Ennek a műnek a

Viccek, humoreszkek, anekdoták-TEXT-HTML

változata az adatbázisokba történő indexelést szolgálja,

tartalmának internetes keresését segíti elő.

 A Viccek, humoreszkek, anekdoták

olvasására szolgáló Word- és

platformfüggetlen nyomtatást lehetővé tevő PDF

változata az alábbi honlapról tölthető le:

 

https://kunlibrary.net

 

A Word-ös változat azoknak előnyös, akik szerkeszteni szeretnék a szövegállományt, vagy fel akarják nagyítani a benne található képeket. Teljes méretben történő kiemelésük csak itt lehetséges. (Kattintsunk a képre és a Ctrl + C billentyűkombinációval másoljuk Vágólapra. Utána nyissuk meg a Paint programot, és a Ctrl + V billentyűkombinációval küldjük a képszerkesztő munkalapjára. Végül mentsük el JPEG formátumban.)

Olvasásra a PDF formátum a legalkalmasabb. Ez a változat ugyanúgy fog meg­jelenni, ahogy én kiszerkesztettem. A Word különböző változataival ellentétben itt nem csúszkálnak el az oldalak, a képek nem torlódnak a lap aljára. (A Word minden változata másként szerkeszti a dokumentumot. Ennek oka, hogy az elválasztó segédprogram folyamatosan korszerűsödik. Emiatt egy Word 2003-ban kiszerkesztett 600 oldalas dokumentum Word 365-ben megnyitva több mint 20 ol­dallal rövidebb lesz, melynek következtében az eredeti szövegmező teljesen szétesik. A PDF dokumentum azonban nem változik, és a világ minden számítógépén, sőt tableten is megnyitható. A Word-el ellentétben itt betűtábla problémák sem lépnek fel, mivel ez a formátum magával viszi az összes felhasznált fontot. A képek teljes méretben történő kiemelésére, és a szövegmező korlátlan mértékű nagyítására azonban nem alkalmas. Az URL-ek viszont PDF-ben is aktiválhatók, ezért gond nélkül kattinthatunk a webcímekre, és rákapcsolódhatunk az Internetre. Azért is érdemes a Word-ös és PDF-es változatot tartalmazó tömörített mappát letölteni, mert ebben olyan segédanyagok is találhatók, amelyek jelentősen megkönnyítik a könyv használatát.

A HTM változatot ne használjuk olvasásra, mert ebben nincsenek képek. Emiatt jelentős többletinformációtól és esztétikai élménytől fosztjuk meg magunkat. Ebben a Google kereső számára készített változatban a lábjegyzetek is csak körülményesen (végjegyzetek) formájában használhatók. A szövegformázások jelentős része is eltűnik, emiatt a szövegállomány nehezen olvasható. Az ömlesztett szövegállományban az egyes fejezetek megtalálása sem könnyű, mert a tartalomjegyzék oldalszámjelölő mezői nem működnek. Összességében ez a változat nem nyújtja a könyvolvasás élményét, és rongálja a szemünket.

 

 

Kun Ákos

 

 

VICCEK, HUMORESZKEK, ANEKDOTÁK

 

 

(I. kötet)

 

 

Mottó: „A humor a teljes igazság.”

 

                                                                     Karinthy Frigyes

 


                              –  Utálom ezt mondani, de megmondtam előre!

 

Frissítés: 2023. január 12.

 

 

A frissített változat a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthető le.

Cím: http://kunlibrary.com

A Kun Elektronikus Könyvtár a Magyar Elektronikus

Könyvtár­ból is elérhető, a letölteni kívánt mű weblapjának

FORRÁS mezejére kattintva.

 

A http://kunlibrary.com honlapról tölthető le a 672 egzotikus        gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó 33 nyelvű album legfrissebb változata is, 13 464 képpel illusztrálva. Terjedelme: min. 900 MB.

Ugyanitt érhető el az 550 kontinentális zöldséget és gyümölcsöt

ismertető 33 nyelvű album rendszeresen frissített változata, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz. Terjedelme min. 660 MB.

Ezen a honlapon található egy könnyűzenei slágerlista is,

amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza. Az előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva

meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg több mint 8375 dal

található ebben a gyűjteményben, 57 944 változatban.

 

 

 

Ez a gyűjteményt más nemzetek vicckedvelői is szívesen elolvasnák. Anyagi helyzetem azonban nem teszi lehetővé művem széles nyilvánosság elé tárását. Ezért a világhálón keresztül fordulok a külföldi érdeklődőkhöz: Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek a vicceknek, humoreszkeknek, anekdotáknak különféle nyelvekre történő lefordítását és Internetre való felrakását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Könyvtáramat nonprofit alapon működtetem, ezért az idegen nyelvű változatok letöltése is ingyenes lesz.

Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019 SWIFT code: BACXHUHB. UniCredit Bank Hungary Rt. Közreműködésüket előre is köszönöm.

Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is elolvashassák ezeket a vicceket, ez úton keresek olyan ismert hazai és külföldi kiadókat, akik vállal­ják könyvem nyomdai megjelentetését. Ajánlataikat az alábbi e-mail címre továbbíthatják: info@kunlibrary.net  vagy kel@kunlibrary.net

 

 

A gyors megnyílás érdekében a HTML változatból

a karikatúrákat eltávolítottam.

Az internetes vicckeresés gyorsítása érdekében

a II. kötet végén a 350 humoros képet tartalmazó „Életünk régen és most” című rovat is csak

a Word- és a PDF változatokban tekinthető meg. 

 

 

ELŐSZÓ

 

Az egyes korok viccei sok mindenről árulkodnak. Ha figyelmesen olvassuk őket, rengeteget megtudhatunk arról a korról, amelyben születtek. Nem csak a korabeli viszonyokról tájékozódhatunk dióhéjban, hanem a legégetőbb problémákról is, amelyek sok esetben egy-egy viccpetárdában teljesedtek ki. Mert a humor nem puszta tréfálkozás, hanem filozofikus szemlélet, a mélyebb összefüggések felismerése, a felülemelkedés képessége. A társadalomkutatók szerint a vicc oldja a társadalmi feszültségeket, és kárpótlást nyújt az egyenlőtlenségek elszenvedéséért, de szolgálhat előítéletek szalonképes kimondására is. A jó vicc feszes, drámai szerkezetű. Le van hántva róla minden felesleges ciráda, sallang. Ahhoz, hogy a végén csattanjon, minden szónak a helyén kell lennie. Egyetlen felesleges betű, szó, túlmagyarázás is felboríthatja, elbillentheti a poént.

Jó viccet tehát nehéz kitalálni, de legalább ilyen nehéz előadni. A viccmesélés különleges képességeket igényel. Humoristának, viccmesélőnek születni kell. Aki nem alkalmas rá, a legjobb viccet is poéngyilkos hadarássá, szánalmas he­begéssé változtatja. A hallgató nem csak a rossz viccek hallatán feszeng, hanem a rossz előadás ese­tén is. Sőt az utóbbi esetben még bosszankodik is, arra gondolva, hogy ezt a viccet mennyivel jobban elő lehetett volna adni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy valamilyen oknál fogva a rossz előadók kifejezetten szeretnek vicceket mesélni. Erről egyébként már egy vicc is született: „Sajnos a poéngyilkos is mindig visszatér a tett színhelyére.”

Az anekdotázás sem könnyű mesterség. A jó anekdota nem lehet hosszú, mert a türelmetlen olvasó ráun, a poént várva elveszti a „fonalat”. Ennek ellenére a sziporkázó stílusúnak kell lennie, hogy a végén minél nagyobb hatásfokkal robbanjon a poén. A jó anekdota kezdetétől fogva élcelődik, és a végén szinte fejbe ver. Emellett tanulságos, egy-másfél oldalba sűrítve több évtizednyi élettapasztalatot sűrít magába. Görbe tükröt tart elénk. Humoros formában megmutatja, hogy milyenek vagyunk valójában. Aki további viccekre, anekdotákra vágyik, annak szíves figyelmébe ajánlom a gyűjteményem végén található Irodalomjegyzéket[1]. A magyar nyelven megjelent vicceknek, humoreszkeknek, anekdotáknak jelenleg ez a legszélesebb tárháza, a vonatkozó szakirodalom itt található meg a legnagyobb számban[2].

Ez úton kérem kedves olvasóimat, hogy akinek tudomása van olyan viccgyűjteményről, amely nem szerepel ebben jegyzékben, hívja fel rá a figyelmemet, hogy még jobbá, teljesebbé tehessem ezt a válogatást. Végül köszönetet mondok azoknak a szerzőknek, akik ezeket a vicceket megalkották, és azoknak a gyűjtőknek, akik a korábbi válogatásokat végezték, amellyel lehetővé tették ennek a műnek a megjelenését. Remélem sok olvasómnak sikerül vele néhány önfeledt órát, derűs perceket ajándékoznom. Jó szórakozást!

 

Budapest, 2005. május

 

Általános viccek

 

A jó viccen nem csak mulatni lehet. A beléje ivódott kollektív tapasztalat által bölcsebbé válunk. A vicc tulajdonképpen nem más, mint poénra épített csattanós közmondás:

 

A humor az ember szárnya.

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet.

És attól csúf, hogy meg is történik.

Az élet olyan, mint a bukta; Sok tész­tát meg kell enni azért a kis lekvárért.

−  Ne vedd túl komolyan az életet! Úgyse kerülsz ki belőle élve.

−  Aki az életet tréfának tartja, gon­dol­jon a poénra is.

Az élet azért rosszabb, mint a szín­­pad, mert gyakrabban kell meghajol­ni.

−  Az életem egy film, amelynek nem túl jó a szereposztása, ráadásul a sztoriját sem értem.

Az élet nem mindig kellemes, de lidércnyomásnak kiváló.

−  Inkább haljak meg állva, mint­hogy tér­den csúszva éljek!

Tévedni emberi dolog, de más­ra kenni még emberibb.

Ha az ember meg akarja fejni a tehenet, muszáj lehajolnia.

Könnyebb bocsánatot kérni utá­­na, mint engedélyt előtte.

−  Ha tükörbe nézel, és kibírod ne­vetés nélkül, nincs humorér­zé­ked.

Azok, akik nem tudnak magu­kon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másnak.

−  Ha tapsot akarsz, tapsolj ma­gad­nak!

−  A baj nem jár egyedül, vele me­gyek én is.

−  Ember küzdj, és bízva bízzál!” …de ha nem megy, legalább en­gem hagyjál!

−  Pénzért nem tudsz barátokat venni. De bérelhetsz eleget.

−  Segíts barátaidon, nem felejtik el. Mindig eszükbe jutsz, valahányszor bajba kerülnek.

−  Néhány ember olyan, mint a kutya. Ha távol van, ugat; Ha közel, nyal.

A magány vágyálom, de nem akkor, amikor egyedül van az ember.

A szerencse nézőpont kérdése:

Kovács és Szabó a két régi barát találkozik az utcán. Időköz­ben Sza­­bó hajléktalanná vált, és csak az egyik lábán van cipő, az is meg­le­hetősen szakadt, elnyűtt.

−  Szabó! – kiált fel Kovács –, összecsapva a két kezét. Hát így kell látnom téged? El­vesz­tetted az egyik cipődet?

−  Ellenkezőleg – feleli a barát.

−  Találtam egyet.

Barátok jönnek, mennek, az ellenségek gyűlnek.

A jók mindig elnyerik megér­de­­­melt büntetésüket, a rosszak csak időnként.

Az embert kétféleképpen lehet lejáratni: Az egyik, hogy nem en­ge­dik szóhoz jutni; A másik, hogy en­gedik.

−  Micsoda unalmas emberek. Egy szót sem szólnak,

−  Várja csak meg, amíg elmegy egyikük. Rögtön lesz miről pletykálkodni.

Korunk Julius Caesarja:

−  Jöttem, láttam, és most nem győzök bocsánatot kérni.

A mosoly a legelegánsabb módja annak, hogy kimutasd a fogad fehérjét.

Tudósok végül megtalálták a gént, amely a szégyenlősségért felelős.

Nem volt könnyű, két másik gén mögött rejtőzött.

A párbaj elkerülésének legjobb módja:

−  Ezt a sértést csak vérrel lehet lemosni!

−  Igen hidegvérrel.

Régen, az emancipáció érvényre jutása előtt a férfiak gyakran vélekedtek így:

−  Milyen férfi az, amelyik alábbvaló egy nőnél?

vagy:

−  A férfiban minden halálos bűn bocsánatos, a nőben minden bocsánatos bűn halálos.

Feminista viccek:

−  Azokból a nőkből, akik egyenlők akarnak lenni a férfiakkal, hiányzik az önbecsülés.

−  Ha egy nő a férfiakkal egyenlő akar lenni, akkor nincs benne ambíció!

−  Miért teremtette Isten a férfit?

−  Mert a gorillákat macerás lett volna betanítani fűnyírásra.

−  A nőnek jobb, ha szép, mint okos; mert egy férfinak könnyebb nézelődni, mint gondolkodni.

−  Miért fontosabb egy férfinak a nő külseje, mint az esze?

−  Mert a legtöbb férfi jobban lát, mint gondolkodik.

−  Miért lehet a férfiakat könnyebben pszichoanalizálni, mint a nőket?

−  Mert nem szükséges őket visszavinni a gyerekkorukba. Még ott vannak.

−  Hogy osztályozzák a férfiak a ruháikat?

−  Nagyon koszos; koszos; és koszos, de még hord­ható.

−  Miből veszed észre, hogy egy férfi diva­tos­nak akar látszani?

−  A baseballsapkáját ellenzővel hátrafelé vise­li.

−  Mi a különbség a férfiak és a felhők között?

−  Semmi. Ha elhúznak, akkor szép nap ígérke­zik.

A női egyenjogúság élharcosai értekezletet tar­­ta­nak:

−  Hogyan értékelhető, hogy férfiak léptek elő­ször a Holdra?

−  Ez egy helyes kezdeményezés első lépése volt.

Isten először megteremtette a férfit. Aztán támadt egy jobb ötlete.

−  Mit mondott Isten Ádám teremtése után?

−  Na, a következő jobban fog sikerülni!

−  Miért van a férfiaknak ó-lábuk?

−  Mert Isten mindent zárójelbe tett, amit elrontott.

A nők szeretik az egyszerű dolgokat az életben, így a férfiakat is.

−  Miben hasonlítanak a dinoszauruszok az intelligens férfiakhoz?

−  Abban, hogy mindketten kihaltak…

A matriarchátus megszűnésével és az emancipációval kapcsolatos ez a vicc is:

Egy régi bölcselet szerint: „Valamikor ostoba nők uralkodtak, de a férfiak fellázadtak, átvették a hatalmat, és azóta ostoba férfiak uralkodnak.”

Egy nap három férfi túrára indult. Egyszer csak egy erős sodrású folyóhoz értek. Mindenképpen át kellett jutniuk a másik partjára, ám semmi ötletük nem volt, hogyan keljenek át. Végső kétségbeesésükben egyikük Istenhez fohászkodott:

−  Kérlek Istenem, adj nekem erőt ahhoz, hogy át tudjak kelni a folyón!

Erre Isten adott neki két izmos kart és két izmos lábat, aminek segítségével, két óra alatt sikerült átúsznia a folyón, de közben kétszer majdnem belefulladt. Ezt látván a második férfi is Istenhez fordult:

−  Kérlek Uram, adj nekem erőt és eszközöket ahhoz, hogy át tudjak kelni a folyón!

Erre Isten adott neki egy csónakot két evezővel, amivel egy óra alatt átkelt a folyón, de közben kétszer majdnem elsüllyedt. Két társa tapasztalatától felbátorodva a harmadik férfi is Isten segítségét kérte:

−  Kérlek Istenem, adj nekem erőt, eszközöket és észt ahhoz, hogy át tudjak kelni a folyón!

Erre Isten nővé változtatta! Megnézte a térképet, gyalogolt még kb. 200 métert és átsétált a hídon.

−  Miért nagyobb a majmok orrlyuka, mint a fér­fiaké?

−  Mert a mutatóujjuk is vastagabb.

−  Mi van a férfiak orrában?

−  Ujjlenyomat.

−  Miért szeretik a férfiak az okos nőket?

−  Mert az ellentétek vonzzák egymást.

A férfiak válasza ezekre a viccekre:

−  Mi hozta le a nőt és a férfit a fáról?

−  A férfit az evolúció, a nőt a gravitáció…

−  Hogy teremtette Isten a nőt?

−  Először megteremtette a kacsát, aztán a tyúkot, aztán a libát, aztán elfogyott a tolla.

Isten megteremté a Földet, és látá, hogy az szép.

Isten megteremté a férfit, és látá, hogy az szép.

Isten megteremté a nőt, és mondá: Na nem baj! Majd kifesti magát.

−  Hogyan keletkezik a nő?

−  Kislány születik, és nő ész nélkül.

−  Hogyan lehet vízbe fojtani egy nőt?

−  Tükröt kell tenni a medence aljára.

−  Miért nem lehet egy nő egyszerre szép és okos is?

−  Mert akkor férfi lenne.

A túlhajtott emancipáció következtében a nők szinte minden téren átvették a vezető szerepet a férfiaktól. Kétségbeejtő helyzetükben a férfiaknak már csak egy viccre futotta az erejükből:

„A nők uralják a világot, de megmenteni a férfiaknak kell.”

−  Miért kezdődik jövőre a nők személyi száma hárommal?

−  Mert a delfin feljött a második helyre.[3]

−  Mit lehet csinálni két dióból és egy nő fejéből?

−  Csörgőt.

−  Miért nincs a nőknek agyuk?

−  Mert az oldalborda nem velős csont.

−  Miért kell a nőknek hétvégén is dolgozniuk?

−  Hogy hétfőn ne kelljen újra betanítani őket.

−  Honnan tudod, hogy egy nő okosat fog mondani?

−  Úgy kezdi a mondatot, hogy: „Egyszer egy pasi azt mondta nekem…”

−  Mi a női megérzés?

−  A logika hiányának árnyaltabb megfogalmazása.

A női intuíció több millió éves nem gondolkodás eredménye.

A kórházban, a halálos beteg körül összejön a család, és várják az orvosi konzílium eredményét. Megszólal a főorvos:

−  Sajnos rossz hírt kell önökkel közölnöm. Egyedüli remény a beteg a túlélésére az agyátültetés. Ez nagyon kockázatos és költséges műtét, mivel az új agyért fizetni kell.

Az első döbbenet után az egyik rokon megszólal:

−  Na és mennyibe kerül egy agy?

−  200 000 euró a női agy, és 20 000 euró a férfi agy.

Zavart helyzet lép fel, és a nők kajánul vigyorognak. Végül az egyik restelkedő férfi nem tudja legyűrni kíváncsiságát, és megkérdi:

−  Mi az oka annak, hogy a férfi agy tízszer olcsóbb?

−  A férfi agy azért olcsóbb, mert a női aggyal ellentétben használt.

A férfi beszélget Istennel:

Férfi:

−  Miért teremtetted a nőt ennyire gyönyörűségesnek?

Isten:

−  Hát, hogy szeresd.

Férfi:

−  De akkor meg miért teremtetted ennyire ostobának?

Isten:

−  Hát, hogy ő is szeressen téged…

NŐK KÖZÖTTI BARÁTSÁG:

Egy napon a feleség nem jött haza, mire a férj megkérdezte, hol aludt. A felesége azt válaszolta, hogy az egyik barátnőjénél. A férj felhívta a tíz legjobb barátnőt, de egyik sem igazolta ezt.

FÉRFIAK KÖZÖTTI BARÁTSÁG:

Egy napon a férj nem jött haza este, mire a felesége megkérdezte, hol aludt. A férj azt válaszolta, hogy az egyik barátjánál. A felesége felhívta a 10 legjobb barátját. 8-an igazolták, hogy ott aludt,
2-en, hogy még most is ott van…

Régen a férfinak meg kellett ölnie a sárkányt, hogy elvehesse a szüzet. Ma már nincsenek szüzek, és a sárkányt kell elvenni…

Autóból használható bankautomata kezelési útmutatója:

Férfi ügyfeleknek :

               1.    Hajtson az automatához, és nyissa ki az ablakot.

               2.    Helyezze be az automatába a hitelkártyát, és adja meg a PIN-kódot.

               3.    Billentyűzze be a kívánt összeget.

               4.    Tegye el a pénzt.

               5.    Vegye ki a hitelkártyát és a bizonylatot.

               6.    Húzza fel az ablakot. Jó utat!

 

Női ügyfeleknek:

               1.    Hajtson az automata elülső oldalához.

               2.    Indítsa újból a lefulladt motort.

               3.    Nyissa ki az oldalsó ablakot.

               4.    Menjen hátrafelé, amíg az automata az ablak mellé nem kerül.

               5.    Vegye elő a táskáját, és ürítse ki az utasülésre, majd keresse meg a hitelkártyáját.

               6.    A visszapillantó tükörben ellenőrizze a sminkjét.

               7.    Próbálja meg a hitelkártyát behelyezni az ATM-be.

               8.    Szálljon ki, hogy elérje a bankautomatát.

               9.    Helyezze be a hitelkártyát.

            10.    Vegye ki és helyezze vissza fordított irányban.

            11.    Menjen vissza a kocsihoz, és keresse meg a noteszét, amibe felírta a PIN-kódot.

            12.    Billentyűzze be az adott számokat.

            13.    Nyomja meg a „Törlés” gombot, és a társadalombiztosítási száma helyett adja meg a mellette lévő négyjegyű számot.

            14.    Most üsse be a felvenni kívánt összeget.

            15.    Vegye el a készpénzt és a bizonylatot.

            16.    Szálljon vissza a kocsiba, keresse meg a pénztárcáját, tegye el a pénzt, ellenőrizze a sminkjét, és induljon el.

            17.    Tolasson vissza az automatához, szálljon ki, és vegye ki a hitelkártyáját.

            18.    Tegye el a hitelkártyát.

            19.    Ha a sminkje rendben, egyes sebességben indítsa újra a lefulladt motort. Vezessen két-három kilométert, és ha gyorsabban szeretne menni, engedje ki a kéziféket. Jó utat!

A tengerparton sétál egy férfi. A hullámok egy palackot sodornak elé. Kihúzza a dugót, előbújik a palack szelleme. Nagyon hálás, hogy kiszabadította több évezredes fogságából, és hálából felajánlja, hogy teljesíti egy kívánságát. A férfi töri a fejét, hogy mit kérjen, végül azt mondja:

−  Én rettenetesen félek a repüléstől, a hajón pedig tengeribeteg leszek. Ezért nem tudok elutazni Hawaiira, pedig nagyon vágyom oda. Tudnál nekem egy autópályát építeni az óceán felett?

−  Ez túlzó, irreálisan nagy kívánság – rázza a fejét a palack szelleme. Milliárdokat emésztene fel, és nagyon sokára lenne csak kész. Kívánj valami teljesíthetőbbet!

−  Hát jó – mondja a férfi. – Világéletemben vágytam arra is, hogy megértsem a női lélek rejtelmeit. Azt szeretném tudni, hogy tulajdonképpen mit is akarnak a nők.

A szellem elgondolkodik, majd azt mondja:

−  Kétsávos vagy négysávos legyen az a pálya?

Amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik kinyílik előttünk. Néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt.

A boldogság a tájékozatlanok kiváltsága.

A boldogság egyetlen akadálya a valóság.

A boldogság, akár a jó barát, néha váratlanul állít be. Többnyire olyankor, amikor nagyon el vagyunk foglalva valami mással.

A bölcs férfiakból jó férjek lesznek, de a bölcs férfi nem nősül meg.

Helló! 26 éves vagyok. Van egy luxusvillám, 5 kocsim, és egy nyaralóm a Karib-szigeteken. Társat nem keresek, csak dicsekedni akartam!

Az idő minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai műtétet.

Az idő a legjobb tanár – eltekintve attól, hogy az összes tanítványát megöli.

−  A nap legnehezebb órái akkor következnek, miután valaki ezt kérdezi: „Van egy perced?”.

150 évvel ezelőtt, a boldog békeidőkben még ilyen viccek születtek:

−  Nagyon kedves, hogy visszahozta a sétapálcámat. Jutalmul magának adom. A gombja ezüstből van, bármelyik kereskedő szép pénzt ad érte.

−  Nem ad, uram! Már megpróbáltam.

−  Ezt a lovagi páncélzatot az egyik ősünk hagyta ránk.

−  Igen, tudom. A nagypapa még ócskavas-kereskedő volt.

Az üzleti tárgyalás szünetében megszólal egy asztalon hagyott mobiltelefon. Felveszik.

−  Helló szívecském! Az előbb láttam egy új ruhát 100 000 forintért. Megvehetem?

−  Hát persze.

−  Aztán láttam egy szép sportkocsit, csak 10 millióba kerül. Ezt is megvehetem.

−  Hát persze, drágám.

−  Köszi, otthon várlak!

−  Oké!

A beszélgetés után a férfi magasba nyújtja a készüléket.

−  Nem tudja valaki, hogy kié ez a telefon?

Hosszas invitálás után az idős asszony végre meglátogatja a fővárosban élő gyermekét. Két hét után hirtelen elkezd csomagolni.

−  Hová megy mama? – kérdezi a fia.

−  Hazautazom gyermekem.

−  Miért?

−  Mert nagy baj lehet ott­hon.

−  Miből tetszik ezt gon­dolni?

−  A papa folyton azt ír­ja, hogy minden a leg­nagyobb rendben van.

Ez a vicc a végtelenített „szappanoperák” később szín­­­re lépett főszereplőjé­ről szól.

−  Miért jó Esmeraldá­nak?

−  Mert nem látta az el­ső hatvan részt.

−  Tudod mi a szappan­ope­rák lényege?

−  Akinek nincs saját élete, az bámulja mások hamis életét.

A gazdag bankár kisfia gyé­­mántkövekkel játsza­do­­zik, és egyet lenyel. A ma­ma ijedten rohan be a papához:

−  Kérlek, csinálj vala­mit, a fiúnk lenyelt egy gyé­mántot! Azonnal ki kell hívni az orvost!

−  Miért vagy olyan fel­dúlt? Ettől még nem fo­­gunk tönkremenni.

Mi a könyvritkaság?

−  Az a könyv, amit kölcsön adtál, és vissza is hozták.

−  Miért vagy olyan szomorú?

−  Olvastam egy könyvet, amelynek a vége nagyon szomorú volt.

−  És mi volt az a könyv?

−  A betétkönyvem.

Sosem gondoltam volna, hogy a bank egy vi­dám munkahely. Először csak kedvesen mosolyogtak, aztán amikor meghallották mennyi hitelt sze­retnék felvenni, kitört a röhögés.

A bank az a hely, ahol akkor kapsz kölcsönt, ha be tudod bizonyítani, hogy nincs rá szükséged.

Csak pesszimistától kérj kölcsön! Az nem várja, hogy visszaadd.

Az ügyfél tanácsot kér a bankban:

−  Kisvállalkozást szeretnék indítani, mit kell tennem?

−  Vegyen egy nagyvállalkozást, és várjon né­hány hetet. A többit mi elintézzük.

Kovács találkozik ismerősével és mondja neki:

−  Nézze, kedves barátom, én nyugodtan sze­retnék aludni. Tudni szeretném, mikor fizeti meg végre az adósságát?

−  Nézze, uram! – válaszolja a másik –, ha ma­ga nyugodtan szeretne aludni, akkor jobb, ha nem tudja meg!

Ezt a viccet a felelőtlen bankárok ál­tal elindított világgazdasági válság ih­let­te:

Az egyik bankár felhívja a másikat.

−  Szevasz, hogy vagy?

−  Kösz, jól.

−  Bocsánat, téves.

Ezt a viccet is a mélyülő gazdasági válság, és a forint rohamos gyengülése ihlette:

Megy be az ügyfél a bankba, és a sa­rokban lát egy digitális kijelzőt, mely­nek utolsó számjegye veszettül pörög. Odaszól a biztonsági őrnek:

−  De érdekes. Maguknál már ilyen modern vízórák vannak?

−  Az nem vízóra, hanem a valutaát­váltási táblázat.

−  Hogy vagy?

−  Sok a gondom. Nem tudom hová te­gyem a pénzemet.

−  Olyan sok pénzed van?

−  Az éppen nincs, de minden zsebem lyukas.

−  Az élet szép, de kicsit drága.

−  Lehet olcsóbban is élni.

−  Persze, de akkor már nem olyan szép.

Miért ment át a csirke az úton?

ÓVÓNŐ: Hogy a másik oldalra jusson.

PLATON: A közjó érdekében.

ARISZTOTELÉSZ: Ilyen a csirkék természete, átmennek az úton.

KARL MARX: Történelmi szükségszerűségből.

SADDAM HUSSEIN: Ez példa nélküli provokáció, így feljogosítva érezzük magunkat, hogy 50 tonna ideggázt dobjunk a csirkére.

MARTIN LUTHER KING: Már látom azt a világot, ahol minden csirke szabadon átmehet az úton anélkül, hogy célját fel kellene fednie.

MÓZES: És leszállt Isten a mennyekből és imigyen szólt a csirkéhez: „Bizony mondom neked, kelj át az úton!” És a csirke általkelt az úton, és nagy volt az öröm a mennyekben.

FOX MULDER[4]: Saját szemeddel láttad, ahogy átment az úton. Még hány csirkét kell látnod ahhoz, hogy elhidd?

MACHIAVELLI: Igaz, a csirke átment az úton. Ki törődik vele, hogy miért? A tény, hogy végül átjutott, igazolja minden cselekedetét.

FREUD: A puszta tény, hogy ennyire érdekel, miért ment át a csirke a túloldalra, elfojtott szexuális bizonytalanságodat tárja fel.

DARWIN: A csirkék, évmilliók alatt természetes kiválasztódás útján oly módon fejlődtek, amely felruházza őket a túloldalra való átkelés képességével.

EINSTEIN: Hogy most a csirke kelt át a túloldalra, vagy az út mozdult el a csirke alatt, ez viszonyítási pont kérdése.

RAMBO: Rosszul céloztam volna?

RONALD REAGAN[5]: Elfelejtettem…

Egy megoldás a tyúk-tojás problémára:

−  A tyúk biztosan előbb volt, mint a tojás. Nehéz elképzelni, hogy Isten ráült volna a tojásra, hogy kiköltse.

Huncut remete:

−  Visszavonultam a kurva életbe.

Régen is voltak utcai zavargások, melyek néha – akárcsak ma – bolti fosztogatásokba torkolltak. A két világháború között kérdi az egyik barát a másiktól:

−  Te is tüntettél?

−  Én is tüntettem.

−  Hol?

−  Nem hol, hanem mit! Két aranyórát, és egy vég vásznat…

Pistike megkérdi a papájától:

−  Apuci, van az Istennek felesége?

−  Dehogy van, hiszen akkor nem lenne mindenható!

Kovács nadrágot varrat, de a szabó nagyon lassan készíti. Egy hét után elmegy reklamálni.

−  Hogy lehet ilyen lassan dolgozni? Hiszen az Úristen hat nap alatt az egész világot megteremtette!

A szabó felnéz a varrásból:

−  Na, azért néz így ki!

Baljós jövő:

A XXII. században nagy atomrobbanás rázza meg a Földet. Egy majompár kivétel mindenki elpusztul. A majompapa leugrik a fáról, és megszólal:

−  Na, anyjuk, kezdhetjük elölről az egészet!

Ne csak a barátaidat, hanem az ellenségeidet is engedd magadhoz közel, hogy rajtuk tarthasd a szemed!

−  Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a rohadékok nevét!…

−  Mi a különbség az óvatosság és a gyávaság között?

−  Ha én félek, az óvatosság, de ha más, az gyávaság.

A bátorság gyakran a rálátás hiányából ered, míg a gyávaság sok estben a megfelelő információn alapul.

Aggódik az újonnan megválasztott parlamenti képviselő felesége:

−  És te fogod mondani a köszöntőt?

−  Hát…. amíg bele nem sülök…

−  Ó, ha kölcsönadhatnám neked a nyelvemet!

A vézna Kovács dicsekszik a barátainak:

−  Képzeljétek, tegnap futásra kényszerítettem egy öttagú bandát.

−  Hihetetlen.

−  Pedig így volt.

−  És hogy csináltad?

−  Én futottam elől, a többi meg utánam.

Egy fiatalember hónapos szobát vesz ki. Mikor beköltözik, azt mondja a főbérlőjének:

−  Tudja kedves asszonyom, az én korábbi főbérlőm sírt, amikor eljöttem.

−  Nálam ez nem történhet meg, mert itt előre kell fizetni.

 

A fiatal jogász kiadó szobát keres. Elmegy egy címre, egy szép tizenéves lány nyit ajtót, majd megjelenik az anyja is. Megállapodnak a bérleti díjban, majd a háziasszony hozzáteszi:

−  Egyetlen kikötésem van, fiatalember. Semmilyen nőszemély nem látogathatja.

−  Miért?

−  Mert itt van a lányom.

 

A háziasszony rátámad az albérlőre:

−  Maga már egy éve lakik nálam, a lányommal is összeszűrte a levet, és egy fillér lakbért nem fizet. Azt mondta, ha leteszi a doktorátust, elveszi a lányomat, és tessék, most megbukott.

−  Nézze asszonyom, ne beszéljen velem így, mert pályát változtatok. Beiratkozom a teológiára.

A háziúr ismét bekopogtat az albérlőhöz a lakbérhátralékért.

−  Legyen még egy kis türelemmel jó ember, minden nap pénzt várok!

−  Vajon kitől, ha szabad kérdeznem!

−  Hát honnan tudjam én azt előre?

−  Tudna nekem adni hetvenhat csótányt, egy patkányt, tizenhárom pókot, hat pincebogarat és négy egeret? – kérdezi egy fiatalember az állatkereskedésben.

−  Egerem és patkányom van, de a többivel pillanatnyilag nem szolgálhatok. Megmondaná, mire kell mindez?

−  Nemsokára elköltözöm – fe­leli a fiatalember –, és a fő­bérlő ragaszkodik hozzá, hogy a lakásban minden pontosan úgy legyen, mint amikor oda­mentem.

Néha az élettapasztalat hiá­nya a vicc témája:

−  A szegény, munkanélküli végső elkeseredésében át­megy gazdag szomszéd­jához. A felesége nyit aj­tót.

−  Asszonyom már három nap­ja nem ettem semmit!…

−  Ó, szegény! Nincs étvá­gya? Hát erőltes­se egy ki­csit!

−  Drága asszonyom – mond­ja a koldus a terebélyes hölgy­nek –, három napja egy fa­latot sem ettem.

−  Ó, bárcsak nekem lenne ilyen akaraterőm.

Az elhízás a múlt szá­zad­ban is gondot oko­zott.

Férj (újságolvasás közben):

−  Képzeld mama, ez a Gan­di már 38 ki­lóra fogyott.

Feleség (mohón):

−  Tudd meg gyorsan, hogy milyen szert használ.

Egy elhízott amerikai jön ki a szupermarketből, egyik ke­zében egy karton sör, a másik­ban grillcsirke, sült krumpli, és teli a szája. Szembe jön vele egy hajléktalan és megjegyzi:

−  Uram, én már két napja nem ettem.

Mire a dagadt:

−  Irigylem magát. Bárcsak nekem lenne ilyen akaraterőm!

A gazdagok kapják az ételt, a szegények az étvágyat.

Az idős kertész reggeli ébredés után, el­indult körbesétálni a gyümölcsösben. Ész­revett egy hajléktalant, aki éppen akkor mászott át a kerítésen. Miután a csöves már nem tudott elfutni, így szólt:

−  Pálinkás jó reggelt. Mit csinál itt ilyen korán?

−  Sétálok, hogy étvágyam legyen a reg­gelihez – mondja a kertész. És maga mit csinál itt a gyümölcsös­ben?

−  Én is sétálok. De én azért, hogy reg­gelim legyen az étvágyamhoz.

A szegény élelmet keres, a gaz­dag ét­vágyat.

Egy gyorsétterem pultja előtt hosszú sor áll. A pulton egy tábla: „10 000 Ft-nál nagyobb bankjegyet nem tudunk el­fo­gadni.” Egy nő megjegyzi a mellette ál­lónak:

−  Ha lenne 10 000 forintom, biztos, hogy nem itt ebédelnék!

Angliában egy csavargó bekopog a GYÖRGY ÉS A SÁRKÁNY nevű fogadóba. Egy nő nyit ajtót, akitől megkérdi:

−  Nem adna valami ennivalót?

−  Nem – mondja a nő, és becsapja az ajtót.

A férfi ismét bekopog, s mikor újra meglátja a nőt, azt kérdi:

−  Nem beszélhetnék most a Györggyel?

Az újgazdag látja, hogy egy hajléktalan eszi a füvet a parkban. Lenyitja kocsija ablakát, és megkérdi tőle:

−  Mondja, miért eszi a füvet?

−  Tudja, éhezem.

−  Hát akkor meghívom vacsorára.

−  Tudja, az egész családom éhezik.

−  Nem baj, ők is jöhetnek, elég nagy a kertem, és éppen bedöglött a fűnyíróm!

 

Egy szegény idős bácsika beszélget a szomszédjával:

−  Képzelje, szomszéd, egér van a lakásomban.

−  Hát akkor tegyen ki egy egérfogót.

−  Jaj, nincs nekem egérfogóm.

−  Majd én adok egyet. Az egérfogóra tegyen egy kis sajtot.

−  Nincs sajtom sem.

−  Hát akkor tegyen oda egy kis darab kenyeret, arra meg egy pár csepp olajat.

−  Olajam sincs.

−  Akkor csak egy kenyérdarabkát.

−  Még kenyerem sincs.

−  Akkor nem értem, mit keres magánál az egér?

−  Doktor úr, baj van az emésztésemmel!

−  És, mi a baj?

−  Hááát, hogy nincs mit.

−  Miért küldték vissza Etiópiából a gyógy­szersegélyt?

−  Mert mindegyikre rá volt írva, hogy csak étkezés után lehet bevenni.

−  Melyik a világ leggyorsabb csirkéje?

−  Amelyik élve átfut Etiópián.

Az etióp kifog egy aranyhalat a tóból, mire az megszólal:

−   Teljesítem egy kívánságodat, kérj bármit!

−   Jó! – mondja az etióp. – Legyen benned minél kevesebb szálka!

Etióp gyerek kifogja az aranyhalat. Amikor emeli ki a vízből megszólal az aranyhal:

−   Kisfiú, ha visszadobsz, teljesí­tem há…  nyam, nyam, nyam!

−  Hová megy az etióp gyerek kirán­dul­ni?

−  Ahová a szél fújja!

−  Hogy köszönnek az etiópnak?

−  Mi szél hozott?

−  Merre támad az etióp hadsereg?

−  Amerre a szél fúj!

Két éhező hajléktalan élelem után kutat a szemetes konténerben. Ta­lál­nak egy felbontatlan konzervet. Na­gyon megörülnek neki. De nem so­káig.

−  Ez aztán pech – olvassa az egyik a doboz címkéjét.

−  Miért, mi van benne?

−  Étvágygerjesztő.

Két rongyokba bugyolált haj­lék­­­ta­­lan beszélget:

−  Tudod pajtás, a szegénység­nek is megvan az előnye.

−  Nocsak! Mi az?

−  Most olvastam egy eldobott új­ságban, hogy egy gazdag úr ra­gá­lyos betegséget kapott bank­jegyek számolgatása köz­ben. Min­ket ilyen veszély nem fe­nye­get!

 

Két hajléktalan veszekszik:

−  Tudod mi a különbség köz­ted és egy ezer forintos kö­zött?

−  Nem.

−  Hogy a pénznek nincs szaga.

A pénznek nincs szaga, és akinek szaga van, annak nincs pénze.

−  Melyik szigeten nyaralnak a hajléktalanok?

−  A járdaszigeten.

Két csövező csavargó beszélget:

−  Tudod – mondja az egyik –, volt idő, amikor saját kocsim volt!

−  Igen – így a másik –, és az anyád tolta.

Ez a vicc akkor született, amikor még nem volt penicillin.

Öreg koldus:

−  Állandóan ráz a hideg, köhögök, és nagyon fáj a mellem. Segítsen rajtam doktor úr!

Orvos:

−  Sajnos barátom, a tüdőbajra csak egy gyógymód létezik: magaslati levegőre kell mennie koldulni!

Azóta sokat fejlődött az orvostudomány. Ma már itt tartunk:

Két beteg sántít be két különböző magyar orvosi rendelőbe, és mindkettőnél megállapítják, hogy csípőprotézis operációra van szüksége. Az első beteget egy órán belül megvizsgálják, azonnal elkészítik a röntgenfelvételt, kiértékelik, és másnapra kitűzik az operáció idejét. A második beteg egy hétig vár, míg a körzeti orvoshoz be tud jutni, aki egy specialistához küldi. A specialistára nyolc hétig vár, aki kiírja röntgenre, amit egy hónapon belül elvégeznek és kiér­tékelnek, megállapítják az operáció szükségességét. A kórházban elő­jegyzik, és 9 hónap múlva már meg is operálják.

−  Mi a különbség a két beteg közt?

−  Az első egy kutya, a második egy ember!

A vak koldus azt mondja ada­kozójának az utcán:

−  Bocsánat uram, ez a tíz­fo­rin­tos már nincs forga­lom­­ban.

−  Tegye csak el barátom, ez egy cso­datevő tízes… Már magát is látóvá tette!

Süketnéma koldus kéreget az aluljáró­ban. Egy hölgy odaad ne­ki húsz forintot, s közben han­go­san felsóhajt:

−  Szegény ember, biztosan bal­eset kö­vetkeztében süketült meg…

−  Nem, asszonyom – feleli a koldus –, én már így szü­let­tem.

A vak koldust felelősségre vonja a rend­őr:

−  Mondja, hogy van az, hogy ma­ga tegnap még mint süketnéma koldult, ma meg vak?

−  Tudja biztos úr, az ember alig gyógyul ki az egyik betegség­ből, már jön is a másik.

Ugyanez másként:

Adakozó nő mondja a vak koldus­nak:

−  Hiszen maga a múlt héten sü­ketnéma volt.

−  Láthatja, hogy sújt egyik cs­a­pás a másik után.

Tagbaszakadt férfi üldögél egy temp­lom előtt, és kéreget. Egy já­ró­kelő nem is állja meg szó nélkül.

−  Nem szégyelli magát? Ilyen erős ember nyugodtan dolgozhat­na!

−  Uram – feleli a koldus –, én öntől pár forintot kértem, nem pe­dig tanácsot.

Halad a korral:

−  Mi az, maga már két kalap­pal koldul?

−  Igen kérem, bővítettem az üz­­letemet.

Idős koldus ül az aluljáróban, és két kalapot fog a kezében. Arra megy egy férfi, és tréfál­kozva kérdi:

−  Mi az, barátom? Rögtön két kalap­pal kéreget?

−  Tetszik tudni – mondja az öreg, – tegnap megörököl­tem a konkuren­sem üzletét is.

Az üzletasszony megszólít egy kol­dust az utcán.

−  Mondja, miért nem dolgozik ma­ga?

−  Miért dolgoznék?

−  Hogy pénzt keressen!

−  És mit csinálnék vele?

−  A pénz után kamatot kap.

−  Na, és?

−  Ha sok pénze összegyűlik, akkor már nem kell dolgoznia.

Mire a koldus:

−  De hát nagyság, én most se dolgozom.

A koldus odamegy az utcán egy úrhoz:

−  Szánjon meg uram egy pár fillérrel! Már két napja nem ettem.

Az úr megsajnálja, elővesz egy ötszázast, és átadja.

−  Hallja, aztán nehogy pálinkát vegyen rajta – szól még utána.

Mire a koldus:

−  Már bocsásson meg uram, de a pénzemen azt veszek, amit akarok.

Egy koldus könyörög:

−  Kérek öt frankot, szeretnék egy kis üveg pezsgőt venni!

Az arra sétáló hölgy megbotránkozva:

−  Miért nem kenyérre kéri a pénzt, mint a többi koldus?

−  Máskor én is úgy teszek, de ma van a születésnapom.

Egy úr érdeklődik a koldusnál:

−  Megvan-e még az a cipő, amit a múltkor adtam magának?

−  Nincs már, doktor úr. Még aznap továbbítottam a régészeti múzeumnak…

A Tesco parkolójában.

−  Jó napot! Visszavihetem a bevásárló kocsit?

−  Igen, de a pénzt hozza vissza!

−  Abból élek, hogy bútorokat árulok. Csupán az a gond az, hogy a sajátjaimat.

Amikor egy gazdag hölgy hajnaltájban int a sofőrjének, hogy végre hazainduljon a jó­tékonysági bálról, odafurak­szik elébe egy koldus, és resz­kető kézzel tartja a kalapját. A hölgy rámordul:

−  Micsoda telhetetlenség! Nem elég, hogy egész éjjel a maga és a ma­gá­hoz hasonlók kedvéért táncoltam?

 

Újgazdagék csemetéje szel­­­lemeskedik az iskolában. Azt kérdezi a többiektől:

−  Miért görbe a banán?

Mire a munkanélküli szülők gyer­meke csodálkozva:

−  Miért? Görbe?

Újgazdagok beszélgetnek:

−  Hallom, hogy vettél egy új autót?

−  Igen – mondja lezserül a másik. – Tegnap be­men­tem egy autósza­lon­­ba, mert el­eredt az eső. És tudod olyan kí­nos úgy kimenni az üz­letből, hogy az ember nem vesz semmit.

Az újgazdag fiatal felesége el­megy a bőrgyógyászhoz, és megmutatja neki a kezét:

−  Doktor úr! Mit csináljak, hogy a kezem mindig ilyen szép és bársonyos maradjon?

−  Semmit asszonyom. Abszolút semmit, de azt minden nap!

Két kanász beszélget a gazdagságról:

−  Mit csinálna kend, ha király lenne?

−  Hogy mit? Lóhátról őrizném a disznókat.

Hideg van. A hajléktalan behúzódik egy kapualjba. Az egyik lakásból kiszűrődik a televízió hang­ja. Az esti tévéhíradóban a riporter izgatottan kérdezi a Londonból érkezett repülőgép magyar utasait:

−  Hogy sikerült átvészelniük a pilóták és a kiszolgáló személyzet kétnapos sztrájkját?

Elsőnek egy jól öltözött hölgy szólal meg:

−  Borzasztó volt. Már három napja ugyanaz a ruha van rajtam!

A szerénység az a karaktertulajdonság, amely abban a pillanatban szűnik meg, mihelyt valaki birtokol valamit.

Egyszer megkérdeztek egy ismert testvérpárt, hogy jó testvérek-e? A válasz ez volt: „Nem tudjuk, még nem örököltünk.”

Minden embernek három lába van. Kettő kicsi, amelyiken jár, és egy nagy, amin élni szeretne.

Újgazdagok beszélgetnek:

−  Mondd, mit szólnál hozzá, ha egy jó tündér az összes evőeszközödet ezüstté változtatná?

−  Nem látnék a pipától, mert ez mind arany.

Újgazdag feleség panaszkodik:

−  Folyton ez a világ körüli utazás! Igazán elmehetnénk egyszer máshová is.

A zöldövezetben újgazdag családok laknak. Az egyik villában unatkozó feleség így szól este a férjéhez:

−  A szomszédunk már röntgengépet is vett magának.

−  Hát ezt meg honnan tudod?

−  Hallottam, amikor azt mondta a fe­leségének: átlátok rajtad, te céda!

Két kishivatalnok beszélget:

−  Te mennyiből élsz meg havonta?

−  Nem tudom, mert annyim még soha sem volt.

−  Tudja, ki az, aki elégedett a maga fi­zeté­sé­vel?

−  Ki?

−  Hát a főnöke!

−  Egy férfi bemegy az orvoshoz:

−  Doktor úr, segítsen rajtam! Éjjelente nem tudok aludni, még altatóval sem, így nappal mindig álmos vagyok, és gyakran elbóbiskolok munka közben. A főnököm azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer el merek aludni.

−  Sebaj, itt van egy új, bivalyerős altató, ebből a vegyen be egyet lefekvés előtt, és minden rendben lesz.

−  A férfi hazamegy, és lefekvés előtt két pirulát is bevesz egy helyett, hogy tutira menjen. Reggel frissen ébred, és elmegy a munkába.

−  Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka közben!

−  Ennek örülök, de hol volt a múlt héten?

−  Mama! Szeretnék ma itthon maradni, mert rosszul érzem magam.

−  És mitől vagy rosszul?

−  A munkahelyemtől.

Főnök:

−  Fiatalember! Itt kellett volna lennie kilenc órakor!

Új alkalmazott:

−  Miért? Történt valami?

Egyik nap csörgött a mobilom, a főnököm hívott.

−  Minden rendben az irodában? – kérdezte.

−  Igen, uram. Elég forgalmas napunk van ma, reggel óta meg sem álltam – válaszoltam.

−  Jó. Akkor megtenne nekem egy szívességet?

−  Persze, bármit uram. Mi lenne az?

−  Húzzon bele ott a 7-es lyuknál, itt vagyok pont maga mögött!

Főnök a beosztottjához:

−  Kovács, ezen a héten már ötödször késett a munkából! Tudja mit jelent ez?

−  Akkor már péntek van…

Főnök a beosztottjának:

−  Magából jó bűnöző lenne!

−  Miért?

−  Mert a munkájának soha nincs semmi nyoma.

 

−  Drágám, már évek óta nem voltunk nyaralni. Miért nem veszel ki végre két hét szabadságot?

−  Nem akarok olyan sokat távol lenni a munkahelyemről.

−  Miért? Nélküled nem boldogulnának?

−  De igen, és nem akarom, hogy erre rájöjjenek.

 

Csak az el nem végzett munka nem vész kárba.

 

Nem baj, ha valami rosszul sikerül, csak legyen, akire rá lehet fogni.

 

A projektmunka hat alapvető időszaka:

               1.    Lelkesedés,

               2.    Bonyodalmak,

               3.    Kiábrándulás,

               4.    Bűnbakkeresés,

               5.    Az ártatlanok megbüntetése,

               6.    Az érdemtelenek kitüntetése.

 

A kiadások azért növekednek, hogy lépést tartsanak a bevétellel.

 

Egy kishivatalnok kopogás nélkül be­hatol az igazgató hi­va­talába. Kinyújtja rá a nyel­vét, arcába vágja a teli tintatartót, majd fejére húzza a papírkosarat. Ekkor meg­állítják a kollégái:

−  Jenő, csak vicceltünk! Nem nyertél a lottón!

−  Ma végre jól odacsaptam a fő­nök asztalára.

−  És mit szólt hozzá?

−  Semmit. Szabadságon van.

Finom lelkű főnök:

Az ügyvezető igazgató magá­hoz hí­vatja beosztottját, Szabót, és azt mondja neki:

−  Szabó úr, igazán nem tu­dom, ho­gyan leszünk meg ma­ga nélkül, de min­denesetre el­se­jétől meg­pró­bál­juk.

−  Mikor indul rosszul a munkanapod?

−  Amikor a főnököd azzal fogad, hogy ne fáradj a kabátod levételével.

−  Ma olyat mondott a főnököm, hogy ha nem vonja vissza, hát én egy napot sem maradok itt tovább!

−  Miért mit mondott?

−  Felmondott.

−  Kovács kartárs! – szól a főnök.

−  Jó hírem van. Nem kell többé iz­gulnia, hogy elkésik a munká­ból.

 

Kovács szorgalmasan bejárt a munkahelyére, míg egy nap váratlanul kezébe nyomták a felmondását. Nagyon felháborodott ezen, és bement a főnökéhez:

−  Főnök, ha már ledolgoztam ennél a cégnél 11 évet, legalább annyit megérdemlek, hogy adjanak egy ajánlólevelet.

−  Rendben. – felelte a főnöke.

Hamarosan meg is kapta az ajánlólevelet, melyben ez állt:

„Kovács János 11 évig dolgozott cégünknél. Amikor befejezte a munkát, nagyon elégedettek voltunk.”

 

−  Főnök! Most végre erőt gyűjtöttem, hogy megmondjam: a bérem egyáltalán nem áll arányban a teljesítményemmel! – fakad ki a kishivatalnok.

−  Ne aggódjék! – nyugtatja meg a főnök. – Ezt már mi is észrevettük, ezért a jövő hónaptól felére csökkentjük a fizetését…

 

−  Mondtál valami olyasmit a fő­nöknek, hogy én erre a mun­ká­ra alkalmatlan vagyok?

−  Nem, már tudta.

−  Tegnap bementem a főnökömhöz, és nagyon határozottan fizetésemelést kértem.

−  És hogy sikerült megegyezni?

−  Kompromisszumos megoldás szüle­tett.

−  Hogyhogy?

−  A fizetésem nem emelkedik, én meg cserében maradhatok.

−  Mondja, maga mióta dolgo­zik a vál­la­lat­nál?

−  Amióta megfenyegettek, hogy ki­rúg­nak.

−  Hányan dolgoznak ebben az iro­dá­ban?

−  A főnökkel együtt tizenegyen.

−  Tehát a főnök nélkül tízen?

−  Nem, mert ha a főnök nincs itt, ak­kor senki nem dolgozik.

Az irodában új tisztviselőt vesz­nek fel. Az ifjú feltűnően lus­­ta és lassú. Az egyik idősebb kol­lé­ga meg­kérdi:

−  Van valami egyáltalán, amit te gyor­san csinálsz?

−  Hogyne! Rendkívül gyor­san fára­dok el a munkától.

−  Én úgy vagyok a munka­kedvvel, mint az egyszeri lány a szombati buli után. (Vagy megjön, vagy nem…)

−  Az elveszett munkakedvet ne keresd!

−  Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Halaszd holnaputánra, és lesz két szabad napod!

Két világlustája beszélget:

−  Mondd, téged nem fáraszt ez a semmittevés?

−  Dehogynem! Annyira fáraszt, hogy ezenkívül nem is tudok mást csinálni.

 

Apa a fiának:

−  Nekem mindig öröm volt a munka, te meg azt várod, hogy más végezze el helyetted.

Fiú:

−  Én nem vagyok olyan önző, mint te. Szeretek másoknak is örömet okozni.

−  Fiatal koromban még remekül ment a lógás! Ma már sajnos hamar elfáradok a semmittevésben.

−  A lustaság fél egészség, de te legyél teljesen egészséges!

Ha a munkavégzés olyan egészséges, miért nem a betegekkel csináltatják?

−  A munka élteti az embert, de a lustaság sem ölt még meg senkit!

−  Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy nem tudod, mikor végzel.

A rest kétszer fárad, a szorgalmas állan­dóan.

A kemény és kitartó munka idővel meghozza gyümölcsét… A lustaság azon­nal.

−  Aki nem dolgozik, az nem ront el semmit, és aki semmit sem ront el, az jutalmat érdemel.

−  Dolgozni mentem – tíz perc múlva jövök.

−  A főnök rajtakapja a beosztottját, amint éppen az íróasztalra borulva alszik.

−  Mondja, mit csinál itt?

−  Az orvosom azt mondta, hogy sokat kell pihennem.

−  Miért nem megy haza?

−  Otthon mindig akad valami munka, nekem pedig teljes nyugalomra van szükségem.

−  Doktor úr! Nem tudom mit csináljak, álmomban beszélek?

−  Ez nem olyan nagy baj.

−  De nekem nagyon kínos. Múltkor az egész hivatal rajtam röhögött…

Megjelent egy új vírus, amelynek neve: munka. Ha munkát kapsz valamelyik kollégádtól vagy a főnöködtől, semmilyen körülmények között ne nyúlj hozzá! Ez a vírus teljesen megsemmisíti a magánéleted! Ha kapcsolatba kerülsz a vírussal, azonnal vedd a kabátod, szólj két barátodnak és menjetek egyenesen a legközelebbi kocsmába, vírust irtani. Rendeljetek három korsó sört, ismételjétek meg négyszer, ezután majd tapasztalhatod, hogy a munka teljesen kitörlődött az agyadból. Azonnal küldd el ezt a figyelmeztetést legalább öt barátodnak. Ha azt veszed észre, hogy nincs öt barátod, akkor te már megfertőződtél a vírussal, és a munka irányítja az egész életed…

Az emberiséget ősidők óta két dolog foglalkoztatja:

1. Ki találta fel a munkát?

2. A többiek miért nem verték agyon?

Lusták tízparancsolata:

               1.    Amit ma megtehetsz, azt holnap is.

               2.    Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, inkább hagyd holnaputánra, mert addig hátha nem lesz rá szükség!

               3.    Az, hogy más dolgozik, még nem ok a munkára.

               4.    Igaz, hogy a kemény munka még nem ölt meg senkit, de az ember minek kockáztasson.

               5.    A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit!

               6.    A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen.

               7.    A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott üljünk.

               8.    A kis munkát kis ívben, a nagy munkát nagy ívben kell elkerülni.

               9.    Amíg csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk.

            10.    Ne kívánd főnököd halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt!

Kovács feltűnően kedvetle­nül érke­zik a munkahelyére.

−  Nincs ma munkakedved – kérdi a kollégája.

−  Dehogynem! De az ön­ural­mam na­gyobb.

−  Nem vagyok lusta, csak energiata­karékos!

Napi Teendők:

               1.    Felkelni

               2.    Túlélni

               3.    Vissza az ágyba.

−  Szeretem a munkát, lenyűgöz. Ké­pes vagyok órákig ülni és nézni.

Egy kiadóvállalat egyik dolgo­zója öt napig holtan ült az asz­talánál anélkül, hogy bárkinek fel­tűnt volna az állapota. Az 51 éves férfi 30 éve korrektorként dolgo­zott egy New York-i cég­nél, ami­k­or szív­infarktust kapott egy „nyitott iro­dában”, amit 23 másik dol­gozóval osztott meg. Ironikus módon éppen orvosi szövegeket korrektúrázott, amikor meghalt. Hétfőn csendben elpatkolt, de ezt egészen szombat reggelig senki nem vette észre. Ek­kor egy taka­rítómunkás meg­kér­dezte tőle, hogy miért dolgozik még a hétvégén is. Miután nem vá­la­szolt meg­érin­tette a vállát, mire lefordult a szé­kéről. A főnöke szerint:

−  George minden reggel első­ként jött be, és az utolsóként távozott, tehát senki nem találta szokatlannak, hogy végig ugyanabban a testhelyzetben van. A kollégák azt sem találták furcsának, hogy szinte nem csinál semmit, mert mindig elme­rült a munkájában, és ma­gá­nak való volt.

−  Mi ebből a tanulság?

−  NE DOLGOZZ KEMÉNYEN, ÚGYSEM VESZI ÉSZRE SEN­KI!

Senki nem figyel rád, amíg el nem követsz egy hibát.

Nincs olyan egyszerű munka, amit el ne lehetne rontani.

−  Csináld holnap! Ma már eleget hibáztál.

A főnök benyit az egyik irodába:

−  Kovács úr! Már megint el van maradva a munkával?

−  Miért?

−  Három hete küldtem egy e-mailt, hogy ki van rúgva!

Egy optimista:

−  Végre kaptam esélyt egy sokkal jobb állásra!

−  Gratulálok! Mesélj, hogy történt!

−  Felmondtak nekem!

Matematika az irodában:

Okos főnök + okos beosztott = profit

Okos főnök + buta beosztott = termelékenység

Buta főnök + okos beosztott = előléptetés

Buta főnök + buta beosztott = túlórázás

Az igazgató szemre­há­­nyást tesz a fő­köny­ve­lőnek:

−  Találtam egy szar­vas hibát a ki­mu­ta­tás­ban.

−  De főnök, ez néha elő­for­dul­hat. A közmon­dás is azt tart­ja: „A ló­nak négy lába van, mé­g­is meg­­botlik.”

−  Ez igaz, a ló azon­ban nem kap ilyen ma­gas fizetést!

A könyvelő mondja a főnöknek:

−  Főnök, megcsináltam a negyed­éves kimutatást! Tízszer is utá­na­számoltam.

−  Nagyszerű.

−  Tessék, itt van mind a tíz eredmény!

−  A lányom meg a ve­jem foggal-kö­röm­mel har­­col­nak a megélhe­té­sü­kért.

−  Olyan rosszul megy nekik?

−  Nem. A vejem fog­or­vos, a lá­nyom pe­­dig ma­ni­kűrös.

Könyvelő:

−  Ebből a fizetésből igazán nem ugrálhatok…

Irodavezető:

−  Nem is balettáncosnak vettük fel!

A dolgozók fizetésemelést akarnak, erre így válaszol a munkaadó:

−  Nem szégyellik magukat? Tudják önök tulajdonképpen, hogy hány napot dolgoznak egy évben? Nem?  Akkor figyeljenek ide:

Az év 365 napból áll. Naponta 8 órát alszanak, ez 122 napot tesz ki. Marad 243 nap.

Naponta 7 órát szabadok, ez 106  napot tesz ki. Marad 137 nap.

Egy évben 52 vasárnap van, amikor munkaszünet van. Marad 85 nap. Szombaton is

szabadok, ez – 52  nap. Ezen kívül van 3 hét szabadság.  Marad 12 nap.

Egy évben van még 11 egyházi és állami ünnepnap.

Akkor mi marad?

1 nap! Igen, és az május 1-je.

És maguk akkor is szabadnaposak!

 

Egy roma férfi állít be az iroda­ház­ba, és tisztvi­selőnek ajánlko­zik a sze­mély­zetis­nél.

−  Tessék engem felvenni, felesé­gem és tíz ap­ró gyermekem van.

−  Na jó, jó – mondja a személyzetis –, és mi­hez ért még?

A roma felvételizik.

−  Nekem megvan ám instálom a nyolc osztá­lyom.

−  Hogyan?

−  Három első, meg öt második.

Egy férfi egy állásra jelentkezik. Először egy kérdőívet kell kitöltenie, amit a humán erőforrás menedzser elolvas. Kiértékelése után így szól:

−  Az ilyen jelentkezőknek, mint ön, egy mindig nyitva álló lehetőséget tudunk felajánlani…

−  És mi lenne az?

−  A kijárati ajtó.

−  Sajnálom uram, de mi csak nős embereket alkalmazunk.

−  Miért?

−  Azok nem reagálnak olyan érzékenyen, ha rájuk ordítanak.

Válogatás az álláshirdetésre jelentkezők kö­zül:

−  Sajnálom fiatalember, de én kizárólag nős férfiakat alkalmazok.

−  Miért, uram?

−  Mert ők este sohasem sietnek haza.

Szabó kérdezi az évtizedek óta nős Kovácsot:

−  Na, milyen az új munkahelyed?

−  Szörnyű, ilyen rossz helyen még éle­temben nem dolgoztam.

−  Akkor miért nem hagyod ott?

−  Mert van egy nagy előnye: húsz éve most először alig várom, hogy hazame­hessek.

A főnök mindent szeretne tudni az állásra jelentkezőről. Rövid szakmai életrajzának el­olvasása után így fordul hozzá:

−  Mondjon el mindent magáról, szeretném jobban megismerni!

−  Bevallom őszintén, meglehetősen babo­nás vagyok.

−  Cseppet se törődjön vele! Magának leg­feljebb nem fizetünk tizenharmadik havi bért!

A főnök figyelmezteti az új dolgozót:

−  Mi nagyon kényesek vagyunk a tisz­ta­ságra. Megtörölte a cipőjét az ajtó előtt a lábtörlőn?

−  Igen.

−  Továbbá nagyon kényesek vagyunk az igazmondásra is. Az ajtó előtt nincs sem­milyen lábtörlő.

−  Jó napot, uram! – lép be magabiztos mo­sollyal egy fiatalember a bank elnö­kéhez. – Nincs szükségük egy intelli­gens, kép­zett mun­katársra?

−  Milyen állására gondol? – kérde­zi a ban­kár.

−  Szívesen lennék elnökhelyettes az igaz­gatótanácsban.

−  Sajnálom, de már tizenkét helyet­te­sem van.

−  Sebaj, nem vagyok babonás.

Így könnyű:

A vezérigazgató hívatja az egyik be­osz­tottat, és így szól hozzá:

−  Gratulálok fiatalember. Ön fél év­vel ezelőtt egyszerű előadó­ként kezdte ná­lunk. Egy hó­nappal ké­sőbb már osz­tály­ve­zető lett. Alig telt el további két hónap, már fő­osztályve­zetővé vált. Ezennel pe­dig ki­ne­vezem részlegvezetővé. Mit szól hoz­zá?

−  Igazán kedves tőled, papa.

A cég vezetője behívja az újonnan felvett munkatársat:

−  Már megbocsásson, de ön az önéletrajzában azt állította, hogy öt év szakmai gyakorlata van, viszont most látom, hogy ez az első munkahelye!

−  Elnézést főnök, de a hirdetésükben azt írták, képzelőerővel rendelkező alkalmazottat keresnek…

Profi menedzsereket keres egy vegyes vállalat. A humán erőforrás menedzserek személyesen hallgatják meg a jelentkező­ket.

−  Nyelveket tud? – kérdezik egy fia­talembertől.

−  Írok és beszélek angolul, németül, franciául, oroszul, japánul. Kicsit gyen­gébben megy az olasz, a lengyel, a finn és a szuahéli…

−  Tud gyorsírni?

−  Parlamenti gyorsíró voltam, és gép­írásban Európa-bajnok.

−  Iskolai végzettsége?

−  Három master fokozatú diplo­mám van.

Tátott szájjal néznek rá.

−  Vezetek motorkerékpárt, gép­kocsit és repülőgépet…

−  Fantasztikus… De hogy lehet egy ilyen sokoldalúan képzett fiatalember állástalan?

−  Mert van egy hibám is – feleli szemlesütve a fiatalember.

−  Egy kis hiba eltörpül ennyi erény mellett. Mi az a hiba?

−  Kicsit hazudós vagyok.

A főnök úr új alkalmazottat vesz fel. Bemutatkozás után megkérdezi:

−  Tud maga eszperantóul? Egy-két ügyfelemmel ugyanis eszperantóul kell leveleznünk.

A jelölt kidülleszti a mellét:

−  Mi az, hogy tudok! Tíz évig éltem Eszperantóban.

−  Mondja, tulajdonképpen mihez ért maga?

−  Semmihez.

−  És tanult valamit?

−  Semmit.

−  Remek! Maga a mi emberünk. Magát nem kell átképeznünk.

Egy gyár munkaügyi osztályán érdeklődnek:

−  Az álláshirdetésükre jöttem, szakképzett eszter­gál­yos vagyok. Mennyit tudnak fizetni?

−  Egyelőre 500 Ft lesz az órabére. Később felmehet 1000-re is. Jó, akkor majd később jövök.

 

Egy nagykereskedő ügynököt keres:

−  Alkalmazom, ha beszámol egy ügyes eladá­sá­ról.

−  Kérem, legutóbbi állásomban eladtam egy fe­jőgépet.

−  Ez is valami?

−  A vevőnek nem volt pénze, csak egy tehene.

−  Na és?

−  A tehenet adta oda pénz helyett.

Két beosztott beszélget a főnöke hasában.

−  Téged is keresztben nyelt le a főnök?

−  Nem. Én alulról küzdöttem fel magam.

−  Látod milyen ravasz az új kolléga?

−  Hogyhogy?

−  Ha a főnökkel beszél, behúzza a nyakát, ha meg a titkárnővel, a hasát!

Az igazgató magához hívatja a személyzeti vezetőt:

−  Keresse meg cégünknél azt a jól képzett, törekvő fiatal­em­bert, aki idővel elfoglalhatja a helyemet.

−  És aztán?

−  Aztán azonnal rúgja ki a cégtől!

−  Miért nem megy az igazgató soha szabadságra?

−  Ne vegyék észre, hogy nélküle is megy a munka!

A főnök maga elé csak megoldható feladatokat ál­lítson. A megoldhatatlanokat hagyja az alkalma­zot­takra.

−  Mi a különbség a főnök és a vezető között?

−  Egy főnök azt mondja: „Csináld!”, a vezető meg azt, hogy: „Csináljuk!”

−  A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül, és járhatsz gyalog. Ha meg előléptetnek, akkor mindenki téged akar leütni.

−  Mi a legnagyobb fegyelmezetlenség?

−  Okosabbnak lenni a feljebbvalónknál.

−  Főnök úr! Szeretnék egy szabad napot kérni keddre.

−  Minek?

−  Akkor lesz az esküvőm!

−  Muszáj magának mindenütt ott lenni?

−  Igazgató Úr, holnap lesz az ezüstlakodalmam. Kérek egy nap fizetett szabadságot!

−  Hogyisne! Aztán minden huszonöt évben hasonló kívánsággal fog előállni.

A legelfoglaltabb ember sem túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy el ne tudná mondani, hogy milyen ret­te­netesen elfoglalt.

−  Miért dolgozol annyit?

−  Mert tudom, mivel tartozom az utókornak!

−  Hát már annak is tartozol?

−  Milyen az eszményi titkárnő?

−  Legyen húszéves, és rendelkezzen harmincéves szolgálati idővel.

−  Az álláshirdetésre jöttem tit­kárnőnek.

−  Foglaljon helyet az író­gép előtt!

−  Igenis.

−  Ne ott, kisasszony, az a ká­véautomata.

Kapott valami ajánlást az elő­ző munkahelyéről? – kér­dezi az igazgató a titkárnő­nek je­lentkező nőtől.

−  Kaptam, de csak szó­ban.

−  És mi volt az?

−  Az igazgatónk azt mond­­ta személyesen: „Ajánlom, hogy sürgősen keressen egy másik állást!”

Az igazgató, kezében egy hivatalos levelet forgatva kilép a szobájából, és így szól a titkárnőjéhez:

−  Nézze, Mancika, most vet­tem csak észre, hogy évek óta a kelleténél több bélyeget ragasztunk a leveleinkre!

−  Tényleg! – kap a fejéhez a titkárnő. – Hogy mi milyen hülyék vagyunk!

−  Az a baj a világgal, hogy az okosok tele vannak kételyekkel, a hülyék meg holtbiztosak mindenben.

−  Tényleg főnök?

−  Hát persze!

Az igazgató diktál a szőke titkárnőnek. Titkárnő:

−  Főnök úr, a vesszőt egy vagy kettő „sz”-el írják?

Két titkárnő beszélget:

−  Szörnyű találmány ez az írógép!

−  Miért?

−  Mert ha nem dolgozol, rögtön hallatszik.

Új titkárnő érkezik a céghez. A főnöke észreveszi, hogy bár cseng a telefon, a titkárnő sohasem veszi fel.

−  Megmondaná kérem, hogy miért nem veszi fel a telefont? – vonja felelősségre az új munkaerőt.

−  Azért nem veszem fel, mert tíz esetből kilenc­szer úgyis magát kere­sik – hangzik a méltat­lankodó válasz.

Főnök a beosztottjának:

−  Úgy hallottam annyit dol­gozott a múlt hé­ten, hogy 20 percig ájultan feküdt az asz­tala alatt. Szeret­ném tudomására hoz­ni, hogy a kiesett idő­re nem fog fizetést kap­ni…

 

A közismerten hajcsár fő­­nök megáll a hivatal leg­szor­­­galmasabb könyvelőjé­nek asz­­tala mellett. Gon­­dolta iga­zán megérdemelne az öreg vala­mi kedves biz­tatást, ezért így szól hoz­zá:

−  Jól van, Kovács kar­társ, nagyon jól van! Ön ha­lálra dolgozza ma­­­gát… Csak így to­vább!

A főnök meglátogatja kór­­házban fekvő beosztott­ját, aki hamuszürke arccal fek­szik a párnákon, egy oxi­gén­palack és egy infúziós ké­szülék társaságá­ban. Nézi a főnök, majd megszólal:

−  Hát ez igazán meg­nyugt­ató. Én mindig azt hittem, hogy maga csak szimulál, de most öröm­mel látom, hogy valóban beteg.

Felirat a szigorú főnök ajtaján:

„Szereti a repülést? Szeret új emberekkel meg­ismerkedni? Szereti a szabadságot? Mindez az öné lehet, ha még egyszer lazsáláson kapom!”

−  Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé…

−  Olyan jó volt látni, mikor a főnököm kigördült a harmadik új BMW-jével. Tudom, hogy milyen keményen megdolgoztam érte!

A gályaraboknak lekiabál a hajcsár:

−  Fiúk, van egy jó hírem és egy rossz. Melyiket mondjam előbb?

−  A jót.

−  A kapitány duplájára emelte a napi rumadag­ot.

Hatalmas éljenzés tör ki.

−  Viszont a rossz hír: a kapitány vízisíelni akar.

−  Mondja kolléga, miért nevet mindig a hülye Kovács idétlen viccein?

−  Mert ha nem nevetnék, elmesélné még egyszer.

−  Mi a legjobb vicc?

−  Amit a főnök a beosztottjainak mesél.

−  Ki a legnagyobb főnök a cégnél?

−  Az, akinek már senki viccén sem kell nevetnie.

−  Csak addig nevettünk a főnök viccén, míg rá nem jöttünk, hogy az a napi feladat.

Mindenki számára jól ismert megállapítás, hogy a legjobb vicceket az élet produkálja:

Egy szakértő a munkafolyamat optimalizálásáról tart előadást az egyik üzemben. Előadása végén megjegyzi:

−  Mindazt, amit elmondtam, ne próbálják meg otthon alkalmazni.

Valaki a hátsó sorból megkérdezi:

−  Miért?

−  Én megpróbáltam. Nagyon idegesített, hogy a feleségem a reggelikészítés során a hozzávalókat egyenként hordta ki a hűtőszekrényből. Tapintatosan megjegyeztem, hogy ha mindent egyszerre venne ki, fele annyi idő alatt elkészülne a reggeli.

−  Na, és mennyivel lett rövidebb a reggelikészítés ideje? – szólt az előbbi kérdező.

−  20 percről 7 percre csökkent.

−  Hogy sikerült ennyire lerövidíteni?

−  Úgy, hogy javaslatom óta kénytelen vagyok én készíteni a reggelit.

A főnök összehívja beosztottait.

−  Hosszabb időre elmegyek szabadságra. Van valami kívánságuk?

−  Ugyan, nekünk az is elég, hogy elutazik.

A vezérigazgató elrejtett az íróasztalában egy palack finom skót whiskyt. Nemsokára észreveszi, hogy valaki rendszeresen rájár, iszogat a palackból. Erre a tollával húz egy vonalat a címkén, megjelöli, hogy éppen mennyi ital van az üvegben. Másnap meglepődve fedezi fel, hogy a címkére valaki egy cédulát ragasztott.

−  Csak semmi vonalhúzás! Igazán kár lenne, ha ezt a rendkívül finom whiskyt vízzel kellene hígítani!

−  Mi az, ami a világon a legigazsá­go­sabban van elosztva?

−  Az ész, mert még senki sem panasz­kodott arra, hogy őneki kevés jutott belőle.

 

−  Mi a különbség az aljas rágalmat tar­talmazó névtelen levél, és a közérde­kű bejelentés között?

−  Az, hogy az előbbi rólad szól, míg az utóbbi másról.

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét.

Párizsban az arab vendégmunkás ráz­za a szőnyeget az ablakban. Egy járókelő felkiált:

−  Mi van Ali, nem indul?

−  Hány német kell egy kiégett vil­lany­­körte kicseréléséhez?

−  Egy sem: az ilyet vendégmunká­sok­kal csináltatják.

−  Vigyázzon egy gonosz ember ki akarja túrni az állásából! – mond­ja a jósnő.

−  Szegény feje, nagyon meg lesz lepve. Ugyanis két éve munkanél­küli vagyok.

A fiatalember jósoltat magának:

−  Ötvenéves koráig sokat szen­ved majd a pénzhiány miatt – mondja a jósnő.

−  És azután?

−  Azután megszokja.

−  Voltam jósnőnél, hogy megtudjam milyen lesz a 2013-as évem. Azt mondta nem lesz gáz! De lehet, hogy víz meg villany se…

Tenyérjósnál:

Jósnő:

−  Jézusom, magát leölik, megnyúz­zák és megeszik!

Kliens:

−  Egy pillanat, hadd vegyem le a bőr­­kesztyűmet.

−  Miért halt szörnyet a jósnő?

−  Mert belenézett a saját tenyerébe.

−  Na milyen volt a jósnő?

−  Csalódás. Amikor bekopogtam, megkérdezte, ki az.

Sokat elárul jövendőmondóink képességeiről, hogy még egyszer sem olvastuk az újságokban, hogy:

„Jósnő nyerte a főnyereményt.”

Nem a legjobb reklám, ha egy jósnő ilyen táblát akaszt ki az ajtajára:

„A jósda előre nem látott okok miatt zárva tart!”

−  Parafenomén kerestetik. Tudja, hol jelentkezzen.

−  Mindenki, aki hisz a parajelenségekben, emelje fel a kezem!

A pösze és a sánta elmennek a mágushoz, hogy gyógyítsa meg őket, mert az orvosok nem tudnak rajtuk segíteni. A mágus nagyon készséges, és magabiztosan így szól hozzájuk:

−  Sánta, dobd el a botot, és járj!

A sánta eldobja a botot és elindul.

−  Pösze, nézz a szemembe, és mondj egy mondatot!

−  Mágusz, eleszett a szánta!…

−  A horoszkópom azt mondta, hogy a sors ujja rám fog mutatni. Sajnos ez a felfelé mutató középső ujja volt.

Drogériában:

−  Kérek valami jó hajnövesztőt!

−  Tessék – nyújt át egy üveget az eladó. Ez biztosan jó lesz.

−  Igen? Akkor csomagoljon hozzá mindjárt egy fésűt és egy kefét is.

A félénk és kötelességtudó kishivatalnok életében először ellóg a munkahelyéről. Harminc éve egyetlen percet sem késett, az éves szabadságát is csak ősszel, nagy lelkiismeret-furdalással veszi ki. Most azonban nincs bent a főnöke, ezért egy órával hamarabb megy haza. Otthon döbbenten látja, hogy a főnöke a feleségével hentereg a hálószobában. Erre óvatosan becsukja az ajtót, idegesen visszamegy a hivatalába, leül az íróasztalhoz, megtörli izzadt homlokát, és felsóhajt:

−  Majdnem lebuktam!

 

Az anyós utolsó óráit nyomja az ágyban. Egyszer csak ínycsiklandó pörköltillat csiklandozza az orrát:

−  Kisfiam! – inti magához az unokáját – Itt a kanalam, menj ki a konyhába, és hozzál a nagymaminak egy kis kóstolót!

A gyerek nemsokára üres kanállal tér vissza:

−  Apu a kezemre csapott, és azt mondta: ,,Teszed le rögtön?! A pörkölt a halotti torra készül!"

 

Halálos ágyán fekvő bácsi almáspite-illatot érez. Gondolja, hogy még egyszer utoljára az életben bekapna egy falatot kedvenc süteményéből. Iszonyatos fájdalmak közepette lekászálódik az ágyáról, becsoszog a konyhába, és meglátja a pitét az asztalon. Egész testében remegve nyúl egy szeletért, amikor a felesége főzőkanállal ráüt a kezére.

−  Ne nyúlkálj, az a temetésedre lesz!

Öreg bácsi beleharap az almába, mire ott marad a felső fogsora. Beleharap még egyszer, mire ott marad az alsó is. Erre eldobja az almát:

−  Nesze, edd meg egyedül!

Az ember tejjel kezdi, és gyakorta tejjel fejezi be az életét.

Légy kedves gyermekeiddel, hiszen ők választják ki neked a szociális otthont.

−  Nagypapa! Koporsós temetést kérsz, vagy inkább hamvasszunk?

−  Lepjetek meg!

Egy arab olajsejk Magyarországon tanuló fia levelet ír szüleinek:

„Drága szüleim! Tudatom veletek, hogy jól érzem magam, és tanulmányaim rendben haladnak. Egyetlen dolog zavar. Mégpedig az, hogy amíg én Audi A3-as kocsival járok az egyetemre, addig évfolyamtársaim és tanáraim busszal közlekednek. Csókol fiatok.”

A szülők válasza:

„Drága fiúnk! Tudod, hogy számunkra semmi sem fontosabb, mint a te boldogságod. Ezért küldjük a buszt.”

A hangosbemondó megszólal egy forgalmas pályaudvaron:

−  Felkérjük kedves utasainkat, hogy mindazok, akik elvesztettek egy tízezer dollárt tartalmazó pénztárcát, szíveskedjenek kettesével felsorakozni az információs ablak előtt.

Azt szokták mondani, hogy a legjobb vicceket az élet produkálja:

A fiatal csoportvezető késő este éppen hazaindul az irodából, amikor látja, hogy a vezérigazgató az iratmegsemmisítő mellett áll egy papírral a kezében. A főnök aggódó arckifejezéssel így szól hozzá:

−  Ez egy nagyon kényes, rendkívül fontos dokumentum, és a titkárnőm már hazament. Be tudja nekem kapcsolni?

−  Természetesen – mondja a fiatal srác, és örül, hogy jó pontot szerezhet a főnökénél. Bekapcsolja a gépet, belerakja a papírt, és megnyomja a start gombot.

−  Nagyon köszönöm – mondja a főnök. – Két másolatot szeretnék.

A bunkó eltéved a városban, ezért megszólít egy férfit:

−  Hé, fater! Hogy jutok innen leghamarabb a kórházba?

−  Úgy, hogy még egyszer faternak szólítasz!

Jack kék-zöld foltokkal, feldagadt szájjal jön haza. A felesége rémülten fut elé:

−   Drágám, ki vert meg így?

−   Bill.

−   Az a rohadék, szemétláda, aljas csirkefogó…

−   Csitt, halottakról vagy jót, vagy semmit!

Az életből ellesett viccek legszellemesebb gyűjteménye Parkinson és Murphy törvénykönyve. Ilyen viccnek is beillő megállapítások találhatók bennük:

 

A fiatalság átmeneti állapot. Mindenki átesik rajta.

Amíg fiatal vagy rengeteg ötleted támad, de nincs pénzed a magvalósításukhoz, így más gazdagodik meg rajtad; Ha már lesz elég pénzed, kifogysz az ötletekből.

−  Ha meg akarsz gazdagodni, írj egy könyvet „Hogyan gazdagodjunk meg?” címmel.

Mark Twain ennél is jobb ötlettel állt elő: „Ha meg akarsz gazdagodni, alapíts egy vallást.”

Építs olyan rendszert, amit a hülyék is tudnak használni. Csak a hülyék fogják használni.

 

Bármely vállalkozásban a munka a hierarchia legalsó szintjére tolul.

Munkát kizárólag azok az alkalmazottak végeznek, akik még nem jutottak el abba a munkakörbe, amelyre alkalmatlanok.

A hierarchia minden alkalmazottja addig emelkedik a ranglétrán, amíg olyan munkakörbe kerül, amelyre alkalmatlan.

A hivatalnokok olyanok, mint egy könyvtár könyvei. A legmagasabb polcon levők a legkevésbé hasznosak.

A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló.

Sose hozz olyan döntést, ami mással is meghozathatsz.

Ha nem tudod legyőzni a vitapartnereidet, zavard őket össze.

Csak azokban bízz, akiknek kudarc esetén legalább annyi a vesztenivalójuk, mint neked.

Egy esemény előfordulásának valószínűsége fordítottan arányos bekövetkezésének kívánatosságával.

Innen tudhatjuk meg azt is, hogy mi történik a sikeres termékekkel, a jól használható árucikkekkel:

Ha bevált, megszüntetik, abbahagyják a gyártását.

Mindig az alszik el először, aki horkol.

Lakásfelújításkor:

−  A fene egye meg! Mi történt már megint a borotvámmal? Olyan életlen, mint a bot! Egyáltalán nem viszi a szakállamat – mérgelődik a fürdőszobai tükör előtt a férj.

−  Az kizárt dolog! – feleli az asszony. – Ne mondd már nekem, hogy a szakállad erősebb, mint az új linóleumpadló…

Egy amerikai általános iskolában egy cherokee indiánt látnak vendégül. Az indián a törzsi hagyományokról, az életmódjukról mesél a gyerekeknek, és hozzáteszi, hogy a cherokee nyelvben nem létezik káromkodás. A gyerekek meglepődnek ezen, és a kis Johnny megkérdezi a vendégtől:

−  És ha nagykalapáccsal egy szöget akarsz beverni, és véletlenül hatalmasat ütsz az ujjadra, akkor mit mondasz?

−  Nos, ebben az esetben a ti nyelveteket használjuk!

 

Az országos hírű meteorológus már egy órája elemzi a műholdfelvételeket, majd hirtelen kijelenti:

−  Eső lesz.

−  Miből gondolja? – kérdi egy kollégája.

−  Fáj a tyúkszemem.

 

Különös meteorológiai előrejelzés. A módszert manapság is alkalmazzák a pénzügyi világban. Sőt a stratégiai döntések is ezen az alapon születnek:

Ragyogó szép ősz volt az idén. Még az indiánok is halogatták a favágást. Végül azonban mégis úgy dönt az öreg indián, hogy ideje lenne hozzákezdeni a tüzelő beszerzéséhez. Egyik fiát maga mellé veszi, a másikat pedig leküldi a városokba, puhatolózzon, próbálja megtudni, enyhe vagy kemény télre számítanak-e a sápadt arcúak. Megy a fiú településről településre, de sehol sem tud meg semmit. Már hetek óta úton van, minden eredmény nélkül. Ezért elhatározza, hogy visszafordul. Végre az utolsó út menti kocsmában sikerül kihallgatnia egy beszélgetést. A barázdás arcú, tapasztalt vén farmer kemény telet jósol.

−  Miből gondolja? – kérdezik tőle többen is a kocsmaasztalnál.

−  Nem halljátok? Az indiánok hetek óta vágják a fát a hegyekben!

A közgazdaságtan egy olyan tudomány, mely közismert tényeket magyaráz el teljesen érthetetlen módon.

−  Miért teremtette az Úr a közgazdászokat?

−  Azért, hogy a csillagjósok megbízhatónak tűnjenek.

−  Mi a különbség a teológus és a geológus között?

−  Ég és Föld.

Rémhír:

−  Jövőre elkezdik nyomni az ötvenezer forintos bankjegyeket. Rózsa Sándor lesz rajta, jelképezve, hogy betyár világ jön ránk…

Kovácsot lelkendező örömmel fogadja ott­hon a felesége:

−  Te Gyula, szenzációs hírt mondok: megszűnik az Adóhivatal!

−  Ne beszélj marhaságokat, anyukám – mondja korholóan Kovács.

−  De igazán megszűnik. Nézz ide mi jött neked! Rá van írva a borítékra, hogy: Utolsó felszólítás!

−  Jaj, gyönyörű álmom volt…

−  Meséld el!

−  Levelet küldtem az Adóhivatalnak, és a pos­ta visszahozta, hogy a „címzett ismeretlen”.

Panaszfelvétel az őrszobán:

−  Kérem én fenyegető leveleket kapok!

−  Borzasztó! No majd megpróbálunk utána­járni. Tudja, hogy ki küldte azokat a leve­leket?

−  Hát persze! Az Adóhivatal.

Kovács idézést kap az Adó­hivataltól. Be kell mennie adó­ellenőrzésre. Amikor minden pa­pír­ját átvizsgálták, az ellenőr ud­vari­a­san megkér­dezi:

−  Hívjunk önnek taxit?

−  Köszönöm, de kocsival va­gyok – feleli Ko­vács.

−  Na, azt maga csak hiszi!

−  Mi a különbség a korrupció, és az üzlet­szer­zési jutalék között?

−  Ha részesíted az államot az illegálisan szer­zett pénzből, akkor jutalék; ha eltitko­lod az Adó­hivatal elől, akkor korrupció.

A korrupció az, amiből téged kihagynak.

Két vállalkozó beszélget:

−  Tudod, az a baj, hogy az Adó­hi­vatal olyan konzer­va­­tív.

−  Hogyhogy?

−  Már rég 2005-öt írunk, és engem még mindig a 2001-es adóm miatt nyag­gatnak.

A tűzoltólaktanya parancs­no­ka kényel­mesen lesétál a be­osz­tottjaihoz, leül, iszik egy ká­vét, rágyújt egy cigarettára, majd meg­­­­szólal:

−  Na fiúk! Lassan lehet sze­delődz­köd­ni, ég az Adóhivatal.

Egy ügyfél bemegy Kovács irodájába:

−  Kérem, megvárhatom a főnök urat?

−  Megvárhatja, de attól tar­tok, nagyon sokáig fog tar­tani.

−  Miért hová ment?

−  Csődbe.

−  Végre megszűntek a pénz­ügyi gond­jaim.

−  Barátom, ez óriási! Hogy csi­náltad?

−  Teljesen tönkrementem.

−  A pénz nem boldogít. Egy ember, aki­nek 20 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint akinek csak 19 milli­árdja van.

−  Ha a pénz nem boldogít, akkor adjátok ide!

−  A pénz nem boldogít, csak ha van.

−  Nem a pénz boldogít, hanem a mennyi­­sége.

−  A pénz nem boldogít, de kényelme­sebb egy Mercedesben keseregni ezen, mint egy biciklin.

−  Aki azt vallja, hogy a pénz mindenre képes, a pénzért mindenre képes.

A pénz hatalma:

−  Tud úszni?

−  Nem.

−  És ha megfizetem?

−  Akkor igen.

A pénz minden gonoszság gyökere… és az embernek szüksége van gyöke­rek­re.

−  Lehet, hogy a pénz beszél, de a hal­lásával biztos baj van, mert sosem jön, amikor hívom!

−  A pénz beszél! Azt mondta: Viszlát!

−  A recesszió az – magya­rázza a tőzs­de­ügynök –, ami­kor a szomszédod elveszti az állását. A vál­ság az, ami­kor téged rúg­nak ki. A pánikhelyzet meg az, ami­kor a feleséged is állás nélkül marad.

−  Maga panaszkodik barátom! Mit szóljak akkor én?

−  Az üzletem olyan, hogyha a kun­csaft nincs megelégedve, töb­bé nem teszi be hozzám a lábát, ha pedig meg van elé­gedve, ak­kor pláne nem jön vissza.

−  Rémes! Micsoda üzlete van magának?

−  Házasságközvetítő irodám.

Bankcsődök idején:

A kis Döncike játék közben le­nyel egy százforintost. Az orvos azon­nal tanácsokkal látja el a szülőket. Másnap a háziorvos találkozik Dönci mamájával és megkérdezi:

−  Nos, asszonyom, túl van már a kisfia a pénzügyi nehézségein?

−  Ki a jó üzletember?

−  Aki ha koldusbotra jut, azt is el­adja jó áron.

Kérdi az üzletember a kollégáját:

−  Hoztak eredményt a feladott újsághirdetések?

−  De még mennyire – hangzik a válasz.

−  A múlt héten meghirdettünk egy éjjeliőri állást. A következő éjszaka kirabolták az egész céget.

A nyugdíjas arra ébred, hogy be­törő jár a lakásban.

−  Segítség! – kiállt fel.

−  Ne csapjon zajt! – csitítja a betörő.

−  Én csak pénzt keresek.

−  Az más – mondja meg­nyu­godva a nyugdíjas.

−  Akkor keressük együtt, mert az ne­kem is kéne.

−  Mi bizonyítja, hogy Isten szereti a sze­gényeket?

−  Jó sokat teremtett belőlük.

Egy kisfiú az udvaron ko­sárlabdá­zott, amikor kiesett a kontaktlencséje. Minden­hol ke­reste, de nem találta meg. Be­ment a konyhába, és kö­zöl­te anyjával: elveszett a kon­takt­­lencse.

−  Várj csak, fiam. Majd én megnézem – mond­ta az asszony, és ki­ment.

Kis idő múlva visszajött, ke­zé­ben az el­ve­szett lencsével.

−  Hogy találtad meg, anya? – csodál­kozott a fiú.

−  Tudod, kisfiam, nem ugyanazt ke­res­tük. Te egy kis átlátszó kerek mű­anyagdarabkát kerestél, én meg a 20 ezer fo­rin­to­mat.

−  Apuka, mi az az infláció?

−  Infláció az kisfiam, amikor én a jövő havi fizetésemből ebben a hónapban csak a múlt havi árak mellett tud­nék megélni.

−  Mikor van infláció?

−  Mikor azt látod, hogy min­denütt sok a pénz. Kivéve a pénztárcádat.

Az infláció nem más, mint úgy elfelezni a pénzt, hogy közben a papír ne sérüljön meg.

Két láncra vert kutya beszél­get:

−  Téged mikor enged el a gaz­dád?

−  Havonta háromszor.

−  És mikor?

−  Először amikor a gáz­szám­lás jön, másodszor a villany­szám­­lásnál, harmadszor pedig a víz­számlásnál.

Találkozik két régi barát:

−  Béla, te meg sem kérdezed, hogy megy sorom?

−  Mondd Jenő, hogy megy so­rod?

−  Ah, ne is kérdezd…

Ez egy régi vicc, de ma­nap­ság kezd újra időszerűvé válni:

−  Kik az igazi pesszimis­ták?

−  A jól értesült optimisták.

Az optimista azt hiszi, hogy a létező világok legjobbikában élünk; A pesszimista attól tart, hogy valóban abban élünk.

A pesszimista sosem csalódik.

−  Mi a különbség az optimista és a pesszimista között?

−  Ha mindketten kapnak egy szelet ementáli sajtot, akkor az optimista csak a sajtot látja rajta, a
pesszimista pedig csak a lyukakat.

Egy optimista és egy pesszimista beszélget:

−  Te miért örülsz?

−  Te miért nem?

A pesszimista horgászik a tóparton. Hatalmas kapása van, s kifog egy óriási halat. Megnézi, aztán visszalöki a vízbe.

−  Miért dobtad vissza? – kérdi a kisfia.

−  Úgysem hinné el senki, hogy ekkora halat fogtam!

−  Már majdnem megvettem a „Pozitív gondolkodás előnyei” című könyvet, de aztán arra gondoltam, ugyan, mire lenne ez jó?

Nagyon határozatlan vagyok. Bár ebben sem vagyok egészen biztos.

−  Mi a különbség a pszichopata és a pszichiáter között.

−  A pszichopata fellegvárakat épít, a pszichiáter pedig beköltözik.

−  Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?

Az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés híveinek szélmalomharcáról is született már vicc:

−  Napi egy almával távol tarthatod az orvost a háztól.

−  Persze! Különösen, ha pontosan célzol!

−  Kell, hogy legyen valami az akupunktúrában, végül is nem sok beteg sündisznót lát az ember.

Ezoterikus alapjainál fogva a természetgyógyászat az orvoslásnak egy meglehetősen tisztázatlan területe. A bizonytalanság mágnesként vonzza magához a szélhámosokat, a könnyű keresetre vágyókat. Ezt a helyzetet figurázza ki Nagy Bandó András Természetgyógyászat című kabaréjelenete.[6] Webcím: https://www.youtube.com/watch?v=xWqJVk58jII és

               https://www.youtube.com/watch?v=dyXu5N_f8n8 

Ez a vicc is aktuálissá fog válni mindnyájunk számára, de most más okból, mint fél évszázaddal ezelőtt:

1956 novemberében, a magyar forradalom leverése után kétszázezred magával kisodródik az öreg Kohn is a magyar-osztrák határon. A túlpartra érve, az első őrszobán kikérdezik kiféle-miféle, végül pedig nyilatkoznia kell, hová kíván tovább menni Ausztriából. Az öreg spekulál, de nem tud dönteni.

−  Na jó – mondja az osztrák csendőr elunva a tétovázást –, nézze uram, itt van ez a földgömb az asztalon. Én most kimegyek a körzetembe, fél óra múlva visszajövök, addig legyen szíves és döntsön. Kohn bácsi forgatja, forgatja a földgömböt, de egyre tanácstalanabb.

−  Na, döntött már? – tér vissza a csendőr.

Kohn bácsi búsan ingatja a fejét. Aztán hirtelen mentőötlete támad:

−  Tessék mondani csendőr úr, nem kaphatnék egy másik glóbuszt?

A kivándorlási hivatal előadója megkérdezi a gázkamrát túlélő jelentkezőtől, aki egész családját elvesztette, hogy hová szeretne kivándorolni.

−  Ausztráliába.

−  Ausztráliába?

−  Hüledezik a hivatalnok.

−  De hiszen az rettenetesen mesze van.

−  Mitől? – kérdezi a zsidó.

Kohn 1950-ben hamis útlevéllel akar átjutni az osztrák határon. A siker érdekében hetekig magolja az útlevélben szereplő ember nevét és adatait. A határőr elveszi az útlevelet, és megkérdi:

−  Hogy hívják?

−  Kohn zavarba jön:

−  Várjon csak… hogy is? Egy biztos, nem Kohnnak.

Elidegenedett világunk a viccgyártókat is megihlette:

Valaki ordít a sötét utcában:

−  Éljen a háború! Éljen a háború!

Odasiet egy járókelő, és döbbenten mered rá:

−  Megőrült, ember? Egy nagy kés áll ki a hátából, és maga a háborút élteti?

−  Miért? Ha azt kiabálom, hogy segítség, segítség, maga ide sietett volna.

A viccekben történelmünk viharai, a nemzetiségek szenvedései is megjelennek sűrített formában:

Gazsi ül az út szélén, könyv van a kezében. Arra megy a skinhead[7].

−  Mit olvasol, cigány?

−  Héberül tanulok.

−  Na, ne rontsd még jobban a helyzetedet!

A Cowboy és indián társa, Suhanó nyíl lovagolnak a prérin. Egyszer csak ezer vad, vérszomjas indián veszi körül őket. A cowboy odafordul társához:

−  Hát most mi lesz velünk, hű társam, Ülő Bika?

−  Hogy érted, hogy „velünk”, fehér ember?

Egy burnuszos muszlim arab beül egy londoni fekete taxiba. Útközben odaszól a sofőrnek, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert abban zene szól, és a próféta idejében még nem volt ilyen nyugati zene, ami az ördög zenéje.

A sofőr udvariasan kikapcsolja a rádiót, majd a legközelebbi piros lámpánál megáll, és kinyitja a taxi ajtaját. Erre az arab csodálkozva kérdi:

−  Mit csinál Miért állt meg? Miért nyitotta ki az ajtót?

Mire a sofőr:

−  A próféta idejében taxi sem volt. Szállj ki, aztán várj meg egy tevét!

Első nap egy berlini általános iskolában, a nyári szünet után. A tanár névsorolvasást tart:

−  Mustafa El Ekh Zeri?

−  Jelen.

−  Achmed El Cabul?

−  Jelen.

−  Kadir Sel Ohlmi?

−  Jelen.

−  Mohammed End Ahrha?

−  Jelen.

−  Mi Cha Elma Ier?

Csend a teremben…

−  Mi Cha Elma Ier?

Senki sem jelentkezik…

−  Utoljára: Mi Cha Elma Ier?

Erre feláll egy fiú a hátsó sorból, és így szól:

−  Valószínűleg én vagyok, de az én nevemet úgy kell kimondani, hogy MICHAEL MAIER!

Iskolásokat szállító autóbusz robog az országúton. Egyszer csak összeverekednek a fehér és fekete diákok. A tanító néni nem bír velük, megkéri a sofőrt, hogy segítsen. A sofőr megállítja a buszt, mindenkit leszállít. Elkezdi magyarázni a gyerekeknek, hogy Amerikában nincs faji megkülön­böz­tetés, s hogy nem szép dolog a verekedés. Végül sorba állítja őket, s így szól:

−  Felejtsük el azt, hogy fehér meg fekete! Legyen mindenki, mondjuk kék! Irány a busz, szálljatok fel. Elől a világoskékek, hátul a sötétkékek!

Egy dél-afrikai néger siránkozik a fehér szomszédjának:

Mikor megszületek, fekete vagyok.

Mikor felébredek, fekete vagyok.

Mikor lesülök a napon, fekete vagyok.    

Mikor fázom: fekete vagyok.

Mikor meghalok: fekete vagyok.

DE TE!!!

Mikor megszületsz, rózsaszín vagy.

Mikor felébredsz, fehér vagy.

Mikor rosszul vagy, zöld vagy.

Mikor lesülsz a napon, piros vagy.

Mikor fázol, kék vagy.

Mikor meghalsz, lila vagy.

És még van pofád engem színes bőrűnek nevezni?

Egy amerikai városban verekedés tör ki az utcán, és bevisznek a rend­őrségre egy fehér embert, és egy né­gert.

−  Nézzék, nekem nincs kedvem sokat foglalkozni magukkal! – mondja az ügyeletes tiszt. – Mindegyiküknek felteszek egy kérdést. Aki helyesen felel rá, azt elengedem, aki nem, az itt ma­rad. – Azzal már fordul is a fehér emberhez:

−  Mi a neve annak az angol ha­jónak, amely 1912-ben egy jég­hegynek ütközött, és elsüllyedt?

−  Titanic – mondja a kérdezett.

−  Helyes, maga szabad – biccent a rendőr, és odalép a négerhez:

−  Most a maga kérdése követ­kezik: Hogy hívták a hajótörés 1536 áldozatát?

−  Mi az: alul fekete, felül pedig fe­hér?

−  A társadalom.

Gyerekek beszélgetnek New York Harlem negyedében:

−  Sosem hittem a Télapóban, mert tudtam, hogy egy fehér fickó, sötétedés után sosem merész­ke­dik a mi utcánkba.

−  Miért gyártanak fehér csokit?

−  Hogy a néger gyerekek is össze­maszatolhassák magukat.

A rasszizmus mindenütt jelen van… A zongora fekete billentyűi rö­videbbek!

−  Mi volt a világ első rasszista já­téka?

−  A sakk. Fehér üti a feketét!

−  Ma Dél-Afrikában letartóztattak egy fekete férfit, mert fegyvert találtak nála. Egy kést a hátában.

−  Mije fehér a négernek?

−  A gazdája!

Megkérdezik az öreg Sam bácsit, hogy mi a véleménye arról, hogy az USA elnöke egy fekete:

−  Hát én nagyon büszke vagyok az országunkra, és nagyszerűnek tartom, hogy ilyen dolog megtörténhet. De képzeljék csak el, milyen büszke lehet most a gazdája!

−  Mi a biofajgyűlölet?

−  Két kopaszbarack üt egy cigánymeggyet.

Ha a bőrfejűek irányítanák az országot, első dolguk lenne a szegregált oktatás bevezetése. Ebben az esetben a cigány iskolákban így zajlana a matematika tanítása:

A hatodik osztályos Kolompár Dzsenifer barátnőivel (2 db) minden pénteken 16 üveg sört, és két doboz cigit lop a közeli non-stopból. Hány üveggel lopnak összesen, mire nyolcadikosok lesznek?

A bevándorlók sem tartoznak a kedvenceik közé. Velük kapcsolatban az alábbi matematika példát javasolják:

A túlkoros Ibrahim egy hónap alatt 8 hetedikes kiscsajt szedett fel a menekülttáborhoz közeli általános iskolában. Hány hónapig kell a bevándorlási hivatalnak tologatnia Ibrahim papírjait ahhoz, hogy a hetedik évfolyam összes (72) cicusát egzotikus nemi betegséggel láthassa el?

Bementem a hivatalba, hogy szociális segélyt kérjek a kutyámnak. A hölgy az ablaknál azt mondta, hogy ez lehetetlen, kutyák nem kaphatnak szociális segélyt. Megmagyaráztam neki, hogy a kutyám fekete, munkanélküli, lusta és nem beszél magyarul. Többször volt figyelmeztetve szexuális molesztálásért, és egy csomó kölyke van szerte a városban. Ráadásul nem fizet adót, a parkba piszkít, idegen embereket molesztál, koldul, ételt lop, és halvány elképzelése sincs arról, ki az apja...

Hétfőn megyek a pénzért...

Az USA-ban egy vállalatnál négy emberből egyet el kell bocsátani. Ki legyen az?

−Jane nem dolgozik, de őt nem lehet, mert nő.

−Jack se dolgozik, de ő meg fekete.

−Bob sem csinál semmit, de ő buzi.

−Így kirúgják Michael-t a kétgyermekes fehér heteroszexuális családapát, az egyetlent, aki rendesen végzi a munkáját.

A főnök behívja négy alkalmazottját az irodájába:

−  Sajnálom, de létszámleépítés van, valakit el kell küldenem.

Megszólal a cigány:

−  Én kisebbségi vagyok, nem küldhet el, mert panaszt teszek.

Mire a másik:

−  Én pedig nő vagyok, ha elküld, panaszt teszek nemi diszkriminációért.

A harmadik:

−  Én nyugdíj előtt állok. Nem küldhet el, mert védett korban vagyok.

Mindenki a negyedik, fiatal, fehér férfira néz, aki kicsit gondolkodik, majd így szól:

Akkor, én meg meleg vagyok…

Los Angeles déli szegénynegyedében leégett egy négyszintes ház. Egy hattagú mexikói család a földszinten, mindegyikük segélyből és gengszterkedésből élt, elpusztult a lángokban. Egy héttagú muzulmán csoport az első emeleten, mind illegálisan érkezett Kenyából, és mind segélycsalásból tengette az életét, ugyancsak a tűz áldozata lett. Hat latin-amerikai származású börtönviselt bandatag, akik a második emeletet lakták, szintén bennégtek. Egyedül egy gyermektelen fehér házaspár élte túl a tűzvészt; az ő lakásuk a legfelső emeleten volt. Azonnal a helyszínre repült több ismert amerikai emberjogi harcos és rasszizmus-ellenes politikus, és felelősségre vonták a tűzoltók parancsnokát. Egyenes adásban kérdezték őt a tévében: Hogy lehet az, hogy a fekete amerikaiak, a fekete muszlimok és a latin-amerikaiak mind elpusztultak a tűzben – a fehérek pedig megmenekültek. A parancsnok vállat vont:

−Ők mind a ketten a munkahelyükön voltak és dolgoztak…

A tuskó bemegy a kocsmába, ahol egy fekete a csapos. Ránéz és így szól:

−  Lökj egy sört, nigger!

Mire a fekete:

−  Nézze uram, nálunk a vendégek nem szoktak így beszélni. Megkérem, cseréljünk helyet egy percre, és megmutatom, mire gondolok.

Helycsere után a néger odamegy a pulthoz, és szép udvariasan szól:

−  Kérem uram, legyen szíves tölteni nekem egy sört.

Mire a tuskó:

−  Niggereket nem szolgálunk ki!

A repülőgép légörvénybe kerül, kigyullad az egyik motor. Lassan elkezd veszteni a magassá­gából. Mivel az óceán felett repülnek, és a legközelebbi leszállópálya több órára van, így a pilóta ezt mondja az utasoknak:

−Hölgyeim és uraim! Sajnos le fogunk zuhanni, amennyiben nem szabadulunk meg egy kis túlsúlytól. A stewardessek már kidobtak minden felesleges tárgyat, de ez is kevés volt, így az utasok közül is fel kell áldoznia magát néhányuknak. Van önkéntes jelentkező?

Néma csend.

−Akkor valamilyen tulajdonság alapján kell választanunk. Mivel szeretnénk elkerülni a rassziz­mus látszatát is, ABC sorrend szerint fogunk választani. Kérem, álljanak fel az afro-amerikai­ak!

Nem áll fel senki.

−Akkor kérném a barna bőrűeket!

Ekkor egy kis színes bőrű fiú megkérdi az apját:

−Apa! Én eddig úgy tudtam, hogy mi afro-amerikaiak vagyunk. A bőrünk is barna, miért nem jelentkeztél?

−Kuss, kisfiam! – mondja az apja. – Mi itt most niggerek vagyunk!

Mivel senki se nyújtja fel a kezét, a kapitány halad tovább az ábécében.

−Akkor jelentkezzenek a kínaiak.

Erre megszólal egy kis ferdeszemű kislány a hátsó sorban:

−Anyu, mi nem kínaiak vagyunk?

−Fogd be a szád, mi sárgák vagyunk!

Ez a jelenet a British Airways London – Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete férfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, így hívta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:

−  Mi a probléma, hölgyem?

A fehér nő:

−  Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést, kérem.

A légikisasszony:

−  Nyugodjon meg, kérem. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely.

A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött:

−  Ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és azt mondta, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon.

Mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta:

−  A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.

Ezután a légikisasszony a fekete férfihez fordult:

−  Úgyhogy uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely önre vár.

A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felálltak és tapsoltak.

Egy részeg a kocsmában elkezd kiabálni:

−  Ti itt mind barom állatok vagytok!

Erre feláll egy legalább két méter magas, széles vállú néger pasas. A részeg gyorsan helyesbít:

−  Ti itt mind barom állatok vagytok, a fekete kivételével!

Mire a néger:

−  Figyelj, haver! Nem hagyom magam diszkriminálni!

Jön a kamion az úton, négercsókot[8] szállít. Az út szélén két néger stoppos megállítja. A fülkében nincs hely, ezért a kamionos felajánlja a rakteret. Jobb híján a két néger diák beszáll hátra. Mennek egy ideje, amikor egy motoros skinhead-csoportot kerülve a kamion beleborul az árokba. A sofőr az összetört járműből kikászálódva látja, hogy az árok szélén a négercsókok szanaszét hevernek, köztük a két néger diák, és a bőrfejűek iszonyatos tempóval tapossák szét a négercsókokat. Rájuk szól:

−  Hé ti, mi csináltok, nem elég nagy a kár így is?

−  Jöjjön, inkább segítsen; nem látja, hogy már kettő kikelt.

−  Mi a legrosszabb dolog, ami egy újnácival megtörténhet?

−  Teniszkönyököt kap az állandó karlendítéstől, így minden párttársa lebunkózza, mert sose köszön vissza.

Floridában nemrég készítettek egy hivatalos felmérést. Arról kérdezték a lakosságot, hogy komoly társadalmi problémának tartják-e az illegális bevándorlást.

29 % azt válaszolta, hogy: „Igen, komoly problémának tartom.”

71 % azt válaszolta, hogy: „No es un problema serio.”[9]

−  Az illegális bevándorlás mindig sok problémát okozott az USA-ban. Kérdezzék csak meg bármelyik indiántól.

A németek sem kímélik magukat a vicceikben:

−  Mit kapsz, ha keresztezel egy nyugatnémetet egy keletnémettel?

−  Egy arrogáns munkanélkülit!

Futóversenyt néz apa és fia. A gye­rek megszólal:

−  Apu, ezek a végén jutalmat kapnak?

−  Csak az, aki elsőnek ér célba.

−  Akkor minek fut a többi?

A kollektív szerződés szerint a szövőgyárban nem biztosítanak szünetet a dolgozóknak, hogy megreggelizzenek, viszont minden nap negyedórával hamarabb mehetnek haza. Az egyik gépre új dolgozó kerül. Pontban reggel kilenckor előveszi az elemózsiás csomagját, leül a sarokba, és jóízűen falatozni kezd. Jön a művezető. Előbb elképed, aztán ráförmed a lányra:

−  Nálunk nincs reggeli!

−  Gondoltam – válaszol szelíden –, éppen azért hoztam magammal!

Egy fatelep éjjeliőrt keresett. Az egyik jelentkezőtől azt kérdi a telepvezető:

−  Rendelkezik maga azokkal a képességekkel, amelyek egy éjjeliőri állás betöltéséhez szükségesek?

−  Hogyne – feleli az éjjeliőr. A legkisebb zajra felébredek.

−  Hogy megy a kedves fiának, Kovácsné?

−  Hát, egyszer fent, egyszer lent.

−  Hogyhogy?

−  Liftkezelő egy szállodában.

A postás fújtatva caplat fel a hegyi fogadóba, és mérgesen odavágja a levelet a fogadósnak. A fogadós mondja:

−  Ha még egyszer ilyen mogorva leszel, napilapot fogok rendelni.

A karrieristák kedvelt mondása:

−  Akit harminc felett buszon látunk, az vagy ellenőr, vagy lúzer[10].

A szélsőséges nézeteket vallók így vélekednek:

−  Akinek nincs semmije, az annyit is ér.

A találmányi hivatalnál jelentkezik egy férfi azzal, hogy egy univerzális borotváló gépet szerkesztett.

−  Hogy működik? – kérdezi a hivatalnok.

−  A delikvens csak bedugja a fejét ebbe a dobozba, és az gombnyomásra azonnal megborotválja.

−  De hát nem mindenkinek egyforma a feje! – akadékoskodik a hivatalnok.

−  Először nem!

A férfiak nem szeretik a kényelmetlen dolgokat:

−  Apu, rosszul vagyok. Mindjárt hányok.

−  Akkor menj oda gyorsan anyádhoz.

Egy nyurga, vékony fiú az élelmiszerpolcok előtt álldogált a boltban, mikor valaki megrángatta a kabátujját. Egy aprócska hölgy volt, felnézett rá, és így szólt:

−  Levenné nekem azt a konzervet ott a legfelső polcon?

A srác készségesen teljesítette a kérést, mire a hölgy kedvesen megkérdezte:

−  Magának meg nem kell valami innen alulról?

 

Az idős néninek elintéznivalója van az önkormányzatnál. A papírok kitöltése után így szól az előadó:

−  Itt tessék aláírni!

−  És hogy írjam alá drágám?

−  Hát, ahogy a leveleket szokta.

−  Rendben. „Sok szeretettel: Nagyi.”

 

Egy idős nénike megszólít egy férfit a postán:

−  Elnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok rendesen írni.

−  Persze – egyezik bele a férfi.

−  Mikor készen van, megkérdi a nénitől:

−  Tehetek még valamit önért?

−  A néni megnézi a lapot és így szól:

−  Legyen szíves, írja még a végére, hogy „Elnézést kérek a csúnya kézírásomért.”

 

Az öregasszonynál – életében először –, telefont szerelnek fel. Első dolga, hogy felhívja a központot:

−  Kérem szépen, segítsenek rajtam! A telefonvezetékem túlságosan hosszú, és állandóan beleakadok. Húzzák egy kicsit maguk felé!

A Margitszigeten találkozik két asszony, és beszélgetnek. Egyszer csak feléjük szalad egy kisgyerek, mire így szól az egyik:

−  Nézze csak ezt a gyereket, milyen vízfejű.

−  De asszonyom, ez az én gyerekem.

−  Igazán? Milyen jól áll neki!

Kovácsné elvisz öt méter selymet a varrónőhöz, hogy csináljon belőle ruhát. A varrónő megnézi a selymet, és így szól:

−  Kevés az anyag, ebből nem tudom kihozni.

Kovácsné fogja az anyagot, és elmegy vele egy másik varrónőhöz. Az elvállalja. Mikor kész a ruha, Kovácsné beugrik megmutatni az előző varrónőhöz:

−  Látja, ott szemben az a varrónő ki tudta hozni 5 méterből is.

−  Neki könnyű – feleli a varrónő –, az ő lánya még csak hároméves, de az enyém már kilenc.

Kovácsné bemegy kisfiával az előkelő belvárosi divatáruházba, és vörös posztót akar vásárolni. A segéd levesz az állványról egy nagy vég anyagot, és Kovácsné elé rakja a pultra. Kovácsné alaposan szemügyre veszi, aztán megszólal:

−  A színe nem megfelelő.

A segéd újabb vég posztót rak a pultra. Kovácsné ezt is megtekinti, és vállvonogatva konstatálja:

−  Ez sem felel meg.

A segéd erre az üzlet minden részéből összehordja a vörös posztókat. Már egész posztóhegyek tornyosulnak a pulton, mikor Kovácsné rácsap egy vég anyagra:

−  Na végre! Ez az a szín, amit keresek.

A segéd arca ragyog a boldogságtól, méterrudat és ollót vesz elő, s szolgálatkészen megkérdezi:

−  Mennyit parancsol, asszonyom?

Kovácsné erre a flegmán odavetni:

−  Oh, csak a kisfiam krampuszába szeretnék egy új nyelvet tetetni!

Mondja mama, miért ásogat olyan szorgalmasan a kertben télvíz idején?

−  Tegnap néztem a tévé gazdasági műsorát, és azt mondták benne, hogy okos ember most földbe fekteti a pénzét.

Különc pénzhamisítók:

−  Összejön a magyar pénzhamisítók színe-java. Tanakodnak, hogyan lehetne a tevékenységüket változatosabbá tenni. Kitalálják, hogy 150 forintost kell gyártani. Elkészül a bankjegy, kipróbálásra leküldik Pistikét a sarki fűszereshez. Megjön a gyerek. Izgatottan kérdik tőle:

−  Mi volt, mi történt?

−  Hát az, hogy vettem egy egyforintos csokoládét.

−  És, és?

−  És visszaadtak kettő hetvenforintost, meg három háromforintost!

−  Aha! Úgy látszik a külföldi konkurencia sem tétlenkedik!

Kovács kétezer forinttal többet talál a fizetési borítékjában, mint amennyi az elszámolási papírján van, de senkinek sem szól róla. Egy hónap múlva azonban kétezerrel kevesebbet talál rajta, ezért azonnal reklamál. A pénztáros utánanéz, kideríti a múltkori hibát is, és számon kéri Kovácsot.

−  Miért nem szólt már az első alkalommal is?

−  Azt, hogy egyszer hibáznak, még elnézi az ember, de hogy kétszer, azt már nem lehet szó nélkül hagyni.

A fájó igazság, avagy honnan tudod, hogy felnőttél?

Ø   A nyári vakáció három hónapról három hétre zsugorodik.

Ø   Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mondanak.

Ø   Több kaja van a hűtőben, mint sör.

Ø   Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.

Ø   A reggelit reggel eszed.

Ø   Nem tudod, mikor zár a McDonald’s.

Ø   A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.

Ø   A kanapén alvástól megfájdul a hátad.

Ø   A gyógyszertárba hashajtóért jársz, nem pedig óvszerért és terhességi tesztekért.

Ø   Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.

Ø   Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban[11].

Ø   Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.

Ø   A farmer és póló helyett öltönyben jársz.

Ø   A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nőnek.

Ø   A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.

Ø   Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.

Ø   Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy mondatot, ami nem igaz rád.

Ø   …és amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a haveroknak, mert tudod, hogy ők se találnak.

−  Ha már csak keresztben nősz, hosszában nem, kö­zép­­korú vagy.

Öreg az, akinél a széles lá­tókör és a keskeny derék mé­retet cserél.

Mire az ember meg­ta­nul­ja, hogy mire kell vi­gyáz­ni, rendsze­rint már nincs mire vigyázni.

−  Mi az öregedés első jele?

−  Amikor rájössz, hogy a hang­erő­szabályzót balra is lehet teker­ni.

−  Akkor kezdesz öregedni, amikor nem a rendőr, ha­nem az orvosod szól, hogy lassíts.

*

−  Mikor jössz rá, hogy meg­öre­ged­tél?

−  Amikor a születésnapi tor­tád összeroskad a gyertyák súlya alatt.

Az öregkor legbiztosabb je­­le, ha a gyertyák többe ke­rül­nek, mint a szü­letésnapi tor­ta.

Az öregség jele, amikor az ember­nek már közérzete van.

Az öregség akkor kezdő­dik, ami­kor valaki a múltat kezdi építgetni.

A pénztárosnő panaszko­dik a fő­nökének:

−  Úgy veszem észre öreg­­szem. Már nem vagyok olyan csinos, mint ré­geb­ben.

−  Miből gondolja?

−  Mostanában a férfiak már meg­számolják az aprót, amit vissza­adok.

Az öregség jelei:

·     Külön alszol a fogaidtól.

·     Ha reggel felébredsz, pont úgy nézel ki, mint a fényképed a személyi igazolványodban.

·     Csak a második próbálkozásra tudsz kikelni a fotelból.

·     Leülés, felállás közben recsegő hangokat hallasz.

·     Kétszer annyi ideig tart, hogy feleannyit láss.

·     Fél órán át keresed a szemüvegedet, miközben az orrodon van.

·     A feleséged vesz egy flanel hálóinget, és azt mondod rá, hogy szexis.

·     Amikor nem érdekel hova megy a párod, hacsak nem kell vele menned.

·     Az évek múlásával egyre javulnak az erkölcseid.

·     A „boldog órák” szunyókálással telnek.

·     Már feladtad az összes rossz szokásodat, és semmi sem lett jobb.

·     Jóval hosszabb idő alatt pihened ki magad, mint amennyi idő alatt elfáradtál.

·     Nyaralni mész, de előbb fáradsz el, minthogy a pénzed elfogyna.

·     A gyerekednek olyat mondasz, amit az anyád mondott neked, és amit mindig utáltál.

·     Kritizálod a gyerekeidet, amiért sátánista és pszichedelikus zenéket hallgatnak, holott te is odavoltál a Black Sabbath-ért, a Led Zeppelin-ért és a Deep Purple-ért.

·     Ha a szombat esti láz helyett már csak szombat esti hőhullámok jönnek.

·     Emlékezeted rövidül, panaszaid hosszabbodnak.

·     A noteszedben a legtöbb név úgy kezdődik, hogy „Dr”.

·     Minden fáj, ami meg nem, az viszont nem működik.

 

Miért jó, ha megöregszel?

Ø   Senki sem várja el tőled, hogy bárhová is szaladj.

Ø   Már nem kihívásként gondolsz a sebességkorlátozásra.

Ø   Már nincs semmi, amit meg kellene megtanulnod.

Ø   A most vásárolt dolgaid már nem használódnak el.

Ø   Már nem próbálod meg behúzni a hasad, bárki is jön be a szobába.

Ø   A szemed már nem lesz sokkal rosszabb.

Ø   Szex nélkül élhetsz, de a szemüveged nélkül nem.

Ø   Ízületeid pontosabb meteorológusok, mint a nemzeti időjárási szolgálat.

Ø   Titkaid biztonságban vannak a barátaidnál, mert ők sem emlékeznek rájuk.

Ø   Az egészségbiztosítónak befizetett összeg végre kezd kifizetődni.

−  Nem az a baj, hogy túl vagyok az életem felén, hanem az, hogy a rosszabbik fele van hátra.

Az ember szerelmet, pénzt, si­kert akkor kap az életben, amikor már nem tud­ja él­vezni. Egyet kap csak túl korán: a fiatalságot.

Az ember soha nem öregszik meg annyira, hogy ne tudna megtanulni valami újabb ostobaságot.

Végre gazdag vagyok!

·     Ezüst a hajam…

·     Arany az erem…

·     Kövek a vesémben…

·     Cukor a véremben…

·     Ólom a lábamban…

·     Platina a csípőmben…

·     Mész és Vas az artériáimban… és

·     Kimeríthetetlen forrása vagyok a nemes gázoknak!

Nem gondoltam, hogy valaha is sikerül ekkora vagyont felhalmoznom!

−  Az öregedésnek három fő jele van: a memóriazavar, a másik kettőt elfelejtettem…

Egy nyugdíjas férj olyan, mint egy zongora a nappaliban: jó ha van, de a legtöbbször csak útban van.

Egy nyugdíjas nénike bemegy a zöld­sé­­ges­hez:

−  Tulajdonképpen öt kiló krumplit sze­ret­nék venni – mondja tétován – de attól tartok, hogy nem bírom el…

−  Sose aggódjék, néni! Majd úgy mé­rem, hogy elbírja!

−  Szervusz Kovács! Honnan jössz?

−  Egy grafológustól. Elvittem neki az írá­somat.

−  No, és mit gondolsz, tényleg ért hozzá?

−  Azt hiszem, igen.

−  Miből gondolod?

−  Ránézett az írásomra, és előre kérte a honoráriumot.

Nehéz a múlttal szakítani.

Két csöves beszélget a Ligetben:

−  Mondd, haver, te mit csinálnál, ha nyernél a lottón százmillió forintot?

−  Először is minden padra csináltat­nék egy párnát.

−  Uram, megalapozhatja a szerencséjét. Vegyen tőlem sorsjegyet.

−  Köszönöm, nem akarok nyerni.

−  Parancsoljon, van olyan is, ami nem nyer.

−  Vegyen egy sorsjegyet, uram!

−  Mit lehet nyerni vele?

−  Egy autót!

−  De én nem akarok autót!

−  Ne aggódjon, nagyon kicsi az esélye!

−  Sorsjegyet szeretnék venni. Mikor lesz a húzás?

−  Két hét múlva.

−  Az nem jó, nekem most kellene a pénz.

Falusi vendéglátás:

Kiadó ház egy tanyán. Az ár megfelelne, de a külföldi vendégnek kifogásai vannak.

−  Túlságosan messzi van a vécé a háztól.

A háztulajdonos megnyugtatja:

−  Ó, nincs az olyan messzi, ha időben elindul az ember!

Az ifjú turista barangolásai során elvetődött egy kis faluba. Hiányzik neki a szórakozás, ezért mielőtt kivenne egy szobát, megszólítja a szembe jövő öregasszonyt:

−  Tessék mondani, nénike, van ebben a faluban éjszakai élet?

−  Van fiam, csak most éppen felutazott a fővárosba.

Az erdész tetten éri a vadorzót:

−  Maga mit művel itt?

−  Higgye el erdész úr, én tulajdonképpen öngyilkos akartam lenni, de véletlenül a nyulat találtam el!

−  Nehogy kitördeljék a kis fákat! – figyelmezteti az erdőőr a turistacsoportot.

−  Maga csak ne féljen! Van nálunk balta!

Kohn, a könyvügynök bekopog egy neves és gazdag ügyvéd irodájába, s szeretne eladni neki egy Jókai-sorozatot. Igen ám, de az ügyvéd nem akarja fogadni. Erre Kohn azt mondja a titkárnőnek:

−  Kérem, mondja meg az ügyvéd úrnak, hogy egy hatalmas örökségről van szó!

Erre az ügyvéd azonnal fogadja. Kohn kirakja az asztalra a díszkötésű könyveket, és azt mondja:

−  Kedves ügyvéd úr, szeretném önnek felkínálni Jókai Mór szellemi örökségét…

A biztosítási ügynökök gyöngye módos ügyfelét agitálja, hogy kössön életbiztosítást. Rendben van, enged az „áldozat”. Csak azt mondja még meg, hogy halál esetén gyorsan fizetnek-e?

−  Mi az, hogy gyorsan? A múltkor egy ügyfelünk kiesett a tizedik emeletről, és mi már akkor kiutaltuk a pénzt a családjának, amikor a harmadiknál tartott.

−  Nem kötök életbiztosítást. Azt akarom, hogy mindenki valóban szomorú legyen, ha meghalok.

Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lótrágyát szór a szoba közepére. A nő felháborodik:

−  Mit képzel? Mire az ügynök:

−  Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni.

−  Akkor teszek rá egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban…

A magas sövény a legjobb szomszéd.

−  Végre szebb környezetben fogunk élni – mondja az egyik szomszédasszony a másiknak.

−  Mi pedig nyugodtabb környezetben…

−  Maguk is elköltöznek?

−  Nem. Csak maguk!

Beszáll az utas a taxiba, és megkérdezi a sofőrt:

−  Mondja, a maga kocsijában szabad dohányozni?

−  Nem, én sem dohányzom.

−  És a hamutartóban honnan van az a sok csikk?

−  Azoktól, akik nem kérdezték.

−  Milyen az új rádiód?

−  Mint a gőzmozdony.

−  Hogyhogy?

−  Minden állomáson fütyül.

−  Hm… elfelejtettem, miért kötöttem csomót a zsebkendőmre.

−  Talán azért, hogy végre eszedbe jusson kimosni.

A kezdő kertész megkeresi öreg kollégáját:

−  Adjon tanácsot, mit lehet olyan földbe ültetni, ami alig kap esőt, sokáig süti a nap, a talaja agyagos, és sziklás lejtőn fekszik?

−  Zászlórudat – feleli az öreg.

−  Neked az a hibád, hogy mindenkinek igazat adsz…

−  Igazad van.

−  Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja, mit gondol; a másiknak vannak barátai.

Haldoklik az öreg paraszt, mire a városi rokona megkérdezi:

−  Hívjunk orvost bátyám?

−  Nem kell fiam. Mi itt falun természetes halállal szoktunk meghalni.

−  Csak annyit mondhatok, még egyetlen kuncsaftom sem panaszkodott a munkámra!

−  Ez szép! És mi a foglalkozása?

−  Koporsókészítő vagyok.

A rozzant öregember beállít egy asztalosműhelybe.

−  Adjon tanácsot, milyen fából csináltassak magamnak koporsót?

−  Nézze, ha rám hallgat, válassza a tölgyfát!

−  De miért?

−  Valahogy egészségesebb.

 

Éjszaka megy hazafelé a pali. Egy temetőn át visz az útja, ezért mindig nagyon fél. Egyik este, ahogy bandukol át a sírkerten, meglát egy férfit. Gyorsan odamegy hozzá:

−  De jó, hogy találkozom magával. Tudja, nagyon félek ilyenkor egyedül átmenni a temetőn.

−  Én is féltem, amíg éltem!

−  Hisz ön a túlvilági életben?

−  Persze, hiszen onnan jövök.

A temetőőr szokásos sétáját végzi, amikor azt látja, hogy az egyik sírból kinyúlik egy kéz, és kétségbeesett kiáltás hangzik fel:

−  Segítség, élve temettek el!

−  A temetőőr odarohan, s miközben a sarkával visszarugdossa a kezet így szól:

−  És milyen rosszul!

Pistike a temetőben a sírfeliratokat nézegeti az apjával.

„Itt nyugszik a legjobb apa.” „Itt nyugszik a szerető feleség.” „Itt pihen a legjobb barát.”

Pistike értetlenül kérdi:

−  Mondd papa! A rossz emberek hol nyugszanak?

Az erősen dadogó Szabó elmegy a logopédushoz, hogy gyógyítsa meg. Pár hét múlva barátja, aki a logopédust ajánlotta megkérdi:

−  Na, hogy haladsz?

Szabó mély lélegzetet vesz, majd egy szuszra darálja:

−  A regiment remek iramban vágtat a répaföldeken.

−  Ó, ez igen! – mondja a barát. – Gratulálok. Ez igazi fejlődés!

−  Pe…pe…persze – dadogja Szabó. – Csa…csak a…az a b…baj, hogy n…nem mi…mindenre pa…passzol…

 

Szombat éjjel a dadogós fölcsengeti a gyógyszerészt, hogy hiperolt kérjen. A patikus álmosan szól ki a kis ablakon:

−  Mi teszik?

−  Hip…hip – kezdi a dadogós, mire a gyógyszerész közbevág:

−  Hurrá – és becsukja az ablakot.

−  Ma…maga egy pi…pi…pipi…piszok ha…ha…hazug gazember!

−  Azonnal vonja vissza!

−  De…dehogy vo…vonom! Ö…ö…örülök, ho…hogy ki…ki tudtam mo…mo…mondani.

A süllyedő hajón a dadogóst küldik fel az árbockosárba, hogy jelezze, ha jön a segítség, vagy partot lát. Egyszer felkiált!

−  Hajó… hajó… hajó… hajó…, – erre mindenki beugrik a vízbe – hajó… ha jól látom, cápák jönnek!

A vonaton a dadogós nem találja a WC-t. Arra jön a kalauz, és odaszól neki:

−  Ka-ka-kalauz uuuúr! Mo-mo-mondja, ho-ho-hol van a klo-klo-tyó?

−  Kö-kö-közvetlen itt jo-jo-jobbra, a fo-fo-folyosó vé-vé-gén! – válaszol a kalauz szintén dadogva.

−  Kö-kö-szönöm, mo-mo-most már mi-mi-mindegy…

Házaló ügynököket keres egy könyvkiadó bibliaárusításra. A sok jelentkező között egy fiatalember azt mondja a főnöknek:

−  É…én na…na…nagyon sze…sze…szeretnék maguknak dolgozni.

A kiadó vezetője megsajnálja szegény dadogóst, és bár semmi reményt nem fűz a használhatóságához, alkalmazza. Legnagyobb megdöbbenésre a hó végi elszámolásnál kiderül, hogy a fiatalember minden eddigi eladási rekordot megdöntött. A főnök gratulál neki, és megkérdezi, mi a siker titka?

−  Po…pofon e…e…egyszerű. Be…bek…bekopogok, és kö…közlöm, hogy bi…bi…bibliát árulok, és sze…sze…szeretnék fe…felolvasni be…be…belőle.

Kezdő könyvkereskedő:

−  Mondja, tudna ajánlani valami izgalmas krimit?

−  Igen, itt ez az újdonság, nagyon izgalmas és fordulatos. Csak az utolsó oldalon derül ki, hogy a cukorgyáros sofőrje a gyilkos.

−  Hát ebben a könyvesboltban egyetlen olyan könyv se létezik, amelyikben nincs erőszak, gyilkosság, meg szex?

−  De van, uram! Ott a telefonkönyv.

−  Szeretnék valami szép könyvet venni egy beteg számára.

−  Valami vallásosat esetleg?

−  Nem, már jobban van.

Újgazdagné bemegy a könyvesboltba, és valami modern könyvet kér.

−  Valami könnyű olvasmányra gondol? – kérdezi tőle az eladó.

−  Lehet nehéz is. – feleli a nő. – Kocsival vagyok.

Óvatos szabó:

−  Jó, akkor ebből az anyagból csinálja az öltönyömet. De csak négy hónap múlva tudok fizetni. Nem baj?

−  Nem, jó lesz akkor is.

−  Köszönöm. És mikor lesz kész az öltöny?

−  Négy hónap múlva.

Ráérős szakiparos:

Kovácsékhoz becsönget a vízvezeték-szerelő:

−  Jó napot! Maguknál van csőrepedés?

−  Csőrepedés? Nem uram, nálunk minden rendben van.

−  Bocsánat, nem önök a Szabóék?

−  Szabóék fél éve elköltöztek.

−  Na, jellemző. Kihívják az iparost, aztán hanyatt-homlok eltűnnek…

A nagy földrengés után rengeteg ház dőlt össze. Ezért törvény elé állították a betonvasat, a téglát és a cementet. Mindegyik próbálja védeni magát.

A betonvas:

−  Ahelyett hogy kétujjnyit tettek volna belőlem a falba, csak egyujjnyit raktak bele. Ahelyett hogy egymásba kapcsoltak volna, csupán itt-ott összehegesztettek.

Felmentik. Következik a tégla:

−  Ahelyett hogy lapra tettek volna, élre állítottak. Így csak fele olyan vastag lett a fal.

Őt is felmentik. Következik a cement, amely így védekezett:

−  Én, ott sem voltam!…

Fényképésznél:

−  Mennyibe kerül majd a kép? – kérdezi Kovács a fotóstól.

−  Azt csak a felvétel után mondom meg. Most szeretném, ha mosolyogna.

Kovács megkapja a Kiváló Életmentő kitüntetést. Barátja gratulál neki, de megkérdezi:

−  Mondd, hogy kaphattál kitüntetést egy fuldokló kimentésért, amikor ne is tudsz úszni?

−  Tudod a Balatonon nyaraltam, és vízibicikliztem, amikor láttam, hogy egy ember fuldoklik.

−  Aha, így már értem. A csónakkal kimentetted a fuldoklót.

−  Nem, dehogyis. Egyszerűen szóltam neki, hogy álljon le nyugodtan, mert csak térdig ér a víz.

Egy háklis vénasszony állít be a háztartási boltba.

−  Kérek egy söprűt!

−  Parancsoljon asszonyom, épp most kaptuk.

−  Ez nem jó, mert rövid a nyele.

−  Tessék, ez hosszabb.

−  De ennek meg nagyon vastag a nyele.

−  Ez vékonyabb.

−  Annyira, hogy mindjárt eltörik. És a cirokszálak összevissza vannak benne csomózva.

−  Akkor talán ezt…

−  Ez túl kemény.

−  És ez?

−  Vacak… De mit csináljak? Ha nincs jobb, elviszem…

−  Becsomagoljam asszonyom, vagy itt rögtön rá tetszik ülni?

 

−  Melyik az a két szó, amelyet a diákok legtöbbször használnak.

−  Nem tudom.

−  Helyes a válasz.

Erre a kérdésre az angolul nem tudó is helyes választ ad:

−  Mit jelent az, hogy: I don’t know[12]?

−  Nem tudom.

−  Elnézést! Mit jelent az, hogy „I don’ t know”?

−  Nem tudom!

−  Értem, azért köszönöm.

Két barát beszélget:

−  Te miért nem tanulsz angolul? A fél világ ezt a nyelvet tanulja.

−  Tudod, szerintem eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számít.

 

A nyelvhasználatot egyesek úgy értelmezik, hogy másoknak a talpát nyalják.

Idézet egy nyelvőr előadásából:

−  A mai fiatalság azt hiszi, hogy ha trágárságokkal tűzdeli tele a mondanivalóját, akkor azzal egyénivé válik. De mekkorát tévednek a nyomorult kis seggfejek…

−  Melyik nyelvben tudsz öt percig folyamatosan szitkozódni szóismétlés nélkül?

−  Ilyen nyelv csak egy van, a magyar.

Rendeznek egy világméretű káromkodási versenyt.

Bemegy az amerikai, káromkodik 1 percet.

Bemegy a német, káromkodik 2 percet.

Bemegy a magyar, megbotlik a küszöbben, káromkodik 3 percet, majd megkérdi:

Kezdhetem?

−  Főnök! Meg kellene emelni a fizetésemet, mert már három cég is érdeklődött utánam.

−  Na persze, és milyen cégek?

−  Az áramszolgáltató, a gázszolgáltató és a vízszolgáltató.

Az alkalmazott panaszkodik a főnökének:

−  Már tizenkét éve dolgozom, mint a barom. Három ember munkáját végzem el egy fizetésért. Emelést szeretnék!

−  Jó, de előbb mondja meg, kiknek a munkáját végzi el, mert azokat kirúgom!

Az útépítésen a főnök odamegy a melósokhoz:

−  Fiúk! Nem érkeztek meg a lapátok.

−  Sebaj, majd egymásra támaszkodunk…

Egy vállalat vezetője új alkalmazottat vesz fel.

−  Mi a neve? – kérdezi a jelentkezőtől.

−  János – válaszol a férfi.

A főnök arca elborul:

−  Nézze, nem tudom, eddig milyen szedett-vedett helyen dolgozott, de nálunk senkit nem szólítanak a keresztnevén. Ez csak fölösleges bizalmaskodáshoz vezetne, ami tudvalevőleg a tekintély rombolását eredményezi. Alkalmazottaimat kizárólag a vezetéknevükön szólítom pl. Kovács, Kiss, Tóth. Csak a vezetéknév, érti, ugye? Magának én Kropacsek igazgató úr vagyok. Semmi haverkodás, és akkor minden rendben lesz. Akkor kezdjük még egyszer. Mi a teljes neve? A jelentkező sóhajt, majd kiböki:

−  Drágám. A nevem: Drágám János.

−  Oké, János, akkor beszéljünk az anyagiakról…

Az építésvezető kilátogat az építkezésre, és egy fiatalembert lát csellengeni a munkások között. Gondolja most példát statuál. Elveszi beosztottai kedvét a lógástól. Odamegy a fiúhoz.

−  Fiacskám, mennyi a fizetésed?

−  30 ezer forint – feleli a megszeppent fiú.

−  Tessék itt van, aztán soha többet ne lássalak itt! Miközben a fiú siet kifelé, az egyik munkás megszólal:

−  Főnök, mi a baja a pizzafutárral?

Megérkezik a pizza:

−  Mennyi borravalót szokott kapni? – kérdezi az ember a pizzafutártól.

−  Nem tudom, ez az első fuvarom. Egyetemista vagyok, csak besegítek a nyáron. De a többiek azt mondták, ön egy meglehetősen fukar egy alak. Örülhetek, ha húsz forintot kapok magától.

A hapsi bedühödik.

−  Micsoda? Na, itt van még ötszáz forint, és mondja meg nekik is, mennyit kapott! Egyébként mit tanul az egyetemen?

−  Alkalmazott pszichológiát.

Egy fiatal vállalkozó fényűző irodát bérel, berendezi luxusbútorokkal, és beül a hatalmas író­asztal mögé. Egyszer belép az irodába egy férfi táskával a kezében. A vállalkozó hirtelen felkapja a telefont, és hangosan beszélni kezd. Repkednek a számok, a milliárdok, majd kisvártatva leteszi a kagylót, és a férfihez fordul:

−  Miben segíthetek? – kérdi.

Mire a másik:

−  Jöttem bekötni a telefont.

Egy férfi bemegy az irodába, és a főnököt keresi.

−  Milyen ügyben keresi? – kérdi a titkárnő.

−  Van egy számlám…

−  Ó, sajnos a főnök úr tegnap vidékre utazott!

−  …amit szeretnék kifizetni neki.

−  De szerencsére ma reggel visszaérkezett.

Az egyik vállalkozó kérdezi a másikat:

−  Hogy csinálod, hogy az alkalmazottaid mindig pontosak?

−  Egyszerű a trükk: Harminc alkalmazott és csak húsz parkolóhely.

Sokak szerint az Internet egy nagy szemétdomb. Ez igaz, de ha valaki kitartóan „kapirgál” rajta, gyakran hozzájuthat igazgyöngyhöz is. Az Internetes írások stílusa is más, mint amit a napisajtóban, a különféle folyóiratokban megszoktunk. Sokkal rövidebb, tömörebb, szókimondóbb. Nem tisztel tekintélyt, nem óvatoskodik. Ez a stílus a világhálón fellehető viccekben, humoros írásokban is megnyilvánul:

„Jó napot, üdvözlöm a pszichiátria gyorssegély szolgáltatásánál! Ha ön kényszerbeteg, nyomja meg az 1-es gombot többször. Ha ön kodependens, kérjen meg valakit, hogy nyomja meg ön helyett a 2-es gombot. Ha önnek több személyisége van, nyomja meg a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os gombokat. Ha ön paranoiás, tudjuk kicsoda ön, és mit akar. Maradjon a vonalban, amíg lenyomozzuk a hívás helyét! Ha ön hallucinál, nyomja meg a 7-es gombot, és hívását továbbítjuk az anyahajóra. Ha ön skizofréniás, figyeljen jól, mert a hang megmondja, melyik számot nyomja meg. Ha ön mániákus-depressziós, tökmindegy milyen gombot nyom meg, úgysem fog válaszolni senki. Ha ön diszlexiás, nyomja meg a 969696969696969-et. Ha ön idegbajos, cseszegesse a kettős kereszt gombot, amíg munkatársunkat kapcsolják. Ha ön amnéziás, nyomja meg a 8-as gombot és diktálja be nevét, címét, telefonszámát és anyja leánykori nevét. Ha ön poszttraumás rendellenességben szenved, l-a-s-s-a-n és ó-v-a-t-o-s-a-n nyomja meg a 0 0 0 -át. Ha ön bipoláris, kérem, hagyjon üzenetet a sípszó előtt vagy a sípszó után vagy a sípszó előtt. Kérem, várja meg a sípszót. Ha rövid távú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot. Ha rövid távú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot. Ha rövid távú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot. Ha ön kishitű, kérem, tegye le. Munkatársaink túl elfoglaltak ahhoz, hogy önnel traccsoljanak. Ha ön szőke, ne nyomjon semmilyen gombot, úgyis elrontaná.”

Mit mondanak a nők, amikor rajtakapják őket?

Az angol:

Darling, ha időben tájékoztattál volna mikor jössz haza, elkerülhető lett volna ez a mindkettőnk számára kínos helyzet.

A német:

Hans, ma a szokásosnál 4 perccel és 45 másodperccel korábban jöttél haza. Ezt meg kell magyaráznod!

A francia:

Jean, milyen jó, hogy jössz. Jacques már nem bírja tovább.

A svéd:

Te vagy az, Olaf? Én már ugyan kész vagyok, de Sven még szórakozna. Csatlakozz.

Az orosz:

Iván, végre egy igazi férfi! Ez itt még fel sem pofozott előtte.

A zsidó:

Izsák, úgy érzem nem te fekszel rajtam?

A magyar (miközben kiugrik az ágyból):

István, kinek hiszel jobban: nekem, vagy a szemednek?

A cseh:

Pepa, nyugodt lehetsz. Most tudtam meg, hogy ő lesz a főnököd.

A székely:

Kend az összes pálinkát megitta, mi mással tudtam volna megkínálni?

A cigány:

Gázsikám, há de jó hogy gyüssz! Itt márásztálom máán 2 órájá, hogy el tuggyád lopni á pénztárcáját!

A viccgyártók a csúnyának született embereket sem kímélik:

               1.    Annak ellenére szereti a természetet, hogy ilyen csúnyán elbánt Önnel?

               2.    Ha nekem ilyen arcom lenne, mint Önnek, beperelném a szüleimet.

               3.    Azért ne keseredjen el! Egy csomó ember még tehetségtelen is.

−  Mit bámulsz úgy rajtam, kisfiú?

−  Mondd néni! Te is a szebbik nemhez tartozol?

−  Miért fested magad, Gizi néni? – kérdi Pistike.

−  Hogy szép legyek.

−  És akkor miért nem vagy szép?

−  Hallottad, Manci lefényképeztette magát?

−  No, és hasonlít rá a kép?

−  Egészen biztos, mert eddig még senkinek sem mutatta meg.

Patikusnál:

−  Adjon egy adagot abból a csodás fiatalító szeréből!

−  Hm… azonnal utánanézek, hogy össze tudom-e szedni a szükséges mennyiséget!

Kovácsné bemegy a patikába, és sztrichnint kér.

−  Sajnálom! – mondja a gyógyszerésznő –, de mérget recept nélkül nem adhatok ki.

−  Ugyan már! – kedélyeskedik Kovácsné. – Úgy nézek én ki, mint aki öngyilkos akar lenni?

−  A gyógyszerésznő szenvtelen arccal végigméri, majd megszólal:

−  Ha én néznék ki így, mint ön, bizony kísértésbe jönnék.

 

Tizenkét éves korban a gyermekkort, tizennyolcban az ifjúságot, húszban az első szerelmet, harmincban a hitet, negyvenben a reményt, ötvenben a vágyakozást, hatvantól pedig fokozatosan az öt érzékszervünket temetjük el.

 

Kovácsné elmegy a jósnőhöz, hogy megtudja a jövőjét. A jósnő belenéz a kristálygömbbe, aztán megszólal:

−  A jövő héten nagyon sok ember fogja önt meglátogatni. Rengeteg virágot kap majd.

−  Ó, ennek örülök. Biztosan felköszöntenek? Ünnepelni fognak, ugye? Ez valami különleges esemény lesz.

−  Hááát… Nézze, minden temetés ilyen.

Egy viccmesélőnek ezt írták a fejfájára:

Vicceiddel minket öltél,

S most magad is sírba dőltél.

−  Te, el tudnád magyarázni nekem mi az az Einstein-féle relativitáselmélet?

−  Persze, mi sem egyszerűbb… Ha egy szép nővel töltesz el egy intim órát, öt percnek tűnik; míg a fogorvosi székben 5 percet egy órának érzel.

Megy a diák a falu egyik utcáján, és látja, amint egy gazda áll a malacok között. Fölkap egyet, fölemeli az almafához, és ott tartja két kézzel, amíg a malac meg nem eszi az almát. Akkor lerakja az állatot, és fölemeli a következőt. Az ötödik malac után a diák bekiabál az öregnek.

−  Bácsi! Inkább meg kéne rázni a fát, hogy lepotyogjanak az almák! Rengeteg időt takaríthatna meg vele!

Az öreg csak legyint:

−  Ugyan! Mit kezdjenek a malacok az idővel?

 

Sétál a család az állatkertben. Papa, mama, öcsike.

−  Papa, miért van az elefántnak ormánya?

−  Nem tudom, kisfiam.

−  Papa, a zsiráf csak lombot eszik, vagy a földről is le tudja legelni a füvet?

−  Nem tudom, kisfiam.

−  Papa, mit eszik a gólya a békán és a legyeken kívül?

−  Nem tudom, kisfiam.

A mama már unja a folytonos kérdezősködést, és rászól a gyerekre:

−  Öcsike, ne nyúzd már folyton az apádat!

Mire a papa fejcsóválva:

−  Hagyd csak szívecském! Úgy tanul a gyerek, ha kérdez!

Felszáll egy nő a villamosra. Egy férfi azonnal feláll, és átadja a helyét.

−  Fogadjunk, hogy maga vidéki – mondja a nő.

−  Igen. Honnan tudja?

−  Mert átadta a helyét.

−  Fogadjunk, hogy maga meg pesti.

−  Igen. Honnan tudja?

−  Mert nem köszönte meg.

Pistike felszáll a buszra, és elfoglalja az utolsó szabad ülőhelyet. Öreg anyóka áll mellé, és kedvesen megszólítja:

−  Fiatalember, úgy leülnék!

−  De hová mama, hová?

A villamoson egy idős néni így szól a gyerekhez:

−  Nem adnád át a helyedet?

−  Nem!

−  Miért? – kérdezi a néni.

−  Mert a múltkor átadtam, és egy nálam sokkal fiatalabb gyereket ültettek rá.

Egy utas zsörtölődik a villamoson:

−  Micsoda modortalan, vad világ! Megszűnt az előzékenység, az udvariasság.

−  De hiszen – mondja egy másik utas – magának éppen most adta át a helyét ez a kisfiú!

−  Igen, de a feleségemnek még mindig állnia kell!

Csigagyűjtő versenyt rendeznek az öregek  otthonában. A hetvenéves Józsi bácsi tíz csigát gyűjt össze egy óra alatt, Mari néni kilencet, Béla bácsi hetet. Csak a kilencvenéves Rudi bácsinak nem sikerült egy csigát sem felszednie. Meg­kér­dezik tőle mi a sikertelenség oka?

−  Hát, mert mire lehajoltam huss, mindegyik szétszaladt.

A százéves bácsikától megkérdi valaki:

−  Mondja bácsi, hogyan érte meg ezt a kort?

Az öreg csendesen feleli:

−  Volt türelmem.

Mérkőzés után az edző így szól a csatárhoz:

−  Öregem, téged csak két dolog akadályoz ab­ban, hogy jó futballista legyél.

−  Mi az?

−  A két lábad.

A meccs után az edző egybegyűjti játékosait, és így szól:

−  Őszintén be kell vallanom, lebecsültelek ben­­neteket fiúk, amikor a múlt héten azt állítot­tam, hogy ennél rosszabbul már nem is játsz­hat­tok.

Válóper során kérdezi a bíró a házaspár gyer­me­kétől:

−  Szeretnél apáddal élni?

−  Nem szeretnék – válaszolja a gyerek – mert mindig megvert.

−  Akkor inkább anyádnál maradsz?

−  Nem, ő is sokszor megvert.

−  Akkor, hol szeretnél lakni?

−  Szeretnék a magyar fociválogatotthoz költöz­ni, ők sosem vernek meg senkit.

Ceausescu kivégzése van, bekötött szemmel áll a kivégzőosztag előtt. Megszólal az ítéletvégrehajtó:

−  Nicolae Ceausescu! Eljött az ítéletvégrehajtás ideje, még lehet egy utolsó kívánsága!

Ceausescu:

−  Azt szeretném, hogy egy magyar focista lőjön!

A csatár sorozatban hagyja ki a jobbnál jobb helyzeteket. Amikor már tizedszer lő az üres kapu fölé két lépésről, szomorúan fordul a játékostársához:

−  Úgy látszik, ma nincs szerencsém!

−  Dehogy nincs, ez a mi kapunk!

−  Mit ért volna el a magyar válogatott a VB-n, ha kijutott volna?

−  Az első visszajövő gépet.

Már kabaréjelenetek is készültek a magyar foci jelenlegi szintjéről: Gálvölgyi – Totya a profi labdarúgó és a Magyar foci jelenlegi helyzete. Webcím:  https://www.youtube.com/watch?v=XDLiRKF5J0o 

−  Önnek fantasztikusan széles mellkasa van, barátom. Jövő héttől a mi játékosunk lehet!

−  Meg se nézték, hogy tudok-e focizni!

−  Nem érdekes! Az a fontos, hogy nagy a reklámfelülete.

−  Ha kiderül, hogy rövidlátó vagyok, akkor vége a futballkarrieremnek – mondja kétségbeesetten a csatár a szemésznek.

−  Már hogy volna vége? Elfelejtette, hogy a futballhoz játékvezetőkre is szükség van?

A játékost felvágják a tizenhatoson belül, de a játékvezető továbbot int. A játékos dühösen rivall rá:

−  Hát nem látta? Hát vak maga?

A bíró odarohan, megáll előtte:

−  Mit mondott?

Mire a játékos:

−  Süket is?

A kis Beckham[13] az iskolában. A tanárnő fölszólítja:

−  Na, sorold fel a számokat 1-től 15-ig!

−  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15.

−  Nem gondolod, hogy kihagytál valamit?

−  Jaj, a francba, már megint kihagytam a 11-est!

A statisztikai felmérések szerint az Európai Unióban nálunk beszélnek leg­kevesebben idegen nyelveket. Ezt a hely­zetet karikírozza ki ez a vicc:

A strandon megszólal a hangosbe­mon­dó:

−  Achtung! Achtung! Egy német kis­fiú várja a szüleit a gyerekme­den­cénél.

Magyarországon az iskolarendszer fejlett, de már dolgozunk a visszabon­tásán, gyenge szintre.

A fejszámoló művésznek igen ne­héz, bonyolult feladatokat ad a közön­ség. Egy hetyke ifjú kötekedő szándék­kal közbekérdez:

−  Mennyi háromszor három?

−  Ha ön a szám után áll, akkor ki­lencven! – vág vissza a művész.

−  Miről lehet felismerni, hogy valaki tök hülye?

−  A kérdéseiről.

−  Mi az egyéni tragédia?

−  Ha valaki hülyének születik.

−  Mi a globális tragédia?

−  Ha a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul.

Mivel mindig az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak…

Miheztartás véget:

» Aki tud, és tudja, hogy tud, az veszélyes; attól óvakodjatok!

» Aki nem tud, és tudja, hogy nem tud, az okos; azt tanítsátok!

» Aki tud, és nem tudja, hogy tud, az bölcs; attól tanuljatok!

» Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, az hülye; azt hagyjátok!

A tapasztalat segít minket, hogy ugyanazt a hibát legközelebb sokkal fortélyosabban kövessük el.

−  Honnan tudjuk, hogy nincs két egyforma hópehely, hisz nem is láttuk mindet?

−  Egyenként a lavina hópelyhei is ár­tatlanok…

−  A legrosszabb dolog a cenzúrában a . . . . . . . . . . . !

Egyszer összevesztem egy nagydarab fickóval a bárban. Azt mondta:

−  Megfoglak, és feltörlöm veled a padlót!

Azt válaszoltam:

−  Az, nem fog menni!

−  Ugyan miért nem?

−  Mert a sarkokhoz nem fogsz ren­desen hozzáférni.

Besétált egy fickó az ivóba, ahol addig még sosem járt. Rendelt egy italt, aztán megkérdezte a csapost, hogy szereti-e a favicceket. A mackó termetű csapos áthajolt a pulton, és mélyen az új vendég szemébe nézett:

−  Figyelj, öreg! – morogta neki vészjóslóan. – Látod azt a két fickót, ott balra? Rögbijáté­ko­sok. Tőlük jobbra az a hústo­rony, birkózó világbajnok. A sarokban az ott, súlyemelő. Én magam három sportágban vagyok menő. Szóval biztos vagy benne, hogy itt akarod az eszed játszani a favicceiddel?

−  Isten ments! – hebegte a fickó. – Semmi kedvem sincs ötször egymás után elmagyarázni a poént!

A cowboy bemegy egy texasi bárba, és mindenkinek italt rendel, beleértve a mixert is. Aztán bevallja, hogy nincs egy vasa sem. A mixer behúz neki egyet, és kidobja. Másnap monoklival a szeme alatt megint bejön a férfi, és mindenkinek rendel egy italt. Természetesen a mixernek is, majd ismét beismeri, hogy üres a zsebe. A mixer majdnem agyonveri dühében, és kihajítja az utcára. Harmadik este is megjelenik a cowboy, és nagy hangon újra rendel mindenkinek egy italt.

−  Nekem is? – kérdi a mixer vészjósló hangon.

−  Természetesen nem – feleli a fickó megszeppenve. – Ha maga megiszik egy pohárral, azonnal randalírozni kezd.

A texasi ivó ajtaját berúgja egy 160 centis, vékony kis emberke, és megáll csípőre tett kézzel:

−  Ki volt az a merész fickó, aki kékre festette a lovamat?

−  Feláll az egyik asztaltól egy tagbaszakadt Góliát.

−  Én… Miért, talán van valami kifogása?

−  Semmi uram, csak azt akarom mondani, hogy már megszáradt, lehet lakkozni.

Bemegy egy nyápic fickó a kocsmába, és megkérdi:

−  Bocsánat uraim, de nem a maguké az a pitbull kint az ajtó előtt, a parkolóórához kötve?

−  Egy kétméteres kopasz, dagadt, motorosruhát viselő fickó lassan megfordul, és felmordul:

−  De, az enyém! Nem tetszik talán valami?

−  Nos, uram, attól tartok, a helyzet az, hogy a kutyám megölte az ön pitbullját.

−  Micsoda? Hát milyen kutyád van neked? – kérdi döbbenten a kolosszus.

−  Nekem? Egy négy hetes palotapincsim.

−  És el is higgyem, hogy az a zsebcirkáló megölte az én kutyámat? Mit csinált vele?

−  Megakadt a torkán…

Az öreg cowboy egy napon belovagol a városba. A helyi seriff a kocsma előtt a székében ülve nézi, ahogy az öreg leszáll a lóról, és kiköti a kocsma elé. Ezután a ló farához lép, felemeli a farkát, és egy hatalmas csókot nyom oda, ahova sose süt a nap. Utána leengedi a ló farkát, és elindul a kocsma ajtaja felé.

−  Elnézést, uram – szól a seriff. Hihetek a szememnek, valóban jól láttam?

−  Bizony, jól… ugyanis, rémesen ki van száradva a szám!

−  És ez segít?

−  Sajnos nem, de legalább nem nyalogatom állandóan.

A vadnyugati kocsmába belép egy cowboy, körbenéz a vendégseregen és kiszúr magának egy vézna fickót. Odamegy hozzá és megkérdezi:

−  Hé, haver! Tudsz te táncolni?

−  Nem, uram – feleli megszeppenve a vézna.

−  Na, akkor most megtanítalak! – mondja a vicces kedvű cowboy, majd előrántja a pisztolyát és elkezd a másik lába mellé lövöldözni.

A kocsma vendégei jót röhögnek a megszégyenített fickón, aki kioldalog az ivóból. Fél óra múlva a cowboy is elhagyja a műintézményt. Amikor kilép, egy kattanást hall a füle mellett. Odanéz, hát a vézna fickó áll ott egy hatalmas puskával a kezében.

−  Hé, haver! – mondja a vézna – Csókoltad már meg a lovad fenekét?

−  Még nem – feleli a gyors észjárású cowboy – de mindig is szerettem volna.

Egy cowboy csípőre tett kézzel áll meg az ivó előtt:

−  Hé! – ordítja. – Ki kötötte el a lovamat?

−  Ha öt percen belül nem kerül elő, olyat teszek, amilyent még soha…

−  Na, és mit?

−  Gyalog indulok haza.

Két cowboy áll az ivó előtt:

−  Joe, te menj be, és én majd megbosszullak.

−  Öt ászom van! – kiált fel Joe az ivóban, és kiteríti lapjait.

−  Öt? – csodálkozik a pókermester.

−  És ilyenkor ki nyer?

−  Aki előbb lő…

Cowboyok ülnek a csehóban, közöttük félszemű Jack. Egy idő után nagy verekedés, lövöldözés kezdődik. Az egyik eltévedt golyó kiüti Jack megmaradt szemét is. Mire ő:

−  Ez az fiúk, először a lámpát!…

A szégyellős fiatal cowboy bemegy a bárba, és meglát egy takaros lányt a pultnál üldögélni. Be akar vágódni nála, de nem tudja, hogyan kezdje a beszélgetést. Nagy zavarában ácsorog egy darabig, aztán fegyvert ránt, és a lányon kívül lelő mindenkit a bárban, majd odamegy hozzá, s megkérdezi:

−  Mit csinál egy ilyen csinos lány egyedül a bárban?

A texasi farmer lánya boldogan újságolja az anyjának:

−  Most már biztos, hogy Johnny hamarosan megkéri a kezemet…

−  Említett ezzel kapcsolatban valamit neked?

−  Még nem, de már agyonlőtte a feleségét.

A hallgatag cowboy maga mellé ülteti a menyasszonyát, Maryt a lóra, és elindul vele a prérin. A ló egyszerre csak megbotlik.

−  Egy – mondja a hallgatag cowboy. Vágtat tovább, ám a ló megint botlik egyet.

−  Kettő – mondja a hallgatag cowboy.

A szerencsétlen állat harmadszor is megbotlik egy fűcsomóban.

−  Három – mondja a hallgatag cowboy, majd leemeli Maryt a nyeregből, előveszi pisztolyát, és fejbe lövi az állatot. Menyasszonya elkezd pörlekedni vele:

−  Jaj, Jack, hogy tehettél ilyet? Lelőni egy szerencsétlen állatot, csak azért, mert megbotlott? Micsoda elvetemültség, micsoda gonoszság!

A hallgatag cowboy megszólal:

−  Egy…

Az amerikai vadnyugaton bekopog egy férfi az ügyvéd ajtaján:

−  Mit akar?

−  Elválasztana a feleségemtől.

−  El.

−  Mit kér érte?

−  Hatvan dollárt.

−  Maga megőrült. Ötvenért agyonlövik.

 

Két cowboy meg egy kutya pókerezik. Az asztalnál sokan kibicelnek. Egy elragadtatott bámészkodó így szól a szomszédjához:

−  Mit szól ehhez a kutyához? Hát nem csodálatos?

−  A szomszéd megvetően mondja:

−  Sose lesz belőle jó játékos. Ahányszor jó lapja van, mindjárt elkezdi csóválni a farkát.

Két farmer beszélget:

−  Az én farmom olyan nagy – dicsekszik az egyik –, hogy ha reggel elindulok az autóval, csak este érek a végére.

−  Nekem is volt már ilyen rossz kocsim.

Lerobban kocsijával egy angol úr. Hiába indítózik, az autó meg sem moccan. A Mr. kiszáll a kocsijából, felnyitja a motorháztetőt, de nem lát semmit. Egyszer csak a háta mögött megszólal egy hang:

−  Meg kell pucolni az akkumulátor saruját…

Az angol hátranéz, de nem lát az országúton mást, csak két lovat. Az egyik fakó, a másik szürke. Vállat von, megtisztítja a sarut, s lám a kocsi elindul. Az úr beautózik a faluba, megáll a kocsma előtt, kér egy whiskyt, s közben elmeséli a csaposnak, mi történt vele.

−  Valaki azt mondta, pucoljam meg a sarukat… És akkor hátranéztem, de csak két lovat láttam.

−  Biztosan a szürke ló mondta – bólogat a csapos.

−  Hát ezt meg honnan veszi?

−  Mert a fakó tök hülye a motorokhoz.

Éjfélkor beállít a bárba egy ló, és kér egy száraz martinit.

−  Mennyi?

−  5 font – mondja a mixer –, de ide eddig még egy ló sem jött be.

−  Az az érzésem – mondja a paripa –, hogy többet nem is fog. Ilyen árak mellett!

Angol humor:

Egy este besétál egy ló London egyik elegáns klubjába, és leül a sarokba. A pincérrel hozat magának egy whiskyt, elkortyolgatja, majd újra hívja a pincért, és rendel egy sherryt. Miután ezt is megitta, pénzt tesz az asztalra, s távozik. Két előkelő angol vendég bámulva nézi a fura jelenetet. Nagy sokára megszólal az egyik:

−  Döbbenetes! Ilyet még nem láttam. Hogy lehet whiskyre sherryt inni?

Sir John Franciaországba utazik. A nyaralásból visszatérve megkérdezi a barátja, hogy voltak-e nyelvi nehézségei. Mire Sir John: „Nekem nem, de a franciáknak igen.”

A lord a londoni klubban ül, és újságot olvas, amikor berohan az inasa:

−  Mylord, a lady haldoklik.

−  Well – pillant fel a lord a lapból. – Kérdezze meg, mi az utolsó kívánsága.

Egy angol kizuhan egy százemeletes épület legfelső emeletéről. Az ötvenedik emeleten kiszól neki egy másik angol:

−  Uram, attól tartok, ön zuhan.

Mire a zuhanó angol:

−  Óh, valóban?

Két angol lord az ötórai teáját fogyasztja. Egyszer csak belép a komornyik és közli:

−  Uraim, a Temze kilépett medréből.

−  Köszönöm, elmehet – mondja a ház ura.

Nyugodtan folytatják a teázást. Fél óra múlva a komornyik újra bejön:

−  Uraim, a Temze elárasztotta a város alacsonyan fekvő részeit.

−  Rendben van, elmehet – mondja a ház ura nyugodtan.

Újabb fél óra múlva a komornyik bejön, kitárja az ajtót, és azt mondja:

−  Uraim, a Temze.

Két angol úr golfozik. Egyszer csak így szól az egyik a másikhoz:

−  Uram, ön eltalálta a feleségemet.

−  I’m very sorry[14] – feleli a másik angol méltóságteljesen, majd odanyújtja a golfütőjét, és rámutat a saját feleségére:

−  Talán önnek is sikerül…

Az angol lord bemutatja a birtokát a francia ismerősének:

−  Ez itt a golfpályám.

−  És milyen gyakran használja?

−  Egyszer kipróbáltam, de nagyon unalmasnak találtam.

Mennek tovább.

−  Ez itt az istállóm.

−  És gyakran lovagol?

−  Egyszer kipróbáltam, de na­gyon unalmasnak találtam.

Mennek tovább, jön szembe egy fiatal srác.

−  Ez itt a fiam.

−  Gondolom, egy szem gyerek.

−  Lajos, ne az ujjaddal, hanem a cu­korfogóval fogd meg cuk­rot – súgja az újgazdag vál­lal­ko­zónak a fele­sé­ge.

−  Miért? Itt a cukrot is forrón tá­lalják?

Az újgazdag házaspártól meg­kér­de­zik:

−  Tulajdonképpen miért nincs maguk­­nak gyerekük?

−  Tudja, az egész lakás ba­rokk stí­lusú, és ehhez na­gyon ne­héz meg­felelő gye­reket ta­lál­ni.

Újgazdagné dicsekszik:

−  Tegnap a zeneakadé­mi­án vol­t­unk.

−  Ne mond! És mit hallot­ta­tok?

−  Hogy Kovácsék válnak.

Újgazdagéknál:

−  Mondja Szabóné! Igaz, hogy zongorát vettek?

−  Igen. Egy Bösendorfert.

−  És tud valaki a családban zongorázni?

−  Még nem, de holnap el­jön egy ismerősünk, és meg­mu­tatja, hogyan kell csi­nál­ni…

Újgazdagné beállít a könyves­boltba, és megkérdezi:

−  Mondja kérem, ez az Anatole France nem írt semmit kék bőrkötésben?

Újgazdagék külföldön:

−  A Kovács házaspár megtekinti a párizsi Louvre-t. A képtár idegenvezetője végigvezeti őket a termeken, és mindent elmagyaráz. A látogatás végén megkérdezi:

−  Ha valakinek van még kérdése, szívesen válaszolok.

Kovácsné jelentkezik:

−  Mivel fényesítik a parkettot, hogy olyan szépen csillog?

A határállomáson Kovács megkérdi a vámtisztet:

−  Aranyat lehet kivinni az országból?

−  Igen, lehet.

−  És tessék mondani, nyolcvan kilót is?

−  Annyit azért nem!

Kovács hátrafordul a feleségéhez:

−  Akkor te itthon maradsz, aranyom!

A kincskereső kezében térképpel ás egy szigeten. Már egy méter mély a gödör, amikor talál egy cédulát: „Áss tovább!” A következő méternél megint egy cédula: „Áss lejjebb!” Újabb méter, újabb cédula. Már hat méternél tart, amikor megtalálja az utolsó cédulát: Reszkető kézzel emeli a szeme elé: „Na te okos, most hogy fogsz innen kimászni?”

 

−  Tegnap egy antikváriumban megvettem a „Hogyan lehetek milliomos” című könyvet. Csak otthon vettem észre, hogy az oldalak felét kitépdesték belőle.

−  Semmi vész! Fél millió is jól jön, nemde?

Kovács elmegy az óráshoz, és kéri, hogy javítsa meg a falióráját. Az órás kibontja az elé rakott csomagot, de abban csak egy inga van.

−  De uram, hát hol az óra?

−  Otthon. Az órának semmi baja, csak az inga áll.

Megrögzött drukker:

−  Ébredj már, Jenő! Hét tíz van!

−  Kinek a javára?

Riporterek faggatják a hajóskapitányt:

−  Mikor fordul vissza a nyílt tengerről? Amikor már fogytán az ivóvíz, az üzemanyag, vagy amikor teli vannak a hordók hallal?

−  Egyik sem – feleli. – Van egy nagyon csúnya szakácsnő a hajómon. Amikor már ott tartok, hogy őt is megkívánom, kiadom a parancsot: Indulás haza!

Egy efendi elmegy a tevekereskedőhöz, és vesz egy tevét. Közlik vele a használati utasítást: Az állat a „Hű” szóra indul, és a „Fenébe” kiáltásra áll meg. Az efendi fizet, és elindul. Menet közben elbóbiskol. Arra riad fel, hogy egy szakadék szélén vannak. Elkiáltja magát:

−  A fenébe!

Erre a teve megáll. Most már megnyugodva mondja az efendi:

−  Hű, de meleg helyzet volt!

Új inast alkalmaz a szobafestő mester. Kimennek a munkaterületre.

−  Na fiam, először fesd le az ablakokat!

−  Eltelik vagy másfél óra, s jön a gyerek.

−  Mester, készen vagyok. Befessem a kereteket is?

Suszterinas:

−  Már három napja egy nyaklevest sem kaptam… Csak nem haragudott meg valamiért a mester?

A mester bosszúsan kiált rá inasára:

−  Ostoba fickó, nem megmondtam, hogy minden kelléket hozz ide!

−  Ide is hoztam, mester úr! Gyalut, fűrészt, kalapácsot, szekercét…

−  Igen, de hol a sör, te tökfej?

−  Azt hiszem, magát keresik, mester – szól az inas.

−  Hogyhogy azt hiszed – förmed rá a mester?

−  Amikor felvettem a telefont, valaki belekiabált, hogy: „Te vagy az, te vén hülye?”

−  Ha valami szamárságot csinálok, én nevetek rajta a legjobban.

−  Boldog ember vagy, öregem. Milyen derűs életed lehet…

−  Mivel vigasztalják magukat az ostobák?

−  Az üres fejnek jobb az akusztikája.

Egy notórius munkakerülő, semmirekellő naplopó elpatkol. Felesége elhamvasztatja, s a hamvakat egy homokórába rakatja. Otthon a homokórát felteszi a szekrénypolcra, és azt mondja:

−  Így… És most dolgozni fogsz.

Apró örömöknek kell örülni, mert a nagyok úgysem jönnek.

Ha az emlékezetedben vé­gig­pörgeted a sorsodat, és nem fa­kadsz sírva örömödben vagy bá­natodban, akkor el­veszteget­ted az életedet.

Az egyszeri szegény ember­nek fia született. Nagy örömé­ben vé­gigszalad a falun, min­denkit meg­hív, jöjjenek el meg­néz­ni a gyere­ket.

−  Aztán ha jöttök, csak rúg­­já­tok be a kaput nyu­­­god­tan – teszi hozzá.

−  Már miért kellene be­rúg­ni a kaput? – kérdezi va­la­ki. Nincsen rajta ki­lincs?

−  Hogyne volna. De csak nem fogtok üres kézzel jönni?

−  Te Gergő! Tudod nálunk most lesz a disznóvá­gás… Nem tudnál kisegíteni? Na­­­­gyon szívesen pajtás. Mi ké­ne? Kés? Fazék?

−  Nem. Disznó.

Viszály a fiatal anya és kamasz lánya között:

−  Disznóság! Már me­gint az én esőkabátom van rajtad?

−  Ez is baj? Nem akar­tam, hogy elázzon az új ruhád.

−  Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vi­lágon?

−  Állj félre, mert nem látok tőled semmit!

A zsúfolt vonatra felszáll egy fiatalember szaxofonnal. Azon nyomban játszani kezd, nagyon hangosan és nagyon hamisan. Mikor abbahagyja, elővesz egy pléhbögrét, és azt mondja:

−  Ezt most körbeadom. Ha nem gyűlik össze megfelelő összeg, tovább szaxofonozok.

 

Orvosviccek

 

A háziorvos megvizsgálja a panaszokkal jelentkező hölgybeteget, majd azt mondja:

−  Felírok egy gyógyszert, ebből vegyen be naponta 3 × 2 tablettát, és három hónapig nem szabad zongoráznia.

Amikor a beteg elmegy, az asszisztensnő megkérdezi a háziorvost:

−  Nem értem doktor úr, mi összefüggés van a betegség és a zongorázás között?

−  Semmi, csak a hölgy pont felettem lakik.

−  Hallom visszavonultál.

−  Muszáj volt abbahagyni. Nem énekelhetek többé.

−  Miért nem? Történt valami?

−  Csak annyi, hogy eltiltott az orvos.

−  Az, aki a szomszédodban lakik?

A beteg elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, és alaposan kikérdezi.

−  Itt egy marék tabletta. Reggel kéket vegyen be, és igyon rá egy nagy pohár vizet! Délben egy nagy pohár vízzel egy sárgát vegyen be! Este, lefekvés előtt egy piros tablettára igyon egy nagy pohár vi­zet!

−  Mi a bajom, dok­tor úr? – kérdezi aggódva a beteg.

−  Nem iszik elég vi­zet.

Egy férfi elmegy az orvoshoz, mert feldagadt a lába. Az orvos megvizsgálja, és ad neki egy nagy tablettát. Közben így szól:

−  Várjon, hozok hozzá vizet.

A férfi várt egy darabig, majd odament a vízcsaphoz, és egy korty vízzel lenyelte a tablettát. Ekkor visszajött az orvos egy vödör meleg vízzel.

−  Na ebben oldja fel a tablettát, majd áztassa benne a lábát.

−  Jaj, doktor úr, estén­ként sehogy sem tudok elaludni. Mit csináljak?

−  Képzelje azt, hogy reggel van, és fel kell kelni. Meglátja, rögtön elalszik.

−  Doktor úr, éjjel mindig rosszat álmo­dom. Mi tehetnék?

−  Aludjon nappal.

−  Ezeket a tablettákat próbálja meg szedni álmatlanság ellen!

−  És ha ezek sem segítenek, doktor úr?

−  Akkor nem marad más hátra, mint a televízió.

−  Az a baj doktor úr, hogy nem tudok aludni. Még altatóval sem.

−  Próbáljon meg számolni villanyoltás után: egy, kettő, három és így tovább. A monoton számolás általában segít.

−  Nekem nem. Már kipróbáltam.

−  És mi volt az eredmény?

−  Mikor egymillió-száztizenhatezer-kilencszáznyolcvanhétnél tartottam a feleségem lerántotta rólam
a paplant, hogy keljek fel, mert elkésem a munkahelyemről.

−  Doktor úr, nem tudok aludni. Egész éjszaka le sem hunytam a szemem.

−  Ja, így már érthető.

−  Doktor úr! Éjjel mindig rosszat álmodom. Mit csináljak?

−  Aludjon nappal.

−  Mennyi az ember átlagos alvás­igénye? Csak még öt perc…

−  Jaj, doktor úr! En­gem nagy bal­szeren­cse ül­döz…

−  Miben nyilvánul ez meg?

−  Nálam a hét szűk esz­tendő már tizenegy éve tart…

Angol nyugdíjas:

−  Én reggel miután felkeltem, fo­gok egy üveg whiskyt, elvi­szem a Clubba, és ott töltöm az egész napom.

 

Francia nyugdíjas:

−  Én reggel miután felkeltem, fogok egy üveg konyakot, elviszem a barátnőmhöz, és ott töltöm az egész napom.

 

Magyar nyugdíjas:

−  Én reggel miután felkeltem, fogok egy üres üveget, belepisilek, elvi­szem a körzeti orvosi rendelőbe, és ott töltöm az egész napom.

−  Milyen gyógyszert írjak fel magának, né­ni­­ke?

−  Mindegy lelkem, csak va­lami új gyógy­­­szer le­gyen, amilyet ed­dig még nem szed­tem.

−  Doktor úr! Ne írja fel nekem azt a nyugtatót, amit eddig szedtem!

−  Miért?

−  Azért, mert így azokhoz az embe­rek­hez is kedves vagyok, akiket utálok!

*

Az orvos azt mond­ja a be­tegnek:

−  Na, most sokkal job­ban néz ki, mint a múltkor.

−  Igen, mert betartot­tam az utasítást, ami az orvossá­gos üvegen állt.

−  És mi az?

−  Az üveget tartsuk mindig lezárva!

Az idős nyugdíjast kérdezi az orvos:

−  Használt az erősítőszer, amit a múlt héten írtam fel magának?

−  Nem.

−  Miért nem?

−  Nem bírtam letekerni a kupakját.

A kis faluban a fia­tal orvos hiába várja a be­­tegeket. A házvezetőnője egyszer csak je­len­ti, hogy a kertben egy csomó gyerek eszi az éret­len gyümölcsöt. Az orvos gondolkodik egy pillanatig, majd azt mondja:

−  Nehogy elküldje őket!

−  Ha jól érzed magad, ne aggódj. El fog múl­­­ni.

−  Ne aggódj az egész­sé­ged miatt. Elmú­lik.

Az egészséges em­­ber­nek sok kívánsá­ga van, a be­tegnek csak egy.

−  Ne gyere közel hoz­zám, öregem! Influ­en­zás vagyok.

−  Sose bánd, ko­mám! In­kább tő­led kap­jam el, mint egy ide­gen­től.

−  Ne féljen kislány! Ha­marosan feljavítjuk a szervezetét – mondta az orvos egy fiatal lánynak. – Az a baja, hogy vérszegény. Nem szokott szívdobogást kapni, amikor táncol?

−  Az attól függ doktor úr, hogy kivel táncolok.

Súlyosan sérült em­­­­bert szál­lí­tanak a men­­­­­tők kór­ház­ba. Ott az ügyele­tes fel­veszi a sze­mé­lyi adatait.

−  Nős?

−  Nem, kérem a lép­­csőről estem le.

−  Hetedszerre sem si­­­ke­rült el­ta­­­lálnia a vé­­námat nő­vér­­ke! Dönt­­­­­se el, hogy vért vesz, vagy te­to­­válni akar!

−  Nővér! Vett vért a pá­ci­ens­­től?

−  Igen, de sajnos csak 5 li­ter jött ki.

A doktornő vizsgálgat­ja a ren­delő­ben a soron kö­vet­kező férfi pá­­ciensét, majd fejcsóválva mond­­ja neki:

−  Maga nem tetszik nekem.

−  Nem baj, nem is azért jöt­tem, hogy megkérjem a kezét…

−  Azért fantasztiku­san so­kat fej­lő­dött az orvostu­do­mány – mond­­­j­a özvegy Ko­­­vács­né.

−  Amikor fiatal lány vol­tam, még mez­te­lenre kel­lett vet­­kőz­­nöm az or­vo­si vizsgá­lat­­hoz.

−  És most?

−  Most elég, ha kinyújtom a nyel­­­vem.

 

Egy feltűnően csinos, tizenhét éves lány anyukája kíséretében elmegy az orvoshoz. A doki végignézi őket, majd azt mondja a lány­nak:

−  Kérem, vetkőzzön le!

−  Bocsánat – szól közbe a ma­­ma –, de a beteg én vagyok.

−  Igen? Akkor nyújtsa ki a nyelvét asszonyom.

 

−  Vetkőzzön le derékig hölgyem!

−  Alulról derékig, vagy felülről, dok­tor úr?

 

A kissé szenilis háziorvos ér­dek­lődik:

−  Hogyan adta be a kedves fér­jének az altatót, amit a múlt­kor fel­írtam?

−  Ahogyan a doktor úr mond­ta, minden két órában. El sem tud­ja képzelni milyen nehéz volt mindig újra felébresztenem.

 

−  Azt gondolom asszonyom, hogy önnek bélférgei vannak…

−  Pont bélférgeim? Igazán ki­talál­hatott volna a doktor úr va­lami gusztusosabb betegséget!

A beteg köhögés elleni orvos­sá­got kér a doktortól, aki közben te­lefo­nál­gat, s nem nagyon figyel a páciensére. Ezért véletlenül hashaj­tót ír fel neki. Másnap a beteg újra jelentkezik.

−  Na, köhög még? – kérdi az or­vos.

−  Nem merek!

A fiatalasszony életében először kós­tolja meg a whiskyt, és felkiált:

−  Jaj, de érdekes! Pontosan olyan íze van, mint annak az orvos­ság­nak, amit a férjem évek óta na­ponta háromszor bevesz!

Kovács meglátogatja a kórházban ba­rátját, Szabót:

−  Hogy bírod ágyban, paplan alatt ezt a rettenetes kánikulát? – kér­dezi részvéttel.

−  Elég jól – nyöszörgi a beteg. – Szerencsére gyakran ráz a hideg.

−  Téged is szokott rázni a hideg, ha lá­zas vagy?

−  De mennyire! Főleg éjszaka.

−  És olyankor a fogaid is vacognak?

−  Nem tudom. Nem alszom velük.

−  Már a mosolyából látom, hogy fo­gunk mi még találkozni.

−  Azt hiszi, maga olyan ellenállhatat­lan?

−  Nem, fogorvos vagyok.

−  Valahányszor mosolyogni látom asszonyom, mindig arra gondolok, hogy fel kellene csábítanom a lakásomra.

−  Nocsak! Maga ilyen nagy nőcsábász?

−  Dehogy. Csak fogorvos vagyok.

−  Julika, ahányszor mosolyogni lá­tom, mindig arra gondolok, szí­vesen felvinném magamhoz.

−  Pista, maga ekkora nőcsábász?

−  Nem, fogorvos vagyok.

−  Hű, de tetszik nekem az a kis fog­orvosnő!

−  Hát uram, próbálkozzék meg ve­­le, úgy tudom, még lány.

−  Na, de hogyan merjek közeledni egy nőhöz, akinél már annyi férfi hagyta ott a fogát?

Fogorvosnál:

−  Hé, mit csinál? Ez nem a fájós fogam!

−  Nyugi, nyugi! Majd arra is sor kerül.

Párbeszéd a fogorvosnál:

−  Mibe kerül egy teljes fogsor?

−  Százezer forintba

−  Az, nagyon drága.

−  Mégis megéri, mert ha rendben van a fogsora, ehet, amit akar.

−  Igen ám, de ha kifizetem a fogsort, nincs miből…

Az orosz újmilliárdos elmegy a fogorvoshoz. A doki megvizsgálja, majd azt mondja neki:

−  Hiszen önnek vadonatúj, gyönyörű aranyfogai vannak… Mit csináljak velük?

−  Hogyhogy mit? Szereljen fel egy riasztót!

−  Doktor úr, a fogak, amelyeket felrakott nekem fájnak…

−  Na látja! Mondtam, hogy olyanok lesznek, mint az igaziak.

Reszkető pasast vizsgál a fogorvos. Ki kell húznom a fogát – közli. A beteg most már úgy remeg, hogy összekoccannak a fogai.

−  Na, nyugalom! – mondja a fogorvos. – Itt egy kis konyak, ettől majd elmúlik a félelme. A beteg megissza a konyakot, s kisvártatva csakugyan elmúlik a remegése.

−  Na, megjött a bátorsága? – kérdi a doki.

−  De mennyire! Most próbáljon meg valaki csak egy újjal is a fogamhoz nyúlni!

−  Miért van feldagadva a képed?

−  Most jövök a fogorvosomtól. Kihúzattam a bölcsességfogamat.

−  No, és fáj még?

−  Nem tudom. Ott hagytam a doktornál.

Az asszisztensnő rohan be a rendelőbe, és kétségbeesetten kérdezi az orvostól:

−  Jaj, doktor úr, mit csináljak? A betege, aki most indult haza a rendelésről, a kapuban összeesett.

−  Fordítsa meg, hogy úgy nézzen ki, mintha csak most jött volna…

Egy szakorvos új rendelőbe költözött és az alkalmazottak segítettek átszállítani a berendezést. Az asszisztensnő a rendelőben lévő csontvázat berakta a saját autójába, és elindult vele át a városon. Az egyik kereszteződésben, a piros lámpánál várva észrevette, hogy a szomszéd sávból egy idősebb hölgy meghökkenve figyeli. A nővér kiszólt az ablakon:

−  Tudja, az orvosi rendelőbe viszem…

Mire a néni megjegyezte:

−  Attól tartok, kedvesem, hogy már elkésett vele.

Kovács panaszkodik a barátjának:

−  Olyan feledékeny lettem az utóbbi időben!

−  És mit teszel ellene?

−  Mi ellen?

Az orvos kérdi a betegtől:

−  Na, segítettek az újfajta tabletták a feledékenység ellen?

−  Milyen tabletták?

−  Doktor úr, kérem segítsen rajtam! Mostanában olyan szétszórt vagyok. Tetszik tudni ez azért van,
mert… Miért is?

−  Doktor úr, kérem segítsen! Valami baj van a memóriámmal.

−  Mióta

−  Mit mióta?

−  Mi a szenilitás legelső jele?

−  Hogy az ember elfelejti befejezni a…

Napról napra az újdonság varázsával ajándékoz meg az amnézia.

A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől is eldughatod a karácsonyi ajándékokat.

A tiszta lelkiismeret sokszor a rossz emlékezet jele.

Három öregasszony beszélget a szociális otthonban arról, kit mennyire visel meg az öregedés.

−  Nekem annyira rossz lett a memóriám, hogy ma reggel azon vettem magam észre, hogy állok a lépcső tetején, és nem tudom, felfelé indultam-e vagy pedig lefelé – panaszolja az első.

−  Igen, szörnyű dolog ez. Én ma reggel azon töprengtem az ágyam szélén ülve, hogy éppen lefeküdni készültem vagy felkelni – mondja a második.

−  Vén szatyrok vagytok! – nevet a harmadik. – Az én memóriámmal hála istennek semmi baj. Le is kopogom…

Lekopogja az asztalon, majd felkapja a fejét, és felkiált:

−  Szabad!

Azt mondja az orvos a betegnek:

−  Van egy rossz és egy jó hírem. Melyikkel kezdjem?

−  A rosszal.

−  Nos, a rossz hír az, hogy ön Alzheimer kórban szenved.

−  És mi a jó hír?

−  Hogy mire hazaér, elfelejti.

−  Doktor úr! Azt hiszem a férjemnek agyérelmeszesedése van! – panaszolja egy asszony a rendelőben. – Órák hosszat beszélek hozzá, és a végén, amikor rákérdezek kiderül, hogy fogalma sincs miről van szó.

−  Ez nem agyérelmeszesedés, asszonyom! – feleli az orvos. – Ez áldás!

−  Gratulálok, Szabó úr, az utóbbi három hétben nagyon sokat javult a memóriája.

−  Elnézést, de nem Szabó vagyok, hanem Kovács.

−  Na ugye!…

Egy idős nő nyit be a patikába:

−  Kérek egy Acidum acetylosalycilicumot! – áll meg a pult előtt.

−  Acidum acetylosalycilicumot? – csodálkozik rá a gyógyszerész. – Hiszen ez közönséges Aszpirin.

−  Ez az! Csak mindig elfelejtem a nevét.

A postás megbetegszik. Elmegy az orvoshoz, aki megvizsgálja:

−  Nincs komolyabb baja – mondja. – Csak több mozgásra lenne szüksége. Sétáljon legalább egy órát naponta.

−  Jó doktor úr. De mikor? Mielőtt kihordtam a leveleket vagy utána?

Egy erősen leromlott egészségű betegnek tanácsolja az orvos:

−  Tartózkodjon többet a szabad levegőn.

−  De, doktor úr, ennél is többet!

−  Miért, mi a maga foglalkozása?

−  Hajléktalan vagyok.

Az orvos megkérdi az öreg parasztot:

−  Na, bevette a kanalas orvosságot?

−  Hát, félig-meddig. Az orvosság még ment, de a kanalat sehogy sem tudtam lenyelni!

Két öreg beszélget:

−  Azt mondta az orvos, hogy szklerózis multiplexem, angina pectorisom, reumám, asztmám és magas vérnyomásom van…

−  Elég, elég! Inkább azt mondd meg, mi az, amid nincs!

−  Fogam.

A beteg kétségbeesetten hall­­­gat­ja a doktort, aki so­rol­ja a vizs­gálatok eredmé­nyét.

−  Súlyos májzsugor… szív­elég­­te­­len­ség… vesedaga­nat…

−  Jaj, doktor úr, nem tud­na va­lami pozitívat is mon­dani?

−  De, itt van az AIDS teszt­je…

Kovács hatalmas hordót gu­rít ma­­ga előtt, amikor meg­látja a ba­rátja.

−  Hát te hová mész azzal a hor­­dóval?

−  Az orvosi rendelőbe – feleli Kovács. – Tudod, az or­vo­som azt mondta, hogy fél­évenként vigyem be a vi­ze­letemet.

 

Az orvos felháborodottan ri­pa­kodik rá betegére:

−  Három hónapja kezelem ma­­­gát sárgaság ellen, és csak most mondja, hogy kínai?

 

A sok tünettől gyakran nem lát­­ni a betegséget.

A betegség vágtatva jön, és po­roszkálva távozik.

A reggelidet egyedül fogyaszd el, az ebédedet oszd meg a bará­taiddal, a vacsorádat pedig add oda az ellenségednek.

−  Lüktet a fejem doktor úr – mondja a beteg az orvosnak. – Fáj az oldalam, szédülök, gör­csöl a gyomrom, szúr a szívem.

−  Irigylem magát – mondja az orvos. – Erős szervezete lehet, ha mindezt kibírja…

−  Doktor úr, megint nagyon fáj a vál­lam!

−  Tegyen rá éjszakára hideg boro­gatást!

−  De doktor úr, a múlt héten még me­leg borogatást ajánlott!…

−  Na látja, milyen gyorsan fejlő­dik az orvostudomány?

−  Értem doktor úr. Vigyáznom kell magamra. De ugye pálinkát azért ihatok?

−  Megmondtam a múlt héten is, hogy egyetlen kortyot sem ihat! Miért erőszakoskodik megint?

−  Gondoltam, azóta fejlődött va­la­mit az orvostudomány…

Az idült alkoholista és nagy dohányos kivizsgálásra jelentkezik a kórházban. A leletek elkészülte után a kezelőorvos közli vele:

−  Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?

−  Hááát kezdje a rosszal!

−  Sajnos ki kell venni a fél tüdejét.

−  Ajajaj – sopánkodik a beteg. És mi a jó hír?

−  Így legalább el fog férni a mája[15].

Az orvos megvizsgálja a pácienst, majd közli vele:

−  Nem találok okot a panaszára. Talán a sok ivástól van.

−  Nem baj, doki. Majd visszajövök, amikor kijózanodott.

Az ifjú doktor tanácstalanul nézi a beteg leleteit, majd megszólal:

−  Jó lenne, ha ezentúl kevesebb alkoholt fogyasztana!

−  Antialkoholista vagyok! – mondja a beteg. – Nem iszom én egy korty szeszt sem.

−  És hogy áll a dohányzással?

−  Soha életemben nem dohányoztam.

−  Önnek a zsíros koszt is árt. Ne egyen zsíros húsokat.

−  Semmilyen zsíros húst nem eszem. Vegetárius vagyok.

−  Azt a nemjóját! Valamit csak szeret?

−  Igen a cseresznyekompótot.

−  Jó. Akkor attól tiltom el.

A szent:

−  Nem tudom mit tegyek doktor úr! Szinte állandóan fáj a fejem.

−  Sok alkoholt iszik?

−  Egy kortyot sem.

−  Dohányzik?

−  Soha nem dohányoztam.

−  Akkor mértéktelenül táplálkozik.

−  Ellenkezőleg. Tervszerűen és mértéktartóan eszem.

−  Szerelem?

−  Nem érdekelnek a nők.

−  Ahá, akkor már értem mi a baj. A glória szorítja fejét.

Kovács úr elmegy az orvoshoz, mert szörnyen fáj a háta.

−  Dohányzik?

−  Nem.

−  Iszik?

−  Soha.

−  Nőzik?

−  Nem, dehogy.

−  Akkor már tudom… Magának most kezdenek kinőni a szárnyai.

−  Doktor úr, szeretnék legalább százhúsz évig élni!

−  Dohányzik?

−  Nem.

−  Szereti a jó ételeket?

−  Nem.

−  A finom italokat?

−  Nem.

−  Kávézik?

−  Nem.

−  Imádja a nőket?

−  Nem.

−  Hát akkor mi a csudának akar olyan sokáig élni?

Nagybátyám abbahagyta a dohányzást, leszokott az alkoholról, a nehéz, fűszeres ételekről és a nőkről. Egészséges volt egészen az öngyilkosságáig…

Az USA-ban a dohánygyártók azzal védekeznek, hogy 2,3 millió embernek adnak munkát. És ebben még nincsenek benne az orvosok, a nővérek, a röntgenasszisztensek, a kórházi kiszolgáló személyzet, a tűzoltók, az utcaseprők, a kórboncnokok és a sírásók!

−  Doktor úr, nekem kimondottan előnyös a dohányzás!

−  Az nem lehet, fiatalember!

−  De igen, mert ha rágyújtok, az anyósom azonnal távozik…

−  Dohányzik? – kérdezi az orvos a beteget.

−  Nem.

−  Kár. Különben rögtön megtiltottam volna.

−  Dohányzik? – kérdezi az orvos a beteget.

−  Inkább innék valamit, ha már ilyen figyelmes.

−  Nem jelent problémát önnek a nyelés?

−  Nem doktor úr. Csak ha víz kerül a számba.

−  Józsi bácsi! Minden pohár pálinka, amit megiszik, egy héttel megrövidíti az életét!

−  Az lehetetlen főorvos úr, akkor én már tíz éve halott lennék.

−  Az ön betegségének az oka az alkohol!

−  Maga az első orvos, aki nem rám keni a hibát!

−  Doktor úr, segítsen rajtam! Nézze, hogy remeg a kezem.

−  Biztosan sokat iszik!

−  Á, dehogy. A felét mindig kilötyögtetem.

−  Doktor úr, sült libacombot ehetek?

−  Nem, az nagyon nehéz étel.

−  Nem baj, majd két kézzel fogom.

−  Doktor úr, ha ön mindentől eltilt, akkor már nincs értelme az életemnek.

−  Hogyhogy mindentől? Én csak az italtól és a cigarettától tiltottam el.

−  És mit gondol, mit csinálok én még azon kívül?…

−  Ezt az orvost én feljelentem!

−  Miért?

−  Életveszélyes fenyegetésért. Azt mondta, hogy ha nem hagyom abba az ivást, elpatkolok.

Kovács úr ne dohányozzon, mert minden szál cigaretta egy újabb szög a koporsójába – figyelmezteti az orvos a beteget.

−  Na és, kit érdekel, ha a koporsóm úgy néz ki, mint egy sündisznó!

Az orvos kérdezi a beteget:

−  Hány cigarettát szív el naponta?

−  Tízet.

−  De uram, én csak ötöt engedélyeztem!

−  Az igaz, de voltam egy másik orvosnál is, és ő is engedélyezett ötöt.

−  Na, hogy érzi magát? – kérdezi az orvos a páciensétől.

−  Jaj, nagyon rosszul, doktor úr – feleli a beteg. Képzelje, már az sem ízlik, amitől eltiltott.

 

−  Uram, ön ezzel a szívvel nyolcvan évig is elélhet…

−  De doktor úr, nyolcvanhét vagyok.

−  Na ugye, megmondtam.

A kilencvenkét éves Kovács elmegy az orvoshoz, hogy alaposan vizsgálja meg.

−  Dohányzik? – kérdi a háziorvos.

−  Napi két csomag cigaretta és tíz szivar…

−  Kovács bácsi, ha nem hagyja abba, fél éve sincs hátra!

−  Nézze doktor úr, maga a tizedik orvos, aki ezt mondja nekem. Kilencen már meghaltak.

−  Sok feketét iszik? – kérdi az orvos a pácienst.

−  Sokat! – ismeri be a beteg.

−  És erőset?

−  Nagyon erőset.

−  Aztán tudja-e, hogy az erős feketekávé lassan ölő méreg?

−  Hát, ha az, akkor tényleg lassan ölő méreg, mert én már 82 éve iszom.

A beteg férjet megvizsgálja az orvos, majd négyszemközt így szól a kint várakozó feleségéhez:

−  Asszonyom a férje csak akkor gyógyulhat meg, ha leszokik a dohányzásról.

−  Le fog szokni – mondja az asszony.

−  Igen, de ehhez rettentő erős akarat kell.

−  Ne aggódjon doktor úr, nekem rettentő erős akaratom van.

Megbetegszik a férj. Feleségével elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, majd behívja a feleséget egy négyszemközti beszélgetésre.

−  Asszonyom, a férjének megártott a stressz és a helytelen étrend. Segítenie kell neki.

−  Hogyan segíthetek?

−  Először is a táplálkozás: minden reggel főzzön zsírmentes ételt, ebédre húst, vacsorára sok gyümölcsöt. Aztán a pihenés: ne veszekedjen vele, ne kritizálja. Lehetőleg sok meccset nézessen vele. Fontos a sok szex is, lehetőleg hetente többször. Ne szóljon neki erről a beszélgetésről, mert ez tovább rontaná a helyzetét. Ha ezt a következő pár hónapban betartja, a férje meggyógyul, ellenkező esetben sajnos meghal.

Visszamegy a feleség. Férje megkérdezi:

−  Na, mit mondott a doki?

−  Azt, hogy meg fogsz halni!

−  Doktor bácsi, kérem! Igaz az, hogy ha sok sárgarépát eszem, megjavul a látásom?

−  Hogyne volna igaz, kisfiam. Hát láttál te már olyan nyulat, amelyik szemüveget hord?

−  Értetted, amit a doktor bácsi mondott? – kérdi Évikét a mamája.

−  Értettem! – bólint a gyerek. Azt mondta, hogy nem lehet mindig csokit enni. A szervezetnek
szüksége van vitaminokra is. Csak egyet nem értek!

−  Mit, kislányom?

−  Hogy miért éppen azokban az ételekben van a legtöbb vitamin, amiket én nem szeretek?

Természetes gyógymód:

−  No, hogy van a beteg? Beváltak a piócák?

−  Hát elég sok baj volt velük… Az elsőt még hajlandó volt lenyelni, de a többit már meg kellett sütni neki.

−  Szóval maga ezzel a lábtöréssel elment egy csontkovácshoz. Na és milyen badarságot mondott magának?

−  Azt, hogy jöjjek el magához, doktor úr.

Korunk legújabb jelensége az elhízás is mind gyakrabban válik a humor cél­táblájává:

Az orvos szigorúan előírja páciensé­nek, hogy egészsége megőrzése érdeké­ben kezd­jen el rendszeresen tornázni. Pár hónap múl­va megkérdezi:

−  Nos, használ a rendszeres torna?

−  Azt hiszem…

−  Ha lehajol, már meg tudja a kezével érinteni a lábujjait?

−  Azt még nem, de most már legalább látom őket.

−  Még legalább 10 kilót le kell fogy­nia! – figyelmezteti az orvos a pá­ciensét.

−  Egyen gyümölcsöt, párolt zöldsé­get, salátát és legfeljebb egy szelet pirítós kenyeret.

−  Jó, jó doktor úr. De étkezés előtt vagy után?

Ez is egy megoldás:

−  Nagyon szeretnék lefogyni. Mit tegyek?

−  Amint ízlik valami, köpd ki!

Az orvos így szól a kissé túlsú­lyos pácienshez:

−  Mrs. Jones, ezekből a tabletták­ból vegyen be mindennap kettőt éhgyomorra… Feltéve, ha adódik ilyen alkalom!

 

−  Doktor úr! Ha továbbra is követem az ön által javasolt fogyókúrát, fűbe harapok.

−  Nem probléma. Tudja milyen kevés kalória van a fűben?

 

−  Nem tudsz valami hatásos fogyókúrát?

−  De tudok. Két étkezés között tarts egy hét szünetet.

A legjobb diéta:

Egyél bármennyit, csak ne nyeld le.

−  Amióta diétán élek, szigorúan szá­molom a kalóriákat.

−  És mennyit fogytál eddig?

−  Egy grammot sem. Viszont je­len­tős haladást értem el a mate­ma­tikában.

 

Két kislány a fürdőszobában. Az egyik rááll a mérlegre, és csodálkozva mondja:

Ez nem is fáj! Akkor miért sír anya, amikor rááll?

 

−  A diéta második napja mindig könnyebb az elsőnél. Ugyanis akkor hagyja az ember abba.

 

−  Borzasztó, hogy az ember be­akasztja a szekrénybe az új ru­háját, és mire fel­venné, már két számmal kisebb!

 

A felnőtt olyan személy, aki befejezte a növekedést mindkét vé­­gén, és most kö­zépen növek­szik.

 

−  Tetszik, hogy karcsú a dere­kam, izmos a karom és a spor­tos kül­sőm. Csak az nem tet­szik, hogy mindezt zsírpárna ta­karja.

 

Az agysejtek folyamatosan el­halnak. Bezzeg a zsírsejtek…

 

−  Ki az elhízott?

−  Mindenki, aki nálad kövérebb.

 

−  A hosszú élet titka a sok moz­gás.

−  A teknősbéka nem szalad, nem ugrál, nem úszik, és mégis 150 évig él. A nyúl szalad, ugrál, ráadásul vegetáriánus, és csak 5 évig él.

−  Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.

 

Az ember nem azért küzdötte fel ma­gát a tápláléklánc csúcsára, hogy vege­táriánus legyen.

 

Kovács a szokottnál korábban jön ha­za, és ahogy benyit a konyhába, lát egy papírra írt listát, különféle élel­mi­sze­rek­ről. Gyakorlott férj lé­vén, fogja a felesége bevásárlószatyrát, és elmegy a közértbe[16], a húsboltba, a piacra. Sorra kipipálja a felírtakat, mindent rendre be­vásárol. Mire ha­za­ér, már a felesége is otthon van. Amint meglátja a férjét a teli szaty­rokkal, eláll a lélegzete. A levegőt kapkodva kérdi:

−  Csak nem vásároltad meg mindazt, ami a listán állt? – Csapja össze a kezét.

−  Dehogynem! – mondja büszkén a férj. – Még jó zsíros füstölt oldalast is kaptam, pedig az ritkán van.

−  Atyaúristen! – rogy le az asszony. Tudod te ki diktálta le azt a listát? A háziorvos. És csupa olyan étel áll rajta, amit a diétánk miatt nem szabad fogyasztanunk.

Ezt a morbid viccet a húsevők fabri­kál­ták:

−  Tudjátok, hogy ti is, akárcsak én, dögevők vagytok?

Ugyanez más megfogalmazásban:

−  Tudjátok, hogy hullazabálók vagytok?

 

A vezető bank terebélyesedő vezérigaz­gatójá­nak fogyasztó tornaként lovaglást ír elő az or­vosa. Vesz hát egy hátaslovat, s minden nap szor­galmasan kilovagol. Egy hónap múlva jelent­ke­zik kontrollra.

−  Nos, lefogyott? – fogadja a doktor.

−  Én nem – sóhajt a bankár. – De látná a lo­vamat!

Orvosnál:

−  Elég stabilan tartja a testsúlyát.

−  Mennyi volt a legtöbb?

−  Körülbelül 82 kg.

−  És a legkevesebb?

−  3 kiló 20 deka.

Egy fogyókúrázni szándékozó testes hölgy fellép az utcai automata mérlegre. A gép nyikorog-csikorog, majd megjelenik egy felirat:

„A mérleget egyszerre csak egy személy használhatja!”

Egy kissé túlsúlyos fiatalasszony orvosi vizsgálaton vesz részt. Az orvos meghallgatja panaszát, majd kéri, hogy vetkőzzön le. A nő elvörösödik, miközben veszi le a ruháit:

−  Jaj, úgy szégyellem magam, doktor úr, nagyon kövér vagyok.

−  Á, ne mondja! Nem is néz ki olyan rosszul.

−  Tényleg?

Az orvos elővesz egy spatulát.

−  Na, most szépen nyissa ki a száját és mondja, hogy „múúú”!

A tenyeres-talpas, százhúsz kilós Kovácsné nagy nehezen belenyugszik, hogy fogyókúráznia kell. Orvosi tanácsra, életében először tornával kezdi a napot. Lazításként előbb dübörögve körülszaladja az asztalt, majd dobbant néhányat, és terpeszbe ugrik. Ebben a pillanatban megcsörren a telefon, s jelentkezik a szoba alatt lakó agg­legény:

−  Drága asszonyom! – kezdi könyörgő hangon. – Nem tudná valahol másutt idomítani az elefántját?

Így is lehet:

−  Te magad sodrod a cigarettádat? Mi­ért?

−  Tudod, az orvosom elrendelte, hogy mo­zog­jak egy kicsit többet…

−  Rettenetesen meghízott a férjed az utób­bi időben!

−  Az orvos tehet róla. Azt mondta, hogy minden étkezés után nyugodtan meg­ihat egy pohár sört. Azóta nyolcszor eszik naponta.

−  A mindennapos testedzés előnye, hogy az ember egészségesen hal meg.

−  Sportolsz?

−  Igen. Ráereszkedem a gerincemre, és erősen figyelek egy pontra.

−  És mi az a pont?

−  A televízió.

A sportot sose késő elkezdeni, úgyhogy én még várok…

Szeretem az extrém sportokat, mert köz­ben ren­geteg új barátot ismerek meg: men­tősöket, se­bé­sze­ket, gyógytorná­szo­kat és ked­ves embereket, akik ki­hívták a men­tő­ket!

Az öreg Szabó elmegy az orvoshoz:

−  Tessék mondani doktor úr, hogyan kap­hatnék én AIDS-et?

−  Te jó ég! Hány éves a bácsi?

−  Nyolcvanhét.

−  És miért szeretne maga AIDS-et kap­ni?

−  Mert az olvastam, hogy az AIDS-el el lehet élni még tíz-tizenöt évet.

A professzor vizsgáztatja a medikus hall­­gatót:

−  Azt mondja meg, kedves kolléga, ha magát beteghez hívják, mi az első kér­dése?

−  Az, hogy hol lakik a beteg…

Az orvostanhallgató államvizsgázik.

−  Mit kell először is biztosan tudnia – kérdezi a vizsgabizottság elnöke –, ha egy beteghez hívják?

A hallgató nem sokat töpreng.

−  A címet, professzor úr!

A mentőorvos vizsgázik. Azt kérdi tőle a professzor:

−  Mondja, ha beteghez hívják miből állapítható meg, hogy az illető már halott?

−  Hát abból, hogy körülötte mindenki sír.

 

Az orvosi egyetemen a vizsgáztató professzor egy röntgenleletet ad a szigorlatozó kezébe:

−  Mesélje el kérem, hogy mit lát a felvételen!

−  Erről a röntgenfelvételről azonnal megállapítható, hogy a páciens egyik lába 15-20 milliméter hosszabb, mint a másik. Emiatt a beteg feltehetően erősen sántított.

−  Nagyon jó – dicséri a professzor. – Halljam, mit tenne ön ebben a helyzetben?

−  Hááát professzor úr, valószínűleg én is sántítanék!

−  Nem tudom, emlékszik-e rám doktor úr? Tavaly voltam itt a reumámmal, s akkor azt tetszett mondani, hogy kerüljem a nedves helyeket.

−  Igen, ez nagyon fontos…

−  Csak ezt szeretném tudni, megfürödhetek-e már?

 

−  Betartotta az utasításaimat, és nyitott ablaknál aludt?

−  Be doktor úr, nagyon szigorúan.

−  Helyes… És az influenzája nyomtalanul elmúlt?…

−  Nem, az megvan. A karórám meg a videóm tűnt el nyomtalanul.

A falusi állatorvos hirtelen megbetegedik, és kénytelen elmenni a háziorvosához. Amint belép a rendelőbe, a doktor szívélyesen fogadja:

−  Foglaljon helyet, kolléga. Na halljuk, mi a panasza?

Az állatorvos leül, és a bajusza alatt dünnyögve megjegyzi:

−  Ja, kérem, hát így könnyű!

Az állatorvos megbetegszik, és elmegy a háziorvosához.

−  Mi a panasza? – kérdezi a doki.

−  Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit, hiszen ők nem tudnak válaszolni. Maga erre nem képes?

−  Dehogynem – válaszolja az orvos kis gondolkodás után. Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, majd átad neki egy receptet.

−  Tessék, ezt váltsa be!

−  És ez hatni fog?

−  Persze. Ha mégsem, akkor legfeljebb elaltatom…

*

A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel.

*

Egy régi latin közmondás szerint:

Az orvosok nagyon szerencsések: sikereikre süt a nap, tévedéseiket betakarja a föld.

Konzílium:

−  Az ifjú házas orvost telefonon bridzselni hívják a kollégái.

−  El kell mennem drágám – mondja, amikor leteszi a kagylót.

−  Valami komoly eset? – kérdezi aggódva az asszonyka.

−  De mennyire komoly… Már három orvos ott van!

Beteg a patikában:

−  A gyógyszer nevét elfelejtettem, de azt tudom, hogy Methylalminodimentholphenyl-t tartalmaz…

Két gyógyszervegyész beszélget:

−  Minek nevezzük el az új gyógyszert?

−  Trichloraneurinbutylmenachhindioxyphenyaethanolbarbituratnak, vagy valami hasonlónak, hogy a hipochonderek ne tudják könnyen megtanulni.

Orvosnál:

−  Sóhajtson, Józsi bácsi!

−  Hajjaj!

A körzeti orvos otthonában éjjel csörög a telefon:

−  Doktor úr, megint én vagyok. A férjem rosszul van, kérem sürgősen jöjjön ki.

−  Nem megyek, a maga férje egy hipochonder. Csak beképzel magának mindenféle betegséget.

Másnap reggel azért biztos, ami biztos a doktor odatelefonál Kovácsékhoz, s tréfálkozva kérdi:

−  Na, hogy van a mi „nagy betegünk”?

−  Sokkal rosszabbul. Most azt képzeli be magának, hogy meghalt.

Az orvoshoz beállít a beteg, és azt mondja:

−  Doktor úr, nagyon rosszul érzem magam, azt hiszem nem érem meg a holnapot.

−  A doktor megvizsgálja, aztán így szól:

−  Ostobaság, amit beszél. Nincs semmi baja, képzelődés az egész. Maga csak képzeli, hogy beteg.

−  A beteg eltávozik, és másnap reggel valóban meghal. Amikor az orvos meghallja, megcsóválja a fejét.

−  Érdekes, mire nem képes a képzelet…

A nénike érdeklődik az orvosnál, hogy tekintettel súlyos betegségére, milyenek a kilátásai.

−  Hát nénike, a jövő hétre már nem vegyen tartós tejet!

−  Doktor úr, tudom, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok.. Mondja meg, mennyi időm van még hátra?

−  Na, Kovács néni. Olvasta maga a Háború és békét?

−  Nem.

−  Na, akkor már ne is kezdjen hozzá…

−  Mi a panasza?

−  Bronchitisem van, doktor úr!

−  Honnan tudja?

−  Olvastam a horoszkópomban.

Slepp:

Az egyik magyar kórházban takarítónőként dolgozott egy bevándorolt nő, aki bár tíz éve élt már nálunk, mégis meglehetősen törve beszélte a magyart. Történt egyszer, hogy a postás expressz levelet hozott a főorvosnak, és éppen tőle kérdezte meg, hogy merre találja.

−  Ván vizit bent kórteremben! – magyarázta az asszony, az ajtóra mutatva. – Várjál, míg jönni ki…

−  Aztán, hogy ismerem meg?

−  Hát olyán mágás ősz ember, kicsikés bajusszal rajta… De a legjobban onnán lehet megismerni, hogy sokán mennek hátul ne­ki…

Az orvos vizit előtt megkérdezi az ügyeletest:

−  Hogy érzi magát a négyes szo­bában az a beteg, akit tegnap délután hoztak be?

−  Egész éjszaka azt kiabálta, hogy látni szeretné a feleségét.

−  Ó, szegény, hát még mindig nincs magánál?

A nővér rohan az osztályos or­vos­hoz:

−  Doktor úr, a kettes beteg job­ban van!

−  Megszólalt?

−  Igen.

−  És mit mondott?

−  Hogy rosszul van.

Kórházban:

−  Mi történt velem? – nyögi a magához térő beteg.

−  Borzasztó balesete volt, meg kellett operálnunk – válaszol a nővérke.

−  Tehát most kórházban vagyok?

−  Hát, nagyrészt. 

Az orvos meglátogatja ágy­ban fek­­vő betegét, és azt mondja ne­ki:

−  Már sokkal szebben köhög, mint tegnap.

−  Nem csoda doktor úr, egész éj­szaka gyakoroltam.

A ronda nő elmegy az orvoshoz:

−  Doktor úr, minden reggel, ami­kor felkelek, és a tükörbe né­zek, hirtelen elfog a hányinger. Ön szerint mi a bajom?

−  Nem tudom, de a látása tö­ké­le­tes!

−  Doktor úr, segítsen! Egyálta­lán nem látok.

−  Mit nem lát?

−  Már hónapok óta egyetlen fo­rin­tot sem.

−  Doktor úr, azt hiszem új szem­üvegre van szükségem!

−  Az biztos, mert ez egy hentes­üzlet!

Szemorvos megvizsgálja a pá­ci­enst, majd megkérdi:

−  Ne haragudjon, de hogy ta­lált be a rendelőbe?

Elmegy egy férfi a szemészetre:

−  Doktor úr! Gond van a sze­meimmel, nem jól látok tá­volra.

−  Jöjjön ide az ablakhoz, és mondja meg, mit lát!

−  A Napot.

−  Akkor mondja már meg nekem, hova a fenébe akar maga messzebbre látni?

Azt mondják, a szem a lélek tük­re. Mennyi szörnyűséget láthat egy szemorvos?

Fülorvosnál:

−  Milyen a hallása, mama?

−  Római katolikus…

Logikus kérdés:

−  Kérem főorvos úr, a jobb fülemre szinte alig halok az utóbbi időben.

−  Sajnálom, hogy ezt kell mondanom uram, de ezen már nem lehet segíteni. Ez a korral jár, kérem.

−  Na, de a jobb fülem öregebb, mint a bal?

Öreg bácsika hálálkodik a fülészeten:

Doktor úr, el sem tudja képzelni, milyen boldog vagyok. Örökké hálás leszek önnek, amiért visszaadta a hallásomat… Akkor hát mennyivel tartozom?

−  Én is nagyon örülök, hogy sikerrel járt a kezelés. Kétezer forint lesz.

−  Mennyit mondott? Négyezer?

−  Neeem! Hétezer!

Az újgazdag anyuka el­viszi édi-bédi cseme­téjét az orvos­hoz. A ki­vizsgálás után így szól a doki:

−  Azt hiszem enyhe vér­­­­szegénység. Írok fel egy kis va­sat.

Mire a nő:

−  Dokikám! Pénz nem számít, úgyhogy ír­jon nyu­godtan ara­nyat.

A belgyógyász kér­de­zi a kollégáját:

−  Hogy csinálod, hogy olyan jó neved van a vá­ros­ban?

−  Egyszerű, minden pá­ciensemnek azt mondom, hogy ha­lá­los beteg. Ha meg­hal, jó volt a diag­nózis, ha meggyó­gyul, csodadoktorként tisztelnek.

Plasztikai sebészeten:

−  Doktor úr, mennyibe kerül, hogy eltüntesse a ráncokat az arcomról?

−  Százezer forintba.

−  Olcsóbb megoldás nincs?

−  De van. Hordjon fátylat.

A szomszéd kíváncsian érdeklődik Mr. Jacksontól[17]:

−  Úgy hallottam, hogy a felesége ismét felvar­ratta az arcát. Hogy érzi magát?

−  Köszönöm, egész jól. Csak az zavarja kissé, hogy amikor elmosolyodik, a bal lába térdből felemelkedik.

−  Doktor úr, túl nagy az orrom. Nem tudna ebből egy új orrot formálni?

−  Ebből? Akár hármat is!

A plasztikai sebész görögös arcélt varázsolt a hölgynek, eltüntette a ráncokat, és az orrát is kisebbre szabta.

−  Mit tehetek még asszonyom? – kérdi az orvos.

−  Tudna nekem nagy és kerek szemeket csinálni?

−  Természetesen – válaszol a sebész, majd így szól az asszisztensnőjéhez:

−  Legyen szíves, mutassa meg a számlát a hölgynek!

A háziorvos befejezi a vizs­gálatokat, megírja a receptet, s a beteg diszkréten elhelyez egy bo­rítékot az asztal sarkán.

−  Kérem, tessék eltenni – mondja határozottan az or­vos –, nem fogadok el há­lapénzt.

−  Bocsásson meg, doktor úr… Talán akkor egyházi cé­lok­ra…

−  Kérem, én ateista vagyok!

−  Ez esetben pártcélokra ta­lán…

Lábadozásának vége felé így szól Kovácsné a kezelő orvosá­hoz:

−  Doktor úr! Megkap­hat­­nám a számláját!

−  Szó sem lehet róla asszo­nyom! – tiltakozik az or­vos. – Ahhoz ön még nem elég erős.

−  Hallom, új sokkterápiát fede­zet fel, kolléga úr!

−  Igen, nagyon hatásos. Az a lé­nye­ge, hogy előre elküldöm a számlát.

−  És mondja doktor úr! Ha már olyan drága ez a haj­nö­­vesztő kú­ra, legalább hasz­nál?

−  Hogyne használna! – mond­ja a doktor. A kúra vé­gére olyan hosszú haja lesz, hogy amikor megkapja a számlámat, már nyu­godtan tépheti.

Az orvos kérdi a páciensétől:

−  Miért küldte vissza felbontat­lanul a számlát, amit küldtem?

−  Mert ön megtiltotta, hogy fel­izgassam magam.

Az orvos haragosan telefonál Ko­vácsnak:

−  A csekk, amit adott nem érvé­nyes.

−  Akkor kivittek vagyunk. A gyógy­szer, amit adott nem hasz­nál.

Megjelent egy könyv ezen a címen: „Mit te­gyünk, mi­előtt az orvos megér­ke­zik?”

Az első számú tanács: „Te­gyünk félre elég pénzt!”

−  Jársz még ahhoz a bel­vá­rosi orvoshoz?

−  Minek járnék? Ró­lam már minden orvos le­mon­dott.

−  Úristen! Miért?

−  Mert egyiknek sem tu­dok fizetni.

Az orvost kérdezi egy ba­rátja, hogy hova siet?

−  Képzeld, már két hete já­rok egy beteghez.

−  Szegény, és mi baja?

−  Nem tud fizetni.

Tényleg súlyos beteg:

−  Doktor úr, segítsen raj­tam, súlyos gátlásaim vannak.

−  Majd segítünk rajta, most mondja el a ba­jait!

−  Először is: nem tudok át­menni az úttesten.

−  Na, majd kigyógyít­juk…

−  Aztán meg nem tu­dok alud­ni.

−  Ezen is segítünk.

−  De van még egy bajom.

−  Ki vele!

−  Nem tudok fizetni.

−  Mondja kolléga úr – kérdi a professzor az osztályos orvost –, miért olyan bánatos?

−  Kora hajnalban meghalt egy betegem.

−  Látja, látja. Hányszor megmondtam, hogy a kezelésért előre kell kérni a honoráriumot!

−  Mi van doktor úr, miért ilyen bánatos? Csak nem beteg?

−  Nem, dehogy… Csak amíg sza­badságon voltam, a hülye he­lyet­tesem meggyógyította az összes pénzes betegemet.

Az orvos megkérdezi Béla bá­csit a rendelőben:

−  Maga tett 20 000 forintot a zse­bem­be?

−  Nem.

−  Miért nem?

Orvos a beteghez:

−  Pista bácsi, meg kell mér­nem a vér­nyomását.

−  Nagyon muszáj, doktor úr? A múlt héten mérte…

−  Igen? És akkor mennyi volt?

−  Egy ezres!

−  A legutóbbi betegem va­­ti­ká­ni va­lu­tá­ban fizette ki a hono­rá­ri­umot.

−  Mi az a vatikáni valuta?

−  Isten fizesse meg!

Az egyik orvos átszól a má­siknak telefonon:

−  Kolléga, küldök egy fém­jel­zett be­te­get.

−  Hogyhogy fémjel­zett?

−  A haja ezüst, az ere arany, a foga acél, a lába ólom, és nincs egy vasa sem.

−  Mondja doktor úr, feltét­lenül szük­sé­gesnek tarja a má­so­dik műtétet? Vé­gül is ne­kem el kell tar­tanom a csa­­ládomat…

−  Nekem is, nekem is!

Pszichiáternél:

−  Doktor úr kérem, ne­kem az a panaszom, hogy rettenetesen fe­le­dé­­keny vagyok mos­tanában. Mi a te­endő?

−  Először is fizessen előre.

 

A sebész szokatlan módon műtét előtt kéri a honoráriumot betegétől.

−  Doktor úr, miért kell előre fi­zetni?

−  Maga rá merné bízni az életét egy olyan sebészre, akinek reszket a keze az idegességtől, hogy vajon megkapja-e a honoráriumot?

Egy autószerelő épp egy Harley motorjának a hengerfejét szerelte le, amikor meglátta, hogy egy híres szívsebész lép be a szervizbe. A szívsebész a szervizvezetőre várt, hogy nézze meg a motorját. A szerelő átkiabált a termen:

−  Hé, doki, kérdezhetek valamit?

A sebész kicsit csodálkozva odasétált a szerelőhöz, aki épp a motort szerelte. A szerelő kiegyenesedett, letörölte a kezét, és ezt kérdezte:

−  Szóval, doki, nézze meg ezt a motort. Én is kinyitom a szívet, kiveszem a billentyűket, megjavítom, beteszem az új alkatrészeket, és amikor kész, úgy működik, mintha új lenne. Hogy lehet az, hogy ezért alig kapok egy kis lóvét, míg maga nagy pénzeket akaszt az alapjában véve ugyanilyen munkáért?

A sebész elgondolkodott, elmosolyodott, és odasúgta a szerelőnek:

−  Próbálja meg mindezt járó motorral!

A ravasz milliomos beviszi egy idős roko­nát a szanatóriumba. Felkeresi a szanatórium tulaj­do­no­sát, és közli vele, hogy neki mindegy, hogy mit csinál a rokonával. Akár meggyó­gyít­ja, akár meg­öli, ő tízezer dollárt fizet érte. Né­hány hét múlva a szanatórium tulajdonosa be­hí­vatja a millio­most. Bejelenti, hogy a be­teg meg­halt, és egyúttal át­nyújtja neki a tíz­ezer dollár­ról szóló számlát.

−  Itt valami tévedés van! – nézegeti a milliomos a számlát.

−  Miféle tévedés? – döbben meg a doktor. – Hiszen ön ajánlotta fel, hogy tízezer dollárt fizet.

−  Valóban én! – ismeri be a milliomos. – De hát meggyógyította ön a beteget?

−  Sajnos nem tudtam meggyógyítani.

−  Akkor hát megölte?

−  Maga megőrült, uram!

−  Tehát se meg nem gyógyította, se meg nem ölte. Ez esetben milyen jogon köve­tel pénzt tőlem?

 

Súlyos autóbalesetet szenved az újgazdag aranyifjú. Kocsija totálkáros, őt magát eszméletlen állapotban szedik ki a roncsból, lángvágóval. Mentő, kórház, hosszú műtét. Az egyik karja menthetetlen, amputálni kell. Napokkal később, még mindig bódultan, de már túl az életveszélyen. Állandó ügyelet mellette, a nővérke észleli, hogy kezdi visszanyerni az öntudatát. Szól az orvosnak, hogy beszéljen a beteggel.

−  Uram, ön súlyos közúti balesetet szenvedett. A kocsija totálkáros lett.

−  Ajjaj, odalett a drága Ferrarim?

−  Más baj is van uram. Amputálnunk kellett a roncsolódott karját.

−  Jesszusom! Hová lett az arany Rolexem?

 

A milliomos elmegy a divatos or­vos­hoz kivizsgálásra. A lendületes diag­nó­zisairól ismert doktor ezúttal sem ta­gad­ja meg önmagát. Még le sem vet­kő­zött a beteg, máris közli vele:

−  Látom, egy daganat van a jobb mel­­lén. De ne aggódjon, majd én le­apasz­tom!

−  Nem szükséges leapasztania! – vi­gyo­rodik el a milliomos. Az a da­ganat ugyanis a pénztárcám.

Egy orvosprofesszor meggyógyította pá­ciensét, majd ezekkel a szavakkal bú­csú­zott el tőle:

−  Az ön betegsége óriási mértékben gazdagította az orvostudományt!

−  Azt meghiszem – sóhajtott a beteg –, én ugyanis ebbe teljesen tönk­re­men­tem…

−  Mivel ért el az orvos ilyen gyors ja­vulást nálad?

−  Azzal, hogy száz dollárt kért egy vizitért.

Főorvos:

−  Hát bizony barátom, maga csak az erős szervezetének köszönheti, hogy fel­­gyógyult.

Beteg:

−  Jó hogy tetszett szólni doktor úr, én már éppen fizetni akartam önnek…

A vizsgálat után így szólt az orvos a be­teg­hez:

−  Tudja, hogy az utolsó pilla­nat­ban jött el hozzám.

−  Jaj, olyan súlyos a baj, doktor úr?

−  Ellenkezőleg. Még egy nap, és ma­­gától meggyógyult volna.

−  Sose fáradjon doktor úr, Nekem már csak a természetes gyógymód­ban van bizalmam.

−  Gondolja, hogy a természet biztosan se­gít?

−  Hát ha nem is, de legalább a végén nem nyújtja be a számlát.

Két öreg orvos beszélget:

−  Csak egészség legyen!

−  Igen, meg sok beteg.

Hajnalban cseng a telefon a kisvá­ro­si orvos lakásán. A doki kikászá­lódik az ágyából, és felemeli a kagy­lót. Kétség­be­esett férfi van a vonal vé­gén.

−  Halló doktor úr? Kovács Káz­mér vagyok a Rezeda utcából. Ne hara­gudjon, hogy ilyenkor zavarom, de a feleségemnek szörnyű hasi fájdalmai vannak. Azt hiszem a vakbele!

−  Feküdjön csak vissza nyugodtan uram! A felesége vakbelét már tavaly kioperáltam, és még nem hallottam olyat, hogy valakinek visszanőtt volna!

−  Elnézést doktor úr, de olyasmit sem hallott, hogy valaki újranősült?

−  Nahát öregem, te itt a kondicio­náló­te­remben? Most már bevallhatom, ami­kor két hónapja meglátogattalak a kórházban, azt hittem sose kerülsz ki onnét…

−  Én is azt hittem. De aztán nyugdíjaz­ták a kezelőorvosomat.

Egy beteg, aki tisztá­ban van a ma­gyar egés­z­ség­ügy anyagi helyzeté­vel:

Nagyvizit van egy vidéki kór­­ház kórter­mében:

−  Az egyes és a hár­mas betegnél vég­­bélben mér­je­nek lázat, a kettesnél pe­dig száj­ban – rendel­kezik a fő­orvos, majd a be­tegekhez for­dul:

−  Van valami kívánsá­guk?

Azt mondja erre a kettes be­teg elhaló han­gon:

−  Ha csak egy hő­mé­rőjük van, jó len­­ne, ha ná­lam kez­denék a mérést.

Betolják a beteget a műtőbe, ahol már az orvos beöltözve várja. Mivel a páciens nagyon idegesnek tűnik, az orvos meg­kérdi:

−  Mondja, mitől ilyen zaklatott?

−  Doktor úr, ez lesz az első műté­tem!

−  Ugyan már, uralkodjon magán! Ne­kem is ez lesz az első műtétem, mégsem csapok ilyen patáliát!

Nem éppen megnyugtató:

Műtét előtt a beteg riadtan nézi a se­bészt.

−  Nyugodjon meg kérem – mosolyog rá a doktor. Ez már az ötszázadik műté­tem lesz.

−  Ó, feleli a beteg –, akkor ön bizo­nyára nagyon gazdag!

−  Azt nem mondhatnám – feleli az orvos, mert csak sikeres műtétek után fogadok el pénzt.

A főorvos új műtéti eljárást talált ki. Ezt javasolja a következő betegének is, aki aggódva kérdezi:

−  Aztán sikerülni fog az operáció, doktor úr?

−  Egyszer már sikerülnie kell! – hangzott a nem túl megnyugtató válasz.

−  Miért szaladt el a műtét elől? – kérdezik a beteget.

−  Tudja, azt mondta az asszisztensnő, hogy: „Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, ez csak egy közönséges vakbélműtét.”

−  Na és? Miért ijedt meg ettől?

−  Mert nem nekem mondta, hanem a sebészorvosomnak!

−  Szerintem ez a sebész nem akar felelősséget vállalni a műtétért.

−  Hát ezt meg honnan veszed?

−  Látod, már előre mossa a kezeit.

A beteg előkészítve fekszik a műtőasztalon. Már megkapta az érzéstelenítőt.

−  Professzor úr, miért húz kesztyűt?

−  Hogy ne maradjon ujjlenyomat.

Nagyvonalúság:

−  Őszintén sajnálom – mondja az orvos a frissen operált betegnek –, de újra fel kell nyitnom a hasát.

−  Miért?

−  Mert benne felejtettem a gumikesz­tyűmet. Ez nem probléma doktor úr! Itt van száz forint, és vegyen ma­gának egy másikat.

A műtétet nem lehet el­kezdeni, mert az altató­or­vos késik. Felhívják te­le­fo­non, hogy mikor ér be.

−  Hát sajnos dugóba ke­rül­tem, de mi a páciens fog­lalkozása?

−  Útkarbantartó.

−  Ó, akkor nem kell al­tat­ni. Tegyenek egy lapátot az álla alá, és rögtön elalszik.

Egy bokszolónak sürgősen ki kell venni a vakbelét.

−  Alszik már a páciens? – kérdi az operációra érkező sebész az altatóorvost.

−  Sajnos nem – panaszkodik. – Már harmadszor próbálom altatni, de nem megy. Miközben számolok 1-től 10-ig, 9-nél mindig talpra ugrik!

A műtőben operációhoz készülődnek. A sebész megszólal:

−  Nővér, kérek egy kis alkoholt.

Erre a beteg ijedten felül a műtőasztalon:

−  Nem tudna várni a műtét utánig, dok­tor úr?

Mi az, amit nem szeretnél a se­bész­or­vosodtól hallani a műtőben:

−  Nővérke, aláírta a beteg a szerv­ado­mányozásról szóló nyilat­koza­tot?

−  Ne aggódjon, azt hiszem, elég éles.

−  Mindenki álljon meg ott, ahol van! Ki­esett a kontaktlencsém.

−  A francba, megint kiment a lám­pa…

−  Hozd vissza! Rossz kutya!

Tapintatos nővér:

−  Mondja Kovács úr, maga babo­nás?

−  Nem. Miért? Mert holnap reggel­től már csak bal lábbal tud fel­kel­ni.

Egy férfinak amputálni kellett az egyik lá­bát. Műtét után bemegy hozzá az or­vos, és azt mondja:

−  Van magának egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam előbb?

−  A rosszat.

−  Az a rossz hír, hogy tévedésből a jó lábát vágtuk le.

−  Na, és mi a jó hír?

−  Gyógyul a rossz.

−  Kovács úr! Van egy jó meg egy rossz hírem.

−  Tudja mit, kezdje a jóval!

−  A leletek szerint önnek már csak 24 órája van vissza.

−  Uramisten! Mi lehet az, ami ennél is rosszabb?

−  Az, hogy elfelejtettem tegnap szól­ni…

 

−  Doktor úr, mondja meg őszintén, mennyi van még hátra nekem?

−  Tíz..

−  Tíz mi? Év? Hónap?

−  Kilenc… nyolc… hét… hat…

 

Ne aggódjon! – mondja az or­vos az egyik betegének vizit köz­ben. Két hé­ten belül kikerül az osz­tályomról.

−  Hogyan főorvos úr?

−  Vagy így, vagy úgy.

Az orvos alaposan megvizsgálja a be­­teget, ellenőrzi a leleteit, de meg sem szó­lal, csak hümmög a papí­rok felett. A be­teg tü­rel­metlenül kérdezi:

−  Doktor úr, hát mi a bajom?

−  Azt majd a boncolás mutatja meg.

−  Doktor úr, biztos a diagnózisban?

−  Többé-kevésbé. Biztosat majd csak a boncolás után tudok mondani.

−  Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?

−  Minden boncolást hullákon végeztem.

Az orvos hosszú vizsgálatsor után la­ti­nul lediktálja a diagnózist az asszisz­ten­sének.

−  Mondja doktor úr – kérdi a rémült beteg –, ez valami ritka betegség?

−  Dehogyis! – nyugtatja az orvos. Teli vannak vele a temetők.

Orvos a pácienshez:

−  Van egy jó, meg egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?

−  Kezdje a jóval!

−  Egy betegséget fogunk magáról elnevezni…

−  Miért beszélnek az orvosok a műtőben latinul?

−  Nem tudom.

−  Hogy a beteg szokja a holt nyelveket.

Bízzuk szakemberre:

−  Jaj, doktor úr, szörnyen beteg vagyok! Reménytelen a hely­ze­tem… Szeretnék véget vetni az életemnek!

−  Nana! Ne hamarkodja el, a ba­rátom! Bízza csak énrám!

−  Azért hoztam el önhöz a férjemet, professzor úr, mert azt mondják, ön kiváló diagnoszta. Csak azt szeretném megkérdezni: Ön még sohasem tévedett? Annyi esetet hall az ember, hogy valakit ve­sebajjal kezeltek, és mégis tüdőrák vitte el…

−  Sose aggódjon, asszonyom! Akit én vesebajjal kezelek, az vesebaj­ban is hal meg.

−  Doktor úr, attól félek, hogy élve temetnek el.

−  Ettől nem kell félnie, amíg én ke­zelem.

Orvosnál:

−  Mit ajánl doktor úr?

−  Iszappakolást.

−  Miért, az használ?

−  Nem, de legalább szokja a föl­det.

−  Nos uram, önt meg kell mű­teni – mondja az orvos.

Mire a beteg:

−  Azt nem. Inkább meghalok.

−  Az egyik nem zárja ki a mási­kat.

Orvos a beteghez:

−  Sajnálom, most már élete vé­géig le kell mondania a szex­ről!

−  Jaj, nagyon elkeserített doktor úr?

−  Ugyan már, csak kibírja va­la­hogy azt az egy hetet!

Kovácsot kórházba szál­­lít­ják, s ki­vizsgálás után egy ha­­talmas kór­te­rem­­ben helyezik el. Elszörnyed­ve ta­pasz­tal­ja, hogy az éjszaka fo­­lyamán több beteget is kivisznek a szo­bá­ból, fe­hér lepedővel le­takar­va, hol­tan. Reg­gel a nagyvizitnél fel­há­borod­va rek­la­mál:

−  Főorvos úr, miért nem je­löl­nek ki a hal­dok­lóknak egy kü­lön kór­ter­met? Mire a főorvos:

−  Röhögni fog Ko­vács úr! Ez az.

−  Doktor úr, sajnos nem tudok fi­zet­ni önnek a vizs­gálatért, de be­ve­szem magát a végren­de­le­­tem­be.

−  Rendben van, asszo­nyom, de ak­kor kérem, ad­ja vissza a re­cep­tet! Felírok egy másik gyógy­szert!

A beteg altatás előtt megkérdi a főorvostól:

−  Jaj doktor úr, drága lesz a műtétem?

−  Maga most ne törődjön a pénzzel. Bízza ezt az örököseire!

−  Doktor úr, csak azért kerestem fel, hogy őszinte köszönetemet fejezzem ki önnek…

−  Ne haragudjon, nem emlékszem… Ön páciens vagy örökös?

−  No, Kovács úr! Meg van elégedve az új hallókészülékével?

−  Nagyon is doktor úr! Amióta megvan, háromszor módosítottam a végrendeletemet.

A súlyos beteg otthon fekszik az ágyában. Mellette van az orvosa, az ügyvédje, a felesége és a gyerekei. Egyszer csak a beteg felül, szétnéz, és mérgesen így szól:

−  Gyilkosok, tolvajok, kurvák, szégyentelenek!

Aztán újból álomba merül. A doktor szólal meg először:

−  Azt hiszem jobban van, felismert mindannyiunkat.

Súlyos beteghez hívják az orvost. Megvizsgálja a beteget, és azt mondja a családnak:

−  Sajnálom, de itt már nem segít a tudomány.

−  Tudjuk doktor úr, azért hívtuk magát!

Korunk sokszor több éves várólistája és szakemberhiánya szülte ezt a viccet:

−  Doktor úr! Mikor lesz a műtétem?

−  5 év múlva, szeptember 18-án.

−  Jó jó, de hány órakor?

−  Miért fontos ez magának?

−  Mert 8 órára jön a kőműves.

−  Meddig tart még a műtét, professzor úr? – kérdi a kimerült asszisztencia.

−  Hogyhogy a műtét? Hát nem boncolunk?

−  Doktor úr, nekem van egy komoly problémám. Mindenen olyan könnyen felidegesítem magam.

−  No, de miért?

−  Mit miért, az istenit!

A pszichiáter magyarázza a betegnek:

−  Higgye el nekem, nincs olyan akadály, amit erős akarattal le ne győzhetnénk.

A beteg eltűnődik.

−  Doktor úr, megpróbálta már a fogkrémet visszanyomni a tubusba?

Az idegorvos azt mondja a vizsgálat végén a betegének:

−  Nézze, én most felírok magának valami enyhe nyugtatót, de az tenne igazán jót magának, ha bele tudna temetkezni a munkájába.

−  Az nem megy, doktor úr.

−  Miért nem?

−  Mert betonkeverő vagyok.

−  Uram, az ön betegsége pszichés eredetű. Azt tanácsolom, hogy mélyedjen el jobban a munkájában!

−  Na még csak az kéne!

−  Miért? Mivel foglalkozik?

−  Emésztőgödröket tisztítok.

−  Doktor úr, hipochonder vagyok!

−  Ugyan már, csak bebeszéli magának!

A pszichiáter várótermében két páciens álldogál. Kérdezi egyik a másiktól:

−  Ön most érkezett, vagy már távozni készül?

−  Kérem, ha én azt tudnám, akkor nem lennék itt.

A pszichiáter megkérdezi a páciensétől:

−  Mi történne, ha levágnám a bal fülét?

−  Nem hallanék.

−  És ha levágnám a jobb fülét is?

−  Akkor nem látnék.

A pszichiáter meglepődve kérdezi:

−  Miért?

−  Hát, mert leesne a szemüvegem.

A pszichiáter behívja a következő páciensét:

−  Magának mi a foglalkozása?

−  Autószerelő.

−  Nos, akkor feküdjön a dívány alá!

−  Jaj, segítsen rajtam, doktor úr. Magamban beszélek.     

−  Az nem olyan nagy baj, néha én is szoktam.       

−  De én rém unalmas vagyok!

−  Doktor úr, nekem van egy nagyon nagy problémám.     

−  Halljuk!     

−  Kérem, engem senki sem vesz komolyan!          

−  Na ne vicceljen!

Ideggyógyászhoz fordul a bankár:

−  Úgy érzem, hogy minden ember gyűlöl – panaszkodik.

−  Ugyan! – nyugtatja az orvos. Hiszen mindenki nem ismerheti magát!

Egyik páciens a másiknak:

−  Az orvosom azt mondta, hogy paranoiás vagyok.

−  Igen? Ezt így kijelentette előtted?

−  Hát, igazából nem mondta, csak gondolta.

Egy bűnöző elmegy a pszichiáterhez.

−  Doktor úr, mentsen meg, úgy érzem üldöznek!

−  Mióta tart ez magánál?

−  Amióta megszöktem a börtönből!

Egy férfi elmegy a pszichiáterhez.

−  Mi a problémája? – kérdi a doktor.

−  Nehezen kötök barátságot. Tud rajtam segíteni, maga ronda dagadt állat?

Új beteg érkezik a pszichológia professzorához.

−  Tanár úr kérem, kényszerképzetek gyötörnek évek óta, és még senki sem tudott rajtam segíteni.

−  Hmm… Korábban kihez járt?

−  Kovács doktor úrhoz.

−  Aha, így már világos! Az egy dilettáns marha. Képzelem, milyen hülyeségeket tanácsolt magának.

−  Hogy forduljak önhöz.

A pszichiáter azt mondja régi páciensének:

−  Nagyon örülök, asszonyom, hogy si­került önnel elfeledtetnem azt az elképzelést, miszerint ön Diana her­cegnő.

−  Igen, doktor úr, én is örülök! Ja igen, és a számlát Károly hercegnek küld­je!

Elmegy a páciens a pszichiáterhez. Le­fekszik a díványra.

−  Na, akkor mondja el, mi a prob­lé­mája! – szól a lélekgyógyász. Kezdje  legelején!

−  Először megteremtettem a világot…

A pszichoanalitikus így szól a csinos be­teghez:

−  Most befejezzük a kezelést. Azokra a gátlásokra, ame­lyek megmaradtak önben, még szüksége lesz a jövő­ben!

Feldúlt nő rohan be a pszichiátriai ren­delőbe, szeme alatt hatalmas monok­lival:

−  Melyik barom gyógyította ki a férjemet a félénksé­gé­ből?

Egy nagyon csúnya nő elmegy a pszic­hiáterhez:

−  Jaj, doktor úr, én annyira csúnya vagyok, hogy senki nem akar ve­lem szóba állni, megérinteni, vagy akár csak rám nézni! Tud rajtam se­gíteni?

−  Természetesen. Az Ön legnagyobb baja az, hogy nincs önbizalma. Min­denki hor­doz magában szépséget, ezt kell a külvilág számára megmutatni. Meglátja, ha véget ér a terápia, akkor annyival jobban fogja becsülni magát, hogy az kisugárzik majd a külsejére, és nem lesz gondja az emberekkel.

−  Doktor úr, ez nagyszerű, mikor kezdhetjük a terápiát?

−  Most azonnal. Jöjjön kérem, feküdjön le ide a díványra, de arccal lefelé…

−  Doktor úr, szörnyű gondban vagyok. A fiam egész nap a homokban játszik, homokvárakat meg alagutakat épít.

−  Nincs ebben semmi kóros. Minden gyerek szeret játszani.

−  Ugye? A fiam felesége mégis azt mondja, hogy ha nem hagyja abba, elválik tőle.

−  Doktor úr, kérem, vizsgálja meg a feleségemet, mert nagyon gyerekes a viselkedése.

−  Miben nyilvánul ez meg? 

−  Abban, doktor úr, hogy valahányszor fürdök, bejön a fürdőszobába, és sorra elsüllyeszti a papírhajóimat.

 

Bolond viccek

 

−  Professzor úr, segítsen kérem! A férjem…

−  No ki vele, mi a baj?

−  Azt hiszi magáról, hogy ő egy új Volkswagen Golf.

−  Miben nyilvánul ez meg?

−  Azt mondja rossz a gyújtása, panaszkodik, hogy zajos a karburátora, a gyomrát marja az akkusav, és desztillált vizet kér inni.

−  Kérem, megvizsgálom, ha idevezeti.

−  Rendben, De tessék mondani, hol van ezen a típuson önindító?

−  Doktor úr, a férjem megbolondult. Lónak képzeli magát.

−  Mikor tudja behozni, hogy megvizsgáljam?

−  Mindjárt felnyergelem, és odavágtatunk.

−  Doktor úr, állandóan azt képzelem, hogy egy macska vagyok.

−  És mióta képzeli ezt?

−  Már kiscica korom óta.

*

−  Doktor úr! Segítsen rajtam! Azt képzelem, hogy én vagyok a hét törpe.

−  Jó, foglaljanak helyet, és az utolsó csukja be az ajtót!

−  Biztosan tudok segíteni magán! – mondja a pszichiáter a betegének. – De ehhez az kell, hogy alaposan megismerjen az ön problémáit. Tehát arra kérem, próbáljon nekem mindent elmesélni. Kezdje egészen a legelején…

−  Rendben, doktor úr. Kezdetben teremtettem az eget és a földet…

A beteg a diliházban lelkesen írogat.

−  Mit írunk, mit írunk? – kérdi nyájasan a vizitelő professzor.

−  Levelet írok magamnak.

−  Na és mi lesz benne?

A beteg csodálkozva néz rá:

−  Honnan tudhatnám, amikor még meg sem kaptam?

Az elmebeteg a diliház folyosóján szaladgál, madzagon húzva maga után a fogkeféjét. Az éppen arra járó ápoló rámosolyog:

−  Szép kutyája van, Lajoska!

−  Na de kérem. Ez nem kutya, hanem fogkefe, nem látja?

Az ápoló furcsán néz rá, és tovább megy. A bolond rákacsint a fogkefére.

−  Jól átvertük, Fifi!

Az elmeorvos a tébolyda kertjében meglátja az egyik ápoltat, aki egy pórázon ócska cipőt húz maga után.

−  De szép kis kutyus! – mondja nyájasan. – Hogy hívják?

−  Fifi.

−  Szép neve van. És szokott ugatni?

A bolond megvetően néz rá:

−  Maga hülye, hallott már férficipőt ugatni?

 

Az egyik bolond sétál az elmegyógyintézet kertjében, s egy pórázt húz maga után. Az arra járó orvos megkérdi:

−  Mondja, miért húzza maga után azt a pórázt?

−  De hülye kérdés! Talán toljam?

A bolondokházában az egyik beteg a vízvezetéknél áll, és egy botra kötött madzagot lógat a kagylóba. Az ápoló tapintatosan kérdi tőle:

−  Na, hány halat fogott eddig?

A bolond rámered:

−  Maga őrült, a vízvezetékben?

Az orvos kérdezi a diliházban lévő betegtől:

−  Megőrült maga, hogy így rángatja az ágyat?

−  Naná, különben miért lennék itt?

Két bolond beszélget. Az egyik legalább száz kiló, a másik ötven sincs. Azt mondja a sovány

−  Öt palacsintát ettem ebédre, és meg se kottyant.       

A kövér legyint:

−  Én egy palacsintával jóllakom.

−  Eggyel?

−  Igen. A huszonötödikkel…

Egy bolond sétál a diliház előtt, és láthatóan keres valamit a földön. Meglátja ezt egy ápoló, és megkérdi:

−  Hát maga mit keres itt? Talán elvesztett valamit?

−  Igen, az órámat.

−  Hol vesztette el?

−  Odébb, az épület végénél.

−  Akkor miért itt keresi?

−  Mert itt világosabb van.

A bolondok elhatározzák, hogy felfede­zik hová tűnik a fény, ha kikapcsolják a lám­pát. Bemennek egy sötétkamrába, vissza­számlálás tíztől, majd kikapcs. Az összes bo­lond keresi az eltűnt fényt. Egyszer csak az egyik izgatottan felkiált:

−  Fiúk, megtaláltam! A hűtőben van!

A hárshegyi idegszanatórium előtt egy pizsamás ember álldogál, s a fülét minduntalan a villanypóznához tapasztja. Arra sétál egy járókelő, feltűnik neki a dolog, és ő is a póznához hajol.

−  De hiszen nem hallani semmit! – jegyzi meg csodálkozva.

−  Na, mit szól! És ez így megy egész nap.

−  Mi a különbség az elmebeteg és az idegbeteg között?

−  Az elmebeteg azt hiszi, hogy 2 × 2 az 5. Az idegbeteg tudja, hogy 4, de ez szörnyen idegesíti.

Tatarozzák a bolondokházát, s az ápoltak segítenek a festésben. Az egyik bolond áll a létra tetején, és a mennyezetet meszeli a nagy korongecsettel. Társa odamegy a létrához, és felszól:

−  Hé öcsi! Kapaszkodj meg a pemzliben, mert elviszem a létrát!

−  Jaj, doktor úr segítsen rajtam! Minden este ugyanazt a szörnyűséget álmodom.

−  Mondja el az álmát!          

−  Be akarok menni egy ajtón, amin van egy egyszavas felirat. Tolom, tolom, de nem nyílik… Már verejtékezem, és tolom, de továbbra sem nyílik. A kezem és a lábam is remeg, tolom, de akkor sem nyílik. Másnap este megint ott a felirat, ott az ajtó. Tolom, tolom, de nem nyílik… Borzasztó, doktor úr! Tolom, tolom, de hiába…

−  Hm… És mi az a felirat?

−  Húzni.

A diliházi ápoló kimegy a kertbe, s azt látja, hogy a bolondok egy magas fa ágain lógnak.

−  Hát ti mit csináltok itt? – kérdi.

−  Mi vagyunk a falevelek.

Az ápoló szigorúan mondja:

−  Most ősz van…

Erre a bolondok sorra lepotyognak a fáról, csak egy marad továbbra is odafönt.

−  Hát te miért nem esel le?

−  Mert tűlevél vagyok.

A diliházban a főorvos eldönti, hogy ki mehet már haza. Nézi az első beteget.

−  Bumm, én vagyok az atombomba! – mondja az.

−  Na jó, ön még itt marad egy kis ideig.

Megy a másodikhoz:

−  Bumm, én vagyok a hidrogénbomba! – mondja ez.

−  Hát még ön is maradjon.         

Lép a harmadikhoz. Nézi, de ő nem csinál semmit, nyugodtan áll.

−  Hazamehet.       

Kíséri végig a folyosón, már kiértek a diliházból, amikor a kapu túloldalán hirtelen megszólal:

−  Bumm, én vagyok az időzített bomba!

−  Jó reggelt kívánok, tábornok úr! – köszönti egyik ápoltját az elmegyógyintézet főorvosa.

−  Uram, ön téved! Nem tábornok vagyok, hanem püspök.

−  Gratulálok! – mondja komolyan a főorvos. – És megtudhatnám, hogy ki nevezte ki?

−  Természetesen a római pápa.

−  Egyetlen szavát se higgye! – szólalt meg a sarokban ülő beteg. – Én hogy neveznék ki püspöknek egy ilyen bolondot?

A diliház egyik betege mindenkinek azt mondja, hogy ő Napóleon. A szomszédos ágy gazdája egyszer megkérdi:

−  Tulajdonképpen ki mondta magának, hogy maga Napóleon?

−  A Jóisten.

A sarokból ekkor megszólal a harmadik:

−  Mit mondtam én magának?

−  Hogy van a betegünk?

−  Szépen javul.

−  Miből gondolja?

−  Tegnap még VIII. Henriknek képzelte magát, ma már csak hetediknek.

A király meglátogat egy elmegyógyintézetet, és ott sorra elbeszélget az orvosokkal, ápolókkal, betegekkel. Az ápoltak között feltűnik neki egy nagyon megnyerő arcú és modorú fiatalember, kifejezetten értelmes tekintettel. Őfelsége kérésére szabatosan elmagyarázza: a testvérei záratták ide, hogy a családi örökségtől megfosszák. Választékos modorral megkéri őfelségét, hogy tegyen lépéseket mihamarabb kiszabadulása érdekében. A király ezt meg is ígéri a rokonszenves és értelmes fia­talembernek. Befejeződik a látogatás, őfelsége elvonul kíséretével. A nagy fekete autó ajtaját kinyitja a testőr, a király már éppen beszállna, amikor odasiet hozzá a rokonszenves és értelmes tekintetű ápolt, s jól seggbe rúgja őfelségét, majd ujját figyelmeztetően felemeli:

−   Aztán nem elfelejteni!

Újságíró riportot készít az elmegyógyintézetben. Azt kérdi a főorvostól:

−  Hogyan állapítják meg egy páciensről, hogy már elhagyhatja a kórházat?

−  Vannak olyan feladataink, amiket helyesen végrehajtva bizonyíthatják elmeállapotukat.

−  Tudna egy ilyen példát mondani?

−  Persze. Vegyük például ezt: van egy kád, teli vízzel. Van a fürdőszobában három tárgy, egy kiskanál, egy pohár és egy vödör. Melyikkel tüntetné el a vizet a kádból?

−  Ó, hát ez egyszerű! Minden normális ember a vödröt választaná.

−  Nem, minden normális ember kihúzná a dugót a kádból…

A főorvos behívatja az ápoltat a szobájába:

−  Nos, Kovács úr, ön teljesen meggyógyult, elhagyhatja az intézetet. Na mi van, nem is örül?

−  Most minek örüljek? Hogy eddig én voltam a Napóleon, most meg csak Kovács Jenő leszek?

A diliházban a betegek szökésre készülnek. Egy hete gyakorolják, hogyan fogják átugrani a magas kerítést. Este bejön az egyik bolond a kórterembe, és azt mondja:

−  Fiúk, a szökést el kell halasztanunk!

−  Miért?

−  Délután lebontották a kerítést.

Két bolond kiszabadul a diliházból, és lopnak egy autót. Elindulnak, majd megállnak az egyik útkereszteződésnél. Az egyik figyeli a jelzőlámpát:

−  Jaj de szép! Piros! Most meg piros és sárga együtt! Ni, most meg zöld! Most újra sárga lett! Jé, ez megint piros! Ezt már láttuk! Mehetünk!

 

A bolond kimegy az erdőbe gombát szedni. Egyszer csak megszólal az egyik gomba:

−  Figyelj rám, bolond, ha nem tépsz le, teljesítem három kívánságod!

−  Hát jó, rendben van! – feleli a bolond. – Az első: legyek normális!

Megtörténik, mire a bolond:

−  Nahát, be kell csinálni!

És becsinál.

−  Az anyját, ebbe bele kell örülni!

A harmadik kívánsága is teljesült, újra bolond lett.

A diliházból kiengedett két beteg elhatározza, hogy zöldségüzletet nyit. Előtte gyakorolják a kereskedelmet.

−  Most te leszel a vevő. Gyere be, és kérj valamit!

A másik úgy tesz, mintha kopogtatna.

−  Kérek egy liter krumplit!

−  Hülye vagy, a krumplit nem literre mérik, hanem kilóra adják… Menj ki, és gyere be még egyszer.

A másik kimegy, majd visszajön.

−  Kérek egy kiló krumplit!

−  Na, így már jó… Üveget hozott?

Két bolond ül a sivatagban. Az egyik így szól a másikhoz:

−  Idehallgass! Csússzál már egy kicsit odébb!…  Én is a homokba akarok ülni!

Két bolond fekszik a sötétben. Az egyik meggyújt egy szál gyufát.

−  Te mit csinálsz?

−  Megnézem, eloltottuk-e a villanylámpát.

Egy bolond kötelet csavar a derekára, és egy faágra köti magát. Arra megy egy másik bolond, és megkérdezi:

−  Mit csinálsz ott fent?

−  Láthatod! Meguntam az életem, és felakasztottam magam!

−  De bolond vagy! Hiszen akkor a kötelet a nyakadra kellett volna tekerned.

−  Próbáltam úgy is, de akkor nem kaptam levegőt.

Új igazgatót neveznek ki a diliházba. Ismerkedik leendő munkahelyével, sorra járja a kórtermeket. Egyszer az egyik ápolt megkérdi tőle:

−  Hát te mit keresel itt?

−  Én vagyok az új igazgató.

−  Jól van öcsi, ezt itt majd hamar kiverik belőled?

A bolondok házában az egyik ápolt kedveskedni akar az új orvosnak:

−  Tudja, doktor úr, hogy mi magát sokkal jobban szeretjük, mint az elődjét?

−  Valóban? És miért?

−  Valahogy olyan közülünk valónak érezzük…

Egy hölgylátogatót kalauzolnak az orvosok az elmegyógyintézetben. Megállnak egy csinos fiatal nő ágya előtt.

−  Neki mi a baja? – kérdi a látogató.

−  Kérem ő lány, de az a rögeszméje, hogy asszony.

A hölgy részvétel kérdi:

−  No, és az urak nem tudnak ezen segíteni?

A bolondokháza igazgatója panaszkodik asszisztensének:

−  Most mit csináljunk? Az új beteg Napóleonnak képzeli magát, s nekünk már van egy Napóleo­nunk.

−  Van egy ötletem, főnök! Zárjuk össze őket, s akkor majd rájönnek, milyen zavaró egy helyen két Napóleon.   

Az igazgatónak tetszik az ötlet, összezárja a két beteget. Másnap berendeli vizsgálatra az újonnan érkezettet.

−  Nos még mindig azt hiszi, hogy ön Napóleon?

Az újonc kacéran:

−  Maga kis csacsi! Még éjjel megegyeztünk Napóleonnal, hogy ezentúl Josephine leszek…

Az ápolónő bekopog a bolondokháza osztályvezető főorvosához.

−  Professzor úr, a betegek eszik a csészéket, amikben a reggeli teát kapták!

−  Ne zavarjanak ilyen semmiségekkel! Nyugtatót és hideg zuhanyt nekik!

Másnap ismét kopog a nővér.

−  Professzor úr!

−  Mi baj?

−  A betegek most is eszik a csészéket. Csak a füleket hagyják meg!

−  Ezek bolondok! Hiszen az a legfinomabb rész!

Két bolond elhatározza, hogy munkát keres. Az első napi bérük ötszáz forint. Órákig vitatkoznak azon, hogy mire költsék az első keresetüket. Végül egyikük megunja a vitát, zsebre teszi a pénzt, és elindul vásárolni. Amikor visszatér, barátja megkérdi:

−  No, mit hoztál?

−  A bolond lelkesen vesz elő a zsebéből egy doboz tampont.

−  Megőrültél? – néz rá a másik. – Mit csináljunk ezzel?

−  Hogy mit? Nézd csak meg, mi van a dobozra írva! Ezzel lehet lovagolni, síelni, úszni, vitorlázni…

A kíváncsi látogató megszólít egy ápoltat a bolondokházában:

−  Maga hogy jutott ide?

−  Kérem szépen, én azt mondtam, hogy az emberek bolondok. Az emberek viszont azt állították, hogy én vagyok bolond. És ők voltak többségében.

Az őrült abban különbözik a többi embertől, hogy csak egy rögeszméje van, míg a többinek egy egész rakás.

 

Diákviccek, gyermekszáj

 

A humor bűbájos kategóriája a gyermekszáj viccek. Keletkezésük alapja a gyermeki tapasztalatlanság és naivitás. Ennek ellenére gyakran meglepődünk rajta, hogy a gyerekek milyen éléslátással és bölcsességgel rendelkeznek. Legtöbbjüknek néhány éves korukban már több eszük van, mint sok felnőttnek. A 9 éves Lauren[18] szerint:

„Ha egy macskát szeretnél, előbb kérj egy lovat.”

Az ugyancsak 9 éves Hannah[19] bölcs tanácsa:

„Amikor a papád mérges, és azt kérdezi, hogy: »Te hülyének nézel engem?« – ne válaszolj!

Patrick[20] a saját tapasztalata alapján tanácsolja pajtásainak:

„Sose bízd a kajádat egy kutyára.”

A 10 éves Kelly javasolja:

„Sose lakj jól, mert nem marad hely az édességnek.”

A 12 éves Joel[21] minden bizonnyal tapasztalatból beszél:

„Ne kötekedj a nővéreddel, ha baseballütő van nála.”

 

A 12 éves Matthew tanácsa is tapasztalaton alapul:

„Ha valami drága dolgot szeretnél, kérd a nagyiéktól.”

Gyerekek írták:

 

Kedves Isten!

Tényleg láthatatlan vagy, vagy ez csak egy trükk?

Charlie

 

Kedves Isten!

Nekem a Miatyánk a kedvencem. Egyből megírtad, vagy sokat kellett törnöd a fejed? Ha én írok valamit, mindig újra kell írnom.

Lois

 

Azt tanultuk, hogy Edison csinálta a fényt. De a hittanórán azt mondták, hogy te csináltad.

Biztos vagyok benne, hogy ellopta az ötleted.

Mickey

 

Kedves Isten!

A jelmezbálon ördögnek fogok öltözni. Nem baj?

Marine

 

Kedves Isten!

Ha vasárnap figyelsz a templomban, megmutatom az új cipőmet.

Donna

 

Kedves Isten!

Ilyennek tervezted a zsiráfot, vagy csak véletlenül alakult így?

Norma

 

Kedves Isten!

Hogyhogy az utóbbi időben nem találtál fel egy új állatot se? Csak a régiek vannak.

Johny

 

Kedves Isten!

Ha nekem adod Aladdin lámpáját, bármit neked adok, amit csak akarsz; kivéve a pénzem és a sakk-készletem.

Raphael

 

A nyaralás alatt végig esett. Apa nagyon mérges volt, és olyan dolgokat mondott rólad, amit nem szabad. Remélem, nem fogod bántani.

A barátod (nem mondom, meg ki vagyok)

 

Kedves Isten!

Lefogadom, hogy nagyon nehéz neked mindenkit szeretni az egész világon. Mi csak négyen vagyunk a családban, és mégse megy.

Billy

 

Kedves Isten!

Lehet, hogy Káin és Ábel nem ölte volna meg egymást annyira, ha külön szobájuk lett volna. Nálunk ez működik a bátyámmal.

Larry

 

Kedves Isten!

A bátyám elmondta, hogy hogyan születünk. Nem hangzik valami jól.

Marsha

 

Kedves Isten!

Köszönöm a kistestvért, de én egy kiskutyáért imádkoztam.

Joyce

 

Kedves Isten!

Fülöp atya a barátod, vagy csak üzleti kapcsolatotok van?

David

Gyerekszáj:

Ø   Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik.

Ø   A szegénység és a gazdagság közt nagy különbség van. A szegényeknek nincs semmijük, a gazdagok pedig azt hiszik, hogy nincsen semmijük.

Ø   Minél öregebb az ember, annál drágábbak lesznek a fogai.

Ø   Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.

Ø   Az együttélés és a házasság majdnem ugyanaz, kivéve, hogy az egyik önkéntes, a másik meg kötelező.

Ø   Akkor megy férjhez az ember, amikor másvalakit jobban szeret önmagánál. Szerintem ez nem lehet túl könnyű.

Ø   A fiúk máshogy játszanak, mint a lányok. A fiúk állandóan csiklandozni akarnak. A lányok többet beszélgetnek, de az nem annyira érdekes.

Ø   Az örökbefogadás sokkal jobb lehetőség, mint a szülés. A szülők saját maguk választhatják ki a gyereket, és nem muszáj elfogadniuk azt, amit éppen kapnak.

Ø   Mária olyan boldog volt, hogy teherbe esett, mindenféle segítség nélkül.

A négyéves Gabika kirándulás közben egy gombát talál. Nagypapája rászól:

−  Vigyázz, ez mérges gomba!

A gyerek ijedten kapja vissza a kezét.

−  Kire haragszik?

Évikének a családi fotóalbumot mutogatja az anyukája.

−  Ki ez a fiatal, barna hajú férfi itt melletted, anyu? – kérdezi a kislány.

−  Ki más, hát az apukád, kis butám!

−  Az apukám?

A gyerek töprengve néz maga elé, aztán ezt kérdi:

−  Akkor ki az a kövér, kopasz bácsi, aki most nálunk lakik?

A négyéves kisfiú vonaton utazik a szüleivel. A kocsiba betelepszik egy terjedelmes hölgy. A fiúcska egy darabig csodálkozva nézi, aztán megszólal:

−  De papa, hiszen ez egy néni!

−  Persze, hogy az – csitítja a papa a kis fecsegőt. De ő nem hagyja magát:

−  Hát akkor miért mondtad az előbb, hogy mit akar itt ez a kövér liba?

Évike kérdez:

−  Papa, az Úristen is lehet beteg?

−  Nem, kislányom. Ő sosem beteg.

−  Akkor nem értem. Miért mondta azt a pap bácsi a vasárnapi misén, hogy az Úr magához szólította szeretett orvosunkat, doktor Kovács Jánost?

Pistike így akar imponálni kis barátnőjének:

−  Ha én felnövök, olyan sok pénzt fogok keresni, mint a papám.

A kis Évi sem akar elmaradni tőle:

−  Ha én nagy leszek, olyan sok pénzt fogok költeni, mint a mamám.

Pistike ijedten hátrál egy nagy farkaskutya elől.

−  Ne félj – bátorítja a kutya gazdája –, hiszen látod, hogy milyen barátságosan csóválja a farkát.

Pistike szepegve válaszol:

−  De elől morog, és nem tudom melyik végének higgyek.

Pistike boldogan újságolja a mamájának:

−  Mama, azt tanultuk az iskolában, hogy minden harmadik gyerek, aki a világra jön, kínai.

−  És most minek örülsz úgy?

−  Annak, hogy a mi családunkban csak két gyerek van.

−  Apu! Mit szólnál, ha születésnapodra kanál tőlem egy új kulcstartót?

−  Kedves volna tőled, de egy jó bizonyítványnak jobban örülnék?

−  Késő! A kulcstartó már megvan.

Évikét először viszi hangversenyre az édesanyja. Amikor megkezdődik a kon­cert a kislány a zenekarra, mutat.

−  Mama! Mi az a bácsi kezében?

−  Hegedű.

−  És ha szétfűrészelte, hazamehe­tünk?

Zsarolás:

Évike egy játék babáért könyörög, de anyja hajthatatlan. Elrángatja kislányát a kirakat elől, és a villamosmegállóba men­nek. Ott tovább pityereg a kislány, és amikor látja, hogy nem használ, megszó­lal:

−  Anyu, ha nem veszed meg nekem azt a babát, a villamoson nagyinak foglak szólítani.

Cipőjének megkötésére tanítja Petikét az édesanyja. Sokadik próbálkozás után végre sikerül. Anyuka nagyon örül, de Petike sírva fakad. Anyuka meglepődve kérdi:

−  Ennyire nehéz volt?

−  Nem – szipogott Peti –, de most már egész életemben nekem kell meg­köt­nöm a cipőfűzőmet.

Az anyuka késve érkezik az óvodába. Ezért az óvó néni elkezdi öltöztetni a gye­reket. Miután nagy keservesen felrángatta a csizmáit is, a kölyök megszólal:

−  Fordítva van a lábamon a csizma.

Az óvónő látja, hogy a gyereknek igaza van, ezért gyorsan lehúzza róla, és nagy kínlódások közepette ismét felcibálja a lá­baira a két csizmát, most már jól. Ekkor a kissrác ismét megszólal:

−  Ez nem az én csizmám!

Az óvónőt elönti a pulykaméreg, és villám­gyorsan lerántja a gyerek lábairól a csiz­mákat. Elkezdi keresni a kölyök csiz­máit, de sehol sem találja. Ekkor megint megszólal a srác:

−  Nem az enyém, hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel rám adta az anyukám.

Az óvónő feje lilul-kékül a méregtől. Feltuszkolja újra a gyerek lábaira a csizmákat. Mindent rendben talált. Ráadta a kabátot is, majd megkérdezte:

−  Petike, hol vannak a kesztyűid?

−  Beletettem a csizmám orrába…

Évike hároméves. Egy nap lelkendezve újságolja a nagymamának, hogy ő már tud olvasni.

−  Tessék, kiscsillagom, akkor olvasd ezt! – nyújt át a gyereknek egy kö­tetet a nagyi. A pici lány komótosan elhelyezkedik a fotelben, meggyújtja az állólámpát, és kinyitja a könyvet.

−  Nem hallok ám semmit! – évődik a nagymama.

−  Na és? Ha te olvasol, én se hallok semmit!

−  Évike, hány éves vagy?

−  Nem tudom, mert ez állandóan változik.

Petike kérdezi a kissé dundi óvó nénit:

−  Ugye te nem vagy boszorkány?

−  Persze, hogy nem – feleli megle­pőd­ve az óvónő.

−  Igaz, te nem is lehetnél, mert nincs olyan seprűnyél, ami elbírna téged.

Óvodások beszélgetnek:

−  Milyen karácsonyfátok van?

−  Műanyag.

−  És járt nálatok a Mikulás?

−  Igen, de az se volt igazi.

 

Jancsikára mindig panaszkodnak, akár­hányszor érte megy az édesanyja az óvodába. Mivel a szép szó nem használ, anyuka elhatározza, hogy ráijeszt a kis­fiára.

−  Ha ilyen rossz leszel, elcse­rél­lek egy jó gye­rek­re!

−  Az nem fog menni! – feleli a kisfiú.

−  Miért?

−  Ki az a hülye, aki jó gyereket ad egy rosszért?

 

Három anya beszélget. Az első azt mondja:

−  Ah!        

A második:

−  Oh!        

Mire a harmadik:

−  Ejnye, nem megfogadtuk, hogy ma nem be­szélünk a gyer­me­keink­ről?…

 

Egy férfi bemegy az óvodába, és azt mondja:

−  Jöttem a gyerekemért.

−  Hogy hívják?

−  Nem mindegy? Holnap úgyis vissza­hozom.

 

Petike mondja az óvodában az óvó né­ninek:

−  Képzeld, az én apukám havon­ta 300 000 Ft-ot keres!

−  Nahát, az majdnem háromszor annyi, mint az én fizetésem – mondja az óvó néni.

−  Jó-jó, de ő azért a pénzért dol­gozik is, te meg csak itt játszol velünk egész nap!

 

Óvodás gyerekek beszélgetnek:

−  Képzeljétek, az én apukámnak olyan jó foglalkozása van, hogy aki bemegy hozzá, rögtön tátva marad a szája!

−  Juj, de izgi! És mivel foglal­kozik az apukád?

−  Fogorvos!

 

−  Mama, miért sír a kistestvérkém?

−  Új fogat kapott.     

−  Na, és nem kell neki?

Tónika néhány szem karácsonyról megmaradt mo­gyorót ad át megőr­zésre a nagyanyjának?

−  Tónika – kérdezi az anyja –, miért adtad a diót a nagymamá­nak? Talán hozzá nagyobb bizalom­mal vagy, mint hozzám?

−  Igen.

−  Miért?

−  Mert neki egyetlen foga sincs.

−  Petike, mosd meg szépen a fo­gadat, mert megyünk a fogorvos bácsihoz!        

−  Azt is, amelyiket ki fogja húzni?

−  Apuci – mondja Móricka a papájának –, vegyél nekem egy motorbiciklit!

Az apa hajthatatlan:  

−  Amíg én élek, neked nem lesz motor­biciklid…         

Pár nap múlva Móricka anyukájával sétál, és rámutat egy gyönyörű Har­ley Davidson­ra:        

−  Látod, anyuci, ilyen motorom lesz, ha apu meghal…

Döncike kérdi a papájától:

−  Apu, tudod melyik vonat ké­sik a leg­töb­bet?

−  Nem én!

−  Amelyiket tavaly karácsony­ra ígér­tél.

Peti faggatja az anyját:

−  Anyu, igaz, hogy a halottak porrá lesznek?

−  Igen.

−  Akkor nézz be az ágy alá! Azt hiszem, az ágy alatt megöltek valakit.

−  Igaz, hogy minden ajándékot össze­törtél, amit karácsonyra kap­tál?

−  Nem, papa. A kalapács még meg­­van.

−  No, Döncike – kérdi a tanár az iskolá­ban –, mi volt az első nagy dolog, amit elértél az élet­ben?

−  Az ajtókilincs.

Petike felköszönti a nagy­ma­­­má­ját szü­le­tés­napja alkal­má­val. A ke­zében hatalmas vi­rá­gcso­kor.

−  Nem kellett volna Petike, hi­szen tele van a kert vi­rággal!

−  Csak volt, nagyi!

A kis Peti könyvet kap szü­le­tés­napjára a nagynénjé­től.

−  Ó, Ella néni, nagyon kö­szö­nöm a szép ajándékot – mond­ja ille­del­mesen a gyerek.

A nagynéni kedvesen szabad­ko­zik:

−  Ugyan csekélység, szót sem ér­demel.

Mire Peti az anyjához fordul:

−  Látod mama, mondtam, hogy egy ilyen semmiséget nem ér­de­mes megköszönni, de te ra­gasz­kodtál hozzá!

Csinos hölgy érkezik vendégségbe, és az anyuka noszogatja a fiát:

−  Gyere ide Petike, adj puszit a néninek!

−  Nem merek.

−  Miért?

−  Az előbb apu is próbálta, és kapott egy nagy pofont.

−  Mami! megengeded, hogy olvassak, amíg el nem alszom?

−  Igen, kislányom, de egy perccel se tovább!

A család kérdezgeti a gyereket:

−  Mondd meg fiacskám, a ma­mát vagy a papát szereted job­ban?

−  Azt majd megmondom a szü­letésnapom után.

−  Döncike, tessék megenni a fő­zeléket. Nagyon sok gyerek an­nak is örülne, ha a felét megkap­ná.

−  Látod mama, a felének én is job­ban örülnék.

 

Anyuka vitatkozik a kislányával, aki nem akarja megenni az ebédet:

−  Mit gondolsz, mi történik azokkal, akik nem eszik meg azt, amit eléjük raknak?

−  Vékonyak maradnak, topmodellek lesznek, és hülyére keresik magukat.

 

Nem éppen hatásos zsarolás:

−  Kisfiam, ha nem eszed meg a spenótot, nem kapsz sárgarépafőzeléket sem!

Anyuka mondja a kisfiának:

−  Meg kell enned a spenótot, kisfiam, attól lesz majd egy kis színed!

−  De anyu, én nem akarok zöld lenni!

Anyuka veszekszik a kis Marcikával, mert nem akarja megenni a tejbegrízt. Apuci közbeszól:

−  De szívem, engedjük meg, hogy a gyerek maga döntse el, mit akar…

−  Marci, mit akarsz: grízt vagy verést?

 

−  Pistikém! Már elég nagy fiú vagy ahhoz, hogy megtanuld rendesen használni az evőeszközöket. Nézd… bal kezedbe fogod a villát, a jobba pedig a kést…

−  Jó mami, de akkor melyik kezemmel fogom a húst?

−  Kisfiam, miért nem eszel salátát? Egész nap azt mondtad, hogy olyan éhes vagy, mint a farkas – mondja az anya a gyermekének.

−  Ez igaz, de a farkas mióta eszik salátát? – kérdez vissza a gyerek.

−  Nekem is villával kell majd ennem a tortát? – kérdi riadtan Petike.

−  Hát persze, hiszen vendégek jönnek – magyarázza az anyja.

−  Jó, akkor kérek egy szeletet, hogy gyakorolhassak.

−  Petike! Amikor elmentem itthonról a hűtőszekrényben még két szelet torta volt, most viszont csak egy van. Hogyan lehetséges ez? – kérdi morcosan az anyuka.

−  Hát úgy, hogy a másikat nem vettem észre.

−  Pistike, hányszor kell még mondanom neked, hogy menj el a süteményes tálca közeléből?

−  Nem kell már mondanod, anyu, mert üres.

Kovácséknál szilvás gombóc van ebédre, de a kis Peti hasztalan serénykedik. Valahányszor beledöfi a villáját egy gombócba, az leugrik a tányérról. A mama egy ideig nézi, majd megunva a meddő viadalt megmutatja, hogyan kell a villát a tésztába szúrni.

−  Látod, milyen könnyen elbánik anyu a gombócokkal? – mondja a papa.

Peti durcásan megszólal:

−  Persze, hogy könnyen, amikor én már kifárasztottam őket.

−  Mit csinált veled a doktor bácsi? – kérdi a beteg Pistikét a nagynénje.

−  Tulajdonképpen semmit – gondolkodik el gyerek. – Csak megfogta csuklómat, és megnézte, hogy jól jár-e az órája.

A kis Peti csak akkor hajlandó lenyelni a nem éppen jó ízű kanalas orvosságot, ha a nagymama adja be neki.

−  Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy a nagymamitól kapd a gyógyszert? – kérdi az anyja féltékenyen.

Mire a gyerek:

−  Mert a nagymamának reszket a keze, és a felét melléönti.

 

Egy négyéves kisfiú sehogy sem boldogult a köhögés elleni szirupja kupakjával. Végül megkérdezte az apját:

−  Miért nem tudom én ezt kinyitni?

−  Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják kinyitni – felelte az apa.

−  De honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?

 

Petike a nagymamájánál húzza a kútból a vizet, és meglát a vödör alján egy békát.

−  Nagymama, egy szörny van a vödörben.

−  Ugyan már Petike, az csak egy béka.

−  De nagyon megijedtem tőle!

−  Hidd el kis unokám, ő is legalább annyira megijedt tőled. Na, hozd a vizet, mert szomjas vagyok.

−  Nagymama, ha ő is annyira megijedt, mint én, akkor én nem innék a vízből.

 

Pistike reggel panaszkodik anyukájának:

−  Anyuci, rettenetesen fáj a gyomrom.

−  Nem baj, kisfiam – feleli anyukája –, azért fáj a gyomrod, mert üres.

−  A gyerek tudomásul veszi, megnyugszik. Este aztán vendégek jönnek, s egy kopasz úr – valami minisztériumi államtitkár – így szól a háziasszonyhoz:

−  Kedves asszonyom, ugye van valami fájdalomcsillapítója, mert borzalmasan fáj a fejem.

Pistike fölnéz, és megszólal:

−  Nem baj bácsi, azért fáj a feje, mert üres.

 

−  Pistike, nyújtsd ki a nyelved! – szól az orvos.

−  Nem mutatom!

−  De hát miért nem?

−  Mert tegnap a tanító néninek is meg­mutattam, és megvert érte.

−  Kis unokám, miért nem eszed meg a tojást?

−  Nem kérem, nagymama.

−  Amikor én gyerek voltam, boldogan megettem volna!

−  Az lehet, de akkor még friss volt.

−  A fiam nem akarja bevenni a csu­kamájolajat.

−  Az enyém megeszi, de úgy, hogy minden kanálért kap tíz forintot, amit beteszünk egy perselybe neki.

−  És mit csináltok a pénzzel, ha tele a persely?

−  Hát veszünk neki egy újabb üveg csukamájolajat!

−  Az én influenzám sokkal súlyo­sabb volt, mint a tied!

−  Miért?        

−  Mert a szünidőre esett.

A négyéves Évike egy reggel megkérdezi az apukájától:

−  Apuci, te hová mész min­den reggel?

−  A munkahelyemre, kislá­nyom, kenyeret keresni.

Már indulni készül, amikor a kis­lány azt mondja:

−  Apa, ma nem kell a dolgo­zóba menned. Megnéztem, van még a konyhában ke­nyér.

A kislány megkérdezi az apukájától:

−  Papa, miért nem akarsz játszani velem?

−  Mert nem érek rá.

−  Miért nem érsz rá?

−  Mert dolgozom.

−  És miért dolgozol?

−  Hogy neked enni adhassak.

A kislány elgondolkodik.

−  Most nem vagyok éhes, úgyhogy nyugodtan játszhatsz velem.

−  Az én papám autószerelő. És a te papád mit csinál?

−  Amit a mamám mond…

Veszekedés a családban, az apa kiabál:

−  Tulajdonképpen ki a család feje? Mit tegyek, hogy érvényesítsem az akaratomat?

A kétesztendős Jenőke súgva javasolja:

−  Kezdj el hangosan sírni, papa! 

Petike az apukájával nézelődik a játékbolt kirakata előtt. Egyszer csak megszólal:

−  Apuci, vedd meg nekem azt a zsinórt!

−  Miféle zsinórt?

−  Amelyiknek az egyik végén távirányító van, a másikon pedig egy autó.

Peti neveli a húgát.

Petike bőgve szalad a mamájához:

−  Anyu, a Kriszti megrángatta a hajamat!

−  Ne haragudj rá! Ő még kicsi, nem tudja, hogy a hajhúzás fáj.

Petike elmegy, s pár perc múlva sivítás hallatszik a gyerekszobából. Most Krisztike bőg keservesen, és Peti magyarázza:

−  Most már tudja.

−  Apa, télen nem nőnek az almák?

−  Nem fiacskám. Télen csak az áruk nő!

Petike sétál az apukájával a kertben:

−  Apu, mi ez?

−  Feketeribiszke.

−  És miért piros?

−  Mert még zöld!

−  Apu, mit esznek a nagyhalak? – kérdezi Petike?

−  A kishalakat.

−  Milyen kishalakat?

−  Például szardíniát.

−  De hogyan tudják felbontani a konzervdobozt?

−  Miért ér fülig a szád, kisfiam? – kérdi a nagybácsi.

−  Neked örülök, Béla bácsi! A mama éppen tegnap mondta, hogy már csak te hiányoztál nekünk!

Nagybácsi:

−  Mi szeretnél lenni kisfiam?

Pisti:

−  Olyan naplopó, mint te vagy bá­csikám.

Pistikétől megkérdi a nagybátyja:

−  Na fiam, mit fogsz csinálni, ha ilyen nagy leszel, mint én?

−  Fogyókúrázom.

−  Mi szeretnél lenni Pistike?

−  Orvos.

−  És te Évike?

−  Orvosfeleség.

Keservesen sír egy gyerek az utcán. Egy jólelkű hölgy megszó­lítja:

−  Miért sírsz, kisfiam?

−  A gyerek még jobban böm­böl:

−  A szüleim után szeretnék men­ni, de nincs pénzem.

−  Szegénykém, itt van egy szá­zas, menj utánuk. Hol van­nak a szüleid?

−  Moziban.

A ház előtt kisfiú ágaskodik. Nem éri el a csengőt. Arra jön egy öreg bácsi, jóságosan segít neki, megnyomja a csengőt.

−  Köszönöm bácsi, de most aztán szaladjunk!

−  Pistike, látom szeretsz szán­kóz­­ni, de miért nem adod oda a kistestvérednek is? – kérdi a papa.

−  Már hogyne adnám oda. Fel­felé mindig ő viszi.

Kovács másodszor is megnő­sül, és amikor hazaviszi az új asszonyt, megkérdi a kisfiától:

−  Na Pistike, hogy tetszik ne­ked az új mama?

−  Papa, szerintem téged átver­tek… Nem úgy néz ki, mint­­ha új lenne.

Két fiúcska beszélget a játszótéren Az egyik dicsekedve mondja a pajtásának:

−  Az én papám 1 millió forintos életbiztosítást kötött.

−  Miért? – kérdi a másik.

−  Hát azért, hogyha véletlenül meghalna, akkor a mamám vehessen egy új férjet.

−  A gyerektartás a gyerekek fizetése, amikor apa elköltözik otthonról.

−  Miért van a zsebkendődön csomó, Pistike?

−  Anyukám kötötte rá, hogy ne fe­lejt­sem el feladni a levelét.

−  És feladtad?

−  Nem, mert elfelejtette ideadni.

−  Anyu baj van!

−  Az előszobában feldöntöttem a lét­rát!

−  Na kapsz, ha apád megtudja!

−  Már tudja, mert most ott lóg a csil­láron.

−  Anyuci, adj húsz forintot. Áll a sar­kon egy öreg bácsi. Annak akarom adni…

−  Jól van kislányom. Nagyon szép tőled, hogy részvéttel vagy a sze­gények iránt. De biztos, hogy kold­us?

−  Dehogyis anyu! Fagylaltárus…

 

Évike könyörög az anyukájának:

−  Anyu, kérek még egy cukorkát!

−  Nem adok, már kettőt ettél.

−  De anya, csak még egyet!

−  Na jó, nem bánom.

Mire Évike megvetéssel:

−  Hát anya, neked egy csöpp akarat­erőd sincs!

 

−  Anyu, kérek szépen egy húszast!

−  Ha pénzt akarsz, dolgozz meg érte!

−  Tőled kunyerálni épp elég strapás.

 

−  Mama. Találtam egy százforintost, s vettem érte csokoládét.

−  Hol találtad?

−  A pénztárcádban.

Kovácsné kérdezi a kislányát:

−  Mondd kicsim! Az esti imádban beszámoltál a Jóistennek, hogy milyen rossz voltál tegnap?

−  Nem mama. Arra gondoltam, hogy jobb, ha ez kettőnk között marad.

Pistike és Döncike este aludni mennek. Anyukájuk rájuk szól, hogy elalvás előtt imádkozzanak. Pistike elmondja az esti imát:

−  Édes Jóistenem! Nézz le rám, vigyázz az álmomra, és adj a szüleimnek is nyugodalmas jó éjszakát.

Erre Dönci ásít egy nagyot, és így szól:

−  Dettó, és magára húzza a takarót.

−  Édes jó istenem! karácsonyra küldj nekem egy játékvasutat, egy focilabdát, meg sok mesekönyvet! – kiabál az ágyban imádkozva Benőke.

−  Mit ordítozol úgy? – szól rá a nővére. A Jóisten nem süket.

−  De a nagymama a szomszéd szobában nagyothall.

Modern világ:

Esti imája után a kisfiú megkérdezi édesanyját, mit jelent az ima. Az anyja azt feleli, hogy az ima üzenet Istennek.

−  Értem – bólint rá a fiú. És azért küldjük el este, mert akkor olcsóbb?

Petikének altatódalt dúdol a mamája a hálószobában, mire a gyerek megszólal:

−  Énekelsz tovább, vagy hagysz aludni?

A nagymama az unokája ágya mellett ül, és mesét ol­vas. A kicsi megszólal:

−  Nem tudnál kicsit hal­kabban mesélni? Úgy szeretnék már aludni!

−  Az én anyukám nem tud gyereket nevelni – pa­nasz­kodik egy kissrác a bará­tai­nak.

−  Miből gondolod?

−  Este, amikor friss va­gyok, aludni küld; vi­szont reg­gel, amikor ál­mos va­gyok, azt mondja, hogy keljek fel!                  

Az ébresztőóra egy olyan szerkezet, amely azokat éb­reszti fel, akiknek nincsenek gyerekeik.

Döncike zokogva megy haza a barátja szülinapi buli­járól. Anyukája rémülten kér­di otthon:

−  Hát neked mi bajod, fiacskám?

−  Döncike szipog:

−  Azt mondta a Peti ma­mája, hogy annyi szendvicset meg fagyit ehetek, amennyit csak akarok.

−  És?

−  Nem bírtam annyit enni.

Pistikéékhez vendégek érkeznek, és az egyik bácsi jópofizni kezd:

−  Na Pistike, felteszek neked egy találós kérdést: Ha van egy nagy hajóm, ami 50 méter hosszú, és 15 méter magas az árbóca, akkor én hány éves vagyok?

−  Hááát… töpreng Pistike, szerintem 52 éves.

−  Hát ez nagyszerű! – lelkendezik a vendég. – És mondd, hogy találtad ki?

−  Tetszik tudni, nekem van egy félhülye bátyám, aki 26 éves…

Kovács átszól a szomszéd kertbe Sza­bó­­nak:

−  Szomszéd úr, beszélt már a gye­re­kével, hogy ne utánozzon engem?

−  Hogyne szomszéd! Megmond­tam már neki, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy hülye…

Pistike otthon játszik, amikor egyszer csak valaki csönget náluk. A gyerek odamegy az ajtóhoz és kinéz kémlelőn. Meglát egy férfit. Nem ismeri, ezért kikiabál:

−  Ki maga?

−  Az apukád főnöke.

−  Na, de melyik? A hájpacni vagy az egérfejű?

 

Nem egy elveszett gyerek:

−  Apu, kérsz még egy szelet tortát?

−  Nem, kisfiam, nem kérek.

−  Akkor most kérdezz te!…

A mama odaad egy szelet sü­teményt a nagyobbik fiá­nak.

−  Tessék Pistike, ezt osszá­tok el testvériesen Peti­kével.

−  Anyu, hogyan kell test­vé­riesen osztani?

−  Úgy, hogy mindig an­nak jus­son a nagyobb, akivel osz­tozkodunk.

−  Pisti egy darabig töp­reng, aztán a kisöccsé­nek nyújt­ja a süteményt.

−  Nesze, oszd el te!

Pistike és Petike megebé­del­tek. Miután az utolsó ka­nál­ig meget­ték a sárgarépa­főze­léket, a mamáj­uk jutal­mul két szelet tortát tesz az asztalra. Az egyik szelet azonban jóval kisebb a másiknál. Pisti azon­nal lecsap a nagyob­bik­ra.

−  Tudtam, tudtam, hogy a na­gyobbikat fogod elvenni! – méltatlankodik Peti.

−  Miért te melyiket vetted vol­na el? – kérdi Pisti.

−  Természetesen a kisebbiket – feleli öntudatosan Peti.

−  Akkor meg mi a bajod? Az még mindig ott van, elvehe­ted.

Egy férfi felfigyelt az élelmiszerboltban egy nőre, aki egy három év körüli kislánnyal vásárolt.

A süteményespult előtt elhaladva a kislány fánkot kért, de az anyja nemet mondott. A lányka erre elkezdett nyafogni és hisztizni, mire az anyja csendesen csak ennyit mondott:

−  Jól van Mónika, már csak a sor fele van hátra, már nem tart sokáig, mindjárt végzünk. Amikor a pénztárhoz értek, a kislány rágógumit akart, hiába. Újabb hiszti, az anya erre is csendesen csak annyit mondott:

−  Mónika, öt perc múlva túl leszünk a pénztáron, aztán hazamehetsz, és alszol egy jót. A férfi, aki végignézte az egész bevásárlást, követte őket a parkolóba, és megszólította nőt:

−  Ne haragudjon hölgyem, de végig figyeltem önöket, és meg kell mondjam, bámulatos amilyen türelemmel bánik a kis Mónikával.

Mire az anya:

−  Mónika én vagyok. A kislányt Timinek hívják.

−  Mit kérsz születésnapodra, Petike?

−  Szeretnék egy olyan filmet megnézni a videón, amelyikhez még túl kicsi vagyok.

Egy járókelő odamegy a munkáshoz, aki az aszfaltot bontja légkalapáccsal:

−  Hogy bírja elviselni ezt a zajt?

−  Ez semmi! Pár éve alsó tagozatos osztályban tanítottam. Ha azt hallotta volna!

Pistike tűnődik:

−  Nem értem. Ha rossz vagyok, az apu elveri a fenekemet. Ha meg jó vagyok, az anyu rögtön a hónom alá dugja a lázmérőt.

Egy vásott kölyök a feje fölött pörget egy macskát a farkánál fogva. Egy járókelő megkérdezi, mit csinál.

−  Örömet szerzek a macskának – feleli a rosszcsont.

−  Na ne mondd! És mi ebben az öröm?

−  Hát nem most! Majd ha elengedem.

−  Ejnye Pistike, ne húzd a macska farkát!

−  Én csak fogom. Ő húzza…

−  Mondd, Döncike, te tanítottad meg a papagájt a disznó szavakra?       

−  Épp ellenkezőleg! Én csak többször elmondtam neki, milyen szavakat nem illik mondania.

−  Mama! – mondja a rosszcsont Pistike. Emlékszel mennyire féltetted mindig azt a padlóvázát a hálószobátokban?

−  Igen, persze hogy emlékszem!

−  Mostantól nem kell aggódnod!

Pistike mondja a papájának:

−  Képzeld apa, esett a barométer. És mennyit?

−  Vagy egy métert. És el is tört.

−  Apa, jó az arcmemóriád?

−  Igen, Pistike. De miért kérded?

−  Mert most törtem össze a borotválkozó tükrödet.

−  Pistike! Hányszor figyelmeztettelek már, hogy kerüld azokat a huligánokat. Játsszál inkább a jól nevelt fiúkkal!

−  Én megpróbáltam, de a szüleik nem engedik.

−  Kisfiam, miért nem játszol Petikével? – kérdezi Pistit az anyukája.

−  Jaj anya, te szeretsz olyan gyerekkel játszani, aki csúnyán beszél?

−  Nem.

−  Petike sem.

−  Ernőke! Mit csináltál az új sapkáddal, hogy olyan piszkos és gyűrött?

−  A gyerekek elvették, és futballozni kezdtek vele.

−  Te meg csak álltál, és nézted?

−  Nem anyu. Én voltam a kapus…

Rosszcsont Peti:

−  Hány éves vagy kisfiam?

−  Öt. De az apukám megígérte, hogy ha jól viselkedem, jövőre hat leszek.

Pisti:

−  Apa, a szomszéd bácsi megszólt téged tegnap!

Apa:

−  Úgy, és mit mondott?

Pisti:

−  Azt, hogy rosszul neveltél engem!

Kovácséknál cseng a telefon, csak az ötéves Pistike van otthon, ő veszi fel a kagylót.

−  Apuka nincs otthon? – kérdi a telefonáló.

−  Nincsen, a mentőkhöz rohant!

−  És anyukád?

−  Ő sincs, ő a rendőrségre futott.

−  A bátyád?

−  Ő a hullaházba ment.

−  Az ég szerelmére, mit csinálnak ott?

−  Engem keresnek.

Pistike, itthon van az apukád?

−  Nincs. A kutyánk kiszökött az udvarból, és az apu elment keresni.

−  Szerinted mikor ér haza?

−  Fogalmam sincs, mert a kutya már itthon van.

−  Miért költesz fel a legszebb álmomból, kis unokám?

−  Azért nagypapa, mert játszani akarok az új trombitámmal, és a mama megtiltotta, hogy trombitáljak, amíg te alszol.

A tréfálkozó papa a vonat nyitott ablaka mellett ül a kisfiával. Egyszer csak lekapja a srác fejéről a sapkát, és zsupsz! – úgy tesz, mintha kidobná az ablakon. A gyerek rettenetesen bőg, mire a tréfás papa füttyent egyet és – mintha varázserővel rendelkezne – visszateszi a sapkát a kisfiú fejére. A srác boldogan vigyorog.

−  Jó móka volt. Még egyszer! – és kidobja az apja kalapját az ablakon.

Pistike sétáltatja új kutyáját, amikor találkozik Robival:

−  Szia! Meg szeretnéd simogatni?

−  Nem harap?

−  Én is ezt szeretném megtudni!

−  Anya, mehetek sétálni?

−  Ilyen piszkos füllel?

−  Nem! A barátaimmal.

−  Pistike, megint sáros lett a nadrágod!

−  Bocs anyu, de olyan hirtelen estem el, hogy nem volt időm levetni.

Pistike meglehetősen ziláltan megy haza.

−  Úristen, mit csináltál már megint? – kiált fel az anyja ijedten. – Verekedtél? Két fogadat is ott hagytad!

−  Dehogy hagytam, anyu… Itt van a kezemben.

Pistike biciklizni tanul:

−  Nézd, anyu! Már egy kézzel is tudok biciklizni.

−  Nézd, anyu! Már a kormányt elengedve is tudok biciklizni.

−  Nézd, anyu! Már fogak nélkül is tudok biciklizni.

Marci hazaér élete első ökölvívó-edzéséről. Már az ajtóból kiabálja:

−  Anyu, apu! Ezentúl nem lesz szükségem a fogszabályzóra!…

−  Gyerekek – kérdi a tanító néni az iskolában –, ki tapasztalta már annak a közmondásnak az igazságát, hogy: „Jobb adni, mint kapni”?

Pistike jelentkezik.

−  Én…

−  És hol?

−  Tegnap, az ökölvívó edzésen…

Peti szörnyű állapotban kerül haza a játszótérről. Anyukája kétségbeesetten csapja össze a kezét:

−  Te szerencsétlen, hát hogy nézel ki? Fogadni mernék, hogy már megint verekedtetek a Gézával, igaz? Most vehetek neked egy új nadrágot.

−  Hát, még ha a Gézát látnád, mama… Az ő mamája kénytelen lesz egy új gyereket venni!

Két gyerek rettenetesen veri egymást az utcán. Arra megy egy pap, és szigorúan rájuk szól:

−  Ejnye, gyerekek, hát nem tudjátok, hogy az ellenségeiteket szeretni kell?

−  Igen – feleli tenyerét porolva az egyik gyerek –, de mi nem ellenségek vagyunk, hanem testvérek.

Hazamegy Pistike a focimeccsről, és büszkén újságolja:

−  Képzeld, papa, két gólt is rúgtam!

−  Nagyszerű. És mennyi lett a végeredmény?

−  1:1.

Késő este, lefekvés után a sötétben megszólal Petike:

−  Anyuci, szomjas vagyok.

−  Kisfiam, aludjál már!

−  De én akkor is szomjas vagyok!

−  Petike, ha még egy szót szólsz, elverlek.       

Mire Petike:

−  Anyuci, ha úgyis idejössz megverni, hozzál egy pohár vizet!

Petike az anyjának:

−  Mama, az iskolában azt mondták, hogy állandóan hazudok!

−  De Petike, te még nem is jársz iskolába!

Az anyuka kérdi a kisfiától:

−  Na, Petike! Hogy telt az első napod az iskolában?

−  Az első? Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy holnap is oda kell mennem?

A kis Peti először volt iskolában. Odahaza az édesanyja megkérdezi tőle:

−  Na, hogy tetszett az iskola?

Petike csalódottan válaszolja:

−  Becsapás az egész.

−  Hogyhogy?

−  Az ajtón ki van írva, hogy első osztály, de a teremben csak fapadok vannak.

Petike első osztályos lett. Egy hét után sírva állít haza:

−  Nem megyek többé is­ko­lába – mondja pitye­regve.

−  Miért? – kérdik a szülei kétségbeesetten.

−  Mert olvasni még nem tudok, beszélgetni pe­dig nem hagynak.

−  Anyu, én nem megyek töb­bé iskolába, semmi értel­me oda járni.

−  Miért, kisfiam?

−  A tanító néni semmit se tud, folyton csak kérdez.

Petike így szól az anyjához:

−  Úgy döntöttem, mostan­tól egy szót sem tanulok többé!

−  Hogyhogy? – lepődik meg az any­ja.

−  Olvastam az újságban, hogy Szi­cíliában valakit azért lőttek le, mert túl sokat tudott.

Az első osztályos Petikét meg­­kér­dezi a nagymamája:

−  És melyik: tantárgyat sze­reted a legjobban?

−  A geometriát.

−  De hiszen ti még nem tanultok geometriát!

−  Éppen azért!

Petikét a suliról faggatja a nagy­­nén­je:

−  És melyik a kedvenc tár­gyad az iskolában?

−  A csengő.

Az első osztályos Évikétől az kér­di a keresztanyja:

−  No kislányom, ragadt már rád valami az iskolában?

−  Igen… Már háromszor is bele­ültem Pisti rágógumijába.

−  Nálatok nincs ébresztőóra? – kérdezi a tanár az elkéső tanulótól.

−  De van, csak mindig olyankor csörög, amikor én még alszom.

Évikét megszidja az anyukája:

−  Ilyenkor kell megjönni az is­kolából? Mi tartott ilyen soká­ig?

−  A Kovács Pisti a másik osz­tályból szeretne velem meg­is­mer­­kedni, ezért egé­szen hazá­ig kö­ve­tett, és olyan lassan jött…

−  Lacika! Archimédesz törvé­nyé­ből foglak feleltetni. Mi történik, ha az ember belép egy vízzel teli kádba?

−  Azonnal csengeni kezd a telefon.

A tanító néni, az első osztály első napján, kérdi a gyerekeket.

−  Ki tudja mi jön a 7 után?

−  A 8! – üvölti Pistike.

−  Pistike és azt tudod-e mi jön a 8 után?

−  A 9!

−  És azután?

−  A 10!

−  Ki tanította ezt neked?

−  Az apukám!

−  De rendes apukád van! És azt tanította-e mi jön a 10 után?

−  Persze! Alsó, felső, király, ász!

A tanító néni megkérdezi Dön­­­cikétől:

−  Tudod-e kisfiam, miért kel ki a kiscsibe a tojásból?

−  Mert fél, hogy belefőzik.

A tanító néni feleltet:

−  Petike, mi a szél?

−  A szél olyan levegő, amelyik­nek sürgős dolga van.

Tanító néni:

−  Meddig volt Ádám és Éva a Para­dicsomban?

Petike:

−  Almaérésig.

Neandervölgyi ősember fia otthon meg­mu­tatja szüleinek a bizonyítvá­nyát, ami nem túl fényes. Apja fejét csó­vál­va korholja:

−  Na fiam. Az, hogy megvágtak bö­lény­va­dá­szatból, az egy do­log, ki­csi vagy még, nincs elég erőd, majd felnősz a feladathoz. Az, hogy meg­húztak barlang­rajzból is, az egy másik do­log. Ez kész­ség­tárgy, neked meg igen kevés do­loghoz van kész­sé­­ged, de idő­vel majd ezt is meg­ta­nulod. De hogy tör­ténelemből nem voltál képes meg­­tanulni azt a tetves két oldalt!

A tanító néni előadást tart az ember származásáról:

−  Gyerekek, minden ember Ádámtól és Évától származik…

Közbevág Móricka:

−  De tanító néni, nekem a papám azt mondta, hogy az ember a majomtól származik!

−  Jó, Móricka, de most nem rólatok van szó!

Amatőr színjátszó csoport telt ház előtt adta elő legjobb produkcióját. Amikor azon­ban Hó­fe­hérke bele akart harapni a mosto­há­jától ka­pott al­mába, egy kisfiú felrontott a szí­n­padra:

−  Ne edd meg! – kiabálta. – Mérgezett!

Minden erejével belekapaszkodott Hófehérke kezébe, alig tudták a gyereket levonszolni a színpadról. De aztán sem maradt nyugton, mert amikor Hófehérke – szerepe szerint elalélt –, a kisfiú fel­kia­bált:

−  Na látod! Nem megmondtam!

Pisti árulkodik az iskolában.

−  Tanító úr, kérem! Én láttam, hogy a Peti megevett egy almát az udvaron álló fáról!

−  Nem igaz! – tiltakozik ijedten Peti. – Nem is láttad, amikor megettem.

A tanító néni felolvassa a gyereknek Petőfi Sándor: Anyám tyúk­ja című költeményét. Mivel nem biztos benne, hogy a 8 éves gyere­kek min­den kifejezést megértettek, sorra magyarázza el a „kend, a jó­szág, a kendermagos” szavak jelen­tését. Vé­gül a „cseléd” kifejezésre is sor ke­rül.

−  Tudjátok-e mit jelent az a szó, hogy „cseléd”? – kérdi a gyerekektől.

Évike jelentkezik, és magabiztosan mondja:

−  A cseléd olyan, mint a feleség, csak fizetnek neki a munkájáért.

A tanító néni a tiszta erkölcsről beszél az osztályfőnöki órán. Pél­daképpen megkérdezi Pistitől:

−  Nos Pistike, ha én belenyú­lok egy bácsi zsebébe, és on­nan pénzt veszek ki az ő tud­ta nélkül, akkor mi va­gyok én?

Pisti habozás nélkül rávágja:

−  A felesége.

Petike ujjongva szalad az anyu­­kájához:

−  Anya, van két piros meg egy fekete pontom.

−  Jól, van, kisfiam megjutal­mazlak, itt egy százas.

Petike fut az apukájához is:

−  Apa, van két piros meg egy fekete pontom.

−  Jól, van, ügyes vagy. Itt egy százas.

Fut a nagyihoz is:

−  Nagyi, van két piros meg egy fekete pontom.

−  Ügyes vagy, itt egy ötvenes. De mondd csak, miért kaptad a fe­ketét?

−   Mert beírtam magamnak két pirosat…

A papa észreveszi, hogy Pistike tör­téne­lem­könyvében egy csomó lap át van húzva kék filctollal.

−  Mondd, fiam – kérdezi –, mit jelentenek ezek az áthúzások?

−  Hogy azt a részt már meg­ta­nul­tam – feleli Pistike.

−  Na és azt miért kell jelölni?

−  Nehogy még egyszer megta­nul­jam.

A kis zseni.

−  Fiacskám, azonnal csi­nál­­jál ren­­­det a szo­bádban! – ri­pakodik cse­me­téjére a ma­ma.

−  De mami. Csak a hülye tart ren­­det, a zse­ni a káoszon is uralko­dik.

A tanító bácsi észreveszi, hogy Pistike tátott szájjal hallgatja őt, és megjegyzi:

−  Pistike, nyitva van a szád!

−  Tudom tanító bácsi, én hagy­tam nyit­va.

−  Mikor volt a mohácsi vész? – kérdi a tanító néni Pistikét. A gyerek bambán maga elé bá­mul. Társai nem hagyják cser­ben, nagy buzgalommal súgnak neki.

−  1514 – hallatszik hátulról.

−  1526 – hangzik balról.

Jobbról viszont ezt hallja:

−  1546.

−  No fiam! – sürgeti a tanító. – Megmondod végre, mikor volt a mohácsi vész?

Pisti széttárja a karját, és bizonytalan hangon megszólal:

−  Tanító néni kérem, a vélemények megoszlanak.

A tanárnő így szól Pistikéhez:

−  A kutyádról írt feladatod szóról szóra megegyezik a testvéred dolgozatával.

−  Igen tanárnő, ugyanarról a kutyáról írtunk.

Matematika órán kiosztja a tanár a dolgozatokat.

−  Nagyon rosszul sikerült, az osztály 90%-nak elégtelen lett.

Mire valaki a hátsó padból:

−  Nem is vagyunk annyian!

−  Pistike, ha három kaszás egy nap alatt lekaszál egy rétet, azt egy kaszás mikorra kaszálja le?

−  Sohasem, tanító bácsi.

−  Miért nem?

−  Azért, mert ha már le van kaszálva, akkor mit ka­száljon rajta?

Matematikaórán így szól a tanár:

−  Pisti, ülj ide a tábla elé! Igaz, sok a krétapor, de legalább ragad rád valami!

−  Ha már csak 1 óra lenne az életemből, azt biztos egy matekórán tölteném, mert az örökkévalóságnak tűnik.

Előző havi tanulmányi eredményeiket és viselkedésüket látva az osztályfőnök szidja a diákjait. A végén egészen ki­jön a sodrából, és így szól hozzájuk:

−  Amikor én még diák voltam, tiszteltük tanárainkat! Nekünk még volt kitől tanulni!

−  Hogy sikerült a vizsgád?

−  Olyan remekül, hogy közkívánatra meg kell ismételnem.

Tanító bácsi! Meg lehet büntetni valakit azért, amit nem csinált?

−  Nem, de miért kérded?

−  Mert nem csináltam meg a házi feladatot.

−  Ejnye Pistike, hogy tudtál az iskolából egy nap alatt öt egyest hozni?

−  Sok a tanár.

−  Peti sírva jön haza az iskolából.

−  Mi van veled, kisfiam? – kérdi az édesanyja.

−  Intőt kaptam – hüppögi Peti.

−  Nem tudtál felelni a kérdésre?

−  Éppen ellenkezőleg. Én voltam az egyetlen, aki tudta a helyes választ.

−  Ez érdekes. És mit kérdezett a tanító bácsi?

−  Azt, hogy ki tett lekváros kenyeret a zsebébe.

Pistike lelkesen újságolja a papájának:

−  A tanító bácsi ma érdeklődött a családunk iránt. Megkérdezte hányan vagyunk testvérek, és én megmondtam, hogy egyedüli gyerek vagyok.

−  És mit szólt hozzá?

−  Azt mondta: hála Istennek!

−  Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmonikus házaséletre? – kérdezi a tanárnő.

Pistike jelentkezik:

−  Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.

−  Papa! Az iskolában azzal csúfolnak, hogy zabigyerek vagyok.

−  Mutasd meg nekik egyszer a mamát, soha többet nem mondnak ilyet.

Nyelvtanórán a tanító néni felszólítja Pistikét:

−  Na kisfiam, mondd meg nekem, hogy a „ver” ige cselekvő vagy szenvedő?

Pistike egy darabig gondolkozik, majd rávágja:

−  Aki adja, annak cselekvő, aki kapja, annak szenvedő.

<