Kun Ákos

 

 

VICCEK, HUMORESZKEK, ANEKDOTÁK

 

 

(II. kötet)

 

 

Mottó: „A legjobb módszer önmagunk felvidítására,

           ha felvidítunk valaki mást.”

                                                                                                                     Mark Twain

 

 


–  Utálom ezt mondani, de megmondtam előre!

 

Politikai viccek

 

−  Mi volt a XX. század legnagyobb tragédiája?

−  Hogy a Titanic és nem az Auróra ütközött jéghegynek.

Lenin haldoklik, és még egyszer utoljára megbeszél mindent utódjával, Sztálinnal.

−  Egy dolog miatt aggódom csupán – mondja Lenin. – Mégpedig, hogy fognak-e téged követni az emberek? Mit gondolsz erről Sztálin elvtárs?

−  Fognak, szerintem fognak.

−  Remélem, de mi lesz, ha mégsem? – aggódik Lenin.

−  Az sem probléma – mondja Sztálin elvtárs, mert akkor téged fognak követni Lenin elvtárs!

Lenin halálakor a kommunista propaganda szócsövei lépten-nyomon ezt hangoztatták:

„Meghalt Lenin, de eszméi örökké élni fognak.”

Erre egy orosz kisember így sóhajtott fel:

−  Fordítva jobb lenne.

Szovjet kérdőív:

1. Ki a példaképed?

…………………………

2. Miért pont Lenin?

…………………………

Egy határszéli faluban a kisbíró kidobolja a beérkezett győzelmi hírt: áttörtük az ellenség vonalait, 100 ágyút, 50 gépfegyvert zsákmányoltunk, 1500 halott, 3000 sebesült az ellenség soraiban.

−  Mondja kisbíró uram, és mik voltak a mi veszteségeink?

−  Azt odaát dobolják.

A Tanácsköztársaság idején egy nagygyűlésen a szónok arra buzdította az embereket, hogy vegyék el a gazdagoktól a vagyonukat, és osszák szét a szegények között. A sok naplopó tombolt a lelke­se­déstől, és éljenezve ünnepelték a szónokot. Ott volt a pesti Rothschild is a gyűlésen, s a végén odament a szónokhoz:

−  Nézze uram! Nekem 400 millió korona a vagyonom, az országban pedig tízmillió ember él. Tehát egy emberre negyven korona jut. Nos, itt a 40 koronája, és hagyjon engem békén.

1929-ben, a nagy gazdasági világválság idején két zsidó bankár siránkozik:

−  Ha ez így megy tovább, mehetünk koldulni!

−  Na ja! – mondja a másik. Ha lesz kitől.

A zsidótörvény életbelépése után Dr. Kohnt is eltiltották eredeti foglalkozásától. Ezt követően cipőpertlivel házalt, hogy a családja ne haljon éhen. Egy nap összetalálkozik a hasonló sorsra jutott Dr. Grünnel. Könnyek között panaszolja el neki, hogy legutóbb kidobták a kávéházból is. „Zsidók és kutyák ide nem jöhetnek be!” – rivallt rá a pincér.

−  Borzasztó – mondja Dr. Grün. – Már a kutyák sem?

Ezt a viccet az 1930-as évek vége felé mesélték Németországban:

−  Piroska megy a nagymamához, és a jól ismert dialógus hangzik el közöttük:

−  De hát nagymama, mitől olyan nagyok a szemeid?

−  Hogy jobban lássalak.

−  És mitől olyan nagyok a füleid?

−  Hogy jobban hallhassalak.

−  Na, és mitől olyan nagy az orrod?

−  Pszt…

 

A véres kezű zsarnok halálán van, s papot hívat. A gyóntató így szól a haldoklóhoz:

−  Tábornok úr, megbocsát az ellenségeinek?

−  Nincsenek ellenségeim. Mivel a pap kételkedve néz rá, hozzáteszi: Tudja, mind agyonlövettem őket…

Ízelítő a II. világháborús viccekből:

−  Akkor tehát arra kérjük a porosz tartományi miniszterelnök úr őméltóságát, hogy szíveskedjék összeállítani a pontos listát, mindazt felsorolva, ami a Reichstag épületében a tűz martaléka lett.

−  Köszönöm uraim – mondja Göring. – A benzines kannákat is felszámíthatom?

Panaszkodik egy férfi az óvóhelyen, hogy már Németországban is romlanak az erkölcsök:

−  Képzeljék! – mondja. Megérkezem Nürnbergbe, a pályaudvaron beteszem a bőröndöm poggyászmegőrzőbe, érte megyek: nincs meg a csomagom.

−  Ez semmi – legyint valaki. – Megérkezem Frankfurtba, beteszem a csomagom a poggyászmegőrzőbe, érte megyek: nincs meg a pályaudvar.

Hitler táviratot küld Sztálinnak:

„Gratulálok! Ennyi kommunistát nekem sem sikerült kiirtanom.”

A hitleri Németországban egy berlini polgár figyelmesen olvassa az újság első oldalát. Barátja megkérdezi:

−  Mit keresel annyira abban az újságban?

−  Egy halálozási hírt.

−  A halálozási rovat nem az első oldalon van!

−  De akit én keresek, az ide kerülne!…

Egy német kispolgár önarcképet kapott ajándékba Hitlertől, saját kezű aláírásával. Nézte, nézte aztán így morfondírozott magában: Csak azt nem tudom, hogy felakasszam, vagy falhoz állítsam?

Hitler elhatározza, hogy a nép közé vegyül, tapasztalni szeretné mennyire népszerű. Útjában egy mozi mellett halad el. Úgy dönt, hogy bemegy. Leül az utolsó sorba, egy ismeretlen mellé. Az előadás az ő arcképének vetítésével kezdődik. A terem egy emberként talpra ugrik, előrelendülnek a karok, csak úgy mennydörög a kiáltás: „Heil Hitler, Heil Hitler!” Hitler karba font kézzel ülve marad, boldog. A szomszédja oldalba böki:

−  Megőrült? – sziszegi rá. – Emiatt az elvetemült gazember miatt börtönbe akar kerülni?

Hitler és Göring rosszkedvűen ül egymással szemben. Elmúlt a mámorító hadijelentések kora.

−  Te mit csinálsz – fordul Hitler a régi baráthoz és fegyvertársához – ha mégis elvesztjük a háborút?

Göring habozik:

−  Hát… amit az első világháború után. Fogom a kalapom, és…

Hitler gúnyosan kérdi:

−  És… mire teszed?

 

A Trumant és Churchillt szállító repülőgép lezuhan. Mindenki szörnyethal. Melyik országban nagyobb a gyász, kik vesztettek legtöbbet?

−  A Szovjetunió.

−  Miért?

−  Mert Sztálin nem volt a gépen.

A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak. Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet. Ezután a következő beszélgetés zajlott le:

USA külügyminiszter:

−  Mi az önök államformája?

Magyar nagykövet:

−  Királyság.

−  És ki a királyuk?

−  Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.

−  Ki a kormányzó?

−  Vitéz Horthy Miklós tengernagy.

−  És van önöknek tengerük?

−  Az nincs.

−  Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?

−  Nincs.

−  Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?

−  Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával…

−  Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?

−  Nem, ők a szövetségeseink.

Budapesti életkép a bombázások alatt.

−  A szomszédasszony itthon van?

−  Igen, tessék.

−  Ha ezt a szelet lóhúst megfőzhetem a maga fájával, akkor maga cserébe megfőzheti a gombócait a levesemben.

−  Ich bin partizán! – mondta egy túlélésre játszó polgár, amikor a Vörös Hadsereg katonái „Málenykij robotra” invitálták.

Vendéglátás 1945-ben:

−  Maradjon nálunk vacsorára.

−  De hiszen nem számítottak rám.

−  Sebaj. Ahol öten éheznek, a hatodik sem lakik jól.

1945 tavaszán, a háború vége felé, a nagy sorban állások idején Tasziló gróf is türelmesen várakozik egy élelmiszerbolt előtt. A sor egyre csak nő, mind több ember jön, mindenki türelmetlen. Egyszer csak Tasziló véletlenül hatalmasat szellent. Teljesen megszégyenülve érzi magát, azonnal kilép a sorból és elindul. Néhány lépés után észreveszi, hogy követik. Hátrafordul, és döbbenten lát­ja, hogy a sor egy része elindult utána. Kétségbeesetten futásnak ered, de nem bírja sokáig, a har­ma­dik utcasarkon összeesik. Ekkor utolérik a többiek, és lihegve mondják:

−  Az Istenért uram! Nem akarjuk bántani, csak azt mondja meg, hol vette a babot!

1945 nyarán:

−  Arisztid megy az utcán, és egy spárgára kö­tött porcelánbilit húz maga után. A vele szembe jövő Tasziló döbbenten kér­dezi:

−  Megőrültél? Hova indultál ezzel a förtel­mes edénnyel?

−  Nyugalom, barátom – hangzik a válasz.

−  Most jött haza a szomszédasszonyom a vásárlásból, és tőle tudom, hogy az élelmi­szerjegyre ma már csak szart adnak…

Egy háziasszony arany karikagyűrűjéért cserébe valódi citromhoz jut. Boldogan vágja fel a teához, mire kisfia megkérdi:

−  Anya, ez micsoda?

−  Citrom.

−  És mire való?

−  Ez pótolja a citrompótlót.

A koncentrációs táborból visszatérve[1]:

−  Kedves barátom! Hát megjöttél? Jaj de örülök, hogy viszontlátlak!… Hogy legalább te megmaradtál… Hogy vagy?

−  Köszönöm, rosszul. Egyebem sincs, mint amit rajtad látok…

A háború után nem csak az áruhiány, a jegyrendszer keserítette az emberek életét, hanem a világ­viszonylatban is példátlan hiperinfláció. 1946-ban a legnagyobb címletű bankjegy 1 milliárd bil­pengő volt. (Az 1-es után 21 nulla állt.) Ezért az összegért a kéz­hez vétele után csupán egy doboz gyufát lehetett venni. De nagyon kellett sietni, mert mire odaért vele a vevő a trafikhoz, sokszor már csak a felét érte. Egyik nap­ról a másikra ötszázszorosára emelked­tek az árak. A pénzcserénél 1 új forint 400 000 kvadrillió (4×1023) pen­gővel volt egyenértékű. Ezért a be­gyűj­tött, visszaváltásra bevitt pénzt már nem is számolták, hanem lapáttal mérték, majd vitték a zúzdába.

Ekkortájt egy vevő lép be a cipőboltba, és cipőfűzőt vásárol. Elővesz egy trill­pengős bankjegyet. Az eladó kis türel­met kér.

−  Pillanatnyilag nem tudok vissza­adni, egy kicsit várni kell!

−  Míg összegyűlik az apró?

−  Dehogy! A fűző fog mindjárt ennyi­be kerülni.

Arisztid és Tasziló 1946 augusz­tusában gyönyörködik az új forintban.

−  Olvastam a Szabad Népben, hogy „Rá­kosi Mátyás a forint apja.”

−  Tasziló tűnődve nézi:

−  Úgy látszik, a mama volt szép a családban…

Hosszú sor kígyózik az élelmiszerbolt előtt. Egy arra haladó járókelő megkérdezi a sor elején állótól:

−  Mondja, mit lehet itt kapni?

−  Hát, ha elém áll, egy pofont; ha pedig a legvégére, akkor legfeljebb náthát.

Egy jellemző vicc a kommunista hiánygazdálkodás éveiből: A határon a vámos rábök egy zsákra a csomagtartóban:

−  És ebben mi van? – kérdezi.

−  Madáreledel – feleli az autós. – Van otthon egy sárga papagájunk.

A vámos int:

−  Tessék kinyitni! Kiderül, hogy a zsákban szemes kávé van.

−  Micsoda? – háborodik fel a vámos. Maguk babkávéval etetik a papagájukat?

Az autós csak vonogatja a vállát:

−  Eszi, nem eszi, nem kap mást.

 

Rákosi elvtárs nagyon buzgón látogatta a különféle közintézményeket. Egyszer a klinika ideg- és elmeosztálya is sorra került. A kísérők összeterelték a bent lakókat. Rákosi rövid beszédet rögtönzött. Lelkes taps fogadta. A biztonsági tisztek azonban észrevették, hogy néhányan az ajtónál nem tapsolnak. Mikor a tömeg szétoszlott, kérdőre vonják őket, mire az egyikük méltatlankodva válaszol:

−  De kérem, mi nem bolondok vagyunk, hanem ápolók.

Rákosi meghallotta, hogy az őt ábrázoló bélyeg rossz minőségben készült, ugyanis „az istennek sem ragad”. A pártfőtitkár nem hiszi el, hogy már bélyeget sem tudunk megfelelő minőségben gyár­tani. Szabotázst emleget, de mielőtt magához rendelné a felelősöket, gondolta lemegy a sarki postára, és személyesen ellenőrzi a hír valódiságát. Beáll a sorba. Természetesen azonnal felismerik. Rög­tön az ablakhoz engedik. Kér egy levélbélyeget, és megkérdezi a körülötte állókat, hogy tényleg nem ragad-e a bélyeg. Az emberek váltig bizonygatják, hogy bizony nem ragad. Rákosi ráköp a kapott bélyegre, és a borítékra ragasztja. Egyből odaragad. Erre megszólal a mellette álló atyafi:

−  Ja, mi a másik oldalára szoktunk köpni!

 

Rákosi Mátyás inkognitóban járja a várost, hogy jobban megismerje az emberek véleményét. Beül egy moziba, ahol a film előtt pereg a híradó, amelyen éppen neki adják át az alkotmány ünnepére sütött friss kenyeret. Mindenki feláll a moziban, és vastapssal köszönti:

−  Éljen Rákosi! Éljen Rákosi!

Rákosit nagy öröm tölti el, ám a következő pillanatban valaki nagyot csap a fejére, és így szól:

−  Tapsolj kopasz, különben elvisz az ÁVO![2]

Vidéki körútján Rákosi Mátyás ellátogat az egyik iskolába. A tanító megindult beszédben üdvözli Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványát, népünk bölcs vezérét. Utána Rákosi elvtárs kicsit vizs­gáztatni akarja a tanulókat:

−  Na, pajtások. Akkor halljuk mit tanultatok az én küzdelmes életemről. Tudjátok-e, mennyit kellett nekem tanulnom…, harcolnom…, börtönben ülnöm?

Senki sem jelentkezik. Rákosi erre kiszólítja a padból Mórickát:

−  Na fiam! Hát hogyan lettem én az ország első embere? Nem tanultátok? Ne félj, mondd csak bátran.

Mire Móricka:

−  Tanulni nem tanultuk, de el tudjuk képzelni.

Nagy fekete autó robog az országúton. Az úttest mellett egy kisfiú kétségbeesetten integet. A kocsi lefékez, a sofőr bosszúsan hajol ki.

−  Hogy merészeled leállítani a kocsit?

−  Tudod, ki ül mögöttem?

−  Tudom, Rákosi pajtás.

−  Akkor hogy merted megállítani?

−  Tessék megnézni a hátsó kereket… Mindjárt kiesik!

A sofőr kiszáll, konstatálja, hogy a gyerek igazat szólt. Rákosi elhúzza a függönyt, letekeri az ablakot, és odainti a kisfiút. Nagyszerű gyerek vagy, fiam. Felfedezted a szabotázst, és megmentetted az életemet. Mit szeretnél jutalmul?

A gyerek gondolkodik egy kicsit, majd kiböki:

−  Csak azt, Rákosi pajtás, hogy ne tessék elmondani az apukámnak.

A falusi szemináriumon befejeződik az oktatás. A tanulók vizsgán számolnak be tudásukról. János bácsit is megkérdi az elnök:

−  No, János bácsi, milyen ember Rákosi elvtárs?

János gondolkodik, majd nagy nehezen kiböki:

−  Hát… lehetne rosszabb is…

−  Mit beszél? – horkan fel az elnök. – Azonnal vonja vissza!

−  Visszavonom, kérem – mondja csendesen János bácsi. – Rosszabb már nem is lehetne.

Egy férfit feljelentettek, mert betanította a papagáját, hogy azt mondja: „Dögöljön meg Rákosi elvtárs!” A vádlott a tárgyalás előtt az utolsó pillanatban kicserélte a papagáját a pap papagájára. Ezért a bírák sehogy sem tudták rávenni a papagájt, hogy elmondja a betanított szöveget, így nem volt meg a bizonyíték. Elhatározták, hogy kórusban mondják: dögöljön meg Rákosi elvtárs – majd csak megszólal a madár. Rá is kezdtek a bírák, mire a papagáj:

−   Uram! Hallgasd meg könyörgésünket!

Lebukott orosz kém:

Az amerikai kémközpont iskolájában úgy szoktatják a leendő spionokat a kemény orosz télhez, hogy bezárják őket a hűtőházba, és fokozatosan 0 oC alá viszik a hőmérsékletet. A Kaliforniából származó kémtanuló –15 oC-ig bírja, s akkor kirohan. New York-i társa –25 oC-nál adja fel. A harmadik még bent van. Amikor a hőmérséklet már –40 oC alá süllyedt, bekukucskálnak, és álmélkodva látják, hogy társuk nyugodtan ül, és újságot olvas.

−  Hát te nem fázol? – kérdik tőle.

−  Ugyan már! Nálunk Szibériában ennél jóval hidegebb van.

Híre megy, hogy Szibériában él a világ legöregebb embere, a 178 éves Borisz. Egy rádióriporter elutazik a Tajgába és megkeresi. Több napi vonatozás után a megadott címen meg is találja az öreget. Bekacsolja a magnetofont, és megkérdezi:

−  Mondja, mi a hosszú élet titka?

−  Hát kérem, a Nagy Októberi Szocialista…

−  Bácsikám, most nem erről van szó. Arról beszéljen, hogyan élt, mit evett, mit ivott? Mi a hosszú élet titka?

−  A Nagy Októberi Szocialista…

−  Bácsikám nem ez érdekli a rádióhallgatókat, hanem az, hogyan tudott ilyen magas kort megélni?

−  Hát éppen ezt akarom elmagyarázni. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején akkora volt a zűrzavar, hogy véletlenül egy egyest írtak az életkorom elé.

A szerencsésen életben maradt Kohn bácsi elsőként jelentkezik a Magyar Kommunista pártba. Óriási meglepetésre rövid úton elutasítják. Berohan a pártszékházba, magyarázatot követel, amit meg is kap.

−  Szeretném tudni mi a kifogásuk ellenem?

−  Több tanú is van rá, hogy 1944-ben előbb nyilas keretlegényekkel, majd német SS-katonákkal sétált a Duna-parton[3].

A kommunista hatalomátvétel után:

Sírva jön a Korona szálló éttermének prímása, s találkozik a cimbalmossal, aki megkérdi:

−  Hát tenéked mi bajod?

−  Most jövök az igazolóbizottságtól – feleli nagyot sóhajtva. – Eltiltottak, nem játszhatok…

−  Na, de miért nem?

−  Azt kérdezte az igazolóbizottság elnöke, húz­tam-e az ántivilágban, hogy „Horthy Miklós katonája vagyok én…” Mondtam: húztam hát!

−  Ej, te málé, hát miért nem tagadtad le?

−  Nem lehetett, mert neki húztam.

Május elseje, a munka és a nemzetközi munkás­moz­galom ünnepe túlélte a kommunizmust, és mára egy­sze­rű majálissá szelídült. Az osztályharc tető­pont­ján azon­ban ilyen mondanivalójú karikatúrák je­lentek meg róla:

„A tunya arisztokrácia elborzadva rezzen össze május 1-én, mert a munka hadának a lépte dobog!”

Arisztid visszaérkezik a kitelepítésből, és ös­sze­trom­bitálja fellelhető barátait, hogy meg­idézzék a bol­dog békeéveket. A vendéglői ebéd után Arisztid így szól a pincérhez:

−  Fiam, írja fel a számlámra!

−  De kérem, vendég elvtárs, ez minálunk már nincs szokásban!

−  Éntőlem fejben is tarthatja, ha akarja!

Két asszony beszélget az 1950-es években egy presszóban, a kávézaccból újrafőzött fekete mellett.

−  Hogy élsz? – kérdi az egyik.

−  Nagyon jól. Három éve van egy barátom, gróf Alwinczy.

−  Gróf? – csodálkozik a barátnő.

−  Igen, de nem bántják, kedvelik a gyárban, ahol dolgozik.

−  Mit dolgozik?

−  Az udvart sepri. Nagyon szeretetre méltó ember.

−  És miért nem házasodtok össze? Ugyan… Bolond lennék feleségül menni egy grófhoz, amikor egy partizán özvegye lehetek.

A kommunizmus első évtizedében hirtelen megnőtt a volt partizánok száma. Ebből az időből származik ez a vicc:

−  Mondja Kovács, maga is részt vett az ellenállási mozgalomban?

−  Nem, de már intézem.

Párbeszéd Budapesten 1950-ben:

−  Hallottad? Csekonics báró egyik eszpresszóból a másikba jár.

−  Miért, olyan jól megy neki?

−  A fenét. Gyufát árul.

Egy élmunkás felszólal a taggyűlésen:

−  Kérem én csak annyit szeretnék mondani, hogy éljen Rákosi…

Dübörgő taps szakítja félbe, az emberek felállnak, vastaps. Amikor befejezik a munka hőse újra kezdi:

−  Szóval csak annyit akartam mondani, hogy éljen Rákosi…

Ismét dübörgő taps, felállás, skandálás. A sztahanovista[4] kissé ingerülten mondja:

−  Engedjék már meg, hogy befejezzem!

−  Szóval azt akartam mondani, hogy éljen Rákosi abból a havi hatszáz forintból, amit kapunk.

−  Miért nem jött el az utolsó párttaggyűlésre, Kovács elvtárs?

−  Nem tudtam, hogy az utolsó? Ha tudtam volna, elvittem volna az egész családomat is.

Felsorakoztatják a gyűjtőfogház politikai foglyait az udvaron.

−  Emberek, hozzák rendbe magukat – mondja a parancsnok –, mert hamarosan megérkezik Rákosi Mátyás főtitkár…

Egy hang a sorból:

−  Végre! És ki lesz az új főtitkár?

Rákosi elvtárs sétál, és valahol „kommunistázást” hall. Odasiet, s látja, hogy egy kisfiú pici cicákkal játszik. Két csoportra osztja őket, s közben azt mondja:

−  Ez kommunista, ez nem kommunista, ez is kommunista…

−  Rákosi pajtás megkérdi:

−  Hát miben különböznek ezek egymástól?

−  Amelyiknek még nem nyílt ki a szeme, az kommunista, amelyiknek már kinyílt, nem kommunista.

Azt kérdezi a tanfelügyelő az iskolai látogatáson Mórickától:

−  Milyen eredményeket értünk el az ötéves terv idején a burgonyatermesztésben?

−  A szovjet mezőgazdaság példamutatásának köszönhetően – darálja Móricka – ma már annyi burgonya terem hazánkban, hogyha egy kupacba raknánk, felérne az égig, az Isten lábáig…

−  Na de Móricka! – szól közbe a tanítónő. – Hogy mondhatsz ilyeneket? Hiszen tudod, hogy nincs Isten!

−  Miért? – vág vissza Móricka. – Krumpli van?

Az 1950-es években a népnevelők ellátogatnak János gazda házába is, és a kor szellemének megfelelően köszöntik:

−  Szabadság, János bátyám!

−  Az kéne, meg egy kis eső – feleli az öreg.

Folyik tovább a történelemóra. A tanító néni felszólítja az osztály legjobb tanulóját:

−  Na Pisti! Meg tudnád mondani, mit kapunk a nagy Szovjetuniótól?

A fiú némán töpreng. Mögötte az egyik gyerek halkan súgja neki:

−  A nagy semmit!

A tanító néni észreveszi, és leinti.

−  Nem kell súgni, Pisti is tud gondolkodni, majd rájön magától is.

A tanító néni a „tragédia” fogalmát szeretné megtanítani a gyerekeknek. Meg is kérdezi a Pistikét, hogy tudna-e példát mondani a tragédiára. Pistike nem habozik:

−  Hát például tragédia az, hogy döglenek a nyulak!

−  Nem, Pistike, tévedsz. Ez valóban nagy baj, de nem tragédia! A tragédia az volna, ha a mi nagy vezérünk, Rákosi elvtárs hirtelen és váratlanul elhalálozna! Érted?          

Néhány hét múlva szakfelügyelő érkezik az iskolába, és a tanító néni imponálni szeretne neki. Ezért ismét előveszi a témát, amit már olyan jól elmagyarázott.

−  Gyerekek, meg tudná nekem mondani valaki, mi a különbség a baj és a tragédia között? Pistike?

−  A tragédia az, ha a mi nagy vezérünk, Rákosi elvtárs hirtelen és váratlanul meghal. Az tragédia! De nem baj! A baj az, hogy döglenek a nyulak…

−  Hallottad? Végre egy örömhír. Lassanként megszűnik a cukorhiány.

−  Hogyhogy? Lesz elegendő?

−  Nem, nem! Úgy elfelejtjük, hogy már nem is fog hiányozni.

Korabeli jelenet egy zöldséges boltban, ahol a vevő mérgesen kérdi:

−  Hát semmilyen gyümölcsöt nem tud mutatni?

Mire az eladó a karját széttárva mondja:

−  Hát legfeljebb fügét mutathatok, és már lendítette is a kezét előre.

Ez a vicc a szocializmusban, az áruhiány alatt keletkezett, amikor a boltban a vevő volt a legkevésbé fontos:

Bemegy egy ember a boltba, vár legalább negyedórát, de senki se foglalkozik vele. Odamegy egy egyik eladóhoz, és megszólítja:

−  Uram! Megismer engem?

−  Ne haragudjon, nem.

Hátrál egy lépést.

−  És így, megismer?

−  Elnézést, még mindig nem.

Kimegy a boltból, majd újra bejön.

−  Na, így már rám ismer?

−  Bocsánat, de nem ugrik be!

−  Hát elárulom magának… Én vagyok a VEVŐ!

Hárman állnak egy Ádám és Éva kiűzetését ábrázoló festmény előtt: egy angol, egy francia és egy orosz.

−  Nézzék ezt az elegáns, tartózkodó kifejezést az arcukon – mondja az angol. – Teljesen biztos, hogy Ádám és Éva angol volt.

−  Ugyan, nézzék, milyen szépek. Emellett teljesen meztelenek, így biztos, hogy mindketten franciák voltak – így a francia.

−  Önök tévednek. Nézzék meg jobban a képet! – mondja az orosz. – Nincsen ruhájuk, egyetlen ételük van, az alma. Ennek ellenére azt hiszik, hogy ez a Paradicsom, így biztos, hogy oroszok!

Nem csak az áruhiány volt nagy, a szolgáltatásokra is hónapokat kellett várni.

Az állami autókereskedelmi vállalatnál Kovács befizeti az előleget egy új Trabantra. A tisztviselő közli vele, hogy pontosan öt év múlva kapja meg a kocsit.

−  Rendben van. De ha lehet, akkor délután kérem.

−  Miért?

−  Mert délelőtt jön hozzám a vízvezeték-szerelő.

Az előbbi vicc kissé feltupírozva:

Moszkvában a hetvenes évek végén megnyílik az első autószalon. Vologya félve lép be a hatalmas, csillogó, fotocellás üvegajtón. Mindjárt érzi a légkondicionálást, 23 fokos, kellemes, mesterséges szellő borzolja lágyan a márványpadlón álló pálmák üdén bólogató leveleit. Két csinos, hosszú combú, bikinis szőke hostess siet elé, lesegítik róla a pufajkát, leültetik egy hatalmas bőrfotelbe, kávét, üdítőt szolgálnak fel, miközben egy harmadik hölgy finom szivarral kínálja, a negyedik meggyújtja a szivart. Kisvártatva kifogástalan öltözékű csokornyakkendős, ősz úr lép Vologyához:

−  Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Szergej Vasziljevics Csorkin vagyok, az igazgató. Autószalonunkban bármilyen gépkocsit megtalál, a Trabanttól a Rolls-Royce-ig. Az ön legelképesztőbb igényeit is kielégítjük.

Az igazgató tapsol egyet, erre bikinis csinos hölgy siet hozzájuk a típuskatalógussal.

−  Uram, milyen márkára gondolt? – kérdi az igazgató – Szeretném figyelmébe ajánlani ezt a nyolchengeres Buick luxuskupét például.

Vologya zavarban van:

−  Nos, én… ugye… egy… ezerkét köbcentis Ladára gondoltam.

−  Természetesen uram, ez egy bevált, megbízható modell.

Ismét tapsol az igazgató, újabb hölgy hozza a színkatalógust.

−  Milyen színben parancsolja? Természetesen metál fényezés, brillfényezés mind-mind rendelkezésre áll – lelkendezik az igazgató.

−  Én egy egyszerű fehéret szeretnék… – motyogja Vologya.

Újabb taps, jön egy másik csinos hölgy a kárpitkatalógussal.

−  Milyen legyen a kárpitozás, milyen legyen az üléshuzat? Szattyánbőr, antilop, bársony, esetleg plüss? – kérdi az igazgató, miközben egy porszemet pöcköl le öltönye hajtókájáról.

−  Én, kérem… csak egy egyszerű, olcsó műbőr kárpitozást szeretnék, műbőr üléshuzattal, mindegy, hogy milyen színűt.

Az igazgató mosolyog:

−  Uram, bölcsen döntött. A műbőr könnyen tisztítható, időtálló.

Újabb hölgy libben oda az extrakatalógussal.

−  Már csak egyetlen kérdés a formaságok elintézése előtt – mosolyog az igazgató. – Milyen extrákat kíván az autójába? Motoros ablakfelhúzó, tükör, napfénytető, fedélzeti számítógép, bárszekrény italhűtővel, vagy valami egyéb?

−  Én csak egy egyszerű szériakivitelt szeretnék – mondja Vologya.

Az igazgató a pulthoz kíséri, ahol egy újabb csinos hölgy felírja a nevet, lakcímet.

−  Uram, nyugodtan menjen haza, az autóját a cég költségén házhoz szállítjuk.

−  Pardon! – kérdi halkan Vologya. – Meg tudná mondani, mikorra várjam az autót?

−  Természetesen, uram! Egy pillanat.

Az igazgató belelapoz az előjegyzési naptárba, majd így szól:

−  2016. április 27-én.

−  Délelőtt, vagy délután?

−  Délután, 14 órakor.

Mire Vologya mérgesen:

−  A fene vinné el, pont akkor jönnek a gázszerelők is!

Kovács notórius rémhírterjesztő. Mivel korábban üldözött volt, nem ítélték börtönbüntetésre. Amikor már harmadszor került vizsgálati fogságba a vallató tisztek elhatározták, hogy mielőtt szabadon engedik, elveszik a kedvét rémhírterjesztéstől. Kivitték a börtönudvarra, fejére olvasták a vádat, majd bekötötték a szemét, falhoz állították és vaktölténnyel rálőttek. Kovács utána reszkető inakkal vánszorgott ki az utcára. Az utca másik oldalán meglátta egy ismerősét. Intett neki, hogy beszélni akar vele.

−  Mondok valamit Szabó úr, de ne adja tovább! Közelebb hajolt, majd a fülébe súgta: Képzelje ezeknek már töltényük sincs!

 

A sztálini rémuralom évtizedei alatt egy pártdelegáció ellátogat az iskolába. A küldöttség vezetője megkérdezi az egyik gyerektől:

−  Meg tudod mondani, hogy kicsoda Sztálin?

−  Sztálin elvtárs az én apám.

−  Nagyon jó… Akkor ki a te anyád?

−  Az én anyám szülőhazám drága földje, a nagy Szovjetunió.

−  Pompás… És mondd Vologya, mi szeretnél lenni?

−  Árva.

Közvéleménykutatók járják Leningrád egyik új lakótelepét. Megkérdezik az öregeket, hogy milyen jövőt szeretnének. Először felveszik a személyi adatokat.

−  Hol született bácsikám? – kérdezi a számlálóbiztos.

−  Szentpéterváron.

−  Jelenlegi lakcíme?

−  Leningrád, Lenin út 7.

−  Mik a vágyai a jövőre nézve?

−  Nekem már csak egyetlen kívánságom van galambocskám. Szeretnék Szent­pé­ter­vá­ron meghalni.

 

A vidéken élő gyári munkás életében elő­ször jár Moszkvában. Barátja megmutat­ja neki a város nevezetességeit.

−  Látod ez itt a Vörös tér, és ott az a Kreml…

−  Mondd, miért kellett ilyen vastag fa­lak­kal körülvenni a Kremlt?

−  Hogy védjen a bűnözőktől.

−  A kintieket vagy a bentieket?

A moszkvai Kremlnél az éj­szakai szol­gálatot teljesí­tő őr éjfél előtt né­hány perc­cel egy agyon­gyö­­tört arcú ala­­­kot lát fel­tűn­ni ma­ga előtt. Ráfog­ja a puskáját:

−  Állj, ki vagy?

−  Ne lőj, én vagyok Ret­­te­gett Iván cár szelle­me! – majd hirtelen el­tű­nik. Pár perc múlva egy ugyan­­­csak ijesz­tő ki­néze­tű nő tű­nik fel. Az őr arra is ráfog­ja a fegy­vert:

−  Állj, ki vagy?

−  Ne lőj, én vagyok Ka­ta­lin cárnő szel­leme. – Utá­na ez a tüne­mény is szét­­foszlik. Nem sok­kal éjfél után egy harmadik alak is fel­tűnik.

−  Te kinek a szelleme vagy?

−  Menj a fenébe, most jö­vök a me­lóból.

Szása beáll a Lenin Mauzóleum előtti kilométeres sorba a Vörös téren, hogy láthassa a nagy forradalmár bebalzsamozott tetemét. Mire sorra kerül rosszul lesz, ezért öklendezve rohan a Mauzóleum mögé, s ott a földre hány. Egy arra tántorgó részeg megjegyzi:

−  Minek nézted, ha nem bírod?

Egy félresikerült politikai vicc:

−  Mit csinálna Lenin, ha élne?

−  Kaparná a koporsó fedelét belülről.

Iván Moszkvába költözik. Tíz év után gondolta megnézi, hogy élnek az otthoniak, ezért hazalátogat a falujába. Megkérdezi régi ismerősét:

−  Szemjon Kuzmics bácsi, van magának videója?

−  Na hallod! Még színes tévém is van.

−  Hát lemezjátszója.

−  Az már mindenkinek van a faluban. Én már hifitoronnyal is rendelkezem.

−  És tudja-e ki vagyok én?

−  Persze, hogy tudom, fiam. Te vagy a tegnap érkezett újságíró.

−  No de Szemjon Kuzmics, hát nem ismer meg? Én vagyok a szomszédék fia, az Iván.

−  Akkor meg mit hülyéskedsz? – bosszankodik az öreg. – Hiszen tudod, hogy még villany sincs a faluban!

 

A szovjet Patyomkin gyárba amerikai küldöttség érkezik. A párttitkár összehívja a dolgozókat, és azt mondja nekik:

−  Elvtársak! Ha az amerikaiak azt kérdezik, mennyire jó itt dolgozni, mondjátok azt, hogy nagyon! Ha azt kérdezik, mennyit kerestek, mondjátok, hogy száz rubelt, és ezért egy Zaporo­zse­cet is vehettek… Megérkezik az amerikai delegáció, és a vezető megkérdezi Ivántól:

−  Na, jó itt dolgozni, Ivan Ivanovics?

−  De mennyire jó!

−  Mennyi a fizetése?

−  Száz rubel.

−  Száz rubel? Mit tud azért venni?

−  Akár egy Zaporozsecet is.

−  Van már autója?

−  Nincs.

−  Hát miért nem vesz?

−  Hülye lennék! Megvárom a következő havi fizetésemet, és veszek rajta egy bakancsot.

 

Két elítélt beszélget egy magyar börtönben:

−  Te politikai vagy, vagy köztörvényes?

−  Politikai.

−  Mit csináltál?

−  Járt a szám. Tudod, vízvezeték-szerelő vagyok, és behívtak a pártbizottságra, hogy javítsam meg a csapot. Én alaposan átvizsgáltam mindent, és utána azt mondtam, hogy:

  „Itt minden el van rohadva, az egész rendszert ki kell cserélni.”

 

−  Téged miért csuktak le?

−  Mert május elsején felvonultam.

−  Na és, ezért még senki sem került börtönbe.

−  De én egy nagy transzparenst is vittem magammal.

−  Más is ezt teszi.

−  Igen, de az enyémre az volt ráírva: „Iván, nincs honvágyad?”

 

Két rab összekerül a börtönben.

−  Te miért kerültél ide? – kérdezi az egyik.

−  Izgatásért! Szidtam a rendszert. És te?

−  Nyugtatásért. Azt mondtam, hogy úgysem tart ez már sokáig.

Taggyűlés 1951-ben.

Kovács felszólal a taggyűlésen:

−  Három kérdésem lenne… Hová lettek a kávéházak? Hová lett a búza? Hová lett a hús?

Egy hónappal később, a következő taggyűlésen feláll Szabó:

−  Nekem csak egy kérdésem van: Hová lett Kovács?

Ketten beszélnek az üzemben:

−  Észrevetted már, hogy Kovács szaktárs a múlt hét óta eltűnt a gyárból?

−  Hogyne. De csak most kezdek aggódni érte, mert azt is észrevettem, hogy senki sem keresi.

−  Hogy vagy öregem?

−  Köszönöm, megvagyok. És te?

−  Én még nem vagyok meg, de már köröznek.

Az Államvédelmi Hivatal folyosóján őrök kísérik Kohn bácsit. Szembejön vele Grün, és ráköszön:

−  Jó napot, Kohn!

−  Én magát nem ismerem – mondja Kohn bácsi.

−  Dehogynem – erősködik Grün. – Hát nem emlékszik Auschwitzra?

Kohn bácsi arca felragyog.

−  Ó, a régi szép idők…

−  Névtelen levelet írni a legnagyobb alávalóság! – mondja egy notórius feljelentgető.

−  Úgy van! – mondja a másik. – Én mindig valaki másnak a nevét írom alá.

Hajnalban arra ébred a cigány, hogy mozog a függöny. Fölkel, elhúzza, hát ott áll előtte a halál, kaszával.

−  Jaj, de megijedtem – sóhajtja megkönnyebbülve a cigány. – Már azt hittem, hogy az ÁVO…

Azt kérdezi a cigány a párttitkártól:

−  Mondja már párttitkár elvtárs, a kommunista műszak magánügy vagy közügy?

−  Hát persze, hogy közügy…

−  Na, akkor rám ne számítson, mert én öt évre el vagyok tiltva a közügyektől.

A párttitkár meglátja a cigányt, aki szintén párttag.

−  Te cigány, azt mondják jársz a templomba!

−  Igaz, de járok én taggyűlésre is!

−  De azt mondják, hogy pénzt is dobtál a perselybe!

−  De fizetem én a tagdíjat is!

−  De azt mondják, hogy megcsókoltad Krisztus lábát a kereszten!

−  Megcsókolom én a magáét is, ha ott lesz!

Disszidálni akar a cigány. Még mielőtt nekivágna, érdeklődik a párttitkárnál, hogyan működik a vasfüggöny.

−  Az úgy, hogy aki át akar menni a határon, annak levágja a fejét.

−  Értem már – mondja a cigány.

−  Mit értesz?

−  Hogy miért van ott annyi fej, itt meg annyi segg…

Isten megteremtette a világot és a különféle népeket. A népeknek kiosztotta a nemzeti karaktereket, hogy ne legyenek egyformák. Így a magyarok kapták a talpraesettséget, a németek a precizitást, az olaszok a zenei érzéket, az angolok a hidegvért. Csak az oroszok nem kaptak semmit. Panaszkodtak is ezért, de az Úr azt válaszolta, hogy: „Ti lesztek a világ legnagyobb országa, így benneteket senki sem fog összetéveszteni más nemzetekkel!” Ők azonban nem nyugodtak bele ebbe, és tovább siránkoztak. A Teremtő egy idő után megunta a sopánkodást, és egyszerre három dolgot is adott nekik: az intelligenciát, a becsületességet s ráadásul a kommunizmust. De feltételül szabta, hogy ezekből minden ember egyszerre csak két tulajdonságot birtokolhat.

És ez így is lett. Ha egy szovjet polgár becsületes kommunista, akkor nem lehet intelligens. Ha pedig intelligens kommunista, akkor nem lehet becsületes. És végül, ha intelligens és becsületes, akkor nem lehet kommunista.

 

Kovácsot behívatja az üzemi párttitkár.

−  Ejnye, Kovács kartárs! Azt hallottam, hogy már nem akar több békekölcsönt[5] jegyezni. Meg tudná indokolni, miért nem?

−  Nézze párttitkár elvtárs! Van már egy vegyi gyáram Leninvárosban, van egy kohóm Sztálinvá­rosban… Most már szeretnék venni egy lódenkabátot…

Két kisember találkozik az utcán 1950-ben:

−  Jó napot!

−  Jó napot!

−  Hogy van?

−  Köszönöm jól.

−  Akkor mi az, amit húz maga után?

−  Ja, csak a beleim.

A kommunista diktatúrában napirenden volt a szocialista fejlődés útjára lépett afrikai országok támogatása. A testvéri segítségnyújtás költségét azonban nem az állam fedezte, hanem ezt is a dolgozók nyakába varrták. Még a gyerekeket is felhasználták a szükséges pénz összegyűjtésére.

A tanító néni közli az iskolában:

−  Gyerekek, holnapra hozzon mindenki tíz forintot, mert Urundi-Burundiban támogatni kell a pártszervezetet.

Másnap mindenki hozza a pénzt, csak Pistike nem. Amikor számon kérik tőle a mulasztást, így szól:

−  Apukám egy fillért sem adott, mert úgy tudja, hogy Urundi-Burundiban nincs is pártszervezet.

A következő héten így szól a felhívás:

−  Gyerekek, holnapra hozzon mindenki tíz forintot, mert Urundi-Burundiban támogatni kell a szakszervezetet.

Pistike ismét pénz nélkül érkezik, s már kérdezés nélkül mondja:

−  Apukám azt üzeni, hogy Urundi-Burundiban szakszervezet sincs.

Ismét egy hét múlva:

−  Gyerekek, holnapra hozzon mindenki tíz forintot, mert Urundi-Burundiban kétmillió kisgyerek éhezik.

A nebulók hozzák a tízeseket, és a tanító néni csodálkozására ezúttal Pistike is fizet. Egyszerre harminc forintot guberál le.

−  Hát te miért hoztál ennyi pénzt? – kérdi tőle.

−  Az apukám elnézést kér. Azt üzeni, hogy tévedett, mert ahol kétmillió kisgyerek éhezik, ott biztosan van pártszervezet és szakszervezet is…

Két barát találkozik a körúton:

−  Hallottad? Jövőre fél kézzel dolgozunk.

−  Miért?

−  A másikkal tartjuk a fügefalevelet.

−  Utolérjük Amerikát, és el is hagyjuk! – hangzik el a párttaggyűlésen. János bácsi nem tudja szó nélkül megállni, s a következőt javasolja:

−  Ha utolérjük azokat a „rohadt kapitalistákat” nincs semmi baj, de ha elhagyjuk őket, meglátják a pucér seggünket…

1952 tavaszán két gyári munkás beszélget az utcán. Azt mondja az egyik:

−  A mi kormányunk az utolsó fillért is kilopja a dolgozók zsebéből. Elszegényíti az országot, és reménytelenné teszi az emberek életét. Ekkor odalép hozzá egy rendőr:

−  Letartóztatom! – mondja.

−  De biztos elvtárs – szólal meg a másik férfi –, a barátom beteg… Beszámíthatatlan elmebeteg.

−  Ez magának elmebeteg? – fakad ki a rendőr. – Aki ilyen világosan látja a politikai helyzetet?

A pártszékház kapuját két államvédelmis katona őrzi. Régóta ismerik egymást, és ha éppen nincs ott senki, szót is váltanak:

−  Te, most magunk között vagyunk, mondd meg őszintén mi a véleményed a jelenlegi vezetőinkről, és erről az egész rendszerről?

−  Hát mi lehetne? Ugyanaz, mint neked!

−  Hát akkor nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok feljelenteni téged, és már őrizetbe is veszlek.

−  Mi a kommunista mese vége?

−  Aki nem hiszi el, annak utánajárnak.

Akkoriban az emberekben ezek a viccek tartották a lelket:

−  Mi a különbség a létező és a működő szocializmus között?

−  A létező szocializmus nem működik. Működő szocializmus nem létezik.

 

−  Mi a szocializmus fejlődésének két szakasza?

−  Az első a fejlődés kezdeti nehézségei, a második a nehézségek fejlődése.

−  Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus válságai között?

−  A kapitalizmusé ciklikus, a szocializmusé pedig permanens.

−  Mi a különbség a krokodil és a gyík között?

−  Semmi, csak a gyík a szocialista fejlődés útját választotta.

−  Mi a különbség a demokrácia és a népi demokrácia között?

−  Ami a zubbony és a kényszerzubbony között.

−  Mi a szocializmus?

−  Az eszme diadala a józan ész felett.

−  Mi a szocializmus?

−  A munkásosztály önuralma.

−  Mi a kapitalizmus?

−  Ember ember általi kizsákmányolása.

−  Mi a szocializmus?

−  Ember állam általi kizsákmányolása.

−  Mi a kapitalizmus?

−  Ember ember által való kizsákmányolása.

−  És mi a szocializmus?

−  Ennek fordítottja.

−  Hol tart ma a kapitalizmus?

−  A szakadék szélén.

−  Hol tart ma a szocializmus?

−  Egy lépéssel előtte.

−  Miért áll a kapitalizmus a szakadék szélén?

−  Onnan jobban látja a szocializmust.

−  Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között?

−  A kapitalizmusban szociális-, a szocializmusban pedig kapitális hibákat követnek el.

−  Mi az abszolút jó?

−  A kommunizmus.

−  És mi az abszolút rossz?

−  A hozzá vezető út.

−  Mi lesz az idei május elseje jelszava?

−  Vissza a lenini úton.

−  Mi az? Ha feldobják, amerikai; ha leesik, magyar?

−  Az életszínvonal.

−  Van-e kiút a szocializmusból?

−  Van: a nyugati határ.

−  Mi a disszidálás?

−  Békés átmenet a szocializmusból a kapitalizmusba.

Kohn bácsi a Kádár korszakban nyugati útlevelet kap, és amikor hazatér, ismerősei kíváncsian kérdezik:

−  Milyen az a haldokló kapitalizmus?

Mire Kohn bácsi:

−  Hát szép halál, nem mondom, szép halál!

Kádár elvtárs titkárnője megkérdezi a pártfőtitkárt:

−  Kádár elvtárs, miért nem nyitja ki a határokat?

Erre Kádár hamiskásan:

−  Kettesben akarsz velem maradni?

Két pártfunkcionárius bizalmasan beszélget:

−  Te, ha nem tudnám egészen biztosan, hogy a szocializmust építjük, azt kellene hinnem, hogy itt valami végzetes hiba történt.

−  Hallottad, fél év múlva 50%-kal emelkedik az életszínvonal.

−  Hogyhogy?

−  Most éhezünk és fázunk, de nyáron nem fogunk fázni.

Ceausescu éra alatt három jó barát sétál Romániában: a kenyér, a rántott hús és a zöldpaprika. Hirtelen feltűnik mögöttük egy szakadt román, mire a kenyér és a zöldpaprika eszeveszett futásba kezd. A rántott hús azonban meg sem mozdul.

−  Te megőrültél? – kiáltják a többiek – Rohanj, mert megesznek!

−  Ugyan már! Engem itt nem ismernek.

−  Mi az? Ha feldobják semmi, ha leesik sült csirke.

−  Román népmese.

−  Mikor van a román család asztalán két kiló hús?

−  Ha felugrik rá a kutyájuk!

−  Hogyan irtják Romániában az egereket?

−  Bezárják őket az éléskamrába.

Az 1960-as években csörög a telefon a Securitate központjában:

−  Jöjjenek gyorsan, a szomszédék esznek!

−  Na és?

−  De kaviárt esznek!

−  Na és?

−  De nagykanállal eszik!

−  Jó, megyünk!

Az 1970-es években:

−  Jöjjenek gyorsan, a szomszédék esznek!

−  Na és?

−  De kaviárt esznek!

−  Jó, megyünk!

Az 1980-as években:

−  Jöjjenek gyorsan, a szomszédék esznek!

−  Jó, megyünk!

Részletek a bukaresti rádió reggeli műsorából:

−  „Rádió Románia, Bukarest! Pontos időjelzést adunk: hat óra következik. Ceausescu elvtárs felkelt, keljenek fel önök is!”

−  „Hat óra öt perc. Ceausescu elvtárs mosakszik, mosakodjanak meg önök is!”

−  „Hat óra tíz perc. Ceausescu elvtárs felöltözik, öltözzenek fel önök is!”

−  Hat óra tizenöt perc. Ceausescu elvtárs leül reggelizni. Kívánjanak neki jó étvágyat!”

−  Hogyan készülnek a románok a télre?

−  Feltöltik a radiátorokat fagyálló folyadékkal.

−  Mi volt Ceausescu kedvenc állata?

−  A pingvin, mert az hidegben is tapsol.

−  Hogyan csal fel a bukaresti pasas egy nőt a lakására?

−  Gyere fel hozzám, van meleg vizem.

−  Télen mivel fűtötték a román kórházakat?

−  Kitakarták a lázas betegeket.

Ceausescu elvtárs több más állami vezetővel együtt a pápához ment látogatóba. A vatikáni Szent Péter templomban együtt járultak a szentatya elé. Mindenki illően köszöntötte, és tisztelettel körbeállták a trónusát. A pápa végig nézett a küldöttségen, és amint meglátta Ceausescu elvtársat felugrott, odament hozzá, és maga mellé ültette. A mellette álló püspökök nem értették ennek a kivételes bánásmódnak az okát, ezért amikor véget ért az audiencia[6], a szentatya magyarázattal szolgált:

−  Tudjátok Ceausescu elvtárs olyan, mint Jézus. Jászolban született, istállóban nevelkedett, és harmincmillió ember várja a mennybemenetelét.

 

−  Ki a legjobb sakkozó a világon?

−  Elena Ceausescu, mert egyetlen paraszttal tartja sakkban az egész országot.

Amikor a román űrhajós visszatért a földre, Ceausescu személyesen fogadta:

−  Mondja, mire gondolt ott fent az űrben?

−  A gravitáció törvényére…

A véreskezű diktátor otthon megkérdezi a feleségétől:

−  Elena, nem emlékszel, mikor hoztuk meg a gravitációs törvényt?

−  Nicolae, a törvényhozás a te reszortod, enyém a tudomány.

A Ceausescu család este lefekvéshez készülődik. Elena a fésülködőasztalnál szépíti magát, amikor átszalad egy egér a szobán.

−  Jaj istenem! – sikolt fel Elena.

−  Itthon szólíts csak nyugodtan apukámnak! – válaszolja a diktátor.

Kádár és Ceausescu sétálnak a kormányüdülő parkjában. Kádár hirtelen megbotlik egy kőben és felszisszen:

−  Az istenit!

Mire Ceausescu ingerülten:

−  Mi bajod van velem?

Ceausescu hazalátogatott a szülőfalujába. Szülei házában feltűnt neki, hogy a tévé képernyője be van törve.

−  Mi történt anyám? – kérdezte.

−  Tudod fiam, mikor kicsi voltál mindig a szádra csaptam, amikor hazudtál. Az este kissé nagyot találtam csapni…

 

Ceausescu a tízparancsolatot ötre korlátozta:

1. Ne gondolkozz!

2. Ha gondolkoztál, ne mondd ki!

3. Ha kimondtad, ne írd le!

4. Ha leírtad, ne írd alá!

5. Ha aláírtad, ne csodálkozz!

Egy zsúfolt bukaresti villamoson toporognak az emberek. Egy pasas így szól az útitársához:

−  Bocsásson meg elvtársam, ön pártfunkcionárius?

−  Nem, nem vagyok az.

−  Vagy talán a Securitate embere?

−  Nem, dehogyis.

−  Valamelyik rokona az?

−  Egyik sem.

−  Na, akkor legyen szíves szálljon le a lábamról.

Egy Amerikába disszidált orosz aggódva hívja fel a barátját.

−  Te vagy az, Iván? A napfényes Floridából beszélek. Nálatok tényleg – 60 °C van?

−  Á, dehogy, csak – 30 °C.

−  De itt azt mondják a tévéhíradóban, hogy a tajgán megdőlt a korábbi hidegrekord, és – 60 °C-ot mérnek.

−  Hidd el cimbora, hogy ez nincs több – 30 °C-nál.

−  De látom a képeket, hogy méteres jégcsapok lógnak a háztetőkön, kihaltak az utcák, és mindent betemetett a hóvihar. Most látom, hogy egy hóbucka tetején álló meteorológus kezében tart egy hőmérőt, és mutatja, hogy itt – 60 °C van.

−  Jaaa… odakint… az lehet!

−  Mi a különbség az amerikai és a szovjet AIDS között?

−  Az amerikai gyógyíthatatlan, a szovjet legyőzhetetlen.

−  Hallottad, jövőre új tévéjáték kezdődik. Az lesz a címe, hogy: Ezentúl ki mit fog?

−  Na és mit?

−  A nyugat a hasát, Kádár a fejét, mi pedig a szánkat.

−  Újabban miért nem gyártanak hazánkban ágyat?

−  Nincs rá szükség, mert a párttagok éberek, a reakció nem alszik, a dolgozók éjt nappallá téve szorgoskodnak, és ha valakinek mindez nem tetszik, ül.

Művészek egymás között:

−  Te mit gondolsz, jelenleg kik a világ legjobb színészei?

−  Eisenhower, mert még a vasfüggöny mögött is tapsolnak neki. Azután Veres Péter[7], mert egyedül játszotta el a parasztbecsületet[8]. És Rákosi, mert sokan szeretnék több darabban látni.

Óriásplakát az 1950-es években. Ez áll rajta:

„Minden művelt ember a Szabad Népet olvassa!” És alatta ákombákom betűkkel:

„A többiek meg írják!”

Újságírók párbeszéde az 1950-es évek elején:

−  Hogy lehet drágább a Szabad Nép, mint a Pravda?

−  Nem tudod? Hát a fordítási díj miatt.

Az előző rendszer tisztségviselőinek lecserélése komikus helyzetek sorozatát eredményezte:

Az üzemi párttitkár bizalmasan megsúgta a sztahanovista vasesztergályosnak, hogy kiszemelték miniszternek. Otthon nagy izgalommal és büszkén mondja az asszonynak:

−  Mit szólnál – rebegi –, ha egy miniszter felesége lennél?

−  Boldogan! – csillan fel az asszony szeme. – Melyikre gondoltál?

 

Ez volt az az időszak, amikor a suszterből egyik napról a másikra miniszter lett, csak azért, mert megbízható kádernek tartották:

Körfolyosós, régimódi pesti bérház. Egy lakó áll az udvar közepén, és teli torokkal ordít:

−  Viciné! Viciné[9]!

A nagy ribillióra kinyílik az egyik földszinti lakás ajtaja, és terebélyes asszonyság jelenik meg. Csípőre tett kezekkel, nagy hangon oktatja a lakót:

−  Mit ordít, nem vagyok én süket. Különben is jegyezze meg magának, hogy tegnap óta az én uram államtitkár. És ha nincs ez a rohadt rendszer, akkor én most méltóságos asszony vagyok!…

Az általános műveltség és szakképzettség nélküli munkás-paraszt káderek kifigurázása:

Két elvtárs hosszú idő után újra találkozik.

−  Rég láttalak, hová tűntél?

−  Latinul tanulok.

−  Hát annak meg mi értelme?

−  Hamarosan kiküldenek Latin-Amerikába.

A primitív, műveletlen emberek országos vezetőkké való kinevezése ihlette ezt a viccet is:

−  Miért van összeszurkálva a párttitkár arca?

−  Úgy hallottam, hogy vasárnap megpróbált késel, villával enni.

A káderképző, gyorstalpaló tanfolyamokról is megvolt az emberek humoros véleménye:

−  Mi a különbség a pacsirta és a veréb között?

−  Mindkettő énekes madár, csak a veréb esti tanfolyamot végzett.

Két tisztviselő beszélget a hivatalban:

−  Tudod mi a különbség a mi igazgatónk és a személyvonat között?

−  Nem tudom?

−  Az, hogy a személyvonatnak két osztálya van, a mi igazgatónknak meg egy sincs.

Egy kelet-európai diktatúra első számú vezetője szónokol:

−  Tudják meg elvtársak, hogy most még csak a Föld egyharmadán van kommunizmus, de nemsokára eljön az az idő, amikor az egynegyedén, sőt az egynyolcadán is kommunizmus lesz!

Az egykori nagy hatalmú partizánfőnököt kinevezik az Írószövetség funkcionáriusának. Napokon át ül az íróasztalánál és ír, ír. Valamivel azonban elégedetlen, mert magához hívatja a kiváló idős költőt.

−  Segítsen rajtam, költő elvtárs?

−  Miben segíthetek én?

−  Már hetek óta próbálkozom a versírással.

−  És mi az eredménye?

−  Az, hogy mindig napiparancs lesz belőle.

A pártpropagandának elkötelezett írókra is szüksége volt, akik beszámoltak a szocializmusban elért eredményekről. Ezért az 1950-es években ellepték az újságszerkesztőségeket és a könyvkiadókat a munkásból lett írók. Az egyik ilyen ifjú tehetség különösen nagy sikereket ért el a munkaversenyekről szóló riportok írásában. Felfigyeltek rá a Központi Bizottságban is, és valakinek eszébe jutott, hogy nem ártana neki, ha tanulna. Behívták hát az Írószövetségbe, és közölték vele:

−  Úgy döntöttünk, hogy téged a fizetésed meghagyása mellett egyetemre küldünk.

−  Nagyszerű! És mit kell tanítanom?

 

Ekkortájt nagy divat volt a példaképek állítása. A szocialista munkaverseny hőseinek fényképe, és az általuk elért eredmények rendre olvashatók voltak az üzemi faliújságon. Az egyik gyárban kitalálták, hogy meg kellene választani az év labdarúgóját is. A tanácskozáson felállt a szakszervezeti titkár, és így szólt:

−  Én azt javaslom, hogy igazgató elvtársat válasszuk meg az év labdarúgójának.

−  De hát én nem is tudok focizni – szerénykedik az igazgató.

−  Na és? – replikázik a szakszervezeti titkár. – Éppen a labdarúgásban lenne ilyen szigorú a követelmény?

 

A műhelyben a szokásos Lenin-, Sztálin- és Rákosi képek fölött ott van az üzem igazgatójának fényképe is.

−  Hát őt miért akasztottátok ide? – kérdezi az új szaki.

−  Ha véletlenül lejön az üzembe, így legalább mindenki felismeri.

A Sztálin szobor avatása után nem sokkal két falusi asszony nézegeti a monumentális alkotást. Egyikük megkérdezi a közelben posztoló rendőrtől:

−  Mondja, ki ez a derék csizmás ember?

−  Micsoda? Maguk nem tudják?

−  Honnan tudnánk? Mi vidékiek vagyunk.

−  Hát Sztálin elvtárs. Ő zavarta ki az országból a németeket.

−  Jó ember lehet akkor – mondja az asszonyság.

−  Nem lehetne megkérni, hogy kergesse ki az oroszokat is?

A kommunista hatalomátvétel után Kovács és Szabó találkoznak a Sztálin szobor előtt.

−  Mit szólsz? – kérdezi Kovács. – Mi lesz ennek a vége?

−  Hogy mi lesz, azt tudom – feleli Szabó. – De, hogy addig mi lesz, azt nem tudom.

Osztályfőnöki óra a hidegháború éveiben:

Tanár:

−  Na, gyerekek, miért szeretjük a nagy Szovjetuniót?

Gyerekek:

−  Mert felszabadított bennünket…

Tanár:

−  Helyes. És miért nem szeretjük az Egyesült Államokat?

Gyerekek:

−  Mert nem szabadított fel bennünket…

A szovjet-lengyel határrendezéskor egy kis faluban népszavazást rendelnek el, hová szeretne ezután inkább tartozni a lakosság: a Szovjetunióhoz vagy Lengyelországhoz. A többség Lengyelország mellett dönt. A KGB természetesen vallatóra fogja a helyi tanácselnököt.

−  Hát nem voltak elégedettek a Szovjetunióval?

−  Jaj, dehogyisnem, csak tudja… azok a kemény orosz telek!

A hidegháború évei alatt az emberek rémülten latolgatták, hogy kitör-e a harmadik világháború. Egy értelmiségi megszólal közülük:

−  Ha lesz is háború, legalább újabb felszabadulás ne legyen!

Az iskolában Mórickát felszólítja a tanár:  

−  Na fiam! Sorold fel nekem a baráti országokat.        

−  Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, NDK, Bulgária.   

−  Jól van! Ám a legfontosabb kimaradt: a Szovjetunió.           

−  Az nem baráti ország, hanem testvéri!           

−  Ugyan miért? – kérdi a tanár. 

−  Mert a barátait maga választja meg az ember.

−  Miért rendelt magának Tito[10] a halálos ágyán szegedi papucsot?

−  Mert a szegedi papucsnak nincs párja.

−  Mi Titográd magyar testvérvárosa?

−  Lábatlan.

Egy manó sétál a Fehér Ház előtt, kezében lóbálja a lámpását. Kijön az elnök és megkérdezi tőle:

−  Mit keresel itt, te manó?

−  Az igazságot – mondja a manó.

−  Azt ne itt keresd – válaszol az elnök –, menj el egy európai országba.

A manó eljön Magyarországra. Sétál a Parlament előtt, kezében lóbálja a lámpását. Kijön az elnök, és megkérdezi tőle:

−  Mit keresel itt, te manó?

−  Az igazságot – mondja a manó.

−  Azt ne itt keresd – közli az elnök –, menj el Oroszországba.

A manó elmegy Oroszországba. Sétálgat a Kreml előtt. Kijön az elnök, és megkérdezi tőle:

−  Mit keresel itt, te manó?

Mire a manó:

−  Most már a lámpásomat.

Két turista beszélget Moszkvában.

−  Fogadjunk – mondja az egyik –, hogy puszta kézzel odébb tudom tolni a Kremlt.

−  Ugyan már!

Erre leteszi a táskáját, nekifekszik a falnak, és nyomja-nyomja verejtékezve. Aztán elégedetten abbahagyja, és így szól:

−  Na, ugye! Annyira eltoltam, hogy már nem is látom a táskámat!…

A háború végnapjaihoz közeledett. A hírügynökségek így jelentették a közelgő eseményt:

−  A szovjet csapatok már a német főváros kapui alatt állnak. Berlin órái meg vannak számlálva.

Hazamegy az iskolából a moszkvai gyerek, akinek az apja orosz, az anyja pedig zsidó. Megkérdezi az apját:

−  Apa, én most orosz vagyok vagy zsidó?

−  Természetesen orosz, hiszen én vagyok az apád.

A gyerek megnyugszik, majd az anyjához fordul:

−  Anya, én most zsidó vagyok vagy orosz?

−  Természetesen zsidó, hiszen én vagyok az anyád. De miért fontos ez?

−  Azért mert az egyik osztálytársamnak van egy szép aranyórája, és most azon gondolkodom, hogy alkudjak, vagy ellopjam.

Az öreg Kovács 1950-ben bemegy a rendőrségre.

−  Parancsnok elvtárs, feljelentést szeretnék tenni. Két flamand katona betört a házamba, és erőszakkal elvitte az összes órát.

−  De Kovács bácsi, hogyhogy flamand? Nálunk csak szovjet katonák vannak!

−  Nem én mondtam! Maga mondta!

Az ötvenes évek elején egy kisváros órásboltja előtt hosszú sor kígyózik. Az arra haladó öregasszony megkérdi a hátul állók egyikét, mire várnak.

−  Órákat hoztak a Szovjetunióból.

A néni izgatottan felkiált.

−  Engedjetek előre! Én ezer közül is megismerem a mienket!

A felszabadító Vörös Hadsereg zabrálásainak emléke:

István gazda szülőfalujából felkerekezik a fővárosba, és elbiciklizik a Parlamentig. A téren nagy a sürgés-forgás, éppen egy szovjet delegációt várnak. Az öreg azonban nem törődik a tömeggel, hozzáláncolja a biciklit egy villanyoszlophoz. Odamegy hozzá a rend éber őre:

−  Hallja bátyám, itt nem szabad semmit sem tárolni.

−  Aztán miért nem szabad?

−  Mert mindjárt megjönnek a szovjet elvtársak.

−  Nem baj – legyint István gazda. – Lelakatoltam.

Szovjet tiszt érkezik az egyik szállodánkba. A portás tud oroszul, kikérdezi a tisztet, és kitölti helyette a bejelentőlapot, majd átnyújtja, hogy írja alá. Meglepetten konstatálja, hogy a kapitány aláírás helyett három keresztet húz.

−  Kapitány elvtárs, mi ez?

−  Ez az aláírásom. A családi és a keresztnevem.

−  És előttük a harmadik kereszt.

−  Az a doktori titulusom.

A szovjet hadsereg tisztje beül sörözni egy vendéglőbe. Már a harmadik sört rendeli, amikor a pincér észreveszi, hogy az asztalról minden alkalommal eltűnik a poháralátét. A következő alkalommal már csak a korsó sört viszi ki, alátétet nem ad hozzá. Mire a felszabadító szovjet hadsereg tisztje méltatlankodva megkérdi:

−  Keksz nyet?

Hideg téli napon Kovács bemegy a Hungária kávéházba, és forró teát kér a pincértől.

−  Orosz vagy kínai teát parancsol?

−  Tudja mit? – mondja fancsali képpel Kovács. – Hozzon inkább egy kávét.

−  Hallom Schwarz úr, hogy bezárták a kávéházát.

−  Mi lesz most a vendégeivel?

−  Oh kérem, őket már előbb bezárták.

A diktatúrában még a közhelyek is módosulnak:

A politikai napilap humorrovatának szerkesztője nagyon lógatja az orrát. Közeleg a lapzárta, és még mindig nem tudja, miről írjon.

−  Mi a bajod, kérdik a kollégái. Miért vagy olyan szomorú?

−  Kellene egy jó vicc a holnapi lapba.

Az egyik kolléga széttárja a karjait:

−  Barátom! Hiszen tudod, a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte.

−  Tévedsz barátom – sóhajt a szerkesztő – Ezt a szólást mostanában másként mondják.

−  Hogyan?

−  A vicc az utcán hever, csak le kell ülni érte. Tíz évet…

 

Tárgyalás után hangos röhögés hallatszik a bíró szobájából. Egy arra járó kolléga kíváncsian benyit. Megrökönyödve látja, hogy kartársa egy végzést tart a kezében, és szinte rázza a nevetés, miközben olvassa.

−  Hát te mit nevetsz annyira? – kérdi.

−  Olvastam egy jó viccet.

−  Na, mondd el!

−  Nem tehetem. Most ítéltem a vicc terjesztőjét 10 év börtönre.

−  Hallotta? Politikaivicc-pályázatot hirdetett a Belügyminisztérium. Tudja mi az első díj?

−  Nem.

−  Nyolc év Szibériában.

Két orosz rénszarvasvadász léket vág Szibériában egy tavon, és vadászzsákmány híján elkezdenek pecázni. Egyszer csak megszólal az egyik:

−  Én úgy unatkozom, meséljünk vicceket!        

−  Jó! – feleli a másik –, de politikait ne, mert ha valaki meghallja, száműznek bennünket!

−  Innen, hová?

−  Mi a barakk?

−  Elterjedt építészeti stílus a XX. század közepén.

Ez aztán a demokrácia:

A vállalati értekezleten feláll a szakszervezeti vezető, és így szól:

−  Elvtárak, az értekezletet megnyitom. Két napirendi pontunk lesz. Az első: Kovács kartárs megbírálja a vezetőség munkáját. A második: Kovács kartárs búcsúztatása a vállalatunktól.

Egy 1952-es prognózis szerint Magyarország lakossága három csoportra osztható:

1.     Akik már ültek börtönben.

2.     Akik éppen börtönben ülnek.

3.     Akik ezután fognak börtönben ülni.

Sztálin elvtárs nem találja kedvenc pipáját. A KGB ezért mindenkit letartóztat, aki az inkriminált időpontban a Kremlben járt. Másnap Sztálin a zubbonya zsebében megtalálja a pipát. Rögtön hívatja Beriját[11]:

−  Megvan a pipám, elengedheti a lefogott embereket.

−  Azt nem tehetem, Sztálin elvtárs…

−  Miért nem?

−  Mert a letartóztatottak fele belehalt a vallatásba.

−  Akkor legalább a többieket engedjék szabadon – mondja Sztálin.

−  Sajnos ez sem megy, mert ők meg bevallották…

Az egyik egyiptomi piramis feltárása során a régészek találnak egy múmiát. Először az amerikai­ak kapják meg vizsgálatra, akik a következő tájékoztatást adják róla:

−  Ez a múmia 2500, de legfeljebb 3000 évvel ezelőtt lett eltemetve.

Az angolok is megkapják a bebalzsamozott tetemet. Ők ezt állapítják meg róla:

−  Ez a múmia megközelítőleg 2800 éves.

Az oroszok is megvizsgálják, majd ezt a jelentést küldik róla:

−  Ez a múmia pontosan 2857 éves és négy hónapos.

A meglepődött múzeumigazgató rögtön táviratozik a szovjet kollégáknak:

−  Honnan tudják ezt ilyen pontosan?

Mire az oroszok:

−  Bevallotta.

 

Távirat érkezik Japánból a Kremlbe:

„Tudósaink előrejelzése szerint hétvégén a Richter-skála szerint 8,5 erősségű földrengés várható.”

A következő héten távirat megy Moszkvából Tokióba:

„A Richtert és a Skálát letartóztattuk, Izraelnek dolgoztak. A figyelmeztetést köszönjük, választ csak most tudunk küldeni, mert itt közben szörnyű nagy földrengés volt.”

 

Egy angol, egy francia és egy orosz beszélget arról, hogy mi a legnagyobb élvezet a világon:

Az angol:

−  Kérlek szépen, én amikor délelőtt jól kigolfozom magamat délután kimegyek a lóversenyre, este pedig egy jó szivar mellett elüldögélek a klubban. Nincs ehhez fogható élvezet…

A francia:

−  Szerintem nincs annál jobb, mint amikor megveszek egy láda francia pezsgőt, szobára viszem a három legdrágább lotyót, és hajnalig szórakozom velük…

Az orosz:

−  Nem tudtok ti semmit az élvezetekről! Az igazi az, amikor egy novemberi hajnalon arra riadsz, hogy egy fekete, lefüggönyözött kocsi áll meg a bérház előtt. Három bőrkabátos száll ki belőle, vadul letépik a lépcsőház ajtaját, vastag bőrcsizmák dobogása hallatszik, majd féktelenül dörömbölnek az ajtódon. Te kitámolyogsz, és reszketve kinyitod az ajtót…

−  Maga Sztyepan Sztyepanovics? – üvöltik.

Te pedig kárörvendve válaszolod:

−  Nem, ő eggyel feljebb lakik!

Az 1950-es években még az állatviccek is ilyenek voltak:

−  A nyuszika reszketve ül az erdő csücskében. Arra megy egy másik nyúl.

−  Hát te miért reszketsz itt?

−  Mert a vadászok rókára vadásznak…

−  De hát te nem róka vagy, hanem nyúl!

−  Na igen, de mire ezt megmagyarázom nekik!…

−  Melyik állat volt a kommunista funkcionáriusok kedvence?

−  A légy. Mert nem válogat az étkezésben, üzemanyag nélkül repül, és mindent beköp…

Két hangya találkozik az erdőben:

−  Ugye te a Szovjetunióból jöttél?

−  Honnan tudod?

−  Nincs nálad élelem és vörös vagy.

Két nyúl beszélget a deres fűben az őszi erdőszélen.

−  Régen sokkal jobb volt – mondja az egyik. – Arisztokraták, katonatisztek, nagybirtokosok vadásztak ránk. Nagyon rosszul céloztak, így nemzetségünk élte világát…

−  Most jobb. A munkások, parasztok ivadékai sem céloznak jobban – mondja a másik. – Nemzetségünk most is szaporodik. Arról nem is szólva, hogy decemberben még cukorrépát ehetünk a földeken[12].

1949 nyarán letartóztatták Rajk Lászlót[13]. Két másik politikai elítélttel együtt közös cellába zárták. A rabtársak beszámoltak egymásnak ki miért került börtönbe:

−  Én szidtam Rajkot.

−  Én dicsértem Rajkot.

−  Én vagyok Rajk.

−  Mi a különbség a magyar és az amerikai alkotmány között?

−  A magyar alkotmány a szólásszabadságot, az amerikai viszont a szólás utáni szabadságot is garantálja.

−  Hogy hívják az angol alkotmányt?

−  Magna Charta[14].

−  És hogy hívják a magyar alkotmányt?

−  Népakarta.

Mit szabad, és mit nem?

Franciaországban ez a helyzet:

−  Amit szabad, azt szabad; Amit nem szabad, azt azért lehet.

Németországban így van:

−  Amit szabad, azt szabad; Amit nem szabad, azt nem szabad.

Magyarországon:

−  Amit nem szabad, azt nem szabad; Amit szabad, azt kötelező.

A Szovjetunióban:

−  Amit nem szabad, azt nem szabad; És amit szabad, azt sem szabad.

Sztálin elvtárstól megkérdezik, mi a kedvenc hobbija.

−  Előszeretettel gyűjtöm a rólam szóló vicceket.

−  És sokat gyűjtött már össze?

−  Hogyne! Már öt láger tele van a szerzőjükkel.

A Szovjetunióban kihirdetik a politikai viccpályázat eredményét. Első díj: húsz év…

Utolsó mondatok…:

Ø   Hé emberek! Valaki elhagyta a kézigránátját!

Ø   Elvtársak, ne lőjetek!

Ø   Ide lőjetek, rohadékok!

Ø   Nem úgy van az Sztálin elvtárs!

Iván a Gulágról tér vissza Moszkvába. Barátai megkérdezik:

−  Hány évig voltál száműzetésben.

−  Tíz évig.

−  Miért? Mit csináltál?

−  Semmit.

−  Az nem lehet. Semmiért csak öt év jár.

−  Miért járnak a szovjet rendőrök mindig hármasával?

−  Az egyik ír, a másik olvas, a harmadik pedig vigyáz két ilyen megbízhatatlan entellektüelre.

Egy nyugodtabb napon Sztálin odaszól titkárának:

−  Hozza elő a készletet, üljünk le sakkozni!

A titkár előszedi, és udvariasan megkérdezi:

−  Én a fehérrel vagy a feketével játszom?

−  Maga? A fejével!

Két pasas utazik a 6-os villamoson az 1950-es években. Azt mondja az egyik:

−  Uram, olyan lassan megy a villamos, unalmas az utazás. Meséljünk vicceket!

−  Jó, kezdje el!

−  Tudja-e mi a különbség Japán és a Szovjetunió között?

−  Nem.

−  Japán a mosoly országa, a Szovjetunió pedig a siralom völgye.

−  Erre a másik feláll, és közelebb lép a mesélőhöz.

−  Akkor most én jövök. Tudja-e mi a különbség a 6-os és maga között?

−  Nem…

−  A villamos továbbmegy, maga pedig velem jön!

1951-ben, egy társaságban valaki politikai viccet mesélt. A mellette ülő férfi hangosan röhögött rajta, majd megszólalt:

−  Hát ez nagyon jó volt! Felírom, hogy el ne felejtsem… Hogy hívják magát?

Az ’50-es években egy férfi két parkoló autót nézeget az út mentén. Az egyik a szovjet gépkocsigyártás büszkesége, egy fekete Csajka volt. A másik az amerikai nagykövetség autója volt, egy Cadillac. Odalép hozzá egy bőrkabátos alak, és megkérdi:

−  Na, melyik jobb?

−  Nem tudom – szólt a válasz.

−  Hogyhogy nem tudja? Nem ismeri az autómárkákat?

−  Az autókat ismerem, csak magát nem ismerem.

Biliztetik a gyerekeket egy szovjet óvodában.

−  Ne nyögj akkorákat – súgja az egyik gyerek a másiknak –, mert még a bilinek is füle van…!

Egy pesti bérházban hajnali háromkor vadul csengetnek minden lakás ajtaján. A reszkető, halálsápadt lakók kitódulnak a gangra. Az udvar közepéről a házmester kiabál:

−  Semmi baj elvtársak! Csak a ház ég!

Három ember ül az eszpresszó sarokasztalánál 1951-ben. Felsóhajt az egyik:

−  Hajjaj!…

Mire a másik:

−  Hajjaj!…

A harmadik is megszólal:

−  Uraim, hagyjuk a politikát, mert még meghallja valaki!

A söntésben hárman ülnek egy asztalnál, és mélyen hallgatnak. Az egyik szótlanul, lemondóan legyint. A másik hatalmasat sóhajt, a harmadik undorral köp egyet. Valaki átszól a szomszéd asztaltól:

−  Jobb lesz, ha abbahagyják a politizálást!

−  Kérem – magyarázza az ingatlanügynök –, ennek a háznak vannak bizonyos előnyei, és vannak hátrányai is… Először: fél kilométerre innen, nyugatra van egy sertésvágóhíd… Délre gumigyár, keletre egy hatalmas vegyi üzem, északra pedig egy szénnel fűtött hőerőmű…

−  Ezek a hátrányok – mondja a vevő –, de mik az előnyei?

−  Az, hogy mindig pontosan tudja az ember, honnan fúj a szél.

Ekkortájt a kabaréban csak az „ellenség” rovására lehetett tréfálkozni. Idézet egy jelenetből:

−  Tudod, mégiscsak az USA a szabadság igazi hazája, mert ott azt mondasz, amit akarsz! Azt szidod, akit akarsz, még magát az elnököt is pocskondiázhatod, és biztos lehetsz benne, hogy emiatt semmi bajod sem lesz.

−  Mi van ebben olyan nagyszerű, hiszen az USA elnökét én is szabadon szidhatom. Nekem sem lesz belőle semmi bajom.

1950-ben ketten beszélgetnek:

−  Én nem értem, hogy öt évvel a háború befejezése után miért van még mindig húshiány Budapesten.

−  Pedig a magyarázat nagyon egyszerű: A tyúkok a füstös presszókban üldögélnek, a libák a váci utcában korzóznak, a marhák a hivatalokban ülnek, a disznók a pártban dagonyáznak, és a birkák dolgoznak.

Hogy fokoztak a szocializmusban?

        1.    Rozoga, rozogább, lift.

        2.    Türelmes, türelmesebb, ügyfél.

        3.    Ügyes, ügyesebb, élmunkás.

        4.    Korlátolt, korlátoltabb, funkcionárius.

        5.    Naiv, naivabb, optimista.

A proletárdiktatúrában az értel­mi­ség volt az elnyomott réteg. Ez a jö­vedel­mü­kön is meglátszott:

−  Csőrepedés van a lakásban, a ház asszo­nya kénytelen vízvezeték-sze­relőt hívni. A szerelő elvégzi a munkát, és 4000 fo­rintot kér érte.

−  Nem szégyelli magát, – fakad ki a ház asszonya. – Hát már tény­leg nem tud­ják, hogy mit kérjenek? Egy órás mun­káért ennyit követel­ni! Az én fér­jem sebészprofesszor, és 4000 forint az egész havi keresete.

−  Ja – mondja a vízvezeték-sze­relő –, amikor én sebész voltam én is ennyit kerestem.

Az értelmiség anyagi ellehetet­le­nítéséről szól ez a vicc is:

Szemüveges öregúr vásárol a Bala­ton-parti kolbászsütőnél. Miu­tán el­megy, a tulajdonos felesége kifa­kad:

−  Hová jutunk így! Miért mértél neki pontos adagot?

−  Ne haragudj drágám, tartozom neki ennyivel. Ő volt az osztályfőnököm a gimnáziumban. Ha érettségi előtt nem csapat ki, most mérnökként nyomoroghatnék valahol…

−  Mit mond a diplomás gépész a diplomás bölcsésznek?

−  Két közepesen sült krumplit és egy kis kólát kérek!

Az oktatási miniszter elmegy hajat vágatni. Mikor belép, a borbély felkiált:

−  Jó napot kívánok, drága miniszter elvtárs! Milyen frizurát parancsol?

−  Hát maga ismer engem?

−  Persze miniszter elvtárs, tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem fodrásznak.

Kész a frizura, a miniszter leint egy taxit. Ahogy beszáll, a taxis így szól hozzá:

−  Jó napot kívánok, drága miniszter elvtárs! Hová lesz a fuvar?

−  Hát maga is ismer engem?

−  Persze miniszter elvtárs. Tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem taxisnak.

Hazaérnek, kiszáll a taxiból, odamegy hozzá egy rongyos koldus:

−  Jaj, aranyos drága miniszter elvtárs! Adjon egy pár forintot. Otthon éhen hal az asszony, meg a gyerekek.

−  Ember, csak azt ne mondja, hogy maga is tanár volt!

−  Jaj, dehogy, drága miniszter elvtárs! Én még mindig az vagyok, csak most lyukasórám van.

Egy borostás alak bemegy a munkaközvetítőbe.

−  Jó napot, munkát szeretnék. Nemrég szoktam le a piáról, és csak érettségim van. Mit tudna ajánlani?

−  Lenne itt egy könnyű munka sok szabadidővel, de kevés fizetéssel.

−  Hú, az nem jó, mert ha sok szabadidőm marad, akkor megint elkezdek piálni. Nincs valami más?

−  Hát kérem, van egy másik, ott éjjel-nappal gürcölni kell, de sokat is fizet.

−  Az se jó, mert ha sok pénzem lesz, eliszom az egészet. Olyan nincs, ahol rengeteget kell melózni, és kevés a fizetés?

−  De van olyan is, de ahhoz már diploma kell.

A munkás-paraszt diktatúrában az értelmiség nyomora számos groteszk helyzetet teremtett, aminek csak a viccgyártók örültek. Sorra születtek a helyzetüket kipellengérező viccek. Közülük való ez a gyöngyszem is:

−  Doktor úr, egy hete nem volt székletem!

Az orvos felír neki egy nagy adag hashajtót. Egy hét múlva megint jön a páciens:

−  Doktor úr, már a második hét is eltelt, és a helyzet változatlan!

Az orvos felír neki egy extra erős hashajtót.

−  Egy hét elteltével megint jön a beteg, és ugyanarra panaszkodik. Az orvos elgondolkodik:

−  Mondja, mi a maga foglalkozása?

−  Tanár vagyok, doktor úr!

Az orvos arca felderül:

−  Aha, ez a probléma! Majd a zsebébe nyúl, és elővesz egy ezrest. Tessék barátom, menjen és előbb egyen is valamit…

Végeláthatatlan sor áll egy budapesti húsbolt előtt. Már vagy három órája sorban állnak az emberek, amikor kijön az ajtón az üzletvezető, és így szól:

−  Elvtársak, most kaptuk az értesítést a vágóhídról, hogy akadozó élőállat-beszerzés miatt a meg­rendelt mennyiségnek csupán a felét tudják útnak indítani. Kérem az értelmiségiek menjenek haza.

−  Tovább várakozik a valamelyest megfogyatkozott tömeg. Újabb három óra múlva megint kijön az ajtón az üzletvezető, és így szól:

−  Elvtársak, most kaptuk a telefonértesítést, hogy az ígért mennyiségnek is csak a felét tudják leszállítani. Kérem a párton kívüliek menjenek haza.

A most már alaposan megcsappant tömeg tovább várakozik. A hús azonban továbbra sem érkezik meg. Harmadszor is kijön az üzletvezető, és bejelenti, hogy a szállítást végző teherautó meghibásodott, ezért ma már egyáltalán nem lesz hús. A sorban állók hada morogva szétoszlik, miközben ezt mondogatják egymásnak:

−  Már megint az értelmiségiek és a rendszerrel nem szimpatizálók jártak jól.

Párbeszéd a hentesüzletben:

−  Kérek egy kiló fejhúst!

−  Nincs.

−  Akkor egy kiló pacalt!

−  Elfogyott.

−  Kérek két kiló oldalast!

−  Sajnos az sincs.

Megszólal hátul a raktárban a főnök:

−  Józsikám, ki az aki ennyire válogat…?

Két vicces kedvű öregasszony elhatározza, hogy lemennek a henteshez. Be is állítanak nagy viháncolva. Kinéznek maguknak egy jóképű segédet:

−  Fiacskám – mondja egyikük –, adna nekem fél kilónyi bélszínt. Bifszteket szeretnék sütni vacsorára.

−  Hol él maga, néni? – morogja a segéd.

−  Nincs? Akkor adjon a barátnőmnek fél kiló hagymás rostélyosnak valót – vág szavába a másik öregasszony. Olyan szép, piros marhahúst…

−  Nahát néni, miért nem néz előbb körül? – kezd dühöngeni a segéd.

−  Jól van, ha nincs hát nincs. Akkor talán adhatna fél kiló sertéskarajt, olyan szép rózsaszínűt…

A segéd már csak nevet rajtuk, és odaszól a kollégájának:

−  Memóriájuk, az van!

Tudod mit kellene kereszteznie Micsurinnak[15]?

−  Mit?

−  A disznót a százlábúval.

−  Miért?

−  Mert akkor lenne sonka a boltokban.

Mivel már hónapok óta nem lehet húst kapni, az öreg szaki kimegy a közeli patakhoz pecázni. Nagy örömére egy szép nagy ponty akad a horgára. Boldogan viszi haza az asszonynak, aki sopánkodva kérdi:

−  Aztán mit csináljak vele?

−  Hát, süsd meg zsírban, szép pirosra!

−  Zsírba? Az nincs.

−  Akkor süsd meg olajban.

−  Az sincs.

−  Jó, akkor süsd meg margarinban vagy vajban!

−  Margarin? Az még a boltban sincs. Vajat meg utoljára a háború előtt láttunk.

−  Tudod mit, akkor húzd nyársra, és süsd meg úgy magában, a tűz felett!

−  De hát nincs egy szál gyufa sem itthon! – sopánkodik az asszony.

Az öregember megdühödik, fogja a halat, bevágja a szatyorba, visszaviszi a tóhoz, és bedobja. A hal kidugja a fejét a vízből, és így kiált:

−  Éljen Rákosi!

 

Szása meséli a haveroknak:

−  Képzeljétek, a feleségem már három éve tanul a főzőiskolában.

−  Akkor már biztosan remekül főz – bólogat egy cimbora.

−  Áh, dehogy. Még csak a XX. pártkongresszusnál tartanak.[16]

 

−  Mi történik, ha a Szaharában bevezetik a kommunizmust?

−  Egy darabig semmi, aztán hiánycikk lesz a homok.

−  Pistike, mi az apád foglalkozása?

−  Pártaktivista.

−  S az anyádé?

−  Ő se dolgozik…

−  Milyen volt a Rákosi szendvics?

−  Két kenyérjegy között egy húsjegy.

−  Mit tart a szovjet macska a szájában?

−  Egérjegyet!

−  Hogyan osztozott a két német állam Marx örökségén?

−  Az NDK kapta a Kommunista kiáltványt, az NSZK pedig a Tőkét.

Hosszú sor kígyózik egy kelet-berlini húsbolt előtt. A sor végén álló férfi egy idő után elveszti a türelmét, és felkiált:

−  Nem bírom tovább! Megyek és megölöm azt az átkozott pártfőtitkárt! Azzal elsiet. Egy óra múlva visszatér, és beáll megint a sor végére. Az előtte állók megkérdezik tőle:

−  Na mi az, nem sikerült?

−  Ah! Ott még többen állnak sorba.

Szergej Szergejevicset behívják a pártirodára:

−  Kérem Szergej Szergejevics, tudomásunkra jutott, hogy ön rendszeresen csomagokat kap Izraelből. Igaz ez?

−  Igaz… Tudják, elvtársak, a háború alatt két zsidót bújtattam, és ők küldik hálából…

−  De a pártunk szabályzata tiltja, hogy elvtársaink elfogadjanak ilyen adományokat… Ön régi párttag, igazán lehetett volna körültekintőbb. Hát nem gondol a jövőjére?

−  Dehogynem, elvtársak. Most is bújtatok otthon két politikai üldözöttet.

Az 1960-as évek vége felé Lipcse főterén állt egy vadonatúj Alfa Rómeó és egy Trabant. Egy gyerek a kocsik előtt állva bámészkodott. Odalépett hozzá egy bőrkabátos alak, és megkérdezte:

−  No, fiacskám, melyik a jobb autó?

−  Hát a Trabant.

−  De kisfiam, akkor te nem ismered az autókat!

−  Az autókat igen, de magát nem!…

Egy NDK-ban élő fiatal munkás Szibériában kihagyhatatlan álláslehetőséget kap. Mivel tudja, hogy leveleit cenzúrázni fogják, a következő ötlettel áll elő barátainak:

−  Legyen egy kódunk, srácok: Ha kék tintával írok levelet, akkor minden igaz, ami benne van, ha vörössel írok, akkor hamis.

Alig egy hónap után a barátok megkapják az első levelet. Kék tintával írták:

„Itt minden csodálatos srácok! Az üzletek tele vannak, a kaja bőséges, a hatalmas lakásokat jól fűtik, a mozikban nyugati filmeket vetítenek, és a legtöbb lány gyönyörű. Az egyetlen dolog, amit nem tudok beszerezni, az a vörös tinta!”

A kommunista diktatúrákban a sportot is véresen komolyan vették. Aki csalódást okozott, könnyen így járhatott:

A szibériai munkatáborban két rab beszélget:

−  A legszörnyűbb az – mondja az egyik –, hogy semmit sem tudunk a külvilágról, nincsenek hírek… Azt sem tudom, mi lett a Fischer-Szpaszkij sakkmérkőzés eredménye. Mire a társa:

−  Vesztettem.

A kommunista diktatúra kedvelt jelszava volt, hogy: „Nálunk legfőbb érték az ember.” A nép azonban a realitásokhoz igazította ezt a jelmondatot. Így: „Nálunk legfőbb érték néhány ember.”

 

Az egyes fizetési és bérkategóriákba soroltak hogyan viszonyulnak a szocializmushoz?

−  A 2-4000 Ft közöttiek építik a szocializmust.

−  A 4-10 000 Ft közöttiek hirdetik a szocializmust.

−  A 10 000 Ft felettiek pedig élvezik a szocializmust.

−  Mi a konyak?

−  Az az ital, amit a munkásság és a parasztság választott képviselői által fogyaszt.

A szigorú abortusztörvény ideje alatt Kovácsék gyereket várnak.

−  Hogyhogy most, tízévi házasság után? – kérdi Szabó.

−  Eddig nem volt pénzünk arra, hogy gyerekünk legyen.

−  És most van?

−  Most már arra sincs, hogy ne legyen.

−  Egy lelkiismeretes párttitkár az öngyilkosság melyik nemét választja?

−  Beleveti magát a tömegek és a vezetés között tátongó szakadékba.

A korabeli viccek egyik mondvacsinált forrása volt az örmény jereváni rádió. Egyszer ezt a kínos kérdést intézték hozzájuk:

Igaz-e, hogy a Vörös téren Ford kocsikat osztogatnak?

−  Nem igaz! Nem Moszkvában, hanem Kijevben, nem Ford kocsikat, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Egy másik kérdés így szólt:

−  Lehet Svájcban szocializmus?

A jereváni rádió válasza:

−  Lehet, de minek.

Megkérdezik a jereváni rádiót:

−  Lesz-e háború?

−  Háború az nem lesz, de olyan békeharc lesz, hogy kő kövön nem marad.

Megkérdezik a jereváni rádiót:

−  Mi a világon a legjobb, és mi a legrosszabb?

−  A legjobb a kommunizmus. A legrosszabb meg benne élni.

Megkérdezik a jereváni rádiót:

−  Kérem mondják meg, de őszintén, mikor lesz már jobb?

−  Jobb? De hiszen az már volt!

Megkérdezik a jereváni rádiót:

−  Mi igaz a hírből, hogy állítólag nagyon lassú az orosz hivatalokban az ügyintézés.

−  Valóban így van. A csehek például 1938-ban[17] kértek segítséget tőlünk, és csak 1968-ban teljesítettük.

A gyakori pártfőtitkár-váltások idején valaki betelefonált a jereváni rádiónak, hogy meg tudják-e jósolni a jövőt. A műsorvezető gondolkodás nélkül válaszolt:

−  A jövőt, hogyne tudnánk! Csak a múlttal van gondunk, mert az állandóan változik.

Egy kérdés, melyre a jereváni rádió nem tudott választ adni:

−  Ha az egész világon győz a szocializmus, honnan fog a Szovjetunió búzát vásárolni?

−  Mi lenne, ha nem volna szocializmus?

−  Minden.

−  Miért nem szabadulnak meg láncaiktól a kapitalista országok proletárjai?

−  Mert a lánc végén ott a slusszkulcs.

−  Svédországba miért nem tépik szét a munkások a láncaikat?

−  Mert rajta van a Volvo slusszkulcsa.

Hála a szocialista tudomány fejlettségének Lenint sikerült feltámasztani. Az újjászületett először nagyon boldog. Kíváncsi rá, hogy hová fejlődött a világ első kommunista állama. Jár-kel a Szovjetunióban, aztán egyszer csak nyoma vész. Keresik, hiába. Végre életjelt ad magáról. Távirat érkezik tőle:

„Svájcba[18] mentem. Kezdem elölről.”

−  Hallottad? Marx üzent a túlvilágról.

−  Igen, és mit?

−  Világ proletárjai, bocsássatok meg!

Robog a vonat a kommunizmus felé a végeláthatatlan tajgán. Egyszer csak elfogy a sín. Az utasok megidézik Marx szellemét:

−  Marx atyánk, a kommunizmus felé igyekszünk, de véget ért a pálya. Mit tegyünk?

−  Egyszerű. Szedjétek fel a síneket a vonat mögött, és rakjátok eléje!

Így tesznek, és a vonat robog tovább. De egy idő után elfogy minden. Most Lenin szellemét idézik meg:

−  Lenin atyánk! Megyünk a kommu­nizmus, de már nem csak sín, a talpfa, a szén és a víz fogyott el, ha­nem az ennivaló is. Hogyan men­jünk tovább?

−  Édes gyermekeim, hát már ott vagy­tok.

Helyzetkép a Szovjetunióból:

Száguld az expresszvonat a Bajkál-Amúr vasútvonalon. Aztán hirtelen megáll, s már másfél órája egy helyben vesztegel a nyílt pályán, amikor egy utas türelmet­lenül kiszól az ablakon a sötét éjszakába:

−  Miért állunk?

−  Mozdonyt cserélünk.

−  Miért?…

−  Vodkáért.

−  Hogyan épül a műút Moszkva és Vlagyivosztok között?

−  Egyik brigád elindul Moszkvából, a másik Vlagyivosztok felől építi. És milyen út lesz?

−  Ha találkoznak, akkor autóút, ha nem, akkor autópálya.

Iván bekapcsolja a televíziót. Az egyes csatornán Hruscsov beszél. Unottan át­kapcsol a kettesre. Ott szintén Hruscsov beszél. Átkapcsol a hármasra. Itt egy rend­őrt lát, aki hadonászik a kezében levő gumibottal:

−  Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?

−  Melyik országban van a legtöbb szex­bolt?

−  A Szovjetunióban, mert ott még a pol­cok is meztelenek.

Iván bemegy a moszkvai GUM áruház egyik földszinti bolt­jába:

−  Jó napot elvtársnő! Kabát nincs?

−  Rossz helyen keresi az elv­társ, mert itt gatya nincs. Kabát az első eme­le­ten nincs.

A moszkvai GUM áruház­ban a soron következő vevő azt mondja:

−  Kérek egy melltartót!

−  Luxuscikkeket nem árusí­tunk!

−  Akkor talán egy kombinét ké­rek. Van?

−  Nincs. Tessék talán vissza­jönni a jö­vő hónapban.

−  De bugyi csak van?

−  Az van, de előbb tessék iga­zolást hozni, hogy az elv­társ­nő lét­rán dolgozik!…

Egy szovjet polgár bemegy a GUM áruházba. WC csészét szeretne venni.

−  Azt sem tudom mi az – mondja neki az eladó.

A vevő nem nyugszik, elmagyarázza mit kíván.

−  Olyan gömbölyded, a saját lábán megálló ipari porcelánedényt keresek. Külön tartály van hozzá a víznek…

−  Értem, bólogat az elárusító. – Időtlen idők óta nem láttam olyat.

A vevő nem adja fel.

−  Hát, ha angol WC-jük nincs, akkor talán balkáni típusú? Tudja az a zuhanyzótálcaszerű vályú, két lábfejnek kialakított lenyomattal, és a közepén kivágott környílással.

−  Az sincs. Csak szibériai típusúval szolgálhatok.

−  Szibériai típusú? Olyanról még nem is hallottam. Az milyen?

Az eladó levesz a polcról két faágat.

−  Ez az. Két botból áll. Az egyiket leszúrja a földbe, és rátámaszkodik.

−  És a másik mire való?

−  Azzal kergeti el a farkasokat.

A tanító bácsi az 1950-es években megkérdezi a gyerekektől, ki melyik hadseregbe vonulna be szívesen. Döncike azt mondja:

−  Én a francia idegenlégióba…

−  Ejnye Döncike, az egy imperialista, gyarmatosító hadsereg. Hát te, Jencike?

−  Én az amerikai haditengerészetbe.

−  Szégyelld magad, fiam!

−  Pistike is jelentkezik:

−  Én a szovjet Vörös Hadseregbe.

−  Nagyon jól van, fiam! Mondd meg a társaidnak, hogy miért.

−  Tudjátok, nem mindegy, hogy milyen fogságba esem.

Perspektíva:

A rohamosan romló viszonyok a mezőgazdaságban is megmutatkoztak. Így nem volt nehéz következetni a jövőre. A heti vásáron összetalálkozik két tsz-tag[19] a szomszédos falvakból:

−  Na, milyen lesz nálatok az idei termés?

−  Közepes… – feleli a koma.

−  Hogyhogy közepes?

−  Hát úgy, hogy rosszabb, mint tavaly volt; de jobb, mint jövőre lesz.

−  Milyen négy természeti katasztrófa sújtja a szovjet mezőgazdaságot?

−  Tavasz, nyár, ősz, tél.

−  Miért szárad ki a föld Szovjetunióban?

−  Mert ég a vágytól, hogy végre megműveljék.

Szása hazamegy a falujába, és másnap kimegy a határba. Látja a sok lézengő kolhoztagot. Az egyiktől megkérdezi:

−  Hogy győzik a munkát itt a földeken?

−  Pompásan – így a válasz. – Egy pár fát kellett volna kiszednünk gyökerestül, de hála az égnek, jött a vihar, és elvégezte helyettünk a munkát.

−  Elképesztő! – csodálkozik Szása.

−  És most mit csinálnak itt?

−  Várjuk a földrengést…

−  Miért?

−  Mert az majd kirázza a földből a krumplit.

Három komputer hálózatba kapcsolva beszélget a hidegháború éveiben.

−  Nincs hús… – mondja a lengyel számítógép.

−  Mi az a hús? – kérdezi vissza az orosz.

−  Mi az, hogy „nincs”? – kérdezi az amerikai.

−  Mi bizonyítja, hogy a szovjet állampolgárok nem a majomtól származnak?

−  Az, hogy hetven évig kibírták banán nélkül.

−  Mitől fehér az amerikai ötágú csillag?

−  A jóléttől.

−  Mitől vörös a szovjet ötágú csillag?

−  Az erőlködéstől.

−  Hallottad mi lesz az új május elsejei jelszó?

−  Nem, mondd!

−  Több mézet a dolgozók madzagjára!

−  Miért királynőjük van a méheknek?

−  Mert ha párttitkáruk lenne, már nem lenne mézük.

A rendszerváltás után így módosult ez a vicc:

−  Miért van a méheknek királynőjük?

−  Mert ha koalíciós kormányuk lenne, nem volna mézük.

Két ismerős találkozik a Körúton:

−  Hallotta? Nagyobb mennyiségű kengurut importálnak Ausztráliából.

−  Kengurut? Mi a csodának?

−  Hogy megtanítsanak bennünket, hogyan lehet üres zsebbel ugrálni.

−  Meddig építjük a szocializmust?

−  Ameddig a nyugat kölcsönt ad.

Ilyen munkamorál és gazdasági helyzet mellett nem csoda, hogy a rubel nem volt konvertibilis:

−  Milyen az átváltási árfolyam a dollár, a font, és a rubel között?

−  Egy font[20] rubel egy dollárt ér.

Az igaz, hogy a munka nemesít, de a szocializmusban nincs szükség nemesekre.

−  Miért nem megyünk el a munka temetésére?

−  Mert nem ismertük az elhunytat.

A népi tulajdon időszaka alatt nem csak a munkamorál, hanem az elvégzett munka minősége is sok kívánalmat hagyott maga után. Ezért az általános áruhiány közepette azoknak a termékeknek sem tudtunk örülni, amelyek kaphatók voltak. Ez a helyzet szülte ezt a sokat idézett viccet is:

−  Égig ér, vasból van és csicsereg. Mi az?

−  Égig érő vascsicsergő.

−  És ami égig ér, vasból van, de nem csicsereg?

−  Az is égig érő vascsicsergő, de magyar gyártmány.

Az általános nemtörődömség, a munkafegyelem hiánya ihlette ennek a viccnek az alkotóját:

−  Mi lenne a következménye annak, ha a magyar dolgozók megkapnák a sztrájkjogot, és tényleg sztrájkolnának?

−  Na mi?

−  Senki sem venné észre.

A népi tulajdon sajátos megnyilvánulása volt a lopások gyakorisága. A dolgozók ily módon próbálták ellensúlyozni alacsony fizetésüket. Miután szinte mindenki ezt tette, nem is szégyenkezett miatta senki. Az üzemi szarkák ezzel a jelszóval ideologizálták meg tevékenységüket: „Miénk a gyár, vigyük haza!”[21]

Az üzemi ebédlőben értekezletet tartanak. Sötét van. Egy későn jövő bebotorkál, leül az utolsó sorba. Odafordul a szomszédjához:

−  Mi az értekezlet témája?

−  A társadalmi tulajdon védelmének fokozása.

−  És miért nem gyújtanak villanyt?

−  Valaki ellopta a villanykörtét.

A kommunizmus 7 csodája:

1. Mindenkinek volt munkája.

2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.

3. Senki sem csinált semmit, a terv mégis 100% fölött teljesült.

4. A terv 100% fölött teljesült, mégsem lehetett kapni semmit.

5. Bár nem lehetett kapni semmit, mindenkinek meg volt mindene.

6. Mindenkinek meg volt mindene mégis mindenki lopott.

7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott sehol semmi.

−  Hogy keletkezett a szovjet embertípus?

−  A szarkát keresztezték a lajhárral!

−  Mit csinál a munkás, ha leesik az állványról?

−  Kiveszi a kezeit a zsebéből, hogy munkahelyi balesetnek látsszon.

Az elnök meglátogatja kukoricacímerezéssel foglalkozó brigádot a határban.

−  Na, hogy halad a munka?

−  Ma nem nagyon haladtunk elnök elvtárs – válaszol a brigádvezető.

−  Aztán miért?

−  Mert összevont brigádgyűlés volt a munkaidő jobb kihasználásáról.

A szocialista nagyipar megpróbálta leutánozni a korszerű nyugati termékeket, de ez nem igazán sikerült. A végeredményről szól ez a vicc:

Sétál Misa a moszkvai utcán. Elegánsan feszít, illetve csak feszítene, ha nem húzná le a karját két irtó nehéz bőrönd. Szembe jön vele egy régi barátja. Örömmel üdvözli:

−  Nahát Misa, de régen láttalak! És milyen elegáns vagy!

Misa megáll, leteszi a bőröndöket, és mutatja a csuklóján az új aranyórát:

−  Ezt nézd meg. Most vettem, nagyszerű iparunk legkorszerűbb terméke. Nem kell felhúzni, magától jár…

−  Mutasd! – lelkesedik a barát. – Tényleg klassz. Elemmel működik?

−  Hát persze!

−  És hol van benne az elem?

−  Hát ez az – mondja Misa, és a két bőröndre mutat. – Már csak ezt kell behelyezni a szerkezetbe. Az egyik a pozitív, a másik a negatív, ha érted.

−  Honnan ismerhető fel az orosz mikrochip?

−  Elég messziről.

Ennek a viccnek egy másik változata szerint:

−  Nem fér ki a gyárkapun.

−  Milyen az orosz mikrochip?

−  Monumentális.

−  Miből veszed észre, hogy a CIA lehallgatót helyezett el a szobádban?

−  Lesz egy új pötty a tapétán!

−  És honnan veszed észre, hogy a szovjet titkosszolgálat lehallgatót helyezett el a szobádban?

−  Lesz egy új szekrényed!

−  És honnan tudod, hogy éppen nem működik?

−  Bentről horkolás hallatszik.

Két japán beszélget:

−  Mi van a kezemben?

−  Hifi torony.

−  Na igen, de hány darab?

−  Milyen volt a szovjet hifi-torony?

−  A hokedlin Szokol rádió.

−  Mi a KGST[22]?

−  Zöld mezőben hét sovány tehén egymást feji…

Életkép a „gulyáskommunizmusból[23]”:

A feleség a tükör előtt állva új kalapját próbálgatja, majd elvonul a férje előtt, aki azonban rá se hederít.

−  Mondhatom figyelmes férj vagy! Észre sem veszed az új kalapomat, nincs rá egy elismerő szavad!

−  Jaj, hagyj már! Te is olyan vagy, mint ez az egész rendszer. Nem elég tűrni, még dicsérni is kell!

−  Tudod mi a különbség a feleség és a szocializmus között?

−  Nem én.

−  Semmi. Ez van, ezt kell szeretni!

−  Miért van a diktatúrákban alkoholtilalom a választások idején?

−  Nehogy két pártot lássanak a választók a szavazólapon.

Ez a vicc is ekkortájt született:

−  Kovács úr, mit szól ehhez a szesztilalomhoz?

−  Képzelheti, az én impregnált torkommal!

−  Hogy érti ezt?

−  Nem engedi át a vizet.

Csöng a telefon a kapitányságon. Egy részeg hívja az ügyeletet.

−  Ké…kérem, segítsenek, mert nem találok haza!

−  Jó, segítünk… Hol van most?

−  Egy telefonfülkében.

−  Azt mondja meg, milyen utcában!

−  Nem… Nem tudom!

−  Na, figyeljen rám. Menjen ki a fülkéből, és olvassa el a táblát. Egy perc szünet után a részeg örömmel közli:

−  E…elolvastam!

−  És mi volt ráírva?

−  Éljen május elseje!

−  Na mit szólsz hozzá? A választók 99%-a az állampártra szavazott!

−  Érdekes, én mindig csak az 1%-kal találkozom.

Mint minden diktatúrában az új rendszer funkcionáriusai is az előző rendszer köpenyegforgatói közül kerültek ki. Ez a helyzet szülte ezt a viccet is.

A kilépések ellensúlyozására a párt sürgős tagtoborzást rendel el. Az eredményes toborzók különféle kedvezményekben részesülnek, még­pe­dig:

−  Aki egy tagot beszervez, felmentik a szeminárium hallgatása alól.

−  Aki két tagot visz be, az akár ki is lép­het a pártból.

−  Aki három új tagot hoz, az kap egy iga­zolást, hogy soha sem volt tagja a kom­munista pártnak.

−  Aki négy taggal gyarapítja a párt so­rait, nem emlegetik többé nyilas párt­tag­ságát[24].

−  Aki öt új tagot toboroz, annak vissza­­adják nyilas tagsági könyvét.

Felvételi beszélgetés egy vállalatnál vala­mi­kor az 1960-as években:

−  Járt valaha a Szovjetunióban?

−  Igen, négy alkalommal is. A második utamat a KISZ szervezte, a harmadikat Magyar Kommunista Párt, a negyedik alkalommal pedig az MSZMP vitt ki egy kongresszusra.

−  Hát ez nagyon szép. No de miért a második alkalommal kezdte? Az Ön első látogatását ki szervezte a Szovjetunióba?

−  A Wehrmacht…

Az egymást érő áremelések közepette szü­­letett ez a vicc:

−  Mi az, amit még nem emeltünk?

−  Barikádokat.

 

De nemsokára erre is sor került. És ebben a fiatalok jártak élen:

1956. november eleje. Három kissrác játszik az utcán, amikor a sarkon hatalmas dübörgéssel feltűnik egy orosz tank. A gyerekek fölkapnak egy Molotov koktélt[25], nekivágják a harckocsinak, mely pillanatokon belül lángokban áll. A következő tanknak ugyanez a sorsa, majd az azt követőnek is. A hatodik kiégett tank után az egyik pesti srác kikukucskál a sarkon, majd ijedten kiált a többiekre:

−  Hú fiúk, tűnjünk el rögtön! Jön a mamám!

Köztudott, hogy a forradalom legvakmerőbb harcosai a gyerekek voltak. Erről szól ez a vicc is:

−  Miért tudták az oroszok 1956. november 3-án Budapestet elfoglalni?

−  Mert hajnalban jöttek, amikor a gyerekek még aludtak.

Újsághirdetés a forradalom után rommá lőtt Budapesten:

„Első emeleti lakás a földszinten kiadó.”

1956 októberében egy Múzeum körúti lakás ablakában üldögél egy papagáj. Csodálkozva nézi a felvonulást, a zászlókat, az új szövegű transzparenseket, majd összecsapja szárnyait, és így szól:

−  Te jó Isten! Most mindent felejtsek el, amit eddig tanultam?

Kérdés-felelet egy későbbi ideológiai szemináriumon:

−  Lényegében mi történt 1956 őszén?

−  Az imperialista hatalmak el akarták pusztítani a szocializmust építő békés Magyarországot, de a nagy Szovjetunió megelőzte őket.

−  Szervusz öreg harcos! Rég láttalak, hogy vagy?

−  Ne haragudj, de nem emlékszem rád! Hol találkoztunk?

−  Nem emlékszel? Hát együtt lőttük a pártszékházat!

−  Melyiket?

−  Hát mikor melyiket.

Ez volt az utolsó mondata valakinek:

Elvtársak! Ne lőjetek!

A forradalom leverése, a kommunista párt újjáalakulása után járta ez a vicc:

Minek a rövidítése az MSZMP?

−  Megint Szarban Maradtunk, Pajtás!

Az 1970-es években táviratot kapott Kádár János Brezsnyevtől, és csak ez állt benne: 5 4 3 2 1. Kádár nem értette mi ez, ezért össze­hívta a Központi Bizottságot, és nagy nehezen közö­sen megfejtették:

„Az ötéves tervet négy év alatt teljesíteni úgy, hogy három ember munkáját kettő végez­ze el egy fizetésért!”

Hiába volt azonban a nagy igyekezet, nem mentünk semmire. „Felszabadítóink” ugyanis mindent elvittek az országból, amit a világ­pia­con eladhattunk volna. Évtizedeken keresztül egymást érték az uránérccel és bauxittal meg­rakott tehervonatok. Eleinte háborús jóvátételként, utána pedig csak úgy megszokásból raboltak ki minket. Ez a helyzet ihlette ezt a viccet is:

Micsurinnak sikerült kereszteznie a zsiráfot a tehénnel:

Magyarországon legel, és a Szovjetunióban fejik.

 

Az egyre romló gazdasági helyzet miatt Brezsnyev elvtárs aggódik a Szovjetunió jövője miatt. Ezért elmegy egy jóshoz, és megkérdezi, hogy mi lesz az ország sorsa 30 év múlva. A jós belenéz a kristálygömbbe, és azt mondja:

−  Pontosan nem látom, de vörös zászló lebeg a Kreml tetején.

Brezsnyev erre megnyugszik, de a jós így folytatja:

−  És van alatta egy szöveg.

Erre Brezsnyev idegesen kérdi:

−  És mi az a szöveg?

−  Azt sajnos nem tudom kibetűzni, mert kínaiul van.

 

A szovjet-kínai ellentét csúcspontján postán érkezik egy zsák a Kremlbe. A vezetők kinyitják, tele van mákkal. Beletúrnak, és az alábbi cédulát találják benne:

−  Ennyien jövünk! Mao.

Másnap visszaküldik a zsákot Pekingbe. A kínai vezetők kinyitják, benne a mák meg van darálva. Benne egy cédula:

−  Így küldünk vissza benneteket! Brezsnyev.

 

Meghalt a nagy államférfi, a nemzetközi munkásmozgalom nagy harcosa. Összeül a temetési szervező bizottság, hová temessék. Van aki a Kreml falát javasolja, van aki mauzóleumot emelne neki, s mert a nagy halott zsidó származású volt, van aki a Szentföldet javasolja végső nyugvóhelynek. Erre a lehetséges utódja összerezzen.

−  Nem lehet elvtársak, a Szentföldön nem lehet!

−  Miért ne lehetne?

−  Ott egyszer már feltámadt valaki…

 

Miniszterelnökök beszélgetnek, országukban hogyan kezdődik egy átlagmunkás hétköznapja.

Az amerikai:

−  Nálunk egy munkás reggel bekap három lágy tojást, aztán beül a Cadillacjébe, és elindul dolgozni.

A svéd:

−  Nálunk egy munkás hat tojásból készült rántottát reggelizik, majd beül a Volvójába és bemegy dolgozni.

A magyar:

−  Nálunk egy munkás felkel, megvakarja a tojásait, felpattan a Csepel kerékpárjára[26], s bekarikázik dolgozni.

Neves hipnotizőr nagy érdeklődéssel kísért mutatványaival kápráztatja el nézőit. Három legsikeresebb mutatványa:

        1.   Egy önként jelentkezőt leültet a színpadon egy székre, és delejes álomba szuggerálja: Ön most az Északi-sarkon van, dermesztő a hideg, süvít a szél, kavarog a hó. Az illető begombolkozik, didereg, vacognak a fogai. A végén a hipnotizőr egyet pattint, elmúlik a varázs, hatalmas taps.

        2.   A másik nézőnek ezt mondja: Az Egyenlítőn vagyunk, +40 °C árnyékban, szellő sem rebben, a párától fülledt a levegő. A jelentkező elkezd izzadni, homlokát törli, majd csorog róla a verejték, egyre sűrűbben kapkodja a levegőt. A hipnotizőr pattint az ujjával, egy szempillantás alatt múlik el ez a varázs is. Felzúg a taps.

        3.   Végül a harmadik jelentkezőnek ezt sugallja: Ön most az USA-ban van, és munkás egy gyárban. A hazai viszonyokat ismerve ez szuggesztió nem sok jót ígér, de a jelentkező viszont széles mosollyal hallgatja, láthatóan elégedetten ül a széken. A hipnotizőr már emeli kezét, hogy pattintson, amikor a delikvens váratlanul megszólal: Ha most is pattintani mer, úgy állon vágom, hogy lerepül a színpadról!

Nálunk 1968-ban megpróbálták a szocializmust megreformálni, de a KREML urainak nem tetszett az új gazdasági mechanizmus, ezért leállították a kapitalizálódást. A róla született vicceket azonban nem tudták betiltani:

−  Mi az új gazdasági mechanizmus?

−  A szocializmus alapjainak felszedése.

A reform első intézkedése az volt, hogy a vállalatvezetők fizetését többszörösére növelték. Az elvtársak ugyanis rájöttek, hogy olcsóbb egy hajcsárt megfizetni, mint a sok dolgozót.[27] Természetesen erről a képmutató módszerről is született egy vicc:

−  Milyen ez az új gazdasági mechanizmus?

−  Klasszikus.

−  Hogy érted ezt?

−  Úgy, hogy a vezetőknek klassz, a többinek kuss.

Ezek után nem véletlen, hogy a munkásoknak ez volt a véleményük a reformról:

−  Mi a különbség a kereszténység és az új gazdasági mechanizmus között?

−  A kereszténység csak hirdeti, az új gazdasági mechanizmus viszont meg is valósítja az általános szegénységet.

Két tsz-tag[28] poharazgatás közben azon tűnődik, kik találták ki az új gazdasági mechanizmust:

−  Te, én úgy gondolom, hogy az ügyvédek.

−  Ah, azok sokkal dörzsöltebbek annál, hogy ilyen tákolmányt kitaláljanak.

−  Hát akkor az orvosok.

−  Azok sem, mert ők előbb a kutyákon próbálták volna ki.

Még szójáték is született róla:

−  Hol kezdődik az új gazdasági mechanizmus?

−  Kisbérnél.

−  És hol fog végződni?

−  Nagybajomnál.[29]

Az új gazdasági mechanizmus bevezetése után a sok reklám hatására felkeresi a helyi bankot Józsi bácsi.

−  Betennék én ide húszezer forintot! – mondja az igazgatónak. – De mi van, ha ez a bank csődbe jut?

−  Akkor a pénzét kifizeti a megyei fiókbank.

−  Jó, de ha az is csődbe jut?

−  Kifizeti a fővárosi központi bank.

−  És, ha az is tönkremegy?

−  Akkor kifizeti a kormány a garancialapból.

−  Na, de a kormány is megbukhat…

−  Pártunk és kormányunk szilárdan áll a helyén.

−  De tegyük fel, hogy a szocializmus megbukik?

−  Na és, az nem ér meg magának húszezer forintot?

Egy amerikai, egy szovjet és egy magyar asztronauta közös űrrepülésen vesz részt.

−  Remélem – mondja az amerikai –, ezért a teljesítményemért kapok egymillió dollár jutalmat!

A szovjet:

−  Én biztosan megkapom a „Kiváló Kommunista Űrrepülő” kitüntetést!

A magyar:

−  Gyerekek, menjünk még egy kört, hogy meglegyen a harmincegy forint napidíj![30]

Két orosz megyei titkár beszélget:

−  Az én megyém akkora, hogy ha reggel felülsz a vonatra, este még mindig a megyehatáron belül jársz – kérkedik az egyik.

Mire a másik:

−  Igen, a mi megyénkben is vannak még ilyen rossz vonatok!

Egy amerikai, egy francia és egy orosz beszélget:

−  Nekem van egy Mercedesem – mondja a jenki – A feleségem BMW-vel jár. Külföldre pedig az összkomfortos lakókocsinkkal megyünk.

−  Nekem Peugeot-om van – mondja a francia. – A feleségem Renault-val jár, külföldre pedig vonattal megyünk.

−  Nekem van egy Moszkvicsom – így az orosz. – A feleségem pedig metróval jár.

−  No, és mivel mentek külföldre?

−  Leginkább tankkal[31].

A szovjet néphadsereg hirdetése:

HÍVJON, JÖVÜNK! HA NEM HÍV, AKKOR IS JÖVÜNK!

TELEFONSZÁMUNK: 45-56-68

Az 1968-as megszállás a csehek számára a Varsói szerződés tagállamaitól kapott fájdalmas pofon volt. Ebből is csak a viccgyártók profitáltak:

Egy prágai asszony keltegeti a férjét:

−  Milos, Milos, ébredj! Most mondta be a rádió, hogy megszálltak bennünket.

−  Ugyan Anicska, ez csak rémhír lehet. A Szovjetunió úgysem engedné.

1968-ban a csehek ellenállás nélkül megadták magukat. Mit is tehettek mást, amikor az összes kommunista szomszédjuk lerohanta őket, a Szovjetunióval az élen. Szintén ebből az időszakból származik ez a vicc:

−  Melyik a világ legsemlegesebb állama?

−  Csehszlovákia.

−  Hogyhogy?

−  Még a saját belügyeikbe sem avatkoznak be.

Kádár, Brezsnyev és Dubček[32] kalapácsvetés-versenyen vesznek részt. Elsőnek Kádár dob 50 métert, aztán Brezsnyev 70-et, végül Dubček következik, akinek 100 méterre sikerül elvetnie a kalapácsot. Mindketten megdicsérik Dubčeket, aki így válaszol:

−  Hát, ha még sarlót[33] is eldobhattam volna!

−  Miért szórtak Hruscsov sírjára szódabikarbónát?

−  Hogy ki ne hányja a föld…

 

November 7-i ünnepség van a Vörös téren. Egymás után hangzanak el az ünnepi beszédek, amikor hirtelen lövés dördül, és a dísztribünön, Brezsnyev elvtárstól néhány centire golyó fúródik a falba. A biztonsági szolgálat emberei azonnal akcióba lépnek, és pillanatok alatt kiemelik a tömegből a merénylőt, akinek a kezében egy füstölgő csövű távcsöves puska van. A titkosszolgálat főnöke elé vezetik, aki habzó szájjal ordít rá:

−  No, de Iván Ivanovics, hogy hibázhatta el?

A merénylő megszeppenve válaszol:

−  Próbáljon maga úgy célozni, hogy a körülötte állók kórusban biztatják: „Lőj már, lőj már!”

A moszkvai olimpián Brezsnyev elvtárs megnyitó beszédet tart. Feláll, és így kezdi az ünnepi szónoklatot:

−  O!

Erre nagy taps és ujjongás. Kis idő múlva folytatja:

−  O!

Ismét nagy taps és ujjongás. Ekkor a személyi titkára a háta mögött oda súgja neki:

−  De Brezsnyev elvtárs, az olimpiai ötkarikát nem kell felolvasni!

Brezsnyev szenilitása és a még mindig működő munkatáborok ihlették ezt a viccet is:

Leonyid lljics Brezsnyev ellátogat Szibériába. Nagy tömeg várja, s a főtitkár ünnepi beszédbe fog.

−  Dárágije továrissi i mátrózi![34]

Titkára kétségbeesetten súgja oda:

−  Brezsnyev elvtárs! Nyet mátrózi!…

−  Csönd legyen! – súgja bosszúsan hátra Brezsnyev, és ismét rákezdi:

−  Dárágije továrissi i mátrózi!…

−  Leonyid Iljics elvtárs, nyet mátrózi!… Mátrózi keresztben csíkos, ezek meg hosszában!

Brezsnyev és felesége lefüggönyözött hintóban világ körüli útra indulnak.

−  Hol járhatunk most, drágám? – kérdi a feleség.

Brezsnyev kinyújtja az ablakon a karját:

−  Amerikában vagyunk.

−  De hát honnét tudod?

−  Leköpték a kezemet.

Mennek tovább. Kicsit később az asszony megint megkérdezi.

−  Hol járunk most?

Brezsnyev kidugja karját az ablakon, majd válaszol:

−  Most Magyarországon vagyunk.

−  De hát miből gondolod?

−  Kezet csókoltak.

Folytatják útjukat. Később az asszony megint kíváncsiskodik:

−  Most hol vagyunk, drágám?

Brezsnyev ismét kinyújtja karját az ablakon.

−  Most már itthon vagyunk a Szovjetunióban.

−  Megint kezet csókoltak?

−  Nem, lelopták az órámat!

Brezsnyev, Ceausescu és Kádár együtt utaznak egy Csajkán[35]. Egyszer csak látják, hogy egy iszonyatos kinézetű ördög lohol a nyomukban. Megijednek tőle, próbálnának menekülni, de a pokolfajzat már-már beéri az autójukat. Brezsnyev erre kidob egy csomó kitüntetést a melléről, hátha az lelassítja az ördögöt. Ám az éppen csak odanéz, és lohol tovább utánuk. Ceausescu már rafináltabb, egy zsák aranyat gördít ki az ajtón. A rém meg is áll, de csak megszagolgatja az aranyat, majd elfintorítja az orrát, és tovább üldözi őket. Ezt látva Kádár idegesen irkál valamit egy darab papírra, majd kidobja az ablakon. A szörny megáll, elolvassa, majd vonítva megfordul, és ész nélkül rohan visszafelé. A többiek megkönnyebbülnek, s megkérdik Kádárt, mit írt a papírra, hogy ennyire ráhozta a frászt az ördögre.

−  Semmi különöset – feleli a főtitkár. Csak azt, hogy: „Ez az út a kommunizmusba vezet.”

Brezsnyev bejelenti, hogy végre befejezték a kommunizmus építését. Erre Szása hitetlenkedve kérdi barátját, Szergejt:

−  Te, tényleg felépítettük a kommunizmust?

−  Ah, dehogy, lesz ez még rosszabb is.

Brezsnyevnek szobrot állítanak Moszkvában. A szakértők szerint nagyon jól sikerült az alkotás, ezért kihirdetik, hogy aki egy hibát is talál benne, magas jutalomban részesül, Özönlenek az emberek, de hibát senki sem talál. Egy öreg grúziai paraszt arra jár és kijelenti, hogy két hiba is van az alkotásban. Persze mindjárt körülfogják az emberek az öreget, és kérdezgetni kezdik.

−  Bátyuska, no mondja már, mik azok a hibák!

−  Az első az, hogy ferdén van a kötél a nyakán.

Mindenki elámul és szólnak az öregnek:

−  Bátyuska, a maga szemével valami baj van, hiszen nincs annak kötél a nyakán!

Megszólal az öreg:

−  Hát ez a második hiba…

Egy papagáj repked a Vörös téren, és azt rikácsolja: „Hülye Brezsnyev! Hülye Brezsnyev!” Rendőrök erednek a nyomába, figyelik, melyik ablakon repül be. Becsengetnek a gyanús lakásba. A gazdája ijedten bedugja a papagájt a hűtőszekrénybe, majd ajtót nyit a rendőröknek. A rend őrei kutatnak, de nem találják a tettest, ezért elnézést kérve dolguk végezetlenül távoznak. A félig megfagyott papagájt ezekkel a szavakkal engedi ki gazdája a hűtőszekrényből:

−  Na látod, te ostoba! Kellett neked Szibéria!

Moszkvában a KGB épülete mellett egy lakásból kiszökik egy papagáj, és átrepül a szovjet titkosszolgálat épületére. A tulaj gyorsan felhívja a KGB-t:

−  Ha elfogják a papagájt, és elkezdene beszélni, előre leszögezem, hogy sem én, se családom egyetlen tagja nem ért egyet papagájunk politikai nézeteivel!

Hruscsov után a Szovjetuniót 70 év feletti aggastyánok vezették. Nem csoda, hogy úgy hullottak, mint ősszel a legyek. Brezsnyev halála után járta ez a vicc:

−  A jövőben milyen osztályból fogják a pártfőtitkárt választani?

−  Az intenzív osztályról.

−  Mit mondott Kádár János, Brezsnyev temetésén?

−  Pedig hogy tudott csókolni!

Történelmi előrelátás:

−  Miért vették vissza a pártba a nyolc­van­négy éves Molotovot?

−  Miért?

−  Keresik Csernyenko utódját.

Amikor Jurij Andropov, a szovjet állam­vé­delmi hatóság parancsnoka lett a szovjet párt főtitkára, a következő vicc járta Moszk­vában:

−  Miben különbözik Andropov elvtárs Sztálin elvtárstól?

−  Sztálin elvtársat ismerte az egész szovjet nép. Andropov elvtárs ismeri az egész szovjet népet.

−  Milyen volt Andropov telefonja?

−  Csak kagylója volt, az emberek lehallgatására.

Miután Kádár kiutazott Andropov temetésére, a pestiek ezt találgatták:

−  Mit gondolsz, a szertartás után rögtön hazajön, vagy megvárja a következőt?

Az orosz kisembernek is megvolt a véleménye a begyöpösödött agyú túlkoros vezetőiről:

−  Miért olyan magas a mellvéd a Vörös téri díszemelvény előtt?

−  Hogy lentről ne láthassák a tolókocsikat[36].

Brezsnyev a túlvilágon meglátogatja Szulejmán szultánt.

−  Ide figyelj szultán, szeretnék tőled kérdezni valamit.

−  Kérdezz bátran Leonyid Iljics…

−  Tudod, soha nem értettem, miért nem szeretnek minket a magyarok, s ugyanakkor miért nem utálnak benneteket. Holott mi csak négy évtizedig voltunk Magyarországon, ti pedig másfél évszázadig.

−  Mert nem jól csináltátok a dolgokat, Leonyid…

−  Miben tévedtünk?

−  Három dologban. Először is mi a százötven év alatt egyszer sem mondtuk, hogy ideiglenesen állomásozó török hadsereg van Magyarországon. Másodszor: nem tettük kötelezővé az iskolában a török nyelv tanulását. Harmadszor pedig nem nyilvánítottuk a mohácsi vészt a magyar felszabadulás ünnepévé.

Régi barátok a haza sorsán keseregnek:

−  Itt volt például a török hódoltság kora. A különböző agák, bégek és basák adót szedtek. A portyázó török csapatok gyakran rajta ütöttek a városokon, kifosztották a vásárba menőket. Rabszíjra fűzték a fiatal nőket, és eladták a háremekbe. Gyerekeket raboltak, hogy janicsárt neveljenek belőlük…

−  Jó, de legalább nem kellett megünnepelnünk az ország megszállásának évfordulóját, és nem kellett kórusban kiáltoznunk, hogy: Éljen a török hadsereg! Éljen a török hadsereg!

−  Ki volt Szulejmán szultán?

−  A mohácsi szerződés értelmében hazánkban ideiglenesen állomásozó török csapatok fővezére, a birodalom ura.

Egyszer ezt írta valaki a pártház előtti Lenin szoborra:

„Ne örülj Iljics, nem tart örökké;

Százötven év alatt sem váltunk törökké.”

Hatalomra jutása után Gorbacsov így szólt Szovjetunió népeihez:

−  Amikor hatalomra jutottam a gazdaság a szakadék szélén állt! Büszkén mondhatom, hogy azóta előbbre léptünk.

−  Gorbacsov elvtárs, célszerű lenne visszavonni az alkoholtilalmi intézkedését! – figyelmeztették az új pártfőtitkárt a központi bizottság tagjai.

−  Miért vonnám vissza?

−  Mi lesz, ha kétszázmillió ember egyszerre kijózanodik?

−  Miért nőtt meg a válások száma a Szovjetunióban Gorbacsov idején?

−  A legtöbb férfi akkor látta először józanul a feleségét.

Gorbacsovhoz berohan a titkára, és izgatottan mondja:     

−  Gorbacsov elvtárs, nagy baj van: egy csomó ember eszik a Vörös téren.    

−  Nem baj, úgy látszik nő az életszínvonal. Végre nálunk is jól lakhatnak az elvtársak. Ha van mit enniük, egyenek csak.      

−  De Gorbacsov elvtárs, ezek a Vörös téren esznek!    

−  Mondtam már hogy nem baj. Ha van ennivalójuk, hadd egyenek.   

−  De Gorbacsov elvtárs, ezek pálcikával esznek!

Borisz Jelcin beront Gorbacsov irodájába a Kremlben.

−  Mihail, két hírem van. Egy hihetetlen, és egy tragikus!

−  Mi a hihetetlen?

−  Most kaptam a hírt, hogy Lenin anyja él!

−  Hihetetlen! És mi a tragikus?

−  Az, hogy megint terhes!

A vevő hőmérőt kér a boltban. Eléje tesznek egy osztrák és egy orosz gyártmányút, mire a vevő habozás nélkül az osztrákért nyúl. Az eladó megjegyzi:

−  Kérem, az orosz ugyanolyan jó, és olcsóbb.

−  Lehet, de az oroszt nem lehet lerázni.

−  Mondja, maguknál hány fok van a lakásban?

−  Szellőztetés előtt vagy után?

−  Után.

−  Ugyanannyi!

−  Miért könnyű behatolni a kommunisták számítógépébe?

−  Mert „Egy a jelszó: tartós béke!”

A csernobili atomerőmű-robbanás után nemcsak a fejes saláta vált nálunk aktívvá, hanem a viccgyártók is. Élcelődéseik egyike:

−  Hallottad? A Szovjetuniót felvették a NATO kötelékébe.

−  Miért?

−  Mert elsőként részesítette atomcsapásban a Varsó szerződés tagállamait.

A rendszerváltás előtti években, a külföldi eladósodás rohamos növekedése idején járta ez a vicc:

−  Miért nem vonul vissza Kádár János?

−  Megvárja, míg olyan állapotban adhatja át az országot, ahogyan átvette.

A keleti blokk három vezetője egy időben megírja és kiadja emlékiratait, a következő címmel:

Jaruzelski: A Visztulától a pusztulásig…

Ceausescu: Az illegalitástól az alig ellátásig…

Kádár: Az Árpád-háztól a szegényházig…

Addig is mindenki úgy menekült innen, ahogy tudott. Volt aki disszidált, a nyugati rokonokkal rendelkezők pedig igyekeztek kivándorolni. Egy kiváló mérnök is kivándorlási kérelemmel fordult a belügyminisztériumhoz. Persze az elbírálás sokáig tartott, és sok tortúrával járt. Őt is behívatták, s megkérdezték:

−  Mivel tudja alátámasztani kivándorlási kérelmének fontosságát?

−  Tetszik tudni, a nagybátyám Ausztráliában él. Teljesen süket, ezért folyamatos gondozásra szorul.

−  De akkor miért nem ő költözik ide?

−  Kérem, ahogy mondtam, ő süket, és nem hülye.

 

Egy néni bemegy az Egyesült Államok nagykövetségére.

−  Ki szeretnék menni a fiamhoz az USA-ba. Tudja, szegény fiam vak.

−  Na, de néni, miért nem a fia jön haza? – kérdezi a konzul.

−  Nem hülye! Vak!

 

Egy szerencsés kivándorló magával vinné papagáját is, de a vámos nem engedi, legfeljebb kitömve. A tulajdonos a madarához fordul:

−  Na, Lórikám! Maradsz, vagy kitömve vigyelek?

−  Mindegy, csak ki innen!

Akinek nem voltak nyugati rokonaik, a külképviseleteken próbálkoztak. Ezért az enyhülés éveiben szinte megrohamozták a nagykövetségeket, hogy kivándorlási kérvényüket benyújtsák. A várótermek zsúfoltságát azonban nem ez okozta, hanem a kérvényezők közé beszivárgott spiclik, besúgók. A hivatalos iratokat átvevő tisztviselő egymás után szólítja a kivándorolni szándékozókat. Az egyiktől megkérdi:

−  Milyen a politikai helyzet Romániában?

−  Nem panaszkodhatok.

−  Milyen a gazdasági helyzet Romániában?

−  Nem panaszkodhatok.

−  Akkor miért akar kivándorolni?

−  Mert nem panaszkodhatok.

Az elmegyógyintézetbe új beteg érkezik. Amikor az ápolók eltávoznak, társai körülveszik, és faggatják:

−  Te miért kerültél ide?

−  Disszidálni akartam, de a határon elfogtak.

−  Á, azért legfeljebb börtön jár.

−  Igen, de én kelet felé indultam.

A moszkvai Seremetyevo repülőtéren föl-alá szaladgál Mihail Mihajlovics Kohn, és kiabál:

−  Két jegy New York-ba átadó!…

Valaki megkérdezi.

−  Tessék mondani, retúr?

−  Hülyékkel nem tárgyalok! Két jegy New York-ba átadó!

A Német Demokratikus Köztársaság végnapjaiban járta ez a vicc:

−  Hallottad, hogy az NDK-ban nem lesz szükség személyi igazolványra.

−  Hogyhogy?

−  Az a kevés ember, aki ott marad, mind személyes ismerőse lesz egymásnak.

Az olimpiai bizottság sajtótájékoztatója:

−  Tudják-e uraim, hogy Kuba miért nem indított evezős csapatot a legutóbbi olimpián?

−  Miért?

−  Mert amelyik kubai evezni tudott, az már mind Floridában él.

Kubai kislány kérdezi:

−  Anya messze van Amerika?

−  Igen, kislányom.

−  Anya, messze van Amerika?

−  Igen, kislányom.

−  Anya, messze van még Amerika?

−  Hallgass, és ússz tovább!

Az idős kubai nyugdíjast kiengedik az Egyesült Államokba rokonlátogatásra. Amikor visszatér, mindenki kíváncsian kérdezi:

−  Na és milyen volt az USA?

−  Hihetetlenül elmaradott ország!

−  Elmaradott?

−  Igen, csupa olyasmit esznek, amit mi 50 éve ettünk, még a Forradalom előtt.

−  Miért Magyarország a világ legnagyobb állama?

−  Mert az oroszok már 40 éve itt vannak, de még mindig nem találták meg a kijáratot innen.

Ez a politikai vicc ma is sok országban aktuális:

Az enyhülés időszakában már beengedték a nyugati turistákat a Szovjetunióba. Leszállás előtt így szól a stewardess az utasokhoz:

−  Hölgyeim és uraim! Csatolják be az öveiket, és állítsák vissza az óráikat 20 évvel!

Külföldi vendéget kalauzol pesti ismerőse Buda kies tájain. Megállnak egy nagy, kertes épület előtt:

−  Nézze, itt lakik az a volt kommunista vezető, aki annak idején beérte egy vil­la­mosbérlettel.

−  Szép – nézi az épületet az idegen – Gondolom ez sem a sajátja, hanem egy bérvilla?

−  Dehogy, uram! Ez a bolondokháza.

Rendszerváltás idején a párttitkár odamegy a falon lógó Lenin-képhez.

−  Iljics, Iljics, mi lesz most velünk?

−  Mi lenne – válaszol a kép –, engem le­akasztanak, téged meg fel…

A szocializmus utolsó éveiben az infláció is nehezítette az emberek életét. Ebből az időszakból származik ez a vicc:

Kádár fölmegy az emelvényre, és elkez­di a főtitkári beszámolót:

−  Drága elvtársak… Drága elvtárs­nők… Drága minden…

A kommunista diktatúra vége felé már nyíltan lehetett politikai vicceket mesélni.[37] Akkortájt volt nálunk egy kor­mányszóvivő, aki erősen raccsolt. Róla szól ez a vicc:

−  Melyik három termék árát nem fogj­ák fel­emelni?

−  Répa, retek, mogyoró. Azért mehht az áhhemelkedés bejelentése nehéz­séget je­lentene a kohhmányszó­vi­vő számáha.

Véget ért a kommunizmus. Meg­teltek az áruházak, ismét lehetett hús­ételeket és valódi kávét rendelni az éttermekben. Szergej is élt a lehe­tő­séggel. Bement az egyik étterembe.

−  Pincér, kérek egy sült borjúsze­letet, aztán egy dupla feketét tejszínnel és egy Prav­dát[38].

A pincér felveszi a rendelést, de a vé­gén meg­jegyzi:

−  Pravdát nem hozhatok, mert már meg­szűnt.

Nemsokára hozza a borjúsze­le­tet kö­rettel és salátával.

−  És a Pravda hol van? – kérdi Szergej.

−  Uram, már mondtam, hogy nincs Pravda, megszűnt.

Amikor a pincér kihozza a ká­vét, Szergej ismét kérdi:

−  Hol a Pravda?

Erre a pincér magából kikelve:

−  Uram! Véget ért a kommu­­nizmus, nincs már Prav­da! Képtelen felfogni?

−  Értem én, de mindig olyan jó hallani.

−  Apa, mi az a privatizáció?

−  Az, amikor visszakapjuk az ál­lamtól azt, amit az elmúlt év­tizedek alatt elvettek tő­lünk.

A rendszerváltás után mi is átestünk a ló túlsó oldalára. Ed­dig csupán egy pártunk, volt, aztán néhány hét alatt 254 új párt született.

Az első szabad választás után hazamegy az egyik kis párt képviselőjelöltje. Azt kérdi a felesége:

−  Na, hogy sikerült a választás?

−  Hogy sikerült? Megbuktam.

−  Hány szavazatot kaptál?

−  Összesen kettőt – legyint a férj.

Az asszony gyanakodva néz rá:

−  Te… te… izé… Béla, ezek szerint neked szeretőd van!…

Egyszer minden rossz véget ér, de néha rosszabb jön he­lyette. Így jártunk mi is a rend­szer­vál­tással:

−  Miért van Parla­men­ten ku­­pola?

−  Mert ki látott már lapos te­tejű cir­kuszt.

−  Mi a különbség a cirkusz és a Parlament között?           

−  A cirkuszban okos emberek hü­lyéskednek, a Parlament­ben meg hülye emberek okos­­kod­nak.

Nálunk már ez is hír:

Szalad a rikkancs az útkeresz­te­ző­dés­ben a ko­csik között, és kiabál:

−  Szenzációs kiadás! Ma délig nem csi­nált hülyeséget a kormány!

Lajka kutyát megkérdezik mi a kü­lönbség a szocializmus és a mostani rendszer között:

−  A szocializmusban 10 méteres lán­con voltam, és 20 méterre volt tő­lem az ételes tál, ráadásul csend­ben kellett maradnom. Ebben a rendszerben 15 méteres a láncom, az ételes tálat még mindig nem érem el, de annyit ugatok, amennyit akarok.

Miután a rendszervál­tást nem követte az élet­színvo­nal emel­ke­dése, a politikai viccek gyár­tói továbbra sem maradtak té­ma nélkül. Mi­vel a gazdasági helyzet nem sokat válto­zott, a határok meg­nyí­lása után sokan attól tartottak, hogy kiürül az ország. Ebből az időszakból származik ez a vicc:

−  Milyen utasítás lesz a világút­le­vél­ben?

−  Aki utoljára hagyja el az országot, kapcsolja le a villanyt!

Nem mindenki hagyja el az orszá­got. A mazochisták így véleked­nek:

−  Nem tudom, hogy milyen jövője lesz Magyarországnak, de mara­dok, mert érdekesnek tűnik.

A szabad vá­lasz­tá­sok után, a rend­szer­vál­tást kö­­­vet­ő el­ső mi­­nisz­ter­­elnö­künkről is meg­volt a véle­mé­nyük:

−  Mi a különb­ség Kádár és An­tall[39] kö­zött?

−  Az, hogy Ká­dár 33 év alatt sem tudta meg­kedvel­tet­ni ve­lünk a szo­ci­a­­liz­must. Antall­nak ez egy év alatt sikerült.

A szavazás a többség diktatúrája a kiseb­b­ség felett.

Az új, demokratikus kormány mi­niszterel­nöke elmegy a temető­be, Ká­dár sírjához:

−  Kádár elvtárs, tanácsot kérek.

−  Mondjad, fiam!

−  Mit kellene tennem, hogy olyan népsze­rű politikus le­gyek, mint te? Hogy hosszú évek után is renge­teget beszéljenek rólam?

−  Hát, gyere, feküdj ide mellém.

−  Miről vitatkozik két politikus egy ki­dőlt fán­ál?

−  Hogy jobbra vagy balra dőlt.

Politikusaink szerint a je­len­legi nehéz gaz­dasági hely­zetben a „fogunkhoz kell ver­ni a garast”. Erre az újságírók felhívták a figyelmüket arra, hogy sokaknak már foguk sincs, garasuk meg pláne.

−  Mivel bizonyította a kereszténydemokrata párt, hogy vallási alapon áll?

−  Hatalomra jutása után először elvárta a gyó­nást, aztán bevezette az áldozást, úgyhogy ma már mindenki szentségel.

−  Mi korunk vallási jellemzője?

−  Hogy egyre többen gyónnak, de ál­dozni nem akar senki.

−  Hallottad? Ezentúl a csilla­gászok fog­ják meg­határozni az árakat!

−  Miért?

−  Mert már elérték a csillagos eget.

Két csontváz találkozik a Nagykör­úton.

−  Kolléga úr mikor halt meg?

−  Oh, én még jóval az áremelés előtt. És ön?

−  Hogyhogy én? Én még élek!

Nálunk az életszínvonal he­lyett az inflá­ció növekedik:

−  Te, láttad már az új ötszá­zast?

−  Nem. Olyan is van?

−  Persze. A tavalyi ezres.

−  Az álmok igenis teljesülnek. Húsz évvel ezelőtt arra vágytam, hogy keressek 60 ezer forintot havonta, és legyen egy 1983-as évjáratú Ope­lem. Mára, azaz 2003-ban mind­ez teljesült.[40]

A munkanélkülivé vált Ko­vács be­állít a polgármes­terhez, és se­gélyt kér.

−  Nagyon szívesen adok ma­­gá­nak – mondja a polgár­mes­ter –, de menjen előbb az osztály­vezető­höz, ugyan­­is ő írja alá az ilyen utalvá­nyo­kat.

Kovács átmegy az osztályveze­tő­höz, aki az ügyfélfogadásra irá­­nyít­ja, mert ott veszik fel a se­­gélyt kérők személyi adatait. Az ügy­fél­szol­­gála­ton meg a por­tás­hoz utas­ítják azzal, hogy előbb sorsz­á­mot kell kérnie. Végül a portás elkül­di, mert szá­mot csak reggel nyolc és kilenc kö­zött adnak ki.

−  Na kaptál pénzt, – kérdezi Ko­vácsot a felesége a kapu­nál.

−  Hát pénzt azt nem adtak, de micsoda rend van itt!

−  Mi a szabadság kelet-európai ér­telmezése?

−  Régen nem lehetett Nyugatra utazni, mert nem engedték. Most lehet, de nem engedhetjük meg magunknak.

 

−  Mikor lesz atombombája Ma­gyar­ország­nak?

−  Ha rádobják.

−  És akkor mi történik?

−  Eltűnik a város és a falu kö­zöt­ti külön­bség.

A munka jelképei megváltoz­tak. Az eddigi sarló-kalapácsot fel­váltotta a fagy­lalt és a galamb. Aki nem nyal, re­pül.

Pillanatkép a Parlamentből:

−  Megkérem a tisztelt képviselő urat, hogy a mikrofonba beszéljen, és ne a levegőbe.

−  Doktor úr, segítsen valahogy a fér­je­men, mert álmában beszél.

−  Hm… És ez önt zavarja? Nem tud tőle aludni?

−  Engem nem zavar, doktor úr, de a képviselőtársai mindig ki­rö­­högik.

−  Mit csinál a bácsikád a parla­ment­ben?

−  Csatlakozik az előtte szóló vé­­­le­mé­nyéhez.

A választások előtt két ké­p­vi­se­­lő be­szélget a Parlament fo­lyo­só­ján.

−  És ha nyerünk – mondja az egyik –, szeretném meg­kap­­ni a tengeré­szeti mi­nisz­teri tár­cát.

−  Tengerészeti miniszter akarsz len­ni? De hiszen nekünk nincs is tengerünk? Akkor meg mi szük­ség van erre Ma­gyar­­or­szá­gon?

−  Miért? Népjóléti mi­nisz­­ter is van!

Fő az óvatosság:

A közutálatnak örvendő po­li­ti­­kus elmegy a város leg­tá­volab­bi vé­gén lévő bor­bély­hoz:

−  Tudja, ki vagyok én?

−  Nem – válaszolja a bor­bély.

−  Jó, akkor borotváljon meg!

Ez is megoldás:

−  A kis falucska élel­mi­szer­boltjába belép egy úr.

−  Jó napot! Van rothadt pa­radicsomjuk?

−  Hogyne uram, mennyit pa­­rancsol?

−  Megveszem a teljes kész­le­tet.

−  A kereskedő lelkesen talál­gat:

−  Igen, sejtem miért… A föld­­mű­velésügyi minisztert ma ide várják, és ön olyan fo­gad­tatásban akar­ja része­sí­teni, amilyet érdemel…

A vevő a fejét rázza:

−  Nem, uram. Én vagyok a miniszter…

A választási hadjárat idején kortesbeszédet mond a képvi­se­lő­jelölt. Megállás nélkül szid­­ja a kormányt, az or­szággyű­lési kép­­viselőket. Kor­rupt gaz­fic­kók­nak mondja őket, akik csak lop­ni és hazudni tudnak.

Valaki a tömegből megkérde­zi:

−  És ön mit akar ellenük ten­­ni?

−  Semmit… Be akarok jut­­ni közéjük.

Egy elnökjelölt a választá­si kampányon:

−  Uraim, az előző elnök négy éven ke­resztül ha­zu­dott és becsapta az egész orszá­got… Adja­nak ne­kem is egy esélyt!

A győztes párt vezére le­megy falura ígér­getni.

−  Garantálom – mondja egy falu­gyű­lé­sen –, job­ban fo­gunk élni jövőre, mint most…

−  Maguk biztosan – szól köz­be egy gazda –, de mi lesz ve­lünk?

Két öregasszony eteti a galambokat. Az egyik megszólal:

−  Te, ezek a galambok olyanok, mint a politikusok.

−  Miért?

−  Hát, amíg lent vannak a földön, a te­nye­rünkből esznek, de amint felszáll­nak, a fejünkre szarnak!

A politikus olyan, mint a pávián. Felsegí­ted a fára, és minél magasabbra mászik, an­nál jobban látod a seggét.

Hazamegy a politikus, és boldogan mond­ja a feleségének:

−  Minden rendben van. Megválasztottak!

−  Valóban? Nem hazudsz?

−  Most már nem kell…

Bush[41] meghal, és Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki, hogy eltölthet egy napot a pokolban, és egy napot a mennyországban. Utána választhat, hogy hol marad. Bush elő­ször lemegy a pokolba. Belép a kapun, gyö­nyörű smaragdzöld fű, versenyminőségű golf­pálya, ételek, italok, görlök minden mennyi­ségben. Ráadásul minden barátja, üz­letfele itt mulat. Ő is bekapcsolódik a buliba, fan­tasz­tikusan érzi magát, másnap alig akar fel­menni a mennyországba. Ott is minden nagyon szép és jó, de egyetlen rokona, barátja ismerőse nincs. Az étel-ital ugyan jó, de semmi különleges, és nincsenek görlök. Vé­gigunatkozza a napot, már alig várja, hogy ismét Szent Péter elé járulhasson a döntésével, ami természetesen a pokol. Harmadnap le is megy megint. Nagy meglepetésére most sivár pusztaság vár rá. Kénkőszag terjeng, mindenki összekötözve jajong az üstökben, és az ördögök szítják alattuk a tüzet. Bush rohan Luciferhez:

−  Mi van itt? Mi történt, mi ez a nagy változás?

Mire Lucifer:

−  Ja, tegnapelőtt kampányoltunk, de tegnap ránk szavaztál…

A tánctanár egy „politikustánc” nevű új gyakorlatot mutat be az osztálynak:

−  Roppant egyszerű a koreográfia, könnyű megtanulni. Kezdem: három lépést előre, kettőt vissza, egyet jobb­ra, egyet balra, majd teljes fordu­lat…

Választások után, a gazdasági megszo­rító intézkedések idején:

−  Nem elég, hogy nyakig ülünk a szarban, még lötyögtetik is.

Mivel rendszerváltás után a legtöbb ember helyzete nem sokat változott, a régi viccek újra aktuálissá váltak. Csak le kellett porolni őket:

−  Mit köszönhetünk a legutóbbi meg­szo­rító intézkedésnek?

−  Tavaly a szakadék szélén álltunk. Azóta egy jelentős lépést tettünk elő­re.

Az ámokfutás a jövő tömegsportja.

Már a jövőnk sem a régi.

−  Mi a különbség a kormány és a maffia kö­zött?

−  Az egyik szervezett.

−  Tudja, hogy ön többet keres, mint a miniszterelnök? – kérdezi a riporter a híres labdarúgótól.

−  Persze, hogy tudom – válaszolja a játékos. – De jobban is játszom, mint ő.

Képviselők beszélgetnek a Parlament fo­lyo­sóján:

−  El kellene mennem egy szemor­vos­hoz.

−  Miért?

−  Ha a jövőmre gondolok, könnybe lábad a szemem.

−  Mi a különbség a politikus és az állam­férfi kö­­zött:

−  A politikus az olyan ember, akinek a poli­tiká­jával nem értünk egyet, mert ha egyetértünk vele, államférfinak nevezzük.

 

 

Két külföldi vállalkozó beszél­get a korrup­ció­ról:

−  Például, Oroszországban min­den­kit meg lehet vesztegetni. Vi­szont Svájc­ban senkit sem lehet meg­vesztegetni.

−  Na, és Magyarországon?

−  Itt a legrosszabb a helyzet, mert nem tudja az ember, kit le­het, és kit nem.

Két képviselő beszélget a Parla­ment folyósólyán:

−  Tudod, a Parlamentben össze­sen hatan vagyunk korruptak.

−  Igen, és kicsodák?

−  Én, te, ő, mi, ti, ők.

Manapság divatos mondás politikai körökben:

−  Ha túl hevesen harcolsz a korrupcióval, a pártod vered szét; Ha túl gyengén, akkor az országot.

Választás utáni jó tanács:

−   Ne lopj! – a kormány nem tűri a kon­kuren­ciát.

A miniszterelnök imádkozik:

−  Uram, rengeteg pénz hiány­zik az ország kasz­szájából. Mit te­gyek?

−  TEDD VISSZA!

−  Mi a különbség a politikus és a tolvaj között?

−  Mindkettő megkárosít engem, de az elsőt én választom meg, a másik meg engem választ ki magának!

A világ legügyesebb tolvajai a politikusok. Kilopják a pénzedet a zsebedből, és elmagya­rázzák, hogy ez milyen jó neked.

−  Ha lopnál 1-2 milliárd forintot, hol bújnál el?

−  A parlamentben, ahol a többiek…

Korrupt politikusok jelmondata:

−  Aki nem lopja az államot, a családját rö­vidíti meg.

Magyarország jobb pozícióba került a korrupciós listán, bár ez nem volt olcsó.

A helyzet láttán mind többen hangoztatják, hogy ennél már a kom­­munizmus is jobb volt. A kom­mu­nista diktatúrában, vagy ahogy ak­koriban nevezték a szo­cializmusban csak egy hatalmi gar­nitúra volt. Most kettő válto­gatja egy­mást. Két­szer annyi po­litikus, és kétszer annyi velük szorosan összefonódott korrupt hivatalnok zsebét kell tele­töm­nünk. A rend­teremtés reményte­len, mert tol­va­jokkal nem lehet rab­lót üldöz­ni. A szocializmusban pro­letár­diktatúra volt, a demokrá­ciá­ban min­den ember egyenlő, de soha nem volt ennyi proli ebben az or­szágban, mint most.

Közös személyautóval men­nek a Parlamentbe a kormányzó- és el­len­zéki pártok vezérei. Útköz­ben is azon vitatkoznak, hogyan le­het­ne a tömegek rokonszenvét el­nyer­ni. Egyi­­kük ezt mondja:

−  Ideje lenne valami olyat ten­ni, aminek örülnének az em­berek, és jó lenne az országnak.

Erre a sofőr hátraszól:

−  Uraim, hajtsak a Duná­ba?

Az egyik minisztert köz­le­kedé­si bal­e­set érte.

−  Miért következett be a bal­eset?

−  Mert szakértő ült a kor­mány­nál.

−  Mi a különbség a baleset és a ka­tasztrófa között?

−  Ha a miniszterelnök bele­esik a Dunába, az baleset. Ha kimentik, az katasz­tró­fa.

A miniszterelnök vidékre megy. Útközben elüt egy disz­­nót a sofőrje.

−  Most mit csináljak, el­nök úr?

−  Itt van a közelben a fa­lu. Menjen be, kér­dez­z­e meg, hogy mi­vel tar­to­zunk!

A sofőr bemegy a faluba. Kis idő múlva hatalmas él­jenző tömeg jön, a vállukon hozzák a sofőrt.

−  Mi az? Mit csinál ma­ga? – kérdezi az elnök a sofőrt.

−  Esküszöm, nem tehe­tek róla, én sem értem. Csak azt mondtam, hogy én vagyok a minisz­ter­elnök sofőrje, és el­ütöttem a disznót. Erre nagy üdvrivalgás kö­ze­pette a vállukra vet­tek, és azt akarják, hogy mu­tassam meg nekik a kinyuvadt disznót…

Egyik politikusunk egy mélyinterjúban így nyilatkozott magáról:

−  Gyerekkoromban az volt a vágyam, hogy ha megnövök, komédiás leszek. Ezen mindenki csak nevetett. Ma már nem nevet rajta senki, mert jelenleg ő a kormányfő, és egyik megszorító intézkedést a másik után hozza. A vágya valóban teljesült, mert amit művel, az tényleg komédia, vagy inkább tragikomédia.

Két politikus beszélget:

−  Nagyon zavar, amikor a szó­noklatom közben az emberek minduntalan az órájukat nézegetik.

−  Az semmi. Sokkal bosszan­tóbb, amikor az órájukat a fülükhöz emelik, és rázzák, hogy nem állt-e meg.

−  Az élet néha meglepetéssel szol­gál! – sóhajt fel a paraszt. – A fiam a vá­ros­ban tanult, mert nem ér­dekli a me­ző­gazdasági munka.

−  És mi lett belőle?

−  Mezőgazdasági miniszter!

Két társasági hölgy beszélget:

−  Állítólag a férjed mindent el­kö­ve­tett, hogy a miniszteri állást meg­kap­ja.

−  Így is van.

−  És most mit csinál?

−  Most már semmit! Hiszen si­ke­rült az állást megszereznie.

Egy hivatalvezetőtől megkérdezték az újságírók, hogy hány hivatalnok dolgozik náluk. A válasz így hangzott:

−  Oh, hát minden tizedik…

Megkérdezték a külügyminisztertől:

−  Hogyan definiálná a semleges állam fogalmát?

−  Nekem ez olyan államot jelent, ame­lyik semmi szín alatt nem ad el fegy­vert háborúban álló államnak. Kivéve per­sze azt az esetet, ha előre fizet.

Választás után kérdezi a kép­viselőjelölttől egyik barátja:

−  Na, hogy sikerült?

−  Nem választottak meg a fia­tal­sá­gom miatt.

−  A fiatalságod miatt? Hi­szen elmúltál 65 éves!

−  Igen – vallja be szégyen­kez­ve a jelölt –, de az ellen­fe­lemnek si­ke­rült ki­derí­te­nie, hogy fia­tal ko­romban mi min­dent kö­vet­tem el!

 

−  Mi a legmegbízhatóbb jele egy politikus halálának?

−  Ha elnémul, már biztosan nem él.

Temetik Torgyán Józsefet. Már a földet hányják koporsójára, amikor megszólal a jellegzetes hang a mélyből:

−  Aljas rágalom! Még soha nem voltam ennyire élő, mint most!

A politikus munka nélkül marad, nem tud sehol elhelyezkedni. Elhatároz­za, hogy lemegy vidékre. Elszegődik Józsi bácsihoz, aki kiviszi a földjére, ahol egy hatalmas kupac trágya van.

−  Na, ezt a trágyát kell szétterítened. Elleszel vele egész nap, meg még holnap is.

A politikus nekiáll, majd három óra elteltével megy Józsi bácsihoz.

−  Kész vagyok.

Józsi bácsi nem akarja elhinni. Kimegy a földre, hát a trágya mind el van terít­ve. Megörül, hogy milyen jó munkást kapott.

−  Gyere, adok másik munkát. Látod azt a kupac almát? Szét kell válogatnod a pirosat meg a zöldet. Ezzel hamar kész leszel.

Eltelik két óra, három, négy. Józsi bácsi gondolja, megnézi, mi a hézag, mert már rég kész kellene hogy legyen a válogatással. Hát a politikus ott ül az érintetlen kupac előtt, egyik kezében egy piros alma, a másikban meg egy zöld.

Józsi bácsi:

−  Hogyhogy, neki se láttál, pedig a trágyát olyan gyorsan széthordtad?

−  Tudja főnök, a szarhányásban profi vagyok, de ha döntést kell hozni…

Az amerikai és az orosz államelnök, valamint a magyar miniszterelnök beszélgetnek. Az ame­rikai elnök legnagyobb gondjáról beszél:

−  A minisztereim közül az egyik korrupt, de sajnos nem tudok rájönni, melyik az.

−  Hasonló a gondom – mondja az orosz államelnök. – A minisztereim egyike alkoho­lista, de nem tudok rájönni, melyikük az.

−  Ez semmi – mondja erre a magyar miniszterelnök. – Az én minisztereim közül az egyik szakértő, de sehogy sem tudok rájönni, melyik az.

A jó politikai beszéd titka:

−  Jó legyen a bevezetés, derűs jövőt ígérjen a vége, s e ket­tő minél közelebb legyen egy­máshoz.

Ami hiányzik a szónokoknál a beszéd mély­­ségéből, azt hozzá­ad­ják hosszúságá­ban.

Retorika:

Ha egyszerűen azt mondod, hogy a fe­ke­te fehér, és a fehér fekete, ez ostobaság. Na de, ha ugyanazt mondod nagy hangon, egészen kipirulva, és közben ve­red az asz­talt, ez már ékesszólás!

Két tulajdonság szükséges ahhoz, hogy egy újságíró jó po­li­ti­kai kom­mentátor legyen:

1. Képes legyen megjósolni, mi lesz fél év múlva.

2. Fél év után meg tudja magyarázni, hogy miért nem valósult meg az, amit meg­jósolt.

A Parlament olyan hely, ahol időnként feláll valaki, elkezd beszélni, de nem mond semmit, nem figyel rá senki, és a végén senki sem ért vele egyet.

Pólyába bugyolált, elhagyott csecsemőt találnak a Parlament egyik bejárata előtt a réklihez kötött kis levéllel: „Itt csinálták, tartsák is el itt.”

Összeül az országgyűlés, és hosszas vita után határozatot hoz.

1. A bejelentés téves és hamis, mert itt még semmit sem csináltak.

2. Amit esetleg mégis csinálnak, az nem születik meg kilenc hónap alatt.

3. Amit az országgyűlésen csinálnak, annak se füle, se farka – márpedig ez a csecsemő fiúgyerek.

A diplomata megérkezett a fejlődő ország fővárosába. A repülőtéren taxiba ült, és arra kérte a sofőrt, hogy vigye egy trafikba.

−  Trafik nincs nálunk. Ha cigarettát óhajt venni, azt az imaházban kaphat.

−  Hogyhogy? Ott imádkozni kell!

−  Ó nem, uram. Imádkozni az egyetemeken szoktak!

−  Miért ott nem tanulnak?

−  Nálunk a börtönökben tanulnak!

−  Akkor hová kerülnek a bűnözők?

−  Ők vannak hatalmon!

A népek békéje akkor következik be, ha a különböző országokban ugyanazt a tör­ténelem­könyvet használják majd ugyanazon események elbeszélésére.

Két budapesti kereskedő beszélget.

−  Hogy megy neked? – kérdi az egyik.

−  Hagyd el – legyint a másik – Már az sem jön be a boltba, aki nem akar vá­sárolni.

 

A rendszerváltás után ránk köszöntött az áru­bőség. Ennek akár örülni is lehetne, de nincs miből vásárolni. Az ország lakossá­gának egy­harmada munkanélküli, a másik harmada pedig minimálbérért kulizik. A kommuniz­musban volt pénz, de nem tudtuk elkölteni, most bőven lenne mire költeni, de nincs mit. Fokozza a gondokat, hogy az infláció csilla­gászati magas­ságba torná­zza az árakat. Ezért mostanában ilyen viccek születnek az áruellá­tásról.

Felirat egy hentesbolt kirakatában:

BANKHITELRE IS KAPHATÓ!

 

−  Hogyan csinálhatsz egy kevés pénzt Magyar­országon?

−  Egyszerű. Kezdd sok pénzzel!

Nem csak az infláció apasztotta a fizetést, hanem a sok újonnan bevezetett adó, levonás is. A nagyvállalat kapujában egy melós nézegeti a fizetési borítékját, és odaszól a kollégáinak:

−  Hé, fiúk! Ma mindenki az én vendégem!

−  Mi történt? Nyertél a lottón?

−  Nem.

−  Jutalmat kaptál?

−  Nem, csak tévedésből az a személyi jövedelemadót, a betegségbiztosítást, a nyugdíjjárulékot, a szolidaritási hozzájárulást, a szakszervezeti tagdíjat és egyéb levonásokat fizették ki.

Kovács bemegy az Adóhivatalba, és azt mondja:

−  Kérem szépen, én holnaptól szeretném kivenni a rendes évi szabadságomat…

−  Na és? Miért ide jön ezzel a kéréssel?

−  Hát hová menjek, amikor egész évben maguknak dolgoztam?

−  Mondja, bátyám, hallotta már azt a mondást, hogy „az ál­lam nem fejőstehén?” – kér­dezi egy kérelme­ző öreg­től az ön­kor­mány­zati tisztvi­se­lő.

−  Hallottam hát, de nem hi­szem el.

−  Miért nem?

−  Mert tudom, hogy nagyon is jó fejőstehén. Csak az a hi­bá­ja, hogy nem az feji, aki ete­ti.

Nekünk ezt hozta a de­mok­rácia:

−  Voltál orvosnál? – kérdi a nyugdíjastól a barátja.

−  Voltam – feleli az. – Adott gyógyszert, drágán kiváltot­tam, de nem tu­dom be­szed­ni.

−  Miért nem?

−  Mert az van ráírva, hogy ét­kezés után…

Orvos:

−  Itt hagyom az orvosságát, majd vacsora után vegye be!

Beteg:

−  Kérem, doktor úr, nem adna mel­lé vacsorát is?

−  Miért olyan búskomor Kovács úr?

−  Az orvos azt rendelte, hogy va­csora után mindig vegyek be egy kis szó­da­­bikarbónát.

−  És? Nincs szódabikarbónája?

−  Az még akad.

−  Hát mije nincs?

−  Vacsorám.

A Városligetben egy munkás fes­ti a padot. Odamegy egy hajl­ék­talan, és meg­­kérdi:

−  Tessék mondani, megszárad ez es­te tízig?

−  Valószínűleg… De miért ér­dek­li?

−  Mert akkor szoktam lefe­küdni.

Magyar valóság:

−  Szervusz Kovács! Mivel fog­­lal­ko­zol mostanában?

−  Ellenőr vagyok.

−  Nagyszerű! És mit ellenőr­zöl?

−  Az utcai szeméttárolókat, hogy van-e bennük valami ehető!

Helyzetkép napjainkból.

Két munkanélküli beszélget:

−  Mondd, te hol ebédelsz?

−  Igen. Hol ebédelek, hol nem.

Két kisnyugdíjas beszélget:

−  Én a legújabb fogyókúrás mód­­szer­rel nem mentem semmi­re, de a pénzügyminiszter meg­szo­rító cso­magja óta hat ki­lót fogy­tam.

Szenilis kisnyugdíjas áll a la­kása aj­­ta­jában egy üres szatyor­ral a kezé­ben. Ránéz a lapos cek­kerre, és han­gosan így szól:

−  Most vajon a boltba me­gyek, vagy már onnan jöttem?

−  Miért van a patkánynak négy lá­ba?

−  Hogy hamarabb odaérjen a kuká­hoz, mint a nyugdíjas…

−  Mikor lát a kóbor kutya cson­tot?

−  Amikor nyílt törése van.

−  Mama! Mi történt azzal a sok kajá­val, amit a kutya nem evett meg?

−  Csönd fiam, egyél!

−  Meg lehet-e állni azon a lejtőn, ame­lyen a jelen gazdasági helyzetünk van?

−  Igen, Az alján.

−  A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre.

−  Még jó hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk.

Két nyugdíjas beszélget a parkban:

−  Tudja mi a legszörnyűbb a kommu­niz­mus­ban?

−  Ami utána következett!…

Azoknak sem sokkal jobb a helyzetük, akik­­nek van állásuk, mert a privatizáció so­rán a mul­tinacionális vállalatok kizsigerelt bérrab­szol­gái­vá váltak.

Egy világcég alkalmazottai beszélget­nek, hogy mit kezdenek az év végi bónuszukkal.

−  Én a németországi kirendeltségnél dol­gozom. A bónuszomból veszek egy ko­csit, és a maradékból elmegyek nyaral­ni – mondja az első.

−  Én a svájci kirendeltségen dolgozom. A bó­nuszom egy részéből építek egy medencét a házam elé, a többiből pedig világ körüli útra megyek – mondja a második.

−  Én a magyarországi leányvállalatnál dol­go­zom, és a bónuszomból pulóvert ve­szek – mondja a harmadik. A többiek meg­lepődve kérdezik:

−  És a többi? – A többit kipótolják a szüleim.

 

A fejlődő országokban gyakori gyermekmun­kával kapcsolatban született ez a vicc, amely ráadá­sul nem vicc, hanem egy megtörtént eset:

A Sanghaji Világkiállítás megnyitóján Hillary Clinton plüssmackókat osztogatott a kínai gyerekeknek. A gyerekek udvariasan elfogadták a ma­cikat, bár azokat ők maguk készítették.

−  Mi különbség a szegény és a gazdag svájci közt?

−  Az, hogy a szegény kézzel mossa a Mercijét.

Három autós karambolozik egymással. Meg­szó­lal a német mercis:

−  Egyhavi fizetésem odalett.

Erre megszólal a francia renaultos:

−  Egyévi fizetésem veszett kárba.

Mire a magyar trabantos:

−  Egész életem jövedelme odaveszett!

Erre a másik kettő:

−  Minek vettél olyan drága kocsit!

Az amerikai elnök, a német kancellár és a ma­­gyar minisz­ter­elnök találkoznak, hogy meg­vi­tas­sák a világ problémáit:

Bush büszkén mondja, hogy az amerikai em­berek havonta átlagban 3118 dollárt keresnek. 2000-ből meg lehet élni, az álla­mot pedig nem ér­dekli, hogy mi­re költik a maradékot.

 Erre Merkel: A németek 2311 eurót keresnek, 1800-ból meg le­het élni, az államot pedig nem ér­dekli, hogy mire költik a ma­radékot.

 Végül Gyurcsány: A magya­rok átlagosan 62 500 forintot keresnek, 150 ezerből meg lehet élni, és az államot nem érdekli, honnan szerzik meg a hiányzó összeget.

A kis nyű kidugja a fejét a trágyából, és ezt kérdezi a nyűmamától:

−  Anyuci! Mi az a csodálatos kék felet­tünk?

−  Az ég, kisfiam.

−  S mi az a ragyogó sárga az égen?

−  A nap, kisfiam.

−  És az a pompás zöld körülöttünk?

−  Az a fű, kisfiam.

−  Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a szarban?

−  Ez a hazánk, kisfiam.

−  Maga tudja, milyen korban élünk?

−  Klasszikus.

−  Hogyhogy klasszikus?

−  Mert a gazdagoknak klassz, nekünk pe­dig kuss!

Svájci gazdaság:

Az államnak van két tehene. Az egyiket eladják, és az árából vesznek egy bikát. Az állatállomány gyarapodik, a jövedelméből mindenki jól él.

♣

Német gazdaság:

Az államnak van két tehene. Felturbózzák őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek, és megfejik önmagukat.

♣

Indiai gazdaság:

Az államnak van két tehene. Szentként tisztelik őket.

♣

Magyar gazdaság:

Az államnak van két tehene. A parlamenti képviselők eldöntik, hogy a teheneket privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses. Nyilvános tendert írnak ki a helyi újságban, amely egypéldányos, és csak a vezetőnek jár. A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája meg is nyeri. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy a részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén tejelő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ily módon az eredeti két marhával maga köré gyűjt még egy csomó marhát.

Az állam megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja.

−  A bácsikám tavaly szenátornak jelöltette magát.

−  Tényleg? És most mit csinál?

−  Semmit. Megválasztották.

Az aktuálpolitika már a húsvéti lo­cso­ló­versekbe is betolakodott:

Kossuth téren jártam,

Nagy tömeget láttam,

Nem akart oszolni,

Szabad-e locsolni?

Néhány évtized alatt meny-nyit változott a világ. Negy­ven évvel ezelőtt, a kom­mu­nista diktatúra tetőpontján még ilyen versike volt divat­ban:

Új barázdát szánt az eke,

Elvtársnő, locsolhatok-e?

2100-ban két cigány kép­vi­selő beszél­­get a Parla­ment­ben. Az egyik gondter­hel­ten meg­szó­lal:

−  Most már jó lenne vala­mi meg­ol­dást találni a ma­gyar kér­désre.

−  Miért jön Magyarországra a pá­pa?

−  Hogy feladja nekünk az utol­só kenetet.

Jövőre 2012… jön a Vil­ág­vé­ge.

Aki túl akarja élni, jöjjön Ma­gyar­országra!

Mi 50 évvel le vagyunk ma­rad­va…

Közvéleménykutatás Nyu­ga­ton:

−  Mi a véleménye a fej­lődő országok megsegí­téséről?

−  A gazdag országok sze­gényei pénzelik a sze­gény országok gazdag­jait.

Kovács magyarázza a ba­rát­j­ának:

−  Minden országnak van a valódi nevén kívül egy másik neve is. Tudod-e például, hogy hívják Finn­országot?

−  Hogyan?

−  Az ezer tó országa.

−  És Japánt?

−  Nem tudom.

−  A mosoly országa.

−  És hogy hívják Magyar­országot?

−  Ez kész röhej.

Weiss Manfréd, Ganz Áb­­ra­­hám és Mal­vin néni ül­dö­­gélnek egy égi felhőn, s lete­kintenek a földre. Az egy­­­ko­ri csepeli gyá­­ros elisme­rően szól:

−  Hát én nagyon meg va­gyok elé­­ged­ve a kom­mu­nista ha­ta­lom­mal. Volt egy kis ön­tö­dém, és nézze­nek le, mi­cso­da ha­­­tal­mas vas- és fém­mű nőtt a he­lyén.

−  Egyetértek – bólongat Ganz Áb­ra­hám. Az én kis te­ker­cselő üze­mem­­­ből óriási gép­­gyá­rat csi­nál­tak…

Azt mondja erre a Madám:

−  Igazuk van, uraim! Ne­kem csak egy kis öt­szo­­bás bor­délyházam volt, és most az egész ország egy nagy kup­leráj.

−  Magyarország ma olyan, mint egy koncentrikus virágkert. Kö­zépen van egy mákvirág, me­lyet napraforgók, azokat meg tátikák vesznek körbe. A leg­kül­ső sávban pedig sok­mil­lió­nyi árvácska.

Magyarországot az Árpád-há­zi királyok tették naggyá, a Szar-háziak pedig tönkre.

Józsi bácsi a zálogházba megy, hogy beadja a TV-t. Útközben találkozik a régi szomszédja fiá­val, a jelenlegi miniszterel­nök­kel. A miniszterelnök nagyon örül neki, és a nagy doboz láttán így szól:

−  Józsi bácsi! Ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon jó műsorok lesznek benne!

−  Tényleg? – kérdezi az öreg. – És milyen műsorok fiam?

−  Hétfőn én leszek,

−  Kedden a feleségem,

−  Szerdán a családom,

−  Csütörtökön a pártom!

−  Péntek-Szombat-Vasárnap – az emberek!

Erre az öreg hazamegy. Az asszony kérdi tőle, hogy miért nem adta be a TV-t a zaciba? Mire Józsi bácsi:

Találkoztam a miniszterelnökkel, és azt mondta, hogy jó műsorok lesz­nek a jövő héten, ezért vissza­hoz­tam!

−  És milyen műsorok lesznek?

·     Hétfőn: A Félkegyelmű,

·     Kedden: A makrancos Hölgy,

·     Szerdán: A rém rendes csa­lád,

·     Csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló,

·     Péntek-Szombat-Vasárnap: A Nyomo­rultak.

A pénzügyminiszter kijelen­tette, hogy az egyszerű állampol­gároknak nincs miért fél­ni a vál­ságtól.

−  Félni korábban kellett volna, most már késő.

−  Mikor érünk a gazdasági válság mélyé­re?

−  Amikor az energiaköltségek csökkentése érdekében a fényt is kikapcsolják az alag­út végén.

Hazánk térképét újra kell rajzolni, mert a tudósok rájöttek, hogy Magyarország a cso­dával határos. (Csoda, hogy még léte­zik!)

−  Mikor lesz Magyarországon jó világ?

−  Ha a négy nyelven beszélő rendőr felse­gíti a munkában megfáradt cigányt a nyír­egyházi mágnes­vasútra, amelyen gazdag közalkalmazottak és tisztességes vállal­kozók utaznak a korrupció miatt elítélt politikusok tárgyalására.

Szociológusok szerint a cigányok pél­dásan összetartanak. Egészen mostanáig ez volt a helyzet. A magyar politika ugyanis nyomot hagyott rajtuk is.

A város főterén megáll az autós, és megszólít valakit:

−  Nem vigyázna néhány percig a kocsimra?

−  De uram én a város polgármestere vagyok!

−  Ah, igen, akkor keresek egy megbízhatóbb embert.

Egy napon meghal a magyar mi­niszterelnök. Nagy pompával eltemetik, de minden virág elher­vad a sírján. Először hívják a holland kertészeket, de bármilyen tudományos módszert alkal­maznak, az összes tulipán na­po­kon belül elszárad. A francia kertészek is felsülnek, sőt a bolgárok is. Hosszú tanakodás után párttársai he­li­koptert menesztenek Székelyföldre, Áron bácsiért, mert ő mindennek tudója. El is hozzák az öreget, aki le­hajol a sírhoz, felvesz egy göröngyöt, majd sokáig morzsolja az ujjai között, és erőteljesen csóválja a fejét. Mindenki feszülten figyel, mikor vég­re megszólal az öreg:

−  Itt soha az életben nem fog nőni semmi, nemhogy virág !

−  Miért? – kérdezik kétségbe­eset­ten.

−  Mert túl mélyen van a gané!

Két elítélt üldögél egy cel­lában. Azt mondja egyik a másiknak:

−  Jó neked, két nap múl­va sza­badulsz! Áruld el, mit fogsz csinálni! Visszamész a politikai pályára, vagy inkább be­csüle­tes útra térsz?

Az évek óta ismétlődő té­li gáz­szállítási mizéria sem kerülte el a po­litikai vicc­gyár­tók figyelmét.

−  Mit táviratoznának nekünk az uk­ránok, ha mi nyernénk meg a futball-Európabajnokságot?

−  Jók voltatok… Stop. Gratulá­lunk… Stop. Földgáz… Stop. Kőolaj… Stop.

Az euroövezet jelen­le­gi válsága, az eladó­so­dott országok meglehető­sen költséges talpra állí­tása is meg­mozgatta a vicc­gyár­tók fantáziáját:

−  Az ír, a portugál és a görög mi­niszterel­nök elmennek sö­röz­­ni. Melyikük fizet?

−  A német.

ENSZ:

−  Van egyáltalán bi­zonyítékuk, hogy az irakiak tömeg­pusz­tí­tó fegyve­rek­kel ren­­delkeznek?

Bush:

−  Természetesen! Megőriztük a szám­­­lákat.

A kapitalisták nem is sejtik, hogy jelenlegi te­vékenységük a kommu­nizmus újjáéledését se­gíti elő. Részlet Marx Ká­­roly 1867-ben kelt írásá­ból:

„A tőkések a munkásosz­tályt egyre több és több drága áru, épület, és technika megvá­sárlására fogják buzdítani. Ez­zel együtt arra ösztönözik őket, hogy mind több magas kama­to­zású hitelt vegyenek fel mind­addig, amíg a hitelek visszafi­zethetetlenekké válnak. A be­dőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet.”

Úgy látszik, a történelem tényleg ismétli önmagát.

 

Bűnözés, bűnüldözés

 

Egy betöréssel vádolt visszaeső bűnöző mellé hivatalból rendelnek ki védőt. Az ügyvéd felkeresi zárkájában a gyanúsítottat.

−  Az a gond, hogy maga nem tudott eddig alibit igazolni. Próbáljon visszaemlékezni: biztos, hogy senki sincs, aki magát a rablás idején látta?

A vádlott elgondolkodik, majd így felel:

−  Hála istennek senki…

−  Amit ebben a szobában lát, azt mind be­csületes munkával szereztem. A többi a másik szobában van.

−  A becsület ma már nem divat, de még mindig népszerű.

Egy farmer bepereli a biztosító tár­sa­ságot, amiért nem akar neki baleseti kár­térítést fizetni. A bíró áttanulmá­nyozza a történteket, majd így szól a farmerhez:

−  Igaz az, hogy a baleset után a rendőr megkérdezte öntől, hogy érzi magát, és ön azt válaszolta, hogy „Soha job­ban”?

−  Bíró úr, az úgy volt…

−  Válaszoljon igennel vagy nem­mel.

−  Igen.

−  És maga mégis kártérítést akar?

−  Igen.

−  De hát mivel indokolja meg?

−  Bíró úr, az úgy volt, hogy nekem jött az a kocsi, ott feküdtem az árokban törött bordával, mellettem kapálózott a lovam törött lábbal, a kutyám is vonyított a fájdalomtól. Ekkor odajön a rendőr, és meg­kérdezi, hogy van a lovam. Mondom neki, eltörött a lába. Erre ráfogja a pisztolyt, és lelövi a lovamat. Aztán meg­kérdezi, hogy van a kutyám. Mon­dom neki, az is megsebesült, erre lelövi azt is. Aztán hozzám fordult, és megkérdezte, én hogy vagyok. Maga erre mit válaszolt vol­na?

Ügyfél: Áramlopást szeretnék bejelenteni.

Szolgáltató: Ön honnan tudja, hogy lopják az áramot?

Ügyfél: Onnan, hogy én csináltam a rendszert, de nem fizették ki a melómat…

−  Tudja, szomszéd asszony, az én fiam milyen sokra vitte? Ma is autóval jöttek érte.

−  És hová fuvarozták?

−  Valami vizsgálatiba.

Ezt a viccet a természetvédelmi törvények túlbuzgó alkotóinak szánták:

Három elítélt beszélget a börtönben:

−   Titeket miért ítéltek el? – kérdi az egyik.

−   Elkötöttem egy autót, egymillió forintos kárt okozva. És te?

−   Én sikkasztottam az állam pénzéből, kétmillió forintos kárt okozva.

−   Hát te cimbora? Te mit csináltál?

−   Én három millió forintos kárt okoztam.

−   Na, akkor te súlyos bűncselekményt követhettél el. Hogy csináltad?

−   Hóvirágot szedtem[42].

A börtönlelkész kérdezi az elítélttől:

−  Miért csukták le?

−  A hitem miatt.

−  Hogyhogy?

−  Azt hittem, nem derül ki, amit tettem.

Két elítélt beszélget a börtönben:

−  Te miért kerültél ide?

−  Túl gyorsan hajtottam. És te?

−  Én meg túl lassan.

−  Az hogy lehet?

−  Utolért a kocsi tulajdonosa.

Éjszaka halk suttogás hallatszik a börtönben:

−  Maga mióta van itt?

−  Tíz éve.

−  Jó itt magának?

−  Nem.

−  Hajlandó velem megszökni?

−  Nem.

−  Miért?

−  Mert én vagyok a börtönőr!

Egyik börtönőr a másikhoz:

−  Képzeld a 15-ös cellából megszökött az éjjel valaki.

−  Na hála Istennek, már három napja nem tudok aludni a fűrészelése miatt.

Két szeszkedvelő autótolvaj búcsúzkodik a kocsma előtt:

−  Öregem, túl sokat ittál, menj haza busszal!

−  Nem lehet – szól a másik. – Nem fér be a garázsba…

A kisfiú állandóan kérdez:

−  Anyu, ha nagy leszek, lehetek rabló?

Az anyuka reflexszerűen válaszol:

−  Igen, kisfiam, ha jó leszel!

*

−  Na Gyurika, te mi leszel, ha megnősz? – kérdi a tanár az egyik kis­fiút.

−  Detektív.

−  Szép pálya. No és te, Józsika?

−  Bankrabló.

−  Miért éppen bankrabló?

−  Hogy akkor is együtt tudjak játszani Gyu­rikával.

Bűnöző palánta.

Pistike levelet ír a Jézuskának:

−  Egy hónapig jó leszek, ha küldesz egy mopedet. Gondolkodik. Hogy a fenébe tudnék én egy hónapig jó lenni? Összetépi a levelet, és újat ír:

−  Egy hétig jó leszek, ha küldesz egy mopedet. Megint elgondolkodik. Ez sem jó, egy hétig sem fogom kibírni. Az is túl hosszú idő. Ezt is összetépi, újat ír:

−  Egy napig jó leszek, ha küldesz egy mopedet. Magában azonban azt gondolja, hogy: egy percig sem tudok normálisan viselkedni, nem egy napig. Felnéz és meglátja a falon szűz Máriát. Fogja, leveszi, és bezárja a szekrénybe. Újraírja a levelet.

−  Jézus! Túszul ejtettem az anyádat. A váltságdíj egy moped.

−  Gyerekkoromban minden éjszaka Istenhez imádkoztam, hogy adjon nekem egy biciklit. Miután láttam, hogy ez nem működik, loptam magamnak egyet, és azért imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem.

Kovácsék vendéget várnak.

−  Drágám! – szól a feleség – tedd el azt a biciklit az előszobából, mert a Szabóékat is meghívtuk.

−  Na és? A Szabóék nem lopnak.

−  Tudom. Csak nehogy felismerjék!

−  Jó – mondja a bíró a vádlottnak.

−  Ha tényleg találta azt a gyűrűt, miért nem adta le a rendőrségen?

−  Hát, mert bele volt vésve, hogy: „örökké a tied”.

A bíró kérdezi a tárgyaláson:

−  Miért lopta el a szomszédja hegedűjét, ha a saját bevallása szerint nincs semmi zenei érzéke?

−  Mert neki sincs…

A bíró a tárgyaláson a sofőrhöz fordul, aki elütött egy idős hölgyet.

−  Miért nem dudált, amikor látta, hogy a kocsi elé lép a néni?

−  Nem akartam megijeszteni szegényt.

−  Vádlott, maga nőtlen?

−  Miért? A bíró úrnak talán van egy eladósorban levő lánya?

−  Hallom letartóztatták a férjedet.

−  Igen, az idén túl korán kezdte a karácsonyi bevásárlást.

−  Hogyan? Hiszen már majdnem karácsony van!

−  Úgy értem még mielőtt az üzlet kinyitott volna.

A bíró fejcsóválva mondja a vád­lottnak:

−  Maga négyszer tört be ugyan­­­abba az áruházba. Mit vitt el?

−  Csak egyetlen ruhát az asszony­nak, bíró úr, de há­rom­szor kicseréltette ve­lem…

A bíró így szólt a vádlotthoz:

−  Felmentem önt a bigámia vád­ja alól. Visszatérhet a felesé­gé­hez.

−  Melyikhez, bíró úr?

−  Maga nem tud különbséget tenni az enyém és a tied között? – kérdi a bíró a tárgyaláson.

−  Már hogyne tudnék! – szól a vádlott. – Máskülönben nem lop­­n­ék.

−  Eddig ötször volt börtönben. Nem gondolja, hogy változtatni kellene az életvitelén? – mondja a bíró a visszaesőnek.

−  Isten ments! Van a bíró úrnak fogalma, mit jelent nekem a szabadulás öröme?

−  Vádlott! Miért nem próbál meg más ember lenni?

−  Megpróbáltam bíró úr, de akkor meg lecsuktak közokirat-hamisításért…

−  Vádlott, álljon fel, és mondja el szépen, mit írt a panaszosnak a fenyegető levelében…

−  Igen tisztelt bíró úr, azt nem mondhatom el, mert levéltitok.

−  Jó, akkor mondja meg, milyen összeget kapott ezek után a panaszostól.

−  Azt sem árulhatom el, mert banktitok.

−  Akkor kihirdetem az ítéletet: öt év börtön.

−  Öt év? Miért, bíró úr?

−  Nem mondhatom el, mert hivatali titok.

−  Vádlott! Volt már büntetve? – kérdezi a bíró. – Olyan ismerős az arca!

−  Ne csodálkozzon bíró úr! Ott dolgozom pincérként, ahol maga rendszeresen berúg.

−  Ah, én ismerem magát. Nem maga a vádlott?

−  Nem, ügyész úr. Én a kupleráj portása vagyok…

A bíró azért van, hogy eldöntse, kinek van jobb ügyvédje.

A tárgyaláson így szól a bíró:

−  Egy kellemetlen bejelentéssel kell kezdenem az eljárást. Az alperes ügyvédje megpróbált engem megvesztegetni 30 ezer forinttal. Néma csend a teremben. A bíró folytatja:

−  Még szomorúbb, hogy az alperes ügyvédje is megpróbált megvesztegetni 40 ezer forinttal. Így aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy az alperes ügyvédjének visszaadok 10 ezer forintot, és pártatlanul fogom tárgyalni az ügyet.

A legtöbb viccet az élet produkálja:

Texasban halálra ítéltek egy férfit rablógyil­kossá­gért. Utolsó kívánságként cigarettát kért. Óhaját nem teljesítették. Az indoklás: „A börtönökben tilos a do­hányzás, mert árt az egészségnek.”

−  A kivégzéseken a méreginjekciót miért steril tűvel adják be?

Áldemokratikus világunkban már a bűnelkövetőt sem lehet nevén nevezni, mert az sérti a személyiségi jogait. Ezért a tetten ért bűnözőt nem tolvajnak, betö­rőnek vagy gyilkosnak hívják, hanem gyanúsítottnak. A kezéből kivett pisztolyt pedig „fegyvernek látszó tárgynak” nevezik. Ezt az álszent helyzetet figurázza ki ez a vicc:

Lógó nyelvvel csüng az akasztott ember a ligetben, a nyakára tekert kötélen. A helyszínelő rendőr dik­tálja az esetet:

−  A halál oka: kötélnek látszó tárgy.

−  Bocsánat uram. Nem látott vé­­letlenül a közelben egy rend­őrt?

−  Nem.

−  Akkor fel a kezekkel!

Egy újdonsült bűnözőt lec­suk­­nak. Amikor bevi­szik a börtön­be szétnéz, és meg­kér­di:

−  Miért van itt rács az ab­la­kokon?

−  A biztonság érdekében – feleli az őr.

−  Ugyan kérem, ez azért túl­zás. Hát ki fog ide be­törni?

Hatásos felirat a börtön hom­­­­­lok­­za­tára:

Gondold el, anyád azt hit­te, hogy te vagy élete fő mű­ve!

Az egyik elítélt kiteszi a cel­la meszelt falára fele­sége kina­gyí­tott fényképét.

−  Ennyire szereti? – kérdezi együtt érzően a börtönőr.

−  Dehogyis… Csak ha rá­né­zek, mindjárt nem tűnik olyan kel­le­metlennek a rabság.

A börtönőr benyit a zárkába.

−  Jöjjön beszélőre! – mondja az egyik elítéltnek. – Az anyósa van itt.

Mire a rab:

−  Mondja, hogy házon kívül vagyok!

−  Én csak azt tudom ajánlani az embereknek, hogy mindig nyi­tott ablak mellett aludjanak…

−  Mi maga? Orvos?

−  Nem. Betörő.

A külvárosi gettóban sétál egy srác az utcán. Ránéz az órájára, és látja, hogy megállt. Pedig nagyon sietett valahová, ezért tudni szerette volna, mennyi az idő. Megszólította a szembe jövő cingár gyereket:

−  Hány óra van nálad?

Mire a gyerek riadtan lecsatolja a karjáról az óráját, és reszkető kézzel nyújtotta a srác felé:

−  Esküszöm, csak ez az egy…

−  Mennyit kér ezért a karóráért?

−  Amennyit ad…

−  Ha a magáé, akkor egy ezrest, ha nem a magáé, akkor ötszáz forintot.

−  Sért a gyanúsítása! De nem bánom, hol az az ötszázas?

Lebukás:

−  A tanú azt állítja, hogy felis­mer­te magát. Ön volt az, aki éjszaka betört hozzá.

−  A tanú hazudik, bíró úr… Hiszen úgy aludt, hogy akár az ágyat is kilophattam volna alóla.

A betörő véletlenül a koldus házába tör be, aki mély álmából felriadva ezt hallja:

−  Pénzt vagy életet! A koldus felül, mohón előrenyújtja a kezét, és így kiált:

−  Pénzt! Pénzt!

A bokszbajnok felesége arra ébred, hogy betörő járkál a lakásban. Halkan felkelti a férjét:

−  Drágám, valaki magánórára jött!

A ház ura a zajra felébred, mire a betörő ráordít:

−  Na, ide figyeljen, fel a kezekkel és addig maradjon is úgy, amíg meg nem találom a pisztolyomat!

Amerikai bankpénztáros dicsekszik:

−  Engem nem lehet kirabolni, mert mindig velem van a farkaskutyám, és ha azt hallja, hogy fel a kezekkel, akkor máris ugrik.

Másnap szomorúan mondja, hogy mégis kirabolták.

−  De hát, hogyan? Nem volt veled a kutyád?

−  Dehogynem… csak a rabló nem azt mondta, hogy fel a kezekkel, hanem azt, hogy „szíveskedjék átadni a pénzét, különben szétlövöm azt a hájas valagát…”

Egy házaspár lakásába éjszaka egy betörő mászik be. Mikor felfedezik, odaugrik a feleséghez és egy kést nyom a torkához, majd felkiált:

−  Hogy hívnak? Szeretem tudni az áldozataim nevét!

−  Elizabeth – mondja az asszony remegő hangon.

−  Ó, az anyámat is Elizabethnek hívják! – szól a rabló. – Nem tudok megölni valakit, aki rá emlékeztet!

Majd odaugrik a férjhez:

−  Na, és téged hogy hívnak?

−  A férj remegő hangon mondja:

−  Az én nevem Philip, de a barátaim csak Elizabethnek szólítanak…

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a garázsban. Kinézek, és látom ám, hogy négy markos legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán az utcán álló teherautóra rakják. Kapom a telefont, hívom az őrsöt, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek, és már le is tette. Nekem egyből tele lett a fejem adrenalinnal, és ismét felhívtam a szervet. Mondom neki, az előbb telefonáltam, hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, lepuffantottam mind a négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is. No, le se tettem a kagylót, már ott is volt a házunk előtt négy rendőrautó plusz egy mentő. El is kapták a betörőket ízibe. Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni megjegyezte:

−  Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet.

Mire én:

−  Maguk meg valami olyasmit, hogy nem tudnak küldeni senkit…

A rendőrök egy veszélyes bűnöző nyomába erednek, aki felmenekül a háztetőre. A rendőrök utána. A betörő rohan, rohan, egyszer csak megbotlik, zuhanni kezd a sokemeletes magasságból. Estében elkezd kia­bálni:

−  Kapjanak el! Veszélyes bűnöző vagyok!

A lefogott bűnöző megpróbál elfutni. Er­re a rendőr előveszi a pisztolyát:

−  Csak akkor próbálja meg, ha gyorsab­ban tud futni, mint 400 méter másod­percenként. Ugyanis ennyi a fegyve­remből kilőhető 9 mm-es lövedék át­lagsebessége.

Azt szokták mondani, hogy a legjobb vicceket az élet produkálja. A következő eset nem vicc, hanem bűncselekmény, de elkövetője annyira ostoba volt, hogy az már vicc:

A híradások szerint egy fiatalember meg­próbált ellopni egy rendőrautót Buda­pest egyik utcájában, de nem látta, hogy a sö­té­tített ablaküvegű kisbusz hátsó ülésén két rendőr ül. A rendőrautó sofőrje kiszállt a járműből, de a slusszkulcsot nem vitte ma­gával. Mindezt meglátta a fiatalember, aki a sötétített ablakon keresztül megpróbálta kifürkészni mit vihet el a kocsiból, majd beült a járműbe. Ekkor szólaltak meg a háta mögött ülő rendőrök, és azt mondták: „Mi nem tennénk!” A tolvaj megpróbált elmenekülni, de elfogták és előállították.

A vállalat igazgatója megkérdezi a lopással gyanúsított alkalmazottat:

−  Miért állítja olyan határozottan, hogy azt a cementet csakis az éjjeliőr lophatta el?

−  Tudom, mit beszélek. Magam is éjjeliőr voltam tíz évig.

−  Mondd csak, mit tennél, ha azt mondanám, hogy piszkos, lelkiismeretlen gazember vagy?

−  Beperelnélek.

−  És ha csak gondolnám?

−  Az ellen nem tehetnék sem­mit.

−  Jó, akkor csak gondolom.

−  Vádlott! A szomszédja azt állítja, hogy maga durva ki­fejezésekkel sértegette őt!

−  Csak nem hiszi el, amit az a barom állat mond, bíró úr?

Egy férfi börtönőrnek jelent­kezik. Az igazgató figyelmez­teti:

−  Előre szólok, nem lesz könnyű dolga. Ezek itt mind nehéz fiúk. Gondolja, hogy elbír velük?

−  Gond egy szál se – hangzik a válasz. – Amelyik nem viselkedik rendesen, azt úgy kirúgom, hogy a lába sem éri a földet…

A fegyőr korholja az engedetlen rabot:

−  Nem szégyelli magát? Hogy lehet így viselkedni?

−  Ha nem tetszik – feleli az elítélt –, dobjon ki!

Egy zöldfülű újságíró börtönriportot akar készíteni.

−  Maga miért van itt? – kérdezi az egyik elítélttől.

−  Mert nem engednek ki.

Bíróságon a vádlott nem akar leülni, ezért a bíró rászól:

−  Vádlott, üljön le!

−  Nem uram, fogok én még eleget ülni.

A beidézettnek egy három évvel ezelőtti ügyben kell tanúskodnia.

−  Hol volt 2005. április 5-én reggel 10 órakor?

A tanú nagyot néz, majd elgondolkodik, és azt mondja:

−  Hát otthon voltam, és az egyik szememmel a naptárat néztem, a másikkal meg az órát.

 

A bíró kihallgatja a tanút, és felteszi a kérdést:

−  Önnek tehát az a véleménye, hogy a vádlott alkoholista?

−  Ezt nem merném határozottan állítani – feleli a tanú –, de ha én egy üveg konyak lennék, nem érezném magam biztonságban mellette.

−  Tudja mi jár azért, ha hami­san tanúzik? – kérdi a bíró a tanútól.

−  Igen, egy Mercedest ígértek érte.

Megbízható tanú.

A bíró a vallomástétel előtt meg­kérdezi az emelvényre fellépő ta­nútól:

−  Mondja, tett ön már esküt bíróság előtt?

−  Igen, bíró úr – feleli szem­lesütve a kérdezett. De azt már leültem.

−  Akarja, hogy védőt rendel­jünk ki? – kérdi az ügyész a vádlottól.

−  Köszönöm, nem. Inkább egy jó tanút szeretnék.

A vádlott ügyvédje egy rendőrnek tesz fel keresztkérdéseket:

−  Ön miért fogta el a vádlottat?

−  Mert a kollégáim leírásából ráismertem a betörőre.

−  És ön mindig megbízik a kollégáiban?

−  Az életemet bíznám bármelyikre.

−  Van önnek öltözőszekrénye a rendőrségen?

−  Igen.

−  És van rajta lakat?

−  Igen.

−  Ha úgy megbízik a kollégáiban, miért tesz a szekrényére mégis lakatot?

−  Tudja, néha ügyvédek is járnak arra.

(A tárgyalóteremben kitört a röhögés, a bírónak szünetet kellett elrendelnie.)

Egy kisvárosban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy idős nagymamát. Odalépett a hozzá, és megkérdezte tőle:

−  Kovács néni, ismer engem?

Mire a hölgy:

−  Persze, hogy ismerlek. Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom, kiábrándultam belőled. Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött. Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy tyúknak.

Az ügyész köpni, nyelni sem tudott a meg­-lepetéstől. Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott, és megkérdezte:

−  Kovács néni, ismeri a védőügyvédet?

−  Hát persze. A védőügyvédet is gye­rek­kora óta ismerem. Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud nor­mális kapcsolatot teremteni, és mint ügyvéd, egyike a legrosszabbaknak az országban. Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a fe­le­ségét méghozzá három nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr…

A védőügyvéd sokkot kapott. A bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk:

−  Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy bör­tönben fog megrohadni.

A bankigazgatóhoz berohan a biz­ton­sági őr:

−  Igazgató úr! – lihegi. – Eltűnt a főpénz­tá­ros.

−  Úristen! – pattan fel az igazgató. – Vé­günk van! Nézze meg a széfet!

Pár perc múlva sápadtan jön vissza az őr:

−  Abban sincs.

Az ellenőr azt kérdezi az igaz­gatótól:

−  Hol tartják a cég pénzét?

−  A páncélszekrényben.

−  Jól zárható?

−  De mennyire! Semmilyen kulcs nem nyitja.

−  Akkor maguk hogyan nyitják ki?

−  Egy meghajlított szeggel.

Két kasszafúró több órás kemény mun­kával feltör egy páncélszek­rényt. Pénz he­lyett csak cédulát találnak benne, ezzel az üzenettel:

„Őszintén sajnálom, de az Adó­hivatal gyorsabb volt!”

Egy tétovázó férfi áll a bankpénz­tár ablaka előtt. A pénztáros megszólítja:

−  Uram, ugye pénzt szeretne kivenni?

−  Igen, de otthon felejtettem a pisztolyomat.

−  Hová, hová Jack?

−  Megyek ide a bankba.

−  Folyószámlád van?

−  Nem, revolverem.

−  Nagyobb összeget szeretnék fel­venni készpénzben.

−  Láthatnám az igazolványát?

−  Nem elég ez a revolverem?

Rövid lejáratú kölcsön:

−  Hapsikám, adjál nekem köl­csön tízezer forintot!

−  Oké, de mikor adod meg?

−  Ahogy bezár a bank.

A banktisztviselő dühösen mond­ja:

−  Uram, döntse már el végre, hogy be akar tenni pénzt, vagy ki akar venni?

−  Természetesen kivenni aka­rok, mégpedig sok pénzt, de sehogy sem tudom előhúzni ezt a fránya revolvert.

*

Két bankrabló pénzeszsákokkal igyekszik meglógni a rablás helyszínéről. Nyomukban a rendőrség.

−  Mindig mondtam – lihegi az egyik –, amint az embernek pénze van, kezdődnek a gondok.

*

Egy bankrablásnál a rendőrség kiérkezik a helyszínre, a rendőrök elözönlik az épületet. Csalódottam veszik tudomásul, hogy a rablóknak sikerült elmenekülniük. A kapitány később felelősségre vonja az akció vezetőjét:

−  Mondtam, hogy minden kijára­tot azonnal zárjanak le! Hogy tudtak megszökni a rablók?

−  Az egyik bejáraton, kapitány úr.

*

Pancser bankrablók:

Két bűnöző egy pénzkiadó ATM automatát próbált kifosz­ta­ni. Az auto­mata elejét egy lánc segítségével hoz­zá­kötötték a kisteherautójuk lökhá­rítójához. Azonban rosszul számí­tot­tak, nem az automata eleje szakadt le, hanem a lökhárítójuk. A két tettes el­menekült a helyszínről, ám rend­szá­muk ott maradt a lökhárítóval együtt az automatához kötve.

*

Egy lúzer elhatározta, hogy kira­bolja a San Francisco belvárosában lévő Bank of America fiókját. Sorban állás közben egy pénzbefizetési bi­zonylatra felírta:

„Eziten eggy bank rabblás. Agyátok idde azöszess pénzett!”

Ekkor eszébe jutott, hogy hátha valaki látta mit írt, ezért gyorsan lelépett, és átment az utca túloldalán álló Wells Fargo bankba. Odaadta a cetlit a pénztárosnak, akinek a szeme sem rebbent: elmagyarázta a fickónak, hogy ezt a papírt nem tudja elfogadni, mert a Bank of America bizony­latára van írva. A fickót néhány perc múlva letartóztatták, amint ismét a Bank of America fiókjában állt sorba.

*

A nyomozó faggatja a bank­pénz­­tá­rost.

−  Magukhoz már harmadszor tört be ugyanaz a geng­szter. Nem vett észre rajta valami külö­nöset?

−  Legfeljebb annyit, hogy egy­re elegánsabban öltöz­ködik.

Az ifjú tisztviselő beront a bank­igazgatóhoz:

−  Igazgató úr kérem; az egyik ügyfelünk megtagadta a nyolc­­száz millió forintos hi­telének visszafizetését!

Az igazgató felemeli mutató­ujját, és higgadtan így szól:

−  Jegyezd jól meg fiam: ha egy ügyfél nyolcszázezret nem fi­zet vissza, az csaló. Ha nyolcszázmilliót, az üz­lettárs.

Valamelyik dél-amerikai or­szág­ban elkapnak egy olasz be­törőt, aki 10 mil­lió dollár értékű gyémántot lopott el. Az őrszo­bán kiderül, hogy csak olaszul be­szél. Ezért hívatnak egy tol­mácsot.

−  Hová dugtad a zsákmányt?

A tolmács fordít, a rab válaszol:

−  Nem mondom meg!

Erre a kihallgatást vezető rend­őr­tiszt előveszi a pisztolyát, és csőre töltve a bűnözőre fogja:

−  Mondd meg neki, ha nem árulja el, hová dugta a gyé­mántot, le­lövöm!

A tolmács fordít, a rab beijed:

−  Az országúton, a hetvenes ki­­­lo­mé­terkő mögé ástam el.

Tolmács:

−  Azt mondja, nem fél a ha­lál­tól…

 

−  Ön a panaszostól elsikkasztott két­száz­ezer forintot. Hajlandó ezt az össze­get megtéríteni?

−  Igen, tisztelt bíró úr, de ehhez ne­kem idő kell.

−  Rendben van. Kap két évet.

Vádlott a bíróságon:

−  Kérem engem egy felfedezés miatt tartóztattak le.

−  Miféle felfedezés miatt?

−  Felfedezték a hiányt.

A szokás hatalma.

Két vádlott áll a bíróság előtt. A bíró meg­­­kérdezi tőlük:

−  Maguk rabolták ki a Re­zeda utca sarkán álló ital­boltot?

−  Igen – felelik egybe­hang­zóan a vád­lottak.

−  És mit csináltak azzal a sok ital­lal? – kérdezi a bíró.

−  Hát eladtuk, bíró úr.

−  És mit csináltak az árá­val?

−  Hát elittuk.

Vádlott:

−  Bíró úr, nem voltam ré­szeg, csak ittas.

Bíró:

−  Ebben az esetben nem egy hó­napra ítélem el, hanem csak har­minc napra.

Egy fiatalkorút csoportos garázdaságért bíróság elé állítanak. Az ügyvédnő azzal próbálja menteni védencét, hogy ő csak belekeveredett egy részeg társaságba. A nem iszik semmilyen szeszt, sőt antialkoholista. A tárgyaláson a bíró így a vádlotthoz:

−  Iszol bort, sört vagy pálinkát?

−  Sört kérek!

Egy ékszertolvaj kifigyeli, hogy újgazdagék mikor járnak el otthonról, és rájön, hogy minden szombaton este partira mennek. Ahogy a család elhagyja a házat, azonnal munkához lát, és az egyik ablakon át betör. Éppen bemászik az előszobába, amikor megszólal egy recsegő hang:

−  Jézus figyel téged!

A betörő szétnéz, de nem lát sen­kit. Bemegy a hálószobába, ami­kor megint meghallja a recsegő han­got:

−  Jézus figyel téged!

Körülnéz, de most sem lát senkit. Nekifog kipakolni az ékszerdo­bozokat, de a hang ismét félbeszakítja.

−  Jézus figyel téged!

Most már nagyon kíváncsi, hogy honnan jöhet ez a vészjósló fi­gyelmeztetés, ezért bejárja a la­kást. Amikor a nappaliba ér látja, hogy a kalitkában ül egy papagáj. Amint a papagáj észreveszi, me­gint rákezdi:

−  Jézus figyel téged!

−  Ja, téged hívnak Jézusnak? – kérdi megkönnyebbülten a betörő.

−  Nem, engem Nauszikának hív­nak.

−  Nauszika? Ki adta neked azt a hülye nevet? – kérdi csodál­kozva a betörő.

−  Az, aki ennek a pitbullnak itt a Jézus nevet.

Ez nem vicc, hanem egy megtör­tént eset:

A betörő becsönget a lakásba. Ben­t­ről kislányhang válaszol:

−  Ki az?

−  Szia kislány, csak te vagy itt­hon?

−  Nem, még itt van a Bence is!

−  És ő hány éves?

−  Három!

A betörő berúgja az ajtót. Ekkor előrohan Bence, a hároméves pit­bull…

Társadalmunk jelenlegi elitjének er­kölcsi színvonaláról is született egy vicc:

Az újgazdag milliárdosnak bemu­tat­nak az Operabálon egy másik mul­ti­millio­most.

−  Ha nem tévedek, én önt már is­merem valahonnan…

−  Téved elnök úr. Akivel ön együtt ült, az a bátyám.

−  Napjainkban hogyan szólítanak meg egy újgazdagot?

−  Kérem a vádlottat, álljon fel!

−  Mondja, nem ismerjük mi egy­mást vé­letlenül?

−  Nem… De különben is már rég el­évült a követelése.

−  Te, ez a Kovács tele van pénz­zel. Nem tudod miből él?

−  Bizonyítékok hiányából!

A tőzsdén a bankár figyelmezteti tár­sát, hogy egy suhanc kiemelte a far­zsebéből a pénztárcáját.

−  Hagyd futni! – legyint a másik. Mi is kicsiben kezdtük!

Korának leggazdagabb emberétől Rockefellertől gyakran kérdezték az újságírók, hogyan gazdagodott meg. Az első milliót firtató kérdésre így válaszolt: „Csak arról ne kérdezzenek!” Aztán hozzá tette: „A második milliót már becsületesen is meg lehet keresni.”

Gondoskodó családapa:

−  Hol töltik az idén a nyarat?

−  A fiam Svájcban, a lányom Indiá­ban, a feleségem Párizsban.

−  És maga?

−  Azt hiszem, hogy a börtönben…

Engesztelő istentisztelet után a temp­lomból kijövet a két régi ellenség kezet nyújt egymásnak.

−  Béküljünk ki – mondja az egyik. Minden jót kívánok neked az ün­nepre.

−  Rendben van – feleli a másik. – Szívből kívánom neked ugyanazt, amit te nekem.

−  Erre az előbbi felháborodva:

−  Már megint kezded?

Hivatalos fogadáson egy karrierista hölgy így hízeleg a parlamenti kép­vise­lőnek:

−  Sokat hallottam már önről!

Mire a honatya:

−  Lehetséges, de van rá bizonyí­té­ka?

−  Tudod barátom, a pénzszerzésnek ren­geteg módja van, de csak egyet­len olyan, amelyik becsületes.

−  Melyik az?

−  Tudtam, hogy fogalmad sincs róla.

Két piti bűnöző beszélget:

−  Te, mégis csak kifizetődőbb be­csületesnek lenni! – mond­ja az egyik.

−  Ugyan, bolond vagy? – néz rá döbbenten a másik.

−  Komolyan. A múlt héten lop­tam egy kutyát. Már száz fo­rintért is eladtam volna, de nem kellett senkinek. Erre vissza­vittem a gazdájához, és kaptam tőle ezer forintot.

A pénz az ördög találmánya, de ha sok van belőle, az maga a menny­ország.

A főpénztáros panaszkodik az üzemi orvosnak:

−  Az utóbbi időben nem tudok jól alud­ni. Forgolódok az ágyamban, izzadok, fáj a fejem…

−  Értem – mondja az orvos. – Mennyit sikkasztott?

−  Jó napot kívánok. Kérem, önök keresnek főpénztárost?

−  Igen… De keressük a régit is.

Egy nagyvárosi társasházban nem jönnek ki egymással a női lakók, így a különböző ügyes-bajos dolgoknak per lesz a vége. A tárgyalóteremben aztán mindannyian egyszerre kezdenek vitatkozni egymással, hangosan kiabálva, ki-ki a maga igazát bizonygatva. A bíró megelégeli a dolgot, és így szól:

−  Hölgyeim, ez tarthatatlan, ez így nem mehet tovább! Valami rendszert vigyünk a felszólalásokba. Ezentúl mindig csak a legidősebb szólalhat meg először!

Ezután néma csendben folyt a tárgyalás…

−  Hány éves? – kérdezi a tanúként megidézett éltesebb hölgyet a bíró.

A tanú úgy tesz, mintha a kérdés el sem hangzott volna.

−  Ha nem válaszol – mondja a bíró fenyegetően – megbecsültetem a hallgatósággal.

Tárgyaláson a bíró:

−  Ön valótlanságot állított, amikor az élet­korát megadta!

−  Nem volt az valótlanság, csak kicsit már veszített az aktuali­tá­sából…

−  Magát Kovácsné azért tartóztattuk le, mert meggyilkolta a férjét.

−  De uraim, hát szabad így bánni egy szegény özvegyasszonnyal?

Bíró a vádlottnak:

−  És miért ásóval és kapával verte agyon a feleségét?

−  Hát, mert annak idején megfo­gad­tuk, hogy minket csak ásó és kapa választhat el egymástól!

Az egyik cimbora panaszkodik a má­siknak:

−  Manapság lehetetlen az embernek a két keze munkájából megélni.

−  Na azért, ha valaki megpróbálja…

−  Ugyan kérlek, én vagyok az élő példa. Akárhogy is akarok, nem tu­dok a két kezem munkájából megélni.

−  Sehol sem találsz munkát?

−  Éppen találnék, de mindig visszatart valami.

−  Micsoda?

−  Hogy a rendőrségen ismerik az ujjlenyomatomat.

Két rabló áll az ékszerbolt előtt, és egy különleges gyémánt nyakláncot néznek a kirakatban.

−  Szerinted mennyit kapnánk ezért a gyönyörű nyakláncért?

Mire a másik:

−  Hááát, úgy 6-7 évet…

−  Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?

−  A rosszat, ügyvéd úr.

−  Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával.

−  Ajaj! – sóhajt fel a férfi. – És mi a jó hír?

−  Hogy alacsony a koleszterinszintje.

Az ügyvéd védi a kliensét a bíróság előtt:

−  Kérem tisztelt bíróság, vegyék tekintetbe, hogy itt nem rablásról, hanem egyszerű lopásról van szó…

Védence bosszúsan felpattan:

−  Mi az, hogy egyszerű? Próbált már valaha kirabolni valakit?

Kovácsné sírva panaszkodik Szabó­né­nak, hogy ké­tévi börtönre ítél­ték a fiát.

−  Aztán megérdemelte a büntetést?

−  Jaj, dehogyis, hiszen a világ legjobb gye­reke volt. Amit lopott, mindig hazaadta.

Büszke anya:

−  A nevelés mindig megtérül. A fiam jó maga­vise­lete miatt hét hó­nappal ha­marabb szabadul a bör­tön­ből.

Levél a hitvesnek:

Tökéletes ember lettem drágám. Min­­den reggel hat­kor kelek. Nem iszom, nem do­hányzom, soha nem csa­vargok. Nem futok nők után. Este kilenckor ágy­ban va­gyok. Csak attól félek, nem tudok megmaradni ezen az úton. Tartok tőle, hogy letérek róla, amint kien­ged­nek a börtönből…

Bíró a vádlott feleségéhez:

−  Ne tagadja, hogy ön lőtte le a férjét, miközben meccset né­zett?

−  Nem tagadom.

−  És mik voltak az utolsó sza­vai?

−  Lőj már, lőj már, te béna!

 

Nincs veszély:

−  Na, és mit csinál a lánya Pá­rizsban? Én nem engedtem volna el. Tudja mennyi ve­szély leselkedik egy ilyen fia­tal lány­ra…

−  Én teljesen nyugodt va­gyok. Éppen tegnap írta a lányom, hogy rendőri fel­ügyelet alatt áll.

Két atyafi találkozik:

−  Oszt nem félti kend az Ör­zse lányát, hogy elvész abban a ménkű nagy városban?

−  Nem én, komám, mert vi­gyáz­nak rá.

−  Hogyhogy?

−  Rendőri felügyelet alatt áll…

−  A lányom olyan híres akar lenni, hogy az egész világon róla be­szé­jenek.

−  És hogy halad a dolog?

−  Már az egész város róla beszél.

Szabó fia kimegy Amerikába. Két év múl­va Szabó kérdi tőle:

−  Mondd, mi hír a fiadról? Vitte valamire Amerikában?

−  Na hallod! Kifejezetten értékes ember lett belőle.

−  Értékes? Hogyhogy?

−  A chicagói rendőrség száz­ezer dollárt kínál érte.

A szökésben levő rablógyilkos meg­áll a kö­rözését hírül adó plakát előtt, és méltat­lan­kodva mondja:

−  Úgy látszik csökken az ázsi­óm. Pár éve még tízezer dollár vér­díjat tűztek ki a fejemre, most meg csak ötszázat.

A chicagói bíróság ezer dollár bír­ság­ra ítél egy urat, mert az fe­de­zet­len csekket bo­csá­tott ki.

−  Megértette az ítéletet?

−  Igen, bíró úr.

−  Mikor fizeti ki a bírságot?

−  Akár most is. Fizethetek csek­kel?

A bíró szigorúan néz a vádlottra:

−  Maga kirabolt egy benzin­kutat, több lányt megerő­sza­kolt, agyonlőtt egy em­­bert, öregeket támadott meg… Egyál­talán lehet magáról va­lami jót mon­dani?

−  Hogyne bíró úr.

−  Mit?

−  Hogy nagyon szófogadó gye­rek voltam, és mindig azt tettem, amit az apám mon­dott.

−  És mi volt az apja?

−  Gengsztervezér.

A bíró a tárgyalás végén megkérdezi a vádlottól:

−  Van-e valami hozzáfűznivalója az ítélethez?

−  Volna bíró úr, de azért szerintem külön büntetés járna…

A londoni bíró 100 font pénz­bün­tetésre ítéli a vádlottat, mert gorom­báskodott a rendőrrel. Aztán megkér­dezi:

−  Van valami hozzáfűznivalója?

−  Volna, bíró úr! De ennyiért?…

−  Vádlott, önt a bíróság tízévi börtönre ítéli. Van valami hozzátennivalója?

−  Isten ments! Inkább elvenni szeretnék belőle.

Bíró:

−  A következő személyt, aki megza­varja a tárgyalást, hazaküldöm!

Fogoly:

−  Éljen!

A bíró kérdi a zsebtolvajtól:

−  Nos, hogyan vette ki a károsult zse­béből a pénztárcát?

−  Tetszik tudni egymás mellett áll­tunk a villamoson. Amint oldalra fordult ész­re­vettem, hogy a szomszé­dom zse­béből ki­kandikál a pénz­tár­cája. Én nem akartam ellop­ni, de ahogy to­vább néztem, látom ám, hogy a pénz­tárcából kilátszik az öt­ezresek széle.

−  És?

−  És? És? Froclizni azért nem ha­gyom ma­gam!

Zsebtolvajt állítanak elő az őrszobára.

−  Meg ne próbálja elhitetni velem, hogy azért vette el ezt a levéltárcát, mert azt hitte, hogy a magáé! – ordít rá a gya­núsítottra az ügyeletes. – Láthatta, hogy ez idegen tárca!

−  A tárca igen. De a bankjegyek olyan ismerősnek tűntek!

Két zsebtolvaj bemegy a kávézóba.

−  Láttad milyen értékes zsebórája van a pincérnek?

−  Nem, mutasd!

Két zsebmetsző beszélget:

−  Mi történt veled, hogy divatlapokat olva­sol?

−  Szakmai érdeklődés. Tudnom kell, hogy a következő szezonban hol lesz­nek a zsebek.

−  Mit keres maga a zsebemben?

−  Gyufát.

−  Kérhetett volna.

−  Nem mertem…

−  És miért pont ezt az üzletet rabolta ki – kérdezi a vizsgálóbíró a geng­sztertől. – Miért nem egy másikat?

−  Ez volt a lakásomhoz a legközelebb. Tudja nem szívesen hagyom sokáig őrizetlenül a házamat, hiszen tetszik tudni, hogy milyen manapság a köz­biz­tonság.

A vizsgálóbíró kihallgatja a rablót, és meg­kér­dezi tőle:

−  És mondja, nem félt, amikor egy ilyen for­galmas helyen kitépte az áldozat kezéből a táskáját.

−  De bizony nagyon féltem.

−  Mitől?

−  Hogy nem lesz benne pénz.

Bíró:

−  Ön leütötte a panaszost, és kira­bol­­ta. El­vette a táskáját, a pe­csét­­gyűrűjét, csak a zseb­órá­ját hagyta nála.

Vádlott:

−  Micsoda? Otthagytam? Nahát, eb­ből is lát­hatja tisztelt bíró úr, hogy mennyire részeg vol­tam.

Régebben csak úgy futottak utá­nam a nők, de ma már nem lopok re­tikült.

A besurranó tolvaj elmegy az ügy­véd­hez, és felkéri, vállalja el a vé­del­mét.

−  Na és mivel vádolják?

−  Azzal, hogy elloptam egy aran­yórát, egy arany nyakláncot és egy bri­li­ánsgyűrűt.

−  Rendben van – mondja az ügy­véd –, de milyen biztosítékot tud letenni arra az esetre, ha nem tud­na kifi­zetni?

−  Egy aranyórát, egy arany nyak­láncot és egy briliánsgyűrűt.

Vádlott kérdi az ügyvédjétől:

−  Meddig tart még ez a kellemetlen helyzet?

−  Nekem kb. 5 perc, magának legalább 5 év.

 

−  Vádlott, hallotta a tanúvallomást? – kérdi a bíró a gengsztertől. Védekezzék!

−  Szívesen megtenném, de elvették a stukkeremet.

A gengszter pisztollyal a kezében megállít valakit:

−  Állj! Fel a kezekkel!

−  Uram, ne strapálja magát! He­tek óta nincs egy petákom sem, annyira leégtem.

−  Még maga panaszkodik? – feleli a gengszter. Én annyira le va­gyok égve, hogy töltényt sem tudok venni ebbe a nyavalyás pisztolyba.

−  Mi az, maga még itthon van? A múlt­kor azt mond­ta, hogy két évre külföldre utazik!

−  Ja igen, de közben a bíróság pénz­büntetésre vál­toztatta az ítéletet.

Egy pasas becsönget rég nem lá­tott ismerőse lakásába. Kijön a fele­sége, és kérdi:

−  Kit keres?

−  A férjét.

−  Nincs itthon, elutazott.

−  És meddig lesz távol?

−  Két év és négy hónapig.

Séta közben a börtönudvaron egy rab megkérdi a társától:

−  Téged mi juttatott ide?

−  A konkurencia. Ugyanolyan bank­jegyeket nyomtam, mint az állam.

Te miért vagy itt? – kérdi az egyik rab a másiktól.

−  Egészségügyi okokból.

−  Hát az meg hogy lehet?

−  Kicsit meg voltam fázva, tüs­szen­tettem, és a biztonsági őr fel­ébredt.

A börtönpap elbeszélget az újonnan érkezett rabbal:

−  Mondja, soha életében nem gondolt arra, hogy más ember legyen? – kérdezi szenteskedve tőle.

−  Dehogynem atyám, éppen azért va­gyok itt.

−  Hát az meg hogy lehet?

−  Úgy, hogy közokirat-hamisításért ülök.

−  Ebben a cellában tartózkodik a büszkeségünk – mond­ja a börtönigazgató a látogatóknak. – Először fegy­veres rablás miatt került ide, akkor még analfabéta volt. Mi tanítottuk meg írni-olvasni. Most közokirat-hamisításért ül. Mi ez, ha nem fejlődés?

A gengsztert meglátogatja a fele­sé­ge a börtönben.

−  Na, mesélj asszony! Hogy van­nak a fiaim?

−  Igen megnőttek amióta itt vagy, és mos­tanában nagyon érdek­lőd­nek bi­zonyos dolgok iránt.

−  Persze, kezdenek felnőni… Apa kel­­lene nekik. És mi iránt érdeklőd­nek?

−  Hogy hová rejtetted a zsák­mányt.

Újabb büntetéséből szabadul a notó­rius bűnöző. Barátja, aki erről nem tud, meg­lá­togatja a börtönben.

−  Elkésett – mondja neki a bör­tön­pa­rancsnok –, mert éppen most sza­ba­dult. De ha akarja, megvárhat­ja.

Miért jobb a börtön, mint a munkahely?

 

Börtön: A legtöbb idődet egy 2 × 3 méteres he­lyi­ségben töltöd.

Munkahely: A legtöbb idődet egy 2 × 3 méteres helyiségben töltöd..

 

Börtön: Naponta háromszor étkezel.

Munkahely: Mindössze egyszer, és azt is te fizeted.

 

Börtön: Büntetésed hátralévő részét elengedik jó magaviselet miatt.

Munkahely: Jó munkád jutalma: még több munkát sóznak rád.

 

Börtön: Vannak őrök, akik szadisták.

Munkahely: Főnöknek hívják ugyanezeket.

 

Börtön: Az őr kinyitja és becsukja az ajtót utánad.

Munkahely: Mindenhova vinned kell a személyi belépő kártyádat, és az ajtót magadnak kell

nyitogatnod.

 

Börtön: Nézheted a TV-t és játszhatsz, amit akarsz.

Munkahely: Kirúgnak, ha elkapnak, hogy játszol.

 

Börtön: Saját vécéd van.

Munkahely: Vársz, amíg kijön végre az a barom.

 

Börtön: Minden kiadásod fedezve van.

Munkahely: Minden költséget te fizetsz, és amit keresel, abból levonják a börtönlakók költségeit.

 

Börtön: Jogod van beszélni a családtagjaiddal telefonon.

Munkahely: Rosszallva néznek rád, ha a családdal vagy ismerőseiddel beszélsz.

 

Börtön: Meglátogathatnak a rokonaid és a barátaid.

Munkahely: A családdal alig találkozol, a barátaidra sincs időd.

 

Börtön: Új szakmát, módszereket tanulsz.

Munkahely: Képzettségedhez képest alacsonyabb rendű munkát végzel, azt is elfelejted, amit
                          valaha tudtál.

 

Na, jó munkát, ha mégis az irodát választod!

Az egy főre jutó ellátási kvóta:

Kórházakban: 550 Ft

Börtönökben: 1300 Ft

Személyzetis:

A papírjai rendben vannak. De először is azt kell tisztáznunk, hogy volt-e már összeütközése a törvénnyel.

−  Bevallom, volt… De nagyon régen. Tizenöt évvel ezelőtt.

−  És azóta mit csinált?

−  Vártam, hogy leteljen a büntetés.

Egy álnéven csibészkedő szélhá­mos kerül a bíróság elé.

−  És miért használt hamis neve­ket a szélhámosságaihoz? – kérdi a bíró.

−  Mert nem akartam bemocs­kolni a becsületes nevemet.

Bűnügyi tárgyaláson:

−  Vádlott! Tudna mondani vala­mit, amivel enyhíthetné a bün­tetését?

−  Igen, bíró úr! Magánzárka kábeltévével és hifitoronnyal.

A zsák megtalálja a foltját:

Egy fiatalember megkéri Kovács lányának a kezét. Kovács egy da­ra­big hallgat, majd zavartan meg­szó­lal:

−  Barátom! Mielőtt véglegessé válna a dolog, el kell monda­nom önnek, hogy én néhány évet ültem börtönben pénzha­misí­tásért, a feleségem meg ut­­canő volt. A lányomnak pe­dig van egy törvénytelen gye­reke. Még ezek után is el akar­ja venni?

−  Igen, el.

−  Hát, jó. Akkor most beszéljen magáról valamit! Ki maga?

−  Most mit mondjak? – feleli a kérő. – Ha én ezek után is elveszem a lányát, képzelheti, hogy ki vagyok.

−  Miért olyan bánatos Kovács úr?

−  Tudja, megbíztam valakit, hogy ku­tas­sa fel a családom múlt­ját.

−  És?

−  Most meg fizethetem, hogy hall­gas­son.

−  Tudja barátom, engem kötelez a múl­tam.

−  Ne mondja! Mire?

−  Arra, hogy eltitkoljam.

Két barát csúnyán összevész. Külön­bö­ző vádakkal illetik egy­mást. A köl­csönös sértegetések után így szól az egyik:

−  Tudod mit? Vívjunk mexi­kói párbajt!

−  Hát az milyen?

−  Mindketten bemegyünk a rendőrség­re, és aki ki is jön onnan, az lesz a nyer­tes.

A varga kipakolja portékáját a vásáron, s kiírja egy táblára:

„Egy pár csizma 10 pengő.”

Jön a másik varga, kirakodik éppen mel­léje, és kiteszi a tábláját:

„Egy pár csizma 5 pengő.”

Erre az első dühösen odaszól:

−  Nézze, én bevallom magának, hogy lopom hozzá a bőrt meg a cérnát, mégse tudom 10 pengőnél olcsóban adni. Maga meg fél áron vesztegeti. Hogy csinálja?

−  Úgy, hogy én az egész csizmát lo­pom.

Bíró:

−  Szóval ön nem csak pénzt lo­pott, ha­nem ékszert, órát is?

Vádlott:

−  Igen, tisztelt bíró úr, mert azt hal­lottam, hogy a pénz önma­gá­ban nem boldogít.

−  Vádlott, miért ad elő nekem ma az előző napitól teljesen eltérő történe­tet?

−  Azért bíró úr, mert a tegnapit nem hitte el…

−  Mikor jött rá arra, hogy ezek az emberek tolvajok? – kérdi a bíró a tanútól.

−  Először azt hittem, hogy bútorszállítók, de amikor láttam, hogy milyen szorgalma­san dolgoznak, gyanút fogtam.

A téeszelnök határszemlét tart, s megkérdi a csőszt:

−  Miska bátyám! Melyik brigád volt ilyen szorgalmas, hogy egy nap alatt letörte ezt a hatalmas tábla kukoricát?

−  Érdekes, a rendőrség is ezt szeretné tud­ni!

A frissen alakult Kft. tulaj­donosa kioktatja a munkába álló alkalmazottakat:

−  A mi cégünk nem sze­reti, ha a dolgozók sokat beszélnek.

−  Nyugodjon meg főnök – válaszol az új munkavál­laló –, belőlem egy árva szót sem fognak kiszedni a bíróságon!

−  Kérem nekem jogom van ügyvédemhez, érti? Azon­nal beszélni szeretnék az ügy­védemmel!

−  Jól van, na! Hol találjuk meg az ügyvédjét?

−  A 117-es cellában.

Vállalkozó üti a falat a börtönben:

−  Az ügyvédemmel akarok beszélni!

−  Semmi gond, de a másik falon kopogjon, mert az ügyvéd úr abban a cellában ül.

Az emberi jogok védelmezői látogatnak a női börtönbe. Az egyik cellában egy priccs felett egy férfi arcképe van felakasztva, fekete keretben.

−  A férje volt? – kérdi részvéttel az egyik látogató.

−  Igen.

−  Meghalt?

−  Persze, azért vagyok itt.

−  Mit tud felhozni a mentségére? – kérdi a bíró a vádlottól.

−  Tisztelt bíró úr, az a helyzet, hogy én a hölgyet akartam megszöktetni, de a nagy sietségben csak a hozományt találtam meg.

Madridi bíróságon:

−  És mi az utóneve? – kérdi a bíró a beidézett tanútól.

−  Maria Anna Alfonsina Rosalia…

−  És melyik nevén szokták szólítani?

−  Cuncimókus.

Két bűnöző felesége beszélget:

−  Képzelje, a fiam még csak két hónapos, és már ül!

−  Komolyan? Mit követett el?

Bírósági tárgyaláson:

−  Felismeri ezt a kést? – kérdi a bíró a vád­lottól.

−  Felismerem.

−  Na végre, hogy jobb belátásra tért, és be­ismerő vallomást tesz!

−  Hogyhogy beismerő vallomást? Jól is néz­nénk ki, ha nem ismerném fel ezt a kést! Hiszen három hete mutogatják ne­kem!

A bíró az ítélethirdetés után odaszól a vissza­­eső vádlotthoz:

−  Remélem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt találkoztunk!

−  Miért, nyugdíjba vonul a bíró úr?

Egy tolvajt is meglophatnak:

−  Szörnyű, hogy romlanak az erkölcsök!

−  Miért, mi történt megint?

−  Képzeld, ma a villamoson bedugtam a ke­zem valakinek a zsebébe, és az a rohadék ké­­pes volt lehúzni a gyűrűt az ujjamról!

−  Apuci, ki volt az a bácsi, akit megöleltél a vil­lamoson?

−  Nem tudom, kisfiam, de mindjárt megné­zem a levéltárcáját. Talán benne van a sze­mélyi iga­zolványa.

Amikor kezd fellendülni a vendéglőd, meg­je­len­nek az öltönyös jóakaróid, akik „csekély pén­zért” megvédenek önmaguktól.

Fegyverkereskedésben:

−  Kérek egy pisztolyt.

−  Hatlövetűt vagy nyolclövetűt paran­csol?

A vevő int, hogy egy perc türelmet kér. Odalép a telefonhoz, tárcsáz, majd meg­kér­dezi:

−  Halló, takarékpénztár? Igen? Kérem, szíveskedjék megmondani, mekkora önöknél a napi létszám, és most hányan vannak bent?

Egy férfi símaszkban berohan a bankba. Előrántja a fegyverét és odanyújt egy cédu­lát a pénztárosnak. A pénztáros elveszi, elol­vas­sa, majd fölnéz:

−  Uram! Sajnos nem tudok segíteni. Húsz deka szalámit, tíz tojást, két liter tejet és egy kiló kenyeret a mellettünk lévő ABC-ben kap.

Pistike megérkezik a hegedűórára, de a tanár legnagyobb döbbenetére a hegedűtok­ból egy dupla-, lefűrészelt csövű vadászpus­ka kerül elő.

−  Pistike! Hát ez meg mi? Mit akarsz te itt ezzel a puskával?

−  Az hagyján, hogy én mit akarok, de az apám mit kezd majd a bankban a hegedűmmel?

A maffiózó ötéves fia az apja elé áll:

−  Papa, szeretnék egy igazi revolvert.

−  Szó sem lehet óla.

−  De papa, miért?

−  Mert én nem akarom. És itt én parancsolok!

−  Igen… De ha lenne egy igazi revolverem…

A visszaeső betörő fiacskája hazatér az érettségiről. Az apa izgatottan kérdezi:

−  Na, mi történt a vizsgán? A gyerek így szól:

−  Büszke lehetsz rám, papa! Másfél óráig faggattak, de egy szót sem tudtak kiszedni belőlem.

−  Apu! Azt mondták az iskolában, hogy mi maffiózó család vagyunk.

−  Majd bemegyek, és elintézem a dolgot.

−  Jó, de úgy csináld, hogy balesetnek tűnjön!

Egy olasz maffiózó a halálos ágyán fekszik, és magához inti kedvenc unokaöccsét:

−  Édes fiam, rád hagyom a 38-as revolveremet, hogy soha ne felejts el.

−  De bácsikám, – feleli a fiú, – én nem szeretem a fegyvereket. Nem lehetne enyém inkább a Rolex órája?

−  Hallgass, fiam, és jól figyelj rám. Egyszer majd menő üzletember leszel. Lesz egy nagy házad, szép feleséged, és gyerekeid.

−  És egy szép napon, mikor hazaérsz a munkából, ott találod az asszonyt egy másik pasival az ágyban… Mit teszel majd akkor? Előrántod a Rolexet, és azt mondod, hogy: „Lejárt az idő!”

Egy házaspárt kirámol egy betörő. A rendőrök idejében elkapják, beviszik a sittre. Fél óra múlva a kirabolt férj beállít az őrsre:

−  Elnézést, beszélni akarok azzal a betörővel, akit most kaptak el!

−  Miért akar vele beszélni? – kérdi a rendőr.

−  Azért, mert hajnal 2-kor úgy osont be, hogy a feleségem nem ébredt fel.

−  Érdekelne a technikája.

−  Miért viselnek a maffiózók napszemüveget?      

−  Nehogy fény derüljön az igazságra.

Találkozik az olasz és az ukrán maffiavezér. Kérdezi az olasz az ukránt:

−  Van négyemeletes házad?

−  Nincs.

−  Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

−  Van fekete limuzinod?

−  Nincs.

−  Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

−  És van ujjnyi vastag arany nyakláncod?

−  Nincs.

−  Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

Erre nagyon mérges lesz az ukrán. Hazamegy, kiadja a parancsokat:

−  A hat emeletből kettőt lerobbantani, helikoptert eladni, a kutyáról meg vegyétek le a láncot, mert mától én fogom hordani!

−  Hogyan lett híres a terroristavezér?

−  Berobbant a köztudatba…

Két gengszter beszélget a börtönben.

−  Te min buktál meg? – kérdi az egyik.

−  Egy apróságon. A fiam osztályfőnöke arról íratott dolgozatot a gyerekekkel, hogy kinek mit csinál az apja.

Az elnök hatalmas tömeg előtt ünnepi szónoklatot tart. A nézőtéren egy férfi előreszól:

−  Uram vegye le a kalapját? Nem látom jól az elnök urat.

−  Kérem.

−  Köszönöm. És ha még odébb is húzódna egy kicsit…

−  Az elől ülő ezt is megteszi.

−  Jó, talán még egy kicsit balra.

−  Távcsövet ne adjak?

−  Nem, köszönöm, az van a puskámon.

−  Hogyan szaporodtak a politikusok elleni merényletek?

−  Bombamódra.

−  Mama, megtaláltam a papát!

−  Pistike, minek kell neked mindig a kertben turkálnod!

Az elítélt már a villamosszékben ül, amikor megkérdezi tőle a börtönigazgató:

−  Mi az utolsó kívánsága?

−  Fogja a kezemet, ezekben a nehéz pillanatokban!

Az elítélt épp a villamosszékben ül, és a kivégzésére vár, amikor hirtelen elkezd csuklani. Az őr megkérdezi tőle:

−  Mi az utolsó kívánsága?

−  Szeretném, ha megijesztene!

A kezdő ügyvéd megnyitja irodáját. Hamarosan jön első ügyfele:

−  Ügyvéd úr, milyen gyakorlata van magának? Mert nekem nagyon fontos, hogy megfelelően képviselje az érdekeimet.

−  Nézze, uram, valójában eddig még nem volt ügyem.

−  Szóval maga ügyetlen?

−  Nézze, tulajdonképpen már volt egy ügyem…

−  Akkor maga együgyű.

−  De aztán valaki más vette át…

−  Akkor pedig ügyefogyott…

−  Uram, hogy adjak én önnek pénzt kölcsön? Ön 36 éves, 15 éve jár az egyetemre, és még mindig nem szerezte meg a jogi diplomát.

−  Ez nem baj. Az embereknek úgy sincs bizalmuk a fiatal ügyvédekhez.

−  Honnan lehet tudni, hogy egy ügyvéd hazudik?

−  Mozgatja a száját.

Az ügyvédeken nem lehet kifogni.

Egy ügyvédhez becsönget a szomszédja, akinek kis élelmiszerboltja van.

−  Elnézést kérek a zavarásért, tanácsot szeretnék kérni.

−  Csak tessék.

−  Ki fizeti ki azt a kárt, amit egy kutya okoz?

−  Természetesen a gazdája.

−  Akkor legyen szíves fizessen az ügyvéd úr 1000 forintot, mert a kutyája ellopott egy rúd szalámit a boltomból!

−  Kérem, akkor ezt levonva összesen 500 forinttal jön nekem a jogi tanácsért!

−  Most készülök az ügyvédhez. Remélem egy egyszerű kérdésért nem számít fel honoráriumot.

−  A kérdésért nem, csak a feleletért.

Ügyvéd úr, szeretnék végrendeletet írni, de sajnos nem tudom, hogyan kell. Segítene megírni?

−  Persze, hagyja csak rám az egészet!

−  Nos, gondoltam, hogy ön akarja a legnagyobb részt, de én szeretném, ha a gyerekeim is kapnának valamit az örökségből…

Az ügyvéd felolvassa a gazdag gyáros végrendeletét a megjelent hozzátartozóknak:

Ø   Drága feleségemre, aki mindig jó volt hozzám, és önfeláldozóan ápolt, amikor megbetegedtem, hagyom a bankban található készpénzvagyonomat, 2 millió dollárt.

Ø   Kislányomra, aki felvirágoztatta a vállalkozásomat, hagyom a céget, melynek értéke legalább 5 millió dollár.

Ø   Fiamnak, aki mindig utált engem, lenézett, és állandóan azt hangoztatta, hogy meg sem említem a végrendeletemben, ezúton üzenem: „Tévedtél, igenis szerepelsz a végrendeletben. Szia Jack!”

Az örökség az egyetlen ajándék, melyet nem kell megköszönnünk.

Az alperes és a felperes ügyvédje egymás közt:

−  Ha akarnám, zsebre vághatnám magát, mint egy csomag cigarettát!

−  Azt bizony jól tenné a kolléga úr, mert akkor legalább a zsebében lenne jogtudomány, ha már a fejéből hiányzik!

Kovács panaszkodik:

−  Képzeld, megnyertem a peremet első fokon, megnyertem másodfokon, és most harmadfokon elvesztettem.

−  Ne légy olyan telhetetlen – vigasztalja a barátja. Te többször nyertél.

A bíró azért van, hogy eldöntse, kinek van jobb ügyvédje.

−  Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?

−  A jó ügyvéd ismeri a törvényt. A sztárügyvéd ismeri a bírót.

−  Mi a különbség az ügyvéd és a dögkeselyű között?

−  A keselyű megvárja, amíg meghalsz.

 

−  Amikor azt hiszed, egy ügyvéd már nem süllyedhet mélyebbre, politikus lesz belőle.

 

Egy ügyvédi iroda két társtulajdonosa leugrik az étterembe ebédelni. Már majd­nem odaérnek, amikor egyikük a fejéhez kap:

−  Uramisten! Elfelejtetem bezárni az irodánkat.

Mire a másik:

−  Ugyan már, mitől félsz, hiszen mindketten itt vagyunk!

Újsághír:

Az ügyvédek nemzetközi kongresszust tartottak a New York-i Hilton Hotelben. A hír hallatán egy rablóbanda betört a konferenciaterembe, és túszul ejtette az ott levő összes ügyvédet. Azzal fenyegetőztek, hogy ha a hatóságok nem tesznek eleget követeléseiknek, minden órában szabadon engednek egy ügyvédet.

Egy ügyvéd elmegy kacsára vadászni. Lő is egyet, de a kacsa beesik egy elkerített birtokra. A birtok tulajdonosa, egy öreg paraszt éppen ott kapálgat.

−  Uram, legyen szíves, adja már ide azt a kacsát! – kéri az ügyvéd.

−  Dehogy adom, az én földemre esett, tehát az enyém! – mondja az öreg.

−  Nana! Én egy ügyvéd vagyok, velem ne szórakozzon! Ha nem adja ide, akkor úgy beperelem, hogy mindenét elveszti! – fenyegetőzik az ügyvéd.

−  Várjon csak! Itt, vidéken a vitás ügyeket a „három rúgás törvénye” szerint rendezzük. Hajlandó alávetni magát?

−  Az, mit jelent?

−  Én kezdem. Maga megfordul, én meg háromszor jó fenékbe rúgom. Ha bírja, akkor cserélünk, és maga jön. Annál az igazság, aki tovább bírja.

Az ügyvéd végigméri az öreget, és azt gondolja: „Ezt a vén trottyot kirúgom a világból is, hamar túl leszünk a dolgon.” Belemegy a játékba. Az öreg kezd. Nekiszalad, és egy akkorát rúg az ügyvédbe, hogy az beleremeg. A második rúgás oly nagyra sikerül, hogy az ügyvéd az orrával felszántja a földet. A harmadikra még a szeme is könnybe lábad. Leporolja magát, és odafordul az öreghez:

−  Na, forduljon meg, most én jövök!

Az öreg megpödri a bajszát:

−  Jól van, feladom. Vigye a kacsáját!

A gyógyszerkutató labor vezetője mondja a riporternek:   

−  Mostanában a kísérleti patkányokról áttértünk az ügyvédekre.        

−  Miért? – csodálkozik az újságíró.       

−  Először is: sokkal több van belőlük. Másodszor: a laboránsok nem kötődnek hozzájuk érzelmileg. Harmadszor: van egy csomó dolog, amit a patkányok nem hajlandóak megtenni.

Az ördög és az ügyvéd tárgyal. Az ördög egyezséget ajánl: Az ügyvéd egész életében egészséges lesz, minden perét megnyeri. Le sem szállnak róla a nők, milliókat keres a szerencsejátékokon. Cserébe adja neki a feleségét, akit levisz a pokolba, és soha többé nem engedi vissza. Az ügyvéd felhúzza a szemöldökét, és nem válaszol.

−  Megkötjük az üzletet? – sürgeti az ördög.

−  Hadd gondolkodjak egy kicsit. Nem tudom mi ebben az átverés. Én mindenben jól járok. Valahol mégis csak lenni kell valami trükknek!

Egy férfinak szívátültetésre van szüksége és három lehetséges donor jön szóba.

1. Atléta: fiatal, egészséges, autóbalesetben halt meg.

2. Egy üzletember: középkorú, nemdohányzó és antialkoholista volt.

3. Egy ügyvéd, 10 évig praktizált, beteges volt, agyvérzésben halt meg.

−  Nos, hogyan döntött? Melyikük szívét választja? – kérdezi a doki.

−  Az ügyvédét!

−  Miért?

−  Mert olyan szívet akarok, amit még nem használtak!

−  Mi a különbség a halott ügyvéd és a halott kutya között?

−  A kutya előtt féknyomok vannak.

Az ügyvéd haldoklik a kórházban, és amikor egy barátja meglátogatja, éppen a Bibliát lapozgatja kétségbeesetten.

−  Hát te mit csinálsz? – kérdezi a barát.

−  Joghézagot keresek.

Egy városszerte ismert ügyvéd temetésén az egyik kolléga felfi­gyel egy kisebb csoportra, akik a többi meghívottól elkülönülve be­szél­getnek. Odamegy hozzájuk, és megkérdi:

−  Önök rokonok?

−  Nem, mi mindannyian a kli­ensei voltunk.

−  És ennyire tisztelték, hogy eljöttek leróni a kegye­letü­ket?

−  Á nem, csak meg akar­tunk bi­zonyosodni róla, hogy tény­leg meghalt…

Egy látogató a te­me­tőben sétálva meglát egy sírkövet a követ­kező felirattal: itt nyug­szik dr. Kiss Béla ügy­véd, a be­csü­letes ember.

−  Hogyan? Két em­bert te­mettek egy sírba?

A fiatal jegyespár ép­pen az esküvőjük előt­ti napon szenved autóbal­esetet. Mindket­ten meg­halnak, és felkerülnek Szent Péter színe elé. Ott aztán megkérdezik, hogy lehetséges lenne-e, hogy összeházasodja­nak a mennyországban?

−  Jól van, várjatok itt, és gondolkod­jatok el azon, tény­leg szeretnétek-e házastársak lenni. Nemsokára visszajövök, ha még akkor is szeretitek egymást, akkor nem bánom.

Eltelik hat hónap, amikor Szent Péter megjelenik egy pappal az oldalán:

−  Na, gyermekeim, hogyan döntöttetek?

−  Még mindig szeretjük egymást, és szeretnénk összeházasodni – mondja a fiú. – De azt azért megkérdezném, ha mégsem sikerül a házasság, elválhatunk?

−  Az lehetetlen – mondja Szent Péter. – Hat hónapba telt, mire találtam itt fent egy papot. Mit gondolsz, mikorra találnék egy ügyvédet?

A kisváros polgármesterét telefoncsörgés ébreszti fel az éjszaka közepén. Az egyik ügyvéd zavarja:

−  Polgármester úr, sürgősen beszélnem kell önnel!

−  Mi az, ami nem várhat reggelig?

−  A főbíró ma este meghalt, és én szeretnék a helyére kerülni.

−  Nos, nekem mindegy, ha a temetkezési vállalkozó nem ellenzi…

A mérnök meghal, és a pokolra kerül. Nagyon elégedetlen a pokol kényelmi szolgáltatásaival, ezért fejlesztésekbe kezd. Nemsokára lett légkondicionálás, lift, vízöblítéses vécé, és a mérnök igen nagy népszerűségre tett szert odalent. Egy nap az Úr felhívja a Sátánt telefonon, és évődve kérdezi:

−  Hát, hogy s mint mennek a dolgok odalent a pokolban?

Erre a Sátán:

−  Nagyszerűen. Már van légkondicionálásunk, liftünk, vízöblítéses vécénk, és a mérnök megint dolgozik valamin.

Micsoda! – kiált fel az Úr. – Egy mérnök a pokolban? Csak tévedésből kerülhetett oda. Neki nem ott kellene lennie, azonnal küldjétek fel ide!

−  Szó sem lehet róla! Jó, hogy a csapatomban van, meg is tartom – ­így a Sátán.

−  Akkor beperellek! – szól az Úr.

Mire a Sátán felkacag:

−  Igen! És hol fogsz találni egy ügyvédet a mennyországban?

−  Mi a hasonlóság a törvény és a pókháló között?

−  A kisebb állatokat megfogja, a nagyobbak azonban átgázolnak rajta.

 

Közlekedés

 

Reggel Szabó összetörve találja kocsiját az utcán. Döbbenten nézegeti. Egyszer csak észrevesz egy cédulát a szélvédőn. Ez áll rajta: Legalább hárman figyelnek, amikor ezeket a szavakat írom. Azt hiszik, hogy a nevem, a címem, a jogosítványom számát és a biztosítóm adatait írom erre az értesítőre. Tévedtek.

−  Anyuci, mi történik azzal az autóval, amelyik már semmire sem jó?

−  Azt fiam, rásózzák az apádra.

Az újdonsült autótulajdonos mér­ge­sen ront be a kocsi előző gazdá­já­hoz:

−  Amikor a kocsira alkudoztunk, ön azt mondta, egyik ámulatból a másikba fogok esni! És most tessék, be sem indul a járgány!

−  Na látja, ez az első!

Műszaki vizsgán:

−  Mit csinál először, ha defektet kap?

−  Káromkodom, kérem.

Az elromlott kocsit senki sem tud­ja megjavítani, hiába viszi gazdája egyik szervizből a másikba. Végül egy sze­relő vállalkozik rá, hogy majd ő…

Felnyitja a motorház tetejét, kala­páccsal kettőt rácsap a motorra, s csodák cso­dája, a kocsi úgy megy, mint új korá­ban.

−  Köszönöm, mivel tartozom?

−  Kétezer forint uram.

−  Mi? Ezért a két ütésért?

−  A két ütés csak húsz forint, uram. A többit azért kapom, mert tu­dom, hová kell ütni.

Egy autójavító műhely ajtaján nagy tábla állt, ezzel a felirattal:

−  „Háromféle munkát végzünk: jót, olcsót, gyorsat. Akármelyik kettőt választhatja közülük. A jó és gyors munka nem olcsó. A jó és olcsó munka nem gyors. Az olcsó és gyors munka nem jó.”

Egy férfi elviszi az autóját a szerelőhöz. A munkafelvételen mindent megbeszélnek a javítással kapcsolatban, amikor a megrendelő rákérdez az anyagiakra:

−  És mennyi lesz a munkadíj?

−  Az öntől függ, uram – válaszolja a szerelő.

−  Hogyhogy? – kérdezi hitetlenkedve a kuncsaft.

−  Úgy uram, hogy nálunk a szerelők munkadíja 2000 forint óránként, de ha nézni is akarja őket, akkor 3000 forint. Ha esetleg tanácsokat is akar adni nekik, akkor 4000 forint, és ha még segíteni is akar, akkor már 5000 ezer forint az óradíj.

A szerelő átvizsgálja a kocsit, majd így szól a tulajdonoshoz:

−  Nézze, a benzin rendben van. Minden mást ki kell cserélni.

−  Mester úr, meg tudná javítani soron kívül a fékemet?

−  Ember, ha ennyire siet, akkor minek magának fék?

−  Amikor megvettem magától ezt a kocsit, azt mondta, hogy ez életem végéig kitart. És tessék, három hónap után teljesen tönkrement.

−  Igen uram, de amikor ön ezt a kocsit vette, olyan pocsékul nézett ki.

Egy ember árulja az autóját a piacon. Odamegy hozzá egy vevő és kérdezi:

−  Mennyit fogyaszt ez az autó városban?

−  Mire az eladó:

−  Nem tudom, falusi vagyok.

Autópiacon:

−  Na, és milyen extra van az autóban?

−  A benzin.

Mi sem csökkenti jobban egy használt kocsi fogyasztását, mint az eladó.

Az autópiacon egy nepper meg­szólít egy férfit:

−  Uram! Ön ad nekem nyolc­százezer forintot, és én ezért kiváló állapotban levő, ex­trákkal felszerelt szuper gép­kocsit adok cserébe!

−  A férfi így válaszol:

−  Ne strapálja magát, én is szélhámos vagyok!

Műhelyben:

−  Uram, nézze meg a kocsimat. Ha túllé­pem a kétszázat, valami kopogást hallok a motorból.

−  Az nyilván az őrangyala, uram – feleli a mester.

−  Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod.

A taxi átrobog a piroson, mire az utas fel­szisszen.

−  Tudja – mondja a sofőr –, a bátyám is minden piroson áthajt!

Aztán a következő zöld lámpánál megáll!

−  Most miért állt meg? – kérdi az utas.

−  Hátha jön a bátyám.

Egy taxi eszeveszett iramban száguldozik a városban. Az utas rémülten megszólal:

−  Miért hajt ilyen gyorsan?

−  De hiszen ön mondta, hogy minél előbb szeretne a kórházban lenni.

−  Igen, de nem olyan állapotban, hogy ott is tartsanak.

Régen is voltak közlekedéssel kapcsolatos viccek, amelyek az akkori viszonyoknak meg­felelően így szóltak:

−  Az automobil tökéletesebb eszköz, mint Zeppelin léghajója.

−  Miért?

−  Mert a léghajó csak 1-2 kilométernyire szállhat a föld fölé, míg az automobil egye­nesen a menny­országba visz.

−  Melyik a legrövidebb út a pálya­udvarra? – kérdezi egy hölgy a szembejövő férfitól.

−  Azt én nem tudom, kérem.

−  Miért? Nem idevalósi?

−  De igen, csakhogy én taxisofőr vagyok…

Csúcsforgalom a Lánchíd körül. A sor csak lé­pésben halad. Egy türelmet­len hölgy a taxi­so­főrhöz:

−  Mondja, nem tudna egy kicsit gyorsabban menni?

−  Én tudnék, asszonyom – mor­mog­ja a taxis –, de nem hagy­hatom itt a kocsit…

Egy amerikai Budapestre érkezik, s taxival járja a várost. A Lánchídhoz érve megkérdezi:

−  Ez mi?

−  A Lánchíd.

−  És mennyi idő alatt készült el?

−  2 év.

−  Ó, nálunk egy ilyen 1 év alatt elkészül.

Men­nek tovább. A Szabadság-szobornál:

−  Ez mi?

−  A Szabadságszobor.

−  És mennyi idő alatt készült el?

−  Fél év.

−  Ó, nálunk egy ilyen 1 hét alatt elkészül.

A taxis már nagyon mérges a fennhéjázó ameri­kaira, de azért mennek tovább. Oda­érnek a sok külföldi által irigyelt Or­szág­házhoz:

−  Ez mi?

−  Nem tudom. Reggel még nem volt itt.

Két megrögzött autós egy kocsiban araszol a Nagykörúton. Már vagy fél órája álldogálnak a forgalmi dugóban, amikor az egyik megszólal:

−  Ezt az utat egyszer már gyalog is be­jártam.

−  Nocsak, annyira sietős volt?

Figyelem, figyelem! – szólal meg az autó­rádió:

−  Felhívjuk az A1-es autópályán közlekedők figyelmét, legye­nek óvatosak, mert egy őrült a forgalommal szemben robog.

Egy vasárnapi autós hallgatja a köz­leményt, majd felcsattan:

−  Hogyhogy egy? Mind!

A vonaton a vagány csőbe húzza a vele szem­ben utazó suttyót. Oda­megy a vész­fék­hez, és úgy tesz, mint­ha meg akarná húzni. Bele­ka­pasz­ko­dik, két kézzel rángatja, nyög, neki­feszül, de csak nem megy. No­sza el­moso­lyodik a suttyó. Felkel a he­lyéről, odébb löki a vagányt, meg­fogja a vészféket, és egy mozdu­lat­tal meg­rántja. A vonat fékez. Kis­vár­tatva be­rohan kalauz:

−  Ki húzta meg a vészféket?

−  Mire a suttyó önérzetesen.

−  Én! Méghozzá fél kézzel!

Megy a szekér az úton. Sovány gebe húzza. Fent a bakon két cigány ül. Egyszer csak elszáguld előttük egy fej nélküli mo­toros. Mindketten csodálkozva néznek utá­na. Pár perc múlva újra elszáguld mel­lettük egy fej nélküli motoros. Értetlenül nézik. Amikor már a harmadik fej nélküli motorkerékpáros robog el mellettük, megszólal az egyik cigány:

−  Te Gazsi! Nem kéne azt a kaszát beljebb húzni!

Két autós beszélget:

−  Képzeld, pár nappal ezelőtt megbüntetett a rendőr tízezer forintra, mert nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekedtem.

−  Miért, mit nem láttál?

−  A rendőrt.

A vidéki orvos végigszáguld autójával a falu utcáján.

−  Vigyázz! – szól rá a felesége. – Még meglát a rendőr!

−  Az kizárt. Azt mondtam neki, hogy egész nap maradjon az ágyban.

Egy kisvárosban a közlekedési rendőr megállít egy fiatalembert, aki nagyon gyorsan hajtott. A srác megpróbál kibújni a felelősség alól, és kérleli a rendőrt, hogy engedje el:

−  Kérem, engedje meg, hogy megmagyarázzam…

−  Meg kell várni, míg a főnök visszaér, majd ő eldönti a sorsodat!

A fiatalember tovább próbálkozik:

−  Nézze, muszáj hogy elengedjen, mennem kell sürgős ügyben…

A rendőr ismét félbeszakítja:

−  Elég legyen! Viszlek a fogdába!

Pár órával később a rendőr meglátogatja a cellájában várakozót:

−  Szerencséd van, a főnök a lánya esküvőjén van, amikor visszajön jókedvében lesz, biztosan megbocsát neked!

−  Én nem lennék annyira biztos ebben! Ugyanis én vagyok a vőlegény!

Apuka és kisfia együtt autóznak. Az apa átmegy egy piros lámpán, és zavartan mondja a fiúnak:

−  Kisfiam, ez egy szabálytalan dolog volt, ilyet nem szabad ám csinálni!

−  Semmi baj, apa! – mondja a fiú. – A mögöttünk jövő szirénázó rendőrautó is átjött rajta!

−  Szóval nem tudja, mennyivel ment? Akkor azt írhatok a feljelentésbe, amit csak akarok?

A rendőr leállítja a kocsit, és a vezető szája elé tartja a szondát:

−  Fújjon bele!

−  Eszemben sincs.

−  Azonnal fújjon bele!

−  Nem!

−  A rendőr elveszti a türelmét.

−  Ide figyeljen, fújjon már bele, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa!

Közúti ellenőrzésnél a rendőr megállít egy autót:

−  Fújjon a szondába! – mondja a vezetőnek, mire az visszakérdez:

−  Miért, anélkül nem hiszi el, hogy ittam?

−  Mondja, hogyan volt képes ilyen részegen beülni a kocsijába?

−  A barátaim segítettek.

Rendőr megállít egy részeg autóst, közben a gumibottal csapkodja a tenyerét.

Rendőr:

−  5 ezer forint, de ízibe!

Sofőr:

−   Nem ér ez a fekete bot annyit, adja 500-ért!

Két rendőr leint egy láthatóan részeg sofőrt az úton. Megszondáztatják, és az eredmény alapján megbüntetik 150 ezer forintra. Erre a dülöngélő sofőr odaszól a rendőrnőnek: „Picinyem, amióta egyenruhában álldogálsz az út mentén, kissé drága vagy!”

Részeg férfi ül az autóban. Megállítja a rendőr:

−  Uram, cikkcakkban közlekedik az úton.

−  Ez azért van, mert folyton félre kell rántanom a kormányt, elvégre nem gázolhatom el azt a sok kis fehér egeret!

Kovács cikcakkban autózik a Fő ut­cán. Egy rendőr megállítja.

−  Uram fújjon bele szépen ebbe a szon­dába!

−  Jaj, azt nem tehetem, mert asztmás vagyok… Tessék, itt az orvosi iga­zolásom.

−  Akkor velem jön vérvizsgálatra!

−  Jaj, azt sem tehetem, itt az igazolás, hogy vérzékeny vagyok.

−  Na, akkor menjen tíz lépést egyene­sen ezen a járdaszélen!

−  Jaj, azt sem tehetem, mert be vagyok rúgva!

A rendőr leállítja az or­szág­­úton az autóst:

−  Mennyit ivott?

−  Semennyit.

−  Rendben van. Száll­jon ki, és men­jen egye­ne­sen a szag­ga­tott vona­lon.

−  Melyiken?

−  Menjen fel rögtön a jár­dára! – szól rá a rendőr az út­testen tán­torgó ré­szeg­re.

Mire az:

−  A járdára? Hát mit gon­dol, mi va­gyok én? Kö­téltán­cos?

A rendőr megállít egy autóst:

−  Maga olyan részeg, mint egy disz­nó!

−  Halkabban, biztos úr – mondja a sofőr, mert még meghallja hátul a feleségem.

A rendőr egy részeget akar iga­zol­tatni.

−  Miért fekszik itt az utca kövén részegen?

−  Hát, mert elvesz­tet­tem a… hukk.

−  Mit vesztett el?

−  Mit, mit, hát az egyensúlyomat… hukk!

−  Mi a bizonyíték arra, hogy a sörben női hormonok vannak?

−  Az, hogy ha a férfi megissza, elkezd összevissza beszélni, és nem tud vezetni.

Elüt az autó egy nagyon elegáns hölgyet. Amikor magához tér, a rendőr felsegíti és kikérdezi:

−  Nem figyelte meg a kocsi rendszámát?

−  Nem volt rá időm, nagyon hirtelen történt minden. Csak annyit láttam, hogy hátul egy vörös hajú nő ült zöld sanzsánballonban, barna kalapja volt, és ugyanolyan színű retikülje. És sötétvörös rúzst használt…

A férj tanítja autót vezetni a feleségét:

−  Nem lesz semmi baj – mondja –, ha mindig figyelsz a táblákra és a lámpákra. Amikor zöldre vált, indulj el, amikor piros, állj meg, és amikor elsápadok, lassíts!

Vége a vezetési gyakorlatnak. Kovácsné megáll a kocsival, és büszkén néz az oktatóra.

−  Ugye ma jól ment a vezetés?

−  Miből gondolja?

−  Mert egyszer sem csikorgatta a fogait.

−  Tegnap elvesztettem az uralmamat a kormány felett.

−  Gyorsan hajtottál?

−  Nem, a feleségem megkapta a jogosítványát.

Néhány héttel a jogosítvány megszerzése után:

−  És hogy vezet a feleséged?

−  Olyan sakkosan.

−  Sakkosan? Hogy érted ezt?

−  Egyszer egy gyalogost, másszor egy futót üt el.

Az új jogosítvánnyal furikázó vezető elgázol egy pasast. Ijedten ugrik ki a volán mellől, és az áldozat fölé hajol: 

−  Eltört valamije?

−  Azt hiszem, el… – jajgat a pasas.

−  Ne aggódjon, kárpótolni fogom. Nős ember maga?

−  Nem, kérem – nyögi az áldozat –, ez az első szerencsétlenségem.

Friss jogosítványos lány először viszi haza az édesanyját. Amikor megérkeznek, az anya kiszáll, és azt mondja:

−  Nagyon szépen köszönöm!

−  Szívesen, máskor is – mondja a lány.

−  Nem neked szóltam – válaszolja az anya – hanem Istennek!

*

−  Mi a baj a női gépkocsivezetőkkel?

−  Az, hogy ha jobbra jeleznek, nem biztos, hogy balra fognak fordulni.

−  Melyik az egyetlen alkalom, amikor a nő nem néz bele a tükörbe?

−  Amikor kifelé tolat egy parkolóból.

A feleségem 20 méterről is észrevesz egy szőke hajszálat a kabátomon, de parkolás közben nekifarol a garázsajtónak.

Egy nő hívja az autószervizt:

−  Kérem szépen, a múlt héten javították az autóm, és most megint elromlott a fék!

−  Semmi gond, asszonyom, azonnal küldök egy szerelőt. Hol van most?

−  Itt vagyok a sarki gyógyszertárban.

−  Úgy értem, az autó hol van?

−  Az is itt van velem…

Bánatos feleség hazaérve újságolja a férjének:

−  Drágám, van egy jó és egy rossz hírem! Melyikkel kezdjem?

−  Kezdd a jóval.

−  A Mercedesedben remekül működött a légzsák…

−  Drágám – mondja este az asszony a férjének – nem vittem be a garázsba a kocsit.

−  Miért nem?

−  Mert túl sötét volt ahhoz, hogy azt a sok apró darabot összeszedjem.

Feleség:

−  Baj van a kocsival. Víz került a karburátorba.

Férj:

−  Ne tréfálj! Hogy került volna víz a karburátorba.

−  Feleség:

−  Pedig biztosan víz van a karburátorban!

Férj:

−  Édesem, azt sem tudod, mi az a karburátor. Hol a kocsi?

Feleség:

−  Az úszómedencében.

−  Elégedett vagy az új motorkerékpároddal?

−  Ó, még alig volt időm kipróbálni.

−  Hogyhogy?

−  Vagy azt javítják, vagy én fekszem kórházban.

Vegyél a fiadnak motorkerékpárt az utolsó szülinapjára!

A Kawasakis a Hondás meg a Simsonos fekszik a kórházban. Bemegy az ápolónő és megkérdezi a Kawasakist:

−  Hát magával mi történt?

−  Mentem a Hondás haverommal 200-zal, jött a kanyar, bevettem, és hirtelen kisodródtam.

−  Hú, ez durva - mondja az ápolónő, majd odalép a Hondáshoz.

−  És magával mi történt?

−  A Kawasakis haverommal 200-zal mentünk, vettük a kanyarokat, és kisodródtam.

−  Ez igen.

Végül odalép a Simsonoshoz, aki tetőtől talpig gipszben fekszik.

−  Jézusom, magával mi történt?

−  Mentem a Simsonommal[43] 50-nel, amikor elment mellettem a Kawasakis meg a Hondás 200-zal. Ekkor azt hittem, hogy leállt a motor, és leszálltam róla.

−  A havas, jeges utakon jó vezetni, mert a mazsolák nem jönnek ki, a vérprofik meg már az árokban vannak.

A fiú kérdezi az apjától:

−  Még mindig úgy gondolod, hogy ne értem el azt a kort, amikor autót vezethetek?

−  De igen, csak a mi autónkat még nem! – válaszolja az apa.

A lelkész fia megszerzi a jogosítványt. Odamegy apjához, elkérni az autót.

−  Van egy ajánlatom – mondja az apja. – Levágatod a hajad, és viheted a kocsit.

−  De annak idején Sámsonnak, Mózesnek és Jézusnak is hosszú haja volt! – próbálkozik a fiú.

−  Igen, de ők mindenhová gyalog mentek.

−  Papa! Kipróbáltam az új kocsidat!

−  Na, és milyen?

−  Elmeséljem, vagy elolvasod holnap az újságokban?

A család szemefénye leérettségizett, és kapott a papájától ajándékba egy új kocsit. Első útjáról hazaérve ezt kérdi az apja a friss jogosítvány tulajdonosától:

−  Betetted a garázsba a kocsit?

−  Igen, részben.

 

A jogosítvány megszerzése után Kovács­né önfeledten száguld a városban. Egyszer csak észrevesz két, az oszlopra éppen felmá­szó villanyszerelőt. Megszólal magában:

−  Gyáva nyulak, ennyire rosszul azért nem vezetek!

 

Kovácsné összetört kocsival ér haza.

−  Jóságos ég, mi történt? – csattan fel a férje.

−  Nekem jött egy kerékpáros.

−  Na jó, de hányszor?

 

A turistacsoport egy régi vár romjait nézegeti. Mindenfelé falmaradványok, le­omlott kövek, golyó ütötte jókora rések. A rombolás láttán egy kisfiú az apjához for­dul:

−  Ugye itt tanult az anyu vezetni?

Barátnők egymás között:

−  Na, hogy sikerült az autóveze­tői vizsgád?

−  Nem tudom, mert amikor ki­jöttem a kórházból a vizsgabiz­tos még nem tért magához.

−  A feleségem ma egy cso­mó em­ber életét mentet­te meg.

−  Nocsak! És hogyan?

−  Reggel nem tudta bein­dítani a ko­csit.

A rendőr magyarázza a karam­bolt okozó hölgynek:

−  Asszonyom, ha az in­dex nem működik, ak­kor a kezével kell je­leznie bekanyarodási szándékát…

−  De hiszen jeleztem a bal kezem­mel… A rend­őr a másik autó vezetőjéhez fordul:

−  Ha a hölgy jelezte, hogy balra fordul, miért nem vette ezt fi­gyelembe?

−  Én azt hittem a körömlakkját szárít­gatja, ahogy a feleségem szokta…

Kis piros autó fordul ki indexelés nélkül az egyik utcából, és majdnem elüti a zebrán szabályosan közlekedő gyalogost.

−  Nem tud jelezni? – förmed rá a gyalogos a közlekedő hölgyre. Jelezni tudok, csak vezetni nem.     

A rendőr látja, hogy egy au­tós ellenkező irányba halad az egyirányú utcában. Leinti, és oda­szól neki:

−  Ön rossz irányba halad.

Erre az autós:

−  Honnan tudja? Hiszen fo­gal­ma sincs, hová me­gyek.

Az egyirányú utcában a for­galommal szemben halad egy autó. A szolgálatot teljesítő rend­őr dühösen megállítja. Észre­veszi, hogy a felettese ül a vo­lánnál.

−  Látja főkapitány úr, me­gint fordítva tették ki ezek az ostobák a közlekedési táblákat!

A rendőr leállít egy kocsit. A volánnál ülő hölgy odanyújtja a táskáját:

−  Kérem, keresse meg a jogosítványomat, mert szemüveg nélkül semmit se látok!

−  Halló, Biztosító Intézet?

−  Igen, tessék…

−  Autókárt szeretnék bejelen­teni. Megálltam a piros lámpánál, és valaki hátulról belém szaladt. Megnéztem, semmi baja nem történt a kocsimnak, hát tovább­mentem. A következő piros lám­pánál viszont ugyanaz a kocsi megint belém csúszott, és most már el­törte a lökhárítómat.

−  És mondott valamit a károko­zónak?

−  Igen. Megkérdeztem, hogyan szo­­kott megállni, amikor ép­pen nem vagyok előtte.

Sűrű, áthatolhatatlan köd van. Két ko­csi már órák óta araszol. Az­tán az első kocsi hirtelen fékez, a másik meg há­tulról beleszalad. A vétkes vezető kiugrik a kocsiból.

−  Mi az ördögöt csinál? Hogy lehet ilyen hirtelen fékezni min­den ok nélkül? – leckéz­teti a másikat.

−  Mi az, hogy minden ok nélkül? – kérdezi az első kocsi tulajdonosa. Ha nem venné észre, az én kocsim már a garázsban van.

A nejem meglátta a szomszédasszony új autóját, és azzal nyaggatott, vegyek neki valamit, amivel öt másodpercen be­lül eléri a százat.

−  És mit kapott?

−  Fürdőszobamérleget.

Rendőr:

−  Uram, ha nem világít a lámpa, ak­kor tolni kell a biciklit!

Kerékpáros:

−  Próbáltam úgy is, de akkor sem vi­lágít…

Közúti ellenőrzésen a rendőr meg­állít egy biciklistát.

−  Uram, ezen a kerékpáron nincs fényvisszaverő macs­ka­szem.

−  Az bizony nincs.

−  Jó, ezer forint büntetést fi­zet. El­ső világítás?

−  Az sincs.

−  Akkor a büntetés már két­ezer forint. Fék?

−  Nem jó.

−  Így már háromezer forintot fizet.

A kerékpáros ezt hallván felnevet.

−  Most min nevet, jóember?

−  Ott jön a sógorom. Kíváncsi va­gyok, hogy ő mennyit fi­zet, mert neki még biciklije sincs.

A bíró így szól a vádlotthoz:

−  Kedves hölgyem, ön három nap alatt három gyalogost ütött el. Nem gondolja, hogy ez már sok?

−  Miért, mennyit szabad?

−  Na, hogy megy a lányodnak az autó­vezetés?

−  Mint a villám!

−  Olyan gyorsan?

−  Á! Hol egy fába, hol egy oszlopba csapódik.

Két autó frontálisan egymásnak ütkö­zik az utcán. A kocsik totálkárossá válnak, vezetőiket pedig eszméletlen á­llapotban kórházba szállítják. Két egy­más melletti ágyra fektetik őket. Né­hány óra múlva visszanyerik öntudatukat, és az egyik csodálkozva méregeti a másikat.

−  Nem láttuk mi már valahol egy­mást? – kérdezi.

−  Mire az éppen belépő nővér:

−  Ha látták volna egymást, most nem lennének itt!

 

−  Asszonyom, itt van a fiatalember, aki tegnap elütötte magát. Egy csokor vi­rágot hozott. Bejöhet?

−  Igen, de csak ha gyalog van.

−  Mondja, maga miért fekszik itt?

−  Mert túl gyorsan vezettem. Hát maga?

−  Én meg túl lassan mentem át a túloldalra.

Autóbaleset után az eszméletlenségből magához térő súlyos sérült kábán pihegi:

−  Hol vagyok? Csak nem a menny­országban?

−  Nem drágám, hiszen itt vagyok melletted – szólal meg a felesége.

Az autóversenyző halálos balesetet szenved. Özvegyét behívják a hullaház­ba, hivatalos azonosításra. A boncmester kihúz egy fiókot, de nem a versenyző van benne. Kihúzza a másodikat, majd a harmadikat. Egyikben sincs. A ne­gye­dik­ben végre megtalálják. Az asszony keserves sírásba kezd:

−  Ő az! Ráismerek. Szegénykém, sosem volt az első három között!

Autós kirándulásra megy a skót házaspár. A táj csodás, a hangulat tökéletes. Egyszer csak a férj kétségbeesetten megszólal:

−      Mit csináljak? Elromlott a fék!

A feleség türelmetlenül válaszol:

−      Mit csinálj, mit csinálj? Valami olcsó tárgynak hajts neki!

Két autós vicc Amerikából:

A város polgármestere minden rokonának elintézett valamit, a sógorának pl. szerzett egy taxisengedélyt. Néhány napra rá a sógort megbüntették tilosban parkolásért, ám ő nem fizetett, hanem bement a rendőrségre, és fennhangon így szólt az ügyeleteshez:

−  Maga nem tudja, hogy ki vagyok én?

Az ügyeletes ránézett, majd felhívta a polgármesteri hivatalt:

−  Kapcsolja kérem a polgármestert, mert a sógora nem tudja a nevét!

Jack a hosszú amerikai országutak egyikén autózik. Száguld, hogy mielőbb túl legyen az egyhangú utazáson. Csakhogy egy táblát lát: Speed Limit 50 MP[44]. Lassít, de hamarosan feltűnik egy újabb tábla, amelyen ez áll: Speed Limit 40 MP. Bosszankodva hajt tovább. Bár az út nem tűnik hibásnak, és útakadállyal sem kell számolni, újabb tábla tűnik fel: Speed Limit 30 MP. Így megy ez később is, egyre súlyosabb a sebességkorlátozás. Azt már Jack végképp nem tudja mire vélni, hogy: Speed Limit 1 MP. Ilyen sebességgel vánszorog tovább, amikor meglátja a következő táblát a kisváros határában:
„Welcome To Speed Limit”[45]

A rendőr megállít egy autót, amely a megengedett 80 km/h sebesség helyett csak döcög az úton. Az autóban csupa apáca ül. Megkérdezi a vezetőt:

−  Miért megy ilyen lassan?

−  Mert csak 22 km/h az engedélyezett sebesség – válaszolja a volánnál ülő nővér.

−  Az a tábla nem a sebességet, hanem a 22-es számú utat jelzi.

−  Jaj, köszönöm biztos úr – mondja az apáca.

Ekkor a rendőr észreveszi, hogy a hátsó ülésen a nővérek falfehéren reszketnek.

−  Hát velük meg mi történt? – kérdezi a rendőr.

−  Tudja, most jöttünk le a 160-as útról…

Két apáca megy az úton kocsival. Egyszer csak kifogy a benzin, ezért bemennek egy közeli farmra kérni egy keveset. A farmer, mivel nem talál más edényt egy régi bilibe tölti nekik a benzint. Az apácák visszamennek az autóhoz, és éppen töltik bele az újonnan szer­zett üzemanyagot, amikor arra megy egy rabbi és így szól:

−  Nővérek, igaz, hogy a vallásuk­kal nem értek egyet, de a hitü­ket, azt igazán csodálom!

Ez a vicc is Amerikában született:

−  Mr. Smith összetalálkozik a ba­rát­jával, aki mankóval biceg.

−  Mi történt veled?

−  Egy gazdag mazsola nem adta meg az elsőbbséget, karambo­loztunk, és eltört a bal lábam.

−  És mankó nélkül nem is tudsz jár­ni?

−  Az orvosom szerint igen, az ügy­­védem szerint viszont nem.

Egy férfi feljelentett egy buszso­főrt, mert az a bal karjára csukta az ajtót, és ezzel súlyos sérülést okozott. A bírósági tárgyaláson a sofőr ügy­védje szólítja a sértettet:

−  Uram, megmutatná, hogy most milyen magasra tudja felemelni a bal karját?

−  Igen. – A férfi felemeli a karját kb. vállmagasságig.

−  Köszönöm. És most lenne szíves megmutatni, hogy milyen magasra tudta emelni a baleset előtt?

Erre a férfi feltartja a karját magasan a feje fölé.

A csinos fiatal hölgyet vizsgáztatják az autósiskolában:

−  Mi történik, ha felemeli a bal lábát?

−  Akkor kienged a kuplung.

−  És ha fölemeli a jobb lábát?

−  Kienged a fék.

−  És ha mindkét lábát felemeli?

−  Akkor tuti, hogy átmegyek a vizsgán.

Gyönyörű fiatal nőt vesz fel a hatvanas éveiben járó taxis. Menet közben a lány formás lábait szemléli. Eszébe jut az ifjúsága, és jobb kezét önkéntelenül is a nő formás térdére teszi, mire az felháborodottan rászól:

−  Ide figyeljen, maga vén kéjenc, nem tudná máshová rakni a mancsát?

−  Ah, tudni tudnám, csak nem merem!

Ha egy férfi kinyitja kocsija ajtaját egy nőnek, akkor vagy a kocsi új, vagy a nő.

A rendőr megállít egy pa­raszt­bá­csit az ut­cán, aki kivilágítatlan ke­rék­­pár­ral köz­­leke­dik.

−  Hallja-e bátyám, ha nem ég a bi­cik­lijén a lámpa, akkor tolni kell!

−  Hagyjad fiam – feleli az öreg –, már pró­bál­tam úgy is, de akkor sem égett!

−  Mi a hasonlóság az élet és egy ver­­seny­ke­rékpár kö­zött?

−  Az, hogy mindegyiknek van­­nak foko­zatai, ame­lye­ket egyes emberek soha sem hasz­nál­nak.

−  Tudja, miért van annyi bal­eset?

−  Miért?

−  Mert a ma autósai a holnap sebes­sé­gével hajtanak a teg­na­pi utakon.

Egy tapasztalt autós siráma:

−  Pesten két dolgot nem lehet autóval csinálni: haladni és megállni.

−  Egy pasas belém jött hátulról, mire kö­zöltem vele, hogy szaporodjon és so­kasodjon, bár nem ezekkel a sz­a­vak­kal.

−  A duda nem működik, figyeld a kö­zépső ujjamat!

−  Ki az abszolút agresszív gépkocsi­vezető?

−  Akinek a kézfején csak a középső ujj van lesülve.

Közlekedési morál:

Egy kislányt mindig az apukája viszi az iskolába reggelente. Egyik nap azonban a papa beteg lesz, így az anyuka ülteti be a kocsiba a kicsit. Este, amikor hazajön az iskolából, a kislány boldogan újságolja:

−  Képzeld papa, ma a mami vitt az iskolába, és útközben nem találkoztunk egyetlen barommal meg köcsöggel sem!

Autóvezetés közben egy férfi véletlenül megnyomja a dudát. Mivel a kislánya is vele utazik, odaszól neki:

−  Bocsánat, csak véletlenül nyomtam meg!

−  Tudom, apu! – mondja a kislány.

−  Honnan? – kérdezi csodálkozva az apa.

−  Onnan, hogy nem mondtad utána, hogy „Vadbarom!”

KRESZ-vizsgán:

Mondja meg, miért van több baleset az utakon, mint a vasúton?

−  Két okból. Először is: egyik mozdony sem előzi meg a másikat, másodszor pedig: a mozdonyvezető nem csókolgatja a fűtőt.

János bácsi autóvezetésből vizsgázik. Mellette ül a vizsgabiztos, hátul a rendőr. Vizsgabiztos:

−  János bácsi! Milyen tábla volt ez?

−  Úgy néztem fiam, búzatábla…

Gépkocsivezetői teszt:

Az Ön mögött álló gépkocsi vezetője türelmetlenül dudál, mert a közlekedési lámpa már rég zöldre váltott. Erre ön hogyan reagál?

        1.   Sehogy, mert a tükörből látja, hogy az illető testalkatánál fogva nem érdemes mellre szívni a dolgot. (0 pont)

        2.   Úgy tesz, mintha nem hallaná, majd megvárja, míg sárgára vált a lámpa, majd gázt ad, és még gyorsan átslisszol az útkereszteződésen. Közben kidugja a kezét az ablakon, és felfelé mutató középső ujjával üzen a mögötte állónak, hogy mi a véleménye róla. (5 pont)

        3.   Kiszáll, lezárja a kocsit, és a szemközti kávézó teraszáról figyeli a hatást (10 pont)

Autóvezetői típusok az utakon:

 

Felelőtlen Apuka (alfaja: Felelőtlen Apuka Kisebbségi Komplexussal)

Személyleírás/ruházat: Konszolidált öltözet. Szarvasos pulcsi, farmer, barna félcipő. Oldalra fésült haj.

Telefon: Kihangosítóval.

Autórádióban: Sláger rádió, Inforádió, az Autóklub rádiója, esetleg egy régi ABBA-kazetta.

Kocsi: középkategóriás német („A német precízség…”) vagy francia autó („A francia autók kényelmesek…”) kevés extrával.

Vezetési stílus: Semmi ritmusérzék vagy stabil 75km/h mindenhol. Az alfajnál a 75km/h csak akkor igaz, ha nem akarják éppen megelőzni. Ha előzné valaki, akkor beletapos, és akár 120-ig nyomja. Ennek a hátsó ülésen ugrabugráló gyerekek visongva örülnek.

Jobbkéz-szabály: Ha éppen észreveszi, megadja.

Hová fejlődhet: Tatter/Mammer.

Büntetés: Hatalmas tockosok[46], és izmos bírság a bekötetlen gyerekek miatt.

 

HTB[47] vagy Családcentrikus anyuka

Személyleírás/ruházat: Praktikus színtelen ruhák, fáradt tekintet.

Telefon: Isten ments! Telefont az autóba?

Autórádióban: A rádió csak elvonja a figyelmet a vezetésről, és különben sem tudja, hol kell bekapcsolni.

Kocsi: Régebbi kisebb „nyugati”, dévú matíz, Buzuki[48].

Vezetési stílus: Max. sebesség 45 km/h (kizárólag városi faj, országúton nem fordul elő), óvatos kanyarvétel (ki ne boruljon az üdítő a hátsó ülésre pakolt nejlonszatyrokban), hatalmas fékezések minden ok nélkül, kormány erőteljes szorítása.

Jobbkéz-szabály: Mi is az? Rémült tekintettel hosszú másodpercekig ácsorgás a kereszteződésben.

Hová fejlődhet: Mammer.

Büntetés: Nem szükséges…

 

Tatter/Mammer[49]

Személyleírás/ruházat: Legalább 40 éves ruhadarabok, Tatteren fekete kalap, kiegészítővel.

Telefon: Mijaz?

Autórádióban: Lásd telefon.

Kocsi: Skoda, Buzuki.

Vezetési stílus: Városban max. 35 km/h, országúton max. 60 km/h. Ha bármi nehezen kezelhető/értelmezhető jelenség bukkan fel (közlekedési tábla, bokrok az út mentén, legelésző tehenek, szembejövő autó, stb.), a sebesség 30%-kal csökken. A kocsi holttere gyakorlatilag az egész látható világ. Kormánykereket arra ráhajolva erősen szorítja.

Jobbkéz-szabály: Esélytelen. Sok-sok ideig ácsorgás a kereszteződésben, aztán – a forgalom ritmusától és intenzitásától teljesen függetlenül – elindulás.

Hová fejlődhet: -----

Büntetés: Ehhh… minek?

 

Menedzser (mindkét nem)

Személyleírás/ruházat: Márkás öltöny/blézer, atomvillanás elleni napszemüveg, idegbajos király(nő) tekintet.

Telefon: Céges, mindig beszél, a beépített kihangosítót viszont nem mindig használja.

Autórádióban: Roxy, Juventus, Danubius.

Kocsi: Vatta új francia vagy angol modell, extrákkal.

Vezetési stílus: Index nincs vagy csak kormánymozdulattal együtt, nagy gáz szinte mindig, tükrökben csak magát nézegeti, szerinte „dinamikus”, valójában ön- és közveszélyes.

Hová fejlődhet: Sehová.

Büntetés: Telefont csatornába hajítani.

 

Nyikhaj (HMCS)[50]

Személyleírás/ruházat: Zselézett séró, fülbevaló, Replay cuccok[51] a szivárvány minden színében.

Telefon: Valami új csodafon, többnyire kézben, SMS-írás céljából.

Autórádióban: tuc-tuc-tuc-tuc-tuc…

Kocsi: Pug206[52], Fiat Stilo, Góf[53], csóróbbaknál Buzuki erősen cicásítva: kék LED, spoilerek, ültetés, stb.

Vezetési stílus: Full gáz – full fék felváltva, no index, zöld lámpánál csikorgó gumik, ezerrel bele a beláthatatlan kereszteződésekbe, kanyarban előzni a legjobb!

Jobbkéz-szabály: Nagy gáz. Nagy gáz a jobbról jövőnek, ha egyszerre érnek oda.

Hová fejlődhet: Tar Baromállat, Menedzser, Felelőtlen apuka.

Büntetés: Irtózatos seggbe rúgás, jogsi évekre el.

 

Tar[54] Baromállat

Személyleírás/ruházat: Nyaklánc, sötét póló, állatias tekintet, haj és agy nincs. Farmer sportcipővel, Jim Beam póló.

Telefon: Kinyitható Motorola, kizárólag kézben, kihangosítóról nem is hallott.

Autórádióban: Dopeman.

Kocsi: Böhöm nagy Ódi[55] vagy Béjemvé[56], esetleg néhány lemaradtnak Merdzsó[57].

Vezetési stílus: Piroson át, üvöltözés, sorok kielőzése, rokkant helyen parkolás, gyalogosok közé hajtás.

Jobbkéz-szabály… helyett az erősebb kutya ba…ik szabály.

Hová fejlődhet: Sehová.

Büntetés: Tarkólövés.

 

BKV-sofőr (az elmebeteg fajtája)

Személyleírás/ruházat: Fehér vagy ún. buszsofőrkék ing, kék nyakkendő, kopott vászonnadrág, rombuszos zokni, makkos cipő. Állandó mormogás.

Telefon: Nem kéne hogy legyen, de néha azért befigyel. Kézben, természetesen.

Autórádióban: Sláger (mindig).

Kocsi: A BKV bálnányi járgányai.

Vezetési stílus: Agresszív, tolakszik, folyamatosan káromkodik.

Kanyarodás közben majdnem borul, piros lámpánál képes akár két percen keresztül centinként araszolgatni előre. Persze pirosnál csak akkor áll meg, ha már több mint 10 másodperce piros.

Jobbkéz-szabály: Általában megadja.

Hová fejlődhet: Kamionsofőr.

Büntetés: Jogsi el, gyógyszerkúra.

 

Kamionsofőr (az elmebeteg fajtája)

Személyleírás/ruházat: Bézbólsapka, póló, mellény, egyeseknél foncsorozott napszemüveg, patkóbajusz, tehénszőr klumpa mezítláb, körömvágás svájci bicskával, kiszáradt repedt sarok.

Telefon: Van, de inkább CB. „Brékó-brékó!”

Elöl rendszámtábla feliratok: ÖCSI, SANYIKA, NAGYERŐS, LELENCES.

Autórádióban: InfoRádió.

Kocsi: Kamion, rogyásig pakolva.

Vezetési stílus: Vagy stabil 70, vagy ami a csövön kifér. Dudálás orrba-szájba, kiváltképp az országúti kurváknak. Életveszélyes előzések. Mottója: „Én vagyok a nagyobb.”

Jobbkéz-szabály: lásd a mottót.

Hová fejlődhet: Sehová. Evolúciós zsákutca.

Büntetés: Jogsi el, már-már gusztustalan méretű helyszíni bírság. A hátul kuporgó afgánok szélnek eresztése.

 

Pláza-pitcha

Személyleírás/ruházat: Szilikon mellekre feszülő top, ékszerek, szőke vattacukor haj, smink, fekete ribanc-roller. Elöl a cipőkivágásnál 3 lábujj egymáson. Földre merőleges lábfej. Nőstény butaszau­rusz tekintet.

Telefon: Mindig kézben, hangosan cseveg.

Autórádióban: Roxy, Rádió 1.

Kocsi: Kicsi, igen drága „csilivili” autó.

Vezetési stílus: A KRESZ-t hírből sem ismeri, észre sem veszi, ha koccan. Parkolni nem tud. Egy focipályán sem tud beállni a szögletzászlók közé. Mindezek őt egy cseppet sem zavarják.

Jobbkéz-szabály: Simán áthajt a jobbosokon. Ha valaki csikorgóra fékez mellette, arra csak bután néz. (Mert csak így tud.)

Hová fejlődhet: Sehová.

Büntetés: BKV-re kényszerítés.

 

Kamikáze motoros

Személyleírás/ruházat: jobb esetben protek­toros bőrcucc, rosszabb esetben sima nadrág + póló, ősszel, dzsekivel megtoldva. Sisak opcionális kiegészítő.

Telefon: motoron nem könnyű, de headsettel megoldható.

Autórádió: -----

Közlekedési eszköz: legalább 600-as motor, lehetőleg jóval 160 feletti végsebességgel és dübörgő kipufogóval.

Vezetési stílus: Balról záróvonalon sorelőzés, lehetőleg minél több egykerekezés, erősen szuicid[58] hajlamok.

Jobbkéz-szabály: 100-nál észrevenni egyálta­lán a kereszteződést?

Hová fejlődhet: passz.

Büntetés: előbb-utóbb megbünteti magát.

Lajos bácsi a századik születésnapját ün­nepli. Egy újságíró faggatja:

−  Hogyan sikerült ilyen magas kort elér­nie, bátyám?

−  Egyszerűen. Életem első ötven évében még kevés gépkocsi közlekedett, a má­sodik ötven évben pedig már nem jár­tam el otthonról.

Egy csinos lány stoppol az M7-es autópá­lyán. Egy pasas piros Jaguárral megáll, föl­veszi. Elindulnak, s egyszer csak megszólal a pali:

−  Érdekes kislány, ezen a héten maga a harmadik terhes asszony, akit a Bala­ton­ra viszek.

−  De én nem vagyok terhes – vitatkozik a lány.

−  De még nem is vagyunk a Balatonnál!

Egy fiatal nő be akar állni az autójával két kocsi közé. Előbb a mögötte állót találja el, aztán nekiütközik az előtte álló kocsinak is. Odamegy hozzá a rendőr, és a következő kérdést teszi fel:

−  Asszonyom, ön most parkol, vagy biliárdozik?

Két férfi beszélget:

−  Hogy halad a feleséged az autóvezetés­ben?

−  Nagyszerűen! Az utak már kezdenek arra vezetni, amerre ő akar menni.

Ha egy nő meg akar tanulni vezetni, ne állj az útjába!

A kamionsofőr betér egy út menti fogadóba, és miután már egy napja nem evett, bőséges ebédet rendel. Már éppen neki kezdene, amikor négy megtermett motoros vagány lép be az étterembe. Egyikük odalép a sofőr asztalához, és elviszi a fő fogást tartalmazó tányért. A kamionos egyetlen szó nélkül fizet, és távozik a helyiségből.

−  Figyelitek srácok – ordítja utána a legnagyobb hangú. Ez a pacák vagy tel­jesen beszari, vagy nem tud ve­re­kedni!

−  Valószínűleg vezetni sem tud – állapítja meg a pincér –, mert éppen most lapított szarrá négy motor­ke­rék­párt!

 

A rendőr leállítja az autóst az autó­pályán, és megkérdi tőle:

−  Uram, tud róla, hogy nem égnek a hátsó lámpái?

A sofőr kiszáll, megnézi a kocsi hátulját, majd térdre esik, és elkezd zokogni.

−  Ugyan már, annyira azért nem sú­lyos a helyzet! – nyugtatja a rendőr. – Pár kiégett izzó miatt nem kell ennyire elkeseredni.

−  Nem? És az utánfutóm, meg a motorcsónakom?

 

Egy fiatalember vadul száguldozik az autó­jával, és a rendőr megállítja:

−  Talán nem olvasta el a sebességkorláto­zásra figyelmeztető táblákat?

−  Elolvasni? Ilyen sebesség mellett?

Egy férfi robog az autójával az úton. Nincs szerencséje, egy kanyar után feltűnik a rendőr, és leinti. A kocsi csiko­rogva fékez, nagy nehezen megáll. Kiká­szálódik a sofőr, nem érti, mit akar a rendőr, aki meg­kérdezi:

−  Uram, nem látta milyen sebesség­gel lehet itt haladni?

Mire az autós méltatlankodva:

−  Hogy láttam volna ilyen tempó mel­lett!

Egy részeg sofőr 120 kilométeres se­besség­gel száguldozik a belvárosban. A rendőr meg­állítja, és kérdőre vonja:

−  Mondja! Maga nem látta a sarkon a se­bes­ségkorlátozó táblát?

−  Miért? Ellopták?

A rendőr megállít egy sportkocsit. A vezető megkérdi:

−  Biztos úr, túl gyorsan vezettem?

−  Nem uram, túl alacsonyan repült!

A falun áthaladó autós megkérdezi egy helyi lakostól:

−  Mondja barátom, hol kaphatok itt pótalkatrészt az autómhoz?

−  Arra, a kettős kanyaron túl az árokban… Ott hever egy egész halom.

A biztonsági öv lehet hogy korlátoz a mozgásban, de nem annyira, mint a tolószék.

−  Hallottad, hogy ez a Kovács különböző autók alkatrészeiből akart új kocsit csinálni?

−  És mi lett az eredmény?

−  Két és fél év.

Mire a kutas:

−  Egy, kettő, három, négy… Megvan az összes!

Zötykölődve gurul egy rozoga tragacs a benzinkút elé.

−  Tele kérem – mondja a vezető.

A kutas óvatos:

−  Biztos, hogy megtesz még ezzel annyi kilométert?

Két nagyhangú fiatalember leállít egy nagyon rozoga taxit.

−  Mondja, ez a Noé bárkája? – szellemeskedik az egyik.

−  Igen. Jöjjenek, két majom számára van még hely.

Egy nagyhangú alak beszól a zsúfolt vasúti fülkébe:

−  Na mi van, megtelt már a Noé bárkája?

Egy éles hang vissza­felel:

−  Jöjjön csak nyugodtan, a majom még hiányzik.

Felszáll egy pasas az éjszakai buszra a végállomáson, s egy idő után türelmetlenül megkérdezi a sofőrtől:

−  Mikor indul ez a szemétláda?

−  Nyugi, majd ha megtelik szeméttel.

Egy férfi furakodik fel a zsúfolt buszra. Mérgesen kiabál:

−  Takarodjanak már beljebb, annyi hely van középen, hogy sakkozni lehetne!

Valaki visszakiált a kocsi belsejéből:

−  Jöjjön csak, úgyis hiányzik egy paraszt!

Autós a benzinkútnál:

−  Kérem, ellenőrizze a kere­keket!

Férj a feleségnek:

−  Szeretnél egy nagy, kék, sok lóerős autót, amihez sofőrt is adnak?

−  Igen, igen, persze!

−  Akkor gyere, szálljunk fel a buszra!

A gazdag vállalkozó szigorú­an rászól sofőrjére:

−  Hallja Dezső, maga tegnap este megint csinált egy fe­ketefuvart a Mercivel…

−  Igen főnök, de nem fekete volt, hanem szőke.

A vezérigazgató felesége magából kikelve rohan férje irodájába:

−  Ezt nem tűröm tovább! Itt az ideje, hogy elbocsásd a gépkocsivezetődet!

−  Mit tett már megint? – kérdezi a direktor.

−  Ez a második eset, hogy majdnem átsegített a túlvilágra. Követelem, hogy azonnal mondj fel neki!

−  Ugyan, ugyan, kedvesem – mondja békéltetően a férj. – Adjunk neki még egy lehetőséget.

−  Miért sír, drága nénike?

−  Nagy az én bánatom. Már másfél órája le kellett volna szállnom a vonatról!

−  És miért nem szállt le?

−  Minden igyekezetemmel azon voltam. De mivel öreg vagyok és szédülök, csak háttal lefelé, fogódzva bírok leszállni. S amikor kezdtem lefelé lépegetni a lépcsőn, jött a kalauz. Az egyik lábammal már éppen a földre léptem, amikor visszatuszkolt a lépcsőn, hogy: „Fel nyanya, mert indul a vonat!”

A vasúti kocsi folyosóján Kovács egy síró asszonyt pillant meg ablaknál, és udvariasan érdeklődik:

−  Mi történt asszonyom? Miért sír?

−  Ó! – mondta szipogva a hölgy –, a férjem az előbbi állomáson leszállt, hogy újságot vegyen, és közben elindult a vonat.

−  Együtt érzek önnel, kedves asszonyom! Szörnyű dolog, ha valakinek a vonaton nincs olvasnivalója!

A negyedik menetben a földön fekszik a bokszoló, amikor a bíró számolni kezd. A harmadik sorból hirtelen felugrik egy idős néni:

−  Á, hagyja, ez nem fog felállni, már ismerem a buszról.

A gumijavító azt kérdezi az autóstól:

−  Hogyan kapott ilyen csúnya defektet?

−  Ráhajtottam egy borosüvegre.

−  Hogyan? Nem látta meg már messziről az üveget?

−  Nem, mert az a hülye részeg a kabátja zsebében tartotta.

A karambolban a sofőr elveszti eszméletét, csak a kórházi ágyon tér magához. Körülnéz, és megkérdezi:

−  Hol vagyok?

−  A 13-asban – feleli valaki.

−  És mi az a 13-as?

−  Cella vagy kórterem?

Az autós elütött egy gyalogost. Bíróság elé kerül az ügy.

−  Tisztelt törvényszék! – áll fel az autós ügyvédje. Kétség kívül a gyalogosé a felelősség, hiszen védencem több mint 20 éve autózik.

−  Az semmi! – szól közbe a másik ügyvéd. Az én ügyfelem már hatvan éve gyalogol!

 

Ezt a viccet egy megrögzött gyalogos találta ki:

−  Miért van a modem autók tetején átlátszó tetőablak?

−  Hogy az Isten is láthassa, mekkora barom ül a volánnál.

 

Atlantában két veszélyes bűnöző száguldott a város utcáin, és karamboloztak. Mivel mindketten súlyos sérülést szenvedtek, az ügy a bíróságon folytatódott.

A bíró ezekkel a szavakkal nyitotta meg a tárgyalást:

−  Enyhítő körülménynek tekintem, hogy nem ártatlan embereket sodortak veszélybe. Ha az önök módszere széles körben elterjedne, talán közelebb jutnánk a probléma gyökeres megoldásához.

 

−  Mondd csak, miért festetted a kocsid egyik oldalát zöldre, a másikat meg pirosra?

−  Hogy a tanúk ellentmondásba keveredjenek.

Résztulajdon:

−  Magáé ez a kocsi?

−  Igen is, meg nem is.

Az meg hogy lehet?

−  Tudja, amikor a piacra kell menni, akkor a feleségemé. Ha diszkóról van szó, akkor a fiamé. De ha tankolni kell, akkor az enyém.

Az autópiacon beszélgetnek:

−  Na, és mennyit fogyaszt ez az autó városban?

−  Nem tudom, falusi vagyok.

Egy férfi árulja az autóját. A vevő elégedetten szemléli, tetszik neki. De azért megkérdezi:

−  Mondja uram, mennyit fogyaszt ez az autó városban?

−  Honnan tudjam, én falun élek.

Kovácsné vett egy kisautót, s büszkén mutogatja a barátnőinek.

−  Használt, de fél év garanciát adott az eladó.

−  Biztosan arra, hogy mosás közben már nem megy jobban össze.

−  Melyik a leghalkabb autó?

−  A kis Polski Fiat.[59]

−  Miért?

−  Mert vezetés közben befogod a füled a térdeddel.

Egy kis Trabant tulajdonosa az autóját mossa. Éppen a tetejét öntözi, amikor arra megy a szomszédja, és így szól:

−  Kár öntözni szomszéd, úgy sem nő nagyobbra.

Egymás mellett várakozik egy Trabant és egy kamion a lámpánál. A kamionos kihajol az ablakon, és gúnyosan így szól:

−  Még szoptatja, vagy már benzint is szabad fogyasztania?

−  Hogy hívják azt a Trabantot, amelyben biztonsági öv is van?

−  Hátizsák.

−  Mi az: Trabant a hegytetőn?

−  Csoda!

−  Hány munkás dolgozott a Trabant gyárban?

−  Kettő. Az egyik hajtogatott, a másik ragasztott.

−  Hallotta, hogy kora ősztől kötelező lesz a bukósisak használata a Trabantosoknak is?

−  Miért?

−  Mert hullik a vadgesztenye…

−  Hogyan duplázhatja meg valaki a Trabantja értékét?

−  Egyszerű, tele kell tankolni.

−  Mikor éri el a Trabant a legnagyobb sebességet?

−  Ha vontatják.

A rendőr megállítja a szabálytalankodó Trabantost:

−  Tízezer.

−  Jó, a magáé, viheti.

−  Hát uram, én ezt a roncsot nem merném autónak nevezni – mond­ja az igazoltató rendőr az autósnak.

−  Egyetértek. Ezért nincs is hozzá jogosít­vá­nyom.

−  Mi a legfontosabb oldala a Trabant használati utasításának?

−  A helyi autóbusz menetrend.

Az 1970-es évek elején egy nyu­gati turista nézegeti a buda­pesti autószalon kirakatát. A Trabant na­gyon megtetszik neki. Bemegy és megkérdezi:

−  Ez kedves, ilyet még so­sem lát­tam. Tes­sék monda­ni, menyi­be kerül ennek pár­ja?

A Trabant olyan, mint egy csú­nya barátnő: Jó ha van, de társa­ságban nem illik vele dicse­kedni.

Kisfiú sétál az utcán. Odaér mel­lé egy au­tó, lelassít:

−  Ha beszállsz, elviszlek bár­ho­vá!

Kisfiú sétál tovább.

−  Ha beszállsz, kapsz egy tábla csokit!

Kisfiú tovább sétál.

−  Ha beszállsz, veszek neked két tábla csokit!

−  Apu, ha már Trabantot vettél, próbálj meg együtt élni vele!

Egy Trabant hátulján ez a tábla olvasható:

„Még mindig jobb, mint gya­logolni!”

Robog a Trabant az úton:

−  Apa, apa! Mi ez a magas fal mellettünk?

−  Az a járdaszegély, fiam.

−  Melyik autó az országutak királya?

−  Az IFA[60], hiszen az utakon minden sort ő vezet!

Ledöglik a Trabantos az út szélén. Arra megy egy BMW-s, és felajánlja, hogy el­húzza a legközelebbi szervizig. Rá is kö­tik a Tra­bantot a vontatókötélre, a BMW-s meg rálép a gázpedálra, és gyorsulni kezd. A Tra­bantos per­sze nagyon fél, így eszeveszett dudálásba kezd. Elhúznak egy rendőrjárőr mel­lett, mire az beszól a központba:

−  Ilyet még nem láttatok, egy Trabant 180-nal megy egy BMW mögött, és még du­dál is, hogy előzni akar!

Egy Trabant hátuljára ezt a feliratot rakta a tulajdonosa:

„Még mindig jobb, mint gyalogolni!”

Egy másik Trabant hátulján ez a felirat ol­vasható:

„Nem vettem, nyertem!”[61]

−  Mondja, Kovács úr, elégedett az új au­tójával?

−  Én egyáltalán nem, de a szerelőm annál inkább.

A stopposnak megáll egy kocsi. Az út mellett ácsorgó beszáll, és a vezető elindul. Egy darabig a városban mennek, majd kijutnak az autópályára. Egyszer csak ész­reveszi a stoppos, hogy a sebességmé­rő el­kezd felfelé kúszni. 180 km/h-nál elkezd ag­gódni. A vezető felesége észreveszi, és nyug­ta­tó­an hátraszól:

−  Ne izguljon, a férjem álmában is elve­zetné ezen az úton a kocsit. Igaz Béla? Béla!

Piros Ferrari dudál a döcögő szekér mögött. A parasztbácsi rosszallóan átkiabál:

−  Mi olyan sürgős, fiam?

−  Menjen már tata, ez nem két lóerős, mint a maga szekere, hanem kétszáz! Azzal elhúz a szekér mellett.

Az öreg paraszt rágyújt egy pipára, csendben zötyög tovább. Pár óra múlva észreveszi a piros Ferrarit egy útszéli fának ütközve. A tulajdonos stoppol az út szélén. Az öreg odakiált neki:

−  Mi van komám? Szétszaladt a ménes?

Autószalonban:

−  Tessék mondani, be lehet ezzel a kocsival százzal hajtani egy hajtűkanyarba?

−  Persze. Egyszer.

Autószalonban:

−  Uram, ebben a kocsiban úgy érzi majd magát, mint otthon.

−  Akkor inkább mutasson egy másik márkát.

−  Képzeld, a bátyám egy ezermester. A múltkor csinált magának egy olyan járgányt, aminek a motorja egy Fordé volt, a sebességváltója egy Volkswagené, a kipufogó meg egy Mercedesé.

−  És, mi lett belőle?

−  Másfél év börtön.

Egy luxushajó avatóünnepségen megengedték a nagyközönségnek, hogy a többi óceánjáró hajót is megtekintsék. A végén egy kíváncsi hölgy megkérdezte:

−  Kapitány úr? Miért van a legtöbb hajónak női neve?

−  Ha tudná asszonyom milyen nehéz egy ilyen hajóval elboldogulni, nem kérdezné.

A tengeribeteg utas félájultan kapaszkodik a hajó korlátjába.

−  Uram, süllyed a hajó! – lép mellé a kapitány.

−  Hála Istennek!

Hajópincér a tengeribeteghez:

−  Uram, az ebédjét a kabinba kéri, vagy egyből hajítsam át a korláton?

−  Kapitány úr, léket kapott a hajó, de az utasok nem akarnak beszállni a mentőcsónakba. Hogyan vegyem rá őket, hogy beszálljanak?

−  Az angol utasoknak mondja azt, hogy ez nagyon sportszerű dolog; a franciáknak, hogy ez elegáns; a németeknek azt, hogy ez parancs; a magyaroknak pedig azt, hogy ez tilos!

 

Hű, de gyönyörű kocsija van! Hol szerezte?

−  Egy jótékonysági bálon.

−  Ah, tehát ön nyerte meg a főnyereményt?

−  Nem. Én szerveztem meg a tombolát…

Egy pasas boldogan kiabál az utcán:

−  Emberek! Csoda történt! Járok! Járok!

Valaki megkérdezi:

−  És hogyan történt a csoda?

−  Ellopták az autómat.

A repülőtéren hatalmas volt a torlódás, próbálták az utasokat a különféle járatokra elosztani. Az egyik jegykezelő hölgy előtt is hosszú sor kígyózott. Egy ingerült utas előretolakodott, és lecsapta a jegyét a pultra:

−  Azonnal adjon egy beszállókártyát a következő gépre, és ajánlom, hogy első osztályra szóljon! Sajnálom, uram! Boldogan segítek majd önnek, de előbb az itt sorban álló utasokat kell kiszolgálnom.

−  Tudja, hogy én ki vagyok?

−  Nem, de ebben segíthetek önnek – mondta a nő, és bekapcsolta a hangosbeszélőt:

−  Az egyik kedves utasunk nem tudja, hogy valójában kicsoda. Ha bárki segíteni tud személyazonosságának megállapításában, kérjük fáradjon a tizes kapuhoz.

Az sorban álló utasok dőltek a röhögéstől, az agresszív utasnak pedig elborult az agya.

−  Kapja be a…

A nő mosolyogva válaszolt:

−  Sajnálom uram, de ahhoz is sorba kell állnia.

Pilóta:

−  Már csak egy kevés üzemanyagunk van. Sürgős intézkedést kérünk!

Torony:

−  Mi a helyzetük? Nincsenek a képernyőmön.

Pilóta:

−  A 2-es kifutón állunk, és már egy örökkévaló­ság óta várjuk a tank­autót.

Egy harmadik világbeli or­szág légitársaságának repü­lőgépe késve indul. A ste­wardess mentegetőzik a han­gosbeszélőn:

−  Tisztelt utasok! Szíves elné­zésüket kérjük a hosszú ké­sésért, de a pilótának valami nem tetszett a motor hangjá­ban. A problémát megoldot­tuk, a cserepilóta kellemes uta­zást kíván mindenkinek!

A repülőgépen a stewar­dess rámosolyog az utasokra, és köz­li velük:

−  Kérjük, húzzák szorosabb­ra a biztonsági övet, mert elfelejtettünk ebé­det hozni…

Írországban felszáll a repülőgép 150 utassal. Az ebédidő elérkezésekor a stewardess bejelenti:

−  Kedves utasaink! Logisztikai okok miatt csak 50 adag ételt hoztunk magunkkal. Aki lemond az ebédről, annak kárpótlásul ingyen italt szolgálunk fel.

Egy idő után a stewardess újra bejelenti:

−  Kedves utasaink! Aki meggondolta magát nyugodtan rendelhet ebédet is. Még van 50 adagunk.

Repülőgépen alváshoz készülnek az utasok, de egyiküknek valami baja van, így hívja a stewardesst:

−  Bocsánat, de kényelmetlen az ülés!

−  Semmi baj, – mondja a stewardess – mindjárt hozok egy párnát.

Később megint problémázni kezd a nyűgös utas:

−  Ne haragudjon, de ezek a lámpák nagyon zavaróak!

A stewardess intézkedik, és a lámpák is kialszanak. Hamarosan megint a hívógomb felé nyúl az utas, de ekkor megszólal a szomszédja:

−  Nem tudom, mivel van megint baja, de legyen szíves, a hajtóművek zaját ne említse meg nekik!

Egy házaspár 10 üvöltő gyerekkel áll a repülőtéri vámvizsgálat előtt. A vámtiszt megkérdi a családfőt:

−  Van önöknél lőfegyver, szúró-vágó eszköz, kábítószer?

A családfő kicsit idegesen:

−  Higgye el, uram, ha lenne, már rég használtam volna!

Ha autóbuszon, vonaton, repülőgépen nagyon irritál a melletted ülő, vedd elő a laptopod, nyisd ki, fordítsd úgy, hogy az illető biztosan lássa a képernyőt, majd kattints az alábbi linkre:

Aztán csukd be a szemed, és arcod fordítsd mereven az ég felé. (Nem árt, ha közben imára emeled a kezed.) A hatás garantált. Utána ne csodálkozz, ha a járműről leszállva már vár rád a biztonsági szolgálat, és elhurcolnak.

http://www.thecleverest.com/countdown.swf

Izgága kisgyerek kérdezgeti a repülőn a stewardesst:

−  Néni kérem, nem fogunk belezuhanni az óceánba?

−  Dehogyis kisfiam, nem fogunk!

−  De ha mégis, akkor nem fogunk megfulladni a vízben?

−  Ugyan dehogy, van minden ülés alatt mentőmellény!

−  És néni kérem, a cápák nem fognak minket bántani?

−  Az ülés alatt van egy speciális kenőcs, azzal bekenünk.

−  És így nem fog megenni a cápa?

−  De igen, de mire mi sorra kerülünk, remélhetőleg jóllaknak, és minket már békén hagynak.

A repülőgép kapitánya a hangosbeszélőn szól az utasokhoz:

−  Hölgyeim és Uraim! Van egy rossz és egy jó hírem. A rossz hír az, hogy egy géprabló kerítette hatalmába a repülőgépünket. A jó hír az, hogy a Bahamákra akar menni.

Megszólal a hangosbeszé­lő a repülőgépen:

−  Kedves utasaink! Ha van önök között orvos, ké­rem fá­rad­jon a pilótafül­kébe!

Egy férfi feláll, előresiet. Fél perc múlva ismét megszólal a hangosbemondó:

−  Kedves utasaink! Itt az or­vos beszél. Ha van önök kö­zött pilóta, kérem fá­rad­jon a pi­lóta­fülkébe!

Felszáll a repülőgép, a ka­pi­­tány a pilótafülkében be­kap­csolja a hangosbeszé­lőt.

−  Kedves utasaink! Kö­szön­­jük, hogy a mi légitársa­sá­gunk­kal utaznak. Amint látják, az ég csodásan kék, a felhők is gyönyörűek, vagyis szép időnk van, és a géppel is minden rend… – Ó, A FRANCBA!!!

Az utasok halálra váltan ül­nek a helyükön, moccanni sem mernek. A síri csendben ismét megszólal a kapitány.

−  Elnézésüket kérem, de magamra öntöttem a kávémat. Látniuk kellene a nadrágom elejét!

Erre az egyik utas:

−  Az enyémnek meg a hátulját…

−  Állj meg egy könyvtár közepén és kezdj el sikoltozni – mindenki rosszallóan fog rád nézni. Tedd ugyanezt egy repülőgép fedélzetén – mindenki csatlakozik hozzád…

Elromlik az egyik hajtómű, ezért a pilóta rádión kéri az uta­sokat, hogy üljenek le, csatolják be magukat, mert kényszerle­szál­lást hajtanak vég­re. A bejelentés után megkéri az egyik ste­war­desst, ellenőrizze az uta­sokat, vég­rehajtották-e az utasítást:

−  Mindenki leült és becsatolta magát?

−  Igen, már csak egy ügyvéd osz­togatja a névjegykártyáját…

Tízezer méter magasság­ban szá­guld az utasszállító re­pülő­gép. Egy­szer csak meg­szólal­nak a hang­szórók:

−  Hölgyeim és uraim, itt a gép ka­pitánya beszél. Sajnos a fe­délzeti komputer nem mű­kö­dik. De nyugodjanak meg, most bekap­csoljuk a vész­hely­­zetre kiképzett speciális ro­bot­­pilótát… Egy pillanat csönd, majd megszólal egy géphang:

−  Hölgyeim és uraim, itt a robot­pi­lóta beszél. Mondják utánam: Mi­atyánk…

Repülés közben hirtelen leállnak a motorok. A pilóta beleszól a mikro­fon­ba:

−  Kérjük, mindenki maradjon a he­lyén, ne nehezítsék meg az azo­nosítást! Köszönjük!

−  Melyik az az egyetlen hely a vilá­gon, ahol nincsenek ateisták?

−  A zuhanó repülőgép.

 

−  Ha a fekete doboz olyan anyagból van, ami mindent kibír, akkor miért nem csi­nálják abból az egész repü­lőt?

 

Okos pilóta alagútban nem katapultál.

 

A pilóta első útja:

−  Az újdonsült pilóta leteszi az utasszállító gépet, majd min­den féket behúz, de így is csak keservesen tudnak megállni a kifutó­pálya szélénél. A kapit­ány gyön­gyöző homlokát tö­rölgeti, majd megkönnyeb­bülten só­hajt:

−  Hű, de meleg helyzet volt! Ez a leszállópálya csak nyolc­van mé­ter hosszú…

−  Igen főnök – jegyzi meg ta­pin­tatosan a másodpilóta –, de két kilométer széles.

Repülőgép közeledik éjszaka a re­pülőtér felé. A pilóta elhatározza, hogy megtréfálja a tornyot, és el­tor­zított han­gon szól a mikrofonba:

−  Találd ki, hogy ki vagyok!

Erre az irányítótorony diszpécsere le­kapcsolja a leszállópálya fényeit és visszaszól:

−  Te meg találd ki, hogy hol vagy…

A repülőn egy nő nézeget kifelé az ab­lakon, amikor megjelenik egy férfi ejtő­ernyővel, és így szól hozzá:

−  Nem jössz velem, szívi?

A nő sértődötten elfordul. Mire az ejtő­ernyős:

−  Kár, pedig én vagyok a pilóta.

Aranyköpések a repülés világából:

·     A felszállás lehetőség. A leszállás kényszer.

·     Tartsd távol magad a felhőktől. A hegyek előszeretettel bujkálnak a felhők között.

·     Egy repülőgépen csak akkor feles­lege­sen sok az üzemanyag, ha lángra kap.

·     A gép orrán lévő légcsavar a pilótát hivatott hűteni. Ha leáll, a pilóta rögtön izzadni kezd.

·     Törekedj arra, hogy leszállásaid száma egyenlő legyen a felszállások számával

·     Légy éber! Így is lesz mindig valami, ami elkerüli a figyelmedet.

·     Vannak öreg, és vannak bátor pilóták. De öreg, bátor pilóták nincsenek.

Felszállás előtt a stewardess rá­gógumit oszt szét az utasok kö­zött, és felhívja a figyelmet, hogy ez megvédi a fület a felszállás közben keletkező zúgástól. A re­pülőút végén aztán odatipeg hozzá egy anyóka, és így szól:

−  Kedveském! És most elárul­ná nekem, hogy kell ki­pisz­kálni ezt a vacakot a fü­lem­ből?

 

Rendőrviccek

 

A politikai viccekhez hasonlóan a rendőrvicc is társadalmi állapotrajz. A közérzetet fejezi ki a karikatúra szabályai szerint eltúlzó módon. Sokszor felfedezhető benne a hatalom, a diktatúra iránti ellenérzés. Nem véletlen, hogy a legtöbb rendőrvicc ott születik, ahol a rendőrség a hatalmon levők szolgálatában áll. Minél demokratikusabb egy rendszer, a polgárok annál jobban tisztelik a rend őreit. Így szinte alig születnek viccek a svájci rendőrökről, vagy a londoni bobbyról. Ha akad is néhány, ezek többnyire nem sértők. Igazán jó, torokszorító vagy hahotára ingerlő rendőrviccekkel csak a kommunista és a fasiszta diktatúra alatt nyögő országok dicsekedhetnek. Ezekben az államokban ugyanis a rendőrviccek gyártása és terjesztése egyfajta szelep. Ez az egyetlen módja annak, hogy a kisember kifejezze, levezesse az elnyomó hatalom iránti gyűlöletét. Ennek a helyzetnek a kárvallottai a rendőrök:

 

Zöldre vált a lámpa, de a kocsi csak nem indul el. A vezetője, egy idősödő hölgy tétovázik. A rendőr odamegy, bekukucskál az ablakon, és azt mondja:

−  Asszonyom, kérem induljon. Ez a legzöldebb zöldünk, ennél zöldebb már nem lesz!

Rendőr:

−  Nem látta a záróvonalat?

Autós:

−  Azt láttam, csak magát nem.

−  Uram, én ezt a roncsot nem merném autónak nevezni – mondja az igazoltató rendőr az autósnak.

−  Egyetértek! Ezért nincs is jogosítványom.

A közlekedési rendőr leállítja a gép­ko­csit.

−  Közúti ellenőrzés… Kérem a jo­go­sít­ványt!

Mire a vezető bosszúsan:

−  Cseszd meg… nálatok van!

Két rendőr megállít egy autóst:

−  Jogosítványt, forgalmit kérünk!

Az autós odaadja, minden papírja rendben van.

−  Fújja csak meg ezt a szondát!

Az autós megfújja, nincs alkohol befolyása alatt.

−  Akkor ez tízezer lesz!

−  De miért, minden rendben volt! – kérdi az autós kétségbeesetten.

−  Azért, mert a rendőrség idejét vesztegette!

Rendőri igazoltatás:

−  Tekerje le az ablakot!

−  Egy sajtburgert kérek kólával.

Amit ne mondjunk a rendőröknek:

−  Megfogná a sörömet, amíg megkeresem a jogsimat?

vagy:

−  Először én is rendőr akar­tam lenni, de inkább elvé­geztem az egyetemet.

Éjjel egykor bezár a diszkó, s a srácok ha­zaindulnak. A kis öreg Opelban legalább tízen szo­ronga­nak. Egy rendőr az út men­tén meg­pró­bálja leinteni a ko­csit, de egy srác kiszól neki a nyitott ab­lakon:

−  Mi van? Nem látja, hogy te­le vagyunk?

A rendőr leinti a szá­gul­do­zó au­­tót. A kocsiból kiszól a sofőr:

−  Bocs haver! Azt hiszem tovább kell stoppolnod, mert ide már nem férsz be!

A részeges találkozik a rend­őr­rel. Odakiabál neki: 

−  Hülye rendőr, hülye rend­­őr!

A rendőrnek jó kedve van. Nem akarja megbüntetni, ezért nevetve visszakiabál:

−  Hülye részeg, hülye részeg!

Mire a részeg :

−  De én holnapra kialszom.

Egy rendőr fel-alá sétál a Fő utcán. Fent, az emeleti ablakban megszólal egy papagáj:

−  Pszt!

A rendőr fölnéz, mire a madár így folytatja:

−  Te hülye zsaru! Eredj a francba!

A rendőr dühösen felrohan, hogy a papagáj gazdájától kérje számon ezt a disznóságot. A férfi meghallgatja a rendőrt, majd így szól:

−  Kérem, önnek teljesen igaza van, ezt valóban nem szabadna mondania. Lejáratja az egyenruha tekintélyét. De kérem bízza rám, majd én leszoktatom róla. Többet ez nem fordul elő.

Másnap este ugyanott sétál a rendőr, amikor a papagáj leszól az ablakból:

−  Pszt! A többit már tudod!

Egy ember betelefonál a rendőrségre:

−  Halló rendőrség? Kérem, jöjjenek azonnal a Rezeda utca 8-ba, mert betörő van a lakásban!

−  Hogy hívják?

−  Nem kérdeztem tőle.

A rendőrségen szól a telefon.

−  Segítség! – kiabál egy izgatott, rekedt hang a kagylóba.

−  Jöjjenek gyorsan, mert a lakásba betört egy macska!

−  Micsoda! Hogy képzeli, hogy ilyen apróság miatt hívja a rendőrséget? Kicsoda maga?

−  Lóri, a papagáj…

−  Két veréb beszélget egy faágon.

−  Látod, ki van odalent, a fa alatt?

−  Persze hogy látom. Egy rendőr.

−  Hát akkor, mire vársz?

Az újonc rendőr izgatottan telefonál a parancsnokának:

−  Százados úr! találtam egy majmot, mit csináljak vele?

−  Hát vigye az állatkertbe!

−  Értettem.

Néhány óra múlva a parancsnok az utcán meglátta a beosztottját, amint pórázon vezette maga mellett a majmot.

−  Nem megmondtam magának, hogy vigye az állatkertbe?

−  Jelentem, ott már voltunk. Most a Vidámparkba megyünk.

−  Mi a különbség a majom és a rendőr között?

−  A majom okos és hülyéskedik, a rendőr hülye és okoskodik.

−  Miért megy a rendőr a fal mellett?

−  Hogy ne tudják körberöhögni.

Két rendőr beszélget:

−  Fázik a kezem.

−  Akkor tedd zsebre!

−  Nem tudom, mert ott van a kesztyűm!

Két rendőr beszélget:

−  Nézted a tegnapi meccset?

−  Igen.

−  Mennyi lett az eredmény?

−  Null-null.

−  És az első félidőben?

Két rendőr focimeccset néz. Kimegy az egyik a konyhába két üveg sörért, és amikor visszaér, kérdezi a másiktól:

−  Na, történt valami?

−  Lőttek 2 gólt.

−  2 gólt 1 perc alatt?

−  Aha.

−  Na és ki?

−  Egyet a Szekeres, egyet meg valami Replay.

Egy razzián két munkakerülőt fognak el. Kihallgatásuk így zajlik:

−  Maga mivel foglalkozik?

−  Semmivel.

−  És maga?

−  Segítek a barátomnak.

−  Maga hol lakik?

−  Sehol.

−  És maga?

−  Vele szemben.

A rendőr a razzia során így szól egy csöveshez:

−  Hol a munkahelye?

−  Erre-arra.

−  Dolgozik egyáltalán?

−  Egyszer-másszor.

−  És mit?

−  Ezt-azt.

−  Őrizetbe veszem!

−  És mikor engednek ki?

−  Előbb-utóbb.

Kint volt már a rendőrség meg a biztosító? – kérdezi az árokba borult autóbusz sérültjeitől a sánta hajléktalan.

−  Még nem.

−  Akkor engedjék meg, hogy maguk mellé feküdjek.

Két rendőr már jó néhány éve együtt járőrözik, s jó ba­rátokká váltak. Egyik nap be­mennek egy szaküzletbe. Jár­kálnak, nézelődnek, amikor az egyik se szó, se beszéd lekever egy hatalmas pofont a másik­nak.

−  Hát ezt meg miért csinál­tad? – kérdi a másik dü­hösen.

−  Te is hallottad a tegnapi gyűlésen, amikor a kapit­ány megjegyezte, hogy: „üzletben nincs barát­ság!”

Két sofőr vodkázik a kocs­má­ban, kint meg parkol­nak a te­her­­autók. Nézi a rend­őr, hogy a pilóták koccintanak.

−  Hé! – kiált oda szigorúan. – Maguk mit isznak?

−  Pertut.

−  Akkor jó! Mert ha alkohol len­­ne, mind­járt elvenném a jo­go­sítványukat!

−  Uram, megmondaná, hogy mer­re van itt a közelben egy rend­őr?

−  Azt nem tudom, de ha felhajt a járdára a kocsijával, mind­járt megjelenik.

A rendőr leállít egy nőt.

−  Gond van? – kérdezi a nő.

−  Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát.

−  Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be, mert be voltam rúgva.

−  Értem. Akkor kérem a forgalmit.

−  Sajnos az sincs. A kocsi lopott.

−  Lopott?

−  Igen. A tulajt megcsaltam, és feldaraboltam.

−  Micsoda?

−  A testrészeit zsákba tettem a csomagtartóba. Megmutassam?

A rendőr döbbenten nézi a nőt, aztán az autójához lép, és rádión segítséget kér. Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz.

−  Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból!

−  Valami baj van? – kérdi a nő ártatlanul. – A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte.

−  Micsoda?

−  Nyissa ki a csomagtartót!

Az asszony felnyitja. A csomagtartó teljesen üres.

−  Ez az ön kocsija? – kérdi zavartan a parancsnok.

−  Persze. Itt a forgalmi.

−  A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs.

A nő keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok átvizsgálja, az engedély kifogástalan.

−  Köszönöm, hölgyem. A ko­llégám szerint ön jo­gosítvány és forgalmi nél­kül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig fel­tran­csírozva gyömöszölte a csomagtartóba.

−  Tényleg? Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a meg­en­gedettnél gyorsabban haj­tottam!…

A rendőr megállít egy ko­csit.

−  Uram! Régóta követ­jük, és mivel semmi­lyen köz­leke­dési ki­há­gást nem követett el, ezért pénzjuta­lom­ban ré­sze­sít­jük.

Mire a pasi:

−  Igen? Akkor végre lesz pén­zem, hogy meg­sz­erezzem a jogo­sítványt!

A felesége megpróbálja ki­kü­szö­bölni a csorbát:

−  Ne hallgasson rá biztos úr! Nem látja, hogy tel­jesen ré­szeg.

Erre a hátsó ülésen megszólal a nagyothalló nagymama:

−  Ugye mondtam, hogy lopott kocsival nem jutunk messzire.

És akkor felnyílik a csomag­tartó.

−  Na mi van? Túl vagyunk már a határon?

A rendőr leint egy gépkocsit.

−  Gyorshajtás miatt kény­te­len vagyok önt megbír­sá­golni – mondja a sofőrnek. Maga túl­lépte a megen­ge­dett sebes­sé­­get, lakott te­rüle­ten 87 ki­lo­méteres se­bes­séggel köz­le­ke­dett.

−  Már hogy mondhat ilyet? – méltatlankodik a vezető. Ép­pen hatvannal jöttem.

Ekkor kinyílik a kocsi ajtaja, kiszáll belőle a feleség és odaszól a rendőrnek:

−  Hagyja rá, biztos úr! Ami­kor a férjem be van rúgva, nem érdemes vele vitat­koz­ni.

A helyszínelő rendőr felveszi a jegyzőkönyvet, és közben kérdezgeti a bejelentőt:

−  El tudná mondani milyen volt a támadója?

−  Dőlt belőle az alkoholszag.

−  Mégis valami közelebbit…

−  Azt hiszem, hogy körtepálinka volt.

A rendőr hangosan rákiált a szabálytalankodó autósra: