokat. Jelentősen növeli az egészségügyi kiadásokat, hogy a nyugati orvosok Hippokratészre tett esküjüket félreértve nem hagyják meghalni a beteget. Ha valakit haldokolni látnak, eszeveszett futkosás tör ki kórházban. Tucatnyi orvos és ápolónő rohan a távozóban levő emberhez, majd teletömik vegyszerekkel, elektrosokkal bombázzák, és mindenféle műszereket aggatnak rá. Ez a technohisztéria csak akkor ér véget, amikor már minden orvos megtette a magáét. Egy idő után rájönnek, hogy Isten akaratával ők sem tudnak szembeszállni, és műszereiket lekapcsolva végre békén hagyják a beteget, engedik, hogy a természet és a karma törvényeinek eleget téve meghalhasson.

A gyógyászati kiadások csökkentésének másik útja a jóval kevésbé költséges természetgyógyá­szat alkalmazása. Ausztrália lakossága már arra a meggyőződésre jutott, hogy a magasra szökő egészségügyi kiadások miatt a természetes gyógymódok nem alternatívaként merülnek fel, hanem az egyetlen járható utat jelentik. Nálunk is sok embert foglalkoztat a természetes gyógymódokra való átállás. Az érdeklődők társadalmi megoszlása azonban meglehetősen sajátos, és elgondolkodtató. Magyar statisztikai felmérések szerint az ezotéria, a természetgyógyászat és az egészséges táplálkozás iránt érdeklődők 72%-a nő. Közülük 41% középiskolát, 48% pedig főiskolát, egyetemet végzett. A legmeglepőbb adat, hogy az orvosoknak és a természetgyógyászoknak csupán 2-2%-a látogatja a természetgyógyászattal foglalkozó internetes portálokat. Úgy látszik az orvosokat nem érdekli ez a téma, a természetgyógyászok pedig azt gondolják, hogy már így is eleget tudnak róla. Náluk jóval lelkesebbek azok, akiknek a természetgyógyászat a hobbijuk. Az arányuk 54%. Egészségmegőrzés céljából az emberek 30%-a érdeklődik e téma iránt.

 

Környezeti ártalmak

 

Sajnos az amerikai politikusokat a Schwartz-jelentés sem tudta gyors cselekvésre bírni a környezetvédelem terén, pedig ennek elkészítését a Pentagon rendelte meg. A 2004-ben született jelentés szerint 2010-ben radikális fordulat következik be a Föld klímájában. A magyar származású Peter Schwartz rámutatott arra, hogy az elmúlt néhány év alatt oly mértékben növekedett a Föld átlaghőmérséklete, hogy 2010-re eléri azt a szintet, ami visszafordíthatatlan változást idéz elő Európa és az egész világ időjárásában. Az Északi-sarkvidék jéghegyeinek rohamos olvadása következtében oly mértékben felhígul a Jeges-tenger sótartalma, hogy leáll a Golf-áramlás. Mint tudjuk a Golf-áramlat télen felfelé halad, és a Mexikói öböl térségéből meleg vizet szállít északra. Ennek köszönhető, hogy télen elviselhető klíma uralkodik Skóciában, Izlandon, Grönland szigetén és egész Skandináviában. Hőkiegyenlítő hatása annak tudható be, hogy másodpercenként 55 millió köbméter vizet szállít, ami ezerszer több, mint a világ 20 legnagyobb folyójának vízhozama. A Golf-áramlás enyhítő hatás a Balti államokban és Kanadában is érezteti hatását. Nyáron ennek éppen ellenkezője zajlik. Ez a több száz kilométer széles vízfolyam leadja a magával hozott hőt, lehűl, és emiatt lesüllyed a tenger fenekére, majd elindul lefelé. A legnagyobb forróságban ér a trópusi tengerekhez, ahol hűti a levegőt, és elviselhetővé teszi a környező országok klímáját. Ez a környezeténél magasabb, illetve alacsonyabb hőmérsékletű óriási folyam kihatással van a légkörre is. Az eltérő hőmérsékletű levegő még 10 km magasságban is érezteti a hatását, befolyásolja a felhőképződést és a csapadékhullást.

Mostanában azonban a jéghegyekből kiszabaduló óriási mennyiségű édesvíz annyira felhígítja a tengervizet, oly mértékben lecsökkenti a sós víz fajsúlyát, hogy a Golf áramlat által szállított nagyobb sótartalmú és ezért nehezebb meleg víz egyre kevésbé tud a felszínen maradni. A felhígult vizű térségbe érve mind jobban lesüllyed, ezért nem tudja a felette húzódó légkörnek leadni a hőjét. A viharok által felkorbácsolt tenger felszínre hozza ugyan a meleg víz egy részét, de ez meg lehűlés után nem tud elég mélyre süllyedni. A Golf-áramlatot fenntartó gigantikus szivattyú működésének motorja ugyanis a fajsúlykülönbség. Amikor a Grönlandi-tenger felszíne megfagy, a jégből kiválik a só, és hozzáadódik a Golf-áramlat lehűlt vizéhez. Ettől az általa szállított víz nehezebbé válik, és lesüllyed a tenger fenekére. A helyére beáramlik a környező víz. Ezáltal egy óriási, 35 millió tonna/s vízhozamú szivattyú alakul ki, ami mozgásban tartja az északi és déli tengerek vizét. Ez a hőkicserélő folyamat azonban egyre rosszabb hatásfokkal zajlik, mert rohamosan csökken a motor hatásfoka. A globális felmelegedés következtében mind rövidebb időszakra fagy be a tenger északon, felhígulása miatt pedig egyre kevesebb a víz sótartalma.

A Golf-áramlás lanyhulása, leállása következményeként elmarad a felmelegedés, Skandinávia klímája egyre hidegebb, ­lesz. En­nek a folyamatnak az eredménye­ként 2030-ra, 2040-re ismét jégkorszak köszönt a skandináv álla­mok­ra, ami ki­pusz­­tít­ja a növény­ze­tet, lehetetlenné te­szi a mezőgazdasági termelést. Ezért Finnország, Svédország, Norvégia és Izland la­kói kénytelenek lesznek a délebbi országokba költözni, ami óriási de­mográfiai feszültségeket fog okoz­ni Európa mérsékelt égövi államai­ban. Ezzel egyidejűleg a trópusi or­szá­gok valósággal elégnek, mivel a Golf-áramlat megszűnése miatt nem lesz, ami hűtse őket nyáron. Ezek­ben az államokban az állandó­sult aszály, a krónikus éle­lem­hi­ány fog tragikus hely­ze­tet te­rem­teni. Ennek következ­té­ben a dé­li országokból és megin­dul­nak az éhe­ző népek a kon­tinen­tális orszá­gokba, mivel a to­­vábbi­akban a Föld két félteké­jé­nek már csak ez a két keskeny övezete lesz alkalmas az életre.

Ez a folyamat nem csak Európa országait fogja sújtani, hanem kiterjed az egész világra. A Golf-áram­lat ugyanis az egész világ klí­máját befolyásolja, mivel van még két ága. A második ága a Mexikói-öbölből lefelé haladva megkerüli Afrikát, és az Indiai-félszigetnél visszatér. A har­madik ága Afrika alatt válik el a második ágtól, és Ausztráliát meg­kerülve a Csendes-óceánba torkol­lik. Ott megfordul, és Ausztrália fe­lett, a trópusi ten­ge­rekben fel­melegedve szintén me­leg vízként áramlik vissza. A há­rom ág a Mexi­kói öbölben egyesül ismét. Itt éri el hőmérsékletének maximumát, és a Grönlandi-ten­ger­ben működő legnagyobb szivattyú húzó erejének engedelmeskedve elindul felfelé. Ettől kezdve már nem melegszik, hanem melegít, visszafelé pedig nem csak az At­lan­ti-óceán trópusi országait hűti, hanem az összes déltengeri álla­mot. A kontinensek hőmérsék­le­tének szabályozása mellett az egész világot átszelő Golf-áramlat jelen­tősen csökkenti a levegő szén­di­oxid-tartalmát is. A Grönlandi-tenger, az Indiai-óceán és Csendes-óceán vízpumpái együttesen 20%-nyi szén-dioxi­dot vonnak ki a légkörből azáltal, hogy a környezetükhöz tartozó több ezer négyzetkilométernyi vízfelület lesüllyedése során magukkal viszik a tengerfenékre a felszínükön elnyelődött gázmennyiséget. Ennek el­maradása gerjeszti az üvegház­ha­tást, ami sietteti a klímaössze­om­lást. Az időjárás megváltozásának már most is tapasztalható meg­nyil­vánulása a szárazság és a gya­kori szélviharok. A több oldalról is ható pozitív visszacsatolás egyre in­ten­zívebb lesz, és a szakértők szá­mí­tá­sai szerint 2010 után már lehetet­lenné válik a káros folyamat meg­állítása. Ezt követően már nul­la szennyezőanyag-kibocsátás ese­tén sem csökken a légkör szén­dioxid-tartalma, mert minden téren fel­bo­rul a természet egyensúlya.

Ekkor már csak egy dolgot lehet tenni, menekülni a még lakható élet­­terekbe. A mérsékelt égöv alá szorult több milliárd embernek azonban még annyi élelem sem jut, mint amennyit korábban az ősla­kos­ság termelt magának. A jövő­ben ugyanis napirenden lesznek az időjárási szélsőségek. Tavasszal, a gyümölcsfák virágzása idején a zord éghajlatú Skandináviából érkező hideg légtömegek totális fagykárt okoznak, míg nyáron a trópusokról jövő forró légáramlat felperzseli a gabonatáblákat. Ez a folyamat már el is kezdődött, mert a meteorológiai feljegyzések szerint a világ mezőgazdaságát még soha nem érte akkora fagy- és aszálykár, mint az elmúlt 4 év alatt. Így az emberiséget nem csak az elviselhetetlen időjárás fogja sanyargatni, hanem oly mértékű éhínség üti fel a fejét, ami az özönvíz óta nem fordult elő a Földön.

Feltehetően a 10. bolygó i. e. 23 100-ban történt látogatása volt az oka a neandervölgyi ősember hirtelen kipusztulásának is. A Nibiru nem csak a Mu-kontinenst süllyesztette el, hanem kiváltott egy pólusváltást is, melynek következtében Európában bekövetkezett a jégkorszak. Ez az özönvízig, a Föld tengelyének 15°-os megdőléséig tartott. Ez nagyjából visszaállította a korábbi állapotot, amely most ismét veszélybe került a Golf-áramlás leállása miatt. A neandervölgyi ősemberek után most mi fogunk megfagyni, kipusztulni. A mi helyzetünket súlyosbítja, hogy az óriási népsűrűség miatt meg­állíthatatlanná vált a környezetszennyezés. Emiatt a Déli- és az Északi-sark feletti ózonlyuk mind jobban kitágul. Kiterjed a kontinentális éghajlat alatti országokra is. A megnövekedett ultraibolya sugárzás néhány évtized alatt ebben az övezetben is kiöli az életet. Először a növények, utána az állatok, végül az emberek fognak elpusztulni. A folyamatot gyorsítja a kozmikus sugárzás fokozódása. Ez ellen eddig a földgolyót körülvevő mágneses erővonalak védtek bennünket. A Föld mág­neses védőpajzsa azonban folyamatosan gyengül. Az utóbbi kétezer évben 60%-kal lett gyengébb.

Mindezek következtében már ennek az évszázadnak a végére halott bolygóvá válik a Földünk. Északon az örök tél, délen az elviselhetetlen hőség és az elsivatagosodás teszi lehetetlenné az életet. A széndioxid-felvevő és oxigéntermelő flóra megszűnésével megindul a légkör felbomlása, és bolygónkról való leszakadása. A gyors melegedés következtében oly mértékben megnő a levegőmolekulák kinetikus energiája, hogy legyőzve a gravitációt kiszakadnak a Föld vonzáskörzetéből, és elillannak a világűrbe. Ezt követően olyan lesz a bolygónk, mint a Mars. Északon és délen két jégsapka, közötte pedig sivatag. Légköre szintén nem lesz. Maximum néhány szén-dioxid molekula utal arra, hogy itt valamikor virágzó élet volt. Lehet, hogy a marslakók is azt csinálták, amit mi? A NASA tudósai szerint a marsszondák által szolgáltatott bizonyítékok alapján egyre valószínűbb, hogy 250 ezer évvel ezelőtt volt élet a Marson. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy a marsi élet nagyon hasonlított a miénkhez.

 

Boldogságkeresés

 

Az előző fejezetekből kiderült, hogy a boldogság nem pénz kérdése. Min­den jel arra vall, hogy a szabadidő mennyisége sem befolyásolja a boldogságot. Legalábbis erre utal, hogy a technikai fejlődés mind több kellemetlen tevékeny­ség alól szabadít fel bennünket, mégsem leszünk általa boldogabbak. Régen nem segítették a családokat a gépek. Az asszonyok fateknőben mostak, súrolókefével. Gumikesztyű hiányában agyonmarta kezüket a lúgkő. Vízvezeték nem lévén a mosáshoz szükséges vizet az udvari ásott kútból merték, és derékroppantó cipekedéssel, 25 literes fazekakban, sparherden melegítették. Az erősen szennyezett ruhaneműt fafűtéses katlanra helyezett üstben kifőzték, és mosósulyokkal verték. A padlásra felhurcolt és kötélen szárított ruhát 4-5 kilós faszenes vasalóval vasalták, amit nem hőfokszabályzó tartott melegen, hanem állandóan lóbálni kellett, hogy a parázs lángra lobbanjon.

Sütésnél-főzésnél nem csak egy gombot kellett elfordítani a tűzhelyen, hogy meggyulladjon a gáz, vagy meginduljon a fűtőáram. A régi tűzhelyeket használat előtt fával, szénnel vagy rengeteg szemetet okozó kukoricaszárral vagy kukoricacsutkával fel kellett fűteni, és munka közben gondoskodni kellett róla, hogy a tűz ne aludjon ki. Ugyanezt kellett tenni a szobai kályhával is, ha nem akartak megfagyni. A kályhában összegyűlt hamut természetesen minden nap el kellett távolítani, és be kellett készíteni a másnapi tüzelőt, valamint a gyújtósként szolgáló aprófát, hogy száradjon. A gyújtósfát fejszével aprították a pincében vagy a szeneskamrában, gyakran –20 °C-os hidegben. Mire végeztek vele, szálkák fúródtak a vízhólyagoktól sebes tenyerükbe, miközben a szénpor beivódott izzadt bőrükbe. Vidéken ennél is rosszabb volt a helyzet, mert a ház urának napokon át görcsös tuskókkal kellett birkóznia, hogy előteremtse a szén meggyújtásához szükséges aprófát. A szegények alacsony fűtőértékű barnaszénnel vagy szénporral fűtöttek, mely után naponta koromtalanítani kellett a kályhát. Ha nedves volt a szén, órákig füstölt a kályha. Az ablakot hiába nyitották ki, mert miután a településen mindenki szénnel fűtött, a sok kéményből annyi füst került a levegőbe, hogy a környéket megülte a szmog.

Ezzel azonban nem merült ki ez a tevékenység, mivel a vaskályhákat és az ormótlan sparherdet havonta egyszer ki kellett tisztítani. Nem csak a tűztérre rakódott kormot kellett leko­torni, hanem szét kellett szedni a kályhacsöveket, és kukoricaszárral, vagy jobb esetben a kéményseprők által használt kefével ezek belsejéről is el kellett távolí­tani a kormot. A koromszemcsék eközben mindenfelé szálltak, bele a háziasszony szemébe, hajába, bőrére, ruhájára. Ezután nem szaladhatott a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a szennyet, mert nem volt fürdőszoba. Mosakodni lavórban kellett, meglehetősen kellemetlen akrobatamutatványok közepette. Mindezek ellenére a nők még saját munkájuk gyümölcsét sem élvezhették. Vidéken az asszonyok a háromfogásos ebéd elkészítése után nem ülhettek oda az asztalhoz, hanem kikeményített kötényükben, tiszta konyharuhával a kezükben álltak a konyha sarkában. Szótlanul várták, amíg uruk túljutott az egyes fogásokon, és máris ott termettek felszolgálni a következőt. Nekik csak a maradék jutott, amit a család távozása után, a konyhaasztal sarkán, észrevétlenül fogyasztottak el. Az ebédnek minden nap pontosan délre el kellett készülnie anélkül, hogy bárki a családban besegített volna a nyersanyagok előkészítésébe. Ezt csak úgy tudták megtenni, hogy már hajnalban felkeltek.

A hűtőszekrény télen a két ablak köze, nyáron egy kútba leeresztett vödör volt. Mivel ennek a módszernek a hatékonysága nem túl jó, minden nap főzni kellett (méghozzá naponta kétszer) ha nem akartak romlott ételt enni. Ehhez természetesen naponta be is kellett vásárolni. Ez nem kocsival történt, mint manapság, hanem gyalog, mindkét kézben hatalmas cekkereket cipelve. A mosogatás is meglehetősen fáradságos volt, mert nem hogy mosogatógép, de korszerű tisztítószerek sem voltak. A zsíros edényeket egy darab ronggyal, homokkal és leforrázott fahamuból szűrt lúggal kellett tisztára varázsolni. Ez azért sem volt könnyű, mivel teflonbevonat hiányában az étel gyakran vastagon ráégett a lábasokra, fazekakra. Miután mosogatni minden nap kellett, védőkesztyű hiányában az erős lúgtól kirepedezett az asszonyok keze. A takarítás seprővel, szőnyegporolóval, valamint egy vödör vízzel, hipóval és felmosóronggyal történt, mert nem volt se porszívó, se szőnyegtisztító gép. A poroláshoz a feltekert szőnyeget ki kellett vinni az udvarra, feldobni a porolóállványra, és egy fűzfavesszőből font porolóval legalább fél óráig püfölni, hogy kiszálljon belőle a por. Ha nem fújt a szél, a por belement az ütlegelő szemébe, szájába, hajába is. A szőnyegtisztítást követte a padlóviasszal való beeresztése, majd kézzel-lábbal történő fényesre kefélése, mivel akkortájt még a padlókefélő gépet sem találták fel, nem is szólva a legújabban alkalmazott kopásálló padlólakkról.

Hetente egyszer be kellett fűteni a kemencét is, mert a boltokban nem árultak kenyeret. A tésztát hajnali 3 órakor kellett bedagasztani, mert mire megkelt, kisült, és lehűlt a kenyér, dél lett. A dagasztást nem segítették gépek, a tésztát addig kellett gyömöszölni, amíg nem kezdett el „csöpögni a padlás”, azaz amíg a háziasszony homlokáról nem gördültek le izzadságcseppek. A befőzést sem segítették különféle háztartási gépek, mindent kézzel kellett csinálni. A lekvárkészítés, a savanyítás, a zöldségek-gyümölcsök téli tárolása akkoriban nem kedvtelés, hanem létszükséglet volt, mivel nem lehetett a boltokban mirelit termékeket, meg különféle félkész- és készételeket kapni. Még a mostanában újra divatba jött gyógynövényeket is saját kezűleg szedték a mezőn, és otthon kiszárították, hogy télen legyen mivel kúrálni a családot. Mindemellett az előző nemzedékek felneveltek még minimum 6 gyereket. Nem volt azonban ritka a 12 gyerekes család sem, mivel fogamzásgátlók hiányában ismeretlen fogalom volt a születésszám-szabályozás. A legmeglepőbb ebben az egészben az, hogy a korábbi nemzedékeknek tengernyi teendőjük mellett mindenre maradt idejük. Hétvégeken fontak, szőttek, ruhát varrtak, hímeztek, és vendégségbe jártak, ahol énekeltek, adomáztak. Soha nem mulasztották el a vasárnapi istentiszteletet, az ünnepi körmeneteket. Szakítottak időt húsvéti locsolko­dásra, pünkösdikirály-választásra, szüreti mulatságra, karácsonyi betlehemezésre.

Ezzel szemben a jelenlegi nemzedéknek semmire sincs ideje, még ünnep­lésre sem. Pedig az idő-felszabadító technikai eszközök serege (automata mosógép, szárítógép, gáztűzhely, villanytűzhely, konyhai szagelszívó, grillsütő, mikrohullámú sütő, hőtárolós villanykandalló, központi fűtés, gőzölős villanyvasaló, porszívó, takarítógép, mosogatógép, hajszárító, villanyborotva és különféle konyhai robotgépek) állnak a rendelkezé­sünkre, mégsem érünk rá semmire. Arra sem hivatkozhatunk, hogy túl sok időt töltünk a munkahelyünkön, mivel az elmúlt 200 év során a 80 órás munkahét 36 órára csökkent. Ennek ellenére állandó időhiányban szenvedünk. Még az egy szem gyer­mekünket sem érünk rá felnevelni. Néha lehajolunk hozzá kegyesen: „kérdezz csak, de lehetőleg gyorsan!” A válaszadáshoz azonban már nincs türelmünk, percek alatt idegesek le­szünk. Mintha valami belülről űzne, hajtana minket. Képtelenek vagyunk kézbe venni és végigolvasni egy köny­vet, már az újságot is csak átlapoz­zuk, nem tudunk elmélyedni sem­miben. A sikerközpontú világ, a pénz­hajhászás, a lazítást nem tűrő karrierépítés elvonja figyelmünket az élettől.

 

Fokozottan sújtja ez a helyzet a nőket. Nekik ugyanis az emanci­pá­ció következtében nem csak a mun­ka­he­lyükön kell megállni a he­lyü­ket, ha­nem otthon is. Hiába vál­laltak mun­kát, a családban betöl­tött sze­re­pük nem szűnt meg. Bio­lógiai okok foly­tán a gyere­küket továbbra is ne­kik kell megszülni, szop­tatni, gon­dozni, sőt sok­szor fel­nevelni. Ez a tevé­kenység teljes em­bert kíván, nem le­het mellette szak­mai karriert épí­teni. Ahogy a köz­mon­dás tartja: „Egy fe­nékkel nem lehet két lovat me­gülni”. A legtöbb nő azonban nem azért megy el dol­gozni, mert szak­mai ér­vényesülésre vágyik, hanem így próbál segíteni a család szűkös anya­gi helyzetén. Ez a szemlélet azonban alapvetően téves, ­mivel nem veszi figyelembe a munkavállalásból adódó egyéb hátrányokat.

A mun­kába járás egy nő számára rengeteg járulékos költséggel jár. A legkisebb kiadással kezdve, hetente szükség van egy harisnyára. Minimum félévente vásárolni kell egy új ruhát és egy új cipőt, mert azt a nőt, aki nem újítja fel rendszeresen a ruhatárát, a kolléganői kiutálják maguk közül. Ma már jól kell kinézni a munkahelyen, ezért havonta legalább egyszer el kell menni fodrász­hoz, kozmetikushoz, manikűröshöz. Ehhez járul a kollégák és a főnökök név­napi, születésnapi megajándékozása. Jelenlegi pénzközpontú világunkban már nem illik filléres dolgokat adni, ezért az ünnepségszervezők meglehetősen magas összegeket gyűjtenek be erre a célra. Ha a „buli” munkaidőn túl, egy nyilvános szórakozóhelyen történik, akkor a horribilis vendéglői számla arányos részét is állnunk kell. A nagyságrendekkel megnövekedett étel- és italárak ­miatt nem kis gondot okoz a napi étkezés megoldása. Az üzemi étkezdék „kimentek a divatból”, így az ebédelés csak egy közeli étteremben bonyolítható le, ami a mai inflációs árak mellett önmagában felér egy anyagi csőddel. Akkor sem járunk jól, ha valamely kifőzdéből rendelünk pizzát, vagy valamilyen hidegtálat, mert ekkor meg szállítási költséget kell ráadásul fizetnünk. Arról nem is szólva, hogy ha napközben valamelyik kollégánk meghív bennünket a büfébe egy kávéra vagy egy szendvicsre, azt illik viszonozni. Mindezt te­tézi az utazási költség, ami a drasz­tiku­san megnövelt jegyárak követ­kez­tében szintén tetemes költség. Amennyiben valaki vidékről jár be, a bérlet ára elérheti a nettó fizetését is, ami eleve meg­hiúsítja a munkavállalást.

A fenti kiadások azonban még hely­beli munkavállalás esetén is elviszik a fizetés felét, a másik felét pedig az adó­hivatal és a társadalombiztosítás teszi zsebre jövedelemadó, illetve betegség­biztosítás címén, ami egyébként a dol­gozó férje után a feleségnek családtag­ként is járna. Ezek után a fáradt, agyon­strapált nőre rászakad az otthoni munka minden terhe, a férje – rezsiköltség ki­egyenlítése után – megmaradt fizetését pedig félkész ételekre, konzervekre, ru­hatisztítóra és egyéb olyan dolgokra köl­ti, amelyeket ő is meg tudna csinálni, ha lenne rá ideje. A nagy rohanásban azonban nem csak erre nincs ideje, hanem arra sem, hogy nevelje a gyerekeit, elbe­szélgessen velük, és időnként egy köny­vet vegyen a kezébe. Az értelmetlen hajszában képtelen megtapasztalni női mivol­tát, nem tudja beteljesíteni, megélni biológiai adottságaiból eredő valódi sze­repét a családban.

Akinek nincs megfelelő szakmai képzettsége, vagy nem sikerül szert tenni jól fizető állásra, annak nem érdemes munkát vállalnia. Azt az összeget, amit egy iparvállalat futószalagja mellett bérrabszolgaként robotolva kézhez kap, otthoni munkával is megkeresheti. Aki ugyanis dolgozik, az nem ér rá kimenni a piacra olcsó zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Nincs ideje arra, hogy felku­tassa a különböző élelmiszerek legolcsóbb beszerzési forrását, sőt sokszor még főzni sem ér rá. Így kény­telen megvenni a szupermarketek méregdrága fagyasztott élelmiszer-alapanyagait, félkész ételeit, konzervjeit, vagy ami még rosszabb éttermi étkezésre kényszeríti a családtagjait. Ily módon akkora többletkiadás keletkezik a családi költségvetésben, amely eléri, sőt meg is haladhatja a feleség nettó keresetét. Családanyaként járulékos hátrányként jelentkezik még, hogy a gyermekei neveletlenül nőnek fel. Emellett nincs aki megteremtse a „családi tűzhely” melegét, ami jelentősen hozzájárul a válások számának növekedéséhez, a család széthullásához. (1938 és 1997 között megtízszereződött a válások szá­ma.) Jelenleg tehát óriási áldozatot vállalnak a nők semmiért, mert amit „nyernek a réven, azt elveszítik a vá­mon”. Aki nem a szakmai érvényesülést tekinti életcél­já­nak, vagy nincs olyan te­hetsége, amely­nek ré­vén kiugró ke­resetet érhet el, jobban teszi, ha otthon marad. Amen­nyi­ben komolyan veszi a ház­tar­tást, a háziasszonyként rá vá­ró feladatok ellátását, anyagilag semmivel sem jár rosszabbul. Ezen felül egyben tarthatja a csa­ládját, és semmi sem gátolja meg abban, hogy bio­lógiai kész­tetésének eleget téve teljes életet éljen. A munkanélküli feleségek és családtagjaik tehát ne azon kesereg­je­nek, hogy nincs ­állá­suk, mert ha lenne se sok örö­mük, hasznuk származna belő­le.

Arra sincs remény, hogy ez a helyzet változni fog. Az ezoterikus ismeretek terjedésével, a tudati felvilágosítás elő­retörésével mind több munkahely fog megszűnni a világban. A jövőben ugyanis egyre kevesebb ember fog ha­szon­talan ka­ca­tokat vásárol­ni, meg­szűnik a fo­gyasztási őrü­let. Ezzel egy­ide­jű­leg ugrássze­rűen meg­nő a tartós fo­gyasz­­tási cik­kek minősége, melyek ered­­mé­nyeként a jelenlegi 8-10 év he­lyett 20-30 évig is használhatók lesznek. Ez tovább csök­­kenti a meg­levő gyár­tóka­pa­citást, ami tö­­meges elbocsá­tá­sokkal jár. Eb­ből a helyzet­ből csak egy mó­don me­nekül­het­nek ki, ha el­kez­dik önmagu­kat fog­lal­koz­tatni. Ne saj­nál­tas­sák magukat nap­hosszat a tár­sada­lom ki­taszított­jai­ként, ha­­nem ve­gyék kezük­be életük irá­nyí­tá­sát, és hasz­no­sítsák a meg­levő képessé­gei­ket. Tölt­sék be azt a sze­repet, ame­lyet ter­mé­szetes adott­­­ságaik ré­vén évmil­li­ó­kon át betöl­töt­tek. Hosszú tá­von job­ban jár­nak vele, mint emancipált tár­saik ideg­tépő szélmalomharcaik­kal, a kar­ri­er és a csa­lád közötti őrlő­dé­sükkel.

A túlélés másik lehetősége, az ön­el­­lá­tásra való berendezkedés. Azok a csa­ládok, ahol mindkét szü­lő mun­ka­nél­küli, jól te­szik, ha miha­ma­rabb vi­dék­re költöznek, ahol leg­alább az élel­mü­ket meg tudják ter­melni. Jelenleg ne­vetsé­ges össze­ge­kért lehet földet, tá­gas paraszt­­­házat vásá­rolni vidéken. Szor­­­­gal­mas munkával ezek a házak rendbe hoz­­hatók, moderni­zál­ha­tók, a hozzá tarto­zó hatalmas kert­ben pe­dig min­den meg­terem, ami­re egy családnak szük­sége van. Aki nem fél a mun­kától, az a ko­ráb­binál jóval ma­gasabb életszín­vonalat te­remthet magának eze­ken a pa­rasztportákon; arról nem is szólva, hogy a tiszta levegő, a csend és a természet közelsége ideális élet­körül­ményeket teremt a gyer­mek­­nevelés­re. Ma még a leg­több ember azért idegenkedik a vi­dékre költözéstől, mert ezek­ben az olcsó, tanyaszerű épü­le­tek­ben nincs villany, ami elzár­ja őket a kultúra legfőbb for­rá­sától, a tele­ví­ziótól, és nélkülözniük kell a kor­­szerű főzési-, hűtési és fűtési lehe­tő­sé­ge­ket is. Ez a probléma azonban né­hány év múlva megoldódik. A sza­bad­energia hasz­nosításán ala­puló ké­szülékek bőségesen el­lát­ják ezeket az épületeket is vil­lanyárammal. Ezt kö­vetően már a tehe­tősebb rétegek is tömegesen fognak vi­dékre költözni, ami je­lentősen felveri az ingat­lan­ára­kat. Ekkor már késő lesz a kap­kodás. Azok a szegények, akik nem éb­red­tek fel idejében, végleg a vá­ro­sok­ban ragadnak, és megindul a get­tó­sodás. Ez a sok nyugati nagy­vá­rosban már be­indult folya­mat oda vezet, hogy az egész­ség­telen leve­gő­jű, zsúfolt zajos vá­ros­mag foko­za­tosan lepusztul, és arra a sorsra jut, mint New York bű­nö­zőkkel teli hír­hedt negyede, a Harlem.

 

Fejlődésünk buktatói

 

Az előző fejezetben láttuk, hogy igazán nagy pénzeket csak pénz­ügyi manipulációkkal, tőzs­dei spe­­ku­lációkkal, banki tranz­ak­ciók­kal lehet keresni. A pénzem­be­rek nem vállalkozásokba fek­te­tik tőké­jü­ket, hanem a virtuális gazdaság­ban for­gatják. Így nincs ami pezsgést hozna a reálgazdaságban, újításra, hatékonyságra ser­ken­tené a vállalkozókat. Minek kockázatosan vállalkozni, ha banki manőverekkel, ingat­lanspekulációs ügyletekkel sokkal nagyobb pénzeket le­het leakasztani. Ezért a pénz egyre kevésbé tölti be tár­sa­dalmi munkameg­osztás-szer­vező szerepét. A spekulá­ci­ós tőke azonban teljesen fel­éli azokat az alapokat, ame­lyekre épül, és mind jobban veszélyezteti a reálgaz­daság működőképességét. A jöve­delemként elkönyvelt nye­reség ugyanis nem valódi ha­szon, hanem virtuális tő­ke. Nincs mögötte áru, va­ló­di szolgáltatás. Emiatt a reál­gazdaság válságban van.

A bankok a kamatlábakat a sikerágazatok teherbírásá­hoz igazítják, és nincsenek tekintettel a teljes foglal­koz­­tatottság megteremtésére. A jelenlegi pénzügyi játéksza­bályok nem teszik lehetővé, hogy kevés nyersanyagból és sok munkával ipari ter­mék készüljön. Ez az áru megfizethetetlen. A felvett kölcsönökre épülő arány­ta­la­nul magas kamatok arra ösz­tönzik a vállalkozókat, hogy bonyolult gépekkel, ener­giafaló technológiákkal váltsák fel a munkást. A be­fektetett tőke határidőre tör­t­énő visszafizetése nem ar­ra készteti őket, hogy mind több alkalmazottat vegyenek fel, hanem hogy a már meglevőktől is megsza­ba­duljanak. A megmaradó al­kal­mazottak bérét pedig mi­nimumra szorítják. Az újko­ri vállalkozók már nem oszt­ják Henry Ford 1910-ben tett kijelentését, mely szerint: „Meg kell fi­zetnem a munkásokat, hogy majd meg tudják ven­ni az általuk gyártott autó­kat.” A másik kijelentése: „Ha jól tar­tom őket, min­den­nap meg­­felelő kondícióban fognak dolgozni, és a maxi­mumot nyújt­ják a munka­pad mel­lett. Éhező munkásokkal nem lehet termel­ni.” Azok a vál­lalatok, amelyek­nek a rész­vé­nyei a tőzsdén is szere­pel­nek, kü­lönösen rá vannak szo­­rít­va ar­ra, hogy a lehető leg­rö­videbb idő alatt a leg­na­gyobb profi­tot pro­du­kál­ják. Ha nem ezt teszik, a ban­kok kivonják pénzüket a vá­l­lal­­kozásukból, ami el­ke­rül­he­tetlen csődöt eredmé­nyez. Ez­­által rá vannak kény­szerítve az alkal­ma­zot­tak kiszipo­lyo­­zására, a Föld erőforrá­sa­i­nak minél gyorsabb ki­rablására. Az erőforrá­sok újratermelésének költségeit nem tud­ják elviselni, mert akkor nem len­nének képesek a magas banki kamatlábakat kitermelni.

A kamatos kamat az erőfor­rá­sok mértéktelen kihasználásá­ra, a természet kizsarolására kész­teti a termelőt. A jöve­del­mek­hez kö­tött adózás lehetetlen­né tesz min­den „sze­líd” technoló­giát, ami ke­vés nyers­anya­got és ener­gi­át, ámde sok mun­kát és oda­figye­lést igényel. Az egyre szű­külő piacon saját maga alatt vág­ja a fát az a vál­lalkozó, aki túlsá­go­san hosszú életű ter­méke­ket gyárt. Ez az eldob­ható, egyszer haszná­la­tos termékek kora. A cso­ma­go­lás is egyre na­gyobb sze­repet kap a különféle áruk ver­seny­ké­pessé­gé­ben. A hamar el­romló termé­kek és a vég nél­küli folya­m­ban gyü­lem­lő csoma­goló­anya­gok ha­­talmas szemétsán­cok­­­­ként veszik körbe a te­le­pülé­se­ket. Az er­dő­ket, a termő­föl­de­­ket, az élő­vize­ket, és a fosszi­lis ener­gia­hor­do­zókat né­hány évtized alatt fel­­­­za­bálja a gazda­ság. Az erdők­től meg­f­osz­tott terü­le­­teken egyre szél­­ső­ségesebbé válik az ég­hajlat, meg­­in­­dul a talaj gyors eró­­­­ziója, és za­va­rok tá­mad­nak a Föld glo­­bális ön­sza­bá­lyo­­zó rend­sze­rében. Mind na­gyobbá válik az ózonlyuk, tovább fokozódik az üvegházhatás, és meg­állíthatatlanná válik a tenger­szint emelkedése. A bioszféra egyre jobban pusztul. A nagyvá­rosok fo­kozott levegő- és víz­­szennyezése komo­lyan veszélyez­teti az ott élők egész­ségét is. A körn­yezetszennyezés azon­ban a vidéken élőket sem kíméli. A globá­lis­sá vált gazdaság ugyan­is a világméretű szállí­tási és közle­kedési igé­n­yeit csak a motori­zá­ció fokozásával képes kielégí­teni. Ehhez új utakra, és még több le­vegőszennyező gép­jár­műre van szükség. A globali­zá­cióért is a mul­tinacionális tőkét te­szik felelős­sé. Gyakori vád, hogy a tömegtermelés megöli az egyedit, a helyi sajátosságokat tük­­röző kézzel készített termékeket; és általánossá válik a tömegfogyasztás. A bankok által kikény­szerített profithajsza eredményezte a genetikai manipulált növények termesztésbe vételét is.

A termelés és a fogyasztás felkorbácsolása ellenére a bankkamatokkal versengő vállalatok egyre kevésbé képesek megállni a helyüket. A kisebbek sorra elvéreznek, és felvásárolják őket a még versenyben levők. Ezáltal ők egyre nagyobbra nőnek. Ma már egy-egy iparágat csupán néhány mul­tinacionális cég tart a kezében. Ezeknél a mamutvállalatoknál az alkalmazottak résztevékenységet vé­geznek. Mechanikus rutinmunkára vannak kényszerítve. Csupán egy apró mozzanatot, a termék elő­állításának egyetlen fázisát bízzák rájuk. A fogaskerékszerűen összekapcsolódó nagy szerkezetben az ember robottá, jelentéktelen kis csavarrá válik, aki könnyen pótolható. A túlhierarchizált rendszerben nincs mód a kreatív önmegvalósításra, az ész és a kéz harmonikus együttműködésére, a teljesség átélésére. Henri Bergson találóan így fogalmazta meg ezt a folyamatot: „Az ember a szerszámkészítő állat szintjéről a szerszámkészítő szerszám szintjére süllyedt.” Ilyen körülmények között érthető korunk munkavállalója elidegenedett a munkájától. Önértékelési zavarai a szociális rend széteséséhez, a külsődleges értékek hajszolásához, és faji-, etnikai-, vallási gyűlölködéshez vezettek.

Az elidegenedés társadalmi szinten is megnyilvánul. Az iparosodás- és a munkaerő-igény fokozódásával, az emberek tömegével vándoroltak el a falvakból. A nagyvárosokba költöztek, ahol senki nem ismert senkit. Ezáltal az áttekinthető falusi közösségi viszonyok felbomlottak. A közösségi szellem megszűnt, és vele veszett a hagyomány, a közösségi szoli­daritás. Ma már olyan mértéket öltött az elidegenedés, hogy az em­berek a közvetlen szomszé­daikat sem ismerik. Ünnepeink is ki­üresedtek, „elgagyisodtak”. A közös­sé­gek erózióját fokozza, hogy az egyén bekerül a nagy ter­melő-szolgáltató rendszerekbe, ahol csak úgy tud boldogulni, ha igazodik az általuk diktált játék­sza­bályokhoz. Ezért kölcsönöket vesz fel házépí­téshez, gépkocsivásárláshoz, gyer­mekei tanít­tatásához. A bankok természetesen a magánszemé­lyek­nek is kamatot számítanak fel; sőt tőlük többet kérnek, mint a vállal­kozóktól, mert nagyobb a kocká­zat, és hosszabb a futamidő. Ezzel az egyén is részévé válik a pénz­világ által ránk erőltetett rend­szer­nek, és idővel önmagától is elide­genedik. A kamatos kamattal állan­dó versenyfutásban lévő embernek nincs ideje a saját belső lelki és szel­lemi szükségleteinek kielé­gíté­sére. Pénzkere­ső géppé válik, aki­nek legfőbb feladata, a fel­vett köl­csönök határidőre való vissza­fize­tése, a kapott összeget többszö­rösen megha­la­dó kamatos kamatok kitermelése.

A mindennapi hajsza, a megél­hetési gon­dok és a követhetetlen minták miatt érzett csalódottság aztán pat­tanásig fokozódó tár­sadalmi feszültségeket okoznak. Ezt sokan ön­pusztításban vezetik le, mely által soha nem tapasztalt mértéket öltött az alkoholizmus és a kábítószer-él­vezet. A szenvedélybetegségek mel­lett fokozódik a bűnözés, és a csa­ládon belüli erőszakos cselek­mé­nyek száma. Az óriási terhek, a nagy­fokú bizonytalanság, a munka­nél­küliség ré­­me világszerte rend­kí­vüli nyomást gya­ko­rol az emberekre. A The Global and mail című napilap szerint: „Minden ötö­dik kana­dai azt panaszolja, olyan feszült, hogy már az öngyilkosságot fon­tolgatja, hogy meg­sza­baduljon a nyomás alól. A XX. század végére a túlhaj­szolt­ság, a környezet által kiváltott pszichés te­her oly nagy súllyal ne­hezedik az emberekre, ami már meg­haladja a fizikai és lelki tűrőképességüket.”

Az állam sem igyekszik gyöke­res megoldást keresni a pénzügyi visszásságok megszüntetésére, a társadalmi feszültségek feloldására. A politikusok nem azon törik a fejüket, hogyan kellene a tőkét az emberi munka és találékonyság fi­nanszírozására fordítani, hogyan lehetne a tömegtermelést huma­ni­zál­ni. Megelégszenek a tüneti ke­zelés­sel. Az adózás szabályainak meg­vá­ltoztatásával próbálják a foglal­koz­ta­tásból eredő társadalmi feszültsé­ge­ket csökkenteni. Arányos közte­her­viselés címén az adókat a jö­ve­del­mekhez kötötték. Ezzel azon­ban nem sikerült a munkaerőpiacot meg­moz­gatni. Csupán annyit értek el ve­le, hogy kissé fékeződött a sze­gé­nyebb néprétegek leszakadása. A ba­jokat előidéző bankok is kényszer­pályán mozognak. Ha nem igazítják a ka­matokat a legjövedelmezőbb ága­za­tokhoz, termelési módokhoz, ak­kor a betétesek kiveszik pénzüket, és más, jövedelmezőbb befektetés után néz­nek, ami egyet jelentene a tönkremenetelükkel. A jelenlegi gaz­dasági- és pénzügyi rendszerben vi­szont a természet, az emberiség megy tönkre, ami civilizációnk meg­szű­nését eredményezi. Ez azonban meg­engedhetetlen, mivel fajunk fenn­maradása fontosabb, mint a ban­károk haszna, jövedelmük vég nél­küli gyarapítása.

A közgazdászok szerint nincs kiút, a kamatos kamat végig fogja kísérni az emberiség történelmét. Ez azonban nagy tévedés. A kamatos kamat ugyanis viszonylag új találmány. Az emberiség év­milliókon át jól megvolt pénz és pénzkölcsönzés nélkül. A történelem előtti időkben cserekereskedelmet folytatott, ami több szempontból is előnyösebb volt, mint a jelenlegi rendszer. Miután az árú hamar rom­lott, gyorsan kopott, nem lehetett visszatartani, mint a pénzt. Ezért kamatot, felárat sem lehetett szedni utána. A termelő igyekezett minél hamarabb túladni az árun, miközben ő is könnyen hozzájutott az általa hiányolt javakhoz. Sem kereskedő, sem bankár nem ékelődött be az áruértékesítő folyamatba, nem élős­ködött senki a termelőkön, a szol­gáltatást kínálókon. Ezért vi­szony­lag könnyen hozzá lehetett jutni mindenhez. Semmiért nem kellett irreálisan sokat dolgozni, mert csak az áru előállításának közvetlen költségét kellett ellentételezni.

Ez a rendszer egyébként még ma is él. Vidéken mind a mai napig fennmaradt a „kaláka” szokása, ami nem más, mint kölcsönös szívességek visszatérő láncolata. Nálunk a házépítő kaláka a legelterjedtebb, amikor rokonok, barátok, ismerősök ingyen elmennek egymáshoz segíteni, remélve, hogy a megsegített majd nekik is viszonozza a szívességet. Régebben igen elterjedtek voltak az arató és szőlőszüretelő kalákák is. Más országokban azonban létezik a kalákának szabályozottabb formája is. Az ausztráliai Victoriában működik egy szervezet, a Bendigo Home Builder’s Club, amely kiszélesítette ezt a rendszert, és az elszámolás megkönnyítése érdekében bevezette a munkaegy­sé­get. A tagoknak évi 5 dollár klubtagsági díjat kell fizetniük, ami fedezi a hírlevél nyomdai és pos­taköltségét. Ezen keresztül minden tag adhat, és ha már legalább 60 órát ledolgozott, akkor kaphat is építőipari segítséget. A csereegység a ledolgozott munkaóra, amelyet azonos értékűnek tételeznek fel. A munkaszervező tartja számon az egyes tagok „folyószámláján” levő hitelezett illetve kölcsön­vett órákat, és toborozza a munkásokat egy-egy kalákához.

A kalákának az a hátránya, hogy csak egyféle szolgáltatásra korlátozódik, holott az igény jóval szélesebb körű. Egy-egy közösségen belül sokféle tevékenység folyik. Minden emberben más-más képesség szunnyad. Van aki kiváló biozöldséget termel, más finom szilvalekvárt tud főzni, vagy remek kosarakat fon. Az értelmiség között sokan a könyveléshez értenek, vagy kitűnő nyelvérzékük van, és angol nyelvleckéket tudnának adni. A barkácsoláshoz értők szinte minden háztartási gépet képesek megjavítani, de nincs aki igénybe vegye a képességeit, mert nem tudja a munkáját megfizetni. A kisembereknek nincs pénzük egymás szolgálatainak megfizetésére, holott nagy szükségük lenne rá, és bátorságuk sincs szívességet kérni egymástól. Ezt a problémát hivatott megoldani a viszonossági cserealapon működő közösségi barter klub. Itt is mindenkinek van folyószámlája, amelyre rávezetik az elvégzett munkaórát. Ebben a rendszerben azonban a munkaórákat nem egységesen kezelik, hanem kvalifikáltsági kategóriák szerint súlyozzák. A barter klub gyakorlatilag a közösségen belül megtalálható bármilyen képességnek piacot tud találni. Ilyen rendszerek működnek Angliában, ahol általában hírlevélben hirdetik meg a kínálatot. Az eladók, ill. vásárlók egymás közt állapodnak meg a szolgáltatás értékében, amit aztán rávezetnek kinek-kinek a folyószámlájára. Ilyen hírlevél például az „Exchange and Mart”.

 

A legfejlettebb azonban a „Szívesség bank”-rendszer. A kezdeményezés kis közösségekből indult, ahol mindenki ismeri a másikat. Az egy kerületben, faluban élők jól ismerik egymást. A rokonok, barátok, kollégák el sem tudnák titkolni egymás elől a személyes problémáikat. Az egy templomba, sportklubba járók, vagy valamely kisebbséghez tartozók is tisztában vannak a másik gondjai­val. Az is kiderült, hogy sok esetben képesek lennének egymáson segíteni. Igen ám, de hogyan számoljuk el az egymásnak tett szívességet, hogyan viszonozzák a másik munkáját? Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha „Szívesség bankot” alapítanánk? Ez a rendszer is hírleveleket bocsát ki, amelyben közzé teszik, hogy ki milyen árut, szolgáltatást keres, illetve kínál. A havonta megjelenő hírlevél tanulmányozása után az egyik tagtárs felkeresi a másikat, és személyesen megköti vele az üzletet. Ezt követően a vevő az áru értékével tartozni fog a banknak, az eladó pedig ugyannyival hitelezőjévé válik.

A korábbi rendszerrel szemben az a különbség, hogy itt az elszámolás nem súlyozott munkaegységben történik, hanem pénzben. Na nem kézzel fogható, valódi pénzben, hanem annak megfelelő értékű elszámoló egységben. A tengerentúli angolszász országokban ez az elszámolási egység a „zöld dollár”. Ezt az egységet vezetik rá a „Szívesség bank” központjában nyitott kartotékokra, telefonos vagy szóbeli közlés alapján. Ez bank főként abban tér el a hagyományostól, hogy itt a tagok tartozásainak és követeléseinek egyenlege mindig nulla, hiszen pénz valójában nincs forgalomban, az áruk és szolgáltatások csak cserélődnek. Ezáltal nem képződik haszon. Nincs kölcsönadható, kihelyezhető tőke, így nem lehet kamatot szedni. Nincs kamatos kamat, ami megnyomorítaná az embereket. Ebben a rendszerben senkit sem nyomaszt az adósság, nem küldenek senki nyakára végrehajtót. Ezzel a helyzettel persze vissza is lehet élni. Itt is akadhatnak notórius nemfizetők, akik csak igénybe veszik mások munkáját, de nem akarnak fizetni érte. Ezért a legtöbb „Szívesség bank” korlátozza a tartozás maximális értékét, és aki nem hajlandó törleszteni, azt kizárják a rendszerből. Várható, hogy idővel itt is létrehoznak egy feketelistát, ahol a megbízhatatlan ügyfelek nevét tüntetik fel, és a listát egymás között kicserélik.

Ez a pénz nem több, mint információ az értékek forgalmáról. Nem lehet tehát spekulációs céllal kibocsátani, leértékelni, felvásárolni, a kamatlábak befolyásolására használni. Az áramlását semmilyen hatalom nem képes kívülről befolyásolni. A zöld dollár természetes módon keletkezik, mert a rendszer minden tagja valóságos értéket hoz létre. Itt csak az emberi teremtő erő hozhat létre betéteket, a spekuláció nem. Ez a pénz önszabályozó, mivel a tartozás és a követelés értékváltozása szorosan követi egymást. A zöld dollár nem inflálódik, és nem lehet ellopni sem. Ennélfogva ezt a bankot nem lehet, nem érdemes kirabolni. Együtt létezhet a meglévő pénzrendszerrel, hiszen a „Szívesség bank” minden tagja részt vesz a normál gazdaság vérkeringésé­ben is. A zöld dollár tech­nikailag is sokkal egyszerűbb a hivatalos pénznél, mert nem kell valóságos bankjegyet nyomtatni, kezelni, szállítani stb. Ezáltal hatalmas összegek takaríthatók meg.

Ez a rendszer számos angolszász országban a futótűz gyorsaságával terjed. Főleg a munkanélküliség által sújtott területeken népszerű. A feltalálója is egy munkanélküli, Michael Linton volt. A kanadai Courtenaz városában próbálkoztak vele először, 1983-ban. A rendszert LETS-nek (Local Employment and Trade System)[75] nevezték el. A zöld dollár alapja jelen esetben a kanadai dollár. Sajnos ez nem bizonyult szerencsés választásnak, mivel mint minden nemzeti valuta, a dollár is inflálódik. Ennek következtében a zöld dollár is veszít vásárlóerejéből. Az infláció arra ösztönözte a LETS tagjait, hogy minél később fizessék vissza tartozásaikat, hiszen annál kevesebbet kellett törleszteni. Erre az Amerikai Schumacher[76] Társaság kidolgozta a SHARE[77] rendszert, amelyben a zöld dollár értékét nem a nemzeti valutához, hanem valamely helyi termékhez, például a tűzifához köti. Tűzifát főleg kiskeresetűek vásárolnak, így nem tudják emelni az árát, mivel a vevőkörük nem tudná megfizetni. Csökkenteni sem lehet, mert az erdők területe rohamosan csökken, egyre kevesebb a kitermelhető fa a világban. Ennélfogva a tűzifa ára évek óta változatlan, nem követi a pénzügyi spekulációkat. Ezzel a módszerrel biztosíthatóvá vált a zöld dollár stabil vásárlóértéke. A LETS és a SHARE gyorsan terjed Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Az Egyesült Királyság legkiterjedtebb rendszere Stroudban[78] működik, és van egy rendszer a dél-angliai Tetnes­ben is. Új-Zélandon az elmúlt másfél évben 10 körzetben szervezték meg a „Szívesség bank”-rendszert. Auck­landban[79] a túlzott adóssághalmozást 500 dolláros felső korlátozással tartják kordában. Ez nem a csereügyletek maximumát határolja be. Aki ennél nagyobb forgalmat kíván lebonyolítani, annak előtte meg kell hiteleznie az árut, szolgáltatást, és utána „levásárolhatja” az ellenértékét.

A „Szívesség bank”-rendszer társadalmi kihatásai is igen kedvezőek. Ez a természetes elszámolási rendszer elősegíti, hogy a közösség végre önmagára találjon. Mivel itt minden üzlet, megállapodás személyes kapcso­latfelvétel útján köttetik, is­meretségek sűrű szövevé­nye jön létre. A közösség­ben élők lassan meg­is­me­rik egymást. Barátsá­gok ala­kulnak ki, amelyek ké­sőbb kiszélesedve rend­sze­res ös­szejövetelekhez ve­­zetnek. Ezáltal nő a közbiz­tonság, az utcák, terek egy­re biz­tonságosabbak, ott­­­honosab­bak lesznek. Meg­oldódik a gyerekek, és az idős szü­lők felügyelete is. A hír­levélben közölt aján­latlista böngészése során rengeteg ötlet merül fel, amivel hasz­nára válhatunk környeze­tünknek. Ezzel tovább bő­vül a kínálat, még több em­ber kapcsolódhat be a cse­rekereskedelembe. A zöld dollár kez­deményező- és te­remtő ener­­giákat sza­badít fel, miköz­ben növeli az egyé­nek és családok ön­értéke­lését, ön­állóságát. A kiegyen­súlyo­zott gazda­ság­ban az em­­be­rek önértéke­lése ahhoz a munkához kö­tődik, amit a munkahe­lyü­kön végeznek. Ezért a mun­kanélküliek sú­lyos lelki vál­ságba kerül­nek, önértéke­lési zavarok­kal küsz­köd­nek. A szíves­ségi ala­pon műkö­dő gaz­daságban azonban is­­mét megtalálják a helyüket. Meg­szűnik a munkahelyvesztés miatti értékcsökkenés, feles­legesség érzete.

Ezen túlmenően javul az áru, szolgáltatás minősége is. Miután a munkavállaló személyesen ismeri azt, aki a munkájának hasznát látja, nagyobb szeretettel és odaadással dolgozik. A jelenlegi globalizált világunkban a munkás még abban sem lehet biztos, hogy munkájának gyümölcse a saját hazájában marad. Ma már szinte minden termék több ezer kilométerrel odébb, vagy egy másik kontinensen kerül értékesítésre. Ezért az áru előállítója teljesen elidegenedik a munkájától. Nem adja bele szívét lelkét az általa előállított termékbe. Robot módjára, a technológiai előírásokat szem előtt tartva dolgozik. A normál gazdaság elidegenedett viszonyai közt nincs helye az adakozás örömének. Ez az érzés csak a „szívességek” piacán élhető át.

A „Szívesség bank”-rendszer csak akkor válik működőképessé, ha adómentesen tevékenykedhet. Ezt a politikusok is felismerték. Új-Zélandon egy minisztériumi állásfoglalás alapján jelenleg mind a társadalombiztosítási-, mint a jövedelemadó-fizetési kötelezettség alól mentesek a zöld dolláros tevékenységek. Kanadában csak a szakmaszerűen folytatott tevékenység körében szerzett zöld dollár adóköteles, egyéb munkavégzés zöld jövedelme adómentes. (A vállalkozók eladhatják az általuk termelt árut a „Szívesség bankoknak”, illetve végezhetnek szolgáltatást a szervezet tagjainak, de az ebből származó jövedelmet el kell könyvelniük.) Az ÁFA-köteles termékek esetén a zöld dolláros árhoz hozzáteszik az ÁFA-t közönséges dollárban. Egyébként is elég gyakori, hogy valamely terméknek részben zöld, részben hivatalos pénzben számított ára van. Általánosan használt pénzben a költséget, zöld pénzben a hozzáadott értéket fedezik. Magyarország azonban még nem tart itt. Nálunk a szívességek láncolatát fekete gazdaságnak tekintik, és hivatalból üldözik a résztvevőit. Az adótörvény a természetbeni jövedelmekre csak külön meghatározott esetekben biztosít adókedvezményt. Jelenleg tehát a zöld forintban szerzett jövedelmek a pénzbeli jövedelmekkel azonos elbírálás alá esnek. A jövedelem-nyilvántartással járó köny­velési terhek, az adóbe­val­lás bonyolultsága, vala­mint a jelentős jövedelem­elvo­nás viszont életképtelenné teszi ezt a rendszert. A je­lenlegi törvények kisvál­lalkozókká minősítenék a „Szívesség bankok” részt­ve­vőit, amit nagyon keve­sen vállalnának.

Pedig a „Szívesség ban­kok” létrejöttének támoga­tásával, adómentessé téte­lé­vel az állam is sokat nyer­ne. A 32%-os munka­nél­küliség mind nagyobb súllyal nehezedik a társa­da­lomra. A különböző segélyek, a megélhetési bűnözés okozta károk, és az általános demoralizálódás alapjaiban fenyegeti a gazdaságot. A költségve­tésre is rossz hatást gya­korol. A jelenlegi 1 millió 700 ezer inaktív ember munkába állítása, értelmes tevékenységgel való ellá­tása viszont megfordítaná a kedvezőtlen folyamatot. A „Szívesség bankok” ré­vén százezrek tennének szert jelentős jövedelemre, ami fe­l­pezs­dítené a gazda­ságot. Megszüntetné a nyo­mort, a nélkülözést, csök­kentené a bűnözést. A nor­mál gazdaságban tevé­keny­kedőket ezzel nem érné kár, mert a munkanél­küli­ek számukra fizetéskép­telenek, csupán önmagukat látják el. A társadalom viszont sokat nyerne általa.

A könnyen megszerezhető zöld forint olyan hatást váltana ki a gazdaságban, mint a II. világháború alatt kibocsátott adópengő. Mivel az ostrom alatt az emberek egyre nehezebben éltek, nem tudtak eleget tenni adófizetési kötelezettségeiknek. Az adópengő azonban megoldotta ezt a problémát. Miután a polgárok nem te­kintették valódi pénznek, igyekeztek megszabadulni tőle. Ezért az állami bevé­telek ugrásszerűen meg­nőt­tek. Megszűnt a nyomasztó költségvetési hiány, volt mi­ből fedezni a közkiadá­so­kat. Ez a tevé­kenység köz­gaz­daságilag pénzhí­gítás­nak tekinthető, de a célt te­kintve ered­mé­nyesnek bi­zo­nyult. Már csak­nem száz éve a valódi pénz sem más, mint egy darab papír. Az arany-alap meg­szüntetése óta a készpénz értéke csu­pán a belefek­te­tett bizalmon ala­pul. Az em­berek azért fogad­ják el mun­kájuk ellenértékeként, mert bíznak a továbbad­hatósá­gában, az árucikkekre, szol­gálta­tá­sokra cserélhető­sé­gé­ben. Az állam számára pe­dig a pénz az ország mű­ködtethetőségét jelenti. Tel­jesen mindegy, hogy mi van rányomva a bankjegynek nevezett papírra, a lényeg az, hogy az emberek elfogadják. Ha forog a pénz, pezseg a gazdaság is. A pénznyomdák üzemeletetésének nem az a célja, hogy minél több bankó álljon az állami bankok trezorjaiban, hanem, hogy mozgassa a gazdaságot. Erre a célra megfelelt a sokak által értéktelennek tekintett adópengő is.

Egyébként ez a fajta fizetés eszköz nem új találmány. Először Ausztriában jelent meg 1932-ben, a nagy gazdasági világválság következtében súlyos munkanélküliséggel sújtott Wörgloban. Az illetékesek rávették a kereskedőket, hogy fogadják el a közmunkák ellenértékeként kibocsátott helyi pénzt. Mivel mindenki szabadulni igyekezett ettől a nem túl értékállónak tekintett pénztől, élénk volt a kereslet minden iránt. A pénz gyorsan forgott. A válság ellenére a városban ugrásszerűen megnőtt a foglalkoztatottság. Az adófizetéssel sem volt gond. Sőt olyasmi történt, amire még nem volt példa. Mindenki sietett előlegben befizetni az adóit. Így nem a polgárok tartoztak az államnak, hanem az állam nekik. A helyi kereskedések felvirágoztak. Egy idő után több osztrák város is érdeklődött a rendszer átvétele iránt. Az országos méretű sikert az akadályozta meg, hogy monopóliumát féltve az Osztrák Nemzeti Bank leállíttatta az akciót. Hasonló pénzt bocsátottak ki Chicagóban is a világválság alatt, amit 1943-ig használtak. A svájci Baselben 1935-ben bevezetett adóbankó még az 1970-es években is forgalomban volt.

A „Szívesség bank”-rendszer létrehozása azért is előnyös lenne, mert segítené a munkanélkülieket „talpra állni”, és visszailleszkedni a normál gazdaságba. Erről az alapról indulva sokan közülük annyira megerősödnének, hogy önálló vállalkozásba kezdenének. Terjeszkedésük során alkalmaznák munkanélküli társaikat, és ekkor már az államnak is jelentős haszna származna belőlük. Ha a kormány nem akarja támogatni őket, legalább hagyja, hogy a saját erejükből talpra álljanak. A nyomorgó milliók számára óriási segítség lenne, ha az állam engedné őket ennek a rendszernek a keretein belül boldogulni. Az államkincstárnak ebből nem keletkezne semmi kára, hiszen a munkanélküliek milliói egyébként sem fizetnek adót. A financiális alapokon álló gazdaságra is jó hatást gyakorolna ez a rendszer, mert a „Szívesség bankok” barterkereskedelem formájában nagy mennyiségű árut vehetnének át a gyáraktól, és olcsó, színvonalas termékekkel láthatnák el az áruházláncokat. Különösen a biotermékek piacán lenne nagy jövője ennek a rendszernek. A biozöldségek, -gyü­möl­csök termelése meglehetősen munkaigényes feladat, ezért a nagyüzemi gazdaságok egyelőre nem vállalkoznak rá. Az eszköz- és nyersanyagigénye is minimális. Nincs szükség drága gépekre, műtrágyára, növényvédő szerekre. Csupán munka és idő kell hozzá, aminek a munkanélküliek nincsenek híján. A biotermékek termelésének, piacra jutásának elősegítésével jelentően javulna a lakosság egészségi állapota, ami nagymértékben csökkentené a költségvetési kiadásokat.

Igen nagy hasznát látnák ennek a rendszernek a társadalomból kivonulók is. Mint tudjuk mind többen vannak, akik megundorodva a pénzközpontú, anyagias világunktól vidékre költöznek, és a világtól elzárva, kis kö­zös­ségekben élnek. A nagy­vá­rosoktól távol, egy­szerű fa­lu­si körülmények között te­remtenek maguk­nak új vi­lá­­got. Az Egy­esült Álla­mok­ban ezeket a közös­sé­ge­ket a Rainbow Fa­mily ne­­vű szer­vezet fog­ja össze. Ők azon­ban csak a lete­lepedé­süket tudják segíte­ni, mű­köd­tetni nem képe­sek a kö­zössége­ket. Egyéb­ként eze­ket az öko­­falvakat sokan a fenn­tart­ha­tó civi­li­záció kí­sér­leti mo­dell­jei­nek tekin­tik. Ezért ha­tósá­gilag nem gátolják a létre­hozásukat, egyénileg pe­­dig sokan irigy­lik őket, hogy volt bátorságuk otthagyni a „civilizációs vívmányokat”, és kiköltöztek a „vad természetbe”.

A Szívesség bankrendszer az elsődleges gazdaság helyettesítésére is alkalmas. Amikor az ezredfordulón összeomlott az argentin pénzügyi rendszer, a lakosság fele elszegényedett. A pezó teljesen elértéktelenedett, és befagyasztották a bankbetéteket. Mivel az állam nem működött, az emberek elkezdtek saját maguk által készített termékeket és szolgáltatásokat cserélni egymással. Az állam tehetetlensége láttán az emberek átvették, és működtetni kezdték a bezárt gyárakat, és népkonyhákat szerveztek. Egy idő után a cserevaluta a créditos a pezó alternatívájává nőtte ki magát. A válság tetőpontján már 8000 kör működött az országban, 3 millió taggal. Családtagokkal együtt 10 millió ember élt ily módon. A végén már a központi bank is fontolóra vette, hogy ezt a zöld valutát elismerik hivatalos fizetőeszköznek, sőt maga is áttér rá. Mindezek következtében az argentin gazdaság normalizálódott. Ekkor a crédidost be lehetett váltani pezóra, melynek következtében a cserekereskedők száma negyed millióra esett vissza. Előtte azonban megmentette az argentin gazdaságot a totális bu­kástól, a lakosság teljes elnyomorodásától, az éhhaláltól.

Azért is szükség lenne ennek a rendszernek a széleskörű elterjesztésére, mert a túlpörgetett gazdaság előbb-utóbb összeomlik. Ezt vagy a rohamosan növekvő környezetszennyezés miatt be­következő környezeti katasztró­fák, vagy az egyre súlyo­sab­­bá vá­ló gazdasági re­cesszió fogja ki­váltani. Jelenlegi állapotában a világ­gazdaság olyan, mint egy rákos daganat. Felépítése, csáp­jai folytán élősködik a termé­sze­ten, és a Föld él­te­tő erőin. A rá­kos sejtek azonban csak addig ké­­pe­sek növekedni, szaporodni, amíg a gazdatestet el nem emész­tik. Ez óhatatlanul be fog követ­kez­ni, mert a ter­mészet pusztítása nem foly­tat­ható a vég­telenségig. A kö­rülmények azon­ban arra val­la­nak, hogy erre nem fog sor ke­rülni, mivel az elmé­lyülő re­cesszió foly­tán a gaz­dasági össze­omlás jóval hama­rabb bekö­vet­kezik. A bi­zony­talan jövő­től való fé­lelem egy­re job­ban csök­kenti a fogyasztói kedvet, mérsékli a költeke­zést. A fo­­gyasztás csökke­né­sével mind nagyobb mér­vűvé válik a le­építés, a mun­kanélkü­li­ség. A munkanél­küliek számá­nak rohamos növe­ke­dé­­sé­vel tovább csök­ken a fize­tő­képes kereslet, ami egy olyan negatív spi­rált indít be, amely gaz­­da­sági káosz­hoz, teljes pénz­ügyi össze­om­­láshoz vezet. Egy idő után a befektetők elvesztik bi­zalmukat az értékpapírok, a rész­­vények és a pénz iránt, ami alap­jai­ban rom­bol­ja szét a jelen­legi gazdaságot.

Az is lehet, hogy a kegye­lem­döfést egy kozmikus jelen­ség, a 10. bolygó visszatérése által ki­váltott pólusváltás fogja meg­ad­ni a jelenlegi pénz­rend­szer­nek. Az ezzel járó kata­kliz­ma egy csa­pásra elérték­teleníti a pénzt, és minden értékpapírt. Ha­sonló hely­zet áll elő, mint a két világ­há­ború után, amikor egy gyors hi­perinfláció vetett véget a ko­rábbi pénzvilág­nak, tette tönk­re az elő­ző rend­szer kivált­sá­go­sai által fel­halmo­zott vagyo­no­kat. Most azon­ban nem lép új pénz a régi he­lyébe, mert a sorozatos földrengések és szökőár folytán tönkremegy a teljes infrastruktúra. Nem lesz mivel új pénzt nyomni, és az sem lesz, aki kezelje a pénzt, mivel nagyon sokan el fognak pusztulni. Az élet azonban nem állhat meg, a széttöredezett vil­ág­gazdaságnak továbbra is mű­ködnie kell, csak más alapokon. Miután a pénz megszűnik, az arany és egyéb tárgyak elveszítik értéküket, visszatér a barter­ke­res­kedelem. Az áruk és szol­gál­tatások cseréje lesz ismét a gaz­daság mozgató rugója. A nem­zetállamokat biorégiók hálózata fogja felváltani, amelyet nem a financiális gondolkodás, hanem a közösségért érzett felelősség fog mozgatni. Az erre való felkészülésnek kitűnő módja a zöld dollárra épülő „Szívesség bank”-rendszer.

Könnyen lehet, hogy az illetékesek által ferde szemmel nézett, fekete gazdaságnak titulált rendszer fogja megmenteni civilizációnkat a bukástól, az állati szintre való visszasüllyedésétől. Az is elképzelhető, hogy ezt követően, tanulva az előző rendszer hibáiból, a pénz nem tér többé vissza a gazdaságba. A későbbi fejlett társadalmak egyfajta elszámolási rendszerre fognak átállni, amelyben pénznek, kölcsön adható tőkének többé nem lesz szerepe. Ekkor megvalósul az emberiség régi álma. Megszűnik az ember ember általi kizsákmányolásának lehetősége. Mindenki az általa előállított javak arányában részesül a haszonból, senkinek sem lesz olyan eszköz a kezében, amelynek átadásával, kikölcsönzésével másokon élősködhetne. Az egészséges gazdaságban a pénz szerepe a működtetés, az információ-közvetítés. Mozgásban tartja a társadalmat, tájékoztat a termelt javak keresettségéről, a piacot alkotó közösség kollektív értékrendjéről, a javak előállítására fordított erőfeszítések mértékéről, a felhasznált erőforrások értékéről. Beteg az a gazdaság, ahol a pénz a kincsképzés a társadalmi különbségek konzerválásának és szélesítésének eszköze. A természetet kizsaroló, egy szűk réteg gazdagodását szolgáló pénzügyi, gazdasági rendszer pusztulásra van ítélve, ami elkerülhetetlenül be fog következni.

Ezt sokan látják, tudják, és mind gyakrabban figyelmeztetik a po­li­ti­ku­sokat, hogy zsákutcában ha­lad a gazdaság. A közgazdászok és az ökológusok évek óta szor­galmazzák a gazdaság átállítását a növekedésalapú pá­lyáról a fenn­tarthatóra. A termé­szet rohamos pusztulása, a kör­nyezetszennye­zés, a globális fel­melegedés egy­aránt arra figyel­meztet, hogy a növekedés nem tartható fenn to­vább. A növe­kedési kényszer a ka­pitalizmus alapeleméből, a ka­matos kamat­ból származik. Az ex­ponen­ci­á­lisan növekvő kamat­terhek kény­­szerítik a gazdasági rendszert ál­landó növekedésre, nem véve tu­domást a fizetőképes kereslet, és a környezet korlátairól. A kamat nélküli piac­gaz­daság nem új ta­lálmány. Mű­ködési alapjait már 1916-ban le­fektette Silvio Ge­sell[80]: A termé­szetes gazdasági rend szabad föld és szabad piac révén című könyvében. A Gesell által ajánlott forgásbiztosított pénzt az 1930-as nagy gazdasági világválság idején több országban is bevezették. Mindenütt teljes sikert aratott. Pályafutása azonban nem tartott sokáig, mert az ellenérdekelt jegybankok nyomására Németországban, Svájcban és Franciaországban is külön törvényekkel tiltották be ezt a reményteljes gazdasági kísérletet.

2000-ben magyar közgazdászok kidolgozták a Gesell-féle elvek hazai alkalmazásának lehetséges forgatókönyvét, amely „A fennmaradás társadalmi programja” címmel könyv alakban is megjelent. Bevezetéséről azonban hallani sem akar a pénzvilág. Ezen a hely­ze­ten csak egy módon le­het változtatni, valódi népkép­vi­selettel. A szükséges változá­sok következe­tes végrehajtá­sá­nak előfeltétele, hogy a vá­lasz­tott képviselővel szerző­dést kössenek. Ez lehetővé tenné, hogy a választók az ígéreteit be nem tartó szerződésszegő kép­vi­­se­lőt visszahívják, és másikat ál­lít­sanak a helyére. A gazda­ság új pályára állításához szük­séges lé­pé­sek kezdemé­nye­zése és a re­form­törvények elfo­gadá­sá­hoz elengedhetetlen or­szág­­gyű­lési tá­mogatás csak a vissza­hívható­ság garanciá­ja mellett biztosít­ható. E nélkül a politika irányí­tói továbbra is a nagytőke, és a szűk befektetői kö­rök érdekeit fogja képviselni. A hatalom a pénz uszályába kerül, a profit­hajsza kiszolgálója marad.

A másik megoldás a diktatúra bevezetése lenne. Ez a kormányzási mód azonban eddig mindenütt kudarcot vallott. A diktátorok a legcsekélyebb mértékben sem törődtek a néppel. Mind a gazdaságot, mind a környezetet saját önös érdekeiknek vetették alá. Ez most sem lenne másként. Továbbra is a csak a saját gazdagodásuk és hatalmi vágyuk kiélése érdekelné őket. Pozíciójuk megtartása érdekében az elnyomástól, a tevékenységüket bírálók üldözésétől, sőt a tömeggyilkosságoktól sem riadnának vissza. Még sok száz évnek el kell telnie ahhoz, amíg civilizációnk olyan magas erkölcsi szintre emelkedik, hogy a jelenlegi meglehetősen lassú, bürokratikus és költséges demokráciát ismét felválthatja a monarchia.

Ez a rendszer nem a korábbi arisztokrácia visszaállítása lesz. Ez az uralkodói jog már nem fog öröklődni. A mindenkori uralkodó kiválasztás útján kapja a megbízatást. A megfelelő embert azonban nem a nép fogja megválasztani, az erre a posztra ácsingózók közül. A hatalmat a bölcsek tanácsa adományozza a Teremtő által kiválasztott legalkalmasabb személynek. A szakértők által segített egyszemélyes döntés, a rendeleti úton történő kormányzás rendkívül hatékony, és nagyon olcsó államigazgatási forma, de csak akkor biztonságos, ha olyan személy kezében összpontosul a hatalom, aki képességeit tekintve kimagaslik a környezetéből, és a legcsekélyebb mértékben sem törődik a saját érdekeivel. Ilyen ember jelenleg nincs a világunkban, így meg kell tartani a demokráciát, de valódi népképviselettel. A szükséges változások bekövetkezésének előfeltétele, hogy polgárok ural­ma ne csak képviselőik parlamentbe juttatásáig, a hatalomváltás megtörténtéig tartson, hanem a kor­mányzási ciklus végéig fennmaradjon.

 

A bankrendszer megreformálásának más módjai is vannak. Léteznek kamatmentes kölcsönt nyújtó bankok is. Közülük legismertebb a szegények bankjának nevezett Grameen Bank[81]. Létrejöttének története szinte regénybe illően megejtő. 1974-ben a bangladesi Csittagongi Egyetem tanára, Muhammed Junus azon tépelődött, miért kell a környező falvakban élő embereknek éhen halniuk. Hiába vált függetlenné a hazája, az egyszerű emberek élete semmit sem javult. Sokáig töprengett rajta, hogy a látástól vakulásig dolgozó szorgos emberek miért nem tudnak megélni a munkájukból, miért fenyegeti őket állandóan az éhhalál. Elhatározta, hogy alaposan megvizsgálja ezt a dolgot, és kideríti a bajok okát. Ellátogatott az egyik faluba, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen. Ott megszólított egy asszonyt, aki ülőkéket készített bambuszból. Miután egész nap dolgozott, és az árut viszonylag jó áron el tudta adni, úgy tűnt, hogy a jövedelméből képes normális életviszonyokat teremteni magának. A körülményei azonban nem erre vallottak. Leírha­tatlan nyomorban élt, és még annyi pénze sem volt, hogy napjában egy­szer jóllakjon. Kiderült, hogy az ülőkékért kapott pénzt szinte teljes egészében elveszi tőle a bambusz­kereskedő, uzsorakamat fejében. Ne­ki ugyanis nincs egy garasa sem, így nem tud fizetni a nyersanya­gért. Ezt tudta a kereskedő is, ezért minden egyes vásárlásnál olyan magas kamat fejében adott neki kölcsönt, ami a teljes hasznot elvitt­e.

A további faggatózás során Ju­nus megtudta, hogy az asszony­nak csupán 20 centre lenne szüksége, hogy a zsámolyhoz szükséges anyagot megvegye. Ezt követően a haszonból már függetleníteni tudná magát, sőt a jövedelme biztosítaná a tisztességes megélhetését is. E sorstragédiát hallva a tanár arcát elöntötte a szégyenpír. Külföldet megjárt szakember volt, így tudta, hogy a nyugati nagyvárosokban ennyi pénzt a koldusok kalapjába sem mernek beledobni az adako­zók, mert attól tartanak, hogy le­köpik őket, vagy mellétesznek 1 dol­­lárt, és szánakozó tekintettel vissza­adják. A világ másik felében pedig 20 centen múlik egy ember élete. Ekkor már sejtette, hogy nem egye­di esettel áll szemben. Felkereste a falu elöljáróját, és megkérte írja össze, hogy kinek mennyi pénz kellene élete legnagyobb problémájának megoldásához. Nemsokára kiderült, hogy 42 szerencsétlen emberről van szó, akiknek összese 27 dollárra lenne szükségük. „Amikor ezt megtudtam, életem legnagyobb megdöbbenése ért. Restelltem magam, hogy egy olyan társadalom tagja vagyok, amely nem képes 42 dolgos, ügyes embernek 27 dollárt rendelkezésére bocsátani. Szégyenemtől úgy igyekeztem megszabadulni, hogy elővettem a pénztárcámból 27 dollárt, és odaadtam az embereknek.”

Mivel könyöradományt nem voltak hajlandók elfogadni, azt mondta nekik, hogy kamatmentes kölcsönként adja. Valójában azon­ban ajándéknak szánta, így a vissza­­fizetés időpontját sem közölte. Azt mondta, hogy „majd ha módjuk lesz rá megadják” A falubeliek megdöbbentek, hogy valaki annyi­ra megbízik bennük, hogy pénzt ad nekik. Ráadásul nem kér se ka­matot, se biztosítékot a vissza­fi­ze­tésre. A környékbeli bankok mind­egyike elutasítóan reagált, amikor hitelért fordultak hozzájuk. Miután nem tudtak semmit felajánlani jel­zá­logként, hitelképtelennek nyil­vánították őket. Egyéb teendői mi­att Junus már el is felejtette ezt a dolgot, amikor legnagyobb megle­petésére, nem is olyan sokára a teljes összeget visszaküldték neki. Ez még jobban megdöbbentette. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy pályát módosít, és bankár lesz. Nem azért, hogy a kamatos kamatokon ő is meggazdagodjon, hanem azért, hogy a sok szerencsétlen emberen segítsen. Az általa 1976-ban megalapított Grameen Bank ugyanis nem kért kamatot a kihelyezett pénzért. Néhány dolláros kölcsönöket folyósítottak falusi asszonyoknak, azzal a feltétellel, hogy a befolyt jövedelmükből kis összegekkel, heti rendszerességgel törlesztik az adósságukat. Miután a kölcsönt visszafizették, egészen más emberekké váltak. Magukra találtak, visszanyerték emberi méltóságukat.

Napjainkban a Grameen Bank Banglades 70 ezer falujában működik, és 6 millió ügyfele van. Ezek 93%-a nő. Ezen túlmenően az 1100 bankfiók 12 ezer alkalmazottnak biztosít munkát, megélhetést országszerte. Tőkekihelyezésük már évekkel ezelőtt túllépte az 1 milliárd dollárt. Átlagban évi 120 dollár kölcsönt biztosítanak személyenként, melynek segítségével az emberek beindíthatják üzleti vállalkozásaikat. Nem igazolódtak be azok a félelmek, mely szerint a szegények megbízhatatlan adósok. Eddig a kölcsönök 95%-át visszafizették. A mikrohitelek megtérülési rátája 98% felett van. Ez az arány sokkal jobb, mint a normál bankszféra mutatói. A Tehetős vállalkozóknak kölcsönző bankok ennél sokkal nagyobb arányú veszteséget kénytelenek leírni a behajthatatlan tartozások miatt. Így is lehet pénzt kölcsönözni. Úttörő munkásságának elismeréseként Muhammed Junus 2006-ban megkapta a Nobel-békedíjat. (A díj odaítélésekor már 7 millió szegény, bangladesi asszonyon segített. Összesen 6 milliárd dollárt adott nekik kölcsön.)

Szerencsére példamutató tevékenységét több pénzember követte, így ma már 58 országban működik a szegények bankja, köztük olyan országokban is, mint az USA, Kanada, Franciaország és Hollandia. Eddig világszerte 150 millióan vettek fel mikrohitelt. Erre szükség is van, mert a világon 1,2 milliárd ember él napi 1 dollár alatti jövedelemből. Többségük nem azért szegény, mert lusta, mihaszna. A körülményeik teszik lehetetlenné boldogulásukat. Szá­mukra leküzdhetetlen akadályok miatt tettvágyuk hamvába hal. Vi­lágméretű összefogással, a te­he­tő­sek segítségnyújtásával azon­ban felszámolható a méltánytalan sze­génység. Minden törekvő em­ber­nek joga van képességeinek megfelelő szinten élni. A világ javai er­re lehetőséget adnak. Csak az el­osz­­tás módján kell egy kicsit változ­tatni, hogy mindenki esélyt kap­­jon a boldogulásra. Az élet há­lója mind­­annyiunkat összeköt, és a má­sok­nak nyújtott segítség előbb-utóbb kamatostól megtérül. Ez a haszon rendszerint jóval ma­ga­sabb, mint a pénzéhes bankárok által kizsarolt kamatos kamat.

Nem mindig volt ez így. A kö­zépkorban az egyház tiltotta a kamatszedést Ez a tilalom 1139 és 1500 között volt érvényben. Nem véletlen, hogy ebben az idő­szakban jól prosperált a gazdaság. Számos európai várost alapítottak ebben az időszakban, sok csodás katedrálist építettek, és a népesség­szaporodás is jelentős volt. Az­­tán a mohóság, a haszonszerzés ördöge eluralkodott az emberiségen, és a XVI. század közepétől egyre intenzívebbé vált a kamatra kölcsönzés. Pedig Isten kezdettől fogva tiltotta a kamatszedést. A Biblia szerint Jézus ezt mondta a kamattal kapcsolatban: „…és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván, és a ti jutalmatok sok lesz.” A muzulmán országokban pedig mind a mai napig tiltják a kamatszedést. A nyugati világban azonban erősen tartja magát a kamatos kamatra történő kölcsönzés rendszere. Akadnak ugyan kezdeményezések, amelyek megpróbálnak változtatni ezen a helyzeten, de példamutatásuk egyelőre nem talál követőkre. Közülük legismertebb a svéd JAK Bank, amely csupán 1,7% kamatot számít fel a kihelyezett kölcsönök után. (Nagybankok esetén a kamatot nem lehet teljesen kiiktatni a rendszerből, mert a fenntartási költségeket valakinek fizetni kell.) Sajnos ez a kölcsönzési módszer nem terjedt el széles körben. A bankok ugyanis nem hajlandóak lemondani a kamatos kamat által biztosított extra haszonról, és a banki alkalmazottak is ragaszkodnak az átlagjövedelem háromszorosát is elérő fizetésükhöz. A bankárok (elnökök, igazgatók) évi jövedel­me pedig az átlagfizetés százszo­rosát is meghaladja, ezért egyáltalán nem szorgalmazzák pénzin­tézményeik önköltséges működ­tetését.   

A nagyvilág pénzpiaca sajnos nem a fenntarthatóság irányába halad, sőt különböző pénzügyi ma­nő­verekkel megpróbálták még ma­ga­sabbra sró­folni a profitjukat. A pénz­világ résztvevői a leg­cseké­lyebb mér­tékben sem törődtek a közgaz­dá­szok figyel­mez­tetéseivel és taná­csaival. Tovább folytatták banki manővereiket, és fe­lelőtlen ingat­lan­spekulációs ügyleteket. En­nek eredményeként 2008 ok­tóbe­ré­­ben kez­detét vette egy vi­lág­mé­re­tű gazdasági válság. Az Ameriká­ból kiindult pénzügyi krí­zis meg­rendítette az európai és ázsiai tőzs­déket is, melynek kö­vetkeztében az 1929-33-as vál­sághoz hason­ló hely­zet alakult ki. Bár most a kormá­nyok ga­ran­tálták a lakossági bank­­be­té­tek érté­két, még­is befagyott a hitelpiac. A vál­­lalkozók nem jutot­tak kölcsö­nökhöz, az em­­berek pe­dig vissza­fogták fo­gyasztásukat.  En­nek következtében sorra áll­tak le az üze­mek, és világ­szerte emberek mil­lióit bo­csá­tották el. Ez tovább csökkentette a vásárló­erőt, ami újabb gyárak, szol­gál­tatá­sok tönk­remenetelét eredményezte. Találóan fog­lalja össze ezt a helyzetet Tóth Levente „Arany­­borjú a vágó­hí­don” című írása:[82]

Ha lenne bennem csöppnyi vállalkozó szel­lem, most létrehoznám a Ciha Alapkezelőt. Ez semmi mást nem kínálna a világ megvi­selt befektetői­nek, mint hogy a hoz­zá beadott készpénzt párna­ci­há­­ban tartja, és amikor az ügyfél kéri, hiánytalanul visszaadja – min­den­féle hozam nélkül. A múlt hé­ten még kirö­högtek volna az ötlet­tel, de most lenne rá kereslet, hi­szen ez már vonzó ajánlatnak szá­mít a piacon. Amikor a sze­münk láttára vál­nak köddé dollár­milliár­dok, akkor nem bukni vagy csak kicsit vesz­teni – maga a gyönyör. A helyzet már annyira bonyolult, hogy vég­letesen leegy­sze­rűsít­het­ő. Ilyenkor egyszeriben érthetővé vál­nak azok a szavak, amelyeket teg­nap még a brókerek érthe­tet­len ha­land­zsájának hittünk. Ha azt olvastuk, likviditás­bőség, már lapoztunk is. Mára ki­de­rült, hogy érdemes lett volna jobban figyelnünk, mert ez lett minden baj okozója. Nem olyan bo­nyolult ez, az is­kolás gyerek is megérti. Likviditás­bőség az, amikor tocsogunk a pénzben, annyi van be­lőle, hogy már szinte el sem tudjuk költeni. Ezért hülyeségeket veszünk belőle, vagy sok­kal töb­bet adunk vala­miért, mint amennyit ér.

Ha ezt a világ teszi, óceánnyi tő­ke keres magának befektetési lehe­tőséget. Mindenre pénzt adnak ol­csón, mindenbe befektetnek drá­­gán, majd a szerzeményeket egyre újabb és újabb dobozokba csomagolják és rakják át, hogy aztán mások is öröm­mel vegyenek belőle. Mindenért egyre többet adnak, és a nagy ha­szonnal eladók még drágábban vesz­­nek újra. Létrejön egy földgolyónyi vir­tu­ális vagyontömeg, amely azon­ban nem ér többet annál, mint amennyit az első alka­lom­mal ad­ni kellett volna érte. De ezt már sen­ki sem lát­ja át, hiszen annyi he­lyen sze­letelték fel, keverték össze, rak­ták át és cso­magolták be, hogy szinte lehetetlen vissza­bo­gozni, mink is van való­jában, és miért is ér az annyit. Na, ezt nevezték eddig származékos ügy­leteknek, ko­rszerű pénzügyi in­strumentumoknak. Ma meg or­bitális bukásnak. A befektetők elhitték, hogy a pénzből vég nélkül lehet egyre több és több pénzt csinálni, elvakította őket a saját maguknak állított arany­borjú fénye.

Aztán valaki egy kis szobában lekapcsolta a villanyt, mert nem tudta fizetni az árát. Aztán abban a bank­fiókban is kihunytak a fények, ahol neki hite­leztek. Most pedig azok­ban a meg­ingatha­tat­lannak hitt fel­leg­várakban sötétül­nek el az ablakok sorra, amelyekben ezeknek a ban­kok­nak adtak pénzt az újabb és újabb kölcsönökre. Ezt mondták tegnap sub­prime[83] válságnak. Ma pe­dig a vég­­­játék kez­de­tének. A nagy vil­lany­oltásnak, ami után hirtelen min­­den világos lett mindenkinek. Aki­­nek ed­dig nem lett hamuvá a pénze, az vas­marokkal tartja, és legszíve­seb­ben nem ad be­lőle senki­nek, hi­szen már tudja, hol­nap bárkiből ál­do­zat lehet – belőle is. A legna­gyobb most csak annyiban külön­bözik a legkis­ebbtől, hogy sokkal nagyobbat buk­hat. Aki meg el­­hitte, hogy össze­ku­porgatott pénzé­vel sem­­mi más dol­ga sincs, mint rész­vé­nyek-be fek­tetni, az most cid­rizik. A Ba­hamák helyett a végre­haj­tót látja lelki sze­mei előtt. Ha pedig valaki azt mond­ja, tudja, mi kö­vetkezik, és mi­kor lesz ennek vé­ge, az hazudik. Az istenként imá­dott aranyborjút meg már vinnék haza kilóra.

 

Könyvajánlat

 

Sokan irigylik a gazdagokat, mert sok pénzük van. A nagy vagyon azon­ban nem marad meg, mert a kör­nye­zetükben élők gondoskod­nak a megcsapolásáról. A gaz­da­gok egymást ki­fosztva igyek­sze­nek még gazdagabbá válni, de ez nem sikerül, mert az újabb meg­gazdagodásra vá­gyók őket is kifosztják. Ennek módját jól érzé­kelteti Po Bron­son: Bankvilág vit­riolban című könyve. A regény sze­r­int a lá­tástól vakulásig ro­bo­toló be­fek­tetési bankárok nem csak gaz­dagok, ha­nem nyomo­rul­tul bol­dog­talanok is. Ezért felke­re­sik pszic­hiátereiket, akik csilla­gá­szati össze­­gű óránkénti honoráriumért vé­­gig­hall­gatják és megnyug­tatják őket, hogy nem bolondultak meg. Miu­tán nem tud­nak mit kez­deni a pén­zük­kel, felhívják adó- és be­fek­te­tési ta­nács­adóikat, akik bu­sás ha­szonért tip­peket adnak nekik. Az ötlet azon­ban nem mindig válik be, és ha igen, ak­kor sem hoz sokkal több hasz­­not, mint amennyit a tanács­adó kért érte. A ke­mény gür­cö­lés, az ál­landó időhi­ány kö­vet­­kez­tében zátonyra fut a be­fektetési ban­­kár há­zas­sága is. Ekkor felkeres egy vá­ló­peres ügyvé­det, aki méreg­drága ho­no­ráriu­mért elvál­lal­ja, hogy a fe­le­sége ügy­védje annyi­val keve­seb­bet fog kipré­selni belő­le, amennyi az ő tisztelet­dí­ja lesz. És így tovább. A tar­­hások egy­mást ko­pasztják meg, és a végén sen­­ki sem jár jól.

[

A világgazdaság jelenlegi pénz­köz­pontúsága, a különféle pénzügyi tranzakciók végső haszna a viccbeli helyzethez hasonlít. Két bróker sétál a parkban. Az egyik meglát egy ku­tyagumit a gyep szélén.

– Ha megeszed, fizetek neked tíz­milliót!

A másik nem tud ellenállni a csábító ajánlatnak, és undorát leküzdve le­gyűri a torkán. Mennek tovább, és találnak még egy kutyagumit. Erre a másik:

– Figyelj! Ha te is megeszed, és is fizetek neked tízmilliót. Mivel a kollégája is meglehetősen

   pénzéhes, ő is legyűri. Ekkor észbe kapnak. Így szól az egyik:

– Látod milyen hülyék vagyunk. Megettük a kutyaürüléket, és nem kerestünk semmit. Mire a

   másik bróker:

– Na igen, de közben húszmilliós forgalmat bonyolítottunk!

 

Földön kívüli üzenet

 

Az „Ezoterikus körkép”-ből megis­mer­hettük a gabona- jég- és hókörök ke­letkezésének történetét, fajtáit. Rend­kívül változatosságuk és bonyolult­ságuk ellenére mindmáig nem sikerült fel­kel­teniük tudó­saink figyelmét. Létre­jöttük­kel kap­csolatban sokan a lég­áram­­latokra, il­letve hamisítók közremű­ködé­sére gya­naksza­nak. Műszeres mé­résekkel azon­ban egy­értelműen meg lehet külön­böz­tetni az UFO-k által ké­szített valódi áb­rákat a ha­misítvá­nyok­tól. Eddig azt hit­tük, hogy ezekkel a piktogra­mokkal el­sősorban a föld alá kényszerült előző ci­vili­zá­ciók akarják fel­hívni magukra a figyelmet. A 2002. au­gusztus 24-én készült gabona­ábra azonban egyér­telművé tette, hogy a földön­kí­vüliek is üzengetnek ne­künk ily mó­don. Az angliai Crab­wood mel­letti bú­zatáblában egy szau­roid jellegű ufo­nauta arc­képe, és egy üzenetrögzítő ko­rong látható. A hatal­mas kép és a korong digi­ta­lizált infor­mációi a fény-árnyék hatás alapján vál­tak plasztikussá, ahol a fényt az elhajlított bú­za­szálak jelenítették meg. A ko­rong kísér­te­tiesen hasonlít az általunk hasz­nált CD-le­mezre, és a számítástechnikában leg­elter­jed­tebb ASCII-kódolással rögzítették raj­ta az infor­mációt. A korong közepéből spi­rális vo­nalban kifelé halad­va egyesek és nul­lák, vagyis digitális jelek hosszú sorát kapjuk. De­kódolás után egy betűhalmaz ke­let­ke­zett, ami angol nyelvű értelmes mon­da­tokká állt össze. Kiderült, hogy egy üze­netről van szó, mely­nek magyar nyelvű fordí­tása a kö­vet­kező:

„Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

Rengeteg szenvedés vár rátok, de még van időtök!

EELRIJUE

A Jók léteznek!

Minden erőnkkel a hazugságok ellen va­gyunk!

Üzenet vége!”

Az EELRIJUE valószínűleg az üzenetet to­váb­bító civilizáció neve. A különleges pik­togram körül ezúttal sem ta­lál­tak embertől származó nyomot, semmi sem utalt a ha­mi­sí­tásra.

 

A jelekből ítélve ez az üzenet válasz arra a dezinformációs maszlagra, amely jelenleg vészes sebességgel terjed az Interneten. A démonvilág ismét hatal­mába kerített egy amerikai médiumot, és rajta keresztül igyek­szik a világunkat szellemileg tovább fertőzni. A http://www.zetatalk.com honlapon közzé­tett üze­­netek tartalma egy szinten áll a „Be­szélgetés Istennel, -Jézussal” stb. iromá­nyok­kal. Naprendszerünk 10. boly­gó­jának mosta­nában várható visszatérését kihasználva ha­mis infor­mációk garmadát zúdítják ránk. Azokat az infor­má­ció­kat, amelyek megfelelnek a valóságnak, már is­mer­jük. Az általunk nem ismert jelenségek magyarázata azon­ban nem más, mint ködösítés, szándékos félrevezetés. Meg­tévesztő os­tobaságok tömkelege. Az egyes szakterületekre lebontott tájékoztatás valójában tudományos köntösbe öltöztette zagy­vaságok halmaza, amelynek semmi köze sincs a valóság­hoz.

A NASA által Planet-X néven nyilvántartott bolygó tényleg létezik. Legutóbbi földközeli tartózkodását korabeli történelmi beszámolók, és kőbe vésett ábrák örökítették meg. Az i. e. 1570 körüli időből származó sumér kőtáblák azonban nem említenek egész világra kiható kataklizmát. A Nibiru földközelsége, a Nappal és a Földdel való együttállása valószínűleg csak a mágneses pólusok néhány száz kilométerrel való odábbtolódását okozta. Az északi pólus Grönlandról átkerült jelenlegi helyére, Kanada északi szigeteire. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mostani látogatása során nem jön közelebb a Földhöz, és nem okoz nagyobb kárt. A pusztítás lehetősége fennáll, mivel feltehetően ez az Ószövetség által is említett égitest törte darabokra korábban a Merkúrnál valamivel nagyobb Phaeton bolygót. Ez a Mars és Jupiter közötti planéta jelenleg romokban, kisbolygóövezet­ként nyilvántartva kering a Naprendszerben.[84] Ha most közelebb jön hozzánk, vonzóerejénél fogva pólusváltást idéz elő a Földön. Ez minden épületet romba döntő gigantikus erejű földrengéseket, a tengerpartokat több száz kilométeres szélességben végigtaroló hatalmas szökőárt, emberek százmillióinak elpusztulását, és az infrastruktúra teljes összeomlását fogja okozni az egész világban.

Az ősi írások alapján a Nibiru újbóli visszatérése 2030. körül várható. A földönkívüliek szerint eddig 4 pólusváltás történt a Földön, és ez 25 ezer évenként előfordul. Ez azt jelenti, hogy a Nibiru minden hetedik látogatása során kerül olyan közel a bolygónkhoz, hogy elferdíti a forgástengelyét. Sajnos ez nem úgy megy végbe, hogy az egész földgolyó forgástengelye megdől. A felszíni behatással ellentétben ez esetben nem fordul el a Föld tengelye. A Nibiru által kiváltott rendkívül erős gravitációs erő a nagy sűrűségű belső magra gyakorol hatást. Elhaladása során megragadja, majd elfordítja a kb. 10 km vastag, vagyis arányaiban csupán tojáshéj vastagságú kéreg alatt. Amennyiben a Föld forgásirányával szemben közelít meg bennünket, akkor meg is állítja a tengely körüli forgását, és továbbhaladva ellenkező irányba indítja el. Ebben az esetben a tehetetlenségi erő is fokozza a földköpeny elcsúszását. Ez olyan erős rázkódásokat vált ki a felszínen, ami minden elképzelhető mér­téket meghaladó hevességű földrengéseket, megfékezhetetlen magmakitörést, kivédhetetlen hamu- és tűzesőt, valamint áthatolhatatlan füstöt eredményez szerte a világon. Nagy a valószínűsége annak, hogy az emberek többsége már a vulkánkitörések pillanatában meg fog halni. 1883-ban a Krakatau tűzhányó kitörésekor 20 kilométeres körzetben 200 dB hangnyomást mértek. 160 dB erejű robaj már átszakítja a dobhártyát, a 190 dB-es lökéshullám pedig az ember tüdejét is szétroncsolja, és a levegő véráramba kerülése halálos tüdőembóliát okoz. Több tűzhányó egyidejű kitörése tovább fokozza a hangnyomást, amit már az agy sem bír károsodás nélkül elviselni. Nem is szólva a pokoli hang- és fényeffektus okozta ijedtségről, rémületről, ami sok embernél szívinfarktust vált ki.

Tovább fokozza a ránk leselkedő veszélyt, hogy a Napot megkerülve a 10. bolygó visszatér, és ekkor szintén földközelben fog mellettünk elhaladni. Ez duplájára növeli a tragédia bekövetkezésének valószínűségét. Az ókori Egyiptomban Manetheon így fogalmazta meg ezt az univerzumban meglehetősen gyakori jelenséget: „Ahogy a vasat magához vonzza a mágnes, úgy hat egyik égitest a másikra. Felülkerekedve rajta tehetetlen vergődésre kényszeríti.” (Sokan 12. bolygóként emlegetik a Nibirut. Ez a tévedés arra vezethető vissza, hogy a sumér kőtáblákon a Nap és a Hold is egy-egy bolygóként szerepel. Egyébként a Nibiru azt jelenti, hogy a kereszteződés bolygója. Másik jelentése: vörös bolygó. A sumér kőtáblákon található feljegyzések szerint a belsejében egy igen fejlett civilizáció, az anunakik élnek. Ezek az isteneknek tartott lények 3657 évenként térnek vissza hozzánk, hogy döntsenek az emberiség sorsáról.)

Ez a mindent megragadó erő olyan intenzív, hogy egész kontinenseket is képes megsemmisíteni. Atlantisz elsüllyedésének okát, idejét már sejtjük, de senki sem ismeri a 150 ezer évvel ezelőtt keletkezett, és 75 ezer évvel ezelőtt fénykorát élt Mukulia megsemmisülésének körülményeit. Lehet, hogy i. e. 23 100-ban, a legutolsó pólusváltás okozta a Mu-kontinens elsüllyedését, és 64 mil­lió em­ber halálát. Ha igen, akkor most mi vagyunk soron. Mivel jelenleg egyetlen kontinens alatt sincs ha­talmas gázzárvány, bennünket nem fenyeget az elsüllyedés veszélye, de a sorozatos földrengések így is iszonyatos károkat és veszteséget fognak okozni nekünk. Hogy ennek során hová kerül az Északi- és a Déli-sark, szinte kiszámíthatatlan, mert ilyenkor gyakori a kontinensvándorlás is. Ez tovább növeli a földrengések intenzitását. Pólusváltás okozta kontinensvándorlásra utal az Andok felgyűrődése, a Titicaca-tó felemelkedése, és a Himalája kialakulása is. Nem kizárt a vízözön veszélye sem.

A Nibiru óriási gravitációs vonzásánál fogva több száz méterre felhúzhatja az óceánok vizét. Miután a Holddal ellentétben a Marduknak is nevezett bolygó nem halad szinkronban a Földdel, nem csak megemeli a vizek szintjét, hanem megfogja, lelassítja, vagy magával húzza. Miután a Föld az egyenlítője mentén 1660 km/h-ás sebességgel kering a saját tengelye körül, mindkét hatás katasztrofális következményekkel járhat. A lelassuló vagy felgyorsuló vízhegyek valósággal leborotválják a Föld felszínét. Olyan iszonyatos pusztítást végeznek, amelyekhez képest a szökőár csak ártalmatlan vízcsobogás. 2004. karácsonyán a délkelet-ázsiai cunamit egy 9-es erősségű földrengés váltotta ki az Indiai-óceán mélyén. Az általa keltett hullámok magassága csupán 10 méter magas volt, mégis közel 250 ezer ember halt meg 12 ország partvidékén, és 1,5 millió vált hajléktalanná.

 

A nagyfokú pusztítás arra vezethető vissza, hogy a 10. bolygó tömege 23-szor nagyobb a Földnél. Az ebből eredő gravitációs erő könnyen elképzelhető, amikor vonzóerejénél fogva már a Föld tömegének nyolcvanad részét kitevő Hold is több méterrel képes megemelni a világtengerek szintjét. A közelgő katasztrófából eredő pánikszerű félelmet használják ki a sátáni erők, hogy újabb félrevezető, fejlődésünket akadályozó információkat juttassanak el hozzánk. Kerestek egy valós veszélyt, a Nibiru közeledését, és ebbe a témába csomagolták bele a sok „tudományos” maszlagot, ezoterikus „ismeretet” amit szeretnének velünk elhitetni. Ezekből a kapcsolódó „információkból” azonban semmi sem igaz. Az egész egy nagy átverés, néhány apró részlettől eltekintve minden szava hazugság. Az olvasótábor növelése érdekében még fokozták is a riadalmat azzal, hogy a 10. bolygó megjelenését 2003 májusára jósolták. Ekkor azonban csak egy nagyméretű üstökös közelítette meg a Földet, amely károkozás nélkül elhaladt mellettünk. Sajnos a szennyirodalomnak ez a „gyöngyszemét” már 19 nyelvre – köztük magyarra – is lefordították, és mind több embert mételyeznek meg vele. Erre született válaszként a „hírharangként” felhasznált kis szürkék valódi üzenete, hogy tartózkodjunk a hamis prófétáktól.

 

Apokalipszis

 

 Sajnos ez nem jelenti azt, hogy a Nibiru nem létezik, és nem következik be a megjövendölt pusztulás. A Nap és egy közeli csillag, a Nemezis által rendkívül elnyújtott pályára kényszerített 10. bolygó valóban úton van, és néhány évtized múlva belép a Naprendszer belső bolygói közé. Ennek pontos idejét nem ismerjük, de nagy valószínűséggel még a jelenlegi nemzedék életében bekövetkezik a már 2000 évvel ezelőtt megjósolt esemény. A mostani istentagadó világban nem divat a Bibliát forgatni, pedig nagyon hasznos olvasmány. Nem csak az örök emberi értékek megtartására, az erkölcsi értékek megóvására int, hanem utalások formájában megtalálható benne a sorsunk is. Képletes leírások ismertetik az akkori emberekkel, hogy mi vár ránk a XXI. század elején, vagyis a mi nemzedékünkre. A sorok közé rejtett megjegyzések annyira árulkodóak, hogy jelenlegi ismereteink fényében egyértelmű, mi fog történni. Az előbbiek alapján már világos, hogy a megjövendölt végítélet hogyan fog végbemenni.

A végítélet említésekor mindenkinek János evangélista látomásai jutnak eszébe a Jelenések könyvéből. Ebben a pusztulást az Apokalipszis lovain érkező angyalok hozzánk ránk, akik égi harsonák rivalgása közepette érkeznek a Földre. Az egymást követő csapások természetét hét pecsét őrizte. Az első öt pecsét a csapást megelőző szenvedések állomásait ismerteti. A misztikus köntösbe öltöztetett allegorikus kifejezésmód azonban sokak számára hihetetlenné teszi a jövendölések megtörténtét. Miután nem történik utalás semmilyen konkrét eseményre, az emberek víziónak, egy próféta rémálmának tekintik az egészet. Pedig a hatodik pecsét által őrzött titok felfedése már sejteti, hogy valójában mi vár ránk: „És láttam, amikor felbontotta a hatodik pecsétet. Nagy földrengés támadt, és a Nap olyan lett, mint egy fekete szőrcsuha, a Hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai lehullottak a Földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor a nagy szél rázza. Az ég elhúzódott, mint egy felgöngyölődő tekercs. Minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A Föld királyai, a fejedelmek, a vezérek, a gazdagok, a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokba és a hegyek szikláiba.” (Jelenések könyve, 6. fejezet, 12-15. bekezdés)

A különféle betegségek, járványok, háborúk formájában megnyilvánuló megelőző csapások tehát egy világméretű, mindent elpusztító földrengésben fognak kicsúcsosodni. „Az ég elhúzózott, mint egy felgöngyölődő tekercs” megjegyzésből az is kiderül, hogy a földrengést a földkéreg elcsúszása fogja kiváltani. (János evangelista úgy látta, hogy az ég húzódik el tőlünk, de ez érzéki csalódás. Az ég marad a helyén, és mi húzódunk el alatta a földkéreggel.) A kataklizma mértéke a hetedik pecsét felbontása után derül ki: „A hetedik angyal is kiöntötte a poharát a levegőbe, és hatalmas hang szólalt meg a szentélyből, a királyi szék felől: Megtörtént. Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen még nem volt, amióta ember született a Földre. Ekkora földrengés, ilyen nagy! A nagy város három részre esett szét, a népek városai leomlottak...És eltűnt minden sziget, a hegyek sem voltak találhatók sehol.” (16. fejezet, 17-20. bekezdés)

Ezekből a kijelentésekből teljesen egyértelmű, hogy a pusztulásunkat nem haragvó égi angyalok fogják kiváltani oly módon, hogy ránk szakítják az eget, vértengerré változtatják a tengereket, és különféle rontásokat hoznak ránk. Ennek semmi értelme sem lenne, mivel a globális pusztítás sokkal egyszerűbben előidézhető. Erre a célra az Úr már a Teremtés kezdetén létrehozott egy bolygót, amely az égimechanikai törvényeket követve kiváltja a kívánt hatást. Az előző rovatban leírtak alapján sejthetjük, hogy ez a hatás sokkal rettenetesebb, mint ami az Apokalipszisben le van írva. A metaforákba rejtett következmények csupán érzékeltetni kívánják azt az iszonyatos csapást, amit át kell élnünk.

A kataklizma pontos lefolyását nem ismertették, mivel az akkori technikai szinten ezt senki sem értette volna meg. Amikor még a középkorban is ott tartottunk, hogy a Föld lapos, és körülötte forog a Nap, hogyan tudták volna megmagyarázni a 2000 évvel ezelőtt élt embereknek, hogy a napnak van egy olyan bolygója is, amely elnyújtott ellipszis pályán kering, ezért évezredekig nem látható. Utána mi értelme lett volna a Nibiru és a Föld gravitációs együtthatóit, és az ebből fakadó égimechanikai behatásokat taglalni. Kellően egyszerűen, és hosszasan magyarázva lehet, hogy a műveltebb emberek megértették volna, hogy miről van szó. Az ilyen jellegű felvilágosítás azonban a fejlődés törvényébe ütközik, ezért szigorúan tilos. Gondoljunk csak arra, hogy ha akkor pontos ismeretek birtokába jutunk, 1500 évvel később Kopernikusz hogyan fedezte volna fel, hogy a Föld gömbölyű, és a Nap körül kering. Ha már akkor tudtuk volna azt, amit most, akkor mi értelme lett volna Galilei és Giordano Bruno megszületésének. Az ő világra jöttük és munkásságuk nélkül pedig hogyan születtek volna meg a személyük köré fűződő kulturális alkotások? Az ilyen közlések teljesen megváltoztatnák a történelmünket, ami tévútra terelné a civilizációnkat. Ezzel a mennyei erők nagyon is tisztában vannak, ezért az egyetlen amit tehettek, hogy egy szép, és sokáig hihető mesét körítettek a várható események köré. A szellemi felvilágosodás, a tudomány fejlődése, a természeti ismeretek szaporodása következtében azonban ezt a mesét egyre kevesebben hitték el. Pedig a vízió valós jövendöléseket tartalmaz, csak nem a konkrét tartalmát kellene nézni, hanem a benne rejlő üzenetet. Az ugyanis máig élő, és érvényes.

Sőt nem csak érvényes, hanem tele van árulkodó részletekkel. A 16. fejezet 8. bekezdésében pl. ez olvasható: „A negyedik angyal is kiöntötte poharát a Napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával. Az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Istent, akinek hatalma van a csapások fölött.” A napi híradásokat hallgatva nem nehéz kitalálni, hogy itt az aszályos időjárás mind gyakoribbá válásáról van szó.[85] Az aszály következtében a folyóink is ki fognak száradni. Erre szintén „A harag hét poharának kiöntése” című rész utal: „A hatodik angyal is kiöntötte poharát a folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize.” (16. fejezet, 12. bekezdés) A zsidó nép által jól ismert Eufrátesz helyett nem említhették az elmúlt években kiszáradt folyókat, melyek egyike Kínában, a másik Oroszországban van, sőt az Aral-tó is közel van a teljes kiszáradáshoz. (Nem felejtsük el, hogy Kínát csak Marco Polo fedezte fel Európa számára, és Oroszország akkor még nem is létezett.) A hatodik pecsét feltörése már burkoltan utal a katasztrófa utóhatásaként fellépő egyik fizikai jelenségre is. Pólusváltás esetén megszűnik a Föld mágneses védőköpenye, valamint az ózonréteg. Emiatt a Nap ultraibolya sugarai hosszú éveken át akadálytalanul érkeznek bolygónk felszínére, ami többek között még elviselhetetlenebb hőséget okoz. A jelenlegi helyzet azonban csak a kezdet, mert a katasztrófa után világszerte sorra száradnak ki a folyók.

A Bibliában még az is le van írva, hogyan fognak viselkedni az emberek a vészterhes időkben. Pál apostol Timóteushoz írt második levelében ez áll: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szem­ben engedetlenek, hálátlanok, szent­ségtelenek, szeretetlenek, kérlelhe­tetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, áru­lók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség lát­szatát megtartják ugyan, de annak ere­jét megtagadják.” (3. fejezet, 1-5. bekezdés)[86]. Nos, nem ilyenek vagyunk? Mai szóhasználattal élve azt is mondhatnánk, hogy a jóslat telitalálat. Mintha csak a napilapokat olvasnánk. Egy kortárs író sem jellemezhetne bennünket találóbban. Ne felejtsük el, hogy mindezt 2000 évvel ezelőtt írták rólunk. Ez is növeli a végítélet bekövetkezésének bizonyosságát. Mi emberek meg tudnánk mondani, hogy 2000 év múlva, a negyedik évezred végén hogyan fognak viselkedni az emberek? Nyilván nem. Erre csak Isten képes. Pál apostol sem bocsátkozott jóslásokba. Azt írta le, amit Isten sugallt neki. Már csak azért sem tehette, mert az ilyen hosszú időre szóló jövendölés meglehetősen kockázatos vállalkozás. Ha csak egy évszázadot téved, már nem igaz az egész. A XIX. században mi még meglehetősen istenfélő, erkölcsös emberek voltunk.

Továbblapozva a Bibliában kiderül, hogy mit fogunk tenni közvetlenül a katasztrófa előtt. Péter apostol második levelében ezt írja: „Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódok támadnak, akik mindenből gúnyt űznek. Akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van...De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj. Ekkor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a Föld és a rajta levő alkotások is megégnek.” (2 Pét 3:10)[87] Ez az üzenet még egyértelműbbé teszi, hogy eget-földet megremegtető (más források szerint a Richter-skála szerint 15-ös erősségű) földrengéssorozat várható, és az intenzív vulkáni tevékenység következtében minden el fog égni a föld felszínén. (Ne felejtsük el, hogy a Richter-skála logaritmikus. Egy 9-es erejű földrengés pusztító hatása pl. tízszerese a 8-asnak. Civilizációnk írott történelmében 9-esnél nagyobb fokozatú földrengés még nem fordult elő a Földön. A 15-ös fokozatú földrengés ereje a 9-es egymilliószorosa.) Az Újtestamentum arról is beszámol, hogy mit fognak tenni a földrengéseket és a tűzözönt túlélők, a lassú halálra ítéltek: „Az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták Isten nevét, akinek hatalma van ezen csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki...Kínjaik és fekélyeik miatt káromolták a menny Istenét, de nem tértek meg cselekedeteikből.” (Jelenések könyve 16. fejezet, 9-11. bekezdés)

Csak az nincs sehol leírva, hogy mindez pontosan mikor következik be. Pedig ezt már akkor is sokan firtatták. A végítélet időpontjáról ez olvasható Máté evangéliumában: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem ismeri. Sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert mint ahogy azokban a napokban, az özönvíz előtt ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába. Semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem ragadta.” (24. fejezet, 36-39. bekezdés). A csillagászok sem tudnak felvilágosítással szolgálni, mert ezt a kettőscsillag által vezérelt bolygót egyelőre nem látják. A Nemezisnek nevezett másik nap csupán 3 fényévnyire van tőlünk, mégsem látható. Ennek oka, hogy a másik csillag egy törpecsillag. Mivel a belsejében ne indult be a fúziós reakció, láthatatlan. Ráadásul jelenleg egy sűrű kozmikus felhőben tartózkodik, amely teljesen eltakarja. A Nibirut is ez a kozmikus felhő takarja el, ami szintén felénk tart. Így mire áthatol rajta ez a titokzatos planéta, és láthatóvá válik, már túl közel lesz hozzánk ahhoz, hogy bármit tehetnénk ellene.

Rádiócsillagászati eszközökkel[88] azonban megtalálható, sőt már meg is találtuk. A NASA 1988-ban bejelentette, hogy felfedezték az X bolygót. Ezt a nyilatkozatot azonban később visszavonták. Sokak szerint ezt a pánik elkerülése érdekében tették. 1999-ben egy brit csillagász, John Murray[89] is felfedezte a Nibirut. Az Open University kutatója egy Jupiter nagyságú bolygót talált az OORT felhőben, tőlünk 30 ezer Nap-Föld távolságra. Kollégái azonban lehurrogták, mivel szerintük ilyen távolságban már oly csekély a Nap gravitációs ereje, hogy nem képes megtartani egy ekkora bolygót. Arra azonban nem gondolnak, hogy az elnyújtott pálya oka a Nibiru kettős csillag körüli keringése. Mozgását egy másik csillag, egy barna törpe is befolyásolja. Ennek a gyanúnak az igazolása minden bizonnyal nem okozna gondot a csillagászoknak, mivel a NASA Kepler nevű szondája nemrég felfedezte a Kepler-16b bolygót, amely ugyancsak egyszerre két nap körül kering. Technikai lehetőségünk tehát adott az X bolygó hivatalosan felfedezésére, a kérdés csupán az, hogy valóban meg akarjuk-e találni.

A pontos időpont eltitkolásának, a bizonytalanságban tartásnak most is ugyanaz az oka, ami az előző civilizációk pusztulásakor volt: a kiválasztódás elősegítése. A tájékozatlanság elűzi a félelmet, és előhozza az emberekből a valódi énjüket. Így ki-ki aszerint él és cselekszik, amit jónak lát, ami a belső indíttatásából fakad. Ha az emberek pontosan ismernék az ítélet napját, meglennének győződve a bekövetkezéséről, akkor hirtelen „megjavulnának”. Ez érthető, hiszen mindenki félti az életét, senki sem akar elpusztulni, tűzhalált halni. A várható kataklizma fizikai lefolyásának pontos ismerete, természeti törvényekkel alátámasztott magyarázata esetén megértené, hogy milyen nagy veszély leselkedik rá. Arra is hamar rájönne, hogy miután semmit sem tud tenni ellene, megmenekülésének egyetlen esélye, hogy elhiszi ami a Bibliában áll, és megpróbál erkölcsös életet élni.

Az ok-okozati összefüggés tudatosodása után mindenki igyekezne jó útra térni. Csupán önzésből, számításból, saját érdekei által vezérelve istenfélővé válna. Az ily módon történő megjavulás azonban nem megtérés lenne, hanem színjáték. Pusztulásuk elkerülése érdekében az emberek igyekeznének féken tartani állati ösztöneiket, alantas lelki világukat. Így nem lehetne elválasztani a „konkolyt a búzától”. Nem tűnnének ki a jók a gonoszak közül, nem válna egyértelművé, hogy kit érdemes megmenteni. Életképes civilizációt pedig csak életképes egyedekből lehet létrehozni. Világunk továbbviteléhez nem sunyi meghunyászkodókra, hanem tiszta lelkű, makulátlan jellemű emberekre van szükség, hogy ne burjánzon tovább a bűn, az erőszak. A selejt romba dönti, elpusztítja környezetét. Nem képes értékteremtésre, fejlődésre. Az evolúció is csak úgy tudja fenntartani a fejlődést, hogy időről időre kiválogatja a legkiválóbb egyedeket, a selejtet pedig elpusztítja.

Éppen ezért a Mindenható sem nagyon szorgalmazza a jó útra térést. Az utolsó napokban, a válogatás idején, a megmentésre érdemesek nevének „élet könyvébe” való beírásakor már az imádság, sem segít. Az Úr ugyanis meglehetős szigorral és következetességgel ítéli meg az embereket. A Jelenések könyvében ezt üzente nekünk: „Aki gonosz, legyen gonosz ezután is; és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is. Aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Az átlagembereket sem akarja mindenáron jobb belátásra bírni. Róluk másutt így szólt: „Rátok, akik nem fogadjátok el a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátáni világ mélységeit nem vetek más terhet; de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.” Az üzenet így zárul: „Íme eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” (22. fejezet, 11-12 bekezdés.)

Praktikus oka is van a globális kiválasztódás érvényre juttatásának. Isten belelát ugyan a lelkünkbe, így meg tudja ítélni, hogy kiben mi lakozik. 8 milliárd ember jellemének vizsgálata azonban még neki is sokáig tartana, és sok visszás helyzetet teremtene. Hiába az igazságos döntés, ha az érintettek ezt nem látnák be. Mit válaszolna Isten arra a sokak által feltett kérdésre, hogy: Miért vetettél engem a pokol tüzére? Azt, hogy: Mert úgy gondoltam, hogy rászolgálsz. Nem egyszerűbb hagyni, hogy a bűnös lelkek tényleg rászolgáljanak a büntetésre, a kiselejtezésre. Cselekedeteik tudatában már nem fognak kérdezni semmit. Ezért Isten Jánosnak is megtiltotta, hogy részletes magyarázattal szolgáljon az általa látottakról. „Amikor a hét mennydörgés hangján megszólaló angyal részletes felvilágosítással szolgált a kezében tartott könyvből, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből: Pecsételd le amit a hét mennydörgés mondott, de ne írd le!” (Jelenések könyve 10. fejezet, 1-4. bekezdés) A Biblia a búza és a konkoly példázatával világítja meg a végítélet szükségességét: „A búzatáblából nem lehet a gazt egyenként kigyomlálni, mert közben összetaposnánk az értékes növényt. Eljön azonban az aratás ideje, amikor a termés betakarításra kerül. Ekkor már elvégezhető a válogatás, melynek során a búza a csűrbe kerül, a kirostált konkoly pedig a tűzre vettetik.”

Az Ezoterikus Világ folyóirat Életképek című rovatában olvasható cikkek hű képet adnak arról, hogyan zajlik a kirostálódás, miként selejtezzük ki magunkat. Viselkedésünkkel, cselekedeteinkkel, ösztöneink szabadjára engedésével önmagunkat minősítjük. Senki sem kényszerít bennünket a rossz útra. Az emberek többsége „önként és dalolva” masírozik a pokolba. Tömegesen adják el lelküket a Sátánnak, a sok pénz, a luxus életvitel, és az élvezetek mértéktelen habzsolása reményében. Arra azonban nem gondolnak, hogy mindezért az életükkel, lelki üdvösségükkel fognak fizetni. Bűnre való hajlamunkra jellemző, hogy valaki már a Miatyánkot is átírta: „És ne vígy minket a kísértésbe, mert megyünk mi magunktól is.”

Pontos évszámmal Jézus sem szolgált a végítélet bekövetkezésével kapcsolatban, de néhány prak­tikus, életvédelmi tanáccsal igen. Amikor a tanítványai az olajfák hegyén megkérdezték tőle, hogy mi lesz a jele a világ végének, ezt válaszolta: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie. De ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad. Lesznek éhínségek és földrengések mindenfelé. A vajúdás kínjainak kezdete ez...Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást...Amikor meg­látjátok a pusztító utálatosságot...meneküljetek a hegyekbe. Aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit. Aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza ruháját. Jaj a terhes és a szop­tatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy a menekülésetek ne télen legyen...Mert nagy nyomorúság lesz akkor. Olyan, amilyen a világ kezdete óta nem volt, és nem is lesz.” (Máté evangéliuma, 24. fejezet, 6-21. bekezdés) Ez az intelem olyan, mint egy katasztrófa-elhárító utasítás földrengések idején. Mit kell tenni, amikor megmozdul a Föld? Azonnal ki kell menekülni az épület­ből. Akik földrengésveszélyes körzetekben laknak, ilyenkor fejvesztve hagyják el a házaikat. Ahogy Jézus mondta ilyenkor az is jobb, ha valaki a ház tetején van, és nem alatta. Ha össze is dől az épü­let, nem rá dől. Ha már nem tudott elmenekülni a házrengetegből, egy kis szerencsével lerepül a ház­te­tőről.

Az is világos, hogy miért jobb, ha a katasztrófa nyáron következik be, és nem télen. Miután minden épület összedől, és megszűnik a fűtés, semmi sem védene meg minket a fagyhaláltól. Persze ne felejtsük el, hogy amikor nálunk nyár van, a déli féltekén éppen tél. Ezért az emberiség földrengéseket túlélt hányadának fele, fagyhalálra ítéltetett. A másik részét pedig – a már említett okok miatt – az elviselhetetlen hőség fogja tizedelni. Az éhínségről, az állapotos asszonyok, és a kisgyermekes anyák kínjairól, valamint egyéb szörnyűségekről (pl. kannibalizmus) pedig már nem is érdemes beszélni. Ez mindenki számára nyilvánvaló. Az afrikai éhezőkről szóló híradások már adtak némi ízelítőt erről az állapotról. Az éghajlati viszonyokon túlmenően a föld felszínének arculata is átalakul. Edgar Cayce látomásai szerint: „Európa felső része egy szempillantás alatt megváltozik. Amerika nyugati részein a Föld szétdarabolódik, Kalifornia az óceán mélyére süllyed. Japán nagy része a tenger alá kerül.”

Mivel az univerzumok eónok óta ismétlődő pusztulása és újbóli kialakulása hasonló módon történik, a fejlődés, a változás csupán minimális. Ezért nagy valószínűséggel meg lehet jósolni, hogy most nálunk mi fog történni. Miután a fejlett Földön kívüli civilizációk bepillantást nyerhetnek az előző univerzumok történelmébe, tudják, hogy mi lesz a sorsunk. Földünkre látogatásuk során ismereteiket megosztották velünk. A bibliai prófétákhoz hasonlóan az India népét támogató, fejlődésüket segítő istenek már évezredekkel ezelőtt elárulták, hogy a „vaskorban” mi vár ránk. Ezeket a jövendöléseket annak idején lejegyezték, így fennmaradtak az utókor számára. Nem biztos, hogy most is ugyanaz fog történni, mint az előző univerzumban. Napjaink eseményeit látva azonban egyre szembeötlőbb a hasonlóság. Ahogy haladunk a vég felé, mind nyilvánvalóbb, hogy mi is ezt az utat járjuk. Mi sem tudjuk elkerülni elődeink sorsát. Hiába kaptunk mi még az előző világkorszakban élőknél is több lehetőséget civilizációnk megmentésére, egyiket sem használtuk ki.

Az ősi hindu iratok szerint a közeledő világvége biztos jele az, hogy a birodalmak urai elveszítik józan eszüket. A fejedelmek és a hatalmasságok könyörtelen adókat vetnek ki. Nem védik meg az alattvalóikat, és semmibe veszik spirituális kötelezettségeiket. Az egykori védelmezők lassan fenyegető rémséggé változnak. A hibás politikai döntések, a kirobbanó háborúk miatt éhínségek törnek ki. Hatalmas népvándorlás kezdődik, és az éhezők elözönlik azokat a földeket, ahol még van mit enni. A hétköznapi életet megnehezíti a gyorsan terjedő feszültség, idegesség és gyűlölet. Az emberek már nem tanúsítanak megértést egymás iránt. A legkisebb vélt vagy valós sértés is elegendő egy vad veszekedés vagy éppen verekedés kirobbanásához. A nők ugyanolyan durvák és erőszakosak lesznek, mint amilyenek régen a társadalomból kitaszított férfiak voltak.

Az elme és a bölcsesség már nem szab korlátokat a zsigeri indulatok számára. Az erőszak beköltözik az otthonok falai közé is. Pokollá válik a gyengék, az öregek és a magatehetetlenek élete. Az emberek egy része ragadozóként viselkedik. Aki nem tudja megvédeni magát, attól mindent elvesznek. Vannak birodalmak, ahol az erőskezű urak még egy darabig fenn tudják tartani a rendet, ám az ő világuk is megváltozik. Ami nem hasad szilánkokra, az belülről szétrohad. A leggyávábbak hirdetik magukról, hogy igazi hősök, a valódi hősöket pedig kitaszítják maguk közül. Végül már nekik sem lesz kiben bízniuk. Eljön a családok széthullásának időszaka is. Mindenki magára marad, a túlélésért vívott küzdelemben, még a családtagok is egymás torkának esnek. Idejétmúlttá válik a tudás és a hűség. Helyükbe lép a gyönyörök kergetése, és már semmi sem korlátozza az emberek kéjvágyát. Hamar felnő az a nemzedék, amelyik számára már az erkölcstelenség lesz a természetes. Ahogy minden széthullik, úgy az emberek mind jobban kezdenek hasonlítani az állatokra. Az emberek csupán az ösztöneikre hallgatva cselekszenek. A kéjsóvárság, a paráználkodás időszakait csak a vérontás és az erőszak fellángolásai szakítják félbe.

Ekkor már senki sem figyel a bölcs gurukra. Elhallgatnak, vagy erőszakkal elhallgattatják őket. Saját tanítványaik is ellenük fordulnak. A pokoli démonok követői maguk mellé állítják az embertömegeket. Pokollá változtatják a világot, és ennek súlyos következményei lesznek. Az ég nem nézi sokáig tétlenül azt, hogy a Földön eluralkodott a becstelenség és az erkölcstelenség. Az isteni hatalom növekvő haragját jelzik, hogy a káli juga időszakában egyre kiszámíthatatlanabbá válik az időjárás. Már nem lehet megbízni az életet adó monszunesők érkezésében. Mind gyakoribbá válnak a szárazságok és a viharok. A káli juga kezdetén összeomlik az indiai kasztrendszer. A halandók elfordulnak az istenektől. Az emberek elfelejtik a Mindenható igazi nevét, és már nem ajánlanak fel áldozatokat az isteneknek. Nem ismerős? Mintha már térdig járnánk ebben a korban. Még nem merültünk el benne, de nem sok választ el bennünket tőle.

Markandéja ókori próféciája szerint a káli jugában terjed az őszintétlenség. Romlik az ember, és eszményei egyre alantasabbak lesznek. Már csak a hírnév kedvéért gyakorolják az adakozást és az áldozatokat. Mind több lesz a bestiális ember. Bűnözők jutnak hatalomra. Egyre kevesebb lesz az erényes ember, és mind több a gonosz. Eluralkodik a hitetlenség, a vallástalanság. Annak érdekében, hogy az emberek ne érezzék maguk körül az általános rothadás szagát, és ne zavarja őket a természet rendjének megbomlása miatt mind silányabbá váló termés rossz íze, az ízlelő- és szaglóképességük csökken, majd megszűnik. A tehenek egyre kevesebb tejet adnak, kevesebb lesz a gyümölcs és a virág is. Ezzel szemben rohamosan szaporodnak a varjak. Csapatostól sötétítik el az eget, miközben kárognak. Jelzik a közelgő véget. Ennek során az emberek tömegesen halnak éhen. A megélhetésüket féltők mindenfelé halomra ölik egymást. Az életben maradtakon állandó fáradtság lesz úrrá, és különféle betegségek pusztítják őket. Mindenütt a káosz és zűrzavar uralkodik. A jóérzésű emberek megundorodnak az élettől, és azt kívánják, hogy bárcsak meghalnának. 

Mindezek ismeretében mit lehet mondani? Ez a végzetünk. Semmit sem tehetünk ellene. Úgy tűnik, mintha a Nibiru Isten pallosa, büntető bolygója lenne. Ezt Jézus is tudta. Erre utal az előbb idézett megjegyzése: „Amikor meglátjátok a pusztító utálatosságot...” Mi más lehetne az a szörnyű­ség, ami a nappali égbolton is látható lesz. A halálbolygót azért hozta létre a Teremtő, hogy időn­ként megtisztítsa vele Földet. Egy előre megtervezett forgatókönyv szerint minden civilizációt alá­vet egy alapos rostálásnak, és csak a javát engedi tovább élni, fejlődni. Most mi kerültünk sorra. Ami azt illeti valóban ránk férne egy megújulás. A jelenlegi úton haladva ugyanis a teljes rothadás vár ránk. Rászolgáltunk tehát a büntetésre, soraink megritkítására. Csak senki nem szeret a vesztesek közé tartozni. Ami azt illeti, nem is szükségszerű a kataklizma bekövetkezése. A 10. bolygó ugyanis 3600 éven­ként meglátogat bennünket. Eddig kétszer járt a közelünkben, és mindegyik találkozást megúsztuk. Tehát nem minden alkalommal pusztítja el az emberiséget. Fizikailag megvan a lehetőség a találkozás végzetessé válásának elkerülésére. Ez csupán időzítés kérdése. Egyébként már a múltban is történtek ilyen beavatkozások. Csillagászati megállapítások szerint a Nibiru keringési ideje 3600 és 3700 év között ingadozik. Az égi-mechanikai törvények szerint azonban a bolygók keringési ideje meglehetősen stabil. Föld keringési idejéből is tudjuk, hogy ez a paraméter nem szokott magától változni. Az eltérés valószínűleg külső befolyásolásnak tudható be.

Ha az istenek úgy döntenének, hogy érdemes bennünket megmenteni, most sem kellene mást tenniük, mint lelassítani a halálbolygót. Egy égitest felgyorsítása vagy lelassítása már a földönkívüli civilizációknak sem okoz technikai problémát. Ez esetben a Nibiru akkor lépne be a Naprendszerbe, amikor mi éppen a Nap túlsó oldalán vagyunk. Így semmi sem történne. A nagy távolság miatt csupán egy nappali égbolton is látható érdekes látványban lenne részünk. Visszatérésekor, kb. 7 év múlva sem esne bántódásunk, mert ekkorra bolygónk visszajutna a korábbi helyére, azaz megint a Nibiru keringési pályájának átellenes oldalára kerülnénk. A másik megoldás, hogy koncentrált éteri részecskékből álló energiafallal odébb taszítják a Nibirut. Arra a pályára, amelyen az előző hat alkalommal végigment. Sugárfegyverekkel ellátott űrhajóikkal ennek a feladatnak a végrehajtása sem okozna gondot a földönkívüli civilizációknak.

Ezt a kegyet azonban ki kell érdemelni. Ahhoz hogy Isten megkegyelmezzen nekünk, teljes mértékben, és maradéktalanul meg kellene változnunk. A dolgok jelenlegi állását látva ennek esélye a nullával egyenlő. Mindenesetre a sorsunk rajtunk múlik. Ezt erősítik meg a földönkívüliek is a következő üzenetükkel: „A jövő olyan, mint a víz. A jelen egyfajta kompresszorként működik, amely a múlt jegévé fagyasztja a jövő vizét. Minden embernek megvan a lehetősége, hogy jó irányba fordítsa a dolgokat, mielőtt a jövőnk múltunkká válna a jelen iránti közömbösségünk miatt.”

A Földön kívüli civilizációk sem tudják, hogy pontosan mi vár ránk. Éppen ezért nincsenek készen kidolgozott ki- és visszatelepítési terveik. A kontaktoktól származó információk szerint: „Az emberek szabad akarata kihat a végkifejletre, és sok változást eredményezhet.” Ez is azt bizonyítja, hogy lényegében tőlünk, a viselkedésünktől függ, hogy valójában mi fog történni velünk. A be nem avatkozás szabálya különben sem teszi lehetővé az interplanetáris segítségnyújtást. A nálunk fejlettebb civilizációk nem téríthetik le pályájáról a 10. bolygót, és nem telepíthetik át a Föld teljes lakosságát más bolygókra. Csupán egy biztonsági tartalékot, a népesség javát viszik el egy időre, hogy ha mindenki elpusztul, legyen aki folytassa a civilizációnkat. Az álláspontjuk az, hogy: „Az élet egy tanulási folyamat a fejlődésben levő lelkeknek. Az emberiségnek fel kell emelkednie arra a szintre, ahol mi állunk. A korábban általunk is átélt katasztrófák kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberek megtanulják segíteni egymást a nehéz időkben.” A Földön kívüli civilizációk tehát úgy vélik, hogy ez egy jó lecke lesz számunkra, és nem akarnak megfosztani bennünket a tanulás lehetőségétől. Az igaz, hogy rengeteg tapasztalatra fogunk szert tenni, de milyen áron?

Csupán egyetlen vigaszunk lesz, hogy a katasztrófa lezajlása után a Sátán „megkötöztetik”, és a megmaradók számára elkezdődik egy ezer évig tartó nyugalmas időszak, amikor külső erők nem rongálják ezt a világot. Ebben a korszakban csak mi árthatunk önmagunknak. Tévedéseinkért, hibá­inkért, civilizációnk romlásáért nem okolhatunk többé senkit, mi leszünk önmagunk legnagyobb ellensége. Ez lesz a bizonyítás időszaka, hogy érünk-e valamit, képesek vagyunk-e felnőni a kozmikus társadalmak sorába. Ebben az időszakban fognak tömegesen megmutatkozni a föld alatti, és a Földön kívüli civilizációk előttünk, és a viselkedésünk alapján döntik el, hogy befogadnak-e bennünket a galaktikus társdalomba. A „felnőtté váláshoz” minden segítséget megadnak nekünk. A katasztrófa előtt kimentett embertömeg képzésével és visszatelepítésével egy olyan indító lökést kap az erkölcsi és technikai fejlődésünk, ami nagyban elő fogja segíteni a talpra állásunkat, történelmünk megfelelő mederbe terelését.

 

Menekülés, menekítés

 

Sajnos nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az emberek jobb belátásra térnek, és viselkedésükkel kiérdemlik civilizációnk maradéktalan megmentését. Szinte biztos, hogy a bibliai prófécia válik valóra, és a Jelenések könyvében leírtak szerint csupán a töredékük kerül kimentésre. Az ismert adaton kívül valamivel nagyobb arányban fognak erre méltó embereket kimenteni a Földön kívüli civilizációk. A szakirodalom szerint a Hold túlsó oldalán kialakított kéreg alatti bázisra, illetve a Mars egyik bolygójára, a Phobosra viszik őket. Ez a mesterséges bolygó korábban a bajba került marsi civilizáció kimentésére szolgált. Most felújítva ránk vár. Az együttes akciók eredményeként megmentett emberek száma azonban nem éri el a fél milliót sem. Mi lesz a visszamaradt 7 milliárddal? Ők csupán a szerencséjükben, a puszta véletlenben bízhatnak? A vízözön után is életben maradt kb. 5 millió ember a Föld akkori, 500 milliós népességéből. Vajon a tűzözönben mekkora a megmenekülési arány? Még az egy ezreléket sem éri el? Nem túl biztató perspektíva.

Szerencsére a Földön kívüli civilizációk ennek a problémának a megoldásában is segítettek nekünk. A nálunk fejlettebb fajok már sok kataklizmát átéltek, így kellő tapasztalatuk van a túlélés terén is. Az indiai pálmalevélkönyvtárakban található ősi iratok szerint több ezer évvel ezelőtt a földönkívüliek egy csoportja repülő szerkezeteken érkezett hozzánk. Itt tartózkodásuk csupán átmeneti volt. Önként vállalt küldetésük egy gigantikus óvóhely létrehozása volt. Amint elkészültek a művükkel, távoztak a bolygónkról. A dolog úgy tudódott ki, hogy 1963-ban az utrechti egyetem birtokába került egy régi kínai kézirat, amit egy gyűjtő adományozott az intézménynek. Az egyetem sinológusai lefordították a szöveget, de nem sokat értettek belőle. Olyan meseszerű kifejezések voltak benne, mint „föld alatti kígyó, amely háromfelé ágazik”, vagy a „homály hosszan tartó világa”, és „ágas-bogas utak a sötétség birodalmában”. Mivel nem sokat tudtak kezdeni, félretették a kéziratot. Ezt követően azonban egymás után érkeztek a hírek az ázsiai országokból különböző alagutakról, barlangokról. Az egyes törzsek, népek legendái arról is szóltak, hogy ezekbe a hatalmas járatokban egész hadseregek masíroztak be, majd néhány nap múlva egy másik országban bukkantak fel. De mi értelme van föld alatti csatornákban, sötétben botorkálva közlekedni, amikor az ellenséges ország a föld felszínén is elérhető? Nos mint később kiderül ennek oka az volt, hogy hamarabb, kevesebb fáradsággal odaértek. A „komoly” kutatók persze ezeket a történeteket a legendák világába sorolták, és úgy vélték, hogy az egyszerű emberek dús fantáziájának, illetve a természettudományos ismeretek hiányának tudhatók be. Szerintük évezredekkel ezelőtt élt babonás őseink sok mindent kitaláltak, aminek semmi köze a valósághoz.

Mint annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy tévedtek. A kíváncsiságuk úrrá lett rajtuk, mely által bizonyosságot nyertek. 1971-ben két német kutató felfogadott két bennszülött kísérőt, és a Himalája nyugati részén lehatoltak az egyik „föld alatti kígyóba”, a „homály világába”. Csak negyedik látogatásuk során sikerült elnyerniük az ott élő törzs bizalmát. Ekkor árulták el nekik, hogy a falujuk határában van a „sárkánytűz alagutak” egyik lejárata. Az alagútrendszert azonban nem derítették fel, mert kísérőik erről lebeszélték őket. Elmondták, hogy: „A járatok több helyen elágaznak, és könnyű bennük eltévedni. Ennél is nagyobb baj, hogy néhol teljesen váratlanul tűz zúdul a hívatlan látogatóra.” Európába visszatérve beszámoltak felfedezésükről. Miután hivatásos kutatókról volt szó, nem vádolhatták őket fantáziatúltengéssel. Ezt követően elkezdték módszeresen feldolgozni a szakirodalmat.

Egy tádzsikisztáni legendából megtudták, hogy a sárkánytűz-alagutak behálózzák egész Ázsiát. Átvezetnek a kínai Nagy Fal alatt, és egyik kijáratuk Pekingben van. Ezt a jelenlegi kommunista rezsim vezetői jól tudják, ezért gondosan befalaztatták, nehogy a rendszer ellenségei oda menekülhessenek. Afganisztánban is van egy lejárata az alagútrendszernek. 1983-ban az utrechti egyetem kutatói az islamabadi egyetemmel közösen kutatóexpedíciót szerveztek a megtalálására. A jelek szerint rábukkantak, mivel nyomtalanul eltűntek. Beludzsisztán tartományból indultak, Nord Kundi városá­ban még megvoltak, majd nyomuk veszett. Valahol a közelben megtalálhatták a lejáratot, és feltehetően eltévedtek a szövevényes járatokban. A környékbeliek szerint azonban az alagutak „őrei” végeztek velük. Az is lehet azonban, hogy a falak nyílásain át minden oldalról rájuk zúduló lángnyelvek végeztek velük. Úgy tűnik, hogy ezekbe a járatokba nem célszerű avatott kísérő nélkül lehatolni.

Ezt bizonyítja Lionel Chatelot francia régész sikeres felderítő expedíciója is. Ő már az előkészítésben is körültekintően járt el. Tisztában volt vele, hogy ezt az alagútrendszert nálunk fejlettebb lények őrzik, akik nem szeretik a kincskeresőket, a hívatlan látogatókat, az idő előtti titokfelfedőket. Ezért előbb az ő jóindulatukat kell elnyerni, hogy avatott kalauzra tehessen szert. Ennek érdekében az 1990-es évek elején nyomozásba kezdett, és a néphagyományokat jól ismerő szakértőket keresett fel. Nagyban segítette őt ebben, hogy beszélte az itteniek nyelvét. Ők elmondták neki, hogy: „Valaha régen élt egy különös nép a környéken. Nem a Földön születtek, és nem is itt haltak meg. Csak ide költöztek egy időre, mert valamit építettek a bolygón” És mit építettek? – érdeklődött a régész. „Nagy alagutakat és barlangokat, ahol minden ember elfér majd, ha jön a nagy csapás!” – szólt a válasz. Chatelot sejtette, hogy jó nyomon jár, és érezte, hogy neki sikerül feltárni a titkot. A falusiak megmutatták neki az alagút egyik kijáratát. Várt három napot, amíg egy vallási ünnep következtében iráni régésztársai mind hazautaztak, majd némi élelemmel, zseblámpákkal, hegymászó csákánnyal és kötelekkel felszerelkezve bemerészkedett az alagútba.

Nagy meglepetésére és szerencséjére egy szakállas férfit talált a bejáratnál. Szemmel láthatóan várta őt. Némán üdvözölték egymást, aztán az önkéntes kísérője elindult előtte. Eleinte félhomályban botorkáltak, majd a régész zseblámpát gyújtott. Döbbenten látta, hogy az alagút olyan széles és magas, hogy egy teherautó is könnyen végigmehetne benne. Ezt az is lehetővé tenné, hogy a padlózat „lecsiszolt kőből volt”. Ennél is jobban meglepte, hogy az alagút falai teljesen simák voltak. Egyál­talán nem tűnt természetes képződménynek. De akkor miért nem látszanak a vésőnyomok? – cso­dál­­kozott. Miután mindez hosszú kilométereken át tartott egyre jobban megerősödött benne a gyanú, hogy ezt a kemény kőzetbe vájt alagutat aligha emberi kéz készítette. Meggyőződést az is alátá­masztotta, hogy egyes helyeken csupa korom volt a kőfal és a padló. Mintha valami nagy tűz égett volna benne. A remete jelekkel mutatta, hogy a tűzsárkány itt fújta ki a lángokat. Az áldozattá vált vakmerő vándorok nyomai is fellelhetők voltak félig elégett emberi csontok formájában. Már több órát gyalogoltak, amikor az idegen felemelte a kezét, és megálljt parancsolt. A távolból furcsa zaj hallatszott. Erre a remete futásnak eredt. Chatelot utána iramodott. Az alagút egyik elágazásához ér­ve kiderült a sietség oka. Valóságos orkánszerű huzat száguldott végig az előző járaton. Ha nem elég gyorsak, biztosan elsodorta volna őket.

Már vagy 10 kilométert gyalogoltak, amikor egy újabb elágazás következett. Kísérője azonban ragaszkodott az eredeti járathoz, a másikra ügyet sem vetett. Látszott rajta, hogy jól ismeri a barlangrendszert, tudja, hogy merre jár. A harmadik elágazás után aztán végre egy kijárathoz értek. Ott annyira erős volt a huzat, hogy egymásba kellett kapaszkodniuk, nehogy elsodorja őket. A keskeny nyíláson kibújva egy napos hegyoldalon álltak. A régészt nagyon meglepte, hogy a nap éppen akkor kelt fel. Nem értette a dolgot, hiszen délelőtt indultak, jó néhány órát meneteltek, így már estének kellene lennie. Végül a remete levezette őt a völgybe, majd hirtelen eltűnt. Nyoma sem maradt. Chatelot egy darabig kiáltozott utána, de hiába. Észrevette, hogy éppen egy ösvény elején áll. Elindult hát rajta, és eljutott egy faluba. Itt megtudta, hogy nem pár órát, hanem két és fél napot töltött a hegy belsejében. Legalábbis ennyi idő telte el a néhány órás gyaloglásuk alatt. A két falu pedig légvonalban is legalább 65 kilométerre volt egymástól. Pár óra alatt képtelenség ilyen hosszú utat gyalog megtenni.

Ezt követően tovább folytak a kutatások. A szóbeli legendák és írásbeli források alapján egyre terebélyesebbé vált az alagútrendszer. Az idegenek nem csak néhány száz kilométernyi alagutat vájtak ki nekünk. A kelt-kínai tengerparttól Mongólia felé is húzódik egy ága. Ebből ágazik el egy hosszú járat a Tibet és Nepál alatti barlangrendszerig. Innen tovább nyúlva elér Indiáig és Pakisztánig. A sok ezer kilométernyi mesterséges alagútrendszer Irán, Tádzsikisztán és Kirgízia alatt is megtalálható. Ezeknek a járatoknak mindegyike kapcsolódik egy másik ághoz, így az egész rendszer össze van kapcsolva. A számítások szerint már az eddig felderített barlangrendszerben közel 2 milliárd ember férne el. Ezoterikus források szerint Dél-Amerika alatt is húzódik egy kiterjedt alagútrendszer. Ezt állítólag az atlantiszi civilizáció hozta létre hasonló módszerekkel. Jelenleg civilizációs értékeik megőrzésére használják. Ennélfogva ez is szigorú őrizet alatt áll. Több beszámoló utal arra, hogy Európa alatt is található egy több ezer kilométer hosszú alagútrendszer. Ezt a föld alatt élő fejlettebb népcsoportok közlekedési utakként használják.[90]

Nekünk tehát nem kell mást tenni, mint használatba venni ezeket a kiterjedt alagútrendszereket. Az itt hagyott, ki nem mentett emberek számára ugyanis a megmenekülés egyetlen lehetősége a föld alá költözés. A földrengés hatása a föld felszínén a legerősebb. Minél lejjebb hatolunk a föld alá, annál kisebb a kilengés, és ezáltal a rombolás mértéke. A sziklába vájt alagutak nem csak a beomlástól védenek, hanem a tűz- és hamuesőtől is. A lejáratok befalazásával a kéngőzős levegő lejutása is megakadályozható. A hatalmas üregekben több napra elegendő oxigén van. Ez kevésnek tűnik ugyan, mivel a meggyulladt épületek és erdők még hetek múlva is lángolni fognak, de ne feledkezzünk el az idődilatációról. A barlangjáratok falának és padlózatának simasága arra utal, hogy ezeket a folyosókat szubatomi energiakéssel vájták ki, és a törmeléket dematerializálták. A belül kitermelt kőzetnek ugyanis a járatok környezetében semmi nyoma sincs. Ha kihordták volna, biztosan nem viszik a több kilométerrel odébb levő völgyekbe csak azért, hogy eltüntessék tevékenységük nyomait. A nagy intenzitású pozitív szubatomi energia elnyelődött a falakban is, ami azt a járulékos hatást eredményezte, hogy ezekben a barlangokban lerövidül az idő. Így néhány napi lent tartózkodás alatt a föld felszínén több hét telik el. Ennyi idő alatt már kialszanak a tüzek, és lehullik a pernye a talajra, vizekre. Eső is eshet, ami kimossa a levegőből a port és egyéb szennyeződéseket. Az elhasznált levegő kiengedése, és a friss beengedése során sem kell az összes nyílást megnyitni, hanem csak azokat, ahol a legtisztább a levegő. Két nyílás szabaddá tétele már elegendő ahhoz, hogy kereszthuzat keletkezzen, és felfrissüljön a levegő. Nem ártana tehát ezeket az alagutakat minél előbb feltérképezni, és lakhatóvá tenni. Ebben már nagy gyakorlatunk van, mert a hidegháború éveiben a nagyvárosok alatti metróalagút-rendszert úgy építették meg, hogy atombombatámadás esetén légoltalmi menedékhelyként is használható. Megfelelő kialakításuk és élelemmel, ivóvízzel való feltöltésük esetén szinte az egész emberiség megmenthető lenne.

 

Kényes témák

 

Ezt a társadalom visszásságait bí­ráló rovatot abban a szellemben foly­tassuk tovább, hogy a prob­léma fel­tárása fél győzelem, mert már tud­juk, hogy milyen hibát kell leküz­denünk. Mind nagyobb mérete­ket ölt társadalmunkban a nagy­zási má­nia. A sznobok örömére a bor­bély­­műhelyt ma már hajstúdiónak ne­ve­zik, a szatócsbolt­ból pedig hi­per­market lett. Ha munka­helyet aka­runk változtatni, akkor egy magára vala­mit is adó cégnél már nem a sze­mélyzetis fog­lalkozik az ügyünk­kel, hanem a „humán erőfor­rá­sok me­­nedzsere”. A ranglétra leg­alján ál­lók­nak sem lehet panaszuk a titu­lu­sukra. A multinacionális vál­lala­tok­nál a kép­zettség nélküli beta­nított mun­káso­kat is operátoroknak neve­zik. A fu­va­rozással, áru­szállítás­sal kap­csola­tos papír­munka végzőit pe­dig lo­gisz­tikai adminisz­trá­torok­nak hív­ják. A jegyszedők koordinátorok­ká váltak. A portások input-output ma­na­gerek lettek. Ha így ha­ladunk to­vább, a szemétszállítókat hulla­dék­­el­helyezési logisz­ti­kai mana­gernek, míg a postás bácsit nemsokára se­nior executive dis­tributor project­mana­ger-nek tituláljuk. Már vicc is szüle­tett a nagyzolási mániánkról:

– Mi a foglalkozása? – Gazdál­kodó vagyok. – És az apja mi volt? – Földműves. – És a nagy­apja? – Paraszt.

A kivagyiság sajátos megnyilvá­nulása az anglománia. Mind többen vannak, akik lassan elfelejtenek ma­gyarul. Lépten-nyomon an­gol kife­je­zésekkel dobálóznak. Rá­adásul sok esetben rosszul, pontatlanul használ­ják őket. Anglo­má­niájuk annyi­ra elhatalmasodott rajtuk, hogy lassan már Szűz Mária nevét is „Méri”-nek fogják ejteni. Újab­ban már nem számít ko­molynak az olyan cég, amelynek a nevében nem sze­re­pel a „trade”, az „uni”, a „multi”, az „inter”, a „mega”, a „transz”, a „komplex” vagy a „glo­bal” szócska. Ha ki­megyünk az utcára a bol­tok feliratai alapján akár Ame­rikában is érez­hetnénk magunkat, mivel min­den cégtáblán angol felirat virít. „Hadd lássa az utca népe milyen menők vagyunk!”

Már a használt holmit sem bizo­mányi áru­házakban adják el, hanem Second hand bou­tigue-ban. A ma­gyarosított butik szó ugyanis nem vált ki tolongást a bolt előtt. Arról nem is szólva, hogy mit szólna a barátnőnk, ha arra a kér­désre, hogy „hol vett­ed ezt a cuki tri­kót?” – azt vála­szol­nánk, hogy „a sarki használtcikk üzlet turká­lójá­ban”. Ma már az éttermet sem res­taurant-nak titulálják, mert ebből túl sok van. Újab­ban ris­to­rante a neve. Bár e két elneve­zés egyi­ke sem an­gol, de elég idegen ah­hoz, hogy az át­lagember ne értse. Aki ra­gasz­ko­dik az an­gol nevekhez, járjon a Steak Houseokba ebé­del­ni. A bevásárló köz­pon­tok Shopping cen­terek let­tek, az üz­let­házakból pe­dig plaza-k. A küllemük­re ké­nyes höl­gyek Fit­ness salo­nok­ba, Turbo so­­lariumok­ba, il­let­ve Bea­uty far­mok­ba jár­nak. Eköz­ben a fér­jük va­lame­lyik busi­ness clubot lá­togatja. A ti­tu­lusuk ma­­na­ger, még akkor is, ha va­­lójá­ban kö­­zönséges ügy­nö­kök. Egyéb­­­ként a kü­lön­féle ter­mékek­kel háza­ló­kat ré­gen vi­géc­nek hívták. Ez a né­met ere­­detű szó azon­ban idő­köz­ben meg­lehető­sen rosszalló ér­tel­mű­­­vé vált. Ma már a leg­alacso­nyabb rang ezen a téren a ter­mék­mened­zser. Még sze­rencse, hogy az írás­mód­ja magya­ro­so­dott. Így ha nem is érti az át­lag­ember, leg­alább el tudja olva­s­ni, hogy mi áll a név­kártyán. A ferde hajlamúaknak sem kell már annyi­ra szégyenkezniük, mivel nem kuk­kol­dába járnak, ha­nem a Peep show-ba. A lerésze­gedés sem akkora szé­gyen, ha valaki nem a sarki kocsmában rúg be, hanem a Wine store-ban.

 

A kitűnni vágyás nem csak a felső-, ha­nem az alsó néprétegeket is megfertőzte. Korlátozott anyagi lehetőségeik folytán ők a gyermekeiknek adott nevekkel próbál­nak kiemelkedni a környezetükből. Ennél­fogva mind gyakoribb közöttük a világ­hí­rű mo­dellek nevét viselő Szindi, Klaudia, Niko­lett. Fejlettségi szintjüket illetően azonban egyáltalán nem szolgáltak rá ezekre az előkelőséget sugalló, pozitív képzettársításra késztető nevekre, mert nem hogy szépen mozogni, de normálisan járni sem tudnak. Járás közben a saját lábukban is megbotlanak, és hasra esnek. A felkapaszkodási vágy ily módon való erőltetése nevetségessé teszi ezt a réteget. Emellett az esetlen manökenpalántákat lépten-nyomon csúfolni fogják az iskolában. Sok egyéb bajuk mellett még a lényüktől idegen nevük miatti gúnyolódást is el kell szenvedniük. Különleges név adásával senkit sem lehet kiemelni hátrányos helyzetéből. A Hortenzia, az Anasztázia, a Vilhelmina, az Eufrozina, az Imola, a Szimo­netta, a Petronella vagy a Roxána szép nevek, de csak a maguk környezetében; abban a nyelvi közegben, ahol keletkeztek. Tőlünk azonban teljesen idegen. Arról nem is szólva, hogy nem ártana a keresztnevet összehangolni a vezetéknévvel. Enyhén szólva nevetséges a Mucsai Ulysses név. A Kolompár Elektra név is lépten-nyomon megütközést fog kiváltani viselőjének környezetéből.

Attól senki sem lesz különb, hogy különleges nevet hord. A név szoros kapcsolatban áll a személlyel. Ez a transzcendentális kapcsolat annyira széleskörű, hogy még a számmisztika is befolyásolja. Ha valakire olyan nevet erőltetnek, amely távol áll a személyiségétől, ez egész életen át gondot fog okozni neki. Különleges nevét úgy fogja viselni, mint a koldus a királyi palástot. Messziről jól mutat, de közelről nézve kikandikál alóla a koldusgúnya. A mások szerepében való tetszelgés, a majmolás lehetetlenné teszi önmaguk vállalását. Az idegen eredetű névvel elveszítik személyiségüket, családi identitásukat. Akit más bőrébe bújtatnak, az nem tudja a saját életútját járni. A fejlődés, az óhajtott szintre való felemelkedés csak az ezzel járó nehézségek vállalásával érhető el. Az érintett szülők tehát jobban tennék, ha a saját köreikre jellemző, évszázadokon át használt neveket adnák a gyermekeiknek, hogy ezáltal azzá válhassanak, aminek születtek.

Sajnos ezen a téren is egyre jobban megnyilvánul az anglománia. Ennélfogva lassan az egész társadalmunkból kikopnak a régi magyar nevek. Pedig nincs miért szégyenkeznünk, mert több mint ezer éves történelmünk során országunk legjobbjai gyarapították a tősgyökeres magyar nevek rangját, becsületét. Szent László királyunk pl. az erényekben és erkölcsi értékekben ugyancsak bővelkedő lányának a Piroska nevet adta. Neki megfelelt az ősi, ízig-vérig magyar név; pedig egy királylány bármilyen nevet viselhetett volna. Az egzaltált emberekre is jellemző az extravagáns nevek választása. Főleg az angolszász országokban sok szülő nevezi el a gyermekét kontinensekről, városokról, tájegységekről. Amerikában, a korlátlan szabadság hazájában a lányok fiúnevet, a fiúk pedig lánynevet is kaphatnak. Ebből aztán sok félreértés adódik. Arról nem is szólva, hogy ezeket a gyerekeket állandóan csúfolják az iskolában. Biztos nem fog örülni a nevének egy médiában sürgő-forgó londoni mesterszakács kislánya sem, akit Poppy Honey (Mákos-Mézes)-re kereszteltek.

 

Érdekes hírek

 

Az apokaliptikus állapotok láttán mind több intelem születik, egyre többen próbálják a társadalom tudati fejlődését helyes irányba terelni. A felvilágosító irodalom gyarapodása ellenére azonban az emberek életszemlélete, gondolkodásmódja semmit sem változott. Továbbra is a haszonlesés, a harácsolás, az élvezetek hajszolása a legfőbb életcéljuk. A mindenáron való profitteremtésnek olykor vannak humoros megnyilvánulásai is. Szlovákiában egy úriember bement az újonnan nyílt luxusáruházba. Miután mindent nagyon drágának talált, csak egy szappant vásárolt. Az eladónő azonban hozzácsomagolt egy óvszert is a szap­panhoz, ajándékként. Csodálkozott rajta, mert ilyen csekély értékű vásárlásnál nem szoktak ajándékot adni. Amikor megkér­dezte, hogy miért kapta, a válasz így hang­zott: „Hogy ne szaporodjanak el az ilyen vevők”.

[

Néhány évszázad múlva úgy fognak em­lékezni korunk emberére, mint aki egész nap a tévé előtt ült, és csak akkor volt haj­landó felállni a ka­ros­székéből, ha megéhe­zett. Sok ember napi mozgása a tévé és a hűtőszekrény, il­letve a mellékhe­lyi­ség kö­zötti stafétázás­ból áll. Eszükbe sem jut, hogy lemenjenek a közeli parkba egyet sé­tál­ni. A mozgás­hiány miatt aztán egyre kö­véreb­bek és enerváltabbak lesznek. Ezen a hely­ze­ten próbál segíteni egy brit áruház­lánc, amely fogyást előidéző vásárlóko­csi­val lepte meg a vá­sár­lóit. A fogyasztó kocsit ugyanúgy kell has­ználni, mint a hagyományosat, de en­nek le­het szabályozni a kerékellenállá­sát. Így egy­­re nehezebb tolni. A megiz­zasz­tott vá­sár­lók pul­­zusát egy műszer mutatja. A kocsira fel­sze­­reltek egy sebességmérőt és egy kalo­rimé­tert is. Ezen a bevásárló ellenőrizheti, hogy mennyi kalóriát égetett el. Nálunk biztosan nem rendszeresítik ezt a kocsit, mert a pulzusszámláló már az árak láttán is kiakadna.

[

Ma már megerőltető tornagyakorlatok és testsanyargató diéta nélkül is le lehet fogyni egy kínai szappan segítségével. Ez a tengeri moszatból készített kozmetikai termék azon kívül, hogy tisztítja a bőrt, csökkenti az alat­ta levő zsírok mennyiségét. Ugyanúgy kell használni, mint a többi szappant, de be­szappanozás után célszerű pár percet várni, amíg a tengeri moszat hatóanyagai fel­szívód­nak a bőrbe, és utána lemosni. Fo­koz­za a hatékonyságot, ha azt a részt ahol fogy­ni akarunk, pár percig masszírozzuk. A szap­pant Japánba is exportálják, ahol a nagy sikerre való tekintettel hamarosan hiánycikk lett. Emiatt egyre többen utaznak Kínába és Tajvanra, hogy beszerezzék ezt a termé­sze­tes fogyasztószert. Japánban azonban a szap­panra is vonatkoznak a szigorú árubeho­za­tali megkötések. A hírek szerint a tokiói re­pülőtéren már több mint tízezer elkobzott szap­pan vár a sorsára.

[

Ahelyett, hogy visszatérnénk a termé­sze­tes életmódra, különböző pótmegol­dásokat alkalmazunk. Köztudott, hogy a csont­ritku­lás megelőzésének leghatékonyabb módja a mozgás. Korunk embere azonban annyira el­lustult, hogy már csak azt a néhány métert hajlandó megtenni, ami a tévé és a hűtőszek­rény között van. Ezért Clinton Rubin ame­rikai biomér­nök feltalálta a rázó­gépet. A NASA támogatásával lét­re­hozott gép per­cenként 90 rezgéssel finom vibrá­ció­­nak teszi ki a csontokat. A vibrációs terápi­ának nagy sikere van, mert nem kell mo­zogni, csak rá kell állni egy asztalra. A tudományos vizs­gálatok során az is kide­rült, hogy a csont­ritkulást leginkább az em­ber sar­ká­ra irá­nyuló terhelés akadályozza meg. Ez azt je­len­ti, hogy megerőltető torna­gya­korlatokra sincs szük­ség. Már az is ele­gendő lenne, ha újra elkezde­nénk járni. Ha így haladunk tovább, tudományos mód­sze­reink­kel talán azt is sikerül kideríteni, hogy az időn­kénti séta, az otthonról való kimoz­dulás jótékony ha­tást gyakorol a szerve­ze­tünkre. Ezt ugyan gyakran han­­goztatják a ter­mészet­gyógyászaink is, de mi csak a mű­sze­reink­nek hiszünk. A tényeknek fittyet hány­va kizárólag a tudományosan igazolt ál­lí­tásokat fogadjuk el. Még a kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékokat sem vesszük figyelembe. Ha majd egy neves professzor megvizsgálja az eredményt, és hivatalosan ki­­jelenti, hogy azt látjuk, amit látunk, majd akkor elhisszük. Addig minden amit látunk, szemfényvesztés.

[

Japánban már kapható az ultrahanggal tisztító mosógép. A japán Sanyo Electric Co. által kifejlesztett ASW-ZR típusú kavitá­ciós mosógép most vált piacértetté. Jellegzetessége, hogy mosópor nélkül, szupergyors légbuborékok segítségével végzi a tisztítást. Ezt egy speciális kompresszor teszi lehetővé, ami a dob alján nagynyomású sűrített levegőt juttat a mosóvízbe egy bonyolult fúvókarendszeren keresztül. Így milliónyi apró légbuborék keletkezik, amelyek hangsebességgel oszlanak szét a mosógép dobjában. A légbuborékok megmozgatják a ruhákat, és keletkező légbuborékok szét­pukkanása ultrahangimpulzusokat kelt, amelyek lelökik a szennyeződést a ruháról. Annak érdekében, hogy ne kötődjenek újra a textíliához, a dob oldalára egy elektrolizáló kamrát szereltek, melynek elektródái között a folyamatosan áramló vízből ózon keletkezik. Ez meggátolja a szennyeződés vizes oldattá alakulását, és újbóli felrakódását. Mivel a csapvíz klórt tartalmaz, az újfajta mosógép tisztító mechanizmusa elektrolízissel is kiegészül. Két elektróda a mosóvíz egy részét oxigénre és hidrogénre bontja. Amikor a hidrogén érintkezésbe kerül a vízzel, hipoklórsav keletkezik, amely a légbuborékok segítségével szinte átlövi a textilanyagot. Eközben kioldja a maradék szennyező anyagokat is belőle, és az ózonnal együtt elpusztítja a baktériumokat. Sajnos ez a módszer egyelőre csak átlagosan szennyezett ruhák tisztítására alkalmas. Az erősen szennyezett munkaruhák tisztításához mosóport is kell adagolni a vízbe. Az újfajta mosógép ára kb. 1000 dollár.

[

Korunk túlzásba vitt testkultusza már a gyermeklányokat is megfertőzte. 14 - 13, sőt 12 éves amerikai tinédzser lányok körében szinte járványszerűen terjed a plasztikai műtétek iránti igény. Túl nagy fenék, túl kicsi kebel, vagy a kelleténél nagyobb orr – és máris szaladnak, hogy szikével korrigáltassák magukat. A szülők még ha akarnák se tudják megakadályozni ezt a folyamatot, mert serdülő lányaik társaik példáját követve kierőszakoskodják tőlük az operáció költségeit. Az amerikai plasztikai sebészek adatai szerint tavaly 171 ezer, 18 éven aluli végeztetett magán plasztikai műtétet.

[

 Az újgazdag állattartóknak már a drága kutya- és macskaeledel sem jó. Az ő igényeik kielégítésre nemrég „ci­ca­éttermet” nyitottak Manhattan-ben, ahol a macskáknak különleges kulináris élvezetekben lehet részük. Két me­nü­kártyát kapnak a vendégek, az egyik a gazdié, a másik a cicáé, de ehetik ugyan­azt a fogást is. Ha pl. a lazacból és rákból készült „álom áramlat” ételt kapja a cica, a gazdája is lazacot és rákot rendelhet. Az első cicaétterem megnyitójára több ezer ember ment el, és a nagy sikerre való tekintettel világ­szerte sorra nyílnak a franchise[91] alapon működtetett hasonló éttermek. Mellesleg egyetlen ebéd árából Indiában egy hattagú csa­lád egy hétig megélne.

[

A sikeren felbuzdulva Moszk­vában kutyaéttermet nyitottak. Előételként carpacciót friss csir­ke- vagy borjúhúsból, főétel­ként pedig főtt marhabélszínből ké­szülő tatárbifszteket zöldség­ágyon szolgálnak fel az ebek­nek. Egy komplett ebéd 6-7 ezer forintnak megfelelő rubel­be ke­rül a gazdiknak. Ennek el­lenére tömve van az étterem ven­dé­gek­kel. A Groom Room macs­kák fo­gadására is felké­szült. Arra is volt gondjuk, hogy a hajléktalanokat elűzzék a környékről, nehogy megzavarják a ven­dégeket, amint nyálcsorgatva figyelik a furcsa dínomdánomot.

[

Manapság Japánban gyerek helyett inkább ölebet tartanak. Mivel divathóbortról van szó, a kutyáknak is meg kell felelniük a cukiság mánia szigorú követelményeinek. Dizájnerek által kutyáknak tervezett ruhák, napszemüvegek és táskák, szépségszalonok, oxigénterápia, stresszoldó tréning és még kutyáknak szóló étterem is található Tokióban. Csirkemájpástétom organikus zöldségekkel, grillezett marhahússal és hamburgerrel. Mindez átszámítva négyezerötszáz forintért, az ember szájában pedig a menü hallatán összefut a nyál. Kis szépséghiba, hogy a finomságokat a tokiói étteremben csak kutyáknak szolgálják fel. Ahogy a kedvencnek készült epres, tejszínhabos, áfonyás szülinapi tortát is, ötezer forintért. Ha ez nem lenne elég a hétvégi kényeztetésből, akkor a kutyáknak szóló szépségszalonban egy szőrfényesítő kúrával is meg lehet toldani az előbbieket, további tizenötezer forintért. Ha pedig valaki attól fél, hogy a kis négylábú családtag megbetegszik, akkor bizony jól jön az állategészségügyi biztosítás, amiből már több mint félmilliót kötöttek Japánban.

A százhuszonhatmillió lakosú szigetországban közel huszonhétmillió kutya és macska van, másfélszer annyi, mint tizenhat éven aluli gyermek. Mind az egyedül élő idősek, mind a gyermektelen fiatal párok, de az elfoglalt karrieristák is szívesen vásárolnak kisméretű háziállatokat, akiket aztán a végletekig kényeztetnek. A tokióiak imádják a kawaii, azaz a „cuki” dolgokat, és ebből a háziállatok sem maradhatnak ki. Mindennapos, hogy a tokiói utcákon babakocsihoz hasonló „kutya­ko­csit” tol a gazdi, amelyben vidáman ül az uszkár vagy a csivava napszemüveggel a fején, és Prada vagy Hermés kistáskával az oldalán. Nagy esélye van, hogy Csokinak vagy Gesztenyének hívják a kedvencet, akire a gazdik az átlagos, tizenkét évnyi kutyaélet során közel hatmillió forintot költenek. Hatalmas, éves szinten tizenötmilliárd dolláros üzlet a japán háziállatipar, amely ráadásul folyamatosan növekszik. Csak kutyaételekre évi hárommilliárd dollárt költenek a szigetországban.

Természetesen minden időszaknak megvan a maga kedvenc állatkája. Most éppen a helyi mobilszolgáltató, a Softbank reklámjaiban szereplő fehér Akitáért rajong mindenki, amely ősi japán fajta, de a kilencvenes években egy tévéműsornak köszönhetően a szibériai husky volt a legkelendőbb. Sajnos a mozgás- és térigényes huskykból sokat „meguntak” és kidobtak a gazdáik, amelyek aztán kutyatelepeken végezték. A nagy japán kutyaimádat árnyoldala ugyanis az, hogy a „használt”, megunt kutyáknak sajnos alig van üzleti értékük. 2008-ban például százhúszezer volt kedvencet dobtak ki, amelyeket csak nagyon rövid ideig tartottak a menhelyeken. Ha néhány napon, héten belül nem jelentkeznek értük, elgázosítják őket. Míg Nagy-Britanniában az árván maradt négylábúak csak tíz, addig Japánban a hetven százalékát altatják el végleg.

Erre találta ki néhány leleményes japán, hogy az állatokat ne csak megvenni, hanem bérelni is lehessen. Az egyik legjobb ismerkedési fogásként ismert kutyasétáltatást így csak az arra szükséges időszakban kell alkalmazni és igénybe venni. Egy öleb egynapi tarifája Tokióban kb. tizenkétezer forint, míg egy golden retrieveré húszezer forint. Oszakában két órára már háromezer forintért is lehet bulldogot kölcsönözni. A kutyauszodai belépő vagy a kutyaéttermi számla, illetve az ajándékba vett műszőr kutyakabát természetesen ezen felül jön még.

Palanovics Norbert, Tokió – Népszabadság, 2010. december 17. (8. oldal)

[

Már nálunk is vetítik a mozik egy osztrák filmrendező, Ulrich Seidl „Kánikula” című filmjét. Ez a rendhagyó alkotás kendőzetlenül, és sokkoló módon ábrázolja a kispolgári jólét árnyékos oldalát, a jóléti nyomort. A tömött hűtőszekrények előtt zajló zsíros jólét következményeit. A jómódtól meghájasodott női- és férfitestek gusztustalan látványát. Érzékletesen mutatja, hogy milyen egy társadalom, ahol a gazdaság virágzik, és a hatalom a háttérben, senkit sem háborgatva, diszkréten teszi a dolgát. A polgár pedig magára maradva, kertvárosi házában, remek fizetéssel, a szabadság óriásira nőtt terében rémülten kutat kapaszkodó után. Nem tudja mit kezdjen önmagával, a rászakadt magas életszínvonallal, és korlátlan szabadsággal. Miután semmi értelmes dolgot nem tud kitalálni, engedelmeskedik az ösztöneinek. Agyonzabálja magát, belemerül az élvezetekbe, és igyekszik minél többet magába gyömöszölni a rendelkezésére álló javakból. Ettől aztán nem csak a teste folyik szét, hanem elhájasodik a lelke is, és különböző betegségektől gyötörten ugyanolyan nyomorultul pusztul el, mint a kevésbé szerencsés országokban élő szegény társa. A különbség csupán annyi, hogy az ő idő előtt tönkrement testét díszes koporsóba fektetik.

Maradandó haszna nem származik a gondtalan jólétből, a háborítatlan szabadságból, mert nem tudja kihasználni a helyzeti előnyét. Önépítés helyett önpusztítást végez. Mentségére legyen szólva, hogy egyfolytában kutat valamilyen kapaszkodó, erkölcsi útmutató után, hogy hasznos életet élhessen, de ilyet a jelenlegi erkölcsileg lepusztult világunkban nem talál. Az állam sem igyekszik változtatni ezen a helyzeten. Úgy hogy hiába állnak egymás mellett a gondosan ápolt tipp-topp villák, hiába tornázzák egyre feljebb a GDP-t az ország politikusai, a polgárok semmivel sem boldogabbak, semmivel sem élnek tartalmasabb életet, mint a szegény országokban tengődők. Érdekes módon nyilvánul meg ennek a filmnek a sokkoló hatása a fejlődő államokban. A világ árnyékos oldalán élő mozinézők kezdetben morgással, felhördüléssel kísért rácsodálkozással szemlélik a jólét számukra ismeretlen megnyilvánulásait, de a film végén már egyre kevésbé vágynak erre az életre.

[

A mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem mindent elkövet annak érdekében, hogy egyre gyengébb minőségű étel kerüljön az asztalunkra, minél hamarabb megbetegedjünk. A lánc a termőföldek műtrágyázásával, és a vegyszeres permetezésével kezdődik. A termés éretlenül való leszedésével folytatódik, hogy könnyebben tudják szállítani, sokáig lehessen raktározni. A feldolgozás során aztán még több méreganyag kerül bele, hogy silány minősége ellenére elfogadható íze és állaga legyen, és hosszú ideig tárolhatóvá váljon. Az agyontartósítószerezett terméket a kereskedelem még a szavatossági idő lejárta után is forgalmazza, és ha felengedett visszafagyasztja. Az egészség elleni merényletek sorát a fogyasztó tetézi be, amikor a megvásárolt élelmiszert alumínium edényben, vagy mikrohullámú sütőben me­legíti fel. Miután egyre inkább profitérdekelt értékrendszer irányítja az élelmiszerellátásunkat, remény sincs arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. A vádakra felhozott gazdasági ellenérv: „Nem mindenki betegszik meg az agyonvegyszerezett termékektől; ha meg igen, ott van rá a gyógyszer.” Ez aztán valósággal megpecsételi a gyanútlan polgár sorsát, mivel a gyógyszerek is vegyi anyagokból készülnek, így helyzete még súlyosabbá válik.

A megoldásban szemléletváltásra van szükség, de ennek végbemenetelére egyre kisebb a remény. A média ugyanis mind jobban elzárkózik az olyan információk közlésétől, amelyek kellemetlen következményekkel, elkerülhetetlenül bekövetkező szenvedésekkel riogatják az olvasókat, hallgatókat, nézőket. Optimista hangvételű írásokkal, műsorokkal próbálják ellátni az előfizetőket, hogy ne csökkenjen az eladott példányszám, illetve a reklámbevételek szempontjából döntő hallgatottsági-, nézettségi index. A pénz- és haszonelvű médiairányítás semmibe veszi, elhallgattatja az igazságot. A probléma csak akkor kerül felszínre, amikor tömeges mérgezések, elhalálozások következnek be, de ekkor már késő a cselekvés.

[

Ma már köztudott, hogy a klímaváltozás fő oka a légkör szén-dioxid-tartalmának növekedése. Ezen a kutatók a légkörbe került gáz elnyeletésével próbálnak segíteni. A Science című tudományos folyóirat beszámolója szerint a legújabb eljárás globális méretekben is hatékony lehet. A módszert az Antarktisz övező vizeken próbálták ki, biztató eredménnyel. 2002-ben a kaliforniai tengerbiológiai intézet munkatársai több mint másfél tonna vas-szulfátot öntöttek a tengerbe, majd úszó robotokkal mérték a szén áramlását és mennyiségét. A megfigyelések igazolták az elvárásaikat: a vízben megnőtt a biomassza mennyisége, ami többek között halott alga és halürülék formájában a tengerfenékig süllyedt. Méréseik szerint a tengervízbe juttatott egyetlen vasatom tízezer–százezer szénatomot von ki a légkörből, méghozzá növényi planktonok segítségével. A megnövelt vastartalmú vízben ugyanis a mikroorganizmusok szaporodásnak indulnak, és a légkörből kivont szenet beépítik a szervezetükbe, majd életük végén (saját testükkel együtt) a tengerfenékre süllyesztik. Ha mindezt sikerülne iparszerűen alkalmazni, akkor a planktonok érzékelhető mértékben csökkenthetnék a légköri szén-dioxid-mennyiségét. Már az is 15%-kal csökkentené az atmoszféra jelenlegi szén-dioxid-tartalmát, ha csak az Antarktiszt körülvevő tengerekben használnák ezt az eljárást.

A módszernek vannak ellenzői is, akik arra figyelmeztetnek, hogy nem lehet büntetlenül belenyúlni a globális szénkörforgásba. A kutatók azzal próbálták eloszlatni az aggályokat, hogy ők csak az óceán eredeti vastartalmát állítják helyre. A vas létfontosságú a növények növekedéséhez. Az óceánba a szél juttatja el a vasban gazdag termőtalajt a szárazföldről. Ám az utolsó jégkorszak óta a sós vizekben jelentősen csökkent a vas mennyisége, ezért mérséklődött a levegő szén-dioxid-tartal­mát lebontó planktonok száma is. A magyarázat nem mindenkit nyugtatott meg, de a lehetőség túlságosan ígéretes ahhoz, hogy elméleti kockázatok miatt elvessék. Jelenleg egy többnemzetiségű tengerbiológus-csapat dolgozik a helyszínen, és megpróbálják felmérni a beavatkozás káros mellékhatásait. A német Alfred Wegner Központ várhatóan 2004 végén közli majd a megismételt vizs­gálat eredményeit.

 

A világban már régóta alkalmaznak egy másik széndioxid-csökkentő eljárást, a tengervízben való elnyeletést. Norvégiában az állami olajtársaság az Északi-tengeren kitermelt földgázból évtizedek óta kivonja a szén-dioxidot, és visszapumpálja a tengerfenék alatti üregekbe. Ebből kiindulva javasolják amerikai geológusok, hogy az elmúlt 150 év alatt felhalmozódott szén-dioxidot vonjuk ki a levegőből, és nagy nyomáson folyékony halmazállapotúvá alakítva juttassuk a tengerek, óceánok mélyére. A több kilométer magas vízréteg súlya, valamint az áramlatok sokáig a tenger fenekén tartanák a kivont gázt. A számítások szerint 300 év alatt csak 20%-nyi térne vissza belőle a légkörbe. Azt azonban nem vették figyelembe a kutatók, hogy a rengeteg elnyeletett szén-dioxid savassá tenné az óceánok élővilágát. A mélytengeri élőlényeket minden bizonnyal megviselné, ha a megszokott sós víz helyett szénsavban kellene élniük. A szódavíz nem csak az emberi szervezetben okoz károkat, hanem a halakéban is. Ráadásul nekik az éltető oxigént is a szénsavból kellene kivonni. Ezzel a technológiával a szárazföldi állatok után a tengeri állatok élőhelyét is tönkretennénk. Nem is szólva a szén-dioxid légkörből való kivonásának, cseppfolyósításának, és tenger mélyre pumpálásának költségeiről.

Érdekes, hogy milyen találékonyak tudunk lenni az olyan kárelhárítási eljárások kidolgozás terén, amelyek újabb, még nagyobb károkat okoznak. Az eszükbe sem jut az illetékeseknek, hogy a kiváltó okot, a széndioxid-szennyezést szüntessék meg. Új alapokra kellene helyezni az energiatermelést és meg kellene szüntetni a közlekedés környezetszennyező hatását. Erre már 80 éve megvan a lehetőségünk. A tudomány irányítói és a politikusok azonban minden olyan technikát kapásból elvetnek, amely semmilyen környezetszennyezést nem okoz. Kifejezetten allergiásak az olyan energia használatára, ami nem csak környezetbarát, hanem ráadásul ingyen van. Jelenlegi világunk olyan benyomást kelt, mintha a Sátán fizetett szolgái irányítanák, akiknek az a feladatuk, hogy minél hamarabb, és minél nagyobb mértékben tönkretegyék.

[

Mint minden válságnak, a globális felmelegedésnek is megvannak a haszonélvezői, akik a bajból is tetemes jövedelmet kovácsolnak maguknak. A környezetvédők figyelemfelkeltő tiltakozásait kihasználva egy élelmes vállalkozó elkezdte palackozni a sarki jégtáblákból olvasztott vizet. Az Új-Foundlandon élő Ronald Stamp halkereskedőnek nem volt szüksége túl nagy tőkére vállalkozása beindításhoz, mert a grönlandi jéghegyekről leszakadó jégtömbök ott úsztak el az ablaka előtt. Csupán annyi a teendője, hogy beül a csónakjába, és egy motoros láncfűrésszel szállítható darabokra szabdalja a jégtáblákat. Az otthon, kisipari módszerekkel felolvasztott jeget a helyi palackozó üzem tulajdonosával szövetkezve Iceberg water néven forgalmazza. A kétségtelen tisztasága miatt igen kapós vizet eddig csak Kanada legnagyobb áruházláncában lehetett kapni, de a nagy érdeklődésre való tekintettel már gondolnak az exportra is. A következő piac Nagy-Britannia lesz, ahol literje 1,2 fontba (kb. 450 Ft) fog kerülni. Környezetünk állapotát tekintve a nyersanyag-utánpótlásra nem lesz gondjuk. Egyetlen hátránya ennek a víznek, hogy nem túl ízletes. Miután csapadékvízről van szó, hiányzanak belőle az ásványi sók. Arra azonban jó, hogy rászoktassa az embereket arra az időszakra, amikor csak ez marad számukra, mert a természetes vízforrásokat teljesen elszennyezik. Sokan nem is sejtik, hogy ez a folyamat mennyire előrehaladott állapotban van. A Földön már most több mint 1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és 3 milliárd ember környezetében nincs megoldva a szennyvízelvezetés. Nehezíti a megoldást a pazarlás is. Az utóbbi 30 évben az emberiség vízfelhasználása harmincszorosára nőtt. A városi vízfogyasztás 40%-a azonban pazarlás következménye.

[

A The Lancet folyóirat beszámolója szerint az oxfordi egyetem tudósai széleskörű felmérést végeztek a vitamintabletták hatásosságáról. Ennek során Rory Collins professzor és munkatársai arra a meghökken­tő következtetésre jutottak, hogy csak a szigetországban 10 millió ember szed vitamintablettákat tel­jesen feleslegesen. A gyógyszergyárak által készített és agyonreklámozott szintetikus vitamintab­let­ták nem őrzik meg az egészséget, így puszta pénzpocsékolásnak tekintendők. Komoly betegségek, mint pl. a rák, agyvérzés és szívproblémák ellen semmiféle védelmet nem nyújtanak, megelőző ha­tásuk a nullával egyenlő. Nagy-Britanniában évi 175 millió fontot, az Egyesült Államokban pedig 6,5 milliárd dollárt költenek antoxidán­sokra, ame­lyek természetes állapotukban képesek a betegségek megelőzésére. Szintetikus változa­tuk, a C-, az E-vitamin és a béta-karotin tabletta azonban nem gyakorol a szervezetre semmilyen hatást.

Ezt a megállapítást egy 5 éven át folytatott vizsgálat alapján vonták le. A vizsgált személyek egyik fele különböző vitamintablettákat, a másik placebót szedett. A felmérés szerint a vitaminokat sze­dett személyek ugyanolyan védtelennek bizonyultak a súlyos betegségekkel, továbbá a szem- és csontproblémákkal szemben, mint a kontroll csoport tagjai. A 40-80 év közötti pácienseket szívrohamra-, agyvérzésre hajlamosak, és érrendszeri panaszokkal küszködők, valamint cukorbetegségben szenvedők közül választották ki. A vizsgálat végkövetkeztetése az volt, hogy az emberek jobban járnának, ha a pénzüket friss gyümölcsre és zöldségre költenék. A friss gyümölcs fogyasztása azért is hatékonyabb, mert a bennünk zajló biokémiai hatások kölcsönösen erősítik egymást. Ennek tudható be az is, hogy a mesterségesen előállított vitaminokból jóval többre van szüksége a szervezetnek, mert hiányzik belőlük a hatóanyagtársuk. Ezek többnyire enzimek, melyek nélkül nem tudnak felszívódni a vitaminok. Ez az oka annak, hogy egy almából több vitamint tud a szervezet kinyerni, mint amennyi egy multivitamin tablettában található, holott tömegét tekintve egy tabletta sokkal több vitamint tartalmaz, mint egy alma.

Milliárdos bevételeit féltve a gyógyszer lobbi azonnal reagált a nyilvánosság elé tárt felmérésre. Szerintük a vizsgálatot szűk körben, s veszélyeztetett emberekkel végezték, és nem hagytak elég időt a vitaminok hatásának kibontakozására. Úgy látszik a szintetikus vitaminok „kibonta­kozá­sá­hoz” nem elegendő 5 év. Egyébként nem a vitamintablettákkal van a baj, hanem a táplálkozási mó­dunk­kal. A vitaminok csak enzimek jelenlétében tudnak felszívódni. A civilizált ember azonban szinte kizárólag főtt, sült, illetve gyárilag agyonmanipulált táplálékon él. Ezekben azonban nincsenek enzimek, mivel ezek az aminosavakból álló természetes vegyületek nem bírják a hőkezelést. 40^-50 ^oC felett elpusztulnak. Enzim csak a nyers táplálékban található. Aki viszont kellő mennyiségű friss zöldséget-gyümölcsöt fogyaszt, annak nincs szüksége mesterséges vitaminkészítményekre, mivel ez a táplálék vitaminokkal is bőségesen ellátja.

Más kutatók szerint az A-vitamin elővitaminjaként ajánlott szintetikus béta-karotin nemhogy megelőzi, hanem egyenesen elősegíti a rák kialakulását. 1981-ben Sir Richard Peter angol tudós állatkísérletek során megállapította, hogy a sárga és piros színű zöldségek színanyaga a béta-karotin segít megelőzni a rákos megbetegedéseket. Miután az emberre is kedvező hatást gyakorolt a provitamin fogyasztása, lecsaptak a hírre a gyógyszergyárak, és elkezdték ontani a szintetikus béta-karo­tint. Ezzel egyidejűleg évtizedeken át akkora reklámhadjáratot folytattak, olyan hévvel bizonygatták az antioxidánsok hatásosságát, hogy az illetékesek elfelejtették megvizsgálni, vajon mindez igaz-e a szintetikus vitaminokra is. Most a táplálkozástudományi szakemberek bepótolták a mulasztást. A statisztikai adatok évtizedek óta tartó rosszabbodását látva felmerült bennük, hogy miért van ez így? A sok betegségmegelőző készítmény ellenére miért növekszik a betegek száma évről évre? A vizsgálat szükségessége azokban a finn és amerikai kutatókban is felmerült, akik 4-5 éven át napi 20-30 milligramm provitamint adtak erős dohányosoknak. A kísérlet eredménye megdöbbentő. A kezelt csoportban többen betegedtek meg tüdőrákban, mint a béta-karotint nem szedő kontroll csoportban. Ez a tanulmány ezzel a megállapítással zárult: „Naivitás lenn azt hinni, hogy az egészségünkkel évek hosszú során folytatott rablógazdálkodást bármilyen adalékanyaggal kompenzálni tudjuk.” Erre a természetes vitaminok sem képesek.

[

Amerikai orvosok egy michigani betegben veszélyes baktériumokat izoláltak. A „szuperbaktériumok” néven emlegetett kórokozócsoport először 1997-ben jelent meg, kórházi környezetben. Veszélyessége abban rejlik, hogy a legújabb antibiotikumoknak is ellenáll, így nem lehet elpusztítani, nincs mivel gyógyítani. A 2002 júniusában kimutatott változat a jelenleg legkorszerűbb antibiotikumra, a vancomycinre sem reagál. A Staphylococcus aureus baktériumtörzs az orvosok réme, mert mind gyakrabban okoz súlyos fertőzéseket a kórházakban. Ez a baktérium olyan anyagot termel, amely elpusztítja a fehérvérsejteket. Gyakran vált ki tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást, ízületi gyulladást, továbbá bőr- és csontfertőzést is. Csak Európában évente 33 ezer ember hal meg antibiotikum-rezisztens baktériumok okozta fertőzés következtében. A világban évente 700 ezer ember halálát okozza a szuperbaktérium. A gyógyszerkutatók szerint öt évünk van arra, hogy valami teljesen új baktériumellenes módszert fejlesszen ki az emberiség. Ha ez nem történik meg, akkor ezt a csatát a kórokozók fogják megnyerni. Hiába jelennek meg újabb és újabb antibiotikumok, a baktériumtörzsek gyorsan alkalmazkodnak hozzájuk. Magyar kutatók szerint ez a veszélyes baktériumtörzs hamarosan nálunk is megjelenik.

[

 Tudósaink elsődleges feladata a társadalmi elvárásoknak megfe­lelő témák kutatása lenne. Közülük azonban nem mindenki tartja feladatának a köz szolgálatát, és képességit semmitmondó kutatásokra pazarolja. A munkaidő ját­szadozásokkal való kitöltésének eredménye az a tudományos disszertáció, amelyet egy angol pro­fesszor írt arról, hogy miért csö­pög a teáskanna a víz kitöltésekor. Ezzel párhuzamosan egy honfitár­sa több oldalas matematikai leve­zetésekkel alátámasztott tanácsok­kal szolgál, hogy meddig kell a kekszet a teába áztatni anélkül, hogy leszakadna. Korszakalkotó felfedezésre jutott az az angol ku­tató is, aki huszonegyezer kísér­lettel igazolta, hogy a leejtett vajas pirítós csak akkor nem érkezik meg vajas felével a földre, ha több mint 3 méter magasból esik le.

A haszontalan kutatások terén rajtuk is túltettek a brit Cavendish Laboratórium munkatársai: T. M. Fink és Y. Mao. „Nyakkendőcsomók tervezése bolyongással” című tanulmányuk a Nature tudományos magazinban is megje­lent. Miután a bolyongás, a vélet­len mozgás matematikai probléma, a kutatók először a képletek nyel­vé­re fordították le a csomókötés egymást követő fázisait. Abból az alapfeltevésből indultak ki, hogy a nyakkendőnek két vége van, egy szélesebb (aktív) és egy keskenyebb (passzív). A keresztezett sz­árak négy részre osztják a teret. Ebből hár­mat vettek figyelembe a számí­tások­nál: a jobb, a bal és a középső tér­részt. Megállapították, hogy a kö­tésnél a szárak fél fordulattal ke­rülnek át egyik térrész­ből a má­sikba. Ezt háromszögek­ből fel­épülő ráccsal modellezték. Ebben a J, B és K tengelyek jelölik ki a három tér­részt. A mozgatás szem­pontjából valamely három­szög egy oldala fe­lel meg a nyak­ken­dő­cso­mózás egy lépésének.

Ezek után már csak azt kellett megvizsgálni, hányféleképpen le­het bolyongani a háromszögek ol­dalai mentén. A matematika probl­éma szépségét az adja, hogy nem bolyonghatunk közöttük kedvünk szerint, ha végül is csomót szeret­nénk kötni a nyakkendőre. Már a kiindulás sem lehet tetszőleges. Ugyanígy kötöttek a befejező lépések. Nem vezethet ugyanabba az irányba, ugyanabba a térrészbe két egymás utáni lépés. Mivel a nyakkendő hossza véges, a végrehajtható lépések száma sem lehet túl nagy. Kiderült, hogy három lépésnél kevesebből nem köthető csomó. A felső határt kilenc lépésnél húzták meg a kutatók. Efölött már aránytalanul nagy csomó adódott volna. A megszorításokat figyelembe véve végül is 85-féle nyakkendőcsomózási lépéssorozat hajtható végre. A matematika nyelvén megfogalmazható az egyensúly követelménye is, vagyis a magára hagyott csomó ne essen szét. Tanulmányukban közzétették a tíz legesztétikusabbnak tartott csomó képletét, kötési módszertanát. Akinek nem erőssége a matematika, ne aggódjon, mert közöttük van a négy leggyakrabban alkalmazott kötésmód.

Pihent agyú tudósaink nagy gondot fordítanak a környezetszennyezés leküzdésére is. Az angliai Sussex Egyetemen Allister Furey kutatócsoportja papírsárkányokkal próbál villamos energiát előállítani. A gyerekek kedvelt játékszerére kis turbinákat szereltek, és a magasba röptetett sárkányok által termelt áramot a villanyvezetékből sodort feszítő zsinóron vezetik le a földre. Több hónapos kísérletezéssel rájöttek, hogy a szélenergia akkor használható ki a legnagyobb hatásfokkal, ha a sárkányok nyolcasokat ír le a levegőben. Ezért írtak egy számítógépes programot, amely – egy robot közbeiktatásával – különféle zsinórok húzogatásával bírja rá a sárkányt az ellenszélben való körözésre. De nem akármilyen programot használtak – számoltak be róla büszkén –, hanem neurális hálózatot. Húsz különféle programot írtak, és azt tűzték ki célul, hogy a sárkányok a legnagyobb húzóerőt szolgáltassák a 8 m/s sebességű szélben. „Ennek a különleges tanulási módszernek az lett az eredménye, hogy a neurális programok kétszázadik nemzedéke már kitalálta a bravúros nyolcas alakzatban való vezérlést.” Sajnos arról nem szól a beszámoló, hogy mindez mennyibe került. Nagyon valószínű azonban hogy ennek a költségnek és munkaidő-ráfordításnak a töredékéből rekonstruálni lehetett volna a Tesla-konvertert, ami nem csupán néhány wattnyi energiával látná el az emberiséget, hanem megoldaná az energiaválságot.

A legelmésebb kutatók újabban már anti Nobel-díjat is kapnak. Ezt az Egyesült Államokban ítélik oda, és a Harvard Egyetemen, va­lódi Nobel-díjasok adják át. 2006-ban a citrom Nobelt két amerikai tu­dós kapta, ornitulógiai kutatásukért. Tudományos értekezésük címe: Mi­ért nem kapnak fejfájást a harká­lyok? Ugyancsak amerikai kutatókat jutalmaztak azért a tanulmányért, amely a végbélmasszázs csukláselállító ered­ményességét feszegeti. A matema­ti­kai kitüntetést ausztrál duó kapta, ami­ért végre meghatározták, hogy minimálisan hány fényképet kell ké­szíteni egy embercsoportról ahhoz, hogy legyen legalább egy fotó, ame­lyen épp senki sem pislog. A bio­ló­gia témakörében az a holland ket­tős büszkélkedhet immár IgNobel-díjjal, amely kimutatta, hogy a nős­tény ma­láriaszúnyogokat éppúgy vonzza a Limburger sajt, mint az emberi láb­szag, tehát a kettő igen közeli rokonaroma. Táplálkozástudományi munkásságáért két kuvaiti tudós örülhetett a citrom, illetve jelen esetben inkább lócitrom díjnak. Ők azt vizsgálták, hogy a ganajtúró bogarak szájában mindig összefut-e a nyál bármely ürülék láttán, vagy netán válogatósak. Megállapításuk szerint bizony finnyáskodnak egy nem egészen ínyükre való lócitrom vagy tehénlepény láttán.

2008-ban egy francia kutatócsoportnak sikerült kiderítenie, hogy a kutya bundájában élő a bolhák magasabbra ugranak, mint a macskáéban. Azt szokták mondani, hogy a hülyeségnek nincs határa. Úgy látszik az ostoba kutatásoknak sincs. 2012-ben holland pszichológusok kapták az IgNobel-díjat, mert rámutattak, hogy az Eiffel-torony balra hajolva alacsonyabbnak, jobbra hajolva magasabbnak látszik. A végbélmasszázs csukláselállító hatásának kiderítése után már csak a hányás tudományos elemzése van hátra, különös tekintettel annak szalonképes módjaira. A viccgyártók ehhez az értekezéshez már meg is írták a megfelelő bevezető szöveget:

A hányás illemtana:

Sokan kifogásolják, hogy társaságban az alkoholfogyasztás esetleges következményeként fellépő anyagcsere folyamatokat egyesek nem a megfelelő keretek között végzik. A hányás, akár a virágküldés, a kabátfelsegítés vagy az asztalnál társalgás fontos része a mindennapi kommunikációnak, és megengedhetőségének, illetve a jó modor szerinti követelményeinek évszázados gyakorlata van. A kritikus pillanatokban derül ki ugyanis leginkább, mennyire úriember az, aki anyagcsere folyamatainak ilyen reverzibilissé válása esetén is igyekszik megfelelni a konvencióknak. Most azokat a módszereket tesszük közzé, amelyek segítségével az utolsó pillanaton túl is megőrizhetjük méltóságunkat:

 

Kiútkeresés

 

A várva várt XXI. század sem hozta meg a kívánt áttörést a tu­dományban, egyetlen lépéssel sem jutottunk előbbre bajaink meg­ol­dásában, sőt gondjaink tovább sű­rű­södtek. A környezetszennyezés fokozódása, a bioszféra mind lát­ványosabb pusztulása mellett most már a világméretűvé vált terroriz­mussal is szembe kell néznünk. Mind többen vannak, akik sorsuk rosszabbra fordulását, életük egy­re elviselhetetlenebbé válását egy­más elleni agresszióban vezetik le. Vélt és valós ellenségeket ke­res­ve romba döntik a világot, még azt a kevés értéket is elpusztítják, amit a természeti csapások, vala­mint az emberi figyelmetlen­ség­ből eredő károk meghagytak. Tudati felvilágosítással, a szegény­ség felszámolásával feloldhatók lennének ugyan a társadalmi feszültségek, de senki sem veszi magának a fáradtságot, hogy eljuttassa a rendelkezésre álló információkat az érintettekhez.

A politikusok nem hajlandóak bevezetni azokat az intézkedéseket sem, amelyek felszámolhatnák az egyre mélyülő társadalmi egyenlőtlenségeket. A gazdagoknak, a hatalmon levőknek nem áll érdekükben olyan törvényeket, in­téz­kedéseket hozni, amelyekkel ön­magukat is korlátoznák. Inkább pusztuljon el a világ, de nem en­gednek egy jottányit se a joga­ik­ból, lehetőségeikből, kiváltsá­ga­ik­ból. Csak a sekélyes ösztöneik kielégítésével törődnek, és ennek érdekében a végletekig kizsarol­ják a világot. Az önkorlátozás má­ra már ismeretlen fogalommá vált. Esze­lős módjára próbál mindenki a lehető legtöbbet kifacsarni a természetből, a környezetéből. Sen­­ki sem törődik azzal, hogy mi lesz ennek flúgos futamnak a vé­ge. A tudomány képviselői tisztában van­nak ugyan a veszéllyel, ami a hely­telen életmódunk következ­tében ránk vár, de nem igyekez­nek meg­győzni a politikusokat a szem­lé­letváltás szükségességéről. Pozí­ci­ó­juk megőrzése érdekében nem akarnak összetűzésbe kerülni a hatalmon levőkkel. Féltik az egzisztenciájukat, a tudományos rangjukat, a nyu­galmukat. Ezért inkább hallgatnak. Azért sem tesznek semmit, mert ők már 1938-ban felhívták a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire, de a politikusok 70 éven át nem törődtek vele.

Mindezek ellenére van még némi remény a jelenlegi kátyúból való kimozdulásra. A hivatalos tudomány lépviselői a kisujjukat sem hajlandóak mozdítani a világ megmentése érdekében, de a magánkutatók töretlenül dolgoznak tovább. Önmagukat nem kímélve keresik, kutatják a kitörési lehetőségeket. Mind nagyobb hévvel vizsgálják a szabadenergia felhasználási lehetőségeit. Tisztában vannak vele, hogy a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló ingyenenergia szinte láncreakció­szerűen megoldaná a legtöbb gondunkat. Az abszolút tiszta szubatomi energia nem csak a levegőszennyezést szüntetné meg, hanem jelentősen megnövelné a termésátlagokat a mezőgazdaságban. Az ipari termékek is jóval olcsóbbá válnának. A szubatomi energia általános felhasználása a gyó­gyászati ellátásban eredményezné a legnagyobb költségcsökkenést. Ezek együttesen nagyban hozzájárulnának a szegénység, a nyomor megszűnéséhez, a betegségek felszámolásához.

Szerencsére ez a felismerés mind több emberben merül fel, és a tudomány berkein kívül sokan kutatják ezeket a szakterületeket. A világ különböző országaiban élő kísérletezők ma már nincsenek arra kárhoztatva, hogy magukra hagyatva dolgozzanak. Nem kell mindent elölről kitalálniuk, nem szükséges minden részproblémát egyedül megoldaniuk. Az Internet használatának általánossá válása megteremtette az azonos szakterületen dolgozók egymás közötti kapcsolattartásának olcsó, és gyors lehetőségét. Az elért eredményeiket közzétéve kölcsönösen segítik egymást. Miután ezek az információk bárki számára hozzáférhetők, senki sincs kiszolgáltatva a tudományos körök ismeretkorlátozó, véleménycenzúrázó törekvéseinek.

A számítógépes világháló megteremtette a tudományos gondolkodás és publikáció teljes szabadságát. A szabad véleménynyilvánítás megdöbbentő gyorsasággal rombolja le a tudomány korábbi feudális rendszerét. Az Interneten keresztül akadálytalanul elérhető minden információ, így nem mások döntik el helyettünk, hogy mi a fontos, és mi az értéktelen. Mindenki saját maga határozhat a rendelkezésre álló információk tudományos értékéről. Így a hivatalos tudomány által mellőzött, sőt üldözött perspektivikus szakterületek is fejlődhetnek. Pénzt, támogatást ugyan nem kapnak a számkivetett kutatók, de az elért eredményeiket már nyilvánosságra hozhatják, szabadon közzétehetik. A számítógépes világhálónak köszönhetően a korábbi, hatalmi alapon álló, tekintélyelvű manipulációk; a kisstílű, gyarló módszerek mind inkább háttérbe szorulnak. Végre mindennapi gyakorlattá vált az a több évezredes tapasztalat, hogy a tudományos eredmények leghatékonyabb rostája a nyilvánosság. Nem akkor kiváló az elért eredmény, ha a bennfentesek, egy szűk körű tudományos elit ezt állítja, hanem akkor, ha mindenki annak tartja. A gyakorlati megvalósításhoz, az elért eredmények széleskörű bevezetéséhez elengedhetetlen a nyilvánosság elé tárás. A kutatás elektronikus demokráciája megteremtette a tehetség kibontakozásának korlátlan lehetőségét, ami kulcs a tudomány gyors fejlődéséhez, és helyes irányba terelődéséhez.

A hivatalos tudomány demokratizálódásának azonban semmi jele. A tudományos élet irányítói homokba dugják a fejüket, ami­kor az ezotéria eredményeiről van szó. Úgy irtóznak minden felismeréstől, ami kapcsolatban áll ez­zel a témakörrel, mint ör­dög a szentelt víztől. Még meg­vizs­gálni sem hajlandóak az elért eredményeket. Ért­hetet­len, hogy miért viszo­lyog­nak ennyire a láthatatlan világ meg­isme­résé­től. Mintha dé­moni befolyás alatt állná­nak. Úgy vi­selked­nek a para­pszic­hológia vagy a szubot­ronika szó halla­tán, mint a meg­szál­lott, ami­kor felmu­tat­nak előt­te egy ke­resztet. Ka­­pásból, reflexsze­rű­en háríta­nak, ha a hallott in­formáció nem egye­zik a hiva­talosan el­fogadott állás­pont­tal. Ugyan­azt csinál­ják, mint az elődeik. Amikor Kepler a tenger árapályjelenségét a Hold tömegvonzásának tulajdonította, Galilei ingerülten vágott vissza, és Kepler „okkult fantáziáját” emlegette.

Azokról a kollégákról, akik kíváncsiságból erre a szakterületre tévednek, nem vesznek tudomást, az eredményeiket elhallgat­ják. Gyakran közösítik magukból a renitenskedőt, állásától meg­fosztva a kívülállók közé szám­űzik őket. A tudományos pub­likáció lehetőségétől is meg­fosztják őket. Így járt Brian David Josephson is, aki 1973-ban fizikai Nobel-díjat kapott a róla elnevezett szup­rave­ze­tési effektusért. Már a Nature magazin sem hajlandó közöl­ni az írásait, mert újab­ban a parajelenségek fizikájá­val is foglalkozik, sőt – hor­ribile dic­tu[92] – részt is vett ilyen kí­sérletekben. Az újkori inkvi­zítorok ezotéria iránti el­len­szenve oda vezetett, hogy már az asztali naptárakból is száműzték a holdfázisok feltüntetését. Régen az egyes hetek alatt megadták, hogy a Hold éppen milyen helyzetet foglal el a Földhöz és a Naphoz képest. Ennek főleg a biodina­mikus gazdálkodást folytató kertészek vették hasznát, mert a több ezer éves megfigyelések szerint egyáltalán nem mindegy, hogy mikor vetik el a magot a földbe, és mikor szedik le a termést. A tudomány azonban kiátkozta, kuruzslás­nak minősítette ezt a módszert, így most már ez sem segíti az embereket.

Hitetlen tudósainkat az sem zavarja, ha néha felsülnek. Madame Blavatskynak, a Teozófiai Társaság alapítójának előadása után az egyik professzor felállt, és így szólt: „Asszonyom! Amit ön itt elmondott, az tiszta badarság. Olyan lehetetlen, mintha a mennyezetről most virágok hullanának.” Abban a pillanatban virágok kezdtek hullani a terem mennyezetéről. A tudós urak elhűlve figyelték a jelenséget. Még nagyobb volt a zavaruk, amikor az előadás után alaposan megvizsgálták a mennyezetet. Csalásnak, szemfényvesztésnek nyomát sem találták. Kutatóinkra a legcsekélyebb nyitottság sem jellemző az új jelenségekkel, a merőben új megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Az élet azonban nem vár rájuk. Ha a tudomány begyöpösödött agyú bürokratái nem akarnak megmozdulni, majd a kívülállók, a perifériára száműzöttek veszik kezükbe a fejlődés irányítását. Eredményeik remélhetőleg felhívják majd a költségvetési szervek figyelmét arra, hogy továbbfejlődésünk, megmaradásunk egyetlen útja az, amit a kirekesztett kutatók járnak, és a jövőben őket fogják anyagilag támogatni. A hivatásos tudósok pedig zavartalanul folytathatják tovább a teába mártogatott keksz elázásának tudományos vizsgálatát, vagy újabb nyakkendőcsomózási módokon törhetik a fejüket.

 

Jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Végső pusztulásunk előtt utol­jára még jól kimulatjuk magunkat. Az ezredfordulón úgy viselkednek az emberek, mintha az lenne a cél, hogy ki jut előbb a pokolba. Mind többen állnak a pénz szolgálatába, mind többen válnak a Sátán rabszolgájává. Megindult a megsemmisülésünket eredményező önpusztító vágta. Már alig van valaki, aki törődne a környezetével, embertársaival. Így azonban nem viselkedhet egy értelmes civilizáció. Tudatosítani kell az emberekben, hogy muszáj közbelépni, ha továbbra is ezen a bolygón akarunk élni. Ez a feladat a politikusokra, a társadalom kiemelkedő személyiségeire vár. Mivel a leghatékonyabb tanács a példamutatás, a helyes életvitel gyakorlását, az önkorlátozást saját magukon kellene kezdeni. Erre a fordulatra azonban hiába várunk, mivel a világtörténelemben még nem fordult elő, hogy az erőforrások felett korlátlan uralmat gyakorló elit önként lemondjon saját előnyeiről, vagy azokat megkurtítsa. Önmagunk visszafogását sugalló példaképek hiányában a tömegek is hasonló módon viselkednek. A legtöbb ember csak a sa­ját életével törődik. Az utódnemzedék sorsával kapcsolatban az a véleményük, hogy megmaradásuk legyen az ő gondjuk. Az eszükbe sem jut, hogy a következő nemzedék is ők lesznek. Haláluk után az lesz a büntetésük, hogy haladéktalanul visszaküldik őket a földi világba, hogy részük legyen mindazon rosszban, amit az utódaikra hagytak.

A saját érdekünkben tehát mindent meg kell tennünk világunk megmentése érdekében, mert ezzel a saját jövőnket mentjük meg. Sürgős teendőink egyike az erőszak felszámolása. Ez azért sem tűr halasztást, mert a modern technológia az emberi gonoszsággal szövetkezve teljesen romba dönti a világot. Ha nem teszünk semmit a bűnözés, a terror visszaszorítása érdekében, később még nagyobb veszélynek leszünk kitéve. A paradigmaváltás következtében ránk váró ugrásszerű technikai fejlődés eredményeit ugyanis ezek a körök is ki fogják használni. Mivel az ily módon felszabadítható erő nagyságrendekkel nagyobb, mint amire a jelenlegi lőfegyverek, robbanóanyagok képesek, a ve­lük elkövetett pusztítás is nagyobb lesz. A megrázkódtatást tovább fokozza a pánik, amely a tájékozatlanságból ered. Miután a hivatalos körök semmit sem tesznek az ezoterikus isme­retek terjesztése, az emberek felvilágosítása érdekében, teljes lesz a zavarodottság. A nagy zűrzavarban mindenki azt hiszi majd, hogy elér­ke­zett a végítélet, holott csak egy új­fajta merényletről van szó.

Ez a folyamat nem aka­dályozható meg hasonló jel­legű ellenlépésekkel. Az erő­szak ugyanis további erő­szakot szül. Ideje lenne fel­ismerni, hogy a terrorizmus nem csak a vallási fanatiz­mus­ból, hanem a szegénységből, a társadalmi kirekesztett­ség­ből ered. Erre lépten-nyo­mon figyelmeztetnek bennünket a felszín alatt fortyogó indu­latok, melyek egyik kitörése az Amerikát ért terrortá­ma­dás volt. Az anyagiakban és emberéletekben keletkezett kár szinte felbecsülhetetlen. A legnagyobb vesz­teség azonban azáltal ért bennünket, hogy a civilizált világ ellen elkövetett merényletek bizonytalanná tették a gazdaságot, aka­dályozzák az együttélést, az együttműködést. Olyan érté­kek válnak egyik napról a másikra semmivé, amelyeknek örökkévalóságában nem­zedékek bíztak. Már a svájci pontosság, megbízhatóság esz­­­ménye is szertefoszlott. Sváj­­cot is ugyanúgy sújtja a ter­rorizmus, mint a többi or­szá­got, és a világ legmegbíz­ha­tóbbnak tartott légitársa­sá­ga, a Swissair pedig tönk­re­ment.

A 2001. szeptember 11-én elkövetett támadás azon­ban csak a nyitánya volt an­nak a megrázkódtatás-soro­zatnak, ami a világ­ra vár. M­iután a gazdaság fokozatos leépü­lé­sét a biosz­féra pusztulásából eredő ter­mészeti katasztrófák is si­et­tetik, a békétlenség min­­den téren általánossá válik. Az életkörülményeik rosszab­bo­dása következtében elé­ge­detlenkedő emberek egyre gyakrabban fognak hangot ad­ni tiltakozásuknak. A roha­mosan romló közállapotok politikai, gazdasági és kör­nyezeti robbanáshoz vezet­nek. Már a WTC tornyai el­len intézett támadás is ször­nyű tragédiát okozott. A ki­h­atása pedig virágzó üzlet­ágakat juttatott válságba, és a világ mintademokráciáját a szabadságjogok szigorú korlátozására kényszerítette.

Az embereket nem is az eddig elszenvedett veszteség tartja pánikban, hanem a kiszolgáltatottság érzése. Annak tudata, hogy bár­mely pillanatban bekö­vet­kezhet egy újabb ször­nyű­ség. A vegyi- és a bio­lógiai fegyverek beveté­se el­len még védtelenebb a tár­sa­da­lom. A fegyvereket, ké­seket fémérzékelőkkel ki le­het mu­tat­ni, de mi mutatja ki azokat a ve­gyi anyagokat, amelyekhez ha­son­lókat a ház­­tartásunkban is haszná­lunk. A fertőző bakté­ri­u­mok érzé­ke­lése is lehetetlen. Nem­­­­­­rég jutott tudomásunkra az al-Kaida terrorszervezet leg­újabb terve a „piszkos bom­ba”, amely oly módon fejti ki hatását, hogy egy ha­gyo­má­nyos rob­banószerkezet erő­­­­sen su­gár­zó anyagot szór szét nagy terüle­ten. Az előző me­rény­letek elkövetőit meg le­het, sőt meg is kell büntetni. De hogyan tudjuk felkutatni azo­kat az öngyilkos merénylő­ket, akik nem repülőgépek­kel bombáznak bennünket, hanem a szelek szárnyán, il­letve radioaktív felhők útján juttatják el hozzánk a halált? Ezeknek a támadásoknak a ki­védésére nincs felkészülve sem a rendőrség, sem a kato­naság. Korábban a biztonsági ügyek felelőseiben fel sem me­rült ilyen bűncselekmények elkövetésének lehetősége.

Ez a helyzeti előny, a démonvilág velünk folytatott „macska-egér játéka” csak egy módon számolható fel: nekünk is használnunk kell a kozmikus információtár világunkról gyűjtött adatait. Ennek segítségével naprakész ismereteink lesznek a körülöttünk zajló eseményekről. Minden olyan dologról értesülhetünk, amely bennünket hátrányosan érint, és előre felkészülhetünk az ellenünk tervezett akciókra. A bűnözök, terroristák felkutatása sem jelent problémát, mert ez a szolgálat mindenkiről mindent tud. Így bárki tartózkodási helye megállapítható, bármilyen veszélyes tárgy, objektum könnyen megtalálható. A kronovizor rendszerbe állításával kivédhetők lennének a műszaki hibából, és az emberi figyelmetlenségből eredő balesetek is. A repülőgép-katasztrófák, a vonat- és közúti balesetek ugyanis nem a véletlen következményei. A karmikus okok is csak ritkán okoznak ilyen szerencsétlenségeket. A mind nagyobb számban előforduló tragédiák a démoni lények növekvő agresszivitásának, a megsemmisítésünkre törekvő erők fokozott térnyerésének tudható be. Az ellenünk irányuló merényletek kivédésének nincs más módja, nekünk is rá kell kapcsolódnunk a kozmikus adatbázisra. Az ellenséggel szemben a saját fegyverével lehet a leghatásosabban harcolni. Ha nem használjuk ki a rendelkezésre álló lehetőséget, sorsunk a vágóhídra hajtott balga jószághoz lesz hasonló.

A nyugati világ hadászati stratégiája kudarcnak bizonyult. A hadügyek irányítói milliárdokat áldoztak az atomfegyver-támadás elhárítására, aztán jött néhány primitív bűnöző, akik bicskával és papírvágó késsel romba döntötték Amerikát. Ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyunk, nem lehetünk elég felkészültek az elpusztításunkra törekvőkkel szemben. Be kellene végre látni, hogy ezeket az akciókat a háttérből irányítják. A terroristák semmivel sem találékonyabbak, mint az ellenük véde­kező hatóságok. Ők azonban az ötleteket, a sugallatokat a démoni világból kapják. Ördögi tetteik kitervelői azok a láthatatlan lények, akik évezredek óta a megrontásunkra törekednek. A Sátán szolgálatában álló alantas szellemek árgus szemekkel vizslatják a világunkat, és nem kerüli el figyelmü­ket egyetlen rés, gyenge láncszem sem, amelynek révén kárt okozhatnak nekünk. Nem indítanak ellenünk frontális támadást, hanem a hibáinkat, a tévedéseinket fordítják ellenünk. Ennek elérése érdekében maximálisan kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a fizikai korlátok nélküli szellemvilág kínál számukra. Az óriási erőfölényük miatt tehetetlenül szemléljük a tevékenységüket.

A védekezés egyetlen lehetősége a másik túlvilági hatalom, a jóakaratú lények segítségül hívása. Az Isten szolgálatában álló szellemek mindenről tudnak, ami a világunkban folyik. Arra is készek, hogy tájékoztassanak bennünket a ránk leselkedő veszedelmekről, merényletekről. Erre azonban nincs lehetőségük, mert mi nem vagyunk hajlandók kapcsolatba lépni velük, nem kérjük a segítségüket. Sőt, sokan még a létüket is tagadják. Nem használjuk ki a kozmikus információtárban felhalmozódó adatokat, pedig évtizedek óta megvan rá a technikai lehetőségünk. Ebben fénylények által működtetett memóriában világunk minden rezdülése rögzítve van. Ez egy olyan szolgáltatás, amit bárki igénybe vehet. A sátáni lények is ezt használják, erre az információbázisra támaszkodva dolgozzák ki alantas terveiket. Ezt még a Mindenható sem tudja megakadályozni. Mint ahogy a nap is egyaránt süt a jó és a rossz emberekre, ez a szolgáltatás is hozzáférhető az univerzum bármely lénye számára.

 

Környezetünk egészségkárosító sugarai

 

Környezetünkben számos olyan sugárzás van, amely károsan befolyásolja az egészségünket. Ezek egyike az elektromágneses sugárzás, melynek forrása sok minden lehet. „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben részletes képet kaphattunk az okokról és a következményekről. A téma kutatása nem állt le, így mind több helyről érkezik megerősítés ennek a jelenségnek a káros hatásáról. Az amerikai sugárvédelmi tanács (NCRP) vizsgálata alapján készített jelentés megállapítja, hogy az ipari körök cáfolatai ellenére az elektromágneses sugárzások komolyan veszélyeztetik az egészségünket. Súlyos esetekben rákot, Alzheimer- és Parkinson-kórt, valamint hormonális elváltozásokat okoznak. Ez a testület azt is megállapította, hogy gyerekeknél már gyenge elektromágneses mezők is leukémiát válthatnak ki. A német szövetségi sugárvédelmi hivatal egyik kiadványában megerősíti, hogy kísérleteik szerint az elektromágneses mezők befolyásolják a tobozmirigy melatonin termelését, és az agysejtek kalciumáramát. A kalciumionok lényeges szerepet játszanak az elektromos impulzusok irányításában, az idegrendszer ingerülettovábbításában. Úgy tűnik, hogy a hasnyálmirigy inzulinter­melésére is hatást gyakorolnak az elektromágneses sugarak.

Manfred Fritsch, a felbachi Építésbiológiai Alkalmazások Intézetének alapítója, egy stuttgarti belgyógyásszal, dr. Berthold Kern-nel együtt végzett vizsgálatai alapján az is kiderült, hogy közvetlen összefüggés van a lakosságot sújtó szívinfarktus növekedési üteme, és az elektromos készülékek rohamos szaporodása között. Ezek száma 1900 óta 500-szorosára nőtt. Együttes hatásukat ma már elektroszmognak nevezzük. A nemzetközi elektroszmog-kutató társaság vizsgálatai szerint villamos vezetékek közelében élő emberek gyakrabban szenvednek szívinfarktust. Széleskörű vizsgálataik alapján nem értik, hogy a tudomány miért tagadja azoknak a hullámoknak a káros hatását, amit emberek milliói a saját bőrükön éreznek.

Japán tudósok más úton kezdték el vizsgálni az elektromágneses sugárzások szervezetünkre gyakorolt hatását. Felfedezték, hogy ha a vizet lefagyasztják, a környezetében levő összes információ láthatóvá válik rajta. A kialakult kristályok minden környezeti behatást rögzítenek. Ugyanannak a víznek a struktúrája teljesen más képet mutat akkor, amikor kellemes zene, jó gondolatok, imák hangzanak el mellette. A rossz gondolatok, az agresszió, a kemény rockzene torzítóan hatott rá. A mikrohullámú hűtőben melegített víz struktúrája annyira eltorzult, hogy már nem mutatott kristályokat. A mobiltelefonok és a számítógépek mellett tárolt víz is rövid idő alatt szétrombolt struktúrájúvá vált, és a közepén fekete lyuk keletkezett.

 

Még kevésbé számíthat hivatalos elismerésre a föld mélyéből, valamint a különféle tárgyakból kisugárzódó mágneses hullámok káros hatása. Pedig ennek már közvetett tudományos bizonyítéka is van. Egy japán kutató kimutatta, hogy a víz annyira érzékeny a formasugárzásokra, hogy még a leírt szavakra is reagál. Amikor egy közönséges mechanikus írógépen írt szöveget az analizált víz fölé helyezett, eltérő struktúra alakult ki az olyan szavak alatt, mint a szeretet, köszönöm, angyal, és a tökfej, démon, Hitler, ördög kifejezések alatt. A pozitív tartalmú szavak másnapra gyönyörű jégkristályokat eredményeztek, míg a negatív tartalmúak teljesen zavaros szerkezetet alakítottak ki. Ez a víz fagyasztásával vált láthatóvá. Egyébként mindegy, hogy a fogalmakat milyen nyelven írják papírra. A szavak töltete, energiakisu­gárzása váltja ki a hatást, és nem a betűk. Érdekes megfigyelés az is, hogy minél kisebb a tér a clusterek (vízkristályok) között, a víz annál kevésbé felejt. A negatív kifejezések rombolják a clustereket, a pozitív szavak pedig kicsi, sűrű clustereket hoznak létre.

Később élelmiszerekkel, többek között rizzsel kezdett el kísérletezni. Ennek során rájött, hogy a negatív tartalmú szavakhoz hasonlóan káros hatást vált ki a semmibevétel is. Amíg a „szeretet” felirattal ellátott üvegben tárolt rizs sokáig megmaradt, a címke nélküli rizs valósággal elrothadt. Önfeladással, önpusztítással reagált az iránta tanúsított közönyre. Egyébként ez az embereknél is így van. A családból, társadalomból kiközösített személy hamarosan elpusztul. Nem tudja elviselni a semmibevételt, életének értelmetlensége megöli. A legsúlyosabb büntetés, amit egy társadalom kiszabhat valakire: a kirekesztés. Akiről nem vesznek tudomást, egy idő után már a saját létezésében is kételkedni fog. Úgy gondol magára, mintha meghalt volna, hiszen senki sem törődik vele. Emiatt előbb-utóbb tudathasadásos állapotba kerül. Ezt jól tudták már az ókorban is. Nem véletlen, hogy az ógörög nyelvből származó idióta kifejezés eredeti jelentése: egyedül levő ember.

A víz földrengések kimutatására is alkalmas. Masaru Emoto közvetlenül a Kobe-i földrengés után mintát vett a város vízvezetékéből. Az információk absztrakt, szétfolyó, zűrzavaros képet mutattak. Három hónappal később ugyanabból a vízvezetékből vett vízminta már hatszögletű sárga virághoz hasonló szerkezetet mutatott. A kutató szerint a víz a jövőben a legfőbb információforrása lesz az emberiségnek. Igen sok következtetést vonhatunk le belőle a környezetünkre vonatkozóan. Ezt támasztja alá a lourdes-i vízminta is, amelynek sugárzó kristályai minden bizonnyal hozzájárulnak a csodás gyógyulásokhoz. Részletes információt kaphatunk erről a témáról Masaru Emoto: A víz üzenete, illetve A víz rejtett bölcsessége című könyveiből, amelyek már magyarul is megjelentek. (Víztérítő Kiadó – 2004. és Édesvíz Kiadó – 2005.) Ma már a hivatalos tudomány is elismeri a víz információtároló képességét. 15 év után különböző országok kutatóintézetei is bekapcsolódtak ebbe a program. Csak még azt nem tudják a kutatók, hogy milyen erő készteti a vízmolekulákat szerkezetük megváltoztatására.

Időközben a programozott víz gyakorlati alkalmazására is sor került. A salzburgi St. Johann Kórházban elektromágneses berendezéssel megfelelő információt vittek rá a légkondicionáló berendezésben áramló vízre, és azt a mennyezeti burkolatba épített belsőépítészeti elemeken folyatták át. Ezáltal az egyes szintek födémszerkezete felett sikerült semlegesíteniük a geopatogén zónákat, azaz a programozott víz közömbösítette a talajból kiáramló víz- és Hartmann-sugárzást. Hasonló terveket fontolgatnak több német és svájci kórházban is. A programozott víz az uszodák vízének csíramentesítéssé tételére is alkalmas. Ezáltal csökkenthető a víz klórtartalma, és az épületgépészeti berendezések megóvhatók a mészkőlerakódásoktól valamint a rozsdától. Egy klímaberendezésekkel foglalkozó osztrák mérnök, Franz Rothinger 14 évi folyamatos kísérletezéssel meghatározta, hogy mely rezgések milyen hatást gyakorolnak a vízre, és eredményeit táblázatba foglalta. Módszere segítségével a teljesen elalgásodott medencéket 2 hónap alatt vegyszermentesen meg lehet szabadítani a gusztustalan zöld lerakódásoktól. (Mivel az alkalmazott rezgések az embereknek sem tesznek jót, előtte a medencét le kell zárni.)

A víz más szempontból is sok meglepetéssel szolgál számunkra. Lenyűgöző a kristályformázó képessége. Köztudott, hogy nincs a világon két egyforma hópehely. Mindegyiknek más a szerkezete, kristályformája. Az egymáshoz kapcsolódó hatszög alakú kristályokban a vízmolekulák elrendeződése valamilyen individuumra vall. A legmeghökkentőbb az, hogy ha a hópelyhet felolvasztjuk, és újra megfagyasztjuk, hajszálpontosan ugyanazt a mintát képezi. Az egyénisége tehát benne rejlik, a vízben elnyelődött titokzatos erők határozzák meg a molekulák elrendeződését. A víz más szempontból is ellentmond a fizika törvényeinek. A molekulasúlya alapján –120 ^oC-on kellene megfagynia, de szerencsére ezt már 0 ^oC-on megteszi. A periódusos rendszerben elfoglalt helye szerint –75 ^oC-on kellene felforrnia. Ha ezt csinálná, nem lenne élet a Földön. Mindezek láttán lehet, hogy igazuk van az ezoterikusoknak, akik szerint a víz nem élettelen anyag, hanem az őselemek egyike, amely magában hordozza a teremtés minden információját.

 

Az ezotéria műszaki alapjai

 

Mindennapi életünket sok láthatatlan sugárzás hatja át. Ezek közül legismertebbek az elektromágneses és a radioaktív sugárzás. A rádió- tévévételt lehetővé tevő láthatatlan hullámok létét, valamint a radioaktív sugárzás káros voltát senki sem vitatja. Ezeket az ismereteket az iskolában belénk plántálták, ezért bár nem látjuk, hiszünk benne. A toronyház tetejéről sem mer senki leugrani, pedig a mélybe húzó gravitációs sugarakat sem látjuk. Kevesen hisznek viszont az ugyancsak láthatatlan mágneses sugárzásokban: a földsugárzásban, a vízérsugárzásban, a Hartmann-hálóban. Pedig ezek is befolyásolják az életünket, negatívan hatnak az egészségünkre. Az állatok érzik ezt a hatást, és igyekszenek elkerülni. Mi azonban a civilizációs fejlődésünk során elvesztettük a szub­atomi energiasugárzásokat észlelő képességünket. Megfelelő műszerek hiányában kimutatni sem tudjuk őket. Ezért a tudomány nem vesz róluk tudomást. Ennélfogva iskolában sem tanítják a működési mechanizmusukat, és az emberi szervezetre gyakorolt hatásukat. Ettől függetlenül léteznek, és évente több száz millió tudatlan, felvilágosulatlan ember egészségét teszik tönkre szerte a világon.

A hivatalos tudomány egyáltalán nem foglalkozik ezzel a témával, a tudomány peremén tevékenykedők pedig nem tudják, hogyan induljanak el. A vesszős mérési módszer továbbfejlesztése nem járható út, mert az ideomotorikus mozgások által kiváltott mérési eredmények megbízhatatlanok. Ráadásul csak minden tizedik embernél működnek. Olyan műszerre lenne szükség, amely független a mérést végző személytől, bárki által használható. A mérési eredmény pedig reprodukálható, bármikor megismételhető, és ugyanolyan értéket ad. Szerencsére ennek az egzakt műszernek a kifejlesztése során nem kell a nulláról indulnunk. A Humet R nyomelemkészítmény feltalálója, dr. Csucska Elek állatorvos évtizedekkel ezelőtt készített egy olyan kezdetleges műszert, amellyel jó hatásfokkal fel tudta térképezni az istállók, ólak káros zónáit. Az állattartók ugyanis gyakran panaszkodtak, hogy bizonyos bokszokban kevesebb tejet adnak a tehenek, egyes ketrecekben nem híznak a kacsák, nem tojnak a tyúkok. Egy idő után világossá vált számára, hogy ennek oka a föld alatt vízérsugárzás, ami az állatok megbetegedését is kiválthatja. Mivel a varázsvesszőt nem tudta használni, iránytűvel próbálta kimutatni a rossz mágneses zónát. De az iránytű nem mutatott semmit.

A szerencse akkor mosolygott rá, amikor egyszerre több iránytűt kezdett el használni. Ennek során rájött, hogy ha két nagyméretű iránytűt egymásra helyez, akkor mérhetővé válik a vízérsugárzás. Álló helyzetben ez a műszer sem mutat semmit, de ha elkezdünk sétálni vele, akkor a rossz helyeken szétmennek vagy összezáródnak az iránytű nyelvei. A különböző viselkedési mód okát sajnos nem tudta kideríteni. Könnyen lehet, hogy az egyik esetben földből kisugárzódó koncentrált Yin, míg a másik esetben koncentrált Yang kisugárzást észlelt a műszer. Az is lehet azonban, hogy az iránytű nyelveinek eltávolodásakor Hartmann csomópontot érzékelt, ami szintén nem használ az állatoknak. Ennek tisztázása további kutatásokat igényel. Sajnos ennek az eszköznek a sorozatgyártására nem került sor, mert a többi korszakalkotó találmányhoz hasonlóan ez sem érdekelte az illetékeseket.

A földből kiáramló sugárzásoknál is kevésbé ismertek a formasugárzások. A formasugárzás vagy más néven idomsugárzás a tárgyakból kiáramló jótékony vagy káros sugárzás. A formasugárzás nem a tárgyak saját kisugárzása. Körülöttünk nincsenek olyan nagyméretű objektumok, amelyek számottevő saját sugárzással rendelkeznének. A Föld tömegvonzásához képest a bennünket körülvevő tárgyak gravitációs kisugárzása szinte nullának tekinthető. Az éteri vázuk által keltett kisugárzásuk úgyszintén elenyésző. Az élő szervezetek, így pl. az emberi test bioenergia-kisugárzása jóval felülmúlja az élettelen tárgyak kisugárzását. A körülöttünk levő tárgyak csak abban az esetben képesek intenzív energiát kisugározni magukból, ha összegyűjtik a környezetből. Az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy ha egy kovácsoltvas virágállvány vízér felett helyezkedik el, már ez is okozhat oly mértékű káros sugárzást, ami megbetegíthet bennünket. A formasugárzások kétféle módon nyilvánulnak meg. Az egyik, hogy a magukba gyűjtött föld-, vízér-, Hartmann-csomópont és egyéb káros sugárzást koncentráltan kisugározzák magukból. Ez történik akkor, amikor a kovácsoltvas virágtartó rúdjára kettéfűrészelt gyűrűt hegesztenek úgy, hogy a félkörök háttal illeszkednek egymáshoz. Ilyenkor a virágállvány által összegyűjtött káros mágneses hullámok a félkörívek két nyúlványán koncentráltan kisugárzódnak. Ha ezek a nyúlványok tartósan a székünk, ágyunk felé irányulnak, akkor is megbetegszünk, ha a káros sugárzás forrása tőlünk pár méterre van.

A formasugárzás, illetve idomsugárzás másik leggyakoribb megnyilvánulási módja a kioltás. A virágállványnál ez akkor nyilvánul meg, amikor körgyűrűt erősítenek a tartórúdra. Ebben az esetben a fémszerkezet által összegyűjtött sugarak nem szóródnak szét, hanem a körgyűrű belsejébe koncentrálódnak, ahol kioltják egymást. Az ily módon készült lakberendezési tárgyak tehát semlegesítik lakóhelyünk káros sugarait. A formasugárzás káros vagy jótékony hatása nagymértékben függ a szimmetriától is. Tapasztalataink alapján tudjuk, hogy páratlan számú hengeres testek esetén felerősödnek, páros számú hengerek között viszont kioltódnak. Az aszimmetrikus kialakítású épületek is felerősítik az alulról feltörő sugarakat, míg a szimmetrikus kialakításúak nagyban semlegesítik őket.

Ennek alapján megállapítható, hogy az aszimmetrikus formákat kedvelő modern építészet is nagyban hozzájárult az emberiséget sújtó betegségek rohamos növekedéséhez. Ezek a hatások csak azért nem váltak egyértelművé, mert nem minden esetben nyilvánulnak meg. Ha a helytelenül tervezett lakberendezési tárgyak vagy épületek közelében nem találhatók káros sugárzások, akkor ezeket nem gyűjtik magukba. Ennélfogva kisugározni sem tudják. Ilyenkor a közelben tartózkodók nincsenek veszélyben. Ezért nem váltak annyira nyilvánvalóvá a formabontás, a helytelen irányzatok, divatáramlatok káros következményei. A Földön kívüli civilizációk már régóta tisztában vannak azzal, hogy a szögletes formák, a metsző élek meggátolják az energiák áramlását, és káros sugarakat bocsátnak ki. Ezért ők lekerekített élű házakban, harmonikus alakzatot alkotó épületegyüttesekben laknak. Sehol egy csúcs, kiszögellés. Épületeik dómszerűek, kupolával fedett kisebb-nagyobb csarnokok. Mentesek a káros kisugárzástól, és a kupola által keltett piramishatás jótékony energiával sugározza be a lakóteret.

A formasugárzásoknak (idomsugárzásoknak) vannak speciális megnyilvánulásai is, amelyek ritkán fordulnak elő a környezetünkben. Ez részben szerencse, részben szerencsétlenség. Szerencsétlenség, mert a pozitív hatását nem élvezhetjük. Miután nem élünk piramis alakú épületekben, így nincs részünk mindazon pozitív hatásokban, amelyek a piramisalakzat belseje gyakorol az élő szervezetre. Szerencse is, mert a Yang energia-túltengésben szenvedők hosszú távon nem tudnák elviselni ezt a környezetet. Fejfájásra, rosszullétre, szervi panaszokra hivatkozva hamar kimenekülnének belőle. Ezek a rendkívül erős formasugárzások korlátlan ideig csak az élettelen tárgyakra és a romlandó anyagokra gyakorolnak pozitív hatást. A tartósan Yang jellegű energiasugárzás hatására felerősödnek bennük a mechanikai feszültségek. Ezáltal pl. a kicsorbult borotvapenge éle kiegyenesedik, ismét éles lesz. Az élelmiszerekben levő mikrobák pedig elpusztulnak. A többlet Yang energia túltölti a meridiánjaikat, és a felborult energiaegyensúly következtében életképtelenné válnak. A számunkra kedvező hatás tehát a vírusok, baktériumok megsemmisülése révén jön létre. Ebben a formában koncentrálva az erős formasugárzás nem oltódik ki, hanem tartósan fennmarad. A geometriai alakzat által határolt térből azonban nem lép ki.

A piramis effektus formasugárzása rendkívül erős, de van egy nagy hátránya, hogy égtájfüggő. Csak abban az esetben képes az éteri sugárzását kellő hatékonysággal összegyűjteni, ha a szemközti éleit észak-dél, illetve kelet-nyugat irányba tájoljuk. Tájolástól mentes formasugárzó viszont a kúp. Ez is nagy térségből gyűjti össze a szubatomi energiát, majd a kúppalást mentén irányítva a csúcsán kisugározza. A piramis, a félgömb alakú kupola, vagy a kúp ugyanis nem csak arra képes, hogy magába gyűjtse az energiát, hanem arra is, hogy kisugározza. A mindennapi életben azonban ez nem képes megnyilvánulni. Egy olyan hatalmas építményt, mint a Kheopsz piramis nem lehet a csúcsára állítva megépíteni, mert nem lenne stabil. Haszna sem sok lenne, mert az összegyűjtött energiát a föld mélyébe sugározná. A földtörténeti ókorban végbement kéregfelgyűrődések következtében föld mélyében is kialakultak olyan geológiai anomáliák, ahonnan pozitív energia áramlik ki. Ezeket a jótékony hatású gyógyító helyeket az őseink jól ismerték, és ki is használták. Ők kihegyezett végű kőoszlopokat használtak a koncentrálásukra. Ezeknek a földbe ásott kőoszlopoknak dőlve, vagy több kőoszlop által bezárt területen tartózkodva gyógyították magukat. A nálunk fejlettebb civilizációk már céltudatosan alkalmazzák a formasugárzásokat, és a segítségükkel erős koncentráló hatást váltanak ki. Ennek egyik felhasználási módjáról lesz szó a következőkben.

 

Technikai újdonságok

 

Az ellenirányú mágneses gerjesztésen alapuló szubatomi energiasokszorozó készülékek speciális kiviteli módja a Hamel[93]-féle imbolygó kúpos reaktor. Ennél a megoldásnál a gerjesztés nem elektromos árammal vagy elektromágneses erővonalakkal történik, hanem formasugárzással (idomsugárzással). A körkörösen elhelyezett permanens mágnesek által szolgáltatott energiát mértani idomok (jelen esetben 0,25 mm vastag alumínium lemezből készített kúpok) gyűjtik össze, és koncentráltan kisugározva tovább­adják. A 2. ábrán vázolt szerkezet nem más, mint az ellenirányú mágneses gerjesztés rendkívül szel­lemes és hatékony multiplikálása. Zseniális módja a szabadenergia egyszerű és olcsó megsokszorozásának[94].

A kaszkádba kapcsolt gerjesztésen alapuló hajtómű megismerésének története rendkívül kalandos. A titokba való beavatás 1975. október 21-én kezdődött, amikor a kanadai Ontario államban élő há­borús veteránt, David Hamel-t hozzánk hasonló kinézetű földön­kí­vü­liek elrabolták. Felvitték őt egy repülő csészealjra, ahol rész­letesen megmutatták neki a jármű hajtóművét. A reaktor két egymás felett elhelyezett kúpból, és egy golyóból állt. A kúpok gyorsan re­zegtek, közöttük nagy sebesség­gel levegő áramlott, a golyó pedig kör­ben mozgott a felső kúp­pal össze­kapcsolt kör alakú lemezen. A kú­pokat alulról és oldalról egy­mást ta­szító mág­ne­sek és gránit­golyók tá­masztották meg, lehető­vé téve a rezgésüket. Az UFO bur­kolatán sok ponton levegőztető nyílások voltak. Eze­ken áram­lott ki- és be a kúpok kö­zött gyorsan mozgó levegő. A nyí­lások nyitá­sával és zárásával lehetett irá­nyítani a járművet. Az idegenek részletesen elmagyaráz­ták a haj­tó­mű működését, és sok hasznos in­formációt közöltek az előállítá­sával kapcsolatban. Eköz­ben nagy távolságokat tettek meg, bizonyít­va a hajtómű erejét, és hasz­nálha­tó­ságát. Hamelnek a kö­vetkező hó­napokban többször is látomásai voltak. Ezek során az idegenek a korábbi oktatást egé­szítették ki.

Az útmutatások alapján Hamel nekiállt és megépítette a szerkezet. Több kisebb modell után a prototípust egy 200 literes vashordóba építette bele. Gerjesztés céljára 3 db alumínium kúpot használt. A kúpok pereme használt bi­ciklikerekekből készült. Ezekhez szegecselte hozzá a vékony alumínium lemezből hajlított kúpo­kat. A hordóba beépített egy fa-vázat is, amihez három egymás alatt el­helyezett vasgyűrűt szerelt. A vas­gyűrűkre és a bicikliabron­csokból készült peremekre szi­getelő sza­laggal állandó mágne­seket erősí­tett. A mágnesek taszí­tá­sa folytán a kúpok szabadon lebegtek. Nyugal­mi helyzetben a csúcsaik sem értek hozzá az alattuk levő kúphoz. A szerkezet aljára került a hajtómű lelke, az energiakibocsátó bázis­oszcillátor. Ez két farostlemez kö­zé helyezett három gránitgolyóból, és két mág­neskorongból állt. A legfelső kúp tetejét lezárta, és a fedőlemezre is ráépített egy mág­neskorongot. Ez­zel szemben elhe­lyezett egy ugyan­olyan mágnesko­rongot, amelyet a hordó tetején fúrt nyíláson át ki­vez­etve egy menetes rúdhoz erő­sí­tett.

A reaktor aktiválása, a ger­jesz­tés megindítása ezekkel az ál­landó mágnesekkel történt. A m­e­netes rúd forgatásával leenge­dett felső, destabilizáló mágnes taszító hatásánál fogva kibillentette az alsó mágneskorongot hordozó első kúpot, ami mozgásba hozta a többi kúpot. A levegőztető nyílásokon át betekintve látta, hogy a kúpok moz­­gása nem volt intenzív, csupán kis amplitudójú rezgést végeztek. Miu­tán semmi különös nem tör­tént, ott­hagyta a berendezést, és le­fe­küdt, hogy majd reggel foly­tatja a kísér­le­teket. Az éjszaka azonban nagy csattanásra ébredt. A mű­hely­be át­ro­hanva látta, hogy a beren­dezés da­rabokra szakadt, és ron­csai min­denfelé szétszóródtak. Min­den bi­zonnyal az történt, hogy a reaktor időközben begerjedt, és súlyta­lan­ná válva neki­vágódott a mennye­zetnek. Ezt követően gon­do­san ügyelt arra, hogy a reaktort aktivált állapot­ban ne hagyja felügyelet nélkül. Egy évvel ké­sőbb már jól irá­nyít­ható repülő berendezést is tudott építeni. Ezt már nem a mű­hely­ben, hanem egy szabad­ban emelt állvá­nyon próbál­ta ki. Aktiválása után a szer­kezet körül erős plaz­maképződés lépett fel, ami először vöröses, majd zöl­des, végül kékes­fehér árnyalatú volt. Ekkor a be­rendezés felemel­ke­dett az áll­vány­ról, és elrepült. Az eseményt Hamel lefilmezte. Egyes kockái a róla írt könyvben is meg­jelentek. A kísérleteknek hamar híre ment, és Hamel a környék legismertebb embere lett.

Munkája azonban nem aratott osztatlan elismerést. A szomszé­dai meglehetősen ellenségesen szemlél­ték tevékenységét, mivel a szerkeze­te nagyon zavarta a rádió- és tévé­vételt. Ezért 1980-ban úgy döntött, hogy elköltözik arra a távoli farmra, amelyet még a föl­dönkívüliek mu­tattak neki a ma­gasból. Útközben be­tért a montre­ali találmányi hiva­talba, és az ott történt incidens for­duló­pon­tot ho­zott a dolgok további meneté­ben. Már évek óta kül­dö­zött kü­lön­böző leírásokat a beren­de­zéséről a találmányi hivatal­nak, hogy szaba­dalmaztassa azokat. A hi­vatalban azonban azzal fogad­ták, hogy sem­miféle anyagot nem kaptak tőle, csak az újdonságvizsgálat díja érke­zett meg, de mivel nincs mit sza­badalmaztatni, ezért ezt azonnal visszafizetik neki. Hamel erre düh­rohamot kapott, és majdnem össze­verekedett a hivatalnokokkal. Vé­gül a biztonsági őrök távolították el az épületből. Ezt követően meg­fogadta, hogy soha semmilyen sza­badalmaztatással nem próbálkozik. Nem zárja el a nyilvánosság elől a találmányt, nem csinál belőle ipari titkot. Bárkinek megmutatja, akit érdekel, és minden információt megad, hogy mások is megépít­hessék a szerkezetet. Elhatározásá­hoz ma is tart­ja magát. Akik meg­látogatják egybehangzóan állítják, hogy való­ban szívesen megmutatja a beren­dezését, és azok részletrajzait. Semmit sem titkol el.

Ezzel a lépésével Hamel felbe­csülhetetlen szolgálatot tett a tu­dománynak. A szabaddá vált in­formációk következtében ugyanis az egész világon megindultak a kutatások, a repülés meg­refor­má­lásával kapcsolatos fejlesz­tések. Az 1990-es évektől az elért ered­mények felkerültek a számí­tógé­pes világhálóra is, ami to­vább nö­velte a kutatásokba be­kapcso­ló­dók számát. A kísérlete­zők nagy száma miatt 2000 elején egy le­velezőlistát is létrehoztak a „Ha­mel technológiára” vonatkozó in­formációcsere megkönnyítése ér­de­kében, ami a következő URL címen található meg: http://www.egroups.com/group/hameltech Ennek a webhelynek a felkeresése mindenki számára tanácsos, aki be akar kapcsolódni a fejlesztésekbe. Az itt található beszámolók tanulmányozásával ugyanis elkerülhetők a mások által elkövetett hibák, buktatók, és nem kell mindent elölről kezdeni. Arra azonban számítsunk, hogy meglehetősen nagy anyagról van szó. Csupán a 2001-ben felhelyezett levelek száma meghaladja a 4400-at. Jellemző az érdeklődés fokozódására, hogy 2002 augusztusában már 7500 levélnél tartottak. Ezeknek a tanácsoknak az elolvasása biztonságtechnikai szem­pontból is hasznos. Többek között felhívják a figyelmet arra, hogy az aktivált berendezés meg­érintése szigorúan tilos, sőt a közelébe menni sem tanácsos.

Sajnos a szerkezet működési me­chanizmusát kezdetektől fogva homály fedi, ami főleg azért hát­rányos, mert akadályozza a cél­irá­nyos fejlesztést, és az alkal­mazásba vételt. Miután erre vo­natko­zóan nem kaptunk semmi­lyen fel­vi­lágosítást az idege­nek­től, ezt ne­künk kell ki­találni. Az ezotériá­ban elért ed­digi ered­mé­nyeink alapján szinte biz­tos, hogy itt az ellenirá­nyú mág­neses ger­jesztés speciális meg­való­sí­tási mód­járól van szó. A ger­jesztést for­­gás­testekből kialakí­tott, és kasz­kádba kapcsolt forma­sugárz­ók vég­zik. A kúp alakú forma­su­gár­zók az energiát nem a térből, hanem az oldalukra szerelt permanens mág­nesek befelé sugárzó mágneses erő­vonalaiból gyűjtik össze. Ennélfog­va a felső kúp Yang, a középső Yin, az alsó pedig ismét Yang energiával telített.

Ez az elrendezés azonban önma­gában még nem műkö­dőké­pes. Az ellenirányú gerjesztéssel történő ener­giasokszorozás előfeltétele ugyan­is, hogy legalább az egyik mág­nesnek ellenkező irányú folya­matos moz­gást kell végez­nie. Sze­rencsére ez itt magától meg­va­ló­sul. A kúpok lebe­gése, súrlódás­men­tes felfüg­gesztése kö­vet­kez­té­ben a ben­nük áramló mág­ne­ses hul­lámok moz­gás­ba hozzák őket. A szubato­mi energiahullá­mok ugyanis nem egye­nes vo­nalban ter­jednek, hanem spi­rálsze­rűen örvény­lenek. A Yang jel­legű su­gár­zás az óra járásával ellen­kező, azaz pozitív irányú örvénylő moz­gást végez, míg a Yin jellegű ör­vénylés moz­gása az óra járásával meg­egye­ző irányú. Így a két spirál­mozgás bele­indukál egymás mág­ne­ses me­ze­jé­be. A folyamat ered­mé­nye­ként erő­sítik egymást. A fel­ső Yang ener­giával telített kúp még po­zití­vabb, míg az alatta levő negatí­vabb lesz. Ez a meg­nö­veke­dett ener­gia­su­gár­zás adódik át az alsó, szin­tén Yang energiával te­lí­tett kúp­nak, ahol tovább erő­södik. Végül in­ten­zív Yang jellegű ener­giasugárzás éri a bázis­oszcillá­tor felső korong­jának Yin felületét. Az alsó kúp körkörös mozgá­sa követ­keztében itt is tel­jesül az el­len­irá­nyú gerjesz­tés két feltétele, az el­lentétes pola­ritás, és a fo­lya­matos mozgás. Ezáltal a bázis­osz­cillátor fel­ső mág­nes­ko­rongjában igen erős Yin jel­legű energia keletkezik, ami még mindig nem sugárzódik ki, hanem tovább­adódik a bázis­osz­cillá­tor alsó mág­nesko­rongjának. Mivel az alsó mág­nes­korong oly módon van el­helyezve, hogy vonzásban áll a fel­sővel, az utolsó energiasokszo­ro­zás­nál is biztosítva van az ellen­tétes polari­tás. A másik feltétel, a folyamatos mozgás azáltal jön lét­re, hogy a fel­ső mág­nes­ko­rong sza­badon elmoz­dulhat. A három grá­nitgolyón gör­dülve körkörös moz­gást végez az alsó, rög­zí­tett mág­nesko­rong felett.

Mint a szabadenergia-termelő szer­kezetek többsége, ez is csak re­zo­nanciafrekvencián képes nagy ener­­giakifejtésre. A destabilizáló mozgás sebességének, frekvenciá­jának tehát meg kell egyez­nie a kúpok rezonanciafrekven­ciá­já­val. A hatékony működés másik fel­tétele, hogy az egyes kúpokban ör­vénylő energia maximális mér­ték­ben bele­indukáljon az alatta levő kúp ener­giamezejébe. Ez a követel­mény ak­kor teljesül, ha a két ener­gia­hul­lám keresztezi egy­mást. (Ez a je­len­ség hozza létre a caduceus[95] te­ker­cs­nél is az energia­többletet.) Az ör­vénylő hullámok csak akkor ké­pe­sek bizo­nyos szög­ben keresztezni egymást, ha a kaszkádba kapcsolt kúpok for­gá­suk során ellenkező irány­ban dől­nek meg. Ez a követel­mény lát­szó­lag nehezen va­lósítható meg, mert két egymásba rakott kúp esetén a felső balra dő­lése esetén az alsó is balra dől. Egy szellemes öt­let, a „kúp a kúpban” kialakí­tás azonban megoldotta ezt a prob­lé­mát. Ennek lényege, hogy a föl­dön­kívüliek az alsó kúpokba be­építet­tek egy belső kúpot is. Ennek nyí­lásszöge jóval nagyobb, mint a külsőké, ezáltal a dőlésszög meg­vál­to­zik. A felső kúp balra dőlése­kor az alatta levő jobb­ra dől. Fontos a belső kúp nyílás­szögének értéke is. Ha kicsi, nem billen át a holt­ponton a mecha­niz­mus, dőlés­iránya nem vált át ellenkező irány­ba. Ha túl nagy, akkor meg az alsó kúp dőlésszöge nagyobb lesz, mint a felsőé, ami szintén lerontja a mág­neses örvények egymásba fordulásá­nak szim­metriáját, és ezáltal az energiakeltés hatékonyságát. Patro­nálóink utólagos ta­nításaik során még a nyílásszög ideális értékét is megadták nekünk. Ez a külső kúpnál 53^o, a belső kúpnál 90^o.

Az optimális beállítás, és az ötfokozatú energiasokszorozás vég­eredményeként olyan erős mágneses sugárzás alakul ki a szerkezetben, amely ionizálja a körülötte levő le­vegőt, és megindul a plazmakép­ződés. Miután az egész mec­­haniz­mus úgy van kialakítva, hogy legalul Yang jellegű pólus ta­lál­ható, így a szerkezetből végső so­ron anti­gravitációs energia áram­lik ki. Ennek tudható be, hogy fel­­emel­kedik a levegőbe, súlytalan­ná válik. De nemcsak önmagát te­szi súly­talanná, hanem jelentős ter­het is képes magával emelni, ami azt eredményezi, hogy repülő­gé­pek haj­tóműveként is használható. Nagy előnye ennek a hajtó­mű­nek, hogy lehetőséget ad az irány­váltásra is. Nincs szükség oldalirányú szub­atomi energiakisu­gár­zásra, amely az impulzusmeg­ma­radás elve alap­ján rakétaként meg­felelő irányba fordítja a járművet. Ezt itt a levegőztető nyílások nyi­tásával és zárásával oldják meg. Miután a hajtómű belsejé­ben erős levegő­áramlás lép fel, az oldalab­la­kok nyitásával meg­változik a szél­irány is, ami va­lószínűleg meg­dön­ti a kúpokat. Ezáltal nem kon­cent­rikus körök formájában gerjesztik a bá­zis­oszcillátort, hanem aszim­metri­kusan. A gerjesztés oldal­irány­ba tolódik. Így ha a metszeti rajz szim­metriatengelyéhez képest a gerjesztés a bal oldalon megy végbe, a bázisoszcillá­tor bal ol­dalán áramlik ki több energia. Ez kihat a jármű haladási irá­nyára is. A tolóerő bal oldali nö­vekedése jobbra dönti a jár­mű­vet, ami irányváltást okoz. En­nek a jelenségnek a kihasználása során tehát semmi mást nem kell tenni, mint a járművet irányító botkormányra rászerelni egy olyan mechanikát, ami a kívánt elfordulással ellentétes oldalon nyitja meg a hajtómű egyik leve­gőz­tető nyílását.

Mivel az eddigi kísérletek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a fajta hajtómű működik, az aerodinamikai repülést hamaro­san felváltja az antigravitációs lebegtetéssel kombinált szubatomi sugármeghajtás. Ez az újfajta impulzusmeghajtás a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb utazósebességet eredményez majd. Ugyanakkor nem igényel üzemanyagot, ami radikálisan csökkenteni fogja az utazási költséget. Az utazási idő, és -költség csökkenésén kívül megszűnik az aerodinamikai repüléssel együtt járó zaj. Ennek előfeltétele, hogy az egész járművet körbevegyük egy plazmaburokkal, amelynek műszaki megteremtése a szubatomi energiakeltés jelenségének megértése és birtokbavétele után valószínűleg nem jelent különösebb nehézséget. Azért sem, mert ez a hatás a fizikusok, a rakétatervező mérnökök előtt már ismert, mivel az ionhajtóműnél is érvényesül. A jármű köpenye mentén mikro­kisü­lések jönnek létre, és a keletkezett ionok által kialakított „plazmaköpeny” légellenállás-csökkentő hatású. Nem elhanyagolható előnye még a szubatomi mágneses sugárnyalábot kibocsátó hajtóműnek, hogy olcsó. Ezáltal akár kettőt-hármat is be lehet építeni a repülőgépekbe. Így ha valamelyik felmondja a szolgálatot, át lehet állni a tartalék hajtóműre.

Mivel az örvénylő erővonalak visszahatnak az őket létrehozó mechanizmusra is, a kúpokat, és a bázisoszcillátor felső mágneskorongját nem kell forgatni. Ezek a tehetetlenségi erő folytán maguktól is mozgásba jönnek. Emiatt teljesen felesleges a Steve Thompson-féle motoros hajtás, ahol a felső kúpot egy villanymotorra erősített kereszttengely tartja forgásban. Érdekes megoldás azonban a bolygókúpos reaktor energiaforrásként való hasznosítása. Chris Felton egy dróthurkot helyezett a bá­zisoszcillátor közelébe, és ily módon kicsatolta, villamos energiává alakította a belőle kiáramló erős mágneses sugárzást. Az így kinyert árammal izzólámpát és vasalót működtetett. C. Felton több fényképet is közzétett az általa kialakított készülékről. Ezek, valamint a 2. ábrán látható 45GD típusú berendezés részletes tervrajza J. Szymanek honlapján található: http://members.nbci.com/_XMCM/undergsci Mellesleg a hatásfok növelése érdekében hurok helyett patkó alakú elektromágnest kellene alkalmazni. Ez esetben a bázisoszcillátor mindkét oldalának energiasugárzását hasznosítani lehetne. Célszerű lenne a reaktor mágnespólusait is átforgatni. Ebben az elrendezésben nem fenyegetne a felemelkedés veszélye, sőt a szerkezet egyre jobban oda­tapadna a talajhoz. Az ellenirányú mágneses gerjesztés részletes működési leírása az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében található. Aki behatóan szeretné tanulmányozni ezt a témát, Egely György: Bevezetés a tértechnológiába című művének 3. kötetében a részleteket is megtalálja.

[

 Sajnos a földönkívüliek ritkán segítenek, de mindig kéznél van legfőbb tanítónk a természet. Nem véletlenül tanácsolja a Biblia: „Kérdezd csak meg a barmot, az is megtanít rá, és az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz mi földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked.” Tudósaink közül már eddig is sokan megfogadták ezt a tanácsot, és számtalan találmány alapul a természetben megfigyelt jelenségek lemásolásán.[96] A Kaliforniai Egyetem mérnökei most egy rendkívül érdekes fizikai jelenség, a mikrogravitáció gyakorlati alkalmazását tűzték ki célul. A gravitációnak ezt a sajátos formáját kohéziónak, illetve intermolekuláris erőnek is nevezik. Mint tudjuk a mikro­gravitáció, vagy ahogy a tudományos világban nevezik a van der Waals erők[97] akkor lépnek fel, ha az egyes atomok, molekulák nagy felületen érintkeznek egymással, vagy nagyon közel állnak egymáshoz. Az utóbbi eset tipikus megnyilvánulási formája a kapilláris erő. Szilárd anyagoknál az atomok szoros illesztése, és ezáltal a közöttük fennálló gravitációs vonzás maximális érvényre juttatása csak pozitív szubatomi energia­be­sugárzással, vagyis az anyag felpuhításával lehetséges.

Az „Ezoterikus körkép VII. fejezetéből tudjuk, hogy a gravitációs erő semlegesítésével a felületi egyenetlenségek kiegyenlíthetők, a két szilárd anyag egymásba gyúrható. Az éteri részecskék kivonása után az újra érvényesülő gravitációs vonzás egyben tartja a két anyagot. Olyan erős kötés jön létre közöttük, ami a legjobb ragasztó hatásfokát is meghaladja. Ez a hatás az illeszkedő felületek tökéletes egymáshoz csiszolásával is megoldható lenne. Jelenleg azonban a legprecízebb polírozógépünk sem képes olyan sima felületet előállítani, ahol a felületi atomok egymás mellett helyezkednének el. Még a mikroszkóp alatt simának tűnő felület is telis-tele van kristályszemcsényi egyenetlenségekkel. Emiatt az atomoknak csak egy kis hányada képes közvetlenül érintkezni egymással, ami nem hoz létre akkora kohéziós erőt, hogy a két anyag egymáshoz tapadjon.

A szoros illeszkedés azonban más módon is létrehozható. A megoldást a természet tálcán kínálja nekünk. Az evolúció, a túlélésért folytatott több évmilliárdos küzdelem rákényszerítette az élőlényeket minden létező fizikai jelenség kihasználására. A legújabb fizikai kutatások kiderítették, hogy a mikrogravitációt is alkalmazza egy gyíkfaj, a gekkó. Arisztotelész már az ókorban megfigyelte, hogy a gekkó könnyedén fel- és leszalad a falakon, és akár egy ujjal is képes lógni a mennyezeten. Ezt a képességet igen találékony módon érte el. Miután a mászó felület leutánzása számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult, más úton közelítette meg a problémát. Gondolta ha nem tudja a lábai alatt levő felület egyenetlenségeit lemásolni, alkalmazkodik hozzá. Olyan talpfelületet alakított ki, amely rugalmasan idomul a fal vagy egyéb felület érdességéhez. Ezt oly módon teszi, hogy sörtevégeket növesztetett a talpain, amelyek benyúlnak a legapróbb mélyedésbe is, és szoros kontaktust teremtenek a tartófelülettel.

Az ujjain sávokban fodrozódó sörtéket úgy kell elképzelni, mint a borz szőréből készült borotvaecsetet, amelybe rendkívül vékony és puha szálak ezrei találhatók. A gekkó lábujjainak sörtéi ennél is finomabbak. A kis hüllő talpán négyzetmilliméterenként kb. 14 ezer finom szőrszál található, és minden egyes miniatűr ecset tetszőleges irányba képes meghajolni. A mikroszkópos felvételek kimutatták, hogy valamennyi ujján 2 millió sörtéből álló, szorosan egymás mellé zsúfolt keresztirányú sörtesorok vannak. Az egyes sörték hossza csupán 0,1 milliméter, és mindegyik sörte végéből több ezer parányi, 0,2 mikrométer hosszú spatula ágazik szét. A rendkívül vékony szálak következtében az egyes sörték szabad szemmel nem is láthatók. A gekkó ujjai úgy néznek ki, mint a karfiol rózsái. Csupán bársonyos tapintása utal rá, hogy itt nem bőrfelületről van szó, hanem rendkívül finom szálú kefefo­drok­ról.

Mivel ránézésre ez nem állapítható meg, a kutatók évszázadokon át találgatták, hogy mi okozza a gekkó bármilyen felülethez való rendkívül erős tapadását. Először azt hitték, hogy a karfiolszerű sávok nem mások, mint tapadó korongok. A békák és egyes rovarok lábához hasonlóan vákuum keletkezik a lábuk alatt, ami megtartja őket. Nem találták azonban a szivárgásmentes vákuum létrehozásához szükséges folyadékfilm-termelő mirigyeket. Arra is gondoltak, hogy valamilyen ragadós anyag kiválasztásával kémiai kötés jön létre a talp és a felület között. A víztaszító és nedvszívó felületetek váltogatása után azonban ez a feltételezés is megdőlt, mivel a gekkó minden anyaghoz egyformán jól tapadt. Megnövelt szubatomi energiát sem bocsátott ki magából, pedig erre a legtöbb élő szervezet képes. Ez esetben nem pozitív, hanem negatív energiára van szükség, mivel az intenzív gravitációs kisugárzás minden anyaghoz könnyen odatapasztaná. Ennek ki-bekapcsolgatása azon­ban fejlett agyat, és állandó odafigyelést igényelne.

A gekkó ennél jóval egyszerűbb megoldást választott. Mikroszkópos méretű sörtéivel teljesen körbeveszi a mászó felület minden egyenetlenségét, és maximálisan kihasználja annak gravitációs vonzását. Ily módon nem lehet ugyan tökéletes tapadást, teljes eggyé válást elérni, de most nem is ez a cél. A gekkónak csak annyi vonzóerőre van szüksége, hogy ne essen le a falról. Ezt sikerült ezzel a módszerrel elérnie. Sőt túl is teljesítette a saját súlyának biztonságos megtartáshoz szükséges követelményt. A gekkó talpán levő összes sörte együttesen 125 kilogrammnyi terhet is képes megtartani. Ha le akarjuk szedni a falról, egy-egy ujjának a leválasztásához akkora erő kell, amennyi a kórházi ragtapasz bőrfelületről való letépéséhez szükséges.

 

Nem csoda, hogy a Berkley Egyetem mérnökei nagy fantáziát látnak a jelenség gyakorlati alkalmazásában. Ronald Fearing és Metin Siiti atomi erőmikroszkóppal próbálja a sörtevégek geometriáját leutánozni. Szilikonkaucsuk és poliésztergyanta felületekből nanocsúcstömböket faragtak ki. A még kezdetleges modellek is egyértelműen igazolták, hogy a mikrogravitáció kihasználásában az anyag nem játszik szerepet. Kizárólag a tapadó felület geometriája határozza meg a vonzó, illetve megtartó erő mértékét. Időközben a pittsburghi Cornegie Mellon Egyetemen működő NanoRobotics laboratórium kifejlesztette az első mesterséges gekkótalpat, amely négyzetcentiméterenként 29 ezer „ragasztóelemet” tartalmaz. Miután ezeknek a nyúlványoknak a működését is a mikrogravitáció idézi elő, egyformán tapadnak bármilyen felülethez. A felület nedvessége sem számít, és képes ugyanolyan erővel ismételten odatapadni. A mesterséges gekkótalp az élet minden területén alkalmazható lesz. A hadiipar és az űrkutatás is élénken érdeklődik utána, mivel a víz alatt, és a világűrben is használható. A víz alatt ugyanis nem lehet ragasztókötést alkalmazni, légüres térben pedig nem működik a vákuumtalp. A mikrogravitáció azonban az egész univerzumban működik.

Még a háztartásban is nagy hasznát lehetne venni, mert az egyes berendezési tárgyak bármilyen felülethez biztonságosan rögzülnének anélkül, hogy nyomot hagynának maguk után. Pl. a virágváza talpára erősítve az asztal sarkának meglökésekor nem dőlne el, és nem borulna ki belőle a víz; illetve nem esne le, és nem törne össze a váza. A konyhai készülékek rögzítéséhez sem kellene tükörsima felületet keresni, ahol a vákuumtalp működésbe hozható, mert bárhol stabilan megállnának. Ennek jelenségnek a kihasználásával a szappantartót sem muszáj a csempéhez rögzíteni. Csupán oda kellene nyomni a tapadókoronggal. Csempetisztításkor nem szükséges kerülgetni, mert egy pillanat alatt le lehetne tépni, majd visszanyomva újra rögzülne. Ezen túlmenően ezernyi más helyen tudnánk alkalmazni, jelentősen megkönnyítve, és biztonságosabbá téve az életünket.

Egyébként a mikrogravitáció megnyilvánulásának van egy harmadik formája is, ami hártyavékonyságú anyagoknál lép fel. Sokan tapasztalták már, hogy amikor háztartási polietilénfóliát használnak, nagyon óvatosan kell bánni vele, mert könnyen összetapad. Ha valamelyik széle visszahajlik, úgy rátapad a fólia másik felére, hogy levakarni sem lehet róla. Ennek nem az az oka, hogy a műanyag fólia ragadós. Az összetapadást az idézi elő, hogy a rendkívül vékony anyag nem akadályozza meg a fólia atomjainak szoros egymás mellé kerülését. Az atomok gravitációs vonzásának engedelmeskedve a két anyag egymáshoz tapad, kitöltik egymás egyenetlenségeit. Az építőipar már évezredek óta kihasználja ezt a jelenséget a paloták és a muzeális jellegű épületek aranyozásánál. A belsőépítészek nem ragasztóval kevert finom aranyport kennek a faburkolatokra és a gipszstukkókra, hanem egyezred milliméternél is vékonyabb aranyhártyát borítanak rá. A csipesszel óvatosan felhelyezett lemezeket a biztonság kedvéért száraz ecsettel átsimítják. Ez az „aranyfüst” réteg olyan erősen rátapad a hordozó felületre, hogy többé nem lehet eltávolítani. Nincs az az erős ragasztó, ami szilárdabb és időállóbb kötést tudna létrehozni, mint a kohézió. Egyébként 1 uncia (28,3 gramm) aranyból több mint 30 m² aranyfüst készíthető.

Egy véletlen felfedezés folytán a mindennapi gyakorlatban is hasznát vesszük ennek a jelenségnek. Ólmos esőben a nők kiselejtezett harisnyát húznak a csizmájukra, így nem csúsznak el a lefagyott utakon. A harisnya vékony szála, apró szemei ugyanis kitöltik a jégfelület egyenetlenségeit, behatolnak a jégkristályok közé, és ezáltal a mikrogravitáció hozzátapasztja a lábat a csúszós úthoz. A gekkótalp laboratóriumi kikísérletezése és gyári sorozatgyártása esetén azonban már sokkal esztétikusabban is megoldhatjuk ezt a problémát. Ezzel a mikroporózus anyaggal fogjuk bevonni a hótaposó csizmák és egyéb téli cipők talpát, mely által olyan stabilan fogunk közlekedni télen is, mint a gépkocsik a hólánccal. A legújabb hírek szerint Andre Geim nanotechnológus és kutató társai már ki is fejlesztettek egy több millió poliamid szállal borított rugalmas felületet. A mikron (ezredmilliméter) vastagságú szálak alkotta felület tapadási tulajdonságai megegyeznek a gekkótalppal, de gyártási költségei olyan magasak, hogy egyelőre csak egy 1 cm²-es darabot tudtak előállítani. Számításaik szerint egy 200 cm²-es (tenyérnyi) felület könnyen meg tudna tartani egy embert is a plafonon.

A mikrogravitációnak a súrlódásban is szerepe van. Két egymáshoz préselt anyag nem csak azért nem csúszik el egymáson, mert felületi egyenetlenségük ezt megakadályozza. A molekulák egymáshoz szorítása során fokozott gravitációs vonzás lép fel az atomok között, ami tovább növeli a súrlódási erőt. A mikrogravitációnak a ragasztás hatékonyságában is szerepe van. Mint tudjuk két anyag egymáshoz ragadását az adhézió[98] teszi lehetővé, amikor ragasztónak nevezett folyékony anyaggal töltjük ki a két anyag felületi egyenetlenségei közötti teret. A ragasztó molekulái mindkét anyag molekuláira rásimulnak, és adhéziós kötés jön létre közöttük. Szuperragasztók esetén ez oly erős lehet, hogy a két anyag többé nem választható el egymástól. Erőszakos szétválasztás esetén a ragasztó letép egy réteget valamelyik anyagról, és így válik el tőle. Kemény anyag (pl. fémek esetén) a ragasztó törik el. A ragasztó ugyanis többnyire műanyag, melynek szilárdsága sokkal kisebb a fémeknél. Azért hogy ez ne történjen meg, a legtöbb gyártó szigorúan előírja, hogy a ragasztót (pl. a ciánakrilát-tartalmú pillanatragasztót) a lehető legvékonyabb rétegben kell felvinni a ragasztandó felületre. Ezzel az előírással viszont öntudatlanul is tovább növelték a szuperragasztók hatékonyságát. A ragasztás szilárdságát ugyanis a mikrogravitáció is segíti. A szoros egymáshoz illesztés, a préseléses szárítás során a két anyag molekulái a lehető legközelebb kerülnek egymáshoz, és gravitációs vonzás alakul ki közöttük. A ragasztóanyag megszilárdulása után a két anyag már nem tud eltávolodni egymástól, így a mikrogravitáció tartósan növeli a tapadást.

Ezt a jelenséget használta ki célirányosan két amerikai kutató a vízhatlan ragasztószalag kifejlesztése során. A mikrogravitáció nagy előnye, a vízhatlanság. A legtöbb ragasztóanyag ugyanis csak száraz felületen alkalmazható. Vizes felületről leválnak, a víz megakadályozza az adhéziós kötés létrejöttét. A mikrogravitáció viszont vízben is működik. Miután a gravitációs hullámok minden anyagon áthatolnak, a vízmolekulák jelenléte nem jelent akadályt. Ennek alapján Robert Langer és Jeffrey Karp olyan sebtapaszt fejlesztettek ki, amely nyílt sebekre és a belső sérülésekre egyaránt használható. Ezt a ragasztószalag felületének speciális kiképzése teszi lehetővé. A két kutatónak nanotechnika segítségével sikerült leutánozni a gekkótalpat, és ezáltal a korábban hasz­nált szövetbarát ragasztószalagok tapadása duplájára nőtt. A nedves közegben is működő mikrogravitációs tapadás következtében az újfajta szalagragasztó olyan helyeken is használható, ahol a hagyományos sebvarrás alig alkalmazható (pl. vékonybél- és érszakaszoknál) vagy gyomorfekély okozta gyomorátfúródásoknál. Mivel az újfajta ragasztószalag vékony és rugalmas, a sérült szakasz valósággal bepólyázható.

[

Az előző fejezetben áttekintettük az elektromotoros repülőgépek és gépkocsik kivitelezésének elméleti lehetőségeit. Most nézzük meg, hogy ez hogyan valósult meg a gyakorlatban. Egy európai autóipari szakember nyilatkozata szerint gépjárműhajtás céljára az elektromotor a tökéletes megoldás, mert egyetlen motor sem képes az üzemanyagot olyan hatásfokkal mozgási energiává alakítani, mint a villanymotor. Ráadásul működése nem jár melléktermék-kibocsátással, ezért a környezetre nem gyakorol semmilyen hatást. Még hőt sem termel, mert olyan teljesítményű elektromotort építenek a gépkocsikba, ami teljes terhelés esetén sem melegszik. A villanymotor további előnye a robbanómotorral szemben, hogy a teljes indítónyomaték rendelkezésre áll. Még álló helyzetben is, ezért az elektromotorok sebességváltó nélkül használhatók. Nem igényelnek kenőolajat, hűtést és ki­pufogót sem. Az üzemanyagköltségük pedig csupán negyede a benzines járműveknek. Az E-autók egyetlen hátránya a magas áruk.

A potenciális vásárlókban persze felmerül a kérdés, hogy miért ilyen drága, amikor negyedannyi alkatrész sincs benne, mint a robbanómotoros gépkocsikban. A magas ár oka az akkumulátorban keresendő. A viszonylag hosszú út megtételéhez lítium-ion cellák szükségesek, melyek legalább egy nagyságrendekkel drágábbak a hagyományos ólomakkumulátornál. Áruk jelenleg 1200 euró kilowattóráként, és egy átlagos E-autóba min. 16 kWh-nyi akkumulátort építenek be. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg 40 000 euróba kerülő elektromotoros gépkocsi árának csaknem fele az akkumulátor ára. Ez a többletköltség az alacsony üzemeltetési költség folytán csökken ugyan, de nagyon lassan.[99] Olyan lassan, hogy a megtérülési idő meghaladja a jármű amortizációs idejét. A lítium-ion akkumulátort ugyanis 2400 töltés után cserélni kell. Átlagos használat esetén ez 300 ezer kilométer megtétele, illetve 3 év után következik be, míg a gépkocsi élettartama min. 10 év.

Nem gyorsítja az E-autók terjedését az sem, hogy egyetlen feltöltéssel csupán 60-80 kilométert lehet velük megtenni. Utána 8 órás feltöltést igényelnek. Sok országúti benzinkútnál lehetőség van ugyan egy 25 perces gyorstöltésre, de ez csak 80%-ra képes feltölteni az akkumulátort. Ezen a helyzeten a gyártók új, nagyobb kapacitású, illetve gyorsabban tölthető akkumulátorokkal próbálnak segíteni, de ezekről  a találmányokról hamar kiderül, hogy előállítási költségük még a lítium-ion akkumulátornál is nagyobb. Pedig a gyártóknak már csak ezzel az egy problémával kell megküzdeniük. Az elektromos gépjárművek általános elterjedését, a robbanómotoros gépjárművek teljes lecserélését a fejlesztési idő nem hátráltatja, mivel ezek a járművek évtizedek óta léteznek. (Gyártásuk azért sem okoz gondot, mert a világ első autói elektromos meghajtásúak voltak. A XIX. század végén még kétszer annyi villanyautó közlekedett, mint benzines.) Minden komolyabb autógyárnak van legalább egy elektromos modellje, amit sorozatban gyártanak. Csak nem tudják eladni, legalábbis nem olyan darabszámban, mint szeretnék. Mindezen nehézségek miatt a repülőgépek elektromotorral történő hajtása teljesen lehetetlen. A több száz tonna súlyú utasszállító repülőgépekbe annyi akkumulátort kellene beszerelni, hogy a hatalmas súly miatt a földről felemelkedni sem tudnának. Nem is szólva a költségekről.

A technika jelenlegi állása mellett az akkumulátoros repülőgépeknek nemhogy a felszállásuk, de még a földön maradásuk is megoldhatatlan. Egy 200 utast 3000 kilométerre szállító sugárhajtású repülőgép összsúlya 155 tonna, amiből 58 tonnányi az üzemanyag. Ha ezt a gépet elektromos hajtással szeretnénk a levegőbe emelni, akkor akkumulátorainak súlya 3000 tonnát tenne ki. Ilyen súlyú repülőgép alatt már a kifutópálya is beszakadna. Hiába jók a villanymotorok, hiába képesek tökéletesen kiváltani a légcsavaros repülőgépek robbanómotorját, ha a tápenergia-ellátásuk jelenleg megoldhatatlan. Ez főként annak tudható be, hogy az alternatív megoldások rendkívül rossz hatásfokúak. Amíg 1 kilogrammnyi kerozin energiatartalma 42,8 megajoule, ugyanolyan tömegű hidrogéncelláé 1,62, míg a lítium-ion akkumulátoré csupán 0,72 megajoule. Ezen a kedvezőtlen arányon sokat javít a villanymotor magas hatásfoka. Amíg egy légcsavaros repülőgép a benzinnek csupán 20%-át képes hasznosítani, a villanymotor hatásfoka több mint 80%. Ez még a 40% hatásfokú sugárhajtású repülőgépek hatásfokát is jóval meghaladja. Ez azonban nem képes kiegyenlíteni a „zöld” energiaforrások nagyon alacsony hatásfokát.

Az alapanyag beszerzése is egyre nagyobb gondot jelent. Amíg csak a laptopokba, kamerákba, mobiltelefonokba használtak lítium-ion akkumulátorokat, viszonylag olcsón hozzá lehetett jutni az előállításukhoz szükséges nyersanyaghoz. A gépjárművek hajtásához azonban nagyságrendekkel nagyobb tömegű akkumulátorokra van szükség, ami a lítium-karbonát tonnánként árát 2400 dollárról 5500 dollárra emelte a világpiacon. Ráadásul a kitermelési lehetőségek is szűkösek, a források kimerülőben vannak. A lítiumbányák többsége Chilében és Kínában található, és a kínai illetékesek nemrég bejelentették, hogy a világpiac hosszú távon ne számítson erre a nyersanyagra, mert a kitermelt mennyiséggel a fokozódó hazai igényeket kívánják kielégíteni.

Az akkumulátoros autók töltése is nehézkes. A legnagyobb baj vele, hogy lassú. Jelenleg egy gépkocsi akkumulátorának teljes feltöltéséhez 8-10 óra kell, míg egy benzines autó 3-4 perc alatt teletankolható. Létezik ugyan gyorstöltési lehetőség is, de ez nem tölti tele az akkumulátort, és közben károsítja. A gyorstöltés során ugyanis erősen melegedik, ami nem használ az élettartamának. Mivel az akkumulátorok nincsenek szabványosítva, be kell építeni a gépkocsiba az egyenirányítót is. Ezért az út menti töltőállomások szintén váltakozó áramú hálózati feszültséget szolgáltatnak. Pedig sokkal olcsóbb lenne a töltőoszlopokat ellátni egyenirányítóval, mint minden gépkocsiba beépíteni egyet. Mellesleg jelenleg ezek csatlakozói sem egységesek. Így azonban otthon is feltölthetjük gépkocsink akkumulátorát, csak be kell dugni a konnektorba. Igen ám, de mit csináljanak azok, akik egy tömbház 7-8-9. emeletén laknak? Kérjék meg a földszinti lakót, hogy: Ugyan engedje már meg, hogy naponta feltölthessem az akkumulátoromat az áramával? Vagy lógassanak ki egy 20 méter hosszú kábelt a járdán át a gépkocsiparkolóig. Hatékony töltés egyébként csak háromfázisú hálózatról lehetséges, mert egy fázis nehezen bírja a terhelést. De hány háztartásban van ipari áram? Még nehezebb a helyzet Amerikában, ahol a hálózati feszültség 110 V. Emiatt a töltési idő duplájára nő. Tovább bonyolítja a töltést, hogy egyes országokban (pl. Japánban) a hálózati áram frekvenciája nem 50, hanem 60 Hz.

Nem szabad elhallgatni, hogy a lítium-ion akkumulátornak van egy veszélyes tulajdonsága is, a robbanékonyság. Ha a jármű ütközése ese­tén megsérül az akkumulátor, akkor a ki­öm­lő elektrolit felrobban és heves láng­gal ég. Olyan magas hőfokon, hogy min­dent hamu­vá éget a környezetében. Ná­lunk 2018-ban a Pécs-Pogány repülőtéren teszt­repülés köz­ben lezuhant a Magnus Aircraft Zrt. által gyártott eFusion típusú légcsa­va­ros kis­repülőgép. A fedélzetén tartózkodó két be­repülőpilóta szénné égett. A gép ron­csai is a felismerhetetlenségig összeégtek. Ezért aki egy akkumulátorral hajtott elekt­romo­toros gépkocsiba vagy repülőgépbe ül, úgy érezheti magát, mint aki időzített bom­bán ül. Mellesleg lítium-ion akkumu­látor­ral mű­ködő okostelefonok is robban­tak már fel, súlyos sérüléseket okozva. Ehhez még leejteni sem kellett a készüléket. Az illető a farzsebében hordta, ahol túlmelegedett, felpúposodott, majd felrobbant. Már az elektromos gördeszkát használók sem érezhetik biztonságban. Minap egy mini segway robbant fel a járdán, használat közben. Videó: https://indavideo.hu/video/Igy_robbant_fel_a_Mini_Segway?token=fd2aaab6f166d4e5f890065398da9e1f Szakértők szerint ezek az eseteket túlmelegedés „termikus elszabadulás” miatt történtek.

 

A tömegközlekedés villamosítása is égető probléma. A vasút villamosítása részben megoldódott a felsővezeték-rendszerrel. (Azért részben, mert a mellékvonalakon sok országban még mindig dízelmozdonyok járnak, a fővonalakon pedig az áramot többnyire füstölgő hőerőművek szolgáltatják.) A metró szerelvények alulról, vezetősínekről kapják az áramot. Az autóbuszok villamosítása azonban továbbra is megoldatlan. Miután dízelolajjal üzemelnek, a benzines járműveknél sokkal jobban szennyezik a levegőt. Az ésszerű megoldás itt is a villamosítás lenne. Ezeknek a nagytömegű járműveknek a mozgatásához azonban igen nagy akkumulátorra van szükség, ami nagyon drága. (Egy elektromos busz akkumulátora 300 ezer dollárba kerül, és 5 tonna súlyú.) A személygépkocsikban alkalmazott akkumulátorok pedig néhány kilométer megtétele után lemerülnek. A buszok akkumulátor nélküli villamos táplálása csak kötött pályás rendszerben oldható meg.

Ennek megvalósítására tett kísérletet az ElectRoad izraeli cég. Tel Avivban építettek egy kísérleti autóbusz útvonalat, ahol az elektromágneses indukció hajtja az elektromotoros autóbuszt. (Ehhez hasonló megoldást alkalmaz a Qualcom és a KAIST cég is.) A telepítési folyamat egy aszfaltmaró géppel kezdődik, ami egy 8 cm mély vályút készít az útfelületbe. Egy mögötte haladó jármű réztekercseket helyez a vályúba, majd egy harmadik jármű aszfalttal feltölti a vályút. Az út mellett pedig valós idejű kommunikációt lehetővé tevő intelligens invertereket telepítenek. Az út felszíne alatt haladó tekercsbe váltakozó áramot vezetnek, és az általa keltett mágneses erővonalak beleindukálnak a busz aljában helyezett nagyméretű elektromágnesbe. A mágneses indukció által keltett áramot aztán a villanymotorba vezetik.

Az elgondolás zseniális, de két dologra nem gondoltak a tervezők. Az egyik az áramellátás biztosítása, a másik az elektromágneses sugárterhelés, közismert nevén az elektroszmog. Ebből az elsőt kilőtték azzal, hogy a buszok hajtásához szükséges áramot nem erőművekből, hanem napelemekkel biztosítják. (Ez tovább növeli a költségeket, mert a napelemes energiatermelés jóval többe kerül, mint az erőművi.) Sokkal nagyobb gond az elektro­szmog. A környezetszennyezés ma még nem eléggé tudatosult módja ugyanis itt fokozottan fennáll. Azt a tervezők is sejtették, hogy itt olyan erős mágneses kisugárzás lép fel, ami komoly veszélyt jelent a járműben utazókra. Ezt a veszélyt úgy küszöbölték ki, hagy vaslemezt helyeztek a busz aljába és oldalába, amely leárnyékolja az elektromágneses erővonalakat. Az út mentén haladókat azonban mi védi meg az elektromágneses kisugárzástól? Az úttestben húzódó nagy teljesítményű indukciós tekercsek által keltett térerő valószínűleg nagyobb, mint ami a nagyfeszültségű távvezetékek alatt mérhető. Ez ugyan a távolság növelésével négyzetesen csökken, de egy nagyvárosban nem lehet az utcákat szélesíteni. A járdák közvetlenül az út mentén vannak. Ráadásul a buszsáv a járda mellett halad.

Ha a nagyvárosokot, metropoliszokat behálózzák ezekkel az áramindukáló tekercsekkel, akkor olyan mértékű elektroszmog keletkezik, ami nagyságrendekkel meghaladja az eddigit. A rádió- és tévéadók, a mobiltelefonálást biztosító mikrohullámú reléállomások, a nagyfeszültségű villamos távvezetékek, és az otthoni villamos készülékek üzemeltetése során már jelenleg is akkora káros sugárzás éri a szervezetünket, amit az immunrendszerünk alig tud kivédeni. Sokan tovább növelik a terhelést Wi-Fi és Bluetooth készülékek használatával, okostelefonjuk vezeték nélküli töltésével. Még a fürdőszobában sincsenek biztonságban, mert ott meg az elektromos fogkeféjük akkumulátora töltődik indukciós úton. Egyesek okostelefonjuk antennájának mikrohullámú kisugárzásával sem törődnek, oly annyira, hogy egész nap fülre akasztható miniatűr telefonkészüléket (headset) használnak, hogy ügyfeleikkel állandó kapcsolatban álljanak.

Nem számolnak a fokozott sugárveszéllyel, amit az elektromágneses sugárzás jelent. Otthon ételeiket mikrohullámú sütőn készítik, vagy azzal melegítik fel. Bár a mikrohullámú sütők kisugárzása sem csekély, a fő veszélyt az jelenti, hogy az ételben elnyelődik a mikrohullámú sugárzás, ami szervezetükbe jutva rákot (többnyire vérrákot okoz). A rákos sejteket az immunrendszer igyekszik elpusztítani, de egy idő után elfárad, és feladja a küzdelmet. A modern korunk vívmányait előszeretettel használók azzal nyugtatják magukat, hogy a hatósági vizsgálatok szerint ezek a készülékek ártalmatlanok. Valóban ártalmatlanok, ha egyenként vizsgálják őket, de mi van akkor, ha ez az összes sugárforrás és készülék egyszerre működik körülöttünk? Már pedig a gyakorlati életben ez a helyzet. Mellékhatásként a növekvő elektroszmog álmatlanságot okoz. Világszerte százmilliók szenvednek a kialvatlanság miatt.

Egyre növekvő elektromágneses sugárterhelésben élünk, ezért soha nem volt annyi rákos megbetegedés a világon, mint napjainkban. A középkorban a rák szinte ismeretlen betegség volt, Olyan kevesen haltak meg rákban, hogy ennek a betegségnek nevet sem adtak. Jelenleg világszerte 18 millió ember betegszik meg rákban, és közük 9,6 millió meghal. Ez a szám azonban később meredeken emelkedni fog. Arra ugyanis senki sem gondol, hogy a mikrohullámú sugárzás a radioaktív sugárzáshoz hasonlóan kumulálódik. Akik most hetvenkedve használják mikrohullámú készülékeiket, 20-30 év múlva olyan sugárterhelésre tesznek szert, hogy semmi sem neti meg őket a leukémiától vagy az agydaganattól. Tömegével fognak sorba állni a rákkórházak előtt, hogy bejussanak.    

Ez a veszély azonban egyelőre nem izgatja az illetékeseket. Azt gondolják, hogy ez a jövő problémája. A telavivi próbajárat sikerét látva a brit kormány elkötelezte magát egy hosszú távú elektromos infrastruktúra kiépítése mellett. Jóváhagyták a Highways England elektromos autópálya projektjének támogatását, és a vezeték nélküli töltési technológia kifejlesztését.  A következő öt évben 500 millió fontot költenek a környezetbarát közlekedési technológiák fejlesztésére. (Ennek a pénznek az 1 százalékából rekonstruálni lehetne a Tesla-konvertert.) Félő, hogy az izraeli és a brit példa világszerte számos követőre talál, és ebbe az egész emberiség bele fog pusztulni. Ezen az úton haladva egyetlen egészséges ember sem lesz a világon.

Az univerzumban a fejlett civilizációk nem használnak elektromágneses hullámokat. Készülékei­ket, berendezéseiket, járműveiket tisztán mágneses sugárzás működteti. Járműveik vezérléséből pe­dig már elektromos áramot is kiiktatták. Az UFO-kat üvegszálas kábeleken továbbított fotonsugár­zás irányítja. A fotonokra ugyanis az elektronokkal ellentétben nem hat a mágneses sugárzás, ezért ezeket a járműveket nem lehet sugárfegyverekkel megbénítani. Ha koncentrált mágneses sugárzás éri őket, nem zuhannak le. A rádió- és tévéadókat, valamint a telefonhálózatot pedig teljesen felszámolták. A fontos hírek telepatikus úton jutnak el hozzájuk.

Ettől a szinttől mi még messze vagyunk, és a jelenlegi hozzáállásunkkal valószínűleg sohasem jutunk el idáig. Civilizációnk nemhogy az elektromosságtól, az elektromágnesességtől sem tud elszakadni. Pedig az elektromágneses hullámok többet ártanak, mint használnak. Tisztán mágneses hullámokat alkalmazva sokkal hatékonyabbá válnának a szerkezeteink, készülékeink, járműveink. Nem is szólva a híradástechnikáról, ahol mágneses hullámokkal kommunikálva az információáramlás sebessége 12 nagyságrenddel meghaladná a jelenlegit. Ha a nagyvárosokban elektromotoros buszokkal kívánjuk felváltani a jelenlegi füstölgő járműállományt, használjuk a jól bevált trolit. A trolibuszok felsővezetéke alig valamivel több elektromágneses sugárzást kelt, mint a lakásunkat behálózó elektromos vezetékek. Telepítésük és üzemeltetésük is olcsóbb, mint a most alkalmazni kívánt rendszeré. Az igazi megoldás azonban az ingyenenergia használata lenne, de ez senkit sem érdekel. Zavarja a döntéshozókat, hogy az éteri energiával hajtott járművek nincsenek útvonalhoz kötve, a legcsekélyebb mértékben sem szennyezik a környezetet, és üzemanyaguk bárki számára ingyenes. Az energiakészlet pedig kimeríthetetlen.     

 

Sokan az üzemanyagcellák megjelenésétől várták az elektromotoros gépkocsik térhódítását. Kiderült azonban, hogy az üzemanyagcellák még a lítium-ion akkumulátornál is drágábbak. Egy ilyen jármű hússzor annyiba kerül, mint a benzinmotoros modell. Tulajdonképpen nem az üzemanyagcellák előállítási költsége nagy. Az aránytalanul nagy drágulás a működési módjukban keresendő. Amíg az akkumulátor rövid ideig képes névleges terhelhetőségének a tízszeresét is elviselni, az üzemanyagcella nem terhelhető túl. Ezért annyit kell belőlük a gépkocsiba építeni, amennyi az induláshoz szükséges. Egy gépjármű álló helyzetből történő elindításhoz hatszor annyi energiára van szükség, mint az utazósebesség tartásához. Ezért az üzemanyagcellás gépkocsikba nem 16 kWh kapacitású tápáramforrást raknak, mint az akkumulátoros autókba, hanem egy 100 kWh kapacitású „erőművet”. Az utazósebesség elérése után ebből a 100 kW-nyi energiából 84 kW, vagyis névleges kapacitásának több mint 80%-a kihasználatlan marad, de nem tudnak ellene tenni semmit. Ha ennél kevesebbet tesznek bele, a jármű nem indul el.

A lítium-ion akkumulátor az indítás időtartamára képes tízszer annyi áramot is szolgáltatni, mint amennyire tartósan képes, de az üzemanyagcella ezt nem tuja megtenni. Az üzemanyagcella ugyanis nem tárolja, hanem előállítja a villamos energiát. A begyújtása után ad csak áramot, és csupán annyit, amennyire képes. Az el nem használt áram pedig benne marad a rendszerben. Nem halmozódik, nem tárolódik, egyszerűen elvész, kihasználatlan marad. Ezen a helyzeten lehetne ugyan javítani azzal, hogy az utazósebesség elérésekor a kihasználatlan energiával akkumulátort töltenének, amit aztán a következő indításnál használnának fel, de ehhez csaknem akkora kapacitású lítium-ion akkumulátorra lenne szükség, mint az előző megoldásnál. Ez további 15 000 euróval növelné a gyártási költséget. 

További hátránya az üzemanyagcellás megoldásnak, hogy a hidrogénellátó hálózat kiépítése meglehetősen bonyolult és költséges. Az akkumulátoros gépkocsik töltéséhez csak egy konnektor kell, így éjszakánként otthon is elvégezhető. A cseppfolyós hidrogént azonban a benzinhez és a dízelolajhoz hasonlóan időszakosan ki kell szállítani a kutakhoz. Ehhez speciális járművekre, tárolótartályokra és adagoló kutakra van szükség, melynek kiépítési költségét a gépjármű-tulajdonosokkal fizettetik meg. A metanollal működő üzemanyagcella elterjedése némileg javít ugyan a helyzeten, mert a metanol hasonlóan szállítható és adagolható, mint a benzin. A gépkocsik gyártási költsége azonban nem csökken, mert a metanolos üzemanyagcella is drága.

A biogázzal hajtott autókkal szerzett tapasztalatok is meglehetősen lehangolóak. Az autógyártók most turbófeltöltőkkel próbálja javítani a negatív összképet. A pesszimista nyilatkozatokhoz az is hozzájárul, hogy a biogáz előállítása meglehetősen költséges. Jelenleg csak állami támogatással, a jövedéki adó elengedésével versenyképes. Használatának általánossá válásával azonban az egyes országok költségvetése bajosan tudna lemondani az üzemanyagra kivetett adókról. A biogázra történő átállás sem váltaná ki az üzemanyag-ellátás egyszerűsödését. Továbbra is szükség lenne kúthálózatra. A változás csupán annyi lenne, hogy a kútkezelők nem folyékony szénhidrogént töltenének a gépkocsik tankjába, hanem kicserélnék a kiürült gázpalackot.  

Az üzemanyagcellás E-autó egyetlen előnye, hogy ezek az áramtermelő egységek kevés helyet foglalnak. Nem nagyobbak, mint egy kisméretű bőrönd. Ezért felszabadul a csomagtartó. Ez a jelenleg tesztüzemben futtatott jármű már teljes mértékben megegyezik a Tesla-féle elektromos autóval, mivel a Tesla-konverter is ekkora helyet foglalt. A XXI. század elején tehát elérkeztünk arra a szintre, ahol az 1930-as években álltunk. Most már semmi mást nem kell tenni, mint az üzemanyagcellákat tartalmazó blokkot kidobni, és helyére a Tesla-konvertert berakni. Aztán jöhet az autóipar rég várt korszakváltása, amit az energiafelhasználás forradalmi átalakulása követ. A Tesla-konverter ugyanis megoldja az üzemek, a közintézmények, és a családi házak energiagondjait is, ráadásul ingyen. Ezt követően megszűnik a környezetszennyezés, és talán megállítható lesz a természet pusztulása. Igen ám, de a Tesla-konverter létezéséről senki sem tud, aki meg hallott róla, nem hisz benne. A médiák sem foglalkoznak vele, mert félnek, hogy nevetségessé válnak miatta. Ezért tovább folyik a toporgás, a kiútkeresés, különféle elméletek kidolgozása, melyek aztán a gyakorlatban nem válnak be. Az egyedül üdvözítő megoldás pedig senkit sem érdekel. Senki sem veszi magának a fáradságot, hogy legalább megpróbálja feléleszteni a Tesla-konvertert 80 éves „Csipkerózsika álmából”.

 

Ókori technika újkori rekonstruálása

 

 „Az ezotéria kiteljesedése” elolvasása után már egyáltalán nem hihetetlen számunkra a levitáció előidézése. Tudjuk, hogy az atlantiszi civilizáció gerjesztett kristállyal tette súlytalanná a nehéz köveket, míg másutt telekinézist alkalmaztak. Úgy tűnik, hogy a pozitív szubatomi energiarészecskék nehéz tárgyakban való elnyeletése formasugárzókkal irányított koncentrált földsugárzással is előidézhető. A különböző geológiai anomáliák következtében ugyanis a földből nem csak Yin jellegű sugárzás áramlik, ki, hanem Yang jellegű sugarak is. Ebben semmi hihetetlen sincs, hiszen a Föld a Sarkoknál intenzív mágneses sugarakat bocsát ki magából. A helyi mágneses mezőket gerjesztő lávamozgások is hasonló erőteret gerjesztenek. Ahol feltör a koncentrált Yin energia, ott a Yang pólus kisugárzásának is felszínre kell törnie. Ezek a sugarak összegyűjtve és megfelelően irányítva súlytalanságot is képesek előidézni. Ezt a jelenséget a geomantiában jártas elődeink ismerték, és gyakran alkalmazták hatalmas kőtömbök mozgatására. Bármilyen meglepő ezt az ősi technikát a XX. században ismét használták.

Erre a floridai Homesteadben került sor. Ennek a városnak a nevezetessége a korall kastély. A látogatókat már a kapuban megdöbbenti az a 9 tonnás kőtömb, amely acél tengelyén egyensúlyozva egy autóból kiszerelt sebességváltó csapágyain gördül. A 2 méter magas és ugyanilyen széles kőkapu egy könnyed érintésre nyílik, mintha súlytalan lenne. A kapun belépve egy erődítményszerű várban találjuk magunkat. Hátul egy torony emelkedik a magasba, melynek egyik szobájában találhatók azok a primitív szerszámok, amelyekkel az alkotója ezt a hatalmas épületkomplexust létrehozta. Néhány fűrész, lánc, különböző méretű fúrók, kalapácsok, véső, feszítővasak és ékek. Darunak, csigáknak és egyéb emelő szerkezeteknek nyoma sincs. Maga a torony is egy 245 tonnás építmény, amelyet 4-9 tonnás, kocka alakú kövekből emeltek. Csak a tető 30 tonna, precízen illesztett kődarabokból összerakva. Az udvaron féltonnás hintaszékek, szintén kőből. A 25 szék körül asztronómiai szimbólumok, bolygók, holdak és csillagok láthatók.

Úgy néz ki ez a sokak által látogatott turistalátványosság, mint egy kőkori csillagvizsgáló. Ezt a benyomást erősíti meg az a 8 méter magas és 20 tonna súlyú távcső, amely szintén kőből lett kifaragva. Még a kereső szálak is láthatók benne. A Polaris csillagra van irányítva. Mellette egy napóra, megjelölve rajta a téli és a nyári napforduló időpontja. Nem messze tőle egy egymásba épített medencerendszer látható. A 315, a 155 és a 45 centiméter átmérőjű medencék elrendezése a naprendszert szimbolizálja. A belső kört a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars; a középsőt a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz; a legnagyobbat pedig a Plútó alkotja. A kastély érdekességei közé tartozik még egy fél tonnás asztal, egy 12 méter magas földbe süllyesztett obeliszk és egy 30 tonnás kőfal. Eddig nincs semmi különös ebben az épületegyüttesben. Tudjuk, hogy Amerikában sok különc milliomos található, akik jó néhány meghökkentő kastélyt építettek maguknak. Gondoljunk csak az aranypolgárként emlegetett William Randolph Hearstre[100], a sajtómágnásra, aki a 97 ezer hektáros kaliforniai birtokán felépíttette Sanadut[101], a legendás kastélyt, ahová imádott szeretőjét zárta.

Ennek a kastélynak az építője azonban nem volt milliomos. Az 1920 és 1940 között készült épületegyüttes létrehozója egyetlen ember volt: Edward Leedskalnin. Leedskalnin Rigában született, ahonnan az I. világháború elől Kanadába emigrált. Favágóként dolgozott, de tüdőbajt kapott. Ezért a szubtrópusi éghajlatú Floridába költözött, ahol 12 dollárért vásárolt egy telket, és felépített rajta a korall kastélyt. Eleinte senki sem törődött vele, de később mind többen csodálkoztak rajta, hogy egy kis termetű, 60 kilós, tüdőbajos férfi, hogy képes több tonnás köveket egyedül mozgatni, és a helyére rakni. Ráadásul az iskolázottsága is rendkívül alacsony volt. Még szakmunkás képzettséggel sem rendelkezett. Primitív szerszámait is maga készítette. Egyetlen szállító járműve egy gumitömlő nélküli, abroncsokon guruló bicikli volt. Fokozta a személye körül rejtélyt, hogy mindig éjjel dolgozott. Nem azért, mert álmatlanságban szenvedett. Nem akarta, hogy kilessék a titkát. Ha valaki megjelent az építkezés helyszínén, abbahagyta a munkát, és udvariasan elbeszélgetett a látogatóval. Mindaddig szóval tartotta, amíg el nem ment. A több tonnás köveket szinte koromsötétben darabolta, és emelte fel a helyükre. Nem szorult senkinek a segítségére.

A környéken élők csak ámultak, hogy daru nélkül hogyan kerülhettek az építkezéshez használt hatalmas kőkockák egymásra. Végül kíváncsi fiatalok lebbentették fel a fátylat a titokról. Egy holdvilágos éjszaka kilesték, hogy a hatalmas kőkockák a levegőben lebegtek, és lassan a helyükre repültek. Persze senki sem hitte el a történetüket, azt hitték, hogy csak lódítanak. Már majdnem elkészült a mű, amikor a kastélyt lebontatták. 1936-ban a város elkezdett terjeszkedni, és a korallkövekből készült komor épületegyüttes útban volt. Ezért Leedskalnin kénytelen volt lebontani, és 15 kilométerrel odébb újra felépíteni a kastélyát. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor segítséget hívott. A kövek szállításhoz egy traktorost fogadott fel, utánfutóval. A sofőrt azonban elküldte, nem lehetett jelen a rakodásnál. A délelőtt odaállt traktorosnak azt mondta, hogy jöjjön vissza délután, addigra talán végez a felpakolással. Egy ízben azonban a sofőr a vezetőülésen felejtette az ebédjét, és fél óra múlva visszament a járműhöz. Legnagyobb megdöbbenésre az utánfutó már csaknem tele volt. 30 perc alatt még daruval sem lehetett volna ennyi súlyos kőkockát felrakni, nemhogy a Leedskalnin által használt primitív láncos emelőkkel. (Ez is azt bizonyítja, hogy földből feltörő energiát használt, ami csak az építkezés gondosan kiválasztott helyszínén állt rendelkezésre. Útközben nem. Így a két helyszín között kénytelen volt hagyományos szállító eszközöket igénybe venni. Az egyiptomi piramisépítők viszont telekinézist alkalmaztak, mert nekik a kőtömbök szállításánál is szükségük volt az éteri energiára.) Ily módon 1 hónap alatt átszállította a várat az új helyére. Tekintettel az éjszakai műszakra újbóli felépítése 4 évig tartott.

Aztán megnyitotta a látogatók előtt. Csupán minimális belépti díjat szedett, hogy minél többen megcsodálhassák a művét. A látogatók már messziről rácsodálkoztak a 6 tonnás blokkokból készült 2,5 méter magas és 1 méter széles kőkerítésre. Az ehhez használt kőkockák kétszer olyan súlyúak, mint a Kheopsz piramis elemei. Ám hiába faggatták Leedskalnint az építés módjáról. Csak annyit közölt sejtelmesen, hogy újra felfedezte az ősi egyiptomiak tudását, a piramisok készítésének titkát. Aztán a gravitáció és a bolygók által kibocsátott kozmikus sugárzás között fennálló fizikai törvényeket emlegette. Azt állította, hogy tudja hogyan építkeztek az ősi megalitvárosokat létrehozó indiánok. Gyakorlati bemutatót azonban nem volt hajlandó tartani. 1953-ban aztán elhunyt a mester, és magával vitte titkát a sírba. Hátrahagyott könyvtára tele volt kozmikus energiával, gravitációs mezőkkel és elektromágnesességgel foglalkozó művekkel.

A korall kastély körüli rejtélyek felkeltették a hivatásos építészek és a parajelenségekkel foglalkozó kutatók figyelmét is. Amikor megpróbálták kideríteni az építkezés körülményeit, minden racionális magyarázat megbukott. Az 1970-es években még egy buldózert is a helyszínre vittek, hogy megkíséreljék a legnagyobb, 30 tonnás követ odébb tenni. Meg sem tudták mozdítani. Az alternatív magyarázatot keresők már valamivel előbbre jutottak. Ők a Föld rejtett energiavonalainak felhasználását gyanították. Rámutattak arra, hogy Leedskalnin nem véletlenül választotta tervei megvalósításhoz Floridát. Ezen a félszigeten ugyanis igen erős energiacsomópontok találhatók. Ezeket valószínűleg a Florida alatti kiterjedt barlangrendszerek gerjesztik. A szakkönyvek alapján Leedskalnin minden bizonnyal rájött a koncentrált energiakisugárzások felhasználási módjára. Ezek irányításra feltehetően formasugárzókat használt. Erre utal, hogy a kövek darabolásánál ugyanolyan mértani arányokat használt, mint a hajdani piramisépítők Egyiptomban. Az is lehet, hogy a szögek, formák, arányok összefüggésben állnak a kozmikus energiákkal. Ez a történet is azt bizonyítja, hogy a levitáció egyáltalán nem ördöngös jelenség. Kiváltásának számtalan módja van. Csupán meg kellene vizsgálni őket. Aztán a legmegfelelőbbet kiválasztva mi is alkalmazhatnánk az építkezéseinknél.

 

Kiegészítések

 

Az ezredfordulón nem történt meg a régóta várt paradigmaváltás. Ezért a fejlesztők, konstruktőrök pótcselekvést folytatnak. Nem azt gyártják, amire a vásárlóknak legnagyobb szükségük lenne, hanem azt, ami az ipari, kereskedelmi körök profitját növeli. A multina­cio­ná­lis iparvállalatok és a kereskedelmet uraló áruházláncok nyereséghaj­há­szá­sa, kielégíthetetlen pénzéhsége arra kész­teti az innovációban tevékeny­ke­dőket, hogy a már meglevő termékek szolgáltatásainak növelésével érjék el a kívánt megújulást. A kereslet folytonos növekedését azáltal próbálják bizto­sítani, hogy kihasználják az emberek újdonság iránti vá­gyát. Az utóbbi évek fogyasztói maga­tartása azonban azt bizonyítja, hogy nincs értelme az eről­tetett technológiai megújulásnak. A foly­tonos fejlesztés kö­vetkeztében tech­nikai eszközeink mind bo­nyolultabbak és drágábbak lesznek. A vásárlók vi­szont nem hajlandóak az elvárt ütem­ben lecserélni készülékei­ket, ame­lyek­nek egyetlen hibájuk, hogy van náluk tökéletesebb is.

Emiatt rekedt meg a digitális rádió­zás, ez lassítja a digitális televízió széleskörű elterjedését. Nem aratott sikert a 3D-s televízió sem. 2010-ben hatalmas reklámkampánnyal vezették be, és a gyárak elkezdték ontani a passzív és aktív szemüveggel nézhető 3D-s okostévéket. 2013-ban aztán lefulladt a kampány. Először az amerikai ASPN állította le 3D csatornáját, majd a FIFA is közölte, hogy felülvizsgálja a 2014-es labdarúgó világbajnokság 3D közvetítését. Úgy néz ki, hogy már a fontosabb meccseket sem fogják három dimenzióban közvetíteni. Az utolsó szöget a BBC verte bele a 3D koporsójába, amikor bejelentették, hogy mégsem indítják el saját 3D-csatornájukat. Az indok: a felhasználók nem érdeklődnek a 3D iránt.

Hiá­ba adottak a technikai feltételek, ha nincs rá keres­let. Az átlagnézőnek megfelel a jelen­legi technikai színvonal is. Sokan azt tartják, hogy mi­­nek a legújabb, méreg­drága csúcs­ké­szü­léket megvenni, ha azokon is ugya­nazok a szín­vonaltalan műsorok, és ál­lan­dó ismét­lé­sek láthatók. Újab­ban már az ismét­lést is ismétlik. Egy éven belül két­szer-háromszor is leve­títik ugyanazt a filmet. Mivel a többi tévécsatorna is ezt teszi, szinte havonta ostromolnak bennünket az unalomig ismert kópiák. Nincs hová menekülni előlük. Ha egy film véletlenül kimarad a sorozatos is­mét­lés­­ből, az szenzáció­számba megy. A minap a Magyar Tele­vízió bemon­dó­­ja azzal a megjegy­zés­sel ajánlott a né­zők figyelmébe egy fil­met, hogy „ed­dig csak egyszer vetítet­ték le”. Már a könnyű szórakozást ígé­rő esztrád-műsorok sem eredményeznek kikap­cso­ló­dást. A sok bárgyú kije­lentés, és ostoba megnyilatkozás után nem cso­da, hogy nap mint nap ilyen kritikák jelennek meg az újságokban: „Az együgyű be­szélgetésre invitált színművészeink úgy ripacskodnak, mintha otthon, a fürdő­szobában illegetnék magukat a tükör előtt. A fél ország kénytelen nézni a kínos attrakciókat, leplezetlen igény­telensé­güket, miközben hitetlenkedik a színvonaltalanságot engedélyező szer­kesztők szakmai dilettantizmusán. Ahelyett, hogy figyelmeztetnék a résztvevőket a művészi jó ízlésre, boldogan elsüllyednek velük a nívótlanságban. Nem csoda, hiszen ők is ugyanazt a levegőt szívják, mint az ízlésterroristáknak is nevezhető megúszó művészeink. A kis energia, gyors pénz, múló szégyen keveréke táplálja szinte mindnyájukat.”

Egy másik kritikusunk szerint: „Büfészínészeink agyonpózolják az amúgy is gyenge lábakon álló produkciót. Megjátszott érdeklődés, közhelyes szellemeskedés, jópofizás, hamis kacarászás, gondokat szőnyeg alá seprő kedélyeskedés jellemzi minden megnyilvánulásukat. A komolynak szánt társalgást is rátelepszik az üresség, a vergődés és a ripacskodás. Nincs egy őszinte mondat, egy színvonalas poén. A műsorvezető, mint egy vándorcirkusz kopott manézs­mestere erőlködik, hadovál. Szemmel láthatóan szeretne már túl lenni az egészen. Ráadásul mindez olyan díszletek között zajlik, mintha egy vasárnap délelőtti gyermekműsorban lennénk. Harsány színek ízléstelen, giccses berendezési tárgyak, és folyton változó, ide-oda cikázó, szemkápráztató fényeffektek próbálják elterelni a nézők figyelmét a színvonaltalan társalgásról.” Amikor már mindenki azt hitte, hogy ezt a szintet nem lehet alulmúlni, a kereskedelmi csatornák nálunk is elkezdték sugározni a Big Brother kukkoló show-t. Ezt az emberek alantas ösztöneire építő, gusztustalan, perverz műsort már a mértéktartó médiakritikusok is minősíthetetlen kultúrmo­csoknak bélyegezték, és megállapították, hogy megindultunk az evolúciós fejlődésben, visszafelé. Ha véletlenül műsorra tűznek egy jó filmet, azt éjszaka vagy hajnalban sugározzák. Ezért a korán kelő, másnap munkába igyekvő emberek nem tudják megnézni. Sajátos műsorszerkesztő politikájukat azzal indokolják, hogy a tartalmas alkotások manapság csak egy szűk réteg igényeit elégítik ki. A rétegműsorok pedig nem sugározhatók fő adásidőben, mert ez jelentősen csökkentené a nézettségi indexet, ami a reklámbevételek elmaradást ered­ményezné.

A zenekritikusok sem szorgalmazzák az egyre tökéletesebb HiFi-csodák megvásárlását, mert nem lehet kihasználni őket. A műsor ugyanis, amit hallgathatnánk rajta, nincs összhangban a műszaki szín­vonallal. A popvilág egy neves személyisége, így nyilatkozott a jelenlegi helyzetről: „Ma már a zenét sem bakelit lemezen hallgatjuk, sercegő tű közvetítésével. De mit ér az egész, ha a technikai tökéletesség tartalmatlansággal párosul. A mind hosszabb játékidőt unalomig ismert panelokból összetákolt dalocskák töltik ki. Ehhez a rágógumizenéhez már hangszereket sem használnak. Előállításuk szintetizátorokkal törté­nik. Fő zenei motívumok a dobgépek monoton, agyzsibbasztó dübörgése. A legtöbbször azonban csak agyon-hangszerelt, agyonmarketingelt, jel­legtelen zenei motívumok sorjáznak a lemezen. Van aki primitív ordíto­zás­sal, vad artikulációkkal próbálja fel­dobni dalai lagymatag stílusát. Má­sok érzelmek kicsikarásával sze­ret­nének sikert elérni. Színvonal hi­á­nyában azonban nem érik el a cél­jukat. A »nyáltengerben tocsogó« hall­gató nem képes elérzékenyülni a pro­dukció hatására.”

A parttalan tökéletesítések, a vég nélküli funkcióbővítések legújabb meg­nyilvánulása, az interaktív tele­vízió kifejlesztése. Ez egy szoftver, mely­nek segítségével a néző otthon­ról meg­változtatja a kameraállást, mó­dosít­hat­ja a színpad mögötti ku­lisszát, stb. Az ehhez szükséges egy­ség ára csaknem eléri a tévékészülék árát. A nézők zöme azonban nem kíván beavatkozni a filmkészítés munkájában. Ezt a feladatot rábízza az erre hivatott rendezőre, operatőr­re, díszlettervezőre.

A túlfejlesztések legújabb eredménye a 4G-s okostelefon. Sokan már a szu­per­mo­bi­loknak nevezett harmadik generá­ciós készülékeket is idegenkedve fogadták mondván, hogy telefonáláshoz elég volt a 2G-s is. A szélessávú 4G-s okostelefonokat azzal reklámozzák a telefontársaságok, hogy mindenre képes, amire egy asztali számítógép. Valóban lehet vele internetezni, zenét hallgatni, filmet nézni, sőt tévézni. De mindezt csak minimális szinten, és nagyon drágán. Kis mérete miatt az okos­telefon csak korlátozott mértékben képes kielégíteni az igényeket. Ezért a felhasználók nem törik magukat agyon ezért a lehetőségért. Már a mobilozás megszállottjai is kezdik belátni, hogy ez a parányi készülék valójában semmire sem jó. Zenét csak tömörítve lehet rajta hallgatni, a weblapok korlátozottan jelennek meg rajta, filmnézés közben pedig a csöppnyi képernyő kukkolásától kigúvad a szemük. Ráadásul a nagy adatforgalom okozta megterhelés miatt a készülék akkumulátora már egy napig se bírja a terhelést. Mind többen látják be, hogy zenét hallgatni HIFI tornyon, internetezni asztali számítógépen vagy laptopon, filmet nézni pedig nagyképernyős televízión kell. Minőségi fényképeket, rövid videókat sem lehet okostelefonnal készíteni, mert ehhez tüköraknás fényképezőgép kell.

Az okostelefon komolytalan emberek idétlen játszadozása. Ez a parányi készülék csak arra jó, hogy gerincferdülést, nyakcsigolya-elcsúszást okozzon és tönkretegye a szemünket. Mikrohullámú kisugárzása pedig egy idő után rákot és agydaganatot okoz. A mo­bil-szol­gál­tatók Nyugat-Európában sem értek el sikert a „forradalmian új” tech­no­lógiával. Előbb a szol­gál­tatásokat, a tartalmat kel­lett volna bő­víteni, mert e nélkül nem lehet meg­teremteni a fo­gyasztói igényt egy jóval drá­gább hálózat használatára. A pangásba, az el­adá­sok csökkenésbe belejátszik a re­cesszió is. A gazdasági válság, az egy­mást érő terrorcselek­mények mi­atti létbizonytalanság vissza­fogja az em­­be­rek költekezési kedvét. Minden­ki fél a jövőtől, a munkanélküliség­től, az elszegényedéstől, ezért tarta­lé­kol­­ják a pénzüket. A bizonytalan jö­vő­re való tekintettel a bankszám­lájukon gyűjtik a megtakarításaikat.

[

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek IV. fejezetéből tudjuk, hogy a XX. század elején élt nagy elődöket a század közepén tevékenykedő második generáció váltotta fel. Őket követte a harmadik generáció. Az apokalipszis ko­rá­ban előre haladva a XX. szá­zad végén már a harmadik szinten álló lelkek sem kí­ván­koztak tömegesen a földi vil­ágba. Így a XXI. század ele­jén elárasztott bennünket a színvonaltalan lelkek ára­da­ta. Ez magával hozta a bű­nözés mértéktelen elharapód­zását, és a kultúra elseké­lye­sedését. Az előbbi követ­kez­ményeit naponta hallhatjuk, láthatjuk a rádió és a tévé híradásaiban. A kultúrában megnyilvánuló elkorcsoso­dá­sunk elsőként a kritikusok­nak tűnt fel. A kult­urális alkotások hivatásos bírá­lói mind gyakrabban tesznek ilyen ki­jelentéseket: „Jelenték­telen kor kezdődik.” Mások így sirán­koznak: „A klasszikus kul­túra helyét elfog­lalta a show-biz­nisz »big­brot­heres« világ­rend­je. A szó­­rakoztatás, a ki­kap­csoló­dás minden terü­le­tén hó­dít a lum­penkultúra.” A sok pri­mitív em­ber alacsony szín­vo­nalú szó­ra­kozást igé­nyel, és számbeli fö­lényük folytán kul­turális szint­jüket ráerőltetik a rohamosan fo­gyatkozó szín­vo­nalas réteg­re. Ahelyett hogy megpró­bál­nának fel­emel­ked­ni hozzájuk, lerántják őket a maguk szintjére. Ezáltal egész ci­vilizációnk elsüllyed a mocsárban.

Lagzi Lajcsi műsorában pl. egy Fekete Pákó nevű bunkó azt üvölti a Magyar Televízió főmű­sor­időben sugárzott szóra­koztató esztrádjában, hogy: „Add ide a didit, a didit add ide.” Közben egy festett hajú buta, szőke bombázó meglehetősen méretes mellei után kapkod, és magán kívül vonaglik. Akinek ez nem tetszik, átkapcsolhat valamelyik kereskedelmi csa­tornára. Ott azonban rosszabbul jár, mert ezek a társaságok a Big Brother show-val, vagy a Győzike Reality komédiával szó­ra­koz­tatják a jobb sorsra érdemes kö­zön­séget. Ez utóbbi show a roma közösség szellemi és kulturális színvonalára igyek­szik lehúzni a tévénézőket, de erre nem nagyon van szükség, mert aki ezeket a műsorokat nézi, az már eleve ezen a szin­ten áll.

A bunkók számának gyara­po­dásával változik a példakép is. Évszázadokkal ez­előtt Zrí­nyi Ilona volt a nemzet hőse, eszményképe. Ma már a való­ságshowból ismert Kismo­csok a bálvány. Ennek az áldatlan állapotnak a kialakulásában nagy szerepet ját­szott a mé­dia. A kultúra pro­fitérdekelt irányítói azt a kevés értéket is besá­rozzák, bemocskolják, ami a nagy elő­döket követő hul­lám­völgyben még fel­lehető. Nem tisz­telik a tehetséget, nem tö­rekszenek maradandó érté­kek létreho­zá­sá­ra. Azt a né­hány te­hetséges embert, aki vala­milyen tévedés folytán ebbe a korba szü­letett, szín­vo­naltalan produkciókra kény­szerítik. Az indok: „A ré­tegműsorokból nem lehet megélni. A kultúra művelőinek a közízlést kell kiszolgálni.” Miután a közíz­lés egyre ala­csonyabb szintre süllyed, lesilányítja vagy el­né­­mítja a tehetségeket.

 

A rohamosan csökkenő tömegigény kielégítése nem okoz túl nagy erőfeszítést a kultúra jelenlegi patrónu­sai­nak, mert a primitív tömegek valójában nem is akar­nak szórakozni. Az alacsony színvonalon álló lélek nem tudja elviselni a nála fejlettebbeket, ezért nem kíváncsi rá­juk. Ezek az emberek csupán a balhé kedvéért járnak a szó­rakozóhelye­kre. Egymást akarják szórakoztatni, a maguk mód­ján. Ezért sosem egyedül, hanem ban­dákba verődve lá­to­gatják a szórakozó­he­lyeket, ahol előbb utóbb elkezdenek kö­töz­ködni, verekedni. A futballmeccseket, és egyéb sport­ren­dezvényeket sem azért ke­resik fel, hogy élvezzék a spor­to­lók já­té­kát, hanem azért, hogy botrányt kelt­hes­senek, hogy az egymást heccelő össze­tűzésekben kitombolhassák magu­kat.

Intellektuális környezetbe cseppenve sem képesek türtőz­tet­ni magukat. A szín­házakban először füttykon­cert­tel he­lyet­tesítették az általuk konzervatívnak tartott tapsot, újab­ban pedig úgy hujjog­nak, mint majmok a fán. Lassan ők vál­nak a darab főszereplőivé, ugyanis a leglehetetlenebb idő­pon­tokban tör ki rajuk a szereplési vágy. Ilyenkor egymást gerjesztve kurjongatnak, hogy minél több ember figyelmét tereljék magukra. A rosszalló tekintetek nem za­var­ják őket, hiszen éppen az a céljuk, hogy kavarodást szítsanak, zavart keltse­nek. Persze honnan is tudnák, hogy miként kell kulturáltan viselkedni, amikor manapság az ifjúsági szórakozóhelyek in­kább hasonlítanak egy woodoo szertartásra, mint diszkóklubra. A tetszés­nyil­vá­nítás helyes módjára akkor sem len­nének képesek, ha erre hajlandóak lenné­nek, mivel a darabból nem értenek sem­mit. Még a jelenleg oly gyakori gügye, színvonaltalan és alpári stílusú előadás is meghaladja az értelmi szintjüket, fogalmuk sincs arról, mi zajlik a színpadon. Mindez nem vet jó fényt az ifjúságra, mert alapot ad az általánosításra.

Sokak szerint a mai fiatalok a pillanat bulistáivá váltak. Minden napra kell valami program, buli, koncert, de legalább hangos háttérzene. Nagy szorongást keltene bennük, ha néhány órát egyedül, csendben kellene eltöltenünk. Ez esetben ugyanis hamar rádöbbennének, hogy belül mennyire üresek. Szakadt, tépett farmerjükben, agyontetovált testükkel, orrukba akasztott karikákkal és egyéb testékszerekkel úgy néznek ki, mint a bazári majmok. Valószínűleg soha nem néznek a tükörbe, mert ha végignéznének magukon, siralmas látványban lenne részük. Külsejük nem éppen civilizált emberre vall. Sajnos a belső értékeik is hasonló szinten állnak. Ezt tükrözi a külsejük. A lelki megfelelési kényszer miatt igazítják a külsejüket a belsőjükhöz.

[

Az előző fejezetekben tudomásunkra jutott, hogy a sátáni erők előszeretettel fordítják ellenünk technikai ered­ményeinket, hogy gátolják a valódi fejlődésünket. Fő céljuk az ismeretanyag felhígítása, a hasznos információk elrejtése. Hogyan lehet a létfontosságú ismerteket hozzáférhetetlené tenni az emberek számára? Megsemmisíteni nem szabad, mert akkor nem valósulna meg a szabad akaratból eredő döntési jog. Az ember nem hibáztatható olyan fejleményekért, amelyek azért alakultak ki, mert nem volt tudomása tettei következményeiről. A sors tehát időről időre biztosítja nekünk a továbbfejlődésünkhöz, a jó úton haladáshoz szükséges ismerteket. Gondoskodik róla, hogy felléphessünk a fejlődés éppen időszerű lépcsőfokára. A Sátánnak viszont az az érdeke, hogy ne találjuk meg ezeket a lépcsőfokokat. Sőt egy olyan lépcsősort helyez előtérbe, amely nem felfelé, hanem lefelé visz minket. Ennek a lépcsőnek a fokait az emberi ostobaság, szűklátókörűség és önteltség alkotják. A gonosz erők elhitetik velünk, hogy akkor fogunk haladni, attól válunk korszerűvé, ha vég nélkül szaporítjuk az információforrásainkat, ha határtalanná duzzasztjuk a médiát. Mi ezt készségesen elhittük, és óriási lendülettel meg is valósítottuk. Közben olyan frázisokat pufogtattunk, mint: „A demokrácia előfeltétele az információ szabad áramlása.” Vagy: „Minden embernek joga van az igényeinek megfelelő szórakozáshoz, ezért minél több rétegműsort kell létrehozni.” Az eredmény: Amíg a Magyar Televíziónak a rendszerváltás előtt csupán két csatornája volt, és mindenki azt nézte, most 50 magyar nyelvű, és 200 külföldi tévécsatorna között válogathatunk. Mivel a legújabb digitális műholdak lehetővé teszik a többnyelvű szinkronizálást, a magyar nyelven is követhető külföldi műsorok száma rohamosan nő.

Mit tesz ilyenkor az átlagpolgár? Leül a fotelba, és találomra kiválaszt egy csatornát a sok közül. Miközben belefeledkezik a Való Világ vagy a Big Brother lélekmérgező kukkolásába, nem is gondol arra, hogy egy másik csatornán olyan ezoterikus műsor megy, amely választ adna súlyos egész­ségügyi vagy lelki gondjaira. Azokhoz sem jutnak el a létfontosságú ismertek, akik műsorújságból választják ki a megnézni érdemes csatornákat. A felpörgetett életritmussal járó állandó elfoglaltság, a hétköznapok fojtogató ölelése ugyanis nem teszi lehetővé, hogy tévét nézzenek, rádiót hallgassanak. Ha időnként adódik is lehetőségük 1-2 órás szórakozásra, akkor sem mennek semmire a céltudatos műsorkereséssel. Az óriási programválaszték következtében 3-4 érdekes műsor is megy egy­időben. Most melyiket válasszák? Melyikről maradjanak le? Egyet még fel tudnak venni videomag­nóval a kieső műsorok közül, de mikor érnek rá megnézni? Nem csoda, hogy sokan már feladták a küzdelmet. Ha akad egy kis szabadidejük, azt nem információszerzéssel, hanem zenehallgatással töltik. Bekapcsolják valamelyik kereskedelmi rádiócsatornát, közben bosszankodnak a félig lejátszott számok közé beékelt bárgyú reklámok miatt.

Hasonló a helyzet a nyomtatott sajtóval. Amíg a rendszerváltás előtt alig kéttucatnyi újság, folyóirat állt rendelkezésre, mára a számuk meghaladta a 750-et. A legtöbb újságárus ennek csak a töredékét rendeli meg, mivel az összeset raktározni sem tudná, nemhogy kirakni a standjára. Könnyen kitalálhatjuk, hogy melyik lapokat fogja előnyben részesíteni. Nem azokat, amelyekben használható információk vannak. Ezek ugyanis rétegkiadványok, amelyek egyre kevesebb embert érdekelnek, így nem lehet jól eladni őket. Még kaotikusabb állapotok uralkodnak az Interneten. Itt csupán a weblapok száma eléri a 235 milliárdot. Százezer élet is kevés lenne ahhoz, hogy mindegyiket átnézzük, és eldöntsük, hogy számunkra melyik hasznos. Ez az esetben a sátáni erők a felhígítás módszerét alkalmazták. Túltengő véleménynyilvánítási szabadságunkra alapozva rábírták a szolgáltatókat az Internet ingyenessé tételére. Ezt követően a feltűnési viszketegségtől szenvedőktől kezdve a grafomániá­so­kig rászabadítottak mindenkit a világhálóra, hogy hozzanak létre minél több weblapot. Ezáltal az a kevés használható információ, ami felkerült az Internetre elvész a tartalmatlan szótengerben. Miután témafigyelő rendszer nincs, ismeretválogató, információszerző szakemberek sem állnak rendelkezésre, mindenki vakon tapogatva halad ebben a hatalmas labirintusban. Nem csoda, hogy hamar zsákutcába jut. Mindezek következtében oda jutottunk, hogy mára a tömegtájékoztatás képtelen betölteni eredeti szerepét. Áttekinthetetlenné, és használhatatlanná vált. A sátáni erők akaratának megfelelően ma már csak egyetlen feladatot lát el kitűnően: életünk megzavarását, fejlődésünk lehetetlenné tételét. Valódi, előrevivő fejlődés helyett visszafelé húzó álhaladást kényszerít ránk, amely végül a teljes romlásba taszít bennünket.

[

Az élet minden területére kiható re­formok elmaradásában nagy szerepe van az elavult oktatási rendszernek is. A pe­dagógiában uralkodó állapotok mi­att aggódók évek óta hangoztatják, hogy jelenlegi iskoláinkban az aktív, érde­klődő, kreatív gyerekből unott, passzív „tanulógépet” faragnak. Az illetékesek azonban mindaddig nem törődtek az intelmekkel, amíg nyilvánosságra nem került az OECD megbízásából készített iskolai felmérés. Ebből 32 országra ki­terjedő, több mint százezer diák bevo­násával készült jelentésből kiderült, hogy a magyar diákok rendkívül rossz teljesítményt nyújtottak. A szövegértés terén a 19, a matematikában pedig a 21. helyen végeztek. A korábbiaktól el­térően ez nem egy szokványos ismeret­felmérő teszt volt. A vizsgáztatók nem arra voltak kíváncsiak, hogy a tanulók mennyi ismeretet sajátítottak el, milyen a magolóképességük.

A felmérést a Pisa-teszt alapján vé­gezték. Ez a módszer nem az olva­sás- és íráskészségre, nem is az isko­lai órák alatt emlékezettbe vésett in­formációk mennyiségére kíváncsi, ha­nem arra, hogy a diákok mennyit ér­tettek meg belőle. Nem a tételes tu­dást, hanem a praktikus prob­léma­meg­­oldó képességet vizsgálták. A nagy­ sikerű teszt ki­dolgozója szerint: „Aki nem tud problémákat megoldani, a problémákat érthetően elmagyarázni, az jövőképtelen. Nem fog tudni al­kal­­maz­kodni a szakmai, családi és társa­dal­mi elvárásokhoz.” A tesztet alkal­ma­zók szerint a szövegértés há­rom dolgot je­lent: információszer­zést, az informá­ció értel­me­zését, majd össze­hason­lítá­sát a va­lósággal. A matema­tikai és ter­mé­szet­tudományos isme­re­tek sem kép­letetek pa­pagájszerű felmondását jelen­ti, ha­nem reális ismeretek, mindennapi prob­lémák krea­tív megoldását. A Pisa tesz­tet már a XXI. század oktatási filo­zó­fiája szerint állí­tották össze. Az in­for­má­ciós társada­lom nem arra kíván­csi, hogy az oktatás ürügyén mit táplálnak a fejekbe, hanem hogy mi jön ki belőle; felnőtté válva mire tudják hasz­nálni a diákok, amit meg­tanultak. A Pisa-teszt arra is kitért, hogy az oktatásra for­dított összegek nin­cse­nek szoros össze­füg­gés­ben az elért ered­ményekkel. Ké­sőbb az Ok­tatás­ügyi Mi­nisztérium el­len­őrző fel­méréseket foly­tatott. Eb­ből az is ki­de­rült, hogy az álta­lános iskolát vég­zett 15 éves gye­rekek egynegyede funk­cio­nális analfabéta, az­az tud ol­vasni, de nem érti, hogy mit ol­vas. Mi még a so­rok között is tud­tunk ol­vasni, a jelen­legi plá­zage­ne­ráció már a sorokat sem képes meg­érteni.

Ez a felmérés alaposan fel­boly­­gat­ta a közvéleményt is. Évtize­dek óta büsz­kék vagyunk a ma­gyar diákok felké­szültségére, a ma­­gyar oktatási rendszer kiemel­kedő ered­mé­nyeire. Erre minden okunk meg­volt, hiszen a magyar szak­embe­rek kiválóságát a világ minden or­szágában elismerik. A háromszin­tű iskolarendszer kiváló alapozó munkáját bizonyítja a 13 Nobel-dí­jas tudósunk is, ami egy 10 milli­ós országtól, illetve egy 16 milliós nemzettől szép teljesítmény. Erre napvilágra kerül egy teszt, amelynek alapján még a közismerten alacsony szinten álló amerikai alapfokú oktatás is megelőz bennünket. Az Egyesült Államokba delegált tudósítóink évtizedek óta panaszolják, hogy az átlag amerikainak fogalma sincs arról, hogy hol van Magyarország. Pe­dig Európa kellős közepén, a kontinens földrajzi középpontjában élünk. A diplomások közül sem ismeri mindenki hazánkat. Sokan csak annyit tudnak rólunk, hogy sok magyar él az Egyesült Álla­mokban. (Mellesleg 1,5 millió ame­rikai vallja magát magyarnak, il­letve magyar származásúnak.) Két­ségtelen hogy az Amerikában élők földrajzi ismeretei, tárgyi és mű­veltségbeli tudása nem éri az eu­ró­pai iskolákban nevelkedettek szint­­jét, ennek ellenére jobban meg­állják a helyüket az életben. Élet­szem­léletük példával szolgálhatna sok nemzet számára.

Az amerikai átlagpolgár meglehetősen naiv; a körülötte levő tárgyakkal, az emberekkel kapcsolatos életszemlélete rendkívül leegyszerűsített; a világképe túlzottan egyoldalú. Hajlamos arra, hogy mindent a saját szemszögéből ítéljen meg. Ehhez jelentősen hozzájárul a neveltetése; a magabiztos, öntudatos, célirányos viselkedésre szoktatása. Már kiskorában az agyába vésték, az iskolai osztálytermekben feliratok sulykolták belé, hogy: „You are the best”[102] (Te vagy a legjobb). Teljesítményorientáltsága nem engedi, hogy az élet egyéb megnyilvánulásainak figyelmet szenteljen. A „who cares”[103] (kit érdekel) attitűd állandó vágtázásra, a cél minél rövidebb úton történő megközelítésére sarkallja. A racionalitásba, a nyitott társadalom erejébe vetett makacs, szinte már vak hite, és önfeledt életigenlése azonban elismerésre méltó. A „Go ahead and do it”[104] (Ne vacakolj, cselekedj) mentalitása csodákat művelt ezen a földrészen. Az amerikaiak nem csak mondják, hanem el is hiszik, hogy a határ a csillagos ég.

Ez a törekvés szövi át mindennapi életüket. Az úton felbukkanó nehézségeken hanyag gondtalansággal túlteszik magukat. Nem törődnek az akadályokkal. Ha nem tudják legyőzni, akkor megke­rülik őket. Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb buzgalommal törekszenek a győzelemre. A szü­letett amerikai nem sokat „vacakol”. Ha nem tudja se kibogozni, se szétvágni a „gordiuszi csomót”, akkor átlép rajta. Gondolja a gondok majd menet közben megoldódnak. Ha meg nem, ráér a végén is visszatérni hozzájuk. Nagyobb távlatból szemlélve jobban látja a baj okát, így gyógyírt is könnyebben talál rá. Ám vannak olyan problémák is, amelyeket nem lehet átlépni. Ilyenkor szárnyat növeszt, és át­repüli. Az Egyesült Államok csupán kétszáz éves. Ezért a nemzetek között kamasznak számít. So­kak szerint ebből származik a hetvenkedése, az erőfitogtatása, és a túlzott önbizalma. Az Újvilágban szü­letők nem rendelkeznek több ezer éves kultúrával. Az átlag ameri­kainak nincs olyan kifinomult íz­lése, mint a római kori szobrok kö­zött felnőtt olasznak, nincs olyan műveltsége, mint a nagy klasszi­kusok irodalmi örökségével körül­vett franciának, de azt tudja, hogy sopánkodással nem megy semmi­re.

 

A nálunk alkalmazott poroszos oktatási mód eredménytelensége nem a diákok lustaságának tudható be, hanem a helytelen tantervnek. Egy friss felmérés szerint az iskolapadban ülő gyerekek az otthoni házifeladataikra fordított idővel együtt többet dolgoznak, mint a felnőttek a munkahelyeiken. Nem véletlen, hogy már nem csak ők, hanem a szüleik és a tanáraik is panaszkodnak a diákok túlterhelése miatt. A rossz ered­mény tehát nem a tananyaghiányra vezethető vissza, hanem arra, hogy nem megfelelő ismereteket táplá­lunk gyermekeink fejébe. Nem az a baj, hogy sokat tanulnak a gye­rekek az iskolában, hanem az, hogy sok feleslegeset. A túlterhe­lésük abból adódik, hogy hiába­való terheket rakunk rájuk. Ahe­lyett hogy készségeket sajátíttat­nánk el velük, gondolkozni tanítanánk meg őket, lexikális tudást sulykolunk a fejükbe.

Ennek eredményeként szinte semmit sem tudnak, amire a mindennapi életben szükségük lenne. Helyette „betonfenekű magológépeket, két lábon járó lexikonokat” nevelünk belőlük. Az integrál és differenciálszámításra pl. már a középiskolában meg­tanítják a diákokat, holott az egyetemen sincs igazán szükség rá. Jelenleg ilyen tananyaggal tömik a középiskolás diákok fejét matematikaórán: „Az exponenciális függvények szerepe az irracionális kitevőjű hatványok értelmezésében.” Aztán másnap becsapják őket a zöldségpiacon, mert nem tudnak két számot összeadni fejben. A korszerű oktatás jegyében ugyanis ma már az általános iskolák alsó tagozatában is engedélyezik a zsebszámológép használatát. A közoktatás jelenlegi állapota na­gyon hasonlít ahhoz az újságkarikatúrához, amelyben egy általános iskolás gyerek így szól az ap­jához: „Apa! Azt mondtad, hogy te mindig kitűnő voltál az iskolában. Akkor légy szíves segíts, el­akadtam az empirokriticista filozófusoknál.”

A túlterhelés, a rengeteg különóra miatt a gyerekek nem tudnak mozogni, játszani, futkározni sem. Sokat ront az erőnlétünkön, az egészséges fejlődésükön, hogy már az általános iskola alsó tagozatában erőltetik, illetve megengedik nekik a számítógép-használatot. A fiatal, kialakulóban levő szervezetnek fokozottan árt az elektromágneses kisugárzás, a szem túlerőltetése, kifárasztása. Mivel a szabadidejűket a számítógép előtt ülve töltik, nem fejlődnek az izmaik, nem erősödik meg a csontrendszerük. Görbe hátú, horpadt mellű felnőttek lesznek belőlük. A túlterhelésnek és a mozgáshiánynak tudható be, hogy a diákok több mint 40%-a folyamatosan fáradt, 35%-ának pedig gerincferdülése, hanyag tartása vagy más mozgásszervi elváltozása van. A fokozott leterhelés azonban egyáltalán nem látszik meg a teljesítményükön. Soha nem volt ennyi funkcionális analfabéta az országban, mint manapság. A nemzetközi statisztikai nyilvántartások szerint Magyarországon megszűnt az analfabetizmus. Valóban. Az általános tankötelezettség minden szülőt kötelez arra, hogy a gyerekét iskolába járassa. Ezért fizetni sem kell, mivel az alap- és középfokú oktatás nálunk is ingyenes. Az iskola elvégzése után azonban az emberek 25%-a nem tud olvasni. Ismeri ugyan a betűket, el is tudja olvasni a szöveget, de nem érti. Hiába kezdik el a gyerekek betűvetésre tanítását már az első osztályban, az általános iskola hatodik osztályában a diákok többsége nem képes folyamatosan olvasni.

Ennek oka a jelenlegi oktatási módszerekben keresendő. A XX. század első felében még kiválóan működött a tanítási rendszer. A II. világháború után a modernizálás jegyében először a játékos ele­meket hagyták el az általá­nos iskolák első osztályának tananyagából. Aztán jött az óra­számcsökken­tés, majd 1963-ban a „beszéd- és értelemgya­kor­la­tok” tantárgy felszámolása. Ezt betetőzte a „han­goztató-, elem­ző-, összetevő” vagyis a szóta­goló módszerrel való szakítás. Helyette bevezették a szó­kép­elemzést, ami oda vezettet, hogy egy 1969-ben végzett felmérés szerint a magyar gyerekek az utolsó helyen végeztek az ol­vasás gyorsaságában, és a szö­veg megértésében. A probléma tehát nem új keletű, a szak­em­berek tisztában vannak a gondok okaival, de még sem tesznek ellene semmit.

 

Arra sem hajlandóak, hogy körülnézzenek a nagyvilágban, és a másutt jól bevált módszere­ket, technikai megoldásokat al­kalmazzák. Első osztályos gyer­meküket látva a szülők minden évben szörnyülködnek, hogy 6-7 éves kis­diákok testsúlyuk egy­ne­gye­dét meghaladó táskák alatt gör­nye­deznek. Jelenlegi oktatá­si rend­szerünk már a betűvetés el­sa­játításának időszakában annyi plusz terhet rak rájuk, ami egy tucatnyi könyv magukkal cipe­lé­sét teszi szük­ségessé. Ezen a téren más or­szágokban sem jobb a helyzet. Az Egyesült Álla­mok­ban azon­ban már évti­zedek óta meg­ta­lálták a megol­dást erre a prob­lémára. Az is­ko­la folyo­sóin lemez­szek­ré­nyek sorakoz­nak. Minden ta­nulónak van egy bizton­sági kulccsal vagy la­kat­tal zár­ható rekesze. (Sok he­lyen szám­kombinációs zárt hasz­nál­nak, így a diákok a kul­csot sem tud­ják elhagyni.) Alul­ra a ru­háit, tornafel­sze­re­lését rakja, felülre pedig a tankönyveit. Óra előtt kiveszik azokat a köny­veket, fü­zeteket, amelyekre ép­pen szük­ségük van, a ta­nítási nap végén pedig csak azt a né­hány holmit viszik ma­gukkal, ami a házi feladat el­vég­zéséhez szükséges. Ez egy kis szatyorban is el­fér. Még külön legyártatni sem szük­séges ezeket a lemez­szek­ré­nye­ket, mert ilye­neket hasz­nálnak a munkások a gyárak öl­tö­zőiben, az orvosok a kórházakban. Készen kapható, csak meg kell ren­delni, és az alagsori- vagy a föld­szin­ti folyosókon elhelyezni.

Rengeteget árt az iskolai neve­lés­nek az átlagost normává emelő ok­tatási törvény is. Mint ahogy nincs két egyforma gyerek, úgy nincs két egyforma képességű diák sem. Ezért a nevelésükben egyéni bánásmódot kellene alkalmazni az uni­formizálás helyett. Már az általá­nos iskola felső tagozatában szelektálni kelle­ne őket, hogy a képességeiknek megfelelő szín­vonalú oktatásban részesüljenek. Min­den diákot addig kell terhelni, amíg lehet, amit még el tud viselni. A jó ké­pességű, kiugró tehetségű tanulókat nem az átlaghoz kell ido­mítani, hanem ki kell emelni őket. Vagy erre a célra lét­rehozott speciá­lis iskolákban, vagy kü­lön­órá­kon gondoskodni kell képességeik ki­bon­takoztatásáról. Ha a gyengébb ké­pes­ségű gyerekek számára van felzár­kóztató iskola, miért nincs ná­lunk tehet­séggon­dozó oktatás? A fej­lett nyugati or­szágokban ez már bevett gyakorlat. Po­litikusaink attól tarta­nak, hogy ezek az iskolák elit­kép­ző­vé vál­nak. Rossz értelemben vett elit­képző akkor válik belőlük, ha csak a tehetős, gaz­dag szülők gyer­mekei jutnak be ezek­re a helyekre. Nem a drága magán­iskolák­nak kell ezt a feladatot ellátni, hanem az in­gyenes közoktatás ke­retén belül kell megvalósítani. Így ta­lán nem kal­lód­nak el a nemzet ifjú te­hetsé­gei, és lesz, aki felemelje az országot a je­lenlegi siralmas gazda­sági helyzeté­ből.

Ehhez a törvények módosítása és a költségek fedezése mellett megfe­le­lő színvonalú tanárokra is szükség lenne. A Pisa-tesztben első helyezést elért Finn­országban az oktatás ref­ormját a peda­gó­gusképzés megre­for­málásával kezd­ték. Évtizedek óta olyan tanárokat ké­peznek, akiknek szemlé­letében első he­lyen a gyerek áll. Dif­ferenciálta fej­lesz­tik a diákok képes­ségeit, meg­osztják a figyelmüket a különböző képességű és mentalitású gyerekek között. Egy ha­son­lattal élve ideje lenne nálunk is átérni az okta­tásban a „nagyüzemi növény­ter­mesz­­tésről a kertészkedésre”. Mint min­dent ezt is fordítva csináltuk. A me­ző­gaz­da­ságban felszámoltuk a jól mű­ködő nagy­üzemi gazdálkodást, és most egyéni gazdák százezrei túrják gazdaságtalanul a nadrágszíj méretű parcelláikat. Az oktatásban pedig az egyénre szabott nevelés helyett futószalagon ontjuk a munkaerőpiac által nem sokra érté­kelt átlagdiákokat.

Uniformizálásra törekvő oktatási rendszerünk teljesen kiöli a gyere­kek­ből a kreativitást, az eredetiséget, a felfedező készséget. A le­xikális tu­dás­ra alapozott oktatást folytatóknak nem ártana elgon­dol­kodni Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas professzor intel­mén: „A gyerek feje nem edény, amit meg kell töl­teni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.” A memori­záló helyett át kell térni az értelmező oktatásra, melynek során a gyerekek megta­nulják kiválasztani a fontos, szá­muk­ra hasznos információkat. Az álta­lános iskolákban vissza kell állni a hangoztató-elemző-összetevő-értel­me­ző módszer alkalmazására. Az el­ső 6 hétben ritmusos, hangképzéses játé­kokat kell játszani, amelyek kifej­­lesztik a belső hallást, a helyesírás alapjait. Aztán jöhet a kép és a szö­veg, az elemzés, az összeolvasás, majd az értelmezés. A gyerekkel minden egyes alkalommal meg kell beszélni, hogy mit olvasott, így a felső osztályokban már nem lesznek szövegértési gondjai, és értelmezni tudja a világot.

Sokat ront a helyzeten a diákok tanu­láshoz való hozzáállása is. A kor­szellem­hez igazodva nem a tudás megszerzésére törekednek. A tudo­mányokban való elme­rülés helyett a versenyszellemet favori­zálják. A hangsúly nem a tanuláson, az is­meretszerzésen van, hanem a minél jobb érdemjegyek elérésén. A fő cél nem a vi­lág megismerése, hanem az előírt pont­szám el­érése, hogy bejuthassanak az egye­te­mekre. Ott aztán tovább folytatódik a hajsza a kiváló minősítésért, és az ezzel járó jól jövedelmező állásajánlatokért. Az életben sem a szaktudásuk gyarapítása, elmélyí­té­se révén próbálnak érvényesülni, hanem a gyors karrier, a könnyű siker útját vá­laszt­ják. A pénz fogságába kerülve az anya­gi­ak gyarapítása válik életcéljukká. Miu­tán a karrierépítés lefoglalja minden ide­jü­ket, le­ma­radnak a párkeresésről, a csa­lád­ala­pí­tásról. Így életük delén túljutva ki­égett, élet­unt, magányos, boldogtalan em­berek­ké vál­nak. Hiába a sok pénz, az össze­hordott ja­vak, életük vakvágányra fut.

[

A sátáni erők egyik győzelmet a másik után aratják felettünk. A kis lépések taktikája ismét ered­ményesnek bizonyult világunk felmorzsolásában. Az előző fejezetekben már kaptunk némi ízelítőt a megrontásunkra törekvő módszereikből. Ennek során különösen nagy gondot fordítanak az erkölcsi törvények lerombolására, a megtartó erők szétzúzására. Ennek leghatékonyabb módja, hogy ezek a törvények nem kerülnek átadásra. Amennyiben a jövő nemzedéke nem ismeri meg társadalmunk íratlan szabályait, nem is fognak alkalmazkodni hozzá. A háttérben munkálkodó erők ismeretének hiányában a démonvilág ezt a célt sokszor játszi könnyedséggel éri el. Ennek egyik példája az alábbi eset. Egyik városunkban hitoktatást szerveztek az általános iskolák alsó tagozatában. A tanítással megbízott plébánosnak nem volt nehéz dolga az osztályok létrehozásával, mivel a polgári kormányok alatt ismét divatba jött a vallásosság, vagy legalábbis az új elvárásokhoz igazodás.

Az első hittanórán azonban két neveletlen, elkényeztetett nebuló összeveszett, és elkezdték püfölni egymást. Az atya megpróbálta lecsendesíteni őket, de nem járt sikerrel. Erre elvesztette türel­mét, és egy-egy pofonnal térítette jobb belátásra a renitenskedőket. A gyerekek nagyon meglepőd­tek, mert manapság alig van részük effajta nevelési módszerben. Az érintettek nem is hagyták annyiban a dolgot, és otthon elpanaszolták a szokásostól eltérő bánásmódot. Erre a szülők felbőszült fúriaként rontottak be az iskolába, és feljelentették a papot a gyerekek bántalmazása címén. „Milyen jogon meri megütni a fiamat?” – üvöltötték magukból kikelve. A hír futótűzként terjedt, és másnap az összes szülő kivette a gyerekét a vallásoktatásból. Ebben az iskolában most már senki sem jár hittanórára. De valószínűleg templomba sem. A 7-8 éves gyerekek lelkében oly mély nyomot hagyott ez a botrány, a szüleik által gerjesztett egyházellenes kirohanás, hogy felnőtt korukban sem fogják átlépni egyetlen templom kapuját sem. Ők életük végéig ateisták maradnak. Semmi sem lesz, ami visszatartsa őket a bűnözéstől, semmilyen gátlás nem fejlődik ki bennük, ami emberhez méltó viselkedésre ösztönözné őket.

Ebből is látszik, hogy milyen könnyű rajtunk győzelmet aratni. Ostoba, beszűkült agyú gondolkodásunk következtében lépten-nyomon „magunk alatt vágjuk a fát”. Ha csak a kisujját megmozdítja valamelyik ördögfajzat, mi máris ugrunk, és engedelmeskedünk az akaratának. Teljesen híján vagyunk a megfontoltságnak, a bölcs belátásnak. Modern nevelési elveinkkel erkölcsi fertőbe, teljes pusztulásba taszítjuk a jövő nemzedékét. Eközben fennen hirdetjük, hogy mi milyen humánusak vagyunk, megvalósítottuk az erőszakmentességet az oktatásban is. Csak az a baj, hogy az eredmény nem éppen megnyugtató. Az erkölcsi gátlásoktól mentes nemzedék mind több bűncselekményt követ el, és terroristaként lángba borítja a világot. Semmi sem tartja vissza őket a túszszedéstől, a sorozatos robbantásoktól, embertárasaik tömeges legyilkolásától.

Ha gyerekkorukban beléjük verték volna a helyes viselkedés íratlan szabályait, ha istenfélőkké váltak volna, most lenne ami távol tartsa őket a sátáni késztetés által kiváltott állati viselkedéstől. Nevelés hiányában nem alakult ki bennük semmiféle erkölcsi fékrendszer. Tetteiket kizárólag a haverok ösztönzése, uszítása irányítja. Ide vezettek a modern nevelési elveink. Ez lett az eredménye annak, hogy „a gyerekeink nya­ká­ba dobtuk a gyeplőt”. Most szem­besülnünk kell engedékenységünk következményeivel. A dr. Spock által megtévesztett korunk megal­kotta a 11. parancsolatot: „Tiszteld fiadat és lányodat, hogy hosszú, szorongásmentes életük legyen a Földön.” Nem is szoronganak az általunk teremtett kényelmes hely­zetben. Hálából jó megfricskáz­nak minket. Ettől még a felnőttek iránti tisztelet sem tartja vissza őket. Miért is tartaná, hiszen ezt sem neveltük beléjük. Egyébként is mit tiszteljenek raj­tunk? Nem csak a világot tettük tönkre, ha­nem a jövő nemzedékét is. Ne­ve­letl­en­né, erkölcstelenné tettük az ifjúságot. A fiatalok erkölcsi tar­tá­sának hiánya már kora gyerekkorban megnyilvánul. Egy 4 éves linzi kisfiú telefonon feljelentette a nagymamáját a rend­őrségen, mert nem ízlett neki a főztje. Sérel­mez­te, hogy a nagyi megdorgálta őt, amiért nem akar­ta megenni az ételt. Manapság a Mikulás bácsi sem kérdezheti meg a kisgyereket, hogy: „Jó voltál?” Egy újságkarikatúrát idézve így szólt az önérzetes válasz: „Már a kérdés is sérti a személyiségi jogaimat.”

Svédországban már külön törvény tiltja a gyerekek bántalmazását. A nevezetes cikkely így szól: „A gyermeknek joga van gondoskodáshoz, biztonsághoz és jó neveléshez. A gyermeket személyiségének és sajátosságainak tiszteletben tartásával kell kezelni, és nem szabad testi fenyítéssel vagy más megalázó cselekvéssel súj­ta­ni.” Az 1979-ben született törvény tehát egyértelműen és mindenki tudomásra hozza: Gyereket verni tilos! Most készül a gyermekve­rést tiltó törvény szigorítása. Ez kimondja, hogy a gyermek bán­talmazása még a testi erőszaknál is súlyosabb bűncselekmény, kü­lönösen, ha a gyermekhez közel álló felnőtt követi el. Ha tehát egy anya a pimasz gyerekét felképeli, és ezért a sértődött kamasz fel­je­lenti, több éves börtönre szá­mít­hat. Amikor a törvény megszületett, a svéd szülők felhábo­rodá­suk­ban a strasbourgi emberjogi bí­­rósághoz fordultak személyiségi jogaik korlátozását sérelmezve. Sok­ra azonban nem mentek vele, mert a bíróság kimondta, hogy: „A gyer­mek joga a biztonsághoz és a bán­talmazás nélküli élethez előbb­re va­ló, minden jognál.”

A nyugati demokráciákban min­­denütt ez a helyzet. Így el­ké­nyez­tetett, életképtelen ifjak, és neveletlen bűnöző palánták töme­ge sza­­badul a társadalomra. Nálunk most terjesztették a Parlament elé az új gyermekvédelmi törvényt, mely­nek alapeszméje, hogy: „A gyereknek joga van verés nélkül felnőni.” Egyúttal arról is dönteni kellene, hogy a már tervbe vettek mellé hány új börtönt kell még építeni. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy mind több szülőnek megy el a kedve a gyerekneveléstől, nem vállalkoznak gyermeknemzésre. A demokratikus országok pedig szépen kihalnak, az életképtelen törvényeikkel együtt.

[

„Az ezotéria kiteljesedése” előrevetítette, hogy milyen következményekkel fog járni a fiatal nemzedék nevelésének elmulasztása. Az erkölcsi gátlás hiánya elállatiasította a fiatalokat. Bűnözők módjára tombolnak a társadalom­ban, mi pedig döbbenten szemlél­jük mulasztásunk következmé­nyeiről. A randalírozás a béke szi­getének számító Svájcot sem ke­rülte el. A zabolátlan tombolás, a gyanútlan járókelők provoká­lása mind gyakrabban torkollik fegy­ve­r­es fenyegetésekbe, brutá­lis rab­lótámadásokba. A romans­horni pá­lyaudvaron pl. 15-18 éves su­hancok hasonló korú fiatalokra támadtak. Késsel megfenyegették őket, elvették a pénzüket, és egyi­küket arra kényszerítették, hogy hitelkártyájáról az összes pénzt kivegye. A zsákmány megszerzése után kereket oldottak, de előtte még puszta szórakozásból agyba-főbe verték őket. Egy 40 éves férfit Bern óvárosában tá­madtak meg bandába verődött fia­­talok. Az áldozat életveszélyes állapot­ban került kórházba. Napo­kig kómában volt, és most újra kell ta­nulnia beszélni. Németországban már leánybandák is ga­rázdál­kod­nak. Esténként csopor­tosan erő­szakoskodnak a járókelőkkel. A rendőrség szerint a 13-14 éves lányok még a fiúknál is bru­tálisab­bak. Egy serdülő kislány az any­jára is rászabadította a bandá­ját. Az asszonyt leütötték, és elra­bol­ták az autóját, hogy Olaszor­szág­ba utazhassanak. Nehezíti az elle­nük való fellépést, hogy a 14 éven aluliak Németországban sem bün­tethetők, és ha nevelőotthonba dug­ják őket, azonnal megszöknek.

Svájcban a legsúlyosabb társa­dalmi válságként emlegetik a fia­talok között terjedő, és mind brutálisabb erőszakot. A baseli állam­­ügyész is elismerte, hogy egyre durvább bűnesetekkel van dol­guk. A tettesek kihallgatásakor ki­derül, hogy a brutalitásnak nincs külö­nösebb oka, és a bűnöző fiatalok legtöbbször nem is fogják fel cse­lekedetük súlyát. A pszic­holó­gu­sok úgy vélekednek, hogy a fia­talkorú bűnözők személyisé­gében „kü­lönös torzulás figyel­he­tő meg, mintha el­tűntek volna be­lő­lük bi­zonyos fékező mechanizmusok”. Pár évvel ezelőtt a bűnözőkben is volt betyárbecsület, a földön fekvő áldozatot nem bántották. Manapság viszont szinte kéjjel verik, rugdossák a tehetetlen embert. Nem elé­gednek meg a zsákmánnyal, utána még bántalmazzák, megalázzák a sértettet. Mindezt azért, hogy az áldozat érezze: kiszolgáltatott, s azt tesznek vele, amit akarnak. Előfordult olyan eset is, amikor egy rablás után a földön fekvő sér­tettet levi­zelték. Nem ritka jelenség az sem, hogy a védtelenség, a kiszolgálta­tott­­ság láttán fékezhetetlen ál­lati ösztö­nök törnek rájuk, és addig üt­legelik áldo­za­tukat, amíg el nem vérzik, bele nem pusz­tul a sérüléseibe. A lou­sannei egyetem krimi­nológusa szerint a brutalitás egész Euró­pában elhara­pód­zott. Ő az okot ab­ban látja, hogy „a fia­talok ma­gavise­leté­ből nyomtalanul el­tűnt a másik ember iránti tisztelet, és az erő­szak az önmeg­valósítás perverz for­mája lett”.

 

Mindez olyannyira váratlanul érte a hatóságokat, hogy nem tudnak mit kez­deni a jelenséggel. Svájcban mindössze 25 olyan intézmény van, amely alkalmas kiskorú bűnözők fogadására, de még ezekben sincs elegendő szakképzett sze­mélyzet az elmulasztott nevelés pót­lá­sára. Az új nemzedékből ugyanis nem tűnt el az erkölcsi érzék, mert nem is volt bennük. Önmegvalósító, karri­eris­ta, szüleik nem vették maguknak a fá­rad­ságot, hogy beléjük neveljék. Az ál­lan­dó pénzhajhászás során erre már nem jutott idejük. Így aztán a legtöbb kisko­rú bű­nöző vagy pszichiátriai intézetbe kerül, vagy a felnőtt bűnözők számára lé­tesítette börtönökben köt ki. Onnan az­tán profi bűnözővé kiképezve szaba­dul, hogy még több kárt tehessen a társa­da­lom­ban. Az ily módon keletkező nem­zeti össz­kár nagyságrendekkel több, mint amennyibe a fiatalok nevelése ke­rült vol­na. Amit a szülők nagy gond­dal felépí­tettek, létre­hoztak, azt most a ne­velet­len utódaik le­rombolják, tönkre­teszik, mert annak­ide­jén senki sem magyarázta el nekik a helyes viselkedés módját.

[

Kamarás István szociológus és tanszékvezető tanár szerint: „A mai diákok sokkal többet tudnak földünk ásványkincseiről, mint az érzésekről, az érzelmekről. Jóval többet a vegyértékekről, mint az emberi értékrendről, az erkölcsi vagy esztétikai értékekről. Egyre jobban ismerik a testükben munkálkodó géneket, de egyáltalán nem ismerik az emberi vágyak hátterét, az emberi cselekvés mozgatórugóit. Ezek ugyanis nem a testben, hanem a lélekben rejlenek. Tudnak valamit az egészségről, de alig valamit az ember egész voltáról. Elég sokat a jólétről, de jóval kevesebbet a jóllétről. Egy érettségiző diák fel tudja írni a táblára az etilmetilketon szerkezeti képletét, ám a személyiség szerkezetéről fogalma sincs. Ezért mind önismereti, mind társadalomismereti érdekből itt lenne az ideje az „Emberismeret” tantárgy bevezetésének. Helyükre kell tenni a reklámok, a tömegmédiumok, és a közismert személyek által sugallt eszméket, elveket; értékelni kell a kapott minták alapján kialakított viselkedési normákat, életvezetési formákat. Az új tantárgy bevezetésének szükségszerűsége nyilvánvaló, mert támaszt, fogódzót kínál; tájékozódási pontot nyújt ebben a sok mindenre csábító világban.

A közoktatás azonban ezt a tárgyat nem akarja, nem hiányolja. Az elmúlt 6 évben mintegy 300 iskola tantestületével és 1000 iskolaigazgatóval találkoztam. Mindig ugyanaz történt. Hamar egyetértettünk abban, hogy az iskolának többet kellene tanítani az emberekről, az életünket átszövő kérdésekről, választásaink és döntéseink lehetséges következményeiről. Abban is egyetértünk, hogy erre a célra nagyon alkalmas ez a tantárgy. Amikor azonban a bevezetési módjára térünk át, azonnal makacs ellenállást, de legalábbis tehetetlenséget tapasztaltam. Ki tanítsa? Hol van erre szaktanár? Honnan és kitől vegyünk el órát, hogy az amúgy is túlterhelt diákokra ne rakjunk még nagyobb terhet? – kérdezték az igazgatók. Talán az osztályfőnöki óra alkalmas lenne erre, de akkor meg mikor tudják megbeszélni a tanulók személyes problémáit, az osztály egészét érintő ügyeket, és hogyan kerítenek sort azoknak az ismereteknek az átadására, amelyet eddig az osztályfőnöki óra keretein belül tettek meg? Jelenleg tehát azokra a tanárokra tartanak legkevésbé igényt az iskolák, akikre a legnagyobb szüksége lenne az oktatási rendszernek.

Ez a visszás helyzet csak a nemzeti alaptanterv átalakításával oldható fel, amely a minisztérium feladata lenne. A politikusok azonban legszívesebben az egyházakra hárítanák át ezeknek az ismereteknek a közvetítését. Az előző kormány is csak addig jutott el ezen a téren, hogy »a hívő tanuljon hittant, a nem hívő pedig etikát«. Így csupa félemberek kerülnének ki az iskolapadokból. Az általános műveltséghez ugyanis hozzátartozik a vallásismeret is, a vallásos szülők gyermekeit pedig nem lehet megfosztani a világi oktatás által nyújtott erkölcstan tanításaitól, a modern társadalom etikai értékeinek megismerésétől. Nálunk évtizedeken át úgy kaptak érettségi bizonyítványt a diákok, hogy nem részesültek a legalapvetőbb vallásoktatásban sem. Így sokan nem ismerik a világvallásokat, nem tudják mi a hit, a Bibliáról meg csak annyit tudnak, hogy az valami érthetetlen szenteskedő könyv, amelyet ájtatos vénasszonyok szoktak magukkal vinni a templomba.

Ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát belátva a szakemberekben már 1996-ban felmerült, hogy ideje lenne ezen a helyzeten változtatni. Hosszas, kitartó szervező munkájuk eredményeként ma már ott tartanak, hogy a világon elsőként nálunk kezdték meg az erre a célra alkalmas szaktanárok kép­zését. A Veszprémi Egyetemen alapszakként vehető fel az etika, az ember- és társadalomismeret. 2003-ban végre ezen szakon is elkezdődött a nappali oktatás. A hallgatók részéről óriási az érdeklődés. A korábbi levelező tagozatra pedagógusok, művelődésszervezők, lelkészek jelentkeztek, de akadt egy rendőr is, aki ifjúságvédelemmel foglalkozik. A végzősök azonban nem tudnak elhelyezkedni, mert az iskolák részéről nincs meg a fogadókészség. Pedig ez a tantárgy csak heti egy órát igényelne. Bevezetésével elkerülhetők lennének a jelenlegi oktatásban oly gyakran tapasztalt hibák, mint a moralizálás, a pszichologizálás, a szociologizálás. A gyerekeknek nem lelki beszédet kell tar­tani, nem pszichikai nyomással kell őket a jó útra kényszeríteni, hanem el kell nekik magyarázni a társadalmi jelenségek okát; azt, hogy cselekedeteiknek mi az indítéka, és milyen következményekkel fog járni a jövőjükre nézve. Az erre vállalkozó oktatóknak nem lesz könnyű dolguk. A hatékony neveléshez alapos, átfogó és pontos ismeretekre van szükség. Mi azonban önmagunkról, az univerzum működéséről még szinte semmit sem tudunk.”

[

Mind többen ismerik fel, hogy nagy baj van gyermekeink nevelésével. Az új nemzedékek egyre silányabbá válásában nagy szerepet játszik a nevelés hiánya, illetve az elavult nevelési módszerek. A nemrégiben nyilvánosságra hozott Pisa-teszt eredménye egyértelművé tette az iskolai nevelés, a magyar oktatási rendszer kudarcát. Szakértők szerint radikális fordulatra van szükség ezen a téren is. A nevelési szemlélet megváltoztatását már az óvodában el kell kezdeni. Ennek érdekében két évvel ezelőtt egy nagyon érdekes modellt honosítottak meg az egyik győri óvodában, amely saját konfliktusaik értelmes megoldására készíti fel a gyerekeket. Ez a külföldön már bevált módszer a játékszermentes óvoda elnevezést kapta. A szülők egy része élénken tiltakozott. Nem csoda, hiszen korábban mindenütt a játékszerek nevelő hatásáról hallottak, s úgy érezték, ettől fosztják meg gyerekeiket a kísérletre benevező óvodák.

A modell lényege vázlatosan a követ­kező: A gyerekek pár hónapra „elküldik” az óvodából nyaralni a játékszereket, s építőkockák, autók, babák nélkül marad­nak. Így önmagukkal kell kezdeni va­lamit. A tapasztalatok szerint felépítik sa­ját kis társadalmukat, figyelnek egy­más­ra, megoldják a kialakult konfliktusokat, közösséget alkotnak. Nem menekülnek a felmerülő gondok elől, hanem a maguk kis közösségében megoldják azokat. Meg­ismerik önmaguk képességeit, határait, a közösségben betöltött szerepüket. Ész­re­vétlenül kialakítják saját mozgásterüket, szabadságukat, miközben megtapasz­tal­ják reális korlátaikat is.

Az oktatási reform már a csecsemőkre is kiterjed. A Doman-módszert követők 6 hónapos babákat tanítanak olvasni, egy­szerre több nyelven. Ekkor persze még nem nyil­vánul meg az eredmény, de ami­kor eljön az ideje, a gyerekek a tanult nyel­­veken kezdenek el beszélni, majd olvasni. Az amerikai Glenn Doman 40 évvel ezelőtt agysérült gyerekeket kez­dett el tanítani. A mozgásterápiával fog­lalkozó orvos egy idő után rájött, hogy a módszer egész­sé­ges gyerekek esetén is jól alkal­mazható, sőt a fél éves korban kezdődő tanítás szinte zsenit csinál belőlük. A módszer alkalmazói naponta 10 percig szavakat vagy ké­peket áb­rázoló karto­nokat pörget­nek a bab sze­me előtt, és a rajtuk látható dolgokat tényszerűen köz­lik vele. Az egyik édes­anya őslények képeivel kezdi a tanítást. Elmagyarázza, hogy melyik a Bron­­to­saurus és a Ty­rannosaurus. Raga­dozók vol­tak-e vagy nö­­vényevők. Aztán tan­tárgyat vált. Bio­ló­giaóra következik. A karto­no­kon em­beri szerveket mutat a csöpp­ség­nek. Meg­magyarázza, hogy me­lyik a máj, a szív, a tüdő, és elmond­ja, hogy mi célt szolgálnak a szervez­etünk­ben. Utána pöttyök segítségével számolni tanítja, így a gye­rek rögtön halmaz­elméletben gondol­kodik. Nem iskolában, drukk és felelési kényszer közepette ta­nul meg összeadni, kivonni, hanem számolás nélkül figyeli a mennyiséget. A kiborított gyufásdobozt látva sem kez­di el a gyufaszálakat össze­számolni (hi­szen valójában nem is tud számolni) hanem látja a tartalmát. Így később nem mec­hanikusan számol, mint egy kalkulá­tor, hanem logikai alapon keresi a le­hetséges végeredményt. A rögzült ké­pek­ben gondolkodva célratörően számol. Nem tesz kitéréseket, nem merül el a jelentéktelen számokban, és egy eset­leges számolási hiba nem rontja el a végeredményt. A várható összeg ugyanis kép formájában ott van a fejében, és ha nem azt kapja, utánaszámol.

A hagyományos nevelési elveket valló szülők „tente baba tentét” tanítanak a kisbabájuknak, a Doman-módszer hí­vei pedig azt, hogy ki volt II. Katalin cárnő. A gyerekben mindkettő rögzül. Nincs szó erőszakos tanításról, minden áron való zsenivé nevelésről. A csecse­mő agya robbanásszerűen fejlődik, és a taní­tás nem tart tovább 10 percnél na­ponta. Ezek a gyerekek nem kézzelfog­ható tu­dás­sal, hanem stimulált aggyal ülnek be az iskolapadba. Számuk­ra a tanulás nem fáradságos munka, hanem játék, élvezet. Miután kicsi korukban játsz­va tanították őket, az iskolát is úgy fogják fel, mint egy érdekes játékot. Kez­dettől fogva ta­nultak, így ösztönösen tanulnak tovább. Nem éri őket sokk az általános iskola első osztá­lyában. Nem érzik hogy véget ért az önfeledt játék időszaka, és jön a ke­mény tanulás. Még jobban is járnak, mint a társaik, mert hamarabb végeznek a házi feladattal, és a fennmaradó idejükben játsz­hatnak.

Érdekes tapasztalat még, hogy a több nyelven vagy pl. hangka­zettákkal taní­tott babák később könnyebben tanulnak ide­gen nyel­veket, és akcentus nélkül ej­tik ki a szavakat. A következetes nevelés, az állhatatos tanítás később mindig meghozza a gyümölcsét. Amerikai ku­ta­tók kiderítették, hogy a zsenik több­sége nem csak a te­hetségének kö­szön­heti vi­lág­raszóló ered­mé­nyeit, ha­nem szülei ál­dozatos ne­ve­lésének. Köz­is­mert hogy Mo­zartot édes­apja, Edisont pedig édes­anyja kora gyermekkorától fogva ta­nítot­ta. Nálunk a három Polgár lány bra­vúros szerep­lése, a sakkvi­lág­verse­nye­ken elért arany­érmeik is főként édes­a­pjuk gondos nevelé­sének tudható be. E nélkül csak közepes eredményt értek volna el, míg a fáradságot nem ismerő lelki­ismeretes ne­velés az álta­lá­nos ké­pességű gye­rekből is zsenit farag. Ez esetben azon­ban a tanítást már a baba születése után el kell kez­deni. Vannak kismamák, akik már a hasuk­ban levő magzathoz is be­szélnek. Szá­mos bizo­nyí­ték van róla, hogy ez a fajta foglal­kozás sem hiá­bavaló. A hat­hónapos magzat már érti, ami az anyjával tör­ténik, és hallgat a szavára. Anyja köz­len­dője szinte telepatikusan rögzül benne, és később emlékszik rá.

[

Az „igazi” Mozart

A zsenialitást nem lehet tanulni vagy készakarva kiváltani. Az vagy jön, vagy nem. Néha egy trauma aktivizálja, emellett paranormális jelenségek kísérhetik. Ugyanakkor a csodagyerekeknél kétségkívül van szerepe a környezetnek is. A legközismertebb példa a Mozart testvéreké, akiket zenész apjuk mai szemmel is profi módon menedzselt. Nannerlnek és Wolfinak ahogy Maria Annát és öccsét, Wolfgangot becézték semmi más dolga nem volt, mint gyakorolni, kottát olvasni, hangversenyekre járni, tehát híres muzsikussá válni. Így könnyű, gondolhatnánk. Vajon mi lett volna, ha az ifjú Wolfgang Amadeus egy földműves fiának születik, vagy egy bányászcsaládba? Akkor is kiütközik zenei tehetsége? Akkor is ő lenne ma mindenki emlékezetében Mozart? Nem tudni, ám egy érdekes jelenséget itt megfigyelhetünk. Nevezetesen azt, mi történik két egyformán tehetséges gyerek esetében, ha egyiket mindvégig támogatják, míg a másikat egy idő után megpróbálják visszakényszeríteni az „átlag” létbe.

Igen, Nannerlről van szó, akit nem véletlenül szoktak úgy emlegetni, hogy „a másik Mozart”. Mert eleinte ő volt a családban „a csodagyerek”, öccse pedig áhítattal bámulta, és „csak” lejátszotta zongorán nővére szerzeményeit. Csakhogy Nannerlnek volt egy hatalmas hátránya, ami a 18. században kizáró oknak számított a zseni életvitelhez: nőnek született. Egy kislány még zenélhetett a felnőttek elkápráztatására, egy fiatal hölgy már nem. Ezért apja, akit felnőtt lánya művészi ambíciói már bosszantottak, elkezdte metszegetni a „szárnyát”, amit valaha épp ő „növesztett”. Nannerlt eltiltotta a zeneszerzéstől, fellépéstől, majd férjhez adta, hogy tisztességes családanya legyen, Wolf­gangot viszont teljes erővel tolta előre a pályán. Így belőle lett „a Mozart”, holott sokak szerint nővére volt a tehetségesebb.

Nők Lapja Ezotéria, 2022. május (62-63- oldalak)

 

Budapest, 2002. augusztus

 

IV. FEJEZET

 

Sajnos az elmúlt évben sem változott semmi a világunkban, sőt a körülmények még rosszabbá váltak. A kívánt irányváltás helyett egyre mélyebbre süllyedünk a magunk által létrehozott posványban. Így maximális sebességre kapcsolt az apokalipszis gépezete. Sokan tagadják, hogy zuhanunk a szakadékba. Mások szerint csak a vak nem látja, hogy mi folyik a világban. Környezetünkben körülnézve egyértelműen látszik, hogy teljes intenzitással zajlik a megmérettetés. A túlvilági hatalmak ingerek, befolyások és lehetőségek halmazát zúdítják ránk, hogy élesen elkülönüljön egymástól az ér­ték és a szemét. Elindult a katasztrófa előtti válogatás. Az elkövetkező években dől el, hogy a világ­méretű pusztulás előtt kit érdemes megmenteni, és kit hagynak majd a sorsára. Most válik el, hogy milyen élet vár ránk itt a Földön, és hová kerülünk majd a túlvilágon. A nyomás igen nagy, az alan­tas, gonosz erők mindent megtesznek azért, hogy mindenkit letérítsenek a helyes útról, aki még nem állt a szolgálatukba. Egyre nehezebb életviszonyainkat kihasználva látszatmegoldásokat, gyors kitörési lehetőségeket kínálnak fel, amellyel romlásba taszítanak bennünket. A démonvilág által elénk tárt kapaszkodók ugyanis a rothadás szellemével vannak átitatva, elindítják a megtévedt embereket az erkölcsi ellehetetlenülés útján.

Főleg a keveset szenvedett, és élettapasztalatok nélküli fiatalok vannak kitéve a kísértésnek. A tudatlan, felvilágosulatlan, földhözragadt tömegek ösztönösen megragadják a nem várt „szerencse” üstökét, és ezzel egy olyan mocsárba vetik magukat, amely egyre lejjebb húzza őket az erkölcsi posványba. Csak a végén döbbennek rá, hogy az általuk választott út teljes pusztulásba vezeti őket. Eközben magukkal rántják a környezetüket is, akik példaképnek tekintették őket, és melléjük szegődve átvették a gondolkodásmódjukat, utánozták az életvitelüket. Mindezek arra vallanak, hogy megindult az emberiség kettéválasztása Jókra és Rosszakra. Most dől el, hogy kik lesznek a kiválasztottak, a megmentésre méltók, és kik fognak elemésztetni. A rossz úton járókat, az önmagukat romlásba döntőket sorsukra hagyják, és az általuk tönkretett világgal együtt fognak elpusztulni. Mint ahogy a Biblia írja: „Megméretik az embernek fia, és ki mint vetett, úgy arat”. Egy erdélyi költőnk sorait idézve: „Lyukasztják már odafent a rostát, hogy az értéktelen, a szemét maradéktalanul áthulljon rajta.” Az erkölcsi züllés rohamos növekedését jól érzékeltetik a teljes erőbedobással folytatott reality show műsorok. Nálunk két országos csatorna is sugározza fő műsoridőben a Big Brother és a ValóVilág adásait, amelyek a nézők több mint 70%-át kötik le. A siker okát kutató szociológusok szerint nincs messze az idő, amikor megismerkedhetünk a homoszexuálisok, és a transz­vesztiták vagy a sorozatgyilkosok dolgos hétköznapjaival.

A ValóVilág játékosai már meg is tették az első lépést efelé, mert főműsoridőben az önkielégítés módszertanára okították a nézőket, majd az anális szex örömeiről cseréltek eszmét. Ezt követően két leszbikus nő „aktív” tusolását közvetítették a tévékészülék előtt kukkolóknak. Később a teljes körű tájékoztatás érdekében beköltöztettek a házba egy pornószínészt, aki szintén főműsoridőben pro­dukálta magát. Az egyik nőhiányra panaszkodó játékos pedig eltölthetett egy éjszakát az önként je­lentkező (a portán tülekedő) nők egyikével, akiről utólag kiderült, hogy prostituált. A kitörő botrány után az adásért felelősek azzal mentegették magukat, hogy a nemzeti-, nyelvi-, etikai különböző­sé­gek mellett szükség van a szexuális másság minél szélesebb körű elfogadtatására is. Ha huzamo­sabb ideig tart az a felvilágosítás, és kíváncsiságból sokan kipróbálják a bemutatott viselkedésmintákat, hamarosan az egész társadalom szexuális aberráltakból fog állni. A jelenlegi helyzethez képes Szodoma és Gomora zárdai állapotoknak minősül.

A műsorok folytatását engedélyező médiabizottság nem vette figyelembe a magyarországi keresztény egyházak közös tiltakozását sem, amelyben követelték a „lélekromboló, az emberi személyiséget erkölcsi értékeiben pusztító” adások megszüntetését. Az egyházi vezetők levelükben kifejtették még, hogy ezek az »együtthálunk-együtthányunk« típusú műsorok „az erkölcsi tartás levetkőzése és a bűntudat teljes megszüntetése mellett a jó értelembe vett szeméremérzet kiiktatására törekszenek”. Az erkölcsi értékek megtartására irányuló felhívás a tévénézők táborában is süket fülekre talált. A fergeteges sikerre való tekintettel a műsorkészítők meghirdették a Big Brother adás második fordulóját, amelyre 20 ezren jelentkeztek. A felvételi vizsgán többek között ilyen kérdésekre kellett válaszolni: Fontos önnek a vallás? Milyen gyakran él szexuális életet? Milyen gyakran maszturbál? Milyen állat szeretne lenni, és miért? Hogy a több mint 80 kérdésre adott vála­szokat milyen súlyozással vették figyelembe nem tudjuk. Az eredmény alapján azonban sejthetjük, hogy mit tartottak fontosnak. A második adásba ugyanis már bűncse­lek­mény­ben közreműködők is bekerülhettek a be-kamerázott házakba. A „Kismocsok” be­ce­ne­vű játékost a rendőrség a ValóVilág villájából vitte el kihallgatásra egy okiratha­misítási ügyben. Ez azonban a műsor szer­vezőit nem aggasztotta, sőt szerették volna elérni, hogy a rendőrségi kihallgatás a villá­ban, élő adásban történjen.

Időközben elindult a Sexbrother szolgál­tatás. Így akiket nem elégítenek ki a Big Brot­her szexje­lenetei, nézheti a pornó valóság­show műsorát. Egyelőre csak emelt díjas MMS mellett kukkolható, mobiltelefonon. Ha még nem rendelkezünk képtelefonnal, ne ro­han­junk beszerezni. Csupán idő kérdése, hogy a minden igényt kielégítő kereskedelmi tele­víziók mikor fognak bekapcsolódni a kemény pornót népszerűsítő valóságshowk köz­vetí­tésébe. Az elektronikus média már gon­dos­kodott róla, hogy a nézők ne unjanak rá a Big Brother típusú kukkoló showkra. A Ships of Fools[105] internetes portál létrehozói Noé Bárkája címmel valóságshowt működtetnek az Interneten. Bárki jelentkezhet játékos­nak. Mind­össze két feltételnek kell megfelelnie: Kapcsolatban kell áll­nia Istennel, és megfelelő bibliai isme­retekkel kell rendelkezni a fe­ladatok megoldásához. A titokszoba szerepét az árboc­kosár tölti be, ahol a játékosok a Nagy testvér helyett ma­gával az Úristennel oszthatják meg problé­máikat. A kiszavazás hasonló­képpen történik, mint a televíziós műsorok­ban. A résztvevők négy­na­ponta ki­jelölik egy utastársukat, majd a közönség dönt arról, kinek kell elhagy­nia a hajót. Az ér­dek­lődők a neten kö­vethetik az eseményeket. Az utolsó „hívő” aki felérkezik az Ara­rátra, fel­veheti a 666 dolláros főnye­re­ményt.

Ezekhez a műsorokhoz a mintát a nyugati kereskedelmi tévécsatornák szolgáltatják. A londoni Channel 4 Big Brother sorozatában egy transz­vesz­tita, két homoszexuális, és egy biszexuális férfit, valamint három leszbikus nőt zártak egy „háztartásba”. Miköz­ben nemi életük bizarr részleteit ecsetelték, néhány pohár alkohol fel­haj­tása után egymásnak estek. A károm­ko­dá­sok, rasszista meg­jegy­zések és ökölcsapá­sok után a csapattagok gyil­kosság­gal fe­nye­gették egy­mást. Az ese­mé­nyek odáig fa­jultak, hogy a show tör­ténetében először másfél órára meg kellett sza­kí­tani az adást.

Az elállatiasodás fo­kó­dá­sá­val, a nézők tűrő­képessé­gének növe­kedé­sével a va­lóságshowk szer­vezői vér­sze­­met kap­tak, és a koráb­bi­ak­nál is undorítóbb ötle­tek­kel áll­tak elő. Ausztrál té­vé­pro­ducerek pl. azzal állí­tottak be egy melbourne-i drog- és al­koholelvonó kli­nika veze­tő­jéhez, hogy egy Big Brot­her típusú showt szeretnének ké­szíteni, mely­nek szereplői az intézet gon­dozottai lenné­nek. Három­szor is felkeres­ték a re­ha­bilitációs intézet ve­ze­tőjét, és megpróbálták rá­ven­ni ar­ra, hogy bekame­ráz­zák a kli­nikát, és a nézők heten­te ki­szavazhassák a legszerencsétlenebbnek látszó beteget. A CBS televízió ötlete a fegyencsziget. Ehhez keresnének egy lakatlan szigetet, ahol életfogytiglani börtönre ítélt rabokat engednének szabadon. Őket közismert médiaszereplők vennék üldözőbe, és fegyverekkel lemészárolnák őket. A hajtóvadászatot élő adásban közvetítenék a nézőknek. Akit nem tudnak levadászni, vagyis az utolsó életben maradt lesz a nyertes, megkapja a kitűzött pénzjutalmat.

Aki azt hiszi, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni, téved. Az amerikai NBC csatorna mintájára a magyar RTL Klub elkezdte a tévé által bátorság­próbának, a médiahatóság által viszont egyszerűen undormány­show-nak ne­ve­zett Fear Factor (A rettegés foka) című műsort. A vetélkedő során taran­tula pó­kokat kell egyik üvegládából a másikba átpakolni, de köz­ben a játékos­nak minden ál­la­tot tíz másod­perc­re a szá­jába kell venni. Utána bi­ka­he­re, marhabél, epe, hal­szósz, mar­haszem, disznóháj, szem­fo­lya­dék, mar­haagyvelő alap­anyagok­ból ké­szült három­negyed literes „Rette­gés foka” koktélt kell elfo­gyasz­ta­ni. A próba sikertelennek mi­nősül, ha a játékos egy per­cen belül kiköpi vagy ki­hány­ja az italt. A végén a sztáro­kat üveg­koporsóba, fehér pat­kányok közé fek­tették össze­bilincselt kézzel. A média­ha­tóság szerint az ilyen típusú műsorok azt sugallhatják, hogy az emberi méltóság nem sért­hetetlen, sőt, bizonyos ellen­szolgáltatásért megvásárolható. Tenni azonban nem tudnak ellene semmit, mert ezeket az üzelmeket tételesen nem tiltja a törvény. A jogalkotók ugyanis annak idején nem gondoltak arra, hogy a XXI. század embere állattá válik. Így a műsor zavartalanul folytatódhat.

Közel az idő, amikor valamelyik kereskedelmi televízióban bemutatják az első pedofil reality show-t, vagy egy olyan vetélkedőt, ahol a remélt nyeremény fejében ember állattal közösül, ürüléket fogyaszt vagy nyilvánosan ki­ont­ja a saját belét. A mély­lé­lektan és a társadalmi visszás­ságok kutatói rámutattak a va­lóságshow műsorokba való tüle­ke­dés okaira is: „Ha valaki be­kerül a mé­diába, akkor bekerül mindenhová. Nem baj, hogy csak szellenteni tud. Sőt, jó nagyokat kell szellenteni, és nemsokára megrohanják a sztárújságírók, sztár­interjúért. A korunk érték­rendjéhez igazodó ifjú titán ezzel már megtette az első lépést a világhírnév felé.” Utána semmi mást nem kell csinálni, mint figyelni a Big Brother showt, és a bemutatott életmintákat követve eredményesen tovább lehet haladni. Hogy hová? Hát oda, ahová az általunk létrehozott társadalom tart. A végső pusztulásba.

Eközben a megtartó erők némán figyelnek. Ők nem kínálnak semmit az egyre fogyatkozó táboruknak. Csupán türelemre, kitartásra intenek. Nem kínálnak gazdagságot, gyors karriert. Nem is lenne értelme, hiszen a kataklizmával járó általános pusztulásban ezek az értékek is megsemmisülnek. Ebben a világban maradandó értéket csak a lelkünkben teremthetünk, amihez viszont nem kell pénz, hírnév, hatalom. A túléléshez türelemre, állhatatosságra, alázatra és hitre van szükség. A bennünket figyelő mennyei hatalom nem hagyja a lelki értéket elpusztulni. Ép és tiszta lélek esetén a sanyarú testi létre megújulás, boldog jövő vár a létezés valamelyik szintjén. A megmentésre érdemesek azonban csupán a töredékét alkotják civilizációnknak. Az emberiség túlnyomó része a vesztébe rohan. Hogy ebben a tragikus helyzetben mit lehet tenni? Sajnos nem sokat. A rossz oldalra álltak esetében a meggyőzés már nem segít. Kevés ember van, aki hajlandó lenne beismerni a tévedését, és főleg akkor nem, ha tudja, hogy ez a tévedés az életébe, lelki üdvösségébe kerül. Egyébként sem lehet kiszállni ebből a „hajóból”. Aki egyszer eladta a lelkét a pénz ördögének, a könnyű érvényesülést kínáló démoni hatalomnak, azt ezernyi szállal köti magához ez a világ. Ha valaki megpróbál kitáncolni belőle, az életével, testi épségével fizet érte, ami szintén nem túl vonzó jövő.

Az általános értékválsággal küszködő világunkban nem könnyű a tájékozódás. Sokakban joggal merül fel, hogyan lehet felismerni egy kezdeményezés, egy megnyilvánulás indíttatását. Honnan derül ki, hogy isteni eredetű pozitív cselekedettel állunk szembe, vagy csak a Gonosz fejedelme nyert egy újabb csatát felettünk. Kellő élettapasztalat és éleslátás híján valóban nehéz ezt eldönteni, de annyi bizonyos, hogy ami tolakodik, ami hívatlanul is előtérben van, az szinte biztos, hogy a Sátán műve. Az érték sohasem nyomul. Sőt az esetek többségében egyáltalán nem tud érvényesülni. A gonosz hatalom kihasználva az emberi ostobaságot, szűklátókörűséget elfojt, megbénít minden pozitív kezdeményezést. Romlásnak indult világunkban egyre ritkábban fordul elő, hogy a valódi érték felszínre kerül, képes megnyilvánulni. Amit könnyen megkapunk, az csak talmi érték lehet, vagy később nagy árat kell fizetnünk érte. Az élet egyik alaptörvénye, hogy mindenért, ami értékes meg kell küzdeni. Minél értékesebb valami, annál inkább. Mivel a valódi érték sok munka, kitartás és teljes odaadás révén jön létre, csak nehezen, és nagy áldozatok árán érhető el.

A helyzet reménytelensége ellenére nem szabad karba tett kézzel figyelni az eseményeket. Még nem vált mindenki foglyává a Gonosz birodalmának, még nem sikerült mindenkit alantas céljaik szolgálatába állítaniuk. A legtöbb ember a tájékozatlansága, lelki fejlődésének alacsony szintje miatt kerül a démonvilág hálójába. Felvilágosítással, a gyanútlan lélek „felrázásával” sok embert meg lehet menteni az értelmetlen pusztulástól. Világméretű összefogással még a civilizációnkat is megóvhatjuk az apokalipszis borzalmaitól, habár erre egyre kisebb az esélyünk. Mindenesetre amennyiben nem nézzük tétlenül környezetünk romlását, rohamos lepusztulását, még minden megtörténhet. Ne hagyjuk vesztükbe rohanni embertársainkat. Ha látjuk, hogy a hozzánk közel állók, vagy a jobb sorsra érdemes emberek tévútra tértek, figyelmeztessük őket. Lehet, hogy ezt nem fogják megköszönni nekünk, sőt elmebetegnek néznek, vagy fanatikusnak, sarlatánnak bélyegeznek bennünket, de ha nem teszünk semmit a sátáni késztetés ellen, a pokol urai akadálytalanul, elveszej­tik a világot. Mindannyiunkról bebizonyítják, hogy méltatlanok vagyunk isteni származásunkra, és egész civilizációnk kárhozatra ítéltetik. Minél többen szegülünk ellen a Gonosz akaratának, annál nagyobb a túlélés lehetősége. Ha többen lesznek az önmagukat megtartók, mint az elveszejtők, akkor nem biztos, hogy a Mindenható pusztulásba engedi a fajunkat. Megtisztulásra irányuló igyekezetünket látva lehet, hogy kegyelmet kapunk.

Azért is érdemes minden erőnket latba vetni a körülöttünk élők lelkének megmentése érdekében, mert soha nem tudhatjuk, hogy kit mentünk meg. Lehet egy olyan személyt, akinek igen nagy szerepe lesz újbóli felemelkedésünkben. Ne feledjük az ősi arab mondást: „Aki egy embert megment, az a világot menti meg.” Még egy primitívnek tűnő ember megmentése is hasznos lehet. Ha másért nem, a génállományáért. Megeshet, hogy 60-80 generáció múlva, a következő kataklizmától való megmeneküléshez egy olyan génre lesz szükség, amit ő hordoz magában. Ezt csak úgy tudja továbbadni, eljuttatni jövőbeli utódjának, ha életben marad. Jézus génjei, nevelésének, viselkedésének meghatározói 72 generáción át öröklődtek. Ha annak idején ebből a láncból csak egyetlen szem kiesik, ez megakadályozta volna a Megváltó megszületését.

 

Fejlődésünk buktatói

 

A lélek felrázása, a gyanútlan lelkek felébresztése nem könnyű feladat. Kevesen vállalkoznak rá, és aki megteszi sem jár eredménnyel. A környezetében élők ugyanis agyonhallgatják az intelmeit, különböző szempontok alapján figyelmen kívül hagyják bölcs meglátásait. Ennek módjáról igen jellemző esetet közöl Tőzsér Árpád a Népszabadságban: „Ismét vége egy évnek. Néhány nap, s itt az újév. Az újságírók és az elektronikus sajtó, egyszóval a médiavilág számára megint időszerűek a művészfélék. Az időszerűt ezúttal szó szerint kell érteni. Megjelenik majd egy riporter, és arra kéri a mestert, mondjon valamit a múló időről. Az író azon töpreng, hogy miért alakult ez így, miért az író lett az „idő-szakos”, miért őt kérdezik, ha az időről akarnak hallani. Pedig nem új keletű a dolog, az író már régen is idő-szakos volt. A bibliai próféták, az első valamire való írástudók matuzsálemi kort értek meg, hogy minél több időről mesélhessenek hitelesen, a szemtanú hihetőségével. Proust[106] hét könyvben kereste az eltűnt időt. Talán még most is keresné, ha 51 éves korában el nem viszi a szívbaj, és az asztma.

Az idő értékelése manapság megváltozott. Az olvasó már nem vevő az időre. A szentimentális újságírók még azt hiszik, hogy igen, de a public relation- és a show business[107] szervezők már tudják, hogy az idő a nosztalgia szinonimája, és mint ilyen eladhatatlan. Kérdezzék meg a vállalkozót, hogy számára mi az idő? Természetesen pénz, másodpercekben mérve. Kérdezzék meg a politikust. Neki az idő határidő. A tárgyalások kezdete, időtartama. „Kivel mennyi ideig tudom elhitetni a fontosságo­mat.” Végül kérdezzék meg a hajléktalant, mi az idő? Azt fogja mondani: „Az idő tél vagy nyár”. A szegények számára az idő az időjárás. Az író elhatározza, hogy ezúttal másfajta időről fog beszélni a riporternek. A legmaibb időről. Elmondja, hogy a napokban Pesten, a Nyugati pályaudvaron látott egy féllábú hajléktalant. A mankóján ingadozott, mikor hátulról nekirontott egy rikácsoló, feltehetően hasonlóképp hajléktalan némber – talán az élettársa – és jól fenéken rúgta. Erre a szerencsétlen teljes hosszában elvágódott a piszkos, hókásás kövezeten. Elmondja, hogy a pozsonyi Várborozóban nemrég „reneszánsz lakoma” volt, hazai szlovák és magyar értelmiségiek és politikusok részvételével. A politikusok kiállhatatlan pöffeszkedése közepette az egyik írókolléga megjegyezte: Miért olyan nagy ezeknek a mellényük? Semmivel sem politizálnak eredményeseb­ben, mint ahogy a kommunista diktatúrában mi, az írók politizáltunk. Csak a fizetésük nagyobb, és az irodalmi műveltségük kisebb.

A mester tehát elhatározza, hogy ezúttal a jelenről fog a riporternek beszámolni, amikor csöngetnek. A riporter valóban megjelenik. Ezúttal tévékamera van a kezében, és azt szeretné hallani, hogy közelgő Európai Uniós tagságunk alkalmából mi a véleménye a csatlakozásról egy írónak. Az írót meglepi a kérdés. Nem erre készült, és olyasmit válaszol, hogy őt nem érdekli ez uniós cécó, s a csatlakozástól nem vár semmit. Esetleg ha majd a határok csakugyan megszűnnek, szívesen lépné át szabadon, félelem és útlevél nélkül a magyar-szlovák határt, otthon a szülőfalujánál. Ott ahol valamikor nem volt határ, majd egyszer csak lett. Falujában megszűntek a magyar iskolák, és ő magyarországi iskolákba kényszerült. Aztán a riporter elmegy, és az író másnap hiába nézi meg a tévéhíradót követő összeállítást. Az ő nyilatkozatát kihagyták. Az író ír, és a médiamunkás is teszi a dolgát. Felülír. Átírja az időt, a tárgyát. A média lenyomatává teszi, korunk szokásaihoz igazítja az embert, és történetét.

[

Társadalmunk mélyrepüléséhez, szak­adékba zuhanásunkhoz nagyban hozzá­járult a szakmai dilettantizmus is. Ez tör­vényszerű, mivel az ország, a világ irá­nyít­ását minden téren szakmailag hoz­zá nem értő pancserek, szemfényvesztő kók­lerek veszik át. A folyamat lezajlását Cser­halmi Imre újságíró ismerteti a Kollegi­nák kerestetnek! című cikkében: „Sokak ízlését sérti az a szubkulturális üzleti te­vékenység, amelyet a hazug­sá­gok jelleg­zetes bombasztikusságával va­lóság­show­nak neveznek. Nyilvánvaló, hogy e mű­so­rok exhibicionista szereplői éppen úgy manipuláció áldozatai, mint a nézők, ám ez utóbbiak tömeges jelenléte valamiféle társadalmi szükségletről árul­kodik. E szük­séglet kielégítése a média lehetősé­gei­nek, szerepének rendkívül gyors és ijesz­tő nö­ve­kedéséről, változásáról árulkodik.

Most nem e műsorok – még kevésbé a szerencsétlen, saját kiszolgáltatottságukat felfogni képtelen szereplői – ellen szólok, hanem valaminek a védelmében, ami sokkal több, és fontosabb. A szakmám becsületéről van szó. Először ak­kor döbbentem meg, amikor egy nagy tapasztalatú kiadó vezetőjének elégedett mo­solyát láttam, ame­lyet abból az alka­lomból mutattak meg nekünk, hogy Zsa­nettet egy országos na­pil­ap főszerkesztője újságírói közé szer­ződtette. Hogy Zsa­nett­nek, a Big Brot­her cir­kusz egyik sze­replőjének mihez van tehetsége és mek­kora, azt heteken át tanulmányozhatta az ország. Tollfor­ga­tá­sára nem emlékszem. Feltehetően a ti­tokszobában, vagy a né­zőknek meg nem mutatott helyen és mó­don gyako­rolta ma­gát az újságírás kü­lönféle mű­fajaiban. Ezt követően az igé­nyes szer­­kesztői fel­tételeknek eleget té­ve, ki­ma­gasló szín­vo­nalú írásművei alap­ján ki­ne­vezték szakmai közösségük tag­jává havi 400 ezer forintos fizetés­sel. (Ez a mérnöki át­lagfizetés kétsze­rese.) Nem sok­kal ké­sőbb Nórikát, a két lá­bon járó Bűbájt az RTL Klub szer­kesz­tő-ri­porte­rének ne­vezték ki, arra hi­vatkozva, hogy jók a kommu­nikációs képessé­gei. Ami­kor ilyen brutálisan szem­besülünk a ki­választás szempont­jaival, mind­járt job­­ban értjük, hogy miért tart a hazai te­le­ví­zió­zás ott, ahol tart. Ennek láttán azt ajánlja az ember ennek a te­leví­ziós csa­tor­nának, hogy a pros­ti­tu­áltak kö­réből fris­­sítse ál­lo­má­nyát. Ezzel nem a tény­leg ked­ves és szerel­mes Nórira cé­loz­tam, de ha náluk ez a szak­mai-etikai köve­telmény szintje, ak­kor jól járnak a kurvákkal. Az ő kommuni­ká­ciós képességeik vi­­tán felül áll­nak. Gyorsabb és kéz­­zelfog­ha­tóbb profitot hoz­ná­nak, mint hol­mi szerkesztő-ri­por­­te­rek.

Mit szólnának hozzá, ha azt hallanák, hogy egy sebészeti kli­ni­kára adjunktusnak nevezték ki János bácsit, a disznóvágások si­­­keres böllérét, mert kiválóan ke­zeli a kést. Avagy egy ügy­védi irodához ügyvédként szer­ződ­tet­nék Mari nénit, a piaci kofát, a környék pletykafészkét, mivel kon­flik­tushelyzetekben minden­kit túlkiabál, lehengerel a dumá­já­val. Ez ugye non­szensz. Zsa­nett meg Nóri szerződése miért nem? Egyes szakmai „műhe­lyek” gát­lástalanul lejáratják a hi­vatá­sun­kat. Bárkit alkalmaz­nak, csak némi pluszprofit szár­mazzon belőle. Amíg sok fiatal éveken át széles körű műveltség, szak­mai gya­korlat megszerzésén fáradozik, készül a hivatásának érzett újságírói pályára, a szakma felelős posztján szor­goskodó üzletemberek, vagy in­kább húskeres­kedők azt a látszatot keltik, hogy a mi szakmánk csak ennyi. Mű­veléséhez csu­pán is­me­retség szüksé­ges. A mű­velt­ség, tehet­ség, kul­turált­ság, tájé­ko­zottság, tudás – feles­leges komp­likációk.” Idézzünk egy monda­tot a későbbi hozzá­szó­lásokból is: „Kisko­romban a mé­diában szerettem volna dolgozni. Most már nem.”

 

Az esetet a többi újságíró sem hagy­ta szó nélkül. Szigethy And­rás más szem­szögből világította meg a dol­go­kat: „Egy bulvárlap öles, egész cím­oldalon végigfutó betűkkel közli, hogy Zsanett az újságírójuk lett. Alatta kis koc­ká­ban: ma veszi át Kertész Imre az irodalmi Nobel-díjat. Ki is az az ember ott, Zsanett címlap­szto­rija alatt? Mind­­egy, nem fon­­tos. Zsanett a fon­tos, aki új­ságíró lett. Mó­ricz, Ady, Kosztolányi, Karint­hy volt e szakmá­ban az elődje. Most viszont Zsanett az újságíró. Gratulálok! Sokan fog­ják olvasni az írásait. Ehhez is gratulálok előre. Mert a siker biztos. Most a Zsanettek évadja van. Kertész? Ugyan már. Ő csak Nobel-díjat kapott.” Egy életen át szenvedett, dolgozott, mire 75 éves korában elérte ez a meg­tiszteltetés. Zsanett most 22 éves. Az iskolai házi feladatán kívül soha semmit nem írt, ha egyál­talán azt is megírta. Egyébként Zsanettnek már meg is jelent az első cikke a legna­gyobb pél­dány­számban megjele­nő bulvár­la­punkban. Így kezdő­dik: Kérdezgetik, hogy mi van Szabi és köz­tem? A nagy büdös semmi! „Mi van velünk? Érték­válság, érték­vá­l­tás, század­vál­tás, évezred­vá­l­tás, vagy csak ennyire meghü­lyültünk? Árak, életmód, roha­nás, pénz. Az utób­bi hiányában gyakran volt ré­szem a kommu­niz­mus évtizedei­ben is. Most azon­ban van benne valami le­sújtó, valami szégye­nletes. Nem tudsz elég pénzt keresni. Mulya vagy, élhetetlen. Nem vagy elég kre­atív, elég lendületes. Mert hogy minden­nek egyetlen értékmérője lett: a pénz. Tudsz elég pénzt ke­resni, vagy nem. Mutasd meg a vagyo­nodat, megmondom ki vagy. Mi­nél ügyesebben lavíroz valaki a jog útvesztőiben, minél csala­fintább módon lop, annál na­gyobb tisztelet, csodálat övezi. Nem a tudás, a becsület, az erkölcs az érték, hanem a bármi áron meg­szerzett pénz. Hogyan tudtunk idá­ig zülleni, egymásra figyelésből, szociális érzékenységből, segítőkészségből? Röviden: emberség­ből?”

[

Mostanában nem csak életünk minősége romlik fokozatosan, hanem az általunk vásárolt árucikkeké is. Már a márkás termékekben sem lehet bízni, világszerte folyik a márkasvindli. Mind több leleplező újságcikk jelenik meg az iparban folytatott üzelmekről. Az első botrány az autóiparban tapasztalt visszásságok miatt tört ki. Az újságírók eleinte óvatosan fogalmaztak. Csak célozgattak rá, hogy értesüléseik szerint egy híres német autógyár gépkocsijainak alkatrészeit „egy gyorsan fejlődő országban gyártják, amely a kevés bérért, szorgalmasan dolgozó munkásairól nevezetes”. Később kiderült, hogy más neves autógyárak is tőlük vásárolják a részegységeket. Emiatt a világmárkák „goodwill” értéke rohamosan romlik. A globalizáció következtében az emberek már nem azt kapják, amire számítanak. Az évtizedekkel ezelőtt Németországban, német munkások által, német alapos­sággal készített termékek újabban Kínában készülnek. Ma már a német gépkocsik alkatrészeinek csupán 20-25%-át gyártják helyben. Ráadásul nem a legfontosabb alkatrészeket, hanem a legterjedelmesebbeket. Ugyanez a helyzet a számítógépiparban. A komputerek fémházát többnyire abban az országban készítik, ahol összeszerelik. Kínából importálva ugyan fél áron is megkapnák, de a terjedelmes pléhkasznik rengeteg helyet foglalnak a teherhajók rakodóterében, ezért viszonylag alacsony áruk miatt nem kifizetődő a szállításuk. Többe kerülne a fuvardíj, mint a rakomány értéke.

Mind gyakoribb jelenség, hogy a márkatulajdonos csupán a nevét adja a termékhez. Ezt könnyen megteheti, mert az emberek még mindig azt hiszik, hogy a márkanév a termékekben megtestesülő sok évtizedes gyártási tapasztalat, termelési kultúra megtestesítője; a minőség és az igényesség garanciája. Ez azonban egyre kevesebb termékre jellemző. A holland Philips pl. évek óta nem gyárt sem videomagnót, sem HiFi autórádiót. A nevével ellátott termékekkel azonban gyakran találkozhatunk az elektronikai szaküzletek polcain. A gyártás egy olcsón dolgozó, név nélküli üzemben, bérmunkában folyik. Hogy hol, azt senki sem tudja. A távol-kelti bérmunkában történő gyártás mér­tékére jellemző, hogy a laptop-ok, notebook-ok 90%-a Tajvanon készül. De ők is csak összesze­re­lik ezeket a készülékeket. Az alkatrészeket a többi ázsiai „kistigrisek”-nek nevezett országból szerzik be. Még ha akarná sem teheti meg egyetlen neves cég sem, hogy otthon, önmaga állítsa elő a ter­mékeit. A hazai munkaerő ugyanis nagyon költséges, és az öldöklő konkurenciaharcban a drága ter­mék eladhatatlan.

Az még a jobbik eset, ha a nyugati gyártó egy kelet-európai országot választ magának. A német Salamander AG pl. szinte egész gyártóbázisát áthelyezte Magyarországra. Ezt a döntésüket nem bánták meg, mert mint a világhírű cipőgyár vezetői nyilatkozták: a magyar munkaerő semmivel sem rosszabb, mint a német. A munkabérek azonban nálunk is évről évre növekednek, és a gyilkos árharc előbb-utóbb a Távol-Keletre kényszeríti az évekkel ezelőtt ide települt multinacionális cégeket is. Ennek már most is számos jele van. Szinte nincs olyan hét, hogy a média ne adna hírt egy újabb gyárbezárásról, áttelepítésről. A legújabb fejlesztésű termékek is csak addig maradnak a hazai összeszerelő üzemekben, amíg kiérlelődik a gyártástechnológiájuk. Utána már csomagolják is össze a gépeket, és küldik a Távol-Keletre. Másodvonalbeli vagy kifutóban levő termékeket már csak a fejlődő országokban gyártanak. Ezért tapasztalható a korábbi típusú készülékeknél olyan intenzív árzuhanás. Ez önmagában nem baj, de az ázsiai munkások gyakorlatlansága, alacsonyabb munkakultúrája miatt ezeknek a termékeknek a minősége, megbízhatósága is romlik. Olcsó ugyan, de már nem olyan jó.

A fokozódó gazdasági nehézségek, a politikai bizonytalanság, a nagyarányú munkanélküliség kö­vetkeztében rohamosan csökken a vásárlőerő, ami kikényszeríti az árak és ezáltal a termelési költ­ségek csökkentését. Ha ez így folytatódik, végleg búcsút mondhatunk a minőségi terméknek. A márkás termékekért fizetett jóval több pénzünkért is csak „gagyit”, jó esetben átlagos minőségű árut kapunk. Ma már a divatvilág olasz csillagai is Kínából szerzik be az alapanyagot, sőt sok esetben ott is varratják meg a kollekciót. Sok nő nem is sejti, hogy a több ezer dollárért vásárolt divatos ruha nem más, mint néhány dolláros ócska rongy. A sok pénzt a belevarrt emblémáért, a ráhímzett márkanévért kérik. A divatdiktátorok azzal érvelnek, hogy a „márkás ruhánál azt az életérzést kell megfizetni, amit a divatház közvetít”. Érdekes, hogy a vásárlók többségét ez nem zavarja. A sznobokat nem érdekli, hogy az áru használati értéke. Ők csak azzal törődnek, hogy milyen márkanév villog rajta. Minél többet kell érte fizetni, annál jobb. Hadd pukkadozzanak az ismeretségi körükbe tartozók, hogy nekik erre is telik.

A minőségromlás már ennél fontosabb területeken is fájdalmas veszteségeket okoz a fogyasztóknak. Egy példát kiragadva korábban a számítógépek merevlemeze 10 évig is használható volt. Ezért sokan éjjel-nappal bekapcsolva tartották a komputerüket. Ezt most már nem tehetik meg. A gyilkos ár- és működésisebesség-verseny következtében a winchesterek minősége annyira leromlott, hogy a gyártók már csak 1 év garanciát biztosítanak rá az eddigi 3 év helyett. Arra azonban ügyel­nek, hogy a garanciaidőn belül ne menjen tönkre. Tapasztalatok szerint a meghibásodás 13 hónap után szokott bekövetkezni. A minőséggel együtt a régi bevált típusok komfortja is megszűnik. A leg­újabb, 7200 fordulat/perc sebességű merevlemezek pl. meglehetősen zajosak az alacsonyabb fordulatszámú elődjeikhez képest. Újabban már hivatalosan is engedélyezik a hamisítást, támogatják a minőségrontást. Az Európai Unió most fogadott el egy törvényt, amely engedélyezi a kakaóvaj helyett növényi olajjal készített hamisítvány csokoládéként való forgalmazást. Ha ez így megy tovább, néhány éven belül teljesen elönti a világot a sok használhatatlan kacat, a színvonaltalan, semmire sem jó bóvli, az élvezhetetlen élelmiszer.

Mindez fokozottan sújtja a Kelet-európai országokat. Nemrég kiderült, hogy a nagy nyugati élelmiszergyárak kétféle minőségű árut állítanak elő: jó minőségűt a nyugati fogyasztóknak, és egy csökkent értékűt a kelet-európai országoknak. Miután már tőlünk is egyre többen utaznak nyugatra, sok turistának feltűnt, hogy pl. Németországban, Franciaországban, Belgiumban ugyanaz a csokoládé sokkal finomabb, mint nálunk. Mindkettőt ugyanaz a cég gyártja, ugyanazok a szupermarketek árulják, mégis a nálunk kapható csokoládé íze meg sem közelíti a nyugati változatét, állaga pedig olyan, mintha fűrészport rágnánk. A panaszok szaporodásával a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szé­leskörű vizsgálatot indított ebben az ügyben, melynek végén megállapították, hogy nem csak az élelmiszerek terén tapasztalható jelentős minőségkülönbség, hanem szinte minden árucikknél. Pl. a nyugaton forgalmazott mosóporok is jóval több hatóanyagot tartalmaznak, mint amit hozzánk küldenek. A jelentés nyilvánosság elé tárása nagy botrány okozott. Ennek ellenére semmit sem tehetünk ellene, mert az egyes árucikkek beltartalmi értéke megfelel a csomagoláson feltüntetett értékeknek. A több száz bevizsgált árucikk között csupán egy akadt, ahol nem tapasztaltak minőségi különbséget. A svájci Milka csokoládé a nyugati országokban is ugyanolyan, mint nálunk.[108]

A botrány kirobbanása után semmi sem történt. A nyugati élelmiszergyártók továbbra is csökkent beltartalmú árut szállítottak a kelet-európai országoknak. Egy idő után nekik is feltűnt, hogy moslékkal etetik őket. Ekkor már elemi erővel tört ki a felháborodás. Az országokon átívelő botrányt a Szlovák Fogyasztók Szövetsége robbantotta ki 2017 februárjában. Vizsgálatuk megállapította, hogy az élelmiszeripari multinacionális vállalatok rosszabb minőségű árut visznek a szlovák boltokba is, mint amit pl. Ausztriában adnak el. Ugyanazzal a márkajelzéssel árult kólában Szlovákiában több a cukor, felvágottban kevesebb a hús, a fűszerekben kevesebb az íz és magasabb a törmelékanyag. Az üdítőitalokban több tartósítószer és mesterséges édesítőszer van. A sajtoknál alacsonyabb a szárazanyag arány. A csomagolt teák kevésbé voltak illatosak és ízletesek, hústermékekben pedig kevesebb a hús. A Knorr termékeknél a minőségrontás mellett jelentős súlycsonkítást is tapasztaltak. A nyugati mosóporok pedig jobban tisztítanak, és egy csomag tovább kitart belőlük.[109] Ezek azonban csak kiragadott példák. A több száz termék egyenkénti vizsgálata során az ellenőrök megállapították, hogy azok az anyagok, amelyek finommá, egészségessé teszik az élelmiszereket a keleti változatokból hiányoztak, vagy kevesebbet tettek bele. További vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a nálunk kapható nyugati élelmiszerek nem csak gyengébb minőségűek, hanem esetenként drágábbak is, mint Németországban vagy Ausztriában.

Ezt a botrányt széleskörű vizsgálat követte, melynek során kiderült, hogy az összes kelet-európai országban ez a helyzet. Több száz árucikket vizsgáltak meg, és mindenütt silányabb minőségű volt, mint a nyugati országokban kapható változat. A vizsgálati eredmény, és a lakosság felháborodása láttán a politikusok is léptek, és az ügyet az Európai Bizottság elé vitték. Tiltakoztak az ellen, hogy az Európai Unióban másodrendű polgároknak tekintenek bennünket. Az uniós bürokraták azonban a fülük botját sem mozgatták. Most azzal vannak elfoglalva, hogy a nyakukra ment másfél millió menekültet hogyan tudnák szétosztani a kelet-európai országok között. Végső elkeseredésükben a keleti országok politikusai azt próbálták elérni, hogy azonos csomagolásban ne lehessen eltérő minőségű terméket forgalomba hozni, vagy a hozzánk küldött terméken tüntessék fel, hogy csökkent bel­tartalmi értékű. Ennek a követelésnek sem lett eredménye. A profithajsza nem ismer erkölcsi törvényeket. Ebben a világban mindenki úgy ügyeskedik, ahogy tud.[110]  

Mindezek láttán egyértelműen látszik, hogy az ipar sem tudja magát kivonni az általános értékválság alól. Aki megpróbálkozik vele, azt a többiek tönkreteszik, alacsony áraikkal lesöprik a piacról. Úgy tűnik, hogy egyirányú utcá­ban haladunk. Az élet minden terüle­tén rohanunk a végzetünk felé. Meg­áll­­ni, megfordulni és tolatni tilos! Csak egyet tehetünk: a tempót felvéve a for­galom irányába haladunk. Sokan a globalizáció vádolják bajainkért. Azt mondják, hogy a világméretű verseny teszi tönkre a nemzeti ipart és a mezőgazdaságot. A világgazdaságtól való elzárkózás, a belterjes gazdálkodás azonban oda vezet, ahol most Japán áll. A hazai termelők védelme és a külföldi vetélytársak hiánya miatt a japánok a rizsért ma nyolcszor, a marhahúsért és gyümölcsért ötször, az utazásért, a ruháért és telefonhívásokért pedig három-négyszer annyit fizetnek, mint az amerikaiak. Ennek tudható be az is, hogy Tokió a világ legdrágább városa. Így hiába dolgoznak a japánok annyit, hogy szinte belerokkannak, mégsem élnek jobban, mint az amerikaiak. A magas árak elviszik a magas fizetéseket.

Mások a gaz­dasági rendszert, a kapi­talizmus kö­nyör­telen törvényeit vádol­ják mindezen visszá­sságokért. Szerin­tük a ka­pitaliz­mus felszámolásával min­d­­­­ezen problé­mák megszűnnének. Va­lószínű­leg. De arra már nem tudnak vá­la­szol­ni, hogy milyen társadalmi rend­szer ve­gye át a helyét. A globali­záció­elle­nes mozgal­mak romantikus, anti­ka­pi­ta­lista, har­ma­dikutas álforra­dal­­má­rai; a tüntetése­ket Interneten szerve­ző mo­bil­­telefonos mo­d­ern Don Quijoték sem tud­ják meg­mondani, hogy milyen társa­dal­mi rend­szert kellene építeni. A ka­pi­talizmus nem egy tökéletes rend­szer, de legalább működőképes. Nem úgy, mint a kommunizmus. Bírálói sze­rint a kapitalizmus legnagyobb baja, hogy nem emberközpontú, nem hu­má­nus. Kíméletlenül eltapossa azokat, akik­­nek nem sikerült bejutniuk az él­vo­nal­ba.

[

Zsurnalisztáink elvégezték az elmúlt évtized értékelését. Ránk nézve nem túl hízelgő a véleményük: A XX. század vége a „percemberek” a „pil­lanat bulisták” világa volt. Az „itt és most” kizárólagosságában hittek, és a jelennek éltek. Csupán arra figyeltek, hogy hol lehet egy kis többletbevételre szert tenni, és ezt rögtön sekélyes vá­gyaik kielégítésére költeni. A „gyor­san szerezzük meg”, az „azonnal jár­junk jól” szemlélet irányította őket, mással nem törődtek. Ez szülte aztán az egymás iránti türelmetlenséget, a látszatmunkát, a látszattevékenységet, az irodalomban pedig a sekélyes műveket. A Jelszavuk az volt, hogy minél kevesebb munkával, erőfeszítéssel minél gyorsabban, és minél nagyobb haszonra szert tenni. A hasznot azonnal felmarkolni, a sikert elkönyvelni. Ebben az időszakban láttak napvilágot ezerszámra azok a szakácskönyvek is, amelyek teljesen használha­tatlanok voltak. Szerzőik még annyi fáradtságot sem vettek, hogy legalább egyszer kipróbálják a beléjük dobált recepteket. A hasukra ütöttek, és találomra leírták, amit jónak láttak, és már szaladtak is a kiadóba tartani a markukat a honoráriumért. Modern világunkban a szexualitás is elvesztette misz­tikus erejét. Akárcsak az élet más területein itt is két szem­pont érvényesül: a méret és a teljesít­mény. Csak reménykedni lehet ben­ne, hogy egyszer véget ér a mennyi­ségnek a minőség felett aratott dia­dala.

A gazdasági rendszer lassan sza­bályozhatatlanná válik. A technikai fejlődés mind jobban háttérbe szorítja a munka értékét, és két csoportra oszt­ja az emberiséget: gazdagokra és szegényekre. Az első csoportba tar­tozók azok, akik be­fektetőként vagy tulajdonosként irá­nyítják a világ­gaz­daságot. A második csoportnak az alantas, kiszolgálói te­vékenység jut. Nálunk is ez a hely­zet. Hivatalos kimutatás szerint több mint 3 millió ember él létminimum alatt, azaz Ma­gyar­or­szág lakosságának egy­harmada sze­génynek minősül. Mind­ezt beteté­zi az oktatás csődje. Mind több em­ber vall köpönyeg­forgató el­veket. Fen­nen han­goztatják, hogy a be­­csület fontos do­log. Majd így foly­tatják: de én ru­galmasan kezelem, mert legfontosabb a túlélés. Az em­be­rek több­ségének egyre nagyobb erő­fe­szítést kell tenni a puszta életben ma­radásért. A gaz­dagok mind nagyobb részt mar­kolnak ki maguknak a világ­gazda­ság­ból, a szegények között pe­dig egyre jobban terjed a bűnözés, a kábítószer-hasz­nálat. A kiválasztódás folya­matá­ban sokan közönyösen szem­lélik em­ber­társaik tömeges kiselejte­ző­dé­sét. Úgy gondolják, hogy vesztesekre is szük­ség van, hogy kitűnjön a nyertesek kiválósága. Közben a sötétség új alakot öltött, világosságnak álcázza magát. Ennek a sajátos filozófiának egyik megnyilvánulása: „Ha én meggazdagszom, ezzel másoknak is jót teszek, mert munkát teremtek, lehetőséget mások megélhetéséhez.” Újkori farizeusunk azt már elhallgatja, hogy mások munkájáért éhbért fizet, bérrabszolgaként dolgoztatja, kizsákmányolja őket. Így valójában nem ő tesz velük jót, hanem eltartatja magát velük, még hozzá nem is akármilyen szinten.

Ma már a belső értékek senkit sem érdekelnek. Valószínűleg azért nem, mert nem is léteznek. Az értékes generáció már kihalt, a szín­vonaltalan lelkek jelenlegi ára­data pedig nem rendelkezik semmilyen belső értékkel. Manapság az elit közé tartozás előfeltétele az osto­baság, a bárgyúság és a bun­kóság lett. A kereskedelmi televíziók (ga­gyité­vé) bűzös csatornái okádják maguk­ból a szellemi szennyet, a barbársá­got, az erősza­kot, a sarla­tánságot és a kuruzslást. Szellemi középkor kö­szöntött be új­ra. A vi­lág mentalitása a csőcselék szín­vo­nalává korcsosul, és nincs aki meg­állítsa ezt a folyama­tot. A polit­iku­sainktól nem vár­hatunk semmit. Őket csak a hatalom megszerzése és megtartása érdekli. Fo­lyik az ön- és közámítás. A sta­tisztikai adatok koz­metikázásá­val, fél­remagyarázá­sá­val pró­bálják el­terelni a figyelmet az egyre mél­yülő válságról. A hazai gazdasági helyzet, a jelenlegi kor­mány tehe­tetl­ensége láttán újság­íróink úgy lát­ják, hogy: „Elment az utolsó vonat. Már csak a sínek fel­szedése, és a talpfák elégetése van hátra. A hát­ra­levő idő csupán csúszda a vég fe­lé.”

Világgazdasági viszonylatban sem jobb a helyzet. Az információs forra­dalom adta esz­köz­rendszer és a tudo­mány gyors fejlődése nem szűkítette, hanem szélesre nyitotta az „olló két szárát” vagyis a fejlett és a fejlődő or­szágok közötti különbséget. A világ 200 leggazdagabb emberét nem za­varja, hogy vagyonuk nagyobb, mint 2,5 milliárd embertársuké. A leggazdagabbak 1 milliárd évre elegendő élelmiszert is vásárolhatnának magunknak, miközben több száz millió embernek annyi pénze sincs, hogy aznapra élemet vegyen a családjának. Pedig sok vagyonos ember van, aki megengedhetné magának, hogy áldozzon erre a célra, segítse a szegénység felszámolását. Mint tudjuk a világ 3 leggazdagabb emberének akkora a vagyona, mint a világ 43 legszegényebb országának bruttó nemzeti jövedelme. Jelenleg a világ országai 800 milliárd dollárt fordítanak hadi kiadásokra, míg fejlesztésekre csupán 53 milliárdot. Ennek az aránynak a megfordításával meg lehetne menteni az emberiséget. Nyilatkozataikat egy Ionescu idézettel zárták: „Apokaliptikus világban élünk, amely felszámolta a kulturális értékeket. Civilizációnk egyetlen célja az állati ösztönök kielégítése. Az evolúció átfordult a visszafejlődés folyamatába, állatokká degradálódtunk.”

A politikusok a bajok láttán tanácstala­nul tárják szét a kezüket: „Hát igen, ilyen a világ, mi nem tehetünk róla.” Hát akkor ki, ha ők nem. A hatalom a kezükben van, így elvileg bármit megtehetnének. A dik­tátorokra nem jellemző a tehetetlenség. A demokratikus világ azért ilyen, mert te­hetségtelen, megalkuvó és korlátolt politi­kusok vezetik. Nagyon hamar kiderül ró­luk, hogy nem az elhivatottság vezé­relte őket erre a pályára, hanem önző anyagi érdekek, bűnös hatalomvágy. Legtöbb­jüknek az előélete sem éppen fedd­hetet­len. A hatalom igazi birtokosai: a pénz­világ moguljai, a titkosszolgálatok veze­tői, és a maffiák urai ezt nem is nagyon bánják, mert az ilyen embert könnyű kézben tartani, bábuként mozgat­ni. Úgy fog­nak rólunk megemlékezni a történelemkönyvek, hogy a fanatizmuson, az öngyilkos merényletek elkövetésén és a terrorizmuson kívül semmihez sem értettünk. Sem­mi maradandót nem hagy­tunk magunk után ebben a világban. Még az elődeink alkotásait, örökségét sem tud­tuk meg­őrizni. Sokkal rosszab­bá tet­tük a világot, mint amilyen volt. Lé­te­zé­sün­knek nem volt semmi értel­me. Va­ló­színűleg a XX. század lesz ci­vi­li­zá­ciónk legsötétebb időszaka, takar­gat­nivaló szégyen­foltja. Egyelőre a XXI. század sem ígérkezik jobbnak. A má­sodik évezred végi elállatiasodás ár­nyé­ka rávetül a harmadik évezred kezdetére is.

[

Nem kis gondot okoz a kormá­nyok­nak az elöregedés. A nemzetközi sta­tisztikai jelentések szerint a nyugati világ országaiban legkésőbb 2010-ig át­for­dul az öregedési index. Ez azt jelenti, hogy egy évtizeden belül mindenütt több lesz az öreg, mint a fia­tal. A tár­sadalom elöre­gedik. (Fia­tal­nak a 20 éven aluliakat, idős­nek pe­dig a 60 éven felülieket minő­sítik.) Emiatt fo­kozódik a költ­ség­­vetésre há­ru­ló te­her. A nem­ze­ti jöve­de­lem egyre na­gyobb há­nya­dát kell nyug­dí­jakra fordí­tani. Az idősek or­vo­si ellátása, kórházi ke­­ze­lése is mind na­gyobb össz­eget emészt fel. A korrupció által át­szőtt társadal­mak­ban tovább növeli a terheket a rok­kant­nyug­díjasok indo­kolatlanul nagy száma. Sok középkorú, életerős ember le­fizeti a fe­lülvizsgáló orvost, aki rok­kant­tá nyil­vá­nítja. Aztán évtizedekig élős­­ködik az ál­lam nyakán. Mos­ta­nában ugyan meg­pró­bálják a csalókat kiszűrni, de sajnos az ellen­őrzést végző bürok­ra­ták is meg­vesz­tegethetők. A fej­­lett köz­­egész­ség­ügy is hoz­zá­járul ah­hoz, hogy az embe­rek egyre tovább élnek, az át­lag­élet­­tar­tam folya­ma­tosan nő. Ná­lunk a 60 éven fe­lü­liek ará­nya 1880-ban még csak 7%-ot tett ki. 1920-ban már 14% volt, 2001-ben pedig 21%-ra nőtt. Nyu­gat-Euró­pá­ban még rosszabb a hely­zet. A jóléti ál­la­mokban annyira alacsony a szapo­ro­dá­si ráta, hogy már a kaba­ré­tréfák is erről szól­nak. Németország­ban gyere­kek he­lyett ilyen viccek szü­let­nek: „A néme­tek a világ 190 állama közül a 185. helyen állnak a gyermek­vállalás terén. Ezzel épphogy megelőzik a Vatikánt.”

Persze mint minden, ez a veszély is relatív. A fejlődő országokban élők­nek nincsenek ilyen problémáik. Hogy mi­ért? Mert az emberi­ség 80 szá­za­léká­nak nincs egész­ség­ügyi bizto­sí­tása, nem kaphat rok­kant­sági nyug­­díjat, és nem számíthat öreg­ségi nyug­díjra sem. Pe­dig ezek­ben az or­szá­gok­ban nincs el­öregedés. Sőt annyi a gye­rek, mint még soha. De, nincs aki taníttassa őket, és munkát ad­jon nekik. Így ők csupán az em­beriség túlsza­po­rodását jelző sta­tiszti­kákban szere­pel­nek.

[

Nagyon megnehezítette az 50 év fe­letti munkavállalók helyze­tét az indusz­triális társadalomból in­for­má­ciós társa­dalomba való át­menet. Az információ­közlés, adat­szerzés eszközei és fórumai alap­vetően meg­változtak. A számító­gép kezelése és az Internet hasz­nálata a koráb­biaktól alapvetően más ismerete­ket igényel. Ezek­nek az elsajátí­tásához folytatni kell az évtize­dek óta abbahagyott iskolai ta­nulmányokat, amihez idős kor­ban már nincs mindenkinek ked­ve. A fiatalok viszont az isko­la-padban már kora gyermekkortól kezdve elsajátítják a modern in­for­matika használatát. Ők egyál­tal­­án nem ide­genkednek tőle, mert bele­szü­let­nek. Sokan játéknak fog­ják fel a számítógép hasz­nálatát, így szin­te a szenvedélyükké vá­lik. Az idősebbeket viszont szinte taszítja ez a technika, mert túl bonyolult­nak, megtanulhatatlannak tartják. Ez persze nem igaz, mert csak a szá­mítógép tervezése, kivitelezése és a programok megírása bonyo­lult. A használatuk egyáltalán nem igényel kü­lönösebb szaktudást. Bár­ki által el­sajátítható, egy né­hány he­tes tan­fo­lya­mon könnyen meg­ta­nul­ható.

Jó lenne, ha ezt az érintett kor­osz­tályba tartozók közül is minél többen belátnák, mert e nélkül ma már nem le­het boldogulni az élet­ben. A ma­te­matikusok ötven év­vel ezelőtti egyen­letmegoldó gé­pé­ből társadalmat for­má­ló erő lett. Aki nem tudja kezelni a számító­gépet, nem ismeri a leggyak­rabban hasz­nált szö­veg­szerkesztő prog­­ra­mo­kat, nem tud internetezni, an­nak esé­lye sincs arra, hogy ál­lást kap­jon. Las­san az önkor­mányzatok és a kü­lönféle hi­va­talok is átállnak az on­line ügy­intézésre, így a szá­mí­tó­gép­től ide­genkedők a legegy­sze­rűbb min­dennapi problémájukat sem tudják majd elin­tézni. A ban­kok is át­állnak a szá­mítógépes szol­gálta­tás­ra, így e nélkül még a fo­lyó­szám­la-egyen­legüket sem tud­ják ellen­őrizni. A hamisíthatatlan di­­gitális alá­írás be­ve­zetésével az ok­iratok hite­lesítése, sze­mélyünk hi­telt érdemlő igazolása sem okoz már gondot. Tu­domásul kell venni, hogy a számí­tó­gép beépült az éle­tünk­be. Minden­napjaink részévé vált. Nél­külözhetetlen szerepet tölt be a gazdaságban, a kultúrában, az oktatás­ban, az ügyintézésben. Ezért használni kell! Ha tetszik, ha nem.

A külkapcsolatok szélesedésével, az országhatárok leépülésével fokozottá válik a nyelvtudás követelménye is. A kor előrehaladtával azonban a nyelvta­nulás is egyre nehe­zebben megy. Ezen a téren is előny­ben vannak a fiatalok. Így nem vélet­len, hogy a munkaerő­piac ezt a kor­osztályt részesíti előny­ben. Az or­szág­ban tevékenykedő mul­ti­nacionális vál­lalatok emellett lo­gisz­tikai, kom­mu­nikációs és marke­ting is­meretekre is igényt tartanak. A kom­muniz­mus­ban felnőtt 40 év feletti kor­osztálynak vi­szont ezeknek a szak­területeknek az el­nevezése is teljesen ismeretlen. A je­lenlegitől alapvetően eltérő gaz­da­sági rendszer nem igé­nyel­te ezeket az is­mereteket. A kapi­talizmusra való átté­rés azonban alapo­san megváltoztatta a gazdasági viszo­nyokat, és ezzel együtt a munka­erő­piac követelményeit is. Így nem te­hetünk mást, alkalmazkodnunk kell az új rendszerhez. Aki ezt nem te­szi, kihullik, kirostálódik, a nagy tár­sadalmi átalakulás vesztesévé válik. A szá­mítástechnika, a táv­közlés és az elekt­ronikus média össze­ol­va­dása világ­méretű háló­zatba szervez va­la­mennyi­ünket. Összeszűkül a gló­busz, lerövi­dül az idő, kitágulnak a lehető­ségek. Az új technológián új tár­sada­lom szerveződik. Aki kívül reked, szám­­­kivetetté válik.

[

Az adózás alóli kibújás elke­rülése ér­dekében újabb és újabb törvényeket hoz­nak. Ezáltal egy­re bonyolultabbá válnak az adó­törvények. A különböző adó­ked­vezményeket vagy adómen­tes­sé­get bizto­sító rendelet követ­kez­té­ben már az adó­köteles jö­vedelem megha­tározása is szak­értői ké­pesítést igé­nyel. Nagy-Bri­tan­niá­ban ott tar­ta­nak, hogy az adó­zással kap­csolatos tör­vény­­­gyűj­te­mény 9521 oldalt tesz ki, és 10 kö­tet­ben je­lentetik meg. A Mic­higani Egye­­­­tem ku­­tató cso­portja sze­rint az ame­rikai adó­fizetők évente több mint 3 milliárd órát töl­tenek az adó­be­vallási nyom­tatványok ki­tölté­sével. Annyi időt és pénzt for­dítanak ezek­nek az űr­la­pok­nak a kitöl­té­sé­re, ami munka­bér­ben évi száz­milliárd dollárnak fe­­lel meg. Ez az összeg a teljes adó­be­vétel 10%-át teszi ki. Azért ilyen ma­gas, mert az Egye­­sült Álla­mok­ban igen jó az adó­zási fe­gyelem. Az ameri­kai­ak 90%-a kész adót fi­zet­ni, mert látja ér­telmét az adó­zás­nak. Náluk a befolyt adó nem folyik el kézen-közön, nem kerül a hatalmon le­vők zsebé­be, hanem a köz ja­vára fordít­ódik. Előbb-utóbb hasz­nát lát­ja a tár­sadalom az infra­struk­túra fejlő­désében, az oktatás-, a kultúra fo­kozott tá­mogatásában.

[

Egyházi szóvivők szerint a kato­li­kus egyháznak egyre nehe­zebb közöl­ni az üzenetét, mert a társadalom „al­lergiás” lett rá. Hollandiában az euta­názia törvény elfogadása, az egyne­mű­ek házasságának en­gedélyezése alap­ján arra lehet következtetni, hogy a tár­sa­da­lom szakított a keresztény értékrenddel. 1999-ben George Carey, Can­ter­bury[111] érseke ar­ra hívta fel a figyel­met, hogy az anglikán egyházat egyet­len nemzedék választja el a meg­szű­nés­től. Európában nagyon meg­csap­pant a templomba járók száma. A fran­cia ka­tolikusoknak kevesebb mint 10%-a jár el misére minden vasárnap. A párizsi katolikusoknak csupán 3-4%-a jár rend­­szeresen templomba. Nagy-Britanniában, Német­országban és a skandináv országokban hasonló, vagy még alacsonyabb arányokról számolnak be. A sorozatos pedofil botrányok sem használtak a katolikus egyház tekintélyének. Az egyházi méltóságoknak komoly aggodalomra ad okot az is, hogy igen kevesen jelentkeznek papnak. Francia­országban 100 év alatt nagyon vissza­esett a papok száma. Míg annak idején 10 ezer lakosra 14 pap jutott, ma már egy sem jut. Európa-szerte egyre idő­sebbek a papok, és még olyan or­szágok is paphiánnyal küszködnek, mint a hagyományosan hívő Írország és Belgium. Ráadásul egyre keve­sebb gyermeket iratnak be hittanra, ami komoly kételyeket támaszt azt illetően, hogy a katolikus egyház ké­pes lesz-e utánpótlásról gondoskodni.

Úgy tűnik, hogy a vallások iránti bizalom már a múlté. A franciáknak mindössze 6%-a hisz abban, hogy „egyetlen vallásnál van az igazság” szemben az 1981-es 15%-kal és az 1952-es 50%-kal. Mind több ember válik közönyössé a vallással szemben. 1980-ban a lakosság 26%-a állította magáról, hogy nem tartozik semelyik egyházhoz, 2000-ben pedig már 42%-a mondta ugyanezt. Az oktatók, a művészek is elpártolnak az egyháztól. A világ állapota láttán azt vallják, hogy: „A hitem támaszom, de az egyházam nem. Éppen ezt nem valósítja meg, amiért Jézus életre hívta? Az igazat, a jót, a szeretetet. Nem teszi, amit tennie kellene: igazán segíteni az elesetteken. Nemcsak igehirdetéssel és ételosztással, hanem személyre szabott törődéssel.”

Egyesek már kongatják is a vészharangot a katolikus egyház felett. Azzal vádolják a Vatikánt, hogy a hit dogmatikus értelmezésével, a több mint ezer éves liturgiához való makacs ragaszkodással teljesen elszakadt a modern világtól. Sokan felteszik a kérdést az egyházi vezetőknek, hogy: „Mi köze a füstölőlóbálásnak; a stóla szertartásszerű ide-oda rakosgatásának, csókolgatásának; a szenteltvíz- hintésnek és egyéb ceremóniának a hithez? Jézus az imádságon kívül semmilyen szertartást nem tartott szükségesnek ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk.” Mind többen róják fel a Szentszéknek a háborúkban betöltött szerepét: „A múltban papok megáldották a hadihajókat, szentelt vízzel hintették meg a harckocsikat. Miféle vallás az, amely jóváhagyja, sőt szentesíti a gyilkolást.”

Ma már a katolikus papok közül is sokan bírálják az egyházat, hogy képtelen a megújulásra. Julius Dopfner német bíboros szavait idézve: „A katolikus egyház egy avítt, ósdi kövület, amelyet a múltból felejtettek itt. A papok régies nyelvezeten, érthetetlen szertartásokon szólnak az emberekhez, olyan szentbeszédek által, amelyeknek semmi közük sincs a mai élethez. Az egyház ahelyett, hogy bevonult volna az élet minden zugába, a nagy világ szomszédságában a maga kis világát építgeti. A katolikus egyházban fontosabb a ceremónia, mint a hit. Ha megfosztanánk az egyházat a szer­tartásaitól, semmi sem maradna belőle. A lecsupaszítás után összeomolna, mert hiányzik belőle a lényeg, ami éltetné. A hit hiányát elfedi az évszázadok során kialakult szertartás. Ez az út nem járható tovább. A katolicizmust csak a radikális reformok menthetik meg a felbomlástól, az elmúlástól. A reformoknak Krisztus szavain és a Szentírás tanításain kell alapulnia. A reformnak inkább helyreállító, mint forradalmi jellegűnek kell lennie. Új módszereket kell kidolgozni a hagyományos tanítások terjesztésére. Meg kell őrizni azt, ami jó volt a múltbeli tradíciókban, de nyitva kell hagyni a továbbfejlesztés lehetőségét is. Helyet kell adni annak a gondolatnak, hogy Isten világa és kegye az egyházon kívül is sok-sok megnyilvánulásban érvényesül.”

Az intelmek azonban süket fülekre találnak. Az új pápa sem tartja szükségesnek az átalakítást. Jellemző a katolikus egyház merevségére, hogy a 2005-ös püspöki szinóduson nem fogadtak el semmilyen reformjavaslatot. Végül egy afrikai püspök azt indítványozta, hogy a templomi prédikációkban a pap ne úgy szólítsa meg a híveket, hogy: „Kedves fivéreim és nővéreim”, hanem: „Kedves nővéreim és fivéreim”. A VI. Benedek pápa által vezetett püspöki testület még ezt a jelentéktelen javaslatot is leszavazta. Úgy döntöttek, hogy minden maradjon a régiben. A református egyházban is baj van. Egy magyar püspöki titkár szerint: „Miattuk nem jönnek az emberek ebbe az egyházba. Langyos víz, posvány. Minden mindegy, csak baj ne legyen, hír ne legyen! Ezek vagyunk mi, ez a mi egyházunk.

Mivel sokan nem hisznek a katolikus egyház megújulási képességében, már megjósolták felbomlásának időpontját is. Számításaikat a Jelenések könyvében kétszer is előforduló bűvös 1260-as számra alapozzák. Úgy vélik, hogy ennek a számnak a Vatikán pályafutásában is meghatározó szerepe lesz. Mivel a zsidó nép és a keresztény világ jövőjével kapcsolatos időszámítás szerint 1 nap 1 évnek felel meg, ez az érték valójában 1260 évet jelent. Tudvalevő, hogy a pápai állam 754-ben jött létre. Ha ehhez a dátumhoz hozzáadjuk a végzetes 1260-as számot, 2014-et kapunk. Ekkor veszti el a Vatikán a keresztény vallásban betöltött vezető szerepét. 2014-ben a római katolikus egyház felbomlik, a kereszténység korábbi formája megszűnik. Erre utal Malakiás próféta is, aki szerint XVI. Benedek pápa után már csak egy pápa lesz. A jelenlegi 111-ik[112] egyházfőt az utolsó pápa Petrus Romanus (Római Péter) követi, aki II. Péter néven fog uralkodni. Halálával megszűnik a pápaság intézménye. Malakiás így fogalmazza meg az agóniát: „Az ő pápasága alatt Róma leromboltatik, és a félelmetes Bíró fogja megítélni az ő népét.” A 900 évvel ezelőtt élt Szent Malakiás látomásait ajánlatos komolyan venni, mert a kutatók szerint jövendöléseinek 90%-a megvalósult.

[

Sokan nehezményezik, hogy a túlvilágon nincs demokrácia. A tö­retlen fejlődés érdekében a menny­ben és a pokolban töké­letes rend­nek kell uralkodnia, és abszolút fegyelem csak egy­személyes irá­nyí­tás, totális dik­tatúra mellett biz­to­sítható. Isten haragja kíméletlenül lesújt a tévúton járókra. A leg­tö­ké­letesebb kormányzási rend­szer a mo­narchia. Mivel egyszemélyes dön­tésen alapul, nincs vita, vesze­kedés, szét­hú­zás, fejetlenség, zűr­za­var. Van viszont szabadság, ami nem azo­nos a mi demokratikus vi­lágunkban ta­pasztalható sza­ba­dos­sággal. Ez az állapot az emberi társadalmak fejlő­dése szem­pont­jából is igen kívá­na­tos lenne. Ráadásul ez az irá­nyítás a legolcsóbb, mert csak egy embert kell megfizetni, az uralkodót. Persze nem a volt arisztokrácia levitézlett, korcs utódait kell az uralkodói székbe ültetni, hanem egy erre alkalmas személyt. A gond csak az, hogy ma még nem található a Földön olyan ember, aki erkölcsileg és szakmailag olyan szinten állna, hogy rá lehetne bízni az egész országot. Az emberi gyarlóságok miatt eddig minden mo­narc­hia diktatúrába és kizsák­má­nyo­lásba torkollott. Az ural­­kodó nem szolgálta, hanem ki­szipolyozta a né­pét, kor­lát­lan ha­talmát saját meg­gazdago­dásra hasz­nálta. Aki ezt nehezmé­nyezte, azt üldözte, börtön­be záratta vagy meg­ölte. Az egysze­mélyes ve­ze­tés ed­dig csak a vállal­kozások szint­jén valósult meg. Az igazgató, vezér­igaz­gató, elnök ugyan­is nem lopja meg a céget, mivel ez a saját tulaj­donában van. A teljes jövede­lem őt gazdagítja. Lopás, sik­kasztás csak ott fordul elő, ahol a vállalat veze­tése megbí­zá­sos alapon folyik.

A hatékonyság azonban minden esetben megvalósul, mert az egy­sze­mélyes vezetés nem teszi lehetővé az ellenkezést, a parttalan vitázást. Természetesen rossz döntésért is a vezető felel, ami megbízásának visszavonását, il­let­ve cége tönkremenetelét is ered­ményezheti. Ennek a világ­szer­te alkalmazott irá­nyí­tási mód­szernek köszön­­hető, hogy a vállalatok több­sége mű­ködő­ké­pes, sőt nye­reséget termel. Ál­lami szin­ten azon­ban minden de­­mok­ráciában zűrzavar ta­pasz­tal­ható, és a költségvetés min­de­nütt óriási vesz­teséget, hiányt köny­vel el minden év­ben. Ha egy vál­lalat úgy gazdál­kod­na, mint ahogy a ki­nevezett ál­lami ve­zetők bán­nak a köz­­vagyon­nal, már rég tönk­re­ment vol­na. Az ál­lam azon­ban nem mehet tönk­­re, mert akkor az or­szág is tönk­re­menne, és meg­szűn­ne a csőd­be vitt nép élettere. Ezért min­den­ki szemet huny ez az évről-év­re növekedő de­ficit felett, és úgy tesznek, mint­ha min­den rendben lenne. Fele­lős­­ségre vo­nás hiányában a rotá­ciós ala­pon 4-5 évente cse­rélődő álla­mi vezetők tovább lop­nak, ra­bol­nak, ha­zudoznak, és a rossz döntésekért sem­milyen fele­lős­ség sem terheli őket. A leg­na­gyobb büntetés ami érheti őket, hogy elveszítik a kö­vetkező vál­asz­tást. 4-5 év után azon­ban is­mét ők jut­nak ha­ta­lomra, már a másik gar­nitú­ra sem különb. Az or­szág­­nak, a világnak oko­zott vesz­teség pedig egyáltalán nem izgatja őket, mert nem az ő zse­bük bánja.

[

A demokrácia vadhaj­tá­sai­nak egyi­ke a gyakori utcai tünte­té­sek, me­lyek­nek sem­mi politikai indít­tatá­suk sincs. Ezek a felvo­nulások nem más­­ok, mint egy rosszul szer­ve­zett happening, ami több­nyire randa­lírozásba tor­kol­lik. A cso­portosulás mag­ja szin­te mindig ugyan­az, akik­­hez me­net közben ép­pen ar­ra járó ha­sonszőrűek csa­pód­nak. A vi­sel­­ke­désük sem tér el egy­mástól, ami lelki készteté­sük­ből fa­kad. A tár­sa­dalom egy cso­port­ja a törzs­fejlő­dés­nek még azon a fo­kán áll, ahol csak sí­po­lással és üvöl­téssel ké­pes ki­fe­jezni a vé­leményét. Olya­­nok, mint az ide­gileg labilis óvo­dás, aki fülét befogva fejhangon visítja, hogy „te vagy a hülye, te vagy a hü­lye”. Vörös fejjel vé­gig­or­dítják az utcákat, és heccelik a rend­őrö­ket. A meré­szebbek álla­ti ösz­­töneiket is sza­bad­jára en­ge­dik, és oly módon fe­je­zik ki a nem­tet­szésü­ket, hogy válo­gatás nél­­kül tör­nek, zúz­nak. Az útju­kat álló rend­fenn­tartókra tá­mad­nak, a kör­­­nyé­ket romhal­maz­zá vál­toztatják.

Hannah Arend szerint: „A cső­cselék valójában olyan képződ­mény, melyben minden osztály legalja meg­található, és emiatt könnyen össze­téveszthető az egész néppel. Azért is tűnik jelentősnek ennek a gyülevész rétegnek a szerepe, mert ők a leg­han­gosabbak.” Primitív gon­­dol­ko­dás­mód­juk és műveletlen­sé­gük foly­­tán semmi sem tartja vissza őket a han­daban­dá­zástól, az utcai kurjon­gatástól. Visel­ke­désük hasonla­tos a ketrecbe zárt maj­mo­ké­hoz, akik gyak­­ran mutogatják csu­pasz fene­kü­ket az állatkert láto­ga­tói­nak. A nyil­vá­nos pankrációk részt­­­ve­vői­nek zö­me azon­ban nem más, mint unat­ko­zó fiatal. Csak azért csatla­koz­nak a hő­­bör­gőkhöz, mert egy „jó buli” van ki­alaku­lóban. Csupán a hecc ked­véért vegyülnek a tö­megbe, hogy végre tör­ténjen velük valami.

[

A kommunizmus egy halva szü­letett eszme, egy túl korai, egyelőre megvalósíthatatlan rendszer volt. A kapitalizmus sem tökéletesebb. Ezt a rendszert azonban éltetik a szün­telen alakot váltó démonai. A siker, a pénz és a hatalom. A siker, a be­teljesülés vágya alapvető moz­gató­rugója az emberi léleknek. A siker azonban versennyel jár, és ahol versengés folyik, ott vesztesek is van­nak. Akár gazdasági, akár ha­talmi erő­próbáról van szó, szükségszerű a ve­télytárs bukása. A küz­delemben részt­vevők nem válo­gat­nak az esz­kö­zökben. Céljaik elérése érdeké­ben fel­használnak mindent, ami rendelke­zé­sükre áll. Így fordul a gazda­sági ver­­seny kiáltó társadalmi egyen­lőt­len­ség­be, a hatalmi küzdelem pe­dig há­bo­rúk­ba. A győztesek a leg­cse­ké­lyebb mértékben sincsenek tekintettel a vesz­­tesekre. Beseprik az összes anya­­gi előnyt, ami kínálkozik számuk­ra, így még gazdagabbá válnak. A vesz­tesek, a glo­bá­lis versengésben hát­ránnyal indulók pedig még sze­gényebbek lesz­nek. Még egy da­rabig élteti őket a re­mény, hogy egy­szer talán rá­juk mo­solyog a sze­rencse, de miután semmilyen se­gítséget nem kapnak a felemel­ke­déshez, vég­leg elbuknak. Le­győzi, meg­sem­misíti őket a ka­pitalizmus far­kastörvénye. Az tör­­ténik az em­berei társadalom­ban, ami az álla­ti evolúcióban. Győz a jobb, az élet­képtelen egye­dek pedig el­pusz­tul­nak.

A kiselejteződést akár rendjén valónak is tekinthetnénk, a baj csak az, hogy ebben a világban a túlélők nem mindig a legkivá­lób­bak közül kerülnek ki, a mellőzöt­tek között pedig nagyon sok az értékes ember. Családi maffiák, fa­ji-, etnikai-, val­lási- összefonó­dá­­sok, és egyes társa­dalmi réte­gek rosszul ér­telmezett szoli­da­ritása következ­té­ben olyan em­berek ke­rülnek az él­re, vezető pozí­ci­ók­ba, akiknek a ké­pessé­gei még az átlagszintet sem érik el. Ez pe­dig nagy kárt okoz a társada­lomnak. Történelmünk alap­­ján tud­juk, hogy hová veze­tett az arisztok­rácia belterjes szaporo­dása, a ro­konházasságok követ­keztében le­­rom­lott genetikai állo­mány. Hosszan le­het­ne sorol­ni az elmebeteg kirá­lyo­kat, az őrült császárokat, és az álta­luk oko­zott károkat. Leváltani azon­ban nem lehetett őket, mert az akkori szokások, az örökösödési jog ezt nem tett lehetővé. Most viszont a hatalmi összefonódások, az anyagi kivételezettség minden áron való védelme teszi lehetetlenné az érdemtelenül pozíciókba helyezettek eltávolítását.

Óriási mértékű veszteséget okoz mindenütt a korrupció. Akinek nem sikerült közel kerülni a „hú­sos fazékhoz”, pénzzel és egyéb juttatásokkal igyekszik megvesztegetni a hatalmon le­vőket, hogy meg nem érde­melt előnyhöz jus­son. A pró­bálkozás rend­sze­rint si­­ke­rül, mi­vel az ér­ték­­telen em­be­rek­nek nem csak a szak­értel­mük áll alacsony szinten, hanem az er­kölcsi érzékük is. A meg­vesz­tegetésnek egyébként nagy ha­gyományai vannak a vi­lá­gunk­ban. Harcolni nem könnyű el­lene. Még a legnagyobb hata­­­lommal rendelkező államfér­fiak sem tudták felszámolni, meg­szüntetni az érvényesülés­nek ezt a módját. Aki meg­pró­bálta, an­nak sok kellemetlen­séggel kell számolnia. XIII. Ince pápát pl. elmebetegnek te­­­kintették, mert hatalomra ju­tá­sa után a rokonait szegény­ség­ben hagyta; nem ültette őket a hagyományok szerint egyházi állásokba. Nem tűrte a protek­ciót, így nem csoda, hogy ha­lá­la után valósággal „fellélegzett” a pápai állam, és rögvest visszatért a mindent átszövő korrupció.

Ez a helyzet összességében évente 400 milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak, és lassítja a fejlődésünket. A tehetségtelen akar­no­kok, a kisszerű protek­ciósok hada gátolja a gyors fel­emelkedést, az egy­­re égetőbbé váló társadalmi prob­lé­mák le­küzdését. Ez azonban nem me­het így tovább. Ha ne te­szünk sem­mit a társadalmi igaz­ság­talan­sá­gok megszünte­tése érde­kében, ha nem sza­badítjuk meg a világot ettől a teher­től, a fo­kozódó feszültség világ­mé­retű robbanáshoz ve­zet. Az élet ár­nyékos oldalán tengődők meg­elé­gel­ve szenvedéseiket, sok­szor igaz­ság­talan elnyoma­tá­su­kat, ki­sem­mizé­sü­ket, fel­kelnek a maffiaszerű össze­fo­nódások ellen, és válogatás nél­kül ki­irtanak min­denkit, aki szerepet ját­szott ennek a hely­zetnek a kiala­ku­lásában. Az elvakult bűnbak­ke­re­sés­nek, a féktelen, bosszúszomjas le­szá­molási vágynak az értékes em­be­rek, a vagyonukat méltán élvezők, a hatalmukat kiérdemeltek is áldozatul fognak esni, ami lefejezi a civilizációnkat. Ezt követően már nem lesznek, akik képesek lennének felemelni az emberiséget, így visszasüllyedünk az állatvilágba, és kezdhetünk mindent elölről.

[

A világ a totális káosz felé ha­lad, amelyben nem kis szerepe van a demokrácia túldimenzionálásá­nak. Civilizációnk történelme nem más, mint diktatúrák évezrede­ken át tartó véres tombolása. A népeket súj­tó állandó elnyomásban csak az óko­ri görög demokrácia jelentett né­­mi színfoltot, de ez csupán né­hány vá­rosállamra korlátozódott. Ilyen kö­rül­mények között nem cso­da, hogy ko­runk társadalma foggal-kö­röm­mel ra­gasz­kodik a végre ki­ví­vott demok­rá­ciához. A ránk szakadt nagy szabad­ság­gal azonban nem tud­tunk élni. A tár­sadalmi átalaku­lás rosszul értel­me­zett diktatúrába tor­kollott. A polgárok gyakran vissza­élnek a számukra bizto­sított szabadság­jo­gokkal. Gúnyt űznek a törvények­ből, a szabadságot szaba­­dos­sággá vál­­­­­toztatták.

Az ősi böl­cselet sze­rint a szabadság kor­látok közt szü­letik. A bölcs, racionális korlátok nem csökkentik, hanem növelik a szabadságot. Babits Mihályt idézve: „Korlátokból áll össze a korlátlan végtelen.” A korlátlan szabad­ság nem más, mint sza­badosság. Ez az állapot ered­mé­nyezte a jelenlegi zűrzavart, azt az állapotot, hogy mindenki azt csinál, amit akar. A kénye-ked­ve szerint feje tetejére állíthatja a világot. A part­talan demok­rá­cia teret enged min­denféle osto­ba kezdeményezésnek, társa­da­lomromboló meg­nyil­vá­nu­lás­nak. Ezért mind nyilván­valóbbá vá­lik, hogy többet árt, mint hasz­nál. Bárki bár­mikor megtá­mad­hat, zá­tony­ra futtathat bármilyen hatá­ro­za­tot, pozitív döntést. Nem szá­mít, ha szakmailag a legcse­ké­lyebb mértékben sem ért ah­hoz, amit támad, a demokrácia az „ud­vari bo­londnak” is ugyan­olyan jo­gokat, le­hetőségeket biz­tosít, mint a „királynak”. Így lesz a demokráciából bol­hacirkusz.

Ráadásul nem az, aminek látszik. A jelenlegi állapot nem valódi demokrácia, hanem a pénz, a kisstílű politika dik­ta­túrája. Találóan tükrözi a hely­zetünket Dudás Gábor óriás­plakátjára, amely 2002-ben el­nyerte egy kiállí­tás különdíját. A plakáton há­rom félig telt pohár látható. Mindegyig egyforma, de a fel­iratuk külön­bö­ző. Az első alatt ez olvasható: Félig üres po­hár. A második alatt: Félig telt pohár. A harmadik alatt: A szükségesnél kétszer na­gyobb pohár. Felettük nagy betűkkel ez állt: A választás szabadsá­ga; Kezedben a döntés! Hiába feszíti tehát az agyunkat a kor­látlan demokrácia lila gőze, csupán lát­szat­demokráciában élünk. Erről az állapotról már egy vicc is született: „Szabad országban szabad ember azt te­szi, amit szabad.” A korláto­zott sza­bad­ság azonban még mindig jobb, mint a diktatúra. A gond csak az, hogy egy de­mokráciában a szabadságjo­gok korlátozás nélkül mindenkit megilletnek. A bűnözőket is, amivel maximális mértékben visszaélnek. Az eredmény jól ismert: Tele vannak a börtönök, megállíthatatlanul terjed a bűnözés, közbiztonság soha nem volt ilyen rossz, mint most.

Mind többen vannak, akik úgy gondolják, hogy így ez nem mehet tovább. El kell kezdeni a rendcsinálást. Ez azonban minden esetben a szabadságjogok megnyirbálását, újabb diktatúra bevezetését eredményezné. Ezen az úton járnak a szélsőjobboldali csoportok, akik a fasiszta eszmék feltámasztását szorgalmazzák. A legaktívabbak azonban a titkos szervezetek, akik nem mutatkoznak a nyilvánosság előtt. Csak nagyon kevesen tudnak a létezésükről, pedig ugrásra készen állnak a háttérben. Ezek egyike az Omega Agency. Az R. D. Owen által összegyűjtött és a Színes UFO 2004. novemberi számában közölt információk szerint az Egyesült Államokban szerveződött Omega Ügynökség hasonló szervezet, mint a CIA. Már több ezren vannak világszerte, akik parancsaikat közvetlenül az Omega Ügynökség vezető tanácsától kapják. Ez a tanács 12 főből áll. Közülük csupán idősebb George Bush, és a korábbi hadügyminiszter, Alexander C. Haig neve ismert. (Az 1990-es öbölháború során az országhoz intézett beszédében Bush már használta az »Új Világrend« kifejezést. Többször is kijelentette, hogy az Öböl-háború jelzi az Új Világrend kezdetét.)

Az Omega Ügynökség célja egy új világrend létrehozása. Székhelye a Langley légibázison található. Eredetileg 1995-be akarták végrehajtani az egész világra kiterjedő hatalomátvételt, de úgy vélték az idő még nem érkezett el erre a globális beavatkozásra. Ezért a puccsot 2000-re, majd 2006-ra módosították. (A halasztásba valószínűleg az is belejátszott, hogy időközben drasztikusan megnyirbálták a szabadságjogokat az Egyesült Államokban, ami némileg fékezte a bűn terjedését. Az 1991-es New York-i terrortámadás után a hatóságok jelentősen korlátozták az emberek mozgásterét. Állandósult a katonai- és rendőri jelenlét az utcákon, és mindenféle indoklás nélkül bárkit előzetes letartóztatásba helyezhetnek. A külföldiekkel is hasonló módon járnak el. Már a repülőtéren úgy bánnak velük, mint a bűnözőkkel. Ujjlenyomatot vesznek tőlük, és indoklás nélkül visszafordíthatják őket, megtagadhatják a beutazásukat. Pár évvel korábban a »korlátlan lehetőségek hazájában« ez a helyzet teljesen elképzelhetetlen lett volna. Európában is keményebben lépnek fel a hatóságok, ami ha nem is javítja közbiztonságot, de lassítja a romlást. A brit kormány pl. a rendcsinálás jegyében nemrég hozott egy új törvényt, amely előírja személyi igazolvány kötelező bevezetését, ami hamisíthatatlan lesz, mert biometrikus azonosítóval »ujjlenyomattal« is ellátják.)

Az Omega ügynökség vezetői úgy gondolják, hogy a világot egyetlen teljhatalommal felruházott szervezetnek kell irányítania! Hihetetlen becsvágy hajtja őket, és azt hiszik, hogy az Új Világrend alapjait 5 nap alatt lerakhatják! És mindezt nyílt háború, vérontás nélkül szándékoznak megtenni. A legdöbbenetesebb azonban az, hogy ebben a hatalomátvételben a földönkívüliek is részt vennének. Hogy miért van szükség egységes kormányzatra? Az Omega Ügynökség érvelése a következő: A bűnözés világszerte terjed, különösen az Egyesült Államokban. Az emberek kicsúsznak az irányítás alól, nem vállalnak felelősséget magukért, a tetteikért. A népességnövekedés sehol sincs szabályozva. Az Egyesült Államok jogi rendszere nevetséges. Nincsenek egyértelmű törvények. Hiányzik a törvénykönyv. Az egyes bűnesetek tárgyalása során az ügyészek és az ügyvédek több évszázados precedensekre, már rég idejétmúlt ügyekre hivatkoznak. Az ítéletet nem szakemberek, hanem jogilag teljesen képzetlen ülnökök hozzák meg, sokszor a megérzéseikre hagyatkozva.

A világ szinte minden államának politikai rendszere nevetséges, korrupt. Tele van kapzsi és hataloméhes emberekkel, akik mit sem törődnek azokkal, akiknek a szolgálatára felesküdtek. Az Omega Ügynökség által tervezett kor­mánytestület hata­lomra jutása en­nek véget vetne. A bíróságo­kon képzett bírákból álló esküdtszék hozná az ítéle­teket. Vége lenne a társadalmon való élős­ködésnek, mások saját érdekből való ki­hasz­nálá­sának. A munka frontján min­den­kinek meg kel­lene tennie, ami tőle telik. Aki képes rá, hogy ki­vegye a részét a tár­sadalmi mun­ka­meg­­osz­tásból, annak újra mun­kába kellene állnia. Megszűnne tehát a munkanélküliség. A mun­ka nem jog, hanem ismét köteles­ség len­ne. Ez azon­ban nem egy orwelli „a Nagy Test­vér fi­gyel” típusú társadalom lenne. Az Ome­ga Ügy­nökséget nem fogja érde­kelni, hogy az em­berek a szabad idejükben mi­vel foglal­koz­nak, ho­gyan szórakoznak. Amíg dol­goznak, ren­des, becsületes éle­tet élnek, nem lesz sem­mi bántó­dásuk. De ne szá­mítson könyö­rületre az, aki árt valakinek, vagy bánt valakit!

Közbevetőleg megjegyezve a büntetési rendszer megrefor­málá­sa, szigorítása nem új gondolat. Kezdenek visszatérni a régi, drá­kói megoldások, a hírhedt börtönszigetek. Az indonéz hatóságok a bűnözők elrettentése céljából egy JávátóI délre fekvő kis sziget külvilág számára elérhetetlen börtönébe szállítottak át rabokat. Összesen 244 elítéltet, köztük több európait és 150 indonéziai állampolgárt vittek át Nusakambangan szigetére. A kis szigeten rendkívül nehéz kapcsolatot teremteni a jelentős részben halálra ítélt foglyokkal. Nusakambangan szigetét már a holland gyarmatosítók is büntetési célra használták az 1920-as években.

A németek oly módon oldották meg ezt a problémát, hogy átnevelő táborba küldték a bűnözőket. Kibérelték az oroszoktól az egykori szibériai gulágokat, és az újra használatban vett táborokba deportált bűnözőket a Vörös Hadseregtől leszerelt orosz katonákkal őriztetik. A fa barakkokban se víz, se villany, se televízió. Mosakodni csak a szomszédos tóban lehet. Télen természetesen léket kell vágni rajta, mert a –50 ^oC-os szibériai hidegben a folyók is befagynak, nemcsak a tavak. Fűteni is a raboknak kell, a tajgában összeszedett száraz ágakkal. Itt nincs rokonlátogatás, és „pásztorórák”. Ugyanolyan viszonyok uralkodnak, mint a sztálini munkatáborokban. A szökésnek sincs sem­mi értelme, mivel több száz kilométeres körzetben egyetlen lakott település sem található a környéken. Egyelőre csak önkéntes alapon működik ez a büntetési módszer. Nagy hátránya azonban, hogy sokba kerül a bűnözők oda- és visszautaztatása. Ehhez a kezdeményezéshez később Ausztria is csatlakozott, Ők először 80 elítélt fiatalt küldtek szibériai nevelőtáborba „rendre szoktatni”. Svájcban pedig olyan nevelőtáborokat hoztak létre, ahol a fiatal bűnelkövetőket feszes napi beosztásra, sok közösségi feladatra kényszerítik, de kerülik a megaláztatásokat. Ezekben a magánintézményekben a fegyőrök veszik át a nevelő szerepét, és igyekeznek bepótolni azt, amit a szülők elmulasztottak, vagyis embert nevelni az utcán felnőtt fiatalokból.

Egyébként a hazai börtönök fenntartása sem olcsó. Ez a közszájon forgó anekdota jól érzékelteti, hogy mekkora teher hárul a társadalomra a bűnözés visszaszorítása, a normális életkörülmények biztosítása során: „Michael Monroe egy autó félig nyitott ablakán át kiemelte a vezető pénztárcáját. Az amerikai bíróság szigorú büntetést, több éves elzárást szabott ki rá. A hasonló esetek szaporodása miatt kétségek merültek fel, hogy az elrettentő büntetésnek van-e visszatartó hatása. Az elrendelt vizsgálat azt is feltárta, hogy a hosszú börtönfogságra ítélt rabok eltartása mennyibe kerül a költségvetésnek. A börtönigazgatóság nyilvántartásának átvizsgálása után kiderült, hogy Monroe fogva tartása összesen 270 ezer dollárjába került New Jersey Államnak. A pénztárcában 51 cent volt.” A közlekedési rendőrök szigora is hatalmas összegeket emészt fel. A brit rendőrség videokamerával felszerelt járőrautóval kényszerített megállásra egy szabálytalanul közlekedő autóst. A nő bűne az volt, hogy vezetés közben almát evett, és emiatt időnként egy kézzel kormányzott. Az üldözésbe egy helikopter és egy rendőrségi repülőgép is bekapcsolódott. A „hadművelet” 10 ezer fontba (közel 4 millió forintba) került az adófizetőknek. Hiába a demokrácia a legköltségesebb politikai rendszer.

Az Omega ügynökség fasiszta diktatúrára emlékeztető uralma alatt viszont a bűnözök elveszítik jogaikat. A náci koncentrációs táborokhoz hasonlóan a raboknak már nem lesz semmilyen választási lehetőségük. Ott kell letölteniük a büntetésüket, ahová viszik őket. A társadalom- vagy a másik személy elleni bűnt kegyetlenül megtorolják. Gyilkosság, rablás, nemi erőszak esetén a tettest halálbüntetéssel sújtják. A vétségnek nyilvánított bűnöket pedig munkatáborokba zárással torolják meg. A büntetések kiszabásánál a szabadságvesztés mértékét drasztikusan felemelik. A belföldi munkatáborokban is a szibériai lágerekre emlékeztető munkatempó és fegyelem fog uralkodni. A legkisebb kihágás esetén kivégzik a renitenskedőt! Jellemző lesz a törvény szigorára, hogy már egy telefonos fenyegetés esetén is letartóztatják, és munkatáborba hurcolják az illetőt. Hogy miként fogják megtalálni, amikor a rendőrség a dolgozatírástól félő és ezért az iskolájukat bombamerényletekkel fenyegető diákokat sem találja meg? Ez nem fog gondot okozni. Ha tényleg igaz, hogy a földönkívüliek támogatják őket, akkor a magas színvonalú megfigyelő rendszereikkel minden esemény figyelemmel kísérhető, illetve utólag felderíthető lesz. (Egyébként ilyen készülékeink már nekünk is lehetnének, ha annak idején nem semmisíttettük volna meg a Moray[113]-konvertert, és nem szereltük volna szét a kronovizort.)

Gyilkosság esetén nem lesz időhúzás. Az elkövető kézre kerítése után közlik vele a vádat, és azonnal kivégzik, fejbe lövik. »Ő már nem követ el több bűnt«. Állítólag már kijelölték azokat az ügynököket is, akik az egyes területek irányítását végzik. Ezek olyan férfiak és nők, akik a jelenlegi különleges egységeknél szolgálnak, vagy szolgáltak. Kisebb vétségek esetén sem lesznek hónapokig elhúzódó tárgyalások. Az alaposan kiképzett közbiztonsági tisztek felkutatják a bűnöst, és azonnal elszállítják egy munkatáborba. Ha ellenáll rögtön lelövik. Nem lesz ügyvéd, nem lesznek személyiségi jogok. Aki bűnt követ el, automatikusan kizárja magát a társadalomból. Ha Omega ügynökség megítélése szerint egy kihágás bűncselekménynek minősül, a közbiztonsági tiszt lesz a bíró, az esküdt, az ügyvéd és a végrehajtó egy személyben. Látszó­lag ártatlan emberek ellen is eljárhat. Ha utólag bebizonyosodik a vádlott bűnössége, nem lesz semmilyen bántódása. Jogi szempontból ez azt jelenti, hogy aki bűncselekményt követ el, az minden jogát elveszti, törvényen kívülivé válik.

A népességszabályozás alapvető eleme lesz a kötelező születésszabályozás. Ez főleg az elmaradott régiókban élőket, a primitív népcsoportokat fogja érinteni. Az abortusz azonban továbbra is megengedett, sőt a világ minden országában szabadon végrehajtható lesz. Házasságon kívüli terhesség esetén viszont nem lesznek elnézőek a hivatalos szervek. Minden házaspár számára két gyereket fognak engedélyezni. Ha valaki ezt a határt átlépi, két dolog közül választhat: abortusz, vagy többet kell dolgoznia, hogy a több gyerek eltartásával járó pluszteher ne a társadalmat sújtsa.

Az Omega Ügynökségnek eddig azért nem sikerült eddig átvennie a hatalmat, mert a jelenlegi kormányokon belül sokan ellenzik a rendcsinálást. Egyelőre a CIA és a NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) vezetői sem tartják időszerűnek az akció elindítását. A CIA is világuralmat akar, de a saját feltételei szerint. Ők egy egész világra kiterjedő kommunista-típusú kormányt szeretnének létrehozni. Főleg az nem tetszik a CIA, az NSA és a Pentagon vezetőinek, hogy amíg ők minden erejükkel igyekszenek titokban tartani a földönkívüliekkel összefüggő információkat, az Omega Ügynökség azt tervezi, hogy ezzel kapcsolatban minden titkot felfed a lakosság előtt. Kiszivárogtatott hírek szerint az idegenek hajlandóak segíteni az Omega ügynökségnek a környezetvédelmi problémák megoldásában is. Támogatnak bennünket új technológiák kifejlesztésében, az energiagondok környezetkímélő leküzdésében. Közreműködésük fő oka azonban az, hogy meg akarják fékezni az erőszakos, ellenőrizhetetlen emberi természetet. Véleményük szerint a világegyetemnek ebben a szektorában mi vagyunk a legerőszakosabb faj. Emiatt tartanak tőlünk, mert már csak pár lépésre vagyunk a korlátlan távolságú űrutazás módjának felfedezése előtt. Nem szeretnék, ha a magunk kapzsi és erőszakos módján vennénk részt a világegyetem felfedezésében. Harcias viselkedésünk, korlátlan birtoklási vágyunk más bolygók gyarmatosításához, idegen fajok leigázásához vezetne. A biztatások hatására a hatalomátvétel terve évtizedek óta érlelődik, és egyre finomodik. Azokat, akik az Omega Ügynökség hatalma ellen fellépnek, a társadalom ellenségének fogják nyilvánítani, és rövid időn belül likvidálják. A terv kidolgozói mély meggyőződéssel vallják, hogy ez az egyetlen megoldás a világ megmentésére.

 

Bár a rendcsinálás, a közbiztonság megteremtése ellen senkinek sincs kifogása, a terv ismerői attól tartanak, hogy az Omega Ügynökség közbiztonsági tisztjei olyan szerepet fognak betölteni a társadalomban, mint a hitleri Németország SS-tisztjei. Az Omega Ügynökség azonban nem faji, etnikai alapon akarja megítélni az embereket, hanem a viselkedésük szerint. A bűnözés visszaszorítása, megszüntetése a céljuk, és nem a népirtás. Társadalomban betöltött szerepük leginkább a magyar csendőrséghez hasonlítható.

Mint ismeretes a két világháború között 12 ezer csendőr, köztük 500 tiszt tartott rendet egész Magyarországon. A nagyvárosok kivételével minden településen jelen voltak. A csendőrök azonban nem az őrszobán üldögéltek, és várták a bűncselekmények bejelentését, mint a jelenlegi rendőreink, hanem reggeltől estig járták a falu utcáit, sőt a határt. Ezáltal megelőzték a bűncselekményeket, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor közel a helyszínhez, forró nyomon elindulva nagyon hamar elkaptá­k az elkövetőt. Nem véletlen, hogy a Magyar Királyi csendőrségnél a bűnesetek felderítési aránya elérte a 90%-ot. A betöréses lopások felderítési aránya jelenleg a 10%-ot sem éri el. Ennek tudatában az emberek már be sem jelentik a rendőrségen, hogy meglopták őket, mert úgysem találják meg a bűnöst. Csak feleslegesen vesztegetik vele az idejüket. Nem véletlenül vívtak ki maguknak akkora tekintélyt a hajdani csendőrök. Ha a falu határában meglengette a szél a kakastollat a csendőrök kalapján, vagy ha megcsillant a napfény a hátukra vetett puska szuronyán, a legvagányabb hetvenkedő is meghunyászkodott, és jobbnak látta odébbállni.

A csendőri testület nem csak a bűnözőkkel járt el kellő szigorral, hanem a saját tagjait is keményen megrendszabályozta. Ha egy csendőr igazságtalanul bánt bárkivel, megfosztották az állásától, a nyugdíjától, és több év börtönbüntetést kapott. A részlehajlásnak, a megvesztegethetőségnek még a lehetősége sem merült fel velük kapcsolatban. Tettenérés esetén senkinek sem jutott eszébe, hogy egy nagy értékű bankót lobogtasson meg az orruk előtt, mert a puskatussal véresre verték volna. A vesztüket is a becsületességük okozta. A II. világháború után arra hivatkozva oszlatták fel őket, hogy részt vettek a zsidók deportálásában, és a kommunisták üldözésben. Csak hogy a zsidó- és kommunistaellenes törvényeket nem ők hozták, hanem a két világháború közötti kormányok. Ők csak végrehajtották azokat. Az esküjük kötelezte őket az ország törvényeinek betartására, és betartatására.

[

A genetikai kutatás előrehaladásával egyre ijesztőbb hírek érkeznek hozzánk. Miután a tudományos kutatók nem vállalták az emberi klónozással járó kockázatokat, nem hajlandóak részt venni a biokémia fejlődésének ebben a lépcsőfokában, különféle szervezetek vették át a kezdeményezést. Anyagi támogatásukkal a tudomány számkivetettjei titkos kutatásokat folytattak, melynek eredményeként 2002. év végén megszületett az első klónbébi. Az emberi klónozást tiltó országok területén kívül folytatott tevékenység úttörői az amerikai Panos Zavos professzor, és az olasz Severino Anti­nori nőgyógyász. Mindketten jelentős eredményt értek el ezen a téren, de elszigetelt tevékenységük következtében nincsenek tisztában tettük következményeivel. Nemzetközi összefogás, széleskörű hatástanulmány hiányában nem áll rendelkezésükre semmilyen adat, tudományos tapasztalat, amely­nek alapján meg tudnák ítélni tevékenységük kockázatát. Így fogalmuk sincs arról, hogy az ily mó­don született csecsemőkre milyen élet vár. Mennyire lesznek fogékonyak a különféle betegségekre, és egyáltalán hány évesen fognak megszületni. Az állati klónozás tapasztalatai alapján ugyanis az utódok életkora megegezik a klónozott állat életkorával. Ez a hatás valószínűleg emberek esetén is fellép, ami azt eredményezi, hogy egy öregkori végelgyengülésben meghalt személy visszamaradt sejtjeinek klónozása esetén a beültetett magzat aggastyánként fog megszületni. Szervei, testi sejtjei olyan állapotban lesznek, mint egy 70-80 éves emberé. Így alig hogy megszületett, már meg is fog halni.

Ennél is nagyobb veszélyt jelent az emberiségre a különböző szekták fellépése. Franciaországban a Ráél szekta már bejelentette, hogy létrehozták a Clonaid[114] vállalatot, melynek fő célja az emberi klónozáson alapuló társadalom létrehozása. Emellett segíteni kívánnak a homoszexuális párok utódgondjainak megoldásában is. 200 ezer euró körüli összegért vállalják, hogy az „emberei faj fej­lődését szolgáló, az átlagosnál sokkal intelligensebb” klónozott gyermekekkel ajándékozzák meg a hátborzongató vállalkozásra befizető ügyfeleket. Kőkorszaki szinten álló emberekben sem lesz hiány. Már egy tucat nő jelezte, hogy teherbe szeretne esni Ötzi-től, az osztrák Alpokban talált 5000 éves ősembertől, akinek mumifikálódott teste ép sejteket tartalmaz. Egyre jobban körvonalazódik baljós jövőnk. Ez fog történni minden vonalon, ha a hivatalos tudomány nem hajlandó lépni a még érintetlen tudományágakban. Amennyiben a kutatók megtagadják az új tudományágak, szakterületek kutatását, ezt mindenféle gyanús elemek, kétes hírű szekták fogják megtenni helyettük. A kezdeményezés átengedésével elveszítik az ellenőrzést a folyamatok felett. Ennek következtében fejlődésünk rossz irányba fordul. Az erkölcsi gátlást nem ismerő alvilági szervezetek az emberiség megrontására, civilizációnk elpusztítására fogják használni a megszerzett ismereteket.

Ez ellen védekezni sem tudunk, mert aki nem ismeri a paratudományokat, az káros következményeinek elhárítási módjával sem lesz tisztában. Az új felismerések iránti közömbösségükkel, a minden vonalon megnyilvánuló tespedéssel tudósaink most ássák meg civilizációnk sírját. Ehhez hatásos segítséget nyújtanak a politikusok. A kísérletek hírére sebtében létrehozták az „élő vagy holt emberrel azonos lény” létrehozását tiltó megállapodást, amit eddig 29 állam írt alá. Japán és Ausztrália már ratifikálta is (törvényerőre emelte) az ember klónozását tiltó megállapodást. Az Európai Unió és az ENSZ most készül egy hasonló törvény megalkotására. Néhány év múlva a tiltás az egész világra ki fog terjedni. Ennek következtében ezek a kísérletek kiszorulnak a „haramia” államoknak tekintett diktatórikus országokba, vagy nemzetközi vizeken úszó hajókra, ahol végképp ellenőrizhetetlenné válnak. Csak akkor lesz róluk tudomásunk, amikor a bűnös célokra felhasznált eredmények feltartóztathatatlanul elárasztják, megfertőzik a világot. Nem ártana, ha a „fejüket homokba dugó” illetékesek figyelembe vennék a világhírű atomtudós, Teller Ede nyilatkozatát: „A genetika alkalmazásával kapcsolatban az a véleményem, hogy ami tudományos értelemben megvalósítható, az meg is valósul. A demokratikus országok jobban tennék, ha vezető szerepet vállalnának a klónozásban. Ezáltal megszabhatnák annak etikai és tudományos szabályait.”

[

Közismert tény, hogy a hivatalos tudomány berkein belül tevékenykedő kutatók nem hajlandóak lépést tartani a világ fejlődésével. Nem veszik tudomásul korunk kihívásait, nem foglalkoznak olyan szakterületek fizikai jelenségeivel, amelyekben nem hisznek. Ezért fokozatosan kicsúszik kezükből a tudományos élet irányítása. Az igazán jelentős szakterületek fejlesztését kívülállók veszik át. Ahelyett hogy megszüntetnék a levegőszennyező technológiákat, tudósaink mindenféle pótmegoldásokkal kísérleteznek. Ezek egyike, hogy norvég kutatók tengeri füstgázmosót kívánnak kifejleszteni. A nehézipari üzemek által kibocsátott szén-dioxidot csőrendszer segítségével a tenger mélyébe akarják vezetni. 800 méter mélységben engednék ki, ahol a víz foglyul ejti a széndioxid-részecs­kéket, és több száz évig megkötve tartja. Eközben a tenger lassan szénsavvá alakul, és az egyéb szennyezőkkel együtt piszkos „szódavíz” lesz belőle a halak nagy örömére.

A hivatásos tudósokra azonban nem csak az egy helyben topogás, a fokozatos lemaradás jellemző. Újabban mind gyakrabban válnak nevetségessé, amikor izzadságszagú kutatási eredményeiket szenzációszámba menő felfedezésként tálalják. Ennek egyik jellemző példája egy számítástechnikai szakfolyóiratban megjelent hír, amely így szól: „Tudósok állítása szerint az ember vizuális memóriája jobb, mint azon képessége, hogy pontos szám- és betűsorozatokat idézzen fel memóriájában. Életünkben egyre több jelszót kell észben tartanunk. A könnyebb megjegyezhetőség érdekében két amerikai tudós kitalált egy új módszert a bonyolult kódok fejben tartására. A vizuális memóriára alapozó technológia prototípusa a Déjà Vu nevet kapta a keresztségben. A két tudós a jelszavakat absztrakt képekkel helyettesítette, majd megkértek 20 számítógép-használót, hogy először a saját maguk által generált jelszavakat alkalmazzák, majd a Déjà Vu-féle geometriai mintákon alapuló vizuális jelszavakat. A Déjà Vu-féle biztonsági rendszerben a felhasználóknak ötöt kellett kiválasztaniuk a számítógép által véletlenszerűen létrehozott absztrakt, színes képi jelszavak közül, amikor be akartak jelentkezni a rendszerbe. Egy héttel később a Déjà Vu rendszert alkalmazva 90%-os biztonsággal használták a képi jelszavakat, míg a hagyományos karakterekből álló jelszavakra csupán 70%-os pontossággal emlékeztek helyesen. A tudósok szerint az emberi agy a képeket nem csak hogy tovább képes tárolni a memóriájában, hanem szinte korlátlan mennyiségben tudja ezt megtenni.”

Gratulálunk az átütő erejű tudományos felfedezéshez. Kár, hogy ez az eljárás már 40 éve ismert. Úgy hívják, hogy: Agykontroll. Az Agykontroll „Memória fogasok” módszerét már több mint 10 millió ember ismeri és használja világszerte. Kivéve a tudósokat. Őket nem érdekli. Jó lenne tudni, hogy mennyi időt, pénzt és energiát pazaroltak ennek a jelenségnek az újbóli felfedezésére. Ráadásul az általuk kidolgozott módszer nem tökéletes. Az agy alfa állapotában rögzített jelszavak felidézési hatásfoka jóval meghaladja az általuk elért 90%-ot. Ilyen példákat tucatszámra lehetne felhozni. Komoly tudósok bohócot csinálnak magukból, mert annyi fáradságot sem vesznek, hogy kissé körülnézzenek a világban, mielőtt belekezdenek valamibe.

[

Tudósaink szemellenzős, öntelt, a határtudományok eredményeivel mit sem törődő viselkedésének tudható be, a Columbia űrsikló tragédiája is. Hét magasan képzett, kiváló szakembernek kellett meghalnia azért, mert az aerodinamikai kutatások vezetői nem hajlandóak foglalkozni az antigra­vitá­ciós hajtóművekkel. Az űrkutatás elindítása után négy évtizeddel még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a világűrbe, és a szabadesés által foglyul ejtett hullócsillagként érkeznek vissza. Nem csoda, hogy a kilövésnél használt gyúlékony töltettől felrobbannak, mint annak idején a Challanger űrhajó, ugyancsak héttagú legénységével együtt. Vagy a gravitációs vonzóerő által kivál­tott fékez­he­tetlen sebesség miatt elégnek a légtérben, ahogy most a Columbia űrsikló személyzete. Az antigravitációs hajtóművek tetszőleges sebességgel lebegtetnék ki járművünket az űrbe, és bármilyen sebességgel visszatérhetnénk. Nem veszélyeztethetne bennünket többé sem a kémiai haj­tóművek robbanása, sem a súrlódási hő miatti elégés.

Arról nem is szólva, hogy ez a meghajtási mód nagyságrendekkel olcsóbbá tenné az űrutazást. Ósdi rakétáinkban minden kilogramm hasznos teher világűrbe juttatásához 5180 kg üzemanyagra van szükség. Ez főleg annak tudható be, hogy a kémiai hajtóművek hatásfoka siralmas. Nemcsak az üzemanyag drága hozzá, hanem energiává alakításának hatásfoka is rendkívül rossz. Ilyen körülmények között egy-egy űrhajó felbocsátása, Föld körüli pályára állítása 15 millió dollárba kerül. Pedig csak 100 km magasra lőjük fel őket. Az űrutazás nagyságrendekkel nagyobb kiadással jár. Ezzel a technológiával 1 kilogrammnyi teher Marsra való eljuttatása 100 ezer dollárnyi költséget igényel. Mi pedig a jelenlegi körülmények között soha sem fogunk eljutni a bolygószomszédunkra, mert az ember űrutazása a Marsra 100 milliárd dollárt emésztene fel. Ennyi pénzt még az Egyesült Államok sem képes áldozni egyetlen útra.

Nem kis mértékben növeli az űrutazás költségét, hogy használat után eldobjuk a rakétáinkat. A mi űrhajóink olyanok, mint a patron. Ha kiürül, el kell hajítani. Nem csak a tartály, a karosszéria pusztul el, hanem a bonyolult és drága vezérlőmű is. Az amerikaiak által használt űrsikló sem kivétel ez alól, mert azt is rakéta juttatja ki a világűrbe. Eddig több mint 4000 űrhajót lőttünk ki a koz­moszba ezzel az elavult módszerrel. A naprendszernél tovább azonban nem jutottunk velük. Jelen­legi űrjárműveinkkel ugyanis a Föld teljes energiatermelésének kétszerese kellene ahhoz, hogy a legközelebbi csillagra eljussunk.

Rakétakonstruktőreink tisztában vannak ezzel a helyzettel, mégsem hajlandóak rálépni az új útra. A kőkorszaki technikához való ragaszkodásuk oda vezetett, hogy az Interneten már gúnyverseket gyártanak az amerikai űrhajózási hivatalról. Ezek egyike így szól: „Minek a rövidítése a NASA? Need Another Seven Astronauts![115] (Kell még másik hét űrhajós!) Jó lenne, ha az űrhajózás irányítói eldöntenék végre, hogy mi a cél. Ki akarnak jutni a kozmoszba, vagy teljesen le akarják járatni magukat? Az előbbi úton még el sem indultak, az utóbbin viszont hétmérföldes léptekkel haladnak előre. Eközben fejfák szegélyezik az útjukat. Nem az elkerülhetetlen áldozatoké, hanem az ostobaság, a beszűkült gondolkodásmód következtében elpusztultaké. Nem akarjuk elhinni, hogy az univerzum tele van energiával. Még mindig fosszilis és szénhidrogénekből nyerhető energiában gondolkodunk, és azt számolgatjuk, hogy ebből mennyit kell magunkkal vinni egy hosszabb útra. Képtelenek vagyunk megszabadulni a több évszázados beidegződésektől.

Egy ismert hasonlattal élve a középkorban élők még joggal gondolhatták azt, hogy Amerikába lehetetlen eljutni. Aki nekivágna ennek a hosszú útnak, annak legalább száz szekeret kellene maga után vonttani, amely a lova számára szükséges zabot szállítja. Ezt a száz kocsit azonban csak száz ló tudná elvontatni. Ennek a száz lónak viszont már tízezer zabbal megrakott szekérre lenne szüksége, és így tovább. Ebből a beszűkült gondolkodásmódból kiindulva lehetetlennek tűnik eljutni Amerikába, de ha áttérünk más energiaforrásokkal hajtott járművekre, akkor ez már nem is olyan lehetetlen. Valahogy így gondolkodunk most mi is a galaktikus utazásokról. A kémiai vagy nukleáris hajtóanyaggal működő jelenlegi rakétáinkkal valóban lehetetlen a naprendszeren kívülre eljutni, de a bárhol végtelen mennyiségben fellehető szubatomi energiakészlettel ez már könnyen megoldható.

Ennek az energiának a birtokba vételével a közel fénysebességgel történő űrutazásaink távolságát már csak az ember véges élettartama fogja behatárolni. A fénysebesség elérése ugyanis sok időt vesz igénybe. Még ha elegendő energia áll is rendelkezésünkre, hogy ezt a sebességet rövid idő alatt elérjük, akkor sem tehetnénk meg, mert közben olyan iszonyatos mértékű nehézségi erő lépne fel, ami széttépné az űrhajósokat. Az emberi szervezet által hosszabb időn át elviselhető gyorsulás az 1 g, vagyis a földi nehézségi erő. Ha egyfolytában 1 g-vel gyorsulnánk az űrhajónkkal, akkor közel 2 év alatt érnénk el a fénysebességet, és persze ugyanannyi időt venne igénybe a lassulás is. Néhány száz év múlva, a teleportáció szabályainak elsajátításával azonban ez az akadály megszűnik, semmi sem korlátozza az utazási lehetőségeinket az univerzumban.

Az antigravitációs hajtómű rendszerbe állításával sokat nyerne a polgári repülés is. Nem akármilyen tehertől szabadulnának meg a repülőgépek. A Boeing 747-es gép súlya pl. 350 000 kg. Ennek el­lenére csupán 15%-a hasznos teher, vagyis utas és csomag. A többi a gép önsúlya, valamint 131 000 kg kerozin. Ebből óránként több tízezer kilogrammot fogyasztanak a hajtóművek, holott a repülőgép sebessége csupán 930 km/h. Ezzel szemben az antigravitációs hajtóművek semmilyen üzemanyagot nem igényelnek. Így az üzemeltetésük ingyen van. Még az utasok etetéséről, kiszolgálásáról sem kell gondoskodni, mert olyan gyorsan célhoz érnek, hogy mire elhelyezkednek, már szedelőzködhetnek is. Rövid távra székeket sem érdemes elhelyezni a repülőgépben. Leszíjazni nem kell az utasokat, mert a le és felszállás során nem lép fel a tehetetlenségi erő.

[

Az antigravitációs hajtóművel ellátott repülőgépeinket és űrhajóinkat magnéziumból célszerű megépíteni. Elsősorban azért, mert megfelelő ötvöző anyagokat használva a magnézium rendkívül szilárd. Ennek ellenére 30%-kal könnyebb az alumíniumnál, és nem károsítja a korrózió. A közhiedelemmel ellentétben a magnézium nem tartozik a ritkafémek közé. A Föld nyolcadik leggyakoribb eleme, bolygónkon nagy mennyiségben fordul elő. (Ez egy nagyon jó arány, hiszen a világon mindenütt nagy mennyiségbe használt vas is csak az ötödik helyen áll.) A földkéreg 2,5%-át magnézium alkotja. A tengervíz is tartalmaz 0,13% magnéziumot oldott klorid formájában. (Ez okozza a kesernyés ízét.) Széleskörű használatának egyetlen akadálya, hogy könnyen reakcióba lép más elemekkel. Ezért a természetben csak vegyületekben fordul elő, ami megdrágítja a kinyerését. A magnézium a környezetet is kíméli. Könnyen újrahasznosítható. Újabban az autógyártók is kezdik felfedezni. Szép, fémes csillogása, ezüstfehér színe szükségtelenné teszi a felületkezelést. Nem kell festeni, nem rozsdásodik meg. A kevésbé fejlett Földön kívüli civilizációk szintén ebből a fémből építik az űrhajóikat, mert az alumíniumnál könnyebb, és az acélnál szilárdabb. Mivel jól mágnesezhető, a jóval nehezebb lágyvasat is helyettesítheti. Ennek az elektromágneses hajtóműgyártásban, az űrhajó körüli plazmaburok előállításában van nagy jelentősége.

Formába öntése azonban kifinomult technológiát igényel. Rugalmatlan hexagonális kristályszerkezete ugyanis gondot okoz az öntésnél, a sajtolásnál, a megmunkálásnál. Megfelelő ötvözetekkel azonban ez a hátrány kiküszöbölhető. Alkalmazásának biztonsági kockázata sincs. Bár elégetve vakító fehér fénnyel ég, csak porrá őrölve gyújtható meg. (Mellesleg régen a magnéziumport, illetve ‑szalagot az elektromos vaku elődjeként használták. Aztán gyújtóbombát készítettek belőle.) Itt az ideje értelmesebb célokra használni a magnéziumot. Nem mindegy ugyanis, hogy egy űrjárműnek mekkora a súlya. Az a hajtómű, amely 5 tonnás acélszerkezetet képes magasba emelni, 4,6-szeres méretben is megépíthető, magnéziumból. Magnéziumból készítve tehát közel ötször akkora járműveket repíthetünk az űrbe, mint acélból, vagy közel ötszörösére növelhetjük a sebességüket. Egyébként a földönkívüliek (kis szürkék) is ezt a fémet használják űrhajóik alapanyagául. Hullám­diszperzív spektroszkóppal végzett elemzés szerint a Roswellben lezuhant UFO 97%-a magnézium, és 3%-a cink[116] ötvözetből készült, 1-4 mikron bizmutréteggel[117] bevonva. Más források szerint a kis szürkék az elektromos- és ezáltal a mágneses vezetőképesség növelése érdekében járműveiket ezüst és réz ötvözetével vonják be.

Használata nem járna horribilis költséggel. Amíg az alumínium háromszor drágább az acélnál, a magnéziumkarosszéria csupán ötszörös árat eredményez. Ez még mindig olcsóbb, mint a hasonló szilárdságú szénszálerősítésű műanyag[118] alkalmazása, ami hússzor drágább az acélnál. A másik ígéretes fém a titán. Szintén gyakori elem a Földön. A földkéreg 0,44%-át alkotja. Ezüstszürke, fényes felületű fém. Fajsúlya ugyan kétszerese az alumíniuménak, de 40%-kal könnyebb, mint az acél. Ezért szintén könnyű fémnek számít. Jól megmunkálható, kétszer erősebb, mint az alumínium, szilárdsága vetekszik az acéllal. (Ion Planting eljárással felületi keménysége ötszörösére növelhető. Az ily módon készített tárgyak nagyon hasonlítanak a korrózióálló acélhoz.) Nem véletlen, hogy a repülőgép- és űrhajógyártásban jelenleg is nagy mennyiségben használják. Az elektromos- és hővezető képessége azonban nagyon kicsi. Paramágneses anyag, csak kis mértékben mágnesezhető. A megfelelő alapanyag kiváltása során érdemes lenne megvizsgálni azt az új acéltípust is, amelyet nemrég fejlesztettek ki dél-koreai kutatók. Alumínium hozzáadásával olyan acélötvözetet készítettek, amely könnyebb, mint az acél, nem korrodál, és a titánnál is szilárdabb.

 

A földönkívüliek üzenete

 

A harmadik típusú találkozások között is igen szokatlan esetről számol be Trethon Judit a Tina magazin 2003. február 4-i számában. Az év elején Győr közelében közúti ellenőrzést tartottak. A rendőr leintett egy fekete Mercedest, amely lassított, majd megállt. A papírok rendben voltak. A közeg már inteni akart a sofőrnek, hogy továbbhajthat, amikor fura hangokat hallott. Bekukucskált az autóba, és a hátsó ülésen két ovális, sápadt arcból különös, ferde vágású szempár tekintett rá. Még csak nem is hasonlítottak ránk, földi emberekre, és fahéj illat terjengett körülöttük. Ezt követően elsötétült előtte minden, nem emlékezett semmire. Amikor magához tért, ösztönösen az órájára nézett. Döbbenten tapasztalta, hogy több mint egy óra telt el. De hol van a kollégája? – villant az eszébe. Körülnézve észrevett egy fekvő egyenruhás alakot a leálló sávban. Odarohant hozzá, és megrázta. A társa lassan kinyitotta a szemét, és kéjesen nyújtózkodni kezdett. – Mi a francnak ébresztettél fel? – morogta. – Olyan szépet álmodtam. Otthon feküdtem az ágyamban egy kellemes szeretkezés után. Az intézkedő rendőr azonban nem emlékezett semmire. Nem tudták mire vélni a kieső időt, tanácstalanul néztek egymásra. A legutolsó kép, amire még tisztán emlékeztek, a megállított fekete Mercedes volt. Utána mintha kitörölték volna a memóriájukat. Úgy döntöttek, hogy senkinek sem mesélik el az esetet, nehogy bolondnak nézzék őket.

Ám valami közbejött. Az út menti heverészésük során rengeteg autó haladt arra. Mivel az egyik jármű vezetője azt hitte, hogy részegen fekszenek a járőrautó mellett, bejelentést tett a kapitányságon. Beérkezésük után azonnal felelősségre vonták, és vizsgálatnak vetették alá őket. Az alkoholszonda azonban nem színeződött el, amikor belefújtak. A vérvizsgálat sem mutatott ki egyetlen csepp alkoholt sem a szervezetükben. Magyarázatot azonban nem adtak, az elöljárójuk előtt is hallgattak. A következő napokban egymás tekintetét is kerülték. Végül egyikük erőt vett magán, és megkérdezte a járőrtársától, hogy ne tapasztalt-e magán valami szokatlant. Elmúlt a náthám – dünnyögte. Nekem meg újabban nem szaggat a hátam – újságolta a másik. Összenevettek, és végre felszabadultan megtárgyalták, hogy mi történhetett. Arra a következtetésre jutottak, hogy olyanok ülhettek a Mercedes hátsó ülésén, akiket nem lett volna szabad látniuk.

A hipnotizált rendőrt azonban nagyon izgatta, hogy mi történhetett az utána következő egy órában, miért nem emlékszik semmire. Ezért elment egy soproni pszichiáterhez, akiről az a hír járta, hogy regresszív hipnózist alkalmaz. Civilbe öltözött, és a kilétét nem fedte fel. A hipnotikus transzban aztán előjöttek a részletek is. A furcsa csipogó hang amire felfigyelt, az idegenek beszélgetése volt. Olyannak tűnt, mintha magnószalagról gyorsított sebességgel visszajátszott beszédet hallott volna. Amikor észrevette őket, az egyikőjük kiszállt, fölé hajolt, majd hipnotikus transzban súlytalanná téve felemelte, és az útpadkára vitte. Miközben a homlokára tette hatujjú kezét, mormolt valamit. Ennek hatására a rendőr vakító villanást észlelt, és a belső szemei előtt különös táj jelent meg, magas épületekkel. Ez minden bizonnyal a saját életterük volt, amit megmutattak neki. Erre utalt a következő kép: egy forgó gömb, ami körül kisebb golyók keringtek. Utána azt hallotta a fejében, hogy: „Nagyon messze van, de mi eljöttünk hozzátok. Nektek ez még sokáig nem fog sikerülni. Hacsak rá nem jöttök arra, hogy…” többre nem emlékezett. Amit utána mondtak neki, azt teljesen kitörölték, vagy annyira mélyre ásták, hogy a hipnózis sem volt képes felszínre hozni. Annyit még érdemes megjegyezni, hogy a rendőrjárőr nem tartozott a sci-fi kedvelők közé. UFO-s történeteket is csak ezt követően kezdett el olvasni. Így a fantáziának nem volt szerepe a történet alakításában. Sajnos a regresszív hipnózis során nem tértek ki az autó rendszámára. Állami rendszám esetén ugyanis könnyen kiderülhet, hogy már a magyar hatóságok (a Honvédelmi Minisztérium vagy az Állambiztonsági Hivatal) is kapcsolatban áll Földön kívüli civilizációkkal. Ők talán választ tudnának adni arra a kérdésre, hogy kinek a szolgálatában állt a sofőr és hová vitte az idegeneket?

Ennél is fontosabb lenne választ kapni arra, hogy vajon mit mondott a földönkívüli? Talán azt, hogy: „Hacsak rá nem jöttök arra, hogy az éter lenullázza a gravitációt. A koncentrált éteri részecskék képesek semlegesíteni a gravitációs részecskéket. Ezáltal minden anyag súlytalanná válik. A koncentrált szubatomi energiasugárzás arra is képes, hogy az éter közegellenállása által nagy sebességgel mozgassa a járművet. Az ily módon elérhető sebesség, illetve impulzusnyomaték nagyságrendekkel nagyobb, mint amit a rakétából, illetve a gázturbinából kiáramló gázmolekulák ki tudnak fejteni.” Esetleg azt is elmondta, hogy: „A koncentrált éteri részecskék arra is képesek, hogy dema­terializálják a járművet. Ezt követően étertestben még nagyobb sebességgel érhetitek el az úti célotokat, ahol ismét materializálódtok.” Megemlíthette azt is, hogy: „A koncentrált éteri és gravitációs mágnesmező segítségével nem csak a térbeli, hanem az időutazás is megvalósítható. Eljuthattok a jövőbe és a múltba is.” Ennél többet nemigen mondhatott, de már ez is több annál, mint amit valaha is remélhettünk. Ezeket a fizikai jelenségeket kihasználva valóban évezredeket ugorhatunk előre a technikai fejlődésben, és néhány évtized alatt a földönkívüliek egyenrangú társaivá válhatunk. Ehhez persze nem ártana a tudati fejlődésben is felnőni hozzájuk, mert e nélkül nem fogadnak be bennünket a fejlett civilizációk interplanetáris társadalmába.

A jelek szerint technikai vonalon már elindultunk a kozmoszba vezető úton, mert egy harmadik típusú találkozás során az idegenek másik csoportja azt közölte velünk, hogy: „Az emberiség túl hamar jött rá valamire, ami a vesztünket okozhatja, és ezt mi mindenáron meg fogjuk akadályozni.” Az 1997-ben lezajlott elrablásnál „az alkalmazásból eredő károk enyhítésére” temérdek kémiai képletet mutattak egy magyar asszonynak. Nem sokkal később arra utasították a Böhönyén élő nőt, hogy menjen ki a falu határában levő szeméttelepre, és az általuk megadott helyen kezdjen el ásni. A szemetet ellapátolva nagy mennyiségű fémhez hasonló anyagot talált, amit felküldött Budapestre, Tóth László ufókutatónak. Az anyaggal kapcsolatban csak annyit közöltek, hogy: „Nemsokára nagy szüksége lesz rá az emberiségnek.” (A részletes beszámolót lásd az Ufómagazin 2003. szeptemberi számának 5-7. oldalain.) A hiteles tanúkkal és bizonyítékokkal alátámasztott beszámolókat hallva úgy tűnik, mostanában korszakalkotó dolgok történnek mifelénk. A jelekből ítélve a közeljövőben nagy változások várhatók, ami a bennünket felügyelő Földön kívüli civilizációk egy részének tetszik, és segítik a folyamatot, másik részük viszont mindent megtesz az akadályozása érdekében. Ebből egyelőre csak az a biztos, hogy nem fog simán menni a kitörésünk.

 

Sugárzásmérő műszerek

 

Az ezotéria, a parapszichológiai jelenségek ellenőrzése, bizonyítása során legnagyobb nehézséget az egzakt mérés hiánya okozza. A hivatalos tudomány képviselői arra hivatkozva utasítják vissza ezeknek a megnyilvánulásoknak a vizsgálatát, rekonstruálását, hogy nincsenek kellően érzékeny, megbízható mérőműszereink, amelyekkel nyomon lehetne követni a folyamatot. A mágneses kisugárzás ugyanis nem látható. Ez önmagában nem okoz gondot, hiszen a radioaktív sugárzás is láthatatlan. Ennek ellenére senki sem kételkedik a létezésükben, mivel az alfa, béta és gamma sugarak jól mérhetők. Sokkal nehezebb a mágneses kisugárzás mérése. Ez a fajta sugárzás ugyanis általában rendkívül gyenge, így előbb egy olyan érzékelőelemet kellene konstruálni, amely képes lenne észlelni a kis intenzitású szubatomi energiahullámokat. A gravitációs kisugárzás mérésére szolgáló graviméter érzékeli ugyan a Yin jellegű kisugárzást, de érzékenysége nem elég nagy ahhoz, hogy a bioenergiát is mérni lehetne vele. A negatív földsugárzások mérésére szolgáló Geo-magnetométer érzékenysége sem éri el a kívánt szintet. A bioenergia Yang összetevőjének mérése pedig egyelőre nincs megoldva. Az ehhez szükséges mérőműszer kifejlesztését nagyban hátráltatja, hogy a hivatalos tudomány az éteri sugárzásnak még a létezését is tagadja. Lényegesen kevesebb baj van az elektromos kisugárzást kísérő mágneses sugárzás mérésével. Szükség is van rá, mivel az elektromágneses sugárzás csaknem olyan alattomos, mint a radioaktív sugárzás. Nem olyan intenzív ugyan, de hosszú távon a gammasugárzáshoz hasonló elváltozásokat hoz létre az élő szövetekben.

Manapság mind több vitára ad okot a környezetben észlelhető elektromágneses kisugárzás egész­ségre gyakorolt hatása. A sokszor jogi eljárásba torkolló nézeteltérések tisztázásának előfeltétele a pontos elektromágneses térerőmérés, az elektroszmog megbízható feltérképezése. Erre a célra ko­rábban csak különálló műszerek léteztek. A Rohde & Swarz cég azonban 2003-ban egy olyan mérő­rendszert dobott piacra, amely elsőként alkalmazza az EMCE (ElectroMagnetic Compatibility in the Environment = Környezeti elektromágneses összeférhetőség) eljárást. A felhasználóbarát kezelő­felületnek és a nagymértékben automatizált mérési eljárásnak köszönhetően ezt az összetett műszert nem csak szakemberek használhatják. Nagyfokú miniatürizálása, és kedvező kialakítása folytán ez a könnyen és gyorsan kezelhető mérőrendszer akár egy válltáskában is elhelyezhető, s szállító jármű nélkül a problémás helyszínre vihető. Segítségével mind a hálózatüzemeltetők, és a mobiltelefon-szolgáltatók, mind a környezetvédelmi szervezetek, illetve lakóközösségek percek alatt megmérhetik a környezet elektromágneses sugárterhelését.

A precíz mérés objektív hátteret biztosít az érveléshez, a további lépések megtételéhez. Viszonylag alacsony ára lehetővé teszi, hogy kisközösségek, érdekvédelmi szervezetek is megvásárolják. A TS-EMF mérőrendszer nem csupán térerősségmérő, hanem egy többfunkciós, hordozható spek­t­rum­ana­lizátor. Egy mindhárom térirányból érkező sugárzás érzékelésére alkalmas izotróp mérőfejet, és egy mérő-kiértékelő, notebook-ra is telepíthető szoftvert tartalmaz. Ez utóbbi segítségével rövid és hosszú idejű automatikus mérések egyaránt végezhetők vele. A mérőrendszer 80 MHz-től 2,5 GHz-ig terjedő működési tartománya lefedi az összes elektromágneses sugárzást. Vizsgálhatók vele a GSM, CDMA és UMTS mobiltelefon-rendszerek, továbbá a Bluetooth, a DECT és a vezeték nélküli LAN-rendszerek. Alkalmas a hang- és képműsorszóró állomások, vagyis a rádió- s tévéadók alacsonyfrekvenciás kisugárzásának mérésére is.

Az elektromágneses térerősségmérés frekvenciaszelektív módon történik. Ezáltal mind az eredő sugárterhelést, mind az egyes rádiószolgálatok által külön-külön előidézett sugárzást meghatározhatjuk, és a különböző intenzitású adókat összehasonlíthatjuk. Az adatok elemzését a grafikusan és számértékkel is megjelenített mérési eredmények segítik. Az egyidejűleg megjelenő grafikonból és oszlopdiagramból azonnal leolvashatjuk a térerősséget. Az aktuális határértékkel (pl. ICNIRP) történő közvetlen összevetésnek köszönhetően az eltérések rögtön kitűnnek az adatok közül. Emellett egyéni referenciaértékeket is megadhatunk. Nagymértékben megkönnyíti az eredmény további feldolgozását, hogy a rendszer az adatokat Excel programban, vagy ASCII formátumban tárolja. Ezt a mobil mérőrendszert elsősorban térerősségcsúcsok gyors kimutatására, és átlagértékek áttekinthető meghatározására tervezték. Ezeknél a méréseknél rövid idő alatt pontos eredményt szolgáltat, jól dokumentálható vele egy körzet pillanatnyi elektroszmog-szennyezettsége. Ugyanakkor a vizsgálandó területre telepítve hosszú idejű mérések is kiválóan végezhetők vele. Ennek során tetten érhetők a térerősség-ingadozások, a meg nem engedett csúcsértékek. A rövid használati utasítás elolvasása után laikusok is használhatják. (A notebook kezeléséhez azonban a számítógép, illetve a szövegszerkesztő programok alapfokú ismerete szükséges.) További információt a gyártó budapesti irodájától kaphatunk. Tel: 412 4460. Fax: 412 4461. E-mail: RS-Hungary@rshu.rohde-schwarz.com Honlap: http://www.rohde-schwarz.com

 

Környezeti ártalmak

 

Egy évszázada az emberek 90%-a tisztában volt az őt körülvevő tárgyak működésével. Ma ugyan­ilyen arányban fogalmuk sincs erről. Nem értik a jelenlegi használati tárgyaik működését, mert természettudományos ismereteiket tekintve analfabéták. E nélkül pedig nem tudják a világot sem megfelelően használni. Életüket rossz hatásfokkal élik, és azt sem veszik észre, hogy rossz irányba haladnak. Aki nem érzékeli, hogy rossz irányba halad a vonat, amin ül, az se megállítani nem fogja, se leszállni nem fog róla. Ha legalább alapfokon nem értjük a körülöttünk zajló folyamatokat, süketek és vakok módjára élünk a világban. Ugyanez vonatkozik a környezetvédelemre is. Aki nem érti, hogy miért kell csökkenteni a széndioxid-kibocsátás mértékét, semmit sem fog tenni a globális felmelegedés elkerülése érdekében. Ha nincs tudatában a reá leselkedő veszélynek, gyanútlanul rohan a vesztébe.

Súlyos aggodalomra ad okot az a legújabb hír is, hogy mely szerint minden eddiginél intenzívebb üvegházhatást kiváltó gázt fedeztek fel a tudósok a sztratoszférában. Legnagyobb koncentrációja az északi sarkkör felett található, 34 km magasan. Ennek a hőcsapdának az üvegházhatás-fokozó ereje 18 ezerszer nagyobb a szén-dioxidnál, és a lebomlási ideje több mint 1000 év. A trifluormetil-kénpentafluorid gáz koncentrációja évi 6%-kal növekszik. Bizonyítottan emberi tevékenység következménye, és eddig 4000 tonna került belőle a légkörbe. A Science folyóirat szerint az SF5 CF3 gáz kibocsátója nagy valószínűséggel a hadiipar. Ilyen körülmények között szinte természetes, hogy 2000-ben a NASA szakemberei minden eddiginél nagyobb kiterjedésű ózonlyukat mértek a Déli-sark környezetében. Az Antarktisz felett jelenleg 28,3 millió négyzetkilométeres ózonlyuk található. Háromszor akkora, mint az USA területe. Az összegző tanulmányok alapján a környezetünkért aggó­dók nem véletlenül vonták le azt a következtetést, hogy a helyzetünk ma rosszabb, mint valaha.

Szerencsétlenségünkre még az a kevés eredmény is visszaüt ránk, amit elértünk. A különböző levegőtisztasági programok, a gyárkémények filterezése következtében nagy nehezen sikerült megszabadulni a levegőbe engedett korom túlnyomó részétől. Így legalább ez nem fokozza az asztmás és a tüdőrákos megbetegedések számát. A globális felmelegedést azonban igen. A berlini légkörkutatói tanácskozáson nyilvánosságra hozták azt a szakértői jelentést, mely szerint a füst korábban az üvegházhatás háromnegyedétől megvédett bennünket. A NASA globális AERONET-hálózatá­nak mérési adataiból kiderült, hogy korábban az évi 7 milliárd tonna koromszennyeződés annyi hőt nyelt el, hogy közel 2 ^oC-os melegedéstől óvta meg a Földet. Mivel az iparilag fejlett államokban már alig kerül korom a levegőbe, semmi sincs, ami a növekvő széndioxid-termelés okozta globális felmelegedést fékezhetné. A rohamosan csökkenő zöldterület kisemberek általi pótlása is többet árt, mint használ. Csak egy példát felhozva Maine államtól Kaliforniáig több mint 120 ezer négyzetkilométer gondosan locsolt és nyírt pázsit terül el. Egy nyári hétvégén 50 millió ember berregteti a fűnyíróját, és összesen 3 milliárd liter benzint használnak el. A környezetvédelmi hivatal felmérése alapján a fűnyírók, az avarvágók és láncfűrészek 5%-kal növelik a városi légszennyezést. A jelenlegi elavult technológiák mellett tehát hiába igyekszünk jó levegőt csinálni, a helyzet rosszabb lesz.

[

A Covid-járvány teljesen háttérbe szorította a természetvédelmet. Az emberek többsége eddig sem törődött a globális felmelegedéssel, a klímaösszeomlással. A veszély azonban nem múlt el. Sőt, egyre nagyobb sebességre kapcsol. A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét. A szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt. Mivel a kőzet a tengerszint alatt van, amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban meg­emeli a globális tengerszintet. A becslések szerint, ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet.

Nem éppen megnyugtató az a hír sem, hogy az észak-amerikai kontinensen is rohamosan olvadnak a gleccserek. A kutatók által figyelt Clark gleccser a kanadai British Columbiától a Kalifornia északi részéig elnyúló Cascade-hegységben található. Egykoron 46 focipálya méretű volt, mára azon­ban mindössze hárompályányira zsugorodott. Más hasznuk mellett a gleccserek olvadékvize tavaszonként a patakokat és folyókat táplálja, melyek vízzel látják el az alma-, körte- és szőlőültetvényeket, és ivóvizet biztosítanak a hegyek alatt lévő városok számára. A kutatók becslései szerint a folyók nyárvégi vízhozama 80 százalékkal visszaeshet az évszázad végére a gleccserek zsugorodása és a hó olvadása miatt. Az Egyesült Államok már most is szenved a vízhiány miatt. Az aszály következtében a mezőgazdaság a cső szélén áll, és minden nyáron hatalmas területeket emésztenek fel az erdőtüzek. Ha a gleccserek teljen elolvadnak, az amerikaiaknak még ivóvizük sem lesz. Egyébként ez nem egyedi jelenség. Hasonló ütemben olvadnak az Alpok és a Himalája gleccserei is.

[

Az emberiség inkább elevenen megfőzi magát a globális felmelegedésben, vagy megfullad az egyre szennyezettebb levegőben, de akkor sem kell neki a szubatomi energia. Még ingyen sem. Ebben a helyzetben csak a természettől várhatunk segítséget, és nem alaptalanul. A szén-dioxid növekedésének leghatékonyabb fékezője ugyanis a növényvilág. A dús zöld növényzet annyi szén-dioxi­dot képes felhasználni, ami jelentősen csökkentené az üvegházhatást. Mint tudjuk a növények a fotoszintézis során szén-dioxidot lélegeznek be, és oxigént bocsátanak ki. Nagyarányú fásítással el lehetne kerülni a klímaváltozást. Ezáltal a levegő oxigéntartalma is növekedne. Visszaállna a 200 évvel ezelőtti 21%-os érték, amire főleg a nagyvárosok felett van szükség. Emellett jelentősen tisztulna a levegő, mert a fák lombkoronája igen nagy mennyiségű port és egyéb szennyeződést képes meg­kötni.

A terv megvalósítása érdekében államilag finanszírozott, nagyarányú fásítást eredményező programokat célszerű elindítani. Rendeletben kell előírni, hogy az ingatlantulajdonosok kötelesek minden talpalatnyi helyre fát, bokrot, évelő virágot ültetni. Ahol nincs útban, oda valamilyen növény kerüljön. Ne legyen egy tenyérnyi kopasz földterület se a Föld felszínén. Ha más nem, fű zöldelljen mindenütt. Ez a program azonban csak akkor lesz életképes, ha a föld- és kiskerttulajdonosok ingyen kapják a facsemetéket, dísznövényeket, pázsitmagot. A levegő minőségét javító növénytelepítés szükségességéről nem nehéz meggyőzni az embereket, de azt nem lehet elvárni tőlük, hogy ezt a saját költségükre tegyék. Az üvegházhatás kialakulásért nem a kisember a felelős, ezért nem kötelezhető a helyrehozatalára sem. Emellett az államnak biztosítani kell a szakmai irányítást is, mert nem telepíthető minden növény mindenhová.

A nagyarányú fásítás járulékos előnye, hogy sok embernek jelentene elfoglaltságot, ami nagymértékben csökkentené a munkanélküliséget. A közmunka megvalósításának legegyszerűbb módja, a tájfenntartás, a környezetvédelem (többek között a természetben elszórt szemét összegyűjtése). Ezen túlmenően az út menti területek fásítása, valamint az erdőtelepítés. Senki ne gondolja, hogy ez egy alantas, bárki által elvégezhető munka. A kertészkedés, a tájgondozás nagy szakértelmet igényel, és a hozadéka felbecsülhetetlen értékű. A jelenlegi körülmények között ettől függ a bioszféra fennmaradása, civilizációnk jövője. Fontosságát bizonyítja, hogy 2004-ben Nobel-békedíjjal tüntetették ki Wangari Maathait, aki a „zöld öv” kezdeményezés során 30 millió fát ültetett el Kenyában.

A megfelelő fafajták kiválasztása során vegyük figyelembe, hogy a fekete vagy más néven erdei fenyő képes újra termőtalajjá változtatni a sívó homokot is. Ne feledkezzünk el a vörösfenyő kiváló adottságairól. Rendkívül jól bírja a vizet, az időjárás viszontagságait, így keresett építőanyag. A víz alatt sem rohad el, száz év múlva is szilárd marad. Ezért jól értékesíthető fafajta. A levegő tisztításán kívül jelentős gazdasági hasznot hoz. Az akácültetvények pedig kiváló minőségű szerszámfát biztosítanak, és a méhészek is nagy hasznát látnák. Gyümölcsfát egyelőre nem célszerű a lakott településektől távol telepíteni, mert ha nem tudunk gondoskodni az ápolásukról, permetezésükről, az elszaporodott kártevők veszélyeztetik a gyümölcsöskertek épségét is.

Az ideális fajtaválaszték kialakulása érdekében szükség van a jelenlegi faállomány selejtezésére, részleges kiirtására. Ez azonban a félreértelmezett természetvédelem miatt nagy társadalmi ellenállásba fog ütközni. A zöldmozgalmak foggal-körömmel harcolnak minden egyes fáért, függetlenül a hasznosságától. Pedig a természetvédelemnek nem ez a célravezető módja. Nem szabad a fákat szentté és sérthetetlenné nyilvánítani, mint Indiában a teheneket. Ha nem ritka, pótolhatatlan fajtáról van szó, engedélyezni kell az útban levő fák kivágását. A tulajdonost azonban törvényileg kötelezni kell arra, hogy minden egyes kivágott fát két facsemete elültetésével pótoljon. A máshová telepített csemetéket 5 évig köteles gondozni, és amennyiben valamelyik elpusztul, gondoskodnia kell a pótlásáról. Ha mindent védelem alá helyezünk, úgy járunk, mint a japán Nara város polgárai. 2002 telén éhes szarvasok tetemes kárt okoztak az egykori császárvárost övező őserdőben. A világörökség listájára felvett Kaszuga-erdő fáiról lerágták a kérget, ami az erdő pusztulásával fenyegetett. Ennek ellenére semmit sem tudtak tenni ellene, mert a kárt okozó szarvasok szintén védelem alatt álltak.

Az erdőtelepítés során célszerű figyelembe venni a tudományos eredményeket is. Újabban a költségek csökkentése és a növények ellenálló képességének növelése érdekében a fásításoknál föld alatt fejlődő gyökérkapcsolt gombák – úgynevezett mikorrhizák – alkalmazását szorgalmazzák szakemberek. Több európai országban és az Egyesült Államokban már meghonosodott ez a technológia. Az Európai Mikorrhiza Szövetség támogatása mellett már nálunk is megalakult a Magyar Tudományos Akadémia mikorrhizákkal és alkalmazásukkal foglalkozó munkacsoportja. Ez a gyakorlatban jól bevált módszer azon a felismerésen alapul, hogy a fás szárú növények 80-90 százaléka a gyökerén keresztül valamilyen gombával él szimbiózisban. Ez a kapcsolat megkönnyíti a növény számára a tápanyagfelvételt, így vitalizálja a gazdanövényt. A kutatások szerint a gyökérkapcsolt gombákkal élő növény gyökérzetének felülete akár hétszázszor nagyobb lehet a fajra jellemzőnél, így több vizet és tápanyagot képes felvenni. Ha a facsemete gyökerét mikorrhizákkal kezelik, gyorsabban növekszik, és ellenállóvá válik. Jól tűri az aszályt, a vízhiányt is. Emellett szükségtelen a műtrágya használata. Jelenleg egy hektár erdő telepítésekor a csemeték 60-70 százaléka elpusztul, ezeket pótolni kell. A gombákkal kezelt gyökerű csemeték viszont életképesebbek. Ily módon az erdőtelepítés költségét felére lehet csökkenteni. Egyébként ez a technológia szinte minden növénynél alkalmazható. Gyümölcsfa- és szőlőültetésnél éppúgy, mint a szobanövények esetében.

A nagyarányú fatelepítés nem csak az üvegházhatást fékezné meg, hanem jelentősen csökkentené a légköri szennyeződést. Erre már tudományos bizonyítékunk is van. A londoni The Sunday Times-ban megjelent tanulmány szerint angol és skót tudósok hároméves vizsgálatot folytattak Nyugat-Angliában, West Midlands grófság térségében. Mintegy 32 ezer fa közeléből talajmintát vettek, és mérésekkel megállapították, hogy mely fajok fogadják magukba a legtöbb káros anyagot. Azt is megmérték, hogy a légkörben és az ózonrétegben mennyi káros anyag van. A kutatási eredmények alapján a kőris, a vörösfenyő és az erdei fenyő szívta magába a legtöbb szennyező anyagot. Legkevésbé hatékonynak a tölgyfa, a fűzfa és a nyárfa bizonyult. A vizsgálat azt is kimutatták, hogy a fák majdnem háromszor hatékonyabban tisztítják a levegőt, mint a füves mezők. Számítógépes modellezéssel megállapították, hogy ha West Midland beépítetlen területeinek csupán a felét fásítanák, 20%-kal csökkenne a káros anyagok okozta légszennyezés.

A modern kutatási eredmények már a sivatag fásítását is lehetővé teszik. Ez egy izraeli tudóscsoport felfedezésének köszönhető. Rájöttek, hogy a nagyobb széndioxid-koncentráció miatt jelenleg a leveleknek kevésbé kell kinyitniuk a pórusaikat ahhoz, hogy lélegezhessenek, több szén-dioxidot vehessenek fel. Ezért kevesebb a vízveszteségük. A hatékonyabb vízgazdálkodás révén pedig több nedvesség marad a talajban. Így megnyílt az út a sivatagok fásítása előtt. Ennek élő példája az újonnan telepített Yatir erdő a Negev sivatagban. A Föld újrafásításának úttörői között van Kína is. 2002-ben elindítottak egy tízéves programot. 10 milliárd dolláros költségvetéssel 272 ezer négyzetkilométernyi terület fásítását határozták el. A döntésben nagy szerepet játszott a kényszer. Kína erdeinek intenzív irtása következtében rohamosan terjed a sivatag. Mindennapossá váltak a porviharok, az aszályok és az áradások. Most ahol csak lehet, így hegyoldalakon, mezők és termőföldek szélén, és minden mezőgazdaságilag nem művelt földterületen fát ültetnek. A rossz talajadottságú földparcellákat is kisajátítják, és kártalanítás után fásítással próbálják megakadályozni a további talajeróziót.

Ez az igyekezet biztató. Azt bizonyítja, hogy nem szemléli mindenki közönyösen a természet pusztulását. Akadnak akik belátják, hogy mindenképpen cselekednünk kell, mert ha nem teszünk semmit, a jelenlegi erdeink is elpusztulnak. Az erdők hosszú ideig képesek elviselni a rájuk gyakorolt káros hatást, de ha túlterhelődnek, akkor meglepetésszerű gyorsasággal kipusztulnak. A visszamaradt termőföldet egy darabig még művelni lehet, de aztán a flóra, a fauna, a vízháztartás, a légkör, az éghajlat változása, valamint az erózió kiszámíthatatlan és befolyásolhatatlan, egymást magukkal rántó folyamatainak következményeként elsivatagosodik, és homoktengerré válik. A homok fásítása, újbóli termékennyé tétele nagyságrendekkel többe kerül, mint a termőtalaj zöld növényzettel való megkötése. A fák a partvidéken élőket megvédenék szökőártól is. A tengerpartra telepített több száz méter széles erdősáv fái felfogják a cunami lökőerejét, és lecsendesítik a hullámokat. A Sri lankát sújtó cunami után a Természetvédelmi Világ Szövetség (IUCN) kiadott egy tanulmányt, amely két falu veszteségeit hasonlította össze. Megállapították, hogy ahol a települést mangrove erdő övezte, csak 2 ember halt meg, míg ahol kiirtották az erdőt, 6000 áldozatot követelt a szökőár. A FAO adatai szerint az elmúlt 30 évben 36 ezer négyzetkilométer mangrove erdőt irtottak ki a tengerpartokon. A helyükön hal- és ráktenyésztő farmokat hoztak létre, illetve szállodák sorakoznak.

Az erdőtelepítés nem csak kellemes környezetet teremt, hanem gazdaságos is. A széndioxid-csökkentő technológiák közük ez a legolcsóbb. Német biológusok kiszámították, hogy 1 hektárnyi erdő 50 év alatt fajtától függően 2-3000 m³ szén-dioxidot képes megkötni, fa és hamu formájában felhalmozni. 1 tonna szén-dioxid erdőkben való tárolása nem kerül többe 5 eurónál, míg a kőolaj lobbi által szorgalmazott deponálás költsége elérheti a tonnánkénti 100 eurót is. Különösen a mangrovefa tűnik ki a káros gázok elnyelésében. Más trópusi és mérsékelt égövi fákkal ellentétben jóval hatékonyabban raktározza el a szénvegyületeket. A fák még az elpusztulásukkal is hasznot hajtanak, mert kiöregedve építőipari- és papíripari nyersanyagként egyaránt jól értékesíthetők. Vegyszereket és üzemanyagot is előállíthatunk belőlük.

Kevesen tudják, hogy nem csak az erdők, hanem a világtengerek, az óceánok is sok szén-dioxi­dot nyelnek el. Az örökké háborgó tenger felszínén elnyelődő szén-dioxid azonban szénsavvá alakul. Ezáltal a környezetszennyezés nem csak a talajt, hanem az óceánok vizét is savasítja. Egyébként a növényzet és a világtengerek a jelenlegi széndioxid-kibocsátás felét tudják elnyelni, így az erdőtelepítéssel csak lassítani lehet a globális felmelegedést, leállítani nem. Ehhez a fosszilis erőművek lebontására, és a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának nullára csökkentésére lenne szükség.

 

Érdekes hírek

 

Miközben a tudósok azon vitatkoznak, hogy van-e élet a Földön kívül, a Vatikáni Obszervatóriumban a papok már eldöntötték a kérdést. Álláspontjuk szerint Istennek a Föld lakóin kívül más teremtményei is élnek az világmindenségben. A Berliner Morgenpost című napilapban megjelentett beszámoló így kezdődött: „Igen Isten földönkívülieket is teremtett.” George Coyne, az obszervatórium igazgatója kifejtette, hogy: „Az univerzum egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy egyedül legyünk benne.” Ezért számos kolostorban az Újszövetséget kódolt üzenetek formájában a világűrbe küldik, hogy elérjék a földönkívülieket az evangéliummal. A napilap szerint a Vatikán arra szeretne választ kapni, hogy más világokban is történt-e megváltás. George Coyne szavait idézve: „Jó lenne tudni, hogy vajon a Megváltó más bolygókon is megjelent?”

[

Eddig csak életünkben küldhettünk e-mail levelet a szeretteinknek. Mostantól kezdve ezt a halálunk után is megtehetjük. Az amerikai FinalThougths[119] (Utolsó Gondolatok) nevű internetes szolgáltató létrehozott egy weboldalt, amelyet bárki felkereshet. Az ide felhelyezett üzeneteket a halálunk után postázzák ki barátainknak, szeretteinknek. Az „afterlife e-mail”[120] szolgáltatásra eddig több mint 12 ezer személy iratkozott fel a világ 80 országából. A regisztráció során meg kell nevezni egy családtagot, egy barátot, aki a halál beállta után értesíti a FinalThougths-ot. Ekkor a cég elküldi a megrendelő által megadott címekre azokat az e-mail üzeneteket, amelyeket az elhunyt hátrahagyott. A szolgáltató tervezi videó- és hangállományok közvetítését is, hogy a jövőben az ügyfelek hangképes üzenetben is elbúcsúzhassanak szeretteiktől. A szolgáltatás ára: 15 €. További információkat a honlapjukról tudhatunk meg: http://www.finalthoughts.com

[

Szerencsére a hivatalos tudomány nem zárkózott el teljesen a genetikai kutatásoktól. Nagy intenzitással folyik az emberi őssejtkutatás. Ennek legjelentősebb eredménye, hogy sikerült „elhallgattatni” egy meghatározott génszakaszt. A Nature Biotechnology folyóirat online változatának beszámolója szerint 2003. elején az University of Wisconsin-Madison[121] munkatársai eltávolítottak egy hibás gént a DNS spirálból. Ennek a technikai bravúrnak a segítségével a kutatók elvileg bármely részét módosíthatják az ember genetikai állományának. Ez lehetővé teszi, hogy a jövőben ma még gyógyíthatatlan betegségeket is sikeresen kezelhetnek az orvosok. Az egerek esetében már rutinszerűen alkalmazott, homológ rekombinációnak nevezett genetikai eljárást emberi embrionális őssejtekre is kiterjesztették. Az Origo internetes honlapon közzétett tanulmány szerzői, Thomas P. Zwaka és A. Thomson szerint a homológ rekombináció nagy lökést fog adni az emberi embrionális őssejtekkel folytatott kísérleteknek. A mikrosebészeti eljárás során a kutatók egy ritka genetikai betegséget a Lesch–Nyhan-szindrómát okozó gént iktatták ki az X kromoszómán. A most közzétett eljárás segítségével nem csak génhibából eredő betegségeket lehet gyógyítani. A kutatók módosíthatják is az ember genetikai állományának bármely részét. A célzott genetikai beavatkozással kialakított egészséges őssejtek arra is lehetőséget adnak, hogy felhasználásukkal új szöveteket, szerveket növesszenek, melyekkel kicserélhetik a beteg testrészeket.

[

A legújabb megfigyelések kiderítették, hogy nem csak a születésünk időpontja határozza meg a jellemünket, viselkedésünket, hanem a vércsoportunk is. Egy japán pszichológus szerint az A vércsoportba tartozók legfőbb jellemzője, hogy túlteljesítő. Munka: Fantasztikus energiával veti bele magát feladatai végrehajtásába, lelkiismeretesen dolgozik. Ha a munkáját nem szereti, érdeklődét csak nagy nehézség árán, némi belső kényszerrel tudja fenntartani. Ilyenkor egy állásváltoztatás valósággal csodákat tesz nála. Képes szinte minden mást háttérbe szorítani annak érdekében, hogy teljesítménye felülmúlhatatlan legyen. Ezért érthető, hogy az A vércsoportúak között sok a vezető beosztású. Kapcsolatok: Gyakran habozik, hogy egy privát kapcsolatba belemenjen-e. Ez sokszor oda vezet, hogy minden igyekezete ellenére magányos marad. Mintha kerülné az embereket, pedig nem így van. Túl magasra helyezi a „lécet”, és csak kevesen felelnek meg az elvárásainak. Addig válogat, mérlegel, míg kifut az időből, és egyedül marad. Ráadásul ahogy öregszik, egyre igényesebbé válik. Az idő múlása azonban rajta is nyomokat hagy, így igényei mind jobban elszakadnak a lehetőségeitől. Ha valamit megígért, megbízhatóan teljesíti. Környezete becsüli is ezért, hiszen a felszínességet semmiben sem ismeri. Vagy szenvedélyesen csinál valamit, vagy sehogy. Szerelem: Sem barátságot, sem szerelmet nem köt addig, amíg meg nem győződik arról, hogy a legjobbat választotta. A kapcsolat elején üres lappal indít. A kiválasztott partnerrel szemben nincsenek előítéletei. Elmondja mit gondol, és mit vár el a másiktól. Aztán jórészt a partner viselkedésétől függ, hogy hová jut a kapcsolat. Rajta kevésbé múlik a siker, mivel ő a magánéletét is szereti jól, lelkiismeretesen intézni. A bőréből azonban nem tud kibújni, ezért néha barátságtalan, amikor túlságosan elmélyül aktuális feladataiban. Ezt nem jó a szemére hányni, mert ha választania kell a magánélete és a munkája között, szinte biztos, hogy az utóbbit választja.

A B vércsoportú legfőbb jellemzője, hogy halvérű. Munka: Magas követelményeket támaszt önmagával szemben, és a gyengeséget nem tűri el a környezetétől sem. Nem elnéző, sőt türelmetlen mások hibáival, gyöngeségeivel szemben. Szigorúsága gyakran vezet munkahelyi konfliktusokhoz. Tudatosítania kellene önmagában, hogy megértés nélkül nem lehet a környezetünkkel együttműködni. Keményen megdolgozik azért, hogy a saját hibáiról elterelje a figyelmet. Hiányosságait nehezen ismeri el. Kapcsolatok: Gyengédségét, tapasztalatát durva köpönyeg alá rejti. Nem lehet gyorsan kihozni a sodrából. Igyekszik távol tartani magát minden túlzott érzelmi megnyilvánulástól, és ezt másoknál is elítéli. Szerelem: Tökéletességre törekszik, és ez kihat magánéletére is. Nagyon féltékeny. Érzelmi kapcsolatait is mélyen, a maga teljességében éli át. Ha rájön, hogy féltékenysége alaptalan, túllép a dolgon.

Az AB vércsoportba tartózó fő jellemzője, hogy ösztönlény. Munka: Jó tulajdonsága, hogy tanulni vágyó. Mindig új tapasztalatokat, szellemi, érzelmi élményeket keres. Néha megbízhatatlan, mert korábbi elhatározásait könnyen feladja. Saját véleményéhez nem túlzottan ragaszkodik. Ha úgy látja, hogy mások érvei logikusak, könnyen változtat álláspontján. Szemlélete rugalmas. Gondolkodásmódja sohasem korlátolt, vagy merev. Utálja az egyhangúságot, mindig az újat keresi. Hangulatváltozásai viszont sokszor drámai módon befolyásolják életét. Kapcsolatok: Egyszerű jellem, de nem eléggé kiegyensúlyozott. Vonásai számos elemből tevődnek össze, és ezek egymással gyakran ütköznek. Ezzel magyarázható, hogy belső, érzelmi élete szinte sohasem jut nyugvópontra. Erősen függ hangulataitól, érzelmeitől. Cselekedeteit inkább kifinomult ösztönei irányítják mintsem tudatos akarata. Ezért tűnik olykor ingatagnak, tétovának. Pillanatok alatt képes egy embertől vagy egy ügytől elfordulni, ha úgy érzi nem boldogul vele. Szerelem: Az érzelmek nagy jelentőségűek egész életében. Alkalmazkodóképessége kiváló. Nem akar környezete felett uralkodni. Önmagát úgy tudja alárendelni mások akaratának, hogy közben boldog is tud lenni. Főleg akkor, ha kapcsolatában megfelelő támaszt talál. Egyébként sokszor kétségek gyötrik. Gyakran alaptalan félelmek áldozatává válik. Ilyenkor érzelmileg lenullázódik, és mély depresszióba kerül. Szerencsére ez az állapot nem tart sokáig. Bármilyen pozitív élmény hatására visszatér az életkedve.

A 0 vércsoportú fő jellemzője a jó szimat és kiváló akaraterő. Munka: Munkatársaival, környezetével szinte pillanatok alatt képes közvetlen, jó kapcsolatot kialakítani. Ez hathatósan segíti a munkájában. Ennek az alapmentalitásnak tudható be, hogy rengeteg 0 vércsoportú nő és férfi dolgozik az üzleti életben. Sok közöttük a film- és tévésztár is, mivel művészi tehetségük akaraterővel és gyakorlati érzékkel párosul. Siker utáni vágyának alapja: szinte kiapadhatatlan energiája és akaratereje. Állandóan mozgásban van, nem hagyja magát elnyomni. Mindig áhítja a sikert. Céljainak szinte mindent képes alárendelni. Sosem adja fel. Ha a körülmények folytán elakad, nem csügged. Amint zöld utat kap, visszafojtott energiái szinte kirobbannak. Kapcsolatok: intenzív érzelmi életet él, és alkalmazkodóképessége nem éppen kifinomult. Ezt inkább a partnerétől várja el. Szinte állandóan keresi a kapcsolatokat. Ebben nem csak érzelmei befolyásolják, hanem az ésszerűség, és sokszor a számítás is. Szerelem: A szerelemben általában sikeres. Csak addig engedi át magát érzel­mei­nek, amíg valamilyen praktikus haszna is származik belőle. Ezért aztán szinte lehetetlen számára, hogy a szerelmet teljes intenzitással élje át. Néha az ész elnyomja az érzelmeket, és ilyenkor képes akár érdekből is házasságot kötni.

 

A magyar pszichológusok is készítettek egy jellemzést a különféle vércsoportúak karakteréről:

 

A-vércsoport:

Lelkiismeretes, kötelességtudó. A csoportba tartozóknak néha kis ösztönzésre van szükségük, hogy feladataikat pontosan felismerjék. Ha azonban érdekük fűződik hozzá, senki sem tudja őket legyőzni vállalt kötelezettségeik teljesítésében. Hivatásbeli dolgaikat lelkiismeretesen végzik, és csak arra koncentrálnak. Ugyanez a helyzet természetesen a magánjellegű kötelezettségek és ígéretek teljesítésében is. Az adott szavában nem csatlakozunk. Ha akadályok merülnek fel, inkább előre megmondja, hogy nem tudja beváltani az ígéretét, de ha egyszer biztosra ígér valamit, azt feltétlenül teljesíti.

 

B-vércsoport:

Érzékeny és nagyon fogékony. Gyengédségét, tapintatosságát gyakorta rejti durva felszín alá. Meglehetősen nehéz kihozni a sodrából, ingerelhetőségének küszöbe magas. Ez a látszólagos ellentmondás a belső gyengédség és a nehéz ingerelhetőség között nagyon jellemző a B-vércsoport emberre. Szigorú követelményeket támaszt saját magával szemben, és nem bocsát meg semmiféle gyengeséget. Ezért néha nagyon intoleráns tud lenni. Az az igény, hogy mindenkivel szemben maximális követelményeket támaszt, konfliktusokhoz vezethet – főleg, ha nem jön rá arra az igazságra, hogy minimális tolerancia nélkül elképzelhetetlen az emberi kapcsolatok ápolása, normális működtetése.

 

AB-vércsoport:

Az érzelmek uralma alatt él. Az ebbe a csoportba tartozó férfiak és nők jelleme nem túl bonyolult. Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy nincs jellemző tulajdonságuk. Ez azonban nem kiegyensúlyozott személyiséget jelent: az egyes jellemelemek állandó harcban állnak egymással, ami azt jelenti, hogy az AB-ember érzelmi élete sosem nyugszik meg. Ritkán dönt tudatosan, értelme, akarata szerint, általában finom ösztönében, megérzéseiben bízik.

 

0-s vércsoport:

Mindig mozgásban van. A 0-s vércsoportba tartozónak van egy közös tulajdonsága az AB-emberek­kel: ő is gazdagon meg van áldva érzelmekkel. Az, hogy ez előny-e vagy hátrány, attól függ, milyenek a többi karakterjegyek. Ha a 0-s vércsoportú tud uralkodni magán, és érzelmeit csak akkor engedi szabadjára, amikor az megengedett, akkor nagyon boldog lesz. A sikerhez vezető úton befolyásolható, ám magát a kitűzött célt soha nem veszíti szem elöl, és végül mindent e célnak rendel alá.

 

Itt is megtudhatjuk, hogy az egyes vércsoportba tartozóknak ki az ideális társuk:

 

A-vércsoport:

Az A vércsoportú ember szeretetét vagy barátságát nehéz elnyerni. A kapcsolat kezdetén szinte durván őszinte. Ha viszont megszeretett valakit, hűséges marad hozzá.

 

B-vércsoport:

A B-s ember alaptulajdonsága az abszolút keresése. Ez szerelmi kapcsolatokban féltékenységhez vezet. Nehéz velük boldogulni, mert féltékenyek mindenkire, még a tárgyakra és a külső körülményekre is. Nem gonoszságból féltékenyek, hanem azért, mert olyan ideálról álmodnak, amely a gyakorlatban elérhetetlen.

 

AB-vércsoport:

Az AB-s ember ideális partner a szerelemben, barátságban, kapcsolatokban. Csak akkor elégül ki igazából, ha társa is részesül az örömben, a gyönyörben. Szívesen megbocsátja partnere hibáit, „bűneit”, csak hogy a közös boldogság meg ne sérüljön.

 

0-s vércsoport:

A kapcsolatteremtésben ugyanúgy örömét leli, mint az AB típus. Gyakran érvényesíti az akaratát, nem mindig alkalmazkodik, általában ezt a partnerétől várja el. Kapcsolatteremtő képessége igen hasznos a kereskedelemben.

 

Aki a párkeresésben, baráti kapcsolatai kialakításában ezeket a szempontokat is figyelembe kívánja venni, a megfelelő partner megtalálásának statisztikai valószínűségére is kíváncsi. Mivel az emberiség nem egységes, a vércsoportok is erős szórást mutatnak. Főleg az egyes rasszok között vannak nagy eltérések. Magyarországon az emberek 38%-a A, 10%-a B, 12%-a AB és 31%-a 0 vércsoportú. A maradék 9%-ba a ritka vércsoportúak, különleges antigénnel rendelkezők tartoznak.

[

A gazdagok legnagyobb gondja, hogy mire költsék a pénzüket. Mivel értelmesebb cél nem jut eszükbe, ilyenekre pazarolják:

 

Egy kínai sofőr alig másfél millió forintot érő autójára 43 millió forintba kerülő speciális, külön neki készült rendszámtáblákat szereltetett fel. Kínában a 8-as szerencseszámnak számít, Zhou úr rendszámán pedig összesen öt díszelgett a maximális szerencse „bevonzásának” érdekében. Ennek ellenére egyik balszerencse érte a másik után, és már első nap pontosan nyolcszor állították meg a rendőrök, hogy ellenőrizzék a szokatlan tábla valódiságát. Mivel a folyamat azóta is tart, és Zhou több időt tölt magyarázkodással, mint vezetéssel, amikor a várost rója, komolyan fontolgatja, hogy lecseréli a táblákat. Mindenestre 4-es számot tartalmazókat semmiképp sem akar, mivel az a szám pedig szerencsétlennek számít Kínában.

[

A gazdagságban elfásult em­berek legújabb passziója a mű­nyomor. A street retreat[122] moz­ga­lom az Egyesült Államokból in­dult, és már elérte Nagy-Bri­tan­niát is. Egyfajta lelki­gya­kor­lat keretében stresszes, kiégett üzletembe­rek, jogászok, mened­zserek 150 font befizetése elle­nében egy hét­vé­gét hajlék­ta­lan­ként az utcán tölthetnek, hogy hiteles képet szerezzenek a tár­sa­dalom szám­kivetettjeinek éle­téről. Így pró­bálják vissza­nyer­ni életked­vü­ket. Ennek so­rán a mazochista hajlamú jó­módúak szakadt ru­hában, mos­datlanul, bü­d­ösen jelennek meg. Nem hoz­­hatnak magukkal pénzt, érték­tár­gya­kat. Legfeljebb egy személy­­azo­nos­sági igazolvány lehet ná­­luk, és az utcán al­sza­nak. Ét­kezésükről és szállásukról is ma­guknak kell gon­doskod­ni­uk, ter­mészetesen pénz, hitel­kártya nél­kül. Ezt ők is csak úgy tudják megtenni, hogy jóindulatú emberek segítségét veszik igénybe, vagyis koldul­nak.

A hajléktalankalandot szer­vező Peacemaker Center[123] szerint a vállalkozás vonzereje, hogy kiszámíthatatlan, teljes szabadságot biztosít, és a befizetők a legváratlanabb kihívásokkal néznek szem­­be. A csoport napközben kisebb egységekre oszlik, ezek külön-külön koldulnak élelemért és fedélért. A szabályok közé tartozik még, hogy tilos a váltás fehérnemű és ruha; az új cipő, kábítószer, alkohol, fegyver, valamint a mobiltelefon magukkal vitele is. A valódi hajléktalanokhoz hasonlóan óra, ékszer és könyv sem lehet az álhajléktalanoknál. Kötelező viszont magukkal vinni egy üres tartályt. Abba gyűjtik a jószívű járókelőktől kapott élel­met. Az egyén lenullázása nem nehéz feladat, ezért sokakban felmerül a kérdés, hogy minek ehhez a 150 fontos (mintegy hatvanezer forintos) részvételi díj. Ezt bárki megteheti ingyen is. A szervező cég válasza erre, hogy: „Az utca veszélyes hely, és bár a magányos kísérlet akár több élménnyel is kecsegtet­het, mint ez az általuk kontrol­lált környezet, fontosak a szer­vezet irányelvei, tízéves tapasz­talatai és szellemi elkötelezettsége”.

 

Az ötlet nem váltott ki általános tetszést. Sokan tiltakoznak miatta. Az a véleményük, hogy néhány napi nincs­telen­ség, utcán lakás, éhezés, nem segíti elő a hajléktalanok való­di világának megisme­ré­sét. A résztvevők ugyanis bármikor megszakíthatják ezt a kalandot, hogy visszatérjenek a luxuskörülményeik közé. Sok­kal egyszerűbb lenne, ha az érdeklődők minden felhajtás nélkül elmennének egy éjjeli menedékhelyre, a 150 fontot pedig felajánlanák egy jóté­konysági intézménynek. A The Sunday Herald[124] emlé­keztet rá, hogy a „nélkülözés élményének utánzásában” nincs semmi új. Jack London és George Orwell[125] is bele­kóstolt a csavargók életformájába, ami­kor könyveikhez helyszíni ta­pasz­tala­tokat gyűjtöttek. Jack London a Mélység című szo­ciográfiájában komor képet fes­tett a gyári munkások, a mun­kanélküliek és a koldusok éle­téről, Orwell az így szerzett tapasztalatai alapján jelentette meg első kötetét „Csavar­gó­ként Párizsban, London­ban” címmel. Az újságíró szerint: „A hamisított koldulás aláássa az igazi hajléktalanok tapasztalatait. Őket kellene meghallgatni arról, hogy milyen érzés kétségbeesettnek lenni. Ők valódi tapasztalatokkal rendelkeznek. Az álhajléktalanok csak nélkülöznek, de nem szenvednek. Hiányzik belőlük a kilátástalanság tudata. Tisztában vannak vele, hogy bármikor otthagyhatják az egészet, visszamehetnek a jólétbe. A csavargóvá masz­kírozás csak arra jó, hogy a résztvevők önmagukra találjanak.”

A londoni akció szervezője azonban hasznosnak tartja ezeket a tapasztalatokat, még ha nem is olyan hitelesek és mélyek, mint a valódi hajléktalanok szenvedésekkel teli élményei. Ők ugyanis nem csak egy hétvégén nyomorognak, hanem életük végéig. A társadalom számkivetettjeiként vagy önhibájukból lecsúszva esélyük sincs rá, hogy valaha is normalizálódjon az életük. A különös „lelkigyakorlat” azonban nem múlik el nyomtalanul. Az „álkoldusok” a későbbiekben jobban megértik a társadalom peremére szorult emberek problémáit. Ha nem is segítenek felszámolni a szegénységet, már nem irtóznak a hajléktalanoktól. Megtanulják becsülni a túlélésért folytatott küzdelmüket, rendszeresen szóba elegyednek a szegényekkel, sőt alkalmanként pénzbeli támogatást is nyújtanak nekik. Mindenesetre Richard Holloway, a volt edinburghi püspök felhívta e „színjáték” szereplőit, hogy ezt a passziójukat ne a valóságshow-k legújabb ötleteként, vagy az ismeretlenbe szervezett egyfajta üdülésként kezeljék.

[

Sokat hallunk mostanában a koldusmaffiáról. A maffiózók új keletű kezdeményezése, hogy Kelet-Európa legszegényebb államaiból (Romániából, Albániából) összeszedik a súlyosan sérült rokkan­takat, a nyomorékokat, és Nyugat-Európa nagyvá­ro­saiba szállítva, koldulásra kényszerítik őket. Számí­tá­saik beváltak, mert a cson­kolt vég­­ta­gok, a döbbenetes születési rendellenessé­gek lát­ványa sok emberben fel­kel­tette a szánalmat, és je­len­tős összegekkel próbál­tak segíteni. Má­sok a lel­ki­is­me­retüket nyugtatták a kol­dus­ka­lap­ba dobott ér­mék­­kel, így próbálván el­nézést kér­ni azért, hogy ők gond­talan életet élnek. A baj csak az volt, hogy „gaz­dá­ik” az összegyűlt pénzt ma­radék­talanul elszedték tő­lük. Reg­gel lerakták őket a városok főterére, forgal­mas út­ke­­resz­­teződéseire, majd es­­­te egy furgonnal be­gyűj­töt­ték és elszállították a sze­ren­csét­le­neket. Város­széli nyo­morú­sá­gos tömegszállá­sokon síny­lődtek, ahol a létminimumot sem biztosí­tották számukra. Éhezve, fázva dolgoztak, amíg vala­mi­lyen betegségben el nem pusztultak. Az em­ber­csempész maffia éveken át zavartalanul gazda­go­dott, amíg az újságírók le nem leplezték az üzelmei­ket, és a hatóságok haza nem tolon­colták a bérkoldusokat az országból.

Ekkor taktikát változtattak. Jogilag felelősségre nem vonható utcagyerekeket ve­tettek be. Albániában össz­egyűjtötték a beteges, ron­gyos, nyomorgó gyereke­ket, és most őket szabadították rá a gazdag orszá­gok­ra. Előt­te azonban tan­fo­lyamot tar­tottak nekik. Szív­szorító, pon­t­osabban szív­lágyító monda­tokat, törté­ne­teket tanítottak meg velük: „A szü­leim mun­kanélküliek. Apám elhagyott bennünket, az édesanyámnak pedig még három testvé­re­met kell el­tartania.” Ezt köve­tően a nagyvárosok kedvelt kor­zóira, előkelő éttermek kö­zelébe rakták le őket a hely­belieket és a gazdag turis­tákat ostromolni. Ez a vál­lalkozás még az előb­binél is kifizetődőbbnek bi­zon­yult. Kinek ne esne meg a szíve egy szutykos, ron­gyos kisgyerek láttán, aki ennivalóért könyörög. Mi­vel senki sem hord magá­val ételt erre a célra, hát pénzt adtak nekik az embe­rek. Ezt azonban az utolsó centig elvették tőlük. Az In­terpol jelentése sze­rint csu­pán Athénban több mil­lió euróhoz jutott ily mó­don a balkáni maffia az olim­­piai játékok idején.

A gyermekkereske­dők­nek könnyű dolguk van Al­bániában. A kommunista re­zsim összeomlása után, a vadkapitalizmus okozta gaz­dasági zűrzavarban em­be­rek milliói szegényedtek e. A szegény családok nem tudják eltar­tani gyerekei­ket, ezért ka­póra jön nekik a tá­voli ro­konra hivatkozó jól öltözött felhajtó, aki könnyű és jól fizető mun­kát ígér a kis­fiúknak és kislányok­nak. A beígért pénzből azon­ban semmit sem látnak, pedig a keresetük eléri a napi 50 eurót. Őket is gátlástalanul kizsákmányolják. Napi 12 órában kell énekelniük, kol­dulniuk és az autók szélvé­dőjét mosni. Állandó fel­ügye­letet kapnak, nehogy ját­sza­dozással, lazsálással töl­tsék a „munkaidőt”. Szál­lás­helyük, élelmezésük ugyan­­olyan nyomorúságos, mint a rokkantaké. Iskoláról, ta­nulásról szó sem lehet.

Megtartásuk, minél hosz­szabb ideig való kihasz­ná­lásuk érdekében agymo­sás­ban részesítik őket. Mun­kaadóik bizalmas viszonyt alakítanak ki velük. Elma­gyarázzák nekik, hogy mi­lyen „veszély” leselkedik rá­juk. Ennek alap­ján a gye­rmekvédelmi szer­vezetek munkatársait „szerv­keres­ke­dőknek”, a rendő­röket pe­dig első számú köz­ellen­ségnek tekintik. A gye­rekek többsége szívvel-lé­lekkel vég­zi ezt a munkát, mert azt hiszi, hogy ke­re­sete egy részével az ott­hon maradt családját segíti. Ők azonban nemhogy pénzt, a gyerme­küket sem kapják többé vissza. A „ki­örege­dett” lá­nyokból prostituáltak, a fiúk­ból pedig stricik vagy drog­futárok lesznek. Életük vé­géig a maffiát kell szolgálniuk.

A hatóságok tehetet­le­nek, a begyűjtött gyerek­had helyére újabb szállít­mány érkezik. Bostonban azonban rájöttek a megol­dásra. Az ötlet kivitelezői létrehoztak egy jegyrendszert, amelyben az emberek nem pénzt, hanem élelmiszerjegyeket adnak az utcai kéregetőknek és a hajléktalanoknak. A 25 centes címletekben árusított élelmiszerjegyek bármelyik dohány- és fűszerboltban megvásá­rolhatók. Így aki adja biztos lehet benne, hogy nem a koldusmaffiákat gazdagítja vele. Az élelmiszerjegyek ugyanis alkoholra és dohányárura sem válthatók be. Kizárólag alapvető élelmiszereket lehet rajtuk vásárolni. A hajléktalanok zúgolódnak ugyan az új rend ellen, mert ők eddig keresményük nagy részét alkoholra költötték. Az új módszer annyira sikeresnek bizonyult, hogy már a menekült táborokban is alkalmazzák. Angliában és Franciaországban nem pénzt adnak a korábban meglehetősen magas javadalmazásban részesített gazdasági menekülteknek, hanem élelmiszer- és ruhajegyeket. Ez sem tetszik az érintetteknek, de nem kapnak mást. Így sokaknak elmegy a kedvük az illegális bevándorlástól.

[

Kaliforniában eddig felégetéssel irtották a környék bozótosait. Ebből számos baleset származott. Nem is szólva füst és korom okozta légszennyezésről. Az égés során felszabaduló szén-dioxid pedig tovább fokozta a globális felmelegedést. Ilyen bozótégetés következtében gyulladt ki egy nemzeti park, és az elharapódzott lángok megsemmisítették a kaliforniai óriásfenyők nagy részét. Később ugyancsak bozótégetés következtében égett porrá a híres atomkutató város Los Alamos, három másik várossal együtt. Ezt követően szigorú intézkedéseket hoztak, hogy csak komoly tűzoltói biztosítás mellett lehet az elszáradt növényeket felégetni. Ez viszont nagyon költségessé tette az értéktelen gaztól való megszabadulást. Mill Valley város újonnan megválasztott közalkalmazottai azonban kitaláltak egy abszolút környezetbarát megoldást. Nem várták meg a gaz elszáradását, hanem még zsenge állapotban lelegeltették kecskékkel. Erre a célra béreltek a környékbeli farmokról 500 állatot. A tűzvédelmi kecskék már korán reggel „munkába állnak”, késő estig „dolgoznak”, és sohasem sztrájkolnak. Ráadásul elmarad a füst, a kecsketejből pedig ízletes sajtot lehet készíteni. Ami eddig pénzbe került, az most pénzt hoz, miközben tisztábbá válik a környezet.

[

Tűzvészhez riasztották Dél-Anglia több városának tűzoltóit, akik a helyszínre érve meglepetten tapasztalták, hogy egy tűzoltóállomás ég magasra csapó lángokkal. A Daily Mirror beszámolója szerint a kínos eset Arundel kisvárosban, Brightontól nem messze történt. Kiderült: a részidős munkaidőben dolgozó helyi tűzoltóság laktanyájából éppen csak a tűz- és füstriasztó hiányzott, ezért mire a környékbeli kollégák megérkeztek, az állomás és a benne tárolt nagy értékű tűzoltóautó porig égett.

[

Titokzatos eredetű tüzek tartják lázban Itáliát, miután egy szicíliai faluban öngyulladások sorozata történt. A jelenség annyira megrémítette a helybelieket, hogy elhagyták a települést, átengedve a terepet a rejtély megfejtésére összegyűlt kutatóknak. A Messinához[126] közeli Cannetto di Caroniá­ban[127] egymás után lobbantak lángra az ott lakók háztartási készülékei. A váratlanul lángra kapott tucatnyi készülék között volt mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, tévékészülék, sőt mobiltelefon is. Egy falban húzódó villanyvezeték és egy kapcsolószekrény érthetetlen, petárdaszerű ropogással kísért kigyulladását a televízióban is bemutatták. A jelenséget nem rövidzárlat vagy elektromos kisülés okozta, mert akkor is fellépett, amikor a készülék ki volt húzva a konnektorból. Sőt azt követően is jelentkezett, miután az áramszolgáltató az egész falu áramellátását kikapcsolta. Előfordult elektromossággal semmilyen összefüggésbe nem hozható bútorok kigyulladása is.

A televízió nyilvánosságának köszönhetően az eseménysorozat országos hírré vált. Így nem csoda, hogy katasztrófaelhárítók, geológusok és villamosmérnökök sereglettek a helyszínre, és keresik az öngyulladások okát. Eddig azonban semmilyen magyarázatot nem találtak a rejtélyes jelenségre. Egyes feltételezések szerint a háztartási eszközökből kicsapó lángoknak közük lehet a közeli vasútvonal magasfeszültségű vezetékéhez. Ám ennek elektromágneses kisugárzása nem nagyobb, mint bárhol máshol, ahol ilyen vezetékek húzódnak. Látván a szakértők tanácstalanságát Cannetto di Caronia lakosai pánikszerűen elhagyták házaikat. Spinnato polgármester szerint eszük ágában sincs megvárni, hogy a tűznek személyi áldozatai is legyenek. Volt éjszaka, amikor a kísértetfaluban száz mérnök várta a tűz újbóli felbukkanását.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Gabriel Amorth is, a Vatikán vezető ördögűzés szakértője. Amorth atya a La Republicának kijelentette, hogy az öngyulladás az ördög műve, és nem ez az első eset, hogy a démonok háztartási eszközökön keresztül, elektromos jelenségek formájában fejtik ki tevékenységüket. Az egzorcista úgy véli: „Nem kizárt, hogy valamelyik helyi lakónak a mágiával való kacérkodása nyitotta meg az utat a Gonosz előtt.” Egyébként az Poltergeist során is kialakulnak hasonló jelenségek, de ez nem terjed ki az egész településre, hanem csak egy-egy épületre korlátozódik. Arra a házra, helyiségre, amelyben a kritikus agyfrekvenciájú egyén tartózkodik.

[

A világon több tucat olyan kegyhelyet tartanak nyilván, melyeknek csodás gyógyulásokat tulajdonítanak. Nemrég kiderült, hogy nálunk is van egy ilyen szakrális hely, a tápiószentmártoni Attila domb. Megtalálása egy újabb bizonyítéka annak, hogy eleink tudták hová építkezzenek; tisztában voltak a betegséget keltő, és a gyógyító fölsugárzások létével. A Duna-Tisza közén, Tápiószent­már­tonban található gyógyhatású terület újbóli felfedezése a Kincsem Lovaspark gazdájának köszönhető, akinek feltűnt, hogy lovai előszeretettel heverésznek, hemperegnek a birtok egy meghatározott részén. Pontosan ott, ahol a régészek 1923-ban megtalálták a híres szkíta aranyszarvast, a Nemzeti Múzeum büszkeségét. A domb Attiláról, a hun királyról kapta a nevét, aki sámánjainak tanácsára erre a dombra építette fapalotáját. (Kincsem, a csodaló világraszóló győzelemsorozata is ennek az energianövelő mágneses sugárzásnak tudható be. 56 versenyen indították és mind az 56-ot megnyerte. Hazaszállítva kifeküdt az istállója melletti Attila dombra, töltekezni. Pár nap múlva regenerálódott, és erőtől duzzadva indult a következő versenyen.)

Az ide látogatók közül sokan mozgáskoordinációs javulásokat tapasztaltak magukon. A mozgásszervi panaszokkal kínlódóknak jelentősen csökkentek a fájdalmaik, miután néhány óráig üldögéltek ezen a helyen. A csodás gyógyulások híre futótűzként terjedt, és 1999 tavaszán már több ezren zarándokoltak Tápiószentmártonba, a gyógyulás reményében. Ekkor a terület gazdája úgy gondolta utánajár ennek a dolognak, megpróbálja tudományos módszerekkel kideríttetni a pozitív változások okát. A műszeres vizsgálatok sem gamma-, sem egyéb radioaktív sugárzást nem mutattak ki. A mágneses sugárzás szintje azonban igen magas volt. Magyar kutatók által végzett összehasonlító mérések szerint, amíg Medjugorje-ben és Lourdes-ben 50-80 közötti a mágneses egyenleg, az Attila dombon 200 feletti értéket mértek. Ugyanannyit, mint a Torinói lepel közelében. Természetesen itt sem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a szubjektív tényezőket, amelyek a hit által befolyásolják a gyógyulásra várók állapotát, de vannak olyan gyógyhelyek, ahol a pozitív változás főként fizikális hatásra vezethető vissza.

Ezt a jótékony sugárzást valószínűleg egy gravitációs anomália idézi elő, melynek kiváltó okát nem ismerjük. Azt azonban sejtjük, hogy eredete a magma szabálytalan áramlásában keresendő. Mint tudjuk a Föld mágneses védőköpenye a kéreg és a magma eltérő forgási sebessége miatt alakul ki. A nagy vastartalmú, tehát fajsúlyosabb magma a tehetetlenségi erő, vagyis az éter közegellenállása következtében nem képes követni a Föld tengely körüli forgását. Kissé elmarad a földköpeny forgási sebességétől. A sebességkülönbség mágneses erővonalakat gerjeszt, amely a Sarkokon sugárzódik ki. (A kéreg villamos vezetőképességét az átázott altalaj és a tavak, tengerek vízmennyiségében található ionok teremtik meg.) A földkéreg azonban nem egyenletes. Hol vastagabb, hol vékonyabb. Ahol vékonyabb, ott üregek keletkeznek, amit szintén kitölt a láva. A magmának ez a része a többitől elkülönülve le-fel áramlik, turbulencia alakul ki, ami az elvékonyodott kéreg alatt helyi mágnesességet hoz létre. Ezeknek a mágneses erővonalaknak a pozitív pólusa idézi elő a gyógyító sugarakat. Az örvény másik pólusa is kisugárzódik valahol, ami a gravitációs vonzás helyi növekedésében nyilvánul meg. Valószínűleg ez a jelenség hozta létre az ausztráliai Mount Monte­negro fordítva működő lejtőjét. Ezt a feltevést támasztja alá az a mérési eredmény is, hogy amíg máshol a 40 km-t is eléri a földkéreg vastagsága, az Attila domb alatt csupán 11 km.

A magma közreműködésére utal az a Magyar Tudományos Akadémia által végzett feltáró mérés is, mely szerint a sugárzás erőssége és frekvenciája folyamatosan változik. Szintje 150-250 μT[128], rezgésszáma pedig 2 és 15 Hz között ingadozik. Úgy tűnik, hogy a frekvencia a láva áramlási sebességétől függ. Amennyiben szilárd kőzetek gerjesztenék ezt a sugárzást, akkor az intenzitása és a frekvenciája állandó lenne. A Föld mélyéből feltörő gyógyító, illetve gravitációnövelő sugárzás tehát nem tévesztendő össze a vízérsugárzással. Keletkezésük alapvetően más okokra vezethető vissza. Csupán egy közös tulaj­donságuk van: mindkettő szubatomi alapú, mágneses sugárzás. Egyébként a gyógyító helyeken sem lehet a végtelenségig tartózkodni, mert túltöltődik a szervezet pozitív energiával. Ez ugyancsak felborítja a meridiánrendszer egyensúlyát, ami az immunrendszer leromlásához, és meddőséghez vezethet. Kínában 4000 évvel ezelőtt császári rendelettel tiltották, hogy ilyen helyre lakóházat építsenek. Csak pagodákat, templomokat, gyógyító szanatóriumokat emelhettek rá, amelyekben időszakosan fordultak meg az emberek.

Mellesleg a törésvonalak, az egyes földrészek egymásnak feszülő tektonikus lemezei is bocsátnak ki magukból mágneses hullámokat. Ennek megnövekedését érzékelik az állatok órákkal a földrengés bekövetkezte előtt. Ez a fajta szubatomi energiasugárzás sem azonos a gyógyító sugárzással. Egy német fizikus, Karl Heinz Kerll öt kontinenst bejárva végigmérte az összes sárkányösvényt, mega­litsírt és csodatevő kegyhelyet. A 35 országban 1162 helyszínen végzett mérés alapján megállapította, hogy a pozitív sugárzást kibocsátó helyek egyike alatt sem található törésvonal. Méréseit egészségügyi vizsgálattal is összekötötte. Ez azzal a meglepő eredménnyel járt, hogy a normális laborértékek nem változtak, a betegséget kiváltó rossz értékek (pl. magas vérnyomás, szapora pulzus, magas vércukorszint, nagy koleszterinszint) pedig két-háromheti helyszínen tartózkodás után normalizálódtak.

Az Attila domb megközelítése nem könnyű, mert két falu határában helyezkedik el. A gépkocsival rendelkezők Tápiószentmártont keressék az autóstérképen, és a helyszínen érdeklődjenek a további útirányról. Akinek nincs kocsija, vonattal juthat el legkönnyebben az Attila dombra. Budapest Keleti pályaudvaron kell felszállni a személyvonatra, és az 55 km-re levő Nagykátán kell leszállni. Onnan autóbusszal lehet továbbutazni Tápiószentmártonba. Kb. 20 perc után a Kincsem áruháznál kell leszállni. Innen egyenes út vezet a Kincsem lovasparkhoz. (Tápiószentmártonban is megáll a vonat, de onnan nincs buszjárat. Gyalog az erdőn át 6 km, a falun keresztül pedig 8 km az út. Ráadásul nagyon kanyargós, ezért könnyen el lehet tévedni.) A lovasparkba 500 Ft a belépőjegy. Itt található az Attila domb. Ezért a pénzért a kihelyezett padokon ülhetünk, vagy a fűre terített pokrócunkon heverészhetünk egész nap. A környéktől eltérően a lovaspark ápolt, kulturált turistaparadicsom. Van itt étterem, panzió, természetgyógyász rendelő, szauna, teniszpálya, játszótér a gyereknek, sőt hintó is a sétakocsikázásra vágyóknak. A látogatók gyalogosan barangolva is megcsodálhatják az Alföldön őshonos szürkemarhát, rackajuhot és a világhírű versenyló, Kincsem utódait. (Mellesleg a Kincsem nevű csodaló minden versenyt megnyert, amelyen elindították. 54 versenyen vett részt, és 54-szer nyert. Kiváló erőnlétét az itteni sugárzásnak tulajdonították.) A kiszolgáló személyzet udvarias, a szolgáltatások ára még a hazai látogatóknak is elfogadható. Egyébként sok a külföldi turista is.

A betegek véleménye általában pozitív. Sokan számolnak be szinte csodás gyógyulásokról. A kúra a fájdalommal járó betegségeknél, vagy működési zavarokban szenvedőknél bizonyult a leghatásosabbnak. Van azonban olyan látogató is, akinek nem használ a sugárzás. Ennek oka, hogy a földből kiáramló koncentrált éteri hullámok csak azoknál váltanak ki gyógyulást, akiknél a betegség Yang energiahiányra vezethető vissza. Más jellegű energiazavarra nem gyakorol hatást. Mellesleg a betegek zöme Yang energiahiánnyal küszködik. A Föld ugyanis állandó jelleggel ellát, besugároz bennünket Yin jellegű gravitációs energiával, Yang energiát azonban csak az éterből vehetünk fel. Ennek hatásfoka nem túl nagy, csak az egészséges embereknél éri el a kívánt mértéket. Akinek a csakrái lelassultak, nem megfelelő hatásfokkal nyelik el a környező energiát, csak megnövelt térerejű helyeken juthat hozzá kellő mennyiségű pozitív energiához. Ezt követően nem csak a beteg szervek gyógyulnak meg, hanem megnő a páciens vitalitása, és a továbbiakban már a korábbi környezetében rendelkezésre álló energia is képes biztosítani szervezete Yang energiaigényét. Ehhez azonban egy teljes kúrára, azaz 10-12 alkalommal történő látogatásra, vagy kétheti folyamatos helyszínen tartózkodásra van szükség. Egyszeri odautazás nem tesz csodát, bár már ez is jelentősen javítja a közérzetet. A gyógyító sugárzás kisebb intenzitással ugyan, de a park teljes területén jelen van. Így akkor is gyógyít, amikor a kiszolgáló létesítményekben pihenünk, vagy szórakozunk. A mágneses sugárzás valószínűleg tisztítja a levegőt is. A Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet mérései szerint „hazai mércével mérve roppant tiszta a vidék levegője”.

[

A gyógyító helyek mellett egészségre veszélyes, fokozottan káros hatású helyek is léteznek a világban. Két parapszichológus az angliai Swansea-völgyben egy történelem előtti temetkezési helyen a Corn Leckart gyógyító erejét akarta megvizsgálni. Eközben egy kőhalmazokból kialakított kör közepébe léptek. Szerencsétlenségükre ez a kör nem gyógyhatásúnak, hanem egészségkárosítónak bizonyult. Claire Williams úgy érezte, hogy egy láthatatlan erő kitaszítja a körből, Brian Perintont pedig gyomorfájás kezdte el kínozni. Miután hazamentek, mindkettőjük feje szüntelenül fájt, és fokozatosan elgyengültek. Az orvosok nem tudták megállapítani a gyengeség, a közérzet nagyfokú romlásának okát. Ezeket a tüneteket ugyanis a Yin jellegű energia megnövekedése, meridián­rend­szerük energiaegyensúlyának felborulása okozta. Évezredekkel ezelőtt élt őseink tökéletesen tisztában voltak ezzel a veszéllyel. Nem véletlenül kerítették el kövekkel ezt a veszélyes területet.

 

Technikai újdonságok

 

Kétszáz éve ismerjük az elektromos áramot, száz éve használjuk a villanyvilágítást, és csak most jöttünk rá, hogy mennyire ártalmas. A neoncsövek szemkárosító hatása már évtizedek óta ismert. Többek között ezért született meg a kompakt lámpa, amely az 50 Hz-es hálózati áramot több kHz-essé alakítja, és ezáltal megszűnt a fénycső kellemetlen villogása. Ettől azonban még nem vált természetessé a mesterséges fényforrás. Csupán világít, fényt ad, de nem pótolja a napsütést. Nem természetes, nem biztosít teljes spektrumú fényt. Hiányzik belőle az UV-A és UV-B sugárzás. A többnyire zárt helyiségben tartózkodó civilizált ember szervezete nappal sem tud hozzájutni ultraibolya sugárzáshoz, mert az ablaküveg szintén kiszűri az UV-fényt. Ezt csak a kvarcüveg képes átengedni, de ebből nem készítenek ablaküveget, mert jóval drágább, mint a közönséges hengerelt üveg. Szervezetünk azonban igényli az évmilliók során megszokott teljes spektrumú fényt, így aki nem mozdul ki hazulról, nem sokat tartózkodik a szabad ég alatt, annak egészsége fokozatosan leromlik.

A mesterséges fényforrás hiányosságát dr. John Ott banktisztviselő fedezte fel a XX. század második felében. Amatőr fotósként gyakran készített lassított felvételeket. Különféle növények növekedését kísérte figyelemmel, melynek során naponta lefényképezte őket, majd a képeket filmszalagra másolva levetítette. Ennél az általánosan alkalmazott technikánál nagyon fontos, hogy a növény minden esetben azonos módon legyen megvilágítva, különben az egyes kockák villognak a filmszalagon. Mivel a napsütés nem egyenletes, kizárta a természetes fényt. Behajtotta az ablak zsalugátereit, és mesterséges megvilágítást alkalmazott. Akkoriban éppen a Walt Disney stúdiónak dolgozott, ezért a látvány fokozása érdekében színszűrőket is helyezett a lámpák elé. A felvételek azonban nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. A legtöbb növény a mesterséges világítás hatására elkezdett fonnyadni. Még érdekesebben reagáltak a színes fényre. A vörös fénytől a sütőtök nőnemű, a kék fénytől pedig a hímnemű virágai elszáradtak. A két fény kombinációja esetén viszont a virágból kifejlődött a tök.

Ez a rejtélyes jelenség nem hagyta nyugodni, ezért később állatkísérletekbe kezdett. Tisztázni akarta, hogy a mesterséges megvilágítás milyen hatást gyakorol a többi élőlényre. Az eredmény még meggyőzőbb volt. A vörös fénynek kitett kísérleti egerek néhány hét alatt megbetegedtek, és fél év után leszáradt a farkuk. A mesterséges fényben sejtjeik nem osztódtak tovább. A sejtosztódás csak akkor indult meg újra, amikor az állatokat UV-fénnyel is megvilágította. A túl erős UV-fény azonban roncsolta a sejtfalakat. A hosszas kísérletezés arra a meggyőződésre vezette, hogy minden növénynek és állatnak a napfény spektrumával azonos fényre van szüksége. Hosszas kerülő úton ismét eljutottunk az aranyigazsághoz, mely szerint mindenben a természetes a legjobb. Erre azonban csak a saját kárunkon, a drágán szerzett tapasztalataink révén jövünk rá. Többévi munka és fáradságos kísérletezés után dr. Ott arra az eredményre jutott, hogy zárt terekben sem nélkülözhetjük a természetes világítás. Mivel a hagyományos izzólámpák és fénycsövek nem bocsátanak ki UV-fényt, a kísérleteket teljes spektrumú sugárzást kibocsátó fényforrással tudta csak tovább folytatni Sok utánjárással és fáradsággal végre talált egy gyártót, aki hajlandó volt olyan fénycsövet előállítani, melynek üvegburkolata nem szűri ki a rövid hullámhosszú elektromágneses sugarakat.

Az ultraibolya sugarakat is kibocsátó fénycsövek birtokában embereken folytatott megfigyeléseket. Mivel időközben publikálta eredményeit, ezekbe a kísérletekbe más szakemberek is bekapcsolódtak. Az 1960-as ’70-es években több amerikai iskolában, valamint irodákban, gyárakban, vendéglőkbe folytak kísérletek a teljes spektrumú fényforrással. Ezek mindegyike pozitív eredménnyel zárult. Kiderült, hogy a gyerekek hiperaktivitása nagyrészt a mesterséges megvilágításnak tudható be. Miután manapság a gyerekek egyre kevesebbet tartózkodnak a szabadban, mind gyakrabban ülnek otthon a tévé vagy a számítógép előtt, fényhiányban szenvednek. Ennek egyik megnyilvánulás formája a hi­peraktivitás. Lehet, hogy a szervezetük ily módon próbálja rávenni őket, hogy menjenek ki a szabadba, a napfényre. Kinn a természetben nagyobb a mozgástér, jobban kitombolhatják magukat, és eközben szert tesznek a hiányzó ultraibolya sugarakra. Mindenesetre amikor a tantermekben a hagyományos fénycsöveket lecserélték teljes spektrumúakra, megszűnt a hiperakti­vitás, és a diákok iskolai teljesítménye jelentősen megnőtt. Ezzel együtt harmadára csökkent a betegségek miatti hiányzás.

Az irodákban végzett kutatások legkiemelkedőbb eredménye az volt, hogy az alkalmazottak szer­vezetében jelentősen csökkent a stresszhormonok szintje. A természetes megvilágítás hatására visszaállt a normális szintre. Megszűnt a munkahelyi feszültség, az emberek egy-egy munkanap után nem idegroncsként tértek haza. A természetes megvilágítás az impotencia ellen is hatásosnak bizonyult. A kutatások során kiderült, hogy az UV-fény befolyásolja az agyalapi mirigyet, amely hormonrendszerünk fő irányítója. A csökkent hormontermelés a nemi hormonok terén is megnyilvánul, és ez kihat a libidóra. Nem kizárt, hogy a gyermektelen házaspárok egy részénél az elégtelen ultraibolya sugárzás tehető felelőssé a meddőségért is.

A teljes spektrumú megvilágítás a fogságban tartott állatokra szintén kedvező hatást gyakorolt. Egy New York-i állatkert pingvinekre hasonlító nagy, színes csőrű madarakat hozatott Új-Skócia sziklás partvidékéről. A fura kinézetű vízimadaraknak külön madárházat építettek, hogy fogságban is jól érezzék magukat. A madárcsapat azonban apátiába süllyedt. Csőrük kifakult, és szaporodni sem voltak hajlandók. Mivel a madárháznak nem volt kifutója, így a madarak nem jutottak hozzá természetes napfényhez. Az állatkert ornitológusa gyanította, hogy ez lehet a baj. Mivel a szűk hely miatt a madárházat nem lehetett bővíteni, más megoldás után kellett nézni. Ekkor már hozzáférhetővé volt a teljes spektrumú fényforrás, így gondolták kipróbálják. A madárház teljes megvilágítását ilyen izzólámpákkal oldották meg. A hatás lenyűgöző volt. Visszatért a madarak életkedve, tollazatuk színezete helyreállt, és csakhamar elkezdtek tojást rakni.

A kísérletek kiterjesztése során bebizonyosodott, hogy egészségünk megőrzése során szükségünk van az ultraibolya sugárzás egy részére. A szervezetünkre káros, rövid hullámhosszú UV-C (100-290 nanométeres) sugarakat az ózonpajzs kiszűri, de az UV-B (290-320 nanométeres) és UV-A (320-400 nanométeres) sugarak nem okoznak kárt bennünk. Sőt kifejezetten hasznosak, nélkülözhetetlenek a számunkra. A 100%-os UV-szűrővel ellátott napszemüvegek tehát nem használnak, hanem inkább ártanak nekünk. A gépjárművek ablakai sem engedik át az ultraibolya sugárzást. Így hiába mozdulunk ki hazulról, ha mindjárt bebújunk a kocsinkba, vagy felszállunk a tömegközlekedési járművekre, ahelyett hogy sétálnánk a napsütésben.

Számos betegségünk is az UV-fény hiányának tudható be. Ezt bizonyítja, hogy a teljes spektrumú lámpák terápiás céllal történő alkalmazása során is jelentős sikereket értek el. Csökkent a magas vérnyomás, a káros koleszterinszint, javult a cukorbetegség, és megszűnt a téli depresszió. UV-fény hatására nőtt a szervezet kalciumfelvétele, ami késlelteti a csontritkulás kialakulását. Mindemellett az ultraibolya sugárzás segít leküzdeni a baktériumokat, és a gombás fertőzéseket. Enyhíti a köszvényt, a pikkelysömört, az aknét, és erősíti az immunrendszert. Mindezen hatások elérhetők gyakori szabadban tartózkodással is, de akinek erre nincs lehetősége, munkája egész nap az íróasztalhoz, a munkapadhoz köti, jól teszi, ha a helyiség megvilágítását teljes spektrumú izzólámpával vagy fénycsővel oldja meg. A szaküzletekben kaphat Vita-Lite és True-Lite lámpák a napfény elektromágneses sugárzásnak 96%-át biztosítják.

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

A világon több száz millió ember szenved fájdalmas csontízületi gyulladásban, kopásban. Eddig az osteoartritis egyetlen hatékony gyógyszere a szteroid volt. A szteroidok azonban egy idő felszívódnak a májba, és súlyos mérgezést váltnak ki a szervezetben. A természetes anyagok felfedezése viszont ezen a téren is gyökeres változást hozott. A tudósok a mészhéjú rákfélékben felfedeztek egy aktív vegyületet, amely elősegíti az ízületi szövetek termelődését az emberi szervezetben. Ez a glu­ko­zamin szulfátnak nevezett vegyület stimulálja a glukozaminglikáns termelődését, amely a porcszövet fő szerkezeti összetevője. Ha ezt a kivonatot szervezetünkbe juttatjuk, megelőzhetjük a porcszövet további elvesztését, sőt ez a természetes vegyület segít a már sérült porcszövet helyreállításában is.

A kutatók mérföldkőnek tartják a glukozamin szulfát felfedezését a csontízületi gyulladás és a kopás elleni küzdelemben. Ezzel a revitalizáló vegyülettel szinte megújulnak a csontjainkat borító porcok, amely párnaként védi az ízületi csontokat a fizikai terhelésből adódó dörzsölődéstől, kopástól. Ezáltal megszünteti az ízületi gyulladást, a térdropogást és végtagok merevségét. A glukoza­min szulfát nem csak a tüneteket és a fájdalmat csökkenti, hanem segíti a szervezetet a sérült ízületek helyreállításban. Igen nagy előnye még, hogy nincs mellékhatása. Nem hat ugyan azonnal, mint a szteroidtartalmú gyulladáscsökkentő gyógyszerek, de a baj gyökeréig hat vissza. Nem csak a tüneteket enyhíti, hanem lassan elkezdi újjáépíteni a sérült porcszöveteket, ezért egy idő után végleges gyógyulást eredményez. Fájdalomcsökkentő hatása is tartós. Amíg a szintetikus gyógyszerek csupán 3-4 óráig hatnak, a glukozamin szulfát egész napra fájdalommentességet biztosít. Lassan megszűnik a térd- és karízületek kellemetlen ropogása is. Eközben gyógyít, így napról napra csökken a bevétele előtti kezdeti fájdalom. A glukozamin szulfát nem gyógyszer, hanem gyógyhatású szer. Ezért nem csak gyógyszertárakban, hanem bioboltokban is beszerezhető. Itt Bio-Glukozamin 400 néven forgalmazzák, és 2 hónapra elegendő, 60 db tablettát tartalmaz.

[

A Time magazinban megjelent tanulmány alapján: nincs jobb táplálék az újszülötteknek, mint az anyatej. Statisztikai kimutatások szerint a szoptatott kisbabák kisebb számban szorulnak kórházi kezelésre. Kevesebb közöttük a fülfertőzés, hasmenés, bőrkiütés, allergia és egyéb megbetegedés, mint a cumisüvegből táplált csecsemőknél. A szoptatás véd a légzőszervi megbetegedések ellen is. Egy dán tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy: „Azoknak a felnőtteknek, akiket kiskorukban 7-9 hónapig szoptattak magasabb az intelligenciahányadosuk, mint a néhány hét után cumisüvegből, tápszerrel tápláltaké. Ezért az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt tanácsolja az anyáknak, hogy gyermeküket legalább 6 hónapig, de ha lehet 1 évig is szoptassák. Az amerikai anyáknak jelenleg csupán a fele szoptat, ők is csupán 2-3 hónapig.

Pedig a szoptatás számukra életmentő lehet. Angliai kutatók ugyanis arra a megállapításra jutottak, hogy az anyák egészségvédelme szempontjából nagyon fontos a szoptatás. 30 országban 150 ezer nőt vizsgáltak meg, hogy a gyerekek száma, illetve a szoptatás időtartama milyen hatás gyakorolt a mellrák kialakulására. Kiderült, hogy ezek a körülmények sokkal jobban befolyásolják a mellrák kifejlődését, mint a genetikai adottságok. Akinek több gyereke van, és hosszabb ideig szoptat, annak sokkal kisebb az esélye arra, hogy mellrákos legyen. Az angliai Oxford Egyetem kutatói egy korábbi vizsgálat megállapításaiból indultak ki, amelyet a neves szaklap, a The Lancet adott közre tavaly nyáron. A legfontosabb megállapítás az volt, hogy ha az anyák a fejlett világban manapság szokásos 2-3 hónap helyett 6 hónapig táplálják anyatejjel a gyermekeiket, akkor egy gyerekre számítva 5%-kal csökken az esélyük a mellrák kialakulására. Minél több gyereke születik egy nőnek, annál védettebb ilyen szempontból. Azok a nők, akik összesen legalább 2 évig szoptattak, fele akkora az emlőrák kialakulásának kockázata, mint a néhány hónapig szoptatóknál. A vizsgálati eredmény érdekessége még, hogy a szoptatás rákellenes hatása független a nemzeti hovatartozástól, a bőrszíntől, a szeszesital-fogyasztás mértékétől, vagy attól, hogy milyen életkorban következik be a menopauza. Az epidemiológiai tanszék vezetője, Valerie Beral kutatási összefoglalója szerint a mellrákot csak a hosszan tartó szoptatás, és a minél több gyerek képes igazán visszaszorítani. Ezekhez képest a többi befolyásoló tényező szerepe elhanyagolható.

[

Sokan tapasztalták már, hogy milyen felszabadító, megkönnyebbülést kiváltó érzés egy jóízű nevetés. Azt viszont kevesen tudják, hogy a nevetés segít megőrizni egészségünket, és gyógyítja a szervezetet. Ennek egyik oka, hogy nevetéskor különféle biokémiai anyagok szabadulnak fel a testünkben, amelyek jótékony hatást gyakorolnak ránk. Amíg a stresszhormonok a vérbe kerülve gyen­gítik az immunrendszert, a nevetés által kiválasztott vegyületek erősítik. Szervezetünk ellenálló képességének növekedése következtében védetté válunk a vírusokkal és baktériumokkal szemben. A vizsgálatok szerint a gyakran nevető emberek nyálában sokkal több immunglobulin található, mint a savanyú ábrázatúakéban. A nevetés arra is képes, hogy csökkentse a testi-lelki fájdalmat. Ez a jelenség arra vezethető vissza, hogy a derű növeli a központi idegrendszerben az endorfin­ter­me­lést. Japán orvosok szerint a nevetés nem csak a belső elválasztású mirigyrendszer működését billenti helyre, hanem stabilizálja a szívverést, a légzést, és átmenetileg enyhíti a reumás fájdalmakat. Az udvarias nevetés azonban nem váltja ki az agyi központok ingerlését, és ezáltal a belső szervek működésének stimulálását. Ehhez szívből jövő, önfeledt kacajra van szükség.

A nevetés fiziológiai hatása is igen előnyösen befolyásolja szervezetünket. Egy szívből jövő kacaj 18 arcizmunkat mozgatja meg. Ez a tréning különösen a járomcsont izmaira gyakorol jó hatást, mivel a szájzug felhúzásakor átmenetileg elzáródik egy artéria, ami rövid ideig tartó pangás után oxigéndús vérrel látja el a központi idegrendszert. Ennek következtében az ember aktívabb, vidámabb lesz. A hahotázás, a mellkast és a rekeszizmot is megmozgatja, ami belső masszást gyakorol a tüdőre, szívre, gyomorra, hasnyálmirigyre és a belekre. A lökésszerű mozgás következtében összehúzódik a tüdő, és a vérben emelkedik az oxigénszint. A tudományos vizsgálatok során az is kiderült, hogy a kísérletben résztvevők alhasának izmai ugyanúgy megfeszülnek, mint amikor felülnek. Ez tovább fokozza a rekeszizom által kiváltott bélmozgást, ami javítja az emésztést. Az amerikai Stanford Egyetem kutatói szerint már egy néhány másodpercig tartó nevetés is percenként 130-ra növeli a pulzusszámot. Ugyanúgy hat, mint egy kocogás. A nevetés jó hatással van a szimpatikus idegrendszer működésére, és így javítja az izmok vérellátását, valamint fokozza az agytevékenységet. A vizsgálatok alapján a gyakran nevető emberek jobban alszanak. Elkerüli őket a depresszió, a fejfájás, és sokkal kreatívabbak, mint a folyton komoly, humortalan embertársaik. Nem véletlen, hogy az utóbbiak közül kerül ki a legtöbb fejfájós és gyomorpanaszokkal küszködő.

Egy oszakai elmegyógyász, Tanaka Micsio azt nyilatkozta, hogy: „A nevetés olyan, mint egy ha­tékony orvosság, csak nincsenek mellékhatásai.” Aztán tréfásan hozzátette még: „Nevess, ha kedves az életet!” Mind többen vannak, akik megfogadják a tanácsát. Sőt egymás társaságát keresve klubokba tömörülnek, hogy gerjesszék egymás nevetési kedvét. Azt vallják, hogy: „Nem azért nevetünk, mert jókedvünk van, hanem azért, hogy jókedvünk legyen. A kacagás belső kocogás.” Sokan tudományos alapon kacagnak. Egy indiai orvos, dr. Madan Kataria a jóga ősi légzőgyakorlatait felhasználva fejlesztette ki egyre népszerűbb nevettető módszerét. Munkássága nyomán több mint 1800 Hahotaklub működik szerte a világon. Már nálunk is van egy. A nevetés csodákra is képes. Egy ismert közéleti személy súlyos izomfájdalomtól szenvedve mozgásképtelenné vált. Az orvosok kimerítették fájdalomcsillapítás összes lehetőségét. A gyógyszerek mellékhatásától még rosszabbá vált az állapota. Ekkor elkezdett vidámabbnál vidámabb filmeket nézni. A jókedvű videózás során meghökkenve tapasztalta, hogy a kacagás több órára fájdalommentesé varázsolta. A fájdalom megszűntével zavartalanul tudott aludni. Amikor múlóban volt a hatás, újabb komikus filmeket vett elő. Így lassan egészségesre röhögte magát.

Sokan azért nem nevetnek, mert a társadalmi konvenciók rabjai. Azt hisszük, hogy egy felnőtt embertől elvárják a „komoly” viselkedést. A gyerekeknek még nincsenek ilyen aggályaik. Nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebbek a felnőtteknél. Németországi felmérés szerint egy csecsemő naponta négyszázszor neveti el magát. A felnőttek maximum tizenötször. Nálunk még tízszer sem. Nézzünk csak körül az utcán, a villamoson! Sehol egy vidám arc, egy derűs szempár. Pedig a nevetés, a humor nem csak gyógyít, hanem része az emberi kultúrának is.

[

Sajnos a szélhámosság, a pénzkereseti források szinte már eszelős felkuta­tása a mind divatosabbá váló természetgyógyászatot sem kerülte el. A könnyű meggazdagodás reményében a szerencsevadászok tömegével vetették rá magukat erre a szakterületre. Számukat gyarapítja az álpróféták serege, ami világszerte egyre kaotikusabb állapotot teremt. Ilyen körülmények között mind a valódi gyógyítók, mind a betegek körében elemi erővel tört fel a rendteremtés szükségessége. Az egész­ségügyi kormányzat meg is tette az ehhez szükséges lépéseket Elrendelte a természetgyógyászok kötelező vizsgáztatását, de nem elég körültekintő módon. A rendteremtésben éppen a lényeg, a legnagyobb érték, az őstehetség vész el. Isten nem személyválogató, a belőle eredő képességeket nem a mi értékítéletünk szerint osztogatja az emberiségnek. A parafenomének, a természetfeletti képességekkel rendelkező gyógyítók többnyire nem a diplomás orvosok, hanem az egyszerű emberek közül kerülnek ki. Ezek a személyek sokszor még érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkeznek, így nem képesek megfelelni a hatósági előírásoknak, képtelenek a természetgyógyász szakvizsgát letenni. Megfelelő anatómiai ismeretek hiányában pedig senki sem gyógyíthat, ezt a legújabb egész­ségügyi törvény nem teszi lehetővé. Így ezek a páratlan adottságokkal, bizonyítható gyógyerővel rendelkező emberek elvesznek az orvostudomány és a társadalom számára. A jelenlegi körülmények között nem csak a sarlatánok, hanem azok sem gyógyíthatnak, akik erre a leginkább képesek lennének. Kissé groteszknek tűnik a hasonlat, de ha Jézus ma élne, az érvényben levő törvények szerint kuruzslónak számítana, és engedély nélküli gyógyítás címén börtönbe zárnák.

Létezik ugyan egy áthidaló megoldás ennek a visszás helyzetnek a feloldására, de éppen ellenkezőleg alkalmazzák, mint kellene. Egyes országokban úgy védik ki a parafenomének hiányos anatómiai ismereteiből eredő eset­leges károkat, hogy szakképzett orvosok mellé osztják be őket. Ebből az a fura szituáció áll elő, hogy képességeit illetően a mester szolgálja az inast. A valódi gyógyító kiszolgálóvá alacsonyodik ebben a folyamatban. Sokszor anyagilag is kihasználják, kiszipolyozzák őket, mert tisztában vannak vele, hogy más módon nem gyógyíthatnak. Ez a megalázó és kiszolgáltatott helyzet csak oly módon számolható fel, hogy az orvos nem irányító, hanem segítő szerepet tölt be a parafenomének mellett, helyreállítva ezzel a természet adta értékrendet, a tudás, a rendkívüli képességek becsületét.

 

Kiútkeresés

 

1934 óta ismert a rákgyógyítás egyetlen lehetséges módja a mágneses besugárzás. Ennek ellenére senki sem alkalmazza. Az emberek inkább szenvednek, inkább meghalnak, csak ne kelljen elismerni egy olyan módszer rendkívüli hatásosságát, amit nem ők találtak ki. Ne kelljen előre lépni a fejlődés útján. Minden téren, de főleg az egészségügyben megengedhetetlen az ugrásszerű fejlődés. Ha 3 perc alatt meg lehet gyógyítani az embereket a rákból, mit fognak csinálni az orvosok, mi lesz a gyógyszergyárakkal? Csupán Magyarországon 160 ezer ember dolgozik az egészségügyben. Ha minden betegséget megszüntetünk, hogyan foglalkoztatjuk tovább az orvosokat, az ápolónőket, a mentőszemélyzetet?

Amíg az AIDS-et sokan Isten büntetésének nevezik, a rákot az emberiség ostorának tartják. Az orvostudománynak semmilyen más téren nem kellett annyi kudarcot elviselni, mint a rákgyógyítás terén. Az egymást követő csodaszerek és nagy felhajtással beharangozott új eljárások ellenére évről évre emberek milliói halnak meg ebben a betegségben. A rákbetegek gyógyítása is nagyon költséges. A világ országai évente 50 billiárd dollárt költenek erre a célra. Az univerzális gyógymód azon­ban várat magára. Nagymértékben nehezíti a kutatást, hogy legalább 200-féle rákbetegség létezik. Későbbi kutatások azt is kiderítették, hogy 600 gén 600 millió mutációja okozza a rákos megbetegedéseket. A tökéletes, mindegyik ráktípus ellen hatásos eljárás megtalálásának akadálya, hogy nem vagyunk tisztában a rák természetével. De Vita szerint: „Amit a rákról írtunk, betöltik a könyvtárakat; de amit a rákról tudunk, elfér egy vizitkártyán”.

A WHO jelentése szerint a világon évente 19 millió új rákos beteget regisztrálnak, és 9,6 millió ember hal meg ebben a betegségben. A szívbetegségekkel és egyéb idült betegségekkel együtt évente 34 millió ember pusztul el. A helytelen táplálkozás és a fokozódó környezetszennyezés következtében ezek az adatok évről évre rosszabbodnak. Franciaországban pl. 1960 és 2000 között 60%-kal nőtt a rákos megbetegedések száma. Előrejelzések szerint 2025-re az új rákos esetek száma évi 25 millióra fog növekedni, a rákban elhunytak száma pedig eléri majd a 10 milliót. Ez azt jelenti, hogy minden évben Magyarország teljes lakosságának számával csökken a világ népessége egy olyan betegség következtében, ami pár percnyi kezeléssel kiküszöbölhető, végleg felszámolható lenne. Megszüntethetők lennének a gyógyítással járó csonkítások (melleltávolítás, a végbélnyílás hasfalon történő kivezetése) is, amelyek pszichésen nagyobb megrázkódtatást okoznak, mint a közelgő halál miatt érzett félelem. Nem fordulnának elő téves diagnózis következtében végzett csonkolások sem. Németországban pl. 2000-ben 300 nő mellét operálták le feleslegesen.

Különösen rossz a helyzet nálunk. Nemzetközi összehasonlításban a rák okozta elhalálozások arányát tekintve első helyen állunk. Amíg a fejlett nyugati országokban a megelőzésnek, a felvilágosító tevékenységnek köszönhetően legalább a növekedés üteme mérséklődött, itthon rohamosan nő az új esetek száma. Jelenleg évente 30 ezren halnak meg Magyarországon különböző daganatos megbetegedésekben. Az adalékanyagokkal készített ipari élelmiszerek fogyasztásának növekedése következtében mind gyakoribbá válik a vastagbéldaganat. Csupán az Egyesült Államokban évente 100 ezer ember hal meg vastagbélrákban, és más vastagbélbetegséggel együtt további 200 ezernek ültetik ki a hasfalára a végbelét.

Mindez annak ellenére alakult így, hogy világszerte újabb és újabb módszereket dolgoznak ki a rákgyógyítás terén. Időnként felröppennek hírek, hogy a tudósok kifejlesztettek egy új csodaszert a rák ellen. Később azonban ki­derül, hogy csodaszerről szó sincs. A ké­szítmény csak a rák bizonyos fajtája ellen hatásos, és annál sem mindig. A ráknak több mint 200 fajtája van, így lehe­tetlenség mind­egyikre gyógyszert kikísér­letezni. Már csak azért sem, mert egy új gyógyszer kifejlesztése 800 millió dollárba kerül, és 5 évig tart. A ráksejtek elpusztít­á­sára csupán egy unive­rzális módszer létezik: a fizikai úton történő elpusztítás. Igazi át­törést csak szubatomi ke­zeléssel lehet elérni. Mi azonban nem va­gyunk hajlandóak tu­domást venni erről a lehetőségről. Inkább el­temetjük szüle­inket, testvéreinket, meg­si­ratjuk gyermekein­ket, de akkor sem teszünk semmit ez ügyben. Bo­hócokat küldünk a rák­ban haldokló gyere­kek kórházi ágyához, ahelyett hogy meg­gyó­gyítanánk őket. Nem felvidítani kell a beteg gyerekeket, hanem visszaadni az egészsé­gü­ket. Álszent módon egymás után hozzuk a gyermekvédelmi tör­vényeket, ame­lyek szigo­rúan tiltják a fia­talkorúak legcseké­lyebb mértékű testi fenyít­ését is, közben mil­liószámra küldjük őket a halálba. Közöm­bös­ségünkkel, nemtörődömségünkkel, hitetlen­sé­günkkel nem csak a világot pusztítjuk el ma­gunk körül, ha­nem önmagunkat is.

Viselkedésünk akár gondatlanságból elkö­vetett emberölésnek, illetve tömeggyilkosság­nak is minősíthető, mivel a rákgyógyítás leg­egyszerűbb, leghatékonyabb és legolcsóbb mód­j­a már 80 éve ismert. A II. fejezet „Kiútke­resés” rovatából tudjuk, hogy a rákos sejtek elpusztításának legeredményesebb módja a frekvencia­specifikus besugárzás. Erre ifj. Ro­yal Raymond Rife[129] (1888-1971) már 80 év­vel ez­előtt rájött. Az amerikai biokémi­kus nevéhez több kor­szakalkotó találmány is fűződik. Ezek egyike egy rend­kívüli felbon­tású fény­mikroszkóp, amellyel már 1920-ban színes­ben és nagy felbontás mellett tudta vizs­gálni az élő mikrobákat. Észrevette, hogy vannak közöttük a megszokottnál sokkal ki­sebb mé­retűek, amelyek ugyanakkor mások­nál jó­val elevenebbek. Több mint 400-szor meg­is­mételt kísérletei során meg­figyelte, hogy minden egyes baktériumnak és vírusnak saját rezonanciafrekvenciája van. Minden mikro­orga­niz­mus más-más frekvencián re­zeg, és ez az ami, rend­kívül sebezhetővé teszi őket. Ennek a fizikai jellemző­nek a befolyá­so­lá­sával ugyanis oly módon pusztíthatók el, hogy a többi sejt a legcsekélyebb mértékben sem károsodik. Ráadásul a rákos sejtek aurája (mágneses kisugárzása) még nagyobb is a többi sejtnél, mivel a meridiánláncból kisza­kadva fokozott élettevékenységbe kezde­nek. Rife is a jellegzetes, lilásvörös kisugár­zásukról ismerte fel a rákos daganatban levő, illetve a rákos daganatot keltő organizmusokat, és BX bacilusoknak nevezte el őket. Kiderült, hogy ezek anatómiailag minden organikus közegben jelen vannak, de csak bizonyos kiváltó feltételek (sokk, toxinok, sugárzás, tehát a legyengült test kémiai traumája) hatására alakulnak át betegséget okozó formává. Rife 10 alapmikroba létezését feltételezte, amelyekből a környezet változásai betegséget kiváltó, illetve ártalmatlan variációkat hozhat létre. A rákos mikroorganizmusok általa megfigyelt 4 eltérő formájáról bebizonyosodott, hogy oda-vissza egymásba alakíthatók, tehát a betegséget okozók újra ártalmatlanná tehetők!

Innen már csak egy lépés volt a másik korszakalkotó találmányának, a frekvenciakészüléknek a kifejlesztése. Rájött, hogy semmi mást nem kell tenni, mint a rákos sejteket gerjeszteni. Általuk kisugárzott frekvenciájú mágneses hullámokat kell rájuk irányítani, amitől valósággal szétrobbannak. Fizikai tanulmányainkból tudjuk, hogy a rezonanciafrekvencia mekkora károkat tud okozni az anyagi világban. Ha egy tárgyra a saját rezgési frekvenciájával megegyező hanghullámokat irányítunk, fokozott mozgásba lendül, és ez a mozgás rövid idő alatt olyan intenzívvé válik, hogy a tárgy apró szilánkokra esik szét. Ily módon egy toronyépület is romba dönthető.[130] Rezonanciafrekvencián történő elektromágneses gerjesztés esetén a sejtek energiafelvétele nő meg, amitől felforrósodnak, elpusztulnak.[131] Miután fölfedezte, hogy a betegséget keltő organizmusok speciális frekvencia-besugárzással sebezhetők, vagyis ezzel bombázva szét lehet őket rombolni, feltérképezte minden veszélyesnek ítélt baktérium és vírus halálos oszcilláló frekvenciáját. Rife súlyos, többnyire menthetetlennek tartott pácienseit ezzel a rezonáns frekvenciával besugárzó készülékével kezelte 3 percig, de csak háromnaponta, hogy a szervezetnek legyen ideje eltüntetni az elpusztult mikroorganizmusokat. Az első, súlyos rákbetegeken végzett gyógykezelés a Dél-karolinai Egyetemen folyt 1934-ben. A 4 héten tartó kísérlet 100 százalékos sikerrel zárult, Ezt követően 1938-ig több klinikán is eredményesen alkalmazták az új, fájdalom- és gyógyszermentes eljárást.

És ez volt a baj. Amíg a hagyományos orvoslás rendkívül rossz hatásfokkal gyógyítja a rákos betegeket, Rife minden rákos betege meggyógyult. Megmozdult erre az orvostársadalom. 1938-ban az Amerikai Orvosi Társaság megsemmisítő hadjáratot kezdett minden frekvenciakészüléket használó orvos ellen. Rife túlságosan egyszerű és szinte minden vírusos betegséget gyógyító módszerének sikere egzisztenciális összeomlással fenyegette az egész gyógyászati ágazatot. A gyógyszergyártók, az or­vosiműszer-gyártók, az orvosok, a mentősök, a kutatóintézetek és különféle laboratóriumok alkalmazottai egyik hónapról a másikra munkanélkülivé válnának. Ha minden betegséget 3 perc alatt meg lehet gyógyítani úgy, hogy semmilyen gyógyszer, segédeszköz nem kell hozzá, akkor a hagyo­mányos gyógyításban tevékenykedők mit fognak csinálni? Ha nem lesznek betegek, rájuk sem lesz szükség. Ezért beindult az ellehetetlenítés gépezete, és Rife körül, ahogy ma mondanánk, „megfagyott a levegő”.

Ezt a hadjáratot teljes intenzitással támogatta a démonvilág is. A túlvilági lények ugyanis tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a világ bajai milyen módon számolhatók fel. A Sátán érdeke azonban nem a mi segítésünk, hanem hogy minél több szenvedést, veszteséget okozzon nekünk. Ezért mindent megtettek a számukra kedvezőtlen folyamat megállítása, felszámolás érdekében. Ezt követően Rife-ot és mindazokat, akik kapcsolatban álltak gyógymódjával egyfajta „Tutenkámen fáraó átka”-ként sorozatos csapások érték. Laboratóriuma 1939-ben porig érett. Közvetlen munkatársát, dr. Milbank Johnson professzort 1944-ben megmérgezték (néhány órával azelőtt, hogy egy konferencián közzétehette volna az 1935 és 1938 közötti kutatási eredményeket). Ezt követően megsemmisítették az általa alapított társaság szinte minden iratát. Nem sokkal utána fegyveres merényletet követtek el a Rife-al rokonszenvező dr. Raymond Seidel[132] ellen. Ellopták Rife univerzális mikroszkópjának kvarcprizmáját, és ezzel használhatatlanná tették a készüléket. A frekveciakészülé­keket gyártó cég tönkrement egy koholt perben, a módszert használó orvosokat pedig megveszteget­ték vagy megfélemlítették. Végül magát a tudóst is bíróság elé állították, és elkobozták minden kutatási eredményét, följegyzését és iratát. Az idegileg összeroppant Rife 1946 után eladta laboratóriumát.[133]

Ellenségei olyan alapos munkát végeztek, hogy a későbbiekben Rife kísérleteinek megismétlése, technikájának újraélesztése lehetetlenné vált. A rekonstruálást az is nehezíti, hogy 1939 után alig maradtak néhányan, akik egyáltalán bemerték vallani, hogy valaha is találkoztak vele. A Rife-mód­szer feltámasztására irányuló törekvésekben csak néhány megmaradt iratra és levélre, valamint a fel­épült betegekről rendelkezésre álló beszámolókra lehet támaszkodni. Ez esetben is ugyanaz történt, mint a Tesla-konverterrel. Azt is az 1930-as években találták fel Amerikában, és hasonló okok miatt semmisítették meg. De nagy árat fizettünk érte. Ennek következménye a globális felmelegedés, az ózonlyuk, a természet rohamos pusztulása. A Rife-féle gyógyító eljárás mellőzéséért pedig évente több száz millió ember halálával fizetünk világszerte. Ez a módszer ugyanis nem csak a rák, hanem az AIDS, a tuberkulózis és minden egyéb fertőző betegség felszámolására, maradéktalan gyógyítására is alkalmas lenne. Ráadásul nem kerülne semmibe. A betegek családtagjai nem roppannának bele a rendkívül költséges hagyományos gyógyítás költségeibe, és a társadalombiztosítás se került volna az összeomlás szélére. Csakis mi tehetünk arról, hogy ide jutottunk. Megérdemeljük a sorsunkat.[134]

 

Figyelnek minket

 

A parapszichológiai jelenségek kutatói a jövőben sem fognak unatkozni. Rengeteg olyan jelenség titkának a megfejtése vár rájuk, melynek okáról ma még sejtelmünk sincs. Ezek egyike a korábbi elsö­tétedések rejtélyes sorozata. Hiteles feljegyzések szerint 1884. április 26-án délben az angliai Preston­ban az ég váratlanul úgy elsötétedett, hogy az állatok aludni tértek. 20 perccel később újra kisütött a nap. Abban az időszakban sem nap-, sem holdfogyatkozás, de még felhő sem volt az égen. Ennél is különösebb elsötétedést jegyeztek fel Londonban 1763. augusztus 19-én. Itt az volt a legfélel­me­te­sebb, hogy a sötétségen a gyertyák és a lámpások fénye sem tudott áthatolni. Ha az sűrű füst lett vol­na, akkor nyomott hagyott volna a tárgyakon, illetve a szaga beivódott volna a textíliákba, de efféle hatást nem tapasztaltak.

Később ez a jelenség országnyi méretekben is megismétlődött. 1780. május 9-én délelőtt 10 órakor sűrű sötétség borította el Kanadát, valamint New York keleti és Pennsylvania északkeleti részét. Az egész úgy kezdődött, hogy északkeleten minden ok nélkül köd keletkezett, amely erős széllel gyorsan tovaterjedt. A térségben az összes lámpát meg kellett gyújtani. Délután 1 órakor az égbolt olyan volt, mint egy csillagtalan éjszakán. A lakosságot pánik fogta el, és a templomokba siettek abban a hitben, hogy elérkezett az utolsó ítélet napja. Délután 5 óra felé a sötétség már akkora volt, hogy a szemtől néhány centiméterre levő fehér papírlapot sem lehetett felismerni. Majd amikor a legmélyebb volt a sötétség, halvány fénysugár tört át rajta. Ekkor minden tárgy fantasztikus színárnyalatokat öl­tött, miközben zöldes világosság szűrődött át a homályon. A sötétség csak másnap hajnalban 1 óra körül kezdett szétoszlani. Végre felbukkant a vérvörös színű Hold. Azután szabályosan pirkadt, és újra megjelent a Nap, mintha mi sem történt volna. Ilyen esetek később is előfordultak. 1886-ban Wiscon­sinban a nappal kellős közepén olyan sötétség keletkezett, mintha éjfél lenne. A teljesen megdöbbent emberek eszüket vesztve összevissza futkároztak. 1904 decemberében a Tennessee államban levő Memphisben délelőtt 10 órakor kb. negyedórán át a legtökéletesebb sötétség uralkodott.

Erre a jelenségre nem találtak semmilyen logikus magyarázatot. Így nem gondolhatunk másra, mint hogy valamilyen Földön kívüli beavatkozás történt. Egy nálunk jóval fejlettebb civilizáció a magasból besugározta a légkörünket. Az UFO-ikon elhelyezett sugárágyúk olyan energiarészecskéket juttattak a levegőbe, amelyek elnyelték a fotonokat. A normális látási viszonyok csak ezek eloszlása után álltak helyre. A dátumok viszonylagos közelisége folytán az is lehet, hogy a föld alá kényszerült civilizációk egyike kifejlesztett egy új zavarkeltő fegyvert, és ezt rajtunk próbálták ki. Ennél valószínűbb ma­gyarázat, hogy ezeket az akciókat figyelemfelkeltőnek szánták. Így akartak elgondolkodtatni bennün­ket. Ily módon kívánták a figyelmünket a parajelenségek felé terelni. Tisztában vannak vele, hogy az ember csak az után kezd el érdeklődni, csak olyan jelenséget próbál maga is előidézni, amelyről tudo­mása van. Előbb-utóbb, ha másként nem, hát a véletlen folytán mi is rájönnénk ezekre a dolgokra, de a számunkra kijelölt út a gyorsított evolúció, melynek előfeltétele, az időszakonkénti segítség. Ennek első állomása a figyelemfelkeltés. Ez már kétszáz éve megtörtént. A következő lépést nekünk kell megtenni, ha további segítséget várunk.

[

Az 1990-es évek elején kínai kutatók a lhászai palotában eddig ismeretlen szanszkrit dokumentumokra bukkantak. A fordítással dr. Ruth Reyna-t a Csandigar Egyetem kutatóját bízták meg. A szöveg értelmezése során kiderült, hogy az ősrégi dokumentumok csillagközi utazásra alkalmas űrhajók építéséhez adnak útmutatást. Világos és egyértelmű utalások tanúsították, hogy a szerkezetek működése az antigravitáción alapult. Ugyanazon a lagima-nak nevezett erőn, amely a hindu jogik sze­rint képessé teszi az embert a levitációra. A szövegből kiderült, hogy az évezredekkel ezelőtt indiaiak gyakran utaztak ezeknek az „astra”-nak nevezett járműveknek a fedélzetén távoli földrészekre, illetve a Holdra. (A Rámájana pontos leírást ad egy holdutazásról, amit egy vimana fedélzetén tettek meg.) Az írás arra is kitért, hogy az antima, a láthatatlanság sisakja bárkit képes volt láthatatlanná tenni, a garima pedig olyan súlyossá varázsolta az embert, mint az ólomhegy. Ezek az eszközök valószínűleg mesterségesen idézték elő azokat a jelenségeket, amelyek az agyfrekvencia lecsökkentésével is elér­hetők.

Ezeket a parapszichológiai képességeket a védikus irodalom ismerteti részletesen. Összefoglaló né­ven sziddhiknek nevezik őket. A sziddhik hosszas meditációs gyakorlatok vagy a szellemi jóga műve­lése során sajátíthatók el. Ezek egyike a mentális kommunikáció és gondolatolvasás. Nyugati szakkifejezéssel: telepátia. Elődeink számára még természetes dolog volt a nagy távolságból való látás és hallás képessége. A közismert indi­ai kötéltrükk előidézésére az illúzióképek teremtése gyakorlat elsajátítása teszi képessé a jogikat. A fentiekben említett láthatatlanságot az antardhana sziddhi segítségével segédeszközök nélkül is előidéz­hetjük. A levitáció illetve antigravitáció képességére a laghima sziddhi gyakorlása ad lehetőséget. Ide tartozik a gravitációs vonzás megnövelése, vagyis a test földhöz cövekelése. A tár­gyak és élőlények strukturális sérülések nélküli méretváltoztatására (nyújtására vagy zsugorítására) az anima- és mahima sziddhi elsajátítása tesz alkalmassá. A dimenzióközi utazás képességét a prapti sziddhi biztosítja. Ezzel a képességgel rokon a vihaysá, ami nem más, mint tárgyak teleportálása. Önmagunk egyik helyről másikra teleportálását a mano-java gyakorlat biztosítja az elme segítségével.

A távhip­nó­zis és gondolatirányítás használatára a vasita sziddhi gyakorlói tehetnek szert. A hipnózisnak ez a sajátos módja lehetővé teszi, hogy az emberek gondolatait nagy távolságból ellenőrizzük. (Mellesleg a para­pszic­hológia jelenségek jelentős része pszichedelikus szerekkel, kémiai úton is előidézhető. Erre a célra kü­lönféle növények, gombák levét szokták alkalmazni. A mágiával foglalkozó szakirodalom szerint a si­sakvirág pl. súlytalanságot vált ki.) Létezik egy olyan gyakorlat is melynek során különböző (akár állati) formákban jelenhetünk meg, illetve ezek illúzióját kelthetjük a szemlélőben. Végül a 10. sziddhi gyakorlása során asztráltestben beléphetünk mások fizikai testébe, és ellenőrizhetjük azt. Ugyanezt megtehetjük különböző tárgyakkal, illetve növényekkel, állatokkal is. Mint látható a sziddhik szinte az összes parapszichológiai jelenséget felölelik. A Földön kívüli civilizációk is ezeket alkalmazzák a látogatásaik során.

 

A Mahábhárata titokzatos repülő szerkezeteiről sokan hallottak. Ezek létezését más ősi írások is megerősítik, sőt sok olyan részletekkel szolgálnak, amelyek még hihetőbbé teszik az ismert beszámo­lókat. 1875-ben egy indiai templomban találtak rá a Vaimanika Szasztra-ra, amely a vimanák hosszú útra történő felkészítésével, a viharban történő repülés szabályaival, és a napenergia felhaszná­lásával kapcsolatos teendőkkel foglalkozik. Olyan az egész, mint egy modern pilótaképző tankönyv azzal a különbséggel, hogy ebben a korban nem repülőgépeket, hanem diszkosz-, szivar- és harang alakú re­pülő szerkezeteket használtak. Repülési módjukat tekintve sem hasonlítottak a mi gépeinkhez, mert az aerodinamikai törvényeknek fittyet hányva repültek. „Erős fényt bocsátottak ki magukból, akár az iz­zó parázs, és gyakran lebegtek a talaj és a víz felett.” A láthatatlanná válás szintén nem okozott nekik gon­dot, mivel hol eltűntek, hol hirtelen megjelentek. Az emberek csak találgatták, hogy éppen hol lehet­nek. (Ezeknek a járműveknek a képe olyan mélyen rögződött az indiaiak emlékezetében, hogy a későbbi sztúpákon is megörökítették őket. A templomok tetejét fedő harang alakú képződmények va­lójában nem mások, mint a kozmikus utazásokra is alkalmas repülő szerkezetek hű ábrázolása.)

A még régebbi források ábrákat és diagramokat is tartalmaznak. A leírások felsorolják azt a 16 anyagot, amelyből a járműveket készítették. A szöveg külön kitér a hőelnyelő alkatrészekre, és emlí­tést tesz 31 kiegészítő elemről. Az üzemanyag felsorolásánál a higanyalapú energiakisugárzó mel­lett egy bizonyos sárgásfehér folyadék is szerepel, ami kísértetiesen hasonlít a gázolajra. A Szamara Szutrádhara szerint a vimana vasból készült, hajszálpontosan illesztették össze, és a felülete simára volt csiszolva. A meghajtóerőt „a hátulsó nyíláson át lángszerűen kilövellt higanyerő” biztosította. Ez a mű tudományos alapossággal elemzi az egyes röppályákat. Oldalak foglalkoznak a felszállás, a levegőben való manőverezés és a leszállás technikájával. Még a kényszerleszállás módjára is kitérnek, sőt meg­említik a madarakkal való ütközés lehetőségét. A leírásokból az is kiderül, hogy ezek a járművek nem itt a Földön készültek. A technikai jártasságukról híres dánavák építették őket, akik a Taltala bolygón éltek a Danavas királyságban.

A leírásokból ítélve ezek a járművek nem voltak túl fejlettek. Bár a meghajtásukhoz többnyire anti­gravitációs energiát használtak, voltak náluk jobbak is. A Rámájana és a Mahábhárata részletesen be­számol azokról a borzalmas csatákról, amelyeket az indiai népet támogató civilizáció és az asvin néven említett atlantisziak vívtak egymással a Holdon és a Föld légkörében. Az atlantiszi űrjárműveket vailixi-nak nevezték. Szivar alakúak voltak, és nemcsak a levegőben, hanem a víz alatt és az űrben is jól mozogtak. Ebből az is kiderül, hogy ez az időszak már jóval az özönvíz utánra tehető. Az özönvíz előtt ugyanis az atlantiszi civilizáció még nem érte el azt a szintet, hogy UFO-szerű járműveket alkot­hatott volna. A katasztrófából kimentettek fejlődése azonban az Atlanti-óceán alatt kialakított élettér­ben tovább folytatódott, és néhány ezer év után meghaladta az Indiában tevékenykedő földönkívüliek szintjét.

A két civilizáció közötti háborúk nem egyszer atomfegyverek bevetését eredményezték, aminek legtöbbször a mi civilizációnk, vagyis a földi emberek itták meg a levét. Az ismeretlen fegyver, az „érc villámcsapás, a halál hírnöke” hamuvá égette a Vrisnik és az Andhakák népét. „A holttestek úgy összeégtek, hogy felismerhetetlenné váltak. A távolabb élő embereknek kihullott a hajuk és a körmük. Az agyagedények minden ok nélkül összetörtek, és a madarak fehérré váltak. Az elpusztított városok környékén néhány óra alatt minden élelmiszer megfertőződött, és a víz ihatatlanná vált.” A harcok kimenetele csak akkor fordult jobbra, amikor az istenek megelégelték a pusztítást, és egy magasabb létsíkról a Földre küldték Krisnát, hogy rendet teremtsen. A Mahábhárata részletesen beszámol róla, hogy a Brahmától származó fegyverekkel sikerrel vetett véget a „félistenek és a démonok hatal­má­nak”. Elővette a „célkeresővel rendelkező nyílvesszőket”, és azokkal semmisítette meg az ellensé­ges járműveket. Nem jött zavarba akkor sem, amikor az ellenfél Sivától kapott repülő szerkezetei (vas­vá­rosai) láthatatlanná váltak az égen. Ilyenkor a „napsugárszerű vessző” hangot, illetve hősugár­zást ke­resett. Torpedóink és légelhárító rakétáink működési elvét ismerve nem nehéz rájönni arra, hogy ezek a fegyverek léteztek. Az ősi indiai iratok nem a fantazmagória szüleményei, hanem hiteles beszá­molók egy olyan korról, melynek már csak a nyomai találhatók meg képzőművészeti alkotások és élménybeszámolók formájában.

Civilizációnk védelme később sem szűnt meg, csak a módszer változott. Fejlődésünk előrehaladtával a bennünket felügyelő magasabb rendű civilizációk már nem éltek köztünk. Láthatatlanná tett UFO-anyahajóikkal Föld körüli pályára álltak, és onnan figyelik a légterünket. Az engedély nélküli behatolók feltartóztatása már kint az űrben, jóval a látóhatáron kívül történik. A föld alá szorult előző civilizációk ellen azonban még a középkorban is harcolniuk kellett. Ezek a harcok sokszor a szemünk láttára folytak. 1608. augusztus elején rendkívüli események tartották félelemben Marseille és Genova lakosságát. A szemtanúk szerint több napon át légi harcok dúltak valamilyen „repülő szörnyek” között. A látványt „véres eső” kísérte Marseille és Nizza vonalában. Martigues felett pedig két titokzatos „harci repülő” vívott furcsa zajos csatát. Azóta Atlantisz lakói is lecsillapodtak, és már nem támadnak, hanem védenek minket. A pillanatok alatt helyszínre érő „ezüst flot­tájuk” az interplanetáris repülőraj fő erőssége.

A felügyeletünket végző civilizációk nem csak az ellenséges szándékú idegenektől, hanem az űrből felénk tartó aszteroidáktól is megvédenek bennünket. Erre legutóbb 2002. november 1-én került sor Törökország légterében. Két levegőben levő és két felszálláshoz készülődő gép pilótája is látta, amint hajnali 5 óra 30 perckor egy fényes repülő jármű jelent meg az égen 11 ezer méter magasságban. Mozdulatlanul állt, miközben kb. 2 Hz-es frekvenciával pulzáló sárgásfehér fényt bocsátott ki magából. Nemsokára láthatóvá vált az égbolton egy másik fényes objektum is. Rettenetesen gyorsan közeledett a Föld felé. Mint kiderült ez egy közel 100 méter átmérőjű aszteroida volt. Ahogy a korong alakú harci jármű közelébe került, hirtelen darabokra esett szét. Ha egy ekkora meteorit a bolygónknak csapódik, heves földrengéseket vált ki világszerte. Ennek elkerülése érdekében sugárfegyverrel szétlőtték az aszteroidát, amely 20-25 darabra hullva elégett a sztratoszférában.

Mivel az akciónak több száz szemtanúja volt, a média nagy terjedelemben foglalkozott az esettel. A török lapok, a rádió, a tévé, sőt a nemzetközi sajtó is felkapta az ügyet. Az illetékesek természetesen most is tagadtak, és beindult a dezinformá­ciós mechanizmus. Ismét elővették a jól ismert mesét, hogy az oroszok előző nap fellőttek egy űrhajót, és annak levált fokozati (üzemanyagtartályai) égtek el az űrben. Arra azonban nem számítottak, hogy egy amatőr videós felvette az egész eseményt, amit a tévécsatornák levetítettek. Ettől kezdve a török hatóságok mély hallgatásba burkolóztak. (Az amatőr videofelvétel megtekinthető a http://www.siriusufo.org internetes honlapon. A szemtanúk részletes beszámolója az Ufómagazin 2012. szeptemberi számában olvasható (18-19. oldalak.)

Kevesen tudnak róla, hogy 2013. február 15-én az oroszországi Cseljabinszkot is az ezüst flotta védte meg a pusztulástól. Mint ismeretes ezen a napon egy meteorit zuhant a városra. Földet érése esetén a várost és környékét leradírozta volna térképről. A légkörbe lépésekor azonban egy hatalmas robbanás történt, és a meteorit darabjaira hullott. Így is sok kárt okozott, mert darabjai 1200 embert sebesítettek meg, és jelentős kárt okoztak az épületekben is. A hivatalos tudomány a meteorit szétrobbanását a sűrű légkörrel történő súrlódással, felforrósodással magyarázta. Ily módon azonban csak az apró kavicsok, kövek semmisülnek meg. A nagyméretű meteoritok, kisbolygók nem tudnak a Föld légkörében elégni. A rejtélyt ez esetben is az amatőr videósok fedték fel. Számos fénykép- és videofelvétel készült róla, amikor a meteor közelében megjelent egy korong alakú harci jármű, amely sugárfegyverrel szétlőtte a hívatlan vendéget. Aztán egy pillanat alatt eltűnt. 

Az ezüst flotta harmadik akcióját sem sikerült eltitkolni. Egy űrmegfigyelést rögzítő esemény kiszivárgása során kiderült, hogy bizonyos méret felett már nem célszerű felrobbantani az aszteroidát, mert széthulló darabjai olyan nagyok, hogy nem égnének el a légkörben, hanem becsapódnának a Föld felszínébe. Ebben az esetben az ezüstflotta más módszert alkalmaz. Az általunk megfigyelt akció során UFO-k közrefogták a nagyméretű aszteroidát, és odébb tolták. Miután letérítették a pályájáról, már nem veszélyeztette a bolygónkat. (Ez a megoldás technikailag nem okoz semmilyen nehézséget. Az UFO-kból kiáramló koncentrált éteri energia taszítja az anyagból kiáramló gravitációs energiát. Ha az éteri energia nagyobb, mint a gravitációs kisugárzás, akkor az anyag, jelen esetben az aszteroida eltávolodik, kilökődik a pályájáról.)  

[

Az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy a Földön közel 4000 UFO-bázis van. Ezek többsége a sivatagokban, a tengerek mélyén és a magas hegyek gyomrában található. A földönkívüliek kedvelt tartózkodási helye a Himalája. 6000 méter felett gyakorlatilag megközelíthetetlen, néhány hegy­má­szón kívül senki sem jár ara. Ezért egy nagyméretű üreget alakítottak ki maguknak a hegy gyom­rában. Ebben hatalmas utasszállító UFO-kat parkoltatnak, amelyeknek majd fontos szerepük lesz az arra érdemes emberek katasztrófa előtti kimentésében. Ezeknek a járműveknek a karbantartásához azonban nagyszámú személyzetre van szükség. 2005. december 26-án az a fura helyzet állt elő, hogy nem bennünket, hanem önmagukat kellett kimenteni a bolygónkról. A 226 ezer halottat köve­telő cunamit megelőző tengerrengés ugyanis komolyan veszélyeztette az ő életterüket is. Félő volt, hogy beomlik a hegy oldala, és a Himalája maga alá temeti a belsejében tartózkodókat. Világunk leg­ma­gasabb hegye ugyanis két kontinentális lemez találkozási pontján van, sőt ezeknek a leme­zeknek a feltorlódásából keletkezett. Mivel ezek az erők mind a mai napig működnek, a konti­nens­vándorlás jelenleg is tart, könnyen előfordulhat, hogy a Himalája ismét megmozdul. Hegycsúcsok dőlnek le, új völgyek alakulnak ki. Az ijedtség tehát nem volt alaptalan. Mivel a földönkívüliek fej­lett műszerei már jóval a földrengés előtt képesek jelezni a készülő katasztrófát, az egész személy­zet elhagyta a bázist.

Erről a látványos menekülésről hindu zarándokok számoltak be, akik nem sokkal a földrengés előtt fényesen világító, meredeken felfelé szálló objektumokat láttak az ég felé repülni. A tragédiát a Föld légterétől távol, az űrből kísérték figyelemmel. A Himalájába való belépés és kilépés helyét lehetetlen megtalálni, mert semmiféle lejárat nincs a hegy gyomrába. Ezek a magas fejlettségű szin­ten álló járművek ugyanis távozáskor és visszaérkezéskor dematerializálják magukat, és étertest for­májában hatolnak át a hegy oldalán, illetve a magas fennsíkokon. Leggyakoribb behatolási he­lyük a Konga La hegylánc egyik fennsíkja, amely India és Kína között, Ladakh tartományban található. Korábban senki sem törődött ezzel a terméketlen ás ásványanyagokban szegény területtel, most azonban mindkét ország annektálni szeretné. Ennek oka nagyon egyszerű. A kínai és az indiai had­sereg már az 1960-as évek óta állandó megfigyelés alatt tartja azt a vidéket, mert gyakran látnak „föld alól felbukkanó repülő objektumokat”. Ezek a legváratlanabb pillanatban tűnnek fel, illetve nyeli el őket a föld. Az egész életüket a Himalájában leélt, sokat tapasztalt hegyi vezetők szerint „nincs ebben semmi szokatlan, mivel ezek a fények mindig is jelen voltak a térségben”. Egy eset­leges háború kipattanásának elkerülése érdekében India és Kína egyezményt kötött, amelyben Ladakh tartományt senki földjévé nyilvánították. Jelenleg a két nagyhatalom katonái farkasszemet néznek egymással Ladakh határain, és közben árgus szemekkel figyelik az érkező és távozó UFO-kat. A buddhista szerzetesek és az ott élők azonban többet látnak, mert szinte előttük húznak ma­gasba a rejtélyes járműve. A jelenség a turisták érdeklődését is felkeltette, de a határőrség újabban már nem engedi be őket Ladakhba. A speciális szakemberek és a különleges ügynökök száma azonban napról napara nő, mivel mindkét ország szeretne minél több tapasztalatra szert tenni az UFO-kkal kapcsolatban.

Az eddigi élményeik ugyanis meglehetősen negatívak voltak. 2004. február 20-án az indiai légierő MIG-21-es vadászgépe gyakorlatozás közben hirtelen eltűnt a radarernyőről. A kutató alakulat már csak a roncsokat és a pilóta holttestét találta meg. Február 26-án minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy Jaguár IAF típusú vadászgép zuhant le. A parancsnokság először balestre gondolt, de a hadgyakorlaton részt vevő katonák látták, amint egy fényes objektum átrepülte az indiai-pakisz­táni határsávot, és az égből leereszkedve földet ért. A különös járműből három, még különösebb kinézetű idegen lépett ki, valamit megvizsgáltak, majd visszaszálltak és elrepültek. Civil szemtanúk pedig azt állították, hogy mindkét repülőgépbaleset előtt rejtélyes fények villantak fel az égen, és a két vadászgép úgy zuhant a földre, mint egy darab kő. A földönkívülieknek valószínűleg nem tetszett, hogy az indiai légierő éppen a bázisuk felett tart bombázó hadgyakorlatot, és a két veszélyesnek tartott gépet sugárfegyverrel lelőtték. Ezt követően a hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, és még a két gép elvesztésének tényét is vonakodnak elismerni.

Az ellenséges szándékú idegenek nem csak a vadászrepülőgépeket, hanem a hadihajókat is gyakran célpontnak tekintik. Sokszor minden indok nélkül kilövik, felrobbantják őket. Valószínűleg így kívánják demonstrálni technikai fölényüket. Orosz tengerészeti források szerint 1999. május 18-án éjfélkor az észak-atlanti térségben tartózkodó Zsukov hadihajó legénysége egy legalább 60 méter hosszú, szivar alakú UFO-t pillantott meg az égen, amely váratlanul támadását intézett ellenünk. Szergely Vorhenov kapitány rádión értesítette a fekete-tengeri központot, és felkészült az UFO megsemmisítésére. Három perccel később újabb üzenet érkezett a bázisra.: „Az ismeretlen repülőgép tüzet nyitott ránk, feltehetően lézerfegyverrel. Találatot kaptunk a hajó derekán, visszatérünk a kikötőbe.” Nem sokkal később az utolsó üzenet: „A repülőgép ismét ránk lő. Találat a …” A mondat nem fejeződött be. A rádióösszeköttetés hirtelen megszakadt. A további fejleményekről a közelben tartózkodó norvég megfigyelők számoltak be: „A harmadik támadás során egy hatalmas tűzlabda villant a tengeren, és a hadihajóból semmi sem maradt. A jármű roncsai és a 860 főnyi személyzet nyomtalanul eltűnt.

[

A Földön kívüli civilizációk kezdettől fogva érdeklődnek a haditechnikánk után. Már nagy Sándor hadjáratait is figyelemmel kísérték. I. e. 332-ben segítettek is neki, amikor sugárfegyverekkel lerom­bolták Türosz falait, így a serege ostrom nélkül bevehette a várost. (Háromszög alakú repülő szerke­zetek többször körülrepülték a 15 méter magas falakkal körbevett várost, majd „villámmal” több helyen ledöntötték a falát.) Máskor meg rátámadtak. Amikor India meghódításra indult, egy helyütt „lángoló repülő pajzsok” támadtak csapataira. A legnagyobb érdeklődést a II. világháború műszaki új­donságai váltották ki belőlük. Megjelenésüket a szövetséges erők foo-fighterként azonosították. A né­metek azonban tudták, hogy itt nem az általuk végzett zavarkeltő akciókról van szó a kis antigra­vitációs szerkezetekkel. Ezért 1944-ben felállították a Sonderbüro 13-at, amely rövid idő alatt kiderí­tette, hogy Földön kívüli civilizációk figyelnek bennünket, rendkívül magas technikai színvonalat kép­viselő járműveiken.

Az első elgondolkodtató jelentést Fischer százados szolgáltatta, aki 1942. március 14-én a norvégiai Banaki közelében létesített titkos bázisra repült. Leszállása után közölték vele, hogy a radar egy ismeretlen repülőgépet jelzett a közelében. Erre újra felszállt, hogy azonosítsa a látogatót. 3000 méter magasságban elérte az idegen objektumot, ami egy 90 méter hosszú, és 50 méter átmérőjű, szivar ala­kú szerkezet volt. A „légi bálna” sokáig mozdulatlanul lebegett, majd függőlegesen feljebb emelkedett, és hihetetlen sebességgel elrepült. A meglepett századosnak nem voltak kétségei afelől, hogy ezt a légi járművet nem emberek készítették.

A V1 és V2 rakétákkal végzett kísérletek is nagyon érdekelték az idegeneket. 1944. február 12-én Göbbels propagandaminiszter, valamint Himmler és Kammler SS-főparancsnokok jelenlétében a né­metek fellőttek egy kísérleti rakétát, melynek repülését filmre vették. A későbbi vetítésen tisztán lát­szott egy gömb formájú objektum, ami hol a rakéta mellett, hol körülötte repült. Először a szövetsé­gesek megfigyelő repülőgépének vélték a szerkezetet, de a kémjelentések alapján kiderült, hogy az an­goloknak is voltak ilyen élményeik. Ők meg a németekre gyanakodtak. Egy idő után rájöttek, hogy itt egy harmadik hatalomról van szó, amely mindkét felet figyeli. A rejtélyes idegenek kilé­té­nek kiderí­té­sére a németek létrehoztak egy UFO-kutató hivatalt is, Uranus fedőnéven. (Ekkor még nem UFO-nak hívták az azonosíthatatlan repülő szerkezeteket, hanem Feuerball-nak.) A Messe­r­schmitt vadászgép próbarepülései sem kerülték el a földönkívüliek figyelmét. 1944. szeptember 29-én egy berepülőpilóta az újonnan kifejlesztett ME 262 Schwalbe típusú gépet próbálta ki, amikor két fényes objektumot pil­lantott meg a távolban. Teljes sebességgel rárepült az ismeretlen gépekre. Néhány másodperc múlva szembe találta magát két szivar alakú repülő szerkezettel. Nem sokáig tudott farkasszemet nézni ve­lük, mert a közel 100 méter hosszú járművek iszonyatos sebességgel távoztak.

[

Az érdeklődés később sem szűnt meg, sőt kiszélesedett. Az első és második típusú találkozásokat harmadik és negyedik típusú találkozások követték, vagyis az idegenek személyes kapcsolatba léptek velünk. Az elrabolt személyek azonban többnyire egyszerű, műszakilag képzetlen emberek vol­tak, így csak kevesen adtak hitelt a beszámolóiknak. Sokak szerint a kétségek eloszlatásának, a technikai ismeretek átadásának az lenne a legcélszerűbb módja, ha egy UFO leszállna a Tudományos Akadémia udvarára, ahol az Amerikai Fizikai Társaság ülését tartja, és az ufonauták próbarepülésre vinnék a tudósokat. Kétségtelen hogy ez az akció egy csapásra eloszlatná a tudományos világ Földön kívüli élettel kapcsolatos kételyeit, de sok hátrányos következménye lenne. A korábban elmondottakon kívül a magasan fejlett idegenek nyílt fellépése önkéntelenül is negatív következtetéseket váltana ki az emberekben. Civilizációnk olyan gyengének és primitívnek érezné magát, hogy elveszítené az életképességébe vetett hitet. A több ezer, sőt sok esetben több százezer éves fejlődésbeli különbség óhatatlanul is összehasonlítási alapot teremtene az ő és a mi világunk között. Ez olyan sokkot váltana ki bennünk, ami elvenné az életkedvünket. Az sem kizárt, hogy sok emberben rémületet keltene a kiszolgáltatottság érzése, hogy olyan civilizáció telepedett rájuk, akikkel szemben semmi esélyünk sincs. Különböző rémhírek is lábra kaphatnának, mely szerint rabszolgasorba taszítanak, vagy kiirtanak bennünket, hogy megszerezzék a bolygónkat. A fejlődés elején járó fajok csak úgy tudják az önbecsülésüket megőrizni, ha semmi sem ingatja meg a hitüket abban, hogy teljes mértékben uralják a saját életüket.

Sokat elárul a felvilágosítás járható útjáról egy Földön kívüli civilizáció üzenete: „Sokszor próbáltunk már segíteni nektek, de nem tudjuk megváltoztatni a belső éneteket, amíg ti sem akarjátok másképp szemlélni a világot. Amíg nem léptek magasabb spirituális szintre, nincs értelme felvenni veletek a kapcsolatot, mert nem vagytok elég érettek az együttműködésre. Pedig a gondolkodásotok végtelenül széles skálán mozog. Ezt ki lehetne használni. Képesek lennétek arra, hogy felemelkedjetek, és megismerjétek az univerzumot. De kicsinyes, másodrangú problémákkal vagytok elfoglalva. Na­gyon nehezen tudtok egymásra hangolódni, együttműködni. Még mindig sokat háborúztok, és a fegyverekkel pusztítjátok önmagatokat. Így nagyon nehéz lesz új korszakot bevezetni.

Ha bizonyossá válik számotokra, hogy léteznek más fajok is körülöttetek, félelem lesz úrrá rajtatok. Nem vagyunk elérhetetlen faj, elérhetetlen távolságban. Ti intézitek úgy, hogy ne kerüljünk közelebb. Igazából nem is akartok megismerni bennünket. Ha akarnátok, keresnétek minket, mindnyájan kutat­nátok utánunk. A világotok is csak úgy ismerhető meg, ha elmerültök benne. Merüljetek a mélyére, és ismerjétek meg a működését. Mindig az a helytálló, amit már kipróbáltatok. Ha semmit sem próbáltok ki, és semmin sem gondolkoztok el, miből gondoljátok, hogy mások ezt megteszik helyettetek. Még mindig nem értitek meg azt, hogy bizonyos dolgokat saját magatoknak kell megoldanotok. Mi nem avatkozhatunk az életetekbe, nem cselekedhetünk helyettetek.”

[

Az Ummo bolygóról érkezett idegenek sem tudtak rajtunk segíteni. Az ummiták 1960 óta éltek köztünk. Három évtizedig figyeltek minket, majd úgy döntöttek, hogy elhagyják a bolygónkat. Búcsúzóul azonban az alábbi üzenetet juttatták el hozzánk:

„30 éve tanulmányozzuk tudományotokat, kultúrátokat, történelmeteket és civilizációtokat. Mind­azt az információt, melyet a Földön összegyűjtöttünk, egy titánium-kristály adathordozón magunkkal vittük. Ittlétünk során demonstráltuk számotokra kultúránk és technológiánk parányi szeletét – ám az átadott információk szűkössége miatt, az hatékonyan nem használható fel a mindennapi gyakorlatban. Mindezt azért tettük így, mert szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a tudományotokat elsősorban háborúskodásra és önmagatok pusztítására használjátok. Civilizációtok folyamatos és elsődleges célja a háborúskodás, egymás legyilkolása, az önpusztítás. Úgy viselkedtek, mint a gyerekek, akik iszonyatos és veszélyes játékokkal szórakoznak, melyek majd elpusztítanak benneteket. Sajnos SEMMIT SEM TEHETÜNK értetek, mert a kozmikus törvény kimondja, hogy minden világnak a saját útját kell járnia, akár túléli, akár elpusztul. Ti a második lehetőséget választottátok. Magatokkal együtt elpusztítjátok bolygótokat. Megsemmisítitek a fajokat, szennyezitek a légkörötöket, a tengereiteket egészen addig, amíg ezek a folyamatok már visszafordíthatatlanná válnak. Szomorúan ugyan, de tudomásul vettük őrült döntéseteket és elfogadjuk, hogy a döntés joga csakis a tietek.

Nem tudunk messzire látni a jövőtökbe, mert viselkedésetek teljességgel megjósolhatatlan, egyfajta paranoia közeli állapotban vibrál. Mi a kozmoszbeli idősebb testvéreitek vagyunk, ezért továbbra is aggódva figyeljük a tevékenységeteket. Beavatkozni ugyan nem tudunk az életetekbe, de teljes szívvel kívánjuk, hogy sikerüljön megváltoznotok. Ne pusztítsátok el a csodálatos kék bolygótokat, e ritka adottságú légkörrel rendelkező világot, mely oly csodálatosan lebeg az űrben, és nyüzsög rajta az élet!” A földönkívüliek másik csoportja ezt üzente nekünk: „A Föld nevű bolygó gyönyörű, szépek a házaitok, a földjeitek, a virágaitok, de főképp a folyóitok. A pusztulás azonban nem marad abba, ha öldöklitek egymást. Nem segíthetünk, ha ti sem segítetek egymáson.” (A Földön kívüli megfigyelők tevékenységéről szóló részletes beszámoló a Színes UFO 2005. márciusi számának 17-32. oldalain olvasható.)

[

Sokak szemében azért nincs hitele az ezotériának, mert hiányolják az elméleti ismeretek gyakorlatba való átültetését. Így azt hiszik, hogy ez az egész humbug, megvalósíthatatlan kitaláció. Csúcsos sipkás, elborult tekintetű mágusok hagymázas víziója. A valóság azonban rácáfol erre a tévhitre. Törté­nelmünk során még soha nem született annyi paratudományokon alapuló találmány, mint a XX. szá­zad végén, és a XXI. század elején. Főleg a szabadenergia-kutatás, a szabadenergia kinyerése terén aktívak a feltalálók. De hol vannak ezek a találmányok, miért nem találkozhatunk velük az üzletekben? Miért nem vásárolhatjuk meg, miért nem használhatjuk őket? Erre a kérdésre az Index internetes újság 2004. július 6-i számában kaphatunk választ „Ügynökök szűrik a benyújtott találmányokat” címmel:

„Az amerikai kormányzat hosszú évek óta több ezer szabadalmat tart kvázi parkolópályán, eltiltva az eredeti feltalálót ötlete hasznosításától, a terület további vizsgálatától, sőt a vele esett sérelmek elpanaszolásától. Az indok minden esetben nemzetbiztonsági megfontoláson alapul, és ha a feltaláló megszegi a tiltást, tízezer dollárig terjedő pénzbüntetést és kétéves börtönt kockáztat. Az USA-ban érvényben lévő szabadalmi törvény (Invention Secrecy Act) több mint fél évszázada megbízhatóan tartja vissza a nyilvánosságtól számtalan feltaláló ötletét. Aki a szabadalmi eljárás megindítása után belefut a „Secrecy order” (Titoktartási rendelkezés) névre hallgató intézkedésbe, attól bekérik az összes kutatási eredményét és működő modelljét, majd titoktartási nyilatkozatban kell vállalnia, hogy az adott területen nem vizsgálódik tovább.

Az eredeti megfogalmazás szerint a titoktartási rendelkezés a nemzetbiztonsági szempontból érdekes találmányokra terjedhet ki, miközben minden egyes letiltó határozatot évente meg kell újítani. Ennek ellenére folyamatosan több ezer találmány van talonban – állapította meg az amerikai tudósok föderációja (FAS) – sőt szerintük az elmúlt években még fokozódott is a titkosítási verseny. Az Inter­neten több helyen is hozzáférhető a titoktartási nyilatkozat hiteles szövege. Ennek alapján a Secrecy order alá vont személynek részletesen be kell számolnia, hogy a szabadalmi hivatalon kívül kivel osz­totta még meg találmánya részleteit. Ha az érintett amerikai állampolgár, akkor a következő lépés a ti­toktartási nyilatkozat aláírása. Társfeltalálói viszony esetén az eljárás bonyolultabb. Ilyen­kor az irat még azt is megtiltja, hogy a feltaláló értesítse a külföldi érintetteket a hivatali döntésről. Ehelyett meg kell adnia a beavatottak nevét, címét, és hogy mely részletekről van tudomásuk. Velük ugyanis a meg­felelő szervek beszélgetnek majd el.

Ha a feltaláló a tiltás ellenére nyilvánosságra hozza a szabadalmi beadványa részleteit, vagy más országban próbál rá szabadalmat bejegyeztetni, tízezer dollárig terjedő pénzbüntetést és két éves bör­tönt kockáztat. Ezért cserében semmilyen kompenzálásban, anyagi kártérítésben nem részesül. (A tit­kosítási rendelkezés külön hangsúlyozza, hogy kibocsátása nem igazolja semmilyen formában a talál­mány működőképességét vagy használhatóságát.) Ilyen feltételek mellett sokan már azt tanácsolják, hogy az USA szabadalmi hivatalában (Patent & Trademark Office, PTO) senki ne próbálkozzon energetikával, gravitációval és szupravezetéssel kapcsolatos találmányt benyújtani. Ezek ugyanis olyan kulcsszavak, amelyre a találmányokat megszűrő bizottság azonnal reagál. Egy 1971-es, immár nyilvá­nos listában felsorolják, mely területeken következhet be könnyedén a titkosítás.

A FAS szerint az amerikai hadsereg, a haditengerészet és légierő, az energetikai tárca, a NASA és az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) képviselőinek minden egyes USA-ban benyújtott szabadalomra „megállítási joga” van. Korábban csak a védelmi tárcával szerződött cégek számíthattak a szabadalom titkosítását kimondó határozatra. Az USA területén történt terrortámadások árnyékában azonban már a független civil vállalkozásokat is mind gyakrabban kötelezik az általuk kidolgozott technológia nem­zetbiztonsági megfontolásokból történő átadására. Ez az eljárás tetemes pénzügyi veszteséget okoz ne­kik. Miután az állam ráteszi a kezét az eredményeikre, még a horribilis kutatási költségeiket sem tudják visszanyerni. Nem kezdhetik el a gyártást, nem tehetnek szert bevételre, nem kamatoztathatják több éves munkájuk, erőfeszítésük eredményét. Ez a kisebb vállalkozások tönkremenetelét eredményezi. Ráadásul még nem is panaszkodhatnak emiatt, mert ha újságírókhoz vagy a nyilvánossághoz fordul­nak, börtönbe csukják őket.

A rakétavédelmi rendszerek fejlesztőit nem éri meglepetés a hivatal működésével kapcsolatban, mert ők eleve katonai megrendelésekre számítanak, és már a szabadalmi beadványuk is titkosított ele­mekből áll. Másokat viszont derült égből villámcsapásként ér a kisajátító határozat. Ha pl. számító­gépes hálózatokra biztonsági alkalmazást készítenek, vagy arcfelismerő rendszert fejlesztenek ki a bankok számára, könnyen lecsaphat rájuk a Secrecy order. Az alkalmazást, gyártást letiltó döntés in­doklásához pedig elegendő, ha a kormányzati hivatalnokok szerint a szabadalmi beadvány nyilvános­ságra kerülése államérdeket sért. Mivel ma már az elbírálás feltételei nem nyilvánosak, igen nehéz a szabadalomra ácsingózóknak előre megjósolniuk a beadvány sorsát. A fent említett 1971-es lista alapján a 70-80%-os hatékonyságú energia-átalakító technológiák, és a 20%-nál jobb hatásfokú napelemek is veszélyben voltak.

Az amerikai titkosítási őrület az 1990-es évek elején tetőzött. Akkor egyes években hatezernél is több találmány számított tabunak. 1993-ban pl. még a nagy sebességű fényképezési eljáráson dolgozó cégek, és felfújható csónakok gyártói is bekerültek a titkosításra jelöltek közé. (Róluk is csak azért tudunk, mert végül megúszták a minősítést.) A FAS statisztikái szerint a szeptember 11-i sajnálatos eseményeket követően jelentősen megugrott az állam által felügyelet alá vont szabadalmak száma. A szervezet legaggasztóbbnak az egyszerű magánembereket érintő ügyek szaporodását tartja. A 2002-2003-ban született 133 Secrecy order közül 75-öt magánszemély kapott kézhez. Ez nem csak anya­gilag teszi tönkre a magánfeltalálókat, hanem erkölcsileg is megsemmisíti őket. Éveken, évtizedeken át dolgoznak éjt nappallá téve. Legtöbbször a családjukat is nyomorba taszítják, majd amikor elérkezik munkájuk kamatoztatásának időszaka, megjön a titkosítási határozat. Nem csak a remélt haszon ma­rad el, még a befektetett pénzüket sem nyerhetik vissza. A munkájuk is kárba vész. (Ha a feltalálás helyett alkalmazottként tevékenykednek, a hosszú évek alatt vagyonnyi összeget kereshettek volna.)

2001-2002-ben összesen 4792 korábbi szabadalom nyilvános hozzáférhetőségét tiltották meg az USA-ban. Egy évvel később, a minden egyes esetre kötelező éves felülvizsgálat ellenére ez a szám 4838-ra nőtt. A 12 darabos növekményre nincs magyarázat. Mint ahogy a hivatal működése sem ellenőrizhető, a határozatuk sem kérdőjelezhető meg. Bár az amerikai szabadalmi törvény előírja a titkosítás alá vont esetek rendszeres felülvizsgálatát, az eljárás igen bonyolult, és a kisajátításra jogosult különböző védelmi szervezeteknél eltérő a menete. Néhány feltaláló azonban foggal-körömmel harcolt az igazáért, és az érdekesebb esetek joghallgatók okulására szolgáló perekké váltak. Ezeknek a pereknek a kimenetele azonban már eleve eldöntetett. Ezeknél az eljárásoknál is bebizonyosodott, hogy az állam nemzetbiztonsági okokra hivatkozva azt tesz, amit akar. A szerencsétlen magánfeltalálók helyzetét pedig még az Amerikában tetemes ügyvédi költség is sújtja.” Hát ezért nem árasztják el az üzleteket az ezoterikus találmányok. Különféle meggondolásokból már a gyártásig sem jutnak el. Pedig rengeteg van belőlük. A legjobbakról sosem fogunk hallani, még a létezésüket is titkolják.

Külföldön sem jobb a helyzet. A benyújtott találmányokat minden országban biztonsági szűrésnek vetik alá. Ha a társdalomra veszélyesnek tartják, elküldik a Nemzetvédelmi Hivatalnak, vagy a Hon­védelmi Minisztériumnak. Az sem jó, ha a találmány az átlagosnál nagyobb haszonnal, vagy techno­lógiai áttöréssel kecsegtet. Ilyenkor az Ipari Minisztérium teszi rá a kezét. A titkossá nyilvánítás után azonban a hasznosítás rendszerint nem indul be. A különböző hivatalok „malmai olyan lassan őröl­nek”, hogy mire történik valami az ügyben, a szabadalom többnyire elavul. Az is előfordul, hogy az elbírálásra kiadott intézetben egyszerűen ellopják a találmány lényegét, és később sajátjukként szaba­dalmaztatják, vagy titokban gyártásba veszik. (Ezt nem ők teszik meg, hanem kiadják egy harmadik cégnek, akinek a neve sehol sem szerepel az ügymenetben.) Miután ennek az eljárásnak minden lépése titkos, lehetetlen ezeket az eseteket feltárni, a plágiumot bizonyítani. (Azért sem göngyölíthetők fel az ilyen ügyek, mert ezek a manipulációk mostanában már nem vezetői utasításra történnek. Sokkal gyakoribb eset, hogy az elbírálást végző személy tájékoztatja egy másik cégnél dolgozó haverját az ötletről, aki aztán újításként vagy szolgálati találmányként beadja a munkahelyén, majd a haszonból részesíti őt.)

Ilyen körülmények között valóban nem érdemes csúcstechnológiával foglalkozó szabadalmat benyújtani. Az amerikai Hamel példáját követve akkor jár el a feltaláló a leghelyesebben, ha az eredményét nyilvánosságra hozza, felteszi az Internetre. Ha szerencséje van, a találmányát alkalmazni kívánó cég szakértőként meghívja, és talán még know-how díjat is hajlandó fizetni neki a legyártott termék után. Ha nem, akkor legalább erkölcsi haszna származik a munkájából. A nyilvánosságra hozással senki sem vitathatja el az elsőbbségi jogát, ami egy későbbi tudományos díj esetleges odaítélésénél nagyon fontos. Nem elvetendő előny az sem, hogy a nyilvánosság elé tárással elősegíti a tudomány fejlődését, a világ előbbre jutását. Ha az élete folyamán nem részesül semmilyen jutalomban, a nyilvános elismerés akkor is azzal az érzéssel tölti el, hogy nem élt hiába.

A titkosított találmányok tulajdonosai viszont egy életen át őrlődnek, szenvednek. Kezdetben azért, mert nem engedik kamatoztatni a találmányukat, később pedig azért, mert már senki sem érdeklődik az elavulttá vált eredményük után. Az eljárást időközben újra feltalálta és nyilvánosságra hozta valaki, vagy született egy tökéletesebb megoldás. Így még a nevük sem marad fenn az utókornak. Egy túl­világi üzenet így fogalmazza meg ennek a jelenségnek az okát: „A tiéd csak a mű, nem pedig a gyü­mölcse.” Sok viszontagságot megért feltalálóink ezt az üzenetet így fogalmazták át: „A feltaláló büntetése, hogy nem lehet haszna a találmányából.” Ha Isten sem akarja, hogy a munkánkból meggazdagodjunk, legalább a nevünk maradjon fenn ebben az ordas eszméket követő világban.

 

Az ezotéria lejáratói

 

Az ezotéria hitelét, társadalmi elfogadását leginkább a művelői hátráltatják. Kevés a felvilágosult, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező jó szakember. Annál több viszont a szélhámos, a sokszor igen veszélyes álpróféta, és a félművelt, tájékozatlan amatőr. Ők azok, akik szeretnének érteni ehhez a szakmához, de nincs elég türelmük az ismeretek elsajátításához. Így azt terjesztik a környezetükben, ami itt-ott rájuk ragadt. Ezek a töredékinformációk azonban egymáshoz illesztve nem szakvéleményt, hanem nevetséges maszlagot eredményeznek. A fél füllel hallott információk összezagyválásának eredménye az a rádióban elhangzott hozzászólás is, mely szerint: „Szinte orvosi tény, hogy körülvesz bennünket egy hétrétegű fényruha. Beavatást nyernek ebbe az egyszerű fiziológiai összefüggésbe, mely szerint a nőknél két hasi csakra tárolja a negatív energiát. A rossz párkapcsolat eldugítja az örvényeket, megzavarja az aurát, ennek következtében a bélsár egy része felrakódik a hasfalon. A nők lelkileg elkezdenek enni, de minden rendbe jön, ha a csakrákat ráhangoljuk a normál zenei A-hangra.” Utána megtudtuk még, hogy a „látók holisztikus háromszöge háromszögben áll”. Ezt az épületes halandzsát csak az álpróféták tudják felülmúlni.

Biegelbauer Pál természetgyógyász szerint: „Az álpróféták kínosan ügyelnek rá, hogy lehetőleg minden szavuk szent kinyilatkoztatás legyen. Szájukból csak úgy röpködnek a szanszkrit, görög, latin és középkori mágikus szavak, alkimista kifejezések. Azonban többnyire hibás kiejtéssel, és anélkül hogy tisztában lennének a jelentésükkel. Nem egy olyan csodabogár van közöttük, aki nem mer kezet fogni senkivel, mert »ráragadnak a negatív erők«. Nem ül le egy székre anélkül, hogy ingájával vagy varázsvesszejével be ne mérné annak erőterét. Páciensei körül akkurátusan söpörgeti a semmit. Miközben óvatosan átugrálja a kezével lesöpört káros hullámokat, bizalmasan elárulja, hogy a Szíriuszról jött, vagy valamelyik bibliai szent XX. századi reinkarnációja. Ezek a »csodadoktorok« az emberi kiszolgáltatottságra és hiszékenységre alapozzák tevékenységüket, és hatalmas összegeket zsebelnek be szemfényvesztő üzelmeik révén.

A bio-, kozmo-, sőt isteni energiák vásári fitogtatása, az univerzum titkairól alkotott hagymázas elképzeléseik unos-untalan hangoztatása, a boldog-boldogtalant diagnosztizálás, a másokat tolakodóan gyógyítani akarás, az örökös inga- és vesszőlengetés mögött többnyire egy feltűnési viszketegségben szenvedő szürke kisember áll, aki így próbál kitörni mindennapi életének szánalmas, üres világából. Az álpróféták, a kuruzslók, a szélhámos jósok térnyeréséhez nagyban hozzájárulunk mi is. A Biblia így ír az álprófétákról, a kuruzslókról: „Az egészséges tanítást elviselhetetlennek tartják, ezért saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak gyógyítót, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják fülüket, de a mesékhez odafordulnak.”

Aki valóban különleges képességek birtokosa, az sohasem törekszik arra, hogy mások csodálják. Tisztában van azzal, hogy adottságai nem mások elismerésétől függnek, hanem egyszerűen csak vannak. Képessége nem dicsőség, hanem adottság, és felelősség. Nem csak áldás, hanem teher is. Ingyen ajándék a gondviseléstől. Cserébe viszont mások gondját kell viselnie. Önzetlenül gyógyítania kell a környezetében élőket, a hozzá fordulókat. A különbség nem a viselkedésében, hanem ben­ne van. Egyszerű, csendes. Nem beszél arról, amihez ért, hanem cselekszik, és mindig másokért. So­sem nézi a maga hasznát. Még erkölcsi elismerésre, hálálkodásra sem tart igényt. Nem szereti, ha ma­gasztalják, mert képességeit nem önmagának tulajdonítja. Az extraszensz képességek vagy velünk születnek, vagy nem. Különleges adottságaink ajándékok. Erre az életre kaptuk őket, hogy szol­gáljuk velük embertársainkat. A paranormális képességek nem magasabb rendűvé teszik tulajdo­nosát, hanem mássá.”

A szakma kiválóságaitól távol áll a szélhámosság is, és mindent elkövetnek a csalók leleplezésére. Ezen a téren igen aktív volt a nemzetközi hírnévre szert tett szabaduló művész, Harry Houdini. Kevesen tudják, hogy ő is magyar volt. Budapesten született 1874-ben, mint Weisz Henrik. Fellépései során 1918-ban eltüntetett egy cirkuszi elefántot, később meg átsétált egy téglafalon. Tehetségét, parapszichológiai képességét többnyire különböző bilincsekből való kiszabadulásra, és egyéb bűvésztrükkökre pazarolta. Ezek egyike volt, hogy lenyelt egy darab cérnát és egy marék varrótűt, majd összefűzve húzta elő őket a gyomrából. Közben valóságos keresztes hadjáratot folytatott az álmé­diumok és a csaláson alapuló szeánszok leleplezésére. Rengeteg csalót állított bíróság elé vagy szé­gyenített meg. Nyilvános előadásokon mutatta meg az embereknek, hogy milyen trükkökkel csalják ki tőlük a pénzt. Az ezotéria szerencselovagjai a magas árat azzal magyarázzák, hogy az ezoterikus gyógyítás technikájának elsajátítása legalább 5 évet vesz igénybe, márpedig a tudást meg kell fizetni. Akárcsak a tudatlanságot.

 

Kényes témák

 

Az előző fejezetek bírálataihoz kapcsolódva most egy tabutéma következik. Egy olyan állapot kialakulásának kritizálása, amelynek már a megemlítése is rasszizmusnak számít a demokratikus társadalmakban. Erről azonban szó sincs. Ahhoz hogy egy problémát meg tudjunk oldani, fel kell tárni a tényeket, ki kell mondani az igazságot. A hiányosságok elkendőzésével, szemérmes elhallgatásával nem lehet rádöbbenteni az érintetteket tarthatatlan helyzetükre.

Álságos humanizmusunk vi­lág­szerte tapasztalható megnyil­vá­nulása a demokrácia, a liberaliz­mus túltengése. Mintha az em­beriség most egyszerre helyre akarná hozni mindazokat a bű­nöket, amelyeket az elmúlt év­ezredek során a kisebb­ségek, a hátrányos helyzetűek sé­relmére elkövetett. Először az egyes nép­csoportok nevét vál­toztatták meg. Így lett a né­ger­ből „fekete”, a ci­gányból pedig „roma”. Az át­cím­kézés azonban nem változtat a dolgok lénye­gén. A de­mokrácia élharcosai szerint a névváltoz­tatás az érin­tettek kérésére tör­tént. De miért volt erre szükség? Szégyellték a hovatartozásukat? Azt hiszik, hogy ha új elneve­zéssel illetik őket, ettől különbek lesz­nek? Ki a felelős e szavak jelentésének lejáratásáért? A ne­vü­ket szé­gyenlő népcsoportok mi­ért nem viselkedtek úgy, hogy ne meg­vetést, hanem megbe­csü­lést, e­lismerést váltsanak ki a tár­sada­lom­ból? Egy névváltoz­ta­tás­sal ne lehet semmivé tenni a múl­tat. Mind­egy hogy minek neveznek valakit vagy valamit, az elnevezés nem befolyásolja a lényeg megítélését. Miért nem kell szégyenkeznie egy angol­nak, ha azt mondják rá, hogy „angol”? Miért nem zavarja a japánokat, ha valahová csopor­tosan megér­kezve azt hallják, hogy: „jönnek a japánok”? Újab­ban a médiában már nem csak a cigány, hanem a roma szó sem hangozhat el. Ezért szegény sa­rokba szorított újságírók kínjuk­ban úgy pró­bálnak utalni a ci­gány szárma­zásra, hogy: „egy bar­na bőrű férfi, illetve nő”. Németország­ban pedig a sajtó „mobil etnikai kisebbségnek” ne­­vezi a cigányo­kat. Pár évvel ezelőtt még ma­guk az érintettek erőltették a médiában a „roma” elnevezést. Idő­közben ezt a ki­fejezést is le­járatták?[135]

Még óvatosabb elnevezések születtek a hátrányos helyzetűek esetében. Az évezredek óta hasz­nált „nyomorék” szó ma már kifejezetten sértőnek számít. He­­lyette a „súlyos testi kihívás­ok­kal küsz­kö­dő” kifejezést aján­latos használni. Az álszentes­ke­dő fi­nomkodók már a vakokat is vil­ágtalanoknak nevezik. Ők azon­­ban kikérték maguknak ezt a ti­tulust. Azt mondják, hogy nekik nagyon is megvan a saját vilá­guk. A mozgássérülteket is egy­re jobban zavarja a végtelen­sé­gig fokozott tapintat, a meg­hu­nyászkodó álsze­mérem. Egy ke­rekes székben ülő férfi azt mond­­­ta, hogy: „Látom segíteni szeret­­nének nekem, de nem mernek megszólítani. Nem tudják, mit mondjanak, hogy ne sértsenek meg. Így aztán némi tétovázás után odébb állnak.” Ezt akar­tuk? Így könnyítettük meg a hátrá­nyos helyzetűek életét? Ame­ri­kában már a latin „homoszexu­ális” kifejezést sem lehet hasz­nálni. Helyébe a „nemi orien­tációjában eltérő” minősítés lé­pett. Az álszenteskedő szemfor­gatók egy idő után az általuk kreált új kifejezéseket is sértőnek találják, ezért újabb és újabb fogalmakat találnak ki. Ez az út oda vezet, hogy egy idő után elfogynak az erre a célra használható, az érintettek állapotához illő szavak.

A fizikai lét lényegével, mélyebb összefüggéseivel tisztában levő emberekre sem jellemző a képmutató, az élet kellemetlenségeit elkendőző magatar­tás. Indiában, a karmatan hazájában egy értelmiségi apa nem „szellemi téren kihívásokkal küszködő”-nek nevezte a fiát, hanem egészen más szemszögből közelítette meg ezt a helyzetet. Amikor a madrasi mérnöknek szellemi fogyatékos gyermeke született nem roppant össze, mint mi. A világ nyugati felében egy testileg, pszichikailag sérült gyermek elviselhetetlen érzelmi teher a szülő számára. Vagy mesterkélten agyongügyögik, vagy látni sem bírják, és intézetbe adják. A társadalom sem képes szembenézni a tényekkel, ezért színlelt viselkedéssel, finomkodó kifejezések alkalmazásával próbálják elbagatellizálni a valóságot. Szegény indiai fiúnak taknya-nyála egybefolyt. A nem éppen szívderítő látvány ellenére az apja csodálatos derűvel és kedvességgel bánt ezzel a gyerekkel. Az európai újságíró csodálkozása láttán ezt mondta: „Nézze én tudom, hogy ez a gyerek az előző életeiben nem volt hülye. Most hülye. Ezzel egy nagyon nehéz sorsot vállat magára. Én úgy fogom fel ezt a dolgot, hogy egy vezeklő él a családomban.”

Az sem segít, ha a szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű családokból származó, vagy az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek „felzárkóztató” iskoláját „képességkibontakoztató”-ra keresztelik át. Ezeket a gyerekeket nem megtéveszteni kell, hanem közölni velük valós állapotukat, majd megtenni mindent azért, hogy a körülményekhez képest minél többet hozhassanak ki magukból. Ha álomvilágban ringatjuk őket, ha jóindulatú hazugságokkal el­ken­­dőz­zük a tényleges állapo­tu­kat, akkor esélyük sem lesz a társadalomba való beillesz­ke­dé­sére. Az iskolakapun kívül, az életben ugyan­is senki sem fog finomkodni velük. Ott meg­le­hetősen kemény pofonok kö­ze­pette hamar ráébrednek a va­ló­ságra, arra hogy egy ala­kos­­ko­dó, mesterkélt világban ne­vel­­ték őket.

A finomkodó, álszent neve­lés már születésünk pillanatától elkezdődik. A politikai korrekt­ség jegyében pl. a brit bölcső­dékben megváltoztatták egy gyer­mekvers rigmusát. A „bee-bee fekete bárány”-t ezentúl „szivár­ványszínű bá­rány”-ként kell éne­kelni, annak elle­nére, hogy ez a változat sánta rímet eredményez. Nálunk valamelyik óvo­dában egy bevándorolt török anya til­ta­kozására azt az évszázadok óta éne­kelt versikét, hogy: „Gólya, gólya, gi­li­ce, mitől véres a lábad? Török gye­rek megvágta, magyar gyerek gyó­gyítja.” a következő módon szabad csak éne­kelni: „Egyik gyerek meg­vágta, a másik gyerek gyógyítja.” Svájc Argau településének általános iskolájában a muszlim szülők követelésére minden tankönyvben leragasztottak egy malacot ábrázoló képet, mivel az iszlám szerint a disznó tisztátalan állat. Angliában már évek óta nem lehet kapni klasszikusnak számító malacperselyt. Azért vonták ki a forgalomból, mert a malac ábrázolása sértő lehet a muszlimokra, amitől minden formában óvakodni kell. Ugyancsak Ang­liában az esély­egyenlőségért küzdők a minap azt kifogásolták, hogy a BBC kará­csony es­ti műso­rához készített jászol nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak. A szűk ajtó mellett nem ala­kí­­tot­tak ki egy má­sik bejáratot a moz­gás­kor­látozottak szá­mára. Svédországban nehezményezték, hogy a sebtapaszok a fehérek testszínéhez igazodnak. Ez rasszizmus! – kiáltottak fel a neoliberalisták. Erre piacra dobták a polkorrekt fekete ragtapaszt is.

Ame­riká­ban odáig jutottak az érzelgős tolerancia minden téren megnyilvánuló érvényesíté­sé­ben, hogy már a „kis” szót sem lehet használni, mert az alacsony mé­retre való célzás diszkri­mi­ná­ció­nak minősül. Helyét a „verti­ká­lisan hátrányos méretű” és a „vertikális kihívásokkal küzdő” kife­je­zés vette át a hivatalos iratok­ban. Élcelődő újságírók szerint, ha ez így megy tovább, akkor át kell fogalmazni a „három kis­malac”-ról szóló gyermekmesét is. A továbbiakban ez lesz a köz­ismert mese címe: Vertikálisan hátrányos testméretű fiatal sertések. Hogy a malac miért nem maradhat? Mert sokak szerint ennek is pejoratív értelme van. Káromkodni, szitkozódni csúnya dolog, de még csúnyább beszélni róla. Helyette a „verbális inzultálás” kifejezést kell használni.

Amerikában már az öreg szó használatát is be akarják tiltani. Helyette a „kronológiai kihívásokkal küzdő” kifejezés használatát ajánlják. További ajánlások sze­rint a lustát „motivációhiá­nyos­nak” illik nevezni, nehogy meg­sértődjön a mihaszna. A polkor­rekt beszéd legújabb kinövései szerint a csúnya „szépség­defici­tes”. A kopasz „előnytelen ha­jú”, az ostobaság pedig „más­hogy logikus” lett. Napjainkra a befejezetlen kifejezés is szalon­képtelenné vált. Helyette ezt kell mondani: a befejezés korai stá­diu­mában jár. A jövőben a tol­vaj az újságírók nyelvén „nem hagyományos vásárló” lesz. Az unalmas szó használatát is meg­tiltanák. Helyette a „máshogy érdekes” kifejezés ajánlott. A ha­zudós embert sem illik már ha­zugnak nevezni. Finomkodó, ál­szent világunkban már csak a „máshogy őszinte” bélyeget süthetjük rá. Ha még ezt is sértőnek találná, akkor a „nem bontja ki az igazság minden árnyalatát” megjegyzést kell alkalmazni.

Már olyan csoportok is vannak, amelyek a kerti törpék jogaiért folytatnak küzdelmet. Egyesek ott tartanak a demokrácia túlhajszolásában, hogy harcot indítottak az emberszabású majmok jogaiért. Az ausztrál Peter Singer bio-etikus már egy deklarációt is fogalmazott ez ügyben, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szellemében. Ebben többek között azzal érvel, hogy: „Ezek az állatok intellektuális képességeik tekintetében nem különböznek a gyengeelméjű, szellemileg elmaradott emberektől. Ezért az az éles, morális határ, amit az ember önmaga és biológiai őse között húzott, nem tartható tovább.” Végső érvként azt hozta fel, hogy: „Az emberszabású majmok már hazudni is tudnak, így igazából nem különböznek tőlünk.”

Az állatok egyenjogúsításába a törvénykezés is beszállt. Az Egye­sült Államokban az Állatvédő Liga beperelt egy férfit, mert az erre a célra rendszeresített hurokkal meg­ölt egy patkányt, amely a zöld­sé­ges kertjét dézsmálta. A sze­ren­csét­len embernek ügyvédet kel­lett fo­gadnia, mert a Liga börtönbün­tetéssel fenyegette a kártékony rágcsáló elpusztítása miatt. Ame­ri­kában már a böllérkedés is veszé­lyes mesterség. Floridában 3 hó­nap börtönre ítéltek egy férfit, mert „túl kegyetlen volt a disznóhoz”. Nem tudott vele kellően gyor­san és fáj­da­lommentesen végezni. Csak a har­madik szúrásra múlt ki a malac­pe­csenyének kiszemelt ál­dozat. Az angliai közvéleményt is jobban ér­dekli a rókavadászat be­til­tása, mint fiainak iraki há­ború­ban való köz­reműködése. A lon­doni Hyde-parkban 400 ezren vettek részt azon a tüntetésen, amelyen a rókavadászat megtiltását követel­ték a parlamenttől. Legfőbb érvük az volt, hogy: „A hajtóvadászat veszélyez­teti a róka jólétét.” Az nem érdekli őket, hogy a száj- és körömfájás miatt 217 ezer­re szapo­rodott fertőzött róka­állomány komo­­lyan veszé­lyez­teti a farmgaz­dasá­gok bizton­ságát. Azzal sem törőd­nek, hogy a rókairtás alternatív mód­szerei, a lelövés vagy a kelep­cébe ejtés mennyibe fog ke­rülni. Arról nem is szólva, hogy a vadásztársaságok ven­dégül látása jelenleg 6-8 ezer embernek biztosít állást, megélhetést a munkanélküliséggel küszködő falvakban. Minderre fittyet hányva a londoni parla­ment 2005-ben egész Nagy-Britanniában betiltotta a rókavadászatot.

A norvég kormány már a gilisztákkal való horgászást is meg akarta tiltani. 2005-ben megbíztak egy tudóscsoportot, hogy tár­ják fel a földigiliszták „fáj­da­lomküszöbét”, és az ered­mény­től teszik függővé a ren­delet meghoza­ta­lát. Hosszas kutatás után a szakemberek megálla­pították, hogy a kukacok nem éreznek fájdalmat, miközben a horgon vergőd­nek. A liberaliz­mus lila gőzétől elkábult agyú álszent ál­latvédők már a liba­tömést is betiltatták. A túlete­tés, az elhí­zás árt a li­bának. Az viszont már nem za­­varja őket, hogy a végén elvág­ják a nya­kát. A libát már nem lehet töm­ni, de legyilkolni igen. Világ­szerte ál­la­tok milli­árdjait hizlalják, majd mészárolják le előre megfontolt szándékkal, majd kannibálok módjára fel­fal­ják. Ezt a vérengzést nem ki­fogásolják az állatvédők. Minden bizonnyal azért, mert ők is húsevők. A libamájat pedig nem szeretik, különben nem kifogásolnák a több ezer ember megélhetését biztosító libahizlalást. A Bibliát sem olvassák, mert akkor tudnák, hogy Isten az állatvilágot az ember szolgálatára rendelte. Ennélfogva mindenkinek egyéni felelőssége, hogy miként bánik az állatokkal.

Úgy látszik Svédországban is fontosabb az állat, mint az ember. Svéd állatvédők törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentbe, hogy büntessék meg azokat a gazdákat, akik magányra ítélik a lovukat. Véleményük szerint a rendszeres takarmányozáson és futtatáson kívül biztosítani kell az állatok számára a szaporodáshoz való jogot is. Ezen túlmenően a lovakat megilleti a társaság. Ha a „szívtelen gazda” ezt nem látja be, kobozzák el tőle a magányra ítélt paripát. Érdekes, hogy a magányos, idős emberek számára senki sem kíván társaságot biztosítani. Amerikában már nem kell jogi úton gondoskodni az állatok szórakoztatásáról. Maine államban a szarvasmarháknak színes tévéjük van, és decemberben karácsonyfát állítanak nekik. E hír hallatán a hajléktalanok azt sóhajtozták, hogy szívesen lennének marhák Mainben.

A holland állatvédők is bejutottak a hágai alsóházba. Képviselőjük első dolga volt, hogy felszólította a holland agrárminisztert, lépjen fel magyar kollégájánál a libák kézi tollfosztása ellen. Ha ezt is megtiltják, nem lesz mire hajtanunk a fejünket. Marad a füllesztő szivacspárna. Mindenesetre különös, hogy egy olyan országban aggódnak ennyire az állatok jólétérét, ahonnan az állatpornó piacának 75%-a származik. Úgy tűnik, hogy a hollandok meglehetősen hipokrita[136] módon értelmezik az állatok iránti tiszteletet. Az is meglepő, hogy egy olyan ország akarja a világot erkölcsös magatartásra inteni, ahol hivatalosan engedélyezték a kábítószer-használatot, és ahol egész utcasorokat alkotnak az ugyancsak államilag engedélyezett bordélyházak.

Berlinben a mentőket hívták egy rosszul lett nyúlhoz. Az orvos mesterséges lélegeztetéssel mentette meg az életét. Egy kiürült golyóstoll betétjéből kialakított csővel fújt levegőt a torkába, majd szirénázó mentőautóval vitték a legközelebbi állatkórházba. A nyúlmentő akció több mint 2 órát vett igénybe. Ez alatt 68 500 ember (köztük 28 000 gyerek) halt éhen a világban, mert velük senki sem törődött. A minap állatvédők szigorúan megrótták Bush amerikai elnököt, amiért eleven halat dobott oda a kutyájának. Egyes országok államfői eleven emberekkel szokták ezt csinálni. Az ő sorsuk már nem izgatja az érzelgős aktivistákat. „Embervédők” ugyanis nincsenek. Ebben a világban csak az állatoknak van becsületük. Az emberek életéért, sorsáért senki sem aggódik. Legalábbis eddig még nem alakult egyetlen embervédő liga sem. Az emberek „jóléte” senkinek sem fontos. Az ember nyugodtan károsodhat, a rágcsálók, a fer­tőzést terjesztő állatok nem. Lassan a horgászok is csak injekciós tűvel és érzéstelenítő fecskendővel felszerelkezve ülhetnek ki a folyó- vagy tópartra, mert a kifogott halat fájdalommentesen kell megölni. Nem hiába mondják, hogy „feje tetejére állt a világ”.

 

A demokrácia szemfor­ga­tó farizeusai mindenütt meg­találhatók. Nálunk pl. egy hi­­vatalosan bejegyezett civil kez­deményezés beadvánnyal for­dult a médiahatóság panasz­bizottságához, hogy tiltsák be az Egri csillagok című film televízióban való vetí­té­sét. Mint tudjuk ez a nép­sze­rű ifjúsági regény és an­nak filmváltozata Magyar­ország török megszál­lása alatt ját­szó­dik, ezért nem mentes a két ellenfél közötti csa­ta­je­le­netek ábrá­zolásától. Egye­sek azon­ban korunk álde­mok­­ra­­ti­kus szem­üvegén ke­resz­tül szem­lélik a tör­té­nel­met. En­nek alap­ján szüle­tett meg a pa­nasz: „A film­ben a kulturális és tár­sa­­dalmi ön­meg­határozások, szokások és gon­­dolkodás­mó­dok mássága mi­att öldöklik egy­mást a keresz­tény ma­gyarok és mu­zulmán törö­kök. A hatályos rendel­ke­zé­sek szerint azonban nem en­gedhe­tő meg az ártalmat­lan­nak vagy jogosnak ábrá­zolt agresszió olyan szemé­lyek ellen, akik külső meg­je­lené­sük, kulturális és társa­dalmi önmeghatározásuk, szo­kásaik vagy gondolkodásmód­juk mássága alapján szenvednek erőszakot.”

A bírálókat csak ez zavar­ja. Az nem baj, hogy a 150 éves megszállás alatt a török sereg olyan pusztítást vitt végbe az or­szág­ban, mely­nek következ­tében fal­vak százai népte­lenedtek el, és Magyarország lakossága két­har­madára csök­­kent. A kis­diákok nem sze­rezhetnek tu­domást erről a tényről, mivel ez a folyamat meg­le­hetősen erőszakos mó­don ment vég­be. Ez pedig – legalábbis sza­­vakban – elítélendő. Ezért a pa­na­szosok aggódásukat fe­jez­ték ki az ellenséget ért atrocitások, a jogos önvédel­münk követ­kez­t­é­ben el­szen­vedett testi bán­tal­mai­kért. Ki­­fogásolták még, hogy: „Az ost­rom­lott várfal­ról le­eső törökök csak fel­vil­lan­nak a képkockákon, to­­váb­bi sorsukról semmi hír.” Pedig a rendelet ki­mondja, hogy: „A műsorszolgál­ta­tónak tiltott kate­góriába kell sorolni a műal­ko­tást, ha az erőszakos cselek­mény áb­rá­zolása oly mérték­ben me­grövi­dített, hogy az ál­do­zatra gyako­rolt hatás, kö­vet­kezmény el­hall­gatásra ke­rül. Itt pedig még a Vé­ge felira­tot kö­vetően sem tu­datják velünk, hogy az ost­rom után mindegyiküket szak­szerűen ellát­ták, és boldogan éltek a további­a­k­ban.” Ha egy idő­gép se­gít­sé­gé­vel vissza­men­nénk a XVI. szá­zadba, és ezt az agya­­lágyultak által ki­ötlött eszte­len­séget felol­vas­nánk a török meg­­szálló csa­pa­tok túl­­nyomó részét al­kotó jani­csároknak (gyerek­ko­ruk­ban el­rabolt és ke­gyet­len harcra, kí­mé­letlen öl­dök­lés­re ne­velt katonák­nak) va­lószí­nű­leg a hasu­kat fog­nák a rö­högéstől, hogy mi milyen ostobák vagyunk.

Külföldön is mind gyak­rabban fordulnak elő ne­vet­séges túlka­pá­sok. Német­or­szágban egy öreg­asszony fel­jelentette az egyik té­vé­csa­tornát, mert sértés­nek vette a „vénasszonyok nyara” ki­fe­je­zést. A bírói dön­tés alap­ján a ké­sei nya­rat ezentúl „idős höl­gyek nya­ra”-ként kell említeni. Az emanci­pá­ció élhar­co­sai sem tétlen­ked­nek. Lan­ka­dat­lan buzgal­muk kö­vet­kez­mé­nyeként már a „gyen­gébb” nem ki­fejezés hasz­nálata is ke­rülendő. A brüsszeli bü­rokraták ezt az év­szá­zadok óta al­kal­ma­zott fogalmat is a sze­xista szte­reo­tí­piák kö­zé sorolta, amelyet ide­­­je szám­űzni a szó­tá­runkból. 2017-ben Firenzében átírták a Carmen végét, mert az emancipáció élharcosainak nem tetszett, hogy ott megölik a női címszereplőt. A nők szembeni erőszak ellen való küzdelem jegyében a cigánylány ölte meg Don Josét. Már a lustá­kat, a munkakerülőket sem lehet megbélye­gez­ni. A politikusok újab­ban így hi­vat­koz­nak rájuk: „alacsony mun­­ka­kul­tú­rával ren­del­ke­ző társadal­mi ré­te­gek.” A szó­lás- és vé­lemény­nyilvání­tási sza­­badság korlá­to­zása tönk­­­reteszi a hu­mort is. Ma már egy zsidó vic­cet sem lehet akár­hol, akár­milyen tár­­saságban el­mon­dani.

Nagy-Britan­ni­ában most ké­szül­­­­­nek beve­zet­ni a vélemény­nyil­vá­­nítás további kor­lá­to­zását. Az an­gol kor­mány törvény­javas­lata alap­ján a bíróságok akár 7 év börtön­nel is sújt­hatnák a vallá­sok elle­ni gyű­lö­let­keltést. Ez el­len már a hu­mo­risták is kikeltek. Az­zal érvel­nek, hogy a humor gyak­­ran sértő, de ha sen­kinek a hibá­ján nem vic­celőd­he­tünk, meg fog szűnni ez a szórakoztató mű­­faj. Nem elég, hogy egy­re sivá­rabb, öröm­tele­nebb az éle­tünk, már egy jót sem nevethe­tünk. A végén meg­szó­lal­ni se me­rünk, nehogy valakit óha­tat­­lanul is meg­­sért­­sünk. Ha az ál­de­mok­ra­tikus ér­zelgős­ség így megy to­vább, meg fo­gunk „sava­nyod­­ni”. A kari­ka­turisták is csak annyit en­ged­het­nek meg ma­guknak, hogy kom­­men­tár nélkül áb­rá­zolnak ben­nün­ket, amint ülünk a törvényein­ken, behúzott cip­zár­ral a szán­kon. A nyugati orszá­gokban élők a de­mokrácia leg­főbb vívmányának a szólás­sza­badságot tartják. Ezen az úton haladva azonban mi is oda ju­tunk, ahová a vallási fanatizmus ta­laján álló országok ítélkezése. Ku­vaitban 1998-ban fél­évi kényszer­munkára ítéltek egy főszerkesz­tőt ennek a viccnek a megje­len­teté­séért: „– Miért tiltották ki Ádá­mot és Évát a Para­dicsomból? – Azért, mert nem fizet­tek lakbért.” Mellék­bün­te­tésként a bí­róság egy hétre be­til­totta az újság megjelenését.

A művészvilág sem mentes az álszeméremtől. A botrányos, erkölcstelen, undorító alkotásokat manapság „megosztónak” nevezik. Ha átlép a gyomorforgató, hányingerkeltő kategóriába, akkor a „rendkívül megosztó” titulust használják rá. Az álszenteskedés a filmipart is elérte. A pornófilmeket újabban „felnőtt” filmeknek nevezik. Így a pornósztárok nyugodtan beilleszkedhetnek a civil életbe. Hiszen nem tettek ők semmi rosszat, csak felnőtt filmekben szerepeltek. Ez sokkal jobban hangzik, mint az a csúnya „pornó” szó. Ezt a kifejezést még a régi erkölcsös világban találták ki. Most hogy egyre mélyebbre süllyedünk az erkölcsi fertőbe, szalonképessé kell tenni a szégyenletes tevékenységeket. Így majd azok is elfogadják, akiknek a lelkét még nem sikerült lerángatni a sárba, a mocsokba. A sátáni indíttatású álszemérem már a prostitúciót is igyekszik szalonképessé tenni. A kurvákat újabban szexmunkásoknak nevezik. A kuplerájt pedig élményszobának hívják. A luxuskurváknak sem kell már szégyenkezniük. Őket újabban eszkort lányoknak hívják.[137]

Ezek a sátáni ihletésű eszement intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a megfélemlített emberek ne merjék megfogalmazni a társadalmi problémákat. Ezáltal azok degradálódnak, eliminálódnak, és észrevétlenül kikezdik, majd lerombolják civilizációnk több évezredes erkölcsi alapjait. Amiről nem beszélnek, az nem létezik; így nem kell ellene harcolni, lázadni. A neoliberalizmus önjelölt papjai mindenkit nácinak bélyegeznek, aki ki meri mondani az igazságot, és nevén nevezi a káros megnyilvánulásokat. Bevezették a gyűlöletbeszéd fogalmát, majd elérték, hogy jogilag is büntetendő legyen a szókimondás. Ezáltal sikerült a törvény erejével is megfélemlíteni azokat, akikből még nem sikerült kiölni az igazságérzetet. Egy megfélemlített, meghunyászkodó, a problémáit nem ismerő társadalommal pedig könnyű elbánni.

Az Ókorban a népek vezetői, a hadvezérek minden sorfordító esemény előtt köntörfalazás nélkül feltárták a helyzetüket, és kíméletlen őszinteséggel ismertették a polgárokkal, katonákkal a rájuk váró veszedelem következményeit. Ha annak idején Dobó István nem tartotta volna meg lelkesítő beszédét, ha nem ismertette volna az egri vár védőivel kilátástalan helyzetüket, akkor a várvédők maroknyi hada nem tudta volna megfutamítani a Szulejmán szultán hatalmas seregét. Aki nem ismeri a gondjait, az nem küzd ellene. Ezt a Sátán is tudja. A démonvilág velünk szemben alkalmazott legnagyobb fegyvere a láthatatlanság, és téveszméink belénk sulykolása. Végveszély esetén hogyan tud egy olyan társadalom a sarkára állni, amely már a nemi identitásában sem biztos. A cél mindenkit összezavarni, határozatlanná tenni. Ha egy civilizáció megbénítja önmagát, akkor már küzdeni sem kell ellene. Anélkül is elpusztul.

 

Furcsa háború

 

Ma már a háborúk sem a meg­szokott módon folynak. A je­len­legi a legfurább az összes közül. Most ne firtassuk, hogy miért van rá szükség. Ez majd utólag kiderül. Az ellene ágálóknak, a száz­ezerszámra tüntetőknek nagy meglepetésben lesz részük, ha feltárul az igazság. Az utókor szá­mára az is világossá válik, hogy milyen erő küldte ki őket az utcára. A tét ugyanis nagyon nagy, a világbéke forog kockán. Akik a háttérből mozgatják a szálakat tisztában vannak vele, hogy mekkora veszély leselkedik az emberiségre. Így mindent megtesznek ennek megakadályozására. A felvilágosítás olyan lényektől származik, akiknek a létezését hivatalosan tagadják. Pedig állandó kapcsolatban állnak velük. Na de most ne ezzel foglalkozzunk, hanem a háború lefolyásával. A jelenlegi csa­ták abban különböznek a korábbiaktól, hogy a premier plánban közvetítik a televíziók. Mindenki otthon, a karosszékéből nézheti az ütközeteket. Még jupiterlámpákra sincs szükség, mint a stúdiókban. A bombázott városok ugyanis fesztiválszerű díszkivilágításban ragyognak. Régen a légitámadások idejére szigorúan előírták a teljes elsötétítést. Most úgy világítanak a városok, mint a feldíszített karácsonyfákon a színes izzólámpafüzérek. Na persze az éjjellátó készülékek korában nem is lenne értelme az elsötétítésnek. No meg ez akadályozná a közlekedést. Az emberek ugyanis úgy korzóznak Bagdad utcáin, mint békeidőben. A taxik és a tömegközlekedési járművek a megszokott módon szállítják az utasokat. Senki sem fél. Minek, amikor a bombák méteres pontossággal célba találnak. És nem ők a célpontok.

Hogy hová igyekszenek. A korábban kitűzött időpontú bajnoki focimeccsre. Ez ugyanis nem maradhat el, holmi háború miatt. Utána hazamennek, és megnézik a tévében kedvenc szappanoperájuk éppen esedékes fejezetét. Mert víz, villany, telefon, tévé- és rádióadás a sűrű bombázások közepette is van. A támadó fél gondosan vigyáz rá, hogy az ellenség ne maradjon szórakozási lehetőségek, és alapvető szolgáltatások nélkül. Ez olyan kényelmetlen lenne. A védők azonban itt is ellenállnak. Legalábbis egy részük. Így a XXI. század legkifinomultabb technikája áll szemben a középkori harcmodorral. Ez persze rettenetesen sokba kerül. Bush elnök már az afganisztáni háború során felvetette, hogy: „Érdemes-e egy 1 millió dolláros rakétát kilőni a nomád állattenyésztő 10 dollárt érő sátrára?” Nem. De ha nincs más, akkor a műholdvezérlésű robotrepülőgépet kell használni. Időnként előfordulnak nem várt fordulatok. Pl. amikor az elfoglalt városban felkelés tör ki, és civilek kezdenek el lövöldözni egymásra. Ilyenkor az amerikai katonák csak széttárják a kezüket, hogy nem ér a nevem. Ez nem volt benne a haditervben. Most ki mellé álljunk?

Ebben a háborúban az a legmulatságosabb, hogy még véget sem ért, az amerikai kormány máris kérvényt nyújtott be a szenátusnak, hogy fedezzék az újjáépítés költségeit. Előbb lebombáznak mindent, aztán újra felépítik. A saját költségükre? Természetesen, hiszen ők pusztították el. Érdekes, hogy a Római Birodalom császárának és a szenátusnak ez eszébe sem jutott. Ők bezzeg nem építették újjá a földig rombolt Karthágót. Sőt a legionáriusok még a helyét is behintették sóval, hogy ott város soha többé ne épülhessen. No de ez akkor volt. Most más idő járnak. A pénzszagot megérezve sorba állnak az országok, hogy részt vehessenek az újjáépítésben. A legelején azok állnak, akik hátat fordítottak a szövetségeseiknek, akik nyíltan ellenezték a háború kitörését. Ezen sem ütközik meg senki.

Közben újabb hírek érkeznek. Mindenki a legrosszabbra van felkészülve. Patakokban folyó vér, hullahegyek, értelmetlen öldöklés helyett azonban ezt halljuk: „Az ostromzár megszűnés után bagdadiak ezrei indultak el víkendezni.” Háború ide vagy oda a hétvégi kirándulás nem maradhat el. A biztonságos közlekedésről az „ostromló” amerikai katonák gondoskodtak. Kívülről szemlélve olyan az egész, mint egy bohózat. Csak egy valami zajlott ebben a háborúban szokásos módon. A diktatúra bukása után Irakban is megindult a fosztogatás. A lakosság kifosztotta a közintézményeket. Kirámolták a hivatalokat, a múzeumokat, mindent elvittek, ami mozdítható volt. Nyomtalanul eltűntek Nimrúd asszír romváros arany ékszerei, Ninive kincsei, valamint a vízözönről szóló első beszámolók. 200 ezer tárgyat loptak el, vagy törtek darabokra. A civilizációnk bölcsőjét megörökítő múzeumokat valósággal kisöpörték. 7 ezer műkincs tűnt el az iraki múzeumokból. A világörökség pótolhatatlan értékei, az emberiség történelmének legértékesebb bizonyítékai vesztek el örökre. Még a kórházakból is elhurcolták a műszereket, az operációkhoz szükséges eszközöket. Amikor már nem volt mit elvinni, az arab lakosság elkezdett tüntetni az amerikai katonai jelenlét ellen. Megunták a felszabadítók ottlétét, és követelték, hogy menjenek haza. Ezeknek a felvonulásoknak a zavartalanságát is az „ellenségnek” kellett biztosítani.

 

Apokalipszis

 

A kétezer éve megjövendölt apokalipszis legnagyobb rejtélye, hogy nem tudjuk, mikor válik va­lóra. Bekövetkezésének időpontjára vonatkozóan semmilyen utalás sem található a Bibliában. Ezért már az I. század végén, a nagy keresztényüldözések idején is sokan várták Jézus újbóli eljövetelét. A következő nagy „világvége hangulat” az I. évezred végén volt. Ez a kerek évforduló mindenkit rettegéssel töltött el. Európa népei meg voltak győződve róla, hogy most elérkezik a végóra, beteljesedik a krisztusi jövendölés. Ezért sokan eladták házaikat, földjeiket, és a kapott pénzt eldorbézolták, majd várták az elmúlást. Prédikátorok bűnbánatra szólítottak fel, a megtértek pedig szétosztották minden vagyonukat a szegények között. A végítélet várás kialakulásához jelentősen hozzájárult, hogy 900 és 1000 között rendkívül sok csapás érte Európa lakóit. Éhínség, döghalál, földrengés pusztította a lakosságot. Jézus pedig többször említi a Bibliában, hogy az ítéletnapot ezek a csapások fogják megelőzni. Ráadásul évekig egy csepp eső sem esett a kontinensen. Előfordult, hogy em­berhúst árusítottak, amihez az alapanyagot az erdőben fogott emberek adták. Nem csoda, hogy a leromlott közállapotok láttán mindenkinek az Apokalipszis lovai jutottak eszébe. A bűnbocsánat reményében a nép a templomokba tódult, és sokan fohászkodtak a szentek ereklyéihez. Az utcákat önostorozók lepték el. De nem történt semmi.

A pánik elmúltával a korbácsokat a szegre akasztották, és visszatért az erkölcstelen életmód. Ezt követően már csak az 1666-os esztendő nyugtalanította az embereket. Az apokalipszis ezúttal is elmaradt, bár a Jelenések könyvében 666-os számmal jelölt „fenevad” nem tagadta meg önmagát. Ekkorra a londoni pestisjárvány már közel félmillió embert pusztított el, amit aztán betetézett az 1666-os tűzvész, melynek során 13 ezer ház vált hamuvá. London keleti fele megsemmisült. A 2000-ik év már közel sem váltott ki akkora félelmet, mint az első millenáris. A gazdagok nem ajándékozták el a vagyonukat, és nem kerültek elő a korbácsok sem. Korunk istentagadó nemzedéke nem hisz a bibliai jövendölésben, mely szerint „eljön az égből a rettegés királya”. A hívők azonban a II. évezred végén már okkal féltek a végórától, mert szemmel láthatóvá vált, hogy tényleg nincs sok hátra. Világunk rohamos romlását, az erkölcs megállíthatatlan hanyatlását érzékelve mind többen állítják, hogy már „elszabadultak az Apokalipszis lovai”. Azt azonban nem tudjuk, hogy a „harag hét poharának kiöntésére” mikor kerül sor, a hetedik angyal pohara mikor váltja ki a világméretű földrengéseket, a „népek városainak leomlását, a szigetek eltűnését, a hegyek elmozdulását”.

Neves bibliamagyarázók és keresztény íráskutatók viszont kiderítettek egy fontos dátumot, ami történelmünk meghatározó mérföldkövévé vált. Ebből tovább kombinálva talán kikövetkeztethető a katasztrófa időpontja is. A kiindulási pont a Sátán „letaszíttatásának” éve. Ennek meghatározása nem volt könnyű, mert a bibliai jövendölések bizonytalanná tétele érdekében a prófétai látomások szimbolikus időpontot tartalmaznak. Az év fogalmát sok esetben „nap” vagy „hét” helyettesíti, az „idő” pedig az év 360 napjára, azaz kódolva 360 évre utal. Erre azért volt szükség, hogy a hitetlenek ne tudják megzavarni a történelem menetét. Ha pl. a farizeusok az ószövetségi tekercsekből kiszámíthatták volna a Messiás eljövetelének pontos idejét, akkor Jézust nem feszítik meg, hanem a zsidók királyává koronázzák. Ekkor elmaradt volna a megváltás, nem született volna meg az Újszövetség, nem lett volna kereszténység, és nem lett volna, ami kétezer éven át visszatartotta az embereket a bűntől. Ugyanakkor a Szentírás hitelének megtartása és növelése érdekében a prófétálásoknak be kell teljesedniük, az isteni kinyilatkoztatásokban szereplő időpontoknak pontosan egyezniük kell a bekövetkező eseményekkel. Az viszont csak utólag derül ki, hogy miként.

A Messiás eljöveteléről a zsidók már Jézus születése előtt fél évezreddel tudtak, de az időegység elfedése miatt a megadott dátum nem bizonyult valósnak. Dániel könyve 9. fejezetének 25. bekezdése így ír erről: „Tudd meg azért és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a parancs Jeruzsálem újjáépüléséről, 7 hét továbbá 62 hét fog eltelni a Messiás felkenéséig.” Jeruzsálem falainak és tereinek Nehémiás könyvében leírt módon történt újjáépítése i. e. 455-ben ment végbe. 69 hét, azaz 483 nap után azonban nem történt semmi. Nem érkezett meg a Megváltó. 483 év múlva viszont fontos esemény következett be Izraelben. A Julianus naptár szerint számolva i. sz. 29-ben ment Jézus Jánoshoz, hogy megkeresztelje, aki utána kinyilvánította, hogy ő a Messiás. Addig erről Jézusnak sem volt tudomása. Mária tudta ugyan, hogy nem mindennapi fiút hozott világra, mert erről Gábriel angyal felvilágosította. Józseffel, a férjével egyetértésben azonban ezt nem hozták a gyermek Jézus tudomására, mert féltették az életét. Isten szelleme is megerősítette Keresztelő Szent János próféciáját, mert amikor Jézus felemelkedett a Jordán vízéből, egy galamb képében a vállára szállt, majd egy hang hallatszott az égből: „Ez az én fiam, akiben kedvem telik.”

Jeruzsálem lerombolását Júda királyságának „megromlása” tette lehetővé. Isten kiszolgáltatta engedetlen népét Nabukodonozor királynak, hogy megszüntesse Izraelben a népek fölötti uralmat jelképező királyságot. Az isteni uralmat jelképező fa i. e. 607-ben történt „levágattatása és törzsökének vas- valamint rézbilicsbe veretése” után egy olyan időszak kezdődött az emberiség történelmében, amelyre Krisztus „a népek meghatározott ideje”, illetve „a pogányok ideje” néven utalt. Dániel könyve szerint a meghatározott idő „hét idő”. Az „idő” a bibliai rejtjelezés szerint egy olyan jelképes év, amelyben minden egyes nap egy naptári évnek számít. Mivel az akkori időket számon tartó Julianus naptár szerint 1 év 360 napból állt, a hét idő 7 × 360 nap = 2520 év. I. e. 607 októ­berétől i. e. 1 októberéig 606 év, míg i. e. 1 októberétől i. sz. 1914 októberig 1914 év telt el. Ez össze­sen 2520 év. Ez az időpont hónapra pontosan az I. világháború kezdetének felel meg.

Ekkor kezdődött Jézus királysága a mennyben, és a Sátán korlátlan uralma a Földön. Lucifer nem tudott belenyugodni abba, hogy az Úr Jézusnak adta a mennyei, és majdan a földi királyságot, és fellázadt Isten ellen. Sikerült több angyalt is meggyőznie, maga mellé állítania, ezért „háború tört ki az égben”. A csata eredménye az lett, hogy Lucifert szövetséges angyalaival együtt letaszították az égből. 1914-ig szabad bejárásuk volt az égi szférákba, de a Földre száműzésük után az Istennel és angyalaival való közvetlen érintkezés lehetősége megszűnt számukra. A „letaszíttatás” nem azt jelenti, hogy korábban nem volt sátáni befolyás a Földön, hiszen a bűnre csábítás és a pokol már kezdetektől fogva létezett. Évát is a kígyó képében megjelent Sátán csábította rossz útra.

Így jövendölte meg ezt a sorsdöntő eseményt a Jelenések könyve (12. fejezet, 7-12 bekezdés): „Háború támadt a mennyben. Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal és az ő angyalaival. A sárkány azonban nem tudott felülkerekedni. Legyőzettek, és helyük sem maradt többé a mennyben. Levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, és megtéveszti az egész földkerekséget. Levettetett a Földre az angyalaival együtt.” János látomása így folytatódott: „Ekkor halottam, hogy egy hatalmas hang megszólalt a mennyben: Most lett a mi Istenünkké az üdvösség. Az erő, a hatalom, a királyság pedig az ő Krisztusáé; mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk előtt éjjel-nappal vádolt minket.” A sátáni áská­lódás tehát nem csak itt a Föl­dön zajlott, hanem az égben is folyt, és ennek lett vége 1914-ben. Ez az esemény azon­ban csak az égiek számára hozott meg­könnyebbülést. Így ír erről Já­nos: „Legyőzték őt. Ezért vi­gadjatok egek, és akik bennük lakoztok. De jaj a Föld­nek és a tengernek, mert leszállt hoz­zátok az ördög nagy ha­raggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.”

János látomása igaznak bi­zo­nyult. Lucifer Földre szám­űzé­sével a sátáni tevékenység felerősö­dött. Ezt bizonyítja az I. majd a II. világháború iszo­nyú véráldozata, a világszerte zajló helyi háborúk, az egy­mást érő terrorcse­lekmények a világban. Amerre csak nézünk mindenütt a rot­hadás, az enyészet jelei mutat­koz­nak. A közéletet átszö­vi a szét­húzás, a vesze­kedés, a kor­rupció, a kul­túra pedig egy­re jobban el­se­kélyesedik. Már a szó­­rakozás sem biz­tosít ki­kapcsolódást a nyo­masz­tó napi gondokból, mert a filmekből, a szín­da­ra­bok­ból, a rádió- és a televízió aktuális mű­so­raiból árad a szenny, a mocsok, a szín­­vonal­ta­lanság. Megállítha­tat­­la­nul terjed az alpári stí­lus, a lum­pen­kultú­ra. Min­denhová beha­tolt az erő­szak, a horror, a por­nó és a szexuális aberráció. A Sá­tán nem hagyja tisztán éle­tünk egyetlen területét sem. Szolgálatába szegődött hívei által bemocskolja az egész életünket.

A démoni erők intenzitását fokozza a viszonylag szűkre szabott határidő, melyen belül igazolni szeretnék, hogy az ember méltatlan volt a teremtésre, arra hogy Isten a saját képére formált bennünket. Hogy a „kevés idő” fogalma mit takar, nem tudjuk. 12 ezer éves történelmünkhöz viszonyítva 100 év is kevésnek számít. Csupán találgatni tudunk. Aki jól ismeri a Bibliát tudja, hogy két bűvös szám, a 7-es és a 12-es végigvonul a Szentíráson, következetesen meghatározva a zsidó nép történelmét. Isten a továbbiakban az emberiség sorsának megszabásánál is gyakran alkalmazta ezeket a számokat. Így nem zárható ki, hogy a végítélet dátumát is ezek a számok rejtik. Ebből kiindulva lehet, hogy Isten 12 × 12 = 144 évben szabta meg a Sátán korlátlan földi hatalmát. E szerint 1914 + 144 = 2058-ban várható a 10. bolygó megérkezése, a katasztrófa bekövetkezése. Pályáján visszafelé száguldva 2065-ben is elhalad mellettünk, ami további károkat okozhat.

Ez a dátum megegyezik a neves szakíró, Zecharia Sitchin által valószínűsített időponttal. Az ókori agyagtáblák és egyéb írások tanulmányozása után az orosz származású amerikai kutató arra a meggyőződésre jutott, hogy a Nibiru érkezése 2060-ra várható. 300 évvel ezelőtt Newton is 2060-ra jelezte a világvége bekövetkeztét. Ezt a Biblia rejtett kódjainak megfejtésével számolta ki. Szinte percre pontos időt jelöl meg az egyiptomi Nagy piramis épületegyüttes. Az óegyiptomiak szerint, amikor a kos és a Herkules csillagkép egymás fölött áll éppen a Szfinx előtt, és pont azon a ponton kel fel reggel a nap; eljön a szeth tepi, a világvége. Ekkor hatalmas természeti katasztrófák söpörnek végig a Földön és elpusztítanak mindent. Az óegyiptomi naptár szerint ez a világvége a 21. század közepén következik be. A Jupiter egyik holdján, a Ganymedesen élő Morlen civilizáció üzenete szerint viszont a Nibiru 2022. körül fog megérkezni, és ha addig nem leszünk képesek egyesíteni az erőnket, akkor az emberiség végérvényesen odavész. Szerintük megvan a képesség bennünk, hogy a galaktikus föderáció méltó tagjává váljunk, de rendre alkalmatlan, kapzsi és pénzéhes vezetőket választunk magunk fölé, és ez képtelenné tesz bennünket az összefogásra.

A maja naptárkő még ennyi időt sem hagy nekünk. A maja kultúrát megteremető istenek 5800 évvel ezelőtt azt jósolták, hogy a 2012-ben véget ér a civilizációnk. Ugyanez olvasható az indiai Bangelorban található Sorsok Könyvében. 5800 évvel ezelőtt itt is „istenek” jártak, és azt jövendölték, hogy 2012-ben elfekete­d­nek a pálmalevelek. Ez valószínűleg egy világégés, föld­rengések által kiváltott tűztenger miatt következik be. A jóslat megbízhatóságában nem nagyon kételkedhetünk, mert eddig mindenkinek a sorsa szóról szóra megegyezett azzal, amit 5800 évvel ezelőtt ótamil nyelven írtak róla a pálmalevél könyvtárban. Aki ellátogatott a Sorsok Házába elismerte, hogy életének minden mozzanata pontosan szerepel a 4-6 évezreddel ezelőtt készült pálmalevélen. Mellesleg a Sínai félszigeten is 5800 évvel ezelőtt diktálta le Isten Mózesnek a Tórát, és ennek kódolt üzenete is tartalmazza a 2012-ben bekövetkező világégést, melynek egyik mozzanata Kalifornia elsüllyedése.

Az ősi maja kőtáblák viszont 2060-ra teszik az új időszámítás „nulladik” évét. Pakal főpap Palenqe-ben található sírjának fedlapján azt is jelezték, hogy akik túlélik a katasztrófát, azokra nagyon hosszú békés időszak vár. Nem győzik hang­súlyozni, hogy a jelenlegi világ nem 2012-ben ér véget, mint azt sokan hiszik. Ez a dátum csak lezárása lesz egy korszaknak. Feltehetően ekkor kezdődött az apokalipszis. A Sorsok Könyvében említett 2012-es dátum is túl közelinek tűnik, mivel a pálmalevelek 2050-ig ismertetik az érdeklődők jövőjét. Mi értelme lett volna 110 millió ember pálmalevelét megírni 2050-ig, ha negyven évvel korábban meghalnak? A hivatalos tudomány vaskalapos képviselőit mindez nem izgatja. Szerintük a világ pusztulása csak 22 milliárd év múlva következik be.

Az eltérő dátumok alapján úgy tűnik, hogy a katasztrófa bekövetkezésének pontos dátumát még Isten sem ismeri, mert ez sok mindentől függ. Közeledésének észleléséhez azonban ad egy támpontot a Biblia. Pál apostol Tessza­lo­nikaiakhoz írt első levelének 5. fejezetében ez áll a 3. bekezdésben: „Amikor azt mondják: Békesség és boldogság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni”. Ebből arra lehet következtetni, hogy közvetlenül a katasztrófa előtt egy békés, nyugodt időszak köszönt ránk. Ekkor a világ vezető politikusai és az ENSZ főtitkára olyan nyilatkozatot tesznek majd, hogy végre sikerült úrrá lenni a bajokon, megszűntek a békétlenségek a világban. A világbékének azonban nem sokáig örülhetünk, mert az egymással ellenségeskedő népek lecsillapodása, látszólagos jó útra térése nem lesz más, mint vihar előtti csend. Ez a nyugalom is a Sátán műve lesz, hogy aztán annál jobban fájjon nekünk a katasztrófa által okozott gyötrelem.

Fizikai jelek is utalnak majd a közelgő veszedelemre. Az első gyanús jel a Föld „nyöszörgése” lesz, amit az egymáshoz dörzsölődő kontinentális lemezek, és a magma földkéregtől való fokozatos elszakadása okoz. A kétkedőket is meg fogja győzni a halálbolygó érkezésének misztikus árulkodó jele, az időtágulás. Az óriási tömegű égitest közeledésekor, fokozatosan növekedik a gravitációs erőtér a Föld vonzáskörzetében, ami érezhető időtágulást okoz. Ennek következtében mind a digitális, mind a mechanikus karórák, valamint az asztali órák és a toronyórák lelassulnak. Az idődila­tá­ció azonban nem okoz túl nagy zavart, mert a Föld forgása is lelassul. Kb. 1 nap alatt annyira lecsökken a saját tengelye körüli keringési sebessége, hogy le is áll, majd újra elindul, de most már valószínűleg ellenkező irányban. Ezt követően az eónokkal ezelőtti helyzethez hasonlóan nem keleten, hanem nyugaton fog felkelni a Nap. A póluseltolódás miatt áthelyeződnek a Sarkok is. Antarktisz ismét a mérsékelt égöv alá kerül, és megolvad rajta a több száz méter vastag jégpáncél. Ezzel egyidejűleg megolvad az Északi-sarkvidék jege is, ami összességében 150-200 méterrel megemeli a világtengerek szintjét. Az atomháborúval ellentétben az országok zömének klímája nem fog túl nagy mértékben megváltozni, nem válnak lakhatatlanná, de azokban az országokban, ahol az új sarkvidékek kialakulnak, beáll az örök tél. Kb. 100-150 év múlva már ugyanolyan lesz a bolygónk, mint most, de alaposan átrendezett klimatikus viszonyokkal. Máshol fog húzódni az egyenlítő, máshol lesz az északi és déli pólus.

[

A chilei in cas törzs indiánjai között mai napig él egy legenda, mely szerint akkor lesz vége a világnak, ha fánál nagyobb madarak repdesnek az égen. Nos erre már nem kell várni. 2001. tavaszán Dél-Chile tavakkal tarkított hegyvidékén, Puerto Chacabuco-tól keletre pillantották meg az első óriásmadarat. Előtte még soha senki nem látott ilyen hatalmas madarat errefelé. Éppen leszállt egy sziklaoromra. A távcsővel figyelő turisták szerint szárnyainak fesztávolsága elérte a 20 métert. Lábai embervastagságúak voltak, karmai pedig a kikötői daruk acélkampóinak méretével vetekedtek. Először csak vaklármának vélték a dolgot, de néhány hónap múlva az Ancud-öböl környékén is látták az óriásmadarat. Mindenkit megdöbbent, amikor egy halászhajó felett szállt el. Az árnyéka elsötétítette az egész hajót. Valószínűleg több példány is található belőle, mert szaporodtak a róla szóló bejelentések. Már Argentínában, az Andok keleti területén is látták a madarat. Külsőre egy nagyra nőtt kondorkeselyűhöz hasonlított.

Ezt követően is csak a bulvársajtó foglalkozott az üggyel, mígnem 2001 őszén eltűnt egy iskolába tartó kislány. A szemtanú szerint egy nagy madár csapott le rá az égből, és elragadta. Mivel a tanú maga is 8 éves volt, a hatóságok nem adtak hitelt a vallomásnak. Mindenestre a rendőrség sohasem találta meg a kislányt. 2001 decemberében fent északon, a Mercedario hegy 6000 méteres csúcsai között látták a madarat, szinte minden nap. Aztán átköltözött az Antofagasta tartomány keleti területére, a vulkanikus hegyek közé, ahol 2002 májusában elragadott két embert, és egy teherhordó lámát. Róluk sincs semmi hír. Visszamaradt csontjaik valószínűleg valamelyik hegytetőn porladnak. A környező településeken élők már csak felszegett fejjel mernek kimenni a szabadba, és egy percre sem válnak meg a puskájuktól. Az indiánok pedig élelmiszerkészleteket gyűjtenek a „hamarosan bekövetkező végtelen télre”. Az óriásmadárról több fénykép is készült. Bár a törzse kisebb, szárnyainak fesztávolsága vetekszik az utasszállító repülőgépekével. A felvételeken jól látható, hogy az alacsonyan szálló madár mekkora rémületet váltott ki a szemlélőkben.

[

A különlegességekre vadászó ínyencek szerint a világ rovarfajtái közül több mint 1400 fogyasztható. Közülük néhány (pl. a szöcske vagy a kabóca) kifejezetten ízletes. Ennek oka, hogy abba a törzsbe tartoznak, ahová a homár és a garnélarák, csak kisebb a tömegük. Délkelet-Ázsiában az utcán és a piacokon árulják a különféle rovarokat, és sokan kedvelik őket. Ugyanazt teszik velük, mint a rákkal: élve megfőzik, illetve megsütik. A thaiföldi éttermekben az étlapon is szerepelnek a sült rovarok. Mivel igen nagy mennyiséget adnak el belőlük, nem a természetben gyűjtik össze, hanem tenyésztik őket. Rovarokat tenyészteni sokkal könnyebb, mint szarvasmarhát vagy sertést, mert nem igényelnek gondozást, és az ismert állatbetegségek sem támadják meg az állományt. Egy részük ételízesítőként, illetve magas fehérjetartalmuk következtében táplálékkiegészítőként szolgál. Vannak akik élve fogyasztják a rovarokat, mint ahogy a franciák a csigát vagy a kagylót.

Az USA-ban a Wisconsin Egyetem rendszeresen kiad egy folyóiratot, amely az ehető rovarokkal foglalkozik. Ebben olyan tanácsok találhatók, hogy fogyasztás előtt tegyük hűtőbe a rovarokat. A hidegben elgémberednek, és nem másznak el előlünk olyan fürgén. Aranyszabályként felhívják a figyelmet arra, hogy soha ne együnk meg döglött bogarat, vagy olyat, amely mérgező. (A darazsak és a méhek nyugodtan fogyaszthatók, mert mérgük a hőkezelés során lebomlik, a fullánkjuk pedig megpuhul.) A rovarok tojásai ínyenc csemegének számítanak mindenütt a világon. Óvnak a büdös bogarak fogyasztásától is. Az izgő-mozgó csemegék kedvelőinek télen, a rovarvilág visszahúzódásakor sem kell nélkülözniük kedvenc táplálékukat. Sok helyen már konzerválva is kapható a szöcske, a sáska, a tücsök, a lótetű, az óriáscsibor és a selyemhernyó, valamint a vöröshangya tojása.

Az ehető rovarok közé sorolják a csúszómászókat is. Állítólag a horgászboltokban kapható gilisztából finom sütemény készíthető. A hangyákból pedig limonádét lehet csinálni, mivel szervezetük jelentős mennyiségű savat tartalmaz. A termeszhangyákat sós olajban megsütik, de előtte élve kirángatják a szárnyait, és forró kövön megszárítják őket. A rovarkedvelő bennszülött törzsek nem esnek kétségbe, ha a vadászat utáni lakomából visszamaradt hús megromlik. Pár nap múlva a belőlük kifejlődő kukacokat fogyasztják, nagy élvezettel. Azt tartják, hogy ezek csak tartósítják a húst. Biológiai hűtőszekrényként funkcionálnak. Beépítik szervezetükbe a megromlott húst, és friss, élő húsként kínálják magukat. Az ízük olyan, mint az általuk elfogyasztott húsé volt. Az európai ember undorral gondol erre a fajta táplálékra, pedig nem ártana megbarátkozni a rovarevés lehetőségével, mert az Apokalipszisban is megjövendölt katasztrófa bekövetkezése után egy jó darabig ez lesz az egyetlen táplálékunk.

 

Élet a katasztrófa után

 

A geológusok szerint az elmúlt 80 millió év alatt 170-szer változott meg a föld mágneses polaritása. A legtöbbször azonban csak bukfencezett egyet a földgolyó, és a pólusok felcserélődtek. Az északi pólus délivé vált. Most azonban a pólusváltás élővilágra nézve végzetes módja várható, a kéregelcsúszás. Ilyenkor a pólusok, a Föld tengelye a helyén marad, csak a kontinensek vándorolnak el. Ez a látszólagos pólusváltás azért okoz világkatasztrófát, mert felszabadulnak a Föld mélyén feszülő erők, és vulkánkitörések formájában lángtengerbe borítják a világot. A földrengések és a kontinensvándorlás során pedig minden romba dől. A cinikus ellendrukkerek szerint talán jobb is, ha összeomlik ez a világ, legalább meglátjuk, hogy mi terem a romokon.

A pólusváltás lezajlása után a természet átrendeződik. Megváltozik az egyes vidékek flórája és faunája. Ahol eddig szubtrópusi volt a növényzet, ott mérsékelt égövi lesz, és a mérsékelt égövi országok közül sok lekerül a szubtrópusi, illetve forró égöv alá. Az életlehetőségek tehát nem sokat változnak. A Föld továbbra is lakható marad, csak egy kicsit változik a hőmérséklet, a páratartalom, és átrendeződik a növényzet. Az állatvilágban is megindul egy vándorlás, a korábban megszokott körülmények közé. Bár a tengerszint-emelkedés miatt a kontinensek parti sávja hosszú időre víz alá kerül, némi szerencsével több lesz a lakható terület. Ha az északi- vagy a déli pólus valamelyik óceán közepére kerül, akkor Grönlandon és Alaszkán kívül felszabadul Szibéria is a hideg ural­ma alól. Oroszországnak ez a hatalmas távol-keleti területe akkora, hogy önmagában kitesz egy kontinenst. Ráadásul még szűz, érintetlen. Jelenlegi zord klímája miatt nem vettük birtokba, nem tettük tönkre. Nem mérgezett a talaja, a vizei tiszták. Ásványkincsei a később nem sokra használható gyé­mántbányák kivételével szinte hiánytalanok.

 A népesség szempontjából azonban nem lesz ennyire kedvező a helyzet. A földönkívüliek szerint az emberiség létszáma kb. 10%-ára csökken. A túlélők száma nem lesz több 800 milliónál. (Ez a Vízözön utáni állapotokhoz képest nagyon jó arány, mert ezt a kataklizmát csak az akkori emberiség 1%-a, mintegy 5 millió ember élte túl.) Ehhez járul még a katasztrófa elől kimentett 440 ezer ember, akiket idővel visszahoznak a Földre. A Biblia szerint a túlvilági erők által kimentett 144 ezer ember irányító funkciót fog ellátni a bolygónkon, és a Jézus által Föld felszínére lebegtetett inkubátor világban, új Jeruzsálemben fognak élni. Ennek méretéről, és az ott uralkodó életviszonyokról részletes leírással szolgál a Jelenések könyve. De a Földön kívüli civilizációk által visszatelepített emberek sem lesznek magukra hagyva. Ők a Föld legkedvezőbb klímájú övezetében kisebb csopor­tokban, faluközösségekben fognak élni, civilizált körülmények között. Lesznek szerszámaik, vetőmagjuk, és művelik a környező földeket. Beékelődve az éhező, fázó, lerongyolódott túlélők közé lesz élelmük, sőt még a villanyáramot sem kell nélkülözniük. Így akár a számítógépeiket is használhatják. Az energiaellátás természetesen nem távvezetékkel történik, mert ezek az erőművekkel együtt megsemmisülnek. Utak, hidak, vasútvonalak sem lesznek, mert szinte minden darabokra sza­kad, összedől és használhatatlanná válik a katasztrófa alatt.

Az áramellátásról a földönkívüliektől kapott tápegységek gondoskodnak. Ezek nem mások, mint Tesla-konverterek. Miután mi nem voltunk hajlandóak rekonstruálni ezt a 80 évvel ezelőtt feltalált készüléket, ők saját gyártmányú példányokat adnak nekünk. Ezeket azonban sérthetetlen fémházba zárják, hogy ne tudjuk őket felnyitni, ne tudjuk kikémlelni a benne levő áramkört. Egyes források „fekete dobozként” említik ezt az UFO-khoz kifejlesztett fémlemezből készült burkolatot. Mint tudjuk ezeket a nagy sűrűségű anyagból készült lemezeket semmilyen szerszámmal nem lehet szétroncsolni, és a savaknak, lúgoknak, sőt a robbanó anyagoknak, lövedékeknek is ellenállnak. A „fekete dobozon” nem lesz semmilyen rés, nyílás sem, amelyen keresztül bele lehetne lesni. Csupán használni lehet őket, korlátlan időtartamig. A teljesítménye akkora lesz, hogy kielégíti egy család teljes energiaigényét. Remélhetőleg a kézzel fogható bizonyíték láttán végre észhez térünk, és kifejlesztjük a saját áramtermelő konvertereinket. Így nem kell majd újjáépíteni a környezetromboló erőműveinket, és a tájelcsúfító nagyfeszültségű vezetékeket. Az olaj- és gázvezetékekre sem lesz már szükség. Egyébként sem lenne mit szállítani rajtuk, mert a gáz- és olajkutak felrobbannak, a szénhidrogénmezők elégnek.

Ezeknek a közösségeknek a zavartalan életét, egy ennél is fejlettebb technika segítségével oldják meg. Mivel az utakon kóborló, élelem után kutató nyomorgó emberek mindenkit megtámadnak, kifosztanak akinél rejtett élelmiszertartalékot sejtenek, ezeket a telepeket elrejtik a szemük elől. Nem magas falakat húznak köréjük, hanem megnövelik a megnyilvánulás frekvenciájukat. Az általuk 4. denzitásnak nevezett szinten élők élettere teljes mértékben láthatatlanná válik a 3. denzitás szintjén álló átlagemberek számára. Ez a megnyilvánulási frekvencia-eltérés a párhuzamos világokban uralkodó helyzethez hasonlítható, csak itt lokálisan megy végbe a jelenség. Az oda nem tartozó, ártalmas elemek akár át is gyalogolhatnak ezen a térségen, semmit sem észlelnek belőle, mint ahogy mi sem érzékeljük a párhuzamos dimenziókban élőket, holott bennünk, a mi világunkban vannak. Ugyanazt a lepusztult tájat látják, mint a térségen kívül, így gyanútlanul átmennek rajta. Nem is sej­tik, hol járnak.

Ezeket a helyeket nem kell láthatatlanná tett űrhajókkal állandóan besugározni. Egy adott térség megnyilvánulási frekvenciájának megnövelése után minden, ami a térségen belül található átkerül egy másik dimenzióba, és utána ott is marad, amíg vissza nem transzponálják. De csak az kerül át, ami magunkkal viszünk, amit szükségesnek tartunk. A 4. denzitásba kerültek maguk mögött hagyják a vírusokat, baktériumokat, élősdi rovarokat, és egyéb kellemetlenségeket. Ezek a 3. denzitás­ban maradnak. A primitív, bűnöző hajlamú emberek is ezeken a helyeken sínylődnek tovább. Ennek a frekvenciaváltásnak semmi akadálya, mert jelenleg a 4. denzitás üres. (Földönkívüli civilizációktól származó információk szerint 12 párhuzamos univerzum, vagy ahogy ők nevezik denzitás[138] található a világmindenségben.  Ezeket egy-egy üres térrész választja el egymástól. A megnyilvánulás frekvenciában felettünk levő térrészt nevezi az ezoterikus szakirodalom negyedik denzitásnak. Geometriailag ez helyes meghatározás, mert kellő technikai felkészültség esetén ebbe a térrészbe is átmehetünk, ami olyan, mintha a tér nem három, hanem négydimenziós lenne.)

A világmindenségben tehát igen nagy a mozgásszabadság. A 3 térbeli dimenzión kívül még 12 irányba mozdulhatunk el. Ez a 12 dimenzió azonban nem térbeli kiterjedés, hanem megnyilvánulási frekvenciaváltás. Ennek megtörténte után a másik párhuzamos univerzumban is csak 3 térbeli dimenzió áll rendelkezésünkre. Jelenleg csupán a földönkívüliek és járműveik, valamint felettünk lebegő űrbázisaik tartózkodnak a 4. denzitásban. Az átváltáskor azonban kivonják magukat ebből a térségből, majd az új korszak kezdetén visszatérnek a mi világunkba, és most már látható formában szabad letelepedési helyeket keresnek maguknak. Ettől kezdve már állandóan látni fogjuk őket.

Egyébként az 1. sűrűségi fokon az élettelen tárgyak, míg a 2. fokozaton a növények és állatok állnak. A sűrűségen itt nem az anyagban található atomok, molekulák számát vagy a tömegszámot, illetve rendszámot kell érteni, hanem az atomokat alkotó szubatomi energiarészecskék rezgési frekvenciáját. Mellesleg denzitásváltás természetes körülmények között is előfordulhat. A Föld kérgének hasadékaiból, vagy a földkéregbe zárt nagynyomású gázok kísérőjelenségeként is előfordulhat frekvencianövekedés. Ezek a frekvenciaváltó helyek azonban veszélyesek, mert ha az emberi test csak részlegesen kerül a hatása alá, akkor fele itt marad, másik fele pedig átkerül a másik dimenzióba, melynek következtében elpusztul.

 

A kimentettekkel és visszahozottakkal ellentétben keserves sors vár a kb. 800 millió túlélőre, akik a véletlennek köszönhetik a megmaradásukat. Nem elég hogy át kellett élniük a különféle borzalmakat, a neheze csak ezután következik. A levegőbe került rengeteg pernye, vulkáni hamu és gáz tovább tizedeli soraikat. Hogy legyen némi fogalmunk a vulkánkitörések okozta globális pusztítás mértékéről, hasonlítsuk össze egyetlen vulkán kitörésének következményeivel. A Krakatau vulkán 1883. augusztus 27-én kelt kitörésekor 20 köbkilométernyi vulkáni hamu és por került a sztratoszférába. Az általa kiváltott szürkület, napfényhiány 1,2 °C-kal csökkentette a Föld átlaghőmérsékletét. A légkör csak 5 év múlva tisztult ki. A vulkán környezetében 165 falu és város vált a földdel egyenlővé. A földkéreg elmozdítása esetén több ezer vulkán fog aktiválódni.

A póluseltolódás miatt átmenetileg megszűnik a mágneses védőköpeny is, ami a kozmikus sugarak rákkeltő hatásától véd. Az éhínség, valamint lakások és fűtés híján az éjszakai lehűlés is tömeges elhalálozásokhoz vezet. A mezőgazdasági termelés évekig lehetetlenné válik. Hiába vetik el a magot a földbe, napfény hiányában nem tud kicsírázni. A sok eső, a korommal és vulkáni hamuval szennyezett rengeteg víz pedig megrothasztja. Az emberek rovarokat és csúszómászókat fognak enni, mert ezekből lesz elég. A sok elpusztult állati és emberi tetem bőséges táplálékot kínál a bogarak számára, ezért intenzív szaporodásnak indulnak. A támasz, segítség nélkül maradt emberek megundorodnak az élettől, és irigyelni fogják a holtakat. Nem hallgatnak többé az életben maradt politikusokra, és önjelölt vezetőkre. Sőt valóságos lincshangulat alakul ki ellenük. A túlélők nem bocsátják meg nekik, hogy elhallgatták előlük a várható katasztrófát, így nem tudtak felkészülni rá. Pedig sokat tehettek volna szeretteik megmentése, a rájuk váró primitív életviszonyaik javítása érdekében, ha különféle politikai megfontolások alapján nem hagyták volna tudatlanságban őket.

A kataklizma egy csapásra megváltoztathatja a megmaradók gondolkodásmódját is. Az emberek ebben az időben sokkal többre fognak értékelni egy éles kést, egy körömollót, egy varrótűt és egy spulni cérnát, mint egy tonna aranyat, vagy a világ legdrágább gyémántját. Nem pénz és értékpapí­rok után fognak kutatni a romok alatt, hanem olyan szerszámokat keresnek, amelyek primitív életviszonyok között is jól használhatók. A pénz, a részvények teljesen elértéktelenednek, maximum tűzgyújtásra fogják használni őket. Később, az időjárás jobbra fordulásával legértékesebbé a megmaradt, el nem égett vetőmagok válnak, mert az élelmiszertartalékok felélése után ez lesz az egyetlen esélyük a mezőgazdasági termelés újraindítására, az éhhalál elkerülésére. Igazi kincs lesz a gyertya, a gyufa és a tankönyv is, amelyből a gyerekeiket taníthatják a túlélők. Civilizációnk állatvilágba való visszasüllyedését ugyanis csak egy módon kerülhetjük el, ismereteink átadásával. Az özönvíz előtt a papokon és a királyokon kívül senki sem tudott írni, olvasni, így a szülők nem tudták tudásukat átörökíteni, továbbadni az utódoknak. A szájhagyomány útján öröklődött ismeret egyre kopott, végül használhatatlanná vált. Így mindent elölről kellett kezdeni. Ezt elkerülendő mi is jobban járnánk, ha nem hamuvá égő értékpapírokba, műkincsekbe és romhalmazzá váló épületekbe fektetnénk a pénzünket, hanem archiválásba. Ha sikerül megőriznünk gyáraink, gyártóberendezéseink és minden hasznos termékünk dokumentációját, akkor az infrastruktúra helyreállítása után ott folytathatjuk a fejlődésünket, ahol abbamaradt.

 

Mindezek tudatában sokan pánikba esnek majd, és önkezükkel próbálnak véget vetni ennek az életüknek. Ettől azonban még súlyosabbá válik a helyzetük, mert akkor már csak tehetetlen szemlélői lesznek az eseményeknek. Asztráltestben nem lehet beavatkozni a fizikai világba, és eltávozni sem tudnak innen, mert az öngyilkosokat nem engedik be a mennyországba. Kétségbeesésüket fokozza, hogy asztráltestben nem csak a korábbi életterét látja, hanem az egész világot, az összes borzalmával együtt. A földi világ elhagyása sem nyugtatja meg, mert ezzel magányos, céltalan kóborlásra ítéli magát a világűrben, a végtelen univerzumban. Sehol sem állnak vele szóba, sehová sem engedik be. Ha már arra ítéltettünk, hogy életben maradjunk, próbáljunk úrrá lenni a megváltozott életkörülményeken. Tartsunk ki, ameddig csak lehet.

Aki képes belátni, hogy csak átutazó a Földön, az jóval könnyebben viseli el ezt a sorsot. Őt már nem rémiszti az elmúlás gondolata, mert tudja, hogy csak a teste pusztul el. A lelke örökké élni fog mivel a lélek elpusztíthatatlan. A „halhatatlan” embert pedig semmi sem rémiszti meg, mert tudatában van annak, hogy a halál csak szabadulás a test börtönéből, ebből a világból. Az egyre elviselhetetlenebb körülmények ellenére nem várja a halált, nem akarja lerövidíteni az életét. Tisztában van vele, hogy az élet nagy kincs, még akkor is, ha nem sok örömünk telik benne. A felvilágosult ember ugyanis már nem az életörömökre koncentrál, nem az a célja, hogy minél többet behabzsoljon a Föld javaiból.

Tudja, hogy az élet, a fizikai világ egy nagy iskola, ahol azért vagyunk, hogy tanuljunk. Tanulni, tapasztalatokat gyűjteni pedig minden élethelyzetben lehet. Ezért használjuk ki az utolsó időket, mert amit itt megtanulunk, azt magunkkal vihetjük a következő életünkbe. A tapasztalat a halállal nem múlik el, hanem halmozódik. Azért is érdemes mindvégig kitartani, mert a legnagyobb tragédiákból lehet a legtöbbet tanulni. Ilyen felfordulás, ami most várható minden civilizáció életében csak egyszer fordul elő, ezért ezt a lehetőséget kár kihagyni. Ha már volt merszünk leszületni ebbe a világba, akkor tartsunk ki, mert nagy kaland vár ránk. A vége ugyan gyászos lesz, de az addig átélt élmény feledhetetlené válik. Mennybéli társaink úgy gondolnak ránk, mint hősökre, akiknek volt merszük vállalni ezt az életet, ezért viselkedjünk ennek megfelelően.

 

Nukleáris holokauszt

 

Sokan irtóznak ettől a jövőtől, és azt mondják, hogy inkább meghalnak, mintsem ilyen körülmények között éljenek. Kívánságuk nagy valószínűséggel teljesülni fog, mivel energiatermelésünk jelenlegi fejlettségi szintjén senki sem fogja túlélni a katasztrófát. A Fukusima 1 erőmű blokkjainak 2011 márciusában történt berobbanása ráébresztette az emberiséget arra, hogy mekkora veszély leselkedik ránk. A japán katasztrófát a cunami okozta ugyan, de ez a helyzet a szárazföldek belsejében is előállhat. A jelenlegi atomerőműveket max. 10-es erősségű földrengés elvi­selésére tervezték. (A Paksi atomerőmű csak 7-es erős­ség földrengést bír ki.) A Richter-skála szerint 15-ös erősségű földrengés ugyan­úgy tönkreteszi a hűtőrend­szert, mint a szökőár. (Mi­vel a Richter-skála logarit­mikus, a 15-ös erősségű ren­gés a fukusimai katasztrófát okozó 9-es erősségű föld­rengésnél 1 milliószor na­gyobb.) Így nem lesz mivel hűteni a megsérült reaktorokat. Sőt a 25-30 cm vastag acélból készült köpeny is megolvad, vagy darabokra törik rajtuk. A világon jelenleg 442 atomreaktor üzemel (ebből 195 Európában).

A csernobili atomerőmű egyetlen blokkjának felrob­banása százszor akkora ra­dioaktív szennyezést oko­zott a környezetben, mint a hirosimai atombomba. En­nek alapján könnyen kiszá­mítható, hogy mekkora su­gárfertő­zés éri a Földet. Ha a ben­nük levő összes ra­dio­aktív izotóp ki­szabadul, olyan nuk­leáris szennyezés sújtja a világot, amit egyet­len élő­lény sem fog túlélni. A su­gárzás erős­ségét növeli a nuk­­leáris te­metőkben el­ásott hor­dók meg­olvadása, a ki­égett fűtő­elemek szanaszét szóró­dá­sa. Mivel az urán 238 fű­tő-anyag fő izotópja a plutó­ni­um 239 felezési ideje több mint 24 ezer év, 240 ezer évig lakhatatlanná válik a bolygónk. Az élet visszate­lepítése azonban ezt köve­tően sem lehetséges, mert a földrengések következtében az el nem égett fűtőelemek is kiszabadulnak, szétszóródnak a környezetben, és a dúsított urán 238 izotóp felezési ideje 4,5 milliárd év.[139] Ahhoz, hogy az általa keltett sugárzás szintje elviselhető szintre csökkenjen, minimum 45 milliárd évre van szükség. Ez a Föld keletkezési idejének tízszerese. (Ekkor az izotópmennyiség az eredeti tömeg 0,1%-ára csökken.) A teljes lebomlás 1350 millárd év múlva következik be.

Tovább súlyosbítja a helyzetet a nukleáris fegyverarzenálunk okozta szennyeződés. Jelenleg több tízezer maghasadáson alapuló atombomba, és magfúzión alapuló hidrogénbomba (kétfázisú atombomba vagy más néven termonukleáris bomba) van a nagyhatalmak birtokában. Mivel a gyújtószerkezetet külön tárolják, a szétszerelt bombák nem fognak felrobbanni, viszont az óriási mechanikai behatás, illetve a több ezer °C-os láva olvasztó hatása következtében a bombatest acélköpenye megsérül, és a plutónium-, illetve urántöltet kiszabadul, a légtérbe, a talajba, az élővizekbe kerül. A hidegháború végén, 1988-ban csak a Szovjetunióban 32 ezer nukleáris robbanófejet tartottak hadrendben. Ezek száma a Start egyezmények során csökkent ugyan, de a jelenlegi nukleáris arzenál még mindig százszorosa a teljes emberiség kipusztításához szükséges atomtöltetnek.

Már 11 ország rendelkezik atomfegyverrel. Az USA még mindig 16 ezer, Oroszország pedig 13 ezer megatonna TNT rombolóerejű nukleáris fegyvert birtokol. Az első atombombákhoz használt plutónium 239 izotóp felezési ideje 24 ezer év, míg a jelenlegi atombombákban alkalmazott urán 235-ös izotópé 700 millió év. Ennek elviselhető szintre történő lebomlásához is minimum 7 milliárd évre van szükség. A biblia szerint a vízözön kb. 1 évig tartott. Aztán ismét lakhatóvá vált a föld. A tűzözön után erre nem lesz lehetőségünk. A fegyverkezési hajszával és az ostoba, beszűkült agyú energiapolitikánkkal gondoskodtunk róla, hogy ez a bolygó soha többé ne legyen lakható. Ehhez a Nibiru megérkezésére sem kell várnunk. Elég egy néhány kilométer átmérőjű aszteroida becsapódása a szárazföldbe, és az eredmény ugyanez lesz.

[

Az atomfegyverek leszerelésével a nukleáris holokauszt veszélye nagymértékben csökkenthető lenne, de nagyhatalmak politikusai és a militarista hadvezérek erről hallani sem akarnak. A tudósokban azonban megvan a szándék az atomreaktorok sugármentessé tételére. 1988-ban pedig Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan kezdeményezésére elkezdődtek a Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor, más néven ITER tervezési munkálatai. A reaktor 35 nemzet összefogásával és közel 23,7 milliárd dollár költséggel épült fel a franciaországi Cadarche kutatóközpontban. A 25 ezer tonnás gépezetet a tervek szerint 2025-ben fogják beüzemelni, azonban a fizikusok szerint legkorábban a század második felére válhat valósággá a végtelen mennyiségű energiát termelő erőmű víziója.

A termonukleáris reaktorral tulajdonképpen a Nap energiáját hoznák le a Földre. A csillagokban a hidrogénatomok egyesülésével energia keletkezik, amelyet földi környezetben is lehetne modellezni. Ehhez az elemi hidrogén két izotópjának, a deutériumnak és a tríciumnak nagy nyomáson és magas hőmérsékleten történő fúziója szükséges, – tehát ez a fajta energiatermelési mód meglehetőségen extrém körülményeket igényel. Ehhez tízszer magasabb hőmérsékletet kellene létrehozni, mint ami a Nap központjában uralkodik, amit körülbelül 10 millió Kelvin-fokra becsülnek. Ehhez olyan berendezésekre lenne szükség, amelyek még soha nem voltak a világban, és ez nem csak fizikai és technikai, hanem anyagi kihívással is jár. A fő akadályokat ma már nem annyira az elvi, sokkal inkább a technológiai nehézségek jelentik. Az utóbbi ötven évben egyre fejlettebb kísérleti berendezések születtek, amelyek teljesítménye gyorsabban növekedett, mint ahogyan a számítógépek számítási kapacitása. A fúziós berendezések óriási lehetőségeket nyithatnak meg, ugyanakkor még hosszú utat kell bejárni a megvalósításig.

Pedig, ha sikerrel járnak a fizikusok, azzal hosszú távon megoldódhatna az emberiség energiaellátása. A termonukleáris erőmű ugyanis sokkal környezetkímélőbb és biztonságosabb megoldást jelentene a maghasadásos atomerőműhöz képest. Nem termel hosszú távon bomló radioaktív anyagokat és szén-dioxidot sem, a Föld pedig bővelkedik a működéséhez szükséges nyersanyagokban, tehát évezredekre megoldaná az emberiség energiaellátását. A fúziós erőmű sérülése nem járna olyan hatalmas kockázattal, mint egy atomerőműé, hiszen pillanatok alatt lehűlne a forró plazma, és azonnal megállna a fúziós kémiai reakció. A reaktor működtetéséhez rendkívül kevés üzemanyag szükséges, a pedig egy-két évszázadon belül általánosan elterjedtté válna, akkor gyakorlatilag megszűnne a villa­mosenergia-termeléssel kapcsolatos szén-dioxid kibocsátás.

Az erőművi villamosenergia-ellátás többi hátránya azonban továbbra is fennállna. Megmaradna az áramtovábbító távvezetékrendszer, a villamos-elosztó rendszer, ami azt jelenti, hogy továbbra is fizetni kellene az áramért. A távvezeték sérüléséből eredő áramkimaradások is sok bosszúságot okoz­nának. A globális felmelegedés következtében már Európát sem kímélik a hurrikánok, és a villámárvizek, melyek kidöntik a távvezetékek oszlopait. A helyreállítás napokig is eltarthat. Eközben leállnak az üzemek, a kórházak, leolvadnak a háztartások fagyasztóládái. Az építkezés költségek sem csökkennének, mert az épületeket továbbra is be kellene kábelezni. Mivel a villamos áram a legdrágább energiaforrás, fűtéshez, vízforraláshoz a jövőben is földgázt fogunk használni. Emiatt a gázcsövektől sem szabadíthatjuk meg a lakóépületeket. Az irodaépületekben pedig gondoskodni kell a központi fűtés csővezetékeinek telepítéséről. 

A fúziós atomerőmű tehát nem más, mint a tudósok költséges játszadozása. Olyan, mint a CERN Svájcban. Az Európai Kutatási Szervezetben több mint 10 milliárd euróból megépített, és évente több mint 1 milliárd euróból fenntartott intézményben 80 nemzet 50 egyeteméről érkezett zsenik dolgoznak. A 14 ezret is meghaladó számú tudós fontoskodva kutatja az atomi részecskék kaotikus világát. A CERN részecskegyorsítóba tíz éven át beleölték Európa összes fejlesztési forrását, mégsem sikerült protonok ütköztetésével megtalálni az „isteni” részecskét. Einstein egy balul sikerült bizonyítás után kijelentette, hogy nincs éter. Ez a megállapítása axiómaként beépült a fizikába, és száz éven át gátolta a tudomány fejlődését. Pedig nem kellett volna, mert Einstein sem volt biztos ebben az állításában. Később úgy nyilatkozott, hogy az étert egyszer még vissza kell csempészni a fizikába.

Erre mostanában több próbálkozás is történt. Legintenzívebben Genfben, a CERN részecskegyor­sítóban keresik az „isteni részecskét”. Ezt a nevet adták az éteri részecskének, mert nem mernek színt vallani. Ha éterionnak neveznék, ezzel beismernék, hogy óriási baklövést követtek el az éter létezésének tagadásával. Az isteni részecskét azonban nem találják. Ennek oka, hogy korunk tudósai ugyanazt a hibát követik el, amit bálványként tisztelt elődjük. Azt hiszik, hogy az éterion egy rendkívül kicsi szubatomi részecske. Az éter azonban nem anyag, hanem energia, ezért létezését anyagi eszközökkel nem lehet kimutatni. Világunkban való jelenlétét más úton, módon kellene bizonyítani.

 

Mivel a fúziós atomerőmű egyelőre vágyálom, a Tesla-konverter létezését pedig a tudósok városi legendának tartják, egyelőre maghasadásos atomerőművekben termeljük az áramot. A kiégett izotópok radioaktív sugárzása azonban egyre nagyobb veszélyt jelent a környezetre. Ezért a mind többen követelik az atomerőművek lebontását. Ennek ellenére még mindig 413 atomreaktor működik a világban. Összkapacitásuk 400 GWe. Kínában új reaktorok is épülnek. Az elsőt 2020 decemberében kezdték el építeni. Sanghajtól délre két HPR-1000 típusú reaktort építenek. Ezt még négy blokk követi. Kína atomenergia programja abból a szempontból örvendetes, hogy végre hajlandó a levegőszennyező szénerőműveiket leállítani, de a levegő tisztításának van ennél korszerűbb módja is. Ez azonban a kínai mérnököket sem érdekli. A hazai politikusaink is az atomerőmű-építést szorgalmazzák. A már meglevő paksi atomerőmű mellé egy 1200 MW-os blokkot akarnak építtetni az oroszokkal. A beruházás becsült költsége 12 milliárd euró, azaz 4200 milliárd forint lesz. Aztán ha megépül, milliárdokba fog kerülni a lebontása, és a sugárzó berendezések épületelemek biztonságos deponálása.  

Ennél is őrültebb terv készült Ausztráliában. A francia Neoen cég ausztrál leányvállalata Sydney közelében napelemes erőművet készül építeni. Az 500 megawattos erőművet egy 1000 megawattos akkumulátorteleppel egészítenék ki, így biztosítva az éjszakai áramellátását. A beruházás 400 millió dollárba kerülne. A megvalósítás valószínűleg nem ütközik akadályba, mert az asztrál állam 2030-ig 12 GW új megújuló energiatermelő kapacitást szeretne a hálózaton látni. A francia cég e területen nem kezdő. Övék a világ jelenleg legnagyobb lítium-ion akkumulátortelepe Hornsdale-ben, és éppen tavaly ütötték nyélbe Viktória állammal azt a szerződést, mely alapján egy 300 MW/450 MWh méretű telepet építenek majd Geelong külterületén. Aztán dobhatják a szemétbe ezt is. A Tesla-kon­verter rekonstruálásával és a Hamel-generátor kifejlesztésével az összes korábbi zöld beruházás feleslegessé válik. Nem lesz szükség szélerőműre, naperőműre, biogázzal működő erőműre, stb. Ezek az erőművek ugyanis drágák, és nem biztosítanak szünetmentes áramellátást. (Ha nem fúj a szél, vagy nem süt a nap, leállnak.) Az általuk előállított áramért pedig szintén fizetni kell. (Legtöbbjük rádolgozik a villamoselosztó-hálózatra.)

 

A hosszú élet titka

 

A vele járó veszélyek ellenére az emberi élettartam meghosszabbításával kapcsolatos kísérletek nem álltak le, sőt nemrég korszakalkotó áttörés történt ezen a téren. A kutatók először az örök életű ráksejteket kezdték el tanulmányozni. Mint tudjuk a ráksejtek telomerei azért nem rövidülnek meg, mert a kromoszómák végei lezáródnak, és ezáltal kikapcsolódik a sejt osztódásszámálója. A normális sejtekben a kromoszómák végén található ismétlődő DNS-molekulák, a telomerek minden osztódáskor rövidebbek lesznek, és ha a telomer „elfogy”, a sejt elpusztul. Fogantatáskor a telomer hossza kb. 15 ezer egység, amiből magzati korban 5 ezret elhasználunk Felnőtt korban újabb 5 ezer használódik el, és amikor a telomerek hossza 5 ezer alá csökken, elhalálozunk. A telomer rövidülése az oka az időskori betegségegeknek is. A sejtek öregedésével károsodnak a szövetek és a szervek, melyek végül életképtelenné válnak. A kutatások folytatása során kiderült, hogy a ráksejtekben, a telomerek környékén igen nagy az aktivitása a RAD51D-nek nevezett DNS-javító enzimnek. Ha ez védősapkát képez a telomereken, megakadályozza a pusztulásukat. Amerikai kutatók 2001-ben megtalálták az emberi öregedésért felelős géneket is. A magas életkor elérését a 4. számú kromoszóma első szakasza teszi lehetővé. Az érintett régióban 100-500 gén található, így még azonosítani kell, hogy pontosan melyik szabályozza az öregedést. Ezekkel elvileg már megoldható lenne az élettartam szinte korlátlan meghosszabbítása.

A kutatások folytatása még közelebb vitt bennünket a célhoz, és a XXI. század elején áttörés következett be ezen a téren. A dallasi University of Texas Southwestern Medical Centerben Woody Wright[140] és kutatócsoportja felfede­zett egy olyan gént, amely a sejtbe jut­tatva újraaktivizálja a telo­mer­terme­lést. Ennek következtében a sejtek gya­korlatilag végtelen mennyiségű osz­tó­dásra képesek. Alkalmazásával hal­hatatlanná válnánk, ráadásul meg sem öregednénk. A felfedezés gya­korlatba va­ló átültetését egyelőre nem tervezik. Így nem lehet megállapítani, hogy ennek a módszernek hol van­nak a határai, meddig lehet meghosszab­bítani vele az ember élettartamát. Ha engedélyeznék a hu­mán kí­sérleteket, akkor is évszázadokat, sőt évezre­de­ket kellene várni, amíg ez kiderülne. Önként jelentkező valószínűleg akadna rá, de nem biztos, hogy a kísérleti alany képes lenne elviselni azokat a meg­pró­bál­tatásokat, amelyek egy ilyen hosszú élet során várnak rá.

Miután ez a kutatási vonal lebénult, a tudósok más úton folytatták a munkát. Most a ráksejtek által termelt telomeráz enzimet vették górcső alá. Kiderült, hogy a telomeráz enzim a születésünk után nem működik tovább, vagyis az öregedés a születés­sel azonnal megkezdődik. A telomeráz enzimet kó­doló hTERT gén valamennyi sejtünkben megtalálja­tó, de kikapcsolt állapotban van, vagyis inaktív. En­nek a helyzetnek a felmérése után olyan mestersé­ges anyag előállításával próbálkoztak, amely képes lenne működésbe hozni ezt az enzimet. Ezek az erő­feszítések azonban nem vezettek eredményre. A Ge­ron Corporation viszont talált egy természetes anya­got, amelyben felfedezték a TA65-re keresztelt molekulát, amely képes a telomeráz enzimet aktiválni. Ez az anyag a Belső-Mongólia és Kína egyes területein nagy mennyiségben előforduló stra­galus­gyökérben található. A helybeli népek már évezredek óta alkalmazzák gyógynövényként anélkül, hogy tisztában lennének a hatásmechanizmusával. Nekünk már nem kell odautazni érte, mert ezt az enzimaktiváló hatóanyagot igen magas koncentrációban ki tudják vonni a növényből, és kapszulát készítenek belőle. Kereskedelmi forgalomba azonban nem került, mert nagyon drága. Egyhavi adaghoz ugyanis két tonna gyökeret kell feldolgozni. Tartós használatával az életkor kitolható 120 évig, és nem kell számolni az öregedéssel járó kínokkal.

A hTERT alvó gént felfedező molekuláris biológusok Nobel-díjat kap­tak munkájukért. Azóta több tucat kutatócsoport foglalkozott ezzel a té­mával. Tevékenységük eredményeként rávilágítottak arra, hogy ennek az eljárásnak legfőbb előnye nem a hosszabb élettartam, hanem a külön­böző betegségek leküzdése. A fiatalodás során ugyanis a halálos öregkori be­tegségek visszafordíthatók. A jelenleg gyógyíthatatlan Alzheimer-kór tü­netei fokozatosan megszűnnek. A hTERT gén aktiválásával elkerülhető az agyvérzés, a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás, a csontritkulás és a cukorbetegség. A hTERT kód aktiválása nem csak megelőzni képes, de gyógyítja is a leggyakoribb krónikus betegséget (pl. a szívbetegséget, a ko­rai stádiumú prosztatatrákot és a 2-es számú cukorbetegséget). Ezen túl­me­nően megszabadít a ráncoktól, az ősz hajtól és az öregedés egyéb lát­ható jeleitől. További információ: http://tgy-magazin.hu/index.php?page=3&action=SHOW&id=3922  (Megjegyzés: Az American Analytical Chemistry Laboratories kiderítette, hogy a TA65-nek több mint 95%-a cycloastragenol. Ezt a hatóanyagot sikerült szintetikusan előállítani, így piacra került a TA65 generikus változata is, jelentősen alacsonyabb áron.) A kutatók azt is kiderítették, hogy a telomeráz enzim növekedése táplálékunk célirányos kiválasztásával is elérhető. Kisebb hatékonysággal ugyan, de egyes vitaminok és élelmiszerek szintén képesek lassítani a telomerek rövidülését. Részletes információ: Természetgyógyász Magazin, 2015. szeptember 18-21. oldalak.

Ennek a szernek a használatát a hatóságok már nem tiltották be, mert a telomeráz enzim nem hosszabbítja meg az élettartamot, nem nyújtja meg a biológiai óránkat. Rendszeres szedésével csak a számunkra engedélyezett max. 120 év érhető le. A legnagyobb előnye azonban az, hogy a hátralevő évtizedeinkben nem kell küszködnünk az öregség nyűgével. Fizikailag és szellemileg frissen élhetünk halálunk bekövetkeztéig. A génszintű beavatkozással szemben a sejtszintű manipuláció nem élethosszabbító, hanem életminőség-javító. Az állam azért sem gátolja ennek a szernek az alkalmazását, mert a betegségek, kórházi kezelések elmaradásával jelentős tehertől szabadul meg az Egészségbiztosítás. A Nyugdíjpéztáraknak sincs okuk az aggodalomra. A jövőben sem kell fél évszázadon át folyósítaniuk a nyugdíjakat, mert ez eddigi tapasztalatok szerint a testileg-szellemileg fitt öregek nem akarnak nyugdíjba menni, sőt a legtöbbjük élete végéig dolgozik. A legtöbb ember azért megy nyugdíjba, mert utál dolgozni, hanem azért, mert a munkával töltött évtizedek alatt elhasználódik a szervezete. Sem fizikailag, sem szellemileg nem bírja már a megterhelést, ezért pihenni szeretne. A fiatalos erőnlét meghosszabbodásával viszont nem vágynak a nyugdíjas évekre jellemző tétlenségre.

A telomerázaktiváló szer már nálunk is beszerezhető. Hazai szakértője: Dr. Horkovics Kovács János. Tel: +36-20-348 1399 és +36-20-852 8325. Honlap: www.fiatalitas.n1.hu A használatával járó tapasztalatok igen jók. Egy 70 éves páciens totyogva jött be a rendelőbe. Látszott rajta a kora. Kéthónapnyi kezelés után fürgén mozog, ízületi fájdalmai múlóban vannak. A telomerek hosszabbodásával visszafiatalodtak a kötőszövetei. Egy 55 éves nőről senki sem akarja elhinni, hogy 30 évnél idősebb. Fél évig teljes dózisban szedte a telomeráz aktiválót, azóta fenntartó kezelésként naponta egyet szed. Egy 65 éves férfi maratoni futásban indult, és harmadik lett. Az agy is fittebbé válik, és javul az intellektus, a tanulási képesség. Világszerte már több tízezren szedik ezt a szert, és káros mellékhatás még senkinél sem jelentkezett. Amerikában főleg az élsportolók szedik, mert egyrészt fittebbé válnak tőle, másrészt évekkel meghosszabbodik a sportpályafutásuk. Az ára azonban meglehetősen borsos. Külföldön egy flakonnyi (90 db) kapszula 460 euróba (kb. 140 ezer forintba) kerül. (Ez csillagászati összegnek tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy mentesülünk több évtizednyi gyógyszerköltségtől, és hölgyek esetén a kozmetikai kezelések árától, már nem is olyan drága ez a szer.)  Javasolt adagolás 40-50 év között naponta 1 kapszula, 50-60 éves kor között naponta 2 kapszula, a teljes dózis napi 4 kapszula. E-mail: agelessliving@hotmail.com További információ itt szerezhető: info@antiagingclub.hu. Tel: 06-30-222-6082.

[

A hosszú élet, a fiatalodás másik titka szintén a sejtekben rejlik. Amerikai kutatók 2014-ben felfedezték, hogy minden sejt belsejében van egy fehérjeenzim, az AMPK, amit szabályozómesternek tartanak. A Természetgyógyász folyóirat 2015 márciusi számában megjelent beszámoló szerint egyik feladata, hogy irányítsa a zsír lerakódását. Ahogyan öregszünk, az AMPK aktivitása csökken, ezt pedig súlygyarapodás követi. A szervezet mindinkább megadja magát a romboló tényezőknek: diabétesz és más anyagcserezavarok jelentkezhetnek, amik hozzájárulnak az öregedéshez. Az felfedezése nagy előrelépést jelent az öregedés titkának megfejtésében. Az AMPK újraaktiválásával egyre közelebb jutunk az öregedési folyamatok feletti kontrollhoz, és megelőzhetjük a túlzott súlygyarapodást, ami sok más rendellenességnek is okozója.

Az AMPK (tudományos nevén adenosine monophosphate activated protein kinase) egy sejtenzim, ami jelen van minden egyes élő sejtben. A kapcsoló szerepét tölti be. Részt vesz a homeosztá­zis folyamatában, vagyis a sejt viszonylagos biológiai állandóságának megőrzésében, a külső és belső körülmények változásának kiegyenlítésében. Szabályozza a sejt cukorháztartását, zsírégetését és a sejtben keletkező salakanyagok eltávolítását. Befolyásolja a sejtanyagcserét, az anyagcseretermékek feldolgozását, a cukor és a zsír energiává alakítását a sejt mitokondriumában. Az évek során az öregedés következtében ennek az enzimnek a termelődése lelassul, és ez magyarázza, hogy időskorban hajlamosabbak vagyunk az elhízásra. A normális fiatal sejtben az AMPK, ami felelős az égésért és az égéstermékek eltávolításáért, ösztönzi a sejt energiafeldolgozását. Ahogy csökken az enzim szintje, úgy lassul a sejtszintű égés, viszont a sejtekben egyre több salakanyag marad. Ez a szervezetben krónikus gyulladás kialakulásához vezet. Felborul a sejt egészséges energia-háztartá­sa, ezáltal jelennek meg az időskori elváltozások, betegségek és a testsúlygyarapodás.

Az UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) kutatásai rámutattak arra, hogy amikor az AMPK megfelelően jelen van a sejtekben, és elősegíti a sejtszintű hulladékok feldolgozását, ezzel lassítja a sejtek öregedését. A sejtjeink elöregedése vezet az összes degeneratív betegséghez, végül a halálhoz. Az alacsony AMPK-szint különböző halálos betegségeket idéz elő: magas trigliceridet (neutrális zsírszintet) okoz, ami a sejtanyagcseréért felelős mitokondriumok helytelen működéséhez, krónikus gyulladásokhoz vezet. Felhalmozódnak a szervezetben az elöregedett sejtek, ami szívbetegsé­get idézhet elő. Károsodik a génexpresszió (génkifejeződés), nő a celluláris stressz, ami számos betegség előszobája. Felhalmozódik a celluláris hulladék, magas lesz az úgynevezett „rossz” koleszterin szintje, csökken az inzulinérzékenység, nő a hasi zsírlerakódás. Feltételezik, hogy az AMPK-szint csökkenésének köze lehet bizonyos speciális időskori betegségek: a Parkinson- és az Alzhei­mer-kor kialakulásához is.

Megfigyelhető, hogy az időskori elhízás általában a hason lévő zsírréteg növekedésével jár. Az AMPK aktiválása segíti a sejtekben lerakódott méreganyagok eltávolítását és a hason felhalmozódott zsírok lebontását. William Andrews, az Egyesült Államokban élő neves biológus, az öregedés lelassításának kutatója szerint a biológiai öregséget a sejtjeink öregedése határozza meg: a telomer hosszúsága és az AMPK mennyisége és funkcionálása. A telomer, mint tudjuk a kromoszóma végén lévő rész, ami osztódáskor védi az örökítőanyag hordozóját, de az osztódások során egyre rövidül. Egy bizonyos, a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszer, ami az inzulinérzékenység helyreállítását célozza, egyben aktiválja az AMPK-t, hozzájárul a hason lerakódott zsírok elégetéséhez, így fiatalító hatása is van. Ugyanez következik be néhány napos böjtölés esetén. Az AMPK aktiválása helyrehozza a sejtek anyagcseréjét, amik ismét elégetik a cukrot és a zsírt, és képessé válnak a salakanyagok eltávolítására, ily módon energikusabbá és erősebbé téve, egyúttal fiatalítva a szervezetet. Ez 20-30 százalékkal is megnövelheti az életkort.

Érdekes módon a tudósok különböző gyógynövények hatását vizsgálva azt találták, hogy a csipkebogyóban van egy összetevő, ami blokkolja az autofág folyamatot, és aktiválja az AMPK funkciót, így hatásos eszköznek bizonyulhat a kilók elleni harcban. Ugyanilyen hatása van egy, a kínai gyógyászatban használatos, az uborkák családjához tartozó növénynek. Az autofágia a sejtek önemésztési képessége, ami védi a sejteket az öregedéstől. A sejtek önemésztése alapvető fontosságú a normális sejtműködéshez, mivel a szervezet így szabadul meg a hibás sejtrészektől, hogy jól működő újakkal pótolhassa azokat.

A fogyókúrák sikertelenségének oka a sejtbiológiai folyamatokban keresendő. Ezeket vizsgálták a New York állambeli Yeshiva Egyetem orvosi karának munkatársai. Ha nem eszünk, az agyunkban lévő éhségérzetet kiváltó idegsejtek saját magukat kezdik felfalni, és ez a folyamat azonnali étkezésre készteti szervezetünket. A kutatás eredményei azt sugallják, hogy az autofág folyamat blokkolása hatásos eszköznek bizonyulhat a kilók elleni harc során. Az egereken végzett kutatás szerint az idegsejtek önemésztési folyamatát követően lipidek (glicerinből és zsírsavakból álló szerves vegyületek) szabadulnak fel, és ennek következtében szabad zsírsavak keletkeznek. Ezek tovább emelik az éhségérzetért felelős hormon szintjét. A kutatók rájöttek, hogy ha megakadályozzák a hormon termeléséért felelős idegsejtek önemésztési folyamatát, akkor az éhségérzetet kiváltó hormonszint nem emelkedik a böjtölés során.

Miért csökken az AMKP szintje? A jóléti államokban a legtöbb ember krónikus túltápláltságban szenved, ami létfontosságú életfunkciókat zavarhat meg, mint például a cukor és a zsír megfelelő feldolgozását, a hatékony energiaszabályozást. A felesleges kalória bevitele nehezíti a méreganyagok kiürítését, amik felhalmozódnak, továbbá sérülést okoznak a fehérjékben. A bőséges táplálkozás csökkenti a gének élettartamát, gyulladást okozó génmódosulást idéz elő. Képzeljük csak el, mi történne, ha soha nem kelnénk ki az ágyból, és minden ételt a helyünkbe hoznának. Kórházi körülmények között bebizonyosodott, hogy a mozgás hiánya növeli a halálozási kockázatot. A sejtek ugyanígy vannak ezzel. Amikor krónikusan túltápláltak, akkor csökken az energiafeldolgozást elősegítő enzim, az AMPK szintje. Viszont minél rosszabb a sejt anyagcseréje, annál kevesebb cukor és zsír ég el, és annál több salakanyag halmozódik fel, ami tovább csökkenti az AMPK szintjét. Ezt az ördögi kört szakítja meg, ha sikerül az AMPK enzimet pótolni a szervezetben.

Ha az AMPK-t sikerül aktiválni, javul az energiafelhasználás, kiürülnek a vérből a cukrok és a zsírok, gyorsul az anyagcsere a mitokondriumokban, ezáltal csökken a „sejtszemét” mennyisége, és egyúttal a krónikus gyulladásos állapot is javul. Az AMPK természetes aktiválása lehetséges kalóriamegvonással és intenzív testmozgással, ami csökkenti a testzsírt különösen a hasi részen, a vércukorszintet, és késlelteti az öregedés folyamatát. Bizonyos természetes növények, illetve azok kivonatai hasonló hatást váltanak ki. A vörösborban, a kakaóban, az étcsokoládéban és a mogyoróban is található úgynevezett rezveratrol, ami növeli az AMPK szintjét. Állatkísérletek már bizonyították, hogy ez a vegyület rákellenes, gyulladáscsökkentő, vércukorcsökkentő és jótékony hatást gyakorol a kardiovaszkuláris rendszerre. Persze fogyasztásukkor egyéb hatásait, például az alkohol káros voltát vagy a kalóriabevitelt is figyelembe kell venni.

A kutatások kimutatták, hogy a kevés kalória felvétele, az éhezés, illetve böjtölés és az erőteljes mozgás stimulálja a szervezet AMPK termelését. Ez is magyarázhatja a böjtölés és intenzív torna vagy séta fiatalító és gyógyító hatását. A hagyományos orvoslás legtöbbször külön-külön kezeli azokat a tüneteket, amiket az AMPK enzim szintjének csökkenése okoz: a hasi elhízást, a krónikus gyulladást, a megemelkedett vércukorszintet, az inzulinrezisztenciát, a magas koleszterin és triglice­ridértéket, a mitokondriumok sérült működését. Gyógyszereket írnak fel ezekre a betegségekre, amik mellékhatásokat is előidézhetnek, és nem ismerik fel a jelenségek mögött megbúvó valódi okot: az AMPK-szint csökkenését. A legújabb kutatások viszont arra engednek következtetni, hogy az AMPK enzim szintjének növelését követően a folyamatok megváltoznak, és miután a fiatalos anyagcsere helyreáll a sejtekben, a fenti betegségeket illetően jelentős javulás áll be, hozzájárulva az időskori hasznos és produktív élethez.

Az Egyesült Államokban már lehet kapni olyan táplálék­kiegészítőt, ami természetes anyagokból: elsősorban csipkebogyóból és egy kínai gyógynövényből készül. Emellett más természetes módjai is vannak az AMPK aktivizálásának, elsősorban a rendszeres és erőteljes testmozgás,valamint a kalóriabevitel csökkentése. Amikor az AMPK szintje megnő, a szervezet nagyobb sebességre kapcsol, és visszatér a fiatalos életerő. Az AMPK segít eltávolítani a felesleges cukor és zsírmolekulákat, utóbbit különösen a hasi részről, fokozza a zsírégetést és a mitokondriális biogenezist, azaz a sejtmegújulást. Ezek az újonnan létrehozott mitokondriumok tisztábban és hatékonyabban égetik el az üzemanyagot, mint az idősebb, kopott társaik. Az AMPK által aktivált sejtek általában tisztábbak, egészségesebbek. A kísérletek azt mutatják, hogy a megnövekedett AMPK-aktivitás állatoknál akár 20-30 százalékkal meghosszabbítja az élettartamot, csökkenti a vércukorszintet és az elhízást, a vérnyomást, a máj zsír felhalmozódását és az ebből fakadó krónikus gyulladást.

Vizsgálatokat végeztek a hagyományos ázsiai orvoslásban is alkalmazott gyógynövény hatóanyagával, ami aktiválja az AMPK enzimet. Mindössze nyolc hét alatt patkányoknál a következő eredményeket kapták:

• 8,1 százalékkal csökkent a testtömegük,

• 10,3 százalékkal csökkent a bőr alatti zsírréteg,

• 15,5 százalékkal csökkent a hasi zsírlerakódás,

• 18,8 százalékkal csökkent a máj súlya,

• 14,2 százalékkal csökkent a vér koleszterinszintje.

Hasonlóképpen, elhízott patkányoknak adagolták mindössze négy napon át a hatóanyag-kivonatot. A kontrollcsoporthoz viszonyítva az alábbi eredményeket kapták:

• 33 százalékkal csökkent a trigliceridek aránya,

• 13 százalékkal csökkent az összkoleszterin-szint,

• 33 százalékkal csökkent az LDL (rossz koleszterin) aránya,

• 20 százalékkal alacsonyabb lett az étkezés utáni vércukorszintjük.

Sejtkultúra-kísérletek során a hatóanyag-kivonat hatására több mint kétszeresére nőtt a zsírégetés üteme és 1,7-szeresre nőtt a sejtszintű cukor felhasználás. Egy másik vizsgálatban cukorbeteg patkányokkal kísérleteztek három héten át. 35 százalékkal nőtt az állatok glükóztoleranciája. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy jelentős jótékony hatása van az AMPK aktiválásának. Az embereken végzett vizsgálatok megerősítették, hogy az AMPK aktiválása egészségügyi előnyökkel jár. II-es típusú cukorbetegek, akik nem szedtek gyógyszereket, a kínai gyógynövényből készült teát fogyasztották. Az eredmények a kontrollcsoportéhoz képest a következők voltak:

• Az éhomi cukorszintjük ötödére csökkent.

• Az inzulinrezisztencia közel harmadára csökkent.

• Nem állt elő veszélyesen alacsony vércukorszint, ahogyan ez gyakran előfordul a szájon át szedhető antidiabetikus gyógyszerek esetében.

De talán a leginkább lenyűgöző adatok az elhízott emberekkel folytatott kísérlet esetében születtek. 12 héten át szedték az AMPK-t aktiváló kínai gyógynövénykivonatot olyan túlsúlyosak, akik más betegségben még nem szenvedtek. A kontrollcsoport placebót kapott. Azoknál, akik a hatóanyagot kapták:

• A teljes hasi zsír területe 20,9 négyzetcentiméterrel csökkent, míg a placebócsoportban mindössze 2,8 négyzetcentiméterrel. Haskerületük több mint két és fél centiméterrel többet csökkent, mint a placebócsoport tagjaié.

Hasonló megállapításokra jutottak, amikor a csipkebogyóban lévő transz-tiliroside hatását vizsgálták. Az állatkísérletekben azt tapasztalták, hogy a transz-tiliroside megakadályozza a vércukorszint étkezés utáni hirtelen megugrását. Inzulinrezisztens emberi májsejtek laboratóriumi vizsgálata megállapította, hogy a transz-tiliroside növeli a sejtek glükózfogyasztását oly módon, mint egy széles körben használt antidiabetikus gyógyszer. Ezek után nem meglepő, hogy az egérkísérletek során a cukorbeteg egerek éhomi vércukorszintje közel 30 százalékkal csökkent 15 napi transz-tiliroside hatására. Egyúttal jelentősen csökkent a triglicerid és koleszterinszintjük is. Elhízott cukorbeteg egereknél a transz-tiliroside adagolása fokozott zsírégetést eredményezett, csökkentette a szabad zsírsavak és a trigliceridek mennyiségét, miközben növelte a glükóz szabályozásában és a zsír lebontásában szerepet játszó enzim mennyiségét.

Egy másik vizsgálat során sikerült 75 százalékkal csökkenteni a sejtek zsírraktározását transz-tiliroside adagolásával. Amikor az AMPK aktiválódik, a sejtek túlélési üzemmódra kapcsolnak, nem állítanak elő és raktároznak több zsírt, hanem elégetik azt, ami a rendelkezésükre áll, miközben a zsírraktárokat is mozgósítják, és kiszivattyúzzák a vérből a glükózt, hogy további energiát nyerjenek. Az új mitokondriumok sokkal hatékonyabban használják fel az energiát, és újrahasznosítják a sérült vagy diszfunkcionális fehérjéket. Ezek mind jótékony anti-aging mechanizmusok, vagyis gátolják az öregedést. Önmagában az AMPK aktiválásától persze nem lehet csodát várni. A hatása hasonló ahhoz, mint amikor a rákos betegek mindent megtesznek, hogy erősítsék az immunrendszerüket. Önmagában az erősebb immunrendszer a legtöbb rosszindulatú daganatot nem képes meggyógyítani, ugyanakkor jelentősen nő a túlélési esély. Ugyanígy, ha valaki csak az AMPK mesterséges aktiválásától vár eredményt, és ugyanannyi kalóriát visz be a szervezetébe, mint azelőtt, továbbá nem hajlandó mozogni, akkor nem fogy le, bár jelentősen csökken az elhízással járó betegségek kockázata. Az AMPK aktiválása mellett viszont a fogyókúra sokkal jobb és tartósabb súlycsökkentést idézhet elő.

A legfrissebb adatok szerint azok, akik ma 65 éves kor alatt vannak, számíthatnak arra, hogy átlagosan 84,3 éves korukig élnek. Ebben az átlagban benne vannak azok is, akik nem törődnek magukkal: dohányoznak, egészségtelenül táplálkoznak, túl sok alkoholt fogyasztanak, nem mozognak. Ez azt jelenti, hogy akik egészséges életmódot élnek, azok még hozzáadhatnak ehhez a várható életkorhoz néhány esztendőt, s különösen a hölgyek, akik átlagosan tovább élnek, mint a férfiak. Az AMPK aktiválása fontos része annak, hogy elhárítsuk a degeneratív időskori betegségeket, és ezt az életkort jó egészségben éljük meg. Ennek az enzimnek az aktiválásával lehetőséget adunk a testünknek, hogy megfordítsa a fizikai és mentális hanyatlást, és ne egyszerűen meghosszabbítsa, hanem egészségesebbé is tegye az emberi életet.

[

Könyvajánlat

 

Nemrég került a könyvesboltokba Gonda István és Illés Csaba: A szépség szimfóniája című műve. Kevesek által boncolt témát, a kozmikus rendet tárja elénk. Utoljára talán Rudolf Steiner és Hamvas Béla foglalkozott ezzel a témával ilyen mélyen. A szerzők egy manapság igen gyakran vitatott területét, a férfi és a női szerep megvalósításának perspektíváit vizsgálják. Mottójuk: „A rend ismerete igazságot szül. Ameddig az igazsággal nem merünk szembenézni, nem ébredünk rá a szolgálat felelősségére, ami teljessé válásunk záloga.” Emancipációs küzdelmektől visszhangos világunkban meglepően hangzik az a kijelentésük, hogy: „A férfi a Teremtőt, a nő pedig a szentség­ben megnemesedett férfit hivatott szolgálni. E hű szolgálat szüli meg a Szépséget. Elérkezett az idő, hogy magasabb szempontból vizsgáljuk önmagunkat, és bepillantsunk a lelkünk titkait feltáró tü­körbe.”

Ennek szellemében tanácsolják, hogy: „A maszkulinitásba csúszott nőknek vissza kell találniuk a Hölgy szerepéhez. Az elnőiesedett férfiaknak pedig újra fel kell vállalniuk a Teremtés által rájuk sza­bott irányító szerepkört. Mára eltűntek a világunkból az Urak és a Hölgyek. A »csajok« és a »pasik« halvány lenyomatként sem emlékeztetnek az isteni eredet­re, a szent embereszményre. A teremtés rendjéből kibillenve, önmagát nemi szerepében leértékelve azonban egyetlen ember sem élhet boldog kiteljesettségben. Az örök embereszménynek hátat fordítva létezésük csupán megcsúfolása valódi szerepüknek az univerzumban. A férfi teremtő szellemének, vezető szerepének érvényesülése nélkül a nőből sem lesz Hölgy, mert nincs aki azzá tegye. A nők azáltal hogy leértékelik a férfiakat, önmagukat értékelik le. A két nem együtt lett teremtve, együtt alkotnak egészet, ezért egymás nélkül nem tudnak kiteljesedni.

Az élet szépséges szimfóniája a férfi és a nő harmóniájára épül. A kozmikus rendet nem lehet összezavarni, mert ennek a lát­szólagos nyertes is kárát látja. Az a nő, aki a férfit szakadékba lökve megkövezi, az élet törvényét csúfolja meg; és a férfi aki ezt hagyja, fokozatosan hátrál az élet sakk­tábláján, végül lelép róla. A lát­ható torzu­lásokat azonban nem lehet hely­rehozni a láthatatlan lelki deformációk, a tévkép­zetek megszüntetése nélkül. Alapjai­ban kell átértékelnünk szerepünket a világban, hogy visszataláljunk a helyes útra, és a fizikai testben kettévált férfi-nő szim­biózis ismét egységet alkosson. Az uni­ver­zális rend arra tanít, hogy a férfi csak a teremtő felé kinyilvánított alázattal találhat magára. A nő pedig csak a férfi iránti szol­gálattal leli meg lelki békéjét. Ekkor a férfi a szel­lem hősévé, a nő a lélek ki­rály­nőjévé vál­hat.” Társadalmunk jelenlegi zűr­zavaros állapotához jelen­tősen hozzájá­rult a nők túlhajtott emanci­pációs törek­vése. Miután kiléptek az ere­deti szerep­körükből, nem ta­lálják helyü­ket a világban. A sok sze­rep­za­varos, deviáns nő akkor ke­rülne nyug­vó­pontra, ha ismét a férfi kiegé­szítőjévé, egyen­rangú társává vál­na, de hol van ma már olyan férfi, akiért érdemes lenne feláldozni a karrierjüket, és sokszor az életüket is?

[

További gondolatokat fűz ehhez a témá­hoz Gonda István a Termé­szetgyó­gyász Ma­gazin 2003. áprilisi számában: „Aka­ra­tunkat egyetlen célra kell rendíthetetlenül összpontosítanunk: az Örök Mérték kép­viseletére. Minden más akaratosság és ön­zés. Az érzelmileg kiszáradt nők nem tud­nak a szívükre hallgatni, mert az oda­adásnál is erősebb bennük a hatalmaskodás iránti vágy. A száraz lelkű nő a párvá­lasz­táskor az eszére hallgat. Szabadulni akar az előző, szellemileg, lelkileg vagy fizikailag nyomorúságos élethelyzetéből, és logikai alapon dönt. Megragadja az elő­nyösnek látszó alkalmat. A kiváráshoz nincs ereje, türelme.” Az életben azonban nincs minden együtt. A gazdag férfiak általában nem a legkiválóbbak. „A nő viszont valódi szerelmet csak nála tökéletesebb férfi iránt képes érezni. Az alacsonyabb szintűhöz vagy szenvedély, vagy az érdek hajtja. Ha a nő érzelmileg üres, nem szerelmes, nem képes szolgálni. Ezzel a legtöbb férfi nincs tisztában. Ezért nem tudják, hogy az ilyen kapcsolatba »beletörik a bicskájuk«. A nő ugyanis tudat alatt igyekszik letörni a férfiasságukat. A testi élvezeteknek hódolás csak ideig-óráig tudja feledtetni a láthatatlan különbséget. Egy idő után a nő puszta létével, magasabb rezgésszámával szinte megbénítja, tehetetlenné teszi párját. Mellette a férfi folyamatosan kisebbrendűségi érzéssel küzd. Ennek következtében elveszíti lelkesedését, küzdőképessége rohamosan csökken.

Csak a szerelmes asszony képes inspirálni a férjét. A nő a szerelem átélése által válik a férfi múzsájává. Ennek hiányában önmagát kiszolgáltatja a férfi meglevő képességeivel.” Párját valósággal rabszolgájává teszi. Menekülni nem tud előle, mert az erősebb lelkű asszony a markában tartja, uralkodik rajta. A szerepkörüket megszokott nők elítélik ugyan ezt a helyzetet, de csak a külvilág felé. Társaságban hangos megjegyzéseket tesznek tutyi-mutyi férjükre, de valójában nem akarnak változást. Élvezik az uralmukat. „Ebben a helyzetben nem sok értelem van kikérni a férfi véleményét az élet nagy döntései előtt. Ezeket a nő hozza meg, férfi módjára. Ebben a stádiumban a férfi elkezdi sajnáltatni magát a feleségével, hogy időnként kicsikarjon belőle egy kis odafigyelést. Ekkor már a vitéz helyett egy lelkileg és testileg töpörödő ember áll a nő előtt. Egy gyermeki státuszba hátráló, sajnálni való, méltóságában egyre idegesítőbb hím, aki nem elnyeri, hanem kunyerálja a nő odafigyelését. A férfiúi mivoltában megszégyenített férfi elveszti szellemi koncentráló erejét. A részvétlen nő minden megnyilvánulása egy orrba vágással ér fel számára. Egyre jobban szenved ettől a kapcsolattól. És hiába könyörög, fenyegetőzik, a magasabb rezgésszámú párját nem tudja meghatni. Egy kapcsolat végére kizárólag a fejlettebb lelkű tehet pontot. A fejletlenebb lélek csak játszmákat folytat, de szabadulni nem tud.”

Más a helyzet a primitív, agresszív férfiak esetén. Ők úgy próbálják levezetni a kisebbren­dűségi érzésüket, hogy elkezdik verni a feleségüket. Fizikai fölényüket kihasználva próbálnak meg felülkerekedni rajta. Mivel csak egyetlen téren, testi erőben múlják felül párjukat, jobb híján azt vetik be. Valódi győzelmet azonban nem képesek aratni, mert a fejletlenebb lélek sosem győzheti le a fejlettebbet. Ezért végső elkeseredésükben a fizikai megsemmisítéstől sem riadnak vissza. Sokszor ez az oka a családon belüli erőszaknak, a felséggyilkosságoknak. Gyakran ez a sors vár a gyerekekre is. A primitív férfi felesége mását látja bennük, így tőlük is igyekszik megszabadulni.

Némileg változik a helyzet, ha a férfi gazdag. Akkor a pénze által is képes megszerezni, sakkban tartani a nálánál fejlettebb nőt. Ez esetben anyagi kötelékkel igyekszik az összetartozás látszatát fenntartani. A hatalmat azonban nem tudja megszerezni felette. Ezt egy idő után nem is nagyon bánja, csak a látszatra ügyel. Arra épít, hogy az érdekek könnyebben kezelhetők, mint az érzelmek. A „gyeplőt” azonban az asszony tartja kézben. Mivel a szellemi fölényben levő férfin hatalmaskodni nem lehet, sok nagyravágyó nő választ magának nála fejletlenebb, de tehetős férjet. A pompa, a fényűzés, a hatalomérzet fejében feladja lelki boldogságát. Az érdekkap­csolatban azonban boldogtalan marad. „Az Egyetemes Törvény szerint ugyanis még a legszerencsétlenebb kapcsolatban is a férfi ereje dönti el, hogy milyen lesz a kapcsolat minősége. A parányi erővel rendelkező férfi csupán parányi boldogságot eredményez a nőnek. Hiába próbálja a férfi anyagilag ellensúlyozni a hiányosságait, ez nem ad valódi boldogságot. A nő csak akkor lesz maradéktalanul boldog, ha feltétlenül szolgálhatja a férfit. Az alacsonyabb szintű férfiért azonban nem lehet áldozatot hozni.” Erre csak a szent emberek képesek, de ők nem szerelemből áldozzák fel magukat, hanem szeretetből. Ennek viszont semmi köze a férfi-nő kapcsolathoz.

„Kizárólag a férfi tudati emelkedése ébreszt elismerést a nőben. A nő csak a nála érettebb férfi mellett képes fejlődni. Minden amit az áldozathozatal helyett tesz, csupán pótcselekvés. Az állásvállalás, a karrier, a második diploma megszerzése mind annak a jele, hogy nem találta meg a megfelelő férfit, akiért érdemes lenne feláldozni magát. Szerelem nélkül a nő élete csak gyötrődés. Érdekes, hogy a szerelmet nélkülöző házasságokban a párok ritkán beszélgetnek. Ha mégis, anyagiakról vagy mások viselt dolgairól. Önmagukról nem. Kettőjük lelki kapcsolata tabu. Egyikőjük sem mer szembenézni az ürességgel, amelyben élnek. Ahol az egyik szív hátat fordít a másiknak, ott az anyagi kötelék sem képes sokáig fenntartani a normális párkapcsolatot. Amikor a nő először megérzi, hogy már nem tud behódolni a férfinak, ahol a férfi ráébred, hogy már nem képes uralni a nőt, legjobb lenne elengedniük egymást. Ezt követően a lélek felszabadul, és újra megnyílik a kapu a fejlődésre.”

 

Ez a jelenség az oka annak, hogy az emancipált nők szinte mindegyike boldogtalan. Tudat alatt ugyanis érzik, hogy nem uralkodniuk kellene a férfiak felett, hanem szolgálniuk őket. Miután felborították az ősidők óta érvényben levő rendet, ők sem válhatnak maradéktalanul boldoggá. A pénz, a függetlenség, a hivatali hatalom egy ideig feledteti velük a szereptévesztést, ennek kiélvezése után azonban hiányérzetük támad. Hiányzik nekik az igazi beteljesülés, univerzális rendeltetésük betöltése. Nem könnyű azonban a magunk által teremtett csapdából szabadulni. Nehéz az emancipáció vívmányait, a modern élet által kínált lehetőségeket feladni.

Egy fiatal nő így jellemezte jelenlegi életét: „Én aztán haladok a korral. Ideális munkahelyem van, felkapott szórakozóhelyekre járok, a legújabb divat szerinti ruhákban. Menő a barátom, az autóm, és egyáltalán minden, ami körülöttem van. Mégis egyre szomorúbb vagyok. Régebben én is a többiekkel tülekedtem, kerestem a pillanatnyi örömöket. Még a drogokhoz is hozzányúltam néha, várva tőle valamit. Kaptam is 1-2 órára némi örömet, de aztán vége lett. Ez sem hozott tartós boldogságot. Belefáradtam ebbe az életbe! Túl nagy áldozatokat kell hoznom azért, hogy ezt az életmódot folytathassam. Nagyon kimerítő dolog mindig, mindenkinek, mindenhol megfelelni. Úgy gondoltam, hogy talán a természet meg­nyugvást hoz számomra. El is határoztam, hogy kimegyek az erdőbe, a csendbe. De mit csinálnék ott? Ahogy ismerem magam 5 perc múlva visszarohannék, nehogy kimaradjak valamiből. Pedig semmiről sem maradnék le, mégis futnék vissza a zajba, a bűzbe, a tömegbe. Oda, ahol ezer haver között is egyedül vagyok.”

A nők többsége tehát nem tudja, hogy mi a baja. Csak azt tudja, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Hiába van meg mindene, hiányérzete van. Hiányzik neki a küldetése, amiről a sok talmi értékkel körülvéve sejtelme sincs. Tájékozatlansága folytán megpróbálja becsapni a természetet, megtagadni az univerzális evolúciót, de nem tudja. A lelke sóvárog eredeti szerepének beöltése után. A teremtés volt koronáinak sem könnyű visszatérni korábbi szerepükhöz. Jellemző a hozzáállásukra, hogy manapság a férfiaknak ez a véleményük Shakespeare Rómeó és Júliájáról: „Fárasztó dolog három felvonásban nyafogni egy nőért.”

[

Az ezotéria kiteljesedésében sokat foglalkoztunk a boldogság elérésével. Ennek egyik módja az értelmes munka, az alkotó tevékenység. Az igazi boldogság elérésében nagy szerepet játszik a tevékenységünkben való önfeledt elmerülés. Áldásos hatásával ma már egy egész elmélet, a tudományos alapokkal rendelkező „flow” foglalkozik. A flow vagy áramlat elmélet kidolgozója a magyar származású amerikai pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály. Felismeréseit összefoglaló műve már 14 nyelven, köztük magyarul is megjelent. Ebből megtudhatjuk, hogy nem a pénz vagy a hatalom tesz valakit boldoggá, hanem az értelemmel megtöltött élet. Egy értelmes cél követése rendet teremt a tudatban, és miközben minden figyelmét a feladatra összpontosítja, minden egyébről elfeledkezik. Az emberek akkor a legboldogabbak, amikor azért küszködnek, hogy kihasználják a lehetőségeiket. Az önmegvalósítás, a munkába való belefeledkezés olyan pszichikai kielégülést, megnyugvást teremt elménkben, amit maradéktalan boldogságnak nevezünk. Aki ezt a fajta boldogságot eléri, nem vágyik semmi másra. Képes háttérbe szorítani ösztönei kívánalmait, nem gyötri az élvezetek hiánya.

A flow a tökéletes élmény pszichológiája. Az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette. Az élmény lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk. A flow állapotában az ember elveszti tér- és időérzékét, belefeledkezik egy számára örömet és kihívást jelentő tevékenységbe. A kreatív, értékteremtő tevékenység mellett a flow a boldogság legtökéletesebb forrása. Ebben az állapotban már a kielégítetlen szükségletek sem zavarják lelkünk békéjét. A boldogtalanság fő oka ugyanis az egzisztenciális félelem. Ez csak spirituális úton, tudati felvilágosítással szüntethető meg. A szerző további figyelemre méltó megállapítása, hogy boldogságunk belső harmóniánkból ered, és nem a külső körülmények határozzák meg. A nyomorúságos helyzetben élő emberek között is sokan boldogok, míg a gazdagok többsége boldogtalan. Saját magunkkal való kapcsolatunk attól függ, hogy elménk hogyan értelmezi a mindennapi élményeket. Aki nem képes elérni élete célját, nem tud eleget tenni küldetésének, bánatos és boldogtalan lesz, míg az értelmes élet boldogságot és megelégedettséget eredményez.

Minden lélek földi világba való születésének célja, értelem van. A flow elmélet arra világít rá, hogy a fizikai létben a legnagyobb boldogságot a küldetésünknek való megfelelés váltja ki. Tudatunk ugyan nincs tisztában a ránk bízott feladattal, de a lelkünk igen. A félresiklott életű emberek azért boldogtalanok, mert a lelkük szüntelenül figyelmezteti őket, hogy rossz úton járnak. Hiába teremtünk tehát luxuskörülményeket magunknak, ha nem ilyen életet kellene élnünk, nem erre lettünk felkészítve, boldogtalanok maradunk. Életünk végéig gyötör bennünket a kielégületlenség, a céltalanság érzése. Halálos ágyunkon rájövünk arra, hogy életünk nem volt más, mint luxusvegetálás. A következő életünkben aztán kezdhetünk minden elölről, hogy végre rátaláljunk a helyes útra, és elvégezzük a sors által ránk bízott feladatokat.

A legtöbb ember élete kielégíthetetlen anyagi vágyai miatt siklik félre. Túlélési problémáinak megoldása után nem tud leállni. Az elegendő élelem, az alapvető igényeket kielégítő lakás megszerzése után új vágyak törnek felszínre. A jólléttel, a gazdagsággal, a hatalommal együtt növekednek az igényeink is. Ahogy nő a kényelmünk, úgy távolodik tőlünk a megelégedettség érzése. A lélek érzi, hogy rossz irányba halad a fejlődése. A test azonban egyre jobban érzi magát a kényelmes világban, ezért nem hagyja meggyőzni a tudatot élete értelmetlenségről. Sőt egyre követelezőbbé válik a javak megszerzése terén, és azt a tévhitet ülteti az agyunkba, hogy ez majd boldoggá tesz minket. Az életcélunkkal ellenkező vagyongyarapítás azonban sohasem eredményez elégedettséget, megnyugvást, vagyis valódi boldogságot. Az igyekezetünk során átélt sikerélményt elhomályosítja a lélek rosszallása, amely megpróbál rádöbbenteni bennünket arra, hogy életünk mozdonya vakvágányon fut. Hiába vannak aranyból a sínek, ez az út nem vezet sehová.

A rossz irányra testünk megereszkedése figyelmeztet először. Ahogy öregszünk egyre nyilvánvalóbbá válik számunkra, hogy testünk kívánalmai hamis célokat tűztek elénk. A nagyobb ház, az új kocsi, a tóparti nyaraló megszerzése, a fényűző életstílus mind hiábavaló volt. Nem számít hogy mennyi időt, pénzt és energiát fordítottunk testünk kívánalmainak kielégítésére, mert végül felmondja a szolgálatot. Ugyanúgy elenyészik, mint a nyomorgók, egész életükön át nélkülözők teste. Semmi sem marad belőle. Annak fejlesztésére kellett volna törekedniük, ami megmarad belőlünk: a lelkünkre. A lélek semmit sem profitál a test jólétéből. Sőt egy idő után ugyanúgy ellustul, elhájasodik, mint a test. Egyesek a vallásban keresnek menedéket, Istentől várják az eligazítást a lét prob­lémáiban. A legtöbb vallás azonban nem ad kielégítő magyarázatot az élet értelmére. A tudományok fejlődése, a racionális gondolkodás is egyre jobban eltávolítja az embereket a hittől. Ezért logikus magyarázatot keresnek. Ezzel azonban a papok nem szolgálhatnak, mert ők sincsenek tisztában az univerzum működésével.

Ha igazi boldogságra vágyunk, meg kell szabadulnunk a test rabságától, kívánalmaink, vágyaink, ösztöneink uralmától. A fájdalom és a gyönyör a tudatban keletkezik, ezért ott kell elvégezni az átértékelést is. Persze az igazi megoldás a kedvezőtlen körülmények megváltoztatása lenne. A dolgok, jelenségek megváltoztatásához azonban világméretű összefogásra lenne szükség. Erre viszont civilizációnk jelenlegi fejlődési szintjén semmi esély. Így csak egyet tehetünk, hogy a saját tudatunkat, a dolgokról alkotott felfogásunkat alakítjuk át. Életünk minősége nem attól függ, hogy mink van, vagy mit gondolnak rólunk mások. Az a fontos, hogy mi hogyan érezzük magunkat, és mit gondolunk arról, ami történik velünk. A tudat irányítása szabja meg az élet minőségét. A tudat rendje előfeltétele az „áramlat” létrejöttének. Ha nem vagyunk tisztában önmagunkkal, ha nem tudjuk, hogy mi végre vagyunk itt a Földön, nem merülhetünk el valódi feladatainkban. A pótcselekvések nem idézik elő a „flow” rejtélyes jelenségét. Sohasem fogjuk azt érezni „mintha valami áramlat sodort volna magával”.

A tévúton járóknak a szórakozás sem nyújt örömélményt. Az előző nemzedékkel összehasonlítva sokkal több lehetőségünk van, hogy jól érezzük magunkat, még sincs semmi jele annak, hogy jobban élveznénk az életet náluk. Ez is azt mutatja, hogy milyen sok célt tévesztett ember él közöttünk. Modernek nevezett társadalmunk hamis csillogása mind több embert térít le a számára kijelölt útról, és késztet értelmetlen célok követésére. Miközben számtalan szabadidős tevékenység között válogathatunk, unatkozunk, és frusztrálttá válunk. A szórakozásban, az élet élvezetében sem tudunk zavartalanul elmerülni. Az emberek többsége arra vágyik, hogy minél előbb vége legyen a munkaidőnek, és hazamehessen élvezni a szabadidejét. Otthon azonban nem tudja mit kezdjen magával. A munkát ugyanis jobban lehet élvezni, mint a pihenést, mert bele van építve a cél, az értelem. A visszacsatolás, a szabályok és elvárások mind arra bátorítják az embert, hogy elmélyedjen, összpontosítson, és átadja magát neki. A szabadidő azonban szervezetlen, és sokkal nagyobb erőfeszítést igényel az élvezetessé tétele.

A szokásokat ismerő, ismereteket igénylő, szabályokat és célokat felállító valódi hobbikhoz érdeklődés és belső fegyelem kell. Ennek hiányában az emberek passzív szórakozással töltik el üres óráikat. Ahelyett hogy szellemi és fizikai képességeiket kihasználva aktív pihenéssel töltenék az idejüket, áramlatba kerülnének, hagyják magukat szórakoztatni. Sportstadionokba járnak, ahol élsportolók futkározását nézik, ahelyett, hogy ők maguk sportolnának. Milliomossá tett zenészek platinalemezeit hallgatják, és nem zenélnek Az aukciókon elkelt méregdrága festményeket csodálják, ahelyett hogy festegetnének. Ez a kukkolásnak is nevezhető tevékenység csak gyenge pótléka a valódi átélésnek. Az áramlat-élmény a képességek használatából ered, és fejlődést eredményez. A passzív szórakozás csak időpocsékolás. Mások kiteljesedésének figyelemmel kísérésétől nem válunk teljessé és értékesebbé. A szórakoztatóipar és a tömegkultúra csak a fenntartóiknak, a működtetőiknek hoz hasznot.

 Tudatunk új irányba fordítása kényszerhelyzetben is megvalósítható. Ha a balsors akar bennünket megbénítani, vissza kell szereznünk az irányítást magunk felett azzal, hogy más irányba fordítjuk pszichikai energiánkat. Olyan irányba, amely a külső, kényszerítő erők hatósugarán kívül esik. Reménytelen helyzetben keressünk egy értelmes célt, amely köré az Énünket szervezhetjük. Ha ez sikerül, akkor csak fizikailag lehetünk rabok, belsőleg szabadok maradunk. A gulágot megjárt Szol­zsenyicin érzékletesen írja le, hogyan lehet a legmegalázóbb helyzetet is áramlat-élményé alakítani: „Amikor csüggedt rabok között álltam az oszlopban, miközben géppisztolyos őrök üvöltöttek körülöttem, rímek és képek özöne öntötte el az agyamat. Ekkor úgy éreztem, hogy a tömeg feje fölé emelkedem. Ezekben a pillanatokban szabad voltam és boldog. Voltak, akik úgy próbáltak menekülni ebből a helyzetből, hogy nekirontottak a szögesdrótnak. Számomra a szögesdrót nem létezett. Amíg a rabok számlálása folyt, én közben valahol messze jártam.” Aki képes átvenni az irányítást a tudat felett, a legszörnyűbb helyről is ép elmével szabadul, míg mások összeomlanak a viszontagságok közepette. Aki azzal van elfoglalva, hogy az Énjét védje, könnyen darabokra hullik szét, ha a külső feltételek elviselhetetlenné válnak. Az ilyenkor bekövetkező pánik megakadályozza őket abban, hogy figyelmüket befelé fordítsák, és rendet teremtsenek a tudatban, függetlenítsék magukat a valóságtól.

Érdekes, hogy minél primitívebb egy lény, annál könnyebben éri el a flow állapotát, és annál gyakrabban van része áramlatban. A háziállatoknál már az is elég, ha kielégítik a szükségleteiket. Harmóniában vannak önmagukkal, és ha nem éhesek, nem betegek, elmerülnek a környezetük által kínált életviszonyokban. Azt teszik, ami a dolguk, teljesen átadják magukat a természetnek. A primitív népek is hasonló módon élnek. Az afrikai bennszülöttek szinte mindig derűsek, gondtalanok. Ha nem fenyegeti őket külső támadás, ha van mit enniük, nem törődnek a világ dolgaival. A civilizált ember által irigyelt módon, önfeledten élik az életüket. Nem érdekli őket, hogy a mi szemünkkel nézve szegények, hogy nincs részük a „civilizációs vívmányokban”. Meg vannak elégedve azzal, amit az élet kínál nekik, és elmerülnek az életükben. Minden cselekedetüket áthatja az áramlat. Ezért boldogok. Lehet, hogy Jézus is erre a jelenségre utalt, amikor azt mondta, hogy: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” A gyermek is spontán módon cselekszik, teljes átéléssel, mert még nincs tisztában a felnőttek világának lehetőségeivel. Beéri a környezetében fellehető játékokkal, és önfeledten játszik velük. Ez igazi, zavartalan boldogsággal tölti el a lelkét. Nem véletlen, hogy a felnőttek többsége nosztalgiával gondol gyermekkora teljes szívvel átélt derűjére, ami az évek múlásával egyre távolabb került tőle.

A fejlett, de transzcendentálisan éretlen embernek az a baja, hogy mindig többet akar annál, amit el tud érni. Minél magasabbra jut valaki a fejlődésben, annál több az alternatíva az életében, és annál nagyobb az esélye arra, hogy elvész a sok lehetőség között. Ha túl sok a lehetőség, a követelmény, szorongani kezdünk. Folyton arra gondolunk, hogy még többet kellene elérnünk. A tévúton járókat pedig a lelkiismeretük nyugtalanítja, hogy nem is ezt kellene csinálniuk. Emiatt aztán képtelenek vagyunk elmerülni abban, amit csinálunk. Az áramlat mesze elkerül bennünket. A modern világban önmagunk rabszolgáivá váltunk. A kevésbé fejlett kultúrákban, ahol a társadalmi szerepek, az alternatív célok és cselekvési lehetőségek száma, valamint összetettsége minimális, az áramlat átélésének nagyobb az esélye. Ez persze nem jelenti azt, hogy vissza kell süllyednünk a primitív társadalmak szintjére. Ezt a problémát a jelenlegi szintünkön kell feldolgozni, hogy aztán még hatékonyabban fejlődhessünk tovább. A „helyére kell rakni” az életünket. Azzal kell foglalkoznunk, amire születtünk, és rendet kell teremtenünk a fejünkben. El kell érnünk, hogy igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk, értelmes célt kövessünk, és akkor gyakran lesz részünk áramlatban.

Ha felismerjük, hogy az univerzum felett nem uralkodni kell, hanem együttműködni vele, akkor mi is bele tudunk olvadni a világba. Ahogy az egyén céljai összeolvadnak az egyetemes áramlattal, az élet is értelmet nyer. Az áramlat minél gyakoribb átélése népgazdasági szinten is igen fontos, mert csak azok az emberek képesek kiváló teljesítményt nyújtani, akik élvezik azt, amit csinálnak. Igazán értékes alkotások csak áramlat alatt jöhetnek létre. Ebben az állapotban az értékteremtés nem munka, hanem művészet. Az áramlat során ugyanis lecsökken az agyfrekvenciánk, és egy sajátos meditatív állapot jön létre. Az alfa szintre került agy kapcsolatba kerül a túlvilági lényekkel, akik jelentős segítséget nyújtanak az alkotás tökéletesítéséhez. Ekkor lelkünk összefonódik az övékkel, és olyan eszményi feltételeket teremtenek az alkotáshoz, amelyből gyakran zseniális művek születnek.

 

Modern alkímia

 

Az alkimisták minden dolgot, minden anyagot rezgésként, régi szóhasználattal vibrációként fogtak fel. Ennélfogva arra a következtetésre jutottak, hogy a vibrációk módosításával bármilyen anyagot transzmutálni lehet, azaz át lehet változtatni más anyaggá. Így az egyik fémből létrejöhet egy másik, akár arany is. Manapság a mágia nem éppen népszerű tudományos körökben, ennek elle­nére korszerű eszközökkel célszerű lenne ellenőrizni ennek az állításnak a hitelességét. Az alkímia újkori feltámasztásának fő célja már nem az aranycsinálás lenne, hanem olyan nyersanyagok előállítása, amelyek a Földünkön csak kis mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Ezen az elven megpróbálhatnánk pl. kvarcból ritkafémeket készíteni, amely lehetővé tenné a nagy szakítószi­lárdságú, illetve korrózióálló acélötvözetek olcsó gyártását. Mellesleg az arany is alkalmas lenne ötvözőanyagként való alkalmazásra, mert meggátolja a közönséges fémek korrózióját. Vagyontárgy­ként, pénzhelyettesítőként azonban nem célszerű használni, mert ettől nem lenne senki sem gazda­gabb. Az arany nagy mennyiségű piacra dobása ugyanolyan zavart okozna, mint amilyet a spanyol gazdaság élt át 500 évvel ezelőtt, Amerika felfedezése, és módszeres kifosztása után.

A spanyol konkvisztádorok tonnaszámra olvasztották be az indiánok felbecsülhetetlen értékű kultikus aranytárgyait. Az arannyal, ezüsttel és egyéb kincsekkel megrakott hajók éveken át szinte egymást érték a két földrész között. Ennek ellenére a spanyol nép semmivel sem élt jobban, mint korábban. A rengeteg arany ugyanis megnövelte a pénz mennyiségét, melynek következtében az élelmiszerárak rövidesen a tízszeresére nőttek. A pénz felhígulása hiperinflációt indított el a gazdaságban. A helyzet most sem alakulna másképpen. Ha a mesterségesen előállított aranyat nagy mennyi­ségben piacra dobnánk, és az ily módon szerzett pénzt szétosztanánk az emberek között, az árak nyomban követnék a jövedelmek növekedését, így végső soron nem emelkedne az életszínvonal. Néhányan ugyan meggazdagodnának ebben a folyamatban, de ezek nem a kisemberek lennének. Könnyen lehet, hogy az információrobbanás századában még eddig se jutna el a dolog, mert hamar kitudódna az akció, melynek következtében rohamosan csökkenne az arany ára a tőzsdén. Ez a nagy becsben tartott nemesfém is úgy járna, mint az ametiszt, amely hosszú ideig drágakőnek számított, de a hatalmas brazíliai lelőhelyek felfedezése tönkretette a piacát. Ma már csak féldrágakőnek minősül ez a kristály, sőt a kevésbé tiszta példá­nyait rendkívül olcsón, ásványként árusítják. Amíg egy 6 karátos briliáns ára jelenleg a 300 ezer dollárt is elérheti, egy 6 karátos ametiszthez már néhány dollárért hozzá lehet jutni. Ennek csak a bizsugyártók örülnek, mert a termékeikhez használt ásványok és féldrágakövek választéka kibővült ezzel a szép kristállyal.

Az arany mesterséges előállításának lehetősége egyáltalán nem tekinthető fantazmagóriának. Tudományos körökben is elismerik ennek lehetőségét, sőt mint tudjuk, atomfizikai módszerekkel bármely fizikus képes aranyat előállítani. Ez a fajta kísérletezés 1919-ben kezdődött, amikor Ernest Rutherford brit ­fizikus azzal döbbentette meg a világot, hogy sikerült egy elemet másik elemmé átváltoztatnia. A nitrogénből oxigént és hidrogént csinált. Nem alkalmazott semmilyen elixírt, titkos alkimista eljárást, a laboratóriumában levő nitrogéngázt héliumatommagokból álló sugárral bombázta. Ez utóbbi fluorrá alakult, később pedig átváltozott oxigénné és nitrogénné. Az eljárás ugyanolyan gazdaságtalan, mint a higanyból magátalakítással készített arany.

Később kiderült, hogy az atommagot nemcsak gyorsítók segítségével, igen nagy energiával bom­bázva lehet átalakítani. Az úgynevezett hidegfúziós kísérletek során többször észlelték már, hogy a palládium vassá, magnéziummá és más elemekké bomlik le. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben egy kémiai folyamat során is létrejöhetnek magátalakulások. Ezt a jelenséget több, egymástól független kutatóintézet is megerősítette. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy magátalakulások a kémiai reakciók néhány elektronvoltos szintjén is létrejöhetnek. Ennek fényében már nem is tűnik olyan lehetetlennek az alkimisták évszázadokon át folytatott tevékenysége, a kémiai úton történő aranykészítés. A középkori és újkori alkimisták kétféle katalizátort (elixírt, projekciós port) használtak. A fehér porral ezüstöt, a vörössel pedig aranyat lehetett csinálni. Az alapanyag általában higany volt.

Az első sikeres alkimista a francia Nicolas Flamel volt. Vidéki írnokként tevékenykedett, amikor Párizsban járva vásárolt egy rendkívül érdekes és titokzatos könyvet. A 21 oldalas könyv hármas csoportosításban 7-7 lapot tartalmazott. Az első lap arról tudósított, hogy ezt a könyvet a zsidó Ábrahám herceg (aki pap, levita, csillagász és filozófus is volt) írta a zsidó néphez, amelyet Galileában szétszórt Isten haragja. A további szöveg teljesen ismeretlen nyelven íródott, és megfejthetetlennek tűnt számára. Feleségével együtt csaknem 20 éven át próbálkozott a megértésével, mígnem egy zsidó orvos útmutatása alapján rájött, hogy a könyv a kabbalával, az ősi zsidó ezoterikus hagyományokkal foglalkozik. Újabb 5 év kellett ahhoz, hogy megfejtse a jeleket, és az útmutatás alapján 1382. január 17-én a higanyt sikerült tiszta ezüstté alakítania. Az ehhez szükséges katalizátor egy fehér porszerű anyag volt, amelyből igen keveset kellett használni. Április 25-én Flamelnek sikerült előállítani a vörös elixírt, a bölcsek kövét is. Ezzel már színtiszta aranyt is tudott csinálni.

Bár a titokzatos porokból egy szemcsényi sem maradt fenn az utókorra, a beszámoló hitelesnek tűnik. Élete hátralevő részében ugyanis Flamel, a kisfizetésű írnok igen gazdag lett. Ezzel együtt adakozó, jótékony emberré vált. Több mint 10 kórházat és 3 kápolnát építtetett. Halála után a házát, sőt a sírját is feldúlták. A bölcsek kövét azonban hiába keresték. Csupán Ábrahám könyvének fordítása maradt fenn utána, de az is eltűnt. Csak 200 év múlva került elő újra. Richelieu bíboros magánkönyvtárában látták, majd ismét nyoma veszett. Flamelnek sok sikeres követője akadt, de egyik sem volt képzett vegyész.

A középkor arab alkimistájának Artephiusnak is sikerült megvalósítania a transzmutációt folyékony elixírrel. Sok forrás említi, hogy a francia udvarban élő Saint-Germain gróf szintén birtokában volt a bölcsek kövének, amit aranycsinálásra és életelixírként egyaránt használt. Ő azonban csak annyi aranyat készített, ami a szerény megélhetését biztosította. A vendégeinek viszont szívesen tartott bemutatót. A későbbi korok tudósai azonban már nem érdeklődtek az aranycsinálás iránt, távol tartották magukat a mágiától. Az alkímiát szélhámosságnak tekintették. Nem hittek az aranycsinálásban. Helvetiustól, a XVII. századi híres tudóstól egyszer egy ismeretlen férfi megkérdezte, hogy ismeri-e a bölcsek kövét. Ő nemmel válaszolt, mire a férfi mutatott neki egy sárgás, kőszerű anyagot. Hosszas könyörgés után adott egy morzsányi darabot a tudósnak, aki rögtön ki is próbálta a hatását. A kísérlet végeredménye kétségtelenül arany volt.

Nehogy azt higgyük, hogy ilyen esetek csak a középkorban fordultak elő. A modern kor feltalálóinak is sikerült rájönniük a titokra, de elődeikhez hasonlóan ők sem verték nagydobra a tudományukat. Az ily módon előállított arany minősége is kifogástalan volt. Efelől dr. S. H. Emmens-nek sem volt kétsége olyannyira, hogy az általa előállított aranyat eladta az Egyesült Államok kormányának. Még a XX. század második felében is akadtak olyanok, akik Albertus Magnus, Paracelsus, Nicolas Flamel vagy a nagy tudású belga vegyész, Jean-Baptiste Helmont nyomdokain járva rájöttek a titokra. Az 1960-as években a francia televízió egyenes adásban közvetítette amint egy magát Saint-Germain grófnak nevező férfi aranyat készített. Egy tekercs olvadó­biztosítóhoz használt ólomhuzalból levágott 3 centimétert, és betette egy üres tégelybe. Ezután a nyakában levő medalionból kivett egy csipetnyi szürke port, melyet „projekciós pornak” nevezett, és rászórta a drótdarabra. Az olvasztótégelyt lezárta, majd gázrezsó felett 5 percig melegítette. Végül a lehűtött edényt kinyitotta, és a tévénézők milliói győződhettek meg róla, hogy arannyá vált a drótdarab.

Az alkímia történetében külön fejezetet alkot Franz Tausend, aki vas-oxidot és kvarcot változtatott arannyá. Az általa megjelentetett könyvecskében eljá­rását azzal az elmélettel támasztotta alá, hogy az atommagot vibráló harmóniák tartják össze, és ha a vibrálás hullámhosszát megváltoztatjuk, akkor más-más elemet hozhatunk létre. Ennek az elméletnek a helytállóságát semmilyen tudo­mányos kísérlet nem támasztotta alá, de ez nem zavarta a náci pártot, akiknek kapóra jött ez a lehetőség. Vezérük, Adolf Hitler ugyanis éppen börtönben ült, mert fegyveres felkelést készített elő a kormány ellen. Mint tudjuk, a politikai karrier felépítése sokba kerül, és még többe a hatalomra jutás. A Nemzeti Szocialista Párt akkor még nem várhatott közvetlen segítséget a nagytőkétől, a német gyárosok többsége ugyanis idegenkedett Hitler zavaros eszméitől. A Führer hűséges támogatója, Erich Ludendorff tábornok azonban meglátta a nagy lehetőséget az alkímia eme modern változatában. Az eljárásban valószínűleg nem hittek, mert akkor maguknak sajátították volna ki az arany­csinálásnak ezt a rejtélyes módját. Arra azonban jónak látszott az ötlet, hogy nagy csinnadrattát csap­­va körülötte beugrasszák a pénzembereket a gyártás finanszí­rozásába.

A terv sikerült, a találkozóra egy berlini szállodában került sor, ahol a ­leendő befektetők elfogulatlanul ellenőrizhették Tausend alkímiai eredményeit. Sőt, a bizalom fokozása érdekében a feltaláló megengedte nekik, hogy ők hozzák magukkal az általa megjelölt nyersanyagokat. Ezeket azután összeolvasztotta, és éjszakára bezárták a pártatlan döntőbírák szobájába, hogy az alkimista ne férhessen hozzá. Másnap Tausend újból felhevítette a megszilárdult masszát és egy kis fehér port hintett a megolvadt keverékbe. Amikor a tégely kihűlt és kinyitották, egy negyedunciás aranyrög került elő belőle. Ezt követően ömleni kezdett a pénz az újonnan alapított társasághoz. Ludendorff csak erre várt. Amint lehetett, átirányított 500 ezer márkát a párt bankszámlájára, és a náci párt kilépett a vállalkozásból. Tausendnek annyi pénze sem maradt, hogy beindítsa a gyártást, és a továbbiakban egyedül kellett védekeznie a befektetőkkel szemben. Két évvel később már csak úgy tudta féken tartani a hitelezőket, hogy egyik napról a másikra egy 26 unciás aranyöntvényt produkált. Ekkor helyreállt a belevetett bizalom, és azok, akik korábban a vérét követelték, újabb részvényeket vásároltak a társaságban.

Ennek ellenére a gyártás továbbra sem indult meg. A történet vége, hogy 1931-ben letartóztatták Tausendet, és csalás címén 4 évi börtönbüntetésre ítélték. Azóta sem derült ki, hogy használható eljárásról volt szó, vagy szélhámosságról. Egyesek szerint ez az egész szemfényvesztő akció nem volt más, mint a Sátán mesterkedése, hogy hatalomra juttassa Hitlert. Elképzelhető azonban az is, hogy Tausend a középkori mágia módszereit alkalmazta modern köntösbe öltöztetve. Az általa alkalmazott fehér por összetételéről semmit sem tudunk. Utólag sem lehet az eljárást rekonstruálni, mert Tausend titkos iratait megsemmisítették, még hozzá éppen az a párt, akinek a hatalomra jutását akarva-akaratlanul elősegítette.

Csak a háború kitörésekor kezdett derengeni egy újabb reménysugár, ami elvezethetett volna bennünket ennek a fontos ipari nyersanyagnak az olcsó előállításához. A modern alkímia második képviselője Archibald Cockren londoni csontkovács volt. Ez a köztiszteletben álló orvos nem alkalmazott mágikus módszereket, és nem azért akart aranyat csinálni, hogy meggazdagodjon. Korábban a köszvény és egyéb krónikus betegségek elleni gyógyitalaiba gyakran kevert aranyoldatot, hogy hatékonyabbá tegye őket. Ebben a gyógymódban nincs semmi különös, mert az indiai Ajurvéda már évezredek óta alkalmazza a vegytiszta aranyat gyógyító célra. A háborús viszonyok azonban egyre nehezebbé tették az arany beszerzését, így kis házi laboratóriumában elkezdett kísérletezni, hogy mivel lehetne helyettesíteni ezt a ritka és drága fémet. Hamar rájött, hogy semmivel, így nincs mit tenni, meg kell próbálkozni az arany mesterséges előállításával.

Nyilván ő is hallott a bölcsek kövéről, mert mindjárt ennek előállítására összpontosította figyelmét. Először különböző fémek reakcióit vizsgálta. Antimonhoz vasat, vashoz és rézhez valamilyen titkos katalizátort kevert, ami különféle vegyi reakciót indított el. 1940-ben ezt írta a naplójába: „Új kísérletbe kezdtem egy olyan fémmel, amellyel nem voltak korábban tapasztalataim. Ez a fém miután lebontottam sóira és különleges előkészítésen, valamint lepárláson esett át, átváltozott bölcsek kövévé. A győzelemről először vad sziszegés adott hangot, sűrű gáz szállt fel a lombikból, és olyan hangot hallatott, mint a gépfegyverek kattogása. Azután erőteljes robbanások következtek, miközben átható finom illat töltötte be a laboratóriumot és környékét.” Aznap azzal ment haza, hogy másnap megismétli a kísérleteit, és ha ismét ugyanarra az eredményre jut, feljegyzéseit átadja a hadügyminisztériumnak. Erre azonban nem került sor. Másnap felsivítottak a szirénák, és a London elleni legkegyetlenebb légitámadás után Cockren háza romokban hevert. A csontkovács meghalt, kísérleteinek eredményei pedig hamuvá égtek. A sors fintora, hogy ezt a bombázást az a náci hadigépezet hajtotta végre, akiknek a hatalmát a modern aranycsi­nálás első kísérlete alapozta meg.

A pusztulásra ítélt második kísérletből csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy a bölcsek köve nem valami Földön túli közreműködéssel létrejött varázspor, hanem különféle fémsókból állt. Ezek a fémsók más fémekkel reakcióba lépve katalizátorként működnek, és létrehozzák a kívánt átalakulást. Arról azonban sejtelmünk sincs, hogy vegyi átalakulás ment-e végbe, vagy ezek a fémsók szubatomi energiasugárzásukkal tényleg képesek voltak megváltoztatni az atommagokból kiáramló energiasugárzás hullámhosszát, módosítva a kiindulási anyag atomsúlyát. A természetben már régóta megfigyelhető ez a fajta anyagátalakítás. A középkorban egész Európában, sőt a török birodalomban egyaránt ismert volt a szomolnoki csodavíz. Szepes vármegye Szomolnok városa mellett, Besztercebánya közelében voltak olyan vizek, amelyekben a beléjük dobott vas 24 óra alatt a legfinomabb rézzé alakult át. Kémikusok szerint ilyen jelenséget váltanak ki a vitriolos vizek is oly módon, hogy a vasra rézréteg rakódik rá. Ha ezt tűzzel megolvasztva kiöntjük, rezet nyerünk. Ebben a „csodakútban” azonban nem csak egy vékony rézréteg keletkezett a vastárgyakon, hanem teljes keresztmetszetükben rézzé váltak. Tehát az Úrvölgyében fakadt forrásvízben nem vitriol volt, hanem valamilyen anyagátalakító katalizátor.

A lexikonok szerint a katalizátor csökkenti a reakciók energiaküszöbét, így lehetővé tesz olyan vegyi folyamatokat is, amelyek máskülönben nem mennének végbe. Nem zárható ki, hogy a reakcióküszöb lecsökkenése atomszerkezeti átalakulásokra is lehetőséget ad. Ezt ugyan még egyetlen kutató sem próbálta ki, de ez csak annak tudható be, hogy a hivatalos tudomány lehetetlennek tartja az atomreaktor nélküli magátalakítást. Ebből a holtpontból nem is fogunk elmozdulni addig, amíg meg nem győződünk arról, hogy minden anyagból más-más frekvenciájú energiahullámok áramlanak ki. Ezt követően azt kell ellenőrizni, hogy ezeknek a rendszámtól függő energiahullámoknak a frekvenciája kívülről megváltoztatható-e, és ha igen ez visszahatásként képes-e az illető anyag atommagjain belül fizikai változásokat létrehozni. Amennyiben ez a szubatomi alapon ­lezajló magátalakítás megvalósítható, akkor már nincs is szükségünk a bölcsek kövére, mert a szükséges frekvenciamódosítás hullámgenerátorokkal, elektronikus úton is előidézhető. Erre nagy szükségünk lenne, mert ha ilyen ütemben fejlődik az elektronikai ipar, hamarosan nemesfémekből is hiány lesz. (Az évente legyártott elektronikus eszközökben több mint 300 tonna aranyat, és hétezer tonna ezüstöt használnak fel világszerte.)

Ily módon nem csak aranyat lehet csinálni, hanem bármely anyag bármilyen más anyaggá átalakítható, határtalan lehetőséget biztosítva civilizációnk továbbfejlődéséhez, a nyersanyaghiány elkerüléséhez. Homokból és tengervízből szinte korlátlan mennyiség áll rendelkezésünkre. Ezeknek az anyagoknak a többlépcsős átalakításával évmilliókon át elláthatjuk az ipart különféle alapanyagokkal, így az energiaválság után a nyersanyagválságot is leküzdhetjük. Különösen nagy szükség lenne a titán nagybani felhasználhatóságára. Ez a környezetbarát fém könnyebb, mint az acél, ugyanakkor kemény és szívós, s korrózióállósága kiváló. Széleskörű elterjedésének egyetlen akadálya, hogy rend­kívül körülményes az előállítása, ezért hatszor annyiba kerül, mint a köztudottan drága krómacél. A titán nem ritkafém, mivel a Földön kilencedik helyen áll az ásványok között előfordulási gyakoriságban. Drágaságának oka, hogy lassan és bonyolultan lehet csak kinyerni a fémekből. Pedig az űrtechnikától kezdve, az orvosi felhasználáson át, a háztartási eszközök gyártásáig sok helyen szükség lenne rá.

Hasonlóan nagy az igény a palládiumra. Természetben való előfordulása azonban olyan ritka, hogy még a platinánál is drágább. Még nehezebben nyerhető ki a rénium. Vulkáni gőzök kicsapásával lehet csak hozzájutni, rendkívül veszélyes körülmények között. A korszerű acélgyártásban nélkülö­zhetetlen ötvözőanyag, mert rendkívül keménnyé és szívóssá teszi az acélt. Ráadásul korrózióállóságot kölcsönöz neki. Szaporító reaktorokban, neutronsugarakkal bom­bázva ugyan ezek a fémek is előállíthatók, de csak milligrammnyi mennyiségben, vagy olyan drágán, ami megfizethetetlen. A magegyesítéssel (fúzió) és maghasadással (fisszió)-val történő anyag­átalakításnak tehát nincs jövője.

Nem zárható ki, hogy ezen az úton fény derül a hosszú élet titkára is, mert a mágiával foglalkozó könyvek gyakran megemlítik, hogy a bölcsek kövével nem csak aranyat lehetett csinálni, hanem lenyelése örök fiatalságot biztosított birtoklójának. Ez a fajta por feltehetően nem egyezik meg azzal, amit az aranycsináláshoz használtak, de ha sikerülne előállítanunk, akkor géntechnológiai eszközeinkkel behatóan tanulmányozhatnánk, hogy milyen reakció megy végbe a szervezetben. Az emberiség túlszaporodása miatt egyelőre nem lenne értelme tömegesen alkalmazni ezt a módszert, de megtudnánk azt, hogy milyen szinten kell a szervezetbe beavatkozni ahhoz, hogy tartós élettartam-növekedést idézzünk elő, és a jövőben már művi úton, szubatomi energiasugárzással is végrehajtható lenne ez a művelet.

Érdekességként megemlíthető még, hogy az alkímia meglehetősen koc­kázatos mesterség volt. A kapzsi főurak gyakran halállal büntették a szélhámosságot. I. Frigyes porosz király pl. sikertelen alkimistáját arany akasztófára köttette fel, de előtte forró aranyba mártatta a testét. A kudarc azonban sokszor hasznosnak bizonyult. Az alkimisták teremtették meg a modern vegyipar alapjait azáltal, hogy eredménytelen kísérleteik melléktermékeként felfedezték többek között a mínium, a cinóber, a hamuzsír, a horgany, a kénéter, a sósav, a benzoesav és a salétromsav előállítási módját. Henning Brand 1699 egyik éjszakáján arra lett figyelmes, hogy az üstjéből felszálló gőz bevilágítja a szobát. Ő a foszfort fedezte fel.

A legjelentősebb találmány azonban a porcelán volt. Egy Böttger nevű alkimista Erős Ágost szász választófejedelem udvarában próbálta gazdagítani megbízója vagyonát, de sikertelenül. Sorozatos kudarcai után már nyakán érezte a hóhér kötelét. Végső elkeseredésében belevágta parókáját a forró üstbe. A benne levő kotyvalékhoz már csak a parókán levő kaolin hiányzott, hogy értékesebb anyag keletkezzen, mint az arany. Az általa véletlenül feltalált porcelánhoz ugyanis ez idő tájt csak Kínából lehetett hozzájutni. Kaolin volt ugyan bőven, de senki sem sejtette, hogy ez a porcelán alapanyaga, így csupán púderként, a drága rizspor helyettesítésére használták. Mivel a választófejedelem Meissenben székelt, így lett az európai porcelángyártás fellegvára ez a város.

A szakirodalom beszámol egy olyan találmányról is, amelynek megvalósítása az egész emberiség létét fenyegetné. Az utolsó nagy alkimista, a francia Fulcanelli szerint atombomba már néhány gramm fémből is készíthető, és egész váro­sokat lehet vele eltörölni a föld színéről. Erre az ad lehetőséget, hogy „nagyon tiszta fémek bizonyos geometriai elrendezése kiválthat atomrobbanást elektromos áram vagy légüres tér nélkül is”. Ez esetben a robbanást nagy valószínűséggel a formasugárzás (egyes mértani alakzatokból kiáramló koncentrált szubatomi energiasugárzás) váltja ki. Annak titkát, hogy ez a bomba miként készíthető el, hála Istennek nem árulta el a rejtőzködő XX. századi tudós.

 

Kiegészítések

 

Az előző fejezetekhez híven most is visszatérünk korábbi témákhoz, és újabb adalékokkal egészítjük ki a megszerzett ismereteket. Egyre megoldhatatlanabbnak tűnő problémákat okoznak a feminizmus vadhajtásai. Az életfeltételek nehezedésével, gondjaink szaporodásával sokan irigylik a szinglik látszólag könnyű életét. Pedig helyzetük alig különbözik egy luxuslakásban tar­tott pincsikutya sorsától. Mindennapjaikat találóan jel­lemzi a Nők Lapja legújabb cikke: „A látszat néha csal. Még szingliügyben is. Itt van pl. Enikő. Igen, látszólag ő a tökéletes szingli, aki elmúlt 30 éves. Egy nemzetközi cégnél dolgozik – rengeteget. Van kocsija, mobilja, laptopja. Drá­ga fitneszklubba, hang­versenyekre, jó éttermek­be, nyelvtanfolyamra, kiállításokra jár. Szolári­um, masszázs, fodrász, több ezer forintos fe­hérneműk. Legalább tíz divatos kosztüm, illa­tok, bőrtáskák. Télen síel, nyáron búvárkodik. Még lakása is kettő van. Az egyikben két nagy szoba, hófehér bútorokkal, narancsszí­nű falak között. Ott szokott sírni. Hetente leg­alább háromszor álomba sírja magát. Különö­sen ha az esti filmben egymásra találnak a sze­relmesek, ha esküvői meghívót kap, vagy ha va­lakinek a közelben kisbabája születik.

Másnap reggel aztán a kozmetikai arzenáljá­ból kiválasztja, mi mögé is rejtheti el legbiz­tonsá­gosabban a sírás árulkodó jeleit. Rejtőz­ködik. Mindenki magabiztosnak látja. Céltuda­tosnak és sikeresnek tartják. Pedig bizonytalan, zava­rodott és nagyon fél. Közben kényezteti magát. De csak azért, mert nincs aki kényez­tet­né, vagy akit ő kényeztethetne. Az életéből fáj­dalmasan hi­ányzó valódi értékek helyett a meg­vehetőkkel vigasztalódik. Tudja, hogy az élet értelme nem egy új körömlakk, de olyan jól­esik végre örülni valaminek. Kompenzál.” A há­zasságközvetítők sem mennek semmire a szing­livel. Hiába v­á­lasztják ki számára a legkivá­lóbbat a több ezer fős állományból, a válasz az, hogy: „Én ennél jobbat érdemlek.” Maxima­listák. Mindenből a legjobbat akarják, képtelenek a meg­alkuvásra. Miután abszolút tökéle­tes emberek nincsenek, így törvényszerű, hogy egyedül maradnak. Jobb híján pótmegoldásokhoz folya­modnak. Ha nagyon egyedül érzik magukat a lakásban, meghall­gathatnak egy férfi imitáló hanglemezt. A fize­tőképes szinglikre épülő ipar piacra dobott egy CD-t, amely férfiakra jel­lemző zörejeket (cso­szogást, krákogást, orr­fúvást és vécélehúzást) tartalmaz. Így azt a kép­zet kelti a szingliben, hogy van valaki körülötte. Persze veszekedni nem lehet vele, de ha megunják, gombnyomásra meg lehet tőle szabadulni.

 A szingli tehát tudja, hogy rossz úton jár, de nem mer letérni róla. Félti a biztonságát, a füg­getlenségét, a kényelmét. Egyelőre csak sza­­vak­ban ítéli el ezt a kategóriát. Valahogy így: „Szingli. Hogy utálom ezt a szót! Semmi kö­ze hozzám. Csilingelő, heherésző, magabiztos.” Pedig va­lójában ő is az, csak már kevésbé ma­gabiztos. Érdekes kísérlet lenne, ha egyszer valaki össze­gyűjtené a hetyke szingliket, és fel­világosítaná őket az élet valódi értelméről, va­jon mi törne ki rajtuk előbb? A dühroham vagy az idegroham? Addig is so­kuk­nál marad a dep­resszió, és a várakozás. Hogy mire? A cso­dára. A pazarul berendezett lakásá­ba fehér lo­von be­lovagoló királyfira, illetve az interne­tes társke­reső olda­lára feliratkozó chat-herceg­re. Ennek a hozzá­állásnak a tipikus megnyil­vánulása az egyik interjúalany válasza. Arra a kérdésre, hogy: „Keresgéled azt a fiút, aki a társad lehetne?” – ezt felelte: „Inkább abban bízok, hogy eljön majd az igazi, és nem kell keresgélni. Él bennem egy kép róla. Leg­inkább olyannak képzelem, mint egy barna nyári alkonyt. Biztosan ráismerek majd, és re­mé­lem ő is megérzi, hogy én vagyok az a na­rancs, bíbor nap­lemente, akire várt.”

Ez az álomvilág azonban maximum 30 éves korig tart. Utána minden nőben megszólal a biológiai óra. A fejében ketyegő vekker egyre gyakrabban csörög, hogy ideje valamit tenni, ha gyereket, családot akar. Ekkor a nők többsége kezdi feladni a büszkeségét, és már arra is hajlandó lenne, hogy ő kezdeményezzen. Ebből azonban még több baj származik. Ezen a téren a rámenősség nem segít. „Gondoljuk csak meg, akaratlanul is hátralépünk, ha valaki nagy lépést tesz felénk. Sokan az amerikai mentalitással hozakodnak elő, ahol a nők kezdeményezőkészsége sokkal nagyobb. A direkt magatartás átvétele azonban nem mindig jár sikerrel. Az európai kultúrában a kezdeményező nőktől a férfiak megriadnak, szerepüket nem találva meghátrálnak.” Rossz esetben a férfiakat leszólító nőket akár prostituáltnak is nézhetik. Amerikában is csak a magabiztos nőknek jön be ez a visel­kedés­mód. „Soha nem érdemes a személyiségünktől, lelki beállítottságunktól idegen magatartást felven­ni. Az alakoskodásnak, önmagunk megjátszásának legnagyobb veszélye, hogy nem az talál ránk, akire szükségünk van.”

Persze idővel minden kultúrában változnak a szokások, így nálunk is szabadabban alakulnak majd a kapcsolatok. Egyelőre azonban csak azt lehet tenni, amit eddig: „Jelet kell adni, és fogadni. Végig kell csinálni a rítusokat, kialakítani a szimbolikát, épí­teni a kapcsolatot, mert csak akkor lesz erős és tartós.” Ehe­lyett a fiatal lányok egyfoly­tá­ban az okostelefonjukon csün­genek. Eszelősként nyomkod­ják a gombjait még az utcán is. Zombi üzemmódban közleked­nek. Nem törődnek senkivel, nem néznek senkinek a szemé­be. Így a nagy „Ő” mellett is úgy el­men­nek, hogy észre sem veszik. Esélyt sem adnak a jeladásra, pedig sehol sem lehet annyi emberrel találkozni, mint az utcán, a nagyáruházakban vagy a tömegközlekedési járműveken. Partnerüket a szűk baráti körükben keresik, és folyton azt lesik, hogy közülük mikor hívja fel őket valaki. A másik út: a szenvedés, a rossz döntések következményeinek vállalása, és az általa történő intenzív lelki fejlődés ajánlása egyelőre nem időszerű. Ehhez teljesen meg kellene változtatni a gondolkodásmódunkat, a viselkedésünket, a világnézetünket. Korunk nem kedvez az aszketizmusnak. Most az ösztönök kiélése, az élvezetek habzsolása, a kötöttségek, kényelmetlenségek letúrása van divatban, és ez alól csak kevesen tudják kivonni magukat. Aki megteszi, az sem önként, hanem a kényszerítő körülmények hatására.

Hiába gyűlik a pénz a bankszámlán, a boldogság kék madara nem akar berepülni az ablakon. Egy Bea nevű olvasó így panaszkodott a „Hölgyvilág” újságírójának: „Egy gyógyszergyártó cég jól fizetett üzletkötője vagyok. A munkaadóm háromévente cseréli a kocsimat. Buda legelegánsabb kerületében vásároltam magamnak lakást. Télen Svájcba járok síelni, nyáron Dalmáciába szörfölni. Az üzletekben már rég nem nézem meg az árcédulát. Ha megteszik egy ruha vagy egy cipő, gondolkodás nélkül megveszem.” Beszélgetés közben olyan bort nyit ki, melynek palackja 800 ezer forint.[141] Aztán így folytatja: „Sokáig azt gondoltam, hogy mivel jól keresek, a párválasztásomnál nem lesz szerepe a pénznek. De rá kellett jönnöm, hogy ez a dolog nem így működik. A férfiak nem bírják elviselni, hogy a nő náluk jobban keres. Voltak romantikus kapcsolataim szegény férfiakkal, kezdő filmrendezőkkel, csóró művészemberekkel. Élveztem a bohém életstílusukat. Idővel azonban minden ilyen kapcsolatom megbukott az anyagi különbségek miatt. Mert amikor elegem lett a tegnapi lecsóból, az albérletekből, és szerettem volna egy jó étteremben vacsorázni, jobb cuccot vásárolni a szerelmemnek, kitört a vihar. Se adni, se elfogadni nem voltak képesek.

Rájöttem, hogy hozzám illő fiút kell keresnem, aki hasonló színvonalon él, mint én. Három évig éltem egy bróker sráccal. Bármit megengedhettünk magunknak. Átrepültünk New York-ba vásárolgatni. Szórtuk a pénzt, de nem voltunk boldogok. Sokan azt gondolják, jó dolgunkban nem tudtunk mit csinálni. Pedig a sok pénz ugyanúgy elronthat egy kapcsolatot, mint a pénzhiány. Amikor a közös jövőnkről tervezgettünk, halogattuk a döntést. Túl sok mindent kellett volna feláldoznunk. Ő sem akarta a lakását eladni, én sem. Ő napi 16 órát dolgozott, én olykor hetekig külföldön voltam. Ahhoz hogy többet lehessünk együtt, egyikünknek fel kellett volna áldoznia a karrierjét. De erre nem voltunk hajlandóak. Az abortuszom vetett véget a kapcsolatunknak. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, Robi már kinézte a házat, ahová költözünk; az óvodát, ahová majd a gyereket járatjuk. És megkérdezte, hogy mikor hagyom abba a munkát. Úgy éreztem, ha megszülöm a gyerekét, luxusketrecbe leszek zárva. Azt már nem, mondtam. Ennek két éve. Azóta egyedül vagyok. A hozzám illő férfiak mind elkeltek, a velem egykorú nők babakocsit tologatnak, vagy otthon ülnek, és gyereket szoptatnak. Kockás papíron osztják be férjük fizetését. Néha irigylem őket, és ha lehetne egy boldog házasságért odaadnám a bankbetétemet. Pedig az nem kevés.”

A negyedik X-en túl az ösztönök kiélésének hiánya, az évezredek alatt megszokott terhektől való szabadulás is kínozza az egyedülálló nőket. Így vall erről egy 50 éves egyedülálló hölgy: „Valahogy elment a kedvem az élettől. Munka után hazamegyek az üres lakásba. Nincs kire főznöm, a lakás tiszta, rámolni, takarítani nem kell. Nincs aki rendetlenséget csináljon. Teljesen feleslegesnek érzem magam.” Most nézzük meg a szinglik életének végét. Nyugdíjba vonulásuk után már nyoma sincs a 20-as 30-as éveikben hangoztatott pökhendi életfelfogásnak: „Nincs célja, értelme az életemnek. Nincs kiért élnem, ezért önmagamért sem akarok élni. Reggelente mindenem fáj, alig tudok az ágyból kikelni. Nincs étvágyam. Már azt hittem, beteg vagyok. Csináltattam csontsűrűség-vizsgálatot. Azt mondták, hogy a koromhoz képest nagyon jó. De hát akkor mitől fájnak a csontjaim? Elmentem rákszűrésre, semmi. Készíttetem laborvizsgálatot, mammográfiát, minden rendben van. Mégis örök­ké fáradtnak érzem magam. Erőszakkal sem tudom rávenni magam, hogy elmenjek úszni, holott korábban mindennap jártam uszodába. Esténként nyomogatom a tévé távkapcsolóját, de valahogy semmi sem érdekel. Néha azon veszem észre magam, hogy legszívesebben sírnék. Pedig semmi konkrét okom nincs rá.”

Úgy látszik, a természetet nem lehet becsapni. Az evolúciós fejlődés során beidegződött, megszokott tevékenység hiánya beteggé teszi azt, aki „kitáncol” a rendből. Az iménti hölgy panaszait a krónikus mozgáshiány okozza. Mivel nincs akire főzzön, mosson, takarítson, keveset mozog. Az elégtelen mozgás, a céltalan, értelmetlen élet aztán depressziót vált ki. A végeredmény a csontritkulás fokozódása, ágyhoz kötöttség, lebénulás. Mivel a szinglinek nincs férje, gyermeke, az sem lesz, aki egy pohár vizet adjon neki. Olyan nyomorult módon hal meg, mint egy kivert kutya. Ha szerencséje van, akkor a szomszédok néhány nap múlva felfigyelnek a hiányára, és nem hetek vagy hónapok múlva találják meg a tetemét a pazarul berendezett lakásában. További gond az örökösök felkutatása. Miután az elhunytnak gyerekei nincsenek, a szülei pedig már meghaltak, a bíróság hónapokig keresi az oldalági rokonokat. Végül a milliós bankbetét, a pazar villa, a luxuskocsi és a nyaraló egy olyan távoli rokoné lesz, aki még csak nem is hallott a szerencsétlen sorsú örökhagyóról. Amikor megtudja, hogy miért kapta meg a vagyonát, jót röhög rajta, és hamar elveri. Aztán elintézi annyival, hogy: „Könnyen jött, könnyen ment”.

Az egyedülálló nők nem mindegyike választja önként ezt az életmódot. Sok közöttük a kényszerszingli. Egyedüllétük oka, az ismerkedési lehetőségek hiánya. Ma már az újságok házassági hir­detéseiben szinte kizárólag alkalmi szexpartnereket keresnek. Nagyanyáink délutáni zsúrjai, anyá­ink szolid házibulijai már kimentek a divatból. A szórakozóhelyek pedig lezüllöttek, egy jó érzésű ember nem teszi be a lábát ezekre a helyekre. Így vall erről a helyzetről egy fiatal lány: „Kényszerszingli vagyok. Ebben a megvál­to­zott világban megszűnt az ismer­kedési lehetőség. Az emberek személytelenek, érzéketlenek, és a ne­mi szerepek elmosódtak. A férfiak egyre puhányabbak és gyáváb­bak, a nők pedig egyre keményebbek és hi­degebbek.” A fiatal srácoknak sincs jobb véleményük a korosztá­yukbeli hölgyekről: „Hihetetlen, hogy min­den szórakozóhelyen csak bepiált, agyatlan csa­jokkal lehet találkozni. Az értelmes virágszálak vajon hová járnak?” Az egyedülálló felnőttek keményebben fogalmaznak. „A kan csókra vágyó homoszexuális hímek­kel és a leszbika hölgyekkel tarkított szórakozóhelyek nem igazán alkalmasak az ismerkedésre.”

 

A szingli páros megfelelője a dinki (double income no kids[142]) vagyis két jövedelem gyerek nélkül. Olyan jól kereső párokat il­let­nek ezzel a névvel, akik nem egye­dül, hanem egy háztartásban élnek, és eszük ágában sincs össze­háza­sod­ni, gyermeket vállal­ni. A dinkik él­vezik a szabadságot, és nem sze­retik a kötöttségeket. Ke­mé­nyen dol­goz­nak, de a jöve­del­müket önma­gukra költik, nem vállalják a csa­lád­ala­pí­tással járó ter­heket, kötött­ségeket. A gyermek­men­tes szabad­idejüket kedv­telé­se­ik kiélésére for­dítják. Együtt­élé­süket tökéletes élet­formának tart­ják, amely egyesíti a szingliség füg­get­lenségét a családi élet bizton­ságá­val. Ők már nem unat­koz­nak, nem szenvednek a magánytól. Az élet napos oldalán sütkéreznek, és letúrják magukról a fajfenntartás, a jövő nemzedék megteremtésnek ter­hét. Nem érdekli őket az elöregedés, a társadalombiztosítás egyre elvi­selhetetlenebb terhei. Ezért a közf­elfogás önzőnek, felelőtlennek, anya­giasnak, hedonistának tartja a din­kiket. Mindezen vádakra ők azzal felelnek, hogy életmódja minden­kinek a legszentebb magánügye. Védekezésként felhozzák még, hogy így teljes mértékben a mun­kájuk­nak, párjuknak áldozhatják magu­kat. Már külön közgazdasági kate­gória is létrejött a megneve­zé­sükre. A statisztikusok a dinki életformát választókat „gyermekmentes” pároknak nevezik. A „childfree”[143] párok száma rohamosan nő. Vannak olyan országok, ahol a termékeny korú nők egyharmadára jellemző a szándékos gyermektelenség. Az Egyesült Államokban a 15 és 44 év közötti nők 44%-a tartozik ebbe a kategóriába.

[

Emancipációs túlkapásaikkal a nők valósággal elüldözik maguk mellől a férfiakat. A legtöbb férfi már nem is mer kezdeményezni a nőknél, mert már egy ártalmatlan bókot is szexuális zaklatásnak minősítenek, és rohannak az ügyvédjükhöz, hogy bepereljék a pimasz frátert. Amerikában bünteten­dő cselekmény, ha egy férfi 6 másodpercnél hosszabb ideig néz egy nőt. Amennyiben elismerő pillantást vet egy dekoratív megjelenésű nőre, ez tárgyiasítás. Már azért is be lehet perelni a férfit, ha egy étterem bejára­tánál maga elé engedi a hölgyet. „Ez igazán felhábo­rító, lealacsonyító.” – vélekednek az emancipáció él­harcosai. „Nő­ként kezelni nőket!” – ez hímsovinizmus. „Hol élnek ezek, a lovagkorban?” Ebben az abnormális helyzetben nem csoda, hogy egyedül maradnak, nincs kihez férj­hez menni. Pedig nagyon szeretnének. Nem is a férjre van szükségük, hanem ar­ra a jogi bizton­ságra, amit a házasság­levél nyújt számukra. Az eskü­vői cere­mónia, a meny­asszonyi ruha kiválasztása is vonzza őket, de ennek hiányát áthi­dalták. Divatba hoz­ták az egyszemélyes esküvőt. Világszerte egyre több nő dönt úgy, hogy nem várnak az igazira, hanem elveszik saját magukat, egy nagyszabású lakodalom keretében. Ezek a nők az ön­elfogadást hirdetik, és egyöntetűen azt ál­lítják: férfi nélkül is lehetséges a bol­dogság.

Hetven vendég, háromszintes torta, világra szóló lagzi. Nápolyban néhány hete így vette el magát Laura Messi. A hölgy úgy határozott, ha 40 éves koráig nem talál rá az igazi, elveszi azt, akit a legjobban ismer: saját magát. Ez a hitvallása: „Hiszek abban, hogy mindenkinek először saját magát kell szeretnie. Herceg nélkül is lehet tündérmeséd.” De több hasonló esetről is hallani. A brit Grace Gelder hat évig sikertelenül próbált férjet találni, ezért 2014-ben elhatározta, hogy vásárol egy gyűrűt, és elveszi önmagát. Ötvenfős vendégsereggel ünnepelte a nem minden­napi eseményt. A texasi Yasmin Eleby 2015-ben mondta ki ma­gának a boldogító igent. Azt tervezte, hogy negyvenéves koráig megtartja az esküvőt, és mivel férfit addig nem talált, egyedül állt az oltár elé. Nászútra is elvitte magát Dubajba és Laoszba. Arról nem szól a beszámoló, hogy a nászéjszakát kivel töltötték. Más lehetőség híján minden bizonnyal a vibrátorukkal. Száz évvel ezelőtt a szüfrazsettek valószínűleg nem ilyen jövőért harcoltak. Ezért az életért nem volt érdemes annyit küzdeni.

[

A gazdagok közül sokan azért nem segítenek a szegényeken, mert fogalmuk sincs róla, hogy léteznek nyomorgók. Közismert, hogy Buddha felnőtté válásig semmit sem tudott a külvilágról. Csak a királyi udvarból kiszökve, a nép között elvegyülve döbbent rá, hogy az emberek többsége hogyan él Indiában. Ma sincs másként. Egy svájci turistacsoport filmet forgatott Ukrajnában. Interjút készítettek egy öregasszonnyal is, aki elsírta magát, hogy „éhes vagyok”. Erre az egyik svájci megdöbbenve kérdezte, hogy: „Miért nem tetszik enni?” A helyzet tisztázása után természetes lenne, hogy megpróbálnak a nyomorgón segíteni. De rendszerint nem ez történik. A jólétben élőket annyira zavarja a nélkülözés, hogy szó nélkül eliszkolnak a helyszínről. Különösen s nőket irritálja a nyomor. Ha egy férfiról kiderül, hogy munkanélküli, hajléktalan, nincs semmi pénze; úgy menekülnek tőle, mint a leprástól. A nők szemében a legnagyobb bűn a szegénység. A beteg, tehetetlen, nyomorék embereken néha segítenek, de a szegé­nyen, a nincstelenen soha. A nő még egy ismeretlen férfinak sem tudja megbo­csá­tani, hogy nem vitte semmire az életben.

[

Az emberek pénzéhsége folytán a tár­sadalmi megkülönböztetés csak a szegé­nyeket sújtja. Ha valaki gazdag, vagyo­nos, senki sem törődik a származásával, a bőre színével. Jól jel­lemzi ezt a helyzetet ez az Amerikából származó vicc: Ez fekete megállít egy taxit, amit egy fehér vezet. – Gyorsan a reptérre testvér! – Tudod ki a testvéred? Az orrszarvú! – 100 dollárt kapsz test­vér. – Szállj be testvér.

[

Évről évre rohamosan nő a levegő­szennyezés. Ennek fő oka a minden ko­rábbi szintet meghaladó gépjármű­for­ga­lom. Jelentősen növeli a forgalmat, hogy sok szülő az iskolába is gépkocsival hoz­za-viszi a csemetéjét. Ez a helytelen gya­korlat a mozgáshiányból eredő beteg­sé­ge­ken és az elhí­záson kívül számos egyéb fejlődési rendel­le­nes­sé­get is okoz. A háztól-házig szál­lított gyereke nem ké­pes megélni a távolságot, nem fejlődik ki benne az idő- és térérzék. Fel­nőtt ko­rá­ban mindig elké­sik, és képtelen tájé­ko­zódni a nagyvárosi forga­lom­ban. Elsza­kad a ter­mészettől is, mi­vel nem tudja megfigyelni a tavasz éb­re­dését, a fák rü­gye­zését, vi­rágba boru­lását, leve­leik le­hullását. Ha­va­zást is csak az ele­gáns sí­para­dicso­mok­ban lát, aho­vá a szülei éven­te elviszik. Kon­taktuster­em­tő ké­­pessége sem fejlődik ki kellőképpen, mert út­köz­ben nem talál­kozik emberek­kel. Nem tud szert ten­ni ba­rátokra, ha­verokra sem, mert a pajtásai nem vele érkeznek az iskolába, és nem velük indul ha­za. Őt a gazdag szülők által totemként tisztelt bá­dogkaszni herme­tikusan elzárja a kül­vi­lág­tól. Leg­feljebb a fáradt, ideges szülei­vel, vagy az idős so­főr­rel beszél­gethet. Szülei azzal vigasztal­ják a társ­talanság miatt szenvedő gyere­küket, hogy így nagyobb biztonságban van, senki sem támadja meg az utcán. Ez valóban igaz. A gond csak az, hogy az ilyen gyerek fel­nőtt korában is gépkocsival fog min­denhová járni, élete végéig benne ma­rad a gyermekkori félelem. Rettegni fog az em­bertársaitól. Elhízott, mozgáskor­láto­zott neurotikussá válik, aki minden hozzá közeledő emb­erben poten­cionális veszély­forrást lát.

[

Az elidegenedés, az egymástól való félelem lassan már fóbiává válik. Főleg a gazdagok és a híres emberek szenvednek ebben a betegségben. Ma már ott tartunk, hogy az is gyanús, aki jót akar tenni velünk. Ezt a helyzetet jól érzékelteti a híres amerikai színész, Robin Williams élménybeszámoló­ja. Elfogyott a készpénze, ezért be­tért a bankjába. Kifelé jövet ész­revette, hogy üldözőbe vette egy férfi. Rettenetesen megijedt, hogy kirabolja, sőt talán meg is öli. El­kezdett rohanni, Mire kellő távol­ságra került tőle, már a szívin­fark­tus kerülgette. Utóbb kiderült, hogy semmi oka sem volt a pánikra. Az üldöző ugyanis kifulladván a sztár után kiáltott: „Álljon már meg! Vissza akarom adni a hitelkár­tyáját! Az automatában felejtette.”

[

 Az átlagember azért vásárol mobiltelefont, mert ettől fontosnak érzi magát. Az intenzív SMS-ezés is azt a célt szolgálja, hogy a mo­bilosok fenntartsák egymásban a nélkülözhetet­lenség tudatát. A rádiótelefont a fontos embe­rek­nek szánták, akiknek a nap min­den percében elérhetőknek kell len­ni­ük. Ők azonban kifejezetten utál­ják. Az ipar csúcsvezetői, az orszá­gos politikai vezetők átadták mo­biltelefonjukat a személyi titká­ruk­nak. Ők csak akkor telefonálnak, ha nagyon muszáj. A felső körök­ben nem divat a mobilte­lefon-hasz­nálat. Nem véletlenül ala­kult ki a „bun­ko­fon” elnevezés, amely egyér­­tel­mű­en utal használói társa­dalmi ho­va­tartozására. Nem ép­­­pen hízel­gő a „gizdafon” elne­ve­zés sem, amely azt érzékelteti, hogy az örök­ké iz­gő-mozgó, állandóan fe­csegő höl­gyek sem ké­pesek nél­külözni ezt a ké­szüléket. Persze so­kan van­nak, akik­nek létszük­séglet a mo­bil­te­le­fon, mert csak így tudják tartani a kapcsolatot a kül­világgal. A vonalas telefon havi fenn­­tartási díja nagyon ma­gas, így kénytelenek feltöltő kártyás mobil­telefont hasz­nálni. Az aggódó szü­lők is mind gyakrabban látják el gyermekeiket mobiltelefonnal, hogy baleset vagy rablás esetén riaszt­hassák őket. Az üzletemberek szá­mára is nélkü­löz­hetetlen a tele­pített vonaltól füg­­­get­len rádiótelefon, mi­vel állan­dó­an úton vannak, és elér­hetőség hiányában komoly veszte­ség érheti őket.

Ezek az emberek azonban csak a töredékét teszik ki a mobilhaszná­lóknak. A többieknél a nyakló nél­küli telefonálás és SMS-ezés nem más, mint kényszercselekvés, vagy a kivagyiság fitogtatása. Elidegene­dett világunkban ily mó­don próbál­nak kapcsolatot teremte­ni egymás­sal. Ennek a technikai se­géd­eszköz­nek a használatával igyek­szenek a befelé fordulást, a szere­tet­lenséget, a nemtörődömséget meg­fékezni. Erre a célra azonban léte­zik egy sokkal ha­tékonyabb és ol­csóbb módszer is, a személyes kap­­csolattartás. Az unos-untalan tele­fo­nál­ással, az SMS-ek és MMS-ek ötpercenkénti küldöz­getésével csak a multinacionális cé­gek zsebeit töm­­ködik tele pénzzel. Rajtuk gaz­da­godnak meg a telefon­gyártók és az üzemeltetők. Irreálisan magas tari­fáikkal és rohamosan bővülő szol­gáltatásaikkal a lehető legtöb­bet saj­tolják ki az emberekből, mi­köz­ben nekik semmi hasznuk sem szár­­ma­zik ebből az egészből. Egy di­vat­hóbort áldozataivá váltak, amely­be saját önértékelési zavaraik köv­et­keztében sodródtak bele. (Nem kis összegekről van szó. Világszerte több mint 5,5 milliárd ember használ GSM telefont[144], és évente 600 millió új készülék talál gazdára. 2009-ben már 6,8 milliárd SMS-t küldtek el a világ országaiban.) A sznoboknál a mobiltelefon nem csak a kapcsolattartás eszköze, hanem státuszszimbólummá vált: Mutasd meg a mobilodat, és megmondom ki vagy!

Némileg enyhíti a helyzetet, hogy a „fapados” légitársaságokhoz hasonlóan terjed az olcsó mobiltelefon-szolgáltatás. Elsőként a brit EasyMobil tűnt fel a telefonpiacon fél áron kínált tarifáival. Az előfizetők internetes honlapon rendelhetik meg a mobilszolgáltatást. A számlát kártyás átutalással lehet rendezni, az ismert feltöltős eljárással. Az alacsony tarifát az teszi lehetővé, hogy a „fapados” mobiltársaságok szolgáltatásaikat a világhálón értékesítik. Nincs saját infrastruktúrájuk, hanem a nagy mobiltársaságoktól vásárolnak beszélgetési időt, nagy tételben. A fölös kapacitást veszik meg olcsón. Alig néhány alkalmazottal dolgoznak, és előfizetőként max. 15 euró a rezsiköltségük. Nem reklámozzák magukat, amivel szintén nagy összegeket takarítanak meg. Európában gombamód szaporodnak az olcsó mobilszolgáltatók. 2004-ben már Norvégiában, Dániában, Hollandiában és Belgiumban is megvetették a lábukat.

Azok a menedzserek, akik kellően fontos személyiség benyomását akarják kelteni, telefonnal kombinált PDA-t (digitális személyi kommunikátort) vásárolnak maguknak. A tenyérnyi méretű kis számítógép ugyan nem sok mindenre használható, de lehet vele villogni a pórnép előtt. Mellesleg IP-telefonnal (Internetre kapcsolt notebook-kal) jóval olcsóbban lehet telefonálni. Az Internet Pro­tocol-ra épülő kommunikációs rendszer videotelefonálásra, sőt videokonferenciák lebonyolításra is alkalmas. Ha a partner szintén rendelkezik IP címmel és WLAN kártyával kiegészített notebook-kal, a telefonálás semmibe sem kerül. Aki széles sávú internetvonalat bérel, annak a neten való böngészéshez, kereséshez hasonlóan a telefonálásért sem kell külön fizetni.

Az aranyifjak kedvence az ezüstösen csillogó, drágakövekkel kirakott mobiltelefon. Barátnőik is szívesen veszik, ha egy ilyen drága „ékszerrel” lepik meg őket. A milliomosok számára készített 80 millió forintos változat menügombjai csiszolt gyémántból vannak, és a titánburkolatot is több drágakő díszíti. A celluláris mobiltelefon alig másfél évtizedes pályafutása alatt mindenki megtalálta a magához illő készüléket. Az őrült iramban folytatott telefonálgatás közepette senki sem tudja, hogy valójában ki találta fel a mobiltelefont. Mindenki azt hiszi, hogy az ezredforduló találmánya, pedig az ötlet már közel száz éves. Az idősebbeknek még rémlik valami a taxisok és a rendőrség által néhány évtizeddel ezelőtt használt CB-tele­fo­nokról, amelyek csak egyirányú beszélgetésre adtak lehetőséget. (Aki beszélni akart, annak a rádió adó-vevőkhöz hasonlóan meg kellett nyomni rajtuk egy gombot.) A technikailag képzettek ismerik a meg­lehetősen drága GPS rendszert, amely a műholdas közvetítésnek köszönhetően azok­ban az orszá­gokban is használható, ahol nincs GSM lefedettség.

Ők sem tudják azonban, hogy a mobil­te­lefon működési elve Nikola Teslától származik. Találmá­nyát Moray fejlesztette tovább, még hozzá olyan tökéletes formában, amelyről a nagy mobilgyártó cégek konstruktőrei álmodni sem mernek. A tisztán mágneses hul­lámok közvetítésén alapuló kom­munikáció ugyanis nem igényel erősítést, nincs szükség bázisállomásokra, a longitudinális mág­ne­ses hullámok a földgolyón is áthatolnak. A mág­neses jelek terjedési sebessége is több mint 10 nagy­ságrenddel meghaladja az elektro­mág­neses hullámokét, bár ennek csak interpla­ne­táris kapcsolatok esetén van jelentősége. Ezt a rendszert nagy valószínűséggel nem is fog­ják soha rekonstruálni, mert aki szert tesz egy ilyen készülékre, az bárhol a világon bárkit felhívhat ingyen. Ennek a készüléknek a működéséhez nincs szükség regionális központokra, mikrohullámú antennákra, elektronikus kapcsoló berendezésekre, így telefontársaságokra sem. Az emberek egy csapásra megszabadulhatnának a „vérszívóktól”, a multinacionális pénztárca-fosztogatóktól.

A mobiltelefon jelenlegi áldozatinak többsége a tinédzserekből kerül ki. A tizenévesek jó játéknak tekintik a mobiltelefont. Unaloműzésként használják. Jól elszórakoztatják vele egymást. Miközben a szüleiktől kapott zsebpénzből eltartják a „junk food” élelmiszereket árusító étteremlánco­kat, gazdagítják a telefontársaságokat is. A butikbabák, plázacicák ékszerként viselik, a nyakukba akasztva. A szépségüktől el vannak ájulva, és azt hiszik, hogy a menő öltözködés, a kozmetikumok nyakló nélküli használata, és a trendi életmód elegendő a boldogság eléréséhez. Kis vadmacskák, akik érintésre, simogatásra vágynak, de aki közelít hozzájuk, abba belemélyesztik műkörmeiket. Agyuk „lila gőzben” úszik, és szentül meg vannak győződve róla, hogy minden „menő pasi” rájuk vadászik. Idejüket, ener­giájukat nem kímélve kinyomozzák a telefonszámukat, és félóránként randevút kérnek tőlük. Álma­ik lovagja azonban mobiltelefonon se akar belovagolni az életükbe. Nem jön sem fehér lovon, sem az éter hullámain. Ettől aztán mélyen megsértve érzik magukat, és utálják az egész világot.

[

Régen:

A kétéves kisfiú piskótaujjaival kereste a halacskákat a vödörben. Teljesen lenyűgözték a körbe-körbe cikázó csalihalak. Az anyja előkapta a családi fényképezőt a fekete műbőr tokból, és már rohant oda, hogy elkapja a pillanatot. Pechére a gyerek pont a Nappal háttal állt, de addig-addig ügyes­kedett, lépkedett a stégen, míg sikerült egy viszonylag vállalható nyaralós fotót kattintania. Igaz a gyerek arca kicsit sötétebb lett, de hát ennél több is veszett Mohácsnál. Majd megkérte a férjét, hogy csináljon egyet róla is, meg egyet külön a Balatonról, mert olyan szép. De többet ne, mert csak kettő harminchat kockás filmet hoztak magukkal, és nem lehet mindent ész nélkül fotózni. Amint hazaérkeztek az üdülésről, az anya ügyesen kiszedte a filmtekercset a gépből. Bízott benne, hogy a képeket nem érte fény, és a megörökített pillanatok nem szálltak el. Izgatottan beadta a tekercset az Ofotértba előhívatni. Egy hét múlva ment értük. A fotókat szépen albumba rendezgette, és a legközelebbi családi-baráti összejövetelen bezsebelte az elismeréseket.

 

Ugyanez húsz évvel később:

 A kétéves kisfiú piskótaujjaival kereste a halacskákat a vödörben: Teljesen lenyűgözték a körbe-körbe cikázó csalihalak. Az anyja predátorként csak erre a pillanatra várt. Előkapta az okostele­font a rövidnadrágja farzsebéből. Egy kattintás, két kimondhatatlan nevű képszűrő az Instagramon, hogy profibbnak tűnjön a szembe fény után, és máris mehetett fel a lájkvadász poszt a Facebeokra. Szerencsére a parton volt ingyen Wi-Fi, így nem kell a drága mobilnetet használni vagy estig várni, míg a család a strandolós-pecázós nap után visszasétál az apartmanba. A tíz méterrel arrébb ülő férje volt az első, aki lájkolta, majd utána még vagy kétszáz közeli-távoli ismerős. Anyuka közben lőtt vagy három szelfit, amit megpróbált úgy beállítani, hogy legalább egy ötössel fiatalabbnak tűnjön. Meglett a tökéletesnek hitt póz: egy félcsücsörítés egy kis távoli műné­zés­sel. Két perc múlva már fel is töltötte a Facebookra, mert elvégre egy nyara­lásról folyamatosan jelen időben kell tudósítani az éppen dolgozó, otthon maradt, tíz éve nem látott barátoknak. Izgatottan várta a lájkokat, a dicsérő kommenteket, amelyek azonban meg­lehetősen komótosan csordogáltak. A nő teljesen kétségbeesett. Idegesen hú­zogatta okostele­fonja képernyőjét. Percenként frissí­tett. Nem tudta, mi lehet a hiba: a kép amatőr, vagy a töb­biek nincsenek gép előtt, vagy csak egyszerűen őt nem szeretik ennyire.

Kurucz Tünde – Székesfehérvár, 2016. július 21. (5. oldal)

[

Kezelhetőségét illetően az okos­telefonnal ugyanaz a helyzet, mint a híradástechnikai és számítástechnikai készülékekkel: minél korszerűbbek, annál bonyolultabbak. Lassan minden készülékekhez egy villamosmérnököt vagy egy informatikust kell mellé­kel­ni, aki ke­zelni tudja. Ez a helyzet fő­leg az idő­seknek okoz problémát, akik képte­lenek kiigazodni a rengeteg gom­bon, menüben és beállítási mód­ban. Nem kis gondot okoz, hogy a mo­­bilte­lefont háromnaponta töl­teni kell. (Az inter­netezésre, levele­zésre, zenehall­ga­tás­ra, filmnézésre, té­véné­zésre, GPS hely­­­meghatározásra, fo­­tózásra és játék­­­programok futtatására alkalmas okos­telefonok pedig olyan so­kat fo­gyasz­ta­nak, hogy naponta kell töl­teni őket.) Előtte a készüléket ki kell kapcsolni, rá kell csatlakoztatni a há­lózati adap­terre, majd figyelni kell az órát, ne­hogy túltöltődjön az akku­mulátora. A töltőről leszedve újra kell indítani, de előtte be kell ütni a PIN kódot. Ennek nyugtázása után meg­indul a hálózatkeresés, és ha mindent jól csináltunk, ismét telefonál­ha­tunk. Az idősek és a műszaki antita­len­­tu­mok már a gondolatától is irtóz­nak ennek az állandóan ismétlődő her­cehurcának. Ezt a problémát azonban könnyen meg lehetne oldani. Nem kell mást tenni, mint egy hagyományos vonalas telefonba beépíteni a mobiltelefon adó-vevő egységét és antennáját, egy hálózati tápegységgel kiegészítve.

A csatlakozó zsinór konnektorba dugása után ezt a telefont is ugyanúgy lehetne használni, mint a szokványos, több mint száz éve ismert Bell-féle telefont. A kagyló felemelése után a számbillentyűzeten be kell nyomkodni a telefon­szá­mot, és máris létrejön a kapcsolat. Az egyetlen többletszolgáltatás 8-10 da­rab gyorshívó gomb lenne, amelyre az üzem­­­be helyező beprogramozná a leg­gyak­rabban hívott család­tagok, bará­tok, szol­­gáltatók telefon­szá­mát, és az alatta le­vő címkére ráírná a nevüket. (pl. Men­tők, Rendőrség, Tűzoltók.) Ezen túlme­nő­en semmilyen mobil­funk­cióra nincs szük­ség. A telefon nem arra való, hogy a fényképezőgépet, a HiFi-tor­nyot, a te­levíziót vagy a számító­gépet he­lyet­te­sítse. Egyébként ezeket a funk­­ció­kat a csúcsmobilok tulajdonosai sem hasz­nálják. Nemzetközi statisztikai fel­­mé­rések szerint a WAP-os készülékek tu­­lajdonosainak csupán 2-3%-a küld rend­­szeresen MMS-t. Az emberek több­sége a telefonon csupán telefonálni akar. De azt könnyen és gyorsan, és le­he­tőleg mi­nél olcsóbban. Egy ilyen ké­szü­­lék hasz­ná­latára bárki képes lenne kor­tól, iskolai végzettségtől függetlenül. Ráadásul nem károsítja az egészséget, mert a mikrohullámú sugarakat kibo­csá­tó antenna nem az agy közvetlen kö­ze­lé­ben, hanem a készülékben van. Az ak­ku­­mulátor néhány évenkénti cseréjére sincs szükség, mert a készüléket hálózati áram táplálja. Ezáltal soha sem merül le, és nem szakad meg a vonal.

Érdekes, hogy erre a megoldásra ed­dig senki sem gondolt, pedig a mobil­szolgáltatók több millió új előfizetőre tehetnének szert az al­kal­mazásával. Azt sem lehet mondani erre a telefonra, hogy helyhez kötött lenne, mert bárhol hasz­nálható, ahol villanyáram található. Így a tulaj­do­nosa nyugodtan magával viheti a ví­kendházába, vagy ha hosszabb időre elutazik a valahová, a házigazda laká­sába. Ezáltal nem kell az ő telefonját használni, a rokonokat körbe­tele­fo­nálva a vendégfogadó telefonszámát megadni. Villanyáram mindenütt van, és az áramszolgáltatás megbízha­tó­sága folytán áramkimaradásból eredő üzemkieséssel gyakorlatilag sehol sem kell számolni. Ez a készülék otthon is mobilként használható. Ha nem akarjuk zavarni a család­tag­jain­kat a telefonálásunkkal, vagy ha nem szeretnénk, hogy kihallgassák a be­szélgetésünket, semmi mást nem kell tenni, mint kihúzni a készüléket a konnektorból, és átmenni vele a szobánkba. A villanyvezetékre csat­la­koztatva máris telefonálhatunk. Mi­vel ez a telefon csak egy egyszerű, könnyen gyártható chipet tartalmaz, az ára sem lenne magasabb a vonalas készülékeknél. Emellett nem kell vo­nalrákötési és vonalfenntartási díjat fizetni. Évente egyszer elmegyünk a szolgáltató lakásunkhoz legközelebbi kirendeltségéhez, befizetünk egy sze­rény összeget a feltöltőszámlánkra, amit aztán letelefonálhatunk. Nem fenyeget bennünket a túlszámlázás, a vonalkikapcsolás réme.

Nem mindenütt örülnek a mobil­telefon térhódításának. A parttalan cse­­vegés, az ellenőrizhetetlen mérté­kű kom­munikáció különösen a dik­ta­túr­ákban kelt aggodalmakat. Észak-Ko­reában 2003-ban engedélyezték a mo­biltelefonok értékesítését. 20 ezer készülék eladása után azonban váratlanul és indoklás nélkül betiltották a használatát. A mobiltelefon gyakori használata az egészséget is rongálja. A belőle kiáramló mikrohullámú sugárzás roncsolja az agysejteket. A rászokás, a függőség pedig pszichikailag gyakorol romboló hatást a tulajdonosára. A japán fiatalok között már felütötte fejét a mobilfüggőség, amely szorongással, agresszióval és depresszióval járó neurózis. Nálunk egy fiatal lány szabályosan pánikrohamot kapott, amikor az osztálykiránduláson kiderült, hogy otthon maradt a mobilja. Olyan rosszul lett, hogy majd­nem ki kellett hívni a mentőket. Csak akkor nyugodott meg kissé, amikor az egyik osztálytársa felajánlotta, hogy használhatja az övét, megadhatja számát a barátainak. A mobiltelefon nem csak az egészséget károsítja. Villámhárítóként tulajdonosa halálát is okozhatja. 14 kínai és egy szlovák turista súlyos sérülést szenvedett a Kínai Nagy Falon, amikor az egyikük onnan akart telefonálni mobiltelefonján. A működő készülék magához vonzotta a villámot. Az áldozatokat kórházba szállították. (Egyébként eddig 3 embert ért halálos villámcsapás mobiltelefon-használat közben, és többen súlyosan megsérültek, rokkanttá váltak.)

A villámcsapásnál jóval gyakoribb az utcai haláleset. Újabban csendes halálnak nevezik azokat a tra­gédiával végződő közúti baleseteket, amikor fülhallgatót viselő gyalogoso­kat gázolnak. Főleg fia­talok elősze­retettel hallgatnak zenét a mobilju­kon, útközben is. Mivel a dugószerű fülhallgatók szinte teljesen kizárják a külvilág zaját, valósággal süketté vál­nak. Nem veszik észre a rájuk lesel­kedő veszélyt, és szinte belesétálnak a végzetükbe. A szemük sem figyel­mez­teti őket a veszélyre, mert a zene élvezete elvonja figyelmüket a külvi­lágról. Az utólagos vizsgálatok sze­rint a halálos gázolást elkövető autós szinte minden esetben hosszasan du­dált, megpróbálta áldozatát figyel­meztetni, de az nem hallotta. Az utcán zenét hallgatók akkor sincsenek biztonságban, ha szabályosan közlekednek. Nálunk egy 16 éves lányt a gyalogátkelőhelyen gázolt el egy robogó mentőautó. Hiába ment át zöld lámpánál a zebrán, a fülében levő dugók miatt nem hallotta a mentőautó szirénázását. Olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalt. Gyakori panasz a halláskárosodás is. 85 decibeles hangnyomás már károsítja a hallószervünket, ennek ellenére sokan 110 decibel felett bömböltetik a zenét.

Már a harmadik világ legszegényebb rétegei is használják a mobiltelefont. A régióban intenzíven tevékenykedő Grameen bank alacsony kamatra kölcsönt ad vállalkozó szellemű vidéki asszonyoknak, akik vesznek egy mobiltelefont. A lefedettség hiánya, illetve az alacsony térerő ellen úgy védekeznek, hogy 20 méter hosszú bam­buszrúd tetejére tévéantennaszerű szer­ke­zetet telepítenek. Naponta falusiak se­rege keresi fel őket, hogy alacsony perc­díjért felhívhassák rokonaikat, barátai­kat; vagy a legközelebbi városban kap­ható árucikkek, szolgáltatások után ér­dek­lődjenek. Bangladesben már 50 ezer asszony keresi ily módon a család kenye­rét. Jövedelmük az ottani átlagbér három­szorosát is eléri. A bank ez esetben is csak nőknek ad kölcsönt, mert ők a fér­fiaknál megbízhatóbb adósok. A másik ok, hogy így nem hagyja el őket a fér­jük, kevesebb a válások száma. Nem ke­vésbé érde­kes a Grameen Bank másik megoldása. 2004-től kezdve a koldusok hitelre vásárolhatnak mobiltelefont a bank segítségével. A készü­lék birto­ká­ban már nem kéregetnek, ha­nem szolgáltat­nak. Ha valakinek hir­telen fel kell hívnia egy távoli barátját vagy családtagját, felajánlják neki a mo­­biltelefonjukat. Fizetségül szinte min­dig többet kapnak, mint amennyibe a hívás került. Ily módon megszűnt az utcai telefonfülkék hiányából eredő pa­naszkodás is. A kezdeményezés be­vált, a koldusok szolgáltatása kelendő lett. Ez nagymértékben növelte a ké­re­getők önérzetét is. A kapott pénzre nem úgy tekintenek, mint könyör­ado­mány­ra, ha­nem munkabérnek tartják.

A mobiltelefon hiánya bűncselek­mé­nyeket is szül. Mivel a vagyoni különb­ségek miatt nem minden szülő enged­heti meg magának, hogy mobiltelefont vásároljon a cse­me­téjé­nek, szereznek maguk­­nak. Ban­dák­ba verő­dött 9-10 éves gyerekek hasonló korú fiúkat, kislá­nyo­kat támadnak meg az utcán. Kést szorí­tanak a torkuknak, és elveszik a mobil­tele­fon­jukat. A rossz tanulók pechére a mobiltelefon már az ellenőrző füzet sze­repét is betölti. Egyes iskolákban – ha ezt megrendelik – SMS-ben értesítik a szülőket gyerme­kük ér­dem­jegyeiről, ma­ga­viseletéről, hiány­zá­sairól. Nincs több bliccelés, in­tőel­tit­ko­lás, lógás az isko­lából. Már a szé­lhámo­sok is felfe­dezték a mobil­tele­fonban rejlő lehető­ségeket. Egy japán guru azt hirdeti az Interneten, hogy az általa komponált csengőhang mellnö­velő ha­tá­sú. Az első héten több mint 10 ezren töltötték le a „bűvös szig­nált”. Egyelőre csak a feltaláló bank­számlája gyarapo­dott jelen­tősen. Hátrá­nyai elle­nére so­kan az információs társadalom kihívá­sának tekintik a mobiltelefont, és halá­luk után sem kívánnak megválni tőle. Szlo­vákiában mind gyakrabban fordul elő, hogy a hozzátartozók halott család­tagjaikat a mobiltelefonjával együtt te­me­tik el. Az egyik budapesti temetőben meghökkentő sírfelirat borzolja a sírkert látogatóinak idegeit. Egy nemrég felállított fekete márványtáblán az elhunyt neve alá odavésték a mobiltelefonja képét. Mellette aranyozott betűkkel ez a felirat áll: „Hívj és jövünk!”

A mobiltelefon túlzott használata nem csak a pénztárcánkat apasztja, hanem az egészségünknek is árt. Több független szakértői vizsgálat is megállapította, hogy a mobiltelefon antennája által kibocsátott mikrohullámú sugárzás nem tesz jót az egészségünknek.[145] Az amalgámtömések, a fémkoronák, a fém implantátumok, a piercingek, az ékszerek tovább növelik a kockázatot, mivel az elektromágneses erővonalak a fémekben örvényáramot keltenek, ami a sejtek közötti elektromos kommunikációt is zavarhatja. Az indukció folytán a testünkbe épített „fém alkatrészek” akár antennaként is működhetnek. A természetgyógyászok eddigi tapasztalati alapján a különféle elektromágneses sugárzások rák, bölcsőhalál, csontbetegségek, szklerózis multiplex. hiperaktivitás, fejfájás, alvászavar, idegesség, koncentrációgyengeség, agresszivitás, fülzúgás, halláskárosodás, migrén, depresszió, vérképzőszervi zavarok, vegetatív idegrendszeri panaszok és hormonzavarok lehetséges okai is lehetnek.

Különösen ártalmas az elektromágneses sugárzás a gyermekekre. Az Európai Parlament Kutatócsoportja azt ajánlotta az EU tagállamoknak, hogy 16 éves kor alatt ne engedélyezzék a mobiltelefon használatát. A gyermek szervezetét érő hatások ugyanis felnőtt korban jelentkeznek igazán. Minél gyengébb valakinek az immunrendszere, minél hosszabb ideig éri a sugárzás, annál hamarabb betegszik meg. Várandós nőknél fokozott a veszély, a magzat gyors sejtképződése miatt a sugárterhelés kockázata akár tízszeres is lehet. A WHO legújabb jelentése szerint a rádiótelefon-haszná­latnak rákkeltő hatása van. Szakosított szervezetük a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) 2011-ben végzett kutatásának eredménye, hogy a mobiltelefónia azon technológiák közé tartozik, amely esetében nem zárható ki a humán rákkockázat. A rendszeres mobilhasználat következtében megnőhet kétféle agydaganat, a glióma és az akusztikus neuróma kialakulásának kockázata. A mobiltelefon-gyártók nemzetközi szövetsége természetesen visszautasította, hogy termékeik rákkeltőek lennének. Szerintük a mostani bejelentés egy jó adag előítéleten, és az adatok téves értékelésén alapul. A szkeptikusokat azonban ez a nyilatkozat nem nyugtatta meg. Sokan közülük kézi rákkeltőnek nevezik a mobiltelefont.

Tovább növelik a rák és az agydaganat kialakulásának veszélyét a hordozható számítógépek, valamint azok az asztali gépek, melyeken WIFI, WLAN vagy parabola antenna segítségével történik az internetezés. Ezek az eszközök ugyanis még a mobiltelefonnál is erősebb mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki magukból. Különösen veszélyes olyan helyeken tartózkodni, ahol több ilyen készülék működik egymás mellett (pl. úgynevezett forró pontokon vagy internetes kávézókban). A nyugati országokban már kezdik belátni az elektroszmog egészségre gyakorolt káros hatását, Miután mind többen panaszkodtak fejfájásra, koncentrációzavarra, fáradtságra vagy rosszullétre Bajorországban lemondtak róla, hogy WIFI-t vezessenek be az iskolákba. A Francia Nemzeti Könyvtárban és a párizsi Sorbone épületeiben pedig megszüntették a vezeték nélküli Internetet.

[

Sokan beletörődtek már az iparban tapasztalható minőségrontási versenybe, mondván: úgy sem lehet ellene tenni semmit. Pedig lehet, bár nem könnyű. Az I. fejezetből megtudhattuk, hogyan lehet védekezni a multinacionális vállalatok munkaerő-kizsaroló, emberek millióit utcára rakó üzletpolitikája ellen. A minőség védelmében tett erőfeszítések sem bizonyulnak hiábavaló küzdelemnek. Ezt Rudolph Nader fogyasztóvédelmi ügyvéd példája is bizonyítja. A hibák feltárása, és a felelősök évtizedeken át folytatott ostorozása következtében a XX. század Don Quijotéjeként emlegetett amerikai ügyvéd az 1960-as években folyamatosan támadta a tömeggyártók silány termékeit. Kü­lönösen az autók minőségét kifogásolta. A fogyasztóvédő szakértő Minden sebességnél veszélyes című könyvében hibáikat felsorolva ízekre szedte korának népszerű autóit. A piacon sikeres, de az oldalszélre érzékeny és tűzveszélyes Bogár bírálatának még örültek is az amerikai versenytársak, ám a népautót gyártó Volkswagen után a General Motors, a Ford és a Chrysler modelljei kerültek sorra. A Buick, Chevrolet, Dodge, Mercury, Rambler[146] hibáinak feltárásakor már egyáltalán nem lelkesedtek az ügyvéd fogyasztóvédelmi tevékenysége iránt. A kritikák mögött a konkurensek érdekeit sejtették, ezért nyomoztattak utána, de semmilyen márkafüggőséget nem tudtak kideríteni Nader kapcsolataiban. Az ügyvéd lejáratása nem sikerült.

Maradt tehát a költségesebb, de tisztessé­gesebb megoldás: Nader kicsinálása helyett az autók megcsinálása. Annál is inkább, mert a kritikák jogosnak bizonyultak. Nader sze­rint fél évszázad alatt a járművek sebessége tíz-hússzorosára nőtt, miközben a gumik, a fékek és a biztonságtechnika fejlődése nem követte a tempót. Nem kis részben Nader fáradhatatlan ügybuzgal­má­nak tudható be, hogy napjainkban már az autók minden ülé­sén van biztonsági öv, ál­talánosan elterjedt a fejtámla és a légzsák, valamint az oldalvé­delemmel megerősített karosszéria. Az ame­rikai ügyvéd bebi­zo­nyí­totta, hogy nem szél­malomharc a gyártókkal vívott csata, amely­ben a legnagyobb márkák is megtanulták királyként tisztelni a fo­gyasz­tót.

[

Ha bárhol a világon megkérdezünk vala­kit, hogy milyen eredetű szó a „hallo”, azt fogja válaszolni, hogy angol. A „helou”-nak ejtett kifejezés azonban nem angol, hanem magyar. A „halló” szóból származik. Világ­mé­retű elterjedése a fo­nográf feltalálásának idejére vezethető vissza. Edisonnak volt egy magyar munkatársa is, aki részt vett a fo­nog­ráf kifejlesztésében. Mi­után elkészült vele, tartott egy bemutatót a használatáról. Amikor elkezdte magya­rázni, hogy melyik része mire való, hiányos angol tudása miatt azt találta mondani a tölcsérre, hogy ez a: halló. A kö­rülötte állók nem értették, hogy mit mond, csak annyit láttak az egészből, hogy a kissé nagyothalló Edison miatt szapo­rán hallózik. Mivel a készülék ép­pen fel­vételre volt ál­lítva, ez a viasz­hen­gerre is rá­került. A visszajátszás so­rán is hall­ható volt. A munka­társak azt hit­ték, hogy ezt így kell csinálni. Ezután a készülék kipró­bá­lásakor mindenki elkezdett hallózni. Később ez a fel­vételindító mód­szer bekerült a hasz­nálati uta­sításba is. Az angol ábécé azonban nem isme­ri a hosszú ékezetes betűket, így a vessző lemaradt az ó-ról. Mi­vel az angolban másként ejtik a latin betűket, a „hallo” to­váb­bi tor­zu­láson ment keresztül. „Helou” lett belőle. A fonográfot árusító ügy­nökök már az angol változatát harsogták a tölcsérbe: „Helou, he­lou, ezt itt a fonográf!”

Később, a telefon feltalálásakor egy az egy­ben átvették ezt a szokást. Most már a szén­mikrofonba mondták ugyanezt. A fel­használóknak is így tanították meg a telefon használatát: Ha felhívnak valakit, mondják azt, hogy: halló, vagyis helou. Eleinte még megpróbálták korrigálni a hibát, és az ó betűt kettőzött o-val írták. Az angol anyanyelvűek azonban a halloo-t sem úgy ejtették, ahogy kellett volna. Nem halló, hanem „helú” lett belőle. Az angol nyelvbe beépült hallo és halloo szavak jelentése mindmáig ugyanaz, de a „helú” később figyelemfelkeltő kife­jezéssé alakult. Hé!-ként alkalmazzák. Ké­sőbb az a is átalakult e betűvé. Ma már csak a hagyományőrző angolok írják ezt a szót eredeti módon. Amerikában az írásmódja is „hello” lett. Mindenesetre az eleinte csak telefonkagylóba mondogatott „helou” olyan népszerűvé vált, hogy általános üdvözlő szóvá formálódott. Nem csak angol nyelv­területen használják. Így néhány évtized alatt az egész világ megtanult magyarul. Kár, hogy csak egy ki­fejezés erejéig. Csupán a világutazók ismer­nek még néhány szót a nyelvünkön, pl. pap­rika, gulyás, puszta, pörkölt csikós, déli­báb. A focirajongók azt is tudják, hogy ki volt Puskás, sőt néhányan közülük az arany­csa­pat tagjainak nevére is emlékeznek. Ennyit adtunk a világnak, legalábbis a nyelvünkből.

[

Mellesleg Amerika a nevét is nekünk köszönheti. Az államalapító István kirá­lyunk egyetlen gyermeke, a trónörökös Imre herceg ifjan vesztette életét. A szentéletű her­ceg annyira istenhívő volt, hogy eluta­sí­tott minden világi élvezetet. Örök szüzes­séget fogadott, és feleségét, a bizánci hercegnőt is rávette az önmegtartóztató élet­módra. Úgy éltek egymás mellett, mint két barát. A testi örömökben tobzódó közép­korban ez nagy feltűnést keltett. Aki gazdag és híres volt, alaposan kihasználta a szárma­zása által kínált lehetőségeket. A jó megje­lenésű Imre herceg is kedvére válogathatott volna a szebbnél szebb udvarhölgyekben, de ő nem tette. Puritán módon élt, étkezett, öltözködött. Nem érdekelte a pompa, a fényűzés. Nem véletlen, hogy halála után szentté avatták. Hírnevét csak fokozta a korai halála. Egyszer elkísérte apját egy vadászatra, ahol tragikus balesetet szenvedett. Egy vadkan megtámadta, és megölte. A korabeli krónikások szerint nem baleset történt, hanem szándékos emberölés. Az utódlás miatt aggódó összeesküvők végeztek vele. Az eset egész Európában nagy port vert fel. Itáliában oly nagy volt a szentté avatott magyar királyfi kultusza, hogy sok gyereket kereszteltek Ame­rigóra, amely az Imre név olasz megfelelője. A firen­zei Amerigo Vespucci föld­rajztudós szülei is ezt a tör­ténelmi nevet választották a gyermeküknek. A fiú fel­nőve be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, mert az új Újvilágról írt átfogó mű­ve alapján róla nevezték el a Kolombusz Kristóf által felfedezett kontinenst.

[

A II. fejezetben olvas­hat­­tunk az információ­stressz­ről, és arról, hogy a pénzért vásá­rolt információ mind kevésbé éri meg az árát. Az Internetről letöltött adat­ren­­geteg nem sok használható is­meretet tartal­maz. Sajnos nem csak az elekt­ro­nikus média hí­gult fel az el­múlt évek­ben. Ugyan­ez elmond­­ható a nyom­tatott saj­tóról is. Szép köntös­ben ostoba­sá­gok, sem­mitmon­dó zagy­­va­­ságok hal­maza talál­ható bennük. A szer­kesztő­sé­gek újságírói gár­dá­ja nem törő­dik a ki­ad­ványok mon­­dani­va­lójá­val, tartalmi üze­neté­vel. Az írást, szer­kesz­tést megél­he­tési forrásnak te­kintik, így sen­kit sem en­gednek az új­ság közelébe, aki ve­szélyezteti az állásu­kat. A kívülálló írását ak­kor sem hajlan­dóak meg­jelenteni, ha a vi­lág leg­jobb cikkét ajánlják nekik. Sőt mi több, válasz­ra sem méltat­ják a szerző­jét. Mit is ír­hatnának neki? Azt hogy: „Önzők, földhözra­gadtak vagyunk, és szeretnénk megélni a la­punk­ból. Ne zavard a köre­in­ket!” Különösen félnek az erőteljes hangvételű, ma­gasabb köröket bíráló írá­sok­tól. „Hogyne! Más sem hiány­zik nekünk, mint a politiku­so­kat magunkra ha­ragítani, hogy utána meg­szüntessék az állami tá­mogatást, vagy a hirde­té­sei­ket átirányítsák egy másik lap­hoz. Maradjunk csak továbbra is a semleges, semmitmondó cik­­keknél, amelyeket mi is meg tudunk írni. Az olvasó meg örül­jön, hogy kap va­lamit a pénzé­ért. Szín­vo­nalas, hasznos in­for­má­ció­kat tartalmazó olvasni­va­lót úgy sem talál, mert min­de­nütt ez a helyzet.” Ren­get­eg fon­tos, sors­döntő ese­mény tör­té­nik a vi­lágban, de újságíróink nem haj­lan­dóak utánajárni, tudósí­tani róluk. Még a hírügy­nök­sé­gek által készen szol­gál­ta­tott híreket sem teszik köz­zé. Ha egy kicsit is rá­zós­nak ta­lálják a témát, má­ris eltekin­tenek a közlé­sé­től. Így az esé­lyét sem adják meg a bajok orvoslá­sá­nak, mert ha az em­be­rek­nek nincs tudomásuk a prob­lé­mák­ról, megoldást sem ke­resnek rá­juk.

A megalkuvó újságírás ered­ménye, hogy gyakorla­tilag min­den napilap egy­forma. A má­sok által „lerá­gott csontot rág­ják tovább”. A világ sors­döntő ese­mé­nyei helyett osto­ba poli­tikusok pitiá­ner vesze­kedé­sei­ről tu­dósítanak oldala­kon át. Időn­ként helyt adnak ugyan egy-egy olvasói levél­nek, ha már nagyon ki­fá­rad­tak, és el­­akad a „verkli”. Ar­ra azon­ban gondo­san ügyelnek, hogy a „kül­ső munkatárs” cik­ke ne legyen jobb, mint amire ők ké­pesek. Az olvasók ugyan­­is ké­sőbb hi­á­nyolnák a magas szín­vonalat, és hamar rá­ébred­nének arra, hogy évti­ze­deken át tar­tal­mat­lan masz­lag­gal „etet­ték” őket. A másik gond a for­rások kiapa­dása. A „sza­bad­úszók” által írt cikkek szí­ne­sebbé, érdekeseb­bé ten­nék a lapot, és jelentős mér­tékben meg­emelnék az új­ság színvo­nalát. Ezek az évek óta író­asztal­fiókban porosodó írá­sok azon­ban egy idő után el­fogy­nak, és a státuszban levő szer­kesztők nem képesek biz­tosí­tani az ol­vasók által meg­szo­kott szintet.

A megélhetési újságírás sajátos kísérő jelensége még a fondorlatos plagizálás. Mivel ennek a módszernek a gyakor­lói saját kútfőből képtelenek színvona­las cikkeket össze­hoz­ni, más­honnan szerzik be. Módszeresen átkutatják az Internetet, és az érdekes írásokat be­gyűj­tik, majd név nélkül megje­lentetik. A kívülállók által fel­ajánlott művek is gyakran es­nek áldozatul ennek a szelle­mi szabadrablásnak. Ha az elküldött cikk túl rossz vagy túl jó, egyszerűen elutasítják, vagy válaszra sem méltatják a szerzőjét. Az utóbbi esetben azonban a hallgatás oka, hogy a remekművet forrásanyagké­nt hasz­nálják. Ebből meríte­nek ötle­teket a saját cikkeik­hez, illet­ve egyszerűen ellop­ják. Né­hány hónapnyi „pihen­tetés” után ki­másolnak belőle rész­leteket, és egy az egyben meg­jelen­te­tik név nélkül, ­vagy a monog­ramjukkal ellátva. Ak­kor sem hajlandóak a szerző neve alatt megjelentetni a cikket, ha le­mond a hono­rá­riumról. Ebből ugyan­is csak az olvasóknak len­ne hasznuk, a szerkesztők­nek nem. Ezért szemér­met­le­nül eltulajdonítják a felajánlott írást, nevük kez­dőbetűjét alá­kanya­rít­ják, majd felmarkolják utá­na a honoráriumot. A va­lódi szerző pedig bizo­nyítsa be, hogy erede­ti­leg ő írta a cik­ket, ha tud­ja. Az egyetlen bizo­nyíték az elutasító levél lenne, de ilyet nem kap.

Ez a jelenség nem csak anyagilag teszi tönkre a kívülálló szerzőket, ha­nem erkölcsileg is. Ha túl sok részlet jelenik meg a művük­ből más neve alatt, akkor egy idő után az ol­vasók azt fogják hinni, az Interneten megtalál­ható eredeti műről, hogy an­nak szerzője másolt ki rész­leteket különféle újságokból. A nyomtatásban megjelent írás­művek esetén ugyanis könnyen megállapítható a kiadás dátu­ma, míg az Interneten, a gya­kori frissítések következtében bizonyíthatatlan, hogy egy-egy részlet mikor keletkezett. Így a végén a valódi szerzőt fogják gyanúsítani plagizá­lás­sal. Később az esetleges könyv­kiadók a fejéhez fogják vágják, hogy művét különböző helyekről „ollózta össze”, és ezt követően már semmi esélye sem lesz arra, hogy valaha is megjelentetik a könyvét. A sok fosztogatástól ő válik plágiumgyanússá. Az Interneten publikáló szerző csak úgy tudná biztosítani magának az elsőbbséget, ha az egyes frissítéseket közjegyzőnél letétbe helyezné. Egy jövedelem nélküli, éhhalállal küszködő „név nélküli” kezdő író azon­ban ennek költségét nem engedheti meg magának. Így elkerülhetetlenül ál­do­za­tává válik ennek a ragadozókkal teli „farkas világnak”.

Már az újságírás ve­zető szervei is kezdenek aggódni a szakma hírne­véért. 2008 már­ciusában a Magyar Újságírók Or­szá­­gos Szövetsége a kö­vet­ke­ző felhí­vással fordult a hazai újságírókhoz: „Hi­­va­tá­sunk áru­lói­vá vál­­tunk? Igaz-e hogy a tár­sadalmi közvélemény kí­ván­ja az önelé­gült igény­telenséget, a meg­nyug­ta­tó művelet­len­séget, és a magabiztos butasá­got?” Az újságíró társadalom azon­ban nem hasonlott meg önmagá­val. Sőt, az ér­dek-szö­vetségbe tö­mö­rült megalkuvó fir­ká­szok újabban már nem érik be a méltány­ta­lanul bet­öltött állá­sukkal, ha­nem lép­ten-nyomon prostitu­ál­ják ma­gukat. Utazási iro­dák és pén­zes szponzo­rok csá­bí­tá­sainak en­ged­ve in­gyen körbe­utaz­zák a földgolyót, vagy kü­lön­féle luxusszolgál­tatá­so­kat vesz­nek igény­be, majd az el­fogu­lat­lan­ság mázá­ba öntve az egekig ma­gasztalják meg­vesz­te­ge­tőik üzl­­eti ajánlatát. Ez­zel több mil­lió olvasót té­veszte­nek meg, mert azt a látszatot kel­tik, hogy ar­ra a he­lyre a nyak­ra-fő­re dicsért iroda köz­re­mű­kö­dé­sével jut­hat­nak el a leg­elő­nyösebb felté­te­­lek­­kel. Mind­ez csu­pán egyet­len dologból de­rül ki: a cik­kük végén meg­köszö­nik jótevőjük­nek a po­tyautat, vagy az in­gyen szolgáltatást.

Ez a fajta újságírás, a szer­kesz­tőségek „gebinben” való üzemel­tetése azonban egy idő után visszaüt. Az olvasók előbb-utóbb meg­­elégelik a nívótlanságot, a rek­lá­m­oldalak vég nélküli növe­­ke­dé­sét, és mind többen mond­ják le az elő­­fizetést, egyre ke­vesebben vásá­rolj­ák a lapot. Ez aztán csődöt ered­­ményez. Ilyenkor elkezdődik a fej­vesz­tett szaladgálás szponzor után, aki hajlandó támogatni vagy meg­venni a megbukott sajtó­terméket. Miután egyetlen ép­eszű tőkés sem hajlandó fel­vásárolni egy érdekte­lenségbe fulladt lezüllött lapocskát, vég­ső elkeseredésükben saját ki­adásban jelentetik meg az új­ságot, és a továbbiakban ingyen, fizetés nélkül dolgoznak. Ezt követően már csak idő kérdése, hogy mikor halnak éhen. Korábban évtizedeken át ők nem hagytak élni, érvényesülni másokat, most őket nem hagyja élni, dolgozni a jól megérdemelt sorsuk.

A végkifejlet kialakulásában, az eladási statisztikák romlásában nem kis szerepet játszik az életszínvonal-csökkenés, az elsze­gényedés. A rohamosan nö­vekvő árak, és a stagnáló ke­resetek miatt az embereknek egyre kevesebb pénzük marad kultúrára, szórakozásra. A gaz­­daság hanyatlásáért, ennek a helyzetnek a kialakulásáért az újságírók is felelősek. Évtize­deken át mellőzték az újító, jobbító javaslatok nyilvános­ságra hozását, semmibe vették az ipari fejlődést, a társadalmi átalakulást szorgalmazó szerz­ők cikkeit. „Csak semmi fe­szültségkeltés, semmi botrány, jól elvagyunk a langyos dagon­yában. Nincs szükség felforgatókra.” Az átalakulás, a reform ugyanis átmeneti zűr­zavarral jár, és emiatt a hata­lom „ferde szemmel nézhet” az ügyet felkaroló újságíróra, kiadóra. „Jobb nem kockáztatni. A világ romlása miatt pedig iz­guljanak az utódaink.” A pusztulás azonban hama­rabb bekövetkezett a vártnál, így már a kiváltóit is bünteti. A sors által felkínált lehető­ségek kihasználatlanul hagyá­sa, a reformtörekvések meg­bén­ítása versenyképtelenné tet­te a gaz­daságot. A minden téren megnyil­vánuló lemaradás a gazda­ság le­pusztulása elsősorban a lakos­ságot sújtja. Ennek lett az ered­mé­nye a fokozódó munkanélküliség, a fi­zetőképesség csökkenése, ami az­tán a sajtótermékek eladhatóságára is kihatott.

Az olvasók megtévesztésében, a figyelem tartalomról való elterelé­sében jelentős szerepe van a tech­nikai fejlődésnek is. Az utóbbi éve­kben a tipográfia, a tördelés, a kép­szerkesztés és a nyomtatás olyan magas szintet ért el, amiről az előző generációk álmodni sem mertek vol­na. A XX. század elején élt nagy szerkesztőgárdák tagjainak magvas mondanivalói meglehető­sen kezdet­leges, ólombetűkkel nyo­mott fekete-fehér új­ság­ol­da­la­kon jelen­tek meg. Most meg min­den kiadvány, még a napilapok is színe­sek. Az átlag­ol­vasó szinte elszédül a látványtól, ami­kor kézbe vesz egy tü­kör­papírra nyo­mott, agyoncico­mázott ké­pes fo­lyó­ira­tot. Már az alkalmazott képi trük­köktől, színkavalkádtól bete­lik, és sokszor el sem jut a benne talál­ható cikkek tartal­máig. A legtöbben be­érik azzal, hogy vé­giglapozzák eze­­ket a látványos ma­gazinokat, ol­vas­ni már nem érnek rá. Egyébként is az olvasás fárasztó. He­lyette in­kább tévét néznek. Ilyen körül­mé­nyek között való­ban nem sok ér­telme van a tarta­lommal törődni. Most a külsőségek korát éljük, a valódi érték egyre ke­vesebb embert érdekel.

[

Népszerű matematikusok, Nobel-díjas tudósok manapság gyakran han­­goztatnak olyan elméleteket, hogy ha elegendő számú majomnak írógé­pet adnának, idővel Shakespeare összes művét papírra pötyögnék. Az angliai Plymouthi Egyetem kutatói erre ad­tak egy számítógépet 6 majomnak 1 hónapra. A The New York Times tudósítása szerint a majmok egyet­len szót sem vetettek papírra. A 6 majom 4 hét alatt csak 5 oldalt „gé­pelt”. A szöveg főleg s betűkből állt. Az azonos betűkkel teleírt oldalak vége felé néhány j, l, m és a betű található. Emellett a majmok nyilvános vécé gyanánt is igénybe vették a billentyűzetet. Ezek után az intézet kutatói kételkednek ennek a tetszetős elméletnek a helytállóságában. Azért sem valószínű, hogy a majmok valaha is remekművet, vagy akár olvasható regényt alkossanak, mert az életben a dolgok nem mindig alakulnak a matematika szép, kerek szabályai szerint. A valószínűség-számítás szabályai nem tartalmazzák az ostobaságot, a korlátoltsági faktort, a primitívséget.

Legjobb példa erre a mi világunk. A primitív, tanulatlan emberek soha nem alkotnak remekműveket. Bármennyi időt hagyunk nekik, még véletlenül sem fordul elő, hogy jelentős alkotás kerüljön ki a kezük közül. A tehetség Isten adomány, ami önmagában még mindig nem eredményez világraszóló művet. Csak szorgalommal, óriási kitartással párosulva születik meg a remekmű, tengernyi szenvedések közepette. A tehetséges, önmagát feláldozó, vagyis alkotóképes ember tehát ritka kincs, akit meg kellene becsülni. Az átlagemberek sem fogják előre vinni a világot. Az ő képességeik maximum a szinten tartásra elegendők. Fejlődés csak azoktól az emberektől várható, akiket a Föld legtöbb országában előszeretettel üldöznek vagy mellőznek, mert azt hiszik, hogy a társadalmat előrevivő alkotás a véletlen műve.

[

Jó magyar szokás szerint továbbra sem engedjük feltalálóink érvényesülését. Nem törődünk a külföldön elért sikerrel sem. A magyar lelkekben változatlanul mélyen munkál a: „Minek menjenek jól a dolgok, ha rosszul is mehetnek!” – ösztön. Egyébként is könnyebb ártani, mint használni. Akkor minek törjük magunkat. Minél rosszabb, annál jobb! – vallják az illetékesek. Nemzetrontó és egymást pusztító tevékenységünk legújabb állomása a környezetvédelem terén okoz felbecsülhetetlen károkat az országnak.

Köztudott, hogy az utak sózása tönkreteszi a fákat, növényeket, a füvet. A sós lé néhány év alatt szétmarja a víz-, gáz- és csatornavezetékeket, a távfűtőcsöveket; a korrózió tönkreteszi a gépjárműveket. Az aknákba lejutva nem használ az elektromos- és telefonkábeleknek sem. Felgyorsítja a fémszerelvények (korlátok, hidak, betonkapcsok) korrózióját, sőt magát a betont is megeszi. A kalciumvegyületekkel kölcsönhatásba lépve a só olyan kristályokat hoz létre, amelyek a jégnél is nagyobb mértékben tágulnak ki, és szétrepesztik, elporlasztják a betont. Sok nyugati országban nem is alkalmazzák. Ausztriában, Kanadában és Svédországban szigorúan tilos az utak sózása. Ezekben az országokban az emberek sót legfeljebb a főzéshez használnak. Nálunk azonban szabad az utak sózása, sőt ezt kell tenni. Ezért évente 100 ezer tonna só kerül felhasználásra országszerte. Csupán Buda­pesten telente 60 ezer tonna sót, és sóval kevert ho­mokot, kavicsot szórnak ki az utakra 600 millió forint értékben. Az utak sózásának fő oka az üzleti érdek. Ennek több évtizedes hagyománya van. Ki­épültek a beszerzési csatornák és kapcsolatok. A sóbiznisz a maga sok százmilliós nagyságrendjével túlságosan komoly dolog ahhoz, hogy holmi fel­találók megzavarják. Holott vannak újítók, léteznek sikeres, nagy hóban és kemény fagyban is kipróbált találmányok. Ám idehaza nem képesek ér­vénye­sül­ni, tűzközelbe, pontosabban hóközelbe jutni.

Az 1990-es évek elején három magyar mérnök feltalált egy anyagot, amellyel szerte a világon köz­utakat, járdákat, vasúti váltókat, sőt repülőtéri kifu­tópályákat és katonai létesítményeket mentesítenek hótól és jégtől. A Kerti József, Kálmán Tibor és Kar­dos Péter által kidolgozott vegyületet Csehor­szág­ban, Szlovákiában és Svédországban már rendszeresítették. Az anyagot szabadalom védi a fél vi­lágon. Itthon mégsem kell senkinek. Pedig gyártása egy­szerű, olcsó, és használata környezetbarát. A karba­mid-ammónium-nitrát összetételű készítmény tulaj­donképpen nem más, mint a műtrágyagyártás mel­lékterméke. Miután műtrágyát több százezer ton­ná­nyi mennyiségben gyártanak az országban, még importálnunk sem kellene hozzá az alapanyagot. A Transheat[147] névre keresztelt hómentesítő két mű­trágyakomponens és némi korróziógátló össze­ke­verésével jön létre. Kijuttatása, a hó és jég elol­vasz­tása után ez is a talajba szivárog mint a só, de ott a benne lévő ammónium és nitrit elemi nitrogénné és vízzé bomlik le. Így az út menti élővilágot nem ká­rosítja. Korróziós hatása nincs, a réz kivételével semmilyen fémnek nem árt. A laboratóriumi vizs­gálatok szerint sem az acéllal, sem vassal nem lép reakcióba. Az igen széles körű vizsgálatok során nem találtak egyetlen káros kihatást sem, ami a szer használata ellen szólna.

A folyékony Transheat kijuttatásához sószóró gépek sem kellenek, mert locsolóautóval az utakra permetezhető. – 25 °C-ig hatékonyan olvaszt. Kilóra drágább ugyan, mint a só, de kevesebb kell belőle. Egy négyzetméter jégmentesítése a vegyszerrel 60 fillérbe, a sóval több mint 1 forintba kerül. Ráadásul sózni gyakrabban kell, így a Transheat alkalmazása csupán fele annyiba kerül, mint a sózás. Ezt az anyagot tavasszal, hóolvadás után nem kell feltakarítani az utakról sem, mint a sóval együtt kiszórt homokot, kavicsot. Ez további több száz milliós kiadástól mentesítené az útkarbantartásra fordított költségvetési keretet. Ennek ellenére nem tartunk rá igényt. A legutóbbi nagy havazás idején az újságírók felvetették, hogy miért nem alkal­mazunk más, környezetbarát eljárást az utak jég­mentesítésére? Erre több illetékes is azt nyilatkozta, hogy: „A mi időjárási viszonyaink között a sózásnak nincs reális alternatívája.” Érdekes Kanadában és Svédországban megállja a helyét ez az „alternatív” találmány, pedig arra felé keményebb telek vannak. A fentiek fényében ez az állítás inkább arra vo­natkozik, hogy még nem találták meg a reális, a kialakult gazdasági érdekviszonyokat is messze­menően tiszteletben tartó alternatívát. A magyar találmány tulajdonosai sorra járták a városgazdál­kodási- és közlekedésfelügyeleti szerveket, nem sok sikerrel. A budapesti Városházán például szóba sem álltak velük.

[

A magyarok megvenni sem hajlandóak a saját találmányaikat. Ha a feltalálónak valamilyen isteni csoda folytán sikerül külföldön legyártatnia a találmányát, hiába hozza haza, mert itt még készen előállítva sem kell. Egy közéleti újságban közölt riportot idézve két barát állt a játékbolt kirakata előtt, és az egyik a Rubik-kockát kémlelte. Erre megszólalt a másik: Na ezt vedd meg a fiadnak, ez a gondolkodását is serkenti. De ő csak szótlanul bámulta, majd odébb állt. – Nem akarod megvenni a Zsoltinak? – Nem! – hangzott a mogorva válasz. – Nem elég drága? – érdeklődött a barát. Nem! – jött a válasz. Nem elég olcsó? – próbálkozott tovább. Most sem kapott választ. – Akkor végre meg­mon­danád, hogy mi a bajod a Rubik-kockával? – A barát magából kikelve ordította: Az, hogy nem én találtam ki! Ez a nálunk meglehetősen gyakori megnyilvánulás jól rávilágít arra, hogy valójában miért nem támogatjuk mi a feltalálóinkat. Innová­ciós körökben már nevet is adtak ennek a jelen­ségnek. NETKI (Nem Én Találtam Ki) mozga­lom­nak nevezik. A turáni átokból eredő önpusztító haj­lamunkat még az irigység is tetézi.

[

Most lássuk, hogyan csinálják ezt külföldön. A világ számos országában nem gátolják, ha­nem ki­fejezetten ösztönzik az innovációt. Tudásparkok, ipari parkok sokaságát hozzák létre, és különféle tá­mogatásokkal, adókedvezményekkel segítik az öt­letgazdák, kezdő vállalkozok érvényesülését, nö­ve­kedését. A sok példa közül emeljünk ki a svéd mo­dellt, melynek mű­kö­déséről így számolt be Peredi Ágnes a Népszabadság 2003. december 30-i számában:

Amíg nálunk a feltalálók meg nem értett zsenikként vergődnek, Svédországban lasszóval fogják őket. Minden segítséget megkapnak, és örülnek, ha van valami használható ötletük. A tudáspark nálunk még olyan újdonság, amelyre gyanakodva néznek, s leginkább kétes ügyleteket sejtenek mögötte. A világ más tájain azonban létrehozásuknak, mű­köd­te­tésüknek már évtizedes ha­gyo­má­nyai van­nak. Svéd­országban több tucat működik belőlük. Az állam és az önkormányzatok tálcán kínálják hoz­zájuk a kellé­keket: földet, infrastruktúrát, mert tud­ják, hogy idő­vel, sokkal több bevételük származik belőle, mint amennyit befektettek. A támo­gatásban egyre na­gyobb szerepet ját­sza­nak a koc­ká­zatitőke-alapok és más pénzügyi befektetők is. De a leg­szembetűnőbb az a mentalitásbeli különb­ség, amitől úgy érezni, mintha évtizedekkel lennénk lemaradva attól a vi­lágtól, ahol jó az emberek köz­érzete.

Az első svéd tudáspark egy farm helyén alakult. 1984-ben a parlament is komolyan vette, hogy nagy szüksége van az országnak a szellemi erő akti­vi­zálására, ezért 30 millió dollár indulótőkével lét­rehoztak egy alapítványt. Ebből nőtt ki Lundban az Ideon Tudományos Park. Mára nemcsak Svéd­ország déli részét, hanem a dán fővárost és kör­nyékét is átfogó övezetté vált, ahol 3,5 millió ember él, 14 egyetem működik, 130 ezer diák tanul, és 10 ezer kutató dolgozik. Innen származik a svéd bruttó nemzeti termék 20 százaléka. Húsz év alatt mintegy 500 cég kezdte meg működését, és fejlődött tovább ebben a térségben. A kutatók és vállalkozások 41 százaléka információs technológiával foglalkozik, 29 százaléka a bio- és gyógyszeriparban működik. Csak ebből az egy tudományos körzetből, az Oresund Egyetem vonzás­kör­zetéből nyolc Nobel-díjas került ki.

A kisvárosnyi tudásközpontban a legtöbb vállal­kozás alig néhány emberrel dolgozik. Legtöbbjük fiatal, akik a környező egyetemek diákjaiként kita­láltak valamit, és itt megkapták a lehetőséget, hogy ötletüket megvalósítsák. A Ludesi nevű minicéget pl. egy farmeres, zselézett tüskehajú fiatalember, Ola Forsström-Olsson vezeti. A laikus olvasó még az általa művelt szakmáról sem hallott. Ola ugyanis proteinimázs-analízissel foglalkozik. Eredetileg fizi­kus, de most éppen az orvostudomány terén képezi magát tovább. Hatfős cégével a rákkutatásban tevékenykednek a stockholmi Karolins­ka Intézet kutatóival együttműködve. Ülnek a számítógép előtt, miközben a képernyőn érdekes sár­ga és fekete pöttyök, dimbes-dombos grafikus ábrák láthatók. Az általuk kifejlesztett anali­zációs programot futtatják rajta, ami egy új rákkutatási módszer alapja. A matematikai statisztika fel­hasz­nálásával olyan szá­mítógépes szoftvert találtak ki a rákos sejtekből ki­vont proteinek vizsgála­tához, amellyel az elem­zé­seket órák alatt el tudják végezni. Ugyanez a munka a hagyományos mód­sze­rekkel 10 hétig tart. Most éppen abban a szakaszban vannak, hogy eredményeiket összevetik a Karo­linska Intézet kutatóinak eredményeivel. 3 éve támadt az ötletük, és 1 év után már díjat nyertek a megoldásukkal.

Ilyen kisvállalkozás nem tucatjával, hanem százával működik a svéd tudományos parkokban. Stockholmtól északra, alig félórányira a fővárostól egész város épült a tudományra. Kista nem egy elszigetelt város. Stockholmból idáig vezet a metró, így akik itt élnek bármikor be tudnak ugrani egy színházi estére. Itt a nagyvároson kívül, zöld kör­nye­zet­ben olyan nagy cégek telepedtek meg, mint az Ericsson, a Saab, a Microsoft, az IBM, az Apple és a Philips. 28 ezren dolgoznak a több mint 650 vállalatnál, melyek közül 350 a high-tech ipart kép­viseli. A diákoknak 400 lakásos lakóparkot épí­tettek. 2015-re lesz teljesen kész a város, amelyben évente 4000 lakást építenek. A legmagasabb épít­mény egy 160 méteres toronyház, tele kutató­la­bo­ra­tóriummal. Stockholm önkormányzati vezetői min­den támogatást megadnak a terület fejlesztéséhez. A városi tulajdonban levő földet több mint 25 ingat­lancég lízingeli, fejleszti és adja bérbe. A svéd GDP 15-17 %-a származik Kistából.

A biológiai és orvosi kutatások a stockholmi Karolinska Intézet körül tömörültek. Itt döntenek az orvosi Nobel-díjakról, és itt készült az első pace­maker[148]. Mostanában intenzíven foglalkoznak az őssejtkutatással. A munkát irányító 32 éves pro­fesszort, Jonas Frisent mesés ajánlatokkal csábítják Amerikába, de nem megy, mert fiatal felesége Svédországban akarja nevelni a gyerekeit. Az egyetemen a világ minden tájáról találhatók kutatók. Az őssejtek vizsgálatán dolgozó laboratórium viszonylag kis szobáiban alig lehet mozdulni a polcok között, a laborasztaloknál farmeres ifjak rázogatják a kémcsöveket, néznek a mikroszkópba. Egyikük Kanadából érkezett, a másik Hollandiából, és egyáltalán nem látszik rajtuk, hogy már magas fokra jutottak a tudományos hierarchiában. Az egyik polcon pezsgősüvegek. Üresek. A címkéken dátumok és érthetetlen szavak: akkor bontották fel a palackokat, amikor valamilyen tudományos eredményre jutottak, és ezek emlékéül őrzik az üvegeket.

A legderűsebb a Mjardavi Park Linköpingben. Jólesik ránézni minden szobára, folyosózugra. A vezérigazgatói tárgyaló mellett vidám kis szőnyegek állatfigurákkal, mintha óvodában lennénk. „A kreatív környezet nagyon fontos, hogy kellemesen lehessen gondolkodni és alkotni”– mondja Sten Gunnar Johansson vezérigazgató. Mi tagadás, béke lengi be még az il­lemhelyet is. Lágy madárcsicsergés. Az ülőke mellett kar­nyújtásnyira fehér tábla lóg a falon, kék és piros filctollal. Ha valakinek éppen itt támad jó gondolata, feljegyezheti. Egy fiatalember ebben a parkban találta fel az akadályt nem ismerő kereket. Egy olyan elmés szerkezetet, amellyel a megrakott targonca kerekei könnyedén átléphetnek a kü­szöbön és más akadál­yokon. A találmányra nemcsak a rakodások­nál, ha­nem a járóképtelen betegek szállításánál is nagy jövő vár. Ez a fiatalember egyike volt a linkö­pingi egyetem 25 ezer diákjának, akik mellett 1400 kutató és 300 professzor dolgozik. Tavaly 2,4 milliárd svéd korona volt az egyetem bevétele a sikeres vállalkozásokból.

Az egész tudásparkot 4 ember irányítja. 1984-ben 8000 négyzetméteren még csak 6 cég és 160 ember dolgozott. 2003-ban már 190 ezer négyzet­méteren 170 cég és 4000 ember tevékenykedett. Csak kutatással és fejlesztéssel fog­lalkoznak, terme­léssel nem. A cégek 60 százaléka 5 em­bernél kisebb létszámmal dolgozik. A tudásparkokban a technikai adottságok mellett jelen van egy nálunk mostanában kihalóban lévő jelenség, amelynek a fontosságát szinte mindenhol hangsúlyozták. Ez a bizalom. A Vasteras Technikai Park vezérigazgatója, Evert Jonsson így nyilatkozott erről: „Ha én belenézek egy kezdő vállalkozó szemébe, és látom hogy ko­moly, tisztességes ember, akkor megadok neki min­den esélyt a bizo­nyításra.” A tudásparkokban mű­ködő cégek nagy részét kocká­za­ti tőkéből fi­nan­szírozzák. A ta­pasztalatok szerint 100 jelentke­zőből 50-ben látnak valami fan­táziát, 30-ból lesz üzletileg is érdekes ötlet, és 20-ból válik cég­alapító. A létrejött cégek közül 5 gyors fejlődésnek indul, 10 meg­él, 5 pedig tönkremegy 5 éven belül. Ha 5 év alatt nem lesz sikeres egy vállalkozás, jobb ab­ba­hagyni. „Mert a si­kerimázs si­kert szül, a kudarc tudata pedig bu­kást” – ál­lít­ja Evert Jonsson, aki körül a cégek az idén 1,7 mil­liárd koronás forgalmat bo­nyo­lítottak.

 

Hát így is lehet csinálni! Ennek a hozzáállásnak, a minden új dolog iránti nyitottságának köszönheti Svédország, hogy év­tize­deken át szociális mintaállamnak tekintették. A szellemi tőke által táplált fejlett ipar emelte a svéd életszínvonalat a jelenlegi szint­re. Ezen a téren csak néhány adó­paradicsomként nyilván­tar­tott mi­niállam előzi még. Svédország azonban nem a más or­szá­gokból kimenekített tőkének köszönheti a gazdagságát, hanem a tudás megbecsülésének.

[

 

A fenyőfatolvajok természet­károsító tevékenységének megakadályozására is van már a meg­oldás. Mint ismeretes egyesek úgy ke­rülik el a karácsonyfa-ál­lítással járó kiadást, hogy kimen­nek az erdőbe, és lefűré­sze­lik a 15-20 éves fenyők tetejét. Ezáltal na­gyobb kárt okoznak, mint az elvitt 1-1,5 méteres fenyő piaci ára. A visszamaradt több méter hosszú csonk ugyanis csúcs hi­á­nyában nem tud tovább növe­ked­ni. Így a tulajdonos kény­te­len idő előtt kivágni, majd a helyére újat ültetve várhat 20 évig, amíg is­mét megnő. Külö­nö­sen bosszan­tó, ha díszker­tek­ben tör­té­nik mind­ez, mert az utó­lag elültetett fa soha­sem éri utol a tár­sait. A Min­­ne­a­polis Egyet­em éj­jeli őrei azon­ban egy­szer s min­denkorra véget ve­tettek a park­­rongáló fe­nyőtol­va­jok tevé­keny­ségének. De­cem­ber közeledtével a park 500 fenyő­fáját bűzös borzspry-vel per­me­tezik be. A szintetikus úton elő­állított szer nem túl drá­ga, és ele­gendő csak a fák tetejét beper­metezni, mivel az aljuk nincs ve­szélyben. A parkban nem ér­ző­dik a borzspray, mert a hi­deg meg­akadályozza a párolgá­sát. Meleg szobába kerülve azonban elkezd magából penet­ráns bűzt árasztani, ami a legel­vete­mültebb fenyő­tolvajok kedvét is leveszi a facsonkítástól.

Jó megoldás lehet a fenyőfa csú­­csá­nak mésztejjel való beper­me­te­zé­se is. A kalci­um-hidroxid ugyan­is ázta­tás­sal sem távo­lít­ható el nyomtalanul, száradás után a be­fes­tett felület újra ki­fe­héredik. Így ha­mar elárulja, hogy bű­nös úton lett be­lőle kará­csony­fa. El­adásra sem fogják ki­vágni eze­ket a fá­kat, mert sokat kell bajlódni az áz­ta­tá­sukkal, az ágak letisz­tít­ásá­val. A bű­nö­zők azon­ban nem szeretnek dol­goz­ni. Gyor­­san és sokat akar­nak ke­resni, ezért ke­v­ésbé mun­kaigé­nyes jö­ve­de­lemforrás után néz­nek. A tavaszi esők az­tán las­san le­­mos­­sák a fákról a me­szet, fo­ko­za­tosan ki­zöldül a te­te­jük, így nem csú­fítják el a meg­­­újuló ter­mé­sze­tet.

[

A 2004 júniusában Buda­pes­ten tar­tott környezetvédelmi csúcs­értekezleten 52 or­­szág minisztere bejelentett, hogy 2003-ban 150 ezer ember halt meg a kör­nye­zet­szennyezés és a globális felmel­e­ge­dés okozta károk miatt. A 2002-es ár­vizek a Duna és az Elba me­den­cé­jé­ben 15 mil­liárd eurós kárt okoztak. A Fran­ciaor­szá­got súj­tó ká­ni­kula idején pedig volt olyan nap, amikor az elvisel­he­tetlen hő­ség miatt éle­tü­ket vesz­tettek száma meg­­­haladta a 2000-et. (Buda­pes­ten is több száz ha­lottja volt a 2003-as káni­ku­lá­nak. Az első hullám­ban 300-an, a má­sodik­ban 200-an haltak meg.) Az elmúlt negyed­század 260 árvizének több mint 15 ezer ál­dozata volt. Mindezek alapján a mi­niszterek értekezlete össze­han­golt, meg­­előző intéz­­ke­dése­ket, kutatá­so­kat és fel­­vilá­gosító te­vé­keny­séget sür­getett a kör­­nye­zetvé­de­lem­ben és az egész­­­ség­ügy­ben a me­teorológiai vi­lág­szervezet be­vonásá­val. A kö­vetkező, 2007-es kor­­mányközi érte­­kez­let­re beszá­mo­lót kér­tek a klíma­vál­tozás és a rend­kívüli idő­járás mérséklésére tett intéz­kedé­sekről. A záró­érte­kez­leten a házigazda sze­repét ellátó Per­sányi Mik­lós környezet­vé­delmi mi­niszter elmond­ta, hogy a klí­ma­­vál­tozás fő oka az át­gon­do­latlan em­beri te­vé­kenység, ezért nem tűr ha­lasztást, hogy minden ország aláírja vég­re a kiotói környe­zetvédelmi egyez­ményt.

[

Sokan hangoztatják manapság, hogy a világ sorsa egészében eleve elrendel­tetett, és amit az istenek elterveztek, az fog velünk történni. Nekünk semmi beleszólásunk sincs az események me­ne­tébe. Az ateisták viszont azt tartják, hogy nincs Isten, nincs semmiféle túl­világi erő, amely a sorsunkat befolyá­solja. Ebből kifolyólag minden rajtunk, az akaratunkon múlik. Ezzel az állítás­sal azonban még az ezotériában járatlan emberek sem értenek egyet. A világban ugyanis túl sok olyan esemény történik, ami nem rajtunk múlik. Az úgynevezett véletlenek mozgatórugói a háttérben, észrevétlenül működnek, és csak utólag jövünk rá, hogy vajmi kevés beleszólásunk volt az események menetébe. Mi már azonban tisztában vagyunk vele, hogy az igazság a két állítás között van. Az „Ezoterikus körkép” IV. fejezetéből azt is tudjuk, hogy sorsunk megváltoztatására pontosan annyi esélyünk van, mint a Teremtőnek. Isten nem zsarnok, nem hajszol bennünket a végzetünk felé. A végzetünk mi magunk vagyunk. Mindig az történik velünk, amit a korábbi cselekedeteink alapján megérdemlünk. A karma által kiszabott büntetést már tényleg nem lehet elkerülni. De még ebben a folyamatban is szerepet játszhat az emberi akarat.

Az eleve elrendeltetésbe is van beleszólásunk. Elkerülni ugyan nem tudjuk a végzetünket, de a folyamatot sokszor akaratlanul is megzavarjuk. Nem könnyű ugyanis a karma elvárásainak, a túlvilági döntőbírák akaratának érvényt szerezni. A büntetés pontos végrehajtására kidolgozott forgatókönyv tökéletes ugyan, de a véletlen ebbe is beleszólhat. Túl sok mindent kell összehangolni ahhoz, hogy minden úgy történjen, ahogy odafenn eltervezték. A véletlen és az emberi szeszély az isteni szándékot is gyakran keresztezi. Ilyenkor a végrehajtást irányító lények utólagos korrekciót hajtanak végre. Ezért akinek meg kell halni, az meg is hal. Ha nem akkor, valamivel később. Mégpedig úgy, ahogy eltervezték. Vagyis ha valakinek közlekedési balesetben kell életét vesztenie, az előbb-utóbb valamilyen járművel kapcsolatos baleset áldozata lesz.

 

Ennek a törvényszerűségnek az érvényesülésére rengeteg példát lehetne felhozni. Ezek egyike: 2001 decemberében lezuhant egy repülőgép New Jersey-ben. Kiderült, hogy két olyan utas is utazott a gépen, akik szeptemberben hihetetlenül szerencsés módon túlélték a World Trade Center katasz­trófáját. Nálunk is közismert a szajoli vonatbalesetet túlélt lány esete. Mint ismeretes Szajol község előtt egy hibás váltóállítás következtében egy gyorsvonat kisiklott, és belerohant az állomás épü­letébe. A tragikus balesetben több mint 30 ember vesztette életét. Volt köztük egy diáklány, aki a má­sodik kocsiban utazott. Legalábbis úgy hitték. Ő azonban holmiját otthagyva átment az utolsó va­gon­ba a barátaihoz, beszélgetni. Az összeroncsolódott kocsi átvizsgálásakor megtalálták a táskáját, és másnap reggelig az elhunytak között tartották nyilván. Szülei csak rá egy napra tudták meg, hogy lá­nyuk néhány karcolással túlélte a balesetet. Nem sokáig örülhetett a szerencsés megmenekülésének. Egy évvel később egy raliversenyen drukkolt a barátjának, amikor egy autó kisodródott a kanyarban, és az út mellett álló lányt halálra gázolta.

 

Sokszor még ennyit sem kell várni, hogy a sorsszerű halál bekövetkezzen. Az ösztönös reakció, az ember szabad akaratából eredő váratlan megmenekülés után a külső erők azonnal előidéznek egy másik csapást, ami már biztosan végez a halálra ítélttel. Így járt egy olasz férfi is Nápolyban. 1988. május 21-én a tomboló szél a folyóba lökte az autóját, de Vittorio Luise nem vesztette el a lélekjelenlétét. Ablakát kitörve elhagyta a süllyedő járművet, és partra úszott. Ekkor hatalmas villám csapott a közeli faóriásba, amely azonnal kidőlt, maga alá temetve a parti homokon éledező áldozatot. Azt gondolhatnák, hogy egyszerűbb lett volna közvetlenül őt sújtani a villámmal, de ennek fizikai akadályai vannak. A villám csak kiemelkedő tárgyakba vagy elektromosan vezető közegbe (pl. vízbe) tud belevágni. Ha valaki a talajra fekszik, ráadásul száraz homokra, akkor elkerülheti a villámcsapást. De nem kerülheti el a végzetét. A sors menetét felügyelő lények nagyon találékonyak.

 

Az előző életben elkövetett gyilkosságok hasonló módon való visszafizetése során is előfordulhatnak nem várt kisiklások. Ezek korrekciója néha groteszk formában történik. Henry Ziegland barátnőjével karöltve kilépett a Texasi Honey Grove-ban levő otthonuk ajtaján, amikor arra lett figyelmes, hogy öccse pisztollyal a kezében rohan feléje. Henry barátnője előzőleg öccse kedvese volt, de a hűtlen lány átpártolt a fivérhez. Ezért az elhagyott testvér véres bosszút forralt az újdonsült pár ellen. A feldühödött testvér golyója azonban csak súrolta Henry arcát, aki elesett. Az öccse azt hitte, hogy megölte. Célját elérve a büntetést úgy akarta elkerülni, hogy öngyilkosságot követett el. Az elrendelt halál azonban az ügyetlensége folytán nem következett be. Legalábbis akkor nem. Senki sem tudta, hogy az eltévedt golyó a kert végében álló tölgyfa törzsébe fúródott. Henry már nem is nagyon emlékezett az 1983 nyarán történt incidensre, amikor 1997-ben úgy döntött, hogy kivágja a tölgyfát. Az elöregedett fa azonban megmakacsolta magát, és ellenállt a fűrésznek. Ekkor úgy döntött, hogy dinamittal fogja kirobbantani a helyéről. A detonáció hatására a fában rejtőző golyó úgy tört előre, mintha puskából lőtték volna ki, és szétloccsantotta Henry koponyáját.

 

Néha az elemek sem úgy működnek, ahogy kellene, de ezt a hibát is lehet korrigálni. Egy provi­dence-i gyár tulajdonosa, George Schwartz egy darabig szerencsés embernek érezhette magát, mert azon kevesek közé tartozott, akik túlélték a gyárban bekövetkezett robbanást. A detonáció az egész épületet a földdel tette egyenlővé. Csupán egy kis falmaradvány maradt meg belőle. A kétségbeesett tulajdonos sérülésének ellátása után visszatért a helyszínre, hogy mentse, ami még menthető. Éppen a falmaradvány mellett haladt el, amikor az leomlott, és halálra zúzta.

 

A baleset körülményeinek megrendezése, az áldozatok helyszínre rendelése sem okoz gondot. A legtöbbjük gyanútlanul sétál a „csapdába”. Elég egy gondolatot bevillantani az agyába, és hirtelen indíttatásból arrafelé veszi az útját. Néha még ilyen kívülről származó sugallatra sincs szükség. Elegendő az emberi ostobaságra, a túlvilági erőket tagadó gőgre hagyatkozni. Az 1940-es évek végén egy csepeli kislány azt álmodta, hogy a szülei autóbalesetben meghalnak. Kétségbeesve mondta el a szüleinek. Erre az apja fogta a családját, és beültette az autóba, hogy bebizonyítsa: az álom az álom, és nem valóság. Elindultak, és az álom valósággá vált. Autóbalesetet szenvedtek, és az egész család szörnyethalt. Az esetet a szomszédok mesélték el, mivel ők is hallották az apa felháborodását, a mindenáron való bizonyítási szándékát. A baleset körülményeit rögzítő rendőrségi jelentés alapján minden úgy történt, ahogy azt a kislány megálmodta.

 

A jó szándék, segítőkészség szép, és manapság egyre ritkábban megnyilvánuló erény, de nem mindig éri el a célját. Ha a karma nem engedi, hogy segítsünk valakin, akkor az adomány még ronthat is a helyzetén, sőt akár tragédiát okozhat. Ez történt Afganisztánban is 2001 novemberében. Az amerikai hadsereg repülőgépről gabonát, takarókat és meleg ruházatot tartalmazó csomago­kat dobott le a háború miatt nélkü­löző lakosságnak. Az egyik csomag egy vályogház tetejére esett, és a beomló tetőzet alatt életét vesztette egy asszony és gyermeke.

[

A XXI. század elején megjelent a bűn­elkövetés legújabb ága, az asztro­bű­nözés. Sokan nem hisznek az égi­testek sorsunkra, egészségi állapo­tunkra gya­korolt hatásá­ban, pe­dig ezek az erők meg­határozó sze­repet töltenek be az éle­tünk­ben. Az alvi­lág­nak azon­ban nin­cse­nek ilyen ag­gá­lyaik. A magányos bű­nözők és a maf­fia megra­gad min­den lehetőséget a pénz­szerzésre, ha­talmuk kiterjesztésére. Ezért újabban mind gyakrabban ele­venítik fel a kö­zépkori mágia mód­szereit, és elősze­retettel alkal­mazzák az ezotéria ered­ményeit. Nem csak nekünk, ha­nem min­den kezdeménye­zés­nek, ál­talunk ala­pított szervezetnek van szü­letési ho­rosz­kóp­ja. Egy vállal­kozás to­váb­bi sor­sa nagy­mértékben függ attól, hogy mikor, milyen „csillag­ál­lás” alatt hoz­ták lét­re. Az élet ugyanis egy hatal­mas szö­vedék, amelybe nem mind­egy, hogy hol és mikor kapcsolódunk bele. Ha nem a legalkal­ma­sabb pillanatban tör­ténik a csatlakozás, ak­kor a körülöt­tünk zajló események ne­gatív hatásaival találjuk magunkat szem­be.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy ha va­laki ismeri a pontos születési dá­tu­mun­kat, illetve cégünk alapítási idő­pontját, a pla­néták ké­sőbbi káros be­folyásoló hatását is ellenünk fordítja. Ez történt egy magyar vállalkozással, amelyet a külföldi üzleti partnere nem minden­na­pi módon juttatott csődbe. Mielőtt kapcsolatba léptek velük, a szokásos módon leinformálták a cé­get. Mindent rendben találtak. A vál­lalkozás egy darabig szépen bővült, gyarapodott. A tönkremenetel akkor kö­vetkezett be, amikor igénybe vették egy közvetítő se­gítségét. Az asztro­lógiához is értő tanács­adó trójai faló­nak bizonyult. Látszólag a magyar vállalkozásnak dolgozott, és ezért je­lentős szakértői díjat is bezsebelt. Valójában azonban a konkurenciát szolgálta. Elkészítette mindkét cég alapítási horoszkópját, és kivárta az alkalmas pillanatot, amikor a magyar cég felett kedvezőtlen, a német vállalat felett pedig kedvezővé vált a csillagok állása. Ezt követően elindított egy kockázatos tranzakciót a két cég között. A többi már magától ment. A külső erők gondoskodtak az akció kimeneteléről. Eldöntötték, hogy ebben az üzletben ki legyen a vesztes, és ki a győztes. Ilyenkor hiába a lelemény, a szakértelem, a kedvezőtlen körülmények nem engedik a dolgok normál módon való rendeződését. A vesztesnek arra sem volt lehetősége, hogy bíróságon vegyen elégtételt. A tönkretett cégvezető hiába látta meg a szakértő irodájában az árulkodó horoszkópokat, ilyen indokkal nálunk nem lehet pert indítani. Ezzel csak azt érte volna el, hogy kényszerzubbonyban elvezetik a tárgyalásról, és diliházba zárják.

[

A sok rossz hír mellett akad egy biztató is. Nem nézik mindenütt tétlenül világunk pusztulását. A Nemzeti Szövetség szigorú törvénytervezetet terjesztett elő az olasz parlamentben. A beterjesztés szerint eljött az ideje annak, hogy erélyesen lépjenek fel az országban rohamosan terjedő sátánista szektákkal és okkult csoportokkal szemben. Ha elfogadják a tervezetet, akkor Olaszország lesz az első állam, ahol törvényben rögzítik az ezo­terikus szertartások meghatározását, az ilyen jellegű szeánszok elleni fellépés felté­teleit, és szigorúan büntetnék ezeket a cselekményeket. Az előzetes elgondolások szerint a szektatagokat a tiltott páholyok tagjaival azonos elbánásban akarják része­síteni, és 5 évig terjedő szabad­ság­vesz­tés­sel sújtanák őket. Szexuális visszaélések, gyermekek bántalmazása, vámpírizmus és kábítószer fogyasztása esetén a szekta­tag­ok büntetése akár 14 év börtön is lehet.

Olaszországban mintegy 650 sátánista szekta tevékenykedik. Közülük legveszélyesebbek az úgynevezett pszichoszekták, amelyek esz­telen öngyilkosságokba és tel­jes anyagi romlásba kergetik a megtévesz­tett tagokat. A 15 pszichoszek­tának közel 9000 köve­tője van, de akad olyan titkos szervezet is (pl. az Ananda Mar­ga vagy a japán köz­pontú So­ka Gakkai) melyet több ország­ban terrorcsoportnak minősítettek. Első­sorban jómódú csalá­dokban próbálnak olyan személyeket talál­ni, akiket hízelgés­sel, ájtatossággal be le­het cserkészni. Fel­vételük után agymo­sásnak vetik alá őket, és rákényszerítik arra, hogy teljes vagyo­nukat átruházzák a szektára. A törvényter­vezet értelmi szerző­je, Roberto Alboni nyilatkozata szerint: „Áldozataik gyakor­latilag akaratuktól meg­fosztott rabszolgákká válnak.” Sokan csak úgy tudnak megszabadulni rabláncaiktól, hogy új életet kezdenek. Az áldozatokat segítő Favis szervezet adatai szerint legalább 3 millió ember került már kapcsolatba olyan szektával, mely okkultista praktikákkal és erőszakkal rabszolgává teszi a híveket.

Más országokban sem sokkal jobb a helyzet. 2002-ben boszorkányiskola kezdte meg működését az osztrák Alpokban. A Roxfort-iskola tananyagára épülő képzés egy Klagenfurthoz közeli apró faluban zajlik, ahol a híres ír iskola mintájára a diákokat megtanítják a varázslás, a bűbáj és a jóslás tudományára. Ezeken kívül olyan speciális tantárgyak közül is választhatnak, mint pl. asztrológia, a bűvészet és a meditáció. Az intézményesített boszorkányképzés 6 féléven keresztül tart, és a vizsgák eredményes letétele után a tanulók oklevelet kapnak róla. Diplomás boszorkánnyá válnak. Az iskola igazgatója, Andreas Starchel (varázslónevén: Dakaneth) úgy nyilatkozott, hogy az intézmény fő célja a boszorkánytudományok oktatása. Ezen a tanárok a kelta és druida hagyományok, boszorkánypraktikák átadását értik. Az anyaiskola Írországban van, ahol két ír boszorkány, Del- és Bev Richardson már évek óta tart továbbképzéseket és tréningeket a kezdő s haladó mágusoknak.

Az új idők szeleihez is rugalmasan alkalmazkodnak. A „Harry Potter láz” óta kibővítették a profiljukat, megreformálták a tananyagot. Egy új tantárgyat vezettek be „Harry Potter-varázslatok” címmel. A tanárok is varázsló külsővel rendelkeznek, amelyhez hozzátartozik a bő, fehér köpeny, a bozontos haj és az ezüstös szakáll. A világ boszorkányai a megújult iskolát „Új Roxfort” néven emlegetik, és minden alkalmat megragadnak, hogy a leendő növendékek figyelmébe ajánlják. Ezek a felületes parapszichológia ismeretekkel felruházott boszorkányok egy olyan világban kezdenek el tevékenykedni, melynek ismeretei, lehetőségei jóval meghaladják szellemi, lelki fejlődésük szintjét. Emiatt képtelenek uralni a mozgató erőit. Csetléseiknek, botlásaiknak beláthatatlan következményei lehetnek, komoly tragédiát okozhatnak. Az ezotériával, a parapszichológiával, a mágiával nem jó játszadozni. Következményeiről már több ízben kaptunk ízelítőt. Ezek egyikét a következő videofelvétel is rögzítette: http://videa.hu/videok/vicces/trukk-eses-humor-hulyules-83rSO8e1z7Qbn70G Ezen a videón egy amatőr parapszichológus kettéválasztott egy nőt, és már nem tudta összeilleszteni a két testrészt. Emiatt az alkalmilag összeverődött nézőközönségben hatalmas pánik tört ki. Újabban bűvészek is alkalmazzák a telekinézist mutatványaikban. Egyikük a saját csecsemőjét választotta ketté, hasonlóan meggyőző módon. Neki szerencséje volt, mert a felső és alsó testét össze is tudta illeszteni. Webcím: http://indavideo.hu/video/Kettevagta_kislanyat_a_buvesz

[

A parapszichológia sátáni útját járók nem könnyítik meg a szubjektív világ megismerését, a még ismeretlen fizikai törvények feltárását. Ennek ellenére a világot segítő ismeretek is terjednek. A parapszichológia eredményei fokozatosan beépülnek a csúcstechnológiába, és alkalmazói behozhatatlan előnyre tesznek szert a világ fejlődésképtelen országaival szemben. Magas technikai színvonala következtében különösen jó esélyekkel indul ebben a versenyben Japán. A japánok számunkra elképzelhetetlen toleranciával és érdeklődéssel közelednek olyan emberek felé, akiknek harmadik vagy negyedik típusú találkozásban volt részük. Ebben az országban nem szégyen UFO-t látni vagy földönkívüliekkel találkozni. Nem néznek senkit bolondnak azért, mert valami olyat látott az égen, aminek a tudomány jelenlegi állása szerint nem szabadott volna ott lenni. Szinte sztárolják azokat az embereket, akiknek UFO-kalandban volt részük. Nagyon komolyan veszik az élménybeszámolóikat, és együtt próbálnak magyarázatot találni a rejtelmes eseményekre. Japánban már több egyetemen is felvehető tantárgy az ufológia, illetve a Földön kívüli élet kutatása.

[

Már nem csak Japánban oktatják a parapszichológiát egyetemi szinten, hanem Európában is. Néhány hónapja a lundi egyetem meghirdetett egy professzori állást a parapszichológia oktatására. (A svédországi Lund városában található Skandinávia legrégibb felsőoktatási intézménye. A lundi egyetemet a XVII. század közepén alapították, és az elmúlt több mint három évszázad alatt olyan kiterjedt oktatási rendszerré terebélyesedett, ahol a teológiától az orvostudományon át a műszaki tudományokig bármilyen szakterületen diplomát lehet szerezni.) A parapszichológiát Svédországban sem tekintik tudománynak, ezért sokan megütköztek rajta, hogy a nagy tekintélyű és nagy múltú egyetem parapszichológiai tanszéket akar létrehozni. Hivatalos elismerés hiányában a működtetési költségeket nem a svéd állam fedezi, hanem egy alapítvány tette lehetővé.

Ennek előzménye 40 évvel korábbra nyúlik vissza. Paul Torsen dán margaringyáros igen gazdag, és igen különc ember volt. Végrendeletében 850 millió forintnak megfelelő összeget hagyott egy alapítványra azzal a meghagyással, hogy a hipnózis, és a parapszichológiai jelenségek kutatását, tanítását finanszírozzák belőle. A megvalósításra azonban 40 évet várni kellett, mivel a dán gyárosnak volt egy rokona, akit haszonélvezeti jog illette meg. Szerencsére az idős hölgy igen takarékos életmódot folytatott, beérte az örökség kamataival. Így a pénz hiánytalanul megmaradt. 2003 nyarán aztán a rokon elhalálozott, és megnyílt az út alapítvány előtt. A végakarat érvényesítése érdekében először a dán főváros egyetemével vették fel a kapcsolatot. A lehetőséget azonban a koppenhágai egyetem elutasította. Később a stockholmi egyetem sem tartott rá igényt. A lundi egyetem dékánja azonban rugalmasabban kezelte azt a témát, és a felajánlott támogatást köszönettel elfogadta. Rögtön ki is írtak egy nemzetközi pályázatot, hogy megkeressék azt az embert, aki legalkalmasabb lenne a diákok parapszichológiai tudományokba való beavatására. Attól nem tartottak, hogy erre a szakra nem lesz elég jelentkező, mert a fiatalok Svédországban is igen élénken érdeklődnek a transz­cendentális jelenségek iránt.

Miután ez a téma igen sokrétű és bonyolult, tisztában voltak vele, hogy nem lesz könnyű a megfelelő oktatót megtalálni. Először nem is nagyon tudták, hogy valójában kire is lenne szükségük. Egy indiai gurura, vagy egy parapszichológia kutatásokban élen járó professzorra? A jelentkezők között volt egy indiai férfi, akit a szomszédai többször feljelentettek már csendháborításért, mert „annyira erősek a gondolatai”. Az intenzív telepátiai képesség azonban önmagában nem volt elég az oktatói állás elnyeréséhez. Egy magát médiumnak nevező stockholmi nő is benyújtotta a pályázatát azzal a feltétellel, hogy a fenntartja magának a jogot, hogy a tanítás módját a saját feje és saját megérzései alapján alakítsa ki. Még a helyi lundi fogdából is volt egy jelentkező, ahová sorozatos erőszakos cselekedetek miatt zárták. Érkeztek pályázatok Németországból, Hollandiából, Ausztráliából, sőt Amerikából is. A sok csodabogár ajánlatának tanulmányozása után az egyetemi tanács felvételi bizottsága úgy döntött, hogy a kiválasztást tudományos alapokra helyezi. Ezért egy 50 éves skót tudós mellett döntöttek, aki 10 éve a göteborgi egyetemen tanít pszichológiát.

 

Budapest, 2003. május

 

Kun Ákos

 

Ezotéria kivitelezése

 

 

(III. kötet)

 

 

 

Mottó: „Gyémánthegyen állunk,

de a zsebünkben kavicsok vannak.”

                                                                           József Attila

 

 

Kezünkben tartjuk,

vagy a markunkba ragadtuk a világot?

 

A hátsó borító szövege (3. Kötet):

 

Ebből a kötetből megismerhetjük a kreacionizmus történetét. A világ iskoláiban nagy harc folyik a bibliai teremtéstörténet, a tudományos evolúcióelmélet és az „intelligens tervező” elvét hirdető kreacionisták között. Az V. fejezet tovább boncolja az energiatermelés megreformálásának lehetőségeit. Ennek során kiderül, hogy a bio üzemanyagok sem oldották meg energiaellátási és környezetvédelmi gondjainkat, sőt súlyos élelmiszerhiányt, és árdrágulást idéztek elő. A továbbiakban arra is visszatérünk, hogy az elanyagiasodás, a több ezer éven át kialakult erkölcsi értékrend lábbal taposása morális csődbe juttatta az emberiséget. Az általunk teremtett új világ önző, haszonelvű és értékhajhász. Romboló szenvedélyek vesznek erőt rajtunk, és térítenek le bennünket a helyes útról. Fokozatosan rothadó világunkat szemlélve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy képtelenek vagyunk önmagunknak megálljt parancsolni. Mivel az emberek nem akarnak maguktól megváltozni, a rohamosan romló körülmények fognak bennünket erre rákényszeríteni. A Föld védekezik a természetromboló tevékenységünk ellen. A természet elpusztítja azokat, akik a természetet pusztítják. A minden téren megnyilvánuló tengernyi kár nem csak az érintetteket sújtja, hanem vissza­hat az egész társadalomra. Ezek a káros jelenségek mindent szétzilálnak, megbontanak.

 

V. FEJEZET

 

Haszonelvű világunk fékevesztett dübörgéssel rohan a végzete felé. Vágtánk során meghasonlottunk önmagunkkal; elvesztettük hitünket mind önmagunkban, mind civilizációnk megtartó erejében. Helyzetünk az ismert vicchez hasonló: „Már látom a fényt az alagút végén, de miért dudál?” Világunk széthullásának egyik oka a mérhetetlen önzésünk. A minden értéket lábbal taposó társadalmunkban elképesztő iramban nő a kapzsiság, a másik kifosztásának vágya. A harácsolás fő oka, hogy az emberek a boldogságot az anyagi világban keresik. Az anyag azonban elmúlik, az öröm iránti vágy viszont állandó. Mivel az állandót a mulandóhoz kötjük, folyton rágja tudatunkat a gondolat, hogy mindez egyszer megszűnik. A szép test megöregszik, a fiatalság rugalmassága elmúlik, az elme frissessége megkopik. Az álértékeknek hódoló, külsőségeket favorizáló társadalmunk ebbe nem tud beletörődni, ezért jelenleg teljes intenzitással zajlik a felvilágosulatlan lelkek tobzódása az anyagban. Az emberek azt hiszik, hogy létezésük addig tart, ameddig a fizikai testük. Tudatuk oly erősen kötődik fizikai lényükhöz, hogy önmagukat a testükkel azonosítják. Nincsenek tisztában létezésük okával, értelmével.

Azt hiszik, hogy az élet a születéstől a halálig tart, aztán nyom nélkül elmúlunk. Ezért ki kell használnunk a rendelkezésre álló néhány évtizedet. Ezért hajszoljuk az anyagi javakat, emiatt halmozzuk az élvezeteket. Eközben rohanunk, őrlődünk, kínlódunk, tompulunk. Egy túlvilági üzenet szerint: „Erőtöket felaprózza a mindennapi lótás-futás, álmok kergetése. Csillogástól elvakult tekintettel rohantok a semmibe.” A megoldást is közölték velünk: „Kapcsoljatok alacsonyabb fokozatra, nyissátok ki szemeteket és fületeket.” A túlvilági tanácsok azonban süket fülekre találnak nálunk. Az emberek a saját belátásuk szerint élik az életüket. Mindenki rohan, semmire sincs idő, de mégsem érezzük a hangyaszorgalom, a túlhajtott munka hozadékának örömét. Ennek oka, hogy rossz célt követünk. Olyanok vagyunk, mint az oktondi állat, aki eszeveszett sebességgel száguld a mókuskeréken.

A boldogtalanság, az örök elégedetlenség fő oka az egzisztenciális félelem. Ez csak spirituális úton, tudati felvilágosítással szüntethető meg. Ha rádöbbennénk arra az igazságra, hogy valójában nincs szükségünk semmire, ez nagy szabadságot ajándékozna nekünk. Először is a félelemtől szabadítana meg bennünket. A félelemtől, hogy van valami, amit nem tudunk megszerezni; a félelemtől, hogy van valamink, amit elveszíthetünk; a félelemtől, hogy egy bizonyos dolog nélkül soha nem leszünk boldogok. A társadalmi problémák megoldatlansága mind több és súlyosabb problémát termel ki magából: kilátástalan szegénység, kábítószer-fogyasztás, prostitúció, gyermekmunka, alkoholizmus, terrorizmus, fegyver­ke­res­kedelem. Mindezt tetézik a bio­szféra pusztulásából eredő járvá­nyok, a környezetszennyezésből szár­mazó betegségek, és a klíma­válto­zás által előidézett károk. Ami­kor va­lamelyikük intenzitása za­va­ró mér­tékű lesz, az állam el­kezd küzde­ni ellene. Szakértői bizott­sá­gokat, prob­lémaelhárító in­téz­mé­nyeket hoznak létre, konfe­ren­ciá­kat rendeznek. A média is fo­ko­zot­tan foglalkozik a jelenség­gel, meg­mozdul a társada­lom. A mec­ha­niz­mus globalizá­ló­dik, a gon­dok azon­ban nem oldód­nak meg. Csu­pán világméretű álló­há­ború ala­kul ki. Eközben aratnak a pénz­haj­hászok, a smúzolós piti kis csalók és a hatalommániás akarnokok.

Sajnos a baj nagyságának növekedésével csökken a segítőkészség. Az utunkba eső első koldusnak még szívesen adunk pénzt, a másodiknak már kényszeredetten, a harmadiknak pedig egyáltalán nem. Rájövünk ugyanis, hogy jóval több a koldus, mint a pénzünk. Ha mindegyiknek adnánk, a teljes jövedelmünk sem lenne rá elég. A gazdagok még kevésbé érzik szűkségét a segítségnyújtásnak. Pompás palotákban pöffeszkednek, és néha vetnek egy kis koncot a szegényeknek; De csak akkor, ha úgy tartja kedvük. Sokan még azt a keveset is elszedik a kiszolgáltatott helyzetű embertársaiktól, amijük van. Lelkiismeret-furdalás nélkül használják mások munkájának gyümölcsét. Elveszik, ami­re szükségük van, és a legcsekélyebb mértékben sem érdekli őket az alkotó, az életüket gazdagító sorsa. Természetesnek tartják, hogy vannak, akik önzetlenül felajánlják szolgálataikat a köznek.

Politikusaink a jelenlegi önző, mohó és agresszív viselkedésünket gazdasági-, történelmi- és politikai szükségszerűségnek tüntetik fel. Ez a kényszer azonban csak a fejünkben létezik. Ez a nézet azért vált általánossá, mert a gondolatainkkal létrehoztuk. A népek, civilizációk sorsa ugyanúgy rajtuk múlik, mint az egyén sorsa. A sors nem végzet. Sors az, ami megtörtént! A legtöbb baj elkerülhető, kellő időben cselkedve. A karmikus büntetésen kívül a ránk váró rossz elhárítható. Amennyiben képesek vagyunk legyőzni a körülmények gátját, máris más vágányra tereltük a sorsunkat. Sorsunk nincs meghatározva. Végzetünket az akaratgyengeség, a bátortalanság, a nemtörődömség, a hitetlenség okozza. Semmilyen külső erő nem kényszerít bennünket arra, hogy a jelenlegi életünket éljük. Azt tesszük az életünkkel, amit akarunk. Ennek ellenére a legtöbb ember semmit sem kezd vele. Az „élet folyójában úszva” sodortatja magát az árral.

Ez a kishitűség eredményezte a jelenlegi állapotot. Az egyes emberek akaratgyengesége, bátortalansága ugyanis összeadódik, és életképtelen, a bajokból kivergődni képtelen társadalmat eredményez. Ilyen hozzáállással nem tudunk úrrá leni a nehézségeken, a korábbi tetteink által előállt kedvezőtlen körülményeken. Emiatt teljes sebességgel rohanunk a vesztünkbe, úgy tűnik, hogy pusz­tulásunk elkerülhetetlen. A természeti csapások fokozódása, a terrorcselekmények végtelen áradata láttán mind többen emlegetik a világ vége elérkezését. A Bibliára hivatkoznak, melyben már két­ezer évvel ezelőtt megjósolták az emberiség pusztulását. Ez azonban nem végzet, hanem csak tendencia. János evangélista, Jézus és a próféták csupán azt írták le, hogy miként fogunk cselekedni, és ennek alapján mi vár ránk. Látomásuk a legvalószínűbb jövőből származik. Ez a jövő azonban elkerülhető. Még mindig megfordíthatnánk civilizációnk „szekérrúdját”. Most csak a szakadék szélén tántorgunk, de még nem zuha­nunk a mélybe.

A hopi indiánok legendája sze­rint az első világot az embe­riség gonosz viselkedése miatt elpusz­tította egy mindent felfaló tűz, amely felülről és alulról jött. A második világ akkor ért véget, amikor a Föld gömbje letért ten­gelyéről, és mindent beborított a jég. A harmadik világ egy min­dent elsöprő áradásban ért vé­get. A mai világ a negyedik. Sor­sa attól függ, hogy lakói a Te­remtő tervei szerint visel­ked­nek-e. A ránk váró megsemmi­sü­lés­nek tehát nincsenek karmikus okai. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, Isten nem akarja a pusztulásunkat. Minden bűnünk ellenére nem áll szándékában eltörölni ezt a világot. Isten csak a mennyei erők védelmét szüntette meg felettünk, és teret engedett a romlásunkra törekvő erőknek. Sajnos mi ehhez minden segítséget megadunk nekik. Isten segítő kezét nem fogadtuk el, a Sátánnal viszont annál szívesebben szövetkezünk. Szinte kapva kapunk minden alkalmon, amivel teljes romlásba dönthetjük magunkat. Pedig a sátáni tevékenység ugyanúgy nem látható, mint Isten segítő angyalai. Ennek ellenére az ördöggel szívesen cimborálunk. Nem állunk ellen egyetlen kísértésének sem. Sekélyes ösztöneinknek engedelmeskedve egyre nagyobb lépésekkel haladunk előre a pokolba vezető úton.

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

Korunk embere nem tart igényt a több ezer éves tudományra, elveti az elődeink által elért eredményeket. Ezen ne csodálkozzunk, mert mi a száz évvel ezelőtti tudományos sikereinkre sem tartottunk igényt. Semmelweis Ignác már a XIX. század közepén felhívta az orvostársadalom figyelmét a kézmosás fontosságára. Ennek ellenére kórházi orvosaink manapság sem tartják fontosnak a gyakori kézmosást. Ezért egyik betegről a másikra viszik át a fertőzést. Így ma már minden kórház valóságos fertő. Aki oda bekerül, az nagy valószínűséggel betegen kerül ki onnan, ha egyáltalán élve kijut. Royal Rymond Rife csíraölő módszerével megszabadulhatnánk ugyan az összes fertőző betegségtől, de az orvoslobbi és a gyógyszermaffia likvidálta ezt az eljárást az alkotójával együtt. A gyakori kézmosást pedig kényelmetlennek tartják az orvosok. Ilyen körülmények a kórházi betegek hullanak, mint ősszel a legyek. Sokak szerint nem baj, hadd pusztuljanak. Azok után, amit csináltunk, ahogy viselkedtünk, ezt érdemeljük.

 

„Doktor úr, mosson kezet, mielőtt hozzám ér!” Ha egy ilyen mondat a kórházi ágyon abszurdnak is tűnhet, a felszólítás életmentő lehet. A betegekkel foglalkozók ugyanis három kézmosásból körülbelül kettőt elspórolnak. Nagy nemzetközi vizsgálatok igazolják, hogy a nők gyakrabban mosnak kezet, mint a férfiak, és ebben a „műfajban” az ápolónők jobban teljesítenek, mint az orvosok. Magyarországon évente mintegy 50 ezer beteg a slamposság miatt kórházi fertőzést szenved el. Egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban. 2012-ben már több mint ezren haltak bele az enyhébb esetekben csak hasmenéssel, súlyosabb esetben vastagbélgyulladással járó kórba.

Egyelőre nincs válasz rá, hogy miért pont most okoz robbanásszerűen kórházi járványokat ez a baktérium. Az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában (Proceedings of the Natio­nal Academy of Sciences, PNAS) publikált eredmények egyértelműen igazolták, hogy egyetlen úgynevezett szuperterjesztő – például a kórházi osztályok között gyakran mozgó radiológus vagy fizikoterapeuta, aki elmulasztja megmosni a kezét –, olyan mértékben terjesztheti a fertőzéseket, mintha az összes kórházi dolgozó 23 százaléka mulasztaná el a rendszeres kézmosást.

Az érintő, a simogató, a tapintó, a bátorítást nyújtó kézen is több millió apró fertőző lény nyüzsög. Az átlagos beteg testének minden négyzetcentiméterén tízmillió húgyúti, légúti, seb-, illetve véráramfertőzést okozó baktérium él. Az ép bőrről naponta egymillió sejt ürül, amelyek az ágyra, az ágyneműre, a beteg által használt eszközökre kerülnek, onnan meg azokra, akik kontaktusba kerülnek velük. Az ápolónők és a beteggel közvetlenül érintkező orvosok kezén az ágynemű érintése, a beteg megfordítása után száz és ezer kórokozót találhatnak. Az intenzív osztályokon dolgozó nővérek több mint negyede hordozott gennykeltő baktériumot, és ha elspórolja a kézmosást, viszi azt tovább a következő gondozottjára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fejlett országokban a betegek 5-10 százaléka fertőződik meg a kórházi tartózkodás során, míg a fejlődő országokban ez az arány meghaladhatja a 25 százalékot is. Az európai adatok azt mutatják, hogy 4,5 millió fertőzésből 37 ezer végződik halállal, további 110 ezer esetben pedig hozzájárul a beteg halálához. Egy két évvel ezelőtti ÁNTSZ-felmérés szerint Magyarországon évente mintegy 90 ezer ember kapott a kórházakban olyan fertőzést, amelyek mintegy fele alapos kézmosással elkerülhető lett volna. Mindez nem csak a meghosszabbodott kezelési idő, illetve a kórokozók ellenálló képességének fokozódása miatt okoz sok bajt.

A járulékos költségek is hatalmas terhet róhatnak az egészségügyi intézményre. Az elővigyázatlanságnak ugyanis nagy ára lehet: egyetlen MRSA (kórházi multirezisztens baktériummal fertőzött) beteg kezelésének költsége több millió forint. Az egészségügyi ellátás során kialakuló fertőzések világszerte a betegbiztonság egyik legégetőbb kérdését jelentik. A kézfertőtlenítési szabályok sulykolására évek óta óriási kampányok zajlanak világszerte, a kórházi kezelések során szerzett fertőzések vezető oka mégis a kézmosás hiánya maradt. Nálunk is.

„Orvost szinte soha nem láttam kezet mosni. Az ápolónő is leginkább a vérvétel előtt szokásos bőrfertőtlenítő spray-t fújta csak a kezére, mielőtt hozzám ért” – meséli közvetlen tapasztalatait a súlyos autoimmun diagnózissal élő, alig harmincéves nő, akit az elmúlt hónapokban több hazai kórház intenzív osztályán is ápoltak. Arra a kérdésre, hogy mennyire zavarta, egyáltalán zavarta-e ez a helyzet, egyértelmű igennel válaszol. „Miután az életben maradásom záloga volt, hogy ne kapjak semmilyen újabb fertőzést, a legszívesebben rákérdeztem volna: doktor úr, mosott kezet, mielőtt hozzám ért? De nem tettem meg. Egyszer sem. Féltem a fertőzéstől, de attól még jobban, hogy megsértem, magamra haragítom az orvost, és akkor nehezebb lesz.”

Az intenzív osztályokon, a sürgősségi ellátó helyeken a szükséges kézfertőtlenítések csupán 40-60 százaléka történik meg – mondta lapunknak dr. Lám Judit, a Semmelweis Egyetem Közszolgálati Kar Egészségügyi Menedzserképző Központjának oktatója. A WHO és az egyéb nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlása szerint a beteg érintése, valamennyi szúrás (vérvétel, infúzió), sebellátás előtt, a páciens kezelését követően, illetve közvetlen környezetének, például az ágyneműjének vagy egyéb tárgyainak érintése, vagy váladékaival való találkozás után kezet kellene mosni. Ezt az ajánlást az ellátók Magyarországon is ismerik, a gyakorlatban mégsem lehet elérni, hogy a beteggel kapcsolatba kerülők mindig kezet mossanak, amikor kellene. Gyakran a feltételek hiányoznak – a betegágy, vizsgálóhely közvetlen közelében lévő vízcsap, szappan, vagy a zsebben hordható, az ágy végére függeszthető alkoholos fertőtlenítős flakon. Ha pedig ezek meg is vannak, akkor az idő kevés.

Az intenzív osztályokon a nővérnek egyetlen műszak alatt jó néhányszor kell ágyat rendezni. Háromszor-négyszer injekciót, tablettát osztani, infúziós szereléket bekötni, naponta többször is vérnyomást, pulzust, testhőmérsékletet mérni, ezen felül szükség szerint cserélni a katéteres zacskót, ágytálazni, s ki tudja még mi mindent tenni a beteg körül. Ha csak az említetteket vesszük számba, már akkor is összejön műszakonként legalább 300-400 kézmosás. Ha ezt valaki szabályosan szeretné végezni a hagyományos szappanos, vizes kézmosáshoz 40-60 másodpercre, alkoholos bedörzsöléshez pedig 30 másodpercre lenne alkalmanként szüksége. Nemzetközi mérés szerint az egészségügyi dolgozók, ha mosnak is kezet, tíz másodpercnél többet nem szánnak rá.

Lám Judit szerint a kézmosás elhanyagolásnak az is oka, hogy ennek nincs közvetlen, azonnal észlelhető következménye. Ha a mosatlan kézzel át is kerül az egyik betegről a másikra a kórházi fertőzés, és az a beteg állapotának romlását, netán halálát okozza, utóbb nem lehet bizonyíthatóan visszavezetni ezt a kézmosás elhagyására. De nincs olyan közgazdasági mérés sem, amely egyértelműen megmutatná, mennyit takaríthat meg a kórház a kézmosási szabályok betartásával. A leg­ele­settebb betegeket kezelő osztályokon (intenzív, sürgősségi, koraszülött részlegeken) végeztek olyan méréseket, amelyek megmutatták, hogyan változik a kórházi fertőzések aránya a kézmosások gyakoriságával. Ott, ahol például 48 százalékról legalább 66 százalékra javították a kézmosások gyakoriságát, a kórházi fertőzések addigi 17 százalékos aránya 10 százalék alá csökkent.

Danó Anna – Népszabadság, 2013. augusztus 3. (4. oldal) 

 

A szappannál és a klóros víznél (hipós víz) van már egy hatékonyabb fertőtlenítő szer is, a klór-dioxid. Ez a zöldessárga, vízben oldódó gáz pillanatok elpusztítja a mikrobákat, de az embernek és a nagyobb állatoknak nem árt. A rezisztens baktériumokat is nagy hatásfokkal pusztítja. Mivel a klór-dioxid a baktérium életéhez elengedhetetlenül aminosavat, a ciszteint támadja meg, így nem tudnak kialakulni újabb szuperbaktériumot. Az ivóvíz fertőtlenítésére is különösen alkalmas. Egy 2005-ben született magyar találmány a klór-dioxid olcsó nagyüzemű előállítását is lehetővé teszi. Ennek ellenére kórházaink ezt a fertőtlenítő eljárást sem alkalmazzák. A Noszticzius Zoltán és mun­katársai által kidolgozott nagy tisztaságú, szennyezőanyagoktól mentes klór-dioxid-oldat ismertetése itt található: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/vilagszenzacio-a-magyar-fertotlenito/ Idő­köz­ben a nagyüzemi gyártás is beindult. A klór-dioxid legegyszerűbben gyógyszertárakban szerezhető be. 

[

A hajas fejbőrön számos kórokozó képes megtelepedni és fertőzést okozni. Egyes becslések szerint minden második embernek problémát okoz a korpás fejbőr, melynek megjelenése télen intenzívebb, mint nyáron. A száraz korpát gomba, a zsíros korpát baktérium okozza. A már szinte népbetegségnek számító legelterjedtebb és legkellemetlenebb zsíros korpafertőzést a gyorsan szaporodó és nagyon ellenálló Corina bacterium váltja ki. Nemcsak bőrgondot okozhat, hanem a homlok feletti hajritkulás, kopaszodás okozója is lehet férfiaknál és nőknél egyaránt. A zsíros korpafertőzés akkor alakul ki, ha a baktérium elszaporodásához kedvezőek a feltételek a fejbőrön. Hajlamosabb a fertőzés kialakulására a zsírosabb típusú bőr, mert a baktérium elsődleges tápanyaga a hajtüszőkben felgyülemlő faggyú. A fejbőr fertőzése a baktériumot hordozó tárgyakkal való érintkezéskor jön létre. A leggyakoribb fertőzést közvetítő eszköz a fésű, de a fodrászati eszközök is jelentős számban tehetők felelőssé a lakosság körében terjedő fertőzésekben.

A baktérium először a faggyúmirigy kivezető nyílásánál telepszik meg, a mirigy által termelt faggyút lebontja, oxidálja, megavasítja. Ettől lesz erős zsírszaga a fejbőrnek még haj mosás után is. A zsíros közegben ragadós bevonatot képeznek a baktériumok a tüszők belső falán, a faggyúmirigyet túlműködésre késztetik, mert a bőrfelszínt és a hajat ápoló zsírréteget felélik. A tüszőkben történő élősködés először a fejbőr fokozott zsírosodását indítja el. Amikor a baktériumok a fejbőrt is felülfertőzik viszkető bőrpír jön létre, melyet megkaparva sárga, ragacsos hurkává gyúrható kaparék marad a köröm alatt. Akinél erős a fertőzés, vagy állandó fertőzésnek van kitéve, hajhullás, hajritkulás is felléphet. Mivel a tüszők telítődnek zsírral és baktériumokkal, elzárják a tápanyagok felszívódásának lehetőségét a kapilláris erek felől, ezért a hajhagymák zsírt szívnak magukba táplálék helyett, melynek következtében elvékonyodnak vagy kihullhatnak. A hajhagymákat körülvevő zsírburok következtében a hagymák szétmállanak már a fejbőrben, és a szálak kicsúsznak a tüszőből fésülködés közben.

Az erősebb hajhullást hajmosásnál veszünk észre, mert ilyenkor a mechanikai terhelés jóval nagyobb. Amikor a tüszőből az utolsó hajszál is kicsúszik, az üres tüsző baktérium-teleppel telítődik, így nincs lehetőség újabb hajszál képződésére, vagyis megindul a kopaszodás. A tüszőkben képződő zsír lebontásánál oxidációs folyamat indul el, melynél folyamatosan párolog a víz és oxigént von el a bőrből. A fejbőr vízhiányos lesz, ezáltal csökken a védekezőképessége, melynek pikkelysömör lehet az eredménye. A zsíros korpát kizárólag kioldani lehet a tüszőkből, leoldani a fejbőrről és a hajról. A samponos hajmosás nem elég, hiszen a sampon nem jut le a tüsző mélyére és általában nincs markáns baktériumölő hatása sem.

A bőr fontos szervünk, időt igényel a regenerálódása, viszont gyorsan reagál, ha időben megkapja azt, amire szüksége van. Célszerű figyelni az apró jelzésekre is! Kezdeti stádiumban csak a fejbőr húzódik, a haj a töveknél csapzott képet ad. Később a csapzott kinézet mellé megjelenik a hajszag. Kezelés hiányában tovább rosszabbodik a helyzet, a fejbőr szarurétege megvastagodik, a hajzat csapzott zsírszagot áraszt. Megjelennek a felrepedt hámdarabkák. Előrehaladott fertőzésnél a fejbőr és a hajzat is faggyúsan, mattan zsíros, a hajszálak könnyen kicsúsznak mosáskor. Feltétlen szükséges ilyenkor a szakszerű beavatkozás, mert ebben az esetben már a hajhagymák zsírburokkal körülvéve fulladoznak, ami a gyors elhalásukhoz vezet.

A Hair Nice Intenzív Hajterápia komplex csomagjában lévő Hair Nice sampon és intenzív fejbőrápoló krém segítenek a zsíros korpafertőzés kezelésben és megelőzésében egyaránt. Gyulladás gátló, bakteriális fertőzések elleni természetes hatóanyagokkal a fejbőr zsírosodása is mérséklődik, elpusztulnak a zsíros korpafertőzést okozó baktériumok. A Hair Nice – fejbőrápoló krém – Hajkence mélyen behatol a bőr alatti szövetekbe, eltávolítja a szennyeződéseket a hajhagymák környékéről is, fertőtleníti a tüszőket. A növényi hatóanyagok magas ásványanyag tartalmának köszönhetően a hajhagymákat feltáplálja, serkenti működésüket, a haj gyorsabban növekszik. A mátrixsejtekre való hatás következtében számtalan új hajszál is termelődik.

Az Intenzív Hajterápia alkalmazása mellett az alapvető tisztasági szabályokat is célszerű betartani a visszafertőzés megakadályozására. A fejbőr és a haj megbetegedései két úton jöhetnek létre. A szervezetben lezajló „üzemzavar” – immungyengeség, vitamin- és ásványanyaghiányok, energiahiány, kórokozók – következményeként vagy külső behatások miatt. Általában mindkét ok jelen van. A rendszeresen végzett hajszűrővizsgálat, a célzott Corina baktérium szűrés, a szervezet aktuális állapotát felderítő szűrés – műszeres mérés – segítenek a panaszok kezelésében és a megelőzésben is egyaránt. Ez a vizsgálat és szűrés leghatékonyabban a Nice Holisztikus Hajgyógyászatnál végeztethető el. Tel: 06-30-754-5417. Honlap: http://www.nicehajgyogyaszat.hu Külföldiek is igénybe vehetik a vizsgálatot, Ha nem tudnak Budapestre utazni, az is elég, ha levélben elküldenek egy hajtincset, amelyen számítógépes módszerrel állapotfelmérést végeznek. Ennek a alapján személyre szabott külső és belső terápiás javaslatot készítenek. A hajhagymák gyógyításához szüksége sampon és krém a webáruházukban megrendelhető. Cím: http://webshop.nicehajgyogyaszat.hu/ Az átvétel módjai és költségei itt találhatók meg: http://webshop.nicehajgyogyaszat.hu/szallitasi-informaciok

Zöld Újság, 2015. november (36-37. oldalak)

[

A szervezet méregtelenítésének igen hatékony és olcsó módja a rizsterápia. Ez a távol-kelet országokban általánosan alkalmazott tisztító eljárás eltávolítja a toxikus anyagokat az ízületekből, és megszünteti a húgyúti-, illetve ivarszervi betegségeket, a kismedencei- s egyéb gyulladásokat. Ezen túlmenően javítja az anyagcsere-folyamatokat, és elősegíti a testsúly normalizálódását. Csökkenti a vizenyőt, és javítja a vese és máj működését. A terápiához csupán 4 db csavaros tetejű 0,5 literes befőttesüvegre van szükség. Előző nap folyó víz alatt mossunk meg 2-3 evőkanálnyi barna rizst, és tegyük az első üvegbe. Hideg csapvízzel teleöntve fedjük le, és rakjuk hűvös helyre. Másnap vegyük elő a 2-es számú üveget, és ugyanúgy töltsük meg barna rizzsel, és rakjuk az első mellé. Utána öntsük le az 1-es számú üvegről az áztató vizet, a rizst öblítsük át, öntsük fel friss vízzel, és lefedve tegyük vissza a helyére. Harmadnap állítsuk melléjük a 3-as számú üveget a fenti módon megtöltve, és frissítsük fel az 1-es és 2-es számú üvegek áztató vizét. Negyedik nap tegyük a sor végére a 4-es számú üveget barna rizzsel megtöltve, és most már az előző három üveg áztató vizét frissítsük fel.

Ötödik nap reggel fogjuk az 1-es számú üveget, és szűrőkanálba öntve mossuk át a benne levő rizst. Kevés vízben, só nélkül főzzünk belőle kását, és éhgyomorra fogyasszuk el. Az üvegbe tegyünk friss barna rizst, és vízzel felöntve rakjuk a többi mellé. Végül cseréljük le a másik három üveg áztató vizét. Ezt csináljuk legalább 40 napon keresztül. Ügyeljünk arra, hogy ne cseréljük össze az üvegeket. Az újonnan áztatott rizst mindig a jobb oldalra, a sor végére rakjuk. Nagyon fontos, hogy a rizs minden üvegben 4 napig ázzon. A rizskása elfogyasztása után délelőtt már semmit se együnk, és ezt követően is csak sószegény ételeket fogyaszthatunk. 4 órán keresztül inni sem szabad. A terápia vége felé vizeletünk zavarossá és nyálkássá válik, ami a tisztulás jele. A rizs kiszívja a kötőszövetekből a lerakódásokat, kitisztítja az ízületeket és a húgyúti szerveket. Ezáltal visszanyerjük rugalmasságunkat, mozgékonyságunkat, és javul a vese méregkiválasztó tevékenysége. Sokan a cellulitiszt is ezzel kezelik. A rizskúra időtartama nincs korlátozva. Krónikus betegségek esetén akár hónapokig folytatható. Bélférgek esetén az áztatott rizst nyersen célszerű elfogyasztani. Így kiűzhetjük az élősködőket a szervezetünkből.

[

A jóléti társadalmakban mind több embert fenyeget az elhízás veszélye. Ennek oka a túlevés. Sokan unalomból esznek, míg mások lelki csalódá­sa­i­kat próbálják az evés örömével kompenzálni. Mire észbe kapnak már több kiló súlyfelesleg rakódott rá­juk. Ekkor elkeseredetten próbálnak a zsírpárnáktól megszabadulni. Ez azonban nehezen megy. A hely­te­len fogyókúra és a kitartás hiánya miatt ezek a próbál­kozások többnyire jojó effektusba torkollnak. Ennek során több zsír rakódik rájuk, mint amennyit korábban nagy keserves leadtak. Ekkor sokan zsírleszíváshoz fo­lyamodnak, ami sokba kerül, és a kanül bejutta­tá­sához szükséges vágatok (bőrfelnyitás) nehezen gyó­gyulnak. A bőrfelszínen gyakran bevérzések, vagy vér­aláfutások alakulnak ki. A néhány centiméter hosszú sebek elfertőződhetnek, és megduzzadhatnak. A duz­za­natok akár hónapokig fennmaradhatnak, emiatt fáslizásra van szükség. Sikeres gyógyulás esetén is hegek maradnak vissza a hasfalon. Eddig világszerte több mil­lió emberen végezték el ezt a műtétet, és a páciensek gyakran elégedetlenek voltak az eredménnyel. Leg­gyakoribb panasz, hogy nagymérvű zsírleszívás esetén a kinyúlt bőr nem képes alkalmazkodni a hirtelen tér­fogatváltozáshoz, és lógni fog.

Ezért mind többen veszik igénybe az alakformázás modernebb módját, az ultrahangos zsírbon­tást. Ennek kozmetikusok által használt változata nem hoz tartós eredményt, mert csak kiüríti a zsírsejteket, amelyek késő újra megduzzadnak. A zsírsejtek csak kavitációs eljárással tüntethetők el végleg. Ez az intenzívebb ultrahangos kezelés szétrepeszti a zsírsejtek falát. Az ily módon kifolyt zsírt és elhalt zsírsejteket a nyirokéráramlás egy hét alatt eltávolítja a szervezetből. A fogyás és méregtelenítés folyamatát bőséges folyadékfogyasztással, nyirokmasszázzsal és egy kis testmozgással gyorsíthatjuk fel. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy olyan helyekről is eltávolítható a felesleges zsír, ahol semmilyen fogyókúra nem képes eltávolítani a súlyfelesleget. Például sok nő szenved a „lovaglónadrág” effektustól. Ez a nem éppen esztétikus zsírtöbblet a combon képződik, és szinte eltávolíthatatlan. Intenzív fogyókúra esetén csak azt érjük el, hogy lebomlik az izomzat a karjainkról, lábainkról, megereszkednek a mellek, megnyúlik az arcbőr, és csontsoványak leszünk, mire ez a zsírfelesleg csökkenni kezd.

Ettől a fajta zsírtöbblettől csak zsírsejtlebontással lehet egészségromlás és koplalás nélkül megszabadulni. Ezeken a területeken lehet leghatékonyabban alkalmazni: kar, has, csípő, fenék, hát és comb. (Az arc, a toka és a nyak kezelésére, valamint a szív környékén és a melleknél nem használható.) A maximális kezelési idő alkalmanként 45 perc, ami 2-3 testtáj (2×23 perc vagy 3×15 perc) kezelését teszi lehetővé. Az ultrahangos zsírbontó készülék igen eredményes a narancsbőr eltávolításában is. A narancsbőr egy idő után nagyon sok nő életét keseríti meg. A különböző kenőcsök nem elég hatásosak, és meglehetősen költségesek. Az ultrahangos kezelés azonban néhány hét után maradéktalanul eltüntetik ezt a bőrhibát, és feszessé teszi a bőrt. A karokon és a combokon bőrfeszítésre is alkalmas.    

Sajnos ez a fajta kezelés sem olcsó. A végleges eredményhez egytucatnyi kezelés szükséges, ami igencsak leapasztja a pénztárcánkat. A különböző klinikák által használt kavitációs zsírlebontó készülék azonban már magánszemélyek számára is elérhető. A Forever Slim kavitációs zsírbontó készülék nem olcsó, de ha többen összeállnak, akkor költség megosztódik, és elviselhető szintre csökken. Használata is kényelmesebb, mert nem kell eljárkálnunk a kezelésekre, és nem kell idegenek előtt levetkőznünk. (Akár tévénézés közben is alkalmazhatjuk.) A 40.000 Hz-es ultrahangrezgések főleg az úszógumi eltüntetésében hatékonyak. Egy kúra után legalább egy ruhaméret-csökkenés érhető el. (Egy kúra 10-15 kezelést jelent testtájanként.) Használatához nélkülözhetetlen az ultrahang gél (Forever Slim gél) használata. Az ultrahangsugárzó fejet ne mozgassuk túl gyorsan, mert a zsírsejtek roncsolásához időre van szükség. (A hatásfok akkor megfelelő, ha a kezelt felületen enyhe melegedést és bizsergést érzünk. Apró, tűszúráshoz hasonló, csípő, kellemetlen érzés esetén a beállított intenzitás túl erős. Ez esetben az intenzitást állítsuk alacsonyabbra.) Az ultrahangos, kavitációs zsírbontásnak nincs mellékhatása, így a problémás terület (a szokásos módon, heti 1 alkalommal) egészen addig kezelhető, míg el nem érjük a kívánt eredményt.

A készülék hatékonyságát az ISO 13485 MEDICAL Class gyártói minősítés garantálja. Ingyenesen tesztelhető, és 1 év garancia jár hozzá. Használatát részletes, magyar nyelvű használati útmutató, és ingyenes orvosi szaktanácsadás segíti. Ára: 142 900 Ft. (Ez 10-15 kezelés, vagyis egy kúra ára.) Ezt követően kölcsön adhatjuk barátainknak, ismerőseinknek, akik már ingyen fogják használni, és nagyon hálásak lesznek érte. Csupán gélt kell hozzá vásárolniuk. A készüléket ingyen házhoz szállítják. Honlap: http://babaindex.hu/kupon/ultrahangos-zsirbonto Az Árgép honlapon több forgalmazót is találunk: http://www.argep.hu/trend/ULTR/Ultrahangos-zsirbonto.html Használtan olcsóbban is beszerezhetjük. (Sokan eladják, mert a kívánt hatás elérése után már nincs rá szükségük. Az elpusztított zsírsejtek nem fejlődnek újra.) A készülék néhány gombnyomással beállítható, használatához semmiféle szakképesítésre nincs szükség. A kezelést a használati útmutató alapján bárki könnyen elvégezheti. Az 500 milliliteres Forever Slim ultrahangos gél ára: 580 Ft. Itt rendelhetjük meg: http://www.argep.hu/main.aspx?suche=ultrahang%20g%C3%A9l 

 

Környezetvédelem

 

Az Ezotéria kiteljesedésének I. kötetében döbbenetes kép tárult elénk a világtengerek szennyezéséről, az ökomaffia áldatlan tevékenységéről. Sajnos a helyzet azóta sem javult. A Csendes-óceán közepén úszó országnyi méretű szemétsziget még nagyobb lett, és már komolyan fenyegeti a tengeri halak és madarak életét. A híradások szerint az albatroszok több ízben is öngyújtóval és kupakokkal etették tévedésből fiókáikat, akik ezt nem élték túl. A Németországban, az Északi-tengernél január végén partra vetődött ámbráscetek gyomra sem épp állati eledellel volt tele. Miután az állatok mindegyike elpusztult, a 13 ámbráscetet felboncolták az állat­orvo­sok, és döbbenettel tapasztalták, hogy a cetek gyomra műanyag hulladékok tömegét tartalmazta. Volt a cetek hasában 13 méteres halászháló, 70 centiméteres mű­anyagdarab, amely valaha egy autó borítását szolgál­ta és számtalan műanyag doboz darabja, valamint PET palac­kok aprócska részletei.[149]

A Schleswig-Holstein tartomány környezetvédelmi minisztere szerint a felboncolt állatokban talált rettene­tes mennyiségű műanyag szemét is jelzi, hogy mi az eredménye a szinte műanyagból álló világunknak. „Az állatok a kárvallottai a mi világunknak és szenvednek a szemetünktől. Teli lesz a gyomruk a hulladékokkal, és ettől haldokolnak.” – mondta Nicola Hodgins, a bálnák és delfinek védelmére létrehozott alapítvány, a Whale and Dolphin Conservation munkatársa. Míg a nagyobb hulladékok azonnali problémát okozva elzárhatják a bél­csatornájukat, addig a kisebb darabkák számos króni­kus betegség kialakulásáért felelősek a cetek világában – tet­te hozzá.

Sajnos, ez nem az első eset, amikor cetek gyomrából ilyen mennyiségben tártak fel műanyag hulladékokat. 2011-ben szintén egy ámbráscet teteme sodródott partra a görög Míkonosz-szigeten. Az állat gyomra rettenetesen tömött volt, a boncolásnál kiderült, hogy a hasában 100 műanyag zacskó és számtalan műanyagdarab rekedt meg. Hasonló példákra bárhol akadhatunk. Nemrégiben egy fotós a Midway-szigeteken fotózott le egy albatroszfészket, amelyben a fiókáknak már csak a tetemei maradtak. Az albatrosz szülők tévedésből a tengeren úszó zacskódarabokkal, kupakokkal, öngyújtóval és más hulladékokkal etették fiókáikat, amelyek az alultápláltság miatt elpusztultak. Forrás: http://www.greenfo.hu 

[

Hasonló kárt okoz az élővilágban egy új keletű szokásunk a lufieregetés. Mindenki számára ismerős je­lenet: iskolai ballagás, esküvő, születésnapi buli, sport­esemény, fesztivál, vagy valamilyen felvonulás végén az ünneplő tömeg héliummal töltött léggömböket ereget a magasba. (Amerikában az egyetemek futballsta­dion­jában szurkoló nézők minden egyes mérkőzés során 15 ezer lufit engednek a levegőbe.) A léggömbök zsinór­jára gyakran kis cédulát kötnek, hogy aki meg­találja, küldje vissza, vagy valamilyen módon jelezze, hol talált rá. Ezekből a visszajelzésekből kiderült, hogy a sztra­toszférába eregetett lufik sokszor több száz kilométert is megtesznek. Egy tudományos felmérés szerint ezek alig 12 százaléka robban apró darabokra, 81 százalékuk a hélium kiszivárgása miatt egészben ereszkedik a föld felszínére. A visszahulló léggömböket aztán évekig so­dorja a szél, míg végül az állatok gyom­rában végzik. A madarak és különféle szárazföldi és vízi állatok ugyan­is ezeket a léggömbmaradványokat élelemnek tekintik, és megeszik.

Amerikai kutatók fürjek, teknősök és harcsák emésztőrendszerében is találtak lufitöredéket. Az albatrosz és viharmadár is előszeretettel fogyasztja ezeket a műanyagokat, ami növekedésük lelassulásához, és végső soron a pusztulásukhoz vezet. A gázlómadarak is gyakran válnak áldozatává a felelőtlen örömujjongásainknak. Egy fehér gólya pl. egy gumiszalag lenyeléséből eredő bélelzáródásba pusztult bele. Az is gyakran előfordul, hogy a lufizsinór rátekeredik az állatok nyakára, és megfojtja őket. (Nagy-Britanniában egy hároméves csikót fojtott meg egy földre hullott léggömbzsinór.) Korunk celebek által uralt felszínes világa egyre nagyobb terhet ró a környezetre. Évről évre rohamosan nő a szertelenül szórakozó, tetteinek következményeivel mit sem törődő tömegek által okozott kár. Önkéntesek 2016-ban 53 százalékkal több lufimaradványt találtak a brit partok mentén, mint egy évvel korábban.

A töltőgáz-felhasználás is meredeken emelkedik. Egy Nobel-díjas fizikus, Robert Richardson szerint, ha ez így megy tovább, 25-30 éven belül elfogy földünk héliumtartaléka. Ez pedig nagy baj lenne, mert a hélium fontos ipari nyersanyag, számtalan modern technológia alkalmazhatatlanná válik nélküle. (Hélium nélkül nem működnek az MRI-készülékek szupravezető mágnesei. A svájci CERN kutatóközpont is leállna, mert a Nagy Hadronütköztető mágneseinek –271°C-on tartásához 130 tonna héliumra van szükség.) Jelenleg évi 167 millió köbméter héliumot használunk fel, és ennek 8 százaléka végzi léggömbökben, száll el a világűrbe. Ez az érték most még nem sok, de évről évre 50 százalékkal nő. Kör­nyezetünk kímélése érdeké­ben ezt a folyamatot minél előbb le kellene állítani, és a tömegrendezvényeken fellé­pő katarzist más módon kel­lene levezetni.

[

Antal Z. László szocioló­gus szerint kényelmesen él­tünk; megvettük, ami meg­tetszett; eldobtuk, ami feleslegessé vált; lecseréltük, ami divatjamúlt lett. Feleslegesen égettünk és folyattunk; tisztítatla­nul beleengedtük a víz­be, földbe, levegőbe. Eltéko­zoltuk, kizsigerel­tük, meg­mér­geztük, tönkretettük, fel­él­tük, kipusztítottuk. A gyer­me­keinket sem próbáltuk rá­venni arra, hogy ők mond­ja­nak le róla, vagy mérsékle­te­sen hasz­nál­­ják. Zár­ják el, kapcsolják ki, óvják, gon­dozzák. Utólag már nem tehetjük, mert gyer­mekeink így szocia­li­zá­lód­tak. Megle­hető­sen fur­csán néz­­nének ránk, ha olyan dol­gokra biz­tatnánk őket, amit mi sem tet­tünk meg. Be­le­neveltük őket a pa­zarló kul­túrába. El­fogadtuk a modern világ csá­bításait, mert olyan ma­gá­tól értetődőnek, olcsó­nak és ké­nyelmesnek tűnt. Most hogy elér­tünk egy veszélyes szin­tet, és az ég­haj­latváltozás je­lei egyre erő­sebben üzennek nekünk, mind többen döbben­nek rá, hogy: te jó ég, mit cselekedtünk? Egy tönkretett világot hagy­tunk az utódaink­ra.

[

Mostanában mind gyakrab­ban szembesülünk a klíma­összeomlás egyik letagad­ha­tatlan következményével, az évszakok egymásba mosó­dá­sával. A tavasz elmaradását nemcsak a romantikus szerel­mespárok sajnálják, a mező­gazdaságban is súlyos káro­kat okoz. A méhek téli pihe­nő utáni megerősödéséhez, egy új generáció kifejlődé­sé­hez három hétre van szük­ség. Ha hirtelen átesünk a télből a nyárba, a méhcsa­lá­dok nem tudnak felkészülni a virágpor gyűjtésére. Már pe­dig nagy szükség lenne rá, mivel a nagy melegben minden gyümölcsfa egyszerre kezd virágozni. A gyenge termés miatt nem csak a méz ára fog jelentősen emelkedni. Sokkal nagyobb kárt okoz a mezőgazdaságban, hogy méhek hiányában nincs ami megporozza a gyümölcsfákat, így azok nem tudnak termőre fordulni. Hiába kímélte meg őket a tavaszi fagy elmaradása, hiába vannak tele virággal, ha nem tudnak megtermékenyülni. Emiatt kétharmaddal is csökkenhet az éves gyümölcstermés, ami súlyos ellátási gondokat okoz. A megfizethetetlen gyümölcsárak miatt tömeges vitaminhiány sújtja az emberiséget, ami több éven ismétlődve az emberiség kipusztulásához vezet. Einstein egyszer azt jósolta, hogy ha a méhek eltűnnek a Föld színéről, az emberi faj csupán négy évvel éli túl a pusztulásukat.

[

A jövőkutatók szerint a klímaösszeomlás következtében háborúba torkolló véres harcok fognak kitörni a szomszédos népek között a még élhető területek megszerzése érdekében. Úgy tűnik, hogy az élettérküzdelem már el is kezdődött. 2017 márciusában Kenyában 379 pásztort vettek őrizetbe egy brit gazda megölését követően. A kenyai hatóságok előző nap megtalálták a brit állampolgárságú Tristan Voorspuy állattenyésztő holttestét a kenyai fővárostól, Nairobitól 190 kilométerre északra fekvő Laikipia kerületében. Az állattenyésztőt saját földjén lőtték agyon, miközben a támadói által korábban felgyújtott kunyhóit szemlélte meg. Az országot az idei évben sújtó súlyos aszály következtében olyan mértékű víz- és legelőhiány lépett fel, hogy egyes állattenyésztők újabb földek után kutatva mások területeire hajtják állataikat és lerohanják a farmokat. Az éhes állatállományuk számára legelőt kereső nomád állattenyésztők támadásainak célpontjai gyakran a külterjes állattenyésztésre fenntartott telepek. Kenya korábban nemzeti katasztrófának nyilvánította a 47 megyéjéből legalább 23-at érintő idei aszályt. Február elején Kenya északi, aszály sújtotta területének lakói elmondták, hogy legalább 11-en vesztették életüket, amikor feldühödött és felfegyverkezett állattenyésztők nekirontottak a közeli tanyáknak és rezervátumoknak, valamint felgyújtottak egy turistaszállót.

[

A környezetvédelmi törekvések utolérték az űrrepülést is. Palugyai István Lehet zöld az űrrepülés? címmel foglalta össze ezeket a törekvéseket a Népszabadság 2013. szeptember 29-i számában:

 

Az űrhajózás tulajdonképpen elég piszkos ügy. Az orosz Szojuz rakéták felbocsátása például 80 tonna elégetett kerozinnal szennyezi a légkört, és erre jelenleg évente mintegy tucatnyi alkalommal kerül sor. A keletkező káros égéstermékek listáját az üvegházhatása miatt elhíresült szén-dioxid, a súlyosan mérgező szén-monoxid, a többféle nitrogén-oxid és a szénhidrogén is súlyosbítja. Az amerikai űrsiklók 135 startot számlált története során a szilárd hajtóanyagú rakéták indításonként 230 tonna sósavat engedtek az atmoszférába, ez a savas esők egyik legfontosabb tényezője. Még szennyezőbbek az orosz Proton rakéták, amelyek a nemzetközi űrállomás készleteinek elszállításában segédkeznek. A hajtóanyag ez esetben a hidrazin nevű nitrogénvegyület, melynek elégetésekor am­mónia keletkezik. A hidrazin már tiszta formájában is súlyosan mérgező, maró hatású és feltehetőleg rákkeltő. Nem véletlen, hogy a rakéták felbocsátásakor az orosz űrrepülőtereken gázmaszkokat rendszeresítettek.

A NASA is élen jár a levegőszennyezésben. Az amerikai űrsiklóknak ahhoz, hogy 9 perc alatt 28 ezer kilométer/órás sebességet érjenek el, amivel Föld körüli pályára katapultálják magukat, elképesztő energiamennyiséget kellett felhasználniuk. Az űrrepülőgépek két oldalán rögzített, szilárd hajtóanyaggal töltött tartályok tolóerejét 3 millió kiló alumíniumrészecske és alumínium-perklorát elégetése biztosította. Ehhez jött még az űrsikló három fő hajtóművében az út során elégetett jó két­millió liter folyékony hidrogén és oxigén. A startnál még 2000 tonnát nyomó űreszköz tömege a landolásnál alig több mint száztonnásra csökkent – a különbség zöme a fellövéskor szükséges gyorsulás idején fogyott el. Ennek a járműnek a levegőszennyezését már csak a költsége múlta felül. Az űrrepülőgép egyetlen felszállása 400 millió dollárba került.

Környezetvédelem és űrutazás – e fogalmak mégis mindeddig összeférhetetlenek voltak, ám mostanában többen is szeretnének ezen változtatni. A NASA űrtechnológiai programjának vezetője, Michael Gazarik egy 56 millió dolláros projekt keretében arra készül, hogy három éven belül fellőjék az első „zöldhajtóanyaggal” működő űrrakétát.

Ez a pénzösszeg csak a töredéke annak, amit mostanáig egy-egy hagyományos rakéta fejlesztésére költöttek. Az Ariane–6 csupán első tanulmányaira az Európai Űrügynökség az elkövetkező években több mint 150 millió eurót kíván költeni. Ezt a rakétát szilárd hajtóanyagokkal tervezik, ami környezetbarátnak vajmi kevéssé nevezhető. Az üzemanyag egy erősen reakcióképes klórvegyület lesz, ennek elégetésekor nemcsak víz és szén-dioxid keletkezik, hanem klórozott szénhidrogének sora, márpedig a sztratoszférában maradva ezek súlyosan károsítják a Föld ózonrétegét, legalábbis ezt állítja Darin Toohey, a Coloradói Egyetem kutatója az Astrophy sics című folyóiratban megjelent cikkében.

 – Ez mostanában még nem is lenne nagy gond – teszi hozzá, – ám ha 30 évig várunk és beindul az űrturizmus is, már más lesz a helyzet. Pedig már ma is léteznek alternatívák. Az indianai Purdue Egyetem mérnökei például kifejlesztettek egy szilárd tüzelőanyagot, amely csupán jégből és 80 milliomod milliméternyi részecskékből álló alumíniumporból tevődik össze. Ez utóbbi a begyújtásnál hidrogénre és oxigénre hasítja a vizet, így a meglehetősen robbanóképes elegy az égésnél csupán vizet és alumínium-oxidot termel. Az első próbához a kutatók egy 3 méter hosszú rakétát készítettek, melyet 400 méter magasra lőttek fel.

– A kerozin helyettesítésére is van jelölt: az autósok által néhol már használt biodízel – állítja a PM magazinban Steve Harrington, a Flometrics nevű kaliforniai vállalat alapítója. Ez a cég már 2009-ben bebizonyította, hogy repcéből és szójából gyártott üzemanyaggal töltött rakéták is kilőhetők hat kilométer magasra, ami sokkal jobb eredmény volt a vártnál. A biodízel azonban elégésekor ugyanolyan végtermékeket produkál, mint a kerozin – azaz mindenekelőtt szén-dioxidot és vízgőzt.

A problémák gyökere a rakétameghajtás alapelve: a gyorsulás létrehozásához a tömeg egy részét nagy sebességgel hátrafelé „kidobják”. A startnál azonban még a teljes, tehát a később eltávozó anyagokkal növelt tömeget kell a levegőbe emelni és felgyorsítani, ez pedig további hajtóanyagot kíván. A repülés első néhány másodperce és kilométere a legnehezebb. Az űrsiklóknak például ahhoz, hogy 12 kilométerre emelkedjenek és 1,3-szeres hangsebességet (óránként 1600 kilométert) érjenek el, a teljes útra felhalmozott üzemanyag több mint egyharmadát kellett felhasználniuk. Az amerikai magánűrhajót, a Space-ShipTwot, amelyik a tervek szerint föld körüli útra befizetett űrturistákkal még az idén levegőbe emelkedik, egy teherszállító repülőgép viszi fel 15 kilométer magasba, s az űrhajó csak ott indítja be rakétahajtóműveit, és startol a világűr felé.

Ez a megoldás ugyan energiát takarít meg, de a környezet szempontjából tisztának messze nem mondható. A SpaceShipTwo ugyanis mesterséges kaucsukot éget el nitrogénoxid jelenlétében, ami szintén nem nevezhető áldásnak a légkör számára. A magasságot és a sebességet elméletileg környezetbarát módon is el lehet érni. Az amerikai James Powell fizikus „csillagvillamosnak” nevezte kissé fantasztikusnak tűnő tervét. Kollégájával, Gordon Danbyvel 1968-ban vetette papírra a szupravezető mágneses lebegésű „űrvillamos” elvét. (A két szakembert tartják a szupravezető mágneseket alkalmazó lebegő gyorsvasút felfedezőinek. Danby emellett az MRI kifejlesztésében is úttörő szerepet játszott.) Egy ezer kilométer hosszú légmentes csövet tervezett, melyben óránként ezer kilométeres sebességgel egy lebegő kapszulát mozgatna.

A műholdak kilövéséhez a csövet egy 3-7 ezer méteres hegyre vezetnék, a csúcs közelében a rakéta elhagyná a csövet, és továbbrepülne az űr felé. Powell szerint a teherszállító változat kiépítéséhez mintegy 20 milliárd dollárra lenne szükség, az emberes változat 60 milliárdba kerülne, és húsz évig tartana a megépítése. A hagyományos rakéták alapvető hátrányait még egy módon lehetne kiküszöbölni: lézerrel. Senki sem írja elő ugyanis, hogy azt az energiát, amelynek révén a rakéták részecskéket lövellnek hátrafelé, a fedélzeten kell előállítani. Leik Myrabo, a New York állambeli Rensselaer Polytechnic Institute munkatársa több mint három évtizede próbálkozik azzal, hogy ezt az energiát infravörös lézerrel kívülről hozza létre. A lézersugarat egy tölcsérszerű alkalmatosság segítségével ide-oda cikáztatnák, amíg a fény a Nap felületének ötszörösét elérő hőmérsékletre melegedne. A forróvá váló levegő ezután robbanásszerűen kitágulna, és ez az energia lökné előre a járművet. Tenyérnyi, 50 grammnál nem nehezebb űrhajókkal mindez már egész jól működik. Myrabo már 140 tesztrepülésen van túl, az eddigi legsikeresebb 12,7 másodpercig tartott, és 72 méteres magasságot ért el.

 A technika egy emberöltőn belül olyan szintre jut – jósolja Myrabo –, hogy az ilyen elven működő űrhajók gyakorlati valósággá válnak. Sajnos az amerikai mérnöknek mostanáig nem sikerült nagyobb űreszközöket lézerrel felgyorsítani. Hosszabb távolságoknál ugyanis gondok lépnek fel: minél magasabbra ér a fény hajtotta űrhajó, annál vékonyabb az atmoszféra, vagyis az űreszköznek levegőt is magával kell vinnie, ami a lézer által kiváltott robbanáshoz szükséges. Ráadásul a lézersugár ereje a táv növelésével gyengül, ami egy idő után már nem elég a rakéta továbblökéséhez. Ezt a problémát csak egy sokkal erősebb lézersugár tudná megoldani, ilyet azonban megújuló energiával egyelőre nem lehet előállítani. Egy lézerrel hajtott nagy űrhajóhoz akkora teljesítmény kellene, amit jelenleg csak egy atomerőmű tud produkálni, márpedig ez nem a legjobb start a zöldűrrepülés felé.

Tudósaink tehát már kezdenek ráébredni, hogy zsákutcában tipródnak. Ennek ellenére továbbra is ágyúgolyóként kívánják kilőni rakétáikat a világűrbe. Aztán vagy eléri a szökési sebességet, vagy nem. Ha nem visszapottyan a földre, vagy elég a légtérben. A gravitáció semlegesítése, a tetszőleges sebességgel történő fellebegtetés nem érdekli őket. Akkor sem, ha az ehhez szükséges energia ingyen van, és a kémiai hajtóművel ellentétben a legcsekélyebb mértékben sem szennyezi a levegőt. A földönkívüli civilizációk közel féltucatnyi antigravitációs hajtómű ötletét, sőt tervrajzát adták át nekünk, de senkinek sem kell. Pedig ezeknek az ötleteknek a megvalósítása már néhány ezer dollárból megoldható lenne. De akkor sem kell nekik. Inkább gyártják tovább a több millió dollárba kerülő egyszer használatos rakétáikat. Nem hiszik el, hogy az űrbe való kijutás egyszerűen és olcsón is megoldható. Kipróbálni sem hajlandóak ezeket az ötleteket. 

Nálunk sem jobb a helyzet. Nekünk ugyan nincs űriparunk, de az ezotéria területén több száz ötlet, találmány vár gyártásra. Ezek többsége csak minimális befektetést igényel. Az ezoterikus találmányok többsége nem vaskohó vagy atomerőmű, melynek megépítéséhez milliárdokra van szükség. A legtöbb ötlet minimális összegből, pár hónap alatt kivitelezhető, de senki sem vállalkozik rá. Most már a pénzhiány sem lehet akadálya a fejlesztésnek, gyártásnak. Újabban uniós pénzek garmada érkezik hozzánk. A magyar kormány is egyre intenzívebben támogatja a kisvállalkozókat, mégsem hajlandó senki sem foglalkozni ezzel a témakörrel. Még soha nem volt ekkora pénzbőség ebben az országban, mint most.

Világunk gyászos helyzetét látva a külföldi multimilliomosok is belenyúltak a zsebükbe. 2017 decemberében bejelentették, hogy a Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fogtak össze a globális felmelegedés ellen, és egymilliárd dollárt fektetnek be a tiszta energiába. Bill Gates közleménye szerint a csoport egymilliárd dollárt akar befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez. A csoport tagjai között van:

Ø   Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke,

Ø   Jeff Bezos, az Amazon alapító elnöke,

Ø   Soros György befektető,

Ø   A brit Richard Branson, a Virgin alapítója,

Ø   A szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg,

Ø   Jack Ma, a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója.

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot a zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot érintenek majd. „Nyitottak vagyunk mindenre, ami lehetővé teszi az olcsó és tiszta energia előállítását” – írta közleményében Bill Gates. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem zárják ki az ezoterikus megoldásokat, az ingyenenergia hasznosítását sem.

Pénzt tehát világszerte rengeteg van erre a célra, csak az nincs, aki csinálja. Németországban a kockázati tőke is ontaná a pénzt a parakutatásokba, illetve ontaná, de nincs kinek. Ennek ellenére senki sem mozdul, senki nem csinál semmit. A mások által „lerágott csontot” rágják tovább újabb és újabb vállalkozásokkal. A kommersz termékek telített piacán „gyilkolják” egymást, majd a végén tönkremennek. Az ipari forradalom kezdetén élt feltalálókkal szemben korunk vállalkozóiba semmi fantázia sem szorult. Úgy látszik a Sátán jó munkát végzett, amikor földi helytartóin keresztül elhitette velünk, hogy az ezotéria csalás, szélhámosság.

Legtöbbet a tudósaink, kutatóink tudnának tenni ezen a téren, de ők sem nem mozdulnak. Az ezotéria ugyanis tiltott kutatási terület. Emiatt féltik az egzisztenciájukat: „Nekem el kell tartanom a családomat, iskoláztatnom kell a gyerekeimet. Szükségem van az állásomra, a jövedelmemre.” Ez érthető, senki sem akar az utcára kerülni. Ezen a helyzeten csak a tudomány irányítói, neves képviselői tudnának változtatni. Az akadémikusok azonban „homokba dugják a fejüket”, és hallani sem akarnak az ezotériáról. Pedig rajtunk már csak ez az üldözött, kiátkozott tudomány segíthet. Életünk minden területén olyan nagy a baj, hogy paradigmaváltásra van szükség. Hagyományos módszerekkel gondjaink nem számolhatók fel. Ugrásszerű változtatásokra van szükség ahhoz, hogy ebből a kátyúból kikerüljünk. Ha ezt nem tesszük meg, elpusztul a világunk.

Először a természet pusztul el, aztán vele együtt mi is. Ezt a tudósok is sejtik, de nem tesznek ellene semmit. Így azok teszik sírba a világot, akiknek meg kellene menteni. Ebben a helyzetben csak egy lehetőségünk van a kitörésre, a civil kezdeményezés. Azoknak kell áttörni ezt a gátat, akiket nem köt a hivatali béklyó, akik nem ágyazódtak be a tudományos élet hierarchiájába. Jobb híján magánszemélyeknek kell kezükbe venni ezt az ügyet, és ha másért nem, a várható haszon reményében kifejleszteni azokat az eszközöket, készülékeket, berendezéseket, amelyek elindítják ezt a folyamatot. Ezt látva talán a tudós társadalom észbe kap, és csatlakozik a kezdeményezéshez. Ha ez belátható időn belül bekövetkezik, akkor talán még nem lesz késő megmenteni a természetet, és elkerülni a tragédiát.

[

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 53 országra kiterjedő kutatásából kiderült, hogy 2010-ben a légszennyezettség miatt több mint 600 ezer korai halálozás történt Európában, ami 1600 milliárd dolláros gazdasági veszteséget okozott. Ez az összeg körülbelül az Európai Unió 2013-as GDP-jének az egytizede. Évente az európai lakosok 90 százaléka van kitéve a WHO irányelveinél magasabb levegőszennyeződésnek. Ez felelős mintegy 482 ezer halálesetért, amelyek légzőszervi, keringési és szívbetegségek (tüdőrák, stroke) miatt következtek be 2012-ben. Ugyanebben az évben 117 200-ra tehető a belső terek légszennyezettsége miatti korai halálozás. (A gázlánggal, szénfűtéssel járó égéstermék is tartalmaz rákkeltő összetevőket.) Magyarországon 17 642 ember halt meg a rossz levegő miatt. Ha mellétesszük, hogy a 64 milliós Franciaországban 17 ezernél kevesebb, Spanyolországban pedig 14 ezer az elhunytak száma, még aggasztóbb ez a szám. A hozzánk hasonló méretű országok zömében jóval kevesebb a haláleset.

A halálozások és a megbetegedések 40 859 millió dolláros (11 ezer milliárd forintos) gazdasági veszteséget jelentettek Magyarországnak, ami a bruttó hazai termék 19 százaléka volt. (2005-ben még több mint 21 ezer halál kötődött a rossz levegőhöz, a légszennyezés okozta gazdasági költség a GDP 23,6 százalékára rúgott.) Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika igazgatója szerint a légszennyezés okozta betegségekért elsősorban a szálló pornak nevezett 10 mikrométernél kisebb részecskék felelősek. Főleg a nehézipari szennyezés és a közlekedés miatt nő a levegőben a koncentrációjuk, és légzőszervi tüneteket, többek között a légutak szűkületével járó krónikus tüdőbetegséget (COPD) okozhatnak. Magyarországon 500-600 ezer COPD-s beteg lehet, bár ebben a dohányosok is benne vannak.

Hosszú távon különösen veszélyesek a főként olaj és benzin égése során keletkező 2,5 mikrométernél kisebb, PM 2,5 rákkeltő részecskék, amelyek kis méretük miatt a tüdőn át a véráramba is bejutnak. Magyarország 14 legnagyobb városában 2005 és 2010 között átlagosan 49 napon volt a PM10 koncentrációja magasabb a napi egészségügyi határértéknél (50 mikrogramm/m³). Kevésbé meglepő, hogy 15-20%-kal magasabb a halálozás a szennyezett levegőjű városokban, mint a tiszta levegőjű vidéken. Egyre többen kerékpároznak vagy futnak Budapesten és a nagyvárosokban, de felmerül a kérdés: mennyire egészséges ez a szmogban? Összességében jobban járnak azzal, hogy sportolnak – mondta a professzor. Bár egy biciklis átmenetileg több koszt szív be, a rendszeres testmozgás miatt javul a vérkeringés, csökken a vér alvadási értéke, így a trombózis és az infarktus esélye is. Persze érdemes elkerülni a nagyobb gépjárműforgalmat.

[

Nietzsche: „Ha azt veszed észre, hogy arra mész, amerre a többiek, fordulj vissza!”

Manapság mást sem tapasztalunk a világban, mint az emberi ostobaság végtelen megnyilvánulásait. A politikusok sorra hozzák a tájékozatlanságukból eredő irracionális döntéseket, a befektetők pedig két kézzel szórják ki a pénzüket az ablakon. Magyarországon szintén ez a helyzet. Amióta nálunk is kapitalizmus van, mindenki vállalkozni akar. Akinek van néhány millió forint tőkéje, be akarja fektetni, hogy még több pénze legyen. Ez nem baj, mert mint tudjuk, ebben a gazdasági rendszerben a tőke mozgatja a gazdaságot. A gond csak az, hogy nem nézik meg, hogy mibe fektetik a pénzüket. A legtöbben nyitnak egy újabb butikot. A 86 374-et az országban. Aztán néhány hónap múlva tönkremennek, és elúszik a pénzük. Azzal ugyanis nem törődnek, hogy az eddig megnyitott butikok is tengődnek, a csőd szélén tántorognak. Senkinek sem kellenek az ócska szövetből, baltás szabók, kétbalkezes varrónők által összetákolt vacak rongyok méregdrágán, amikor ennek az árnak a tizedéért sokkal különbet kapnak.

A bálás butikok (pl. Háda) kamionszámra hozzák be Angliából a divatos holmikat, és kilóra árulják. Kitűnő angol szövetből készült, profi angol szabók által készített öltönyöket, kabátokat vásárolhatunk tőlük néhány száz forintért. Nem véletlen, hogy ma már a milliomos feleségek is a turkálókban vásárolnak. Nem azért, mert sajnálják a pénzüket költeni, hanem mert itt divatos holmikat szerezhetnek. A turkálókban nemcsak használt holmik kaphatók. A nyugati áruházak kiárusítás után megmaradt ruhakészletüket kamionra rakják, egy tételben eladják az eredeti ár töredékéért. A raktározási költség ugyanis olyan magas, hogy nem éri meg eltenni a következő szezonra. A divat is változhat egy év alatt, és akkor a nyakukon marad az egész készlet. Így inkább túladnak rajta, ha kell ingyen is. Ezt teszik a legdrágább londoni áruházak is (pl. Harrods, Selfridges). Ezekért a ruhákért a londoni nők, férfiak százezreket fizetnek, mi pedig megvásárolhatjuk kilóra, pár száz forintért. Ilyen körülmények között egyre kevesebben járnak a hazai butikokba vásárolni.

Más vállalkozók nyitnak egy újabb cipőboltot, ahol ócska, lábszagú gumitutyikat árulnak, méregdrágán. Az általuk edzőcipőnek nevezett lábbelik árában 80% a márkajelzés, és csak 20% a fröccsöntött gumitalp s műanyag felsőrész. A vevők azonban nem tolakodnak ezekért a néhány nap alatt befülledő és fertelmes lábszagot árasztó tornacipőkért. Ezért pár hónap után ez a vállalkozás is becsődöl. A gátlástalan vállalkozók beállnak azoknak a szélhámosoknak a sorába, akik különféle csodaszereket (hajnövesztő, fogyasztószer, narancsbőr elleni krém) kínálnak a hiszékeny embereknek. A hitelesség érdekében barátokat, családtagokat vesznek rá, hogy blogbejegyzésekben agyba főbe dicsérjék a teljesen hatástalan termékeket. A nyomaték kedvéért képekkel is illusztrálják a szemen szedett hazugságaikat. Az Internetről begyűjtött karcsú nők fotóját domború tükörrel vagy Photoshop programmal kövérítik, és egymás mellé teszik azzal a megjegyzéssel, hogy ilyen volt, és két hét után ilyen lett.

Jellemző az is, hogy ennek a hatástalan kotyvaléknak az árát több tízezer forintban állapítják meg, majd áthúzzák ezt az árat, és aláírják, hogy most akciósan feleennyiért kapható. Figyelmeztetésként odaírják, hogy ez az akció csak a mai napon érvényes. A „csak a mai napon” felhívás azonban másnap, harmadnap is olvasható. A dörzsöltebb kereskedők még egy felpörgetett számlálót is raknak a weblapjukra, amely azt jelzi, hogy országszerte percenként vásárolják a terméküket. A lépre csalt szerencsétlen balekok hamar rájönnek, hogy az egekig magasztalt elixír semmit sem használ. A pénzüket azonban nem tudják visszakövetelni, mert a forgalmazó nem adja meg a se a címét, se a telefonszámát. Ha fel is tüntetnek egy kamu címet, ott nem találhatók, az oda címzett levelek megválaszolatlanok maradnak.

Persze nem mindenki szélhámos. A legtöbben becsületes úton szeretnének jövedelmező tevékenységet folytatni. Beszűkült agyú hazai vállalkozóinknak azonban csak olyan befektetési lehetőségek jutnak eszükbe, ahol már telített a piac. Pedig számtalan olyan termék létezik, amellyel „kaszálhatnának”. Csak egy kicsit körül kellene nézni. Az ezotéria szinte szűz területnek számít, senki sem akar ebbe a szakmába befektetni. Az ezotéria ugyanis a közfelfogás szerint kuruzslás, szélhámosság. Való igaz. Sok szélhámos tevékenykedik ezen a szakterületen. Kihasználják az emberek tájékozatlanságát, ezotériában való járatlanságát. Ezért jól megszedik magukat. Pénzt azonban nem csak becstelen módon lehet szerezni ezen a téren. Ha leküzdenék az olvasás iránti ellenszenvüket, és beleásnák magukat az ezotéria szakirodalmába, akkor rájönnének, hogy már most is számtalan olyan termék létezik, amelyeket már csak gyártani kell. Nincs szükség kutatásra, fejlesztésre, mert annyira egyszerű, hogy csak fel kell szerszámozni, és indulhat a tömeggyártás. Az igény pedig akkora ezekre a termékekre, hogy szinte kielégíthetetlen.

Csupán egy példát felhozva, jelenleg senkit sem érdekel a lemniszkáta alakú csővezeték.[150] Pedig ennek alkalmazásával a destrukturált csapvíz molekulaszerkezete ismét szabályossá tehető. A strukturált víz fogyasztása mind a növényekre, mind az állatokra, mind az emberekre gyógyító, egészségmegőrző hatást gyakorol. Jótékony hatásából egyet kiragadva sok ember a kiszáradás határán áll. Mint tudjuk egészségünk megőrzéséhez naponta 2,5 liter vizet kellene meginnunk. Vannak, akik ennek egytizedét fogyasztják. Jó, ha napi 1-2 pohár vizet isznak. Ők is tisztában vannak vele, hogy ennél jóval többet kellene inniuk, de nem tudnak. Azt mondják, hogy nem kívánják a vizet. Szervezetük ösztönösen irtózik a destrukturált, klórozott csapvíztől. Ezen a helyzeten radikálisan változtat a strukturált víz fogyasztása. A visszajelzések szerint molekulaszerkezetének normalizálása lággyá, selymessé teszi a csapvizet, amitől újra szomjasnak érzik magukat, és elegendő vizet tudnak inni. A strukturált víz fogyasztása nem csak a szervezet folyadékhiányát szünteti meg, hanem fokozza a méregtelenítést, és a tápanyag felszívódását.

A strukturált víz előállításához fejlesztési költségre, gyártás-előkészítésre sincs szükség. Semmi mást nem kell tenni, mint a csőgyártól lemniszkáta alakzatra hajlítva megrendelni a csövet. Aztán máris forgalmazhatják. Beszerelni sem nekik kell, hanem a vízvezeték-szerelőnek.[151] Ha a csőgyár nem hajlandó az izzó, hajlékony csövet a kért formában egymásra hajtogatni, akkor sincs probléma. A lemniszkáta alakzat ugyanis gumi vagy PVC slagból is előállítható. Ezt már csak be kell ásni a földbe, vagy víztorony esetén egy fémtraverzbe hajtogatva a hidroglóbusz alá helyezni. Néhány hónap után már az egészségügyi statisztikában is megmutatkozik a jótékony hatása.

Az ásványvizet fogyasztóknak sem kell lemondaniuk a strukturált víz jótékony hatásáról. Ehhez le kell gyártani egy 1,5 literes üvegpalackot, csavaros fémkupakkal. Erre rá kell hegeszteni egy 5-10 lemniszkátából álló csőszerelvényt, ami a palack tetején helyezkedik el. A kupakot és a negyed col átmérőjű csövet is korrózióálló acélból kell készíteni. A csőszerelvény szélessége ne legyen nagyobb, mint a palack átmérője, különben nem fér el a hűtőszekrény ajtajában. Túl magasra sem célszerű készíteni, mert ez is gátolja a hűtőszekrénybe helyezést. Célszerű még egy gumisapkát is gyártani hozzá. A cső végére húzva ezzel megakadályozhatjuk, hogy a „buborékos” vízből elszálljon a szén-dioxid. A készülék használata nagyon egyszerű. Le kell csavarni róla a csőszerelvényt, beletölteni a műanyag palackban forgalmazott ásványvizet, majd rácsavarni a fémkupakot. Az üvegpalack megdöntésével a lemniszkáta alakú csőszerelvényen átfolyó víz már strukturáltan fog kifolyni az alá helyezett pohárba. A lemniszkáták optimális számát a kifolyó víz lefagyasztásával, és kristályszerkezetének mikroszkóp alatti vizsgálatával lehet megállapítani.

 

Ugyancsak költségmentesen használható lenne ifj. Royal Raymond Rife csíraölő készüléke[152]. A Rife által feltalált módszer nemcsak a rák és a fertőző betegségek gyógyítására képes. Segítségével az összes mikroorganizmus (vírus, baktérium, gomba) elpusztítható. Sőt még az élősdi rovarok is. Semmi mást nem kell tenni, mint megállapítani a kártevő rezonanciafrekvenciáját, és besugározni vele. Percek alatt szétesik, elpusztul. A természetben persze nem lehet minden egyes beteg növényt, rovari kártevőt egyenként besugározni, de erre nincs is szükség. Ez esetben több hektoliternyi vizet kell besugározni ezzel a frekvenciával, és szét kell locsolni a fertőzött területen. Ily módon néhány hét alatt meg lehetne szabadulni pl. a vadgesztenyefákat pusztító aknázómolytól vagy erdőkben rejtőző fertőző kullancsoktól. A parlagfüvet is nyomtalanul kiirthatnánk. A vállalkozónak nem kellene mást tenni, mint a mágneses sugárzást kibocsátó generátor megvétele után rákapcsolni a készüléket a számítógépére. Rátelepíteni a kártevők listáját és rezonanciafrekvenciáját tartalmazó programot, rábökni a kiirtandó csírára vagy kártevőre, és elindítani a besugárzást. Az így előállított vizet aztán hektoliterszámra forgalmazhatná. A csapvíz felmágnesezése olyan kevés áramot igényel, hogy szinte semmibe sem kerül. Az elérhető hasznon pedig összességében végtelen, mert akkora igény van a világban a kártevőmente­sítésre, ami kielégíthetetlen.

Ennek az eljárásnak a segítségével ismét termelésbe lehetne venni azoknak a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyek fokozottan érzékenyek a kártevőkre. Csak egy példát kiragadva ezzel a módszerrel ismét termeszthető lesz a Gros Michel. Ez a banánfajta a jelenleg termesztett Cavendish banánnál sokkal édesebb és ízletesebb volt, de a Fusarim oxisporum gomba megtámadta a gyökerét és keringési rendszerét. Emiatt a növény nem jutott elég vízhez, és elpusztult. Permetezéssel nem tudtak védekezni ellene, mert ez a gomba a talajban terjed, és évtizedekig lappang. A fertőzött talaj mágneses vízzel történő öntözésével azonban ez a mikroba is elpusztítható. Ezt teszik a földönkívüli civilizációk is Beszámolójuk szerint egy 100 méter széles, vetőgépszerű géppel minden tavasszal végigmennek a termőföldeken, és csíramentesítik a talajt. A gép a rotációs kapához hasonló módon fellazítja a földet. Ezt követően a talajrögöket mágnesesen besugározza a munkagép. Az ily módon fertőtlenített földbe vetik el a magot. A mágneses csíramenetesítés annyira hatékony, hogy ezt követően nincs szükség semmilyen permetezésre, növényvédelemre.

Ezt a készüléket az élelmiszeripar is jól használhatná. Segítségével többé nem lenne szükség tartósítószerekre. A futószalagon készülő befőtteket, konzerveket nem pasztörizáló fürdőn vezetnék át, hanem egy mágneses sugarakat kibocsátó alagúton. A minden anyagon áthatoló mágneses sugarak az összes mikroorganizmust megölnék a légmenetesen lezárt üvegekben, fémdobozokban. Ez a fer­tőtlenítés annyira tökéletes, hogy az így kezelt ételek évtizedekig ehetők maradnának. Így a jövőben nem merülne fel a szavatossági idő problémája. Többé semmi nem romlana meg. A gyártónak csak azt kellene feltüntetni a csomagolásán, hogy az élelmiszer meddig tartja meg a beltartalmi értékét. A hűtőházak is átalakulnának. Már nem kellene fagyasztani az élelmiszereket. Elegendő lenne mágneses sugárzásnak alávetni, majd +1 °C-on, oxigénszegény környezetben tartani, hogy ne száradjanak ki, ne oxidálódjanak a zöldségek, gyümölcsök. 

A kínálkozó ötleteknek, beruházási lehetőségeknek se szeri, se száma. Csak nem vesszük észre őket. A túlvilági erők szinte bombáznak bennünket a jobbnál jobb ötletekkel, de mi nem törődünk velük. Nemrég megjelent egy cikk egy inedián növényről:

 

„Valószínűleg maga David Latimer sem gon­dol­ta volna, hogy miután elültetett egy magot 1960 húsvétjának vasárnapján, az abból éledő növény buja, zöld rengeteggé változik, mely érintetlenül, víz és levegő nélkül is képes lesz fennmaradni, sőt, fejlődni évtizedeken át. A ma már idős férfi egyszerű kíváncsiságból vetett el egy magot egy üvegbe. Némi komposztot és vizet is adott hozzá, majd egy napos sarokba helyezte. Csodák csodá­já­ra az abból sarjadt növény most, több mint fél évszázaddal később még mindig növekszik. A férfi 1972-ben öntözte meg utoljára az apró kis életet, ezt leszámítva azonban a különleges szoba­növény teljesen el volt és a mai napig is el van vágva a víztől és a levegőtől. Azt, hogy ma is él és növekedik, annak köszönheti, hogy sajátos, önfenn­tartó ökoszisztémát alakított ki magának a foto­szintézis – többek között a napfény, a lehulló le­ve­lek rothadása – által.”

 

Vajon mi lehet ez az „önfenntartó ökoszisztéma? Azt még egy egyszerű háziasszony is tudja, hogy öntözés nélkül nincs szobanövény. A kaktuszokat is öntözni kell, ha nem is gyakran. Víz, táplálék nélkül nincs élet. Vagy mégis van? Ismerünk olyan embereket, akik évek óta nem esznek, nem isznak, mégis kitűnő egészségnek és erőlétnek örvendenek. Nálunk is található egy fiatalember, aki néha a sajtónak is nyilatkozik. Korában étel-ital nélkül több hétre elzárták, de csalásnak a nyomát sem találták nála. Ez a növény és az inediánok nem a mindenütt jelen levő éterből szintetizálják az önfenntartásukhoz szükséges energiát? (Nem táplálékot, mert az inediánoknak nincs anyagcsere-végtermékük.) Jó lenne tudni, hogyan csinálják ezt. (Megkérdezni nem érdemes őket, mert ők sem tudják.) Hasonló rejtélyre világít rá a következő cikk:

 

„Milyen csodálatos lenne, ha a Valentin-napon, névnapon, szüle­tésnapon vagy más ünnepen kapott rózsa akár évekig díszeleghetne a nappali asztalán. Az álom valóra válhat a luxus virágokat értékesítő Forever vállalatnak köszönhetően. Rózsáik legalább három évig elélnek víz és napfény nélkül. Sőt, ha a mágikus kupolában tároljuk a növényt, akkor akár az idők végezetéig gyönyörködhetünk benne. A harmincféle színben kapható rózsákat átlátszó üveg­tartóban pos­tázzák, de meg kell fizetni az árát. Egyetlen szál kétszáz dollárba (60 ezer forintba), egy csokor akár négyezer dollárba (1,2 millió forintba) is kerülhet.”

 

Vajon mi tartósítja ezeket a rózsákat? Nem művirágról van szó, hanem valódi, élő növényről. Honnan veszi a vizet az életben ma­radáshoz? Miért nem szárad el? Az üvegburában van valami, ami éteri energiával sugározza be? Ezt valószínűleg a feltalálója sem tudja. Érdemes lenne egy kutatást indítani ebben a témában. A tu­dósok szerint az éterrel történő táplálás lehetetlen, mert már Ein­stein is megmondta, hogy éter nincs. Pedig lennie kell, különben ez a ró­zsa nem élne örökké. Ha erre a rejtélyre sikerülne fényt deríte­nünk, soha nem tapasztalt előnyünk származna belőle. Ezzel a konzervá­lási módszerrel nem csak a virágok, hanem a zöldségek, gyümöl­csök is évekig vagy akár évtizedekig eltarthatók lennének. Jelenleg évente több százmillió tonna élelmiszer romlik meg a rak­tárakban és a szupermarketek polcain világszerte. Ha ettől a kártól mentesülne az emberiség, olyan élelmiszerbőség lenne a Földön, ami megszüntetné az éhínséget. Emellett nem kellene többé éretlenül leszedni a gyümölcsöt a fáról, attól tartva, hogy a hosszú raktározás során túlérik, megromlik. A kontinentális éghajlat alatt élők is élvezhetnék az érett banán, ananász, mangó és egyéb trópusi gyümölcsök ízét, mert az éter tartósítaná őket. Sokak szerint ez biztosan varázslat. Nem baj. Akkor varázsoljunk. Az éter segítségével varázsoljuk földi mennyországgá ezt a világot.

 

Mi azonban nem akarunk varázsolni. Tovább tehetetlenkedünk, mert nem kedveljük a forradalmi változásokat. Csak semmi felfordulás, semmi ugrásszerű fejlődés, mert abból baj lehet. A gazdasági növekedés kényszere azonban újabb és újabb fejlesztéseket követel. Gyáraink és fejlesztőmérnökeink ennek az elvárásnak úgy próbálnak eleget tenni, hogy rengeteg felesleges dolgot találnak ki, és próbálnak a gyanútlan vevők nyakába sózni. Ezek egyike az Okos serpenyő. A Bluetooth serpenyő felismeri és leméri, amit beleteszünk. Kiszámolja a kalóriákat, és segít a főzésben. A SmartPans ára „csupán” 209 dollár. Az Okos fogkefe szintén Bluetooth eszköz. A csekély 50 ezer forintért kapható Oral-B Pro 8000 típusú elektromos fogkefe egy appon keresztül utasítgat bennünket, hogyan mossunk fogat. A 79 dollárért árusított Okos villát az okostelefonunkhoz kell csatlakoztatni. Ezt követően azt figyeli, hogy mennyit és milyen gyorsan eszünk. (Egyetlen előnye, hogy ha túl gyorsan eszünk vagy sokat zabálunk, ránk pirít, szigorú figyelmeztetésben részesít bennünket.) A gyártók a hipochonderekre is gondoltak. A 100 dolláros Okos stresszmérő olyan kütyü, amelyet állandóan magunkon kell viselni. Eközben figyeli a légzésünket, és ebből rájön, hogy stresszesek vagyunk. Ha nem vettük volna észre, figyelmeztet minket.

Az Okos tojástartónak a háziasszonyok fognak örülni. Egy okostelefon applikáción keresztül elárulja, hogy hány tojás van otthon, és mikor jár le a szavatosságuk. Szerencsére csak 12 dollárba kerül. Az Okos vizespalack okostelefonunkkal összekötve kiszámolja, hogy mennyit iszunk. A Hidrate Spark ára 55 dollár. Az Okos jógaszőnyeg úgy viselkedik, mintha a személyes jógaedzőnk lenne. Ez a vékony matrac figyeli, hogy jól végezzük-e a gyakorlatokat. Ha nem, ezt jelzi az okoste­lefonukra vagy a tabletünkre. Ezért már mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. A SmartMat ára közel 300 dollár. A „nehéz napokat” könnyíti meg az Okos tampon. Ez a Bluetooth eszköz egy appon keresztül értesít, hogy mikor kell kicserélni a tampont. Az Okos ugrókötél ugrándozás közben beépített LED-ekkel mutatja a fitness adatainkat. A 23 fehér LED fénye még napsütésben is jól látható. Egy kijelzőn megjeleníti az ugrásszámot, az elfogyasztott kalóriát és egyéb fitnesz információt. A SmartRope ára 80 dollár. Mindezekre a koronát az Okos borospalack teszi fel. A 200 dollárba kerülő Kuvée azoknak segít, akik alaposan a pohár fenekére néztek, és a bódultságtól annyira elhomályosult a látásuk, hogy már azt sem látják, mit isznak. Ez a kütyü ugyanis a borospalackra ráhúzva leolvas minden információt az üveg címkéjéről. Azoknak sem kell aggódniuk, akik napokig nem józanodnak ki, mert ez a kupak 30 napig működőképes.

[

A kórházak intenzív osztályain dolgozó nővéreknek egyetlen műszak alatt ágyrendezés, injekció-beadás, tablettaosztás, infúziós szerelék bekötése, vérnyomás-, pulzus-, testhőmérséklet-mérés, katéteres zacskó cserélés, ágytálazás, pelenkázás stb. során műszakonként legalább 400 alkalommal kellene kezet mosni. Ha ezt a nővér, ápoló szabályosan szeretné végezni a hagyományos szappanos, vizes kézmosáshoz kb. 60 másodpercre lenne alkalmanként szüksége. Ez naponta 400 percet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy napi munkaidejéből 6-7 órát kézmosással tölt el. Ez nyilvánvaló képtelenség, mert akkor mikor fog dolgozni. Az orvosoknál is ez a helyzet. Ahhoz, hogy a fertőző baktériumokat, vírusokat ne vigyék át egyik betegről a másikra, állandóan kezet kellene mosniuk. Ez az elővigyázatossági előírás betarthatatlan, szigorú alkalmazása megbénítaná a kórházak és rendelőintézetek munkáját. A munkaköri leírás ugyan szigorúan előírja, hogy:

1. Fertőtlenítsünk kezet a páciens érintése előtt.

2. Fertőtlenítsünk kezet közvetlenül az aszeptikus beavatkozás előtt.

3. Fertőtlenítsünk kezet közvetlenül a váladékkal való szennyeződés lehetősége után (a kesztyű levételét követően).

4. Fertőtlenítsünk kezet miután megérintettük a beteg környezetében levő tárgyakat még akkor is, ha a beteget magát nem érintettük.

A kórházi dolgozók csak ily módon védhetik meg magukat a kórokozóktól, és akadályozhatják meg azok átvitelét a beteg környezetébe. A működési szabályzat azonban arra nem tér ki, hogy ha ezeket az előírásokat szigorúan betartják, akkor mikor fognak gyógyítani. 

Ezt az áldatlan állapoton csak egy módon lehet segíteni: radikális megoldást kell alkalmazni. A fertőző baktériumok, vírusok ellen nem védekezni kell, hanem véglegesen ki kell irtani őket, egyszer s mindenkorra meg kell szabadulni tőlük. Nem antibiotikumokkal, fertőtlenítőszerekkel kell elpusztítani őket, hanem fizikai módszerekkel. A vegyszeres megoldás gyakori, esetenkénti alkalmazást igényel, vagyis betegenként, műveletenként ismételni kell. Egy fizikai jelenség bevetésével viszont az összes fertőző csíra percek alatt elpusztítható. Ez a fizikai jelenség a mágneses sugárzás. Ennek leghatékonyabb alkalmazási módját, a rezonanciafrekvencián történő besugárzást az amerikai ifj. Royal Rymond Rife találta fel. Az általa kifejlesztett sugárgenerátorral nem csak a kórházakba került betegek csíramentesíthetők, hanem a különféle gyógyeszközök is. A felszerelés és a kórházi helyiségek fertőtlenítésének legegyszerűbb módja, hogy a lemosásukhoz használt vízzel el kell nye­let­­ni a különböző frekvenciájú mágneses sugarakat. Ez maradéktalanul elpusztítja a kórházban fellelhető összes vírust és baktériumot. Így néhány hét alatt sterilizálható az összes egészségügyi intézmény.        

 

Kényes témák

 

A császászármetszés spirituális következményei:[153]

Évről évre nő a „császáros” babák száma, és ezzel együtt a vita is fokozódik: életmentő eljárásról van szó, vagy csak divatról? De a legérdekesebb kérdés: spirituális szempontból hogyan kell értelmezni a császármetszést? Milyen karmára utal, ha a kicsi nem a szokásos módon jön a világra? A hagyomány szerint i. e. 100 nyarán a római nemesasszony, Aurelia Cotta egy egész éjjelen át vajúdott, mégsem akart megszületni a gyermeke. Ekkor hívták a bábát, aki ismert egy ősi módszert: az anya hasfalát rnegnyitva közvetlenül a méhből emelte ki az újszülöttet. Így született Julius Caesar, a későbbi nagy hadvezér és államfő, aki egyben névadója lett az eljárásnak. Maga a beszámoló is kimondja, hogy a bába egy ősi, félig-meddig elfelejtett módszert elevenített fel, de nem ő volt a feltaláló. Hiszen már Numa Pompilius, a 600 évvel korábban élt király rendeleteiben szerepel: nehéz szülés esetén az anya hasfalának megvágásával kell világra segíteni a gyermeket. Ebből is látszik, hogy a módszer sokkal régibb, mint Caesar kora, ám csakis akkor alkalmazták, ha az anya vagy a gyermek élete egyértelműen veszélyben forgott.

A császármetszés ellenzőinek pont ez a legnagyobb problémájuk: azt senki sem vonja kétségbe, hogy veszélyhelyzet esetén elkerülhetetlen az életmentő műtét. Ám manapság indokolatlan esetekben is rögtön „császároznak”, ami az orvostudomány lehetőségeivel való visszaélésként is értelmezhető. Vannak, akik a fájdalomtól való félelem miatt döntenek mellette, ami nagy hiba. Hiszen az összes élőlény fájdalommal érkezik a világra. (Állítólag még a rügyfakadás is fáj a növénynek, amit úgy állapítottak meg, hogy ilyenkor zaklatottabb frekvenciájú rezgések mérhetők körülötte.) Az, hogy a mai emberek többsége ennyire retteg a fájdalomtól, oda vezethet, hogy végül már a legkisebb testi megpróbáltatást sem lesznek képesek elviselni. Sőt újabb kutatások szerint az altatva-érzéstelenítve szült anyák gyermekeire is rányomhatja bélyegét, hogy az édesanya nem vállalta a nagy küzdelmet. Az így világra segített gyermek gyakrabban lesz visszahúzódó és konfliktuskerülő.

A császármetszésnek olyan lelki kihatásai is lehetnek a gyermekre nézve, amelyre a legtöbben nem is gondolnak. Ugyanis a baba sokkos állapotba kerül azzal, hogy hirtelen egy késsel betörnek a védett, meleg kis világába. Szervezetében ekkor nagy mennyiségű stresszhormon szabadul fel, és a trauma akár-egy életen át megmaradhat a tudatalattijában, szorongást, félelmet okozva. Gyakori a másik érv, miszerint császármetszésnél a gyermek nem maga dönt saját születése beindulásáról, hanem helyette döntenek. Ezért felnőttként is ódzkodni fog a döntési helyzetektől, kívülről vár majd segítséget. Ráadásul a szülőcsatornán való átkelés katartikus élmény, amelynek során kialakulnak a személyiség olyan vonásai, mint a bátorság, vállalkozó kedv, önbizalom. Sokak szerint azok a gyermekek, akik nem haladtak át ezen a misztikus labirintuson, félénkké válhatnak, gyakrabban küzdenek majd önértékelési zavarokkal.

Felmerül a kérdés: a császármetszés egy elhibázott módszer, amely tönkreteheti a gyermek későbbi életét? A jelek szerint igen, de ezt a nők túlnyomó része nem hajlandó tudomásul venni. Korunk hedonista társadalmában fő cél az élvezetek hajszolása. Ebben a szex főszerepet játszik. Rohamosan nő azoknak a nőknek a száma, akik fontosabbnak tartják szexuális vágyaik maradéktalan kiélését, mint a gyermekvállalást. Bár erről nyíltan nem szoktak beszélni, de tudják, hogy a szülés kitágítja a hüvelyt, és utána már nem tudják úgy élvezni a szexet, mint lánykorukban. Korunk jellegzetes tünete a szenvedésfóbia is elrettenti a nőket a természetes szüléstől. A gát átvágása fájdalmas sebet ejt rajtuk, melynek begyógyulása hetekig tart. Ráadásul ez is gátolja őket a szexuális élet mielőbbi folytatásában. A korunkra jellemző élvhajhász életmód és szenvedésfóbia már nem csak bennünket tesz tönkre, hanem utódainkat is. A világról alkotott meglehetősen beszűkült és földhözragadt nézeteink nem teszik lehetővé, hogy életünkkel kapcsolatba helyes döntéseket hozunk. Nem vagyunk tisztában döntéseink transzcendentális következményeivel. Ezek egyike az asztrológia semmibevétele, ami kihat utódaink életére is. Nem csak a fogamzás optimális idejének meghatározása dönti el gyermekeink sorsát, hanem születésük pontos időpontja is. 

Mivel az aszcendens óránként változik, hacsak egy órával hamarabb születik meg a gyerek, már változik a sorsa. Egészen más lesz egy Skorpió aszcendenssel született gyerek mentalitása, életvitele, mint egy Mérleg aszcendensűé. Emiatt nem tudja teljesíteni karmikus feladatát, nem éri el kitűzött célját az életében. Azok a nők, akik gyermeküket még a fuvallattól is féltik, nem is sejtik, hogy a legnagyobb kárt, ami érhet egy gyereket már elkövették a megszülésekor. Nem engedték, hogy azzá váljon, amivé szeretett volna. Önző anyja egy teljesen más életbe kényszerítette bele, amiből nem tud kilépni. Ezért valószínűleg meg kell ismételni a jelenlegi életét, hogy szembe találja magát azokkal a feladatokkal, nehézségekkel, amelyekből tanulva a hibáit leküzdheti. A világot Isten irányítja. Az életet ő adja, és ő dönti el, hogy kinek, milyen életet kell élnie. Ha mi tudatlanságunknál, tájékozatlanságunknál fogva „beletenyerelünk” az isteni elrendelésbe, magunknak ártunk vele. Min­den család, rokonság, baráti társaság karmikus csoportot alkot, és ha meggátoljuk egymás fejlődését, mindnyájunk fejlődését hátráltatjuk. A megismételt életek nagyban lelassítják a fejlődésünket, és a kozmikus versenyfutásban elősegítik a lemorzsolódásunkat.

 

Fejlődésünk buktatói

 

„Miért játszol hamis pénzzel, amikor Isten megtömte zsebedet színarannyal.”

Civilizációnk fő (sokak szerint egyetlen) mozgatórugója a profithajsza. A nyereség mindenáron való növelése mindent ural a környezetünkben. A profitérdekelt vállalkozóknak, vállalatoknak sem­mi sem szent. A haszon, az extraprofit érdekében készek tönkretenni a természetet, idő előtt kimeríteni a Föld nyersanyagkészletét. Pillanatnyi érdekük szerint cselekednek, a nyereség növelése során senkire és semmire sincsenek tekintettel. Ha a profit nem növekedik magától, akkor kikényszerítik. Ennek világszerte elterjedt módja a tervezett elavulás. Ennek lényege, hogy az ipari termékek egyes alkatrészeit annyira legyengítik, hogy azok a garanciális idő lejárta vagy nem sokkal utána tönkremenjenek. Ezért a vásárló idődről időre kénytelen használati tárgyait lecserélni. Az is előfordul, hogy egy olyan silány, gyorsan kopó alkatrészt építenek be a készülékbe, berendezésbe, melynek cseréje lehetetlen. Olyan helyre rakják, hogy a termék szétroncsolása nélkül nem lehet hozzájutni. A szervizek munkáját is lehetetlenné teszik, mert irreálisan drágán adják az alkatrészeket. A méregdrága alkatrészek és a munkaidő felszámításával olyan sokba kerül a javíttatás, hogy az elromlott iparcikkeket nem érdemes szervizbe vinni. Emiatt a fogyasztók évente több millió tonna elektronikus és egyéb ipari hulladékok dobnak ki, tovább emelve az egyébként is égig érő szeméthegyeket.

Ha a minőségrontás jól hallható, érzékelhető (pl. fejhallgatóknál) akkor a csatlakozó vezetékkel manipulálnak. Ma már olyan vékony kábelt szerelnek a minőségi fejhallgatókba is, hogy elég egy rossz mozdulat, és elszakad. A kapcsolók, csatlakozó dugók, aljzatok lesilányításai is gyakori célpontja a tervezőknek. A rossz érintkezés recsegéssel, torzítással jár, amit a fogyasztó hamar megelégel, és új készülék után néz. A tervezők előszeretettel spórolnak a hálózati vezetékkel is. Itt nem tudnak vékonyabb kábelt alkalmazni, mert az életveszélyes lenne. Ezért a vezeték hosszát kurtítják meg. Régen minden háztartási készülékhez 2,5 méter hosszú hálózati kábel járt. Ez aztán lecsökkent 1,2 méterre. Újabban már csak 0,5 méter hosszú kábelt szerelnek rájuk, mondván, hogy a modern konyhák körbe vannak telepítve konnektorokkal, így ennyi is elég. Akinek nem, az vegyen hozzá egy hosszabbító kábelt, illetve elosztó konnektort. Ez is növeli a villamosipar bevételét.

A tervezett elavulás ötlete nem új. Nicolas Borbon 1690-ben The New Prosperity című művében a tervezett elavulás módszerével akarta kihúzni a világot a gazdasági válságból. Mivel ez a folyamat önmagát gerjeszti, már vadhajtásai is vannak. Miután a gyártók, befektetők pénzéhsége határtalan, idővel elkezdtek olyan ter­mékeket is előállítani, ami­re senkinek semmi szüksé­ge sincs. Nyakra-főre gyárt­ják a semmire sem jó fe­lesleges kacatokat, amelye­ket költséges reklámhad­járattal próbálnak ránk sóz­ni. Törekvésük többnyire sikerrel jár, mert a gazdag nyugati országokban az emberek nem tudnak mit kezdeni a pén­zükkel, a rezsi kifizetése után megmaradó többlet­jö­vedelmüket valamire el kell költeni. Ezért megve­szik azokat az árucikke­ket, amelyekre a saját bevallá­suk szerint sem lenne szük­ségük, de mivel kapható, kipróbálják. Amikor már annyi a felesleges kacat otthon, hogy nem férnek be a lakásukba, kidobják.

Többek között ennek tud­ható be a nyugati or­szá­gok túlfogyasztása. Ame­rikában pl. a nyersanyag- és energiafelhasználás a háromszorosa, míg a levegőszennyezés az ötszöröse a világátlagnak. A szegény afrikai és ázsiai országokkal összehasonlítva pedig tízszeres a különbség. Jelenleg tehát olyan társadalomban élünk, ahol a növekedés nem az egyén szükségleteinek kielégítését szolgálja, hanem csupán öncélú. A korlátlan termelést a korlátlan fogyasztás hivatott igazolni. A gyártók azzal indokolják a felpörgetett termelést, hogy igény van rá, a fogyasztó pedig nem győznek lépést tartani az újabb és újabb termékek áradatával.

Az összeesküvés elméletként számon tartott tervezett elavulás első megnyilvánulása az izzólámpák élettartamának lecsökkentése volt. Száz évvel ezelőtt a gyártóknak nem tetszett, hogy a futószalagon előállított izzólámpák raktáron maradtak, nem fogytak eléggé. Ezért úgy döntöttek, hogy az izzók élettartamát 2500 óráról lecsökkentik 1000-re. Ezt követően a fogyasztás több mint duplájára növekedett. Ezzel együtt a profit is megkétszereződött. Ez a sikeres manipuláció a többi gyártó figyelmét sem kerülte el. Ezután megszűnt az egy életen át használható termékek időszaka. A múlt század elején a nagyanyáink által megvett lábhajtású Singer varrógépet még az unokák is használhatták. A mai villanymotoros varrógépek jó, ha 10 évig bírják, de 5 év után már alapos tisztításra, karbantartásra, a műanyag alkatrészek cseréjére szorulnak.

Gyakori eljárás a minőségi alkatrészek mellőzése is. Már évtizedek óta kaphatók csepptantál kondenzátorok, melyeknek élettartama több évtized. Az áruk sem túl magas. Ennek ellenére a számítógépgyártók még mindig hagyományos elektrolit kondenzátorokat raknak az alaplapokra és a tápegységekbe, mert ezek pár év után kiszáradnak, tönkremennek. Mivel a számítástechnikai iparban semmit sem javítanak, hanem a meghibásodott modult, periférikus egységet lecserélik, így fenntartható a jelenlegi kereslet. Ennél is rafináltabb eljárás a kellékek árának megemelése. Ennek klasszikus példája a vegyszeres fényképezés árkalkulációja. Régebben a filmes fényképezőgépeket nagyon olcsón, önköltségi ár alatt adták. Ezért sokan megvették, és széles néptömegek kezdtek el fényképezni. Ennek ellenére a gyártók nem mentek tönkre, mert a fényképezéshez a filmet és fotó­papírt, valamint a képkészítéshez szükséges előhívó és fixáló vegyszert extraprofittal megterhelve forgalmazták. Így bőven megtérült az olcsó fényképezőgépekből eredő veszteség.

Manapság a nyomtatók gyártói alkalmazzák ezt az árpolitikát. A házilagos nyomtatásra szolgáló tintasugaras printerek már nagyon olcsón beszerezhetők. A festékpatronokat azonban meglehetősen drágán adják hozzá. Így aki rendszeresen nagyobb mennyiséget nyomtat velük, pár év alatt a készülék árának többszörösét fizeti a cégnek. A veszteség itt is hamar megtérül. Az alkatrészek árdrágításának legkirívóbb példája a villanyborotvák tartozékainak árkalkulációja. Aki vesz egy villanyborotvát, annak legalább évente le kell cserélni a kilyukadt szitát, és kétévente a vágókést. Ezt a gyártók is tudják, ezért a csillagokba emelték ezeknek az alkatrészeknek az árát. Pl. a Philips HQ6906 típusú körkéses villanyborotva ára 8000 forint. Az elkopott körkések ára viszont 10 500 forint. Többe kerül, mint a komplett készülék, hálózati zsinórral, tisztító kefével együtt. Természetesen senki sem veszi meg. Ha átlyukad a szita, elhajítja a borotvát, és vesz egy másikat. Ilyen világban élünk. Minden eldobható. Mi is.  

A háztartási készülékek gyártói a motorteljesítménnyel manipulálnak. Oly mértékben lecsökkentik a különféle robotgépek méretét, hogy a bennük levő motor már pár perc után melegedni kezd. Ha az üzemeltető nem állítja le, nem hagyja lehűlni a készüléket, a motor kommutátora beég, zárlatossá válik. A motorcsere meglehetősen költséges, olcsóbb megoldás új készüléket venni. Ugyanez a helyzet a porszívók, a hajszárítók terén. Gyakori meghibásodási ok a túlfejlesztés is. Újabban a varrógépekbe, mosógépekbe, sőt a hűtőszekrényekbe is számítógépet építenek. Ezzel együtt nő a meghibásodás lehetősége, mert a sok alkatrész közül egy biztosan el fog romlani. Arról nem is szólva, hogy rendkívüli módon megnehezül a háztartási készülékek kezelhetősége. Ma már nem csak a számítógépek, hanem a mosógép mellé is informatikust kell állítani, aki bekapcsolja, és a kívánt programra állítja.

A tervezett elavulás nem csak a használati eszközöket, készülékeket teszi idő előtt tönkre, hanem a környezetében is tetemes kárt okozhat. Mostanában szinte kizárólag olyan konnektorokat, fali kapcsolókat lehet kapni, amelyekbe csak be kell dugni a hálózati vezetéket. Régen erős kontaktust biztosító csavaros kötéssel lehetett a kábeleket a szerelvényekhez rögzíteni. Aztán az önköltség csökkentése érdekében valaki kitalálta, hogy a drága csavart és csavaranyát egy jóval olcsóbb laprugóval helyettesíti. Így könnyebben és gyorsabban szerelhetők a konnektorok és kapcsolók. A rugós rögzítés azonban nem képes olyan stabil és időálló érintkezést létrehozni, mint a csavaros kötés. A vezeték idővel korrodálódik, sőt ki is csúszhat a rugós hüvelyből, ezért kontakthiba keletkezik. A rossz érintkezés miatt felmelegszik a szerelvény, és megolvad. A lecsepegő műanyag pedig felgyújtja a környezetét. (Ma már nem porcelánból készítik a kapcsolókat, konnektorokat, mint száz évvel ezelőtt, és nem is bakelitből, mint ötven évvel ezelőtt, hanem gyúlékony, olvadó műanyagból. A bakelit ugyanis nem gyullad meg, hanem hő hatására elszenesedik, de csak préseléssel lehet előállítani, ami drágább, mint a fröccsöntés.)  

Ennél is nagyobb veszélyforrás a részárlat. Néhány évtizeddel ezelőtt elkezdték az épületek rézvezetékét alumíniummal helyettesíteni. Az alumínium ugyanis jóval olcsóbb, mint a réz. Ez nem is lenne olyan nagy baj, mert az alumínium szintén jól vezeti az áramot. Baj akkor keletkezik, amikor vegyesen alkalmazzák. A régi épületekben még rézvezeték van, de ha egy új helyiséget építenek hozzá, vagy egy új kapcsolót, konnektort szerelnek fel, azt már olcsó alumínium vezetékkel szerelik. Aztán a kétféle vezetéket egymásba csavarják, és leszigetelik. Ezzel létrehoztak egy „időzített bombát”. A két fém eltérő kontaktpotenciálja következtében ugyanis az érintkezési felületen egy mini galvánelem alakul ki, ami oxidáció nélkül is részárlatot okoz, ami felgyújtja a berendezési tárgyakat. A falban húzódó kábelek közötti részárlat során nem keletkezik akkora áram, hogy a zárlatvédő biztosíték kioldjon, a keletkező szikra azonban felmelegíti a vezetékeket. Ettől meggyullad a villanyvezeték szigetelése, amitől lángra kap a kábelbehúzásra szolgáló szigetelő cső. Az égés során keletkező füstgáz lerobbantja a kábelcsatornát eltakaró vakolatot, és a parázs ráhullik a függönyre, bútorkárpitra és egyéb éghető anyagokra. Mire észreveszik a tüzet, kiég az egész épület.

Különösen a régi házakat veszélyezteti ez a fajta tűz, ezekben ugyanis a kábeleket védő cső kátránnyal átitatott papírból készült, ami úgy ég, mint a zsír. Ez az alattomos tűzfészek okozza a legtöbb ipari üzem leégését is. Ez a veszélyforrás sokkal több embert érint, mint gondolnánk, mivel nemcsak családi házakba használtak alumínium kábeleket. A kommunizmus négy évtizede alatt a rohamléptekben épített panelházak mindegyikét alumíniumkábellel szerelték. Ezt a lapos kábelt belefektették a panelek erre a célra kialakított résébe, szögbelövővel néhány helyen rögzítették, és már kész is volt a villanyhálózat. Nem kellett vésni a falat, hogy műanyag csöveket fektessenek bele, sőt még bevakolni sem kellett a kábelt. Ráragasztották a tapétát, ami eltakarta.

Manapság mind gyakrabban hallani, hogy több százmillió forint értékű gyárépületek, sportcsarnokok égnek le elektromos zárlat miatt. Ezek többnyire a tervezett elavulás áldozatai. Ezek a károk idővel fokozódni fognak, mert a fiatal szakemberek már egyáltalán nincsenek tisztában ezekkel a veszélyforrásokkal. A mesterük az iskolában valószínűleg megemlítette, hogy az ilyen fajta kontárkodást kerülni kell, de ők nem figyeltek oda. Helyette az okostelefonjuk gombjait nyomogatták a pad alatt. Más szakmákban is hasonló a helyzet. A gyors munkavégzés érdekében a fiatal kőművesek ma már nem áztatják be a falba építendő téglákat. Egy kis maltert kennek a száraz téglákra, majd gyorsan egymásra dobálják őket. A tégla oldalaira sem kerül malter. Mivel itt-ott összeragadnak, addig kitartanak, míg a munkabérüket felveszik.[154] A vakolat sem tartja össze a téglákat, mert a maltert is úgy kenik a téglákra, hogy előtte nem locsolják be vízzel a falakat. Emiatt néhány évtized múlva egy erős szélvihar vagy egy kisebb földrengés romba dönti a házakat, de akkor ők már messze járnak. A vizes áztatásnál jobb megoldás, amikor a vakolandó felületet híg malterrel befröcskölik. Szikkadása után erre a vékony, stabilan kötődött rétegre viszik fel a vastag, elsimított vakolatot. Ezt a kettős vakolási módszert azonban csak kevés kőműves alkalmazza. A gyors pénzszerzési vágy nem kedvez a dupla munkának, és a közéjük ékelődő legalább egynapos száradási időnek. A kőműves szakma kontárjai szerint miért pont ők alkossanak időálló műveket, amikor a pénzükért vásárolt árucikkek is csak rövid ideig tartanak ki.       

Az építőipar alapjaiban nagy reformra szorul. Ez esetben sem fejlesztésre, hanem visszafejlesztésre, a régi tapasztalatok visszahozására lenne szükség. Az épületeket egyben tartó alapanyaggal, a betonnal van baj. A rómaiak már kétezer évvel ezelőtt használtak betont. A római beton jóval tartósabb volt, mint az általunk használt. A sós tengervíznek is ellenállt. Szilárdságára jellemző, hogy Róma legjellegzetesebb épületének, a Pantheonnak a kupolája is ebből a betonból készült, vasszerkezet nélkül. Ennek ellenére 1900 év után is szilárdan áll. A római beton agyag helyett vulkáni hamuból készült. A vulkáni hamu egy philipsit nevű zeolitásványt tartalmaz, amely a sós tengervízzel érintkezve tobermorittá alakul. A tobermorit kristályai nagyfokú szilárdságot kölcsönöznek a római betonnak. Ezek a hosszúkás kristályok nyomás hatására nem törnek, hanem elnyúlnak. Az általunk használt beton is tökéletesebb lenne, ha használnánk az ezoterikus megfigyeléseket. Egy ilyen felfedezés szerint az éterrel dúsított vízzel kevert beton szilárdabb a megszokottnál. Az építőipari szakemberek azonban az ilyen jellegű ismereteket figyelmen kívül hagyják. Hozzájuk csak egy francia találmány, a salakbeton jutott el, melynek következményeit mind a mai napig nyögjük.

A háziasszonyoknak is van okuk bosszúságra. Ezek egyike, hogy mostanában nem lehet kapni használható lepedőt. Régen lenvászonból készítették a lepedőt. A vastag lenfonálból szőtt lepedő szinte páncélként vette körbe az ágyat. Nem gyűrődött, és nem kopott. Évtizedekig lehetett használni. Éppen ez volt a baj vele. Miután sokáig kitartott, nem vásárolták eléggé. Ezért a textilüzemek átálltak a pamutból szőtt lepedők gyártására. A jóval vékonyabb pamutlepedő már nem bírta úgy a gyűrődést, és néhány év után elrongyolódott. A textilgyárak azonban még nagyobb forgalmat akartak lebonyolítani, ezért a pamutlepedőket is lesilányították. Ezt a pamutfonál vékonyításával, és ritkább szövéssel érték el. Ennek eredményeként nálunk is megjelentek a Pakisztánban gyártott lepedők, amelyek olyan vékonyak, hogy szinte át lehet látni rajtuk. Ágyra terítésekor a vékony, tüllszerű anyag repked a levegőben. Csak hosszas húzogatás után lehet az ágyra igazítani, és már 10 perc használat után egy csomóba összegyűrődik. Ennél is nagyobb baj, hogy nem lehet tisztítani. Már az első mosás után elkezd foszladozni és néhány napi használat után szétrongyolódik. A tervezett elavulás eredményeként egyszer használatos lepedő lett belőle. Az ára viszont nem sokkal kevesebb, mint amennyi a korábban gyártott pamutlepedő volt.  

Nem kis bosszúságot és jelentős anyagi kárt okoz a háziasszonyoknak a különféle serpenyők gyártási módja. Minden háztartásban található 2-3 serpenyő, amelyeket a leégésveszély elkerülése érdekében az űrkorszak kezdete óta hővédő bevonattal látnak el. A teflon-, a szilikon- és újabban a kerámiabevonat nagyon hasznos, de olyan vékony, hogy 2-3 év után lekopik. A vastag falú alumínium serpenyőt még évtizedekig lehetne használni, de bevonat hiányában minden leég benne. Mivel javíttatni nem lehet, újat kell venni helyette. Ily módon évente több száz millió serpenyőt dobnak ki a háziasszonyok és az éttermi üzemeltetők a szemétbe. Ez könnyen elkerülhető lenne, ha a jelenleginél kétszer vagy háromszor vastagabb bevonattal látnák el ezeket az edényeket, ez azonban duplájára vagy háromszorosára növelné az élettartamukat, ami jelentősen lecsökkentené a keresletet irántuk. Ez pedig megengedhetetlen, mert mint tudjuk korunk szent tehene a profit. Ehhez nyúlni szentségtörés. 

A konzervgyárak sem csinálnak lelkiismereti problémát termékeik lesilányításából. Köztudott, hogy az élelmiszergyárak rengeteg egészségkárosító adalékanyagot és egyéb vegyszereket használnak konzervjeik előállításához. Az általuk előállított dzsemekben, lekvárokban pl. gyümölcsből van a legkevesebb. Sárgarépából meg sütőtökből készítik, mert az olcsóbb. Gyümölcsből csak mutatóban van benne egy kevés, hogy a címkére ráírhassák a nevét. Aztán telerakják észterekkel, hogy legyen neki íze, és élelmiszerszínezékkel, hogy színe is legyen. Végül jó sok tartósítószert raknak bele, hogy ez a kotyvalék legalább fél évig elálljon. De nem érték be az élelmiszerhamisításból eredő haszonnal. Újabban már a csomagolóanyagot is lesilányítják. Pár éve a konzerves üvegek lezárására szolgáló fémfedeleket csupán leheletvékony festékréteggel vonják be. Így egy év után maguktól megrozsdásodnak, kilyukadnak. Ezért a háziasszonyok nem tudják használni őket saját készítésű befőttjeik, lekvárjaik, savanyúságaik lefedésére. Ezáltal tovább nő a gyárak profitja, mivel kénytelenek lesznek bolti élelmiszereket vásárolni.

Kézenfekvő megoldás lenne új fémfedeleket vásárolni, de a házi élelmiszer-előállítást a kereskedők is gátolják. Ezt a kellékanyagok árának csillagokba emelésével érik el. Amíg az élelmiszerüzemek 15-20 forintért kapnak egy 7 deciliteres befőttesüveget, a szupermarketek a háziasszonyoktól 90-100 forintot kérnek érte. A max. 5 forintos fémfedél, pedig 40-50 forintba kerül. Ennek festékrétege sem sokkal vastagabb, mert a gyártónak nem érdeke, hogy termékeit 4-5 évig használják. Ilyen körülmények között mind több háziasszony hagy fel a házi tartósítással, és vásárol gyári terméket. Ettől aztán megbetegszik az egész család, a sok méreg felhalmozódik a májukban, amit a véráram széthord a sejtjeikbe. Aztán megindul a rákosodás, de ez nem baj, mert munkát ad az orvosoknak, és tovább nő a gyógyszergyárak nyeresége.    

Az elektronikai-, de különösen a számítástechnikai iparban már fel sem tűnik a tervezett elavulás alkalmazása. A gyártók azzal védekeznek, hogy minek gyártsanak évtizedekig kitartó készülékeket, amikor erkölcsi elavulásuk néhány éven belül bekövetkezik. Valóban így van. A híradástechnikai és számítástechnikai iparban olyan gyors fejlesztés folyik, hogy a vásárláskor csúcs szupernek minősített készülék két-három év múlva elavultnak számít. Még jól használható, semmi baja, egyetlen hibája, hogy van nála jobb is. Ha van, hát meg kell venni. A fiatalok ebből már nem is csinálnak lelkiismereti problémát. Okostelefonjuk beszerzése során valamelyik szolgáltatónál választanak egy akciós csomagot, amellyel megkapják ingyen a készüléket. A két év hűségidő lejárta után nem hosszabbítanak, hanem felmondják a szerződést. Aztán kötnek egy új szerződést, mellyel megkapják a legújabb készüléket szintén ingyen. A régit pedig kidobják. Nem baj hogy még használható, de van nála jobb, így ki vele, mehet a szemétbe!

Arra nem gondolnak, hogy a most elhajított készülékeket az unokáik a föld alól is előkaparnák, mert ötven év múlva a legtöbb nyersanyagból kifogyunk. Energia sem lesz az új termékek előállításhoz, mivel a Föld kőolaj- és földgázkészletei is kimerülnek. Már víz sem lesz a gyártáshoz, mert  a globális felmelegedés miatt oly mértékben lecsökken földünk édesvízkészlete, hogy az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik.[155] A szemétlerakókban megpróbálják ugyan szétválogatni a még használható nyersanyagokat, de ez a tevékenység nem túl hatékony. A szelektív hulladékgyűjtők és az áruházi cserakciók sem váltották be a hozzájuk fűzött reményt. Jelenleg a leselejtezett készülékek csupán 30%-a kerül ezekbe a tartályokba, leadó helyekre. A szétszedésük is gondot okoz, mivel sok bennük az erősen mérgező anyag és a kigyűjtött fémek, műanyagok másodlagos feldolgozása költséges. A fejlett nyugati országok ettől a gondtól úgy szabadulnak meg, hogy a sok elektronikai hulladékot hajókra rakják, és elszállítják a fejlődő afrikai és ázsiai országokba. Ott többnyire gyerekek szedik szét és válogatják őket, mindenféle védőfelszerelés nélkül. Ezért gyakran kapnak rákot és különféle nehézfém-mérgezésre utaló betegséget.

A körülményekhez igazodva már az egyetemeken is tanítják a diákoknak, leendő mérnököknek a tervezett elavulás módszerét. Felhívják a figyelmüket arra, hogy a leendő munkaadójuk elvárja tőlük, hogy helyesen határozzák meg a termék életciklusát. Egy túltervezett készülék előállítása milliós többletkiadást okoz, míg az alultervezés a garanciális javítások költségét emeli a csillagokba. Ilyen körülmények között a politikusok sem szorgalmazzák a tervezett elavulás gyakorlatának betiltását. A jó minőségű, hosszú élettartamú termékeket ugyanis nem kell lecserélni. Emiatt csökken a kereslet irántuk. A csökkenő gyártás elbocsátásokat von maga után. A munkanélküliek pedig nem tudnak vásárolni, ami káros hatást gyakorol az adóbevételekre. Így most egy olyan csapdában vergődünk, melyből majd csak az Apokalipszis fog kirángatni bennünket, de ebben nem lesz köszönet.

Isten elpusztítja azokat az embereket, akik nem kímélik a környezetüket, tönkreteszik az általa teremtett világot. Könnyen lehet azonban, hogy el sem jutunk idáig. Ha elavult, környezetromboló technológiánkkal a jelenlegi ütemben pusztítjuk a természetet, akkor még a végítélet meghozatala előtt likvidáljuk magunkat. A levegő, az élővizek, a termőtalaj mértéktelen szennyezése naponta százával pusztítja ki a növény- és állatfajokat, és már az emberiséget sem kíméli. Ha tönkremegy a természet, elpusztul a civilizációnk is. Mohó, túlfogyasztó, nyersanyagpazarló társadalmunk kimeríti a Föld nyersanyagkészleteit, ami lebénítja az ipart, a nagyüzemi mezőgazdaságot, és visszataszít bennünket a középkorba.[156] Ennek megakadályozása érdekében sürgős és drákói intézkedésekre lenne szükség. A profithajsza megállításának leghatékonyabb módja a pénz megszüntetése lenne, de ez egyelőre kivitelezhetetlen. Amíg a tudati felvilágosodás nem éri el azt a szintet, hogy az emberek másokért, a közösségért is hajlandóak lesznek dolgozni, addig a pénz, a haszon az egyetlen hajtóerő, ami képes munkára bírni az egyént, a társadalmat.

A nyersanyagkészletek idő előtti kimerítése, a víz, az energia esztelen pazarlása, a szeméthegyek további növekedése ellen azonban már most is sokat tehetnénk. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint visszaállni a jó minőségű, hosszú élettartamú termékek gyártására. Az idősebb korosztály gyakran emlegeti, hogy az 50 évvel ezelőtt gyártott hűtőszekrényeket 40 évig lehetett használni. A 40 évvel ezelőtt gyártott mosógépek pedig 30 évig szolgálták tulajdonosaikat. A manapság gyártott, korszerűnek mondott mosógépek viszont jó, ha 6-8 évig működnek. A távol-keleti gagyi termékek pedig a garanciaidő lejárta után elromlanak. Rá kell bírni a gyártókat, hogy hagyjanak fel nyersanyagpazarló tervezési módszereikkel, és a továbbiakban hosszú élettartamú, időálló, strapabíró termékeket hozzanak létre. A műszaki elavulástól nem kell tartani, mert a legtöbb elektromos, elektronikus készülék ma már annyira bonyolult, oly mértékben túlfejlesztett, hogy még 50 év múlva is használható. A mosógépek pl. annyi programot tartalmaznak, hogy a háziasszonyok eligazodni sem tudnak rajta. A legtöbben kiválasztanak egy programot, és azzal mosnak éveken át.[157] Egyébként ezen a téren is lenne mit javítani. A mostanában gyártott mosógépeknek ugyanis nem csak az élettartama, hanem a hatékonysága is leromlott. Ennek oka, hogy kihagyták belőle az áztató programot. Miért? Az előző este beáztatott és másnap kimosott szennyes ruha sokkal tisztább lesz, mintha a mosóprogramban órákon át lötykölné a gép. Az áztatóvíz leengedése után indítsuk el az öblítő programot, hogy a mosás ne a visszamaradt szennyes lével kezdődjön el.)

Sajnos a régi minőségre történő visszaállás nem megy varázsszóra. A profitérdekelt gyártóktól nem lehet elvárni, hogy belássák áldatlan tevékenységük világunkra gyakorolt káros hatását. A változtatásra rá kell kényszeríteni őket. Ennek leghatékonyabb módja, hogy minden elektromos és elektronikus készülék, berendezés garanciaidejét fel kell emelni 5 évre. Ha az elromlott termékek javítási költsége, vagy cseréje a gyártót terheli, jobb belátásra térnek, és felhagynak termékeik alultervezésével. Újra minőségi alkatrészeket építenek bele, ami megakadályozza a néhány éven belüli elromlásukat. Egyébként ez nem tekinthető teljesíthetetlen követelménynek. A számítástechnikai iparban már most is kaphatók olyan alkatrészek, perifériák, monitorok, melyekre a gyártók 5 év garanciát vállalnak.

Környezetünk hatékony védelme érdekében azonban itt nem lehet megállni. Néhány év múlva a garanciális időt meg kell hosszabbítani 10 évre. Ekkor az ipari termékek minősége már el fogja érni a száz évvel ezelőtti szintet. (Az előbbi példánál maradva a Singer varrógépek motoros változata is addig fog szolgálni, mint a múlt század elején gyártott lábpedálos változat.) A minőségi nyersanyagok, alkatrészek használata természetesen megnöveli az ipari termékek árát. Ezért a közgazdászok attól tartanak, hogy a szegényebb néprétegek nem tudják megvásárolni őket. Ez a félelem azonban könnyen eloszlatható némi utánszámolással. A tartós fogyasztási cikkek ára max. 50%-kal fogja megemelni a jelenlegi árakat. Akkor mi az olcsóbb, ha tízévente le kell cserélni az alultervezett terméket, vagy ha másfélszer annyiért vesznek egy olyat, ami 30 évig is kitart. A többletár némi spórolással előteremthető, aztán évtizedekig le van a gond róla. A legnagyobb hasznon azonban az lesz, hogy nem merítjük nyersanyagkészleteinket, még évszázadok múlva is lesz miből iparcikkeket gyártani. 

[

A keresztény világ iskoláiban évszázadokon át oktatták a teremtéstörténetet. A Biblia szerint Isten hat nap alatt teremtette a világot, majd a hetedik napon megpihent. Az emberiség történelme hatezer évvel ezelőtt kez­dődött a Paradicsomban, Ádámmal és Évával. Ezt tanították az Egyesült Államokban is a diákoknak. Aztán a XIX. században jött Darwin és az evolúció. Az egyház sokáig ellenállt a tudo­mányos bizonyítékoknak, sőt a közép­korban máglyahalálra ítélték azokat a tudósokat, akik kétségbe vonták a teremtés­történetet. A felvilágosodás korában már csak kiközösítés járt az eretnek gondolatokért, majd az egyház el­vesztette ezt a csatát. Nyolcvan évvel ezelőtt a híres „majom­perben” az Ame­rikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) vere­séget mért a Bibliát szó szerint értelmező bigott konzer­vatívokra. A Tennessee államban lévő Daytonban szü­letett bírói döntés precedenst teremtett, és a szövetségi állam iskoláiban mindenütt átálltak a darwini evolúció tanítására. A teremtéstör­ténetet már csak a hittanórákon lehetett oktatni. A világ kom­munista diktatúra alatt nyögő felében ott sem, mert az általuk hirdetett ateista világszemlélet nem tűrte a keresztény gon­dolatokat. Mereven tagadták Isten létezését, és mindent el­kö­vetek, hogy a Bibliát elzárják a fiatalok elől.

A XX. század végére azonban megváltozott a hely­zet. A kom­munista diktatúrák eltűntek a történelem süllyesztőjében, és az evo­lúció elmélete is átalakult. Charles Darwin 1859-ben jelentette meg „A fajok ere­dete” című bot­rány­művét, amelyben azt állí­totta, hogy az élővilágban a különböző fajok egymásból alakulnak ki. Tehát mi, em­berek sem vagyunk kivé­te­lek, a homo sapiens a majmok­tól szár­ma­zik. Darwin magára hara­gította kor­társainak nagy részét is, pedig csak a dol­gát tette: termé­szettu­do­má­nyos megfigyeléseket vég­zett, majd össze­gezte és pub­likálta az ered­ményeit. Nem ke­vesebbet állí­tott: a csim­pánzok és mi közös ősök­kel büsz­­kél­kedhetünk. Mindazok, akik megalázó­nak érez­ték, hogy maj­mok a rokonaink, fölháborodtak Dar­win el­méletén. Ma már meg­győ­ződtünk róla, hogy a tudósnak igaza volt, hiszen az evo­lúció szám­talan bizonyítékát is­merjük. A pa­le­ontológusok által föltárt fosszilis le­le­tek, a mai élőlények ana­tómiai hason­lóságai, az emb­rionális fejlő­désük­ben látható közös mintázatok és föld­rajzi eloszlá­suk mind-mind az evolú­ció el­mé­letét iga­zolják. A molekuláris biológia meg­győ­ző bizo­nyí­tékok soka­ságát vonultatja fel. A kü­lönböző élő­lények DNS-ét és fe­hérjé­it összehasonlítva a kutatók ma már képe­sek re­konst­ruálni a fejlődéstörténetet, pontos evolúciós törzs­fákat ké­szít­ve.

Aztán végbement a határtudományok összemosó­dása, mely­nek eredményeként a klasszikus darwiniz­mus he­lyett ma már inkább neo-darwinizmusról bes­zé­lünk, amely Darwin természe­tes szelekción ala­puló evo­lúció­elmélete, Gregor Mendel örök­lődéselmélete és a mate­matikai populációgenetika szin­téziséből jött lét­re. Akik szégyellik majomrokonságunkat, jobb ha bele­törődnek: egyik távoli ősük körülbelül négymilliárd év­vel ez­előtt egy őstengerben élő egysejtű lehetett. Az evolúció gon­dolata a modern biológia alapja, s egyike a legtöbb bizonyí­tékkal alátámasztott teóriáknak. A dar­wini elmélet azonban itt-ott sántít. A természettudósok mind gyakrabban hangoztatják, hogy az egyes fajok túl gyorsan alakultak ki. A fosszíliákban, a megkövesedett leletekben sehol sem találják az átmeneteket. Tisztában vannak azzal, hogy egy-egy faj mely fajból alakult ki, de ennek kialakulásnak semmi nyoma. Az új faj egyszer csak megjelent a Földön. Az is rettenetesen zavarja őket, hogy a jelenleg ismert fajok nem akarnak mutálódni, fejlődni. A gi­liszta pl. ugyanúgy néz ki, mint 1 milliárd évvel ezelőtt. Esze ágában sincs elindulni a törzsfejlődés útján. A jeti is olyan éle­tet él, mint évmilliókkal ezelőtt. Közöttünk élve, több százezer év alatt sem tanult meg beszélni. Pedig mi mintát is szolgáltattunk neki a fejlődés módjáról.

Akkor hogyan lettünk mi? – kérdezhetnék sokan. Úgy néz ki, mintha gyorsított evolúció zajlana a Földön. Egy-egy lépcsőfok beindulásához valahonnan kívülről kaptunk segítséget. Ha igen, honnan? A Teremtőtől, vagy a Földön kívüli civilizációktól? Segítség nélkül ugyanis nem jutottunk volna idáig. A nagylábúként is emlegetett jeti tulajdonképpen nem más, mint a neandervölgyi ősember elődje, a szőrös testű előember. Ha annak idején a földönkívüliek nem avatkoztak volna bele a fejlődésünkbe, fajtanemesítéssel nem hozták volna létre a neandervölgyi-, majd a cromagnoni embert, még mai is barlangokban élnénk, és tetőtől talpig szőrös majomember őseinkhez hasonlóan artikulátlan hangon érintkeznénk egymással. De rosszabbul is alakulhatott volna a sorsunk. Amennyiben 65 millió évvel ezelőtt a túlvilági lények (ha úgy tetszik istenek) nem pusztították volna el a Föld élővilágát, és nem teremtették volna újra a természetet, akkor mi most ugyanolyan hüllő testtel rendelkeznénk, mint a bennünket látogató „kis szürkéknek” nevezett földönkívüliek.

De nem kell ennyire előre menni, mert úgy tűnik, hogy a földi életnek már az elindítása is külső beavatkozás eredménye. A mi világunk azért sem keletkezhetett természetes úton, mert amikor tudósaink vízpárából, ammóniából és metánból álló keveréken villamos kisüléseket vezettek keresztül, létrejöttek ugyan az élő szervezet alapköveinek számító aminosavak, de ezek jobbra csavarodó spirálban, a DNS-molekulák pedig balra csavarodó spirálban alakultak ki. Nálunk viszont a fehérjéket és DNS-molekulákat alkotó aminosavakat balra csavaródó, a DNS-molekulákat pedig jobbra csavarodó spirálok hozzák létre. Az evolúciónak tehát már a kezdet kezdetén, a földi élet elindításában sem volt szerepe. A jelek arra vallanak, hogy az életet kívülről hozták a Földre.

A külső beavatkozás gyanúja már a tudomány berkein kívül is sok emberben megfogalmazódott. Ennek a folyamatnak az eredménye a kreacionista[158] mozgalom, amely a kezdeti bátortalan lépések után ostrom alá vette az újkori teremtéstörténetet. Most a célpont a darwini evolúció. Ez az amerikai polgárjogi mozgalom nem tagadja a darwini evolúció helytállóságát, de szeretnék megreformálni, a tapasztalatokhoz, a valós helyzethez igazítani. Céljuk az Intelligens Tervező létének elismertetése, aki tudatosan teremtette, alakította az élővilágot. A kreacionis­ták szerint a földi életformák sokfélesége és az élőlények komplexitása nem magyarázható pusztán egy olyan céltalan folyamattal, mint a természetes kiválasztódás. Úgy vélik, hogy a különböző természeti formák egy eleve kitalált terv szerint valósulnak meg, nem pedig lassú, apró változások útján. Nem tagadják a darwinizmus létjogosultságát, ám az élőlények olyan bonyolultak, hogy kialakulásukra a klasszikus evolúciós elmélet nem ad elégséges magyarázatot. Kellett lennie egy értelmes lénynek, egy láthatatlan intelligenciának, amely megadta a kezdő lökést.

Arról nem tesznek említést, hogy ennek a tervnek ki az alkotója. Ha megneveznék Istent, vagyis az „intelligens tervezőt”, az elmélet híveit rögtön megbélyegeznék. Rájuk sütnék, hogy teóriájuk nem más, mint a tudomány látszatát keltő új teremtéstan. Egyelőre csak annyit állítanak: „Nem kizárt, hogy megtalálhatók egy intelligens elme munkájának nyomai a természetben.” Azt mondják: e nyomokat tudományos eszközökkel anélkül is lehet vizsgálni, hogy az „intelligens elme” kilétével foglalkoznánk. A hangsúly a tudományosságon van. A kreacionisták szerint: mivel az Intelligens Tervezés természettudományos elmélet, helye van a középiskolai biológiaórákon. Azt szeretnék elérni, hogy amikor a tanárok az evolúcióelméletet tanítják, a „fair play” jegyében tegyenek említést erről az új irányzatról, felfogásról is. Ha nem teszik, prekoncepció alapján oktatnak, és megakadályozzák, hogy a diákok nyitottak legyenek ugyanazon jelenség különböző tudományos magyarázataira. Az érvelésük bevált. Immár az USA tizennégy államának oktatási törvényébe került be olyan szakasz, amely támogatja az „intelligens tervezés” középiskolai tanítását.

Ennek a sikernek az elérésében nagy szerepe játszott az indianapolisi Discovery Intézet, amely a polemizáló Ph.D.-ket (egyetemi nagydoktorokat) tömöríti. Ez a konzervatív agyközpont a városi tömegközlekedéstől kezdve a külpolitikáig sok mindennel foglalkozik – ám bírálói szerint mindez csak álca. Valójában a teremtéstan iskolai oktatásának újbóli bevezetésén ügyködik. Ezt annak ellenére teszi, hogy a legfelső bíróság 1987-ben megtiltotta az amúgy autonóm szövetségi államoknak, hogy elrendeljék a kreacionizmus köziskolai oktatását. Az érv: ez a természetfölötti teremtőben való vallásos hit tanítását jelentené az adófizetők pénzén, ami alkotmányellenes. Az Amerikában különö­sen éber természettudósok torkán is megakadt a népszerűen csak „neokreo”-nak nevezett, újfajta kreacionizmus. Véleményük szerint ez az elmélet valójában olcsó szmokingba bújtatott teremtéstan. Az „intelligens tervezés” tudományosan hangzik, és vallás helyett tudományként próbálják eladni. Ez nem alternatívája az evolúciós elméletnek, a teória hívei valójában a vallást akarják visszacsempészni az osztálytermekbe. Érdekes módon az arkansasi püspök és számos presbiteriánus egyházvezető is vádat emelt Arkansas állam ellen a tudományos teremtéstan oktatása miatt. Vagyis a kreacionizmust nem csak a tudomány, hanem a vallás képviselői sem nézik jó szemmel.

A Discovery Intézet 1999-es kiáltványa nem kisebb célt tűzött ki, mint: „a materializmusnak és kulturális örökségének a megdöntését”, és helyére a „szélesen értelmezett teista természetfelfogás” állítását. Agitációs tevékenységük eredményességére jellemző, hogy a közvélemény-kutatások szerint 2005-ben az amerikai társadalomnak már több mint fele nem hitt az evolúcióban. Az intézet most azt szorgalmazza, hogy az állami és helyi iskolaszékek tegyék kötelezővé a biológiatanároknak az intelligens tervezés megemlítését. Ebbe az irányba az első lépést Ohio, Új-Mexikó, Minneso­ta állam már meg is tette, és 2005. november elején csatlakozott hozzájuk Kansas. Ez az esemény azért keltett feltűnést, mert ugyanezen a napon a pennsylvaniai Dover városában is megszavazta az iskolaszék a kreacionizmus oktatását. Ezt már nem tűrhette az ellentábor, és széleskörű lejárató kampányt indítottak a folyamat leállítása érdekében. Telekürtölték a médiát, hogy a genetikai evolúció szakértői szerint az intelligens tervezés elmélete semmilyen tudományosan bizonyítható magyarázattal nem szolgál az élet keletkezésére. „A kansasi szavazás „sértés a tudományra, az oktatásügyre és az Egyesült Államok alkotmányára nézve”. A döntés után a neokreo ellen szavazó egyik oktatási tanácstag azt nyilatkozta, hogy: „Ez szomorú nap nem csak a kansasi iskolásoknak, hanem Kansas államnak is, mert nem csupán az ország, hanem az egész világ rajtunk fog nevetni”.

Az amerikaiak azonban nem nevettek ezen az elképzelésen, így ma már az USA 31 államában, 78 településen folyik a vita arról, hogy a tudomány által bizonyítottnak tekintett darwini evolúciós elmélet mellett kötelezzék-e a biológiatanárokat az „intelligens tervezés” említésére, netán oktatására. A „fair play” hívei minden fronton összehangolt kampányba kezdtek. Pennsylvaniában egy „Intelligens tervezés” tankönyv került a középiskolákba. Aztán a kampány elérte Kansast, ahol már hagyománya volt a kreacionista oktatásnak, majd eljutott New Yorkba, sőt Kaliforniába is. A kérdésben George W. Bush is szükségesnek látta hallatni a hangját. Az Egyesült Államok elnöke egyértelműen a Discovery Intézet oldalára állt: azt nyilatkozta, hogy mindkét elméletet tanítani kell. Az Intelligens Tervezés elmélete nem állt meg Amerika határainál. Elérte többek között Angliát, Szerbiát, Hollandiát, Törökországot és Brazíliát is. A reformerek útja azonban továbbra is göröngyösnek ígérkezik. Az ateisták, a tudomány dogmatikusai most már bírói útra terelték az ügyet.

A per Doverben zajlott. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének vezetője így indokolta meg a keresetüket: „Amerika az oktatásügy terén sok tekintetben lemaradt más országok mögött, és aligha engedheti meg magának, hogy XV. századi „tudománnyal” verje béklyóba az iskolás gyerekek gondolkodását. Az ügyet tárgyaló pennsylvaniai bíróság is osztotta nézetüket. Az ítélet kimondta, hogy az „intelligens tervezés” tudománytalan, ez az elmélet csupán a teremtéstan rosszul leplezett átfogalmazása. Jones bíró 139 oldalas jogi és tudományos fejtegetésének lényege, hogy ez az egész egy nagy marhaság: „Ez az elmélet csupán a teremtéstan rosszul álcázott új változata, hívei fundamentalista keresztények, akik így akarják a vallást becsempészni a középiskolákba.” A bírói döntés nem csak a helyi kezdeményezést nyilvánítja törvénytelennek, és az amerikai alkotmánnyal szemben állónak, hanem elveti az „intelligens tervezés” gondolatát is.

 

Az doveri iskolaszéket beperlő szülők reakciója érthető. Ha valaki már kialakított magában valamilyen világnézetet, meggyőződést a körülötte zajló életről, igyekszik ahhoz ragaszkodni. Ezért az eseményeket egy sajátos szűrőn át szemléljük. Ha olyan dolgot tapasztalunk, ami a nézeteinket alátámasztja, megerősíti, azonnal elfogadjuk, magunkénak érezzük. Ha a tapasztalt megnyilvánulás rácáfol a nézeteinkre, mereven elzárkózunk előle. Az embernek ugyanis szüksége van valamilyen útmutatóra, amire támaszkodni tud. Csak akkor érzi magát biztonságban, ha nézetrendszere szilárd és megdönthetetlen. Mindenkit, aki megpróbálja megingatni az általa helyesnek vélt eszmét, ellenségnek tekint, és ennek megfelelően viselkedik vele szemben. Az előre gyártott nézetek, felfogások, előítéletek azonban gátolják a kibontakozást, az előrejutást, az új ismeretek befogadását. A hivatalos tudomány képviselőinél a nagy tapasztalat, a hosszú évtizedek alatt megszerzett tudás akadályozza a világ valódi működésének megismerését. A begyöpösödött ismeretek nem engedik meg a korábbiaktól eltérő, a forradalmian új gondolatok befogadását. Annak idején maga Einstein sem volt hajlandó elfogadni a kvantumelméle­tet, mert az ellenkezett korábban kialakított nézeteivel.

Pedig a természettudósok közül is mind többen állítják, hogy az univerzum, a világ nem jöhetett létre magától. Az első felfedezésük az volt, hogy: „Az élet a Földön mintha egy forrásból indult volna ki. Időben és térben egy közös okra vezethető vissza, mert az egysejtűektől az emberig minden élőlény ugyanazzal a genetikai kóddal rendelkezik.” Az irányított pánspermia-elmélet hívei szerint az élet éppen olyan természetes része a kozmosznak, mint a holt anyag, a kövek, a gázok, a csillagokban zajló fúziós folyamatok. Ennélfogva az sem zárható ki, hogy egy-egy bolygón intelligens lények fejlődtek ki, akik aztán aktív szerepet vállaltak az élet terjesztésében. A technikailag kellően fejlett civilizációk űrhajók ezreit küldik ki a világűr minden irányába, hogy életre alkalmas bolygókat keressenek. Ha találnak, kilőnek rá egy egysejtűekkel és kékalgákkal teli tartályt, amely az őslevesbe hullva elindítja az evolúciót. Nem zárható ki, hogy a Földön is így keletkezett az élet.

Ezzel kapcsolatban egyesek aggodalmukat fejezik ki, hogy ez a beavatkozás megfoszt bennünket a fejlődés magunk szabta menetétől. Ez azonban tévhit, az időtényező figyelmen kívül hagyása. Magától minden fejlődés lassabban halad, mint támogatással, gondoskodással. Ha egy újszülöttet magára hagynak, mi lesz belőle? Ha szerencséje van, akkor állat módjára felnövekszik, mint Maugli a farkasok között. Ugyanez az újszülött egy magas színvonalú kulturális miliőben intelligens szülők által nevelve civilizált emberré válik. Ugyanekkora különbség jön létre, ha egy faj magára hagyva, vagy ha felügyelet alatt fejlődik ki.

A második lépést akkor tették meg, amikor rájöttek arra, hogy a természeti törvények nem esetlegesek, hanem egyértelmű matematikai formulákba foglalhatók. A Teremtőnek korlátlan számú kezdeti feltétel állt rendelkezésére, de csak egy elrendezés volt köztük működőképes. Azt az egyet is tökéletesen behangolva kellett elindítani, különben az egész mű lebénul. Tudósaink a természetet működtető törvényeket még nem tudják matematikailag leírni, de azzal már tisztában vannak, hogy az univerzum végtelen pontossággal működik. Nem tehet mást, mert csak így életképes. A legkisebb hiba végzetessé válna, káoszt eredményezne. Egy ilyen kényes rendszer pedig nem jöhetett létre magától, és főleg nem működhet. Ha magára hagynák törvényszerűen elpusztulna, illetve meg sem születne. Tervezés, irányítás nélkül semmilyen alkotás nem jöhet létre, semmi sem működik.

Ezzel minden műszaki szakember tisztában van, hiszen mindennapi munkájában lépten-nyomon tapasztalja ezeknek az univerzális törvényeknek a hatását. Ezek után nem csoda, hogy a tudósok között oly sok a hívő, a vallásos ember. A természet, a világmindenség alapos tanulmányozása döbbenetes hatást vált ki a kutatókban. Minél jobban elmélyednek a részletekben, annál inkább lenyűgözi őket ennek a rendszernek a precizitása, a „szerencsés véletlenek” és „egybeesések” lajstroma. A részecskék közötti hatóerők csak látszólag alakulnak véletlenszerűen, valójában szigorúan determináltak. Minden a fizikai törvények szerint zajlik. Nem véletlenül mondta egyszer Einstein, hogy „Az egyetlen érthetetlen a világegyetemben, hogy érthető.” Tehát nem a káosz, a véletlen irányítja, hanem a szigorú felügyelet. A természet rendje azonban elrejtőzik a szemünk elől, titka kódba íródott. A felszínes kutatók számára hozzáférhetetlen, és ez eredményezte az evolúció elméletét és az ateizmust. A tudományos alapkutatás nem más, mint rejtvényfejtés, kockáról kockára tisztul a rébusz, apránként tárul fel a természet mélyén rejlő rend. Ezt látva jelentette ki a világhírű angol fizikus, Stephen Hawking, hogy: „Isten ott kezdődik, ahol a fizika véget ér.” A nyitott szemléletű kutatók álláspontja szerint: „A világegyetem nem egy sebtében összetákolt alkotás, hanem állandó fejlődésben kibontakozó terv.”

Korunk megújulást szorgalmazó prófétái is sürgetik már a szellemi felvilágosítást. Szerintük „nagy horderejű események várhatók. Itt az ideje, hogy kinyíljon az emberek szeme, vége legyen a tudatlanság sötét korszakának, amely megfosztotta az emberiséget szabadságától, gyűlöletet szított az emberek lelkében, és háborúságot a nemzetek között. Ideje véget vetnünk az ellenségeskedésnek. Ismerjük fel isteni származásunkat, és éljünk a velünk született képességekkel, hogy ne kelljen a puszta megélhetésünkért küszködnünk.” Az ezoterikusok is nagyon optimisták a jövőnket illetően: „Az elkövetkező harminc évben olyan pozitív, felemelő és mindent átalakító paradigmaváltásnak lehetünk tanúi, amely megváltoztatja az emberiség történelmének menetét.” Szerintük elérkezett a most vagy soha kora. Ennek kezdete a kreacionista mozgalom, ami az ezoterikusok szerint egyáltalán nem véletlenül alakult ki. Megingott a társadalmi eszményekbe, a tudomány és a technika mindenhatóságába, a vallások és egyházak üdvözítő útjába vetet hitünk. Ahol nem tudunk új értéket felmutatni, ott a régieket kell újraértelmezni, más területek értékeivel szintézisbe hozni. A megvilágosodás azáltal következik be, hogy az ember mind több tapasztalatot gyűjt a létezéséről. „Előbb-utóbb minden teremtett lélek elkezd gondolkodni, hogy honnan jött, és hová tart. Ezekre a kérdésekre egyre elszántabban keresi a választ, útkeresővé válik. Mivel a fizikai világban nem talál kielégítő feleletet a kérdésére, kutatni kezdi a megnyilvánulatlant. Fürkészi a szellemi dimenziókat, a tudat rejtelmeit, s a lélek mivoltát, természetét. Ekkor rádöbben, hogy kérdéseire csak a spiritizmusban, az ezotériában találja meg a választ.”

A tudomány nem volt képes megoldani az emberiség problémáit, sőt fokozta azokat. A sok megválaszolatlan kérdés, a lélek sebeit is gyógyító megoldások hiánya miatt Amerikában aki csak teheti pszichoanalitikushoz jár. Úgy mennek hozzá, mint a gyóntatójukhoz. Miközben az aktuális problémájukat ecsetelik, érzik, hogy máris megtették a legfontosabb lépést a feloldozás felé. A gyakorlatban azonban semmit sem ér a tudományuk. A lélekgyógyászok is szöknek a saját gondjaik elől. Mifelénk sem különb a helyzet. Az Európai Unióban 130 millió polgár szenved depresszióban, és rohamosan terjed a migrén. Az erőltetett technikai fejlődés csak környezetszennyezést, a Föld kizsarolását eredményezte, és nem adott választ létünk alapvető kérdéseire.

„Az emberiség fejlődése ma azon a szinten áll, hogy ki tudjuk számolni milyen szögben, és milyen erővel kell elhajítani a követ, hogy eltaláljuk a madarat, de nem tudjuk, hogy ezt szabad-e megtennünk. Korunk hőse olyan ember, aki mindennek tudja az árát, de semminek sem ismeri az értékét. De az emberek már kezdenek rájönni, hogy a boldogságot nem a túldimenzionált testkultusz, és a reklámokkal hajszolt árubőség teremti meg. A világ nagy problémáira, a környezetszennyezés, az energiaválság leküzdésére azonban nem lát megoldást. Ezért fordul a hit világához: Jelenlegi bajainkból csak az Istenbe vetett hit, a Teremtő útmutatásai vezethetnek ki bennünket.” Végül azzal zárták bátorító üzenetüket, hogy: „A Mindenség megismerésének lehetősége áhítattal és várakozással; csodálattal és izgalommal; örömmel és lelkesültséggel fogja eltölteni az embereket, mert tudni fogják, hogy sohasem ér véget a játszma.”

Visszatérve az „intelligens tervezés” gondolatára, maga Darwin sem hitt szilárdan elmélete helyességében. A fajok eredete című művében ezt írta: „Ha be lehetne bizonyítani, hogy létezett egy olyan bonyolult szerv, amely nem jöhetett létre számos apró, egymást követő módosítás révén, akkor elméletem teljesen megdőlne.” Nos, van ilyen bonyolult szerkezet, a DNS molekula. Számos olyan szerv, molekula létezik az állati és emberi világban, amely nem egyszerűsíthető, azaz nem lehettek korábbi, egyszerűbb formái, amelyek végül a mai bonyolult állapotukba fejlődtek. A sejtjeink fejlődését irányító DNS molekulák pl. annyira bonyolultak, annyira összehangoltan dolgoznak, hogy egyszerűbb formában működésképtelenek. Ezt tehát készen kellett hogy kapjuk, egyszerűbb molekulákból nem alakulhatott ki. A DNS tartalmazza a fehérjék aminosav-sorrendjét meghatározó információt. Ki tette bele a genetikai információt az első DNS-molekulába? A lassú fejlődés, a vak véletlen kizárható, mert a DNS a legcsekélyebb változtatás esetén is működésképtelenné válik. Csak a jelenlegi bonyolult formájában életképes. Egyszerűbb változatban nem tud működni.

Ezt persze Darwin nem tudta, mert az ő korában még nem létezett elektronmikroszkóp, akkoriban még semmit sem tudtak a sejtek felépítéséről. Ő még nem sejtette, hogy egyetlen sejtben több mint tízezer vegyi reakció megy végbe. Ez a bonyolult molekuláris szerkezet hogy jöhetett volna létre magától? Egy tojásszeletelő csupán három alkatrészből áll: egy műanyag keretből, egy hosszú acélhuzalból és a huzalt kifeszítő acélkarmokból. Ennek ellenére már egy óvodás gyerek is kinevetne bennünket, ha azt mondanánk neki, hogy ez az eszköz magától is létrejöhet, csak ki kell várni. Pedig csak egy élettelen tárgy, ami csupán három elemből tevődik össze. A sejt viszont egy rendkívül komplex szerkezet, amely ráadásul él. Bioenergia van benne, ami működteti. Ez hogyan került bele? Az „őselvesben” létrejöttek az aminosavak, amelyek fehérjékké alakultak, miközben csapkodott a villám. Aztán kialakult az őssejt, de mi lehelt bele életet? A villám energiája? És hogyan keletkezett az ember lelke?

A tudósok ezt a kérdést fel sem teszik, mivel szerintük nem létezik bioenergia, és tagadják a lélek létezését is. Pedig jó lenne, ha foglalkoznának vele, mert a lélekre viszont érvényes az evolúció törvénye. Lelkünk fokozatosan fejlődik. Egy apró lélekképződményből indult, és az évmilliók során egyre nagyobb, egyre fejlettebb lesz. Ez a fejlődés azonban nem anyagi síkon megy végbe. Az élő szervezet lényege az éltető erő, a működtető energia. Tehát az anyagi világban sehogyan sem képes kialakulni semmilyen szervezetben. Ezt valakinek bele kellett helyezni. Az anyagi világ végtelen idő alatt sem képes éter-, asztrál- és egyéb, magasabb rezgésszintű testeket létrehozni, nélkülük pedig nincs élet. Ezt csak a Teremtő hozhatta létre, ő lehelt életet a teremtményeibe.

Ez a sejtés már Darwinban is felmerült, mert élete végén gyakran hangoztatta: „Vajon nem fantazmagóriának szenteltem az egész életemet?” Mentségére szolgál, hogy Darwin az evolúcióról sosem állította, hogy ez egy csalhatatlan elmélet. Műve jóval korábban elkészült, mint ahogy nyilvánosságra került. A késleltetett megjelenés oka, hogy nem volt biztos abban, hogy ez az egész úgy helyes, ahogy elképzelte, kigondolta. Komoly kétségei voltak elmélete helyességét illetően. Könyvének megjelenése után is gyakran hangoztatta, hogy elmélete csupán egy a lehetséges hipotézisek közül. Önbizalma csak akkor jött meg, amikor a világ befogadta, és dogmává merevítette a klasszikus evolúció elméletét. Hivatalosan tehát mi egy semmiből véletlenszerűen létrejött, ok nélkül született, és cél nélküli világban élünk. Ráadásul egyedül az univerzumban. Mert tudósaink erről is meg vannak győződve.

A felvilágosult kutatók előhozakodnak ugyan a pánspermia elmélettel, mely szerint az őssejtet, benne a DNS-molekulával készen kaptuk egy üstökös-becsapódás során. Ez az elmélet viszont akaratlanul is feltételezi nálunk fejlettebb civilizációk létét az univerzumban. Egy DNS-sel rendelkező őssejt ugyanis csak olyan bolygóról származhat, ahol hamarabb indult az élet kifejlődése. Mivel az evolúció ezen a bolygón is működik, az azóta eltelt idő alatt az ottani élet sokkal magasabbra szintre fejlődött, mint a miénk. Ott is kialakult az emberi civilizáció, melynek technikai fejlettségi szintje évezredekkel, illetve évmilliókkal meghaladja a miénket. A hivatalos tudomány azonban tagadja a földönkívüliek létét, a hivatalos álláspont szerint a Földön kívül nincs élet, nincsenek civilizációk. Nem ismerik el, hogy léteznek nálunk fejlettebb lények, akik rendszeresen ellátogatnak a bolygónkra, és irányítják, lépcsőzetesen gyorsítják az evolúciónkat. Ha ezt megtennék, innen már csak egy lépés lenne a Teremtő elismerése, aki nálunk fejlettebb civilizációkat bízott meg a földi élet létrehozásával és felügyeletével. Isten létének puszta említése is „vörös posztó” ateista tudósaink szemében.

Mivel a hivatalos tudomány nem képes vagy inkább nem hajlandó semmilyen hihető ma­gya­rázattal szolgálni a világ valódi keletkezési módjáról, sokan az ezoterikus tanítások felé fordultak. Nem csak a több évezredes tapasztalatok izgatják őket, hanem mindaz a misztikum, ami ezt a témát körülveszi. A parajelenségek mindenkit érdekelnek. Még azokat is, akik azt mondják, hogy nem. Különben miért bizonygatnák olyan hevesen, hogy mennyire hidegen hagyja őket ez a téma. A III. évezred elején azt látjuk magunk körül, hogy az univerzum iránti érdeklődés univerzális méreteket öltött. Az izgalom a tetőfokra há­gott. Valamennyien lázban égünk, és ott motoszkál bennünk a borzongással vegyes kíváncsiság, hogy megismerjük, amit nem ismerünk. Úgy érezzük, hogy a para­jelensé­gekről bármelyik pillanatban le­hullhat a lepel, és feltárul előttünk a hihetetlen csoda. Mivel azon­ban a beígért új tudás várat magára, egyre jobban vágyunk rá. Más le­hetőség híján ettől várjuk sorsunk jobbra fordulását, a túlélést. Mind többen hangoztatják: „Jogunk van megtudni, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és hová tartunk.” A paradigmaváltásban reménykedők szentül hiszik, hogy a III. évez­reddel az emberiség történelmében a természettudományos kutatás új fejezete kezdődik. A valóságnak ed­­dig nem tapasztalt rejtett mélységei tárulnak fel. A világegyetem fel­építését és fejlődését alapvetően meghatározó új törvényeket fede­zünk fel, lerakjuk egy új világkép alapjait.

A mélyen vallásos, az emberiség jövőjéért igazán aggódó tudósok már a tudományon túlmutató nézeteiknek is hangot adtak. Nyilatkozataikban mind gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy a világ romlása elsősorban nem a vak­vá­gány­ra futott fejlődésünknek tud­ható be, hanem a helytelen vi­selkedésünknek. Eb­ben nagy sze­re­pe van a követendő példa­ké­pek hi­ányának. A negatív példák hatá­sára az emberek elvesztik a világ fenn­tar­tásához szükséges erkölcsi nor­mákat. Az Elkötelezett Tudó­sok Egyesületének (Uni­on of Con­ser­ned Scientist) véleménye sze­rint új erkölcstanra van szükség. A 70 or­szágban 1670 tudós (köztük 102 Nobel-díjas) által aláírt nyi­latkozat szerint ennek az etikának kell el­in­dítania ezt a mozgal­mat, amely meg­­győzi a marakodó politi­ku­sokat és a polgárokat a szük­séges vál­tozá­sok­ról. Rámutat­nak arra, hogy gond­ját kell visel­nünk a Földnek, a bi­osz­férának. Fel kell ismernünk a Föld korlátozott el­tar­tó képességét. Ügyel­nünk kell boly­­gónk élővi­lá­gának kölcsönö­sen füg­gésben álló hálóza­tára, hogy el­ke­rüljük a bio­ló­giai rend­szerek össze­omlását. Az új erkölcs­tannak ki kell nyilvánítania azt is, hogy fele­lősek vagyunk egymásért.

A fogyasztás terén is önmérsék­letre intenek bennünket. „A túlfo­gyasztás mítoszát fel kell váltania a mértéktartás erkölcsének. A még fenn­tartható fejlődéssel kell törekedni. Ismerjük fel a gazdaság és az öko­lógia közötti kölcsönös függőséget. Önszabályozást kell be­építeni az emberi rendszerekbe.” Sokan már odáig jutottak a felis­merésben, hogy lassan az ezote­ri­kusokat is meg­szégyenítik. A felvilágosult fiziku­sok azt hirdetik, hogy a folyama­tosan formálódó valóságba a gondo­latainkkal tudunk beavatkozni. A vál­­tozást ugyan a tett váltja ki, de a tett a gondol­ko­dás következménye. Az ér­­zék­szer­veinkkel tapasztalható vi­lág a va­ló­ság másodlagos szintje. A fi­zikai vi­lág alakulásának elsődleges szint­­je a gondolatainkban van. Ami­re gondolunk, oda energia áramlik, és az a gondolat, amely sok ener­giát kap, igyekszik valósággá válni a fizikai világban. A világ megrefor­málását, illetve a megmentését te-hát mélyebb szinten, a gondola­ta­inkban kell elkezdeni. Ami a fi­zikai világban megjelenik, ami kézzel fogható, az már a gondolataink, a viselkedésünk, az indulataink, az előítéleteink eredménye.

[

Úgy két éve közös felhívást intéztünk a kormányhoz, hogy szíveskedjék nyilvánosságra hozni a magyarországi ufóaktákat. Némi aktatologatás után megérkezett a válasz. Ahogy előre tudni lehetett: ilyen akták, azaz ilyen esetek nem léteznek. Ezzel az ügy lezárult, mindenki nyugodtan dőlt hátra a karos- vagy bársonyszékébe. Ehhez képest a Blikk 2015. február 7-i cikkében mégiscsak ismertet egy ügyet, melyről a BRFK III/II-B alosztálya 1976. május 12-én írt jelentést. Maga az eset Taszáron történt még 1968-ban, mikor egy szokásos alakú csészealj leszállt a szovjet-magyar bázison. Talán azért, mert jelezni akarták, azt csinálnak itt, amit akarnak. Az ügy akkor persze ad acta került. Nyilvánosságra hozatala annak beismerése lett volna, hogy 1. a béketábor légvédelme semmit sem ér… 2. katonailag a fegyverrendszereink csak egy rakás ócskavasnak tekinthetőek… 3. az egész műszaki-tudományos fejlettségünk a bányászbéka szintjén van… Ki merte volna vállalni a felelősséget ezekért a kijelentésekért? Senki. Ma jobb a helyzet? Ugyanaz maradt, hiszen az „illetékes elvtársak” mentalitása is változatlan. Aligha lepett meg bárkit, hogy a politikusok nem mondanak igazat. Pedig tudják, hogy mik történtek. Itt is (máshol is) a politika és a vele összefonódó gazdaság tele van hasonló ügyekkel. Semmi sem történik, senki sem csap az asztalra. Ezért merik folytatni azt, amit eddig is tettek.

Egely György – Ufómagazin, 2015. augusztus (36-38. oldalak - részlet)

[

A napokban újabb világraszóló magyar sikert kürtölt világgá a világhírű Magyar Turizmus Zrt. Miszerint, kérem, az ellenséges osztrák Bank Austria (hogy őszinte legyek, én azt hittem, hogy ez már régen nincs, előbb Creditanstalt lett, aztán Hypovereinsbank, aztán UniCredit) kimutatta, hogy Magyarország a világ legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországa. Magyarul: itt ér a legtöbbet az osztrákok pénze. Magyarul: mi vagyunk a legolcsóbbak. Olcsóbbak, mint Törökország, olcsóbbak, mint Horvátország, Szlovénia, Görögország. Mindenkinél olcsóbbak. Szóhoz is nehezen jut az ember. Végre! Egy ezerszer sárba tiport, annyit szenvedett, szinte reményét vesztett nemzet emeli most fel a fejét, és elfoglalja végre méltó helyét a világ tetején! Mi vagyunk a legolcsóbbak! Milyen nagyszerű kimondani ezt. Koccintsuk hát, barátaim, egy pohár Dínom Dánom félédes asztali fehérborral (kétliteres petpalackban körülbelül 500 forint), csócsáljunk el hozzá egy jó lecsókolbászt (10 dkg 90 forint. Tartalma: sertéshús 30%, szeparált baromfi hús 20%, ivóvíz, sertésszalonna, sertésbőrkepép, sertésbőr, étkezési savak: tejsav, citromsav; savanyúságot szabályozó anyag: kalcium-laktát, céklapor, szójafehérje, étkezési só, burgonyakeményítő, fűszerek, emulgeálószer avagy difoszfátok, fűszerkivonatok, antioxidáns, miszerint nátrium-D-eritroaszkorbát, ízfokozó, azaz nátrium-glutamát, tartósítószer, vagyis nátrium-nitrit), és örüljünk felhőtlenül! Welcome to Hungary, home of the ezernyi Sonderangebot, rezsicsökkentés und akciós Túró Rudi!

Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy nemrég, puszta eltévelyedésből kifolyólag, Olaszországban jártam, a turisztikailag rendkívül elmaradott, borzalmas ár-érték arányú toszkán dombvidéken, ahol, kapaszkodjanak meg, tíz euróért adnak egy carbonara spagettit. És abban a carbonarában nincsen se tejszín, se gombapor, se füstölt szalonna, csak guanciale. Csak tojás és friss tészta, de hát fogalmuk sincs az olaszoknak, hogy kell egy rendes tésztát elkészíteni, még megfőzni sem tudják rendesen, mindig kemény marad a közepe. Ennyiért, kérem, meg lehet vacsorázni egy jó budapesti étteremben! Ja, és a boraik. Képesek 60-70 euróért adni egy palack Brunello di Montalcinót. Hát így nem lehet! Ez, kérem, lószar, nem turizmus. Ha nem lenne ott az a sok amerikai turista, és nem vennének meg és ennének meg mindent, tönkre is mennének! De te csak maradj olcsó, akciós kis hazám! Olcsó borok, olcsó vacsorák, olcsó nők, olcsó eszmék árengedményes országa!

Uj Péter – Népszabadság, 2015. június 15. (9. oldal)

 

Érdekes hírek

 

Talán nincs még minden elveszve. Legalábbis ezt a feltevést támasztja alá egy túlvilági üzenetnek számító csoda változatlan bekövetkezése. A hívők szerint ennek elmaradása azt jelentené, hogy már a korábban köztünk élt szentek sem törődnek velünk. A Hihetetlen folyóirat 2005. decemberi számának 42. oldalán megjelent tudósítás szerint San Gennaro, közismertebb nevén Szent Januarius az olaszországi Benevento püspöke volt, mígnem 1700 évvel ezelőtt 305. szeptember 19-én Dioc­letianus császár le nem fejeztette. A fiatal keresztény véréből néhány cseppet két apró üvegcsében felfogtak, és megőrizték az utókor számára. A különös relikviának ma csodás képességet tulajdonítanak, ugyanis a megalvadt és megbarnult vér időről időre élénkpiros színűvé és cseppfolyóssá válik. Az idén a hagyományoknak megfelelően már kétszer is megtörtént a csoda, és San Gennarónak, Nápoly védőszentjének vére ismét cseppfolyóssá vált. Ám az évszázados rejtélyre ma sem tud senki magyarázatot adni, holott a csodának az elmúlt 1700 év során több ezer szemtanúja volt. Januarius társaival együtt 305-ben Pozzuoliban szenvedett vértanúhalált, amikor a bálványok imádását megtagadó főpapnak a fejét vették. A levágott fejből lecsöpögő vért a legenda szerint egy asszony – feltehetően a fiatal férfi korábbi dajkája – fogta fel egy üvegcsében. A nő megőrizte a vért, és az mind a mai napig jelképe Nápoly népszerű védőszentjének.

Ma a fiolákba zárt ereklyét egy ezüstfoglalatú, hosszú nyéllel ellátott üveggömbbe zárva a nápolyi dómban őrzik, és csak háromszor veszik elő. Az első alkalomra minden évben először május első vasárnapjának előestéjén kerül sor, amikor is annak idején az ampullákat Pozzuoliból Nápolyba vitték. Másodszor szeptember 19-én, a szent vértanúságának évfordulóján veszik elő az üvegcsét, harmadszor pedig december 16-án, amikor állítólag 1631-ben San Gennaro csodás erejű vére megakadályozta a Vezúv kitörését. Amennyiben a csoda elmaradna, az igen vészterhes időszak eljövetelét vetítené előre, de ezzel is lehetőséget adna a híveknek arra, hogy időben felkészülhessenek a bajra, és átvészelhessék azt. Az események alkalmából celebrált szertartás része a védőszent vérét tartalmazó üveggömb megforgatása. Ezt követően az ampullákban lévő zselés, megfeketedett folyadék folyékonnyá és rubinvörössé válik. Ezt követően a csoda beteljesedését 21 ágyúlövéssel hozzák a hívek tudomására.

A jelenség évszázadok óta foglalkoztatja a tudományt, és már a 19. század elején elkezdődött a csoda első tudományos vizsgálata. Hamarosan meg is született a hivatalos magyarázat, amelynek azóta is számos – főként tudós – híve akad. E szerint, ha vas-kloridot vegyítenek vízzel, és kis mennyiségű nátrium-kloriddal, azaz konyhasóval, az egy a Januarius véréhez hasonló zselés állagú folyadékot eredményez. Ha azonban összerázzák az elegyet, az folyékonnyá válik. A tudósok szerint ezt a vegyületet már képesek voltak évszázadokkal ezelőtt is előállítani. Igen ám, de a szent vérének története meglehetősen jól dokumentált ahhoz, hogy bárki a történelem során kicserélhette volna az eredeti vért tartalmazó ampullákat egy hamisítványra. Az egyház még ma is szigorúan őrzi a szent ereklyét, s így nyilvánvalóan csak akkor lehetne végérvényes döntést hozni San Gennaro csodájának ügyében, ha engedélyeznék az ezüstfoglalatú üveggömbbe zárt fiolák felnyitását, és vegyi analizálását. Ennek azonban jelenleg igen kevés az esélye.

[

Az előző kötetekben több helyen is olvashattunk a klinikai halál állapotában átélt túlvilági élményekről. A hivatásos tudósok nem tagadják a lélek kiléptetésének lehetőségét, mert ők a lélek létezésében sem hisznek. Szerintük minden halálközeli élmény puszta hallucináció csupán, az oxigénhiányban szenvedő agy víziója. A látomás csak a haldokló agy játéka, a békesség érzését pedig a stresszhelyzetben felszabaduló endorfinok okozzák. Az alagútélmény a látásért felelős agykéregrész megzavart működésének következménye. Ezért ezekkel a beszámolókkal hivatalosan sehol sem foglalkoznak. Az átlagember is kételkedik a klinikai halálból visszatértek élménybeszámolóiban. Csak akkor jönnek zavarba, amikor olyan hírek látnak napvilágot, melyeket egy amerikai altatóorvos publikált. Közülük legmeghökkentőbb egy asszony esete, akinek az epeműtétje során leállt a szíve. Újraélesztése után a beteg elmesélte, hogy az operáló orvos lábán felemás zokni volt. Valóban az volt. Azt is tudta, hogy az egy emelettel feljebb levő orvosi szobában a műtéti táblán kiket írtak ki operációra aznap. Tényleg azok voltak. Ez az eset később bejárta a világsajtót, mert az asszony mindkét szemére vak volt.

Az Egyesült Államokban már több mint 15 millió embernek volt halálközeli élménye. De nem hiszünk nekik. Ennyi bizonyíték sem elég. Raymond Moody professzor szerint a halálközeli élményekről szóló beszámolókat csupán három csoport veszi komolyan. Ők azonban önös érdekeik igazolására használják:

• A parapszichológusok, akik azt feltételezik, hogy ezek a beszámolók és kutatási eredmények konkrét bizonyítékok.

• A hivatásos szkeptikusok, akik szerint ezeket a beszámolók vagy hamisítványok, vagy csupán agyi oxigénhiány miatt bekövetkezett hallucinációk.

• A keresztény fundamentalisták, akik szerint mindez a Sátán műve. A halálközeli beszámolókban látott fénylény csupán káprázat, az ördög mesterkedése.

[

Azzal a ténnyel sem tud mit kezdeni a hivatalos tudomány, hogy a lélek elementálokból tevődik össze. Az egyes életeink nem tűnnek el nyomtalanul, hanem elementálokká válnak. Ezek alkotják a lelkünket. Önállóan nem nyilvánulnak meg, hanem csak életük tapasztalatait adják tovább az új elementálnak, vagyis annak, amely éppen a fizikai létben tevékenykedik. Ez az elementál mi vagyunk. Az öntudatunk ehhez az elementálhoz kapcsolódik, és a legtöbb ember nem is sejti, hogy jelenlegi elementálja csak egy része a lelkének. Egy esetben azonban a többi elementál is megnyilvánul bárki számára érzékelhető módon. Ez a lelkiismeret. A lelkiismeret nem más, mint az elementá­lok összessége. Amikor a lelkiismeretünkhöz fordulunk tanácsért, akkor az összes elementálunk segítségünkre siet, és szinte ránk zúdítják mindazon tapasztalatokat, amelyeken az eddigi életeink során keresztülmentünk. Így próbálnak megóvni bennünket azoktól a ballépésektől, amelyeket a régmúltban már elkövettünk.

Jelenlegi életünkben a legújabb, legfejlettebb elementálunk nyilvánul meg, és az erre az életre kiszabott feladatát teljesíti. Lelkünk korábbi életekért felelős részei tudati szinten nem képesek megnyilvánulni. Ez azonban nem mindig van így. Ha egy súlyos betegségben elvesztjük az öntudatunkat, a kómából ébredő ember néha összezavarodik. Ilyenkor nem tudja, hogy a sok elementál közül melyik az aktuális, melyik tartozik a jelenlegi élethez. Ezért előfordulhat, hogy egy korábbi elementál aktiválódik, és átveszi az uralmat a test felett. Ez a fordulat azért meglepő, mert nem bújik az aktuális élet szerepkörébe, hanem a korábbi lélekre jellemző módon viselkedik. Megnyilvánulásai, szokásai, nyelvtudása és technikai ismereti az akkori szintnek megfelelőek, ami meghökkenti a környezetét. Ez az állapot azonban csak addig tart, amíg a test és a szellem meg nem gyógyul. Teljes gyógyulás után visszaáll a régi rend, az aktuális lélek átveszi az uralmat a test felett.

Ennek a jelenségnek az alátámasztására számtalan bizonyíték létezik, amit különböző kórházakban gyűjtöttek össze. Ezek egyike egy 13 éves horvát kislány, aki egy nap az iskolából hazafelé tartva balesetet szenvedett. Egy napig kómában feküdt a spliti kórházban. Amikor felébredt, a szülei és az orvosok folyamatosan beszéltek hozzá, de nem értett semmit abból, amit mondtak neki. Amikor faggatták, hogy mi történt vele, elkezdett folyékonyan németül beszélni. Ebben az az érdekes, hogy nem tudott németül. Nagy vonzalmat érzett ugyan a német nyelv iránt, de éppen hogy csak elkezdte tanulni. Most viszont úgy beszélte ezt a nyelvet, mint egy született német, és horvátul egy szót sem értett. Kezelőorvosa, dr. Dujomir Marasovic úgy vélekedik erről a jelenségről, hogy: „Az ilyen eseteket régen csodaként tartották számon. Itt az ideje azonban, hogy tudományosan megalapozott érveket találjunk, mert biztos vagyok abban, hogy vannak ilyenek, csak még nem találtuk meg.” Azóta is keresik.

Elnevezést azonban már találtak rá. A tudósok ezt a jelenséget „idegen akcentus szindrómának” nevezik. Az elmúlt 70 évben 62 ilyen esetet jegyeztek fel. Azért kapta ezt a nevet, mert a páciens előbb-utóbb visszanyerte korábbi tudati állapotát, csak az idegen akcentus maradt vissza egy darabig. A jelenség magyarázata, hogy agyvérzés vagy baleset következtében a lélek sokkos állapotba kerül, és kómába menekül. Onnan visszatérve annyira megzavarodik, hogy nem tudja, valójában kicsoda. Ilyenkor előfordul, hogy egy korábbi lélekelementálja veszi át az irányítást a teste felett, és ennek megfelelően azon a nyelven kezd el beszélni, amit a korábbi életében tanult, használt. Ha nagy a zűrzavar, korábbi lélekelementálok is felszínre kerülhetnek. Vannak, akik régi bibliai nyelveken, pl. ősi egyiptomiul vagy babiloni nyelven szólalnak meg. Az emberek többsége azonban ugyanabba a földrajzi régióba, illetve nyelvcsaládba születik vissza. Ennek megfelelően az elemen­táljaik is hasonlóak. A megfigyelések szerint a britek többnyire franciául, skótul és hollandul, a japánok pedig koreaiul kezdenek el beszélni.

Később aztán helyreáll a rend, és átveszi az uralmat a jelenlegi lélekelementál, vagyis összetett lelkünk utoljára teremtett része. Ez történt egy tasmaniai buszsofőrrel is, aki egy baleset után elvesztette eszméletét. A kómából kikerülve franciául kezdett el beszélni, holott korábban nem tanulta ezt a nyelvet, sőt egyetlen francia származású ismerőse sincs. A másik dokumentált esetet az Egyesült Királyságban jegyezték fel, amikor egy cseh autóversenyző karambolozott, majd kómába esett. Ébredése után csak angolul tudott megszólalni, ráadásul durva brit akcentussal. Anyanyelvén, csehül egy szót sem volt képes kimondani. Ez a jelenség most is csak átmeneti volt. Ahogy gyógyult a beteg, fokozatosan visszatért az anyanyelvéhez.

Az orvosokat azonban ezek az apróságok nem zavarják. A beteg állapotát a beszédszabályozással kapcsolatos agyi területek sérülésével magyarázzák. A hivatalos jelentés szerint ez egy beszédképzési zavar, a motoros afázia egyik esete. Elementáljaink sokasága meglepő képességekkel is felruházhat bennünket. Az amerikai Derec Amato fejest ugrott egy úszómedencébe, amelyben kevés víz volt. Erős agyrázkódása után zongoravirtuóz lett belőle. Ez esetben a páciens korábbi életei közül egy olyan elementál került felszínre, amelyben zongoristaként tevékenykedett.  Eddig 30 hasonló esetet jegyeztek fel, vagyis amikor valaki valamilyen kiugró szakismeretre tett szert. 

Az is érdekes, hogy a korábbi elementálok, már nem tanulnak, nem fejlődnek. A másik dokumentált esetet az Egyesült Királyságban jegyezték fel, amikor egy cseh autóversenyző karambolozott, majd kómába esett. Ébredése után csak angolul tudott megszólalni, ráadásul durva brit akcentussal. Anyanyelvén, csehül egy szót sem volt képes kimondani. Ez a jelenség azonban csak átmeneti volt. Ahogy gyógyult a beteg, fokozatosan visszatért az anyanyelvéhez. Korábban is leírtak hasonló eseteket. Néha előfordult, hogy ébredése után a kómás beteg bibliai nyelveken (ősi egyiptomiul vagy babiloniul) kezdett beszélni.

Az is érdekes, hogy a korábbi elementálok, már nem tanulnak, nem fejlődnek. Semmit sem vesznek át az új elementálok tudásából. A saját életükben szerzett tapasztalatokat továbbadják, aztán az ismeretek gyarapításról gondoskodjon az új elementál. A továbbfejlődés az új elementál feladata. Az általuk ismert nyelvből pedig annyi marad meg, hogy az új elementál nagy vonzalmat érez a korábbi elementálok által használt nyelvek iránt, és elkezdi tanulni őket. Normál körülmények között ehhez nem kap közvetlen segítséget, a korábbi elementálok nem kezdenek beszélni helyette az adott nyelven. A kiszemelt nyelv korábbi birtoklásából csak annyi marad meg, hogy könnyebben tanulja, jobban „rááll a nyelve”. Ez nagy hátrány, mert mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha korábbi elementáljaink tolmácsként közreműködnének bennünk. A túlvilágon azonban minden elementálunk szabadon megnyilvánulhat. Ennek azonban nem sok hasznát vesszük, mert a mennyben a lelkek telepátia útján kommunikálnak. Persze használják az általuk ismert nyelveket is, de csak azok társaságában, akik szintén ismerik ezeket a nyelveket. Idegen lények esetén marad a gondolati úton történő kommunikáció, a telepátia. Sajnos a fizikai létben, jelenlegi fejlettségi szintünkön mi ezt sem tudjuk használni, pedig ennek még a többnyelvűségnél is nagyobb hasznát vennénk, mert ily módon bárkivel szót érthetnénk a világon. Idővel azonban szert teszünk erre a képességre. Pár ezer év múlva a földönkívüliekhez hasonlóan mi is képesek leszünk telepatikus úton kommunikálni.   

[

A szubatomi energiasugárzás megnyilvánulásai közül talán a bioenergia váltja ki a legtöbb kétkedést a tudósokban. Egyesek a létezéséről sem hajlandóak tudomást venni, mások viszont kutatják, vizsgálják, de nem sokra mennek vele. Nem tudnak ugyanis elszakadni az elektromágnesességtől. A jelenség létét nem tagadják, mert egyes esetekben annyira drasztikus a megnyilvánulása, hogy ezt nem is tehetnék. Azt sem sejtik, hogy mágneses kisugárzással van dolguk, mert minduntalan a radioaktív kisugárzásban keresik a kiváltó okot. Ezért nem értik a bioenergia-sugárzás keletkezési mechanizmusát, és a környezetre gyakorolt hatásait. Jól érzékelteti ezt a helyzetet a „villámpáros”-nak nevezett házaspár nem mindennapi képességeiről szóló sajtóbeszámoló fogalmazási módja is. A pár híre 1996-ban járta be a világsajtót. (Nálunk szigorúan hallgattak róla, mert mi efféle kuruzs­lással nem foglalkozunk.) A francia Jules Degardie és hitvese az angol Nicole Degardie azáltal váltak híressé, hogy százszor akkora mágneses energia áramlik ki a testükből, mint egy átlagembernek. Sokáig nem tudtak mit kezdeni ezzel a tulajdonságukkal, sőt több káruk származott belőle, mint hasznuk.

Nicole 14 éves koráig úgy élt, mint bármelyik más gyermek. Az általános iskola elvégzése után a szüleivel egy hónapot töltött Nizzában, és lélekben már felkészült arra, hogy Párizsba fog költözni, mivel ott folytatja középiskolai tanulmányait. Egyik este a szálloda medencéjében úszkált, amikor kitört a vihar. Szülei hiába kérlelték, hogy jöjjön ki, a makacs kamasz a zuhogó esőben és a cikázó villámok közepette is önfeledten lubickolt a vízben. Úgy látszik a természet őrei megelégelték ezt a vakmerőséget, és egy hatalmas villámot egyenesen beleirányítottak az uszoda vizébe. Az egész medence kékesfehér színben úszott, és a közelben az összes világítótest kiégett, felrobbant. Az ájult lányt a szülei húzták ki a vízből. A klinikai halál állapotában szállították kórházba. Több mint 2 hónapot töltött ott, így az iskolai tanulmányai némi késedelmet szenvedtek. További életében azonban nem a francia nyelv elsajátítása és a többi tantárgyból elért eredményei izgatták a legjobban, hanem az egyre inkább megnyilvánuló rendkívüli képességei.

Pár hónap múlva érezte először, hogy rendkívüli viszonyba került az „elektromossággal”. Keze érintésével képes volt meghajlítani a fémből készült késeket és villákat. Ez önmagában még nem lenne világszenzáció, mert erre sokan képesek. Az átlagnál tízszer nagyobb bioenergiával rendelkezők is meg tudják hajlítani az evőeszközöket. Igaz nekik percekig kell simogatni a felületüket, amíg annyi energia nyelődik el bennük, ami megpuhítja a fémet. A sajtó által adományozott „Elektromos hölgy” címet azzal érdemelte ki, hogy a teste olyan nagy mennyiségű „elektromosságot” tartalmaz, hogy eddig két tucat házat, egy tucatnyi autót és több mint ezer elektromos háztartási készüléket lobbantott lángra. Julest, a pár férfitagját nem sokkal találkozásuk előtt szerelte le a francia haditengerészet a túlságosan magas „radioaktív szintje” miatt. 11 évig szolgált egy atom-tengeralattjárón, és az orvosok azt mondták, hogy „szervezete itt gyűjtötte össze az átlagosnál százszor magasabb sugárzási szintet”. A haditengerészet illetékesei persze nyomban cáfolták ezt a szakvéleményt, mond­ván, nevetséges ez az állítás! „Ha őt magát sugárzás érte volna, a társai is sugárbetegek lennének.” Jules maga is azt gondolja, hogy a tengeralattjárón töltött időszaknak semmi köze sincs a jelenlegi állapotához. Az ő képességei egészen más okokra vezethetők vissza. Elmondása szerint még 22 éves korában volt egy furcsa éjszakai kalandja egy azonosítatlan repülő szerkezettel, ami talán „nukleáris szerkezettel volt felszerelve”. Az őt vizsgáló orvosok azóta is csodálkozna rajta, hogy miért nem okoz nála semmiféle egészségkárosodást a jelentősen megnövekedett sugárzásszint. Ekkora sugárdózis mellett bármely más sugárbeteg rég meghalt volna leukémiában. Ő meg majd kicsattan az egészségtől. Sőt más betegségek sem támadják meg.

Amikor találkoztak, Nicole azonnal beleszeretett. Volt valami a személyiségében, ami azonnal megfogta a rendkívüli képességekkel megáldott, vagy inkább megvert lányt. „Talán az élettől, és derűtől ragyogó szeme lehetett az.” Rögtön érezte, hogy a sors könyvébe bele van írva a találkozásuk, és életüket együtt kell tölteniük. „Lehet, hogy mi vagyunk az igazi X-akták párosa, és mi ragyogunk a sötétben!” – áradozott Nicole. A találkozásukra Dél-Franciaországban került sor, ahol Nicole éppen nyaralt. „Emlékszem, hogy a kezét a kezembe vettem, és azon nyomban letaglózott az elektromos feszültség.” – mesélte Jules. „A későbbiekben aztán megtanultam Nicole-vel bánni, és fokozatosan immúnis lettem a belőle áradó elektromossággal szemben.” Az esküvő után a pár Angliában telepedett le. Londonban béreltek egy lakást, amely nem sokkal később kigyulladt. A tűz oka, hogy Nicole közeledtére a mikrohullámú sütő annak rendje és módja szerint felrobbant. A Jules-ből áradó „radioaktív sugárzástól” pedig a lakásban található növények pusztultak el. Ugyanezen sorsra jutott a ház előtt álló fa is. A lakás tulajdonosa természetesen nem sokáig tűrte a „sugárzó párt”, és felmondott nekik.

Néhány hónap múlva visszaköltöztek Franciaországba. Lyonban telepedtek le, de ott sem jártak jobban. „Éppen egy számítógépes boltban voltunk Nicole-vel, amikor a bennünk felhalmozódott sztatikus elektromosság az üzlet egész komputerkészletét felrobbantotta.” – mesélte Jules. „A boltban összesen 218 számítógép ment tönkre, és a belőlem áradó radioaktív energia mágneslemezek százait tette használhatatlanná. A bolt a kárt teljes egészében ránk akarta terhelni. 500 ezer dolláros számlát nyújtottak be. Ezért kénytelenek voltunk onnan is elmenekülni.” Szerencsére akadtak szakemberek, akik felfigyeltek rendkívüli képességeikre. Jules és Nicole jelenleg Németországban tartózkodik egy titkos kutatási központban, szigorú állami felügyelet mellett. Vizsgálják a belőlük kiáramló sugárzás mibenlétét. A gyermekük is itt született meg 2003 augusztusában. A kutatók már előre izgulnak, hogy vajon milyen rendkívüli képességei lesznek a villámpáros kisbabájának. Elővigyázatosságból az orvosok eltávolítottak minden fémtárgyat a szülőszobából.

Ennek a riportnak az előadásmódja is jól bizonyítja, hogy mennyire nem vagyunk tisztában a mágnesesség mibenlétével. Sem a történet főszereplői, sem a velük foglalkozó kutatók nem tudják, hogy milyen jelenséggel állnak szemben. Jobb híján az iskolában tanult fogalmakkal: elektromosság, elektromágnesesség, radioaktív kisugárzás – hozakodnak elő. A bioenergiának azonban mindezen jelenségekhez semmi köze sincs. A radioaktív kisugárzás azért is kizárható, mert sem a gabonakörökben, sem az UFO-k leszállási helyén soha nem tudtak kimutatni számottevő alfa-, béta- vagy gamma-sugárzást. A szervezetben sincs ilyen. Az elektromossághoz sincs köze a bioenergiának, bár elektromos árammal, illetve feszültséggel már létrehozható mágneses kisugárzás. Ez azonban többnyire elektromágneses sugárzás. Tisztán mágneses sugárzást már nehezebb ily módon előállítani. Az élő szervezet azonban csak mágneses sugarakat képes magából kibocsátani. Az egyes sejtek, szövetek közötti elektromos áram olyan gyenge, hogy ennek nem mérhető a kisugárzása. Csak közvetlen érintkezés útján lehet kimutatni (pl. elektrokardiográffal). Annál inkább érzékelhető a szervezet mágneses sugárzása. Már az auránk is mágneses sugárzás eredménye, de ennél is erősebb mágneses monopólusok áradnak ki a csakráinkból, és az ujjainkból.

A „villámpáros”-nak nevezett házaspár is mágneses monopólusokat áraszt magából, rendkívüli intenzitással. Az intenzív pozitív, vagy Yang energiasugárzásuk teszi lehetővé a fémek molekulái közötti gravitációs vonzás közömbösítését, amitől aztán meghajlik a kanál és a villa. Önmagában ez a képességük nem jelent veszélyt az elektromos készülékekre. Ha túl közel mennének hozzájuk, csupán annyi történne, hogy lebénulna az áram, működésképtelenné válnának az áramkörök. A távozásuk után azonban helyre állna a rend, ismét megindulna az elektronáramlás. Amennyiben megérintenék valahol az áramkört, ez már sokkal nagyobb problémát okozna. Ez estben ugyanis a fémes vezetőkben igen nagy számban keletkeznének többlet szabadelektronok, amelyek megindulnának a rendkívül erős pozitív pólus felé, hogy rekombinálódjanak. Ez az intenzív áram elégetné a villamos összekötő kábeleket, zárlatossá tenné az áramkört. Esetleg tüzet is okozhatna, de robbanás nem lépne fel. Az igazán nagy baj a megnövekedett negatív energiasugárzásból származik. Az intenzív Yin energiasugárzás ugyanis anélkül is képes megnövelni a szabadelektronok számát az anyagban, hogy közvetlenül érintkezne vele. Az atomok legkülső elektronhéjáról leszakított elektronok tömege aztán elkezd cirkulálni az anyagban, és a hőmozgás folytán ide-oda cikázva felmelegítik az anyagot.

Az ebből erdő súrlódási hő hamarosan öngyulladási hőmérsékletre melegíti az anyagot, amely ettől kigyullad. Ha robbanóanyag van benne, fel is robban. A gépkocsi fém karosszériájában keringő szabadelektronok felhevítik a burkolólemezt, ami meggyújtja a tankban levő benzingőzt. A fegyverek felrobbanását a puskapor gyulladási hőmérsékletre hevülése váltja ki. Még a gázpalackok is felrobbannak, mert a felmelegedő fémtartály annyira megnöveli a belső nyomást, hogy már nem képes neki ellenállni. Így még szerencse, hogy a „villámpáros” nem látogatott le egy lőszergyárba, vagy egy gázpalacktöltő telepre. Paradox módon a tévéképcső és a számítógépes monitorok is felrobbannak. Ez azonban nem valódi robbanás. A nagy melegtől megrepedő üvegballon nem szóródik szanaszét, hanem a benne uralkodó vákuumtól összeroskad. Ennek hangja és látványa tűnik robbanásnak. Mellesleg a közelben tartózkodók számára ez a fajta robbanás is veszélyes lehet, mivel az üvegszilánkok nem állnak meg a monitor belsejében, hanem tovább repülnek. Így a hatás olyan, mintha felrobbant volna a képcső. A robbanóerő azonban nem nagy. Még egy felrobbant szódásüveg következményeit sem éri el. Nagy rejtély azonban, hogy ezt a rendkívüli képességet mi okozza. Mivel itt nem számoltak be kísérő parapszichológiai képességekről, feltehetően nem alakult ki híd a két agyfélteke között. Ez esetben a vegetatív idegközpontban található bioenergia-szabályzó szervecske állt át fokozott energiatermelésre. Nicole esetében a megnövekedett aktivitást a villámból eredő intenzív elektronáramlás váltotta ki, míg Jules-nél a földönkívüliek állították át ezt a rejtélyes szervet.

[

Sokan csak mesének tartják a tűzokádó sárkányok történetét. Pedig emberek is képesek lángot, illetve lángkeltő energiacsóvát kilehelni magukból. Erről a meglepő jelenségről először a Michigan Medical News[159] 1882. szeptember 11-i száma számolt be. Ezidőtájt költözött Dr. L. C Woodman[160] orvos a Michigan-beli Paw Paw-ba[161]. Amikor a helybeliek beszámoltak neki egy 24 éves fiatalemberről, aki a leheletével képes lángra lobbantani a gyúlékony tárgyakat, csak beugratásnak vélte a történetet. Egy idő után azonban A. W. Underwood[162] személyesen kopogtatott az ajtaján, és segítségért könyörgött. Kétségbeesetten panaszkodott, hogy nagyon óvatosan vehet csak levegőt, mert ha erősen kileheli, tüzet okoz maga körül. A nem mindennapi „tünet” rendkívüli módon felkeltette az orvos érdeklődését. Elhatározta, hogy kísérleteket folytat a fiatalemberrel. Tanúként meghívta néhány nagyra becsült kollégáját.

A doktorok nagy megdöbbenésére Underwood olyan megmagyarázhatatlan jelenséget produkált, amiről még soha senki nem hallott. Először elkérte az egyik meghívott orvos zsebkendőjét, a szája elé tartotta, majd elkezdte erősen morzsolgatni az ujjaival. Aztán hirtelen rálehelt, mire a zsebkendő hirtelen lángra lobbant, és elégett. Az orvosok tanácstalanul néztek egymásra. először azt hitték, hogy a cirkuszi „lángnyelőkhöz” hasonlóan alkoholt nyelt, vagy valamilyen különleges vegyszer van a szájában, és azt fújta ki. Ezért alaposan megvizsgálták, majd a következő kísérlet előtt egy speciális folyadékkal alaposan kiöblítették a száját, és megmosatták vele a kezeit. Utána fertőtlenített kesztyűt húztak rá. Minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a csalás gyanúját eloszlassák. Utána egy ruhadarabot égettek el a leheletével. Ez sem okozott gondot. A következő alkalommal összegereblyéztek a kertben egy nagy kupac frissen hullott száraz falevelet. Underwood a rakás fölé hajolt, és egy pillanat alatt meggyújtotta a leheletével.

Ezt követően a tudós kollégák nem tehettek mást, mint kijelentették, hogy Underwood nem csaló. Az általa előidézett jelenség valódi, nem állnak különböző bűvésztrükkök a háttérben. Aztán elkezdték faggatni, hogy áruljon el részleteket is erről a képességéről. Az élménybeszámolókból kiderült, hogy a fiatalember a textíliát csak akkor képes meggyújtani, ha a Yin jellegű energiarészecskékkel telített levegőt keresztül tudja fújni, tehát ha jó a „szellőzése”. A többi gyúlékony anyaggal azonban nincs semmi gondja. Végül az orvoscsoport egy cikkben összegezte a tapasztalatait. Mivel a Michigan Medical News a kor egyik neves szaklapja volt, az esetleírás nagy port vert fel tudományos körökben. Miután ebben a komoly folyóiratban soha nem publikáltak ostobaságokat, senki sem kételkedett a jelenség leírásának hitelességében. Magyarázatot azonban mind a mai napig ne találtak rá.

Nem ez volt az egyetlen eset akkoriban. Más szaklapok is hírt adtak hasonló történetekről. Közülük legemlékezetesebb az 1927-ben megjelent beszámoló, amelynek az Egyesül Államok akkori alelnöke, Charles Dawes[163] járt utána. Az elhallgatott nevű autószerelőt egy kampánykörútja során ismerte meg. A fiatalember azzal szórakoztatta a köré gyűlteket, hogy a zsebkendőjüket és egyéb gyúlékony tárgyakat lobbantott lángra a leheletével. Dawes nagyon kíváncsi volt a titok nyitjára, ezért rávette az autószerelőt, hogy vesse alá magát néhány kísérletnek a kormány speciális laboratóriumában. Az eredmény ugyanaz volt, mint Underwood esetében. Csalásnak még csak a nyomát sem fedezték fel, és a kutatók sem találtak magyarázatot az esetre. A tűzgyújtó lehelet rejtélyére továbbra sem derült fény. Ennek oka, hogy a hivatásos kutatók vegyi alapon próbálták magyarázni a parakutatók által „tűzgyújtás”-nak titulált jelenséget. Arra nem gondoltak, hogy szubatomi alapon magyarázzák a látottakat.

A gyulladási hőmérséklet elérését nem vegyszerek, hanem a torokból kiáramló intenzív energiaáramlás okozza. A Yin jelegű energiarészecskék könnyen áthatolnak minden anyagon, és közben intenzíven melegítik. Ha a melegedés mértéke eléri a gyulladási hőmérsékletet, az anyag belobban. Amennyiben a kilehelt levegő több energiarészecskét tartalmazna, a fémeket is megolvasztaná. Ez esetben már látni is lehetne a leheletet, mert az erős mágneses sugárzás ionizálja a levegőmolekulákat, ami lángcsóvaként nyilvánul meg. Ilyen „lángcsóvát” leheltek ki magukból a mondabeli sárkányok, akik az emberek elől elzárt helyek, világok bejáratát őrizték. A koncentrált energia­kisu­gárzás gyakran párosul Poltergeist jelenséggel. Az 1800-as évek végén Maria José Ferreira[164] az ujjaival lobbantotta lángra a gyúlékony tárgyakat. Közben más tárgyak elkezdtek röpködni körülötte. Ezek súlytalanságát a szervezetéből kisugárzó Yang jellegű energianyalábok okozták. Itt tehát kombinált Yin- és Yang jellegű kisugárzással állunk szemben. Ezt a bonyolult jelenségcsoportot előidézőik már nem tudják ellenőrzés alatt tartani, sőt akarattal előidézni sem képesek. Többnyire zaklatott idegállapotban jelentkeznek náluk a parajelenséget kiváltó tünetek. Ez a helyzet keserítette meg egy 12 éves diáklány, Ann Kidner életét is, akit több iskolából kirúgtak, mert ha óra közben feszülté vált, megmozdultak körülötte a tárgyak, és az osztályteremben gyakran tűz keletkezett.

[

Az elsivatagosodott országokban már az is elég lenne a folyamat megfordításához, ha a tengerpartot beültetnék fákkal. A szárazföld belseje felé szállított csapadék ugyanis elősegíti az erdő terjedését. A jelenség önmagát gerjeszti, a partmenti erdő a szárazföld belseje felé terjeszkedik.

Két orosz kutató, V. Gorshkov és A. Makarieva arra a következtetésre jutott, hogy a tengerparti erdők miatt csapadékot szállító szél keletkezik. 2007-ben publikált elméletük szerint az erdőkből pára száll föl, ami a tenger közelsége miatt gyorsan felhővé kondenzálódik. Miután a folyadékká alakuló gőznek kisebb a térfogata, csökken a légnyomás. Mivel az erdő erősebben párolog, mint a tenger, a parti erdők fölött kisebb a légnyomás, mint a tengerek felett, így a víz feletti nedves levegő az erdő felé áramlik. Ez a légáramlás szelet idéz elő, ami a nedvességet a szárazföld belseje felé szállítja. Az erős légmozgás akár ezer kilométerekre is képes a nedvességet a kontinensek belsejébe vinni. A folyamatban óriási mennyiségű nedvesség vesz részt. (Az amazonasi esőerdő például húsztrillió liter nedvességet párologtat el naponta.)

A meteorológusok szerint a légmozgás, a szél keletkezésének oka a légkör különböző mértékű felmelegedése. (Mint tudjuk, a meleg levegő felfelé áramlik.) Arra eddig senki sem gondolt, hogy a vízzé alakuló pára is légnyomáscsökkenést okoz. Az orosz kutatók, akiknek elmélete a fizika egyik alaptörvényére épül, a jelenséget biotikus pumpának nevezték el, és azt állítják, hogy ez a légmozgások legfontosabb mozgatórugója. Szerintük a biotikus pumpa megmagyarázza a trópusi éghajlaton tapasztalható légköri jelenségeket, például a passzátszelet, és segíti például a hurrikánok keletkezését.

Elméletük alátámasztására bemutatták, hogyan alakultak át a tengerparti erdőket nélkülöző területek fokozatosan sivataggá. (Például Nyugat-Afrikában.) Ugyanez a helyzet Észak-Ausztráliában, ahol a tengerparton évente átlag 1600 milliméter csapadék hullik, 1500 kilométerre, a szárazföld belsejében viszont már csak 200 milliméter. Ezért váltak sivataggá Ausztrália egykor erdős területei. Valamikor Ausztráliát erdők borították, most nagy része sivatag. Ezt a folyamatot a parti erdőket felégető bennszülöttek indították el a biotikus pumpa megszüntetésével. Ezzel szemben ott, ahol a tengerparttól hatalmas erdők húzódnak a szárazföld belseje felé, a csapadék a szárazföld belsejében ugyanakkora, mint a tengerparton. Kongóban például évente 2000 mm csapadék hullik a tengerparton, és ugyanennyi a belső területeken. Ugyanez igaz az amazonasi, a szibériai sarkvidéki erdőkre, vagy a Kanada északi részén található Mackenzie folyó medencéjére. Az egyre zsugorodó erdőterületű országokra, így pl. az Egyesült Államokra viszont elsivatagosodás vár.

Ez könnyen megállítható lenne egy nagyarányú erdősítési program beindításával, de a tudóstársadalom nem egységes ebben a kérdésben. Sokan kétségbe vonják ennek az elméletnek a helytállóságát. A két orosz tudós állítása könnyen ellenőrizhető lenne, ha a sivatagosodásnak kitett területeken létrehoznának egy 100 kilométer széles erdősávot, és ellenőriznék a klímaváltozás mértékét. Nagy kockázatot nem vállalnának, mert ha másra nem, levegőtisztításra mindenképpen alkalmas lenne a kísérleti erdőterület. A part mentén különösen előnyös a mangrovefák ültetése, mert jól tűrik a sós vizet, és sűrű, kusza léggyökerekkel megtörik a hullámokat. Ezáltal védenek a hurrikánok, tájfunok és a cunami ellen. A Srí Lanka-i Naluvedapathy falut is ezek a fák védték meg a pusztulástól. A közel negyed millió ember haláláért felelős 2004-es cunami előtt 80 ezer mangrovefát telepítettek a tengerpartra, ami 1 km széles sűrű erdőt hozott létre. Ezt nem a természetvédelem érdekében tették, hanem azért, hogy bekerüljenek a Guinness Rekordok Könyvébe. Akkor még nem sejtették, hogy ezzel nem csak híressé válnak, hanem megmentik a saját életüket. A mangrovefák által alkotott erdősáv következtében ugyanis ebben a faluban senki sem halt meg, és az épületekben alig keletkezett kár.   

[

Végre jó hír is érkezett Afrikából: megkezdődött a sivatag visszahódítása![165] A Szahara déli részén lévő Száhel-övezet meddő pusztaságait virágzó zöld gazdaságokká varázsolták. A 20 évvel ezelőtti és az ez évi űrfelvételeket összehasonlítva jól látható, hogy a homok birodalma visszahúzódóban van az egyik akáciafajnak köszönhetően. Ahol ez a fa megjelenik, ott beindulhat a gazdálkodás. A fatelepítés következtében Nigerben mintegy hárommillió hektár vált újra zölddé, és ebből körülbelül kétszázötvenezer hektár mezőgazdaságilag művelhetővé. A térség az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején vált terméketlenné a rossz gazdálkodás és a fakitermelés következtében. Niger egyes területein a gazdák a ’80-as évek közepe óta irtás helyett inkább védeni kezdték az akáciákat, és az eredmény döbbenetes – állította Chris Reij holland kutató, a Nigériában tartott „Sivatagból oázis” elnevezésű tanácskozás egyik résztvevője. Ahol alig húsz évvel ezelőtt szinte egyetlen fa sem nőtt, ma 50-100 akácia él hektáronként.

Terjedésük rengeteg előnnyel jár. A levelek és gyümölcsök táplálékot és takarmányt, illetve szerves trágyát jelentenek. A több háziállat több trágyát produkál, ez tovább javítja a talaj minőségét, és lehetővé teszi a növénytermesztést, ráadásul a fák csökkentik a talajeróziót. Magjuk messzire terjed, így az akáciák újabb területeket hódítanak vissza. Aszály idején a rászoruló családok tűzifaként eladhatják a fát, és a befolyt pénzből élelmiszert vásárolhatnak, így átvészelhetik a nehéz időszakot. Miután egy erősen erodált, legalább negyedmillió hektárnyi területet sikerült rehabilitálni, a pusztulás spirálja megfordulni látszik. 1984-hez képest a gabona – pl. a köles és a cirok – termesztése 20-85 százalékkal ugrott meg, és a zöldségeké is megnégyszereződött. A vegetáció módosulása klimatikus változásokat vont maga után: megnőtt a csapadék mennyisége. Űrfelvételek elemzése alapján készült becslések szerint a Száhel-övezetben 10-20 százalékkal több eső hullik a zöld területekre.

A fatelepítés ösztönzésének sikerei alapján Reij és kollégái abban bíznak, hogy a Nigerben bevált gyakorlat bevezethető a szomszédos országokban is, például Maliban, Szenegálban és Burkina Fasóban. A fásítási program a sivatag visszahódítását célzó „Oázis” kezdeményezés részét képezi, melyet a tizenegy afrikai ország részvételével megtartott tanácskozáson indítottak útjára, és melyet nemzetközi kutatások és kormányok is támogatnak. Egy szenegáli szóvivő – bár örömmel üdvözölte a fejlődést – arra figyelmeztetett, hogy a kialakult helyzet igencsak törékeny,-+ és a folyamat csupán nemzetközi segítséggel, valamint infrastrukturális és oktatási beruházásokkal tartható fenn. Erdőtelepítés terén jó példával jár elő a francia Peugeot autógyár is, amely a Nemzeti Erdőgazdálkodási Intézettel karöltve a brazíliai Mato Grosso állam északi részén 2009 őszéig 2 millió fát ültettek el. A programot más területeken tovább kívánják folytatni.

[

Sokan hallottak már róla, hogy a zene hatással van a növények fejlődésére, sőt még a tejelő tehenek hozamára is. Csak azt nem tudtuk, hogy milyen folyamat játszódik le a növényi organizmusokban. Sejtszinten érzékelik a zenét, vagy fiziológiailag változnak meg. Hála a tudomány peremén tevékenykedő, támogatásban nem részesülő magánkutatók áldozatos munkájának ma már erre is fény derült. Az áttörést az amerikai Dan Carlson érte el, aki éveken át próbálta fokozni a növények nö­vekedési ütemét. Sok mindennel próbálkozott, de a hagyományos módszerekkel nem ért el kiugró eredményt. Ekkor rávetette ma­gát a szakirodalomra, és mindent elolvasott, ami ezzel a témával foglakozott. Végül a zenével tör­té­nő növekedésserkentés mellett döntött. Hosszú kísérletezés után felfedezte, hogy a zene nem a nö­vény sejtjeire hat, hanem bizo­nyos frekvenciák több tápanyag felvé­telére ösztönzik a növényeket. A sokszor több száz százalékos nö­vekedéshez szükséges tápanya­got nem a gyökerével szívja fel a nö­vény, hanem a levelei fonák­ján található sztómákkal. A sztó­mák két sejtből álló apró nyílások, ame­lyek felváltva kinyílnak, majd be­csukódnak. Számuk változó, egy ujjlenyomat méretű területen átla­gosan 500-1000 darab található. Elsődleges szerepük a légzés bo­nyolítása (szén-dioxid felvétele és oxigén kibocsátása). Ezek a mikroszkopikus nyílások azon­ban nemcsak a gázcserét végzik, valamint párát bocsátanak ki, hanem rajtuk keresztül táp­anya­got is képes felvenni a növény. Ez az újkori felfedezés tette le­hetővé a lombtrágyázást, ami ol­csóbbá és hatékonyabbá teszi a növények táplálását. Carlson rá­jött, hogy harmonikus hang­frek­venciákkal, vagyis kellemes zenével növelni lehet a sztómák számát, ami intenzívebb gázcserére, valamint tápanyagfelvételre, és ezáltal fokozott növekedésre készteti a növényt.

Az általa összeállított Sonic Bloom hangelemez használatával a gabonafélék növekedése jelentősen felgyorsul, és csaknem kétszeres termés érhető el. Carlson szerint a gabonák az 5000 Hz-es hangra reagálnak a legintenzí­veb­ben. George Milstein amerikai ker­tész hangmérnök bevonásával kezdte el kutatásait. Ő arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy ha a növény 3000 Hz-es sugárzásnak van kitéve, növekedése annyira felgyorsul, hogy hónapokkal ha­marabb kezd el virágozni. Az ál­tala „Growing Plants Succes­fully at Home”[166] néven készített hanglemezt népszerű slágerek­kel tarkította. A további kutatások ki­derítették, hogy ezeken a ze­nei fel­vételeken azok a hangtöre­dé­kek a leghatásosabbak, amelyek meg­egyeznek a madárcsicsergés frek­venciájával. Ez a felfedezés újabb bizonyítéka annak, hogy a ter­mészet egy rendkívül bonyo­lult alkotás, ame­lyet a benne meg­nyil­vánuló jelenségek egymásba szövődő lánco­la­ta tart fenn. Is­ten nemcsak röp­ködésre és csi­csergésre terem­tet­te a madarakat. Énekük szorosan összefügg a növények, fák virág­zá­sának kezdetével, növekedésük ütemével.

Ettől kezdve Carlson madár­csi­cser­gést használt a további kí­sérleteihez. Szerzett egy lila szí­nű trópusi golgotavirágot (ma­rakujafa), és elkezdte célirán­y­o­san nevelni. Miközben felrak­ta a hanglemezt, tápoldattal át­ita­tott vattával törölgette a nö­vény le­ve­leit. Ettől hetente 90 cen­ti­métert nőtt. Három hónap alatt ez a növény normál körül­mé­nyek között 7 méteresre nő. Az övé 46 méter magas lett. Lyukat kellett ütni a konyha és a nappali falába, hogy szabadon tudjon terjedni. 1 év után már 183 méter hosszú indák hányódtak a lakásban, lehetetlenné téve a közlekedést. Eredményével bekerült a Guinness rekordok könyvébe. A golgota­vi­rág ezután is tovább nőtt, méretét megkétszerezte. Ekkor feldarabolta, és a dugványokat elkezdte árulni a helyi bolhapiacon, darabonként 4 dollárért. Visszafizetési garanciát vállalt, de erre egy esetben sem került sor, mert a növény másutt is rohamosan növekedett.

A zene a magvakra szintén jó hatást gyakorol, a belőlük kicsírázott növények 50%-kal nagyobb termést hoznak. A Sonic Bloommal kezelt növények csaknem minden talajhoz alkalmazkodnak, és növekedésükhöz fele annyi víz is elegendő. Ez a termesztési módszer tehát sokat segíthetne az aszályos területek élelmezési gondj­ainak megoldásában, csökkent­het­né az éhezők számát. A hivatalos tudomány azonban nem hajlandó elismerni, hogy a zene hatással van a növények fejlődésére. En­nek ellenére Carlson tovább te­vé­kenykedik. Az általa létre­ho­zott vállalat 625 ezer csomagot exportált Indonéziába, mert ott rájöttek, hogy ezzel a módszerrel a 60 évig növő feketediófa 15 év alatt megnő, és termőre fordul. Ezzel az eljárással a világ más tájain 2 cm átmérőjű fekete áfo­nyát termesztenek, és olyan para­dicsomot, ahol egyetlen növé­nyen 500 gyümölcs fejlődik. Ráadásul 2 héttel hamarabb érnek. A zene hatására a kukorica 5 méter ma­gasra nő, a karfiolfejek pedig ak­korák lesznek, hogy a 12 darabos ládába csak 4 fér be. A burgonya olyan nagyra nő, mint egy literes dunsztosüveg. A szójabab a szokásos 30-35 hüvely helyett 300-at terem. A narancsfák hozama 66%-kal, míg a szamócáé 300%-kal nő. A harangpaprika bokronként nem 4-5, hanem 50 darab termést hoz. A méretnövekedés nem jár ízcsökkenéssel, sőt általános vélemény szerint sokkal finomabbak, mint a különféle vegyszerekkel kezelt, műtrágyával serkentett növények termése. A rózsabokrokon a szokásos 8-10 virág helyett 65-70 pompázik. A lucerna 1,5 méteres lesz, és száz százalékkal nő a hozama. Az erdészetek is hasznát látják szabadalmának. Az iparilag nagyon fontos kemény fák 4 centiméterrel lesznek nagyobbak évente, ami a normális növekedés ötszöröse, és a fájuk jobb minőségű. Ez a módszer a permetszerek kiváltására is alkalmas. Diszharmonikus zene időnkénti alkalmazásával távol lehet tartani a növényi kártevőket, el lehet riasztani a rovarokat.

 

Technikai újdonságok

 

Az „Ezoterikus körkép”-ben és az „Ezotéria kiteljesedésé”-ben megismerhettük a különféle természetes gyógymódok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatását. Az egyes gyógymódok befolyásának fokozása érdekében sorra születnek a terápiát automatizáló készülékek, berendezések. Ezeknek a bonyolult és drága készülékeknek a működtetése nagy szakértelmet igényel, ezért többnyire természetgyógyászok használják. Már léteznek komplex berendezések is, amelyek egyszerre több termé­szetgyógyászati eljárást alkalmaznak. Közülük nagy népszerűségnek örvend a termoaku­presszú­rás masszázságy. Ez a dél-koreai eredetű berendezés szerencsés ötvözete az akupresszúrának, a kristálygyógyászatnak és a fényterápiának. A mikroprocesszoros vezérlésű masszázságy egy fő- és egy lábpárnából áll, melyek megfelelő hőmérsékleten tartásáról epoxikarbon lapok gondoskodnak. A páciens felső testét kezelő fő párna futószalagszerű védőlemeze alatt villanymotorral mozgatott görgők találhatók. A görgőket jade kövekből csiszolták, és a gerincoszlop mentén kétoldalt helyezkednek el. A két görgősor egymástól való távolságát oly módon határozták meg, hogy hala­dásuk során a húgyhólyag-meridián háti pontjait stimulálják. Mivel ez a meridián a háton kettéágazik, az egymás mellett párhuzamosan futó görgőket megduplázták. Így mind a külső, mind a belső ágra hatást gyakorolnak.

A 40 perces kezelés alatt a jade korongok először alaposan végigmasszírozzák a gerinc két oldalát, majd megállnak az egyes csigolyák melletti meridiánpontok alatt, és akupresszúrás kezelést végeznek. Jelen esetben az intenzív nyomás által kiváltott stimulációt fokozza a kristályból kiáramló energia is. Az összetett kezelést fényterápia egészíti ki. Erre egy kézben tartható egység szolgál, amelyben 9 db alulról megvilágított gömbsugárzó található, két sorban kialakítva. A szintén csiszolt jade kövekből kialakított lencsék narancssárga és fehér fényt bocsátanak ki magukból. A fényterápiás eszköz bármely fájó testrészre ráhelyezhető, és lámpái az akupresszúrás kezeléssel összhangban villannak fel. A szemet csak 2 percig szabad kezelni. narancssárga lámpákkal. (Mielőtt ráhelyeznénk, hunyjuk be a szemünket, és takarjuk le a lepedő szélével.) Igény esetén a kúra kézi vezérlésre is átállítható. Ilyenkor célorientált kezelést végezhetünk a leginkább fájó testrészeinken.

A CERAGEM Master CGM-3500 típusú masszázságy ára meglehetősen magas (kb. 662 ezer forint) de a bemutatótermekben ingyen is igénybe vehető. A látogatások száma nincs korlátozva, így aki türelmesen kivárja, hogy rá kerüljön a sor, akár több tucatszor is kezeltetheti magát. A sorban állás oka, hogy országszerte mind nagyobb népszerűségnek örvend ez a berendezés. Főleg a mozgásszervi betegségben szenvedők idős emberek veszik igénybe, de szinte minden kór ellen hatásos, ami akupresszúrával, természetes kristályokkal és fényterápiával gyógyítható. Mivel itt a három kezelés egyszerre történik, a gyógyhatás felfokozódik. Növeli az akupresszúrás kezelés hatékonyságát, hogy a szerveink működését összehangoló Shu pontok a húgyhólyag-meridián háti szakaszán találhatók. Így a kezelés során nem csak a húgyivari szervek betegségei javulnak, illetve szűnnek meg. A háti Shu pontok egyes szervek vészpontjaként működnek, ami közvetlen befolyást gyakorol a csatolt szervekre. Ennek az összetett hatásnak tudható be, hogy sokan már az első kezelés után sokkal jobban érzik magukat, és 10-12 felfekvés után olyan rendellenességektől szabadulnak meg, amelyek sokszor az egész életüket végigkísérték. (Pl. bütyök eltűnése, kalapácsujj rendeződése, vizelettartási problémák megszűnése.) A görgők által kiváltott mechanikus gyúrás, masszírozás egészséges embereknek is jót tesz, mert könnyűvé, lazává teszi a testet, és egészségmegőrző hatást vált ki. Ezért Dél-Koreában már gyakori, hogy a rokonok CERAGEM masszázságyat ajándékoznak az ifjú párnak.

A termoakupresszúrás masszázságyat a világ több mint 45 országában forgalmazzák, és 3000 központban folyik az ingyenes kezelés. Ezekben a központokban egyszerre 12-24 ágy áll a betegek rendelkezésére. A kezelést és a felvilágosítást szakápolókból és orvosokból álló személyzet végzik. A pácienseknek csak egy pamut alapanyagú fehér pólót, nadrágot, zoknit, és egy lepedőt kell magukkal vinniük. Nálunk további felvilágosítás a CERAGEM HUNGARY Bt-től kapható. E-mail: service@pega.ceragem.com Honlap: http://www.pega-ceragem.com A CERAGEM európai központja Németországban található. Címük: 65760 Eschborn, Mergenthalleralle 25. Tel: +49 6196 967 6886. E-mail: info@ceragem-europe.com Honlap: http://www.ceragem-europe.com

 

Energiatermelésünk megreformálása

 

Az I. fejezetben részletesen áttekintettük az energiahiány leküzdésére irányuló próbálkozásokat. Sajnos az elmúlt öt év alatt nem történt semmi lényeges előrelépés ezen a téren. Egy helyben toporgunk, miközben az üzemanyagárak a különböző természeti katasztrófák és terrorcselekmények következtében az egekbe szöktek. Emellett egyre elviseletlenebbé válik a korszerűtlen energiatermelés okozta környezetszennyezés. Mind többen betegszenek és halnak meg légszennyezés kö­vetkeztében. Osztrák felmérés szerint átlag 9 hónappal rövi­díti meg az emberek élettar­tamát a le­vegő szennye­zett­sé­ge. A nagy­városok­ban ennél is rosszabb a hely­zet. Grazban pl. 17 hónap­pal ha­marabb száll­nak sírba a polgá­rok az egész­ség­telen le­ve­gő miatt. Ausz­triá­ban annyi­an hal­nak meg a légszennyezés kö­vet­kez­tében, mint amennyi a do­hány­zás ál­do­za­tainak szá­ma. Pedig ez az or­szág élen jár a meg­újuló ener­giaforrások ki­hasz­nálásában. Az osztrákok vil­­­la­mosenergia-szükség­letük 78%-át vízi- és szélerőmű­vek­ből fedezik. (Ná­lunk ez az ér­ték nem éri el a 3%-ot. Leve­gőszennye­zett­sé­günk is ennek megfelelő.) A leg­na­gyobb veszélynek a for­gal­mas utak mentén élők vannak ki­téve. Egy széleskörű londoni kutatás alapján kiderült, hogy a főutak mentén lakó gyerekek tüdőkapacitása 5%-kal rosszabb, mint a nemzeti átlag. A világ más országaiban sem jobb a helyzet. A légszennyezés túl­súlyt is kiválthat a gyerekek­nél. A Columbia Egyetem ku­tatói 702 New York-i nem do­hányos kismama környe­zeté­nek levegőjét vizsgálták meg. A magas poliaromás szénhid­rogén-szennyezés­nek kitett anyukák gyermekei 5 évesen 1,79-szer, 7 évesen 2,26-szor túlsúlyosabbak voltak azon kortársaiknál, akiknek az édesanyjuk tiszta levegőjű környezetben élt.

A kedvezőtlen folyamatot nem lehet megállítani, mert az emberiség energiaínsége kielégíthetetlen. Egy átlagos amerikai ma már évente közel 100 000 ki­lowattóra energiát használ el szállításhoz, fűtés­hez, hűtés­hez, és egyéb cé­lokra. Ez 8000 liter kőolaj ener­­giamennyi­ségének felel meg. Mivel más országokban is ro­ha­mosan nö­vekedik az ener­gia­felhasz­ná­lás, lehetetlenség fel­számolni a hagyományos szén­tü­zelésű erőműveket. Ausztrá­liában, Kí­nában, a Dél-Afrikai Köztár­sa­ságban és Lengyelor­szág­ban az elektromos áram több mint 75%-át jelenleg is szén­tüzelésű erőművek szol­gál­­tatják. India elektromosáram-ter­melésének 60%-a szintén szén­re épül. Még az Egyesült Álla­mokban és Németországban is a széntüzelésű hőerőművek biztosítják az áram­termelés több mint felét. Világ­vi­szonylatban még mindig a szén­tüzelésű erőművek szol­gáltat­ják az elektromos áram 40%-át.

Így nem véletlen, hogy Kína 11 nagyvárosában egy év alatt 50 ezer ember korai halálát okozza a levegőszennyezés, és 400 ezer esetben vált ki kró­nikus hörghurutot. A fosszilis tüzelőanyagok közül a szén el­égetése bocsátja ki a legtöbb szén-dioxidot, energia­egy­sé­gen­ként 29%-kal többet, mint az olaj, és 80%-kal töb­bet, mint a földgáz. A világ éves szén­dioxid-kibocsátá­sá­nak 43%-ért felelős, azaz kb. 2,7 milliárd tonnáért. Ezt fel­ismerve sok országban ma már csak a földgáz-, illetve kő­olaj­tüzelésű erőműveket épí­­tenek. A világ földalatti szén­hidrogénkészlete azon­ban vé­ges. Még a legopti­mis­tább szá­mítások szerint sem tart ki 40 évnél tovább. Az ebből eredő gazdasági nehézségek azonban jóval hamarabb jelentkeznek. Sokan azt hiszik, hogy az olajmezők kimerüléséből eredő zűrzavar csak akkor következik be, ha az utolsó vödör olajat is kipumpáltuk az olajkutakból. A valóságban ez az idő már 20 év múlva eljön. Amikor az olajkutak hozama eléri a maximumot, vagyis amikor az olajkészletek fele elfogy, fokozatosan csökkenni fog a kitermelhető mennyiség. Az olajkitermelés lassulása, valamint az energiaigény növekedése következtében az olajárak rohamosan növekedni fognak, ami gazdasági zűrzavart eredményez. A maradék készletek megszerzése háborúk kirobbanásához is vezethet, ami tovább növeli a bajokat.

A legnagyobb nehézségek a közlekedés fenntartásában lesznek. A kőolaj túlnyomó részét ugyanis a gépjárművek használják el dízelolaj és benzin formájában. Ezért a szakemberek jelenleg bio­dí­zel­olajjal, illetve etanollal kívánják leküzdeni az üzemanyaghiányt, és megoldani a környezet­szennyezés problémáját. A biodízelolaj valójában kőolaj, amelyhez 5-85% arányban növényi olajat kevernek. Többnyire repceolajat. (Az Egyesült Államokban repce helyett génmanipulált szóját hasz­nál­nak alapanyagként.) Ha sok növényi olajat adnak a finomított kőolajhoz, akkor a gépjárműveket már különleges, változó üzemanyagú (flexful) motorral kell szerelni. Kaliforniában újabban 100%-os bio­dízelolajjal is lehet közlekedni. A különleges adalékanyaggal ellátott növényi dízelolaj –20 °C-ig üzemképes. A biodízelolajra való teljes átállás azonban lehetetlen. Nem az a baj, hogy az előállítása jóval többe kerül, mint az ásványi dízelolajé.

Sokkal nagyobb gond, hogy nem lehet belőle eleget termelni. Az Egyesült Királyság éves üzemanyag-szükséglete pl. 38 millió tonna kőolaj. A repce átlagos terméshozama 3-3,5 tonna. Egy tonna repcemagból 415 kg biodízel­olajat lehet kinyerni. Ahhoz, hogy az összes gépjárművet biodízelolaj­jal lássák el 26 mil­lió hektárnyi területet kellene bevetni repcével. Ezt sem csi­nálhatnánk sokáig. Mostanra kiderült, hogy az energiafűhöz hasonlóan a repce is kizsarolja a termőföldet. A talajból renge­teg tápanyagot vesz fel, és ez­zel elősegíti az erózióját. Pár év után a repcetáblák alatt a föld teljesen terméketlenné válik. Az Egyesült Királyság termőterülete ennek egyötöde, és élelmiszertermelésre hasz­nálják. Az etanolt használó or­szágokban is hasonló a hely­zet. Amerikai kutatók számításai szerint egy etanollal üze­melő gépkocsi egyszeri tan­kolásá­hoz annyi kukoricát kell ter­melni, ami egy ember egész évi élelmiszerszükségletét fe­de­zi.

A bioüzemalapanyag-ter­mesztés egyre jobban érzé­kel­­he­tő következménye az élel­mi­szerek áremelkedése. A far­merek és a me­­zőgazdasági nagy­­üzemek ugyanis előnyö­sebbnek tart­ják a repce- és ku­koricatermelést, mint az élel­­miszer-alapanya­gok elő­ál­­lí­tását. Ipari alap­anya­­got ter­mel­­ni olcsóbb, és a fel­vevő piac is biztos. Emi­att Eu­rópá­ban több millió hektár­nyi te­rületet vontak ki a búzat­er­me­lés alól, és repcé­vel, va­la­mint energiafűvel vet­ették be. Nem szá­moltak azonban az időjárás vi­szontag­ságai­val. 2007-ben a glo­­­bális felme­le­gedés miatt egész nyáron át tartott a káni­kula, és szin­te egy csepp eső sem esett. Emi­att ki­sült a ku­korica, a nap­raforgó, és búzá­ból is csak a várt mennyi­ség fele termett. Ebben az év­ben a déli fél­tekén is ha­sonló volt a hely­zet, így a kieső ter­mést nem tudták importtal pó­tolni. En­nek kö­vet­kez­tében dup­lá­já­ra szö­kött a bú­za ára, ami azt ered­mé­nyez­te, hogy a bol­tok­ban egyik hét­ről a másikra két­szer annyit kel­­lett fizetni a liszt­tért, és drasz­ti­kusan meg­emel­ke­dett a szá­raztészták, a ke­nyér, valamint a péksüte­mé­nyek ára. Sze­mes­takarmány hi­á­nyá­ban két­sze­resére nőtt a ta­kar­mány­táp ára is, ami 40%-kal megnövel­te a tejter­mé­kek, a to­jás és a hús árát. A kis­jö­ve­del­műek egy­re job­ban si­rán­koz­nak, és tün­tet­nek az ár­emel­ke­dések ellen. Ez azon­ban nem oldja meg a problé­mát, mert et­től nem lesz több élelmiszer a világban. Rá­adá­sul tejhiány ala­kult ki az or­szágban. Miután a hazai tej­­üzemek vonakodnak meg­­­­emel­ni a felvásárlási ára­kat, a gaz­dák külföldre szállít­ják a te­jet.

Az élelmiszerhiány járu­lé­kos következménye a nem­zet­közi segélyek csökkentése. A kevesebb élelmiszer és a 36%-os árdrá­gulás miatt a világ leg­na­gyobb segélyező­je, az Egye­sült Álla­mok az idén már csak fele annyi élel­miszert juttatott az éhező Af­rikának, mint ko­ráb­ban. A bioüzem­anya­gok gyár­tása 2010-ben 30 millió­val emelte az éhezők számát vi­lág­szerte. (A világ éhezői­nek száma 850 millióról több mint 1 milliárdra nőtt, bár eb­ben szerepet játszott az elmúlt két év szélsőséges időjárása is.) Eközben Afrikát is foko­zottan sújtja a globális felme­legedés, és az ebből eredő aszály. Ezen a kontinensen több olyan or­szág is van, ahol a csapadék­hiány következ­té­ben egyál­talán nem terem sem­mi. Ezért megindult a la­kosság elván­dorlása, és mind több az Eu­rópába tartó me­nekült. Nagy részük a Földközi-tengeren veszti életét, mert a rozoga, túlzsúfolt bárkáik út közben elsüllyednek. A mezőgazdasági föld­te­rületek energiatermelésre va­l­ó használata tehát nem járha­tó út. Emellett a biodízelolaj és az etanol is környezet­szennyező. Ugyanúgy szén-dioxidot bo­csátanak ki, mint a kőolaj. A bio nevet azért kapták, mert az elégetésük során felszaba­duló szén-dioxidot a repce­táb­lák, illetve kukoricatáblák felveszik, asszimilálják. Ez­zel azonban nem áll le a globális felmelegedés, csu­pán az üteme lesz lassúbb. Az ipar és a hőerőművek továbbra is szennyezik a levegőt.

Ugyanez a helyzet a benzin bio változatával, az etanollal. Az etanol benzin és etilalkohol keveréke. Az alkoholt cukornád­ból, kukoricából vagy más gabonafélékből állítják elő. (1 tonna szemes kukoricából kb. 300 liter üzem­anyag készít­hető.) Csu­pán Brazíliában ter­­jedt el jelentős mértékben, mert itt óriási földterületek áll­nak rendelkezésre a cu­kor­nád­termeléshez, és munka­erő­­ben sincs hiány. (Az 1970-es évek nagy olaj­vá­lsága után ebben az or­szág­ban a gépjárművek há­rom­ne­gyede etanollal üze­melt.) Az igen magas keve­ré­si arány el­lenére a brazil nagy­városokban nem sokkal tisz­tább a levegő, mint más­hol, csupán cefre­szag[167] ter­jeng az utcákon. Emel­lett a tiszta al­kohollal üzemelő gép­ko­csik­ba be kell szerelni egy kü­lön­leges kar­burátort. Az idő­­­köz­ben kifejlesztett új üzem­­anyag a bi­o­butanol nem igé­nyel ugyan át­ala­kított mo­tort, de ennek előállítási költ­sége még az etanolnál is ma­ga­sabb. A kor­mányok sem örül­­nek a bio-üzem­anya­gok­nak. A növé­nyi alapú üzem­anyag előállítása ugyanis jó­val töb­be kerül, mint a kő­­olaj­ból nyert hagyo­má­nyos dí­zelolajé, benziné. Ezért csak úgy tudják árban ver­seny­­ké­pes­sé tenni, ha le­mon­danak a for­galmi adó­ról. Az üzem­anyag­ra kive­tett jöve­dé­ki és forg­almi adó vi­szont min­denütt a vi­lá­­g­on az ál­lam­kincstár fő be­vé­teli for­rá­sa. Ha az amúg­y is óri­ási költség­ve­tési hi­ánnyal küsz­ködő országok et­től elesnek, csődbe jut az ál­lam­ház­tartás.

Egyébként a zöld üzem­anyag egyáltalán nem új ta­lálmány. Henry Ford első autó­ja még al­kohollal működött. (Ford azért használta ezt a tisz­ta üzemanya­got, mert az al­ko­holos autó für­gébb. Az al­ko­hol elméleti oktán­száma: 113, így a benzinnél na­gyobb sűrí­tést bír el. Ennek tud­ható be, hogy Hit­ler V2 rakétáját is alkohol és folyékony oxigén keveréke haj­totta.) Rudolf Die­sel is mogyo­róolajjal üzemeltet­te a róla el­nevezett motort. A jóval olcsóbb kőolajszármazé­kok használatára csak később, a finomítási eljárás tökéletese­dé­vel került sor. Az olcsó benzin és gázolaj aztán évtizedekig háttérbe szorította a növényi alapú üzemanyagokat. A bioüzemanyag-gyártás gazda­sá­gosságát a kőolajszármazékok rohamos emelkedése teremtette meg. 2008 júliusában a kőolaj világpiaci ára hordónként 147 dollár lett. (1999-ben ugyanez a kőolaj még 9 dollárba került.) Kilenc év alatt tizennégyszeresére nőtt az ára. Ezért gombamód szaporodnak a bioüzemanyagot előállító gyárak, és vele együtt a problémák is. Széleskörű vizsgálatok sorra mutat rá arra, hogy ez az üzemanyag sem fogja leállítani a globális felmelegedést. A robbanómotoros gépkocsik továbbra is okádni fogják magukból a szén-dioxidot, melynek csak egy kis részét fogják felvenni a kukorica- és repcetáblák.

Azért sem nevezhető az eta­nol és a biodízel környezet­kí­mélőnek, mert a kukorica- és repcetermesztéshez sok műtrá­gya kell, a műtrágya előállítá­sához pedig sok földgáz. Emel­lett a szántó­földe­ken dízelmo­toros gépek dol­goz­nak. Látszó­lag kedvezőbb a hely­zet a cu­kornádból történő eta­nol­gyárt­ásnál. Amíg a kuko­ri­ca­ke­mé­nyítőt erjesztés előtt en­zi­mekkel kell cukrokká alakí­tani, a cukornád szára eleve cuk­­rot tartal­maz. Ráadásul 20%-kal töb­­bet, mint ami a kukoricából ki­nyer­hető. A hozambeli kü­lönb­sége­ket is figyelembe véve a cukor­nád hektáronként 5700-7600 li­ter etanolt ad, ami két­sze­rese a kukoricának. (A ku­ko­rica akkor lehetne verseny­képes a cu­kor­nád­dal, ha az egész nö­vény cellu­lóztartalmát felhasz­nál­nánk.) Kon­tinentális éghajlat alatt csak a vesszős kölesből nyer­hető ki annyi alkohol, mint a cukornád­ból. A kukorica, illetve a vesszős köles azonban csak évente egyszer terem, míg a trópusi cukor­nádültetvényeken egy vetésből sokszor hétszer is aratnak.

A cukornádból nyert etanol elégetése tehát jóval kevesebb széndioxid-kibocsátással jár. En­nek ellenére mégsem tisztul tőle a levegő. Aratás után ugyanis a földeket fel kell égetni, ami óri­ási füst- és koromfelleget ered­ményez. Ilyenkor annyi szilárd és gáznemű szennyezőanyag (me­tán és dinitro­gén-oxid) kerül a le­vegőbe, mint egy komoly vul­kán­kitörésnél. Mark Jakobson ameri­kai kutató szerint a bio­ben­zin azon­ban ártalmasabb az em­beri szer­vezetre, mint a kő­olaj alapú üzem­anyag. Az etanol alap­anyagú üzem­anyag (E85 – 15% benzin és 85% eta­nol) hússzor több acetalde­hi­det bocsát a le­ve­gőbe. A benzin­mo­torok lég­szennye­zése már most is 10 ezer ember halálát okozza az USA-ban. A légzőszervi és rákos megbetegedések száma azonban jelentősen növekedhet, mivel az acetaldehid napfény hatására ózonná alakul, ami füstköd révén tovább fokozza a már jelenleg is elviselhetetlen városi szmogot. A gázbenzin általános elterjedésével tehát a jelenleginél is jóval nagyobb mértékű egészségkárosodással kell számolnunk. A széndioxid-körforgás következtében a globális felmelege­dés növekedése mérsékelhető ugyan, de ezért a halálozási mutatók növekedésével kell fizetnünk. Mindezek ellenére senki nem hajlandó belátni, hogy egyre súlyosbodó energiaellátási gondjaink csak paradigmaváltással oldhatók meg.

 

Mivel a tudósaink nem hisznek az éteri eredetű mágneses energia kiaknázhatóságában, a jövőben is anyagból szándékoznak energiát nyerni. Környezetre veszélytelen működési módja, és a víz mint alapanyag kimeríthetetlensége folytán a szabályozott magfúzióban látják a jövő energiaellátási gondjainak megoldását. A hagyományos atomerőműveknél egy nagyobb atommagból csinálnak két kisebbet, a fúziós erőműnél pedig két kisebb (általában hidrogén) atommagból csinálnak egy nagyot, egyesítéssel. (Ez a folyamat zajlik a Napban is, természetes körülmények között. A Földön a legkönnyebben megvalósítható reakcióban a hidrogén két izotópját egyesítik egymással. A deutérium és a trícium egyesül héliummá, és közben egy gyors neutron keletkezik. A deutériumot tengervízből vonják ki, míg a tríciumot a természetben szintén nagy mennyiségben előforduló lítiumból nyerik, a fúziós reakcióban keletkező neutronok segítségével. Ily módon a teljes folyamat kiinduló anyag a deutérium és a lítium.)

Való igaz, hogy a magfúziós atomerőmű nem szennyezi a levegőt, mivel működése során csupán hélium és oxigén keletkezik. A maghasadás elvén működő hagyományos atomerőművekkel szemben radioaktív szennyezéssel nem kell számolni. Sem az alapanyagok, sem a végtermékek nem radioaktívak, és nagy mennyiségben, egyenletesen elosztva fordulnak elő a Földön. Így egyik ország sem lenne kiszolgáltatva a másik nyersanyagbázisának. Ráadásul ezekből a nyersanyagokból igen kevésre van szükség. Pl. Magyarország teljes energiaszükségletét 10 kg alapanyag képes lenne fedezni. A végtermékkel sincs semmi gond. A héliumot könnyű tárolni, az oxigén pedig szabadon engedhető. Az atommag-egyesítés beindításához azonban 100 millió °C hőmérsékletre, és 100 ezer atmoszféra nyomásra van szükség. Ezen a hőmérsékleten a gázatomok elektronjai leszakadnak az atommagról, és a gáz elektromosan töltött atommagok és elektronok keverékévé, plazmává alakul. Mivel olyan tartály nincs, ami ezeket a szélsőséges körülményeket kibírná, és a hőelvonása is igen nagy lenne, az egyesítendő plazmarészecskéket mágneses térben lebegtetik. A gázatomok felmágnesezéséhez és forgatásához viszont rendkívül bonyolult szerkezetre van szükség. A csillagászati költségek ellenére sem biztos a magfúzió beindulása, mert az eljárás jelenleg kísérleti stádiumban van. Néhány század másodpercnél tovább még nem sikerült fenntartani a reakciót, és ezt az eredményt is csak kicsi, néhány kilowattos erőművekben érték el.

Ennek ellenére a kormányok bíznak a magfúziós erőmű gyakorlati megvalósíthatóságában, ezért 2005-ben aláírtak egy szerződést Moszkvában, amelyben az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Kína, Dél-Korea és India közösen vállalják egy nagyméretű kísérleti reaktor megépítését. A franciaországi Cadarache[168]-ban induló beruházás 30 év alatt valósul meg, és összköltsége eléri a 12 milliárd eurót. (A tervek szerint az ITER első demonstrációs változatát 2018-ban fogják beindítani, és kb. 20 perces impulzusokban 500 MW teljesítményt szolgáltat majd.) Pénz tehát van bőven, a politikusok nem zárkóznak el az energiatermelés megreformálásától, csak rossz úton járnak. Azoknak hisznek, akiknek nem kellene, és tudomást sem vesznek a gyors és olcsó megoldást javaslókról. Legtöbbjük még arra sem hajlandó, hogy elolvassák az indítványt. Amint megtudják, hogy ezoterikus alapon álló energiatermelésről van szó, egy kézlegyintéssel elintézik a dolgot. A szabadenergia kinyerésével foglalkozókat okkultistáknak tekintik, és hallani sem akarnak róluk. Nem akarnak a kuruzslás gyanújába keveredni, egy esetleges botrány folytán nevetségessé válni. Féltik a karrierjüket, tartanak a felelősségre vonástól.

Sajnos az elmúlt évtizedekben a sátáni sugallatra hallgató ellendrukkereknek oly mértékben sikerült az ezotéria felismeréseit lejáratni, hogy minden ilyen javaslat „vörös posztó” az illetékesek szemében. A Földön kívüli civilizációk is hiába buzdítottak bennünket évtizedeken keresztül, hogy találjuk meg minden energia közös forrását, nem fogadtuk meg a tanácsukat. Bár manuálisan ők teremtették meg a világot, és évezredek óta segítik a fejlődésünket, hivatalosan még a létezésüket is tagadják. Ezért nem tudunk kilábalni a jelenlegi bajainkból, ezért toporgunk nemzedékről nemzedékre egy helyben. A civilizációnk megsemmisítésére törekvő gonosz erőknek sikerült teljes mértékben eltorlaszolniuk előttünk az egyetlen lehetséges kiutat.

[

Az „Ezotéria kiteljesedésé”-ben[169] hírt kaphattunk a vízzel hajtott autókról. Ezen a téren mi magyarok az élvonalba tartozunk. Az első vízüzemű autó feltalálása Horváth István nevéhez fűződik, aki a társával együtt Ausztráliában próbálta hasznosítani találmányát. Ez azonban nem sikerült, mert az olaj lobbi likvidálta őket. Mivel a gyártási dokumentumnak is nyoma veszett, kénytelenek voltunk újra feltalálni ezt a szerkezetet. A vízbontás újabb módszere Gróf Spanyol Zoltán nevéhez fűződik. Találmánya egy akkumulátor nagyságú berendezés, melynek működési elvét egyetlen éjszaka alatt dolgozta ki. A szerkezet a hidrogént használja erőforrásként úgy, hogy a vizet plazmaállapotban juttatja a motor égésterébe. Ezáltal a hidrogén sokkal jobb hatásfokkal ég el, mint a hagyományos gázüzemű robbanómotorokban. A feltaláló szerint a többletenergia a víz „nukleáris energiájából” származik.

– Elektromérnök vagyok, és sokat gondolkodtam azon, milyen sok pénzt költenek az emberek benzinre. Azt is tudtam, hogy a föld olajkészlete maximum 30 éve elegendő, ezért csinálni kell valamit. Ekkor jutott eszembe, hogy a vízplazma égetésének eljárását alkalmazva szinte ingyen közlekedhetnének a gépkocsik. Egy autót 300 ezer forint ráfordítással lehet vízüzeművé tenni. Találmányomat Németországban szabadalmaztattam, de még a NASA is azt mondta rá, hogy ez egy tökéletes elképzelés – nyilatkozta ötletéről a feltaláló.

Ennek ellenére most sem várható gyors gyakorlati megvalósítás. A szabadalom gyártásba vitelének, a vízzel hajtott gépjárművek megjelenésének jelenlegi akadálya a patriotizmus. Ahhoz, hogy az első prototípus elkészüljön, Zoltánnak 500 millió forintra lenne szüksége. Az óriási nemzetközi érdeklődés következtében ennek előteremtése nem jelentene gondot, de a feltaláló ragaszkodik ahhoz, hogy találmánya Magyarországon valósuljon meg, a magyar nép javára váljon. Igen ám, de a magyar állam nem tart igényt erre a szabadalomra. A prototípus kifejlesztéséhez szükséges pénzt több mint tíz éve nem kapja meg a minisztériumoktól, a kormánytól.

– Vérbeli magyar ember vagyok, nem tárgyalok külföldiekkel. A világ összes nagyhatalma megkeresett már, hogy adjam el nekik a szabadalmamat, de ragaszkodom hozzá, hogy egy magyar ember ötlete magyar kézben maradjon. Az egymást váltó kormányok azonban (valószínűleg az olaj lobbi miatt) szóba sem állnak velem – kesereg a visszautasítás miatt a feltaláló.

A 25 éve Németországban élő Gróf Spanyol Zoltán életét nem csak ez keseríti. Elődjéhez hasonlóan őt is többször életveszélyesen megfenyegették, és felszólították, hogy felejtse el briliáns ötletét. Az olaj lobbi éberen figyel, és nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy megfélemlítsék, eltegyék láb alól. Az életére törők ez idáig csak szóban jelezték nemtetszésüket, de azt is megmondták neki, ha nem marad csöndben, tettlegességig fajulhatnak a dolgok. Ő azonban ennek ellenére is kitart elképzelése mellett, életét kockáztatja, hogy megvédje világraszóló szabadalmát. Ilyen körülmények között úgy tűnik továbbra is hiába várunk arra, hogy a sima vízzel üzemeltetett gépjárművek forradalmasítsák a közlekedést, és megszűnjön végre a levegőszennyezés.

[

A levegőszennyezés megszüntetése mellette az eddig felmalmozódott felesleges szén-dioxid eltüntetése sem jelent problémát. A Nobel-díjas Oláh György kémikus által kidolgozott eljárással szén-dioxidból és vízből metil-alkoholt lehet előállítani, ami fontos alapanyaga a vegyiparnak. (Ugyanúgy lehet belőle etilént és propilént előállítani, mint kőolajból és földgázból.) A metanol a jelenlegi gépjárművek üzemeltetésére is alkalmas lenne, így egyelőre nem kellene a világ 1 milliárd gépkocsiját, és több mint 100 millió haszongépjárművét átállítani elektromos meghajtásra.  A beléjük szerelt robbanómotort addig használhatnák, amíg a jármű amortizálódna anélkül, hogy szennyezné a környezetét. Erre a fajta üzemanyagra az egyes államok nem terhelnének semmilyen adót, sőt még dotálnák is az előállítását arra való tekintettel, hogy a metanollal üzemelő gépjárművek segítenek megállítani és visszafordítani a globális felmelegedést. (A metanol elégetése során csak víz és szén-dioxid keletkezik. Ez a szén-dioxid azonban jóval kevesebb, mint amennyit az előállítása során kivonnak a levegőből.) Ez nem róna elviselhetetlen terhet a költségvetésre, mert az állam megszabadulna az etilén- és biodízel­gyár­tásra biztosított szubvenciótól. Jelenleg a világpiacon 1 liter metanol ára 40 Ft. Ha ezt az árat állami támogatással még tovább csökkentenék, a régi gépkocsik tu­laj­donosainak már egyáltalán nem érné meg felújítani, elektromos meghajtásra átállítani a járművei­ket. Az üzemanyag-töltő állomásokat is addig lehetne használni, amíg amortizálódnak, és az ott dolgozók sem veszítenék el az állásukat.

Tengervíz van bőven, sajnos szén-dioxid is, így a tehetetlenségen kívül semmi sem akadályoz bennünket ennek a technológiának az elterjesztésében. A folyamat ugyan rendkívül energiaigényes, de a Tesla-konverter rekonstruálá­sá­val szinte korlátlan mennyi­ségű elektromos áram áll majd a rendelkezésünkre. Ráadásul ingyen. A konverter egyszerű és olcsó előállíthatósága foly­tán mentesülünk a táplálásra je­­lenleg rendelkezésre álló atom­­erőművek horribilis beruhá­zá­si költségétől is. Az ily módon előállított metanol szükség­te­lenné tenné mezőgazdasági ter­­mények alapanyagként való használatát, mely által jóval na­gyobb területen lehetne is­mét élelmiszert termelni. Ez meg­szüntetné a jelenlegi élel­mi­szer­­hiányt, az élelmi­szer­árak egek­be szökését, gátat vet­ne az ár­fel­hajtó spekulációk­nak. (2005 és 2008 között az élel­miszerárak duplájára emel­kedtek.) Ezt a nagy népsű­rű­ségű, tehát leg­inkább szennye­zett légkörű és sú­lyos élelmiszerellátási gondokkal küszködő országok (pl. Kína és India) már kezdik belátni. Kínában elkezdődött száz nagy kapacitású metanolgyár építése, melyek évente 200 millió tonna metanolt állítanak elő. (Ez százszorosan meghaladja Magyarország teljes üzemanyag-szükségletét. A metanolgyártást a robbanómotor gépkocsik kiselejteződése után sem kell abbahagyni, mert a metil-alkohol könnyen átalakítható etilénné és propilénné. Ez a két szerves vegyület a műanyaggyártás legfontosabb alapanyagai.

 

Mivel mind többen kapcsolódnak be az energiafüvek és különféle biomassza-alapanyagok termesztésbe, felmerül a kérdés, hogy az ingyenenergia elterjedésével mi lesz ezekkel a gazdákkal. A Tesla-konverter rekonstruálásával ezekre a mezőgazdasági vállalkozókra nem vár munkanélküliség, mert ha a biomasszát levegőtől elzárva 400 °C feletti hőmérsékletre hevítik, éghető gázok és bioszén keletkezik, ami leginkább a grillezéshez használt faszénhez hasonlít. Ezt a folyamatot pirolízisnek nevezik. A kelet­ke­zett gázzal elektromos áramot lehet termelni, vagy az üveg-házakat, fóliasátrakat lehet ve­le fűteni. A bioszén pedig kom­poszttal kever­ve a legjobb ta­lajjavító. Őseink már 2000 év­vel ezelőtt is ismer­ték és al­kalmazták ezt a talajja­ví­tó módszert. Ezt a tudást a mű­trá­gya újkori diadalmenete szorí­totta háttérbe. Ráadásul 1 kg bio­massza 3,6 kg szén-dioxi­dot von ki a levegőből. A sváj­ciak úttörő tevékenységet foly­tatnak ezen a téren. 2010 ápri­lisában Lausanne-ban megkezd­te működését Európa első pi­ro­lízisüzeme. Nyersanyaga fa, szalma, zöld hulladék, mar­ha­trágya, víztisztító iszap vagy kony­hai hulladék. A beren­de­zés éven­te 1200 MWh hőt, és 380 tonna bio­szenet állít elő.

 

A globális felmelegedés vissza­fordításának másik mód­ja az erdő­sítés. Amennyiben minden talpalatnyi helyre, ahol nincs út­ban, fát ültetnénk, már ön­ma­gában ez is képes lenne meg­­áll­ítani a levegő széndi­oxid-hánya­dá­nak növe­kedé­sét. Rá­adá­sul tisz­tá­vá, oxi­gén­ben dúsabbá válna a le­vegő. A két mód­szer együt­­tes alkalmazása már né­hány éven belül látvá­nyos ered­ményt hoz­na, csak végre dön­teni és cselekedni ke­l­lene. A fate­le­pí­tés járulé­kos elő­nye­ként meg­szűn­­ne a munka­nélküliség. Az er­dősí­tés, a természetgon­dozás több száz millió em­ber­nek adna mun­­­kát, és meg­él­he­tést, egész­ség­ügyi ellá­tást, nyug­díjat biz­to­sítana szá­muk­ra. Ez sem ró­na nagy ter­het az álla­mok­ra, mert ezek­nek a jöve­del­mek­nek a jelen­tős ré­sze kü­lönféle adók for­má­já­ban vissza­­ára­molna a kincs­tárba. Emel­lett nem kel­lene szoci­á­lis se­gé­lyeket fo­lyó­sí­tani a sok mun­­kanél­kü­li­nek.

Az országok többsége azon­ban nem ezt az utat járja, ha­nem az egyre erősödő „zöld lobbi” nyo­mására az alterna­tív energia­for­rások kihasz­ná­lását erőltetik. A „zöld ener­gia” előállítása azonban egyre nagyobb összegeket emészt fel. A zöld energia előállítása ugyan­is nagyon költséges. Ver­senyké­pessége annak tudható be, hogy a kormányok nem rónak ki rá jö­vedéki adót, sőt sok or­szág­ban az előállítását is támo­gat­ják. (Pl. a szél­­erő­mű­vek által ter­melt áramot magasabb áron ve­szik át, mint amennyit a hő­erőművek kapnak érte.) A Nem­­zetközi Energia Ügy­nök­ség sze­­­rint az elkövetkező négy évti­zedben 45 billiárd dollárra len­ne szükség a Föld energia- és környezetvédelmi problémáinak a megoldására. Ez a kör­nyezet­kímélő energia­források ugrás­sz­erű növelé­sé­vel érhető el, ami 215 millió négyzet­kilo­méter nap­elemmel, 1 milliárd hib­rid autó­val és 32 új atom­erő­művel biztosít­ha­tó. A mega­­­be­ruházá­sok sora már kez­detét vet­te. 2008 nyarán a texa­si Me­sa Power erőmű­park­jához 667 db, egyenként 1,5 MW telje­sít­mé­nyű turbinát rendeletek 2 mil­liárd dollárért. 2011-ig a szé­lturbinák számát 2700-ra nö­velik, melyeket három Bala­ton nagyságú terü­leten állí­tanak fel. A szélerő­műpark üze­melteté­sé­hez 720 szakemberre lesz szükség.

Az energiahiánytól való fé­lelem a hagyományos energia­forrásokkal rendelkező orszá­gokat is hasonlóan esztelen beruházásokra ösztönzi. A jó­zan ész határát súroló olajki­termelés erőltetésére legjel­lemzőbb példa Brazília. A bra­zil partoktól 300 kilométerre felfedeztek egy 200 kilométer széles és 800 kilométer hosszú olajmezőt, ami 6000 milliárd dollár értékű kőolajat és földgázt rejt. A gond csak az, hogy itt a tengerfenék 2 km mélyen van. Ezért a kutatások és az infrastruktúra kialakítása min. 240 milliárd dollárba kerül. Ennek a gigan­tikus összegnek az előteremtésébe már egy akkora ország gazdasága is beleroppanhat, mint Bra­zília. A teher érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy Magyarország nettó külföldi adósság­állománya 80 milliárd dollár, amelynek a kamatait is alig tudjuk fizetni. Akkor sem mennek sokra ennek a projektnek a beindításával, ha a beruházási költségek előteremtésébe beszállnak a külföldi energetikai óriások is. Ez az olaj ugyanis max. 1,5 évig képes fedezni a világ nyersolajszükségletét. Utána nézhetnek más források után. Jelentős mennyiségű kőolaj már csak a tenger alatt található. Az ily módon történő energiatermelés költ­ségére jellemző, hogy egy fúrótorony napi bérleti díja 600 ezer dollár.

Nem kevésbé olcsó a palaolaj, illetve palagáz kitermelése, melyek magas szervesanyag-tartalmú üledékes kőzetekben találhatók. A földtörténeti korokban a kontinensek gyakran kerültek víz alá. Aztán felszínre emelkedtek, a víz lefolyt róluk, de a tengerek aljára levő planktonok és egyéb szerves maradványok ott maradtak. Amennyiben a vulkánok és közetfelgyűrődések következtében ezek betemetődtek, és mélyre süllyedtek, az oxigénhiány és a nagy nyomás következtében megindult bennük a kőolaj, illetve földgázképződés. A keletkezett kőolaj és földgáz elkezdett szivárogni, és lefolyt a mélyebb völgyekbe. Innen aztán könnyen ki lehet szivattyúzni. Ezeket a helyeket nevezik kőolaj- illetve fölgázmezőknek. A folyamat azonban csak ritkán alakult ilyen kedvezően. Amennyiben az üledékes réteget laza, homokos, márgás talaj vette körül, ez felszívta a keletkezett kőolajat és földgázt, ami így nem tudott összegyűlni. Aztán megkeményedett, palává alakult a rá nehezedő sokszor több kilométer vastag talajréteg alatt.

Mivel legtöbbször ez történt, legalább egy nagyságrenddel több palaolaj, illetve palagáz található a föld kérgében, mint amennyi kiszivattyúzható. Ennek kinyerése azonban nagyon drága. A lelőhely mélységétől függően minimum kétszerese a szivattyúzással nyert szénhidrogének kitermelési költségének. Ráadásul dupla annyi kutat kell fúrni, mint a hagyományos lelőhelyeken. A legnagyobb baj azonban a környezetszennyezés. A kinyerés ugyanis rétegrepesztéssel történik, amihez kémiai adalékanyagokkal dúsított homokos vizet használnak. Egyetlen palaolajbányának a kitermeléséhez évente 20 millió liter víz, 235 tonna homok és 1,2 millió liter kémiai adalékanyag szükséges. Az olajjal, illetve gázzal együtt felszínre kerül a vegyszeres víz is, és ezt a szennyező maradványt el kell szállítani, és vízzáró gödrökbe temetni. Ez újabb veszélyforrást jelent, mert idővel ezek a mérgek kimosódhatnak a „temetőből”, és a talajvízbe szivároghatnak. A bányászás, a felszínre hozás sem könnyebb és olcsóbb, mivel az olajpalából az olajat pirolízissel, hidrogénezéssel vagy magas hőmérsékleten való kifőzéssel nyerik ki. Ehhez is rengeteg víz és energia kell, és itt sem tudnak mit kezdeni a szennyező maradvánnyal. Független szakértők által vett levegő- és vízmintákban már találtak is veszélyes anyagot a hulladékdepók környékén.

Az energiatermelés legújabb, meglehetősen morbid módja a hamvasztás. Nagy-Britanniában a dur­hami krematórium két hamvasztójára turbinákat szereltek, amelyek a holttestek égetésekor keletkező hőt használják elektromos áram előállításra. A két krematórium az elégetett holttestek számától függően 1500 háztartás energiaellátását biztosítja. Az új módszert rögtön el is nevezték „ökológiai temetőnek”.[170]

[

A kiotói egyezmény óta egymást érték a klímacsúcsok, de a világ vezetőinek nem sikerült hathatós korlátozásban megállapodniuk. A legutóbbi konferencián abban egyeztek meg, hogy a globális hőmérsékletemelkedést nem szabad 2 °C fölé engedni. Ez az a határ, ami felett már visszafordíthatatlanná válik a természet pusztulása. A szakértők szerint ez akkor valósítható meg, ha 2020-ban a széndioxid-kibocsátás nem éri el a 32 gigatonnát. Azaz 10 év alatt kevesebb lesz a légkörszennyezés, mint most egyetlen év alatt. (2010-ben 30,6 gigatonna volt.) Azt azonban senki sem tudja, hogy ezt hogyan fogják elérni. Az energiafogyasztás korlátozásáról, az ipar visszafogásáról ugyanis hallani sem akarnak a politikusok. Az államháztartás deficitje, a növekvő munkanélküliség már így is államcsőddel és éhséglázadással fenyeget.

Egyelőre a zöldenergia-termelés bővítését szajkózzák, de ezekről a módszerekről sorra derül ki, hogy több kárt tesznek, mint hasznot. Ezért a lakosságot biztatják, hogy félhomályban ücsörögjenek, biorépát rágcsáljanak, és teknőben mossanak. A kisemberek egyébként meg is tesznek mindent a természet megóvása érdekében. Az ő erőfeszítéseik azonban nem sokat nyomnak a latban. A fő szennyező ugyanis az ipar, a nagyüzemi mezőgazdaság, a hőerőművek és a közlekedés. Mivel ezek­nek a szektoroknak a tevékenysége nem korlátozható, itt csak a paradigmaváltás segít. Az energiaszükséglet oly módon történő kielégítése, ami nem kerül semmibe, és a legcsekélyebb mértékben sem károsítja a környezetet.

 

Ezoterikus fejlesztések

 

Világunk, környezetünk rohamos pusztulása ellenére még mindig nem indultak el az ezoterikus fejlesztések. Pedig az ezotéria és a szubotronika szinte minden bajunkra, problémánkra megoldást kínál. Elég csak Tesla munkásságát tanulmányozni, hogy belássuk micsoda lehetőségek állnak előttünk. Kutatóink, fejlesztőink azonban idegenkednek a szubatomi energiarészecskékben rejlő lehetőségektől. Ennek csak egyik oka a hivatalos tudomány ezotériához való hozzáállása. A másik ok az elméleti alapok hiánya. Mivel ezotériát, szubotronikát a világ egyetlen iskolájában sem tanítanak, ezt a szakmát csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Mint minden pályakezdés esetén itt is az indulás a legnehezebb. De nem kell mindjárt fejest ugrani az ezotéria feneketlen kútjába. Nem muszáj antigravitációs hajtóművek, étertestben pillanatok alatt fényévnyi távolságokat megtevő vagy inter­dimenzionális utazásra képes űrhajók fejlesztésével kezdeni a pályánkat. Először meg kell ismernünk az ezotéria világát, a számunkra még ismeretlen fizikai jelenségek működési mechanizmusát. Erre egyszerű, könnyen megvalósítható és olcsón előállítható termékeket kell keresnünk.

Ezek egyike a lemniszkáta csővezeték, melynek előállítása és alkalmazása szinte semmibe sem kerül.[171] Ha az újrastrukturált csapvíz egészségre gyakorolt pozitív hatása széles körben megmutatkozik, át lehet térni az egyszerűbb ezoterikus eszközök fejlesztésre. Ehhez számtalan ötletet meríthetünk a szakirodalomból, de a nyitott szemmel járók számára az élet, a természet is kínál ötleteket. Ezek egyike az izzólámpák táplálásának megreformálása. Egy pécsi fejlesztő ezt már 2015-ben elkezdte, de aztán egzisztenciális problémák miatt hamar abbahagyta.[172] A tápenergia lecsökkentésének egyik módja, hogy nem árammal, hanem feszültséggel végezzük a gerjesztést. Ehhez azonban nagyfeszültségre van szükség. A Newman-féle elektromotornál a feltaláló ezt úgy oldotta meg, hogy lecsökkentette a gerjesztőtekercs ellenállását, vagyis hajszálvékony rézhuzalból tekercselte a motorját. Izzólámpáknál azonban ez az eljárás nem alkalmazható, mert ezekben a fényforrásokban a wolframszál vastagsága és ezáltal az ellenállása adott. Nagyfeszültségű gerjesztés esetén egy pillanat alatt szénné égne.

Ez esetben a nagyfeszültségű gerjesztést csak egy módon lehetne megvalósítani, elektromos térrel történő gerjesztéssel. Ekkor nem folyik áram az izzószálban. A gerjesztő feszültséget biztosító két fémlemez vékony szigetelő lapkán keresztül csatlakozik az izzólámpa két pólusához, és a gerjesztő fezsültség pólusváltásával lehet előidézni az izzószál szabadelektronjainak ide-oda rángatását. Erre a célra a régi katódsugárcsöves televíziók 45 ezer voltot előállító sortranszformátora valószínűleg alkalmas lenne. Ezzel a megoldással azonban az a baj, hogy áramütésve­szé­lyes. Ennek elkerülésére, a több tízezer volt leszigetelésére vastag műanyag vagy porcelánréteget kellene alkalmazni a villanykörte foglalatában, ami nagyon megdrágítaná az előállítást. A másik út a gerjesztő feszültség fémes csatlakoztatása az izzószál két pólusához. Ez normál hálózati feszültség esetén semmilyen megtakarítással sem járna. Egy konverter közbeiktatásával, az 50 Hz-es hálózati frekvencia megnövelésével azonban már nagyságrendi energiamegtakarítást lehetne elérni.

Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint megmérni az izzószál rezonanciafrekvenciáját, és erre hangolni a gerjesztőfrekvenciát. Mint ismeretes a rezonanciában pusztító erő rejlik. Egy néhány száz wattos hanggenerátorral rezonaciafrekvencián egy toronyházat is romba lehet dönteni. Ez a jelenség azonban nem csak pusztításra alkalmas, hanem munkára is lehet fogni. Jelen esetben a hálózati feszültségnél jóval kisebb feszültségen is képes lenne felizzítani a villanykörték izzószálát. A kisebb fezsültség pedig kevesebb áramfogyasztással jár. Jelentősen csökkenteni lehetne az izzólámpák energiaigényét azáltal is, hogy a gerjesztést nem szinuszos feszültséggel, hanem szoliton­hullá­mokkal végeznénk. A lassan felfutó, majd gyorsan lefutó szolitonjelek alkalmazása esetén a gerjesztésbe bekapcsolódik az éter is. A szolitonjel lefutásakor nagy mennyiségű éteri részecske áramlik az izzószálba, növelve a szabadelektronok számát.

Könnyen lehet azonban, hogy ebben az áramkörben nem kellene szolitonos energianövelést alkalmazni. Ha a szinuszhullám csúcsán megszakítjuk az áramot, akkor, a feszültség hirtelen lecsökkenése automatikusan végbemegy. Ugyanezt kell tenni az ellenkező irányú gerjesztésnél. A szi­nusz­hullám negatív félperiódusát nulla átmenetnél kell bekapcsolni, és a maximumnál kikapcsolni. A félbevágott szinuszjelekkel történő gerjesztés ugyanazt a hatást váltja ki, mint a szolitonos gerjesztés. Ez esetben a konverter csupán egy feszültségcsökkentő mini transzformátorból, egy frekvenciasokszorozóból és egy triacos kapcsoló áramkörből állna. (A méretek csökkentése érdekében toroid alakú transzformátort célszerű alkalmazni, amit az Edison menetes foglalat köré lehetne helyezni.)

Ezt a gerjesztő áramkört már csak bele kellene helyezni egy Edison-menetes nyúlványban végződő porcelánházba, amit be kell csavarni a lámpaburák foglalatába. Ebbe lehet becsavarni a hagyományos izzólámpát. Ennek a megoldásnak előnye, hogy a kompaktlámpákkal ellentétben az izzólámpa kiégésekor nem kell eldobni a gerjesztőáramkört is. Ennek az eszköznek a kifejlesztése után újra lehetne indítani a betiltott izzólámpagyártást. Nem kellene több ezer forintot költeni kompaktlámpákra, melyek megtérülési költsége kétséges. A gyártók szerint a kompaktlámpa sok éven át használható, a gyengébb típusok azonban 1-2 év után tönkremennek. Az izzólámpák újbóli rendszerbe állításával ismét természetes színhőmérsékletű fény világítana a lakásunkban. Ezen túlmenően mentesülünk a kompaktlámpák agykárosító vibrálásától, és alvásgátló kékes fényétől. 

Aki azt gondolná, hogy ezzel a megoldással nem érdemes foglalkozni, mert világításra az elektromos energiának csupán néhány százalékát fordítjuk, az téved. Ez a gerjesztési mód ugyanis nem csak izzólámpáknál alkalmazható. Ily módon nagyságrendnyi fogyasztáscsökkenés érhető el a fűtőbetétes készülékeknél is. Mivel az elektromos kandallók, villanytűzhelyek, vízmelegítő bojlerek óránként több kilowattnyi áramot fogyasztanak, a megtakarítás már egy átlagos háztartásban több ezer forintot tenne ki a havi villanyszámlában. Ez főleg a kisjövedelműek számára jelentene könnyebbséget, és a szegénység felszámolását is elősegítené. Ingyen áramot Tesla-konverterrel is elő lehetne állítani, de ennek a készüléknek a rekonstruálására egyelőre nincs vállalkozó. Pedig ez sem lenne ördöngös feladat.     

 

Kiútkeresés

 

Sokan hallottak már az indiai pálmalevélkönyvtárakról, de csak keveseknek adatott meg, hogy be­letekintsenek, megtudják belőle sorsuk alakulását. Jellemző ennek a könyvtárnak a méretére, hogy világszerte 110 millió ma élő ember sorsát rögzítik, köztük 162 ezer magyarét. Ez az óriási mennyi­ség annak tudható be, hogy korunk emberének nagyobb szüksége van iránymutatásra, mint a törté­nelem során bármely nemzedéknek. A pálmalevelek száma is ezt tükrözi. Soha, egyetlen nem­zedék­nek nem volt még oly sok pálmalevele, mint a miénknek. Az érintettek akkor találnak rá a szemé­lyes pálmalevelükön rögzített információkra, amikor megértek arra, hogy életüket a következő lép­cső­fokra emeljék, egy magasabb szintre, amihez már szükségük van iránymutatásra. A megszerzett információk birtokában az egyén energiáit valódi céljai megvalósítására fordíthatja. Tökéletesítheti személyi­sé­gét, életcélját, ráébred világunkban betöltött szerepére. Ezáltal még hatékonyabban élheti éle­tét, törekvéseit nem lassítja a bizonytalanság. Jövőjének pontos ismeretében minden energiáját kül­de­tésé­nek maximális teljesítésére koncentrálhatja. Többé nem hátráltatja a tévelygés, nem vesz rajta erőt az alkalmatlanság érzése.

Ma már nem szükséges elutaznunk Indiában, és hónapokon át nyomozni, hogy készült-e rólunk pálmalevél, és hol őrzik. Megtakaríthatjuk az utazási költséget, és mentesülünk a szélhámosoktól, akik kihasználják az érdeklődő turistákat, és csupán 0,5%-os hatékonysággal képesek segíteni a kutatást. Indiában ugyanis több mint 200 pálmalevélkönyvtár létezik. Az igényelt pálmalevél felkutatását 220 ember végzi, az Indiai Pálmalevél Kéziratok Kutatószövetségének égisze alatt. A szövetség célja, hogy a több millió pálmalevelet eljuttassák a világ minden országába, azokhoz, akiket érint. Aki úgy érzi, hogy neki fontos feladata van ebben a világban, írásban is felveheti velük a kapcsolatot, és kérheti pálmalevele felkutatását. A nyomozás többnyire eredményes. Eddig a kérések 92%-át tudták teljesíteni. Ennek a társaságnak magyar nagykövete Oszter Tamás. Az év túlnyomó részét Indiában tölti. Munkáját több önkéntes is segíti, akikkel az alább címen vehetjük fel a kapcsolatot: munkatarsak@palmalevelek.hu Honlap: http://palmalevelek.hu Itt megtalálhatjuk azokat a városo­kat és időpontokat, ahol Oszter Tamás előadásokat tart az indiai pálmalevélkönyvtárakról. Ezeken az előadásokon arról is hallhatunk, hogy az indiai pálmalevelek világunk sorsát is ismertetik, egészen 2050-ig.

Kutatási megbízás esetén először regisztráltatnunk kell magunkat a honlapon, majd egy személyes találkozás során felveszik az adatainkat. Cím: 1067. Budapest, Csengeri u. 88. (A Podmaniczky és a Csengery utca sarkán található, nem messze a nyugati pályaudvartól.) Annak ellenére, hogy a keresés jelenleg 183 helyen zajlik India és Nepál területén, pálmalevelünk felkutatása több mint egy évet is igénybe vehet. A megtalálási arány azonban nagyon jó. A magyar pálmalevelek több mint 98%-át megtalálják. Felolvasását egy indiai szent ember végzi, két tolmács (hindi-angol és angol-magyar) segítségével. A felolvasás kb. egy órát vesz igénybe, és a meghitt környezetben zajló eseményről hangfelvétel készül. Előtte át kell esnünk egy beazonosítási eljáráson is, ami fél órát vesz igénybe.[173]  Az életrajzok nagyon élethűek, az illető gyakran úgy érzi, mintha azok írója személyesen is részt venne az életében. A múltat tartalmazó levélen szó esik az érintett szüleiről, testvéreiről, házastársáról és gyermekeiről is. Külön fel vannak sorolva a látogatás napján még élő hozzátartozók. Érdeklődés: Tel: 06-70-342-3460 E-mail: kerdesek@palmalevelek.hu

A költségek túlzottan ne riasszanak el senkit, mert meg sem közelítik a személyes kereséssel járó több százezer forintos repülőjegy és a kutatási időtartam alatti hotelszámla díját. Regisztrálás után az ujjlenyomat-felvételnél[174] 16 ezer forint keresési díjat kell fizetni, amit visszafizetnek, ha a pálmalevelünket nem találják meg. Sikeres keresés esetén pálmalevelünk felolvasási díja 43 ezer forint. (Ez az összeg tartalmazza pálmalevél-olvasó fordítási, elemzési és tanácsadási díját, a két tolmács munkadíját, a videokapcsolat üzemeltetési költségét, valamint a hangfelvétel díját.[175]) Előfordulhat, hogy valakinek két könyvtárban is megtalálható a pálmalevele. Ilyenkor érdemes mindkettőt felolvastatni, mert a részletek ismertetése eltérő módon történhet. Ily módon múltunkkal és jövőnkkel kapcsolatban többletinformációhoz juthatunk.

 

A pálmalevelek tévedhetetlenségével kapcsolatban sokakban felmerült már a gondolat, hogy mitől ilyen pontosak. A múltunkat tartalmazó pálmalevél pl. sok olyan apró részletet említ az életünkről, ami a szabad akarattól függ. A 3500-4000 évvel ezelőtt tevékenykedő jósok honnan tudták azt előre, hogy mi a sok lehetőség közül melyiket fogjuk választani sorsunk útelágazásainál. A múltat leíró pálmalevelek azt is közlik szinte percre pontosan, hogy mikor fogják nekünk felolvasni a pálmaleveleinket. Az elmúlt évezredek során két nagy naptárreform is volt, ami alaposan összezavarhatta az időpontra irányuló jóslatokat. Ilyen naprakész jóslatot csak úgy születhet, ha ezek a pálmalevelek most készülnek.

A hindi nép fejlődését elősegítő Földön kívüli civilizáció a háttérből továbbra is segíti őket. Mint minden körülöttünk élő magasan fejlett civilizáció, ők is folyamatosan figyelemmel kísérik az életünket, és ha azt látják, hogy valaki szeretné elolvasni a pálmalevelét, elkészítik neki, vagy ha már megvan, felfrissítik. Aztán időgépbe helyezve öregbítik, majd teleportáció útján elhelyezik valamelyik pálmalevélkönyvtárban. Ezt a gyanút támasztja alá az a tapasztalat is, hogy ha valaki másodszor is felkeresi a könyvtárat, akkor a múltját tartalmazó pálmalevele kiegészül azokkal az eseményekkel, melyek azóta történtek. Ha ez a második pálmalevél is akkor készült volna, mint az első, akkor az első keresésénél ezt is megtalálták volna. 

  Technikailag is kivitelezhetetlen egy ilyen naprakész, komplett könyvtár létrehozása és üzemeltetése. A világon 110 millió ember igényelhet pálmalevelet tőlük, a legtöbb pálmalevélkönyvtár pedig csak egy kis kunyhó, hátul egy nem túl nagy raktárral. Ha mindenkinek meglenne a pálmalevele, ehhez több hektár alapterületű raktár kellene, és több ezer munkatárs, akik naponta ezrével másolják a régi, töredezett pálmaleveleket újra, állagmegóvás céljából. Ennek a technikai háttérnek azonban semmi nyoma. A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban is csak 32 millió könyv található, 3 épületben, 54 000 négyzetméternyi területen. A könyvespolcok hossza 1200 kilométert tesz ki. A világ legnagyobb közkönyvtárában, a New York Public Library-ben pedig csupán 12 millió kötet található több háztömbnyi épületben, és városszerte 85 fiókkönyvtárban. (Magyarország legnagyobb könyvtárában, az Országos Széchenyi Könyvtárban 6,5 millió kötet található. Ezt az állományt mélyen a föld alatt, egy többszintes pincében, illetve külső raktárakban tárolják.)

A 200 indiai könyvtárban sok pálmalevelet őriznek ugyan, de nem 220 milliót. Ennyi pálmalevél India összes közkönyvtárában sem férne el. Ha hosszában egymás mellé raknánk őket, a sor 105 600 kilométerre kígyózna. Közel háromszor körbekeríthetnénk vele a Földet. Lapjával egymás mellé rakva is 440 km hosszú polc kellene az elhelyezésükhöz. Ha tíz polcot egymás fölé raknánk, akkor is 44 km hosszú raktár kellene a tárolásukhoz. Azért sem készítették el az összes pálmalevelet, mert a 110 millió embernek még az 1 %-a sem fog érdeklődni utána. Vagy azért, mert nem tudnak róla, vagy mert nem hisznek benne. Az utólagos pálmalevél-készítés persze nem baj, mert a jelenkori frissítéssel naprakész, megbízható eligazításhoz jutunk. Olyan színvonalon, amit egyetlen kártyából jósoló, kristálygömböt bűvölő jósnő sem képes elérni. Hálásak lehetünk ennek a fejlett civilizációnak, amely ily módon segíti a fejlődésünket.

 

A pálmaleveleken a világ jövőbeni eseményei is megtalálhatók. Főként a Kanchipuram-i és a Bangalore-i könyvtárakban fellelhetők a világ jövőjére vonatkozó kijelentések, 2050-ig megírva. Az írások szerint a társadalmunk döntő változások elé néz. Az Egyesült Államok által elindított, terrorizmus elleni világméretű harcban – mely elsősorban az amerikai hegemóniára való törekvések keresztülvitelét szolgálja – a NATO tagállamai is részt vesznek katonai akciók formájában, amerikai vezetés alatt. A támadási célok többek között Irán, Jemen, Líbia, Sri lanka, Malajzia és Szudán lesznek. A legérdekesebb azonban az a tény, hogy a prognózisok szerint az Irak elleni támadás, melynek februárban kellene elkezdődnie, egy amerikai „Vimana” elpusztítása miatt egy hónapot késni fog.  A Vimana az ősi írásban űrhajót jelent.  És valóban az amerikai űrhajó, a Columbia balesete miatt az Irak elleni amerikai háború a tervezettnél később kezdődött.

A megnevezett katonai akciók a világ további polarizálódásához vezetnek. A világméretű konfliktus, a rettegett harmadik világháború azonban a pálmalevelek jóslatai szerint nem fog bekövetkezni. Ehelyett az elkövetkező évtizedekben számos helyi és regionális háború rázza meg a világot, többek között Afrika és Ázsia sok országában. Így például India és Pakisztán között is kiújul a fegyveres konfliktus, a Közel-Keleten új háború tör majd ki Izrael és Pakisztán között, melynek kiváltó oka egy magas rangú pakisztáni méltóság meggyilkolása lesz. A háborúba ezúttal a szomszéd országokat, Szíriát és Jordániát is belerángatják. Fennáll a veszély, hogy a harcok során nukleáris fegyvereket is bevetnek, mely a Közel-Kelet nagy részének elsivatagosodásához vezet.

Európában a Balkánon 2040-ig újabb harcok várhatók. A következő háborút a szerb államfő meggyilkolása váltja majd ki. Közép és Nyugat-Európa valamint az Egyesült Államok újabb terrorista támadások célpontjává válik. A támadások száma viszonylag alacsony lesz, a hatásuk viszont annál nagyobb. A támadások egyre gyakrabban történnek turisták által látogatott helyeken, Spanyolországban és Olaszországban, ami jelentős emberáldozatokkal jár majd. Európa ezen felül intenzív bevándorlástól szenved majd, melyet a világ más részén kitörő háborúk váltanak ki. Az európai szociális rendszereket túlterheli a menekülők tömege, az európai infrastruktúra eléri terhelhetősége határait. Hasonló problémákkal fog küszködni Amerika is. Ez pedig a gazdaság és a nyugati valuták destabilizálódását okozza. Ezek a fejlemények 2012-ben az amerikai dollár összeomlásához vezetnek.[176]

Az USA-ban és Európában súlyos zavargások lesznek, részben polgárháborús állapotok alakulnak ki. A nyugati társadalmak hosszú távú krízise az Egyesült Államok külpolitikai jelentőségének csökkenését eredményezi. Az erőszak elterjedése oda vezet, hogy az érintett országokba megerősített békehadtestek állítják fel állásaikat. Míg az USA-ba kanadai csapatok vonulnak be, addig Európában elsősorban orosz szövetséges csapatok veszik át a békefenntartó feladatot. Ezek az országok ugyanis óvatos külpolitikájuknak köszönhetően kevésbé érzik majd meg a válságot. A világméretű változások az európai naptárrendszer szerint kb. 2050-ig tartanak. Eredményeképpen Amerika elveszíti jelenlegi domináns pozícióját, Európa pedig Ázsiával együtt új geopolitikai, gazdasági teret teremt egy Párizs–Berlin–Moszkva–Peking–Delhi–Tokió tengely mentén, melynek társadalmai az egyes országok gyökereinek és hagyományainak figyelembe vételével a világot a stabilitás és fejlődés új korszakába vezetik.

Más források szerint az általános világbékét a totális pusztulás követi, melynek forgatókönyve a Biblia Apokalipszis fejezetében található. Erről a pálmalevelek nem írnak. A jóslatok mind az egyéni életekről, mind a világtörténelem alakulásáról csak 2050-ig szólnak. Az utána következő eseményekről egyetlen pálmalevélen, egyetlen szó sem esik. Vagy azért, mert az események kimenetele tőlünk függ, vagy mert civilizációnk pusztulása elkerülhetetlen. Ennek pontos időpontja nem ismert. A pusztulás közvetlen kiváltó oka a Nibiru bolygó lesz, melynek érkezése 2050 és 2060 között várható.

[

Bár a gazdagok kifosztása nem a legjobb módja a gazdaság talpra állításának, korunk politikusai is kénytelenek ezt a módszert alkalmazni. A kommunista diktatúrák bukása bebizonyította, hogy az arisztokrácia vagyonának elkob­zá­sa, a földek, gyárak, nagyobb in­gatlanok államosítása nem hozott számottevő életszínvonal-emelke­dést. Ettől a szegények nem lettek gaz­dagabbak. Csupán a közérzetük lett jobb, mert már nem látták maguk körül a pöffeszkedő gazdagságot, a szegények kizsákmányolásából ere­dő hatalmas vagyonokat. Ezzel meg­valósult a társadalmi egyenlőség sajátos módja. A kommunista dik­tátorok nem a szegényeket emelték a gazdagok szintjére, hanem min­denkit szegénnyé tettek.

Úgy tűnik, hogy a történelem is­métli önmagát, mert 2010-ben el­indult a gazdagok újbóli kifosztása. Módszeres megpumpolásuk most nem ideológiai alapon történik, ha­nem gazdasági kényszerből. A glo­bális felmelegedés által előidézett klímaváltozás, a természet tönk­re­tétele egyre jobban sújtja a gaz­daságot. Az időjárás megzavaro­dása az idén már katasztrofális helyzetet idézett elő a mezőgazdaságban. A tavaszi vihar­károk és árvizek tönkretették a ter­més felét, a másik fele pedig meg­rothadt a szűnni nem akaró őszi esőzések következtében. Ezért a pi­acokon és a szupermar­ke­tekben más­félszeresére nőttek az élelmiszer­árak.

Most már nem csak a szegények, hanem a középréteg is panaszkodik. Külföldön sem jobb a helyzet. Ha ez így megy tovább, Európában is felüti fejét az éhínség. Az állam nem tud segíteni, mert az előző kor­mány tolvaj politikusai és tisztség­vise­lői kirabolták az országot, száz­milliárdokat sikkasztottak el a köz­pénzekből. Az üres államkassza lát-tán az új kormány nem tehetett mást, mint bevezette a bankadót. Rend­kí­vüli nyereségadót vetett ki a ban­kokra és a biztosító intézetekre. Az így befolyt 200 milliárd forint azon­ban kevésnek bizonyult, mert a ter­mé­szeti csapások által okozott ká­rok később ipari károkkal társul­tak.

Nálunk ennek legmegrendítőbb megnyilvánulása volt, hogy a sok eső eláztatta az Ajkai Timföld-gyár iszap­­tárolójá­nak gát­ját, és az árvíz­ként ki­­ömlő vö­rösiszap három te­lepü­lést árasztott el. A hi­pónál is tö­mé­nyebb lúg­ban 10-en meghaltak, és 100-an meg­sérültek, a há­rom te­le­­pü­lés ala­csonyan fekvő há­zait pe­dig le kel­lett bon­tani. Az oko­zott kár 50 milliárd forint volt. A 13-as pH-ér­té­kű lúgos ár ki­pusztította a köze­li fo­lyók és pata­kok teljes élővilá­gát. Ez már érzel­mileg is felkavarta az or­szág la­kos­ságát, mert ki­derült, hogy a gá­tak rossz állapotáról a vál­lalat ve­ze­tői tudtak. A botrány ha­ma­­ro­san vi­lág­méretűvé vált. Az 1 millió köb­méternyi vörös­iszap-lavi­na által oko­zott ipa­ri bal­eset a kül­földi hír­csa­tornákon hete­ken át vezető hír volt. Az Ajkai Tim­föld­gyár azon­ban évek óta veszteséges, bank­tar­tozásuk több mil­liárd fo­­rintra te­hető. Így nem képesek kár­­tala­nítani a környék la­kóit. Az állam sem tud segíteni a földön­fu­tóvá vált embe­re­ken, mert a korábbi termé­szeti csapá­sok miatt a katasz­trófa­alap már rég kimerült.

Kiderült azonban, hogy a gyár tulajdonosai az or­szág 100 leggaz­dagabb em­berei közé tartoznak. No­sza hoztak egy új ha­­táro­zatot, amely ki­mond­ja, hogy az egész nemzetre kiható ka­tasz­­trófák előidézése ese­tén a károkozó a ma­gánvagyonával is fe­lel a károkért. Mivel a rész­­tulajdonosok együttes va­gyona több mint 50 mil­li­árd forint, nem ne­héz ki­találni, hogy a bí­róság mi­ből fogja kár­ta­lanítani a környék több száz lakó­ját. A vég­összeg nagyon ma­ga­sra fog rúgni, mert ma még megállapít­hatat­lan az okozott kár teljes össze­ge. Most nem csak az el­huny­tak család­tagjait kell kár­pótolni, és a lakhatat­lanná vált házakat újraépí­teni. A vörös­iszapot ugyan­is nem lehet nyomta­la­nul eltakarítani. Kiszára­dása után elkezd porzani, és a nehéz­fémekkel terhelt ma­ró ha­tá­sú porszemcsék lera­kód­nak a környéken lakók tü­de­jé­ben, ami tüdőrákot okoz­­hat. Ezért könnyen le­het, hogy a három tele­pü­lés min­­den lakóját, (több ezer em­bert) el kell költöztetni a kör­­nyékről. Mindenesetre a bíróság tár­sadalmi fele­lős­ség címén az érin­tettek vagyonát zár alá helyezte, a kormány pedig elszá­moltatási kormánybiztost nevezett ki az Ajkai Timföldgyárba.

Ez azonban még min­dig nem teszi rendbe a nem­zetgazdaságot, mivel a jövő évi költségvetés tervezése során kiderült, hogy az előző kormány a tavalyi költségvetésben elrejtett egy 500 milliárd forintos hiányt. Ennek fedezésre a jelenlegi kormány hozott egy új törvényt, amelyben a rendkívüli jövedelem-elvonást kiter­jesz­tette az energiaellátó szektorra, a távközlési és telekommunikációs válla­latokra, valamint az áru­házláncokra. Tőlük 161 milliárd forintot fognak bevasalni, még az idén. Nem tehettek mást, mert veszteséges államház­tar­tás­sal nem lehet egy or­szágot kormányozni. Az Európai Unió szigorú elő­írásai is arra kényszerítik a politikusokat, hogy a költségvetés hiányát az elő­írt szint alá csökkent­sék. Ha ezt nem teszik meg, olyan szankciókkal kell számolni, ami teljesen „földbe döngöli” a gazdaságot.

A válságadó nem egyszeri adó. Az elkövetkező három évben biztosan ki fogják vetni. Ezt követően meghosszabbítása a költségvetés alakulásától függ. Sokakban felmerült a gyanú, hogy ezt a terhet a multik át fogják hárítani a fogyasztókra. Ez azonban már nem lehetséges. A gazdasági világválság a kisembereket sújtja leginkább. A nyugdíjak és a bérek befagyasztása, a béren kívüli juttatások elvonása, illetve megnyirbálása folytán drasztikusan lecsökkent a fizetőképes kereslet. A nagyarányú elbocsátások, az egyre növekvő munkanélküliség is csökkentik a vásárlóerőt. A fogyasztók már a jelenlegi áron sem képesek megvenni az árucikkeket, nem tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat.

Sokan attól tartanak, hogy a rendkívüli adók miatt a bankok és az áruházláncok tulajdonosai kivonulnak az országból. Igen ám, de hová? Külföldön is ez a helyzet. A világgazdasági válság minden országot egyformán sújt. A magyar példa láttán az Európai Unióban most készülnek bevezetni a rendkívüli bankadót, ami a szokásos társasági adón felül 5% különadót vonna el a bankok jövedelméből. A felső tízezernek sincs hová menekülnie, mert a nyugati országokban már régóta bevezették a vagyonadót, ráadásul külföldön a sávos adórendszer miatt a személyi jövedelemadó is magasabb, mint nálunk. A kevésbé szerencsés országokban még a korábbi módszereket alkalmazzák, vagyis a kisembereket sarcolják meg. Romániában pl. 15%-kal csökkentették a nyugdíjakat és 25%-kal az állami alkalmazottak fizetését. Ezzel egyidejűleg elbocsátanak 100 ezer közalkalmazottat. Náluk is rosszabbul jártak a görög állami alkalmazottak. A turistaiparban dolgozók már két éve nem kapnak munkabért. Ez egy olyan országban történik, amely a turisztikából él.

Mivel a klímaösszeomlás már nem állítható le, az elkövetkező években még több, és még súlyosabb természeti csapások várhatók. Ezzel párhuzamosan növekedni fog az ipari balesetek száma is, ami szétázó utak, hidak, vasúti töltések miatt tömeges közlekedési balesetekkel párosul. Emiatt a kormányok kénytelenek lesznek újabb és újabb adókat kivetni, ami azzal a következménnyel jár, hogy már nem csak a kiugró profitot termelő társaságokat, hanem a tehetős magánszemélyeket is kifosztják. Bár a jelenlegi kormány erősen ódzkodik tőle, nem zárható ki, hogy kénytelen lesz visszaállítani az előző kormány által bevezetett ingatlanadót, melynek mértéke évről évre növekedni fog. Pénzt ugyanis csak onnan lehet elvenni, ahol van. A válságadó a nagy vagyonok, a kiugró jövedelmek megcsapolására szolgál.

A pórul járt gazdagok most sem számíthatnak a nemzet részvétére. A legtöbb ember ugyanis úgy gondolja, hogy megérdemlik a sor­sukat. Évtizedeken át élősködtek a társadalmon. Hatalmas vagyonokat halmoztak fel, és egyáltalán nem törődtek világunk fenntartá­sá­val, a természet megóvásával. A leg­cse­kélyebb mértékben sem támo­gatták azokat, akik azt megtehették volna. A vallásos érzelműek Isten bünte­tését látják ebben az egész folyamatban. Eddig a gazdagok fosz­tották ki a világot, most a Minden­ható teret engedett a gazdagok ki­fosztásának.

[

Az elmúlt évezredek alatt az em­beriség morálja semmit sem válto­zott. Legfeljebb eszközei finomod­tak. (So­kak szerint aljasod­tak.) Ezért a ben­nünket érő csapá­sok nem a vé­letlen művei. Egyrészt megérdemelt bün­tetések, másrészt a Gondviselés két­ségbeesett próbál­ko­zásai az isteni rend hely­re­állí­tására. Erre ugyan nem kerül sor, de nagyobb katasz­trófák után az emberek hajlandóak egymás felé fordulni, legalábbis nem fordí­ta­nak egymásnak hátat. Túl nagy baj azonban még nincs, csak vál­ságok. Először jött pénzügyi vál­ság, aztán a gazdasági válság. A leg­sú­lyosabb vál­­ságról azonban mindenki meg­feled­ke­zik. Frühwald Ferenc sze­rint az előb­biek csupán álválságok, a bajok fő oka az értékválság. A pénz­­ügyi válság meg­oldható, mert pénz van a világban, sőt túl sok van, csak nem azok ke­zében, akik hasznosan tudnák el­költeni. Olyanok bankszám­láin össz­pontosulnak nagy vagyonok, akik za­bolátlan tébollyal uralkodnak a rá­juk bízott vagyonon. A többség pe­dig nem utasítja el ezt az életfor­mát, ha­nem irigyli. A kor­rupciót sem er­köl­csi alapon ítéli el, hanem azért, mert ő kimaradt belőle. Neki még cupák sem jutott a húsos fa­zékból. Közben rendületlenül pusz­títjuk a meg­sebzett bolygót, amely kétségbe­esé­sében kü­lönböző termé­szeti csapá­sokkal válaszol. De a pökhendi em­ber nem hagyja magát. Nem száll magába, nem kezd el gondol­kodni azon, hogy miért történik egy­re több tragédia a világban. Nem vesz tu­domást arról, ami körülötte történik, hanem túlélésre játszik. Azt gondolja: nem baj, ha körülöttem hul­lanak az emberek, csak én maradjak életben. De senki sem marad életben. Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb mindenkire sor kerül, és kihal az emberiség, elpusztul a civilizációnk. 

Mindez nem a véletlen műve. Mi juttattuk magunkat oda, ahol most vagyunk. Az elmúlt évtize­dekben számtalan lehetőséget kaptunk, hogy kimásszunk bajainkból, de egyiket sem használtuk ki. Rövid távú céljaink, önös érdekeink, földhözragadt gondolkodásmódunk nem tette lehetővé, hogy éljünk a kínálkozó lehetőségekkel. A környezetkárosítástól kezdve az energiaválságon át a külön­fé­le betegségek leküzdéséig az összes bajunkat megoldhattuk volna, de minden kínálkozó lehetőséget elutasítottuk. A profithajsza teljesen elborítja az agyunkat, a pénz az életünknél is fontosabbá vált.  Nem számít, hogy évente több száz millió embertársunk pusztul el, a szennyezett víz, levegő, talaj követ­keztében, és hal meg gyógyíthatatlannak tartott betegségekben.

Esztelen viselkedésünk egyik megnyilvánulása a rákbetegséghez való hozzáállásunk. Világ­szer­te 7,8 millió ember hal meg egy olyan betegségben, amelynek 100%-os hatásfokú gyógy­módja már 80 éve ismert. A II. kötetben részletes beszámolót találhatunk ennek módjáról. Ifj. Royal Raymond Rife biokémikus kidolgozta a rákgyógyítás egyetlen hatékony módszerét, amiről mi nem veszünk tudomást, az orvostársadalom pedig tűzzel-vassal harcol ellene. Nemrég újabb részletek láttak napvilágot az ellene folytatott hadjáratról. A Zöld Újság 2014. áprilisi számában (16-18. oldalak) bepillanthatunk Rife naplójába, és érdekes esetleírásokat is olvashatunk. (Itt fotók is találhatók a Rife által kifejlesztett készülékekről, berendezésekről.)

Közülük legfontosabb a frekvenciakészülék, valamint az univerzális vírusmikroszkóp, mely hatvanezerszeres nagyítással és harmincegyezerszeres felbontó képességgel rendelkezett, amivel képes volt 10 nm-es alakzatok megkülönböztetésére is, és ezzel felülmúlta az elektronmikroszkópokat. Emellett alkotott egy audiospektrumos rezonáns frekvenciákon működő készülékeket is hélium gáz­zal töltött csövekkel, amellyel sikeresen tudott különböző betegségeket gyógyítani. Ezek az eredményei kezdetben igen nagy elismerést arattak tudományos körökben. Munkásságának elismeréseként a heidelbergi egyetem díszdoktorrá fogadta őt. Nagy felbontású mikroszkópjának köszönhetően felfedezte, hogy minden betegségeket keltő organizmus sebezhető egy speciális frekvencia-besugár­zással, ami más élő közegre egyáltalán nincs hatással. Évekig kísérletezgetve feltérképezte minden általa veszélyesnek tartott baktérium és vírus halálos oszcilláló frekvenciáját. Több ilyen rezonáns frekvenciákon működő készüléket alkotott különféle betegségek, többek között a rák gyógyítására. Ötvennél is több vírus halálos frekvenciáját határozta meg abszolút precizitással. Sajnos, ezek a dokumentumok nem maradtak fenn.

Már 1934-ben, kutatásainak kezdeti fázisában Rife és kollégái 16 súlyos rákos beteget kezeltek, akiket az orvostudomány menthetetlennek nyilvánított. Minden páciensén ezt a rezonáns frekvenciával besugárzó készüléket használta háromnaponta, három percig. Azt észlelte, ha ennél többször kezelte volna őket, akkor a tömegesen elpusztult mikroorganizmusok gyorsabban halmozód­tak fel, mint ahogy azokat, a nyirokérrendszer képes lett volna eltüntetni. A kezelés során a rákos daganatok fokozatosan visszahúzódtak. Három hónap alatt 14 beteg teljesen felépült. További négy hét után a két megmaradt beteg állapotát is sikerült stabilizálni, majd lassan kigyógyítani. A teszt 100%-os sikernek bizonyult. Ez a módszer még a legreménytelenebb esetekben is hatásosnak bizonyult. Olyan pácienseket is segített, akiknek gyógyulásában maga Rife sem hitt. Részlet egyik munkatársa, Dr. James Couche 1956-ban írt élménybeszámolójából:

Ami engem igazán megkapott és mindennél jobban a kutatásba tartott, az egy gyomorrákos ember esete volt. Már a rák legutolsó fázisában volt, amikor odavonszolta magát a vizsgálati asztalra. A teste csupa csont és bőr volt. Ahogy ott feküdt asztalon dr. Rife és dr. Johnson azt mondta nekem: „Csak tapintsd ki ennek az embernek a gyomrát”. Odaraktam a kezem abba az üregbe, ami a hasa helyén volt, és az csak egy horpadást észleltem. Szegény olyan sovány volt, hogy a gerince és a köldöke majdnem összeért. Szóval odaraktam a kezem a gyomrára, ami egy kemény tömeg volt, amelyben egy maréknyi, közel szív alakú daganatot érzékeltem. Teljesen kemény volt. Ezt látva arra gondoltam, hogy hú, itt már semmit sem lehet tenni. Ennek ellenére elkezdtük a kezelését a Rife frekvenciákkal, és két hónap után, a legnagyobb megdöbbenésemre a beteg teljesen felépült. Úgy rendbe jött, hogy még a kezelés ideje alatt engedélyt kért, hogy elmehessen EI Centro-ba, a farmjára, mert látni akarta a jószágait. Dr. Rife figyelmeztette, hogy: még nincs annyi erőd, hogy EI Centroba vezess. Dehogynem: válaszolta ő. Tény, hogy ő maga vezette a kocsiját hazáig, ahol volt egy beteg tehene, és egész éjszaka fennmaradt vele, hogy segítsen rajta. Másnap meg pihenés nélkül visszavezette a kocsiját a klinikára. Szóval el lehet képzelni mennyire rendbe jött.

Rife 1953-ban így írt tapasztalatairól, és az 1934-es gyógyítási eredményeiről: „A frekvenciakészülék általi gyógykezelés során a betegek semmiféle fájdalmat nem éreznek, semmilyen hang nem hallható, és semmit sem érzékelnek. Egy cső kivilágosodik, és három perccel később a gyógykezelés véget is ér. A vírus vagy baktérium elpusztul, és a test természetes úton rendbe hozza magát azok toxikus hatásától. Egyidejűleg többféle típusú betegséget is lehet így kezelni egy csapásra.” A vizsgálatok hat orvos felügyelete alatt zajlottak. És ez volt a baj. Amint az Amerikai Orvos Társaság képviselői megbizonyosodtak az eljárás tökéletességéről, következetes és megsem­misítő hadjáratot indítottak Rife és munkatársai, valamint minden frekvenciakészüléket használó orvos ellen. 

Üldözésük vehemenciája rémregénybe illő. 1939 márciusában egy orvosszimpatizáns laboratóriuma rejtélyes körülmények között kigyulladt és porig égett mialatt felkereste Rife-ot. Az egybegyűlt kutatók Rife módszerének megerősítését tervezték bejelenteni. A lángok pillanatok alatt olyan iszonyatos méretűek lettek, amit a New York Times főoldalas cikke szerint 75 ember sem tudott eloltani, több órán keresztül. 1944-ben valaki megmérgezte dr. Milbank Johnson pszichológiai és klinikai gyógyszerprofesszort néhány órával egy sajtókonferencia előtt, ahol társasága az 1935-38 közötti kutatási eredményeit akarta közzétenni. A mérgezés egy kórházban történt, ahová közvetlenül a konferencia előtt szállították be. Röviddel a halála után az általa alapított társaságának minden iratát megsemmisítették, és ma már a létezését is tagadják.

Ezt követően kollégái, a Dél-Kaliforniai Egyetem megmaradt tagjai szó szerint halálfélelemben éltek. De nem minden iratot sikerült megsemmisíteni, és a felépült betegekről is maradtak beszámolók, tanúvallomások. Ezeket tanulmányozva Rife egyik szimpatizánsa, dr. Raymond Seidel publikált egy cikket a Smithsonian-ben. Az írás megjelenése után észrevette, hogy minden lépését követik, és egy sikertelen fegyveres merényletet is elkövettek ellene. Röviddel később egy újonnan felvett technikus ellopta Rife univerzális mikroszkópjának legértékesebb alkatrészét, a kvarcprizmáját, és ezzel használhatatlanná tette. A frekvenciakészülékek egyetlen gyártója a Beam Ray Corporation egy koholt pereskedésben tönkrement annak ellenére, hogy a vádak alól sikerült tisztáznia magát.

Egyes orvosokat lefizettek, hogy meghamisítsák az eredményeiket, másokat akik erre nem voltak hajlandóak megfélemlítettek, vagy az orvosi praktizálástól való eltiltásukat helyezték kilátásba. Arthur Kendall-t közel negyedmillió dollárral vesztegették meg, aki ezután a munkáját otthagyva váratlanul kivándorolt Mexikóba. Rife-ot és társait is bíróság elé állították. A bíróság a gyógyítások tényeit nem tekintette bizonyító erejűnek. Rife minden kutatási eredményét, iratát, feljegyzéseit elkobozták a hatóságok. Rife maga 1946-ig bírta, míg idegileg megviselve, iszákos lett, és fokról fokra eladta a laboratóriumát. Egy másik Rife-tól független laboratórium, ahol hasonló „gyógyító elektromos energiás” kutatások folytak, a lángok martalékává vált, megint csak rejtélyes körülmények között. Csak egyetlen orvos maradt, dr. James Couche, aki minden atrocitás ellenére is kitartott, ameddig bírta.

Az ezotéria fejlődése azonban nem állt le. Minden tiltás ellenére sokat gyarapodtak ezoterikus ismereteink, melynek fényében utólag megállapítható, hogy mi történt és miért. Ennek tisztázása után néhány hónap alatt rekonstruálható lenne Rife módszere. Az univerzális vírusmikroszkóp valóban egy rendkívül nagy felbontású mikroszkóp volt, ami abban a korban forradalmasíthatta volna a mikrobiológiát. Ma már azonban az elektronmikroszkópok ennél nagyobb nagyításra is képesek, így semmilyen nehézséget nem okoz a vírusok, baktériumok megfigyelése. Könnyen beazonosíthatók velük a mikrobák, így semmi akadálya annak, hogy megállapítsuk a rezonanciafrekvenciájukat.

Az elektronmikroszkópban élő sejtek, mikrobák azonban in vivo nem tanulmányozhatók a mintafixálás, a vákuum, a dehidratálás és a speciális festési eljárás miatt. A Rife-féle nagy nagyítású transzmissziós fénymikroszkópban viszont a baktériumokat, a vírusokat életfolyamataik közben lehetett látni. Ez a lehetőség 80 évig elveszett számunkra. A Stefan Hell által 2000-ben kifejlesztett lézerfény mikroszkóp azonban megoldotta ezt a problémát. A STED (Stimulated Emission Depletion) mikroszkóp felbontása 60 nanométer, ezért alkalmas vírusok in vivo megfigyelésére is.[177] Eric Betzing és William Moerner pedig 2006-ban egy olyan mikroszkópot fejlesztettek ki, melynek felbontása 20 nanométer. Ezzel már a legparányibb vírus is látható. Ezeket a módszereket nanoszkópiának nevezik, és ma már világszerte használják. A három tudós a szuperfelbontású mikroszkópokért 2014-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Ezek a mikroszkópok már megfelelnek a célnak, de még mindig nem érik el az eredeti, megsemmisített változatot. RIFE kvarckristályokból álló prizmatikus mikroszkópjának felbontása 10 mikrométer volt, és az elektronmikroszkóppal ellentétben nem fekete-fehér, hanem színes képet adott.

A rezonanciafrekvencia tényét senki sem tagadja, mert mint tudjuk az univerzumban minden rezeg, semmi sincs nyugalomban. Ennek oka, hogy minden éteri részecskékből áll, az anyag is. Az éteri részecskék igen nagy frekvencián rezegnek, ami az összesűrűsödésükkel, anyaggá válásukkal lecsökken, és specifikussá válik. Atomjainak szerkezetétől függően minden anyag rezgési frekvenciája más, és ez vonatkozik az élő organizmusokra is. Ennélfogva semmi mást nem kell tenni, mint a fénymikroszkóp alá tett vírusokat, baktériumokat végigpásztázni egy frekvenciagenerátorral, és megállapítani a rezonanciafrekvenciájukat, vagyis azt a frekvenciaértéket, amelyen elpusztulnak. Besugárzás céljára Rife „audiospektrumos rezonáns frekvenciás” csövet használt, ami működést tekintve nagy valószínűséggel megegyezik Tesla nagyfrekvenciás plazmakisülési csövével. Ez a cső nagyon hasonlít a mi fénycsöveinkhez, csak nem fényt, hanem mágneses részecskéket bocsát ki magából. Ez a mágneses sugárzás pusztította el a mikrobákat.[178]

A mágneses monopólusok léte fizikailag ismert, de mi nem használjuk semmire. Pedig ezek jelentik fejlődésünk zálogát. Ha nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőségeket, soha nem jutunk ki a kozmoszba, és tovább nyűglődhetünk bajainkkal, az anyagi világban leküzdhetetlennek tűnő problémáinkkal. A gravitációs részecske (graviton) és az éteri részecske idézi elő az összes transzcendentális jelenséget, melyek valójában nem mások, mint általunk nem ismert fizikai jelenségek. A héliumgázzal töltött mágneses monopólusokat kibocsátó cső kifejlesztése megoldható lenne, de ezzel nem érdemes foglalkozni. A Rife által használt besugárzó készülék, vagyis a hidrogéntöltésű gázkisüléses cső[179] ugyanis térsugárzó volt. Nem csak a beteget sugározta be, hanem a környezetét is. Valószínűleg ennek tudhatók be a rejtélyes, elolthatatlan tűzesetek is. Nem biztos, hogy gyújtogatás okozta a laboratóriumok leégését.

A következményekből ítélve Rife minden bizonnyal gravitációs részecskéket kibocsátó sugárforrást használt a gyógyításhoz. Mint tudjuk az éteri részecskék beszivárgása hűti az anyagot, míg a gravitációs részecskék melegítik. Egy bizonyos koncentráció felett ez a melegítő hatás oly mértékű, ami öngyulladást vált ki.[180] Ezt a fajta tüzet hagyományos módon eloltani sem lehet. Erre utal az a korabeli élménybeszámoló, mely szerint: „A lángok pillanatok alatt olyan iszonyatos méretűek lettek, amit 75 ember sem tudott eloltani, több órán keresztül.” Csak akkor aludt ki a tűz, miután az egész laboratórium porig égett. Ennek oka, hogy a tűzet szokásos módon, vízzel oltották. Azt pedig már a mitológiából is tudjuk, hogy a „sárkánytüzet” nem lehet vízzel oltani. A víz elektromosan vezető, ezért jól vezeti a mágneses monopólusokat is. Ha egy mágneses részecskékkel telített anyagra vizet locsolunk az olyan, mintha egy hagyományos tűzet benzinnel próbálnánk eloltani.

Ezeknek a baleseteknek az elkerülése érdekében nekünk koncentrált sugárnyalábokat kibocsátó sugárforrásra van szükségünk, amelyek csak a beteg testet sugározzák be. Erre legalkalmasabb a Klein-alakzat lenne. Ez a hajszálvékony rézhuzalból tekercselt mágneses monopólus elég nagy hatásfokú ahhoz, hogy kellően erős mágneses sugárzást hozzon létre, és csak egy irányban sugároz. Gerjesztéséhez nagyfeszültségű frekvenciagenerátorra van szükség. Az utóbbi évtizedekben kísérletek történtek e technika újraélesztésére, de ezoterikus alapismeretek hiányában a kutatások nem jártak sikerrel. A hagyományos gyógymódok pedig zsákutcának bizonyultak. Sem a gammasugárzás, sem a kemoterápia, sem a hiperter­miás rákkezelés nem hozott átütő eredményt. Arra azonban már rájöttek a kutatók, hogy a rákos sejtek valóban kék fényt bocsátanak ki magukból. Ezt kihasználva a lézerkéses operációknál könnyebben le tudják választani a rákos sejteket a testszövetekről. Mellesleg a földönkívüli civilizációk is a mágneses besugárzást módszerét használják a vírusos és bakteriális fertőzések okozta betegségek gyógyítására. A rákot is ezzel gyógyítják. Ők azonban nem aprózzák el a dolgot. Az összes rákos sejtet egyszerre elpusztítják, amelyet aztán a beteg napokig tartó kínszenvedések árán képes csak kiüríteni a testéből. Utána azonban teljesen meggyógyul.

 

Jövőnk alakulása

 

Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetében megismerhettük a közeljövőnket. Ennek a könyvnek az I. kötetében pedig prekogníció útján szerezhettünk információkat jövőnk alakulásáról. Most nézzük meg, hogy a nálunk jóval fejlettebb földönkívüli civilizációkat követve milyen jövő vár a földi világra:[181]

Azokat a galaktikus társadalmakat, amelyek már elértek egy bizonyos erkölcsi színvonalat a Galaktikus Konföderáció irányítja. Ebbe a szervezetbe nem muszáj belépni, de a tagság számtalan előnnyel jár. A tagok ugyanis kölcsönösen segítik egymást, az oktatás, a kutatás, a fejlesztés, a kultúra terén, ami igen nagy mértékben növeli a belépők fejlődési szintjét. Ezen túlmenően nagyfokú védelmet jelent számukra a külső támadások ellen. A világegyetemben ugyanis sok az agresszív faj, melyek élő bolygókat foglalnak el, és kiirtják vagy kolonializálják az ott élőket.

A tagok igen nagy száma miatt a Galaktikus Konföderációnak számos alosztálya, tagszervezete van. Az egyes civilizációk életét szervezetek, tanácsok, bizottságok segítik, koordinálják. Tevékenységük egy űrszektorban, galaxisban vagy akár egy teljes dimenzióban, szférában hatnak. Ennélfogva hierarchiájuk összetett. A Galaktikus Konföderáció legfőbb fóruma a Központi Bizottság, amely elvi döntéseket hoz. A legfontosabb kérdések, pl. új tagok felvétele itt dől el.[182] Az Új Világok Fejlesztési Egyesülete feladata szövetségesek felkutatása, társadalmuk erősítése, fejlesztése, tanácsadás tudományos és kulturális téren. A Védelmi Őrjárat feladata a rendfenntartás. Anti­gravitá­ciós meghajtású csatahajóik folyton cirkálnak a galaxisban. A Világok Tanácsa a Központi Bizottság alsóbb szerve. Egyfajta ellenőrző szerv, valamint sajtó és propagandaosztály. Az Univerzális Gazdasági Rendszeren át folyik a kereskedelem.[183]  

Az egyik földönkívüli civilizáció képviselője részletesen beszámolt arról, hogy élnek ők. Nagy valószínűséggel ránk is ez a jövő vár, feltéve, hogy addig nem pusztítjuk el a világunkat. Mostani életmódunkkal ugyanis a legjobb úton haladunk efelé. Rohamos sebességgel tesszük tönkre a természetet, melynek az lesz a következménye, hogy mi is elpusztulunk. A profithajszának, a Földanya kizsarolásának nem tudunk és nem is akarunk gátat vetni. Ökológiai lábnyomunk évről évre nő. A fejlett és gazdag államokban már elérte a 10 hektárt, ami azt jelent, hogy 10 Földre lenne szükségük igényeik kielégítésére. Mivel gyermekjáték szintjén álló füstölgő rakétáinkkal egyhamar nem oldható meg a kitelepítés, új élő bolygók birtokbavétele, bolygónk erőforrásai nagyon hamar ki fognak merülni. Az egyetlen megoldás a radikális népességcsökkentés, ami szinte megoldhatatlan feladatot jelent számunkra.

Helyzetünkkel a földönkívüli civilizációk is tisztában vannak. Alapos felmérések alapján azt is megállapították, hogy bolygónk mekkora népességet képes eltartani úgy, hogy ne használódjon el, biztosítva legyen a folyamatos megújulása. Ez a lakosságszám 600 millió. (Egy másik civilizáció szerint 800 millió.) Bármelyik számot nézzük, ez egytizede a jelenlegi népességnek. Elmondásuk szerint az alapvető eltérés a földi társadalom és egy tipikus földönkívüli civilizáció között lényegében a családtervezési tudatossága. A magasan fejlett civilizációkban a lakosok optimális száma biztosítja az ökológiai és ökonómiai egyensúlyt az adott bolygón. A lakosok számának megállapítása a bolygó ökoszférájának gondos tanulmányozásán alapszik. Ez azt jelenti, hogy minden lakosnak csak a természetből származó termékek segítségével kellene megélnie, kémiai eszközök használata, és a természetbe való erőszakos beavatkozás nélkül. Ugyanakkor figyelembe veszik még a hulladék mennyiségét és fajtáját, a lehetőséget a megsemmisítésükre, de éppúgy a lakosok energiafelhasználását is.

Beszámolójukat így folytatták: Minden bolygón van egy vezető testület, amit Bölcsek vagy Vének Tanácsának is neveznek. Tagjait mindig demokratikus úton választják, a legtapasztaltabb, legrátermettebb, legbölcsebb személyek köréből. Egy fejlett civilizáció mindig demokratikus, államformájuk többnyire köztársaság, vagy néha alkotmányos monarchia. A vezető tanácsok tagjainak kinevezése életfogytig tart, vagy míg le nem mondanak. Póttagokat gondosan választanak, az illetőt sokáig figyelik, mielőtt felveszik. A gazdaság alapja az Univerzális Gazdasági Rendszer, melynek értelmében mindenki egyformán részesül a javakból, melyek ingyen vannak. De minden termékre és szolgáltatásra regisztrálni kell, mert minden az igények szerint kerül elosztásra. A fejlett civilizációknál nem létezik pénzalapú gazdálkodás. Minden munkát (örömtevékenységet)[184] önként hajtanak végre, adott mennyiségben és fajtában. Minden szükséglet ki van elégítve a lakosok igényei szerint. Ehhez csak az emberek morális fejlettségére, a szolidaritás tudatára és az egymás iránti szeretetre van szükség.

A munka (a szolgálat) kötelességét mindenki természetesnek veszi, így ezt nem is lehet kötelességnek nevezni. Mindenki szabadon választhatja ki azt a területet, amelyen dolgozni fog, és az érdeklődése szerint ezt többször is megváltoztathatja az élete során. Itt tehát valóban létezik a személyiség szabadsága. Senkinek sincsenek extra igényei, mert a standard, a mindenki által elérhető technológia biztosítja, hogy mindenki mindig a legtökéletesebb terméket kapja. Valakinek furcsának tűnhet, hogyan működhet ilyen rendszer, milyenek a mértékek, ha nem létezik egy olyan univerzális fizetőegység, mint a pénz. A döntő tényező itt az, hogy központilag figyelik mind a kínálatot, mind a keresletet, és ha ennek nincs elháríthatatlan akadálya, az igényeket azonnal kielégítik.  

Ez a gyártás abszolút automatizálása által lehetséges, és azért, mert magas a termelékenység. Az összes termék hosszú távú használatra készül.[185] Élelmiszert szintén tetszőleges mennyiségben tudnak előállítani, annak köszönhetően, hogy a lakosok száma állandó, így ennek a népességnek képesek mesterséges úton is teljes értékű élelmiszert gyártani. Ezáltal a pénz fölöslegessé válik. De ennek a rendszernek több más előnye is van: Senki sem létesít magánjellegű tartalékot semmiből. Senkinek sem kell félnie a tulajdona miatt. Senkinek sem kell tovább dolgoznia, mint ami szükséges lenne. Mindenki rendelkezhet mindennel, amire szüksége van. Mindenki rögtön megszabadulhat attól, amire nincs szüksége, Nem létezik ok a magántulajdon gyarapításához. Nem léteznek gazdagok és szegények. Nem létezik gazdasági bűnözés, és nincs korrupció. A vásárláshoz kártyákat használnak, olyanokat, mint a mi bankkártyáink, de korlátlan a keret, mert nem pénzalapú, csak lehetőséget ad. Több vállalat állít elő azonos termékeket, náluk is van reklám és márkák. A monopóliumot azon­ban a kormányok nem engedik. A gazdasági kártyákat gyakran színkódokkal jelölik. A piros és sárga helyi használatú, a zöld mindenütt jó.

A galaktikus társadalmak alapegysége is a család, férfi és nő és azok leszármazottai, gyerekei alkotják. De a kozmikus társadalmak családjai tervezettek, mivel az adott bolygón van egy népességi maximum, amit be kell tartani. Csak egy speciális tanács jóváhagyásával lehet házasságot kötni, gyereket vállalni, ehhez erkölcsi, etikai érettség is kell. Számítógépes rendszerrel tervezik a társadalmat, senki sem morog miatta, elfogadják a helyzetet. Mivel itt az emberek sokáig, több száz földi évig is élhetnek, így van idő mindent átgondolni, és a szerelemre is van idő. A partneri kapcsolat önkéntes, és mindig a partnerek egymás iránti érzelmi kötődésén alapszik. Ezen a szinten a társadalom már megértette, hogy minden gyermek egy önálló egyén, akinek csak a biológiai megtermékenyüléshez van szüksége a szüleire (sokszor még ez a feltétel sem szükséges), azért a szülő csak annyi ideig köteles a gyermekéről gondoskodni, amíg az önállósul. (Bár a szülői gondoskodást itt a társadalom teljesen át tudja vállalni.)

A lakóhelyek összkomfortosak, mindegyikhez tartozik kert és egy kis törpeerőmű, vízmű, mert mindenki önellátó. Az energia mindenütt ott van, nem kell szállítani sehonnan sem.[186] Minden lakás szabadon variálható, egységes panelekből épülnek fel. A berendezés rendelhető, mindenki egyedileg tudja kialakítani környezetét. A közlekedés nagy távolságra nagy anyahajókkal történik, amelyek kisebb, repülő csészealjként emlegetett egységeket hordoznak, némelyik ezek közül is alkalmas interdimenzionális utazásra. A bolygókon is ilyeneket használnak, csak egyes bolygókon vannak gyorsvasutak a városok között (pl. a Jargán). Mivel a lakóházak fejlettebb bolygókon a természetben szétszórva helyezkednek el, azt gondolhatnánk, hogy ott a közlekedés nagy gondot jelent. Ez nincs így, mert ezt a problémát több módszer segítségével oldották meg. Figyelembe véve tehát azt, hogy az ipar decentralizált, és hogy nincs nagy kereslet a gyári munkások iránt, a dolgozók többsége gyalog tud munkába menni, vagy kis elektromobilokat, elektromopedeket vesz igénybe ehhez. Ha a távolság nagyobb, mint öt kilométer, akkor légi járműveket használnak. Kis planetáris csészealjakat, melyek meghajtásának az elve ugyanaz, mint a nagyobb űrhajóiknál, csak a kis csészealjak technikai felszerelése a planetáris igényekre és az ezzel összefüggő különböző szállításokra van kialakítva.

A légi közlekedési eszközök kifejlesztése után a szilárd burkolatú közlekedési útvonalakat felszámolták, és a tájat visszaalakították eredeti természeti formájába. Utak és vasutak a fejlett bolygókon nem léteznek. Viszont minden család rendelkezik egy gépkocsi méretű antigravitációs járművel (kapacitása max. 6 fő), melyet planetáris repülésekre használnak. Ha éppen nem áll rendelkezésre saját jármű, mert valamelyik családtag elrepült vele, akkor azonnal lehet hívni egy másik automatikusan irányítottat, mely házhoz repül, és pár perc alatt elviszi az utasokat oda, ahová csak szeretnék. Minden közlekedési eszköz irányítását már a gyerekek is meg tudják tanulni, ugyanis az űrhajóvezetés lényegében csak az úti cél bejelöléséből áll. A legtöbb űrhajót pedig a jármű parancsnokának vagy a személyzet más tagjának gondolatai révén irányítják.

Ezek az antigravitációs hajtóművel ellátott járművek nagyon gyorsak, ezért az utasok a bolygó bármelyik pontjára percek alatt eljuthatnak. Az utazás alatt pedig automatikus repülés-ellenőrzés zajlik, így nem történnek ütközések.[187] A technikai hibák kialakulásának lehetősége is szinte ki van zárva.[188] A repülőforgalom sűrűsége is racionalizálva van, mert senki sem utazik feleslegesen, pusztán szórakozásból vagy bevásárlás miatt, mivel a kívánt termékeket leszállítják a megrendelő házába. Ugyanakkor a közlekedés során nem alakul ki csúcsforgalom sem, mert a munkaidő különböző fázisokra van egyenletesen felosztva.

A lakókörnyezet a természet részét képezi, a technoszféra a föld alá van rejtve. Munkába, iskolába gyalog vagy kerékpárral, messzebbre elektromos kisautókkal lehet utazni. A más bolygókra való utazásra különböző típusú űrhajók állnak rendelkezésükre. Egy részük naprendszerükön belüli, más részük csillagközi utazásra alkalmas. Maga a csillagközi utazás úgy lehetséges, hogy utasaikkal együtt dematerializálják a járművet, így a nagy távolságokat (akár több millió fényévet is) rövid idő alatt, étertestben teszik meg. Megérkezésükkor újramaterializálják a járművet. A csillagközi űrhajók ezért csak annyi élelmiszertartalékkal rendelkeznek, amennyi az ott-tartózkodási időszakra szükséges, különösen akkor, ha az adott bolygón nincsenek megfelelő élelemforrások. Ezenkívül a föl­dönkívüliek expedíciós kutatásra rendkívül nagy (több kilométer hosszú) anyahajókat is létrehoznak, melyeket távoli bolygók felfedezésére használnak. Ezeken a személyzet akár több évet is eltölthet. Egy ilyen anyahajó több tucat kis planetáris kutatóhajót (UFO-t) is visz magával a szükséges technikával együtt. Ezek a korong alakú járművek felderítést végeznek.

A fejlett Földön kívüli civilizációknak a kommunikáció különböző rendszerei állnak a rendelkezésükre, melyek helyettesítik a postát, telefont, faxot vagy bármely más kommunikációs eszközt. A kommunikáció hálózatba kapcsolt számítógépekkel történik, ez egyesít minden hagyományos médiumot. A klasszikus tömegmédia egy multimédiás hálózatba van egyesítve, amihez hasonló már a Földön is létezik. A rádió, televízió és napilapok helyett tehát számítógépet használnak, ami minden információt kívánság szerint továbbít képben és hangban egyaránt, esetleg színesben ki is nyomtatja a dokumentumokat. Minden információ folyamatosan frissítve és archiválva van, így a napilapok és újságok nyomtatása teljesen felesleges.

Gyakorlatilag hasonló rendszer létezik már a Földön is, amely nem más, mint a kedvelt internet­há­lózat. A lakosok többsége azonban a vizuális információkat részesíti előnyben, ezért számunkra egész telefalak állnak rendelkezésre, amelyek már nálunk is ismertek. Ugyanakkor televízióközvetítés is létezik a fejlettebb bolygókon; ott is több száz programból lehet választani, miket az egész bolygón lehet fogni. A megértés pedig nem jelenthet problémát, mivel nem létezik nyelvi akadály. (A szöveget nem csak hanghullámok-, hanem telepatikus úton is továbbítják, így bármilyen idegen nyelvű filmet megtekinthetnek.) Hasonló rendszer van a hangfelvételeknél is, ahol bárki megrendelhet bár­milyen zenét, és a zenével együtt a dalok szövegét is élvezheti.

A hagyományos könyvtárhasználat náluk már a múlté, de éppúgy az audio és videokazetták gyűjtögetése is. Ezzel sok nyersanyagot megspórolnak, ami csak a polcokon heverne felhasználás nélkül. A könyvre vagy filmfelvételre rendszerint csak egyszer van szükség. Miután elolvastuk a könyvet berakjuk a könyvszekrénybe, miután megnéztük a filmet feltesszük a polcra a többi videokazetta, illetve videolemez mellé. Aztán hosszú évekig rá sem nézünk[189]. Egymáshoz hasonló multimédiás számítógépek teremtik meg a kapcsolatot a bolygó lakosai között, mert minden információ közvetítve van minden egyes lakhelyről bizonyos összekötő állomásokon keresztül egyenesen az állandó pályán keringő műholdakra, amelyeken keresztül zajlik a folyamatos összeköttetés. A telefon helyett pedig videofont használnak. A levelek és a képeslapok gyakorlatilag nem léteznek, de ha szükséges valamilyen írásbeli dokumentum, akkor faxszerű összeköttetést használnak. A hagyományos üdvözletek pedig, mint a mi húsvéti és karácsonyi képeslapjaink és születésnapi jó kívánságok, szintén nem léteznek, mert a fejlett civilizációknál nem ünneplik sem az egyházi, sem az állami ünnepeket, sem a személyes évfordulókat.

A rendvédelem feladata leginkább a külső támadás elhárítása, mert vannak olyan társadalmak, melyek nem osztják a békés egymás mellett élés elvét. A fegyverek többnyire védelmi jellegűek, energiapajzsok, nagy erejű sugárfegyverek. Az meg már szinte lehetetlen, hogy egy rosszindulatú kozmikus civilizáció veszélyeztessen egy fejlett bolygót, mivel a Kozmikus Közösség állandóan figyeli az összes olyan bolygó fejlődését is, amelyek eddig még nem csatlakoztak a közösséghez. Abban az esetben, ha valahol egy nagyon agresszív civilizáció fejlődne ki, ami veszélyt jelentene a többi bolygóra nézve, akkor ennek a civilizációnak a fejlődését primitív szintre állítják vissza egy globális természeti katasztrófa segítségével. Végső esetben, ha nincs más lehetőség, akkor az egész bolygó társadalmát megsemmisítik.

Az adott bolygóknak is vannak rendőrségei, mert ritkán, de előfordul bűnözés. Többnyire valamilyen mentális zavar áll a háttérben, ezért az elkövetőt nem börtönbe küldik, hanem pszichiátriai kivizsgálásra. Itt mentális korrekciót alkalmaznak, vagy a bűnös valamilyen intézetbe vonul önkéntesen, ahol munkát végez. Többnyire iskolakerülés, ritkán lopás fordul elő. Lehetséges az is, hogy a bűnöző egy planetáris kolonizációban vesz részt, ahol másokkal együttműködve kell részt venni a társadalom életében. A bolygót nem hagyhatja el, napi három alkalommal regisztrálnia kell egy adott ponton, és olyan gazdasági kártyát kap, ami csak az adott helyen aktív.

Extrém esetben, bár az ilyen nagyon ritka, az igazán veszélyes bűnözőket karanténba helyezik egy erre a célra fenntartott bolygón. Kap egy nyomkövető chipet, és csak magára számíthat. Teljesen nomád körülmények fogadják, hozzá hasonló elemek társaságában kell helyt állnia. Csak akkor avatkoznak be, ha az illető halálos veszélybe kerül. Amúgy csak figyelik. Öngyilkossági kísérlet esetén nem avatkoznak közbe, mert a karma törvényének érvényesülnie kell.[190] A földönkívülieknél teljesen más módon működik rendőrség, mivel azokat a funkciókat is ellátja, melyeket nálunk vagy a mentőszolgálat, vagy a tűzoltók végeznek el. Mivel a fejlett civilizációk bolygóin nincsenek szilárd burkolatú utak, ezért nincs szükség közlekedési rendőrökre sem.

 

A Galaktikus Konföderáció tevékenységéről időről időre tájékoztatást kapunk. A kontaktok folyamatosan adják tovább, hozzák nyilvánosságra a kapott információt. Az előző beszámolóban megtudhattuk, hogy a galaktikus rendőrség jól felfegyverzett hatalmas űrjárműveivel folyamatos megfigyelés alatt tartja a Tejútrendszer élő bolygóit, és ha valamelyiken olyan agresszív civilizációt találnak, amely veszélyeztetné a többi bolygó lakóinak életét, létét, akkor haladéktalanul közbelépnek. Először csak figyelmeztetik őket, és ha ez nem használ, akkor az imént említett módon fejlődésüket primitív szintre állítják vissza. Ezt sugárfegyverekkel felszerelt űrjárműveikkel könnyedén megtehetik a bolygó megsemmisítése, szétrobbantása nélkül is.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen könnyen lenullázhatnák a mi civilizációnkat is. Ehhez semmi mást nem kellene tenniük, mint lerombolni az erőműveinket vagy lebombázni a nagyfeszültségű távvezetékoszlopokat. Ennek következtében megszűnne az áramellátás, ami néhány hét után középkori állapotokat hozna létre a Földön. Szinte az összes civilizációs vívmányunk villanyárammal működik. Elektromos áram hiányában leállnának a számítógépek, megszűnne a hírközlés, lebénulna társadalmunk teljes infrastruktúrája. Az emberek egymástól elszigetelődve tengődnének gyertyával világított házaikban. Ha a gázkompresszor állomásokat és az olajvezetékek elosztó állomásait is lebombáznák, akkor a kőkorszakba süllyednénk vissza. Nem lenne mivel főzni, világítani, fűteni. Mehetnénk az erdőbe rőzsét gyűjteni, és keresgélhetnénk a kovaköveket, hogy legyen mivel tüzet csiholni.

 Sok esetben még ennyit sem tesz a galaktikus rendőrség, mert egy civilizáció lenullázásra létezik egy ennél egyszerűbb megoldás is, a globális természeti katasztrófa. Ennek során semmi mást nem kell tenni, mint egy kisbolygót vagy üstököst nekiirányítani a bolygónak. Becsapódása után vagy vízözön, vagy tűzözön keletkezik, ami teljesen letarolja a bolygó felszínét. A túlélők kőkorszaki körülmények közé kerülnek, és semmit sem tudnak kezdeni a fejükben levő tudással. Nincs egy toll, nincs egy darab papír, amire leírhatnák, és nincs szerszám, amivel kőbe véshetnék. Megpróbálják továbbadni az utódaiknak, de a szóban átadott információk idővel kopnak, felejtődnek, és néhány nemzedék után teljes feledésbe merülnek. Kései utódaik a megmaradt emlékeket mesebeszédnek, legendának tartják. Ez történt velünk is a vízözön után. 11 500 évvel ezelőtt Görögországban és Egyiptomban fejlett társadalom volt, amely teljesen elpusztult. Csak romok és régészeti leletek utalnak a minoszi kultúra létezésére. Egyiptomban feljegyzések is maradtak fenn a vízözön előtti királyok több évszázados uralkodásáról, de ezeket az írás-olvasás feledésbe merülésével senki sem tudta elolvasni.

A globális katasztrófa után az életben maradtaknak újra kell kezdeni a civilizációs fejlődésüket. Mondáik, legendáik alapján valószínűleg fejükbe vésődik, vagy a génjeikbe ivódik, hogy a korábbi fejlődési utat nem célszerű követni. Ekkor jó útra térnek, és felhagynak agresszív hódító, pusztító szándékaikkal. Ha nem, akkor egy drasztikusabb módszer következik. A velejükig romlott, javíthatatlanul gonosz civilizációkat maradéktalanul megsemmisítik. Nem ölik meg őket, mert asztáltest­ben ugyanolyan gonoszak maradnak, és a szellemek világában tovább folytatják bomlasztó tevékenységüket. Kiirtásuk lelkük teljes megsemmisítésével történik. Ez nem könnyű, mert az asztráltestet nem lehet megsemmisíteni. A fizikai test könnyen szétrombolható roncsolással, hevítéssel. Demateria­li­zálással vagyis koncentrált szub­atomi energiasugárzással pedig nyomtalanul megsemmisíthető. A szellemtestet azonban nem lehet demateri­alizálni, mert szubatomi energiarészecskékből áll. Ehhez az éterionoknál kisebb részecskék kellenének. Ilyen pedig nem létezik az univerzumban.

Van azonban egy Kozmikus megoldás, a Nagy Reccs[191]. Az univerzum összehúzódása során kialakul a szingularitás. Ebben már az anyag atomjainak részecskéi sem találhatók meg. Miután az univerzum minden anyagát beszippantotta, és a felismerhetetlenségig szétbontotta, akkor térerő alakul ki benne, ami a szubatomi anyagrészecskéket is felbontja. Miután az anyag nem más, mint sűrített éteri energia, a szingularitás átalakul éterionok halmazává. Ebben az állapotában is lesz neki vonzóereje, de már nem negatív, mint a fekete lyukaké, hanem pozitív. Ekkor magához vonzza, elnyeli az asztrálvilágot. A mi mennyországunkat, valamint az ötödik és hatodik szintű mennyországot is be fogja kebelezni. A hetedik mennyország feletti világokat azonban nem tudja elnyelni, mert ezt a fénylények nem engedik. A fejlett lelkek világa ugyanis olyan tökéletes, annyi munkát fektettek a létrehozásukba, annyi értéket tartalmaz, hogy nem engedik megsemmisülni. Eltávolítják a szingularitástól, és tisztes távolból nézik az új univerzum megszületését.

Ebben a stádiumban engedik bele a gonosz lelkeket a pusztulásba. Ekkor semmisül meg a pokol is a lakóival és az őrzőikkel (ördögökkel, démonokkal, fekete angyalokkal) együtt. A megátalkodott, javíthatatlan, selejtes lelkekről a hatalmas térerő letépi és éteri részecskékre bontja az elementálokat, vagyis azokat lélekösszetevőket, amelyek a korábbi inkarnációk során kialakultak. A végén csak a lélekcsíra marad vissza. Az a lélekkezdemény, amelyet a Mindenható hozott létre önmaga feloszlatásával. Ez a csíra nem tud elpusztulni, mert a szingularitás csak az alacsony rezgési frekvenciájú lényeket képes magához vonzani. A bűnös lelkek rezgési frekvenciája nagyon alacsony. A fejlődés előrehaladásával azonban lelkek rezgési frekvenciája folyamatosan nő. A fénylények rezgési frekvenciája már olyan magas, hogy nem kell tartaniuk ettől a megsemmisítő erőtől. Ezért a visszamaradt lélekcsírákat összegyűjtik, és a Nagy Bumm után újraindítják a fejlődésüket. Ezzel az újraindított lélek több évmilliárdnyi fejlődés eredményét veszti el, de esélyt kap arra, hogy jó útra térjen. Ha nem teszi, újra megsemmisítik, és ismét kezdődik az egész elölről.

A Nagy Bumm azt követően jön létre, miután a szingularitásnak nevezett energiagömb az aszt­rál­világot is elnyelte. Ekkor már annyi energia halmozódik fel benne, hogy nem képes önmagát összetartani. A feszítőerő nagyobb lesz benne, mint az éterionok közötti összetartó erő. Ennek következménye egy hatalmas robbanás lesz, melynek során az éteri részecskék szétszóródnak a világűrbe, és elkezdődik az anyaggá alakulásuk. Új univerzum kezdődik, új és megtisztított lélekcsírákkal. A kezdetet a fénylények irányítják, de az intelligens civilizációk megjelenésével megosztják feladataikat az istenné fejlődött emberekkel. Ők sem maradnak segítség nélkül. Feladataik manuális részét továbbadják a paradigmaváltáson átesett civilizációknak, akik antigravitációs hajtóművel ellátott űrjárműveikkel felkeresik az élet kialakítására alkalmas bolygókat, és elindítják rajtuk az evolúciós fejlődést. A klasszikus evolúció azonban lassú folyamat. Min. tízmilliárd év szükséges az ember megjelenéséig. A várakozási idő lerövidítése érdekében lépcsőzetes evolúciót alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy időről időre beavatkoznak fejlődésük menetébe. Fejlett világukból növényeket, állatokat telepítenek át, majd saját génjeikkel hibridizálást hajtanak végre az embereken.[192] Aztán időnként ellenőrzik az eredményt. Ezek a látogatások vezettek az UFO-jelenséghez.     

Visszatérve az előbbi témához a lélekmegsemmisítő eljárás ismertetése után már csak egy dolog maradt tisztázatlan. Hogyan, mikor kerül sor a megátalkodott civilizációk ily módon történő maradéktalan likvidálására. Hiszen a Nagy Reccs még nagyon messze van. Addig az agresszív civilizációk meghódíthatják, kiirthatják az egész galaxis intelligens lényeit. A jelenlegi univerzum kb. 15 milliárd évvel ezelőtt jött létre, és még mindig tágul. Ahhoz hogy zsugorodjon még sok egymást vonzó anyagnak, csillagrendszernek kell létrejönnie. Ehhez legalább 15 milliárd évre van szükség. Ez már 30 milliárd év. Az összehúzódás is ennyi ideig fog tartani. Tehát csak 45 milliárd év múlva várható az újabb Nagy Reccs. Az anyagtól eltávolodva azonban felgyorsul az idő. Olyannyira, hogy a Mindenható világában a kalpa, vagyis a Teremtő egy napja 4 320 000 000 földi évnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy a fénylények világában kb. 10 nap múlva véget ér a jelenlegi univerzum. A galaktikus rendőrségek tehát semmi mást nem kell tenni, mint kivonni a gravitációs térből a selejtes lelkeket. Csak 10 napig kell őrizni őket, aztán szabadjára engedve a Nagy Reccs beszippantja őket.

Ennek a műveletnek a végrehajtása során felmerülhet az idődilatáció problémája is. A gravitáció hiánya az ítélet végrehajtóira is kihat. Visszatérve már sehol sem találják a korábbi világukat, mert közben több milliárd év telt el. Az idősíkon azonban előre-hátra lehet közlekedni. Egy bizonyos fejlődési szint felett semmi akadálya annak, hogy a kiindulási időpontba teleportálják vissza magukat. Az univerzum 36 ezerszer történt újrateremtése után a Mindenható is feloszlatja önmagát, hatalmas lelkét lélekcsírákra bontja. Ezekben a lélekcsírákban él tovább. Ezek az isteni szikrák sok-sok évmilliárdnyi fejlődés után ugyanolyanná válnak, amilyen ő volt. Először egysejtűek lesznek, majd növényekké, állatokká, emberekké válnak. Továbbfejlődve az emberekből istenek, majd fénylények lesz­nek. A 12. fejlődési szinten álló fénylények kiválasztják maguk közül a legfejlettebbet, legrátermettebbet, és ő lesz a következő Mindenható. Pályafutása a mennyei szféra időszámítása szerint kb. 200 évig tart. Utána ős is szétbontja magát.[193]

 

Ufológia

 

A repülés története meglehetősen profán módon kezdődött. Joseph-Michel Montgolfier francia feltaláló a XVIII. század második felében feleségével együtt bőrig ázva ért haza a vásárból. Amikor ruháikat a kandalló mellett szárították megfigyelte, hogy a meleg levegő felfújja és lebegteti felesége selyembugyiját. Ez adott ihletett neki a hőléggömb elkészítéséhez. Innen vezetett aztán az út a léghajó gyártásához, majd a Bernoulli törvényt kihasználó szárnyas repülőgép feltalálásához. A repülésnek ez a mindmáig tartó módja meglehetősen kezdetlegesen indult. A Wright fivérek első repülőgépe 1903-ban csupán 39 métert tett meg, majd lezuhant és darabokra tört. Ezt követően egészen az I. világháborúig fából és vászonból készítették a repülőgépeket. A szárnyas repülőgép ötlete annyira új volt, hogy a Wright fivérek szabadalmaztatási kérvényét elutasították. (Ekkor még tartotta magát az a „tudományos” nézet, hogy a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet.)  

Vajon mi lett volna akkor, ha a repülés 2000 évvel korábban kezdődik. Erre ugyanis megvolt a lehetőségünk. Időszámításunk előtt 400 körül Kínában készítettek egy helikoptert. Szárnyai forgásakor a bambuszból készült játék felemelkedett. Sajnos ez a találmány nem keltette fel a korabeli társadalom figyelmét, és nem próbálták ki a modell repülőképességét nagyobb méretben is. Erre 800 évet kellett várni. Leonardo da Vinci a XV. században tervezte meg az első nagyméretű helikoptert, de ebből sem lett semmi, mert a motort mely a propellert hajtotta volna még nem találták fel. A Michael Lomonoszov által a XIX. század közepén tervezett helikoptert is rugós mechanizmus működtette. A Ján Bahýl’ szlovák feltaláló által a XIX. század végén tervezett helikopter se volt az igazi, mert emberi erő hajtotta. Leonardo után 500 évnek kellett eltelni addig, amíg végre eljutottunk a motoros repülésig. Aztán meg is rekedtünk ezen a szinten. Korszerűnek mondott utasszállító repülőgépeinkkel sem büszkélkedhetünk. A Concorde átlépte ugyan a hangsebességet, de rengeteg üzemanyagot fogyasztott, és hangrobbanásai elviselhetetlenné tették a környéken élők életét. Ezért kivonták a forgalomból.

Több mint száz éve mind a repülőgépeink, mind a helikoptereink repülését a Bernoulli-féle felhajtóerő biztosítja. Ez azt jelenti, hogy levegő nélkül nem tudnak repülni, űrjárműként használhatatlanok. Kozmikus utazásra rakétát használunk, vagyis ágyúgolyóként lőjük ki az űrhajósainkat. Hiába sejtjük már évtizedek óta, hogy a repülésnek van egy korszerűbb, és a világűrben is használható módja, a gravitáció lenullázása, senki sem hajlandó az antigravitációs hajtóművet kifejleszteni. Pedig a földönkívüliek inspirációja alapján már vagy féltucatnyi fajtáját ismerjük. (Az egyikről már tervrajzokat is kaptunk.) Ezeknek a hajtóműveknek a bonyolultsága meg sem közelíti a légcsavaros és sugárhajtású repülőgépek szerkezeti megoldását.[194] Sokkal könnyebben és sokkal olcsóbban gyárthatók lennének, ráadásul üzemanyagot sem fogyasztanak. Ennek ellenére nem foglalkoznak vele, mert az ezoterikusok minden állítása „kuruzslás, szélhámosság”.

[

Úgy tűnik, a földönkívülieknek kezd már elegük lenni az űrhajózás terén folytatott kisded játékainkból, mert sorra robbantják fel a rakétáinkat. 2016 második felében szinte minden teherűrhajó felrobbant, amellyel élelmiszert és egyéb rakományokat küldtek a föld körül keringő nemzetközi űrállomásra. Az ISS-hez eddig közel 200 alkalommal küldtek szállítmányt, amelyek korábban rendben célba értek. Most viszont mind az amerikai, mind az orosz, mind a japán rakétaindítások kudarcot vallanak. Megfigyelők szinte minden esetben láttak a kilövőállomás felett egy ismeretlen repülő szerkezetet, és egy általa keltett fényvillanást. Ezek a járművek valószínűleg UFO-k, és sugárfegyverrel semmisítik meg a rakétáinkat. Koncentrált gravitációs sugárzással felforrósítják az üzemanyagtartályokban levő gázt, amely a túlnyomás következtében felrobban.

Ezt nem pusztító szándékkal teszik, hanem így próbálnak rábírni bennünket, hogy hagyjuk már abba az idétlen játszadozást, és kezdjük el fejleszteni az antigravitációs hajtóművet. Ebből az üzemanyagot nem igénylő, olcsón megépíthető szerkezetből már féltucatnyi fajta áll rendelkezésünkre, de senki sem hajlandó foglalkozni velük. Pedig használatbavételükkel nem csak milliárdos anyagi kiadásoktól mentesülnénk, hanem emberéleteket is megmenthetnénk. Az űrrepülés több mint fél évszázados történetében egyetlen ember sem vesztette életét az űrben. A szerencsétlenül járt asztronauták mindegyike felszállás, illetve leszállás közben halt meg. Űrhajó­juk ágyúgolyóként való kilövése, a kémiai hajtóanyag berobbanása okozta a vesztüket. Visszatéréskor pedig az űrjármű fékezhetetlen sebessége miatt elégtek a sztratoszférában. Az üzemanyag elmaradása és a tetszőleges sebességgel történő fel- és leszállás mindezen veszélyeket megszüntetné, és biztonságossá tenné az űrutazást. (A sikertelen rakétaindításokról Nemere István írt egy részletes beszámolót, amely az Ufómagazin 2017 februári számában jelent meg, a 8-9. oldalakon.)

 

Apokalipszis

 

A civilizációnkat létrehozó, az egyes népcsoportokat szomszédos bolygókról betelepítő földön­kívüli civilizációk mind jobban aggódnak a jövőnk miatt. Az általuk kiválasztott személyeken keresztül megpróbálnak figyelmeztetni bennünket, hogy a vesztünkbe rohanunk. Sajnos figyelmeztetéseiknek egyelőre nem sok foganatja van. Az emberek nem hisznek a földönkívüliek létezésében, és csak legyintenek a tőlük érkező üzenetekre. Pedig jó lenne megszívlelni a tanácsaikat, mert tengernyi bajunkból csak egy kiút van, az általuk javasolt tudati és technikai fejlődés útja. A magasan fejlett civilizációk által birtokolt technika és technológia megoldást kínál minden problémánkra, csak el kellene indulni ebbe az irányba. Az ehhez szükséges ismereteket az összekötő személyeken keresztül juttatják el hozzánk.

A média által is hitelesnek tartott kontaktok egyike a Missouri állam Saint Louis városában élt Mitchell nővérek, akiket 1957-ben látogatott meg a földönkívüliek egy csoportja. Beszámolójuk szerint egy Föld körül keringő űrhajóról figyelnek bennünket, és arra figyelmeztettek minket, hogy az „atom- és hidrogénbomba káros hatása következtében a Föld és annak élővilága halálos veszélybe kerülhet”. A jövőnket is megjósolták: „Ha továbbra is rossz úton haladunk, akkor katasztrófák sorozata vár ránk, és a föld forgás­ten­gelye meg fog változni. Ezek az ese­mények azonban nem feltétlenül fognak megtörténni, mert minden attól függ, milyen irányba tereljük fajunk sorsát. Ha jó úton haladunk, ingyen energiához juthatunk, a beteg­ségek eltűnnek, és környezetünket is szebbé tehetjük.” Végül hozzátették még, hogy: „Az emberiség hamaro­san ki fog jutni a világűrbe, és ké­sőbb más civilizációkkal is kapcsolatba lé­pünk.”[195]

Sajnos ezek a jóslatok valósággá váltak. Ma már saját bőrünkön érez­zük, hogy rossz úton haladunk, de senki sem tesz ellene semmit. A ro­hamosan növekvő számú áldozatok láttán mindenki azt hiszi, hogy sors­csapásról van szó. A sor­sunkat azon­ban fele részben mi ala­kítjuk, ezért a velünk történtekről többnyire mi ma­gunk tehetünk. A bolygónkat is nyil­vántartó Galak­tikus Föderáció azt is közölte ve­lünk, hogy ezen az úton haladva mi­lyen jövő vár ránk: „Lesz­­nek nép­vándorlások, háborúk, nép­irtások, fa­natizmus, teljes bank­csőd, cu­namik és szárazság, melyek következtében több milliárd ember meg fog halni. Ez kell ahhoz, hogy a bolygónk meg­tisztuljon a negatív elemektől, és fel­rázza a társadalmat világszerte.” Vagy­is, ha magunktól nem akarunk jó útra térni, az egyre elviselhetetlenebb körülmények fognak minket észhez téríteni. A nagyságrendileg megfogyatkozó létszámú civilizációnk túlélői már be fogják látni, hogy megmaradásuk, továbbfejlődésük egyetlen útja a tudati és technikai fejlődés. Nekünk is azt az utat kell járni, amelyen a nálunk fejlettebb földönkívüli civilizációk járnak.

A Szíriusz csillagrendszerből származó plejádiak szerint ezen az úton már nem kell magányosan botorkálnunk. A továbbiakban számíthatunk a galaktikus civilizációk segítségére: „Amint a nagy változások végbemennek, azaz megszűnik a diktatúra, a fasizmus; összedől a bankrendszer, és a nagyhatalmak leszerelik az utolsó atomfegyvert is, akkor lépnek a Földre a galaktikus űrhajósok. A földönkívüliek egy része azonban nem kíván részt venni ebben a folyamatban. Meglehetős közönnyel szemlélik vívódásainkat. Közvetlen tejútrendszerbeli szomszédaink azonban nem fordítanak hátat nekünk, és megpróbálnak felrázni bennünket. Mivel a technikailag fejlett civilizációk belelátnak a jövőbe is, nem sok jóval kecsegtetnek bennünket: „A növekvő környezetszennyezés megváltoztatja a Föld légkörét. Ezt a kedvezőtlen változást felgyorsítja a kontinenslemezek mozgását követő vulkáni tevékenység. A száraz­földeken a mezőgazdasági termelés ellehetetlenül. A megváltozott és be­szűkült élettér globális konfliktu­sokhoz vezet. A kedvezőbb élettér megtartása érdekében globális ve­gyi, biológiai és nukleáris háború tör ki.”

Sokan kérdezik az, hogy a Biblia által is megjövendölt „utolsó idők” mikor érkeznek el. Erre Pál apostol ezt a választ adta a Timóteushoz írt második levelében: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban ne­héz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szem­ben engedetlenek, hálátlanok, szent­ségte­lenek, szeretetlenek, kérlelhe­tetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktele­nek, jóra nem hajlandók, áru­lók, vakme­rők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség lát­szatát meg­tartják ugyan, de annak ere­jét meg­tagadják.”[196] Ugye milyen is­merős? Ezt rólunk írták, kétezer év­vel ez­előtt. Ezen túlmenően több ezer jós­lat, jövendölés ismert a jö­vőnkkel kap­csolatban. Ezekben az a döbbe­ne­tes, hogy egyetlen egy sincs köztük, amely fényes jövővel biztatna bennünket. Mindegyik civilizációnk pusztulására figyelmeztet minket.

[

Mégis van X. bolygó?

Sokan vaklármának, hisztériakeltésnek tartják a halálbolygó létezését. A hitetlenek szerint semmi bizonyíték sincs a létezésére. Pedig a NASA már az 1990-es években felfedezte, csak nem merik nyilvánosságra hozni a létezését. A szakirodalmat tanulmányozva kiszámították a planéta feltételezett helyét. Aztán speciális műholdakat az adott irányba fordítva megtalálták a X. bolygót. Ekkor a pánikkeltés elkerülése érdekében teljes hírzárlatot rendeltek el. Amatőr csillagászok is bekapcsolódott a kutatásba. Méréseik alapján mind többen állítják, hogy létezik egy X. bolygó is a naprendszerben, bár ők még nem találták meg. Amerikai kutatók a The Astronomical Journal szakfolyóiratban számoltak be az eddig elért eredményeikről: 

 

Az új bolygók keresése már évszázadok óta foglalkoztatja a csillagászokat. 1846-ban Urbain Le Verrier francia matematikus az Uránusz pályájának egyenetlenségeiből következtetett a Neptunusz létezésére. Később a Neptunusz pályájában is kimutattak apró kilengéseket, ami alapján egy újabb ismeretlen bolygó létezését feltételezték. Az 1900-as évek elején Percival Lowell kísérletet is tett az X. bolygó megtalálására. A Plútó 1930-as felfedezésével ugyan átmenetileg kilencre bővült a bolygóként számon tartott naprendszerbeli égitestek száma, de az Uránusz és a Neptunusz pályájában tapasztalt apró elmozdulásokra a Plútó létezése nem adott magyarázatot. Később kiderült, hogy a két gázbolygó pályájának egyenetlenségeit nem egy másik bolygó okozza.

Amerikai kutatók The Astronomical Journal nevű szakfolyóiratban nemrég megjelent cikke szerint a Naprendszernek van egy körülbelül Neptunusz-méretű X. bolygója is. A California Institute of Technology két kutatója (Konstantin Batygin és Mike Brown) Neptunuszon túli égitestek pályáját tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy létezik egy eddig ismeretlen bolygó. Hat Neptunuszon túli objektum pályáját ugyanis valamilyen nagyméretű égitest módosította úgy, hogy azok kibillentek a Naprendszer síkjából. A feltételezett X. bolygó napközelben 200 csillagászati egység távolságra van a Naptól, vagyis 200-szor messzebb, mint a Föld, és mintegy 7-szer távolabb, mint a Neptunusz. Naptávolban akár 1200 csillagászati egységre is lehet központi csillagunktól. Mike Brown első sejtése a kilencedik bolygóról még 2003-ra vezethető vissza. Brown volt annak a kutatócsoportnak a vezetője, amely a Sedna kisbolygót felfedezte. Akkoriban ez volt a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma, melyet Brown feltételezése szerint valamilyen nagyméretű, a Neptunuszon túli égitest kényszerített ilyen messzi pályára.

Bár a NASA WISE felmérésének eredményei alapján korábban kizárták, hogy a Naptól számított 10 000 csillagászati egység távolságon belül meleg barna törpék vagy legalább Szaturnusz méretű óriásbolygók legyenek, egy ennél kisebb távoli planéta létezése nem elképzelhetetlen. A 10 földtömegnyi X. bolygó létezésére egyelőre csak közvetett bizonyítékok vannak. A kutatóknak nincs könnyű dolguk, hiszen az X. bolygót napközelben lenne a legkönnyebb megfigyelni, de ekkor halad legnagyobb sebességgel. A kutatók hawaii teleszkópos észlelésektől várják a megerősítést. A Japán által üzemeltetett 8 méteres Subaru teleszkóp alkalmas lehet az X. bolygó megfigyelésére, a keresés azonban akár 5 évig is eltarthat.

Élet és Tudomány 2016/10 (315-316. oldalak)

[

Vészterhes jövőnkről értesülve sokan dühödten kérdezik: „Isten milyen jogon pusztíthat el több mint 7 milliárd embert? A Teremtő jogán. Ha egy fazekas készít egy szép, mázas cserépedényt, majd földhöz vágja, darabokra töri, ki vonja ezért felelősségre? Senki. Mindenki azt csinál a saját alkotásával, amit akar. A fazekast senki sem fogja feljelenteni, nem állítják bíróság elé, nem zárják börtönbe. Bárki, bármilyen értékes alkotását megsemmisítheti, ha ő készítette a saját erejéből, a saját költségén. Istent sem vonja felelősségre senki azért, mert elpusztít egy általa teremtett civilizációt. Szabadon megteheti. Ezt persze nehéz szívvel teszi. Sajnálja azt a hatalmas értéket, amit több milliárdnyi ember évezredeken át felhalmozott. Ezért csak akkor selejtez ki egy civilizációt, ha erkölcsileg olyan mélyre süllyedt, hogy nem érdemes megtartani. 

Az ateisták nem izgatják magukat emiatt. Szerintük nincs Isten, és az Apokalipszis is egy nagy humbug. Az özönvíz előtt is így gondolkodtak az emberek. Kinevették Noét, mert bárkát épített. Aztán jött a 2 km magas árhullám. Ekkor már nem nevettek. Kétségbeesetten dörömböltek a bárka beszegelt ajtaján, de Noé nem engedte be őket. Ha akarta volna sem tudta megtenni, mert a bárka ajtaját beszegezte, a réseket pedig szurokkal betömte. Istent nem érdekli, hogy az emberek mit gondolnak róla, és a teremtésről. Ő azt teszi, amit jónak lát. Nem törődik az ostoba emberek véleményével. Majd a túlvilágon megtudják, hogy van-e Isten. A gonosz lelkeknek a pokol létezése is egyértelművé válik. A saját bőrükön fogják tapasztalni ennek a világnak a kegyetlenkedéseit.     

A korlátlan hatalomgyakorlás a mi világunkban sem ismeretlen. Nemcsak az alkotásaink felett rendelkezhetünk szabadon. Mózes első könyvében ez olvasható: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen. Isten hatalmat biztosított nekünk a növény és állatvilág felett. Így bármit megtehetünk velük. A saját felelősségünkre cselekszünk. Az ebből eredő következmények azonban bennünket terhelnek. Az állatkínzás, az állatok értelmetlen pusztítása nem marad büntetlenül.[197] Mészárszékre hurcolásuk, milliószámra történő leölésük se marad következ­mények nélkül. A húsevésért egészsé­günk­kel fizetünk. Ez a táplálkozási mód etikailag is erősen kifogásolható. Az emberiség ma még nincs tisztában azzal, hogy az állatok­nak is van lelkük. Az állatok nem mások, mint a lelki fejlődésben alattunk álló lények. (Néhány millió évvel ezelőtt még mi is ezen a szinten álltunk.) Az állatok táplálkozási célból történő leölése tehát nem más, mint kannibalizmus. Aki húst eszik, fejletlen lélektestvéreit öli vagy öleti meg, és falja fel.[198]

[

1884. október 13-án XIII. Leó pápa épp szertartást celebrált a Vatikánban, amikor hirtelen megdermedt, és egy pontra szegezte tekintetét. Később közeli munkatársainak elmondta mi történt: „Az Úr és a Sátán beszélgetését hallottam, amikor is az Úr megengedte a Gonosznak, hogy a XX. században ő uralkodjon a Földön. Ez lett az ördög évszázada, ami a két világégés, a népirtások és egyéb borzalmak tükrében nem meglepő. Ebben az egészben az a legrosszabb, hogy a Gonosz továbbra is uralkodik felettünk. Ez azonban már nem Isten akarata. Erről kizárólag mi tehetünk. Isten megadta nekünk a lehetőséget, hogy felemelkedjünk a földi pokolból, és megszabaduljunk a sátáni késztetéstől, de mi nem éltünk vele.

Helyzetünket ez a tanmese érzékelteti legjobban: Most egy mezőn vagyunk, amelyet teljesen körbeveszi a szögesdrótkerítés. Bármerre nézünk, sehol sem látunk kiutat. Ez azonban csak a látszat. Ha magasba emelkedünk, az a drótkerítés, amely minden irányban elzárta az utunkat, már egyáltalán nem korlátozza szabadságunkat. Csak egy kicsit kell felemelkednünk, és bármely irányba mehetünk. Civilizációs fejlődésünkben ezt a felemelkedést az ezotéria teszi lehetővé. Ezt a kitörési módot használták ki a katasztrófát túlélő galaktikus civilizációk is. De nekünk nem kell, mert a Sátán által félrevezetett tudósaink közreműködésével minden fórumon elhitette velünk, hogy az ezotéria csalás, ámítás, kuruzslás. Emiatt most mindenkit megszégye­nítenek, nevetségessé tesznek, aki hisz a parajelenségekben. Ha ez nem használ, kiközösítik őket a tudományos életből, és mindenféle támogatást megvonnak tőlük.

Emiatt egyre mélyebbre süllyedünk a magunk által ásott veremben. Csak rengeteg baj, szenvedés árán fogunk rájönni arra, hogy az ezotéria a jövő tudománya. Mindez azonban elkerül­hető lenne, ha némi esélyt adnánk az új felismerések érvényre jutásához. Ha nem hiszünk benne, próbáljuk ki. Egy vizs­gá­latot igazán megérne. Ha ezt megtesszük, nagy meglepetésben lesz részünk. Ezt a tudomány korifeusai is sejtik, ezért tűzzel-vassal irtják az ezotériának még a gon­dolatát is. Ha ország-világ előtt beiga­zo­lódna, hogy ezen az úton döbbenetes ered­ményeket lehet el­érni a tudományban, az iparban, a mező­gaz­daságban és az élet min­den területén, ak­kor hogyan fogják meg­ma­gyarázni, hogy miért tiltották ezt évtize­de­ken keresztül.  

[

Mostanában nem szokás világunk valódi problémáiról nyíltan beszélni. A kereskedel­mi televíziók celeb híradóiban csupán üres, felszínes eseményekről lehet szó. Többnyire csak arról kapunk tájékoztatást, hogy ki, ki­vel, hányszor és hogyan. Arra még célozgatni sem szabad, hogy mi az oka az egyre romló közállapotoknak, mi okozza a rohamosan szaporodó és egyre sú­lyosabb baleseteket, a szinte már naponta történő ter­rorcse­lek­ményeket. Pedig ennek oka sokak számára egyértelmű, de senki sem meri kimondani. Csak az ezotériában jártas embereknek van tudomásuk arról, hogy jelenlegi vilá­gunkat a Sátán uralja. XIII. Leó pápa a XIX. század végén beszámolt arról, hogy Isten az emberiség erkölcsi züllését, a bűn megállíthatatlan el­harapódzását látva áten­gedte a világunk feletti hatalmat a Sá­tán­nak. Lucifer, a bukott angyal csak erre várt. Már korábbi tartózkodási he­lyén, a menny­országban is foly­ton azt hajtogatta, hogy az emberek nem érdemel­ték meg, hogy Is­ten a saját képére teremtette őket.

Állati viselkedésünk alapján nekünk is állati külső­vel kellene rendelkeznünk úgy, mint az univerzumban élő civilizációk többségének. (A tudósok még csak sejtik, de nem tudják, hogy az univerzumban annyi az élővilággal, értelmes lényekkel ren­delke­ző bolygó, mint ahány homokszem található a tengerparti föveny­ben.) Ezek­nek azonban csupán 10%-a huma­no­id tí­pusú. 90 %-uk állati külsővel rendel­kezik. En­nek oka, hogy minden értelmes faj, így mi is az állatvilágból fej­lődtünk ki az evo­lúció során. Ha ebbe a folyamatba nem avatkozik be egy náluk jóval fej­lettebb civilizáció, akkor ez a kül­ső ak­kor is meg­marad, ha fejlődésük szin­tje eléri az isteni szin­tet. (A Csillagok há­borúja című filmsorozatban ízelítőt kap­­hatunk arról, hogy miféle lények lakják az univerzumot. Ezen túlmenően léteznek moz­gásképtelen fajok is. Ilyenek a kris­tálylé­nyek.)

Nekünk szerencsénk volt, mert a körü­löttünk levő csil­lagrendszerekből több hu­manoid civilizáció is a segítsé­günkre sie­tett, és hibridizációval fokozatosan finomí­tották eredeti majom külsőnket. A pikke­lyes bőrű dinoszaurusz, illetve a sárkány külsőt is megúsztuk, mivel 65 millió évvel ezelőtt Isten kipusztította ezt a világot, hogy helyet adjon nekünk. Teremtésünk után Isten még a parapszichológiai képességeit is nekünk adta, de ezt a bibliai időkben vissza­vette tőlünk. Ezzel együtt élettartamunkat lecsökkentette a korábbi egynyolcadára. Határtalan képességeink tudatában ugyanis rendkívüli módon elbizakodtunk. Istennek képzeltük magunkat, ami kiváltotta teremtőnk rosszallását. A képességmegvonással járó büntetés megmutatta valódi énünket, földhözragadt gondolkodásunkat, bűnös hajlamainkat. Ösztöneink zabolátlan kiélése a XX. század elejére már olyan mértéket ért el, hogy karmikus adósságaink törlesztését csak világméretű öldökléssel, népirtással lehetett rendezni. Az I. és a II. világháború, valamint a holocaust eredetileg nem volt belekódolva a történelmünkbe. Isten azért szabadította ránk ezeket a csapásokat, hogy megbüntessen minket az emberhez nem méltó viselkedésünkért.

A tömegmészárlás levezénylésének feladatát az időközben a mennyországból letaszított Sátán kapta, aki örömmel eleget tett a megbízásnak. Mivel viselkedésünkön ez a lecke sem változtatott, a Teremtő végleg lemondott rólunk, és teljesen átengedte a hatalmat volt helyettesének, Lucifernek. Ennélfogva ma már nem Isten irányítja a világunkat, hanem a Sátán. Ezért szinte minden kezdeményezésünk sátáni indíttatású. Ez meg is látszik a rohamosan romló közállapotokon. A bűnözés az élet szinte minden területét átszövi. A korrupció megállíthatatlan. Az ügyeskedők, a csalók egyre kevésbé tartanak a lelepleződéstől. Virágzik az alkohol-, a dohány- a kábítószer- és az embercsempészet, a prostitúció. Még a magukat tisztességesnek tartó emberek is a Sátán hálójába kerültek. Őket különböző divathullámok ejtik foglyul. Számtalan példát lehetne felhozni, hogy rövidlátó szemléletünk, beszűkült agyú gondolkodásunk hogy vezet tévútra bennünket. Mindenütt amerre csak nézünk ostobaságok garmada ötlik a szemünkbe.

Pl. ha kimegyünk az utcára, ide-oda rohangáló gyerekek helyett ma már motoros gördeszkán [199] mozdulatlanul ácsorgó fiatalokat látunk gurulni az aszfalton. Ez ugyanis a legújabb divat. A démonvilág tisztában van azzal, hogy egészségünk megőrzésének záloga a mozgás. Aki keveset mozog, az belerokkan a csontritkulásba, és már 40 éves korában járókerettel közlekedik vagy tolókocsiba kényszerül. Az egészségrombolást már gyerekkorban el kell kezdeni, hogy kellően hatékony legyen. Aki néhány lépést sem hajlandó megtenni, aki már az utcán is motorral viteti magát, a legjobb úton halad efelé.

Ennél is nagyobb veszélyt hordoz magában az okostelefon. Fiataljaink készülékük gombjait nyomogatva és fülhallgatóval a fülükben úgy bóklásznak az utcán, mint süket disznó a zabban. Addig, amíg az úttesten figyelmetlenül áthaladva halálra gázoltatják magukat. A modern eszközöket megvásárló és használó fiatalok azt hiszik, hogy ettől lesznek menők. Az éppen aktuális divat követése kiemeli őket a szürke tömegből. Miután senki sem szeret kilógni a sorból, ezért igyekszik trendi módon viselkedni. Eszükbe sem jut, hogy ezen az úton haladva a vesztükbe rohannak.

A modern kommunikációs eszközök felnőtt használóit is komoly veszély fenyegeti. Sorra jelennek meg a cikkek, amelyek a mikrohullámú sugárzás veszélyeire figyelmeztetnek. Válaszul a gyártók által szponzorált kutatók azt bizonygatják, hogy az általuk forgalomba hozott készülékek térereje olyan kicsi, hogy nem mutatható ki jelentős egészségkárosodás. Valóban nem, de azt elhallgatják, hogy a mikrohullámú sugárzás a radiaktív sugárzáshoz hasonlóan kumulálódik, és káros hatása később mutatkozik meg. Ezért néhány évtized múlva százezrek fognak sorba állni a rákkórházak előtt, hogy megoperálják az agydaganatukat.

A vérrák kifejelődésére pedig addig sem kell várni. A hatósági vizsgálatok szerint ezek a készülékek ártalmatlanok. Egyenként, rövid ideig használva valóban ártalmatlanok, de mi van akkor, ha ez az összes sugárforrás és készülék egyszerre működik körülöttünk? Már pedig a gyakorlati életben ez a helyzet. Ma már egy átlagos háztartásban is tucatnyi mikrohullámú sugárforrás vesz körül bennünket az okostelefontól kezdve a mikrohullámú sütőn át a notebookig. Már a babőrző készülék is mikrohullámmal működik. Ehhez járulnak a rádió- és televízióadók által keltett elektromágneses hullámok. A lakásunkat, házunkat behálózó elektromos kábelek sugárzása sem elhanyagolható. Már éjszaka, alvás közben is rongálhatjuk a szervezetünket. A Bose cég nemrég kifejlesztette az okos füldugót, ami hatékonyan szűri ki az utcáról beszűrődő zajt, a kutyák ugatását, és ezeket kiválasztható, nyugtató, természetes hangokkal helyettesíti. Arra is beprogramozható, hogy milyen zenével, és mikor ébresszen minket. A nyakukra tekeredő zsinór veszélyének elkerülése érdekében ez az eszköz is elektromágneses hullámokkal működik.

Mindezek együttesen olyan erős elektroszmoggal árasztják el a környezetünket, amelyet az immunrendszerünk egyre nehezebben tud kivédeni. Ha kifárad, feladja a küzdelmet, beindul a szervezet elrákosodása, ami többnyire leukémiába torkollik. Nem véletlen, hogy történelmünk során soha nem volt annyi rákos beteg a világon, mint manapság. Mellékhatásként a növekvő elektromágneses sugárterhelés álmatlanságot okoz. Világszerte százmilliók szenvednek a kialvatlanság miatt. Ezért aki sokáig szeretne élni, és nyugodtan akar aludni, felejtse el a WLAN-t, a Wi-Fi-t, a Bluetooth-t. Bármennyire is ellenszenves számukra a kígyózó kábelerdő, ez az egyetlen módja egészségünk megóvásának. Közéleti problémáink megoldása érdekében pedig kövessük azt a korábbi tanácsot, hogy bízzunk az ostobaságunkban! Döntsünk, és utána tegyük mindennek az ellenkezőjét. Így szinte egy csapásra jóra fordul a sorsunk, akaratlanul is földi Paradicsommá válik a világunk. A démonvilág ugyanis nem csak a tetteinket, hanem a gondolkodásunkat is befolyásolja, természetesen rossz irányba. Ezt belátva könnyen kifoghatunk rajtuk. Cselekedjünk ellenkezőleg. Ne engedelmeskedjünk a sátáni késztetésnek.

 

Különösen azoknak kell tartaniuk a démonvilág acsarkodásától, akik ezotériával foglalkoznak. Az ezotéria a Sátán szemében vörös posztó. Amíg a Sátán tudománya a mágia a vesztünket okozza, az ezotéria tudománya képes kivezetni bennünket abból a gödörből, amelyben most tipródunk. Ha megtanuljuk kihasználni és irányítani a bennünket körülvevő étert, ezzel szinte minden gondunkat megoldhatjuk. A Sátán ezt nagyon ellenzi. Az ő célja, hogy elpusztítsa a világunkat. Ezért tűzzel-vassal harcol az ezoterikus ismeretek terjedése ellen. Attól sem riad vissza, hogy az ezoterikus jelenségek felfedezőit fizikailag megsemmisítse. Ennek ellenére az ezotériával foglalkozók száma rohamosan szaporodik. Mind több kutató, fejlesztő látja be, hogy világunkban olyan nagy a baj, amelyből csak paradigmaváltással lehet kilábalni. Ennek a növekvő számú embercsoportnak a maradéktalan kiirtása már nagy feltűnést okozna. Ezért újabban az elért eredményeiket semmisíti meg.

Aki mélyen beleássa magát ebbe a tudományba, szinte naponta tapasztalja, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Szaporodnak a rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenségek az otthonában, a munkahelyén. Főleg azokban az eszközökben, amelyeket információtárolásra használ. Fő célpont a számítógép. Mostanában mind többen tapasztalják, hogy korábbi dokumentumok, képek tűnnek el a számítógépükről, vagy válnak elérhetetlenné. Ennek legdurvább megnyilvánulása a zsarolóvírusok megjelenése. Újabban ezeknek a vírusoknak a fejlesztőit már nem is a pénzszerzés, hanem a szándékos károkozás vezérli. Sátáni indíttatásra ily módon élik ki pusztító ösztöneiket. Ez a fajta károkozás egyértelműen a hacker tevékenységnek tudható be. Vírusirtással foglalkozó biztonságtechnikai cégek szerint többnyire unatkozó suhancok ma már naponta 1 millió vírust gyártanak és engednek rá az Internetre. Tevékenységük azonban felfedezhető, leleplezhető.

Léteznek azonban olyan károkozó, pusztító jelenségek is, melyeknek oka kideríthetetlen. Ha elmerülünk az ezotéria tudományába, egy idő után egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy fontos információk tűnnek el rejtélyes módon a gépünkről. Egy idő után már komplett dokumentumok, mappák is eltűnnek, megsemmisülnek. Hiába keressük őket a biztonsági mentésre használt partíción vagy a Lomtárban, ott sincsenek. Ne csodálkozzunk rajta, ez nem a hackerek, hanem a démonvilág műve. A pokolba száműzött hackereknek nem jelent semmilyen gondot egy-egy fájl nyomtalan törlése a gépünkről. Új környezetük mágikus képességeivel felruházva ez nekik csak egy csettintés. A pen­drive-ra történő kimentésbe se bízzunk, mert arról is egy másodperc alatt eltüntetik a nekik nem tetsző fájlokat, képeket. Ezt sokszor a szemünk láttára teszik. Megnyitjuk a biztonsági mentést, és már éppen elkezdünk örülni neki, amikor egy pillanat alatt törlődik, semmivé válik. Ezt követően hiába küldünk rá bármilyen fájlfeltáró programot, a nyomát sem találják.

Jelenlegi technikai szintünkön munkánk megóvásának egyetlen módja az információ elektromechanikus mentése. Ennek legkorszerűbb módja az optikai adathordozók használata. Ezzel a démonvilág is tisztában van, ezért az utóbbi években minden igyekezetük arra irányult, hogy eltávolítsák az optikai meghajtókat a számítógépeinkről. Ez sikerült is nekik. A modern laptopok és a note­bookok ma már egyáltalán nem tartalmaznak DVD-írót. Elhitették velünk, hogy az optikai adattárolás elavult módszer, ezért újabban már az asztali számítógépekbe sem szerelnek DVD meghajtót. A helye azonban még megvan, ezért aki nem akarja, hogy munkája kárba vesszen, helyreállíthatatlanul megsemmisüljön, sürgősen szerezzen be egy ma már olcsón kapható DVD multi írót, és legalább havonta mentse ki munkáját DVD-lemezre.

Ehhez ne a hipermarketekben árult olcsó, gagyi lemezeket használjuk, hanem márkás, időálló példányt válasszunk. (Pl. Verbatim DVD+R.) Az optikai meghajtók közül sem mindegy, hogy milyet választunk. Legmegbízhatóbb típus a dél-koreai LG. A lemezíráshoz nincs szükség fizetős programra. Az ingyenes CDBurnerXP tökéletesen megfelel erre a célra. Ha a lemezt nem zárjuk le, a mentés folytatására ugyanazt a meghajtót és égető programot használjuk. Más meghajtók vagy programok a lemezen levő korábbi fájlokat elérhetetlenné, megnyithatatlanná teszik. Az elmentendő fájlokat ne egyenként égessük lemezre, hanem tegyük egy mappába, és az egészet letömörítve írjuk a lemezre. A tömörített fájlokhoz kicsomagolás nélkül nem lehet hozzáférni.

Ezzel a fajta mentéssel jelentősen megnehezíthetjük a démonvilág dolgát, mivel az optikai adathordozókon nem elektronikusan, hanem mechanikusan, a kristályok megolvasztásos átrendezésével történik az adatrögzítés, amit parapszichológia módszerekkel nem könnyű elérni. Ez ugyanis nyomot hagy maga után. A megolvasztott pályákat mikroszkóppal látni lehet. Visszaírásuk pedig lehetetlen, mert az egyszer írható lemezek nem írhatók újra. Főleg akkor nem, ha a mentés végén lezárjuk őket. A fizikai törvényeket a pokol angyalai sem tudják figyelmen kívül hagyni. Egy mechanikus adattárolót nem lehet nyomtalanul manipulálni. Egy ilyen kísérlet egyértelművé tenné a külső beavatkozást. Már pedig a Gonosz birodalmának legfőbb fegyvere a rejtőzködés, a láthatatlanság. Ha létezésükre kézzel fogható bizonyítékot szolgáltatnának, ezzel lelepleznék magukat. Nincs hatékonyabb mód a világ feletti uralom elnyerésére, hogy az ember ne is sejtse, hogy mi történik körülötte. A pokol angyalai mindenféle hazug tanácsokat és gondolatokat sugallnak, és az emberiség ezt készségesen elfogadja.

Amennyiben az emberek megbizonyo­sod­nak a pokol létezéséről, ha rájönnek, hogy a Sátán valós személy, akkor félni fognak tőle, és a pokolba kerülés félelme távol tartja őket a bűnözéstől, ösztöneik zabolátlan kiélésé­től. Eddig ezt a visszatartó szerepet a biblia és az egyház töltötte be. Mára azonban sike­rült az embereket az istenhitről leszoktatni. Ezt a sikert nem kockáztathatják a lelepleződésükkel. Istennek sem áll érdekében a démonvilág láthatóvá tétele. Ez ugyanis meg­nehezítené a „rostálást”. Amennyiben nyilván­valóvá válna ennek a világnak a létezése, sok bűnös hajlamú ember meghunyászkodna a mennyországba kerülés reményében. Isten­nek azonban nem sunyi megalkuvókra van szüksége, hanem igaz, tiszta lelkekre.    

Aki azt gondolná, hogy ez hülyeség, ilyet csak egy üldözési mániában szenvedő találhat ki, hamarosan megbizonyosodhat ennek a jelenségnek a létezéséről. A démonvilág támadása ugyanis rohamosan fokozódik, és ez az információmegőrzés területén is megnyilvánul. A Sátán tudja, hogy közeleg megkötöztetésének ideje, ezért egyre dühödtebben támad ránk. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, és meghallgatjuk a híreket. Soha ennyi baj, katasztrófa nem történt a világban, mint amennyiről mostanában értesülünk. Ráadásul a legtöbb tragédia előidézésénél nincs is szükség pa­rapszichológia módszerek bevetésére. Elég, ha kihasználják a figyelmetlenségünket. Ár­gus szemekkel figyelik minden tevékeny­ségünket, és a legkisebb hibánkat is ellenünk fordítják. Közvetlenül nem ölhetnek ben­nünket, de tévedéseinket, ballépéseiket ma­ximálisan kihasználják, és gondoskodnak ró­la, hogy a lehető legnagyobb kárt szenved­jük el miatta.

Ezeket az akciókat másodpercre és milli­méterre pontosan megtervezik, hogy esélyünk se legyen hibánk kiküszöbölésére, mulasz­tásunk helyrehozatalára. Aztán ránk húzzák a „vizes lepedőt”. A következményekért ne­künk kell vállalni a felelősséget, ha egyál­talán túléljük a balesetet. A bíróságon hiába hivatkozunk arra, hogy valami elterelte a fi­gyel­müket, vagy megzavarta az érzéksze­rveinket. Ezt nem lehet bizonyítani, és a hi­va­talos tudomány sem ismeri el ennek a vi­lágnak a létezését. Ezért több évnyi börtön és tetemes kártérítési kötelezettség vár ránk. A környezetünk sem gyanakszik külső manipulációra. Többségük elintézi ezt azzal, hogy rosszkor voltunk rossz helyen.

Azoknál is előfordulhat fájl­vesztés, akik nem foglalkoznak „világmegváltó” gondolatokkal. A számítógépünkbe beszivárgó  Ny­xex féreg­vírus ugyanis elő­szere­tettel törli az Office fájlokat. Lezárt optikai lemezekbe azonban nem tud belemenni. Ezeket a lemezeket csak a helytelen tárolás (pl. vizes, nedves leve­gő), és az idő „vasfoga” teheti tönkre. Ezért nem árt tízévenként átmásolni vagy újraírni őket.      

 

Kiegészítések

 

Az előző kötetekben több helyen is szó volt róla, hogy az elanyagiasodás, a több ezer éven át kialakult erkölcsi értékrend lábbal taposása morális csődbe juttatta az emberi­séget. Ez a téma az érték­megőrzést fontosnak tar­tó na­pi- és he­tilapokban is gyak­ran felme­rül, de leg­in­kább az ezo­te­rikus fo­lyó­ira­tok osto­roz­zák a ne­gat­ív meg­­nyil­vá­nu­láso­kat. Bí­rá­la­tuk lé­nye­gét idézve: „Va­sár­na­pon­ként az em­­berek nem Isten há­zába, hanem az áru temp­­lo­mai­ba, a kü­lön­féle me­gacenterekbe zarán­do­kol­nak.” Isten már nem jár közöt­tünk. Fel­toltuk őt az ég­be, és be­hunyt szem­mel kö­nyör­günk hoz­zá. Rendszerint ku­nyerá­lunk tőle vala­mit. De nem csak a temp­­­lomo­kat, ha­­nem a te­me­tő­ket, sze­retteik nyug­he­lyét is nagy ív­ben el­kerü­ljük. Az emberek leg­fel­jebb éven­te egy­­szer, halottak napján haj­lan­dó­ak felke­res­ni szü­leik sírját. Már egy vicc is szüle­tett újko­ri zarán­dokhe­lye­inkről:

Egy idős asszony diktálja a végren­de­le­tét:

– Hamvasszanak el, és a po­rai­mat szór­­ják szét a McDo­nald’s par­­kolójában.

– De miért oda? – kérdezi a közjegyző.

– Biztos akarok lenni benne, hogy a gyer­­­mekeim minden vasár­nap meg­látogat­nak.

A fiataloknál a hírességek, a sztá­­­rok imá­­data tölti be a vallás sze­repét. El­ra­gadta­tá­suk odáig ter­jed, hogy óri­ási össze­geket is hajlan­dó­ak fi­zetni bálványaik has­z­nálati tár­gyai­ért. A vi­lághírű szí­nészek és pop­ze­né­szek számukra olya­nok, mint a föld­­re szállt an­gyalok.

A fogyasztói társadalom ha­mar felszívja a lázadókat is. A zöld moz­galom, a bioke­rté­szet, az egész­sé­ges táplálko­zás, a tudati fel­vilá­go­sítás ha­mar áru­cikké vált. Ré­gen örök ér­vé­nyű törvények segítet­tek ben­­­­nün­ket a magasabb esz­mék­hez való igazo­dás­ban. Má­ra azon­ban sut­ba dob­tuk jól be­vált erköl­csi tör­vényeinket, meg­öltük is­tene­inket, áru­­­ba bo­­csá­tottuk esz­mén­ye­inket. Emi­att el­vesz­tet­­tük a harmóniát a vi­lág­gal, az uni­ver­zum­mal. A mér­tékte­len gazda­sági növe­kedés tu­morként, rákos da­ga­­­natként szív­ja fel erőforrá­sa­inkat, és elé­geti a fej­lődés oltá­rán. Eköz­ben fizikail­ag tönk­re­teszi a világot, és pszic­hé­sen le­­he­tet­lenné te­szi az em­berhez mélt­ó éle­tet. A kíméletlen verseny meg­­követeli a korlátok nél­küli műs­za­ki hala­dást, ami már a kre­atív rom­bolás­sal egyen­lő.”

Az általunk teremtett új vi­lág ön­ző, ha­szonelvű és ér­ték­hajhász. Nem csoda, hogy az emberek nem találják helyü­ket ebben a feje tete­jére állí­tott világban. Nem látják tisz­tán, hogy hová tartoz­nak, kit te­kint­senek pél­daképnek, mi­hez iga­zodja­nak. Tanácsta­lan­sá­guk­ban egy­re job­ban el­tá­­vo­lod­nak az igaz ér­tékektől, és az ál­értékek fe­lé sod­ród­­nak. Mind töb­ben van­nak, akik kine­vetik a hét­közna­pok gond­­jai­val küszködő be­­csü­letes em­bere­ket. Zavaros ér­ték­íté­le­tünk már a gyerekek vi­lágá­ra is ki­hat. Egyre több kis­diák véleke­dik úgy, hogy: „Nem ér­de­mes ta­nulni, mert tisz­tessé­ges mun­kával nem le­het pénzt ke­res­ni.” A je­lenlegi fia­tal nem­ze­dék többsége nem csak te­het­ség­te­len, hanem lus­ta is. Nem ér­dek­lőd­nek semmi iránt iga­zán. Semmi sem ér­dekli őket szen­­­ve­­délyesen. Még a szen­ve­­dély sem. Közülük sokan nem a szép vagy jól jövedel­me­ző fog­­lal­ko­zásokat kere­sik, ha­nem a leg­­könnyebb szak­má­kat. Azo­kat, ahol kevés tár­­gyi is­me­ret­tel, de jó „du­má­­val” el lehet la­vírozni. Menta­li­tá­suk­ról már egy vicc is született. Az isko­lá­ban a ta­nárnő a szakma­vá­lasz­tás­ról kér­dez­geti a nebuló­kat. Pis­ti par­­lamenti képvi­se­lő, Jan­csi vala­melyik párt funk­­cio­náriusa akar lenni. „S te, Mó­ric­ka?” – kér­di a ta­nárnő. Mó­ricka: „Konk­ré­tan még nem tu­dom, de én sem aka­­rok dolgozni.”

Az emberek erkölcsi érzé­ke annyi­ra eltompult, hogy a bűn sem tűnik többé bűnnek. A fiata­lokban, akik beleszü­lettek eb­be a korba, az erköl­csi érzék­nek már a nyoma sem talál­ható meg. Jól jellemzi ezt a helyze­tet egy 34 éves fiatal­ember ese­­te, aki az Egyesült Államokban bele­haj­tott egy isko­labuszba. Charles Dillin­ger azt hoz­ta fel mentségül a bí­rónak, hogy so­hasem volt jo­go­sítványa, így hon­nan ismer­het­né a közle­ke­dési sza­bályo­kat. Ezen­kívül na­gyon fá­radt volt, mert elő­ző es­te ko­ka­int fo­gyasz­tott. Ráadá­sul egész éjjel csek­­keket ha­misí­tott, így nem tud­ta ki­aludni ma­gát. Ezek után el­várta, hogy meg­­sajnálják, és ne­héz hely­­z­etére va­ló tekintettel csök­kent­sék a bün­tetését.

Ugyanez jellemző a köz­ál­la­­po­tokra. Romboló szen­ve­dé­lyek vesz­nek erőt rajtunk, és téríte­nek le bennünket a he­lyes útról. A ko­­rábban val­lott magasztos eszmék mind szét­foszlanak, sem­mivé vál­nak. Az emberek ma már csak alan­tas vágyaik, primi­tív, vad ösz­töneik kielégítésével törődnek. Leonardo da Vinci an­nak ide­jén ezt írta a naplójába: „Ebben a világban a legtöbb em­ber nem tesz mást, mint eszik és ürít; Nem marad utánuk más, mint egy ürülékkel tele­csi­nált pöce­gödör.” Egyetlen ma­radandó „al­kotásuk” az anyag­csere-vég­ter­mékük. Még most is itt tar­tunk? Az elmúlt 500 év alatt semmit sem fejlődtünk? Vagy most visszafelé fejlődünk? És mi a cél, hol lesz a végállo­más? A vegetáló életmódot foly­ta­tók szá­ma döbbenetes. Egy ame­ri­kai sta­­tisztikus szerint a törté­nel­münk során élt 30 milliárd ember közül csupán 5000 férfi és 200 nő ér­demelte ki a hal­hatatlan ne­vet. Ez azt jelenti, hogy minden 6 millió férfi és 150 millió nő kö­zül csak egy ember akadt, aki világraszólót alkotott.

[

Fokozatosan rothadó világun­kat szemlélve egyre nyilván­va­lóbbá válik, hogy képtelenek va­gyunk önmagunknak megálljt parancsolni. Ez a viselkedési mód azonban nem folytatható a végtelenségig. Mivel az emberek nem akarnak maguktól megváltozni, a rohamosan romló kö­rülmények fogják őket erre rá­kényszeríteni. A Föld védekezik a természetromboló tevékeny­ségünk ellen. A természet elpusz­títja azokat, akik a természetet pusztítják. Miután nem vagyunk hajlandóak feladni a korszerűtlen környezetszennyező technológiánkat, a végtelenségig kizsaroljuk a Föld erőforrásait, a természet egyre hevesebb árvizeket küld ránk, amelyek elmossák a közútjainkat, vasútjainkat, repülőtereinket; elsodorják, összetörik az elavult, légkörszennyező járműveinket. Így lehetetlenné válik a használatuk. Az anyagi javak vég nélküli harácsolásától is az árvizek, valamint a földcsuszamlások és a földrengések fogják elvenni a kedvünket. A tomboló elemek romba döntik a puccos házakat, megsemmisülnek az oly nagy gonddal összehordott anyagi javak. Előbb-utóbb mindenünk odalesz, elpusztul a megszállottan gyarapított vagyonunk. Tönkremegy minden, amiért most annyira törjük magunkat. A kormányok (főleg választások előtt) valamint a biztosítóintézetek megtérítik ugyan a kárt, de ezt csak addig tudják megtenni, amíg ki nem merülnek a pénzügyi lehetőségeik. Utána már nem lesz miből újjáépíteni az összeroskadt házakat, az elpusztult utakat, hidakat, vasutakat.

Mivel a túlnépesedés ellen sem teszünk semmit, ezt a gondot is a természet fogja a maga sajátos módján megoldani. A különféle katasztrófák előbb hajléktalanná teszik a világ túlnépesedett országainak lakóit, majd a földek elárasztásával, a termés tönkretételével emberek százmilliói fognak éhen halni. Az ENSZ, valamint a különböző segélyszervezetek eleinte pótolni fogják a veszteséget, és élel­miszersegélyek formájában mérséklik az éhínséget, de a szélsőséges időjárás a nyugati országokat sem fogja kímélni, ezért a mezőgazdaságilag fejlett államokban megszűnik az élelmiszerfelesleg. Így a sajnálaton kívül mást ők sem tudnak adni. A mind elviselhetetlenebb helyzet láttán egy idő után az egész emberiségen a jajveszékelés lesz úrrá. A gyakori tragédiák során nem csak az emberéletekben és az anyagiakban esett mérhetetlen károkat kell majd elszenvednünk. Lelkünkre rátelepszik a megalázottság, a kifosztottság soha el nem múló érzése. Feldolgozhatatlan teherté­tel­ként fog ránk nehezedni a túlélés szégyenérzete, a hosszan tartó gyász okozta neurotikus tünetek, va­lamint a reménytelenség és a tehetetlen düh érzése is.

Már nem csak a napi hírek borzolják a kedélyeket. Lassan mindenki részese lesz a világban történő bajoknak, katasztrófáknak. 2010-ben már 350 ezer ember halt meg különféle természeti katasztrófákban. A szitkozódá­son, az átkozódáson kí­vül azonban nem so­kat tehetünk, mert a je­len­legi technológiai szin­tünkön nem tu­dunk védekezni a ter­mészet végletes meg­nyilvá­nu­lásai ellen. Er­re csak a paradigm­aváltás meg­történte után nyílik le­hető­sé­günk, de senki sem hajlandó ezt az utat járni. Mire jobb be­lá­tásra térünk, akko­ra lesz a veszteség, és oly mértékben megrit­kul a világ népessége, amelyet sohasem fog kiheverni a civilizációnk.

A Földünkön végigsöprő katasztrófahullám, az éghajlati viszonyok drasztikus változása, a világunkban mind inkább eluralkodó káosz nem a véletlen műve. Bajaink közvetlen okozói mi magunk vagyunk azáltal, hogy a végtelenségig kizsaroltuk, elszennyeztük a környezetünket. Mindezt tetézi a túlvilági erők büntetése, amely azt a célt szolgálja, hogy rádöbbentsenek bennünket tarthatatlan hely­zetünkre. Az egymást követő szerencsétlenségek, természeti katasztrófák ugyanis nem véletlenül szaporodnak a világban. Egyre állatiasabb viselkedésünket látva a Teremtő elfordult tőlünk. Úgy döntött, hogy teret enged az indulatainknak, nem gátolja többé, hogy ösztöneink, földhöz ragadt gondolkodásmódunk, ostoba, beszűkült nézeteink szerint cselekedjünk. Megtartó erőit, jóra törekvő fénylényeit és egyéb szellemtestben tevékenykedő segítőit visszavonta a világunkból, és átadta a terepet a Sátánnak, aki mindent elkövet, hogy totális pusztulásba sodorjon bennünket. Ezt oly módon szándékozik elérni, hogy gyarlóságaink ösztönzése által önmagunk vesztét okozzuk. Tulajdonképpen erre sincs szükség, mert a legjobb úton ha­ladunk önmagunk elpusztítása felé. Így az is elég, ha hagyja, hogy a vesztünkbe rohan­junk. Így kívánja bi­zo­nyítani Istennek, hogy az általa teremtett em­ber méltatlan volt arra a kegyre, hogy az Úr önmagához hasonlatossá tette.

Az általunk terem­tett világgal szembesít­ve minket a démoni erők elérték, hogy az embereket ma már nem érdekli semmi. A sorozatos sorscsapások alatt annyira elfásultak, hogy cselekvésképtelenné váltak. A kiábrándultság, a csalódottság lebénította őket. Olyanok, mint a birkák. Hagyják magukat a vágóhídra terelni. A közöny, a nemtörődömség, a lustaság határtalan. Az emberek azt gondolják, hogy ha Isten megteremtette a világot, gondoskodjon a fennmaradásáról is. Senki nem csinál semmit, senki nem törődik semmivel. Mindenki a csodára vár, vagy arra, hogy majd csak akad egy balek, aki emberfeletti küzdelmek árán, a saját pénzén megmenti számukra a világot. Az eszükbe sem jut, hogy segítse­nek ne­ki. Hadd szenved­jen. Ha elbukik, úgy kell ne­­ki, minek fog­lalkozik vi­­­lágmeg­váltással. Tud­­hatná, hogy a vilá­got nem lehet megmen­te­ni. Jézusnak sem sike­rült, akkor miért sike­rülne neki. En­nek a hely­zet­nek a láttán ért­hető, hogy miért nem remél­he­tünk segítséget a túlvilágról. Ha nem ér­dekel ben­nünket a sor­sunk, Isten miért tö­rőd­­jön velünk? Ha ne­künk nem fontos a saját ba­junk, neki mi­ért legyen fontos? Is­ten már rég nem fog­lalkozik velünk. Ha ven­né magának a fá­rad­sá­got, hogy törődjön az emberiséggel, minden bizonnyal azt üzenné nekünk, hogy: „Beszűkült agyú ostoba idióták vagytok!”

Már Krisztus földi helytartója is hiába szólongatja Istent. II. János Pál pápa ke­serűen jegyezte meg egy nyilvános auden­cián: „Isten elfordult az emberiségtől. Nem mutatkozik meg, bezárkózott a mennyek­be.” Mindezt megtoldotta azzal, hogy: „Elég tragédia, hogy földünket háborúk és éhínség pusztítja, de a fegyvereken és az éhínségen túl nagyobb tragédia is van: az Isten csendje. Azzal hogy az Úr kiábrándultan elfordult az emberektől, és közömbösen szemléli, mi történik a Földön, megfosztja az emberiséget a békétől és az üdvösségtől.” Lassan már a Sátán sem törődik velünk. Mivel a legjobb úton haladunk önmagunk elpusz­títása felé, minek törje magát. Égi segítő­ink után a földi szellemvilág is elfordult tőlünk. A természet erőit irányító dévák, szilfek és egyéb jóindulatú lények sem hajlandóak segíteni nekünk. Nem fékezik meg a környezetszennyezés és egyéb ter­mé­szetkárosító tevékeny­ségünk követ­kez­tében megza­varodott időjárást. Az a vé­leményük ró­lunk, hogy: „Az ostobaság az ember ter­mészetes állapota. Az embernél korlátol­tabb lény nincs a világon. Az ál­latok is bölcsebbek nálunk, mert ők leg­alább az ösztöneikre hallgatnak. Még az oktondi barom is okosabban cselekszik, mint az ember. Ő ugyanis a természet adta ösz­tö­neit követve a helyes utat járja. Az ember azonban elfojtotta az ösztöneit. Így a be­szűkült agyán, és a zavaros gondolatain kí­vül már semmire sem hall­gat.”

Annak ellenére, hogy tagadjuk ennek a világnak a létét, a katasztrófa-elhárítás és az időjárás-sza­bá­l­yozás hiánya egyre intenzívebben érez­­teti hatását. 2001-ben már 250 ezren vesz­­tették életüket az idő­járási szélső­ségek okozta szerencsét­len­ségek követ­keztében. Csaknem kétszer annyian, mint az előző évben. A károsul­tak aránya ennél is na­gyobb ütemben nőtt. 2001-ben meg-há­romszorozódott. Vi­lágszerte 170 millió ember ment tönkre anyagilag, vagy vált földönfutóvá. A nem­zeti vagyonban esett kár is meredeken emelkedett. Amíg 10 év­vel ezelőtt még csak 125 milliárd dollár volt az egyes országok kára, 2001-ben a világgazdaság már 629 milliárd dollár kárt szenvedett. A földrengések száma is rekordot döntött. 2001-ben 19 millióan váltak e természeti csapás ká­rosultjaivá. Ez több mint az el­múlt év­ti­zed­ben össze­sen. Európában a föld­ren­gések következ­tében haltak meg a leg­többen. Az okozott kár csupán ezen a kontinensen 27 mil­liárd dollár volt. A folyamat mérséklődésére semmi remény. 2003-ban már 254 mil­lió embert ért természeti csapás világszerte.

Egyébként a természetnek ez a sajátos védekező mechanizmusa egyszer már megnyilvánult, nem is olyan régen. Az Utrechti Egyetem kutatói szerint köz­vetve a nagy pestisjárvány okolható a kis jégkorszakért. Mint ismeretes az 1347-től ⁽kisebb megszakításokkal⁾ 1400-ig tartó pestisjárvány Belső-Ázsia és Európa la­kosságának egyharmadát kiirtotta. Csu­pán Európában 20 millió ember halt meg. Nyugat-Európa lakossága csak kétszáz év múlva érte el a korábbi szintet. A ka­tasztrófa következményeként a háború­kat abba­­hagyták, visszaesett a ke­res­ke­­de­lem, és miután jóval ke­ves­ebb élelmi­szerre volt szük­ség, hatal­mas földterüle­tek ma­rad­tak par­la­gon. Az sem volt, aki meg­mű­velje a földet, mert a vidéki la­kos­ság száma is erő­sen meg­csap­pant. A parla­gon heverő földet aztán a ter­mé­szet nagyon hamar vissza­­hó­dí­totta, és a kiter­jedt er­dő­sö­dés következtében csök­kent az üvegházhatás, ami a glo­bális hőmérséklet csökke­né­sével járt. Az iparosodás nö­ve­kedésével, a nagyarányú er­dőirtással aztán ez a jelenség viszályára fordult[200]. Úgy tűnik, hogy a természet egy hasonló akcióra készül. Ismét az emberiség megritkítása révén próbál regenerálódni.

A korábbi szabályozó mec­hanizmus visszaállítására, a láthatatlan szellemvilág kibé­kí­tésére sem­mi remény sincs, mert nem hiszünk bennük. Ak­kor sem hinnénk a léte­zésükben, ha látnánk őket. Erre egyébként már történt egy történelmileg hitelesen feljegyzett kísérlet. Francia­or­szágban Pipin uralkodása alatt egy híres kabalista fejé­be vette, hogy meggyőzi az emberiséget arról, hogy az elemeket túlvilági lények népesítik be. Zedechias meg­kérte a szilfeket, hogy tegyék láthatóvá magukat, hadd le­gyen mindenki számára nyilvánvaló a létezésük. Ők teljesítették a nem mindennapi kívánságot, pompás látványt nyújtva az elképedt embereknek. De mindez hiábavalónak bizonyult. Senki sem próbált magyarázatot találni a csodás látványra. Úgy könyvelték el az egészet, hogy bűvészek vették át a hatalmat a természeti jelenségek felett.

A könyörgés, a rimánkodás egyébként sem vezetne eredményre, mert az elemek urai nagyon haragszanak ránk azért, hogy gát­lástalanul pusztítjuk természetes élőhelyüket: a levegőt, a vizeket, a fákat, a növényeket. Bocsá­na­tot csak pozitív tettekkel, kör­nye­zetünk megóvására irá­nyuló cse­lekedetekkel nyer­he­tünk tő­lük. Mi azonban még azokat a cse­kély intéz­ke­déseket sem va­gyunk haj­landóak megtenni, ame­lye­ket a legutóbbi környezetvé­delmi kon­­­ferenciá­kon hoz­tunk. Az egyez­ményeket alá­író államok többsé­ge nem haj­­landó sem törvénybe ik­tat­ni, sem végrehajtani az ön­­ként vál­lalt kö­telezett­sé­ge­it. To­vábbra is gátlásta­la­nul pusz­títjuk a termé­szetet, az ön­zés, a haszon­lesés, a pro­fit­haj­sza soha nem lá­tott mér­téket öl­tött. Ezért ké­szül­jünk fel rá, hogy az elkövet­kező években a ter­mé­szeti csa­pások és egyéb sze­ren­csét­len­ségek a jelen­leginél is gyak­rab­ban s erőteljesebben fog­­nak elő­fordulni. Ehhez járul még a köz­lekedési balesetek em­beri fi­gyel­metlenségből, növekvő mér­­tékű alkoholfogyasztásból, és ká­bító­szer-élvezetből eredő ro­ha­mos nö­vekedése. A legtöbb szenve­dést, a legnagyobb káro­kat azon­ban a Sátán hívei fogják okozni nekünk. Fokozott térnyerésük kö­vetkez­tében a gonosz erők végle­tekig felkorbácsolják a háttérből moz­gatott híveik indulatait. A po­koli késztetésnek folytán a terr­oris­ták­­ban és a vallási fanatiku­sokban izzó gyűlölet fel­rúg­ja a hadvi­se­lés hagyományait, nem ismer határokat, s semmiféle megegye­zéshez nem igazodik.

A mennyei szféra, a külön­féle szentek, angyalok és iste­nek is gyakran fejezik ki mél­tat­lan­ko­dásukat az elemek be­folyá­solása ál­tal. Ez esetben a szil­fek Isten pa­­rancsára cselek­sze­nek, és jól idő­zített termé­szeti csapásokkal bün­tetnek ben­­­nünket. Mi leg­utóbb 2006. au­gusztus 20-án, a Szent István napi tűzijáték alatt kap­tunk íze­lítőt abból, hogy mire ké­pe­sek a láthatatlan szellemek, ha h­arag­szanak ránk. A hirte­len jött orkán látványos­ságra vá­gyók százezreit döbbentette rá ar­ra, hogy mennyire ki va­gyunk szol­gál­tatva a túl­világi erők­nek. A Budapesten 21 óra 13 perc­kor ki­tört pánikban 5 em­ber vesztette életét, és több szá­zan súlyosan megsé­rül­tek. Hogy sen­kinek se legyenek két­ségei az ítéletidő ere­­detéről, 2007. augusztus 20-án a „szent jobb” körmenetet zavarták szét a Szent István bazilika előtt. Az égi hatal­mas­sá­gok mennydörgéssel, villám­lás­sal és jég­esővel kifejezett rosszallása most is ki­terjedt az egész országra, így vi­déken sem ün­nepelhették meg kellő­kép­pen István ki­rály koroná­zásának év­for­du­lóját. Az anya­­gi kár elérte a 100 mil­­lió forintot. Ist­ván király ily módon hozta a tudomásunkra, hogy ezért az önma­gával sem törődő korcs nemze­dé­kért nem volt érdemes államot ala­pítani Európa szívé­ben. Más népek­nek is gyak­ran van részük hasonló intel­mekben. A sorozatos terrortá­madások, az ért­he­tetlen oko­kból bekövet­kezett balesetek, és külön­féle atrocitások mind arra figyel­meztetnek bennün­ket, hogy rossz úton járunk.

 A minden téren megnyil­vánuló tengernyi kár nem csak az érin­tet­teket fogja sújtani, ha­nem vissza­hat az egész tár­sadalomra. Ezek a káros je­len­ségek min­dent szétzi­lál­nak, meg­bonta­nak. Meggyen­gí­tik a nagyhatalma­kat, vissza­vetik a gazdasági és technikai fejlő­dést. A je­lenlegi folyamat ugyan­­is nem csak a környe­zetünket rom­bolja, hanem a gazdasá­got is közvetlenül éri­nti. A külső erők társadalmi struktúránk szét­­­zi­lálásával is akadályoz­zák kör­nyezetünk tönkre­té­te­lét. Mi­vel semmit sem tett­ünk a ter­mészet meg­óvása ér­­dekében, olyan hely­zetet te­r­em­tenek szá­munkra, amely min­den té­ren visszafog­ja a gaz­­da­ságot, és végső so­ron a kör­nye­zet­szennyezés csök­kenés­ét váltja ki. A jelenlegi válto­zá­sok együt­tes hatá­suk­ban nagy­­fokú leépü­­lést ered­mé­nyez­nek. A 2008 októ­be­rében ki­robbant világ­gaz­da­sági válság már adott né­­­mi íze­lítőt, hogy mi vár ránk. A különféle természeti csapá­sok­kal pár­huza­mo­san csök­ken az ipari termelés, lany­hul a turiz­mus, tönkremennek a me­ző­gaz­­dasági ter­melők. En­nek köz­vetlen kiváltó oka, hogy a termé­szeti katasztró­fák és a terrorizmus fokozó­dá­sá­nak ha­tására az egész vi­lá­gon eluralkodott az embe­reken a fé­le­lem. Sokan nem mernek repü­­lőgépre szállni, kocsi­ba ülni, sőt még az utcára sem szí­ve­sen men­nek ki. Ez termé­sze­tesen kihat a köz­lekedésre, a turizmusra, a bol­tok forgalmá­ra, és végső so­ron a világke­res­ke­delemre, s minden ipar­­ágra, köztük a szolgáltató­ipar­ra is. A mezőgazdasági terme­lőket pe­dig a klímaváltozás, az aszály és az ár­vizek teszik tönkre. A bizonytalan jövő láttán a la­kosság felhagy pa­zar­ló fogyas­ztási szokásai­val. Lé­nyegesen kevesebbet vásá­rolnak, mint ko­rábban, rit­káb­ban veszik igény­be a szol­gáltatásokat; a dol­gok még rosszabbra fordulá­sára szá­mítva tar­talékolják a pénzü­ket. A keresletcsök­ke­nés ha­tására sorra mennek tönkre a gyárak, szűnnek meg szolgál­tatások, ami nagy­mér­vű mun­kanélküliséget okoz. Ez to­vább csökkenti a vásár­lóerőt, ami negatív vissza­csa­tolás­ként fokozza a gazdasági re­cessziót. Ezt köve­tően már nem a bizalmi válság korl­átozza a fogyasz­tást, hanem a szükség, a nincstelen­ség.

Jellemző a folyamat inten­zitá­sá­ra, hogy a Nem­zet­közi Munka­ügyi Szervezet által közzétett jelentés sze­rint 2002 végéig a gaz­daság ál­talános ha­nyatlása következtében 24 millió munkahely szűnt meg vi­lágszerte. Az általá­nos leépülés a gazdagokra is kihat. A gazdaság ütő­erének tekintett tőzs­de természe­te­sen igazodott a nega­tív változások­hoz. Ennek követ­kez­tében 2000 és 2003 között oly mértékben estek az árfolya­mok a világ tőzsdéin, hogy a befektetők 10 ezer milliárd (10 000 000 000 000) dollárral, azaz 2 200 000 000 000 000 forinttal let­tek szegényeb­bek. Ez az összeg nagyobb, mint az Egyesült Álla­mok bruttó nem­ze­ti jövedelme.

A külső erők így kényszerítenek rá bennünket a gazdasági növe­ke­dés elvének feladására. Sajnos a gazdasági nehézségek fokozódása nem csak a parttalan növekedést, a profithajszát akadályozza, hanem gá­tolja a környezet­szennye­zés vissz­a­szorí­tá­sára, ter­mészet­vé­delem­re irá­­­nyuló erőfeszítéseket is. Mini­má­lisra csökkentik a nem­zetközi össze­­fogás lehetőségét, mert minden vo­nalon kényszerhelyzetet terem­te­nek. Egy olyan örvénybe ke­rü­lünk, amely egyre lejjebb húz ben­nün­ket, és egy idő után már min­denki számára nyilvánvalóvá vá­lik, hogy nincs szabadulás. Most éppen az örvény szélén kapálózunk, ami azt jelenti, hogy akár ki is evickél­he­tünk belőle, ha na­gyon akarjuk. Se­gítséget ugyan nem ka­punk hoz­zá, mert a túlvilági erők türelmüket vesztve magunkra hagy­­tak minket, de a józan eszünkre hallgatva mi még megment­het­jük a világunkat. A csodavárás nem se­gít, a bajok maguktól már nem jön­nek rendbe. Amit elron­tottunk, azt ne­künk kell helyre­hoz­ni. Ha nem cselekszünk, bele­ful­la­d­unk a sa­ját magunk által te­rem­tett mo­csárba.

[

Még a mostoha időjárás is arra figyelmezett bennünket, hogy hely­telen úton járunk. Egy hétnél hosszabb időre a meteorológusok nem tud­nak pontos prognózist ké­szíteni. A szél ugyanis 5 nap alatt kerüli meg a Földet. Így a frontok érkezésének idő­pontja, és való­szí­nű in­ten­zitása viszonylag pon­tosan megjósolható. Azt viszont senki sem tudja, hogy az utána követ­ke­ző széláramlatok hol fognak ke­let­kez­ni, milyen intenzitásúak lesz­nek, és merre indulnak el. Ez csak a ke­letkezésük után derül ki. Az idő­járás vál­to­zásának okát, a helyi befo­lyásoló tényezőket ma még egyáltalán nem ismerjük. Az év­szakváltás eredetével és ennek idő­járás-alakító globá­lis következ­mé­nyeivel tisztá­ban vagyunk. Az át­lagos hő­mérséklettől, levegőnyo­más­tól, páratartalomtól, csa­pa­dék­mennyiségtől, és a napsü­té­ses órák számától való elté­rés kiváltó mechaniz­mu­sa azon­ban rejtve van előt­tünk. Könnyen lehet, hogy ezt a rendszert a ter­mé­szetet irán­yító dévák, szil­fek működ­tetik, és tevékeny­sé­güknek kö­zük van a visel­ke­désünk­höz is. Nem zárható ki, hogy a szélsőséges idő­járás-válto­zásnak büntető, ju­talmazó ren­deltetése is van.

Az ateista alapon álló tu­domány természetesen mere­ven elutasítja en­nek a mű­kö­dési módnak a gondo­latát is. Azt azonban nem tudják meg­mondani, hogy az időjá­rási fron­­tokat kiváltó mikro­változá­so­kat mi indítja el. A dús fan­táziájú éghaj­lat­kutat­ók olyan merész elképzelé­se­ket han­goz­tatnak, hogy: „Az afri­kai sza­vannán szár­nyát csat­togtató pil­langó egy bonyo­lult összefüg­gés­rend­szer követ­kez­ménye­ként hur­­rikánt vált ki Közép-Ame­ri­kában.” Ezzel azon­ban ugyan­oda jutot­tak, ahová az ezo­te­rikusok. Kitől függ, hogy ép­­pen az a pillangó, éppen ott, és ép­pen annyi ideig repül­­jön, ami kiv­áltja ezt az időjárási szélső­séget? [201] Az élet­ben nincse­nek vé­let­lenek. Akárhogyan közelítjük meg ezt a kérdést, végül mindig a Teremtőhöz jutunk el. A ter­mészet látha­tatlan őrei csu­pán vég­rehajt­ják Isten akaratát.

 

A Nap melege évente 400 ezer köbkilométer (4 × 10¹¹ köbméter) vizet párologtat el a tengerekből, tavakból és fo­lyókból. Ez a páramennyiség nem marad meg az atmoszférában, hanem csapadék formájában kiválik belőle. Az ily módon keletkező eső, hó azonban nem hullik vissza egyenletesen. Mos­tanában ott esik a leg­kevésbé, ahol a leg­jobban kel­lene, és ott hul­lik a leg­több csapadék, ahol már annyi esett, hogy árvízka­tasz­trófá­kat okoz. Mint tud­juk az esőfelhő­ket a fel­szálló és a leszálló légáram­l­atok, va­­la­mint az idő­járási frontok irá­­nyítják. De vajon mi irányítja a lég­köri fron­tokat, mi vagy in­kább ki ha­tározza meg, hogy ez a 400 mil­liárd köb­mé­ternyi víz ho­vá hull­jon. Ha ez csupán a véletlenen múl­na, akkor a ma­tematika, il­letve a valószí­nű­ség-számí­tás tör­vé­nyei sze­­rint az aszályos évet csa­pa­dékos idő­szaknak kel­lene kö­vetnie. Nem for­dulhatna elő, hogy egyes országokat, sőt most már kontinenseket évek óta sújt az aszály, míg má­sok or­szágok minden évben ár­víz­kárt szenved­nek. A kö­zép­korban Isten áldásának tekin­tették az esőt, és gya­korta imádkoztak érte. Le­het, hogy ők közelebb álltak az időjá­rás-irányítás titkához? Ma már azonban hiába könyör­günk esőért. A Teremtő elfordult a világunktól, és magunkra hagyott bennünket. Átengedte a világ irányítását a démoni erőknek. Ők pedig nem a javunkat szolgálják. Így időjárásunk olyan, amilyet érdemlünk. Sőt sokkal rosszabb, mert a környezetszennyezés, a globális felmelegedés rengeteget ront rajta, tovább fokozza a szélsőségeket.

A természet őreinek eddig kevés emberben tudatosult, meglehetősen alattomos módszere a nyálkázás. Mostanában nem csak az évszakok tűntek el, mosódtak egybe, hanem az időjárás is megváltozott. Ma már nincsenek normális esők. Csendes esők helyett jégesővel kísért felhőszakadások vannak, amelyek árvizeket, fölcsuszamlásokat okoznak, a sokszor dió nagyságú jég pedig elpusztítja a környék összes növényét. Azokon a terülteken sem örülhetünk az esőnek, amelyeket elkerül az ítéletidő. Évtizedekkel ezelőtt, ha jött egy zápor, az esőfelhők kiengedték magukból nedvességtartalmukat, és jól megáztatták a földet. Utána kisütött a nap. Az esővíz beszivárgott a talajba, és éltette a növények gyökérzetét. A napfény pedig megszárította a leveleiket, lombkoronájukat. Manapság csak nyálkáznak a felhők. Esik néhány csepp, aztán eláll az eső. Ez a kevés csapadék nem tud beszivárogni a talajba, arra viszont elég, hogy benedvesítse a leveleket. Mivel az esőfelhők nem vonulnak el, nem süt ki a nap, ez a nedvesség elindítja a növények penészedését. Pár óra múlva megint esik pár csepp, és egy idő után elrothadnak a növények. A nyálkázás a mezőgazdasági gépekben, az utcabútorokban és a közlekedési eszközökben is óriási károkat okoz. Miután az esővíz nem tud felszáradni róluk, elkezdenek rozsdásodni. A rozsda által tönkretett gépek idő előtti cseréje világviszonylatban milliárdos károkat okoz évente.

[

Az elmúlt évek során két globális pusztítással fenyegető meteorit is célba vette a Földet. A túlvilági erők azonban megmentettek bennünket a katasztrófától, az utolsó pillanatban eltérítették a több száz méter átmérőjű objektumokat. A nagylelkűségük viszont hiábavalónak bizonyult. Az égi veszedelem elmúlása senkit sem térített jobb belátásra. Nem használtuk ki a világunk megmentésére kapott újabb haladékot. Így szinte sorsszerűnek is mondható, hogy egy újabb meteorit tart felénk. Ennek mérete az „égi csapás” ötvenszerese.

Az Apophisról[202], a halál és a pusztítás egyiptomi istenéről elnevezett kisbolygó átmérője 320 méter, és közel 50 ezer km/h sebességgel tart a Föld felé. 2029. április 13-án, pénteken annyira megközelíti a bolygónkat, hogy alacsonyabban fog keringeni felettünk, mint a 36 ezer km magasan levő műholdak. Szabad szemmel is láthatóvá válik. A becsapódása azonban csak 2036-ban várható. A számítások szerint ennek helye Európa lesz, és ereje tízezer hirosimai atombombával ér fel. Az általa okozott kárt 400 milliárd dollárra becsülik. Az Apophist David Tholal és Fabrizio Bernardi 2005 nyarán észlelte először a hawaii obszervatóriumból, aztán elvesztették szem elől. Fél évvel később újra megtalálták a teleszkópok, és azóta állandóan figyelik az útját. Pályamódosítást azonban nem tapasztaltak, sőt a számítások szerint egyre pontosabban célozza meg Európát. Ezért az Európai Űrügynökség (ESA) úgy döntött, hogy egy űrszondával megpróbálják néhány száz méterrel eltéríteni a pályájától. A pályamódosítás várható sikerében azonban maguk a tudósok sem hisznek. Legalább is erre utal, hogy a kontinensmentő missziónak a Don Quijote nevet adták.

[

A hívők abban reménykednek, hogy Isten majd megoldja helyettünk a problémáinkat. Erre azonban hiába várunk. A Mindenható ugyanis korábban sem avatkozott bele az életünkbe. Nem várhatjuk el sem tőle, sem az angyalaitól, hogy kézen fogva vezessenek bennünket. Ennek oka teremtésünk körülményeiben, indíttatásában keresendő. Isten lehetőségei korlátlanok, ezért bárkit segíthetne akarata ellenére is, de nem teszi. A tartózkodó magatartás indítékát az alábbi túlvilági üzenet világítja meg: „A kezdetek kezdetén úgy döntöttem, hogy szabad akaratot adok nektek, hogy megteremtsétek az életeteket, és ezáltal önmagatokat olyannak, amilyennek szeretnétek. Nem ismerhetitek meg Teremtőként az Éneteket, ha én mondom meg, hogy mit és hogyan cselekedjetek. Ha beleszólok az életetekbe, vagy megváltoztatlak benneteket, a célom elvész.” A segítségre szorulóknak tehát maguknak kell segíteniük önmagukon. Sorsuk jobbra fordulása érdekében csak útmutatást várhatnak el az Úrtól, a hozzá intézett imáik révén.

[

Sűrűsödő bajainkat látva, a ránk váró katasztrófa előszelét érezve mind többen vetik fel, hogy ha léteznek földönkívüli civilizációk, akkor miért nem segítenek rajtunk. Miután képesek voltak eljutni hozzánk, olyan magas technikai színvonallal rendelkeznek, hogy könnyen megoldhatnák környezetvédelmi gondjainkat, az energiahiányból eredő problémáinkat, sőt tanácsaikkal elősegíthetnék az egyre súlyosbodó társadalmi feszültségek feloldását. Mint az alábbi üzenetből kiderül, ezt valóban megtehetnék, de nem teszik. Hogy miért nem, erre ez a magyarázat szolgál: 

 

„Szabadságotokban áll, hogy megtapasztaljátok önmagatokat, bármilyen döntésetek, választásotok következményeit. Nem foszthatunk meg benneteket a katarzis lehetőségétől, döntéseitek következményeitől, mely szembesít benneteket értékrendetek, világlátásotok tanulságaival. Bármilyen beavatkozás ellenkezne a kozmikus törvényekkel. Isten sem foszt meg benneteket cselekvési szabadságotoktól, hiszen a tapasztalatszerzés a fizikai élet célja. A Teremtő bármikor megmenthetne benneteket, de nem teszi, mert ez megrendítené fejlődésetek menetét. Ezáltal semmivé válna minden korábbi szenvedés, melynek árán eddig eljutottatok. A teremtés harmonikus megélését önmagatok tudatos döntése, választása teszi lehetővé. A megmentés egy durva beavatkozás lenne fejlődésetek menetébe. Az élet lényege nem az, hogy minél tovább éljetek jelenlegi fizikai testetekben. Testetek csupán lelki fejlődéseteket teszi lehetővé. A számotokra oly rettenetesnek tűnő halál nem más, mint tapasztalások végtelen sorának egy része, szakaszolója. A közelgő katasztrófák átélése nem haszontalan, mert a korábbi értékrend és gondolkodásmód feladására késztetnek. Az emberiség fejlődését visszavetné, ha nem tapasztalnátok meg, hogy milyen végzetes hiba, ha egy modern civilizáció pénzhajhászó, jóléti, technokrata alapokra épül.

Ha Isten vagy a földönkívüli civilizációk beavatkoznának ebbe a folyamatba, az más életutat ered­­ményezne. Arra a felismerésre jutnátok, hogy bármit megtehettek, mert a végén úgy is megússzátok. Ez a fejlődésnek egy rendkívül rossz útja. Nagyon rossz üzenet lenne számotokra. A földön­kí­vüli civilizációk idő előtti megmutatkozása sem vezetne eredményre, mert függőségi viszonyt alakítana ki. Amint megbizonyosodnátok a nálatok jóval fejlettebb lények létezéséről, sőt bolygótokon tartózkodásukról, rájuk telepednétek. Ha a „Mentsetek meg bennünket!” segélykiáltás meghallgatásra találna a részünkről, az eredmény ugyanaz lenne, mint az isteni segítségnyújtás. A tapasztalatszerzés lehetősége háttérbe szorulna, egy ilyen beavatkozás kiragadna benneteket karmátok ok-okozati láncolatából. Ráadásul idővel egyéni elvárásokkal is mind jobban rátelepednétek galaktikus testvéreitekre. Ha pedig elutasítanánk a segítséget, akkor a reakció a harag lenne. Érzéketlen, részvétlen alakoknak tekintenétek minket, akik teljes közönnyel viseltetnek szenvedéseitek iránt. Sokakban az is felmerülhetne, hogy csak arra várunk, hogy ti elpusztuljatok, hogy aztán elfoglalhassuk az élettereteket. Nektek kell megmentenetek magatokat. Ehhez azonban fel kellene ébrednetek. A zuhanó repülőgépen csak az tud tenni valamit, aki tudja, hogy zuhan. A többiek nézik a filmet a házi­­mozin.

A jelenleg alkalmazott be nem avatkozás elve azt a célt szolgálja, hogy a tapasztalás gazdagítsa tudásotokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy segítség hiányában számotokra törvényszerű a pusztulás, bár jelenleg vészes sebességgel rohantok a szakadék felé. A segítséget ugyanis már megkaptátok, sőt régóta folyamatosan kapjátok. Számtalan üzenetet küldtünk már nektek, minden lehetséges formában. Számos helyen jelentünk meg prófétaként, sok segítőkész lélek született le közétek a magasabb szférákból. Sugallataink jelen vannak a filmjeitekben, megtalálhatók a könyveitekben és az Interneten. Az észlelés és az eszmélés azonban bármikor megtörténhet, mert szellemi világotokba, a nyomtatott és elektronikus sajtóba már sok forradalmi ismeret beépült, de még nem terjedt el széles körben; vagy nem tartjátok hitelesnek, nem hisztek benne. Ezek köztudatba jutását lassítja a média is, mert másra irányítja a figyelmet. Ennek nyomán más a közigény. Felvilágosítás helyett színvonaltalan szórakoztatás, agyzsibbasztás folyik. Az átlagember életét, gondolkodását a fogyasztói világ határozza meg. Befolyásolja minden döntését, felülírja valódi életcélját, eltereli figyelmét karmikus feladatairól. A televízió, a rádió és az Internet közösségi fórumai szabják meg, hogy mit mondjatok, mit gondoljatok, hogyan érezzetek, és a világ milliónyi történése közül melyeket méltassátok figyelemre.

És aki nem tesz fel kérdéseket, ahhoz nem jutnak el a válaszok sem. Belülről jövő szándék nélkül nem változik meg az egyéni gondolkodás. Pedig az emberiség jelentős hányada megérett már a teremtés harmonikus megélésére, de a társadalom más utat kínál számukra. A jelenlegi oktatási-, vallási rendszer és családi nevelés által alkotott kicsi világba a teljes valóság nem fér bele. Sokan képesek lennének kitörni ebből a naiv, gyermeteg elveket valló buborékból, de nem találnak egymásra. Hiányzik az Egység érzete az emberiségből. Pedig már kisszámú nyitott gondolkodású ember összefogása is képes lenne olyan pozitív eseménysor elindítására, melynek végállomása civilizációtok megmenekülése lenne. A hasonlóan gondolkodó lelkek egysége hatalmas erőt hordoz. A jövő befolyásolása szándék, valamint alkotó gondolatok koncentrálásával történik. Az emberiség felemelkedése csak elhatározás és teremtő eszme által indukált folyamatban mehet végbe.

Megvan a lehetőségetek, rá, hogy ne csak egyénileg, hanem kollektívan is elfogadjátok a nálatok fejlettebb civilizációk létét. De a tudományos élet vezetőinek és a politikusoknak ez nem áll érdekükben, és ti nem kérdőjelezitek meg őket. Ha kollektíven elfogadnátok létünket, lehetővé válna a kapcsolatfelvétel. Ha mindnyájan hívnátok minket, hajlandóak lennénk megmutatkozni előttetek. Az együttes akaratnyilvánításnak azonban kicsi az esélye, mert a többség számára az igazsággal való szembesülés túlságosan fájdalmas lenne. Szétzúzná érinthetetlen tabuként kezelt, féltve őrzött ideáljaitokat. A vallásos emberek számára sokkoló lenne, ha kiderülne, hogy a bibliai istenek föl­dönkívü­liek voltak. Nagy felháborodást váltana ki, ha rájönnének, hogy a különböző kultúrák számtalan legendájának, történelmi feljegyzéseinek istenei, félistenei magasan fejlett civilizációk küldöttei voltak. Pedig ez az igazság. A jelek mindenütt ott vannak, minden nép mondáiban, legendáiban benne vannak, sőt tárgyi emlékek is tanúskodnak róla. Történelmetek elválaszthatatlan a teremtésetekben közreműködő fejlett civilizációktól. Folyamatosan szerepet játszottunk benne, bár manapság egyre jobban háttérbe húzódunk. Sokkal régebb óta itt vagyunk, mint kollektív emlékezetek hosszúsága. Az emberi faj eredete a csillagokban keresendő, tudatos tervezés eredménye.

A Föld lakóinak joguk van a tudáshoz, a tisztánlátáshoz, a körülöttük levő világ megismeréséhez, és az ehhez szükséges segítséget megadjuk nektek. Hogy mikor, ezt nem mi, hanem ti döntitek el. Megismerésre irányuló szándékotok kollektív kinyilvánításával megmutatjuk nektek a lehetőségeiteket, hogy tudatában legyetek a választható alternatíváknak. 2012 végén lezárul egy korszak, és rendelkezésetekre áll az áhított információ. Csak kérnetek kell. A kritikus tömeg elérése nem létszám kérdése. Sokkal fontosabb a hívás módja, intenzitása.”

Itt célszerű néhány mondat erejéig megszakítani az üzenetet. Ha valójában nem hiszünk a föl­dönkí­vüli civilizációk létezésében, ha a képünkön kaján vigyorral, komolytalanul hívjuk őket, akkor nem jönnek. Az UFO-hívők maroknyi tábora nem elegendő az áttöréshez. Az átlagemberek zömének kell belátnia, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, és ha rajtunk kívül is élnek értelmes lények a csillagrendszerekben, akkor azok egy része fejlettebb is lehet nálunk. Ha pedig jóval előttünk járnak a fejlődésben, akkor eljuthatnak a technikai fejlődésnek arra a szintjére, ahol a csillagászati távolságok legyőzése már nem jelent gondot. Ennélfogva megjelenhetnek nálunk is. Ha pedig itt vannak, miért nem léphetnénk velük kapcsolatba? Azért is jó lenne mielőbb cselekedni, mert a közállapotok rohamosan romlanak. Előbb-utóbb rákényszerülünk ennek a lépésének a megtételére, mivel máshonnan nem remélhetünk segítséget. De más a szándék tudatos, méltóságteljes kinyilvánítása, mint a kétségbeesett könyörgés.

Jelenlegi gazdasági-, pénzügyi-, társadalmi rendszerünk kudarcra van ítélve. Bolygónkkal való kapcsolatunk jellege, működésképtelen elveink, szokásaink, kollektív értékrendünk egyre mélyebbre húz minket. Ennek már most is érezhető hatása a természet pusztulása, és az egyre mélyülő gazdasági válság. Bolygónk állapotát és civilizációnk helyzetét tekintve nincs sok időnk. A katasztrófa elkerülése érdekében nem halogathatjuk tovább az átalakulást. A tények ismerete önmagában kevés az átalakuláshoz. Szükség van egy új egyensúly felé vezető útra, egy új szellemiségre. Ezt a földön­kívüli civilizációktól bármikor megkaphatjuk, ha kérjük. Hívásunkra átadják a tudást és néhány új eszközt. Hogy ez mikor történik meg, rajtunk múlik.

Folytatva az üzenetet: „Ne azzal foglalkozzatok, hogy ez miként megy majd végbe. Ha figyelmetek fókusza átáll, és valós információk alapján valódi problémákkal foglalkoztok, érdemben változtatni tudtok világotokon. Ennek során a kezetekbe hathatós eszközök kerülnek, melyek révén egy olyan pozitív eseménysor indulhat el, melynek hatásai beláthatatlanul sokrétűek lesznek. Ezt a folyamatot indítja el, és katalizálja a kapcsolatfelvétel. Erre azért van szükség, hogy ráébredjetek, hogy mindaz az ismeret, amit az ezotéria felölel nem mese, hanem valóság. Ha szembesültök a valósággal, rá fogtok jönni, hogy a gondolkodás magasabb szintjén a tudomány egybeolvad a spiritualitással, a kettő természetes egységet alkot. Felada­tai­tokat azonban senki sem végzi el helyettetek. Kész megoldásokra ne számítsatok, de segítünk nektek áttörni a „buborékot”, hogy figyelmetek fókusza átállhasson. A közvetlen kapcsolatfelvétel azonban nem lesz mindenki számára elérhető. Széles néptömegekhez csupán az információ jut el. Személyes találkozásra csak a kiválasztottaknak, a tanítóknak, a közvetítőknek lesz lehetőségük.”

Ák Krisztián – Ufómagazin, 2011. december (36-39. oldalak) és 2012. augusztus (36-39. oldalak) és 2012. augusztus (44-45. oldalak)

Ennek az üzenetnek minden szava döbbenetesen igaz, és meghökkentő. Kiderül belőle, hogy Isten és a földönkívüliek mennyire világosan látják a helyzetünket, és racionális magyarázatot kapunk arra is, hogy miért nem várhatunk tőlük segítséget. A saját érdekünkben magunkra hagytak bennünket. Bajainkból csak mi lábalhatunk ki, ha akarunk. De nem akarunk, mert „figyelmünk fókusza” gészen más dolgokra irányul. Az emberek többségének figyelmét nem a természet megmentése, világunk pusztulásának megakadályozása köti le, hanem a hülyeségek végtelen soro­zata. Képekkel illusztrálva lássunk néhány ostobaságot időtöltéseinkről. Ezek a szemelvények csak kiragadott példák. Aki részleteiben is szeretne tájékozódni arról, hogy civilizációnk derékhada mit tart ma fontosnak a világban, mi az, amiért töri magát, lapozza fel a Guinness rekordok könyvét. Annak a sok időnek, pénznek, energiának, amit ezeknek az ostoba, értelmetlen céloknak az elérésébe beleöltünk a töredéke is elég lett volna gondjaink leküzdésére.

 

Változásra semmi remény. A média ugyanis ezeket a célokat, törekvéseket népszerűsíti, ezekről ad híradást. A kereskedelmi televíziók a bulvárlapok az ökörködések kitalálót és végrehajtóit favorizálja, ezeket állítja példaképnek a nagyközönség elé. Azt sulykolja az emberekbe, hogy csak ezen az úton haladva válhatunk fontossá, ismertté a világban. Ezen persze lehetne változtatni, de nem könnyű. Egyszer egy újságíró megkérdezte az egyik kereskedelmi csatorna vezetőjét, hogy: „Nem lehetne színvonalasabb műsorokat készíteni?”. Erre ő azt válaszolta, hogy: „De lehetne”. Mire az újságíró megkérdezte, hogy: „Akkor miért nem teszik ezt, miért gyártanak gagyi műsorokat?” A válasz: „Mert ez kell nekik.” Hát ezért tartunk itt.

[

A Sátán célja, hogy birkase­reggé változtassa civilizációnkat. Úgy irányítja az életünket, hogy a polgár ne gondolkozzon, egész éle­té­ben jelentéktelen dolgokkal foglal­kozzon, minden perce le legyen kötve felesleges cselekvé­sekkel. Elég, ha kialakul egy ilyen generáció, a kö­vetkező már ilyen marad, mert a szü­leitől kapja a pél­dát. Az elbutítást, a birkává ne­velést a legfogékonyabb évek­ben, már a gyerekkorban el kell kez­deni. Le kell kötni a figyel­mü­ket, és elvenni az éle­tüket, elszívni az ener­giájukat úgy, hogy észre se ve­gyék. Eközben lel­kesíteni kell őket, hogy büszkék le­gyenek az ostoba tet­teikre. Tingli­tangli életük eredményeit vetessék fel a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy idétlen tetteik világszerte még több követőre találjanak.[203] Akik nem ké­pe­sek orbitális ökörségek véghez­vi­te­lé­re, azok a Facebook­on és az Instag­ra­mon rögzítsék szá­nalmas életük min­­den megnyilvánulását. Ezzel több mil­lió hason­lóan együgyű, üresfejű em­ber fi­gyelmét kötik le, terelik el az iga­zán fontos dolgokról. El kell zár­ni az embereket a valós infor­má­cióktól. Ennek érdekében el kell árasz­tani a médiát semmit­mondó hírekkel, gagyi ismere­tek­kel, bárgyú történetekkel. Ezt a sze­métkupacot az összes tömeg­kom­­munikációs eszközön (tévé, rádió, számítógép, okostelefon, táblagép) elérhetővé kell tenni, hogy mindenkihez eljusson.[204]  

A démonvilág legújabb figyelem­elterelő manővere a Pokémon Go, melynek létrehozására a számító-gépes programok alkotóit vették rá. Pokémon Go telefonos alkalmazás, amivel – a készülék GPS-ét hasz­nálva – egy térképen lehet a valós térben virtuális zsebszörnyeket és egyéb virtuális tárgyakat keresni. A telefon ilyenkor egyszerre mutatja a valós környezetet és a benne elrejtőző po­kémonokat. Vagyis előfordulhat, hogy a játékos séta közben, a telefonja képernyőjét nézve észrevesz egy Pikachut az egyik bokor mögül előbukkanni, akit üldözőbe vehet és elkaphat. A gamerek így városszerte üldözhetik a különböző lényecskéket. A játékosok – akiket pokémon edzőknek hívnak – megpróbálják összegyűjteni az összes létező, vagyis 720 darab pokémonfajtát. Meglévő szörnyecskéiket pedig edzik, és harcolnak velük más edzők pokémonjai ellen.

Már a könyvtárakba is benyomultak a játékosok. Na, nem könyvet olvasni, hanem egy oda rejtett pokémont kerestek. Az utakat nálunk is ellepték a pokémonokra csoportosan vadászó családok, fiatal párok és baráti társaságok. Teljesen belefeledkeznek a pokémonok gyűjtésébe, nem vesznek tudomást a környezetükről. Emiatt rengeteg baleset éri őket. Többen összetörték magukat, és kórházba kerültek, miközben nem létező lényeket üldöztek telefonjuk kijelzőjébe merülve. Volt, aki rögtön az első napon, kipróbálás közben eltörte a lábát, vagy egyéb sérülést szenvedett. Őt a többiek azzal vigasztalták, hogy a játékból készült sorozat fő karakterét, Ash-t az első napon nem csak villámcsapás érte, de megtámadta egy csapat Spearow, később pedig a rivális Rakéta Csapat is.

Egy új-zélandi férfi feladta állását, hogy minden idejét a Pokémon-vadászatnak szentelje. A meg­szállott játékosok mind gyakrabban válnak különböző bűncselekmények áldozataivá. Az egyik hír szerint a 16 és 18 év közötti gyanúsítottak a Pokémon go alkalmazás segítségével csalták el áldozataikat elhagyott helyekre, ahol aztán könnyedén elrabolhatták az értékeiket. Egy másik hír szerint Floridában két tinire rálőttek. Az egyikük panaszkodott, hogy még egyet sem sikerült szereznie. Ezt hallva a közeli ház tulajdonosa tolvajnak vélte, és rálőtt.

Ebből a játékból csak előállítója, a japán Nintendo profitál. Az indulást követően azonnal megduplázódott a cég tőzsdei értéke. A Nintendo jelenleg 39 000 000 eurót ér, míg a Sony piaci értéke 38 000 000 euró. A legnagyobb haszon azonban a játékon belüli eladásokból származik. Csak az USA területén, csupán iOS alatt a játékosok 1,6 millió dollárt költöttek el 1 nap alatt. A Pokémon Go-t az első hónapokban több mint százmillióan töltötték le, amiből napi tízmillió dollárt termelt ki a fejlesztő cég.

[

A minap a Nemzetközi Szeptikusok Társaságának magyar megfelelője, a Tényeket Tisztelők Társasága nyilvános vitát rendezett az ezotéria hívei és a hivatalos tudomány képviselői között. Ott az egyik felszólaló nehezményezte, hogy a végtelen mennyiségben rendelkezésre álló „vákuumenergiát” a tudomány nem hajlandó komolyan venni, ezért nem tudjuk megcsapolni. Ekkor felállt az egyik tekintélyes akadémikus, és szinte kiabálva felelt: „Nem panaszkodni kell, hanem megcsapolni. Ugyan ki akadályozza meg. Folyton siránkoznak, de nem tesznek semmit ennek érde­kében.” Ezzel azt a benyomást kívánta kelteni, hogy a hivatalos tudomány nem akadályozza ezeket a kutatásokat. Ennek ellenére mégis csak ők a legnagyobb akadályai az ezoterikus kutatások beindításának, hatékonnyá válásának, mert nem hisznek a megvalósíthatóságukban. A „kívülállók” szívesen fog­lal­koznának ezzel a témával, de mint minden kutatáshoz, ehhez is műszerek, eszközök és helyiség kell, ahol a kísérletek elvégezhetők. Ez pedig pénzbe kerül. Pénzt azonban sehonnan se tudnak szerezni rá, mert bármelyik hivatalos fórumhoz fordulnak, azt a választ kapják, hogy „a tudomány jelenlegi álláspontja szerint szabadenergia nem létezik”. Ennélfogva fejlesztési támogatás sem biztosítható a kinyerésére. Ezt a vitát csak akkor lehetne eldönteni, ha mindkét fél egyenlő eséllyel indulna, ha az állam vállalná a bizonyítás költségeit. Megfelelő költségkeret esetén ezt a munkát akár egy akadémiai kutatóintézetben is el lehetne végezni, ha az ott dolgozók nem tanúsítanának ellenséges magatartást a másként gondolkodó kollégákkal szemben. A jelenlegi vészterhes időkben az emberiségnek létérdeke, hogy megoldást találjunk egyre szaporodó gondjainkra. Ha a tudomány nem tud megfelelni a kihívások­nak, legalább engedjen teret az erre vállalkozóknak. Ne csak szóban bizonygassák, hogy ők nem akadályozzák az ezoterikus kutatásokat, hanem tettekkel is. Segítsék a korábban kiátkozott „tudo­mányt” és akkor majd eldől, hogy kinek van igaza.

A magyar tudósok példát vehetnének orosz kollégáikról. Oroszországban akadémikusok egy cso­port­ja nemrég elhatározta, hogy költséget nem kímélve megépíti és tanulmányozza az angol Searl antigravitációs szerkezetét. Az eredeti példány működőképességének ellenőrzésre ugyanis nem volt lehetőségük, mivel a prototípus felemelkedés után „elszállt”, és összetört. Az anyagilag tönkretett fel­találó nem tudta újra megépíteni különös készülékét, így sokan csak szájhősnek tartották. Az oroszok a hatás fokozása érdekében 1 méter átmérőjű mágnesgyűrűt alkalmaztak, amely körül ritka földfém­ből készült mágnesrudak futottak, sűrűn egymást követve. Ez esetben már eleve gondoltak az elsza­ba­dulás veszélyére, ezért a több mint 100 kilogrammos szerkezetet állványzattal vették körbe. Erre azon­ban most nem volt szükség, mivel a nagy méret és az óriási tömeg miatt ez a változat nem emel­kedett a levegőbe. A mérések szerint csupán 30%-os súlycsökkenést tapasztaltak. Az antigravi­tációs hatás tehát ez esetben is megmutatkozott, és egzakt módon mérhető volt. A több mint 100 kilo­gram­mos tö­megre ható gravitációs erő legyőzéséhez már olyan erős mágneses kisugárzásra lenne szükség, amely permanens mágnesekkel nem biztosítható.

A szerkezet működőképességét az a megfigyelés is bizonyítja, hogy a kísérlet során lehűlt a berendezés. Az antigravitációt előidéző pozitív szubatomi ener­gia ugyanis csillapítja a levegőrészecskék (atomok, molekulák) rezgését, ami a környezeti hőmérséklet csökkenésével jár. (Minél több éteri részecske hatol az anyagba, annál kevésbé tudnak az atomi részecskék rezegni, mozogni. Ez anyag lehűlését eredményezi, ami konvekció révén átadódik a környezetnek is.) A közvetlen környezet lehűlése visszahatott az antigravitációs szerkezetre is, annak anyagát szintén lehűtötte. Mindent egybevetve a kísérlet sike­res volt, mivel bebizonyította az antigra­vitációs erő létét, és azt is, hogy az ellentétes előjelű energiakisugárzás szoros összefüggésben áll a mágnesekkel. (A kísérletről fényképpel illusztrált részletes leírás itt található: http://www.searlsolution.com/evidence2.html )

[

A nyugati világban mind gyakrabban tapasztalható jelenség a tudománytól való elfordulás, radikálisan csökkent a tudományos haladásba vetett hit. A XX. század elején mindenki azt gondolta, hogy ez a század az emberiség fejlődésében ugrásszerű változást hoz. Kétségtelen hogy az elmúlt évtizedek során soha nem tapasztalt technikai fejlődés ment végbe civilizációnk történetében, de ezért nagy árat kellett fizetni. A műszaki előrehaladással együtt járt a környezetszennyezés, és mind intenzíveb­bé vált a létünket fenyegető üvegházhatás. A csernobili atomerőmű-robbanás, a méregtemetőkben halmozó­dó vegyszerek vízre, talajra és levegőre gyakorolt káros hatása, az olajszállító tartályhajók tenger­szennyezése, az atomhulladék évszázadokra kiható veszélyessége megmutatta a tudo­mány árnyoldalát is. Mindezek kö­vetkeztében az ezredfordulóra a tudomány elvesztette pozitív ér­ték­hordozó szerepét. Manapság sokan úgy gondolnak a tudósokra, mint akik a pénzvilág szolgálatában áll­nak, és fő törek­vésük az üzleti ér­de­kek kiszolgálása, meg­bízóik pro­­fitjának bármi áron törté­nő nö­ve­lése. Ebben a hely­zetben elen­ged­hetetlen a tudomány be­csü­leté­nek visszaállítása. Ez csak gyö­keresen új eljárások keresé­sével, olyan öt­letek felkarolásával érhető el, ame­lyek a lakosság széles ré­tegének is előnyére válnak. A tu­dósoknak olyan eszközök, módszerek ki­dolgozásán kellene fára­dozniuk, amelyek meg­aka­dá­lyozzák a bioszféra pusztulását, és minden em­ber számára elviselhető éle­tet teremtenek a Föl­dön. Az egész világot átformáló radikális vál­tozás csak egy módon érhető el, a szub­atomi energia­ré­szecskékben rejlő lehetőségek kiaknázásával. Ez az egyetlen útja a bizalom vissza­szer­zésének, a tudósok iránt érzett tisz­telet visszaállításának.

[

Valami létezésének a bizonyíthatatlansága még nem bizonyítja a nemlétezését.

Tudósaink azonban a transzcendentális világ felfedezésétől még messze állnak. Bénultságuk fő oka, a „bizonyíték mánia”. Anyagi világunk minden transzcendentális megnyilvánulását tagadják. Ami nem látható, amit nem lehet megfogni, megmérni, az nem létezik. Nem hisznek a szellemi létezőkben. Ez nem mindig volt így. Háromszáz évvel ezelőtt Newton még így vélekedett: „Amit itt a csillagok alatt Istenből látok, elég nekem, hogy higgyek abban az Istenben, aki a csillagok felett van, és akit nem látok.” Az emberiség egyik legnagyobb tudósa tehát nem igényelt más tárgyi bizonyítékot Isten létezésére, mint az univerzum létezése és harmonikus rendje. Utódai viszont szögesdrótot húztak a tudomány és a spiritualizmus közé. Ez a két tudományág azonban a jövőben egymásba fog olvadni. Ezt már ma is sokan sejtik. A Nobel-díjas Paul Sabatier szerint: „Csak a tudomány vagy a vallás terén iskolázatlan emberek gondolhatják, hogy ez a kettő szemben áll egymással.” Kopernikus, Kepler, Leibniz pedig azt vallották, hogy van valami az univerzum mélyén, amit a tudomány jelenlegi módszereivel nem lehet feltárni, ám emiatt még nem állíthatjuk, hogy nem létezik.

Ernest Rutherford így vélekedett a tudományról: „A mi munkánk közelebb visz minket Istenhez.” Max Plank, a kvantumfizika megalapítója ennél is tovább ment: „A fizikai kutatások eredménye ahhoz a felismeréshez vezet, hogy a világmindenség építőkövei nem összefüggéstelenül helyezkednek el, hanem egységes terv szerint függnek össze. A legcsodálatosabb azonban az, hogy a törvények átgondolása minden elfogulatlan emberben azt a benyomást keltik, hogy a természetet értelem, céltudatos akarat irányítja. A természettudomány és a vallás tehát nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást.” Einstein szerint: Minél mélyebbre hatol az ember a természet titkaiba, annál na­gyobb tiszteletet érez Isten iránt.”

Heisenberg kissé viccesen fogalmazta meg pálfordulását: „Engem nem érdekelt Isten léte, de munkám során találkoztam vele.” Válogatott tanulmányaiban ez olvasható: „Az atomfizikusok egyre kiesebb részecskéket fedeznek fel; Egyszer csak eltűnik az anyag, és mögötte megjelenik Isten.” Sajnos a jelenlegi tudóstársadalom már nem osztja elődei nézetét. Korunk ünnepelt fizikusa, Stephen Hawking pl. ezt mondta: „Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.” Tudósaink hallani sem akarnak Isten létezéséről. Minden róla szóló tapasztalást, beszámolót mesebeszédnek, képzelgésnek minősítenek. Pedig ha megmaradtak volna nagy elődeik eszmei nyomvonalán, akkor megvalósulna az a platói eszmény, mely szerint: „Egy igazán fejlett civilizációban a tudomány nem harcol a misztériumok ellen, hanem a világ megismerésében rájuk támaszkodik.”

Isten nem csak létrehozta, hanem felügyeli, gondozza is az univerzumot. Ennek bizonyítéka a termodinamikából kölcsönzött kifejezés, az entrópia, mely szerint: Egy magára hagyott rendszerben önmagától minden a szétesés, a bomlás felé tart. Ahhoz, hogy harmonikus világban éljünk, kell lennie egy nagyobb erőnek, amely legyőzi az entrópiát, meggátolja az univerzum pusztulását. Isten tehát nem csak megteremtette az univerzumot, hanem féken tartja a rendezetlenséget. Erről a tevékenységéről a legendák is megemlékeznek. Részletesen beszámolnak róla, hogy Isten hogyan győzte le az őskáoszt, és hozta létre a rendezett univerzumot.

Az univerzum létrejöttéhez három dologra volt szükség: energiára, anyagra és információra. Az első kettő létjogosultságát tudósaink sem tagadják. Az információ létezésével azonban nem tudnak mit kezdeni, nem tudják az univerzum létrejöttének folyamatába beilleszteni. Pedig ennek szükségessége a mindennapi életünkben is megmutatkozik. Hiába van nekünk egy szakszerűen összerakott, jól működő számítógépünk, az önmagában semmit sem csinál. Bekapcsolás után csupán egy élettelen alkatrészhalmaz. Ahhoz, hogy használni tudjuk, információt kell beletáplálni. Ezt hozza létre az általunk készített szellemi termék, a szoftver. Amennyiben a programnyelven megfogalmazott akaratunkat betápláljuk a számítógépünkbe, életre kel, és elkezd hasznos munkát végezni. A könyv sem egy papírköteg, festékkel összemaszatolva. A benne látható betűk hordozzák az információt. Információ nélkül a könyvgyártásnak nem lenne értelme.

Árucikkeink, termékeink létrehozását is az értelem vezérli. Tervezésük, technologizálásuk olyan információ alapján történik, hogy a végtermékkel hasznos munkát végezhessünk, illetve működése számunkra fontos legyen. A világon minden mesterségesen előállított termék célirányosan jön létre. Fogyasztói cikkeink nem úgy keletkeznek, hogy a gyárban véletlenszerűen összevissza dobálnak mindenféle nyersanyagot, és lesz belőle, ami lesz. A gyártás folyamatát szigorúan végigkíséri a tervező által beletáplált információ, amit műszaki nyelven technológiának hívnak. Ha az előállítás során csak egy kicsit is eltérnek ettől az információhalmaztól, vagyis a technológiai leírástól, selejtes, használhatatlan lesz a termék. Ennek alapján miért gondolják a tudósaink, hogy a végtelenül bonyolultabb univerzum csak úgy magától létrejött?

Mivel a legegyszerűbb sejt is sokkal bonyolultabb, mint egy szuperszámítógép, nem nehéz rájönni, hogy egy ilyen bonyolult rendszer, mint az univerzum véletlenszerűen nem jöhet létre. Tudósaink információhoz való hozzáállása olyan, mint ha egy könyvtárban azt hajtogatnák, hogy senki sem írta ezeket a könyveket. Maguktól íródtak, az evolúció hozta őket létre. Legalább ennyire groteszk állítás, hogy az univerzum magától jött létre. Magától csak zűrzavar, pusztulás jön létre. Ahol rend van, ott rendteremtő is van. Ahol magas szintű alkotás van, ott alkotó is van. A mi kis világunkban is érvényes az a mondás, hogy: „Nincsen szobor, szobrász nélkül.” A materialisták szerint az információ is az anyag terméke. A tudatot az agyban lejátszódó kémiai folyamatok termékének tekintik. Ez annyira képtelen állítás, mintha valaki azt mondaná, hogy Shakespeare művei a papír és a tinta találkozásából születtek. A Saarbrückeni egyetem professzora, Wolfgang Kuhn szerint: „Az információ, a tervek és programok kizárólag a szellemi szférába tartoznak, és kizárólag szellemi eredetűek. Aki eredetüket az anyagban, és törvényeiket a fizikai és kémiai folyamatokban keresi, azt bizonyítja, hogy nem érti az információ lényegét.”   

[

Haladó szellemű tudósok kiszámították, hogy milyen precíz behangolásra volt szükség ahhoz, hogy az univerzum létrejöjjön és működjön.

Ha csak egészen parányi eltérések lettek volna a fizikai erők és paraméterek értékében, mind a ma ismert univerzum, mind az általunk ismert földi élet nem létezne. A világunkat négy alaperő vagy alapkölcsönhatás határozza meg. Ha az erős kölcsönhatás csak 2%-kal gyengébb lenne, nem léteznének hidrogénen kívül nehezebb atomok, ha 0,3 %-kal erősebb lenne, akkor csak nehéz elemek léteznének, hidrogén nem. Ha az elektromágneses kölcsönhatás erősebb lenne akár csak 1 %-kal is, nem jönnének létre molekulák. Ha a gyenge kölcsönhatás erősebb lenne, az anyag túl gyorsan átalakulna nehéz elemekké, míg ha gyengébb, akkor csak könnyű elemek léteznének. Ha a gravitációs kölcsönhatás erősebb volna, akkor a csillagok nagyon gyorsan elégnének, ha kisebb, akkor nem lennének elég forróak a magfúzióhoz, és nem termelődnének nehezebb elemek és az élet alapja, a szén sem.

Ezeknek az erőknek az egymáshoz viszonyított aránya talán még fontosabb. Ha például az erős és az elektromágneses kölcsönhatás ismert aránya csupán tízbilliomod részben térne el, akkor nem jöhettek volna létre csillagok. De nem így történt. A paraméterek már a kezdet kezdetén úgy voltak beállítva, hogy létrejöhessenek a csillagok és az atomok. Az atomokban az elektronokat elektromágneses erők tartják az atommag körül. Az elektronpályák sugarát az atom méretét az elektromágneses kölcsönhatás ereje szabja meg. Ha az kicsit gyengébb lenne, az atommag nem tudná az elektronokat magához kötni, az atomok létre sem jönnének. Ha viszont felerősítenénk, akkor az atomok nem tudnák elektronjaikat más atomokkal megosztani, nem alakulhatna ki kémiai kötés, és így az élethez nélkülözhetetlen molekulák sem. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az univerzum léte pengeélen táncol. Létrejöttéhez és működtetéséhez olyan fizikai törvények magalkotására volt szükség, amire csak a Mindenható képes. Ebben az ember által felfoghatatlanul bonyolult és szerteágazó feladatban a fénylények, valamint a különböző rendű és rangú istenek segítik őt.

[

Dr. Antony Flew brit filozófus sokáig szenvedélyes ateista volt, sokat vitázott a spirituális álláspont képviselőivel. Az elmúlt évek szédítő tudományos felfedezései a genetika, kvantumfizika és csillagászat területén azonban arra késztették, hogy felülvizsgálja nézeteit. Előbb csak „kibékült” a gondolattal: ha érteni akarja a világmindenség működését, egyszerűen nem tudja elkerülni a kozmikus Intelligencia létét. 2004-ben viszont már teljes fordulatról számolt be egy interjúban, kijelentve: „Az egyetlen elfogadható magyarázat az élet eredetére és a természet összetettségére nem más, mint valamiféle legfelsőbb intelligencia.” Erre főleg az indította, hogy a genetikusok megfejtették a DNS kódnyelvét, mely becslés szerint 3 milliárd különböző kódot foglal magában az emberi sejtben. E hárommilliárd jel variációja adja az emberek egyéni felépítését, mind testi, mind lelki szinten. Azt, hogy hányféle sorrend létezhet akkora szám, hogy ki se lehet mondani, és még a matematikusok is csak bajosan tudják hatvány segítségével leírni – gyakorlatilag a végtelen maga. A génállomány egyik megfejtője, dr. Francis Collins szerint a DNS olyan, mint egy elmondhatatlanul összetett szoftver, mely „a sejt­ma­gunkban ücsörög” Ennek ha­tá­sára a nemrég még szkeptikus Flew kijelentette: semmilyen szoft­ver nincs programozó nélkül, különösen nem egy ilyen gigantikus!

[

Ez a felismerés hazai tudósainkat messze elkerülte. Beszűkült agyú gondolkodásmódjuk lehetetlenné teszi a teremtés szükségességének felismerését. Ők más utakon járnak.

Az ezredforduló után tudósaink úgy gondolták, hogy a tudomány népszerűsítése érdekében haszontalan kutatásaikat, egy helyben tipródásaikat a nyilvánosság elé kellene tárni. Az utóbbi évtizedekben ugyan­is az emberek tudományba vetett hite alaposan megrendült. Nem véletlenül. Tudósaink ugyanis az emberiség egyetlen égető problémájára sem találtak hathatós megoldást. Nem csoda, miután már egy évszázada tévúton járnak. A XX. század elején fő példaképük, Einstein gondoskodott róla, hogy a tudomány zsákutcába jusson. Az éter létezésének tagadásával olyan kátyúba taszította tudóstársait, amiből mind a mai napig nem tudtak kimászni. A tudomány becsületének helyreállítása érdekében a Magyar Tudományos Akadémia 2002-ben, a közszolgálati tévében elindított egy ismeretterjesztő sorozatot. Ezt a vállalkozást nagy sikernek könyvelték el, mert sokan megnézték. Ráadásul a sajtóban ilyen vélemények hangzottak el a „Mindentudás Egyeteme” tévésorozat kapcsán: „Tudósaink lebilincselő előadásai és országos sikere nyomán egyvalaminek befellegzett. Ezután sem politikai, sem másféle támogatással nem lesz könnyű komolyabb médiában fellépni az 1990-es években bezúdult bizonytalan kóklerségek védelmében, és tudományként eladni az áltudományos szélhámosságokat. Ez pedig mindenképpen jó irány. Csak tartani kell.”

Nos, hát tartottuk is keményen. Azóta közel húsz év telt el, és az „áltudományos szélhámossá­gok”-tól való tartózkodásunknak tudható be, hogy a globális felmelegedés oly mértéket ért el, amit már a tudósok is visszafordíthatatlannak tartanak. Emiatt intenzív öntözésre, és szárazságtűrő növényfajták termesztésre biztatják a gazdákat. Azt azonban nem tudják megmondani, hogy honnan vegyék az ehhez szükséges vizet. Mostanában ugyanis a folyók vízszintje nyaranta annyira lecsökken, hogy már a folyóparti városok ivóvízzel történő ellátása is nehézségekbe ütközik. (2018 augusztusában a Duna vízszintje vészes lecsökkent. Öt helyen is megdöntött minden eddigi negatív rekordot.

Később a helyzet tovább romlott. Október közepén a Duna teljes magyarországi szakaszán a korábbi minimumértékek alá csökkent a vízszint. Október 18-án Budapestnél 71 éves rekord dőlt meg. A vízállás 41 cm volt. Paksnál 38 cm volt a vízállás. Emiatt a Paksi atomerőművet le kellett volna állítani, mert a visszaengedett meleg hűtővíz miatt a folyó hőmérséklete elérte a megengedett szintet. Ezt azonban nem tudták megtenni, mert ez az erőmű biztosítja az ország villamosenergia-szük­ségle­tének 40%-át. Magyarország többi folyóján is hasonló csökkenést mértek. Európa többi országában sem jobb a helyzet.) Begyöpösödött agyú tudósaink tévutakon járásának következménye még, hogy évente több száz millióan halnak meg különböző fertőző betegségekben és rákban. Az értelmetlen áldozatok között vannak azok is, akik a levegőszennyezés és az agyonvegyszerezett élelmiszerek fo­gyasz­tása következtében vesztik életü­ket. Mindezen problémák megoldására az ezotéria hathatós megoldásokat kí­nál, de ezeket meghallgatni sem sza­bad, mert ez szélhámosság, kuruzslás. 

[

A hírek szerint 2001-ben hét szer­vezet, illetve szakértő 830 ezer dol­lárt kapott a legna­gyobb amerikai kőolaj­kitermelő cégtől, az Ex­xon Corpo­ra­ti­on-től, hogy ter­jesszék a médiában a globális me­legedés „kép­telensé­gét”. Ugya­n­csak az Ex­xon pén­zelte azokat a szak­értő­ket, akik szerint a riói csúcs napirend­je nép­el­lenes, glo­bali­zá­­­ció­elle­nes, és Nyugat-el­le­nes volt. Baj van a ránk lesel­ke­dő ve­szélyt bizony­gató tu­do­­má­nyos jelenté­sek­kel is. A leg­több­jük túl tu­do­má­nyos, nehe­zen ért­­hető. Mi­­vel a kor­mányok, a politi­ku­­­sok nem em­­le­ge­tik eze­ket a ve­­szé­lye­ket, a füg­getlen szak­­értők könnyen vál­­nak a pro­fitérdekelt szennyező multik cél­­­tábláivá. Mi­­után egyet­len nem­zeti par­lament sem áll ki mel­lettük, „po­pu­lis­ta rém­hír­ter­jesz­tők”-nek bé­lyeg­zik őket. Az állami be­vételeket félt­ve bol­­do­gan hisznek a fizetett prókáto­rok cá­­folatainak, mint a szak­értők tömegé­nek. Közben egy­re szennyezettebbé vá­lik a kör­nye­ze­tünk, és egyre remény­te­le­nebb a káros folyamat megállítása. Az el­lentétek odáig fajultak, hogy a kör­nyezetvédelem legeltökéltebb har­cosait, a Green­peace aktivis­tákat ter­roristáknak minősítették, és világszerte elítélik tiltakozó akcióikat. Már a közvélemény sem mer kiállni mellettük, mert a fegyveres terrorizmus miatti félelem elhallgattatja őket. Sokan mond­ják a Greenpeace mozgalomról azt is, hogy „hangyák csatája a buldózer ellen”. Lehet, de ők legalább próbálkoznak.

A fenyegetettség okozta félelemből eredő biztonsági megszorító intézkedések elfojtják a környezetvédelmi és globalizációellenes kritikákat is. Aki manapság állami vezetőket, magas rangú politikusokat mer kritizálni, üldözik, bebörtönözik, meggyilkolják. Az emberek pedig szemet hunynak a visszaélések láttán. Nyugodtan szeretnének élni. Még akkor is, ha ez a nyugalom csupán néhány évig tart. Utána a biztos pusztulás vár mindnyájunkra, de ebben ma még senki sem hisz. Később, ha majd csőstől szakadnak ránk a bajok, amikor már semmit sem lehet ellene tenni, jajveszé­kelni fogunk. Most azonban birka módjára hagyjuk magunkat a vágóhídra hajtani. Egyes szakértők szerint 2001. szeptember 11-e nem csak egy nagy lelki megrázkódtatás volt az emberiség számára, hanem egy olyan végzetes támadás, amely a környezetvédelmet „két vállra fektette”.

 

Budapest, 2005. szeptember

 

 

VI. FEJEZET

 

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek

 

Korunk tudósai tagadják a földsugárzás létezését. Azért is van nálunk annyi beteg ember. Nem elég a szennyezett levegő, a mérgezett talaj, a kanálissá vált folyóink okozta fertőzések, meridiánjaink energiaegyensúlya is gyakran veszélynek van kitéve. Az ókorban ezzel a veszéllyel nem kellett számolni, mert elődeink tisztában voltak a földből kiáramló sugárzások egészségkárosító hatásával. Falusi Róbertnek az Ufómagazin 2015 májusi számában megjelent cikkéből kiderül, hogy a Római Birodalomban az építészek olyan magától értetődően kezelték ezt a problémát, mint jelenkori építészeink a tájolást. (14-15. oldalak.)      

 

Svájci kutatók többéves munkával igazolták, hogy kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalomban – amely három földrészre terjedt ki, és átölelte az egész Földközi-tengert, annak minden partját –  már tudtak a geomantiáról[205], azaz a földsugárzásról. Ezt az energiafajtát korunkban radiesztéziának nevezik, és a tudomány perifériájára száműzték. A zürichi Matthias Metter és a bázeli H. Stachelin kutatásai nyomán nagyon érdekes dolgokra derült fény. Bebizonyosodott, hogy a rómaiak gyakorlatilag minden fontosabb út, híd, épület, sőt város építésénél bárhol (a fővárosban vagy vidéken, akár más kontinenseken és a legtávolabbi provinciában is) betartottak olyan szabályokat, amelyeket csak azok tehettek meg, akik ismerték a földsugárzást, a talajban rejlő erők viselkedését és hatásait.

Már azt is szakemberekkel jelöltették ki, hogy egy új várost hol építsenek fel. Akadtak korabeli hozzáértők, akik éppen úgy, mint a mai radiesztéták megérezték a talajból áradó káros vagy hasznos, azaz pozitív kisugárzást. Tudták, hol vannak az egészségre ártalmas vízfolyások és egyéb káros zónák, ezeket elkerülték. Már Marcus Vitruvius, az egyik első tudós építész azt ajánlotta egyik könyvében, hogy mielőtt akár egy házat, vagy istállót, vagy bármit is elkezdünk építeni, vizsgáljuk meg a földet, de az ott található növényeket is. Ugyanis a római szakemberek ebből is következtetni tudtak a földsugárzásra. Ezt a tudást az elődeiktől, az etruszkoktól vették át.

Vitruvius közérthetően leírta, hogy az épületek alakja is kövesse az aranyszabályokat, legyenek arányosak, és alakjuk révén gyűjtsenek magukba több pozitív energiát. Ha várost építettek, akkor két főutca keresztezte egymást (a kelet-nyugati és az észak-déli), ettől sohasem tértek el. Középen volt a fórum, azaz a főtér, és sok egykori városon látszik, hogy ami szabálytalanul épült, az sem volt véletlen. Ott el kellett kerülni valamilyen ártó hatást, amely a föld alól sugárzott elő. A két említett mai tudós egy Bázelhoz közeli egykor római kisvárosban, Augusta Rauricában (mai neve Kaiser August, az Alpoktól északra ez a legjobb állapotban fennmaradt római város) fedezték fel, hogy gyakorlatilag egyetlen épületet sem emeltek e szempontok figyelembevétele nélkül. Ma már nem tudhatjuk honnan ismerték az egymással párhuzamosan futó erővonalakat, de a római városokban ma is látható, hogy e vonalak szerint helyezkednek el az épületek. Augusta Rauricában is ez a helyzet. Minden utca és az összes fontosabb (köz)épület egyfajta rendszernek van alárendelve.

A római építészet éppen a földsugárzás miatt nem ismerte a véletlenek vagy a káosz fogalmát. Mindennek megvolt a maga helye! Mint oly sok más területen, itt is arról van szó, hogy a rómaiak egy régi tudást fejlesztettek tovább. Az augurokat, azaz jósokat nem véletlenül tisztelték mindenek fölött. Tudásuk valóban imponáló volt; ők jelölték ki az új házak, középületek, vagy éppen frissen alapítandó városok helyét is. Ugyan idővel a funkciójuk csak vallási témákra korlátozódott, de földsugárzási ügyekben döntő szavuk maradt mindvégig. Rendelkeztek a ma is ismert (magyar nyelven nagyon szerencsétlenül elnevezett) „varázsvesszőkkel”, azaz radiesztéziás műszerekkel, és különféle e célokra szolgáló botokkal. Ezekkel érzékelték, mi van a talaj alatt, jelölték ki a telekhatárokat. A felül görbe botot később a keresztények is átvették, ebből lett a püspökök úgynevezett pásztorbotja de persze a keresztényeknek már halvány fogalmuk sem volt a földsugárzásról, erről a „pogány babonáról”, amit a következő idők kaotikus építészete is bizonyít. A földsugárzás határozza meg bizonyos pontokon az ott termő növények megtelepedését, de az arra járó vagy ott élő állatok viselkedését is. A régi tudás birtokosai számos szempontot vettek figyelembe, többek között ezeket is.

Képesek voltak arra is, hogy kozmikus energiákat felhasználjanak! Erre a legjobb példa a római Pantheon máig álló kupolája, mely mindmáig építészeti rekord, több szempontból is. A geomantia szakértői szerint a Pantheon eleinte szentély volt, később sajátos temető lett a tetején lévő nyílással mintegy bevonzza a kozmikus erőket a hatalmas épületbe. A szakértők, akik végeztek már efféle méréseket ebben a több mint 42 méter átmérőjű kupolában azt állítják, hogy odabent több mint 50 ezer Bovis-egységnyi kozmikus energia gyűlik össze nap mint nap. Ehhez fogható mennyiség talán a többi, máig fennmaradt római templomban összesen sem található. Magában Rómában számos jele van mindennek. Az ókorban minden fontosabb utca és út a földsugárzás szabályai szerint épült. Mi több, amikor a birodalom útépítő katonai osztagai híres útjaikat lekövezték, minden egyes kőnek a mágneses oldalát[206] rakták felülre, így azok állítólag megkönnyítették a rajtuk haladó állatok és emberek lépteit. Az a sok obeliszk, ami az ókortól napjainkig elszórtan áll Róma területén, szintén nem csak véletlenül került oda. A titkos tudás ókori birtokosai már akkor is tudták, hogy ezek voltaképpen kozmikus energiákat vonzó „antennák”.

Nagy szükségük lehetett ezekre, hiszen a maguk idejében óriás költséggel és nagy erőket megmozgatva hozták el legtöbbjüket Egyiptomból, külön nekik épített óriási szállítóhajókkal, majd a szárazföldön is hihetetlen erőket bevetve szállították későbbi (mai) helyükre. Ahogyan az obeliszkek vonzották a hasznos, pozitív energiákat, úgy vonzották azokat a kutak, források, szabad vizek a városban. Ebbe a csoportba tartoznak a nagy vízvezetékek is, amelyekből tíznél is több volt egy időben. Némelyik igen messziről, 3050 kilométerre található hegyi forrásokból szállította a vizet az Örök Városba. Mint kimutatták a mérések, a Via Sacra elejétől a végéig pontosan követi a geoman­tikus vonalakat, amelyeken keresztül igen erős energiamennyiségek áramlanak. Ez nyilván így volt régebben is. Tehát akik tömegesen vonultak végig, azok sok energiát szívhattak magukba, ettől lettek nem csak lelkesebbek, de egészségesebbek és erősebbek is.

Az sem kétséges immár, hogy Róma legfontosabb épületei, az egykori Curia, a Szaturnusz-szentély, a Vesta-szüzek otthona és szentélye, valamint számos másik ezen erővonalak mentén épült. Hasonló eredményekre jutottak azok a radiesztéták is, akik a dél-franciaországi római épületeket, városrészeket kutatták, például Nimes-ben és Arles-ben. Kivétel nélkül mindegyik olyan földsugárzási vonalakon helyezkedik el, amelyről az építőknek tudniuk kellett, és amelyek ma is léteznek. Ez nem lehet véletlen. Az ókori birodalmi főváros, Róma kellős közepén haladt át az úgynevezett Via Sacra, azaz Szent út. A Fórumot is érintő útvonalon zajlottak le a pogány körmenetek, amelyek a rómaiak hitvilágában igen jelentős ünnepeknek számítottak. Ilyenkor hatalmas tömegek vonultak a különböző isteneknek szentelt templomok, valamint máig ismert római középületek között. A Via Sacra a Fórumon át a Colosseumtól a Capitolium hegyéig vezetett. Nemcsak vallási célokra használták. Ha egy hadvezér bárhol jelentős győzelmet aratott, akkor ezen az útvonalon vonulhatott el a város lelkesen ünneplő, később már milliós lakossága előtt.

[

A Feng Shui szerint a Föld meridiánjai (sárkányútjai) két különböző típusúak. A Fehér Tigris csatornákban Yin, a Kék Sárkány csatornákban pedig Yang energia áramlik. A Kék Sárkány vonalak a pozitívak. Ezekre célszerű építkezni, mert gyógyhatásúak. A Fehér Tigris vonalakat pedig nagy ívben el kell kerülni, mert betegséget akarnak.[207] A középkorban a Kék Sárkány vonalakat Szent György vonalaknak nevezték. Két Szent György vonal metszéspontján hatalmas energiaösvény keletkezhet. Ezekre a szakrális helyekre építette a középkori katedrálisokat úgy, hogy a keresztezési pont az oltár alá essen. A pap a szertartás során felhasználta az itt feltörő energiát. Ennek egyik megnyilvánulási módja, hogy a hang felerősödik. Nem véletlen, hogy ezekben a katedrálisokban az oltár előtt szónokló pap beszéde még az utolsó padsorokban is jól hallható. A leghíresebb gyógyforrások, búcsújáró helyek is ilyen kereszteződésekben található. Mivel a Föld mélyéből feltörő forrásvíz átitatódik ezzel az energiával fokozott gyógyerőt fejt ki a beteg szervezetre. Ennek tudható be az itt tapasztalt csodás gyógyulások. Ilyen gyógyforrások a Föld számos pontján találhatók.

A Szent György vonalak vagy ley-vonalak kereszteződései több száz kilométerenként fordulnak elő. A Kárpát-medencében azonban gyakoribbak. Ilyen gyógyhelyek találhatók Tápiószentmárton­ban az Attila-dombon, Dobogókőn, Pilisszent­ivánon az Ördög szikla, a Majki remeteség, Pilisszent­kereszt mellett a cisztercita kolostor romjai, Dömös mellett a Vadálló-kő és a Csodafa kápolna, a Monoszló melletti Hegyeskő, valamint a bükk­szentkereszti kövek. Pozitív kisugárzásuknál fogva nem véletlenül lettek ezek a helyek közkedvelt turistaútvonalak. (Mellékesen megjegyezve a gyógyító Yang energiakisugárzás mesterségesen is előállítható. Az ehhez szükséges generátort Nikola Tesla már 120 évvel ezelőtt megalkotta. Ennek körülményeit lásd az Ezotéria kiteljesedése I. kötetében, az Ezotéria műszaki alapjai című cikkben.)    

[

Amikor az orvostudomány tehetetlen, a beteg már csak a csodában reménykedhet. Sokan a gyógyvizekben, különböző csodaforrásokban bíznak. A Németh Aliz által az Elixír 2015 júniusi számában megjelent beszámoló szerint ez a bizalom nem alaptalan. (38-41. oldalak.) Világszerte számos gyógyvíz csodával határos javulást, végleges gyógyulást eredményez.

 

Csodaforrás Malajziában

A malajziai Pasir Putehben egy már rég felhagyott és szeméttel teli kút csodálatos módon kristálytiszta vizű, finoman illatozó gyógyerejű forrássá változott. A városi tanács 1980-ban építtette a kutat a halpiacnál, de felhagyták, mert mindig teleszemetelték, és nem lehetett használni. 2007. november nyolcadikán azonban fehér fény tűnt fel a kútból, és az emberek észrevették, hogy a víz kristálytiszta, és édes illatot áraszt. Az egyik kereskedő, Basri Hashim elmesélte, hogy azon a napon a szomszédos imateremben végezte éppen reggeli áhítatát, mikor a gyülekezet egyszerre megérezte a kútból áradó illatot. „Az imák vége felé sok jelenlevő még csobogó víz hangját is hallotta. Odamentünk, és láttuk, hogy a víz áttetsző és tiszta.” Azóta százak érkeztek messze földről is, hogy igyanak a kútból, mert vizének gyógyereje van. Néhányan még vödröket is hoznak, hogy mosakodni is tudjanak a vízben. Az újságírók, akik néhány nappal az eset után felkeresték a kutat, a vizét „tisztának és édes illatúnak” írták le. A Pasir Puteh-i körzet egészségügyi hivatala mintákat vett, hogy megvizsgáltassák. „Régebben ennek kútnak a vize vöröses színű és rossz szagú volt. Sokan a közelébe se mentek” nyilatkozta Baharum Mamat helybeli halász. Most pedig még inni is lehet belőle azonnal, nem kell a vizet előbb felforralni.”

 

Svájci gyógyforrások

Több beszámoló jelent meg 2006 augusztusában és szeptemberében olyan gyógyforrásokról, melyeket Svájcban fedeztek fel. A Luzern közelében fekvő Heiligkreuz helyi lapja egy történetet ismertetett az ingenbohli ferences apácáknál található forrásról. Akkor vették észre, hogy a víz gyógyerejű, mikor egy öreg és beteg macska ivott belőle, és azonnal meggyógyult. Azóta Pauline Felder, az egyik apáca, aki szülésznő is egyben megdöbbentő javulást tapasztalt a vízből ivó beteg embereknél és állatoknál. A Zürich melletti Einsiedelnben is beszámoltak a helyi lapok a bencés kolostorban található forrásról. A települést már régóta emlegetik a csodás gyógyulások miatt. Már évszázadok óta vonzza a zarándokokat, akik a Fekete Madonnához látogatnak el, mert gyógyító erőt tulajdonítanak neki. Két másik gyógyforrás is van: az egyik egy hegyi forrás az ország keleti részén a Braunwaldi Alpokban, a másik Obwalden kantonban, Flüeli-Ranftban folyik. Ez volt a remete Klaus testvér szülőhelye, akit „a svájci semlegesség atyja”-ként is tisztelnek.

 

Isten vize

A texasi San Antonióban 2006 szeptemberében egy titokzatos fából víz kezdett folyni, bár a nyár nagyon száraz volt. A hűs nedű az egyre növekvő számú beszámolók szerint gyógyító tulajdonsággal bír. A víz megállíthatatlanul csobog egy vörös tölgyfa kérgéből, mely Lucille Pope kertjében áll. „Isten vize”, mondja az asszony. „Vajon milyen más titokzatos erővel állhatunk szemben, ha egy fából egyszer csak víz kezd folyni?” A víz-fát, melyet fia, Lloyd fedezett fel, időközben a texasi erdőfelügyelőség, a környék faiskolái és a talajvizek illetékes hatósága is megvizsgálta. Eddig még senki sem talált kielégítő magyarázatot a jelenségre, hogy aszályos időben hogy csordogálhat víz egy fa kérgéből. Lucille Pope szerint „a fa gyógyító, vagy a víz áldott. Ez Isten vize. Egyedül ő tudna erre magyarázattal szolgálni.” Majd elmesélte, hogy mikor az egyik látogató egy pókcsípésre néhány csepp vizet csöpögtetett, a duzzanat azonnal lelohadt, majd eltűnt. Ezért úgy gondolja, hogy a titokzatos fában valamilyen különleges erő van, és a víz ténylegesen gyógyhatású. Az egyesült államokbeli Új-Mexikó államban sok beteg látogat el El Santuario de Chimayóba, mert az ottani kis barlang iszapjának csodás gyógyerőt tulajdonítanak.

 

Fülöp-szigeteki gyógyító forrás

A Fülöp-szigetek egyik déli szigetén, Mindanaón, Koronadal városban, a Barangay New Panga­sian körzetben gyógyító forrást találtak. Lauro Daguro fedezte fel 2005. március 24-én, nagycsütörtökön húsvét előtt. Botjával botorkált arrafelé, mikor meglátta a száraz földből előbukkanó vizet. „Kíváncsi voltam, és ittam belőle” mesélte a súlyos artritiszben szenvedő férfi. „Tettem egy kis vizet a fájó könyökömre és térdemre. Egy pillanat múlva eltűnt a fájdalom. Ez tényleg csoda.” Daguro nem értette, miként keletkezhetett egyáltalán a forrás, mert abban a régióban a talajvizet csak sok fúrással lehet a felszínre hozni. A csodálatos forrás a felszín alatt csak kevesebb mint harminc centiméterre adja a vizet. A gyógyító forrás híre gyorsan elterjedt az egész elszegényedett régióban, és azóta emberek ezrei keresték fel a helyet. A több mint hetven éves Antonina Agustint súlyos hátfájás gyötörte, alig bírt kiegyenesedni és menni. Alakja, testtartása C betűt formázott. Felkereste a forrást, és bedörzsölték a vizével átitatott nedves földdel. „Miután bedörzsöltek a forrásvízzel, újra ki tudtam egyenesedni és úgy járni. A fájdalom megszűnt” mesélte Antonina. Egy másik asszony arról számolt be, hogy a víz egy ötéves gyermeket is meggyógyított, akinek a feje meg volt dagadva. Daguro és segítői, akik a látogatókat irányítják, azt mondták, nem fogadnak el pénzt a forráshoz gyógyulni érkezőktől. Úgy gondolják, a víz gyógyhatása megszűnne, ha díjat számítanának fel érte. 

 

Ausztrál Lourdes

A hírek szerint Canberrától délre, a Snowy Mountains szélén Monaro régióban van egy gyógyforrás. Nagy megdöbbenésre kiderült, hogy a területtel határos hét farmon rendkívüli egészségnek örvendenek a szarvasmarhák és a juhok. Kivétel nélkül hosszú életűek és termékenyek. Ezeknek a gazdaságoknak a vize mind a környék egyik forrásából származik. A tudósok már 1955 óta nem találnak genetikai magyarázatot az állatok hosszú élettartamára. A szomszédos farmok vízellátása nem abból a forrásból érkezik, az ott élő jószágok élettartama nem tér el az átlagostól.

 

Kínai csodavíz

Délnyugat-Kínában, a Guigang város közelében fekvő San ban településen egy templomtorony keresztjéből víz fakadt. „A víznek nincs semmilyen íze, és nem folyik minden nap” nyilatkozott Joseph Meng Ziwen, az egyházmegye püspöke. „Rózsakeresztes kedves asszonyunk ünnepén, 2000. október 7-én egyszer csak vörösesbarna, vízhez hasonló folyadék csorgott a kereszt talapzatából. A közösség egyik tagja vette észre, aki a templom előtt növényeket terített ki száradni, hogy azok benedvesedtek. A vidéken már hónapok óta nem esett, és a templomtornyokhoz nem vezet vízvezeték.” Az egyik szomszédos közösség pátere, Simon Huang Qingeai maga is tanúja volt a csodának, és zarándoklatot szervezett a templomhoz. Ő számolt be arról, hogy a folyadék október hetedikétől körülbelül húsz napig csordogált, majd még egyszer húsz napon át vízkeresztkor, 2001. január hatodikától. Egy férfi mintákat vett laboratóriumi vizsgálathoz. Az első lelet szerint azok vörös és fehérvérsejteket tartalmaztak. Huang atya elmesélte azt is, hogy egy idősebb gyomorrákos rokona fájdalmai eltűntek, miután ivott a folyadékból. A csodavíz híre azóta sok ezer embert vonzott a helyszínre. Kína egy másik területén egy nyolcvan feletti pár, Zhou Lianghua és felesége, Li Guirong egy fiatalító forrást fedezett fel. Saját bevallásuk szerint mindketten jó tíz évvel érzik magukat fiatalabbnak, mióta az udvarokon fúrt kút vizét isszák. A tudósok tervezik a csodás folyadék analizálását.

 

Thaiföldi csodaforrás 

Naponta mintegy 700 ember keresi fel Nyugat-Thaiföldön a Wang-Kanai templomot, hogy ott megmártózzon a meleg vizű forrásban, melyhez a beszámolók csodálatos gyógyulásokat kötnek. A templom apátja, Phra Sompong Putthasalow elmesélte, hogy a vizet álmában fedezte fel. „Egy fehérbe öltözött férfi azt mondta nekem, ássak a templom előtt, és ott fogok találni valamit, ami az emberek javára szolgál” A szerzetes hét méterre leásva forró vízre bukkant, amelynek medencét építettek. Az apát odavitte részlegesen béna apját, akinek állapota, miután többször megfürdött, jelentősen javult. Azóta sok thai viszi el beteg rokonát, barátját a Kanchanaburi tartományban álló templomhoz. A tömeges igény miatt a szerzetesek eddig ötvenöt medencét építettek, és továbbiakat is terveznek. A víz a legkülönfélébb szenvedésektől szabadította meg az embereket, akik már segítség nélkül tudnak járni. Kwanruen Mahasengpachai, az egyik látogató beszámolt gyógyulásáról: „Tizennyolc évig szenvedtem a reumától, ma pedig már egyáltalán nincs fájdalmam. Pedig csak kétszer voltam itt fürödni.”

 

Víz az iszákosság ellen

Az ITAR-TASSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az északorosz Primorszkban olyan forrásra bukkantak, amely gyógyítja az alkoholizmust. „Kétségbeesett feleségek cipelik férjeiket a titokzatos forráshoz, hogy kijózanodjanak. Még az a hír is járja, hogy néhányan már teljesen absztinensekké váltak.” A forrás egy használaton kívüli kútból kezdett csordogálni, amely nem volt rendesen lefedve. A TASSZ szerint a víz a felszínig tartó útján antialkoholizáló tulajdonságokat vesz fel. Kosztroma egyházmegyében, háromszáz kilométerre Moszkvától egy az 1300-as évekből származó templom rekonstrukciós munkálatainál csodálatos gyógyforrásra leltek. A „szent vizet” palackokba töltötték, és csekély összegért árusítják, hogy pénzt gyűjtsenek a templom rendbehozatalára.

 

Mágikus víz

Indiában, 1992 szeptemberében, körülbelül százötven kilométerre Delhitől, Nadana faluban egy elhagyott kút medencéjéből víz kezdett folyni. Néhány falusi, aki megfürdött a vízben, arról számolt be, hogy a „mágikus” tulajdonságokkal bíró forrás megszüntette problémáikat. A hír gyorsan szárnyra kapott, és most látogatók özönlenek a kis faluba, hogy élvezzék a víz jótékony hatását. Egy ötéves, gyermekbénulásban szenvedő kis beteg a forrásban való fürdés után szinte teljesen meggyógyult. Mások bőrbetegségek megszűnéséről számoltak be. A legtöbb ember, aki megmártózott a vízben, a legkülönbözőbb testi javulásról adott hírt. A tulajdonos, Mamraj úr, a község egyik legöregebb lakosa, elmesélte, hogy nagy összegeket kínáltak neki, hogy eladja a kutat, de ő nem állt kötélnek, mert ő azt szeretné, ha kútja mindenkinek a rendelkezésére állhatna, és nem pénzt akar keresni vele.

 

Perui legenda

Minden évben, az El Senor de Qoyllur Rit'i fesztiváljának idején zarándokok ezrei keresik fel az Andokban a Sinakara-völgyet és gleccserét, melynek vize a hagyomány szerint gyógyerejű. Az Apu Ausangate szent hegyéhez több mint kétszáz éves legenda fűződik. Ennek a katolikus egyház által elfogadott változata szerint egy helyi pásztorfiúnak hatalmas fény kíséretében megjelent a gyermek Jézus. Egy pap meg akarta érinteni, de akkor hirtelen átváltozott a kereszten függő Krisztussá. A helyiek hagyománya kicsit más: a fiú, Mariano Mayta állataival a hegyekbe menekült, ahol összebarátkozott egy másik fiúval. Mariano több napig nem tért haza, így apja keresésére indult. Mikor megtalálta, csodálkozva látta, hogy nyája megnövekedett, és a fia új barátja, Manuel különleges, finom anyagú ruhát hord, amilyet csak az egyházi méltóságok viseltek. A ruha felháborodást keltett, ezért a városiak elfogták Manuelt, a fiú pedig tayanka bokorrá változott. Mariano belehalt a szomorúságba. A pásztorfiút eltemették egy szikla alá, a bokorból pedig feszületet faragtak.

A lakosság nagy része a katolikus verziót követi az ünnep legendáját és helyszínét illetően. Számukra a tayanka bokorból faragott kereszt az ünnep központi eleme. Az őslakosok számára viszont a szikla a jelkép, az El Senor de Qoyllur Rit'i, mely alá Marianót temették. A zarándokok úgy tartják, hogy a gleccservíz gyógyító erejű, ezért a fesztivál ideje alatt jeget gyűjtenek. A hegyi vezető Feri Coba szerint „úgy hat, mint egy gyógyszer, mint a szentelt víz. Ha valaki otthon nem érzi jól magát, megissza, és meggyógyul.” Az utóbbi években a klímaváltozás miatt a gleccserjég nagyon visszahúzódott, ezért a zarándokoknak megtiltották, hogy a szent vízhez járuljanak.

 

Az ír forrás újra feltört

A 30-as években kiapadt ír gyógyforrás 1996 tavaszán váratlanul újra feltört, s rendkívüli gyó­gyulásokról szóltak a hírek vele kapcsolatban. A Dublintól északnyugatra fekvő Boynevally-ban Ballivor közelében Benjamin Douglasnek tejgazdasága és földjei vannak. Egy nap fia, Ian egy vízzel teli „lyukat” fedezett fel. Amikor az apa utánanézett a dolognak, egyik mezőjének a szélén egy nagy krátert vett észre, melyből víz bugyogott elő. Elkezdte a vizet kipumpálni, és kitisztította a mélyedést. Órákkal később a víztükör eléggé lesüllyedt ahhoz, hogy szabaddá váljon egy kőbarlang, tízszer hét méter széles, és több mint öt méter mély. Másnap reggelre azonban újra tele lett vízzel. A gazda kérdezősködésére kiderült, hogy azon a helyen korábban egy gyógyforrás volt, melyet egy helyi javasasszony, aki gyógyfüvekkel gyógyított, használt tevékenységéhez.

Halálakor Douglas nagyapja az egyházi elöljárók kívánságára betemette a forrást, megakadályozandó, hogy „pogány” praktikákra használják. Douglas a vízből mintákat adott különböző gyógyítóknak, hogy kiértékeljék hatásait, és nemsokára érkeztek is a pozitív megerősítések: a kemoterápia mellékhatásaival szembeni magasabb tolerancia, szívpanaszok csökkentése, az alkoholizmus és fekélyproblémák gyógyítása. Időközben egy 13 éves fiú, Thomas, aki mukoviszcidózisban (a légző­rendszer és a gyomor-bélrendszer nyáktermelő mirigyeinek örökletes betegsége) szenvedett, elkezdett kezelése részeként naponta több mintegy lite forrásvizet inni. Kevesebb mint nyolc héten belül olyan egészséges lett, hogy gond nélkül rohant fel a lépcsőn. Douglas egy kőakadállyal kerítette el a forrást, és elutazott, hogy a víz gyógyhatását kivizsgáltassa.

 

Szlovén energiák

A szlovén Alpok lábánál, Kamnik város közelében fekszik egy idilli kis falu, Tunjice. Az álmos falucska 1998 óta gyógyhellyé alakult. Azóta több mint harmincezer látogató érkezett ide Szlovéniából, Ausztriából. Horvátországból, Olaszországból, de olyan távoli helyekről is, mint Kanada, India. Hogy miért? Mert a barokk Szent Anna zarándoktemplom közelében, egy nagy erdő közepén gyógyforrást és gyógyító energiájú helyet fedeztek fel. Az egykori versenyző, Orago Vhrovnik munkásaival homokot termelt ki a földjén, mikor meglepő felfedezést tett. Váratlanul erős bizsergést érzett, mely mint egy kis elektromos sokk futott át az egész testén. Nem sokkal ezután eltűnt jobb vállából az évek óta kínzó fájdalom. Néhány nap múlva éjjel víz gyűlt össze a kiásott gödörben, bár hetek óta nem esett. Orago markolóval kitágította a gödröt, amely rákövetkező reggelre pereméig megtelt tejszerű vízzel. Önkéntelenül belenyúlt, hogy egy keveset sebére csöppentsen, melyet már 14 éves kora óta nem tudtak meggyógyítani teljesen, és erősen viszketett. Megdöbbenésére a seb bezárult, és teljesen begyógyult. Zarándokok ezrei érkeznek a perui fesztiválra a gleccservíz miatt.

A víz gyógyerején felbuzdulva Orago szakemberekhez fordult, hogy analizálják és vizsgálják meg a kisugárzását. Az eredmények szerint a víz és az egész földterület energiával telített, és jótékony hatással van az emberi szervezetre. A sugárzás bizonyos helyeken különböző energiájú, ezért Orago a látogatóknak egy tíz energiaállomásból álló útvonalat jelölt ki, melyeknél az emberi test megfelelő energiacentrumaira lehet hatni. Sok látogató beszámolt arról, hogy váratlanul vitálisabb lett, és a megfázásokkal, influenzával szemben ellenállóbb. Fej és derékfájdalmak, reumatikus panaszok, idegbetegségek és fülzúgás esetén is jó eredményekről számoltak be. A férfi unokatestvére évek óta szenvedett trombózisban, már többször megoperálták. Elkezdte a vizet inni, és a beteg testrészeit bemasszírozni vele. Állapota szemlátomást javult, és rövid idő múltán teljesen megszűnt a betegsége. Egy másik betegnek víz volt a májában, de a hely tízszeri felkeresésével teljesen meggyógyult.

Az ilyen esetekre Orago egy könyvet helyezett ki, hogy a betegek beírhassák tapasztalataikat. De akadnak olyanok is, akik a csodáikat inkább maguknak szeretnék megtartani. Voltak, akik spirituális és vallási élményeket kezdtek a jelenségben látni, de Orago szerint, ha csodás dolgokat vélnek felfedezni, az az ő dolguk. A férfi jó kapcsolatokat ápol mind a szomszédokkal, mind az egyházzal. A helyi pap is küld betegeket a helyre azzal, hogy ha gyógyulni akarnak, menjenek a vízhez, ha pedig imádkozni, akkor a templomba. A pap egy magyarországi barátja súlyos alkoholproblémákkal küzdött, s mikor a meghívására idejött, egy kúra után teljesen meggyógyult 

 

Mexikói csoda

Havonta egyszer szállítja a busz a zarándokokat a texasi San Antonióból a mexikói Tlacote gyógyforrásáig. A gyógyvízről legjobban a tapasztalatok mesélnek. Joe Morales bátyjának egy autóbalesetben megsérült a bal agyféltekéje. Nem tudott nyelni, és állandó ápolásra szorult. De néhány csepp tlacotei víz elég volt, hogy újra nyelni tudjon. Maria Guerra vércukorértéke az itteni víz első használata után három hónappal 275-ről lesüllyedt 67-re. Az inzulinadagját negyedére tudta csökkenteni. A koleszterinszintje 325-ről 236-ra esett. A dallasi Luiz Lewis T. Mohr feleségével, a szklerozis multiplexes Cathyval együtt kereste fel a helyet, aki már járni sem tudott. Egy dallasi csontkovács adta Cathynak az első adag tlacotei vizet, és az asszony azonnali javulását látva a férj elhatározta, hogy vállalkozik az útra is. Antonio Gonzales 30 éve szenved arthritiszben, és keze-lába is eldeforrnálódott. Néha olyan merev volt a nyaka és a gerincoszlopa, hogy a fejét sem tudta megmozdítani. Az orvosok már gerincműtétet javasoltak. Az ő állapotában is jelentős javulást hozott a víz. Maria Garza szintén arthritisben és csontritkulásban szenvedett. Szkeptikusként érkezett Mexikóba, csak epilepsziás unokáján akart segíteni. De annak hetvenszázalékos javulását látva elkezdte maga is használni a vizet. Maria fia vegyészmérnök, aki szintén szkeptikus volt először, amíg nem analizált egy mintát, s meg nem állapította annak rendkívüli tulajdonságait. Azóta biztatja anyját, hogy fogyassza a csodálatos folyadékot.

[

A WHO a vörös húsok és húskészítmények rákkeltő hatásának nyilvánosságra hozása után újabb „bombát” robbantott. Most a mobiltelefonok rákkeltő hatására figyelmeztetett. Ez a hír a kormányszerveknél és a gyártóknál, forgalmazóknál most is óriási tiltakozást keltett. Ilyen vizsgálati eredmények, figyelmeztetések születtek már korábban is, de ezeket független laboratóriumok közölték, ezért csak kis visszhangot váltottak ki. A WHO viszont az ENSZ Egészségügyi Szervezete, melynek közléseit az egész világon komolyan veszik. A fogyasztók azonban nem törődnek vele. Továbbra is vidáman falják a vörös húsokat,[208] és unos-untalan nyomkodják mobiltelefonjaik gombjait. Pedig nem ártana, ha figyelnének az intelmekre.

 

Korunk embere 7 és 100 év között aktív mobiltelefon felhasználónak számít. A mobiltelefon- használat ugrásszerű növekedése ismét előtérbe helyezi a vitát az eszközök által kibocsátott elektromágneses sugárzás veszélyeiről. Az eddigi kutatások ellentmondásai óvatosságra intik a tudatos felhasználókat. Az Egészségügyi Világszervezet más rákkeltő anyagokkal, így például az ólommal, a kipufogógázzal és a kloroformmal egy kategóriába sorolta a mobilokat. A WHO 31 fős vizsgálóbizottságának munkájában 14 ország kutatója vett részt, és mint a CNN fogalmaz, a „csoport elég bizonyítékot talált arra, hogy a mobiltelefonálás az embernél potenciálisan rákkeltő lehet.” A mobiltelefon sugárzása a fejlődő agy számára a legveszélyesebb. Mivel a gyermekek koponyája és bőre vékonyabb, kb. kétszer annyi elektromágneses sugárzást szenvednek el, mint a felnőttek.

Az agyrák lappangási ideje akár 30 év is lehet. Azok az emberek, akik 20 éves koruk előtt már mobiltelefont használtak, ötször nagyobb eséllyel kaphatnak életükben agyrákot. Az egyik legnagyobb mobiltelefon tanulmány megállapította, hogy 10 éven keresztül napi átlag fél órás mobiltelefon beszélgetés 40%-kal növeli az agydaganat előfordulásának rizikóját. Az agyrák hosszú lappangási ideje miatt a korábbi tanulmányok jelentősen alulértékelték a mobiltelefonálás veszélyeit. A jelenlegi kutatások azt is kimutatták, hogy a mobiltelefon-használat terméketlenséghez vezethet, mert károsíthatja az ondósejteket és csökkentheti mozgékonyságukat. Az utóbbi évtizedekben a terméketlenség növekedett, jelenleg kb. a párok 15%-a terméketlen. A terméketlen férfiak 30%-ánál nincsen nyilvánvaló oka az ondósejtek károsodásának. Terhes nőknél az otthoni nagyobb elektromágneses mező akár ötszörösére, hatszorosára növelheti a korai elvetélés esélyét. Ha az anya gyermeke születése előtt és után mobiltelefont használ, 50-80%-kal valószínűbb, hogy a megszületett gyermek magatartásproblémákkal, emocionális és hiperaktivitás problémákkal, koncentrációs nehézségekkel fog küzdeni még az iskolás kor elérése előtt. A mobiltelefon az epilepszia előfordulásának valószínűségét is növelheti az arra érzékeny embereknél, továbbá fejfájást, szédülést, fáradtságot és alvásproblémákat is okoz.

Hogyan tudjuk csökkenteni a mobil sugárzást? Az első és a legfontosabb dolog: A távolság a barátod! Minél messzebb tartjuk a mobiltelefont, annál kisebb sugárzás ér minket. A telefon kihango­sítása jó módszer, de nem kínál sok magánéletet. A hagyományos headsetek fémvezetékkel csatlakoznak a telefonhoz. Ez némileg csökkenti, de ugyanúgy továbbítja az elektromágneses sugárzást a füljáraton keresztül az agyba. A bluetooth-os headsetek pedig a mobiltelefonnál kisebb intenzitással, de a hívások közbeni időben is folyamatosan rádióhullámokkal terhelik a fejünket.

A legnagyobb biztonságot a Smart&Safe levegőcső technológiájú fülhallgatóval érhetjük el a káros sugárzások távol tartása érdekében. Használjunk árnyékolással ellátott telefontartót vagy árnyékolt telefon övtáskát. Kismamáknak ajánlott a speciális árnyékolással ellátott hasfogó pánt viselése, amely a terhesség alatt megvédi a gyermeket az elektromágneses sugárzásoktól, rugalmasan követi a has növekedését és tehermentesíti a hátat és a gerincet. A levegőcső fülhallgatóknál a hangsugárzók egy műanyag kapszulában helyezkednek el, a hangot az üreges csövek és nem a fémvezeték továbbítják a fülbe. Így sikeresen távol tartható az elektromágneses sugárzás.

Ø   A bluetooth-os headset vezérlője egy sugárzásvédő kártya hátoldalán található, amely biztosítja a test megfelelő védelmét. A bluetooth-os levegőcső fülhallgatóval nem kell a mobiltelefont kézben vagy nadrágzsebben tartani, a hívásokat biztonságos távolságból intézhetjük.

Ø   A levegőcsövek német orvosi minőségű szilikonból készülnek.

Ø   HD hangzásra tervezett, kiváló sztereó hang.

Ø   Egyszerű zene/hívás némítás a levegőcsövek megszorításával.

Az elektromágneses sugárzás „évszázadunk cigarettájának” is nevezhető, amely egyre fokozódó egészségügyi problémákhoz vezethet. A káros hatásokat vizsgáló kutatók egy része elfogult, mivel kutatásaikat az ipar finanszírozza. A dohányzás káros hatásait sem ismerte el hosszú évtizedeken keresztül a tudományos közvélemény. Mindig hosszú idő kellett ahhoz, hogy a társadalom felismerje az általa létrehozott környezeti ártalmak súlyosságát. A levegőcső fülhallgató gyártója: Smart & Safe Bt. Honlap: http://www.smartsafe.hu E-mail: info@smartsafe.hu Tel: 06-20-540-2119. 

Zöld Újság, 2015. november (40. oldal)

 

Környezetvédelem

 

A természetesség jegyében a ruházati iparban is mind jobban visszaszorulnak a műanyagok. Nem az állati alapanyagokhoz (gyapjú, bőr) térünk vissza, hanem a növényi alapanyagok kerültek előtérbe. A ma is favoritnak számító gyapot (pamutalapanyag) mellett megjelent a kukorica. Na, nem kukoricaháncsból font ruhát fogunk viselni. A kutatók a kukorica terméséből (magjából) készítettek szövetet. A kukoricakeményítőből gyártott polimer biológiailag lebontható, korlátlanul újrahasznosítható, ráadásul a belőle készült textil is többet tud, mint a „hagyományos” műszálas szövetek. Többek között foltálló, alak- és színtartó, könnyen mosható és rugalmas. A textiliparban utoljára az 1960-as években, a műszálak megjelenése hozott akkora változást, amekkorát most a sorona nevű, természetes alapú száltól remélnek. Az új textilalapanyag szálai kukoricakeményítőből készülnek. A glükózból élesztőgombák segítségével glicerolt állítanak elő, majd abból baktériumok gyártják a rostok anyagául szolgáló propaneidol (PDO) nevű monomert (egyszerű molekulát), ami a polimerszálak építőköve.

Az „okosnak”, illetve „értéknöveltnek” nevezett, különleges tulajdonságú textíliákkal az 1990-es évek óta kísérleteznek a gyártók (ezek közül talán a legismertebb a vízlepergető, ugyanakkor szellőzésre képes goretex, illetve a különlegesen rugalmas lycra), ám az eddigiek mind mesterséges alapanyagúak voltak. A sorona az első, amelyet egy növényből állítanak elő. Az új anyag ráadásul ugyanolyan sokoldalúan felhasználható, mint a nejlonból, illetve polietilénből készült műszálak – azaz a ruházati szektoron túl a bútor-, az autó- vagy a csomagolóiparban is alkalmazhatók. Az első hasznos tulajdonság, amelyre a biotextíliánál felfigyeltek, hogy szobahőmérsékleten, különleges segédanyagok nélkül festhető (szemben a műszállal), ami leegyszerűsíti, és olcsóbbá is teszi a gyártást. Emellett az új anyag könnyen és gyorsan mosható. Ezen túlmenően nehezen koszolódik, a belőle készült ruhák és huzatok alaktartóak, és a színüket is tartósan megőrzik.

Ugyanilyen fontos jellemző, hogy a sorona készítéséhez nem használnak kőolajat. (A műszál- és a műanyagipar a közlekedési és az energetikai szektor után a legnagyobb olajfelhasználó). Ez a természetes alapanyag megújuló erőforrásnak számít, és használat után biológiailag lebomlik. A természetes anyagú szövet kellemes és egészséges viselet, ezért többek között a fehérneműgyártásban is alkalmazni fogják. Az eddigi kísérletek során ruhákat, autóüléshuzatokat, sőt különféle „természetes műanyagokat”, például zsugorfóliát, szigetelő bevonatot is készítettek a rugalmas és erős biotextilből. Érdekesség, hogy ezt a környezetbarát tulajdonságokat mutató anyagot az a DuPont cég fejlesztette ki, amely vegyipari tevékenysége miatt korábban gyakran került a környezetvédők célkeresztjébe. Újabban viszont a természetes alapú műszálak kifejlesztése mellett a bioüzemanyag-gyártás egyik éllovasának számítanak.

[

A vírusok elleni védekezés végre kezd elto­lódni ezoterikus irányba. A koronavírus elleni védekezésben használt maszkok között feltűnt egy teljesen új változat, a rézmaszk. A gondolat alapvetően jó, hiszen a réz felülete elpusztítja a legtöbb vírust és baktériumot. A rézmaszkok ötletével a Cupron nevű virginiai cég állt elő, amely már több mint egy évtizede gyárt olyan szöveteket, melyekben réz található, és legin­kább kórházaknak készítenek belőle ágynemű­ket. A pozitív töltetű rézionok csapdába ejtik a vírusokat, és meggátolják a reprodukciójukat. A rézmaszk nem kiszűri, hanem megöli a víruso­kat, baktériumokat. Ebben azonban semmi új sincs. Ezt az indiaiak már évezredek óta tudják. Sőt azt is tudják, hogy az ezüst és az arany még a réznél is hatékonyabban pusztítja a mikrobá­kat. Az indiai Ajurvédá­ban ezüst- és aranykol­loidot használnak fertőtlenítésre. Nálunk a déd­anyáink ha azt akarták, hogy egy folyadék so­ká­ig elálljon, ezüstkanalat dobtak bele.

Aztán elfelejtődött ez az egész, mert mint tud­juk az ezotéria szélhámosság, efféle kuruzs­lás­sal nem érdemes foglalkozni. Most viszont úgy tálalják ezt a felismerést, mintha ez egy új találmány lenne. Emiatt sokan ujjonganak, és már több cég is ráállt a rézmaszkok gyártására, de egyelőre csak a kórházak kaphatnak belőle. Áruk 10 dollártól 70 dollárig terjed attól függően, hogy minden rétegbe, vagy csak a maszk középső rétegébe kerül egy rétegnyi vékony rézháló. Ezek is moshatóak, és a mosás nem ront a hatékonyságukon, így akár évekig használhatóak. Ha a gyártók jobban körülnéznének a szakirodalomban, hamar rájönnének, hogy a nemesfémekkel még jobb eredményt érnének el.

Az arany drága, de az ezüst fertőtlenítő hatása nem sokkal marad el mögötte. Ezért már évek óta gyártanak ezüstszálakkal átszőtt inget, ami elpusztítja azokat a baktériumokat, melyek testszagot váltanak ki. Az izzadós lábúaknak pedig ezüstszálakkal átszőtt zoknit ajánlanak, ami a lábszagot küszö­böli ki. Kíváncsi várjuk, hogy a rezonanciában rejlő jelenséget mikor fogják újból feltalálni, mert akkor végre elkezdődhet a mikrobák elleni hatékony védelem. Sőt a rezonanciának az ingyenáram előállításában is főszerep jut. Ezt már Tesla is tudta, de mint tudjuk Nikola Tesla minden találmánya városi legenda. Ahhoz, hogy ötletei végre a gyakorlat szolgálatába áll­hassanak, újból fel kell találni őket. 

A mikrobák elleni harcot a kórházakban kellene kez­deni. Ma már ott tartunk, hogy szinte minden kórház fer­tőző gócpont. Akit manapság kórházba visznek, az nem biztos, hogy élve kikerül onnan. Ha csak egy rutinmű­tét­re viszik is be, ott olyan szuperbaktériumok támadhat­nak rá, amelyek a kioltják az életét. (Kórházon kívül sem sokkal jobb a helyzet. Világszerte évente 10 millió ember hal meg antibiotikum-rezisztens fertőzésekben.) Ez ellen a hatékony fertőtlenítés védene, de nem lehet mindent és mindenki óránként hipós vízzel lemosni. Az alkohol átdörzsölés pedig drága, és nem elég hatékony. Az ideális megoldás a 33 kHz-es mágneses hullámokkal besugárzott víz lenne, mert ezzel csak egyszer kellene ala­posan átmosni a kórházat. Ezt követően minden kóroko­zótól megszabadulnának. Könnyen lehet, hogy még erre sem lenne szükség. Elég lenne egy üveggömbbe zárt plaz­masugárzót néhány percre betolni minden helyi­ségbe, ami a belőle kisugárzódó 33 kHz-es mágneses hul­lámokkal elpusztítaná a vírusokat és baktériumokat. Et­től azonban még mesze vagyunk.

Egyelőre csak az ultraibolya sugarat használjuk erre a célra. Egy dán cég kezdte el gyártani azt az UV-C fény kibocsátásával fertőtlenítő önjáró robotot, amely vírus­mentessé teszi a környezetét. Mi is vásároltunk egyet, amely a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klini­kájának tereit és vizsgálóhelyiségeit fertőtleníti folyamatosan. Betanítás után már magától járja be azokat a területeket, melyeket fertőtleníteni kell. Kikerüli az akadályokat, így képes a klinika folyosóját, a CT- és röntgenosztályt sterilizálni környezetbarát módon. Mivel használata során nincs szükség felügyelő személyre, a fertőzés szempontjából veszélyes, vörös zónákba is beküldhető. A fertőtlenítő robot bármilyen eddig beazonosított mikroorganizmust, az összes ismert baktériumot és vírust, köztük a COVID-19 kórokozóját, a SARS-CoV-2 vírust is másodpercek alatt képes inaktiválni.

Ennek ellenére nem tökéletes. Az ultraibolya sugárzás ugyanis fénysugár, ami nem hatol át az anyagon. A legvékonyabb anyag is leárnyékolja. Ennélfogva nem képes fertőtleníteni a hajlatokat, a különböző borítások túloldalát. Ennél már az ózonnal történő fertőtlenítés is jobb. Az ózonmolekulák bejutnak a hajlatokba, a kis résekbe is. Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Az összes mikroorganizmust (vírust, baktériumot, penészgombát) megsemmisíti. Gáz formájában vagy hidegködképzéssel (20-50 mikron méretű cseppek formájában) juttatják a fertőzött térbe. Az utóbbi formában nálunk is elkezdte alkalmazni egy vállalkozó „Extrém takarítás” néven. Gépkocsik belső terét fertőtlenítettek így a megrendelők teljes megelégedésére. Nem sokáig. Ahogy a kormány álhírterjesztőkre vadászó éber őrei rátaláltak a hirdetésre, lecsaptak a vállalkozóra, és szélhámosság, a fogyasztók megtévesztése címén eljárást indítottak ellene. Másnap megjelent egy hír a sajtóban, hogy a BKV a végállomásokon ózonnal fertőtleníti a metrókocsikat. Már hordozható ózongenerátort is lehet kapni 80-90 ezer forintért.

Ennek az eljárásnak a hátránya, hogy a fertőtlenítés 1 óráig is eltarthat. Utána ugyanennyi ideig tart a szellőztetés. További hátránya, hogy zárt helyekre a gáz nem tud bejutni. Így ha egy palackban, kémcsőben vagy valamilyen zárt edényben indul meg a mikrobák szaporodása, azt nem tudja leállítani. Ha egy zárt edény tartama megromlik, és elkezd penészedni, rothadni, ez a fertőző forrás a fertőtlenítés után is megmarad. Hűtőszekrényekbe, inkubátorokba sem tud az ózon behatolni. A mágneses sugárzás viszont minden anyagon áthatol, semmi sem képes leárnyékolni. Ezért a mágneses sugárforrásnak nem kell körbejárnia a helyiséget. Elég letenni a takarítás” néven terem közepére, és percek alatt mindent átsugároz. Royal Raymond Rife 80 évvel ezelőtt ily módon szabadította meg egy kisváros főutcáján lakókat az influenzavírustól. Nem tett mást, mint a plazmasugárzót kocsija tetejére rakta, és lassan végighajtott az utcán. Na erre még várnunk kell. Eltart egy darabig, amíg mágnesrezonan­ciás fertőtlenítést újra feltaláljuk.

 

Kényes témák

 

A digitális nárcizmus korát éljük. Körül vagyunk bástyázva olyanokkal, akik másra sem vágynak, mint hogy magukról beszéljenek, hogy megosszák életük minden pillanatát másokkal. Szünet nélkül ostromolnak másokat a legintimebb megnyilvánulásokkal is. Lázasan blogolnak, kommentel­nek, twittereznek, sms-eznek, és ötpercenként státuszüzenetet váltanak a Facebookon. Az üzenet mindig ugyanaz: én, én, én. Nárcisztikus világunkban széles körben elterjedt az a nézet, hogy életünk minden apró részletét szét kell kürtölnünk vadidegeneknek. Régen csak a féltve őrzött naplónkba mertük leírni magánéletünk történéseit. Ma szemérmetlenül lenyúlunk lelki szemetesládánk mélyére, és gátlástalanul borítjuk rá az egész világra. A nárcizmus velejárója az egoizmus. Emiatt csökken kapcsolataink hőfoka, és vele együtt csökken az empátiánk is. Emberi kapcsolatainkat leginkább az vezérli, hogy engem boldogabbá tesz-e, boldog leszek-e benne. Hogy a másik mit érez, kevésbé számít. Valódi érzelmek hiányában kapcsolataink értékét számokban mérjük. 1500 ismerős a közösségi hálón azt mutatja, hogy sokat érek, hiszen sokan lájkolnak.

A celebek[209] váltak példaképpé, bálvánnyá, akiknek élete a nyilvánosság előtt zajlik. Mivel az átlagember életét nem kémlelik újságírók, nem fotózzák a paparazzók, önmagukat kell sztárolniuk, mert be akarnak kapcsolódni ebbe az össznépi versenyfutásba. A globális versenyben az én-marke­ting egyre fontosabbá válik. És ebben az egészben az a legfurcsább, hogy ezt lassan már senki sem tartja jellemhibának. Sőt ma már azt tartják különcnek, aki nem blogozik, aki a magánéletét nem teregeti ki a nyilvánosság előtt. Világunkban az a legerősebb üzenet, hogy bárkiből lehet sztár. Ha más nem, hát önjelölt sztár. Az sem baj, ha ez a csillogás tiszavirág életű. Ezt az életérzést közvetítik a reklámok, a valóságshow-k is.

Mára az átlagember is olyan lett, mint a celebek, akiknek nem barátai vannak, csupán rajongói. Se időnk, se kedvünk nincs elmélyült, tartós kapcsolatokra. Ahogy a weben ugrálunk egyik oldalról a másikra, úgy ugrálunk egyik felszínes kapcsolatból a másikba. Ezen az úton haladva az önzés, a demencia, a teljes lelki zűrzavar vár ránk. Ez az egész jelenség a II. világháború után, az amerikai kultúrában kezdődött, amikor a pszichológusok elkezdték hangoztatni, hogy az önismerethez nem az ész és az erkölcs, hanem az önkifejezés vezet. De mi értelme van kifejezni a semmit? Mire megyünk azzal, ha a fejünkben nagyon kevés a felfedeznivaló. Az „Ismerd meg önmagad!” ősi tanítása intellektuális erőfeszítést jelent. Egy életen át tartó tanulást, tapasztalást, sok szenvedés árán szerzett bölcsességet. Ez azonban fárasztó és időrabló tevékenység. Ezért a mai kor embere ilyen státuszüzenetekkel bombázza az embertársait: „Szép vagyok, szeretem magam. Vajas kenyeret reggeliztem, erős paprikával.” Nem csoda, hiszen amikor magába néz, csak ezt találja a fejében.

Korunk varázsigéje a „pörgés”. Aki nem izeg-mozog, mint a sajtkukac, az rugalmatlan, lemerevedett, maradi, reménytelen eset. Nem a korszellemnek megfelelően cselekszik, ezért lemarad, betokosodik, a vesztesek táborát gyarapítja. De mi van, ha beérkezett, szellemileg megérett, lelkileg megállapodott. Egy bölcs ember nem rohangál állandóan, mint pók a falon. Trendmániás világunkban elképzelni sem tudjuk, hogy valaki kilóg a sorból. A Tao Te King szerint: „A fényben álló nem lesz fényes, a magát hirdető nem lesz híres, az önmagát dicsérő nem lesz dicső!” Korunk embere mégis ezt teszi. A celebek fényezik, mutogatják, dicsőítik magukat. Életük merő sznobéria, önámítás. Saját jelentéktelenségük túlkompenzálása. Viselkedésük sok követőre talál, mivel történelmünk során egyetlen nemzedékben sem volt annyi üresfejű, értéktelen ember, mint a jelenlegiben.     

Életünk Facebookon, Twitteren és egyéb nyilvános fórumokon való kiteregetésének fő motívuma az utánzás, a nyájszemlélet. Magánéletünk online felületen futótűzként terjed, és társasági mintaként szolgál. Az indok: „Ha ő csinálja, én is fogom. Felébred bennünk a rivalizációs hajlam: „Ezt én is bármikor megcsinálom, erre én is képes vagyok. Ez a hozzáállás cso­portnormaként működik, és nem ve­szi figyelembe az egyéni érdeket, a nyilvános szerepléssel járó hátrá­nyokat, veszélyeket. A fórumozást ab­bahagyni nehéz, mert az online lét állandó megerősítésre szorul. Kény­szer hatására komoly elvonási tüne­tek lépnek fel, szorongás alakul ki. Hasonlóan ahhoz, amikor egy fiatalt megfosztanak a mobiltelefonjától. Mo­­dern kommunikációs eszközeink olyan erős függőséget hoznak létre, ami szinte szenvedélybeteggé tesz min­ket. Főleg azok használják, akik az életben nem értek el valódi sikere­ket. Ezért az online világban „láttat­ják” magukat. Itt élik ki meg nem valósult vagy megvalósíthatatlan vágyaikat. A mániákus magamutogatás nem más, mint önáltatás. Akinek erre nincs módja, az a bárki számára elérhető kibertérben próbál médiasztárrá, celebbé válni.

Az átláthatóság azonban sérülékennyé, támadhatóvá tesz bennünket. Kis titkaink felfedése tönkreteszi az intim szféránkat is. Végül nem marad belőlünk semmi, ami csak a miénk, feloldódunk a közösségben. Ha az ember teljesen feltárja a magánéletét, nem lesz hová visszavonulni, amikor baj éri, és erőt kell gyűjteni. Lelkünk maradéktalan felfedésével egy értéktelen virtuális közösségbe kerülünk, ahol bárki egy kattintással meg­szüntetheti velünk a kapcsolatot, ahol létünk minden nyoma egy pillanat alatt törölhető. Ha profilunk megszün­teté­sével önként vonulunk ki ebből a vi­lágból, akkor sem fogunk senkinek sem hiányozni. Felületes kapcsolataink meg­szűnése miatt senki sem fog keseregni, mert alkalmi ismerőseink keresnek ma­guknak más partnereket, és tovább foly­tatják a súlytalan emberek komolytalan játszadozását. Ezen a módon nem ala­kíthatók ki tartós emberi kapcsolatok. A barátság elmélyítéséhez személyes ta­lálkozás szükséges.

Kitárulkozásunk komoly biztonsági kockázatot is jelent. A Google, a Face­book és a többi közös­ségi fórum rávett minket, hogy önként eláruljunk ma­gunkról mindent. Ezekkel az adatokkal azonban vissza is lehet élni, és a közel­múlt lehallgatási bot­rányai bizonyítják, hogy a hatalom birto­kosai ezt előszere­tettel meg is teszik. Ezt látva született egy új közmondás is: „Oszd meg, és ural­nak.” A bűnözők is előszeretettel ször­fölnek a Facebook-on, mert itt könnye­dén hozzájuthatnak olyan információkhoz, képekhez, amelyekkel kockázat nélkül kirámo­lhat­ják bárkinek a lakását. A közösségi fórumok tet­ték lehetővé a személyíséglopást is, melynek áldo­zatai évtizeden át peresked­hetnek, mi­re tisz­tázzák az ár­tatlan­ságukat. Eközben mind anyagilag, mind erköl­csileg óriási kárt szenvednek el.

A fórumozás az ördög találmánya, melynek célja az időrablás, a fegyelemelterelés. A démonvilág azért adta nekünk ezt az ötletet, hogy elvonják figyelmünket az élet valódi értékeiről. Aki egész nap mobiltelefonja gombjait nyomogatja, vagy az internetes fórumokon cselleng, annak nem lesz ideje a befelé fordulásra, önmaga megismerésére. A nap minden percében lefoglalt el­me nem képes reagálni a belső hangra, ami a fejlődésünket leginkább elősegítő útra vezetne bennünket. Emiatt nem jutnak el hozzánk az isteni sugallatok sem. Az értéktelen, felszínes dolgokra való koncentrálás megfoszt bennünket a fejlődés értékes, időálló lehetőségétől. A helyes út megtalálásának elő­felté­tele a külső- és belső csend meg­te­rem­tése, amitől mit sem sejtve önként foszt­juk meg magunkat.

Orawecz Éva Csilla – Nők Lapja, 2013. szeptember 11. (14-16 oldalak - részlet)

[

A koronavírus-járvány kapcsán sokan írtak már az emberéletekben okozott kárról, még többen a gazdasági károkról, de alig esik szó a járulékos veszteségekről. Pedig hosszú távon ezek több kárt okozhatnak társadalmunknak, mint az anyagi károk. Ezek egyike az elidegenedés. Ez a jelenség a XX. század második felében ütötte fel a fejét, és a XXI. század elején tovább erősödött. A koronavírus okozta pánik pedig betetőzte. Ugye emlékszünk még erre az intelemre. „Kerüljék az üd­vöz­­lés szokásos formáit: a puszit, az öle­lést vagy a kézfogást!” A járvány harma­dik hullámának lecsillapodásával erre már nincs szük­ség. A hónapokon át belénk sulykolt intelem azonban rögzült az elménkben. Egyik napról a másikra rettegni kezdtünk egymástól. A járvány elmúltával is nagy ívben kerüljük embertársainkat, továbbra is betartjuk az egy­más közötti biztonsági távolságot. Már nem nézünk egymás szemébe, bizalmatlanság árad belőlünk.[210]

A pandémia idején kötelezően viselt arcmaszk is so­kat rontott az egymás közötti kapcsolattartáson. A maszk mö­gött megszűnik az arcmimika. Nincs társalgás, mo­soly­gás, nevetés. Szavaink is érthetetlen mormogássá válnak. A közvetlen fizikai kapcsolat megszűnésével azonban elsatnyul az érzelemvilágunk, mivel az ember egy olyan érző lény, amely igényli az érintéseket, az ehhez a cselekvéshez kapcsolható gesztusokat. Félő, hogy a tömeges szorongás tartós állapottá válik. Ha véletlenül nincs ná­lunk óra, és megállítunk valakit az utcán, aki­nek a karján jól láthatóan karóra van, nem sokra me­gyünk vele. Legtöbbször átnéznek rajtunk, elmennek mellettünk. Úgy viselkednek velünk, mintha ott se lennénk. Főleg a nők hajlamosak erre a fajta magatartásra. Ezt eddig csak a haj­léktalanokkal tették, de manapság már mindenki gyanús.

Megszűnőben a nemek közötti ösztönös érdeklődés. Már nincsenek kacér pillantá­sok. A velünk szemben jövő nők félrenéznek, vagy átnéznek a férfiakon. Mindenki fél a másiktól. Már a fiatalok sem mernek kez­deményezni. Hónapokon át azt hallották ott­hon, a szüleiktől, hogy: „Ne menj az utcára! Ne érj senki­hez! Ne randizz! Ne menj seho­vá! Ne találkozz senkivel! Ezek az intelmek mé­lyen a lelkükbe ivódtak, és ösztönsze­rűen még akkor is hatnak, amikor a koronaví­rus­nak már se híre, se hamva. Azok sem tudnak szokásos kapcsolatokat ki­alakítani, akikre nem hatottak a vészjósló intelmek, mert a kö­zösségi helyek kiürültek, a közösségi prog­ramok elmarad­tak. Bezártak a mozik, a szín­házak, nincsenek ifjúsági kon­certek. Kávé­házakba, cukrászdákba, éttermekbe, klubokba sem lehet járni. Arra sincs lehetőség, hogy külföldön szórakoz­za­nak, mert az egész vi­lágon ez a helyzet. Minden ország be­zá­r­­kózott, leállt a közúti-, a vasúti- és légi köz­le­kedés. Ha még­is elutaznának valahová, ott két hét karantén vár rájuk, aztán hazaérve itthon is két hét karanténra kárhoztatják őket. Az évi szabadságukat (vakációjukat) szobafogságban tölthe­tik.

Ma már ha két fiatal találkozik, nem az­zal törődnek, hogy tetszenek-e egymásnak, hanem zavartan félrenéznek. Megszűnt a szerelem első látásra, már nem szövődnek romantikus kapcsolatok. Rengeteg lehetséges párkapcsolat nem köt­tetik meg a járvány miatt. Ez a viselke­dési mód lassan normává válik, és nem sok esély van a visszarendeződésre. Óriási lép­tekkel hala­dunk a társadalmi elidegene­dés­be. Ez pe­dig nagy baj, mert a ránk váró vész­kor­szak­ban fo­kozottan szükségünk lenne a társa­dalmi összefogásra, egymás segítésére. Most vi­szont egyre jobban elszigetelődünk egy­más­tól, fokozódik az önzés, az egymás irán­ti közömbösség. Mindenki a maga ba­jával tö­rődik, és nem érdekli mások gondja. Jóté­konysági akciók léteznek ugyan, de ezek több­nyire az önreklámozást vagy lelkiisme­retünk megnyugtatását szolgálják. Adunk va­lami keveset a vagyonunkból, hogy a körny­ezetünkben ne tűnjünk részvétlennek. Kevés ember képes úgy segíteni, hogy senki ne tud­jon róla.

 

Érdekes hírek

 

A gazdagok már nem tudják, mire költ­sék el a pénzüket. Miután mindenük meg­van, ezért a felesleget ostobaságokra szórják el:

 

 Egy kínai sofőr alig másfél millió forintot érő autójára 43 millió forintba kerülő speciális, külön neki készült rendszámtáblát szereltetett fel. Kínában a 8-as szerencseszámnak számít, Zhou úr rendszámán pedig összesen öt díszelgett a maximális szerencse „bevonzásának” érdekében. Ennek ellenére egyik balszerencse érte a másik után. Már első nap pontosan nyolcszor állították meg a rendőrök, hogy ellenőrizzék a szokatlan tábla valódiságát. Mivel a folyamat azóta is tart, és Zhou több időt tölt magyarázkodással, mint vezetéssel amikor a várost rója, komolyan fontolgatja, hogy lecseréli a táblát. Mindenesetre 4-es számot tartalmazót semmiképp sem akar, mivel ez a szám szerencsétlennek számít Kínában.

[

Jelenleg egy olyan világban élünk, ahol a világ összvagyonának 99%-át az emberiség létszámának 1 %-a birtokolja. De mire és hogyan lehet ennyi pénzt elkölteni? Hát így:

 

A leggazdagabbak és a sztárok megunták már a Côte d’Azur-t. Aki igazán ad magára, Ibizán parkoltatja a jachtját júniustól szeptemberig. Ibiza a VIP-ek aranybuboréka, a szépek és gazdagok gyűjtőhelye, akik 18 millió forintos pezsgővel múlatják át hétköznap a kora estét. Bárki szeme láttára a milliárdosok szigetén.

Hatvanezer euró. Az az üveg pezsgő ott. Nézem, egész közelről, hogy biztos legyek benne. Ott van az árlapon, feketén, fehéren. Négy női kéz táncoltat négy óriásüveget, a tenger párái között. Dom Pérignon Rosé Gold. Mind. Persze nemcsak úgy, pőrén táncolnak azok a pezsgők, van hozzájuk kedves mini tűzijáték, meg néhány finom húsú, hosszú combú lány a szervírozáshoz. Ennyi jár. Számolok. 240 000 euró, pezsgőből. Hetvenkétmillió forint. Ők ezt most megisszák, az a nagyobb asztaltársaság ott. Porcelán mosolyú nők, és mandzsetta nélküli, lobogó ingű férfiak, ezen a langyos, kora őszi délutánon, itt, a Blue Marlin nevezetű strandklubban, Ibiza szívében. A kísérőm, Jeff, mellettem ül. Magyar srác, azért tette ide át néhány éve a székhelyét, mert végignézte az Ibiza, a pénzcsináló sziget című dokumentumfilmet. Meglátta a lehetőséget, meg azóta sok minden mást is. Ismeri az ibizai éjszakák és nappalok gondtalannak tűnő, euróktól lüktető egymásba gabalyodá­sát. Luxuscsomagokat szerveznek azoknak, akiknek nem számít, mennyiért, csak meglegyen minden, ami szemnek, szájnak, ösztönnek ingere, a legmagasabb fokon. Luxusházakat, luxusautókat, luxushajókat, magánrepülőket adnak bérbe, privát DJ-t szerveznek. Ha a kedves vendégeknek házibulizni támad kedvük, bébiszittert intéznek a gyerekeknek, VIP-foglalásokat az éttermekbe, a diszkókba, a legjobbnál is jobb italokkal készítik be a hűtőt. Jeffnek hát vannak kapcsolatai, így jutunk be azokra a helyekre is, ahová én magam sosem jutnék el.

Itt az asztalfoglalás nemcsak azt jelenti, hogy van hova leülni, itt az asztalfoglalás már maga is a státusz szimbóluma. Az a kisebb asztal, ott előttünk, minimum tízezer eurós (hárommillió forint) fogyasztással foglalható, az a nagy ott, a DJ-pult felett már huszonötezer. És az asztalok mindig tele vannak. Jeff azt mondja, akik nem bírnak magukkal, és esztelenül szórják a pénzt, akár egyenesen bele a tengerbe, többségében oroszok vagy arabok. Látták itt már többen a saját szemükkel, ahogy egy vendég egy százhúszezer eurós számlára nyolcvanezres jattot adott. A bejárat előtt három Lamborghini, a VlP-asztalok vendégeit hozzák-viszik. A Blue Marlin csak egy a híres ibizai beach klubok közül, ahol a híresek és a gazdagok mulatnak. Jeff balra mutat, a szürkéskék víz felé, ott állnak a vízitaxik, oldalukon Blue Marlin-logó, hozzák a megfestett vendégeket a privát jachtokról, át, a bárba. A beach klubok forradalma zajlott az elmúlt években, az éjszaka helyet adott az igazi nappali partizásnak is, mondván, az alvás itt elfecsérelt idő. A táncparkett és a bár mellett ott a medence, a tenger, a napfény, hedonista paradicsom, itt fürdőruhában is mindenki kellőképp szépnek és erotikusan bűnösnek látszik.

Valahol az ég alján, ki tudja, honnan, sárga felirat villan: Life is a party (Az élet egy buli). Odébbállunk pár kilométerrel, az autóban is valami fülledt DJ-set szól, kiesni a ritmusból nem lehet. Micsoda illúzió, a zene, a szeptemberi huszonfokok napszínű buborékában suhanunk. Két szórakozóhely között Jeffel beugrunk a városba, Manu luxus autó-kölcsönző szalonjába. Tőle bérlik a VIP-járműveket Jeff és más közvetítők vendégei. Az üzlet előtt csak egyetlen árva Ferrari áll, Manu pedig széttárja a karját: mindent kivittek megint. Mutatja a fotókat, innen visznek autót Leonardo Di Capriótól kezdve Ronaldóig sok mindenkinek az ügynökök. Mondja, ezek a nagyágyúk nem hajlandók használt kocsiba ülni, hát Manuék kénytelenek folyamatosan cserélni az autóparkot. A legidősebb járgány is egyéves, de az érzékenyebbek már arra is lemondóan legyintenek, s továbbállnak. A verseny nagy. Manu most mosolyogva, spanyol szenvedéllyel elém csap két katalógust, a rendelkezésre álló autókról és hajókról. Az épp kinn álló Ferrari 458-at naponta 2100 euróért (630 000 Ft) lehet elvinni. Egy tizenkét méteres hajó megvan 1500-ból, de aki huszonhét métereset akar, tízezer eurót kell fizetnie huszonnégy órára. Aztán Manu a sufnipolc felé bök. A felmosó- és súrolószerek közvetlen szomszédságában jó néhány üveg bontatlan, méregdrága pezsgő szerénykedik. A focisták folyton otthagynak pár üveggel a kocsiban – mondja legyintve. – Rendelnek néhány rekesszel, naná, hogy nem tudják előre, mennyit bírnak magukba dönteni.

Este Jeff a Lio nevű helyre visz. Hosszú telefonálgatás után írnak csak fel a listára, egy ismerős ismerőse, ki más. Már májusban foglalt volt mára és az összes többi napra az összes asztal. Persze itt is minimumfogyasztást szabnak a foglaláshoz, nem kevesebbet, mint a Blue Marlinban. Aki, mint mi, nem foglalt asztalt, csak zavarodottan ácsorog a pult mellett, és ha lehet, igyekszik megúszni a lehető legolcsóbban. Egy húszeurós gin tonic vagy egy kis üveg víz, ugyanennyiért. A színpad mögött maga az esti tenger, a kikötő, az óriásjachtok és jachtóriások. Milliárdosok szigete, nem hiába nevezik így ezt az alig harminc kilométer hosszú földdarabkát. Nem is olyan régen voltak a gazdagok és a nagyon gazdagok, most vannak a szuper és ultragazdagok, régiek és újdonsültek egyaránt. Ott, az a fekete óriás, az Armani hatvanmillió dolláros hajója, kicsit arrébb valami arab emíré, ott jobbra meg egy orosz milliárdosé. Amott a fedélzeten két helikopter, a másikon két tengeralattjáró. Ezeknek a hajóknak egy méterét úgy másfélmillió euróért építik meg, itt pedig van a harmincméterestől a százhúsz méteresig minden. Áthajóznak „odaátról”, nyaralnak itt is két-három hónapot. Csak a parkolás napi kétezer euró körül mozog. Ha a tulajnak vagy a bérlőnek hajókázni támad kedve, az se olcsóbb. Egy szuperjacht „bendőjét” megtölteni üzemanyaggal hétóránként úgy harmincezer euróba kerül.

– Az a két hajó egy családé – mutat az estébe Jeff. – Jöttek nyaralni kicsit. Az egyiken, a százhúsz méteresen lakik a család. Az a másik, a hetvenméteres, a diszkóhajó. Ott vannak az exkluzív lányok, ott csinálják a bulikat. Emellett kibérelnek villákat, heti egymillió euró körüli összegért, vagy egy hotelben két szintet, hetven szobát, biztos, ami biztos. Ha esetleg néhány vendég vagy ők maguk megunnák a hajót. De általában nem unják meg. Kinn, a csillagok alatt fémszürke óriásjacht. A teraszán spanyol táncot lejtenek a pompázatos lányok. Kis esti luxushakni. Van egy butikunk ott, a kikötőben meséli Jeff. Arról a százhúsz méteres jachtról jön a madame, hoz magával húsz lányt. Bejönnek az üzletbe, válogatás, és próba nélkül lepakolnak a polcokról minden méretből egyet, otthagynak negyvenezer eurót. Hogy aznap este legyen mit felvenni. A madame-nak persze vissza kell adnunk húsz-harminc százalékot, hogy legközelebb is hozzánk hozza a lányokat. De még így is megéri bőven. Tízkor berobban a zene, a színpadon pezseg a levegő, indul a revü. Tánc, ének, hosszú combok, kerek popsik, férfi szobortestek. Profizmus, a legfelsőbb fokon. Rövid szünet, a konferanszié pattogón rikkant ne fukarkodjon itt senki, mutassa ki nagylelkűségét s a nagyszerű táncosokra vonatkozó tetszését a mélyen tisztelt publikum. Ekkor az addig visszafogott vendégek nagy része kézbe veszi az asztalra készített játékpénzeket a címlet ötszáz euró –, s ezek vad lobogtatásába kezd. Pénz suhog a levegőben. A táncosok hófehér mosolyaikkal körbejárnak, s elveszik, ami jár. A végén persze a játék hús-vérre vált: a művészeknek a gázsijukhoz, a vendégeknek a számlájukhoz csapják, amit kell. Folyik a pezsgő. Csak itt, egy hónap leforgása alatt négyezer-ötszáz üveget adtak el a világ egyik legdrágább italából, a Moët & Chandonból, többet, mint a bolygón bárhol máshol. A konferanszié szülinapos lányt húz a színre a VIP-ből:

−  Uraim, ez a hölgy sok mindent megérdemel ezen a jeles napon. Van itt valaki esetleg, aki gaz­dag és fiatal? – kérdezi, szem­öldökét magasra von­va. Rengeteg férfikéz vágódik a magasba.

Másnap húzunk bele a dübörgő éjszakába. Muszáj, ránt is magával itt minden az iga­zi, dörömbölő zene felé, nem lehet kitérni előle. Az út mellett mindenhol óriás- és fényplakátok, rajtuk DJ-k ar­cai égnek, meg a partik dá­tumai. Ushuaia. Az egyik leg­­­nagyobb, legmenőbb hely. Kör­ben luxushotel, közé­pen óriás koncerttér. Aki itt száll meg, nem akar aludni. Sőt. Bent telt ház, úgy hét­ezer ember. Fia­talok. Látha­tatlan ösvényeket ver a basszus kö­zéjük, ők meg eltűn­nek a ze­nében meg a füst­­ben, mint a kaméleonok, füs­tök, zenék lesznek maguk is, tekintetük homályosan süpped a lila levegőbe. Aztán, mint va­la­mi isten, fölöttük, a színpa­don megjelenik a sztár, a DJ. Az isten itt ezúttal Solomun névre hallgat. Az egyik legnagyobb név, azt rebesgetik, a gázsija a jegybevétel fele. Úgy háromezerszer negyven euró. Ezeken a helyeken a szakma csúcsát jelenti fellépni, a jobbaknak fizetnek ezért, a gyengébbek pedig fizetnek azért, hogy játszhassanak. Szegény Paris Hilton is súlyos pénzeket hagyott az Amnesia nevű diszkóban, hogy a keverőpult mögé beállhasson. Körben, a hotellakosztályok erkélyein magasba tartott pezsgőspoharakkal táncol a nép szofisztikáltabb fele. Mellettem, a tömegben egy neonmasnis fiatalember öntudatlan extázisban olvad fel, s ledobja magáról sztreccstangáját. Jobbra egy srác mutatóujját a kis zacskó fehér porba nyomja, aztán bele a mellette álló lány szájába. Hátul, a keverőpult mögött fortyog a direkt erotika. A többség csak táncol. Táncolok én is, most nincs más, csak a zene. Holnap indul a fapados, hazafelé. És elpattan a buborék.

Dobray Sarolta – Nők Lapja, 2016. október 12. (36-39. oldalak)

[

Szerencsére nem minden gazdag viselkedik így. Léteznek már kivételek is:

 

Dan Price az amerikai hitelkártyás fizetéseket feldolgozó rendszer kifejlesztője önszántából lemondott évi 1 millió dolláros fizetéséről. Csupán 70 ezer dollárt tartott meg belőle. A többit szétosztotta munkatársai között, hogy a cégnél mindenki annyit keressen, mint a főnök. A béremelés 120 dolgozót érintett, akiknek 48 ezer dollár volt az évi átlagfizetésük. Ezt követően volt, akinek megduplázódott a bére. Ráadásul Price megígérte, hogy a jövőben a Gravity Payment éves profitjának (2,2 millió dollárnak) a 80%-át bérrendezésre fogja fordítani. Az újságírók kíváncsian várják a fejleményeket. Egyelőre nem tudják, hogy minek minősítsék Price-t, szentnek vagy tökfilkónak.

[

2015 májusa óta törvény tiltja a francia kereskedők számára az élelmiszer-pazarlás minden formáját. A határozatot a francia parlament szokatlanul nagy egyetértésben fogadta el. A törvény értelmében a nagykereskedők a jövőben nem semmisíthetik meg az eladatlan élelmiszereket, azokat vagy újra kell hasznosítani, vagy jótékony célra felajánlani. A tiltás kiterjed a kiskereskedőkre is, akik a legváltozatosabb módon teszik emberi fogyasztásra alkalmatlanná az eladatlan ételeket. A parlamenti vita során botrányosnak nevezték például azt a gyakorlatot, hogy a még fogyasztható élelmiszerekre klórt locsolnak a kukában, ezzel riasztva el a rászorulókat. Az intézkedés a pazarlás minden formáját tiltja, így azokat az élelmiszereket, melyek az ember számára élvezhetetlenné válnak, állattakarmányként vagy komposztként kell újrahasznosítani. A 400 négyzetméteresnél nagyobb szupermarketeknek kötelezővé teszik a jótékonykodást, az eladatlan árut erre szakosodott szervezetek veszik át és osztják el, az együttműködést szerződésben fogják rögzíteni. Emellett az iskolai tantervekbe is be fog kerülni az élelmiszer-pazarlás témája.

A kereskedők viszont élesen kritizálják a törvényt mondván, hogy a nagykereskedelem eddig is a legnagyobb élelmiszer-adományozó volt, és csupán az eladatlan áru öt százaléka került a kukákba, így a törvényi szigor értelmetlen és rossz helyre céloz. A statisztikák szerint a franciák fejenként évente 20-30 kilogramm fogyasztható élelmiszert dobnak ki, melynek értéke 12-20 milliárd euróra tehető. Az országgyűlés korábban már elfogadott egy a fosszilis és nukleáris energia megújuló forrásokkal való helyettesítését szorgalmazó törvényjavaslatot. A szocialista kormány 2012-ben tűzte ki célul, hogy Párizsban a felére csökkentik az élelmiszer-pazarlást 2025-ig.

 

Francia mintára rövidesen Romániában is büntetésre számíthatnak a szupermarketek, ha élelmiszert dobnak ki. Egy minap közvitára bocsátott törvénytervezet szerint a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok kötelesek humanitárius szervezeteknek vagy állatmenhelyeknek adni a romlandó árut, már a szavatossági határidő lejárta előtt. A jogszabály megszegése 15 ezer lejes (egymillió forintos) bírságot vonhat maga után. A javaslatra a Franciaországban május végén elfogadott jogszabály ösztönözte a kormánypárti szenátort, Marian Vasilievet. Ez 75 ezer eurós bírsággal vagy akár két évig terjedő börtönnel sújtja az élelmiszer kidobását. De míg Franciaországban egy főre vetítve évi 20-30 kilogramm, addig Romániában ennek a négy-ötszöröse végzi kukában. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint világszerte a megtermelt élelmiszer körülbelül harmada kerül a szemétbe, miközben 795 millió olyan ember él a Földön, aki nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.

A román adószabályok nem ösztönzik az adakozást, hiszen a boltokkal a jótékonysági szervezeteknek juttatott áru után is megfizettetik az ÁFA-t. A kötelező adakozás hatékonyságában azonban sokan kételkednek. A Romalimenta élelmiszer-ipari szövetség elnöke egy lapinterjúban hangsúlyozta: a legtöbb élelmiszer nem a boltok polcairól vagy a kereskedők raktáraiból kerül a szemétbe, hanem a vásárlók hűtőszekrényéből. Ugyanakkor elismerte, hogy a szupermarketek kétségtelenül hozzájárulnak a pazarláshoz, a „hármat fizet, négyet kap” típusú akciókkal. És valóban: a FAO adatai szerint Romániában a forgalmazók csupán a kidobott élelmiszerek mintegy 5 százalékáért felelősek, míg a termelőknél 35, a vásárlóknál több mint 40 százalékos a veszteség.

A civil szervezetek sem örülnek maradéktalanul a kötelező adakozásnak. A szegénykonyhákat üzemeltető Samu Socialnál például kiemelték, hogy a jótékonysági szervezetek részéről jelentős beruházást feltételezne az élelmiszer-adományok átvétele, a romlandó zöldség-gyümölcs szállítása és tárolása. A román kormány 2015 őszére ígérte az élelmiszer-pazarlást csökkenteni hivatott átfogó programot, amely a fogyasztók „nevelésére” is hangsúlyt fektet.

A FAO felmérése szerint világszerte 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül évente a szemétbe. Kidobásuk fő oka szavatossági idejük lejárta. Ez egy olyan világban történik, ahol 1200 millió ember éhezik, és közülük évente 30 millió éhen hal. Ezen a tűrhetetlen helyzeten már több országban is próbálnak változtatni. Dániában 2016-ban lejárt szavatosságú élelmiszereket árusító szupermarket nyílt. Itt olyan élelmiszereket árusítanak, amelyek még ehetők. Semmi bajuk sincs, csak lejárt a szavatossági idejük. Ilyenek pl. a sajtok. Az ínyencek szerint a sajt akkor kezd jó ízűvé válni, amikor lejárt a szavatossága. Akkor válik teltté az íze, a szavatossági idő lejárta után a legzamatosabb. A lejárt szavatosságú vajjal sincs semmi probléma. A vaj ugyan ezt követően megavasodik, de mélyhűtőben még hónapokig tárolható. –18 °C-on ugyanis leáll az enzimek tevékenysége, így a háromcsillagos hűtőszekrények –24 °C-os mélyhűtő rekeszében nem oxidálódik tovább a vaj, nem avasodik meg. Felhasználás előtti napon át kell tenni a normál hűtőtérbe, és másnap fogyasztható. Le­fa­gyasztva hónapok múltán is olyan, mintha friss lenne.

Sokan azért kerülik a szavatossági idő lejártához közeli sajtok vásárlását, mert attól tartanak, hogy megpenészednek. A penészedés oka, hogy levegőtől elzártan tároljuk. A sajtot nem polietilénfóliába csavarva, hanem papírba csomagolva kell betenni a hűtőszekrénybe. (Felbontás után a védő­gázos műanyag csomagolásban hagyva is megpenészedik a sajt.) A légáteresztő papíron keresztül azonban szellőzni tud, így a felületén nem tudnak megtelepedni a penészgombák. (Az olasz Parmigiano Reggiano sajtot 2,5 évig tárolják pincében, csaknem szobahőmérsékleten, mégsem penészedik meg.) A szabadon tárolás egyetlen hátránya, hogy kiszárad. A száraz sajt azonban csőben sült ételekre, krémlevesekre, pizzákra vagy szendvicsekre rászelhető. Amennyiben szeletelni szeretnénk, áztassuk be tejbe. (Előző nap öntsünk rá annyi tejet, hogy ellepje, és tegyük vissza a hűtőbe. Másnapra megpuhul.)

A többi élelmiszerrel sincs különösebb baj, mert a gyártók olyan rövid szavatossági időket írnak a termékeikre, melynek letelte után még napokig, sőt szárazáru esetén hetekig fogyasztható. Ezt a kereskedők is tudják, de kénytelenek levenni a polcról a lejárt szavatossági termékeket, mert ha a fogyasztóvédők felfedezik, milliós bírságot sóznak a nyakukba. A kidobás gyakori oka még a hibás csomagolás, vagy a szépséghiba. A legtöbb vásárló nem vesz meg hibás csomagolású árut, mert azt gondolja, hogy a pénzemért hibátlant is kaphatók. A szépséghibás áru aztán addig hányódik a többi között, amíg lejár a szavatossága, és kidobják. Ez a viselkedés figyelhető meg akkor is, ha ők maguk okozzák a szépséghibát. Pl. levesznek egy tábla csokoládét a polcról. Vizsgálgatják, olvassák rajta a bolhányi méretű feliratokat, közben egy óvatlan mozdulat vagy leejtés következtében kettétörik a csokoládé. Ekkor nem rakják a kosarukba, hanem visszateszik a polcra, és levesznek egy hibátlant.

 

Nemrég nálunk is elindult egy pozitív kezdeményezés ezen a téren. Egy non-profit szervezet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület csak 2015 óta működik, de már komoly kapcsolati hálót alakított ki. Olyan áruházakból gyűjtik be és juttatják el rászorulóknak a lejárat előtt álló élelmiszereket, az eladhatatlan készleteket, és a gyártási hibás vagy sérült termékeket, mint a Penny Market vagy a Metro. Ezek az áruházból általában az Élelmiszerbank raktárába kerülnek, ahonnan eljuttatják a partnerszervezetekhez, amelyek aztán szétosztják azt a rászorulók között. Egyre több adományozó és rászoruló keresi fel őket. Eleinte akadozott a dolog, mert az áruházak attól tartottak, hogy az adományozott termékekkel valakik kereskedni fognak. Az Élelmiszerbank azonban biztosította őket, hogy megbízható partnerekkel dolgoznak.

Az Élelmiszerbank jelenleg 500 ezer rászoru­lót lát el Magyarországon, miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi felmérése szerint a magyarok 30 százalékának nincs elég pénze ételre. Indulásuk óta összesen több mint 34,4 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban. A szállítmányok ér­téke összességében meghaladta a 14,4 milliárd forintot. Az adományok közel 220 civil szer­vezeten és önkormányzaton keresztül több mint 300 000 emberhez jutottak el.

[

Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni:

Szoptatás közben szólalt fel az izlandi Füg­getlenség Pártjának egyik képviselője a reykja­vi­ki parlamentben egy, a külföldi állampolgárokkal kapcsolatos törvénnyel kapcsolatban folytatott vi­tán. A vitát élőben közvetítette a televízió. Unnur Bra Konradsdottir képviselőnő kisgyerekével a karjában lépett a pódiumra. Mint mondta, a szop­tatás természetes dolog, ráadásul gyermeke felri­adt volna, ha abbahagyja etetését a felszólalás kedvéért. A kétgyermekes képviselő hozzátette: a politikai kötelezettségei nem változtatnak anyai kötelezettségein. Az izlandi média szerint ilyen esetre még nem volt példa az északi szigetor­szágban, amely pedig a világon élenjáró a nemek közti egyenlő­ség támogatásában, és a modern tör­ténelem első, demokratikusan megválasztott  női ál­lamfőjével büsz­kélkedhet. Emancipációs vív­má­nyaikat kihasznál­va, az izlandi hölgyek való­színű­leg teljesen át fogják alakítani a munkahe­lyüket. Kon­radsdottir kép­viselőasszony legköze­lebb fa­kanalakkal és lábasok­kal felszerelkezve fog be­állítani a parlamentbe, és ott fogja megke­verni a rántást. Kénytelen lesz ezt tenni, mert a kiharcolt emancipáció következtében rá is dupla teher hárul.  

[

India túlzsúfolt útjai, kaotikus köz­lekedése meg­lepi az oda érkező turistá­kat, és bár az ott élők megszokták a tempót és a fejetlenséget, a biztonsá­go­sabb kereszteződésekért mindannyi­an hálásak lennének. A gudzsarati Sza­um­ja Pandija Takkar és lánya, Sakun­tala Pandija egyszerű öt­let­tel lassították le a forgalmat néhány zeb­ra kör­nyékén. Sár­ga csíkokkal hosszab­­bítot­ták meg a fe­hér felfestést, így az autó­vezetők az át­kelőt térbelinek lát­ják. Csak egészen közel érve veszik ész­re, hogy nem út­zár van előttük, de a pár másodperces kés­lekedés pont elég ar­ra, hogy észrevegyék a gyalogosokat.

 

Technikai újdonságok

 

Az ingyenenergiát szolgáltató készü­­lé­kek legújabb változata a Keshe Ala­pít­vány[211] által kifejlesztett, sőt már sorozatban gyártott készülék, amely 2-3 KW energiát szolgáltat egy 3 literes befőttesüveg méretben. Elektromotoros gépkocsik meghajtására is alkal­mas. (Nagyobb méretben is gyártják. A jelenleg elérhető maxi­mális teljesítmény: 10 kW.) Előállítása nem bonyolult, ezért vi­lág­szerte sokan megépítették már maguknak. A próbálkozásokat nagyban segíti, hogy az alapítvány nem titkolja el a gyártási részleteket. A készülékkel kapcsolatban minden rendelkezésükre álló információt feltettek az Internetre, amelyek már magyarul is elérhetők.[212] Feltehetően a széles nyilvánosságnak tudható be, hogy más szabadenergiakeltő találmánnyal ellentétben Dr. Keshe szabadalmát nem titkosították, nem zárták örökre páncélszekrénybe, és a feltalálót sem tették el láb alól. A Keshe-féle generátor működési elvével kapcsolatban sok téves elképzelés és misz­tikus ködösítés kering a világban. Maga a feltaláló is egy sajátos plazmáról beszél, ami nem a rézhuzalban, hanem annak bevonatában terjed, és meg­sokszorozódva kicsatolható a rendszerből.

Ezzel szemben ez a generátor valószínűleg nem más, mint az ellenirányú mágneses gerjesztés[213] mozgó alkatrészek nélküli változata. Ez könnyen belátható, mert a készülék csupán két rézhuzalból tekercselt spirálból, és egy házilag előállított kondenzátorból áll. (A Fülöp-szigeteken ezt a kondenzátort más sikerrel helyette­sí­tették gyárilag előállított kondenzátorral.) A két rézspirált egy­másba helyezik, és nem sorban, hanem ellentétesen kötik össze őket. Aztán az egyik végére rákapcsolják a hálózati áramot, a másik végéből pedig kicsa­tolják a többletenergiát. (A fázisvezetéket kell rákötni. A nullavezetéket pedig tovább kell vinni a fo­gyasztóhoz. A két spirállal azonos keresztmetszetű kábellel kell összekötni a konnektordugót a lengőaljzattal.) A többletener­gia azáltal keletkezik, hogy a belső kisebb tekercsben és a külső na­gyobb tekercsben ellentétes irányban folyik az áram. Emiatt egymásba indukálnak. (Ehhez folya­matos gerjesztésre, pl. szi­nuszhullámra van szükség. Négyszögfe­szültséggel gerjesztve nem működik a készülék.)

Maga az elv két egymásba helyezett rézhurok esetén is meg­mutatkozik, de az így keletkező többletáram csekély. Akkor se javul sokat a helyzet, ha többmenetes hurkot használunk. (Mel­lesleg ezt bifiláris tekercselésnek nevezik.) A tömör rézvezeték[214] spirálba tekercselés esetén azonban nagyságrendekkel nő a ha­tásfok. Ez estben ugyanis az éter is bekapcsolódik az energiatermelésbe. A rézvezető elektromos erőtere a spirálban keringve állandó irányváltozásra kényszerül, ezért folyton beleütközik a mindenütt jelen levő éterbe. Emiatt az éteri részecskék a közegellenálláshoz hasonlóan gyakran ütköznek az elektronokkal, amelyek a rézatomokhoz csapódva további szabadelektronokat szakítanak le a külső elektronhéjukról. Az így keletkező szabadelektronok eredményezik a többletenergiát.[215] Mellesleg az éter közreműködésének tudható be az elektromágneses erőtér létrejötte is. A hosszirányban terjedő mágneses erővonalak keltik a keresztirányú mágneses erővonalakat, és a kettő összeadódva alkotja az elektromágneses erőteret.

A Keshe-féle generátor működésének egyetlen tisztázatlan részlete, hogy miért szükség van a tömör rézvezeték bevonatolására. A készülék ugyanis csak akkor működik, ha tekercselés után a rézspirálokat különféle vegyszerekkel szulfát- és egyéb bevonatokkal látják el. Ezeknek a galvanizáláshoz hasonló bevonatoknak a létrehozása nagy figyelmet és több napot igényel. Utána a készüléket hetekig formázni kell, hogy a bevonatok megvastagodjanak. A sérülékeny bevonat miatt ez a készülék nem örök életű. Élettartama max. 10 év. A feltaláló szerint ebben a vékony bevonatban terjed az energia, ami elég valószínűtlen. Ez a réteg feltehetően valamilyen árnyékoló feladatot lát el. (A zománcréteg és a műanyag szigetelés nem alkalmas erre a célra.) Nem engedi kiszökni a mágneses energiát a tekercsből, így még hatékonyabb lesz a villamos energiakeltés. Az ókorban, amikor még közöttünk jártak az istenek az emberek irhabundával védekeztek a belőlük kiáramló szubatomi energia ellen. (Ezt a szem- és egészségvédő módszert Zeusz javasolta nekünk.) A birkabőr, illetve birkagyapjú ugyanis hatékonyan visszaveri a mágneses energiát. Ha mégis a bevonat vezeti az energiát, akkor itt a skin hatáshoz hasonló jelenség lép fel, csak ebben az esetben nem elektronok, hanem szubato­mi energiarészecskék továbbítják az energiát. Az sem eléggé tisztázott, hogy miért kell a belső spirál közepébe néhány műanyag golyócskát helyezni. Ennek szükségessége felveti, hogy a többletenergia előállításában szerepet kap a formasugárzás is.[216]

A bizonytalan működési elv azonban nem gátolja a készülék használatbavételét. Terjedését nagyban segíti a rendkívüli egyszerűsége. Már néhány ezer forintból megépíthető, és képes egy családi ház teljes energiaszükségletét kielégíteni. Hatásfoka 70%, azaz 30 százaléknyi hálózati áramból 70 százaléknyi villamos energiát állít elő. A hatásfok és a gyártás további egyszerűsítése érdekében érdemes lenne kipróbálni a kígyó hatóműnél alkalmazott elrendezést.[217] E szerint egyetlen hosszú spirált kell tekercselni, amit hosszában kettéhajtva egymással párhuzamosan, kígyó alakban fel kell tekerni. (Természetesen a két párhuzamosan vezetett spirál most sem érhet egymáshoz, mert ez villamos zárlatot idéz elő.) Aztán az összetekeredett kígyóhoz hasonló spirál egyik vége lesz a generátor bemenete, a másik vége pedig a kimenete. Így nem kell az egyes végeket meglehetősen körülményes módon egymáshoz kötözgetni. (A spirál közepén levő hurokba itt is be lehet helyezni egy műanyag golyót.)

Érdemes lenne elkészíteni a Keshe-féle generátor miniatűr változatát is. Ez a néhány centiméter átmérőjű eszköz max. 100 W energiát biztosítana, de ez elegendő lenne a hagyományos izzólámpák működtetésére. Mint köztudott az Európai Unióban pár éve megtiltották a wolframszálas izzólámpák gyártását és forgalmazását arra hivatkozva, hogy sokat fogyasztanak. 2012-ben már a 40 W-os izzólámpák gyártását is leállították mondván, hogy a kompakt lámpák hatod­annyi áramot fogyasztanak. (Ez csak a márkás termékekre igaz, a távol-keleti hamisítványokra nem.) 2016-ban már a hálózati feszültségen üzemeltetett halogén lámpákat is ki akarják vonni a forgalomból, pedig ezek fényhasznosítása duplája a légritkított burával szerelt izzólámpáknak, élettartamuk pedig legalább négyszerese. A kompakt lámpákkal szemben igen nagy előnyük, hogy élettartamuk során a fényerejük nem csökken. (Kismértékben ugyan, de egy év után a hagyományos izzólámpák fényereje is csökken.) Valóban rossz a hatásfokuk, fényhasznosításuk a 3%-ot sem éri el, de a Keshe generátorról üzemeltetve negyedére csökkenne a fogyasztásuk. Így már versenyképesek lennének a kompakt lámpákkal.

Azért is célszerű lenne visszaállni a hagyományos izzólámpák használatára, mert a kompakt lámpák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt. Csupán 5000 felkapcsolást bírnak, ezért ahol gyakran kapcsolgatják a lámpát (pl. WC, éléskamra) egyáltalán nem használhatók. Élettartamuk egyébként is rövidebb, mint amit a gyártók ígértek. Az is kiderült, hogy fényerejük egy év után 40%-kal csökken, ráadásul nagyon drágák. (A márkás, szabályozóelektronikával ellátott típusok ára meghaladja a 3000 forintot is.) A magas árhoz nagyban hozzájárult, hogy a kompakt fénycsövek gyártói vérszemet kaptak a konkurencia megszűnte láttán. Miután az Európai Unió 2011-ben már a 60 W-os izzók gyártását is betiltotta, termékeik árát 25%-kal megemelték. Nem elhanyagolható hátrány, hogy a kompakt fénycsövek gyártásához nyolcszor annyi energia kell, mint a hagyományos izzók előállításához. Ehhez járul még a tönkrement fénycsövek begyűjtési és újrahasznosítási költsége.

Színhőmérsékletük sem megfelelő. A wolframszálas izzólámpák természetes napsütéshez leginkább hasonlító sárgásfehér fényével ellentétben kellemetlen kékes fényt bocsátanak ki, ami gátolja az agyban a melatonintermelést, és ez álmatlanságot okoz. Gyakori a fejfájás is, mert az 5 kHz-es kapcsolási frekvenciát a szem nem, de a látóidegek érzékelik, ami károsan hat az agyra. Ugyanez a helyzet a LED lámpákkal. Míg a wolframszálas izzó halványulása szinte nulla, a fluereszkáló fények (neoncső kompakt lámpa) 35 százalékot halványulnak minden felvillanáskor. A LED lámpák viszont 100 százalékos halványulást mutatnak. A gerjesztett galliumarzenid kristálynak ugyanis nincs tehetetlensége. Addig világít, amíg gerjesztik. Miután nem folyik át rajta áram, egy pillanat alatt kialszik. A szem azonban nem tudja követni ezt a villogást, mert másodpercenként 24 villanás felett egybemosódik benne a kép. Az agy viszont követi. Akár több kHz-es villogást is észlel, ami 20 perc után úgy kifárasztja, hogy a fejfájásra hajlamosakban migrént vált ki. Ráadásul a kutatások szerint a LED villogó fénye visszafordíthatatlan károsodást okoz a retinában.

A wolframszálas izzólámpa mentes ezektől a hátrányoktól, mivel színhőmérséklete megegyezik a napsugáréval, fénye pedig az 50 Hz-es táplálás ellenére sem vibrál. Az izzószál tehetetlensége ugyanis nem képes követni a szinuszos táplálásból eredő másodpercenként százszoros áramingadozást. Sugárbiológiai szempontból is előnyös a használata. A Körbler-ingás vizsgálat szerint a wolframszálas izzólámpa az egyetlen fényforrás, amelynek nincs érzékelhető elektromágneses kisugárzása. (Még a halogénlámpának is van.) Emellett nagyon olcsó. 80-100 forintos ára akkor sem számottevő, ha évente cserélni kell. Ezért mind többen sírják vissza Edison találmányát, illetve annak Millner Tivadar által tökéletesített változatát, a wolframszálas izzólámpát.

Annak érdekében, hogy a már meglevő lámpatestekben is használható legyen, az áramkört egy kis korong alakú bakelit házba célszerű szerelni. Ennek tetején egy Edison-menetes nyúlvány állna, amellyel be lehet csavarni a lámpatestek foglalatába. Az adapter aljából pedig egy Edison-menetes foglalat állna ki, amelybe a villanykörtét kell becsavarni. (Mivel 75 W felett a bakelit elszenesedik, ide porcelán foglalatot célszerű rakni, hogy 100 W-os izzólámpával is tudjuk használni.) Ennek a féltenyérnyi méretű adapternek az előállítási költsége a kompaktlámpa árának csupán töredéke lenne, és stabil rézbevonat kifejlesztése esetén évtizedekig használhatnánk. Alkalmazása semmilyen szakértelmet nem igényel, és ugyanúgy bírná a gyakori ki-bekapcsolgatást, mint a közvetlenül táplált izzólámpa. A kompaktlámpával ellentétben nem kellene percekig várni arra sem, hogy elérje a teljes fényerejét. Ez az üzemeltetési mód a környezetvédők tetszését is elnyerné. A tervezett elavulás miatt aggódó politikusok pedig szorgalmazhatnák, hogy a gyárak állítsák vissza az izzószálak élettartamát a jelenlegi 1000-ről 2500 üzemórára. Így csak kétévente kellene villanykörtét cserélni.

[

  A fémspirál érdekes felhasználási módja a Revitalizáló spiráltölcsér, amelyen átfolyatva az összetört struktúrájú víz molekulaszerkezete rendeződik. Itt az elektronáramlás szerepét a tölcséren átfolyó víz, illetve egyéb folyadék molekulái töltik be. A tölcsér szárán megszorul a folyadék, és nagy része a spirálon kénytelen átfolyni. A fémspirál menetein tekeredve folyton irányváltásra kényszerül, és emiatt beleütközik az éterbe. Ennek hatására az éteri részecskék beszivárognak a vízbe, és normalizálják a molekulaszerkezetét. Túl sokat ne várjunk tőle. Az ily módon keltett energia meglehetősen gyenge. A vele kezelt víz csak 2-3 napig képes megtartani a töltöttségét. Tartós eredmény csak kobalt-szamárium szupermágnessel történő besugárzással érhető el. Mellesleg a spiráltölcsért is hatékonyabbá lehetne tenni, ha a vizet nem rá folyatnánk, hanem bele. Ehhez néhány milliméter átmérőjű acélcsőből kellene a spirált készíteni. Az egyik vége tölcsérszerűen kiöblösödne, és az ebbe beletöltött folyadékot teljes mértékben átjárná az éteri energia. Kívül-belül arannyal galvanizálva a csőspirál még hatékonyabbá válna. Ez esetben az arany pozitív, csíraölő hatása is rásegít a víz vitalizálására. Még több éteri energiát lehetne a vízzel elnyeletni, ha az acélcsövet nem spirál, hanem lemniszkáta alakban hajlítanánk meg. Az egymás fölé rendezett lemniszkáta alakzatokban a víz olyan tekervényes úton kénytelen haladni, ami akár egy nagyságrenddel is megnöveli az elnyelt energiát. A spiráltölcsérről részletes információ a Zöld újság 2015/10 számában található (43. oldal). Forgalmazó: Porthologos Kft. Honlap: http://www.porthologos.hu

 

Az előbbi gondolatmenetet kiegészítve a természet is ezt teszi, a maga módján. Az esővíz, a folyók, a patakok kisebb-nagyobb mértékben telítődnek éteri részecskékkel. Független kutatók már azt is megállapították, hogy ilyenkor mi megy végbe a vízben. Életenergiával telítődik. Az energiával való telítődést segítik elő a vízesések, a köveken, kavicsokon való áthaladás. A csobogás, csörgedezés következtében a víz hexagonális szerkezetűvé válik. (Az ép struktúrájú vízben az oxigén- és hidrogénmolekulák kötődésén kívül a vízmolekulák között hidrogénhíd kötések jönnek létre. Az egyik vízmolekula hidrogénatomja kapcsolódik másik vízmolekula oxigénatomjának egyik szabad elektronjával. Egy vízmolekula négy másik vízmolekulával képes hidrogénkötéssel kapcsolódni. Minél tisztább, érintetlenebb a víz, annál több hidrogénkötés jön létre benne. Ez alakítja ki a szabályos, hexagonális molekulaszerkezetet.) Ilyen a gyógyvizek és a csodaforrások (különböző kegyhelyek) vize. A városi csapvíz viszont, amely sok időt tölt a tárolóban elveszti hidrogénkötéseit. A vegyszeres kezelés (klórozás) is hozzájárul ahhoz, hogy molekulái szétesnek, a víz struktúrája szétroncsolódik. A szétesés azonban korrigálható. Éteri energia elnyeletésével a vízmolekulák újra strukturálhatók, szabályos hatszögű molekulává alakíthatók.

Ezáltal a csapvíz is aktív és hidrogénkötésekben gazdag folyadékká válik. (Szervezetünk a vízből bontja le a H2 molekulát. Ebből keletkeznek a hidrogén-anionok, melyeket aktív hidrogénnek is neveznek.) Ez a víz gyógyhatással rendelkezik, mivel az aktív hidrogén erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns. Képes lekötni a szabadgyököket a szervezetünkben. (A hidroxilgyök egy agresszív szabad gyök, ami az öregedés, a helytelen táplálkozás, valamint a Nap ózonlyuk okozta növekvő ultraibolya-sugárzá­sá­nak hatására folyamatosan szaporodik. A szabadgyök hidrogénnel való semlegesítése veszélytelen, mert a melléktermék nem más, mint víz.) Az aktív hidrogén képes a 2-es számú cukorbetegség megelőzésére is. Az aktív hidrogén olyan kicsi, hogy átjut a vér-agy gáton, és képes bejutni a mitokondriumokba, sőt a sejtmagba is, és ott fejti ki sejtvédő tulajdonságait. Számos betegség kezdete a redoxilfolyamatokban keresendő. Ha ezt meggátoljuk, megelőzzük a betegségeket. A vizsgálatok szerint világ három legnagyobb csodatevő gyógyvize is gazdag aktív hidrogénben és hidrogénhíd kötésekben. Ez persze nem jelenti azt, hogy Istennek semmi köze sincs az általuk kiváltott gyógyulásokban, de ezek a vizek jelentősen hozzájárulnak egészségünk fenntartásához.

 

Kiútkeresés

 

Még ma is sok ember fantáziáját mozgatja az aranycsinálás módja. Ezért mind többen olvassák a középkori alkimisták könyveit. Ezeket az embereket a gyors meggazdagodás vágya ösztönzi. Nem ártana, ha a tudós társadalom is bekapcsolódna ebbe a folyamatba. Ezzel a módszerrel ugyanis könnyen és gyorsan előállíthatók lennének más elemek is. Köztudott, hogy Földünk ásványanyag-készlete kimerülőben van. Egyes ritkafémekből már csak pár évre elegendő tartalékunk van. Ha nem teszünk semmit, néhány év múlva nyersanyaghiány miatt lebénul az ipar, és megáll a technikai fejlődésünk. Az Ezotéria kivitelezése II. kötetében (IV. fejezet – Modern alkímia) megismerhettük az aranycsinálás múltját. A tudományos kutatás elkezdése előtt célszerű tanulmányozni a modernkori szakirodalmat is. Sokat tanulhatnánk az autodidakta tudóstól, Walter Russelltől.

Walter Russell amerikai polihisztor volt, aki 1921-ben írt egy könyvet, amit 39 napon át tartó megvilágosodása során diktáltak le neki a túlvilágról. Ennek átdolgozása 1947-ben jelent meg The Secret of Light címmel. Ez az igen figyelemreméltó mű még most is sok meglepetést okoz a tudóstársadalom számára. Legelgondolkoztatóbb része az az újfajta periódusos rendszer, ami olyan elemeket tartalmazott mint a (neptúnium, plutónium, alfanon, betanon, gammanon), illetve izotópokat (deutérium, trícium), amelyeket csak később fedeztek fel, illetve még most sem ismerünk. Ennek az univerzális periódusos rendszernek a felépítése is rendkívül érdekes. Tíz oktávot tartalmaz, és az elemeket az ezekhez az oktávokhoz tartozó meghatározott frekvenciájú rezgéseknek felelteti meg. Ez a fejlett civilizációk által használt periódusos rendszer tehát nem az atomsúlyuk szerint rakja sorrendbe az elemeket, hanem a belőlük kisugárzódó frekvencia szerint.

Ennek alapján már könnyebben elképzelhető az atomok más atomokká történő átalakítása. Szinte sugallja, hogy csak a rezgési frekvenciájukat kell megváltoztatni, és az atommag belső átalakulása magától végbemegy. Ezt követően az átalakult atommaghoz igazodni fog az elektronok száma. A középkori alkimisták is ennek alapján készítettek aranyat. Ők ugyan nem tudtak róla, de az általuk alkalmazott és szigorúan titkolt katalizátor (bölcsek köve) frekvencia-átalakítást végzett az alapanyagban (pl. az ólomban), amitől az arannyá vált. Minél közelebb állt az aranyhoz, illetve az ezüst­höz az átalakítandó anyag rezgési frekvenciája, annál könnyebb volt az átalakítás.

Maga Russell is végzett ilyen átalakítást. 1927-ben a Westinghouse Lamp Company laboratóriumában sikerült vízből 17 különböző elemet előállítania. Az eljárás nagy hasonlóságot mutatott a hidegfúzió során keletkező új elemek megjelenésével. A végén már annyira belemerült az atomok átalakításába, hogy 1959-ben létrehozott egy elektromos generátort, amely két elektromágnest tartalmazott. Ezek az arany hullámtermészetét kihasználva az éterrel kölcsönhatásban áramot ter­mel­tek. Sajnos ez a generátor sem került át a gyakorlatba. A tudományos világ a többi ingyenáramot szolgáltató készülékkel együtt erről a készülékről sem volt hajlandó tudomást venni. Részletes információ: http://www.walter-russell.com és http://www.walter-russell.de

Russell munkássága Teslát is nagyon érdekelte. Russell művének első kiadását The Universal One címmel több ezer példányban nyomtatta ki, és elküldte a világ vezető tudósainak. Többségük válaszra sem méltatta. Csak kevesen reagáltak rá. Közöttük volt Nikola Tesla, aki személyesen is felkereste őt. Több alkalommal is eszmét cseréltek, melynek eredményeként Tesla megalkotta új egyesített elméletét, amely szinte nevetségessé degradálta Einstein speciális relativitáselméletét. Nyilvánosságra nem merte hozni, mert attól tartott, hogy segítségével az emberiség tömegpusztító fegyvereket fog előállítani, és romba dönti civilizációnkat. Ennek a félelemnek lehet valami alapja, mert halála után az FBI Tesla minden iratát lefoglalta, és a Nemzetvédelmi Minisztérium páncélszekrényébe zárták. Mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra, szigorúan titkossá nyilvánították. Csak annyit tudni róla, hogy az éter létezését vette alapul.

Mivel Einstein tagadta az éter létezését, így az ő elmélete nem válhatott teljessé. Az oly gyakran idézett energiaképlete meglehetősen leegyszerűsítette az anyag létrejöttét. Ezt már maga Einstein is elismerte egy post mortem közlése során. Egy médiumnak elmondta, hogy az E = m • c² képlet nem teljes, némi kiegészítésre szorul. Tesla az anyagot, az anyagi részecskéket az éter hihetetlenül gyors örvénylő, összesűrűsödő mozgásának tartotta, ami teljes mértékben megegyezik a védikus irodalom és más ezoterikus tanok állításával. Sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan hogyan megy végbe az anyagképződés, de az már biztos, hogy Einstein tömeg-energia ekvivalencia képlete erre nem ad választ.

 

Ufológia

 

Az UFO-s szakirodalom szerint a földönkívüli civilizációk járművei akkor kezdtek el nagy számban megjelenni a légterünkben, amikor felrobbantottuk az első atombombát. Fokozott jelenlé­tük oka, hogy aggódnak civilizációnk jövője miatt. Tisztában vannak vele, hogy nukleáris fegyvereinkkel nem csak vélt ellenségeinket, hanem az élővilágot is elpusztíthatjuk, ami maga után vonja az egész emberiség pusztulását. Erre számtalan példát találunk nem csak az univerzumban, hanem a közvetlen környezetünkben levő bolygókon is. Ezért minden igyekezetükkel megpróbálják megakadályozni a III. világháború kitörését. Mivel ezt minden bizonnyal nukleáris fegyverekkel fogjuk megvívni, időről időre kontaktokon keresztül figyelmeztetnek bennünket az atomcsapás következményeire. A kontaktoknak, illetve az elrabolt személyeknek olyan tartalmú videót vetítenek le, amely­ben hatalmas képernyőn szemlélhetik meg a Föld megsemmisülésének folyamatát. Így próbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy a vesztünkbe rohanunk.

Igyekezetük azonban nem túl sikeres, mert a kormányok nem veszik komolyan ezeket a beszámolókat. Ezért úgy döntöttek, hogy közvetlenül beavatkoznak a nagyhatalmak fegyverkezési programjába, és minden erejükkel megakadályozzák a nukleáris fegyverek bevetését. Kijelentették, hogy nem fogják hagyni, hogy bármelyik ország atomfegyvert vessen be. Nemrég egy hiteles tanú is beszámolt erről a tevékenységükről. Edgar Mitchell, az 1971-ben útjára indított Apolló-14 űrhajósa 2015-ben kitálalt a sajtónak. Azt a váratlan kijelentést tette, hogy a hidegháború alatt a föl­dön­kívüliek rendszeresen megsemmisítették az interkontinentális atomrakétákat, valamint a tesztkilövések során lelőtték a nukleáris fegyvereket szállító hordozó eszközöket. Az egykori asztronauta szerint az UFO-k számos alkalommal jelentek meg a tesztkilövő állomások és légi bázisok felett, hogy gátolják az amerikai fegyverkezést és atomprogramot, megakadályozva ezzel egy nukleáris háború kitörését az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Ezt követően az ufonauták közölték, hogy több elfogott amerikai és szovjet hadászati rakéta van a birtokukban, amit azért zsákmányoltak, mert féltek egy harmadik világháború kirobbanásától. (Fejlett technikájukkal dematerializálják vagy átteleportálják a nukleáris robbanófejjel ellátott rakétáinkat.) A háttérben őrködő földönkívüliek elárulták egy kontaktnak azt is, hogy van egy olyan találmányuk, amelynek segítségével képesek megtisztítani az atmoszférát a káros radioaktív sugárzástól. Ezt azonban addig nem bocsátják rendelkezésünkre, amíg nem történik meg a teljes leszerelés, az atomtöltetek megsemmisítése, és nem szűnik meg a háborús fenyegetés.

[

Ma még csak kevesen hisznek a földönkívüliek és a kéreg alatt élő előző civilizációk létezésében, és bolondnak tartják azt, aki beszámol a velük való találkozásról. Pedig érdemes meghallgatni és megszívlelni az általuk közvetített intelmeket, mert a nálunk fejlettebb civilizációk sok problémánkra kínálnak megoldást. Az idegenek történelmünk kezdete óta látogatják a Földünket, mert ők hozták létre a civilizációnkat. A fejlődésünket meghatározó gyorsított evolúció keretén belül ők telepítették be a különböző népeket, népcsoportokat a szomszédos csillagrendszerek bolygóiról. Látogatásuk kezdetben nem volt gyakori. Érdeklődésük az első atombomba felrobbantása után fokozódott fel. Annak érdekében, hogy ne kelljen állandóan utazgatniuk az anyabolygójuk és a Föld között, több mint 3000 bázist hoztak létre a mélytengerek fenekén, úgynevezett buboréképületekben, és a magas, nehezen megközelíthető hegyek gyomrában. Sűrű látogatásaik és itt tartózkodásuk oka nem a kíváncsiság, hanem az aggódás. Óvnak bennünket az atomháború kirobbantásától, Földünk élővilágának elpusztításától. A velük kapcsolatba került kontaktokon keresztül sokszor figyelmeztettek bennünket, hogy milyen veszély leselkedik ránk. Sajnos az atomháború veszélye még mindig nem múlt el, de időközben beléptünk az Apokalipszis korába, amikor még több veszély leselkedik ránk.

Ezek leküzdése érdekében égető szükség lenne a tanácsaikra. Ez azonban nehezen elérhető egy olyan társadalomban, amely a földönkívüli élet létét is tagadja. A nálunk fejlettebb földönkívüli civilizációk azonban ettől függetlenül ellátnak bennünket a tanácsaikkal. Az általuk kiválasztott kontaktokon keresztül mind nagyobb mértékben engednek bepillantást az életükbe. Közben találó megjegyzéseket tesznek hibás viselkedésünkre, tarthatatlan életszemléletünkre. A legtöbb tanács a Szíriusz A és B csillagrendszerek lakóitól érkezik. (A Szíriusz csillagrendszerben létezik egy C-jelű csillag is, de ez nagyon kicsi, ennek nincsenek bolygói.) A szíriuszbeliek voltak az első, akik a Földre jöttek, és kezdettő fogva segítették emberré válásunkat. Így érthető, hogy szívükön viselik sorsunkat. Ha elpusztítjuk magunkat több millió éves munkájuk, fáradozásuk megy tönkre. Rajtuk kívül az Orion és a Plejádok csillagrendszerből érkeztek hozzánk nagy számban földönkívüliek. A Szíriusz A csillagrendszerben többnyire humanoid, míg a B csillagrendszerben reptoid fajok élek. (Ezekről a hüllő kinézetű lényekről már mindenki hallott, ha máshonnan nem, az ET című filmből. Mi kis szürkéknek nevezzük őket, de léteznek köztük embermagasságú fajok is.)

A földönkívüliek szinte mindegyike henger alakú, kupolával fedett házakban él. Ők ugyanis tökéletesen tisztában vannak a természet, az univerzum működésével, és maximálisan kihasználják az adottságait. Egészségük megőrzése, életerejük fokozása érdekében kupolás házakat, kupolás középületeket építenek maguknak. A kupolán nagy kerek ablakok vannak, amelyek átengedik a napsütést. A henger alakú, gyakran hússzintes lakótömbök közepén kis kertet alakítanak ki, a közepén vízforrással vagy szökőkúttal. A kertben levő padokon pihennek, vagy élénk közösségi életet élnek. Az emeleteken körfolyosó van, innen nyílnak a lakások. Mellesleg már mi is tudjuk, hogy a kupola a piramishatáshoz hasonló befolyást gyakorol a szervezetünkre, ennek ellenére a katolikus templomokon kívül szinte sehol sem alkalmazzuk ezt az épületfajtát. Megrögzötten ragaszkodunk a kocka alakú, lapos tetejű házainkhoz, amelyek gyakran vízér fölé építünk. Így nem csoda, hogy egyre betegebben vagyunk.

Járműveik azonban különbözőek, de sehol sem környezetszennyezők. A legkevésbé fejlett civilizációk elektromotoros meghajtású gépjárműveket használnak, amelyeket a „kozmosz energiája” hajt. Velünk ellentétben a villanymotor táplálását nem akkumulátor végzi, hanem ingyenergia kinyerő konverter. (Ez nagy valószínűséggel egy Tesla-konverterhez hasonló készülék.) A fejlettebb civilizációknál már nincsenek utak. Ők közlekedésre egy-kétszemélyes kis mini UFO-kat használnak. Ezekkel víz alá is le tudnak merülni, vagy szükség esetén kirepülhetnek vele a kozmoszba. Ezek az antigravitációs hajtóművel ellátott járművek is a „kozmosz energiáját” csapolják meg, vagyis a mindenütt végtelen mennyiségben jelen levő éteri részecskéket használják üzemanyagként. Így tetszés szerint távolságot tehetnek meg. Velünk ellentétben nincsenek tankolási gondjaik. (Mellesleg ezt már mi is megtehetnénk, de senkit sem érdekel ez a megoldás.) 

Jóindulatuk jeleként a legmagasabb szinten álló civilizációk számos jó tanáccsal látnak el bennünket. Amarenda királynő, a szíriuszi Szantania bolygó uralkodója ezt az üzenetet juttatta el hozzánk egy kontakton keresztül: „Áldott földi testvéreink! Számos lélektestvérünk működik a Földön, köztetek, és ez az egyik oka annak, hogy kiáradásommal erősítelek benneteket. A teremtő égi atyánk ereje legyen minden szeretett lélekkel, akikhez rezdülésem eljut. Sok tanítónk készül megszólítani benneteket. Hosszú még az út, amely előttünk áll, de együttes erővel sikerrel járunk. Közös ügyünk, amelyet felvállaltatok ezekben a nehéz időkben, amikor küldöttekként a Földre inkarnálód­tatok. Jó előre pontosan tudtátok, milyen körülmények várnak majd rátok a földön, és milyen feltételek között kell majd dolgoznotok. A várható nehézségek ellenére ti önszántatokból felvállaltátok a küldetést, és magatokra húztátok a sűrű, most még darabos földi testet. Ezért Szantaniában és a többi fejlett társadalomban nap mint nap imák szólnak értetek, és mi a legnagyobb elismeréssel emlegetünk benneteket.

Voltak már ragyogó időszakok a Földön, amikor teljes volt az összhang, és felsőbbrendű lényként népesítette be az ember a bolygót. Azóta azonban sok minden történt. Megváltozott a Föld dinamikája, hatósugara, paraméterei, sőt az emberek genetikai állománya is. Ezek egyáltalán nem könnyítik meg az életeteket, és mostani közös ügyünket sem. Nehézkessé, gyengébbé, toxikussá vált az emberi test. A mostani emberi alkat csupán árnyéka önmagának. A legnagyobb nehézséget azonban az okozza nektek, hogy miután emberi testbe születtetek le, a ti emlékezetetek is le van fátyolozva. Ezáltal az előző életeitekben felgyülemlett tudás és a világ működésének ismerete számotokra is hozzáférhetetlenné vált. (Nem törlődött, csak a lelketekben lefátyolozódott.) Ezért van az, hogy sok embernek fogalma sincs arról, hogy mekkora tudás rejlik benne. Földi, önös szándékú személyek és sátáni eredetű erők pedig gondosan ügyelnek arra, hogy ne akarják s ne is tudják elérni ezt a tudást. 

Ezen a helyzeten nehéz változtatni, mert harmadik rezgésszinten, ahol a Föld áll a bolygó lakói még nem ismerik fel a magasabb rendű frekvenciákat. Így minden harmadik rezgésszint feletti tudás vagy képesség értelmezhetetlen, alkalmazhatatlan, tagadott, üldözendő, eltörlendő. Ennek ellenére csodálatba ejtő és áhított. Életek, nemzedékek sokaságát vesztegetik el, amíg arra az evolúciós szintre jutnak, ahol már felismerik a magasabb rezgésszintre jutás fontosságát. Magam is sok száz kutatással teli életet hagytam hátra a földi létben, ezért átérzem a feladatotok nehézségeit, kedveseim. Ti most azért tartózkodtok ezen a bolygón, mert a most következő néhány száz év a legalkalmasabb a szintemelkedésre, és nektek ezt kell segíteni. Ezt a saját tudásotok bővítésével, a megszerzett tudásotokkal kell elérnetek. Közös célunk az isteni tudás minden társadalom számára való hozzáférésének biztosítása, és ezáltal az isteni béke megszilárdítása a galaxisunkban. Teremtő Atyánknak ez a terve csakis a fizikai síkon végzett munkálatok által válhat valóra. Ezt kell nektek segíteni földi testetekben. Nagy és nemes feladat a tiétek. Első ébredőként, úttörőként a legnagyobb kihívás terhét vállaltátok magatokra. A ti munkátok eredményességétől függ az elkövetkező nemzedékek sorsa. A fény, az isteni tudás legyen veletek![218]   

[

Eddig senki sem gondolt arra, hogy idegenek élnek közöttünk. Olyanok, akik valahol máshol élték le előző életeiket, és feltehetően a következőket is máshol fogják élni. Dr. Billings találkozott már olyan emberekkel, akik azt hitték, hogy ők az összes eddigi életükben földi emberek voltak. Ám a regresszív hipnózis alatt kiderült, hogy valójában nem is emberek, csak most az egyszer kerültek ide, és élik egy földi ember életét. Egy asszony krónikus allergiás asztmával jelentkezett az orvosnőnél. Két alkalommal is visszavitte őt a gyermekkorába, hogy kiderítsék, mi okozza a bajt, de nem találtak semmit. Harmadik alkalommal aztán visszamentek a nő előző életébe, és kiderült, nem is földi lény volt, hanem idegen, egy űrexpedíció tagja. Akkor is nő volt, egy űrhajó orvosa, és a fér­je is a legénységhez tartozott. Ám az űrhajó valószínűleg összeütközött valamivel, dehermetizáló­dott, azaz kiszökött belőle a levegő, ő pedig fulladozni kezdett. Ennyit hoztak ki belőle. Ám mivel már tudták mi a baj gyökere, sikerült őt kikúrálni az asztmás allergiából.

Több más pácienséről is kiderült, hogy valószínűleg idegenek, akik most csak ideiglenesen léteznek emberbőrben. A hipnózis alatt az egyik értelmes gyíkként írta le korábbi önmagát, azt is, hogy pikkelyes bőre van, lábain két-két ujjal, ugyanakkor a feje egy ember fejéhez hasonlít. Ahol addig élt, ott a zene tölti be a lények mindennapjait, minden a zene körül forog, az adja éltető erejüket, jókedvüket, az ottani lények szinte azért élnek-halnak. Bár jól érezte magát emberbőrben, azért visszavágyott abba a másik életébe. Nem ő volt az egyetlen dr. Billings gyakorlatában. Akadt olyan is, aki furcsán érezte magát, ezért is ment el az orvoshoz, és hipnózisban tudta meg az igazságot önmagáról: valójában nem ember, hanem egy idegen lény, aki csak „átutazóban” tartózkodik a Földön, a sok közül az egyik életét itt éli. Volt olyan is, aki egyszerűen bevallotta, már nem is a hipnózisban, hanem teljesen tudatos állapotában: „Nehéz embernek lenni.”[219]

[

Az Ufómagazin 2015 januári számában megjelent egy érdekes cikk. Tartalma olyan sejtelmes volt, hogy nem is cikként, hanem csak olvasói levélként jelentették meg a folyóirat végén. Egy fehérvári olvasójuk arról számolt be, hogy kapcsolatban áll egy szövetséggel, amit hat földön­kívüli civilizáció alkot. Szövetkezésük célja, hogy segítsék a fejlődésünket. Kirisits József leírta, majd nyilvánosságra hozta, amit hallott, sőt rögtönzött műszaki rajzokat is mellékelt hozzá. Mint kiderült az üzenet valójában egy új technológia átadása, misztikus köntösbe csomagolva. A történet úgy kezdődött, hogy Székesfehérvár és a Velencei-tó között „energiaátcsapolást” kell végezniük a Földünkön. A felvonulási terület Székesfehérváron lesz. Itt történik meg az első nyilvános bemutatkozás, és itt adják át a fejlett technikájukat. Ehhez kérték Kirisits József közreműködését, hogy ez ügyben segítse elő a magyar állammal való kapcsolatfelvételt. (Ismerve a hivatalos szervek ezoté­riá­hoz és UFO-s történetekhez való hozzáállását, erre semmi remény sincs.)

Az átadni kívánt technikák közül egyet már most eljuttattak hozzánk.  A Kígyó technika működőképességét egy ókori történettel szemléltették. Valaha volt a Földön egy kígyó, amely összetekeredve nagy erejű antigravitációs sugárzást bocsátott ki magából. Eleink a kígyót fa dobozva zárva súlyos terhek szállítására és repülésre használták. A meglehetősen homályos működési leírás alapján ez a mese is egy legendának tűnt a sok ókori történet közül. Olyan, mint a tűzokádó sárkány, amit vagy elhisz az olvasó, vagy nem. A skiccekre pillantva azonban azonnal megállapítható, hogy ez a szerkezet nem más, mint egy antigravitációs hajtómű. Nem nehéz kitalálni, hogy a kígyóban keringő mágnesezhető folyadék valójában higany, a felmágnesezéshez pedig elektromágnest kell használni. (A megoldás részletes ismertetése az „Ezoterikus körkép” II. kötetében található.) Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy nem lehet belekötni. Működési elve olyan fizikai jelenségen alapul, amit iskolában tanítanak, így a tudomány korifeusai nem mondhatják rá, hogy áltudomány, szélhámosság. Kipróbálása sem ütközik akadályba, mert a szerkezet kevés pénzből és néhány nap alatt megépíthető. Ha civilizációnk erre a minimális erőfeszítésre sem képes, akkor tényleg megérdemeljük, hogy elpusztuljunk.

 

Apokalipszis

 

A keresztény hívők közül sokan úgy vélik, hogy Jézus kétezer évvel ezelőtt megjövendölt újbóli eljövetele reinkarnáció formájában következik be. Jehova Tanúi a XX. században hatszor jósolták meg, hogy pontosan mikor születik újra Jézus a Földön. Miután az esemény egyszer sem következett be, felhagytak a további találgatásokkal. Arra hivatkoztak, hogy „a hibás naptárrendszer miatt nem lehet megjelölni a pontos dátumot”. Aztán derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír, hogy Jézus már itt van. Megérkezett hozzánk. Csak nem egészen úgy, ahogy vártuk. Most is teljes bizonytalanság veszi körül a személyét. Ahogy Megváltóként sem fedte fel kilétét a világ előtt, most is csak kevesen tudnak róla, hogy itt van. Mostani küldetésének oka, hogy Isten új lapot fog nyitni a „Teremtés könyvében”. Jézus feladata civilizációnk átsegítése a közelgő kataklizmán, az apokalipszis levezénylése.

A végítélet nem pontosan úgy megy végbe, ahogy azt János evangélista leírta. Az Apokalipszis lovainak elszabadulása csupán szimbolizálja az egymás után következő csapások rettenetes következményeit. A valóságban világunk pusztulása a természeti katasztrófák, a különféle erőszakos cselekmények fokozódásában, az emberi tragédiák gyakoriságában, egyre szörnyűbbé válásában fog megnyilvánulni. A folyamat betetőzésének időpontját nem ismerjük ugyan, de a kezdetét igen. 1995-ben izraeli régészek találtak egy kétezer éves papirusztekercset, amelyen Jézus Krisztus saját kezűleg írt naplója olvasható. A Kurt Frankel vezette nemzetközi régészcsoport Jézus feltámadásnak helyén három koporsószerű ládát ásott ki. Ezek egyikében volt a napló. Harvey professzor szerint a hely és maga a barlang megfelel Arimátriai József kriptája leírásának, ahová Jézus keresztről levett testét helyezték. Eddig azért nem bukkantak rá, mert ez a barlang nem a turistáknak mutogatott Szent Sír templomnál van.

A tekercs írója azt állítja, hogy ő Jézus, és a naplót a halála és a feltámadása között eltelt három nap alatt írta. A Biblia szerint e három nap alatt Krisztus az Olajfák hegyéről felemelkedett a mennyekbe, majd alászállt a pokolba, aztán „felkereste az igazakat mind e Földön”. Harvey professzor úgy magyarázza ezt a dolgot, hogy Krisztusnak csak a lelke járt ezeken a helyeken, testét hátrahagyta, hogy megírja ezt a naplót. Ez az írása tulajdonképpen a végrendelete az „igazak” számára, hogy reményt nyújtson nekik, és erőt adjon a megpróbáltatások elviseléséhez.

A napló alapján a második millenniumot megelőző öt évben, vagyis 1995-ben Isten el fogja veszíteni türelmét az emberek iránt. A szöveg szerint: „Akárcsak Szodomában és Gomorában bűnökkel és gonosz indulatokkal lesz tele a lelkünk. Az ember felfuvalkodott és zabolátlan lesz. Fellázad a harmóniát teremtő isteni akarat ellen, és lábbal tapossa az örök erkölcsi értékeket. Csak a testi dolgok tudását áhítja; igazsággal, törvénnyel nem törődik. A Föld minden gazdagságának birtoklására tör. Amivel csak dolga akad, mindent megront.” Aztán felteszi nekünk a kérdést: „Miért törekedtek hiábavaló tudásra? Az elrejtett tudás bennetek lakozik. Nem adhattam tudtotokra, mert mások kárára használtátok volna.”

A napló folytatásából kiderül, hogy Isten még egyszer megpróbálkozik majd, hogy meggyőzze az embert, hagyjon fel a gonoszsággal, de az emberek többsége ezt meg fogja tagadni. A továbbiakban azt ígéri, hogy akik engedelmeskednek Isten szavának, és erősek maradnak a hitben, azokat a Teremtő megjutalmazza. Miután a gonoszok megbűnhődtek, a Föld ismét édenkertté változik. Olyan­ná, amilyen a kezdet kezdetén volt, mielőtt Ádám és Éva megszegték Isten parancsát. Az igazak itt a Földön Istennel élnek majd ezer évig, aztán pedig megtérnek hozzá a menybe, az örökkévalóságba. Ez alatt az ezer év alatt „éhínség, járvány, betegség gondja ismeretlen lesz az emberek között”. A tekercseken az áll, hogy Teremtő sokszor fogja figyelmeztetni az embereket, mielőtt végleg elveszíti a türelmét. Mindezekre a jelekre azonban keveseket kivéve senki sem fog figyelni. „Az ember továbbra is makacsul hátat fordít Istennek. Nem hiszi, hogy gonoszságáért Isten megbünteti. Nem érti meg, nem látja be, hogy magára vonta a Mindenható Isten haragját. Még akkor sem látja be gonoszságát, amikor csak hamut, fájdalmat, halált és pusztulást lát maga körül.”

A végítélet bekövetkezése a Bibliával összhangban zajlik majd: „Elküldöm az Antikrisztust, és egy ideig ő fog uralkodni. Rombolni fog és pusztítani. És csak akik hallgattak a szómra, azok menekülnek meg a pusztulástól.” A naplót idézve: „2005. április 17-én én fogok visszatérni a Földre, és akkor mindeneket elér a Mindenható Isten bosszúja. Akik a gonosz útját járták, azokat erőszak és rombolás fogja sújtani. Fenéket és ragályt, éhínséget meg szomjhalált küldök rájuk, és nem lesz azoknak békesség.” A napló tehát pontosan közli Jézus visszatérésének időpontját. Természetes nem az általunk használt naptár szerint. Az arámi nyelven írt tekercseken egy korabeli dátum szerepel, amit a zsidó időszámítás szerint adtak meg. Harvey professzor ennek alapján számolta ki a Gergely-naptárhoz igazodó dátumot.

Krisztus visszatérése nem azt jelenti, hogy 2005. április 17-én megszólalnak az égi harsonák, és egy földöntúli hatalom által hirtelen mindenki megmérettetik. Ennek során a Jók, a Jézus által felügyelt inkubátor világba, új Jeruzsálembe; míg a rosszak a pokolba kerülnek. A Megváltó csendben, észrevétlenül jön a Földre. Nagy valószínűséggel újszülöttként érkezik, pásztorok, vezérlőcsillag, „három királyok” és egyéb figyelemfelkeltés nélkül. A gyermekkora is feltűnésmentes lesz. Semmi sem fog utalni rá, hogy ő a Megváltó. Erre vonatkozóan a napló nem ad semmilyen támpontot. Az írás csak itt-ott villant fel egy-egy részletet Jézus ifjúkori éveiből, majd rátér a későbbi, meghatározó eseményekre. Végül a szellemi örökösöknek szóló útmutatással fejeződik be: „Minél gyorsabban térjetek meg, és ragaszkodjatok a tanításaimhoz. Nem maradtok egyedül! Lesznek, akik mellétek állnak az imádságban és a böjtölésben. Bízzatok az én szavamban! Vonuljatok a titkos helyekre, amelyeket készítettem nektek, s melyeket felfedek előttetek, ha itt az idő. A bűnösök megpróbálják majd elkerülni a pusztulást, de én nem hagyom menekülni őket. Le fogom zárni előlük a kapukat s a vízi utakat, az országutakat és az ösvényeket. Öklükkel fogják ütni a falat, a fejüket fogják beleverni, de az nem fog engedni. Ám rád, hűséges népem építem majd új királyságomat, és velem fogtok élni az Ígéret Földjén.”

A nagy átalakulás után gyökeresen meg fog változni az emberek gondolkodásmódja. A megmaradók, a túlélésre érdemesnek találtak felismerik életük valódi célját, az élet örök értékeit, és a pénz többé nem képez válaszfalat ember és ember között. Megszűnik az önzés, az egymás iránti részvétlenség, az elidegenedés. Az emberek nem a vagyoni helyzetük, hanem a belső értékeik alapján fogják becsülni egymást. Látókörük kiszélesedésével elfogadják a láthatatlan erők létezését, és igyekszenek az életüket az univerzális törvények szabályai szerint alakítani. Megvalósul a bibliai példabeszédekben olvasható salamoni prófécia, mely szerint: „Az igazak fogják lakni a földet, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta. A bűnösök kivesznek a földről, a hitetlenül cselekvők elpusztulnak.” Az „Élni és élni hagyni” helyett az új kor jelmondata ez lesz: „Élj úgy, hogy mások is élni tudjanak.” Az új kor embere mások érdekét is legalább annyira szem előtt fogja tartani, mint a sajátját.

[

Történelmünk során még soha nem történt annyi baj, szerencsétlenség, környezeti katasztrófa, mint manapság. Nem múlik el nap, hogy a média ne tudósítana a természet rohamos pusztulásáról, az emberi gondatlanságból, figyelmet­lenségből eredő balesetekről. A növek­vő bajok láttán mind több jóslat születik az emberiség jövőjével kapcsolatban. Az önjelölt próféták jövendölései azon­ban többnyire nem válnak valóra. En­nek egyik oka a kóklerség, a jövőbelátó képesség hiánya. A másik ok, hogy a jövő a kezünkben van. Ha jobb belá­tás­ra térünk, és egy végzetes lépést nem teszünk meg, akkor elkerüljük a ránk leselkedő veszélyt. Ennek tudható be, hogy eddig megúsztuk a sokak által a XX. század végére jövendölt atom­há­borút. A sorozatos melléfogások láttán már csak kevesen veszik komolyan a jóslatokat, a gyászos jövőnket előreve­títő jövendöléseket elintézik egy kézlegyintéssel. Vannak azonban kivételek.

Az amerikai Gordon-Michael Scallion figyelmeztetéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A leghíresebb amerikai látnok saját tévéműsorában szokta bejelenteni a hamarosan bekövetkező katasztrófát. A mindmáig tévedhetetlennek bizonyult jóst Edgar Cayce utódjának tartják. Jövendőmondó pályafutása egy betegséggel kezdődött. 1979-ben ugyanis hirtelen begyulladtak a hangszalagjai és ideiglenesen megnémult. A kórházban lassú gyógyulása közepette egy titokzatos, ragyogó hölgy jelent meg előtte, aki ráébresztette, hogy milyen csodás képességekkel rendelkezik. Azért hogy ne legyenek kétségei az ágya fölött növekvő fénypontból kialakult hölgy szavahihetőségét illetően, a magasabb szférákból érkezett hírnök elkezdte sorolni, hogy mi fog történni az elkövetkező hónapokban. Felszólította Scalliont, hogy mindezt írja le. Megjósolt egy repülőgép-katasztrófát és előrevetített néhány földrengést, nagy vihart. Azt mondta, hogy az 1980-as évekről visszafordíthatatlan változások indulnak meg a természetben, amelyek súlyos kataklizmákhoz vezetnek, s ezek intenzitása évről évre növekedni fog.

Miután minden jóslata bevált, Scallion elkezdett hinni abban, hogy valóban vannak rejtett képességei. Felgyógyulása, beszédkészségének visszanyerése után rájött, hogy megváltoztak képességei. Már nem csak gyógyítani tud, hanem képes meghallani az egész bolygó segélykiáltásait. 1989-ben egy hónapon keresztül minden éjszaka a Föld állapotának változásaival álmodott. Egy igen heves látomása a lábunk alatt zajló fizikai jelenségekre hívta fel a figyelmét, ami nagy aggodalommal töltötte el. Úgy tűnt számára, hogy a Föld magjában valamiféle kidudorodás keletkezik, s ez megváltoztatja a Föld tömegeloszlását. Ennek következtében a földkéreg jelentős mértékben megemelkedik, és drámai változások történnek a kontinensek helyzetében és méretében. Készített egy térképet, amelyen már a földrészek elmozdult helyzetét ábrázolta. Arra figyelmeztetett, hogy a földkéreg ilyen mértékű megváltozása rettenetes földrengéseket és cunamikat idéz elő, s hatalmas földdarabok süllyedhetnek el a tengerben. Jövendölése tartalmazta a mágneses pólus elmozdulását, és új föld­részek kiemelkedését is.

Scallion legismertebb jóslata szerint az emberiség a Bibliában leírt egyip­tomi hét csapáshoz hasonló katasztrófa-sorozatot fog elszenvedni a közeljövő­ben azzal a különbséggel, hogy ezúttal mind a hét csapás valamilyen betegség glo­bális elterjedése lesz. Egyeseket ví­rusok okoznak, mások pedig egyelőre isme­retlen úton terjednek majd. Az egyik betegség a magzatot támadja az anya-méhben – ezt általában a Zika-ví­russal azonosítják, noha Scallion nem nevezte meg –, egy másik csapás a melanoma, a bőrrák elharapózása lehet az egyre erő­södő UV sugárzás miatt, egy harmadik pedig az évről évre mutálódó influenza vírusok új fajtája, amely ellen még nincs védőoltás. De ennél is fontosabb talán, hogy a csapások mindegyike az időjárás kiszámíthatatlan változásaira, a globális felmelegedésre és a gyors éghajlatvál­tozásra vezethető vissza. Ezek ugyanis nemcsak új betegségek terjedését okozzák, hanem a számlájukra írható, hogy éveken belül a víz olyan értékes lesz, mint az arany. Egyrészt a drámai mértéket öltő szennyeződési folyamat, másrészt a változó talajvízszint miatt. A csendes-óceáni térségben pedig hamarosan több óriási vulkánkitörés várható, amelyek hónapokig hamufelhővel takarják majd el a napot, és súlyos elektromágneses zavarokat okoznak, megbénítva ezzel a tengeri- és légi közlekedést s az elektronikai berendezések működését.

Scalliont akkor kezdték komolyan venni, amikor jóslatai sorra beigazolódtak. 1992 augusztusában megérkezett az általa megjósolt Andrew hurrikán, tudjuk, hogy milyen következménnyel. Jóslatának legtöbb részlete pontosan beigazolódott, többek között az időpont, amikor a hurrikán lecsapott, a szélerősség, a vihar iránya és az okozott kár mértéke is. De pontosan megjövendölte az 1984-es mexikói földrengést, George Bush elnökké választását, a 2008-as gazdasági válságot, továbbá számtalan nagyobb földrengést és vulkáni tevékenységet Japánban és Kaliforniában. Scallion jöven­döléseinek pontosságát ma már a tudományos világ is elismeri, belátva, hogy igaza volt az 1990-es évek végén, amikor egy lehetséges óriási szökőár bekövetkezéséről beszélt. 2004. december 26-án az egész világ szemtanúja lehetett a Scallion megjósolta romboló erőknek, amikor egy 9,3-as erősségű víz alatti földrengés után pusztító erejű, közel negyedmilló áldozatot követelő cunami söpört végig az Indiai-óceán partvidékén. Ez az eset, valamint a katasztrofális időjárási változások és a folyamatos földrengések továbbra is igazolják Scallion jövendöléseit.

Ez egyben azt is jelenti, hogy fel kell készülnünk a mágneses pólusok elmozdulásának lehetőségére. A látnok ugyanis lassan húsz éve állítja, hogy a harmadik évezred első két évtizedében elmozdul a Föld tengelye. Ennek következtében hihetetlen mértékű természeti katasztrófák sorozata fog pusztítani. Afrika például három darabra szakad, Egyiptomban, a nagy gízai fennsík víz alá kerül, ahogyan számos part menti terület is valamennyi kontinensen. A két sarkövi területen jelentős mennyiségű jég olvad majd fel, a víz pedig elönti Dél-Angliát és London városát, Japán területének nagy részét, Észak-Európát és Grönlandot. Los Angeles és San Francisco, valamint Manhattan teljesen elpusztul, New York eltűnik a föld színéről, ám ugyanakkor Észak-Amerika keleti partjainál új szárazföld emelkedik ki a tengerből[220] és Dél-Amerikát az Antarktisszal egy földhíd fogja összekötni.[221]

 

Mindez meglehetősen ijesztően hangzik. Úgy tűnik, hogy beindult az Apokalipszis gépezete. A végállomás civilizációnk teljes pusztulása lesz. Ezek a bajok azonban leküzdhetők. A földönkívüli civilizációk szerint mindez elkerülhető lenne, ha elindulnánk a kozmikus emberré válás útján. Az univerzum végtelen lehetőségeket kínál számunkra. Az általunk még nem ismert fizikai törvények segítségével a ránk leselkedő veszedelmek elháríthatók lennének. A gond csak az, hogy senki sem hisz a létezésükben, senki sem kutat utánuk. A Sátán a hivatalos tudománnyal karöltve elhitette velünk, hogy mindez csak mesebeszéd, szélhámosság, kuruzslás. Ennek következtében az a helyzet alakult ki, hogy jelenleg a tudomány legfőbb kerékkötői a tudósok. És ezt nem kevés pénzért teszik. A Magyar Tudományos Akadémiának pl. jelenleg több mint 308 tagja van, akiknek legfőbb törekvésük, hogy havi 455 ezer forint illetmény fejében minden eszközzel hátráltassák a tudományos fejlődését. A levelező tagok száma sem csekély. Ők 56-an vannak, és havi 354 ezer forint apanázsért teszik ugyanezt.

A tudomány fejlődésének állam pénzen történő gátlása azért is érthetetlen, mert külföldön ez nem szokásos. A francia akadémia tagjai pl. semmit sem kapnak ezért. Ők megtiszteltetésnek veszik, hogy tagjai lehetnek az Académie française-nek. Ezen a címen nem tartanak igény fizetségre. (Még az ünnepi egyenruhájukat is saját költségükre csináltatják.) Tudományos rangjukkal pedig nem kérkednek. Azt tartják, hogy társalgásban nem illik ezt a címet emlegetni. Mellesleg a francia akadémiának csak 40 tagja van, holott Franciaország lakossága hatszorosa a magyar lakosságnak. Nálunk más a helyzet. Az MTA fenntartási költségein kívül a magyar adófizetők évente közel 2 milliárd forintot fizetnek a tudó­sa­inknak azért, hogy az ezotériának még a gondolatát is kiirtsák a társadalom­ból.

Így hiába áll rendelkezésünkre min­den információ, melyekkel a ránk le­sel­kedő veszedelmeket leküzdhet­nénk, nem tudjuk átültetni a gya­kor­latba. A visszahúzó erők folytán nem tudunk elindulni ezen az úton. Pedig a fentiekben fel­sorolt csapáso­kat sor­ra elháríthatnánk. Ehhez jelen­tős be­ruházási összegre sem lenne szükség, mert az ezoteri­kus találmá­nyok mind­egyike pár ezer forintból megépít­hető. Csak az nincs, aki megcsinálja. A szakemberek nem mozdulnak, nem indulnak el ebbe az irányba, mert nem hiszek a megvaló­síthatóságában. Most mindenki másokra mutogat, arra vár, hogy majd va­laki a „szájába röpteti a sült galam­bot”. Ehhez azonban senkinek sincs kedve. Így minden marad a régiben, és oktondi birka módjára masírozunk a vágóhídra.

Pedig a jövő ezoterikus kutatóira, fejlesztőire nem vár embertelen küzdelem. Az elvi alapok ugyanis rendelkezésre állnak, csak építkezni kell rájuk. Némelyik ezoterikus találmány annyira kidolgozott, hogy már csak technolo­gizálni kell. Például az előbbiekben említett veszedelmes vírusok mind­egyike kiirtható lenne rezonancia­frek­vencián. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint besugározni őket a rezonanciafrekvenciájukkal. A ter­mészetben is kiirthatók lennének a káros rovarok, rágcsálók. Ehhez nem muszáj egyenként besugározni őket. Csupán vízzel kell elnyeletni a specifikus energia­sugárzást, és az ily módon kezelt vi­zet a réteken, erdőkben szétlocsolni. A permetezést szúnyogirtó repülő­gé­pekkel vagy drónokkal könnyen el lehetne végezni. Ezzel a módszerrel az összes kullancs kiirtható lenne. Még pénzbe sem kerülne ez a fajta rovarirtás, mert a folyókból kinyert öntözővíz semmibe sem kerül, a sugárgenerátor áramfogyasztása pedig elhanyagolható. Az évente több száz milliárd forint kárt okozó parlagfüvet is végleg kiirthatnánk. Csak meg kellene öntözni a fertőzött területeket, a parlagfű rezonanciafrekvenciájának megfelelően kezelt mágneses vízzel. A kórházi fertőzések is egyszer s mindenkorra megszüntethetők lennének. Ehhez csak egy alapos takarításra lenne szükség. Mosóvízként most nem lúgos vizet vagy hipót kell használni, hanem a kórokozók rezonanciafrekvenciájára felmágnesezett vizet. Rezonáns mágneses hullámokkal kezelt vízzel a szuperbaktériumok is elpusztíthatók. (Világszerte évente 10 millió ember hal meg antibiotikum-rezisztens fertőzésekben.)

Ily módon a ráksejteket is könnyedén el lehetne pusztítani. Dr. Rife 80 éve rendelkezésünkre álló módszerével minden rákbeteg 3 perc alatt meggyógyítható lenne. Jelenleg évente 9,6 millió ember hal meg világszerte rákban, értelmetlenül. De senki nem tesz értük semmit. Bohócdoktorokat küldenek a gyerekkórházakba, ahelyett hogy meggyógyítanák a kis betegeket. Az emberiség ugyanis úgy döntött, hogy inkább rakásra pusztulnak, de akkor sem kell nekik ez a módszer. Aztán sajnálkozunk rajtuk, a hozzátartozók pedig könnyeiket hullajtva eltemetik őket. Utána életük végéig gyászolják őket, és a sorsot hibáztatják a történtekért. Az eszükbe sem jut, hogy a saját ostobaságunk, csökönyösségünk miatt haltak meg.

A rák felszámolását nagyban gátolja egy háttérben játszódó hallgatólagos összeesküvés. Ennek lényege, hogy azok, akiknek módjukban állna, nem tesznek semmit a rákbetegek meggyógyításáért. Az orvosok féltik az állásukat, a gyógyszergyárak az extraprofitjukat, a politikusok pedig arra hivatkoznak, hogy ha mindenki meggyógyul, sok lesz a nyugdíjas. A nyugdíjpénztár pedig már a jelenlegi terheket sem képes elviselni.[222] Mivel ezzel a módszerrel minden fertőző betegség megszüntethető lenne, a jövőben csak töredéknyi orvosra lenne szükség a balesetet szenvedtek ellátására. Szervi elváltozásokból eredő betegségek sem sújtanák az emberiséget. A Tesla által feltalált frekvenciagenerátorral ugyanis minden betegség megelőzhető lenne. 28 KHz frekvenciára hangolva a Tesla generátor által kibocsátott mágneses szoliton impulzusok harmonizálják a meridiánokat, helyreállítják az aura sérüléseit, és optimumra hangolják a csakrák működését. Ép étertest esetén pedig a fizikai test is ép, egészséges lesz.

Az UV-sugárzás okozta bőrrák az ózonlyuk következménye. A globális felmelegedés, a gyors éghajlatváltozás azonban megállítható. Még nem értük el azt a szintet, ahol már megállíthatatlanná válik a folyamat. Az ingyenenergia birtokbavételével nem lenne szükség fosszilis tüzelőanyagokra és szénhidrogénekre. A gépjárműveket mindenféle károsanyag-kibocsátástól mentes elektromotorok hajtanák, a repülőgépeinket, rakétáikat pedig antigravitációs hajtóművek juttatnák célba. A háztartásban a fűtő- főző- és melegvíz-előállító készülékek is ingyen árammal működnének. Ennélfogva nem lenne szükség füstölgő hőerőművekre, veszélyes radioaktív hulladékot termelő atomerőművekre. A levegő kitisztulása, szennyezésének megszüntetése leállítaná, majd megszüntetné a globális felmelegedést. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint rekonstruálni a Tesla-konvertert, és kipróbálni, hogy a rendelkezésünkre álló kb. féltucatnyi antigravitációs hajtómű közül számunkra melyik lenne a legmegfelelőbb. Az egyikkel nagy mennyiségű áramot is lehetne termelni az ipartelepek központi energiaellátására. Így nem kellene minden egyes készülékhez Tesla-konvertert illeszteni. 

Az ingyenenergia a vízhiányt is megszüntetné. Víz ugyanis rengeteg van a Földön. Bolygónk felszínének több mint 70%-át víz borítja. Sós tengervíz. Magas sótartalma miatt ez a víz csak sótala­nítás után iható. Ez pedig rendkívül energiaigényes. Ingyenenergia esetén azonban semmi akadálya sem lesz a nagyüzemi ivóvíz-előállításnak.[223] A tisztított vizet pedig a feleslegessé vált kőolaj- és fölgázvezetékeken lehet bejuttatni a kontinensek belsejébe. A szubatomi energiával dúsított vízzel locsolt földeken soha nem látott mennyiségű termést tudnánk betakarítani. Az élelmiszer- és ivóvízhiány pedig megszüntetné az elvándorlást, az Európára és Amerikára nehezedő migrációs nyomást. A globális felmelegedés leállításával megszűnne a sarki jéghegyek olvadása, így a partmenti világvárosok nem kerülnének víz alá.

A tektonikus földmozgások okozta vulkánkitörések is megelőzhetők. Erre mi nem lennénk képesek, de a nálunk több millió évvel fejlettebb földönkívüli civilizációk igen. Hatalmas űrhajóikkal képesek besugározni a földkéreg törésvonalait, és koncentrált éteri sugárzással meglágyítják az egymásnak feszülő kéreglemezeket. Ezáltal azok elcsúsznak egymáson, nem keletkeznek vulkánkitörésekhez vezető feszültségek a mély rétegekben. Ehhez persze be kell hívni őket. Ennek semmi akadálya, mert a kontaktok értesülései szerint az évmilliók óta nálunk tartózkodó földönkívüliek alig várják, hogy segíthessenek nekünk. Ehhez azonban tömegesen hívnunk kellene őket. Enélkül nem jönnek elő a tengerek mélyén vagy a nagy hegyek gyomrában kiépített bázisaikból. Nem sunyi módon, a „bajuszunk alatt mosolyogva, hogy na, úgyse jönnek!”, hanem komolyan, mély meggyőződéssel. Ha sokan és állhatatosan hívjuk őket, akkor jönni fognak.

A legnagyobb problémát a túlnépesedés okozza. Jelenleg 7,5 milliárd ember él a Földön, és az előrejelzések szerint 2025-re 9 milliárdnyian leszünk. Ennyi embert a bolygónk képtelen eltartani. Ha ez így megy tovább, hamar lelakjuk a Földet, és elpusztítjuk a természetet. Bolygónk csupán 800 millió embert képes eltartani úgy, hogy közben folyamatosan megújul. Az önkéntes alapon történő népességcsökkentés azonban megoldhatatlan, mert szinte minden országban óriási ellenállást váltana ki. Jelentős népességcsökkenésre volt már ugyan példa a történelmünkben, de ezt háborúk és járványok váltották ki. A folyamatos népességcsökkentésnek azonban van egy humánus módja is. A nők jelentős száma akaratlanul esik teherbe. Egyrészt az elővigyázatlanság, másrészt a terhességmegelőző eszközök hiánya miatt.

Ennek megakadályozására szintén a földönkívüliek mutattak nekünk egy hatékony módszert. Ennek lényege, hogy bőrbarát hártyákkal le kell zárni a petevezetékeket. A világ minden országában kötelezően elő kellene írni, hogy a minden 14 éves lányt alá kell vetni ennek a pár perces műtétnek. A hártyákat csak a lány férjhezmenetele után távolítanák el. Egy gyermek után aztán ismét lezárnák, megakadályozva a túlnépesedést. Ennek a módszernek a világméretű elterjesztésével nagyban csök­kenne a népszaporulat. Ez az eljárás számos járulékos előnnyel is járna. Nemi erőszak következtében többé egy nő sem esne teherbe. A férfiak is nagyfokú védelemben részesülnének. Megszűnne a spermatolvajlás, a ragadozó típusú nők senkit sem tudnának nem kívánt terhességgel csapdába ejteni. Egyedülálló nők csak akkor szülhetnének gyermeket, ha a férfi közjegyző előtt írásos nyilatkozatot tesz, hogy a születendő gyermeket a nevére veszi, és gondoskodik a felneveléséről. Így nagymértékben csökkenne az apa nélkül felnövő félárvák száma. További előnye lenne ennek a módszernek, hogy a nőknek nem kellene terhességmegelőző tablettákat szedni, ami nagymértékben kímélné a szervezetüket, és elmaradnának a tabletta beszerzésével járó kiadások. A férfiak egészségét is jelentősen kímélné ez a módszer, mert a nők vizeletéből nem kerülne ösztrogén hormon a folyóvizekbe. Ez a víz ivóvízként vagy főzővízként a szervezetbe kerülve a férfiak elnőiesedését és terméketlenségét váltja ki. (A hormonokat és gyógyszermaradványokat jelenleg semmilyen tisztító eljárással nem lehet kivonni a csapvízből.)      

Ha ezen a problémán nem tudunk úrrá lenni, akkor a túlvilági hatalmak fognak gondoskodni a nagyarányú népességcsökkentésről, a maguk módján. A népirtásra két jól bevált módszer is rendelkezésükre áll. Az egyik a vízözön, a másik a tűzözön. Itt a Földön többször is alkalmazták őket az elmúlt évmilliók során. Már közel féltucatnyi civilizáció pusztult el úgy, hogy vízbe fulladtak vagy tűzhalált haltak. Annak idején a dinoszauruszokkal is egy tűzözön végzett. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint egy kisbolygót vagy üstököst a földgolyónak irányítani. A mi esetünkben a tűzözönt a kontinensvándorlásból eredő vulkánkitörések fogják kiváltani. Ha ez nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor 2060 körül jön a X. bolygó, a Nibiru, amely óriási gravitációs vonzerejénél fogva megragadja a föld kérgét és több ezer kilométerrel odébb vonszolja. Ennek következtében olyan mértékű földrengések és vulkánkitörések keletkeznek, amelyeket senki sem fog túlélni. Előtte a földönkívüliek néhány millió embert kimenekítenek innen, és visszahozásuk után velük folytatódik a civilizációnk. Ezt követően egy jó ideig nem lesznek túlnépesedési gondjaink. Mi döntjük el, hogy melyik megoldást választjuk. Ha nem veszünk tudomást erről a helyzetről, az is döntés.  

[

Az öreg hölgy látogatása, a Fizikusok és főleg a Nagy Romulus oly mértékben időszerűvé váltak, hogy ritkán veszik elő a színházak. Túlságosan riasztó képet adnak a mai emberről, aki a világvégétől nem fél, hanem rosszkedvű, rezignált természetességgel tudomásul veszi. Valamikor az ember rettegett a végítélettől, a kárhozattól és főleg a földi élet megszűnésétől, ma meg valahogy hozzászoktunk a dologhoz. „Beáraztuk” ahogy bankárnyelven mondjuk. Igazán nem tesz ellene senki semmit. Vannak áldozatos igyekezetek, testületek, ülések, figyelmeztető kiáltványok, egyre fenyegetőbb tudományos megállapítások és terméketlen nemzetközi konferenciák, de valójában senki sem csinál semmit. „Házasodnak, isznak, esznek” – ahogy Jézus mondta, az utolsó időkről. Lassan megszokjuk a fenyegető szárazságot, a cunamit, a hurrikánokat, a jéghegyek olvadását, az eltömegesedést, teljes állatfajok és erdők pusztulását, a túlnépesedést és a terjedő nyomort. Megszokjuk, hogy mindenki megvehető, s főleg hogy a modern technika aláaknázta az egész földgolyót.

A „válság” hírlapi divatszó lett. Értelme nincs, mert a helyzet nem válságos, hanem katasztrofális, ami azt jelenti, hogy a megoldására tett minden kísérlet sikertelen, mert nem itt van a baj, az egész szisztéma recseg-ropog. És amíg össze nem omlik, új szisztémát még elvileg sem lehet elképzelni. A bankrendszert külön nem lehet megreformálni, mert akkor át kellene alakítani az összes társadalmat, a csakis pénzzel működtethető és mindent uraló szupertechnológiát, át kellene alakítani a földön élő valamennyi ember pszichéjét, életének más értelmet kellene adni, mint amiért jelenleg él. Le kellene állni a „fenntartható fejlődés” elméletével, mely régóta nem „fejlődés” már, hanem az emberi faj végzetéhez vezető út. Dürrenmatt, amikor műhelytitkairól faggatták, azt nyilatkozta egyszer, hogy: „Egy dráma cselekménye akkor tekinthető végiggondoltnak, ha az események a legrosszabb fordulatot veszik”.

Ez van ma. Senki nem bízik abban, hogy bármi is megoldható. Ehhez ugyanis le kellene állni az egésszel, ami lehetetlen. A dolgokat az őrület hajtja. Az a rögeszméje, hogy racionális és mindent ért. Minden történelmi kornak vannak sajátos tapasztalatai. A mi korunkban ez a tántorgás, amelyben mindenki tudja, a Nobel-díjas közgazdásztól kezdve az analfabétákig, hogy a helyzet alapjában véve nem menthető. Általános beszédtéma, hogy a Föld előbb-utóbb lakhatatlan lesz. És ha bárhol, bárkik összeülnek, abból nem lesz semmi. Nem is lehet. Ha valamit egy önmagát okosnak képzelt Őrület hozott létre, azt ugyanez az Őrület nem tudja megváltoztatni. Szenvedélyes rögeszmék nem megváltozni szoktak, hanem összetörni. Ez a drámaírók örök bölcsessége. És a világunkat, évezredek szívós munkájával, a rögeszmék teremtették meg, melyek a bajt a saját őrült logikájukkal akarják orvosolni, ami lehetetlenség.

Ma már ezt tudjuk. Az őrület természetrajzához tartozik például, hogy senki sem gondol arra, hogy ő maga is őrült. Mindenki normálisnak véli magát. Pedig a saját lelkünkben kimutatható lenne, hogy ennek a kornak a gyermekei vagyunk, s ezért alapélményünk a szorongás és a jövőtlenség. És természetesen a mérhetetlenül felpüffedt, egész lényünket uraló, kőkemény ego, mely sohasem tettesnek, hanem áldozatnak éli meg önmagát. A természetfelettiben nem hiszünk. És talán éppen ezért megsemmisítjük a természetet. Ebben a helyzetben két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy megtapasztaljuk a káoszt, amelyben élünk. Nem véletlenül élünk itt és most. Ehhez fogható kihívás nem volt még az írott kultúra történetében. Világvége-félelem volt már, de a ténylegesen megtapasztalható előjeleit még sohasem éltük át. Ez új élmény. Visszatért az összes, több évezred alatt megoldatlan és elhazudott vétkünk, mert a finálénál mindenkinek jelen kell lenni.

Müller Péter – Természetgyógyász Magazin 2018. március (6. oldal - részlet)

[

Mostanában a médiában egyre jobban eluralkodik a világvége hangulat. Az orosz-ukrán háború, az energiaárak csillagokba emelkedése és a várható élelmiszerhiány miatt mindenki attól tart, hogy elpusztul a világunk. Damoklész kardjaként lebeg fejünk felett a III. világháború kitörése, ami teljes káoszba süllyeszti civilizációnkat. Az ezoterikusok szerint a félelem nem alaptalan. Akinek még nem tűnt fel, elkezdődött a Bibliában megjövendölt Apokalipszis. Az első ló, a pandémia már megérkezett. A második ló a világháború, kifejlődőben van. Az orosz-ukrán konfliktus már egy hónapja átalakult orosz-amerikai háborúvá. A nyugati fegyverszállítások következtében Ukrajna kísérleti hadszíntérré vált, ahol a két nagyhatalom élesben próbálja ki legújabb fegyvereit. Ebben a játszmában az ukránok csak a kísérleti nyúl szerepét töltik be.

Mindez csupán nyitánya annak, ami az elkövetkező évtizedekben vár ránk. A bolygónkat is nyil­vántartó Galak­tikus Föderáció kontaktokon keresztül közölte ve­lünk, hogy a jelenlegi úton haladva mi­lyen jövő vár ránk: „Lesz­­nek nép­vándorlások, háborúk, nép­irtások, fa­natizmus, teljes bank­csőd, cu­namik és szárazság, melyek következtében több milliárd ember fog meghalni. Ez kell ahhoz, hogy a bolygónk meg­tisztuljon a negatív elemektől, és fel­rázza a társadalmat világszerte.” Az ezotériában járatosak szerint a túlélőket a Nibiru fogja elpusztítani. Csupán néhány millió ember menekül meg, akiket a földönkívüli civilizációk űrhajóikon áttelepítenek a saját bolygójukra, majd a katasztrófa elmúltával visszahozzák őket a Földre. Ők lesznek az új aranykor letéteményesei.

A Földön kívüli civilizációk közlése alapján naprendszerünk 10. bolygója 2062-ben ér földközelbe, míg a neves amerikai szakíró, Zecharia Sitchin a halálbolygó megérkezését 2060-ra teszi. A híres angol fizikus, Newton számításai is ezt az időpontot valószínűsítik. Az ókori bölcsek, és az ezoterikus szakírók hosszasan ecsetelik a tűzözön által kiváltott pusztulást, a túlélők megpróbáltatásait. Az Újszövetség szerint Jézus is tett említést az utolsó idők eljöveteléről. Ő azonban nem említett pontos dátumot. A Szíriusz csillagrendszerből származó plejádiak szerint ezen az úton már nem kell magányosan botorkálnunk. A továbbiakban számíthatunk a galaktikus civilizációk segítségére: „Amint a nagy változások végbemennek, azaz megszűnik a diktatúra, a fasizmus; összedől a bankrendszer, elértéktelenednek a részvények, és a nagyhatalmak leszerelik az utolsó atomfegyvert is, akkor lépnek a Földre a galaktikus űrhajósok.   

Sokan irtóznak ettől a jövőtől, és azt mondják, hogy inkább meghalnak, mintsem ilyen körülmények között éljenek. Kívánságuk nagy valószínűséggel teljesülni fog, mivel energiatermelésünk jelenlegi fejlettségi szintjén senki sem fogja túlélni a katasztrófát. A Fukusima 1 erőmű blokkjainak 2011 márciusában történt berobbanása ráébresztette az emberiséget arra, hogy mekkora veszély leselkedik ránk. A japán katasztrófát a cunami okozta ugyan, de ez a helyzet a szárazföldek belsejében is előállhat. A jelenlegi atomerőműveket max. 10-es erősségű földrengés elviselésére tervezték. (A Paksi atomerőmű csak 7-es erősség földrengést bír ki.) A Richter-skála szerint 15-ös erősségű földrengés ugyanúgy tönkreteszi a hűtőrendszert, mint a szökőár. (Mivel a Richter-skála logaritmikus, a 15-ös erősségű rengés a fukusimai katasztrófát okozó 9-es erősségű földrengésnél 1 milliószor nagyobb.) Így nem lesz mivel hűteni a megsérült reaktorokat. Sőt a 25-30 cm vastag acélból készült köpeny is megolvad, vagy darabokra törik rajtuk. A világon jelenleg 400 atomreaktor üzemel (ebből 182 Európában).

A csernobili atomerőmű egyetlen blokkjának felrobbanása százszor akkora radioaktív szennyezést okozott a környezetben, mint a hirosimai atombomba. Ennek alapján könnyen kiszámítható, hogy mekkora sugárfertőzés éri a Földet. Ha a bennük levő összes radioaktív izotóp kiszabadul, olyan nukleáris szennyezés sújtja a világot, amit egyetlen élőlény sem fog túlélni. A sugárzás erősségét növeli a nukleáris temetőkben elásott hordók megolvadása, a kiégett fűtőelemek szanaszét szóródása. Mivel az urán 238 fűtőanyag fő izotópja a plutónium 239 felezési ideje több mint 24 ezer év, 240 ezer évig lakhatatlanná válik a bolygónk. Az élet visszatelepítése azonban ezt követően sem lehetséges, mert a földrengések következtében az el nem égett fűtőelemek is kiszabadulnak, szétszóródnak a környezetben, és a dúsított urán 238 izotóp felezési ideje 4,5 milliárd év. Ahhoz, hogy az általa keltett sugárzás szintje elviselhető szintre csökkenjen, minimum 45 milliárd évre van szükség. Ez a Föld keletkezési idejének tízszerese. (Ekkor az izotópmennyiség az eredeti tömeg 0,1%-ára csökken.) A teljes lebomlás 1350 millárd év múlva következik be.

Tovább súlyosbítja a helyzetet a nukleáris fegyverarzenálunk okozta szennyeződés. Jelenleg több tízezer maghasadáson alapuló atombomba, és magfúzión alapuló hidrogénbomba (kétfázisú atombomba vagy más néven termonukleáris bomba) van a nagyhatalmak birtokában. Mivel a gyújtószerkezetet külön tárolják, a szétszerelt bombák nem fognak felrobbanni, viszont az óriási mechanikai behatás, illetve a több ezer °C-os láva olvasztó hatása következtében a bombatest acélköpenye megsérül, és a plutónium-, illetve urántöltet kiszabadul, és piszkosbombaként a légtérbe, a talajba, az élővizekbe kerül. A hidegháború végén, 1988-ban csak a Szovjetunióban 32 ezer nukleáris robbanófejet tartottak hadrendben. Ezek száma a Start egyezmények során csökkent ugyan, de a jelenlegi nukleáris arzenál még mindig százszorosa a teljes emberiség kipusztításához szükséges atomtöltetnek.

Már 10 ország rendelkezik atomfegyverrel. Az USA még mindig 16 ezer, Oroszország pedig 13 ezer megatonna TNT rombolóerejű nukleáris fegyvert birtokol. Az első atombombákhoz használt plutónium 239 izotóp felezési ideje 24 ezer év, míg a jelenlegi atombombákban alkalmazott urán 235-ös izotópé 700 millió év. Ennek elviselhető szintre történő lebomlásához is minimum 7 mil­liárd évre van szükség. A biblia szerint a vízözön kb. 1 évig tartott. Aztán ismét lakhatóvá vált a föld. A tűzözön után erre nem lesz lehetőségünk. A fegyverkezési hajszával és az ostoba, beszűkült agyú energiapolitikánkkal gondoskodtunk róla, hogy ez a bolygó soha többé ne legyen lakható. Ehhez a Nibiru megérkezésére sem kell várnunk. Elég egy néhány kilométer átmérőjű aszteroida becsapódása a szárazföldbe, és az eredmény ugyanaz lesz.

[

Az orosz-ukrán háború miatt sokan aggódnak, hogy ez a konfliktus atomháborúba torkollik, ami véget vet civilizációnknak. Az ezoterikus szakirodalom szerint nincs okunk aggodalomra. 2022. április 20-án az oroszok sikeresen tesztelték az RSZ-28 Szarmat nevű interkontinentális, hiperszonikus rakétájukat, amelyet Vlagyimir Putyin a világ legjobb rakétájának nevezett. Aztán hozzátette, hogy a Szarmat „bármilyen rakétavédelmi rendszert képes leküzdeni”, és „hosszú ideig nem lesz még párja a világon”. Tömege 220 tonna, és három robbanófej szállítására volt alkalmas. Ha­tótávolsága igen nagy. Prototípusát Arhangelszk közeléből lőtték ki, és 6000 kilométerrel arrébb, Kamcsatkában landolt. Ennélfogva műholdakkal nem lehet figyelni a kilövőállomást, mert Oroszország bármely pontjáról indítható. Ez a rakéta nukleáris robbanófejjel is felszerelhető, amit a nyugati szakértők aggályosnak tartanak. Ezzel a rakétával ugyanis könnyen bevethetővé válnak a taktikai nukleáris bombák. Ez kis hatóerejű nukleáris fegyver csak egy-egy város elpusztítására alkalmas, nem szennyezi globálisan a légkört.

Egy 50 kilotonnás nukleáris töltettel szerelt rakéta 700 méteres körzetben mindent miszlikbe aprít. Mind az épületek, mind az emberek teljesen megsemmisülnek. 1600 méteres körzetben már előfordulhat, hogy valaki túléli a támadást, de csak rövid ideig. 3,5 kilométeres körzetben az épületek váza megmarad, de a bomba által keltett magas hősugárzás miatt tűz üt ki, ami elhamvaszt mindent. Az itt lakók már nem halnak meg azonnal, de a sugárbetegség miatt legkésőbb egy hónapon belül ők is életüket vesztik. Ezen a körzeten túl a robbanás lökéshullámai még mindig súlyos károkat, sérüléseket okoznak. 6 kilométer átmérőjű körzetig a legtöbb áldozat súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenved, és később a radioaktív sugárzás áldozatává válik. A robbanás után 20 kilométeres körzeten belül nukleáris gombafelhő és egy erősen radioaktív zóna alakul ki.

A radioaktív anyagot a szél máshova is elhordhatja. A szélerősségtől is függ, de a robbanás központjától körülbelül 60 kilométerre a sugárzás még mindig olyan erős lesz, mint amilyet manapság a csernobili Vörös erdőben mérnek. Védőfelszerelés nélkül életveszélyes lenne ott tartózkodni, vagyis használhatatlan lenne a terület. Ha egy ilyen bombát Kijevre dobnának le, azt senki sem élné túl, és a városban minden üszkös romhalmazzá válna. Ha nem is halna meg mindenki azonnal, hónapokkal vagy évekkel később belepusztulnának a sugárzásba. A sugárfertőzés hatása még évtizedek múlva sem szűnne meg. Ennek egyik következménye lenne, hogy a visszaköltözők családjában torz testű, nyomorék csecsemők jönnének világra.

Putyin az RS-28 Szarmat rakétával Amerikát és a nyugati országokat is megfenyegette. Ezt üzente nekik: „Ez a valóban egyedülálló fegyver megerősíti fegyveres erőink harci potenciálját, megbízhatóan garantálja Oroszország biztonságát a külső fenyegetésekkel szemben, és elgondolkodtatja azokat, akik a féktelen agresszív retorika hevében megpróbálják fenyegetni országunkat”. A NATO Sátán 2-nek nevezi ezt a szupernehéz, termonukleáris fegyverzetű, interkontinentális hatótávolságú fegyvert. Putyin szerint „ez a rakéta képes áttörni bármelyik rakétavédelmi rendszeren”.

A Pentagon azonban nem esett hasra a fenyegetéstől. Szóvivőjük szerint „az Egyesült Államok nem tekinti ezt a fegyvert fenyegetésnek Washingtonra vagy a szövetségeseire nézve”. Amerika olyan kiterjedt rakétaelhárító rendszerrel (pl. űrből működtethető lézerágyúval) rendelkezik, ami minden interkontinentális rakétát megsemmisít. A rakétafejlesztésben sincsenek lemaradva. Nemrég elhalasztották a Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakétájuk tesztelését. A döntéssel azt akarták elérni, hogy Oroszország ne értelmezze félre a tűzerő demonstrációját, vagy ne használja fel azt az ukrajnai ellenségeskedések fokozására. A CIA szerint Putyin fenyegetései aggasztóbbak, mint a rettegett Sátán-2.

Arra azonban nem gondol egyik fél sem, hogy a nukleáris töltettel rendelkező rakétákat nem lehet csak úgy szétrobbantani. Ez a fajta megsemmisítés nagyobb kárt okoz, mint a becsapódásuk. A magas légkörben felrobbanó atombomba gyorsabban szennyezi be a levegőt, mintha a földön robbanna. A radioaktív sugárzást a szél szinte órák alatt eljuttatja minden kontinensre, ahol aztán az eső belemossa a talajba. Ezt követően minden sugárzóvá válik. Mivel semmilyen élőlény sem képez erős a radioaktív sugárzást elviselni, sorra pusztulnának ki a növények, majd az állatok, végül az emberek. Emiatt azonban nem kell aggódnunk.

A földi világot teremtő és felügyelő magasan fejlett földönkívüli civilizációk kontaktokon keresztül tudatták velünk, hogy nálunk meggátolják az atomháború kirobbanását. Ők nem robbantják szét az atomrakétákat, mert tisztában vannak ennek következményeivel, hanem kiviszik az űrbe, ahol dema­terializálják. Azért viszik a Földtől távol az űrbe, hogy ha netalántán felrobbanna, az izotópok már nem jutnak be a légkörünkbe. A kontaktok megkérdezték, hogy miért teszik ezt. A válasz nagyon meg­lepő. Számukra mi egy értékes génállomány vagyunk. A földönkívüli civilizációk szinte mindegyike egyetlen fajt alkot. Ráadásul a létszámuk nem haladja meg a néhány milliót. Emiatt egy idő után kialakul náluk a belterjes szaporodás következtében előálló elkorcsosodás. Ennek megakadályozása érdekében minket vérfrissítésre használnak. A Földön évente kb. 60 ezer ember tűnik el nyomtalanul. Ezek egy részét ők rabolják el. A férfiaktól spermiumot veszek, a nőket pedig a saját spermájukkal ejtik teherbe. Bennünket nem fenyeget az elkorcsosodás, mert a hozzánk telepített 6 rassz vérkeveredése, és a közel 8 milliárdos népesség ezt megakadályozza.

Minket az egész Tejútrendszerben egy rendkívül értékes terráriumként kezelnek, amit nem engednek megsemmisülni. Ez az értékelés sokak önérzetét sértheti, de jobban belegondolva érthető a viselkedésük. Ők több tízezer, illetve több százezer évvel fejlettebbek nálunk. Akkor a különbség köztünk, mint az emberiség és az állatvilág között. Mi a teheneket mesterséges megtermékenyítéssel szaporítjuk, és emiatt még senki sem érzett lelkiismeret-furdalást. Ők is úgy kezelnek bennünket, mint mi a háziállatainkat. Azért sem sértődhetünk meg emiatt, mert közülünk sokan úgy viselkednek, mint az állatok. Sőt rosszabbul. Az állatokat az ösztönök vezérlik, és mi már az ösztöneinkre sem hallgatunk.

Egyébként a földönkívüliek annyira szívükön viselik a sorsunkat, hogy egyikük kifejlesztett egy olyan anyagot (vegyszert vagy gázt), amellyel semlegesíteni lehet a radioaktív szennyezést. Valószínűleg olyan anyagról van szó, amely transzmutációval átalakítja az izotópokat kisebb vagy nagyobb atomsúlyú ártalmatlan anyaggá. Ha gáz halmazállapotú, akkor közvetlenül a robbanás után a levegőbe juttatják. Körbezárják vele a fertőzött területet, hogy a szél ne tudja szétteríti az atmoszférában. (Mellesleg ezt mi is kísérletezhetnénk. Jobban járnánk, ha a tudósaink a szubatomi részecskékkel történő értelmetlen játszadozásaik helyett ezzel foglalkoznának.

Az atombombatámadás megelőzése nemcsak a földönkívüliek számára fontos. Legkevesebb négy civilizáció él a kéreg alatt, buborékvilágokban. Ők a mi elődeink. Mi már az ötödik civilizáció vagyunk a Földön. Számukra is létkérdés, hogy ne szennyezzük el a légkörünket. A fosszilis és szénhidrogén tüzelőanyagok okozta szennyeződést levegőszűrőkkel távol tudják tartani. A radioaktív szennyeződést azonban a légszűrők nem tudják megállítani. Az életterük összeomlása is veszélyezteti őket. A buburékvilágukat vastag kristály védi a tengervíz behatolásától, vagy a hegyek gyomrában a kőzetom­­lástól. Ez a kristály a kőzet erős mágneses sugárzással történő megolvasztásából ered. Amikor ezeket a buborékvilágokat kialakították számukra, a kitermelt földet nem hozták a felszínre, hanem megolvasztották, és páncélként védő falat hoztak létre belőle.

Egy nagy hatóerejű interkontinentális atombomba vagy hidrogénbomba azonban akkora lökéshullámot hoz létre a föld kérgében, ami megrepesztheti ezt a vastag falat is. Ekkor a beáramló tengervíztől megfulladnának. A földönkívüli civilizációk is szeretnék ezt elkerülni. Ők eddig kb. 3200 bázist hoztak létre az óceánok mélyén és a nagy hegyek gyomrában. Az ide-oda utazgatások elkerülése érdekében küldöttségeik ott élnek, és figyelnek bennünket. Mivel ezek a telephelyek jóval kisebbek, az őket védő falak is vékonyabbak. Isten sem hagyja, hogy elpusztítsuk a természetet, mert az ezoterikus szakirodalom szerint utánunk még jön két civilizáció. Ha mi olyanná tesszük a Föld felszínét, mint a milyen most a Mars vagy a Vénusz felszíne, akkor hogy indítson el rajta egy új civilizációt?

A Mars 70 ezer évvel ezelőtt a Földhöz hasonló élő bolygó volt. A marsi civilizáció technikailag valamivel fejlettebb volt, mint a miénk, mert antigravitációs meghajtású űrhajóikkal gyakran látogattak a Földre, az akkori lemúriai civilizációhoz. A Mars felszíni világát egy későbbi atomháború semmisítette meg. A romokat az elmúlt 70 ezer év alatt erodálta, és olyanná vált a felszíni világ, mint amit most látunk rajta. (A még felismerhető tárgyakat a NASA elhomályosítja, és a marsi fotókat meghamisítva hozza nyilvánosságra.) A túlélőket, illetve a kimentetteket leköltöztették a föld alá, egy buborékvilágba. Most onnan látogatnak bennünket. 

Egy állatvilágból elindított civilizáció kozmikus embertípussá válásához min. 22 ezer év szükséges. Mi most félidőnél tartunk. Kb. 10 ezer év múlva fejlődésünk elér arra a szintre, hogy már nem lesz szükségünk Isten által teremtett környezetre. Mesterségesen mi is elő tudunk teremteni hasonló színvonalú természetet. Ezért elődeinkhez hasonlóan leköltözünk a föld alá, és átadjuk helyünket a következő világnak. Az ezoterikus szakirodalom szerint ennek neve Numerika lesz. Őket követi a hetedik civilizáció, Nul­lantisz. Aztán mindenkinek mennie kell, mert a Nap ereje megnő. Idővel vörös óriássá válik, és beszippantja a belső bolygóit, köztük a Földet is. Ekkor kénytelenek leszünk új bolygót keresni magunknak.

Persze addig el is kell jutni. Hogy sikerül-e túlélnünk az Apokalipszis borzalmait, és megfékezni önpusztító hajlamainkat, az rajtunk is múlik. Legyünk méltók az előző civilizációk bölcseinek jövendöléséhez, akik úgy beszéltek rólunk, hogy mi leszünk a „tökéletes világ”. A következő civilizációt a Kaliforniából kiválasztott emberek fogják alkotni. Ezért egyedülálló faj lesznek, jóval kisebb területen és jóval kisebb létszámban. Életterük valószínűleg Alaszka lesz, ami a Föld tengelyének elfordulása következtében átkerül a mérsékelt égövbe. Elolvadnak rajta a jéghegyek, és egy tiszta, előzmények nélküli természet áll majd a rendelkezésükre.

Ennek megtörténte nem elképzelhetetlen. Atlantisz egy kisbolygó becsapódása következtében süllyed el. Ez a kisbolygó a Földgolyó tengelyét is elfordította 15°-al. Emiatt szűnt meg a jegesedés Észak-Amerikában, és ez tette élhetővé Skandináviát. (A Föld túloldalán az egykor kontinentális Szibéria pedig átkerült a hideg égövbe. Ezt a tudósok tagadják, de azt elismerik, hogy nálunk hirtelen véget ért a jégkorszak. Hogy miért, azt nem tudják.) Egy hasonló ütközés fogja visszalendíteni a Föld tengelyét vagy továbblendíteni, ami legalább 15° eltolja Alaszkát valamelyik irányba. Ebben az elszigetelt világban fog fejlődni az új civilizáció. Ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint mi. Aztán majd náluk is lesz egy Kolum­busz, aki felfedezi, hogy rajtuk kívül is léteznek kontinensek. Kiássák civilizációnk maradványait, melynek létezését ugyanúgy fogják tagadni, mint a mi tudósaink az előző civilizációk nyomait. Hozzánk hasonlóan ők is elrejtik majd a raktáraikba ezeket a bizonyítékokat. Aztán náluk is jön majd az iparosítás, a globális felmelegedés és a klí­maösszeomlás.

Nekik valószínűleg nem lesz olyan szerencséjük, mint nekünk, ezért idő előtt követi őket az utolsó civilizáció. Feltehetően ez is egyedülálló faj lesz, és ők sem kapnak külső segítséget a túléléshez. Egyetlen faj nem alkalmas vérfrissítésre, ezért nem foglalkoznak velük. Egyébként a földönkívüli civilizációk szerint az egész univerzumban ez a helyzet. A Tejútrendszerben 8 millió olyan bolygó van, melyeken értelmes lények élnek. Ezen civilizációk mindegyike hozzánk hasonló gondokkal küszködik. Ugyanúgy van náluk szegénység, különböző betegségek. Járványok tizedelik őket, mint bennünket. Ők is szenvednek a levegőszennyezés, a vízhiány miatt. Őket is tizedeli az éhínség. Viselkedésük, gondolkodásuk sem tér el a miénktől, emiatt nem történik meg náluk a paradigmaváltás. Ezért energiaellátási gondokkal is küszködnek.

Emiatt amikor panaszkodunk nekik, egy kézlegyintéssel jelzik, hogy ez az egész unalmas nekik. Tisztában vannak nehézségeinkkel, mert mindenütt így panaszkodnak nekik. Egyébként ők is átestek ezen a fejlődési lépcsőfokon. A többségük elbukott, ezért a földönkívüliek társadalmuk javát kiválogatták, majd átvitték a saját bolygójukra. A klímakatasztrófa után aztán visszatelepítették őket, és egyetlen fajként, jóval kisebb létszámban fejlődnek tovább. Ekkor korábbi gondjaik már nem lesznek, de lesznek újak. Például az elkorcsosodás veszélye. Kivételezett helyzetünkre való tekintettel jó lenne megemberelni magunkat. Egy tökéletes világban tökéletesen kellene viselkednünk. 6 rassz 8 milliárd emberben történő keveredése rengeteg kiváló, tehetséges embert termel ki. Ennek a szinte határtalan képességnek a maradéktalan kihasználása megérdemelt helyére emelné a civilizációnkat. Ne okozzunk csalódást az elődeinknek.

 

Kiegészítések

 

Civilizációnk hanyatlása a XX. század második felében soha nem tapasztalt mértékben felgyorsult. A tarthatatlan helyzet láttán Isten úgy döntött, hogy kiveszi a hatalmat a férfiak kezéből, és a világ sorsát a nők kezébe adja.[224] A terv azonban nem vált be. Az emancipált nők rosszabbá váltak a férfiaknál.[225] Nőiességüket, erköl­csi tartásukat teljesen elvesztve még mélyebbre taszították társadalmunk morális szintjét. Aki kíváncsi rá, hogy milyennek lettek a nők a XXI. század elejére, néz­ze meg a 2007-ben készült Agyő, nagy Ő! című amerikai filmet.[226] Siralmas helyzetünk még nyilvánvalóbbá válik, ha megnézzük, hogy viselkedtek a nők egy évezred­del ezelőtt:

 

Miközben Európa szívében Szent István királyunk egy erős állam létrehozásán fáradozott sikerrel, a távoli angol földön dán ural­kodó vetette meg a lábát. Trónja megerősítése érdekében nőül vette a legyőzött angol király feleségét, Emmát. Mint az oroszlán, ki az elő­ző hím helyét átvéve, annak kölykeit elűzi a nőstény mellől, Em­ma kicsiny fiainak is mene­külniük kellett. 1022-ben Szent István fo­gadta be a két ifjú angol királyi herceget kíséretükkel. Ed­ward és Edmund a magyar király oltalmát élvezve vészelte át az időt, míg legalább egyikőjük visszatérhetett hazájába. Búvóhelyük a Mecsek erdejével körülölelt Réka várában volt. Tekintélyes, biz­tonságos, vad­ban gazdag hely­nek számított a Mecsek sűrű er­deje.

A korai Árpád-korban az uralkodó még nem rendelkezett szék­hellyel és egy helyben lévő udvartartással, állandó mozgásban volt. Kíséretével végigjárta az ország különböző pontjain lévő udvarházait. Addig maradt egy-egy helyen, míg elintézte a helyi ügyeket, felélte az ott felhalmozott élelmet, majd továbbállt a következő ud­varházába. Pécsvárad egyike volt ezeknek az ural­kodói szálláshelyeknek. Géza fejedelem is itt pihent meg jártában-keltében. Ma is állnak a 10. század végi időkben épült templom falai az ország legrégebbi magyar kőemléke a Szent István által alapított bencés kolostor, melynek apátja az az Asztrik volt, aki a koronát elhozta Istvánnak. A több mint ezer éves templomból, mely Géza feje­del­em, majd Szent István király lába nyomát őrzi, több maradt fenn, mint a fehérvári bazilikából. Az elmúlt években gyönyörűen fel is újították.

Miért álltam meg egy percre Pécsváradnál? Mert nem messze tőle jelölte ki István királyunk Emma királyné elmenekített fiai és kíséretük számára Réka várát lakóhelyül, a mai Óbánya magaslatán. J. Abbott amerikai történész leírásából tudjuk, hogy István a vár lakóinak eltartására a mai Mecseknádasd települést adta birtokul. Ez volt a „nádasdi britek földje”. Az ifjú Edward herceg feleségül vette és Réka várába vitte Szent István Ágota nevű le­ánykáját. Frigyüket bő gyermekáldás kísérte, Margit, Edgar és Krisztina. Teltek az évek. Valószínűleg a száműzött angol királyi hercegek egyike, Ed­mund időközben elhunyt.

Az angolok végre követséget küldtek Magyarországra, azzal az üzenettel, hogy Edward királyi herceg, Szent István veje, térjen vissza családjával, mert várja a megüresedett angol trón. A királyi család Szent István unokáival 1057-ben, I. András uralkodása alatt hazaindult. Margit ekkor tizenkét éves volt. Otthon azonban a trón­viszályok nem csitultak. Ed­ward hamarosan meghalt, Ágotá­nak gyermekeivel együtt mene­külnie kellett. Hajóra szálltak, hogy vissza­térjenek hazájukba, de a viharban a hajó Skócia partjaihoz sod­ródott. Az özvegy és gyermekei III. Malcolm skót király udvarában találtak otthonra. És mint a mesében: a királyt meg­ragadta a gyönyörű ifjú nővé serdült Margit szépsége és okossága, és többé el sem eresz­tette. Margit így lett Malcolm hitvese, Skócia királynéja. Eskü­vőjüket 1070 húsvét másnapján tartották Dunferm­line-ben, mely ezután vált a skótok fővárosá­vá. Malcolm híres vadász és harcos, családja már hatszáz éve uralkodott Skó­ciában.

Az esküvő fordulópontot jelentett Skócia történetében, mert ez volt a kezdete – Margit hatására – „a barbarizmusból kivezető civilizációnak”. 1066-ban Ágotával és fiával, Edgarral – aki bátor, harcos férfi hírében állt, de Hódító Vilmossal szemben semmi esé­lye sem volt – aláíratták az angol trónról örökre lemondó nyi­lat­kozatot. A kor elvárásainak megfelelően Ágota másik leánya, Krisz­tina a dél-angliai Hampshire-ben apácának állt, és a romsey-i zárda főnöknője lett. Emlékeztetőül felidézném, hogy Szent István hitve­se, Gizella 1045-ben hagyta el kényszerűen Magyarországot, egy évvel azelőtt, hogy leánya, Ágota szülni kezdett Réka várában. 1060-ban halt meg a passaui kolostorban. Fia, Imre herceg halálakor úgy tűnt az utókor számára, hogy Imrével minden gyer­mekét elvesztette. Pedig élt, és gyermekeket szült Ágota leánya, akinek leszármazottai nem is akármilyen szerepet töltöttek be a skót és angol trónon. Szent István hitvese mégsem állt reménytelenül egyedül férje halála után. Ágota fia, Edgar pedig a magyar trón esetlegesen szóba jöhető, Szent István véréből származó váro­má­nyosa lehetett volna a trónviszályokkal terhes magyarországi idők­ben.

E kis kitérő után térjünk vissza Skócia szelek által felkorbácsolt, óceáni hullámoktól vert szikláihoz, juhokkal teli zöld füvéhez, rideg kőkastélyaihoz. A skót Malcolm király hitvese, Margit napjait nyolc gyermekének nevelésével, férje megszelídítésével, szent elmélkedéssel és vallásos könyvek tanulmányozásával töltötte. Malcolm királya „Véres” előnevet érdemelte ki félelmetes, bosszúálló, kegyetlen természetével. Az angliai belső bizonytalanságot kihasználva, mint rossz szomszéd, újra és újra fenyegette az angliai határokat. Theoderich történetíró szerzetes így jellemzi Margitot: „Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességben és jámborságban… Hatására a király elhagyta vad szokásait… Egész környezete megváltozott Margit körül… Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek…”

Ágotán keresztül a magyar jellemvonások, szokások, erkölcsök, vallásos felfogás érvényesültek Margit egyéniségében. Mindig az Istennek tetsző, tiszta életet kereste. Kivételes odaadással szerette férjét. Palotájukhoz közel, egy barlangba járt imádkozni érte és országáért. A barlangot ma Margit-barlangnak nevezik, és szent helyként gondozzák. Margit kezdeményezte Skóciában az egyházi zsinatok tartását, ahol aktívan részt vett, maga is felszólalt, vallási vitákat folytatott az egyház vezetőivel. Bevezette a vasárnapok tiszteletét, és a vasárnapi miséken való megjelenést. Az ország kormányzásában is részt vett, a főnemesek ülésein jelen volt. Egy Szent István királytól származó királynénak ezt is elnézték. Az angol-szász nyelven kívül latinul is beszélt. Az Ágota kíséretével Skóciába érkező magyar urak magas pozíciókat töltöttek be a skót udvarban.

Leszármazóik még ma is büszkék magyar őseikre. Feljegyezték, hogy a volt kíséret tagjai a skót udvarban Ágotával és családjával továbbra is a közös anyanyelven, magyarul társalogtak. Skóciában azokra az időkre emlékezve ma is a „királyné serlegének” nevezik a lakoma utáni áldomást. „Szent Margit köve” pedig a palota előtti ülőalkalmatosság, amelyen Margit meghallgatta a nép panaszosait, és igyekezett megtalálni bajukra a gyógyírt. A vasárnapi mise után adományokat osztott a szegények között. Városában apátsági templomot, Ilona szigetén dómot emeltetett. Tiszteletére építették az edinburgh-i Szent Margit-kápolnát. Vallásos megnyilvánulásai mellett egy kedves világi kezdeményezés is fűződik nevéhez: minden rangú hajadonnak elismerte jogát ahhoz, hogy megkérje a szeretett férfi kezét. Ha pedig a megkért férfi visszautasította a házasságot, fizetnie kellett érte. Csak akkor mentesült a kárpótlás fizetése alól, ha bizonyította, hogy a megkérés időpontjában már volt jegyese.

Margit az udvarában nevelt skót leányokat hímzésre, szövésre és a vallásos, erkölcsös élet alapjaira tanította. Ő maga is hímzett miseruhákat, melyeket templomoknak adományozott. A vászonszövés mesterségét ő terjesztette el Skóciában. Honnan merített ennyi energiát Ágota leánya? Szent István véréből! Hat fiúgye­rmeke közül három lett király; Edgar, Dávid és Alexander, majd Dávid két unokája is, IV. Malcolm és Vilmos, aztán Vilmos fia, II. Alexander, majd az ő fia, III Alexander. A hat fiúgyermek közül kettőt ma is szentként tisztel a katolikus egyház. Egyikük Szent Dávid, másikuk Szent Ethelred – magyar nevén Kálmán – aki a Szentföldről visszatérőben Felső-Pannóniában lett mártírrá. A melki bencés kolostorban őrzik hamvait.

Margit két leánya, Mathild és Mária nagynénjüktől, Krisztinától kaptak vallásos neveltetést a romsey-i zárdában. Mathild angol királyné lett, I. Henrik felesége. A Plantagenet-ház háromszáz évig uralkodott, ereikben Szent István vére csörgedezett. Szent Margit 48 éves korában, abban a pillanatban halt meg, amikor férjének és egyik fiának halálhírét meghallotta. Stuart Mária kérésére ereklyéit Edinburgh-ba vitték. Az ereklyetartó Malcolm király sírboltja előtt a földhöz ragadt, nem tudták továbbszállítani. Akkor Malcolm királyt is kiemelték a sírboltjából, és Margit ereklyéivel közös sírba tették.

A régi skót nyelv megőrizte a Margit nevet ebben a magyar formában. A skót szülők ma is előszeretettel adják leányaiknak az iránta érzett tiszteletből. Ágota, Skóciai Szent Margit édesanyja még Székesfehérvár utcáit taposta gyermeki lábaival, Szent István és felesége Gizella mellett. Az a hely, mely történetünk kezdetén az angol királyi ifjakat befogadta, ma is bejárható. Az 1960-as években feltárt Réka vára létezett már a honfoglalás idején, talán illír, kelta eredetű, vagy egy későbbi frank építkezés emléke. Csak nem a hatalmas hun király, Attila feleségének, Réka királynőnek szállása volt valaha a vár, ahol a későbbi Szent Margit, az angol királyok ősanyja született? Minden megeshet ebben a nagy múltú kis országban. Réka vára alatt, a Pécs felé vezető úton magasodik fölénk a „nádasdi britek földjén” Szent István kápolnája, mely a száműzött angol hercegek imáját őrzi.

Séllei Erzsébet – FehérVár, 2015. április 2. (13. oldal)

[

A történelmünkön kívül a nyelvünkre is büszkék lehetünk. Ezt a világ népei közül sokan megteszik, nyelvünket azonban nem csak mi, hanem neves külföldi nyelvészek is dicsérik.

 

A XIX. századi világhírű angol nyelvész, Sir John Browling ezt írta az 1938-ban megjelent Életem és munkám című könyvében:

„A magyar nyelv messze magában áll. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma használt európai nyelv még nem is létezett. A magyar önmagában, következetesen és szilárdan fejődött nyelv, amelyben logika van, matézis és erő, a hangzatok minden hajlékonyságával s alakíthatóságával. A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem rabol más nyelvektől. Nem ad, és nem vesz át senkitől. Ez a nyelv a nemzeti felsőbbrendűségnek, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legdicsőbb emléke. A magyar nyelv eredetisége csodálatos. Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni. Annak is a legelső tételét: Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Isten, és az Isten vala az Ige.”

 

George Bernard Shaw így méltatta a nyelvünket: „Miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lenne az anyanyelvem, életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi, erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”

 

„A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” Így vélekedett Jakob Grimm a nyelvünkről, aki nem csak meseíró volt, hanem az első tudományos nyelvtan megalkotója.

 

Sok külföldi nyelvész szerint a magyar a legkifejezőbb nyelv. Ragozhatósága miatt pontos, precíz fogalmazásra a legalkalmasabb. Felépítése viszonylag bonyolult. Ragozási módja, mondatszerkezete jelentősen eltér a világnyelvekétől, más logika szerint működik. Ez a logika a kiejtés minden rendelkezésre álló lehetőségét kihasználja. Ez a gondolkodásmód képessé teszi a magyarokat arra, hogy minden részletet meglássanak úgy, hogy ne vesszenek el bennük, és logikailag másoknál jobban egymáshoz tudják őket kapcsolni. Ezért a magyarok az ismeretek újszerű kombinálásában is képesek jelentős eredményt felmutatni.

 

A magyar nyelvet nem csak a páratlan kifejezőkészsége és árnyaltsága, hanem ritmikussága is különlegessé teszi. Egy nyelvet a magánhangzók gyakorisága, a mássalhangzók közé való harmonikus beilleszkedése tesz dallamossá. A magyar nyelv gazdag magánhangzó rendszerrel rendelkezik. Ezt kiegészíti a mozgékony igekötőrendszere, az emelkedő- eső szerkezetű szövegdallama. Az angol nyelvben máshol vannak a hangsúlyok, sokkal több az egytagú szó, a ritmusa jambikus, míg a magyar nyelv időmértékes, ütemhangsúlyos és szimultán verselést is lehetővé tesz.

 

Elmondani is jó, hogy a magyarban egyformán élvezhető az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés, ezért mi a világirodalom remekműveit ugyanazon a színvonalon élvezhetjük, ahogy megírták őket. Ám éppen nyelvünk gazdagsága tűnik akadálynak, hogy mások is élvezhessék költőóriásaink munkásságát. A pontot az i-re azzal tehetjük fel, ha elmondjuk: egyetlen magyar igének legkevesebb 37 alakja van, de soknak 80! Mi egyetlen igével annyi információt fejezünk ki, amennyihez más nyelvekben hosszú mondatok szükségeltetnek. Például: meghívattathatnátok, elkápráztathattalak. Már ezek sem rövid szavak, de itt van két szókígyó, melyeknek kiejtése nekünk is gondot okoz: Elkelkáposztástalaníthatatlanságoskodásaitokért (47) Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért (44).

 

A magyar nyelv dicséretét zárjuk ezzel a vicces méltatással[227]:

Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,

Aminthogy a cső nem csők, magyar földön csövek.

Anyós kérdé, van két vőm, ezek talán vövek?

Azt se tudom, mi a cö, egyes számú cövek?

Csók – ha adják – százával jő, ez benne a jó;

Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,

Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,

Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.

[

Ma már nem születnek fejlett lelkek a világra. Korunk társadalmának más vezetőkre, példaképekre van szüksége. Hogy milyenekre? Erre Müller Péter adta meg a választ egy kínai anekdota felidézésével[228]:

 

Meghalt a császár. A birodalom fej nélkül maradt. Nem volt, aki magában hordozta volna a Szent Közép, a Csung Fu titkát nem volt, aki a népet kormányozza. Összejöttek a vezérek, a papok és a törzsfőnökök, és rövid tanakodás után úgy döntöttek, hogy az állam irányítását a bölcs Li mesterre bízzák. Eljöttek hozzá a magas hegyre, ahol elvonultan élt. Bezörgettek a kunyhójába, s amikor kijött az öreg, valamennyien leborultak előtte. Li mester, nem tudom, eljutott-e hozzád a szomorú hír, de meghalt a császárunk. Vér szerinti utód nélkül, s nem volt ideje, hogy kijelölje méltó örökösét. Nincs sok időnk, mert a nép nyugtalan, és ellenséges törzsek vesznek körül. Mi megvitattuk a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy mint a legalkalmasabbat, téged kérünk fel erre az isteni feladatra: légy a császárunk,

Li! Li végignézett a díszes társaságon. Vezérek, miniszterek, jeles tudósok álltak előtte. Nem volt meglepődve. Nem azért, mintha nem lett volna csodálatos fordulat az, hogy egy elvonult remetéből váratlanul a birodalom császára lehet, hanem azért, mert Li soha semmin sem lepődött meg. Nem volt olyan nagy szerencse vagy szerencsétlenség, váratlan bőség vagy végzetes nyomor, egészség vagy betegség, élet vagy halál, amin Li meglepődött volna. Aki a Taóban él, annak számára a lehetetlen is lehetséges. Az égi csoda éppoly ismerős neki, mint a szürke, hétköznapi csodátlanság. Mindig mindenre számít s ugyanakkor semmire sem. Aki a Taóban él, meglephetetlen.

Gondolkodási időt kérek tőletek szólt a vezérhez. Gyertek el hozzám három nap múlva, és választ adok. Visszament a kunyhójába. Három nap hosszú idő. Főleg egy ilyen nyugtalan társadalmi állapotban. De Li-vel nem lehetett vitatkozni. A megfontolás lényéhez tartozott. Egymás között latolgatták, hogyan fogják majd áthidalni az átmeneti helyzetet. Többen is azt mondták, látták Li szemét felcsillanni! Lelkesen felcsillant a szeme, alig tudta leplezni szédült örömét. Már majdnem igent mondott. Császárnak lenni magasztos szerep. Egynek lenni, milliók között, kiválasztottnak, akire mindenki felnéz, aki mindenkinek parancsol, aki az istenséget személyesíti meg a halandó emberek között ez minden kihívásnál nagyobb kihívás.

Három nappal később összegyűltek Li kunyhója előtt. Li mester kilépett a kunyhójából, s így szólt: Kedves barátaim!  Meghánytam-vetet­tem a dolgot. Önmagammal, az érzéseimmel, a gondolataimmal, szívem középpontjával, és azzal a szent szellemmel, aki életem útján szüntelenül kísér, és velem van. A következőkre jutottam: alkalmas vagyok a feladatra! Egész életemben mást sem tettem, kora gyerekségemtől fogva a mai napig, mint hogy fölkészítsem magamat erre a megtisztelő feladatra. Ezért igyekeztem tudást szerezni, emberismeretet gyűjteni, ezért tanultam harci művészeteket, a támadás és védekezés titkait, ezért igyekeztem megtalálni lényem Mozdulatlan Középpontját, hogy ne csak én magam, de minden ember, aki körülvesz, hozzá igazodjon, a Szent Középhez, mely a szemel nem látható teremtő üresség, az Istenség lakóhelye. Arra készültem, hogy lényem népem áldásává váljon.

Kis szüntet tartott, majd így folytatta: Okosan mértétek fel, hogy erre az isteni szerepre, a császár szerepére én vagyok a legalkalmasabb az egész birodalomban. Dicséretes, hogy nem ragadott el benneteket a hatalomszomj és a mohóság, hogy nem kezdtetek egymás között marakodni. Köszönöm a szerénységet, a jó szándékot. Köszönöm, hogy rám gondoltatok, de én ezt a feladatot elvállalni nem tudom. Döbbenten álltak. De miért? Mert megvizsgáltam a nép szívét. Ez a nép zsákmányt akar, diadalt. Le akarja igázni a szomszéd népeket. Nagyságról, hatalomról, jólétről álmodik, arról, hogy erejétől rettegjenek, és uralmát másokra kiterjessze. Vad gőg él a szívében, jólét-szenve­dély és veszedelmes gyűlölet, ami irányítja őket, s aminek szenvedését bármi áron meg kell, hogy éljék. Kevéske diadal és rengeteg bukás, veszteség és megszégyenülés áll még előttük. Ez lesz a népünk sorsa. Meg kell, hogy éljék, szegények. De én ebben segíteni nem tudok. Nekik nem egy bölcs, hanem egy nagyravágyó, félelmetes és vad uralkodóra van szükségük, aki hadba viszi őket, hogy megéljék öntudatlan ösztöneiknek sorsszerű következményeit. Én ennek a népnek a császára nem lehetek, barátaim. Nem csak azért, mert eszményeim számára ez a közösség alkalmatlan, hanem azért is, mert én is alkalmatlan vagyok az ő számukra. Nekik nem ilyen császár kell. Úgyhogy menjetek, isten hírével. És visszament a kunyhójába.

[

Tengernyi bajainkat nem csak a hatalmon levők cezaromániája, politikusaink szűklátókörűsége és tudósaink begyöpösödött agya, hanem mi magunk is tetézzük. A kisember, az átlagpolgár ugyan nem sokat tehet a világ bajai ellen, de összefogva már komoly nyomást gyakorolhatnának a döntéshozókra. Erre azonban semmi hajlandóságot sem mutatnak. Mással vannak elfoglalva. A világ gondjainak enyhítése, megoldása helyett továbbra is csak a hülyeségek érdeklik őket. Jelenlegi társadalmunk úgy viselkedik, mint a dedósok az óvodában. Az idő azonban sürget minket, ezért ideje lenne már szellemileg is felnőni. Erre viszont nem vagyunk hajlandók.

Gyermeteg viselkedésünk kirívó példája az ostoba rekordok hajhászása. Szocsiban több mint ezer ember síelt alsónadrágban, hogy Guinness rekordot döntsenek meg. A síelők a BoogelWoogel fesztiválon vetkőztek fürdőnadrágra és bikinire. Egy csípős angol nyári reggelen az alsóneműs rekorderek majdnem megfagytak. A rekordkísérlet a Cosmopolitan magazin szervezésével jött létre, Ted Baker divattervező közreműködésével, aki a szupertrendi férfialsókat biztosította a játékosoknak. A füvön ücsörgést akár még élvezhették volna is az alsógatyás Adoniszok, mivel a lelátón tapsoló és sikítozó nők hada buzdította őket. A brit időjárás azonban csúnyán megtréfálta a rekordereket. A szokatlanul csípős reggel alaposan próbára tette a harcedzett játékosokat. A korábbi, 116 alsóneműs fővel felállított rekordot végül sikerült megdönteniük. A párizsi Matthieu Bommier biztos nem fázott meg, mert gyorsan kellett cselekednie. A pihent agyú fiatalember ugyanis fejébe vette, hogy egyperces gyorsasági rekordot állít fel az alsónadrágba való ki- és beugrásból. Az értelmetlen, viszont annál szórakoztatóbb rekordkísérletet a francia tévé élőben közvetítette, sőt, mi több, a történelmi pillanat előtt több önkéntes is megpróbálkozott az ugrálással, de persze meg sem közelítették a rekorder teljesítményét. Bommier végül a közönség előtt prezentált 27 alsónadrágba való ki- és beugrálással hivatalosan is bekerült a legőrültebb világrekorderek közé.

A minél több póló viselése címet szerette volna megszerezni David Alexander, ami sikerült is neki, mivel pontosan 121 db XXXL-es méretű ruhadarabot erőltetett a testére. Később őt is túlszárnyalta Jeff van Dyke, aki 227 pólót húzott magára 2008-ban. Ezzel bekerült a Guinness rekordok könyvébe. A svájci Marco Hort szívószálakkal ért el világcsúcsot. Nem tudni, hogy jutott eszébe az unatkozó fiatalembernek, hogy azzal kísérletezzen, mennyi szívószálat tud egyszerre a szájába tömni, de tény, hogy 264 szállal ő lett ennek az értelmetlenségnek a világrekordere. Nem sokáig örülhetett a bajnoki címnek, mert egy indiai férfi jócskán felülkerekedett a teljesítményén. A 74 éves Har Parkash Rishi teljesen megérdemelten nevezheti magát „Guinness Rishinek”. A Delhiben élő férfi 496 darab szívószálat erőltetett a szájába. A rekord eléréséhez helyre volt szüksége, ezért kihúzatta az összes fogát. Az ily módon megnagyobbított szájába több mint ötven darab égő gyertya is elfért.

Megszületett az egy helyben írás rekordja is. Noman Perez 96 órán át csak írt és írt. 4 napig bírta. Teljesítményével ő is bekerült a Guinness rekordok könyvébe. A ráadás az ínhüvelygyulladás volt. Mindez semmi az ausztrál Les Stewart teljesítményéhez képest, aki tizenhat és fél éven keresztül, gépelte írógépén a számokat, egytől egészen egymillióig (a számokat nem számjegyekkel, hanem betűkkel leírva). Ezalatt hét mechanikus írógépet és ezer festékszalagot nyűtt el. 19 890 oldalt írt, mire eljutott az utolsó sorokig. Cathy Matthews egy teljesen átlagos Facebook-felhasználó volt, aki egy nap úgy döntött, rábeszéli ismerőseit, hogy döntsék meg az egy bejegyzéshez érkező hozzászólások re­kordját. A 107 főből álló csapat meg sem állt 1 001 291 hozzászó­lásig, amivel majdnem megduplázták az előző rekordot. Átlagosan 9358 hozzászólással gazdagították a rekorder bejegyzést. A fejenként majdnem tízezer komment soknak tűnik, de Cathy szerint „ha elkapod a ritmust, egész gyor­san tudsz haladni”.

Ashrita Furman a legtöbb Guinness rekord birtokosa. Eddig több mint 550 világcsúcsnak számító mutat­vánnyal írta be nevét a világtörténelembe. Ezek közül az egyik, hogy lefutott egy teljes maratont, miközben b­aseball labdát egyensúlyozott a fején. Aztán gyors egy­másutánban 76 messziről dobott tojást ka­pott el anélkül, hogy azok eltörtek volna. A koronavírus-járvány idején a celebek kitalálták a szájmaszk bikinit. Két szájmaszkból melltartót fabrikáltak. Alulra egy száj­masz­kot raknak. A teljeség kedvéért az arcukra is tesz­nek egyet. Az In­stagramon őrült tempóban terjed a quarankinis. Eze­ket a hülyeségeket a végtelenségig lehet­ne folytatni. Szer­tele­nül szórakozunk. Úgy viselkedünk, mintha minden rend­ben lenne körülöttünk. Helyzetünk ahhoz a báli mu­lat­sághoz hasonló, ahol mindenki önfeledten táncol, mi­közben a fejük felett ég a tető.

Végeláthatatlan idétlenkedéseink közepette figyelmünk elterelődik égető problémáinkról. Szertelen játszadozása­ink során senkinek sem jut eszébe, hogy a természet az utol­sókat rúgja. A klímaösszeomlás a küszöbön áll. A gaz­dák már siránkoznak, hogy óriási a csapadékhiány. Porzik a talaj, a magvak nem kelnek ki a kiszáradt földben. 2019 már­ciusában a kárfelmérők már 50%-ra becsülték a várha­tó terméskiesést. A májusi esőzések ugyan javítottak vala­mit a helyzeten, de a körte és az alma esetében így is 20-30 % lett a terméskiesés. Nem csak nálunk, egész Európában. A többi növénynél pl. a búzánál a csapadékhiány minőségromlásban nyilvánult meg. A méztermelés is 30%-kal csökkent. A diótermésnek pedig fele odaveszett. A dunántúli diófákat szinte teljes egészé­ben megfertőzte az Észak-Ameriká­ból származó burokfúrólégy. Jövőre az alföldi fák termését fogja elpusztítani. A globális felmelegedés következtében rohamosan nő a trópusi országokból feltelepülő kártevők száma is. Ha ez így megy tovább, Európában is felüti fejét az éhínség. Közép-Afrika és a Távol-Kelet országait már évek óta aszály sújtja. Ennek tudható be, hogy évente világszerte 30 millió ember hal éhen. A csapadékhiány miatt már ivóvizük sincs. Pocsolyavizet isznak, amitől különböző fertőző betegséget kapnak, amibe belehalnak. (A szennyezett víz fogyasztása miatt évente több ember hal meg, mint a háborúkban és a különféle erőszakos cselekményekben. Az elhunytak 43%-a 5 év alatti gyerek.)

Eközben a világ másik felét hurrikánok és villámárvizek sújtják. A hegyekből lezúduló sáros víz mindent elsodor, és emberek ezreinek életét oltja ki. Az anyagi kár is egyre nagyobb. Házaik összeomlása miatt tízezrek válnak hajléktalanná. A szárazság sújtott országokban pedig egymást érik az erdőtüzek. A kiszáradt aljnövényzetnek elég egy szikra vagy egy eldobott cigarettacsikk, és máris több száz hektárnyi erdő borul lángba. Ha egyszerre több helyen is meggyullad az avar, a tűz körbezárja a lakott településeket. Így az ott lakók még elmenekülni sem tudnak a lángtenger elől. Házaikkal együtt ők is hamuvá égnek.[229] Mindez annak tudható be, hogy felborult az időjárás egyensúlya. Az időjárási szélsőségek évről évre fokozódnak, egyre súlyosabbá válnak. 

Nálunk sem sokkal jobb a helyzet. Rohamos lépésekkel haladunk előre ezen az úton. Ha ez így megy tovább, egy évtized múlva Európában is hasonló állapotok uralkodnak majd, mint Afrikában. Az alacsony jövedelműek (szegények, munkanélküliek, kisnyugdíjasok) már most is panaszkodnak. A piacokon járva lépten-nyomon hallani a sirámaikat, hogy miért kerül 1 kg kelkáposzta 500 forintba, amikor két évvel ezelőtt még 160 forint volt az ára. Megrökönyödnek azon is, hogy az idén 1 kg krumpli 3-400 forintba kerül, holott korábban még ez volt a legolcsóbb zöldségféle. Eközben a kormány minden létező fórumon hangoztatja, hogy az idén 4%-os az infláció. Ezzel szemben a kisemberek, akiknek csekély jövedelmükből csak élelmiszerre telik azt érzékelik, hogy az infláció legalább 40%-os. A panaszokat hallgató kereskedők azzal védekeznek, hogy ők olyan magas áron kapják a termelőktől az árut, hogy nem tudják olcsóbban adni. A termelők pedig az aszály és a fagykárok okozta terméskiesésre hivatkoznak.

 Mindezen bajok egyelőre csak a lakosság kisebb részét érintik. A túlnyomó többség meg tudja fizetni a növekvő élelmiszerárakat. Ezért tovább folytatják önfeledt játékaikat: „Magyarország leghallgatottabb rádiójában” reggelente üdvrivalgással köszöntik a betelefonálók gyermekeit. Tapsvihar jár Pistikének, aki sok palacsintát evett, ezért megérte a tizedik életévét. Emiatt jár neki az országos ünneplés. Április elején nálunk országos gyermekemelgetési versenyt hirdettek. A cél az volt, hogy ki tudja többször felemelni a gyermekét.[230] Ez egy családbarát program, amibe manapság a kormány zsákszámra dönti a pénzt. Ezért gombamód szaporodnak az ilyen rendezvények. Ez önmagában nem baj, mert a gyerekkel törődni kell, és munka után kikapcsolódásra, szórakozásra is szükség van. Az ilyen megmozdulásokra történő kampányszerű mozgósítás azonban csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet égető gondjainkról.

Gyermekeink, unokáink valószínűleg nem fognak haragudni érte, ha e helyett megmentjük számukra a természetet. A klímaösszeomlás és a 2060 környékén várható apokalipszis ugyanis ezt a korosztályt derékba fogja kapni. Ha nem teszünk ellene semmit, a várható tűzözönben eleven fáklyaként égnek el. Ha szerencséjük lesz, akkor a világszerte megnyíló tűzhányók által kiokádott füstben, mérgező gázokban megfulladnak, mielőtt szénné égnek. Ebben azonban senki sem hisz, pedig a végítélet a Bibliában is benne van. Jézus is utalt a kezdetére, János evangélista pedig a lefolyás kíméletlen módját érzékeltette. Az archaikus megfogalmazású Apokalipszist azonban a vallásos emberek többsége is hagymázas víziónak tekinti. A végítéletnek ez a lázálomszerű érzékeltetése a kor tudati szintjének felelt meg.

A tudományos fejlődés jelenlegi szintjén már tudjuk, hogy az apokalipszis sokkal egyszerűbb formában megy végbe. A vulkánok megnyílását, a tűzözönt naprendszerünk X. bolygója, a Nibiru közelsége fogja kiváltani. A Nibiru létezésében sem hisz senki, pedig a NASA már évtizedekkel ezelőtt felfedezte a létezését. Megfigyelésüket azonban nem merik nyilvánosságra hozni, mert félnek a világméretű pániktól. Amíg csak az „elborult elméjű” ezoterikusok állítják a halálbolygó létezését nincs baj, mert nekik senki sem hisz. Egy hivatalos bejelentés azonban olyan reakciót váltana ki, mint az 1938-ban sugárzott „Világok harca” című rádióadás.

A Bibliát manapság senki sem olvassa, az „ezoterikus marhaságokat” pedig a legtöbb ember egy kézlegyintéssel elintézi. Helyzetünk kísértetiesen hasonlít az özönvíz előtti állapotokhoz. Az emberek kiröhögték Noét, amikor elkezdte ácsolni a bárkát. Aztán amikor megjött a 2-3 km magas szökőár, hiába dörömböltek a bárka ajtaján, hogy engedje be őket. Ha akarta volna sem tehette, mert az ajtó be volt szegezve. Akkor 100 millió ember élt a Földön.  Közülük csak 5 millió élte túl a katasztrófát. Azok, akik az ár elől felmenekültek a magas hegyekbe, vagy eltorlaszolt bejáratú barlangokba bújtak.    

Az emberek most sem törődnek a túlvilági intelmekkel, melyek sorozatos katasztrófákkal próbálnak ráébreszteni bennünket arra, hogy rossz úton járunk. A földönkívüli civilizációk is gyakran figyelmeztetnek bennünket, ideje lenne cselekedni, mert időnk rohamosan fogy. Mindez lepereg rólunk. Infantilis megnyilvánulásaink nem engedik, hogy figyelmünk létfontosságú problémák megoldására terelődjön. A természet szemmel látható pusztulásával sem törődünk. A kör tehát bezárult. Ha ez így megy tovább már az apokalipszist sem fogjuk megérni. Jóval előtte elpusztítjuk a természetet, és ha elpusztul a természet, vele pusztulunk mi is. A sok ökörködés helyett azon kellene töprengeni, hogy miként lehetne ezt a folyamatot megállítani, esetleg visszafordítani. Ha nincs semmi ötletünk, legalább támogassuk azokat, akik képesek lennének ezen a téren hathatósan cselekedni.

De erre senki sem hajlandó. Az emberek többségét a lustaság, a nemtörődömség gátolja a cselekvésben. A gazdagok pedig a pénzüket féltik. Aztán haláluk után vagyonukat ráhagyják kutyájukra, macskájukra. Végül senki nem csinál semmit. Azt persze érzik, hogy tenni kellene valamit, de úgy vannak vele, hogy majd csak akad egy balek, aki pénzét, életét nem kímélve megmenti helyettük a világot, szájukba tuszkolja a sült galambot. Addig is tovább játszák kisded játékaikat. Egyfajta világvége hangulat uralkodott el ebben a társadalomban. Az emberek a lelkük mélyén tudják, hogy nagy a baj, ezért úgy döntöttek, hogy utoljára mulatnak még egy jót. 

[

Korunk erkölcsi mélyrepülése

Hermész Triszmegisztosz, a híres egyiptomi misztikus gondolkodó szerint az egyes emberiségek pályafutása jórészt azonos, így a múltbeliek sorsából következtethetünk a miénkére. A virágkorban hasonló az életvitel: olyan, amilyennek a mítoszok az Aranykort jellemzik. Az Aranykor-legendák ugyanis egy előző emberiséget mutatnak be épp a „delelőjén” midőn elérte azt a szintet, ahonnét már nem lehetett továbbfejlődni. Triszmegisztosz szerint a hanyatlás tünetei is mindig hasonlóak. Egy civilizáció elöregedésének jele az erkölcs romlása, a nihilizmus és anyagelvűség: „A sö­tétséget választják a fény helyett, és a halál értékesebb lesz, mint az élet. Senki sem néz majd fel az égre. A jámbort őrültnek, a kegyetlent okosnak, a bolondot bátornak, a gonoszt jónak mondják. A lelkek halhatatlanságán vagy halhatatlanságra törekvésén pedig gúnyolódni fognak.”

Így történt Atlantisz végnapjaiban is, de ez a látlelet napjainkra is teljesen passzol. Manapság valóban jellemző az értékek felcserélődése, melynek egyik feltűnő jele mostanában, hogy a szerény, tisztességes, becsületes embereket „lúzemek”, míg a törtetőket, másokat eltaposókat, erőszakosokat „menőnek” tartják. Azokat pedig, akik ebben a beteg világban szembeszállnak a „mainstream” életvitellel, azaz mernek más módon élni, különcnek, sőt bolondnak bélyegzik. Hermész szerint a civilizációk haldoklását jelző értékválság mindig feltűnő technikai fejlettséggel jár együtt. Az emberiség ilyenkor anyagi szinten látványosan fejlődik, erkölcsi-szellemi értelemben viszont mélyrepülésbe kerül. Az egyiptomi filozófus azt tanította, hogy a korábbi civilizációk végén is megjelent az űrhajózás, az időjárás-manipulálás, a klónozás és egyéb technológiák, ám az erkölcsi hanyatlás miatt rombolásra használták fel a vívmányokat.

A tudomány gyümölcsei zsarnok uralkodók kezébe kerültek, akik egymás ellen fordulva pusztító háborúkba kezdtek. A technológia azonban olyan fejlettségi szinten volt, hogy nem lehetett helyi szinten tartani a konfliktust. Borzalmas fegyvereket vetettek be, melyek globális természeti katasz­trófát okoztak. Földrengés, áradás, elsötétedés, vihar, szökőár, téridő-anomáliák kísérték az akkori világ haldoklását. És ez Triszmegisztosz szerint mindig ugyanígy játszódik le: Az emberiség folyton ugyanazokat a köröket „táncolja” végig. Az univerzumban mindenütt ciklikusan visszatérő korszakokról, a civilizációk évszakszerű váltakozásáról beszélnek. Az emberi faj mintha sose tanulna a múltjából. Hasonlóan magasrendű erkölcsiséggel, spirituális tudással bír a csúcsponton, de ugyanúgy agresszió, háborúk és környezetkárosítás kíséri hanyatlását is.

A hopi indiánok így mesélnek a tűzvészben elpusztult lemúriaiak végnapjairól: „Sokan közülük megfeledkeztek a Teremtő tiszteletéről. Belső erőiket saját önző céljaikra kezdtek felhasználni, elfelejtve, hogy létezésük elsődleges célja a Teremtő tervének beteljesítése. Azokat, akik az utolsó napokban hűségesek maradtak az Aranykor erkölcsiségéhez, egy ismeretlen országból érkező, fehér ruhás férfi lépcsőkön át a Föld mélyébe vezette. Kiderült, hogy ott hatalmas, több emeletes városok rejtőznek, ahol az emberek letelepedtek, a fehér ruhást pedig vezérükké választották. Odafent közben az erő megnyitotta a Föld vulkánjait. A tűz feljött és mindent elpusztított a Föld színén. A fehér ruhás férfi nemzedéken át nem engedte védenceit feljönni a felszínre. A Föld ugyanis még sokáig mérgezett volt, kigőzölgései azonnal megöltek volna mindenkit.

Végül eljött az idő, hogy felvezesse a szabad ég alá a túlélőket, majd új hazába kísérje őket. Tőrvényeket szabott, megalapítva az új világ első civilizációját. Végül eljött a búcsú ideje. E szavakkal indította el az új emberiség történelmét: „Mielőtt elhagylak benneteket, még valamit el akarok mondani nektek: A negyedik világ neve Túwagachi, a tökéletes világ. Ti magatok fogjátok felfedezni, hogy miért. Nem olyan kényelmes és szép, mint az előzőek. Van benne mélység és magasság, forróság és hideg, szépség és rútság. Bármit is választotok, megmutatkozik majd, hogy a teremtés tervét ezúttal megvalósítjátok-e.” Nos, a hopik szerint ez a mi mostani világunk és rajtunk múlik, milyen sorsot választunk: újabb pusztulást, vagy egy új Aranykor jövetelét.

Bácsi Boglárka – Hihetetlen magazin, 2022. július (55-56. oldalak - részlet)

[

Miután semmi nem történt a világban, eszünk ágában sincs a Teremtő által megnyitott úton végigmenni, Isten úgy döntött, hogy elindítja a végjátékot, ránk szabadítja az Apokalipszis első lovát. Ez világméretű járványokban, pandémiában nyilvánul meg. Ennek első rohama a mindenki által elszenvedett koronavírus-járvány volt. Eddigi három hulláma másfél évig tartott, 180 millió embert fertőzött meg, és közülük 4 millió meghalt. (Statisztikai felmérések szerint ez csak a nyilvántartott fertőzöttek száma. A valós érték ennek minimum a tízszerese. Sokan vannak ugyanis, akik tünetmentesen vészelték át a járványt. Eközben észrevétlenül fertőzték embertársaikat. A halottak száma is jóval több a regisztrált értéknél. Sokan haltak meg az otthonaikban. Őket nem boncolták fel, hogy kiderítsék mibe haltak bele.

Emellett óriási gazdasági veszteséget okozott a járvány. A pandémia négyszer nagyobb kárt oko­zott, mint a 2008-as és 2009-es gazdasági világválság. A páni félelem világszerte mozgósította a vegyészeket, biokémikusokat, hogy megtalálják, kifejlesszék a koronavírust elpusztító szérumot. Előbb a korábbi fertőzések elleni szérumokkal, védőoltásokkal kísérleteztek, hátha azok hatásosak a koronavírus ellen is. Nem jártak sikerrel. Így óriási erőfeszítéssel nekiláttak koronavírus-el­le­nes hatóanyagok kutatásának. Egy új gyógyszer kifejlesztése azonban közel 1 milliárd dollárba kerül, és a klinikai vizsgálatokkal együtt öt évig is eltarthat. A kutatók közölték, hogy a bürokratikus akadályok (pl. törzskönyvezés) elhárítása esetén is min. 2 év, amíg ez a gyógyszer gyártásra kerül. Ez alatt további milliók fertőződnek, és százezrek halnak meg. Ennek elkerülése érdekében a hatóságok eltekintettek a szabályos eljárástól, és fél év után engedélyezték a vakcinák vészhelyzeti alkalmazását. Ezáltal az egész emberiség kísérleti nyúllá vált. A sebtében beadott védőoltások esetleges szövődményei csak évek múlva derülnek ki, de akkor már nem sokat tehetnek ellene.   

Az ugyanis senkinek sem jutott eszébe, hogy vegyszeres megoldások helyett fizikai alapokra helyezzék a gyógyítást. A fertőző vírusok, baktériumok kiirtását nem vegyészekre és biokémikusokra kellene bízni, hanem fizikusokra és villamosmérnökökre. Ezt persze nem lehet egy embertől elvárni. Ehhez szakemberek nemzetközi összefogására lenne szükség. Azért is, mert nemcsak a fertőző betegségek keserítik életünket. Ennél súlyosabb probléma a globális felmelegedés, a levegőszennyezettség, a korszerűtlen energiatermelés, az ivóvízhiány, az éhínség, a túlnépesedés. Mindezen bajokra létezik megoldás. Olyan ötletek, eljárások állnak rendelkezésünkre, amelyek gyökeres változásokat idézhetnek elő életünkben. Ezeket a módszereket azonban ki kell dolgozni, át kell ültetni a gyakorlatba, amelyhez seregnyi mérnökre, technikusra, műszerészre van szükség. Ennek az együttműködésnek legfőbb akadálya az összefogás hiánya.[231]  

Húsvéti beszédében Ferenc pápa is összefogásra biztatta híveit: „A járvány keltette félelemben elérkezett az ideje, hogy észrevegyük, nem mehet előre mindenki a saját útján. Csakis együtt haladhatunk tovább, egy csónakban evezünk.” Beszédének lényege az összefogás szükségessége. Széthúzás, veszekedés, torzsalkodás helyett végre össze kellene fognunk, hogy kikecmeregjünk a jelenlegi egyre rosszabbá váló helyzetünkből. A földönkívüli civilizációk is ezt mondják. Üzenetük szerint „ha összefognánk, csodákra lennénk képesek”. Nekünk azonban nem kellenek csodák. Mindenki az egyéni boldogulás útját keresi, és legkevésbé sem érdekli mások sorsa. Így aztán erőnk szétaprózódik, szétforgácsolódik. Talán ez a világméretű járvány és a vele járó óriási veszteség kijózanít bennünket, és rátalálunk a helyes útra. Ennek azonban kicsi a valószínűsége. Bennünket csak egy atomháború téríthetne észre, de abba mindnyájan belepusztulnánk.

Egy másik beszédében Ferenc pápa célozgat rá, hogy mindaz, ami most történik velünk, nem a véletlen műve. Az üres Szent Péter téren ezt mondta: „A koronavírus-járvány egyike a természet válaszainak arra, hogy az emberek teljesen figyelmen kívül hagyják a környezeti válságokat.” Beszédét ezzel folytatta: „Nem foglalkozunk a közelmúlt katasztrófáival. Ki beszél már a görög- vagy az ausztrál erdőtüzekről? Ki beszél arról, hogy 18 hónappal ezelőtt egy hajó át tudott hajózni az északi sarkon a gleccserek olvadása miatt? Ki beszél a tornádókról, tájfunokról, hurrikánokról, heves áradásokról, földcsuszamlásokról?” Aztán hozzátette még: „nem tudja, hogy a természet így bosszulja meg a károkat, amiket elszenvedett, de a jelenlegi helyzet biztosan azok következményei.”

A koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az Egyesült Államok. Nem véletlenül. 80 évvel ezelőtt Amerika nagy lehetőséget kapott a kórokozók leghatékonyabb elpusztítására, a mikrobák globális kiirtására. Ezt azonban nem használták ki. A profitot az életüknél is fontosabbnak tartották, ezért likvidálták azokat, akik ezt a lehetőséget felkínálták. Aki ismeri ennek a merényletnek a történetét, joggal gondolhatja, hogy ez volt a büntetésük azért, amit Royal Raimond Rife-al és munkatársaival tettek. Egyszer minden bűnért fizetni kell. Isten nem azonnal büntet. Akkor nyújtja be a számlát, amikor arra a legkevésbé számítunk, és amikor a legjobban fáj nekünk. 

[

Sokan kétségbeesetten kérdezik, hogy valóban elpusztul ez a világ, és vele együtt mi is? Korábbi ezoterikus források szerint pusztulásunk elkerülhetetlen. A ránk váró tűzözönben elevenen el fogunk égi a pénzünkkel, értékpapírjainkkal, vagyontárgyaikkal együtt. Isten így büntet bennünket önző, erkölcstelen magatartásunkért, bűneinkért. Az előttünk élt négy civilizációnak is ez lett a sorsa. Többségük vagy vízözönben, vagy tűzözönben lelte halálát. Csak kis hányadukat mentették ki a katasztrófa elől, akik aztán leköltöztek a föld mélyébe, egy mesterséges világba. Ezek a buborékvilágok kb. 3 kilométer mélyen találhatók a kéreg alatt. Kialakításuk nagyon hasonlít a felszíni világhoz. Kicsiben ott is pompázik a természet. Egy mesterséges nap ragyog felettük, és semmiben nem szenvednek hiányt. A természet romboló erőit és a különböző kártevőket viszont kizárták az életterükből. Eszményi világban élnek, szinte már mennyei állapotok között. Technikai fejlettségi szintjük igen magas, így nem jelent gondot számukra az univerzum többi civilizációjával való kapcsolattartás. Nincsenek röghöz kötve, mint mi. Űrhajóikkal szinte percek alatt fényévnyi távolságokat tehetnek meg. A betegség ismeretlen fogalom náluk, élettartamuk pedig a több ezer évet is elérheti. 

Ezt a szintet azonban csak egy alapos rostálás, népességük drasztikus lecsökkentése után érhették el. A selejtes egyedektől történő szabadulás minden civilizációnak létérdeke. A természet sem tűri a selejtet, mert ez elkorcsosodáshoz vezet. A növény- és állatvilágban az evolúció gondoskodik az életképtelen egyedek, fajták kiselejtezéséről. Az emberi társadalmakban ezt a szerepet a kataklizmák látják el. Elvileg a társadalom is megszabadulhatna a bűnöző elemektől, de egy-egy civilizáció nagy létszáma miatt ezt lehetetlen véghezvinni. Ennek végrehajtását senki sem vállalná. A tömeges vérengzések során ugyanis vérfolyók hömpölyögnének az utcákon, és az elkövetők egy idő után megundorodnának önmaguktól. Ezt a feladatot, még a gonoszságukról ismert démonvilág sem vállalná magára. De nem is kell. Az univerzum megtisztítására, egy bűnben tobzódó civilizáció kiirtására eónok óta létezik egy jól bevált módszer, a kozmikus katasztrófa előidézése. Csupán egy kisbolygót vagy egy üstököst kell nekiirányítani a megtisztítandó bolygónak, és az általa kiváltott vízözön vagy tűzözön kiirtja a hátrahagyottakat.[232] Köztudott, hogy ez irtotta ki 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokat is.

Vajon mi is erre a sorsra jutunk? A választ senki sem tudja. Civilizációnkban most a Jó és a Gonosz küzdelme folyik, és sok függ ennek a harcnak a kimenetelétől. Miután nem csak a bűncselekmények, hanem a pozitív törekvések száma is szaporodik, egyelőre a Jóisten sem tudja, hogy mi kezdjen velünk. A túlvilágról érkezett legújabb üzenet azonban tartalmaz némi biztatást: „Gigantikus átalakulás van küszöbön, ami majd mindent felforgat, amire eddig támaszkodtatok. Most mindent elemeire bontok szét, ami a régi világhoz tartozik, és ez a folyamat mostantól felgyorsul. Egy új teremtés valósul meg úgy, hogy ti is itt lesztek a bolygón. Ez nem szokványos átalakulás, de most így fog történni. Én az atya egy új korszak felé emelem a Földet, és vele benneteket.” Úgy tűnik, hogy az istenek és a fénylények valamilyen kísérletnek tesznek ki minket. Az előző univerzumban, illetve az előző Földön[233] civilizációnkat valószínűleg elpusztították, de velünk kivételt tesznek.

Most egy olyan átalakulás következik, melynek mindnyájan részesei leszünk, de ez csak összefogással érhető el. Az egyéni vagy kis csoportokban történő próbálkozásokkal nem megyünk semmire.[234] Széleskörű összefogásra van szükség, és akkor siker koronázza erőfeszítéseinket. A fe­ladat óriási, de nem maradunk segítség nélkül. Nagyon fejlett lelkek fognak leszületni, akik kivezetnek bennünket a jelenlegi kátyúból: „A fénytestvéreitek már tömegesen születnek le hozzátok.”[235] Földönkívüli segítséget azonban nem vehetünk igénybe. A Teremtő üzenete szerint. „Csak ha rendet raktatok a földi környezetetekben, akkor fordulhattok a csillagok felé, más világok lényeit keresve.”

Nekünk magyaroknak vezető szerepet kell vállalnunk ebben a folyamatban. Egy korábbi túlvilági üzenet szerint: „A magyarság feladata az átvezetés a lehető legkevesebb veszteséggel.” Földi egyházi vezetők is utaltak rá, hogy nekünk fokozottan ki kell venni részünket a megújhodásból. Nepáli papok 2005-ben kijelentették, hogy: „Most vajúdik a Föld, és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.” A nepáli Fehér Kolostor lámája, Tampai Rinpoce 2007-es magyarországi látogatása idején ezt mondta: „Önök magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az önök országából fog elindulni. Ez a megújhodás már megindult Önöknél. Az olasz Pio atya pedig valóságos dicshimnuszt zeng rólunk: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Sajnos az átvezetés so­rán lesznek veszteségek. Sokan nem akarnak, mások nem tudnak átlépni az új korba, de olyanok is lesznek, akiket nem engednek be ebbe a világba. Eddig azt hittük, hogy civilizációnk jelenlegi helyzetéből nincs kiút. Pedig van, de csak egyéni. Tömegmegváltás nem lesz. Nekünk magunknak kell megváltanunk önmagunkat. Aki képes erre, megmenekül. Aki nem, arra pusztulás vár. Ebből az apokaliptikus felfordulásból csak egy keskeny út vezet ki, amelyen tömegek aligha haladhatnak át. Csupán egy szűk, felvilágosult, erős lelkű réteg képes átjutni rajta.”

[

Más források is alátá­maszt­ják, hogy a Bibliában említett armageddoni ütközet most el­marad. A tűzözön általi ki­pusztítás megtisztításra szelí­dült. Ennek során a Földön meg kell hogy szűnjön az ön­zés, az igazságtalanság, az élős­ködés, az ellenségeskedés. Akik nem hajlandók jó útra térni, azok különböző balese­tek, katasztrófák, egymás kö­zötti leszámolások áldozatai­vá válnak. Ők letéve itteni anya­gi létüket, nem kapnak újabb lehetőséget földi életre. „Tanul­mányaikat” más égitesten, pri­mitív életkörülmények között (pl. kőkorszaki szinten) kell folytatniuk. Ott aztán kedvükre kitombolhatják magukat, a kősziklák esztelen szétzúzásával nem okoznak túl nagy kárt a környezetükben.

Az univerzum ura szerint a pozitív elmozdulás láttán az emberiség jobb sorsra érdemes. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy beköszönt a földi Paradicsom, hogy örök béke, nyugalom és soha nem látott jólét köszönt ránk. A pozitív változás ugyanis nem érintett meg mindenkit, a tudati felvilágosodás az egymás iránti szeretet nem mondható általánosnak. Az emberek többsége beleragadt a régi, csak önmagával törődő, másokkal szemben erőszakos viselkedésbe. Ebből az állapotból csak globális katasztrófák, százmilliókra kiható szenvedések tudják kizökkenteni őket, ezért még a korábbinál is intenzívebb viharok, földrengések, tűzhányókitörések és egyéb katasztrófák várnak ránk. A sorozatos csapások előbb-utóbb mindenkit rá fognak ébreszteni arra, hogy egymástól függünk, és nem élhetünk tovább egymás rovására.

Az ezoterikus szakirodalom szerint: „Nagy változások vannak készülőben, és ezek mind nyilvánvalóbban érintik életünk folyását. Földünk a szó szoros értelmében reng és rázkódik. A világot uraló rendszer épülete minden eresztékében recseg-ropog Oda a jövő biztonsága, a rend és a stabilitás, és képtelenséggel határos hiedelmek és vélekedések ütik fel a fejüket. Vé­szesen közel jutottunk ahhoz, hogy a felborult egyensúly soha többé ne álljon helyre. E sors­döntő pillanat ugyanakkor az átalakulás hatalmas lehetősé­geit is magában hordozza. Újfajta tudatossággal kell te­hát átlépnünk az új világba. Gondolkodásunk jelenlegi szín­vonala ugyanis nem alkalmas arra, hogy a megújulás és újjá­születés korába vezessen ben­nünket. Elszakadtunk egymástól és a külvilágtól. Mivel nem ren­delkezünk inspiráló távlatok­kal és jövőképpel, csakis pillanatnyi kényelmünk és átmeneti kielé­gelésünk feltételeinek megterem­téséért vagyunk hajlandóak megmozdulni. A küszöbönálló átalaku­lás megköveteli, hogy egyénen­ként és tudatosan is hozzáadjuk kreatív, pozitív energiánkat, mert ha félelemmel és szoron­gással válaszolunk az esemé­nyekre, az csak megnöveli a várható káoszt. A pozitív áttö­réshez önbizalomra és derűlá­tásra van szükségünk. E változó idők megkívánják, hogy nagyobb felelősséget vállaljunk önma­gunkért. Önmagunkat nemesítve közvetetten, mégis döntő módon a világot is jobbá tehetjük magunk körül.”

Várható jövőnkről a kezdet kezdetén, a civilizációnkat irányító istenek is tájékoztattak bennünket. Egy indián legenda szerint már civilizációnk indításában is benne rejlett kétesélyes jövőnk. Amikor a két elsüllyedt ősföldről[236] Sótuknang isten új hazába vezette az embereket így búcsúzozott tőlük: „Mielőtt elhagylak benneteket, még valamit el akarok mondani nektek: A most kezdődő új világ neve Túwagachi, a tökéletes világ. Ti magatok fogjátok felfedezni, hogy miért. Nem olyan kényelmes és szép, mint az előzőek. Van benne mélység és magasság, forróság és hidegség, szépség és rútság. Bármit is választotok, megmutatkozik majd, hogy a teremtés tervét ezúttal megvalósítjátok-e.” A túlélők pedig elkezdték a mostani történelmet. Most mutatkozik meg, hogy valóban tökéletesek vagyunk-e. Isten biztosította számunkra a bizonyításhoz szüksége életfeltételeket. Rajtunk múlik, hogy átmegyünk, vagy elbukunk a vizsgán.

 

Budapest, 2015. június

 

 

 

UTÓIRAT

        

Az „Ezotéria kivitelezése” időrendi folytatása a két korábbi ezoterikus művemnek, ezért részletekben való közlése, vagy más országokban történő kiadása esetén az „Ezoterikus körkép” Utóirata szerint kell eljárni. Ezekkel a könyvekkel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a ben­nük található módszerek felelőtlen használata tragikus következményekkel járhat. A szabadenergia ki­nye­ré­sére alkalmas eszközök, készülékek komoly szakmai alapot nélkülöző előállításá­nak tilalmáról az „Ezoterikus körkép”-ben már volt szó. Ez a kötet azonban nem tér ki a benne található pszi­choorientációs módszerek alkalmazásának veszélyeire. Pszichikailag labilis, kiforratlan személyek esetén ezek szintén helyrehozhatatlan károkat okozhatnak, sőt akár halállal is végződhetnek. Ennek oka világunk dualitásában keresendő, melynek következtében a sátáni erők behatolnak életünk minden szférájába. Mivel legkönnyebben az ezoterikus módszerek gyakorlása során férhetnek hozzánk, óvakodjunk az elővigyázatlan használatuktól. Még mielőtt döntenénk bármelyik eljárás elsajátításáról, olvassuk el az „Ezotéria kiteljesedésé”-ben leírt intelmeket, felvilágosító magyarázatokat.

 

Budapest, 2000. június 4.                                                                                             

                                                                                                                                       

                                                                                                                                    KUN Ákos

 

 

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE

 

Ön is nap mint nap tapasztalja, hogy civilizációnk egyre mélyülő válságban van. A fokozódó környezetszennyezés emberek millióit betegíti meg, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy a természet vég­leg elpusztuljon. Ezzel egyidejűleg rohamosan csökken az életszínvonal; nem csak nálunk, ha­nem már a nyugati országokban is mind több ember él nyomorszinten. Ehhez járul még az emberi meg nem értésből, a tudati fejlődés alacsony szintjéből eredő békétlenség, ami az erőszak megállíthatatlan terjedéséhez, a világ mind több pontján fellángoló háborús tűzfészkek és különféle merényletek kialakulásához vezet. Ebből a helyzetből azonban van kiút.

[

Az ezoterikus kutatások általam összefoglalt legújabb eredményei, valamint a saját ötleteim lehetővé tennék a kilábalást a jelenlegi bajainkból. Az elmúlt évek során erőfeszítéseim eredménye­ként négy olyan könyvem is született, amelyek széles nyilvánosság elé kerülve képesek lennének kimozdítani a világot reménytelennek látszó helyzetéből. Az „Ezoterikus körkép” című könyvem fő pro­filja a természetgyógyászati módszerek ismertetése. Ennek során részletesen bemutatásra kerül az Agykontroll, az akupunktúra, az elektrostimuláció, különféle kiegészítő természetgyógyászati módszerek, valamint egy általam kidolgozott új gyógyító eljárás, a magnetopresszúra. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nem kell hozzá más, csak egy mágnesrúd. Ezáltal a betegek gyógyítási költsége úgyszólván nullára csökken, sőt az akupunktúra szabályainak elsajátítása után bárki otthon is alkalmazhatja ezt az eljárást. A növekvő szegénység, és a rohamosan dráguló gyógyszerek következ­tében ennek a módszernek az elterjedése sokat javíthatna ezen a mind szélesebb népréteget érintő helyzeten.

Ez a mű átfogó tanácsokat ad az egészséges táplálkozással kapcsolatban is, sőt foglalkozik a lélek gyógyításával, és kitér a hit szerepére a modern társadalomban. Ennek kapcsán megismer­hetjük Jézus ma is érvényes tanításait, és azok kihatásait társadalmunk fejlődésére. Ezáltal érthetőbbé válnak a túlhaladott társadalmak pusztulásának okai. Összefoglalja a karmaelmélet lényegét, és felhív­ja a figyelmünket az ok-okozati törvény egyéni és közösségi kihatásaira. Beszél a Jó és a Rossz küzdelmé­ről, valamint a szabad akarat érvényesüléséről, s megtudhatjuk a fejlődésün­ket szabályozó el­lenerő mértékét. Egy átfogó aforizma- és közmondásgyűjtemény rávilágít a fejlődésünket segítő, illetve hátráltató erők lényegére. Közbevetőleg hasznos tanácsokhoz juthatunk a jótékonykodás legcélsze­rűbb módjáról is. Részletes képet kaphatunk a világegyetemet működtető lények hierarchiájáról, a mennyország csodálatos világáról. Fény derül az univerzum születésének és szükségszerű pusz­tulá­sának rejtélyére, valamint az idő lényegére, s kialakulásának okára. Rendkívül érdekes a múlt, a jelen és a jövő egymásba fonódása, és egyidejű zajlása. Ezeket a fogalmakat csak a fizikai világ idődimenziója különítette el egymástól. A valóságban folyamatosan kihatnak egymásra, állandóan átalakítják egymást. A formálásukban kivétel nélkül minden ember részt vesz, de nekünk csak a jelen és a jövő befolyásolására van lehetőségünk.

Megtudhatjuk ebből a műből, hogy mi az élet határköve, és mi az élettelen anyag élővé válásának kritériuma. Feltárja a Fülöp-szigeteki gyógyítók által alkalmazott sebészeti eljárás fizikai alapjait, valamint azt, hogy mi teszi lehetővé a parapszichológiai jelenségek előidézését. Alapos ismereteket nyújt a földsugárzásokról, valamint a különböző tárgyakból kiáramló formasugárzásokról, és ismerteti a velük szembeni védekezés módjait. A szubatomi energiasugárzás fizikai jellemzőinek boncolása során minden bizonnyal felkelti figyelmünket az a sok mindent megmagyarázó feltételezés, hogy a gravitációs kisugárzás és az éteri sugárzás áramlási sebessége 12 nagyságrenddel meg­haladja a fénysebességet. Ennek alapján érthetővé válik, hogy a több ezer fényévnyire lévő csil­lagok miért képesek befolyásolni a sorsunkat, és arra is magyarázatot kapunk, hogy a SETI programban tevékenykedő kutatók miért nem találnak rádióhullámokat a világűrben. Az éter mozgástörvényeinek ismertetése világossá teszi számunkra az égitestek, valamint az atomi részecskék viselkedésének alapvető azonosságát. Ezen túlmenően sok olyan érdekességet tartalmaz, amely segít megérteni az élet célját, a bennünket körülvevő világ bonyolultságát. Mindezen hatások összegzéseként életünk szinte minden szférájára kiterjedően megismerhetjük a várható jövőnket.

Mivel ezek a dolgok csak összefüggéseikben vizsgálhatók, az egyes fejezetek végén kitértem az ezotéria egyéb területeire is. Ennek során olyan fizikai felfedezésekre jutottam, amelyekkel felszámolhatnánk az egyre súlyosabbá váló környezetvédelmi és egzisztenciális gondjainkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy sikerült közös alapra hoznom a jelenleg ismert parapszichológiai jelenségek mindegyikét. A szubatomi energia hasznosítási módjain kívül szó van még ebben a műben a rák legyőzésének, valamint a vírusok és baktériumok fizikai úton történő elpusztításának feltehetően egyetlen lehetséges eljárásáról, az antigravitációs erőgép kivitelezési módjáról, a külső áramforrást nem igénylő villanymotorok működési elvéről, valamint az UFO-építés szabályairól. Az általam ismertetett új fizikai törvények lehetővé teszik, hogy villamos áramot nyerjünk ki az anyagból anélkül, hogy primer energiát fektetnénk be. Ezeknek a szubatomi alapon álló készülékeknek a gyártásba vé­telével végtelen mennyiségű ingyenenergiához jutunk, ami nem csak olcsóbbá teszi az ipari termelést és a közlekedést, hanem megszünteti a környezetszennyezést is. Az antigravitációs hajtó­mű tel­jesen új ala­pokra helyezi a légi közlekedést, és lehetővé teszi a nagy távolságú űrutazásokat.

A könyv végén, a világot működtető rejtett erők feltárásának kiteljesítéseként be fogjuk látni, hogy a fizikusok által tagadott éter nagyon is létezik. Sőt nem csak létezik, hanem szabályozza a világegyetem működését. Stabilizálja az égitestek haladásának irányát, sebességét; létrehozza a tehetetlenségi erőt, sőt még a rovarok repülését is lehetővé teszi. Az éternek kö­szönhető, hogy az univerzum nem omlik össze, és hogy az összehúzódása ugyanannyi ideig fog tartani, mint a tágulása. Ezek a felismerések jelentős változást fognak előidézni az élet minden területén, sőt megváltoztatják a gondolkodásunkat, és elindítják az emberiség fejlődését egy magasabb rendű civilizációhoz vezető úton.

[

A Reformételek ínyenceknek” című könyvem a reformtáplálkozás jegyében készült, és azt kívánja bizonyítani, hogy hús nélkül is változatosan lehet táplálkozni anélkül, hogy a korábban megszokott ízekről a legcsekélyebb mértékben le kellene mondanunk. Ezt az teszi lehetővé, hogy kikísérleteztem egy fűszerkeveréket, ami olyan ízt ad a szójának, hogy senki sem tudja megkülön­böz­tetni a hústól. A magas fokon kidolgozott szójás ételeken kívül megtalálhatók benne, a hagyományos ételek egészségkímélő változatai, valamint számos ételkülönlegesség. A házilagos tartósítással foglal­kozó rész pl. a trópusi gyümölcsöktől kezdve a mezei gyümölcsökig igen sok dzsem és lekvár elké­szítési módját tartalmazza. Ezenkívül fellelhető benne a fűszerpaprika házilagos gyártásának eljárása, a különféle zöldségek természetes savanyításának részletes módja, minden egyes tejtermék házi készítési leírása, a száraztészta, a rétestészta és a tésztahús előállításának tudnivalói, valamint az is, hogyan lehet otthon fél áron finomabb és egészségesebb ke­nyeret sütni, mint ami a boltokban kapható. Ráadásul a több mint 1000 recept olyan részletesség­gel van leírva, hogy a kezdők is könnyen boldogulhatnak vele.

Ezen túlmenően megismerhetjük belőle az egzotikus gyümölcsök széles választékát, és a vegán táplálkozási módot követők is találhatnak benne színvonalas recepteket. Sok hasznos tanácsot tartalmaz ez a könyv a nyersanyagok vásárlásával, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatban is. Jelentősen növeli ennek a rendhagyó szakácskönyvnek az értékét, hogy a IV. fejezete részletes és átfogó taná­csokat ad a jelenleg ismert összes háztartási eszköz, valamint készülék célszerű beszerzé­­séről, s szak­szerű használatáról. A V. fejezetéből megtudhatjuk, hogy milyen jövő vár ránk táplálkozás terén, és megismerhetjük a legújabb ételkészítési s tartósítási eljárásokat. Emellett olvashatunk még a régi gyümölcs- és zöldségfajták újbóli termesztésbe vételéről, és a bio-szupermarketek térnyeréséről. Ezt követően az is kiderül belőle, hogy miért nem terjed nálunk a korpás kenyér fogyasztása. Végül megoldást találhatunk a magyar mezőgazdaság értékesítési problémáira.

[

Az „Ezotéria kiteljesedése” című könyvem tulajdonképpen az „Ezoterikus körkép” folytatása. Ebben a műben a korábbi témák még részletesebben vannak kifejtve, hogy könnyebbé váljon a gyakorlati megvalósításuk. Ezen túlmenően olyan működési alapelveket is tartalmaz, amelyek kuta­tók ezrei számára teszik lehetővé, hogy elinduljanak ezen az úton, és végre hathatós eredményeket érjenek el. Megtudhatjuk belőle azt is, hogy a világ különböző országaiban élő kutatók, és fejlesztők milyen készülékekkel próbálják a szabadenergiát kinyerni, s ezek közül számunkra melyek a legperspektivikusabbak.

Mivel a legegyszerűbb, a legveszélytelenebb, és emellett a legjobb hatásfokú energiatermelő készülék a Tesla-konverter, részletekbe menően is tájékozódhatunk létrejöttének körülményeiről, és felhasználási területeiről. Ezek egyike az adóállomás nélküli hang-és képvétel, továbbá a kozmikus kapcsolatteremtés. A rádió- és tévéműsorszórás, valamint a mobil telefonálás is forradalmi változás előtt áll. Nem lesz szükség reléállomásokra, szatellitadókra, mert a központi adóállomás által kisugár­zott jelek a földgolyón is átjutva behálózzák az egész világot. A Tesla-konverter rekonstruálásának előse­gítése érdekében magyarázatot kapunk legkritikusabb alkatrészének, a csatoló diódának működési módjáról. Megismerhetjük a földönkívüliek által használt energiatermelő eljárást, a 115-ös rendszámú elem gerjesztését. Felvilágosítást kaphatunk a három leggyakoribb UFO-hajtómű, a higanycirkulációs motor, a gyűrűs reaktor és a kristályos hajtómű működési mechanizmusáról. Ezzel kapcsolatban tisztázódnak a korábbi UFO-balesetek okai, és fény derül a Tunguzka meteorit rejtélyére, valamint a St. Pière városkát elpusztító tűzfelhő eredeté­re. Átfogó képet kapunk a náci Németország UFO-programjáról, Hitler csodafegyverként emlegette csészealjairól. Nyomon követhetjük az elrabolt német kutatók sorsát, és megtudhatjuk, hogy miért siklott félre a győztes hatalmak rakétakutatása.

Kiderül ebből a könyvből az is, hogy miként tehető az anyag átláthatóvá és láthatatlanná. Nem titok többé, hogy atlantiszi elődeink természetes kristályból kinyert szubatomi energiasugárzással tették a nehéz tárgyakat súlytalanná, és ezáltal könnyen mozgathatóvá. A földönkívüliek mestersé­gesen előállított kristályt használnak erre a célra, ami erősebb változatban sugárfegyverként is alkalmazható. A kis intenzitású sugarakat kibocsátó kristályokkal gyógyítanak, és sebhelymentes operációkat végeznek. Emellett megismerkedhetünk olyan misztikus készülékekkel, mint az időgép, a bűncselekmények leleplezésére is alkalmas kronovizor, vagy a földönkívüliek felderítő szondája. Megtudhatjuk hogyan működött a bibliai frigyláda, és mi volt az az eszköz, amely a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat. Tájékozódhatunk a szubatomi energiarészecskék méretéről, ami jelen­tős mértékben elősegíti az ezoterikus jelenségek megértését. Ötleteket kaphatunk az energiakeltés legegy­szerűbb módjának, a szolitonos gerjesztésnek, illetve az éteri részecskék nagy hatásfokú elektro­mágnesekkel való mozgatásának kivitelezésére. Ez már most lehetőséget ad arra, hogy a nagy áram­felvételű készülékek (izzólámpák, villanytűzhelyek, villanykályhák, bojlerek) fogyasztását a töredé­kére csökkentsük. Megérthetjük ebből a műből a többdimenziós világ fizikai alapjait, és azt is, hogy mi miért nem vagyunk képesek érzékelni sem a párhuzamos univerzumokat, sem a túlvilági lényeket.

Ennek a könyvnek azonban nem az ezotériában elért műszaki eredmények ismertetése a fő feladata, hanem a tudati felvilágosítás elősegítése, amely lehetőséget kínál pusztuló világunk megmentésére. Helyzetünk tarthatatlanságának bizonyítására részletes tájékoztatást kaphatunk környezetromboló tevékenységünk kihatásairól. Kiderül ebből a könyvből, hogy milyen jövő vár ránk, ha nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében, hogyan fog elpusztulni a civilizációnk. Az apokalipszis elkerülésére azonban megvan a lehetőségünk, és ez a mű a kiút megtalálásáról, az előremenekülés lehetséges módjairól is szól. Életmódunk megváltoztatása érdekében feltárja mindazokat a visszásságokat, amelyek civilizációs fejlődésünk eddigi legmélyebb pontjára taszított bennünket. A társadalmi és politikai rendellenességeken kívül tájékoztatást kapunk a boldogságunkat akadályozó jelenségekről, pl. az új kormányok szociális érzéketlenségéről, a növekvő munkanélküliségről, az elszegényedésről, az infláció felpörgetéséről, a statisztikai adatokkal való manipulálásról, a sorsunkat leginkább befolyásoló problémák elhallgatásáról, az ország kiárusításáról, a kereskedelemben tapasz­tal­ható szélhámosságokról, és önpusztító magatartásunkról. Helyzetünket súlyosbítja az önismeret hiánya, az elidegenedés, a közöny, az erkölcsi normák fellazulása, a gazdagok és szegények közötti ellentét fokozódása, a karvalytőke megjelenése, a bűnözés elharapózása, valamint a fegyverkezési hajsza. Nem kis zavart okoz a nők emancipálódásából eredő identitászavar, a háború a nemek között, a párkapcsolatok elanyagiasodása, a generációs bomba, a korán kezdett nemi élet veszélyei, a tele­ví­zió hatása a gyerekekre, a gyermekkori bűnözés, a szeretethiány, a kultúra elsekélyesedése, a reklám­invázió, a szekták tevékenysége, és a túlélési technikák feledésbe merülése.

Járulékos információként megtudhatjuk ebből a műből azt is, hogy a fizikai test a magunkkal hozott asztráltestbe nő bele. Magyarázatot kaphatunk arra, hogy mi a részleges teleportáció, miként vállalhatjuk át mások karmikus adósságterhét, mikor költözik be a lélek az újszülött testébe, az értékes lelkek miért nem akarnak rendezetlen párkapcsolatban élők gyermekeként megszületni, és mi­lyen veszélyei vannak a parapszichológiai képességek idő előtti kifejlesztésének. Nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy az őszinte megbánás képes elhárítani fejünk fölül a bajt, és hogy az öngyil­kosság a legértelmetlenebb cselekedet a világon, mert semmit nem old meg, sőt súlyosbítja a problé­mát. Megismerhetjük a halottak lelkének irányítási módját, a klinikai halálból visszatértek értékrendjének megváltozását, a munka valódi szerepét az életünkben, és rá fogunk jönni arra, hogy sem a sorsunk, sem a jövőnk nincs előre megírva. Értesülhetünk arról, hogy a mennyországban is van szex, és hogy ott sem érzi jól magát mindenki. Kiderül ebből a műből az is, hogy miért nem célravezető a bosszúállás, Isten miért hagyja, hogy háborúzzunk, és hogy miért nem emlékszünk előző életeinkre.

Sokak számára elképesztő lesz az a megállapítás, hogy nincs nagyobb csapás a gazdagságnál, a szegénység sok mindenre megtanítja az embert, és hogy az élet legmélyebb értelme a szenvedés. Azt is kevesen tudják, hogy a szerencsejátékok a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Részletes képet kaphatunk a démoni erők világunkban folytatott manipulációiról, de azt is megtudhatjuk, hogy miként védekezhetünk ellene. Egy nemzetközi tudóscsoport megdöbbentő felfedezése, hogy a pokol Szibéria alatt található. Ennek a könyvnek az elolvasása után világossá válik számunkra, hogy mi a sors­csapások értelme, és hogy az állhatatosság a siker záloga. Arra is fény derül, hogy mi a valódi oka a gazdasági menekültekkel szembeni ellenszenvnek, és hogy miként számolhatnánk fel a gaz­dagok és szegények közötti ellentétet. Aki arra kíváncsi, hogy miért élünk egyre rosszabbul, miért nem használjuk ki a lehetőségeinket, megtudhatja ezt is, ha elolvassa a találmányokról, az alkotó emberekhez való viszonyunkról szóló részt.

Az „Ezoterikus körkép”-hez hasonlóan itt is szó esik a jótékonykodás módjairól, és további kiegé­szítő természetgyógyászati módszerekről (pl. Gerson-diéta, Simonton-módszer, Reiki, NLP, Alexander-módszer, TM-meditáció). Számtalan régészeti lelet felsorakoztatása próbálja az olvasót meggyőzni arról, hogy előttünk is léteztek civilizációk a Földön. Itt is megerősítésre kerül, hogy a bajainkból való kivezető út: a szubatomi energia hasznosítása. Egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy eddig miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren. A legnagyobb akadály az éter létezésének tagadása, és a felsőfokú oktatás egyirányú, túlspecializált képzési módja. Ez a helyzet azonban nem gátolja a szubatomi energiarészecskék birtokbavételét, mert annak idején a villamos áramot is úgy kezdtük el használni, hogy nem értettük az elméleti alapjait.

Érdekességként megtudhatjuk, hogy mi a véleményük a földönkívülieknek rólunk, milyen következményekkel járt a vízözön, és hogy hol vannak olyan dombok, amelyeken felfelé könnyebb menni, mint lefelé, valamint azt, hogy mi a Raps. Kiderül, hogy az Antarktiszon létezik még egy álcázott város, amelyet az atlantiszi civilizáció túlélői hoztak létre. Végül átfogó képet kaphatunk a túlvilági szférák rétegeződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Tájékoztatást kapunk arról is, hogy mi jellemzi a különféle szférákból jötteket, és hogy milyen arányban élnek a Földön. Érdekes megállapítást olvashatunk a nagy elődökről, valamint a másod- és harmadvonalbeliekről. Az mindenesetre biztató hír, hogy a jelek szerint a Mindenható megkegyelmezett nekünk, így további sorsunk kizárólag rajtunk múlik.

[

Az „Ezotéria kivitelezése” című könyvem fő feladata a gyakorlati tanácsadás. Különféle ötletekkel, javaslatokkal megpróbál segíteni a jelenlegi bajainkon. Ezek közül legjelentősebb a készpénz megszüntetése, egy új monetáris rendszer bevezetése lenne. Ugyancsak a bűnözés visszaszorítását szolgálja a törvény ellen vétők sajátos büntetési módja: a közmegvetés. Megtudhatjuk azt is, hogy az utakon tapasztalható áldatlan állapotok, a rohamosan növekvő gépkocsiforgalom visszaszorításának leg­hatékonyabb eljárása: a luxusadó bevezetése. A munkaerő-használati adó az idősebb korosztály fog­lalkoztatási gondjait, a gyermektelenségi adó pedig a népességcsökkenés problémáját oldhatná meg. A gyárbezárásoktól, a még alacsonyabb munkabérű országokba való továbbköltözéstől a védővámok vehetnék el a multinacionális vállalatok kedvét. Az egészségellátási rendszer megreformálására legalkalmasabb a kínai módszer. Az „Ezotéria kiteljesedésé”-nek folytatásaként további tájékoztatást kaphatunk a magasabb szférabeliek jellegzetes vonásairól, és a velük való kapcsolatteremtés hátrányairól. Ebben a tárgykörben kiderül az is, hogy az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Tovább olvasva ezt a kötetet világossá válik számunkra, hogy korunk legütőképesebb fegyvere a média. Itt tudhatjuk meg azt is, hogy a földönkívüliek közlése szerint hány élő bolygó és hány értelmes faj található az univerzumban. (Kinézetük szerinti megoszlásukról az „Ezoterikus körkép” V. fejezete tájékoztat.) Ebben a fejezetben olvashatunk az univerzális vallásról, amely az EGY tiszteletén alapul, és híveinek száma rohamosan gyarapodik.

Az előzőekhez hasonlóan ez a mű is hírt ad a legújabb természetgyógyászati módszerekről. A gyógyítással kapcsolatban megtudhatjuk még, hogy Amerikában már tudományos bizonyítéka is van az imádság hatásosságának. Arra is fény derül, hogy az USA második legnagyobb kórházában en­ge­délyezték a kézrátételes gyógyítást. Mindemellett találhatunk benne egy érdekes beszámolót arról, hogy mi a véleménye a keresztény egyháznak a new age mozgalomról. Utána átfogó képet kapunk a megújuló erőforrásokról, és az egyes eljárások hátrányairól. A technikai rovat bemutatja a lappiramist, és ismerteti az űrhajókban létrehozható mesterséges gravitáció legegyszerűbb módját. Ez a könyv is kitér a szpon­zorálás szükségességére, és további szempontokra hívja fel a figyelmet. A „Kiegészítések” rovatban újabb adalékokat találunk az előző kötetekben érintett témákról. A hivatalos tudomány és a kívül­állók, magányos feltalálók közötti ellentétre pl. az a felvilágosítás szol­gál, hogy: „Isten nem személy­válogató”. Egy másik bibliai idézet arra ad magyarázatot, hogy egyéni és össz­tár­sadalmi törekvéseink miért nem mindig az elvárásaink szerint alakulnak: „Sokan vannak az elhívot­tak, de kevesen a kivá­lasztottak”. Sokak számára meglepő lesz az a megállapítás, hogy fejlett informatikai eszközeink ellenünk fordultak, és elősegítik a pusztulásunkat. Jelentős mértékben növelné túlélési esélyeinket, ha az emberekben tudatosulna, hogy világunk romlásba döntésében a sátáni erők legfőbb fegyvere: a rejtőzködő magatartás. Nem teszi könnyebbé a helyzetünket, hogy a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító Földön kívüli civilizációk is az „ő malmukra hajtják a vizet”. Végül az is világossá válik számunkra, hogyan ebrudaljuk ki ma­gunkat a saját hazánkból.

A II. fejezet rámutat arra, hogy célszerű lenne visszaállítani a nagycsaládok rendszerét, és a gyerekek nevelését az idősebb korosztályra kellene bízni. Itt olvashatunk arról, hogy az eman­cipációs törekvések túlhajtása következtében a nők rosszabbá váltak a férfiaknál is. Nem zárható ki, hogy a nők túlkapásai az újkori matriarchátus bukását fogják eredményezni. Civilizációnk genetikai állományának fokozatos romlása főleg szakmai körökben okozott aggodal­mat. Ez a probléma azonban egy csapásra megoldódott, mivel az emberi genom feltérképezésével az orvostudomány megalkotta a modern Taigetosz intézményét. Egy élménybeszámoló alapján értesülhetünk arról, hogyan sodornak bennünket a sarlatánok a démonvilág hálójába, és megismerhetjük a szabadulás leghatékonyabb módját. Mindezek alapján elhangzik még, hogy ideje lenne megtisztítani a new age eszméit az okkultizmustól, és a mágia káros befolyásától. Ez azonban nem könnyű, mert a fekete mágia már az iskolai tananyagba is beszivárgott. Új keletű probléma, hogy az információrobbanás mellékterméke a technostressz már az átlagembert is érinti.

A továbbiakban progresszív hipnózis útján szerzett élménybeszámolók alapján bepillantást nyer­hetünk a várható jövőnkbe, és megismerhetjük az ördögűzés rejtelmeit. Ebben a kötetben is figye­lemmel kísérhetjük a környezeti ártalmak alakulását. Ezen a téren az egyetlen biztató hír, hogy most már a politikusok és a meteorológusok sem tagadják a globális felmelegedés tényét. Itt tudhatjuk meg, hogy a saját lehetőségeinkkel hogyan lassíthatjuk az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét. Ez a fejezet nyújt tájékoztatást arról, hogy az ezoterikus kutatások megindulása után milyen feladatok várnak a tudósainkra. Eközben fény derül arra is, hogy valójában mi a gravitáció. Ezen túlmenően elárulja nekünk az aranycsinálás legmodernebb módját, és az emberi sejtekkel folytatott klónozási kísérletek várható végkifejletét. 2004-ben kitudódott, hogy amerikai kormányszervek évtizedek óta elrabolják a zseniket, és föld alatti laboratóriumokba zárva foglalkoztatják őket.

Minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani az elektro­plan megvalósításával kapcsolatos javaslat is. Ennek lényege, hogy a villanymotoros meghajtású rep­ü­lőgép táplálására nem a tüzelőanyag-cella a legalkalmasabb, hanem a Tesla-konverter. A gyakorlati kivitelezés elősegítésére meg­találhatjuk benne a Tesla-kon­verter rekonstruálásának egy könnyen járható útját. Az ezt követő­en közölt részletes működési elve bárki számára lehetővé teszi a Tesla-konverter eredeti formában való előállítását is, a transzverzális és a longitudinális hírközlési mód ismertetése pedig arról ad fel­világosítást, hogy a SETI programban tevékenykedők miért nem tudják észlelni a földönkívüliek ál­tal használt mágneses hullámokat. Határtalan lehetőséget kínál az a műszaki infor­máció, hogy a nagyvárosainkat behálózó térellenőrző kamerarendszernél van egy jóval tökéletesebb és olcsóbb megoldás is: rá kell kapcso­lódni a Magasabb Intelligencia mindenre kiterjedő meg­figyelő rendszerére. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint elkezdeni a kronovizor sorozat­gyártását, és engedélyezni a hatósági felügyelet melletti használatát. Végül magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy az ezredfordulóra miért csökkent le radikálisan az UFO-megfigyelések száma. Meglehetősen nyugtalanító az a felismerés, hogy a természet ellenünk fordult. Miután nem voltunk hajlandóak feladni a határtalan gazdasági növekedés elvét, nem álltunk át a fenntartható fejlődésre, a maga eszközeivel lerombolja a gazdaságunkat, lelassítja környeztünk kizsarolását. Elpusztítja azokat, akik a Földet pusztítják, így szabadulva meg a rá nehezedő tehertől.

A III. fejezet rámutat arra, hogy jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Ebből a helyzetből úgy juthatnánk ki, ha társadalmunk kiemelkedő személyiségei példát mutatná­nak helyes életvitelből, és önkorlátozásból. Ennek bekövetkezésére azonban kevés remény van, mivel a világtörténelemben még nem fordult elő, hogy az erőforrások felett korlátlan uralmat gyakorló elit önként lemondjon előjogairól, vagy azokat megkurtítsa. A természetgyógyászattal foglalkozó részt egy terjedelmes rovat egészíti ki, amely az eddig elért Agykontrollsikerekről számol be. A meghökkentő eredmények remélhetőleg meghozzák a kedvet ennek a módszernek a tömeges elsajátításához, és alkalmazásához. A munkanélküliség csökkentésére, a társadalmi átala­kulás áldozatainak felkarolására nálunk is célszerű lenne bevezetni a „Szívesség bank”-rend­szert. A szegény de törekvő lakosság megsegítésének másik módja a kamatmentes kölcsön, melynek elindítója és példamutató szervezője a bangladesi Grameen Bank. Bajaink gyökerének kutatása során sok közgazdász vallja, hogy gazdaságunk megrontója, a természet kizsarolásának fő oka a bankok által alkalmazott kamatos kamat rendszer. Fenyegető gyorsasággal közeledő veszélyre hívta fel figyelmünket a Schwartz jelentés. A Golf-áramlás leállása miatt Európa északi államaira új jégkorszak vár, míg a trópusi államokat az elsivatagosodás teszi lakhatatlanná.

A továbbiakban elállatiasodásunk újabb állomásiról olvashatunk. Mind több helyről érkeznek hoz­zánk figyelmeztető jelek, hogy közeleg Isten büntető bolygója, a Nibiru. Ennek lehetséges következményeiről, és a védekezés módjáról is részletes tájékoztatást kapunk. Bibliai idézetek alapján még a hitetlenek számára is kétségtelenné válik az Apokalipszis és a halálbolygó közötti kap­csolat. Ebben a fejezetben megismerhetjük az antigravitációs hajtóművek leg­egy­szerűbb, és legol­csóbb változatának működési elvét. A három im­bolygó kúpból és két mág­neskorongból álló szerkezet az ellenirányú gerjesztés tipikus példája. A kaszkádba kapcsolt elemek oly mértékű energiasokszoro­zódást váltanak ki ebből a földönkívüliek által megmutatott szerkezetből, amely több tonnás járművek magasba emelésére is képes. Csekély önsúlya tovább szélesíti a felhasználási területét. Miután semmi olyan tartozéka nincs, amit ne tudnánk előállítani, bármikor elkezdhetjük a sorozatgyár­tását. A mikrogravitáció alkalmazásba vételére azonban nem az idegenek, hanem a természet tanított meg bennünket. Végül érdekes történetet olvashatunk a földből kiáramló antigravitációs energia újkori használatáról.

A IV. fejezetben világossá válik számunkra, hogy elindult a katasztrófa előtti válogatás. Minden­ki megmérettetik, hogy könnyebb legyen szétválasztani az „ocsút a búzától”. Most választódnak ki a megmentésre érdemesek. Nem Isten selejtez ki bennünket, hanem mi saját magunkat. Bibliai utalások alapján mi is kiszámíthatjuk Lucifer korlátlan földi uralmának kezdetét és feltételezett végét, majd megtudhatjuk, hogy milyen élet lesz a Földön a katasztrófa után. Döbbenetes hír, hogy a Mindenható 1995-ben elvesztette a türelmét az emberek iránt, és elszabadította az „Apokalipszis lovait”. 2005 tavaszán megérkezett a Földre Jézus Krisztus, és kezdetét vette a végítélet. Itt esik szó arról is, hogy az ember klónozhatósága kettéválasztotta a tudós társadalmat, és a politikusok nem megfelelő mederbe terelték az eseményeket. A tudomány és az űrkutatás fejlődésével kapcsolatban talányos üzenetet kaptunk a Magyarországra érkezett földönkívüliektől. Aggodalmukat fejezték ki az emberiség történelmében rövidesen várható ugrásszerű technikai haladás miatt, mert túl korainak tartják. Ez a fejezet rávilágít arra is, hogy a mind gyakoribb balesetek, tragédiák oka, hogy az űrkutatás elindítása után fél évszázaddal még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a kozmoszba. Nem segíti elő a haladásunkat az sem, hogy újabban a szabadalmi bejelentések titkosításával teszik lehetetlenné a szabadenergia-hasznosító találmányok gyártásba vitelét. Aki megszegi a törvényt, arra 10 ezer dollár büntetés és 2 év börtön vár. A kiszivárogtatott hírek szerint az Omega Ügynökség ugrásra készen áll, hogy rendet teremtsen a világban, hogy leszámoljon a bűnözőkkel. Hatalomra jutásuk után szándékukban áll nyilvánosságra hozni a földönkívüliekkel kapcsolatos összes titkos információt.

A helyüket, életcéljukat nem találó emancipált nők szemét a Könyvajánló című rovat nyithatja fel. Előtte az általános értékválság legújabb megjelenési formája, a márkasvindli, a márkás termé­kek színvonalának módszeres lesilányítása kerül terítékre. Sokan tudnak róla, mégis kevesen nehezményezik, hogy a felelős posztokat nem megfelelő emberek töltik be a világban. Felbecsülhetetlen kárt okoz civilizációnknak, hogy rokoni-, baráti szálak, vagy faji-, etnikai- és vallá­si összefonódások, valamint a korrupció határozzák meg, hogy ki hová kerül az életben. A természetgyógyászattal foglalkozó rovat megemlíti, hogy nálunk is vannak pozitív energiahullámokat kibocsátó helyek, amelyek híres gyógyközpontokká váltak. Ezek közül legismertebb az Attila domb. Ezzel a témával kapcsolatban kitérünk arra is, hogyan kell a parafeno­méneket bevonni a gyógyításba. Végül ismét szóba kerül, hogy továbbra sem tartunk igényt saját találmányainkra, sőt újabban már az újságokban sem kapnak teret az új, előremutató gondolatok. Pedig a svéd tudásparkok meggyőző példái annak, hogy micsoda lehetőség rejlik a kreatív emberekben, az általunk semmire sem becsült ötletekben.

Ez a fejezet hívja fel a figyelmet arra a meghökkentő tényre is, hogy 3 perces mágneses besugár­zással meggyógyítható az összes rákos beteg. A frekvenciaspecifikus energia­besugárzás nem csak a rákos sejteket pusztítja el, hanem minden vírust, baktériumot, miközben nem károsítja szervezetünk jótékony baktériumait. Ez az univerzális betegség-megszüntető eljárás már 80 éve ismert, de a gyógyszergyártó lobbi nyomására betiltották az alkalmazását. Miközben korunk áldemokratikus világa nem tűri az emberi jogok legkisebb mértékű megsértését sem, embertárasa­inkat, a kisebb­ségeket ért legapróbb sérelemért is rendőrért kiáltunk, vagy bíróságra futkosunk, szemet hunyunk a valódi emberiségellenes bűnök felett. Nemtörődömségünkkel, tájékozatlanságunkkal évente több száz millió embert küldünk a halálba, holott ennek a módszernek a rekonstruálásával gyorsan és olcsón kiirthatnánk az összes káros mikrobát a Földön. Egyszer s mindenkorra megszabadíthatnánk a növényeket, az állatokat és az embereket minden betegségtől, kártevőtől. Ennek az eljárásnak az újbóli bevezetése nagymértékben csökkentené a környezetszennyezést is, mert nem lenne többé szükség növényvédő szerekre, gyógyszerekre és különféle csíraölő vegyszerekre.

A III. kötetből megismerhetjük a kreacionizmus történetét. A világ iskoláiban nagy harc folyik a bibliai teremtéstörténet, a tudományos evolúcióelmélet és az „intelligens tervező” elvét hirdető kreacionisták között. Az V. fejezet tovább boncolja az energiatermelés megreformálásának lehetőségeit. Ennek során kiderül, hogy a bio üzemanyagok sem oldották meg energiaellátási és környezetvédelmi gondjainkat, sőt súlyos élelmiszerhiányt, és árdrágulást idéztek elő. A továbbiakban arra is visszatérünk, hogy az elanyagiasodás, a több ezer éven át kialakult erkölcsi értékrend lábbal taposása morális csődbe juttatta az emberiséget. Az általunk teremtett új világ önző, haszonelvű és értékhajhász. Romboló szenvedélyek vesznek erőt rajtunk, és térítenek le bennünket a helyes útról. Fokozatosan rothadó világunkat szemlélve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy képtelenek vagyunk önmagunknak megálljt parancsolni. Mivel az emberek nem akarnak maguktól megváltozni, a rohamosan romló körülmények fognak bennünket erre rákényszeríteni. A Föld védekezik a természetromboló tevékenységünk ellen. A természet elpusztítja azokat, akik a természetet pusztítják. A minden téren megnyilvánuló tengernyi kár nem csak az érintetteket sújtja, hanem vissza­hat az egész társadalomra. Ezek a káros jelenségek mindent szétzilálnak, megbontanak. Itt válik világossá az is, hogy mi az oka a földönkívüliek rejtőzködő magatartásának. Az üzenetük szerint erről kizárólag mi tehetünk. Azért nem jönnek, mert nem hívjuk őket.

[

A „Szövegszerkesztési ismeretek” című könyvem az Office 2003 és a Page­Maker 6.0 – 7.0 programok, valamint a Windows 7 operációs rendszer kezelési szabályait ismerteti kezdők szá­mára is érthető módon. Ez a mű nem tankönyv, hanem útmutató; célorientált módszerek gyűjteménye. A benne szereplő ötleteket, javas­latokat főként azok hasznosíthatják, akik egy számítógép-kezelési tanfolyamon legalább alapfokú szövegszerkesztési ismeretekre tettek szert. Sajnos ezek a tanfolyamok, meglehetősen elnagyol­­tan foglalkoznak ezzel a témával, nem térnek ki a speciális alkalmazásokra. A számítástechnikai szak­könyvek legtöbbje pedig érthetetlen, általában szakértők írják szakmabelieknek. A kezdőknek szánt tájékoztatókat sem tudja mindenki használni. A szakírók ugyanis hajlamosak megfeledkezni arról, hogy valamikor ők is voltak kezdők. Ennélfogva gyakran átsiklanak olyan részletek felett, ame­lyek szerintük magától értetődőek. A gyakorlattal nem rendelkezők számára azonban nél­külöz­he­tetlenek az elhallgatott közbülső lépések, és ezek hiányában sokan nem boldogulnak ezek­kel a szak­köny­vekkel. Ez a mű viszont rendkívül aprólékosan, pontról pontra írja le a teendőket, így a kez­dők is gond nélkül használhatják. Nem általánosságokat tartalmaz, hanem konkrét szabályokat, mélyreható útmutatásokat, és sok szakirodalmi utalást. Emellett részletesen tárgyalja a házilagos könyv­gyártás módjait. Végül hasznos tanácsokat ad a számítógép-­, a ki­szolgáló egységek-, és a különféle progra­mok beszerzésével kapcsolatban.

[

Sajnos a fokozódó munkanélküliség, az infláció okozta anyagi ellehetetlenülés következtében egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy könyveket vásároljon. Ezekre az ismeretekre azonban mindenkinek szüksége van, ezért kérem, hogy kiolvasás után adják kölcsön műveimet a ba­rátaiknak, ismerőseiknek, hogy számukra is megnyíljon az öngyógyítás és lelki önsegélyezés útja, s ne legyenek kirekesztve világunk megújulásának folyamatából. Akik az előző kiadásokat is megvették, és az új könyvek birtokában ezekre már nincs szükségük, ajándékozzák oda azoknak, akik a korábbi változatokat sem olvasták.

 

Könyveim az Interneten is megtalálhatók az alábbi címen:

 

2003. június 30-án a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapját lezárták, és az új könyvek, valamint a korábbi művek frissített változatai átkerültek az Országos Széchenyi Könyvtár portáljára. Ezért könyveim újabb változatai a következő URL címen érhetők el: http://mek.oszk.hu Ebben a rend­szerben téma szerinti osztályozásban lehet megtalálni a könyveket. Mivel ez meglehe­tősen hossza­dalmas, egyszerűbb beírni a nevemet a kereső ablakba: kun akos, és a programmal megkerestetni a műveimet. Ezt követően már csak rá kell kattintani a letölteni kívánt könyvre. Ebben a könyvtárban nem csak DOC, hanem PDF formátumban is hozzáférhető az állomány. Ezen túlmenően az egyes művek teljes terjedelemben, és WinZip-el tömörítve is letölthetők. A kiválasztott könyveknél megnyíló weblapok lehetőséget adnak az olvasói vélemé­nyek kifejtésére. A letöltési statisztika szintén erről a portálról nyitható meg. A letöltések számát átmenetileg befolyásol­hatják ugyan a divathullámok, de az egyenletes növekedés biztos jele a maradandó értéknek, a tartalmas mondanivalónak. Az igazán jó könyvnek nem az a jellemzője, hogy egyszerre sokan elolvassák, hanem az, hogy évtizedek múlva is olvassák.

2003 őszén lehetőségem nyílt egy saját elektronikus könyvtár létrehozására. Így aki a legújabb változatokra is kíváncsi, műveimet a „Kun Elektronikus Könyvtár”-ból töltse le. Ezek a rendszeresen frissített, tördelt változatok az anyag kinyomtatására, jegyzet minőségben való előállítására is alkalmasak. URL cím: https://kunlibrary.net (A MEK portálról is megnyitható az egyes művek web­lapjának alján található Forrás mezőre kattintva.) Ha meg akarjuk tudni, hogy történt-e frissítés, nem kell mindegyik könyvet megnyitni, és az Előszó után ellenőrizni az utolsó mentés időpontját. A „Frissítési dátumok” webkapoccsal előhívható táblázatban minden fájl felhelyezésének dátuma megtalálható. (A fokozott vírusvéde­lem érdekében az összes állomány tömörítve van.)

2004 nyarán elindítottam egy folyóiratot „Ezoterikus Világ” címmel. Ennek az internetes folyóiratnak az a fő a feladata, hogy hírt adjon az ezoterikus fejlesztések állásáról, a legfrissebb fejleményekről. Mivel ezen a téren még nem történt meg a sokak által megjövendölt áttörés, és a technikai fejlesztések sem indultak el kellő mértékben, egyelőre nem árasztanak el bennünket a hírek. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat magától nem fog beindulni, ezért ezzel a folyóirattal is igyekszem elősegíteni az első lépések megtételét. Emellett ez a fórum sok érdekes cikket, járulékos információt, és hasznos tájékoztatót tartalmaz. Itt fognak megjelenni a közérdekű olvasói levelek is. Az „Ezo­terikus Világ” csak a Kun Elektronikus Könyvtárban található meg.

Időközben ennek a folyóiratnak a Viccek, humoreszkek, anekdoták című rovata önálló könyvvé terebélyesedett. A közel 11 500 vicc több mint 300 vicckönyv, viccújság és anekdotagyűjtemény feldolgozásával jött létre. Az elmúlt száz év magyar „vicctermésének” színe-javát tartalmazza. Az új nemzedék számára a politi­kai viccek megértését Lábjegyzetek és Megjegyzések segítik. A fiatalkorúak védelme érdeké­ben az Erotikus viccek külön kötetben szerepelnek. (Közel 200 gasztronómiával kapcsolatos vicc átkerült az Reformételek ínyenceknek című szakácskönyvem V. fejezetébe.) Ugyanitt jelentősen bővült az egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket ismertető rovat. 2007 tavaszán a 672 egzotikus gyümölcs és zöldség leírását kiegészítettem egy fotóalbummal is. A 13 464 képet tartalmazó 33 nyelvű album csak a https://kunlibrary.net honlapról tölthető le. Terjedelme: min. 900 MB. 2009 tavaszán készítettem egy 33 nyelvű albumot 550 kontinentális zöldségekről és gyümölcsről is, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz, és a terjedelme 660 MB.

2013-ban a Viccek, humoreszkek, anekdoták című könyv kiegészült egy képgyűjteménnyel, amely humoros képekben megmutatja, hogy milyen volt életünk régen és milyen most. A 350 fotómontázs tanulmányozásával átfogó képet kaphatunk fejlődésünk nem minden téren kedvező menetéről. A II. kötetet egy kabaréjeleneteket és bohózatokat tartalmazó lista zárja, melynek segítségével meghallgathatjuk, illetve megtekinthetjük a magyar kabaré legszínvonalasabb jeleneteit. 2013-ban készítettem egy könnyűzenei slágerlistát is, amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza. Az előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg 8375 dal található ebben a gyűjteményben, több mint 57 944 változatban.

Ezek a művek egyelőre csak az Interneten érhetők el. Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is hozzájuthassanak a bennük található információkhoz, ez úton keresek támo­gató­kat a nyomdai megjelentetéshez. Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek az ismereteknek széles nyilvánosság elé tárását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019. UniCredit Bank. Amennyiben sikerül előteremteni a magánkiadáshoz szük­séges összeget, ezek a könyvek nonprofit kiadványként, szerzői honorárium és kiadói árrés nélkül fognak megjelenni. Közreműködésüket előre is köszönöm.

 

Budapest, 2010. október

 

TARTALOM

 

1. kötet:

ELŐSZÓ......................................................................................... 2

I. FEJEZET..................................................................................................... 2

Tudati fejlődés................................................................................................. 2

(A tudati felvilágosítás létkérdés. A tudati fejlődés spontán megnyilvánulásai. Egy terhes nő életszemléletének megváltozása. Gyengédség iránti vágy a szexben. A nemi erkölcsök helyreál­lításának kísérlete példamutatással. Kivonulás a természetbe. A szegény gyerek frappáns vála­sza. Az ezoterikus folyóiratok tudatformáló tevékenysége.)

A bűnözés felszámolása................................................................................... 2

(Új monetáris rendszer bevezetése. A monetáris alap megváltoztatása. A készpénz megszünte­tése. Elektronikus pénztárca. Személyazonosító módszerek. Közvetett auravizsgálat. A pénz fogdosásából eredő beteg­ségek megszűnése. Az államapparátus egyszerűsödése. A papíralapú részvények megszünte­té­se, elektronikus adattá válása. Az illegális bevándorlás megaka­dá­lyo­zása. Középkori megszé­gyenítő módszerek alkalmazása a bűnüldözésben. Amerikai bírók szé­gyentáblát akasztanak a bűnösök nyakába. Kanadában hullaházi cédulát kapnak a szabályta­lankodó autósok. Bűnözők kiűzése borzillóolajjal. A bűnözők igazi büntetése a megvetés. A go­nosztevőkből nemzeti hőst és milliomost csinálunk. Az ügyvédek packázása a törvénnyel. Hor­rorisztikus gyilkosságok, emberevés. Ko­runk leghatékonyabb fegyvere a média. Cion bölcsei. Az újságírók felelőssége a társadalmi fejlődés irányának meghatározásában.)

Előrevivő adópolitika...................................................................................... 2

(A tej, a tejtermékek és a könyvek megadóztatása. Komplex törvényeket kell hozni. A luxusadó bevezetése a gépkocsitartásban. Az adómentesek köre. A szénhidrogéneket a vegyipar számára kell fenntartani. Rendszámért ingyenbérlet Belgiumban. Dugóadó London belvárosában. Igazi megoldás az önkorlátozás. Munka­erőhasználati adó. Gyermektelenségi adó. Védővámok beve­zetése a multinacionális vállalatok elvándorlásának megakadályozására. Túlélésünk érdekében szükség van a nemzeti ipar újbóli létrehozására.)

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(Lágylézer-terápia piros színű fénnyel. Safe Laser készülékek. Az egészségellátási rendszer megrefor­málása. Kínai módszer. Természetgyógyász-szakvizsga. A homeopátia ma­gyarorszá­gi rehabitálása.)

Boldogságkeresés............................................................................................. 2

(A nők egy pillanat alatt döntenek a férfi sorsáról. Az álláskereső sorsa az első 15 másodperc­ben eldől. A női agy sajátosságai. A nők látószerve fejlettebb. Kapcsolatteremtés az egyes szfé­ra­beliekkel. A különböző szférából jöttek tulajdonságainak legélethűbb megtes­tesítői. Jane Sacks: Rendes fiú. A bunkó nem szereti a komolyzenét. A primitív lelkek nem viselik el a fejletteket, és nem tűrik a tanácsadást sem.)

Fejlődésünk buktatói...................................................................................... 2

(A várható élettartam személyiségfüggő. Horvátné ágya.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(Meditációra ítélve. Háromdimenziós ujjlenyomat-azonosítás. Életkortól függő agyhullámok. Biozene. Brain training. IQ teszt. Reflex teszt. McBride, Uli Vogel és Per Jensen hihetetlen me­móriája. Intelligencianövelő datolya a Fayar-oázisban. Reumakezelés fagyasz­tás­sal. Mo­dern fogmegőrzés. A Földön kívüli ci­vi­lizációk fogazata. Az ameri­kai kór­házak­ban en­ge­dé­lyez­ték a kéz­rá­tételes gyógyítást. Az izomerő növelése gon­do­la­tokkal. Akaratlan lélekkilép­tetés. A sors­csapások meg­változtat­ják világnéz­e­tünket. Nehéz a szenvedélyeinken úrrá lenni. Az imád­ság haté­kony­s­ágának tudo­mányos bizo­nyítéka. A gabonakörök tudományos vizsgálata megin­gatta a hitelen tudósokat. Lehet, hogy a pénzéh­sé­günk, a meggazdagodási vá­gyunk fogja meg­mente­ni a természetet a pusztulástól.)

 

Könyvajánlat................................................................................................... 2

(Abd-Ru-Shin: Az igazság fényében. Viharos gyorsasággal pusztulnak az erköl­csi értékek. Láb­bal tapossuk a hagyományainkat. Kö­zel az isteni igazságszolgáltatás. Minden megmérettetés­re kerül. A Sátán 1000 évre megkötöz­tetik.)

A new age a kereszténység legnagyobb kihívása........................................... 2

(A new age fogalmának meghatározása a keresztény szakírók szerint. Felhívják figyelmünket a new age veszélyeire. A hinduk szerint a kereszténység napjai meg vannak szám­lálva. A new age gyökerei. A new age mozgalmat leginkább az okkultizmus veszé­lyezteti. A keresztények szétfor­gácsolják önmagukat. Mi tette lehetővé a new age gyors terjedését. A new age moz­galom a csa­lás háromszoros hitvallása. A keresztények nem fogadják el, hogy az apokalipszis elkerül­hető. János bácsi és a mentőcsónak.)

Modern hit....................................................................................................... 2

(A vallás megreformálása. Álszenteskedés. A formák kiüresedése. A bűnbocsánat a katolikus egyház ingatag alappillére. A temp­lomba járás társadal­mi eseménnyé vált. Mind többen for­dul­nak el a történelmi egyházaktól. Ökumenikus vallás. Az EGY tisztelete. Egyetemes Val­lás, bahái hívők.)

Környezeti ártalmak....................................................................................... 2

(Gyógyszermaradványok az élővizekben. Az atrazin feminizálja a békákat. A zaj fokozza az énekesmadarak pusztulását. Tömeges gólyapusztulás. A városi fények megzavarják a kistek­nő­söket. A vadállatok elkorcsosodása. A fényszennyezés hatása a növényvilágra. Greta Thunberg a copfos Messiás.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(Nincs értelme testünk pátyolgatásának.)

A tudomány fetisizálása.................................................................................. 2

(Az ujjlenyomat alkalmazásának története. DNS „ujjlenyomat-analízis”. Az ezüst fertőtlenítő hatása. A tudósok irtózása a közérthetőségtől.)

Energiatermelésünk megreformálása............................................................. 2

(A megújuló energiaforrások ismertetése. Gőzgéppel hajtott műhold. Atommeghajtású űrhajó. Napóleonnak nem kellett Fulton gőzhajója.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(A fenntartható fejlődés nem oldja meg a gondjainkat. Fejlődni előre kell, és nem visszafelé. Kövessük a katasztrófát túlélt bolygók civilizációinak példáját. Pénz nélküli civilizáció az Iarga bolygón. A tudományos fejlődés legnagyobb akadályai a tudósok.)

Láncra vert intelligencia................................................................................. 2

(Elrabolt kutatók és kétségbeesett családtagok. Javaslatok ennek az embertelen rendszernek a humanizálására.)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Prognosz-A diagnosztizáló készülék. A súlytalanság következményei. Űrállomások a Föld kö­rül. Mesterséges gravitáció. Lappiramis. Energiaspirál – stimuláló és nyugtató korongok.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(Csak a profiktól érdemes tanulni. A világ két részre szakad: fejlődőkre és leszakadókra. A fej­lődést választó országok gazdaságpolitikája. Kiebrudaljuk magunkat a saját hazánkból. A gaz­dasági összeomlás szélén táncolunk. A szponzorálás szükségességének további szempontjai. A fel nem használt alkotás blokkolja a fej­lődést. Isten nem személyválogató. A kutatások titko­sítá­sának hátrá­nyai. A gonosz erők vi­szo­nya a találmányokhoz. Bóday Árpád halála. A nyom­tatott és elektronikus sajtó felhígulása; A démoni hatalom szórakoztató eszközeinkkel igyekszik el­mén­ket lefoglalni, távol tartani az isteni sugallatoktól. A magánkiadásban megjelenő könyvek re­ménytelen helyzete. A metángázzal telített vízben elsüllyednek a hajók. A hírhamisítók ko­moly­talanná teszik az ezoterikus kutatásokat. A Sátán feszültségkeltéssel és rejtőzködő maga­tar­tással próbálja a világunkat romlásba dön­teni. Egyes Földön kívüli civilizációk fejlő­dés­gát­ló manipulációi, és fenyegető üzenetei. Fokozódó ellen­tétek a reklámfronton. Civilizá­ci­ónk ér­ték­rendje meg fog vál­tozni.)

II. FEJEZET................................................................................... 2

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(Májtisztító böjtkúra. Ízülettisztító kúra. Breuss-kúra. Piócakúra. Népi gyógymódok. Leszo­ktatás az alkoholiz­mus­ról és a dohányzás­ról. Korunk népbetegsége az elhízás. Broca-képlet, Body Mass Index, Derékbőség-testmagasság arány. A kialvatlanság is hozzájárul az el­hí­­zás­hoz. A Testkontroll tudo­mányos magyará­zata. Legjobb fogyókúra a koplalás és a sze­génység. Moho sapiens shopiens. A séta, a kocogás és az úszás hatása a szervezetre. Power Walking. Nordic Walking. Gyógyító káposzta. Hatékony haj­növesztő módszerek és hajszeszek.)

Felvilágosult gyermeknevelés.......................................................................... 2

(A nyakló nélküli televíziózás hatása a gyerekekre. A sztárok is elkényeztetik gyermekeiket. Az iskolában nem tanítják a legfontosabb tananyagot: világunk működését.)

Boldogságkeresés............................................................................................. 2

(Az emancipáció túlkapásai következtében kihuny a nemek közötti szexuális érdeklődés. A nők nem szándékoznak visszatérni a családi fészekbe. Megoldás a nagycsaládok rendszerének vissza­állítása. A gyerekek nevelését az idősebb korosztálynak kell végezni. A nők rosszabbá válnak a férfiaknál is. A túlhajtott emancipációs törekvések az újkori matriarchátus bukását fogják ered­ményezni.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(A nő teremtésének legendája a brahmanizmusban. A túlvilági lények humorérzéke. Szent Hedvig kigúnyolása. Santa Fé‑i csi­galépcső. Isten a balesetekben sem hagyja cserben híveit. Hitetetlen hittantanár Dániában. Katicabogarak beszélgetése. Az ateista szö­vetség kiáltványa Oslóban. Az imád­ság élettani ha­tásai. Divatba jön a vallásosság. Bér­imád­kozás az Interneten is. A limburgi püspök luxus élet­módja. Hajléktalannak álcázott püspök. Álvallásosság Kelet-Európában. Égi központ az agy­ban. A Bib­lia ki­adási statisztikája. A Bib­lia átszerkesztése. Önmagukat kiárusító egyházak Ame­ri­ká­­ban. Egy tolvajt misére járásra bün­tettek. Démé­tér is­ten­nő baljóslata. Jézus panasza a lü­becki dóm falán. Kanadában lakások­ká ala­kít­ják át a temp­lomokat. A hit szerepe a japánok életében. A kereszténység dicstelen nép­sze­rűsége Japán­ban.)

A new age a kereszténység legnagyobb kihívása........................................... 2

(A new age körébe tartozó módszerek elsajátításának és alkalmazásának veszélyei. Meg kell tisztítani a new age eszméit az okkultizmus árnyoldalaitól, és a mágiától. Nem mindegy, hogy melyik oldalról jön a segítség. A sátáni befolyásolás módja. Egy nő viaskodása a démoni erők­kel. Az Istenhez intézett imádságot nem képes megrontani a Sátán. A tiszta eszméket hirdető ezoterikus tanok is járhatnak pszichés zavarokkal. Fekete mágusokat képeznek az általános iskolákban.)

Ördögűzés........................................................................................................ 2

(Megszállottság. Amorth atya élménybeszámolói. A pápa ördögűzései. Jézus ördögűzései.)

Fejlődésünk buktatói...................................................................................... 2

(A információrobbanás mind inkább érzékelhető mellékterméke a technostressz, ami az átlag­embereket is sújtja. A munkanélküliség fokozódásával csökken a vásárlóerő. Virtuális gazda­ság. A presztízs- és az utánzó fogyasztás rengeteg kárt okoz az egyénnek, és a társadalomnak. Önkéntes kivonulás a társadalomból. Az emberek nem találják helyüket a világban. A kreatív munkaerő nem jó bérrabszolga. Már a tudósok is kételkednek abban, hogy min­denki ártatlan­nak születik.)

Környezeti ártalmak....................................................................................... 2

(Kína illegális freon- és halontermelése. A lakosság óriási számából ­ere­dő környezeti károk Kínában. Bányatüzek Kínában. A legnagyobb kör­nye­zet­­szennyező az Egyesült Államok. Ro­hamosan terjed a növénygyilkos mikonia. Medúzainvázió. Elsivatago­so­dás. Árvizek. ­A fásítás mérsékli az ár­vizeket, és jelentősen tisztítja a környezetet. Erdőtüzek. A tudósok után már a meteorológusok és a politikusok is elismer­ték a globális felmelegedés té­nyét. Milyen követ­kez­mények­kel jár a világtengerek szintjének emel­kedése. Hová fogunk köl­töz­ni, ha a Kárpát-medencét ellepi a víz? Mindenki kiveheti részét a környe­zeti katasztrófa elhá­rí­tásában. Eldob­ható papír helyett mos­ható textíliát kellene használnunk. Kompakt lámpa, Izzólámpa kartell. Örökké égő villanykörte. Ír módszer a reklám­szatyor-osztogatás visszaszorítására. Sze­lektív hul­la­dékgyűjtés. Hulladékpiramis. Last minute piacok kialakítása. Utcai hűtőszekrények Német­­or­szágban és Spanyolországban. Hogyan lehet las­sítani a pusz­tulás folya­matát. Fel­mérés a kör­nyezet­szennye­zés csök­kenésének pozitív kihatá­sai­ról az Egye­sült Álla­mokban. A legfőbb kör­nyezetszennyező meg­szüntetésének érdekében továb­bi szigorú intézkedé­sekre van szükség. Az általános művelt­ség alacsony szintje kihat a környe­zetvédelem­re is. Az emberek nem ismerik a világ valódi mű­ködését, és sokan nem is akarják megismerni. Mi­lyen arányban csök­kent a zöldségek-gyümöl­csök vitamintartalma a kemizálás következ­té­ben.)

Könyvajánlat................................................................................................... 2

(Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak. Az ausztrál bennszülöttek üzenete. Bicsérdy Béla: Élet könyve és A halál legyőzése.)

Modern Taigetosz............................................................................................ 2

(Az emberi faj elkorcsosulása. Gátoljuk az evolúció érvényre jutását. Eugenika. Az emberi ge­nom feltérképezése. A genetikai térkép magzati diagnosztikában való alkalmazása. A dön­tő­bíró szerepét átvették a szülők. Beszűkült tudati szintünkkel meggátoljuk a zsenik világra jöt­tét. Módszer a világ túlnépesedésének megakadályozására.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(Gyermekeink elkényeztetésével életképtelen utódokat hozunk létre. Az evolúció törvényei az emberiségre is érvényesek. Az emberi sejtek klónozásának végkifejlete.)

A földönkívüliek orvostudománya................................................................. 2

(A rákgyógyítás legfejlettebb módszerének bemutatása. Tanulni nem szégyen.)

Az ezotéria műszaki alapjai............................................................................ 2

(A telekommunikációs rendszer megreformálása. Fénysebességet meghaladó sebesség. Az elektroszmog erdeinket is károsítja. A Tesla-konverter működési elve. Transzverzális és longitu­dinális jeltovábbítás.)

Jövőnk alakulása............................................................................................ 2

(Prekogniciós élménybeszámolók. Jövőbeli problémáink megoldásának kulcsát a jelenlegi nemzedék tartja kezében. A magyaroknak küldetésük van ezen a téren. Eredetünk nyomai a Bibliában. Civilizációnk jövője. Püthagorasz munkássága és a pitagoreizmus. Mikor veszik fel velünk a kapcsolatot a Földön kívüli civil­izá­ciók. Történelmünk vágányai. A francia űrkutatási központ UFO-aktái. Brit-, ír és brazil UFO-akták felszabadítása. A szovjet űrhajósokat angya­lok üdvözölték. WikiLeaks botrány, Julian Assange üldözése.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(A terminológia megalkotása. Alapvető fizikai jelenségek tisztázása. Áramtermelő kondenzá­tor. Az elektromágneses- és a szubatomi energiasugárzás egymáshoz való viszonya. Minden­ség­elmélet. Tudományos feladatok elméleti és gyakorlati vonalon: Felfe­dez­ni, hogy valójában mi készteti az anyagot melegedésre, Az elektrosztatikus vonzás és az anyag mágnesezhe­tősé­gének szubatomi alapon történő vizsgálata. A fokozott gravitációs von­zást kifejtő anyagok ta­nulmá­nyozása. Intenzív vril sugárzásra képes kristályok keresése. A „világító csodakő” re­kon­stru­á­lása. A szubatomi energiasugárzást érzékelő lencse kifejlesz­tése. Erős mágneses mo­no­pó­lusok készítése a rákos sejtek és a mikrobák elpusztítására. Frekvenciaspecifikus besugárzás. A gyom­növények végleges kiirtása szubatomi energiával besugárzott vízzel. A bű­nözés visszaszorí­tása az anyag­ból kiáramló szubatomi energiasugárzás távérzékelésével. Áruazonosító mág­nes­filmbé­lyeg. A betegségek kimutatása lát­hatat­lan érzékelőkkel. A parapszichológiai jelenségek frek­venciatar­tományainak feltárása. A bioener­giánk mennyiségét szabályozó szervecske megtal­á­lása. A földből kiáramló mágneses sugárzás tanulmányozása. A húsevők kannibálok, mert a fejlődésben alattuk levő fajtársaikat falják fel. Az id­ő­gép fizikai alapjainak tisz­tázása. A jövőbe és a múltba utazás feltételezett módja.)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Villanymotoros repülőgép-hajtómű. Üzemanyagcellás elektroplan. Tesla-konverterrel hajtott repülőgép.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(Informá­ció­vadászok. Nem csak az alkotót, hanem az alko­tást is támogatni kell. Az igazi tudóst nem a meg­gazdago­dás vágya hajtja. Röntgen az élhetet­len tudós mintaképe. Perelman, a kü­lönc moszkvai matematikus. Szemerédi Endre, a hóbortos matematikaprofesszor. Híres tudó­sok és politi­kusok ne­vet­sé­ges kijelen­tései az új találmányokkal kapcsolatban. Térmegfigyelő kame­ra­rend­szer Bu­da­pes­ten, Mona­có­ban, Franciaországban és az Egyesült Államokban. A Ma­ga­sabb In­telli­gen­cia megfi­gyelőrend­szerénél nincs tökéletesebb. A bűnözők személyiségi jogai fon­to­sab­bak a köz­biztonságnál. Az UFO-észlelé­sek számának csökkenése. A földönkívü­liek vára­kozó ma­ga­tartása. A balesetet szen­vedett UFO-k roncsainak eltávolítása.)

2. kötet:

III. FEJEZET.................................................................................................. 2

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(Gyermekeink immunrendszerét nem hagy­juk kialakulni, megerősödni. Sajátvér terápia. Infra­szauna. Népbetegségek felszámolása magnetopresszúrával. A magnetopresszúra hatékonyan gyógyítja az allergiát, a székrekedést, az elhízást, a cukorbajt és a prosztatanagyobbodást is. Probiosan és Probiosan Inovum bélflóraregeneráló. Vércukorcsökkentő Pasuc­hara. 15-féle gyógy­növénykivonatot tartalmazó Renol cseppek. Fulfix hajnövesztő szer. Kókuszolajos haj­mo­sás őszülés ellen. Újabb szélhámosság a Nidora fogyasz­tópor.)

Agykontrollsikerek.......................................................................................... 2

Az egészségtelen életmód meghatározása...................................................... 2

(Hol húzzuk meg a határvonalat? A cukorbetegség kiváltó okai. A 2-es számú cukorbetegség kialakulása. A gyógyszergyártók meghasonlása. Rohamosan növekszik a betegek száma. A nyu­gati or­vosok nem hagyják meghalni a beteget. Az ezotéria iránt érdeklődők statisztikai meg­osz­lása.)

Környezeti ártalmak....................................................................................... 2

(Schwartz-jelentés. A Golf-áramlat leállása. Új jégkorszak. Elsivatagosodás. Éhínség. Civiliz­ációnk pusztulása.)

Boldogságkeresés............................................................................................. 2

(Életünk régen, életünk most. Az idő-felszabadulás ellenére semmire sincs időnk. A bérrabszol­gaság nem segít a család anyagi gondjain. A túlélés egyik módja a vidékre költözés.)

Fejlődésünk buktatói...................................................................................... 2

(A kamatos kamat rákfenéi a gazdaságban. "Szívesség bank"-rendszer. Zöld dollár. Gesell ka­matmentes gazdasága. Valódi népképviselet. Grameen Bank a szegények pénzintézete.)

Könyvajánlat................................................................................................... 2

(Po Bronson: Bankvilág vitriolban. Pénzforgalom haszon nélkül.)

Földön kívüli üzenet........................................................................................ 2

(Üzenet egy Földön kívüli civilizációtól. Újabb dezinformációs maszlag az Interneten. A 10. bolygó okozta pólusváltás következményei.)

Apokalipszis..................................................................................................... 2

(Párhuzam a Nibiru érkezése és az Apokalipszis között. Jövőbelátó idézetek a Bibliából. A végítélet civilizációk evolúciójának köztes állomása.)

Menekülés, menekítés...................................................................................... 2

(Kimentés. Menekülés a föld alá. Kiterjedt barlangrendszerek a föld alatt. Összekötő folyosók. Pórul járt és sikeres kutatók. Kontinentális óvóhelyek kialakítása.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(Anglománia. Sznobizmus. Személyiségünkhöz nem illő idegen nevek használata.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(Megfelelő vevők tenyésztése. Fogyasztót fogyasztó kocsi Nagy-Britanniában. Fogyasztó ha­tású szappan. Rubin pro­fesszor rázógépe. Ultrahanggal tisztító mosógép. Gyereklányok szép­ség­kor­rekciós műtétre járnak. Cicaétterem New York-ban. Kutyaétterem Moszkvában. Új ja­pán őrület: luxusélet kutyáknak. Ulrich Seidl filmje a jóléti nyo­mor­ról. Össztár­sa­dalmi együtt­­mű­ködés táplálékunk tönkretételére. Klímavédelem plankto­nokkal. A légkörből kivont szén-dioxid tengerfenékre süllyesztése. Grön­land­ról exportált jég­víz. Hatás­ta­lan vita­mintabletták. Szuper­baktérium. Haszonta­lan kutatások. Anti Nobel-díj.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(A hivatásos tudósok nem hajlandók megmenteni a világot a pusztulástól. Mennyezetről hulló rózsák. Jelenlegi viselkedé­sünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Helyes életvitelre ösz­tönző példaképekre lenne szükségünk. A modern technológia az emberi gonoszsággal szö­vet­kezve romba dönti a világot. A WTC tornyai ellen elkövetett támadás csak nyitánya a ránk váró ese­ményeknek. A terror­cse­lekmé­nyek szervezése a láthatatlan démonvilágban zajlik. A véde­kezés egyetlen módja: rá­kap­csolódás a kozmikus információtárra.)

Környezetünk egészségkárosító sugarai........................................................ 2

(Az elektroszmog káros hatásának újabb bizonyítékai. A víz megőrzi a mágneses sugárzás struk­túráját. A programozott víz leárnyékolja a geopatikus zónákat, és alkalmas úszómedencék csí­ra- és algamentesítésére. A víz megmagyarázhatatlan fizikai tulajdonságai.)

Az ezotéria műszaki alapjai............................................................................ 2

(Formasugárzások vagy idomsugárzások.)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Hamel-féle UFO-hajtómű. Chris Felton-féle áramtermelés. Mikrogravitáció az állatvilág­ban. Kohéziós kötés vékony anyagokkal. Mikrogravitációs ra­gasztószalag a sebészetben. Védekezés az utak síkossága ellen harisnyával. Az E-autók gyakorlati kivitelezé­se. Nem szabad elhallgat­ni, hogy a lítium-ion akkumulátor tűz- és robbanásveszélyes.)

Ókori technika újkori rekonstruálása........................................................... 2

(Korall kastély. Újkori levitációs építkezés.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(A hagyományos technikai eszközök túlfej­lesztése. Szórakoztató eszközeinkből árad a színvo­naltalanság. Eluralkodott a lumpenkultúra. A bunkó nem szórakozni akar, hanem a balhézni. Az információ szabad áramlása akadályozza az értékes információhoz jutást. A műsorrenge­tegben elvész a hasznos ismeret. Pisa teszt. Funkcionális analfabéták. Az amerikai átlagpolgár éle­t­szemlélete. Táskamentesítő lemezszekrények az iskolában. Az oktatás­ban nem szabad nagy­üzemi módszereket alkalmazni. Az erkölcsi tör­vényeket nem engedjük beleverni a gyerme­keinkbe. 11. parancsolat. Egy 4 éves kisfiú feljelen­tette a nagymamáját. Svédországban készül a gyerekverést szigorító törvény. Már Svájcban is megmutatkozik a neve­lés hiánya a fia­ta­lo­kon. Az „Emberismeret” tantárgy oktatása. Új neve­lési modell az óvodákban. Már a csecsemő­ket is tanítják. Az „igazi” Mozart.)

IV. FEJEZET................................................................................................... 2

(Világunkban teljes intenzitással zajlik a megmérettetés. A megrontó erők pénzt, sikert, gyors karriert kínálnak. A megtartó erők nem ígérnek semmit, csupán türelemre intenek. Ne nézzük karba tett kézzel az eseményeket. Mindenkit érdemes megmenteni, akit lehet.)

Fejlődésünk buktatói...................................................................................... 2

(A média agyonhallgatja az igaz szót. Nálunk a médiasztárok a Big Brotherben születnek. A Big Brother sztár fontosabb, mint a Nobel-díjas írónk. Márkasvindli, a márkás termékek átla­gos színvonalúvá válnak. A zsurnaliszták véleménye a XX. század végéről. Világjelenség az elöregedés. A számítógép hasz­nálata széleskörű elkerülhetetlenné vált. Lassan adószakértő kell minden egyes adóbevalláshoz. Ame­riká­ban szeretnek adózni. A keresztény egyházak agóniája Európában. A katolikus egyház bí­rálata. Mikor szűnik meg a pápaság intézménye. A legtökéle­tesebb kormányzati forma a mo­narchia. Pan­kráció az utcán. A csőcseléket nem szabad össze­téveszteni a néppel. A hatalmat és a pénzt nem a legkiválóbb emberek birtokolják a világ­ban. Az egész világot átszövi a kor­rupció. Omega Ügynökség. Számkivetett börtönök. A magyar csend­őrség hatékonysága. Az első klónbébi. Szek­ták vették át a tudományos kezdeményezést. Tudósa­ink ne­vetsé­ges­­sé teszik magukat a strucc­politikájukkal. Űrkutatásunk nem más, mint óvodás gyer­mekek nevet­séges ját­sza­do­zása. Új típusú űrhajóink ideális alapanyag a magnézium.)

A földönkívüliek üzenete................................................................................. 2

(Földönkívülieket igazoltató rendőrök Magyarországon. Mire kellene rájönnünk, hogy évezre­deket ugorhassunk előre a fejlődésben. Földönkívüliek fejlődésgátló szándékának kinyilvánítá­sa. Katasztrófaelhárító fémes anyag.)

Sugárzásmérő műszerek................................................................................. 2

(Rohde & Swarz TS-EMF elektromágneses kisugárzásmérő.)

Környezeti ártalmak....................................................................................... 2

(Új fel­melegedés-fokozó gáz az SF5CF3. A gyepfelület ápolása is szennyezi a levegőt. Ameriká­ban is rohamosan olvadnak a gleccserek. Ültes­sünk minden talpalatnyi helyre fát.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(A vatikáni obszervatórium föl­dönkívüliek után kutat. E-mail a halál után. Hibás gének ki­iktatása a DNS spirálból. Jelle­münk, viselke­désünk a vércsoportunktól is függ. Méregdrága rendszámtábla. Street retreat – gazdag álhajléktalanok. Bérkoldulás Nyugat-Európában. Tűzvé­delmi kecs­kék. Leégett tűzoltó szer­­tár. Rej­télyes öngyul­ladások Szicíliában. Tápió­szent­mártoni kegy­hely. A gyó­gyí­tó földsugá­rzás és a megnöveke­dett gravitációs erő ki­váltó oka. Beteg­ség­keltő hely Angliában.)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Teljes spektrumú izzólámpa és fénycső. Az ultraibolya sugárzás hatása az egészségre.)

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(Glukozamin szulfát csontízületi gyulladás és kopás ellen. A szoptatás egészségvédő- és rá­k­meg­előző hatása. A nevetés jótékony hatást gyakorol a szervezetre. A parafe­nomének meg­be­csü­lé­se.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(A betegségek felszámolása foglalkoztatási gondokat okozna az egészségügyben és a gyógy­szer­gyártásban. A rák leküzdésének egyetlen akadálya a hitetlenségünk, a nemtörődömségünk. Rife frekvenciaspecifikus rákgyógyító módszere.)

Figyelnek minket............................................................................................. 2

(Rejtélyes elsötétedések. Ősi indiai iratok a Földön kívüli civilizációk repülő szerkezeteiről. Parapszichológiai képességeket kifejlesztő sziddhi gyakorlatok. Interplanetáris járművek küz­delme a légterünkben. Az ezüst flotta szétrobbantott egy aszteroidát a légterünkben. UFO-bázis a Himalájában. Ladakh tartomány, mint UFO-leshely. Vadászrepülőgép-balesetek Indiában. Orosz hadihajó megsemmisítése. A földön kívüli civilizációk élénken érdeklődnek haditechni­kánk után. Az UFO-k nem fognak leszállni a Tudományos Akadémia udvarán. Mi tehetünk arról, hogy a földönkívüliek nem veszik fel velünk a közvetlen kapcsolatot. Az Ummo bolygó küldötteinek üzenete. Világszerte ügynökök szűrik meg a szabadalmi bejelentéseket.)

Az ezotéria lejáratói........................................................................................ 2

(Félművelt tudálékosok. Szánalmas álpróféták. Houdini a csalók leleplezője.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(Szemforgató álhumanizmus. A demokrácia vadhajtásai. A hátrányos helyzetűek kezelése. Az állatvédők túlkapásai. A szólásszabadság korlátozása tönkreteszi a humort is. A neoliberaliz­mus a sátán mesterkedése; Célja civilizációk tönkretétele.)

Furcsa háború................................................................................................. 2

(Bombázások díszkivilágításban. Amerika már nem folytat háborút a lakosság ellen. Víkendező ellenség az ostromlók védelme alatt.)

Apokalipszis..................................................................................................... 2

(Szimbolikus időegységek a Bibliában. A Messiás eljövetelének megjövendölése. A Sátán le­t­a­szíttatása a mennyből. 1914. a romlás kezdete. 2058 a katasztrófa várható időpontja. A 10. bol­y­gó közeledésének előjelei. Repülőgép méretű óriásmadarak Chilében. Ideje megbarátkoz­nunk a rovarevés gondolatával.)

Élet a katasztrófa után................................................................................... 2

(A kontinensek klímájának átrendeződése. A katasztrófa elől kimentettek életkörülményei. Az itt maradtak életviszonyai. A gondolkodásmód megváltozása. Archiválással elkerülhető az állat­világba való visszasüllyedésünk.)

Nukleáris holokauszt....................................................................................... 2

(A fukusimai atomerőmű balesete ráébresztette az emberiséget arra, hogy bolygónkon az élet mindörökre kipusztulhat. Az energiaellátás tévútja a termonukleáris reaktor. Költséges játsza­dozás a CERN részecskegyorsítóval.)

A hosszú élet titka........................................................................................... 2

(DNS-javító enzim. Telomertermelést újraaktivizáló enzim. Már az emberi élettartam is meg­hosszabbítható. Öregedésgátló telomeráz kapszula. AMPK a sejtkapcsoló-)

Könyvajánlat................................................................................................... 2

(Gonda István – Illés Csaba: A szépség szimfóniája. A nőknek vissza kell térniük eredeti kül­detésükhöz. Gonda István kiegészítései a férfi-nő kapcsolat isteni rendeltetéséről. Csíkszent­mihályi Mihály: Flow – Az áramlat.)

Modern alkímia............................................................................................... 2

(A sok arany nem tenne gazdagabbá minket. Aranycsinálás atomfizikai módszerekkel. Arany­csinálás kémiai módszerekkel. Rézátalakító csodavíz. Alkimisták. Franz Tausend és a nácik. Archibald Cockren. Böl­csek köve és a halhatatlanság. Sikertelen alkimisták sorsa. A porcelán újkori feltalálása.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(Tévúton járó szinglik. Dinkik. Önmagukkal házasodó nők. A gazdagok nincsenek tisztában a szegénységgel. A társadalmi meg­kü­lönböztetés vagyonfüggő. A túlzott gépkocsihasználatnak a gyerekek is kárát látják. Robin Willi­ams és a vélt rabló. A mobiltelefon-használat fő ösztön­zője és vadhajtásai. Fényképezés régen és most. A mobiltelefon-hasz­nálat egyszerűsítése. A mobiltele­fon-használat káros követ­kezményei. Az elektroszmog fo­ko­zottan veszélyezteti a gyerekeket. Rudolph Nader fogyasztó­védelmi ügyvéd áldásos tevé­keny­sége. A „hallo^{” és a} „halloo” szavak eredete. Áttételesen Ame­rika neve is magyar eredetű. Az újság­szer­kesztő­ségek zöme megélheté­si szövetséggé alakult. A majmok nem alkotnak remekmű­veket. Továbbra sincs szük­ségünk a találmányainkra. Sótalan hóta­lanítás. NETKI mozgalom. A svéd ipari parkok története. A fe­nyőfacson­kí­tás kivédési mód­jai. Buda­pes­ti környezetvédelmi csúcs­­érte­kezlet. Az em­beri aka­rat még a karma érvényesülését is megza­varhatja. Asztro­bű­nö­zés. Feke­te­lis­tán az ok­kul­tizmus. Bo­szorkányiskola Ausztriában és Írországban. A japánok nyi­tottak az UFO-élményekre. Már Svédor­szág­ban is egyetemi szin­ten oktatják a para­pszic­ho­ló­gi­át.)

3. kötet:

V. FEJEZET................................................................................... 2

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(A kórházi fertőzések fő oka a kézmosás hiánya. A kopaszodás gyakori oka a zsíros korpa. Rizsterápia. Forever Slim kavitációs zsír­lebontó készülék.)

Környezetvédelem........................................................................................... 2

(Az óceánokba öntött szemét kipusztítja a halakat és a tengeri madarakat. Léggömbjeinkkel is pusztítjuk az élővilágot. Tönkretett világot hagytunk az utódainkra. A méhek után az emberiség is kipusztul. A klímaösszeomlás következtében elindult a küzdelem az élettérért. Ósdi rakétáink rendkívüli mértékben szennyezik a levegőt. Tu­dósainknak továbbra sem kell az antigravitációs hajtómű. Az ezoterikus fejlesztések legfőbb akadálya a sátáni manipuláció. Nálunk halnak meg a legtöb­ben légszennyezés miatt. Csodaforrások, gyógyvizek.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(A császármetszés veszélyei.)

Fejlődésünk buktatói...................................................................................... 2

(Tervezett elavulás. A kreacionizmus története. A magyar politikusok nem vallanak színt UFO-ügyben. A legolcsóbb ország. Butikprojektben gondolkodó vállalkozóink. Kihasználatlan beru­házási lehetőség. Inedián növény. Örökké viruló rózsa. Végtelen lehetőségek állnak rendelkezé­sünkre életünk megreformálására, de ezek senkit sem érdekelnek. Hasznos termékek helyett fe­lesleges árucikkek garmadát gyártjuk. Kórházak fertőtlenítése mág­neses besugárzással.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(San Gennaro vére. Villámpáros. A lélek kilépése a testből a klinikai halál állapotában. Az ele­mentálok megnyilvánulása kómás ébredés után. Tűzokádó emberek. Biotikus pumpa, az elsi­va­tagosodás megakadályozása. Támadás a sivatag ellen, fásítási a Száhel-övezetben. A Peugeot autógyár fatelepítési programja. Dan Carlson Sonic Bloom hanglemeze.)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Termoakupresszúrás masszázságy.)

Energiatermelésünk megreformálása............................................................. 2

(A biodízel és az etanol nem oldja meg a világ üzemanyaggondjait. Magfúziós erőmű. A politiku­sok irtóznak az ezotériától. Újabb vízüzemű autó. A globális felmelegedés visszafordítása. Me­ta­nol levegőből kivont szén-dioxidból. Bioszén előállítása biomasszából. A megaberuházá­sok sem fogják megoldani a gond­jainkat. Nagy-Britanniában holttestek elégetésével termelnek ener­giát. Rajtunk már csak a paradigmaváltás segít.)

Ezoterikus fejlesztések.................................................................................... 2

(Az izzólámpák, fűtőbetétek táplálásának megreformálása, fogyasztásuk nagyságrendnyi csök­kentése.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(Pálmalevelünk legegyszerűbb felkutatási módja. Válságadó. A gazdagok XXI. századi kifosz­tása. Nemtörődömségünkkel elpusztítjuk önmagunkat. A rákgyógyítás egyetlen lehetséges mód­ja.)

Jövőnk alakulása............................................................................................ 2

(A magasan fejlett földönkívüli civilizációkat a Galaktikus Konföderáció koordinálja. A Galak­tikus Konföderáció hierarchiája. A földönkívüli társadalmakban tudatos családtervezéssel elő­zik meg a túlnépesedést. Civilizációjukat vagy egy náluk jóval fejlettebb világból, pl. az Andro­méda ködből származó uralkodó, vagy a Bölcsek tanácsa irányítja. Náluk nincs pénz, nincs magántulajdon és nincs áruhiány. Mindenkinek minden normális szükségletét kielégítik. Nin­cse­nek útjaik, vasútjaik; A közlekedés antigravitációs hajtóművel ellátott repülő járművekkel tör­té­nik. A kommunikáció hálózatba kapcsolt számítógépekkel zajlik, ami egyesít minden ha­gyo­má­nyos médiumot. Ritkán fordul elő bűnözés, ezért a rendvédelem feladata a külső táma­dás el­hárítása.)

Ufológia........................................................................................................... 2

(A repülés göröngyös és földhözragadt története. Rakétáink sorozatos felrobbantása talán jobb belátásra bír bennünket.)

Apokalipszis..................................................................................................... 2

(A földönkívüliek gyászos jövőnkre figyelmeztetnek minket. Hiteles kontaktok. Két út áll előt­tünk: vagy előre me­ne­­külünk, vagy elpusztulunk. Bukásunk oka, hogy nem akarunk a nálunk fejlettebb civilizációk nyomában járni. Mégis van X. bolygó. A teremtő szabadon elpusztíthatja alkotását. A húsevők fejletlenebb lélektársaikat ölik meg, és falják fel. XIII. Leó pápa ki­hallgatta az Úr és a Sátán beszélgeté­sét; Isten átengedte az emberiség feletti uralmat a Go­nosznak. A démonvilág maxi­mális kihasz­nálja, és ellenünk fordítja ostoba törekvéseinket. Szá­mítógépünk adattartalma csak elektromec­hanikus mentéssel helyezhető biztonságba.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(Áruvá silányítottuk eszményeinket. Az erkölcsi érzék megszűnése. A Földünkön végigsöprő ka­tasztrófahullám nem a véletlen műve. A szilfek bosszút állnak rajtunk a természet pusz­títá­sért. Az időjárás irányítója. A nyálkázás is óriási károkat okoz a világnak. Az Apophis meteorit 2036-ban megsemmisíti Európát. Isten közvetlenül nem avatkozik bele az életünkbe. A maga­san fejlett civilizációk üzenete. Figyelmünk fókusza hülyeségekre irányul. Legújabb figyelemel­terelő manőver a Pokémon Go. A Tényeket Tisztelők Társa­sá­gának nyilvános vitája. A Searl-féle anti­gra­vitációs szer­ke­zet orosz­országi megépítése. Vissza kell állítani a tudomány becsü­le­tét. Tudósaink nem akarnak, nem tudnak kijönni a zsákutcából. Az univerzum léte pengeélen tán­col. Dr. Anto­ny Flew már hisz Is­tenben. Hazai tudósaink paradigmaváltás helyett önmaguk nagy­szerűségét reklámozzák a mé­diában. A riói csúcsér­te­kezlet és a Greenpeace lejáratása. A kör­nyezetvé­delem két vállra fek­tetése.)

VI. FEJEZET.................................................................................................. 2

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek.................................................. 2

(A Római Birodalomban általánosan alkalmazott tudomány volt a geomantia. Csodaforrások, gyógyvizek. A Föld meridiánjai napjainkban. Már a WHO szerint is agyrákot okoz a mobiltele­fon. Szent György vonalak kereszteződései Magyaror­szágon.)

Környezetvédelem........................................................................................... 2

(Természetes alapú műszál kukoricából. Rézhálós arcmaszk. Újra feltaláljuk azt, amit előttünk már régen feltaláltak. Ultraibolya-sugárzással fertőtlenítő robot. Fertőtlenítés ózonnal. A rezo­nanciafrekvenciás mágneses sugárzással történő fertőtlenítés még várat magára.)

Kényes témák.................................................................................................. 2

(A digitális nárcizmus korát éljük. A celebek váltak példaképpé, bálvánnyá. A fórumozás veszé­lyei. Óriási léptekkel haladunk a társadalmi elidegenedésbe.)

Érdekes hírek................................................................................................... 2

(43 millió forintos rendszámtábla. A felső tízezer esztelenül szórja a pénzét. Dan Price szét­osz­totta fizetését a beosztottai között. Franciaországban és Romániában már törvény tiltja a meg­maradt élelmiszer szemétre dobását. Magyar Élelmiszerbank Egyesület tel­jes jogú tagja lett az Európai Élelmiszerbankok Szövetségnek. Egy izlandi képviselőnő a parla­mentben tesz eleget kettős kötelezettségének. Háromdimenziós zebra)

Technikai újdonságok..................................................................................... 2

(Keshe-féle generátor. Revitalizáló spiráltölcsér. A vízmolekulák struktúraváltozásának menete és fázisai.)

Kiútkeresés...................................................................................................... 2

(Walter Russell periódusos rendszere. Az aranycsinálás elméleti alapjai. Russell és Tesla együtt­működése.)

Ufológia........................................................................................................... 2

(A földönkívüliek nem hagyják a nukleáris háború kitörését. A földönkívüliek aggódnak a sor­sunk miatt. A Szíriusz csillagrendszer lakói és életkörülmé­nyeik. Szantania királynő üzenete. Ide­genek emberbőrben. A földönkívüliek egy csoportja Ma­gyarországon kíván lete­lepedni. Kí­gyó hajtómű.)

Apokalipszis..................................................................................................... 2

(2005. április 17-én Jézus visszajött a Földre. Mostani feladata az apokalipszis levezénylése. Gordon-Michael Scallion vészterhes jóslatai. Beáraztuk a világvégét. Nukleáris holocaust. Az atomháború lehetsé­ges forgatókönyve.)

Kiegészítések.................................................................................................... 2

(Milyenek most a nők, és milyenek voltak régen. Az angol királyok ősanyja Szent István véré­ből származik. A magyar nyelv méltatása. Li mester visszautasította a császári koronát. Nekünk nem bölcs, hanem egy nagyravágyó, harcias uralkodóra van szükségünk. Figyelmünk fókusza még mindig hülyeségekre irányul; Világvége hangulat. Korunk erkölcsi mélyrepülése. Vajon megmenekül civilizációnk a katak­lizmától? A magyarok szerepe az átve­zetés a régi korból az újba. Az arma­geddoni ütközet el­marad. Az eddigieknél is több és na­gyobb szenvedések várnak ránk. A pozitív áttö­réshez önbi­zalomra és derűlá­tásra van szüksé­günk.)

UTÓIRAT........................................................................................................ 2

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE........................................ 2

TARTALOM................................................................................... 2

 

 

 

A gyakorlati alkalmazásból eredő esetleges

személyi, dologi és vagyoni károkért

a szerző, valamint a kiadó

nem vállalnak semmilyen felelősséget!

 

 

                         

 Ó Kun Ákos

 Budapest, 2022.

E‑mail: info@kunlibrary.net

 kel@kunlibrary.net     

 kunlibrary@gmail.com

 

            Az aktuális hírek fő forrása: